2011. évi XV. törvény

az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyv kihirdetéséről  [LÁBJEGYZET_1]

(A Megállapodás 1998. március 1-jén lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)
(A Jegyzőkönyv 2008. augusztus 1-jén lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)
1. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti euro-mediterrán megállapodást (a továbbiakban: a Megállapodás) e törvénnyel kihirdeti.
2. § A Megállapodás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„EURO-MEDITERRÁN MEGÁLLAPODÁSaz egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulás létrehozásáról

A BELGA KIRÁLYSÁG,
A DÁN KIRÁLYSÁG,
A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,
A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,
A SPANYOL KIRÁLYSÁG,
A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,
ÍRORSZÁG,
AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,
A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,
A HOLLAND KIRÁLYSÁG,
AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,
A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,
A FINN KÖZTÁRSASÁG,
A SVÉD KIRÁLYSÁG,
NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,
az Európai Közösséget létrehozó szerződés és az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés Szerződő Felei, a továbbiakban: a „tagállamok”, és
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG,
AZ EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG,
a továbbiakban: a „Közösség”, egyrészről, és
A TUNÉZIAI KÖZTÁRSASÁG,
a továbbiakban: „Tunézia”, másrészről,
FIGYELEMBE VÉVE a Közösség, annak tagállamai és Tunézia között a meglévő hagyományos kapcsolatok jelentőségét és a Szerződő Felek által vallott közös értékeket;
FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Közösség, annak tagállamai és Tunézia erősíteni kívánja e kapcsolatokat, és a viszonosság, partnerség és együttes fejlődés alapján tartós kapcsolatokat kíván létrehozni;
FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Felek milyen fontosságot tulajdonítanak az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a politikai és gazdasági szabadság betartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik;
FIGYELEMBE VÉVE az utóbbi években a politikai és gazdasági fejlődést mind az európai kontinensen, mind Tunéziában;
FIGYELEMBE VÉVE azt a jelentős haladást, amelyet Tunézia és állampolgárai tettek annak érdekében, hogy Tunézia gazdasága teljes mértékben integrálódjon a világgazdaságba, és hogy Tunézia részt vegyen a demokratikus nemzetek közösségében;
TUDATÁBAN e megállapodás fontosságának, amely az együttműködésen és párbeszéden alapul, az euro-mediterrán térségben a tartós stabilitás és biztonság megteremtése céljából;
TUDATÁBAN az egyrészről a teljes euro-mediterrán összefüggésben a kapcsolatok fontosságának, és másrészről a Maghreb-országok közötti integráció fontosságának;
SZEM ELŐTT TARTVA a Közösség és Tunézia közötti gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket, és e megállapodás megfelelő rendelkezésein keresztül e társulás céljainak elérése óhajával;
AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy rendszeres politikai párbeszéd jöjjön létre és fejlődjön a közös érdekű, kétoldalú és nemzetközi kérdésekről;
SZEM ELŐTT TARTVA a Közösség hajlandóságát arra, hogy jelentős támogatást nyújtson Tunéziának a gazdasági reform, strukturális alkalmazkodás és társadalmi fejlődés megvalósítására irányuló törekvéseiben;
FIGYELEMBE VÉVE mind a Közösség, mind Tunézia szabadkereskedelmi kötelezettségvállalását, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményből (GATT) fakadó származó jogoknak és kötelezettségeknek megfelelően;
AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy rendszeres párbeszéd révén tartós együttműködés jöjjön létre a gazdasági, társadalmi és kulturális kérdésekről a jobb kölcsönös egyetértés elérésére;
MEGGYŐZŐDVE arról, hogy e megállapodás a gazdasági kapcsolataik fejlődését elősegítő légkört fog létrehozni, különösen a kereskedelem és beruházás, a gazdasági szerkezetátalakítás kulcsfontosságú ágazatai és a technológiai modernizálás területein,
A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

(1) Társulás jön létre egyrészről a Közösség és annak tagállamai, másrészről Tunézia között.
(2) E megállapodás célja:
- megfelelő keret biztosítása a Felek közötti politikai párbeszédhez, amely szoros kapcsolatok kialakítását teszi lehetővé minden olyan területen, amelyet az ilyen párbeszédhez megfelelőnek tekintenek,
- a feltételek megteremtése az áruk, szolgáltatások és tőke kereskedelmének fokozatos liberalizálásához,
- a Felek között a kereskedelem és a harmonikus gazdasági és társadalmi kapcsolatok bővítésének elősegítése, nevezetesen párbeszéden és együttműködésen keresztül, hogy elősegítse Tunézia és a tunéziai nép fejlődését és prosperitását,
- a Maghreb-országok integrációjának előmozdítása Tunézia és a régió más országai közötti kereskedelem és együttműködés elősegítése révén,
- a gazdasági, társadalmi, kulturális és pénzügyi együttműködés elősegítése.

2. cikk

A Felek közötti kapcsolatok, valamint magának a megállapodásnak minden rendelkezése az emberi jogok és demokratikus elvek tiszteletben tartásán alapul, amelyek a belpolitikát és nemzetközi politikát irányítják és a megállapodás alapvető elemét képezik.

I. CÍM

POLITIKAI PÁRBESZÉD

3. cikk

(1) Rendszeres politikai párbeszéd jön létre a Felek között. E párbeszéd segítséget nyújt a partnerek közötti olyan tartós szolidaritási kapcsolatok kiépítésében, amelyek hozzájárulnak a mediterrán térség prosperitásához, stabilitásához és biztonságához, és a megértés és tolerancia légkörét hozza létre a kultúrák között.
(2) A politikai párbeszéd és együttműködés célja különösen az, hogy:
a) megkönnyítse a Felek közötti közeledést a jobb kölcsönös megértés fejlődésén és a közös érdekű nemzetközi kérdések tekintetében a rendszeres koordináláson keresztül;
b) lehetővé tegye, hogy mindkét Fél figyelembe vegye a másik Fél álláspontját és érdekeit;
c) hozzájáruljon a biztonság és stabilitás megszilárdításához a mediterrán térségben és különösen a Maghreb-országokban;
d) segítse a közös kezdeményezések kifejlesztését.

4. cikk

A politikai párbeszéd valamennyi, a Felek közös érdekével bíró kérdést felöleli, különösen a béke, biztonság és regionális fejlődés biztosításához szükséges feltételeket az együttműködés - nevezetesen a Maghreb országcsoporton belül támogatásán keresztül.

5. cikk

Politikai párbeszédet folytatnak rendszeres időközönként és minden alkalommal, amikor erre szükség van, nevezetesen:
a) miniszteri szinten, elsősorban a Társulási Tanácson belül;
b) egyrészről Tunéziát és másrészről a Tanács elnökségét és a Bizottságot képviselő magas beosztású tisztviselők szintjén;
c) teljes mértékben kihasználnak minden diplomáciai csatornát, beleértve a rendszeres tájékoztatásokat, a konzultációkat nemzetközi találkozók alkalmával és a harmadik országokban lévő diplomáciai képviselők közötti érintkezéseket;
d) szükség szerint minden más olyan eszközzel, amely hasznosan hozzájárulhat a párbeszéd megszilárdításához és hatékonyságának növeléséhez.

II. CÍM

AZ ÁRUK SZABAD MOZGÁSA

6. cikk

A Közösség és Tunézia az e megállapodás hatálybalépésétől számított legfeljebb 12 éves átmeneti időszak alatt fokozatosan szabadkereskedelmi területet hoz létre e megállapodás rendelkezéseinek megfelelően és az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (a továbbiakban: GATT) és egyéb, a WTO-t létrehozó Egyezményhez csatolt többoldalú árukereskedelmi megállapodások rendelkezéseivel összhangban.

I. FEJEZET

IPARI TERMÉKEK

7. cikk

E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Tunéziából származó termékekre kell alkalmazni, az Európai Közösséget létrehozó szerződés II. mellékletében említett termékek kivételével.

8. cikk

Semmilyen új behozatali vám vagy ezzel azonos hatású díj nem kerül bevezetésre a Közösség és Tunézia közötti kereskedelemben.

9. cikk

A Tunéziából származó termékeket vám- és vámmal azonos hatású díjaktól és mennyiségi korlátozások vagy az azokkal azonos hatású intézkedésektől mentesen hozzák be a Közösségbe.

10. cikk

(1) E fejezet rendelkezései nem zárják ki a Közösség részéről egy mezőgazdasági alkotóelem fenntartását a Tunéziából származó, az 1. mellékletben felsorolt termékek behozatala vonatkozásában.
A mezőgazdasági alkotóelem az áru előállításában felhasználásra kerültnek tekintett mezőgazdasági termékeknek a közösségi piacon alkalmazott ára és a harmadik országokból származó behozatal ára közötti különbségeket tükrözi, ahol az említett alaptermékek összköltsége magasabb a Közösségben. A mezőgazdasági alkotóelem meghatározott összeg vagy értékvám alakjában fordulhat elő. Az ilyen különbségeket, adott esetben, a mezőgazdasági alkotóelem tarifálásán alapuló specifikus vámok vagy értékvámok helyettesítik.
A 2. fejezet mezőgazdasági termékekre alkalmazandó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a mezőgazdasági alkotóelemre is.
(2) E fejezet rendelkezései nem zárják ki, hogy Tunézia külön előírjon egy mezőgazdasági alkotóelemet a Közösségből származó, a 2. mellékletben felsorolt termékekre alkalmazandó behozatali vámra. A mezőgazdasági alkotóelem meghatározott összeg vagy értékvám formájában fordulhat elő.
A 2. fejezet mezőgazdasági termékekre alkalmazandó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a mezőgazdasági alkotóelemre is.
(3) A 2. melléklet 1. jegyzékében felsorolt, a Közösségből származó termékek esetében Tunézia, e megállapodás hatálybalépésekor az 1995. január 1-jén hatályban lévőnél nem nagyobb behozatali vámokat és azokkal azonos hatású díjakat alkalmaz az e jegyzékben említett vámkontingensek keretén belül.
A vámok ipari alkotóelemének a (4) bekezdés alapján történő megszüntetése során az olyan termékek tekintetében alkalmazandó vámok szintje, amelyekre vonatkozóan a vámkontingenseket el kell törölni, nem lehet magasabb, mint az 1995. január 1-jén hatályban lévő vámok szintje.
(4) A 2. melléklet 2. jegyzékében felsorolt, a Közösségből származó termékek esetében Tunézia a megállapodás 11. cikkének (3) bekezdésében megállapított rendelkezéseknek megfelelően szünteti meg a vámok ipari alkotóelemét a 4. mellékletben megadott termékek tekintetében.
A 2. melléklet 1. és 3. jegyzékében felsorolt, a Közösségből származó termékek esetében Tunézia a megállapodás 11. cikkének (3) bekezdésében megállapított rendelkezéseknek megfelelően szünteti meg a vámok ipari alkotóelemét az 5. mellékletben megadott termékek tekintetében.
(5) Az (1) és (2) bekezdés alapján alkalmazott mezőgazdasági alkotóelem csökkenthető, amennyiben a Közösség és Tunézia közötti kereskedelemben csökken valamely alapvető mezőgazdasági termékre alkalmazandó díj, vagy amennyiben az ilyen csökkenések a feldolgozott mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos kölcsönös engedmények eredményei.
(6) Az (5) bekezdésben említett csökkentést, az érintett termékek jegyzékét és adott esetben azokat a vámkontingenseket, amelyek keretén belül a csökkentések alkalmazásra kerülnek, a Társulási Tanács állapítja meg.

11. cikk

(1) E megállapodás hatálybalépésének időpontjában el kell törölni a Tunéziában a Közösségből származó, a 3-6. mellékletben nem szereplő termékekre alkalmazott behozatali vámokat és vámokkal azonos hatású díjakat.
(2) Azokat a behozatali vámokat és vámokkal azonos hatású díjakat, amelyeket Tunéziában a Közösségből származó, a 3. mellékletben felsorolt termékekre alkalmaznak, fokozatosan el kell törölni a következő menetrendnek megfelelően:
- e megállapodás hatálybalépésekor valamennyi vám és díj az alapvám 85%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő egy év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 70%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő két év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 55%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő három év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 40%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő négy év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 25%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő öt év elteltével eltörlésre kerülnek a fennmaradó vámok.
(3) A 4. és 5. mellékletben felsorolt, a Közösségből származó termékekre Tunéziában alkalmazott behozatali vámokat és vámokkal azonos hatású díjakat fokozatosan el kell törölni a következő menetrendnek megfelelően:
A 4. mellékletben szereplő jegyzék esetében:
- e megállapodás hatálybalépése napján valamennyi vám és díj az alapvám 92%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő egy év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 84%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő két év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 76%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő három év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 68%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő négy év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 60%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő öt év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 52%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő hat év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 44%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő hét év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 36%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő nyolc év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 28%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő kilenc év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 20%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő tíz év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 12%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő tizenegy év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 4%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő tizenkét év elteltével eltörlésre kerülnek a fennmaradó vámok.
Az 5. mellékletben szereplő jegyzék esetében:
- e megállapodás hatálybalépését követő négy év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 88%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő öt év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 77%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő hat év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 66%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő hét év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 55%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő nyolc év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 44%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő kilenc év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 33%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő tíz év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 22%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő tizenegy év elteltével valamennyi vám és díj az alapvám 11%-ára csökken;
- e megállapodás hatálybalépését követő tizenkét év elteltével eltörlésre kerülnek a fennmaradó vámok.
(4) Abban az esetben, ha súlyos nehézségek merülnek fel egy adott termék vonatkozásában, a Társulási Bizottság közös megegyezéssel felülvizsgálhatja a (3) bekezdésben ismertetett megfelelő menetrendet azzal a feltétellel, hogy az a menetrend, amelynek a felülvizsgálatát kérték, nem hosszabbítható meg az érintett termék tekintetében a legfeljebb 12 éves átmeneti időn túlra. Ha a Társulási Bizottság nem hozott határozatot harminc napon belül attól a naptól számítva, hogy Tunézia benyújtotta a kérelmét a menetrend felülvizsgálatára, Tunézia átmenetileg, egy évet meg nem haladó időtartamra felfüggesztheti a menetrend végrehajtását.
(5) Valamennyi termék vonatkozásában az alapvám, amelyre a (2) és (3) bekezdésben megállapított egymást követő csökkentések alkalmazandók, a Közösséggel szemben 1995. január 1-jén ténylegesen alkalmazott vám.
(6) Ha 1995. január 1-je után valamilyen vámcsökkentést erga omnes alkalmaznak, a csökkentett vámok az (5) bekezdésben hivatkozott alapvámok helyébe lépnek attól a naptól kezdve, amikor az ilyen csökkentések alkalmazásra kerülnek.
(7) Tunézia közli a Közösséggel alapvámjait.

12. cikk

A 10., 11. cikk és a 19. cikk b) pontjának rendelkezései nem alkalmazandók a 6. mellékletben szereplő jegyzékben felsorolt termékekre. Az ilyen termékekre alkalmazandó rendelkezéseket a Társulási Tanács újra megvizsgálja a megállapodás hatálybalépését követő négy év elteltével.

13. cikk

A behozatali vámok eltörlésére vonatkozó rendelkezéseket a fiskális vámokra is alkalmazni kell.

14. cikk

(1) Tunézia vámemelések vagy vámok újbóli bevezetése formájában olyan korlátozott időtartamú kivételes intézkedéseket hozhat, amelyek eltérnek a 11. cikk rendelkezéseitől.
Ezen intézkedések születő iparágakra vagy szerkezeti átalakítás alatt álló ágazatokra vagy olyan ágazatokra vonatkozhatnak, amelyek komoly nehézségekkel néznek szembe, különösen, ha e nehézségek nagyarányú társadalmi problémákat idéznek elő.
Azok a Tunéziában a Közösségből származó termékekre alkalmazandó behozatali vámok, amelyeket ezen intézkedésekkel vezetnek be, nem haladhatják meg az ad valorem 25%-ot, és a Közösségből származó termékekre nézve preferenciális elemet tartalmaznak. Az ezen intézkedésekkel érintett termékek behozatalának teljes értéke nem haladhatja meg a Közösségből származó ipari termékek teljes behozatalának 15%-át, azon utolsó év során, amelyre nézve statisztikai adatok rendelkezésre állnak.
Ezen intézkedéseket legfeljebb öt évig lehet alkalmazni, kivéve ha a Társulási Bizottság hosszabb időszakot engedélyez. Alkalmazásukat legkésőbb a legfeljebb tizenkét éves átmeneti időszak lejártával meg kell szüntetni.
Nem lehet ilyen intézkedést bevezetni valamely termék tekintetében, ha több mint három év eltelt azóta, hogy az adott termékre nézve valamennyi vámot és mennyiségi korlátozást, valamint azokkal azonos hatású díjat és intézkedést eltörölték.
Tunézia tájékoztatja a Társulási Bizottságot az elfogadni kívánt kivételes intézkedésekről, és - a Közösség kérelmére - azok bevezetése előtt konzultációkat kell folytatni az érintett intézkedésekről és ágazatokról. Ilyen intézkedések elfogadásakor Tunézia a Bizottság rendelkezésére bocsátja az e cikk alapján bevezetett vámok eltörlésének menetrendjét. E menetrend előírja a vámok egyenlő éves részletekben történő megszüntetését, amely legkésőbb a bevezetésüket követő két év múlva kezdődik meg. A Társulási Bizottság ettől eltérő menetrendről is határozhat.
(2) Az (1) bekezdés negyedik albekezdésétől eltérve a Társulási Bizottság kivételesen, valamilyen új iparág megteremtésével kapcsolatos nehézségek figyelembevétele érdekében felhatalmazhatja Tunéziát az (1) bekezdés alapján már meghozott intézkedések fenntartására a tizenkét éves átmeneti időszak után legfeljebb hároméves időtartamra.

II. FEJEZET

MEZŐGAZDASÁGI ÉS HALÁSZATI TERMÉKEK

15. cikk

E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Tunéziából származó, az Európai Közösséget létrehozó szerződés II. mellékletében felsorolt termékekre kell alkalmazni.

16. cikk

A Közösség és Tunézia fokozatosan, egyre nagyobb mértékben liberalizálja az egymással folytatott mezőgazdasági és halászati termékek kereskedelmét.

17. cikk

(1) A Tunéziából származó mezőgazdasági és halászati termékekre a Közösségbe történő behozatalkor az 1. és 2. jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések vonatkoznak.
(2) A Közösségből származó mezőgazdasági termékekre Tunéziába történő behozatalkor a 3. jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések vonatkoznak.

18. cikk

(1) 2000. január 1-jétől a Közösség és Tunézia értékeli a helyzetet a 2001. január 1-jei hatállyal, a 16. cikkben foglalt céllal összhangban a Közösség és Tunézia által alkalmazandó liberalizációs intézkedések meghatározása érdekében.
(2) Az előző bekezdés rendelkezéseinek sérelme nélkül és a Felek között a mezőgazdasági termékek rendszerének és az ilyen termékek különleges érzékenységének figyelembevételével a Közösség és Tunézia a Társulási Tanácsban rendszeresen megvizsgálja termékenként és kölcsönösségi alapon az egymásnak nyújtandó további engedmények lehetőségeit.

III. FEJEZET

KÖZÖS RENDELKEZÉSEK

19. cikk

A GATT rendelkezéseinek sérelme nélkül:
a) semmilyen új, behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozás vagy azzal azonos hatású intézkedés nem kerül bevezetésre a Közösség és Tunézia közötti kereskedelemben;
b) e megállapodás hatálybalépésekor eltörlésre kerülnek a Tunézia és a Közösség közötti kereskedelemben a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozások és az azokkal azonos hatású intézkedések;
c) a Közösség és Tunézia sem vámot vagy vámmal azonos hatású díjat, sem mennyiségi korlátozást vagy azzal azonos hatású intézkedést nem alkalmaz a másik Fél kivitelére vonatkozóan.

20. cikk

(1) Amennyiben különleges szabályok bevezetésére kerülne sor a mezőgazdasági politikájuk megvalósítása vagy a meglévő szabályozásuk módosítása eredményeként, vagy ha módosításra vagy továbbfejlesztésre kerülnének a mezőgazdasági politikájuk megvalósítására hozott rendelkezések, a Közösség és Tunézia módosíthatja a megállapodásban meghatározott szabályokat az érintett termékek tekintetében.
Az ilyen módosítást végrehajtó Fél tájékoztatja erről a Társulási Bizottságot. A másik Fél kérésére összeül a Társulási Bizottság, hogy megfelelően figyelembe vegye e Fél érdekeit.
(2) Ha a Közösség vagy Tunézia, az (1) bekezdést alkalmazva, módosítja az e megállapodásban a mezőgazdasági termékekre megállapított szabályokat, a másik Fél területéről származó behozatalhoz a megállapodásban meghatározott előnyhöz hasonló előnyt nyújtanak.
(3) Az e megállapodásban meghatározott szabályok bármilyen módosítása, a másik Szerződő Fél kérésére, a Társulási Tanácson belüli konzultációk tárgyát képezi.

21. cikk

A Tunéziából származó termékek Közösségbe történő behozatalkor nem élveznek kedvezőbb elbánást, mint amelyet a tagállamok egymás között alkalmaznak.
E megállapodás rendelkezéseit a közösségi jogi rendelkezések Kanári-szigetekre történő alkalmazásáról szóló, 1991. június 26-i 1911/91/EGK tanácsi rendelet rendelkezéseinek sérelme nélkül kell alkalmazni.

22. cikk

(1) Mindkét Fél tartózkodik minden olyan belső fiskális intézkedéstől vagy gyakorlattól, amely közvetlenül vagy közvetve megkülönböztetést jelent az egyik Fél termékei és a másik Fél területéről származó hasonló termékek között.
(2) A két Fél egyikének területére exportált termékek után a belső közvetett adókat nem lehet nagyobb mértékben visszatéríteni, mint az azokra közvetlenül vagy közvetve kivetett közvetett adók összege.

23. cikk

(1) A megállapodás nem zárja ki, hogy a Felek vámuniókat, szabadkereskedelmi területeket vagy határ menti kereskedelmi rendszereket hozzanak létre vagy tartsanak fenn, kivéve, ha azok megváltoztatják a megállapodásban előírt kereskedelmi rendszert.
(2) Az ilyen vámuniókat vagy szabadkereskedelmi területeket létrehozó megállapodásokról, valamint, adott esetben, harmadik országok irányában alkalmazott saját kereskedelempolitikájukkal összefüggő más főbb kérdésekről a Felek a Társulási Bizottságban konzultációkat fognak tartani. Konzultációkra kerül sor különösen abban az esetben, ha harmadik ország csatlakozik a Közösséghez, hogy Tunézia és a Közösségnek a megállapodásban kifejezett kölcsönös érdekeit a Felek figyelembe vehessék.

24. cikk

Ha valamelyik Fél úgy találja, hogy a másik Féllel folytatott kereskedelemben az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikke értelmében dömpingre kerül sor, e gyakorlat ellen az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodással, a vonatkozó nemzeti jogszabályokkal, valamint a 27. cikkben meghatározott feltételekkel és eljárásokkal összhangban megfelelő intézkedéseket hozhat.

25. cikk

Ha valamely terméket olyan megnövekedett mennyiségben vagy olyan feltételek mellett hoznak be, hogy az:
- komoly kárt okoz a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek termelőinek a Szerződő Felek egyikének területén vagy ilyen károkozással fenyeget, vagy
- a gazdaság bármely szektorában komoly zavarokat vagy olyan nehézségeket okoz, amelyek valamely régió gazdasági helyzetének komoly romlását idézhetik elő vagy ilyen zavarok vagy nehézségek okozásával fenyegetnek,
- a Közösség vagy Tunézia a 27. cikkben meghatározott feltételekkel és eljárásokkal összhangban megfelelő intézkedéseket hozhat.

26. cikk

Ha a 19. cikk c) pontja rendelkezéseinek betartása:
a) valamely terméknek olyan harmadik országba történő újrakiviteléhez vezet, amellyel szemben az exportáló Fél mennyiségi korlátozást, kiviteli vámot vagy azzal azonos hatású intézkedéseket vagy díjakat tart fenn; vagy
b) az exportáló Fél számára alapvetően szükséges termék komoly hiányát eredményezi vagy ezzel fenyeget,
és ha a fenti helyzetek az exportáló Fél számára jelentős nehézségeket idéznek elő, vagy ilyen nehézségek előidézését valószínűsíteni lehet, ez a Fél a 27. cikkben meghatározott feltételekkel és eljárásokkal összhangban megfelelő intézkedéseket hozhat. Ezen intézkedéseknek megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, és azokat meg kell szüntetni, ha a körülmények már nem indokolják a fenntartásukat.

27. cikk

(1) Abban az esetben, ha Tunézia vagy a Közösség azon termékek behozatalát, amely alkalmas a 25. cikkben említett nehézségek előidézésére, olyan közigazgatási eljárásnak veti alá, amelynek célja a kereskedelmi forgalom alakulásáról való gyors információszolgáltatás, erről tájékoztatja a másik Felet.
(2) A 24., 25. és 26. cikkben szabályozott esetekben az ott meghatározott intézkedések meghozatala előtt, a (3) bekezdés d) pontja esetében pedig mihelyt lehetséges, a Közösség vagy Tunézia, az adott esettől függően, a két Fél számára elfogadható megoldás keresése érdekében minden megfelelő információt megad a Társulási Bizottság számára.
Az intézkedések kiválasztásakor elsőbbséget kell adni azoknak, amelyek a legkevésbé zavarják e megállapodás működését.
Az érintett Fél azonnal tájékoztatja a Társulási Bizottságot a védintézkedésekről, és azokról rendszeres konzultációkat tartanak, különösen abból a célból, hogy eltöröljék azokat, amint a körülmények ezt lehetővé teszik.
(3) A (2) bekezdés végrehajtására a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
a) a 24. cikk tekintetében, mihelyt az importáló Fél hatóságai a vizsgálatot megkezdték, tájékoztatni kell az exportáló Felet a dömping-ügyről. Ha nem vetettek véget a dömpingnek a GATT VI. cikke értelmében, vagy nem született más kielégítő megoldás az ügy előterjesztéséről számított 30 napon belül, az importáló Fél megfelelő intézkedéseket hozhat;
b) a 25. cikk tekintetében, az e cikkben hivatkozott helyzetből származó nehézségeket megvizsgálás céljából a Társulási Bizottság elé kell terjeszteni, amely az ilyen nehézségek megszüntetéséhez szükséges bármilyen határozatot hozhat.
Ha az ügy előterjesztésétől számított 30 napon belül a Társulási Bizottság vagy az exportáló Fél nem hozott határozatot a nehézségek megszüntetésére, vagy nem született más kielégítő megoldás, az importáló Fél a probléma orvoslására megfelelő intézkedéseket hozhat. Ezen intézkedések nem terjedhetnek túl azon, ami a keletkezett nehézségek orvoslásához szükséges;
c) a 26. cikk tekintetében, az e cikkben említett helyzetekből származó nehézségeket megvizsgálás céljából a Társulási Bizottság elé kell terjeszteni.
A Társulási Bizottság a nehézségek megszüntetéséhez szükséges bármilyen határozatot hozhat. Ha az ügy előterjesztésétől számított 30 napon belül nem hozott határozatot, az exportáló Fél az érintett termék exportjára vonatkozóan megfelelő intézkedéseket hozhat;
d) ha azonnali cselekvést igénylő rendkívüli körülmények az előzetes tájékoztatást vagy vizsgálatot lehetetlenné teszik, Tunézia vagy a Közösség, amelyik érintett, a 24., 25. és 26. cikkben leírt helyzetekben azonnal olyan óvintézkedéseket hozhat, amelyek feltétlenül szükségesek a helyzet kezeléséhez, és erről haladéktalanul tájékoztatja a másik Felet.

28. cikk

E megállapodás nem zárja ki a behozatalra, a kivitelre és a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat és korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend vagy a közbiztonság; az emberek, az állatok és a növények életének és egészségének védelme; a művészi, történelmi és régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme vagy a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon védelme vagy az aranyra és ezüstre vonatkozó szabályok indokolnak. E tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek az önkényes megkülönböztetés vagy a Felek közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei.

29. cikk

A „származó termék” fogalmát e cím végrehajtása alkalmazásában és e területen a közigazgatási együttműködés módszerei vonatkozásában a 4. jegyzőkönyv határozza meg.

30. cikk

Az áruk Kombinált Nómenklatúráját kell alkalmazni az áruk besorolására a két Fél közötti kereskedelemben.

III. CÍM

A LETELEPEDÉSI JOG ÉS A SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁS SZABADSÁGA

31. cikk

(1) A Felek megállapodnak abban, hogy a megállapodás hatályát kiterjesztik az egyik Fél vállalkozásainak a másik Fél területén való letelepedés szabadságára és az egyik Fél vállalkozásai részéről a másik Fél területén a szolgáltatások fogyasztói számára a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó rendelkezések liberalizálására.
(2) A Társulási Tanács ajánlásokat tesz az (1) bekezdésben leírt célok elérésére.
Az ilyen ajánlások megtételekor a Társulási Tanács figyelembe veszi a kölcsönös legnagyobb kedvezményes elbánás megvalósításával és a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezményhez mellékelt Szolgáltatások Kereskedelmének Általános Egyezményében (a továbbiakban: „GATS”), különösen annak V. cikkében a Szerződő Felek vonatkozásában előírt megfelelő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban szerzett múltbeli tapasztalatokat.
(3) A Társulási Tanács végzi el a cél elérésének első kiértékelését legkésőbb a megállapodás hatálybalépését követő öt év elteltével.

32. cikk

(1) Kezdetben minden egyes Fél újra megerősíti a GATS szerinti kötelezettségeit, különösen azon kötelezettségét, hogy kölcsönös legnagyobb kedvezményes elbánást nyújtson azokban a szolgáltatási ágazatokban, amelyekre ez a kötelezettség kiterjed.
(2) A GATS-nak megfelelően, az ilyen elbánás nem vonatkozik:
a) a GATS V. cikkében meghatározott típusú megállapodás feltételei mellett valamelyik Fél által nyújtott előnyökre vagy egy ilyen megállapodás alapján hozott intézkedésekre;
b) a GATS-hoz valamelyik Fél által csatolt, a legnagyobb kedvezményes elbánás alóli kivételek jegyzékével összhangban nyújtott más előnyökre.

IV. CÍM

FIZETÉSEK, TŐKE, VERSENY ÉS MÁS GAZDASÁGI RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET

FOLYÓ FIZETÉSEK ÉS TŐKEMOZGÁS

33. cikk

A 35. cikk rendelkezéseire is figyelemmel a Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy szabadon átváltható valutában engedélyezik a folyó ügyletekhez tartozó minden folyó fizetés teljesítését.

34. cikk

(1) A tőkemozgások mérlegében szereplő ügyletek tekintetében a Közösség és Tunézia e megállapodás hatálybalépésétől kezdve biztosítja a Tunéziában a hatályos jogszabályokkal összhangban létrehozott vállalatokban történt közvetlen beruházásokkal kapcsolatos szabad tőkemozgást, és azt, hogy az ilyen beruházások, valamint az azokból származó minden nyereség felszámolható és hazatelepíthető legyen.
(2) A Felek konzultálnak egymással azzal a céllal, hogy megkönnyítsék, és amikor eljön az ideje, teljes mértékben liberalizálják a tőkemozgást a Közösség és Tunézia között.

35. cikk

Amennyiben a Közösség egy vagy több tagállama vagy Tunézia a fizetési mérlege tekintetében súlyos nehézségekkel néz szembe, vagy ennek veszélye fenyeget, a Közösség vagy Tunézia, amelyik érintett, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményben és a Nemzetközi Valutaalap létrehozásáról szóló egyezmény VIII. és XIV. cikkében meghatározott feltételek szerint elfogadhat olyan korlátozásokat a folyó ügyletekre, amelyek korlátozott időtartamúak, és nem terjedhetnek túl azon, ami a fizetési mérleg helyzetének orvoslásához feltétlenül szükséges. A Közösség vagy Tunézia, amelyik érintett, haladéktalanul tájékoztatja a másik Felet, és amint lehetséges, a másik Félnek átadja az érintett intézkedések megszüntetésére vonatkozó menetrendet.

II. FEJEZET

VERSENY ÉS MÁS GAZDASÁGI RENDELKEZÉSEK

36. cikk

(1) E megállapodás megfelelő működésével összeegyeztethetetlenek a következők, amennyiben érinthetik a Közösség és Tunézia közötti kereskedelmet:
a) minden olyan, vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és vállalkozások közötti összehangolt magatartás, amelynek a célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása;
b) egy vagy több vállalkozás erőfölénnyel való visszaélése Tunézia vagy a Közösség területének egészén vagy jelentős részén;
c) minden olyan állami támogatás, amely torzítja a versenyt, vagy ennek torzításával fenyeget azáltal, hogy előnyben részesít egyes vállalkozásokat vagy egyes áruk termelését, azoknak az eseteknek a kivételével, amelyekben megengedett az eltérés az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés értelmében.
(2) Az e cikkel ellentétes magatartást az Európai Közösséget létrehozó szerződés 85., 86. és 92. cikkében foglalt szabályok alkalmazásából eredő kritériumok, és az Európai Szén- és Acélközösség hatálya alá tartozó termékek esetében az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés 65. és 66. cikkének szabályai, valamint az állami támogatásra vonatkozó szabályok alapján, beleértve a másodlagos jogalkotást is, kell elbírálni.
(3) A Társulási Tanács e megállapodás hatálybalépésétől számított öt éven belül elfogadja az (1) és (2) bekezdés végrehajtásához szükséges szabályokat.
E szabályok elfogadásáig az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VI., XVI. és XXIII. cikke értelmezéséről és alkalmazásáról szóló megállapodás rendelkezései alkalmazandók az (1) bekezdés c) pontja és a (2) bekezdés megfelelő részeinek végrehajtási szabályaként.
(4) a) Az (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezések alkalmazása érdekében a Felek elismerik, hogy e megállapodás hatálybalépésétől számított első öt év alatt a Tunézia által nyújtott bármely állami támogatást annak a ténynek a figyelembevételével kell elbírálni, hogy Tunéziát az Európai Közösséget létrehozó szerződés 92. cikke (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott közösségi térségekkel azonos térségnek kell tekinteni.
Ugyanezen időtartam alatt Tunézia kivételesen, az ESZAK-acéltermékek tekintetében adhat állami támogatást szerkezetátalakítási célokra, feltéve hogy:
- ez az átalakítási időszak végén, rendes piaci körülmények között a támogatásban részesülő vállalkozások életképességéhez vezet,
- az ilyen támogatás mértéke és intenzitása szigorúan arra korlátozódik, ami okvetlenül szükséges az ilyen életképesség visszaállításához, és fokozatosan csökken,
- az átalakítási program kapcsolódik Tunéziában egy kapacitás-racionalizálási tervhez.
A Társulási Tanács Tunézia gazdasági helyzetének figyelembevételével minden ötödik évben meghatározza, hogy meg kell-e hosszabbítani az időtartamot.
b) Mindkét Szerződő Fél biztosítja az átláthatóságot az állami támogatások politikája terén, többek között oly módon, hogy évente tájékoztatja a másik Felet a nyújtott támogatás teljes összegéről és megoszlásáról, valamint - a másik Fél kérésére - a támogatási rendszerekről. Az egyik Fél kérésére a másik Fél tájékoztatást ad az egyedi állami támogatásokról is.
(5) A II. cím II. fejezetében említett termékek tekintetében:
- az (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezés nem alkalmazható,
- az (1) bekezdés a) pontjával ellentétes bármely magatartást a Közösség által az Európai Közösséget létrehozó szerződés 42. és 43. cikke alapján megállapított kritériumok, és különösen a 26/62. számú tanácsi rendeletben foglalt kritériumok szerint kell elbírálni.
(6) Ha Tunézia vagy a Közösség úgy véli, hogy valamely magatartás ellentétes az (1) bekezdés rendelkezéseivel, és:
- az esettel a (3) bekezdésben említett végrehajtási szabályok alapján nem foglalkoznak megfelelően, vagy
- nincsenek ilyen szabályok, és az ilyen magatartás a másik Fél érdekeit komolyan sérti vagy ezzel fenyeget, vagy a másik Fél hazai iparának, ideértve annak szolgáltatóiparát is, anyagi kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget,
a Társulási Bizottságban történt konzultáció után vagy az ügynek konzultáció céljából a Társulási Bizottság elé történt beterjesztését követő 30 munkanap elteltével megfelelő intézkedéseket hozhat.
Az e cikk (1) bekezdésének c) pontjával összeegyeztethetetlen magatartás esetén, ha arra az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény alkalmazandó, ezen intézkedéseket csak az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményben, illetve más - a Felek között alkalmazandó és a GATT keretében tárgyalt - vonatkozó szerződésben meghatározott eljárásokkal és feltételekkel összhangban lehet meghozni.
(7) A (3) bekezdéssel összhangban elfogadott eltérő rendelkezések sérelme nélkül, a Felek a szakmai és üzleti titok védelme által megkívánt korlátozások figyelembevételével folytatják az információcserét.

37. cikk

A tagállamok és Tunézia fokozatosan kiigazít - a GATT keretében vállalt kötelezettségeik sérelme nélkül - minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot annak biztosítására, hogy e megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére ne létezzen semmilyen megkülönböztetés a tagállamok és Tunézia állampolgárai között azon feltételek tekintetében, amelyek mellett az árukat beszerzik és forgalomba hozzák. A Társulási Bizottságot tájékoztatni kell az e cél megvalósítása érdekében elfogadott intézkedésekről.

38. cikk

A közvállalkozások és a különleges vagy kizárólagos jogokkal bíró vállalkozások tekintetében a Társulási Tanács e megállapodás hatálybalépését követő ötödik évtől kezdve biztosítja, hogy nem kerülnek elfogadásra vagy fenntartásra olyan intézkedések, amelyek a Felek érdekeivel ellentétes irányban ható módon zavarják a Közösség és Tunézia közötti kereskedelmet. E rendelkezés nem gátolja, sem ténylegesen, sem jogi eszközökkel azon különleges feladatok végrehajtását, amelyekkel ezeket a vállalatokat megbízták.

39. cikk

(1) A Felek biztosítják a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok megfelelő és hatékony oltalmát, a legszigorúbb nemzetközi szabványokkal összhangban. Ez magában foglalja az ilyen jogok érvényesítésének hatékony eszközét is.
(2) A Felek rendszeresen felülvizsgálják e cikk és a 7. melléklet végrehajtását. Ha a kereskedelemre hatással lévő nehézségek merülnek fel a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogokkal kapcsolatban, bármelyik Fél sürgős konzultációkat kérhet, hogy kölcsönösen kielégítő megoldásokat találjanak.

40. cikk

(1) A Felek megteszik a megfelelő lépéseket, hogy elősegítsék Tunézia részéről az ipari és mezőgazdasági élelmiszer-termékekre és tanúsítási eljárásokra vonatkozó európai szabványok és közösségi műszaki szabványok használatát.
(2) Az (1) bekezdésben kiindulási alapként megállapított elveket használva a Felek, amikor a körülmények ehhez megfelelőek, megállapodásokat kötnek a tanúsítványok kölcsönös elismeréséről.

41. cikk

(1) A Felek célul tűzik ki a közbeszerzési szerződések kölcsönös és fokozatos liberalizálását.
(2) A Társulási Tanács megteszi az (1) bekezdés végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

V. CÍM

GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS

42. cikk

Célok

(1) A Felek kötelezettséget vállalnak, hogy fokozzák a gazdasági együttműködésüket a kölcsönös érdekeiknek megfelelően és a partnerség szellemében, amely e megállapodás alapját képezi.
(2) A gazdasági együttműködés célja, hogy támogassa Tunézia saját, a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés elérésére irányuló erőfeszítéseit.

43. cikk

Hatály

(1) Az együttműködés első és legfőbb célterületei azok a tevékenységi területek, amelyek a belső korlátok és nehézségek hatásától szenvednek, vagy amelyekre hatással van Tunézia gazdaságának, mint egésznek a liberalizálási folyamata, és közelebbről meghatározva, Tunézia és a Közösség közötti kereskedelem liberalizálása.
(2) Ehhez hasonlóan, az együttműködés olyan területekre irányul, amelyek valószínűleg egymáshoz közelebb hozzák a Közösség és Tunézia gazdasági ágazatait, különösen azokat, amelyek növekedést és foglalkoztatási lehetőséget hoznak létre.
(3) Az együttműködés erősíti a gazdasági integrációt a Maghreb-országok között minden olyan intézkedés igénybevételével, amelyek valószínűleg elősegítik az ilyen kapcsolatokat a régión belül.
(4) A környezet és ökológiai egyensúly megóvása a gazdasági együttműködés különböző területeinek központi elemét képezi.
(5) Ahol szükséges, a Felek megállapodással meghatározzák a gazdasági együttműködés más területeit.

44. cikk

Módszerek

A gazdasági együttműködés különösen magában foglalja az alábbiakat:
a) rendszeres gazdasági párbeszéd a két Fél között, amely kiterjed a makro-gazdaságpolitika minden szempontjára;
b) kommunikáció és információcsere;
c) tanácsadás, szakértők szolgáltatásainak igénybevétele és gyakorlati képzés;
d) közös vállalatok;
e) segítségnyújtás technikai, igazgatási és szabályozási ügyekben.

