2008. évi LIII. törvény

a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről  [LÁBJEGYZET_1]

(Az egyezmény I. és II. Függeléke 2007. szeptember 13. napján, III. Függeléke 2008. február 12. napján lépett nemzetközi jogi értelemben hatályba.)
1. § Az Országgyűlés a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló, a 2003. évi XXXII. törvénnyel kihirdetett egyezmény 2008. február 12. napjától hatályos I., II. és III. Függelékét e törvénnyel hirdeti ki.
2. § Az I., II. és III. Függelék hivatalos magyar nyelvű fordítása, valamint hiteles angol nyelvű szövege a következő:
„I., II. és III. Függelék
A 2008. február 12-i helyzet szerint
Értelmezés
1. A függelékekben szereplő fajokra utalás történik:
a) a fajok nevével; vagy
b) mint egy magasabb rendszertani egységben vagy annak egy kiemelt részében foglalt valamennyi fajra.
2. Az „spp.” rövidítés használatos egy magasabb rendszertani egység valamennyi fajának jelölésére.
3. A fajnál magasabb rendszertani egységekre történő utalás célja csupán tájékoztatás vagy osztályozás. A családok tudományos nevei mellett található magyar nevek csak tájékoztató jellegűek.
4. A növények esetében a következő rövidítések használatosak a fajnál alacsonyabb rendszertani egységnél:
a) az „ssp.” rövidítés az alfajt,
b) a „var(s)” rövidítés a változato(ka)t,
5. Mivel az I. függelékbe tartozó növényfajok, illetve magasabb rendszertani egységek egyike sincs azzal a magyarázattal ellátva, miszerint hibridjeikre vonatkozóan az Egyezmény III. Cikkének előírásai az irányadók, ezen fajok, illetve rendszertani egységek közül egy vagy több felhasználásával mesterségesen létrehozott hibridek kereskedelméhez a mesterséges szaporítást igazoló bizonylat szükséges. A hibridektől származó mag, pollen (beleértve a pollíniumot is), a vágott virág, valamint a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon lévő magonc- vagy szövettenyészetek nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá.
6. A III. függelékben szereplő fajok nevét követően zárójelben megadott országok neve azon Részes Feleké, amelyek az adott fajt a III. függelékre felvették.
7. Ha egy faj szerepel a függelékekben, akkor annak minden része és származéka is szerepel ugyanazon függelékben, kivéve, ha az adott fajra vonatkozó megjegyzésben feltüntetik, hogy csak bizonyos részei és származékai szerepelnek a függelékben. A II. vagy III. függelékben szereplő faj vagy magasabb rendszertani egység neve mellé tett # jel és az azt követő szám egy lábjegyzetre utal, amely a növények azon „példány”-ként kijelölt részeit és származékait jelöli, melyekre az I. Cikk b) pontjának (iii) alpontja alapján az Egyezmény előírásait alkalmazni kell.
I. függelék	II. függelék	III. függelék	Magyar név
ÁLLATOK
CHORDATA (GERINCHÚROSOK)
MAMMALIA				Emlősök
ARTIODACTYLA				PÁROSUJJÚ PATÁSOK
Antilocapridae				Villásszarvúantilop-félék
Antilocapra americana (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel)			Villásszarvú antilop
Bovidae				Marhafélék
Addax nasomaculatus			Mendeszantilop
Ammotragus lervia		Sörényes juh
Antilope cervicapra (Nepál)	Indiai antilop
Bison bison athabascae		Erdei amerikai bölény
Bos gaurus (a Bos frontalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)			Gaur
Bos mutus (a Bos grunniens-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)			Jak
Bos sauveli			Kouprey
Bubalus arnee (Nepál) (a Bubalus bubalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)	Vízibivaly
Bubalus depressicornis			Alföldi anoa
Bubalus mindorensis			Mindoro bivaly
Bubalus quarlesi			Hegyi anoa
Budorcas taxicolor		Takin
Capra falconeri			Pödröttszarvú kecske
Capricornis milneedwardsii			Kínai széró
Capricornis rubidus			Vörös széró
Capricornis sumatraensis			Déli gorál
Capricornis thar			Himalájai széró
Cephalophus brookei		Brooke-bóbitásantilop
Cephalophus dorsalis		Feketelábú bóbitásantilop
Cephalophus jentinki			Libériai
bóbitásantilop
Cephalophus ogilbyi		Ogilby-bóbitásantilop
Cephalophus silvicultor		Sárgahátú bóbitásantilop
Cephalophus zebra		Zebra-bóbitásantilop
Damaliscus pygargus pygargus		Tarka lantszarvú antilop
Gazella cuvieri			Edmi gazella
Gazella dorcas (Algéria, Tunézia)	Dorkász gazella
Gazella leptoceros			Homoki gazella
Hippotragus niger variani			Óriás fekete lóantilop
Kobus leche		Zambézi mocsáriantilop
Naemorhedus baileyi			Vörös gorál
Naemorhedus caudatus			Hosszúfarkú gorál
Naemorhedus goral			Közönséges gorál
Naemorhedus griseus			Kínai gorál
Nanger dama			Dám gazella
Oryx dammah			Kardszarvú nyársasantilop
Oryx leucoryx			Arab nyársasantilop
Ovis ammon (az I. függeléken szereplő alfajok kivételével)		Argali juh
Ovis ammon hodgsonii			Tibeti argali juh
Ovis ammon nigrimontana			Kara Tau argali juh
Ovis canadensis (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel)		Vastagszarvú juh
Ovis orientalis ophion			Ciprusi muflon
Ovis vignei (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével)		Urial
Ovis vignei vignei			Indiai urial
Pantholops hodgsonii			Tibeti antilop, csiru
Philantomba monticola		Kék bóbitásantilop
Pseudoryx nghetinhensis			Vietnámi antilop
Rupicapra pyrenaica ornata			Abruzzói zerge
Saiga borealis		Mongol tatárantilop
Saiga tatarica		Nyugati tatárantilop
Tetracerus quadricornis (Nepál)	Négyszarvú antilop
Camelidae				Tevefélék
Lama glama guanicoe		Guanakó
Vicugna vicugna (az alábbi populációik kivételével: Argentína [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia [a teljes populáció]; Chile [a Primera Región populációja] és Peru [a teljes populáció]; amelyek a II. függeléken szerepelnek)	Vicugna vicugna (csak az alábbi populációk: Argentína1 [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia2 [a teljes populáció]; Chile3 [a Primera Región populációja]; Peru4 [a teljes populáció]; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel)		Vikunya
