2008. évi LXXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 39/2007. (V. 9.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -
a) 7 100 009,6 millió forint bevétellel,
b) 8 498 126,3 millió forint kiadással és
c) 1 398 116,7 millió forint hiánnyal
hagyja jóvá.
2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2007-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 436 956,0 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
b) 344,0 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,
c) 1 254 529,9 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,
d) 8,0 millió forint összegben fizetett vissza devizakötvényeket a külföldi hitelezőknek,
e) 29 077,8 millió forint összegben fizetett vissza devizahiteleket a külföldi hitelezőknek,
f) 96 604,6 millió forint összegben fizetett vissza devizahiteleket a Magyar Nemzeti Bank részére.
4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2007-ben
a) 1 134 528,3 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,
b) 145 500,0 millió forint összegben forinthiteleket vett fel külföldi hitelezőktől,
c) 56 150,8 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 88. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a költségvetési hiány terhére az államháztartásért felelős miniszter 2007-ben 58 175,0 millió forint összegben forinthiteleket vállalt át belföldi hitelezőktől.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2007-ben a 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján
a) 1 171 123,5 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,
b) 349 972,9 millió forint összegben növelte a diszkont kincstárjegyek állományát,
c) 296 423,9 millió forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter - a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése keretében 553 208,7 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyijövedelemadó-részesedés, illetve a települési önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását az államháztartásért felelős miniszter, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 9886,8 millió forint összegben igényeltek - a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) igazgatóságai javaslataira is figyelemmel - normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat, jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 32 590,0 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 413,0 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 131,3 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekedtek. A módosított előirányzatokat önkormányzatonként és jogcímenként az R. tartalmazza.
(3) A normatív hozzájárulások és a normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 3. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulásokból, a normatív, kötött felhasználású támogatásokból a helyi önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után, valamint a személyijövedelemadó-részesedésből a megyei önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 4531,5 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 4910,5 millió forint,
c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatoknak 2007. év után járó hozzájárulás és támogatás 379,0 millió forint.
(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulásokat és normatív, kötött felhasználású támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 3%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint 374,7 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét az R. tartalmazza.
(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei - az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően - az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 6902,0 millió forint,
b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1535,0 millió forint.
Ezek helyi önkormányzatonként részletezett összegeit az R. tartalmazza.
(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek az őket ténylegesen megillető jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 397,0 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét az R. tartalmazza.
(8) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatoknak az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján
a) a központosított előirányzat jogcímen 318,1 millió forint,
b) a szociális ellátásokkal kapcsolatos egyéb támogatások jogcímen 25,2 millió forint,
c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) települési önkormányzatok támogatása jogcímen 1441,6 millió forint,
d) a helyi önkormányzatok színházi támogatása jogcímen 1,0 millió forint,
e) a nyári gyermekétkeztetés szociális célú támogatása jogcímen 2,9 millió forint,
f) a területi kisebbségi önkormányzatok egyszeri kiegészítő támogatása jogcímen 0,3 millió forint,
g) támogatás a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok egyes kiadásaihoz jogcímen 6,0 millió forint,
h) a 2006. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt egyenlegében 576,0 millió forint
lemondási és visszafizetési kötelezettsége keletkezett, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését az R. tartalmazza.
(9) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott határidőre tekintettel, az Áht. 64/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2008. március 27. napjától keletkezik.
(10) Amennyiben a (9) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Kincstár 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034073-00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
(11) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a települési önkormányzatok
a) saját elszámolásuk alapján a (4) bekezdés b) pontja és a (6) bekezdés b) pontja szerint 6445,5 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak,
b) 2007. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolása keretében a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/7. pontja alapján 9841,8 millió forint támogatást igényeltek vissza a költségvetésből,
c) a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/8. pontjában szereplő módszer alapján 5367,0 millió forint támogatásra jogosultak,
amely összegek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett.
8. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: ÁSZ törvény) 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések a helyi önkormányzatoknál
a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen - a jogtalanul igénybe vett 305,0 millió forint és a pótlólagosan járó 35,5 millió forint - egyenlegében 269,5 millió forint,
b) jövedelemdifferenciálódást mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján - a központi költségvetésnek járó 8,3 millió forint, és az önkormányzatok részére folyósítandó 1,2 millió forint - egyenlegében 7,1 millió forint,
c) központosított előirányzat jogcímen 23,2 millió forint,
d) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen - a jogtalanul igénybe vett 7,8 millió forint és a pótlólagosan járó 0,1 millió forint - egyenlegében 7,7 millió forint,
e) címzett és céltámogatások jogcímen 166,9 millió forint,
f) megyei önkormányzatok által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján 1,2 millió forint,
g) területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás jogcímen 8,5 millió forint
támogatás igénybevételét jogtalannak minősítették, valamint javaslatot tettek a jövedelemdifferenciálódás mérséklés elszámolásában megállapított eltérések következményeként a beruházások után pótlólagosan járó 0,3 millió forint központi költségvetés általi átutalására.
(2) Az Országgyűlés felkéri az Állami Számvevőszéket, hogy az ÁSZ törvény 25. § (1) bekezdése alapján hívja fel az önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat, hogy a jogtalanul igénybe vett támogatásokat a központi költségvetés részére, a 7. § (10) bekezdésében megjelölt számlára 30 napon belül - a Kincstárral egyeztetett, az Áht. 64/C. § (2) bekezdése szerinti kamattal együtt - fizessék vissza, és egyidejűleg a megtett intézkedésről írásban értesítsék a visszafizetés dokumentumának csatolásával az Állami Számvevőszéket.
(3) Amennyiben az Állami Számvevőszék a (2) bekezdésben meghatározott határidőre nem kap értesítést az önkormányzattól, illetve a többcélú kistérségi társulástól a jogtalanul igénybe vett támogatások visszafizetéséről, úgy az Állami Számvevőszék 8 napon belül értesíti a Kincstárt, hogy a visszafizetést nem teljesítőkre vonatkozó Állami Számvevőszék ellenőrzési jelentés alapján a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezései szerint hozzon határozatot és a végrehajtás során az Áht. 64/D. § (9)-(10) bekezdésében foglaltak szerint intézkedjen.
(4) A (3) bekezdés alapján hozott határozat esetében a kamatfizetési kötelezettség számításánál a 64/D. §-ra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni.
(5) E törvény hatálybalépését követően az Állami Számvevőszék 8 napon belül értesíti a Pénzügyminisztériumot a pótlólagosan járó támogatásokra jogosult önkormányzatokról, azon belül támogatási jogcímenkénti részletezésben. A Pénzügyminisztérium 30 napon belül intézkedik a támogatások Kincstáron keresztül történő átutalásáról.
9. § (1) Egyes központosított előirányzatok 2007. évi felhasználásának levezetését, továbbá a korábbi évek maradványának megállapítását a 4. számú melléklet részletezi.
(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.
(3) A helyi önkormányzatok 2007. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.
(4) A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira nyújtott támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(5) A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának alakulását a 8. számú melléklet részletezi.
(6) A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulását a 9. számú melléklet részletezi.
(7) A Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar - Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatására nyújtott előirányzat felhasználásának alakulását a 10. számú melléklet részletezi.
(8) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 30 658,8 millió forint, a fejlesztési és vis maior támogatás maradványa 13 232,6 millió forint, a vis maior tartalék támogatás maradványa 0,2 millió forint.
10. § Az Országgyűlés
a) jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Zrt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 16. számú melléklet szerint;
b) tudomásul veszi, hogy az ÁPV Zrt. 2007-ben a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 6. § (1) bekezdése alapján 138 267,0 millió forintot fizetett be a Kincstári Egységes Számlára.
11. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 3708,75 millió forint egyszeri - a 2007. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló - közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcím-csoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímének előirányzata terhére 2008 decemberében.
(2) Az egyházi szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményfenntartókat 2473,8 millió forint egyszeri - a 2007. évi önkormányzati, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi támogatást kompenzáló - szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 1. számú melléklet, XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzata terhére 2008 decemberében.
(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján, az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcím-csoport előirányzatának emelésével 2008. évben 146,1 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak.
(4) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 120. §-ának (3) bekezdése alapján a felsőoktatási intézmények 2007. évben 21 410,7 millió forint értékben vásároltak és 1105,0 millió forint értékben váltottak vissza állampapírt.
12. § (1) Az Országgyűlés a Közösségi Támogatási Keret (I. Nemzeti Fejlesztési Terv) forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (1) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 28 043,9 millió forint összegben hagyja jóvá.
(2) Az Országgyűlés az EQUAL Közösségi Kezdeményezés forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (1) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 576,2 millió forint összegben hagyja jóvá.
(3) Az Országgyűlés a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret (Új Magyarország Fejlesztési Terv) forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (3) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 140 030,7 millió forint összegben hagyja jóvá.
(4) Az Országgyűlés a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretében, a Költségvetési Törvény 54. § (1) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 19 349,4 millió forint összegben hagyja jóvá.
(5) Az Országgyűlés az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, a Költségvetési Törvény 54. § (4) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 64 792,2 millió forint összegben hagyja jóvá.
(6) Az Országgyűlés a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (2) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 4402,5 millió forint összegben hagyja jóvá.
13. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
14. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 11. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az elkülönített állami pénzalapok 2007. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét a 12. számú melléklet tartalmazza.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2007. december 31-én 1195,9 millió forint, amelyből 477,1 millió forint a kölcsön típusú, 718,8 millió forint a járadék címén előírt követelés.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény 15. §-ának (1) bekezdése szerint 2006. december 31-én ilyen címen fennállt 1932,4 millió forint követelés 2007. év során a következők szerint változott:
a) az állami alapjuttatás járadékaként 2007. évben befolyt törlesztések összege 181,3 millió forinttal csökkentette az állományt,
b) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség 555,2 millió forinttal csökkentette a követelés állományt.
16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2008. december 31-éig a központi költségvetés
a) a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék megtérítése jogcímén 11,7 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára,
b) a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 119,4 millió forintot a NYUFIG 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára,
c) a közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 181,3 millió forintot az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára
térítsen meg.
17. § (1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy
a) a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) az e törvény 20. §-ának c) pontjában megállapított 206,8 millió forint, valamint
b) az E. Alapnak az e törvény 22. §-ának c) pontjában megállapított 27 407,5 millió forint összegű többletét
tartalékként kell kezelni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti többlet - az Ny. Alapnál és az E. Alapnál megállapított összeg arányában - kizárólag nyugdíj- és egészségbiztosítási kiadások forrásául szolgálhat.
18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-a (2) bekezdésének f) pontja alapján 1487,8 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla” javára 2008. december 31-éig térítsen meg.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

I. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2007. ÉVI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A TÖBBLET MÉRTÉKE

19. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2007. évi költségvetése végrehajtását
a) 4 318 710,2 millió forint bevételi főösszeggel,
b) 4 291 095,9 millió forint kiadási főösszeggel,
c) 27 614,3 millió forint többlettel
jóváhagyja.
(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2007. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét a 15. számú melléklet tartalmazza.

II. Fejezet

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

20. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2007. évi költségvetésének végrehajtását
a) 2 642 685,9 millió forint bevételi főösszeggel,
b) 2 642 479,1 millió forint kiadási főösszeggel,
c) 206,8 millió forint többlettel
jóváhagyja.
21. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2007. évi működési előirányzat-maradványát 939,6 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi maradvány összege 265,3 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap 2007. évi működési kiadásai 972,2 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

III. Fejezet

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

22. § Az Országgyűlés az E. Alap 2007. évi költségvetésének végrehajtását
a) 1 676 024,3 millió forint bevételi főösszeggel,
b) 1 648 616,8 millió forint kiadási főösszeggel,
c) 27 407,5 millió forint többlettel
jóváhagyja.
23. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat-maradványát 1450,6 millió forint összegben jóváhagyja.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 1718,1 millió forint előző évek előirányzat-maradványának a felhasználását tartalmazzák.

IV. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

24. § Az Országgyűlés jóváhagyja a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportnál 1312,8 millió forint felhasználását.
25. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény
a) 73. §-ának (4) bekezdésére és 82. §-ára figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra
aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 317,5 millió forint,
ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 517,4 millió forint,
b) 73. §-ának (5) bekezdése alapján az évközi nyugellátás-emeléssel, és a tizenharmadik havi nyugdíj, valamint a nyugdíjak korrekciós emelésével összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél összesen 727,3 millió forint,
c) 73. §-ának (6) bekezdése, illetve a 81. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján
ca) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 202,1 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 693,5 millió forint, egyszeri segélyre 153,2 millió forint,
cb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 114,4 millió forint, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 4,7 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 21,4 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 17,2 millió forint,
d) 73. §-ának (7) bekezdése alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata felett 80,6 millió forint
felhasználása történt meg.
26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény 16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.
27. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 13. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 14. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

NEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

28. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
29. § Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy az e törvény 7. § (1)-(2), (5)-(8) bekezdésében foglaltakat rendeletben hirdesse ki.

1. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országgyűlés Hivatala
1						Országgyűlés hivatali szervei			15 101,8			15 582,9
1						Működési költségvetés		410,0			686,7
1						Személyi juttatások	8 661,0			8 534,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 197,7			2 162,4
3						Dologi kiadások	3 067,2			3 050,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,2
2						Felhalmozási költségvetés					777,5
1						Intézményi beruházási kiadások	432,6			617,2
2						Felújítás	1 153,3			1 624,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				18,1
3						Kölcsönök				15,9	15,9
2						Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára			715,0			736,2
1						Működési költségvetés		3,0			11,7
1						Személyi juttatások	409,0			428,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	125,9			126,0
3						Dologi kiadások	132,4			136,4
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
1						Intézményi beruházási kiadások	36,7			70,5
2						Felújítás	10,0			6,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,0
3						Kölcsönök	4,0			3,4
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						eParlament			40,0			3,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
6						Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				753,0
7						Fejezeti egyensúlyi tartalék	287,1		287,1
1-4. cím összesen:	16 556,9	413,0	16 143,9	17 555,0	1 493,2	16 322,5
5						Közbeszerzések Tanácsa
1						Közbeszerzések Tanácsa			219,2			245,8
1						Működési költségvetés		1 520,0			1 624,6
1						Személyi juttatások	536,2			547,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	190,5			164,3
3						Dologi kiadások	972,9			974,7
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	27,6			22,6
2						Felújítás	12,0			7,5
3						Kölcsönök				38,5	8,5
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti egyensúlyi tartalék	7,3		7,3
5. cím összesen:	1 746,5	1 520,0	226,5	1 754,6	1 633,4	245,8
6						Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása	110,0			110,0
7						Pártok támogatása
1						Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1						Magyar Szocialista Párt	953,7			953,7
2						FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség	833,2			833,2
3						SZDSZ - A magyar liberális párt	261,1			261,1
4						Magyar Demokrata Fórum	227,6			226,3
5						Kereszténydemokrata Néppárt	235,4			235,4
2						Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4						MIÉP - Jobbik a harmadik út	37,9			37,9
8						Pártalapítványok támogatása
1						Táncsics Mihály Alapítvány	494,2			494,2
2						Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány	383,8			383,8
3						Antall József Alapítvány	91,0			91,0
4						Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány	111,3			111,3
5						Barankovics István Alapítvány	120,3			120,3
6-8. cím összesen:	3 859,5			3 858,2
10						Magyar Rádió támogatása
1						Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire	5 668,2			5 467,8
2						Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására	700,0			700,0
11						Magyar Televízió támogatása
1						Magyar Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire	7 249,8			7 165,7
2						Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre				666,4
12						Duna Televízió támogatása
1						Duna Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire	1 424,6			1 408,6
2						Duna Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre				17,7
13						Média közalapítványok támogatása
1						Magyar Televízió Közalapítvány támogatása	9 452,9			9 452,9
14						Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása
1						Közszolgálati feladatokra	2 100,0			2 233,0
2						A határon túli magyar sajtó hírellátására	50,0			50,0
15						Üzemben tartási díj pótlása	25 596,7			25 082,4
10-15. cím összesen:	52 242,2			52 244,5
16						Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat	36,0			36,0
2						Görög Országos Önkormányzat	35,0			35,0
3						Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata	88,6			88,6
4						Németek Magyarországi Országos Önkormányzata	173,9			173,9
5						Románok Magyarországi Országos Önkormányzata	50,7			50,7
6						Országos Cigány Önkormányzat	225,6			225,6
7						Lengyel Országos Önkormányzat	35,0			35,0
8						Örmény Országos Önkormányzat	35,0			35,0
9						Szlovák Országos Önkormányzat	89,4			89,4
10						Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat	39,9			39,9
11						Szerb Országos Önkormányzat	47,6			47,6
12						Ruszin Országos Önkormányzat	28,6			28,6
13						Ukrán Országos Önkormányzat	28,6			28,6
17						Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	15,0			15,0
2						Görög Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	12,0			12,0
3						Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	45,0			45,0
4						Németek Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	70,0			70,0
5						Románok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	16,5			16,5
6						Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	70,0			70,0
7						Lengyel Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	14,0			14,0
9						Szlovák Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	88,8			88,8
10						Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	16,2			16,2
11						Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	27,0			27,0
12						Ruszin Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	6,0			6,0
16-17. cím összesen:	1 294,4			1 294,4
Összesen:	75 699,5	1 933,0	16 370,4	76 706,7	3 126,6	16 568,3

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Köztársasági Elnöki Hivatal			1 024,1			1 341,5
1						Működési költségvetés					1,8
1						Személyi juttatások	424,7			702,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	140,0			137,8
3						Dologi kiadások	346,8			382,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					2,0
1						Intézményi beruházási kiadások	105,6			50,3
2						Felújítás	3,0			2,3
3						Kölcsönök	4,0			0,7	0,7
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Állami kitüntetések			282,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	239,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	41,9
2						Államfői Protokoll kiadásai			277,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	34,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	237,9
3						Fejezeti egyensúlyi tartalék	74,4		74,4
Összesen:	1 658,5		1 658,5	1 276,3	4,5	1 341,5

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Alkotmánybíróság			1 474,2			1 586,7
1						Működési költségvetés		1,7			7,9
1						Személyi juttatások	850,0			908,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	275,7			286,2
3						Dologi kiadások	276,5			270,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
2						Felhalmozási költségvetés		8,3			14,2
1						Intézményi beruházási kiadások	70,0			133,4
2						Felújítás	12,0		7,6
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti egyensúlyi tartalék	48,5		48,5
Összesen:	1 532,7	10,0	1 522,7	1 606,1	22,1	1 586,7

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országgyűlési Biztos Hivatala			1 336,8			1 429,1
1						Működési költségvetés					1,5
1						Személyi juttatások	820,5			849,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	261,2			263,9
3						Dologi kiadások	173,2			200,1
2						Felhalmozási költségvetés					3,3
1						Intézményi beruházási kiadások	81,9			53,7
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti egyensúlyi tartalék	42,3		42,3
Összesen:	1 379,1		1 379,1	1 366,9	4,8	1 429,1

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Állami Számvevőszék			7 342,7			7 790,5
1						Működési költségvetés		18,0			26,4
1						Személyi juttatások	4 747,5			5 005,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 483,7			1 514,1
3						Dologi kiadások	955,9			1 154,8
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			9,5
1						Intézményi beruházási kiadások	161,9			251,7
2						Felújítás	13,7			111,0
3						Kölcsönök				3,0	3,0
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
4						Fejezeti egyensúlyi tartalék	253,7		253,7
Összesen:	7 616,4	20,0	7 596,4	8 040,4	38,9	7 790,5

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Bíróságok			61 641,3			64 840,9
1						Működési költségvetés		5 145,6			5 488,3
1						Személyi juttatások	45 318,6			44 298,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13 422,4			13 407,1
3						Dologi kiadások	7 643,7			10 753,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,3
6						Kamatfizetések				0,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
1						Intézményi beruházási kiadások	348,5			416,8
2						Felújítás	53,7			59,5
4						Kormányzati beruházás				1 282,0
3						Kölcsönök				100,3	100,3
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai			1 050,0			975,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				237,1
4						Kormányzati beruházás	1 050,0
2						Ptk. alapján történő kártérítés			7,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	7,0			7,9
3						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						Bírósági informatikai rendszer- és hálózatfejlesztés (HU 0007-02)						11,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				51,0
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Bírósági Oktatási Központ felszerelése
2						Felhalmozási költségvetés					22,7
1						Intézményi beruházási kiadások				22,7
2						Az igazságszolgáltatás fenntartható képzési rendszerének kialakítása a Magyar Bíróképző Akadémia keretében
1						Működési költségvetés		43,7			40,0
3						Dologi kiadások	43,7			113,7
2						Felhalmozási költségvetés		95,4
1						Intézményi beruházási kiadások	95,4
3						A magyar bírák kommunikációs kapacitásának további erősítése
1						Működési költségvetés					26,0
3						Dologi kiadások				26,0
5						Feladatfinanszírozásra bevont fejezeti kezelésű előirányzat-maradvány elszámolása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				45,6
6						Kincstári számlavezetési díj kiadásaira			2,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,0
7						Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása			116,0			116,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0			7,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	66,0
15						Fejezeti egyensúlyi tartalék	2 179,3		2 179,3
Összesen:	70 280,3	5 284,7	64 995,6	70 830,5	5 678,7	65 943,3

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Ügyészségek			27 906,3			29 657,8
1						Működési költségvetés		26,3			117,3
1						Személyi juttatások	19 017,4			19 618,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 979,3			6 121,6
3						Dologi kiadások	2 589,7			2 715,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			1,3
2						Felhalmozási költségvetés		3,7			13,9
1						Intézményi beruházási kiadások	100,9			1 129,5
2						Felújítás	100,0			131,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	144,0			42,9
4						Kormányzati beruházás				0,2
3						Kölcsönök	26,0	26,0		37,2	37,2
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
3						EU tagságból eredő feladatok			24,0			23,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	12,0			11,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0			1,8
3						Dologi kiadások	10,0			8,8
4						Fejezeti egyensúlyi tartalék	963,7		963,7
6						Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata			30,0			2,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			2,6
Összesen:	28 980,0	56,0	28 924,0	29 822,1	168,4	29 683,5

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Normatív hozzájárulások
11						Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai	16 391,3			16 316,7
12						Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés	32 719,0			32 559,9
13						Hajléktalanok átmeneti intézményei	1 068,0			1 069,2
14						Gyermekek napközbeni ellátása	6 052,4			6 092,8
15						Közoktatási alap-hozzájárulások	327 352,7			325 340,2
16						Közoktatási kiegészítő hozzájárulások	101 344,3			100 602,3
17						Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő szociális juttatások, szolgáltatások	29 538,4			28 824,3
2						Központosított előirányzatok
1						Lakossági közműfejlesztés támogatása	3 000,0			974,7
2						Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	4 800,0			4 599,3
3						Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	150,0			150,0
4						Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	85,0			85,0
5						Települési és területi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	1 337,9			1 325,3
6						Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz	1 100,0			1 044,7
7						Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, múzeumok szakmai támogatása	710,0			708,1
8						Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása	1 010,0			1 007,7
9						Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása	9 090,0			53 774,7
10						Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása	600,0			649,9
11						A 2006. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása	7 200,0			6 484,6
12						Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása	10 100,0			4 931,5
13						Helyi közösségi közlekedés normatív támogatása	35 240,0			35 135,3
14						Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása	8 000,0			7 767,2
15						A szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása	470,0			469,9
16						Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások	2 600,0			2 566,0
17						Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok kiegészítő támogatása	1 930,0			1 289,9
18						Közoktatás-fejlesztési célok támogatása	6 300,0			5 643,1
20						Egyes pedagógiai szakszolgáltatások támogatása	400,0			396,7
21						Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátásának támogatása	2 500,0			2 484,4
22						A vizitdíj visszatérítésének támogatása	100,0			12,0
23						Az alapfokú művészetoktatás támogatása	350,0			387,6
24						Belterületi belvízrendezési célok támogatása	1 500,0			1 406,0
25						Települési hulladék közszolgáltatásának fejlesztése, előző évi maradványfelhasználás				418,2
3						A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások
1						Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása	12 500,0			17 227,4
2						Állami támogatás a tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatására, az adósságrendezés alatt működési célra igényelhető támogatásra, valamint a pénzügyi gondnok díjára	300,0			2,3
3						A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása	1 400,0			6 299,9
4						A helyi önkormányzatok színházi támogatása
1						Kőszínházak működtetési hozzájárulása	9 479,7			9 479,7
2						Bábszínházak működtetési hozzájárulása	387,3			387,3
3						Színházak pályázati támogatása	943,0			943,0
5						Normatív, kötött felhasználású támogatások
1						Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
1						Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása	1 787,0			1 764,0
2						A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége	1 690,9			1 690,9
3						Pedagógiai szakszolgálat	3 426,2			3 395,6
2						Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz
1						Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	26 356,4			27 325,8
2						Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása	4 763,7			4 620,2
3						Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása	104,4			105,6
4						A többcélú kistérségi társulások támogatása	19 300,0			22 251,8
6						Címzett és céltámogatások	57 500,0			64 367,4
7						A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása	10 870,0			9 857,7
8						Vis maior tartalék	360,0			771,8
9						Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatása	65 550,0			35 648,2
10						A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása	5 800,0			5 220,1
11						Az egészségügyi struktúraváltáshoz kapcsolódó személyi juttatások és járulékai kifizetési kötelezettségének támogatása				613,8
12						Nyári gyermekétkeztetés szociális célú támogatása				1 059,1
13						A 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint a 2006. első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz miatt keletkezett károk enyhítésével összefüggésben keletkezett támogatási többletigények kielégítése				65,1
15						Területi kisebbségi önkormányzatok egyszeri kiegészítő támogatása				15,4
16						Támogatás a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok egyes kiadásaihoz				297,2
17						A martinsalakos feltöltésre épült, életveszélyessé vált ózdi közgazdasági szakközépiskola kiváltásának támogatása				500,0
18						A szombathelyi színház előkészítésének és a kivitelezés I. ütemének támogatása				1 000,0
19						A Miskolci Városi Uszoda beruházásainak befejezésének támogatása				500,0
20						Nyírbátori gyógyfürdő fejlesztés támogatása				400,0
Összesen:	835 557,6			860 326,5

