2011. évi CXIV. törvény

a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról  [LÁBJEGYZET_1]

1. § A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. § Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi alrendszer) 2011. évi
a) bevételi főösszegét 12 970 820,9 millió forintban,
b) kiadási főösszegét 14 155 070,1 millió forintban,
c) hiányát 1 184 249,2 millió forintban állapítja meg.”
2. § A Kvtv. 11. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 7 232,5 millió forintot köteles befizetni a központi költségvetés javára 2011. évben, első alkalommal 2011. február 20. napjáig 1 025 millió forintot, május 20. napjáig 1 235,8 millió forintot, majd a fennmaradó összeget egyenlő részletekben a tárgynegyedévet követő második hónap 20. napjáig.”
3. § A Kvtv. 17. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) 2011. évi
a) bevételi főösszegét 3 073 558,2 millió forintban,
b) kiadási főösszegét 3 073 558,2 millió forintban,
c) egyenlegét nulla forintban állapítja meg.”
4. § A Kvtv. 20. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az Országgyűlés az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) 2011. évi
a) bevételi főösszegét 1 370 936,7 millió forintban,
b) kiadási főösszegét 1 458 559,9 millió forintban,
c) hiányát 87 623,2 millió forintban állapítja meg.”
5. § A Kvtv. 30. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az Országgyűlés felhatalmazza az agrárpolitikáért felelős minisztert, hogy az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet 20. cím, 3. Agrár célelőirányzatok alcím, a 20. cím, 5. Nemzeti támogatások alcím, 3-8. jogcím-csoport, a 20. cím, 7. Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások alcím, 20. cím, 11. Vidékfejlesztési és halászati programok alcím, valamint a 20. cím, 13. EU tagságból eredő feladatok alcím között és az alcímeken belül átcsoportosítást hajtson végre.”
6. § A Kvtv. 50. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mértéke az Alapítvány által vállalt készfizető kezesség érvényesítéséből az Alapítványt terhelő fizetési kötelezettség 85%-a.”
7. § A Kvtv. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
8. § A Kvtv. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
9. § A Kvtv. 5. melléklet 11. pontjában az „esetében az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések és az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok támogatásáról szóló 5/2010. (I. 29.) OKM rendelet 7-18. §-ai alapján a 2010. évben támogatásban részesülő fenntartók részére a 2010/2011-es nevelési év, tanév feladatainak ellátásához szükséges kiegészítő támogatások folyósításának eljárási rendjét 2011. január 15-éig” szövegrész helyébe „igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályait” szöveg lép.
10. § A Kvtv. 6. melléklet 2. Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása alcím 2.1.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Nem igényelhet támogatást az az önkormányzat, amely(nél):]
„2.1.4. tárgyévben adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásról döntött annak ellenére, hogy tárgyévben korábbi kötelezettségvállalásai alapján az Ötv. 88. § (2) bekezdés szerinti kötelezettségvállalás felső határát meghaladta,”
11. § A Kvtv. 8. melléklet II. egyes szociális feladatok támogatása cím 1. Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése pont előirányzatában a „88 541,5 millió forint” szövegrész helyébe „113 141,5 millió forint” szöveg lép.
12. § Ez a törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

1. melléklet a 2011. évi CXIV. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_2]
1						Országgyűlés Hivatala
1						Országgyűlés hivatali szervei			16 139,2
1						Működési költségvetés		460,0
1						Személyi juttatások	9 179,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 308,4
3						Dologi kiadások	3 401,5
5						Egyéb működési célú kiadások	46,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	413,5
2						Felújítás	1 250,0
2						Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára			699,1
1						Működési költségvetés		5,0
1						Személyi juttatások	402,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	104,3
3						Dologi kiadások	185,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	12,7
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Nemzetközi tagdíjak	22,0		22,0
3						Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlásai, adományai	80,0		80,0
4						A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
1						Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma működése	48,8		48,8
2						Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatása	52,0		52,0
8						Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai
1						Göncz Árpád közcélú felajánlásai, adományai	80,0		80,0
2						Mádl Ferenc közcélú felajánlásai, adományai	80,0		80,0
3						Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai	80,0		80,0
1-4. cím összesen:	17 746,1	465,0	17 281,1
5						Közbeszerzések Tanácsa
1						Közbeszerzések Tanácsa			144,6
1						Működési költségvetés		1 649,5
1						Személyi juttatások	668,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	188,2
3						Dologi kiadások	892,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	33,5
2						Felújítás	11,2
5. cím összesen:	1 794,1	1 649,5	144,6
7						Pártok támogatása
1						Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1						FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség	1 055,0
2						Magyar Szocialista Párt	521,3
3						Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt	448,0
4						Lehet más a politika	249,2
5						Kereszténydemokrata Néppárt	232,6
2						Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4						Magyar Demokrata Fórum	42,8
8						Pártalapítványok támogatása
1						Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány	611,7
2						Táncsics Mihály Alapítvány	259,8
4						Ökopolisz Alapítvány	80,4
5						Barankovics István Alapítvány	69,4
6						Antall József Alapítvány	28,3
7						Tartalék	211,3
7-8. cím összesen:	3 809,8
10						Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása
1						Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap költségei	28 241,5
2						Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatása	1 000,0
15						Üzemben tartási díj átvállalása	29 458,5
10-15. cím összesen:	58 700,0
20						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Működési költségvetés		10 304,5
1						Személyi juttatások	5 623,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 378,0
3						Dologi kiadások	2 537,3
5						Egyéb működési célú kiadások	450,7
2						Felhalmozási költségvetés		4,0
1						Intézményi beruházási kiadások	327,2
2						Felújítás	1,5
3						Kölcsönök	106,0	116,0
20. cím összesen:	10 424,5	10 424,5
I. fejezet összesen:	92 474,5	12 539,0	17 425,7

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_3]
1						Köztársasági Elnöki Hivatal			1 062,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	447,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	120,9
3						Dologi kiadások	425,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	64,2
2						Felújítás	3,0
3						Kölcsönök	2,0
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Állami kitüntetések			282,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	239,4
3						Dologi kiadások	42,7
II. fejezet összesen:	1 345,0		1 345,0

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_4]
1						Alkotmánybíróság			1 335,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	834,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	230,7
3						Dologi kiadások	229,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
2						Felújítás	1,5
III. fejezet összesen:	1 335,4		1 335,4

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_5]
1						Országgyűlési Biztosok Hivatala			1 614,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 038,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	291,8
3						Dologi kiadások	265,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	18,3
IV. fejezet összesen:	1 614,0		1 614,0

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_6]
1						Állami Számvevőszék			7 220,5
1						Működési költségvetés		18,0
1						Személyi juttatások	4 731,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 263,6
3						Dologi kiadások	1 001,0
2						Felhalmozási költségvetés		2,0
1						Intézményi beruházási kiadások	183,0
2						Felújítás	61,9
V. fejezet összesen:	7 240,5	20,0	7 220,5

VI. BÍRÓSÁGOK

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_7]
1						Bíróságok			64 412,0
1						Működési költségvetés		5 526,6
1						Személyi juttatások	46 997,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11 560,5
3						Dologi kiadások	10 635,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	245,2
2						Felújítás	500,0
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai	943,6		943,6
4						Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések	3,0		3,0
7						Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása a Bíróságokon	66,0		66,0
8						Fővárosi és Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék kezelése			735,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	423,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	114,3
3						Dologi kiadások	197,4
9						Bírósági eljárások gyorsítása			3 000,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 340,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	360,0
3						Dologi kiadások	1 300,0
16						Fejezeti tartalék	151,6		151,6
VI. fejezet összesen:	74 838,3	5 526,6	69 311,7

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_8]
1						Ügyészségek			31 932,7
1						Működési költségvetés		40,0
1						Személyi juttatások	21 063,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 529,0
3						Dologi kiadások	3 560,0
5						Egyéb működési célú kiadások	5,0
2						Felhalmozási költségvetés		5,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 780,0
2						Felújítás	30,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0
3						Kölcsönök	46,0	46,0
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése	1,0		1,0
2						Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos kötelezettségek	1,5		1,5
3						EU tagságból eredő feladatok			35,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	18,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,1
3						Dologi kiadások	11,3
4						Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata	30,0		30,0
VIII. fejezet összesen:	32 097,4	97,0	32 000,4

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI ÉS ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_9]
1						A települési önkormányzatot megillető, a településre kimutatott személyi jövedelemadó	126 426,2
2						A megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-részesedése	6 322,9
3						A települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódásának mérséklése	93 839,4
4						Normatív hozzájárulások
1						Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai	32 266,4
2						Körzeti igazgatás	7 659,7
3						Körjegyzőség működése	4 107,0
4						Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási, sport- és kulturális feladatai	6 997,7
5						Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok	808,1
6						Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása	106,2
7						A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai	4 888,3
8						Üdülőhelyi feladatok	8 098,3
9						Területi gyermekvédelmi szakszolgálat működtetése	1 192,9
10						Pénzbeli szociális juttatások	60 586,8
11						Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai	38 975,3
12						Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások	52 456,6
13						Közoktatási hozzájárulások	368 781,6
5						Központosított előirányzatok	87 620,8
6						Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása
1						Önkormányzati fejezeti tartalék	5 000,0
2						Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása	31 137,7
3						A tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatása, a pénzügyi gondnok díja	100,0
7						Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása	11 885,4
8						Normatív, kötött felhasználású támogatások
1						Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz	8 282,7
2						Egyes szociális feladatok támogatása	113 504,8
3						A többcélú kistérségi társulások támogatása	31 048,8
4						A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása	35 133,5
9						Címzett és céltámogatások	350,0
10						Vis maior támogatás	8 000,0
11						Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatása	27 680,0
IX. fejezet összesen:	1 173 257,1

X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_10]
1						Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása			8 726,0
1						Működési költségvetés		125,0
1						Személyi juttatások	6 328,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 628,8
3						Dologi kiadások	888,1
5						Egyéb működési célú kiadások	6,0
3						Kölcsönök	3,0	3,0
2						Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
1						Működési költségvetés		3 511,0
1						Személyi juttatások	1 309,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	324,4
3						Dologi kiadások	1 224,3
5						Egyéb működési célú kiadások	277,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	353,0
2						Felújítás	22,5
3						Egyenlő Bánásmód Hatóság			168,6
1						Működési költségvetés		3,0
1						Személyi juttatások	109,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	29,4
3						Dologi kiadások	32,9
4						Nemzeti Közigazgatási Intézet			868,5
1						Működési költségvetés		114,0
1						Személyi juttatások	425,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	103,2
3						Dologi kiadások	418,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	36,0
5						Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal			17 111,6
1						Működési költségvetés		8 598,6
1						Személyi juttatások	2 522,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	664,3
3						Dologi kiadások	21 749,5
5						Egyéb működési célú kiadások	3,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	614,5
2						Felújítás	156,6
6						Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek			1 299,3
1						Működési költségvetés		1 414,3
1						Személyi juttatások	1 230,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	339,9
3						Dologi kiadások	953,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	190,0
7						Szülőföld Alap Iroda
1						Működési költségvetés		158,4
1						Személyi juttatások	63,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,2
3						Dologi kiadások	79,1
8						Fővárosi, megyei kormányhivatalok			79 578,0
1						Működési költségvetés		36 153,1
1						Személyi juttatások	78 110,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20 944,0
3						Dologi kiadások	15 947,2
5						Egyéb működési célú kiadások	3,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	494,6
2						Felújítás	221,3
3						Kölcsönök	11,0
9						Egyéb kutatóintézetek			294,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	206,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	53,8
3						Dologi kiadások	34,0
10						Balassi Intézet			3 709,3
1						Működési költségvetés		790,5
1						Személyi juttatások	2 320,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	507,2
3						Dologi kiadások	1 243,6
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	220,0
5						Egyéb működési célú kiadások	151,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	58,0
11						Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata			612,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	403,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	101,2
3						Dologi kiadások	103,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	4,0
12						Regionális képző központok			2 615,1
1						Működési költségvetés		1 983,8
1						Személyi juttatások	1 575,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	424,0
3						Dologi kiadások	2 480,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	116,7
2						Felújítás	2,0
13						Wekerle Sándor Alapkezelő			778,1
1						Működési költségvetés		1 385,0
1						Személyi juttatások	920,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	275,8
3						Dologi kiadások	255,3
5						Egyéb működési célú kiadások	687,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	23,7
14						Közgyűjteményi Ellátó Szervezet			209,8
1						Működési költségvetés		190,0
1						Személyi juttatások	114,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	37,5
3						Dologi kiadások	216,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	31,2
15						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Központilag kezelt fejezeti feladatok			137,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	111,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,8
7						Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása			950,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,5
3						Dologi kiadások	886,5
8						Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások			650,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	37,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	603,0
9						Összkormányzati kommunikációhoz kapcsolódó feladatok			228,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	130,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,1
3						Dologi kiadások	63,5
10						Lengyel-Magyar Együttműködés 2011			40,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	32,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
17						A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás	120,0		120,0
18						Jogi segítségnyújtás	115,0		115,0
24						Kormányzati igazgatással kapcsolatos feladatok támogatása			61,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	46,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,6
25						A kormany.hu központi kommunikációs felület működtetése			185,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,2
3						Dologi kiadások	108,8
26						Központi informatikai feladatok	54,6		54,6
27						Nemzetközi kötelezettségek teljesítése	13,9		13,9
29						Központi e-közigazgatási feladatok	82,0		82,0
30						Uniós projektek támogatása	63,1		63,1
31						Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása			300,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	191,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	52,1
3						Dologi kiadások	11,6
5						Egyéb működési célú kiadások	45,0
32						Az önkéntesség európai évéhez és a civil szervezetekhez kapcsolódó programok támogatása	70,0		70,0
3						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
4						Európai területi együttműködési csoportosulások működésének támogatása	205,0		205,0
5						Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) működésének támogatása	41,0		41,0
6						Millenáris Nonprofit Kft. programjainak támogatása	410,0		410,0
7						Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás			888,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	852,6
5						Egyéb működési célú kiadások	36,0
8						Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány	8,2		8,2
10						Civil és non-profit szervezetek támogatása	63,0		63,0
12						Magyarországi Cigányokért Közalapítvány	117,0		117,0
14						Nemzeti Civil Alapprogram			2 837,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	227,0
5						Egyéb működési célú kiadások	2 610,1
20						Rádió C	28,7		28,7
4						Határon túli magyarok programjainak támogatása
1						Határon túli magyarok oktatási programjainak támogatása			2 703,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	34,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,0
3						Dologi kiadások	101,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 967,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	592,0
2						Kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása			5 500,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	37,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	250,0
5						Egyéb működési célú kiadások	5 203,0
3						Nemzetpolitikai tevékenység támogatása			2 047,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	26,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	13,1
5						Egyéb működési célú kiadások	1 301,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	700,0
4						A magyar-magyar kapcsolattartás és az együttműködést szolgáló intézmények támogatása	212,7		212,7
6						Határtalanul program támogatása	500,0		500,0
5						Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1						Egyházi kulturális tevékenységek támogatása (közgyűjtemények, közművelődési intézmények, kulturális programok)
1						Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása	750,0		750,0
2						Egyházi kulturális programok támogatása			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	25,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	25,0
2						Egyházi hit- és egyéb oktatási tevékenység támogatása
1						Hittanoktatás támogatása	3 100,0		3 100,0
2						Egyházi oktatási programok támogatása (Templom és Iskola)			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	100,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
3						Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezés és kiegészítése	10 506,0		10 506,0
4						Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék	15 988,2		15 988,2
5						Kistelepülési és szórvány egyházi támogatások
1						Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka	1 600,0		1 600,0
2						Egyházi szórványprogramok támogatása			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	100,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
3						Hátrányos helyzetű kistelepülések felzárkózása egyházi komplex programjainak támogatása (Testi és lelki kenyér)			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	100,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
7						Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások	1 544,0		1 544,0
6						Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása			732,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,5
3						Dologi kiadások	80,0
5						Egyéb működési célú kiadások	289,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0
7						Országos kisebbségi önkormányzatok és média támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat és Média	43,7		43,7
2						Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és Média	44,9		44,9
3						Országos Horvát Önkormányzat és Média	127,5		127,5
4						Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és Média	214,1		214,1
5						Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és Média	89,6		89,6
6						Országos Cigány Önkormányzat és Média	267,2		267,2
7						Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és Média	47,0		47,0
8						Országos Örmény Önkormányzat és Média	42,5		42,5
9						Országos Szlovák Önkormányzat és Média	128,0		128,0
10						Országos Szlovén Önkormányzat és Média	64,0		64,0
11						Szerb Országos Önkormányzat és Média	78,7		78,7
12						Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat és Média	36,1		36,1
13						Ukrán Országos Önkormányzat és Média	36,2		36,2
8						Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	19,2		19,2
2						Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	12,5		12,5
3						Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	55,0		55,0
4						Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	73,2		73,2
5						Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	17,2		17,2
6						Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	78,6		78,6
7						Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	14,6		14,6
8						Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	7,0		7,0
9						Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	105,8		105,8
10						Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	21,9		21,9
11						Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	42,2		42,2
12						Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	7,8		7,8
13						Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	8,0		8,0
9						Társadalmi felzárkózást segítő programok
1						A társadalmi felzárkózás aktív szociálpolitikai eszközei			505,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	105,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	28,5
5						Egyéb működési célú kiadások	371,5
2						Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása			77,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	17,0
5						Egyéb működési célú kiadások	47,7
3						Roma Oktatási Programok	25,3		25,3
4						„Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia monitoringja és kapcsolódó feladatok támogatása			12,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
5						Társadalmi felzárkózást elősegítő stratégiai tervezés és kutatás valamint programok támogatása			103,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	64,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,1
3						Dologi kiadások	22,1
6						Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja	410,0		410,0
7						Roma ösztöndíj programok			1 125,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,0
5						Egyéb működési célú kiadások	998,5
8						Leghátrányosabb helyzetű kistérségek programjának koordinációja			164,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,5
3						Dologi kiadások	100,5
25						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	100,0		100,0
1-15. cím összesen:	228 110,6	54 429,7	173 680,9
16						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal			787,4
1						Működési költségvetés		3,0
1						Személyi juttatások	542,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	142,0
3						Dologi kiadások	103,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,0
16. cím összesen:	790,4	3,0	787,4
17						Központosított bevételek
1						Cégnyilvántartás bevételei		1 500,0
18						Bethlen Gábor Alap támogatása
2						Eseti támogatás	375,3
19						Tartalékok
2						Céltartalékok
1						Különféle kifizetések	33 900,0
20						Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése	11 600,0
21						Települési és területi kisebbségi önkormányzatok támogatása	1 520,0
X. fejezet összesen:	276 296,3	55 932,7	174 468,3