1 Az argentínai populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint szövettel és az abból készített termékekkel és kézimunkákkal engedélyezhető. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok - melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei - által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-ARGENTINA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a VICUÑA-ARGENTINA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
2 A bolíviai populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok - melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei - által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-BOLIVIA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-BOLIVIA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
3 A chilei populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok - melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei - által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-CHILE” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-CHILE-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
4 A perui populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval és a részes felek konferenciájának kilencedik ülésének időpontjában (1994. november) meglévő 3249 kg-nyi gyapjúkészlettel, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok - melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei - által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-PERU” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-PERU-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
Cervidae				Szarvasfélék
Axis calamianensis			Calamian-szarvas
Axis kuhlii			Kuhl-szarvas
Axis porcinus annamiticus			Annami disznószarvas
Blastocerus dichotomus			Lápi szarvas
Cervus elaphus bactrianus		Kasmíri gímszarvas
Cervus elaphus barbarus (Algéria, Tunézia)	Atlasz-gímszarvas
Cervus elaphus hanglu			Hangul-gímszarvas
Dama dama mesopotamica			Mezopotámiai szarvas
Hippocamelus spp.			Villásszarvasok
Mazama temama cerasina (Guatemala)	Vörös nyársasszarvas cerasina alfaja
Muntiacus crinifrons			Kontyos muntyákszarvas
Muntiacus vuquangensis			Vietnami muntyákszarvas
Odocoileus virginianus mayensis (Guatemala)	Maja fehérfarkú szarvas
Ozotoceros bezoarticus			Pampaszarvas
Pudu mephistophiles		Északi törpeszarvas
Pudu puda			Déli törpeszarvas
Rucervus duvaucelii			Mocsári szarvas
Rucervus eldii			Líraszarvas
Hippopotamidae				Vízilófélék
Hexaprotodon liberiensis		Törpevíziló
Hippopotamus amphibius		Nílusi víziló
Moschidae				Pézsmaszarvasfélék
Moschus spp. (csak az afganisztáni, bhutáni, india, mianmari, nepáli és pakisztáni populációi; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel)	Moschus spp. (az afganisztáni, bhutáni, indiai, mianmari, nepáli és pakisztáni populációk kivételével; amelyek az I. függeléken szerepelnek)		Pézsmaszarvasok
Suidae	Babyrousa babyrussa			Disznófélék
Közönséges babiruszadisznó
Babyrousa bolabatuensis			Bola Batu babiruszadisznó
Babyrousa celebensis			Nagyfogú babiruszadisznó
Babyrousa togeanensis			Malenge-szigeti babiruszadisznó
Sus salvanius			Törpedisznó
Tayassuidae				Pekarifélék
Tayassuidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével és az örvös pekari (Pecari tajacu) Mexikóban és az USA-ban élő populációi kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein)		Pekarifélék
Catagonus wagneri			Chaco-pekari
CARNIVORA				RAGADOZÓK
Ailuridae				Kispandafélék
Ailurus fulgens			Kispanda
Canidae				Kutyafélék
Canis aureus (India)	Aranysakál
Canis lupus (Csak Bhutan, India, Nepál és Pakisztán populációi, minden más populáció a II. függelékbe tartozik)	Canis lupus (Kivéve Bhután, India, Nepál és Pakisztán populációit, melyek az I. függelékbe tartoznak)		Szürke farkas
Cerdocyon thous		Közönséges pamparóka
Chrysocyon brachyurus		Sörényesfarkas
Cuon alpinus		Vadkutya
Lycalopex culpaeus		Culpeo pamparóka
Lycalopex fulvipes		Darwin-pamparóka
Lycalopex griseus		Argentin pamparóka
Lycalopex gymnocercus		Igazi pamparóka
Speothos venaticus			Erdeikutya
Vulpes bengalensis (India)	Indiai róka
Vulpes cana		Afgán róka
Vulpes vulpes griffithi (India)	Vörös róka griffithi alfaja
Vulpes vulpes montana (India)	Vörös róka montana alfaja
Vulpes vulpes pusilla (India)	Vörös róka pusilla alfaja
Vulpes zerda		Sivatagi róka
Eupleridae				Falanukfélék
Cryptoprocta ferox		Fossza
Eupleres goudotii		Falanuk
Fossafossana		Madagaszkári cibetmacska
Felidae				Macskafélék
Felidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével. A háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)		Macskafélék
Acinonyx jubatus (Élő egyedekre, valamint vadászati trófeákra az éves exportkvótákat a következőképpen állapították meg: Botswana: 5; Namíbia: 150; Zimbabwe: 50. E példányok kereskedelmére az egyezmény III. cikkének előírásai vonatkoznak.)			Gepárd
Caracal caracal (csak az ázsiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel)			Sivatagi macska (karakál)
Catopuma temminckii			Temminck-macska
Felis nigripes			Feketelábú macska
Leopardus geoffroyi			Geoffroy-macska
Leopardus jacobitus			Andesi macska
Leopardus pardalis			Ocelot
Leopardus tigrinus			Tigrismacska
Leopardus wiedii			Hosszúfarkú macska
Lynx pardinus			Párduchiúz
Neofelis nebulosa			Ködfoltos párduc
Panthera leo persica			Ázsiai oroszlán
Panthera onca			Jaguár
Panthera pardus			Leopárd
Panthera tigris			Tigris
Pardofelis marmorata			Márványfoltos macska