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Miniszterelnöki Hivatal
1						Miniszterelnöki Hivatal igazgatás			5 456,4			7 865,2
1						Működési költségvetés		4,7			89,6
1						Személyi juttatások	3 812,0			4 840,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 197,0			1 501,7
3						Dologi kiadások	446,6			673,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			36,9
3						Kölcsönök	5,0	3,0		2,5	4,4
2						Központi Szolgáltatási Főigazgatóság			4 773,5			15 945,3
1						Működési költségvetés		1 175,6			4 171,8
1						Személyi juttatások	1 250,6			2 976,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	407,2			967,3
3						Dologi kiadások	2 532,5			9 522,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 220,7			1 869,1
2						Felhalmozási költségvetés					726,1
1						Intézményi beruházási kiadások	448,6			3 914,4
2						Felújítás	88,5			50,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				352,9
4						Kormányzati beruházás				56,9
3						Kölcsönök	1,0			1,0	1,5
2						Kormányzati Személyügyi, Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ			165,5			347,8
1						Működési költségvetés		135,0			478,9
1						Személyi juttatások	179,4			461,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	54,4			133,4
3						Dologi kiadások	61,6			231,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				65,5
2						Felhalmozási költségvetés					3,5
1						Intézményi beruházási kiadások	5,1			35,8
3						Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal			9 222,7			21 823,9
1						Működési költségvetés		18 894,2			16 954,9
1						Személyi juttatások	2 235,1			2 610,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	634,5			776,6
3						Dologi kiadások	24 251,1			31 615,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				187,1
2						Felhalmozási költségvetés					3 290,6
1						Intézményi beruházási kiadások	837,6			6 806,7
2						Felújítás	158,6			139,8
3						Kölcsönök					0,4
4						Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal			282,5			29,1
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	136,9			23,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	44,5			4,1
3						Dologi kiadások	94,5			6,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				77,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	6,6			1,4
5						Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ			163,8			170,5
1						Működési költségvetés		2,8			2,5
1						Személyi juttatások	77,7			82,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,1			24,7
3						Dologi kiadások	59,2			46,7
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások	2,6			18,8
6						Szülőföld Alap Iroda
1						Működési költségvetés					232,4
1						Személyi juttatások				99,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok				28,7
3						Dologi kiadások				44,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások				7,3
7						Távközlési Szolgálat
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				62,0
8						ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalomstratégiai Kutató Intézet			216,4			579,4
1						Működési költségvetés		30,0			56,0
1						Személyi juttatások	159,7			171,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	50,9			53,1
3						Dologi kiadások	35,8			250,4
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások				111,8
9						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Központilag kezelt fejezeti feladatok			465,0			589,5
1						Működési költségvetés					1,4
1						Személyi juttatások	139,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	40,4
3						Dologi kiadások	285,0			92,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				382,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				91,6
3						Kölcsönök				7,4	7,4
2						Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				19,0
3						Afganisztáni tartományi újjáépítési segélyprogram kiadásainak támogatása			500,0			25,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	15,0
3						Dologi kiadások	200,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	235,0
4						Társadalompolitikai kutatások, monitoring és kapcsolódó kiadások támogatása			20,0			19,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,4
3						Dologi kiadások	17,6
5						Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai			180,0
1						Működési költségvetés					0,5
1						Személyi juttatások	72,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	76,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,0
6						Audiovizuális média szabályozás			150,0			148,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	123,6			82,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,5
7						Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása			450,0			1 108,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	18,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,4
3						Dologi kiadások	426,0			770,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				85,8
8						Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások			1 770,0			2 732,0
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	1 744,0			1 679,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				88,6
9						Közszolgálati és közigazgatási minőségfejlesztési feladatok			26,7			25,8
1						Működési költségvetés					8,3
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	13,7			18,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,0
10						Állami vezetőkkel kapcsolatos és egyéb humán feladatok támogatása			70,0			70,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	66,0			62,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
11						Nemzetközi tagdíjak			1,0			1,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0			1,1
12						Köztisztviselői továbbképzési rendszer és vezetőképzés támogatása			150,0			5,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,6
3						Dologi kiadások	110,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,2
13						Kormányzati személyügyi feladatok támogatása			250,0			29,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	64,0			7,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	160,0
14						Kormányzati informatikai rendszerek alapszolgáltatásainak biztosítása			2 520,0			3 076,6
1						Működési költségvetés					45,6
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	2 244,0			3 464,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			309,4
15						Kormányzati informatikai fejlesztési kötelezettségek			500,0			579,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	200,0			234,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				328,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	300,0
16						EXPO 2010 Világkiállításon való részvétel előkészítése						102,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				26,4
17						EU integrációs képzés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
20						Készenléti rendszerek, EDR üzemeltetésével kapcsolatos kiadások			12 090,0			14 215,5
1						Működési költségvetés					0,6
3						Dologi kiadások	10 695,0			10 353,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 395,0
23						A 2012. évi labdarúgó EB pályázattal kapcsolatos állami feladatok			25,0			25,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			25,0
24						Államreform Bizottság feladataival kapcsolatos kiadások			60,0			29,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	45,0			25,9
25						Kisebbségi intézmények átvételének és fenntartásának támogatása			70,0			70,0
1						Működési költségvetés					37,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			46,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,1
26						Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret			38,0			158,0
1						Működési költségvetés					24,5
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,0			40,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,6
62						Az 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója megünneplésének támogatása
1						Működési költségvetés					13,3
3						Dologi kiadások				2,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				31,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,3
3						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1						Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány			75,0			75,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,0			75,0
2						Puskás Tivadar Közalapítvány			40,0			5 076,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			76,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5 000,0
3						Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása			500,0			500,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,3			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	499,7			499,7
6						Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			15,0
8						Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása			10,0			25,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			35,3
9						Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
4						Határon túli magyarok programjainak támogatása
1						Határon túli magyarok oktatási programjainak támogatása			1 003,0			981,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	32,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,0
3						Dologi kiadások	101,0			14,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	767,0			955,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	92,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				26,9
2						Kedvezménytörvény alapján járó oktatás-nevelési támogatás és csángó magyarok támogatása			3 475,3			5 477,2
1						Működési költségvetés					19,9
1						Személyi juttatások	35,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
3						Dologi kiadások	118,8			8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 309,5			5 457,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,7
3						Nemzeti jelentőségű intézmények és programok támogatása			2 217,8			2 309,0
1						Működési költségvetés					725,0
3						Dologi kiadások	46,1			4,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 171,7			1 888,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				423,2
5						Operatív Programok keretében megvalósuló projektek
1						Közfeladatok felülvizsgálata ÁROP-2007/312
1						Működési költségvetés					48,0
3						Dologi kiadások				48,0
6						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	375,0		375,0
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	3 320,3		3 320,3
7						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Új Magyarország Fejlesztési Terv - Államreform Operatív Program			57,0			630,2
1						Működési költségvetés		348,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	405,0			48,0
2						Új Magyarország Fejlesztési Terv - Elektronikus Közigazgatás Operatív Program			138,0
1						Működési költségvetés		433,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0
2						Felhalmozási költségvetés		404,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	476,0
1-9. cím összesen:	72 304,2	21 431,3	50 872,9	103 970,3	26 946,4	84 890,7
11						Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Nemzetbiztonsági Hivatal			8 846,7			9 575,7
1						Működési költségvetés		27,4			33,9
1						Személyi juttatások	5 473,7			5 598,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 743,5			1 768,3
3						Dologi kiadások	1 038,5			1 454,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	243,1			243,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	344,9			509,7
2						Felújítás	12,9			15,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,2
5						Lakástámogatás	17,5			17,5
3						Kölcsönök	20,0	20,0		37,2	37,3
2						Információs Hivatal			7 821,9			8 000,2
1						Működési költségvetés		50,0			81,2
1						Személyi juttatások	3 586,6			3 586,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 133,3			1 133,4
3						Dologi kiadások	2 630,8			2 938,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	133,8			133,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	365,8			386,0
2						Felújítás	10,0			14,6
5						Lakástámogatás	11,6			10,6
3						Kölcsönök	3,8	3,8		23,0	23,0
3						Nemzetbiztonsági Szakszolgálat			17 867,8			19 038,0
1						Működési költségvetés		147,6			490,5
1						Személyi juttatások	9 348,2			9 647,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 955,4			3 147,4
3						Dologi kiadások	3 124,6			3 182,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	327,5			327,5
2						Felhalmozási költségvetés					95,9
1						Intézményi beruházási kiadások	2 084,8			3 182,0
2						Felújítás	154,0			585,6
5						Lakástámogatás	20,9			23,7
3						Kölcsönök	23,0	23,0		56,6	57,5
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kapacitásának erősítése
1						Működési költségvetés					0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,6
2						Felhalmozási költségvetés					2,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,4
2						OLAF Európai Uniós pályázatok			127,0
2						Felhalmozási költségvetés		122,0			21,5
1						Intézményi beruházási kiadások	249,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				21,5
3						Fejezeti egyensúlyi tartalék	1 097,9		1 097,9
11. cím összesen:	36 155,1	393,8	35 761,3	38 062,3	844,0	36 613,9
12						Alapok támogatása
1						Szülőföld Alap támogatása
1						Adomány-kiegészítés és SZJA 1%-a	1 000,0			1 000,0
12. cím összesen:	1 000,0			1 000,0
13						K-600 hírrendszer működtetésére	400,0			393,1
20						Tartalékok
1						Költségvetés általános tartaléka	42 200,0
2						Céltartalékok
1						Különféle személyi kifizetések	49 224,5
2						Központi teljesítményösztönzési és -értékelési keret	3 500,0
3						Központi egyensúlyi tartalék	45 000,0
Összesen:	249 783,8	21 825,1	86 634,2	143 425,7	27 790,4	121 504,6

XI. ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása			5 446,3			7 405,4
1						Működési költségvetés		20,5			313,3
1						Személyi juttatások	2 869,9			5 211,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	812,3			1 247,7
3						Dologi kiadások	1 504,7			1 040,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	101,5			292,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
1						Intézményi beruházási kiadások	178,4			114,9
2						Felújítás				0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				76,0
3						Kölcsönök				11,0	11,0
5						Közigazgatási hivatalok			7 493,9			9 572,7
1						Működési költségvetés		832,5			1 658,1
1						Személyi juttatások	5 565,8			6 606,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 720,5			1 990,3
3						Dologi kiadások	938,4			1 601,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,6			470,4
2						Felhalmozási költségvetés					16,1
1						Intézményi beruházási kiadások	38,8			422,4
2						Felújítás	10,3			11,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,0
5						Lakástámogatás				11,1
3						Kölcsönök				20,2	20,2
7						Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság			10 513,6			12 780,3
1						Működési költségvetés		461,7			2 064,6
1						Személyi juttatások	6 389,2			6 819,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 994,0			2 105,9
3						Dologi kiadások	1 775,5			3 468,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			210,8
2						Felhalmozási költségvetés		2 018,3			5 210,0
1						Intézményi beruházási kiadások	2 708,2			8 523,4
2						Felújítás	111,7			329,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,4
4						Kormányzati beruházás				57,2
5						Lakástámogatás				57,6
3						Kölcsönök				51,7	51,9
11						Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet			3 313,1			5 338,3
1						Működési költségvetés		1 606,0			2 531,7
1						Személyi juttatások	1 601,8			1 885,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	515,0			587,3
3						Dologi kiadások	2 575,7			3 153,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 056,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
1						Intézményi beruházási kiadások	67,8			527,8
2						Felújítás	158,8			228,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,2
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Célelőirányzatok
1						Területrendezés			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	93,4			127,4
2						Területi tervezési, programozási és várospolitikai célelőirányzat			65,0			70,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	9,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	20,0			30,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,0			150,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20,0
4						Lakás- és építésügy
1						Állami Támogatású Bérlakás Program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				106,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				276,6
2						Felhalmozási költségvetés					44,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				92,6
2						Építésügyi célelőirányzatok
1						Működési költségvetés		600,0			547,1
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,0
3						Dologi kiadások	200,0			3,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	146,0			688,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	200,0			2,0
3						Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				82,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 300,0
4						Fiatalok otthonteremtési támogatása használt lakásra
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				104,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				650,0
5						Lakbértámogatás			120,0			120,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				189,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	120,0
6						Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0
5						Turisztikai célelőirányzat			9 614,5			10 103,5
1						Működési költségvetés					29,7
3						Dologi kiadások	400,0			327,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 632,0			5 515,6
2						Felhalmozási költségvetés					160,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 612,5			1 960,7
3						Kölcsönök		30,0			36,0
6						Kistérségi válságkezelés és romaprogramok támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,4
2						Országos jelentőségű területfejlesztési programok
1						Balaton integrált fejlesztési térség			343,5			355,0
1						Működési költségvetés					19,0
3						Dologi kiadások	20,0			11,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,0			291,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	299,5			374,7
2						Duna-menti integrált fejlesztési térség			234,0			234,0
1						Működési költségvetés					10,1
3						Dologi kiadások	34,0			6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			160,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0			214,5
5						Kiemelt térségek területfejlesztése (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar, M 8, natúrparkok)			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			19,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			134,2
6						Kiemelt regionális repülőtér fejlesztések			87,6			87,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				79,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	87,6			171,3
7						Kiemelt kistérségek és rétegek projektfejlesztése, romák társadalmi integrációját segítő kormányzati program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,5
8						Kistérségi megbízott hálózat működtetése
1						Működési költségvetés					0,1
3						Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat
1						Központi fejlesztési feladatok			841,6			838,1
1						Működési költségvetés					1,2
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	599,5			560,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	110,0			293,0
2						Felhalmozási költségvetés					4,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	116,1			423,5
2						Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése			2 701,0			2 701,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	15,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,7			1 865,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 600,0			2 246,1
3						Decentralizált szakmai fejlesztési programok			264,1			206,6
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások	3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,4			449,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	221,7			147,9
4						Decentralizált területfejlesztési programok			12 277,3			12 533,2
1						Működési költségvetés					176,8
3						Dologi kiadások	97,0			31,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 822,0			3 505,5
2						Felhalmozási költségvetés					45,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10 358,3			12 077,0
4						Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
1						Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai			420,0			420,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	420,0			397,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,7
2						Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai
1						Működési költségvetés					14,2
3						Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása			840,0			840,0
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	840,0			785,2
4						Egyéb területfejlesztési intézmények működési kiadásai			20,0			41,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			41,0
5						Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások				20,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				37,3
6						Önkormányzati és térségi koordinátori hálózat működési kiadásai			160,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	160,0			25,3
5						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1						Fejlesztési projektek nyilvántartási és értékelési feladatai (Regionális Fejlesztési Holding)
1						Működési költségvetés					1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,0
2						PHARE Végrehajtó Szervezeti feladatok ellátása			164,1			164,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	164,1			164,1
3						Információs szolgáltatások működtetése			241,6			241,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	241,6			241,6
6						Beruházások
1						Közbiztonsági, közigazgatási és tűzvédelmi beruházások			57,4			0,2
1						Működési költségvetés					6,7
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	57,4
2						Lakáscélú beruházás
1						Működési költségvetés					23,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				68,6
10						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						Határon átnyúló CBC (HU 02XX)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,7
3						Határon átnyúló CBC (HU 03XX)
1						Működési költségvetés					44,0
3						Dologi kiadások				59,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,5
2						Felhalmozási költségvetés					45,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				45,7
6						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX)
1						Működési költségvetés					9,5
3						Dologi kiadások				21,0
7						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 03XX)			115,0			115,0
1						Működési költségvetés					15,2
3						Dologi kiadások	4,0			134,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	87,0			46,0
9						INTERREG III. HU 03XX
1						Működési költségvetés					2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,3
11						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 0008)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				33,7
13						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				23,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				88,2
15						Projekt Előkészítő Alap II. (PEA II.)
1						Működési költségvetés					0,2
16						Európai Uniós programokon keletkezett önkormányzati árfolyamveszteségek kompenzálása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				608,9
14						Nemzetközi tagdíjak			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	40,0			20,2
20						Ágazati célfeladatok
1						Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához			514,4			514,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	514,4			514,4
2						Kincstári tranzakciós díj elszámolása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			38,1
3						Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,7
2						Felhalmozási költségvetés		3 610,7			4 815,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 610,7			4 737,3
4						IDEA program támogatása			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0
7						Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása			200,0			40,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	199,0			40,8
11						Katasztrófaelhárítási célelőirányzatok
1						Működési költségvetés					0,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
32						Parlagfűmentesítés végrehajtásának támogatása
1						Működési költségvetés					3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
33						Őrbottyán és térsége csatorna és szennyvízelvezetési rendszer kiépítése						5 100,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5 100,0
34						Egyedi önkormányzati beruházások						863,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				863,5
52						Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei
1						Működési költségvetés					1,4
3						Dologi kiadások				2,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
63						Közép és Kelet Európai Választási Szakértők Egyesületének (ACEEEO) támogatása			13,0			13,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,0			13,0
76						Központosított lakáselidegenítésből származó bevétel
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,6
82						A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása			12,0			12,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			12,0
89						Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása						268,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				92,8
91						Árvízi védekezési feladatok
2						Felhalmozási költségvetés					463,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				463,3
92						Központi informatikai kötelezettségek finanszírozása			100,0			307,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	100,0			78,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				125,6
93						Hivatásos állomány életbiztosítása			55,0			55,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	55,0			41,5
94						Címzetes főjegyzői címek adományozása			92,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	70,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,0
95						Duna Palota Kulturális Közhasznú Társaságnak nyújtott támogatás			408,2			408,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	408,2			408,2
21						Társadalmi önszerveződések támogatása
2						Társadalmi szervezetek és segítők támogatása			49,6			49,6
1						Működési költségvetés					51,1
3						Dologi kiadások				0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,6			50,9
3						Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület			35,0			35,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			35,0
22						Köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása			1 393,3			1 393,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 393,3			1 393,3
23						Segítsünk az árvízkárosultakon	„
1						Működési költségvetés		1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0
24						Technikai azonosító maradvány befizetéshez
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1 326,8
25						Választások lebonyolítása
3						Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása			395,0			296,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	395,0			22,9
26						Sporttevékenység támogatása
1						Utánpótlás-nevelési feladatok			949,6			52,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	58,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,5
3						Dologi kiadások	331,3			1,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	526,8			199,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	15,0
2						Iskolai, diák- és felsőoktatási sport támogatása			396,7			351,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	396,7			351,9
3						Olimpiai felkészülés támogatása			500,0			1 773,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			1 619,1
4						Versenysport támogatása			1 956,7			1 881,2
1						Működési költségvetés					30,7
3						Dologi kiadások	10,0			18,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 946,7			1 946,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,0
5						Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok			196,4			335,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	60,7			75,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,7			51,0
6						Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése			1 135,3			213,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	919,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	215,5			164,6
7						Szakképzés támogatása			16,0			16,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,0			6,0
8						Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása			3 564,0			3 103,7
1						Működési költségvetés					10,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 564,0			3 103,6
9						Nemzeti Sporttanács támogatása			6,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	3,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,1
10						Sporttudományi feladatok			42,3			42,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	42,3			52,6
11						Nemzeti Sportinformációs Rendszer			17,0			17,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,0
12						Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása			42,0			42,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	42,0			41,3
13						Magyar Paralimpiai Bizottság működési támogatása			16,0			16,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,0			17,6
14						Nemzeti Sportszövetség működési támogatása			31,6			31,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	31,6			34,8
15						Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása			13,3			13,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,3			14,5
16						Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége működési támogatása			28,8			28,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,8			32,0
17						Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása			2,8			2,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,8			0,3
18						Idős sportolók szociális támogatása			14,2			14,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,2			14,2
19						Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása			42,7			42,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	42,7			42,3
20						Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium fenntartási költségeinek támogatása			114,0			114,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	114,0			114,0
21						Gerevich Aladár - sportösztöndíj			532,7			552,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	532,7			561,0
22						Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport- és diáksport-programok támogatása)			227,9			227,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	227,9			227,9
23						Szabadidősport támogatása			345,9			345,9
1						Működési költségvetés					28,3
3						Dologi kiadások	10,0			1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	335,9			770,2
24						Kiemelt stratégiai célok megvalósítása						190,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				77,4
27						Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
1						Állami és önkormányzati - Sport XXI. Létesítmény-fejlesztési Program-sportlétesítmények fejlesztése			45,0			509,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 079,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	45,0			55,1
2						Állami sportvagyon kezelése, fejlesztése			142,4			2 144,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				18,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	142,4			2 126,1
3						2006. évi úszó Európa-bajnokság létesítményfejlesztési program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,9
2						Felhalmozási költségvetés					51,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				181,1
4						Magyar Sport Háza program			307,7			757,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	305,7			962,7
5						Önkormányzati és egyéb nem állami tulajdonú sportlétesítmények üzemeltetése			38,9			38,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	37,9			50,0
6						Sportlétesítményekkel kapcsolatos egyéb folyamatban lévő kormányzati feladatok			219,1			216,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				194,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	212,5			42,9
7						21. századi iskolai és önkormányzati sportlétesítményfejlesztési program			236,5			234,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,6
3						Dologi kiadások				5,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	233,9			128,6
9						Sportvállalkozások támogatási programja
1						Működési költségvetés		30,0			22,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			28,1
10						Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése			486,2			271,7
1						Működési költségvetés					0,7
3						Dologi kiadások	486,2			189,7
28						Kiemelt hazai rendezésű, illetve biztonsági kockázatú sportesemények támogatása
1						Kiemelt biztonsági kockázatú sportesemények támogatása			150,0			10,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	106,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,1
3						Dologi kiadások	9,5
2						Kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés					31,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			138,0
29						Fogyatékosok esélyegyenlőségének javítása			127,5			127,5
1						Működési költségvetés					0,9
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	87,5			194,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,0
30						Sporttal kapcsolatos állami feladatok finanszírozását szolgáló előirányzatok
10						Kiemelt önkormányzati létesítményfejlesztések támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,2
31						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti egyensúlyi tartalék	9 539,6		9 539,6
2						Fejezeti általános tartalék	307,1		307,1
1-12. cím összesen:	89 900,1	9 210,7	80 689,4	116 271,4	18 628,1	87 539,7
13						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Regionális Operatív Program (ROP)
2						Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése			1 811,0			5 811,0
1						Működési költségvetés		15,3			302,2
3						Dologi kiadások				449,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,1
2						Felhalmozási költségvetés		11 829,5			21 945,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	13 634,7			24 487,5
7						Humánerőforrás fejlesztés regionális dimenziójának erősítése a régiókban			1 407,0			3 119,0
1						Működési költségvetés					4 577,6
3						Dologi kiadások				54,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7 470,4
2						Felhalmozási költségvetés		5 100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 507,0
8						A turisztikai potenciál erősítése a régiókban			1 710,0			5 069,2
1						Működési költségvetés		3 629,0			341,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 629,0
2						Felhalmozási költségvetés		4 437,2			9 373,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 147,2			14 331,8
2						INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai
1						INTERREG IIIA HU-SK-UA			559,9			977,5
1						Működési költségvetés		2 146,5			961,6
3						Dologi kiadások				2,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 706,4			1 391,4
2						Felhalmozási költségvetés					449,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				874,7
2						INTERREG IIIA HU-RO-SER			796,6			825,5
1						Működési költségvetés		3 155,5			1 134,3
3						Dologi kiadások				28,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 952,1			919,5
2						Felhalmozási költségvetés					1 625,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 333,6
3						INTERREG IIIA SL-HU-CR			355,6			538,7
1						Működési költségvetés		563,7			605,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	919,3			803,4
2						Felhalmozási költségvetés		916,0			307,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	916,0			641,0
4						INTERREG IIIA AU-HU			249,9			249,9
1						Működési költségvetés		651,6			406,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	901,5			366,2
2						Felhalmozási költségvetés		601,0			559,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	601,0			746,2
5						INTERREG IIIB			80,0			80,0
1						Működési költségvetés					93,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0			62,1
6						INTERREG IIIC			63,0			63,0
1						Működési költségvetés					48,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	63,0			61,5
7						INTERACT			4,0			1,0
1						Működési költségvetés					0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0
3						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Nyugat-Dunántúli Operatív Program			169,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 029,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 078,0
2						Közép-Dunántúli Operatív Program			185,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	131,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 125,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 179,0
3						Dél-Dunántúli Operatív Program			235,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	166,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 426,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 495,0
4						Dél-Alföldi Operatív Program			270,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	192,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 645,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 723,0
5						Észak-Alföldi Operatív Program			351,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	249,0
2						Felhalmozási költségvetés		2 134,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 236,0
6						Észak-Magyarországi Operatív Program			325,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	231,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 980,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 074,0
7						Közép-Magyarországi Operatív Program			576,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	408,0
2						Felhalmozási költségvetés		3 503,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 671,0
4						Európai Területi Együttműködés			623,6
1						Működési költségvetés		713,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 026,0
2						Felhalmozási költségvetés		713,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 024,9
5						INTERACT 2007-2013			6,0			6,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0
14						Lakástámogatások
1						Egyéb lakástámogatások	225 432,2			228 470,7
15						Központosított bevételek
1						Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése		150,0			355,2
Összesen:	372 424,5	56 675,3	90 467,0	399 766,0	61 714,1	104 380,5

XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium központi igazgatása			3 597,4			4 319,7
1						Működési költségvetés		360,5			653,6
1						Személyi juttatások	2 480,8			2 915,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	737,3			877,8
3						Dologi kiadások	729,8			1 185,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			2,7
2						Felhalmozási költségvetés					128,1
1						Intézményi beruházási kiadások				67,1
2						Felújítás				141,5
3						Kölcsönök				9,5	39,5
2						Szakigazgatási intézmények
1						Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal			14 630,4			23 095,4
1						Működési költségvetés		14 511,0			20 243,3
1						Személyi juttatások	14 098,9			22 403,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 460,7			6 237,3
3						Dologi kiadások	10 581,8			11 575,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4 081,9
2						Felhalmozási költségvetés					735,7
1						Intézményi beruházási kiadások				1 365,3
2						Felújítás				112,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,0
4						Kormányzati beruházás				3,1
3						Kölcsönök				21,4	21,6
2						Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal			148,5			164,7
1						Működési költségvetés					4,1
1						Személyi juttatások	60,8			72,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,5			21,5
3						Dologi kiadások	59,3			87,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	9,9			9,8
5						Erdészeti szakigazgatási intézmények
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				272,0
7						Nemzeti Földalapkezelő Szervezet			2 032,3			1 020,7
1						Működési költségvetés		3 200,0			3 161,4
1						Személyi juttatások	836,9			1 101,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	267,8			286,5
3						Dologi kiadások	1 160,2			1 244,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9 542,4			19 099,6
2						Felhalmozási költségvetés		7 700,0			16 732,4
1						Intézményi beruházási kiadások	1 110,0			168,3
3						Kölcsönök	15,0			11,4
3						Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet						2 840,1
1						Működési költségvetés		22 695,6			26 405,8
1						Személyi juttatások	10 009,2			13 874,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 202,9			4 070,2
3						Dologi kiadások	9 478,5			9 841,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,4
2						Felhalmozási költségvetés					310,7
1						Intézményi beruházási kiadások				1 830,1
2						Felújítás				109,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,0
4						Kormányzati beruházás				111,7
3						Kölcsönök	5,0			9,1	9,2
4						Állami Ménesgazdaság			130,0			170,7
1						Működési költségvetés		128,9			145,0
1						Személyi juttatások	59,7			85,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,1			26,5
3						Dologi kiadások	180,1			187,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				304,3
2						Felhalmozási költségvetés					9,6
1						Intézményi beruházási kiadások				21,1
5						Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal			10 876,7			16 439,3
1						Működési költségvetés		52,0			1 726,6
1						Személyi juttatások	4 698,4			6 759,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 503,5			1 987,0
3						Dologi kiadások	2 046,6			4 708,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 500,0			1 351,0
2						Felhalmozási költségvetés					2,8
1						Intézményi beruházási kiadások	180,2			3 317,2
2						Felújítás				22,1
4						Kormányzati beruházás				83,8
6						Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei			3 975,6			5 318,4
1						Működési költségvetés		1 548,4			2 275,7
1						Személyi juttatások	3 161,6			3 809,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 011,6			1 185,4
3						Dologi kiadások	1 314,5			2 522,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	18,9			21,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,0			117,4
6						Kamatfizetések				0,6
2						Felhalmozási költségvetés		31,6			362,4
1						Intézményi beruházási kiadások				429,9
2						Felújítás				37,4
4						Kormányzati beruházás				10,0
3						Kölcsönök				1,0	2,4
7						Közművelődési intézmények			374,6			577,5
1						Működési költségvetés		95,0			136,0
1						Személyi juttatások	213,8			340,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	68,4			105,1
3						Dologi kiadások	187,4			253,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
1						Intézményi beruházási kiadások				15,9
4						Kormányzati beruházás				15,0
8						Agrárkutató intézetek			1 945,2			3 460,5
1						Működési költségvetés		1 845,0			2 900,1
1						Személyi juttatások	2 365,5			2 740,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	756,9			933,2
3						Dologi kiadások	922,8			2 594,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,6
2						Felhalmozási költségvetés		255,0			454,1
1						Intézményi beruházási kiadások				522,0
2						Felújítás				62,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,4
3						Kölcsönök				8,1	8,1
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
13						Intézmények központi beruházásai			102,0			0,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				86,9
4						Kormányzati beruházás	102,0
18						Központi beruházási maradványok rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
2						Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						FAO intézmények finanszírozása			250,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,6
3						Dologi kiadások	150,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	60,0
2						Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása			585,0			323,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,0
3						Dologi kiadások	167,0			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	154,0			332,3
3						Magán és egyéb jogi személyek kártérítése			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			0,5
4						Nemzeti Földalapkezelő Szervezet maradványa
1						Működési költségvetés					9 798,9
8						Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása			300,0			294,0
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			296,4
9						Vízügyi feladatok támogatása			400,0			877,0
1						Működési költségvetés					13,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			897,7
10						Parlagfű elleni védekezés támogatása
1						Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása			400,0			219,5
1						Működési költségvetés					24,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			300,2
2						A Parlagfű-mentes Magyarországért” tárcaközi bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatásaMűködési költségvetés		420,6			54,6
1								2,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	420,6			62,9
13						Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei			300,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	188,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	59,4
3						Dologi kiadások	52,6
15						Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok			2 902,7			541,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	977,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	242,3
3						Dologi kiadások	883,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	800,0
19						Állati hulladék megsemmisítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				29,0
20						Hegyközségek Nemzeti Tanácsa			135,0			135,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,0			135,0
21						Kincstári szolgáltatási díjak			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	100,0			67,6
22						Bormarketing és minőség-ellenőrzés
1						Működési költségvetés		1 500,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 500,0
24						Igazgatási szolgáltatási díjak
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				298,3
25						Nemzetközi Szervezetek tagsági díjai			100,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	100,0
26						Erdőterület közjóléti célú védelmének és bővítésének feladata			216,2			216,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	216,2
35						Egyéb szervezetek feladataira						15,2
1						Működési költségvetés					1 097,8
3						Dologi kiadások				740,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				381,3
3						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
6						HU0201-06 Élelmiszerbiztonság
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
19						Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszer kialakítása (HU03/004-347-01-01)
1						Működési költségvetés					15,6
20						Növényegészségügyi diagnosztikai és ellenőrzési rendszer (HU03/004-347-01-02)						1,1
1						Működési költségvetés					32,0
3						Dologi kiadások				1,0
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Agrár-környezeti információs és monitoring rendszer kifejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés					148,8
1						Intézményi beruházási kiadások				236,2
2						Fajtakísérleti és vetőmag-minősítési informatikai rendszer fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,6
2						Felhalmozási költségvetés					7,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,8
3						Az új Forest Focus” szabályozás bevezetése			76,0			58,3
2						Felhalmozási költségvetés			368,9		106,0
1						Intézményi beruházási kiadások	444,9			200,1
4						Az élelmiszerbiztonsági intézményi háttér fejlesztése			814,9			814,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				57,1
2						Felhalmozási költségvetés		1 210,7			473,2
1						Intézményi beruházási kiadások	2 025,6			1 189,8
5						Az elektronikus ügyintézés fejlesztése a KAP területén			22,4			22,4
2						Felhalmozási költségvetés		44,9
1						Intézményi beruházási kiadások	67,3
6						Az állat- és növényegészségügyi határállomások kapacitásának megerősítése			133,9			133,9
2						Felhalmozási költségvetés		223,2
1						Intézményi beruházási kiadások	357,1
7						FVM megyei földművelésügyi hivatalainak felkészítése KAP feladatokra			184,6			184,6
2						Felhalmozási költségvetés		307,0
1						Intézményi beruházási kiadások	491,6
8						TRACES végrehajtása az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Szolgálatnál HU04/IB/AG/03-TL
1						Működési költségvetés					15,5
3						Dologi kiadások				15,5
9						Az állategészségügy adminisztratív kapacitásának növelése 2004/016-689-06-01-11						45,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				43,7
10						Az MVH felkészítése az SPS alkalmazására 2006/018-176-06-01-05 HU06/IB/AG01-TL	1,6
4						Egyéb uniós támogatást kiegészítő támogatások
6						Méhészeti Nemzeti Program			477,4			369,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	477,4			469,9
7						Igyál tejet program			870,7			341,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	870,7			342,5
8						Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása			450,0			288,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			372,0
5						Nemzeti támogatások
1						Központosított bevételből működő támogatások
1						Erdészeti feladatok			3 290,0			7 120,8
1						Működési költségvetés					1,0
3						Dologi kiadások	1,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 289,0			7 244,1
2						Termőföldvédelem támogatása			400,0			400,0
1						Működési költségvetés					3,7
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			143,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	200,0			582,6
7						Állattenyésztési feladatok			780,0			677,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	780,0			686,3
8						Halgazdálkodás támogatása			222,0			210,9
1						Működési költségvetés					1,8
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	222,0			427,5
9						Vadgazdálkodás támogatása			250,0			161,8
1						Működési költségvetés					0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			412,3
2						Költségvetésből működő támogatások
1						Fejlesztési típusú támogatások			3 000,0			3 200,0
1						Működési költségvetés					36,8
3						Dologi kiadások	100,0			109,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0
2						Felhalmozási költségvetés					97,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 500,0			3 271,6
3						Kölcsönök					34,1
2						Folyó kiadások és jövedelem-támogatások			98 672,7			97 268,9
1						Működési költségvetés					354,5
3						Dologi kiadások	140,0			9,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	98 532,7			97 462,0
4						Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás			600,0			888,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,0
2						Felhalmozási költségvetés					15,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	600,0			943,6
6						Nemzeti agrár kárenyhítés			500,0			5 500,0
1						Működési költségvetés					505,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			5 419,8
6						Állat- és növénykártalanítás			500,0			1 315,0
1						Működési költségvetés					4,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			1 419,4
7						Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások			4 000,0			10 936,0
1						Működési költségvetés					22 563,2
3						Dologi kiadások	4 000,0			11 434,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				22 125,0
11						Vidékfejlesztési programok
1						I. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv			17 042,0			12 428,0
1						Működési költségvetés		55 668,0			45 002,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	69 455,0			56 283,4
2						Felhalmozási költségvetés		12 500,0			8 441,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15 755,0			10 552,3
2						Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)			8 844,5			14 561,3
1						Működési költségvetés		11 249,9			3 229,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15 000,1			4 272,5
2						Felhalmozási költségvetés		15 662,1			927,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20 756,4			14 431,7
12						Sapard támogatásból megvalósuló programok
1						SAPARD intézkedések			1 700,0			1 396,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 700,0			1 396,3
13						EU tagságból eredő feladatok			1 500,0			44,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	568,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	169,4
3						Dologi kiadások	762,6			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				416,7
14						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	200,0		200,0
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	10 344,7		10 344,7
1-10. cím összesen:	349 965,7	151 157,7	198 808,0	383 535,6	169 425,6	218 562,8
11						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)
1						Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban			3 899,0			3 780,1
1						Működési költségvetés		54,8			277,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	73,1			460,4
2						Felhalmozási költségvetés		12 278,2			8 109,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	16 158,9			13 790,4
2						Élelmiszergazdaság modernizálása			1 264,0			1 365,5
1						Működési költségvetés					7,9
2						Felhalmozási költségvetés		4 000,0			2 507,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 264,0			4 276,5
3						Vidéki térségek fejlesztése			2 546,0			1 567,1
1						Működési költségvetés		403,0			693,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	636,0			1 014,7
2						Felhalmozási költségvetés		7 651,0			4 943,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9 964,0			7 217,4
4						AVOP Technikai segítségnyújtás			198,0
1						Működési költségvetés		627,0			441,0
3						Dologi kiadások				512,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	825,0			620,9
13						Központosított bevételek
1						Erdészeti bevételek
1						Erdőfenntartási járulék		4 000,0			3 352,7
2						Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság		300,0			188,2
2						Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
1						Földvédelmi járulék		5 000,0			3 776,6
2						Földvédelmi és talajvédelmi bírság		50,0			209,5
3						Állattenyésztési és tenyésztésszervezési bevételek
1						Tenyésztési hozzájárulás		700,0			911,9
2						Lóverseny totalizatőr forgalom utáni bevételek		10,0			6,9
4						Halgazdálkodási bevételek
1						Állami halász- és horgászjegyek díja		250,0			220,7
2						Halászatfejlesztési hozzájárulás		20,0			103,5
3						Halvédelmi bírság		10,0			32,2
5						Vadgazdálkodási bevételek
1						Állami vadászjegyek díja		430,0			591,8
2						Hatósági eljárási díj, trófea bírálat		30,0			100,2
3						Vadvédelmi hozzájárulás		250,0			175,6
4						Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás		25,0			53,3
5						Vadvédelmi bírság		25,0			14,8
Összesen:	382 886,7	187 271,7	206 715,0	411 427,9	196 143,1	225 275,5

