2010. évi CVI. törvény

az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevételéről szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről  [LÁBJEGYZET_1]

(A Jegyzőkönyv 2009. április 1-én lépett nemzetközi jogi szempontból hatályba.)
1. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevételéről szóló Jegyzőkönyvet (a továbbiakban: a Jegyzőkönyv) e törvénnyel kihirdeti.
2. § A Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„JEGYZŐKÖNYVaz egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából

A BELGA KIRÁLYSÁG,
A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG,
A CSEH KÖZTÁRSASÁG,
A DÁN KIRÁLYSÁG,
A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,
AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,
ÍRORSZÁG,
A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,
A SPANYOL KIRÁLYSÁG,
A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG
AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,
A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,
A LETT KÖZTÁRSASÁG,
A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,
A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG,
MÁLTA,
A HOLLAND KIRÁLYSÁG,
AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,
A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,
A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,
ROMÁNIA,
A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,
A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,
A FINN KÖZTÁRSASÁG,
A SVÉD KIRÁLYSÁG,
NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,
a továbbiakban: a tagállamok, amelyeket az Európai Unió Tanácsa képvisel,
és
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG,
a továbbiakban: a Közösségek képviseletében az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság,
egyrészről, és
AZ ALBÁN KÖZTÁRSASÁG,
másrészről,
tekintettel a csatlakozási szerződés 6. cikk (2) bekezdésére,
mivel:
(1) Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság között létrejött stabilizációs és társulási megállapodást (a továbbiakban: STM) 2006. június 12-én Luxembourgban aláírták.
(2) A Bolgár Köztársaság és Románia (a továbbiakban: az új tagállamok) 2007. január 1-jén csatlakoztak az Európai Unióhoz.
(3) Az STM-et módosítani kell az új tagállamoknak az Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából.
(4) Az STM 36. cikkének (3) bekezdése értelmében konzultációt folytattak annak biztosítása céljából, hogy a Közösségnek és az Albán Köztársaságnak az említett megállapodásban megállapított kölcsönös érdekei figyelembevételre kerüljenek,
A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

I. SZAKASZ

A SZERZŐDŐ FELEK

1. cikk

A Bolgár Köztársaság és Románia az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás feleivé válnak, amely megállapodást 2006. június 12-én írták alá Luxembourgban, továbbá a Közösség többi tagállamával megegyező módon elfogadják és tudomásul veszik a megállapodás, valamint az ugyanazon a napon aláírt záróokmány mellékletét képező együttes nyilatkozatok és egyoldalú nyilatkozatok szövegét.
AZ STM SZÖVEGÉNEK KIIGAZÍTÁSAI, BELEÉRTVE A MELLÉKLETEKET ÉS A JEGYZŐKÖNYVEKET IS

II. SZAKASZ

IPARI TERMÉKEK

2. cikk

Az STM I. melléklete helyébe az e jegyzőkönyv I. mellékletében szereplő szöveg lép.

III. SZAKASZ

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK

3. cikk

Mezőgazdasági termékek szűkebb értelemben (sensu stricto)
(1) Az STM IIa. melléklete helyébe az e jegyzőkönyv II. mellékletében szereplő szöveg lép.
(2) Az STM IIb. melléklete helyébe az e jegyzőkönyv III. mellékletében szereplő szöveg lép.
(3) Az STM IIc. melléklete helyébe az e jegyzőkönyv IV. mellékletében szereplő szöveg lép.

4. cikk

Halászati termékek

Az STM III. melléklete helyébe az e jegyzőkönyv V. mellékletében szereplő szöveg lép.

5. cikk

Feldolgozott mezőgazdasági termékek

Az STM 2. jegyzőkönyvének helyébe az e jegyzőkönyv VI. mellékletében szereplő szöveg lép.

IV. SZAKASZ

SZÁRMAZÁSI SZABÁLYOK

6. cikk

Az STM 4. jegyzőkönyvének helyébe az e jegyzőkönyv VII. mellékletében szereplő szöveg lép.

V. SZAKASZ

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

7. cikk

WTO

Az Albán Köztársaság vállalja, hogy nem támaszt semmilyen igényt, kérést vagy beterjesztést és nem módosít vagy von vissza semmilyen, az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT 1994.) XXIV. cikke (6) bekezdése és XXVIII. cikke szerinti engedményt a Közösség jelenlegi bővítésével kapcsolatban.

8. cikk

Származási igazolás és közigazgatási együttműködés

(1) Az Albán Köztársaság vagy valamelyik új tagállam által a preferenciális elbánással kapcsolatos megállapodások vagy önálló megegyezések keretében megfelelően kiállított származási igazolások elfogadásra kerülnek az érintett országokban, feltéve, hogy:
a) az ilyen származási igazolások beszerzése az STM-ben található preferenciális vámtarifa intézkedések alapján eredményez kedvezményes vámkezelést;
b) a származási igazolást és a fuvarokmányokat legkésőbb a csatlakozás időpontját megelőző napon adták ki;
c) a származási igazolást a csatlakozás időpontjától számított négy hónapon belül benyújtják a vámhatóságoknak.
Amennyiben az áruk importálását akár az Albán Köztársaságban, akár pedig valamelyik új tagállamban a csatlakozás időpontját megelőzően jelentették be, az Albánia és az adott új tagállam között akkor alkalmazott preferenciális megállapodások vagy önálló megállapodások szerint, akkor az e rendelkezések vagy megállapodások szerint utólag kiadott származási igazolás is elfogadható, feltéve, hogy azokat a csatlakozás időpontjától számított négy hónapon belül nyújtották be a vámhatóságok felé.
(2) Az Albán Köztársaság és az új tagállamok jogosultak fenntartani azokat az engedélyeket, amelyek esetében az „engedélyezett exportőr” státus a közöttük alkalmazott preferenciális megállapodások vagy autonóm megállapodások szerint került kiadásra, feltéve hogy:
a) a csatlakozás napját megelőzően az Albán Köztársaság és a Közösség között megkötött megállapodásban szintén ilyen rendelkezést írnak elő; valamint
b) az elfogadott exportőrök az azon megállapodás szerint hatályban lévő származási szabályokat alkalmazzák.
Ezeket az engedélyeket legkésőbb 2008. január 1-jéig az STM feltételei szerint kiadott új engedélyekkel kell helyettesíteni.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett preferenciális megállapodások vagy autonóm megállapodások szerint kiadott származási igazolások későbbi ellenőrzése iránti kérelmeket elfogadják mind Albánia, mind pedig a tagállamok illetékes vámhatóságai az adott származási igazolás kiadását követő három éven át, és e hatóságok ilyen kérelmeket nyújthatnak be a behozatali vámáru-nyilatkozatok alátámasztása céljából hozzájuk benyújtott származási igazolás kibocsátását követő hároméves időszakon keresztül.

9. cikk

Tranzitáruk

(1) Az STM rendelkezései mind az Albán Köztársaságból az új tagállamok valamelyikébe exportált, illetve az új tagállamok valamelyikéből az Albán Köztársaságba exportált olyan árukra vonatkozóan alkalmazhatók, amelyek megfelelnek az STM-hez csatolt 4. jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a csatlakozás napján tranzitforgalomban úton voltak, vagy amelyeket ideiglenes vámraktárban, vagy az Albán Köztársaság, vagy pedig az érintett új tagállam vámszabad területén tároltak.
(2) Ilyen esetekben kedvezményes bánásmód akkor alkalmazható, ha a behozatali ország vámhatóságához a csatlakozás napját követő négy hónapon belül benyújtják a kiviteli ország vámhatóságai által visszamenőlegesen kibocsátott származási igazolást.

VI. SZAKASZ

ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

10. cikk

Ez a jegyzőkönyv a hozzá csatolt mellékletekkel együtt az STM szerves részét képezi.

11. cikk

(1) Ezt a jegyzőkönyvet a Közösség, a tagállamok nevében az Európai Unió Tanácsa és az Albán Köztársaság - saját eljárásuknak megfelelően - jóváhagyják.
(2) A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsa Főtitkárságánál kell letétbe helyezni.

12. cikk

(1) Ez a jegyzőkönyv a stabilizációs és társulási megállapodás hatálybalépésének napján lép hatályba, feltéve, hogy addig a napig a jegyzőkönyv jóváhagyásához szükséges minden dokumentumot letétbe helyeztek.
(2) Abban az esetben, ha azt a napot megelőzően ennek a jegyzőkönyvnek a jóváhagyásához szükséges összes dokumentumot nem helyezték letétbe, akkor ez a jegyzőkönyv a jóváhagyásához szükséges utolsó okmány letétbe helyezésének hónapját követő hónap első napján lép hatályba.

13. cikk

Ez a jegyzőkönyv egy-egy eredeti példányban készült angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén, valamint albán nyelven; a szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

14. cikk

Az STM szövegének, beleértve az annak szerves részét képező mellékleteket és jegyzőkönyveket, valamint a záróokmány és a záróokmányhoz csatolt nyilatkozatok szövegének el kell készíteni bolgár és román nyelvű változatát, amely szövegek az eredeti szövegekkel azonos módon hitelesek. Ezeket a szövegeket a vegyes bizottság hagyja jóvá.
Съcтaвeнo в Ърюкceл нa дeвeтнaдeceти нoeмври две хиляди и оcмa годинa.
Hecho en Bruselas, el diecinueve de noviembre de dos mil ocho.
V Bruselu dne devatenáctého listopadu dva tisíce osm.
Udfærdiget i Bruxelles den nittende november to tusind og otte.
Geschehen zu Brüssel am neunzehnten November zweitausendacht.
Kahe tuhande kaheksanda aasta novembrikuu üheksateistkümnendal päeval Brüsselis.
Έγινε στις Βρυξέλλες, στις δέκα εννέα Νοεμβρίου δύο χιλιάδες οκτώ.
Done at Brussels on the nineteenth day of November in the year two thousand and eight.
Fait à Bruxelles, le dix-neuf novembre deux mille huit.
Fatto a Bruxelles, addì diciannove novembre duemilaotto.
Briselē, divtūkstoš astotā gada deviŋpadsmitajā novembrī.
Priimta du tūkstančiai aštuntų metų lapkričio devynioliktą dieną Briuselyje.
Kelt Brüsszelben, a kétezer-nyolcadik év november havának tizenkilencedik napján.
Magħmul fi Brussell, fid-dsatax-il jum ta’ Novembru tas-sena elfejn u tmienja.
Gedaan te Brussel, de negentiende november tweeduizend acht.
Sporządzono w Brukseli, dnia dziewiętnastego listopada roku dwa tysiące ósmego.
Feito em Bruxelas, em dezanove de Novembro de dois mil e oito.
Încheiat la Bruxelles, la nouăsprezece noiembrie două mii opt.
V Bruseli devätnásteho novembra dvetisícosem.
V Bruslju, dne devetnajstega novembra leta dva tisoč osem.
Tehty Brysselissä yhdeksäntenätoista päivänä marraskuuta vuonna kaksituhattakahdeksan.
Som skedde i Bryssel den nittonde november tjugohundraåtta.
Bërë në Bruksel në date nëntëmbëdhjetë nëntor të vitit dymijë e tetë.
За държавите-членки
Por los Estados miembros
Za členské státy
For medlemsstaterne
Für die Mitgliedstaaten
Liikmesriikide nimel
Για τα κράτη μέλη
For the Member States
Pour les États membres
Per gli Stati membri
Dalībvalstu vārdā
Valstybių narių vardu
A tagállamok részéről
Ghall-Istati Membri
Voor de lidstaten
W imieniu państw Członkowskich
Pelos Estados-Membros
Pentru statele membre
Za členské štáty
Za države članice
Jäsenvaltioiden puolesta
På medlemsstaternas vägnar
Për Vendet Anëtare
За Европейската общност
Por las Comunidades Europeas
Za Evropská společenství
For De Europæiske Fællesskaber
Für die Europäischen Gemeinschaften
Euroopa ühenduste nimel
Για τις Ευρωπαϊκές Κοινότητες
For the European Communities
Pour les Communautés européennes
Per le Comunità europee
Eiropas Kopienu vārdā
Europos Bendrijų vardu
Az Európai Közösségek részéről
Għall-Komunitajiet Ewropej
Voor de Europese Gemeenschappen
W imieniu Wspólnot Europejskich
Pelas Comunidades Europeias
Pentru Comunitatea Europeanǎ
Za Európske spoločenstva
Za Evropske skupnosti
Euroopan yhteisöjen puolesta
På Europeiska gemenskapernas vägnar
Për Komunitetet Europiane
За Република Албания
Por la República de Albania
Za Albánskou republiku
På Republikken Albaniens vegne
Für die Republik Albanien
Albaania Vabariigi nimel
Για τη Δημοκρατία της Αλβανίας
For the Republic of Albania
Pour la République d’Albanie
Per la Repubblica di Albania
Albānijas Republikas vārdā
Albanijos Respublikos vardu
Az Albán Köztársaság részéről
Ghar-Repubblika tal-Albanija
Voor de Republiek Albanië
W imieniu Republiki Albanii
Pela República da Albânia
Pentru Republica Albania
Za Albánsku republiku
Za Republiko Albanijo
Albanian tasavallan puolesta
För Republiken Albanien
Për Republikën e Shqipërosë

I. MELLÉKLET

„ALBÁNIAI VÁMENGEDMÉNYEK A KÖZÖSSÉGI IPARI TERMÉKEKRE (a 19. cikkben említettek szerint)
A vámtételek a következőképpen csökkennek:
- 2007. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 60%-ára csökken,
- 2008. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 40%-ára csökken,
- 2009. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 20%-ára csökken,
- 2010. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 10%-ára csökken,
- 2011. január 1-jén megszűnnek a megmaradt behozatali vámok.
KN-kód	Árumegnevezés
250100	Só (beleértve az asztali sót és denaturált sót is) és tiszta nátrium-klorid, ezek vizes oldatban vagy hozzáadott csomósodást gátló vagy gördülékenységet elősegítő anyaggal; tengervíz:
- Közcélú só (beleértve az asztali sót és a denaturált sót is) és tiszta nátriumklorid, ezek vizes oldatban vagy hozzáadott, csomósodást gátló vagy gördülékenységet elősegítő anyaggal is:
- - Egyéb
- - - Egyéb
25010091	- - - - Emberi fogyasztásra alkalmas só
2523	Portlandcement, bauxitcement, salakcement, szuperszulfátcement és hasonló hidraulikus cement festve vagy klinker formában is
2710	Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj a lényeges alkotórésze; olaj hulladék;
- Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj (a nyers kivételével) és másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, az olaj hulladék kivételével:
271011	- - Könnyűpárlatok és készítmények:
- - - Más célokra:
- - - - Speciális benzinek:
27101125	- - - - - Más
- - - - Más:
- - - - Motorbenzin:
- - - - - - Más benzin, amelynek ólomtartalma:
- - - - - - - Legfeljebb 0,013 g/liter:
27101141	- - - - - - - - 95-nél kisebb oktánszámú (RON)
27101170	- - - - - Benzin típusú sugárhajtású üzemanyag
271019	- - Más:
- - - Középpárlatok:
- - - - Más célokra:
- - - - - Kerozin:
27101921	- - - - - - Üzemanyag-petróleum
27101925	- - - - - - Más
27101929	- - - - - Más
- - - Nehézpárlatok:
- - - - Gázolajok:
27101931	- - - - - Meghatározott eljárások céljára
27101935	- - - - - Vegyi átalakításra a 27101931 alszám alatt említett eljárások kivételével
- - - - - Más célokra:
27101941	- - - - - - Legfeljebb 0,05 tömegszázalék kéntartalommal
27101945	- - - - - - 0,05 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 0,2 tömegszázalékkéntartalommal
27101949	- - - - - - 0,2 tömegszázalékot meghaladó kéntartalommal
- - - - Fűtőolajok:
- - - - - Más célokra:
27101969	- - - - - - 2,8 tömegszázalékot meghaladó kéntartalommal
2713	Ásványolaj koksz, ásványolaj-bitumen és kőolaj vagy bitumenes ásványból előállított olaj más maradéka
- Ásványolajkoksz:
27131200	- - Kalcinálva
27132000	- Ásványolaj-bitumen
271390	- Kőolaj vagy bitumenes ásványból előállított olaj más maradéka
3103	Ásványi vagy vegyi foszfát trágyázószer:
310310	- Szuperfoszfátok
3304	Szépségápoló készítmények vagy sminkek és bőrápoló készítmények (a gyógyszerek kivételével), beleértve a napbarnító vagy napvédő készítményeket; manikűr- vagy pedikűrkészítmények:
- Más:
33049100	- - Púderek, préselve is
33049900	- - Más
3305	Hajápoló szerek:
33051000	- Samponok
33053000	- Hajlakkok
330590	- Más
3306	Száj- vagy fogápoló készítmények, beleértve a műfogsorrögzítő pasztát és port is; fogtisztításra szolgáló szál (fogselyem) a kiskereskedelem számára egyedi kiszerelésben:
33061000	- Fogtisztító szer
3307	Borotválkozás előtti, borotválkozó vagy borotválkozás utáni készítmények, dezodorok, fürdőhöz való készítmények, szőrtelenítők és máshol nem említett illatszerek, szépség- vagy testápolószerek; helyiségszagtalanítók, illatosított vagy fertőtlenítő tulajdonságúak is:
33071000	- Borotválkozás előtti, borotválkozó vagy borotválkozás utáni készítmények
33072000	- Dezodorok és izzadás elleni készítmények
3401	Szappan; szappanként használt szerves felületaktív termékek és készítmények rúd, kocka vagy más formába öntve, szappantartalommal is; bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív termékek és készítmények folyadék vagy krém formájában és a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve szappantartalommal is; szappannal vagy tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papír, vatta, nemez és nem szőtt textília:
- Szappan, és szerves felületaktív termékek és készítmények rúd, kocka vagy egyéb öntött vagy darabolt formában és szappannal vagy tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papír, vatta, nemez és nem szőtt textília:
34011100	- - Toalett (egészségügyi) célra (beleértve a gyógyanyaggal átitatott termékeket is)
34011900	- - Más
340120	- Szappan más formában:
3402	Szerves felületaktív anyagok (a szappan kivételével); felületaktív készítmény, mosókészítmények (beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is), és tisztítókészítmények, szappantartalmúak is, a 3401 vtsz. alá tartozók kivételével:
340220	- Készítmények a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve:
340290	- Más:
34029010	- - Felületaktív készítmények
3405	Lábbeli-, bútor-, padló-, autókarosszéria-, üvegfényesítők vagy fémpolírozók, krémek, súrolókrémek és -porok és hasonló készítmények, (az ezekkel impregnált, bevont vagy beborított papír, vatta, nemez, nem szőtt textília, porózus műanyag vagy szivacsgumi is), a 3404 vtsz. alá tartozó viaszok kivételével:
34052000	- Fabútor, padló és más faáru kezelésére szolgáló fényesítők, krémek és hasonló készítmények
34053000	- Fényesítők és hasonló készítmények autókarosszériához, a fémpolírozók kivételével
340590	- Más:
34059090	- - Más
3923	Műanyag eszközök áruk szállítására vagy csomagolására; műanyag dugó, fedő, kupak és más lezáró:
39231000	- Doboz, láda, ládakeret és hasonló áruk
- Zsák és zacskó (beleértve a kúp alakút is):
39232100	- - Etilénpolimerekből
392329	- - Más műanyagból:
39232910	- - - Poli(vinil-klorid)-ból
39232990	- - - Más
3924	Műanyag edények, evőeszközök, konyhafelszerelések, más háztartási eszközök, és higiéniai vagy tisztálkodási áruk
3925	Máshol nem említett, építkezésnél használt műanyag áruk:
39251000	- Tartály, kád és hasonló tartóedény, 300 litert meghaladó űrtartalommal
3926	Műanyagból készült más áruk és a 3901-3914 vtsz. alá tartozó más anyagokból készült áruk
4012	Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
- - Újrafutózott abroncs:
40121100	- - Személygépkocsihoz (beleértve a mikrobuszt és a versenyautót is)
40121200	- - Autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz
40121300	- - Légi járműhöz
ex401213 00	- - - A polgári légi járműveken használtakat kivéve
40122000	- Használt légabroncs
ex401220 00	- - A polgári légi járműveken használtakat kivéve
401290	- Más:
40129020	- - Tömör vagy kisnyomású gumiabroncs
6401	Vízhatlan lábbeli gumi- vagy műanyag külső talppal és felsőrésszel, ha a felsőrész a talphoz sem tűzéssel, szegecseléssel, szögeléssel, csavarozással vagy hasonló eljárással nincs hozzáerősítve vagy összeállítva
6402	Más lábbeli gumi- vagy műanyag külső talppal és felsőrésszel:
- Más lábbeli:
640299	- - Más:
- - - Más:
- - - - Műanyag felsőrésszel
64029950	- - - - - Papucs és más házicipő
6404	Lábbeli gumi-, műanyag, bőr- vagy mesterséges bőr külső talppal és textilanyag felsőrésszel
- Lábbeli, gumi- vagy műanyag külső talppal:
640419	- - Más:
64041990	- - - Más
640420	- Lábbeli bőr- vagy mesterséges bőr külső talppal
6405	Más lábbeli:
6406	Lábbelirész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áru és ezek részei:
640610	- Felsőrész és részei, a kéreg kivételével:
6904	Kerámia épülettégla, padozattömb, alátámasztó vagy burkolólap és hasonló:
6905	Tetőcserép, kéményfej, kéménytoldat, kéménybélés, építészeti dísz és más szerkezeti kerámiaáru:
6907	Mázatlan kerámia út- és padlóburkoló lap, kályha- és falburkoló csempe; mázatlan kerámiamozaik, kockakő és hasonló áru, alátéten is:
6908	Mázas kerámia út- és padlóburkoló lap, kályha- vagy falburkoló csempe; mázas kerámiamozaik, kockakő és hasonló áru, alátéten is
7213	Melegen hengerelt rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben:
72131000	- Hengerelésből eredő bevágásokkal, bordákkal, hornyokkal vagy más mélyedésekkel, kiemelkedésekkel
- Más:
721391	- - Kör alakú keresztmetszetének átmérője kevesebb mint 14 mm
721399	- - Más:
72139910	- - - Kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal
7214	Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, kovácsolva, melegen hengerelve, melegen húzva vagy -extrudálva, hengerlés után csavarva is, de tovább nem megmunkálva:
72141000	- Kovácsolva
72142000	- Hengerelésből eredő bevágásokkal, bordákkal, hornyokkal vagy más mélyedésekkel, kiemelkedésekkel vagy hengerelés után csavarva
- Más:
721491	- - Téglalap (nem négyzet) alakú keresztmetszettel
721499	- - Más
7306	Más cső és üreges profil vasból vagy acélból (pl. nyitva vagy hegesztve, szegecselve vagy hasonlóan zárva):
- Más, nem kör keresztmetszetű hegesztett termék:
730661	- - Négyzet vagy téglalap alakú keresztmetszettel
730669	- - Más, nem kör keresztmetszetű
73069000	- Más
7326	Más cikk vasból vagy acélból:
732690	- Más:
- - Más cikk vasból vagy acélból:
73269098	- - - Más
7408	Rézhuzal:
- Finomított rézből:
74081100	- - Ha legnagyobb keresztmetszeti átmérője meghaladja a 6 mm-t
740819	- - Más
741300	Sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló rézből, az elektromos szigetelésű kivételével:
74130020	- Finomított rézből:
ex741300 20	- - A polgári légi járműveken használtakat kivéve
8544	Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték, csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is:
- Tekercselőhuzal:
854411	- - Rézből:
854419	- - Más
85442000	- Koaxiális kábel és más koaxiális elektromos vezeték
- Más elektromos vezeték legfeljebb 1000 V feszültséghez:
854449	- - Más:
- - - Más:
85444991	- - - - Vezeték és kábel 0,51 mm-t meghaladó egyéni vezetékátmérővel
- - - - Más:
85444995	- - - - - 80 V-ot meghaladó de kevesebb mint 1000 V feszültségig
85444999	- - - - - 1000 V feszültségre
854460	- Más elektromos vezeték, 1000 V-ot meghaladó feszültségre:
9403	Más bútor és részei:
940330	- Hivatali fabútor:
940340	- Fa konyhabútor:
940360	- Más fabútor:
94036030	- - Üzletekben használt fabútor”