XI. MINISZTERELNÖKSÉG

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_11]
1						Miniszterelnökség			2 038,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	894,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	254,7
3						Dologi kiadások	890,0
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Kormányfői protokoll			614,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	126,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,3
3						Dologi kiadások	452,9
2						Uniós elnökséggel kapcsolatos kiemelt feladatok	100,0		100,0
3						Fejezeti tartalék	220,0		220,0
1-2. cím összesen:	2 972,8		2 972,8
3						Rendkívüli kormányzati intézkedések	90 000,0
XI. fejezet összesen:	92 972,8		2 972,8

XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_12]
1						Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása			5 691,6
1						Működési költségvetés		33,9
1						Személyi juttatások	3 899,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	913,2
3						Dologi kiadások	681,8
5						Egyéb működési célú kiadások	174,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	57,4
3						Kölcsönök	5,0		5,0
2						Szakigazgatási intézmények
1						Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal			4 056,7
1						Működési költségvetés		5 959,0
1						Személyi juttatások	4 992,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 290,1
3						Dologi kiadások	3 733,2
2						Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal			115,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	63,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,9
3						Dologi kiadások	31,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,8
3						Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1						Működési költségvetés		1 506,2
1						Személyi juttatások	508,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	165,8
3						Dologi kiadások	831,6
4						Állami Ménesgazdaság			241,7
1						Működési költségvetés		119,1
1						Személyi juttatások	74,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,5
3						Dologi kiadások	272,5
2						Felhalmozási költségvetés		7,0
5						Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal			8 208,6
1						Működési költségvetés		50,0
1						Személyi juttatások	4 085,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 124,6
3						Dologi kiadások	1 391,6
5						Egyéb működési célú kiadások	1 608,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	47,9
6						Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei			3 722,2
1						Működési költségvetés		1 610,9
1						Személyi juttatások	3 147,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	878,8
3						Dologi kiadások	1 399,5
2						Felhalmozási költségvetés		93,0
7						Közművelődési intézmények			403,3
1						Működési költségvetés		107,0
1						Személyi juttatások	313,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	84,8
3						Dologi kiadások	112,4
8						Agrárkutató intézetek			1 384,9
1						Működési költségvetés		1 653,8
1						Személyi juttatások	1 918,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	556,3
3						Dologi kiadások	580,1
2						Felhalmozási költségvetés		16,6
9						Agrármarketing-Centrum			151,0
1						Működési költségvetés		11,0
1						Személyi juttatások	117,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	31,7
3						Dologi kiadások	12,7
10						Génmegőrzési Intézmények			284,2
1						Működési költségvetés		107,4
1						Személyi juttatások	231,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	42,4
3						Dologi kiadások	117,6
12						Országos Meteorológiai Szolgálat			316,3
1						Működési költségvetés		1 087,0
1						Személyi juttatások	825,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	243,2
3						Dologi kiadások	285,0
5						Egyéb működési célú kiadások	0,4
2						Felhalmozási költségvetés		11,0
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
2						Felújítás	20,0
3						Kölcsönök	3,0	3,0
13						Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság			659,0
1						Működési költségvetés		80,1
1						Személyi juttatások	299,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	76,6
3						Dologi kiadások	363,1
14						Nemzeti park igazgatóságok			1 662,2
1						Működési költségvetés		3 279,3
1						Személyi juttatások	2 272,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	589,4
3						Dologi kiadások	1 606,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	380,3
2						Felújítás	93,0
15						Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek			3 197,5
1						Működési költségvetés		3 833,5
1						Személyi juttatások	4 819,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 313,1
3						Dologi kiadások	698,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,7
16						Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok			9 145,5
1						Működési költségvetés		2 888,1
1						Személyi juttatások	7 684,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 049,0
3						Dologi kiadások	2 176,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	123,2
17						Nemzeti Földalapkezelő Szervezet			1 092,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	712,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	192,3
3						Dologi kiadások	138,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
5						Regionális víziközmű rendszerek állami kötelezettségei és a pályázati fejlesztéséhez szükséges önerő	20,0		20,0
7						Vízkárelhárítás
1						Vízkárelhárítási művek fejlesztése és állagmegóvása	220,0		220,0
9						Balatoni regionális víziközmű-hálózatfejlesztése	20,0		20,0
19						EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai	45,0		45,0
20						Ivóvíz-minőség javító program	90,0		90,0
2						Környezetvédelmi célelőirányzatok
1						Vízkárelhárítási művek fenntartása			875,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	56,4
3						Dologi kiadások	619,5
2						Szigetközi térség vízügyi feladatai			110,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,9
3						Dologi kiadások	101,1
3						Vízitársulatok kezelésében és üzemeltetésében lévő vízilétesítmények fenntartása	3 910,0		3 910,0
5						Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program			16,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5
8						Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás			260,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	110,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	28,4
3						Dologi kiadások	121,2
1						Vízügyi feladatok támogatása	295,8		295,8
9						Természetvédelmi kártalanítás	17,8		17,8
10						Természetvédelmi pályázatok támogatása			568,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	96,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,7
3						Dologi kiadások	207,0
5						Egyéb működési célú kiadások	68,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	156,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	11,8
11						Hulladék-kezelési és gazdálkodási feladatok			39,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	17,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	17,3
12						Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés	1 620,0		1 620,0
13						Országos Környezeti Kármentesítési Program			111,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	13,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,9
3						Dologi kiadások	40,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	54,4
14						Állami feladatok átvállalása a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában	146,6		146,6
16						Az illegális hulladék-elhelyezés felszámolásának feladatai	45,0		45,0
17						Vízgazdálkodási pályázatok előkészítése és támogatása			68,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	48,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,0
3						Dologi kiadások	5,3
3						Agrár célelőirányzatok
1						FAO intézmények finanszírozása			225,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	125,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	46,8
2						Agrárkutatás, tanüzemek, szakképzés támogatása			320,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	178,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,0
3						Dologi kiadások	93,5
3						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése	11,9		11,9
4						Határon átnyúló vidékfejlesztési feladatok támogatása	22,2		22,2
5						Tanyafejlesztési Program			845,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,5
3						Dologi kiadások	781,5
8						Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása	98,9		98,9
10						Parlagfű elleni védekezés támogatása
1						Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása	1 083,9		1 083,9
12						MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszere fejlesztése, működtetése			2 000,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	500,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 500,0
13						Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei			237,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	118,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,3
3						Dologi kiadások	86,5
15						Intézményi feladatok támogatása			473,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	282,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	61,5
3						Dologi kiadások	119,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
16						Magyar Agrárkamara állami feladatainak támogatása	45,4		45,4
17						Állatorvosi Kamara állami feladatainak támogatása	11,4		11,4
18						Növényorvosi Kamara állami feladatainak támogatása	6,1		6,1
19						Állami génmegőrzési feladatok támogatása			250,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	196,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	54,0
20						Hegyközségek Nemzeti Tanácsa	179,2		179,2
22						Bormarketing és minőség-ellenőrzés	1 500,0	1 500,0
25						Nemzetközi Szervezetek tagsági díjai	244,2		244,2
4						Uniós programok kiegészítő támogatása
6						Méhészeti Nemzeti Program	560,0		560,0
7						Igyál tejet program	800,0		800,0
8						Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása	1 433,0		1 433,0
9						Egyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatása	1 680,0		1 680,0
10						Uniós Programok ÁFA fedezete	2 992,0		2 992,0
11						Iskolagyümölcs program	511,0		511,0
12						Nemzeti Diverzifikációs Program	1 700,0		1 700,0
5						Nemzeti támogatások
3						Állattenyésztési feladatok	700,0		700,0
5						Vadgazdálkodás támogatása	8,0		8,0
6						Nemzeti Erdőprogram
3						Erdőfelújítás	259,0		259,0
4						Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás	252,4		252,4
5						Fenntartható erdőgazdálkodás támogatása	198,9		198,9
7						Fejlesztési típusú támogatások			104,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	45,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	59,0
8						Folyó kiadások és jövedelem-támogatások			49 383,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	63,8
5						Egyéb működési célú kiadások	49 319,4
10						Nemzeti agrár kárenyhítés	4 000,0	2 000,0	2 000,0
6						Állat- és növénykártalanítás	1 000,0		1 000,0
7						Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások	1 300,0		1 300,0
11						Vidékfejlesztési és halászati programok
2						Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)
1						I. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása			23 369,3
1						Működési költségvetés		3 992,3
5						Egyéb működési célú kiadások	5 719,0
2						Felhalmozási költségvetés		55 619,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	77 262,3
2						II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése			14 119,0
1						Működési költségvetés		42 855,0
5						Egyéb működési célú kiadások	55 095,0
2						Felhalmozási költségvetés		6 321,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 200,2
3						III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése			9 150,3
1						Működési költségvetés		1 263,8
5						Egyéb működési célú kiadások	1 733,9
2						Felhalmozási költségvetés		22 637,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	31 317,2
4						IV. tengely: Leader programok			1 285,4
1						Működési költségvetés		3 339,4
5						Egyéb működési célú kiadások	4 465,9
2						Felhalmozási költségvetés		555,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	714,6
5						Technikai segítségnyújtás	7 677,5	5 677,5	2 000,0
3						Halászati Operatív Program
1						Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely)	2 510,0	1 882,5	627,5
2						Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely)	915,6	686,7	228,9
3						Technikai segítségnyújtás (V. tengely)	174,4	130,8	43,6
13						EU tagságból eredő feladatok			300,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	192,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	93,7
3						Dologi kiadások	13,4
14						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	135,8		135,8
1-20. cím összesen:	341 931,2	170 923,5	171 007,7
21						Központosított bevételek
1						Erdészeti bevételek
1						Erdőfenntartási járulék áthúzódó befizetése		10,0
2						Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság		200,0
3						Erdővédelmi járulék		50,0
2						Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
1						Földvédelmi járulék		3 000,0
2						Földvédelmi és talajvédelmi bírság		50,0
4						Halgazdálkodási bevételek
1						Állami halász- és horgászjegyek díja		200,0
2						Halászati haszonbérleti díj		20,0
3						Halvédelmi bírság		10,0
5						Vadgazdálkodási bevételek
1						Állami vadászjegyek díja		585,0
2						Hatósági eljárási díj, trófea bírálat		60,0
4						Vad kísérőjegy és üzemterv szolgáltatás		30,0
5						Vadvédelmi bírság		25,0
7						Környezetvédelmi támogatások visszatérülése		429,0
8						Bírságok
1						Légszennyezési bírság		50,0
2						Veszélyes hulladék bírság		10,0
3						Zaj- és rezgésvédelmi bírság		10,0
4						Természetvédelmi bírság		15,0
9						Termékdíjak
1						Gumiabroncs termékdíjak		500,0
2						Csomagolóeszközök termékdíja		10 200,0
3						Akkumulátorok termékdíja		300,0
4						Kenőolajok termékdíja		6 200,0
5						Reklámhordozó papírok termékdíja		2 000,0
6						Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja		2 000,0
10						Vízkészletjárulék		12 000,0
XII. fejezet összesen:	341 931,2	208 877,5	171 007,7