Prionailurus bengalensis bengalensis (csak a bangladesi, indiai és thaiföldi populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel)			Bengáli törpemacska törzsalakja
Prionailurus planiceps			Laposfejű macska
Prionailurus rubiginosus (csak az indiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel)			Rozsdás macska
Puma concolor coryi			Floridai puma
Puma concolor costaricensis			Costa Ricai puma
Puma concolor couguar			Keleti puma
Puma yagouaroundi (csak a közép- és észak-amerikai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel)			Jaguarundi
Uncia uncia			Hópárduc
Herpestidae				Mongúzfélék
Herpestes edwardsi (India)	Rövidfarkú mongúz fuscus alfaja
Herpestes fuscus (India)	Szürke mongúz
Herpestes javanicus auropunctatus (India)	Jávai mongúz auropunctatus alfaja
Herpestes smithii (India)	Smith-mongúz
Herpestes urva (India)	Rákász-mongúz
Herpestes vitticollis (India)	Csíkosnyakú mongúz
Hyaenidae				Hiénafélék
Proteles cristata (Botswana)	Cibethiéna
Mephitidae				Bűzösborz-félék
Conepatus humboldtii		Patagóniai bűzösborz
Mustelidae				Menyétfélék
Lutrinae				Vidraformák
Lutrinae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Vidrák
Aonyx capensis microdon (csak a kameruni és nigériai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel)			Kongói tömpeujjúvidra
Enhydra lutris nereis			Tengeri vidra
Lontra felina			Parti vidra
Lontra longicaudis			Hosszúfarkú vidra
Lontra provocax			Déli vidra
Lutra lutra			Közönséges vidra
Lutra nippon			Japán vidra
Pteronura brasiliensis			Óriásvidra
Mustelinae				Menyétformák
Eira barbara (Honduras)	Tayra
Galictis vittata (Costa Rica)	Nagy grizon
Martes flavigula (India)	Sárgatorkú nyest
Martes foina intermedia (India)	Nyest intermedia alfaja
Martes gwatkinsii (India)	Gwatkins-nyest
Mellivora capensis (Botswana)	Méhészborz
Mustela altaica (India)	Hegyi görény
Mustela erminea ferghanae (India)	Hermelin ferghanae alfaja
Mustela kathiah (India)	Sárgahasú menyét
Mustela nigripes			Feketelábú görény
Mustela sibirica (India)	Szibériai görény
Odobenidae				Rozmárfélék
Odobenus rosmarus (Kanada)	Rozmár
Otariidae				Fülesfókafélék
Arctocephalus spp (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Medvefókák
Arctocephalus townsendi			Guadelupe-medvefóka
Phocidae				Fókafélék
Mirounga leonina		Déli elefántfóka
Monachus spp.			Barátfókák
Procyonidae				Mosómedvefélék
Bassaricyon gabbii (Costa Rica)	Ecsetfarkú nyestmedve
Bassariscus sumichrasti (Costa Rica)	Közép-amerikai macskanyérc
Nasua narica (Honduras)	Fehérorrú koati
Nasua nasua solitaria (Uruguay) Potos flavus (Honduras)	Vörösorrú koati solitaria alfaja Farksodró
Ursidae				Medvefélék
Ursidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Medvefélék
Ailuropoda melanoleuca			Óriáspanda
Helarctos malayanus			Maláj medve
Melursus ursinus			Ajakos medve
Tremarctos ornatus			Pápaszemes medve
Ursus arctos (Csak Bhutan, Kína, Mexikó és Mongólia populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik).			Barnamedve
Ursus arctos isabellinus			Himalájai barnamedve
Ursus thibetanus			Örvös medve
Viverridae				Cibetmacskafélék
Arctictis binturong (India)	Binturong
Civettictis civetta (Botswana)	Afrikai cibetmacska
Cynogale bennettii		Vidracibet
Hemigalus derbyanus		Sávos pálmasodró
Paguma larvata (India)	Álcás pálmasodró
Paradoxurus	Közönséges
hermaphroditus (India) Paradoxurus jerdoni (India)	pálmasodró Jerdon-pálmasodró
Prionodon linsang		Sávos tigrispetymeg
Prionodon pardicolor			Foltos tigrispetymeg
Viverra civettina (India)	Malabári cibetmacska
Viverra zibetha (India)	Indiai cibetmacska
Viverricula indica (India)	Kis cibetmacska
CETACEA		CETACEA spp. (Az I. függelékben szereplő fajok kivételével. A palackorrú delfin (Tursiops truncatus) Fekete-tengeri populációjából származó vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott élő egyedekre megállapított éves export kvóta nulla.)		CETEK
Balaenidae				Simabálna-félék
Balaena mysticetus			Grönlandi bálna
Eubalanea spp.			Valódi simabálnák
Balaenopteridae				Barázdásbálna-félék
Balaenoptera acutorostrata (kivéve Nyugat-Grönland populációját, mely a II. függelékbe tartozik)			Közönséges csukabálna
Balaenoptera bonaerensis			Déli csukabálna
Balaenoptera borealis			Tőkebálna
Balaenoptera edeni			Trópusi bálna
Balaenoptera musculus			Óriásbálna
Balaenoptera physalus			Közönséges barázdásbálna
Megaptera novaeangliae			Hosszúszárnyú bálna
Delphinidae				Delfinfélék
Orcaella brevirostris			Kúposfejű delfin
Sotalia spp.			Partidelfinek
Sousa spp.			Púposdelfinek
Eschrichtiidae				Szürkebálna-félék
Eschrichtius robostus			Szürkebálna
Iniidae				Folyamidelfin-félék
Lipotes vexillifer			Kínai folyamidelfin
Neobalaneidae				Törpebálna-félék
Caperea marginata			Törpebálna
Phocoenidae				Disznódelfin-félék
Neophocaena phocaenoides			Rücskösfarkú disznódelfin
Phocoena sinus			Kaliforniai disznódelfin
Physeteridae				Ámbráscetfélék
Physeter catodon			Nagy ámbráscet
Platanistidae				Ázsiaifolyamidelfin-félék
Platanista spp.			Ázsiai folyamidelfinek
Ziphiidae				Csőröscetfélék
Berardius spp.			Óriáscsőröscetek
Hyperoodon spp.			Kacsafejű-csőröscetek
CHIROPTERA				DENEVÉREK
Phyllostomidae				Hártyásorrú denevérek
Platyrrhinus lineatus (Uruguay)	Csíkoshátú gyümölcsdenevér
Pteropodidae				Repülőkutya-félék
Acerodon spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Repülőrókák
Acerodon jubatus			Fülöp-szigeteki repülőróka
Pteropus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételéve)		Repülőrókák
Pteropus insularis			Caroline-repülőróka
Pteropus loochoensis			Japán repülőróka
Pteropus mariannus			Mariana-repülőróka
Pteropus molossinus			Aranyfejű repülőróka
Pteropus pelewensis			Pelew-szigeti repülőróka
Pteropus pilosus			Palau-repülőróka