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Honvédelmi Minisztérium
1						Honvédelmi Minisztérium igazgatása			5 321,7			6 213,8
1						Működési költségvetés					15,4
1						Személyi juttatások	3 673,2			4 374,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 123,5			1 286,9
3						Dologi kiadások	479,3			622,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,7			45,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				2,1
3						Kölcsönök				13,2	11,7
2						HM hivatalai			19 446,1			36 835,3
1						Működési költségvetés					1 163,9
1						Személyi juttatások	6 753,6			7 935,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 794,4			2 489,7
3						Dologi kiadások	10 179,8			11 713,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	178,2			346,7
2						Felhalmozási költségvetés					2,1
1						Intézményi beruházási kiadások	283,3			9 587,9
2						Felújítás	1,0			1 651,0
3						Kölcsönök	255,8			109,5	181,2
3						HM háttérintézményei			26 307,2			41 517,9
1						Működési költségvetés					3 037,8
1						Személyi juttatások	2 023,7			2 136,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	415,8			462,1
3						Dologi kiadások	23 025,3			43 265,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,0			3 464,6
2						Felhalmozási költségvetés		2 500,0			4 903,3
1						Intézményi beruházási kiadások	291,3			2 117,9
2						Felújítás	3 027,1			1 948,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				625,6
3						Kölcsönök				1 111,7	720,3
2						Magyar Honvédség
1						Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei			79 996,3			76 316,5
1						Működési költségvetés					863,6
1						Személyi juttatások	22 327,9			25 039,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 386,1			6 909,5
3						Dologi kiadások	33 498,5			35 641,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	148,4			367,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	16 271,0			17 107,8
2						Felújítás	1 364,4			1 192,2
3						Kölcsönök					23,1
2						Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai			47 136,4			43 528,3
1						Működési költségvetés					84,7
1						Személyi juttatások	34 260,1			31 050,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9 447,8			8 338,2
3						Dologi kiadások	3 280,5			3 044,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	148,0			239,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				50,8
3						Kölcsönök				68,2	45,2
3						Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai			24 403,7			24 244,6
1						Működési költségvetés					86,0
1						Személyi juttatások	17 473,2			17 461,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 160,0			5 024,7
3						Dologi kiadások	1 652,5			1 712,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	118,0			140,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,7
3						Kölcsönök					21,7
3						Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Katonai Felderítő Hivatal			8 825,1			9 412,8
1						Működési költségvetés					192,8
1						Személyi juttatások	4 882,9			5 261,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 283,0			1 441,2
3						Dologi kiadások	2 622,6			3 163,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,5			16,8
2						Felhalmozási költségvetés					240,0
1						Intézményi beruházási kiadások	13,7			78,0
2						Felújítás	3,4			3,4
3						Kölcsönök				16,2	10,6
2						Katonai Biztonsági Hivatal			2 436,9			2 537,2
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	1 655,3			1 743,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	496,2			514,6
3						Dologi kiadások	243,7			238,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,7			6,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	35,0			34,8
3						Kölcsönök				0,2	0,5
4						Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem			5 535,2			5 020,3
1						Működési költségvetés					618,0
1						Személyi juttatások	3 521,2			3 451,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 006,2			980,6
3						Dologi kiadások	774,2			994,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,2			11,8
2						Felhalmozási költségvetés					18,1
1						Intézményi beruházási kiadások	222,4			181,8
3						Kölcsönök					0,6
5						Katonai Ügyészségek			1 079,2			1 234,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	771,3			885,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	233,3			261,8
3						Dologi kiadások	74,6			83,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,4
3						Kölcsönök					0,2
6						Egészségügyi intézetek			6 170,1			8 306,8
1						Működési költségvetés		4 700,0			8 137,4
1						Személyi juttatások	5 900,9			7 313,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 824,9			2 189,2
3						Dologi kiadások	3 102,8			5 996,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	41,5			356,0
2						Felhalmozási költségvetés					5,2
1						Intézményi beruházási kiadások				791,3
7						Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Magyar Honvédség Központi Honvédkórház			8 400,0			11 400,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	8 400,0			11 230,0
5						Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok			685,5			100,2
2						Felhalmozási költségvetés
5						Lakástámogatás	685,5
6						Lakásépítés				4,5
6						Katonai védelmi beruházások			1 164,9			689,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	1 164,9			655,0
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group)			250,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	250,0
3						Társadalmi szervek támogatása
1						Honvédszakszervezet (HOSZ)			8,6			8,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,6			11,6
2						Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ)			8,6			8,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,6			8,6
3						Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ)			11,5			11,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,5			11,5
5						Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT)			5,4			5,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,4			5,4
6						Egyéb társadalmi szervek támogatása			97,1			171,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	97,1			171,6
7						Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége			6,0			6,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0			6,0
8						Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége			5,0			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			5,0
9						Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ)			4,0			4,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0			4,0
10						Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)			2,0			2,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			2,0
11						Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ)			4,0			4,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0			4,0
12						Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete			2,0			3,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			3,0
5						Közhasznú Társaságok által ellátott állami feladatok finanszírozása			3 733,2			5 262,6
1						Működési költségvetés					450,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 733,2			5 713,1
15						Nemzetközi kártérítés
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,7
24						Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez			3 447,3			3 253,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 447,3			3 257,2
25						Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához			2 459,7			2 459,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 459,7			3 606,7
26						Hozzájárulás a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoport (WEAG) működési költségeihez
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,9
29						Magyar hadisírok létesítése az Oroszországi Föderáció területén						144,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				144,3
30						Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. Támogatása						0,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
31						Hozzájárulás a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap támogatásához			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			35,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15,0			15,0
32						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának és a sorállomány társadalombiztosítási ellátásának kiadásaihoz
1						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz			14 684,4			14 684,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14 684,4			14 684,4
33						Pécsi Tudományegyetem támogatása					0,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,8
34						Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
35						Egyéb uniós befizetések			260,0			322,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	260,0			317,6
36						MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása			34,0			34,2
1						Működési költségvetés					26,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,0			60,4
37						Honvéd Művészegyüttes támogatása			145,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	145,9
38						A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai			17,5			17,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	17,5			20,2
39						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	8 884,0		8 884,0
Összesen:	278 228,5	7 200,0	271 028,5	324 707,9	20 860,3	293 816,3

XIV. IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium igazgatása			3 696,9			3 647,8
1						Működési költségvetés		2 534,7			3 532,9
1						Személyi juttatások	3 027,2			3 473,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	864,3			1 010,0
3						Dologi kiadások	2 140,1			2 659,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			21,3
2						Felhalmozási költségvetés					113,9
1						Intézményi beruházási kiadások	150,0			259,2
2						Felújítás	10,0			96,0
3						Kölcsönök				4,9	4,9
2						Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata			1 632,3			1 679,9
1						Működési költségvetés					6,4
1						Személyi juttatások	1 136,2			1 139,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	352,4			335,4
3						Dologi kiadások	143,7			169,4
2						Felhalmozási költségvetés					10,3
1						Intézményi beruházási kiadások				55,4
3						Kölcsönök				1,0	1,2
3						Igazságügyi Hivatal			5 384,0			5 659,9
1						Működési költségvetés					172,0
1						Személyi juttatások	3 322,6			3 526,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 031,5			1 062,5
3						Dologi kiadások	907,9			1 111,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			5,5
2						Felhalmozási költségvetés					8,8
1						Intézményi beruházási kiadások	110,0			168,8
3						Kölcsönök					5,8
4						Szakértői Intézetek			1 646,3			1 898,7
1						Működési költségvetés		100,2			98,9
1						Személyi juttatások	1 111,7			1 255,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	346,6			382,6
3						Dologi kiadások	268,2			281,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0			106,3
3						Kölcsönök				2,0	7,1
5						Büntetés-végrehajtás			34 410,7			37 465,6
1						Működési költségvetés		2 715,6			2 967,5
1						Személyi juttatások	21 864,2			22 376,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 189,0			6 626,1
3						Dologi kiadások	8 505,5			10 430,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7			2,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				470,7
2						Felhalmozási költségvetés					848,9
1						Intézményi beruházási kiadások	259,2			672,6
2						Felújítás	157,7			296,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,7
4						Kormányzati beruházás				11,2
5						Lakástámogatás	40,0			32,0
3						Kölcsönök	108,0			97,6	113,1
6						Országos Atomenergia Hivatal			163,4			186,4
1						Működési költségvetés		1 710,9			1 707,5
1						Személyi juttatások	668,3			713,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	206,1			209,6
3						Dologi kiadások	919,9			924,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások	80,0			99,1
7						Rendőrség			173 499,5			185 805,2
1						Működési költségvetés		3 980,4			9 461,7
1						Személyi juttatások	121 061,1			124 776,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	36 834,6			39 199,1
3						Dologi kiadások	18 793,4			25 986,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	307,5			545,8
2						Felhalmozási költségvetés					7 314,8
1						Intézményi beruházási kiadások	177,2			12 329,2
2						Felújítás	306,1			627,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,4
4						Kormányzati beruházás				514,1
5						Lakástámogatás				83,0
3						Kölcsönök				711,0	689,1
8						Határőrség			41 199,0			47 954,6
1						Működési költségvetés		680,3			4 130,2
1						Személyi juttatások	29 647,5			31 987,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9 073,2			9 878,3
3						Dologi kiadások	2 888,2			7 036,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			935,0
2						Felhalmozási költségvetés				13 655,6
1						Intézményi beruházási kiadások	178,0			13 472,7
2						Felújítás	36,4			3 002,3
5						Lakástámogatás				22,0
3						Kölcsönök	30,0			222,1	299,7
10						Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal			5 151,6			5 681,5
1						Működési költségvetés		254,4			627,3
1						Személyi juttatások	2 450,3			2 773,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	830,1			852,0
3						Dologi kiadások	1 828,0			1 960,4
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	8,1			10,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0			294,4
2						Felhalmozási költségvetés					524,2
1						Intézményi beruházási kiadások	209,5			844,0
2						Felújítás				218,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,7
3						Kölcsönök				5,6	33,5
11						Rendőrtiszti Főiskola			1 206,4			1 462,6
1						Működési költségvetés		191,8			293,0
1						Személyi juttatások	827,3			1 010,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	259,1			210,1
3						Dologi kiadások	308,9			325,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,9			2,0
2						Felhalmozási költségvetés					22,2
1						Intézményi beruházási kiadások				118,4
2						Felújítás				34,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				80,2
3						Kölcsönök				2,7	5,8
12						Központi Kórház és intézményei			5,4			2 602,4
1						Működési költségvetés		3 672,1			2 686,3
1						Személyi juttatások	1 857,3			2 293,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	603,6			765,2
3						Dologi kiadások	1 194,6			2 209,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			4,7
2						Felhalmozási költségvetés					274,6
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			17,9
2						Felújítás	10,0			26,7
13						Központi Gazdasági Főigazgatóság			1 101,6			2 383,8
1						Működési költségvetés		1 719,8			757,2
1						Személyi juttatások	1 189,4			1 423,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	369,3			457,4
3						Dologi kiadások	1 157,9			4 468,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,1			186,3
2						Felhalmozási költségvetés					2 927,6
1						Intézményi beruházási kiadások	24,5			29,5
2						Felújítás	25,2			14,9
3						Kölcsönök	41,0			61,2	58,9
15						Oktatási Igazgatás			3 955,4			4 621,1
1						Működési költségvetés		563,2			849,3
1						Személyi juttatások	2 767,0			2 692,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	877,5			745,4
3						Dologi kiadások	810,2			1 665,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				45,0
2						Felhalmozási költségvetés					84,0
1						Intézményi beruházási kiadások	32,0			341,6
2						Felújítás	31,9			93,5
3						Kölcsönök				2,5
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Ágazati célfeladatok
1						A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása			150,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0
2						Energia-racionalizálás
3						Kölcsönök	99,1	99,1		70,8	74,6
3						A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás			100,0			165,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			158,0
4						Jogi segítségnyújtás			65,0			80,0
1						Működési költségvetés					5,4
3						Dologi kiadások	65,0			82,6
5						Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése			132,0			217,0
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások	132,0			22,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				215,4
6						Társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások			195,1			194,6
1						Működési költségvetés					1,0
1						Személyi juttatások	21,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	29,0			35,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	137,1			174,7
7						Informatikai rendszerekkel összefüggő kötelezettségek			160,0			388,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	160,0			344,2
9						PPP rendszerben épülő börtön			1 550,8			1 550,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 550,8
11						MÁK - számlavezetési díjak			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			9,3
13						Közrendvédelmi bírság
1						Működési költségvetés		155,2			74,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	155,2			241,4
14						Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához			14 415,5			14 415,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14 415,5			14 415,5
15						Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1						Működési költségvetés		750,0			896,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	750,0			963,9
16						Bűnmegelőzéssel összefüggő feladatok támogatása			85,9			60,0
1						Működési költségvetés					110,3
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	85,9			45,6
17						Schengen Alap			4 506,8			1 167,1
1						Működési költségvetés		7 029,2			2 391,4
3						Dologi kiadások	901,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 029,2			4 694,3
2						Felhalmozási költségvetés		19 363,0			22 482,7
1						Intézményi beruházási kiadások	3 605,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	19 363,0			22 482,9
19						Feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				472,6
20						Nemzetközi fizetési kötelezettség			197,0			92,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	197,0			52,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,5
21						Az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájából a belügyi ágazatra háruló fizetési kötelezettségek teljesítése			575,0			312,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	575,0
24						Ingatlanértékesítésből származó bevétel
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				593,4
2						Felhalmozási költségvetés					2 466,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 854,4
2						Alapítványok támogatása
1						Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány			12,0			12,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			12,0
3						Beruházás
3						Büntetés-végrehajtás beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,2
4						Közbiztonsági, közigazgatási és tűzvédelmi beruházások			440,4			16,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				82,5
4						Kormányzati beruházás	440,4
5						Lakáscélú beruházás			100,0			10,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,7
5						Lakástámogatás	100,0
5						Társadalmi önszerveződések támogatása
1						Szabadságharcosokért Közalapítvány			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			200,0
2						Rendészeti sportszervezetek támogatása			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			42,0
3						Szakszervezetek támogatása			21,9			21,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,9			21,9
7						Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
11						Országos Polgárőr Szövetség			124,0			124,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	124,0			154,0
14						Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány támogatása			14,0			31,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,0			31,1
6						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
20						2002. évi PHARE program
2						Felhalmozási költségvetés					28,6
21						2003. évi PHARE nemzeti program
1						Működési költségvetés					15,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				98,5
2						Felhalmozási költségvetés					215,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				151,1
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Menekültek integrációjának elősegítése
1						Működési költségvetés		50,0			23,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			35,5
2						Humánerőforrás-menedzsment fejlesztése
1						Működési költségvetés		41,0			34,0
3						Dologi kiadások	41,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				96,4
2						Felhalmozási költségvetés					74,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				74,7
3						Küzdelem a szervezett bűnözés ellen			45,0			40,6
1						Működési költségvetés		877,4			47,7
3						Dologi kiadások	110,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				291,1
2						Felhalmozási költségvetés					260,7
1						Intézményi beruházási kiadások	812,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				260,7
4						Labor akreditáció
1						Működési költségvetés					21,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,2
2						Felhalmozási költségvetés					8,0
5						A BSZKI labor akkreditációra való felkészítése						20,0
7						AENEAS program			26,0			34,0
1						Működési költségvetés		121,4			80,6
3						Dologi kiadások	147,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				109,4
8						Egyéb közösségi programok			325,0			277,8
1						Működési költségvetés		250,0
3						Dologi kiadások	375,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,9
2						Felhalmozási költségvetés		400,0
1						Intézményi beruházási kiadások	600,0
9						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	125,6		125,6
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	8 495,6		8 495,6
1-20. cím összesen:	352 434,8	47 259,7	305 175,1	406 473,5	83 607,2	320 541,4
21						Alapok támogatása
1						Központi Nukleáris Pénzügyi Alap	6 248,7			6 310,7
Összesen:	358 683,5	47 259,7	305 175,1	412 784,2	83 607,2	320 541,4