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_13]
1						Honvédelmi Minisztérium
1						Honvédelmi Minisztérium igazgatása			4 903,1
1						Működési költségvetés		5,9
1						Személyi juttatások	3 487,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	905,0
3						Dologi kiadások	503,1
5						Egyéb működési célú kiadások	13,0
2						Egyéb HM szervezetek			11 453,0
1						Működési költségvetés		106,1
1						Személyi juttatások	4 396,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 059,8
3						Dologi kiadások	5 768,6
5						Egyéb működési célú kiadások	333,9
3						Kölcsönök	95,4	95,4
3						HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal			80 678,3
1						Működési költségvetés		3 206,2
1						Személyi juttatások	4 600,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 017,6
3						Dologi kiadások	71 864,3
5						Egyéb működési célú kiadások	13,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	4 555,2
2						Felújítás	1 833,6
3						Kölcsönök	700,0	700,0
2						Magyar Honvédség
1						Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei			20 910,8
1						Működési költségvetés		332,0
1						Személyi juttatások	14 184,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 375,5
3						Dologi kiadások	3 613,1
5						Egyéb működési célú kiadások	70,0
2						MH ÖHP és alárendelt szervezetei			77 563,1
1						Működési költségvetés		1 053,0
1						Személyi juttatások	55 065,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12 403,7
3						Dologi kiadások	10 628,2
5						Egyéb működési célú kiadások	383,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	136,0
3						Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Katonai Felderítő Hivatal			8 925,8
1						Működési költségvetés		28,3
1						Személyi juttatások	5 094,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 222,2
3						Dologi kiadások	2 581,5
5						Egyéb működési célú kiadások	18,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	38,0
2						Katonai Biztonsági Hivatal			2 645,0
1						Működési költségvetés		3,3
1						Személyi juttatások	1 934,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	446,4
3						Dologi kiadások	250,3
5						Egyéb működési célú kiadások	7,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
4						Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem			3 360,0
1						Működési költségvetés		905,1
1						Személyi juttatások	2 651,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	579,8
3						Dologi kiadások	1 022,5
5						Egyéb működési célú kiadások	11,2
5						Katonai Ügyészségek			1 178,1
1						Működési költségvetés		1,6
1						Személyi juttatások	877,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	225,8
3						Dologi kiadások	73,1
5						Egyéb működési célú kiadások	3,6
6						Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ			3 055,4
1						Működési költségvetés		13 269,6
1						Személyi juttatások	9 827,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 412,7
3						Dologi kiadások	4 042,3
5						Egyéb működési célú kiadások	42,9
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
5						Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok	300,0	300,0
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group)	100,0		100,0
3						Társadalmi szervek támogatása
1						Honvédszakszervezet (HOSZ)	4,5		4,5
2						Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ)	4,5		4,5
3						Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ)	4,0		4,0
5						Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT)	5,5		5,5
6						Társadalmi szervek pályázati támogatása	50,0		50,0
7						Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége	5,0		5,0
8						Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége	4,0		4,0
9						Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ)	2,5		2,5
10						Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)	0,5		0,5
11						Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ)	8,0		8,0
13						Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása	110,0		110,0
14						Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatása	8,5		8,5
15						Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége támogatása	2,0		2,0
17						Honvéd Kulturális Egyesület (HKE) támogatása	4,0		4,0
18						Magyar Atlanti Tanács (MAT) részére nyújtott támogatás	3,0		3,0
5						Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása	3 704,0		3 704,0
6						Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. (Pákozdi Katonai Emlékhely) támogatása	5,0		5,0
25						Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához	2 910,2		2 910,2
39						Alapítványok, közalapítványok támogatása
1						Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása	50,0		50,0
2						MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása	53,8		53,8
3						Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz			3 200,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú kiadások	3 198,0
40						Nemzetközi tagdíjak, tagdíj jellegű befizetések
1						Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez	3 537,2		3 537,2
2						Hozzájárulás az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz	360,0		360,0
41						Nemzetközi egyezményekben előírt kötelezettségek alapján kötendő közoktatási megállapodás feladatai	21,0		21,0
3						Fejezeti tartalék	24,7		24,7
XIII. fejezet összesen:	248 861,0	20 006,5	228 854,5

XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_14]
1						Belügyminisztérium igazgatása			3 188,1
1						Működési költségvetés		25,5
1						Személyi juttatások	2 241,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	553,3
3						Dologi kiadások	404,1
5						Egyéb működési célú kiadások	7,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	7,6
2						Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata			3 545,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2 305,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	600,5
3						Dologi kiadások	448,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	130,9
2						Felújítás	60,0
4						Terrorelhárítási Központ			10 342,9
1						Működési költségvetés		123,0
1						Személyi juttatások	4 815,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 315,8
3						Dologi kiadások	1 900,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2 434,5
5						Büntetés-végrehajtás			38 512,5
1						Működési költségvetés		2 607,6
1						Személyi juttatások	23 320,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 193,8
3						Dologi kiadások	12 235,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	309,2
2						Felújítás	57,7
3						Kölcsönök	108,0	108,0
6						BM Rendészeti Vezetőképző és Kutatóintézet			373,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	217,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	52,6
3						Dologi kiadások	103,0
7						Rendőrség			202 723,1
1						Működési költségvetés		5 298,1
1						Személyi juttatások	145 146,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	37 424,8
3						Dologi kiadások	25 045,4
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	404,6
8						Alkotmányvédelmi Hivatal			7 014,3
1						Működési költségvetés		27,4
1						Személyi juttatások	4 808,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 309,7
3						Dologi kiadások	868,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	55,5
3						Kölcsönök	20,0	20,0
9						Nemzetbiztonsági Szakszolgálat			15 655,1
1						Működési költségvetés		147,6
1						Személyi juttatások	9 556,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 488,5
3						Dologi kiadások	2 232,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 505,0
5						Lakástámogatás	20,9
3						Kölcsönök	23,0	23,0
10						Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ			196,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	86,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	25,4
3						Dologi kiadások	64,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	19,6
11						Rendőrtiszti Főiskola			1 077,8
1						Működési költségvetés		263,1
1						Személyi juttatások	866,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	225,3
3						Dologi kiadások	246,3
5						Egyéb működési célú kiadások	2,9
12						Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság			10 377,3
1						Működési költségvetés		385,9
1						Személyi juttatások	6 771,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 824,0
3						Dologi kiadások	1 682,6
5						Egyéb működési célú kiadások	15,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	358,2
2						Felújítás	111,7
13						Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal			6 184,9
1						Működési költségvetés		104,4
1						Személyi juttatások	2 877,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	784,6
3						Dologi kiadások	2 496,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	28,0
5						Egyéb működési célú kiadások	49,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	54,0
15						Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ			653,9
1						Működési költségvetés		368,5
1						Személyi juttatások	402,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	115,5
3						Dologi kiadások	491,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0
2						Felújítás	8,0
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Ágazati célfeladatok
1						A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása	89,7		89,7
2						Energia-racionalizálás	102,8	102,8
5						Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése			192,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	4,0
5						Egyéb működési célú kiadások	188,0
6						Bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások			24,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	9,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	1,7
5						Egyéb működési célú kiadások	7,3
7						Informatikai rendszerekkel összefüggő kiadások	247,1		247,1
13						Közrendvédelmi bírság	10,0	10,0
15						Országos Baleset-megelőzési Bizottság	800,0	800,0
20						Nemzetközi fizetési kötelezettség	150,6		150,6
26						Területrendezési és építésügyi háttérintézményi feladatok	110,0		110,0
27						Uniós forrásból megvalósuló projektekkel kapcsolatos kiadások	110,0		110,0
29						Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
1						Működési költségvetés		1 200,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 200,0
2						Felhalmozási költségvetés		3 800,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 800,0
30						Hivatásos állomány életbiztosítása	135,8		135,8
31						Területrendezési feladatok			185,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	40,0
5						Egyéb működési célú kiadások	145,4
32						Építésügyi célelőirányzat
1						Működési költségvetés		550,0
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	50,0
3						Dologi kiadások	300,0
2						Felhalmozási költségvetés		50,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0
33						Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata			6,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,9
3						Dologi kiadások	2,0
34						Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok	100,0		100,0
39						Ruházati ellátási rendszerrel összefüggő kiadások	550,0		550,0
40						Építésügyi monitoring rendszer kialakítása, E-közmű kialakítása			200,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	180,0
41						Rendőrség informatikai fejlesztési feladatainak támogatása	650,0		650,0
43						Az árvíz során megrongálódott közintézmények helyreállítása	62,5		62,5
2						Alapítványok és társadalmi önszerveződések támogatása
1						Alapítványok támogatása
1						Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása	200,0		200,0
2						Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány támogatása	29,0		29,0
3						Puskás Tivadar Közalapítvány támogatása	146,1		146,1
2						Társadalmi önszerveződések támogatása
1						Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása	5,5		5,5
3						Országos Polgárőr Szövetség	700,0		700,0
4						Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása	10,0		10,0
5						Önkéntes tűzoltóegyesületek támogatása	120,0		120,0
6						Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása	22,5		22,5
7						Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos szövetségének támogatása	10,0		10,0
8						A hét önkormányzati érdekszövetség (TÖOSZ, MÖSZ, MÖOSZ, KÖOÉSZ, MFSZ, KKOÖSZ, MJVSZ) működési támogatása	9,0		9,0
9						Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület	35,0		35,0
11						Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatása	24,0		24,0
3						Szakszervezetek támogatása
1						Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete támogatása	3,7		3,7
2						Független Rendőr Szakszervezet támogatása	2,7		2,7
4						Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete támogatása	3,0		3,0
5						Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége támogatása	1,4		1,4
6						Büntetésvégrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége támogatása	0,6		0,6
7						Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete támogatása	2,0		2,0
8						Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete támogatása	0,6		0,6
9						Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége támogatása	0,4		0,4
10						Katasztrófavédelmi Dolgozók Szakszervezete támogatása	0,4		0,4
11						Rendőr Szakszervezetek Védegylete támogatása	1,8		1,8
12						Nemzetbiztonsági Hivatal Érdekképviseleti Szervezete támogatása	0,3		0,3
13						Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Érdekképviseleti Szervezete támogatása	0,4		0,4
14						Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete támogatása	0,2		0,2
15						Országházi Dolgozók Érdekképviseleti Szövetsége támogatása	0,2		0,2
3						Beruházás
4						Közbiztonsági beruházások	218,1		218,1
5						Hivatásos állomány lakáscélú beruházása	128,0		128,0
8						Közösségi programok	70,0	50,0	20,0
9						Szolidaritási programok
1						Európai Menekültügyi Alap	371,6	261,7	109,9
2						Integrációs Alap	596,3	395,7	200,6
3						Visszatérési Alap	292,1	194,5	97,6
4						Külső Határok Alap			797,0
1						Működési költségvetés		246,0
3						Dologi kiadások	225,0
5						Egyéb működési célú kiadások	246,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 394,4
1						Intézményi beruházási kiadások	552,0
2						Felújítás	10,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 404,4
5						Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek			1,8
1						Működési költségvetés		223,2
3						Dologi kiadások	1,8
5						Egyéb működési célú kiadások	223,2
10						Önkéntes tűzoltóságok normatív támogatása	2 061,3		2 061,3
11						Duna Művész Együttesek támogatása	250,0		250,0
12						„Segítsünk az árvízkárosultakon!”	1,0	1,0
13						Fejezeti tartalék	53,1		53,1
1-20. cím összesen:	326 706,9	18 781,4	307 925,5
21						Egyéb bevételek
1						Objektív felelősségből származó közigazgatási bírságbevétel		16 000,0
XIV. fejezet összesen:	326 706,9	34 781,4	307 925,5

XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_15]
1						Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása			6 874,7
1						Működési költségvetés		837,9
1						Személyi juttatások	5 467,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 462,4
3						Dologi kiadások	727,4
5						Egyéb működési célú kiadások	14,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,1
3						Kölcsönök	38,3	38,3
2						Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal			280,8
1						Működési költségvetés		2 145,7
1						Személyi juttatások	810,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	211,9
3						Dologi kiadások	1 402,1
2						Felhalmozási költségvetés		3,3
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0
3						Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal			491,5
1						Működési költségvetés		3 051,4
1						Személyi juttatások	1 021,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	267,1
3						Dologi kiadások	2 164,4
5						Egyéb működési célú kiadások	2,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	78,0
2						Felújítás	9,3
4						Foglalkoztatási Hivatal			2 517,4
1						Működési költségvetés		140,5
1						Személyi juttatások	1 232,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	322,1
3						Dologi kiadások	1 069,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	25,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8,2
8						Magyar Államkincstár			17 251,8
1						Működési költségvetés		5 644,1
1						Személyi juttatások	13 351,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 747,8
3						Dologi kiadások	4 631,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	759,9
2						Felújítás	383,7
3						Kölcsönök	21,8
11						Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség			1 402,3
1						Működési költségvetés		718,1
1						Személyi juttatások	988,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	267,0
3						Dologi kiadások	465,0
5						Egyéb működési célú kiadások	308,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	84,0
3						Kölcsönök	12,5	4,5
13						Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet			1 931,5
1						Működési költségvetés		726,7
1						Személyi juttatások	887,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	240,4
3						Dologi kiadások	1 530,2
2						Felhalmozási költségvetés		61,9
1						Intézményi beruházási kiadások	51,9
2						Felújítás	10,0
14						Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság			817,6
1						Működési költségvetés		18,8
1						Személyi juttatások	543,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	159,1
3						Dologi kiadások	94,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
16						Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság			427,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	315,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	88,9
3						Dologi kiadások	23,8
17						Nemzeti Külgazdasági Hivatal			2 222,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 038,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	280,0
3						Dologi kiadások	904,0
18						A nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos	40,0		40,0
25						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Ágazati célelőirányzatok
5						Kárrendezési célelőirányzat
1						Függő kár kifizetés	410,0		410,0
2						Járadék kifizetés	3 550,0		3 550,0
3						Tőkésítésre kifizetés	40,0		40,0
7						Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez			108,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	17,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,7
3						Dologi kiadások	8,0
5						Egyéb működési célú kiadások	78,4
12						Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás díja	88,5		88,5
16						Közigazgatási fejlesztési feladatok	10,3		10,3
33						ÁBPE Módszertani és Képzési Központ működtetése			26,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	22,8
49						Lakbértámogatás			14,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	4,0
5						Egyéb működési célú kiadások	10,0
50						Állami Bérlakás Program			1 650,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú kiadások	95,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 550,0
51						Nemzetközi befektetéseket támogató célelőirányzat			1 220,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 170,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
6						Kutatási és technológia feladatok
4						Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása	662,6		662,6
14						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
1						Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása
1						Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása	300,0		300,0
2						Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása	140,4		140,4
3						Európai Fogyasztói Központ Magyarország támogatása	27,0		27,0
2						OÉT tagszervezetek szakmai programjainak támogatása			743,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3,4
5						Egyéb működési célú kiadások	699,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	40,0
3						ÁPB-k szakmai programjainak támogatása			120,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	11,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,1
3						Dologi kiadások	103,0
5						Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok	92,0		92,0
30						Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján	15,2		15,2
2						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok	2 188,2		2 188,2
3						Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok	20,1		20,1
4						NATO tagságból adódó ágazati feladatok			24,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,4
3						Dologi kiadások	21,5
5						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program	261,9		261,9
9						Nemzetgazdasági programok			409,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	136,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	273,0
10						Szervezetátalakítási alap			7 950,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3 950,0
5						Egyéb működési célú kiadások	4 000,0
43						Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatása			589,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	569,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20,1
44						Idegenforgalmi adó differenciált kiegészítése	400,0		400,0
46						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése	70,0		70,0
47						Kötött segélyhitelezés	585,2		585,2
50						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	37,1		37,1
51						Előkészítő feladatok a Tobin-adó bevezetésére	8,0		8,0
1-25. cím összesen:	69 411,8	13 391,2	56 020,6
27						Alapok támogatása
2						Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása	14,0
3						Munkaerőpiaci Alap támogatása	64 000,0
28						Központosított bevételek
1						Kárrendezési célelőirányzat befizetése		5,0
2						Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek		4 200,0
XV. fejezet összesen:	133 425,8	17 596,2	56 020,6