45. cikk

Regionális együttműködés

E megállapodás kibontakoztatása érdekében a Felek elősegítenek minden olyan tevékenységet, amelynek regionális hatása van vagy harmadik országok bevonásával jár, nevezetesen:
a) régión belüli kereskedelem a Maghreb-országokon belül;
b) környezetvédelmi ügyek;
c) gazdasági infrastruktúra fejlesztése;
d) tudományos és technológiai kutatás;
e) kulturális ügyek;
f) vámügyek;
g) regionális intézmények és közös vagy harmonizált programok és politikák létrehozása.

46. cikk

Oktatás és képzés

Az együttműködés célja:
a) az oktatás és képzés területén, ideértve a szakképzést is, jelentős fejlődést biztosító módok keresése;
b) különleges hangsúly helyezése arra, hogy a nők hozzáférhessenek az oktatáshoz, ideértve a műszaki képzést, felsőoktatást és szakképzést is;
c) a Felek területein működő szaktestületek között tartós kapcsolatok létesítésének előmozdítása a tapasztalatok és módszerek összegyűjtése és cseréje érdekében.

47. cikk

Tudományos, műszaki és technológiai együttműködés

Az együttműködés célja:
a) a Felek tudományos közösségei közötti állandó kapcsolatok létesítésének előmozdítása, nevezetesen a következők segítségével:
- Tunézia számára a Közösség kutatási és technológiai fejlesztési programjaihoz való hozzáférés biztosítása az ilyen programokba a nem közösségi országok bevonását szabályozó közösségi szabályoknak megfelelően,
- Tunézia részvétele decentralizált együttműködési hálózatokban,
- a képzés és kutatás területén együttműködés elősegítése;
b) Tunézia kutatási képességeinek javítása;
c) technológiai innovációra való ösztönzés, valamint új technológia és know-how átadása;
d) minden olyan tevékenység elősegítése, amelynek célja együttműködés létrehozása regionális szinten.

48. cikk

Környezet

Az együttműködés célja a környezet állapotromlásának megakadályozása, a környezet minőségének javítása, az emberi egészség védelme és a természeti erőforrások ésszerű használatának elérése a fenntartható fejlődés biztosítására.
A Felek kötelezettséget vállalnak, hogy együttműködnek, többek között, a következő területeken:
a) talaj- és vízminőség;
b) a fejlődés, különösen az ipari fejlődés következményei (főleg létesítmények és hulladék biztonsága);
c) a tenger szennyeződésének ellenőrzése és megakadályozása.

49. cikk

Ipari együttműködés

Az együttműködés célja:
a) a Felek gazdasági szereplői közötti gazdasági együttműködés elősegítése, beleértve Tunézia részéről a Közösség üzleti hálózataihoz és decentralizált együttműködési hálózataihoz való hozzáféréssel kapcsolatos együttműködést is;
b) Tunézia állami és magánszektor iparának (a mezőgazdasági élelmiszeripart is ideértve) korszerűsítésére és szerkezetátalakítására irányuló erőfeszítés támogatása;
c) olyan környezet elősegítése, amely támogatja a magánkezdeményezést a hazai és exportpiacokra történő kibocsátás ösztönzése és az áruválaszték bővítése céljából;
d) Tunézia emberi erőforrásainak és ipari potenciáljának a legnagyobb mértékű felhasználása az innováció és a kutatás, illetve a technológiai fejlesztés területein egy hatékonyabb politika révén;
e) a hitelhez való hozzáférés megkönnyítése a beruházás finanszírozásához.

50. cikk

Beruházásfejlesztés és -védelem

Az együttműködés célja kedvező környezet megteremtése a beruházások számára, és különösen a következők használata:
a) harmonizált és egyszerűsített eljárások, társberuházási szerkezet (különösen kis- és középvállalkozások összekapcsolására), beruházási lehetőségek azonosítása és ezekről információ biztosítása;
b) adott esetben jogi keret létrehozása beruházás elősegítésére, főleg Tunézia és a tagállamok részéről beruházásvédelmi megállapodások és a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodások megkötésén keresztül.

51. cikk

Együttműködés a szabványosításban és megfelelőségtanúsításban

A Felek együttműködnek az alábbiak fejlesztésében:
a) a közösségi szabályok használata a szabványosításban, méréstanban, minőség-ellenőrzésben és megfelelőségtanúsításban;
b) a tunéziai laboratóriumok korszerűsítése, amely végső fokon a megfelelőségtanúsítás kölcsönös elismeréséről szóló megállapodások megkötéséhez vezet;
c) Tunéziában a szabványosításért és minőségért, valamint a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonért felelős testületek.

52. cikk

Jogszabályok közelítése

Az együttműködés célja Tunézia segítése, hogy a jogalkotását közelebb vigye a Közösség jogalkotásához az e megállapodás hatálya alá tartozó területeken.

53. cikk

Pénzügyi szolgáltatások

Az együttműködés célja egymáshoz közelebb álló közös szabályok és szabványok elérése a következőket is magában foglaló területeken:
a) Tunézia pénzügyi ágazatainak támogatása és szerkezeti átalakítása;
b) Tunéziában a pénzügyi szolgáltatások számvitelének, auditálásának, felügyeletének és szabályozásának, valamint a pénzügyi felügyeleti ellenőrzésnek a javítása.

54. cikk

Mezőgazdaság és halászat

Az együttműködés célja:
a) a mezőgazdaság és halászat korszerűsítése és szerkezeti átalakítása olyan módszereken keresztül, mint például az infrastruktúra és berendezések korszerűsítése, a csomagolási és tárolási módszerek fejlesztése, illetve a magánforgalmazási, valamint forgalmazási láncok fejlesztése;
b) kibocsátás és külső piacok bővítése;
c) együttműködés elérése egészségügyi, növény-egészségügyi és termesztési módszerek területén.

55. cikk

Közlekedés

Az együttműködés célja:
a) a transzeurópai főbb közlekedési útvonalakkal összefüggésben a közös érdekeltségű közúti, vasúti, kikötői és repülőtéri infrastruktúra szerkezeti átalakításának és korszerűsítésének elérése;
b) a Közösségben alkalmazott üzemeltetési szabványokhoz hasonló szabványok meghatározása és alkalmazása;
c) a felszerelés felfejlesztése a közösségi színvonalra, különösen ott, ahol ez kombinált szállítással, konténerizációval és átrakással kapcsolatos;
d) a közúti közlekedés és a repülőterek, a légi forgalom és a vasutak irányításának fokozatos javítása.

56. cikk

Távközlés és információtechnológia

Az együttműködés a következőkre irányul:
a) a távközlés általános keretei;
b) információtechnológia és távközlések szabványosítása, megfelelőségvizsgálata és tanúsítása;
c) új információtechnológiák elterjesztése, különösen hálózatokkal és hálózatok összekapcsolásával kapcsolatban (ISDN - integrált szolgáltatások digitális hálózata - és EDI - elektronikus adatcsere);
d) új kommunikációs és információtechnológiai lehetőségek kutatásának és fejlesztésének ösztönzése az információtechnológiával, kommunikációs eszközökkel, szolgáltatásokkal és létesítményekkel kapcsolatos javak, szolgáltatások és alkalmazások piacának fejlesztése céljából.

57. cikk

Energia

Az együttműködés a következőkre irányul:
a) megújítható energia;
b) energiamegtakarítás elősegítése;
c) adatbázisok olyan hálózataival kapcsolatos alkalmazott kutatás, amely összekapcsolja a két Fél gazdasági és szociális területen tevékenykedő szereplőit;
d) az energiahálózatok korszerűsítésére és fejlesztésére irányuló erőfeszítések és az ilyen hálózatoknak a Közösség hálózataival való összekapcsolásának támogatása.

58. cikk

Idegenforgalom

Az együttműködés célja az idegenforgalom fejlesztése, különösen a következők tekintetében:
a) a vendéglátás irányítása és a vendéglátással kapcsolatos különböző területeken a szolgáltatás minőségéről való gondoskodás;
b) piaci értékesítés fejlesztése;
c) az ifjúsági idegenforgalom felélénkítése.

59. cikk

Vámügyi együttműködés

(1) Az együttműködés célja a tisztességes kereskedelem biztosítása és a kereskedelmi szabályok betartása. Az együttműködés a következőkre irányul:
a) a vámellenőrzések és -eljárások egyszerűsítése;
b) az egységes vámokmány (EV) használatának meghonosítása, és a közösségi és a tunéziai árutovábbítás között kapcsolat létesítése.
(2) Az e megállapodásban meghatározott más együttműködési formák, különösen a 61. és 62. cikkben előírtak sérelme nélkül a Szerződő Felek közigazgatási hatóságai kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak az 5. jegyzőkönyv feltételeinek megfelelően.

60. cikk

Statisztikai együttműködés

Az együttműködés célja a Felek által használt módszerek egymáshoz való közelítése és az adatok használata az e megállapodás hatálya alá tartozó minden olyan területen, amelyhez statisztikák gyűjthetők össze.

61. cikk

Pénzmosás

(1) A Felek egyetértenek abban, hogy erőfeszítéseket kell tenni és együtt kell működni, hogy megakadályozzák pénzügyi rendszerüknek pénzmosásra történő felhasználását általában bűnözésből, különösen a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekből származó bevételek terén.
(2) Az együttműködés e téren kiterjed a közigazgatási és technikai segítségnyújtásra a pénzmosás elleni olyan megfelelő szabályok bevezetése érdekében, amelyek egyenértékűek azon szabályokkal, amelyeket a Közösség és az e téren működő más nemzetközi fórumok, ideértve a Pénzügyi Akció Munkacsoportot (FATF), elfogadtak.

62. cikk

Kábítószer-használat és -kereskedelem elleni harc

(1) Az együttműködés célja:
a) a kábítószerek és pszichotróp anyagok előállításának (termelésének) és szállításának, valamint kereskedelmének megakadályozására és mindezek elleni harcra irányuló politika és intézkedések hatékonyságának javítása;
b) az ilyen termékek tiltott fogyasztásának megszüntetése.
(2) A Felek együttesen megfelelő együttműködési stratégiákat és módszereket határoznak meg a saját jogalkotásuknak megfelelően e célok eléréséhez. A nem közösen végrehajtott intézkedések tekintetében konzultációkat tartanak és szorosan koordinálják azokat.
Az ilyen intézkedésbe bevonhatók a megfelelő állami és magánszektorbeli intézmények és nemzetközi szervezetek, a Tunéziai Köztársaság kormányzatával, és a Közösség, valamint a tagállamok megfelelő hatóságaival együttműködve.
(3) Az együttműködés különösen a következő területekre terjed ki:
a) kábítószerfüggők kezeléséhez és rehabilitációjához klinikák/kezelőotthonok és tájékoztató központok létrehozása vagy bővítése;
b) megelőző, tájékoztató, oktató és epidemiológiai kutatási projektek végrehajtása;
c) kábítószer-alapanyagok, valamint a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott előállításához felhasznált egyéb lényeges alkotórészek diverziójának megakadályozásához olyan szabványok létrehozása, amelyek egyenértékűek a Közösség és a megfelelő nemzetközi hatóságok, különösen a Kémiai Akció Munkacsoport (CATF) által elfogadott szabványokkal.

63. cikk

A két fél együttesen létrehozza azokat az eljárásokat, amelyek az e cím hatálya alá tartozó területeken az együttműködés eléréséhez szükségesek.

VI. CÍM

EGYÜTTMŰKÖDÉS SZOCIÁLIS ÉS KULTURÁLIS ÜGYEKBEN

I. FEJEZET

MUNKAVÁLLALÓK

64. cikk

(1) Minden egyes tagállam területén a törvényesen alkalmazott tunéziai állampolgárságú munkavállalók részére biztosított elbánás a munkakörülményeket, a javadalmazást és az elbocsátást illetően - az adott tagállam saját állampolgáraihoz viszonyítva - mentes az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés alól.
(2) Minden tunéziai munkavállalóra, aki jogosult valamely tagállam területén határozott idejű munkavállalói jogviszonyba lépni, az (1) bekezdés rendelkezései vonatkoznak a munkakörülményeket és javadalmazást tekintve.
(3) Tunézia ugyanilyen elbánást biztosít a területén foglalkoztatott munkavállalóknak, akik valamely tagállam állampolgárai.

65. cikk

(1) A következő bekezdések rendelkezéseire is figyelemmel, a tunéziai állampolgárságú munkavállalók és velük együtt élő családtagjaik a szociális biztonság területén olyan elbánásban részesülnek, amely mentes minden, állampolgárság alapján történő megkülönböztetéstől azoknak a tagállamoknak az állampolgáraihoz viszonyítva, ahol foglalkoztatják őket.
A szociális biztonság fogalma a betegségi és anyasági ellátásokkal, rokkantsági, öregségi ellátásokkal és túlélő hozzátartozói nyugdíjjal, munkahelyi baleseti és foglalkozási megbetegedéshez kapcsolódó ellátásokkal, haláleseti juttatásokkal, munkanélküli segélyekkel és családi támogatásokkal foglalkozó társadalombiztosítási ágazatokat öleli fel.
E rendelkezések azonban nem eredményezik az EK-Szerződés 51. cikke alapján a közösségi jogalkotásban előírt más összehangolási szabályok alkalmazását, az e megállapodás 67. cikkében megállapított feltételek kivételével.
(2) A különböző tagállamokban az ilyen munkavállalók által eltöltött valamennyi biztosítási, foglalkoztatási és tartózkodási időt össze kell adni a Közösségben letelepedett munkavállalókat és családtagjaikat megillető öregségi, rokkantsági és túlélő hozzátartozói ellátások, családi támogatások, betegségi és anyasági ellátások meghatározására, valamint részükre orvosi ellátás nyújtása céljából.
(3) Az érintett munkavállalók a Közösségben letelepedett családtagjaik után családi támogatásokat kapnak.
(4) Az érintett munkavállaló az adós tagállam vagy tagállamok törvényi szabályozása alapján az alkalmazott átváltási árfolyamok mellett szabadon át tudja utalni Tunéziába az öregségi és túlélő hozzátartozói, munkahelyi baleseti vagy foglalkozási megbetegedéshez kapcsolódó, illetve a munkahelyi balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből származó rokkantsági nyugdíjakat vagy járadékokat, a nem járulékalapú ellátások kivételével.
(5) Tunézia az (1), (3) és (4) bekezdésben meghatározotthoz hasonló elbánást biztosít a területén foglalkoztatott olyan munkavállalóknak, akik valamely tagállam állampolgárai, valamint azok családtagjainak.

66. cikk

E fejezet rendelkezései nem alkalmazandók a Feleknek azokra az állampolgáraira, akik törvénytelenül tartózkodnak vagy dolgoznak a befogadó országuk területén.

67. cikk

(1) E megállapodás hatálybalépését követő első év elteltét megelőzően a Társulási Tanács rendelkezéseket fogad el a 65. cikkben előírt elvek megvalósításához.
(2) A Társulási Tanács részletes szabályokat állapít meg olyan közigazgatási együttműködés céljából, amely az (1) bekezdésben említett rendelkezések alkalmazásához megadja a szükséges igazgatási és ellenőrzési garanciákat.

68. cikk

A Társulási Tanács által a 67. cikkel összhangban megállapított rendelkezések nem érintik a Tunézia és a tagállamok közötti kétoldalú megállapodásokból származó jogokat és kötelezettségeket, ha azon megállapodások kedvezőbb elbánást biztosítanak Tunézia vagy a tagállamok állampolgárai részére.

II. FEJEZET

PÁRBESZÉD SZOCIÁLIS ÜGYEKBEN

69. cikk

(1) A Felek rendszeres párbeszédet folytatnak minden, számukra fontos szociális ügyben.
(2) Ilyen párbeszédet használnak a haladás elérésére szolgáló módok keresésére a munkavállalók mozgásának és egyenlő elbánásának, valamint szociális integrációjának terén azon tunéziai és közösségi állampolgárok vonatkozásában, akik törvényesen tartózkodnak a befogó országuk területén.
(3) A párbeszéd különösen a következőkkel kapcsolatos valamennyi kérdésre terjed ki:
a) a migráns közösségek élet- és munkakörülményei;
b) migráció;
c) illegális migráció és azoknak a személyeknek a visszatérését szabályozó feltételek, akik megszegték a befogadó országaikban a tartózkodási jogra és a letelepedési jogra vonatkozó jogszabályokat;
d) a tunéziai és közösségi állampolgárok közötti egyenlő bánásmód ösztönzésére, kultúrák és civilizációk kölcsönös megismerésére, a tolerancia elősegítésére és a megkülönböztetés megszüntetésére szolgáló tervek és programok.

70. cikk

Szociális ügyekben a párbeszédet ugyanolyan szinteken és ugyanazokkal az eljárásokkal összhangban kell folytatni, mint amelyet e megállapodás I. címe előír, amely önmagában is keretet biztosíthat ehhez a párbeszédhez.

III. FEJEZET

EGYÜTTMŰKÖDÉS SZOCIÁLIS TERÜLETEN

71. cikk

A Felek között szociális területen az együttműködés megerősítése céljából projekteket és programokat hajtanak végre a Felek érdeklődésére számot tartó valamennyi területen.
Elsőbbséget biztosítanak az alábbiaknak:
a) a migrációs nyomás csökkentése, különösen munkahelyek létrehozásával és az oktatás fejlesztésével azon területeken, ahonnan a migránsok érkeznek;
b) az érintett állam jogszabályai értelmében a törvénytelen állapotuk miatt hazatelepített személyek újbóli letelepítése;
c) a nők szerepének növelése a gazdasági és szociális fejlődési folyamatban az oktatáson és a médián keresztül a vonatkozó tunéziai politikával összhangban;
d) Tunézia családtervezési, valamint anya- és gyermekvédelmi programjai támogatása és fejlesztése;
e) a szociális védelmi rendszer javítása;
f) az egészségügyi ellátási rendszer javítása;
g) a szegény, sűrűn lakott területeken az életkörülmények javítása;
h) a tagállamokban tartózkodó tunéziai és európai fiatalok vegyes csoportjai számára csere- és szabadidős programok megvalósítása és finanszírozása a kultúráik kölcsönös megismerése és a tolerancia elősegítése céljából.

72. cikk

A tagállamokkal és a megfelelő nemzetközi szervezetekkel együttműködési programok hajthatók végre.

73. cikk

E megállapodásnak hatálybalépését követő első év elteltét megelőzően a Társulási Tanács létrehoz egy munkacsoportot. E munkacsoport lesz felelős az 1-3. fejezet rendelkezései végrehajtásának folyamatos és rendszeres kiértékeléséért.

IV. FEJEZET

EGYÜTTMŰKÖDÉS KULTURÁLIS ÜGYEKBEN

74. cikk

(1) A kölcsönös megismerés és megértés növelésére, figyelemmel a már végrehajtott tevékenységekre, a Felek kötelezettséget vállalnak, hogy - miközben tiszteletben tartják egymás kultúráját - erősebb alapot biztosítanak a tartós kulturális párbeszédhez, és elősegítik a közöttük megvalósuló folyamatos kulturális együttműködést, anélkül, hogy eleve kizárnának bármilyen tevékenységi területet.
(2) Az együttműködési projektek és programok összeállításában és a közös tevékenységek végrehajtásában a Felek külön hangsúlyt helyeznek a fiatalokra, az írott és audiovizuális kifejezési és kommunikációs eszközökre, örökségük védelmére, valamint a kultúra terjesztésére.
(3) A Felek egyetértenek abban, hogy a Közösségben vagy annak egy vagy több tagállamában már folyamatban lévő kulturális együttműködési programok kiterjeszthetők Tunéziára.

VII. CÍM

PÉNZÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS

75. cikk

A megállapodás céljainak teljes mértékű elérése érdekében pénzügyi együttműködést valósítanak meg Tunézia javára a megfelelő pénzügyi eljárásokkal és erőforrásokkal összhangban.
Ezen eljárásokat a Felek közötti kölcsönös megállapodással fogadják el a legalkalmasabb eszközök segítségével e megállapodás hatálybalépésekor.
Az e megállapodás V. és VI. címének hatálya alá tartozó területeken kívül az együttműködés kiterjed az alábbiakra:
- a gazdaság korszerűsítését célzó reformok megkönnyítése,
- a gazdasági infrastruktúra korszerűsítése,
- magánberuházás és munkahelyteremtési tevékenységek elősegítése,
- egy szabadkereskedelmi terület fokozatos bevezetésének a tunéziai gazdaságra gyakorolt hatásainak figyelembevétele, különösen ott, ahol ez érinti az ipar korszerűsítését és szerkezeti átalakítását, kísérő szociálpolitikai intézkedések.

76. cikk

A földközi-tengeri országokban a strukturális alkalmazkodási programok támogatására szánt közösségi eszközök keretén belül - és a tunéziai hatóságokkal és más hozzájárulókkal, különösen a nemzetközi pénzügyi intézményekkel szoros együttműködésben - a Közösség megvizsgálja a Tunézia által végrehajtott strukturális politika támogatásának alkalmas módjait a pénzügyi egyensúly helyreállítására minden kulcsfontosságú szempontból és a növekedés fellendítésére vezető gazdasági környezet létrehozására, ezzel egyidejűleg növelve a társadalmi jólétet.

77. cikk

Az olyan kivételes makroökonómiai és pénzügyi problémák - amelyek a megállapodás fokozatos megvalósításából származhatnak - kezelésére irányuló koordinált fellépés biztosítására a Felek gondosan figyelik a Közösség és Tunézia között a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok fejlődését az V. címben meghatározott rendszeres gazdasági párbeszéd részeként.

VIII. CÍM

INTÉZMÉNYI, ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

78. cikk

A megállapodással Társulási Tanács jön létre, amely miniszteri szinten ül össze évente egy alkalommal, illetve amikor azt a körülmények igénylik, annak elnöke kezdeményezésére és a saját eljárási szabályaiban megállapított feltételeknek megfelelően.
A Társulási Tanács megvizsgál minden, a megállapodás keretei között felmerülő nagyobb jelentőségű ügyet, valamint más, közös érdekű kétoldalú és nemzetközi kérdést.

79. cikk

(1) A Társulási Tanács egyrészt az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága tagjaiból, másrészt a Tunéziai Köztársaság kormányának tagjaiból áll.
(2) A Társulási Tanács tagjai a Társulási Tanács eljárási szabályaival összhangban képviseltethetik magukat.
(3) A Társulási Tanács megállapítja saját eljárási szabályait.
(4) A Társulási Tanács elnöke felváltva az Európai Unió Tanácsának egy tagja, illetőleg a Tunéziai Köztársaság kormányának egy tagja, összhangban a Társulási Tanács eljárási szabályaiban megállapított rendelkezésekkel.

80. cikk

A Társulási Tanácsnak a megállapodás céljainak elérése érdekében, az ott előirányzott esetekben joga van határozatokat hozni.
A határozatok a Felekre kötelezőek, végrehajtásukra a Felek meghozzák a szükséges intézkedéseket. A Társulási Tanács megfelelő ajánlásokat is tehet.
A Társulási Tanács határozatait és ajánlásait a két Fél egyetértésével hozza.

81. cikk

(1) A Tanács hatáskörének tiszteletben tartásával e megállapodással létrejön egy Társulási Bizottság, amely felelős a megállapodásban foglaltak végrehajtásáért.
(2) A Társulási Tanács teljes egészében vagy részben átruházhatja a Társulási Bizottságnak a hatáskörei egy részét.

82. cikk

(1) A Társulási Bizottság, amely tisztviselők szintjén ül össze, egyrészről az Európai Unió Tanácsa tagjainak és az Európai Bizottság tagjainak képviselőiből, és másrészről a Tunéziai Köztársaság kormányának képviselőiből áll.
(2) A Társulási Bizottság megállapítja saját eljárási szabályait.
(3) A Társulási Bizottság elnöke felváltva az Európai Unió Tanácsa elnökségének egy képviselője, illetve a Tunéziai Köztársaság kormányának egy képviselője.
A Társulási Bizottság rendszerint váltakozva a Közösségben és Tunéziában ül össze.

83. cikk

A Társulási Bizottság rendelkezik azzal a hatáskörrel, hogy határozatokat hozzon az e megállapodásban foglaltak irányítására, valamint azon területeken, ahol a Tanács átruházta hatáskörét e bizottságra.
A Társulási Bizottság a Felek közötti egyetértéssel hozza a határozatait. E határozatok kötelezőek a Felekre, akik megteszik a szükséges intézkedéseket a meghozott határozatok végrehajtására.

84. cikk

A Társulási Tanács bármilyen munkacsoportot vagy bizottságot létrehozhat, amely szükséges a megállapodásban foglaltak végrehajtásához.

85. cikk

A Társulási Tanács minden megfelelő intézkedést meghoz az Európai Parlament és a Tunéziai Köztársaság képviselőháza közötti, valamint a Közösség Gazdasági és Szociális Bizottsága és a Tunéziai Köztársaság Gazdasági és Szociális Tanácsa közötti együttműködés és kapcsolattartás megkönnyítésére.

86. cikk

(1) Bármelyik Fél e megállapodás alkalmazásából vagy értelmezéséből adódó bármely vitát a Társulási Tanács elé terjeszthet.
(2) A Társulási Tanács a vitát határozattal rendezheti.
(3) Mindkét fél köteles a (2) bekezdésben említett határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket meghozni.
(4) Abban az esetben, ha nem lehetséges a vitát a (2) bekezdés szerint rendezni, bármelyik Fél értesítheti a másik Felet egy választottbíró kijelöléséről; ebben az esetben a másik Fél két hónapon belül köteles második választottbírót kijelölni. Ezen eljárás alkalmazása szempontjából a vitában a Közösséget és a tagállamokat együtt az egyik Félnek kell tekinteni.
A Társulási Tanács jelöli ki a harmadik választottbírót.
A választottbírák határozatukat többségi szavazattal hozzák.
A vitában érintett mindkét Fél köteles a választottbírák határozatának végrehajtásához szükséges intézkedéseket meghozni.

87. cikk

A megállapodásban semmi sem akadályozza a Szerződő Feleket, hogy olyan intézkedéseket tegyenek:
a) amelyeket szükségesnek tartanak az alapvető biztonsági érdekeikkel ellentétes információkiadás megakadályozására;
b) amelyek fegyverek, lőszerek és hadianyagok előállítására, kereskedelmére vagy védelmi célokra elengedhetetlenül szükséges kutatásra, fejlesztésre vagy előállításra vonatkoznak, feltéve hogy ezen intézkedések nem befolyásolják hátrányosan a versenyfeltételeket a nem kifejezetten katonai célokra szánt termékek tekintetében;
c) amelyeket szükségesnek tartanak saját biztonságuk érdekében a közrend fenntartását érintő komoly belső zavargások esetén, vagy háború, illetve háborús fenyegetést jelentő komoly nemzetközi feszültség esetén, vagy olyan kötelezettségek teljesítése céljából, amelyeket a béke és a nemzetközi biztonság fenntartása érdekében vállaltak.

88. cikk

Az e megállapodásban szabályozott területen, az ebben foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül:
- a Tunézia által a Közösséggel szemben alkalmazott intézkedések nem idézhetnek elő megkülönböztetést a tagállamok, azok állampolgárai, társaságai, illetve cégei között,
- a Közösség által Tunéziával szemben alkalmazott intézkedések nem idézhetnek elő megkülönböztetést Tunézia állampolgárai, társaságai, illetve cégei között.

89. cikk

Az e megállapodásban foglaltak közül semminek sincs olyan hatása, hogy:
- kiterjessze a valamelyik Fél által valamilyen nemzetközi megállapodásban vagy megegyezésben vállalt kötelezettségek alapján nyújtott pénzügyi előnyöket,
- megakadályozza valamelyik Fél által bármely olyan intézkedés elfogadását vagy alkalmazását, amelynek célja adócsalás vagy adókijátszás elkerülése,
- szembehelyezkedjék bármelyik Fél azon jogával, hogy adójogszabályainak a megfelelő rendelkezéseit alkalmazza azokra az adófizetőkre, akik nincsenek azonos helyzetben a lakóhelyük tekintetében.

90. cikk

(1) A Felek megtesznek minden általános vagy különös intézkedést, amely a megállapodásból eredő kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges. Gondoskodnak arról, hogy a megállapodás céljai megvalósuljanak.
(2) Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy a másik Fél nem teljesítette a megállapodásból eredő valamely kötelezettségét, megfelelő intézkedéseket hozhat. Ezt megelőzően - a különösen sürgős esetektől eltekintve - meg kell adnia a Társulási Tanácsnak minden olyan megfelelő információt, amely szükséges a helyzet alapos vizsgálatához a Felek számára elfogadható megoldás keresése érdekében.
Az intézkedések megválasztásánál elsőbbséget kell adni azoknak, amelyek a legkevésbé zavarják a megállapodás működését. Ezen intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatni kell a Társulási Tanácsot, ahol azokról a másik Fél kérésére konzultációkat kell tartani.

91. cikk

Az 1-5. jegyzőkönyv, valamint az 1-7. melléklet és a nyilatkozatok e megállapodás szerves részét képezik.

92. cikk

Ennek a megállapodásnak az alkalmazásában a „Felek” kifejezés a vonatkozó hatáskörükkel összhangban egyrészről a Közösséget vagy a tagállamokat, vagy a Közösséget és annak tagállamait, másrészről Tunéziát jelenti.

93. cikk

E megállapodás határozatlan időre jön létre.
Bármelyik Fél, a másik Fél értesítésével, felmondhatja a megállapodást. E megállapodás az ilyen értesítés keltétől számított hat hónap elteltével hatályát veszti.

94. cikk

E megállapodást egyrészről azon területeken kell alkalmazni, amelyeken az Európai Közösséget és az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződések alkalmazandók, az e szerződésekben meghatározott feltételekkel, másrészről a Tunéziai Köztársaság területén.

95. cikk

E megállapodás két-két eredeti példányban készült dán, holland, angol, finn, francia, német, görög, olasz, portugál, spanyol, svéd és arab nyelven; e szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

96. cikk

(1) E megállapodást a Szerződő Felek saját eljárásaiknak megfelelően hagyják jóvá.
E megállapodás attól a naptól számított második hónap első napján lép hatályba, amelyen a Szerződő Felek értesítik egymást arról, hogy az első bekezdésben említett eljárásnak eleget tettek.
(2) A megállapodás hatálybalépésekor az Európai Közösség és a Tunéziai Köztársaság közötti együttműködési megállapodás, valamint az Európai Szén- és Acélközösség tagállamai és a Tunéziai Köztársaság közötti, 1976. április 25-én Tuniszban aláírt megállapodás helyébe lép.
Hecho en Bruselas, el diecisiete de julio de mil novecientos noventa y cinco.
Udfærdiget i Bruxelles den syttende juli nitten hundrede og fem og halvfems.
Geschehen zu Brüssel am siebzehnten Juli neunzehnhundertfünfundneunzig.
´Eγινεστις Bρυξέλλες, στιςδέκαεφτά Ioυλίoυχίλιαεννιακόσιαενενήνταέντε.
Done at Brussels on the seventeenth day of July in the year one thousand nine hundred and ninety-five.
Fait à Bruxelles, le dix-sept juillet mil neuf cent quatre-vingt-quinze.
Fatto a Bruxelles, addì diciassette luglio millenovecentonovantacinque.
Gedaan te Brussel, de zeventiende juli negentienhonderd vijfennegentig.
Feito em Bruxelas, em dezassete de Julho de mil novecentos e noventa e cinco.
Tehty Brysselissä seitsemäntenätoista päivänä heinäkuuta vuonna tuhatyhdeksänsataayhdeksänkymmentäviisi.
Som skedde i Bryssel den sjuttonde juli nittonhundranittiofem.
Cette signature engage également la Communauté française, la Communauté flamande, la Communauté germanophone, la Région wallonne, la Région flamande et la Région de Bruxelles-Capitale.
Deze handtekening verbindt eveneens de Vlaamse Gemeenschap, de Franse Gemeenschap, de Duitstalige Gemeenschap, het Vlaamse Gewest, het Waalse en het Brusselse Hoofdstedelijke Gewest.
Diese Unterschrift verbindet zugleich die Deutschsprachige Gemeinschaft, die Flämische Gemeinschaft, die Französische Gemeinschaft, die Wallonische Region, die Flämische Region und die Region Brüssel-Hauptstadt.
På Kongeriget Danmarks vegne.

1. melléklet

A 10. CIKK (1) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETT TERMÉKEK

KN-kód	Árumegnevezés
403	Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is:
4031051	- Joghurt, ízesítve vagy a következő százalékban gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával, zsírtartalma:
- - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
4031053	- - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27% tömegszázalék
4031059	- - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - Más, zsírtartalma:
4031091	- - - Legfeljebb 3 tömegszázalék
4031093	- - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
4031099	- - - 6 tömegszázalékot meghaladó
4039071	- Más, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is:
- - Por, granulátum vagy más szilárd alakban, zsírtartalma:
- - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
4039073	- - -1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
4039079	- - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - Más, zsírtartalma:
4039091	- - - Legfeljebb 3 tömegszázalék
4039093	- - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
4039099	- - - 6 tömegszázalékot meghaladó
7104000	Csemegekukorica, nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is, fagyasztva
7119030	Csemegekukorica, ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban
1517	Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, az 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével:
15171010	- Margarin, a folyékony margarin kivételével, 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tejzsítartalommal
15179010	- Más, 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tejzsírtartalommal
17025000	Vegytiszta gyümölcscukor
1704	Cukorkaáru (beleértve a fehércsokoládét is) kakaótartalom nélkül, kivéve a 17049010 KN-kód alá tartozó, 10 tömegszázalékot meghaladó szacharóztartalmú édesgyökér-kivonatot, más anyagok hozzáadása nélkül,
17041011	- Rágógumi, cukorbevonattal is:
- - 60 tömegszázaléknál kevesebb szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is):
- - - Lapka alakú
17041019	- - - Másféle
- - 60 tömegszázalék vagy azt meghaladó szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is):
17041091	- - - Lapka alakú
17041099	- - - Másféle
17049030	- Fehér csokoládé
- Más:
17049051	- - Massza, beleértve a marcipánt is, legalább 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
17049055	- Torokpasztilla és köhögés elleni cukorka
17049061	- Cukorral bevont termékek
- Más:
17049065	- - Gumicukorka és zselés cukorka, beleértve a cukorka alakban megjelenő gyümülcsmasszát is
17049071	- - Főzött édesség, töltött is
17049075	- - Vajas karamellacukorka, égetett cukor és hasonló édességek (toffee)
- - Más:
17049081	- - - Sajtolt tabletta
17049099	- - - Másféle
1806	Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény:
18061015	- - Szacharóztartalom nélkül vagy 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal
18061020	- - Legalább 5 tömegszázalék, de kevesebb mint 65 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal
18061030	- - Legalább 65 tömegszázalék, de kevesebb mint 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal
18061090	- - Legalább 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal
18062010	- Más készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben:
- - Legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal vagy összesítve legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal
18062030	- - Összesítve legalább 25 tömegszázalék, de kevesebb mint 31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal
- Más:
18062050	- - Legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal
18062070	- - Tejcsokoládé morzsa
18062080	- - Csokoládé ízű bevonat
18062095	- - Másféle
- Más tömb, tábla vagy rúd alakban:
18063100	- - Töltött
18063210	- - Töltetlen:
- - - Gabona, gyümölcs vagy dió hozzáadásával
18063290	- - Más
18069011	- Más:
- - Csokoládé és csokoládés termék:
- - - Csokoládé, töltött is:
- - - Alkoholtartalommal
18069019	- - - Másféle
- - Más:
18069031	- - Töltött
18069039	- - Töltetlen
18069050	- Cukorkaáru és kakaótartalmú cukorhelyettesítő termékekből készült cukorkapótló
18069060	- Kakaótartalmú kenhető termékek
18069070	- Kakaótartalmú készítmények italok készítéséhez
18069090	- Más
1901	Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy 50 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, máshol nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy 10 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz.
190110	- Gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve
190120	- A 1905 vtsz. alá tartozó pékáruk készítéséhez keverék és tészta
19019011	- Malátakivonat:
- - 90 tömegszázalékot meghaladó szárazanyag-tartalommal
19019019	- - Másféle
19019099	- Másféle
1902	Tészta, a 19022010 és 19022030 KN-kód alá tartozó töltött tészta kivételével; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is
190211	- Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve:
- - Tojástartalommal
19021910	- Közönséges búzaliszt- vagy búzakorpa-tartalom nélkül
19021990	- Más
- Töltött tészta, főzve vagy másképp elkészítve is:
19022091	- - Főzve
19022099	- - Másféle
- Más tészta:
19023010	- - Szárítva
19023090	- - Más
19024010	- Kuszkusz (búzadarakása):
- - Nem elkészítve
19024090	- - Más
19030000	Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában
1904	Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); gabona, kukorica kivételével, szem formában, előfőzve vagy másképp elkészítve
19041010	- Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer:
- - Kukoricából
19041030	- - Rizsből
19041090	- - Más
19049010	- Más:
- - Rizsből
19049090	- - Más
1905	Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is, áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termékek:
19051000	- Ropogós kenyér („knäckebrot”)
19052010	- Mézeskalács és hasonló:
- - 30 tömegszázaléknál kevesebb szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is)
19052030	- - Legalább 30 tömegszázalék, de kevesebb mint 50 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is)
19052090	- - Legalább 50 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is)
19053011	- Édes biscuit; gofri és ostya:
- - Csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítményekkel teljesen vagy részben bevonva vagy borítva:
- - - Legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben
19053019	- - - Másféle
- - Más:
- - - Édes biscuit:
19053030	- - - Legalább 8 tömegszázalék tejzsírtartalommal
- - - Más:
19053051	- - - Szendvics biscuit
19053059	- - - Másféle
- - Gofri és ostya:
19053091	- - - Sózva, töltött is
19053099	- - - Másféle
19054010	- Kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termékek:
- - Kétszersült
19054090	- - Más
19059010	- - Pászka
19059020	- - Áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termékek
- - Más:
19059030	- - - Kenyér, méz, tojás, sajt vagy gyümölcs hozzáadása nélkül, legfeljebb 5 tömegszázalék cukor-, és legfeljebb 5 tömegszázalék zsírtartalommal, szárazanyagra számítva
19059040	- - - Gofri és ostya, 10 tömegszázalékot meg nem haladó víztartalommal
19059045	- - - Biscuit
19059055	- - - Extrudált vagy puffasztott termék, ízesített vagy sózott
- - Más:
19059060	- - - Édesítőanyag hozzáadásával
19059090	- - - Más
20019030	Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20019040	Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20041091	Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
20049010	Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
20052010	Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
20058000	Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
20089245	Pirítatlan gabonapehely-alapú müzli típusú készítmény
20089985	Kukorica, a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével, másképp elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül
20089991	Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, másképp elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül
21011098	- Másféle
21012098	- Másféle
21013019	Pörkölt pótkávé, a pörkölt cikória kivételével
21013099	Pörkölt pótkávé, a pörkölt cikória kivételével, kivonata, eszenciája és koncentrátuma
21021031	- Sütőélesztő
21021039	- Másféle
2105	Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is:
21050010	- Tejzsírtartalom nélkül vagy ilyen zsírokból 3 tömegszázaléknál kevesebbet tartalmazó
- Tejzsírtartalma:
21050091	- - Legalább 3, de 7 tömegszázaléknál kevesebb
21050099	- - Legalább 7 tömegszázalék
2106	Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:
21061080	- Más
21069010	- Sajtfondü
- Ízesített vagy színezett cukorszirup:
21069098	- - Másféle
22029091	Alkoholmentes ital, a 2009 KN-kód alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével, tartalmaz a 0401-0404 KN-kód alá tartozó terméket, illetve ezeknek a zsiradékát
22029095	- Más, a 0401-0404 KN-kód alá tartozó termékekből előállított készítmény, amelynek zsírtartalma:
- - Legalább 0,2 tömegszázalék, de 2 tömegszázaléknál kevesebb
22029099	- - Legalább 2 tömegszázalék
29054300	Mannit
290544	Szorbit (D-glucit)
29054411	- Vizes oldatban:
- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú szorbittartalom alapján számítva
29054419	- - Másféle
- Más:
29054491	- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú szorbittartalom alapján számítva
29054499	- - Másféle
3501	Kazein, kazeinátok és más kazeinszármazékok
3505	Dextrinek és más átalakított keményítők, a 35051050 KN-kód alá tartozó észterezett vagy éterezett keményítők kivételével:
350510	- Dextrinek és más átalakított keményítők
35051010	- - Dextrinek
- - Más átalakított keményítők:
35051090	- - - Más
350520	Keményítő-, dextrin- vagy más átalakítottkeményítő-alappal készített enyvek
380910	Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (például appretálószerek és pácanyagok)
382360	Szorbit, a 290544 KN-kód alá tartozó kivételével:
38236011	- Vizes oldatban
- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú, a D-glucittartalomra számítva
38236019	- - Másfél
- Más:
38236091	- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú, a D-glucittartalomra számítva
38236099	- - Másféle