XV. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatása
1						Gazdasági és Közlekedési Minisztérium			6 154,0			9 867,2
1						Működési költségvetés		1 168,6			5 361,6
1						Személyi juttatások	4 024,4			4 095,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 250,1			1 230,8
3						Dologi kiadások	2 001,0			4 094,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,1			3 095,0
2						Felhalmozási költségvetés					188,0
1						Intézményi beruházási kiadások				52,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9 616,1
3						Kölcsönök	20,0	20,0		32,9	32,9
2						GKM Gazdasági igazgatóság			1 625,5			127,2
1						Működési költségvetés		487,4
1						Személyi juttatások	347,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	119,5
3						Dologi kiadások	1 354,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				310,4
2						Felhalmozási költségvetés		4,4
1						Intézményi beruházási kiadások	227,9
2						Felújítás	67,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				21,9
2						Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kutatás Fejlesztési Szervei
1						Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal			428,2			3 637,1
1						Működési költségvetés		743,7			1 740,6
1						Személyi juttatások	572,5			575,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	173,5			170,2
3						Dologi kiadások	403,1			5 973,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				42,8
2						Felhalmozási költségvetés		34,0			1 859,4
1						Intézményi beruházási kiadások	56,8			17,9
2						Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda			193,9			71,4
1						Működési költségvetés		723,8			773,7
1						Személyi juttatások	470,2			402,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	143,3			121,3
3						Dologi kiadások	284,2			436,5
2						Felhalmozási költségvetés		44,0			44,0
1						Intézményi beruházási kiadások	64,0			19,6
3						Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal			778,6			1 077,6
1						Működési költségvetés		5 348,5			5 005,2
1						Személyi juttatások	2 086,8			2 200,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	646,9			672,9
3						Dologi kiadások	3 087,2			3 090,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	246,1			97,3
2						Felhalmozási költségvetés					10,2
1						Intézményi beruházási kiadások	47,1			139,9
2						Felújítás	13,0			6,0
3						Kölcsönök				2,8	2,7
5						Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium			82,0			84,7
1						Működési költségvetés		53,0			71,5
1						Személyi juttatások	62,0			66,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,2			21,8
3						Dologi kiadások	51,8			55,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
1						Intézményi beruházási kiadások				7,0
2						Felújítás				3,5
7						Nemzeti Hírközlési Hatóság						90,4
1						Működési költségvetés		20 382,0			22 390,4
1						Személyi juttatások	2 969,0			3 375,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	950,2			1 071,7
3						Dologi kiadások	12 648,7			14 552,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 284,7			116,5
2						Felhalmozási költségvetés		6,0			3,2
1						Intézményi beruházási kiadások	2 433,6			3 607,4
2						Felújítás	100,8			103,7
3						Kölcsönök	13,0	12,0		7,0	4,5
8						Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet			1 446,6			1 463,6
1						Működési költségvetés		513,4			959,2
1						Személyi juttatások	364,2			341,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	105,8			105,5
3						Dologi kiadások	1 490,0			1 751,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,6
2						Felhalmozási költségvetés					13,3
1						Intézményi beruházási kiadások				202,0
11						Magyar Bányászati és Földtani Hivatal			900,4			1 302,5
1						Működési költségvetés		2 250,8			2 744,8
1						Személyi juttatások	1 555,6			1 908,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	483,5			577,5
3						Dologi kiadások	1 000,0			1 211,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	107,4			133,4
2						Felhalmozási költségvetés					63,2
1						Intézményi beruházási kiadások	4,2			222,7
2						Felújítás				291,7
3						Kölcsönök	4,6	4,1		2,2	2,2
12						Magyar Energia Hivatal						20,9
1						Működési költségvetés		2 240,0			3 083,1
1						Személyi juttatások	575,0			797,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	176,0			226,9
3						Dologi kiadások	1 276,8			1 299,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,5			200,6
2						Felhalmozási költségvetés					6,0
1						Intézményi beruházási kiadások	82,1			529,1
2						Felújítás	28,2			4,8
3						Kölcsönök	2,4	1,0		1,5	1,5
13						Magyar Szabadalmi Hivatal						50,9
1						Működési költségvetés		3 477,0			3 604,9
1						Személyi juttatások	1 276,5			1 338,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	384,2			403,2
3						Dologi kiadások	1 385,4			1 334,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,4			115,0
2						Felhalmozási költségvetés					4,1
1						Intézményi beruházási kiadások	289,5			143,9
2						Felújítás	6,0			8,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,0
3						Kölcsönök				2,5	2,5
16						Nemzeti Közlekedési Hatóság						1 942,8
1						Működési költségvetés		25 485,1			30 064,3
1						Személyi juttatások	7 961,3			9 377,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 454,6			2 899,0
3						Dologi kiadások	12 776,4			12 806,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 600,7			1 303,7
2						Felhalmozási költségvetés		16,2			2,9
1						Intézményi beruházási kiadások	646,6			4 268,3
2						Felújítás	45,9			54,3
3						Kölcsönök	34,3	18,5			54,0
18						Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ						129,7
1						Működési költségvetés		2 353,2			2 620,7
1						Személyi juttatások	817,2			1 035,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	258,5			294,6
3						Dologi kiadások	770,8			1 289,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				44,7
2						Felhalmozási költségvetés					10 398,1
1						Intézményi beruházási kiadások	193,1			10 888,0
2						Felújítás	10,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	299,6			73,2
3						Kölcsönök	4,0			29,0
19						MÁV Közegészségügyi Intézet			52,8			68,6
1						Működési költségvetés		3,4			3,1
1						Személyi juttatások	39,7			35,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,9			6,7
3						Dologi kiadások	4,6			4,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,4
2						Felhalmozási költségvetés					1,2
20						MÁV egészségügyi alapellátó intézmények						2 521,3
1						Működési költségvetés		9 253,7			5 268,2
1						Személyi juttatások	4 243,8			3 558,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 373,7			1 155,0
3						Dologi kiadások	3 569,9			2 663,0
6						Kamatfizetések				1,5
2						Felhalmozási költségvetés					39,2
1						Intézményi beruházási kiadások	53,3			98,1
2						Felújítás	13,0			94,5
4						Kormányzati beruházás				19,9
22						Közlekedésbiztonsági Szervezet			448,4			466,5
1						Működési költségvetés					4,3
1						Személyi juttatások	251,6			221,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	72,3			64,5
3						Dologi kiadások	104,8			233,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,7			0,9
2						Felhalmozási költségvetés					2,5
1						Intézményi beruházási kiadások	18,0			57,2
23						Magyar Vasúti Hivatal						2,5
1						Működési költségvetés		567,0			649,4
1						Személyi juttatások	165,7			121,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	49,2			33,5
3						Dologi kiadások	196,7			253,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	152,1			31,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,3
25						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						A magyarországi uránércbánya bezárása			523,1			523,1
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	523,1			518,3
2						Államigazgatás hatékonyságát növelő beruházások			100,0			100,0
1						Működési költségvetés					104,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,9
4						Kormányzati beruházás	100,0			96,2
4						Kombinált fuvarozás, logisztikai központok, kikötők fejlesztése
1						Kikötők fejlesztése			127,0			127,0
2						Felhalmozási költségvetés					43,2
4						Kormányzati beruházás	127,0			230,1
6						GySEV pályaberuházás						460,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				460,0
7						Vasút-egészségügyi fejlesztések			50,0			30,1
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0			25,6
9						Akadálymentes közlekedés fejlesztése			150,0			564,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	150,0			119,3
23						Schengeni vasúti határállomások kialakítása			400,0			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	400,0
2						Ágazati célelőirányzatok
2						Energiafelhasználási hatékonyság javítása			2 000,0			2 000,0
1						Működési költségvetés					3,4
3						Dologi kiadások				1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				301,5
2						Felhalmozási költségvetés					12,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 000,0			589,7
3						Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok			72,0			72,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	71,9			140,3
4						Magyar találmányok külföldi bejelentése
1						Működési költségvetés					3,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,7
12						Kutatási feladatok			30,0			35,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				9,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			1,0
14						Jövő háza és millenáris programokkal összefüggő feladatok			974,0			1 299,0
1						Működési költségvetés					500,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	789,0			958,9
2						Felhalmozási költségvetés					240,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	185,0
15						Légiriasztási rendszer fenntartási feladatai
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,7
16						Közpolitikai kutatások, elemzések			49,0			99,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	49,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,8
18						Állami többletfeladatok						86,5
1						Működési költségvetés					877,5
3						Dologi kiadások				7 189,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 310,3
20						Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás			720,0			720,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	720,0			719,5
32						Nemzetközi választott bírósági perben képviselet ellátása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				461,1
41						Szakképzési feladatok			48,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	48,0
43						Vállalkozói vagyon kezelése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
2						Felhalmozási költségvetés		0,1
45						Belvízi hajózási alapprogram			0,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,9
3						Vállalkozási célelőirányzatok
1						Beruházás ösztönzési célelőirányzat			38 000,0			38 000,0
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	38 000,0			20 452,4
2						Nemzeti beruházás ösztönzési vállalkozási célelőirányzat
1						Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat			1 000,0			1 000,0
1						Működési költségvetés					321,3
3						Dologi kiadások	427,0			1 036,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	525,0			803,1
2						Felhalmozási költségvetés					815,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	48,0			761,9
3						Kis- és középvállalkozói célelőirányzat			3 262,3			5 763,3
1						Működési költségvetés		7,7			52,1
3						Dologi kiadások	150,0			1 746,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	130,0			924,9
2						Felhalmozási költségvetés		15,0			41,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 005,0			4 047,7
4						Magyar vállalkozások tőzsdei bevezetésének támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0			46,0
7						Kereskedelemfejlesztési célelőirányzat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,5
8						Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat			2 855,0			3 089,0
1						Működési költségvetés					258,8
3						Dologi kiadások	1 225,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 550,0			2 387,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	80,0
4						EU tagságból eredő feladatok			30,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	11,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,7
3						Dologi kiadások	15,3
6						Energiagazdálkodási célelőirányzat
1						Energiagazdálkodási célelőirányzat - maradvány
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				19,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21 159,8
7						Energiapiaci liberalizáció előkészítés			300,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	300,0
11						ITD-H Befektetés Ösztönzési és Kereskedelemfejlesztési Tanácsadás
1						Működési költségvetés					200,0
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				520,4
12						Technológiai kockázatelemzési képzés a súlyos balesetek megelőzésével kapcsolatban HU03/IB/EN03-TL
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
13						Üzleti környezet fejlesztése			250,0			250,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	250,0			16,7
14						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
5						Magyar Szabványügyi Testület támogatása			65,0			65,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,9			65,0
17						GKM fejezeti előre nem tervezett kiadások						72,0
1						Működési költségvetés					3 053,1
3						Dologi kiadások				343,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5 674,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				440,4
18						Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok
2						Alapítványok támogatása
1						Puskás Tivadar Közalapítvány - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,5
4						Védelem- és biztonságfejlesztési hírközlési céltarték-képzési program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,7
5						Informatikai, hírközlési fejlesztési programok, támogatások, szociális telefon támogatás
1						Működési költségvetés					4 309,8
3						Dologi kiadások				4 283,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				777,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,5
7						Közháló program			3 540,0			3 540,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3 540,0			3 651,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,6
8						eMagyarország Pontok			430,0			430,0
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások	430,0			149,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				139,8
10						e-Információszabadság			67,0			82,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	17,0
11						IT piacösztönzés és hazai kis- és középvállalkozások külpiaci versenyképességi programja
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				43,4
12						NAVA-NDA program			339,0			404,0
1						Működési költségvetés					150,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	265,0			537,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	74,0
13						Felső- és közoktatási szoftver és licensz díj			1 235,6			1 573,2
1						Működési költségvetés					328,6
3						Dologi kiadások	1 235,6			1 518,4
14						Köztisztviselők és pedagógusok internet hozzáférésének támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,2
16						Információs társadalom stratégia tervezés és monitoring			15,0			140,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	15,0			6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				70,0
2						Felhalmozási költségvetés					200,0
17						Információs társadalom fejlesztése és a digitális szakadék csökkentése			572,0			572,0
1						Működési költségvetés					0,9
3						Dologi kiadások	498,0			20,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	74,0			60,8
18						Infokommunikációs stratégiák és programok megalapozása			80,0			80,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	80,0			0,5
19						Szociális ártámogatás			195,1			195,1
1						Működési költségvetés					100,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	195,1			169,0
19						Ágazati szabályozási feladatok, Elektronikus hírközlés, posta infrastruktúra szabályozás			250,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	250,0
20						K+F és innovációs díjak			13,8			13,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,8
27						Új kerékpárutak és létesítmények			1 000,0			926,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 000,0
28						Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése			205 250,0			205 250,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	205 250,0			205 249,5
29						Útpénztár			73 754,2			78 613,7
1						Működési költségvetés		32 251,7			40 585,1
3						Dologi kiadások				24 554,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	61 047,7			38 855,3
2						Felhalmozási költségvetés					993,9
1						Intézményi beruházási kiadások				13 628,7
2						Felújítás				20 862,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	44 958,2			24 865,5
30						Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Autópálya rendelkezésre állási díj			50 694,1			54 338,1
1						Működési költségvetés					27,3
3						Dologi kiadások	50 694,1			63 958,2
2						M44 Kecskemét-Tiszakürt-Szarvas-Békéscsaba autóút előkészítése			1 500,0			1 500,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 500,0			305,8
3						A 44-es főút elkészült Békéscsaba elkerülő szakaszain életveszélyes csomópontokon körforgalom létesítése			500,0			500,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	500,0			40,9
4						MÁV ZRt. tőkeemelése			111 600,0			110 600,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	111 600,0			110 600,0
5						GySEV ZRt. tőkeemelése			300,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0
6						Költségtérítés a vasúti pályák és tartozékaik működtetéséhez
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				322,7
7						Schengen Alap			235,7			235,7
1						Működési költségvetés		28,2			40,9
3						Dologi kiadások				48,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 150,0			2 301,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 363,9			2 753,6
8						Kockázati céltartalék			115,0			115,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	115,0			17,5
9						EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása			599,8			748,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 470,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	599,8			621,3
11						TEN-T pályázatok			1 884,4			1 884,4
1						Működési költségvetés		2 436,6			670,7
3						Dologi kiadások				468,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 071,0			1 572,1
2						Felhalmozási költségvetés		50,0			54,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			695,3
15						BKSz működtetésének támogatása			1 453,4			1 453,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 453,4			1 559,1
16						Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján			67,0			105,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				51,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	67,0			40,0
17						Kihelyezett szakértői támogatás			252,3			252,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				365,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	252,3
26						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok
1						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok			265,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	265,5
2						Nemzetközi tagdíjak (NKTHI)			1 158,7
1						Működési költségvetés					92,2
3						Dologi kiadások	1 158,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				92,2
33						Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok			40,6			71,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	40,6			42,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				102,5
34						NATO tagságból adódó ágazati feladatok			38,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,7
3						Dologi kiadások	32,7
35						Kegyeleti Alap létrehozása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				89,3
36						Közlekedési zajvédelem			110,0			110,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	110,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,0
37						A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése			788,0			941,0
1						Működési költségvetés					267,6
3						Dologi kiadások	788,0			421,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				292,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				31,7
38						RO-LA gördülő országút			900,0			900,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	900,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				899,7
31						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Hajózási információs Rendszer megvalósítása			51,0			51,0
1						Működési költségvetés		19,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0
2						Felhalmozási költségvetés		65,0
1						Intézményi beruházási kiadások				41,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
2						Felkészülés a digitális tachográfok bevezetésére
2						Felhalmozási költségvetés					65,2
1						Intézményi beruházási kiadások				104,1
3						Vasúti infrastruktúra hatékonyságának növelése HU04IB/TR01
1						Működési költségvetés					42,9
3						Dologi kiadások				42,9
4						IT fejlesztés gépjármű-közlekedés légszennyező hatásának számítására			6,0			6,0
1						Működési költségvetés		28,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,0
5						Integrált vontatási erőforrás tervező- és nyilvántartó információs rendszer
1						Működési költségvetés		336,0			3,3
3						Dologi kiadások				3,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	336,0
7						Egyes fontos mérések visszavezethetőségi láncának létrehozása 2004/016-689.05.02.			7,0			7,0
1						Működési költségvetés		31,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,0
8						Vasúti információs adatbázis fejlesztése 2004/016-689.05.02.			23,0			23,0
1						Működési költségvetés		45,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,0
11						Nemzeti szélessávú stratégia, monitoring rendszerének felépítése			9,0			9,0
1						Működési költségvetés		45,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	54,0
35						Hadiipari technológia-korszerűsítő beruházások támogatása
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,2
36						Közhasznú szervezetek támogatása
1						Energia Központ Kht. közhasznú feladatai			87,5			87,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	87,5			87,5
2						Design Terminál Formatervezési Tájékoztató és Szolgáltató Kht. közhasznú feladatai
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				49,9
4						Design Terminál Kht. támogatása
1						Működési költségvetés					1,4
38						Felzárkóztatási Infrastrukturális Fejlesztési Alapprogram
5						Vasúthálózat fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				56,6
6						Vasúti fejlesztések EIB hitelből			8 400,0			8 400,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 400,0			8 275,2
39						Különféle személyi kifizetések (maradvány)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				256,1
40						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	2 816,2		2 816,2
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	8 284,6		8 284,6
41						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése			1,0			1,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
47						Kötött segélyhitelezés			585,0			585,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				103,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	585,0
1-25. cím összesen:	654 450,3	111 719,1	542 731,2	735 067,2	153 846,0	552 526,3
26						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1						Beruházás-ösztönzés			3 723,0			2 309,6
1						Működési költségvetés					6,2
2						Felhalmozási költségvetés		9 145,0			6 345,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	12 868,0			10 411,5
2						Kis- és középvállalkozások fejlesztése			3 208,8			4 331,1
1						Működési költségvetés		873,5			1 124,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 226,4			1 649,2
2						Felhalmozási költségvetés		7 067,5			7 047,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9 923,4			10 608,0
7						Információs társadalom és gazdaságfejlesztés			3 765,0			4 296,2
1						Működési költségvetés					1,2
2						Felhalmozási költségvetés		10 838,0			6 741,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	14 603,0			10 791,0
8						Kutatás-fejlesztés, innováció			3 148,0			4 755,0
1						Működési költségvetés		4 979,9			5 680,3
3						Dologi kiadások				771,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 657,0			8 445,3
2						Felhalmozási költségvetés		4 242,1			1 384,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 713,0			2 023,3
9						GVOP Technikai segítségnyújtás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				811,8
2						Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
1						Közlekedési infrastruktúra fejlesztése			3 734,4			3 902,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				598,6
2						Felhalmozási költségvetés		11 812,0			11 935,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15 546,4			14 066,6
2						Környezetvédelem-Energetika			64,8			1 703,0
2						Felhalmozási költségvetés		204,4			1 786,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	269,2			2 937,8
3						KIOP Technikai segítségnyújtás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				162,8
2						Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési projektek			35 500,0			23 686,2
1						Működési költségvetés		766,0			289,5
3						Dologi kiadások				32,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 247,0			589,7
2						Felhalmozási költségvetés		55 634,0			27 152,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	90 653,0			51 734,8
3						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Közlekedés Operatív Program			2 283,0
1						Működési költségvetés		16,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	32,3
2						Felhalmozási költségvetés		13 860,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	16 127,7
2						Gazdaságfejlesztés Operatív Program			871,6			2 244,0
1						Működési költségvetés		1 416,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 681,1
2						Felhalmozási költségvetés		3 881,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 488,1			1 241,6
27						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatások
1						Költségtérítés a vasúttársaságok személyszállítási közszolgáltatásaihoz és a pályahálózat működtetéséhez	102 900,0			166 570,0
2						Bányabezárás	1 000,0			950,0
3						Költségtérítés a volántársaságok személyszállítási közszolgáltatásaihoz				5 000,0
28						Központosított bevételek
1						Gazdaságfejlesztési támogatások visszatérülése		41,0			116,8
2						Gépjármű túlsúlydíj		1 200,0			1 288,2
3						Energiaár-kompenzációs befizetés		82 000,0			69 622,4
30						Alapok támogatása
1						Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	20 548,4			20 548,4
Összesen:	959 934,3	319 697,1	599 029,8	1 045 010,8	294 369,1	599 754,2

XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium igazgatása			6 386,3			10 287,8
1						Működési költségvetés		46,3			5 026,1
1						Személyi juttatások	2 642,3			2 891,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	803,7			874,6
3						Dologi kiadások	2 453,5			5 352,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	398,7			2 513,2
2						Felhalmozási költségvetés		6,0			3 438,7
1						Intézményi beruházási kiadások	111,1			4 100,5
2						Felújítás	29,3			10,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,2
4						Kormányzati beruházás				4 424,9
3						Kölcsönök	5,0	5,0		15,4	15,4
2						Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság			497,7			493,9
1						Működési költségvetés					1 080,2
1						Személyi juttatások	277,9			419,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	88,2			131,8
3						Dologi kiadások	131,6			442,2
2						Felhalmozási költségvetés					10,0
1						Intézményi beruházási kiadások				12,9
3						Országos Meteorológiai Szolgálat			958,5			2 584,2
1						Működési költségvetés		1 087,0			1 226,6
1						Személyi juttatások	774,9			987,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	247,9			288,9
3						Dologi kiadások	758,4			2 326,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			46,3
2						Felhalmozási költségvetés		11,0			29,9
1						Intézményi beruházási kiadások	190,0			235,3
2						Felújítás	85,0			52,9
3						Kölcsönök	3,0	3,0		4,0	4,0
4						Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság						8 666,9
1						Működési költségvetés					5 070,0
1						Személyi juttatások				204,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok				63,2
3						Dologi kiadások				396,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,7
2						Felhalmozási költségvetés					1 551,1
1						Intézményi beruházási kiadások				4 006,8
2						Felújítás				4,7
4						Kormányzati beruházás				10 161,9
5						Nemzeti park igazgatóságok			2 916,4			4 075,5
1						Működési költségvetés		1 988,4			4 844,6
1						Személyi juttatások	2 130,1			2 743,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	681,6			866,6
3						Dologi kiadások	1 961,2			4 477,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			131,5
2						Felhalmozási költségvetés					2 188,6
1						Intézményi beruházási kiadások	59,5			2 770,1
2						Felújítás	71,4			82,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				125,3
3						Kölcsönök	1,0	1,0		4,9	2,4
6						Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek			5 586,1			7 032,7
1						Működési költségvetés		2 456,6			3 309,3
1						Személyi juttatások	4 835,1			6 082,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 547,2			1 824,8
3						Dologi kiadások	1 590,3			1 993,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			10,4
2						Felhalmozási költségvetés					28,0
1						Intézményi beruházási kiadások	62,1			363,6
2						Felújítás	7,7			32,9
4						Kormányzati beruházás				106,8
3						Kölcsönök				34,4	21,2
7						Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok			13 331,4			16 327,6
1						Működési költségvetés		2 499,7			5 048,7
1						Személyi juttatások	9 114,6			10 325,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 916,7			3 086,9
3						Dologi kiadások	3 678,7			12 998,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			109,2
2						Felhalmozási költségvetés		27,0			2 183,1
1						Intézményi beruházási kiadások	146,1			1 974,5
2						Felújítás				71,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,1
4						Kormányzati beruházás				767,5
3						Kölcsönök	4,5	4,5		21,1	21,8
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			106,0			29,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,8
4						Kormányzati beruházás	106,0
6						Kiemelt városok szennyvízkezelése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				28,2
7						Vízkárelhárítás
5						Vásárhelyi terv továbbfejlesztése			4 924,4			256,8
1						Működési költségvetés					42,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8 193,6
4						Kormányzati beruházás	4 924,4
7						Vízkárelhárítási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai			114,0			184,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				291,9
4						Kormányzati beruházás	114,0
9						Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése			708,9			108,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				123,1
4						Kormányzati beruházás	708,9
10						Egyéb vízminőség-védelem
1						Egyéb vízminőség-védelem
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,5
19						EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai			208,4			5,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				104,7
4						Kormányzati beruházás	208,4
20						Ivóvíz-minőség javító program			253,4			238,4
2						Felhalmozási költségvetés					37,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				365,3
4						Kormányzati beruházás	253,4			114,5
21						Szennyvízelvezetési és -tisztítási program
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				39,6
2						Ágazati célelőirányzatok
3						Vízkárelhárítási művek fenntartása			1 000,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,0
3						Dologi kiadások	736,0
6						Szigetközi térség kárainak mérséklése, környezeti monitoring működtetése			150,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,6
3						Dologi kiadások	110,4
7						Nemzetközi tagdíjak			434,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	381,2
9						Üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével összefüggő feladatok			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				140,5
10						Kutatási feladatok			160,0			160,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	160,0
12						Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program			80,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	26,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,5
3						Dologi kiadások	44,9
30						Kincstári számlavezetési díjak és kamat kifizetések			372,7			6,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	372,7			6,8
31						Fejezeti kezelésű előirányzatok technikai maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
34						Víz- és környezeti kárelhárítás			500,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,0
3						Dologi kiadások	236,0
35						Természetvédelmi kártalanítás			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
37						Hulladékkezelési és -gazdálkodási feladatok			166,9			150,9
1						Működési költségvetés					49,5
3						Dologi kiadások				52,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	166,9			53,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				125,4
38						Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése			1 800,0			1 480,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 800,0			1 481,4
39						Országos Környezeti Kármentesítési Program végrehajtása			5 009,5			25,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,0
3						Dologi kiadások	711,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				73,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 232,3
40						Természetvédelmi nemzetközi pályázatok támogatása			500,0
1						Működési költségvetés					2,8
1						Személyi juttatások	66,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,8
3						Dologi kiadások	175,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	156,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	11,8			2,8
41						Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában						74,5
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				74,2
43						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
3						Társadalmi szervezetek támogatása
1						Működési költségvetés					1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				58,7
4						Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmus
1						Működési költségvetés					77,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
6						2007-2013 közötti nagy projektek előkészítése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				48,1
7						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Magyar Természetvédelmi Információs Rendszer fejlesztése (2004/016-689.02.01)			7,1
1						Működési költségvetés		217,3			30,3
3						Dologi kiadások	224,4			86,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,2			66,6
2						Felhalmozási költségvetés		21,2			42,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				42,1
2						Víz keretirányelv végrehajtása II. fázis (2004/016-689.02.03)						7,1
1						Működési költségvetés					148,7
3						Dologi kiadások				237,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	36,8			33,6
2						Felhalmozási költségvetés		36,8			55,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				55,9
3						Madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelő monitorozás és területkezelés előkészítése			125,0			118,6
1						Működési költségvetés		190,2
3						Dologi kiadások	315,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,3
2						Felhalmozási költségvetés		18,3			10,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,7
4						Magyarországi felszíni vizek hidromorfológiai monitoringjának intézményi fejlesztése			61,4			61,4
1						Működési költségvetés		62,9
3						Dologi kiadások	124,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,2
2						Felhalmozási költségvetés		39,2
5						Hűtéstechnikai Alkalmazásokat Ellenőrző Országos Intézményrendszer kifejlesztése
1						Működési költségvetés		68,1			48,9
3						Dologi kiadások	68,1			48,9
8						Környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				944,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				168,9
3						Kölcsönök				37,6
9						GEF - A Duna szennyezettségének csökkentése						69,4
1						Működési költségvetés					2,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	300,0		300,0
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	2 146,5		2 146,5
1-10. cím összesen:	57 714,1	8 789,5	48 924,6	104 190,5	35 652,5	52 444,6
11						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
1						Környezetvédelem			517,3			1 585,5
1						Működési költségvetés		180,0			374,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	242,3			424,4
2						Felhalmozási költségvetés		1 456,3			13 494,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 911,3			15 296,3
2						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek			26 240,0			18 793,9
1						Működési költségvetés		3 801,6			1 448,4
3						Dologi kiadások				105,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 534,6			3 182,0
2						Felhalmozási költségvetés		30 322,4			31 158,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	53 829,4			39 038,8
3						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Környezet és Energia Operatív Program			1 396,0
1						Működési költségvetés		848,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	988,2
2						Felhalmozási költségvetés		7 637,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 893,8
12						Központosított bevételek
1						Környezetvédelmi támogatások visszatérülése		1 046,0			1 143,0
2						Bírságok
1						Légszennyezési bírság		692,5			610,0
3						Szennyvíz bírságok		747,7			186,4
4						Veszélyes hulladék bírság		59,1			42,2
5						Zaj- és rezgésvédelmi bírság		9,8			7,9
6						Természetvédelmi bírság		7,8			12,9
3						Termékdíjak
1						Gumiabroncs termékdíjak		500,0			325,2
2						Csomagolóeszközök termékdíja		9 000,0			8 184,5
3						Hűtőberendezések termékdíja		1 500,0			1 231,6
4						Akkumulátorok termékdíja		200,0			281,5
5						Kenőolajok termékdíja		6 500,0			5 948,5
7						Reklámhordozó papírok termékdíja		1 900,0			2 291,9
9						Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja		1 500,0			2 665,3
4						Vízügyi támogatások visszatérülése		14,6			2,7
5						Vízkészletjárulék		10 630,1			13 171,0
Összesen:	130 113,7	87 343,4	77 077,9	162 237,2	118 232,4	72 824,0

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Külügyminisztérium
1						Külügyminisztérium központi igazgatása			6 322,5			7 540,9
1						Működési költségvetés		236,0			469,8
1						Személyi juttatások	4 014,3			4 637,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 244,4			1 372,0
3						Dologi kiadások	1 121,2			1 962,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	36,0			82,6
2						Felhalmozási költségvetés		5,0			34,6
1						Intézményi beruházási kiadások	135,0			222,4
2						Felújítás				2,7
3						Kölcsönök	24,6	12,0		24,1	11,5
2						Külképviseletek igazgatása			30 445,1			31 409,6
1						Működési költségvetés		3 056,1			3 179,1
1						Személyi juttatások	17 060,5			15 728,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 355,2			3 158,4
3						Dologi kiadások	12 424,1			15 682,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				187,6
2						Felhalmozási költségvetés		61,0			1 194,0
1						Intézményi beruházási kiadások	722,4			1 611,7
2						Felújítás				95,1
3						Kölcsönök	154,0	154,0		106,7	128,2
4						Magyar Külügyi Intézet			132,2			181,5
1						Működési költségvetés		0,8			34,0
1						Személyi juttatások	61,0			56,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,0			16,5
3						Dologi kiadások	42;0			69,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			9,9
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						NATO Békepartnerség			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások				0,3
3						Dologi kiadások	20,0			14,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,2
5						Bős-Nagymaros nemzetközi bírósági eljárás - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,2
6						Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1						Nemzetközi tagdíjak			3 416,9			5 358,2
1						Működési költségvetés					12,5
3						Dologi kiadások	3 416,9			7 123,1
2						Európai uniós befizetések			51,7			51,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	51,7			87,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				40,2
7						Külügyi segélyezés			30,0			30,0
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások				2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			44,5
8						Turistakölcsönök és konzuli segítségnyújtás			3,0			3,0
1						Működési költségvetés		7,0			0,7
3						Dologi kiadások	10,0			2,3
9						Állami Protokoll
2						Kormányfői Protokoll kiadásai			180,0			295,0
1						Működési költségvetés					1,2
1						Személyi juttatások	3,0			23,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,0			4,1
3						Dologi kiadások	176,0			444,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				23,7
12						Alapítványok támogatása
3						Teleki László Alapítvány támogatása - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,2
4						Magyar-román Gozsdu Közalapítvány			45,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0
7						EU Társadalomtudományok Kutatási Közalapítvány - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,4
9						Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			50,0
10						Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány támogatása - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,0
14						Civil szervezetek támogatása
1						Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek			37,0			37,0
Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	37,0			36,2
2						A nemzetközi szervezeteket kutató és népszerűsítő nem kormányzati szervek támogatása			3,0			3,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			3,0
15						Külügyi Kommunikáció			102,4			90,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	52,4			91,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			146,1
17						EU utazási költségtérítések
1						Működési költségvetés		320,0			320,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	320,0			410,0
22						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés
1						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés			275,0			292,2
1						Működési költségvetés					8,5
3						Dologi kiadások	40,0			165,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	235,0			482,0
2						Afganisztáni PRT támogatása a NEFE keretében						94,3
Működési költségvetés					125,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				146,2
3						Magyar-Finn közös NEFE projekt
1						Működési költségvetés					45,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				45,3
23						Brüsszeli EU Állandó Képviselet - épületvásárlás - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
24						Társadalmi kapcsolatok - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,9
30						Schengeni követelmények
1						Schengen Alap
1						Működési költségvetés		947,0			859,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	947,0			1 038,1
2						Schengeni követelményeknek való megfelelés			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0			158,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	170,0			259,3
2						Felújítás				126,1
35						Kelet és Dél-kelet Európai kormányzati stratégia végrehajtása és a határon túli magyar kapcsolatok			164,0			155,4
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				2,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	164,0			180,6
36						Lakossági EU tájékoztatási feladatok
1						„Euvonal” Telefonos Tájékoztató Szolgálat			170,0			170,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	170,0			141,5
2						EU pályázatok és projektek			35,0			29,0
1						Működési költségvetés		25,0			13,4
3						Dologi kiadások	60,0			3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,9
3						Európai Uniós Kiadványok-Európai Tükör			20,0			50,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások				5,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok				1,2
3						Dologi kiadások	20,0			34,2
4						Lakossági EU tájékoztatási feladatok - maradvány
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				18,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				2,1
5						Lakossági tájékoztató kampány a SOLVIT központ nyújtotta lehetőségekről
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				59,4
2						Felhalmozási költségvetés					49,2
37						Magyar állampolgárok válsághelyzetből történő evakuálása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			0,1
38						Demokratikus átalakulás elősegítése			50,0			70,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,3
39						2011. évi magyar EU elnökségre való felkészülés			150,0			150,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	75,0			1,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	75,0			118,9
40						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése			56,0			56,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
41						Külföldi magyar emlékek megőrzése						25,0
50						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	1 529,7		1 529,7
1-5. cím összesen:	48 322,4	4 823,9	43 498,5	56 740,0	6 488,4	46 416,9
7						Központosított bevételek
1						Konzuli és vízumdíj		2 300,0			1 662,3
Összesen:	48 322,4	7 123,9	43 498,5	56 740,0	8 150,7	46 416,9

XIX. EU INTEGRÁCIÓ

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Fejlesztési Ügynökség			2 599,0			2 732,4
1						Működési költségvetés		112,3			2 447,9
1						Személyi juttatások	1 454,0			2 855,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	453,5			895,7
3						Dologi kiadások	727,0			1 022,6
2						Felhalmozási költségvetés					7,4
1						Intézményi beruházási kiadások	65,0			74,8
2						Felújítás	10,0
3						Kölcsönök	2,8	1,0		3,6	1,4
2						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
2						GVOP Technikai segítségnyújtás			421,5			1,4
1						Működési költségvetés		1 253,3			1 439,0
3						Dologi kiadások				463,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 647,1			414,9
2						Felhalmozási költségvetés		80,0			54,9
1						Intézményi beruházási kiadások				1,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	107,7			44,8
3						KIOP Technikai segítségnyújtás			485,4			5,7
1						Működési költségvetés		1 535,2			606,2
3						Dologi kiadások				367,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 020,6			191,5
2						Felhalmozási költségvetés					4,4
1						Intézményi beruházási kiadások				4,4
4						ROP Technikai segítségnyújtás			368,0
1						Működési költségvetés		1 162,0			534,6
3						Dologi kiadások				340,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 530,0			277,8
5						HEFOP Technikai segítségnyújtás			518,6			311,3
1						Működési költségvetés		1 250,3			1 347,6
3						Dologi kiadások				329,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások		1 765,1		977,5
2						Felhalmozási költségvetés		14,0			11,2
1						Intézményi beruházási kiadások				35,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	17,8
6						KTK technikai segítségnyújtás			165,0			165,2
1						Működési költségvetés		494,0			337,3
3						Dologi kiadások	336,8			222,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	142,2			156,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	180,0			64,9
7						Operatív programok céltartalékai	700,0		700,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				445,0
3						EQUAL Közösségi Kezdeményezés
1						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás			60,0			60,0
1						Működési költségvetés		85,0			35,4
3						Dologi kiadások	72,5			18,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	72,5			76,6
2						Felhalmozási költségvetés					1,9
1						Intézményi beruházási kiadások				4,0
4						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Végrehajtás Operatív Program			5 322,0			5 711,0
1						Működési költségvetés		27 520,0
3						Dologi kiadások	7 000,0			1 168,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25 000,0			2 744,6
2						Felhalmozási költségvetés		4 820,0
1						Intézményi beruházási kiadások	2 662,0			1 027,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 000,0			1,8
2						Államreform Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						57,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				13,0
3						Elektronikus Közigazgatás Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						66,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,2
4						Nyugat-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						243,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				229,4
5						Közép-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						264,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				255,3
6						Dél-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						369,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				335,6
7						Dél-alföldi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						375,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				329,4
8						Észak-alföldi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						477,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				438,1
9						Észak-magyarországi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						423,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				373,2
10						Közép-magyarországi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						653,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				529,8
11						Közlekedés Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						285,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,4
12						Gazdaságfejlesztés Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						775,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				732,3
13						Környezet és Energia Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						323,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				45,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				230,6
14						Társadalmi megújulás Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						732,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				54,1
15						Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program - Technikai segítségnyújtás						439,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				199,6
5						Európai Bizottság - Átruházott feladatok
1						EU DIRECT információs egységek hálózata
1						Működési költségvetés					76,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				76,9
2						Igazgatási Partnerség						6,0
1						Működési költségvetés					0,6
3						Dologi kiadások				0,6
7						2007. évtől támogatandó egyedi projektek és komplex fejlesztések előkészítésének decentralizált támogatása			1 000,0			1 000,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	500,0
8						Átfogó fejlesztéspolitikai koordináció és a II. Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				104,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				3,1
9						EU támogatások intézményrendszerének fejlesztése
1						Működési költségvetés					15,1
3						Dologi kiadások				693,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				228,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				196,6
14						Európai uniós szakmai kiadványok támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				17,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,8
19						Projekt Generation Facility I. ütem
1						Működési költségvetés					1,1
20						EU-s maradvány átadása
72						Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				302,2
73						A humánerőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				63,4
74						A turisztikai potenciál erősítése a régiókban maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				333,8
21						II. NFT házhoz jön
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				64,6
24						INTERREG közösségi kezdeményezés intézményrendszeri fejlesztése, működtetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				32,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				39,3
25						Strukturális Alapok és Kohéziós Alap Képzőközpont (SAKK)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				37,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				9,1
26						Fejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó informatikai és tájékoztatási feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				106,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				35,4
31						Kohéziós Alap céltartalék	700,0		700,0			699,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				417,4
32						Közreműködői intézményrendszer támogatása			2 057,5			1 652,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	57,5			62,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 000,0			1 151,4
35						Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek			1 016,0			127,0
1						Működési költségvetés		2 922,4			92,3
3						Dologi kiadások	400,0			38,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 058,2			192,9
2						Felhalmozási költségvetés		2 477,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 958,0
36						Schengen Alap technikai segítségnyújtás			128,0			98,0
1						Működési költségvetés		622,7			275,4
3						Dologi kiadások	505,6			225,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	249,0			87,7
2						Felhalmozási költségvetés		19,3			0,2
1						Intézményi beruházási kiadások	15,4			0,2
37						EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás			1 015,3			694,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	160,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	60,0
3						Dologi kiadások	378,0			288,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			19,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	415,3			108,2
41						INTERREG és Európai Területi Együttműködés céltartalék	350,0		350,0			319,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				280,0
42						2007-től induló EU nagyberuházások és komplex programok előkészítése			2 342,1			642,1
1						Működési költségvetés					64,4
1						Személyi juttatások	240,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	60,0
3						Dologi kiadások	328,0			574,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 714,1			2 911,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,0
43						Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása			250,0			250,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			250,0
44						Maradványok
1						INTERREG IIIA HU-SK-UA maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				245,6
2						INTERREG IIIA HU-RO-SER maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				473,3
3						INTERREG IIIA SL-HU-CR maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				219,0
4						INTERREG IIIA AU-HU maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				140,9
5						INTERREG IIIB maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				93,5
6						INTERREG IIIC maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				47,8
7						INTERACT maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
8						EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				574,1
9						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai segítségnyújtás, OFA támogatása maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				106,3
45						Fejezeti egyensúlyi tartalék	1 788,3		1 788,3
Összesen:	65 656,0	44 369,3	21 286,7	28 896,4	7 355,2	19 962,1