II. MELLÉKLET

„II. a) MELLÉKLET
ALBÁNIAI VÁMENGEDMÉNYEK A KÖZÖSSÉGBŐL SZÁRMAZÓ ELSŐDLEGES MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEKRE A 27. CIKK (3) BEKEZDÉSÉNEK A) PONTJÁBAN EMLÍTETTEK SZERINT
Korlátlan mennyiségében vámmentesen behozható
KN-kód	Árumegnevezés
0101	Élő ló, szamár, lóöszvér (muli) és szamáröszvér:
010110	- Fajtatiszta tenyészállat:
0102	Élő szarvasmarhafélék:
010210	- Fajtatiszta tenyészállat:
010290	- Más:
- - Háziasított fajták:
- - - 80 kg-ot meghaladó, de legfeljebb 160 kg tömegű:
01029029	- - - - Más
0103	Élő sertés
0104	Élő juh és kecske
0105	Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk:
- Legfeljebb 185 g tömegű:
010511	- - Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok:
01051200	- - Pulyka
010519	- - Más:
- Más:
01059400	- - Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok
ex01059400	- - - Legfeljebb 2000 g tömegű
0106	Más élő állat:
- Emlősök:
01061100	- - Főemlősök
010619	- - Más
01062000	- Hüllők (kígyók és teknősbékák is)
- Madarak:
01063100	- - Ragadozó madarak
01063200	- - Papagájalkatúak (papagájok, törpepapagáj, arapapagáj és kakadu is).
010639	- - Más
01069000	- Más
020500	Ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér húsa frissen, hűtve vagy fagyasztva
0206	Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva:
020610	- Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve:
02061010	- - Gyógyászati termékek gyártására
- Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva:
020629	- - Más:
02062910	- - - Gyógyászati termékek gyártására
02063000	- Sertésből frissen vagy hűtve
- Sertésből fagyasztva:
02064100	- - Máj
020680	- Más frissen vagy hűtve:
02068010	- - Gyógyászati termékek gyártására
020690	- Más fagyasztva:
02069010	- - Gyógyászati termékek gyártására
0404	Tejsavó sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; másutt nem említett, természetes tej alkotórészeket tartalmazó termék cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
040410	- Tejsavó és módosított savó sűrítve is, vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
- - Por, granulátum vagy más szilárd alakban:
- - - Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, fehérjetartalma(nitrogéntartalom x 6,38):
- - - - Legfeljebb 15 tömegszázalék és zsírtartalma:
04041002	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041004	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041006	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - - 15 tömegszázalékot meghaladó és zsírtartalma:
04041012	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041014	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041016	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
040700	Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve:
- Baromfi tojás:
- - Keltetésre:
04070011	- - - Pulyka- vagy libatojás
04070019	- - - Más
04100000	Másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű termék
05040000	Állati bél, hólyag és gyomor (a halból származó kivételével), egészben és darabban, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve
0601	Hagyma, gumó, gumós gyökér, gyökércsíra és rizóma vegetatív nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban) vagy virágzásban; cikórianövény és -gyökér, a 1212 vámtartifaszám alá tartozó gyökér kivételével
0602	Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány és oltvány; gombacsíra:
060210	- Nem gyökeres dugvány és oltvány:
06021090	- - Más
060220	- Emberi fogyasztásra alkalmas gyümölcsöt vagy diófélét termő fa, bokor és cserje oltva is:
06022090	- - Más
06023000	- Rododendron és azálea oltva is
060240	- Rózsa oltva is
060290	- Más
0701	Burgonya frissen vagy hűtve:
07011000	- Vetőmag
0703	Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve:
07032000	- Fokhagyma
0705	Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen vagy hűtve:
- Cikória:
07052100	- Cikóriasaláta (salátakatáng) (Cichorium intybus var. foliosum)
0706	Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér, frissen vagy hűtve:
070690	- Más:
07069030	- - Torma (Cochlearia armoracid)
0708	Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve:
07082000	- Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.)
0709	Más zöldség frissen vagy hűtve:
- Ehető gomba és szarvasgomba:
07095100	- - Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
070959	- - Más:
07095910	- - - Rókagomba
07095930	- - - Vargánya
07095990	- - - Más
0711	Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:
- Ehető gomba és szarvasgomba:
07115100	- - Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
071190	- Más zöldség; zöldségkeverék:
- - Zöldségfélék:
07119010	- - - A Capsicum és a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse, az édes paprika kivételével
07119050	- - - Vöröshagyma
07119080	- - - Más
0712	Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve:
- Ehető gomba, fafülgomba (Auricularia spp.), kocsonyás gomba (Tremella spp.) és szarvasgomba:
07123100	- - Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
07123200	- - Fafülgomba (Auricularia spp.)
07123300	- - Kocsonyás gomba (Tremella spp.)
07123900	- - Más
0713	Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva vagy felesen is:
071310	- Borsó (Pisum sativum):
07131010	- - Vetésre
- Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.):
07133100	- - A Vigna mungo (L.) Hepper vagy a Vigna radiata (L.) Wilczek fajhoz tartozó bab
071333	- - Vesebab, ideértve a fehér babot is (Phaseolus vulgaris): Vesebab, ideértve a fehér babot is (Phaseolus vulgaris):
07133310	- - - Vetésre
07134000	- Lencse
07135000	- Nagy szemű disznóbab (Vicia faba var. major) és lóbab (Vicia faba var. equina, Vicia faba var. minor)
07139000	- Más
0714	Manióka, arrowroot, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya és magas keményítő - vagy inulintartalmú más hasonló gyökér és gumó frissen, hűtve, fagyasztva vagy szárítva, egészben, szeletelve vagy labdacs (pellet) formában tömörítve is; szágóbél
0801	Kókuszdió, brazildió és kesudió frissen vagy szárítva, héjastól is:
- Brazildió:
08012200	- - Héj nélkül
0802	Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is:
- Mandula:
080211	- - Héjastól
080212	- - Héj nélkül
-Dió:
08023100	- - Héjastól
08023200	- - Héj nélkül
08026000	- Makadámia dió
080290	- Más:
08029020	- - Aréka (vagy bétel), kóla- és hikori dió
08029050	- - Fenyődió
080300	Banán, beleértve a plantain fajtát is, frissen vagy szárítva:
08030090	- Szárítva
0804	Datolya, füge, ananász, avokádó, guajava, mangó és mangosztán frissen vagy szárítva:
08044000	- Avokádó
0805	Citrusfélék frissen vagy szárítva:
08054000	- Grépfrút, beleértve a pomelót
08059000	- Más
0806	Szőlő frissen vagy szárítva:
080620	- Szárítva
0810	Más gyümölcs frissen:
081040	- Tőzegáfonya, fekete áfonya és a Vaccinium nemhez tartozó más gyümölcs:
08104010	- - Áfonya, vörös áfonya vagy hegyi áfonya (Vaccinium vitis - idaea faj gyümölcse)
08106000	- Durián
081090	- Más:
- - Fekete, fehér vagy piros ribiszke és egres:
08109060	- - - Piros ribiszke
0811	Gyümölcs és diófélék (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
081120	- Málna, földi szeder, faeper, kaliforniai málna, fekete, fehér vagy piros ribiszke és egres:
- - Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával:
08112011	- - - 13 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
08112019	- - Más
- - Más:
08112039	- - - Fekete ribiszke
081190	- Más:
- - Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával:
- - - 13 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
08119011	- - - - Trópusi gyümölcs és trópusi diófélék
- - - Más:
08119031	- - - - Trópusi gyümölcs és trópusi diófélék
0812	Gyümölcs és diófélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:
081290	- Más:
08129010	- - Kajszibarack
08129030	- - Papaya
08129040	- - A Vaccinium myrtillus faj gyümölcse
08129070	- - Guajava, mangó, mangosztán, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya és trópusi diófélék
08129098	- - Más:
ex08129098	- - - Fekete ribiszke
ex08129098	- - - Málna
0813	Szárított gyümölcs, a 0801-0806 vámtartifaszám alá tartozók kivételével; diófélék vagy az ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke:
081350	- Diófélék vagy az ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke:
- - Szárított gyümölcsök keveréke, a 0801-0806 vámtartifaszám alá tartozók kivételével:
08135019	- - - Aszalt szilvát tartalmazó
- - Kizárólag a 0801 és 0802 vámtartifaszám alá tartozó szárított diófélék keveréke:
08135031	- - - Trópusi diófélékből
08135039	- - - Más
- - Más keverékek:
08135091	- - - Aszalt szilvát vagy fügét nem tartalmazó
08140000	Citrusfélék vagy a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva
0901	Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé:
090190	- Más:
09019010	- - Kávéhéj és -burok
0908	Szerecsendió, szerecsendió - virág és kardamom
1001	Búza és kétszeres:
100190	- Más:
10019010	- - Tönköly vetésre
1006	Rizs
100700	Cirokmag
1008	Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle
1102	Gabonaliszt, a búza- vagy a kétszeres liszt kivételével:
110290	- Más:
11029030	- - Zabliszt
1103	Durva őrlemény, dara és labdacs (pellet) gabonából:
- Durva őrlemény és dara:
110319	- - Más gabonából:
11031910	- - - Rozsból
11031930	- - - Árpából
11031940	- - - Zabból
11031950	- - - Rizsből
110320	- Labdacs (pellet)
1104	Másképpen megmunkált gabonaféle (pl. hántolt, lapított, pelyhesített, fényezett, szeletelt vagy durván darált), a 1006 vámtartifaszám alá tartozó rizs kivételével; gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve:
- Lapított vagy pelyhesített gabona:
110412	- - Zabból:
11041210	- - - Lapított
110419	- - Más gabonából:
11041930	- - - Rozsból
- - - Árpából:
11041961	- - - - Lapított
11041969	- - - - Pelyhesített
- - - Más:
11041991	- - - - Pelyhesített rizs
- Másképpen megmunkált (pl. hántolt, fényezett, szeletelt vagy durván darált) gabona:
110422	- Zabból
110423	- - Kukoricából:
11042330	- - - Fényezett
11042390	- - - Kizárólag durván darált
110429	- - Más gabonából:
- - - Árpából:
11042901	- - - - Hántolt (héjázott vagy tisztított)
11042903	- - - - Hántolt és szeletelt vagy durván darált (»Grütze« vagy »grutten«)
11042905	- - - - Fényezett
11042907	- - - - Kizárólag durván darált
11042909	- - - - Más
- - - Más:
- - - - Hántolt (héjazott vagy tisztított), szeletelve vagy durván darálva is:
11042911	- - - - - Búzából:
11042918	- - - - - Más
11042930	- - - - Fényezett:
ex11042930	- - - - - Búzából:
ex11042930	- - - - - Rozsból
- - - - Kizárólag durván darált:
11042951	- - - - - Búzából:
11042955	- - - - - Rozsból
11042959	- - - - - Más
- - - - Más:
11042981	- - - - - Búzából:
11042985	- - - - - Rozsból
110430	- Gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve:
11043010	- - Búzából:
1105	Liszt, dara, por, pehely, granulátum és labdacs (pellet) burgonyából
1106	Liszt, dara és por a 0713 vámtartifaszám alá tartozó szárított hüvelyes zöldségből, a 0714 vámtartifaszám alá tartozó szágóból vagy gyökérből vagy gumóból; vagy a 8. árucsoportba tartozó termékekből
1107	Maláta, pörkölve is
1108	Keményítő; inulin:
- Keményítő:
110819	- - Más keményítő:
11081910	- - - Rizskeményítő
11082000	- Inulin
11090000	Búzasikér, szárítva is
120100	Szójabab, törve is:
1202	Földimogyoró, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy törve is:
120210	- Héjastól:
12021010	- - Vetésre
12030000	Kopra
120400	Lenmag, törve is
1205	Olajrepce- vagy repcemag, törve is
120600	Napraforgómag, törve is
1207	Más olajos mag és olajtartalmú gyümölcs, törve is
1208	Olajosmagliszt és -dara, vagy olajtartalmú gyümölcsliszt és -dara, a mustárliszt és -dara kivételével
1209	Mag, gyümölcs és spóra vetési célra
1210	Komlótoboz frissen vagy szárítva, őrölve, porítva vagy labdacs (pellet) alakban is; lupulin:
1211	Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer vagy rovarírtószer, gombaölőszer vagy hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is:
121190	- Más:
12119085	- - Más:
exl2119085	- - - Más, az édesgyökér kivételével
1212	Szentjánoskenyér, tengeri moszat és más alga, cukorrépa és cukornád frissen, hűtve, fagyasztva vagy szárítva, őrölve is; másutt nem említett, elsősorban emberi fogyasztásra szolgáló gyümölcsmag és más növényi termék (beleértve a Cichorium intybus sativum fajta nem pörkölt cikóriagyökereket is):
- Más:
121291	- - Cukorrépa
121299	- - Más
12130000	Gabonaszalma és -pelyva nyersen, vágva, őrölve, sajtolva vagy labdacs (pellet) alakban is
1214	Karórépa, marharépa, takarmányrépa, takarmánygyökér, széna, lucerna (alfalfa), lóhere, baltacím, takarmánykáposzta, csillagfürt, bükköny és hasonló takarmánynövény labdacs (pellet) alakban is
1301	Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (például balzsam)
1302	Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar - agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
- Növényi nedv és kivonat:
13021100	- - Ópium
130219	- - Más
- Növényi anyagokból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
130232	- - Szentjánoskenyérből, szentjánoskenyérmagból vagy guarmagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
13023290	- - - Guarmagból
13023900	- - Más
150100	Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír a 0209 és a 1503 vámtarifaszám alá tartozók kivételével:
- Sertészsír (zsiradék is):
15010011	- - Ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer - előállítás kivételével
15010090	- Baromfizsír
150200	Szarvasmarhafaggyú, birka - vagy kecskefaggyú, a 1503 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
150300	Zsírsztearin, zsírolaj, oleosztearin, oleoolaj és faggyúolaj nem emulgálva, vagy nem keverve vagy más módon nem elkészítve
1504	Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1507	Szójababolaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1508	Földimogyoró - olaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
150810	- Nyersolaj:
15081010	- - Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer - előállítás kivételével
150890	- Más:
15089010	- - Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer - előállítás kivételével
1511	Földimogyoró - olaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1512	Napraforgómag-, pórsáfránymag - vagy gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1513	Kókuszdió (kopra)-, pálmamagbél- vagy babassuolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1514	Olaj repce-, repce - vagy mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1515	Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Lenmagolaj és frakciói:
15151100	- - Nyersolaj
151519	- - Más
- Kukoricaolaj és frakciói:
151521	- - Nyersolaj
151529	- - Más
151530	- Ricinusolaj és frakciói
151550	- Szezámolaj és frakciói
151590	- Más:
15159011	- - Tungolaj (kínai faolaj); jojobaolaj és oiticicaolaj; mirtuszviasz és japánviasz; és frakcióik:
exl5159011	- - - Tungolaj és frakciói
- - Dohánymagolaj és frakciói:
- - - Nyersolaj:
15159021	- - - - Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével
15159029	- - - - Más
- - - Más:
15159031	- - - - Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével
15159039	- - - - Más
- - Más olajok és frakcióik:
- - - Nyersolaj:
15159040	- - - - Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével
- - - - Más:
15159051	- - - - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
15159059	- - - - - Szilárd, más; folyékony
- - - Más:
15159060	- - - - Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer - előállítás kivételével
- - - - - Más:
15159091	- - - - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
15159099	- - - - - Szilárd, más; folyékony
1516	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően észterezve, újraészterezve vagy elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve:
151610	- Növényi zsír és olaj és ezek frakciói
151620	- Növényi zsír és olaj és ezek frakciói:
- - Más:
15162091	- - - Legfeljebb nettó 1 kg-os kiszerelésben
- - - - Más:
15162095	- - - - Repce-, lenmag-, olaj repcemag-, napraforgómag-, illipe-, vajfa-, makore-, touloucouna- vagy babassuolaj műszaki vagy ipari felhasználásra az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével
- - - - Más:
15162096	- - - - - Földimogyoró-, gyapotmag-, szójabab- vagy napraforgómagolaj; más olaj, 50 tömegszázaléknál kevesebb szabad zsírsavtartalommal, a pálmamagbél-, illipe-, kókusz-, repce-, olaj repcemag- vagy copaibaolaj kivételével.
15162098	- - - - - - Más
1517	Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vámtartifaszám alá tartozó étkezési zsír vagy olaj vagy ezek frakciói kivételével:
151710	- Margarin, a folyékony margarin kivételével:
15171090	- - Más
151790	- Más:
- - Más:
15179091	- - - Stabilizált folyékony növényi olaj, keverék
15179099	- - - Más
151800	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, fújva, hővel polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516 vámtartifaszám alá tartozók kivételével; ebbe az árucsoportba tartozó, másutt nem említett állati vagy növényi zsír vagy olaj vagy különböző zsírok és olajok frakcióinak étkezésre alkalmatlan keveréke vagy készítménye:
- Stabilizált folyékony növényi olaj, keverék, műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer - előállítás kivételével:
15180031	- - Nyers
15180039	- - Más
152200	Degras; zsíros anyagok vagy állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:
- Zsíros anyagok vagy állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:
- - Olívaolajra jellemző tulajdonságokkal rendelkező olajtartalommal:
15220031	- - - Semlegesítési iszap (soapstock)
1602	Más elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér:
- Sertésből:
160249	- - Más, beleértve a keverékeket is:
- - - Házi sertésből:
- - - - Legalább 80 tömegszázalék bármely fajtájú hús- vagybelsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is:
16024911	- - - - - Tarja, karaj (kivéve a szügyet) és részei, beleértve a tarja, karaj vagy a sonka keverékeit is
16024915	- - - - - Más keverékek, sonka (lábak), lapocka, tarja, karaj vagy szügy és ezek részeiből készült tartalommal
16024950	- - - - 40 tömegszázaléknál kevesebb bármely fajtájú hús- vagybelsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is
160250	- Szarvasmarhafélékből:
16025010	- - Főzés nélküli; főtt hús vagy belsőség és főzés nélküli hús vagy belsőség keveréke
160290	- Más, beleértve az állati vérből készült termékeket is:
16029010	- - Állati vérből készült termékek
160300	Kivonat és lé húsból, halból vagy rákféléből puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból
1701	Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban:
- Nyerscukor ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül:
170111	- - Nádcukor
170112	- - Répacukor
1702	Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyagok nélkül, műméz, természetes mézzel keverve is, égetett cukor:
170220	- Juharcukor és juharcukorszirup:
17022010	- - Juharcukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával
170230	- Szőlőcukor és szőlőcukorszirup, gyümölcscukor - tartalom nélkül vagy 20 tömegszázaléknál kevesebb gyümölcscukor - tartalommal, szárazanyagra számítva
170240	- Szőlőcukor és szőlőcukorszirup, legalább 20, de kevesebb mint 50 tömegszázalék gyümölcscukor - tartalommal, szárazanyagra számítva az invertcukor kivételével
170260	- Más gyümölcscukor és gyümölcscukorszirup, 50 tömegszázalékot meghaladó gyümölcscukor - tartalommal, szárazanyagra számítva az invertcukor kivételével
170290	- Más, beleértve az invertcukrot és más cukor- és cukorszirup-keveréket 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva
17029030	- - Izoglükóz
17029050	- - Maltodextrin és maltodextrinszirup
17029080	- - Inulinszirup
17029099	- - Más
1703	Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz
18020000	Kakaóhéj, kakaóhártya, -bőr és más kakaóhulladék
1902	Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, canelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:
190220	- Töltött tészta főzve vagy másképp elkészítve is:
19022030	- - 20 tömegszázalékot meghaladó kolbász és más, hasonló, bármely fajta hús- vagy belsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is
2001	Zöldség, gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság):
200190	- Más:
20019099	- - Más
2003	Ehető gomba és szarvasgomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva
200600	Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott)
20060010	- Gyömbér
2008	Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
- Diófélék, földimogyoró és más mag, egymással keverve is:
200819	- Más, beleértve a keverékeket is:
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:
20081991	- - - - Trópusi diófélék; keverék legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle-és trópusi gyümölcstartalommal
200820	- Ananász:
- - Alkohol hozzáadásával:
- - - 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20082011	- - - - 17 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:
20082031	- - - - 19 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
20082039	- - - - Más
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20082059	- - - - Más
- - - Cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg-ot nettó tömegű kiszerelésben:
20082079	- - - - Más
20082090	- - - Cukor hozzáadása nélkül
200840	- Körte:
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
20084090	- - - Cukor hozzáadása nélkül
200870	- Őszibarack (beleértve a nektarint is):
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadása nélkül, kiszerelésének nettó tömege:
20087098	- - - - 5 kg-nál kisebb
200880	- Földieper:
- - Alkohol hozzáadásával:
20088090	- - - Cukor hozzáadása nélkül
- Más, beleértve a keverékeket is, a 200819 alszám alá tartozó keverékek kivételével:
200892	- - Keverékek:
- - - Alkohol hozzáadásával:
- - - - 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
- - - - - Más:
20089216	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
- - - - Más:
- - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék:
20089232	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
20089234	- - - - - - Más
- - - - - Más:
20089236	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
- - - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - - Cukor hozzáadásával:
- - - - - 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20089251	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
- - - - - Más:
- - - - - - Gyümölcskeverék, amelyben egyetlen gyümölcs tömege semhaladja meg az összes tömeg 50 százalékát:
20089272	- - - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
- - - - - - Más
20089276	- - - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
20089278	- - - - - - Más
- - - - Cukor hozzáadása nélkül, kiszerelésének nettó tömege:
- - - - - Legalább 5 kg:
20089292	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
20089293	- - - - - - Más
- - - - -5 kg-nál kevesebb, de legalább 4,5 kg:
20089294	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
20089296	- - - - - - Más
- - - - - 4,5 kg-nál kisebb
20089297	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20082059	- - - - Más
- - - Cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg-ot nettó tömegű kiszerelésben:
20082079	- - - - Más
20082090	- - - Cukor hozzáadása nélkül
200840	-Körte:
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
20084090	- - - Cukor hozzáadása nélkül
200870	- Őszibarack (beleértve a nektarint is):
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadása nélkül, kiszerelésének nettó tömege:
20087098	- - - - 5 kg-nál kisebb
200880	- Földieper:
- - Alkohol hozzáadásával:
20088090	- - - Cukor hozzáadása nélkül
- Más, beleértve a keverékeket is, a 200819 alszám alá tartozó keverékek kivételével:
200892	- - Keverékek:
- - - Alkohol hozzáadásával:
- - - - 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
- - - - - Más:
20089216	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
- - - - Más:
- - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék:
20089232	- - - - - - Trópusi gyümölcsből (beleértve a keveréket is, legalább 50tömegszázalék trópusi dióféle és trópusi gyümölcstartalommal)
200899	- - Más:
- - - Alkohol hozzáadásával:
- - - - Gyömbér:
20089911	- - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
- - - - Más:
- - - - - 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
- - - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék:
20089924	- - - - - - - Trópusi gyümölcs:
ex20089924	- - - - - - - - Mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, akenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, karambola (csillaggyümölcs) és pitahaya
- - - - - - Más
20089931	- - - - - - - Trópusi gyümölcs
20089934	- - - - - - - Más
- - - - - Más:
- - - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék:
20089937	- - - - - - - Más
- - - - - - Más
20089938	- - - - - - - Trópusi gyümölcs
20089940	- - - - - - - Más
- - - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20089941	- - - - - Gyömbér
20089946	- - - - - Passiógyümölcs, guajava és tamarind
20089947	- - - - - Mangó, mangosztán, papaya, kesualma, licsi, a kenyérfa gyümölcse,szapotil (sapodillo) szilva, karambola (csillaggyümölcs) és pitahaya
- - - - Cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg-ot nettó tömegű kiszerelésben:
20089951	- - - - - Gyömbér
20089961	- - - - - Maracuja és guajava
20089962	- - - - - Mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, a kenyérfagyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, karambola (csillaggyümölcs) és pitahaya
20089967	- - - - - Más
2009	Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
- Grépfrút-, (beleértve a pomelót) lé:
200929	- - Más:
- - - Több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel:
20092991	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € és hozzáadottcukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot
- Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve:
200931	- - Legfeljebb 20 Brix-értékkel:
- - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t:
20093111	- - - - Cukor hozzáadásával
200939	- - Más:
- - - Több mint 67 Brix-értékkel:
20093911	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €
- - - Több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel:
- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t:
20093931	- - - - - Cukor hozzáadásával
20093939	- - - - - Cukor hozzáadása nélkül
- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €:
- - - - - Citromlé:
20093951	- - - - - - 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal
20093955	- - - - - - Legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal
20093959	- - - - - - Cukor hozzáadása nélkül
- - - - - Más citrusgyümölcs leve:
20093991	- - - - - - 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal
20093995	- - - - - - Legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal
- Ananászlé:
200941	- - Legfeljebb 20 Brix-értékkel:
20094110	- - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukorhozzáadásával
- - - Más:
20094191	- - - - Cukor hozzáadásával
200949	- - Más:
- - - Több mint 67 Brix-értékkel:
20094911	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €
- - - Több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel:
20094930	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukorhozzáadásával
- - - - Más:
20094991	- - - - - 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal
20094993	- - - - - Legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal
2106	Másutt nem említett élelmiszer - készítmény:
210690	- Más:
- - Ízesített vagy színezett cukorszirup:
21069030	- - - Izoglükózszirup
- - - Más:
21069051	- - - - Tejcukorszirup
21069055	- - - - Szőlőcukorszirup és maltodextrinszirup
21069059	- - - - Más
220600	Más erjesztett ital (pl.: almabor, körtebor, mézbor); erjesztett italok keverékei és erjesztett italok és alkoholmentes italok másutt nem említett keverékei:
22060010	- Pikett
- Más:
- - Habzóbor:
22060031	- - - Almából és körtéből
- - Nem habzóbor:
- - - Legfeljebb 2 literes palackban (tartályban):
22060051	- - - - Almából és körtéből
2301	Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból vagy rákból és rákfélékből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatokból; tepertő:
23011000	- Liszt, dara és labdacs (pellet) húsból vagy vágási melléktermékből, belsőségből; tepertő
2302	Gabonafélék vagy hüvelyes növények szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is
2303	Keményítő gyártásánál keletkező maradék és hasonló hulladék, kilúgozott cukorrépaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék, sör - vagy szeszgyártási üledék és hulladék, labdacs (pellet) alakban is
23040000	Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is
2306	Növényi zsírok vagy olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is, a 2304 vagy 2305 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével
230800	Állatok etetésére szolgáló, másutt nem említett növényi anyag és növényi hulladék, növényi maradék és melléktermék, labdacs (pellet) alakban is:
23080040	- Makk és vadgesztenye; seprő vagy törköly gyümölcsből, a szőlő kivételével
2309	Állatok etetésére szolgáló készítmény:
230910	- Kutya- vagy macskaeledel a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve:
- - A 17023051-17023099, a 17024090, a 17029050 és a 21069055 alszámok alá tartozó keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagy maltodextrinszirup-, vagy tejterméktartalommal:
- - - Keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagymaltodextrinszirup-tartalommal:
- - - - Keményítőtartalom nélkül vagy legfeljebb 10 tömegszázalékkeményítőtartalommal:
23091013	- - - - - Legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázaléktej terméktartalommal
23091019	- - - - - Legalább 75 tömegszázalék tejterméktartalommal
- - - - Több mint 10, de legfeljebb 30 tömegszázalék keményítőtartalommal:
23091033	- - - - - Legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázaléktejterméktartalommal
23091039	- - - - - Legalább 50 tömegszázalék tejterméktartalommal
- - - - Több mint 30 tömegszázalék keményítőtartalommal:
23091053	- - - - - Legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázaléktej terméktartalommal
23091070	- - - Keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagymaltodextrinsziruptartalom nélkül, de tejterméktartalommal
230990	- Más:
23099010	- - Hal vagy tengeri emlős részeit tartalmazó oldat
23099020	- - Az ezen árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában említett termékek
- - Más, beleértve az előkeveréket is:
- - - A 17023051-17023099, a 17024090, a 17029050 és a 21069055alszámok alá tartozó keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagy maltodextrinszirup-, vagy tejterméktartalommal:
- - - - Keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagymaltodextrinszirup-tartalommal:
- - - - - Keményítőtartalom nélkül vagy legfeljebb 10 tömegszázalékkeményítőtartalommal:
23099031	- - - - - - Tejterméktartalom nélkül vagy kevesebb mint 10 tömegszázaléktejterméktartalommal
23099033	- - - - - - Legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázalék tejterméktartalommal
- - - - - Több mint 10, de legfeljebb 30 tömegszázalékkeményítőtartalommal:
23099043	- - - - - - Legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázaléktej terméktartalommal
23099049	- - - - - - Legalább 50 tömegszázalék tejterméktartalommal
- - - Más:
- - - - Más:
23099099	- - - - - Más
2401	Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék:
240110	- Leveles dohány:
- - Mesterséges hővel szárított Virginia típusú és természetes úton szárított világos Burley típusú dohány (beleértve a Burley hibrideket is); természetes úton szárított világos Maryland típusú és füstöléssel szárított dohány:
24011010	- - - Mesterséges hővel szárított Virginia típusú
24011020	- - - Természetes úton szárított világos Burley típusú (beleértve a Burleyhibrideket is)
24011030	- - - Természetes úton szárított világos Maryland típusú
- - - Füstöléssel szárított dohány:
24011041	- - - - Kentucky típusú
24011049	- - - - Más
- - Más:
24011050	- - - Természetes úton szárított világos dohány
24011070	- - - Természetes úton sötét világos dohány
24011080	- - - Mesterséges hővel szárított dohány
24011090	- - - Más dohány
240120	- Dohány részben vagy teljesen kocsány nélkül:
- - Mesterséges hővel szárított Virginia típusú és természetes úton szárított világos Burley típusú dohány (beleértve a Burley hibrideket is); természetes úton szárított világos Maryland típusú és füstöléssel szárított dohány:
24012010	- - - Mesterséges hővel szárított Virginia típusú
24012020	- - - Természetes úton szárított világos Burley típusú (beleértve a Burleyhibrideket is)
24012030	- - - Természetes úton szárított világos Maryland típusú
- - - Füstöléssel szárított dohány:
24012041	- - - - Kentucky típusú
24012049	- - - - Más
- - Más:
24012050	- - - Természetes úton szárított világos dohány
24012070	- - - Természetes úton sötét világos dohány
24012080	- - - Mesterséges hővel szárított dohány
24012090	- - - Más dohány
24013000	- Dohányhulladék
3301	Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj - koncentrátum zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata:
- Illóolajok citrusgyümölcsből:
330112	- - Narancsból:
330113	- - Citromból:
330119	- - Más
- Illóolajok, kivéve a citrusgyümölcsből készülteket:
330124	- - Borsmentából (Mentha piperita)
330125	- - Más mentából
330129	- - Más
33013000	- Rezinoidok
3302	Illatanyagkeverékek, valamint az iparban nyersanyagként használt keverékek, amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak (beleértve az alkoholos oldatokat is); más illatanyag - készítmények italgyártáshoz:
330210	- Élelmiszer - vagy italgyártáshoz használt fajták:
- - Az italgyártásban használt fajták:
33021040	- - - Más
33021090	- - Az élelmiszeriparban használt fajták
3501	Kazein, kazeinátok, más kazeinszármazékok; kazeinenyvek:
350190	- Más:
35019010	- - Kazeinenyvek
3502	Albuminok (beleértve két vagy több savófehérje koncentrátumát, amely szárazanyagra számítva több mint 80 tömegszázalék savófehérjét tartalmaz), albuminátok és más albuminszármazékok:
350300	Zselatin (beleértve a négyzetes vagy téglalap alakú lapokat is, felületi megmunkálással vagy színezve is) és zselatinszármazékok; halenyv; más állati eredetű enyv, a 3501 vámtartifaszám alá tartozó kazeinenyvek kivételével:
35040000	Peptonok és ezek származékai; másutt nem említett egyéb fehérjeanyag és származékai; nyersbőr pora krómtartalommal is
3505	Dextrinek és más átalakított keményítők (pl.: előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin - vagy más átalakított keményítő alappal készített enyvek:
350510	- Dextrinek és más átalakított keményítők:
- - Más átalakított keményítők:
35051050	- - - Észterezett vagy éterezett keményítők
4101	Szarvasmarhafélék (a bivalyt is beleértve), lófélék nyers bőre (kezeletlenül vagy sózva, szárítva, meszezve, pácolva vagy másképpen tartósítva, a cserzett, a pergamentált vagy tovább kikészített bőrök kivételével), szőrtelenítve vagy hasítva is
4102	Juh - vagy báránybőr nyersen (kezeletlenül vagy sózva, szárítva, meszezve, pácolva vagy másképp tartósítva, a cserzett, pergamentált vagy tovább kikészített bőrök kivételével), gyapjasan vagy hasítva is, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 1. c) pontjában felsoroltak kivételével
4103	Más nyersbőr (kezeletlenül vagy sózva, szárítva, meszezve, pácolva vagy másképp tartósítva, a cserzett, pergamentált vagy tovább kikészített bőrök kivételével), szőrtelenítve vagy hasítva is, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 1. b) és c) pontjában felsoroltak kivételével
4301	Nyers szőrme (beleértve a szűcsáruként felhasználható fejet, farkat, lábat és más részeket vagy vágott darabokat is), a 4101, 4102 és a 4103 vámtartifaszám alá tartozó nyers szőrös bőr kivételével
50010000	Legombolyításra alkalmas selyemhernyógubó
50020000	Nyersselyem (nem sodorva)
50030000	Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, a foszlatott anyagot is)
5101	Gyapjú, nem kártolva, nem fésülve
5102	Finom vagy durva állati szőr, nem kártolva, nem fésülve
5103	Gyapjú vagy finom vagy durva állati szőr hulladéka, beleértve a fonalhulladékot is, a foszlatott anyag kivételével
520100	Pamut nem kártolva, vagy nem fésülve
5202	Pamuthulladék (beleértve a fonalhulladékot és foszlatott anyagot is)
52030000	Pamut kártolva vagy fésülve
5301	Len nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; lenkóc és hulladék (beleértve a fonalhulladékot és a foszlatott anyagot is)
5302	Valódi kender (Cannabis sativa L.) nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; kenderkóc és -hulladék (beleértve a fonalhulladékot és a foszlatott anyagot is)”