Pteropus samoensis			Samoa-repülőróka
Pteropus tonganus			Tonga-repülőróka
Pteropus ualanus			Kosrae-szigeti repülőróka
Pteropus yapensis			Yap-szigeti repülőróka
CINGULATA				ÖVESÁLLATOK
Dasypodidae				Tatufélék
Cabassous centralis (Costa Rica)	Északi csupaszfarkú tatu
Cabassous tatouay (Uruguay)	Nagy csupaszfarkú-tatu
Chaetophractus nationi (A megállapított éves exportkvóta nulla. A faj minden példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.)		Bolíviai szőröstatu
Priodontes maximus			Óriástatu
DASYUROMORPHIA				ERSZÉNYES RAGADOZÓK
Dasyuridae				Erszényesnyestfélék
Sminthopsis longicaudata			Hosszúfarkú erszényescickány
Sminthopsis psammophila			Homoki erszényescickány
Thylacinidae				Erszényesfarkasfélék
Thylacinus cynocephalus (valószínűleg kipusztult)			Erszényes farkas
DIPROTODONTIA				KEVÉSFOGÚ ERSZÉNYESEK
Macropodidae				Kengurufélék
Dendrolagus inustus		Szürke kúszókenguru
Dendrolagus ursinus		Fekete kúszókenguru
Lagorchestes hirsutus			Vörhenyes nyúlkenguru
Lagostrophus fasciatus			Keresztsávos nyúlkenguru
Onychogalea fraenata			Kantáros karmoskenguru
Onychogalea lunata			Holdas karmoskenguru
Phalangeridae				Kuszkuszfélék
Phalanger intercastellanus		Sötétfarkú kuszkusz
Phalanger mimicus		Déli kuszkusz
Phalanger orientalis		Szürke kuszkusz
Spilocuscus kraemeri		Apró foltoskuszkusz
Spilocuscus maculatus		Foltos kuszkusz
Spilocuscus papuensis		Pettyes foltoskuszkusz
Potoroidae				Patkánykengurufélék
Bettongia spp.			Patkánykenguruk
Caloprymnus campestris (valószínűleg kipusztult)			Csupaszmellű patkánykenguru
Vombatidae	Lasiorhinus krefftii			Vombatfélék
Északi vombat
LAGOMORPHA				NYÚLALAKÚAK
Leporidae				Nyúlfélék
Caprolagus hispidus			Sörtés nyúl
Romerolagus diazi			Mexikói nyúl
MONOTREMATA				KLOAKÁSOK
Tachyglossidae				Hangyászsün-félék
Zaglossus spp.		Hosszúcsőrű hangyászsünök
PERAMELEMORPHIA				ORMÁNYOS ERSZÉNYESEK
Chaeropodidae				Hosszúlábú andikutfélék
Chaeropus ecaudatus (valószínűleg kipusztult)			Hosszúlábú bandikut
Peramelidae				Bandikutfélék
Perameles bougainville			Nyugati bandikut
Thylacomyidae				Erszényesnyúl-félék
Macrotis lagotis			Közönséges erszényesnyúl
Macrotis leucura			Fehérfarkú erszényesnyúl
PERISSODACTYLA				PÁRATLANUJJÚ PATÁSOK
Equidae				Lófélék
Equus africanus (az Equus asinus-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)			Afrikai vadszamár
Equus grevyi			Grevy-zebra
Equus hemionus (Az I. függelékben szereplő alfajok kivételével.)		Ázsiai vadszamár
Equus hemionus hemionus			Ázsiai vadszamár hemionus alfaja
Equus hemionus khur			Ázsiai vadszamár khur alfaja
Equus kiang		Kiang
Equus przewalskii			Vadló
Equus zebra hartmannae		Hartmann-hegyizebra
Equus zebra zebra			Fokföldi hegyizebra
Rhinocerotidae				Orrszarvúfélék
Rhinocerotidae spp. (a II. függeléken szereplő alfaj kivételével)			Orrszarvúfélék
Ceratotherium simum simum (csak a dél-afrikai és a szváziföldi populációk; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel. Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén, valamint vadászati trófeák esetén engedélyezhető. Az alfaj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően kell szabályozni)		Déli szélesszájú orrszarvú
Tapiridae				Tapírfélék
Tapiridae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével)	Tapirus terrestris		Tapírfélék Közönséges tapír
PHOLIDOTA				TOBZOSKÁK
Manidae				Tobzoskafélék
Manis spp. (Az ázsiai tobzoskák (Manis crassicaudata, Manis culionensis, Manis javanica és Manis pentadactyla) vadon befogott és elsődlegesen kereskedelmi célból forgalomba kerülő példányaira a megállapított éves exportkvóta nulla.)		Tobzoskák
PILOSA				VENDÉGIZÜ-LETESEK
Bradypodidae				Háromujjúlajhár-félék
Bradypus variegatus		Füstös háromujjú-lajhár
Megalonychidae				Kétujjúlajhár-félék
Choloepus hoffmanni (Costa Rica)	Hoffman-kétujjú-lajhár
Myrmecophagidae				Hangyászfélék
Myrmecophaga tridactyla		Sörényes hangyász
Tamandua mexicana (Guatemala)	Északi hangyász
PRIMATES				FŐEMLŐSÖK
PRIMATES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Főemlősök
Atelidae				Csuklyásmajom-félék
Alouatta coibensis			Coiba-bőgőmajom
Alouatta palliata			Mellényes bőgőmajom
Alouatta pigra			Mexikói bőgőmajom
Ateles geoffroyi frontatus			Ékes pókmajom frontanus alfaja
Ateles geoffroyi panamensis			Ékes pókmajom panamai alfaja
Brachyteles arachnoides			Gyapjas pókmajom
Brachyteles hypoxanthus			Északi gyapjasmajom
Oreonax flavicauda			Sárgafarkú gyapjasmajom
Cebidae				Csuklyásmajom-félék
Callimico goeldii			Ugró tamarin
Callithrix aurita			Fehérpamacsos selyemmajom
Callithrix flaviceps			Sárgafejű selyemmajom
Leontopithecus spp.			Oroszlánmajmok
Saguinus bicolor			Csupaszpofájú tamarin
Saguinus geoffroyi			Geoffroy-tamarin
Saguinus leucopus			Fehérkezű tamarin
Saguinus martinsi			Martins-tamarin
Saguinus oedipus			Gyapjasfejű tamarin
Saimiri oerstedii			Vöröshátú mókusmajom
Cercopithecidae				Cerkóffélék
Cercocebus galeritus			Kalapos mangábé
Cercopithecus diana			Diána-cerkóf
Cercopithecus roloway			Sárgacombú cerkóf
Macaca silenus			Oroszlánfejű makákó
Mandrillus leucophaeus			Drill
Mandrillus sphinx			Mandrill
Nasalis larvatus			Borneói nagyorrúmajom
Piliocolobus kirkii			Kirk keleti kolobusz
Piliocolobus			Tana-kolobusz
rufomitratus
Presbytis potenziani			Mentawai langur
Pygathrix spp.			Piszeorrú majmok
Rhinopithecus spp.			Piszemajmok
Semnopithecus ajax			Kasmíri szürkelangur
Semnopithecus dussumieri			Dussumier-szürkelangur
Semnopithecus entellus			Hulmán langur
Semnopithecus hector			Terrai szürkelangur
Semnopithecus hypoleucos			Feketelábú szürkelangur
Semnopithecus priam			Sri Lanka-i szürkelangur
Semnopithecus			Hegyi szürkelangur
schistaceus
Simias concolor			Malacfarkúlangur