XX. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Oktatási és Kulturális Minisztérium igazgatása
1						Oktatási és Kulturális Minisztérium igazgatása			5 728,8			16 913,1
1						Működési költségvetés		95,3			621,3
1						Személyi juttatások	3 464,1			3 608,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 039,8			948,4
3						Dologi kiadások	1 264,5			10 261,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,7			41,5
2						Felhalmozási költségvetés		3,0			11,1
1						Intézményi beruházási kiadások	38,0			1 138,3
2						Felújítás	3,0			3,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				412,4
4						Kormányzati beruházás				277,4
3						Kölcsönök				6,0	6,0
2						Egyetemek, főiskolák			184 243,6			198 214,0
1						Működési költségvetés		182 790,5			202 479,0
1						Személyi juttatások	161 209,0			161 427,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	51 836,6			51 203,2
3						Dologi kiadások	117 020,4			144 884,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	29 332,3			28 719,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 480,7			3 070,2
6						Kamatfizetések				95,1
2						Felhalmozási költségvetés		16 656,8			33 499,7
1						Intézményi beruházási kiadások	16 302,4			30 634,6
2						Felújítás	6 318,5			4 963,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	191,0			21 460,0
4						Kormányzati beruházás				822,7
3						Kölcsönök	83,1	83,1		197,6	135,2
3						Közgyűjtemények			11 969,1			14 442,7
1						Működési költségvetés		2 158,3			4 993,1
1						Személyi juttatások	7 615,0			8 303,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 444,4			2 626,2
3						Dologi kiadások	3 685,3			6 502,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	126,8			234,5
2						Felhalmozási költségvetés		21,4			70,9
1						Intézményi beruházási kiadások	165,8			462,2
2						Felújítás	109,5			209,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,0			47,0
4						Kormányzati beruházás				1 482,7
3						Kölcsönök				15,3	35,3
4						Művészeti intézmények			6 921,4			7 509,0
1						Működési költségvetés		1 960,7			2 026,7
1						Személyi juttatások	5 711,1			5 355,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 816,1			1 344,7
3						Dologi kiadások	1 018,7			2 597,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,4			79,1
6						Kamatfizetések				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					14,0
1						Intézményi beruházási kiadások	296,8			135,5
2						Felújítás	35,0			56,2
4						Kormányzati beruházás				37,6
6						Egyéb kulturális intézmények			8 820,4			11 054,7
1						Működési költségvetés		2 014,1			4 428,2
1						Személyi juttatások	5 130,3			5 573,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 465,9			1 527,3
3						Dologi kiadások	3 215,2			5 175,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	326,9			492,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	178,0			1 383,7
6						Kamatfizetések				6,9
2						Felhalmozási költségvetés		151,1			186,9
1						Intézményi beruházási kiadások	594,6			563,9
2						Felújítás	37,6			239,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	37,1			130,7
4						Kormányzati beruházás				702,0
3						Kölcsönök	1,2	1,2		0,3	0,3
7						Egyéb oktatási intézmények			3 310,5			7 230,9
1						Működési költségvetés		1 910,5			4 478,1
1						Személyi juttatások	2 684,6			2 855,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	805,8			815,8
3						Dologi kiadások	1 011,2			2 483,4
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	35,2			35,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	652,5			3 144,5
2						Felhalmozási költségvetés					213,0
1						Intézményi beruházási kiadások	31,7			305,3
2						Felújítás				40,5
3						Kölcsönök				9,0
11						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			50,0			1,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,8
4						Kormányzati beruházás	50,0
3						Felsőoktatási fejlesztési program
5						Budapesti Műszaki Főiskola beruházás befejezése			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
11						Tessedik Sámuel Főiskola ingatlanvásárlás			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
12						SZIE Jászberényi Főiskolai Kar beruházás éves üteme			170,0			96,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	170,0
13						Károly Róbert Főiskola könyvtárfejlesztés			270,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				130,0
4						Kormányzati beruházás	270,0
15						Nyíregyházi Főiskola tanulmányi épület rekonstrukció						825,9
16						Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneakadémia rekonstrukció elkészítése			98,5			80,4
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	98,5
20						Ingatlanvásárlás, életveszély-elhárítás, akadálymentesítés			211,5
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	211,5
4						Kulturális beruházások
1						Múzeumi rekonstrukció			167,3			30,8
1						Működési költségvetés					93,8
2						Felhalmozási költségvetés					8,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				186,7
4						Kormányzati beruházás	167,3
2						Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom)			613,7			1 365,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,9
4						Kormányzati beruházás	613,7			1 494,2
3						Kulturális tevékenységek beruházásai			140,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				316,1
4						Kormányzati beruházás	140,0			57,2
4						Külföldi kulturális intézetek bővítése, rekonstrukciója, kiépítése			120,0			54,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				69,8
4						Kormányzati beruházás	120,0
5						Örökségvédelmi fejlesztések			400,0			538,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				207,0
4						Kormányzati beruházás	400,0
6						Visegrádi palota rekonstrukciója
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,1
9						Millenniumi beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				210,2
11						Erzsébet téri beruházás
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				22,1
6						Egyéb oktatási beruházások
1						Egyéb oktatási tevékenységek és szolgáltatások beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,0
2						Normatív finanszírozás
1						Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata			3 661,1			3 661,1
1						Működési költségvetés					11,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 661,1			3 701,4
3						Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás
1						Humánszolgáltatások normatív állami támogatása			70 590,0			74 794,8
1						Működési költségvetés					56,4
3						Dologi kiadások				1 282,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70 590,0			73 234,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				120,0
2						Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása			17 910,0			25 498,0
1						Működési költségvetés					89,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17 910,0			25 435,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				43,5
8						Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése			2 420,0			2 420,0
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 420,0			2 449,0
10						Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)			5 400,0			5 327,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 400,0			5 325,6
11						Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás)			2 700,0			2 773,0
1						Működési költségvetés					12,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 700,0			2 830,9
17						Gyakorlóiskolák normatív támogatása			120,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	70,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,0
3						Dologi kiadások	28,0
4						Közoktatási feladatok támogatása
9						Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata			100,0			108,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			119,6
18						Érettségi vizsga lebonyolítása			1 019,0			450,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	528,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	169,2
3						Dologi kiadások	321,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				453,0
23						Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés			281,0			32,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	180,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	57,0
3						Dologi kiadások	13,0			1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	31,0			130,7
27						Gyógypedagógiai tankönyvellátás, sajátos nevelési igényű gyerekek támogatása			141,0			50,2
1						Működési költségvetés					63,2
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,0
3						Dologi kiadások				5,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	88,0			96,2
29						Közoktatás speciális feladatainak támogatása			300,0			43,1
1						Működési költségvetés					1,7
1						Személyi juttatások	134,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	43,1
3						Dologi kiadások	60,0			3,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,0			374,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	49,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				62,3
30						Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat
1						Működési költségvetés		200,0			4,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0
31						Közoktatási ellenőrzési, pályázatlebonyolítási feladatok			300,0			55,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	227,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	73,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				23,0
5						Felsőoktatási feladatok támogatása
4						Felsőoktatási oktatói-kutatói ösztöndíjak			50,0			1,5
1						Működési költségvetés					7,7
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	37,0			66,8
26						Felsőoktatás kiegészítő támogatása			200,0			62,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	12,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			130,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
33						Felsőoktatási információs rendszerek működtetése			630,0			630,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	200,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	298,0			729,0
34						Felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak működtetése			161,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	122,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	39,0
36						Pedagógus díszdiploma			48,0			8,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	36,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,2
37						Tankönyv-, jegyzet-, könyvtár támogatási pályázat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				144,9
39						Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				109,8
40						Maradványelszámolás						72,7
1						Működési költségvetés					23,5
3						Dologi kiadások				334,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				93,9
42						Kis létszámú szakok, kiemelkedő intézményi teljesítmény, szakkollégiumok, doktori iskolák, tehetséggondozás támogatása			483,0			162,2
1						Működési költségvetés					0,9
1						Személyi juttatások	270,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	86,0
3						Dologi kiadások	27,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				372,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
44						MAB támogatása			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			200,0
45						FTT támogatása			60,0			60,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			60,0
7						Egyéb feladatok támogatása
4						Nemzetiségi, kisebbségi és integrációs programok
3						Nemzetiségi, kisebbségi és integrációs programok támogatása			200,0			181,6
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	110,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,0
3						Dologi kiadások	55,0			5,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				236,9
14						Belső informatika fejlesztése			10,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
15						„Útravaló” ösztöndíj program			1 600,0			372,1
1						Működési költségvetés					350,2
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 576,8			29,7
18						Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása			679,6			221,8
1						Működési költségvetés					1,1
1						Személyi juttatások	160,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	51,0
3						Dologi kiadások	8,0			20,5
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	169,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	291,0			226,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,4
10						Alapítványok, közalapítványok támogatása
1						Oktatási alapítványok, közalapítványok
5						Oktatási alapítványok, közalapítványok támogatása			1 000,0			1 155,3
1						Működési költségvetés					4,3
3						Dologi kiadások				2,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 000,0			1 283,9
2						Kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása
1						Magyar Mozgókép Közalapítvány			4 570,0			4 570,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 570,0			5 799,4
2						Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása			2 900,0			3 398,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 900,0			3 492,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				56,0
3						Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatása						2 300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 231,5
11						Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai
5						Kétoldalú munkatervi feladatok			52,0			25,4
1						Működési költségvetés					8,3
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	3,5			0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,3			31,2
6						Nemzetközi tagdíjak			151,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	151,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				80,0
7						EU közösségi programok			180,0			210,0
1						Működési költségvetés					6,0
1						Személyi juttatások	87,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	28,1
3						Dologi kiadások	5,0			8,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	59,0			180,0
8						Világ-Nyelv Program			50,0			45,3
1						Működési költségvetés					2,0
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,8
3						Dologi kiadások	4,2			1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			41,3
9						OECD és EU kötelezettségek			38,0			5,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,1
3						Dologi kiadások	6,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0
10						Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok			437,8			348,0
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,0
3						Dologi kiadások	25,0			2,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	214,8			276,3
12						Felújítások központi támogatása
1						Felsőoktatási felújítási programok			240,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	240,0
2						Egyéb intézményi felújítási programok			30,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
2						Felújítás	30,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
3						Nemzeti kulturális intézmények felújítása			20,0
2						Felhalmozási költségvetés					20,0
2						Felújítás	20,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,0
13						Egyéb fejlesztési támogatás
1						Egyházi felsőoktatási intézmények felújítási, fejlesztési programja			90,0			90,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				90,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	90,0
2						Közoktatási intézmények beruházásai			490,0			856,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				811,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	490,0
3						Egyházakkal kapcsolatos beruházások, felújítások						190,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				99,4
4						Nem állami intézmények felújítás, beruházás			50,0			214,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				110,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	50,0
5						Gödöllői Grassalkovich Kastély-Barokk Színház rekonstrukciójának hitelfelvételéhez kapcsolódó kiadás			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	400,0
6						Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely rekonstrukciójának folytatása			150,0			150,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				102,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				150,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	150,0
7						Kulturális tevékenységek és intézmények beruházásai						8,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,4
14						PPP programokkal kapcsolatos kiadások
1						Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastuktúra bérleti díjához			1 614,3			129,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 614,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				202,3
2						Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához			1 162,5			381,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 162,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				193,4
3						Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához			188,2			38,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	188,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,5
15						Közhasznú társaságok támogatása
7						Oktatási közhasznú társaságok által ellátott feladatok támogatása			833,2			1 478,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	833,2			1 521,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				44,9
8						Kulturális közhasznú társaságok által ellátott feladatok támogatása			4 000,0			5 383,1
1						Működési költségvetés					79,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 000,0			5 470,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				28,5
16						Kulturális gazdasági társaságok támogatása			4 100,0			4 372,6
1						Működési költségvetés					53,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 100,0			4 935,1
19						Kutatás-fejlesztés támogatása
2						Felsőoktatási kutatási program			150,0			1,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
6						OTDK támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
21						PHARE Programok
4						Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU-9904-01)
1						Működési költségvetés					3,9
6						A PHARE HU010101-03 halmozottan hátrányos helyzetű elsősorban roma fiatalok támogatása II.
2						Hazai finanszírozás (HU010101-03)
1						Működési költségvetés					0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,6
22						EU tagsággal kapcsolatos feladatok
6						EU tagságból eredő szakmai együttműködések			111,0			60,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	84,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,9
3						Dologi kiadások				6,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				78,5
7						Nemzeti Fejlesztési Terv 2. előkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,3
8						EU Oktatás és Képzés munkaprogram			20,0			10,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	6,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,0
23						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
3						„Információs technológia az általános iskolában” program 2002 PHARE forrás
1						Működési költségvetés					0,8
4						„Információs technológia az általános iskolában” program 2002 - Hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,8
31						Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
3						Kulturális szaktörvényből adódó feladatok és kötelezettségek			200,0			100,0
1						Működési költségvetés					6,2
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,6
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,4			152,9
4						Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez			8 800,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	8 800,0
19						Filmszakmai támogatások
3						Egyéb filmszakmai támogatások			20,0			18,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,4			18,4
32						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés
5						PANKKK ifjúsági zenekarok működési támogatása
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				80,8
6						Program a népi kultúráért, helyi kezdeményezések, rendezvények támogatásáért, díjak, címek adományozásáért
1						Működési költségvetés					0,5
7						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés támogatása			685,0			289,9
1						Működési költségvetés					16,9
1						Személyi juttatások	140,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	45,2
3						Dologi kiadások	82,0			5,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	407,8			458,8
2						Felhalmozási költségvetés					5,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			15,8
34						Művészeti tevékenységek
1						Nemzeti Örökség Program - Nemzeti évfordulók
1						Működési költségvetés					1,0
3						Dologi kiadások				42,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				87,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,0
2						Hazai művészeti fesztiválok, rendezvények
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,0
4						Művészeti tevékenységek támogatása			130,0			440,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	65,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,8
3						Dologi kiadások	20,0			0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,2			351,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
35						Civil és nonprofit szervezetek támogatása
3						Egyéb civil és nonprofit szervezetek			120,0			89,9
1						Működési költségvetés					0,9
1						Személyi juttatások	91,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	29,0
3						Dologi kiadások				2,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				53,8
4						Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok			180,0			83,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	5,2			3,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	122,0			139,7
5						Kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok			680,0			784,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	680,0			954,0
39						Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1						Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények			500,0			500,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			500,0
3						Egyházak nemzetközi tevékenysége
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,0
4						Hittanoktatás			3 305,4			3 305,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 305,4			4 057,8
5						Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése			10 819,0			10 819,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10 819,0			10 819,0
6						Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék			8 770,0			8 770,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				30,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8 770,0			8 770,0
8						Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka			1 620,7			1 620,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 620,7			1 954,3
9						Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások			544,9			589,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	544,9			689,0
41						A kincstár által felszámított díjak, jutalékok rendezése			110,0			110,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	110,0			96,6
50						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	300,0		300,0
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	12 609,3		12 609,3
1-11. cím összesen:	613 067,0	208 046,0	405 021,0	697 339,2	254 133,3	428 487,1
12						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
6						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére OKM intézkedés			500,0			1 081,2
1						Működési költségvetés		1 170,0			634,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 670,0			1 890,5
2						Felhalmozási költségvetés					56,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				168,6
7						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása OKM intézkedés			500,0			1 700,1
1						Működési költségvetés		1 170,0			1 772,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 670,0			5 569,4
2						Felhalmozási költségvetés					641,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 016,4
8						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése OKM intézkedés			571,0			5 671,0
1						Működési költségvetés					349,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				746,1
2						Felhalmozási költségvetés		1 484,9			3 101,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 055,9			6 622,6
2						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Társadalmi megújulás Operatív Program OKM intézkedés - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		6 555,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 475,8
2						Felhalmozási költségvetés		717,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	797,8
2						Társadalmi megújulás Operatív Program OKM intézkedés - Hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés		2 333,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 347,0
2						Felhalmozási költségvetés		908,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	894,9
3						Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program OKM intézkedés			234,0
1						Működési költségvetés		1 025,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 200,0
2						Felhalmozási költségvetés		398,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	457,6
15						Kormányzati rendkívüli kiadások
1						Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése	8 812,0			8 812,0
Összesen:	639 448,0	223 810,0	406 826,0	723 164,8	260 689,6	436 939,4

XXI. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Egészségügyi Minisztérium igazgatása
1						EüM Központi Igazgatás			2 004,1			4 751,8
1						Működési költségvetés		75,0			941,5
1						Személyi juttatások	1 170,9			1 691,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	342,7			520,3
3						Dologi kiadások	497,7			1 775,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,5			30,5
2						Felhalmozási költségvetés					2,9
1						Intézményi beruházási kiadások	53,3			883,0
3						Kölcsönök				10,0	8,3
2						EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal			91,8			133,8
1						Működési költségvetés		80,0			155,1
1						Személyi juttatások	98,0			120,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	29,8			36,7
3						Dologi kiadások	43,0			84,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			22,9
2						Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
1						Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei			17 538,2			23 399,5
1						Működési költségvetés		5 096,2			6 659,0
1						Személyi juttatások	11 832,3			15 740,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 840,5			4 958,7
3						Dologi kiadások	6 563,4			6 918,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,1			1 024,0
2						Felhalmozási költségvetés					960,5
1						Intézményi beruházási kiadások	333,7			336,4
2						Felújítás	39,4			105,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				905,0
3						Kölcsönök				0,3	1,4
3						Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek			8 967,0			9 158,9
1						Működési költségvetés		409,7			1 150,4
1						Személyi juttatások	833,8			949,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	252,5			267,1
3						Dologi kiadások	240,3			962,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8 002,6			8 155,1
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
1						Intézményi beruházási kiadások	47,5			60,8
4						Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei			1 956,4			13 001,7
1						Működési költségvetés		47 534,8			54 618,4
1						Személyi juttatások	20 149,1			19 340,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 617,3			6 403,2
3						Dologi kiadások	20 090,7			31 802,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,0			2 586,7
6						Kamatfizetések				56,0
2						Felhalmozási költségvetés		880,0			1 044,6
1						Intézményi beruházási kiadások	2 029,6			1 164,6
2						Felújítás	533,5			232,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	924,0			956,1
4						Kormányzati beruházás				175,2
3						Kölcsönök				10,6	0,6
5						Országos Mentőszolgálat			287,0			2 684,8
1						Működési költségvetés		23 564,3			24 391,2
1						Személyi juttatások	14 714,3			14 975,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 854,9			4 986,5
3						Dologi kiadások	3 693,3			4 286,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	287,0			1 650,7
2						Felhalmozási költségvetés		210,2			249,2
1						Intézményi beruházási kiadások	322,0			512,9
2						Felújítás	190,0			263,9
7						Országos Vérellátó Szolgálat			2 853,3			2 988,4
1						Működési költségvetés		8 560,0			9 281,0
1						Személyi juttatások	4 124,3			3 883,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 353,4			1 189,4
3						Dologi kiadások	5 502,6			6 352,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				162,5
2						Felhalmozási költségvetés					2,0
1						Intézményi beruházási kiadások	383,0			563,4
2						Felújítás	50,0			25,9
3						Kölcsönök					1,7
8						Egészségbiztosítási Felügyelet						468,5
1						Működési költségvetés					84,6
1						Személyi juttatások				227,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok				49,9
3						Dologi kiadások				47,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				62,1
3						Kölcsönök				0,3
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója			100,0			0,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,6
4						Kormányzati beruházás	100,0
7						Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója			50,0			5,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,6
4						Kormányzati beruházás	50,0
8						Egyéb beruházások			50,0			44,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
2						Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
2						Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok			3 082,5			5 800,9
1						Működési költségvetés					1 757,5
1						Személyi juttatások	402,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	128,4
3						Dologi kiadások	647,4			198,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	73,6			2 395,2
2						Felhalmozási költségvetés					496,8
1						Intézményi beruházási kiadások	1 680,3
2						Felújítás	150,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				198,2
3						Légimentés működtetésének támogatása			800,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	209,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	75,0
3						Dologi kiadások	516,0
4						Egészségügyi reformmal összefüggő feladatok			400,0			60,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	181,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	58,1
3						Dologi kiadások	80,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	80,0
6						21 lépés az egészségügy megújításáért
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				56,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 141,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
7						Egészségügyi Fejlesztési Előirányzat			1,0			1,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
8						Egészségmegőrzési célok és kémiai biztonság fenntartásának támogatása
1						Működési költségvetés					73,0
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				23,8
9						Altató-, lélegeztetőgép, monitor bérleti díja			1 321,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 321,0
10						Egészségügyi modernizációs feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,3
11						Regionális ágazati feladatok támogatása			49,0			35,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	24,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	16,5
12						Határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatása			200,0			190,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,0
3						Dologi kiadások	48,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	84,0
13						Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása			816,0			816,0
1						Működési költségvetés		412,5			52,2
3						Dologi kiadások				680,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 228,5
41						Központi intézmények felújítása
1						Intézményi felújítások			200,0			179,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				12,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,0
2						Felhalmozási költségvetés					330,0
2						Felújítás	200,0
71						Népegészségügyi program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,4
72						Felsőoktatási törvény által előírt feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				92,7
74						Alap- és sürgősségi betegellátás, mentés, katasztrófa-egészségügyi ellátás feltételeinek javítása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,8
6						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						HU0202-03 Járványügyi biztonság fenntartása a fertőző betegségek
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				12,6
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
2						Belső pénzügyi ellenőrzési tevékenység hatékonyságának fokozása az ÁNTSZ-ben			10,0			0,3
1						Működési költségvetés		6,0			30,0
3						Dologi kiadások	16,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				40,0
11						Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai			145,0			145,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	145,0			138,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,6
16						Alapítványok támogatása
4						Húszan Még Vagyunk Alapítvány támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,3
17						Köztestületek támogatása
1						Magyar Orvosi Kamara támogatása			5,0			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			5,0
2						Magyar Gyógyszerész Kamara támogatása			5,0			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			5,0
3						Egészségügyi Szakdolgozói Kamara támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			31,8
20						Társadalmi szervezetek támogatása
10						Magyar Vöröskereszt támogatása			243,0			243,0
1						Működési költségvetés					47,4
3						Dologi kiadások				1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	243,0			290,4
11						Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége támogatása			15,0			15,0
1						Működési költségvetés					8,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			23,5
18						Rákbetegek szervezeteinek támogatása			45,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			45,0
22						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	1 624,0		1 624,0
23						Egészségügyi ágazat korábbi évek maradványa és egyéb bevételek
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,4
11						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
6						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére EÜM intézkedés			500,0			1 007,0
1						Működési költségvetés		1 170,0			189,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 670,0			1 313,9
2						Felhalmozási költségvetés					10,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				74,1
7						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése EüM intézkedés			999,0			9 699,0
1						Működési költségvetés					315,2
3						Dologi kiadások				95,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				591,9
2						Felhalmozási költségvetés		2 636,1			6 665,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 635,1			14 529,8
2						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Társadalmi megújulás Operatív Program EüM intézkedés - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		6 555,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 475,7
2						Felhalmozási költségvetés		717,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	797,8
2						Társadalmi megújulás Operatív Program EüM intézkedés - Hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés		2 333,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 347,0
2						Felhalmozási költségvetés		908,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	894,9
3						Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program EüM intézkedés			234,0
1						Működési költségvetés		1 025,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 200,1
2						Felhalmozási költségvetés		398,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	457,6
Összesen:	147 176,2	102 573,9	44 602,3	170 707,1	109 529,7	74 894,5

XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Pénzügyminisztérium igazgatása
1						Pénzügyminisztérium igazgatása			3 850,1			4 399,3
1						Működési költségvetés		845,5			851,4
1						Személyi juttatások	2 846,6			3 116,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	802,9			846,7
3						Dologi kiadások	1 013,3			727,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			92,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	30,8			28,0
2						Felújítás				2,3
2						Szerencsejáték Felügyelet
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				944,7
4						PM Informatikai Szolgáltató Központ			3 098,8			582,8
1						Működési költségvetés		100,0			0,1
1						Személyi juttatások	1 187,3			141,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	381,7			42,8
3						Dologi kiadások	1 412,1			234,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	217,7			24,4
5						Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal			73 605,6			104 252,4
1						Működési költségvetés		290,0			1 668,2
1						Személyi juttatások	44 445,5			60 575,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13 887,7			18 788,4
3						Dologi kiadások	13 575,7			19 862,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,1			131,1
2						Felhalmozási költségvetés		25,0			45,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 454,6			6 570,4
2						Felújítás	522,0			413,8
4						Kormányzati beruházás				85,9
3						Kölcsönök				61,1	61,1
6						Vám- és Pénzügyőrség			28 850,0			48 653,2
1						Működési költségvetés		2 591,7			5 149,3
1						Személyi juttatások	18 867,1			25 423,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 880,8			8 786,9
3						Dologi kiadások	5 812,7			9 773,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	634,1			2 950,6
2						Felhalmozási költségvetés		63,0			4 420,6
1						Intézményi beruházási kiadások	140,0			8 292,8
2						Felújítás	70,0			229,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,0
4						Kormányzati beruházás				1,4
5						Lakástámogatás	100,0			200,0
3						Kölcsönök	85,0	85,0		51,0	50,9
9						Kincstári Vagyoni Igazgatóság
1						Kincstári Vagyoni Igazgatóság			1 899,7			4 080,6
1						Működési költségvetés		49,2			35,4
1						Személyi juttatások	1 182,3			2 060,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	377,6			670,5
3						Dologi kiadások	353,8			386,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,2			464,6
2						Felhalmozási költségvetés					5 700,0
1						Intézményi beruházási kiadások	21,4			5 768,1
2						Felújítás	9,6			17,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				520,8
3						Kölcsönök	4,0
2						Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás						6 600,0
1						Működési költségvetés		7 220,5			17 394,3
1						Személyi juttatások	281,8			278,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	90,4			92,1
3						Dologi kiadások	3 104,5			5 329,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	526,0			5 256,5
2						Felhalmozási költségvetés					237,1
1						Intézményi beruházási kiadások	2 253,6			2 066,8
2						Felújítás	960,0			291,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4,2			13 306,9
4						Kormányzati beruházás				5,5
3						Kölcsönök					49,0
3						Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok			204,8			204,8
1						Működési költségvetés		126,0			236,8
3						Dologi kiadások	330,8			330,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				111,2
10						Magyar Államkincstár			11 791,5			21 021,7
1						Működési költségvetés		5 644,1			8 247,5
1						Személyi juttatások	10 279,4			15 836,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 291,1			4 793,5
3						Dologi kiadások	3 669,7			6 122,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,2
2						Felhalmozási költségvetés					44,5
1						Intézményi beruházási kiadások	131,2			3 127,3
2						Felújítás	42,0			151,5
3						Kölcsönök	22,2			96,9	76,0
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						Tompa határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,9
2						Barcs határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
3						Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,7
4						Beregsurány határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
6						Záhony határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,4
8						Gyula határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,9
9						Ártánd határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,5
2						Egyéb beruházások
3						Állami vagyonkezelési beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,5
13						APEH informatikai fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				85,9
2						Ágazati célelőirányzatok
2						Kincstári Vagyoni Igazgatóság maradványának átvezetése
1						Működési költségvetés					3 422,9
2						Felhalmozási költségvetés					8 086,4
5						Kárrendezési célelőirányzat
1						Függő kár kifizetés			410,0			493,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	410,0			492,5
2						Járadék kifizetés			2 050,0			2 530,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 050,0			2 524,8
3						Tőkésítésre kifizetés			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			40,0
6						Az MNV Zrt. működésének támogatása						50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,0
12						Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás biztosítási díja			350,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	350,0
30						Schengen Alap			335,0			51,9
1						Működési költségvetés		170,6			73,5
3						Dologi kiadások	32,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	170,6			580,8
2						Felhalmozási költségvetés		3 375,7			3 668,7
1						Intézményi beruházási kiadások	303,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 375,7			3 668,7
32						Kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos kiadások						1 756,0
5						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						EU Customs Programban való részvétel
1						Működési költségvetés					61,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,3
2						EU Fiskális programjában való részvétel
1						Működési költségvetés					44,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				44,3
10						A vámügyi ACQUIS alkalmazása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,9
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						A VPOP adminisztratív kapacitásának növelése
1						Működési költségvetés					9,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				58,8
2						Felhalmozási költségvetés					6,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,6
2						ÁBPE Módszertani és képzési központ
1						Működési költségvetés					1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,5
3						Funkcionálisan független belső ellenőrzés megerősítése a Vám- és Pénzügyőrségen belül
1						Működési költségvetés		7,6			15,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,6			16,7
4						Az Európai Unió gyakorlatának megismerése a jövedéki adók ellenőrzése vonatkozásában
1						Működési költségvetés		7,6			18,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,6			19,8
5						2005/17/520.04.01 - Felkészülés az együttes ellenőrzésre
1						Működési költségvetés		4,6			9,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,6			10,0
6						2005/17/520.04.01.11 - Harc a jövedéki termékek EU-n belüli csempészete ellen
1						Működési költségvetés		6,5			16,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,5			16,8
7						Rendszám- és Konténerkód Felismerő Rendszer (2004/016-954)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,8
2						Felhalmozási költségvetés		337,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	337,2
8						2006/018-176.04.01 A kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésre történő kiválasztás hatékonyságának növelése
1						Működési költségvetés					21,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,1
9						2005/17/520.04.01.09 Kereskedelmi láncolatok ellenőrzése
1						Működési költségvetés					13,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,8
6						Kincstári számlavezetési díj kiadásaira			10,0			13,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			12,8
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	580,9		580,9
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	3 413,8		3 413,8
11						Fejezeti kezelésű előirányzatok maradvány-elszámolása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				221,3
1-12. cím összesen:	151 440,0	20 949,8	130 490,2	243 533,4	59 737,5	194 729,2
13						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Működési költségvetés		9 860,2			13 210,7
1						Személyi juttatások	4 571,1			5 129,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 449,5			1 588,9
3						Dologi kiadások	2 824,8			1 919,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	112,5			2 137,6
2						Felhalmozási költségvetés		4,0			2,6
1						Intézményi beruházási kiadások	798,1			445,8
2						Felújítás	19,2			11,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				40,8
3						Kölcsönök	170,0	81,0		143,0	110,1
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						Intézményi működési tartalék	258,8
1						Működési költségvetés		258,8			1 938,6
3						Kölcsönök				8,4
13. cím összesen:	10 204,0	10 204,0		11 425,3	15 262,0
14						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatás
2						Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése	4 300,0			2 866,6
3						Kamattámogatás (felszámolt vagyon értékesítéséhez)	5,0			3,4
2						Egyéb vállalati támogatások
1						Termelési támogatás
2						Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása	220,0			239,5
7						Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás	20,0			1,0
15						Fogyasztói árkiegészítés	120 000,0			111 885,4
16						Normatív támogatások
1						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása	20 000,0			21 741,1
2						Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése	620,0			647,7
17						Egyéb költségvetési kiadások
1						Vegyes kiadások
4						Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások	600,0			523,6
5						Szanálással kapcsolatos kiadások	1,0			0,6
6						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése	1 500,0			1 372,9
7						Védelmi felkészítés előirányzatai
1						Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai	297,0
2						Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása	900,0
9						Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség	3 000,0			8 482,9
10						Nettó finanszírozással kapcsolatos kiadások				494,1
11						Egyéb vegyes kiadások	2 900,0			2 711,5
12						1% SZJA közcélú felhasználása	8 300,0			8 330,0
13						Rendkívüli beruházási tartalék	500,0
19						MEHIB Zrt. behajtási jutaléka	2,5			2,6
21						Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések	100,0			201,8
25						Államadósság Kezelő Központ Zrt. szakértői díja	12,0
18						Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
1						Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség	3 100,0			1 354,2
3						Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	1 767,7			1 023,4
4						MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség	50,0
5						Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	6 500,0			6 593,1
7						Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	1 500,0			648,5
10						A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	60,0			192,9
13						Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség	2 914,0			497,9
14						A „fészekrakó” programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	120,0			18,4
15						MFB Rt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	410,0
24						Kormányzati rendkívüli kiadások
2						Pénzbeli kárpótlás
1						Pénzbeli kárpótlás	4 055,0			3 895,8
2						Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás	2 334,0			2 162,2
3						Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei	123,0			123,0
4						Pénzügyigazgatás korszerűsítése	7 857,3
26						Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1						Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
1						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására	297 495,0			297 495,0
2						Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása	143 666,2			138 495,3
3						GYES-en, GYED-en és GYET-en lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak	30 970,8			30 970,8
4						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				591,8
5						Nyugdíjigazgatási feladatok integrációjának támogatása				143,9
6						13. havi illetményelőleg				486,2
7						Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átadott pénzeszköz	17 000,0			17 000,0
8						Ösztöndíjasok foglalkoztatásával kapcsolatos támogatás				2,7
2						Egészségbiztosítási Alap támogatása
3						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				1 481,1
4						Központi költségvetésből járulék címen átadott pénzeszköz	288 905,0			288 905,0
5						A főtisztviselői kar illetményének finanszírozása				9,0
6						Egészségügyi reformhoz kapcsolódó működési kiadások támogatása				565,1
7						13. havi illetményelőleg				419,9
8						Méltányossági gyógyszertámogatás átmeneti kiegészítése				1 200,0
28						Nemzetközi elszámolások kiadásai
1						Nemzetközi tagdíjak
2						EBRD tőkeemelés	220,4			204,0
4						Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához	3,6			3,5
5						EIB tőkebefizetés	4 101,1			3 713,3
6						EIB tartalékokba befizetés	10 364,1			9 384,2
7						Bruegel tagdíj	18,8			16,8
2						Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1						IDA alaptőke-hozzájárulás	1 226,7			1 190,0
2						IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása	70,0			104,4
3						Egyéb kiadások	30,0			8,3
29						Hozzájárulás az EU költségvetéséhez	214 903,8			189 520,0
31						Központosított bevételek
1						Kárrendezési célelőirányzat befizetése		1,0			5,9
2						Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek		4 100,0			5 195,4
32						Adósságátvállalás és tartozáselengedés
1						Autópálya-társaságok adósságának átvállalása	146 000,0			58 088,1
2						Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulás 2007. évi kölcsöntörlesztésének részleges elengedése	122,7			122,7
33						Alapok támogatása
1						Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása	79,0			79,0
33. cím összesen:	79,0			79,0
36						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal			1 186,2			1 291,7
1						Működési költségvetés					1,0
1						Személyi juttatások	717,5			730,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	233,2			217,0
3						Dologi kiadások	233,5			273,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				22,0
2						Felújítás	2,0
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti egyensúlyi tartalék	41,7		41,7
36. cím összesen:	1 227,9		1 227,9	1 243,0	1,0	1 291,7
Összesen:	1 512 117,6	35 254,8	131 718,1	1 472 415,9	80 201,8	196 020,9

XXVI. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Szociális és Munkaügyi Minisztérium igazgatása			4 336,1			4 673,4
1						Működési költségvetés		370,7			652,8
1						Személyi juttatások	2 519,4			3 174,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	814,2			967,5
3						Dologi kiadások	1 305,5			1 271,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				334,7
2						Felhalmozási költségvetés		19,0			43,6
1						Intézményi beruházási kiadások	86,7			126,1
2						Felújítás				50,8
3						Kölcsönök				0,5	0,5
2						Foglalkoztatási és Szociális Hivatal			1 127,4			1 444,7
1						Működési költségvetés		1 534,5			8 790,6
1						Személyi juttatások	1 061,6			2 364,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	344,0			570,8
3						Dologi kiadások	1 230,5			4 655,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 649,2
2						Felhalmozási költségvetés		24,7			1 375,3
1						Intézményi beruházási kiadások	42,1			1 633,3
2						Felújítás	8,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				61,1
3						Kölcsönök				3,0	3,0
3						Regionális Munkaügyi Központok			536,4			4 010,6
1						Működési költségvetés		18 496,8			33 824,3
1						Személyi juttatások	11 270,1			15 645,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 588,8			4 657,7
3						Dologi kiadások	4 084,3			5 837,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				821,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11 542,0
2						Felhalmozási költségvetés		202,0			965,9
1						Intézményi beruházási kiadások	292,0			1 024,4
2						Felújítás				38,2
3						Kölcsönök				4,5	5,5
4						Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség			2 215,4			4 238,9
1						Működési költségvetés		2 360,8			2 923,2
1						Személyi juttatások	2 697,6			3 885,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	863,5			1 221,5
3						Dologi kiadások	584,4			1 412,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	342,8			343,3
2						Felhalmozási költségvetés		87,3			93,1
1						Intézményi beruházási kiadások	144,6			752,9
2						Felújítás	0,7			23,0
3						Kölcsönök	29,9			8,2	10,0
5						Regionális képző központok			602,4			680,6
1						Működési költségvetés		3 792,9			5 534,5
1						Személyi juttatások	1 696,2			2 009,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	541,8			566,5
3						Dologi kiadások	2 157,3			3 889,5
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				5,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				42,6
6						Kamatfizetések				0,1
2						Felhalmozási költségvetés		444,0			519,0
1						Intézményi beruházási kiadások	379,1			537,7
2						Felújítás	64,9			89,7
6						Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet			387,8			563,0
1						Működési költségvetés		3 693,6			4 985,6
1						Személyi juttatások	911,3			1 872,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	308,3			514,0
3						Dologi kiadások	2 789,8			2 487,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0			1 224,4
2						Felhalmozási költségvetés		36,2			71,4
1						Intézményi beruházási kiadások	80,3			376,6
2						Felújítás	20,0			6,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,9
7						Egyenlő Bánásmód Hatóság			161,7			179,0
1						Működési költségvetés					5,3
1						Személyi juttatások	82,7			95,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	25,7			29,0
3						Dologi kiadások	51,3			72,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,0			2,9
8						Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet			594,6			977,8
1						Működési költségvetés					405,8
1						Személyi juttatások	358,3			532,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	116,9			165,5
3						Dologi kiadások	112,4			729,5
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			405,6
2						Felhalmozási költségvetés					2,4
1						Intézményi beruházási kiadások	4,0			59,6
2						Felújítás				2,3
11						Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság			681,1			1 180,8
1						Működési költségvetés		475,4			755,5
1						Személyi juttatások	518,8			803,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	162,3			253,0
3						Dologi kiadások	380,0			332,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	95,4			443,1
12						Állami szociális intézetek			2 173,6			2 310,3
1						Működési költségvetés		264,8			260,4
1						Személyi juttatások	1 270,0			1 192,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	422,7			364,0
3						Dologi kiadások	587,2			654,6
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	4,4			2,9
2						Felhalmozási költségvetés					128,4
1						Intézményi beruházási kiadások	110,1			447,8
2						Felújítás	44,0			42,4
13						Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei			4 186,3			4 401,6
1						Működési költségvetés		174,2			199,4
1						Személyi juttatások	2 410,0			2 435,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	784,6			761,2
3						Dologi kiadások	1 033,4			1 043,4
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	59,6			57,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,9
6						Kamatfizetések				0,6
2						Felhalmozási költségvetés					85,8
1						Intézményi beruházási kiadások	66,1			118,4
2						Felújítás	6,8			148,7
14						Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet			1 277,7			1 451,3
1						Működési költségvetés		915,5			1 764,2
1						Személyi juttatások	1 296,7			1 593,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	410,4			484,8
3						Dologi kiadások	426,1			502,0
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	60,0			108,4
16						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program
1						Működési költségvetés		396,0
3						Dologi kiadások	396,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 041,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 041,7
4						Állami Foglalkoztatási Szolgálat működtetésének kiegészítése
1						Működési költségvetés		237,5
1						Személyi juttatások	54,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,3
3						Dologi kiadások	165,6
7						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
4						HU 0104-02 Kísérleti program a nők munkaerő-piaci reintegrációjának támogatására
1						Működési költségvetés					0,2
9						HU 0201-04 Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
14						HU 2003/004-347.05.03 Küzdelem a munka világából történő kirekesztés ellen
1						Működési költségvetés					10,3
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,4
15						Diszkrimináció ellenes program (2002/000-315.01.02. sz.)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,5
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény alkalmazása			16,4			16,0
1						Működési költségvetés		247,5			157,1
3						Dologi kiadások				96,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	263,9			139,5
2						Magyarországi Gender Pilot Project
1						Működési költségvetés					3,2
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,1
3						Ifjúsági szolgáltatás-fejlesztés
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				78,9
4						HU 2004/IB/SO02-TL Fiatalok aktív állampolgárságának ösztönzése program						3,9
1						Működési költségvetés					35,8
3						Dologi kiadások				35,8
3						Lakóotthon-fejlesztés támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,9
8						Esélyegyenlőség Mindenki Számára - EU év 2007			71,0			63,3
1						Működési költségvetés		71,0			50,8
1						Személyi juttatások	3,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,9
3						Dologi kiadások	25,1			25,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	111,8			30,6
13						Foglalkoztatás és szociálpolitikai információs és tanácsadó szolgáltatások			150,0			212,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				50,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0			83,5
14						ESZA Kht. pályázatkezelő szervezet támogatása			1 343,5			1 343,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 343,5			1 343,5
17						Képzéssel támogatott közmunkaprogram			1 600,0			1 900,5
1						Működési költségvetés					7 970,7
1						Személyi juttatások	114,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	36,5
3						Dologi kiadások	59,5			42,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 770,0			6 484,3
2						Felhalmozási költségvetés		1 500,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	120,0
18						Felnőttképzés normatív támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés					12,8
3						Dologi kiadások				24,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			235,5
32						Maradványelszámolás
1						Előző évek maradványa
1						Működési költségvetés					4,5
3						Dologi kiadások				306,8
2						Aktív foglalkoztatási célok támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,3
3						PHARE és ESZA típusú programok végrehajtó szervezeteinek működtetése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,0
4						Kábítószer-fogyasztás okozta egyéni, társadalmi károk csökkentése; elterelés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
5						Kábítószer problémával kapcsolatos képzés, továbbképzés, kortársképzés támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
6						Kábítószer-megelőzési program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,7
7						Ifjúsági párbeszéd és szervezeti demokrácia programja
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
8						Játszótérfejlesztés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
9						Ifjúsági közösségi terek és egyéb ifjúsági kezdeményezések támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				129,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				13,0
10						Köztársasági Esélyegyenlőségi Program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,3
12						Komplex szakma- és szolgáltatásfejlesztési program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,0
13						Gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások maradványa
6						Társadalmi egyeztető rendszer működtetése, szervezetek működési támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,0
14						Részvétel a hazai és európai jelentőségű referenciarendezvényeken
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,0
15						Gyermek és ifjúsági fesztiválok, nagyrendezvények támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
16						Határon túli ifjúsági szervezetek működésének és programjainak támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				42,4
17						Települési és területi ifjúságpolitikai programok, ifjúsági szolgáltatások, ifjúsági munka támogatása
1						Működési költségvetés					1,9
3						Dologi kiadások				12,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				331,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				69,2
18						UNICEF ENSZ Gyermek Alap támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,5
19						Csatlakozás az Európai Fogyasztóvédelmi Központok Hálózatához
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,0
20						Szociális alapellátások fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				122,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,4
21						Szociális szakellátások fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				23,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,7
22						Aktív szociálpolitikai eszközök, szociális földprogram
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,0
23						Kártyás fogyasztásmérők elterjedését segítő program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,5
24						Szakmai hálózatfejlesztő központok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,5
25						Egyéb szociális feladatok ellátásnak támogatása
1						Működési költségvetés					1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				23,4
26						Szociális módszertani intézmények támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				31,6
27						Családsegítő prevenciós programok és gyermekvédelmi intézmények fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
28						Az állami gondoskodásból 1997. nov. 1-je előtt nagykorúvá váltak lakástámogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,8
29						Módszertani intézetek támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,1
30						A roma népesség társadalmi integrációjának felgyorsítását elősegítő feladatok és programok támogatása
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások				1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				49,2
31						Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása
1						Működési költségvetés					3,2
3						Dologi kiadások				6,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,4
32						Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány maradványa
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,0
33						Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
34						Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				189,9
35						Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				50,0
36						Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
37						Civil Szolgáltató Központok támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				36,3
38						TF052240 IDF Világbanki segély romaügyi intézményfejlesztéshez
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások				19,0
36						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	102,9		102,9
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	1 714,6		1 714,6
37						MÁK tranzakciós díj			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0			52,9
38						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása
1						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás			4 000,0			7 000,0
1						Működési költségvetés					23,3
3						Dologi kiadások				1 004,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 000,0			7 110,0
2						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció			26 758,7			26 758,7
1						Működési költségvetés					80,4
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	57,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26 675,0			22 023,3
3						Szociális intézményi foglalkoztatás normatív támogatása			2 500,0			4 024,8
1						Működési költségvetés					17,6
3						Dologi kiadások				3 184,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 500,0			3 812,7
40						A kábítószer-fogyasztás megelőzésésével kapcsolatos feladatok			1 125,0			848,7
1						Működési költségvetés					11,8
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	60,8			10,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	978,2			687,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	70,0			111,3
41						Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
1						Ifjúsági intézmény és szolgáltatásrendszer, ifjúságszakmai feladatok
1						Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht.			380,0			465,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	380,0			380,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				85,0
2						Budapesti Európai Ifjúsági Központ fejlesztése			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0
3						Márton Áron Szakkollégiumért Alapítvány - Agora Irodahálózat működtetése			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			5,0
11						Jelentés az ifjúsági önkéntesség és stratégiai fejlesztés témájában az EU Bizottságának, az Ifjúsági Fehér Könyv folyamat keretében			5,0			0,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0			0,5
2						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és rendezvényein való részvétel			109,1			77,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,4
3						Dologi kiadások	99,3			77,7
3						Ifjúságpolitikai feladatok támogatása			472,0			422,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	6,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,1
3						Dologi kiadások	40,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	421,9			32,2
4						Gyermek és ifjúsági egyéb szakmai feladatok
4						Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása			295,0			295,0
1						Működési költségvetés					9,5
1						Személyi juttatások	2,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,4
3						Dologi kiadások	0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	290,5			92,8
42						Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása			146,0			146,0
1						Működési költségvetés		190,0			270,7
1						Személyi juttatások	1,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,5
3						Dologi kiadások	2,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	331,6			217,6
44						Szociális szolgáltatások
1						Szociális alap és szakosított ellátások fejlesztése			600,0			842,0
1						Működési költségvetés					14,4
1						Személyi juttatások	0,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3
3						Dologi kiadások	4,2			0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	594,7			107,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				99,9
2						Hálózatfejlesztési központok és szociális képzések, felkészítési feladatok támogatása			145,0			176,0
1						Működési költségvetés					1,1
1						Személyi juttatások	14,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,5
3						Dologi kiadások	26,1			5,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,1			95,3
3						Módszertani intézmények és szociális gyámhivatalok támogatása			595,0			558,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,0
3						Dologi kiadások	0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	593,3			269,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,0
45						Hitelhátralékok konszolidációs programja			670,0			3 574,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	669,5			3 574,8
46						Egyes pénzbeli támogatások
1						Otthonteremtési támogatás			1 745,0			1 745,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				22,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 745,0			1 123,1
3						Gyermektartásdíjak megelőlegezése			1 272,6			1 272,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				97,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 272,6			917,2
5						Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása			2 797,5			2 797,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,0			262,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 795,5			1 867,1
6						Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása			1 815,0			1 792,4
1						Működési költségvetés					15,6
3						Dologi kiadások	25,0			5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 790,0			1 707,9
7						GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása			261,0			261,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				37,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	261,0			240,1
47						Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése			300,0			279,3
1						Működési költségvetés					2,3
1						Személyi juttatások	38,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,0
3						Dologi kiadások	2,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,7			18,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	126,0			34,2
48						Szociális célú humánszolgáltatások
1						Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása			33 109,0			32 996,6
1						Működési költségvetés					627,0
3						Dologi kiadások				709,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33 109,0			29 163,3
2						Szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása			1 794,9			1 791,1
1						Működési költségvetés					80,0
1						Személyi juttatások	16,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,3
3						Dologi kiadások	11,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 761,7			1 638,6
3						Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése			3 958,0			7 145,7
1						Működési költségvetés					36,2
3						Dologi kiadások				108,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 958,0			7 284,0
4						13. havi illetmény támogatása						953,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				946,2
50						Hajléktalan ellátás fejlesztése			566,8			566,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	8,5			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	552,7			555,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				70,0
51						Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs programok
2						A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása			50,0			17,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,6
3						Dologi kiadások	46,9			9,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,9
3						Országos Fogyatékosügyi Program támogatása			45,0			23,5
1						Működési költségvetés					0,5
1						Személyi juttatások	3,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,4
3						Dologi kiadások	35,5			5,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			26,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
4						Akadálymentesítési program és jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása			800,0			787,6
1						Működési költségvetés					3,8
1						Személyi juttatások	5,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,9
3						Dologi kiadások	20,0			12,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	772,2			592,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,1
5						Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja			400,0			379,0
1						Működési költségvetés					2,0
1						Személyi juttatások	18,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,1
3						Dologi kiadások	5,0			16,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	370,0			262,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				156,4
6						Önálló életvitelt segítő eszközök beszerzése, modell-szolgáltatások támogatása - maradvány
1						Működési költségvetés					6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,4
9						Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása			150,0			134,7
1						Működési költségvetés					19,5
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	48,6			2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	78,4			95,9
52						Civil szervezetekhez kapcsolódó feladatok
1						Civil szervezetek, kapcsolódó feladatok támogatása			178,0			95,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,3
3						Dologi kiadások	57,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,7			26,8
2						Nemzeti Civil Alapprogram			6 887,8			6 631,1
1						Működési költségvetés					101,7
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	70,0
3						Dologi kiadások	54,0			1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 563,8			6 589,7
53						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése
1						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása			677,7			728,8
1						Működési költségvetés					33,7
1						Személyi juttatások	26,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,2
3						Dologi kiadások	158,2			32,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	480,2			660,5
3						Rehabilitációs modell-szolgáltatások támogatása			150,0			150,0
1						Működési költségvetés					39,8
1						Személyi juttatások	0,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3
3						Dologi kiadások	25,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	115,0			76,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8,8			10,5
54						Alapítványok támogatása
1						Magyarországi Cigányokért Közalapítvány			390,0			390,0
1						Működési költségvetés					5,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	390,0			390,0
2						Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatása			250,0			250,0
1						Működési költségvetés					37,7
3						Dologi kiadások				5,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			187,5
7						Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz			3 600,0			4 400,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,5			2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 597,5			4 397,5
55						Társadalmi szervezetek támogatása.
1						Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségének támogatása			88,0			88,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	88,0			88,0
2						Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége támogatása			177,0			177,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	172,0			172,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5,0			5,0
3						Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatása			160,0			160,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	160,0			160,0
4						Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége támogatása			207,0			207,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	197,0			197,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			10,0
5						Fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatása			61,0			61,0
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások	0,5			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,5			37,1
15						Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége			21,0			21,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,0			21,0
56						Célelőirányzatok
7						Roma Oktatási Alap
1						Működési költségvetés		67,5			65,5
3						Dologi kiadások				13,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	67,5			74,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,8
58						Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
2						EU tagságból és nemzetközi együttműködésekből eredő kötelezettségek teljesítése			90,0			10,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	58,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,5
3						Dologi kiadások	14,2			9,6
3						NFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása			50,0			21,4
1						Működési költségvetés					4,9
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0
3						Dologi kiadások	45,0			10,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,6
59						Miniszteri elismerésekkel járó díjazások, jutalmak			45,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	23,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	15,0
60						Szociálpolitikai társadalmi szervezetek támogatása			710,2			787,2
1						Működési költségvetés					1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	710,2			542,1
61						OÉT, ÁPB-k szakmai programjainak támogatása
1						Működési költségvetés		1 461,6
3						Dologi kiadások	179,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 281,7
2						Felhalmozási költségvetés		67,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	67,5
92						Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez			112 000,0			110 223,5
1						Működési költségvetés					3 836,6
3						Dologi kiadások				61,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	112 000,0			109 892,3
1-16. cím összesen:	274 269,9	38 172,7	236 097,2	317 227,5	77 008,5	252 347,2
17						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
1						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása SZMM intézkedés			500,0			4 364,8
1						Működési költségvetés		1 170,0			1 194,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 670,0			7 041,6
2						Felhalmozási költségvetés					57,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				341,1
2						Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása			500,0			300,0
1						Működési költségvetés		1 170,0			4 200,2
3						Dologi kiadások				168,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 670,0			7 863,9
2						Felhalmozási költségvetés					630,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 206,0
3						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére SZMM intézkedés			500,0			1 600,0
1						Működési költségvetés		1 170,0			1 006,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 670,0			2 529,8
2						Felhalmozási költségvetés					59,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				150,5
12						HEFOP Technikai segítségnyújtás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				656,4
2						EQUAL Közösségi Kezdeményezés
1						EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései			1 078,5			1 078,5
1						Működési költségvetés		4 441,5			2 340,1
3						Dologi kiadások				46,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 520,0			2 839,3
2						Felhalmozási költségvetés					209,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				272,6
3						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatása			89,4			89,4
1						Működési költségvetés		16,6			119,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	106,0			154,4
3						Új Magyarország Fejlesztési Terv
1						Társadalmi Megújulás Operatív Program SZMM intézkedés - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		6 555,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 475,7
2						Felhalmozási költségvetés		717,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	797,8
2						Társadalmi Megújulás Operatív Program SZMM intézkedés - Hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés		2 333,6			8 739,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 347,0
2						Felhalmozási költségvetés		908,2			985,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	894,8
3						Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program SZMM intézkedés			234,0
1						Működési költségvetés		1 025,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 200,1
2						Felhalmozási költségvetés		398,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	457,6
20						Családi támogatások
1						Családi pótlék	340 800,0			348 510,0
2						Anyasági támogatás	5 600,0			5 797,6
3						Gyermekgondozási segély	57 590,0			57 061,8
4						Gyermekgondozási díj	75 250,0			77 246,0
5						Gyermeknevelési támogatás	15 270,0			13 627,4
6						Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése	1 360,0			1 546,6
7						Pénzbeli gyermekvédelmi támogatások	6 500,0			4,1
8						Életkezdési támogatás	3 900,0			4 353,9
21						Egyéb szociális ellátások és költségtérítések
2						Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1						Rokkantsági járadék	11 170,0			11 573,5
2						Megváltozott munkaképességűek járadéka	70 650,0			71 314,6
3						Egészségkárosodási járadék	2 480,0			2 530,0
4						Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése	6 550,0			6 782,0
5						Mezőgazdasági járadék	5 250,0			5 234,7
6						Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka	27 180,0			26 977,7
8						Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések	22 500,0			21 022,8
9						Házastársi pótlék	5 350,0			5 443,7
13						Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás, Katonai családi segély)	120,0			127,7
14						Távfűtési-díj támogatás	650,0			27,6
3						Különféle jogcímen adott térítések
1						Közgyógyellátás	21 000,0			19 924,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás	3 700,0			3 700,0
3						Terhességmegszakítás	1 400,0			1 400,0
4						Folyósított ellátások utáni térítés	1 400,0			1 463,9
5						Nyugdíjasok távfűtési díj támogatásával kapcsolatos feladatokhoz hozzájárulás	20,0			20,0
Összesen:	982 768,9	58 079,8	238 999,1	1 026 187,5	96 551,5	259 779,9

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Gazdasági Versenyhivatal igazgatása			1 502,3			1 794,2
1						Működési költségvetés					451,3
1						Személyi juttatások	965,3			1 124,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	294,8			338,8
3						Dologi kiadások	202,2			636,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			40,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások				48,8
3						Kölcsönök				1,2	1,2
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti egyensúlyi tartalék	50,5		50,5
Összesen:	1 552,8		1 552,8	2 190,3	452,6	1 794,2

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Központi Statisztikai Hivatal			10 038,9			10 601,5
1						Működési költségvetés		774,5			843,0
1						Személyi juttatások	6 117,8			6 588,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 872,9			1 839,8
3						Dologi kiadások	2 250,6			2 959,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			45,8
2						Felhalmozási költségvetés					4,1
1						Intézményi beruházási kiadások	504,0			702,7
2						Felújítás	42,1			59,7
3						Kölcsönök	15,0	29,0		32,5	32,5
4						KSH Könyvtár és Levéltár			199,1			215,2
1						Működési költségvetés		3,0			3,7
1						Személyi juttatások	135,3			138,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	43,6			40,8
3						Dologi kiadások	23,7			50,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
2						Felhalmozási költségvetés		1,5			3,6
1						Intézményi beruházási kiadások	0,5			0,8
2						Felújítás	0,5
5						KSH Népességtudományi Kutató Intézet			86,0			111,6
1						Működési költségvetés		14,0			12,6
1						Személyi juttatások	69,6			84,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,3			25,7
3						Dologi kiadások	8,1			25,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,6
2						Felújítás				0,1
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Transition Facility, Nemzetközileg harmonizált kibocsátási ár megfigyelési rendszer kifejlesztése meghatározott szolgáltató ágazatokban			9,9			0,9
1						Működési költségvetés		49,6			45,1
3						Dologi kiadások	9,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,6			45,1
5						Nemzetközi tagdíjak			0,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,8
10						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	364,1		364,1
Összesen:	11 570,4	871,6	10 698,8	12 640,2	944,6	10 929,2