III. MELLÉKLET

„II. b) MELLÉKLET
ALBÁNIAI VÁMENGEDMÉNYEK A KÖZÖSSÉGBŐL SZÁRMAZÓ ELSŐDLEGESMEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEKRE A 27. CIKK (3) BEKEZDÉSÉNEK B) PONTJÁBAN EMLÍTETEK SZERINT
Az e mellékletben felsorolt termékekre alkalmazott vámok a következő ütemezés szerint csökkennek, illetve szűnnek meg:
- 2007. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 80%-ára csökken,
- 2008. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 60%-ára csökken,
- 2009. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 40%-ára csökken,
- 2010. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 0%-ára csökken.
KN - kód	Árumegnevezés
0101	Élő ló, szamár, lóöszvér (muli) és szamáröszvér:
010190	- Más
0206	Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva:
020610	- Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve:
- - Más:
02061091	- - - Máj
02061095	- - - Sovány és zsíros dagadó
02061099	- - - Más
- Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva:
02062100	- - Nyelv
02062200	- - Máj
020629	- - Más:
- - - Más:
02062991	- - - - Sovány és zsíros dagadó
02062999	- - - - Más
- Sertésből fagyasztva:
020649	- - Más
020680	- Más frissen vagy hűtve:
- - Más:
02068091	- - - Lóból, szamárból, lóöszvérből (muliból) és szamáröszvérből
02068099	- - - Juhból és kecskéből
020690	- Más fagyasztva:
- - Más:
02069091	- - - Lóból, szamárból, lóöszvérből (muliból) és szamáröszvérből
02069099	- - - Juhból és kecskéből
0208	Élelmezési célra alkalmas más hús, vágási melléktermék és belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva:
020810	- Házi, üregi vagy mezei nyúlból
020840	- Bálnából, delfinből és barna delfinből [a cetfélék (Cetacea) rendjébe tartozó emlősből]; lamantinból és dugongból [a szirének (Sirenia) rendjébe tartozó emlősből]:
02084010	- - Bálnahús
020890	- Más
020900	Sovány húsréteget nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna) és baromfizsiradék, nem olvasztott vagy másképpen nem kivont, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve
0403	Író, aludttej és tejföl joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej és tejföl sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is:
040390	- Más:
- - ízesítés, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadása nélkül:
- - - Por, granulátum vagy más szilárd alakban:
- - - - Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül és zsírtartalma:
04039011	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04039013	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04039019	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - - Más, zsírtartalma:
04039031	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04039033	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04039039	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - Más:
- - - - Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül és zsírtartalma:
04039051	- - - - - Legfeljebb 3 tömegszázalék zsírtartalommal
04039053	- - - - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
04039059	- - - - - 6 tömegszázalékot meghaladó
- - - - Más, zsírtartalma:
04039061	- - - - - Legfeljebb 3 tömegszázalék zsírtartalommal
04039063	- - - - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
04039069	- - - - - 6 tömegszázalékot meghaladó
0404	Tejsavó sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával is; másutt nem említett, természetes tej alkotórészeket tartalmazó termék cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
040410	- Tejsavó és módosított savó sűrítve is, vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
- - Por, granulátum vagy más szilárd alakban:
- - - Más, fehérjetartalma (nitrogéntartalom x 6,38):
- - - - Legfeljebb 15 tömegszázalék és zsírtartalma:
04041026	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041028	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041032	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - - 15 tömegszázalékot meghaladó és zsírtartalma:
04041034	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041036	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041038	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - Más:
- - - Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, fehérjetartalma(nitrogéntartalom x 6,38):
- - - - Legfeljebb 15 tömegszázalék és zsírtartalma:
04041048	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041052	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041054	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - - 15 tömegszázalékot meghaladó és zsírtartalma:
04041056	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041058	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041062	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - Más, fehérjetartalma (nitrogéntartalom x 6,38):
- - - - Legfeljebb 15 tömegszázalék és zsírtartalma:
04041072	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041074	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041076	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - - 15 tömegszázalékot meghaladó és zsírtartalma:
04041078	- - - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04041082	- - - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04041084	- - - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
040490	- Más
0405	Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tej készítmények (vajkrém):
040520	- Kenhető tej készítmények (vajkrém):
04052090	- - Legalább 75 tömegszázalék, de kevesebb mint 80 tömegszázalék zsírtartalommal
040590	- Más
0406	Sajt és túró:
040610	- Friss (érleletlen vagy különlegesen nem kezelt) sajt, beleértve a savósajtot is és túró
040620	- Mindenféle reszelt vagy őrölt sajt
040630	- Ömlesztett sajt nem reszelve vagy nem őrölve
040640	- Kék erezetű sajt és más sajtok, amelyek erezetét a Penicillium roqueforti hozta létre
040690	- Más sajt:
04069001	- - Feldolgozásra
- - Más:
04069013	- - - Ementáli
04069015	- - - Gruyére, Sbrinz
04069017	- - - Bergkäse, Appenzell
04069018	- - - Fromage fribourgeois, Vacherin Mont d’Or és Tété de Moine
04069019	- - - Fölözött tejből készített, és finoman őrölt fűszerekkel kevert Glarus herb(Schabziger néven ismert) sajt
04069021	- - - Cheddar
04069023	- - - Edam
04069025	- - - Tilsit
04069027	- - - Butterkäse
04069029	- - - Kashkaval
04069035	- - - Kefalo - Tyri
04069037	- - - Finlandia
04069039	- - - Jarlsberg
- - - Más:
04069050	- - - - Juh- vagy bivalytejből, sós lét tartalmazó tartályban vagy juh- vagykecskebőrben
- - - - Más:
- - - - - Legfeljebb 40 tömegszázalék zsírtartalommal és víztartalma zsírmentesanyagra számítva:
- - - - - - Legfeljebb 47 tömegszázalék:
04069061	- - - - - - - Grana Padano, Parmigiano Reggiano
04069069	- - - - - - - Más
- - - - - - 47 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 72 tömegszázalék:
04069073	- - - - - - - Provolone
04069075	- - - - - - - Asiago, Caciocavallo, Montasio, Ragusano
04069076	- - - - - - - Danbo, Fontai, Fontina, Fynbo, Havarti, Maribo, Saime”
04069078	- - - - - - - Gouda
04069079	- - - - - - - Esrom, Italico, Kernhem, Saint - Nectaire, Saint - Paulin, Taleggio
04069081	- - - - - - - Cantal, Cheshire, Wensleydale, Lancashire, Double Gloucester,Blarney, Colby, Monterey
04069082	- - - - - - - Camembert
04069084	- - - - - - - Brie
04069085	- - - - - - - Kefalograviera, Kas seri
- - - - - - - Más sajt, víztartalma zsírmentes anyagra számítva:
04069086	- - - - - - - - 47 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 52 tömegszázalék
04069087	- - - - - - - - 52 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 62 tömegszázalék
04069088	- - - - - - - - 62 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 72 tömegszázalék
04069093	- - - - - - 72 tömegszázalékot meghaladó
04069099	- - - - - Más
0408	Madártojás héj nélkül és tojássárgája frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is
0511	Másutt nem említett állati termék; az 1. vagy a 3. árucsoportba tartozó, emberi fogyasztásra nem alkalmas élettelen állat:
05111000	- Szarvasmarhafélék spermája
- Más:
051199	- - Más:
05119910	- - - Porcok vagy inak; nyesedék és a nyers bőr vagy irha hasonló hulladékai
05119985	- - - Más:
ex05119985	- - - - Lószőr és lószőrhulladéktól különböző, más anyagból való alátéten is,megerősítő anyaggal is
0603	Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy másképpen kikészítve
0604	Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül és fű, moha és zuzmó, mindezek frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy más módon kikészítve:
060410	- Moha és zuzmó:
06041010	- - Rénzuzmó
- Más:
060491	- - Frissen:
06049140	- - - Tűlevelű ágak
ex0604914 0	- - - - Nordmann fenyőből (Abie nordmanniana (Stev.) Spach) és nemes fenyőből (Abie procera Rehd.)
0701	Burgonya frissen vagy hűtve:
070190	- Más:
07019010	- - Keményítőgyártásához
- - Más:
07019090	- - - Más
0703	Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve:
070310	- Vöröshagyma és gyöngyhagyma:
07031090	- - Gyöngyhagyma
07039000	- Póréhagyma és más hagymaféle
0705	Saláta (Lactuca sativd) és cikória (Cichorium spp.), frissen vagy hűtve:
- Saláta:
07051100	- - Fejes saláta
07051900	- - Más
- Cikória:
07052900	- - Más
0706	Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér, frissen vagy hűtve:
070690	- Más:
07069010	- - Zeller (gumós vagy német zeller)
07069090	- - Más
070700	Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve:
07070090	- Apró uborka
0708	Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve:
07081000	- Borsó (Pisum sativum)
07089000	- Más hüvelyes zöldség
0709	Más zöldség frissen vagy hűtve:
07092000	- Spárga
07093000	- Padlizsán (tojásgyümölcs, törökparadicsom)
07094000	- Zeller, a gumós zeller kivételével
- Ehető gomba és szarvasgomba:
070959	- - Más:
07095950	- - - Szarvasgomba
070960	- A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse
07097000	- Paraj, új - zélandi paraj és labodaparaj (kerti laboda)
070990	- Más
0710	Zöldség (nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva:
07101000	- Burgonya
- Hüvelyes zöldség kifejtve is:
07102100	- - Borsó (Pisum sativum)
07102200	- - Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.)
07102900	- - Más
07103000	- Paraj, új-zélandi paraj és labodaparaj (kerti laboda)
071080	- Más zöldség
07109000	- Zöldségkeverék
0711	Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:
071120	- Olajbogyó
07114000	- Uborka és apró uborka
- Ehető gomba és szarvasgomba:
07115900	- - Más
071190	- Más zöldség; zöldségkeverék:
- - Zöldségfélék:
07119070	- - - Kapribogyó
07119090	- - Zöldségkeverék
0712	Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve:
07122000	- Vöröshagyma
071290	- Más zöldség; zöldségkeverék
0713	Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva vagy felesen is:
071310	- Borsó (Pisum sativum):
07131090	- - Más
07132000	- Csicseriborsó
- Bab (Vigna spp., Phaseolus spp.):
07133200	- - Kis szemű, vörös színű (Adzuki) bab (Phaseolus or Vigna angularis)
071333	- - Vesebab, ideértve a fehér babot is (Phaseolus vulgaris): Vesebab, ideértve a fehér babot is (Phaseolus vulgaris):
07133390	- - - Más
07133900	- - Más
0801	Kókuszdió, brazildió és kesudió frissen vagy szárítva, héjastól is:
- Kókuszdió:
08011100	- - Szikkasztott
08011900	- - Más
- Brazildió:
08012100	- - Héjastól
- Fenyődió
08013100	- - Héjastól
0802	Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is:
- Mogyoró (Corylus spp.):
08022100	- - Héjastól
08022200	- - Héj nélkül
08024000	- Gesztenye (Castanea spp.)
08025000	- Pisztácia
080290	- Más:
08029085	- - Más
080300	Banán, beleértve a plantain fajtát is, frissen vagy szárítva:
- Frissen:
08030011	- - Plantain
08030019	- - Más
0804	Datolya, füge, ananász, avokádó, guajava, mangó és mangosztán frissen vagy szárítva:
080420	- Füge:
08042010	- - Frissen:
08043000	- Ananász
08045000	- Guajava, mangó és mangosztán
0805	Citrusfélék frissen vagy szárítva:
080510	- Narancs
080520	- Mandarin (ideértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine, wilking és hasonló citrushibridek
080550	- Citrom (Citrus limon, Citrus limonum) és lime (Citrus aurantifolia, Citrus latifolia)
0806	Szőlő frissen vagy szárítva:
080610	- Frissen:
08061010	- - Csemegeszőlő
0807	Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen:
08072000	- Papaya
0808	Alma, körte és birs frissen
0809	Kajszibarack, cseresznye, meggy, őszibarack (beleértve a nektarint is), szilva és kökény frissen:
0810	Más gyümölcs frissen:
081020	- Málna, földi szeder, faeper és kaliforniai málna
081040	- Tőzegáfonya, fekete áfonya és a Vaccinium nemhez tartozó más gyümölcs:
08104030	- - A Vaccinium myrtillus faj gyümölcse
08104050	- - A Vaccinium macrocarpon és a Vaccinium corymbosum faj gyümölcse
08104090	- - Más
08105000	- Kiwi
081090	- Más:
08109030	- - Tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva
08109040	- - Passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs) és pitahaya
- - Fekete, fehér vagy piros ribiszke és egres:
08109050	- - - Fekete ribiszke
08109070	- - - Más
08109095	- - Más
0811	Gyümölcs és diófélék (nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
081110	- Földieper
081120	- Málna, földi szeder, faeper, kaliforniai málna, fekete, fehér vagy piros ribiszke és egres:
- - Más:
08112031	- - - Málna
08112051	- - - Piros ribiszke
08112059	- - - Földi szeder és faeper
08112090	- - - Más
081190	- Más:
- - Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával:
- - - 13 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
08119019	- - - - Más
- - - Más:
08119039	- - - - Más
- - Más:
08119050	- - - A Vaccinium myrtillus faj gyümölcse
08119070	- - - A Vaccinium myrtilloides és a Vaccinium angustifolium faj gyümölcse
- - - Cseresznye és meggy
08119075	- - - - Meggy (Prunus cerasus)
08119080	- - - - Más
08119085	- - - Trópusi gyümölcs és trópusi diófélék
08119095	- - - Más
0812	Gyümölcs és diófélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:
08121000	- Cseresznye és meggy
081290	- Más:
08129020	- - Narancs
08129098	- - Más
0813	Szárított gyümölcs, a 0801-0806 vámtartifaszám alá tartozók kivételével; diófélék vagy az ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke:
08131000	- Kajszibarack
08132000	- Aszalt szilva
08133000	- Alma
081340	- Más gyümölcs
081350	- Diófélék vagy az ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke:
- - Szárított gyümölcsök keveréke, a 0801-0806 vámtartifaszám alá tartozók kivételével:
- - - Aszalt szilvát nem tartalmazó:
08135012	- - - - Papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből,szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből, karambolából (csillaggyümölcs) és pitahayából
08135015	- - - - Más
- Más keverékek:
08135099	- - - Más
0901	Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé:
- Nyers kávé:
09011100	- - Koffeintartalmú
09011200	- - Koffeinmentes
- Pörkölt kávé:
09012100	- - Koffeintartalmú
09012200	- - Koffeinmentes
090190	- Más:
09019090	- - Valódi kávét tartalmazó pótkávé
0904	Bors a Piper; a Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse szárítva vagy zúzva vagy őrölve:
090420	- A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó növények gyümölcse szárítva vagy zúzva vagy őrölve is:
- - Nem zúzott, nem őrölt:
09042030	- - - Más
0909	Ánizsmag, badián-, édeskömény-, koriander-, kömény- vagy rétiköménymag; borókabogyó
0910	Gyömbér, sáfrány, kurkuma, kakukkfű, babérlevél, curry és más fűszer
1102	Gabonaliszt, a búza- vagy a kétszeres liszt kivételével:
11021000	- Rozsliszt
110220	- Kukoricaliszt:
110290	- Más:
11029010	- - Árpaliszt
11029050	- - Rizsliszt
11029090	- - Más
1103	Durva őrlemény, dara és labdacs (pellet) gabonából:
- Durva őrlemény és dara:
110311	- - Búzából
110313	- - Kukoricából
110319	- - Más gabonából:
11031990	- - - - Más
1104	Másképpen megmunkált gabonaféle (pl. hántolt, lapított, pelyhesített, fényezett, szeletelt vagy durván darált), a 1006 vámtartifaszám alá tartozó rizs kivételével; gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve:
- Lapított vagy pelyhesített gabona:
110412	- - Zabból:
11041290	- - - Pelyhesített
110419	- - Más gabonából:
11041910	- - - Búzából
11041950	- - - Kukoricából
- - - Más:
11041999	- - - - Más
- Másképpen megmunkált (pl. hántolt, fényezett, szeletelt vagy durván darált) gabona:
110423	- - Kukoricából:
11042310	- - - Hántolt (héjazott vagy tisztított), szeletelve vagy durván darálva is
11042399	- - - Más
110429	- - Más gabonából:
- - - Más:
11042930	- - - - Fényezett:
ex11042930	- - - - - kivéve búzából vagy rozsból
- - - - Más:
11042989	- - - - - Más
110430	- Gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve:
11043090	- - Más gabonából
1108	Keményítő; inulin
- Keményítő:
11081100	- - Búzakeményítő
11081200	- - Kukoricakeményítő
11081300	- - Burgonyakeményítő
11081400	- - Manióka- (kasszava-) keményítő
110819	- - Más keményítő:
11081990	- - - Más
1202	Földimogyoró, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy törve is:
120210	- Héjastól:
12021090	- - Más
12022000	- Héj nélkül, törve is
1211	Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer vagy rovarírtószer, gombaölőszer vagy hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is:
12112000	- Ginzenggyökér
12113000	- Kokalevél
12114000	- Mákszalma
121190	- Más:
12119085	- - Más:
ex12119085	- - - Édesgyökér
150100	Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír a 0209 és a 1503 vámtarifaszám alá tartozók kivételével:
- Sertészsír (zsiradék is):
15010019	- - Más
1508	Földimogyoró-olaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
150810	- Nyersolaj
15081090	- - Más
150890	- Más:
15089090	- - Más
151000	Kizárólag olívabogyóból nyert más olaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva, beleértve a 1509 vámtartifaszám alá tartozó olajokkal vagy ezek frakcióival készült keverékeket is
152200	Degras; zsíros anyagok vagy állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:
- Zsíros anyagok vagy állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:
- - Olívaolajra jellemző tulajdonságokkal rendelkező olajtartalommal:
15220039	- - - Más
- - Más:
15220091	- - - Az olaj alja és olaj seprő (olajdrass); semlegesítési iszap (soapstock)
15220099	- - - Más
1602	Más elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér:
16021000	- Homogenizált készítmények
- A 0105 vámtartifaszám alá tartozó baromfiból készült termékek:
160231	- - Pulykából:
- - - Legalább 57 tömegszázalék baromfihús- vagy belsőségtartalommal:
16023111	- - - - Kizárólag főzés nélküli pulykahústartalommal
16023119	- - - - Más
16023190	- - - Más
160232	- - Gallus domesticus fajhoz tartozó szárnyasokból:
- - - Legalább 57 tömegszázalék baromfihús- vagy belsőségtartalommal:
16023211	- - - - Főzés nélkül
16023219	- - - - Más
16023290	- - - Más
160239	- - Más:
- - - Legalább 57 tömegszázalék baromfihús- vagy belsőségtartalommal:
16023921	- - - - Főzés nélkül
16023929	- - - - Más
16023980	- - - Más
- Sertésből:
160241	- - Sonka és részei
160242	- - Lapocka és részei
160249	- - Más, beleértve a keverékeket is:
- - - Házi sertésből:
- - - - Legalább 80 tömegszázalék bármely fajtájú hús- vagybelsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is:
16024913	- - - - - Szügy és részei, beleértve a szügy és lapocka keverékeit is
16024919	- - - - - Más
16024990	- - - Más
160250	- Szarvasmarhafélékből:
- - Más:
- - - Légmentes csomagolásban:
16025031	- - - - Főtt, pácolt marhahús (corned beef)
16025039	- - - - Más
16025080	- - - Más
160290	- Más, beleértve az állati vérből készült termékeket is:
- - Más:
16029031	- - - Vadból vagy nyúlból
16029041	- - - Rénszarvasból
- - - Más:
16029051	- - - - Házi sertéshús- vagy belsőségtartalommal
- - - - Más:
- - - - - Szarvasmarhahús- vagy belsőségtartalommal:
16029061	- - - - - - Főzés nélküli; főtt hús vagy belsőség és főzés nélküli hús vagybelsőség keveréke
- - - - - Más:
- - - - - - Birkából vagy kecskéből:
- - - - - - - Főzés nélküli; főtt hús vagy belsőség és főzés nélküli hús vagybelsőségkeveréke
16029072	- - - - - - - - Birkából
16029074	- - - - - - - - Kecskéből
- - - - - - - Más:
16029076	- - - - - - - - Birkából
16029078	- - - - - - - - Kecskéből
1701	Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban:
- Más:
17019100	- - Ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával
170199	- - Más
1702	Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyagok nélkül, műméz, természetes mézzel keverve is, égetett cukor:
- Tejcukor és tejcukorszirup:
17021100	- - Legalább 99 tömegszázalék tejcukortartalommal, vízmentes laktózra vonatkoztatva, szárazanyagra számítva
17021900	- - Más
170220	- Juharcukor és juharcukorszirup:
17022090	- - Más
170290	- Más, beleértve az invertcukrot és más cukor- és cukorszirup-keveréket 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva
17029060	- - Műméz, természetes mézzel keverve is
- - Égetett cukor:
17029071	- - - Legalább 50 tömegszázalék szacharóztartalommal, szárazanyagra számítva
- - - Más:
17029075	- - - - Por alakban, összetömörítve is
17029079	- - - - Más
18010000	Kakaóbab egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve
2002	Paradicsom ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva
2004	Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével:
200410	- Burgonya:
20041010	- - Főzve, máshogy nem elkészítve
- - Más:
20041099	- - - Más
2005	Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével::
200520	- Burgonya:
- - Más:
20052020	- - - Vékony szeletek zsiradékban vagy másképpen sütve, sózva vagy ízesítveis, légmentes csomagolásban, azonnali fogyasztásra alkalmas
20052080	- - - Más
2008	Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
- Diófélék, földimogyoró és más mag, egymással keverve is:
200811	- - Földimogyoró:
- - - Más, kiszerelésének nettó tömege:
- - - - Meghaladja az 1 kg-ot:
20081192	- - - - - Pörkölt
20081194	- - - - - Más
- - - - Legfeljebb 1 kg:
20081196	- - - - - Pörkölt
20081198	- - - - - Más
200819	- - Más, beleértve a keverékeket is:
- - - 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20081911	- - - - Trópusi diófélék; keverék legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle- éstrópusi gyümölcstartalommal
- - - - Más:
20081913	- - - - - Pörkölt mandula és pisztácia
20081919	- - - - - Más
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:
20081991	- - - - Trópusi diófélék; keverék legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle- éstrópusi gyümölcstartalommal
ex20081991	- - - - - Pörkölt trópusi diófélék kivételével
- - - - Más:
- - - - - Pörkölt dióféle:
20081993	- - - - - - Mandula és pisztácia
20081995	- - - - - - Más
20081999	- - - - - Más
200820	- Ananász:
- - Alkohol hozzáadásával:
- - - 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20082019	- - - - Más
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20082051	- - - - 17 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
- - - Cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg-ot nettó tömegű kiszerelésben:
20082071	- - - - 19 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
200830	- Citrusfélék:
- - Alkohol hozzáadásával:
- - - 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
20083011	- - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20083051	- - - - Grépfrutszeletek, beleértve a pomelót
- - - Cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg-ot nettó tömegű kiszerelésben:
20083071	- - - - Grépfrutszeletek, beleértve a pomelót
20083075	- - - - Mandarin (ideértve a tangerine és a satsuma fajtát is); clementine,wilking és hasonló citrusféle hibridek:
20083090	- - - Cukor hozzáadása nélkül
200840	- Körte:
- - Alkohol hozzáadásával:
- - - 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
- - - - 13 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
20084011	- - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
- - - - Más:
20084021	- - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
- - - Legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:
20084031	- - - - 15 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben
20084051	- - - - 13 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
- - - Cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg-ot nettó tömegű kiszerelésben:
20084071	- - - - 15 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal
20084079	- - - - Más
200850	- Kajszibarack:
- - Alkohol hozzáadásával:
- - - 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
- - - - 13 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
20085011	- - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
- - - - Más:
20085031	- - - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
20085039	- - - - - Más
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20085069	- - - - Más
- - - Cukor hozzáadása nélkül, kiszerelésének nettó tömege:
20085094	- - - - Legalább 4,5 kg, de 5 kg-nál kevesebb
20085099	- - - - 4,5 kg-nál kevesebb
200860	- Cseresznye és meggy:
- - Alkohol hozzáadásával:
- - - Más:
20086031	- - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - Cukor hozzáadásával, kiszerelésének nettó tömege:
20086050	- - - - Meghaladja a 1 kg-t
- - - Cukor hozzáadása nélkül, kiszerelésének nettó tömege:
20086070	- - - - Legalább 4,5 kg:
20086090	- - - - 4,5 kg-nál kevesebb
ex20086090	- - - - - Meggy (Prunus cerasus)
200880	- Földieper:
- - Alkohol hozzáadásával:
- - - 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal:
20088011	- - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
20088019	- - - - Más
- - - Más:
20088031	- - - - Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 11,85 tömegszázalék
- - Alkohol hozzáadása nélkül:
20088050	- - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben
- Más, beleértve a keverékeket is, a 200819 alszám alá tartozó keverékek kivételével::
200899	- - Más:
- - - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - - Cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben:
20089945	- - - - - Szilva és szilvafélék
- - - - Cukor hozzáadása nélkül:
- - - - - Szilva és szilvaféle, kiszerelésének nettó tömege
20089972	- - - - - - Legalább 5 kg
20089978	- - - - - - 5 kg-nál kisebb
2009	Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:
- Narancslé:
200911	- - Fagyasztva
200919	- - Más:
- - - Több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel:
20091998	- - - - Más
- Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is):
200969	- - Más:
- - - Több mint 67 Brix-értékkel:
20096911	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 22 €
- - - Több mint 30, de legfeljebb 67 Brix-értékkel:
- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 18 €-t:
20096951	- - - - - Koncentrált
- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 €:
- - - - - 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal:
20096971	- - - - - - Koncentrált
20096979	- - - - - - Más
- Almalé:
200979	- - Más:
- - - Több mint 67 Brix-értékkel:
20097911	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 22 €
- - - Több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel:
- - - - Más:
20097991	- - - - - 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal
20097999	- - - - - Cukor hozzáadása nélkül
200990	- Gyümölcs- vagy zöldséglé keverék:
- - Több mint 67 Brix-értékkel:
- - - Alma- és körteié keveréke:
20099011	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 22 €
20099019	- - - - Más
- - Legfeljebb 67 Brix-értékkel:
- - - Alma- és körteié keveréke:
20099031	- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 € és hozzáadottcukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot
- - - Más:
- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t:
- - - - - Citrusgyümölcslé és ananászlé keveréke:
20099041	- - - - - - Cukor hozzáadásával
- - - - 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €:
- - - - - Citrusgyümölcslé és ananászlé keveréke:
20099079	- - - - - - Cukor hozzáadása nélkül
23050000	Földimogyoró-olaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is
230700	Borseprő; nyers borkő:
230800	Állatok etetésére szolgáló, másutt nem említett növényi anyag és növényi hulladék, növényi maradék és melléktermék, labdacs (pellet) alakban is:
- Szőlőtörköly:
23080011	- - Teljes alkoholtartalma legfeljebb 4,3 térfogatszázalék és szárazanyagtartalma legalább 40 tömegszázalék
23080019	- - Más
23080090	- Más
2309	Állatok etetésére szolgáló készítmény:
230990	- Más:
- - Más, beleértve az előkeveréket is:
- - - A 17023051 - 17023099 a 17024090 a 17029050 és a 21069055 alszámokalá tartozó keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagy maltodextrinszirup-, vagy tejterméktartalommal:
- - - - Keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagymaltodextrinszirup-tartalommal:
- - - - - Keményítőtartalom nélkül vagy legfeljebb 10 tömegszázalékkeményítőtartalommal:
23099035	- - - - - - Legalább 50, de kevesebb mint 75 tömegszázaléktej terméktartalommal
23099039	- - - - - - Legalább 75 tömegszázalék tejterméktartalommal
- - - - - Több mint 10, de legfeljebb 30 tömegszázalék keményítőtartalommal:
23099041	- - - - - - Tejterméktartalom nélkül vagy kevesebb mint 10 tömegszázaléktej terméktartalommal
- - - - - Több mint 30 tömegszázalék keményítőtartalommal:
23099051	- - - - - - Tejterméktartalom nélkül vagy kevesebb mint 10 tömegszázaléktejterméktartalommal
23099053	- - - - - - Legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázaléktejterméktartalommal
23099059	- - - - - - Legalább 50 tömegszázalék tejterméktartalommal
23099070	- - - - Keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagymaltodextrinsziruptartalom nélkül, de tejterméktartalommal
- - - Más:
23099091	- - - - Kilúgozott répaszelet, hozzáadott melasszal
- - - - Más:
23099095	- - - - - Szerves vagy szervetlen bázison legalább 49 tömegszázalék kolinkloridot tartalmazó”

IV. MELLÉKLET

„II. c) MELLÉKLET
ALBÁNIAI VÁMENGEDMÉNYEK A KÖZÖSSÉGBŐL SZÁRMAZÓ ELSŐDLEGES MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEKRE A 27. CIKK (3) BEKEZDÉSÉNEK C) PONTJÁBAN EMLÍTETTEK SZERINT
A megállapodás hatálybalépésének időpontjától a kontingensen belül vámmentesen behozható termékek
KN-kód	Árumegnevezés	Vámkontingens (tonnában)
10019091	Közönséges búza, kétszeres és tönköly, kivéve tönköly vetésre	20000
10019099”

V. MELLÉKLET

„III. MELLÉKLET
AZ ALBÁNIÁBÓL SZÁRMAZÓ HALAKRA ÉS HALÁSZATI TERMÉKEKRE VONATKOZÓ KÖZÖSSÉGI ENGEDMÉNYEK
Az Európai Közösségbe importált következő albániai termékek vonatkozásában az alábbi vámengedmények alkalmazandók:
KN-kód	Árumegnevezés	2007. január 1-jétől kezdődően	2008. január 1-jétőlés az azt követőévektől
03019110 03019190 03021110 03021120030211800303211003032120030321800304191503041917ex03041919ex03041991 0304291503042917ex03042919ex03049921ex03051000ex0305309003054945ex03055980ex03056980	Pisztráng (Salmo trutta, Oncorhynchus mykiss, Oncorhynchus clarki, Oncorhynchus aguabonita, Oncorhynchus gilae, Oncorhynchus apache és Oncorhynchus chrysogaster): élő; frissen vagy hűtve; fagyasztva; szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, füstölve; filé és más halhús; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet)	VK: 50 t 0%-kal VK felett: Az MFN vám 80%-a	VK: 50 t 0%-kal VK felett: Az MFN vám 70%-a
030193000302691103037911ex03041919ex03041991ex03042919ex03049921ex03051000ex03053090ex03054980ex03055980ex03056980	Ponty: élő; frissen vagy hűtve; fagyasztva; szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, füstölve; filé és más halhús; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet)	VK: 20 t 0%-kalVK felett:Az MFN vám 80%-a	VK: 20 t 0%-kalVK felett:Az MFN vám 70%-a
ex030199800302696103037971ex03041939ex03041999ex03042999ex03049999ex03051000ex03053090ex03054980ex03055980ex03056980	Tengeri fogas (Dentex dentex és Pagellus spp.): élő; frissen vagy hűtve; fagyasztva; szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, füstölve; filé vagy más halhús; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet)	VK: 20 t 0%-onVK felett:Az MFN vám 55%-a	VK: 20 t 0%-onVK felett:Az MFN vám 30%-a
ex03019980	Tengeri sügér	VK: 20 t 0%-kal	VK: 20 t 0%-kal
03026994ex03037700ex03041939ex03041999ex03042999ex03049999ex03051000ex03053090ex03054980ex03055980ex03056980	(Dicentrarchus labrax): élő; frissen vagy hűtve; fagyasztva; szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, füstölve; filé vagy más halhús; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet)	VK felett: Az MFN vám 55%-a	VK felett: Az MFN vám 30%-a
KN-kód	Árumegnevezés	Eredeti kontingensmennyiség	Vámtétel
16041311 16041319 ex16042050	Elkészített vagy tartósított szardínia	100 tonna	6%  [LÁBJEGYZET_2]
16041600 16042040	Elkészített vagy tartósított szardella	1000 tonna  [LÁBJEGYZET_3] 	0%  [LÁBJEGYZET_4]
Az elkészített vagy konzervált szardínia és szardella kivételével a 1604 HR-vámtarifaszám alá tartozó minden termék esetében a vámtétel a következők szerint csökken:
Év	2006. december 1.	2007. január 1.	2008. január 1. és azt követő évek
Vám	Az MFN 80%-a	Az MFN 65%-a	Az MFN 50%-a”