Trachypithecus geei			Aranylangur
Trachypithecus pileatus			Sapkás langur
Trachypithecus			Shortridge-langur
shortridgei
Cheirogaleidae				Törpemakifélék
Cheirogaleidae spp.			Törpemakifélék
Daubentoniidae				Véznaujjúmakifélék
Daubentonia			Véznaujjú maki
madagascariensis
Hominidae				Emberfélék
Gorilla beringei			Keleti gorilla (hegyi gorilla)
Gorilla gorilla			Gorilla
Pan spp.			Csimpánzok
Pongo abelii			Szumátrai orángután
Pongo pygmaeus			Borneói orángután
Hylobatidae				Gibbonfélék
Hylobatidae spp.			Gibbonfélék
Indriidae				Indrifélék
Indriidae spp.			Indrifélék
Lemuridae				Makifélék
Lemuridae spp.			Makifélék
Lepilemuridae				Fürgemakifélék
Lepilemuridae spp.			Fürgemakifélék
Lorisidae				Lórifélék
Nycticebus spp.			Lajhármakik
Pitheciidae				Sakifélék
Cacajao spp.			Uakarik
Chiropotes albinasus			Fehérorrú sátánmajom
PROBOSCIDEA				ORMÁNYOSOK
Elephantidae				Elefántfélék
Elephas maximus			Ázsiai elefánt
Loxodonta africana (a botswanai, namíbiai, délafrikai és zimbabwei populációk kivételével, amelyek a II. függeléken szerepelnek)	Loxodonta africana (csak a botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk(5); az összes többi populáció az I. függeléken szerepel))		Afrikai elefánt
5 A botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk (a II. függeléken szerepelnek):
Exportengedély kizárólag a következő esetekben adható:
a) vadászati trófeák nem kereskedelmi célból történő exportja esetén;
b) élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén a felek konferenciájának Botswanát és Zimbabwét érintő 11.20. határozata szerint, valamint élő állatok in situ természetvédelmi programok céljára Namíbiában és Dél-Afrikában történő felhasználása esetén;
c) nyersbőr exportja esetén;
d) szőr exportja esetén;
e) bőráruk kereskedelmi és nem kereskedelmi célú exportja esetén Botswana, Namíbia és Dél-Afrika számára, illetve nem kereskedelmi célú export esetén Zimbabwe számára;
f) egyénileg jelölt és tanúsítvánnyal ellátott, kész ékszerbe beépített ekipa nem kereskedelmi célból történő exportja esetén Namíbia számára, valamint elefántcsont-faragványok nem kereskedelmi célból történő exportja esetén Zimbabwe számára;
g) regisztrált nyers elefántcsont exportja esetén (Botswana, Namíbia, Dél-Afrika és Zimbabwe számára teljes agyarakra és agyardarabokra) a következő feltételek mellett:
i) kizárólag regisztrált állami tulajdonban lévő, az adott államból származó készletek esetén (a lefoglalt és az ismeretlen eredetű elefántcsontot kizárva);
ii) kizárólag az Egyezmény titkársága által az Állandó Bizottsággal történő konzultációt követően jóváhagyott kereskedelmi partnerek részére, amelyek nemzeti jogszabályai és belső kereskedelmi ellenőrzése megfelelően biztosítja, hogy az importált elefántcsont ne kerülhessen újra-exportálásra és azt a részes felek konferenciája 10.10. (Rev. CoP14[0]), a belső feldolgozásról és kereskedelemről szóló módosított határozata összes előírásának megfelelően kezelik;
iii) leghamarabb csak azt követően, hogy a titkárság jóváhagyta a leendő importáló országokat és a regisztrált állami tulajdonban lévő készleteket;
iv) nyers elefántcsont a regisztrált állami tulajdonban lévő készletek eladására vonatkozó, a felek tizenkettedik konferenciáján elfogadott feltételek mellett, amelyek a következők: 20 000 kg (Botswana), 10 000 kg (Namíbia), 30 000 kg (Dél-Afrika);
v) A felek tizenkettedik konferenciáján elfogadott mennyiségeken túl a Botswanában, Zimbabwéban, Namíbiában és Dél-Afrikában 2007. január 31-ig regisztrált és az Egyezmény titkársága által jóváhagyott állami tulajdonban lévő elefántcsont exportálható és szállítható a g) iv) feltételei szerinti elefántcsonttal együtt, célállomásonként egyetlen szállítmányban, a titkárság szigorú ellenőrzése mellett;
vi[0]) a kereskedelemből származó haszon kizárólag elefántvédelmi programokra, valamint az elefánt elterjedési területén és azok közvetlen közelében élő helyi közösségek védelmét és fejlődését szolgáló programokra használható fel; valamint
vii) A g) v[0]) pontban meghatározott további mennyiségek kizárólag abban az esetben forgalmazhatók, ha az Állandó Bizottság megállapította, hogy a fenti feltételek teljesülnek;
h) A II. függelékben már szereplő populációkból származó elefántcsont kereskedelmének engedélyezésére vonatkozó további javaslat nem nyújtható be a felek konferenciájának, az annak tizennegyedik ülésével kezdődő és a g) i), g) ii), g) iii), g) vi) és g) vii) pontok előírásai szerint létrejött egyszeri szállítmány időpontja utáni kilenc évig tartó időszakban. Továbbá az ilyen további javaslatokat a 14.77. és 14.78. határozatok alapján kell kezelni.
A titkárság javaslatára az Állandó Bizottság dönthet úgy, hogy ezt a kereskedelmet részben vagy teljes egészében felfüggeszti abban az esetben, ha az exportáló vagy az importáló országok nem teljesítik az előírásokat, vagy a kereskedelem bizonyítottan káros hatással van más elefántpopulációkra. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
RODENTIA				RÁGCSÁLÓK
Chinchillidae				Csincsillafélék
Chinchilla spp. (a háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)			Csincsillák
Cuniculidae				Pakafélék
Cuniculus paca (Honduras)	Pettyes paka
Dasyproctidae				Agutifélék
Dasyprocta punctata (Honduras)	Közép-amerikai aguti
Erethizontidae				Kúszósülfélék
Sphiggurus mexicanus (Honduras)	Mexikói kúszósül
Sphiggurus spinosus (Uruguay)	Tüskés kúszósül
Muridae				Egérfélék
Leporillus conditor			Nagy rőzsepatkány
Pseudomys fieldi praeconis			Dűnelakó ausztrálegér
Xeromys myoides			Ausztrál mocsáripatkány
Zyzomys pedunculatus			Ausztrál szirtipatkány
Sciuridae				Mókusfélék
