2011. évi XXXVI. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről [LÁBJEGYZET_1] Az Országgyűlés felismerve, hogy a közszolgálaton belül a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományában a hivatástudat és a szakértelem erősítése összehangolt és tervezett utánpótlásképzést tesz szükségessé, továbbá a pályaelhagyás helyett a társadalom számára hatékony munkavégzés biztosítására a közszolgálati életpályamodellt támogató továbbképzési rendszert kell működtetni, a közszolgálati felsőfokú szakemberképzést egységes intézményi alapokra kívánja helyezni. Ennek érdekében a következő törvényt alkotja: I. FEJEZET A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM LÉTESÍTÉSE 1. § (1) Az Országgyűlés a (2) bekezdésben meghatározott felsőoktatási intézményeket és kart - az átalakulással létesülő új állami felsőoktatási intézmény egyidejű jogutódlásával - alakítja át. (2) A jogutód intézmény a) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (a továbbiakban: ZMNE) és b) a Rendőrtiszti Főiskola (a továbbiakban: RTF) átalakulásával, valamint c) a Budapesti Corvinus Egyetemből (a továbbiakban: BCE) kiváló Közigazgatástudományi Kar (a továbbiakban: Kar) csatlakozásával 2012. január 1-jén jön létre. (3) A (2) bekezdésben meghatározott szervezetek (a továbbiakban együtt: jogelőd) általános jogutódja 2012. január 1-jétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem). (4) Az Egyetem székhelye: Budapest. 2. § (1) Az Egyetem fenntartói jogait Fenntartói Testület (a továbbiakban: FT) útján a) a közigazgatás-fejlesztésért, b) a rendészetért és c) a honvédelemért felelős miniszterek közösen gyakorolják. (2) Az Egyetemet illetik meg a jogelőd jogai, és terhelik azok kötelezettségei. (3) A Kar, a ZMNE és az RTF az Egyetem egyetemi karaként működik tovább. (4) A karok gazdálkodási önállóságát biztosító dékáni kötelezettségvállalási jogosultságot a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni. Az Egyetem kara önálló előirányzat-felhasználási keretszámlával rendelkezik, és ennek keretében önállóan gazdálkodik. (5) A jogelődnél 2012. január 1-je előtt keletkezett adósság, illetve kötelezettségvállalás a 13. § (3) bekezdés szerint elkészített költségvetési javaslatban a jogelődből létrejövő kart terheli. 3. § (1) A jogelőd alkalmazottainak foglalkoztatásra irányuló jogviszonya és hallgatóinak hallgatói jogviszonya az Egyetemen folyamatos. (2) Az Egyetemen - a jogelődnél indult alap- vagy mesterszakokon, szakirányú továbbképzési szakokon, szakképzési programokban, valamint doktori képzéseken - a képzés folytatásának feltételeit biztosítani kell addig, amíg a 2011-2012. tanévre, illetve korábban felvett hallgatók nem fejezik be tanulmányaikat azon a szakon, amelyen azt megkezdték. II. FEJEZET AZ ÁTALAKULÁS SZABÁLYAI 1. Általános rendelkezések 4. § (1) A BCE-ből kiváló és az Egyetemhez csatlakozó Kar átalakulását a BCE rektora készíti elő. (2) A BCE szenátusa a Kar kari tanácsával együtt az intézmény szervezetében működő, a Kar költségvetési előirányzatairól, valamint vagyoni értékű jogairól és kötelezettségeiről 2011. április 30-ig leltárt készít (a továbbiakban: vagyonmegosztási javaslat). (3) A vagyonmegosztási javaslatnak a 2011. január 1-jén a BCE és a Kar tekintetében fennállt tényleges vagyonmegoszlási és használati viszonyokat kell tükröznie. (4) A BCE szenátusa és a Kar kari tanácsa által jóváhagyott vagyonmegosztási javaslatot a rektor a (2) bekezdésben meghatározott határidőig elküldi a) az oktatásért felelős miniszternek és b) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternek. (5) A (4) bekezdésben megjelölt miniszterek 2011. május 15-ig együttesen döntenek a vagyonmegosztási javaslat alapján az állami vagyonnak a BCE és a Kar közötti megosztásáról, amely döntésről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (a továbbiakban: MNV Zrt.) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter tájékoztatja. (6) Amennyiben a vagyonmegosztási javaslat a (2) bekezdésben meghatározott határidőre nem készül el, az MNV Zrt. az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértése mellett a BCE vagyonkezelői szerződésében meghatározott állami vagyonra vonatkozó vagyonkezelői jogot visszavonja. (7) A vagyonmegosztási javaslatban a Karon folyó képzéshez és a működéshez, a kiválás előtti színvonal fenntartásához szükséges, anyagi és tárgyi feltételeket 2011. évi szinten biztosítani kell. (8) Az Egyetemet a vagyonmegosztási javaslatban meghatározott mértékben illetik meg jogok, illetve terhelik kötelezettségek. A vagyonmegosztási javaslat melléklete tartalmazza a jogutódlás tárgyát képező szakindítási engedélyek felsorolását. (9) A BCE szenátusa a Kar kari tanácsával együtt 2011. május 31-ig dönt a BCE és a Kar között a kiválást követő időszakra vonatkozó együttműködési megállapodási javaslatról. Az együttműködési megállapodás az Ideiglenes Szenátus (a továbbiakban: ISZ) jóváhagyása után 2012. január 1-jétől érvényes. Az együttműködési megállapodás kiterjed kutatási programok, pályázatok és képzési programok közös működtetésére, valamint a Karon 2011. január 1-jei állapot szerint folytatott képzések szerinti - alap-, mester- és szakirányú továbbképzési - szakokkal kapcsolatos szakindítási jogosultságnak az Egyetem részére történő átadására. 5. § (1) A ZMNE és az RTF rektora a 2011. január 1-jén meghatározott állapot szerint 2011. április 30-ig a fenntartóval egyetértésben vagyonleltárt készít. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidőig az intézmény rektora a vagyonleltárt megküldi a fenntartónak, majd a fenntartó továbbítja az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternek, aki azt az MNV Zrt. részére továbbítja. 6. § Az MNV Zrt. 2012. január 1-jéig teljesíti az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvényben, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben foglalt irányadó feladatait, ideértve az Egyetemmel a vagyonkezelési szerződések, illetve a vagyonhasználatot és a vagyoni jogokkal kapcsolatos egyéb jogokat rögzítő megállapodások megkötését. A szerződések megkötésére a fenntartókkal egyetértésben kerül sor. 2. A Fenntartói Testület 7. § Az FT 2011. április 15-ig megtartja alakuló ülését. Az alakuló ülést a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter hívja össze. Az FT az általa elfogadott ügyrend szerint működik. 8. § (1) Az Egyetem költségvetését a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter költségvetési fejezetében kell biztosítani. A fenntartók megállapodása alapján kiegészítő jelleggel költségvetési támogatást az FT tagjai saját költségvetési fejezetükben biztosítanak. (2) Az Egyetem gazdasági főigazgatójának személyéről az FT az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértésével dönt. A dékánt a rektor az FT előzetes egyetértésével bízza meg. 3. Az Előkészítő Testület 9. § A Kar, a ZMNE és az RTF közös Előkészítő Testületet (a továbbiakban: ET) hoz létre, amelynek működési rendjét e törvény szabályozza. 