2013. évi CLXXX. törvény a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról [LÁBJEGYZET_1] 1. § A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény (a továbbiakban: Hktv.) 28. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a tagjai sorából a küldöttek együttes ülésen elnökséget, ennek tagjai közül elnököt és alelnököt választ. Az ügyek viteléért felelős tisztségviselő a főtitkár, akit a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pályázat alapján választ meg. A főtitkár hivatalba lépéséhez a miniszter előzetes jóváhagyása szükséges. A főtitkár csak felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező személy lehet, akinek egyebekben a hegybíróval azonos személyi feltételekkel kell rendelkeznie. A főtitkár felett a munkáltatói jogokat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke gyakorolja.” 2. § A Hktv. 38. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki: „(3) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa jogszabályban foglalt feladatai ellátása érdekében informatikai rendszert működtet, melynek során jogosult a hegyközségi tagok és az adatszolgáltatásra kötelezettek személyes adatainak kezelésére. Az adatokhoz a hegybírók, a főtitkár, valamint a közigazgatási hatósági ügyben eljáró tisztségviselő számára a hozzáférést biztosítani kell. (4) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az általa kezelt adatokból jogszabályban meghatározott tartalommal és módon köteles adatot szolgáltatni - ideértve a hegyközségi tagok és az adatszolgáltatásra kötelezettek személyes adatait is - a borászati hatóságnak.” 3. § A Hktv. a következő 26/A. alcímmel és 45/A. §-sal egészül ki: „26/A. Adatkezelési rendelkezések 45/A. § (1) A hegyközség jogosult kezelni a) természetes személy tagja, valamint a jogszabály alapján adatszolgáltatásra kötelezett természetes személyek aa) nevét, ab) lakcímét, ac) születési helyét és idejét, ad) anyja nevét, ae) adóazonosító jelét vagy adószámát, af) ügyfél-azonosító számát; b) jogi személy tagja, valamint a jogszabály alapján adatszolgáltatásra kötelezett jogi személyek ba) cégnevét, bb) székhelyét, telephelyét, fióktelephelyét, bc) cégjegyzékszámát, bd) statisztikai azonosítóját, be) adószámát, bf) ügyfél-azonosító számát, bg) képviselőjének nevét, lakcímét. (2) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa jogosult kezelni a hegyközségek tagjainak, valamint a jogszabály alapján adatszolgáltatásra kötelezett személyek (1) bekezdésben meghatározott adatait. (3) A hegyközség az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a tagjai tagsági jogainak és kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben jogosult kezelni. (4) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a hegybíró, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárának hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági eljárással összefüggésben jogosult kezelni. (5) A hegyközség, illetve a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az általa kezelt (1) bekezdés szerinti adatokat csak a borászati hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv részére adhatja át. (6) A hegyközség az (1) bekezdés szerinti adatokat a hegyközségi tag tagsági jogviszonya megszűnésének évét követő ötödik év végéig jogosult kezelni.” 4. § E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba. [LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2013. október 28-i ülésnapján fogadta el.