Cynomys mexicanus			Mexikói prérikutya
Marmota caudata (India)	Hosszúfarkú mormota
Marmota himalayana (India)	Himalájai mormota
Ratufa spp.		Királymókusok
Sciurus deppei (Costa Rica)	Deppe-erdeimókus
SCANDENTIA				MÓKUSCICKÁNY-ALAKÚAK
Tupaiidae				Mókuscickányfélék
Tupaiidae spp.		Mókuscickányok
SIRENIA				SZIRÉNEK
Dugongidae				Dugongfélék
Dugong dugon			Dugong
Trichechidae				Manátifélék
Trichechus inunguis			Dél-amerikai manáti
Trichechus manatus			Karibi manáti
Trichechus senegalensis		Nyugat-afrikai manáti
AVES				Madarak
ANSERIFORMES				LÚDALAKÚAK
Anatidae				Récefélék
Anas aucklandica			Auckland-szigeti réce
Anas bernieri		Bernier-réce
Anas chlorotis			Maori réce
Anas formosa		Cifra réce
Anas laysanensis			Laysani réce
Anas nesiotis			Campbell-szigeti réce
Anas oustaleti			Mariana-szigeteki réce
Branta canadensis leucopareia			Kanadai lúd aleut-szigeteki alfaja
Branta ruficollis		Vörösnyakú lúd
Branta sandvicensis			Hawaii lúd
Cairina moschata (Honduras)	Pézsmaréce
Cairina scutulata			Dzsungelréce
Coscoroba coscoroba		Koszkoróbahattyú
Cygnus melanocoryphus		Feketenyakú hattyú
Dendrocygna arborea		Pálmafütyülőlúd (Karibi fütyülőlúd)
Dendrocygna autumnalis (Honduras)	Feketehasú fütyülőlúd
Dendrocygna bicolor (Honduras)	Sujtásos fütyülőlúd
Oxyura leucocephala		Kékcsőrü réce
Rhodonessa caryophyllacea (valószínűleg kipusztult)			Rózsásfejű réce
Sarkidiornis melanotos		Bütykös fényréce
APODIFORMES				SARLÓSFECSKE-ALAKÚAK
Trochilidae				Kolibrifélék
Trochilidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Kolibrifélék
Glaucis dohrnii			Bahia-remetekolibri
CHARADRIIFORMES				LILEALAKÚAK
Burhinidae				Ugartyúkfélék
Burhinus bistriatus (Guatemala)	Koronás ugartyúk
Laridae				Sirályfélék
Larus relictus			Mongol sirály
Scolopacidae				Szalonkafélék
Numenius borealis			Eszkimópóling
Numenius tenuirostris			Vékonycsőrü póling
Tringa guttifer			Pettyes cankó
CICONIIFORMES				GÓLYAALAKÚAK
Balaenicipitidae				Papucscsőrűgólyafélék
Balaeniceps rex		Papucscsőrű gólya
Ciconiidae				Gólyafélék
Ciconia boyciana			Feketecsőrű gólya
Ciconia nigra		Fekete gólya
Jabiru mycteria			Jabiru
Mycteria cinerea			Szumátrai tantalusz
Phoenicopteridae				Flamingófélék
Phoenicopteridae spp.		Flamingófélék
Threskiornithidae				Íbiszfélék
Eudocimus ruber		Skarlátbatla
Geronticus calvus		Déli tarvarjú
Geronticus eremita			Tarvarjú
Nipponia nippon			Nipponíbisz
Platalea leucorodia		Kanalasgém
COLUMBIFORMES				GALAMBALAKÚAK
Columbidae				Galambfélék
Caloenas nicobarica			Sörényes galamb
Ducula mindorensis			Mindori császárgalamb
Gallicolumba luzonica		Luzoni csillagosgalamb
Goura spp.		Koronásgalambfajok
Nesoenas mayeri (Mauritius)	Rózsás galamb
CORACIIFORMES				SZALAKÓT-ALAKÚAK
Bucerotidae				Szarvascsőrűmadár-félék
Aceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Ázsiai szarvascsőrű madarak
Aceros nipalensis			Vöröstorkú szarvascsőrűmadár
Anorrhinus spp.		Ázsiai szarvascsőrű madarak
Anthracoceros spp.		Ázsiai szarvascsőrű madarak
Berenicornis spp.		Ázsiai szarvascsőrű madarak
Buceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Ázsiai szarvascsőrű madarak
Buceros bicornis			Nagy szarvascsőrűmadár
Penelopides spp.		Ázsiai szarvascsőrű madarak
Rhinoplax vigil			Kalapácsfejű szarvascsőrűmadár
Rhyticeros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Ázsiai szarvascsőrű madarak
Rhyticeros subruficollis			Sárgatorkú szarvascsőrűmadár
CUCULIFORMES				TURÁKÓ-ALAKÚAK
Musophagidae				Turákófélék
Tauraco spp.		Turákók
FALCONIFORMES				SÓLYOM-ALAKÚAK
FALCONIFORMES spp. - (az I. függeléken szereplő fajok és az újvilágikeselyű-félék (Cathartidae) III. függelékben szereplő egy fajának kivételével; e család többi faja nem szerepel az egyezmény függelékein)		Sólyomalakúak
Accipitridae				Vágómadárfélék
Aquila adalberti			Ibériai sas
Aquila heliaca			Parlagi sas
Chondrohierax uncinatus wilsonii			Csigászhéja kubai alfaja
Haliaeetus albicilla			Rétisas
Harpia harpyja			Hárpia
Pithecophaga jefferyi			Majomevő sas
Cathartidae				Újvillágikeselyű-félék
Gymnogyps californianus			Kaliforniai kondor
Sarcoramphus papa	Királykeselyű
(Honduras)
Vultur gryphus			Andesi kondor
Falconidae				Sólyomfélék
Falco araeus			Seychelle-szigeteki vércse
Falco jugger			Indiai sólyom
Falco newtoni (csak a Seychelle-szigeteki populáció)			Madagaszkári vércse
Falco pelegrinoides			Sivatagi sólyom
Falco peregrinus			Vándorsólyom
Falco punctatus			Mauritiusi vércse
Falco rusticolus			Északi sólyom (vadászsólyom)
GALLIFORMES				TYÚKALAKÚAK
Cracidae				Hokkófélék
Crax alberti (Kolumbia)	Kéklebenyes hokkó
Crax blumenbachii			Atlanti hokkó
Crax daubentoni (Kolumbia)	Sárgabütykös hokkó
Crax globulosa (Kolumbia)	Pirosbütykös hokkó
Crax rubra (Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Honduras)	Púpos hokkó
Mitu mitu			Csupaszfülű mitu
Oreophasis derbianus			Szarvas hokkó
Ortalis vetula (Guatemala, Honduras)	Yukatáni erdeityúk
Pauxi pauxi (Kolumbia)	Sisakoshokkó
Penelope albipennis			Fehérszárnyú sakutyúk
Penelope purpurascens (Honduras)	Borzas sakutyúk
Penelopina nigra (Guatemala)	Szurdokguán
Pipile jacutinga			Pápaszemes guán
Pipile pipile			Trinidadi guán
Megapodiidae				Lábastyúk-félék
Macrocephalon maleo			Kalapácsfejű tyúk
Phasianidae				Fácánfélék
Arborophila campbelli (Malajzia)	Fehérarcú hegyifogoly
Arborophila charltonii (Malajzia)	Örvös hegyifogoly
Argusianus argus		Argosz-páva
Caloperdix oculeus (Malajzia)	Rozsdás szemesfogoly
Catreus wallichii			Bóbitás fácán
Colinus virginianus ridgwayi			Bozótfürj sonora-sivatagi alfaja
Crossoptilon crossoptilon			Fehér fülesfácán
Crossoptilon mantchuricum			Barna fülesfácán
Gallus sonneratii		Gyöngyös bankivatyúk
Ithaginis cruentus		Vérfácán