VI. MELLÉKLET

„2. JEGYZŐKÖNYVA FELDOLGOZOTT MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEKNEK A KÖZÖSSÉG ÉS ALBÁNIA KÖZÖTTI KERESKEDELMÉRŐL
(STM 2. Jegyzőkönyv)
1. cikk
(1) A Közösség és Albánia az I. és II, IIb., IIc. és IId. mellékletben felsorolt feldolgozott mezőgazdasági termékekre a mellékletekben említett feltételekkel összhangban alkalmazza a vámokat, függetlenül attól, hogy korlátozza-e őket vámkontingens vagy sem.
(2) A stabilizációs és társulási tanács az alábbiakról határoz:
- az e jegyzőkönyv szerinti feldolgozott mezőgazdasági termékek jegyzékének kibővítése,
- az I. és IIb., IIc. és IId. mellékletben említett vámok módosítása,
- a vámkontingensek növelése vagy megszüntetése.
2. cikk
A stabilizációs és társulási tanács határozatával csökkenthetők az 1. cikk alapján alkalmazott vámok:
- amikor a Közösség és Albánia közötti kereskedelemben csökkennek az alaptermékekre alkalmazott vámok, vagy
- a feldolgozott mezőgazdasági termékekre vonatkozó kölcsönös engedményekből származó csökkentésekre adott válaszul.
Az első francia bekezdésben elrendelt csökkentéseket az adott feldolgozott mezőgazdasági termékek gyártásánál ténylegesen használt mezőgazdasági termékeknek megfelelő mezőgazdasági alkotóelemre megadott vámra vonatkoztatva kell kiszámítani, és ezt le kell vonni az ezekre a mezőgazdasági alaptermékekre alkalmazott vámból.
3. cikk
A Közösség és Albánia tájékoztatja egymást a jegyzőkönyv hatálya alá tartozó termékekkel kapcsolatban elfogadott közigazgatási intézkedésekről. Ezen intézkedéseknek egyenlő elbánást kell biztosítaniuk minden érintett fél számára, és a lehető legegyszerűbbnek és legrugalmasabbnak kell lenniük.
I. melléklet
Az Albániából származó feldolgozott mezőgazdasági termékekre a Közösségbe történő’ behozatalkor alkalmazandó vámok
Az Albániából származó, alább felsorolt feldolgozott mezőgazdasági termékeknek a Közösségbe történő behozatalára nulla vámtétel vonatkozik.
KN-kód	Árumegnevezés
0403	Író, aludttej és tejföl joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej és tejföl sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is:
040310	- Joghurt:
- - ízesítés, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadása nélkül:
- - - Por, granulátum vagy más szilárd alakban:
04031051	- - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04031053	- - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04031059	- - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - Más, tej zsírtartalma:
04031091	- - - - Legfeljebb 3 tömegszázalék
04031093	- - - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
04031099	- - - - 6 tömegszázalékot meghaladó
040390	- Más:
- - ízesítés, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadása nélkül:
- - - Por, granulátum vagy más szilárd alakban:
04039071	- - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04039073	- - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04039079	- - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - Más, tej zsírtartalma:
04039091	- - - - Legfeljebb 3 tömegszázalék
04039093	- - - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
04039099	- - - - 6 tömegszázalékot meghaladó
0405	Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tej készítmények (vajkrém):
040520	- Kenhető tej készítmények (vajkrém):
04052010	- - Legalább 39 tömegszázalék, de kevesebb mint 60 tömegszázalék zsírtartalommal
04052030	- - Legalább 60 tömegszázalék, de legfeljebb 75 tömegszázalék zsírtartalommal
05010000	Emberhaj nyersen, mosva vagy zsírtalanítva is; emberhaj hulladék
0502	Sertés- és vaddisznószőr és sörte; borzszőr és kefegyártásra alkalmas más szőr; a sörte vagy a szőr hulladéka
0505	Madárbőr és más madárrész tollal vagy pehellyel, toll és tollrész (nyírt széllel is) és pehely tisztítva, fertőtlenítve vagy tartósításra előkészítve, de tovább nem megmunkálva; tollpor és toll- vagy tollrész hulladéka
0506	Csont és szarvmag, megmunkálatlanul, zsírtalanítva, egyszerűen előkészítve (de nem alakra vágva), savval kezelve vagy enyvtelenítve; ezek pora és hulladéka
0507	Elefántcsont, teknősbékahéj, bálnacsont és bálnacsontszőr, szarv, pata, agancs, köröm, karom és csőr, megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de nem alakra vágva; ezek pora és hulladéka
05080000	Korall és hasonló anyagok megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de tovább nem megmunkálva; puhatestű állat kagylója, rákfélék vagy tüskésbőrű állatok héja és a tintahalcsont megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de nem alakra vágva, ezek pora és hulladéka
05100000	Ámbra, hódzsír, cibet és pézsma; kőrisbogár; epe szárítva is; mirigy és gyógyszerészeti termék készítésére használt más állati szerv frissen, hűtve, fagyasztva vagy más módon ideiglenesen tartósítva
0511	Másutt nem említett állati termék; az 1. vagy a 3. árucsoportba tartozó, emberi fogyasztásra nem alkalmas élettelen állat:
- Más:
051199	- - Más:
- - - Állati eredetű természetes szivacs:
05119931	- - - - Nyers
05119939	- - - - Más
05119985	- - - Más:
ex05119985	- - - - Lószőr és lószőrhulladék, más anyagból való alátéten is, megerősítő anyaggal is
0710	Zöldség (nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva:
07104000	- Csemegekukorica
0711	Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:
071190	- Más zöldség; zöldségkeverék:
- - Zöldségfélék:
07119030	- - - Csemegekukorica
09030000	Matétea
1212	Szentjánoskenyér, tengeri moszat és más alga, cukorrépa és cukornád frissen, hűtve, fagyasztva vagy szárítva, őrölve is; másutt nem említett, elsősorban emberi fogyasztásra szolgáló gyümölcsmag és más növényi termék (beleértve a Cichorium intybus sativum fajta nem pörkölt cikóriagyökereket is):
12122000	- Tengeri moszat és más alga
1302	Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
- Növényi nedv és kivonat:
13021200	- - Édesgyökérből
13021300	- - Komlóból
130219	- - Más:
13021980	- - - Más
130220	- Pektintartalmú anyagok, pektinátok és pektátok
- Növényi anyagokból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
13023100	- - Agar-agar
130232	- - Szentjánoskenyérből, szentjánoskenyérmagból vagy guarmagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is
13023210	- - - Szentjánoskenyérből vagy szentjánoskenyérmagból
1401	Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag (pl. bambusznád, rotangnád, nád, gyékény, kosárfűz, rafia, tisztított, fehérített vagy festett gabonaszalma és hárskéreg)
1404	Másutt nem említett növényi eredetű termék
150500	Gyapjúzsír és ennek zsíros származékai (beleértve a lanolint is)
15060000	Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1515	Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
151590	- Más:
15159011	- - Tungolaj (kínai faolaj); jojobaolaj és oiticicaolaj; mirtuszviasz és japánviasz; és frakcióik:
ex15159011	- - - jojobaolaj és oiticicaolaj; mirtuszviasz és japánviasz; és frakcióik
1516	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően észterezve, újraészterezve vagy elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve:
151620	- Növényi zsír és olaj és ezek frakciói:
15162010	- - Hidrogénezett ricinusolaj, ún. »opálviasz«
1517	Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vámtartifaszám alá tartozó étkezési zsír vagy olaj vagy ezek frakciói kivételével:
151710	- Margarin, a folyékony margarin kivételével:
15171010	- - 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tej zsírtartalommal
151790	- Más:
15179010	- - 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tej zsírtartalommal
- - Más:
15179093	- - - Étkezésre alkalmas keverék vagy készítmény, sütőforma kenésére
151800	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, fújva, hővel polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516 vámtartifaszám alá tartozók kivételével; ebbe az árucsoportba tartozó, másutt nem említett állati vagy növényi zsír vagy olaj vagy különböző zsírok és olajok frakcióinak étkezésre alkalmatlan keveréke vagy készítménye:
15180010	- Linoxin
- Más:
15180091	- - Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, fújva, hővel polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516 vámtartifaszám alá tartozók kivételével
- - Más:
15180095	- - - Étkezésre nem alkalmas keverék vagy készítmény állati és növényi zsírbólés olajból és ezek frakcióiból
15180099	- - - Más
15200000	Nyers glicerin; glicerinvíz és glicerinlúg
1521	Növényi viasz (a trigliceridek kivételével), méhviasz, más rovarviasz és cetvelő finomítva vagy színezve is:
152200	Degras; zsíros anyagok vagy állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:
15220010	- Degras
1704	Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is), kakaótartalom nélkül
1803	Kakaómassza, zsírtalanítva is
18040000	Kakaóvaj, -zsír és -olaj
18050000	Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül
1806	Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény
1901	Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vámtartifaszám alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz
1902	Tészta, főzve vagy töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:
- Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve:
19021100	- - Tojástartalommal
190219	- - Más
190220	- Töltött tészta főzve vagy másképp elkészítve is:
- - Más:
19022091	- - - Főzve
19022099	- - - Más
190230	- Más tészta:
190240	- Kuszkusz (búzadarakása)
19030000	Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy, átszitált vagy hasonló formában
1904	Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában vagy pehely vagy más megmunkált szem formában (a liszt, a dara és a durva őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve
1905	Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék
2001	Zöldség, gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság):
200190	- Más:
20019030	- - Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)
20019040	- - Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal
20019060	- - Pálmafacsúcsrügy
2004	Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével:
200410	- Burgonya:
- - Más
20041091	- - - Liszt, dara vagy pelyhesített formában
200490	- Más zöldség és zöldségkeverék:
20049010	- - Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)
2005	Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével:
200520	- Burgonya:
20052010	- - Liszt, dara vagy pelyhesített formában
20058000	- Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)
2008	Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
- Diófélék, földimogyoró és más mag, egymással keverve is:
200811	- - Földimogyoró:
20081110	- - - Amerikai mogyoróvaj
- Más, beleértve a keverékeket is, a 200819 alszám alá tartozó keverékek kivételével:
20089100	- - Pálmafacsúcsrügy
200899	- - Más:
- - - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - - Cukor hozzáadása nélkül:
20089985	- - - - - Kukorica, a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével
20089991	- - - - - Jamgyökér, édes burgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésrealkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal
2101	Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén, teán vagy matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:
2102	Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű, nem élő mikroorganizmus (a 3002 vámtartifaszám alatti vakcinák kivételével); elkészített sütőpor
2103	Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár
2104	Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény
210500	Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is
2106	Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:
210610	- Fehérjekoncentrátum és texturált fehérje
210690	- Más:
21069020	- - Összetett alkoholos készítmények, az illatanyag-alapúak kivételével, italok előállításához
- - Más:
21069092	- - - Tejzsír-, szacharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalomnélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tej zsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharóz- vagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukorvagy keményítőtartalommal
21069098	- - - Más
2201	Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó
2202	Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével
220300	Malátából készült sör
2205	Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve
2207	Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal
2208	Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital
2402	Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból
2403	Más feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló; »homogenizált vagy »visszanyert« dohány (dohányfólia); dohánykivonat és -eszencia
2905	Aciklikus alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
- Más többértékű alkoholok:
29054300	- - Mannit
290544	- - Szorbit (D-glucit)
29054500	- - Glicerin
3301	Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata:
330190	- Más
3302	Illatanyagkeverékek, valamint az iparban nyersanyagként használt keverékek, amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak (beleértve az alkoholos oldatokat is); más illatanyag-készítmények italgyártáshoz:
330210	- Élelmiszer- vagy italgyártáshoz használt fajták:
- - Az italgyártásban használt fajták:
- - - Egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagot tartalmazó készítmények:
33021010	- - - - 0,5 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal
- - - - Más:
33021021	- - - - - Tejzsír-, szacharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalomnélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tej zsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharóz- vagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukorvagy keményítőtartalommal
33021029	- - - - - Más
3501	Kazein, kazeinátok, más kazeinszármazékok; kazeinenyvek:
350110	- Kazein
350190	- Más:
35019090	- - Más
3505	Dextrinek és más átalakított keményítők (pl.: előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal készített enyvek:
350510	- Dextrinek és más átalakított keményítők:
35051010	- - Dextrinek
- - Más átalakított keményítők:
35051090	- - - Más
350520	- Enyvek
3809	Textil-, papír-, bőr- vagy hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok):
380910	- Keményítőtartalommal:
3823	Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav: ipari zsíralkohol
3824	Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is):
382460	- Szorbit, a 290544 alszám alá tartozó kivételével
IIa. melléklet
A Közösségből származó feldolgozott megzőgazdasági termékekre az Albániába történő behozatalkor alkalmazott vámok
Az alább felsorolt Közösségből származó áruknak Albániába történő behozatalára nulla vámtétel vonatkozik.
KN-kód	Árumegnevezés
05010000	Emberhaj nyersen, mosva vagy zsírtalanítva is; emberhaj hulladék
0502	Sertés- és vaddisznószőr és sörte; borzszőr és kefegyártásra alkalmas más szőr; a sörte vagy a szőr hulladéka
0505	Madárbőr és más madárrész tollal vagy pehellyel, toll és tollrész (nyírt széllel is) és pehely tisztítva, fertőtlenítve vagy tartósításra előkészítve, de tovább nem megmunkálva; tollpor és toll- vagy tollrész hulladéka
0506	Csont és szarvmag, megmunkálatlanul, zsírtalanítva, egyszerűen előkészítve (de nem alakra vágva), savval kezelve vagy enyvtelenítve; ezek pora és hulladéka
0507	Elefántcsont, teknősbékahéj, bálnacsont és bálnacsontszőr, szarv, pata, agancs, köröm, karom és csőr, megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de nem alakra vágva; ezek pora és hulladéka
05080000	Korall és hasonló anyagok megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de tovább nem megmunkálva; puhatestű állat kagylója, rákfélék vagy tüskésbőrű állatok héja és a tintahalcsont megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de nem alakra vágva, ezek pora és hulladéka
05100000	Ámbra, hódzsír, cibet és pézsma; kőrisbogár; epe szárítva is; mirigy és gyógyszerészeti termék készítésére használt más állati szerv frissen, hűtve, fagyasztva vagy más módon ideiglenesen tartósítva
0511	Másutt nem említett állati termék; az 1. vagy a 3. árucsoportba tartozó, emberi fogyasztásra nem alkalmas élettelen állat:
- Más:
051199	- - Más:
- - - Állati eredetű természetes szivacs:
05119931	- - - - Nyers
05119939	- - - - Más
05119985	- - - Más:
ex05119985	- - - - Lószőr és lószőrhulladék, más anyagból való alátéten is, megerősítő anyaggal is
09030000	Matétea
1302	Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
- Növényi nedv és kivonat:
13021200	- - Édesgyökérből
13021300	- - Komlóból
130219	- - Más:
13021980	- - - Más
130220	- Pektintartalmú anyagok, pektinátok és pektátok
- Növényi anyagokból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
13023100	- - Agar-agar
130232	- - Szentjánoskenyérből, szentjánoskenyérmagból vagy guarmagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
13023210	- - - Szentjánoskenyérből vagy szentjánoskenyérmagból
1401	Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag (pl. bambusznád, rotangnád, nád, gyékény, kosárfűz, rafia, tisztított, fehérített vagy festett gabonaszalma és hárskéreg)
1404	Másutt nem említett növényi eredetű termék
150500	Gyapjúzsír és ennek zsíros származékai (beleértve a lanolint is)
15060000	Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1515	Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
151590	- Más:
15159011	- - Tungolaj (kínai faolaj); jojobaolaj és oiticicaolaj; mirtuszviasz és japánviasz; és frakcióik:
exl5159011	- - - jojobaolaj és oiticicaolaj; mirtuszviasz és japánviasz; és frakcióik
1516	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően észterezve, újraészterezve vagy elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve:
151620	- Növényi zsír és olaj és ezek frakciói:
15162010	- - Hidrogénezett ricinusolaj, ún »opálviasz«
1517	Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vámtartifaszám alá tartozó étkezési zsír vagy olaj vagy ezek frakciói kivételével:
151710	- Margarin, a folyékony margarin kivételével:
15171010	- - 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tej zsírtartalommal
151790	- Más:
15179010	- - 10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömegszázalék tej zsírtartalommal
- - Más:
15179093	- - - Étkezésre alkalmas keverék vagy készítmény, sütőforma kenésére
151800	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, fújva, hővel polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516 vámtartifaszám alá tartozók kivételével; ebbe az árucsoportba tartozó, másutt nem említett állati vagy növényi zsír vagy olaj vagy különböző zsírok és olajok frakcióinak étkezésre alkalmatlan keveréke vagy készítménye:
15180010	- Linoxin
- Más:
15180091	- - Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, fújva, hővel polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516 vámtartifaszám alá tartozók kivételével
- - Más:
15180095	- - - Étkezésre nem alkalmas keverék vagy készítmény állati és növényizsírból és olajból és ezek frakcióiból
15180099	- - - Más
15200000	Nyers glicerin; glicerinvíz és glicerinlúg
1521	Növényi viasz (a trigliceridek kivételével), méhviasz, más rovarviasz és cetvelő finomítva vagy színezve is:
152200	Degras; zsíros anyagok vagy állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:
15220010	- Degras
1702	Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyagok nélkül, műméz, természetes mézzel keverve is, égetett cukor:
17025000	- Vegytiszta gyümölcscukor
170290	- Más, beleértve az invertcukrot és más cukor- és cukorszirup-keveréket 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva
17029010	- - Vegytiszta malátacukor
1704	Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is), kakaótartalom nélkül
1803	Kakaómassza, zsírtalanítva is
18040000	Kakaóvaj, -zsír és -olaj
18050000	Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül
19030000	Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy, átszitált vagy hasonló formában
1905	Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék
2101	Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén, teán vagy matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:
210120	- Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy teán vagy matéteán alapuló készítmények:
- - Készítmények:
21012092	- - - Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia vagy -koncentrátum alapú
2103	Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:
210330	- Mustárliszt és -dara, és elkészített mustár:
21033010	- - Mustárliszt és -dara
21033090	- - Elkészített mustár
210390	- Más:
21039010	- - Mangóból készült folyékony, fűszeres ízesítő (chutney)
21039030	- - Keserű aroma 44,2-49,2 térfogatszázalék közötti alkoholtartalommal, 1,5 és 6 tömegszázalék közötti tárnicsgyökér- (gencián), fűszer- és különböző fűszerkeveréktartalommal, és 4 és 10 tömegszázalék közötti cukortartalommal, legfeljebb 0,5 literes tárolóedényben kiszerelve
2104	Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény
2106	Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:
210610	- Fehérjekoncentrátum és texturált fehérje
210690	- Más:
21069020	- - Összetett alkoholos készítmények, az illatanyag-alapúak kivételével, italok előállításához
- - Más:
21069092	- - - Tejzsír-, szacharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalomnélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tejzsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharóz- vagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal:
21069098	- - - Más
220300	Malátából készült sör
2205	Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve
2207	Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal
2208	Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital
2403	Más feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló; »homogenizált« vagy »visszanyert« dohány (dohányfólia); dohánykivonat és -eszencia:
240310	- Fogyasztási dohány (elszívásra), bármilyen mennyiségű dohánypótlótartalommal is:
24031090	- - Más
2905	Aciklikus alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
- Más többértékű alkoholok:
29054300	- - Mannit
290544	- - Szorbit (D-glucit)
29054500	- - Glicerin
3301	Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata:
330190	- Más
3302	Illatanyagkeverékek, valamint az iparban nyersanyagként használt keverékek, amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak (beleértve az alkoholos oldatokat is); más illatanyag-készítmények italgyártáshoz:
330210	- Élelmiszer- vagy italgyártáshoz használt fajták:
- - Az italgyártásban használt fajták:
- - - Egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagot tartalmazó készítmények:
33021010	- - - - 0,5 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal
- - - - Más:
33021021	- - - - - Tejzsír-, szacharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalomnélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tejzsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharóz- vagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal
33021029	- - - - - Más
3501	Kazein, kazeinátok, más kazeinszármazékok; kazeinenyvek:
350110	- Kazein
350190	- Más:
35019090	- - Más
3505	Dextrinek és más átalakított keményítők (pl.: előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal készített enyvek:
350510	- Dextrinek és más átalakított keményítők:
35051010	- - Dextrinek
- - Más átalakított keményítők:
35051090	- - - Más
350520	- Enyvek
3809	Textil-, papír-, bőr- vagy hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok):
380910	- Keményítőtartalommal:
3823	Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav: ipari zsíralkohol
3824	Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is):
382460	- Szorbit, a 290544 alszám alá tartozó kivételével
IIb. melléklet
A Közösségből származó feldolgozottmezőgazdasági termékekre vonatkozó Albániai engedmények
Az e mellékletben felsorolt termékekre alkalmazott vámok a következő ütemezés szerint csökkennek, illetve szűnnek meg:
- 2007. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 80%-ára csökken,
- 2008. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 60%-ára csökken,
- 2009. január 1-jén a behozatali vám az alapvám 40%-ára csökken,
- 2010. január 1-jén megszűnnek a megmaradt behozatali vámok.
KN-kód	Árumegnevezés
0710	Zöldség (nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva:
07104000	- Csemegekukorica
0711	Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:
071190	- Más zöldség; zöldségkeverék:
- - Zöldségfélék:
07119030	- - - Csemegekukorica
1806	Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény
1901	Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401 - 0404 vámtartifaszám alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz
1902	Tészta, főzve vagy töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:
- Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve:
19021100	- - Tojástartalommal
190219	- - Más
190220	- Töltött tészta főzve vagy másképp elkészítve is:
- - Más:
19022091	- - - Főzve
19022099	- - - Más
190230	- Más tészta:
190240	- Kuszkusz (búzadarakása)
1904	Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában vagy pehely vagy más megmunkált szem formában (a liszt, a dara és a durva őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve
2001	Zöldség, gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság):
200190	- Más:
20019030	- - Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)
20019040	- - Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal
20019060	- - Pálmafacsúcsrügy
2004	Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével:
200410	- Burgonya:
- - Más:
20041091	- - - Liszt, dara vagy pelyhesített formában
200490	- Más zöldség és zöldségkeverék:
20049010	- - Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)
2005	Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vámtartifaszám alá tartozó termékek kivételével:
200520	- Burgonya:
20052010	- - Liszt, dara vagy pelyhesített formában
20058000	- Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)
2008	Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
- Diófélék, földimogyoró és más mag, egymással keverve is:
200811	- - Földimogyoró:
20081110	- - - Amerikai mogyoróvaj
- Más, beleértve a keverékeket is, a 200819 alszám alá tartozó keverékek kivételével:
20089100	- - Pálmafacsúcsrügy
200899	- - Más:
- - - Alkohol hozzáadása nélkül:
- - - - Cukor hozzáadása nélkül:
20089985	- - - - - Kukorica, a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével
20089991	- - - - - Jamgyökér, édes burgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésrealkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal
2101	Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén, teán vagy matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:
- Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén alapuló készítmények:
210111	- - Kivonat, eszencia és koncentrátum
210112	- - Ezen kivonatokon, eszenciákon vagy koncentrátumokon vagy kávén alapuló készítmények
210120	- Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és koncentrátum és ezen termékeken, vagy teán vagy matéteán alapuló készítmények:
21012020	- - Kivonat, eszencia és koncentrátum
- - Készítmények:
21012098	- - - Más
210130	- Pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma
2102	Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű, nem élő mikroorganizmus (a 3002vámtartifaszám alatti vakcinák kivételével); elkészített sütőpor
2103	Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:
21031000	- Szójamártás
210390	- Más:
21039090	- - Más
210500	Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is
2201	Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó
2202	Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével
2402	Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból
2403	Más feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló; »homogenizált« vagy »visszanyert« dohány (dohányfólia); dohánykivonat és -eszencia:
240310	- Fogyasztási dohány (elszívásra), bármilyen mennyiségű dohánypótlótartalommal is:
24031010	- - Legfeljebb 500 g nettó tömegű kiszerelésben
- Más:
24039100	- - »homogenizált« vagy »visszanyert« dohány (dohányfólia)
240399	- - Más
IIc. melléklet
Az e mellékletben felsorolt feldolgozott mezőgazdasági termékek esetében a megállapodás hatálybelépésének időpontját követően továbbra is alkalmazni kell az MFN-vámtételeket
KN-kód	Árumegnevezés
0403	Író, aludttej és tejföl joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej és tejföl sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is:
040310	- Joghurt:
- - Ízesítés, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadása nélkül:
- - - Por, granulátum vagy más szilárd alakban:
04031051	- - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04031053	- - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04031059	- - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - Más, tej zsírtartalma:
04031091	- - - - Legfeljebb 3 tömegszázalék
04031093	- - - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
04031099	- - - - 6 tömegszázalékot meghaladó
040390	- Más:
- - Ízesítés, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadása nélkül:
- - - Por, granulátum vagy más szilárd alakban:
04039071	- - - - Legfeljebb 1,5 tömegszázalék
04039073	- - - - 1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömegszázalék
04039079	- - - - 27 tömegszázalékot meghaladó
- - - Más, tej zsírtartalma:
04039091	- - - - Legfeljebb 3 tömegszázalék
04039093	- - - - 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék
04039099	- - - - 6 tömegszázalékot meghaladó
0405	Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tej készítmények (vajkrém):
040520	- Kenhető tej készítmények (vajkrém):
04052010	- - Legalább 39 tömegszázalék, de kevesebb mint 60 tömegszázalék zsírtartalommal
04052030	- - Legalább 60 tömegszázalék, de legfeljebb 75 tömegszázalék zsírtartalommal
2103	Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:
21032000	- Paradicsomketchup és más paradicsommártás
IId. melléklet
A Közösségből származó feldolgozott mezőgazdasági termékek Albániába történő behozatalára alkalmazandó éves vámkontingensek
A Közösségből származó alábbi termékek Albániába történő behozatalára nulltarifás vám alkalmazandó az alábbiakban meghatározott vámkontingenseken belül. E vámkontingenseket meghaladó mennyiségek esetén a IIa, IIb és IIc. mellékletben foglalt feltételek alkalmazandók.
KN-kód	Árumegnevezés	Éves vámmentes kontingens
1806	Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény	150 tonna
1904	Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában vagy pehely vagy más megmunkált szem formában (a liszt, a dara és a durva őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve	100 tonna
2103	Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár	60 tonna
210500	Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is	100 tonna
2201	Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó	3700 hl
2202	Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével”