10. § (1) Az ET 12 tagú testület. Az ET tagjaivá a ZMNE és az RTF szenátusának, valamint a Kar kari tanácsának nem hallgató tagjai két oktatót és hallgató tagjai egy hallgatót választanak. Tagok továbbá a ZMNE és RTF rektorai, valamint a Kar dékánja. (2) Az ET alakuló ülését 2011. április 15-ig tartja meg. (3) Az alakuló ülést a korelnök nyitja meg, és ellátja az elnöki feladatokat az ET vezetőjének megválasztásáig. (4) Az ET vezetőjét a tagok maguk közül a jelenlévők több mint felének igen szavazatával választják meg. Amennyiben egy jelölt sem kapja meg a szavazatok többségét, a két legtöbb szavazatot kapott jelölttel újra le kell folytatni a szavazást. Az ismételt szavazáson a több szavazatot kapott jelölt válik az ET elnökévé, azonos szavazatszám esetén a szavazást mindaddig meg kell ismételni, míg a két jelölt közül az egyik az egyszerű többséget meg nem szerzi. (5) Az ET határozatképes, ha tagjainak legalább több mint fele jelen van. Az ET határozatát a jelenlévők számának felénél több igen szavazattal (szótöbbséggel) hozza meg. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Határozatképtelenség esetén, változatlan napirenddel, legalább 3 nap elteltével újabb ülést kell tartani, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. E bekezdésben foglaltakkal ellentétesen hozott határozat érvénytelen. (6) Az üléseket az ET elnöke hívja össze, amelyekre a tagokat írásban, az ülést megelőzően legalább 3 nappal, a napirend közlésével meg kell hívni. Az ET üléseinek állandó meghívottjai a 2. § (1) bekezdésében felsorolt miniszterek képviselői. (7) Az ET az ISZ megalakulásáig működik. 11. § (1) Az ET feladatai: a) 2011. április 20-ig Gazdálkodási Előkészítő Bizottságot (a továbbiakban: GEB) hoz létre; b) elkészíti és megküldi az FT-nek az ISZ választási szabályzatát; c) a választási szabályzat szerint előkészíti és lebonyolítja az Egyetem ISZ-ének megválasztását. (2) Az ET 2011. május 15-ig az FT-nek jóváhagyásra előterjeszti az ISZ választási szabályzatát. Az ISZ-t 2011. július 31-ig kell megalakítani. Az ISZ működésének szabályait 2011. december 31-ig e törvény és az ISZ által elfogadott ügyrend határozza meg. 4. A Gazdálkodási Előkészítő Bizottság 12. § (1) A GEB az ET által választott 10 tagú testület. Tagjai a Kar gazdasági vezetője, a ZMNE és az RTF gazdasági főigazgatója. A GEB további 3 tagját az ET választja. A GEB tagjai a 2. § (1) bekezdésben felsorolt miniszterek, valamint az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter képviselője is. Az ülések állandó meghívottja a BCE gazdasági főigazgatója. (2) A GEB-ben az Egyetem jogelődeinek egyenlő képviseletét biztosítani kell. 13. § (1) A GEB a Kar, a ZMNE és az RTF vagyoni jogainak és kötelezettségeinek az összegzését készíti el, a vagyonmérleg és a főkönyvi vizsgálat, valamint az intézményi költségvetés alapján. A GEB 2011. július 15-ig vagyonátvevő jelentést készít a jogelődök aktuális vagyoni helyzetéről, amelyet megküld az FT-nek. (2) A GEB működési rendjére az ET működésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A GEB a vagyonátvevő jelentést az ISZ véleményezését követően megküldi az FT-nek. A GEB jelentését az ISZ véleményének figyelembevételével az FT fogadja el. (3) A Kar, a ZMNE és az RTF költségvetési tervei alapján az ISZ 2011. augusztus 31-ig az Egyetem 2012. évi költségvetésére vonatkozó javaslatot benyújtja az FT-nek. 5. Az Ideiglenes Szenátus 14. § (1) Az ISZ-ben a jogelődöknek az egyenlő számú képviseletét biztosítani kell. (2) Az ISZ 2012. január 1-jétől gyakorolja az Egyetem szenátusának jogköreit. Az Egyetem 2012. december 31-ig új szenátust választ. (3) Az ISZ 2011. szeptember 15-ig elkészíti és megküldi az FT-nek az Egyetem rektorának és gazdasági főigazgatójának pályázati kiírását. Az ISZ kezdeményezésére az FT egyéb vezetői pályázatok kiírásáról is intézkedhet. (4) Az FT 2011. szeptember 30-ig kiírja a rektori és a gazdasági főigazgatói pályázatokat. 