XVI. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_16]
1						Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatása			112 947,4
1						Működési költségvetés		2 324,8
1						Személyi juttatások	73 376,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19 131,0
3						Dologi kiadások	20 942,1
5						Egyéb működési célú kiadások	35,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 007,8
2						Felújítás	560,0
5						Lakástámogatás	134,4
3						Kölcsönök	85,0
2						Bűnügyi Főigazgatóság			5 110,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3 667,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	983,5
3						Dologi kiadások	459,6
3						Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet			1 267,4
1						Működési költségvetés		295,9
1						Személyi juttatások	878,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	221,3
3						Dologi kiadások	463,7
1-3. cím összesen:	121 946,1	2 620,7	119 325,4
5						Központosított bevételek
1						Közúti bírságbevételek		500,0
XVI. fejezet összesen:	121 946,1	3 120,7	119 325,4

XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_17]
1						Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása			4 897,2
1						Működési költségvetés		316,9
1						Személyi juttatások	3 593,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	936,1
3						Dologi kiadások	584,9
5						Egyéb működési célú kiadások	100,0
3						Kölcsönök	11,0	11,0
2						Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium			97,4
1						Működési költségvetés		66,0
1						Személyi juttatások	67,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,6
3						Dologi kiadások	56,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0
3						Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet			941,7
1						Működési költségvetés		513,3
1						Személyi juttatások	324,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	82,9
3						Dologi kiadások	1 048,1
4						Országos Atomenergia Hivatal			0,3
1						Működési költségvetés		2 055,6
1						Személyi juttatások	734,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	195,1
3						Dologi kiadások	1 095,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	31,2
5						Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
1						Működési költségvetés		2 374,0
1						Személyi juttatások	882,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	226,3
3						Dologi kiadások	826,5
5						Egyéb működési célú kiadások	162,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	104,2
2						Felújítás	123,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0
6						Magyar Energia Hivatal
1						Működési költségvetés		3 400,0
1						Személyi juttatások	679,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	178,1
3						Dologi kiadások	2 454,0
5						Egyéb működési célú kiadások	15,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	69,6
2						Felújítás	2,4
3						Kölcsönök	2,4	1,5
7						Nemzeti Közlekedési Hatóság
1						Működési költségvetés		27 430,0
1						Személyi juttatások	2 707,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	677,5
3						Dologi kiadások	22 999,9
2						Felhalmozási költségvetés		5,0
1						Intézményi beruházási kiadások	964,2
2						Felújítás	100,0
3						Kölcsönök	4,0	18,5
8						Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
1						Működési költségvetés		2 914,9
1						Személyi juttatások	1 052,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	286,7
3						Dologi kiadások	1 485,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	86,0
3						Kölcsönök	4,0
9						MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok
1						Működési költségvetés		1 270,0
1						Személyi juttatások	700,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	189,0
3						Dologi kiadások	381,0
10						Közlekedésbiztonsági Szervezet			435,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	260,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	74,5
3						Dologi kiadások	99,8
11						Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség			455,2
1						Működési költségvetés		10,0
1						Személyi juttatások	329,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	84,4
3						Dologi kiadások	41,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
12						Központi Szolgáltatási Főigazgatóság			12 069,5
1						Működési költségvetés		2 509,5
1						Személyi juttatások	2 676,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	754,5
3						Dologi kiadások	8 929,8
5						Egyéb működési célú kiadások	718,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 495,1
3						Kölcsönök	5,0
13						Közreműködő Szervezetek			627,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	445,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	131,6
3						Dologi kiadások	50,2
14						Állami Földtani és Geofizikai Kutató Intézetek
1						Magyar Állami Földtani Intézet			404,0
1						Működési költségvetés		356,6
1						Személyi juttatások	378,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	102,8
3						Dologi kiadások	279,4
3						Kölcsönök	0,4	0,4
2						Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet			286,9
1						Működési költségvetés		213,9
1						Személyi juttatások	254,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	61,5
3						Dologi kiadások	185,1
2						Felhalmozási költségvetés		50,0
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
16						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
3						Kikötők fejlesztése	40,0		40,0
10						Vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása	5 200,0		5 200,0
2						Ágazati célelőirányzatok
2						A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1						Működési költségvetés		1 500,0
3						Dologi kiadások	900,0
5						Egyéb működési célú kiadások	600,0
4						Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás	480,0		480,0
6						Belvízi hajózási alapprogram	0,1		0,1
12						EU szabványok honosítása	5,6		5,6
17						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése	146,2		146,2
28						ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelő szervezet támogatása	277,0		277,0
32						Digitális Magyarország program és kapcsolódó feladatok			698,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	37,0
5						Egyéb működési célú kiadások	661,4
34						Magyar film támogatása	1 625,0		1 625,0
35						Audiovizuális és más adatvagyonnal kapcsolatos feladatok	208,0		208,0
36						PPP programokkal kapcsolatos kiadások
1						Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti díjához	5 614,6		5 614,6
2						Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához	3 261,5		3 261,5
3						Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához	415,0		415,0
4						Hozzájárulás a berlini Collegium Hungaricum bérleti díjához	122,2		122,2
5						Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez	9 896,9		9 896,9
6						Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése	1 539,7		1 539,7
38						Beruházás ösztönzési célelőirányzat	13 500,0		13 500,0
41						Turisztikai célelőirányzat			10 931,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	136,9
5						Egyéb működési célú kiadások	10 794,6
42						Légtérhasználati díj megfizetése alól mentesített repülések díja	8,0		8,0
43						Infokommunikációs ágazati szabályozási feladatok	47,0		47,0
45						Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása			3 363,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú kiadások	250,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 108,0
46						Puskás Ferenc Stadion integrált rekonstrukciója			500,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,5
5						Egyéb működési célú kiadások	436,5
3						Informatikai feladatok
1						Kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítása			6 900,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5 400,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 500,0
4						Készenléti rendszer (EDR) üzemeltetése	10 800,0		10 800,0
5						Kormányzati informatikai rendszerek konszolidációja	840,0		840,0
4						Ágazati szabályozási feladatok
3						Infrastruktúra ágazati szabályozási és szakképzési feladatok			148,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	73,0
5						Egyéb működési célú kiadások	75,0
5						Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése	5 200,0		5 200,0
2						Útpénztár			30 761,1
1						Működési költségvetés		48 000,0
3						Dologi kiadások	59 915,1
5						Egyéb működési célú kiadások	8 812,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	310,0
2						Felújítás	6 924,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 800,0
3						Autópálya rendelkezésre állási díj	99 186,3		99 186,3
9						TEN-T pályázatok			8 500,0
1						Működési költségvetés		602,0
3						Dologi kiadások	183,0
5						Egyéb működési célú kiadások	8 919,0
15						RO-LA gördülő országút	550,0		550,0
16						Határkikötők működtetése	10,0		10,0
18						A közösségi közlekedés összehangolása, akadálymentesítés			916,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	87,5
5						Egyéb működési célú kiadások	824,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5,0
26						Energia Központ Nonprofit Kft. támogatása			145,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3,0
5						Egyéb működési célú kiadások	142,9
34						Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján	4,9		4,9
35						Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok	1,9		1,9
36						NATO tagságból adódó ágazati feladatok	3,3		3,3
37						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok	163,3		163,3
38						Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia végrehajtása	12,1		12,1
50						Közlekedési zajvédelem	162,5		162,5
6						Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
4						Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok támogatása	876,7		876,7
7						Területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatok			911,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	236,4
5						Egyéb működési célú kiadások	424,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	250,0
8						Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat			3 538,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	527,7
5						Egyéb működési célú kiadások	3 011,1
9						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	500,0		500,0
1-16. cím összesen:	341 846,2	93 619,1	248 227,1
17						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatások, ellentételezések
2						Bányabezárás	1 000,0
3						A helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése	208 153,0
18						Központosított bevételek
1						Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése		120,0
3						Közúti bírságbevételek		500,0
19						Alapok támogatása
1						Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása	8 194,8
2						Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	14 179,0
20						K-600 hírrendszer működtetésére	55,0
21						Peres ügyek	800,0
XVII. fejezet összesen:	574 228,0	94 239,1	248 227,1

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_18]
1						Külügyminisztérium központi igazgatása			6 548,3
1						Működési költségvetés		209,3
1						Személyi juttatások	3 935,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 048,7
3						Dologi kiadások	1 626,4
5						Egyéb működési célú kiadások	55,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	80,0
3						Kölcsönök	68,0	56,0
2						Külképviseletek igazgatása			33 031,1
1						Működési költségvetés		6 694,4
1						Személyi juttatások	19 521,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 269,9
3						Dologi kiadások	14 504,1
2						Felhalmozási költségvetés		30,0
1						Intézményi beruházási kiadások	460,3
3						Kölcsönök	112,6	112,6
3						Magyar Külügyi Intézet			184,3
1						Működési költségvetés		2,0
1						Személyi juttatások	73,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,2
3						Dologi kiadások	61,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
4						Információs Hivatal			7 423,3
1						Működési költségvetés		50,0
1						Személyi juttatások	3 736,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	927,8
3						Dologi kiadások	2 578,2
2						Felhalmozási költségvetés		42,9
1						Intézményi beruházási kiadások	225,1
2						Felújítás	18,4
5						Lakástámogatás	30,0
3						Kölcsönök	21,9	21,9
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
6						Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1						Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások	7 058,4		7 058,4
2						Európai uniós befizetések	3 111,2		3 111,2
9						Állami Protokoll
1						Államfői Protokoll kiadásai			236,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	201,2
14						Közhasznú és egyéb civil szervezetek támogatása
1						Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása	87,5		87,5
2						Egyéb civil szervezetek támogatása	140,0		140,0
17						EU utazási költségtérítések			0,2
1						Működési költségvetés		567,7
3						Dologi kiadások	0,2
5						Egyéb működési célú kiadások	567,7
22						Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés
1						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés			92,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	60,0
5						Egyéb működési célú kiadások	32,6
2						Humanitárius segélyezés	10,0		10,0
39						2011. évi magyar EU elnökségi feladatok			15 500,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3 333,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	899,5
3						Dologi kiadások	10 330,8
5						Egyéb működési célú kiadások	130,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	806,6
40						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése			20,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
43						Külföldi magyar emlékek megőrzése	5,0		5,0
44						Finn-Magyar ifjúsági csereprogramok	14,0		14,0
46						Külügyi kisebbségpolitikai célok támogatása			6,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3,0
5						Egyéb működési célú kiadások	3,0
XVIII. fejezet összesen:	81 254,9	7 786,8	73 468,1

XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_19]
1						Nemzeti Fejlesztési Ügynökség			1 842,1
1						Működési költségvetés		2 879,1
1						Személyi juttatások	2 853,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	747,2
3						Dologi kiadások	936,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	154,0
2						Felújítás	23,7
3						Kölcsönök	6,5	1,0
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló projektek
1						Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési	5 525,5		5 525,5
2						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek			9 551,1
1						Működési költségvetés		142,1
5						Egyéb működési célú kiadások	2 000,5
2						Felhalmozási költségvetés		4 595,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	12 288,4
4						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Gazdaságfejlesztés Operatív Program			20 902,0
1						Működési költségvetés		15 223,2
3						Dologi kiadások	6 187,6
5						Egyéb működési célú kiadások	11 722,0
2						Felhalmozási költségvetés		103 221,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	121 436,7
2						Közlekedés Operatív Program			75 814,1
1						Működési költségvetés		13 402,4
3						Dologi kiadások	1 937,4
5						Egyéb működési célú kiadások	15 322,7
2						Felhalmozási költségvetés		267 542,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	339 499,1
3						Társadalmi megújulás Operatív Program			14 912,2
1						Működési költségvetés		109 147,2
3						Dologi kiadások	3 613,5
5						Egyéb működési célú kiadások	120 334,9
2						Felhalmozási költségvetés		855,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	966,7
8						Társadalmi megújulás Operatív Program - MPA	3 970,7	3 970,7
14						Társadalmi infrastruktúra Operatív Program			11 534,9
1						Működési költségvetés		20 826,8
3						Dologi kiadások	2 172,5
5						Egyéb működési célú kiadások	21 011,7
2						Felhalmozási költségvetés		86 608,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	95 786,4
19						Környezet és energia Operatív Program			6 823,7
1						Működési költségvetés		16 463,7
3						Dologi kiadások	269,6
5						Egyéb működési célú kiadások	18 679,1
2						Felhalmozási költségvetés		73 887,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	78 225,8
20						Államreform Operatív Program			554,6
1						Működési költségvetés		3 756,8
3						Dologi kiadások	308,8
5						Egyéb működési célú kiadások	3 977,1
2						Felhalmozási költségvetés		342,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	368,3
21						Elektronikus közigazgatás Operatív Program			3 495,0
1						Működési költségvetés		6 594,1
3						Dologi kiadások	300,0
5						Egyéb működési célú kiadások	7 562,2
2						Felhalmozási költségvetés		13 210,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15 437,8
22						Végrehajtás Operatív Program			2 860,2
1						Működési költségvetés		9 266,3
3						Dologi kiadások	4 956,3
5						Egyéb működési célú kiadások	6 782,4
2						Felhalmozási költségvetés		916,5
1						Intézményi beruházási kiadások	1 173,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	130,4
23						Nyugat-dunántúli Operatív Program			1 153,2
1						Működési költségvetés		2 570,7
3						Dologi kiadások	985,1
5						Egyéb működési célú kiadások	1 855,4
2						Felhalmozási költségvetés		10 710,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	11 593,7
24						Közép-dunántúli Operatív Program			513,8
1						Működési költségvetés		2 779,1
3						Dologi kiadások	856,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 976,3
2						Felhalmozási költségvetés		13 699,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	14 160,3
25						Dél-dunántúli Operatív Program			1 714,4
1						Működési költségvetés		1 072,4
3						Dologi kiadások	689,2
5						Egyéb működési célú kiadások	486,4
2						Felhalmozási költségvetés		17 547,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	19 158,3
26						Dél-alföldi Operatív Program			1 249,0
1						Működési költségvetés		1 994,7
3						Dologi kiadások	1 314,2
5						Egyéb működési célú kiadások	907,9
2						Felhalmozási költségvetés		19 039,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20 061,1
27						Észak-alföldi Operatív Program			2 575,7
1						Működési költségvetés		1 824,8
3						Dologi kiadások	858,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 179,7
2						Felhalmozási költségvetés		27 048,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	29 411,4
28						Észak-magyarországi Operatív Program			2 420,6
1						Működési költségvetés		3 065,9
3						Dologi kiadások	1 817,6
5						Egyéb működési célú kiadások	1 514,4
2						Felhalmozási költségvetés		21 006,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	23 160,7
29						Közép-magyarországi Operatív Program			8 466,6
1						Működési költségvetés		18 378,0
3						Dologi kiadások	3 556,6
5						Egyéb működési célú kiadások	16 124,1
2						Felhalmozási költségvetés		83 757,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	90 921,7
5						Területi Együttműködés
1						Európai Területi Együttműködés
1						ETE HU-SK			1 590,6
1						Működési költségvetés		3 958,5
3						Dologi kiadások	1 257,1
5						Egyéb működési célú kiadások	4 228,4
2						Felhalmozási költségvetés		165,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	228,6
2						ETE HU-RO			2 042,4
1						Működési költségvetés		5 378,7
3						Dologi kiadások	1 517,5
5						Egyéb működési célú kiadások	5 842,3
2						Felhalmozási költségvetés		166,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	227,6
3						ETE HU-SER			468,8
1						Működési költségvetés		1 794,1
5						Egyéb működési célú kiadások	2 248,8
2						Felhalmozási költségvetés		55,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	69,6
4						ETE HU-CRO			482,5
1						Működési költségvetés		1 421,7
5						Egyéb működési célú kiadások	1 889,7
2						Felhalmozási költségvetés		43,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	58,4
5						ETE SEES			192,0
1						Működési költségvetés		736,5
5						Egyéb működési célú kiadások	924,7
2						Felhalmozási költségvetés		15,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	18,9
6						ETE AU-HU			779,2
1						Működési költségvetés		144,0
5						Egyéb működési célú kiadások	892,0
2						Felhalmozási költségvetés		6,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	37,2
7						ETE SLO-HU			519,4
1						Működési költségvetés		98,0
5						Egyéb működési célú kiadások	607,0
2						Felhalmozási költségvetés		2,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	12,4
8						ETE CES			274,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	260,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	13,7
9						INTERREG IVC			145,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	136,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8,8
10						ENPI HU-SK-RO-UA együttműködési program			175,6
1						Működési költségvetés		1 248,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 407,8
2						Felhalmozási költségvetés		123,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	139,3
2						INTERACT 2007-2013	11,0		11,0
6						Egyéb uniós előirányzatok
2						Igazgatási Partnerség
1						Működési költségvetés		85,0
3						Dologi kiadások	65,5
5						Egyéb működési célú kiadások	19,5
3						Svájci Alap támogatásából megvalósuló projektek	722,4	26,0	696,4
4						EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek
1						Működési költségvetés		6 201,0
3						Dologi kiadások	234,0
5						Egyéb működési célú kiadások	5 967,0
2						Felhalmozási költségvetés		5 499,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 499,0
7						Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok
1						EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás			384,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	236,7
5						Egyéb működési célú kiadások	80,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	67,2
2						Közreműködői intézményrendszer támogatása			1 250,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	814,1
5						Egyéb működési célú kiadások	435,9
4						KEOP derogációs projektek kamattámogatása	111,4		111,4
8						Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása	8 221,5	8 200,0	21,5
9						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése	40,2		40,2
8						Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék	1 431,1		1 431,1
XIX. fejezet összesen:	1 195 242,5	1 012 717,4	182 525,1