VII. MELLÉKLET

„4. JEGYZŐKÖNYVA „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRÓL, VALAMINT A KÖZÖSSÉG ÉS ALBÁNIA ÁLTAL KÖTÖTT JELEN MEGÁLLAPODÁS RENDELKEZÉSEINEK ALKALMAZÁSA TERÉN ZAJLÓ KÖZIGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS MÓDSZEREIRŐL
I. CÍM
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. cikk
Fogalommeghatározások
E jegyzőkönyv alkalmazásában:
a) „előállítás”: bármiféle megmunkálás vagy feldolgozás, beleértve az összeszerelést vagy az egyedi műveleteket is;
b) „anyag”: a termék előállítása során felhasznált bármilyen összetevő, nyersanyag, alkatrész vagy rész, stb.;
c) „termék”: az előállított termék, akkor is, ha egy másik előállítási műveletben történő későbbi felhasználásra szánják;
d) „áruk”: az anyagok és a termékek egyaránt;
e) „vámérték”: az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (WTO egyezmény a vámérték megállapításáról) VII. cikkének végrehajtásáról szóló 1994. évi megállapodás szerint megállapított érték;
f) „gyártelepi ár”: a termékért a Közösségben vagy Albániában annak a gyártónak a gyártelepen fizetett ár, akinek a vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve hogy az ár magában foglalja az összes felhasznált anyag értékét, levonva abból az előállított termék kivitelekor visszatérítendő vagy visszatéríthető belső adókat;
g) „anyagok értéke”: a felhasznált nem származó anyagok behozatalkori vámértéke, illetve ha ez nem ismert, és nem határozható meg, az anyagokért a Közösségben vagy Albániában fizetett első megállapítható ár;
h) „a származó anyagok értéke”: az ilyen anyagok értéke, a g) pont meghatározásának értelemszerű alkalmazásával;
i) „hozzáadott érték”: a gyártelepi ár, melyből levonásra kerül minden egyes beépített anyag vámértéke, amelyek a 3. és 4. cikkben említett egyéb országokból származnak, illetve amennyiben a vámérték nem ismert vagy nem állapítható meg, az anyagokért a Közösségben vagy Albániában fizetett első megállapítható ár;
j) „árucsoport” és „vámtarifaszám”: a Harmonizált Áruleíró és Kódrendszert - e jegyzőkönyvben „Harmonizált Rendszer” vagy „HR” - alkotó nómenklatúrában használt árucsoportok és vámtarifaszámok (négy számjegyű kód);
k) „besorolt”: valamely termék vagy anyag adott vámtarifaszám alá történő besorolására vonatkozik;
l) „szállítmány”: olyan termékek, amelyeket egyidejűleg szállítanak egy exportőrtől egy címzett részére, vagy amelynek az exportőrtől a címzetthez történő szállítása egyetlen fuvarokmánnyal, illetve ilyen okmány hiányában egyetlen számlával történik;
m) „területek”: a felségvizeket is magukban foglalják.
II. CÍM
A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA
2. cikk
Általános követelmények
(1) A megállapodás alkalmazása során a következő termékeket kell a Közösségből származó termékeknek tekinteni:
a) teljes egészében a Közösségben létrejött vagy előállított termékek az 5. cikk értelmében;
b) olyan termékek, amelyek előállítására a Közösség területén, de nem teljes egészében ott előállított anyagok felhasználásával került sor, feltéve hogy ezek az anyagok a 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül a Közösség területén.
(2) A megállapodás alkalmazása során a következő termékeket kell Albániából származó termékeknek tekinteni:
a) teljes egészében Albániában létrejött vagy előállított termékek az 5. cikk értelmében;
b) olyan termékek, amelyek előállítására Albánia területén, de nem teljes egészében ott előállított anyagok felhasználásával került sor, feltéve hogy ezek az anyagok a 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Albánia területén.
3. cikk
Kumuláció a Közösségben
(1) A 2. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelme nélkül a termékek a Közösségből származó termékeknek minősülnek, ha azokat a Közösségben állítják elő olyan anyagokból, amelyek Albániából, a Közösségből vagy az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában  [LÁBJEGYZET_5]  részt vevő bármely országból vagy területről származnak, illetve olyan anyagokból, amelyek Törökországból származnak és amelyekre az EK-Törökország Társulási Tanács 1995. december 22-i 1/95 határozata  [LÁBJEGYZET_6]  alkalmazandó, feltéve hogy az Albániában végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket. Nem szükséges, hogy a fenti anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.
(2) Amennyiben a Közösségben végzett megmunkálás vagy feldolgozás nem haladja meg a 7. cikkben említett műveleteket, az előállított termék kizárólag akkor minősül a Közösségből származónak, amennyiben az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az (1) bekezdésben említett bármely egyéb országból származó anyagok értéke. Amennyiben ez nem így van, az előállított termék abból az országból származónak tekintendő, amely esetében a legmagasabb a Közösségben történő előállításhoz felhasznált származó anyagok értéke.
(3) Az (1) bekezdésben említett országok vagy területek valamelyikéből származó olyan termékek, amelyek nem mennek keresztül semmilyen megmunkáláson vagy feldolgozáson a Közösség területén, megtartják származásukat, amennyiben ezeknek az országoknak vagy területeknek valamelyikébe exportálják azokat.
(4) Az e cikkben foglalt kumuláció kizárólag akkor alkalmazható, amennyiben:
a) az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikke szerinti kedvezményes kereskedelmi megállapodás alkalmazandó a származó helyzet megszerzésében érintett országok és területek, valamint a rendeltetési ország között;
b) az anyagok és a termékek az ebben a jegyzőkönyvben meghatározott származási szabályokkal azonos szabályok alkalmazásával szerezték meg a származó helyzetet;
valamint
c) a kumuláció alkalmazásához szükséges követelmények teljesítéséről szóló értesítéseket az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat), illetve Albániában az ország saját eljárásai szerint közzétették.
Az e cikkben foglalt kumulációt az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat) közzétett értesítésben megadott naptól kell alkalmazni.
A Közösség az Európai Közösségek Bizottságán keresztül tájékoztatja Albániát a megállapodások részleteiről, valamint a vonatkozó származási szabályaikról, amelyeket az (1) bekezdésben hivatkozott egyéb országokkal vagy területekkel kapcsolatosan alkalmaznak.
Az V. mellékletben szereplő termékek nem tartoznak az e cikkben foglalt kumulációba.
4. cikk
Kumuláció Albániában
(1) A 2. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelme nélkül a termékek Albániából származó termékeknek minősülnek, ha azokat Albániában állítják elő olyan anyagokból, amelyek a Közösségből, Albániából vagy az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában  [LÁBJEGYZET_7]  részt vevő bármely országból vagy területről származnak, illetve olyan anyagokból, amelyek Törökországból származnak és amelyekre az EK-Törökország Társulási Tanács 1995. december 22-i 1/95 határozata  [LÁBJEGYZET_8]  alkalmazandó, feltéve hogy az Albániában végzett megmunkálás vagy feldolgozás meghaladja a 7. cikkben említett műveleteket. Nem szükséges, hogy a fenti anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.
(2) Amennyiben az Albániában végzett megmunkálás vagy feldolgozás nem haladja meg a 7. cikkben említett műveleteket, az előállított termék kizárólag akkor minősül Albániából származónak, amennyiben az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az (1) bekezdésben említett bármely egyéb országból származó anyagok értéke. Amennyiben ez nem így van, az előállított termék abból az országból származónak tekintendő, amely esetében a legmagasabb az Albániában történő előállításhoz felhasznált származó anyagok értéke.
(3) Az (1) bekezdésben említett országok vagy területek valamelyikéből származó olyan termékek, amelyek nem mennek keresztül semmilyen megmunkáláson vagy feldolgozáson Albánia területén, megtartják származásukat, amennyiben ezeknek az országoknak vagy területeknek valamelyikébe exportálják azokat.
(4) Az e cikkben foglalt kumuláció kizárólag akkor alkalmazható, amennyiben:
a) az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikke szerinti kedvezményes kereskedelmi megállapodás alkalmazandó a származó helyzet megszerzésében érintett országok és területek, valamint a rendeltetési ország között;
b) az anyagok és a termékek az ebben a jegyzőkönyvben meghatározott származási szabályokkal azonos szabályok alkalmazásával szerezték meg a származó helyzetet;
valamint
c) a kumuláció alkalmazásához szükséges követelmények teljesítéséről szóló értesítéseket az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat), illetve Albániában az ország saját eljárásai szerint közzétették.
Az e cikkben foglalt kumulációt az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat) közzétett értesítésben megadott naptól kell alkalmazni.
Albánia az Európai Közösségek Bizottságán keresztül tájékoztatja a Közösséget a megállapodások részleteiről, ideértve azok hatálybalépésének idejét és a vonatkozó származási szabályokat is, amelyeket az (1) bekezdésben említett egyéb országokkal vagy területekkel kapcsolatosan alkalmaznak.
Az V. mellékletben szereplő termékek nem tartoznak az e cikkben foglalt kumulációba.
5. cikk
Teljes egészében előállított termékek
(1) Az alábbiak minősülnek teljes egészében a Közösségben vagy Albániában létrejött vagy előállított termékeknek:
a) az érintett országok földjéből vagy a hozzájuk tartozó tengerfenékről kinyert ásványi termékek;
b) az ott betakarított növényi termények;
c) az ott született és felnevelt élő állatok;
d) az ott nevelt élő állatokból származó termékek;
e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;
f) a tengeri halászat termékei és a Közösség vagy Albánia vízi járműi által a felségvizeik határain kívül a tengerből kinyert egyéb termékek;
g) feldolgozó hajóikon a kizárólag az f) pontban említett termékekből előállított termékek;
h) kizárólag nyersanyagok visszanyerésére hasznosítható, ott összegyűjtött használt cikkek, beleértve a használt gumiabroncsokat újrafutózásra vagy hulladékként való hasznosításra;
i) az ott végzett feldolgozási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;
j) a felségvizeiken kívüli tengerfenék talajából vagy altalajából kinyert termékek, feltéve hogy kizárólagos joggal bírnak az abból a talajból vagy altalajból történő kitermelésre;
k) a kizárólag az a)-j) pontban meghatározott termékekből ott előállított áruk.
(2) Az (1) bekezdés f) és g) pontjában használt „hajóik” és „feldolgozó hajóik” kifejezést csak olyan hajókra és feldolgozó hajókra kell alkalmazni, amelyek:
a) a Közösség valamely tagállamában vagy Albániában vannak bejegyezve és nyilvántartva;
b) a Közösség valamely tagállama vagy Albánia zászlaja alatt hajóznak;
c) legalább 50 százalékban a Közösség valamely tagállama vagy Albánia állampolgárainak, vagy egy olyan vállalkozásnak a tulajdonában állnak, amelynek a székhelye ezen országok valamelyikében van; amelynek az igazgatója vagy igazgatói, az igazgatótanácsi vagy felügyelő-bizottsági elnöke, valamint e bizottságok tagságának a többsége a Közösség valamely tagállamának vagy Albániának az állampolgára; továbbá, ahol - társulások vagy korlátolt felelősségű társaságok esetében - a tőke legalább felerészben ezen államok, köztestületek vagy az említett államok állampolgárainak a tulajdonát képezi;
d) amelyeknek a parancsnoka és tisztjei a Közösség valamely tagállamának vagy Albániának állampolgárai;
valamint
e) amelyeknek az esetében a legénység legalább 75%-a a Közösség valamely tagállamának vagy Albániának az állampolgára.
6. cikk
Kielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek
(1) A 2. cikk alkalmazásában a nem teljes egészében létrejött vagy előállított termékeket akkor kell kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinteni, ha a II. melléklet jegyzékében meghatározott feltételek teljesülnek.
A fent említett feltételek az e megállapodás hatálya alá tartozó valamennyi termék tekintetében feltüntetik a nem származó anyagokon az előállítás során kötelezően végrehajtandó megmunkálást vagy feldolgozást, amely csak az ilyen anyagokra vonatkozik. Ebből következik, hogy ha egy termék előállítása során olyan terméket használnak fel, amely a jegyzékben szereplő feltételek teljesítése révén megszerezte a származó minősítést, az ezt felhasználó termékre vonatkozó feltételek rá nézve nem alkalmazhatók, és figyelmen kívül kell hagyni azokat a nem származó anyagokat, amelyek felhasználására a termék előállítása folyamán esetleg sor került.
(2) Az (1) bekezdéstől függetlenül azok a nem származó anyagok, amelyeket a jegyzékben meghatározott feltételeknek megfelelően egy adott termék gyártásában nem szabad felhasználni, ennek ellenére felhasználhatók, feltéve hogy:
a) összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10 százalékát;
b) e bekezdés alkalmazásával a nem származó anyagok legnagyobb értékére a jegyzékben megadott százalékértékeket nem haladják meg.
Ez a bekezdés a Harmonizált Rendszer 50-63. árucsoportja alá tartozó termékek esetében nem alkalmazható.
(3) Az (1) és a (2) bekezdést a 7. cikk rendelkezéseire figyelemmel kell alkalmazni.
7. cikk
Nem kielégítő megmunkálás vagy feldolgozás
(1) A (2) bekezdés sérelme nélkül a származó termék minősítés megszerzéséhez nem kielégítő megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni a következőket, függetlenül attól, hogy a 6. cikk követelményei teljesülnek-e:
a) a szállítás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek;
b) csomagok szétbontása és összeállítása;
c) mosás, tisztítás; por, oxidáció, olaj, festék vagy más külső réteg eltávolítása;
d) textíliák vasalása vagy gyűrtelenítése;
e) egyszerű festési és fényezési műveletek;
f) gabonafélék és rizs hántolása, részleges vagy teljes fehérítése, fényezése és glazúrozása;
g) cukor színezését vagy formázását szolgáló műveletek;
h) gyümölcs-, dió- és zöldségfélék hámozása, kimagozása, feltörése és kifejtése;
i) élezés, egyszerű köszörülés vagy egyszerű vágás;
j) szitálás, rostálás, válogatás, osztályozás, méret szerinti osztályozás, összepárosítás; (ideértve a készletek összeállítását is);
k) egyszerű palackozás, üvegekbe, zsákokba, ládákba, dobozokba helyezés, lapokon vagy táblákon való rögzítés stb., és minden más egyszerű csomagolási művelet;
l) jelölések, címkék, logók és más hasonló megkülönböztető jelzések elhelyezése a termékeken vagy csomagolásukon;
m) termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül; cukor vegyítése bármely más anyaggal;
n) árucikkek alkatrészeinek egyszerű összeszerelése teljes kész termékké, vagy termékek szétválasztása részekre;
o) az a)-n) pontokban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;
p) állatok levágása.
(2) Annak megállapítása során, hogy a terméken végzett megmunkálást vagy feldolgozást az (1) bekezdés értelmében nem kielégítőnek kell-e tekinteni, az adott terméken akár a Közösség területén, akár Albániában végrehajtott összes műveletet együttesen kell vizsgálni.
8. cikk
Minősítési egység
(1) E jegyzőkönyv rendelkezései alkalmazásának szempontjából a minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája segítségével történő besorolás meghatározásakor alapegységnek kell tekinteni.
Ebből következik, hogy:
a) ha egy cikkek csoportjából vagy összeállításából álló terméket a Harmonizált Rendszer feltételei szerint egyetlen vámtarifaszám alá sorolnak be, a termék egésze alkotja a minősítési egységet;
b) ha egy szállítmány számos azonos, a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá besorolt termékből áll, minden egyes terméket külön kell figyelembe venni e jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor.
(2) Amennyiben a harmonizált rendszer 5. általános szabálya szerint a csomagolást a besorolás szempontjából a termék részének kell tekinteni, azt a származás meghatározásakor is figyelembe kell venni.
9. cikk
Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok
A berendezéssel, géppel, készülékkel vagy járművel együtt szállított olyan tartozékok, amelyek a szokásos berendezés részét képezik és belefoglaltatnak a berendezés, gép, készülék vagy jármű árába, vagy amelyeket nem számláznak le külön, a kérdéses berendezéssel, géppel, készülékkel vagy járművel egynek kell tekinteni.
10. cikk
Készletek
A Harmonizált Rendszer 3. általános szabálya szerint a készleteket akkor kell származónak tekinteni, ha a készletet alkotó összes termék is származó. Mindazonáltal, olyan esetekben, amikor valamely készlet származó és nem származó termékeket egyaránt tartalmaz, a készletet a maga egészében származónak kell tekinteni, ha a nem származó termékek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának a 15 százalékát.
11. cikk
Semleges elemek
Annak eldöntéséhez, hogy valamely termék származó-e, az előállítása során felhasznált alábbi tételek származási helyét nem szükséges vizsgálni:
a) energia és tüzelőanyag;
b) üzem és berendezése;
c) gépek és szerszámok;
d) olyan áruk, amelyek a termék végső összetételébe nem épülnek be, és azokat nem is arra szánták.
III. CÍM
TERÜLETI KÖVETELMÉNYEK
12. cikk
A területiség elve
(1) A 3. és 4. cikkben, valamint e cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezések kivételével a II. címben meghatározott, a származó helyzet megszerzésére vonatkozó feltételeknek megszakítás nélkül teljesülniük kell a Közösségben, valamint Albániában.
(2) A 3. és 4. cikkben foglaltak kivételével, amennyiben a Közösségből vagy Albániából más országba exportált származó árukat visszaszállítják, azokat nem származónak kell tekinteni, kivéve ha a vámhatóságok számára hitelt érdemlően bizonyítható, hogy:
a) a visszaszállított áruk megegyeznek a kivitt árukkal; valamint
b) nem mentek keresztül az adott országban vagy kivitelük során a jó állapotban való megőrzéshez szükségest meghaladó műveleteken.
(3) A származó minősítésnek a II. cím alatt felsorolt feltételekkel összhangban történő megszerzését nem befolyásolja az a megmunkálás vagy feldolgozás, amelyet a Közösségen vagy Albánián kívül a
Közösségből vagy Albániából exportált anyagokkal végeztek, majd oda ismételten behozták, feltéve hogy:
a) az említett anyagokat teljes egészében a Közösségben vagy Albániában állították elő, vagy a kivitel előtt olyan megmunkálást vagy feldolgozást végeztek rajtuk, amely túlmegy a 7. cikkben említett műveleteken; valamint
b) a vámhatóságok számára hitelt érdemlően igazolják, hogy
i. az újból behozott árukat az exportált anyagok megmunkálásával vagy feldolgozásával állították elő; valamint
ii. a Közösségen vagy Albánián kívül az e cikk előírásainak betartása mellett a teljes hozzáadott érték nem haladja meg a származó minősítésre pályázó végtermék gyártelepi árának a 10 százalékát.
(4) A (3) bekezdés alkalmazásában a származó minősítés megszerzéséhez a II. cím alatt felsorolt feltételek nem alkalmazhatók a Közösségen vagy Albánián kívül végzett megmunkálásra vagy feldolgozásra. Olyan esetekben azonban, amikor a végtermék származó helyzetének a meghatározásához a II. mellékletben szereplő jegyzék szabályai közül olyannak az alkalmazására kerül sor, amely a beépített összes nem származó anyag maximális értékét határozza meg, az érintett fél területén beépített nem származó anyagok teljes értéke a Közösségen vagy Albánián kívül az e cikk rendelkezéseinek alkalmazása mellett megszerzett teljes hozzáadott értékkel együtt nem haladhatja meg a megállapított százalékos értéket.
(5) A (3) és (4) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazásában a „teljes hozzáadott érték” fogalmát úgy kell érteni, hogy az a Közösségen vagy Albánián kívül felmerülő összes költséget felöleli, ideértve az ott beépített anyagok értékét is.
(6) A (3) és (4) bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak az olyan termékekre, amelyek nem tesznek eleget a II. mellékletben szereplő listában felsorolt feltételeknek, vagy amelyeket a 6. cikk (2) bekezdésében rögzített általános tolerancia alkalmazása mellett lehet csak kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinteni.
(7) A (3) és (4) bekezdés rendelkezései a Harmonizált Rendszer 50-63. árucsoportjaiban szereplő termékekre nem vonatkoznak.
(8) Minden olyan megmunkálást vagy feldolgozást, amelyre ennek a cikknek a rendelkezései vonatkoznak, és amelyre a Közösségen vagy Albánián kívül kerül sor, a passzív feldolgozásra vonatkozó intézkedések vagy más hasonló intézkedések alapján kell elvégezni.
13. cikk
Közvetlen szállítás
(1) A megállapodásban előírt kedvezményes elbánás kizárólag olyan termékekre vonatkozik, amelyek megfelelnek e jegyzőkönyv követelményeinek, és amelyeket közvetlenül a Közösség, valamint Albánia között vagy a 3. és 4. cikkben említett egyéb országokon vagy területeken keresztül szállítanak. Ugyanakkor az egyetlen szállítmányt alkotó termékek átszállíthatók más területeken keresztül is - adott esetben átrakodással vagy ideiglenes raktározással az adott területeken -, feltéve hogy a tranzitország vagy raktározás szerinti ország vámhatóságának felügyelete alatt maradnak, és a kirakodáson, újbóli berakodáson és a jó állapotuk megőrzésére irányuló bármilyen műveleten kívül semmilyen más műveleten nem esnek át.
Csővezetéken lehet származó termékeket a Közösség vagy Albánia területén kívül eső területeken keresztül szállítani.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítését az importáló ország vámhatóságaihoz benyújtott következő okmányokkal kell bizonyítani:
a) egységes fuvarokmány, amely kiterjed a exportáló országból a tranzitországon keresztül történő áthaladásra; vagy
b) a tranzitország vámhatóságai által kiállított igazolás, amely:
i. pontos leírást ad a termékekről;
ii. tartalmazza a termékek lerakásának és újbóli felrakásának az időpontját, és, ahol az alkalmazható, az igénybe vett hajók vagy egyéb szállítóeszközök nevét; valamint
iii. tanúsítja a termékek tranzitországban való tartózkodásának feltételeit; vagy
c) a fentiek hiányában bármilyen bizonyító erejű okmány.
14. cikk
Kiállítások
(1) Azok a származó termékek, amelyeket kiállítás céljából a 3. és 4. cikkben említett országoktól vagy területektől eltérő országba küldtek, majd a kiállítást követően a Közösségbe vagy Albániába irányuló behozatal céljából értékesítettek, behozataluk alkalmával jogosultak e megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményekre, amennyiben a vámhatóságok számára hitelt érdemlően igazolják, hogy:
a) ezeket a termékeket egy exportőr a Közösségből vagy Albániából küldte a kiállítást rendező országba és ott kiállította azokat;
b) a termékeket ez az exportőr Albánia területén levő személy részére értékesítette vagy más módon adta tovább;
c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlenül utána elszállították, ugyanabban az állapotban, ahogy azokat a kiállításra küldték; valamint
d) a termékeket a kiállításra történő kiszállításuk után nem használták semmilyen más célra, mint a kiállításon történő bemutatásra.
(2) A származási igazolást a V. cím rendelkezéseinek megfelelően kell kiállítani vagy kiadni, és azt a szokásos módon kell benyújtani a behozatali ország vámhatóságainak. Ezen fel kell tüntetni a kiállítás nevét és címét. Ahol szükséges, külön írásos bizonyíték benyújtása követelhető meg azokról a feltételekről, amelyek alapján a termékeket kiállították.
(3) Az (1) bekezdést kell alkalmazni minden olyan kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműves kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem magáncélra, külföldi termékek boltokban vagy üzlethelyiségekben való értékesítése céljából szerveznek, és amelynek során a termékek vámfelügyelet alatt maradnak.
IV. CÍM
VISSZATÉRÍTÉS VAGY MENTESSÉG
15. cikk
A vámvisszatérítés vagy vámmentesség tilalma
(1) A Közösségből, Albániából, illetve a 3. és 4. cikkben említett országok vagy területek valamelyikéből származó termékek előállítása során felhasznált olyan nem származó anyagokra, amelyekre az V. címben foglalt rendelkezéseknek megfelelően származási igazolást állítanak vagy adnak ki, semmiféle vámvisszatérítés vagy vámmentesség nem alkalmazható a Közösségben vagy Albániában.
(2) Az (1) bekezdésben szereplő tilalom a Közösség területén vagy Albániában folyó gyártás során felhasznált anyagokra, valamint az alkalmazott vámilletékek vagy az azonos hatású díjak részleges vagy teljes visszatérítésével, elengedésével vagy meg nem fizetésével kapcsolatos minden intézkedésre vonatkozik, amennyiben a szóban forgó visszatérítés, vámelengedés vagy a vámilleték meg nem fizetése, kifejezetten vagy gyakorlatilag, az ilyen anyagokból előállított termékek exportja, nem pedig azok hazai használatra történő visszatartása során érvényesül.
(3) A származási igazolás hatálya alá tartozó termékek exportőre a vámhatóságok kérésére bármikor köteles benyújtani minden szükséges okmányt annak bizonyítására, hogy az érintett termékek előállításában felhasznált nem származó anyagok tekintetében visszatérítésre nem került sor, valamint hogy az ilyen anyagokra vonatkozó valamennyi vámot és azonos hatású díjat megfizették.
(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit a 8. cikk (2) bekezdése szerinti csomagolás, a 9. cikk szerinti tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok, és a 10. cikk szerinti, készletet alkotó termékek tekintetében alkalmazni kell, amennyiben e tételek nem származók.
(5) Az (1)-(4) bekezdés rendelkezései kizárólag olyan anyagok tekintetében alkalmazandók, amelyekre a megállapodás vonatkozik. Továbbá nem zárják ki a mezőgazdasági termékekre vonatkozó export-visszatérítési rendszer alkalmazását, amely az e megállapodás rendelkezéseivel összhangban történő kivitel esetében alkalmazandó.
V. CÍM
SZÁRMAZÁSI IGAZOLÁS
16. cikk
Általános követelmények
(1) Közösségből származó termékek Albániába történő behozatalkor, és az Albániából származó termékek a Közösségbe történő behozatalkor részesülnek a megállapodás által biztosított előnyökből, amennyiben azokhoz bemutatják:
a) az EUR. 1 szállítási bizonyítványt, amelynek mintáját a III. melléklet tartalmazza; vagy
b) a 22. cikk (1) bekezdésében meghatározott esetekben az exportőr által a számlán, szállítólevélen vagy más, az érintett termék azonosítására alkalmas, kellően részletezett
leírást tartalmazó kereskedelmi okmányon kiadott nyilatkozatot (a továbbiakban: számlanyilatkozat); a számlanyilatkozat szövegét a IV. melléklet tartalmazza.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérve a 27. cikkben meghatározott esetekben a jegyzőkönyv szerinti származó termékek anélkül részesülnek a megállapodás szerinti kedvezményekben, hogy az abban a bekezdésben említett okmányok benyújtására szükség lenne.
17. cikk
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítására vonatkozó eljárás
(1) Az EUR. 1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatósága bocsátja ki az exportőr vagy - az exportőr felelősségére - meghatalmazott képviselője által írásban benyújtott kérelemre.
(2) E célból az exportőr vagy meghatalmazott képviselője kitölti mind az EUR.l szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, amelyek mintáit a III. melléklet tartalmazza. Ezeket a formanyomtatványokat e megállapodás nyelveinek egyikén kell kitölteni, az exportáló ország hazai joga rendelkezéseinek megfelelően. Kézírással történő kitöltés esetén a formanyomtatványokat tintával és nyomtatott betűvel kell kitölteni. Az árumegnevezést az e célra szolgáló rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Ha a rovat nincs teljesen kitöltve, egy vízszintes vonalat kell húzni a megnevezés utolsó sora alatt, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.
(3) Az EUR.l szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőrnek az EUR.l szállítási bizonyítványt kiállító exportáló ország vámhatóságainak kérésére bármikor be kell nyújtania minden olyan megfelelő okmányt, amely igazolja az érintett termékek származó helyzetét, valamint az e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesülését.
(4) Az EUR.l szállítási bizonyítványt a Közösség egy tagállamának vagy Albániának a vámhatósága adja ki, amennyiben az adott termékek a Közösségből vagy Albániából, illetve a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok vagy területek valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik a jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
(5) Az EUR. 1 szállítási bizonyítványt kiadó vámhatóság megtesz minden szükséges intézkedést a termékek származó minősítésének és e jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének ellenőrzésére. E célból jogukban áll bármely bizonyítékot bekérni, az exportőr könyvelését ellenőrizni vagy bármilyen egyéb, megfelelőnek tartott ellenőrzést elvégezni. Továbbá biztosítják, hogy a (2) bekezdésben említett formanyomtatványok megfelelően legyenek kitöltve. Különösen ellenőrzik, hogy az árumegnevezésre fenntartott helyet mindenfajta hamis kiegészítés lehetőségét kizárva töltötték-e ki.
(6) Az EUR.l szállítási bizonyítvány kiállításának dátumát a bizonyítvány 11. rovatában kell feltüntetni.
(7) Az EUR.l szállítási bizonyítványt a vámhatóság kiállítja és az exportőr rendelkezésére bocsátja, amint a tényleges kivitel megtörténik vagy az biztosított.
18. cikk
Utólag kiállított EUR.1 szállítási bizonyítvány
(1) A 17. cikk (7) bekezdésétől függetlenül az EUR.l szállítási bizonyítvány kivételesen az adott termékek kivitele után is kibocsátható, ha:
a) a kivitelkor tévedés, nem szándékos mulasztás vagy különleges körülmények miatt nem állították ki; vagy
b) a vámhatóságok számára kielégítően bizonyítják, hogy az EUR.l szállítási bizonyítványt kiállították, de technikai okokból a behozatalkor nem fogadták el.
(2) Az (1) bekezdés végrehajtásához az exportőrnek jeleznie kell kérelmében azon termékek kivitelének helyét és időpontját, amelyekre az EUR.l szállítási bizonyítvány vonatkozik, és meg kell jelölnie kérelmének okait.
(3) A vámhatóságok csak akkor állíthatják ki utólag az EUR.l szállítási bizonyítványt, ha ellenőrizték, hogy az exportőr kérelmében foglalt adatok megegyeznek a megfelelő okmányokban foglaltakkal.
(4) Az utólagosan kibocsátott EUR. 1 szállítási bizonyítványt az alábbi angol nyelvű szöveggel kell érvényesíteni: „ISSUED RETROSPECTTVELY”
(5) A (4) bekezdésben említett megjegyzést az EUR.l szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.
19. cikk
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának kiállítása
(1) Az EUR.l szállítási bizonyítvány eltulajdonítása, elveszítése vagy megsemmisülése esetén az exportőr az azt kiállító vámhatóságtól kérelmezheti, hogy a hatóság birtokában lévő kiviteli okmányok alapján másodlatot állítson ki.
(2) Az ily módon kibocsátott másolatot az alábbi angol szóval kell érvényesíteni: „DUPLICATE”
(3) A (2) bekezdésben említett megjegyzést az EUR.l szállítási bizonyítvány másodlatának „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.
(4) A másodlaton fel kell tüntetni az eredeti EUR. 1 szállítási bizonyítvány kibocsátásának dátumát, és a másodlat ettől a naptól érvényes.
20. cikk
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása korábban kibocsátott vagy kiállított származási igazolás alapján
Amikor a származó termékeket a Közösség területén vagy Albániában vámhivatal ellenőrzése alá helyezik, az eredeti származási igazolást egy vagy több EUR.l szállítási igazolással lehet helyettesíteni, hogy az adott termékek egészét vagy azoknak csupán egy részét a Közösség vagy Albánia területén belül más helyre lehessen szállítani. A helyettesítő EUR.l szállítási bizonyítvány(oka)t az a vámhivatal állítja ki, amelynek ellenőrzése alá helyezték a termékeket.
21. cikk
Könyvelés szerinti elkülönítés
(1) Amennyiben az azonos és felcserélhető származó és nem származó anyagok elkülönített raktározása jelentős költséggel vagy nehézséggel járna, a vámhatóságok az érintettek írásos kérelmére engedélyezhetik az úgynevezett „könyvelés szerinti elkülönítés” módszerének alkalmazását az ilyen raktározás alkalmazása során.
(2) E módszernek biztosítania kell egy bizonyos referencia-időszakon keresztül, hogy a „származónak” tekinthető termékek száma megegyezzen azzal a számmal, amelyet a raktározás fizikai elválasztásával nyertek volna.
(3) A vámhatóságok adhatnak ilyen engedélyt a szükségesnek ítélt feltételek betartása mellett.
(4) E módszer nyilvántartására és alkalmazására a termék előállításának helye szerinti országban alkalmazandó általános számviteli alapelvek szerint kerül sor.
(5) E könnyítés kedvezményezettje a helyzettől függően kiállíthat, vagy kérelmezhet származási igazolást a termékek azon mennyiségére, amely származónak tekinthető. A vámhatóságok kérésére a kedvezményezettnek nyilatkozatot kell tennie arról, hogy a készleteket hogyan kezelték.
(6) A vámhatóság a felhatalmazás alkalmazását figyelemmel kíséri, és azt bármikor visszavonhatja, ha a kedvezményezett bármilyen formában szabálytalanul él a felhatalmazással, vagy nem tesz eleget az e jegyzőkönyvben meghatározott feltételek bármelyikének.
22. cikk
A számlanyilatkozat kiállításának feltételei
(1) A 16. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett számlanyilatkozatot kiállíthatja:
a) a 23. cikk értelmében az elfogadott exportőr, vagy
b) egy vagy több csomagból álló és 6000 EUR összértéket meg nem haladó, származó terméket tartalmazó bármely szállítmány exportőre.
(2) Számlanyilatkozatot akkor lehet kiállítani, ha az érintett termékek a Közösségből vagy Albániából, illetve a 3. és 4. cikkben említett országokból vagy területekről származó termékeknek tekinthetők, és megfelelnek e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek.
(3) A számlanyilatkozatot kiállító exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az exportáló ország vámhatóságának kérelmére bármikor bemutassa az érintett termék származó minősítését, valamint e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló megfelelő okmányokat.
(4) Az exportőr a számlanyilatkozatot - amelynek szövegét a IV. melléklet tartalmazza - a számlára, a szállítólevélre vagy más kereskedelmi okmányra rágépelve, rábélyegezve vagy rányomtatva, az említett mellékletben meghatározott nyelvi változatok valamelyikének felhasználásával és az exportáló ország hazai joga rendelkezéseinek megfelelően állítja ki. Ha a nyilatkozatot kézírással töltik ki, tintát és nyomtatott betűket kell használni.
(5) A számlanyilatkozaton szerepelnie kell az exportőr eredeti, kézzel írt aláírásának. A 23. cikk értelmében elfogadott exportőrnek azonban nem szükséges ezeket a nyilatkozatokat aláírnia, amennyiben az exportáló ország vámhatóságánál írásos formában kötelezettséget vállal arra, hogy minden őt megjelölő számlanyilatkozatért ugyanúgy teljes felelősséget vállal, mintha azokat saját kezűleg aláírta volna.
(6) A számlanyilatkozatot az exportőr az érintett termékek kivitelekor vagy azt követően állíthatja ki, azzal a feltétellel, hogy azt a termékek behozatalát követően legkésőbb két éven belül bemutatja az importáló országban.
23. cikk
Elfogadott exportőr
(1) Az exportáló ország vámhatóságai engedélyezhetik bármely exportőrnek (a továbbiakban: elfogadott exportőr), aki gyakran szállít e megállapodás hatálya alá tartozó termékeket, hogy az érintett termékek értékétől függetlenül számlanyilatkozatot állítson ki. Az ilyen felhatalmazás megszerzése iránt érdeklődő exportőrnek a vámhatóságokat kielégítő összes olyan biztosítékot meg kell adni, ami a termékek származóvá történő minősítésének, valamint az e jegyzőkönyvben foglalt követelmények teljesítésének az ellenőrzéséhez szükséges.
(2) A vámhatóságok az általuk megfelelőnek ítélt feltételekkel adhatják meg az elfogadott exportőr státust.
(3) A vámhatóság az elfogadott exportőrnek vámfelhatalmazási számot ad, amelyet fel kell tüntetni a számlanyilatkozaton.
(4) A vámhatóság nyomon követi, hogy az elfogadott exportőr hogyan használja fel az felhatalmazást.
(5) A vámhatóság bármikor visszavonhatja a felhatalmazást. így kell eljárnia abban az esetben, ha az elfogadott exportőr már nem nyújtja az (1) bekezdésben említett garanciákat, már nem teljesíti a (2) bekezdésben említett feltételeket, vagy más módon szabálytalanul használja fel a felhatalmazást.
24. cikk
A származási igazolás érvényessége
(1) A származási igazolás a kiviteli országban történő kiállítás napjától számított négy hónapig érvényes, és azt ezen időszak alatt be kell nyújtani a behozatali ország vámhatóságának.
(2) Az importáló ország vámhatóságának az (1) bekezdésben meghatározott bemutatási határidő után benyújtott származási igazolásokat akkor lehet elfogadni a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha ezen okmányok megállapított határidőre történő benyújtását kivételes körülmények akadályozták meg.
(3) A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatósága akkor fogadhatja el a származási igazolást, ha a termékeket az említett határidő előtt benyújtották.
25. cikk
A származási igazolás benyújtása
A származási igazolásokat az importáló ország vámhatóságai részére az ezen országban alkalmazandó eljárásoknak megfelelően kell benyújtani. Az említett hatóság előírhatja, hogy a származási igazolásról fordítást kell készíteni, és megkövetelheti azt is, hogy a behozatali nyilatkozathoz csatolják az importőr arra vonatkozó megállapítását, miszerint a termékek eleget tesznek a megállapodás végrehajtása szempontjából megkívánt feltételeknek.
26. cikk
Részletekben történő behozatal
Olyan esetben, amikor az importőr kérésének és az importáló ország vámhatósága által meghatározott feltételeknek megfelelően, a Harmonizált Rendszer 2(a) általános szabályának értelmében, a Harmonizált Rendszer XVI. és XVII. áruosztálya, vagy a 7308 és a 9406 vámtarifaszáma alá besorolt termékeket szétszerelt vagy nem összeszerelt állapotban, részletekben importálják, az ilyen termékekre vonatkozóan egyetlen származási igazolást kell a vámhatósághoz az első részlet behozatalakor benyújtani.
27. cikk
A származási igazolás alóli mentességek
(1) A magánszemélytől magánszemélynek kis csomagként küldött, vagy az utasok személyes poggyászának részét képező termékeket származási igazolás benyújtása nélkül származó termékekként kell vámkezelni, feltéve hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomban hozzák be és e jegyzőkönyv feltételeinek megfelelő termékként jelentették be azokat, továbbá nem fér kétség ahhoz, hogy ez a nyilatkozat megfelel a valóságnak. A postán küldött termékek esetében ezt a nyilatkozatot a CN22/CN23 jelű vámnyilatkozaton, vagy az eme okmányhoz csatolt papírlapon lehet megtenni.
(2) Az esetenkénti és kizárólag a címzett, az utas vagy családjuk személyes használatára szánt termékek behozatala nem tekinthető kereskedelmi behozatalnak, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy nem szolgálnak kereskedelmi célokat.
(3) A fentieken túlmenően e termékek összértéke kis csomagok esetében nem haladhatja meg az 500 EUR-t, az utasok személyes poggyászának részét képező termékek esetében pedig az 1200 EUR-t.
28. cikk
Igazoló okmányok
A 17. cikk (3) bekezdésében és a 22. cikk (3) bekezdésében említett, annak bizonyítására szolgáló okmányok, hogy az EUR.l szállítási bizonyítvánnyal vagy számlanyilatkozattal kísért termékek a Közösségből vagy Albániából, illetve a 3. és 4. cikkben említett egyéb országokból vagy területekről származó termékeknek tekinthetők, és megfelelnek e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek, többek között a következőkből állhatnak:
a) közvetlen bizonyíték az exportőr vagy a beszállító által az érintett áruk beszerzése érdekében végrehajtott eljárásokról, amely például elszámolásaiban vagy belső könyvelésében található;
b) olyan okmányok, amelyek a felhasznált anyagok származási minősítését igazolják, és amelyeket a Közösségben vagy Albániában bocsátottak vagy állítottak ki, ahol ezeket az okmányokat a hazai jognak megfelelően használják fel;
c) olyan okmányok amelyek az anyagoknak a Közösségben vagy Albániában történő megmunkálását vagy feldolgozását igazolják, és amelyeket a Közösségben vagy Albániában bocsátottak vagy állítottak ki, ahol ezeket az okmányokat a hazai jognak megfelelően használják fel;
d) a Közösségben vagy Albániában ennek a jegyzőkönyvnek megfelelően - vagy a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok vagy területek valamelyikében az ebben a jegyzőkönyvben foglaltakkal azonos származási szabályoknak megfelelően - kiállított vagy kibocsátott EUR.l szállítási bizonyítvány vagy számlanyilatkozat, amely igazolja a felhasznált anyagok származó helyzetét;
e) a Közösségen vagy Albánián kívül végzett megmunkálásra vagy feldolgozásra vonatkozó megfelelő bizonyíték a 12. cikk alkalmazásakor, amely igazolja, hogy az abban a cikkben foglalt követelmények teljesültek.
29. cikk
A származási igazolás és az igazoló okmányok megőrzése
(1) Az EUR.l szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőr köteles legalább három évig megőrizni a 17. cikk (3) bekezdésében említett okmányokat.
(2) A számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább három évig megőrizni e számlanyilatkozat másolatát, valamint a 22. cikk (3) bekezdésében említett okmányokat.
(3) A kiviteli ország vámhatósága, amely az EUR.l szállítási bizonyítványt kibocsátotta, köteles legalább három évig megőrizni a 17. cikk (2) bekezdésében említett kérelmet.
(4) A behozatali ország vámhatósága köteles legalább három évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.l szállítási bizonyítványokat és számlanyilatkozatokat.
30. cikk
Eltérések és alaki hibák
(1) A származási igazoláson szereplő adatok és a termékek behozatalához szükséges vámkezelés elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett nyilatkozatok közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi a származási igazolást eleve érvénytelenné vagy semmissé, ha hitelt érdemlően megállapítást nyer, hogy ez az okmány megfelel a bemutatott termékeknek.
(2) Az olyan nyilvánvaló alaki hibák, mint például a származási igazoláson előforduló gépelési hibák, nem vezetnek szükségszerűen az okmányok visszautasításához, ha ezek a hibák nem olyan jellegűek, hogy kétségessé tennék az okmányon tett nyilatkozat helyességét.
31. cikk
Euróban kifejezett összegek
(1) A 22. cikk (1) bekezdése b) pontja és a 27. cikk (3) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazása érdekében azokban az esetekben, amikor a termékeket eurótól eltérő pénznemben számlázzák, a Közösség tagállamai és Albánia, valamint a 3. és 4. cikkben említett más országok vagy területek nemzeti valutájában kifejezett, az euróban kifejezett összegekkel egyenértékű összegeket évente kell rögzíteni.
(2) Egy szállítmány a 22. cikk (1) bekezdése b) pontjának vagy a 27. cikk (3) bekezdésének rendelkezései szerinti kedvezményben a kiállított számla pénzneme alapján részesülhet, az érintett ország által meghatározott összegeknek megfelelően.
(3) A felhasználandó, bármely adott nemzeti pénznemben kifejezett összegek megegyeznek az október első munkanapján az euróban kifejezett összegek ilyen valutában számított értékével. Az összegeket október 15-ig kell az Európai Közösségek Bizottságával közölni, és azok a következő év január 1-jétől alkalmazandók. A vonatkozó összegekről az Európai Közösségek Bizottsága az összes érintett országot tájékoztatja.
(4) Az egyes országok az euróban kifejezett összeg nemzeti pénznemre történő átszámítása eredményeként keletkező összeget kerekíthetik akár felfelé, akár lefelé. A kerekített összeg 5 százalékot meghaladó mértékben nem térhet el az átszámítással kapott összegtől. Az egyes országok változtatás nélkül is megtarthatják az euróban kifejezett összeg nemzeti pénznemben kifejezett egyenértékét, amennyiben - a (3) bekezdésben előírt éves kiigazítás időpontjában - ennek az összegnek az átváltása a kerekítések előtt nem haladja meg a 15 százalékos emelkedést a nemzeti pénznemben kifejezett egyenérték tekintetében. A nemzeti pénznemben kifejezett egyenérték változtatás nélkül megtartható, ha az átváltás csökkenést eredményez az egyenérték tekintetében.
(5) Az euróban kifejezett összegeket a Közösség vagy Albánia kérésére a stabilizációs és társulási bizottság vizsgálja felül. A felülvizsgálat során a stabilizációs és társulási bizottság megfontolás tárgyává teszi, hogy kívánatos-e az érintett korlátok hatását reálértékben továbbra is fenntartani. Ebből a célból úgy határozhat, hogy módosítja az euróban kifejezett összegeket.
VI. CÍM
KÖZIGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK
32. cikk
Kölcsönös segítségnyújtás
(1) A közösségi tagállamok, valamint Albánia vámhatóságai az Európai Közösségek Bizottságán keresztül megküldik egymásnak a vámhivatalaikban az EUR.l szállítási bizonyítványok kiállításához használt bélyegzők mintáit, valamint az e bizonyítványok és számlanyilatkozatok ellenőrzéséért felelős vámhatóságaik címét.
(2) E jegyzőkönyv megfelelő alkalmazásának biztosítása érdekében a Közösség és Albánia az illetékes vámigazgatásokon keresztül segítik egymást az EUR.l szállítási bizonyítványok és a számlanyilatkozatok valódiságának, valamint az ezen okmányokon megadott információk helyességének ellenőrzésében.
33. cikk
A származási igazolások ellenőrzése
(1) A származási igazolások utólagos ellenőrzését szúrópróbaszerűen vagy akkor kell elvégezni, ha az importáló ország vámhatóságainak alapos okuk van kételkedni az ilyen okmányok valódiságában vagy az érintett termékek származó minősítésében, illetve e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésében.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseinek végrehajtása érdekében az importáló ország vámhatóságai visszaküldik az EUR.l szállítási bizonyítványt és - ha benyújtották - a számlát, a számlanyilatkozatot vagy ezen okmányok másolatát az exportáló ország vámhatóságainak, szükség szerint megadva a vizsgálat okát. Az ellenőrzésre irányuló kérelem alátámasztásaként ugyancsak meg kell küldeni minden olyan rendelkezésre álló okmányt és információt, amely a származási igazoláson megadott információk helytelen voltára utalnak.
(3) Az ellenőrzést az exportáló ország vámhatóságai végzik el. E célból jogukban áll bármely bizonyítékot bekérni, az exportőr könyvelését ellenőrizni vagy bármilyen egyéb, megfelelőnek tartott ellenőrzést elvégezni.
(4) Ha az importáló ország vámhatóságai úgy határoznak, hogy a vizsgálat eredményének megérkezéséig felfüggesztik az érintett termékekre vonatkozó kedvezményes elbánást, az importőrnek felajánlják a termékek kiadását a szükségesnek ítélt elővigyázatossági intézkedések mellett.
(5) Az ellenőrzést kérő vámhatóságokat a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni kell ezen ellenőrzés eredményeiről. Az eredményeknek világosan jelezniük kell, hogy az okmányok valódiak-e, valamint hogy az adott termékek a Közösségből, Albániából, illetve a 3. és 4. cikkben említett egyéb országok vagy területek valamelyikéből származónak tekinthetők-e, és hogy teljesítik-e a jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
(6) Amennyiben alapos gyanúra okot adó esetekben az ellenőrzés iránti kérelem napjától számított 10 hónapon belül nem érkezik válasz, vagy ha a válasz nem tartalmaz elegendő információt a szóban forgó okmány valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a kérelmet előterjesztő vámhatóságok - kivéve ha kivételes körülmények állnak fenn - visszautasítják a kedvezményes elbánásra való jogosultságot.
34. cikk
Vitarendezés
Ha a 33. cikk szerinti ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket az ellenőrzést kérő vámhatóságok és az ellenőrzés végrehajtásáért felelős vámhatóságok között nem lehet rendezni, vagy ha ezek a jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdést vetnek fel, az ilyen vitákat a stabilizációs és társulási bizottság elé kell terjeszteni.
Az importőr és az importáló ország vámhatóságai között felmerülő valamennyi vita az említett ország jogrendszerének a hatálya alá tartozik.
35. cikk
Büntetések
Minden olyan személyt, aki olyan okmányt állít vagy állíttat ki, amely különböző termékek részére a kedvezményes elbánás biztosítása céljából helytelen információkat tartalmaz, büntetéssel kell sújtani.
36. cikk
Vámszabad területek
(1) A Közösség és Albánia minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a származási igazolás mellett kereskedelem tárgyát képező olyan termékek, amelyek szállítás közben igénybe veszik a területükön lévő vámszabad területeket, ne legyenek más termékekkel kicserélhetők, valamint, hogy az állapotromlás megelőzéséhez szükséges szokásos eljáráson kívül semmilyen más művelet végrehajtására ne kerülhessen sor rajtuk.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések alóli kivételként, olyan esetekben amikor a Közösség területéről vagy Albániából származó termékeket származási igazolás fedezete mellett vámszabad területekre hoznak be, és ezek a termékek ott valamilyen kezelésen vagy feldolgozáson mennek keresztül, az exportőr kérésére az érintett hatóságok, amennyiben a végrehajtott kezelés vagy feldolgozás az e jegyzőkönyvben meghatározott rendelkezések betartása mellett történt, új EUR.l szállítási bizonyítványt adnak ki.
VII. CÍM
CEUTA ÉS MELILLA
37. cikk
A jegyzőkönyv alkalmazása
(1) A 2. cikkben használt „Közösség” kifejezés nem vonatkozik Ceutára és Melillára.
(2) Az Albániából származó termékek, amikor azokat Ceutába vagy Melillába importálják, minden szempontból ugyanolyan vámeljárásban részesülnek, mint amelyet a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság Európai Közösségekhez való csatlakozási okmánya 2. jegyzőkönyve alapján a Közösség vámterületéről származó termékek esetében alkalmaznak. A megállapodás hatálya alá tartozó, és Ceutából, valamint Melillából származó termékek importja esetében Albánia ugyanolyan vámeljárást köteles alkalmazni, mint amelyet a Közösségből behozott és onnan származó termékek esetében alkalmaz.
(3) A (2) bekezdésnek a Ceutáról és Melilláról származó termékek tekintetében történő alkalmazása érdekében ezt a jegyzőkönyvet értelemszerűen kell alkalmazni, a 38. cikkben meghatározott különös feltételekre is figyelemmel.
38. cikk
Különös feltételek
(1) Feltéve, hogy azokat a 13. cikk rendelkezéseinek megfelelően közvetlenül szállították, a következők tekintendők:
1. Ceutáról és Melilláról származó termékeknek:
a) a teljes egészében Ceután és Melillán előállított termékek;
b) azok a Ceután és Melillán előállított termékek, amelyek előállításában az a) pontban említettektől eltérő termékeket használnak fel, feltéve hogy:
i. az említett termékek a 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy
ii. ezek a termékek Albániából, vagy a Közösségből származó termékek, feltéve hogy olyan megmunkálásnak vagy feldolgozásnak vetették azokat alá, amely túlmutat a 7. cikkben említett műveleteken.
2. Albániából származó termékeknek:
a) a teljes egészében Albániában előállított termékek;
b) azok az Albániában előállított termékek, amelyek előállításában az a) pontban említettektől eltérő termékeket használnak fel, feltéve hogy:
i. az említett termékek a 6. cikk értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; vagy
ii. ezek a termékek Ceutából és Melillából, vagy a Közösségből származó termékek, feltéve hogy olyan megmunkálásnak vagy feldolgozásnak vetették azokat alá, amely túlmutat a 7. cikkben említett műveleteken.
(2) Ceuta és Melilla egységes területnek minősül.
(3) Az exportőrnek vagy meghatalmazott képviselőjének az EUR.l szállítási bizonyítványok 2. rovatában vagy a számlanyilatkozatokon fel kell tüntetnie a „Albánia” és a „Ceuta és Melilla” szavakat. Ezen felül a Ceutáról és Melilláról származó termékek esetében ezt az EUR. 1 szállítási bizonyítvány 4. rovatában vagy a számlanyilatkozaton is jelezni kell.
(4) E jegyzőkönyvnek Ceuta és Melilla területén való alkalmazásáért a spanyol vámhatóságok felelnek.
VIII. CÍM
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
39. cikk
A jegyzőkönyv módosításai
A Stabilizációs és Társulási Tanács határozhat az e jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések módosításáról.
I. melléklet
Bevezető megjegyzések a II. mellékletben foglalt listához
1. megjegyzés
A lista azokat a feltételeket sorolja fel, amelyek minden termék esetében követelményként jelentkeznek ahhoz, hogy a jegyzőkönyv 6. cikke értelmében kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak lehessen tekinteni.
2. megjegyzés
2.1. A lista első két oszlopa az előállított terméket ismerteti. Az első oszlop megadja a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifa- vagy árucsoportszámot, a második oszlop pedig a rendszerben e vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz besorolt árukról ad leírást. Az első két oszlopban szereplő minden egyes bejegyzéssel kapcsolatban a 3. vagy a 4. oszlop tartalmaz szabályt. Abban a néhány esetben, amikor az első oszlopban lévő számot egy „ex” szó előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. vagy 4. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak a 2. oszlopban meghatározott részére vonatkozik.
2.2. Amennyiben az 1. oszlopban vámtarifaszámok csoportja vagy egy árucsoport száma szerepel, és ezért a 2. oszlop a termékeket általános kifejezésekkel nevezi meg, a 3. vagy 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály mindazokra a termékekre vonatkozik, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az adott árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban összevont vámtarifaszámok valamelyike alá tartoznak.
2.3. Amennyiben a listában egy vámtarifaszámon belüli különböző termékekre különböző szabályok vonatkoznak, minden egyes francia bekezdés tartalmazza a vámtarifaszám azon részének megnevezését, amelyre a 3. vagy 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály vonatkozik.