2. melléklet

A 10. CIKK (2) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETT TERMÉKEK

1. jegyzék  [LÁBJEGYZET_2]
KN-kód	Árumegnevezés	Kontingens (tonna)
1519	Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkohol	3480
15191100
15191200
15191300
15191910
15191930
15191990
15192000
1520	Glicerol (glicerin), tiszta is; glicerinvíz és glicerinlúg	154
15201000
15209000
1704	Cukorkaáru (beleértve a fehércsokoládét is) kakaótartalom nélkül	186
17041011
17041019
17041091
17041099
17049010
17049030
17049051
17049055
17049061
17049065
17049071
17049075
17049081
17049099
1803	Kakaómassza, zsírtalanítva is	100
180310
180320
1805	Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül	431
1806	Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény	180
18061015
18061020
18061030
18061090
18062010
18062030
18062050
18062070
18062080
18062095
18063100
18063210
18063290
18069011
18069019
18069031
18069039
18069050
18069060
18069070
18069090
1901	Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított,	762
19011000	másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy
19012000	50 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó
19019011	árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely
19019019	kakaóport nem, vagy 10 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz
19019091
19019099
2106	Másutt nem említett élelmiszer-készítmény	370
21061020
21061080
21069010
21069092
21069098
2203	Malátából készült sör	255
2208	Nem denaturált etil-alkohol kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal;	532
220820	szesz, likőr és más szeszes ital; összetett alkoholos készítmények italok
220830	előállításához
220840
220850
22089019
22089031
22089033
22089041
22089045
22089048
22089052
22089058
22089065
22089069
22089073
22089079
2402	Szivar	493
24021000
24022010
24022090
24029000
291590	Más karbonsavak	153
3505	Dextrinek és más átalakított keményítők; keményítő-, dextrin- vagy más átalakított	1398
35051010	keményítőalappal készített enyvek
35051090
35052010
35052030
35052050
35052090
3809	Másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot	990
38091010	növelő anyagok
38091030
38091050
38091090
2. jegyzék
KN-kód	Megnevezés
7104000	Csemegekukorica, nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is, fagyasztva
7119030	Csemegekukorica, ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban
17025000	Vegytiszta gyümölcscukor
1903	Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában
20019030	Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20019040	Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20041091	Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
20049010	Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
20052010	Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
20058000	Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
20089245	Pirítatlan gabonapehely-alapú müzli típusú készítmény
20089985	Kukorica, más mint csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), másképp elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül
20089991	Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, másképp elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül
21011098	Kávén vagy kávékivonaton, -eszencián és -koncentrátumon alapuló készítmények, a 21011091 vtsz. alá tartozó készítmények kivételével
21012098	Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum, és e termékeken, vagy teán vagy matéteán alapuló készítmények, a 21012010 vtsz. alá tartozó termékek kivételével
21013019	Pörkölt pótkávé, a pörkölt cikória kivételével
21013099	Pörkölt pótkávé, a pörkölt cikória kivételével, kivonata, eszenciája és koncentrátuma
29054300	Mannit
290544	Szorbit (D-Glucit)
29054411	- Vizes oldatban:
- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú szorbittartalom alapján számítva
29054419	- - Másféle
- Más:
29054491	- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú szorbittartalom alapján számítva
29054499	- - Másféle
ex 3501	Kazein, kazeinátok és más kazeinszármazékok
382360	Szorbit, a 290544 KN-kód alá tartozó kivételével:
38236011	- Vizes oldatban:
- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú, D-glucit-tartalomra számítva
38236019	- - Másféle
- Más:
38236091	- - Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit-tartalmú, D-glucit-tartalomra számítva
38236099	- - Másféle
3. jegyzék
KN-kód	Árumegnevezés
ex 1517	Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével:
15171010	- Margarin, a folyékony margarin kivételével, 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tejzsítartalommal
15179010	- Más, 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tejzsírtartalommal
1904	Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); gabona, a kukorica kivételével, szem formában, előfőzve vagy másképp elkészítve
19041010	- Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer:
- - Kukoricából
19041030	- - Rizsből
19041090	- - Más
19049010	- Más:
- - Rizsből
19049090	- - Más
2105	Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is:
21050010	- Tejzsírtartalom nélkül vagy ilyen zsírokból 3 tömegszázaléknál kevesebbet tartalmazó
- Tejzsírtartalma:
21050091	- - Legalább 3, de 7 tömegszázaléknál kevesebb
21050099	- - Legalább 7 tömegszázalék
22029091	Alkoholmentes ital, a 2009 KN-kód alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével, tartalmaz a 0401-0404 KN-kód alá tartozó terméket, illetve ezeknek a zsiradékát
22029095	- Más, a 0401-0404 KN-kód alá tartozó termékekből előállított készítmény, amelynek zsírtartalma:
- - Legalább 0,2 tömegszázalék, de 2 tömegszázaléknál kevesebb
22029099	- - Legalább 2 tömegszázalék

3. melléklet

KN-kód
505100	2508300	2528900	2620400
505900	2508401	2529100	2621000
1302120	2508409	2529210	2701110
1302130	2508500	2529220	2701120
1302140	2508600	2529300	2701190
1302190	2508700	2530100	2701200
1302200	2509000	2530200	2702100
1302310	2511200	2530300	2702200
1505100	2512000	2530900	2703000
1505900	2513110	2601110	2704001
1515601	2513190	2601120	2704002
1515609	2513210	2601200	2705000
1516200	2513290	2602000	2706000
1522000	2514000	2603000	2707101
1702909	2516110	2604000	2707109
1804000	2516120	2605000	2707201
2001909	2516210	2606000	2707209
2101200	2516220	2607000	2707301
2101300	2517100	2608000	2707309
2103301	2517200	2609000	2707401
2106100	2517300	2610000	2707409
2106900	2517410	2611000	2707501
2403100	2517490	2612100	2707509
2403910	2518100	2612200	2707600
2403990	2518200	2613100	2707910
2501001	2518300	2613900	2707990
2501009	2519100	2614000	2708100
2502000	2519900	2615100	2708200
2504100	2520100	2615900	2709009
2504900	2521000	2616100	2712109
2505100	2523300	2616900	2712209
2505900	2524000	2617100	2712909
2506100	2525100	2617900	2713119
2506210	2525200	2618000	2713129
2506290	2525300	2619000	2713909
2507001	2526100	2620110	2714108
2507002	2526200	2620190	2714109
2508100	2527000	2620200	2714909
2508200	2528100	2620300	2715002
2715009	2817000	2827510	2836100
2801100	2818100	2827590	2836200
2801200	2818200	2827600	2836300
2801300	2818300	2828100	2836409
2802000	2819100	2828901	2836500
2803000	2820100	2828902	2836600
2804100	2820900	2828909	2836700
2804210	2821100	2829110	2836910
2804290	2821200	2829190	2836920
2804300	2823000	2829900	2836930
2804400	2824100	2830100	2836990
2804500	2824200	2830200	2839110
2804610	2824900	2830300	2839190
2804690	2825100	2830901	2839200
2804800	2825200	2830909	2839900
2804900	2825300	2831100	2840110
2805110	2825400	2831900	2840190
2805190	2825500	2832100	2840200
2805210	2825600	2832200	2840300
2805220	2825700	2832300	2841100
2805300	2825800	2833110	2841200
2809100	2825909	2833190	2841300
2810000	2826110	2833210	2841400
2811110	2826120	2833220	2841500
2811210	2826190	2833230	2841600
2811220	2826200	2833240	2841700
2811230	2826300	2833250	2841800
2812100	2826900	2833260	2841900
2812900	2827100	2833270	2842100
2813100	2827200	2833290	2842901
2813900	2827310	2833300	2842909
2814100	2827320	2833400	2844400
2814200	2827330	2834220	2846100
2815110	2827340	2835100	2846900
2815120	2827350	2835210	2847000
2815201	2827360	2835220	2848100
2815202	2827370	2835230	2848900
2815300	2827380	2835249	2849100
2816100	2827390	2835260	2849200
2816200	2827410	2835290	2849900
2816300	2827490	2835390	2850000
2851001	2905150	2909410	2915120
2851002	2905160	2909420	2915130
2851009	2905170	2909430	2915210
2901100	2905190	2909440	2915220
2901210	2905210	2909490	2915230
2901220	2905220	2909500	2915240
2901230	2905290	2909600	2915290
2901240	2905310	2910100	2915310
2901290	2905320	2910200	2915320
2902110	2905390	2910300	2915330
2902190	2905410	2910900	2915340
2902200	2905420	2911000	2915350
2902300	2905430	2912110	2915390
2902410	2905440	2912120	2915400
2902420	2905490	2912130	2915500
2902430	2905500	2912190	2915600
2902440	2906110	2912210	2915700
2902500	2906120	2912290	2915900
2902600	2906130	2912300	2916110
2902700	2906140	2912410	2916120
2903110	2906190	2912420	2916130
2903120	2906210	2912490	2916140
2903130	2906290	2912500	2916150
2903140	2907110	2912600	2916190
2903150	2907120	2913000	2916200
2903160	2907130	2914110	2916310
2903190	2907140	2914120	2916320
2903210	2907150	2914130	2916330
2903220	2907190	2914190	2916390
2903230	2907210	2914210	2917110
2903510	2907220	2914220	2917120
2903590	2907230	2914230	2917130
2903610	2907290	2914290	2917140
2903621	2907300	2914300	2917190
2903690	2908100	2914410	2917200
2904200	2908200	2914490	2917310
2904900	2908900	2914500	2917320
2905110	2909110	2914610	2917330
2905120	2909190	2914690	2917340
2905130	2909200	2914700	2917350
2905140	2909300	2915110	2917360
2917370	2922290	2933390	3004311
2917390	2922300	2933400	3004319
2918110	2922410	2933510	3004321
2918120	2922420	2933590	3004329
2918130	2922490	2933610	3004391
2918140	2922500	2933690	3004399
2918150	2923100	2933710	3004401
2918160	2923200	2933790	3004409
2918170	2923900	2933900	3004501
2918190	2924100	2934100	3004509
2918210	2924210	2934200	3004901
2918220	2924290	2934300	3004909
2918230	2925110	2934901	3006200
2918290	2925190	2934909	3006300
2918300	2925200	2935000	3006400
2918900	2926100	2940000	3006500
2919000	2926200	3001100	3101000
2920100	2926900	3001200	3102100
2920901	2927000	3001901	3102210
2920909	2928000	3001909	3102290
2921110	2929100	3002100	3102300
2921120	2929900	3002200	3102400
2921190	2930100	3002310	3102500
2921210	2930200	3002390	3102600
2921220	2930300	3002900	3102700
2921290	2930400	3003101	3102800
2921300	2930900	3003109	3102900
2921410	2931002	3003201	3103100
2921420	2931009	3003209	3103200
2921430	2932110	3003311	3103900
2921440	2932130	3003319	3104100
2921450	2932190	3003391	3104200
2921490	2932210	3003399	3104300
2921510	2932290	3003401	3104900
2921590	2932901	3003409	3105100
2922110	2932909	3003901	3105200
2922120	2933110	3003909	3105300
2922130	2933190	3004101	3105400
2922190	2933210	3004109	3105510
2922210	2933290	3004201	3105590
2922220	2933310	3004209	3105600
3105901	3301120	3502900	3705900
3105909	3301130	3503001	3707100
3201100	3301140	3503009	3707900
3201200	3301190	3504000	3801100
3201300	3301210	3505100	3801200
3201900	3301220	3505200	3801300
3202100	3301230	3506910	3801900
3202900	3301240	3506991	3802100
3203000	3301250	3506992	3802900
3204110	3301260	3506999	3803000
3204120	3301291	3507100	3804001
3204130	3301299	3507900	3804009
3204140	3301300	3701100	3805100
3204150	3301901	3701200	3805200
3204160	3301902	3701910	3805900
3204170	3301903	3701990	3806100
3204190	3302900	3702100	3806200
3204200	3401111	3702200	3806300
3204900	3402120	3702310	3806901
3205000	3402130	3702320	3806909
3206100	3402191	3702390	3807000
3206200	3403111	3702410	3809100
3206300	3403119	3702420	3809910
3206410	3403191	3702430	3809920
3206420	3403199	3702440	3809990
3206430	3403910	3702510	3810100
3206490	3403990	3702520	3810900
3206500	3404100	3702530	3811110
3207100	3404200	3702540	3811190
3207200	3404900	3702550	3811210
3207300	3405200	3702560	3811290
3207400	3405300	3702910	3811900
3212100	3405400	3702920	3812100
3212901	3405901	3702930	3812200
3213100	3405909	3702940	3812300
3213900	3407001	3702950	3814000
3214900	3407002	3703100	3815110
3215901	3407009	3703200	3815120
3215902	3501100	3703900	3815190
3215909	3501900	3705100	3815900
3301110	3502100	3705200	3816000
3817100	3905909	3921120	4009409
3817200	3906100	3921140	4009501
3818000	3906909	3921190	4009509
3820000	3907100	3926201	4010101
3821000	3907200	3926902	4010102
3822000	3907300	3926903	4010109
3823100	3907400	3926904	4010910
3823200	3907600	3926907	4010991
3823300	3907910	4001100	4010992
3823400	3907991	4001210	4010999
3823500	3907999	4001220	4011300
3823600	3908100	4001290	4014100
3823901	3908900	4001300	4014901
3823902	3909102	4002110	4014909
3823903	3909109	4002190	4015110
3901100	3909201	4002200	4015190
3901200	3909209	4002310	4015900
3901300	3909301	4002390	4016100
3901901	3909309	4002410	4016940
3901909	3909401	4002490	4016951
3902200	3909409	4002510	4016959
3902300	3909501	4002590	4016991
3902901	3909509	4002600	4016999
3902909	3910001	4002700	4017001
3903110	3910009	4002800	4017002
3903190	3911100	4002910	4101100
3903200	3911900	4002990	4101210
3903300	3912110	4003000	4101220
3903901	3912120	4004000	4101290
3903909	3912200	4005100	4101300
3904100	3912310	4005200	4101400
3904210	3912390	4005910	4102100
3904300	3912900	4005990	4102210
3904400	3913100	4006100	4102290
3904500	3913900	4006900	4103100
3904610	3914000	4007000	4103200
3904901	3918101	4009201	4103900
3904909	3918102	4009209	4104101
3905190	3918901	4009301	4104102
3905200	3918902	4009309	4104221
3905901	3919900	4009401	4104291
4104311	4602100	5003900	5301210
4104391	4602900	5004000	5301290
4105121	4701000	5005000	5301300
4105201	4702000	5006001	5302100
4106121	4703110	5006002	5302900
4106201	4703190	5007100	5303100
4107210	4703210	5007201	5303900
4107290	4703290	5007209	5304100
4107900	4704110	5007901	5304900
4111000	4704190	5007909	5305110
4204001	4704210	5101110	5305190
4204009	4704290	5101190	5305210
4401100	4705000	5101210	5305290
4401210	4706100	5101290	5305911
4401220	4706910	5101300	5305919
4401300	4706920	5102100	5305991
4402001	4706990	5102200	5305999
4402009	4801000	5103100	5306100
4403100	4802200	5103200	5306200
4403200	4802300	5103300	5307100
4403310	4802400	5104000	5307200
4403320	4805400	5105100	5308100
4403330	4811391	5105210	5308200
4403340	4811902	5105290	5308300
4403350	4812000	5105300	5308900
4403910	4813900	5105400	5309110
4403920	4822100	5107100	5309190
4403990	4823300	5108100	5309210
4404100	4823511	5108200	5309290
4404200	4823901	5109100	5310101
4405000	4823904	5109900	5310109
4413001	4904009	5110001	5310901
4413009	4905100	5110002	5310909
4417001	4905910	5202910	5311001
4421902	4905990	5203000	5311002
4421903	4908101	5204110	5311003
4501100	4908901	5204190	5311004
4501900	4911101	5204200	5311009
4601200	5001000	5207100	5402100
4601910	5002000	5207900	5402200
4601990	5003100	5301100	5402310
5402320	5504901	5801330	6603200
5402330	5504909	5801340	6603900
5402390	5506100	5801350	6804101
5402410	5506200	5801360	6804109
5402420	5506300	5801901	6804211
5402430	5506900	5801902	6804219
5402490	5507001	5806311	6804300
5402510	5507002	5806312	6806100
5402520	5507009	5806321	6806200
5402590	5509520	5806322	6806900
5402610	5511100	5806391	6807100
5402620	5511200	5806392	6807900
5402690	5511300	5809000	6810110
5403100	5603001	5902100	6810200
5403200	5603002	5902200	6812101
5403310	5603009	5902900	6812109
5403320	5604100	5903100	6812200
5403330	5604200	5903200	6812300
5403390	5604900	5903900	6812400
5403410	5605000	5905001	6812500
5403420	5606001	5905009	6812600
5403490	5606002	5908000	6812700
5404100	5606003	5909000	6812900
5404900	5606009	5910000	6814100
5405001	5607109	5911100	6814900
5405009	5607309	5911200	6815100
5406100	5607909	5911310	6815200
5406200	5608110	5911320	6815910
5501100	5608190	5911400	6815990
5501200	5608900	5911901	6902100
5501300	5609000	5911902	6902201
5501900	5801101	5911909	6902901
5502001	5801102	6115921	6903100
5502002	5801210	6115931	6903201
5502009	5801220	6117801	6903900
5503100	5801230	6217100	6904101
5503200	5801240	6217900	6904109
5503300	5801250	6307200	6904901
5503400	5801260	6502009	6904909
5503900	5801310	6507000	6905101
5504100	5801320	6603100	6906001
6906009	7202210	7210491	7216100
6909119	7202290	7210499	7216220
6909199	7202300	7210701	7216310
7002100	7202410	7210709	7216320
7002200	7202490	7210901	7216330
7002310	7202500	7210909	7216400
7002320	7202600	7211110	7216500
7002390	7202700	7211120	7216609
7003110	7202800	7211190	7216900
7003190	7202910	7211210	7217121
7003200	7202920	7211220	7217129
7003300	7202930	7211290	7217139
7004100	7202990	7211300	7217199
7005210	7203100	7211410	7217219
7005290	7203900	7211490	7217229
7010901	7205100	7211900	7217239
7010902	7205210	7212219	7217299
7011100	7205290	7212291	7217319
7011200	7206900	7212299	7217329
7011900	7208110	7212309	7217339
7014000	7208120	7212401	7217399
7015100	7208130	7212409	7218100
7017100	7208140	7212501	7218900
7017200	7208210	7212509	7301200
7017900	7208220	7212601	7302100
7019100	7208230	7212609	7302200
7019200	7208240	7213209	7302300
7019310	7208320	7213390	7302400
7019320	7208410	7213490	7302900
7019390	7208420	7213501	7303000
7019900	7209310	7213509	7304200
7020002	7209320	7214100	7305110
7104101	7209330	7214309	7307210
7104201	7209410	7214409	7307220
7104901	7209420	7214509	7307230
7201100	7209430	7214600	7307290
7201200	7209900	7215100	7307930
7201300	7210319	7215200	7307990
7201400	7210391	7215300	7312900
7202110	7210399	7215400	7315111
7202190	7210419	7215900	7315119
7315121	7409199	7604101	7906001
7315129	7409219	7604102	7906002
7315190	7409299	7604291	7907100
7315200	7409311	7604292	7907901
7315810	7409319	7605110	8001100
7315890	7409391	7605190	8001200
7315900	7409399	7605210	8003001
7317002	7409401	7605290	8003009
7318161	7409409	7606119	8004000
7319100	7409901	7606121	8005100
7319200	7409909	7606129	8005200
7319300	7410210	7606919	8006001
7319900	7410220	7606921	8007001
7321901	7412100	7606929	8007002
7326190	7414100	7607110	8007009
7326901	7414900	7609000	8101100
7326902	7416000	7613000	8101920
7326903	7417009	7614900	8101930
7401100	7419100	7616902	8101990
7401200	7419910	7616903	8102100
7402000	7419991	7616904	8102910
7403110	7501100	7616905	8102920
7403120	7501200	7801100	8102930
7403130	7502100	7801910	8102990
7403190	7502200	7801990	8103100
7403210	7504000	7803001	8103900
7403220	7505110	7803002	8104110
7403230	7505120	7804111	8104200
7403290	7505210	7804112	8104300
7405000	7505220	7804191	8104901
7406100	7506100	7804192	8104909
7406200	7506200	7804200	8105900
7407100	7507110	7806001	8106000
7407220	7507120	7806009	8107100
7407290	7507200	7901110	8107900
7408111	7508001	7901120	8108100
7408119	7508009	7901200	8108900
7408210	7601100	7903100	8110001
7408220	7601200	7903900	8110009
7408290	7603100	7904000	8111001
7409119	7603200	7905000	8111009
8112190	8411910	8450200	8473400
8112200	8411990	8450909	8474320
8112400	8412100	8451210	8475900
8112910	8412900	8452210	8477900
8112990	8414200	8452290	8478100
8201500	8414900	8452300	8478900
8201600	8418696	8453900	8480300
8202400	8419310	8454900	8480710
8203300	8419901	8455900	8481101
8203400	8419902	8462310	8481109
8204200	8419909	8462490	8481200
8208300	8420990	8466910	8481300
8208901	8421120	8466920	8481400
8209000	8421910	8466930	8481801
8210000	8422110	8466940	8482100
8211940	8422190	8467110	8482200
8212109	8423890	8467190	8482300
8212201	8425200	8467810	8482400
8212209	8425310	8467890	8482500
8212909	8425410	8467910	8482800
8214109	8428400	8467920	8482910
8301500	8428600	8467990	8482990
8301701	8428900	8469100	8485100
8302600	8430200	8469210	8485900
8305100	8431100	8469290	8501100
8305900	8431200	8469310	8501310
8307100	8431410	8469390	8501511
8311900	8431420	8470101	8501512
8401200	8431490	8470109	8502201
8402900	8432801	8470210	8502202
8403900	8432901	8470290	8504230
8405900	8433110	8470300	8504311
8406110	8433190	8470400	8504312
8406190	8437100	8470900	8504500
8406900	8437800	8472100	8504900
8407100	8437900	8472200	8505110
8407210	8442400	8472300	8505190
8407290	8443900	8473100	8505900
8407900	8448330	8473210	8506901
8409100	8448410	8473290	8506909
8410900	8448420	8473300	8507301
8507309	8516790	8532290	8543900
8507400	8516800	8532300	8545110
8507800	8517200	8532900	8545190
8507901	8517400	8533100	8545200
8507902	8518211	8533210	8545900
8507904	8518300	8533290	8546200
8507909	8518400	8533310	8547100
8508100	8519290	8533900	8603100
8508200	8519310	8535210	8603900
8508800	8519390	8535290	8606100
8508900	8519400	8535400	8606200
8509100	8520100	8536410	8606300
8509200	8520200	8539210	8606910
8509300	8521100	8539229	8606920
8509400	8521900	8539310	8607191
8509800	8522100	8539391	8607192
8509900	8523110	8539400	8607199
8510100	8523120	8540110	8607210
8510200	8523130	8540120	8607290
8510900	8523209	8540200	8607300
8511100	8524100	8540300	8607910
8511200	8524210	8540410	8607990
8511300	8524220	8540420	8608009
8511400	8524230	8540810	8701100
8511500	8524901	8540890	8701300
8511800	8526100	8540910	8701900
8511900	8526910	8540990	8703212
8512100	8526920	8541100	8703222
8512201	8527311	8541210	8703322
8512300	8527312	8541290	8801100
8512400	8527321	8541300	8801900
8513101	8527322	8541400	8803100
8513900	8530100	8541500	8803200
8515900	8530800	8541600	8803300
8516103	8530900	8542110	8803900
8516310	8532100	8542190	8904000
8516320	8532210	8542200	8906009
8516330	8532220	8542800	9001100
8516400	8532230	8542900	9001200
8516500	8532240	8543200	9002110
8516720	8532250	8543800	9002190
9002200	9014100	9028209	9207900
9002900	9014200	9028900	9208100
9004903	9014800	9029201	9208900
9005100	9014900	9029209	9209100
9005801	9015300	9029900	9209200
9005809	9015900	9030900	9209300
9005901	9017109	9031900	9209910
9005909	9017209	9032100	9209920
9006200	9017300	9032900	9209930
9006301	9017809	9033000	9209940
9006309	9017900	9107000	9209990
9006400	9018110	9108110	9402102
9006510	9018190	9108120	9402902
9006520	9018200	9108190	9402909
9006530	9018320	9108200	9405501
9006590	9018390	9108910	9502910
9006610	9018410	9108990	9502991
9006620	9018491	9109110	9506110
9006690	9018499	9109190	9506120
9006910	9018500	9109900	9506190
9006990	9018902	9110110	9506290
9007110	9018903	9110120	9506310
9007191	9018904	9110190	9506320
9007199	9018909	9110900	9506390
9007210	9019100	9114100	9506400
9007290	9019200	9114200	9506510
9007910	9020000	9114300	9506590
9007920	9021211	9114400	9506610
9008100	9021291	9114900	9506690
9008300	9022110	9201100	9506700
9008900	9022210	9201200	9506910
9009110	9022900	9201900	9506990
9009120	9024900	9202100	9507100
9009210	9025190	9202900	9507201
9009220	9025209	9203000	9507202
9009300	9025900	9204100	9507300
9009900	9026900	9204200	9507900
9010300	9027400	9205100	9508000
9010900	9027901	9205900	9603500
9011900	9027909	9206000	9603901
9013900	9028100	9207100	9603909
9606300	9608103	9608600
9607201	9608409	9609200

4. melléklet

KN-kód
1302320	2837190	2937990	3214109
1506000	2837200	2938100	3215190
1521100	2838000	2938900	3302100
1521900	2843100	2939100	3401193
2008910	2843210	2939210	3406000
2101100	2843290	2939290	3601001
2103100	2843300	2939300	3601009
2205100	2843900	2939400	3602001
2205900	2844100	2939500	3602002
2503100	2844200	2939600	3602003
2503900	2844300	2939700	3602004
2510100	2844500	2939901	3602009
2510200	2845100	2939909	3603001
2511101	2845900	2941100	3603002
2511109	2902900	2941200	3603003
2515110	2903290	2941300	3603009
2515200	2903300	2941400	3604100
2516901	2903400	2941500	3604901
2516902	2903622	2941900	3604902
2520200	2904100	2942000	3604909
2522100	2931001	3208101	3605000
2530400	2932120	3208102	3606901
2710001	2936100	3208103	3701300
2710003	2936210	3208201	3808301
2710005	2936220	3208202	3808302
2710009	2936230	3208203	3808309
2713209	2936240	3208901	3823909
2804700	2936250	3208902	3902100
2805400	2936260	3208903	3904220
2806200	2936270	3209101	3904690
2808000	2936280	3209102	3905510
2811190	2936290	3209901	3906901
2811290	2936900	3209902	3907501
2819900	2937100	3210001	3907509
2822000	2937210	3210002	3909101
2828903	2937220	3210003	3915100
2834109	2937290	3211000	3915200
2834299	2937910	3212902	3915300
2837110	2937920	3214101	3915900
3916100	3923291	4109000	4418100
3916200	3923299	4110000	4418200
3916900	3923300	4201000	4418300
3917100	3923400	4205001	4418400
3917210	3923500	4205002	4418500
3917220	3923900	4206101	4418901
3917230	3924100	4206109	4418909
3917290	3924900	4206900	4420100
3917310	3925101	4301100	4420900
3917320	3925109	4301200	4421100
3917330	3925200	4301300	4421901
3917390	3925300	4301400	4421904
3917400	3925900	4301500	4421909
3919100	3926100	4301600	4502000
3920200	3926209	4301700	4503100
3920420	3926300	4301800	4503900
3920510	3926400	4301900	4504100
3920590	3926901	4302110	4504900
3920610	3926905	4302120	4601100
3920620	3926906	4302130	4707100
3920630	3926909	4302190	4707200
3920690	4011101	4302200	4707300
3920710	4011202	4302300	4707900
3920720	4011203	4303100	4804110
3920731	4011209	4303900	4804190
3920739	4104109	4304000	4805100
3920790	4104210	4409100	4805221
3920910	4104229	4409200	4805222
3920920	4104299	4412110	4805229
3920930	4104319	4412120	4805230
3920940	4104399	4412190	4805291
3920990	4105110	4412210	4805299
3921110	4105129	4412290	4805300
3921130	4105190	4412910	4805500
3921900	4105209	4412990	4806100
3922100	4106110	4414000	4806200
3922200	4106129	4415100	4806300
3922900	4106190	4415200	4806400
3923100	4106209	4416000	4807100
3923211	4107100	4417002	4807910
3923219	4108000	4417009	4807990
4808200	4911910	5206130	5407840
4808300	4911990	5206140	5407910
4810110	5106100	5206150	5407920
4810120	5106200	5206210	5407930
4810210	5107200	5206220	5407940
4810290	5111110	5206230	5408100
4810310	5111190	5206240	5408210
4810320	5111200	5206250	5408220
4810390	5111300	5206310	5408230
4810991	5111900	5206320	5408240
4810992	5112110	5206330	5408310
4811100	5112190	5206340	5408320
4811310	5112200	5206350	5408330
4811399	5112300	5206410	5408340
4811400	5112900	5206420	5505100
4811901	5113001	5206430	5505200
4813100	5113002	5206440	5508101
4813200	5202100	5206450	5508109
4814100	5202990	5401101	5508201
4814200	5205110	5401102	5508209
4814300	5205120	5401201	5509110
4814900	5205130	5401202	5509120
4815000	5205140	5407100	5509210
4818500	5205150	5407200	5509220
4823200	5205210	5407300	5509310
4823400	5205220	5407410	5509320
4823902	5205230	5407420	5509410
4823903	5205240	5407430	5509420
4823905	5205250	5407440	5509510
4904001	5205310	5407510	5509530
4907003	5205320	5407520	5509590
4907009	5205330	5407530	5509610
4908102	5205340	5407540	5509620
4908109	5205350	5407600	5509690
4908900	5205410	5407710	5509910
4908902	5205420	5407720	5509920
4908909	5205430	5407730	5509990
4909000	5205440	5407740	5510110
4910001	5205450	5407810	5510120
4910009	5206110	5407820	5510200
4911109	5206120	5407830	5510300
5510900	5516310	5802190	6001101
5513110	5516320	5802200	6001102
5513120	5516330	5802300	6001103
5513130	5516340	5803100	6001104
5513190	5516410	5803900	6001109
5513210	5516420	5804100	6001210
5513220	5516430	5804210	6001220
5513230	5516440	5804290	6001291
5513290	5516910	5806100	6001299
5513310	5516920	5806200	6001910
5513320	5516930	5806319	6001920
5513330	5516940	5806329	6001991
5513390	5601211	5806399	6001999
5513410	5601212	5806400	6116100
5513420	5601221	5807101	6117809
5513430	5601222	5807109	6117900
5513490	5601229	5807901	6301100
5514110	5601291	5807909	6306111
5514120	5601299	5808100	6306112
5514130	5601300	5808901	6306121
5514190	5602100	5808902	6306122
5514210	5602210	5808909	6306191
5514220	5602290	5810100	6306192
5514230	5602900	5810910	6306210
5514290	5607101	5810920	6306220
5514310	5607210	5810990	6306290
5514320	5607291	5811001	6306310
5514330	5607299	5811002	6306390
5514390	5607301	5811003	6306410
5514410	5607410	5811009	6306490
5514420	5607491	5901100	6306911
5514430	5607499	5901900	6306919
5514490	5607501	5904100	6306991
5516110	5607509	5904910	6306999
5516120	5607901	5904920	6307900
5516130	5702200	5906100	6308000
5516140	5704100	5906910	6402110
5516210	5704900	5906990	6403110
5516220	5706001	5907001	6406200
5516230	5706009	5907002	6406910
5516240	5802110	5907009	6406991
6406992	6804221	6914109	7204500
6406999	6804222	6914901	7206100
6501001	6804223	6914909	7208310
6501009	6804224	7001000	7208330
6502001	6804225	7004900	7208340
6503000	6804229	7005100	7208350
6504000	6804230	7005301	7208430
6505100	6805100	7005309	7208440
6505901	6805200	7006000	7208450
6505902	6805300	7007111	7208900
6505903	6808000	7007119	7210311
6505909	6809110	7007190	7210411
6506100	6809190	7007211	7212211
6506910	6809900	7007219	7212301
6506920	6810190	7007290	7213201
6506990	6810910	7008000	7213310
6601100	6810990	7009100	7213410
6601911	6811100	7009910	7214301
6601919	6811200	7009920	7214401
6601991	6811300	7010909	7214402
6601999	6811900	7015901	7214403
6602000	6813100	7015909	7214501
6701001	6813900	7016100	7214502
6701009	6901001	7016901	7214503
6702100	6901002	7016909	7216601
6702900	6901003	7018100	7217111
6703000	6901009	7018200	7217112
6704110	6902209	7018901	7217119
6704190	6902909	7018909	7217122
6704200	6903209	7117110	7217131
6704900	6905109	7117191	7217132
6801000	6905901	7117192	7217191
6802101	6905909	7117193	7217192
6802102	6907100	7117199	7217211
6802220	6907901	7117900	7217212
6802230	6908101	7204100	7217221
6802290	6908102	7204210	7217222
6802920	6908108	7204290	7217231
6802930	6908109	7204300	7217232
6802990	6909900	7204410	7217291
6803000	6914101	7204490	7217292
7217311	7318220	7415310	8201100
7217312	7318240	7415320	8201200
7217321	7318290	7415390	8201300
7217322	7320209	7417001	8201400
7217331	7320900	7418100	8201900
7217332	7321130	7418200	8202310
7217391	7321821	7419999	8202320
7217392	7321830	7503000	8202990
7301100	7321902	7602000	8205100
7304100	7321903	7606111	8205200
7304310	7321909	7606911	8205300
7304399	7322900	7607191	8205510
7304931	7323100	7607199	8205590
7305120	7323910	7607201	8205600
7305310	7323920	7607209	8205700
7305390	7323939	7608201	8205800
7305900	7323941	7608209	8206000
7306100	7323949	7611000	8207200
7306200	7323990	7612900	8207300
7306400	7324100	7614100	8207400
7306500	7324211	7615200	8207500
7308100	7324219	7616100	8207600
7309000	7324291	7616901	8207700
7310100	7324299	7616909	8207800
7310210	7324901	7802000	8207900
7310290	7324902	7803003	8208200
7313000	7324909	7805001	8208400
7314110	7326200	7805002	8208909
7314420	7326904	7806002	8212901
7314490	7404000	7902000	8213000
7317004	7407210	7907909	8214101
7317009	7410110	8002000	8214102
7318110	7410120	8006002	8214200
7318130	7411101	8101910	8214901
7318140	7411210	8104190	8214909
7318151	7411220	8105100	8301600
7318153	7411290	8109100	8301709
7318154	7413000	8109900	8302200
7318169	7415100	8112110	8302300
7318190	7415210	8112300	8302490
7318210	7415290	8113000	8304000
8305200	8415900	8438100	8504402
8306100	8416100	8438900	8504403
8306210	8416900	8439910	8504409
8306290	8417200	8439990	8506200
8306300	8417900	8440900	8512209
8307900	8418290	8441900	8512900
8308100	8418694	8448200	8513109
8308200	8418695	8448510	8514100
8308901	8418699	8448590	8514900
8308902	8418991	8449000	8515310
8308909	8418992	8450901	8516101
8309100	8418993	8450902	8516210
8309901	8418994	8451900	8516602
8309902	8418995	8452100	8516609
8309909	8418999	8452900	8516710
8310000	8419110	8462290	8516901
8311200	8419190	8462910	8516902
8311300	8419819	8465990	8516909
8401100	8421991	8468900	8517101
8401300	8421992	8474900	8517301
8401400	8421999	8476110	8517302
8402190	8422900	8476190	8517309
8402200	8423100	8476900	8517810
8404900	8423900	8479820	8517901
8407310	8424890	8479900	8517909
8407320	8424900	8480200	8518100
8407330	8425490	8481901	8518219
8407340	8426910	8481902	8518220
8408200	8427900	8481909	8518291
8408909	8428320	8483100	8518299
8409910	8428500	8483200	8518500
8409990	8431310	8483300	8518900
8413110	8431390	8483400	8519100
8413200	8432909	8483500	8519210
8413910	8433200	8483600	8519910
8413920	8433300	8483900	8519990
8414510	8433510	8484100	8520310
8414600	8436290	8484909	8520390
8415819	8436800	8502301	8520900
8415831	8436910	8502302	8522900
8415839	8436990	8503000	8523902
8523903	8536699	8703232	8708930
8523909	8536903	8703239	8708940
8524905	8538100	8703241	8708991
8524906	8538900	8703242	8708999
8524907	8539100	8703249	8709190
8524909	8539291	8703311	8709900
8525101	8539299	8703312	8710000
8525102	8539399	8703319	8711301
8525300	8539900	8703321	8711309
8527110	8540490	8703329	8711401
8527190	8541900	8703331	8711409
8527210	8543100	8703332	8711500
8527290	8544111	8703339	8711900
8527313	8544119	8703901	8714199
8527314	8544190	8703902	8714930
8527323	8544301	8703909	8714940
8527329	8544309	8704101	8714960
8527391	8544591	8704109	8714999
8527392	8544592	8704211	8715002
8527393	8544601	8704221	8716900
8527394	8544602	8704229	8802111
8527399	8544700	8704319	8802119
8527900	8546100	8704321	8802121
8529109	8546900	8704329	8802129
8529902	8547200	8704900	8802201
8529903	8547900	8705100	8802209
8529905	8548000	8705200	8802301
8529909	8605000	8705300	8802309
8531200	8606990	8705400	8802401
8531800	8607120	8705901	8802409
8531900	8608319	8705909	8802500
8534000	8702900	8707100	8804000
8535100	8703100	8707900	8805100
8535300	8703211	8708100	8805200
8535901	8703213	8708210	8903100
8535909	8703219	8708290	8903910
8536100	8703221	8708390	8903920
8536209	8703223	8708400	8903990
8536499	8703224	8708500	8906001
8536502	8703229	8708600	8907100
8536619	8703231	8708700	8907900
9001300	9105291	9306309	9503100
9001400	9105299	9306901	9503200
9001500	9105911	9306909	9503300
9001900	9105919	9307000	9504100
9004101	9105991	9401100	9504200
9004901	9105999	9401801	9504300
9004904	9106100	9401901	9504401
9017201	9106200	9401902	9504409
9017801	9106900	9401909	9504900
9025111	9111101	9402109	9505100
9025201	9111102	9402901	9505900
9025801	9111200	9403901	9506210
9028201	9111800	9403902	9601101
9028309	9111901	9403909	9601109
9032891	9111902	9405101	9601901
9032892	9111909	9405102	9601902
9101111	9112100	9405103	9601903
9101112	9112801	9405104	9601909
9101121	9112809	9405109	9602001
9101122	9112901	9405201	9602002
9101191	9112909	9405202	9602009
9101192	9113100	9405203	9603100
9101211	9113200	9405204	9603210
9101212	9113901	9405209	9603290
9101291	9113909	9405300	9603300
9101292	9301000	9405401	9603400
9101911	9302000	9405402	9604000
9101912	9303100	9405403	9605000
9101991	9303200	9405404	9606101
9101992	9303300	9405405	9606102
9103101	9303900	9405409	9606210
9103109	9304000	9405509	9606220
9103901	9305100	9405600	9606290
9103909	9305210	9405911	9607110
9104000	9305290	9405919	9607190
9105111	9305901	9405920	9607209
9105119	9305909	9405991	9608101
9105191	9306100	9405999	9608201
9105199	9306210	9406000	9608203
9105211	9306290	9501000	9608206
9105219	9306301	9502999	9608209
9608311	9612200	9614201	9618000
9608391	9613100	9614209	9701100
9608401	9613201	9614900	9701900
9608501	9613209	9615110	9702000
9608911	9613301	9615190	9703000
9608919	9613309	9615901	9704000
9608999	9613801	9615902	9705000
9609901	9613809	9615909	9706000
9609909	9613901	9616100
9610000	9613909	9616200
9611000	9614100	9617000