XX. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_20]
1						Nemzeti Erőforrás Minisztérium igazgatása			7 244,0
1						Működési költségvetés		54,8
1						Személyi juttatások	5 180,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 384,1
3						Dologi kiadások	701,5
5						Egyéb működési célú kiadások	17,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	15,0
2						Állami szociális intézetek			1 938,1
1						Működési költségvetés		264,7
1						Személyi juttatások	1 228,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	330,9
3						Dologi kiadások	582,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	4,7
2						Felhalmozási költségvetés		1,2
1						Intézményi beruházási kiadások	57,7
4						Egyéb kulturális intézmények			2 360,6
1						Működési költségvetés		1 994,4
1						Személyi juttatások	2 266,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	609,1
3						Dologi kiadások	1 467,5
5						Egyéb működési célú kiadások	5,1
2						Felhalmozási költségvetés		105,5
1						Intézményi beruházási kiadások	105,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7,1
3						Kölcsönök	1,2	1,2
5						Egyetemek, főiskolák			170 418,3
1						Működési költségvetés		224 262,6
1						Személyi juttatások	163 561,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	47 826,5
3						Dologi kiadások	145 410,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	31 905,0
5						Egyéb működési célú kiadások	3 347,8
2						Felhalmozási költségvetés		34 487,1
1						Intézményi beruházási kiadások	23 743,7
2						Felújítás	12 234,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 139,1
3						Kölcsönök	88,4	88,4
6						Egyéb oktatási intézmények			2 258,6
1						Működési költségvetés		1 617,2
1						Személyi juttatások	1 684,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	457,4
3						Dologi kiadások	1 655,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	8,0
2						Felújítás	70,0
7						Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal			5 621,3
1						Működési költségvetés		140,0
1						Személyi juttatások	187,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	49,6
3						Dologi kiadások	74,5
5						Egyéb működési célú kiadások	5 442,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	7,4
9						Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei			3 467,8
1						Működési költségvetés		170,3
1						Személyi juttatások	2 146,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	577,6
3						Dologi kiadások	833,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	63,7
2						Felhalmozási költségvetés		3,4
1						Intézményi beruházási kiadások	20,5
10						Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei			1 152,9
1						Működési költségvetés		43 723,6
1						Személyi juttatások	13 407,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 576,7
3						Dologi kiadások	24 791,8
5						Egyéb működési célú kiadások	8,1
2						Felhalmozási költségvetés		242,7
1						Intézményi beruházási kiadások	2 348,7
2						Felújítás	675,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	311,0
3						Kölcsönök	10,0	10,0
11						Közgyűjtemények			9 219,8
1						Működési költségvetés		8 569,5
1						Személyi juttatások	7 405,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 066,1
3						Dologi kiadások	7 696,9
5						Egyéb működési célú kiadások	38,6
2						Felhalmozási költségvetés		2 351,4
1						Intézményi beruházási kiadások	2 841,9
2						Felújítás	23,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	69,0
12						Művészeti intézmények			5 278,8
1						Működési költségvetés		2 240,0
1						Személyi juttatások	4 464,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 073,2
3						Dologi kiadások	1 629,9
5						Egyéb működési célú kiadások	2,6
2						Felhalmozási költségvetés		150,0
1						Intézményi beruházási kiadások	398,4
2						Felújítás	100,0
13						Sportintézmények
1						Nemzeti Sport Intézet			904,1
1						Működési költségvetés		6,0
1						Személyi juttatások	326,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	93,2
3						Dologi kiadások	490,8
2						Nemzeti Sportközpontok			2 528,6
1						Működési költségvetés		1 963,0
1						Személyi juttatások	1 256,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	356,1
3						Dologi kiadások	2 729,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	150,0
14						Országos Mentőszolgálat			169,0
1						Működési költségvetés		25 387,4
1						Személyi juttatások	15 414,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 070,7
3						Dologi kiadások	5 850,6
5						Egyéb működési célú kiadások	220,8
15						Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal			2 370,1
1						Működési költségvetés		672,2
1						Személyi juttatások	1 907,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	512,7
3						Dologi kiadások	611,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
16						Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei			4 973,0
1						Működési költségvetés		2 614,0
1						Személyi juttatások	4 468,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 173,9
3						Dologi kiadások	1 561,1
5						Egyéb működési célú kiadások	286,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	73,7
2						Felújítás	22,9
17						Országos Vérellátó Szolgálat			1 760,9
1						Működési költségvetés		10 753,3
1						Személyi juttatások	3 912,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	986,8
3						Dologi kiadások	7 065,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	530,0
2						Felújítás	20,0
18						Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek			920,6
1						Működési költségvetés		619,4
1						Személyi juttatások	861,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	215,5
3						Dologi kiadások	213,9
5						Egyéb működési célú kiadások	201,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	47,5
19						Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet			824,0
1						Működési költségvetés		10,8
1						Személyi juttatások	417,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	112,6
3						Dologi kiadások	156,8
5						Egyéb működési célú kiadások	146,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,7
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
3						Felsőoktatási fejlesztési program
10						Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rekonstrukció	20,0		20,0
4						Kulturális beruházások
2						Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom)	400,0		400,0
5						Örökségvédelmi fejlesztések	150,0		150,0
5						Egészségügyi beruházások
1						Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet beruházásának befejezése	3 100,0		3 100,0
2						Normatív finanszírozás
1						Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata	3 525,0		3 525,0
3						Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás	103 638,1		103 638,1
7						Hallgatói létszám képzési többlete (állami felsőoktatás)			200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	120,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,4
3						Dologi kiadások	47,6
8						Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése	2 520,0		2 520,0
10						Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)	5 500,0		5 500,0
11						Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás)	2 650,0		2 650,0
17						Gyakorlóiskolák normatív támogatása			105,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,2
3						Dologi kiadások	28,8
3						Felsőoktatási feladatok támogatása
26						Felsőoktatás kiegészítő támogatása			50,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,4
3						Dologi kiadások	24,6
33						Felsőoktatási információs rendszerek működtetése EISZ-koordináció			295,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,4
3						Dologi kiadások	275,6
34						Szakkollégiumi Kiválósági Központok	24,6		24,6
36						Pedagógus díszdiploma	40,0		40,0
44						Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság támogatása	126,9		126,9
45						Felsőoktatási és Tudományos Tanács támogatása	50,0		50,0
47						Lakitelek Népfőiskola támogatása	270,6		270,6
4						Közoktatási feladatok támogatása
18						Érettségi vizsga lebonyolítása			1 000,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	619,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	189,0
3						Dologi kiadások	192,0
23						Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés			586,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	357,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	97,0
3						Dologi kiadások	132,0
27						Gyógypedagógiai és nemzetiségi tankönyvellátás, sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók közoktatási ellátásának támogatása			67,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	37,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,2
3						Dologi kiadások	14,1
5						Egyéb működési célú kiadások	5,0
29						Közoktatás speciális feladatainak támogatása			207,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	116,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,2
3						Dologi kiadások	15,0
5						Egyéb működési célú kiadások	50,0
30						Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat	200,0	200,0
33						Nemzetiségi oktatási programok			32,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,4
3						Dologi kiadások	6,6
34						Nemzeti Tehetség Program			876,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	300,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	81,0
3						Dologi kiadások	495,3
38						Közoktatási Információs Rendszer (KIR) fejlesztése			66,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,8
3						Dologi kiadások	15,2
39						A közoktatásban tanulók határon túli kapcsolatainak támogatása			140,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,0
3						Dologi kiadások	13,0
40						Kisiskolák támogatása	300,0		300,0
5						Egyéb feladatok támogatása
4						Mentor és egyéb feladatok támogatása
1						Mentor program támogatása	50,0		50,0
15						„Útravaló” ösztöndíj program			1 284,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	54,0
3						Dologi kiadások	40,0
5						Egyéb működési célú kiadások	990,6
18						Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása
1						Határon túli oktatási feladatok támogatása			556,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	70,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,9
3						Dologi kiadások	30,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	200,0
5						Egyéb működési célú kiadások	237,1
2						Határon túli kulturális feladatok támogatása			80,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	9,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	40,0
5						Egyéb működési célú kiadások	18,0
19						Szociális ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások	80,0		80,0
22						Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) és a MIKÁB működtetése, határon túli ifjúsági feladatok koordinálása	15,0		15,0
23						Határon túli ifjúsági szervezetek támogatása	25,0		25,0
6						Nemzetközi szociális ifjúsági tagdíjak és hozzájárulások	32,5		32,5
7						Nemzetközi egészségügyi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1						Nemzetközi egészségügyi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai	214,5		214,5
8						Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai
5						Kétoldalú munkatervi feladatok
1						Kétoldalú oktatási munkatervi feladatok			12,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	5,9
2						Kétoldalú kulturális munkatervi feladatok			6,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3
3						Dologi kiadások	1,0
5						Egyéb működési célú kiadások	4,1
6						Nemzetközi tagdíjak
1						Nemzetközi oktatási tagdíjak	332,4		332,4
2						Nemzetközi kulturális tagdíjak	10,2		10,2
9						OECD és EU oktatási kötelezettségek			46,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,1
3						Dologi kiadások	7,9
10						Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok
1						Oktatási szakdiplomáciai feladatok			20,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	8,2
2						Kulturális szakdiplomáciai feladatok			34,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	23,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	4,2
9						EU tagsággal kapcsolatos feladatok
5						ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása			16,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,4
3						Dologi kiadások	9,8
6						EU tagságból eredő együttműködések
1						EU tagságból eredő oktatási együttműködések			23,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	10,5
2						EU tagságból eredő kulturális együttműködések			22,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	17,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,7
10						Kutatás-fejlesztés támogatása
2						Felsőoktatási kutatási program			5,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,1
11						Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
1						Filmszakmai támogatások			131,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	52,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,2
3						Dologi kiadások	40,0
5						Egyéb működési célú kiadások	24,8
2						Magyar Nemzeti Digitális Archívum létrehozása			180,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	87,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	23,7
3						Dologi kiadások	28,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
3						Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatása	246,0		246,0
4						Filmek gyártásának támogatása	656,0		656,0
12						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra
7						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra támogatása
1						Közgyűjteményi szakmai feladatok - közgyűjtemények nemzeti értékmentő programja			221,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	23,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,5
3						Dologi kiadások	4,8
5						Egyéb működési célú kiadások	186,6
2						Közművelődési szakmai feladatok			229,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	24,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,5
3						Dologi kiadások	4,8
5						Egyéb működési célú kiadások	194,1
3						Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok			29,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,7
3						Dologi kiadások	0,5
5						Egyéb működési célú kiadások	25,5
8						PANKKK - Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért	21,0		21,0
13						Művészeti tevékenységek
4						Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása			482,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	137,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	37,1
3						Dologi kiadások	13,7
5						Egyéb működési célú kiadások	291,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,7
5						Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok			1 204,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	51,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,8
3						Dologi kiadások	104,9
5						Egyéb működési célú kiadások	1 027,1
6						Liszt Ferenc Emlékév kiadásai			500,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,5
3						Dologi kiadások	436,5
7						A Nemzet Színésze cím támogatása			144,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	113,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,8
14						A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok			512,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	45,0
5						Egyéb működési célú kiadások	400,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	63,3
15						Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
1						Ifjúsági intézmény és szolgáltatásrendszer, ifjúságszakmai feladatok
1						Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft.	287,0		287,0
2						Budapesti Európai Ifjúsági Központ működtetése és fejlesztése			68,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	40,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	28,8
3						Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
1						Gyermek és ifjúsági célú pályázatok	102,0		102,0
2						Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok			155,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,2
3						Dologi kiadások	8,0
5						Egyéb működési célú kiadások	138,1
4						Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása			132,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,0
3						Dologi kiadások	1,1
5						Egyéb működési célú kiadások	126,7
16						Szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatása
1						Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása			446,8
1						Működési költségvetés		10,0
1						Személyi juttatások	28,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,7
3						Dologi kiadások	15,0
5						Egyéb működési célú kiadások	372,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	33,0
4						Magyarországon kísérő nélküli külföldi kiskorúak ellátása			165,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	27,0
5						Egyéb működési célú kiadások	65,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	35,0
5						Előzetesen fogvatartott fiatalkorúak átvétele			282,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	9,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	12,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	257,0
6						Családpolitikai Programok			160,0
1						Működési költségvetés
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,5
3						Dologi kiadások	137,5
5						Egyéb működési célú kiadások	20,0
7						Családpolitikai célú pályázatok	140,0		140,0
17						Egyes szociális pénzbeli támogatások
1						Otthonteremtési támogatás			1 745,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 744,0
3						Gyermektartásdíjak megelőlegezése			1 272,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 271,6
5						Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása			1 250,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
5						Egyéb működési célú kiadások	1 249,0
6						Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása		5,0	700,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	65,5
5						Egyéb működési célú kiadások	639,5
7						GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása			561,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,6
5						Egyéb működési célú kiadások	560,4
18						Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása			353,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	31,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,9
3						Dologi kiadások	2,7
5						Egyéb működési célú kiadások	224,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	38,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	46,6
19						Szociális célú humánszolgáltatások
1						Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása			34 035,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	16,0
5						Egyéb működési célú kiadások	34 019,1
3						Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése			13 400,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	7,0
5						Egyéb működési célú kiadások	13 393,0
4						Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozása			7 275,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	72,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,5
3						Dologi kiadások	87,2
5						Egyéb működési célú kiadások	7 067,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	27,4
20						Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs szociális programok
1						Országos Fogyatékosügyi Tanács működtetése			5,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3
3						Dologi kiadások	3,7
3						Országos Esélyegyenlőségi Hálózat működését elősegítő tevékenységek támogatása			110,0
1						Működési költségvetés		12,0
1						Személyi juttatások	13,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú kiadások	94,3
4						Krízisellátó rendszer működését elősegítő tevékenységek támogatása	85,0		85,0
5						Nők és férfiak társadalmi egyenlőségét elősegítő tevékenységek támogatása	5,0		5,0
6						Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása			119,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,4
3						Dologi kiadások	26,7
5						Egyéb működési célú kiadások	66,9
7						Idősügyi programok			80,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	20,0
5						Egyéb működési célú kiadások	47,3
8						Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása			461,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,3
5						Egyéb működési célú kiadások	460,7
22						Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
1						Oltóanyag beszerzés	8 672,0		8 672,0
2						Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok			380,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	155,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	43,5
3						Dologi kiadások	169,9
5						Egyéb működési célú kiadások	11,1
3						Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások	1 052,2		1 052,2
9						Altató-, lélegeztetőgép, monitor bérlésével összefüggő kiadások	1 364,0		1 364,0
13						Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása	110,0	110,0
15						Határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatása			5,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,1
16						Mentőgépjármű és eszközbeszerzés	727,4		727,4
17						Légimentés eszközpark fejlesztés	150,0		150,0
18						Országos Vérellátó Szolgálat fejlesztési feladatainak és egyéb fejezeti feladatok ellátása			196,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	46,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	150,0
23						Sporttevékenység támogatása
1						Utánpótlás-nevelési feladatok			1 620,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	192,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	51,8
3						Dologi kiadások	323,2
5						Egyéb működési célú kiadások	1 053,8
4						Versenysport támogatása	613,8		613,8
5						Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakításával, továbbá az MLSZ utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatainak támogatása			2 200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	76,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,5
5						Egyéb működési célú kiadások	2 103,5
6						Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására
1						Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása			2 742,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	165,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	44,8
5						Egyéb működési célú kiadások	2 531,5
2						Sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerése			2 070,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 554,5
5						Egyéb működési célú kiadások	515,5
3						Válogatott kerettagok emelt szintű sportegészségügyi vizsgálatainak támogatása			120,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	34,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	75,7
4						Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai	183,5		183,5
5						Diák- és hallgatói sport támogatása			335,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	37,3
5						Egyéb működési célú kiadások	285,2
6						Szabadidősport események támogatása			150,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
5						Egyéb működési célú kiadások	146,2
7						Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése	14,0		14,0
23						Szabadidősport támogatása	401,4		401,4
25						Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások	15,0		15,0
28						Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei			44,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,4
5						Egyéb működési célú kiadások	18,8
24						Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
10						Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatainak támogatása	960,0		960,0
11						Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása
2						Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása (2011. évi feladatfinanszírozás)			1 621,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
5						Egyéb működési célú kiadások	108,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 499,7
12						Magyar Sport Háza támogatása	302,5		302,5
13						Sportlétesítmények fenntartásával, üzemeltetésével összefüggő feladatok	1,0		1,0
25						Felújítások központi támogatása, egyéb fejlesztési támogatások
1						Felsőoktatási felújítási programok	50,0		50,0
3						Nemzeti kulturális intézmények felújítása	18,5		18,5
5						Egészségügyi intézmények felújítása	250,0		250,0
6						Egyházi felsőoktatási intézmények felújítási, fejlesztési programja	90,0		90,0
7						A szentgotthárdi barokk templom belső restaurációja	82,0		82,0
8						Ceglédi Református Gyülekezeti Ház felújítása	32,8		32,8
26						Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása
1						Oktatási alapítványok, közalapítványok
2						Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért	200,0		200,0
3						Nemzetközi Pető András Közalapítvány	131,5		131,5
4						Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány	10,0		10,0
6						Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány (MAFIA)	34,7		34,7
7						Osztrák-Magyar Tudományos és Kooperációs Akció Alapítvány	32,4		32,4
8						Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány	30,0		30,0
9						Tempus Közalapítvány	86,1		86,1
10						Pro Scientia Naturae Alapítvány	16,0		16,0
11						Bocskai István Alapítvány	8,0		8,0
12						András Alapítvány	3,1		3,1
14						Autizmus Alapítvány	24,7		24,7
16						British Council Hungary	2,0		2,0
17						Francia Nyelvű Diákszínjátszásért Alapítvány	0,6		0,6
19						Határon túli magyar felsőoktatási intézmények támogatása	220,0		220,0
2						Kulturális alapítványok, közalapítványok
1						Magyar Mozgókép Közalapítvány programja	800,0		800,0
2						Magyar Mozgókép Közalapítvány működése	235,0		235,0
3						Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány	1 375,0		1 375,0
4						Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány	53,0		53,0
5						Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány	171,0		171,0
6						Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (Terror Háza Múzeum)	196,0		196,0
10						Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása	476,5		476,5
11						Anna Lindh Alapítvány	3,5		3,5
12						Trianon Múzeum Alapítvány (Várpalotai Trianon Múzeum)	45,0		45,0
12						Szociális alapítványok, közalapítványok
1						Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatása	208,8		208,8
2						Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány	70,0		70,0
3						Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány			17,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	16,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1,9
4						Hajléktalanokért Közalapítvány	277,9		277,9
5						Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány	238,0		238,0
6						Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány	50,0		50,0
13						Egészségügyi alapítványok, közalapítványok
1						Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány	25,4		25,4
2						Beteg Gyermekekért Alapítvány	33,4		33,4
3						Koraszülött és Gyermek Intenzív Ellátásáért a DOTE Gyermekklinikán Alapítvány	29,1		29,1
4						Egészséges Újszülöttekért Alapítvány	25,0		25,0
5						ISPITA Alapítvány	28,5		28,5
6						Peter Cerny Alapítvány	141,3		141,3
7						Segíts Élni Alapítvány	41,2		41,2
8						Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány	51,3		51,3
9						Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány	30,4		30,4
10						Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért	20,0		20,0
11						Húszan Még Vagyunk Alapítvány	9,0		9,0
14						Sport alapítványok, közalapítványok
1						Wesselényi Miklós Sportközalapítvány	16,5		16,5
28						Közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott oktatási és kulturális feladatok támogatása
1						Közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott oktatási feladatok támogatása	887,5		887,5
2						Közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása	7 297,6		7 297,6
29						Egészségügyi köztestületek támogatása	100,0		100,0
30						Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása
22						Oktatási társadalmi, civil és non-profit szervezetek
2						Oktatási társadalmi civil és non-profit szervezetek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása			90,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	13,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,1
3						Dologi kiadások	2,9
5						Egyéb működési célú kiadások	72,6
23						Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezetek
1						Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete	3,3		3,3
2						Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása	637,9		637,9
24						Egészségügy társadalmi, civil és non-profit szervezetek
1						Magyar Vöröskereszt támogatása	100,0		100,0
2						Magyar Rákellenes Liga támogatása	10,0		10,0
25						Szociális társadalmi, civil és non-profit szervezetek
1						Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségének támogatása	128,0		128,0
2						Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége	160,0		160,0
3						Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége	160,0		160,0
4						Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége	160,0		160,0
5						Fogyatékos személyek országos és regionális szervezetei	222,6		222,6
6						Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége	15,0		15,0
7						Autisták Országos Szövetsége			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú kiadások	39,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,3
8						Nagycsaládosok Országos Egyesülete	25,0		25,0
9						Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége	20,1		20,1
10						Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonszolgálatok Országos Szövetsége	12,8		12,8
11						Magyar Máltai Szeretetszolgálat	193,7		193,7
12						Magyar Tanya és Falugondnoki Szolgálat	17,8		17,8
14						Magyar Református Szeretetszolgálat	40,0		40,0
15						Magyar Ökumenikus Segélyszervezet	200,0		200,0
16						Katolikus Karitasz	140,0		140,0
17						Johannita Segítőszolgálat	40,0		40,0
18						Progress Társadalmi és Szolidaritási Program			62,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,3
3						Dologi kiadások	42,2
19						Siketvakok Országos Egyesülete	20,0		20,0
20						Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége	20,0		20,0
26						Sport társadalmi, civil és non-profit szervezetek
2						Magyar Olimpiai Bizottság	163,1		163,1
3						Nemzeti Sportszövetség	30,5		30,5
4						Nemzeti Szabadidősport Szövetség	12,8		12,8
6						Magyar Paralimpiai Bizottság és tagszervezeteinek támogatása	90,3		90,3
7						Felkészítést végző sportszakemberek támogatása			161,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	127,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,7
8						Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és tagszervezeteinek támogatása	139,7		139,7
9						Magyar Paralimpiai Bizottság	18,0		18,0
10						Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége	27,8		27,8
35						Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez	28 957,3	3 500,0	25 457,3
39						Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása			5 000,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	69,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,2
3						Dologi kiadások	42,3
5						Egyéb működési célú kiadások	4 857,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	11,6
46						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás			13 000,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	8,0
5						Egyéb működési célú kiadások	12 992,0
47						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció		500,0	24 265,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	34,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,3
3						Dologi kiadások	157,2
5						Egyéb működési célú kiadások	24 564,5
49						Belső ellenőrzéssel összefüggő feladatok támogatása			5,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,1
50						Kulturális szakmai feladatok támogatása
1						Kulturális ágazati és intézményi felügyeleti feladatok támogatása	60,0		60,0
2						Egyéb kulturális szakmai feladatok támogatása	36,8		36,8
51						Fejezeti felügyeleti feladatok támogatása		15,0	68,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	11,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	20,7
5						Egyéb működési célú kiadások	48,5
1-20. cím összesen:	898 302,2	366 856,1	531 446,1
21						Családi támogatások
1						Családi pótlék	357 726,0
2						Anyasági támogatás	5 941,0
3						Gyermekgondozási segély	65 079,0
4						Gyermeknevelési támogatás	13 782,0
5						Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése	1 905,0
6						Pénzbeli gyermekvédelmi támogatások	6 830,0
7						Életkezdési támogatás	4 952,0
22						Egyéb szociális ellátások és költségtérítések
2						Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1						Rokkantsági járadék	13 344,0
2						Megváltozott munkaképességűek járadéka	61 726,0
3						Egészségkárosodási járadék	2 373,0
4						Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése	7 610,0
5						Mezőgazdasági járadék	4 127,0
6						Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka	31 308,0
8						Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések	19 733,0
9						Házastársi pótlék	4 768,0
13						Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás)	85,0
14						Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése	500,0
3						Különféle jogcímen adott térítések
1						Közgyógyellátás	19 500,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás	5 000,0
3						Terhesség-megszakítás	400,0
4						Folyósított ellátások utáni térítés	1 600,0
XX. fejezet összesen:	1 526 591,2	366 856,1	531 446,1