2.4. Amennyiben az első két oszlopban szereplő tételre mind a 3., mind a 4. oszlop meghatároz egy szabályt, az exportőr választhat, hogy a 3. vagy a 4. oszlopban ismertetett szabályt alkalmazza. Ha a 4. oszlopban nincs megadva származási szabály, a 3. oszlopban megadott szabályt kell alkalmazni.
3. megjegyzés
3.1. A jegyzőkönyv 6. cikkében szereplő rendelkezéseket, amelyek a más termékek előállításához használt olyan termékekre vonatkoznak, amelyek megszerezték a származó minősítést, attól függetlenül kell alkalmazni, hogy ennek a minősítésnek a megszerzésére abban az üzemben került-e sor, ahol ezeket a termékeket felhasználják, vagy valamely szerződő fél másik üzemében.
Például:
Egy 8407 vámtarifaszám alá besorolt gép, amelyre vonatkozóan a szabály megállapítja, hogy a beépített nem származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át, az ex 7224 vámtarifaszám alá besorolt „egyéb, kovácsolással durván alakított ötvözött acél”-ból készül.
Amennyiben ezt az anyagot nem a Közösség területéről származó ingotból kovácsolták, ez az anyag a jegyzékben az ex 7224 vámtarifaszámra megadott szabály alapján már megszerezte a származó minősítést. A kovácsdarab ekkor származónak számíthat a motor értékkalkulációjában, függetlenül attól, hogy ugyanabban a gyárban vagy a Közösségben egy másik gyárban állították-e elő. A nem származó ingot értékét a nem származó anyagok értékének összesítése során így tehát nem kell már figyelembe venni.
3.2. A listán szereplő szabály a megkövetelt legkisebb mennyiségű megmunkálást vagy feldolgozást képviseli, több megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzet megszerzését eredményezheti; fordított esetben, az ennél alacsonyabb szintű megmunkálás vagy feldolgozás nem tud származó minősítést biztosítani. Így tehát, ha valamely szabály lehetővé teszi, hogy az előállítás egy bizonyos szintjén nem származó anyagot használjanak fel, az ilyen anyag felhasználása az előállításnak egy korábbi szakaszában megengedett, a későbbi szakaszában viszont már nem az.
3.3. A 3.2. megjegyzés sérelme nélkül, amikor valamely szabály a „Előállítás bármely vámtarifaszám alá besorolt anyagból” kifejezést használja, akkor a bármely vámtarifaszám alá besorolt anyag (még a termékkel azonos leírással, azonos vámtarifaszám alatt szereplő anyagok is) felhasználhatók, figyelembe véve természetesen azokat a konkrét korlátozásokat, amelyek az adott szabályban ugyancsak szerepelhetnek.
Mindazonáltal, az „Előállítás bármely vámtarifaszám alá besorolt anyagból, ideértve a ... vámtarifaszám alatt szereplő egyéb anyagokat is” vagy az »Előállítás bármely vámtarifaszám alá besorolt anyagból, ideértve a termékkel azonos vámtarifaszám alatt szereplő egyéb anyagokat is« azt jelenti, hogy bármely vámtarifaszám alá besorolt anyag felhasználható, kivéve a lista 2. oszlopában a termékre megadott leírással azonos leírásút.
3.4. Ha a lista valamely szabálya meghatározza, hogy egy terméket egynél több anyagból is elő lehet állítani, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ebből nem következik, hogy mindegyik anyagot fel kell használni.
Például:
Az 5208-5212 vámtarifaszámok alatt szereplő szövetekre vonatkozó szabály megállapítja, hogy azok előállításához természetes szálak használhatók, valamint, hogy - az egyéb anyagok mellett - vegyi anyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt használni kell; használható akár az egyik, akár a másik, akár pedig mindkettő.
3.5. Ha a lista valamely szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell előállítani, a feltétel nyilvánvalóan nem tiltja más olyan anyagok felhasználását, amelyek jellegüknél fogva nem felelhetnek meg a szabálynak. (A textíliákra vonatkozóan lásd az alábbi 6.2. megjegyzést.)
Például:
Az 1904 vámtarifaszám alá besorolt élelmiszerekre vonatkozó szabály, amely kifejezetten kizárja a gabona és származékai használatát, nem tiltja az ásványi sók, vegyi anyagok és más olyan adalékanyagok használatát, amelyek nem gabonából előállított termékek.
Ez azonban nem vonatkozik az olyan termékekre, amelyek - noha a jegyzékben meghatározott konkrét anyagokból nem gyárthatók - egy ugyanilyen természetű anyagból a gyártásnak egy korábbi szakaszában előállíthatók.
Például:
Az ex 62. árucsoport alá besorolt egyik olyan ruházati cikk esetében, amelyet nem szövött anyagokból állítanak elő, ha az ilyen osztályba tartozó ruházati cikkhez kizárólag nem származó fonalat szabad használni, nem lehet nem szövött textilanyagból kiindulni - még abban az esetben sem, ha nem szövött anyagokat szokásos körülmények között nem lehet fonalból előállítani. Ilyen esetben a kiinduló anyag rendszerint a fonal előtti, azaz a rost állapot.
3.6. Ha a lista valamely szabályában két százalékértéket is megadnak a felhasználható nem származó anyagok maximális értékére, akkor e százalékértékeket nem lehet összeadni. Más szóval, a felhasznált összes nem származó anyag maximális értéke semmiképpen nem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalékértéket. Nem lehet továbbá túllépni az egyes adott anyagok vonatkozásában alkalmazandó egyes százalékos arányokat sem.
4. megjegyzés
4.1. A listában használt „természetes szálak” kifejezés a mesterséges és szintetikus szálaktól eltérő szálakra vonatkozik. Használata a fonás előtti szakaszok jelölésére korlátozott, a hulladékot is ideértve, és - hacsak más kikötés nincs - a kártolt, fésült vagy más módon feldolgozott, de nem megfont szálakat öleli fel.
4.2. A „természetes szálak” fogalma a 0503 vámtarifaszám alá besorolt lószőrt, az 5002 és 5003 vámtarifaszám alá besorolt selymet, továbbá az 5101-5105 vámtarifaszámok alá besorolt gyapjúszálat, a finom és durva állati szőrt, az 5201-5203 vámtarifaszámok alá besorolt pamutszálat, valamint az 5301-5305 vámtarifaszámok alá besorolt egyéb növényi szálat foglalja magában.
4.3. A listában használt „textilpép”, „vegyi anyagok” és „papír előállítására szolgáló anyagok” kifejezések a mesterséges, szintetikus vagy papírszálak vagy -fonalak előállítására felhasználható, az 50-63. árucsoportba nem sorolt anyagok megnevezésére szolgálnak.
4.4. A listában használt „szintetikus vagy mesterséges vágott szálak” kifejezés az 5501- 5507 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonókábel, vágott szál vagy hulladék megjelölésére szolgál.
5. megjegyzés
5.1. Amennyiben a jegyzék egy adott termékével kapcsolatban erre a megjegyzésre hivatkoznak, a 3. oszlopban meghatározott feltételek nem alkalmazandók az e termék előállítása során felhasznált textilalapanyagokra, amelyek együttesen a felhasznált textilalapanyagok teljes tömegének legfeljebb 10%-át teszik ki. (Lásd még az alábbi 5.3. és 5.4. megjegyzést is.)
5.2. Az 5.1. megjegyzésben említett tolerancia azonban csak az olyan vegyes termékek esetében alkalmazható, amelyek két vagy több alapvető textilanyagból készültek.
Az alapvető textilanyagok a következők:
- selyem,
- gyapjú,
- durva állati szőr,
- finom állati szőr,
- lószőr,
- pamut,
- papír előállítására szolgáló anyagok és papír,
- len,
- valódi kender,
- juta és más textilháncsrost,
- szizál és az Agave nemhez tartozó más növények rostjai,
- kókuszdiórost, abaka (manilakender), rami és más növényi eredetű textilrost,
- szintetikus végtelen szálak,
- mesterséges végtelen szálak,
- áramvezető végtelen szál,
- szintetikus vágott műszál polipropilénből,
- szintetikus vágott műszál poliészterből,
- szintetikus vágott műszál poliamidból,
- szintetikus vágott műszál poliakrilnitrilből,
- szintetikus vágott műszál poliimidből,
- szintetikus vágott műszál politetrafluor-etilénből,
- szintetikus vágott műszál poli(fenilén-szulfid)-ból,
- szintetikus vágott műszál poli(vinil-klorid)-ból,
- egyéb szintetikus vágott műszál,
- mesterséges vágott műszál viszkózból,
- egyéb mesterséges vágott műszál,
- rugalmas poliéter szegmensekkel szegmentált poliuretán fonal, paszományozott is,
- rugalmas poliészter szegmensekkel szegmentált poliuretán fonal, paszományozott is,
- az 5605 vámtarifaszám alá tartozó termékek (fémezett fonal), amelyek egy legfeljebb 5 mm széles, alumíniumfólia-magból vagy műanyagfilm-magból - alumíniumporral bevonva is - álló, két műanyagfilm-réteg között átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett szalagot tartalmaznak,
- az 5605 vámtarifaszám alá tartozó más termékek.
Például:
Az 5205 vámtarifaszám alá tartozó olyan fonal, amely az 5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5506 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készült, kevert fonal. Ezért az olyan nem származó szintetikus vágott szál, amely nem tesz eleget a származási szabályoknak (amelyek azt írják elő, hogy vegyi anyagból vagy textilipari pépből kell gyártani) akkor használható fel, ha az összsúlya a fonal súlyának legfeljebb a 10%-át teszi ki.
Például:
Az 5112 vámtarifaszám alá besorolt olyan gyapjúszövet, amelyet az 5107 vámtarifaszám alá besorolt gyapjúfonalból és az 5509 vámtarifaszám alá besorolt szintetikus vágott szálból készült szintetikus fonalból készítettek, kevert szövet. Tehát az olyan szintetikus
fonal, amely nem tesz eleget a származási szabályoknak (amelyek azt írják elő, hogy vegyi anyagból vagy textilipari pépből kell gyártani), vagy olyan gyapjúszövet, amely nem tesz eleget a származási szabályoknak (amelyek azt írják elő, hogy nem kártolt vagy fésült, vagy fonásra másként elő nem készített természetes szálakból kell gyártani), vagy a két anyag kombinációja akkor használható, ha azok összsúlya nem haladja meg a szövet súlyának a 10%-át.
Például:
Az 5802 vámtarifaszám alá besorolt olyan tűzött textilszövet, amelyet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5210 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből állítottak elő, csak akkor számít kevert terméknek, ha a pamutszövet maga is két különálló vámtarifaszám alá besorolt fonalból álló kevert szövet, vagy ha a felhasznált pamutfonalak maguk is kevertek.
Például:
Ha a szóban forgó tűzött szövetet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5407 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus szövetből készült, a felhasznált két fonal nyilvánvalóan két különböző textil alapanyag, így a tűzött szövet ennek megfelelően kevert termék.
5.3. A „rugalmas poliéter szegmensekkel előállított poliuretán fonal, paszományozott is” megnevezéshez tartozó fonalat tartalmazó termék esetén ez a tolerancia e fonal tekintetében 20%.
5.4. Az olyan termékek esetében, amelyek „egy legfeljebb 5 mm széles, alumíniumfóliamagból vagy műanyagfilm-magból - alumíniumporral bevonva is - álló, két műanyagfilmréteg között átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett szalagot” tartalmaznak, ez a tolerancia 30% az érintett szalagban.
6. megjegyzés
6.1. Amennyiben a listában erre a megjegyzésre történik hivatkozás, az érintett konfekcionált termékekre a jegyzék 3. oszlopában meghatározott szabálynak nem megfelelő textilanyagok (a bélések és közbélések kivételével) felhasználhatók, azzal a feltétellel, hogy a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartoznak, és hogy értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.
6.2. A 6.3. megjegyzés sérelme nélkül, az 50-63. árucsoportba nem tartozó anyagok szabadon felhasználhatók a textiltermékek előállítása során, textiltartalmuktól függetlenül.
Például:
Ha a lista valamely szabálya azt írja elő, hogy egy bizonyos textiltermék (például nadrág) előállításához fonalat kell használni, ez nem akadályozza meg a fémrészek - például gombok - használatát, mivel a gombok nem sorolandók az 50-63. árucsoportba. Ugyanilyen okoknál fogva, ez a szabály nem zárja ki a villámzárak használatát, noha a villámzárak rendszerint textilanyagot is tartalmaznak.
6.3. Amennyiben százalékos szabály érvényes, az 50-63. árucsoportba nem tartozó anyagokat figyelembe kell venni a felhasznált nem származó anyagok értékének kiszámításakor.
7. megjegyzés
7.1. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszám alkalmazásában a „speciális célú eljárások” a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a folyamat az összes következő műveletet felöleli: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsavhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
i) izomerizálás.
7.2. A 2710, 2711 és 2712 vámtarifaszám alkalmazásában a „meghatározott eljárások” a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a folyamat a következő összes műveletet felöleli: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsavhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktívát faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
i) izomerizálás;
j) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá besorolt nehézolajok esetében, hidrogénnel történő kéntelenítés, amelynek eredményeként a kezelt termék kéntartalma legalább 85 térfogatszázaléka redukálódik (ASTM D 1266-59 T módszer);
k) csak a 2710 vámtarifaszám alá tartozó termékek esetében paraffinmentesítés a szűréstől eltérő művelettel;
l) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá besorolt nehézolajok esetében, hidrogénnel több mint 20 bar nyomáson és több mint 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. Az ex 2710 vámtarifaszám alá besorolt kenőolajoknak hidrogénnel történő további kezelése (pl. hidrogénkikészítés vagy színtelenítés), különösen a szín és a stabilitás céljából, azonban nem számít különleges eljárásnak;
m) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó fűtőolajok esetében atmoszférikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy ezeknek a termékeknek az ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve, kevesebb mint 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on;
n) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá besorolt nehézolajok esetében, a gázolajok és fűtőolajok kivételével, kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel;
o) csak az ex 2712 vámtarifaszám alá (a súlyát tekintve 0,75%-nál kevesebb olajat tartalmazó vazelin, ozokerit, lignitviasz vagy tőzegviasz, paraffinviasz kivételével) besorolt nyerstermékek esetében, olaj mentesítés frakcionált kristályosítással.
7.3. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902, valamint ex 3403 vámtarifaszámok alkalmazásában, az egyszerű eljárások, például a tisztítás, dekantálás, sóeltávolítás, vízelválasztás, szűrés, színezés, jelölés, a kéntartalom megállapítása különböző kéntartalmú termékekkel történő keverés révén, vagy az e vagy ehhez hasonló műveletek bármilyen kombinációja nem eredményeznek származást.
II. melléklet
A nem származó anyagokon végrehajtandó olyan megmunkálások vagy feldolgozások jegyzéke, amelyek eredményeként az előállított termék elérheti a származó minősítést
A listán említett termékek nem mindegyike szerepel feltétlenül a megállapodásban. A megállapodás egyéb részeit is szükséges tehát áttanulmányozni.
HRvámtarifaszám	Árumegnevezés	A nem származó anyagokon végrehajtottolyan megmunkálás vagy feldolgozás, amelyszármazó minősítést eredményez
1. árucsoport	Élő állatok	Az 1. árucsoport alá besorolt állatoknak teljes egészében előállítottnak kell lenni
2. árucsoport	Hús és élelmezési célra alkalmas belsőségek	Előállítás, amelyben a 1. és 2. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
3. árucsoport	Halak és rákok, puhatestű és más gerinctelen víziállatok	Előállítás, amelyben a 3. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
ex 4. árucsoport	Tejtermékek; madártojás; természetes méz; másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer; kivéve:	Előállítás, amelyben a 4. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
0403	Író, aludttej és tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is	Előállítás, amelyben:- a 4. árucsoport alá besorolt összes felhasznált anyag teljes egészében előállított,- a 2009 vámtarifaszám alá besorolt összes felhasznált gyümölcslé (az ananász, zöld citrom és a grapefruit-lé kivételével) származó és- a 17. árucsoport alá besorolt felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi értékének a 30%-át
ex 5. árucsoport	Másutt nem említett állati eredetű termékek; kivéve:	Előállítás, amelyben a 5. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
ex 0502	Kikészített sertés- és vaddisznószőr, sörte	A sörte és a szőr tisztítása, fertőtlenítése, válogatása és egyenesítése
6. árucsoport	Élő fák és egyéb növények;	Előállítás, amelyben:	-
hagymák, gumók, gyökerek és hasonlók; vágott virágok és díszítőlombozat	- a 6. árucsoport alá besorolt összes felhasznált termék teljes egészében előállított, és- a felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának az 50%-át
7. árucsoport	Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók	Előállítás, amelyben a 7. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
8. árucsoport	Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és diófélék, citrusfélék vagy a dinnyefélék héja	Előállítás, amelyben:- a felhasznált összesgyümölcs és dióféle teljes egészében előállított, és- a 17. árucsoport alá besorolt összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi értékének a 30%-át	-
ex 9. árucsoport	Kávé, tea, matétea és fűszerek, kivéve:	Előállítás, amelyben a 9. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
0901	Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
0902	Tea, aromásítva is	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 0910	Fűszerkeverékek	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
10. árucsoport	Gabonafélék	Előállítás, amelyben a 10. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
ex 11. árucsoport	Malomipari termékek; maláta; keményítők; inulin, búzasikér; kivéve:	Előállítás, amelyben a 0714 vámtarifaszám alá besorolt összes felhasznált gabonaféle, élelmezési célra alkalmas növény, gyökér és gumó, illetőleg gyümölcs teljes egészében előállított
ex 1106	Liszt, dara és por a 0713 vámtarifaszám alá tartozó szárított, kifejtett hüvelyes zöldségből	A 0708 vámtarifaszám alá tartozó hüvelyes zöldségek szárítása és őrlése
12. árucsoport	Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények, szalma és takarmány	Előállítás, amelyben a 12. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
1301	Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (például balzsam)	Előállítás, amelynek során a 1301 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
1302	Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:
- Növényi anyagokból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is	Előállítás módosítatlan nyálkából és dúsítóból
- Más	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
14. árucsoport	Növényi eredetű nyersanyag fonásra; másutt nem említett növényi	Előállítás, amelyben a14. árucsoport alá termékek tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
ex 15. árucsoport	Állati vagy növényi zsír és olaj, és ezek bontási termékei; elkészített ételzsír; állati vagy növényi eredetű viasz; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
1501	Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír a 0209 és a 1503 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
- Zsír csontokból vagy	Előállítás bármely vámtarifaszám alá hulladékból besorolt anyagból, kivéve a 0203-as, 0206 és 0207 vámtarifaszám alá besoroltakat, illetve a 0506 vámtarifaszám alá besorolt csontokat
- Más	Előállítás a 0203 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó sertéshúsból vagy élelmezési célra alkalmas belsőségből, vagy a 0207 vámtarifaszám alá tartozó baromfihúsból és élelmezési célra alkalmas belsőségből
1502	Szarvasmarhafaggyú, birkavagy kecskefaggyú, a 1503 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
- Zsír csontokból vagy hulladékból	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0201, 0202, 0204 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csontból
- Más	Előállítás, amelyben a 2. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
1504	Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1504 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve
- Más	Előállítás, amelyben a 2. és 3. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
ex 1505	Finomított lanolin	Előállítás a 1505 vámtarifaszám alá tartozó nyers gyapjúzsírból
1506	Más állati zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
- Szilárd frakciók	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1506 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve
- Más	Előállítás, amelyben a 2. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
1507-1515	Növényi olajok és ezek frakciói
- Szójabab-, földimogyoró-, pálma-, kókuszdió- (kopra-), pálmamagbél-, babassu-, tung- (kínaifa-) és oiticicaolaj, mirtuszviasz és japánviasz, jojobaolaj frakciói és olajok műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Szilárd frakciók, a jojobaolaj szilárd frakcióinak kivételével	Előállítás az 1507-1515 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagból
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált növényi anyag teljes egészében előállított
1516	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően észterezve, újraészterezve vagy elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve	Előállítás, amelyben:- a 2. árucsoport alá besorolt összes felhasznált termék teljes egészében előállított, és- a felhasznált összes növényi eredetű anyag teljes egészében előállított. Az 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszámok alá besorolt anyagok azonban felhasználhatók	-
1517	Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vámtarifaszám alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével:	Előállítás, amelyben:- a 2. és a 4. árucsoport alá besorolt összes felhasznált anyag teljes egészében előállított, és- a felhasznált összes növényi eredetű anyag teljes egészében előállított. Az 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszámok alá besorolt anyagok azonban felhasználhatók	-
16. árucsoport	Húsból, halból, vagy rákbői, puhatestűből, valamint más gerinctelen víziállatból készült termékek	Előállítás:- az 1. árucsoport alá besorolt állatokból, és/vagy- amelyben a 3. árucsoportba besorolt összes felhasznált anyag teljes egészében előállított	-
ex 17. árucsoport	Cukrok és cukoráruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 1701	Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával	Előállítás, amelyben a 17. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1702	Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyagok nélkül, műméz, természetes mézzel keverve is, égetett cukor:
- Vegytiszta maltóz és fruktóz	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1702 vámtarifaszám
alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve
- Más cukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával	Előállítás, amelyben a 17. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag származó
ex 1703	Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával	Előállítás, amelyben a 17. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1704	Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is), kakaótartalom nélkül	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben a 17.árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	-
18. árucsoport	Kakaó és kakaókészítmények	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben a 17.árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	-
1901	Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vámtarifaszám alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:
- Malátakivonat	Előállítás a 10. árucsoportba tartozó gabonafélékből
- Más	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifa-	-
szám alá tartozó anyagból, és- amelyben a 17.árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
1902	Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, canelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:
- 20 tömegszázalékot nem meghaladó hús-, belsőség-, hal-, rák- vagy puhatestűtartalommal	Előállítás, amelyben az összes felhasznált gabonaféle és azok származékai (a durumbúza és származékai kivételéve) teljes egészében előállított
- 20 tömegszázalékot meghaladó hús-, belsőség-, hal-, rák- vagy puhatestűtartalommal	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált gabonaféle és azok származékai (a durumbúza és származékai kivételével) teljes egészében előállított, továbbá- a 2. és 3. árucsoport alá besorolt összes felhasznált anyag teljes egészében előállított	-
1903	Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek keményítőből pehely, szemcse, gyöngy, átszitált vagy hasonló formában	Előállítás bármely vámtarifaszám alá besorolt anyagból, kivéve a 1108 vámtarifaszám alá besorolt burgonyakeményítőt
1904	Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában vagy pehely vagy más megmunkált szem formában (a liszt, a dara és a durva őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve	Előállítás:- a 1806 vámtarifaszá m alá besoroltak kivételével bármely vámtarifaszám alá besorolt anyagokból,- amelyben az összes felhasznált gabonaféle és liszt (a durumbúza és a Zea indurata kukorica, valamint ezek származékai kivételével) teljes egészében előállított, továbbá- amelyben a 17. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	-
1905	Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék	Előállítás a 11. árucsoport alá besoroltak kivételével bármely vámtarifaszám alá besorolt anyagból
ex 20. árucsoport	Zöldségfélékből, gyümölcsből, diófélékből vagy más növényrészekből előállított készítmények, kivéve:	Előállítás, amelyben az összes felhasznált gyümölcs, dióféle és más növényrész teljes egészében előállított
ex 2001	Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2004 és ex 2005	Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
2006	Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott)	Előállítás, amelyben a 17. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
2007	Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém gyümölcsből vagy diófélékből, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és-  amelyben a 17. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	-
ex 2008	- Diófélék, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül	Előállítás, amelynek során a 0801, 0802 és 1202-1207 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált származó dióféle és olajos mag értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át
- Mogyoróvaj; gabonaalapú keverékek; Pálmafacsúcsrügy; kukorica	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Más, kivéve a más módon főzött, nem gőzölt vagy vízben nem forrázott gyümölcsök és diófélék, cukor hozzáadása nélkül, fagyasztva	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben a 17.árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	-
2009	Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben a 17.árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	-
ex 21. árucsoport	Különféle ehető készítmények; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
2101	Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén, teán vagy matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben az összes cikória teljes egészében előállított	-
2103	Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:
- Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A mustárliszt vagy -dara, vagy elkészített mustár azonban felhasználható
- Mustárliszt és -dara, elkészített mustár	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2104	Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 2002-2005 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított zöldség kivételével
2106	Másutt nem említett élelmiszer-készítmény	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben a 17.árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	-
ex 22. árucsoport	Italok, alkoholtartalmú folyadékok és ecet; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifa-szám alá tartozó anyagból, és- amelyben a felhasznált összes szőlő, vagy szőlőszármazék teljes egészében előállított	-
2202	Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,- amelyben a 17.árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át, továbbá- amelyben a felhasznált összes gyümölcslé (az ananász, a zöld citrom és grépfrutlé kivételével) származó	-
2207	Nem denaturált etilalkohol, legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal	Előállítás:a 2207 és 2208vámtarifaszám kivételével bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, továbbá- amelyben az összes felhasznált szőlő vagy szőlőből származó anyag teljes egészében előállított, vagy, ha a felhasznált összes többi anyag már eleve származó, térfogatszázalékban megadva legfeljebb 5% rizspálinka használható	-
2208	Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital	Előállítás:- a 2207 és 2208 vámtarifaszám kivételével bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, továbbá- amelyben az összes felhasznált szőlő vagy szőlőből származó anyag teljes egészében előállított, vagy, ha a felhasznált összes többi anyag már eleve származó, térfogatszázalékban megadva legfeljebb 5% rizspálinka használható	-
ex 23. árucsoport	Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai; elkészített állati takarmány; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2301	Bálnaliszt; emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból vagy rákból és rákfélékből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatokból	Előállítás, amelyben a 2. és 3. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
ex 2303	Kukoricakeményítő előállításánál keletkező maradék (kivéve az áztatólé-koncentrátumot), amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot	Előállítás, amelyben az összes felhasznált kukorica teljes egészében előállított
ex 2306	Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, 3%-ot meghaladó olívaolaj-tartalommal	Előállítás, amelyben a felhasznált összes olíva teljes egészében előállított
2309	Allatok etetésére szolgáló készítmény	Előállítás, amelyben:- a felhasznált összes gabonaféle, cukor vagy melasz, hús vagy tej származó,	-
továbbá- a 3. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
ex 24. árucsoport	Dohány és feldolgozott dohánypótló; kivéve:	Előállítás, amelyben a 24. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított
2402	Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból	Előállítás, amelynek során a feldolgozatlan dohány vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladék legalább 70 tömegszázaléka származó
ex 2403	Fogyasztási dohány	Előállítás, amelynek során a feldolgozatlan dohány vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladék legalább 70 tömegszázaléka származó
ex 25. árucsoport	Só; kén; földek és kövek; gipsz, mész és cement; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2504	Természetes kristályos grafit, dúsított széntartalommal, tisztítva és őrölve	A széntartalom dúsítása, a nyers kristályos grafit tisztítása és őrlése
ex 2515	Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy téglalap (beleértve	A márvány fűrészeléssel vagy másként legfeljebb 25
a négyzet) alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastagságú	cm vastag darabokra vágása (még abban az esetben is, ha az már eleve fűrészelve van)
ex 2516	Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastagságú	A kő fűrészeléssel vagy másként legfeljebb 25 cm vastag darabokra vágása (még abban az esetben is, ha az már eleve fűrészelve van)
ex 2518	Kalcinált dolomit	A nem kalcinált dolomit kalcinálása
ex 2519	Zúzott természetes magnézium-karbonát (magnezit), légmentesen lezárt konténerekben, és magnézium-oxid, vegyileg tisztán is, az olvasztott magnézián és a kiégetett (szinterezett) magnézián kívül	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Természetes magnézium-karbonát (magnezit) azonban felhasználható
ex 2520	Gipsz kifejezetten fogászati célra	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2524	Természetes azbesztszálak	Előállítás azbeszt-koncentrátumból
ex 2525	Csillámpor	A csillám vagy csillámhulladék őrlése
ex 2530	Földfestékek, kalcinálva vagy por alakban	A földfestékek kalcinálása vagy őrlése
26. árucsoport	Ércek, salakok és hamu	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 27. árucsoport	Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei, bitumenes anyagok, ásványi viaszok, kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 2707	Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert olajok, amelyekben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét, ha legalább 65 térfogatszázalékuk 250 °C hőmérsékleten átdesztillál (beleértve a könnyűbenzin és benzol keverékét is), energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazása vagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2709	Bitumenes ásványokból előállított nyersolaj	A bitumenes anyagok roncsoló lepárlása
2710	Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj lényeges alkotórésze; olaj hulladék	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2711	Földgáz és gázhalmazállapotú más szénhidrogén	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2712	Vazelin; paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2713	Ásványolaj koksz, ásványolaj-bitumen és kőolaj vagy bitumenes ásványból előállított olaj más maradéka	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazása vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2714	Természetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkő	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
2715	Természetes aszfaltot, természetes bitument, ásványolaj-bitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék (pl. bitumenes masztix, lepárlási maradvány)	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 28. árucsoport	Szervetlen vegyi anyagok, szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból, kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2805	Kevert fém („Mischmetall”)	Előállításelektrolízissel vagy hőkezeléssel, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2811	Kéntrioxid	Előállítás kéndioxidból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2833	Aluminium-szulfát	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2840	Nátriumperborát	Előállítás dinátrium- tetraborát-pentahidrátból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2852	Telített, aciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjeinek, halogenidjeinek, peroxidjainak és peroxisavainak higanyvegyületei; ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2852, a 2915 és a 2916 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékainak higanyvegyületei	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2909 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek higanyvegyületei	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2852, a 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Nukleinsavak és sóik higanyvegyületei; vegyileg nem meghatározottak is; más heterociklikus vegyületek	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2852, 2932, 2933 és 2934 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok összértéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Nafténsavak, ezek vízben oldhatatlan sóinak és észtereinek higanyvegyületei	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 29. árucsoport	Szerves vegyi anyagok, kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2901	Aciklikus szénhidrogének, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi
felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2902	Ciklánok, ciklének (az azuléneken kívül), benzol, toluol, xilolok, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 2905	Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol fémalkoholátjai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. Az e vámtarifaszám alá tartozófémalkoholátok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2915	Telített, aciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halidjai, peroxidjai és peroxisavai; ezek halogén-, szulfo-, nitro-vagy nitrozoszármazékai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2915 és a 2916 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2932	- Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2909 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Ciklikus acetálok és belső félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2933	Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2934	Nukleinsavak és sóik, vegyileg nem meghatározottak is; más heterociklikus vegyületek	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932, a 2933 és a 2934 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2939	Mákszalma-koncentrátum, amely legalább 50 tömegszázalék alkaloidot tartalmaz	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 30. árucsoport	Gyógyszeripari termékek; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3002	Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók, valamint módosult immunológiai termékek biotechnológiai eljárással előállítva is; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:
- Két vagy több alkotóelemből álló termékek, amelyeket terápiás vagy megelőzési célból kevertek össze, vagy ezen célból össze nem kevert termékek, kimért adagokban vagy formában, vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más
- Emberi vér	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Állati vér terápiás vagy megelőzési célra előkészítve	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin és a szérumglobulin kivételével	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Hemoglobin, vérglobulin és szérumglobulin	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3003 és 3004	Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével):
- A 2941 vámtarifaszám alá tartozó amikacinból előállítva	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 3003 és 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 3003 és 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha azokösszértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, továbbá- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
ex 3006	- Az árucsoporthoz tartozó megjegyzések 4. k) pontjában meghatározott gyógyszerhulladék	A termék eredeti besorolása szerinti származását meg kell tartani
- Steril sebészeti vagy fogászati tapadásgátlók, a nem fel szívódók is:
- műanyagból	Előállítás, amelyben a 39. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át 5
- textíliából	Előállítás (7):- természetes szálakból,- Vágott műszálak, nemkártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépből	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- otomia esetén történő használatra szánt eszköz	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 31. árucsoport	Trágyázószerek; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3105	A nitrogén, foszfor és kálium közül két vagy három trágyázóelemet tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve:- nátriumnitrát- kálciumciánamid- káliumszulfát- káliummagnézium-szulfát	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 32. árucsoport	Cserző- vagyszínezőkivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek és lakkok; gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3201	Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik	Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3205	Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó megjegyzések 3. pontjában meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vámtarifaszám kivételével. A 3205 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 33. árucsoport	Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- vagy testápoló készítmények, kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3301	Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve az e vámtarifaszám alatt különböző „csoportok”-ba tartozó anyagokat is. A termékével azonos csoportba tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 34. árucsoport	Szappan, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő vagy polírozó anyagok, gyertyák és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipsz alapú fogászati készítmények; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3403	Kenőanyag-készítmények 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal	Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több különleges eljárás alkalmazásavagyMás műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3404	Műviaszok és elkészített viaszok:
- Paraffin alapú, ásványolajviasz, bitumenes ásványi anyagból nyert viasz, paraffingács, izzasztott préselt paraffinviasz alapú	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve:- az 1516 vámtarifaszám alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olajok,- vegyileg meg nemhatározott zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok, amelyek hasonlóak a 3823vámtarifaszám alá tartozó viaszokhoz;- a 3404 vámtarifaszám alá tartozó anyagokEzek az anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 35. árucsoport	Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja
termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3505	Dextrinek és más átalakított keményítők (pl.: előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal készített enyvek:
- Észterezett és éterezett keményítők	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 3505 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vámtarifaszám alá tartozók kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3507	Másutt nem említett elkészített enzimek	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
36. árucsoport	Robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufák; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 37. árucsoport	Fényképészeti vagy mozgófényképészeti termékek; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3701	Fényérzékeny,megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton vagy a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:
- Azonnal előhívó film színesfényképészethez, csomagolva	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével. A 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével. A 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3702	Fényérzékeny,megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton vagy a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben:	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3704	Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701-3704 vámtarifaszám alá tartozók kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 38. árucsoport	A vegyipar különféle termékei; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonbanfelhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3801	- Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza elektródokhoz	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Legalább 30 tömegszázalékban grafit és kőolaj keverékéből álló grafit, paszta formában	Előállítás, amelynek során a 3403 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3803	Finomított tallolaj	Nyers tallolaj finomítása	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3805	Tisztított szulfátterpentin alkohol	A nyersszulfátterpentinalkohol tisztítása desztillálással vagy finomítással	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3806	Esztergyanta	Előállítás gyantasavból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3807	Faszurok (fakátrány szurok)	Fakátrány desztillációja	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3808	Rovarölők, patkányirtók, gombaölők, gyomirtók, csírázásgátló termékek, és növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, és kéngyertya, légyfogó papír)	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3809	Textil-, papír-, bőr- vagy hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok)	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3810	Fémfelület-marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, vagy hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák vagy -pálcák mag és bevonó anyagai	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3811	Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, korróziógátló készítmények és egyéb hasonló adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt folyadékokhoz:
- Kenőolaj-adalékok kőolaj-vagy bitumenes ásványokból nyert olajtartalommal	Előállítás, amelynek során a 3811 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3812	Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi- vagy műanyaglágyítók; Antioxidáns készítmények és egyéb gumi- vagy műanyag-stabilizátorok	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3813	Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltógránátok	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3814	Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- vagy festékeltávolítók	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3818	Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3819	Hidraulikus fékfolyadék és más folyadék hidraulikus hajtóműhöz, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3820	Fagyásgátló és jegesedésgátló készítmények	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 3821	Elkészített táptalajok mikroorganizmusok (beleértve a vírusokat és hasonlókat is) vagy növényi, emberi vagy állati sejtek fenntartására	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3822	Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; tanúsítvánnyal ellátott referenciaanyagok	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3823	Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav: ipari zsíralkohol:
- Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Ipari zsíralkohol	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 3823 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve
3824	Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is):
- Az e vámtarifaszám alá tartozók közül a következők:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Természetes gyantatartalmú termékeken alapuló elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz
- - Nafténsavak, ezek vízben
oldhatatlan sói és észterei
- - Szorbit, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó kivételével:
- - Kőolajszulfonátok az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolajszulfonátjai kivételével; bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és ezek sói
- - Ioncserélők
- - Getter vákuumcsövekhez
- - Alkáli vasoxid gáztisztításhoz
- - Ammóniákvíz és a gáztisztítás folyamán kimerült oxid
- - Szulfonafténsavak, vízben oldhatatlan sóik és észtereik
- - Kozma- és Dippel-olaj;
- - Különböző anionokat tartalmazó sókeverékek
- - Zselatin alapú másolópaszta papír vagy textil alapra is
- Más	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3901-3915	Műanyagok alapanyag formájában, hulladék, forgács és törmelék; kivéve az ex 3907 és 3912 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alább meghatározott szabályok vonatkoznak
- Addíciós homopolimerizációs termékek, amelyekben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát teszi ki	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és- a fenti korlátozáson belül, a 39. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más	Előállítás, amelyben a 39. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3907	- Polikarbonátból és akrilnitril-butadiénsztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagokat is használni lehet, ha azok összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Poliészter	Előállítás, amelynek során az összes, a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át és/vagy a előállítás tetrabromo-(biszfenol A)-polikarbonátból történik
3912	Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai, alapanyag formájában	Előállítás, amelynek során a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3916-3921	Műanyag félgyártmányok és árucikkek; kivéve az ex 3916, ex 3917, ex 3920 és ex 3921 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alább meghatározott szabályok vonatkoznak:
- Sík termékek, amelyek feldolgozottsági foka meghaladja a felületi megmunkálást vagy a négyszögletesre vágást (a négyzetet is beleértve); egyéb termékek, amelyek feldolgozottsági foka meghaladja az egyszerű felületkezelést	Előállítás, amelyben a 39. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más:
- Addíciós homopolimerizációs termékek, amelyekben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát teszi ki	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át árának 50%-át, és- a fenti korlátozáson belül, a 39. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Más	Előállítás, amelyben a 39. árucsoport alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3916 és ex 3917	Profil és cső	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és- a fenti határértéken belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%- át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3920	- Ionomer lap vagy film	Előállítás hőre lágyuló parciális sóból, amely fémionokkal, főleg cink- és nátriumionokkal részben semlegesített etilén és metakrilsav kopolimere	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Regenerált cellulóz, poliamid vagy polietilén lap	Előállítás, amelynek során a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3921	Fémezett műanyag fólia	Előállítás kevesebb mint 23 mikron vastagságú, különösen átlátszó poliészterfóliából	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
3922-3926	Műanyag cikkek	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 40. árucsoport	Gumi és ebből készült áruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4001	Rétegelt kreppgumi lap lábbelihez	Természetesgumilemezeklaminálása
4005	Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez vagy szalag alakban	Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke, a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
4012	Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
- Újrafutózott tömör vagy kisnyomású gumi légabroncs	A használtgumiabroncsokújrafutózása
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4011 és 4012 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 4017	Keménygumiból készült áruk	Előállítás keménygumiból
ex 41. árucsoport	Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4102	Juh- és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül	A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh- és báránybőrről
4104-4106	Szőrtelen vagy gyapjú nélküli, cserzett vagy crust bőr, hasítva is, de tovább nem megmunkálva	A cserzett bőr újracserzésevagyElőállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4107, 4112 és 4113	Szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőr, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vámtarifaszám alá tartozó bőr kivételével	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4104-4113 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 4114	Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr	Előállítás a 4104-4106, a 4107, a 4112 vagy a 4113 vámtarifaszám alá tartozó anyagból, feltéve hogy összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
42. árucsoport	Bőráruk; nyerges- és szíj gyártóáruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével)	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 43. árucsoport	Szőrme és műszőrme; ezekből készült áruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4302	Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:
- Lap, kereszt és más hasonló formák	A nem összeállított cserzett vagy kikészített szőrme fehérítése vagy festése a vágáson és összeállításon felül
- Más	Előállítás össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
4303	Ruházati cikkek, ruházati tartozékok és más szőrmeáruk	Előállítás a 4302 vámtarifaszám alá tartozó, nem összeállított, cserzett vagy kikészített szőrméből
ex 44. árucsoport	Fa és faipari termékek; faszén; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4403	Gömbfa, négy oldalán durván faragva	Előállítás gömbfából, kérgezetten is, vagy pusztán durvára faragva
ex 4407	Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva	Gyalulás, csiszolás vagy végillesztés
ex 4408	Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is), és rétegelt lemez legfeljebb 6 mm vastagságban, lapolva, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez, legfeljebb 6 mm vastagságban, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva	Lapolás, csiszolás, gyalulás vagy végillesztés
ex 4409	Fa, bármelyik széle vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:
- Csiszolt vagy végillesztéssel összeállított	Csiszolás vagy végillesztés
- Szegélyléc és gyöngyléc	Peremezés vagy mintázás
ex 4410-ex 4413	Szegélyléc és gyöngyléc, beleértve a padló szegélylécet és más szegélylemezt is	Peremezés vagy mintázás
ex 4415	Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag	Előállítás méretre nem vágott falemezből
ex 4416	Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei	Előállítás hasított dongákból, a két főfelület fűrészelésén túl nem megmunkálva
ex 4418	- Ács- és épületasztalos-ipari termék	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Üreges fapanel és zsindely azonban felhasználható
- Szegélyléc és gyöngyléc	Peremezés vagy mintázás
ex 4421	Gyufaszál, cipész faszeg vagy facsap	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából a 4409 vámtarifaszám alá tartozó fadrót kivételével
ex 45. árucsoport	Parafa és parafa áruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4503	Természetes parafából készült áru	Előállítás a 4501 vámtarifaszám alá tartozó parafából
46. árucsoport	Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