5. melléklet

KN-kód
509009	3006600	3808201	4013909
1212200	3215110	3808209	4016910
1517900	3303001	3808401	4016920
1518000	3303002	3808409	4016930
2008110	3303003	3808901	4016992
2103200	3303004	3808909	4016993
2103302	3304100	3813000	4202110
2103900	3304200	3819000	4202120
2104100	3304300	3920100	4202190
2104200	3304910	3920300	4202210
2202100	3304990	3920410	4202220
2202900	3305100	3923212	4202290
2207101	3305200	3923292	4202310
2207109	3305300	4008110	4202320
2207201	3305901	4008190	4202390
2207209	3305909	4008210	4202911
2208100	3306100	4008290	4202919
2208901	3306900	4009101	4202921
2208902	3307101	4009109	4202929
2208909	3307109	4011009	4202991
2515121	3307200	4011201	4202999
2515129	3307300	4011400	4203101
2522200	3307410	4011500	4203102
2522300	3307490	4011910	4203109
2523100	3307900	4011991	4203210
2523210	3401119	4011992	4203291
2523290	3401191	4011993	4203299
2523900	3401192	4011994	4203301
2620500	3401200	4011995	4203309
2620900	3402110	4011999	4203400
2710007	3402199	4012101	4205009
2806100	3402200	4012109	4407100
2807000	3402900	4012201	4407210
2809200	3405100	4012209	4407220
2825901	3506100	4012900	4407230
2834219	3606100	4013101	4407910
3005100	3606909	4013109	4407920
3005900	3808101	4013200	4407990
3006100	3808109	4013901	4408101
4408109	4809900	4823590	5209510
4408201	4810910	4823600	5209520
4408209	4810999	4823700	5209590
4408901	4811210	4823909	5210110
4408909	4811290	4901911	5210120
4410100	4811909	4901912	5210190
4410900	4816100	4901991	5210210
4411110	4816200	4901992	5210220
4411190	4816300	5208110	5210290
4411210	4816900	5208120	5210310
4411290	4817100	5208130	5210320
4411310	4817200	5208190	5210390
4411390	4817300	5208210	5210410
4411910	4818100	5208220	5210420
4411990	4818200	5208230	5210490
4419000	4818300	5208290	5210510
4802100	4818401	5208310	5210520
4802510	4818402	5208320	5210590
4802521	4818409	5208330	5211110
4802529	4818900	5208390	5211120
4802530	4819100	5208410	5211190
4802600	4819201	5208420	5211210
4803001	4819209	5208430	5211220
4803009	4819300	5208490	5211290
4804210	4819400	5208510	5211310
4804290	4819500	5208520	5211320
4804310	4819600	5208530	5211390
4804390	4820100	5208590	5211410
4804410	4820200	5209110	5211420
4804420	4820300	5209120	5211430
4804490	4820400	5209190	5211490
4804510	4820501	5209210	5211510
4804520	4820509	5209220	5211520
4804590	4820900	5209290	5211590
4805210	4821100	5209310	5212110
4805600	4821900	5209320	5212120
4805700	4822901	5209390	5212130
4805800	4822909	5209410	5212140
4808100	4823110	5209420	5212150
4809100	4823190	5209430	5212210
4809200	4823519	5209490	5212220
5212230	6101909	6104420	6108291
5212240	6102100	6104430	6108299
5212250	6102200	6104440	6108310
5512110	6102300	6104491	6108320
5512190	6102901	6104499	6108391
5512210	6102909	6104510	6108399
5512290	6103110	6104520	6108910
5512910	6103120	6104530	6108920
5512990	6103191	6104591	6108991
5515110	6103199	6104599	6108999
5515120	6103210	6104610	6109100
5515130	6103220	6104620	6109901
5515190	6103230	6104630	6109902
5515210	6103291	6104691	6109909
5515220	6103299	6104699	6110100
5515290	6103310	6105100	6110200
5515910	6103320	6105200	6110300
5515920	6103330	6105901	6110901
5515990	6103391	6105909	6110909
5601100	6103399	6106100	6111100
5703100	6103410	6106200	6111200
5703200	6103420	6106901	6111300
5703300	6103430	6106909	6111901
5703900	6103491	6107110	6111909
6002100	6103499	6107120	6112110
6002200	6104110	6107191	6112120
6002300	6104120	6107199	6112191
6002410	6104130	6107210	6112199
6002420	6104191	6107220	6112200
6002430	6104199	6107291	6112310
6002491	6104210	6107299	6112391
6002499	6104220	6107910	6112399
6002910	6104230	6107920	6112410
6002920	6104291	6107991	6112491
6002930	6104299	6107992	6112499
6002991	6104310	6107999	6113000
6002999	6104320	6108110	6114100
6101100	6104330	6108191	6114200
6101200	6104391	6108199	6114300
6101300	6104399	6108210	6114901
6101901	6104410	6108220	6114909
6115110	6202920	6204440	6208910
6115120	6202930	6204491	6208920
6115191	6202991	6204499	6208991
6115199	6202999	6204510	6208999
6115201	6203110	6204520	6209100
6115202	6203120	6204530	6209200
6115209	6203191	6204591	6209300
6115910	6203199	6204599	6209901
6115929	6203210	6204610	6209909
6115939	6203220	6204620	6210100
6115991	6203230	6204630	6210200
6115999	6203291	6204691	6210300
6116910	6203299	6204699	6210400
6116920	6203310	6205100	6210500
6116930	6203320	6205200	6211111
6116991	6203330	6205300	6211112
6116999	6203391	6205901	6211119
6117101	6203399	6205909	6211121
6117102	6203410	6206100	6211122
6117103	6203420	6206200	6211129
6117109	6203430	6206300	6211200
6117201	6203491	6206400	6211311
6117202	6203499	6206900	6211319
6117203	6204110	6207110	6211321
6117209	6204120	6207191	6211329
6201110	6204130	6207199	6211331
6201120	6204191	6207210	6211339
6201130	6204199	6207220	6211391
6201191	6204210	6207291	6211392
6201199	6204220	6207299	6211399
6201910	6204230	6207910	6211411
6201920	6204291	6207920	6211419
6201930	6204299	6207991	6211421
6201991	6204310	6207999	6211429
6201999	6204320	6208110	6211431
6202110	6204330	6208191	6211439
6202120	6204391	6208199	6211491
6202130	6204399	6208210	6211492
6202191	6204410	6208220	6211499
6202199	6204420	6208291	6212101
6202910	6204430	6208299	6212109
6212201	6303110	6404201	7013992
6212209	6303120	6405100	7013999
6212301	6303190	6405200	7020001
6212309	6303910	6405900	7020009
6212901	6303920	6406101	7101101
6212909	6303990	6406109	7101102
6213100	6304110	6464209	7101210
6213200	6304190	6802210	7101220
6213900	6304910	6802910	7102100
6214100	6304920	6907902	7102210
6214200	6304930	6907909	7102290
6214300	6304990	6908901	7102310
6214400	6305100	6908902	7102390
6214900	6305200	6908908	7103101
6215100	6305310	6908909	7103109
6215200	6305390	6910100	7103911
6215900	6305900	6910900	7103919
6216001	6310101	6911101	7103991
6216009	6310109	6911109	7103999
6301200	6310901	6911901	7104109
6301300	6310909	6911909	7104209
6301400	6401100	6912001	7104909
6301900	6401910	6912002	7105100
6302100	6401920	6912003	7105900
6302210	6401990	6912009	7106100
6302220	6402190	6913100	7106910
6302290	6402200	6913901	7106921
6302310	6402300	6913909	7106922
6302320	6402910	7010100	7106929
6302390	6402990	7012000	7107001
6302400	6403190	7013100	7107002
6302510	6403200	7013210	7108110
6302520	6403300	7013291	7108121
6302530	6403400	7013292	7108129
6302590	6403510	7013299	7108131
6302601	6403590	7013310	7108139
6302602	6403910	7013320	7108200
6302910	6403990	7013391	7109000
6302920	6404110	7013399	7110110
6302930	6404191	7013910	7110191
6302990	6404199	7013991	7110192
7110199	7115901	7316000	8202100
7110210	7115902	7317001	8202200
7110291	7115903	7317003	8202910
7110299	7115909	7318120	8203100
7110310	7116101	7318159	8203200
7110391	7116109	7318231	8204110
7110399	7116201	7318232	8204120
7110410	7116209	7318239	8205400
7110491	7118101	7320101	8205900
7110499	7118109	7320109	8208100
7111000	7118901	7320201	8211100
7112100	7118902	7321111	8211911
7112200	7118909	7321119	8211912
7112900	7207110	7321120	8211919
7113111	7207120	7321810	8211921
7113112	7207190	7321829	8211931
7113113	7207200	7322110	8211932
7113114	7213100	7322190	8211939
7113119	7214200	7323931	8212101
7113191	7216211	7325100	8215100
7113192	7216219	7325910	8215200
7113193	7306300	7325990	8215910
7113194	7306600	7326110	8215990
7113195	7306900	7326905	8301100
7113196	7307110	7326909	8301200
7113197	7307190	7409111	8301300
7113198	7307910	7409191	8301400
7113199	7307920	7409211	8302100
7113201	7308200	7409291	8302410
7113202	7308300	7411109	8302420
7113203	7308400	7412200	8302500
7113209	7308901	7419994	8303000
7114111	7308909	7604103	8311100
7114119	7311000	7604210	8403101
7114191	7312100	7604293	8403109
7114192	7314190	7608100	8408100
7114193	7314200	7610100	8408901
7114199	7314300	7610900	8413301
7114201	7314410	7612100	8413302
7114209	7314500	7615100	8413309
7115100	7315820	7616906	8413702
8413709	8452400	8529101	8708920
8413811	8462390	8529102	8708992
8413812	8465100	8529901	8708993
8413819	8465910	8529904	8711101
8415100	8465920	8531100	8711109
8415811	8465950	8536201	8711201
8415820	8474311	8536300	8711209
8418100	8481102	8536491	8712001
8418210	8481809	8536501	8712009
8418220	8484901	8536509	8714110
8418300	8501201	8536611	8714191
8418400	8501209	8536691	8714192
8418500	8501400	8536901	8714193
8418610	8501519	8536902	8714194
8418691	8501521	8537100	8714195
8418692	8501529	8537200	8714200
8418693	8502110	8539221	8714910
8418910	8502120	8544112	8714920
8419811	8502130	8544201	8714950
8421230	8504100	8544209	8714991
8421310	8504210	8544410	8714992
8422400	8504220	8544491	8715001
8423810	8504319	8544499	8716100
8423820	8504320	8544511	8716200
8424100	8504330	8544519	8716310
8424811	8504340	8544593	8716390
8424819	8504401	8544599	8716400
8425421	8506110	8544603	8716800
8425429	8506120	8544609	9003110
8426110	8506130	8607110	9003191
8428100	8506190	8609001	9003199
8432100	8507100	8609009	9003900
8432210	8507200	8701200	9004109
8432290	8507903	8702100	9004902
8432401	8515390	8704212	9004909
8432409	8516102	8704219	9017101
8433400	8516290	8704230	9018310
8436210	8516601	8704311	9028202
8450110	8517109	8708310	9028301
8450120	8528100	8708800	9102110
8450190	8528200	8708910	9102120
9102190	9401710	9403700	9503700
9102210	9401790	9403800	9503800
9102290	9401809	9404100	9503900
9102910	9402101	9404210	9506620
9102990	9403100	9404290	9608102
9211929	9403201	9404300	9608109
9401200	9403202	9404900	9608202
9401300	9403209	9502100	9608399
9401400	9403300	9503410	9608509
9401500	9403400	9503490	9608991
9401610	9403500	9503500	9609100
9401690	9403600	9503600	9612100

6. melléklet

KN-kód
403900	5701901
403100	5701902
1902110	5701903
1902190	5701909
1902200	5702100
1902300	5702310
1902400	5702320
1905100	5702390
1905200	5702410
1905300	5702420
1905400	5702490
1905901	5702510
1905902	5702520
1905909	5702590
2102100	5702910
2102200	5702920
2102300	5702990
2201100	5705000
2201900	5804300
5701101	5805000
5701102	6307100
5701103	6309000
5701109

7. melléklet

Szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon védelme

1. Legkésőbb e megállapodás hatálybalépését követő negyedik év végéig Tunézia csatlakozik a következő, a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon védelméről szóló többoldalú egyezményekhez:
- Nemzetközi egyezmény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről (Róma, 1961);
- Budapesti szerződés a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről (1977, módosítva 1980-ban);
- Szabadalmi együttműködési szerződés (1970, módosítva 1979-ben és 1984-ben);
- Nemzetközi Egyezmény az új növényfajták oltalmáról (1991. évi genfi szöveg);
- Nizzai megállapodás a védjegyekkel ellátható áruk és szolgáltatások nemzetközi osztályozásáról (Genf, 1977).
2. A Társulási Tanács határozhat úgy, hogy e melléklet (1) bekezdését alkalmazni kell az e területen kötött más többoldalú egyezményekre. Ezzel kapcsolatban Tunézia minden tőle telhetőt megtesz, hogy különösen azokhoz az egyezményekhez csatlakozzon, amelynek az Európai Közösség tagállamai szerződő felei.
3. A Szerződő Felek megerősítik, hogy különleges jelentőséget tulajdonítanak a következő többoldalú egyezményekből eredő kötelezettségek betartásának:
- Párizsi egyezmény az ipari tulajdon oltalmáról, 1967. évi stockholmi szöveg (Párizsi Unió);
- Berni egyezmény az irodalmi és művészeti művek védelméről (1971. július 24-i párizsi szöveg).

1. JEGYZŐKÖNYVa Tunéziából származó mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

1. cikk

(1) A mellékletben felsorolt, Tunéziából származó termékek Közösségbe történő behozatalát a következőkben és a mellékletben megállapított feltételekkel összhangban engedélyezik.
(2) A behozatali vámot el kell törölni vagy csökkenteni kell az a) oszlopban az egyes termékek vonatkozásában jelzett százalékkal.
Ahol a közös vámtarifa értékvám és specifikus vám alkalmazásáról rendelkezik bizonyos termékek tekintetében, az a) oszlopban és a c) oszlopban megadott csökkentések, a (3) bekezdésben említettek szerint, csak az értékvámra alkalmazandók.
(3) Bizonyos termékekre vonatkozóan a vámok az e termékekhez a b) oszlopban megadott vámkontingensek keretén belül kerülnek eltörlésre.
A kontingenseket meghaladó behozott mennyiségekre vonatkozóan a közös vámtarifa vámjai a c) oszlopban jelzett százalékkal csökkennek.
(4) Bizonyos más, vámmentes termékek vonatkozásában meghatározott referenciamennyiségek a d) oszlopban láthatók.
Amennyiben valamely termék behozatala meghaladja a referenciamennyiségeket, a Közösség az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével az érintett termékre egy olyan vámkontingenst írhat elő, amelynek a nagysága egyenlő a referenciamennyiséggel. Ilyen esetben a kontingenst meghaladó behozott mennyiségekre, az érintett terméknek megfelelően, a közös vámtarifa vámja alkalmazandó teljes egészében vagy csökkentve, ahogyan ezt a c) oszlop jelzi.
(5) A (3) és (4) bekezdésben említett és az e) oszlopban jelzett termékek közül néhány termék esetében a kontingensek vagy referenciamennyiségek 1997. január 1-jétől 2000. január 1-jéig négy egyenlő részlet alapján növekednek, amelyek mindegyike ezen összegek 3%-ának felel meg.
(6) A (3) és (4) bekezdésben említett és az e) oszlopban jelzett termékeken kívül néhány termék esetében a Közösség meghatározhat egy referenciamennyiséget a (4) bekezdésben előírtak szerint, ha az általa elkészített éves kereskedelmi mérleg figyelembevételével, megállapítja, hogy a behozatal nagysága nehézségeket okozhat a Közösség piacán. Amennyiben ezt követően a termékre valamilyen vámkontingens vonatkozik a (4) bekezdésben megállapított feltételeknek megfelelően, a közös vámtarifa vámja teljes egészében vagy, az érintett terméktől függően, a kontingenst meghaladó behozott mennyiségek vonatkozásában a c) oszlopban látható százalékkal csökkentve kerül alkalmazásra.

2. cikk

Az 1. cikk a Tunéziából származó, a Kombinált Nómenklatúra 2204 vámtarifaszáma alá tartozó és olyan friss szőlőből készült borra vonatkozóan alkalmazandó, amely jogosult az eredetmegjelölésre, amennyiben az ilyen bor kétliteres vagy ennél kisebb befogadóképességű tárolóedényekben van, és 15 térfogatszázalék vagy ennél kevesebb a tényleges alkoholtartalma.
A tunéziai törvényeknek megfelelően ezeknek a boroknak a megjelölései a következők: Cőteaux de Teboura, Cőteaux d’Utique, Sidi Salem, Kelibia, Thibar, Mornag, Grand cru Mornag.

3. cikk

(1) 1996. január 1-jétől 1999. december 31-ig minden gazdasági évben, 46 000 tonna/év mennyiségi kereten belül, 7,81 ECU/100 kg vámot vetnek ki a teljes egészében a Tunéziában előállított és Tunéziából közvetlenül a Közösségbe szállított, a Kombinált Nómenklatúra 15091010 és 15091090 alszáma alá tartozó kezeletlen olívaolajnak a Közösségbe történő behozatalára.
(2) Ahol az olívaolajnak a fenti rendelkezések szerinti behozatala azzal fenyeget, hogy zavarja az Európai Unió piacának egyensúlyát, különösen az utóbbinak a WTO keretén belül az e termékkel kapcsolatos kötelezettségei eredményeként, az Európai Közösség megfelelő intézkedéseket tehet a helyzet orvoslására.
(3) A Felek 1999 második felében újra kiértékelik a helyzetet azzal a céllal, hogy meghatározzák a 2000. január 1-jétől kezdődő időszakra alkalmazandó rendelkezéseket.

MELLÉKLET

KN-kód	Árumegnevezés	Vám-csökkentésaránya(%)	Vámkon-tingensek(tonna)	A meglévő vagy jövő-beni vámkon-tingenseket meghaladó vámkontin-gensek csök-kentési aránya(%)	Referencia-mennyiségek(tonna)	Vonatkozó rendelkezések
a	b	c	d	e
01011910	Ló vágásra  [LÁBJEGYZET_3] 	100		80		1 cikk (6) bekezdése
01011990	Másféle	100		80		1 cikk (6) bekezdése
ex 0204	Juh- vagy kecskehús, frissen, hűtve vagy fagyasztva, a házi kecske húsa kivételével	100		-
0208	Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség, frissen, hűtve vagy fagyasztva	100		-
ex 060240	Rózsa oltva is, a dugvány kivételével	100		-
060310	Vágott virág és bimbó, frissen	100	750	-		1 cikk (5) bekezdése
ex 07019051	Újburgonya, januártól március 31-ig  [LÁBJEGYZET_4] 	100	15000	40		1 cikk (5) bekezdése
ex 070200	Paradicsom, november 15-től árpilis 30-ig	100  [LÁBJEGYZET_5] 		60  [LÁBJEGYZET_6] 		1 cikk (6) bekezdése
ex 07031011 ex 07031019	Vöröshagyma, február 15-től május 15-ig	100		60		1 cikk (6) bekezdése
ex 07032000	Fokhagyma, november 1-jétől március 31-ig	100		60		1 cikk (6) bekezdése
ex 07061000	Sárgarépa, január 1-jétől március 31-ig	100		40		1 cikk (6) bekezdése
ex 070700	Uborka, november 10-től február 11-ig	100  [LÁBJEGYZET_7] 		0		1 cikk (6) bekezdése
ex 07081010	Borsó (Pisum sativum), október 1-jétől április 30-ig	100		60		1 cikk (6) bekezdése
ex 07082010	Bab (Vigna spp. Phaseolus spp.), november 1-jétől április 30-ig	100		60		1 cikk (6) bekezdése
ex 070910	Articsóka, október 1-jétől december 31-ig	100  [LÁBJEGYZET_8] 		30  [LÁBJEGYZET_9] 		1 cikk (6) bekezdése
ex 07092000	Spárga, október 1-jétől március 31-ig	100		0		1 cikk (6) bekezdése
ex 07093000	Padlizsán, december 1-jétől április 30-ig	60		-		1 cikk (6) bekezdése
ex 07094000	Zeller, a gumós zeller kivételével, november 1-jétől március 31-ig	100		0		1 cikk (6) bekezdése
07096010	Édes paprika	100		40		1 cikk (6) bekezdése
07096099	Capsicum vagy Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, másféle	100		-
ex 07099050	Ánizskapor, november 1-jétől március 31-ig	100		0		1 cikk (6) bekezdése
ex 070990	Cukkini, december 1-jétől március 31-ig	60  [LÁBJEGYZET_10] 		-
ex 07099090	Muscari comusum fajtájú vadhagyma, február 15-től május 15-ig	100		60		1 cikk (6) bekezdése
Petrezselyem, november 1-jétől március 31-ig	100		0
07108059	Capsicum vagy Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, másféle	100		-
07112010	Olajbogyó, nem étolaj kinyerésére szánt  [LÁBJEGYZET_11] 	60		-
07113000	Kapribogyó	100		90		1 cikk (6) bekezdése
07119010	Capsicum vagy Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, az édespaprika kivételével	100		-
07131010	Borsó, vetésre	100		60		1 cikk (6) bekezdése
07135010	Nagy szemű disznóbab és lóbab, vetésre	100		60		1 cikk (6) bekezdése
ex 0713	Hüvelyes zöldség, más mint vetésre	100		-
08021190	Mandula, héj nélkül is, a keserűman-dula kivételével	100		0	1000	1 cikk (5) bekezdése
08021290
ex 08041000	Datolya, legfeljebb 35 kg nettó tömegű kiszerelésben	100		-
ex 080510	Narancs, frissen	100  [LÁBJEGYZET_12] 	31360	80  [LÁBJEGYZET_13] 		1 cikk (5) bekezdése
ex 080510	Narancs, a friss narancs kivételével	100  [LÁBJEGYZET_14] 		0	1500	1 cikk (5) bekezdése
ex 080520	Mandarin (ideértve a tangerine és satsuma fajtát is), friss; clementine, wilking és hasonló citrushibridek, friss	100  [LÁBJEGYZET_15] 		80  [LÁBJEGYZET_16] 		1 cikk (6) bekezdése
ex 080530	Citrom, friss	100  [LÁBJEGYZET_17] 		80  [LÁBJEGYZET_18] 		1 cikk (6) bekezdése
080540	Grapefruit	80		-
ex 0806	Csemegeszőlő, friss, november 15-től árpilis 30-ig	60  [LÁBJEGYZET_19] 		-
ex 08071010	Görögdinnye, április 1-jétől június 15-ig	50		--
ex 08071090	Dinnye, november 1-jétől május 30-ig	100		50		1 cikk (6) bekezdése
080910	Kajszibarack	100  [LÁBJEGYZET_20] 		0	2000	1 cikk (5) bekezdése
ex 080940	Szilva, november 1-jétől június 15-ig	60  [LÁBJEGYZET_21] 		-
ex 08101090	Földieper, november 1-jétől május 31-ig	100		60		1 cikk (6) bekezdése
ex 08102010	Málna, május 15-től június 15-ig	50		-
ex 08129020	Narancs, apró csíkokra vágott, ideiglenesen tartósítva	80		-
ex 08129095	Más citrusféle, apró csíkokra vágott, ideiglenesen tartósítva	80		-
09041200	Paprika, őrölt vagy darált	100		-
090420310904213509042039	A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, nem zúzott, nem őrölt  [LÁBJEGYZET_22] 	100		-
09042090	A Capsicum vagy Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, zúzott vagy őrölt	100		-
0909	Ánizsmag, badian-, édeskömény-, koriander-, kömény- vagy rétikömény-mag; borókabogyók	100		-
0910	Gyömbér, sáfrány, kurkuma, kakukkfű, babérlevél, curry és más fűszer	100		-
12099190	Más zöldségmag	100		60		1 cikk (6) bekezdése
12099999	Mag vagy gyümölcs, vetésre, másféle	100		60		1 cikk (6) bekezdése
1211	Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer vagy rovarirtó szer, növényvédő szer, gombaölő szer és hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is	100		-
12121010	Szentjános-kenyér, a szentjános-kenyérmagot is beleértve	100		-
12122000	Tengeri moszat és egyéb alga	100		-
12123000	Kajszibarack-, őszibarack- vagy szilvamag	100		-
12129990	Másféle növényi anyagok	100		-
ex 130220	Pektintartalmú anyagok és pektinátok	25		-
ex 20011000	Uborka, cukor hozzáadása nélkül	100		-
ex 20012000	Vöröshagyma, cukor hozzáadása nélkül	100		-
20019020	A Capsicum vagy a Pimenta nemhezt tartozó növények gyümölcse, az édespaprika kivételével	100		-
20019050	Ehető gomba, cukor hozzáadása nélkül	100		-
ex 20019065	Olajbogyó, cukor hozzáadása nélkül	100		-
ex 20019070	Édespaprika, cukor hozzáadása nélkül	100		-
ex 20019075	Cékla, cukor hozzáadása nélkül	100		-
ex 20019085	Vöröskáposzta, cukor hozzáadása nélkül	100		-
ex 20019096	Másféle, cukor hozzáadása nélkül	100		-
20021010	Paradicsom, hámozva	100		30		1 cikk (6) bekezdése
ex 200290	Paradicsomsű-rítmény	100	2000	0		1 cikk (5) bekezdése
20031020	Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák, ideiglenesen tartósítva, teljesen főzve:
- Psalliota nemhez tartozó	100  [LÁBJEGYZET_23] 		50  [LÁBJEGYZET_24] 		1 cikk (6) bekezdése
- Más	100  [LÁBJEGYZET_25] 		60  [LÁBJEGYZET_26] 		1 cikk (6) bekezdése
20031030	Más, az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
- Psalliota nemhez tartozó	100  [LÁBJEGYZET_27] 		50  [LÁBJEGYZET_28] 		1 cikk (6) bekezdése
- Más	100  [LÁBJEGYZET_29] 		60  [LÁBJEGYZET_30] 		1 cikk (6) bekezdése
20031080	Más ehető gombák	100		60		1 cikk (6) bekezdése
20032000	Szarvasgomba	70		-
20041099	Másféle burgonya	100		50		1 cikk (6) bekezdése
ex 20049030	Kapribogyó és olajbogyó	100		-
20049050	Borsó (Pisum sativum) és zöldbab	100		20		1 cikk (6) bekezdése
20049095	Articsóka	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20049099	Más:
Spárga, sárgarépa és keverékek	100		20		1 cikk (6) bekezdése
Más	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20051000	Homogenizált zöldség:
Spárga, sárgarépa és keverékek	100		20		1 cikk (6) bekezdése
Más	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20052020	Burgonya, vékonyan szeletelve, zsiradékban vagy másképpen sütve, sózva vagy ízesítve is, légmentes csomagolásban, azonnali fogyasztásra alkalmas	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20052080	Más burgonya	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20054000	Borsó (Pisum sativum)	100		20		1 cikk (6) bekezdése
20055100	Bab kifejtve	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20055900	Másféle bab	20		-
20056000	Spárga	20		-
200570	Olajbogyó	100		-
20059010	A Capsium nemhez tartozó növények gyümölcse, az édespaprika és a spanyol paprika kivételével	100		-
20059030	Kapribogyó	100		-
20059050	Articsóka	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20059060	Sárgarépa	100		20		1 cikk (6) bekezdése
20059070	Zöldségkeve-rék	100		20		1 cikk (6) bekezdése
20059080	Más	100		50		1 cikk (6) bekezdése
20071091	Homogenizált készítmények trópusi gyümölcsből	50		-
20071099	Másféle	50		-
20079190	Citrusfélékből, más	50		-
20079991	Almapüré, beleértve a kompótot is	50		-
20079998	Másféle	50		-
2008305120083071 ex 20083091 ex 20083099	Grapefruitszeletek	80		-
ex 20083055 ex 20083075	Mandarin (tangerine és satsuma fajtát is beleértve), vékonyra szeletelt; clementine, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, vékonyra szeletelt Narancs és citrom, vékonyra szeletelt	80		-
ex 20083059 ex 20083079	Narancs és citrom, vékonyra szeletelt	80		-
ex 20083091 ex 20083099	Citrusfélék, vékonyra szeletelt	80		-
ex 20083091	Citrusfélék, pép	40		-
2008506120085069	Kajszibarack	100		20		1 cikk (6) bekezdése
ex 20085092 ex 20085094 ex 20085099	Félbevágott kajszibarack	100		50		1 cikk (6) bekezdése
ex 20085092 ex 20085094	Kajszibarack-pép	100	5160	30
ex 20087092 ex 20087094	Félbevágott őszibarack (beleértve a nektarint is)	50		-
ex 20087099	Félbevágott őszibarack (nektarint is ideértve)	100		50		1 cikk (6) bekezdése
ex 20089251 ex 20089259	Gyümölcskeverék	100	1000	55
ex 20089272 ex 20089274 ex 20089276 ex 20089278	Gyümölcskeverék	55	1000	-
200911200919	Narancslé	70  [LÁBJEGYZET_31] 		-
200920	Grapefruitlé	70  [LÁBJEGYZET_32] 		-
2009301120093019	Minden más citrom és narancsféle gyümölcs leve	60  [LÁBJEGYZET_33] 		-
ex 2009303120093039	Minden más citrusféle leve, a citromlé kivételével	60  [LÁBJEGYZET_34] 		-
ex 2204	Bor friss szőlőből	100	179200 hl	80
ex 2204	Bor friss szőlőből, bejegyzett eredetmegjelöléssel	100	56000 hl	0		A feltételeket a 2. cikk határozza meg
2301	Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) húsból, vágási melléktermék-ből, belsőségből, halból, rákból, rákfélékből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból; töpörtyű	100		-
ex 2302	Gabonafélék vagy hüvelyes növények szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is, a kukorica és rizs kivételével	60		-

2. JEGYZŐKÖNYVa Tunéziából származó halászati termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

Egyetlen cikk

A Tunéziából származó, az alábbi táblázatban felsorolt termékek vámmentesen kerülnek behozatalra a Közösségbe.
KN-kód	Árumegnevezés
3. árucsoport	Halak, rákok, puhatestű és más gerinctelen víziállatok
16041100	Lazac
160412	Hering
ex 16041311	Sardina pilchardus fajhoz tartozó szardínia, olívaolajban  [LÁBJEGYZET_35]
ex 16041319	Sardina pilchardus fajhoz tartozó szardínia, másféle mint olívaolajban  [LÁBJEGYZET_36]
160414	Tonhal, skipjack és bonito (Sarda spp.)
160415	Makréla
16041600	Ajóka
16041910	Szalmonidák, a lazac kivételével
16041931	Euthymnus nemhez tartozó hal, a skipjack (Euthymnus (Katsuwonus) pelamis) kivételével
16041939
16041950	Az Orcynopsisunicolor fajhoz tartozó hal
16041991-től
16041998-ig	Más
160420	Más elkészített vagy konzervált hal:
16042005	Halpaszta- (surimi) készítmény
16042010	Lazacból
16042030	Szalmonidákból, a lazac kivételével
16042040	Ajókából
ex 16042050	Sardina pilchardus fajhoz tartozó szardiniából  [LÁBJEGYZET_37]
16042070	Tonhalból, skipjackból vagy más, az Euthymnus nemhez tartozó halból
16042090	Más halból
160430	Kaviár és kaviárpótló
16051000	Rák
160520	Garnélarák és fűrészes garnélarák
16053000	Homár
16054000	Más rák és rákféle
16059011	Éti kagyló (Mytilus spp., Perna spp.) légmentes csomagolásban
16059019	Másféle éti kagyló
16059030	Más puhatestű
19022010	Töltött tészta főzve vagy másképp elkészítve is: 20 tömegszázalékot meghaladó hal-, rák-, rákféle-, puhatestű és más gerinctelenvíziállat-tartalommal

3. JEGYZŐKÖNYVa Közösségből származó mezőgazdasági termékek Tunéziába történő behozatalára alkalmazandó szabályokról

Egyetlen cikk

A Közösségből származó, a mellékletben felsorolt termékeknek Tunéziába történő behozatalára kivetett vám nem lehet magasabb, mint az (a) oszlopban megadott vám, a (b) oszlopban meghatározott vámkontingensek keretén belül.
KN-kód	Árumegnevezés	Legnagyobb vámtétel(%)	Kedvezményes vámkontingens	Különleges rendelkezések
(a)	(b)
010210	Élő szarvasmarhafélék, fajtiszta tenyészállat	17	2000
010290	Más, mint a fajtiszta tenyészállat	27	35
020120	Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve, másképpen darabolt, csonttal	27	8000  [LÁBJEGYZET_38]
020130	Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve, csont nélkül	27	8000  [LÁBJEGYZET_39]
020220	Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal	27	8000  [LÁBJEGYZET_40]
020230	Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, csont nélkül	27	8000  [LÁBJEGYZET_41]
020721	Baromfi, nem darabolva, fagyasztva (Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok)	43	400
040210	Tej és tejszín sűrítve vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, por, granulátum vagy más szilárd alakban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal	17	9700  [LÁBJEGYZET_42]
040221	Tej és tejszín, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, por, granulátum vagy más szilárd alakban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal	17	9700  [LÁBJEGYZET_43]
040299	Tej és tejszín sűrítve, a por vagy más szilárd alak kivételével, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával	17	9700  [LÁBJEGYZET_44]
040500	Vaj és tejből nyert más zsír és olaj	35	250	n
040630	Ömlesztett sajt, nem reszelve, nem őrölve	27	450	n
040700	Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve:	-	1100
- Keltetésre	20
- Vadmadár-tojás	43
- Más	43
060299	Más élő növény (beleértve azok gyökerét is), a 060210, 060220, 060230, 060240 és 060291 alszám alá tartozók kivételével	43	200
070110	Vetőburgonya frissen vagy hűtve	15	16500
070190	Burgonya frissen vagy hűtve, a vetőburgonya kivételével	43	16500
080222	Mogyoró, héj nélkül	43	200
100110	Keménybúza (durumbúza)	17	17000
100190	Más, a durumbúza kivételével	17	230000
100300	Árpa	17	12000
100590	Kukorica, a vetőmag kivételével	17	9000
110311	Durva őrlemény és dara búzából	43	300
110313	Durva őrlemény és dara kukoricából	43	800
110710	Maláta, nem pörkölt	43	2000
110812	Kukoricakeményítő	31	900
121410	Lucernaőrlemény és -labdacs (pellet)	29	700
150200	Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, ezek más zsiradéka, nyers, olvasztott, sajtolt vagy oldószerrel kivont is	27	600
150710	Szójababolaj, nyers, tisztítva is	15	7500
151100	Pálmaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva	-	300
- Nyersolaj	20
- Más	43
151410	Repce- és mustárolaj, nyers	-	30000
- Repcéből	15
- Más	43
151490	Repce- és mustárolaj, a nyersolaj kivételével	43	900
151511	Lenmagolaj, nyers	20	400
151610	Állati zsír és olaj és ezek frakciói	31	300
170199	Nád vagy répacukor és vegytiszta szacharóz, a nyerscukor kivételével, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül	15	72000
170230	Szőlőcukor és szőlőcukorszirup		650
- Szőlőcukor ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával	43
- Másféle	20
170290	Cukor, az invertcukrot is beleértve, a tejcukor, juharcukor, szőlőcukor és gyümölcscukor és ezek szirupjai kivételével	200
- Más cukor ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával	43
- Más	29
230910	Kutya vagy macskaeledel, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve	43	20
230990	Más állati eledelek	43	2800
240110	Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék	25	2800

4. JEGYZŐKÖNYVa származó termék fogalmának meghatározásáról és a közigazgatási együttműködés módszereiről

1. CÍM

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

Fogalommeghatározások

E jegyzőkönyv alkalmazásában:
a) „előállítás”: bármilyen megmunkálás vagy feldolgozás, beleértve az összeszerelést vagy a specifikus műveleteket is;
b) „anyag”: a termék előállítása során felhasznált bármely összetevő, nyersanyag, alkatrész vagy alkotórész stb.;
c) „termék”: az előállított termék, még abban az esetben is, ha azt egy másik előállítási műveletben történő későbbi felhasználásra szánják;
d) „áruk”: anyagok és termékek egyaránt;
e) „vámérték”: az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. cikkének végrehajtásáról szóló 1994. évi megállapodással (WTO vámérték-megállapítási egyezmény) összhangban megállapított érték;
f) „gyártelepi ár”: az az ár, amelyet a termékért a gyártelepen fizetnek annak a gyártónak, akinek vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve hogy az ár magában foglalja valamennyi felhasznált anyag értékét, levonva ebből bármely olyan belső adót, amely az előállított termék kivitele esetén visszatérítendő vagy visszatéríthető;
g) „anyagok értéke”: a felhasznált nem származó anyagok vámértéke behozatalkor, vagy ha ez nem ismert és nem is állapítható meg, akkor az ezekért az anyagokért az érintett területen fizetett első megállapítható ár;
h) „származó anyagok értéke”: a g) pontban meghatározott ilyen anyagok vámértéke, értelemszerűen alkalmazva;
i) „árucsoportok” és „vámtarifaszámok”: a Harmonizált Áruleíró és Kódendszert - a továbbiakban e jegyzőkönyvben: „Harmonizált Rendszer” vagy „HR” - alkotó nómenklatúrában használt árucsoportok és vámtarifaszámok (négyszámjegyű kódok);
j) „besorolt”: az adott terméknek vagy anyagnak egy meghatározott vámtarifaszám alá történő besorolása;
k) „szállítmány”: olyan termékek, amelyeket vagy egyidejűleg küldenek el egy exportőrtől egy címzettnek, vagy amelyeket az exportőrtől a címzettig egységes fuvarokmány vagy - ilyen okmány hiányában - egységes számla fedezete mellett szállítanak.

II. CÍM

A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA

2. cikk

Származási kritériumok

E megállapodás végrehajtása céljából és az e jegyzőkönyv 3., 4. és 5. cikkében foglalt rendelkezések sérelme nélkül az alábbi termékek tekintendők:
1. Közösségből származó termékeknek:
a) az e jegyzőkönyv 6. cikke értelmében a teljes egészében a Közösségben létrejött vagy előállított termékek;
b) a Közösségben előállított olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrejött vagy előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az említett anyagok e jegyzőkönyv 7. cikke értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül a Közösségben;
2. Tunéziából származó termékeknek:
a) az e jegyzőkönyv 6. cikke értelmében a teljes egészében Tunéziában létrejött vagy előállított termékek;
b) Tunéziában előállított olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrejött vagy előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az említett anyagok az e jegyzőkönyv 7. cikke értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Tunéziában.

3. cikk

Kétoldalú kumuláció

(1) A 2. cikk (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezések ellenére, az e jegyzőkönyv értelmében a Tunéziából származó anyagokat a Közösségből származó anyagoknak kell tekinteni, anélkül, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek volna ott keresztül, feltéve azonban, hogy az e jegyzőkönyv 8. cikkében említettnél nagyobb mértékű megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
(2) A 2. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés ellenére, az e jegyzőkönyv értelmében a Közösségből származó anyagokat Tunéziából származó anyagoknak kell tekinteni, anélkül, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek volna ott keresztül, feltéve azonban, hogy az e jegyzőkönyv 8. cikkében említettnél nagyobb mértékű megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.

4. cikk

Kumuláció Algériából és Marokkóból származó anyagokkal

(1) A 2. cikk (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés ellenére és a (3) és (4) bekezdések rendelkezéseinek sérelme nélkül, az Algériából vagy Marokkóból származó anyagokat a Közösség és az ezen országok közötti megállapodáshoz csatolt 2. jegyzőkönyv értelmében a Közösségből származónak kell tekinteni, anélkül, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek volna keresztül, feltéve azonban, hogy az e jegyzőkönyv 8. cikkében említettnél nagyobb mértékű megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
(2) A 2. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés ellenére és a (3) és (4) bekezdések rendelkezéseinek sérelme nélkül, az Algériából vagy Marokkóból származó anyagokat a Közösség és az ezen országok közötti megállapodáshoz csatolt 2. jegyzőkönyv értelmében a Közösségből származónak kell tekinteni, anélkül, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek volna keresztül, feltéve azonban, hogy az e jegyzőkönyv 8. cikkében említettnél nagyobb mértékű megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
(3) Az Algériából származó anyagokra vonatkozóan az (1) és (2) bekezdésben megállapított rendelkezések csak annyiban alkalmazandók, amennyiben a Közösség és Algéria közötti és Tunézia és Algéria közötti kereskedelmet azonos származási szabályok szabályozzák.
(4) A Marokkóból származó anyagokra vonatkozóan az (1) és (2) bekezdésben megállapított rendelkezések csak annyiban alkalmazandók, amennyiben a Közösség és Marokkó közötti és Tunézia és Marokkó közötti kereskedelmet azonos származási szabályok szabályozzák.

5. cikk

A megmunkálás vagy feldolgozás kumulációja

(1) A 2. cikk (1) bekezdése b) pontjának végrehajtása céljából a Tunéziában, vagy amennyiben teljesülnek a 4. cikk (3) és (4) bekezdésében előírt feltételek, az Algériában vagy Marokkóban elvégzett megmunkálást vagy feldolgozást úgy kell tekinteni, hogy a Közösségben került elvégzésre, ha az előállított termékek további megmunkáláson vagy feldolgozáson mennek keresztül a Közösségben.
(2) A 2. cikk (2) bekezdése b) pontjának végrehajtása céljából a Közösségben, vagy amennyiben teljesülnek a 4. cikk (3) és (4) bekezdésében előírt feltételek, Algériában vagy Marokkóban elvégzett megmunkálást vagy feldolgozást úgy kell tekinteni, hogy Tunéziában került elvégzésre, ha az előállított termékek további megmunkáláson vagy feldolgozáson mennek keresztül Tunéziában.
(3) Amennyiben az (1) vagy (2) bekezdés rendelkezéseinek alapján a származó termékeket az e rendelkezésekben említett államok közül kettőben vagy többen, vagy a Közösségben állítják elő, e termékeket az említett államból vagy a Közösségből származó termékeknek kell tekinteni, annak megfelelően, hol történt az utolsó megmunkálás vagy feldolgozás, feltéve hogy ez a megmunkálás vagy feldolgozás nagyobb mértékű volt, mint a 8. cikkben említett megmunkálás vagy feldolgozás.