Lophophorus impejanus			Himalájai fényfácán
Lophophorus lhuysii			Kékfarkú fényfácán
Lophophorus sclateri			Fehérfarkú fényfácán
Lophura edwardsi			Vietnámi fácán
Lophura erythrophthalma (Malajzia)	Sárgafarkú fácán
Lophura ignita (Malajzia)	Tűzfácán
Lophura imperialis			Császárfácán
Lophura swinhoii			Nyerges fácán
Melanoperdix niger (Malajzia)	Fekete erdeifogoly
Meleagris ocellata (Guatemala)	Pávaszemes pulyka
Pavo muticus		Zöld páva
Polyplectron bicalcaratum		Szürke pávafácán
Polyplectron germaini		Barna pávafácán
Polyplectron inopinatum (Malajzia)	Hegyi pávafácán
Polyplectron malacense		Maláj pávafácán
Polyplectron napoleonis			Díszes pávafácán
Polyplectron schleiermacheri		Borneói pávafácán
Rheinardia ocellata			Gyöngyös fácán
Rhizothera dulitensis (Malajzia)	Fehérhasú erdeifogoly
Rhizothera longirostris (Malajzia)	Hosszúcsőrű erdeifogoly
Rollulus rouloul (Malajzia)	Rulrul
Syrmaticus ellioti			Fehérnyakú fácán
Syrmaticus humiae			Burmai fácán
Syrmaticus mikado			Mikádófácán
Tetraogallus caspius			Kaszpi királyfogoly
Tetraogallus tibetanus			Tibeti királyfogoly
Tragopan blythii			Fehérhasú tragopán
Tragopan caboti			Mandarintragopán
Tragopan melanocephalus			Kasmír-tragopán
Tragopan satyra (Nepál)	Szatírtragopán
Tympanuchus cupido attwateri			Nagy prérityúk texasi alfaja
GRUIFORMES				DARUALAKÚAK
Gruidae				Darufélék
Gruidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Darufélék
Grus americana			Lármás daru
Grus canadensis nesiotes			Kanadai daru nesiotes alfaja
Grus canadensis pulla			Kanadai daru pulla alfaja
Grus japonensis			Mandzsu daru
Grus leucogeranus			Hódaru
Grus monacha			Kámzsás daru
Grus nigricollis			Kormosfejű daru
Grus vipio			Amúri daru
Otididae				Túzokfélék
Otididae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Túzokfélék
Ardeotis nigriceps			Indiai túzok
Chlamydotis macqueenii			Pettyes túzok
Chlamydotis undulata			Galléros túzok
Houbaropsis bengalensis			Bengáli florikán
Rallidae				Guvatfélék
Gallirallus sylvestris			Barna bozótguvat
Rhynochetidae				Kagufélék
Rhynochetos jubatus			Kagu
PASSERIFORMES				VERÉBALAKÚAK
Atrichornithidae				Bozótjárófélék
Atrichornis clamosus			Lármás bozótjáró
Cotingidae				Kotingafélék
Cephalopterus ornatus (Kolumbia)	Díszes sisakosmadár
Cephalopterus penduliger (Kolumbia)	Lebernyeges sisakosmadár
Cotinga maculata			Kobaltkotinga
Rupicola spp.		Szirtimadárfajok
Xipholena atropurpurea			Fehérszárnyú kotinga
Emberizidae				Sármányfélék
Gubernatrix cristata		Zöld kardinálispinty
Paroaria capitata		Vöröslábú kardinálispinty
Paroaria coronata		Szürke kardinálispinty
Tangarafastuosa		Szivárványos tangara
Estrildidae				Szövőpintyfélék
Amandava formosa		Olajzöld asztrild
Lonchura oryzivora		Rizspinty
Poephila cincta cincta		Szakállas amandina törzsalakja
Fringillidae				Pintyfélék
Carduelis cucullata			Tűzcsíz
Carduelis yarrellii		Aranyarcú csíz
Hirundinidae				Fecskefélék
Pseudochelidon sirintarae			Fehérszemű nádifecske
Icteridae				Csirögefélék
Xanthopsar flavus			Sáfránycsiröge
Meliphagidae				Mézevőfélék
Lichenostomus melanops cassidix			Borzas mézevő cassidix alfaja
Muscicapidae				Légykapófélék
Acrocephalus rodericanus (Mauritius)	Rodriguez-poszáta
Cyornis ruckii		Rück-niltava
Dasyornis broadbenti litoralis (valószínűleg kipusztult)			Vörhenyes sörtésmadár
Dasyornis longirostris			Nyugati sörtésmadár
Garrulax canorus		Énekes álszajkó
Leiothrix argentauris		Ezüstfülű napmadár (ezüstfülű fülemüle)
Leiothrix lutea		Piroscsőrű napmadár (kínai fülemüle)
Liocichla omeiensis		Szecsuáni naprigó
Picathartes gymnocephalus			Fehérnyakú gólyalábúvarjú
Picathartes oreas			Szürkenyakú gólyalábúvarjú
Terpsiphone bourbonnensis (Mauritius)	Mauritiusi paradicsom-légykapó
Paradisaeidae				Paradicsommadár-félék
Paradisaeidae spp.		Paradicsommadárfélék
Pittidae				Pittafélék
Pitta guajana		Szalagos pitta
Pitta gurneyi			Sziámi pitta
Pitta kochi			Bajszos pitta
Pitta nympha		Tündérpitta
Pycnonotidae				Bülbülfélék
Pycnonotus zeylanicus		Sárgafejű bülbül
Sturnidae				Seregélyfélék
Gracula religiosa		Beó
Leucopsar rothschildi			Bali seregély
Zosteropidae				Pápaszemesmadárfélék
Zosterops albogularis			Ezüstbegyű pápaszemesmadár
PELECANIFORMES				GÖDÉNYALAKÚAK
Fregatidae				Fregattmadárfélék
Fregata andrewsi			Fehérhasú fregattmadár
Pelecanidae				Gödényfélék
Pelecanus crispus			Borzas gödény
Sulidae				Szulafélék
Papasula abbotti			Falakó szula
PICIFORMES				HARKÁLY-ALAKÚAK
Capitonidae				Bajszikafélék
Semnornis ramphastinus (Kolumbia)	Tukánbajszika
Picidae				Harkályfélék
Campephilus imperialis			Császárharkály
Dryocopus javensis richardsi			Koreai fehérhasú harkály
Ramphastidae				Tukánfélék
Baillonius bailloni (Argentína)	Sáfránytukán
Pteroglossus aracari		Feketenyakú arasszári
Pteroglossus castanotis (Argentína)	Barnafülű arasszári
Pteroglossus viridis		Zöld arasszári
Ramphastos dicolorus (Argentína)	Zöldcsőrű tukán
Ramphastos sulfuratus		Szivárványcsőrű tukán
Ramphastos toco		Tokótukán
Ramphastos tucanus		Fehértorkú tukán
Ramphastos vitellinus		Feketecsőrű tukán
Selenidera maculirostris (Argentína)	Sávoscsőrű törpetukán
PODICIPEDIFORMES				VÖCSÖKALAKÚAK
Podicipedidae				Vöcsökfélék
Podilymbus gigas			Óriásvöcsök
PROCELLARII- FORMES				VÉSZMADÁR-ALAKÚAK
Diomedeidae				Albatroszfélék
Phoebastria albatrus			Rövidfarkú albatrosz
PSITTACIFORMES				PAPAGÁJALAKÚAK
PSITTACIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok, valamint a rózsásfejű törpepapagáj (Agapornis roseicollis), a hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus), a nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus) és a kis sándorpapagáj (Psittacula krameri) fajok kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein)		Papagájalakúak