47. árucsoport	Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 48. árucsoport	Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4811	Vonalazott, margózott vagy négyzethálós papír és karton	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4816	Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló- vagy átírópapír (a 4809 vámtarifaszám alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4817	Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
ex 4818	Toalett- (WC-) papír	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 4819	Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
ex 4820	írótömb	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4823	Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva	Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 49. árucsoport	Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek; kéziratok, gépírásos szövegek és tervrajzok; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4909	Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4909 és 4911 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
4910	Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is:
- Nem papír vagy karton alapú öröknaptár vagy cserélhető lapos naptár	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
- Más	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4909 és 4911 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 50. árucsoport	Selyem, kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 5003	Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót,fonalhulladékot, a foszlatott anyagot is), kártolt vagy fésült	A selyemhulladék kártolása vagy fésülése
5004-ex 5006	Selyemfonal és selyemhulladékból készült fonal	Előállítás:- kártolt, fésült, vagy fonásra másként előkészített nyers selyemből vagyselyemhulladékból,- egyéb, nem kártolt, fésült vagy fonásra másként előkészített természetes szálakból, - vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5007	Szövet selyemből vagy selyemhulladékból:
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból
- Más	Előállítás:- kókuszrostfonalból,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, - vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy- papírból vagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 51. árucsoport	Gyapjú, finom és durva állati szőr; Lószőr fonal és szövet; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5106-5110	Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből készült fonal	Előállítás:- kártolt, fésült, vagy fonásra másként előkészített nyers selyemből vagyselyemhullad ékból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, - vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5111-5113	Szövet gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből:
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból
- Más	Előállítás:- kókuszrostfo nalból,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy - papírbólvagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 52. árucsoport	Pamut; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5204-5207	Pamutfonal és cérna	Előállítás:- kártolt, fésült, vagy fonásra másként előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből,vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5208-5212	Pamutszövet:
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból
- Más	Előállítás:- kókuszrostfo nalból,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy- papírból vagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 53. árucsoport	Más növényi textilszálak, papírfonal és papírfonalból szőtt szövet; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5306-5308	Fonal más növényi textilszálból; papírfonal	Előállítás:- kártolt, fésült, vagy fonásra másként előkészített nyers selyemből vagyselyemhulladékból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5309-5311	Szövet más növényi textilrostból; szövet papírfonalból:
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból
- Más	Előállítás:- kókuszrostfo nalból,- jutafonalból,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy- papírbólvagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5401-5406	Fonal, szál és cérna végtelen műszálból	Előállítás:- kártolt, fésült, vagy fonásra másként előkészített nyers selyemből vagyselyemhullad ékból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,- vegyi anyagokból vagytextilpépből, vagy - papír előállítására szolgáló anyagból	-
5407 és 5408	Végtelen műszálból készült szövet
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból
- Más	Előállítás:-  kókuszrostfonalból, - természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből,vagy- papírból vagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5501-5507	Vágott műszálak	Előállítás vegyi anyagból vagy textilpépből
5508-5511	Szintetikus vagy mesterséges vágott szálból készült fonal és varrócérna	Előállítás:- kártolt, fésült, vagy fonásra másként előkészített nyers selyemből vagyselyemhulladékból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből,vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5512-5516	Szövet vágott műszálból:
- Gumifonalat tartalmazó	Előállítás egyágú fonalból
- Más	Előállítás:- Kókuszrost-fonalból,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy- papírbólvagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 56. árucsoport	Vatta, nemez és nem szőtt textília; különleges fonalak; zsineg, kötél, hajókötél és kábel, valamint ezekből készült áruk; kivéve:	Előállítás:- kókuszrost-fonalból,- természetes szálakból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből,vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5602	Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:
- Tűnemez	Előállítás:- természetes fonalból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépbőlAzonban:az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,-  az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén szál, vagy- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen fonal vagy vágott fonal értéke minden esetben kevesebb, mint 9 decitex, felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás:- természetes szálakból,- mesterséges, kazeinből előállított vágott műszálból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépből	-
5604	Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy burkolva:
- Gumifonal és zsineg, textilanyaggal bevonva	Előállítástextilanyaggal be nem vont gumifonalból és zsinegből
- Más	Előállítás:- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből,vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5605	Fémezett fonal, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó olyan textilszálból, szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral kombináltak vagy fémmel bevontak	Előállítás:- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból, - vegyi anyagokból vagy textilpépből,vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
5606	Paszományozott fonal, az 5404 és az 5405 vámtarifaszám alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vámtarifaszám alá tartozó fonal és paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a pelyhes zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal	Előállítás:- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből,vagy- papír előállítására szolgáló anyagból	-
57. árucsoport	Szőnyegek és más textil padlóborítók:
- Tűnemezből	Előállítás:- természetes fonalból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépbőlAzonban:az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,- az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén szál, vagy- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel,ha az egyágú végtelen fonal vagy vágott fonal értéke minden esetben kevesebb, mint 9 decitex, felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-átJutaszövet hátoldalként felhasználható
- Más nemezből	Előállítás:- nem kártolt, nem fésülve vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból, vagyvegyianyagokból vagy textilpépből	-
- Más	Előállítás:- kókuszrost- vagy jutafonalból,- szintetikus vagymesterséges végtelen szálból készült fonalból,- természetes fonalból, vagy- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálbólJutaszövet hátoldalként felhasználható
ex 58. árucsoport	Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés; kivéve:
- Gumifonallal kombinált	Előállítás egyágú fonalból
- Más	Előállítás:- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépbőlvagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5805	Kézi szövésű fali szőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és atűvarrással (pl. pontöltéssel, keresztöltéssel) előállított fali szőnyeg, kárpit, konfekcionálva is	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5810	Hímzés méteráruban, szalagban, vagy mintázott darabokban	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszá m alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
5901	Szövetek mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket külső könyvborítónak vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textil szövet kalapkészítéshez	Előállítás fonalból
5902	Kerékköpeny kordszövet magas szakítószilárdságú nejlon- vagy más poliamid, poliészter vagy viszkóz műselyem fonalból:
- Legfeljebb 90 tömegszázalék textilanyagtartalommal	Előállítás fonalból
- Más	Előállítás vegyi anyagból vagy textilpépből
5903	Textil szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy laminálva, az 5902 vámtarifaszám alá tartozó szövetek kivételével	Előállítás fonalbólvagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5904	Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is	Előállítás fonalból
5905	Textil falborító:
- Gumival, műanyaggal vagy más anyaggal impregnált, bevont, beborított vagy laminált szövet	Előállítás fonalból
- Más	Előállítás:- kókuszrostfo nalból,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépbőlvagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5906	Gumizott textil szövet, az 5902 vámtarifaszám alá tartozó kivételével:
- Kötött vagy hurkolt kelmék	Előállítás:- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépből	-
- Szintetikus végtelen szálból készült más szövet több mint 90 tömegszázalék textilanyag-tartalommal	Előállítás vegyi anyagból
- Más	Előállítás fonalból
5907	Más módon impregnált, bevont vagy beborított textilszövet; festett kanavász színházi vagy stúdió-(műtermi) díszletek, vagy hasonlók számára	Előállítás fonalbólvagyA nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomókeltávolítása), feltéve hogy a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5908	Textilalapanyagból szőtt, font vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához vagy hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is:
- Fehérizzású gázharisnya, impregnált	Előállítás csőszerűen kötött gázharisnyaszövetből
- Más	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5909-5911	Ipari felhasználásra alkalmas textiltermékek:
- Polírozó korong vagy -gyűrű az 5911 vámtarifaszám alá tartozó, nemezből készítettek kivételével	Előállítás fonalból vagy a 6310 vámtarifaszám alá tartozótextilhulladékból vagy rongyból
- Az 5911 vámtarifaszám alá tartozó, papírgyártásnál vagy más műszaki céllal általánosan használt, csőszerű vagy végtelenített egyszeres vagy többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal, vagy laposszövésű, többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal szőtt textil szövet, nemezelve, impregnálva vagy bevonva is	Előállítás:- Kókuszrost-fonalból,- a következő anyagokból:- politetraflu-or-etilén fonalból,- fenolgyantával bevont, impregnált vagy beborított, többágú poliamid fonalból,- mfeniléndi-aminból és izoftálsavból polikonden- zációval előállított aromás poliamid szálból készült szintetikus fonalból,- politetraflu-or-etilén monofilből,- poli(pfeni-léntetraftala-mid)szintetikus textilszálból álló fonalból,- fenolgyanta bevonatú, akrilfonal-lal paszom-ányozott üvegrost fonalból,- poliészterből, valamint tereftálsav és 1,4-ciklohexan- dimetanol és izoftálsav gyantából készült kopoliészter monofilből,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,- vegyi anyagokból vagy textilpépből	-
- Más	Előállítás:- Kókuszrost-fonalból,- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálból, vagyvegyianyagokból vagy textilpépből	-
60. árucsoport	Kötött vagy hurkolt kelmék	Előállítás:- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépből	-
61. árucsoport	Kötött vagy hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:
- Két vagy több formára vágott vagy mindjárt formára készített kötött vagy hurkolt anyagdarab összevarrásával vagy más módon történő összeállításával elkészítve	Előállítás fonalból
- Más	Előállítás:- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálból, vagyvegyianyagokból vagy textilpépből	-
ex 62. árucsoport	Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével; kivéve:	Előállítás fonalból
ex 6202, ex 6204, ex 6206, ex 6209 és ex 6211	Női, leányka és csecsemőruha, valamint csecsemőruha és tartozékai, hímzéssel	Előállítás fonalbólvagyElőállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 6210 és ex 6216	Tűzálló felszerelés alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből	Előállítás fonalbólvagyElőállítás nem bevont szövetből, azzal a feltétellel, hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6213 és 6214	Zsebkendő, kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló:
- Hímzett	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalbólvagyElőállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalbólvagyA kikészítést nyomás követi, amelyhez legalább két előkészítő vagy két befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mercerizálás, hőrögzítés, mángorlás, gyűrtélenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), feltéve hogy a 6213 és a 6214 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált nem nyomott áruk összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
6217	Más konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; ruhák, ruházati kellékek és tartozékok részei, a 6212 vámtarifaszám alá tartozók kivételével:
- Hímzett	Előállítás fonalbólvagyElőállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Tűzálló felszerelés alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből	Előállítás fonalbólvagyElőállítás nem bevont szövetből, azzal a feltétellel, hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Közbélés gallérhoz és mandzsettához, kiszabva	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és - amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	-
- Más	Előállítás fonalból
ex 63. árucsoport	Más készáru textilanyagból; készletek; használt ruha és használt textiláru; rongy; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6301-6304	Takaró, útitakaró, ágynemű stb.; függöny stb.; más lakástextília:
-Nemezből, nem szőtt textíliából	Előállítás:- természetes fonalból, vagyvegyianyagokból vagy textilpépből	-
- Más:
- Hímzett	Előállítás fehérítetlen egy ágú fonalbólvagyElőállítás hímzés nélküli anyagból (a kötött vagy hurkolt kivételével) feltéve, hogy a felhasznált hímzés nélküli anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Más	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
6305	Zsák és zacskó áruk csomagolására	Előállítás:- természetes szálakból,- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra másként elő nem készített vágott műszálból, vagy- vegyi anyagokból vagy textilpépből	-
6306	Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla; szörfvitorla, vagy szárazföldi járművek vitorlája; kempingcikk:
- Nem szőtt textíliából	Előállítás:- természetes fonalból, vagyvegyianyagokból vagy textilpépből	-
- Más	Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
6307	Más készáru, beleértve a szabásmintát is	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6308	Szőnyeg, fali szőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta vagy hasonló textiltermékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben	A készletben lévő termékekmindegyikének ki kell elégítenie a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Nem származó árucikkek azonban beépíthetők, ha összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
ex 64. árucsoport	Lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru; ezek részei; kivéve:	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 6406 vámtarifaszám alá tartozó, a talpbéléshez vagy más talprészhez erősített felsőrészösszeállítások kivételével
6406	Lábbelirész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áru és ezek részei	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 65. árucsoport	Kalap és más fejfedők, valamint ezek részei; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6505	Kalap és más fejfedő kötött vagy hurkolt kelméből vagy csipkéből, nemezből vagy más textilanyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is, hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is	Előállítás fonalból vagy textilszálból
ex 6506	Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vámtarifaszám alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is	Előállítás fonalból vagy textilszálból
ex 66. árucsoport	Esernyők, napernyők, sétabotok, botszékek, ostorok, lovaglókorbácsok és ezek részei; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6601	Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
67. árucsoport	Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok, emberhajból készült áruk	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 68. árucsoport	Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült áruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6803	Palakőből vagy agglomerált palából készült áru	Előállítás megmunkált palakőből
ex 6812	Azbesztből készült áru; azbeszt alapú vagy azbeszt és magnézium-karbonát alapú keverékekből készült áru	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6814	Csillámból készült áru, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír-, karton- vagy más anyagalátéten	Előállítás megmunkált csillámból (az agglomerált és rekonstruált csillámot is beleértve)
69. árucsoport	Kerámiatermékek	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 70. árucsoport	Üveg és üvegáruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7003, ex 7004 és ex 7005	Üveg fényvisszaverődést gátló réteggel	Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7006	A 7003, 7004 vagy a 7005 vámtarifaszám alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve:
- Dielektromos vékony filmmel bevont, a SEMII szabványának megfelelő félvezető minőségű üveglapból készült szubsztrátum	Előállítás a 7006 vámtarifaszám alá tartozó nem bevont üveglap szubsztrátumokból
- Más	Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7007	Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből	Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7008	Többrétegű szigetelőüveg	Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7009	Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is	Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7010	Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, lombik, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály, áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagbólvagyÜvegáru metszése, feltéve hogy a felhasznált nem metszett üvegáru összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7013	Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 vagy 7018 vámtarifaszám alá tartozók kivételével)	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagbólvagyÜvegáru metszése, feltéve hogy a felhasznált nem metszett üvegáru összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-átvagyA kézi munkával készült fúvott üveg kézi díszítése (a szitanyomás kivételével), feltéve hogy a felhasznált kézi készítésű fúvott üveg összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7019	Üvegrostból készült áru (a fonal kivételével)	Előállítás:- színezetlen pászmából, előfonatból, fonalból vagy vágott szálból, vagy- üveggyapotból	-
ex 71. árucsoport	Természetes vagy tenyésztett gyöngyök, drágakövek vagy féldrágakövek, nemesfémek, nemesfémmel plattírozott fémek és ezekből készült áruk; ékszerutánzatok, érmék; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7101	Természetes vagy tenyésztett gyöngy, osztályozva és a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7102, ex 7103 és ex 7104	Drágakő vagy féldrágakő megmunkálva (természetes, szintetikus vagy rekonstruált)	Előállítás megmunkálatlan drágakőből vagy féldrágakőből
7106, 7108 és 7110	Nemesfém:
- Megmunkálatlan	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 7106, 7108 és7110vámtarifaszám alá tartozókatvagyA 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztásavagyA 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozónemesfémek ötvözése egymással vagy nem nemesfémmel
- Félgyártmány vagy por alakban	Előállításmegmunkálatlannemesfémből
ex 7107, ex 7109 és ex 7111	Nemesfémmel plattírozott nem nemesfém, félgyártmány	Előállítás nemesfémmel plattírozott nem nemesfémből, megmunkálatlanul
7116	Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7117	Ékszerutánzat	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagbólvagyElőállítás nemesfémmel nem plattírozott vagy bevont nem nemesfém részekből, feltéve hogy a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 72. árucsoport	Vas és acél, kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7207	Félkész termék vasból vagy ötvözetlen acélból	Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7208-7216	Síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból	Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7217	Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból	Előállítás a 7207 vámtarifaszám alá tartozó félkész termékből
ex 7218, 7219-7222	Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból	Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7223	Huzal rozsdamentes acélból	Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó félkész termékből
ex 7224, 7225 - 7228	Félkész termék, síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben; szögvas, idomvas és szelvény más ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy ötvözetlen acélból	Előállítás a 7206, a 7218 vagy a 7224 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7229	Huzal más ötvözött acélból	Előállítás a 7224 vámtarifaszám alá tartozó félkész termékből
ex 73. árucsoport	Vas- vagy acéláruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7301	Szádpalló	Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7302	Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag	Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7304, 7305 és 7306	Cső és üreges profil vasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból	Előállítás a 7206, 7207, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
ex 7307	Több részből álló csőszerelvény rozsdamentes acélból (ISO X5CrNiMo 1712)	A kovácsdarabok esztergálása, fúrása, dörzsárazása, menetvágása, lesorjázása és homokfúvása, feltéve hogy a felhasznált kovácsdarabok összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át
7308	Szerkezet (a 9406 vámtarifaszám alá tartozó előre gyártott épületek kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó és ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 7301 vámtarifaszám alá tartozó hegesztett szögvas, idomvas és szelvény nem használható fel
ex 7315	Hólánc	Előállítás, amelynek során a 7315 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 74. árucsoport	Réz és ebből készült áruk; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
7401	Nyers réz (szulfidfémkeverék); cementréz (kicsapott réz)	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7402	Finomítatlan réz; rézanód elektrolízises finomításhoz	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7403	Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan:
- Finomított réz	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Rézötvözet és más elemeket is tartalmazó finomított réz	Előállítás finomított, megmunkálatlan rézből vagy rézhulladékból és -törmelékből
7404	Rézhulladék és -törmelék	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7405	Segédötvözet (mesterötvözet)	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 75. árucsoport	Nikkel és ebből készült áruk; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
7501-7503	Nyers nikkel (szulfidfémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke; megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 76. árucsoport	Alumínium és ebből készült áruk; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7601	Megmunkálatlan alumínium	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-átvagyElőállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból és -törmelékből hőkezeléssel vagy elektrolízissel	-
7602	Alumíniumhulladék és -törmelék	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7616	Alumínium gyártmányok, az alumíniumhuzalból készült háló, drótszövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyagok (a végtelen szalagot is beleértve) és a terpesztett alumínium kivételével	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban az alumíniumhuzalból és a terpesztett alumíniumhálóból készített drótszövet, rács,sodronyfonat, kerítésfonat, betonháló és hasonló anyag (a végtelenített szalagot is beleértve) felhasználható; valamint- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
77. árucsoport	A Harmonizált Rendszerben történő későbbi felhasználásra fenntartva
ex 78. árucsoport	Ólom és ebből készült áruk; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
7801	Megmunkálatlan ólom:
- Finomított ólom	Előállítás „kohóólomból” vagy „finomítatlan ólomból”
- Más	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7802 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7802	Ólomhulladék és -törmelék	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 79. árucsoport	Cink és ebből készült áruk; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
7901	Megmunkálatlan cink	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7902 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7902	Cinkhulladék és -törmelék	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 80. árucsoport	Ón és ebből készült áruk; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
8001	Megmunkálatlan ón	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8002 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
8002 és 8007	Ónhulladék és -törmelék, más áru ónból	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
81. árucsoport	Más nem nemesfém; cermet; ezekből készült áruk:
- Más nem nemes fém, megmunkált; és ezekből készült áruk	Előállítás, amelynek során a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 82. árucsoport	Szerszámok, eszközök, evőeszközök, kanál és villa nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
8206	A 8202-8205vámtarifaszámok közül két vagy több vámtarifaszám alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben	Előállítás a 8202-8205 kivételével bármelyvámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8202-8205 vámtarifaszám alá tartozó szerszámokat azonban be lehet foglalni a készletbe, ha az összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
8207	Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talaj fúráshoz való szerszámot is	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	-
8208	Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	-
ex 8211	Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vámtarifaszám alá tartozó kés kivételével	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Nem nemesfémből készült késpenge és nyél azonban felhasználható
8214	Másutt nem említett késművesáru (pl. haj nyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűrvagy pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Nem nemesfémből készült nyél azonban felhasználható
8215	Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Nem nemesfémből készült nyél azonban felhasználható
ex 83. árucsoport	Másutt nem említett különféle áruk nem nemesfémből; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 8302	Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló áru épülethez, és automatikus ajtócsukó	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8302 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 8306	Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8306 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 84. árucsoport	Atomreaktor, kazán, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei, kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8401	Nukleáris fűtőanyagelem	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8402	Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvízkazán kivételével); túlhevítő vízkazán	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8403 és ex 8404	Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vámtarifaszám alá tartozó kazán kivételével és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8403 és 8404 vámtarifaszám alá tartozók kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8406	Gőzturbina (víz- vagy más gőz üzemű)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8407	Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8408	Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8409	Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vámtarifaszám alá tartozó motor alkatrésze	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8411	Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8412	Más erőgép és motor	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8413	Forgódugattyústérfogatkiszorításos szivattyú	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8414	Ipari ventilátor és hasonló ventilátorok	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8415	Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, valamint hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8418	Hűtőgép, fagyasztógép és más hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vámtarifaszám alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és - ahol az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8419	Fa-, papíripari rostanyag-, papír és kartonipari gépek	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8420	Kalander vagy más hengerlőgép, és ezekhez való henger, a fém- vagy üveghengermű kivételével	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8423	Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8425-8428	Emelő, mozgató, be- vagy kirakó gép	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8429	Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:
- Úthenger	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8430	Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró	Előállítás, amelyben: - az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8431 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8431	Kizárólag vagy elsősorban az úthenger alkatrésze	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8439	Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8441	Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír- vagy kartonvágó gépet is	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8443	Nyomtatók irodai gépekhez (például automatikus adatfeldolgozó gépek, szövegszerkesztő gépek stb.)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8444-8447	E vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8448	A 8444 és 8445 vámtarifaszám alá tartozó gépek segédgépei	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8452	Varrógép, a 8440 vámtarifaszám alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű:
- Varrógép (csak zárt öltésű) motor nélkül legfeljebb 16 kg tömegű fejjel, vagy motorral legfeljebb 17 kg tömegű fejjel	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,- (a motor nélküli) fej összeállításár a felhasznált nem származó anyagok összértéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok összértékét, és- a felhasznált szálfeszítő, hurkoló és cikcakk szerkezet már származó	-
- Más	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8456-8466	A 8456-8466 vámtarifaszám alá tartozó szerszámgépek és gépek, valamint alkatrészeik és tartozékaik	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8469-8472	Irodai gépek (pl. írógépek, számológépek, automatikus adatfeldolgozó gépek, sokszorosítógépek, fűzőgépek)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8480	Öntödei formázószekrény fémöntéshez; öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8482	Golyós vagy görgős gördülőcsapágy	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8484	Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és hasonló kötőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban; mechanikus tömítőelem	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8486	- Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, ha lézer- vagy más fény- vagy fotonsugárral, ultrahanggal, elektromos kisüléssel elektrokémiai, elektronsugaras, ionsugaras vagy plazmasugaras eljárással működik:- nyíró, hajlító, hajtogató, redőző, simító, egyengető, lyukasztó vagy rovátkáló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálásáraszerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag, vagy üveg hidegmegmunkálására	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- nyíró, hajlító, hajtogató, redőző, simító, egyengető, lyukasztó vagy rovátkáló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására
- szerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag, vagy üveg hidegmegmunkálására
- a 8456, 8462 és 8464 vámtarifaszám alá tartozó szerszámgéphez kizárólag vagy elsősorban használt alkatrész és tartozék- olyan jelölő eszközök, amelyek mintát létrehozó készülékek és fényvédő réteggel bevont anyagból sablon vagy haj szálvonal-hálózatos lemez készítésére használatosak; ezek alkatrészei és tartozékaiöntőformák, fröccsöntéshez vagy kompressziós öntéshez
- olyan jelölő eszközök, amelyek mintát létrehozó készülékek és fényvédő réteggel bevont anyagból sablon vagy hajszálvonalhálózatos lemez készítésére használatosak; ezek alkatrészei és tartozékai
- öntőformák, fröccsöntéshez vagy kompressziós öntéshez	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- egyéb emelő, mozgató, bevagy kirakógép	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg az összes felhasznált származó anyag értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- kizárólag vagy elsősorban a 8428 vámtarifaszám alá tartozó gépek alkatrészei	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- fényképezőgép nyomólemez vagy henger készítésére használt mintát létrehozó készülékek, amelyek fényvédő réteggel	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék
bevont anyagból sablon vagy haj szálvonal-hálózatos lemez készítésére használatosak; ezek alkatrészei és tartozékai	vámtarifaszám alá tartozó anyagból,- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- ahol az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	gyártelepi árának 30%-át
8487	Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 85. árucsoport	Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -lejátszó, televíziós kép- és hangfelvevő és -lejátszó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8501	Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével]	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8503 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8502	Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8501 és a 8503 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8504	Tápegység az automatikus adatfeldolgozó gépekhez	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8517	Emberi hang, kép vagy egyéb adat továbbítására és vételére szolgáló egyéb készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok (mint a helyi vagy a nagy kiterjedésű hálózat) hírközlő berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vámtarifaszám alá tartozó hangtovábbító vagy vevőkészülékek kivételével	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8518	Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8519	Hangfelvevő vagy -lejátszó készülék	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8521	Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8522	Kizárólag vagy elsősorban a 8519-8521 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8523	- Felvételt nem tartalmazó lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tároló eszközök és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, beleértve a matricát és a mesterlemezt lemezek gyártásához, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével;	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Felvételt tartalmazó lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tároló eszközök és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, beleértve a matricát és a mesterlemezt lemezek gyártásához, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével;	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határon belül, a 8523 vámtarifaszá m alá tartozó felhasznált anyagok összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a két vagy több integrált elektromos áramkörrel rendelkező proximity kártyák és „intelligens kártyák”	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8541 és a 8542 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-átvagyA diffúziós művelet (amelynek során az integrált áramkört a félvezető szubsztrátumon a megfelelőadalékanyag szelektív hozzáadásával alakítják ki), függetlenül attól, hogy összeszerelést és/vagy tesztelést a 3. és a 4. cikkekben nem említett országban végezték
- „intelligens kártyák” egy integrált áramkörrel	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8525	Rádió- vagy televízióműsoradókészülék, -vevőkészülékkel vagy hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgépek és videokamera-felvevők;	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8526	Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8527	Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is, közös házban:	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8528	- Monitorok és kivetítők, beépített televízióvevőkészülék nélkül; kizárólag vagy elsősorban a 8471 vámtarifaszám alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- más monitor és kivetítő, beépített televízióvevőberendezés nélkül; televíziós adás vételére alkalmas készülék rádióműsor vevőkészüléket, hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magába foglaló is	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8529	Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrészei:
- Kizárólag vagy elsősorban képfelvevő vagy -lejátszó készülékkel való használatra alkalmas	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- kizárólag vagy elsősorban a 8471 vámtarifaszám alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerekben kizárólagosan vagy elsődlegesen használt monitor és kivetítő, beépített televízió-berendezés nélkül	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- Más	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8535	1000 V-nál nagyobb feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8538 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8536	- Legfeljebb 1000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8538 vámtarifaszá m alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók
- műanyagból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- kerámiából, vasból vagy acélból	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- rézből	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
8537	Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vámtarifaszám alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű készülék, a 8517 vámtarifaszám alá tartozókapcsolókészülékekkivételével	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8538 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8541	Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz; a csipekre még nem vágott egyben levő félvezető szelet kivételével	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8542	Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet
- Monolitikus integrált áramkörök	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8541 és a 8542 vámtarifaszám alá tartozó összes	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-átvagyA diffúziós művelet (amelynek során az integrált áramkört a félvezető szubsztrátumon a megfelelőadalékanyag szelektív hozzáadásával alakítják ki), függetlenül attól, hogy összeszerelést és/vagy tesztelést a 3. és a 4. cikkekben nem említett országban vagy területen végezték
- gépnek vagy készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 8541 és a 8542 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8544	Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték, csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8545	Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8546	Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8547	Szigetel őszerelvény elektromos géphez, készülékhez vagy berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belsőmenetes foglalat), amelyeket az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vámtarifaszám alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozó darabjai	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8548	Primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor selejtje és hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek vagy készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 86. árucsoport	Vasúti mozdonyok vagy villamos-motorkocsik, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti vagy villamosvágány-tartozékok, és -felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) közlekedési jelzőberendezés; kivéve:	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8608	Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- vagy biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 87. árucsoport	Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; kivéve:	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8709	Önjáró üzemi targonca, rakodó-vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az idetartozó jármű alkatrésze	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8710	Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszá m alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8711	Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi:
- Dugattyús, belső égésű motorral, amelynek
hengerűrtartalma
- 50 cm3-nél kisebb	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- 50 cm -t meghaladó	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8712	Kerékpár golyóscsapágy nélkül	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8714 vámtarifaszám alá tartozók kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8715	Gyermekkocsi és alkatrésze	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszá m alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8716	Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%- át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 88. árucsoport	Légi járművek, űrhajók és ezek részei; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8804	Forgó (rotáló) ejtőernyő	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 8804 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8805	Légijármű-indító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék vagy hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
89. árucsoport	Hajók, csónakok és más úszószerkezetek	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8906 vámtarifaszám alá tartozó hajótesteket azonban nem lehet felhasználni	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90. árucsoport	Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve:	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9001	Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel, a 8544 vámtarifaszám alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9002	Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9004	Szemüveg, védőszemüveg és hasonló, látásjavító, védő vagy más szemüveg	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9005	Távcső, látcső (két és egy szemlencsés) és más optikai teleszkóp és ezek foglalata; a prizmás csillagászati távcsövek és ezek foglalata kivételével	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át; valamint- ahol az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9006	Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- ahol az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9007	Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő vagy hanglejátszó készülékkel vagy anélkül	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- ahol az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9011	Összetett optikai mikroszkóp, mikrofényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszá m alá tartozó anyagból,- amelyben az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- ahol az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9014	Más navigációs eszköz és készülék	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9015	Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9016	Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9017	Rajzoló-Jelölő- vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebbe az árucsoportba más vámtarifaszám alá nem besorolható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9018	Orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék:
- Fogorvosi szék fogászati felszereléssel felszerelve	Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 9018 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9019	Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozó készülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-, oxigén- és aerosolterápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9020	Más légzőkészülék és gázálarc, sem mechanikus részekkel, sem cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
9024	Keménység-, szakító-, nyomásszilárdság-, rugalmasságvizsgáló gép és készülék vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9025	Faj súlymérő és hasonló, folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer és pszichrométer, regisztrálóval is, és mindezek egymással kombinálva is	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladia meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9026	Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy 9032 vámtarifaszám alá tartozó műszer és készülék kivételével	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9027	Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- és fénymennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási-időmérő is); mikrotom (metszetkészítő)	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9028	Gáz, folyadék vagy áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:
- Alkatrész és tartozék	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amelyben: - az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9029	Fordul atszámláló, termékszámláló, taxióra, kilométerszámláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy 9015 vámtarifaszám alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9030	Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék, a 9028 vámtarifaszám alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9031	Ebben az árucsoportban másutt nem említett mérővagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9032	Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9033	A 90. árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés (ebben az árucsoportban másutt nem említett) alkatrésze és tartozéka	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 91. árucsoport	Órák és kisórák és ezek alkatrészei; kivéve:	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9105	Más óra	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9109	Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- az összes felhasznált nemszármazó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9110	Komplett kisóraszerkezet vagy óraszerkezet, nem összeszerelve vagy részben összeszerelve(szerkezetkészlet); nem teljes kisóraszerkezet vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers kisóraszerkezet vagy óraszerkezet	Előállítás, amelyben:- az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és- a fenti határértéken belül a 9114 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9111	Tok kisóraszerkezethez és ennek részei	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9112	Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek részei	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9113	Szíj, szalag és karkötő karórához és ezek alkatrésze:
- Nem nemesfémből, arannyal vagy ezüsttel lemezelve is, vagy nemesfémmel plattírozott fémből is	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
92. árucsoport	Hangszerek; mindezek alkatrészei és tartozékai	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
93. árucsoport	Fegyverek és lőszerek; ezek alkatrészei és tartozékai	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 94. árucsoport	Bútor; ágyfelszerelés, matracok, ágybetétek, párnák és hasonló párnázott lakberendezési cikkek; másutt nem említett lámpák és világítófelszerelések; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előre gyártott épületek; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9401 és ex 9403	Nem nemesfémből készült, nem párnázott, legfeljebb 300 g/m2 tömegű pamutszövetet tartalmazó bútor	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagbólvagyElőállítás a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá tartozó, felhasználásra kész pamutszövetből, ha:- az értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át, és- valamennyi egyéb felhasznált anyagszármazó, és nem a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá tartozik	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9405	Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9406	Előre gyártott épület	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 95. árucsoport	Játékokjátékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 9503 [9501,9502]	Más játék; kicsinyített méretű (»méretarányos«) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle)	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 9506	Golfütő és alkatrészei	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A golfütőfejek készítéséhez azonban durván megmunkált tömbök felhasználhatók
ex 96. árucsoport	Különböző áruk; kivéve:	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 9601 és ex 9602	Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagból készült áru	Előállítás azonos vámtarifaszám alá tartozó „megmunkált” faragásra alkalmas anyagból
ex 9603	Seprű, kefe és ecset (a nyest-és a mókusszőrből készült seprűk és hasonlók és kefék kivételével) kézi működtetésű, mechanikus padlóseprű motor nélkül, szobafestőpárna és -henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó	Előállítás, amely során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9605	Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz	A készletben lévő termékek mindegyikének ki kell elégítenie a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva.. Nem származó árucikkek azonban beépíthetők, ha összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
9606	Gomb, franciakapocs, patentkapocs és patent, gombtest és ezek más részei; nyers gomb	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és - amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
9608	Golyóstoll, filc- és más, szivacsvégű toll és jelző; töltőtoll, rajzolótoll és egyéb toll; másoló töltőtoll (átírótoll); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza; tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; mindezek részei (beleértve a kupakot és a klipszet is), a 9609 vámtarifaszám alá tartozó áru kivételével	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó tollhegy vagy tollhegycsúcs azonban felhasználható
9612	Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal -lenyomatkészítésre - átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna, dobozzal is, átitatva vagy sem	Előállítás:- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és- amelynek során az összes felhasznált anyag összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át	-
ex 9613	Öngyújtó, piezoelektromos gyújtóval	Előállítás, amelynek során a 9613 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 9614	Pipa és pipafej	Előállítás durván megmunkált tömbből
97. árucsoport	Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek	Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
III. melléklet
EUR. 1 jelű szállítási bizonyítvány és az EUR. 1 jelű szállítási bizonyítvány iránti kérelem mintapéldánya
Nyomtatási előírások
1. Minden egyes űrlapnak 210 x 297 mm méretűnek kell lennie; a hosszúságban plusz 8 mm, illetve mínusz 5 mm eltérés megengedett. A felhasznált papírnak meghatározott méretű fehér írópapírnak kell lennie, nem tartalmazhat mechanikus pépet, és tömege négyzetméterenként nem lehet kevesebb 25 grammnál. A bizonyítványon zöld nyomtatott guilloche mintájú háttérnek kell lennie, amely bármilyen mechanikus vagy vegyi eszközű hamisítást szembetűnővé tesz.
2. A Közösség tagállamai és Albánia illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy az űrlapokat maguk nyomtassák ki, vagy az általuk elfogadott nyomdákkal készíttessék el. Ez utóbbi esetben minden egyes űrlapon hivatkozást kell feltüntetni az ilyen elfogadásra. Minden egyes űrlapon fel kell tüntetni a nyomda nevét és címét vagy egy jelet, amely alapján a nyomda beazonosítható. Az űrlapokat nyomtatott vagy más módon rögzített sorszámmal kell ellátni, amely alapján beazonosítható.
SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY

[KÉP_HELYE]

[KÉP_HELYE]

MEGJEGYZÉSEK
1. A bizonyítványban nem lehet törlést alkalmazni vagy a szavakat felülírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges helyes adatok beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kiállító személy lássa el kézjegyével, és ezt a kibocsátó ország vagy terület vámhatóságainak igazolnia kell.
2. A bizonyítványon szereplő árumegnevezések között nem maradhat üres hely, és minden árumegnevezést sorszám előzzön meg. A legutolsó bejegyzést követően szorosan egy vízszintes vonalat kell húzni. A fel nem használt mezőt egy átlós vonallal húzza át oly módon, hogy az lehetetlenné tegyen bármilyen további bejegyzést.
3. Az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kell feltüntetni az azonosításukhoz szükséges elegendő részletességgel.
SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM

[KÉP_HELYE]

AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott, a hátoldalon felsorolt áruk exportőre,
KIJELENTEM, hogy a hátoldalon feltüntetett áruk megfelelnek a mellékelt bizonyítvány kiadási követelményeinek;
MEGHATÁROZOM az alábbiakban azon körülményeket, melyek alapján az áruk a fenti feltételeknek megfelelnek:
......................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................
BEMUTATOM az alábbi igazoló okmányokat  [LÁBJEGYZET_9] :
......................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................
VÁLLALOM, hogy az eljárásra jogosult hatóság kérése alapján rendelkezésre bocsátom azon okmányokat, amelyeket a jelen bizonyítvány kiállításához megkövetelnek, és vállalom, hogy szükség esetén az említett eljárásra jogosult hatóság betekinthet belső nyilvántartásaimba, és ellenőrizheti a fenti áruk előállítási műveleteit;
KÉREM taz árukra vonatkozó mellékelt bizonyítvány kiadását.
............................................................. (hely és kelet)
............................................................. (aláírás)
IV. melléklet
A számlanyilatkozat szövege
Az alább megadott szövegű számlanyilatkozatot a lábjegyzeteknek megfelelően kell kiállítani. A lábjegyzeteket azonban nem kell lemásolni.
Bolgár változat
Износителят на продиктуте, обхванати от този документ (митинческо разрешение N° ...  [LÁBJEGYZET_10] ) декларира, че освен кьдето ясно е отбеляно дриго, тези продукти са с ...  [LÁBJEGYZET_11]  преференциален произход
Spanyol változat
El exportador de los productos incluidos en el presente documento [autorización aduanera n° ...  [LÁBJEGYZET_12] ] deciara que, salvo indicación en sentido contrario, estos productos gozan de un origen preferencial ...  [LÁBJEGYZET_13] .
Cseh változat
Vývozce výrobků uvedených v tomto dokumentu (číslo povolení ...  [LÁBJEGYZET_14] ) prohlašuje, že krómě zřetelně označených, mají týto vyrobky preferenční původ v ...  [LÁBJEGYZET_15] .
Dán változat
Eksportøren af varer, der er omfattet af nærvaerende dokument, (toldmyndighedernes tilladelse nr. ...  [LÁBJEGYZET_16] ), erklærer, at varerne, medmindre andet tydeligt er angivet, har præferenceoprindelse i ...  [LÁBJEGYZET_17] .
Német változat
Der Ausführer (Ermächtigter Ausführer; Bewilligungs-Nr. ...  [LÁBJEGYZET_18] ) der Waren, auf die sich dieses Handelspapier bezieht, erklárt, dass diese Waren, soweit nicht anders angegeben, práferenzbegünstigte ...  [LÁBJEGYZET_19]  Ursprungswaren sind.
Észt változat
Käesoleva dokumendiga hõlmatud toodete eksportija (tolliamenti kinnitus nr ...  [LÁBJEGYZET_20] ) deklareerib, et need tooted on ...  [LÁBJEGYZET_21]  sooduspäritoluga, välja arvatud juhul, kui on selgelt náidatud teisiti.
Görög változat
Ο εζαγωγέας τωυ προϊόυτων που καλύπτοναι από το παρόν έγγραφο (άδεια τελωνείου υπαριθ ...  [LÁBJEGYZET_22] ) δηλώνει ότι, εκτός εάν δηλώνεται σαφώς άλλως, τα προϊόντα αυτα είναι προτιμησιακής καταγωγής ...  [LÁBJEGYZET_23] .
Angol változat
The exporter of the products covered by this document (customs authorisation No ...  [LÁBJEGYZET_24] ) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of ...  [LÁBJEGYZET_25]  preferential origin.
Francia változat
L’exportateur des produits couverts par le présent document [autorisation douanière n° ...  [LÁBJEGYZET_26] ] déclare que, sauf indication claire du contraire, ces produits ont l’origine préférentielle ...  [LÁBJEGYZET_27] .
Olasz változat
L’esportatore delle merci contemplate nel presente documento (autorizzazione doganale n. ...  [LÁBJEGYZET_28] ) dichiara che, salvo indicazione contraria, le merci sono di origine preferenziale ...  [LÁBJEGYZET_29] .
Lett változat
To produktu eksportētāj s, kuri ietverti šajā dokumentā (muitas atļauja Nr. ...  [LÁBJEGYZET_30] ), deklarē, ka, izņemot tur, kur ir citādi skaidri noteikts, šiem produktiem ir preferenciāla izcelsme ...  [LÁBJEGYZET_31] .
Litván változat
Šiame dokumente išvardytų prekių eksportuotojas (muitinės liudijimo Nr. ...  [LÁBJEGYZET_32] ) deklaruoja, kad, jeigu kitaip nenurodyta, tai yra ...  [LÁBJEGYZET_33]  preferencinės kilmės prekės.
Magyar változat
A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám: ...  [LÁBJEGYZET_34] ) kijelentem, hogy eltérő egyértelmű jelzés hiányában az áruk preferenciális ...  [LÁBJEGYZET_35]  származásúak.
Máltai változat
L-esportatur tal-prodotti koperti b’dan id-dokument (awtorizzazzjoni tad-dwana nru. ...  [LÁBJEGYZET_36] ) jiddikjara li, hlief fejn indikat b’mod car li mhux hekk, dawn il-prodotti huma ta’ origini preferenzjali ...  [LÁBJEGYZET_37] .
Holland változat
De exporteur van de goederen waarop dit document van toepassing is (douanevergunning nr. ...  [LÁBJEGYZET_38] ), verklaart dat, behoudens uitdrukkelijke andersluidende vermeiding, deze goederen van preferentiéle ... oorsprong zijn  [LÁBJEGYZET_39] .
Lengyel változat
Eksporter produktów objęjych tym dokumentem (upoważnienie władz celnych nr ...  [LÁBJEGYZET_40] ) deklaruje, że z wyjątkiem gdzie j est to wyraźnie określone, produkty te mają ...  [LÁBJEGYZET_41]  preferencyjne pochodzenie.
Portugál változat
O abaixo-assinado, exportador dos produtos abrangidos pelo presente documento [autorização aduaneira n.° ...  [LÁBJEGYZET_42] ], deciara que, salvo indicação expressa em contrário, estes produtos são de origem preferenciái ...  [LÁBJEGYZET_43] .
Román változat
Exportatorul produselor ce fac obiectul acestui document [autorizatia vamală nr. ...  [LÁBJEGYZET_44] ] declară că, exceptând cazul în care în mod expres este indicat altfel, aceste produse sünt de origine preferenţială ...  [LÁBJEGYZET_45] .
Szlovák változat
Vývozce výrobkov uvedených v tomto dokumente (číslo povolenia ...  [LÁBJEGYZET_46] ) vyhlasuje, že okrem zretel’ne označených, majú tieto výrobky preferenčný pővod v ...  [LÁBJEGYZET_47] .
Szlovén változat
Izvoznik blaga, zajetega s tem dokumentom (pooblastilo carinskih organov št. ...  [LÁBJEGYZET_48] ) izjavlja, da, razen če ni drugače jasno navedeno, ima to blago preferencialno ...  [LÁBJEGYZET_49]  poreklo.
Finn változat
Tässä asiakirjassa mainittujen tuotteiden viejä (tullin lupa n:o ...  [LÁBJEGYZET_50] ) ilmoittaa, että nämä tuotteet óvat, ellei toisin ole selvästi merkitty, etuuskohteluun oikeutettuja ... alkuperätuotteita  [LÁBJEGYZET_51] .
Svéd változat
Exportören av de varor som omfattas av detta dokument (tullmyndighetens tillstånd nr ...  [LÁBJEGYZET_52] ) försäkrar att dessa varor, om inte annat tydligt markerats, har förmånsberättigande ... ursprung  [LÁBJEGYZET_53] .
Albán változat
Eksportuesi i produkteve të përfshira në këtë dokument (autorizim doganor Nr. ...  [LÁBJEGYZET_54] ) deklaron që, përveç rasteve kur tregohet qartësisht ndryshe, këto produkte janë me origjinë preferenciáié  [LÁBJEGYZET_55] .
.......................................................................  [LÁBJEGYZET_56]  (hely és kelet)
..........................................................................  [LÁBJEGYZET_57]  (Az exportőr aláírása, továbbá a nyilatkozatot aláíró személy olvashatóan feltüntetett neve)
V. melléklet
A 3. és 4. cikkben foglalt kumulációba nem tartozó termékek
KN-kód	Árumegnevezés
17049099	Más cukorkaáru kakaótartalom nélkül:
18061030	Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény
- Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával:
18061090	- - legalább 65, de kevesebb mint 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal
- - legalább 80 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglukóz-tártaiómmal
18062095	- Más készítmény kakaótartalommal tömb, tábla vagy rúd formában, vagy folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben:
- - Más
- - - Más
19019099	Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz
- más
- - más (malátakivonat kivételével)
- - - más
21011298	Kávén alapuló más készítmények.
21012098	Teán vagy matéteán alapuló más készítmények.
21069059	Másutt nem említett élelmiszer-készítmény
- más
- - más
21069098	Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:
- más (fehérjekoncentrátumtól és textúráit fehérjétől különböző)
- - más
- - - más
33021029	Illatanyag-keverékek, valamint az iparban nyersanyagként használt keverékek, amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak (beleértve az alkoholos oldatokat is); más illatanyag-készítmények italgyártáshoz:
- Élelmiszer- vagy italgyártáshoz használt fajták
- - Az italgyártásban használt fajták:
- - - Egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagottartalmazó készítmények:
- - - - 0,5 térfogatszázalékot meghaladó ténylegesal kohol tártai ómmal
- - - - Más:
- - - - - Tejzsír-, szacharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagykeményítőtartalom nélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tej zsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharózvagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukorvagy keményítőtartalommal
- - - - - Más
”
3. § (1) E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2010. november 8-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] A kontingensmennyiségre a teljes MFN-vámtétel alkalmazandó.

[LÁBJEGYZET_3] A megállapodás hatálybalépésének időpontját követő első év január 1-től a kontinensmennyiség 200 tonnával emelkedik, feltéve hogy a korábbi kontingens legalább 80%-át felhasználták az előző év december 31-ig. Ez a mechanizmus érvényben marad mindaddig, amíg az éves kontingensmennyiség eléri az 1600 tonnát, illetve amíg a megállapodás felei más intézkedésekben állapodnak meg.

[LÁBJEGYZET_4] A kontingensmennyiségre a teljes MFN-vámtétel alkalmazandó.

[LÁBJEGYZET_5] Az Általános Ügyek Tanácsa 1997. áprilisi következtetéseiben és a Nyugat-Balkán országaival megvalósított stabilitási és társulási folyamat megteremtéséről szóló 1999. májusi bizottsági közleményben meghatározottak szerint.

[LÁBJEGYZET_6] Az EK-Törökország Társulási Tanács 1995. december 22-i 1/95 határozata az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodásban meghatározott mezőgazdasági termékektől eltérő termékekre, valamint az Európai Szén- és Acélközösség és a Török Köztársaság között az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartozó termékek kereskedelméről szóló megállapodásban meghatározott szén és acéltermékektől eltérő termékekre alkalmazandó.

[LÁBJEGYZET_7] Az Általános Ügyek Tanácsa 1997. áprilisi következtetéseiben és a Nyugat-Balkán országaival megvalósított stabilitási és társulási folyamat megteremtéséről szóló 1999. májusi bizottsági közleményben meghatározottak szerint.

[LÁBJEGYZET_8] Az EK-Törökország Társulási Tanács 1995. december 22-i 1/95 határozata az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodásban meghatározott mezőgazdasági termékektől eltérő termékekre, valamint az Európai Szén- és Acélközösség és a Török Köztársaság között az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartozó termékek kereskedelméről szóló megállapodásban meghatározott szén és acéltermékektől eltérő termékekre alkalmazandó.

[LÁBJEGYZET_9] Például: behozatali okmányok, szállítási bizonyítványok, számlák, a gyártó nyilatkozatai stb., amelyek az.

[LÁBJEGYZET_10] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_11] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_12] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_13] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_14] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_15] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_16] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_17] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_18] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_19] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_20] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_21] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_22] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_23] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_24] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_25] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_26] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_27] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_28] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_29] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_30] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_31] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_32] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_33] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_34] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_35] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_36] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_37] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_38] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_39] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_40] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_41] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_42] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_43] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_44] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_45] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_46] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_47] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_48] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_49] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_50] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_51] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_52] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_53] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_54] Amennyiben a számlanyilatkozatot egy jóváhagyott exportőr állította ki, ide a jóváhagyott exportőr engedélyének számát kell bevezetni. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem egy jóváhagyott exportőr állította ki, a zárójelben lévő szavakat el kell hagyni vagy a helyet üresen kell hagyni.

[LÁBJEGYZET_55] A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben a számlanyilatkozat teljes egészében vagy részlegesen Ceutából és Mellilában származó termékekre hivatkozik, az exportőrnek a nyilatkozat kiállításának alapjául szolgáló okmányban a „CM” jelzéssel egyértelműen fel kell tüntetni őket.

[LÁBJEGYZET_56] Feltüntetésük elmaradhat, ha az információ szerepel magán az okmányon.

[LÁBJEGYZET_57] Amennyiben az exportőrnek nem kötelessége aláírni, az aláírás alól való mentesség egyúttal az aláíró nevének feltüntetésétől való mentességet is jelenti.