2012. évi XL. törvény a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról [LÁBJEGYZET_1] 1. § A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 7. §-a a következő 31. és 32. ponttal egészül ki: [E törvény alkalmazásában:] „31. Nagyberuházás: a Kormány által rendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított beruházás, a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény hatálya alá tartozó beruházás, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt egyéb beruházás, és a részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló beruházás, továbbá az a beruházás, amelynek megvalósítási költségeit teljes egészében a központi költségvetés fedezi. 32. Elfedés: a megelőző feltárásra nem kerülő régészeti lelőhelyek, lelőhelyrészek vagy régészeti emlékek megóvása érdekében előírt intézkedések, a feltárásra nem kerülő örökségi elemek fizikai védelmét biztosító, jogszabályban vagy a hatóság határozatában meghatározott megoldások régészeti megfigyelés mellett történő megvalósítása.” 2. § A Kötv. 23/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „23/C. § (1) Nagyberuházás, valamint a kisajátításról szóló törvény szerinti közérdekű cél megvalósítása esetén a próbafeltárást a feltárást végző intézmény - az erről szóló, a beruházóval kötött szerződés megküldésével - bejelenti a hatóságnak. A hatóság a szerződés alapján végzett próbafeltárást a hatósági ellenőrzésre irányadó szabályok szerint ellenőrzi. A próbafeltárás időtartama a beruházótól a földmunkával járó változással érintett munkaterületnek régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban, állapotrögzítő jegyzőkönyvvel történő átvételétől számított legfeljebb 30 - e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott - régészeti feltárás végzésére alkalmas nap, kivéve, ha a beruházó és a feltárást végző intézmény ennél hosszabb időtartamban állapodnak meg. A próbafeltáráshoz kapcsolódó gépi földmunka időtartama legfeljebb 10 nap, amely a próbafeltárás időtartamába nem számít bele. (2) A próbafeltárás eredményei alapján a feltárást végző intézmény a próbafeltárás befejezésétől számított 5 napon belül kérelmet nyújt be a hatósághoz a további régészeti feladatellátásról. A kérelemnek tartalmaznia kell az arra vonatkozó szakmai javaslatot, hogy mely területek esetén van szükség a megelőző feltárás elvégzésére, illetve mely területek elfedése indokolt. (3) A további régészeti feladatellátásról - a 23/E. §-ban foglalt költségkorlát figyelembevételével - a hatóság 15 napon belül dönt. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.” 3. § A Kötv. 23/D. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A hatóság döntése alapján megkezdett megelőző feltárás vagy elfedés időtartama a hatóság döntésének közlésétől számított legfeljebb 30, e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott, régészeti feltárás végzésére alkalmas nap, kivéve, ha a beruházó és a feltárást végző intézmény ennél hosszabb időtartamban állapodnak meg. A megelőző feltáráshoz kapcsolódó gépi földmunka időtartama legfeljebb 10 nap, amely a megelőző feltárás időtartamába nem számít bele.” 4. § A Kötv. 23/E. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A feltárást végző intézmény kezdeményezése alapján az (1) bekezdésben meghatározott összeg - a hatóság javaslatára, a kultúráért felelős miniszter előterjesztésére - a Kormány döntése szerint magasabb értékben is megállapítható, ha az előzetes régészeti dokumentáció, a próbafeltárás vagy a megelőző feltárás eredményeként megállapítható, hogy a beruházással érintett lelőhely hazánk múltjának kiemelkedő jelentőségű, egyedi vagy pótolhatatlan forrása, vagy az elfedés a beruházás jellege miatt műszakilag lehetetlen, vagy az a lelőhely fizikai állapotromlását eredményezné.” 5. § A Kötv. 62. § a) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: [A hatóság feladata a kulturális örökség elemei megőrzésének, fenntartható használatának elősegítése és támogatása. Ennek érdekében ellátja:] „a) az e törvényben meghatározott hatósági és a külön jogszabályban meghatározott szakhatósági feladatokat;” 6. § A Kötv. 63. §-a a következő (1) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) Építésügyi hatósági eljárást kell lefolytatni az elsőfokú építésügyi hatóságnak, amely alapján engedélyezi a következő, egyébként építési vagy más hatósági engedélyhez nem kötött tevékenységeket: a) reklámok műemléken történő elhelyezése; b) a műemlék funkciójának, használati módjának megváltoztatása; c) műemlékhez tartozó ingatlanterületen fa kivágása, telepítése, tereprendezés; d) műemlék egyes részeinek, illetve szerkezeti elemeinek elmozdítása, illetőleg szabadtéri múzeum keretében készülő rekonstrukcióba történő beépítése; e) a műemlék jellegét és megjelenését befolyásoló fényforrás elhelyezése, illetve üzemeltetése. (2) A hatóság engedélyezi a következő, egyébként építésügyi hatósági vagy más hatósági engedélyhez nem kötött tevékenységeket: a) a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken végzendő, 30 cm mélységet meghaladó földmunkával járó, illetőleg a terület jellegét veszélyeztető, befolyásoló változtatás; b) régészeti lelőhelyen 30 cm mélységet meghaladó tereprendezési munkák; c) a védetté nyilvánított kulturális örökségi elem jellegét és megjelenését érintő munkák, tevékenységek; d) a műemlék falfelületeinek vagy szerkezeteinek, továbbá alkotórészeinek és tartozékainak tudományos vagy műszaki célú kutatására, feltárására irányuló munkák; e) a műemlékekkel és a védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos megóvási (konzerválási), restaurálási vagy átalakítási munkák; f) e törvényben meghatározott egyéb esetek.” 7. § A Kötv. 93. § (1) bekezdése a következő rendelkezéssel egészül ki: [Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben:] „h) szabályozza a nagyberuházásokkal összefüggő régészeti feltárások szabályait, valamint az ilyen régészeti feltárásra irányuló szerződés kötelező elemeit.” 8. § Hatályát veszti a Kötv. 67. § (1) bekezdés a) pontja. 9. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő nagyberuházásokkal, valamint a kisajátításról szóló törvény szerinti közérdekű cél megvalósításával összefüggő régészeti feltárásokkal kapcsolatos ügyekben is alkalmazni kell. (2) Az 5-6. § és 8. § 2012. július 1-jén lép hatályba. 10. § A Kötv. 20/A. § (1) bekezdésében az „A külön jogszabályban meghatározott nagyberuházás, valamint részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló beruházás (a továbbiakban: nagyberuházás)” szövegrész helyébe a „Nagyberuházás”, a 23/B. §-t megelőző alcím címében és a 23/B. §-ban az „Állami nagyberuházás” szövegrész helyébe a „Nagyberuházás”, 23/E. § (1) bekezdésében „teljes bekerülési költsége” szövegrész helyébe a „teljes bruttó bekerülési költsége”, és a „nem haladhatja meg a 200 millió forintot” szövegrész helyébe a „nem haladhatja meg a bruttó 200 millió forintot” szöveg lép. [LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2012. április 23-i ülésnapján fogadta el.