2011. évi CXXXIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

A 2010 májusában hivatalba lépett nemzeti ügyek kormánya azzal szembesült, hogy az előző - Bajnai Gordon által vezetett - szocialista kormány költségvetésében hamis adatok szerepelnek. A költségvetési törvényben leírt főbb számok ugyanis egyáltalán nem feleltek meg a valóságnak: a 3,8%-os hiány valójában a 7%-ot is meghaladta volna. A nemzeti ügyek kormányának rendkívüli gazdasági intézkedéseket kellett meghoznia annak érdekében, hogy hazánk elkerülje az adósságválságot és a saját lábára álljon. Az első és a második gazdasági akciótervvel, a bankadó, a válságadó kivetésével, valamint költségvetési zárolásokkal, államigazgatási fizetési plafon bevezetésével sikerült stabilizálni a költségvetést és megteremteni a gazdasági növekedés feltételeit.
Az Országgyűlés az Alkotmány 19. § (3) bekezdés d) pontjában, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény végrehajtásáról, az országgyűlési képviselők 2010. évi választása kampányának költségvetési támogatásáról szóló 3/2010. (II. 18.) OGY határozat és a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 21/2010. (II. 26.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

1. A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtását - a 4-7. §-okban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül -
a) 13 168 448,1 millió forint bevétellel,
b) 14 057 922,6 millió forint kiadással és
c) 889 474,5 millió forint hiánnyal
hagyja jóvá.
2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
3. § Az Országgyűlés a központi alrendszer mérlegét a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.

2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi alrendszer deviza- és forintadósság-állományából 2010-ben az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 1 384 548,8 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket,
b) 330 541,3 millió forint összegben fizetett vissza deviza államkötvényeket,
c) 37 607,8 millió forint összegben fizetett vissza devizahiteleket.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2010-ben
a) 717 004,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,
b) 102 111,4 millió forint összegben forinthiteleket vett fel külföldi hitelezőktől,
c) 18 712,3 millió forint összegben devizahitelt vett fel külföldi hitelezőktől.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2010-ben a 4. § szerinti visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján
a) 1 042 052,0 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,
b) 386 197,2 millió forint összegű deviza államkötvényt értékesített,
c) 324 448,7 millió forint összegben devizabetétet használt fel.
7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter - a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 143 450,7 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített és 142 750,2 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.

II. FEJEZET

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

8. § (1) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2010. december 31-én 207,7 millió forint, amelyből 45,9 millió forint a kölcsön típusú, 161,8 millió forint a járadék címén előírt követelés.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2010. évi XCVIII. törvény 15. § (1) bekezdése szerint 2009. december 31-én ilyen címen fennállt 492,3 millió forint követelés 2010. év során a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség miatt 284,6 millió forinttal csökkentette a követelésállományt.
9. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109. § (8) bekezdésének felhatalmazása szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) - az állami vagyonért felelős miniszter döntése alapján - 2010. év folyamán 18 770,7 millió forint összegű tulajdonosi kölcsönt nyújtott állami tulajdonú gazdasági társaságok részére.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az MNV Zrt. 2010. évben 40 053,6 millió forint összeg ellenében 96,5% mértékű állami tulajdonrészt szerzett a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt.-ben. A tulajdonrész megszerzése érdekében az MNV Zrt. 26 000,0 millió forint összegű pénzforgalommal járó kifizetést teljesített, valamint 9389,0 millió forint összegű tulajdonosi kölcsön nyújtásból származó tőke- és kamatkövetelés, továbbá 4664,6 millió forint összegű vételár-előleg megfizetésből eredő követelés beszámításával pénzforgalommal nem járó nem pénzbeli hozzájárulást teljesített.
(3) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2010. évben 478,9 millió forint bruttó forgalmi értékű ingyenes vagyonátruházásról történt döntés, amelyből a Költségvetési Törvény 8. § (7) bekezdése szerinti ingyenes vagyonátruházás 435,0 millió forint volt.
10. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2011. december 31-éig
a) a központi költségvetés a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék megtérítése jogcímén 2,4 millió forintot, a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 54,4 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára térítsen meg,
b) a központi költségvetés közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 99,2 millió forintot az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) részére a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára térítsen meg.
11. § (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) a 13. § c) pontjában megállapított 3687,2 millió forint összegű hiányát az Ny. Alap KESZ hitelállományából 2011. december 30-i hatállyal elengedi.
(2) Az Országgyűlés az E. Alapnak a 15. § c) pontjában megállapított 91 699,0 millió forint összegű hiányát az E. Alap KESZ hitelállományából 2011. december 30-i hatállyal elengedi.
12. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (2) bekezdés f) pontja alapján 1221,5 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú technikai számla javára 2011. december 31-éig térítsen meg.

III. FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

3. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

13. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2010. évi költségvetésének végrehajtását
a) 2 914 566,5 millió forint bevételi főösszeggel,
b) 2 918 253,7 millió forint kiadási főösszeggel,
c) 3687,2 millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
14. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap
a) 2010. évi működési előirányzat-maradványa 3469,7 millió forint, amelyből 748,7 millió forint a kormányhivatalokba integrált regionális nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek maradványa, 228,9 millió forint a Költségvetési Törvény 23. § (2) bekezdése alapján engedélyezett túlteljesülés maradványa,
b) 2010. évi működési kiadásai 1066,4 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

4. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

15. § Az Országgyűlés az E. Alap 2010. évi költségvetésének végrehajtását
a) 1 384 992,2 millió forint bevételi főösszeggel,
b) 1 476 691,2 millió forint kiadási főösszeggel,
c) 91 699,0 millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
16. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap
a) 2010. évi működési előirányzat-maradványa 3681,6 millió forint, amelyből az előző évi maradvány összege 15,0 millió forint,
b) 2010. évi működési kiadásai 3487,8 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

5. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

17. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény
a) 23. § (2) bekezdése alapján az évközi nyugellátás emelésével, valamint a nyugdíjak korrekciós célú emelésével összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél az engedélyezett 390,7 millió forint túlteljesülésből 2010. évben 161,8 millió forint,
b) 23. § (3) bekezdése, illetve a 28. § (1)-(2) bekezdése alapján
ba) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 207,8 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 999,7 millió forint, egyszeri segélyre 581,0 millió forint,
bb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 42,2 millió forint, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 10,9 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 18,6 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 27,9 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportnál 945,6 millió forint
felhasználása történt meg.
18. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2010. évi XCVIII. törvény 17. §-ában és 19. §-ában előírt megtérítési kötelezettségek teljesítése megtörtént.

IV. FEJEZET

6. A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

19. § (1) Az Országgyűlés a Svájci-Magyar Együttműködési Program forrásaira vonatkozó, a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 65. § (1) bekezdése alapján tett 2010. évi kötelezettségvállalást 11 983,1 millió forint összegben hagyja jóvá.
(2) Az Országgyűlés az Új Magyarország Fejlesztési Terv, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, valamint az Európai Halászati Alapból finanszírozott halászati támogatások forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 65. § (2)-(5) bekezdései alapján tett 2010. évi kötelezettségvállalást a 12. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.
20. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 13 782,6 millió forint összegben igényeltek - a Kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel - normatív hozzájárulásokat, normatív kötött felhasználású támogatásokat, a megyei önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadót, jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatást. A helyi önkormányzatok együttesen 12 147,6 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról, valamint a Költségvetési Törvény 44. § (4) bekezdése szerinti intézményátadás következtében 67,0 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá a Költségvetési Törvény 44. § (3) bekezdése szerinti intézményátvétel miatt ugyanezen előirányzataik 10,3 millió forinttal megnövekedtek.
(2) A normatív hozzájárulások és a normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 3. melléklet tartalmazza.
(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak
a) a visszafizetési kötelezettsége 2210,2 millió forint,
b) a központi költségvetésből 5368,0 millió forint kiegészítés jár, azaz
c) az a) és b) pontban foglaltak alapján, elszámolási egyenlegként a 2010. év után 3157,8 millió forint hozzájárulás és támogatás jár
az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után a normatív hozzájárulásokból, a normatív kötött felhasználású támogatásokból megillető, valamint a megyei önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján a személyi jövedelemadó-részesedésből megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözeteinek az Áht. 64. § (7) bekezdése szerinti elszámolása alapján.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó normatív hozzájárulásokat és normatív kötött felhasználású támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. § (4) bekezdése szerint 74,0 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli.
21. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások után ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei - az Áht. 64/A. § (8) bekezdésének megfelelően - az Áht. 64. § (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 672,9 millió forint,
b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1911,4 millió forint.
(2) A Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6.5. pontja szerinti 18,3 millió forint igénybevételi kamatot fizetnek azon helyi önkormányzatok, amelyeknél az év végi elszámolás során az iparűzési adóerő-képesség jövedelemkülönbség mérséklésre gyakorolt hatásával való 2010. július 31-ei elszámolás módosításra került és emiatt, vagy a Kincstár területi szervei Áht. 64/D. §-a szerinti felülvizsgálati eljárása eredményeként visszafizetési kötelezettség keletkezett.
(3) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen az Áht. 64/B. § (1) bekezdése alapján
a) a központosított előirányzatok jogcímen 351,9 millió forint,
b) a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása jogcímen 9,0 millió forint,
c) a 2010. május-júniusi rendkívüli időjárásban megsemmisült lakóingatlanok helyreállításának támogatása jogcímen 9,7 millió forint,
d) egyéb központi támogatások jogcímen 5,9 millió forint,
e) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) települési önkormányzatok támogatása jogcímen 429,9 millió forint, továbbá
f) a 2009. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 1183,7 millió forint
lemondási és visszafizetési kötelezettségük keletkezett.
(4) Az Áht. 64/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat fizetési kötelezettség 2011. március 26. napjától keletkezett.
(5) Amennyiben a (4) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a 10032000-01031496-00000000 „Kincstár Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034073-00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbeszedési” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. § (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
(6) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok saját elszámolásuk alapján az (1) bekezdés b) pontja, a (3) bekezdés a) pontja, valamint a 20. § (3) bekezdés b) pontja szerinti tételek összesített egyenlegeként 6960,8 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak, amely összeg átutalásáról a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelkezett.
22. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 4. melléklet tartalmazza. Ehhez kapcsolódóan
a) az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását az 5. melléklet,
b) a települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 6. melléklet
részletezi.
(2) A helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 7. melléklet tartalmazza.
(3) A helyi önkormányzatok
a) címzett és céltámogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 8. melléklet,
b) vis maior tartalék támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 9. melléklet,
c) leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 10. melléklet,
d) fejlesztési feladatai támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 11. melléklet
részletezi.
23. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 9497,1 millió forint egyszeri - a 2010. évi önkormányzati közoktatási támogatás mértékét kompenzáló - közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport előirányzata terhére 2011 decemberében.
(2) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat 2174,7 millió forint egyszeri - a 2010. évi önkormányzati, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi támogatás mértékét kompenzáló - szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 19. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzata terhére 2011 decemberében.
(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 15. cím, 5. alcím, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcím-csoport előirányzatának emelésével 2011. évben 96 931,8 ezer forint pótlólagos támogatásra jogosultak.
(4) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat a 2006. és 2007. évi önkormányzati közoktatási támogatás mértékét kompenzáló, a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény 10. § (1) bekezdésének, valamint a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2008. évi LXXVIII. törvény 11. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján biztosított egyszeri közoktatási kiegészítő támogatás összegén túl, azzal azonos jogcímen további 928,8 millió forint illeti meg a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport előirányzata terhére 2011 decemberében.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

24. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban
Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országgyűlés Hivatala
1						Országgyűlés hivatali szervei			16 441,3			18 166,5
1						Működési költségvetés		460,0			968,5
1						Személyi juttatások	9 480,4			9 753,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 331,9			2 408,2
3						Dologi kiadások	3 425,5			4 070,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				37,2
2						Felhalmozási költségvetés					22,1
1						Intézményi beruházási kiadások	413,5			950,5
2						Felújítás	1 250,0			1 658,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
3						Kölcsönök				11,0	11,0
2						Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára			682,7			710,2
1						Működési költségvetés		5,0			100,5
1						Személyi juttatások	418,0			425,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	103,9			104,5
3						Dologi kiadások	153,1			255,0
2						Felhalmozási költségvetés					14,6
1						Intézményi beruházási kiadások	12,7			126,9
3						Kölcsönök					7,5
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Nemzetközi tagdíjak			22,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	22,0
4						A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma			100,8			77,0
1						Működési költségvetés					5,4
3						Dologi kiadások	18,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	82,0			23,2
5						Az Európai Unió magyarországi képviselői váltásával kapcsolatos kiadások
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				26,7
6						Képviselőtestület váltásával kapcsolatos kiadások			3 000,0			1 486,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 939,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	490,5
3						Dologi kiadások	150,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	285,0
2						Felújítás	135,0
10						Megszűnő Költségvetési Tanács Titkársága maradványának átvezetése
1						Működési költségvetés					461,2
2						Felhalmozási költségvetés					139,7
1-4. cím összesen:	20 711,8	465,0	20 246,8	19 850,3	1 730,5	20 440,3
5						Közbeszerzések Tanácsa
1						Közbeszerzések Tanácsa			158,3			183,7
1						Működési költségvetés		1 649,6			4 115,7
1						Személyi juttatások	676,6			597,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	189,8			153,5
3						Dologi kiadások	896,8			1 703,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	33,5			58,4
2						Felújítás	11,2			2,1
3						Kölcsönök				3,4	3,4
5. cím összesen:	1 807,9	1 649,6	158,3	2 518,3	4 119,1	183,7
6						Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása	110,0			109,9
7						Pártok támogatása
1						Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1						Magyar Szocialista Párt	908,0			655,8
2						FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség	740,9			870,1
5						Kereszténydemokrata Néppárt	215,1			213,5
6						Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt	-39,1			222,2
7						Lehet más a politika	-21,8			123,6
2						Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4						MIÉP - Jobbik a harmadik út	37,9			15,8
5						SzDSz - A magyar liberális párt	261,1			108,8
6						Magyar Demokrata Fórum	223,8			116,1
8						Pártalapítványok támogatása
1						Táncsics Mihály Alapítvány	545,0			402,4
2						Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány	465,5			538,6
3						Antall József Alapítvány	66,0			47,1
4						Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány	88,2			44,1
5						Barankovics István Alapítvány	71,2			70,3
7						Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítvány	25,0			12,5
8						Ökopolisz Alapítvány				40,2
6-8. cím összesen:	3 696,8			3 591,0
9						Az ORTT prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai				34,4
10						Magyar Rádió támogatása
1						Magyar Rádió Zrt. műsorterjesztési költségeire	6 101,0			4 620,9
2						Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására	1 000,0			1 000,0
11						Magyar Televízió támogatása
1						Magyar Televízió Zrt. műsorterjesztési költségeire	7 803,4			7 611,8
12						Duna Televízió támogatása
1						Duna Televízió Zrt. műsorterjesztési költségeire	2 034,4			1 998,0
13						Média közalapítványok támogatása
1						Magyar Televízió Közalapítvány támogatása				300,0
2						Hungária Televízió Közalapítvány támogatása	2 345,5			2 345,5
14						Magyar Távirati Iroda Zrt. támogatása
1						Közszolgálati feladatokra	2 580,0			2 580,0
2						A határon túli magyar sajtó hírellátására	80,0			80,0
3						A 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások időszakában történő tájékoztatási többletfeladatokra	110,0			98,0
6						Szerkesztőségi rendszer fejlesztése és elnöki stratégiai elképzelések	160,0			160,0
15						Üzemben tartási díj pótlása	24 936,7			24 936,7
9-15. cím összesen:	47 151,0			45 765,3
16						Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat	37,5			37,5
2						Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata	36,5			36,5
3						Országos Horvát Önkormányzat	92,4			92,4
4						Magyarországi Németek Országos Önkormányzata	181,4			181,4
5						Magyarországi Románok Országos Önkormányzata	52,9			52,9
6						Országos Cigány Önkormányzat	235,3			235,3
7						Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat	36,5			36,5
8						Országos Örmény Önkormányzat	36,5			36,5
9						Országos Szlovák Önkormányzat	93,2			93,2
10						Országos Szlovén Önkormányzat	41,6			41,6
11						Szerb Országos Önkormányzat	49,6			49,6
12						Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat	29,8			29,8
13						Ukrán Országos Önkormányzat	29,8			29,8
17						Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	19,2			19,2
2						Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	12,5			12,5
3						Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	51,5			51,5
1						Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai				2,1
4						Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	73,2			73,2
5						Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	17,2			17,2
6						Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	78,6			78,6
7						Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	14,6			14,6
8						Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	7,0			7,0
9						Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	105,8			105,8
10						Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	16,9			16,9
11						Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	32,2			32,2
12						Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	7,8			7,8
13						Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	8,0			8,0
16-17. cím összesen:	1 397,5			1 399,6
19						Költségvetési Tanács
1						Költségvetési Tanács Titkársága			900,0			900,9
1						Működési költségvetés					3,0
1						Személyi juttatások	459,0			374,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	123,0			88,6
3						Dologi kiadások	255,0			245,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				461,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	63,0			117,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				139,7
19. cím összesen:	900,0		900,0	1 426,9	3,0	900,9
20						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Működési költségvetés		10 101,0			11 295,7
1						Személyi juttatások	5 037,6			4 882,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 443,9			1 279,5
3						Dologi kiadások	2 701,6			2 329,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	479,6			821,2
2						Felhalmozási költségvetés		3,6			13,8
1						Intézményi beruházási kiadások	540,9			294,0
2						Felújítás	1,0
3						Kölcsönök	50,0	150,0		64,6	117,4
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						Intézményi működési tartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4 633,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				728,3
20. cím összesen:	10 254,6	10 254,6		15 032,7	11 426,9
21						Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1						Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság						30,0
1						Működési költségvetés					14 624,1
1						Személyi juttatások				1 626,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok				430,5
3						Dologi kiadások				8 496,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,8
2						Felhalmozási költségvetés					1 076,2
1						Intézményi beruházási kiadások				460,2
2						Felújítás				19,6
3						Kölcsönök				1,5	1,5
21. cím összesen:				11 076,2	15 701,8	30,0
Összesen:	85 919,6	12 369,2	21 305,1	100 660,3	32 981,3	21 554,9

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Köztársasági Elnöki Hivatal			1 493,1			1 830,8
1						Működési költségvetés					1,0
1						Személyi juttatások	575,7			722,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	157,8			114,9
3						Dologi kiadások	337,5			454,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	417,1			216,0
2						Felújítás	3,0			0,1
3						Kölcsönök	2,0
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Állami kitüntetések			282,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	239,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,2
3						Dologi kiadások	42,5
3						Fejezeti tartalék	27,2		27,2			27,2
Összesen:	1 802,4		1 802,4	1 508,1	1,1	1 858,0

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Alkotmánybíróság			1 330,0			1 336,0
1						Működési költségvetés					3,4
1						Személyi juttatások	863,4			788,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	234,6			208,4
3						Dologi kiadások	230,5			373,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások				61,8
2						Felújítás	1,5			6,0
3						Kölcsönök				0,6	0,9
Összesen:	1 330,0		1 330,0	1 438,3	4,4	1 336,0

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országgyűlési Biztosok Hivatala			1 584,9			1 634,2
1						Működési költségvetés					6,4
1						Személyi juttatások	1 013,9			992,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	280,7			263,7
3						Dologi kiadások	259,0			306,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	31,3			19,9
3						Kölcsönök				2,4	2,4
Összesen:	1 584,9		1 584,9	1 584,9	8,8	1 634,2

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Állami Számvevőszék			6 611,2			6 631,5
1						Működési költségvetés		18,0			7,6
1						Személyi juttatások	4 459,1			4 099,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 144,3			1 081,6
3						Dologi kiadások	941,5			911,5
2						Felhalmozási költségvetés		2,0
1						Intézményi beruházási kiadások	72,6			139,8
2						Felújítás	13,7			37,6
3						Kölcsönök				1,6	1,6
Összesen:	6 631,2	20,0	6 611,2	6 271,7	9,2	6 631,5

VI. BÍRÓSÁGOK

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Bíróságok			63 016,0			65 770,0
1						Működési költségvetés		5 526,6			5 982,1
1						Személyi juttatások	46 474,8			44 557,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11 376,4			11 493,7
3						Dologi kiadások	10 246,2			13 682,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
2						Felhalmozási költségvetés					883,2
1						Intézményi beruházási kiadások	245,2			1 329,1
2						Felújítás	200,0			293,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				50,0
4						Kormányzati beruházás				1 290,1
3						Kölcsönök				61,9	62,1
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai			943,6			172,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				188,2
4						Kormányzati beruházás	943,6
4						Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1						Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások			4,3			4,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	4,3			4,3
6						Kincstári számlavezetési díj kiadásai			0,3			0,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,3			0,2
7						Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása			116,0			24,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					3,8
1						Intézményi beruházási kiadások	66,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				60,1
8						Fővárosi és Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék kezelése			735,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	423,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	114,3
3						Dologi kiadások	197,4
9						Új Magyarország Fejlesztési Terv programjai
1						Tudásalapú igazságszolgáltatás-fejlesztés - Magyarországi bírák és igazságügyi alkalmazottak képzése és integrált tudásbázis kialakítása
1						Működési költségvetés					52,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				52,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,0
16						Fejezeti tartalék	100,0		100,0
Összesen:	70 442,3	5 526,6	64 915,7	73 069,4	6 985,1	65 971,8

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Ügyészségek			28 393,0			28 602,5
1						Működési költségvetés		40,0			201,4
1						Személyi juttatások	19 179,0			19 149,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 012,0			5 029,4
3						Dologi kiadások	3 076,0			3 734,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			11,0
2						Felhalmozási költségvetés		5,0			103,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 121,0			1 423,4
2						Felújítás	30,0			33,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15,0			15,0
3						Kölcsönök	39,0	39,0		47,5	47,5
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Nemzetközi szervezetekben való részvétellel kapcsolatos kötelezettségek			1,3			1,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,3			1,5
3						EU tagságból eredő feladatok			24,0			34,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0			18,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,5			4,7
3						Dologi kiadások	12,5			11,3
4						Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				28,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			0,8
Összesen:	28 532,3	84,0	28 448,3	29 508,3	351,9	28 668,5

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI ÉS ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						A települési önkormányzatot megillető, a településre kimutatott személyi jövedelemadó	135 888,4			135 888,4
2						A megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-részesedése	5 633,4			5 624,2
3						A települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódásának mérséklése	96 504,2			99 908,2
4						Normatív hozzájárulások
1						Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai	22 845,9			22 845,8
2						Körzeti igazgatás	7 625,7			7 625,7
3						Körjegyzőség működése	4 099,2			4 093,7
4						Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási, sport- és kulturális feladatai	5 383,6			5 383,6
5						Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok	799,2			799,2
6						Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása	129,9			130,7
7						A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai	4 923,5			4 923,5
8						Üdülőhelyi feladatok	4 993,3			5 021,4
9						Területi gyermekvédelmi szakszolgálat működtetése	1 211,7			1 211,7
10						Pénzbeli szociális juttatások	69 391,6			69 391,6
11						Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai	37 745,6			37 624,0
12						Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások	52 273,6			52 040,9
13						Közoktatási hozzájárulások	373 584,6			371 778,3
5						Központosított előirányzatok	124 073,0			126 053,7
6						A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások	11 650,0			10 741,7
7						Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása	11 885,4			11 885,4
8						Normatív, kötött felhasználású támogatások
1						Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz	3 470,1			3 516,0
2						Egyes szociális feladatok támogatása	113 741,4			172 782,2
3						A többcélú kistérségi társulások támogatása	29 459,2			29 747,4
4						A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása	35 069,1			35 069,1
10						Címzett és céltámogatások	950,0			657,3
11						Vis maior tartalék	1 100,0			4 793,9
12						Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatása	10 000,0			6 271,4
13						Siklósi vár felújítása				100,0
14						A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása				4 614,6
15						A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása				8 480,2
16						Fővárosi közösségi közlekedés kiegészítő támogatása				10 000,0
17						Üdülőhelyi feladatok kiegészítő támogatása				999,9
18						2010. május-júniusi rendkívüli időjárásban megsemmisült lakóingatlanok helyreállításának támogatása				1 807,5
19						Fővárosi közösségi közlekedés rendkívüli támogatása				7 500,0
20						Várpalota és térsége támogatása				75,4
Összesen:	1 164 431,6			1 259 386,6