2011. november 10-ig az ISZ a beérkezett pályázatok rangsorolásával javaslatot fogalmaz meg az Egyetem rektorának és gazdasági főigazgatójának személyéről, és kezdeményezi a megbízásukat. Az FT - az oktatásért felelős miniszter útján - 2011. november 30-ig előterjeszti a rektor személyére vonatkozó javaslatot a megbízásra jogosultnak. (5) A rektori pályázat eredménytelensége esetén az FT ideiglenesen a jogelődök egyikének vezetőjét bízza meg a rektori feladatok ellátásával. A megbízott rektor dékáni megbízása a rektori megbízatásának végéig szünetel, erre az időre karán a dékáni feladatokat az ISZ által kijelölt dékánhelyettes látja el. A megbízott rektor a döntését a kari dékánokkal egyetértésben hozza meg. (6) Az RTF rektora, a Kar dékánja, valamint a ZMNE honvédelemért felelős miniszter által kijelölt vezetője az Egyetemen a jogelődnek megfelelő kar dékánjaként, helyetteseik dékánhelyettesként folytatják vezetői megbízásukat. (7) A jogelődnél indult vezetői megbízások 2012. január 1-je után az Egyetem karán a megbízás lejártáig folyamatosak. Azok a vezetői megbízások, amelyek 2012. december 31. után járnak le, 2013. január 1-jei hatállyal megszűnnek. Az új vezetői megbízásokról a (2) bekezdésben és a 15. § (1) bekezdésben megfelelően újraválasztott testületek döntenek. (8) Az ISZ 2011. szeptember 30-ig megküldi az FT-nek az Egyetem intézményi dokumentumait. (9) 2011. november 30-ig az FT a felsőoktatási intézmények nyilvántartásáért felelős szervnél, valamint a törzskönyvi nyilvántartást vezető szervnél kezdeményezi az Egyetem nyilvántartásba vételét, és benyújtja az ehhez szükséges intézményi dokumentumokat. A felsőoktatási intézmények nyilvántartásáért felelős szerv, valamint a törzskönyvi nyilvántartást vezető szerv az Egyetemet 2012. január 1-jei hatállyal nyilvántartásba veszi. Az Egyetem nyilvántartásba vételére és a működés engedélyezésére szakértői vélemény bekérése nélkül kerül sor. (10) Az ISZ a feladatai ellátására testületet hozhat létre. A testület működésének szabályait az ISZ határozza meg. (11) Az ISZ üléseinek állandó meghívottjai a 2. § (1) bekezdésében felsorolt miniszterek képviselői. 15. § (1) A ZMNE és az RTF szenátusa, valamint a Kar kari tanácsa az Egyetem karainak kari tanácsaiként működnek tovább. Az Egyetem szenátusának megalakulásával egyidejűleg az Egyetem szervezeti és működési szabályzata szerint valamennyi kari tanácsot újra kell választani. (2) A kari tanácsokban az Egyetem szabályzatainak átalakításával a kialakult hallgatói arány nem csökkenthető. (3) Az Egyetemen minden új intézményi vezetői megbízást első megbízásnak kell tekinteni. III. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 16. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) E törvény 1. §-a, 2. § (2)-(5) bekezdése, 3. §-a, 15. §-a, és 17-18. §-a 2012. január 1-jén lép hatályba. 17. § A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 1. számú mellékletének „Állami egyetemek” alcíme a magyar ábécé által meghatározott felsorolás rendje szerint kiegészül a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest” szöveggel. 18. § Hatályát veszti az Ftv. 1. számú mellékletének a) „Állami egyetemek” alcímében „Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest” szövegrésze, valamint b) „Állami főiskolák” alcímében „Rendőrtiszti Főiskola, Budapest” szövegrész. 19. § Az igazgatási felsőoktatásban képzés a közigazgatás fejlesztésért felelős miniszter előzetes engedélyével, a rendvédelmi felsőoktatásban a rendészetért felelős miniszter, továbbá a katonai felsőoktatásban a honvédelemért felelős miniszter előzetes engedélye alapján indulhat. A közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter előzetes engedélyére a 2013-2014-es tanévtől új belépők számára induló képzések esetén van szükség. 20. § Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. [LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2011. március 16-i ülésnapján fogadta el.