6. cikk

Teljes egészében létrejött vagy előállított termékek

(1) A 2. cikk (1) bekezdése a) pontjának és a (2) bekezdés a) pontjának értelmében a következő termékeket kell a Közösségben vagy Tunéziában „teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak” tekinteni:
a) valamelyikük földjéből vagy hozzájuk tartozó tengerfenékről kinyert ásványi termékek;
b) az ott betakarított növényi termékek;
c) az ott született és nevelt élő állatok;
d) az ott nevelt élő állatokból származó termékek;
e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;
f) azok hajóival a tengerből nyert tengeri halászati és más termékek;
g) a kizárólag az f) alpontban említett termékekből, feldolgozóhajóik fedélzetén előállított termékek;
h) a kizárólag nyersanyagok visszanyerésére szolgáló, ott összegyűjtött használt cikkek, beleértve a kizárólag újrafutózásra vagy hulladékként való felhasználásra alkalmas használt gumiabroncsokat is;
i) az ott végzett előállítási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;
j) a parti tengereiken kívüli tengerfenék talajából vagy altalajából kinyert termékek, feltéve hogy kizárólagos joguk van e talaj vagy altalaj megmunkálására;
k) a kizárólag az a)-j) pontban meghatározott termékekből ott előállított áruk.
(2) Az (1) bekezdés f) és g) pontjában használt „hajóik” és „feldolgozóhajóik” kifejezést csak azokra a hajókra és feldolgozóhajókra kell alkalmazni,
- amelyeket a Közösség egyik tagállamában vagy Tunéziában lajstromoztak vagy vettek nyilvántartásba,
- amelyek a Közösség egyik tagállama vagy Tunézia lobogója alatt hajóznak,
- amelyek legalább 50%-ban Tunézia vagy a Közösség egyik tagállama állampolgárainak tulajdonában vannak, vagy olyan társaság tulajdonát képezik, amelynek székhelye e tagállamok egyikében vagy Tunéziában található, és amelynek ügyvezetője vagy ügyvezetői, igazgatótanácsának vagy felügyelőbizottságának elnöke és e testületek tagjainak többsége Tunézia vagy a tagállamok állampolgára, továbbá személyegyesítő vagy korlátozott felelősségű társaságok esetében tőkéjüknek legalább a fele e tagállamoknak, Tunéziának, ezek közjogi testületeinek vagy állampolgárainak a tulajdonában van,
- amelyek kapitánya és tisztjei Tunézia vagy a Közösség tagállamainak állampolgárai,
- amelyek legénységének legalább 75%-a Tunézia vagy a Közösség tagállamainak állampolgára.
(3) Amennyiben Tunézia vagy a Közösség és Algéria vagy Marokkó közötti kereskedelemre azonos származási szabályok vonatkoznak, az (1) bekezdés f) alpontjában a „hajóik”„feldolgozóhajóik” kifejezések algériai vagy marokkói hajókra vagy feldolgozóhajókra is alkalmazandók a (2) bekezdés értelmében.
(4) A „Tunézia” és a „Közösség” kifejezések magukban foglalják a Tunéziát és a Közösség tagállamait övező parti tengereket is.
A tengerjáró hajókat - beleértve a kifogott halak megmunkálását vagy feldolgozását végző feldolgozóhajókat - Tunézia, illetve a Közösség területe részének kell tekinteni, feltéve hogy a (2) bekezdésben megállapított feltételeknek megfelelnek.

7. cikk

Kielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek

(1) A 2. cikk alkalmazásában a nem származó anyagokat - a (2) bekezdésre és a 8. cikkre is figyelemmel - kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak kell tekinteni, ha az előállított termék az előállítása során felhasznált nem származó anyagok besorolásától eltérő vámtarifaszám alá van besorolva.
(2) A II. mellékletben foglalt jegyzék 1. és 2. oszlopaiban említett terméknek az (1) bekezdésben foglalt szabály helyett a termékkel kapcsolatban a 3. oszlopban megállapított feltételeknek kell megfelelnie.
A 84-91. árucsoportok alá tartozó termékek esetében, a 3. oszlopban megállapított feltételek teljesítésének másik lehetőségeként az exportőr határozhat úgy, hogy ehelyett a 4. oszlopban megállapított feltételeket alkalmazza.
Amennyiben a II. mellékletben foglalt jegyzékben százalékos szabály kerül alkalmazásra a Közösségben vagy Tunéziában előállított termék származó helyzetének meghatározására, a megmunkálás vagy feldolgozás eredményeként keletkezett hozzáadott érték az előállított termék gyártelepi árának és a Közösségbe vagy Tunéziába harmadik országokból behozott anyagok értékének különbözete.
(3) E feltételek jelzik az e megállapodás hatálya alá tartozó valamennyi termék esetében azt a megmunkálást vagy feldolgozást, amelyet az e termékek előállítása során felhasznált nem származó anyagokon kell elvégezni, és csak az ilyen anyagokra vonatkoznak. Így ebből következik, hogy ha valamilyen terméket, amely már megszerezte a származó helyzetet az e termékhez tartozó jegyzékben megállapított feltételek teljesítésével, egy másik termék előállításában használnak fel, nem vonatkoznak rá az azon termékre alkalmazandó feltételek, amelybe beépítik, és az előállításában felhasznált nem származó anyagokat sem kell figyelembe venni.

8. cikk

Nem kielégítő megmunkálási vagy feldolgozási műveletek

A 7. cikk végrehajtásának céljából a származó helyzet megszerzéséhez nem kielégítő megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni az alábbiakat, függetlenül attól, hogy megváltoztatták-e a vámtarifaszámot:
a) a fuvarozás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek (szellőztetés, szétterítés, szárítás, hűtés, sóban, kén-dioxidban vagy egyéb vizes oldatokban való elhelyezés, a sérült részek eltávolítása és hasonló műveletek);
b) a por eltávolításából, szitálásból vagy rostálásból, válogatásból, osztályozásból, összeállításból (beleértve a készletek összeállítását), mosásból, festésből, vágásból álló egyszerű műveletek;
c) i. a szállítmány csomagolásának, kiszerelésének és összeállításának megváltoztatása;
ii. egyszerű palackozás, üvegbe, kannába, zsákba, ládába, dobozba helyezés, kartonon vagy raklapon való rögzítés stb. és minden más egyszerű csomagolási művelet;
d) jelzések, címkék és más hasonló megkülönböztető jelek elhelyezése a termékeken vagy csomagolásukon;
e) a termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül, ahol a keverék egy vagy több összetevője nem felel meg az e jegyzőkönyvben megállapított azon feltételeknek, amelyek alapján azokat Tunéziából vagy a Közösségből származónak lehet tekinteni;
f) termékek alkotórészeinek egyszerű összeszerelése, hogy azok teljes terméket képezzenek;
g) az a)-f) pontban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;
h) állatok levágása.

9. cikk

Minősítési egység

(1) E jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásában a minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája szerinti besorolás meghatározásakor alapegységnek kell tekinteni.
Ebből következik, hogy:
a) ha egy cikkcsoportból vagy cikkösszeállításból álló terméket egyetlen vámtarifaszám alá kell besorolni a Harmonizált Rendszer értelmében, akkor az egész képezi a minősítési egységet;
b) ha egy szállítmány a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá besorolt több azonos termékből áll, minden egyes terméket külön kell figyelembe venni e jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor.
(2) Amennyiben a Harmonizált Rendszer 5. általános szabálya értelmében a csomagolást a termékkel együtt kell besorolni, akkor azt a származás megállapításánál is figyelembe kell venni.

10. cikk

Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok

Azokat a berendezéssel, a géppel, a készülékkel vagy a járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a berendezés szokásos tartozékai, és az árban is benne foglaltatnak, illetve amelyeket külön nem számláznak le, a szóban forgó berendezéshez, géphez, készülékhez vagy járműhöz tartozónak kell tekinteni.

11. cikk

Készletek

A Harmonizált Rendszer 3. általános szabálya szerinti készleteket származónak kell tekinteni, ha az azokat alkotó valamennyi termék származó. Ha azonban egy készlet származó és nem származó termékekből tevődik össze, a készletet teljes egészében származónak kell tekinteni, feltéve hogy a nem származó termékek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át.

12. cikk

Semleges elemek

Annak megállapítása céljából, hogy Tunéziából vagy a Közösségből származó termékről van-e szó, nem szükséges meghatározni, hogy az ilyen termék előállításához használt villamos energia, tüzelőanyag, létesítmény és berendezés, valamint gépek és szerszámok, továbbá a gyártás során felhasznált bármilyen, a termék végső összetételébe be nem épülő vagy nem erre szánt áruk származóak-e vagy sem.

III. CÍM

TERÜLETI KÖVETELMÉNYEK

13. cikk

Területi elv

A 4. és 5. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül, a II. címben a származó helyzet megszerzésére vonatkozóan megállapított feltételeknek a Közösségben vagy Tunéziában megszakítás nélkül kell eleget tenni.

14. cikk

Áruk újrabehozatala

Ha a Közösségből vagy Tunéziából egy másik országba kivitt származó termékeket visszaszállítanak, azokat - a 4. vagy 5. cikkekben foglaltak kivételével - nem származónak kell tekinteni, kivéve ha a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítható, hogy:
a) a visszaszállított áruk a kivitt árukkal azonosak; és
b) nem mentek keresztül az adott országban vagy kivitelük során a jó állapotban való megőrzéshez szükségest meghaladó műveleteken.

15. cikk

Közvetlen szállítás

(1) Az e megállapodásban előírt kedvezményes elbánás csak olyan termékekre vagy anyagokra vonatkozik, amelyeket a Közösség vagy Tunézia, illetve a 4. és 5. cikk rendelkezéseinek alkalmazása esetén Algéria és Marokkó területe között szállítanak bármely más terület érintése nélkül. A Tunéziából vagy a Közösségből származó és egységes szállítmányt képező árukat azonban át lehet szállítani a Közösség vagy Tunézia, vagy a 3. cikk rendelkezéseinek alkalmazása esetén Algéria és Marokkó területén kívül más területeken, szükség esetén az ilyen területeken történő átrakodással vagy ideiglenes raktározással, feltéve hogy az áruk a tranzit vagy a raktározás országa vámhatóságainak felügyelete alatt maradnak, és nem mennek keresztül más műveleteken, mint kirakodás, újraberakodás vagy jó állapotban való megőrzésüket célzó bármely más művelet.
A Tunéziából vagy a Közösségből származó termékek csővezetéken a Közösség vagy Tunézia területén kívüli területen is szállíthatók.
(2) Az (1) bekezdésben említett feltételek teljesítését az importáló ország vámhatóságaihoz benyújtott alábbi okmányokkal kell bizonyítani:
a) egységes fuvarokmány, amelyet az exportáló országban bocsátottak ki, és amely a tranzitországon való áthaladásra is kiterjed; vagy
b) a tranzitország vámhatóságai által kiadott igazolás, amely tartalmazza az alábbiakat:
i. a termékek pontos megnevezése;
ii. a termékek ki- és újraberakodásának időpontja és, adott esetben, az igénybe vett hajók neve; és
iii. annak igazolása, hogy az áruk milyen feltételekkel maradtak a tranzitországban; vagy
c) ezek hiányában bármely bizonyító erejű okmány.

16. cikk

Kiállítások

(1) Azon termékek, amelyeket valamelyik Szerződő Fél területéről küldenek el egy harmadik országban tartott kiállításra, és a kiállítás után eladnak a másik Szerződő Fél területére történő behozatal céljából, bevitelkor azzal a feltétellel részesednek az e megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményben, ha a termékek teljesítik e jegyzőkönyv azon követelményeit, amelyek biztosítják számukra, hogy a Közösségből vagy Tunéziából származónak ismerjék el azokat, feltéve hogy a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítható, hogy:
a) az exportőr e termékeket a Szerződő Felek közül valamelyikből abba az országba szállította, ahol a kiállítást tartották, és azokat ott ki is állította;
b) a termékeket ezen exportőr egy, a másik Szerződő Félhez tartozó személynek adta el vagy más módon a rendelkezésére bocsátotta;
c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlenül azután szállították el az utóbbi Szerződő Fél számára ugyanolyan állapotban, mint ahogy azokat a kiállításra elküldték; és
d) a termékeket nem használták a kiállításra történő kiszállításuk után semmilyen más célra, mint a kiállításon való bemutatásra.
(2) A IV. cím rendelkezéseinek megfelelően ki kell állítani vagy ki kell adni a származási igazolást, és azt a szokásos módon be kell nyújtani az importáló ország vámhatóságaihoz. Az igazoláson fel kell tüntetni a kiállítás nevét és címét. Ha szükséges, további okmányszerű igazolásokat lehet megkövetelni a termékek jellegéről és kiállításuk körülményeiről.
(3) Az (1) bekezdést kell alkalmazni bármely olyan kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműipari kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem magáncélra szerveznek üzletekben vagy üzlethelyiségekben külföldi termékek eladása céljából, és amelynek során a termékek vámfelügyelet alatt maradnak.

IV. CÍM

A SZÁRMAZÁSI IGAZOLÁS

17. cikk

EUR.1 szállítási bizonyítvány

A termékek - e jegyzőkönyv szerinti - származó helyzetének igazolására az EUR.1 szállítási bizonyítvány szolgál, amelynek a mintáját e jegyzőkönyv III. melléklete tartalmazza.

18. cikk

Rendes eljárás az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítására

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatóságai állítják ki az exportőr vagy - az exportőr felelősségére - meghatalmazott képviselője által írásban benyújtott kérelmére.
(2) E célból az exportőr vagy meghatalmazott képviselője kitölti mind az EUR.1 szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, amelyek mintáit e jegyzőkönyv III. melléklete tartalmazza.
E formanyomtatványokat azon nyelvek egyikén kell kitölteni, amelyeken e megállapodás készült, az exportáló ország nemzeti joga rendelkezéseinek megfelelően. Kézírással történő kitöltés esetén a formanyomtatványokat tintával és nyomtatott betűvel kell kitölteni. Az árumegnevezést az e célra szolgáló rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Ha a rovat nincs teljesen kitöltve, egy vízszintes vonalat kell húzni a megnevezés utolsó sora alatt, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.
(3) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőrnek az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállító exportáló ország vámhatóságainak kérésére bármikor be kell nyújtania minden olyan megfelelő okmányt, amely igazolja az érintett termékek származó helyzetét, valamint az e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését.
(4) Az EUR.1 szállítási bizonyítványt a Közösség valamely tagállamának vámhatóságai állítják ki, ha az exportálni kívánt áruk e jegyzőkönyv 2. cikke (1) bekezdésének értelmében a Közösségből származó termékeknek tekinthetők. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt Tunézia vámhatóságai bocsátják ki, ha az exportálni kívánt áruk e jegyzőkönyv 2. cikke (2) bekezdésének értelmében Tunéziából származó termékeknek tekinthetők.
(5) A 2-5. cikk kumulációs rendelkezéseinek alkalmazása esetén Tunézia vagy a Közösség tagállamainak vámhatóságai az e jegyzőkönyvben meghatározott feltételek mellett adhatnak ki EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha az exportálni kívánt áruk e jegyzőkönyv értelmében származó termékeknek tekinthetők, feltéve hogy az áruk, amelyekre az EUR.1 szállítási bizonyítvány vonatkozik, Tunéziában vagy a Közösségben találhatók.
Ezekben az esetekben az EUR.1 szállítási bizonyítványokat a korábban kiadott vagy kiállított származási igazolások benyújtása alapján kell kibocsátani. E származási igazolásokat az exportáló ország vámhatóságainak legalább három évig meg kell őrizniük.
(6) A kiállító vámhatóságok megtesznek minden szükséges intézkedést a termékek származó helyzetének és e jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének ellenőrzésére. Ennek érdekében jogukban áll bekérni bármilyen bizonyítékot és megvizsgálni az exportőr számláit, vagy bármilyen más, általuk megfelelőnek tartott ellenőrzést elvégezni.
A kiállító vámhatóságok biztosítják, hogy a (2) bekezdésben említett nyomtatványokat helyesen töltsék ki. Különösen ellenőrizniük kell az árumegnevezésre szolgáló rész oly módon való kitöltését, hogy az kizárja a csalárd kiegészítés minden lehetőségét.
(7) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának időpontját a bizonyítványnak a vámhatóságok részére fenntartott részében kell feltüntetni.
(8) Az exportáló ország vámhatóságai akkor adják ki az EUR.1 szállítási bizonyítványt, amikor az azon feltüntetett árukat kiviszik. A bizonyítványt az exportőr rendelkezésére bocsátják, amint a tényleges kivitel megtörtént, vagy azt biztosították.

19. cikk

Utólag kiállított EUR.1 szállítási bizonyítvány

(1) A 18. cikk (8) bekezdése ellenére kivételesen kiállítható EUR.1 szállítási bizonyítvány azon termékek kivitele után is, amelyekre vonatkozik, ha:
a) a kivitel időpontjában tévedés, vétlen mulasztás vagy különleges körülmények miatt nem állították ki; vagy
b) a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítható, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállították, de azt technikai okok miatt nem fogadták el a behozatalkor.
(2) Az (1) bekezdés végrehajtásához az exportőrnek jeleznie kell kérelmében azon termékek kivitelének helyét és időpontját, amelyekre az EUR.1 szállítási bizonyítvány vonatkozik, és meg kell jelölnie kérelmének okait.
(3) A vámhatóságok az EUR.1 szállítási bizonyítványt utólag csak annak ellenőrzése után állíthatják ki, hogy az exportőr által a kérelemben megadott adatok megegyeznek a megfelelő dokumentumokkal.
(4) Az utólag kiállított EUR.1 szállítási bizonyítványt az alábbi megjegyzések egyikével kell ellátni:
„NACHTRÄGLICH AUSGESTELLT”, „DELIVRE A POSTERIORI”, „RILASCIATO A POSTERIORI”, „AFGEGEVEN A POSTERIORI”, „ISSUED RETROSPECTIVELY”, „UDSTEDT EFTERFØLGENDE”, „EKΔOΘEN EK TΩN ΥSTEPΩN”, „EXPEDIDO A POSTERIORI”, „EMITΑDO A POSTERIORI”, „ANNETTU JÄLKIKÄTEEN”, „UTFÄRDAT I EFTERHAND”,

[KÉP_HELYE]

(5) A (4) bekezdésben említett megjegyzést az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.

20. cikk

Az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának kiállítása

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az az exportőr az azt kiállító vámhatóságtól kérelmezheti a hatóság birtokában lévő kiviteli okmányok alapján másodlat kiállítását.
(2) Az így kiállított másodlatot az alábbi megjegyzések egyikével kell ellátni:
„DUPLIKAT”, „DUPLICATA”, „DUPLICATO”, „DUPLICAAT”, „DUPLICATE”, „ANTIΓPAΦO”, „DUPLICADO”, „SEGUNDA VIA”, „KAKSOISKAPPALE”,

[KÉP_HELYE]

(3) A (2) bekezdésben említett megjegyzést és az eredeti bizonyítvány kiállításának időpontját és sorszámát az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.
(4) A másodlat, amelyen szerepelnie kell az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása időpontjának is, attól a naptól kezdve érvényes.

21. cikk

A bizonyítványok helyettesítése

(1) Egy vagy több EUR.1 szállítási bizonyítványt bármikor helyettesíteni lehet egy vagy több más bizonyítvánnyal, feltéve hogy ezt az áruk felügyeletéért felelős vámhivatal végzi.
(2) Az így kiállított helyettesítő bizonyítványt végleges EUR.1 szállítási bizonyítványnak kell tekinteni e jegyzőkönyv alkalmazása szempontjából, e cikk rendelkezéseit is beleértve.
(3) A helyettesítő bizonyítványt a reexportőr írásbeli kérelme alapján kell kiállítani, miután az érintett hatóságok ellenőrizték a kérelmező beadványában megadott adatokat. Az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának időpontját és sorszámát a 7. rovatban kell feltüntetni.

22. cikk

Egyszerűsített eljárás a bizonyítványok kiállítására

(1) Az e jegyzőkönyv 18., 19. és 20. cikkétől eltérően az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának egyszerűsített eljárását lehet alkalmazni az alábbi rendelkezéseknek megfelelően.
(2) Az exportáló ország vámhatóságai az olyan exportőr számára, a továbbiakban: „elfogadott exportőr”, aki gyakran végez olyan szállításokat, amelyekre EUR.1 szállítási bizonyítványt lehet kiállítani, és aki az illetékes hatóságok megelégedésére minden szükséges garanciát megad a termékek származó helyzetének ellenőrzéséhez, engedélyezhetik azt, hogy az EUR.1 bizonyítvány e jegyzőkönyv 18. cikkében foglaltak szerinti megszerzése érdekében az exportáló ország vámhivatalához a kivitel időpontjában ne mutassa be az árukat, vagy ne nyújtson be az ezen árukra vonatkozó EUR.1 bizonyítvány iránti kérelmet.
(3) A (2) bekezdésben említett engedélyben meg kell határozni, hogy az illetékes hatóságok választása szerint az EUR.1 szállítási bizonyítvány 11. „Vámhatósági záradék” rovatát:
a) vagy előzetesen az exportáló ország illetékes vámhivatalának bélyegzőjével és e hivatal tisztviselőjének - akár sokszorosított - aláírásával kell ellátni; vagy
b) az elfogadott exportőr egy különleges bélyegzőjével kell ellátni, amelyet az exportáló ország vámhatóságai jóváhagytak, és megfelel az e jegyzőkönyv V. mellékletében szereplő mintának. A nyomtatványon az ilyen bélyegző előre nyomtatott is lehet.
(4) A (3) bekezdés a) pontjában említett esetekben az EUR.1 szállítási bizonyítvány 7. „Megjegyzések” rovatába az alábbi kifejezések egyikét kell beírni:
„PROCEDIMIENTO SIMPLIFICADO”, „FORENKLET PROCEDURE”, „VEREINFACHTES VERFAHREN”, „AΠΛOYSTEYMENH ΔIAΔIKASIA”, „SIMPLIFIED PRODEDURE”, „PROCEDURA SEMPLIFICATE”, „VEREENVOUDIGDE PROCEDURE”, „PROCEDIMETO SIMPLIFICADO”, „YKSINKERTAISTETTU MENETTELY”, „FÖRENKLAT FÖRFARANDE”,

[KÉP_HELYE]

(5) Az EUR.1 bizonyítvány 11. „Vámhatósági záradék” rovatát az elfogadott exportőrnek adott esetben ki kell töltenie.
(6) Az elfogadott exportőr adott esetben az EUR.1 bizonyítvány 13. „Ellenőrzés kérelmezése” rovatában tünteti fel az ilyen bizonyítvány ellenőrzésére illetékes hatóság nevét és címét.
(7) Egyszerűsített eljárás alkalmazása esetén az exportáló ország vámhatóságai előírhatják olyan EUR.1 bizonyítvány használatát, amelyet azonosításra szolgáló megkülönböztető jellel látnak el.
(8) A (2) bekezdésben említett engedélyekben az illetékes hatóságok különösen az alábbiakat határozzák meg:
a) azon feltételek, amelyek mellett az EUR.1 bizonyítványok iránti kérelmeket ki lehet tölteni;
b) azon feltételek, amelyeknek megfelelően ezeket a kérelmeket legalább három évig meg kell őrizni;
c) a (3) bekezdés b) pontjában említett esetekben e jegyzőkönyv 33. cikke szerinti utólagos ellenőrzés elvégzésére illetékes hatóság.
(9) Az exportáló ország vámhatóságai megállapíthatnak bizonyos árukategóriákat, amelyekre a (2) bekezdésben meghatározott különleges eljárás nem alkalmazható.
(10) A vámhatóságok megtagadják a (2) bekezdésben említett engedélyt olyan exportőröktől, akik nem biztosítják mindazokat a vámhatóságok által szükségesnek tartott valamennyi garanciát. Az engedélyt az illetékes hatóságok bármikor visszavonhatják. Ezt kötelesek is megtenni akkor, amikor az elfogadott exportőr a feltételeknek már nem felel meg, vagy már nem biztosítja ezeket a garanciákat.
(11) Az elfogadott exportőrtől meg lehet követelni, hogy tájékoztassa az illetékes hatóságokat az általuk megállapított szabályoknak megfelelően az exportőr által szállítani kívánt árukról, hogy ezek a hatóságok minden szükségesnek tartott vizsgálatot elvégezhessenek az áruk elszállítása előtt.
(12) Az exportáló ország vámhatóságai bármely, általuk szükségesnek tartott ellenőrzést elvégezhetnek az elfogadott exportőrökkel kapcsolatban. Az ilyen exportőröknek ezt lehetővé kell tenniük.
(13) E cikk rendelkezései nem érintik a Közösségnek, a tagállamoknak és Tunéziának a vámalakiságokra és a vámokmányok használatára vonatkozó szabályainak alkalmazását.

23. cikk

Adatlap és nyilatkozat

(1) Valamely EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása során a 3., 4. és 5. cikk alkalmazásakor azon állam illetékes vámhivatala, amelyhez a bizonyítvány kiállítására irányuló kérelmet benyújtották olyan termékek vonatkozásában, amelyeknek az előállításában Algériából, Marokkóból vagy a Közösségből érkező termékeket használnak, figyelembe veszi az exportőr által abban az államban tett nyilatkozatot, amelyből érkezett, és amelynek mintáját a VI. melléklet tartalmazza, az e termékekhez alkalmazandó kereskedelmi számlán, vagy az e számlát alátámasztó okmányon.
(2) A (3) bekezdésben megállapított feltételek alapján kiállított adatlap benyújtását azonban, amelynek mintáját a VII. melléklet tartalmazza, az érintett vámhivatal az (1) bekezdésben előírt nyilatkozatban megadott információk hitelességének és pontosságának ellenőrzésére, vagy további információk beszerzésére kérheti az exportőrtől.
(3) A használatba vett termékekre vonatkozó adatlapot e termékek exportőrének kérésére a (2) bekezdésben ismertetett körülmények között, vagy ezen exportőr kezdeményezésére adja ki azon tagállam illetékes vámhivatala, ahonnan ezeket az árukat exportálták. Az adatlapot két példányban kell kiállítani. Az egyik példányt az ezt kérő exportőr kapja meg, aki ezt elküldi a végtermékek exportőrének, vagy annak a vámhivatalnak, ahol az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérték e termékekhez. A második példányt legalább 3 évig megőrzi az ezt kiállító vámhivatal.

24. cikk

A származási igazolás érvényessége

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány az exportáló országban történt kiállítás időpontjától számított négy hónapig érvényes, és ezen időn belül be kell nyújtani az importáló ország vámhatóságaihoz.
(2) Az importáló ország vámhatóságainak az (1) bekezdésben megállapított végső benyújtási határidő után bemutatott EUR.1 szállítási bizonyítványokat akkor lehet elfogadni a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha ezen okmányoknak a megállapított végső határidőre történő benyújtását vis maior vagy rendkívüli körülmények tették lehetetlenné.
(3) A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatóságai akkor fogadhatják el az EUR.1 szállítási bizonyítványokat, ha a termékeket az említett végső határidő előtt bemutatták számukra.

25. cikk

A származási igazolás benyújtása

Az EUR.1 szállítási bizonyítványokat az importáló ország vámhatóságaihoz kell benyújtani az ezen országban alkalmazandó eljárás szerint. Az említett hatóságok kérhetik az EUR.1 szállítási bizonyítvány vagy a számlanyilatkozat fordítását. Megkövetelhetik azt is, hogy a behozatali nyilatkozathoz az importőr mellékeljen egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a termékek megfelelnek a megállapodás végrehajtásához megkövetelt feltételeknek.

26. cikk

Behozatal részletekben

Amennyiben az importőr kérésére és az importáló ország vámhatóságai által meghatározott feltételek mellett a Harmonizált Rendszer 2. a) általános szabálya szerinti, a Harmonizált Rendszer 84. és 85. árucsoportjába tartozó, szétszerelt vagy össze nem állított termékeket részletekben hoznak be, e termékekre az első részlet behozatalakor egyetlen származási igazolást kell benyújtani a vámhatóságoknak.

27. cikk

Számlanyilatkozat

(1) A 17. cikk ellenére e jegyzőkönyv szerinti származó helyzet bizonyítékaként egy számlanyilatkozat is szolgálhat, amelynek a szövege e jegyzőkönyv IV. mellékletében található, és amelyet az exportőr valamely számlán, szállítólevélen vagy más olyan kereskedelmi okmányon tesz (a továbbiakban: „számlanyilatkozat”), amely megfelelő részletességgel írja le az érintett termékeket ahhoz, hogy azonosíthatók legyenek azok a szállítmányok, amelyek csak származó termékeket tartalmaznak, és amelyek értéke nem haladja meg szállítmányonként az 5110 ECU-t.
(2) A számlanyilatkozatot az exportőr vagy az exportőr felelősségére annak meghatalmazott képviselője tölti ki és írja alá e jegyzőkönyvnek megfelelően.
(3) Minden szállítmányhoz ki kell állítani számlanyilatkozatot.
(4) Az exportőr, aki a számlanyilatkozatot kérte, az exportáló állam vámhatóságának kérésére benyújtja az e számlanyilatkozat felhasználásával kapcsolatos valamennyi bizonyító okmányt.
(5) A 24. és 25. cikket értelemszerűen alkalmazni kell a számlanyilatkozatra is.

28. cikk

Kivételek a származás igazolása alól

(1) Magánszemélytől magánszemélynek kiscsomagként küldött vagy az utasok személyi poggyászának részét képező termékeket a származás hivatalos igazolása benyújtásának megkövetelése nélkül származó terméknek kell tekinteni, feltéve hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomba hozzák be, és nyilatkoznak, miszerint e jegyzőkönyv feltételei teljesülnek, továbbá nem fér kétség ahhoz, hogy e nyilatkozat a valóságnak megfelel. Postán küldött termékek esetében e nyilatkozat a C2/CP3-as vámáru-nyilatkozaton vagy az ezen okmányhoz mellékelt papírlapon tehető meg.
(2) Az esetenkénti és kizárólag a címzett vagy az utas vagy családjaik személyes használatára szolgáló termékek behozatalát nem lehet kereskedelmi behozatalnak tekinteni, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy nem szolgálnak kereskedelmi célokat.
(3) A fentieken túlmenően e termékek összértéke nem haladhatja meg kiscsomagok esetén az 500 ECU-t, az utasok személyes poggyásza részét képező termékek esetén pedig az 1200 ECU-t.

29. cikk

A származási igazolások és bizonyító okmányok megőrzése

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőr köteles legalább három évig megőrizni a 18. cikk (1) és (3) bekezdésében említett okmányokat.
(2) A számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább három évig megőrizni e számlanyilatkozat egy példányát, valamint a 27. cikk (1) bekezdésében említett okmányokat.
(3) Az exportáló ország vámhatósága, amely az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállítja, köteles legalább három évig megőrizni a 18. cikk (2) bekezdésében említett kérelmet.
(4) Az importáló ország vámhatósága köteles legalább három évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.1 szállítási bizonyítványt.

30. cikk

Eltérések és alaki hibák

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítványon vagy a számlanyilatkozaton és a termékek behozatalához szükséges vámkezelés elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett nyilatkozatok közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi az EUR.1 szállítási bizonyítványt vagy a számlanyilatkozatot eleve semmissé, ha hitelt érdemlően megállapítást nyer, hogy ezen okmány megfelel a bemutatott termékeknek.
(2) A nyilvánvaló alaki hibák, mint a gépelési hibák az EUR.1 szállítási bizonyítványon vagy a számlanyilatkozaton, nem eredményezhetik ezen okmány visszautasítását, amennyiben ezek a hibák nem olyan jellegűek, hogy kétségessé tennék az ezen okmányban megadott adatok helyességét.

31. cikk

ECU-ben kifejezett összegek

(1) Az ECU-ben megállapított összegekkel egyenértékű, az exportáló ország nemzeti valutájában kifejezett összegeket az exportáló ország határozza meg és közli a másik Szerződő Féllel. Ha az összegek meghaladják az importáló ország által megállapított megfelelő összegeket, az utóbbi elfogadja azokat, ha a termékeket az exportáló ország valutájában vagy az e jegyzőkönyv 4. cikkében említett valamely más ország valutájában számlázták.
Ha az árukat a Közösség egy másik tagállama valutájában számlázták, az importáló ország az érintett ország által közölt összeget fogadja el.
(2) 2000. április 30-ával bezárólag bármely nemzeti valutában kifejezett összegek az adott nemzeti valuta 1994. október 1-jén ECU-ben kifejezett összegével egyenértékűek.
Minden ezt követő ötéves időszak folyamán a Társulási Tanács felülvizsgálja az ECU-ben kifejezett összegeket, és az államok nemzeti valutájában kifejezett ezzel egyenértékű összegeket az ECU-nek az adott ötéves időszakot közvetlenül megelőző év első októberi munkanapján érvényes árfolyama alapján.
E felülvizsgálat végrehajtásakor a Társulási Tanács biztosítja, hogy a nemzeti valutában kifejezett összegek ne csökkenjenek, és ezen túlmenően figyelembe veszi, hogy célszerű az érintett értékhatárok hatásának reálértéken történő fenntartása. E célból úgy határozhat, hogy módosítja az ECU-ben kifejezett összegeket.

V. CÍM

A KÖZIGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS MÓDSZEREI

32. cikk

A bélyegzők és címek átadása

A tagállamok és Tunézia vámhatóságai az Európai Közösségek Bizottságán keresztül megküldik egymásnak a vámhivatalaikban az EUR.1 bizonyítványok kiállításához használt bélyegzők lenyomatainak mintáját és az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításáért, valamint az ilyen bizonyítványok és a számlanyilatkozatok ellenőrzéséért felelős vámhatóságaik címét.

33. cikk

EUR.1 szállítási bizonyítványok, a számlanyilatkozat és az adatlap ellenőrzése

(1) Az EUR.1 szállítási bizonyítványok és a számlanyilatkozatok utólagos ellenőrzését szúrópróbaszerűen vagy akkor kell elvégezni, ha az importáló ország vámhatóságai okkal kételkednek az okmányok valódiságában, az érintett termékek származó helyzetében, vagy e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésében.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseinek végrehajtása céljából az importáló ország vámhatóságai visszaküldik az exportáló ország vámhatóságainak az EUR.1 szállítási bizonyítványt, a számlanyilatkozatokat vagy ezen okmányok másolatát, megadva adott esetben azokat a tartalmi vagy formai okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik.
Az ellenőrzés segítésére a vámhatóságok átadnak minden szükséges okmányt és minden összegyűjtött információt, amelyek arra utalnak, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványokon vagy a számlanyilatkozatokon megadott adatok helytelenek.
(3) Az ellenőrzést az exportáló ország vámhatóságai hajtják végre. E célból jogukban áll bekérni bármilyen bizonyítékot, és megvizsgálni az exportőr számláit vagy bármilyen más, általuk megfelelőnek tartott ellenőrzést elvégezni.
(4) Ha az importáló ország vámhatóságai úgy határoznak, hogy az ellenőrzés eredményeinek beérkezéséig felfüggesztik az érintett termékekre vonatkozóan a kedvezményes elbánás megadását, az importőrnek felajánlják a termékek kiadását a szükségesnek ítélt óvintézkedések mellett.
(5) Az ellenőrzést kérő vámhatóságokat legkésőbb tíz hónapon belül tájékoztatni kell ezen ellenőrzés eredményeiről. Ezen eredményeknek világosan jelezniük kell, hogy az okmányok valódiak-e, az érintett termékek származó termékeknek tekinthetők-e, és teljesítik-e e jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
(6) Ha megalapozott kétség esetén nem érkezik válasz tíz hónapon belül, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt a kérdéses okmány valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a megkereső vámhatóságok, a rendkívüli körülmények esetétől eltekintve, a kedvezményes elbánás igénybevételének lehetőségét megtagadják.
(7) A 23. cikkben előírt adatlapok későbbi ellenőrzése az (1) bekezdésben említett esetekben és a (2)-(6) bekezdésekben szabályozott eljárásoknak megfelelően kerül végrehajtásra.

34. cikk

A viták rendezése

Amennyiben a 33. cikk szerinti ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket nem lehet rendezni az ellenőrzést kérő vámhatóságok és az ezen ellenőrzésnek a végrehajtásáért felelős vámhatóságok között, vagy ha e viták az e jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdést vetnek fel, ezeket a Vámegyüttműködési Bizottság elé kell terjeszteni.
Az importőr és az importáló ország vámhatóságai közötti vitákat minden esetben az adott ország jogszabályai szerint kell rendezni.

35. cikk

Szankciók

Szankciókkal kell sújtani minden olyan személyt, aki termékekre vonatkozó kedvezményes elbánás igénybevétele céljából helytelen adatokat tartalmazó okmányt állít ki vagy állíttat ki.

36. cikk

Vámszabad területek

(1) A tagállamok és Tunézia minden szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítására, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvány fedezete mellett szállított, a szállítás során ideiglenesen a területükön lévő vámszabad területen maradó termékeket ne helyettesíthessenek más termékekkel, és azok ne menjenek keresztül más kezeléseken, mint az állapotuk romlásának megelőzését célzó szokásos műveleteken.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések alóli kivételként, ha a Közösségből vagy Tunéziából származó termékeket az EUR.1 bizonyítvány fedezete mellett vámszabad területre hoznak be, és azok kezelésen vagy feldolgozáson mennek keresztül, az illetékes hatóságok, az exportőr kérésére új EUR.1 bizonyítványt állítanak ki, amennyiben a kezelés vagy feldolgozás e jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban történt.

VI. CÍM

CEUTA ÉS MELILLA

37. cikk

A jegyzőkönyv alkalmazása

(1) Az e jegyzőkönyvben használt „Közösség” kifejezés nem terjed ki Ceutára és Melillára. A „Közösségből származó termékek” kifejezés nem terjed ki az e területekről származó termékekre.
(2) A 38. cikkben meghatározott különleges feltételekre is figyelemmel, e jegyzőkönyv rendelkezéseit értelemszerűen a Ceutáról és Melilláról származó termékekre is alkalmazni kell.

38. cikk

Különös feltételek

(1) A 2-4. cikk (1) és (2) bekezdése helyett az alábbi rendelkezéseket kell alkalmazni, és az e cikkekre történő hivatkozásokat értelemszerűen e cikkre kell alkalmazni.
(2) Feltéve, hogy azokat a 15. cikk rendelkezéseinek megfelelően közvetlenül szállították, az alábbiakat úgy kell tekinteni, mint:
1. Ceutáról és Melilláról származó termékek:
a) a teljes egészében Ceután és Melillán létrejött vagy előállított termékek;
b) a Ceután és Melillán előállított termékek, amelyek előállításánál az a) pontban említettektől eltérő termékeket is felhasználtak, feltéve hogy:
i. az említett termékek e jegyzőkönyv 7. cikke értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy
ii. e termékek e jegyzőkönyv értelmében Tunéziából vagy a Közösségből, vagy amikor teljesülnek a 4. cikk (3) és (4) bekezdésében említett feltételek, Algériából vagy Marokkóból származnak, feltéve hogy azok a 8. cikkben meghatározott nem kielégítő megmunkálást vagy feldolgozást meghaladó megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül;
2. Tunéziából származó termékek:
a) a teljes egészében Tunéziában létrejött vagy előállított termékek;
b) a Tunéziában előállított termékek, amelyek előállításánál az a) pontban említettektől eltérő termékeket is felhasználtak, feltéve hogy:
i. az említett termékek e jegyzőkönyv 7. cikkének értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy
ii. e termékek e jegyzőkönyv értelmében Ceutáról és Melilláról, vagy a Közösségből, vagy, amikor teljesülnek a 4. cikk (3) és (4) bekezdésében említett feltételek, Algériából vagy Marokkóból származnak, feltéve hogy azok a 8. cikkben meghatározott nem kielégítő megmunkálást vagy feldolgozást meghaladó megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
(3) Ceutát és Melillát egyetlen területnek kell tekinteni.
(4) Az exportőrnek vagy meghatalmazott képviselőjének a „Tunézia” és a „Ceuta és Melilla” szavakat kell beírnia az EUR.1 szállítási bizonyítvány 2. rovatába. Emellett a Ceutáról és Melilláról származó termékek esetében ezt az EUR.1 szállítási bizonyítvány 4. rovatában is jelezni kell.
(5) A spanyol vámhatóságok felelősek e jegyzőkönyv Ceután és Melillán történő alkalmazásáért.

VII. CÍM

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

39. cikk

A jegyzőkönyv módosítása

A Társulási Tanács határozhat e jegyzőkönyv rendelkezéseinek módosításáról valamelyik Szerződő Fél vagy a Vámegyüttműködési Bizottság kérésére.

40. cikk

Vámegyüttműködési Bizottság

(1) Vámegyüttműködési Bizottságot kell létrehozni, amely felelős az e jegyzőkönyv megfelelő és egységes alkalmazását célzó közigazgatási együttműködésért, valamint a vámkérdésekben rábízott más feladatok ellátásáért.
(2) A bizottság egyrészről a tagállamok szakértőiből és az Európai Közösségek Bizottságának vámügyekért felelős tisztviselőiből, másrészről a Tunézia által kijelölt szakértőkből áll.

41. cikk

Mellékletek

A mellékletek e jegyzőkönyv szerves részét képezik.

42. cikk

A jegyzőkönyv végrehajtása

A Közösség és Tunézia megteszi az e jegyzőkönyv végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

43. cikk

Marokkóra és Algériára vonatkozó rendelkezések

A Szerződő Felek minden szükséges intézkedést megtesznek e jegyzőkönyv alkalmazását biztosító megállapodások megkötésére Marokkóval és Algériával. A Szerződő Felek értesítik egymást az e célból tett intézkedésekről.

44. cikk

Tranzitáruk vagy raktározott áruk

A megállapodás rendelkezései alkalmazhatók azon árukra is, amelyek megfelelnek e jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a megállapodás hatálybalépésének napján vagy tranzitban, vagy a Közösségben, illetve Tunéziában, vagy a 3., 4. és 5. cikk rendelkezéseinek alkalmazása esetén Algériában vagy Marokkóban átmeneti megőrzésre vámraktárban vagy vámszabad területen vannak, feltéve hogy ettől a naptól számított négy hónapon belül az importáló ország vámhatóságaihoz olyan EUR.1 bizonyítványt nyújtanak be, amelyet az exportáló ország illetékes hatóságai utólagosan állítottak ki, az áruk közvetlen szállítását igazoló okmányokkal együtt.