X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása			8 853,1			10 639,8
1						Működési költségvetés		21,0			1 073,6
1						Személyi juttatások	6 500,3			7 248,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 635,9			1 690,0
3						Dologi kiadások	734,4			1 483,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			189,1
2						Felhalmozási költségvetés					15,0
1						Intézményi beruházási kiadások				67,4
2						Felújítás				21,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				32,6
3						Kölcsönök	3,0	3,0		5,2	51,3
2						Magyar Szabadalmi Hivatal						15,1
1						Működési költségvetés		3 459,0			3 503,8
1						Személyi juttatások	1 352,8			1 337,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	345,3			346,0
3						Dologi kiadások	1 390,2			1 774,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	172,4			94,2
2						Felhalmozási költségvetés					32,8
1						Intézményi beruházási kiadások	192,3			238,0
2						Felújítás	6,0			15,7
3						Kölcsönök				4,0	4,0
3						Egyenlő Bánásmód Hatóság			198,5			216,9
1						Működési költségvetés		3,0			99,5
1						Személyi juttatások	117,1			142,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	31,6			37,2
3						Dologi kiadások	51,7			136,1
2						Felhalmozási költségvetés					1,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1,1			3,6
4						Kormányzati Személyügyi, Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ			656,8			694,8
1						Működési költségvetés		100,0			590,0
1						Személyi juttatások	461,7			484,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	111,3			122,7
3						Dologi kiadások	157,8			494,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				39,5
2						Felhalmozási költségvetés					309,2
1						Intézményi beruházási kiadások	26,0			374,4
2						Felújítás				10,7
5						Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal			17 356,4			35 889,4
1						Működési költségvetés		18 894,2			13 265,7
1						Személyi juttatások	2 688,4			2 456,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	726,4			614,2
3						Dologi kiadások	32 056,7			42 733,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			5 599,9
2						Felhalmozási költségvetés					1 618,6
1						Intézményi beruházási kiadások	614,5			3 442,2
2						Felújítás	156,6			3,4
3						Kölcsönök	5,0				0,1
6						Igazságügyi szakértői és kutató intézetek			1 510,7			1 506,8
1						Működési költségvetés		850,0			1 901,9
1						Személyi juttatások	1 376,5			1 366,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	376,5			363,5
3						Dologi kiadások	507,7			1 046,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0			148,8
3						Kölcsönök				2,4	1,0
7						Szülőföld Alap Iroda						1,5
1						Működési költségvetés		158,4			218,5
1						Személyi juttatások	81,0			105,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	24,5			25,0
3						Dologi kiadások	52,9			63,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				11,6
8						Megyei Közigazgatási Hivatalok			7 166,7			7 772,9
1						Működési költségvetés		529,6			1 100,1
1						Személyi juttatások	5 190,4			5 304,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 362,4			1 362,5
3						Dologi kiadások	1 128,9			1 475,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				708,4
2						Felhalmozási költségvetés					121,7
1						Intézményi beruházási kiadások	9,9			171,5
2						Felújítás	4,7			28,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				270,9
3						Kölcsönök				9,6	9,6
9						ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet			286,9			312,2
1						Működési költségvetés		70,0			70,8
1						Személyi juttatások	220,0			220,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	60,1			59,2
3						Dologi kiadások	76,8			90,0
10						Balassi Intézet			4 290,6			4 779,1
1						Működési költségvetés		760,0			1 058,7
1						Személyi juttatások	2 354,8			2 033,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	516,6			551,0
3						Dologi kiadások	1 398,1			2 551,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	492,9			417,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	171,0			219,2
6						Kamatfizetések				0,5
2						Felhalmozási költségvetés					25,2
1						Intézményi beruházási kiadások	117,2			117,0
2						Felújítás				19,3
4						Kormányzati beruházás				11,2
11						Igazságügyi Hivatal			4 930,9			5 003,0
1						Működési költségvetés					189,2
1						Személyi juttatások	3 257,4			3 269,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	826,6			841,2
3						Dologi kiadások	819,1			1 083,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			2,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	24,8			5,2
3						Kölcsönök				1,7	52,8
12						Regionális képző központok			279,6			322,4
1						Működési költségvetés		4 356,0			6 263,3
1						Személyi juttatások	1 604,0			1 728,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	431,8			419,1
3						Dologi kiadások	2 599,8			4 583,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				34,6
2						Felhalmozási költségvetés		149,0			151,7
1						Intézményi beruházási kiadások	147,0			177,7
2						Felújítás	2,0			3,3
3						Kölcsönök				0,7	0,7
13						Wekerle Sándor Alapkezelő			910,3			1 898,6
1						Működési költségvetés		1 385,0			4 085,4
1						Személyi juttatások	1 017,2			1 175,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	301,8			292,0
3						Dologi kiadások	265,1			1 152,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	687,5			3 857,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,7
1						Intézményi beruházási kiadások	23,7			39,0
15						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Központilag kezelt fejezeti feladatok			302,8			166,9
1						Működési költségvetés					302,5
1						Személyi juttatások	241,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,9
3						Dologi kiadások	12,2			36,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				313,8
2						Felhalmozási költségvetés					40,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,4
3						Kölcsönök				2,4	2,4
2						Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				143,5
3						Afganisztáni tartományi újjáépítési segélyprogram kiadásainak támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,3
4						„Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia monitoringja és kapcsolódó feladatok támogatása			80,0			27,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	19,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,8
3						Dologi kiadások	16,5			12,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,6			50,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,9
5						Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				125,0
6						Szabályozási és monitoring feladatok támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				88,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,9
7						Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása			653,8			290,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	14,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,6
3						Dologi kiadások	636,2			352,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				105,6
8						Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások			395,6			40,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,9
3						Dologi kiadások	370,7			320,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,7
9						Közszolgálati és közigazgatási minőségfejlesztési feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				20,1
13						Kormányzati személyügyi feladatok támogatása			15,0			17,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	12,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,9
3						Dologi kiadások				88,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				84,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,4
14						A helyi közbiztonság javításában résztvevők támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,0
16						EXPO 2010 Világkiállításon való részvétel előkészítése			2 439,0			2 144,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	70,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,1
3						Dologi kiadások	2 348,9			2 020,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,3
17						A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás			120,0			207,3
1						Működési költségvetés					1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			205,3
18						Jogi segítségnyújtás			85,0			232,5
1						Működési költségvetés					8,4
3						Dologi kiadások	85,0			240,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
24						Kormányzati igazgatással kapcsolatos feladatok támogatása			377,7			19,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	140,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,0
3						Dologi kiadások	203,7			4,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,0
25						Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása			300,0			226,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,4
3						Dologi kiadások	7,3			7,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	275,3			117,6
2						Felhalmozási költségvetés					20,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				156,4
26						Központi informatikai kötelezettségek finanszírozása			140,5			132,2
1						Működési költségvetés					6,2
3						Dologi kiadások	140,5			136,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				22,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				70,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				23,9
27						Nemzetközi kötelezettségek teljesítése			51,4			40,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	51,4			69,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
29						Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása			1 616,3			1 403,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	850,0			2 528,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	766,3			1 057,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,4
30						Uniós projektek támogatása						24,1
33						Ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások						11,1
34						ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása						8,3
35						A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegíti programok támogatása						18,4
36						Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása						254,3
37						Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása						15,5
38						2011-es soros elnökséggel kapcsolatos kiadások finanszírozása						59,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
40						A Megyei Közigazgatási Hivatalok megszűnésével kapcsolatos feladatok
1						Működési költségvetés					672,6
2						Felhalmozási költségvetés					281,7
3						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1						Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány			69,0			69,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	69,0			61,5
2						Tom Lantos Alapítvány támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 451,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				548,1
3						Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása			370,1			370,1
1						Működési költségvetés					50,0
3						Dologi kiadások	0,3			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	369,8			419,9
10						Egyéb civil és non-profit szervezetek támogatása			158,0			63,0
1						Működési költségvetés					34,4
3						Dologi kiadások				117,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	158,0			135,4
11						Társadalmi szervezetek és segítők támogatása			18,0			11,7
1						Működési költségvetés					2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,0			9,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
12						Magyarországi Cigányokért Közalapítvány			315,0			315,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	315,0			549,8
13						Civil szervezetek, kapcsolódó feladatok támogatása			161,0			120,1
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	27,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,6
3						Dologi kiadások	24,4			9,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	101,0			90,6
14						Nemzeti Civil Alapprogram			7 000,0			6 768,4
1						Működési költségvetés					165,8
3						Dologi kiadások	560,0			436,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 440,0			8 784,4
15						Rádió C			35,0			35,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			18,0
16						Rajkó Művészeti Együttes			35,0			35,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			35,0
17						100 Tagú Cigányzenekar			35,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			30,0
18						Első Roma Tájház			30,0			27,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0
19						Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás						36,0
4						Határon túli magyarok programjainak támogatása
1						Határon túli magyarok oktatási programjainak támogatása			1 203,0			1 202,5
1						Működési költségvetés					2,8
1						Személyi juttatások	34,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,0
3						Dologi kiadások	101,0			18,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	967,0			1 225,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	92,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				25,0
2						Kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása			3 475,3			5 308,7
1						Működési költségvetés					3,7
1						Személyi juttatások	37,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	250,0			8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 178,3			4 918,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				39,8
3						Nemzetpolitikai tevékenység támogatása			2 207,1			2 312,6
1						Működési költségvetés					15,4
1						Személyi juttatások	26,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	13,1			21,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 161,0			2 269,5
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				172,3
4						A magyar-magyar kapcsolattartás és az együttműködést szolgáló intézmények erősítése			662,4			259,4
1						Működési költségvetés					39,6
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	662,4			460,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				119,8
5						Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. Tőkeemelése
2						Felhalmozási költségvetés					250,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				250,0
5						Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1						Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények			652,0			652,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	652,0			649,4
2						Hittanoktatás			3 008,0			3 008,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 008,0			2 990,8
3						Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése			8 212,5			8 212,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8 212,5			8 208,5
4						Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék			10 046,2			10 061,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10 046,2			10 061,9
5						Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka			1 555,0			1 555,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 555,0			1 530,0
6						Egyházi oktatási és kulturális célú támogatás			45,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			44,1
7						Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				580,0
14						Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja			1 000,0			325,3
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások	60,0			29,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				115,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	940,0			597,0
15						Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása			100,0			91,2
1						Működési költségvetés					2,0
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	22,0			12,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,8			43,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,1
16						Cigányság lakáskörülményeinek javítása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				100,0
18						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése
1						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása			545,0			193,7
1						Működési költségvetés		5,0
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,1
3						Dologi kiadások	134,0			16,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	394,9			547,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,3
24						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény alkalmazása
1						Működési költségvetés		113,0			24,4
3						Dologi kiadások	13,0			18,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			39,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,1
25						Roma Oktatási Alap			85,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	85,0
27						A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve			86,3			86,3
1						Működési költségvetés		86,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	172,6			86,3
30						Kincstári tranzakciós díj elszámolása			36,2			12,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	36,2			20,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,6
31						A 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások lebonyolítása			10 850,0			152,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	115,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	31,3
3						Dologi kiadások	3 762,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 750,0			100,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 190,0
32						Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása			90,0			56,6
1						Működési költségvetés					10,0
1						Személyi juttatások	26,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,1
3						Dologi kiadások	11,6			13,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			24,9
33						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	409,9		409,9			158,9
35						Operatív Programok keretében megvalósuló projektek
5						Elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakítása ÁROP-2007/122
1						Működési költségvetés					37,5
3						Dologi kiadások				37,5
7						Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban ÁROP-2008/2.2.5.
1						Működési költségvetés					84,4
3						Dologi kiadások				84,4
8						E-Közigazgatási Tudásportál ÁROP 2007/1.2.3
1						Működési költségvetés					34,9
3						Dologi kiadások				34,9
37						Országgyűlési képviselő-választás kampányának támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
1-15. cím összesen:	136 455,1	30 942,5	105 512,6	166 440,1	37 912,4	115 968,5
16						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal			1 303,7			1 142,3
1						Működési költségvetés		3,0			6,7
1						Személyi juttatások	864,7			607,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	221,0			156,6
3						Dologi kiadások	221,0			450,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások				6,6
16. cím összesen:	1 306,7	3,0	1 303,7	1 225,7	6,8	1 142,3
17						Központosított bevételek
1						Cégnyilvántartás bevételei		1 500,0			1 181,4
18						Szülőföld Alap támogatása
1						Adomány-kiegészítés	6,0			6,0
2						Eseti támogatás	594,0			594,0
19						Tartalékok
1						Költségvetés általános tartaléka	153 504,7
2						Céltartalékok
1						Különféle kifizetések	33 000,0
3						Stabilitási tartalék	98 600,0
20						Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése	2 500,0			4 080,1
21						Települési és területi kisebbségi önkormányzatok támogatása	1 520,0			1 561,0
17-21. cím összesen:	289 724,7	1 500,0		6 241,1	1 181,4
Összesen:	427 486,5	32 445,5	106 816,3	173 906,9	39 100,6	117 110,8

XI. MINISZTERELNÖKSÉG

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Miniszterelnökség						62,1
1						Működési költségvetés					14,0
1						Személyi juttatások				46,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok				10,4
3						Dologi kiadások				1,0
Összesen:				57,5	14,0	62,1

XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása			7 002,2			7 935,9
1						Működési költségvetés		27,9			1 158,8
1						Személyi juttatások	4 629,4			4 847,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 081,4			1 229,5
3						Dologi kiadások	1 087,9			2 575,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	174,0			211,7
2						Felhalmozási költségvetés		6,0			271,5
1						Intézményi beruházási kiadások	63,4			810,0
2						Felújítás				10,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
4						Kormányzati beruházás				18,4
3						Kölcsönök	5,0	5,0		24,2	24,1
2						Szakigazgatási intézmények
1						Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal			15 324,5			16 468,2
1						Működési költségvetés		13 558,0			22 031,7
1						Személyi juttatások	18 204,1			19 143,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 306,7			5 080,4
3						Dologi kiadások	5 371,7			11 677,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 898,6
2						Felhalmozási költségvetés					1 687,0
1						Intézményi beruházási kiadások				1 500,3
2						Felújítás				44,0
3						Kölcsönök				22,2	22,2
2						Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal			139,7			153,3
1						Működési költségvetés					76,8
1						Személyi juttatások	64,4			87,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,1			22,0
3						Dologi kiadások	48,4			69,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	9,8			2,0
3						Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet						799,2
1						Működési költségvetés		21 083,0			25 566,5
1						Személyi juttatások	10 614,5			11 770,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 396,7			2 936,1
3						Dologi kiadások	7 074,7			10 902,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 244,8
2						Felhalmozási költségvetés		2,9			928,0
1						Intézményi beruházási kiadások				1 262,6
2						Felújítás				20,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				92,7
3						Kölcsönök				7,6	7,6
4						Állami Ménesgazdaság			162,9			199,9
1						Működési költségvetés		116,0			169,6
1						Személyi juttatások	74,8			95,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,6			23,9
3						Dologi kiadások	190,7			235,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
2						Felhalmozási költségvetés		7,2			5,5
1						Intézményi beruházási kiadások				6,9
2						Felújítás				2,1
5						Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal			9 947,5			12 101,5
1						Működési költségvetés		31,0			8 742,7
1						Személyi juttatások	4 500,6			6 704,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 195,6			1 600,9
3						Dologi kiadások	1 635,7			6 117,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 468,7			5 970,3
2						Felhalmozási költségvetés					791,4
1						Intézményi beruházási kiadások	177,9			1 226,6
2						Felújítás				0,9
6						Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei			4 009,0			4 535,1
1						Működési költségvetés		1 503,9			4 699,3
1						Személyi juttatások	3 202,8			3 673,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	895,8			957,3
3						Dologi kiadások	1 564,4			3 941,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				16,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				163,9
2						Felhalmozási költségvetés		150,1			513,7
1						Intézményi beruházási kiadások				248,2
2						Felújítás				228,5
3						Kölcsönök				0,9	1,3
7						Közművelődési intézmények			498,1			550,9
1						Működési költségvetés		107,0			125,4
1						Személyi juttatások	336,5			308,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	91,4			77,4
3						Dologi kiadások	177,2			227,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások				3,2
2						Felújítás				11,4
4						Kormányzati beruházás				17,0
8						Agrárkutató intézetek			1 924,3			2 346,4
1						Működési költségvetés		1 669,8			2 453,7
1						Személyi juttatások	2 188,2			1 925,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	635,5			506,3
3						Dologi kiadások	838,1			2 274,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,5
2						Felhalmozási költségvetés		67,7			330,6
1						Intézményi beruházási kiadások				353,3
2						Felújítás				160,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,1
4						Kormányzati beruházás				5,4
3						Kölcsönök				4,4	4,3
9						Agrármarketing-Centrum			171,7			938,2
1						Működési költségvetés		11,0			786,9
1						Személyi juttatások	117,6			128,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	31,7			33,4
3						Dologi kiadások	33,4			960,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				123,7
10						Génmegőrzési Intézmények						52,4
1						Működési költségvetés					52,8
1						Személyi juttatások				17,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok				4,3
3						Dologi kiadások				20,0
2						Felhalmozási költségvetés					3,1
1						Intézményi beruházási kiadások				6,1
12						Országos Meteorológiai Szolgálat			744,6			835,6
1						Működési költségvetés		987,0			1 184,4
1						Személyi juttatások	781,6			833,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	231,2			210,0
3						Dologi kiadások	669,4			800,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,4			20,4
2						Felhalmozási költségvetés		11,0			3,4
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0			88,7
2						Felújítás	20,0			20,0
3						Kölcsönök	3,0	3,0		2,5	2,5
13						Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság			848,0			1 000,9
1						Működési költségvetés		39,4			1 575,5
1						Személyi juttatások	360,2			552,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	92,3			142,8
3						Dologi kiadások	434,9			1 845,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				109,2
2						Felhalmozási költségvetés					8 106,0
1						Intézményi beruházási kiadások				7 034,6
2						Felújítás				20,0
4						Kormányzati beruházás				1 010,7
14						Nemzeti park igazgatóságok			2 449,6			3 192,3
1						Működési költségvetés		2 030,9			6 136,1
1						Személyi juttatások	2 336,8			2 963,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	668,6			766,4
3						Dologi kiadások	1 400,4			4 057,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				204,7
2						Felhalmozási költségvetés					2 768,5
1						Intézményi beruházási kiadások	9,1			3 364,7
2						Felújítás	65,6			99,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,4
4						Kormányzati beruházás				1,5
3						Kölcsönök				3,9	2,1
15						Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek			5 269,9			5 631,8
1						Működési költségvetés		3 833,5			4 963,1
1						Személyi juttatások	5 195,2			5 900,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 452,5			1 528,3
3						Dologi kiadások	2 217,1			2 627,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,6
2						Felhalmozási költségvetés					30,5
1						Intézményi beruházási kiadások	238,6			219,8
2						Felújítás				26,4
3						Kölcsönök				72,4	14,9
16						Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok			11 595,4			30 772,2
1						Működési költségvetés		2 423,0			5 367,5
1						Személyi juttatások	8 786,9			12 941,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 351,8			3 190,1
3						Dologi kiadások	2 756,5			16 378,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				37,5
2						Felhalmozási költségvetés					8 210,6
1						Intézményi beruházási kiadások	123,2			8 063,8
2						Felújítás				133,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
4						Kormányzati beruházás				776,8
3						Kölcsönök				11,4	12,3
17						Nemzeti Földalapkezelő Szervezet						84,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások				35,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok				8,9
3						Dologi kiadások				2,0
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
4						Természetvédelem beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,7
5						Regionális viziközmű rendszerek állami kötelezettségei és a pályázati fejlesztéséhez szükséges önerő			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				100,0
4						Kormányzati beruházás	50,0
7						Vízkárelhárítás
1						Vízkárelhárítási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai			500,0			110,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				274,4
4						Kormányzati beruházás	500,0
9						Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				64,0
4						Kormányzati beruházás	50,0
13						Intézmények központi beruházásai			74,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				30,7
4						Kormányzati beruházás	74,9
18						Központi beruházási maradványok rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				12,0
2						Felhalmozási költségvetés					36,7
19						EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai			100,0			3,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				40,6
4						Kormányzati beruházás	100,0
20						Ivóvíz-minőség javító program			200,0			176,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				238,1
4						Kormányzati beruházás	200,0
2						Környezetvédelmi célelőirányzatok
1						Vízkárelhárítási művek fenntartása			1 000,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	56,4
3						Dologi kiadások	743,6
2						Szigetközi térség kárainak mérséklése, környezeti monitoring működtetése			20,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,9
3						Dologi kiadások	11,1
3						Nemzetközi fizetési kötelezettségek			108,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	108,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				60,0
4						Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások			90,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	90,0
5						Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program			40,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	13,5
7						Kincstári számlavezetési díjak és kamat kifizetések			10,8			8,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,8			8,9
8						Víz- és környezeti kárelhárítás			260,0
1						Működési költségvetés					95,4
1						Személyi juttatások	110,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	28,4
3						Dologi kiadások	121,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				95,4
9						Természetvédelmi kártalanítás			28,8			4,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,8
10						Természetvédelmi pályázatok támogatása			574,1			141,9
1						Működési költségvetés					186,2
1						Személyi juttatások	96,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,7
3						Dologi kiadások	213,0			80,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,8			80,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	156,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	11,8
11						Hulladék-kezelési és gazdálkodási feladatok			60,0			39,5
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	17,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,9
3						Dologi kiadások	19,5			17,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				23,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	18,3
12						Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése			1 620,0			1 620,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				153,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 620,0			1 452,9
13						Országos Környezeti Kármentesítési Program végrehajtása			150,0			70,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	13,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,9
3						Dologi kiadások	51,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				48,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	82,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				25,6
14						Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában			200,0			159,6
1						Működési költségvetés					7,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			246,7
15						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése			20,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,7			2,3
16						Az illegális hulladék-elhelyezés felszámolásának feladatai			50,0			50,0
1						Működési költségvetés					1,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			118,6
17						Vízgazdálkodási pályázatok előkészítése és támogatása			283,0			0,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	72,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,4
3						Dologi kiadások	190,2
19						A „Parlagfű-mentes Magyarországért” tárcaközi bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,0
26						Erdőterület közjóléti célú védelmének és bővítésének feladata
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				67,2
27						Vásárhelyi terv továbbfejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés					0,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				589,1
28						Tárca szintű kutatási feladatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
29						Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				657,5
2						Felhalmozási költségvetés					1 902,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9 225,8
30						Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések támogatása
1						Működési költségvetés					1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				406,1
31						Társadalmi szervezetek támogatása
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				0,2
32						Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmus
1						Működési költségvetés					41,7
3						Dologi kiadások				4,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				57,1
33						2007-2013 közötti nagy projektek előkészítése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				61,9
35						Egyéb szervezetek feladataira						59,1
1						Működési költségvetés					4,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				40,3
37						Madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelő monitorozás és területkezelés előkészítése
1						Működési költségvetés					28,6
3						Dologi kiadások				48,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,8
38						Magyarországi felszíni vizek hidromorfológiai monitoringjának intézményi fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,2
39						Környezetvédelmi- és vízügyi célelőirányzat
1						Működési költségvetés					15,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				27,7
40						GEFőA Duna szennyezettségének csökkentése
1						Működési költségvetés					6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,0
2						Felhalmozási költségvetés					124,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				132,3
3						Agrár célelőirányzatok
1						FAO intézmények finanszírozása			250,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	150,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	46,8
2						Agrárkutatás, tanüzemek, szakképzés támogatása			400,0			82,4
1						Működési költségvetés					2,5
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,0
3						Dologi kiadások	73,5			2,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	128,5			3,5
3						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése			9,2			7,2
1						Működési költségvetés					9,7
3						Dologi kiadások	9,2			3,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
4						Magyar-Román regionális kutató-oktató központ támogatása			64,4			9,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	64,4
8						Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása			193,2			166,8
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások				20,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	193,2			260,2
9						Vízügyi feladatok támogatása			348,0			1 163,0
1						Működési költségvetés					1 087,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	348,0			1 887,2
10						Parlagfű elleni védekezés támogatása
1						Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása			350,0			86,8
1						Működési költségvetés					38,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			124,8
12						MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszere fejlesztése, működtetése			3 000,0			600,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 500,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 500,0
13						Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei			200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	68,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,7
15						Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok			1 051,2			315,4
1						Működési költségvetés					1 621,9
1						Személyi juttatások	342,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	74,1
3						Dologi kiadások	574,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 985,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	60,0
16						Magyar Agrárkamara állami feladatainak támogatása			64,4			56,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,4			32,2
17						Állatorvosi Kamara állami feladatainak támogatása			12,0			12,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			9,0
18						Növényorvosi Kamara állami feladatainak támogatása			6,4			6,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,4			4,8
19						Állami génmegőrzési feladatok támogatása			300,0			71,3
1						Működési költségvetés					0,6
1						Személyi juttatások	171,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	54,0
3						Dologi kiadások	75,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				73,4
20						Hegyközségek Nemzeti Tanácsa			184,0			151,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	184,0			151,0
21						Kincstári szolgáltatási díjak			100,0			77,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	100,0			65,8
22						Bormarketing és minőség-ellenőrzés
1						Működési költségvetés		1 500,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 500,0
25						Nemzetközi Szervezetek tagsági díjai			240,0			21,0
1						Működési költségvetés					41,8
3						Dologi kiadások	240,0
26						Szakigazgatási hivatalok maradványának rendezése
1						Működési költségvetés					1 099,3
27						Földhivatalok maradványának rendezése
1						Működési költségvetés					1 201,0
2						Felhalmozási költségvetés					80,4
4						Egyéb uniós támogatást kiegészítő támogatások
6						Méhészeti Nemzeti Program			480,0			484,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	480,0			501,9
7						Igyál tejet program			400,0			600,0
1						Működési költségvetés					19,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			689,7
8						Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása			910,0			705,7
1						Működési költségvetés					45,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	910,0			685,6
9						Egyes állatbetegségek ellenőrzése és felszámolása támogatása			500,0			850,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			700,5
10						Uniós Programok ÁFA fedezete			800,0			800,0
1						Működési költségvetés					329,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	800,0			627,3
11						Iskolagyümölcs program			260,0			560,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	260,0			524,7
12						Nemzeti Diverzifikációs Program						902,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				49,2
5						Nemzeti támogatások
1						Erdészeti feladatok
1						Működési költségvetés					4,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				541,5
2						Termőföldvédelem támogatása
2						Felhalmozási költségvetés					5,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
3						Állattenyésztési feladatok			750,0			728,9
1						Működési költségvetés					3,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	750,0			723,0
5						Vadgazdálkodás támogatása			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0
6						Nemzeti Erdőprogram
3						Erdőfelújítás determinációja			450,0			29,2
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0
4						Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás determinációja			450,0			71,7
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	450,0			53,6
5						Fenntartható erdőgazdálkodás támogatása			400,0			890,2
1						Működési költségvetés					160,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			970,7
7						Fejlesztési típusú támogatások			350,0			110,0
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások	50,0			62,6
2						Felhalmozási költségvetés					29,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			85,3
3						Kölcsönök					17,7
8						Folyó kiadások és jövedelem-támogatások			42 793,8			41 398,1
1						Működési költségvetés					1 969,6
3						Dologi kiadások	63,8			38,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	42 730,0			41 190,0
9						Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás
2						Felhalmozási költségvetés					44,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				661,8
10						Nemzeti agrár kárenyhítés			2 000,0			2 000,0
1						Működési költségvetés		2 000,0			2 716,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 000,0			5 869,7
6						Állat- és növénykártalanítás			500,0			1 331,7
1						Működési költségvetés					20,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			1 219,5
7						Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások			2 000,0			992,1
1						Működési költségvetés					5 696,8
3						Dologi kiadások	2 000,0			6 580,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 115,8
8						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						Agrárgazdasági intézményfejlesztés (HU 01XX)
11						Befejeződött PHARE programok maradványainak rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,6
2						Felhalmozási költségvetés					7,7
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Agrár-környezeti információs és monitoring rendszer
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,6
3						Az új „Forest Focus” szabályozás bevezetése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
4						Az élelmiszerbiztonsági intézményi háttér fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,5
5						Az elektronikus ügyintézés fejlesztése a KAP területén
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,8
6						Az állat- és növényegészségügyi határállomások kapacitásának megerősítése
1						Működési költségvetés					14,2
3						Dologi kiadások				33,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,9
7						FVM megyei földművelésügyi hivatalainak felkészítése KAP feladatokra						7,3
1						Működési költségvetés					19,2
3						Dologi kiadások				31,5
2						Felhalmozási költségvetés					88,5
1						Intézményi beruházási kiadások				202,5
11						Vidékfejlesztési és halászati programok
2						Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)
1						I. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása			12 449,2			15 908,2
1						Működési költségvetés		6 753,6			9 000,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9 410,0			12 626,6
2						Felhalmozási költségvetés		24 896,5			63 474,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	34 689,3			82 379,0
2						II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése			9 614,7			8 314,7
1						Működési költségvetés		30 630,2			25 521,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39 852,0			32 959,2
2						Felhalmozási költségvetés		1 305,1			10 360,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 698,0			13 287,7
3						III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése			8 811,0			4 008,7
1						Működési költségvetés		4 543,6			2 766,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 330,7			3 670,2
2						Felhalmozási költségvetés		17 856,8			9 723,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	24 880,7			13 259,4
4						IV. tengely: Leader intézkedések			1 565,0			715,0
1						Működési költségvetés		1 804,1			719,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 337,9			811,7
2						Felhalmozási költségvetés		3 428,6			221,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 459,8			279,1
5						Technikai segítségnyújtás			1 375,0			2 175,0
1						Működési költségvetés		3 712,5			5 728,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 950,0			7 746,2
2						Felhalmozási költségvetés		412,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	550,0
3						Halászati Operatív Program
1						Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely)			355,6			355,6
2						Felhalmozási költségvetés		1 066,8			1 056,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 422,4			1 411,4
2						Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely)			129,7			129,7
1						Működési költségvetés		389,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	518,8
3						Technikai segítségnyújtás (V. tengely)			24,7			24,7
1						Működési költségvetés		74,1			41,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	98,8			55,6
12						Árvízkárosultak megsegítése
1						Működési költségvetés					4,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,9
13						EU tagságból eredő feladatok			400,0			34,7
1						Működési költségvetés					159,9
1						Személyi juttatások	292,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	93,7
3						Dologi kiadások	13,4			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,6
14						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	340,0		340,0
15						Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
1						Működési költségvetés					475,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				423,1
2						Felhalmozási költségvetés					17,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				60,4
16						Sapard támogatásból megvalósuló programok
1						SAPARD intézkedések
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					107,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				43,4
1-20. cím összesen:	308 517,0	148 047,8	160 469,2	445 548,0	257 043,6	177 096,2
21						Központosított bevételek
1						Erdészeti bevételek
1						Erdőfenntartási járulék áthúzódó befizetése		50,0			25,6
2						Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság		100,0			198,5
3						Erdővédelmi járulék		50,0			258,3
2						Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
1						Földvédelmi járulék		3 500,0			2 487,6
2						Földvédelmi és talajvédelmi bírság		50,0			46,4
4						Halgazdálkodási bevételek
1						Állami halász- és horgászjegyek díja		200,0			107,5
2						Halászatfejlesztési hozzájárulás		50,0			22,7
3						Halvédelmi bírság		10,0			50,6
5						Vadgazdálkodási bevételek
1						Állami vadászjegyek díja		585,0			824,9
2						Hatósági eljárási díj, trófea bírálat		60,0			108,9
3						Vadvédelmi hozzájárulás					0,6
4						Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás		30,0			12,2
5						Vadvédelmi bírság		25,0			53,1
7						Környezetvédelmi támogatások visszatérülése		429,0			204,6
8						Bírságok
1						Légszennyezési bírság		50,0			52,5
2						Veszélyes hulladék bírság		10,0			130,0
3						Zaj- és rezgésvédelmi bírság		10,0			19,2
4						Természetvédelmi bírság		15,0			26,5
5						Szennyvíz bírságok					0,2
9						Termékdíjak
1						Gumiabroncs termékdíjak		500,0			-114,8
2						Csomagolóeszközök termékdíja		10 200,0			7 705,9
3						Akkumulátorok termékdíja		300,0			207,9
4						Kenőolajok termékdíja		6 200,0			4 007,1
5						Reklámhordozó papírok termékdíja		2 000,0			2 101,9
6						Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja		2 000,0			4 624,0
7						Hűtőberendezések termékdíja					15,5
10						Vízkészletjárulék		12 000,0			14 443,8
Összesen:	308 517,0	186 471,8	160 469,2	445 548,0	294 664,8	177 096,2