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_21]
1						Gazdasági Versenyhivatal igazgatása			1 275,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	876,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	228,5
3						Dologi kiadások	168,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	3,0
XXX. fejezet összesen:	1 275,8		1 275,8

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_22]
1						Központi Statisztikai Hivatal			8 297,6
1						Működési költségvetés		660,4
1						Személyi juttatások	5 632,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 432,2
3						Dologi kiadások	1 688,7
5						Egyéb működési célú kiadások	23,0
2						Felhalmozási költségvetés		203,1
1						Intézményi beruházási kiadások	370,0
2						Felújítás	15,0
3						Kölcsönök	35,2	35,2
4						KSH Könyvtár			187,8
1						Működési költségvetés		61,4
1						Személyi juttatások	164,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	43,3
3						Dologi kiadások	40,1
2						Felhalmozási költségvetés		30,3
1						Intézményi beruházási kiadások	30,8
2						Felújítás	0,5
5						KSH Népességtudományi Kutató Intézet			96,1
1						Működési költségvetés		21,0
1						Személyi juttatások	80,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,6
3						Dologi kiadások	15,3
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						Népszámlálás			14 335,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	8 991,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 184,9
3						Dologi kiadások	2 844,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	315,3
5						Nemzetközi tagdíjak	0,3		0,3
XXXI. fejezet összesen:	23 929,1	1 011,4	22 917,7