I. MELLÉKLET

MEGJEGYZÉSEK

BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK
E megjegyzéseket kell alkalmazni - adott esetben - a nem származó anyag felhasználásával előállított valamennyi termékre, még akkor is, ha azokra a II. melléklet jegyzékében szereplő különleges feltételek nem érvényesek, hanem ehelyett a 7. cikk (1) bekezdésében megállapított vámtarifaszám-változási szabály vonatkozik rájuk.
1. megjegyzés
1.1. A jegyzék első két oszlopa az előállított terméket írja le. Az első oszlop tartalmazza a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifaszámot vagy árucsoportszámot, és a második oszlop írja le az e rendszerben az adott vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz tartozó árumegnevezést. Az első két oszlopban szereplő minden egyes tételre egy - a 3. vagy a 4. oszlopban megállapított - szabály vonatkozik. Amennyiben néhány esetben az első oszlop tételét egy „ex” előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. vagy 4. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak vagy árucsoportnak a 2. oszlopban leírt részére vonatkozik.
1.2. Amennyiben az 1. oszlopban több vámtarifaszám összevontan vagy egy árucsoportszám szerepel, és ezért az áruleírásra a 2. oszlopban általános kifejezéseket alkalmaznak, a 3. vagy 4. oszlopban szereplő megfelelő szabály mindazon termékekre vonatkozik, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban összevont bármely vámtarifaszám alá tartoznak.
2. megjegyzés
2.1. A jegyzékben nem szereplő bármely vámtarifaszám vagy egy vámtarifaszámnak bármely, a jegyzékben nem szereplő része esetén a 7. cikk (1) bekezdésében megállapított „vámtarifaszám-változási” szabályt kell alkalmazni. Ha bármely, a jegyzékben szereplő tételre „vámtarifaszám-változási” szabály vonatkozik, akkor azt a 3. oszlop szabálya tartalmazza.
2.2. A 3. oszlopban szereplő szabály által megkövetelt megmunkálást vagy feldolgozást csak a felhasznált nem származó anyagok vonatkozásában kell elvégezni. Hasonlóképpen a 3. oszlopban foglalt szabályban szereplő korlátozások csak a felhasznált nem származó anyagokra vonatkoznak.
2.3. Amennyiben egy szabály kimondja, hogy „bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagot” fel lehet használni, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagokat is fel lehet használni, figyelemmel azonban azokra a különös korlátozásokra, amelyeket szintén tartalmazhat a szabály. Az „előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, beleértve a ... vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat” kifejezés azonban azt jelenti, hogy csak az előállított áruval azonos vámtarifaszám alá tartozó, a jegyzék 2. oszlopában megadott áruleírástól különböző anyagokat lehet felhasználni.
2.4. Ha egy nem származó anyagokból készült terméket, amely a származó helyzetet a vámtarifaszám-változási szabály vagy a saját jegyzéki szabálya értelmében az előállítás során szerezte meg, egy másik előállításának folyamatában anyagként használnak fel, az anyagot magában foglaló termékre vonatkozó szabály azután nem vonatkozik rá.
Például:
Egy, a 8407 vámtarifaszám alá tartozó motort - amelyre a szabály kimondja, hogy a beépíthető nem származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át - a 7224 vámtarifaszám alá tartozó „kovácsolással durván alakított más acélötvözetből” készítettek.
Ha e kovácsolást az érintett országban végezték el egy nem származó ingotból, akkor a kovácsolt termék már megszerezte a származó helyzetet a jegyzék ex 7224 vámtarifaszámára vonatkozó szabály értelmében. Ezután a kovácsolt terméket származónak lehet tekinteni a motor értékének kiszámításakor, függetlenül attól, hogy azt ugyanazon gyárban vagy egy másikban gyártották-e. Tehát a nem származó ingot értékét nem kell figyelembe venni a felhasznált nem származó anyagok értékének összeadásakor.
2.5. Még ha a vámtarifaszám-változási szabályt vagy a jegyzékben foglalt más szabályokat teljesítik is, egy termék nem szerzi meg a származó helyzetet, ha az elvégzett feldolgozás mint egész, nem kielégítő a 6. cikk értelmében.
3. megjegyzés
3.1. A jegyzékben szereplő szabály a megkövetelt legkisebb mennyiségű megmunkálást vagy feldolgozást jelenti, és több megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzet megszerzését eredményezheti; viszont a kevesebb megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése nem eredményezhet származó helyzetet. Tehát, ha egy szabály előírja, hogy az előállítás egy bizonyos szintjén nem származó anyagok felhasználhatók, akkor az ilyen anyagok felhasználása az előállítás egy korábbi szakaszában megengedett, de egy későbbi szakaszban már nem.
3.2. Ha a jegyzék egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egynél több anyagból is elő lehet állítani, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket fel is kell használni.
Például:
A szövetekre vonatkozó szabály kimondja, hogy természetes szálak és egyéb anyagok mellett vegyi anyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt fel kell használni; lehet az egyiket vagy a másikat, vagy mindkettőt használni.
Ha azonban ugyanabban a szabályban egy korlátozás vonatkozik egy anyagra, és más korlátozások vonatkoznak más anyagokra, akkor a korlátozásokat csak a ténylegesen felhasznált anyagokra kell alkalmazni.
Például:
A varrógépekre vonatkozó szabály meghatározza, hogy a felhasznált fonalfeszítő mechanizmusnak származónak kell lennie, és a felhasznált cikcakk mechanizmusnak szintén származónak kell lennie; ez a két korlátozást csak akkor kell alkalmazni, ha a varrógépbe ténylegesen be is építették az említett mechanizmusokat.
3.3. Ha a jegyzék egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell előállítani, e feltétel nyilvánvalóan nem akadályozza más olyan anyagok felhasználását, amelyek saját belső természetüknél fogva nem felelnek meg a szabálynak.
Például:
A 1904 vámtarifaszámra vonatkozó szabály kifejezetten kizárja gabonafélék és származékaik használatát, ez azonban nem tiltja ásványi sók, vegyi anyagok és más, nem gabonafélékből előállított adalékok használatát.
Például:
Egy nem szőtt anyagokból készült árucikk esetében, ha kizárólag nem származó fonál felhasználása megengedett az áruosztályban, nem lehet nem szőtt ruhaanyagból kiindulni - még ha a nem szőtt ruhaanyagokat általában nem is lehet előállítani fonálból. Ilyen esetekben a kiinduló anyag általában a fonál előtti fázis, vagyis a szálfázis lesz.
A textíliákra vonatkozóan lásd még a 6.3. megjegyzést is.
3.4. Ha a jegyzék egy szabályában két vagy több százalékértéket is megadnak a felhasználható nem származó anyagok legnagyobb értékére, akkor e százalékértékeket nem lehet összeadni. Az összes felhasznált nem származó anyag legnagyobb értéke sohasem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalékértéket. Nem lehet továbbá túllépni az adott anyagok vonatkozásában alkalmazandó százalékos arányokat sem.
4. megjegyzés
4.1. A „természetes szálak” kifejezés a jegyzékben a mesterséges és szintetikus szálaktól eltérő egyéb szálakra vonatkozik, és a fonást megelőző fázisokra korlátozódik, beleértve a hulladékot is, és eltérő rendelkezés hiányában a „természetes szálak” kifejezés magában foglalja a kártolt, fésült vagy másként feldolgozott, de nem fonott szálakat is.
4.2. A „természetes szálak” kifejezés magában foglalja a 0503 vámtarifaszám alá tartozó lószőrt, az 5002 és 5003 vámtarifaszám alá tartozó selymet, valamint az 5101-5105 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszálakat, a finom vagy durva állati szőröket, az 5201-5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálakat és az 5301-5305 vámtarifaszám alá tartozó más növényi rostokat.
4.3. A „textilpép”, „vegyi anyagok” és „papíripari rostanyagok” kifejezések a jegyzékben a mesterséges, szintetikus vagy papírszálak vagy -fonalak előállítására felhasználható, az 50-63. árucsoportba nem besorolt anyagok leírására szolgálnak.
4.4. A „szintetikus vagy mesterséges vágott szálak” (vágott műszálak) kifejezés a jegyzékben az 5501-5507 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonókábel, vágott szál vagy hulladék megjelölésére szolgál.
5. megjegyzés
5.1. Ha a jegyzék egy adott termékével kapcsolatban e megjegyzésre hivatkoznak, a 3. oszlopban meghatározott feltételek nem alkalmazandók az előállításuk során felhasznált olyan textilalapanyagokra, amelyek együttesen a felhasznált összes textilalapanyag teljes súlyának legfeljebb 10%-át teszik ki (lásd még az alábbi 5.3. és 5.4. megjegyzést is).
5.2. E tűréshatárt azonban csak a kevert összetételű termékekre lehet alkalmazni, amelyek két vagy több textilalapanyagból készültek.
A textilalapanyagok a következők:
- selyem,
- gyapjú,
- durva állati szőr,
- finom állati szőr,
- lószőr,
- pamut,
- papíripari rostanyag és papír,
- len,
- kender,
- juta és más textilháncsrost,
- szizál és az Agave nemhez tartozó más növény rostjai,
- kókuszdiórost, abaka (manilakender), rami és más növényi eredetű rost,
- szintetikus végtelen szál,
- mesterséges végtelen szál,
- szintetikus vágott szál,
- mesterséges vágott szál.
Például:
Az 5205 vámtarifaszám alá tartozó, az 5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5506 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból előállított fonal kevert fonal. Következésképpen a (vegyi anyagokból vagy textilpépből történő előállítást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő nem származó szintetikus vágott szálat a fonal súlyának 10%-áig lehet felhasználni.
Például:
Az 5112 vámtarifaszám alá tartozó, az 5107 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszálból és az 5509 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készült fonalból előállított gyapjúszövet kevert szövet. Következésképpen a (vegyi anyagból vagy textilpépből történő előállítást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő szintetikus fonalat, vagy a (nem kártolt, nem fésült vagy a fonáshoz másként elő nem készített természetes szálakból történő előállítást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő gyapjúfonalat, vagy a kettő kombinációját a szövet súlyának legfeljebb 10%-áig lehet felhasználni.
Például:
Az 5802 vámtarifaszám alá tartozó, az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5210 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből készült tűzött szövet is csak akkor kevert termék, ha maga a pamutszövet is kevert szövet, amely két különböző vámtarifaszám alá tartozó fonalból készült, vagy ha a felhasznált pamutfonal maga is kevert.
Például:
Ha az érintett tűzött szövet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5407 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus szövetből készült, akkor nyilvánvalóan a felhasznált fonalak két különböző textilalapanyagot alkotnak, és ennek megfelelően a tűzött szövet kevert termék.
Például:
A mesterséges fonalból és pamutfonalból készült tűzött szőnyeg juta hátoldallal kevert termék, mert három textilipari alapanyagot használtak fel hozzá. Tehát bármely nem származó anyag, amely az előállítás későbbi fázisában van, mint amit a szabály megenged, felhasználható, feltéve hogy együttes súlyuk nem haladja meg a szőnyeget alkotó textilanyagok súlyának 10%-át. Így a juta hátoldal és/vagy a pamutfonal behozható az előállításnak e szakaszában, feltéve hogy eleget tesznek a súllyal kapcsolatos követelményeknek.
5.3. „Paszományozott vagy anélküli, rugalmas poliéter szegmensekkel ellátott poliuretán fonalat” tartalmazó szövet esetén ez a tűréshatár e fonal tekintetében 20%.
5.4. A legfeljebb 5 mm széles, alumíniumfólia-magból vagy műanyagfilm-magból - alumíniumporral bevonva is - álló, két műanyagfilm-réteg között átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett szalagot tartalmazó szövet tekintetében e tűréshatár 30 százalék.
6. megjegyzés
6.1. Olyan textiltermékek esetében, amelyek a jegyzékben e megjegyzésre utaló lábjegyzettel vannak megjelölve, az érintett konfekcionált termékre a jegyzék 3. oszlopában meghatározott szabályt ki nem elégítő bélések és közbélések kivételével a textilanyagok felhasználhatók, feltéve hogy a terméktől eltérő vámtarifaszám alá vannak besorolva, és értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.
6.2. Az 50-63. árucsoportba nem besorolható anyagok szabadon felhasználhatók, függetlenül attól, hogy tartalmaznak-e textilanyagokat vagy sem.
Például:
Ha a jegyzékben egy szabály azt írja elő, hogy egy bizonyos textiltermékhez, mint például egy hosszúnadrághoz, fonalat kell használni, ez nem zárja ki fémcikkek, mint például gombok használatát, mert a gombokat nem sorolták az 50-63. árucsoportba. Ugyanezen oknál fogva ez nem zárja ki a zipzár használatát, jóllehet a zipzárak általában tartalmaznak textilanyagokat.
6.3. Amennyiben százalékos szabályt kell alkalmazni, a tartozékok és díszek értékét figyelembe kell venni a felhasznált nem származó anyagok értékének kiszámításánál.
7. megjegyzés
7.1. Az ex 2707, 2713, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszámok alkalmazásában a „speciális eljárások” a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval  [LÁBJEGYZET_45] ;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a következő műveleteket magukban foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav-anhidriddel; semlegesítés alkálireagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
i) izomerizálás.
7.2. A 2710, 2711 és 2712 vámtarifaszám alkalmazásában a „speciális eljárások” a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a következő műveleteket magukban foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav-anhidriddel; semlegesítés alkálireagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
ij) izomerizálás;
k) (kizárólag az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehézolajok esetén) olyan hidrogénnel történő kéntelenítés, melynek eredményeképpen a kezelt termék kéntartalmának legalább a 85%-a redukálódik (ASTM D 1266-59 T módszer);
l) (kizárólag a 2710 vámtarifaszám alá tartozó termékek esetén) parafinmentesítés a szűrés kivételével;
m) (kizárólag az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehézolajok esetén) hidrogénnel legalább 20 bar nyomáson és legalább 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. Azonban az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajok további, különösen a szín vagy a stabilitás javítása céljából végzett hidrogénes kezelését (pl. a hidrofiniselés vagy a színtelenítés) azonban nem lehet speciális eljárásnak tekinteni;
n) (a csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó fűtőolajok esetén) az atmoszférikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy ezeknek a termékeknek az ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve kevesebb mint 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on.;
o) (kizárólag az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó egyéb nehézolajok - a gázolaj és fűtőolaj kivételével - esetén) kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel.
7.3. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszám alkalmazásában az olyan egyszerű műveletek, mint a tisztítás, ülepítés, sótalanítás, víztelenítés, szűrés, színezés, jelölés, kéntartalom-beállítás különböző kéntartalmú termékek keverése révén, e műveletek bármilyen kombinációja vagy hasonló műveletek nem járnak a származó helyzet elnyerésével

I. MELLÉKLET

AZ ELŐÁLLÍTOTT TERMÉKEK SZÁRMAZÓ HELYZETÉNEK ELNYERÉSE ÉRDEKÉBEN A NEM SZÁRMAZÓ ANYAGOKON VÉGZENDŐ MEGMUNKÁLÁSOK VAGY FELDOLGOZÁSOK JEGYZÉKE