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Honvédelmi Minisztérium
1						Honvédelmi Minisztérium igazgatása			4 721,4			4 820,3
1						Működési költségvetés					11,3
1						Személyi juttatások	3 378,0			3 506,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	868,5			887,1
3						Dologi kiadások	435,5			505,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,4			49,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				9,9
2						Felújítás				1,7
2						Egyéb HM szervezetek			12 347,6			11 875,7
1						Működési költségvetés		350,0			836,3
1						Személyi juttatások	4 630,9			4 116,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 138,9			1 025,8
3						Dologi kiadások	5 530,6			5 970,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	539,9			426,9
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások	857,3			1 188,9
2						Felújítás				0,8
3						Kölcsönök				94,9	95,9
3						HM Infrastrukturális Ügynökség, csapatok központi infrastrukturális ellátás kiadásai			30 107,3			37 304,0
1						Működési költségvetés		1 080,0			1 292,9
1						Személyi juttatások	1 616,8			1 205,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	267,6			182,0
3						Dologi kiadások	29 158,6			34 532,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,3			2 845,5
2						Felhalmozási költségvetés					811,8
1						Intézményi beruházási kiadások	140,0			476,8
2						Felújítás				147,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 403,3
3						Kölcsönök				578,3	621,3
4						HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség, csapatok központi logisztikai ellátás kiadásai			51 411,2			50 751,8
1						Működési költségvetés		120,0			10 996,7
1						Személyi juttatások	4 524,7			4 052,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 182,8			1 060,8
3						Dologi kiadások	36 567,9			44 965,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	77,7			8,2
2						Felhalmozási költségvetés					5 466,2
1						Intézményi beruházási kiadások	7 551,2			16 169,1
2						Felújítás	1 626,9			2 476,7
3						Kölcsönök	200,0	200,0		163,1	166,7
2						Magyar Honvédség
1						Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei			22 662,5			21 942,0
1						Működési költségvetés		420,5			503,6
1						Személyi juttatások	15 022,8			15 325,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 755,4			3 851,0
3						Dologi kiadások	3 999,2			3 220,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	121,0			388,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	184,6			286,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				26,2
2						MH ÖHP és alárendelt szervezetei			82 569,9			79 095,4
1						Működési költségvetés		429,5			3 630,9
1						Személyi juttatások	56 455,0			54 714,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14 169,3			12 689,9
3						Dologi kiadások	11 918,5			12 667,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	327,1			615,6
2						Felhalmozási költségvetés					3,9
1						Intézményi beruházási kiadások				62,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	129,5			129,6
3						Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Katonai Felderítő Hivatal			9 248,2			9 249,1
1						Működési költségvetés		20,0			739,0
1						Személyi juttatások	5 255,8			4 888,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 308,2			1 217,9
3						Dologi kiadások	2 648,2			3 399,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,0			99,2
2						Felhalmozási költségvetés					4,0
1						Intézményi beruházási kiadások	38,0			25,6
3						Kölcsönök				4,5	15,6
2						Katonai Biztonsági Hivatal			2 523,8			2 436,3
1						Működési költségvetés					12,5
1						Személyi juttatások	1 780,7			1 685,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	436,9			421,7
3						Dologi kiadások	288,9			249,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,3			8,5
2						Felhalmozási költségvetés					4,6
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			15,6
4						Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem			3 897,6			3 736,5
1						Működési költségvetés		800,0			795,6
1						Személyi juttatások	2 831,4			2 701,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	641,8			642,5
3						Dologi kiadások	1 139,2			990,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				41,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,2			56,7
2						Felhalmozási költségvetés					63,0
1						Intézményi beruházási kiadások	73,0			119,0
5						Katonai Ügyészségek			1 220,7			1 161,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	903,0			840,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	229,7			218,1
3						Dologi kiadások	84,4			94,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,6			7,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,1
6						HM Állami Egészségügyi Központ			3 703,1			3 714,3
1						Működési költségvetés		12 717,0			16 126,3
1						Személyi juttatások	9 335,7			9 158,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 357,1			2 351,1
3						Dologi kiadások	4 682,6			9 318,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,7			58,2
6						Kamatfizetések				1,0
2						Felhalmozási költségvetés					298,9
1						Intézményi beruházási kiadások				126,9
2						Felújítás				0,3
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
5						Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok
2						Felhalmozási költségvetés		550,0			550,0
5						Lakástámogatás	550,0			324,1
6						Lakásépítés				276,8
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group)			84,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	84,6
3						Társadalmi szervek támogatása
1						Honvédszakszervezet (HOSZ)			9,4			9,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,4			9,4
2						Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ)			9,0			9,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,0			9,0
3						Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ)			4,7			4,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,7			4,7
4						Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (CSÉSZ)			1,6			0,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,6			0,4
5						Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT)			5,5			5,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,5			5,5
6						Egyéb társadalmi szervek támogatása			58,0			57,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,0			61,2
7						Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége			5,0			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			5,0
8						Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége			3,8			3,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,8			3,8
9						Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ)			2,0			2,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			2,0
10						Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)			2,0			2,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			2,0
11						Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ)			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
12						Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete			4,0			4,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0			4,0
13						Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása			100,0			160,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			160,0
14						Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatása			8,5			8,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,5			8,5
15						Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége támogatása			1,0			1,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			1,0
16						Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása			25,0			25,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			25,0
17						Honvéd Kulturális Egyesület (HKE) támogatása			4,0			4,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0			4,0
5						Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása			4 416,9			6 094,5
1						Működési költségvetés					59,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 416,9			5 753,3
15						Nemzetközi kártérítés
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,9
24						Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez			3 707,0			3 821,3
1						Működési költségvetés					227,5
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 707,0			3 828,4
25						Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához			2 728,7			2 225,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 728,7			2 923,8
32						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz			26 201,0			26 201,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26 201,0			26 201,0
35						Egyéb uniós befizetések			468,6			338,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	468,6			329,3
36						MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása			36,1			53,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	36,1			53,7
37						Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz			3 200,0			3 200,0
1						Működési költségvetés					453,2
3						Dologi kiadások	2,0			602,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 198,0			3 419,0
38						A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai			24,7			9,7
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások	24,7			21,3
Összesen:	282 221,4	16 687,0	265 534,4	317 839,5	43 787,5	268 343,5

XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Belügyminisztérium igazgatása			5 344,1			4 979,1
1						Működési költségvetés		104,0			770,6
1						Személyi juttatások	3 158,2			2 901,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	769,9			751,9
3						Dologi kiadások	1 432,8			1 547,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	29,6			241,3
2						Felhalmozási költségvetés					7,8
1						Intézményi beruházási kiadások	57,6			326,4
3						Kölcsönök				6,0	6,0
2						Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata			1 571,5			1 622,9
1						Működési költségvetés					33,2
1						Személyi juttatások	1 127,4			1 156,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	294,6			304,0
3						Dologi kiadások	149,5			196,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				2,4
2						Felújítás				0,8
3						Kölcsönök					0,8
4						Terrorelhárítási Központ						2 049,2
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások				933,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok				254,3
3						Dologi kiadások				85,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				89,6
5						Büntetés-végrehajtás			38 065,9			43 863,6
1						Működési költségvetés		2 607,6			3 467,2
1						Személyi juttatások	21 892,1			23 749,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 079,9			5 677,3
3						Dologi kiadások	13 101,9			16 850,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7			2,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				594,7
2						Felhalmozási költségvetés					142,9
1						Intézményi beruházási kiadások	539,2			526,3
2						Felújítás	57,7			94,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,8
3						Kölcsönök	108,0	108,0		111,1	163,0
7						Rendőrség			195 149,2			211 231,6
1						Működési költségvetés		20 855,4			43 291,0
1						Személyi juttatások	144 108,0			154 238,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	37 076,0			38 810,8
3						Dologi kiadások	32 916,6			42 353,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13 754,5
2						Felhalmozási költségvetés					2 462,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 557,6			3 356,7
2						Felújítás	346,4			1 289,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				171,1
4						Kormányzati beruházás				125,4
5						Lakástámogatás				72,2
3						Kölcsönök				774,6	800,1
8						Alkotmányvédelmi Hivatal			8 082,3			7 991,2
1						Működési költségvetés		27,4			50,3
1						Személyi juttatások	4 932,0			4 332,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 373,6			1 124,4
3						Dologi kiadások	955,5			1 162,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	793,1			793,1
2						Felhalmozási költségvetés					9,0
1						Intézményi beruházási kiadások	55,5			242,7
2						Felújítás				104,6
3						Kölcsönök	20,0	20,0		33,8	30,5
9						Nemzetbiztonsági Szakszolgálat			15 492,4			15 128,5
1						Működési költségvetés		147,6			1 650,8
1						Személyi juttatások	9 556,1			8 630,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 492,5			2 216,3
3						Dologi kiadások	2 197,1			2 603,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 068,4			1 068,4
2						Felhalmozási költségvetés					764,4
1						Intézményi beruházási kiadások	305,0			874,1
5						Lakástámogatás	20,9			20,9
3						Kölcsönök	23,0	23,0		50,7	51,0
10						Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ			204,6			182,1
1						Működési költségvetés					4,1
1						Személyi juttatások	89,1			75,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	25,5			19,0
3						Dologi kiadások	72,0			63,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	18,0			19,3
11						Rendőrtiszti Főiskola			1 137,7			1 293,1
1						Működési költségvetés		191,8			410,1
1						Személyi juttatások	848,6			914,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	228,0			209,5
3						Dologi kiadások	250,0			357,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,9			23,5
2						Felhalmozási költségvetés					40,3
1						Intézményi beruházási kiadások				12,3
2						Felújítás				5,2
3						Kölcsönök				1,1
12						Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság			9 560,2			12 137,5
1						Működési költségvetés		385,9			1 805,7
1						Személyi juttatások	6 379,5			6 595,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 709,7			1 673,8
3						Dologi kiadások	922,0			3 728,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			694,7
2						Felhalmozási költségvetés					2 089,9
1						Intézményi beruházási kiadások	808,2			2 823,1
2						Felújítás	111,7			346,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				191,7
5						Lakástámogatás				30,0
3						Kölcsönök				62,6	62,8
13						Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal			5 374,0			5 723,4
1						Működési költségvetés		104,4			277,9
1						Személyi juttatások	2 536,1			2 553,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	684,1			647,3
3						Dologi kiadások	2 127,2			1 683,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	28,0			32,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,0			172,4
2						Felhalmozási költségvetés					266,9
1						Intézményi beruházási kiadások	54,0			372,0
2						Felújítás				1,5
3						Kölcsönök				6,6	6,3
14						Szakértői Intézetek			1 056,8			1 359,7
1						Működési költségvetés		565,7			1 291,9
1						Személyi juttatások	633,3			1 001,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	149,7			257,5
3						Dologi kiadások	738,2			1 165,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,9
2						Felhalmozási költségvetés					54,7
1						Intézményi beruházási kiadások	101,3			57,2
3						Kölcsönök				42,5	42,5
15						Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ			545,5			713,5
1						Működési költségvetés		368,5			408,4
1						Személyi juttatások	385,7			384,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	111,8			98,1
3						Dologi kiadások	403,5			493,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0			12,2
2						Felújítás	8,0			1,7
16						Központi Gazdasági Főigazgatóság
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				42,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				42,5
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Ágazati célfeladatok
1						A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása			89,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	89,7
2						Energia-racionalizálás
3						Kölcsönök	80,0	80,0		82,7	85,4
5						Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése			132,0			179,6
1						Működési költségvetés					0,7
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	132,0			179,4
6						Társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások			34,8			24,6
1						Működési költségvetés					4,6
1						Személyi juttatások	19,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	1,7			6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,3			22,2
7						Informatikai rendszerekkel összefüggő kötelezettségek			179,0			231,4
1						Működési költségvetés					38,2
3						Dologi kiadások	179,0			195,8
2						Felhalmozási költségvetés					23,9
10						Lakhatási támogatás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				185,9
11						MÁK - számlavezetési díjak			8,9			23,1
1						Működési költségvetés					1,7
3						Dologi kiadások	8,9			23,9
13						Közrendvédelmi bírság
1						Működési költségvetés		100,0			5,2
3						Dologi kiadások				1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			10,6
14						Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához			44 686,4			44 686,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44 686,4			45 609,0
15						Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1						Működési költségvetés		750,0			357,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	750,0			368,7
2						Felhalmozási költségvetés					510,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				510,0
17						Schengen Alap
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1 062,1
20						Nemzetközi fizetési kötelezettség			191,1			153,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	191,1			101,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,7
21						Az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájából az IRM-re háruló fizetési kötelezettségek teljesítése			103,4			9,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	103,4			21,4
25						Közbiztonsági feladatterv támogatása			2 149,8			2 148,1
1						Működési költségvetés					42,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 149,8			1 395,3
27						Uniós projektek önrésze			300,0			165,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	300,0
3						Kölcsönök				91,5
28						Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához (Katasztrófavédelem)			1 619,0			1 619,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 619,0			1 619,0
29						Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
1						Működési költségvetés		800,0			1 005,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	800,0			791,4
2						Felhalmozási költségvetés		4 200,0			4 176,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 200,0			1 569,1
30						Hivatásos állomány életbiztosítása			36,0			36,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	36,0			15,1
3						Dologi kiadások				2,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
31						Területrendezés			185,4			184,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	40,0			48,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	145,4			18,1
32						Építésügyi célelőirányzat
1						Működési költségvetés		600,0			464,6
3						Dologi kiadások	150,0			56,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			793,3
2						Felhalmozási költségvetés					2,6
1						Intézményi beruházási kiadások				65,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0			206,9
33						Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata			6,4			6,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	6,4			6,4
34						Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok						2 987,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				93,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
35						Őrbottyán és térsége csatorna és szennyvízelvezetési rendszer kiépítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				592,1
36						Egyedi önkormányzati beruházások támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				46,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,3
37						Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				9,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
39						Az NBSZ és a tagállami bűnüldöző szervek közötti együttműködés erősítése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,8
2						Alapítványok és társadalmi önszerveződések támogatása
1						Emberi jogok védelmével kapcsolatos tevékenységek támogatása			19,2			16,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,2			16,2
2						Érdekvédelmi és szociális szervezetek támogatása			216,5			268,0
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	216,5			250,2
3						Országos Polgárőr Szövetség			724,6			615,6
1						Működési költségvetés					100,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	724,6			715,6
4						Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
5						Önkéntes tűzoltóegyesületek támogatása			120,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0
6						Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása			22,5			22,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,5			22,5
7						Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
8						A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása			12,0			9,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			9,0
9						Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
10						Önkéntes tűzoltóságok normatív támogatása			2 061,3			2 061,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 061,3			2 061,3
11						„Segítsünk az árvízkárosultakon!”
1						Működési költségvetés		1,0			2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0
12						Szakszervezetek támogatása			7,5			7,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,5
13						Duna Művész Együttesek támogatása			250,0			250,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			250,0
14						Magyar Jogász Egylet támogatása az V. Európai Jogász Fórum megrendezéséhez
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,3
3						Beruházás
4						Közbiztonsági beruházások			218,1			215,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				122,8
4						Kormányzati beruházás	218,1
5						Rendőrség lakáscélú beruházása			98,0			25,8
2						Felhalmozási költségvetés
5						Lakástámogatás	98,0
6						Lakástámogatás			30,0			0,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
5						Lakástámogatás	30,0
6						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
3						Küzdelem a szervezett bűnözés ellen
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,9
20						COP'2000
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				39,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				43,7
26						A BSZKI labor akkreditációra való felkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,9
8						Egyéb közösségi programok			20,0			18,3
1						Működési költségvetés		100,0			0,3
3						Dologi kiadások				8,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			4,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,3
9						Szolidaritási programok
1						Európai Menekültügyi Alap			85,2			85,2
1						Működési költségvetés		254,0			182,7
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	339,2			260,2
2						Integrációs Alap			106,0			106,0
1						Működési költségvetés		315,4			282,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	421,4			410,6
3						Visszatérési Alap			63,6			63,6
1						Működési költségvetés		190,3			114,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	253,9			147,6
4						Külső Határok Alap			663,4			635,0
1						Működési költségvetés		547,1			193,9
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	746,1			196,5
2						Felhalmozási költségvetés		1 276,5			1 346,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 740,9			1 912,7
5						Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek			1,8			1,8
1						Működési költségvetés		180,0			94,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	181,8			94,5
2						Felhalmozási költségvetés		47,3			7,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	47,3			7,6
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	361,3		361,3			10,6
Összesen:	371 388,0	34 950,9	336 437,1	424 005,5	69 506,7	365 193,0

XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása			7 176,4			7 610,8
1						Működési költségvetés		838,0			1 526,0
1						Személyi juttatások	5 721,3			5 942,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 405,7			1 513,5
3						Dologi kiadások	872,5			1 130,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,9			123,9
2						Felhalmozási költségvetés					47,8
1						Intézményi beruházási kiadások				14,0
3						Kölcsönök	38,3	38,3		6,0	6,0
2						Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal			403,8			2 226,5
1						Működési költségvetés		2 295,7			3 152,8
1						Személyi juttatások	919,2			843,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	236,0			217,0
3						Dologi kiadások	1 524,9			2 841,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				187,7
2						Felhalmozási költségvetés		3,3			6,5
1						Intézményi beruházási kiadások	22,7			35,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,0
3						Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal			596,7			628,6
1						Működési költségvetés		5 066,7			5 328,7
1						Személyi juttatások	2 067,5			2 069,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	615,0			573,2
3						Dologi kiadások	2 848,2			3 238,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,7
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	120,0			318,6
2						Felújítás	10,0			11,8
4						Foglalkoztatási és Szociális Hivatal			473,8			40 933,8
1						Működési költségvetés		2 463,9			10 956,3
1						Személyi juttatások	1 312,4			2 427,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	353,6			629,9
3						Dologi kiadások	1 244,5			4 771,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41 378,5
2						Felhalmozási költségvetés		41,9			1 817,5
1						Intézményi beruházási kiadások	60,9			1 815,0
2						Felújítás	8,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				238,5
6						Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal			90 630,8			99 900,5
1						Működési költségvetés		425,0			822,8
1						Személyi juttatások	53 923,1			55 186,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14 015,4			14 890,1
3						Dologi kiadások	22 129,9			25 016,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,1			8 735,0
2						Felhalmozási költségvetés		25,0			51,1
1						Intézményi beruházási kiadások	555,3			3 553,6
2						Felújítás	422,0			439,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 310,0
3						Kölcsönök				50,0	50,0
7						Vám- és Pénzügyőrség			37 007,0			39 634,0
1						Működési költségvetés		2 015,7			4 783,9
1						Személyi juttatások	21 488,4			25 530,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 685,3			6 650,7
3						Dologi kiadások	8 779,1			10 599,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 644,0			4 145,5
2						Felhalmozási költségvetés		20,0			147,8
1						Intézményi beruházási kiadások	251,5			4 652,5
2						Felújítás	60,0			167,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				118,8
5						Lakástámogatás	134,4			141,9
3						Kölcsönök	85,0	85,0		108,6	108,6
8						Magyar Államkincstár			17 258,2			18 500,2
1						Működési költségvetés		5 644,1			6 805,6
1						Személyi juttatások	13 647,7			13 613,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 709,0			3 346,4
3						Dologi kiadások	5 342,7			6 180,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások	139,6			3 006,6
2						Felújítás	41,5			53,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				322,8
3						Kölcsönök	21,8			94,8	78,7
10						Regionális Munkaügyi Központok						12 659,9
1						Működési költségvetés		19 722,2			25 834,6
1						Személyi juttatások	12 806,5			14 761,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 457,7			3 682,0
3						Dologi kiadások	3 458,0			5 831,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16 951,9
6						Kamatfizetések				0,3
2						Felhalmozási költségvetés		104,0			307,2
1						Intézményi beruházási kiadások	104,0			380,1
2						Felújítás				2,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				373,2
3						Kölcsönök				6,4	52,5
11						Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség			4 107,9			4 168,5
1						Működési költségvetés		2 886,5			2 944,1
1						Személyi juttatások	3 939,2			3 822,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 063,6			965,5
3						Dologi kiadások	1 481,6			1 613,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	291,1			74,2
2						Felhalmozási költségvetés		87,3			93,0
1						Intézményi beruházási kiadások	270,0			140,3
2						Felújítás	6,7			5,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,5
3						Kölcsönök	29,5				5,0
13						Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet			135,8			167,6
1						Működési költségvetés		3 770,8			4 672,3
1						Személyi juttatások	897,0			2 160,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	242,2			577,8
3						Dologi kiadások	2 295,8			2 918,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	471,6			585,9
2						Felhalmozási költségvetés		61,9			169,8
1						Intézményi beruházási kiadások	51,6			296,3
2						Felújítás	10,0			10,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,3			10,0
14						Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság			3 082,5			3 227,3
1						Működési költségvetés		34,8			35,8
1						Személyi juttatások	1 797,6			2 061,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	485,3			539,6
3						Dologi kiadások	834,4			813,1
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
1						Intézményi beruházási kiadások				204,9
25						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
3						Röszke határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Fejezeti informatikai nagyprojektek üzemeltetése			2 400,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2 400,0
4						Magyar találmányok külföldi bejelentése
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				0,3
5						Kárrendezési célelőirányzat
1						Függő kár kifizetés			410,0			545,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	410,0			541,6
2						Járadék kifizetés			2 050,0			3 263,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 050,0			3 215,6
3						Tőkésítésre kifizetés			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			41,5
6						Kincstári számlavezetési díj kiadásaira			13,0			10,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	13,0			6,1
7						Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez			108,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	21,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,7
3						Dologi kiadások	12,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,9
9						Csempészet és hamisítás elleni küzdelem
1						Működési költségvetés					614,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				614,6
10						ÁKK Zrt. osztalék befizetés
1						Működési költségvetés					41,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,0
12						Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás biztosítási díja			88,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	88,5
13						EU Duna Régió Stratégiával kapcsolatos feladatok ellátása						1,1
16						Közpolitikai feladatok ellátása			41,8			50,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	41,8			31,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,6
17						RMK maradványának átvezetése
1						Működési költségvetés					4 104,0
2						Felhalmozási költségvetés					250,3
20						Európai Uniós programok maradványának átvezetése
1						Működési költségvetés					2 340,4
2						Felhalmozási költségvetés					22,9
21						APEH maradványának átvezetése
1						Működési költségvetés					11 279,3
22						VPOP maradványának átvezetése
1						Működési költségvetés					1 992,8
33						ÁBPE Módszertani és Képzési Központ működtetése			18,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	6,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások	10,4
45						Nemzetközi kötelezettségek teljesítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,3
48						Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása			11 090,0			8 363,0
1						Működési költségvetés					15,5
3						Dologi kiadások	5,0			1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			61,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10 835,0			4 569,8
49						Lakbértámogatás			24,0			17,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	4,0			24,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
3						Vállalkozási célelőirányzatok
4						Magyar vállalkozások tőzsdei bevezetésének támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				34,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,7
8						Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat			1 807,0			1 807,0
1						Működési költségvetés					33,4
3						Dologi kiadások				230,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 807,0			2 361,5
11						Védelmi és biztonsági ipar versenyképessége
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				47,8
4						Lakásügy
3						Állami Támogatású Bérlakás Program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Távhőszolgáltatás korszerűsítése és kompenzáció
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1 741,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				503,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				800,0
6						Klímabarát Otthon Panel Alprogram
1						Működési költségvetés					8 299,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 399,2
6						Kutatási és technológia feladatok
2						Nemzetközi tagdíjak (NKTH)			1 630,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 630,0
4						Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása			239,5
1						Működési költségvetés					4,5
3						Dologi kiadások	239,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,5
7						EU Fiskális 2013 programjában való részvétel
1						Működési költségvetés					45,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				45,9
8						EU Customs 2013 Programban való részvétel
1						Működési költségvetés					67,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				67,4
9						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						ÁBPE Módszertani és képzési központ
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,7
2						2006/018-176.04.01 A kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésre történő kiválasztás hatékonyságának növelése						0,4
2						Felhalmozási költségvetés					29,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				48,7
4						ESTRELLA programban való részvétel
1						Működési költségvetés					7,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,2
5						A TRIAS programban való részvétel
1						Működési költségvetés					4,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,5
14						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
1						Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása
1						Békéltető testületek támogatása			375,0			375,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	375,0			367,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,8
2						Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása			308,8			308,5
1						Működési költségvetés					1,3
3						Dologi kiadások				23,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	308,8			434,2
3						Európai Fogyasztói Központ Magyarország támogatása			27,0			27,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,0			27,0
2						OÉT tagszervezetek szakmai programjainak támogatása
1						Működési költségvetés		1 674,2
3						Dologi kiadások	6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 668,2
2						Felhalmozási költségvetés		80,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	80,0
3						ÁPB-k szakmai programjainak támogatása
1						Működési költségvetés		245,2
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5
3						Dologi kiadások	219,7
5						Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			54,5
30						Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján			35,0			54,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				20,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			36,3
2						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok			236,7			205,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	236,7			847,5
3						Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok			35,0			24,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	35,0			12,4
4						NATO tagságból adódó ágazati feladatok			38,5			19,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,4
3						Dologi kiadások	35,5			10,4
5						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program
1						Működési költségvetés		698,8
3						Dologi kiadások	698,8
2						Felhalmozási költségvetés		789,4
1						Intézményi beruházási kiadások	789,4
6						Állami Foglalkoztatási Szolgálat működtetésének kiegészítése
1						Működési költségvetés		125,4
1						Személyi juttatások	54,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,7
3						Dologi kiadások	56,1
7						Nemzetközi szervezetek tagdíjai, nemzetközi szervezetekkel való együttműködésből eredő kötelezettségek teljesítése			206,0			198,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	206,0			204,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
8						Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia végrehajtása			30,7			14,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	18,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	7,7
33						Képzéssel támogatott közmunkaprogram						12 365,6
1						Működési költségvetés					400,0
3						Dologi kiadások				496,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12 856,6
34						Európai Globalizációs Alap
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,0
40						K+F+I intézmény és szabályozási rendszerének átalakítása
1						Működési költségvetés					98,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				98,1
41						Előre nem tervezett kiadások
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,6
42						Kincstári díjak			27,2			18,5
1						Működési költségvetés					4,4
3						Dologi kiadások	27,2			16,4
45						Kegyeleti Alap
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,0
46						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,0
47						Kötött segélyhitelezés			585,2			585,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				147,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	585,2
50						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék			925,3			257,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	925,3
51						ÚMFT-s fejlesztések előkészítése						7,2
1-25. cím összesen:	233 006,6	49 243,1	183 763,5	354 210,1	99 463,5	258 317,2
27						Alapok támogatása
2						Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása	14,8			14,8
3						Munkaerőpiaci Alap támogatása				500,0
28						Központosított bevételek
1						Kárrendezési célelőirányzat befizetése		5,0			5,6
2						Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek		4 200,0			3 952,6
3						Közúti bírságbevételek		1 500,0			387,8
29						Egyéb lakástámogatások	147 257,0			147 402,8
30						Vállalkozások folyó támogatása
2						Egyéb vállalati támogatások
1						Termelési támogatás
2						Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása	225,0			235,7
7						Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás	5,0			49,3
3						Normatív támogatások
2						Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése	650,0			466,2
3						Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése	5 500,0			2 338,6
31						Fogyasztói árkiegészítés	108 500,0			107 319,2
32						Egyéb költségvetési kiadások
1						Vegyes kiadások
4						Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások	1 000,0			1 261,8
5						Szanálással kapcsolatos kiadások	1,0
6						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése	1 500,0			1 500,9
7						Védelmi felkészítés előirányzatai
1						Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai	550,0
2						Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása	900,0
8						Hitelszövetkezeti betétesek kártalanítása				41,2
9						Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség	5 000,0			9 473,8
10						Nettó finanszírozással kapcsolatos kiadások				1 751,8
11						Egyéb vegyes kiadások	3 900,0			3 123,7
12						1% SZJA közcélú felhasználása	10 000,0			10 700,0
19						Mehib és Eximbank behajtási jutaléka	2,5			12,0
21						Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések	10,0			9,1
25						Államadósság Kezelő Központ Zrt. közreműködési díja				3,8
33						Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
3						Eximbank Zrt. által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség
1						Eximbank Zrt. által vállalt export-hitel garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	465,0			1 066,4
2						Eximbank Zrt. által vállalt egyéb export célú garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	465,0
4						MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség	1 500,0			3 636,2
5						Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	15 200,0			20 099,3
7						Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	1 449,0			1 357,0
10						A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	350,0			810,2
13						Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség	500,0			329,8
14						A „fészekrakó” programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	400,0			6 239,8
15						MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	50,0
16						Az áthidaló lakáscélú kölcsönökhöz vállalt állami kezességből eredő fizetési kötelezettség				0,4
17						Téves utalások rendezése				0,6
34						Kormányzati rendkívüli kiadások
2						Pénzbeli kárpótlás
1						Pénzbeli kárpótlás	3 149,0			3 015,2
2						Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás	1 927,0			1 889,9
3						Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei	101,0			101,0
4						Pénzügyigazgatás korszerűsítése	3 357,3
35						Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1						Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
1						Magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetés miatti járulékkiesés pótlására	372 380,0			310 316,7
2						Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása	197 855,8			197 855,8
3						GYES-en, GYET-en és rehabilitációs járadékon lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak	20 938,4			20 938,4
5						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				60,8
7						Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átadott pénzeszköz	3 844,5			5 159,4
8						2010. évi kereset-kiegészítés				429,3
9						2009. december havi kereset-kiegészítés				15,8
11						Méltányossági kifizetések többletének támogatása				400,0
2						Egészségbiztosítási Alap támogatása
1						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				149,0
4						Központi költségvetésből járulék címen átadott pénzeszköz	611 771,0			611 771,0
5						2010. évi kereset-kiegészítés				361,2
6						2009. december havi kereset-kiegészítés				11,5
36						Nemzetközi elszámolások kiadásai
1						Nemzetközi tagdíjak
4						Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához	4,1			3,6
7						Bruegel tagdíj	28,3			25,2
2						Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1						IDA alaptőke-hozzájárulás	1 020,7			789,2
2						IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása	99,1			29,3
3						Hozzájárulás az EBRD által kezelt Nyugat-Balkáni Alaphoz	34,0
4						EU Szomszédsági Beruházási Eszköz	90,6
5						Hozzájárulás az IMF Libéria-Alapjához	1 670,9			1 727,2
3						Egyéb kiadások	35,0			1,2
37						Hozzájárulás az EU költségvetéséhez
1						Áfa alapú hozzájárulás	31 156,3			32 859,7
2						GNI alapú hozzájárulás	175 594,8			184 536,4
3						Brit korrekció	12 432,8			11 092,5
4						Hollandia és Svédország számára teljesítendő bruttó GNI csökkentés	1 575,3			1 698,1
38						Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés
1						Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulás 2010. évi kölcsöntörlesztésének részleges elengedése	73,1			73,1
Összesen:	1 977 539,9	54 948,1	183 763,5	2 059 265,0	103 809,5	258 317,2

XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása			2 196,3			25 911,7
1						Működési költségvetés		287,9			1 169,7
1						Személyi juttatások	1 556,5			1 953,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	397,1			504,5
3						Dologi kiadások	452,3			842,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,3			281,1
2						Felhalmozási költségvetés					1,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	14,0			22 639,4
3						Kölcsönök	11,0	11,0		17,6	17,6
2						Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium			72,9			77,2
1						Működési költségvetés		34,0			62,5
1						Személyi juttatások	67,2			66,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,6			17,6
3						Dologi kiadások	52,1			56,0
2						Felhalmozási költségvetés		32,0			46,0
1						Intézményi beruházási kiadások				0,9
2						Felújítás				26,4
3						Nemzeti Hírközlési Hatóság						18,5
1						Működési költségvetés		22 125,8			22 262,4
1						Személyi juttatások	3 157,3			1 790,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	852,7			478,4
3						Dologi kiadások	16 857,9			10 154,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12 196,5
2						Felhalmozási költségvetés		5,7			4,6
1						Intézményi beruházási kiadások	1 078,3			871,8
2						Felújítás	185,3			5,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 075,1
3						Kölcsönök	6,0	6,0		3,3	4,5
4						Országos Atomenergia Hivatal			19,5			24,5
1						Működési költségvetés		2 055,6			2 102,2
1						Személyi juttatások	754,1			658,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	204,0			157,2
3						Dologi kiadások	1 085,8			1 055,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	31,2			33,3
5						Bányászati és Földtani Intézmények
1						Magyar Bányászati és Földtani Hivatal			116,4			139,7
1						Működési költségvetés		1 870,6			2 264,0
1						Személyi juttatások	849,8			888,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	221,5			205,0
3						Dologi kiadások	654,3			980,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	161,4			88,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0			53,1
2						Felújítás				221,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				46,0
3						Kölcsönök				1,2	1,3
2						Magyar Állami Földtani Intézet			282,1			306,8
1						Működési költségvetés		496,7			396,4
1						Személyi juttatások	388,5			353,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	105,7			97,6
3						Dologi kiadások	284,6			207,5
2						Felhalmozási költségvetés					3,2
1						Intézményi beruházási kiadások				6,4
3						Kölcsönök	0,4	0,4		1,2	1,2
3						Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet			222,1			240,3
1						Működési költségvetés		371,7			320,0
1						Személyi juttatások	248,2			260,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,5			68,4
3						Dologi kiadások	270,3			227,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
1						Intézményi beruházási kiadások	9,8			0,3
3						Kölcsönök				1,0	1,0
6						Magyar Energia Hivatal						3,5
1						Működési költségvetés		2 930,9			4 295,3
1						Személyi juttatások	797,1			721,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	222,0			180,6
3						Dologi kiadások	1 867,6			2 149,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,5			15,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,3
1						Intézményi beruházási kiadások	25,0			157,0
2						Felújítás	2,4
3						Kölcsönök	2,4	1,1		2,1	2,1
7						Nemzeti Közlekedési Hatóság						185,6
1						Működési költségvetés		26 247,3			29 149,8
1						Személyi juttatások	9 344,0			7 840,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 293,0			1 923,5
3						Dologi kiadások	12 169,4			16 176,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 195,1			0,2
2						Felhalmozási költségvetés		15,5			270,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1 218,9			2 030,0
2						Felújítás	45,9			50,3
3						Kölcsönök	15,0	18,5		13,5	18,3
8						Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ						6,6
1						Működési költségvetés		3 154,6			3 171,4
1						Személyi juttatások	1 040,4			926,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	282,6			251,5
3						Dologi kiadások	1 690,1			1 252,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				591,7
2						Felhalmozási költségvetés					5,2
1						Intézményi beruházási kiadások	137,5			155,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,5
3						Kölcsönök	4,0			46,0
9						MÁV egészségügyi alapellátó intézmények			58,0			73,1
1						Működési költségvetés		1 280,0			1 683,9
1						Személyi juttatások	723,1			837,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	194,6			232,1
3						Dologi kiadások	410,3			647,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				107,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			4,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,0
10						Közlekedésbiztonsági Szervezet			452,7			435,6
1						Működési költségvetés					4,2
1						Személyi juttatások	303,1			252,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	81,4			64,6
3						Dologi kiadások	68,2			120,2
2						Felhalmozási költségvetés					2,4
1						Intézményi beruházási kiadások				2,4
11						PM Informatikai Szolgáltató Központ			348,6			419,0
1						Működési költségvetés					1 135,0
1						Személyi juttatások	243,7			242,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	58,1			64,4
3						Dologi kiadások	40,8			859,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				47,5
2						Felhalmozási költségvetés					3 836,5
1						Intézményi beruházási kiadások	6,0			3 913,3
13						Központi Szolgáltatási Főigazgatóság			12 370,8			12 517,8
1						Működési költségvetés		1 713,1			3 346,4
1						Személyi juttatások	2 908,7			2 739,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	795,5			723,0
3						Dologi kiadások	8 707,0			9 594,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	729,0			1 347,9
2						Felhalmozási költségvetés					795,3
1						Intézményi beruházási kiadások	898,5			772,5
2						Felújítás	40,2			23,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				250,0
3						Kölcsönök	5,0			0,3	1,3
14						Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság			665,9			607,0
1						Működési költségvetés					2 491,5
1						Személyi juttatások	400,0			1 228,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	120,0			325,1
3						Dologi kiadások	124,0			1 412,9
2						Felhalmozási költségvetés					17,2
1						Intézményi beruházási kiadások	21,9			21,9
15						Strukturális Alapok Programiroda			56,3			111,5
1						Működési költségvetés					839,4
1						Személyi juttatások	44,5			369,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,8			91,7
3						Dologi kiadások				513,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
2						Felhalmozási költségvetés					42,3
1						Intézményi beruházási kiadások				37,0
2						Felújítás				23,1
16						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
3						Kikötők fejlesztése			50,0			72,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0			75,4
9						Akadálymentes közlekedés fejlesztése			20,0			20,0
2						Felhalmozási költségvetés					205,2
4						Kormányzati beruházás	20,0			194,9
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Energiafelhasználási hatékonyság javítása			108,0			108,0
1						Működési költségvetés					1,0
3						Dologi kiadások	3,0			85,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	105,0			109,7
6						Kamatfizetések				6,6
2						Felhalmozási költségvetés					1,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 412,3
2						A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1						Működési költségvetés		1 320,0			1 778,1
3						Dologi kiadások	1 320,0			431,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				460,0
4						Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás			604,7			713,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	604,7			720,6
6						Belvízi hajózási alapprogram			0,5			0,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,5			0,5
8						Államigazgatás hatékonyságának növelése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				19,6
12						EU szabványok honosítása			16,6			5,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	16,6			15,6
14						Informatikai, hírközlésfejlesztési programok, szociális telefon támogatás
1						Működési költségvetés					269,6
3						Dologi kiadások				518,5
17						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése			180,0			180,0
1						Működési költségvetés					686,3
3						Dologi kiadások	180,0			956,2
19						Szakképzési feladatok			75,0			75,0
1						Működési költségvetés					5,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,0
20						Központi fejlesztési feladatok			886,8			751,9
1						Működési költségvetés					1,5
3						Dologi kiadások	150,0			373,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	685,1			825,9
2						Felhalmozási költségvetés					150,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	51,7			15,5
21						Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése			304,5
1						Működési költségvetés					37,1
3						Dologi kiadások				0,8
2						Felhalmozási költségvetés					57,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	304,5			1 058,4
22						Puskás Tivadar Közalapítvány			146,1			146,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	146,1			205,7
23						Decentralizált területfejlesztési programok
1						Működési költségvetés					29,4
3						Dologi kiadások				182,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				742,7
2						Felhalmozási költségvetés					1,8
24						Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,3
26						„Magyarországi űrkutatás fő irányainak és programjainak kidolgozása” maradványfelhasználás
1						Működési költségvetés					36,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				36,5
27						Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása						114,3
1						Működési költségvetés					95,2
3						Dologi kiadások				10,5
28						ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelő szervezet támogatása			791,0			672,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	791,0			295,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				130,0
29						Államigazgatás hatékonyságának növelése			44,9			35,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	44,9			78,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,8
30						Nemzetközi jelentőségű, kiemelt KFI programok támogatása			60,0
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások	60,0			21,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				52,1
31						Üzletre hangolva			40,0			28,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	40,0			10,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,2
34						Kis- és középvállalkozói célelőirányzat			1 922,8			2 017,8
1						Működési költségvetés					33,7
3						Dologi kiadások	222,8			271,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 700,0			1 874,1
2						Felhalmozási költségvetés					34,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				229,8
36						PPP programokkal kapcsolatos kiadások
1						Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti díjához			5 564,6			23,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5 564,6
2						Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához			3 329,5			14,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3 329,5
3						Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához			465,0			0,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	465,0
4						Hozzájárulás a berlini Collegium Hungaricum bérleti díjához			122,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	122,2
5						Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez			8 667,1			2 327,2
1						Működési költségvetés					1 068,7
3						Dologi kiadások	8 667,1			2 320,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 068,7
6						Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése			1 529,0			1 339,0
1						Működési költségvetés					1,2
3						Dologi kiadások	1 529,0			1 038,5
37						Kiemelt ágazatok fejlesztési stratégiájának támogatása			30,0			38,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0			14,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,1
38						Beruházás ösztönzési célelőirányzat			15 300,0			14 700,0
1						Működési költségvetés					198,6
2						Felhalmozási költségvetés					997,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15 300,0			7 459,4
39						Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat			350,0			248,0
1						Működési költségvetés					234,4
3						Dologi kiadások	290,0			682,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			933,6
2						Felhalmozási költségvetés					217,8
41						Turisztikai célelőirányzat			5 603,4			5 225,2
1						Működési költségvetés					186,7
3						Dologi kiadások	140,0			1 283,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 464,4			6 949,4
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				304,0
3						Kölcsönök		1,0			0,7
3						Informatikai feladatok
1						Kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítása			5 436,0			4 081,6
1						Működési költségvetés					2,4
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	5 311,0			3 368,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				149,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				147,8
2						Készenléti rendszer (EDR) üzemeltetése és kapcsolódó kiadások támogatása			8 966,5			2 966,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	8 966,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 007,6
3						Nemzetközi tagdíjak			41,7			41,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	41,7			49,2
4						Ágazati szabályozási feladatok
1						Ágazati szabályozási feladatok (Hírközlés, Közlekedés, Infrastruktúra, Energetika)			120,0			84,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	120,0			158,5
2						Postapiaci liberalizáció			70,0			55,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	70,0			90,0
5						Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése			8 300,0			8 300,0
2						Felhalmozási költségvetés					687,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 300,0			6 095,8
2						Útpénztár			42 468,1			41 143,1
1						Működési költségvetés		45 800,0			48 105,3
3						Dologi kiadások	63 431,3			55 462,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 644,6			8 351,6
2						Felhalmozási költségvetés					394,0
1						Intézményi beruházási kiadások	900,0			576,8
2						Felújítás	11 100,0			15 161,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 192,2			3 053,9
3						Autópálya rendelkezésre állási díj			74 720,1			74 720,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	74 720,1			71 005,9
8						EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása			63,9			63,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	63,9			0,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				41,5
9						TEN-T pályázatok			3 100,0			3 100,0
1						Működési költségvetés		1 108,0			692,1
3						Dologi kiadások	1 020,0			496,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 188,0			3 190,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				37,0
10						BKSz működtetésének támogatása			1 306,3			1 153,4
1						Működési költségvetés					241,8
3						Dologi kiadások	50,0			303,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 256,3			525,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
14						A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése			470,0			455,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0			161,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	420,0			476,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				140,6
15						RO-LA gördülő országút			700,0			700,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				29,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	700,0			700,0
16						Határkikötők működtetése			10,0			168,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			150,7
26						Energia Központ Nonprofit Kft. támogatása			71,6			71,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	71,6			71,6
28						Vasúti fejlesztések EIB hitelből
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				59,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,3
29						Új kerékpár utak és létesítmények
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,5
30						Kockázati céltartalék						200,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
33						Vasúthálózat fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,7
2						Felhalmozási költségvetés					240,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				216,8
34						Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján			6,0			6,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	6,0
35						Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok			2,3			2,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,3
36						NATO tagságból adódó ágazati feladatok			4,1			4,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	4,1
37						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok			137,3			180,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	137,3			158,9
39						Autópálya EIB hitelből
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,7
40						Közúti Közlekedési Elektronikus Ellenőrzési Rendszer
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				266,1
48						M60 autópálya Pécs-Szentdénes közötti szakasz előkészítési munkálatainak teljes befejezése			500,0			150,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	500,0			121,9
49						M44-es út Kecskemét-Békéscsaba közötti előkészítési munkálatainak teljes befejezése			3 000,0			500,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 000,0			346,5
6						Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
1						Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai			350,0			350,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			165,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
2						Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai			85,0			85,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	85,0			82,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
3						Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása			173,0			173,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	173,0			447,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,7
6						Balaton Fejlesztési Tanács támogatása			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			166,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				206,2
7						Budapest Agglomerációs Fejlesztési Tanács támogatása			5,0			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			8,0
8						Egyéb területfejlesztési intézmények működésének támogatása			14,0			14,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,0			12,0
9						Területfejlesztési háttérintézményi feladatok			280,0			280,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	240,0			208,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	40,0
7						Kincstári díjak			77,9			71,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	77,9			88,1
8						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	787,3		787,3
9						Állami többletfeladatok
1						Működési költségvetés					2 869,6
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 012,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				195,8
10						Szénipari szerkezetátalakítási támogatás						1 900,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 900,0
11						Határon átnyúló CBC (HU 03XX)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,4
12						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
15						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX)
1						Működési költségvetés					0,1
17						INTERREG III. HU 03XX
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,6
20						Kormányzati informatikai szoftverek és terméktámogatás						2 966,0
1-16. cím összesen:	325 276,8	110 887,4	214 389,4	331 239,5	139 333,0	213 977,5
17						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatások, ellentételezések
2						Bányabezárás	1 000,0			1 000,0
3						A helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése	153 900,0			197 782,5
18						Központosított bevételek
1						Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése		120,0			78,6
3						Közúti bírságbevételek		1 300,0			534,5
4						Gépjárműadó (belföldi, külföldi) és túlsúlydíj					78,8
19						Alapok támogatása
1						Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása	12 305,0			12 440,6
2						Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	20 000,0			4 000,0
20						K-600 hírrendszer működtetésére	55,0
Összesen:	512 536,8	112 307,4	214 389,4	546 462,6	140 024,9	213 977,5

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Külügyminisztérium központi igazgatása			7 051,2			7 660,3
1						Működési költségvetés		145,0			308,3
1						Személyi juttatások	4 430,6			4 480,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 214,2			1 116,5
3						Dologi kiadások	1 485,1			1 430,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	54,3			304,3
2						Felhalmozási költségvetés		12,0
1						Intézményi beruházási kiadások				231,0
3						Kölcsönök	24,0			35,4	23,4
2						Külképviseletek igazgatása			35 706,5			38 776,5
1						Működési költségvetés		5 478,5			6 603,5
1						Személyi juttatások	21 641,7			21 988,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 645,6			5 898,3
3						Dologi kiadások	14 137,7			16 862,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,7
2						Felhalmozási költségvetés		740,0			63,5
1						Intézményi beruházási kiadások	500,0			515,9
2						Felújítás				148,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				74,6
3						Kölcsönök	112,6	112,6		40,0	132,0
3						Magyar Külügyi Intézet			143,0			141,6
1						Működési költségvetés		2,0			6,8
1						Személyi juttatások	74,5			74,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,3			19,0
3						Dologi kiadások	49,2			54,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,7
4						Információs Hivatal			6 657,8			6 784,7
1						Működési költségvetés		50,0			497,0
1						Személyi juttatások	3 482,8			3 091,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	940,1			622,5
3						Dologi kiadások	1 617,8			2 534,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	436,5			436,5
2						Felhalmozási költségvetés					4,6
1						Intézményi beruházási kiadások	200,6			185,3
2						Felújítás	18,4			33,2
5						Lakástámogatás	11,6			11,6
3						Kölcsönök	3,8	3,8		26,1	26,1
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						NATO Békepartnerség
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,8
6						Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1						Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások						5 673,0
1						Működési költségvetés					1,2
3						Dologi kiadások				5 553,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,6
2						Európai uniós befizetések						18,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				41,1
8						Turistakölcsönök és konzuli segítségnyújtás			3,0			1,0
1						Működési költségvetés		2,0			0,6
3						Dologi kiadások	5,0			1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,6
9						Állami Protokoll
1						Államfői Protokoll kiadásai			197,2			193,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0			18,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0			3,7
3						Dologi kiadások	162,2			201,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,5
2						Kormányfői Protokoll			197,2			549,2
1						Működési költségvetés					12,1
1						Személyi juttatások	30,0			18,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0			4,2
3						Dologi kiadások	162,2			320,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,8
12						Alapítványok támogatása
9						Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása			125,0			87,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	125,0			102,4
14						Civil szervezetek támogatása
1						Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek			7,0			4,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0
2						A nemzetközi szervezeteket kutató és népszerűsítő nem kormányzati szervek támogatása			3,0			4,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0
15						Külügyi kommunikáció			71,0			57,0
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások	51,0			73,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			26,4
17						EU utazási költségtérítések			0,2			0,2
1						Működési költségvetés		363,7			510,4
3						Dologi kiadások	0,2			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	363,7			358,1
22						Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés
1						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés			141,0			141,3
1						Működési költségvetés					2,5
3						Dologi kiadások	40,0			186,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	101,0			146,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,8
2						Afganisztáni PRT támogatása a NEFE keretében			459,0			206,2
1						Működési költségvetés					42,4
3						Dologi kiadások	175,0			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	124,0			149,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	160,0			20,2
4						Humanitárius segélyezés			10,0			38,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			2,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,7
5						Üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésével, valamint az éghajlatváltozás kezelésével kapcsolatos támogatások						280,0
30						Schengeni követelmények
2						Schengeni követelményeknek való megfelelés						125,3
1						Működési költségvetés					14,0
3						Dologi kiadások				139,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,8
2						Felhalmozási költségvetés					37,4
1						Intézményi beruházási kiadások				93,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				68,5
35						Kelet és Dél-kelet Európai kormányzati stratégia végrehajtása és a határon túli magyar kapcsolatok
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások				2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,1
36						Lakossági EU tájékoztatási feladatok
1						„Euvonal” Telefonos Tájékoztató Szolgálat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
2						EU projektek és programok			13,7			4,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	11,7			5,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			3,6
3						Európai Uniós Kiadványok-Európai Tükör			20,0			14,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	6,0			3,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0			1,0
3						Dologi kiadások	12,0			13,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,5
37						Magyar állampolgárok válsághelyzetből történő evakuálása			5,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,5
38						Demokratikus átalakulás elősegítése
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,4
39						2011. évi magyar EU elnökségre való felkészülés
1						Külügyminisztérium feladatai a 2011. évi magyar EU elnökségre való felkészüléssel kapcsolatban			6 900,0			1 422,2
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	3 608,7			1,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	974,3
3						Dologi kiadások	2 317,0			203,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,7
2						Felhalmozási költségvetés		2 100,0
1						Intézményi beruházási kiadások	2 100,0			640,6
40						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése			25,0			117,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	19,0			62,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0			16,8
3						Dologi kiadások				16,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,7
43						Külföldi magyar emlékek megőrzése			5,0			5,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5,0
44						Finn-Magyar ifjúsági csereprogramok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,4
45						Évfordulók, nemzetközi kötelezettségek, rendezvények			5,0			3,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0			47,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,3
1-5. cím összesen:	66 755,4	9 009,6	57 745,8	69 015,6	8 287,9	62 310,0
7						Központosított bevételek
1						Konzuli- és vízumdíj					215,9
Összesen:	66 755,4	9 009,6	57 745,8	69 015,6	8 503,8	62 310,0

XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Fejlesztési Ügynökség			2 283,4			2 344,4
1						Működési költségvetés		43,2			4 266,4
1						Személyi juttatások	1 358,8			3 364,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	334,8			848,4
3						Dologi kiadások	557,2			1 363,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,6
2						Felhalmozási költségvetés					270,7
1						Intézményi beruházási kiadások	64,2			162,1
2						Felújítás	9,9
3						Kölcsönök	2,7	1,0		7,4	3,3
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Regionális Operatív Program (ROP)
1						Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése
1						Működési költségvetés					3,5
2						Felhalmozási költségvetés					6,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 564,6
2						Humánerőforrás fejlesztés regionális dimenziójának erősítése a régiókban
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 613,6
3						A turisztikai potenciál erősítése a régiókban
1						Működési költségvetés					0,8
2						Felhalmozási költségvetés					83,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				102,0
4						ROP Technikai segítségnyújtás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,2
2						Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)
1						Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban						221,0
1						Működési költségvetés					26,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
2						Felhalmozási költségvetés					107,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				760,2
2						Élelmiszergazdaság modernizálása						35,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				558,8
3						Vidéki térségek fejlesztése						37,6
1						Működési költségvetés					1,1
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				745,8
2						Felhalmozási költségvetés					5,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,2
4						AVOP Technikai segítségnyújtás						24,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				324,8
3						Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1						Beruházás-ösztönzés
1						Működési költségvetés					79,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				105,6
2						Felhalmozási költségvetés					457,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				346,9
2						Kis- és középvállalkozások fejlesztése
1						Működési költségvetés					51,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				70,9
2						Felhalmozási költségvetés					266,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				255,4
3						Információs társadalom és gazdaságfejlesztés						160,5
1						Működési költségvetés					12,0
2						Felhalmozási költségvetés					46,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				219,4
4						Kutatás-fejlesztés, innováció
1						Működési költségvetés					99,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				134,1
2						Felhalmozási költségvetés					3,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				47,2
5						GVOP Technikai segítségnyújtás						13,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				9,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,3
4						Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
1						Közlekedési infrastruktúra fejlesztése
1						Működési költségvetés					554,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12,6
2						Környezetvédelem-Energetika						6,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,5
3						Környezetvédelem						187,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				181,7
2						Felhalmozási költségvetés					0,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				182,3
4						KIOP Technikai segítségnyújtás
1						Működési költségvetés					101,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
5						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
1						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére
1						Működési költségvetés					78,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 086,9
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,4
5						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása
1						Működési költségvetés					506,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5 325,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 808,0
10						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése
1						Működési költségvetés					20,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				400,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				400,5
13						Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása
1						Működési költségvetés					289,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 517,2
15						HEFOP Technikai segítségnyújtás
1						Működési költségvetés					234,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 879,5
6						KTK technikai segítségnyújtás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				61,6
2						Közösségi Kezdeményezések
1						INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai
1						INTERREG IIIA HU-SK-UA
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				228,4
2						INTERREG IIIA HU-RO-SER
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,4
3						INTERREG IIIA SL-HU-CR
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				607,7
4						INTERREG IIIA AU-HU
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				419,7
5						INTERREG IIIB
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,6
6						INTERREG IIIC
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,2
2						EQUAL Közösségi Kezdeményezés
1						EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései
1						Működési költségvetés					123,6
3						Dologi kiadások				132,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 169,1
2						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás, Országos
Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				144,1
3						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás
1						Működési költségvetés					2,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				126,2
3						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló projektek
1						Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési projektek			28 082,2
1						Működési költségvetés		352,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 104,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	27 329,9
1						Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem 2000/HU/16/P/PT/002						1 658,7
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 780,1
2						Budapest-Cegléd-Szolnok-(Lökösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001						295,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				297,4
3						Útrehabilitációs program I. ütem: 3. és 35. főutak 2001/HU/16/P/PT/006
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
4						Útrehabilitációs program II. ütem: 2, 6, 42, 47 és 56. számú utak, 2002/HU/16/P/PT/008						315,0
2						Felhalmozási költségvetés					1 090,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 716,7
6						Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003						8 003,9
2						Felhalmozási költségvetés					15,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8 123,0
7						Budapest-(Cegléd-Szolnok)-Lökösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem 2001/HU/16/P/PT/007						2,3
2						Felhalmozási költségvetés					31,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				14,9
8						Technikai segítségnyújtás a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló közlekedési projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/013
1						Működési költségvetés					41,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				183,8
9						Budapest-Szolnok-Lökösháza vasútvonal 2. ütem II. fázis 2004/HU/16/C/PT/001						20,0
1						Működési költségvetés					1,0
2						Felhalmozási költségvetés					4 794,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 911,0
10						M0 körgyűrű, Keleti szektor 2004/HU/16/C/PT/002						14 760,5
2						Felhalmozási költségvetés					1 620,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17 011,7
11						Radarrendszer fejlesztése 2004/HU/16/C/PT/003
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				208,1
13						A Kohéziós Alap által finanszírozott projektek előkészítése a vasúti ágazatban 2007. és 2013. között 2005/HU/16/C/PA/001
1						Működési költségvetés					324,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				424,5
2						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek			25 959,8
1						Működési költségvetés		561,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 179,9
2						Felhalmozási költségvetés		24 199,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	49 540,8
4						Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/007						122,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				372,1
10						Szakértői segítségnyújtás a Kohéziós Alapból finanszírozandó környezetvédelmi projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/012						38,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				49,2
11						Pécs város csatornázásának fejlesztése, sérülékeny vízbázisainak védelme 2001HU/P/PE/009						860,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 653,0
12						Sopron régió csatornázási és szennyvíztisztítási programja						45,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				136,8
13						Duna-Tisza közi regionális települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszere 2001/HU/16/P/PE/008						64,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,3
2						Felhalmozási költségvetés					151,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				440,9
14						Sajó-Bodva völgyi települések regionális települési szilárdhulladék kezelési rendszer 2001/HU/16/P/PE/010
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				51,8
16						Homokhátsági regionális települési szilárdhulladék rendszer kiépítése 2002/HU/16/P/PE/015						1 225,9
1						Működési költségvetés					6,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,4
2						Felhalmozási költségvetés					727,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 119,8
17						Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer 2002/HU/16/P/PE/016						147,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 008,8
18						Dél-Balaton és Sió-völgyi regionális hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/018						4 340,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 560,0
20						A budapesti központi szennyvíztisztító telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszer 2004/HU/16/C/PE/001
1						Működési költségvetés					47,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				52,5
2						Felhalmozási költségvetés					7 648,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				14 693,0
21						Ivóvízminőség javítása a magyarországi Észak-alföldi Régióban 2004/HU/16/C/PE/003						1 761,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 054,0
22						Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési- és kezelési projekt 2004/HU/16/C/PE/002						1 105,3
2						Felhalmozási költségvetés					63,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 254,1
23						Észak-kelet Pest megyei regionális hulladékkezelő program Közép-Magyarországon 2002/HU/16/P/PE/014						1 308,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				18,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 488,1
24						Kecskeméti Agglomeráció szennyvízelvezetési és kezelési program 2002/HU/16/P/PE/019						1 467,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 884,5
25						Szombathely város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 2002/HU/16/P/PE/021						874,0
2						Felhalmozási költségvetés					94,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 060,9
26						Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei regionális szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer I. szakasz 2004/HU/16/C/PE/004						3 078,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 823,0
27						Észak-Balaton regionális települési szilárdhulladék-kezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/017						4 358,4
1						Működési költségvetés					6,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,7
2						Felhalmozási költségvetés					338,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 864,8
28						Debrecen város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása						7 454,1
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,3
2						Felhalmozási költségvetés					70,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8 103,2
29						Veszprém és térsége szennyvízelvezetésének és kezelésének fejlesztése (Közép-dunántúl) 2004/HU/16/C/PE/003						2 434,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				40,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 430,9
30						Üröm-Csókavár gáztisztító massza veszélyes hulladékkal szennyezett karsztos bányaüregének mentesítése 2006/HU/16/C/PE/001
1						Működési költségvetés					5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,5
2						Felhalmozási költségvetés					2 380,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 033,0
4						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Gazdaságfejlesztés Operatív Program
1						K+F és innováció a versenyképességért			1 415,4			2 915,4
1						Működési költségvetés		3 015,5			8 206,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 015,5			9 623,1
2						Felhalmozási költségvetés		5 005,4			5 608,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 420,8			6 589,0
2						A vállalkozások (kiemelten a KKV-k) komplex fejlesztései			3 971,1			11 123,1
1						Működési költségvetés		863,5			1 046,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	863,5			1 210,3
2						Felhalmozási költségvetés		21 639,5			39 236,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	25 610,6			45 469,4
3						A modern üzleti környezet erősítése			539,2			883,6
1						Működési költségvetés		1 063,8			914,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 251,6			1 072,8
2						Felhalmozási költségvetés		1 991,7			1 416,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 343,1			1 659,1
4						JEREMIE-típusú pénzügyi eszközök			3 116,6			616,6
1						Működési költségvetés					781,0
3						Dologi kiadások				399,4
2						Felhalmozási költségvetés		17 660,5			8 279,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20 777,1			9 740,8
5						Gazdaságfejlesztés Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			466,9			591,6
1						Működési költségvetés		2 645,4			4 834,9
3						Dologi kiadások	3 112,3			5 565,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				122,4
2						Közlekedés Operatív Program
1						Az ország és a régióközpontok nemzetközi közúti elérhetőségének javítása			8 193,9			5 648,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés		30 287,1			39 391,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	38 481,0			43 506,4
2						Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi elérhetőségének javítása			8 931,6			8 671,6
1						Működési költségvetés					931,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				781,8
2						Felhalmozási költségvetés		23 974,6			45 647,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	32 906,2			40 413,1
3						Térségi elérhetőség javítása			11 478,2			385,7
1						Működési költségvetés					378,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				261,6
2						Felhalmozási költségvetés		30 809,9			38 399,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	42 288,1			35 217,1
4						Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése			3 826,1			790,2
1						Működési költségvetés		10 270,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14 096,2			9,0
2						Felhalmozási költségvetés					3 735,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 385,6
5						Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése			5 489,8
1						Működési költségvetés					1 614,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 453,6
2						Felhalmozási költségvetés		51 659,0			25 297,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	57 148,8			24 829,3
6						Közlekedés Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			355,3
1						Működési költségvetés		2 013,2			2 563,4
3						Dologi kiadások	1 992,0			2 218,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	376,5			234,7
3						Társadalmi megújulás Operatív Program
1						A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése			459,4			506,0
1						Működési költségvetés		15 918,2			28 965,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16 376,9			29 710,9
2						Felhalmozási költségvetés		31,0			544,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	31,7			560,2
2						Alkalmazkodóképesség javítása			93,6
1						Működési költségvetés		27 931,4			19 833,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28 010,3			17 771,1
2						Felhalmozási költségvetés		100,4			550,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	115,1			494,1
3						Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek			1 930,9			3 090,9
1						Működési költségvetés		10 930,9			18 241,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12 859,9			21 199,9
2						Felhalmozási költségvetés		10,9			1 969,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	12,8			2 300,0
4						A felsőoktatás tartalmi és szervezetei fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében			1 145,6			3 442,1
1						Működési költségvetés		6 491,5			10 731,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 637,1			12 814,2
2						Felhalmozási költségvetés					326,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				389,8
5						Társadalmi befogadás, részvétel erősítése			1 414,0			1 243,7
1						Működési költségvetés		7 886,9			7 256,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9 278,5			8 503,8
2						Felhalmozási költségvetés		126,6			390,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	149,0			456,5
6						Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés			1 119,3
1						Működési költségvetés		6 342,8			1 090,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 462,1			1 278,5
2						Felhalmozási költségvetés					49,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				58,2
8						Társadalmi megújulás Operatív Program - MPA
1						A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése - MPA
1						Működési költségvetés		2 355,2			4 359,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 355,2			4 310,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,9
2						Alkalmazkodóképesség javítása - MPA
1						Működési költségvetés		4 853,2			2 873,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 853,2			3 134,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				87,1
13						Társadalmi megújulás Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			394,5
1						Működési költségvetés		2 011,6			3 401,1
3						Dologi kiadások	2 257,4			4 592,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	109,2
2						Felhalmozási költségvetés		223,7			28,8
1						Intézményi beruházási kiadások	263,2			35,4
14						Társadalmi infrastruktúra Operatív Program
1						Az oktatási infrastruktúra fejlesztése			2 541,3			3 809,6
1						Működési költségvetés		15 276,2			1 473,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17 817,5			1 735,8
2						Felhalmozási költségvetés					16 368,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19 523,6
2						Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése			1 796,3			4 178,1
1						Működési költségvetés		1 050,1			2 243,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 122,8			2 468,6
2						Felhalmozási költségvetés		12 638,8			16 465,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	14 362,4			18 125,3
3						A munkaerőpiaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztési			1 284,9			2 439,0
1						Működési költségvetés		67,6			1 507,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	77,7			1 804,1
2						Felhalmozási költségvetés		8 308,9			9 435,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9 583,7			11 236,9
4						Társadalmi infrastruktúra Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			235,4
1						Működési költségvetés		1 334,2			1 135,8
3						Dologi kiadások	1 441,2			1 473,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	128,4
19						Környezet és energia Operatív Program
1						Egészséges, tiszta települések			2 682,7			723,6
1						Működési költségvetés		15 201,9			590,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17 884,6			702,9
2						Felhalmozási költségvetés					5 605,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6 670,0
2						Vizeink jó kezelése			2 898,2			1 724,5
1						Működési költségvetés		8 612,2			1 742,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10 132,1			2 045,3
2						Felhalmozási költségvetés		7 811,0			9 156,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9 189,3			10 745,2
3						Természeti értékeink jó kezelése			151,7			151,7
1						Működési költségvetés		423,7			171,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	498,5			202,9
2						Felhalmozási költségvetés		435,7			1 052,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	512,6			1 244,3
4						Fenntartható életmód és fogyasztás			182,0			880,1
1						Működési költségvetés		759,7			1 654,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	930,3			1 932,3
2						Felhalmozási költségvetés		52,0			769,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	63,4			904,8
5						Hatékony energia-felhasználás			210,6			1 009,7
1						Működési költségvetés		0,6			64,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,7			77,1
2						Felhalmozási költségvetés		1 193,0			2 566,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 403,5			3 060,9
6						A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése			252,8			252,8
1						Működési költségvetés		2,3			141,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,7			162,1
2						Felhalmozási költségvetés		1 430,0			2 212,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 682,4			2 539,0
7						Projekt előkészítés			761,6			63,5
1						Működési költségvetés		2 817,7			5 840,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 264,8			6 887,9
2						Felhalmozási költségvetés		1 498,3			849,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 812,8			999,9
9						Környezet és energia Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			294,9
1						Működési költségvetés		1 670,5			2 327,6
3						Dologi kiadások	64,2			539,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 901,1			2 337,7
2						Felhalmozási költségvetés		0,5			14,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,6			17,2
20						Államreform Operatív Program
1						Folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés			124,2
1						Működési költségvetés		1 097,8			1 542,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 218,3			1 554,6
2						Felhalmozási költségvetés		33,1			232,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	36,8			263,4
2						Az emberi erőforrás minőségének javítása			92,1
1						Működési költségvetés		401,6			183,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	472,5			184,5
2						Felhalmozási költségvetés		120,1			189,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	141,3			191,8
3						A Közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztések			109,3
1						Működési költségvetés		735,0			735,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	834,8			648,9
2						Felhalmozási költségvetés		70,4			197,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	79,9			206,9
4						Államreform Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			36,3
1						Működési költségvetés		206,1			302,4
3						Dologi kiadások	242,4			457,1
21						Elektronikus közigazgatás Operatív Program
1						A közigazgatás és közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása			1 038,5			1 783,4
1						Működési költségvetés		1 583,8			2 350,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 863,0			2 728,2
2						Felhalmozási költségvetés		4 300,6			3 016,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 059,9			3 501,0
2						A közigazgatás szolgáltatásokhoz történő hozzáférést támogató fejlesztések			238,1			168,5
1						Működési költségvetés		189,8			1 048,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	223,3			1 061,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 159,4			1 913,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 364,0			1 968,0
3						Kiemelt fejlesztések			299,6			154,6
1						Működési költségvetés		342,1			521,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	402,0			585,9
2						Felhalmozási költségvetés		1 355,5			1 085,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 595,2			1 225,4
4						Elektronikus közigazgatás Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			19,1			19,1
1						Működési költségvetés		108,2			245,7
3						Dologi kiadások	127,3			460,8
22						Végrehajtás Operatív Program			1 980,0
1						Működési költségvetés		6 476,1			10 375,1
3						Dologi kiadások	3 401,5			5 259,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 914,4			6 532,0
2						Felhalmozási költségvetés		792,9			1 287,7
1						Intézményi beruházási kiadások	875,1			1 161,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	58,0			291,7
23						Nyugat-dunántúli Operatív Program
1						NYDOP Regionális gazdaságfejlesztés			168,5			168,5
1						Működési költségvetés		954,9			134,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 123,4			152,8
2						Felhalmozási költségvetés					2 303,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 611,1
2						Turizmusfejlesztés - Pannon Örökség megújítása			149,9			1 151,6
1						Működési költségvetés		307,1			111,0
1						Személyi juttatások	0,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,2
3						Dologi kiadások	4,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	274,2			143,7
2						Felhalmozási költségvetés		1 003,4			3 193,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 180,8			4 131,9
3						NYDOP Városfejlesztés			98,6			1 098,6
1						Működési költségvetés		88,1			67,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	91,7			121,0
2						Felhalmozási költségvetés		2 436,3			1 708,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 531,3			3 058,0
4						NYDOP Környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra			156,9			456,9
1						Működési költségvetés		206,6			233,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	221,1			273,7
2						Felhalmozási költségvetés		807,6			3 095,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	950,0			3 614,5
5						Helyi és térségi közszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése			11,9			679,2
1						Működési költségvetés		112,3			450,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	112,9			468,8
2						Felhalmozási költségvetés		830,6			6 749,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	841,9			7 071,7
6						Nyugat-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			60,9			60,9
1						Működési költségvetés		345,4			929,9
3						Dologi kiadások	347,6			1 723,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,7			27,7
24						Közép-dunántúli Operatív Program
1						KDOP Regionális gazdaságfejlesztés			28,0			962,4
1						Működési költségvetés					2 137,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				518,5
2						Felhalmozási költségvetés		1 095,4			483,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 123,4			2 499,6
2						KDOP Regionális turizmusfejlesztés			47,4			2 114,8
1						Működési költségvetés		790,3			4 348,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	698,0			833,7
2						Felhalmozási költségvetés		791,2			805,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	930,9			4 987,1
3						Fenntartható településfejlesztés			49,9			1 235,6
1						Működési költségvetés					76,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				169,7
2						Felhalmozási költségvetés		1 855,2			581,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 905,1			1 297,2
4						Helyi és térségi környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztése			88,0			254,5
1						Működési költségvetés		144,1			1 090,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	144,1			279,4
2						Felhalmozási költségvetés		2 576,4			2 557,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 664,4			2 936,2
5						KDOP Humán infrastruktúra fejlesztése			8,1			937,8
1						Működési költségvetés		128,4			3 214,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	128,6			471,5
2						Felhalmozási költségvetés		1 040,8			4 495,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 048,7			7 447,4
6						Közép-dunántúli Operatív Program -Technikai segítségnyújtás			66,7			66,7
1						Működési költségvetés		372,3			976,1
3						Dologi kiadások	425,2			1 627,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,8
2						Felhalmozási költségvetés		5,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6,9
25						Dél-dunántúli Operatív Program
1						A városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése			202,7			278,1
1						Működési költségvetés					54,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				46,8
2						Felhalmozási költségvetés		1 482,4			2 611,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 685,1			2 342,0
2						DDOP - A turisztikai potenciál erősítése a régióban			210,6			758,3
1						Működési költségvetés					215,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				232,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 193,6			3 278,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 404,2			3 535,3
3						Humán közszolgáltatások fejlesztése			183,7			87,5
1						Működési költségvetés		228,0			624,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	227,9			633,1
2						Felhalmozási költségvetés		2 537,2			9 612,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 721,0			9 639,1
4						Integrált városfejlesztési akciók támogatása			24,5
1						Működési költségvetés		5,0			203,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,1			183,1
2						Felhalmozási költségvetés		2 212,0			14 357,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 236,4			13 033,2
5						Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés			241,0
1						Működési költségvetés					261,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				133,2
2						Felhalmozási költségvetés		1 724,9			5 675,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 965,9			5 526,5
6						Dél-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			98,9			177,6
1						Működési költségvetés		560,1			1 029,6
3						Dologi kiadások	654,1			1 770,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,9
26						Dél-alföldi Operatív Program
1						DAOP Regionális gazdaságfejlesztés			90,8			378,2
1						Működési költségvetés		6,9			247,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,4			233,6
2						Felhalmozási költségvetés		1 306,5			2 316,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 396,8			2 534,7
2						DAOP Turisztikai célú fejlesztések			160,3
1						Működési költségvetés					85,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				74,1
2						Felhalmozási költségvetés		1 243,9			4 664,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 404,2			4 579,1
3						DAOP Közlekedési infrastruktúra fejlesztés			256,7
1						Működési költségvetés		18,1			91,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,5			71,0
2						Felhalmozási költségvetés		3 657,0			6 538,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 912,3			5 117,4
4						DAOP Humán infrastruktúra fejlesztése			59,4			530,9
1						Működési költségvetés		248,6			504,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	248,6			522,3
2						Felhalmozási költségvetés		3 623,8			11 115,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 683,2			11 550,7
5						Településfejlesztési akciók			28,3			455,6
1						Működési költségvetés		62,2			378,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	62,2			422,5
2						Felhalmozási költségvetés		471,3			4 078,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	499,6			4 573,3
6						Dél-alföldi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			104,9
1						Működési költségvetés		594,3			1 349,8
3						Dologi kiadások	688,0			2 087,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,2			25,8
2						Felhalmozási költségvetés		0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,1
27						Észak-alföldi Operatív Program
1						ÉAOP Regionális gazdaságfejlesztés			127,9			773,2
1						Működési költségvetés		64,8			244,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	72,8			237,1
2						Felhalmozási költségvetés		930,7			3 286,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 050,6			3 230,2
2						ÉAOP Turisztikai célú fejlesztések			122,0			1 302,0
1						Működési költségvetés		100,0			356,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	112,3			352,4
2						Felhalmozási költségvetés		901,4			6 887,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 011,1			6 720,4
3						Közlekedési feltételek javítása			401,1			466,1
1						Működési költségvetés		432,0			58,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	432,0			57,4
2						Felhalmozási költségvetés		3 098,6			7 548,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 499,7			7 426,1
4						ÉAOP Humán infrastruktúra fejlesztése			547,0			2 226,9
1						Működési költségvetés		790,4			825,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	790,5			838,2
2						Felhalmozási költségvetés		4 728,8			12 862,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 275,7			13 664,2
5						Térségfejlesztés			101,1			2 081,9
1						Működési költségvetés					682,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				687,8
2						Felhalmozási költségvetés		3 549,8			5 374,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 650,9			6 490,6
6						Észak-alföldi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			145,3			10,0
1						Működési költségvetés		822,5			1 132,2
3						Dologi kiadások	938,8			2 014,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	29,0
28						Észak-magyarországi Operatív Program
1						A versenyképes helyi gazdaság megteremtése			210,6			464,6
1						Működési költségvetés					1 462,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				208,9
2						Felhalmozási költségvetés		1 193,6			1 513,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 404,2			3 224,6
2						A turisztikai potenciál erősítése			333,6			652,5
1						Működési költségvetés		20,6			2 701,7
1						Személyi juttatások	1,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,4
3						Dologi kiadások	15,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,5			651,8
2						Felhalmozási költségvetés		1 892,5			1 485,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 221,2			4 042,6
3						Településfejlesztés			34,8			1 382,9
1						Működési költségvetés					5 287,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				552,1
2						Felhalmozási költségvetés		1 818,7			3 367,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 853,5			9 126,2
4						Humán közösségi infrastruktúra fejlesztése			146,2
1						Működési költségvetés		439,2			7 421,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	439,2			920,5
2						Felhalmozási költségvetés		3 908,0			3 826,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 054,2			10 873,4
5						Térségi közlekedés fejlesztése			505,5
2						Felhalmozási költségvetés		2 864,6			1 685,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 370,1			2 054,6
6						Észak-magyarországi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			126,7
1						Működési költségvetés		717,8			1 394,1
3						Dologi kiadások	841,1			2 405,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,4			0,6
29						Közép-magyarországi Operatív Program
1						A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozás-orientált fejlesztése			2 345,8			3 065,8
1						Működési költségvetés		4 151,1			5 335,9
3						Dologi kiadások				139,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 151,2			5 710,9
2						Felhalmozási költségvetés		9 141,5			12 365,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	11 487,2			13 190,3
2						A versenyképesség keretfeltételeinek fejlesztése			1 359,7			939,5
1						Működési költségvetés		669,7			57,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	752,5			63,2
2						Felhalmozási költségvetés		10 701,3			8 974,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	11 978,2			9 679,6
3						A régió vonzerejének fejlesztése			198,8			2 516,7
1						Működési költségvetés		1 802,0			1 514,3
3						Dologi kiadások	142,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 858,7			1 702,9
2						Felhalmozási költségvetés		4 976,9			10 676,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 976,9			12 370,1
4						A humán közszolgáltatások intézményrendszerének fejlesztése			101,5			1 178,5
1						Működési költségvetés		544,3			1 776,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	544,3			1 861,9
2						Felhalmozási költségvetés		12 883,0			13 944,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	12 984,5			14 590,7
5						A települési területek megújítása			510,8			873,6
1						Működési költségvetés		1 589,8			1 251,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 589,8			1 212,9
2						Felhalmozási költségvetés		6 771,9			6 656,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7 282,7			6 465,7
6						Közép-magyarországi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás			231,3			1,3
1						Működési költségvetés		1 311,1			2 176,0
3						Dologi kiadások	1 514,7			2 741,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,7			23,6
5						Területi Együttműködés
1						Európai Területi Együttműködés
1						ETE HU-SK			294,2			2 329,5
1						Működési költségvetés		1 119,8			311,5
3						Dologi kiadások				198,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 252,2			1 249,5
2						Felhalmozási költségvetés		1 368,6			70,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 530,4			724,8
2						ETE HU-RO			391,1			526,4
1						Működési költségvetés		1 284,5			241,8
3						Dologi kiadások				165,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 460,6			464,2
2						Felhalmozási költségvetés		1 570,0			2,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 785,0			46,6
3						ETE HU-SER			61,5			77,7
1						Működési költségvetés		158,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	185,8			77,1
2						Felhalmozási költségvetés		193,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	227,2
4						ETE HU-CRO			158,0			445,4
1						Működési költségvetés		362,7			127,1
3						Dologi kiadások				22,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	433,9			293,4
2						Felhalmozási költségvetés		443,4			0,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	530,2			112,9
5						ETE SEES			114,6			177,1
1						Működési költségvetés		488,1			937,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	539,7			1 073,0
2						Felhalmozási költségvetés		596,5			10,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	659,5			19,2
6						ETE AU-HU			66,4			1 189,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	29,9			1 028,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	36,5			121,0
7						ETE SLO-HU			48,8			356,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,0			186,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	26,8			182,6
8						ETE CES			44,0			385,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,8			353,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	24,2			13,8
9						INTERREG IVC			27,2			178,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,2			157,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,3
10						ENPI HU-SK-RO-UA együttműködési program			32,0
1						Működési költségvetés		186,8			196,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	201,2			196,0
2						Felhalmozási költségvetés		228,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	245,8
2						INTERACT 2007-2013			6,0			21,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0			22,1
6						Egyéb uniós előirányzatok
1						EU DIRECT információs egységek hálózata
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Igazgatási Partnerség						2,0
1						Működési költségvetés		85,0			33,1
3						Dologi kiadások				39,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	85,0			3,0
3						Svájci Alap támogatásából megvalósuló projektek			390,5			315,0
1						Működési költségvetés		13,9			25,2
3						Dologi kiadások				27,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	404,4			80,0
4						EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek			1 676,8			3 722,4
1						Működési költségvetés		3 579,1			3 762,5
3						Dologi kiadások	457,7			98,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 926,2			5 118,5
2						Felhalmozási költségvetés		3 877,4			2 525,5
1						Intézményi beruházási kiadások	9,7			3,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 739,7			3 280,6
5						Uniós programokkal kapcsolatos visszafizetések						2,6
1						Működési költségvetés					0,8
7						Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok
1						EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás			490,0			448,1
1						Működési költségvetés					2,7
1						Személyi juttatások	82,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	24,7
3						Dologi kiadások	167,9			347,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	76,0			456,1
2						Felhalmozási költségvetés					3,5
1						Intézményi beruházási kiadások	108,2			73,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,8			3,6
2						Közreműködői intézményrendszer támogatása			2 200,0			1 650,0
1						Működési költségvetés					43,3
1						Személyi juttatások	62,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,9
3						Dologi kiadások	1 596,8			2 619,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	521,4			580,2
3						Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása			130,0			106,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	130,0			106,9
4						KEOP derogációs projektek kamattámogatása			449,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	449,0
6						2007-től induló EU nagyberuházások és komplex programok előkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				14,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				566,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				124,6
8						Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása			4 260,2			10 106,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,0
3						Dologi kiadások	200,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 930,2			10 106,1
9						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése			70,0			49,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	70,0			1,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,5
8						Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék			1 324,2			439,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 324,2			897,9
Összesen:	698 546,1	548 268,9	150 277,2	881 738,1	716 139,4	168 357,6