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						MTA Titkársága
1						MTA Titkárság Igazgatása			957,6			1 159,9
1						Működési költségvetés		15,8			109,8
1						Személyi juttatások	728,4			830,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	234,0			256,0
3						Dologi kiadások	10,2			167,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,8			0,6
2						Felhalmozási költségvetés					6,6
1						Intézményi beruházási kiadások				6,6
3						Kölcsönök	15,0	15,0		13,5	13,5
2						MTA Doktori Tanács Titkársága és Bolyai ösztöndíjak			4 130,7			4 111,6
1						Működési költségvetés		22,0			26,8
1						Személyi juttatások	3 590,1			3 561,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	518,8			492,6
3						Dologi kiadások	43,8			35,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
3						Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak			2 044,1			2 009,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 844,0			1 829,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	198,4			198,5
3						Dologi kiadások	1,7			1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
4						MTA Köztestületi feladatok			147,0			151,6
1						Működési költségvetés					2,2
1						Személyi juttatások	46,4			44,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,3			8,3
3						Dologi kiadások	85,6			62,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,7			12,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				9,5
2						MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia			14,5			15,4
1						Működési költségvetés		2,4			1,0
1						Személyi juttatások	10,0			10,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0			3,1
3						Dologi kiadások	3,3			4,6
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások	0,6			0,3
3						MTA Könyvtára			444,1			482,8
1						Működési költségvetés		24,2			88,5
1						Személyi juttatások	250,9			248,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	80,5			80,0
3						Dologi kiadások	119,9			209,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			3,1
2						Felújítás	16,0			24,6
4						MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek			8 110,6			9 593,7
1						Működési költségvetés		5 524,9			7 007,3
1						Személyi juttatások	7 626,8			8 023,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 345,1			2 432,9
3						Dologi kiadások	3 359,8			4 706,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,5			399,2
6						Kamatfizetések				0,2
2						Felhalmozási költségvetés		264,5			294,7
1						Intézményi beruházási kiadások	365,9			931,1
2						Felújítás	187,9			400,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,8
4						Kormányzati beruházás				90,1
3						Kölcsönök				9,3	4,8
5						MTA Élettudományi kutatóintézetek			4 603,1			5 842,3
1						Működési költségvetés		2 727,3			4 139,0
1						Személyi juttatások	4 198,5			4 499,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 330,9			1 355,7
3						Dologi kiadások	1 616,9			3 083,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,7			164,1
2						Felhalmozási költségvetés		99,1			348,0
1						Intézményi beruházási kiadások	160,8			665,8
2						Felújítás	106,8			167,5
4						Kormányzati beruházás				64,7
3						Kölcsönök	13,8	5,9
6						MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek			4 288,7			5 149,0
1						Működési költségvetés		784,7			1 942,1
1						Személyi juttatások	3 357,5			3 636,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 061,8			1 147,5
3						Dologi kiadások	401,5			1 745,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,1			129,4
2						Felhalmozási költségvetés		27,9			12,1
1						Intézményi beruházási kiadások	48,0			98,6
2						Felújítás	204,4			201,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,8
4						Kormányzati beruházás				28,7
3						Kölcsönök				0,5	0,1
7						MTA Területi akadémiai központok			153,2			177,6
1						Működési költségvetés		56,5			95,6
1						Személyi juttatások	118,0			131,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	38,4			40,3
3						Dologi kiadások	50,2			75,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,0
2						Felhalmozási költségvetés					2,0
1						Intézményi beruházási kiadások				3,5
2						Felújítás	3,1			9,6
4						Kormányzati beruházás				9,0
8						MTA Akadémiai létesítmények fenntartása és üzemeltetése			766,9			752,1
1						Működési költségvetés		294,2			379,4
1						Személyi juttatások	238,9			249,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	83,2			81,1
3						Dologi kiadások	368,0			494,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,2
2						Felhalmozási költségvetés					7,8
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			3,4
2						Felújítás	370,0			259,5
4						Kormányzati beruházás				45,6
9						MTA Kutatásszervezési és nemzetközi kapcsolatai			696,7			789,3
1						Működési költségvetés		49,3			138,9
1						Személyi juttatások	314,9			280,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	89,0			73,6
3						Dologi kiadások	307,1			524,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			4,4
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
1						Intézményi beruházási kiadások	1,5			21,3
2						Felújítás	21,5			34,1
10						MTA Támogatott Kutatóhelyek			2 053,0			2 322,0
1						Működési költségvetés		15,0			209,9
1						Személyi juttatások	1 557,0			1 581,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	505,8			558,0
3						Dologi kiadások				319,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				72,2
2						Felhalmozási költségvetés					37,6
1						Intézményi beruházási kiadások	5,2			106,8
4						Kormányzati beruházás				23,5
11						MTA Jóléti intézmények			240,8			291,9
1						Működési költségvetés		220,3			242,4
1						Személyi juttatások	220,2			223,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	72,2			70,4
3						Dologi kiadások	155,9			180,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
2						Felhalmozási költségvetés					5,0
1						Intézményi beruházási kiadások	0,7			7,1
2						Felújítás	12,1			37,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,4
4						Kormányzati beruházás				15,5
12						OTKA Iroda			383,8			402,4
1						Működési költségvetés					43,9
1						Személyi juttatások	229,8			236,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	66,8			66,3
3						Dologi kiadások	77,2			135,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			9,8
13						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Alapkutatás beruházásai			255,7			23,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
4						Kormányzati beruházás	255,7
2						MTA Központi beruházások maradványának visszafizetése
2						Felhalmozási költségvetés
8						Költségvetési befizetések				160,0
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Tudós társaságok támogatása			27,3			29,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,3			29,4
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás
1						Magyar Tudomány			17,1			18,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,1			18,4
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása			90,2			87,4
1						Működési költségvetés					2,5
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	10,0			3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	48,2			39,4
3						Fiatal kutatók pályázatos támogatása			131,9			44,2
1						Működési költségvetés					10,7
1						Személyi juttatások	104,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,7
3						Dologi kiadások				2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				88,7
8						Nagy Imre Emlékház működtetésének alapítványi támogatása			23,6			125,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	23,6			25,4
10						Határon túli magyar tudósok támogatása			25,2			26,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,3
13						Szakmai feladatok teljesítése			823,1			359,4
1						Működési költségvetés					87,8
1						Személyi juttatások	352,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	102,9
3						Dologi kiadások	343,8			27,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			284,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	13,5
14						Intézményekhez le nem bontott bevétel
1						Működési költségvetés		3 000,0
1						Személyi juttatások	1 200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	384,0
3						Dologi kiadások	925,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	400,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	60,0
3						Kölcsönök	1,0
3						Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1						Kutatási témapályázatok			5 178,0			895,8
1						Működési költségvetés					126,8
1						Személyi juttatások	2 369,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	590,3
3						Dologi kiadások	1 768,5			54,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			851,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	350,0
5						Központi kezelésű felújítások			8,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,7
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	8,3
6						Gazdasági és Szociális Tanács működtetése			27,6
1							Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,8
3						Dologi kiadások	7,8			0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,3
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	14,9		14,9
2						Fejezeti egyensúlyi tartalék	1 257,1		1 257,1
Összesen:	50 063,8	13 149,0	36 914,8	49 784,0	15 388,5	34 861,2

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKE-VISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Devizahitelek kamatelszámolásai
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
1						Világbanki hitelek elszámolásai	998,3	31,7		899,7	68,7
2						EBB hitelek kamatelszámolásai	20 026,6			17 360,5
3						KfW hitelek kamatelszámolásai	935,9			851,4
4						ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai	3 577,4			3 214,0
6						MÁV-tól és a GySEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai	2 638,2			2 237,3
7						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai	1 165,0			1 070,8
8						EBRD hitelek kamatelszámolásai	43,7			42,1
2						1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai	5 552,0			7 727,8
3						Belföldi devizahitelek kamatelszámolásai
1						1997-ben átváltott devizaadósság kamatelszámolásai	6 072,2			14 248,9
2						MÁV-tól 2002-ben átvállalt hitel kamatelszámolásai	333,5			308,5
2						Devizakötvények kamatelszámolásai
1						1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai	152 476,5			137 977,1
2						Angol és amerikai kötvények kamatelszámolásai	2,9			2,2
3						Devizaszámla kamatelszámolásai		5,5			701,8
4						M2M-tel kapcsolatos kamatok	56,0	113,1		286,5	2 702,7
2						A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Forinthitelek kamatelszámolásai
2						Egyéb hitelek kamatelszámolásai
1						EBB forinthitelek kamatelszámolásai				4 238,2
5						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai	40,5			45,2
17						Autópálya-társaságoktól 2006-ban és 2007-ben átvállalt hitelek kamata	84 054,2			18 432,9
2						Államkötvények kamatelszámolása
1						Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1						Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai	580 846,6	37 601,5		568 423,2	49 958,4
2						Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1						Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	2 451,6			2 273,0
2						Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	19 393,0			19 106,3
3						Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai	935,1			935,1
4						Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	9 450,9			9 446,1
5						Postabank Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	6 544,0			6 284,0
6						ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata	729,3			749,1	2,7
7						Alárendelt kölcsöntőkekötvény kamatelszámolása		1 278,0			1 253,5
8						MFB Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	997,2			1 997,2
3						Kincstárjegyek kamatelszámolásai
1						Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása	157 335,6	5,3		139 307,1	1 713,1
2						Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása	42 376,4			38 279,7
4						Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai		18 531,2			31 175,6
5						Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése		5 257,2			5 119,8
3						Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1						Jutalékok és egyéb költségek
1						Deviza elszámolások	1 912,8			1 324,0
2						Forint elszámolások	9 037,1			7 600,0
2						Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások	800,0			591,6
3						Adósságkezelés költségei	805,0			805,0
4						Követeléskezelés költségei	68,0			0,4
4						Tőkekövetelések visszatérülése
1						Kormányhitelek visszatérülése		2 321,5			2 490,8
2						Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőke-visszatérülése
1						Világbanki hitelek tőke-visszatérülése		798,3			766,1
3						OECF hitel tőke-visszatérülése		245,4			246,3
4						Állami alapjuttatás járadéka		177,0			181,3
6						Adósságszolgálattal kapcsolatos egyéb elszámolások					0,5
Összesen:	1 112 655,5	66 365,7		1 006 064,9	96 381,3

XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Elő-ir.-csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím-csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.név	I. FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Vállalkozások költségvetési befizetései
1						Társasági adó		504 000,0			510 780,8
2						Társas vállalkozások különadója		150 000,0			178 598,0
3						Hitelintézeti járadék		25 000,0			12 555,3
4						Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadója					-1 665,8
6						Egyszerűsített vállalkozói adó		168 200,0			152 812,2
7						Bányajáradék		30 000,0			31 468,8
8						Játékadó-bevétel		73 387,2			71 461,4
9						Ökoadó
1						Energiaadó		11 500,0			11 859,5
2						Környezetterhelési díj		5 500,0			8 017,6
10						Egyéb befizetések		29 000,0			19 258,6
2						Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1						Általános forgalmi adó		1 971 200,0			1 979 373,8
2						Jövedéki adó		743 000,0			818 565,4
3						Regisztrációs adó		78 400,0			93 441,8
3						Lakosság költségvetési befizetései
1						Személyi jövedelemadó		1 238 325,3			1 305 712,1
2						Egyéb lakossági adók		4 400,0			5 621,1
3						Magánszemélyek különadója		17 901,6			20 837,0
4						Lakossági illetékek		126 800,0			118 840,6
4						Egyéb költségvetési bevételek
1						Vegyes bevételek
8						Egyéb vegyes bevételek		3 146,0			17 339,8
9						Kezesség-visszatérülés		1 546,2			2 994,6
5						Költségvetési befizetések
1						Központi költségvetési szervek		22 711,8			49 493,4
2						Helyi önkormányzatok befizetései		6 500,0			11 335,6
3						Elkülönített állami pénzalapok befizetései
6						Munkaerőpiaci Alap		113 309,5			113 309,5
4						Társadalombiztosítási alapok befizetése					22 606,0
6						Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1						Osztalékbevételek
1						ÁPV Rt. által fizetett osztalék		8 620,0			9 516,4
2						Egyéb osztalék		4 000,0
2						Koncessziós bevételek
1						Szerencsejátékkal kapcsolatos koncessziós díj		1 629,3			1 634,8
2						Infrastruktúrával kapcsolatos koncessziós díj és árverési díj		3 732,8			25 924,2
3						Kincstári vagyonba tartozó tárgyi eszközök értékesítéséből és hasznosításából származó, központi költségvetést megillető bevételek		22 868,0			4 338,2
4						Kincstári vagyonba tartozó pénzügyi eszközök értékesítéséből és hasznosításából származó, központi költségvetést megillető bevételek		7 300,0			7 400,0
7						Uniós elszámolások
2						Vámbeszedési költség megtérítése		9 000,0			9 192,6
3						Cukorilleték beszedési költség megtérítése		237,2			-19,8
4						Uniós támogatások megelőlegezésének visszatérülése		2 156,2
Összesen:		5 383 371,1			5 612 603,5
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		8 326 090,7			8 498 126,3
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		6 669 545,1			7 100 009,6
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-1 656 545,6			-1 398 116,7

2. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A központi költségvetés végrehajtásának mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK	2007. évi törvényi módosított	2007. évi teljesítés
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI
Társasági adó	504 000,0	510 780,8
Társas vállalkozások különadója	150 000,0	176 932,2
Hitelintézeti járadék	25 000,0	12 555,3
Egyszerűsített vállalkozói adó	168 200,0	152 812,2
Bányajáradék	30 000,0	31 468,8
Játékadó	73 387,2	71 461,4
Energia adó	11 500,0	11 859,5
Környezetterhelési díj	5 500,0	8 017,6
Egyéb befizetések	29 000,0	19 258,6
Egyéb központosított bevételek	135 199,6	124 088,7
Összesen:	1 131 786,8	1 119 235,1
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK
Általános forgalmi adó	1 971 200,0	1 979 373,8
Jövedéki adó	743 000,0	818 565,4
Regisztrációs adó	78 400,0	93 441,8
Összesen:	2 792 600,0	2 891 381,0
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI
Személyi jövedelemadó	1 238 325,3	1 305 712,1
Magánszemélyek különadója	17 901,6	20 837,0
Adóbefizetések	4 400,0	5 621,1
Illeték befizetések	126 800,0	118 840,6
Összesen:	1 387 426,9	1 451 010,8
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek saját bevételei	562 456,4	828 768,3
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei	57 616,2	150 771,6
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU támogatása	464 536,1	287 396,2
Összesen:	1 084 608,7	1 266 936,1
BEFIZETÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREIBŐL
Központi költségvetési szervektől származó befizetések	22 711,8	49 493,4
Elkülönített állami pénzalapok befizetése	113 309,5	113 309,5
Helyi önkormányzatok befizetése	6 500,0	11 335,6
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak befizetése		22 606,0
Összesen:	142 521,3	196 744,5
ÁLLAMI, KINCSTÁRI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK	48 150,1	48 813,6
EGYÉB BEVÉTELEK	4 692,2	20 334,4
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK	66 365,7	96 381,3
UNIÓS ELSZÁMOLÁSOK	11 393,4	9 172,8
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	6 669 545,1	7 100 009,6
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS EGYENLEGE:	-1 656 545,6	-1 398 116,7
Millió forintban
KIADÁSOK	2007. évi törvényi módosított	2007. évi teljesítés
EGYEDI ÉS NORMATÍV TÁMOGATÁSOK	128 445,0	197 371,6
KÖZSZOLGÁLATI MŰSORSZOLGÁLTATÁS TÁMOGATÁSA	52 242,2	52 244,5
FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS	120 000,0	111 885,4
LAKÁSÉPÍTÉSI TÁMOGATÁSOK	225 432,2	228 470,7
CSALÁDI TÁMOGATÁSOK, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK
Családi támogatások	506 270,0	508 147,4
Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	152 520,0	151 682,0
Különféle jogcímen adott térítések	27 520,0	26 507,9
Összesen:	686 310,0	686 337,3
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek kiadásai	1 817 638,5	2 382 646,3
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai	1 858 626,8	1 814 476,6
Központi beruházások kiadásai	22 652,1	37 256,2
Fejezeti egyensúlyi tartalék	80 362,6
Összesen:	3 779 280,0	4 234 379,1
AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREINEK TÁMOGATÁSA
Elkülönített állami pénzalapok támogatása	27 876,1	27 938,1
Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz	778 037,0	777 765,8
Helyi önkormányzatok támogatása	835 557,6	860 326,5
Összesen:	1 641 470,7	1 666 030,4
TÁRSADALMI ÖNSZERVEZŐDÉSEK TÁMOGATÁSA	5 153,9	5 152,6
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI	16 034,7	14 624,5
ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS	1 112 655,5	1 006 064,9
TARTALÉKOK
Általános tartalék	42 200,0
Céltartalékok	52 724,5
Központi egyensúlyi tartalék	45 000,0
Összesen:	139 924,5
KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI ÉS EGYÉB KIADÁSOK	41 693,8	37 506,1
ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE	16 421,7	10 328,4
ADÓSSÁGÁTVÁLLALÁS	146 122,7	58 210,8
BEFIZETÉS AZ EU-BA	214 903,8	189 520,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	8 326 090,7	8 498 126,3

3. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forint
Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	Teljesítés	A teljesítés százalékos megoszlása
Sor-szám	Megnevezés	Összes	Állami támo-gatás	Személyi jövede-lem adó	Összes	Állami támo-gatás	Személyi jövede-lem adó	Összes	Állami támo-gatás	Személyi jövede-lem adó	Állami támoga-tás	Személyi jövede-lem adó
I. Normatív állami hozzájárulások
1	Települési önkormányzatok feladatai (szja)	20 394,4	0,0	20 394,4	20 394,4	0,0	20 394,4	20 394,3	0,0	20 394,3	0,0	100,0
2	Körzeti igazgatás (szja)	11 018,3	0,0	11 018,3	11 018,3	0,0	11 018,3	11 021,2	0,0	11 021,2	0,0	100,0
3	Körjegyzőség működése (szja)	5 424,8	0,0	5 424,8	5 399,0	0,0	5 399,0	5 624,8	0,0	5 624,8	0,0	100,0
4	Megyei, fővárosi önkormányzatok feladatai (szja)	2 879,5	0,0	2 879,5	2 879,5	0,0	2 879,5	2 879,5	0,0	2 879,5	0,0	100,0
5	Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok (szja)	1 141,3	0,0	1 141,3	1 141,3	0,0	1 141,3	1 141,3	0,0	1 141,3	0,0	100,0
6	Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása (szja)	268,4	0,0	268,4	267,8	0,0	267,8	170,9	0,0	170,9	0,0	100,0
7	A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai (szja)	5 520,0	0,0	5 520,0	5 520,0	0,0	5 520,0	5 520,0	0,0	5 520,0	0,0	100,0
8	Üdülőhelyi feladatok (szja)	8 138,8	0,0	8 138,8	8 138,7	0,0	8 138,7	8 273,4	0,0	8 273,4	0,0	100,0
9	Pénzbeli szociális juttatások (szja)	62 318,8	0,0	62 318,8	62 318,8		62 318,8	62 318,7		62 318,7	0,0	100,0
10	Lakáshoz jutás feladatai (szja)	14 236,9	0,0	14 236,9	14 236,9	0,0	14 236,9	14 236,9	0,0	14 236,9	0,0	100,0
11	Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai	28 312,6	16 391,3	11 921,3	27 469,0	15 857,4	11 611,6	28 185,7	16 316,7	11 869,0	57,9	42,1
12	Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés	57 401,6	32 719,0	24 682,6	57 124,2	32 531,6	24 592,6	57 122,6	32 559,9	24 562,7	57,0	43,0
13	Hajléktalanok átmeneti intézményei	1 873,7	1 068,0	805,7	1 854,2	1 055,7	798,5	1 875,8	1 069,2	806,6	57,0	43,0
14	Gyermekek napközbeni ellátása	10 618,2	6 052,4	4 565,8	10 505,5	5 975,5	4 530,0	10 689,1	6 092,8	4 596,3	57,0	43,0
15	Közoktatási alap-hozzájárulások	327 352,7	327 352,7	0,0	324 956,0	324 956,0	0,0	325 340,2	325 340,2	0,0	100,0	0,0
16	Közoktatási kiegészítő hozzájárulások	101 344,3	101 344,3	0,0	99 831,3	99 831,3	0,0	100 602,3	100 602,3	0,0	100,0	0,0
17	Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő szociális juttatások, szolgáltatások	29 538,4	29 538,4	0,0	29 280,9	29 280,9	0,0	28 824,3	28 824,3	0,0	100,0	0,0
18	Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok (szja)	11 552,5	0,0	11 552,5	11 552,5	0,0	11 552,5	11 552,5	0,0	11 552,5	0,0	100,0
19	Megyei/fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok (szja)	5 651,3	0,0	5 651,3	5 651,3	0,0	5 651,3	5 651,3	0,0	5 651,3	0,0	100,0
Összesen	704 986,5	514 466,1	190 520,4	699 539,6	509 488,4	190 051,2	701 424,8	510 805,4	190 619,4	72,8	27,2
II. Normatív kötött felhasználású támogatások
I. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
I.1.	Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása	1 787,0	1 787,0	0,0	1 782,7	1 782,7	0,0	1 764,0	1 764,0	0,0	100,0	0,0
I.2.	A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége	1 690,9	1 690,9	0,0	1 690,9	1 690,9	0,0	1 690,9	1 690,9	0,0	100,0	0,0
I.3.	Pedagógiai szakszolgálat	3 426,2	3 426,2	0,0	3 356,2	3 356,2	0,0	3 395,6	3 395,6	0,0	100,0	0,0
II. Kiegészítő támogatása egyes szociális feladatokhoz
II.1.	Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	83 655,7	26 356,4	57 299,3	83 655,7	26 356,4	57 299,3	86 732,5	27 325,8	59 406,7	31,5	68,5
II.2.	Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása	15 120,0	4 763,7	10 356,3	15 120,0	4 763,7	10 356,3	14 664,5	4 620,2	10 044,3	31,5	68,5
II.3.	Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása	331,4	104,4	227,0	329,5	103,8	225,7	335,1	105,6	229,5	31,5	68,5
III. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása	33 504,1	0,0	33 504,1	33 504,1	0,0	33 504,1	33 504,1	0,0	33 504,1	0,0	100,0
IV. A többcélú kistérségi társulások támogatása	19 300,0	19 300,0	0,0	19 051,5	19 051,5	0,0	22 251,8	22 251,8	0,0	100,0	0,0
Összesen	158 815,3	57 428,6	101 386,7	158 490,6	57 105,2	101 385,4	164 338,5	61 153,9	103 184,6	37,2	62,8

4. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

Egyes központosított előirányzatok 2007. évi felhasználásának levezetése, továbbá korábbi évek maradványának megállapítása

Fejezet megnevezése:	IX. Helyi önkormányzatok támogatásai
Címszám megnevezése:	2. Központosított előirányzatok
Millió forintban
2007. JAN. 1-JÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL	ELŐIRÁNYZATOK		PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS	2007. DEC. 31-ÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL
Támogatási jogcím (alcímszám)	döntéssel lekötött előirány-zatból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	össze-sen	Tárgyévi tv. szerinti ERE-DETI ei.	Évközi előirányzat módosítás	dec. 31-én mód. költség-vetési ei.	A korábbi években a 2007. évi előirány-zat-terhére lekötött összeg	Teljesítés döntéssel lekötött előirány-zat marad-ványból	Teljesítés eredetielőirány-zatból + döntéssel le nem kötött ei. marad-ványból	összes teljesítés	A 12/2007. (II. 6.) Korm. rendelet szerint 2008. június 30-ig utalható összeg	döntéssel lekötött elő-irányzat marad-ványból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	összesen
ÁHT azonosító					Kormány-zati és fejezeti hatás-körben
1	2	3=1+2	4	5=8	6=2+4+5	7	8	9	10=8+9	11=7-9	12=1-8	13=4-7	14=11+12+13
Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása	4 767,6	-	4 767,6	8 000,0	3 603,1	11 603,1	7 910,7	3 603,1	4 164,1	7 767,2	3 746,6	1 164,5	89,3	5 000,4
235314 Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	472,7	-	472,7	-	418,2	418,2	-	418,2	-	418,2	-	54,5	-	54,5
Magyarázatok:
A 14. Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása esetében:
7. oszlop	2006. évi döntések során a 2007. évre lekötött összeg összesen	3 095,5
2007. évi döntések során a 2007. évre lekötött összeg összesen	+ 4 815,2
2007. évre lekötött összeg összesen	7 910,7
7. oszlop	2007. évre lekötött összeg összesen	7 910,7
9. oszlop	amelyből utalásra került	-4 164,1
11. oszlop	A 12/2007. (II. 6.) Korm. rendelet szerint 2008. június 30-ig utalható összeg	3 746,6
A Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása esetében:
14. oszlop	Mivel az előirányzat 2007. évtől megszűnt, ezért a 2007. december 31-én rendelkezésre álló előirányzat 2008-ban már nem használható fel.

5. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása

Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2007. évi eredeti előirányzat	2007. évi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)	272,9	272,9	272,9
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín)	59,9	59,9	59,9
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház Kht., Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház Kht., Mikroszkóp Színpad Kht., Radnóti Miklós Színház, Thália Színház Kht., Trafó Kht., Új Színház Kht., Vidám Színpad Kht., Vígszínház)	3 713,7	3 713,7	3 713,7
Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzata (Komédium Színház Kht.)	28,8	28,8	28,8
Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzata (Bárka Színház Kht.)	200,4	200,4	200,4
Budapest Főváros IX. Kerületi Önkormányzata (A FÉNYÁR Kht. Piccolo Színháza)	43,5	43,5	43,5
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház)	460,1	460,1	460,1
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza)	101,1	101,1	101,1
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Győri Balett)	554,4	554,4	554,4
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)	246,8	246,8	246,8
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház)	299,8	299,8	299,8
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház)	262,8	262,8	262,8
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)	389,0	389,0	389,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)	404,2	404,2	404,2
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (A Pro Kultúra Sopron Kht. Petőfi Színháza)	254,6	254,6	254,6
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)	262,7	262,7	262,7
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)	590,7	590,7	590,7
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház)	284,0	284,0	284,0
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház)	317,6	317,6	317,6
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház)	145,5	145,5	145,5
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne Ungarn)	69,8	69,8	69,8
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)	260,8	260,8	260,8
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház)	256,6	256,6	256,6
Kőszínházak működtetési hozzájárulása összesen:	9 479,7	9 479,7	9 479,7

b) Bábszínházak működtetési hozzájárulása

Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2007. évi eredeti előirányzat	2007. évi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Napsugár Bábszínház)	25,3	25,3	25,3
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház)	55,0	55,0	55,0
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vaskakas Bábszínház)	35,8	35,8	35,8
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház)	31,4	31,4	31,4
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Ciróka Bábszínház)	42,2	42,2	42,2
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csodamalom Bábszínház)	33,1	33,1	33,1
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bóbita Bábszínház)	27,4	27,4	27,4
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház)	25,5	25,5	25,5
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház)	35,0	35,0	35,0
Veszprém Megyei Önkormányzat (Kabóca Bábszínház)	31,9	31,9	31,9
Zala Megyei Önkormányzat (Griff Bábszínház)	44,7	44,7	44,7
Bábszínházak működtetési hozzájárulása összesen:	387,3	387,3	387,3

c) Színházak pályázati támogatása

Millió forintban
Helyi önkormányzati	2007. évi eredeti előirányzat	2007. évi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Szabadtéri színházak
Balatonföldvár Városi Önkormányzat	2,0	2,0	2,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Szabad Tér Színház Kht.)	36,0	36,0	36,0
Budapest Főváros IX. Kerület Önkormányzat (Ferencvárosi Nyári Játékok Kht.)	4,0	4,0	4,0
Egervár Községi Önkormányzat	9,0	9,0	9,0
Esztergom Városi Önkormányzat (Esztergomi Várszínház)	20,0	20,0	20,0
Gyula Városi Önkormányzat (Gyulai Várszínház)	49,0	49,0	49,0
Keszthely Városi Önkormányzat (Goldmark Károly Művelődési Központ és Nyári Színház)	3,0	3,0	3,0
Kisvárda Városi Önkormányzat (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza)	49,0	49,0	49,0
Kőszeg Városi Önkormányzat (Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház)	10,0	10,0	10,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Horvát Színház, Pécsi Szabadtéri Játékok)	10,0	10,0	10,0
Pécsvárad Városi Önkormányzat (Fülep Lajos Városi Művelődési Központ)	1,0	1,0	1,0
Pusztazámor (Zsámbéki-Medence Idegenforgalmi Egyesület)	29,0	29,0	29,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Fertőrákosi Barlangszínház)	1,0	1,0	1,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok)	38,0	38,0	38,0
Szentendre Városi Önkormányzat (Szentendrei Művészetmalom és Teátrum Kht.)	17,0	17,0	17,0
Várpalota Városi Önkormányzat (Pannon Várszínház Kht.)	12,0	12,0	12,0
Szabadtéri színházak összesen:	290,0	290,0	290,0
Nemzetiségi színházak
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Reneszánsz Roma Műhely - Cigány Színházi Társulás, Hókirálynő Meseszínpad, „Találkozás-Maledype” Kulturális Egyesület)	10,5	10,5	10,5
Lórév Községi Önkormányzat (Magyarországi Szerb Színház Kht.)	30,0	30,0	30,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Pécsi Horvát Színház)	44,0	44,0	44,0
Szarvas Városi Önkormányzat (Regionális Színház Kht.)	17,5	17,5	17,5
Nemzetiségi színházak összesen:	102,0	102,0	102,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek
Budakeszi Városi Önkormányzat	5,0	5,0	5,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat	74,1	74,1	74,1
Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzata	3,0	3,0	3,0
Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata	3,0	3,0	3,0
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat	1,0	1,0	1,0
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat	1,7	1,7	1,7
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat	11,2	11,2	11,2
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat	4,0	4,0	4,0
Várpalota Városi Önkormányzat	5,0	5,0	5,0
Vigántpetend Községi Önkormányzat	1,0	1,0	1,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek összesen:	109,0	109,0	109,0
Kiemelt alternatív színházi műhelyek
Budapest Fővárosi Önkormányzat	156,0	156,0	156,0
Celldömölk Városi Önkormányzat	4,0	4,0	4,0
Kiemelt alternatív színházi műhelyek összesen:	160,0	160,0	160,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek
Budakalász Nagyközségi Önkormányzat	1,5	1,5	1,5
Budapest Fővárosi Önkormányzat	46,0	46,0	46,0
Gödöllő Városi Önkormányzat	3,5	3,5	3,5
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat	4,0	4,0	4,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen:	55,0	55,0	55,0
Kiemelt tánc- és mozgásszínházi műhelyek
Budapest Fővárosi Önkormányzat	82,0	82,0	82,0
Budapest Főváros XX. Kerület Önkormányzata	8,0	8,0	8,0
Kiemelt tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen:	90,0	90,0	90,0
Alternatív színházi és táncszínházi társulatokat befogadó műhelyek
Budapest Fővárosi Önkormányzat	117,8	117,8	117,8
Budapest Főváros XX. Kerület Önkormányzata	1,0	1,0	1,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat	16,0	16,0	16,0
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata	2,2	2,2	2,2
Alternatív színházi és táncszínházi társulatokat befogadó műhelyek:	137,0	137,0	137,0
Színházak pályázati támogatása összesen	943,0	943,0	943,0
Helyi önkormányzati színházi támogatások mindösszesen	10 810,0	10 810,0	10 810,0

6. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A címzett és céltámogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Maradvány január 1-jén			Pénzforgalmi teljesítés (Támogatás folyósítása - visszafizetés)		Maradvány december 31-én
korábbi évek lekötött előirányzatából	Eredeti előirányzat költségvetési törvény szerint	Évközi módosítás Fejezeti hatáskörben (+/-)	lekötött előirányzat-maradványból	eredeti előirányzatból és le nem kötött előirányzat-maradványból	összesen	Módosított előirányzat dec. 31-én	lekötött előirányzat- maradványból	eredeti előirányzatból és le nem kötött előirányzat-maradványból	összesen
1	2	3	4	5	6=4+5	7=2+3+4	8=1-4	9=2+3-5	10=8+9
a)	39 383,2	57 500,0	-1 650,02	22 828,8	41 728,1	64 556,9
b)	-207,01	0,0	0,0	0,0	-189,5	-189,5
39 176,2	57 500,0	-1 650,0	22 828,8	41 538,6	64 367,4	78 678,8	16 347,4	14 311,4	30 658,8
1	207,0	: 2006. II. félévi lemondásokból felszabadult döntéssel le nem kötött keret
1 500,0	Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 101. § (5) bekezdése szerinti átcsoportosítás „A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása” növelése céljából
150,0	Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 101. § (5) bekezdése szerinti átcsoportosítás „A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása” növelése céljából
2	1 650,0	A fenti jogszabályi rendelkezés alapján végrehajtott évközi előirányzat átcsoportosítás fejezeti hatáskörben mindösszesen

7. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS	2007. DEC. 31-ÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL
Támogatási jogcím			Évközi előirányzat módosítás
2007. január 1-jén rendelkezésre áll	Tárgyévi előirányzat	Kormányzati és fejezeti hatáskörben	Maradvány-felhasználás előirány-zatosítása	Módosított előirányzat	Előző évek marad-ványából	Eredeti előirány-zatból	Összes teljesítés	Előző évek maradványá-ból	Tárgyévi előirányzatból	Összesen
1	2	2a	2b=4	3=2+2a+2b	4	5	6=4+5	7=1-4	8	9=7+8
FEJLESZTÉSIÉS VIS MAIOR	11 901,3	10 870,0	5,2	1 678,0	12 553,2	1 678,0	8 179,7	9 857,7	10 223,3	3 009,3	13 232,6
ebből: Területi kiegyenlítés	7 455,6	5 035,0	5,2	1 067,3	6 107,5	1 067,3	4 138,2	5 205,5	6 388,3	927,2	7 315,5
ebből: Fejlesztési támogatás	4 445,7	5 035,0	0,0	610,7	5 645,7	610,7	3 261,6	3 872,3	3 835,0	2 062,0	5 897,0
ebből: Vis maior	0,0	800,0	0,0	0,0	800,0	0,0	779,9	779,9	0,0	20,1	20,1
Magyarázatok:
1. oszlop	2006. vagy korábbi évben döntéssel lekötött összegek
2a oszlop	korábbi évek igénybevételeiből visszafizetés
2b oszlop	maradványfelhasználás EG03F adatlap alapján tárgyév előtti döntésekre
5. oszlop	brutto igénybevétel - 2007. évben a vis maior decentralizált előirányzatból történő teljesítés 782,1 millió forint volt, ezt csökkenti 2,2 millió forint visszafizetés
7. oszlop	A decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok előirányzatai, valamint a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól szóló 12/2007. (II. 6.) Korm. rendelet 3. § (12) bekezdése értelmében a korábbi évek előirányzatai terhére hozott döntések tárgyévet megelőző ütemű támogatásához kapcsolódó lemondásból, visszavonásból, továbbá közbeszerzés miatti összköltségcsökkenésből eredő összegről a Tanács új támogató döntést nem hozhat.
8. oszlop	a Tanácsok által döntéssel lekötött összeg mínusz folyósítás összege

8. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának alakulása

Fejezet megnevezése:	IX. Helyi önkormányzatok támogatásai
Címszám megnevezése:	8. Vis maior tartalék
Millió forintban
2007. JAN. 1-JÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL	ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS	2007. DEC. 31-ÉN RENDELKEZÉSRE ÁLL
Évközi előirányzat módosítás
Támogatási jogcím	döntéssel lekötött előirány-zatból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	összesen	Tárgyévi tv. szerinti EREDETI ei.	Kormány-zati és fejezeti hatáskörben	DEC. 31-én mód.költségvetési ei.	döntéssel lekötött előirányzat marad-ványból	Eredeti előirányzatból +döntéssel e nem kötöttei. marad-ványból	összes teljesítés	döntéssel lekötött előirányzatból	döntéssel le nem kötött előirányzatból	összesen
1	2	3=1+2	4	5	6=2+4+5+7	7	8	9=7+8	10=1-7	11=2+4+5-8	12=10+11
Vis maior tartalék			0,0	360,0	412,0	772,0		771,8	771,8	0,0	0,2	0,2
Magyarázatok:
Jelen jogcím esetében nem volt kötelezettséggel terhelt maradvány 2006. évben. Ebből adódóan a 2007. jan. 1-jén - előirányzaton kívül - rendelkezésre álló egyenleg 0 Ft
5. oszlop	Átcsoportosítás a 2006. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatásából	300,0
Átcsoportosítás a normatív hozzájárulások és támogatások előirányzat lemondásaiból felszabadult összeg részéből	112,0
összesen:	412,0
11. oszlop	0,7 mFt előleg helyett 0,5 mFt került kifizetésre (a pénzügyi teljesítés előtt korrigált igény miatt)

9. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulása

Millió forintban
Megnevezés	2007. évi eredeti előirányzat	2007. évi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Általános feladatok támogatása	3 823,7		3 941,4
Közoktatási feladatok támogatása	7 448,0		9 827,8
Szociális intézményi feladatok támogatása	403,5		574,5
Szociális alapszolgáltatási feladatok támogatása	2 903,4		3 384,4
Gyermekvédelmi szakellátási feladatok támogatása	57,9		53,4
Gyermekjóléti alapellátási feladatok támogatása	1 214,6		1 413,4
Mozgókönyvtári feladatok támogatása	1 302,6		1 648,5
Belső ellenőrzési feladatok támogatása	1 366,0		1 408,4
Az eredeti mutatószámfelmérés eredményeként fel nem osztott összeg	780,3
Összesen:	19 300,0	19 051,5	22 251,8

10. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

Budapest 4-es - Budapest és Kelenföldi pályaudvar - Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének 2007. évi előirányzat- és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Eredeti előirányzat költségvetési törvény szerint	Évközi módosítás fejezeti hatáskörben(+/-)	Évközi módosítás kormányzati hatáskörben(+/-)	Módosított előirányzatdec. 31-én	Pénzforgalmi teljesítés	Maradvány 2007.dec. 31-én
1	2	3	4=1+2+3	5	6=4-5
65 550,0	0	0	65 550,0	35 648,2	29 901,8

11. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Elő- ir.- csop.- szám	Ki- emelt előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Elő- ir.- csop.- név	ALAP	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

1						Aktív foglalkoztatási eszközök
1						Foglalkoztatási és képzési támogatások	49 852,5			48 858,8
2						Szakképzési és felnőttképzési célú kifizetések	25 717,3			25 251,3
3						Passzív ellátások	101 760,0			90 165,7
4						Jövedelempótló támogatás	1,0
5						Bérgarancia kifizetések	7 000,0			4 235,9
6						Rehabilitációs célú kifizetések
6						Munkahelyteremtő támogatás	4 300,0			4 801,3
7						Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása	52 000,0			52 000,0
7						Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz	381,7			381,7
8						Állami Foglalkoztatási Szolgálat működése és fejlesztése
1						Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak átadott pénzeszköz	20 017,0			20 997,0
2						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program	1 437,7			1 437,7
9						Állami Foglalkoztatási Szolgálat központosított kerete	237,5			237,5
10						Átadás EU társfinanszírozásra
4						Foglalkoztathatóság	4 295,2			4 295,2
5						Alkalmazkodóképesség	5 430,4			5 430,4
11						Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Felügyelőségnek pénzeszközátadás	1 959,3			1 959,3
12						Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás	1 130,0			1 038,9
13						Közmunka céljára pénzeszközátadás	1 500,0			7 320,0
14						Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek pénzeszközátadás	2 182,3			2 182,3
15						Non-profit szektorbeli munkavállalás támogatása	200,0			6,6
16						TÁMOP kiadások
2						TÁMOP 1.2 Foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások				80,9
18						HEFOP intézkedés előfinanszírozása	1 319,3			19,1
19						Társadalmi párbeszéd programok	1 529,1			1 536,1
20						Országos Foglalkoztatási Közalapítványnak pénzeszközátadás	563,7			563,7
22						Munkaadói járulék		195 290,0			201 958,3
23						Munkavállalói járulék		89 110,0			92 063,8
24						Vállalkozói járulék		11 330,0			14 015,4
26						Egyéb bevétel
1						Területi egyéb bevétel		660,0			1 161,7
2						Központi egyéb bevétel		3 869,5			4 998,8
3						Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel		710,0			1 087,0
28						Rehabilitációs hozzájárulás		13 220,0			13 646,3
29						Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatás törlesztése		30,0			5,0
31						Szakképzési hozzájárulás		32 620,0			36 745,4
33						Bérgarancia támogatás törlesztése		960,0			1 127,3
34						Egyéb költségvetési befizetés	61 309,5			61 309,5
35						Járulékkedvezmény visszatérítés
1						Normatív járulékkedvezmény visszatérítés	2 000,0			5 808,4
2						Ötven év felettiek járulékkedvezménye	1 000,0
36						Vállalkozók pénzügyi ellátása és támogatása
1						Vállalkozói járadék	1 000,0			1 312,2
37						Tranzakciós díj	205,5			89,1
39						HEFOP intézkedés előfinanszírozásának megtérítése		529,5
1-39. cím összesen:	348 329,0	348 329,0		341 318,6	366 809,0	25 490,4
50						A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Függő tételek				126,3	77,7
6						Betétállomány változása				25 441,8
Összesen:	348 329,0	348 329,0		366 886,7	366 886,7

LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP

1						Önkéntes befizetések, adományok		0,1
2						Költségvetési támogatás
1						Adomány-kiegészítés		910,0			910,0
2						SzJA 1%-a		90,0			90,0
3						Egyéb bevétel					1 349,7
4						Alapból nyújtott támogatás
2						Egyéb támogatások	950,1			981,1
5						Alapkezelő működési költségei	50,0			183,6
6						Egyéb kiadások				56,5
1-6. cím összesen:	1 000,1	1 000,1		1 221,2	2 349,7	1 128,5
50						A Szülőföld Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
6						Betétállomány változása				1 128,5
Összesen:	1 000,1	1000,1		2 349,7	2 349,7

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktárolók létesítésének előkészítése
1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése	6 900,0			6 875,6
2						Püspökszilágyi RHFT beruházásai	100,0			91,0
2						Nagy aktivitású hulladéktároló telephely kiválasztás	200,0			197,2
3						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
1						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése	2 287,0			2 284,2
4						Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1						Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése	50,0			49,9
5						Hulladéktárolók és az RHK Kht. üzemeltetési kiadásai	2 569,6			2 504,8
6						Társadalmi ellenőrzési és információs társulások támogatása	900,0			961,9
7						Alapkezelőnek működési célra	104,0			104,0
8						Nukleáris létesítmények befizetései
1						Paksi Atomerőmű Rt.		22 827,5			22 827,5
9						Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése		6,5			7,8
10						Költségvetési támogatás		6 248,7			6 310,7
11						Egyéb bevételek		1,0			38,9
1-11. cím összesen:	13 110,6	29 083,7	15 973,1	13 068,6	29 184,9	16 116,3
50						A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása	15 973,1			16 116,3
Összesen:	29 083,7	29 083,7		29 184,9	29 184,9

LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

1						Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása	2 702,7			2 629,9
2						Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása	1 382,6			1 638,4
3						Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása	2 095,6			1 839,9
4						Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása	285,1			282,7
5						Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása	46,2			33,4
6						Épített örökség, építőművészet támogatása	477,7			351,1
7						Kultúrateremtő-, közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása	785,9			926,7
8						Szakmai díjazásához való hozzájárulás	7,7			3,6
9						Nemzetközi tagdíjak	1,5			1,4
10						Működési kiadások	830,0			916,5
11						Kulturális járulék		8 500,0			8 768,8
12						Egyéb bevételek		115,0			504,0
1-12. cím összesen:	8 615,0	8 615,0		8 623,6	9 272,8	649,2
50						NKA függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása				650,7
2						Függő tételek					1,5
Összesen:	8 615,0	8 615,0		9 274,3	9 274,3

LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP

1						Rendszeres befizetés		6,0			6,1
3						Költségvetési támogatás		79,0			79,0
6						Működési kiadások	85,0			59,5
7						Káreseménnyel összefüggő kártalanítás kifizetése				0,2
1-7. cím összesen:	85,0	85,0		59,7	85,1	25,4
50						WMA függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása				25,4
Összesen:	85,0	85,0		85,1	85,1

LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP

1						Hazai innováció támogatása	30 151,9			27 972,9
2						A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása	7 081,7			2 402,6
3						Kutatás-fejlesztést és innovációt támogató EU társfinanszírozású programok hazai támogatása	2 200,0
4						A tudományos és technológiai attasék munkájának támogatása	489,5			368,7
5						A Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszer támogatása	87,0			87,0
6						Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület munkájának támogatása	50,0			50,0
7						Alapkezelőnek átadott pénzeszköz	1 370,5			1 370,5
8						Új fejlesztési tervekre való felkészülés, értékelés	100,0			46,7
19						Innovációs járulék		20 390,5			28 695,1
20						Költségvetési támogatás		20 548,4			20 548,4
21						Visszterhes támogatások törlesztései		416,7			504,8
22						Egyéb bevétel		175,0			2 068,5
1-22. cím összesen:	41 530,6	41 530,6		32 298,4	51 816,8	19 518,4
50						A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása				19 594,2
2						Függő tételek					75,8
Összesen:	41 530,6	41 530,6		51 892,6	51 892,6

12. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Millió forintban
2007. évi teljesítés
Megnevezés	KIADÁSOK	BEVÉTELEK	Bevételből költségvetési támogatás	EGYENLEG
LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP	341 318,6	366 809,0	0,0	25 490,4
LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP	1 221,2	2 349,7	1 000,0	1 128,5
LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP	13 068,6	29 184,9	6 310,7	16 116,3
LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP	8 623,6	9 272,8	0,0	649,2
LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI	59,7	85,1	79,0	25,4
KÁRTALANÍTÁSI ALAP
LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP	32 298,4	51 816,8	20 548,4	19 518,4
Összesen	396 590,1	459 518,3	27 938,1	62 928,2

13. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Elő- ir.- csop.- szám	Ki- emelt előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Elő- ir.- csop.- név	FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

1						Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék		1 476 051,6			1 526 735,7
2						Biztosítotti nyugdíjjárulék
1						Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék		241 027,4			255 347,8
2						Magánnyugdíjpénztári tagok által fizetett nyugdíjjárulék		18 870,1			19 318,4
3						Magánnyugdíjpénztárak átutalásai		1 156,3			8 015,5
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		2 200,0			1 612,3
5						Közteherjegy után befolyt járulék		2 100,0			2 470,6
9						Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		14 684,4			14 684,4
2						Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezettől		514,4			514,4
3						Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezettől		14 415,5			14 415,5
4						Pénzügyminisztérium fejezettől		634,1			634,1
5						Miniszterelnökség fejezettől		704,4			704,4
10						MPA által START kártya kiegészítés		600,0			3 740,3
5						Késedelmi pótlék, bírság		7 000,0			8 368,9
6						Központi költségvetési hozzájárulások
3						GYES-ben, GYED-ben, GYET-ben részesülők utáni központi költségvetési térítés		30 970,8			30 970,8
4						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulék-kiesés pótlására költségvetési támogatás		297 495,0			297 495,0
5						Központi költségvetésben tervezett pénzeszközátadás		143 666,2			138 495,3
6						Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz		17 000,0			17 000,0
7						Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3						Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek		7 500,0			10 518,4
8						Nyugellátások fedezetére az E. Alaptól átvett pénzeszköz		286 384,8			288 434,0
2						Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
1						Öregségi nyugdíj	1 457 763,1			1 518 859,4
2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	580 069,3			585 864,1
3						Hozzátartozói nyugellátás	309 565,1			313 116,9
4						Egyösszegű méltányossági kifizetések
2						Egyszeri segély	150,0			153,2
6						Tizenharmadik havi nyugdíj	188 468,8			193 595,3
4						Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2						Postaköltség	5 560,0			5 283,7
3						Egyéb kiadások	472,6			466,6
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	12,0	10,0		2,7	1,3
2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.)	18,0				1,9
1-3. cím összesen:	2 542 078,9	2 562 985,0		2 617 341,9	2 639 479,0
5						Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			3 819,5			3 910,2
1						Működési költségvetés		1 643,1			1 890,7
1						Személyi juttatások	1 583,3			1 638,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	490,3			502,0
3						Dologi kiadások	2 589,0			2 793,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			87,5
6						Kamatfizetések	80,0			26,7
2						Felhalmozási költségvetés					49,0
1						Intézményi beruházási kiadások	300,0			625,5
3						Kölcsönök	370,0			373,1
2						Igazgatási szervek			17 086,6			17 723,2
1						Működési költségvetés		56,9			1 266,3
1						Személyi juttatások	11 229,5			12 613,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 505,6			3 829,8
3						Dologi kiadások	2 408,4			2 345,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				48,9
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások				204,6
2						Felújítás				48,5
LXXI. fejezet összesen:	2 564 685,0	2 564 685,0	20 906,1	2 642 479,1	2 642 685,9	21 633,4
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		2 564 685,0			2 642 479,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		2 564 685,0			2 642 685,9
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		0,0			206,8

14. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Elő- ir.- csop.- szám	Ki- emelt előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Elő- ir.- csop.- név	FEJEZET	2007. évi törvényi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

1						Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói egészségbiztosítási járulék		590 220,0			616 565,5
2						Biztosítotti egészségbiztosítási járulék		475 784,0			484 794,8
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
1						Egészségügyi szolgáltatási járulék és baleseti járulék		3 250,0			2 534,1
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		20,0			149,5
4						Munkáltatói táppénz hozzájárulás		24 570,0			23 367,7
5						Közteherjegy után befolyt járulék		740,5			736,5
10						MPA által Start kártya kiegészítés		300,0			2 138,6
4						Egészségügyi hozzájárulás
1						Tételes egészségügyi hozzájárulás		88 387,0			93 581,4
2						Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás		23 087,0			19 901,6
5						Késedelmi pótlék, bírság		6 023,0			5 693,0
6						Központi költségvetési hozzájárulások
1						Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés		1 400,0			1 400,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás		3 700,0			3 700,0
6						Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz		288 905,0			288 905,0
8						GYED folyósítás kiadásainak megtérítése a központi költségvetésből		75 250,0			77 246,0
9						Méltányossági gyógyszertámogatás átmeneti kiegészítésének fedezete					1 200,0
7						Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1						Terhességmegszakítás egyéni térítési díja		726,4			649,0
2						Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések		4 556,0			2 666,6
3						Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek		2 135,0			1 942,8
7						Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
1						Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések		1 000,0			9 095,7
2						Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek		45 000,0			22 296,5
8						Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		180,0			179,0
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		150,0			2,4
11						Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése		122,0			271,2
12						Vizitdíj, kórházi napidíj bevétel		23 353,0			13 316,7
2						Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2						Egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai
1						Terhességi-gyermekágyi segély	32 104,0			33 165,3
2						Táppénz
1						Táppénz	96 883,9			88 009,9
2						Gyermekápolási táppénz	3 426,6			3 083,2
3						Baleseti táppénz	7 388,3			6 296,5
3						Betegséggel kapcsolatos segélyek
1						Külföldi gyógykezelés	750,0			859,7
4						Egyszeri segély	450,0			450,0
4						Kártérítési járadék	1 246,0			1 178,9
5						Baleseti járadék	8 274,0			7 353,3
6						Gyermekgondozási díj	75 250,0			77 127,1
3						Természetbeni ellátások
1						Gyógyító-megelőző ellátás
1						Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás	61 188,8			72 376,6
2						Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek és ifjúságvédelem	19 000,0			18 491,5
3						Fogászati ellátás	19 856,1			22 545,0
4						Gondozóintézeti gondozás	9 420,5			5 912,7
5						Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás	6 280,0			6 280,0
8						Művesekezelés	20 651,1			20 611,4
9						Otthoni szakápolás	3 670,4			3 320,4
11						Működési költségelőleg	350,0
13						Célelőirányzatok	2 116,1			1 762,8
15						Mentés	20 851,5			20 851,5
17						Laboratóriumi ellátás	19 615,4			20 242,0
18						Összevont szakellátás	522 480,1			526 322,7
20						Céltartalék	23 353,0
2						Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása	5 800,0			4 539,8
3						Anyatej-ellátás	300,0			188,3
4						Gyógyszertámogatás
1						Gyógyszertámogatás kiadásai	287 000,0			299 982,5
2						Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás	18 100,0			18 049,3
4						Gyógyszertámogatás kiadásai tartalék	54 884,0
5						Méltányossági gyógyszertámogatás kiadása	5 400,0			5 607,2
5						Gyógyászati segédeszköz támogatás
1						Kötszertámogatás	4 330,0			3 612,2
2						Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása	150,0			69,3
3						Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás	36 020,0			32 944,6
6						Utazási költségtérítés	7 020,0			3 790,9
7						Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	2 500,0			2 273,5
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	500,0			190,1
3						Külföldi sürgősségi gyógykezelés	300,0			195,9
4						Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1						Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	1 420,3			1 356,6
2						Postaköltség	820,0			1 208,4
3						Egyéb kiadások	607,8			173,1
4						Orvosspecifikus vények	300,0			253,3
5						Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése	250,0			3 577,2
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezésére szolgáló vagyongazdálkodási költségvetés
1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	6,0	5,8		2,7	0,7
2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás, stb.)	16,0	145,5		21,4	9,9
1-3. cím összesen:	1 380 329,9	1 659 010,2		1 314 276,8	1 672 344,2
5						Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			15 131,7			17 240,1
1						Működési költségvetés		412,4			2 983,7
1						Személyi juttatások	9 519,4			12 188,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 017,2			3 873,5
3						Dologi kiadások	2 172,5			2 267,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	175,0			175,7
6						Kamatfizetések	120,0			42,1
2						Felhalmozási költségvetés					20,1
1						Intézményi beruházási kiadások				1 236,1
2						Felújítás				11,7
3						Kölcsönök	540,0			516,0	40,6
2						Igazgatási szervek			2 163,7			2 135,9
1						Működési költségvetés		523,7			622,0
1						Személyi juttatások	361,2			390,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	25,8			6,0
3						Dologi kiadások	2 300,4			2 468,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
2						Felhalmozási költségvetés					13,7
1						Intézményi beruházási kiadások				75,9
2						Felújítás				46,6
3						Központi kezelésű előirányzatok
18						Egészségbiztosítási informatikai rendszerek fejlesztése			2 000,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	840,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	260,0
3						Dologi kiadások	500,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	400,0
7						Nyugellátások fedezetére a Ny. Alapnak átadott pénzeszköz	286 384,8			288 434,1
8						E. Alap céltartalék	500,0			22 606,0
LXXII. fejezet összesen:	1 687 446,2	1 659 946,3	19 295,4	1 648 616,8	1 676 024,3	19 376,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		1 687 446,2			1 648 616,8
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		1 659 946,3			1 676 024,3
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-27 499,9			27 407,5

15. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE

Millió forintban
BEVÉTELEK	2007. évi törvényi módosított	2007. évi teljesítés	KIADÁSOK	2007. évi törvényi módosított	2007. évi teljesítés
ELLÁTÁSOK FEDEZETÉÜL SZOLGÁLÓ BEVÉTELEK			TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK KIADÁSAI
Társadalombiztosítási járulékbevételek	2 066 271,6	2 143 301,2	Nyugellátások
Biztosítotti nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékok	736 837,8	767 476,5	Öregségi nyugdíj	1 457 763,1	1 518 859,4
Egyéb járulékok és hozzájárulások	64 733,3	67 702,4	Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	580 069,3	585 864,1
Egészségügyi hozzájárulás	111 474,0	113 483,0	Hozzátartozói nyugellátás	309 565,1	313 116,9
Késedelmi pótlék, bírság	13 023,0	14 061,9	13. havi nyugdíj és egyszeri segély	188 618,8	193 748,5
Garancia és hozzájárulás az alapok kiadásaihoz	778 037,0	774 066,1
Központi költségvetési hozzájárulások	80 350,0	82 346,0	Egészségbiztosítási ellátások
Egyéb bevételek	84 772,4	60 938,3	Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai	225 772,8	217 523,9
Természetbeni ellátások	1 151 137,0	1 090 160,2
Egyéb kiadások	9 430,7	12 318,9
Összesen:	3 935 449,1	4 023 375,4	Összesen:	3 922 356,8	3 931 591,9
VAGYONGAZDÁLKODÁS BEVÉTELEI	161,3	13,8	VAGYONGAZDÁLKODÁS KIADÁSAI	52,0	26,8
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI	2 636,1	6 887,0	TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KIADÁSAI	42 837,6	48 437,1
ALAPOK KÖZÖTTI PÉNZESZKÖZÁTVÉTEL	286 384,8	288 434,0	FEJEZETI ÁLLAMHÁZTARTÁSI TARTALÉK	500,0	22 606,0
ALAPOK KÖZÖTTI PÉNZESZKÖZÁTADÁS	286 384,8	288 434,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	4 224 631,3	4 318 710,2	KIADÁSI FŐÖSSZEG:	4 252 131,2	4 291 095,9
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK HIÁNYA:	-27 499,9	27 614,3

16. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai, tartalékfeltöltése

Millió forintban
Megnevezés	2007. évi előirányzat	előirányzat módosítás miniszteri hatáskörben1	2007. évi módosított előirányzat	2007. évi teljesítés
I. A kormányzati szektor hiányát érintő ráfordítások	29 575,0	0,0	29 575,0	30 274,3
1. Ráfordítások az 1995. évi XXXIX. tv. alapján	12 360,0	464,0	12 824,0	12 834,3
a) a hozzárendelt vagyon, továbbá az értékesítésre és az értékesítésig történő kezelésre átvett vagyon értékesítése előkészítésének költségei, az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő kiadások, díjak, [23. § (1) bek. a) és f) pontok, 24/B. §], az ÁPV Rt. által kibocsátott kötvény kamata2	2 725,0		2 725,0	3 002,9
ebből: az ÁPV Rt. által kibocsátott kötvény kamata	1 725,0		1 725,0	1 602,4
b) vagyonkezeléssel összefüggő ráfordítások [23. § (1) bek. e) pont, 24/B. §]	435,0		435,0	273,8
c) a hozzárendelt vagyonba tartozó társaságok támogatása [23. § (1) bek. g) pont, 24/B. §], forrásátadás, kamatátvállalás, válságkezelés	3 300,0	-305,0	2 995,0	2 995,0
d) az ÁPV Rt. működési költségei [23. § (1) bek. h) pont, 24/B. §]	5 400,0		5 400,0	5 400,0
e) A privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések	500,0	769,0	1 269,0	1 162,6
2. Egyéb ráfordítások	17 215,0	-464,0	16 751,0	17 440,0
a) osztalék-befizetési kötelezettség a központi költségvetés felé	8 620,0		8 620,0	9 359,5
b) az ÁPV Rt. és a jogelődök portfóliójába tartozó vállalatok, társaságok, illetve egyéb vagyontárgyak esetén az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása	7 415,0	46,0	7 461,0	7 411,5
c) a volt szovjet ingatlanok környezetvédelmi kárelhárítása	1 180,0	-510,0	670,0	669,0
II. A kormányzati szektor hiányát nem érintő ráfordítások	8 291,0	0,0	8 291,0	5 724,3
1. Üzleti célú befektetések	4 529,0	3 633,0	8 162,0	5 724,3
2. Privatizációs tartalék feltöltése	3 262,0	-3 262,0	0,0	0,0
3. Kárpótlási jegy bevonás	500,0	-371,0	129,0	0,0
Ráfordítások összesen	37 866,0	0,0	37 866,0	35 998,6
1 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 6. §-ának (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a privatizációért felelős miniszter jóváhagyásával az ÁPV Zrt. előirányzat átcsoportosítást hajtott végre a kiadási csoportokon belül.
2 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 6. §-ának (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a privatizációért felelős miniszter engedélyezte az előirányzat 600 millió forinttal történő túllépését.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2008. november 10-i ülésnapján fogadta el.