HR-vámtarifaszám	Árumegnevezés	A nem származó anyagokon a származó helyzet elnyerése érdekében végzett megmunkálás vagy feldolgozás
0201	Szarvasmarhafélék húsa, frissen vagy hűtve	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0202 vtsz. alá tartozó szarvasmarhafélék fagyasztott húsa kivételével
0202	Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201 vtsz. alá tartozó szarvasmarhafélék friss vagy hűtött húsa kivételével
0206	Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201-0205 vtsz. alá tartozó vágott állatok kivételével
0210	Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási melléktermékből vagy belsőségből	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201-0206 közötti, valamint a 0208 vtsz. alá tartozó vágási melléktermékek, belsőségek és hús vagy a 0207 vtsz. alá tartozó baromfimáj kivételével
0302-0305	Hal, az élő hal kivételével	Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
0402, 0404-0406	Tejtermékek	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0401 vagy a 0402 vtsz. alá tartozó tej vagy tejszín kivételével
0403	Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs vagy kakaó hozzáadásával is	Előállítás, amelynek során:a 4. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie,a 2009 vtsz. alá tartozó felhasznált gyümölcsleveknek (az ananászlé, a citromlé vagy a grapefruitlé kivételével) már származónak kell lenniük, ésa 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyári árának 30%-át
0408	Madártojás héj nélkül és tojássárgája frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0407 vtsz. alá tartozó madártojás kivételével
ex 0502	Feldolgozott sertés- és vaddisznószőr, sörte	A szőr és sörte tisztítása, fertőtlenítése, válogatása és egyenesítése
ex 0506	Csont és szarvmag feldolgozatlanul	Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 0710-ex 0713	Fogyasztásra alkalmas zöldség, fagyasztva vagy szárítva, ideiglenesen tartósítva, az ex 0710 és az ex 0711 vtsz. alá tartozók kivételével	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált zöldségfélének teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 0710	Csemegekukorica (nyersen vagy gőzölve vagy vízben forrázva is), fagyasztva	Előállítás friss vagy hűtött csemegekukoricából
ex 0711	Csemegekukorica, ideiglenesen tartósított	Előállítás friss vagy hűtött csemegekukoricából
0811	Gyümölcs és dió, nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
- Cukor hozzáadásával	Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó, az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyári árának 30%-át
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
0812	Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
0813	Szárított gyümölcs, a 0801-0806 vtsz. alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnakkell lennie
0814	Citrusfélék és a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 11 árucsoport	Malomipari termékek; maláta; keményítő; inulin; búzasikér, az ex 1106 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbiakban megállapított szabály vonatkozik	Előállítás, amelynek során a 0714 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált gabonafélének, ehető növénynek, gyökérnek és gumónak, illetve gyümölcsnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1106	A 0713 vtsz. alá tartozó szárított, kifejtett hüvelyes zöldségből készült liszt és dara	A 0708 vtsz. alá tartozó hüvelyes zöldségek szárítása és őrlése
1301	Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és balzsam	Előállítás, amelynek során a 1301 vtsz. alá tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
1501	Zsiradék; más sertészsír és baromfizsír kiolvasztva, sajtolt vagy oldószerrel kivont is:
- Csontból vagy hulladékból származó zsiradék	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0203, 0206 vagy a 0207 vtsz. alá tartozók vagy a 0506 vtsz. alá tartozó csontok kivételével
- Más	Előállítás a 0203 vagy 0206 vtsz. alá tartozó sertéshúsból vagy annak étkezésre alkalmas vágási melléktermékéből vagy a 0207 vtsz. alá tartozó baromfihúsból vagy annak étkezésre alkalmas vágási melléktermékéből
1502	Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, nyersen vagy kiolvasztva, sajtolt vagy oldószerrel kivont is:
- Csontból vagy hulladékból származó zsiradék	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 0201, 0202, 0204 vagy a 0206 vtsz. alá tartozók vagy a 0506 vtsz. alá tartozó csontok kivételével
- Más	Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1504	Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Halból nyert olaj és tengeri emlősből nyert olaj és zsír szilárd frakciói	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1504 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Más	Előállítás, amelynek során a 2. és 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1505	Finomított lanolin	Előállítás az 1505 vtsz. alá tartozó nyers gyapjúzsírból
1506	Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve az 1506 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Más	Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1507-1515	Stabilizált növényi olajok és frakcióik, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók, a jojobaolaj szilárd frakciójának kivételével	Előállítás az 1507-1515 vtsz. alá tartozó más anyagokból
Más, az alábbiak kivételével:Tungolaj (kínai faolaj); mirtuszviasz és japánviaszOlajok és frakcióik műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas, feldolgozott élelmiszer-előállítás kivételével	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált növényi eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1516	Állati vagy növényi zsír és olajok és ezek frakciói, újraészterezve, finomítva is, de tovább nem elkészítve	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált állati és növényi eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1517	A 1507-1515 vtsz. alá tartozó növényi olajok étkezésre alkalmas folyékony keveréke	Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált növényi eredetű anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1519	A mesterséges viasz jellemzőivel rendelkező ipari zsíralkoholok	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1519 vtsz. alá tartozó zsírsavakat is
1601	Kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből; ezeken a termékeken alapuló élelmiszerek	Előállítás az 1. árucsoportba tartozó állatokból
1602	Más elkészített és konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér	Előállítás az 1. árucsoportba tartozó állatokból
1603	Kivonat és lé húsból, halból, rákból, rákfélékből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból	Előállítás az 1. árucsoportba tartozó állatokból. Azonban valamennyi felhasznált halnak, ráknak, rákfélének, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1604	Elkészített vagy konzervált hal; kaviár és halikrából készített kaviárpótló	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált halnak, halikrának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1605	Elkészített vagy konzervált rák és rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált ráknak és rákfélének, puhatestű és más gerinctelen vízi állatnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1701	Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz, szilárd állapotban, ízesítve vagy színezve	Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1702	Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő vagy színezőanyagok nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor:
- Vegytiszta malátacukor és gyümölcscukor	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1702 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Ízesített vagy színezett más cukor szilárd állapotban	Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 1703	Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítve vagy színezve	Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1704	Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely más felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1806	Csokoládé és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1901	Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy 50 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy 10 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:
- Malátakivonat	Előállítás a 10. árucsoportba tartozó gabonafélékből
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1902	Tészta főzve vagy töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása), elkészítve is	Előállítás, amelynek során valamennyi gabonafélének (a durumbúza kivételével), húsnak, vágási mellékterméknek vagy belsőségnek, halnak, ráknak és rákfélének vagy puhatestű állatnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
1903	Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy vagy hasonló formában	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vtsz. alá tartozó burgonyakeményítő kivételével
1904	Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); gabona, a kukorica kivételével, szem formában, előfőzve vagy másképp elkészítve:- Kakaó hozzáadása nélkül	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált gabonának és lisztnek (a Zea indurata fajtájú kukorica és a durumbúza és származékai kivételével) teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie,ésa 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Kakaó hozzáadásával	Előállítás a nem a 1806 vtsz. alá tartozó anyagokból, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1905	Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 11. árucsoportba tartozók kivételével
2001	Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek, diónak vagy zöldségnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2002	Paradicsom, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva	Előállítás, amelynek során a felhasznált paradicsomnak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2003	Ehető gomba és szarvasgomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gombának vagy szarvasgombának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2004 és 2005	Más zöldség, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva is	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált zöldségnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2006	Gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott)	Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2007	Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- vagy dió- (mogyoró) püré, gyümölcs- vagy dió- (mogyoró-) krém, főzéssel készítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is	Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2008	Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
- Hozzáadott cukrot nem tartalmazó, nem gőzölt vagy nem vízben főzött gyümölcs és dió (mogyoró), fagyasztva	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek és diónak (mogyorónak) teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
- Hozzáadott cukrot vagy alkoholt nem tartalmazó dió (mogyoró)	Előállítás, amelynek során a 0801, 0802 és a 1202-1207 vámtarifaszámok alá tartozó származó felhasznált dió (mogyoró) és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 2009	Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 2101	Pörkölt cikória és kivonata, esszenciája és koncentrátuma	Előállítás, amelynek során a felhasznált cikóriának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 2103	Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; fűszerkeverék és ételízesítő keverék	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Mustárliszt vagy -dara vagy elkészített mustár azonban felhasználható
- Elkészített mustár	Előállítás mustárlisztből vagy -darából
ex 2104	- Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2002-2005 vtsz. alá tartozó feldolgozott és tartósított zöldségek kivételével
- Homogenizált összetett élelmiszer-készítmény	Azon vámtarifaszám szabályát kell alkalmazni, amelyhez a termék ömlesztett szállítmány esetén tartozna
ex 2106	Cukorszirup ízesítve vagy színezve	Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2201	Víz, természetes vagy mesterséges ásványvíz és a szénsavaz víz is, cukor vagy más édesítő-, ízesítőanyag hozzáadása nélkül; jég és hó	Előállítás, amelynek során a felhasznált víznek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2202	Víz, beleértve a természetes és mesterséges ásványvizet és szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve hogy a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át, és bármely felhasznált gyümölcslének (az ananászlé, a citromlé és a grapefruitlé kivételével) teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 2204	Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is, és hozzáadott alkoholt tartalmazó szőlőmust	Előállítás más szőlőmustból
2205ex 2207,ex 2208 és ex 2209	Az alábbi, szőlőt tartalmazó termékek:Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve; etil-alkohol és más szesz, denaturálva is; szesz, likőr és más szeszes ital; összetett alkoholos készítmények italok előállításához; ecet	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a szőlő vagy bármely szőlőszármazék kivételével
ex 2208	50 térfogatszázaléknál kisebb alkoholtartalmú whisky	Előállítás, amelynek során a gabonából nyert felhasznált alkohol értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15%-át
ex 2303	Keményítő gyártásánál keletkező hulladék kukoricából (kivéve az áztatólé-koncentrátumot), amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot	Előállítás, amelynek során a felhasznált kukoricának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 2306	Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, 3 tömegszázalékot meghaladó olívaolaj-tartalommal	Előállítás, amelynek során a felhasznált olívabogyónak teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2309	Állatok etetésére szolgáló készítmény	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált gabonafélének, cukornak vagy melasznak, mustnak vagy tejnek teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
2402	Szivar, mind a két végén levágott végű szivar (marillaszivar), kisalakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból	Előállítás, amelynek során a 2401 vtsz. alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohányhulladék legalább 70 tömegszázalékának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 2403	Fogyasztási dohány (elszívásra)	Előállítás, amelynek során a 2401 vtsz. alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohánypótló legalább 70 tömegszázalékának teljes egészében létrejöttnek vagy előállítottnak kell lennie
ex 25. árucsoport	Só; kén; föld és kő; vakoló anyag; mész és cement; az ex 2504, ex 2515, ex 2516, ex 2518, ex 2519, ex 2520, ex 2524, ex 2525 és ex 2530 vtsz. alá tartozók kivételével, melyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 2504	Dúsított széntartalmú természetes kristályos grafit, tisztított és őrölt,	A széntartalom növelése, a kristályos nyersgrafit tisztítása és őrlése
ex 2515	Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastagságú	A 25 cm-t meghaladó vastagságú márvány (a már fűrészeltek is) fűrészelése vagy más módon történő vágása
ex 2516	Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastagságú	A 25 cm-t meghaladó vastagságú kő (a már elfűrészelt is) fűrészelése vagy más módon történő vágása
ex 2518	Kalcinált dolomit	A nem kalcinált dolomit kalcinálása
ex 2519	Zúzott, természetes magnézium-karbonát (magnezit) hermetikusan zárt tartályban, illetve olvasztott vagy kiégetett (szinterezett) magnéziától eltérő magnézium-oxidok, vegyileg tisztán is	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Természetes magnézium-karbonátot (magnezit) azonban lehet használni
ex 2520	Speciálisan fogászati felhasználásra készített gipsz	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2524	Természetes azbesztszálak	Előállítás azbesztkoncentrátumból
ex 2525	Csillámpor	Csillámkő vagy csillámhulladék őrlése
ex 2530	Földfesték, kalcinálva vagy porítva	A földfesték kalcinálása vagy őrlése
26. árucsoport	Érc, salak és hamu	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 27. árucsoport	Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok; az ex 2707 és 2709-2715 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 2707	Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert ásványi olajokhoz hasonló olaj, amelyben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét, és amelynek 250 Co-ig több mint 65 térfogatszázaléka desztillálódik (beleértve a petróleumot és a benzol keverékeit is), energetikai vagy tüzelőanyag céljára	Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális eljárás  [LÁBJEGYZET_46] Más módszerek, melyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2709	Bitumenes ásványokból előállított nyersolaj	Bitumenes anyagok roncsoló lepárlása
2710-től 2712-ig	Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelyeknek ez az olaj a lényeges alkotórészeFöldgáz és más gáz halmazállapotú szénhidrogénVazelin; paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffin-gács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is	Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális eljárás  [LÁBJEGYZET_47] Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
27132715-ig	Ásványolajkoksz, ásványolajbitumen, kőolaj vagy más bitumenes ásványból előállított olaj egyéb maradékaTermészetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkőTermészetes aszfaltot vagy természetes bitument, ásványolaj-bitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék	Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális eljárás  [LÁBJEGYZET_48] Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
ex 28. árucsoport	Szervetlen vegyi anyagok; nemesfémek, ritka földfémek, radioaktív elemek vagy izotópok szervetlen vagy szerves vegyületei; az ex 2805, ex 2811, ex 2833 és ex 2840 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 2805	„Elegyfém” (ritka földfémek keveréke)	Előállítás elektrolitikus úton vagy hőkezeléssel, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 2811	Kén-trioxid	Előállítás kén-dioxidból
ex 2833	Alumíniumszulfát	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2840	Nátrium-perborát	Előállítás dinátrium-tetraborát pentahidrátból
ex 29. árucsoport	Szerves vegyi anyagok; az ex 2901, ex 2902, ex 2905, 2915, 2932, 2933 és 2934 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 2901	Aciklikus szénhidrogének energetikai és tüzelőanyag célra	Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális eljárás  [LÁBJEGYZET_49] Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
ex 2902	Ciklánok és ciklének (az azulének kivételével), benzol, toluol, xilol energetikai és tüzelőanyag célra	Finomítási módszer és/vagy egy vagy több speciális eljárás  [LÁBJEGYZET_50] Más módszerek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
ex 2905	Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol vagy glicerol fémalkoholátjai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 2905 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholátok azonban csak akkor használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
2915	Telített aciklikus egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2915 és 2916 vtsz. alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
2932	Csak oxigén-heteroatomos hetero-ciklikus vegyületek:- Belső éterek és halogénezett, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2909 vtsz. alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Ciklikus acetátok és belső Félacetátok, valamint halogénezett, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át.
2933	Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek; nukleinsavak és sóik	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 és 2933 vtsz. alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
2934	Más heterociklikus vegyületek	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932, 2933 és 2934 vtsz. alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át.
ex 30. árucsoport	Gyógyszeripari termékek, kivéve a 3002, 3003 és a 3004 vtsz. alá tartozókat, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3002	Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:
- Termékek, amelyek két vagy több alkotórész összekeverésével készültek, terápiás vagy megelőzési célra, vagy ilyen célokra szánt nem kevert termékek, kimért adagokban vagy formában vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más:
- Emberi vér	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Állati vérkészítmény terápiás és megelőzési célokra	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin és a szeroglobulinok kivételével	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Hemoglobin, hemoglobulin és szeroglobulin	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vtsz. alá tartozó más anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3003 és 3004	Gyógyszerek (a 2003, 3005 vagy a 3006 vtsz. alá tartozók kivételével)	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 3003 vagy a 3004 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 31. árucsoport	Trágyázószerek, az ex 3105 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3105	Két vagy három trágyázó elemet (a nitrogén, foszfor és kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; az ebbe az árucsoportba tartozó gyártmányok tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve:Nátrium-nitrátKalcium-ciánamidKálium-szulfátKálium-magnézium-szulfát	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 32. árucsoport	Cserző és színezőkivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok; gitt és masztix; tinták; kivéve az alábbiakat:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3201	Tanninok és sóik, étereik, észtereik és egyéb származékaik	Előállítás növényi eredetű cserzőanyag-kivonatokból
3205	Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó 3. megjegyzésben meghatározott színes lakkfestékalapú készítmények  [LÁBJEGYZET_51] 	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vtsz. alá tartozók kivételével. Azonban használhatók a 3205 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 33. árucsoport	Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények, a 3301 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3301	Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; illóolaj-koncentrátum szilárd és vízmentes zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve az e vámtarifaszám alá tartozó más „csoport”   [LÁBJEGYZET_52]  anyagait is. Ugyanannak a csoportnak az anyagai csak azzal a feltétellel használhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 34. árucsoport	Szappan, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipszalapú fogászati készítmények; az ex 3403 és 3404 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3403	Kenőanyagok, kőolaj- vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal, feltéve hogy ezek tömegszázaléka nem éri el a 70%-ot	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges folyamat  [LÁBJEGYZET_53] Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban, használhatók az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok, feltéve ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át.
3404	Műviaszok és elkészített viaszok:
- Paraffin, kőolajviasz, bitumenes ásványból nyert viasz, paraffin-gács vagy izzasztott paraffinviaszból nyert viasz alappal	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, az alábbiak kivételével:a 1516 vtsz. alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olaj,a 1519 vtsz. alá tartozó viasz jellegű nem vegytiszta zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok,a 3404 vtsz. alá tartozó anyagokEzek az anyagok azonban felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 35. árucsoport	Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; a 3505 és az ex 3507 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3505	Dextrin és más átalakított keményítő (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakítottkeményítő-alappal készített enyvek:
- Éterezett és észterezett keményítő	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, beleértve a 3505 vtsz. alá tartozó más anyagokat is
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vtsz. alá tartozók kivételével
ex 3507	Másutt nem említett elkészített enzimek	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
36. árucsoport	Puskapor és robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények, gyufa; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 37. árucsoport	Fényképészeti és mozgófényképészeti termékek; a 3701, 3702 és a 3704 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3701	Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton és a szövet kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:
- Azonnal előhívó film színes fényképezéshez, csomagolva	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vtsz. alá tartozók kivételével. Azonban, használhatók a 3702 vtsz. alá tartozó anyagok, feltéve hogy az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át.
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vtsz. alá tartozók kivételével. Azonban, használhatók a 3701 és 3702 vtsz. alá tartozó anyagok, feltéve ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át.
3702	Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a szövet kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan azonnal előhívó film tekercsben	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701 vagy a 3702 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá tartozik
3704	Megvilágított, de elő nem hívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és szövet	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701-3704 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 38. árucsoport	A vegyipar különböző termékei; 3801, ex 3801, ex 3803, ex 3805, ex 3806, ex 3807, 3808-3814, 3818-3820, 3822 és a 3823 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3801	Mesterséges grafit; kolloid, vagy szemikolloid-grafit; grafitból vagy más szénből készült termékek massza alakban vagy mint más félgyártmány:
- Kolloidgrafit-olajos szuszpenzióban és szemikolloid-grafit; szénmassza-elektródhoz	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Grafitpaszta, amelyben a grafit az ásványi olajjal alkotott elegyében több mint 30 tömegszázalékban szerepel	Előállítás, amelynek során a 3403 vtsz. alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3803	Finomított tallolaj	A nyers tallolaj finomítása
ex 3805	Szulfátterpentin-olaj, tisztítva	Nyers szulfátterpentin-olaj lepárlással vagy finomítással történő tisztítása
ex 3806	Észtergyanta	Előállítás gyantasavból
ex 3807	Faszurok (fa kátrányszurok)	Fakátrány lepárlása
3808	Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3809	Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3810	Fémfelületet marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák és -pálcák mag és bevonó anyagai	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3811	Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, rozsdagátlók és egyéb hasonló adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz:
- Kenőolaj-adalékok kőolaj- vagy bitumenes ásványokból nyert olajtartalommal	Előállítás, amelynek során a 3811 vtsz. alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3812	Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi- vagy műanyaglágyítók; antioxidánsok és egyéb gumi- vagy műanyag-stabilizátorok	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3813	Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltó gránátok	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3814	Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- és festékeltávolítók	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3818	Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3819	Hidraulikus-fékfolyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3820	Fagyásgátló és jégoldó készítmények	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3822	Összetett diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, a 3002 vagy 3006 vtsz. alá tartozók kivételével	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3823	Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is); a vegyipar és vele rokon iparágak másutt nem említett maradékai és melléktermékei:
Az e vámtarifaszám alá tartozók közül:Természetes gyantás alapú, elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghozNafténsav, vízben oldhatatlan sói és észtereiSzorbit, a 2905 vtsz. alá tartozók kivételévelKőolajszulfonátok (az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolajszulfonátjai kivételével); bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és sóiIoncserélőkGetter vákuumcsövekhezAlkáli vasoxidok gáztisztításhozSzalmiákszesz és széngáztisztításnál kimerült gázgyári tisztítómasszaSzulfonaftén-sav, vízben oldhatatlan sóik és észtereikKozmaolaj és Dippel (csontkátrány)-olajKülönböző anionokkal rendelkező sók elegyeiZselatinbázisú másolópaszták, papír- vagy textilhordozó anyaggal vagy anélkül	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 3901-3915	Műanyag alapanyag formájában, hulladék és forgács; az ex 3907 vtsz. kivételével, amelyre az alábbi szabály vonatkozik:
- Addíciós homopolimerizációs termékek	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, ésa 39. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át  [LÁBJEGYZET_54]
- Más	Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át  [LÁBJEGYZET_55]
ex 3907	Polikarbonátból és akrilnitril- butadién-sztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 3916-tól 3921-ig	Műanyag félkész termékek és készáruk, az ex 3916, ex 3917, ex 3920 és ex 3921 vtsz. kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:
- Síktermékek, a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva vagy a téglalaptól vagy négyzettől eltérő alakra vágva; más termékek, a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva	Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más:
- Addíciós homopolimerizációs termékek	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, ésa 39. árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át  [LÁBJEGYZET_56]
- Más	Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és A 39. árucsoporthoz tartozó felhasznált bármely anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át  [LÁBJEGYZET_57]
ex 3916 és ex 3917	Profil és cső	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, ésa termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3920	Ionomer lap vagy film	Előállítás hőre lágyuló részleges sóból, amely etilén- és metakrilsavnak, fém, főleg cink és nátriumionokkal részlegesen semlegesített kopolimerje
3921	Fémbevonatú műanyag fóliák	Előállítás nagymértékben átlátszó, 23 mikronnál kisebb vastagságú poliészter fóliából  [LÁBJEGYZET_58]
3922-től 3926-ig	Műanyag készáruk	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 40. árucsoport	Gumi és ebből készült áruk; a 4001, 4005, 4012 és ex 4017 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 4001	Rétegelt kreppgumi lemez cipőkhöz	Természetes gumilapok rétegelése
4005	Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke, a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
4012	Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör- vagy kis nyomású gumiabroncs; cserélhető gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
- Újrafutózott gumi légabroncs, tömör vagy kis nyomású	Használt gumi légabroncsok újrafutózása
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4011 vagy a 4012 vtsz. alá tartozók kivételével
ex 4017	Keménygumiból készült áruk	Előállítás keménygumiból
ex 41. árucsoport	Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; az ex 4102, 4104-4107 és 4109 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 4102	Juh- és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül	A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh- vagy báránybőrről
4104-től 4107-ig	Bőr gyapjú és szőr nélkül, a 4108 vagy a 4109 vtsz. alá tartozó bőrök kivételével	Az előcserzett bőr újracserzése vagy Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
4109	Lakkbőr és laminált lakkbőr; metalizált bőr	Előállítás a 4104-4107 vtsz. alá tartozó bőrből, feltéve hogy a bőr értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
42. árucsoport	Bőráruk; nyerges és szíjgyártó áruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók, állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével)	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 43. árucsoport	Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk; ex 4302 és 4303 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 4302	Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:
- Tábla, harántvágott és hasonló formák	Az össze nem varrt, cserzett vagy kikészített szőrme színtelenítése vagy festése, valamint szabása és összeállítása
- Más	Előállítás össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
4303	Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru	Előállítás a 4302 vtsz. alá tartozó össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
ex 44. árucsoport	Fa és faipari termékek; faszén, az ex 4403, ex 4407, ex 4408, 4409, ex 4410-ex 4413, ex 4415, ex 4416, 4418 és ex 4421 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 4403	Négy oldalán durván faragott fa	Előállítás gömbfából, kérgezetten is, vagy csupán durván faragva
ex 4407	Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 65 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállítva is	Gyalulás, csiszolás vagy fogazott illesztés
ex 4408	Legfeljebb 6 mm vastagságú lapolt furnérlemez és rétegelt lemez, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt, legfeljebb 6 mm vastag más falemez, gyalulva, csiszolva és fogazott illesztéssel összeállítva is	Lapolás, gyalulás, csiszolás vagy fogazott illesztés
4409	Fa (beleértve az össze nem állított parkett- és szegélylécet parkettához) bármelyik széle vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” alakú összeillesztésre előkészített, félgömbölyítetten vagy hasonlóan formázott) termék, bármelyik szélén vagy felületén gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállított is:
- Csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállított	Csiszolás vagy fogazott illesztés
- Peremezett és mintázott fa	Peremezés vagy mintázás
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 4410-től ex 4413-ig	Peremezett és mintázott fa, beleértve a mintázott padlószegélyléceket és más mintázott táblákat is	Peremezés vagy mintázás
ex 4415	Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag	Előállítás nem méretre vágott fatáblákból
ex 4416	Hordó, kád, dézsa és más kádáripari termék és azok részei, fából	Előállítás hasított dongákból, amelyek korábbi megmunkálása csak a két fő felület fűrészelésére terjedt ki
4418	Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított parkett- tábla, zsindely:
- Ács- és épületasztalos-ipari termék	Valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Üreges fapaneleket és zsindelyt azonban fel lehet használni
- Peremezett és mintázott fa	Peremezés vagy mintázás
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 4421	Gyufaszál; cipész faszeg és facsap	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából, a 4409 vtsz. alá tartozó megmunkált fa kivételével
ex 45. árucsoport	Parafa és parafaáruk; a 4503 vtsz. alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd lejjebb	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
4503	Természetes parafából készült áruk	Előállítás a 4501 vtsz. alá tartozó parafából
46. árucsoport	Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
47. árucsoport	Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; papírhulladék és használt papír vagy karton	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 48. árucsoport	Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; az ex 4811, 4816, 4817, ex 4818, ex 4819, ex 4820 és ex 4823 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 4811	Vonalas, kockás vagy margós papír és karton	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
4816	Karbonpapír, önmásoló papír, másoló vagy átíró más papír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
4817	Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy karbonból készült doboz, tasak, tárca és mappa	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4818	Toalett- (WC) papír	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
ex 4819	Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből	Előállítás, melynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4820	Írótömb	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4823	Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
ex 49. árucsoport	Könyv, újság, kép és más nyomdaipari termék; kézirat, gépírásos szöveg és tervrajz; a 4909 és 4910 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
4909	Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, mindezek illusztrálva, díszítve és borítékkal is	Előállítás a nem a 4909-4911 vtsz. alá tartozó anyagokból
4910	Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is:
- Öröknaptárak vagy nem papírból vagy kartonból készült tartóra helyezhető cserélhető blokkok	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más	Előállítás a 4909 vagy a 4911 vtsz. alá tartozó anyagokból
ex 50. árucsoport	Selyem; az ex 5003, 5004-ex 5006 és 5007 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 5003	Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot és a foszlatott anyagot is), kártolt vagy fésült	A selyemhulladék kártolása vagy fésülése
5004-től ex 5006-ig	Fonal selyemből és selyemhulladékból	Előállítás  [LÁBJEGYZET_59] :kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből, selyemhulladékból,nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5007	Szövet selyemből vagy selyemhulladékból:
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_60]
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_61] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapírból,vagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 475%-át
ex 51. árucsoport	Gyapjú, finom vagy durva állati szőr; lószőr fonal és szövet; az 5106-5110 és 5111-5113 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:
5106-tól 5110-ig	Gyapjú, finom vagy durva állati szőr vagy lószőr fonal	Előállítás  [LÁBJEGYZET_62] :kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből, selyemhulladékból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5111-től 5113-ig	Szövet gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_63]
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_64] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapírból,vagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 475%-át
ex 52. árucsoport	Pamut; az 5204-5207 és 5208-5212 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5204-től 5207-ig	Pamutfonal és cérna	Előállítás  [LÁBJEGYZET_65] :kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből, selyemhulladékból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5208-tól 5212-ig	Pamutszövet
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_66]
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_67] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapírból,vagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 53. árucsoport	Más növényi textilszál; papírfonal és papírszövet; az 5306-5308 és 5309-5311 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5306-tól 5308-ig	Fonal más növényi rostból; papírfonal	Előállítás  [LÁBJEGYZET_68] :kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből, selyemhulladékból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5309-től 5311-ig	Szövet más növényi rostból, szövet papírfonalból
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_69]
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_70] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapírból,vagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5401-től 5406-ig	Fonal, monofil és cérna	Előállítás  [LÁBJEGYZET_71] :kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből, selyemhulladékból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5407-től 5408-ig	Szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból előállított szövet
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_72]
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_73] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapírból,vagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 475%-át
5501-től 5507-ig	Szintetikus vagy mesterséges vágott szál	Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5508-tól 5511-ig	Fonal és varrócérna	Előállítás  [LÁBJEGYZET_74] :kártolt, fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből, selyemhulladékból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5512-től 5516-ig	Szintetikus vagy mesterséges vágott szálból készült szövet
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_75]
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_76] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapírból,vagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 475%-át
ex 56. árucsoport	Vatta, nemez és nemszőtt szövet; különleges fonalak; zsineg, kötél, hajókötél és az ezekből készült áruk, az 5602, 5604, 5605 és az 5606 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás  [LÁBJEGYZET_77] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5602	Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:
- Tűnemez	Előállítás  [LÁBJEGYZET_78] :természetes szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépbőlAzonban:az 5402 vtsz. alá tartozó polipropilén végtelen szálak,az 5303 vagy az 5506 vtsz. alá tartozó polipropilén szálak, vagyaz 5501 vtsz. alá tartozó polipropilén fonókábel,ha az egyágú végtelen szálak és textilszálak minden esetben 9 decitex értéknél kisebbek, azzal a feltétellel használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_79] :természetes szálakból,kazeinből készült szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
5604	Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva:
- Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva	Előállítás nem textilanyaggal bevont gumifonalból és zsinegből
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_80] :nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített természetes szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5605	Fonal fémszálból, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek	Előállítás  [LÁBJEGYZET_81] :természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
5606	Paszományozott fonal az 5404 és 5405 vtsz. alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva, az 5605 vtsz. alá tartozó fémezett fonal és a paszományozott lószőr fonal kivételével; zseníliafonal; hurkolt, bordázott fonal	Előállítás  [LÁBJEGYZET_82] :természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
57. árucsoport	Szőnyegek és más textil padlóborítók:
- Tűnemezből	Előállítás  [LÁBJEGYZET_83] :természetes szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépbőlDe:az 5402 vtsz. alá tartozó polipropilén végtelen szálak, az 5503 vagy az 5506 vtsz. alá tartozó polipropilén szálak, vagyaz 5501 vtsz. alá tartozó polipropilén fonókábel,ha az egyágú végtelen szálak és textilszálak minden esetben 9 decitex értéknél kisebbek, azzal a feltétellel használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más nemezből	Előállítás  [LÁBJEGYZET_84] :nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített természetes szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más textil borítók	Előállítás  [LÁBJEGYZET_85] :kókuszrost fonalból,szintetikus és mesterséges szálakból készült fonalból,természetes szálakból, vagynem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból
ex 58. árucsoport	Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány, hímzés, az 5805 és az 5810 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyre az alábbi szabályok vonatkoznak:
- Gumifonallal kombinált	Előállítás egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_86]
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_87] :természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépbőlvagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 475%-át
5805	Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl: Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel és keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is	Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5810	Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
5901	Szövetek mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez	Előállítás fonalból
5902	Kerékköpeny, kordszövet, magas szakítószilárdságú nylon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkózaműselyem szálból:
- Legfeljebb 90 tömegszázalék textiltartalommal	Előállítás fonalból
- Más	Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5903	Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 5902 vtsz. alá tartozó szövetek kivételével	Előállítás fonalból
5904	Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_88]
5905	Textil falborító:
- Gumival, műanyaggal vagy más anyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve	Előállítás fonalból:
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_89] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépbőlvagyNyomással, amelyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, fényesítés, selymesítés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5906	Gumizott szövet, az 5902 vtsz. alá tartozó kivételével:
- Kötött vagy hurkolt	Előállítás  [LÁBJEGYZET_90] :természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
- Szintetikus fonalból készült más szövetek, 90 tömegszázalékot meghaladó textiltartalommal	Előállítás vegyi anyagokból
- Másféle	Előállítás fonalból
5907	Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió (műtermi) díszletek, vagy hasonlók számára	Előállítás fonalból
5908	Textil alapanyagból szőtt, font vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához és hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnya szövet, impregnálva is:
- Impregnált fehérizzású gázharisnya	Előállítás csőszerűen kötött gázharisnya szövetből
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
5909-től 5911-ig	Ipari célra használt textiláru:
- Nem az 5911 vtsz. alá tartozó nemezből készült fényező korong vagy gyűrű	Előállítás a 6310 vtsz. alá tartozó fonalból vagy hulladékszövetből vagy rongyból
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_91] :kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
60. árucsoport	Kötött és hurkolt kelmék	Előállítás  [LÁBJEGYZET_92] :természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
61. árucsoport	Kötött vagy hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:
- Két vagy több darabból álló, kiszabott vagy eleve adott formára készített kötött vagy hurkolt kelme összevarrása vagy más módon történő összeállítása során nyert termék	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_93] :
- Más	Előállítás  [LÁBJEGYZET_94] természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
ex 62. árucsoport	Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével, az ex 6202, ex 6204, ex 6206, ex 6209, ex 6210, 6213, 6214, ex 6216 és az ex 6217 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_95]
ex 6202ex 6204, ex 6206 és ex 6209	Hímzett női, leányka- és csecsemőruha és csecsemők számára ruházati tartozékok	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_96] vagyElőállítás nem hímzett szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzetlen szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át  [LÁBJEGYZET_97]
ex 6210 ésex 6216	Alumíniumozott poliészter fóliával borított tűzálló szövet felszerelés	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_98] vagyElőállítás borítás nélküli szövetből, feltéve hogy a borítás nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át  [LÁBJEGYZET_99]
6213 és 6214	Zsebkendő, kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonlók:
- Hímzett	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_100] vagyElőállítás nem hímzett szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzetlen szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át  [LÁBJEGYZET_101]
- Más	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_102]
6217	Egyéb konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; ruhák, ruházati kellékek és tartozékok részei, a 6212 vtsz. alá tartozók kivételével
- Hímzett	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_103] vagyElőállítás nem hímzett szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzetlen szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át  [LÁBJEGYZET_104]
- Alumíniumozott poliészter fóliával borított tűzálló szövet felszerelés	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_105] vagyElőállítás borítás nélküli szövetből, feltéve, ha a borítás nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át  [LÁBJEGYZET_106]
- Közbélés gallérhoz és kézelőhöz, kivágva	Előállítás, melynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás fonalból  [LÁBJEGYZET_107]
ex 63. árucsoport	Más készáru textilanyagból; készletek; használt ruha és egyéb használt textiláru; rongy; a 6301-6304, 6305, 6306, ex 6307 és 6308 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
6301-től 6304-ig	Takaró, útitakaró; ágynemű, stb.; függöny stb.; más lakástextília:
- Nemezből, nem szőtt textíliából	Előállítás  [LÁBJEGYZET_108] :természetes szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más:
- - Hímzett	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_109] vagyElőállítás hímzetlen szövetből (a kötött és hurkolt áruk kivételével) feltéve, hogy a hímzetlen szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Más	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_110]
6305	Zsák és zacskó áruk csomagolására	Előállítás  [LÁBJEGYZET_111] :természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített szintetikus vagy mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
6306	Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla, szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlája; kempingcikk:
- Nem szőtt textíliából	Előállítás  [LÁBJEGYZET_112] :természetes szálakbólvagy vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Más	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból  [LÁBJEGYZET_113]
6307	Más készáru, beleértve a szabásmintát is	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6308	Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló hímzett cikkek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben	A készletben lévő minden egyes darab külön-külön is feleljen meg az egyedi darabokra vonatkozó előírásoknak. Nem származó áruk is felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
6401-től 6405-ig	Lábbeli	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, kivéve a 6406 vtsz. alá tartozó olyan összeállításokat, ahol a felsőrészt a belső talpbéléshez vagy más cipőrészhez erősítették
6406	Lábbelirész; kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áru és ezek részei:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 65. árucsoport	Kalap és más fejfedő, valamint ezek részei, a 6503 és 6505 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
6503	Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vtsz. alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is	Előállítás fonalból vagy textilszálból  [LÁBJEGYZET_114]
6505	Kalap és más fejfedő kötött vagy hurkolt kelméből vagy csipkéből, nemezből vagy más textilanyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is; hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is	Előállítás fonalból vagy textilszálból  [LÁBJEGYZET_115]
ex 66. árucsoport	Esernyő, napernyő, sétapálca, botszék, sétabot, ostor, lovaglókorbács és ezek részei; a 6601 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
6601	Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
67. árucsoport	Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok; emberhajból előállított áruk	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 68. árucsoport	Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból vagy hasonló anyagokból készült áruk; az ex 6803, ex 6812 és ex 6814 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 6803	Palakőből vagy agglomerált palából készült áru	Előállítás megmunkált palakőből
ex 6812	Azbesztrostból készült áru; azbesztalapú vagy azbeszt- és magnézium-karbonát-alapú keverék és ezekből készült áru	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6814	Csillámból készült áruk; beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír-, karton- vagy más anyagalátéten is	Előállítás megmunkált csillámból, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is
69. árucsoport	Kerámiai termékek	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 70. árucsoport	Üveg és üvegáruk; a 7006, 7007, 7008, 7009, 7010, 7013 és ex 7019 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7006	A 7003, 7004 vagy a 7005 vtsz. alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, fényezve vagy zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve	Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7007	Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből	Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7008	Többrétegű szigetelőüveg	Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7009	Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is	Előállítás a 7001 vtsz. alá tartozó anyagokból
7010	Üvegballon, üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vtsz. alá tartozikvagyAz üvegáru vágása, feltéve hogy a vágatlan üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7013	Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 vagy a 7018 vtsz. alá tartozók kivételével)	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozikésAz üvegáru vágása, feltéve hogy a vágatlan üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-átvagyA kézzel fúvott üvegáru kézi festése (a szitafestés kivételével), feltéve hogy a kézzel fúvott üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7019	Üvegrostból készült áruk (az üvegfonalból készültek kivételével)	Előállítás:pászmából, előfonatból, fonalból vagy vágott szálból, vagyüveggyapotból
ex 71	Természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő vagy féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áruk; ékszerutánzat; érme; az ex 7102, ex 7103, ex 7104, 7106, ex 7107, 7108, ex 7109, 7110, ex 7111, 7116 és 7117 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 7102, ex 7103 és ex 7104	Megmunkált drágakövek és féldrágakövek (természetes, szintetikus vagy rekonstruált)	Előállítás megmunkálatlan drágakövekből vagy féldrágakövekből
7106, 7108 és 7110	Nemesfémek:
- Megmunkálatlan	Előállítás nem a 7106, 7108 vagy a 7110 vtsz. alá tartozó anyagokbólvagyA 7106, 7108 vagy a 7110 vtsz. alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztásavagyA 7106, 7108 vagy a 7110 vtsz. alá tartozó nemesfémek egymással vagy nem nemesfémmel történő ötvözése
- Félgyártmány vagy por alakban	Előállítás megmunkálatlan nemesfémből
ex 7107ex 7109 és ex 7111	Nemesfémmel plattírozott fém, félgyártmány	Előállítás megmunkálatlan nemesfémmel plattírozott fémből
7116	Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy Féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7117	Ékszerutánzat	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, vagy előállítás nem nemesfémmel bevontvagybefuttatott fémrészből, feltéve hogy az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 72. árucsoport	Vas és acél; a 7207, 7208-7216, 7217, ex 7218, 7219-7222, ex 7223, 7224, 7225-7227, 7228 és 7229 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7207	Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból	Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy a 7205 vtsz. alá tartozó anyagokból
7208-tól 7216-ig	Síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból	Előállítás a 7206 vtsz. alá tartozó ingotból és más elsődleges formákból
7217	Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból	Előállítás a 7207 vtsz. alá tartozó félkész anyagokból
ex 7218, 7219-től 7222-ig	Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból	Előállítás a 7218 vtsz. alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
7223	Huzal rozsdamentes acélból	Előállítás a 7218 vtsz. alá tartozó félkész anyagokból
ex 7224, 7225-7227	Félkész termékek, síkhengerelt termékek, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben, más acélötvözetekből	Előállítás a 7224 vtsz. alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
7228	Rúd más ötvözött acélból; szögvas, idomvas és szelvény más ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból	Előállítás a 7206, 7218 vagy a 7224 vtsz. alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
7229	Huzal más ötvözött acélból	Előállítás a 7224 vtsz. alá tartozó félkész anyagokból
ex 73. árucsoport	Vas- és acéláruk; az ex 7301, 7302, 7304, 7305, 7306, ex 7307, 7308 és ex 7315 vtsz. alá tartozók kivételével; amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 7301	Szádpalló	Előállítás a 7206 vtsz. alá tartozó anyagokból
7302	Vasúti vagy villamos vasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, keresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag	Előállítás a 7206 vtsz. alá tartozó anyagokból
73047305 és 7306	Cső, üreges profil vasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból	Előállítás a 7206, 7207, 7218 vagy a 7224 vtsz. alá tartozó anyagból
ex 7307	Rozsdamentes acélból előállított, több részből álló cső vagy csőszerelvény (ISO No X5 CrNiMo 1712)	A kovácsolt nyersdarab esztergálása, fúrása, feldörzsölése, abba menetvágás, lesorjázása és lefúvatása homokkal, amelynek az értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át
7308	Szerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előregyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termékek vasból vagy acélból	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 7301 vtsz. alá tartozó szögvasat, idomvasat és szelvényt azonban nem szabad felhasználni
ex 7315	Hólánc	Előállítás, amelynek során a 7315 vtsz. alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 74. árucsoport	Réz és ebből készült áruk, a 7401, 7402,7403,7404, és 7405 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7401	Nyersréz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz)	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7402	Finomítatlan réz; rézanód elektrolízises finomításhoz	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7403	Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan:
- Finomított réz	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
- Más elemeket tartalmazó rézötvözet és finomított réz	Előállítás megmunkálatlan finomított rézből vagy hulladékból és törmelékből
7404	Rézhulladék és -törmelék	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
7405	Mesterötvözet	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 75. árucsoport	Nikkel és ebből készült áruk; a 7501-7503 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7501-től 7503-ig	Nikkel kénes kő, nikkel szinteroxid és a nikkelkohászat más közbenső termékei; megmunkálás nélküli nikkel; nikkel hulladék és törmelék	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 76. árucsoport	Alumínium és ebből készült áruk, a 7601, a 7602 és ex 7616 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7601	Megmunkálatlan alumínium	Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból vagy törmelékből hőkezeléses vagy elektromos úton
7602	Alumíniumhulladék és -törmelék	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 7616	Alumíniumból készült áruk, az alumíniumhuzalból készült háló, drótszövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyag (a végtelen szalag is), valamint a terpesztett alumínium kivételével	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Alumínium huzalból készült hálót, drótszövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésfonatot, erősítőszövetet és hasonló anyagokat (a végtelen szalagot is), valamint terpesztett alumíniumot azonban fel lehet használni, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 78. árucsoport	Ólom és ebből készült áruk, a 7801 és 7802 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, melynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7801	Megmunkálatlan ólom:
- Finomított ólom	Előállítás „finomítatlan ólomból” vagy „kohóólomból”
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 7802 vtsz. alá tartozó hulladékot és törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7802	Ólomhulladék és -törmelék	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 79. árucsoport	Cink és ebből készült áruk, a 7901 és a 7902 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7901	Megmunkálatlan cink	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 7902 vtsz. alá tartozó hulladékot és törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7902	Cinkhulladék és -törmelék	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 80. árucsoport	Ón és ebből készült áruk, a 8001, 8002 és a 8007 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8001	Megmunkálatlan ón	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 8002 vtsz. alá tartozó hulladékot és törmeléket azonban nem lehet felhasználni
8002 és 8007	Ónhulladék és -törmelék; más áru ónból	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
81. árucsoport	Más nem nemesfém; cermet és ezekből készült áruk:
- Megmunkálatlan más nem nemesfém; az ezekből készült áruk	Előállítás, amelynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó, az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 82. árucsoport	Szerszámok, kézművesáruk, evőeszközök nem nemesfémből; a 8206, 8207, 8208, ex 8211, 8214 és 8215 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
8206	A 8202-8205 vámtarifaszámok közül két vagy több vtsz. alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos készletben	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a 8202-8205 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 8202-8205 vtsz. alá tartozó szerszámokat fel lehet használni, ha értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
8207	Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is	Előállítás, melynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8208	Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8211	Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kések kivételével	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült késpengét és nyelet azonban fel lehet használni
8214	Másutt nem említett kézművesáru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült nyelet azonban fel lehet használni
8215	Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült nyelet azonban fel lehet használni
ex 83. árucsoport	Másutt nem említett különféle áruk nem nemesfémből; az ex 8306 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 8306	Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 8306 vtsz. alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 84. árucsoport	Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei az ex 8401, 8402, 8403, ex 8404, 8406-8409, 8411, 8412, ex 8413, ex 8414, 8415, 8418, ex 8419, 8420, 8423, 8425-8430, ex 8431, 8439, 8441, 8444-8447, ex 8448, 8452, 8456-8466, 8469-8472, 8480, 8482, 8484 és 8485 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8401	Nukleáris fűtőanyagelem  [LÁBJEGYZET_116] 	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik  [LÁBJEGYZET_117] 	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8402	Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével); túlhevítő vízkazán	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8403 és ex 8404	Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vtsz. alá tartozó kazán kivételével, és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag nem a 8403 vagy nem a 8404 vtsz. alá tartozik	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8406	Gőzturbina (víz- vagy más gőzüzemű)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8407	Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8408	Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8409	Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vtsz. alá tartozó motor alkatrésze	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8411	Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8412	Más erőgép és motor	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8413	Forgó térfogatkiszorításos szivattyú	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8414	Ipari ventilátor, fúvó és ehhez hasonlók	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8415	Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8418	Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8419	Fa-, papíripari rostanyag és karton megmunkálására szolgáló gép	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8420	Kalander vagy más hengerlőgép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8423	Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8425-8428	Emelő, mozgató, be- vagy kirakodó gép	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8431 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8429	Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:
- Úthenger	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8431 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8430	Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8431 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8431	Úthenger alkatrészei	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8439	Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8441	Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír- vagy kartonvágó gépet is	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8444-8447	Az e vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8448	A 8444 és a 8445 vtsz. alá tartozó textilipari gép segédgépei	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8452	Varrógép, a 8440 vtsz. alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; varrógéptű:
- Varrógép (csak zárt öltésű), motor nélkül legfeljebb 16 kg tömegű fejjel, vagy motorral legfeljebb 17 kg tömegű fejjel	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,(a motor nélküli) fej összeállítására felhasznált valamennyi nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét, ésa felhasznált fonalfeszítő, a hurkoló- és a cikcakkszerkezet már származó
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8456-tól 8466-ig	A 8456-8466 vtsz. alá tartozó szerszámgépek, gépek, ezek alkatrészei és tartozékai	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8469-től 8472-ig	Irodagépek (pl. írógép, számológép, automatikus adatfeldolgozó gép, másológép, tűzőgép)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8480	Öntödei formázószekrény fémöntéshez; öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8482	Golyós vagy görgős gördülőcsapágy	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8484	Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8485	Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 85. árucsoport	Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai; a 8501, 8502, ex 8518, 8519-8529, 8535-8537, ex 8541, 8542, 8544-8548 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8501	Elektromotor és elektromos generátor (az áramfejlesztő egység [aggregát] kivételével)	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8503 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8502	Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8501 vagy a 8503 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8518	Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8519	Lemezjátszó, erősítő nélkül is, kazettalejátszó és más hangvisszaadó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül:
- Elektromos lemezjátszó	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésaz összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésaz összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8520	Magnetofon és más hangfelvevő készülék, lejátszó szerkezettel vagy anélkül is	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át ésaz összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8521	Video-felvevő és -lejátszókészülék, videotunerrel egybeépítve is	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésaz összes nem származó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8522	A 8519-8521 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8523	Hang vagy más jel felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8524	Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelet rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és a mesterlemezt is, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével:
- Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8523 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8525	Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és tévéműsor-adókészülék, vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő)	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8526	Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8527	Rádiótelefon-, rádiótávíró- és rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8528	Televízió vevőkészülék (videomonitor vagy video vetítőkészülék is), rádióműsor vevőkészüléket hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magába foglaló is
- Video-felvevő és -lejátszókészülék, videotunerrel egybeépítve	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8529	Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei:
- Kizárólag vagy elsősorban képfelvevő vagy -lejátszó készülék alkatrészei	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8535 és 8536	Elektromos áramkör kapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8538 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8537	Kapcsolótábla, -panel (numerikus vezérlésű is), -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz. alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülék kivételével	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8538 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8541	Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz, a még nem chipekre vágott lapka (wafer) kivételével	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8542	Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 8541 vagy 8542 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8544	Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték, csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva, vagy csatlakozóval felszerelve is	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8545	Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8546	Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8547	Szigetelőszerelvény elektromos gépekhez, készülékekhez vagy berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belsőmenetes foglalat), amelyeket az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vtsz. alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozódarabjai	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8548	Gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8601-től 8607-ig	Vasúti mozdony vagy villamos- motorkocsi, sínhez kötött járművek és alkatrészeik	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8608	Vasúti és villamos vasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés, vasút, villamos vasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8609	Konténer (beleértve a folyadékszállításra alkalmasat is) egy vagy több szállítási módra különlegesen kialakítva és felszerelve	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 87. árucsoport	Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamos vasúti sínhez kötött járművek kivételével; a 8709-8711, ex 8712, 8715 és 8716 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8709	Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az idetartozó jármű alkatrésze	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8710	Harckocsi és más páncélozott harci jármű, motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8711	Motorkerékpár (beleértve a segédmotorkerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi:
- Alternálódugattyús, belső égésű motorral működő:
- - legfeljebb 50 cm3 hengerűrtartalmú	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi nem származó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - 50 cm3-t meghaladó hengerűrtartalmú	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi nem származó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi nem származó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8712	Kerékpár, golyóscsapágy nélkül	Előállítás nem a 8714 vtsz. alá tartozó anyagokból	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8715	Gyermekkocsi és alkatrésze	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8716	Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 88 árucsoport	Légi járművek, űrhajók és ezek részei; az ex 8804 és 8805 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8804	Forgó (rotáló) ejtőernyő	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 8804 vtsz. alá tartozó más anyagokat is	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8805	Légijármű-indító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék és hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
89. árucsoport	Hajó, csónak és más úszószerkezet	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 8906 vtsz. alá tartozó hajótörzset azonban nem lehet felhasználni	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90. árucsoport	Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrésze és tartozéka; a 9001, 9002, 9004, ex 9005, ex 9006, 9007, 9011, ex 9014, 9015-9020 és 9024-9033 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9001	Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel a 8544 vtsz. alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9002	Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9004	Szemüveg, látásjavító, védő- és más szemüveg	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9005	Távcső, látcső (két és egy szemlencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata, csillagászati prizmás távcső és foglalata kivételével	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált, nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9006	Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált, nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét.	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9007	Mozgókép-felvevő (kamera) és vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált, nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét.	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9011	Összetett optikai mikroszkóp, mikrofényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált, nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét.	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9014	Más navigációs eszköz és készülék	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9015	Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9016	Mérleg 5 cg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9017	Rajzoló-, jelölő- vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebben az árucsoportban másutt nem említett kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9018	Orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és a látásvizsgáló készülék:
- Fogorvosi szék beépített fogorvosi készülékkel vagy a fogászatban használt köpőcsészével	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 9018 vtsz. alá tartozó más anyagokat is	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9019	Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozókészülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-, oxigén- és aerosolterápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9020	Más légzőkészülék és gázálarc, a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9024	Keménység-, szakító- és nyomásszilárdság- és rugalmasságvizsgáló gép és készülék vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9025	Fajsúlymérő és hasonló, folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9026	Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy a 9032 vtsz. alá tartozó műszer és készülék kivételével	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9027	Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang-, fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágításiidő-mérő is); mikrotom (metszetkészítő)	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9028	Gáz- folyadék- és áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:
- Alkatrész és tartozék	Előállítás, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9029	Fordulatszámláló, teljesítményszámláló, taxióra, kilométerszámláló, lépésszámláló és más hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy a 9015 vtsz. alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9030	Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék a 9028 vtsz. alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9031	Ebben az árucsoportban másutt nem említett, mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9032	Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9033	A 90. árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 91. árucsoport	Órák és ezek alkatrésze; a 9105 és 9109-9113 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9105	Más óra	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9109	Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésvalamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9110	Komplett „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet	Előállítás, amelynek során:az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, ésa fenti korlátozás mellett, a 9114 vtsz. alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9111	Tok „kisóraszerkezethez” és ennek részei	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9112	Tok órákhoz és hasonló tok az ebbe az árucsoportba tartozó más árukhoz és ezek része	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9113	Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze:
- Nem nemesfémből, nemesfémmel plattírozva vagy lemezelve is	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
92. árucsoport	Zenei eszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
93. árucsoport	Fegyver és lőszer; ezek alkatrésze és tartozéka	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 94. árucsoport	Bútor; ágyfelszerelés, matrac, ágybetét, párna és más párnázott lakberendezési cikk; másutt nem említett lámpa és világítófelszerelés; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előre gyártott épület; a 9401, ex 9403, 9405 és 9406 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 9401 és ex 9403	Fémbútor, legfeljebb 300 g/m2 súlyú kárpitozatlan pamutszövettel	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik vagyElőállítás a 9401 vagy a 9403 vtsz. alá tartozó elkészített pamutszövetből azzal, hogyértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át, ésminden más felhasznált anyag már származó és nem a 9401 vagy nem a 9003 vtsz. alá tartozik
9405	Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9406	Előre gyártott épület	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 95. árucsoport	Játékok, játékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka; a 9503 és 9506 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
9503	Más játék; kicsinyített méretű („méretarányos”) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle)	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 9506	Tornához, atlétikához, más sporthoz (asztalitenisz kivételével) vagy szabadtéri játékokhoz való, ebben az árucsoportban másutt nem említett cikk és felszerelés; uszoda és pancsolómedence	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban golfütőfejekhez szolgáló durván kialakított tömbök használhatók
ex 96. árucsoport	Különböző áruk; az ex 9601, ex 9602, ex 9603, 9605, 9606, 9612, ex 9613 és ex 9614 vtsz. alá tartozók kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak:	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
ex 9601 és ex 9602	Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagokból készült áru	Előállítás az azonos vámtarifaszám alá tartozó „megmunkált” faragásra alkalmas anyagokból
ex 9603	Seprű, kefe és ecset (a nyuszt- vagy mókusszőrből készült seprű, ehhez hasonlók és kefék kivételével), kézi működtetésű, mechanikus padlóseprű motor nélkül, szobafestő párna és henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó	Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9605	Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő-, vagy ruhatisztításhoz	A készletben lévő minden egyes darabnak külön-külön is meg kell felelnie az egyedi darabokra vonatkozó előírásoknak. Nem származó cikkek is felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
9606	Gomb, franciakapocs, patentkapocs, patent, gombtest és ezek részei; nyers gomb	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9612	Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal - lenyomatkészítésre - átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna; dobozzal is, átitatva vagy sem	Előállítás, amelynek során:valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésaz összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 9613	Öngyújtó piezogyújtóval	Előállítás során, amelynek során a 9613 vtsz. alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9614	Pipa vagy pipafej	Előállítás a pipakészítéshez durván kialakított tömbből
97. árucsoport	Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik

III. MELLÉKLET

AZ EUR.1 SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt azon a nyomtatványon kell kiállítani, amelynek mintáját e melléklet tartalmazza. E nyomtatványt azon nyelvek egyikén kell kinyomtatni, amelyeken a megállapodás készült. A bizonyítványokat e nyelvek egyikén és az exportáló ország nemzeti jogszabályainak megfelelően kell kiállítani. Ha a nyomtatványt kézzel töltik ki, akkor azt tollal és nyomtatott betűkkel kell elvégezni.
2. A bizonyítvány mérete 210 × 297 mm; hosszirányban legfeljebb +8 mm vagy -5 mm eltérés megengedett. A felhasznált papírnak fehér írópapírnak kell lennie a meghatározott méretben, nem tartalmazhat mechanikus pépet és súlya legalább 25 g/m2. Nyomtatott zöld guilloche-mintás háttérrel kell rendelkeznie, amely bármilyen mechanikus vagy vegyi eszközökkel végzett hamisítást szemmel láthatóvá tesz.
3. A Közösség tagállamai és Tunézia illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a bizonyítványokat maguk nyomtassák, vagy erre felhatalmazott nyomdákkal állíttassák elő. Ez utóbbi esetben valamennyi bizonyítványnak utalnia kell az ilyen engedélyre. Valamennyi bizonyítványon fel kell tüntetni a nyomda nevét és címét vagy az azonosítására szolgáló jelet. Továbbá a bizonyítványt el kell látni az azonosításra szolgáló, nyomtatott vagy kézzel írt sorszámmal.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY

[KÉP_HELYE]

[KÉP_HELYE]

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM

[KÉP_HELYE]

AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA

[KÉP_HELYE]

IV. MELLÉKLET

A 27. CIKKBEN EMLÍTETT NYILATKOZAT

[KÉP_HELYE]

V. MELLÉKLET

A 22. CIKK (3) BEKEZDÉSÉNEK b) PONTJÁBAN EMLÍTETT BÉLYEGZŐLENYOMAT MINTÁJA

[KÉP_HELYE]

VI. MELLÉKLET

NYILATKOZATMINTA

[KÉP_HELYE]

VII. MELLÉKLET

[KÉP_HELYE]

[KÉP_HELYE]

VIII. MELLÉKLET

AZ 1. CIKKEL KAPCSOLATOS EGYÜTTES NYILATKOZAT

A Felek egyetértenek abban, hogy a jegyzőkönyv 1. cikke e) pontjának rendelkezései nem érintik Tunéziának azon a jogát, hogy részesüljön a különleges és megkülönböztető elbánásban és egyéb eltérést megengedő szabályozásban, amelyeket az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás a fejlődő országoknak nyújt.
A 19. ÉS 33. CIKKRE VONATKOZÓ EGYÜTTES NYILATKOZAT
A Felek egyetértenek abban, hogy magyarázó megjegyzéseket kell meghatározni a jegyzőkönyv 19. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 33. cikkének (1) és (2) bekezdése rendelkezéseihez.
A 39. CIKKRE VONATKOZÓ EGYÜTTES NYILATKOZAT
E jegyzőkönyv 39. cikke rendelkezéseinek végrehajtása érdekében a Közösség kész arra, hogy a megállapodás aláírása után megvizsgáljon a Tunézia részéről érkező, a származási szabályoktól való eltérésekre vonatkozó minden kérést.

5. JEGYZŐKÖNYVa közigazgatási hatóságok közötti kölcsönös vámügyi segítségnyújtásról

1. cikk

Fogalommeghatározások

E jegyzőkönyv alkalmazásában:
a) „vámjogszabályok”: az áruk behozatalát, kivételét, tranzitját és bármely vámeljárás alá vonását szabályozó, a Szerződő Felek területén alkalmazandó törvényi vagy rendeleti rendelkezések, beleértve az érintett Felek által elfogadott tiltó, korlátozó és ellenőrző intézkedéseket is;
b) „megkereső hatóság”: a Szerződő Felek egyike által e célra kijelölt illetékes közigazgatási hatóság, amely vámügyekben segítségnyújtást kér;
c) „megkeresett hatóság”: a Szerződő Felek egyike által erre a célra kijelölt illetékes közigazgatási hatóság, amelyhez a vámügyi segítségnyújtás iránti megkeresés érkezik;
d) „személyes adatok”: egy azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó valamennyi adat.

2. cikk

Hatály

(1) A Szerződő Felek hatáskörükön belül, az e jegyzőkönyvben meghatározott módon és feltételek mellett segítséget nyújtanak egymásnak a vámjogszabálysértések megelőzése, megvizsgálása és felderítése céljából.
(2) A vámügyi segítségnyújtás - e jegyzőkönyv szerint - kiterjed a Szerződő Felek bármely közigazgatási hatóságára, amely hatáskörrel rendelkezik e jegyzőkönyv alkalmazására. Ez nem érinti a kölcsönös bűnügyi jogsegély szabályait. A kölcsönös segítségnyújtás az igazságügyi hatóságok megkeresésére gyakorolt hatáskörben szerzett információkra csak akkor terjed ki, ha e hatóságok hozzájárulásukat adják.

3. cikk

Segítségnyújtás megkeresés alapján

(1) A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság minden vonatkozó információt átad, amely a vámjogszabályok megfelelő alkalmazásának biztosítását lehetővé teszi, különösen az ilyen jogszabályok megsértésére vonatkozóan ismertté vált vagy tervezett cselekményekkel kapcsolatos információkat.
(2) A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság tájékoztatja a megkereső hatóságot arról, hogy a Szerződő Felek valamelyikének területéről kivitt árut megfelelően vitték-e be a másik fél területére, és adott esetben, közli az árukra alkalmazott vámeljárást is.
(3) A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság, saját jogszabályaival összhangban, felügyeletet gyakorol:
a) azon természetes és jogi személyek felett, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy megsértik vagy megsértették a vámjogszabályokat;
b) olyan helyek felett, ahol az áruk tárolása oly módon történik, amely alapján okkal feltételezhető, hogy azokat a másik Szerződő Fél jogszabályaival ellentétes cselekményekhez szándékozták használni;
c) a tudvalevőleg a vámjogszabályokat sértő cselekmények tárgyát képező áruk felett;
d) olyan szállítóeszközök felett, amelyekről okkal feltételezhető, hogy azokat vámjogszabályt sértő cselekmény elkövetéséhez használták, használják vagy használhatják.

4. cikk

Önkéntes segítségnyújtás

A Szerződő Felek - törvényeiknek, jogszabályaiknak és más jogi eszközeiknek megfelelően - segítséget nyújtanak egymásnak, amennyiben ezt a vámjogszabályok megfelelő alkalmazása érdekében szükségesnek tartják, különösen akkor, ha az alábbiakra vonatkozó információ birtokába jutnak:
- olyan cselekmények, amelyek sértik vagy sérthetik a vámjogszabályokat és amelyek a másik Szerződő Fél érdeklődésére számot tarthatnak,
- az ilyen cselekmények megvalósítása során alkalmazott új eszközök és módszerek,
- a tudvalevőleg a vámjogszabályokat sértő cselekmények tárgyát képező áruk,
- olyan természetes vagy jogi személyek, akik tekintetében okkal feltételezhető, hogy a vámjogszabályokat sértő cselekményekben vettek vagy vesznek részt,
- olyan szállítóeszközök, amelyekkel kapcsolatban megalapozott az a feltételezés, hogy azokat a vámjogszabályok megsértésére használták vagy használhatják.

5. cikk

Kézbesítés/Értesítés

A megkereső hatóság megkeresésére a megkeresett hatóság a rá vonatkozó jogszabályoknak megfelelően minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező címzettnek az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó:
- valamennyi iratot kézbesítse,
- bármely határozatról értesítést küldjön.
Ilyen esetben a 6. cikk (3) bekezdését kell alkalmazni.

6. cikk

A segítségnyújtás iránti megkeresés formája és tartalma

(1) Az e jegyzőkönyv szerinti megkereséseket írásban kell elkészíteni. Az ilyen megkeresések teljesítéséhez szükséges okmányokat mellékelni kell a megkereséshez. Amennyiben a helyzet sürgőssége megkívánja, szóbeli megkereséseket is el lehet fogadni, de ezeket írásban haladéktalanul meg kell erősíteni.
(2) Az e cikk (1) bekezdése szerinti megkereséseknek tartalmazniuk kell az alábbi információkat:
a) a megkereső hatóság megnevezése;
b) a kért intézkedés;
c) a megkeresés tárgya és oka;
d) az érintett törvények, jogszabályok és más jogi eszközök;
e) azon természetes vagy jogi személyeknek a lehetőség szerinti minél pontosabb és átfogóbb megjelölése, akik ellen a vizsgálat irányul;
f) a vonatkozó tények és a már végrehajtott vizsgálatok összefoglalása, az 5. cikkben előírt esetek kivételével.
(3) A megkeresést a megkeresett hatóság egyik hivatalos nyelvén vagy egy általa elfogadott nyelven kell benyújtani.
(4) Ha egy megkeresés nem felel meg az alaki követelményeknek, a megkeresés helyesbítését vagy kiegészítését lehet kérni; óvintézkedéseket azonban el lehet rendelni.

7. cikk

A megkeresések teljesítése

(1) A segítségnyújtás iránti megkeresés teljesítése érdekében a megkeresett hatóság, saját hatáskörében és a rendelkezésére álló eszközökkel úgy jár el, mintha saját nevében vagy ugyanezen Szerződő Fél egy másik hatóságának megkeresésére járna el, megadva a már rendelkezésre álló információkat, elvégezve a megfelelő vizsgálatokat vagy intézkedve azok elvégzéséről. E rendelkezést bármely más olyan hatóságra is alkalmazni kell, amelyhez a megkeresett hatóság a megkeresést továbbította, amikor az utóbbi maga nem járhat el.
(2) A segítségnyújtás iránti megkereséseket a megkeresett Szerződő Fél törvényeinek, jogszabályainak és más jogi eszközeinek megfelelően kell teljesíteni.
(3) Az egyik Szerződő Fél kellő felhatalmazással rendelkező tisztviselői - a másik érintett Szerződő Fél egyetértésével és általa meghatározott feltételek mellett - a megkeresett hatóság vagy más annak alárendelt hatóság hivatalaitól megkaphatják azt a vámjogszabályokat sértő vagy esetlegesen sértő cselekményekre vonatkozó tájékoztatást, amely a megkereső hatóság számára e jegyzőkönyv végrehajtásához szükséges.
(4) Az egyik Szerződő Fél tisztviselői, a másik szerződő fél egyetértése esetén, az utóbbi által meghatározott feltételek mellett, jelen lehetnek a másik szerződő fél területén végrehajtott vizsgálatoknál.

8. cikk

Az információnyújtás formája

(1) A megkeresett hatóság okmányok, okmányok hitelesített másolata, jelentések és hasonlók formájában közli a megkereső hatósággal a vizsgálatok eredményét.
(2) Az (1) bekezdésben említett okmányok helyettesíthetők az ugyanezen célra bármilyen formában készített számítógépes információval.

9. cikk

A segítségnyújtási kötelezettség alóli kivételek

(1) A Felek megtagadhatják az e jegyzőkönyvben előírt segítségnyújtást, amennyiben az:
a) sértené Tunézia vagy a Közösség valamely tagállamának szuverenitását, amelytől e jegyzőkönyv alapján a segítségnyújtást kérték; vagy
b) közrendjüket, biztonságukat vagy más alapvető érdekeiket sértené;
c) vámjogszabályoktól eltérő jogszabályokat érintene;
d) ipari, kereskedelmi vagy szakmai titkot sértene.
(2) Amennyiben a megkereső hatóság olyan segítségnyújtásért folyamodik, amelyet megkeresés esetén maga sem tudna teljesíteni, akkor erre a körülményre felhívja a figyelmet megkeresésében. Ilyen esetben a megkeresett hatóság dönt arról, hogy miként válaszol a megkeresésre.
(3) Amennyiben a segítséget nem adják meg vagy elutasítják, úgy az erre vonatkozó döntést és annak okát haladéktalanul közölni kell a megkereső hatósággal.