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_23]
1						MTA Titkársága
1						MTA Titkárság Igazgatása			1 088,6
1						Működési költségvetés		10,2
1						Személyi juttatások	797,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	204,4
3						Dologi kiadások	96,7
3						Kölcsönök	15,0	15,0
2						MTA Doktori Tanács Titkársága és Bolyai ösztöndíjak			4 715,8
1						Működési költségvetés		17,0
1						Személyi juttatások	3 935,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	765,0
3						Dologi kiadások	32,8
3						Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak			2 380,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 895,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	483,5
3						Dologi kiadások	1,6
4						MTA Köztestületi feladatok			181,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	78,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,4
3						Dologi kiadások	83,3
5						Egyéb működési célú kiadások	3,0
2						MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia			12,5
1						Működési költségvetés		2,4
1						Személyi juttatások	9,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,4
3						Dologi kiadások	3,4
3						MTA Könyvtára			476,4
1						Működési költségvetés		25,5
1						Személyi juttatások	248,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	62,5
3						Dologi kiadások	165,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0
2						Felújítás	25,0
4						MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek			7 276,5
1						Működési költségvetés		4 838,0
1						Személyi juttatások	7 050,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 888,6
3						Dologi kiadások	2 655,1
5						Egyéb működési célú kiadások	40,8
2						Felhalmozási költségvetés		127,1
1						Intézményi beruházási kiadások	407,1
2						Felújítás	199,8
3						Kölcsönök	10,0	10,0
5						MTA Élettudományi kutatóintézetek			4 205,0
1						Működési költségvetés		2 909,7
1						Személyi juttatások	4 088,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 138,2
3						Dologi kiadások	1 518,6
5						Egyéb működési célú kiadások	70,3
2						Felhalmozási költségvetés		381,2
1						Intézményi beruházási kiadások	501,1
2						Felújítás	179,4
3						Kölcsönök	5,9	5,9
6						MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek			3 843,8
1						Működési költségvetés		969,2
1						Személyi juttatások	3 301,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	864,1
3						Dologi kiadások	488,7
5						Egyéb működési célú kiadások	27,4
2						Felhalmozási költségvetés		12,6
1						Intézményi beruházási kiadások	48,3
2						Felújítás	96,1
7						MTA Területi akadémiai központok			185,5
1						Működési költségvetés		63,0
1						Személyi juttatások	113,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	31,1
3						Dologi kiadások	81,9
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	22,0
8						MTA Akadémiai létesítmények fenntartása és üzemeltetése			707,1
1						Működési költségvetés		307,6
1						Személyi juttatások	268,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	80,3
3						Dologi kiadások	528,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	39,7
2						Felújítás	98,0
9						MTA Kutatásszervezési feladatok			151,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	107,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	28,3
3						Dologi kiadások	11,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,5
2						Felújítás	1,9
10						MTA Támogatott Kutatóhelyek			1 859,6
1						Működési költségvetés		15,0
1						Személyi juttatások	1 452,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	364,8
3						Dologi kiadások	52,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,2
11						MTA Jóléti intézmények			263,7
1						Működési költségvetés		228,5
1						Személyi juttatások	226,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,9
3						Dologi kiadások	165,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	0,2
2						Felújítás	34,5
12						OTKA Iroda			392,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	220,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	54,4
3						Dologi kiadások	105,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	13,0
13						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Tudós társaságok támogatása	28,5		28,5
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás
1						Magyar Tudomány	20,1		20,1
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása			83,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú kiadások	60,7
3						Központi kiadványok támogatása			80,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,7
3						Dologi kiadások	47,3
5						Egyéb működési célú kiadások	20,0
3						Fiatal kutatók pályázatos támogatása			42,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	33,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,0
4						MTA sajátos nemzetközi kapcsolatok			272,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	121,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,5
3						Dologi kiadások	131,6
5						Nemzetközi tagdíjak	158,0		158,0
6						Lendület Program			1 089,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	535,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	141,9
3						Dologi kiadások	263,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	150,0
7						Közel-Keleti kutatások támogatása	12,0		12,0
8						Nagy Imre Emlékház és Nagy Imre Társaság működtetésének alapítványi támogatása	50,0		50,0
9						Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása	13,1		13,1
10						Határon túli magyar tudósok és tudományos szervezetek támogatása	24,7		24,7
11						Kolozsvári Akadémiai Bizottság támogatása	10,0		10,0
13						Szakmai feladatok teljesítése			556,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	171,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	46,1
3						Dologi kiadások	324,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	15,0
14						Intézményekhez le nem bontott bevétel
1						Működési költségvetés		4 400,0
1						Személyi juttatások	2 000,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	540,0
3						Dologi kiadások	1 660,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0
15						Infrastrukturális fejlesztés a kutatóhálózatban	300,0		300,0
3						Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1						Kutatási témapályázatok			5 436,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2 345,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	523,4
3						Dologi kiadások	2 128,8
5						Egyéb működési célú kiadások	100,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	338,2
5						Központi kezelésű felújítások	189,4		189,4
7						Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása			1 061,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	560,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	161,4
3						Dologi kiadások	340,0
XXXIII. fejezet összesen:	51 505,8	14 337,9	37 167,9

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉS-KEZELÉS KÖLTSÉGEI

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_24]
1						Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Devizahitelek kamatelszámolásai
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
1						Világbanki hitelek elszámolásai	0,1
2						EBB hitelek kamatelszámolásai	13 159,7
3						KfW hitelek kamatelszámolásai	380,3
4						ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai	1 358,3
6						MÁV-tól és a GySEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai	1 163,3
7						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai	715,7
8						EBRD hitelek kamatelszámolásai	9,0
9						IMF hitelek kamatelszámolásai	56 575,5
10						EB hitelek kamata	45 750,4
2						1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai	303,1
2						Devizakötvények kamatelszámolásai
1						1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai	194 222,7
2						Amerikai kötvények kamata	1,9
4						IMF hitelből származó betét kamata		2 130,2
6						Bankoknak nyújtott devizahitel kamata		6 997,3
2						A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Forinthitelek kamatelszámolásai
2						Egyéb hitelek kamatelszámolásai
18						EBB forint hitelek kamatelszámolásai	25 918,2
19						ET Fejlesztési Bank Hiteleinek kamatelszámolásai	3 582,1
2						Államkötvények kamatelszámolása
1						Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1						Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai	599 762,4	34 613,9
2						Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1						Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	940,5
2						Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	14 160,5
3						Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai	239,6
4						Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	7 480,7
7						Alárendelt kölcsöntőkekötvény kamatelszámolása		862,8
8						MFB Rt-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	694,6
3						Kincstárjegyek kamatelszámolásai
1						Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása	85 380,3
2						Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása	15 446,8
4						Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai		14 218,3
5						Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése		60,1
3						Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1						Jutalékok és egyéb költségek
1						Deviza elszámolások
1						Piaci kibocsátások, hitelfelvételek, átvállalások elszámolásai	2 481,4
2						Forint elszámolások	7 505,9
2						Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások	1 300,0
3						Adósságkezelés költségei	882,0
4						Követeléskezelés költségei	1,7
4						Tőke követelések visszatérülése
1						Kormányhitelek visszatérülése		336,1
2						Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőke-visszatérülése
3						OECF hitel tőke-visszatérülése		316,6
XLI. fejezet összesen:	1 079 416,7	59 535,3

XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_25]
1						Vállalkozások költségvetési befizetései
1						Társasági adó		288 020,9
3						Hitelintézeti járadék		10 800,0
4						Pénzügyi szervezetek különadója		187 000,0
5						Cégautóadó		28 100,0
6						Egyszerűsített vállalkozói adó		180 100,0
7						Bányajáradék		88 000,0
8						Játékadó		51 294,2
9						Ökoadó
1						Energiaadó		17 000,0
2						Környezetterhelési díj		9 500,0
10						Egyéb befizetések		32 000,0
11						Energiaellátók jövedelemadója		20 000,0
12						Rehabilitációs hozzájárulás		65 000,0
13						Egyes ágazatokat terhelő különadó		161 000,0
2						Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1						Általános forgalmi adó		2 488 964,1
2						Jövedéki adó		881 132,9
3						Regisztrációs adó		32 300,0
3						Lakosság költségvetési befizetései
1						Személyi jövedelemadó		1 362 977,0
2						Egyéb lakossági adók		300,0
4						Lakossági illetékek		81 896,1
6						Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó egyes jövedelmeinek különadója		1 000,0
4						Egyéb költségvetési bevételek
1						Vegyes bevételek
8						Egyéb vegyes bevételek		6 006,0
9						Kezesség-visszatérülés		2 057,8
5						Költségvetési befizetések
1						Központi költségvetési szervek		32 828,7
6						Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel		95 628,3
7						Egyéb uniós bevételek
2						Vámbeszedési költség megtérítése		8 857,0
3						Cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése		178,3
4						Uniós támogatások utólagos megtérülése
4						Kohéziós Alap		20 161,2
29						Lakástámogatások
1						Egyéb lakástámogatások	126 000,0
30						Vállalkozások folyó támogatása
2						Egyéb vállalati támogatások
1						Termelési támogatás
2						Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása	225,0
7						Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás	5,0
3						Normatív támogatások
3						Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése	5 500,0
31						Fogyasztói árkiegészítés	109 000,0
32						Egyéb költségvetési kiadások
1						Vegyes kiadások
4						Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások	1 400,0
5						Szanálással kapcsolatos kiadások	1,0
6						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése	500,0
7						Védelmi felkészítés előirányzatai
1						Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai	207,0
2						Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása	835,0
11						Egyéb vegyes kiadások	3 950,0
12						1% SZJA közcélú felhasználása	9 500,0
19						Mehib és Eximbank behajtási jutaléka	2,5
21						Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések	10,0
33						Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
3						Eximbank Zrt. által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség
1						Eximbank Zrt. által vállalt export-hitel garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	1 000,0
2						Eximbank Zrt. által vállalt egyéb export célú garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	500,0
4						MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség	4 000,0
5						Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	20 920,0
7						Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	1 925,0
10						A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	600,0
13						Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség	310,0
14						A „fészekrakó” programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	6 000,0
15						MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	50,0
16						Áthidaló hitelprogramra vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség	50,0
34						Kormányzati rendkívüli kiadások
2						Pénzbeli kárpótlás
1						Pénzbeli kárpótlás	2 832,8
2						Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás	1 852,5
3						Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei	94,1
35						Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1						Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
7						Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átadott pénzeszköz	412,6
2						Egészségbiztosítási Alap támogatása
4						Központi költségvetésből járulék címen átadott pénzeszköz	636 970,0
36						Nemzetközi elszámolások kiadásai
1						Nemzetközi tagdíjak
4						Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához	4,5
7						Bruegel tagdíj	26,5
2						Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1						IDA alaptőke-hozzájárulás	1 000,0
2						IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása	99,1
3						Hozzájárulás az EBRD által kezelt Nyugat-Balkáni Alaphoz	35,0
4						EU Szomszédsági Beruházási Eszköz	93,2
3						Egyéb kiadások	30,0
37						Hozzájárulás az EU költségvetéséhez
1						Áfa alapú hozzájárulás	36 603,7
2						GNI alapú hozzájárulás	208 565,5
3						Brit korrekció	11 140,7
4						Hollandia és Svédország számára teljesítendő bruttó GNI csökkentés	1 833,3
38						Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés
1						Várgondnokság Nonprofit Kft. tartozás-elengedése	216,2
3						Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulás 2011. évi kölcsöntörlesztésének elengedése	158,3
XLII. fejezet összesen:	1 194 458,5	6 152 102,5

XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_26]
1						Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1						Értékesítési bevételek
1						Ingatlan értékesítésből származó bevételek		3 928,0
2						Egyéb eszközök értékesítésből származó bevételek		100,0
2						Hasznosítási bevételek
1						Bérleti díjak
1						Központi költségvetési szervek elhelyezésével kapcsolatos továbbszámlázott bérleti díj		887,1
3						Egyéb bérleti díj		601,3
2						Vagyonkezelői díj		2 330,4
3						Osztalékbevételek		22 900,0
4						Koncessziós díjak
1						Szerencsejáték koncessziós díj		1 727,4
2						Infrastruktúra koncessziókból származó díj		1 000,0
3						Egyéb bevételek		1 175,2
2						Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
1						Felhalmozási jellegű kiadások
1						Ingatlanvásárlás	90,0
2						Egyéb eszközök vásárlása	50,0
3						Ingatlan-beruházások	4 000,0
4						Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások
1						Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetések	10 374,0
2						Az MFB Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetések	2 500,0
3						A MOL Nyrt. által kibocsátott részvények megvásárlása	498 576,0
5						Volt szovjet ingatlanok környezeti kármentesítése	500,0
2						Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
2						Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
1						Üzemeltetés, fenntartás, karbantartás, javítás	2 000,0
2						Ingatlanok őrzése	1 300,0
3						Egyéb vagyonkezelési kiadások	2 000,0
4						Állami tulajdonú társaságok támogatása
1						Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetések	1 450,0
2						Az MFB Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetések	3 000,0
3						A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan terhelő kiadások
1						Jótállással, szavatossággal kapcsolatos kifizetések	25,0
2						Kezesi felelősségből eredő kifizetések	500,0
3						Konszernfelelősség alapján történő kifizetések	25,0
4						Belterületi föld értéke alapján, alapítói jogon kifizetendő járandóság	500,0
5						Az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása	21 841,7
6						Egyéb bírósági döntésből eredő kiadások	1 954,8
7						Egyéb szerződéses kötelezettségek	50,0
8						Egyéb jogszabályból eredő kiadások
1						Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása	2 304,0
4						A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1						Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja
1						Az MNV Zrt. tevékenységével kapcsolatos restitúciós perek kiadásai	1 020,0
2						Az MNV Zrt. tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadások	900,0
3						Az MFB Zrt. tevékenységével kapcsolatos kifizetések	130,0
2						Eljárási költségek, perköltségek	90,0
3						A tulajdonosi joggyakorló szervezetek működésének támogatása
1						Az MNV Zrt. működésének támogatása	8 000,0
2						Az MFB Zrt. működésének támogatása	870,0
4						Átcserélhető kötvény kamatfizetése	10 400,0
5						Állami ingatlanvagyon felmérése	3 000,0
5						Fejezeti tartalék	1 980,0
8						ÁFA elszámolás	1 000,0
XLIII. fejezet összesen:	580 430,5	34 649,4

XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_27]
1						A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek
1						Értékesítési bevételek
1						Ingatlan értékesítéséből származó bevételek
1						Termőföld értékesítésből származó bevételek		3 300,0
3						Egyéb ingatlanok értékesítéséből származó bevételek		50,0
2						Hasznosítási bevételek
1						Haszonbérleti díj		5 500,0
2						A Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások
1						Felhalmozási jellegű kiadások
1						Ingatlanvásárlás
1						Termőföld vásárlás	450,0
2						Egyéb ingatlanok vásárlása	50,0
2						Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
1						Életjáradék termőföldért	10 920,0
2						Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
1						Hasznosítási kötelezettség kiadásai	80,0
3						Egyéb vagyonkezelési kiadások	50,0
3						A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1						Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja	100,0
2						Eljárási költségek, -díjak, perköltségek	50,0
3						Állami ingatlanvagyon felmérés	1 500,0
4						Fejezeti tartalék	800,0
XLIV. fejezet összesen:	14 000,0	8 850,0

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_28]
1						Aktív támogatások
1						Foglalkoztatási és képzési támogatások	28 256,9
2						Foglalkoztathatóság EU-s társfinanszírozása	3 970,7
3						Közfoglalkoztatás kiadásai	64 000,0
4						TÁMOP 1.1 Munkaerőpiaci szolgáltatások és támogatások	30 925,2
5						TÁMOP 1.2 Foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások	5 500,0
7						Járulékkedvezmény megtérítés	5 800,0
2						Szakképzési és felnőttképzési támogatások
1						Szakképzési és felnőttképzési célú kifizetések	30 391,1
4						Passzív kiadások
1						Álláskeresési támogatások	134 800,0
4						Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás	681,3
5						Bérgarancia kifizetések	7 000,0
6						Működtetési célú kifizetések	100,0
12						Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap elő- és társfinanszírozása	550,0
25						TÁMOP intézkedések bevételei		30 588,1
26						Egyéb bevétel
1						Területi egyéb bevétel		800,0
2						Központi egyéb bevétel		2 600,0
3						Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel		1 000,0
31						Szakképzési hozzájárulás		49 000,0
33						Bérgarancia támogatás törlesztése		1 000,0
35						Egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék MPA-t megillető hányada		187 700,0
36						Költségvetési támogatás		64 000,0
37						Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alaptól befolyó bevétel		550,0
1-37. cím összesen:	311 975,2	337 238,1
50						A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
2						Betétállomány változása	25 262,9
LXIII. fejezet összesen:	337 238,1	337 238,1