XX. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Erőforrás Minisztérium igazgatása			10 143,4			18 705,7
1						Működési költségvetés		419,6			2 378,8
1						Személyi juttatások	7 437,8			7 388,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 875,4			1 719,4
3						Dologi kiadások	1 196,5			11 796,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,5			217,6
2						Felhalmozási költségvetés		40,0			60,8
1						Intézményi beruházási kiadások	75,8			157,8
2						Felújítás				7,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
4						Kormányzati beruházás				3,6
3						Kölcsönök			29,0	141,2
2						Állami szociális intézetek			2 063,5			2 140,2
1						Működési költségvetés		277,3			502,1
1						Személyi juttatások	1 257,6			1 311,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	339,7			346,9
3						Dologi kiadások	681,1			934,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	4,7			7,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
2						Felhalmozási költségvetés					34,7
1						Intézményi beruházási kiadások	57,7			180,9
2						Felújítás				81,9
3						Egészségbiztosítási Felügyelet			437,0			381,0
1						Működési költségvetés		323,5			241,1
1						Személyi juttatások	451,5			357,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	121,4			88,1
3						Dologi kiadások	167,6			241,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				107,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0			3,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4						Egyéb kulturális intézmények			3 892,3			5 983,4
1						Működési költségvetés		2 812,7			5 577,5
1						Személyi juttatások	3 319,3			3 388,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	888,0			861,1
3						Dologi kiadások	2 224,8			5 047,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,1			2 176,7
2						Felhalmozási költségvetés		1 980,0			909,1
1						Intézményi beruházási kiadások	2 144,6			960,6
2						Felújítás	56,1			24,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7,1			247,6
4						Kormányzati beruházás				313,8
3						Kölcsönök	1,2	1,2			2,0
5						Egyetemek, főiskolák			180 740,0			194 818,4
1						Működési költségvetés		202 472,8			245 857,7
1						Személyi juttatások	158 729,5			162 607,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	46 885,8			42 511,1
3						Dologi kiadások	138 097,3			176 567,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	31 914,3			29 496,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 493,8			3 058,4
6						Kamatfizetések				47,9
2						Felhalmozási költségvetés		24 684,6			36 503,7
1						Intézményi beruházási kiadások	22 315,4			40 066,6
2						Felújítás	8 267,1			10 984,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	194,2			1 798,5
4						Kormányzati beruházás				494,3
3						Kölcsönök	89,0	89,0		349,6	389,7
6						Egyéb oktatási intézmények			2 515,6			3 939,3
1						Működési költségvetés		3 858,6			4 349,7
1						Személyi juttatások	3 605,5			2 865,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	998,9			738,9
3						Dologi kiadások	1 757,8			4 389,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				275,7
2						Felhalmozási költségvetés		42,3			518,1
1						Intézményi beruházási kiadások	50,3			554,5
2						Felújítás	4,0			11,9
7						EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal			8 125,9			8 127,8
1						Működési költségvetés		117,5			1 612,2
1						Személyi juttatások	135,5			226,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,7			53,4
3						Dologi kiadások	59,9			147,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8 011,9			5 447,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,4			26,9
9						Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei			3 777,7			3 857,8
1						Működési költségvetés		170,7			240,5
1						Személyi juttatások	2 230,2			2 217,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	602,0			555,3
3						Dologi kiadások	1 044,0			1 200,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	63,7			51,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,8
2						Felhalmozási költségvetés					72,1
1						Intézményi beruházási kiadások	8,5			174,2
2						Felújítás				32,6
10						Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei			1 636,1			5 561,8
1						Működési költségvetés		35 012,6			51 537,1
1						Személyi juttatások	12 896,0			12 850,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 442,0			3 470,8
3						Dologi kiadások	17 436,7			34 196,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,3			3 052,6
6						Kamatfizetések				1,7
2						Felhalmozási költségvetés		600,0			3 485,3
1						Intézményi beruházási kiadások	2 131,9			2 817,0
2						Felújítás	707,8			225,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	611,0			266,2
4						Kormányzati beruházás				2 009,4
3						Kölcsönök	10,0				10,4
11						Közgyűjtemények			10 500,1			11 380,0
1						Működési költségvetés		3 879,5			11 254,5
1						Személyi juttatások	7 667,2			7 705,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 118,2			2 015,4
3						Dologi kiadások	4 335,1			10 071,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	93,9			212,6
6						Kamatfizetések				0,1
2						Felhalmozási költségvetés		60,4			1 092,5
1						Intézményi beruházási kiadások	210,1			905,2
2						Felújítás	14,5			411,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1,0			8,5
4						Kormányzati beruházás				236,2
3						Kölcsönök				12,0	12,0
12						Művészeti intézmények			5 395,1			5 495,4
1						Működési költségvetés		1 690,0			2 837,6
1						Személyi juttatások	4 840,2			4 361,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 181,5			965,4
3						Dologi kiadások	766,5			2 834,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,6			7,1
2						Felhalmozási költségvetés					5,5
1						Intézményi beruházási kiadások	294,3			74,9
2						Felújítás				7,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				27,7
4						Kormányzati beruházás				0,7
3						Kölcsönök				0,7	0,7
13						Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet			3 267,9			4 998,2
1						Működési költségvetés		1 606,0			2 943,2
1						Személyi juttatások	1 715,3			1 796,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	486,7			461,2
3						Dologi kiadások	2 671,9			3 439,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 188,5
2						Felhalmozási költségvetés					122,3
1						Intézményi beruházási kiadások				147,7
2						Felújítás				829,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				61,7
14						Országos Mentőszolgálat			526,4			1 232,8
1						Működési költségvetés		22 858,7			24 937,6
1						Személyi juttatások	15 105,4			15 439,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 983,9			4 480,9
3						Dologi kiadások	3 717,6			4 388,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	578,2			1 975,0
2						Felhalmozási költségvetés					481,4
1						Intézményi beruházási kiadások				141,4
2						Felújítás				67,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				180,0
3						Kölcsönök				15,8	40,9
15						Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet			2 859,0			2 833,8
1						Működési költségvetés		706,6			789,1
1						Személyi juttatások	2 140,2			1 802,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	577,8			441,8
3						Dologi kiadások	837,6			1 393,0
2						Felhalmozási költségvetés					400,9
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			448,9
16						Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei			15 383,8			20 219,7
1						Működési költségvetés		4 603,1			6 867,5
1						Személyi juttatások	12 723,0			12 573,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 394,5			3 136,6
3						Dologi kiadások	3 206,5			10 472,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	296,6			1 430,6
2						Felhalmozási költségvetés					636,6
1						Intézményi beruházási kiadások	327,7			759,3
2						Felújítás	38,6			195,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				53,9
3						Kölcsönök					2,4
17						Országos Vérellátó Szolgálat			2 017,5			2 150,7
1						Működési költségvetés		8 725,9			10 915,0
1						Személyi juttatások	3 953,7			3 741,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	998,6			921,4
3						Dologi kiadások	5 358,1			7 821,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,6
2						Felhalmozási költségvetés					96,9
1						Intézményi beruházási kiadások	413,0			378,8
2						Felújítás	20,0			18,3
18						Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek (EÜM)			976,0			1 013,1
1						Működési költségvetés		527,0			792,2
1						Személyi juttatások	856,3			785,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	207,0			189,7
3						Dologi kiadások	178,3			508,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	210,9			1 757,5
2						Felhalmozási költségvetés					8,9
1						Intézményi beruházási kiadások	50,5			39,3
2						Felújítás				15,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,0
19						Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet			715,8			881,1
1						Működési költségvetés		2,7			364,2
1						Személyi juttatások	411,8			612,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	111,1			160,4
3						Dologi kiadások	146,6			519,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,0			145,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
1						Intézményi beruházási kiadások				12,1
2						Felújítás				2,1
3						Kölcsönök					0,4
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,6
3						Felsőoktatási fejlesztési program
9						Eszterházy Károly Főiskola rekonstrukció			55,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	55,0
10						Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rekonstrukció
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				50,0
15						Nyíregyházi Főiskola tanulmányi épület rekonstrukció
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				50,6
22						Kiemelt felsőoktatási beruházások előkészítése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				30,0
27						Károly Róbert Főiskola rekonstrukció			200,0			117,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				104,9
4						Kormányzati beruházás	200,0
30						Károly Róbert Főiskola sportcentrum beruházás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,9
33						Felsőoktatási intézmények rekonstrukciói és eszközbeszerzések
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				120,0
4						Kulturális beruházások
1						Múzeumi rekonstrukció
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				155,8
2						Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom)			400,0			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	400,0			581,2
3						Kulturális tevékenységek beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,4
4						Kormányzati beruházás				124,4
4						Külföldi kulturális intézetek bővítése, rekonstrukciója, kiépítése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,2
5						Örökségvédelmi fejlesztések			200,0			33,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				264,7
4						Kormányzati beruházás	200,0
6						Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 000,1
8						Egyéb beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,3
2						Normatív finanszírozás
1						Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata			3 645,0			3 622,0
1						Működési költségvetés					70,1
3						Dologi kiadások				325,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 645,0			3 429,7
3						Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás			86 991,3			95 126,9
1						Működési költségvetés					303,4
3						Dologi kiadások				58,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	86 991,3			93 280,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,1
7						Hallgatói létszám képzési többlete (állami felsőoktatás)			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	120,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,4
3						Dologi kiadások	47,6			16,2
8						Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése			2 520,0			2 520,0
1						Működési költségvetés					46,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 520,0			2 537,8
10						Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)			5 600,0			5 600,0
1						Működési költségvetés					22,5
3						Dologi kiadások				184,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 600,0			5 110,6
11						Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás)			2 650,0			2 650,0
1						Működési költségvetés					94,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 650,0			2 715,8
17						Gyakorlóiskolák normatív támogatása			195,0			179,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,0
3						Dologi kiadások	68,0			14,6
3						Felsőoktatási feladatok támogatása
4						Felsőoktatási oktatói-kutatói ösztöndíjak			20,0			4,9
1						Működési költségvetés					2,2
1						Személyi juttatások	20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,5
26						Felsőoktatás kiegészítő támogatása			70,0			50,0
1						Működési költségvetés					101,5
1						Személyi juttatások	55,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				32,3
33						Felsőoktatási információs rendszerek működtetése EISZ-koordináció			350,0			625,6
1						Működési költségvetés					4,6
1						Személyi juttatások	47,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	290,0			307,4
34						Felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak működtetése			100,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	78,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,3
35						Felsőoktatási szakkollégiumok támogatása			30,0			17,9
1						Működési költségvetés					2,3
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,4
3						Dologi kiadások	4,6
36						Pedagógus díszdiploma			40,0			6,0
1						Működési költségvetés					1,1
1						Személyi juttatások	40,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,4
44						Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság támogatása			225,0			180,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	225,0			175,0
45						Felsőoktatási és Tudományos Tanács támogatása			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			37,5
46						Egyéb felsőoktatási feladatok támogatása			210,0			148,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	210,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				133,0
4						Közoktatási feladatok támogatása
9						Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata			65,0			46,8
1						Működési költségvetés					8,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	65,0			43,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
18						Érettségi vizsga lebonyolítása			700,0
1						Működési költségvetés					3,6
1						Személyi juttatások	300,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	81,0
3						Dologi kiadások	119,0			1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			335,9
23						Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés			700,0			32,5
1						Működési költségvetés					13,5
1						Személyi juttatások	400,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	108,0
3						Dologi kiadások	80,0			0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	112,0			43,9
27						Gyógypedagógiai és nemzetiségi tankönyvellátás, sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók közoktatási ellátásának támogatása			80,0			54,4
1						Működési költségvetés					11,5
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,1
3						Dologi kiadások	20,3			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,6			90,2
29						Közoktatás speciális feladatainak támogatása			260,0			101,0
1						Működési költségvetés					7,3
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	40,5
3						Dologi kiadások	69,5			11,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				84,9
30						Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat
1						Működési költségvetés		200,0			5,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0
31						Közoktatási ellenőrzési, pályázat-lebonyolítási feladatok
1						Működési költségvetés					0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				34,8
32						Országos Kisebbségi Önkormányzatok havi kereset-kiegészítése
1						Működési költségvetés					0,6
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
33						Nemzetiségi oktatási programok			20,0			11,2
1						Működési költségvetés					2,3
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	7,3			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,7
34						Nemzeti Tehetség Program			403,9			403,9
1						Működési költségvetés					2,4
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	40,5
3						Dologi kiadások	213,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				240,4
35						Teljesítmény motivációs pályázati alap			500,0			6,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	393,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	107,0
36						Országos Kisebbségi Önkormányzatok 2009. december havi kereset-kiegészítése						1,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,7
37						Országos Kisebbségi Önkormányzatok 2010. évi kereset-kiegészítése						45,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				45,6
5						Egyéb feladatok támogatása
4						Esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatása			365,0			232,6
1						Működési költségvetés					9,0
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	238,0			158,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
15						„Útravaló” ösztöndíj program			1 700,0			616,4
1						Működési költségvetés					517,5
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	54,0
3						Dologi kiadások	40,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 406,0			65,5
18						Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása			500,0			113,9
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,5
3						Dologi kiadások	46,5			0,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	200,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	190,0			164,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
19						Ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások			200,0			108,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				12,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			141,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
20						Maradványelszámolás						451,8
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások				456,0
21						Kis létszámú szakok, kiemelkedő intézményi teljesítmény, doktori iskolák, tehetséggondozás támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				32,8
7						Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai			220,8			214,5
1						Működési költségvetés					6,3
3						Dologi kiadások	220,8			226,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
8						Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai
5						Kétoldalú munkatervi feladatok			50,0			42,8
1						Működési költségvetés					0,7
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	7,3			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			69,1
6						Nemzetközi tagdíjak			180,0			23,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	180,0			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,2
7						EU közösségi programok			75,0			88,0
1						Működési költségvetés					3,1
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,1
3						Dologi kiadások	16,9			19,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			155,1
9						OECD és EU kötelezettségek			50,0			7,5
1						Működési költségvetés					1,3
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,1
3						Dologi kiadások	11,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
10						Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok			145,0			66,9
1						Működési költségvetés					151,1
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,0
3						Dologi kiadások	18,0			2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				149,0
2						Felhalmozási költségvetés					6,0
9						EU tagsággal kapcsolatos feladatok
5						ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása			40,0			7,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,2
6						EU tagságból eredő szakmai együttműködések			50,0			17,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	39,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,6
3						Dologi kiadások				4,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,7
8						Európai uniós programok előfinanszírozása
1						Működési költségvetés					168,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				120,3
3						Kölcsönök				147,5
10						Kutatás-fejlesztés támogatása
2						Felsőoktatási kutatási program			101,7			2,0
1						Működési költségvetés					2,0
1						Személyi juttatások	61,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,6
3						Dologi kiadások	23,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,9
11						Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
8						Világ-Nyelv Program
1						Működési költségvetés					4,6
3						Dologi kiadások				3,3
12						Reneszánsz Év programjai
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások				41,7
13						Egyéb filmszakmai támogatások
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
12						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra
2						Egyéb intézményi felújítási programok
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				14,4
7						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra támogatása			1 350,0			299,1
1						Működési költségvetés					14,8
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,0
3						Dologi kiadások	20,0			8,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 203,0			792,7
2						Felhalmozási költségvetés					2,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,8
8						PANKKK - Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért			100,0			19,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			5,0
13						Művészeti tevékenységek
4						Művészeti tevékenységek támogatása			2 487,0			2 333,3
1						Működési költségvetés					8,5
1						Személyi juttatások	500,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	135,0
3						Dologi kiadások	50,0			15,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 792,0			2 380,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,2
5						Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok			2 319,7			11,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	220,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 099,2
6						Pécsi Konferencia- és Koncertközpont			50,0			41,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			41,0
14						A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok			960,0			555,1
1						Működési költségvetés					24,8
1						Személyi juttatások	17,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,6
3						Dologi kiadások	300,0			35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	636,6			753,3
15						Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
1						Ifjúsági intézmény és szolgáltatásrendszer, ifjúságszakmai feladatok
1						Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft.			380,0			323,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	340,0			188,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	40,0			1,8
2						Budapesti Európai Ifjúsági Központ fejlesztése			28,8
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	28,8
3						Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
1						Gyermek és ifjúsági célú pályázatok			100,0			68,0
1						Működési költségvetés					8,0
3						Dologi kiadások	6,0			7,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	94,0			140,3
2						Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok			96,1			16,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	6,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,2
3						Dologi kiadások	11,2			0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,8			14,7
4						Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása			220,0			132,0
1						Működési költségvetés					34,0
1						Személyi juttatások	3,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,0
3						Dologi kiadások	1,1			8,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	214,7			167,8
16						Szociális szolgáltatások
1						Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása			936,0			488,4
1						Működési költségvetés		5,0			168,8
1						Személyi juttatások	110,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,2
3						Dologi kiadások	176,0			45,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	439,8			863,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	180,0			478,7
2						A kisösszegű, közösségi kölcsönzés rendszerének kiépítése és működtetése			135,0			72,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,0			58,8
3						Módszertani intézmények és szociális gyámhivatalok támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				33,5
17						Egyes pénzbeli támogatások
1						Otthonteremtési támogatás			1 745,0			1 745,0
1						Működési költségvetés					11,4
3						Dologi kiadások	1,0			495,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 744,0			1 105,1
3						Gyermektartásdíjak megelőlegezése			1 272,6			1 329,3
1						Működési költségvetés					13,3
3						Dologi kiadások	1,0			102,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 271,6			1 487,6
5						Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása			1 250,0			1 339,7
1						Működési költségvetés					2,9
3						Dologi kiadások	1,0			0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 249,0			1 942,0
6						Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatás			1 600,0			1 575,5
1						Működési költségvetés					6,5
3						Dologi kiadások	1,0			11,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 599,0			1 221,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
7						GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása			261,0			570,9
1						Működési költségvetés					9,5
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	261,0			570,8
18						Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása			475,0			328,8
1						Működési költségvetés					48,2
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	3,5			85,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	308,7			346,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	60,0			5,0
19						Szociális célú humánszolgáltatások
1						Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása			28 185,1			31 982,3
1						Működési költségvetés					1 378,4
3						Dologi kiadások	15,0			716,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28 170,1			34 244,1
3						Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése			6 000,0			11 267,8
1						Működési költségvetés					321,6
3						Dologi kiadások	10,0			978,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 990,0			11 245,1
4						Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozása			7 275,2
1						Működési költségvetés					0,7
3						Dologi kiadások				3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 275,2			125,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,2
5						Szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása
1						Működési költségvetés					6,7
3						Dologi kiadások				11,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				120,4
20						Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs programok
1						Országos Fogyatékosügyi Tanács működtetése			9,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	9,0
2						A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása			40,0			4,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	8,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,6
3						Dologi kiadások	28,9			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,2
3						Országos Esélyegyenlőségi Hálózat működését elősegítő tevékenységek támogatása						177,8
1						Működési költségvetés					42,1
4						Krízisellátó rendszer működését elősegítő tevékenységek támogatása						33,3
1						Működési költségvetés					9,0
5						Nők és férfiak társadalmi egyenlőségét elősegítő tevékenységek támogatása						3,5
1						Működési költségvetés					7,5
6						Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása			527,5			361,0
1						Működési költségvetés					62,9
1						Személyi juttatások	22,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,2
3						Dologi kiadások	6,4			22,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	491,4			696,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,6
21						PHARE Programok
4						Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU-9904-01)
1						PHARE forrás (HU-9904-01)
1						Működési költségvetés					53,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				53,7
2						Hazai társfinanszírozás (HU-9904-01)
1						Működési költségvetés					2,7
22						Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
1						Oltóanyag beszerzés			4 026,0
1						Működési költségvetés					159,4
3						Dologi kiadások	4 026,0
2						Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok			823,8			3 632,4
1						Működési költségvetés					1 656,2
1						Személyi juttatások	457,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	123,5
3						Dologi kiadások	190,8			667,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,8			5 137,1
2						Felhalmozási költségvetés					1 439,8
1						Intézményi beruházási kiadások	29,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 528,3
3						Kölcsönök				120,9
3						Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások			828,2
1						Működési költségvetés					223,0
3						Dologi kiadások	828,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				288,0
5						H1N1 típusú influenza vakcina beszerzése			3 746,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3 746,0
9						Altató-, lélegeztetőgép, monitor bérlésével összefüggő kiadások			1 364,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 364,0			88,7
11						Regionális ágazati feladatok támogatása			30,0			18,9
1						Működési költségvetés					16,6
1						Személyi juttatások	7,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,1
3						Dologi kiadások	4,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,8
13						Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása
1						Működési költségvetés		160,0			152,3
3						Dologi kiadások				106,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	160,0
14						Egészségmegőrzési célok és kémiai biztonság fenntartásának támogatása
1						Működési költségvetés					28,8
3						Dologi kiadások				1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,3
15						Határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatása
1						Működési költségvetés					112,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				180,0
16						Egyházi kórházak támogatása						655,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				655,1
23						Sporttevékenység támogatása
1						Utánpótlás-nevelési feladatok			1 335,0			129,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	192,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	51,8
3						Dologi kiadások	331,3			1,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	759,9			128,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,4
2						Iskolai, diák és felsőoktatási sport támogatása			285,2			285,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	285,2			284,5
3						Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok			275,0			53,5
1						Működési költségvetés					1,3
1						Személyi juttatások	34,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	144,0			60,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	86,7
4						Versenysport támogatása			2 248,5			2 848,1
1						Működési költségvetés					2,7
1						Személyi juttatások	130,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,1
3						Dologi kiadások				12,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 083,4			2 982,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,4
7						Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése			1 930,2			611,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 374,5
3						Dologi kiadások				68,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	555,7			736,2
8						Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása			3 878,5			5 178,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				338,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 878,5			4 931,9
9						Nemzeti Sporttanács támogatása			3,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,7
12						Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása			59,5			59,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	59,5			71,1
13						Magyar Paralimpiai Bizottság működési támogatása			15,4			15,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,4			15,5
14						Nemzeti Sportszövetség működési támogatása			30,5			30,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,5			29,9
15						Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása			12,8			12,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,8			10,9
17						Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása			3,5			3,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			3,3
19						Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége működési támogatása			27,8			27,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,8			20,2
22						Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása			41,2			41,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	41,2			54,0
23						Szabadidősport támogatása			209,5			347,1
1						Működési költségvetés					2,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	209,5			162,6
25						Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások			20,0			15,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,4
3						Dologi kiadások	13,6			10,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,3
27						Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport- és diáksport-programok támogatása)			100,0
1						Működési költségvetés					8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
28						Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei			44,2			37,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,8
3						Dologi kiadások				8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,4			40,1
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások				7,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				33,0
33						Magyar Paralimpiai Bizottság és tagszervezeteinek támogatása			57,3			57,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	57,3			56,5
34						Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és tagszervezeteinek támogatása			172,7			172,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	172,7			149,7
35						Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség támogatása			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0
36						2008. évi Pekingi Olimpián és Paralimpián való részvétel támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				38,6
38						Fogyatékkal élők sportjának támogatása
1						Működési költségvetés					6,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
24						Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
11						Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása			190,4			111,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások				12,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	177,7			85,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				129,6
12						Magyar Sport Háza program			302,5			302,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	302,5			403,8
25						Felújítások központi támogatása
1						Felsőoktatási felújítási programok			100,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	100,0
3						Nemzeti kulturális intézmények felújítása			20,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
2						Felújítás	20,0
4						Pécsi Tudományegyetem kihelyezett képzőhelyének felújítása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata			68,0			68,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	68,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				68,0
5						Egészségügyi intézmények felújítása			100,0			61,1
2						Felhalmozási költségvetés					34,0
2						Felújítás	100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				65,8
6						Nem állami intézmények felújítás, beruházás			14,4			196,4
2						Felhalmozási költségvetés					1,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	14,4			508,6
26						Alapítványok, közalapítványok támogatása
1						Oktatási alapítványok, közalapítványok által ellátott oktatási feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása			821,1			744,1
1						Működési költségvetés					14,1
3						Dologi kiadások				1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	821,1			780,0
2						Kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása
1						Magyar Mozgókép Közalapítvány			5 120,0			3 602,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 120,0			3 413,0
2						Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása			3 007,9			2 509,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				159,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 007,9			2 571,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				47,1
3						Oktatásért Közalapítvány támogatása			32,7			32,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	32,7			48,4
4						Nemzeti Kiválóságokért Közalapítvány			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			20,0
5						Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatása			190,0			161,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	190,0			238,4
6						Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány			250,0			193,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			193,7
7						Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány			38,2			29,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			28,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,2			1,6
8						Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány			29,6			22,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,2			21,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,4			1,2
9						Hajléktalanokért Közalapítvány			327,0			277,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	252,0			110,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	75,0			20,5
10						Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány			280,0			238,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			139,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,0
11						Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány			28,0			21,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,0			21,7
12						Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány						25,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,4
13						Beteg Gyermekekért Alapítvány						33,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,4
14						Koraszülött és Gyermek Intenzív Ellátásáért a DOTE Gyermekklinikán Alapítvány						29,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,1
15						Egészséges Újszülöttekért Alapítvány						25,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,0
16						ISPITA Alapítvány						28,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,5
17						Péter Cerny Alapítvány						137,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				137,1
18						Segíts Élni Alapítvány						41,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,2
19						Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány						51,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,3
20						Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány						30,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,4
21						Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért						20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,0
27						Idősügyi programok			130,0			24,5
1						Működési költségvetés					2,7
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	34,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	88,0			1,2
28						Közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott oktatási és kulturális feladatok támogatása			9 317,4			8 755,1
1						Működési költségvetés					308,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9 317,4			8 642,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,5
29						Köztestületek és egyéb társadalmi szervek támogatásai			45,0			80,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			95,1
30						Társadalmi szervezetek támogatása
1						Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségének támogatása			70,0			92,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			75,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,7
2						Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége támogatása			70,0			92,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			74,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,7
3						Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatása			105,0			105,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	105,0			64,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				40,2
4						Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége támogatása			97,5			119,5
1						Működési költségvetés					8,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	97,5			97,5
5						Fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatása			350,0			340,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				17,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			189,4
10						Magyar Vöröskereszt támogatása			173,5			203,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	173,5			203,5
11						Honvéd Együttes Művészeti Nkft. támogatása			76,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	76,5
15						Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			15,0
16						Autisták Országos Szövetsége			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			39,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
17						Nagycsaládosok Országos Egyesülete			25,0			25,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			25,0
18						Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége			20,1			20,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,1			20,1
19						Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonszolgálatok Országos Szövetsége			7,8			7,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,8			7,8
20						Magyar Máltai Szeretetszolgálat			250,0			193,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			253,4
21						Magyar Tanya és Falugondnoki Szolgálat			20,0			19,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
31						Civil és non-profit szervezetek támogatása
3						Egyéb civil és non-profit szervezetek			86,5			34,0
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	86,5			40,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
4						Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok			152,2			94,7
1						Működési költségvetés					0,4
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,8
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	96,4			68,0
5						Kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok
1						Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása			597,4			468,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	597,4			468,0
2						Egyéb kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek,
bizottságok támogatása			93,9			71,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	85,6			43,9
33						Előző évek maradványa
1						Működési költségvetés					6,3
3						Dologi kiadások				14,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
34						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
4						Információs technológia az általános iskolában, hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés					0,8
35						Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez			20 000,0			20 000,0
1						Működési költségvetés					3 424,8
3						Dologi kiadások				24,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20 000,0			46 774,9
37						A kincstár által felszámított díjak, jutalékok rendezése						57,6
1						Működési költségvetés					81,5
3						Dologi kiadások				95,4
39						Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása			3 000,0
1						Működési költségvetés					2 127,7
3						Dologi kiadások	3,0			233,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 997,0			772,1
40						MÁK tranzakciós díj			6,0			11,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	6,0			17,0
41						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti általános tartalék			426,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	426,5
42						EU elnökség kulturális megjelenése						321,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				319,0
44						Kríziskezelő program						596,9
1						Működési költségvetés					595,8
3						Dologi kiadások				23,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 671,3
45						EU Oktatás és Képzés munkaprogram
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
46						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás			12 000,0
1						Működési költségvetés					1 718,1
3						Dologi kiadások	6,0			15,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11 994,0			1 517,2
47						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció			30 300,0
1						Működési költségvetés					43,6
1						Személyi juttatások	34,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,5
3						Dologi kiadások	137,0			1 160,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30 117,5			5 151,7
1-20. cím összesen:	851 044,0	317 927,3	533 116,7	974 198,1	435 020,8	518 061,7
21						Családi támogatások
1						Családi pótlék	364 699,0			363 930,1
2						Anyasági támogatás	5 988,0			5 729,8
3						Gyermekgondozási segély	62 047,0			65 046,7
4						Gyermeknevelési támogatás	15 878,0			13 081,5
5						Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése	1 614,0			1 763,9
6						Pénzbeli gyermekvédelmi támogatások	6 300,0			7 055,3
7						Életkezdési támogatás	5 310,0			4 858,2
22						Egyéb szociális ellátások és költségtérítések
2						Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1						Rokkantsági járadék	13 076,0			13 140,9
2						Megváltozott munkaképességűek járadéka	67 949,0			63 006,1
3						Egészségkárosodási járadék	2 454,0			2 433,8
4						Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és keresetkiegészítése	7 269,0			7 464,3
5						Mezőgazdasági járadék	4 549,0			4 077,5
6						Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka	30 421,0			30 266,2
8						Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések	21 341,0			18 308,1
9						Házastársi pótlék	5 088,0			4 889,4
13						Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás)	110,0			90,6
3						Különféle jogcímen adott térítések
1						Közgyógyellátás	21 000,0			19 750,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás	3 900,0			3 900,0
3						Terhesség-megszakítás	1 600,0			1 600,0
4						Folyósított ellátások utáni térítés	1 550,0			1 550,0
Összesen:	1 493 187,0	317 927,3	533 116,7	1 606 140,5	435 020,8	518 061,7

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Gazdasági Versenyhivatal igazgatása			1 407,8			1 448,1
1						Működési költségvetés					869,9
1						Személyi juttatások	979,0			1 195,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	249,0			312,2
3						Dologi kiadások	176,8			513,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				236,1
2						Felhalmozási költségvetés					2,6
1						Intézményi beruházási kiadások	3,0			10,4
3						Kölcsönök				1,0	1,0
Összesen:	1 407,8		1 407,8	2 268,4	873,5	1 448,1

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Központi Statisztikai Hivatal			10 190,7			13 079,8
1						Működési költségvetés		454,1			440,4
1						Személyi juttatások	6 167,8			1 574,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 656,7			1 841,4
3						Dologi kiadások	2 584,8			2 611,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	23,0			32,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,3
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0			242,1
2						Felújítás	12,5			2,6
3						Kölcsönök	28,7	28,7		38,4	38,4
4						KSH Könyvtár			180,7			222,6
1						Működési költségvetés		3,0			12,7
1						Személyi juttatások	123,0			134,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,1			32,2
3						Dologi kiadások	27,6			51,6
2						Felhalmozási költségvetés					38,4
1						Intézményi beruházási kiadások	0,5			43,0
2						Felújítás	0,5			0,5
5						KSH Népességtudományi Kutató Intézet			90,3			111,8
1						Működési költségvetés		19,6			38,5
1						Személyi juttatások	75,9			97,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,4			24,7
3						Dologi kiadások	13,6			26,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,0
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						Népszámlálás			751,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	161,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	39,2
3						Dologi kiadások	550,5
4						Általános Mezőgazdasági Összeírás			2 200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 629,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	395,9
3						Dologi kiadások	174,6
5						Nemzetközi tagdíjak			0,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,3
Összesen:	13 918,5	505,4	13 413,1	12 754,2	569,7	13 414,2