10. cikk

A bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettség

(1) E jegyzőkönyv alapján bármilyen formában közölt információt bizalmasan kell kezelni. Az információkra vonatkozik a hivatali titoktartási kötelezettség, és azokat az információt fogadó Szerződő Fél hasonló információkra vonatkozó jogszabályai, valamint a Közösség hatóságaira vonatkozó megfelelő rendelkezések szerinti védelem illeti meg.
(2) Személyes adatokat csak akkor lehet közölni, ha a Szerződő Felek jogszabályaiban megállapított, a személyek számára nyújtott védelem szintje egyenértékű. A Szerződő Feleknek legalább az e jegyzőkönyv mellékletében foglalt alapelveken nyugvó védelmi szintet kell biztosítaniuk.

11. cikk

Az információk felhasználása

(1) A rendelkezésre bocsátott információt, ideértve a személyi adatokkal kapcsolatos információkat is, kizárólag e jegyzőkönyv szerinti célokra lehet felhasználni, és azt bármely Szerződő Fél más célokra csak az információt szolgáltató közigazgatási hatóság előzetes írásbeli hozzájárulásával, és adott esetben az e hatóság által megállapított korlátozásokkal használhatja fel. E rendelkezések nem alkalmazhatók, amennyiben az e jegyzőkönyv céljaira rendelkezésre bocsátott információ kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal kapcsolatos tiltott kábítószer-kereskedelem elleni harc céljaira is használható. Ilyen információkat közölni lehet a tiltott kábítószer-kereskedelem elleni harcban közvetlenül érintett más hatóságokkal a 2. cikk keretei között.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem zárják ki az információk felhasználását a vámjogszabályok megsértése miatt később indított bármely bírósági vagy közigazgatási eljárásban. Az információt átadó illetékes hatóságot azonnal tájékoztatni kell az ilyen felhasználásról.
(3) A Szerződő Felek az e jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően megszerzett információkat és a megtekintett okmányokat bizonyítékként felhasználhatják jegyzőkönyveikben, jelentéseikben és vallomásaikban, valamint bírósági eljárásokban és vádemelés céljára.

12. cikk

Szakértők és tanúk

(1) A megkeresett hatóság tisztviselője felhatalmazást kaphat arra, hogy az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozó bírósági vagy közigazgatási eljárásokban - az adott felhatalmazás keretei között - szakértőként vagy tanúként jelenjen meg a másik Szerződő Fél igazságszolgáltatása előtt, és az eljáráshoz szükséges tárgyakat, dokumentumokat vagy azok hitelesített másolatait bemutassa. A megjelenés iránti megkeresésnek pontosan meg kell jelölnie, hogy milyen ügyben, milyen jogcímen és milyen minőségben hallgatják meg a tisztviselőt.
(2) A felhatalmazott tisztviselőt a megkereső hatóság területén hatályban lévő jogszabályok által a megkereső hatóság tisztviselőinek biztosított védelem illeti meg.

13. cikk

A segítségnyújtás költségei

A Szerződő Felek lemondanak az e jegyzőkönyv végrehajtásával kapcsolatosan felmerülő költségek egymás számára történő megtérítésének igényéről, kivéve - adott esetben - olyan szakértők és tanúk, valamint tolmácsok és fordítók költségei esetében, akik nem közszolgálati feladatot látnak el.

14. cikk

Végrehajtás

(1) E jegyzőkönyv végrehajtásával egyrészről Tunézia nemzeti vámhatóságait és másrészről az Európai Közösségek Bizottságának illetékes szervezeti egységeit, és - adott esetben - a tagállamok vámhatóságait bízzák meg. Ezek határoznak a jegyzőkönyv alkalmazásához szükséges valamennyi gyakorlati rendelkezésről és intézkedésről, figyelembe véve az adatvédelem területén érvényes szabályokat. A Társulási Tanácsnak javaslatot tehetnek, a 4. jegyzőkönyv 40. cikke alapján létrehozott Vámegyüttműködési Bizottságon keresztül, e jegyzőkönyv általuk szükségesnek tekintett módosításaira.
(2) A Szerződő Felek konzultálnak egymással, és a későbbiekben folyamatosan tájékoztatják egymást az e jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően elfogadott részletes végrehajtási szabályokról.

15. cikk

A jegyzőkönyv kiegészítő jellege

(1) E jegyzőkönyv kiegészíti és nem akadályozza bármely kölcsönös segítségnyújtási megállapodás alkalmazását, amely az Európai Unió egy vagy több tagállama és Tunézia között került vagy kerülhet megkötésre. Nem zárja ki a szélesebb körű kölcsönös segítségnyújtást sem e megállapodások alapján.
(2) A 11. cikk sérelme nélkül, e megállapodások nem érintik a Bizottság illetékes szervezeti egységei és a tagállamok vámhatóságai között a közösségi érdeket képező bármely vámügyi információ közlését szabályozó közösségi rendelkezéseket.

A jegyzőkönyv melléklete

AZ ADATVÉDELEMRE ALKALMAZANDÓ ALAPELVEK

1. A számítógéppel feldolgozásra kerülő személyes adatokat (adatoknak):
a) tisztességesen és törvényesen kell beszerezni és feldolgozni;
b) világosan látható és törvényes célokra kell őrizni, és nem szabad ezekkel a célokkal összeférhetetlen módon másra használni;
c) megfelelőeknek és nem túlzottaknak kell lenniük azon célok tekintetében, amelyekhez ezeket gyűjtik;
d) pontosaknak kell lenniük, és, adott esetben, naprakész állapotban kell azokat tartani;
e) olyan formában kell őrizni, amely nem teszi lehetővé, hogy az érintett személy nagyobb mértékben legyen azonosítható, mint amely szükséges ahhoz az eljáráshoz, amelyhez az adatokat gyűjtötték.
2. Faji származást, politikai, vallási vagy más meggyőződést felfedő személyes adatok és valamely személy egészségére vagy nemi életére vonatkozó adatok nem kerülhetnek számítógépes feldolgozásra, kivéve ha a nemzeti jog kellő védelmet biztosít. E rendelkezések a büntetőítéletekkel kapcsolatos személyi adatokra is vonatkoznak.
3. Megfelelő biztonsági intézkedéseket kell tenni annak biztosítására, hogy a számítógépes nyilvántartó rendszerekben regisztrált személyes adatok védve legyenek törvénytelen megsemmisítés vagy véletlen elvesztés és jogosulatlan módosítás, felfedés vagy hozzáférés ellen.
4. Mindenkinek jogában áll, hogy:
a) meggyőződjön arról, hogy a vele kapcsolatos személyes adatokat őrzik-e valamilyen számítógépes nyilvántartó rendszerben, megismerje, hogy azokat főleg milyen célokra használják, és megtudja a nyilvántartó rendszerért felelős személy szokásos állandó tartózkodási helyét vagy munkahelyét;
b) ésszerű időközönként és túlzott késedelem vagy költség nélkül bizonyítékot szerezhessen arról, hogy létezik-e olyan számítógépes nyilvántartó rendszer, amely tartalmaz vele kapcsolatos személyes adatokat, és az ilyen adatokról érthető formában tájékoztatást kaphasson;
c) elérhesse, adott esetben, az ilyen adatok helyesbítését vagy törlését, amennyiben azokat az e melléklet (1) és (2) bekezdésében ismertetett alapelveket tartalmazó nemzeti jogszabályok alkalmazásával megállapított rendelkezések megszegésével dolgozták fel;
d) élhessen jogorvoslatokkal, ha semmilyen intézkedés nem történt valamilyen tájékoztatás iránti, vagy adott esetben, a fenti b) és c) bekezdésekben említett tájékoztatás, helyesbítés vagy törlés iránti kérelemre.
5.1. Az e melléklet (1), (2) és (4) bekezdésének rendelkezéseitől való eltérések csak az alábbi esetekben engedhetők meg.
5.2. Megengedhetők eltérések az e melléklet (1), (2) és (4) bekezdésének rendelkezéseitől, ha ezt a szerződő fél jogszabályai előírják, és amennyiben az ilyen eltérés egy demokratikus társadalomban egy szükséges intézkedést képez és a célja:
a) az állambiztonság, közrend vagy valamely állam pénzügyi érdekeinek védelme vagy bűncselekmények megakadályozása;
b) a nyilvántartásban szereplő adatoknak vagy mások jogainak és szabadságának védelme.
5.3. Olyan számítógépes nyilvántartó rendszerek esetében, amelyek statisztikai célokra vagy tudományos kutatásra használt személyes adatokat tartalmaznak, az e melléklet (4) bekezdésének b), c) és d) pontjában említett jogokat törvény korlátozhatja, amennyiben az ilyen felhasználás valószínűleg nem eredményezi a nyilvántartásban szereplő adatok magánjellegének sérelmét.
6. E melléklet egyetlen rendelkezése sem értelmezendő úgy, hogy korlátozza vagy hátrányosan befolyásolja valamelyik szerződő fél azon hatáskörét, hogy szélesebb védelmet biztosítson a nyilvántartásban szereplő adatoknak, mint amelyet e melléklet meghatároz.

ZÁRÓOKMÁNY

A BELGA KIRÁLYSÁG,
A DÁN KIRÁLYSÁG,
A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,
A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,
A SPANYOL KIRÁLYSÁG,
A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,
ÍRORSZÁG,
AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,
A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,
A HOLLAND KIRÁLYSÁG,
AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,
A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,
A FINN KÖZTÁRSASÁG,
A SVÉD KIRÁLYSÁG,
NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,
Az EURÓPAI KÖZÖSSÉGET létrehozó szerződés és az EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉGET létrehozó szerződés Szerződő Felei,
a továbbiakban: a ”tagállamok”, és
az EURÓPAI KÖZÖSSÉG és az EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG, a továbbiakban: a „Közösség”,
meghatalmazottjai,
egyrészről,
és a TUNÉZIAI KÖZTÁRSASÁG, a továbbiakban: „Tunézia”,
másrészről,
akik az egyrészről a Közösség és tagállamai, másrészről Tunézia közötti társulást létrehozó megállapodás aláírása céljából az ezerkilencszázkilencvenötödik év július hónapjának tizenhetedik napján Brüsszelben üléseztek, elfogadták a következő szövegeket:
az euro-mediterrán megállapodás és a következő jegyzőkönyvek:
1. jegyzőkönyv		a Tunéziából származó mezőgazdasági termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról
2. jegyzőkönyv		a Tunéziából származó halászati termékek Közösségbe történő behozatalára alkalmazandó szabályokról
3. jegyzőkönyv		a Közösségből származó mezőgazdasági termékek Tunéziába történő behozatalára alkalmazandó szabályokról
4. jegyzőkönyv		a származó termék fogalmának meghatározásáról és a közigazgatási együttműködés módszereiről
5. jegyzőkönyv		a közigazgatási hatóságok közötti kölcsönös vámügyi segítségnyújtásról
A tagállamok és a Közösség meghatalmazottjai, valamint Tunézia meghatalmazottjai az alábbiakban felsorolt, együttes nyilatkozatokat fogadták el és csatolták ehhez a záróokmányhoz:
Együttes nyilatkozat a megállapodás 5. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 10. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 39. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 42. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 49. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 50. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 64. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 64. cikke (1) bekezdéséhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 65. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a megállapodás 34., 35., 76. és 77. cikkéhez
Együttes nyilatkozat a textiltermékekről
Tunézia meghatalmazottjai tudomásul vették az Európai Közösségnek az alábbiakban említett és az ehhez a záróokmányhoz csatolt nyilatkozatát:
Nyilatkozat a megállapodás 29. cikkéhez
A tagállamok és Közösség meghatalmazottjai tudomásul vették Tunéziának az alábbiakban említett és az ehhez a záróokmányhoz csatolt nyilatkozatát:
Nyilatkozat Tunézia érdekeinek védelméről
Nyilatkozat a megállapodás 69. cikkéhez
Hecho en Bruselas, el diecisiete de julio de mil novecientos noventa y cinco.
Udfædiget i Bruxelles den syttende juli nitten hundrede og fem og halvfems.
Geschehen zu Brüssel am siebzehnten Juli neunzehnhundertfünfundneunzig.
EγινεστιςΒσυξέλλες, στιςδέχαεφτάΙουλίουχίλιαεννιαχόσιαενενήνταπέντε.
Done at Brussels on the seventeenth day of July in the year one thousand nine hundred and ninety-five.
Fait à Bruxelles, le dix-sept julllet mil neuf cent quatre-vingt-quinze.
Fatto a Bruxelles, addì diciassette luglio millenovecentonovantacinque.
Gedaan te Brussel, de zeventiende juli negentienhonderd vijfennegentig.
Feito em Bruxelas, em dezassete de Julho de mil novecentos e noventa e cinco.
Tehty Brysselissä seitsemäntenätoista päivänä heinäkuuta vuonna tuhatyhdeksänsataayhdeksänkymmentäviisi.
Som skedde i Bryssel den sjuttonde juli nittonhundranittiofen.
Pour le Royaume de Belgique
Voor het Koninkrijk België
Für das Knigreich Belgien
Cette signature engage également la Communauté française, la Communauté flamande, la Communauté germanophone, la Région wallonne, la Région flamande et la Région de Bruxelles-Capitale.
Deze hadtekening verbindt eveneens de Vlaamse Gemeenschap, de Franse Gemeenschap, de Duitstalige Gemeenschap, het Vlaamse Gewest, het Waalse Gewest en het Brusselse Hooftstedelijke Gewest.
Diese Unterschrift verbindet zugleich die Deutschsprachige Gemeinschaft, die Flämische Gemeinschaft, die Französische Gemeinschaft, die Wallonische Region, die Flämische Region und die region Brüssel-Hauptstadt.
På Kongeriget Danmarks vegne

EGYÜTTES NYILATKOZATOK

Együttes nyilatkozat a megállapodás 5. cikkéhez
1. A Felek megállapodnak abban, hogy évente legalább egyszer sor kerül miniszteri szintű politikai párbeszédre.
2. A Felek megfontolják, hogy politikai párbeszédet létesítenek az Európai Parlament és Tunézia Képviselőháza között.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 10. cikkéhez
A Felek megállapodnak abban, hogy közösen meghatározzák a megállapodás hatálybalépése előtt a megállapodás 2. mellékletének 2. jegyzékében szereplő termékek tekintetében a Közösségből származó termékekre hatályban lévő behozatali vámban a Tunézia által külön előírt mezőgazdasági alkotóelemet.
Ezen elv a megállapodás 2. mellékletének 3. jegyzékében szereplő termékekre is alkalmazásra kerül az ipari alkotóelem megszüntetésének kezdete előtt.
Amennyiben Tunézia növeli az 1995. január 1-jén hatályban lévő vámokat a fent említett termékek tekintetében a mezőgazdasági alkotóelem miatt, a megnövelt vám 25%-os csökkentését biztosítja a Közösség számára.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 39. cikkéhez
A Felek megállapodnak abban, hogy e megállapodás szerint a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon különösen magában foglalja a szerzői jogot, ideértve a számítógép-programokkal kapcsolatos szerzői jogot és a szomszédos jogokat, kereskedelmi védjegyeket és földrajzi árujelzőket, ideértve az eredetmegjelöléseket is, ipari mintákat és modelleket, szabadalmakat, integrált áramkörök elrendezési terveit (topográfiáit), nyilvánosságra nem hozott információk védelmét és a tisztességtelen verseny elleni védelmet, az 1967. évi stockholmi okmányban az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Egyezmény (Párizsi Unió) 10. cikke a) pontjának megfelelően.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 42. cikkéhez
A Felek újra megerősítik, hogy fontosságot tulajdonítanak a decentralizált együttműködési programoknak a mediterrán térségben, valamint az Európai Közösség és annak partnerei között a tapasztalatcsere és ismeretátadás elősegítésének további eszközeként.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 49. cikkéhez
A Felek elismerik, hogy szükség van Tunézia termelő ágazatának korszerűsítésére, hogy azt jobban hozzá tudja igazítani a nemzetközi és európai gazdaság realitásaihoz.
A Közösség támogatni fogja Tunéziát az ipari ágazatokban egy támogató program végrehajtásában, hogy hasznára fordítsa a szerkezetátalakítást és a korszerűsítést azzal a céllal, hogy megbirkózhasson azon nehézségekkel, amelyek a kereskedelem liberalizálásából és különösen a vámlebontásból származhatnak.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 50. cikkéhez
A Szerződő Felek fontosságot tulajdonítanak a működőtőke Tunéziába történő beáramlása fellendítésének.
Megállapodnak abban, hogy kibővítik Tunézia számára a közösségi beruházásfejlesztési eszközökhöz való hozzáférést a vonatkozó közösségi rendelkezéseknek megfelelően.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 64. cikkéhez
Az egyes tagállamokban alkalmazandó feltételek és eljárások sérelme nélkül a Felek megvizsgálják a valamely tagállam területén törvényesen alkalmazott tunéziai munkavállalóknak, az idénymunkások kivételével, a család-újraegyesítési intézkedések értelmében törvényesen ott tartózkodó házastársa vagy gyermekei valamely tagállam munkaerőpiacához való hozzáférése - addig az időtartamig, amíg a munkavállalónak tartózkodási engedélye van - ügyét.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 64. cikke (1) bekezdéséhez
Tekintettel arra, hogy a munkaerő-felesleg vonatkozásában nincs megkülönböztetés, nem lehet a 64. cikk (1) bekezdésére hivatkozni a tartózkodási engedély meghosszabbításának megszerzéséhez. Valamely tartózkodási engedély megadását, meghosszabbítását vagy elutasítását az egyes tagállamok jogszabályai, valamint a Tunézia és a tagállam között hatályban lévő kétoldalú egyezmények és megállapodások szabályozzák.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 65. cikkéhez
A „családtagok” kifejezést az érintett fogadó ország nemzeti jogszabályaival összhangban kell meghatározni.
Együttes nyilatkozat a megállapodás 34., 35., 76. és 77. cikkéhez
Ha e megállapodás fokozatos végrehajtása során Tunézia súlyos fizetésimérleg-nehézségekkel néz szembe, Tunézia és a Közösség konzultációkat folytathat a legmegfelelőbb módok és eszközök kidolgozása érdekében Tunézia segítésére, hogy az megbirkózzék e nehézségekkel.
Az ilyen konzultációkra a Nemzetközi Valutaalappal együttműködve fog sor kerülni.
Együttes nyilatkozat a textiltermékekről
A Felek megállapodnak abban, hogy a textiltermékekre vonatkozó szabályok egy külön jegyzőkönyv hatálya alá fognak tartozni, amelyet 1995. december 31-ig kell megkötni az 1996-ban hatályban lévő szabályok rendelkezései alapján.
A KÖZÖSSÉG NYILATKOZATA
Nyilatkozat a megállapodás 29. cikkéhez
Ha Tunézia megállapodásokat köt más földközi-tengeri országokkal azzal a céllal, hogy szabadkereskedelmet hozzon létre, a Közösség hajlandó megvizsgálni a más országokkal való kereskedelmében a származás kumulációját.
TUNÉZIA NYILATKOZATAI
Nyilatkozat Tunézia érdekeinek védelméről
Tunézia kéri, hogy vegyék figyelembe az érdekeit, amennyiben bármilyen engedményeket és előnyöket nyújtanak más földközi-tengeri nem tagországnak a Közösség és az ezek között az országok között a jövőben megkötésre kerülő megállapodásokban.
Nyilatkozat a megállapodás 69. cikkéhez
- Figyelembe véve, hogy a család-újraegyesítés a külföldön tartózkodó tunéziai munkavállalók alapvető joga,
- szem előtt tartva, hogy ez a jog kulcsfontosságú tényező a családi egyensúly fenntartásában és az iskolában, valamint a gyermek szociális és foglalkozási integrációjában a siker biztosításában,
- a Tunézia és az Európai Unió bizonyos tagállamai között megkötött kétoldalú megállapodások ellenére,
Tunézia kéri, hogy a család újraegyesítésének kérdése alaposabb megvitatás tárgyát képezze a Közösséggel, amelynek az a célja, hogy megkönnyítse és javítsa a feltételeket a család-újraegyesítéshez.”
3. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti euro-mediterrán megállapodáshoz, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevételéről szóló Jegyzőkönyvet (a továbbiakban: a Jegyzőkönyv) e törvénnyel kihirdeti.
4. § A Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„JEGYZŐKÖNYVaz egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodáshoz, a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Szlovén Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából

A BELGA KIRÁLYSÁG,
A CSEH KÖZTÁRSASÁG,
A DÁN KIRÁLYSÁG,
A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,
AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,
A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,
A SPANYOL KIRÁLYSÁG,
A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,
ÍRORSZÁG,
AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,
A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,
A LETT KÖZTÁRSASÁG,
A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,
A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG,
A MÁLTAI KÖZTÁRSASÁG,
A HOLLAND KIRÁLYSÁG,
AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,
A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,
A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,
A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,
A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,
A FINN KÖZTÁRSASÁG,
A SVÉD KIRÁLYSÁG,
NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,
a továbbiakban: EK-tagállamok, amelyeket az Európai Unió Tanácsa képvisel, és AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG,
a továbbiakban: Közösség, amelyet az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság képvisel, egyrészről, valamint
A TUNÉZIAI KÖZTÁRSASÁG, a továbbiakban: Tunézia másrészről,
MIVEL az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodást, a továbbiakban: euro-mediterrán megállapodás, 1995. július 17-én Brüsszelben aláírták és az 1998. március 1-jén hatályba lépett;
MIVEL a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést 2003. április 16-án Athénban írták alá, és az 2004. május 1-jén hatályba lépett;
MIVEL a 2003-as csatlakozási okmány 6. cikkének (2) bekezdése szerint az új szerződő feleknek az euro-mediterrán megállapodáshoz történő csatlakozásáról e megállapodást kiegészítő jegyzőkönyv megkötésével kell megállapodni;
MIVEL az euro-mediterrán megállapodás 23. cikke (2) bekezdése szerint a Közösség és Tunézia konzultációt folytattak a kölcsönös érdekeik figyelembevételének biztosítása érdekében,
A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás feleivé válnak, és a Közösség más tagállamaihoz hasonló módon, elfogadják és tudomásul veszik az euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz fűzött közös nyilatkozatok, nyilatkozatok és a levélváltások szövegét.

2. cikk

Az Európai Unión belül a közelmúltban végbement intézményi fejlődés figyelembevétele érdekében a felek megállapodnak abban, hogy az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés lejártát követően az euro-mediterrán megállapodásban az Európai Szén- és Acélközösségre utaló rendelkezéseket az Európai Közösségre utaló rendelkezéseknek kell tekinteni, amelyre az Európai Szén- és Acélközösség által szerződésben vállalt valamennyi jog és kötelezettség átszállt.

I. FEJEZET

AZ EURO-MEDITERRÁN MEGÁLLAPODÁS SZÖVEGÉNEK MÓDOSÍTÁSAI, BELEÉRTVE ANNAK MELLÉKLETEIT ÉS JEGYZŐKÖNYVEIT

3. cikk

Mezőgazdasági termékek

1. Az 1. jegyzőkönyv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése helyébe a következő lép:
„(1) A teljes egészében Tunéziában előállított és Tunéziából közvetlenül a Közösségbe szállított 15091010 KN-kód alá tartozó kezeletlen olívaolaj 2001. január 1-jétől nullaszázalékos vámtétellel hozható be a Közösségbe legfeljebb 50 000 tonnáig. Ezt 2004. május 1-jétől évente 700 tonnával kell kiegészíteni.
(2) 2002. január 1-jétől kezdődően négy év alatt ezt a mennyiséget évente 1500 tonnával kell növelni, abból a célból, hogy 2005. január 1-jére az 56 700 tonnás éves mennyiséget elérjék.”
2. Az 1. jegyzőkönyvhez csatolt, a Tunéziából származó mezőgazdasági termékeknek a Közösségbe irányuló behozatalára alkalmazandó megállapodásokról szóló táblázatban, a 150910 KN-kód alá tartozó termékekre vonatkozó engedményről szóló rész helyébe a következők lépnek:
KN-kód	Árumegnevezés	MFN-vám csökkentésének aránya %	Vámkontingens (nettó súly tonnában)	A meglévő vámkontingenseket meghaladó MFN-vám csökkentésének aránya (%)	Külön rendelkezések
150910	Szűz olívaolaj és ennek frakciói	100	50000 + 700	-	3.cikk (2) bekezdése

4. cikk

Származási szabályok

A 4. cikk a következőképpen módosul:
1. A 19. cikk (4) bekezdésének szövege helyébe a következő szöveg lép:
„(4) A visszamenőleges hatállyal kiadott EUR.1 szállítási bizonyítványokra az alábbi megjegyzések valamelyikét kell feltüntetni:
ES		»EXPEDIDO A POSTERIORI«
CS		»VYSTAVENO DODATEČNÍ«
DA		»UDSTEDT EFTERFØLGENDE«
DE		»NACHTRÄGLICH AUSGESTELLT«
ET		»VÄLJA ANTUD TAGANTJÄRELE«
EL		»ΕΚΔΟΘΕΝ ΕΚ ΤΩΝ ΥΣΤΕΡΩΝ«
EN		»ISSUED RETROSPECTIVELY«
FR		»DÉLIVRÉ À POSTERIORI«
IT		»RILASCIATO A POSTERIORI«
LV		»IZSNIEGTS RETROSPEKTÎVI«
LT		»RETROSPEKTYVUSIS IŠDAVIMAS«
HU		»KIADVA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL«
MT		»MAĦRUĠ RETROSPETTIVAMENT«
NL		»AFGEGEVEN A POSTERIORI«
PL		»WYSTAWIONE RETROSPEKTYWNIE«
PT		»EMITIDO A POSTERIORI«
SL		»IZDANO NAKNADNO«
SK		»VYDANÉ DODATOČNE«
FI		»ANNETTU JÄLKIKÄTEEN«
SV		»UTFÄRDAT I EFTERHAND«
AR

[KÉP_HELYE]

”
2. A 20. cikk (2) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„(2) AZ így kiállított másodlaton a következő szavak valamelyikét kell feltüntetni:
ES		»DUPLICADO«
CS		»DUPLIKÁT«
DA		»DUPLIKÁT«
DE		»DUPLIKAT«
ET		»DUPLIKAAT«
EL		»ΑΝΤΙΓΡΑΦΟ«
EN		»DUPLICATE«
FR		»DUPLICATA«
IT		»DUPLICATO«
LV		»DUBLIKÂTS«
LT		»DUBLIKATAS«
HU		»MÁSODLAT«
MT		»DUPLIKAT«
NL		»DUPLICAAT«
PL		»DUPLIKAT«
PT		»SEGUNDA VIA«
SL		»DVOJNIK«
SK		»DUPLIKÁT«
FI		»KAKSOISKAPPALE«
SV		»DUPLIKAT«
AR

[KÉP_HELYE]

”
3. A 22. cikk (4) bekezdésének a helyébe a következő szöveg lép:
„(4) A 3a. cikkben hivatkozott esetekben a következő mondatok egyikét kell az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába illeszteni:
»PROCEDIMIENTO SIMPLIFICADO«, »FORENKLET PROCEDURE«, »VEREINFACHTES VERFAHREN«, »ΑΠΛΟΥΣΤΕΥΜΕΝΗΔΙΑΔΙΚΑΣΙΑ«, »SIMPLIFIED PROCEDURE«, »PROCÉDURE SIMPLIFIÉE«, »PROCEDURA SEMPLIFICATA«, »VEREENVOUDIGDE PROCEDURE«, »PROCEDIMENTO SIMPLIFICADO«, »YKSINKERTAISTETTU MENETTELY«, »FÖRENKLAT FÖRFARANDE«, »ZJEDNODUŠENÝ POSTUP-ČLÁNEK«, »LIHTSUSTATUD TOLLIPROTSEDUUR«, »VIENKĀRÐOTA PROCEDŰRA«, »SUPAPRASTINTA PROCEDŰRA«, »EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS«, »PROCEDURA SIMPLIFIKATA«, »PROCEDURA UPROSZCZONA«, »POENOSTAVLJEN POSTOPEK«, »ZJEDNODUŠENÝ POSTUP«,

[KÉP_HELYE]

”

5. cikk

A társulási bizottság elnöksége

A 82. cikk (3) bekezdésének szövege a következőképpen módosul:
„(3) A társulási bizottság elnöki tisztét az Európai Közösségek Bizottságának képviselője és az Tunéziai Köztársaság kormányának képviselője felváltva látja el.”

II. FEJEZET

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

6. cikk

Származási igazolások és igazgatási együttműködés

(1) Az akár Tunézia, akár egy új tagállam által a közöttük alkalmazott preferenciális megállapodások vagy autonóm eljárások keretében megfelelően kibocsátott származási igazolásokat e jegyzőkönyv szerint az adott országokban elfogadják, feltéve hogy:
a) az ilyen származási igazolások beszerzése az euro-mediterrán megállapodásban megállapított kedvezményes tarifális intézkedések vagy az általános közösségi preferencia-rendszer alapján kedvezményes tarifális elbánást biztosít;
b) a származási igazolást és a fuvarokmányokat legkésőbb a csatlakozás időpontját megelőző napon adták ki;
c) a származási igazolást a csatlakozás időpontjától számított négy hónapos időszakon belül benyújtják a vámhatóságnak.
Amennyiben az árukat Tunéziában vagy valamelyik új tagállamban a csatlakozás időpontját megelőzően jelentették be behozatalra a Tunézia és azon új tagállam között abban az időpontban alkalmazott preferenciális megállapodás vagy autonóm intézkedések alapján, az ilyen megállapodások vagy intézkedések szerint visszamenőleges hatállyal kiállított származási igazolás is elfogadható, feltéve hogy a csatlakozás időpontjától számított négy hónapos időszakon belül benyújtják a vámhatóságnak.
(2) Tunéziának és az új tagállamoknak jogában áll fenntartani azokat az engedélyeket, amelyekkel az „elfogadott exportőr” státust a közöttük alkalmazott preferenciális megállapodások, illetve autonóm intézkedések alapján jóváhagyták, feltéve hogy:
a) ilyen rendelkezés szerepel a Tunézia és a Közösség között, a csatlakozás időpontját megelőzően kötött euro-mediterrán megállapodásban is;
b) az elfogadott exportőr alkalmazza az azon megállapodás értelmében hatályos származási szabályokat.
Ezeket az engedélyeket a csatlakozás időpontját követő legkésőbb egy évvel az euro-mediterrán megállapodás feltételeinek megfelelően kibocsátott új engedélyekkel kell felváltani.
(3) Tunézia, illetve az új tagállamok illetékes vámhatóságai az (1) és (2) bekezdésben említett preferenciális megállapodások, illetve autonóm intézkedések alapján kiadott származási igazolás utólagos ellenőrzésére vonatkozó kérelmeket a szóban forgó származási igazolás kibocsátását követő három évig elfogadják, és ilyet behozatali nyilatkozat alátámasztására a hozzájuk benyújtott származási igazolás elfogadását követő három évig kérhetnek.

7. cikk

Tranzitáruk

(1) Az euro-mediterrán megállapodás rendelkezései alkalmazhatók azokra a Tunéziából valamely új tagállamba, illetve valamely új tagállamból Tunéziába behozott olyan árukra is, amelyek megfelelnek a 4. jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a csatlakozás időpontjában Tunéziában vagy az érintett új tagállamban úton vannak, vagy ideiglenes raktározáson, vámraktáron vagy vámszabad területen találhatók.
(2) Ilyen esetekben preferenciális elbánás biztosítható, amennyiben az exportáló ország vámhatóságai által visszamenőleges hatállyal kibocsátott származási igazolást a csatlakozás időpontját követő négy hónapon belül benyújtják az importáló ország vámhatóságaihoz.

III. FEJEZET

Általános és záró rendelkezések

8. cikk

Tunézia vállalja, hogy a Közösség e bővítésével kapcsolatosan nem nyújt be igényt, kérelmet, illetve beterjesztést, és nem módosít vagy von vissza engedményt a GATT XXIV.6. és XXVIII. cikke értelmében.

9. cikk

2004-re a kezeletlen olívaolaj jelenlegi behozatali vámkontingensének volumennövekedését az alapvolumenek arányában kell kiszámítani, a 12. cikk (2) bekezdésében jelzett időpontot megelőzően eltelt időszak figyelembevételével.

10. cikk

Ez a jegyzőkönyv az euro-mediterrán megállapodás elválaszthatatlan részét képezi. E jegyzőkönyvnek a mellékletei a jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezik.

11. cikk

(1) Ezt a jegyzőkönyvet az Európai Közösség, a tagállamok nevében az Európai Unió Tanácsa és a Tunéziai Köztársaság saját eljárásainak megfelelően jóváhagyja.
(2) A felek értesítik egymást az (1) bekezdésben említett megfelelő eljárások végrehajtásáról. A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsának Főtitkárságán kell letétbe helyezni.

12. cikk

(1) Ez a jegyzőkönyv az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének időpontját követő első hónap első napján lép hatályba.
(2) Ezt a jegyzőkönyvet 2004. május 1-jétől kell alkalmazni.

13. cikk

Ez a jegyzőkönyv két-két eredeti példányban készült német, angol, dán, észt, spanyol, finn, francia, görög, magyar, olasz, lett, litván, máltai, holland, lengyel, portugál, szlovák, szlovén, svéd, cseh és arab nyelven, amely szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

14. cikk

Az euro-mediterrán megállapodás szövege, beleértve az annak elválaszthatatlan részét képező mellékleteket és jegyzőkönyveket, valamint a csatolt záróokmány és nyilatkozatok cseh, észt, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, szlovák és szlovén nyelven is elkészültek, amelyek ugyanúgy hitelesek, mint az eredeti szövegek.
A társulási tanács jóváhagyja ezeket a szövegeket.
Hecho en Luxemburgo, el treinta y uno de mayo del dos mil cinco.
V Lucemburku dne třicátého prvního května dva tisíce pět.
Udfærdiget i Luxembourg den enogtredivte maj to tusind og fem.
Geschehen zu Luxemburg am einunddreißigsten Mai zweitausendfünf.
Kahe tuhande viienda aasta maikuu kolmekümne esimesel päeval Luxembourgis.
’Εγινε στo Λουξεμβούργο, στις τριανταμία Μαΐου δύο χιλιάδες πέντε.
Done at Luxembourg on the thirty-first day of May in the year two thousand and five.
Fait à Luxembourg, le trente-et-un mai deux mille cinq.
Fatto a Lussembourgo, addi’ trentuno maggio duemilacinque.
Luksemburgâ, divtűkstoð piektâ gada trîsdesmit pirmajâ maijâ.
Priimta du tűkstanèiai penktø metø geguþës trisdeðimt pirmà dienà Liuksemburge.
Kelt Luxembourgban, a kettőezer ötödik év május harmincegyedik napján.
Magħmul fil-Lussemburgu, fil-wieħed u tletin jum ta’ Mejju tas-sena elfejn u ħamsa.
Gedaan te Luxemburg, de eenendertigste mei tweeduizend vijf.
Sporządzono w Luksemburgu dnia trzydziestego pierwszego maja roku dwutysięcznego piątego.
Feito em Luxemburgo, em trinta e um de Maio de dois mil e cinco.
V Luxembourgu, enaintridesetega maja leta dva tisoč pet.
V Luxemburgu dňa tridsiateho prvého mája dvetisíc päť.
Tehty Luxemburgissa kolmantenakymmenentenäensimmäisenä päivänä toukokuuta vuonna kaksituhattaviisi.
Som skedde i Luxemburg den trettioförsta maj tjugohundrafem.”
5. § (1) E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2011. február 28-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] Azon termékek, amelyekhez Tunézia négy évig fenntartja az 1995. január 1-jén érvényes vámok szintjét a táblázatban látható vámkontingenseken belül, a 10. cikk (3) bekezdésének első albekezdésével összhangban. A 10. cikk (3) bekezdésének második albekezdésével összhangban, a 10. cikk (4) bekezdésének alapján a vámok ipari alkotóelemének megszüntetése során azoknak a termékeknek tekintetében alkalmazandó vámok szintje, amelyekre vonatkozóan el kell törölni a vámkontingenseket, nem lehet magasabb, mint az 1995. január 1-jén hatályban lévő vámok szintje.

[LÁBJEGYZET_3] Az ezen alszám alatti bejegyzés a Közösség illetékes hatóságai által megállapított feltételektől függ.

[LÁBJEGYZET_4] Amikor már hatályba lépnek a burgonya behozatalára vonatkozó közösségi szabályok, ezen időszak meghosszabbodik április 15-ig, és a kontingenst meghaladó mennyiségekre alkalmazandó vámtétel 50 % lesz.

[LÁBJEGYZET_5] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_6] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_7] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_8] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_9] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_10] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_11] A csökkentési arány csak az értékvámra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_12] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_13] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_14] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_15] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_16] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_17] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_18] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_19] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_20] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_21] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_22] Ezen egyezmény csak a magok és növények eladásával foglalkozó irányelveknek megfelelő magokra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_23] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_24] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_25] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_26] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_27] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_28] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_29] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_30] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_31] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_32] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_33] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_34] A vámkontingens közös a gyümölcskeverékekre vonatkozó hat vámtarifaszámhoz.

[LÁBJEGYZET_35] Az ex 16041311, ex 16041319 és ex 16042050 alszámhoz a közös 100 tonnás közösségi vámkontingens keretén belül.

[LÁBJEGYZET_36] Az ex 16041311, ex 16041319 és ex 16042050 alszámhoz a közös 100 tonnás közösségi vámkontingens keretén belül.

[LÁBJEGYZET_37] Az ex 16041311, ex 16041319 és ex 16042050 alszámhoz a közös 100 tonnás közösségi vámkontingens keretén belül.

[LÁBJEGYZET_38] A 8000 tonnás számérték mind a négy alszámra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_39] A Tunézia által a hatályban lévő csatlakozási intézkedések értelmében a WTO keretén belül megnyitott vámkontingenshez tartozó importált mennyiségek levonásra kerülnek a kedvezményes vámkontingensből.

[LÁBJEGYZET_40] A Tunézia által a hatályban lévő csatlakozási intézkedések értelmében a WTO keretén belül megnyitott vámkontingenshez tartozó importált mennyiségek levonásra kerülnek a kedvezményes vámkontingensből.

[LÁBJEGYZET_41] A Tunézia által a hatályban lévő csatlakozási intézkedések értelmében a WTO keretén belül megnyitott vámkontingenshez tartozó importált mennyiségek levonásra kerülnek a kedvezményes vámkontingensből.

[LÁBJEGYZET_42] A 9700 tonnás számérték mind a három alszámra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_43] Július 1-jétől február végéig.

[LÁBJEGYZET_44] Július 1-jétől február végéig.

[LÁBJEGYZET_45] Lásd a Kombinált Nómenklatúra 27. árucsoportjához tartozó 4. b) kiegészítő magyarázó megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_46] Lásd az I. melléklet 7. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_47] Lásd az I. melléklet 7. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_48] Lásd az I. melléklet 7. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_49] Lásd az I. melléklet 7. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_50] Lásd az I. melléklet 7. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_51] A 32. árucsoporthoz fűzött 3. megjegyzés szerint ezen anyagok: azon színezőanyagokon alapuló készítmények, amelyek bármely anyag festésénél vagy színező készítmények előállításánál vagy azok alkotóelemeiként is használatosak, feltéve ha a 32. árucsoportba más vámtarifaszám alá nem sorolták be ezeket.

[LÁBJEGYZET_52] A vámtarifaszám alá tartozó, pontosvesszővel elválasztott anyagok alkotják a „csoport”-ot.

[LÁBJEGYZET_53] Lásd az I. melléklet 7. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_54] Ha a termékek mind a 3901-3906 vámtarifaszám, mind a 3907-3911 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból készültek, e korlátozás csak a termékben súlyánál fogva domináns anyagcsoportra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_55] Ha a termékek mind a 3901-3906 vámtarifaszám, mind a 3907-3911 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból készültek, e korlátozás csak a termékben súlyánál fogva domináns anyagcsoportra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_56] Ha a termékek mind a 3901-3906 vámtarifaszám, mind a 3907-3911 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból készültek, e korlátozás csak a termékben súlyánál fogva domináns anyagcsoportra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_57] Ha a termékek mind a 3901-3906 vámtarifaszám, mind a 3907-3911 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból készültek, e korlátozás csak a termékben súlyánál fogva domináns anyagcsoportra vonatkozik.

[LÁBJEGYZET_58] A következő fóliák tekintendők nagymértékben átlátszónak: olyan fóliák, amelyeknek az optikai tompítása - az ASTM-D 1003-16-os Gardner Hazemeter-féle módszernek megfelelően mérve (azaz Haze-tényezője) - kisebb mint 2%.

[LÁBJEGYZET_59] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_60] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_61] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_62] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_63] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_64] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_65] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_66] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_67] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_68] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_69] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_70] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_71] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_72] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_73] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_74] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_75] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_76] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_77] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_78] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_79] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_80] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_81] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_82] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_83] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_84] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_85] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_86] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_87] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_88] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_89] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_90] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_91] Lásd az 5. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_92] Lásd az 5. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_93] Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_94] Lásd az 5. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_95] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél. Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_96] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_97] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_98] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_99] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_100] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél. Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_101] Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_102] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél. Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_103] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_104] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_105] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_106] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_107] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_108] Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_109] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél. Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_110] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél. Lásd a 6. bevezető megjegyzést.

[LÁBJEGYZET_111] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_112] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_113] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_114] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_115] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd az 5. megjegyzésnél.

[LÁBJEGYZET_116] E szabály 1998. december 31-ig alkalmazandó.

[LÁBJEGYZET_117] E szabály 1998. december 31-ig alkalmazandó.