LXV. BETHLEN GÁBOR ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_29]
1						Önkéntes befizetések, adományok		0,1
2						Költségvetési támogatás
3						Eseti támogatás		375,3
4						Alapból nyújtott támogatás
2						Egyéb támogatások	1 237,9
5						Alapkezelő működési költségei	137,5
7						Szakképzési hozzájárulás Bethlen Gábor Alapot megillető része		980,0
8						Szakképzési egyéb bevétel Bethlen Gábor Alapot megillető része		20,0
LXV. fejezet összesen:	1 375,4	1 375,4

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_30]
1						Kis- és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tárolók beruházása, fejlesztése
1						Kis- és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tárolók beruházása, fejlesztése	7 535,4
2						Püspökszilágyi RHFT beruházása és biztonságnövelő programja	300,3
2						Nagy aktivitású radioaktívhulladék-tároló telephely kiválasztása	353,6
3						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
1						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése	2 683,2
4						Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1						Paksi Atomerőmű és KKÁT leszerelésének előkészítése	296,4
5						Hulladéktárolók és az RHK Kht. üzemeltetési kiadásai	4 351,6
6						Társadalmi ellenőrzési és információs társulások támogatása	1 026,7
7						Alapkezelőnek működési célra	181,3
8						Nukleáris létesítmények befizetései
1						Paksi Atomerőmű Zrt. befizetése		23 127,5
9						Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése		6,5
10						Költségvetési támogatás		8 194,8
11						Egyéb bevételek		1,1
1-11. cím összesen:	16 728,5	31 329,9
50						A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása	14 601,4
LXVI. fejezet összesen:	31 329,9	31 329,9

LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_31]
1						Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása	2 317,0
2						Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása	1 455,9
3						Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása	1 824,4
4						Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása	105,7
5						Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása	15,4
6						Épített örökség, építőművészet támogatása	250,2
7						Kultúrateremtő-, közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása	325,6
8						Szakmai díjazásához való hozzájárulás	0,8
9						Nemzetközi tagdíjak	4,3
10						Működési kiadások	907,0
22						Egyéb bevételek		116,0
24						Játékadó NKA-t megillető része		8 691,8
1-24. cím összesen:	7 206,3	8 807,8
50						NKA függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása	1 601,5
LXVII. fejezet összesen:	8 807,8	8 807,8

LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_32]
1						Rendszeres befizetés		5,4
3						Költségvetési támogatás		14,0
6						Működési kiadások	19,4
LXVIII. fejezet összesen:	19,4	19,4

LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_33]
1						Hazai innováció támogatása	28 054,5
2						A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása	5 508,3
4						A tudományos és technológiai attasék munkájának támogatása	436,1
5						A Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszer támogatása, valamint a K+F és innovációs elemzések, adatbázisok támogatása	150,0
6						A kutatás, innováció és tudománypolitika területén a Kormány tevékenységét segítő tanács titkársági munkájának támogatása	50,0
7						Alapkezelőnek átadott pénzeszköz	2 069,0
8						Új fejlesztési tervek K+F+I programjaira való felkészülés, monitoring és értékelés	150,0
19						Innovációs járulék		22 797,7
20						Költségvetési támogatás		14 179,0
21						Visszterhes támogatások törlesztései		1,2
24						Európai Együttműködő Államok Terve (PECS) programban való részvétel támogatása	560,0
LXIX. fejezet összesen:	36 977,9	36 977,9

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_34]
1						Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék		1 830 884,7
2						Biztosítotti nyugdíjjárulék
1						Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék		722 594,5
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		1 334,4
5						Egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteher		1 947,7
10						MPA általi megtérítések		9 600,0
11						Korkedvezmény-biztosítási járulék		19 953,7
12						GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az E. Alaptól átvett pénzeszköz		22 500,0
13						Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
1						Rokkantsági nyugellátás		3 901,6
2						Pénztártagok visszalépése		2 674,5
5						Késedelmi pótlék, bírság		10 310,5
6						Központi költségvetési hozzájárulások
6						Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz		412,6
7						Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3						Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek		12 385,4
8						Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel		433 193,6
2						Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
1						Öregségi nyugdíj	2 009 391,3
2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj
1						Korhatár feletti nyugellátások	380 496,3
2						Korhatár alatti nyugellátások	279 035,7
3						Hozzátartozói nyugellátás	359 371,7
4						Egyösszegű méltányossági kifizetések
2						Egyszeri segély	500,0
5						Rehabilitációs járadék	25 644,0
4						Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2						Postaköltség	6 367,4
3						Egyéb kiadások	1 098,0
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás	3,0	5,0
1-3. cím összesen:	3 061 907,4	3 071 698,2
5						Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			4 199,1
1						Működési költségvetés		1 800,0
1						Személyi juttatások	1 908,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	626,1
3						Dologi kiadások	3 258,9
5						Egyéb működési célú kiadások	25,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	181,1
2						Igazgatási szervek			5 591,7
1						Működési költségvetés		60,0
1						Személyi juttatások	3 979,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 022,3
3						Dologi kiadások	649,8
5. cím összesen:	11 650,8	1 860,0	9 790,8
LXXI. fejezet összesen:	3 073 558,2	3 073 558,2	9 790,8

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Kie-meltelőir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Elő-ir.-csop.-név	FEJEZET	2011. évi előirányzat
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás  [LÁBJEGYZET_35]
1						Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói egészségbiztosítási járulék		154 058,6
2						Biztosítotti egészségbiztosítási járulék		443 013,8
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
1						Egészségügyi szolgáltatási járulék		19 126,2
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		222,0
4						Munkáltatói táppénz hozzájárulás		19 235,0
5						Egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteher		150,0
10						MPA általi megtérítések		1 700,0
4						Egészségügyi hozzájárulás
2						Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás		35 916,1
5						Késedelmi pótlék, bírság		3 360,0
6						Központi költségvetési hozzájárulások
1						Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés		400,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás		5 000,0
6						Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz		636 970,0
7						Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1						Terhességmegszakítás egyéni térítési díja		670,0
2						Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések		4 706,8
3						Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek		1 598,6
7						Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
1						Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések		12 500,0
2						Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek		31 000,0
8						Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		550,0
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		25,0
11						Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése
1						Gyógyszertámogatással, gyógyászati segédeszköz támogatással kapcsolatos ellenőrzésekből eredő visszafizetések		75,0
2						Egészségügyi szolgáltatók egyéb visszafizetése		220,0
2						Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2						Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai
1						Terhességi-gyermekágyi segély	41 631,4
2						Táppénz
1						Táppénz	74 896,0
2						Gyermekápolási táppénz	4 352,0
3						Baleseti táppénz	6 804,0
3						Betegséggel kapcsolatos segélyek
1						Külföldi gyógykezelés	1 400,0
4						Egyszeri segély	450,0
4						Kártérítési járadék	957,5
5						Baleseti járadék	8 277,0
6						Gyermekgondozási díj	93 749,8
3						Természetbeni ellátások
1						Gyógyító-megelőző ellátás
1						Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás	81 115,9
2						Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek és ifjúságvédelem	17 966,2
3						Fogászati ellátás	23 470,4
4						Gondozóintézeti gondozás	2 300,5
5						Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás	5 780,2
8						Művesekezelés	23 171,1
9						Otthoni szakápolás	4 404,8
11						Működési költségelőleg	1 000,0
13						Célelőirányzatok	1 744,4
15						Mentés	24 561,4
17						Laboratóriumi ellátás	20 893,0
18						Összevont szakellátás	563 712,1
2						Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása	4 000,0
3						Anyatej-ellátás	207,0
4						Gyógyszertámogatás
1						Gyógyszertámogatás kiadásai	296 244,2
2						Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás	10 200,0
4						Gyógyszertámogatás céltartalék	31 000,0
5						Méltányossági gyógyszertámogatás kiadása	5 100,0
6						Gyógyszertárak juttatása	1 000,0
5						Gyógyászati segédeszköz támogatás
1						Kötszertámogatás	5 600,0
2						Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása	300,0
3						Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás	38 872,3
6						Utazási költségtérítés	4 601,3
7						Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	5 950,0
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	200,0
3						Külföldi sürgősségi gyógykezelés	400,0
8						Természetbeni ellátások céltartaléka	15 000,0
4						Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1						Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	1 330,0
2						Postaköltség	1 300,0
3						Egyéb kiadások	1 742,3
4						Orvosspecifikus vények	300,0
5						Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése	150,0
6						GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az Ny. Alapnak átadott pénzeszköz	22 500,0
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás	15,0	15,0
1-3. cím összesen:	1 448 649,8	1 370 512,1
5						Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			9 485,5
1						Működési költségvetés		424,6
1						Személyi juttatások	5 594,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 424,4
3						Dologi kiadások	2 716,6
5						Egyéb működési célú kiadások	175,0
5. cím összesen:	9 910,1	424,6	9 485,5
LXXII. fejezet összesen:	1 458 559,9	1 370 936,7	9 485,5
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		14 155 070,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		12 970 820,9
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-1 184 249,2

2. melléklet a 2011. évi CXIV. törvényhez

millió forintban
A központi alrendszer mérlege	2011. évi előirányzat
Bevétel	12 970 820,9
Központi költségvetés	8 110 577,5
Gazdálkodó szervezetek befizetései	1 182 594,1
Társasági adó	288 020,9
Hitelintézeti járadék	10 800,0
Cégautóadó	28 100,0
Energiaellátók jövedelemadója	20 000,0
Egyszerűsített vállalkozói adó	180 100,0
Ökoadó	26 500,0
Bányajáradék	88 000,0
Játékadó	51 294,2
Egyéb befizetések	32 000,0
Egyéb központosított bevételek	109 779,0
Pénzügyi szervezetek különadója	187 000,0
Egyes ágazatokat terhelő különadó	161 000,0
Fogyasztáshoz kapcsolt adók	3 402 397,0
Általános forgalmi adó	2 488 964,1
Jövedéki adó	881 132,9
Regisztrációs adó	32 300,0
Lakosság befizetései	1 446 173,1
Személyi jövedelemadó	1 362 977,0
Adóbefizetések	300,0
Illetékbefizetések	81 896,1
Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó	1 000,0
különadója
Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei	1 794 661,3
Költségvetési szervek bevételei	567 361,4
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei	1 227 299,9
Befizetés az államháztartás alrendszereiből	32 828,7
Központi költségvetési szervektől származó befizetések	32 828,7
Állami vagyonnal kapcsolatos befizetések	43 499,4
Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek	59 535,3
Egyéb bevételek	24 063,8
Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel	95 628,3
Egyéb uniós bevételek	29 196,5
Uniós támogatások utólagos megtérülése	20 161,2
Vám- és cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése	9 035,3
Elkülönített állami pénzalapok	415 748,5
Központi Nukleáris Pénzügyi Alap	31 329,9
Munkaerőpiaci Alap	337 238,1
Szakképzési hozzájárulás	49 000,0
Egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék MPA-t megillető	187 700,0
hányada
MPA támogatása	64 000,0
Egyéb bevételek	36 538,1
Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap	19,4
Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	36 977,9
Bethlen Gábor Alap	1 375,4
Nemzeti Kulturális Alap	8 807,8
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai	4 444 494,9
Nyugdíjbiztosítási Alap	3 073 558,2
Munkáltatói és biztosítotti járulék	2 553 479,2
Egyéb járulékok és hozzájárulások	39 411,9
GYED-ben részesülők utáni átvett pénzeszköz	22 500,0
Késedelmi pótlék és bírság	10 310,5
Központi költségvetési támogatások, térítések	412,6
Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel	433 193,6
TB költségvetési szervek bevételei	1 860,0
Egyéb bevételek	12 390,4
Egészségbiztosítási Alap	1 370 936,7
Munkáltatói és biztosítotti járulék	616 198,6
Egyéb járulékok és hozzájárulások	21 307,0
Egészségügyi hozzájárulás	35 916,1
Késedelmi pótlék és bírság	3 360,0
Központi költségvetési támogatások, térítések	642 370,0
Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz	636 970,0
Központi költségvetési térítés	5 400,0
TB költségvetési szervek bevételei	424,6
Egyéb bevételek	51 360,4
Kiadás	14 155 070,1
Központi költségvetés	9 248 669,3
Egyedi és normatív támogatás	214 883,0
Közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása	58 700,0
Fogyasztói árkiegészítés	109 000,0
Lakásépítési támogatások	126 000,0
Családi támogatások, szociális juttatások	628 289,0
Családi támogatások	456 215,0
Jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások	145 574,0
Különféle jogcímen adott térítések	26 500,0
Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok	4 082 516,6
Költségvetési szervek kiadásai	1 849 403,4
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai	2 233 113,2
Az államháztartás alrendszereinek támogatása	1 897 402,8
Elkülönített állami pénzalapok támogatása	86 763,1
Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz	637 382,6
Helyi önkormányzatok támogatása	1 173 257,1
Kamatkiadások	1 067 245,7
Társadalmi önszerveződések támogatása	3 809,8
Kormányzati rendkívüli kiadások	16 379,4
Kezességérvényesítés	35 355,0
Egyéb kiadások	32 239,8
Tartalékok	123 900,0
Rendkívüli kormányzati intézkedések	90 000,0
Céltartalékok	33 900,0
Adósságátvállalás	374,5
Hozzájárulás az EU költségvetéséhez	258 143,2
Állami vagyonnal kapcsolatos kiadások	594 430,5
Elkülönített állami pénzalapok	374 282,7
Központi Nukleáris Pénzügyi Alap	16 728,5
Munkaerőpiaci Alap	311 975,2
Passzív kiadások	135 481,3
Közfoglalkoztatás	64 000,0
Működési kiadások	100,0
Egyéb kiadások	112 393,9
Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap	19,4
Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	36 977,9
Bethlen Gábor Alap	1 375,4
Nemzeti Kulturális Alap	7 206,3
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai	4 532 118,1
Nyugdíjbiztosítási Alap	3 073 558,2
Nyugellátások	3 054 439,0
TB költségvetési szervek kiadásai	11 650,8
Egyéb kiadások	7 468,4
Egészségbiztosítási Alap	1 458 559,9
Táppénz	86 052,0
GYED	93 749,8
EA egyéb pénzbeli ellátásai	52 715,9
Gyógyító megelőző ellátás	770 120,0
Gyógyszertámogatás	343 544,2
Gyógyászati segédeszköz támogatás	44 772,3
EA egyéb természetbeni ellátásai	30 358,3
TB költségvetési szervek kiadásai	9 910,1
Egyéb kiadások	27 337,3
Egyenlegek pénzforgalmi szemléletben
Központi költségvetés	-1 138 091,8
Elkülönített állami pénzalapok	41 465,8
Társadalombiztosítási alapok	-87 623,2
Nyugdíjbiztosítási Alap	0,0
Egészségbiztosítási Alap	-87 623,2
Központi alrendszer összesen:	-1 184 249,2

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2011. július 11- i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_3] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_4] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_5] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_6] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_7] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_8] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_9] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_10] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_11] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_12] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_13] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_14] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_15] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_16] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_17] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_18] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_19] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_20] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_21] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_22] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_23] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_24] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_25] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_26] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_27] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_28] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_29] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_30] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_31] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_32] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_33] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_34] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.

[LÁBJEGYZET_35] A támogatás az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében értelmezhető.