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						MTA Titkársága
1						MTA Titkárság Igazgatása			1 219,8			1 370,9
1						Működési költségvetés		10,2			107,1
1						Személyi juttatások	878,3			932,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	223,0			257,3
3						Dologi kiadások	128,4			331,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			4,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				12,7
3						Kölcsönök	15,0	15,0		7,9	7,9
2						MTA Doktori Tanács Titkársága és Bolyai ösztöndíjak			4 515,1			4 144,2
1						Működési költségvetés		18,8			21,1
1						Személyi juttatások	3 940,6			3 600,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	549,5			932,4
3						Dologi kiadások	43,8			38,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
3						Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak			2 125,4			2 265,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 917,3			1 850,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	206,4			470,0
3						Dologi kiadások	1,7			1,5
4						MTA Köztestületi feladatok			153,0			131,5
1						Működési költségvetés					21,5
1						Személyi juttatások	45,0			52,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,5			13,5
3						Dologi kiadások	94,8			65,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,7			2,0
2						MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia			13,5			14,6
1						Működési költségvetés		2,4			0,9
1						Személyi juttatások	9,8			8,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,6			2,1
3						Dologi kiadások	2,9			5,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	0,6			0,3
3						MTA Könyvtára			505,8			558,2
1						Működési költségvetés		25,5			74,8
1						Személyi juttatások	243,8			246,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,3			64,4
3						Dologi kiadások	173,7			233,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			14,9
2						Felújítás	47,5			71,7
4						MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek			7 451,9			9 334,2
1						Működési költségvetés		4 551,5			7 276,3
1						Személyi juttatások	7 028,3			7 921,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 890,5			2 098,9
3						Dologi kiadások	2 629,0			5 290,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,9			227,7
6						Kamatfizetések				0,2
2						Felhalmozási költségvetés		137,6			2 927,4
1						Intézményi beruházási kiadások	346,8			3 590,0
2						Felújítás	227,5			209,0
3						Kölcsönök				46,2	43,1
5						MTA Élettudományi kutatóintézetek			4 406,1			6 105,0
1						Működési költségvetés		2 879,6			4 611,0
1						Személyi juttatások	4 103,0			4 611,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 146,3			1 193,4
3						Dologi kiadások	1 596,1			3 846,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	61,3			105,1
2						Felhalmozási költségvetés		110,1			440,0
1						Intézményi beruházási kiadások	231,8			1 812,5
2						Felújítás	257,3			270,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
3						Kölcsönök	5,9	5,9		0,5	0,5
6						MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek			3 896,9			4 821,9
1						Működési költségvetés		677,8			1 867,1
1						Személyi juttatások	3 184,7			3 690,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	835,3			981,1
3						Dologi kiadások	344,6			1 867,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,1			111,4
2						Felhalmozási költségvetés		15,5			3,0
1						Intézményi beruházási kiadások	83,2			157,0
2						Felújítás	114,3			63,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,6
3						Kölcsönök				2,9	0,1
7						MTA Területi akadémiai központok			209,5			258,0
1						Működési költségvetés		62,7			91,6
1						Személyi juttatások	117,5			130,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,3			33,4
3						Dologi kiadások	85,9			110,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,8
2						Felhalmozási költségvetés					3,4
1						Intézményi beruházási kiadások				24,4
2						Felújítás	36,5			41,2
8						MTA Akadémiai létesítmények fenntartása és üzemeltetése			614,7			734,5
1						Működési költségvetés		299,5			314,7
1						Személyi juttatások	233,5			253,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	71,7			65,8
3						Dologi kiadások	470,5			566,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,6
2						Felhalmozási költségvetés					3,1
1						Intézményi beruházási kiadások	38,5			49,2
2						Felújítás	100,0			73,9
9						MTA Kutatásszervezési feladatok			129,0			212,2
1						Működési költségvetés					6,6
1						Személyi juttatások	92,3			124,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	24,2			31,6
3						Dologi kiadások	8,9			42,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,5			12,6
2						Felújítás	2,1			2,4
10						MTA Támogatott Kutatóhelyek			1 884,9			2 080,4
1						Működési költségvetés		15,0			275,6
1						Személyi juttatások	1 472,4			1 430,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	371,3			384,5
3						Dologi kiadások	51,0			361,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,3
2						Felhalmozási költségvetés					48,7
1						Intézményi beruházási kiadások	5,2			97,2
11						MTA Jóléti intézmények			275,5			369,5
1						Működési költségvetés		241,0			276,5
1						Személyi juttatások	223,1			211,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,0			55,9
3						Dologi kiadások	173,4			204,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,6
2						Felhalmozási költségvetés					25,2
1						Intézményi beruházási kiadások	0,2			87,0
2						Felújítás	55,8			112,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,9
12						OTKA Iroda			427,7			479,4
1						Működési költségvetés		50,0			231,1
1						Személyi juttatások	261,6			283,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,0			67,7
3						Dologi kiadások	113,1			127,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				177,4
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	38,0			27,1
13						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Tudós társaságok támogatása			28,5			27,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,5			27,4
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás
1						Magyar Tudomány			18,1			18,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,1			18,8
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása			83,4			72,7
1						Működési költségvetés					2,8
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	10,0			0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,7			61,3
3						Központi kiadványok támogatása			30,0			29,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	23,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,1
3						Fiatal kutatók pályázatos támogatása			171,3			83,6
1						Működési költségvetés					25,2
1						Személyi juttatások	114,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	57,3
3						Dologi kiadások				1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,5
4						MTA sajátos nemzetközi kapcsolatok			299,2			132,1
1						Működési költségvetés					1,1
1						Személyi juttatások	121,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,5
3						Dologi kiadások	158,5			1,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				53,2
5						Nemzetközi tagdíjak			158,0			158,0
1						Működési költségvetés					10,1
3						Dologi kiadások	158,0			172,2
6						Kutatóintézetek kutatási tematika átalakításának támogatása			487,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	195,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	51,5
3						Dologi kiadások	141,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
7						Közel-Keleti kutatások támogatása			12,0			12,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			12,0
8						Nagy Imre Emlékház és Nagy Imre Társaság működtetésének alapítványi támogatása			50,0			50,0
1						Működési költségvetés					16,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			50,0
9						Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása			13,1			13,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,1			13,1
10						Határon túli magyar tudósok támogatása			21,2			21,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,2			20,8
11						Kolozsvári Akadémiai Bizottság támogatása			10,0			9,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			9,9
13						Szakmai feladatok teljesítése			564,8			177,3
1						Működési költségvetés					422,4
1						Személyi juttatások	206,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	23,1
3						Dologi kiadások	311,4			14,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			702,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	13,5
14						Intézményekhez le nem bontott bevétel
1						Működési költségvetés		2 700,0
1						Személyi juttatások	1 200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	324,0
3						Dologi kiadások	776,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	400,0
3						Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1						Kutatási témapályázatok			5 436,0			754,8
1						Működési költségvetés					72,4
1						Személyi juttatások	2 345,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	523,4
3						Dologi kiadások	2 128,8			58,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			1 079,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	338,2
5						Központi kezelésű felújítások			65,1			12,8
2						Felhalmozási költségvetés					2,6
2						Felújítás	65,1
6						Gazdasági és Szociális Tanács működtetése			49,2			18,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	23,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,5
3						Dologi kiadások	19,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,8
7						Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása			1 061,4			1,8
1						Működési költségvetés					4,6
1						Személyi juttatások	560,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	161,4
3						Dologi kiadások	340,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,4
8						Q2 Program
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 481,3
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	167,1		167,1
14						Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet			1 000,0			1 001,8
1						Működési költségvetés		513,3			1 117,2
1						Személyi juttatások	341,6			420,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	87,8			104,6
3						Dologi kiadások	1 083,9			1 651,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				74,4
2						Felhalmozási költségvetés					1 278,9
1						Intézményi beruházási kiadások				1 325,1
Összesen:	49 886,1	12 331,4	37 554,7	60 995,4	21 632,0	35 474,8

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉS-KEZELÉS KÖLTSÉGEI

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Devizahitelek kamatelszámolásai
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
1						Világbanki hitelek elszámolásai	163,0			161,1
2						EBB hitelek kamatelszámolásai	10 263,3			7 275,0
3						KfW hitelek kamatelszámolásai	447,4			462,3
4						ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai	1 861,9			1 194,7
6						MÁV-tól és a GySEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai	1 243,4			1 167,4
7						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai	812,5			829,2
8						EBRD hitelek kamatelszámolásai	13,1			10,5
9						IMF hitelek kamatelszámolásai	50 910,1			51 801,5
10						EB hitelek kamata	47 199,5			41 902,5
2						1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai	373,1			460,5
2						Devizakötvények kamatelszámolásai
1						1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai	172 413,4			176 351,7
2						Amerikai kötvények kamata	2,0			2,1
4						M2M-tel kapcsolatos kamatok				588,7	531,1
5						Devizaszámla kamatelszámolásai					210,1
4						IMF hitelből származó betét kamata		3 722,6			2 061,9
5						EB hitelekből származó betét kamata					3,8
6						Bankoknak nyújtott devizahitel kamata		28 303,4			12 593,6
2						A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Forinthitelek kamatelszámolásai
2						Egyéb hitelek kamatelszámolásai
18						EBB forint hitelek kamatelszámolásai	37 715,6			23 882,5
19						ET Fejlesztési Bank Hiteleinek kamatelszámolásai	2 384,2			3 726,6
2						Államkötvények kamatelszámolása
1						Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1						Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai	580 161,6	42 109,1		625 010,1	89 652,8
2						Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1						Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	1 646,9			1 108,5
2						Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	23 344,8			19 648,1
3						Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai	359,5			359,5
4						Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	12 779,1			12 058,9
6						ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata	143,2			124,1	0,3
7						Alárendelt kölcsöntőkekötvény kamatelszámolása		1 379,3			1 061,4
8						MFB Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	1 378,2			1 378,2
3						Kincstárjegyek kamatelszámolásai
1						Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása	157 018,7			130 730,2	783,5
2						Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása	50 707,8			36 127,8
4						Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai		34 574,9			23 295,9
5						Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése		701,8			280,7
3						Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1						Jutalékok és egyéb költségek
1						Deviza elszámolások
1						Piaci kibocsátások, hitelfelvételek, átvállalások elszámolásai	1 510,8			998,0
2						Forint elszámolások	9 062,5			7 830,4
2						Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások	990,0			228,9
3						Adósságkezelés költségei	882,0			882,0
4						Követeléskezelés költségei	2,7			0,1
4						Tőke követelések visszatérülése
1						Kormányhitelek visszatérülése		314,2			1 096,2
2						Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőke-visszatérülése
3						OECF hitel tőke-visszatérülése		297,0			221,9
5						Kamat kockázati tartalék	50 000,0
6						Adósságszolgálattal kapcsolatos egyéb elszámolások					0,6
Összesen:	1 215 790,3	111 402,3		1 146 301,1	131 793,8

XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Vállalkozások költségvetési befizetései
1						Társasági adó		609 300,0			323 369,9
2						Társas vállalkozások különadója					-32 390,4
3						Hitelintézeti járadék		13 000,0			10 034,3
4						Pénzügyi szervezetek különadója					182 307,7
5						Cégautóadó		24 000,0			25 872,4
6						Egyszerűsített vállalkozói adó		182 600,0			181 879,5
7						Bányajáradék		47 000,0			108 878,1
8						Játékadó		63 097,9			53 398,3
9						Ökoadó
1						Energiaadó		16 400,0			16 887,2
2						Környezetterhelési díj		9 500,0			6 573,7
10						Egyéb befizetések		32 000,0			36 250,1
11						Energiaellátók jövedelemadója		20 000,0			16 987,0
12						Egyes ágazatokat terhelő különadó					151 693,4
1						Távközlési ágazati különadó		61 000,0
2						Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1						Általános forgalmi adó		2 313 900,0			2 313 582,1
2						Jövedéki adó		892 900,0			856 524,0
3						Regisztrációs adó		39 300,0			30 038,5
3						Lakosság költségvetési befizetései
1						Személyi jövedelemadó		1 881 100,0			1 767 865,0
2						Egyéb lakossági adók		5 800,0			3 020,7
3						Magánszemélyek különadója		4 300,0			6 060,1
4						Lakossági illetékek		110 000,0			83 517,9
5						Egyes vagyontárgyak adója		50 000,0
6						Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó egyes jövedelmeinek különadója					11,3
7						Háztartási alkalmazott utáni regisztrációs díj					0,8
4						Egyéb költségvetési bevételek
1						Vegyes bevételek
8						Egyéb vegyes bevételek		5 076,0			22 762,6
9						Kezesség-visszatérülés		1 690,0			2 371,1
10						MOL Nyrt. befizetése		35 226,6			35 226,7
11						TB nyugdíjrendszerbe visszalépők utáni befizetések					64 807,5
5						Költségvetési befizetések
1						Központi költségvetési szervek		28 981,1			57 325,0
2						Helyi önkormányzatok befizetései		9 500,0			11 627,1
3						Elkülönített állami pénzalapok befizetései
6						Munkaerőpiaci Alap		8 000,0			8 000,0
7						Egyéb uniós bevételek
2						Vámbeszedési költség megtérítése		7 200,0			8 442,3
3						Cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése		176,0			162,5
4						Uniós támogatások utólagos megtérülése
2						Nemzeti Vidékfejlesztési Terv					7 597,8
3						Strukturális Alapok					-21 467,5
4						Kohéziós Alap		3 451,1			429,8
5						Uniós támogatások utólagos megtérülése					4 705,5
Összesen:		6 474 498,7			6 344 352,0

XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1						Értékesítési bevételek
1						Ingatlan értékesítésből származó bevételek
1						Termőföld értékesítésből származó bevételek		10 000,0			952,4
3						Egyéb ingatlanok értékesítésből származó bevételek		24 470,0			8 063,4
2						Egyéb eszközök értékesítésből származó bevételek		3 390,0			982,5
2						Hasznosítási bevételek
1						Bérleti díjak
1						Haszonbérleti díj		4 600,0			4 977,4
3						Egyéb bérleti díj		1 126,3			685,3
2						Vagyonkezelői díj		4 511,3			3 042,2
3						Osztalékbevételek		30 610,0			31 426,9
4						Koncessziós díjak
1						Szerencsejáték koncessziós díj		1 665,7			1 340,5
2						Infrastruktúra koncessziókból származó díj		21 003,9			1 198,3
3						Egyéb bevételek		62,5			13 003,7
4						Pénzforgalommal nem járó bevételek
1						A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan megillető bevételek					689,1
2						Állami tulajdonú részesedések követelés-beszámítással történő növelésének bevétele					4 664,6
2						Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
1						Felhalmozási jellegű kiadások
1						Ingatlan vásárlás
1						Termőföld vásárlás	700,0
2						Egyéb ingatlanok vásárlása	100,0			1,0
2						Egyéb eszközök vásárlása	330,0			350,8
3						Ingatlan-beruházások	10 500,0			416,8
4						Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások	1 779,0			27 531,6
5						Volt szovjet ingatlanok környezeti kármentesítése	525,0			179,6
2						Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
1						Életjáradék termőföldért	9 000,0			9 602,8
2						Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
1						Üzemeltetés, fenntartás, karbantartás, javítás	1 900,0			1 883,0
2						Ingatlanok őrzése	1 000,0			834,7
3						Egyéb vagyonkezelési kiadások	2 888,3			1 985,3
4						Állami tulajdonú társaságok támogatása	5 075,0			3 170,4
3						A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan terhelő kiadások
1						Jótállással, szavatossággal kapcsolatos kifizetések	90,0
2						Kezesi felelősségből eredő kifizetések	972,4			1 201,6
3						Konszernfelelősség alapján történő kifizetések	3 591,2			4,2
4						Belterületi föld értéke alapján, alapítói jogon kifizetendő járandóság	60,0
5						Az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása	13 926,9			4 565,1
6						Egyéb bírósági döntésből eredő kiadások	1 054,0			148,5
7						Egyéb szerződéses kötelezettségek	467,3			3 727,5
8						Egyéb jogszabályból eredő kiadások
1						Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása	2 500,0			2 276,1
4						A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1						Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja	953,0			858,6
2						Eljárási költségek, perköltségek	190,0			92,8
3						Az MNV Zrt. működésének támogatása	9 764,5			9 451,5
4						Átcserélhető kötvény kamatfizetése	3 000,0			10 290,1
5						Fejezeti tartalék	10 000,0
8						ÁFA elszámolás	1 000,0			1 561,8
9						Pénzforgalommal nem járó kiadások
1						A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan terhelő kiadások				689,1
2						Térítésmentes vagyon-átadások kiadásai				478,9
3						Állami tulajdonú részesedések követelés-beszámítással történő növelésének				14 053,6
Összesen:	81 366,6	101 439,7		95 355,4	71 026,3

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Aktív támogatások
1						Foglalkoztatási és képzési támogatások	43 643,2			35 605,5
2						Foglalkoztathatóság EU-s társfinanszírozása	2 355,2			4 348,3
4						TÁMOP 1.1 Munkaerőpiac szolgáltatások és támogatások	29 490,0			27 547,8
5						TÁMOP 1.2 Foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások	6 000,0			6 924,7
6						Társadalmi párbeszéd programok	1 999,4			1 979,4
7						Járulékkedvezmény megtérítés	6 000,0			6 292,3
8						Alkalmazkodóképesség EU-s társfinanszírozása 1.	1 042,1			1 042,1
2						Szakképzési és felnőttképzési támogatások
1						Szakképzési és felnőttképzési célú kifizetések	27 080,1			25 492,1
2						Alkalmazkodóképesség EU-s társfinanszírozása 2.	3 811,1			1 818,0
3						Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatás	1 000,0			811,9
4						Passzív kiadások
1						Álláskeresési támogatások	142 650,0			137 148,5
4						Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás	819,0			1 036,9
5						Bérgarancia kifizetések	8 000,0			6 844,6
6						Működtetési célú kifizetések
1						Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz	389,8			389,8
2						Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak átadott pénzeszköz	22 091,6			22 737,5
3						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program	1 488,2			1 488,2
4						Állami Foglalkoztatási Szolgálat központosított kerete	125,4			125,4
5						Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnek pénzeszköz átadás	2 173,7			2 173,7
6						Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek pénzeszköz átadás	2 585,2			2 585,2
7						Országos Foglalkoztatási Közalapítványnak pénzeszköz átadás	919,0			919,0
8						Tranzakciós díj	100,0			59,1
7						Költségvetési befizetés
3						Közcélú munkavégzés járuléka	8 000,0			8 000,0
9						Méltányosságból elengedett követelések technikai kiadási tételei				209,2
10						Pénzeszköz átadás szociális intézményi foglalkoztatás támogatására	2 000,0			2 000,0
11						Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek foglalkoztatási támogatása				208,5
25						TÁMOP intézkedések bevételei		33 570,0			32 851,6
26						Egyéb bevétel
1						Területi egyéb bevétel		1 000,0			925,3
2						Központi egyéb bevétel		4 500,0			3 746,6
3						Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel		700,0			2 324,5
28						Rehabilitációs hozzájárulás		62 393,0			54 237,0
31						Szakképzési hozzájárulás		49 000,0			47 037,9
33						Bérgarancia támogatás törlesztése		1 000,0			1 137,6
34						Méltányosságból elengedett követelések technikai bevételi tételei					209,2
35						Egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék MPA-t megillető hányada		180 000,0			186 833,4
36						Költségvetési támogatás					500,0
1- 36. cím összesen:	313 763,0	332 163,0		297 787,7	329 803,1
50						A Munkaerőpiac Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Függő tételek				0,6	-232,6
2						Betétállomány változása	18 400,0			31 782,2
3						Likviditási célú hitelfelvétel					15 000,0
4						Likviditási célú hitel visszafizetése				15 000,0
Összesen:	332 163,0	332 163,0		344 570,5	344 570,5

LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Önkéntes befizetések, adományok		0,1
2						Költségvetési támogatás
1						Rendszeres támogatás		6,0			6,0
3						Eseti támogatás		594,0			594,0
3						Egyéb bevétel					1 303,6
4						Alapból nyújtott támogatás
2						Egyéb támogatások	1 434,7			2 284,7
5						Alapkezelő működési költségei	159,4			204,4
6						Egyéb kiadások				44,8
7						Szakképzési hozzájárulás Szülőföld Alapot megillető része		980,0			980,0
8						Szakképzési egyéb bevétel Szülőföld Alapot megillető része		14,0			14,0
1-8. cím összesen:	1 594,1	1 594,1		2 533,9	2 897,6
50						A Szülőföld Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
6						Betétállomány változása				363,7
Összesen:	1 594,1	1 594,1		2 897,6	2 897,6

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló előkészítése és létesítése
2						Püspökszilágyi RHFT beruházásai	217,5			88,1
3						Bátaapáti NRHT beruházása	7 752,7			5 686,4
2						Nagy aktivitású hulladéktároló telephely kiválasztás	322,7			315,3
3						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
1						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése	5 137,8			3 853,1
4						Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1						Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése	377,8			154,2
5						Hulladéktárolók és az RHK Kht. üzemeltetési kiadásai	3 720,8			3 720,8
6						Társadalmi ellenőrzési és információs társulások támogatása	1 026,7			1 026,7
7						Alapkezelőnek működési célra	159,0			159,0
8						Nukleáris létesítmények befizetései
1						Paksi Atomerőmű Rt.		23 127,5			23 127,5
9						Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése		6,5			5,9
10						Költségvetési támogatás		12 305,0			12 440,6
11						Egyéb bevételek		1,1			72,0
1-11. cím összesen:	18 715,0	35 440,1		15 003,6	35 646,0
50						A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása	16 725,1			20 642,4
Összesen:	35 440,1	35 440,1		35 646,0	35 646,0

LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása	2 905,0			2 632,6
2						Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása	2 423,8			2 003,0
3						Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása	1 930,0			1 958,1
4						Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása	305,0			199,5
5						Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása	95,0			15,4
6						Épített örökség, építőművészet támogatása	375,0			306,5
7						Kultúrateremtő-, közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása	1 165,0			660,3
8						Szakmai díjazásához való hozzájárulás	7,7
9						Nemzetközi tagdíjak	1,5			3,9
10						Működési kiadások	907,0			929,8
11						Kulturális járulék					2 052,7
12						Egyéb bevételek		115,0			395,2
14						Játékadó NKA-t megillető része		10 000,0			9 290,7
1-14. cím összesen:	10 115,0	10 115,0		8 709,1	11 738,6
50						NKA függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása				3 026,2
2						Függő tételek					-3,3
Összesen:	10 115,0	10 115,0		11 735,3	11 735,3

LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Rendszeres befizetés		6,6			5,3
3						Költségvetési támogatás		14,8			14,8
6						Működési kiadások	21,4			13,7
7						Káreseménnyel összefüggő kártalanítás kifizetése				74,2
1-7. cím összesen:	21,4	21,4		87,9	20,1
50						WMA függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása					67,8
Összesen:	21,4	21,4		87,9	87,9

LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Hazai innováció támogatása	32 963,0			18 344,3
2						A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása	7 279,4			2 656,3
4						A tudományos és technológiai attasék munkájának támogatása	436,1			554,2
5						A Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszer támogatása	87,0
6						Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület munkájának támogatása	50,0
7						Alapkezelőnek átadott pénzeszköz	2 219,0			2 219,0
8						Új fejlesztési tervekre való felkészülés, értékelés	100,0			0,4
19						Innovációs járulék		23 635,9			22 091,6
20						Költségvetési támogatás		20 000,0			4 000,0
21						Visszterhes támogatások törlesztései		10,0			227,8
22						Egyéb bevétel		50,0			1 303,5
24						Európai Együttműködő Államok Terve (PECS) programban való részvétel támogatása	561,4
1-24. cím összesen:	43 695,9	43 695,9		23 774,2	27 622,9
50						A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása				5 914,3
2						Függő tételek				0,2	2 065,8
Összesen:	43 695,9	43 695,9		29 688,7	29 688,7

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék		1 867 260,0			1 816 230,0
2						Biztosítotti nyugdíjjárulék
1						Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék		312 576,8			394 511,4
3						Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
1						Rokkantsági nyugellátás		3 762,4			3 720,6
2						Pénztártagok visszalépése		9 674,5			11 182,2
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		1 468,0			1 356,2
5						Közteherjegy után befolyt járulék		3 294,4			3 130,5
9						Rendvédelmi szervek és a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjai kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		26 201,0			26 201,0
2						Önkormányzati Minisztérium fejezettől		1 619,1			1 619,0
3						Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezettől		44 686,4			45 609,0
4						Pénzügyminisztérium fejezettől		2 639,7			2 644,0
5						Miniszterelnökség fejezettől		2 298,1			2 298,0
10						MPA általi megtérítések		6 069,7			11 651,7
11						Korkedvezmény-biztosítási járulék		10 172,5			14 094,7
12						GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az E. Alaptól átvett pénzeszközök		21 605,0			21 605,0
5						Késedelmi pótlék, bírság		12 120,0			9 791,0
6						Központi költségvetési hozzájárulások
3						GYES-ben, GYET-ben és rehabilitációs járadékban részesülők utáni központi költségvetési térítés		20 938,4			20 938,4
4						Magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetés miatti járulék-kiesés pótlására költségvetési támogatás		372 380,0			310 316,7
5						Központi költségvetésben tervezett pénzeszköz-átadás		197 855,8			197 855,8
6						Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz		3 844,5			5 159,4
7						Méltányossági kifizetések többletének fedezete					400,0
7						Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3						Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek		12 024,7			11 404,0
2						Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
1						Öregségi nyugdíj	1 881 265,6			1 877 282,7
2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	655 821,6			646 144,9
3						Hozzátartozói nyugellátás
1						Hozzátartozói főellátások	133 870,6			129 291,0
2						Hozzátartozói kiegészítő ellátások	216 987,4			216 073,8
4						Egyösszegű méltányossági kifizetések
2						Egyszeri segély	500,0			581,0
5						Rehabilitációs járadék	14 073,0			18 448,9
4						Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2						Postaköltség	6 300,0			5 849,2
3						Egyéb kiadások	900,0			1 199,3
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	5,0	10,0		0,7	3,8
1-3. cím összesen:	2 909 723,2	2 932 501,0		2 894 871,5	2 911 722,4
5						Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			4 092,6			3 820,8
1						Működési költségvetés		1 838,0			1 905,8
1						Személyi juttatások	1 691,7			1 288,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	434,1			347,7
3						Dologi kiadások	3 628,7			2 649,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			67,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	151,1			634,0
3						Kölcsönök				0,5	295,0
2						Igazgatási szervek			18 685,2			19 201,2
1						Működési költségvetés		62,0			642,9
1						Személyi juttatások	12 575,9			12 597,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 305,9			3 109,6
3						Dologi kiadások	2 865,4			2 583,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,4
1						Intézményi beruházási kiadások				29,4
2						Felújítás				23,9
5. cím összesen:	24 677,8	1 900,0	22 777,8	23 382,2	2 844,1	23 022,0
Összesen:	2 934 401,0	2 934 401,0	22 777,8	2 918 253,7	2 914 566,5	23 022,0

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.-csop.-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.-csop-név	FEJEZET	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói egészségbiztosítási járulék		159 923,0			159 721,1
2						Biztosítotti egészségbiztosítási járulék		428 087,0			431 835,0
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
1						Egészségügyi szolgáltatási járulék		21 949,5			21 232,0
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		120,0			228,5
4						Munkáltatói táppénz hozzájárulás		23 500,0			18 833,3
5						Közteherjegy után befolyt járulék		800,0			146,8
10						MPA általi megtérítések		2 000,0			1 472,6
4						Egészségügyi hozzájárulás
1						Tételes egészségügyi hozzájárulás		6 900,0			7 039,6
2						Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás		42 200,0			34 167,4
5						Késedelmi pótlék, bírság		4 000,0			3 057,8
6						Központi költségvetési hozzájárulások
1						Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés		1 600,0			1 600,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás		3 900,0			3 900,0
6						Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz		611 771,0			611 771,0
7						Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1						Terhességmegszakítás egyéni térítési díja		685,0			605,4
2						Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések		4 879,4			6 176,0
3						Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek		1 500,0			1 635,7
7						Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
1						Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések		8 000,0			12 671,0
2						Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek		30 500,0			38 264,7
8						Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		450,0			1 128,3
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		30,0			17,2
11						Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése
1						Gyógyszertámogatással, gyógyászati segédeszköz támogatással kapcsolatos ellenőrzésekből eredő visszafizetések		5,0			87,5
2						Egészségügyi szolgáltatók egyéb visszafizetése		315,0			206,7
12						Egészségügyi finanszírozás váltással kapcsolatos bevételek		22 000,0
13						Egészségügyi szolgáltatók konszolidációs támogatásának bevétele					27 480,9
2						Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2						Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai
1						Terhességi-gyermekágyi segély	40 539,0			38 343,3
2						Táppénz
1						Táppénz	85 744,3			69 392,5
2						Gyermekápolási táppénz	4 209,5			2 763,9
3						Baleseti táppénz	6 581,3			7 264,8
3						Betegséggel kapcsolatos segélyek
1						Külföldi gyógykezelés	900,0			1 239,3
4						Egyszeri segély	450,0			450,0
4						Kártérítési járadék	1 041,4			957,6
5						Baleseti járadék	8 170,2			8 023,0
6						Gyermekgondozási díj	90 021,0			92 803,6
3						Természetbeni ellátások
1						Gyógyító-megelőző ellátás
1						Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás	77 915,9			79 272,5
2						Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek és ifjúságvédelem	17 965,2			17 965,2
3						Fogászati ellátás	22 264,4			22 644,2
4						Gondozóintézeti gondozás	2 300,0			4 556,4
5						Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás	5 780,2			5 780,2
8						Művesekezelés	22 932,2			22 932,4
9						Otthoni szakápolás	3 678,1			3 519,8
11						Működési költségelőleg	1 000,0			1,0
13						Célelőirányzatok	425,9			38 339,2
15						Mentés	22 469,0			22 469,0
17						Laboratóriumi ellátás	20 538,9			20 538,7
18						Összevont szakellátás	557 362,3			552 954,7
21						Gyógyító-megelőző ellátás céltartalék	3 000,0
2						Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása	3 800,0			3 927,6
3						Anyatej-ellátás	200,0			191,8
4						Gyógyszertámogatás
1						Gyógyszertámogatás kiadásai	300 040,0			342 213,5
2						Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás	9 834,4			9 832,5
4						Gyógyszertámogatás céltartalék	30 500,0
5						Méltányossági gyógyszertámogatás kiadása	5 000,0			5 159,9
5						Gyógyászati segédeszköz támogatás
1						Kötszertámogatás	5 657,4			5 454,9
2						Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása	612,9			98,6
3						Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás	39 130,0			38 641,7
6						Utazási költségtérítés	4 200,0			4 547,2
7						Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	4 014,4			6 531,6
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	350,0			183,3
3						Külföldi sürgősségi gyógykezelés	500,0			227,1
4						Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1						Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	1 330,5			1 287,0
2						Postaköltség	1 537,6			1 152,6
3						Egyéb kiadások	545,7			2 212,4
4						Orvosspecifikus vények	300,0			262,2
5						Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése	100,0
6						GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az Ny. Alapnak átadott pénzeszköz	21 605,0			21 605,0
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás	5,0	44,0		12,3	12,0
1-3. cím összesen:	1 424 551,7	1 375 158,9		1 455 752,5	1 383 290,5
5						Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			17 964,9			17 225,6
1						Működési költségvetés		412,4			1 167,5
1						Személyi juttatások	11 387,0			10 967,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 896,6			2 898,1
3						Dologi kiadások	3 364,4			2 452,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	225,0			159,8
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	504,3			1 405,7
2						Felújítás				88,7
3						Kölcsönök				22,8	22,8
2						Igazgatási szervek			2 050,6			2 470,9
1						Működési költségvetés		523,7			510,0
1						Személyi juttatások	196,2			106,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,5			4,4
3						Dologi kiadások	2 351,6			2 749,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások				31,6
2						Felújítás				50,8
5. cím összesen:	20 951,6	936,1	20 015,5	20 938,7	1 701,7	19 696,5
Összesen:	1 445 503,3	1 376 095,0	20 015,5	1 476 691,2	1 384 992,2	19 696,5
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		13 629 030,4			14 057 922,6
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		12 764 719,3			13 168 448,1
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-864 311,1			-889 474,5

2. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Millió forintban
A központi alrendszer mérlege	2010. évi törvényi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Bevétel	12 764 719,3	13 168 448,1
Központi költségvetés	8 031 193,8	8 461 161,1
Gazdálkodó szervezetek befizetései	1 124 946,9	1 125 797,6
Társasági adó	609 300,0	323 369,9
Hitelintézeti járadék	13 000,0	10 034,3
Cégautóadó	24 000,0	25 872,4
Energiaellátók jövedelemadója	20 000,0	16 987,0
Egyszerűsített vállakozói adó	182 600,0	181 879,5
Ökoadó	25 900,0	23 460,9
Bányajáradék	47 000,0	108 878,1
Játékadó	63 097,9	53 398,3
Egyéb befizetések	32 000,0	36 250,1
Egyéb központosított bevételek	47 049,0	44 056,4
Társas vállalkozások különadója		-32 390,4
Pénzügyi szervezetek különadója		182 307,7
Egyes ágazatokat terhelő különadó	61 000,0	151 693,4
Fogyasztáshoz kapcsolt adók	3 246 100,0	3 200 144,6
Általános forgalmi adó	2 313 900,0	2 313 582,1
Jövedéki adó	892 900,0	856 524,0
Regisztrációs adó	39 300,0	30 038,5
Lakosság befizetései	2 051 200,0	1 860 475,8
Személyi jövedelemadó	1 881 100,0	1 767 865,0
Adóbefizetések	5 800,0	3 020,7
Illeték befizetések	110 000,0	83 517,9
Magánszemélyek különadója	4 300,0	6 060,1
Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó különadója		11,3
Egyes vagyontárgyak adója	50 000,0
Háztartási alkalmazott utáni regisztrációs díj		0,8
Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei	1 296 804,1	1 869 932,6
Költségvetési szervek bevételei	580 637,3	890 632,4
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei	73 695,4	165 321,9
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU támogatása	642 471,4	813 978,3
Befizetés az államháztartás alrendszereiből	46 481,1	76 952,1
Központi költségvetési szervektől származó befizetések	28 981,1	57 325,0
Elkülönített állami pénzalapok befizetése	8 000,0	8 000,0
Helyi önkormányzatok befizetése	9 500,0	11 627,1
Állami vagyonnal kapcsolatos befizetések	101 439,7	71 026,3
Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek	111 402,3	131 793,8
Egyéb bevételek	41 992,6	125 167,9
Egyéb uniós bevételek	10 827,1	-129,6
Uniós támogatások utólagos megtérülése	3 451,1	-8 734,4
Vám- és cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése	7 376,0	8 604,8
Elkülönített állami pénzalapok	423 029,5	407 728,3
Központi Nukleáris Pénzügyi Alap	35 440,1	35 646,0
Munkaerőpiaci Alap	332 163,0	329 803,1
Szakképzési hozzájárulás	49 000,0	47 037,9
Rehabilitációs hozzájárulás	62 393,0	54 237,0
Egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék MPA-t megillető hányada	180 000,0	186 833,4
MPA támogatása		500,0
Egyéb bevételek	40 770,0	41 194,8
Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap	21,4	20,1
Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	43 695,9	27 622,9
Szülőföld Alap	1 594,1	2 897,6
Nemzeti Kulturális Alap	10 115,0	11 738,6
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai	4 310 496,0	4 299 558,7
Nyugdíjbiztosítási Alap	2 934 401,0	2 914 566,5
Munkáltatói és biztosítotti járulék	2 193 273,7	2 225 644,2
Kedvezményes nyugellátások kiadásaihoz hozzájárulás	77 444,3	78 371,0
Egyéb járulékok és hozzájárulások	21 004,6	30 233,1
GYED-ben részesülők utáni átvett pénzeszköz	21 605,0	21 605,0
Késedelmi pótlék és bírság	12 120,0	9 791,0
Központi költségvetési támogatások, térítések	595 018,7	534 670,3
TB költségvetési szervek bevételei	1 900,0	2 844,1
Egyéb bevételek	12 034,7	11 407,8
Egészségbiztosítási Alap	1 376 095,0	1 384 992,2
Munkáltatói és biztosítotti járulék	588 010,0	591 556,1
Egyéb járulékok és hozzájárulások	48 369,5	41 913,2
Egészségügyi hozzájárulás	49 100,0	41 207,0
Késedelmi pótlék és bírság	4 000,0	3 057,8
Központi költségvetési támogatások, térítések	617 271,0	617 271,0
Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz	611 771,0	611 771,0
Központi költségvetési térítés	5 500,0	5 500,0
TB költségvetési szervek bevételei	936,1	1 701,7
Egyéb bevételek	68 408,4	88 285,4
Kiadás	13 629 030,4	14 057 922,6
Központi költségvetés	8 861 221,7	9 315 081,3
Egyedi és normatív támogatás	160 630,0	201 406,1
Közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása	47 151,0	45 765,3
Fogyasztói árkiegészítés	108 500,0	107 319,2
Lakásépítési támogatások	147 257,0	147 402,8
Családi támogatások, szociális juttatások	642 793,0	632 408,6
Családi támogatások	461 836,0	461 465,5
Jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások	152 907,0	144 143,1
Különféle jogcímen adott térítések	28 050,0	26 800,0
Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok	3 483 726,9	4 204 820,8
Költségvetési szervek kiadásai	1 840 324,7	2 371 737,7
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai	1 643 402,2	1 833 083,1
Az államháztartás alrendszereinek támogatása	2 404 141,1	2 424 410,9
Elkülönített állami pénzalapok támogatása	32 919,8	17 555,4
Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz	1 206 789,7	1 147 468,9
Helyi önkormányzatok támogatása	1 164 431,6	1 259 386,6
Kamatkiadások	1 153 342,3	1 136 361,7
Kamat kockázati tartalék	50 000,0
Társadalmi önszerveződések támogatása	5 094,3	4 990,6
Kormányzati rendkívüli kiadások	11 034,3	9 086,2
Kezességérvényesítés	20 379,0	33 539,7
Egyéb kiadások	39 869,2	41 954,2
Tartalékok	285 104,7
Költségvetés általános tartaléka	153 504,7
Céltartalékok	33 000,0
Stabilitási tartalék	98 600,0
Adósságátvállalás	73,1	73,1
Hozzájárulás az EU költségvetéséhez	220 759,2	230 186,7
Állami vagyonnal kapcsolatos kiadások	81 366,6	95 355,4
Elkülönített állami pénzalapok	387 904,4	347 896,4
Központi Nukleáris Pénzügyi Alap	18 715,0	15 003,6
Munkaerőpiaci Alap	313 763,0	297 787,7
Passzív kiadások	143 469,0	138 185,4
Befizetés a központi költségvetésbe	8 000,0	8 000,0
Működési kiadások	29 872,9	30 477,9
Egyéb kiadások	132 421,1	121 124,4
Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap	21,4	87,9
Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	43 695,9	23 774,2
Szülőföld Alap	1 594,1	2 533,9
Nemzeti Kulturális Alap	10 115,0	8 709,1
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai	4 379 904,3	4 394 944,9
Nyugdíjbiztosítási Alap	2 934 401,0	2 918 253,7
Nyugellátások	2 902 518,2	2 887 822,3
TB költségvetési szervek kiadásai	24 677,8	23 382,2
Egyéb kiadások	7 205,0	7 049,2
Egészségbiztosítási Alap	1 445 503,3	1 476 691,2
Táppénz	96 535,1	79 421,2
GYED	90 021,0	92 803,6
EA egyéb pénzbeli ellátásai	51 100,6	49 013,2
Gyógyító megelőző ellátás	757 632,1	790 973,3
Gyógyszertámogatás	345 374,4	357 205,9
Gyógyászati segédeszköz támogatás	45 400,3	44 195,2
EA egyéb természetbeni ellátásai	13 064,4	15 608,6
TB költségvetési szervek kiadásai	20 951,6	20 938,7
Egyéb kiadások	25 423,8	26 531,5
Egyenlegek pénzforgalmi szemléletben
Központi költségvetés	-830 027,9	-853 920,2
Elkülönített állami pénzalapok	35 125,1	59 831,9
Társadalombiztosítási alapok	-69 408,3	-95 386,2
Nyugdíjbiztosítási Alap	0,0	-3 687,2
Egészségbiztosítási Alap	-69 408,3	-91 699,0
Központi alrendszer összesen:	-864 311,1	-889 474,5

3. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Sor- szám	Megnevezés	Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	Teljesítés
I. Normatív hozzájárulások
1.	Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai	22 845,9	22 845,9	22 845,9
2.	Körzeti igazgatás	7 625,7	7 625,7	7 625,7
3.	Körjegyzőség működése	4 099,2	4 093,7	4 093,7
4.	Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási, sport- és kulturális feladatai	5 383,6	5 383,6	5 383,6
5.	Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok	799,2	799,2	799,2
6.	Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása	129,9	130,6	130,6
7.	A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai	4 923,5	4 923,5	4 923,5
8.	Üdülőhelyi feladatok	4 993,3	5 021,4	5 021,4
9.	Területi gyermekvédelmi szakszolgálat működtetése	1 211,7	1 211,7	1 211,7
10.	Pénzbeli szociális juttatások	69 391,6	69 391,6	69 391,6
11.	Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai	37 745,6	37 624,1	37 624,1
12.	Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások	52 273,6	52 040,8	52 040,8
13.	Közoktatási hozzájárulások	373 584,6	371 778,3	371 778,3
Összesen	585 007,4	582 870,1	582 870,1
II. Normatív kötött felhasználású támogatások
1. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
1.1.	Pedagógiai szakszolgálat	3 470,1	3 516,0	3 516,0
2. Egyes szociális feladatok támogatása
2.1.	Egyes jövedelempótló ellátások és az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása	113 381,5	99 881,5	172 423,2
2.2.	Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása	359,9	358,9	358,9
3. A többcélú kistérségi társulások támogatása	29 459,2	29 747,5	29 747,5
4. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása	35 069,1	35 069,1	35 069,1
Összesen	181 739,8	168 573,0	241 114,7

4. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Ktgv. tv. mell. száma	Központosított előirányzat jogcíme	2010. évi eredeti előirány-zat	Ország-gyűlés hatáskö-rében	Kormány hatáskör-ben	fejezeti hatáskör-ben	összesen	2010. évi módosí-tott előirány-zat	2010. évi teljesítés	Előirány-zat marad-vány
5./1.	Lakossági közműfejlesztés támogatása	1 350,0			-324,7	-324,7	1 025,3	1 024,5	0,8
5./2.	Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	4 500,0					4 500,0	3 328,6	1 171,4
5./3.	Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	150,0					150,0	150,0
5./4.	Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	85,0					85,0	85,0
5./5.	Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz	1 050,0					1 050,0	1 040,4	9,6
5./6.	Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, múzeumok szakmai támogatása	710,0					710,0	709,8	0,2
5./7.	Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása	1 900,0		4 400,0	884,3	5 284,3	7 184,3	7 184,3
5./8.	Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása	300,0				300,0	273,7	26,3
5./9.	Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása	10 600,0				10 600,0	4 330,6	6 269,4
5./10.	Helyi közösségi közlekedés támogatása	35 240,0					35 240,0	35 239,3	0,7
5./11.	Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása	780,0					780,0	778,0	2,0
5./12.	Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások	5 148,0			-700,0	-700,0	4 448,0	4 338,4	109,6
5./13.	Az alapfokú művészetoktatás támogatása	460,0					460,0	460,0
5./14.	Közoktatási informatikai fejlesztési feladatok támogatása	4 000,0					4 000,0	3 998,2	1,8
5./15.	A bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése	4 350,0			-12,1	-12,1	4 337,9	4 305,6	32,3
5./16.	Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása	2 400,0			-21,6	-21,6	2 378,4	2 345,6	32,8
5./17.	Az Új Tudás-Műveltség Program keretében a pedagógusok anyagi ösztönzését szolgáló támogatások	5 240,0			700,0	700,0	5 940,0	5 119,0	821,0
5./18.	Óvodáztatási támogatás	760,0					760,0	491,5	268,5
5./19.	Bérpolitikai intézkedések támogatása	45 000,0			-525,9	-525,9	44 474,1	44 470,7	3,4
5./20.	Belterületi belvízrendezési célok támogatása	50,0					50,0	39,4	10,6
5./21.	Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása				6 341,0	6 341,0	6 341,0	6 341,0
Központosított előirányzat összesen:	124 073,0		4 400,0	6 341,0	10 741,0	134 814,0	126 053,6	8 760,4

5. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	Kifizetés előző évek döntései alapján	Kifizetés 2010. évi döntések alapján	Összes kifizetés
1	2	3	4	5=3+4
10 600,0	10 600,0	3 293,8	1 036,8	4 330,6

6. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
2010. jan. 1-én rendelkezésre áll	ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS (Korábbi évek előirányzat maradványából)
Eredeti előirányzat	Évközi előirányzat módosítás kormányzati és fejezeti hatáskörben	Módosított előirányzat
1	2	3	4=2+3	5
7 517,3	0,0	6 341,0	6 341,0	6 341,0
Magyarázatok:
3. oszlop	A 2010. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa

7. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

1. a) Az I-II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak fenntartói ösztönző részhozzájárulása
Millió forintban
Helyi önkormányzat (intézmény) neve	2010. évi eredeti előirányzat	2010. évi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Balatonfüred Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft.)	11,7	11,7	11,7
Békés Megyei Önkormányzat (Békés Megyei Jókai Színház)	304,0	304,0	304,0
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín)	80,8	80,8	80,8
Budapest Főváros V. kerület Belváros - Lipótváros Önkormányzata (Komédium Színházi és Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft.)	2,0	2,0	2,0
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (FMK és Intézményei)	47,2	47,2	47,2
Budapest Főváros Önkormányzata (Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, József Attila Színház Nonprofit Kft., Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház Nonprofit Kft., Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft., Radnóti Színház, Thália Színház Nonprofit Kft., Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft., Új Színház Nonprofit Kft., Centrál Színház Színházművészeti Nonprofit Kft., Vígszínház)	1 226,2	1 226,2	1 226,2
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház, Vojtina Bábszínház)	360,7	360,7	360,7
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Nemzeti Színház, Vaskakas Bábszínház)	482,3	482,3	482,3
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)	149,7	149,7	149,7
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft.)	276,4	276,4	276,4
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház, Ciróka Bábszínház)	145,9	145,9	145,9
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Miskolci Nemzeti Színház, Miskolci Csodamalom Bábszínház)	306,6	306,6	306,6
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Nemzeti Színház, Bóbita Bábszínház, Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft.)	267,6	267,6	267,6
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.)	107,5	107,5	107,5
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)	126,2	126,2	126,2
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Nemzeti Színház)	262,4	262,4	262,4
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház)	243,8	243,8	243,8
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház)	203,1	203,1	203,1
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Tatabánya Megyei Jogú Város Jászai Mari Színház, Népház)	86,4	86,4	86,4
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház)	16,1	16,1	16,1
Veszprém Megyei Önkormányzat (Veszprémi Petőfi Színház)	131,7	131,7	131,7
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kabóca Bábszínház és Gyermek Közművelődési Intézmény)	19,5	19,5	19,5
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház, Griff Bábszínház)	122,9	122,9	122,9
1.a) Az I-II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak fenntartói, ösztönző részhozzájárulása összesen:	4 980,7	4 980,7	4 980,7
b) Az I-II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak művészeti ösztönző részhozzájárulása
Millió forintban
Helyi önkormányzat (intézmény) neve	2010. évi eredeti előirányzat	2010. évi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Balatonfüred Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészet-fejlesztésiNonprofit Kft.)	100,6	100,6	100,6
Békés Megyei Önkormányzat (Békés Megyei Jókai Színház)	75,6	75,6	75,6
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín)	48,1	48,1	48,1
Budapest Főváros V. kerület Belváros - Lipótváros Önkormányzata (Komédium Színházi és Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft.)	17,7	17,7	17,7
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (FMK és Intézményei)	10,3	10,3	10,3
Budapest Főváros Önkormányzata (Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, József Attila Színház Nonprofit Kft., Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház Nonprofit Kft., Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft., Radnóti Színház, Thália Színház Nonprofit Kft., Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft., Új Színház Nonprofit Kft., Centrál Színház Színházművészeti Nonprofit Kft., Vígszínház)	2 563,1	2 563,1	2 563,1
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház, Vojtina Bábszínház)	183,5	183,5	183,5
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Nemzeti Színház, Vaskakas Bábszínház)	163,3	163,3	163,3
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)	106,5	106,5	106,5
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft.)	145,0	145,0	145,0
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház, Ciróka Bábszínház)	191,4	191,4	191,4
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Miskolci Nemzeti Színház, Miskolci Csodamalom Bábszínház)	291,8	291,8	291,8
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Nemzeti Színház, Bóbita Bábszínház, Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft.)	168,6	168,6	168,6
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.)	116,2	116,2	116,2
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)	112,4	112,4	112,4
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Nemzeti Színház)	131,6	131,6	131,6
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház)	151,4	151,4	151,4
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház)	137,9	137,9	137,9
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Tatabánya Megyei Jogú Város Jászai Mari Színház, Népház)	37,6	37,6	37,6
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház)	27,0	27,0	27,0
Veszprém Megyei Önkormányzat (Veszprémi Petőfi Színház)	74,2	74,2	74,2
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kabóca Bábszínház és Gyermek Közművelődési Intézmény)	16,6	16,6	16,6
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház, Griff Bábszínház)	110,4	110,4	110,4
b) Az I-II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak művészeti ösztönző részhozzájárulása összesen:	4 980,8	4 980,8	4 980,8
c) A III. kategóriába besorolt balett és táncegyüttesek költségvetési támogatása
Millió forintban
Helyi önkormányzat (intézmény) neve	2010. évi eredeti előirányzat	2010. évi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Balett)	51,2	51,2	51,2
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Alba Regia Táncegyesület)	1,8	1,8	1,8
c) A III. kategóriába besorolt balett és táncegyüttesek költségvetési támogatása összesen:	53,0	53,0	53,0
d) A IV. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak költségvetési támogatása
Millió forintban
Helyi önkormányzat (intézmény) neve	2010. évi eredeti előirányzat	2010. évi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Budapest VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata (Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonporofit Kft.)	111,7	111,7	111,7
Békés Megyei Önkormányzat (Békés Megyei Napsugár Bábszínház)	38,4	38,4	38,4
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza)	106,2	106,2	106,2
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház)	34,4	34,4	34,4
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház)	28,3	28,3	28,3
Tolna Megyei Önkormányzat (Tolna Megyei Önkormányzat és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Német Színháza)	46,0	46,0	46,0
d) A IV. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak költségvetési támogatása összesen:	365,0	365,0	365,0
e) Az V. kategóriába besorolt szabadtéri színházak, nemzeti és etnikai kisebbségi színházak pályázati támogatása
Millió forintban
Helyi önkormányzat (intézmény) neve	2010. évi eredeti előirányzat	2010. évi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Budapest Főváros Önkormányzata (Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.)	30,0	30,0	30,0
Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzat (Karaván Művészeti Alapítvány)	8,0	8,0	8,0
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata (Pesterzsébeti Roma Kisebbségi Önkormányzat - Cinka Panna Cigány Színház Alapítvány)	2,0	2,0	2,0
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.)	1,0	1,0	1,0
Egervár Község Önkormányzata (Zalai Nyári Színházak Kulturális és Művészeti Szolgáltató Kft.)	2,0	2,0	2,0
Esztergom Város Önkormányzata (Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.)	19,0	19,0	19,0
Gyula Város Önkormányzata (Gyulai Várszínház)	55,0	55,0	55,0
Hejőkeresztúri Községi Önkormányzat (Hejőkeresztúri Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Romano Teatro Kulturális Egyesület)	1,0	1,0	1,0
Kisvárda Város Önkormányzata (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza)	53,0	53,0	53,0
Kőszeg Város Ömkormányzata (Jurisics-Vár Művelődési Központ és Várszínház)	15,0	15,0	15,0
Lórév Község Önkormányzata (Magyarországi Szerb Színház Nonprofit Közhasznú Kft.)	31,0	31,0	31,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Horvát Színház - Pécsi Szabadtéri Játékok)	46,0	46,0	46,0
Szarvas Város Önkormányzata (Regionális Színház Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.)	20,0	20,0	20,0
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft.)	37,0	37,0	37,0
Szentendre Város Önkormányzata (Szentendrei Új Közművelődési, Kulturális és Városmarketing Központ Nonprofit Közhasznú Kft.- Szentendrei Teátrum)	10,0	10,0	10,0
e) Az V. kategóriába besorolt szabadtéri színházak, nemzeti és etnikai kisebbségi színházak pályázati támogatása összesen:	330,0	330,0	330,0
1. Az I-V. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak, balett és táncegyüttesek költségvetési támogatása összesen	10 709,5	10 709,5	10 709,5
2. a) Az I. kategóriába besorolt zenekarok központi költségvetési támogatása
Millió forintban
Helyi önkormányzat (intézmény) neve	2010. évi eredeti előirányzat	2010. évi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata (MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány)	54,0	54,0	54,0
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (Távközlési Zenei Alapítvány)	40,8	40,8	40,8
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata (Budapesti Vonósok Alapítványa)	17,2	17,2	17,2
Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata (Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Közhasznú Nonprofit Kft.)	72,0	72,0	72,0
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus)	102,3	102,3	102,3
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Filharmonikus Zenekar)	115,3	115,3	115,3
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Miskolci Szimfonikus Zenekar)	146,4	146,4	146,4
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pannon Filharmonikusok-Pécs)	160,5	160,5	160,5
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Szimfonikus Zenekar)	147,7	147,7	147,7
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány, Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.)	96,7	96,7	96,7
Vác Város Önkormányzata (Váci Szimfonikus Zenekar Egyesület)	26,6	26,6	26,6
Vas Megyei Önkormányzat, Szombathely Megyei Jogú Város Örkormányzata	90,6	90,6	90,6
2. a) Az I. kategóriába besorolt zenekarok központi költségvetési támogatása összesen:	1 070,1	1 070,1	1 070,1
b) Az I. kategóriába besorolt énekkarok központi költségvetési támogatása
Millió forintban
Helyi önkormányzat (intézmény) neve	2010. évi eredeti előirányzat	2010. évi módosított előirányzat	2010. évi teljesítés
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Debreceni Filharmonikus Zenekar ésKodály Kórus)	58,0	58,0	58,0
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nyíregyházi Cantemus Kórus)	23,1	23,1	23,1
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szolnoki Szimfonikus ZenekarNonprofit Kft.)	24,7	24,7	24,7
b) Az I. kategóriába besorolt énekkarok központi költségvetési támogatása összesen:	105,8	105,8	105,8
2. Az I. kategóriába besorolt zenekarok, énekkarok költségvetési támogatása összesen	1 175,9	1 175,9	1 175,9
Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása összesen:	11 885,4	11 885,4	11 885,4

8. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A címzett és céltámogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
Eredeti előirányzat költségvetési törvény szerint	Módosított előirányzat 2010. dec. 31-én	Kifizetés előző évek döntései alapján	Kifizetés tárgyévi döntések alapján	Összesen
1	2	3	4	5=3+4
950,0	950,0	616,0	41,3	657,3
Magyarázatok:
1. oszlop	Ebből a 2010. évi új induló beruházások céltámogatási előirányzatára (költségvetési törvény 44. §-a szerint): 200,0 millió forint)
3. oszlop	Ebből az előző években eldöntött céltámogatásokra folyósított összeg: 152,7 millió forint

9. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A vis maior tartalék támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
Eredeti előirányzat	Évközi előirányzat módosítás kormányzati és fejezeti hatáskörben	Módosított előirányzat	Döntéssel lekötött előirányzatokból
1	2	3=1+2	4
1 100,0	4 343,7	5 443,7	4 793,9
Magyarázatok:
Jelen jogcím esetében nem volt kötelezettséggel terhelt maradvány 2009. évben. Ebből adódóan a 2010. január 1-jén - előirányzaton kívül - rendelkezésre álló egyenleg 0 Ft
2. oszlop	Ebből átcsoportosítás a költségvetés általános tartaléka terhére (kormányzati hatáskör): 1500,0 millió forint

10. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK
2010. jan. 1-jén rendelkezésre áll	Eredeti előirányzat	Évközi előirányzat módosítás kormányzati és fejezeti hatáskörben	Módosított előirányzat	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS (Előző évek maradványából)
1	2	3	4=2+3	5
4 841,0	0,0	4 618,5	4 618,5	4 614,6
Magyarázatok:
3. oszlop	A 2010. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa
5. oszlop	A korábbi években igénybe vett támogatás visszafizetésével csökkentve

11. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatai támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK
Támogatás neve	A 2010. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa	Eredeti előirányzat	Évközi előirányzat módosítás kormányzati és fejezeti hatáskörben	Módosított előirányzat	PÉNZFOR-GALMI TELJESÍTÉS (Előző évek maradványá-ból)
1	2	3	4=2+3	5
A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása összesen	8 683,5	0,0	8 480,2	8 480,2	8 480,2
ebből:Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása(HÖF TEKI)	4 213,5	0,0	4 070,9	4 070,9	4 070,9
Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül(HÖF CÉDE)	4 470,0	0,0	4 409,3	4 409,3	4 409,3
Magyarázatok:
3. oszlop	A 2010. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa

12. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Az uniós programok kötelezettségvállalási keret-előirányzatai és azok teljesülése

Millió forintban
A Nemzeti Stratégiai Referenciakeret keret-előirányzatai	Többéves keret	2010. évi rendelkezésre álló keret	Teljesülés 2010-ben
EU forrás	EU forrás	EU forrás	Központi költségvetési forrás	Összesen
Gazdaságfejlesztés Operatív Program	469 959,2	152 945,7	59 513,7	10 517,3	70 031,1
Közlekedés Operatív Program	1 348 378,8	267 976,9	82 720,5	14 597,8	97 318,3
Társadalmi megújulás Operatív Program	672 295,1	443 698,0	127 080,6	22 426,0	149 506,6
Államreform Operatív Program	30 367,2	12 914,8	603,3	106,5	709,8
Elektronikus közigazgatás Operatív Program	72 578,3	28 969,5	2 634,1	464,8	3 098,9
Társadalmi infrastruktúra Operatív Program	447 088,8	269 761,2	144 881,7	39 306,7	184 188,4
Környezet és energia Operatív Program	916 866,5	601 311,7	158 883,4	28 038,2	186 921,6
Nyugat-dunántúli Operatív Program	87 678,1	49 852,4	39 982,9	2 400,3	42 383,2
Közép-dunántúli Operatív Program	96 028,4	58 406,0	48 458,9	3 016,3	51 475,2
Dél-dunántúli Operatív Program	133 314,7	59 797,3	47 672,3	4 308,2	51 980,5
Dél-alföldi Operatív Program	141 553,4	74 893,5	53 193,1	4 797,4	57 990,5
Észak-alföldi Operatív Program	184 348,7	117 103,5	74 595,7	4 665,6	79 261,3
Észak-magyarországi Operatív Program	170 859,9	108 872,7	71 741,1	5 541,0	77 282,1
Közép-magyarországi Operatív Program	373 816,1	156 366,6	57 385,9	-1 494,2	55 891,8
Végrehajtás Operatív Program	53 771,9	20 638,0	11 745,3	2 072,7	13 818,0
Összesen	5 198 905,0	2 423 507,7	981 092,6	140 764,6	1 121 857,2
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keret-előirányzatai	878 103,1	292 850,1	108 135,0	38 894,0	147 029,0
A Halászati Operatív Program keret-előirányzatai	7 703,3	5 374,7	578,9	192,9	771,8

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2011. október 3-i ülésnapján fogadta el.