Cacatuidae				Kakadufélék
Cacatua goffini			Tanimbar-kakadu
Cacatua haematuropygia			Vörösfarú kakadu
Cacatua moluccensis			Malaku-kakadu
Cacatua sulphurea			Sárgafülű kakadu (beleértve a kis sárgabóbitás, a közép sárgabóbitás és a narancsbóbitás kakadut is)
Probosciger aterrimus			Arakakadu
Loriidae				Lórifélék
Eos histrio			Koronás lóri
Vini ultramarina			Tengerkék lóri
Psittacidae				Papagájfélék
Amazona arausiaca			Vöröstorkú amazon
Amazona auropalliata			Sárgatarkójú amazon
Amazona barbadensis			Sárgavállú amazon
Amazona brasiliensis			Vörösfarkú amazon
Amazona finschi			Lilahomlokú amazon
Amazona guildingii			Királyamazon
Amazona imperialis			Császár amazon
Amazona leucocephala			Kubai amazon
Amazona oratrix			Sárgafejű amazon
Amazona pretrei			Vörösmaszkos amazon
Amazona rhodocorytha			Tüzeshomlokú amazon
Amazona tucumana			Tukumán-amazon
Amazona versicolor			Kékmaszkos amazon
Amazona vinacea			Galambbegyű amazon
Amazona viridigenalis			Zöldarcú amazon
Amazona vittata			Puerto Rico-i amazon
Anodorhynchus spp.			Jácintara-fajok
Ara ambiguus			Nagy katonaara
Ara glaucogularis (Gyakran kereskednek vele a téves Ara caninde néven)			Kéktorkú ara
Ara macao			Sárgavállú ara
Ara militaris			Kis katonaara
Ara rubrogenys			Vörösfülű ara
Cyanopsitta spixii			Spix-ara
Cyanoramphus forbesi			Mangere-kecskepapagáj
Cyanoramphus novaezelandiae			Piroshomlokú kecskepapagáj
Cyclopsitta diophthalma coxeni			Pirosarcú fügepapagáj
Eunymphicus cornutus			Szarvas papagáj
Geopsittacus occidentalis (valószínűleg kipusztult)			Éjjeli papagáj
Guarouba guarouba			Aranypapagáj
Neophema chrysogaster			Narancshasú fűpapagáj
Ognorhynchus icterotis			Sárgafülű papagáj
Pezoporus wallicus			Földi papagáj
Pionopsitta pileata			Skarláthomlokú papagáj
Primolius couloni			Kékfejű törpeara
Primolius maracana			Vöröshátú törpeara
Psephotus chrysopterygius			Aranyvállú papagáj
Psephotus dissimilis			Csuklyás papagáj
Psephotus pulcherrimus (valószínűleg kipusztult)			Paradicsompapagáj
Psittacula echo			Mauritiusi papagáj
Pyrrhura cruentata			Kékmellű papagáj
Rhynchopsitta spp.			Kékmellű papagáj
Strigops habroptilus			Bagolypapagáj
RHEIFORMES				NANDUALAKÚAK
Rheidae				Nandufélék
Pterocnemia pennata (a Pterocnemia pennata pennata kivételével, amely a II. függeléken szerepel)			Darwin-nandu
Pterocnemia pennata pennata		Darwin-nandu törzsalakja
Rhea americana		Nandu
SPHENISCIFORMES				PINGVINALAKÚAK
Spheniscidae				Pingvinfélék
Spheniscus demersus		Pápaszemes pingvin
Spheniscus humboldti			Humboldt-pingvin
STRIGIFORMES				BAGOLYALAKÚAK
STRIGIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Bagolyalakúak
Strigidae				Bagolyfélék
Heteroglaux blewitti			Erdei kuvik
Mimizuku gurneyi			Óriáskuvik
Ninox natalis			Karácsony-szigeteki kakukkbagoly
Ninox novaeseelandiae undulata			Kakukkbagoly undulata alfaja
Tytonidae				Gyöngybagolyfélék
Tyto soumagnei			Vörhenyes gyöngybagoly
STRUTHIONI-FORMES				STRUCCALAKÚAK
Struthionidae				Struccfélék
Struthio camelus (csak az algériai, Burkina Fasó-i, kameruni, a közép-afrikai köztársaságbeli, csádi, mali, mauritániai, marokkói, nigeri, nigériai, szenegáli és szudáni populációk; a többi populáció nem szerepel az egyezmény függelékein)			Strucc
TINAMIFORMES				TINAMÚ-ALAKÚAK
Tinamidae				Tinamufélék
Tinamus solitarius			Remetetinamu
TROGONIFORMES				TROGON-ALAKÚAK
Trogonidae				Trogonfélék
Pharomachrus mocinno			Kvézál
REPTILIA				Hüllők
CROCODYLIA				KROKODILOK
CROCODYLIA spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Krokodilok
Alligatoridae				Aligátorfélék
Alligator sinensis			Kínai alligátor
Caiman crocodilus apaporiensis			Apoporiszi pápaszemes kajmán
Caiman latirostris (az argentin populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel)			Sakáre-kajmán
Melanosuchus niger (a II. függeléken szereplő brazil és ecuadori populációk kivételével. Az utóbbira nulla exportkvóta érvényes mindaddig, amíg az Egyezmény titkársága és az IUCN/SSC krokodilspecialista csoportja éves exportkvótát meg nem állapít)			Fekete kajmán
Crocodylidae				Krokodilfélék
Crocodylus acutus (a kubai populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel)			Hegyesorrú krokodil
Crocodylus cataphractus			Páncélos krokodil
Crocodylus intermedius			Orinocói krokodil
Crocodylus mindorensis			Mindorokrokodil
Crocodylus moreletii			Púpos krokodil
Crocodylus niloticus (kivéve a botswanai, etiópiai, kenyai, madagaszkári, malawi, mozambiki, namíbiai, délafrikai, ugandai, tanzániai (amelyre a fogságban felnevelt példányok mellett legfeljebb 1600 vadonból származó példányig terjedő kvóta vonatkozik, beleértve a vadászati trófeákat is), zambiai és zimbabwei populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek)			Nílusi krokodil
Crocodylus palustris			Mocsári krokodil
Crocodylus porosus (kivéve az ausztráliai, indonéziai és pápua új-guineai populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek)			Bordás krokodil
Crocodylus rhombifer			Rombuszkrokodil
Crocodylus siamensis			Sziámi krokodil
Osteolaemus tetraspis			Tompaorrú krokodil
Tomistoma schlegelii			Szunda-krokodil
Gavialidae				Gaviálfélék
Gavialis gangeticus			Gangeszi gaviál
RHYNCHOCEPHALIA				HIDASGYÍKOK
Sphenodontidae				Hidasgyíkfélék
Sphenodon spp.			Hidasgyíkok
SAURIA				GYÍKOK
Agamidae				Agámafélék
Uromastyx spp.		Tüskésfarkúgyíkok
Chamaeleonidae				Kaméleonfélék
Bradypodion spp.		Törpekaméleonok
Brookesia spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Levélkaméleonok
Brookesia perarmata			Fegyveres levélkaméleon
Calumma spp.		Kaméleonok
Chamaeleo spp.		Valódi kaméleonok
Furcifer spp.		Kaméleonok
Cordylidae				Tobzosfarkúgyík-félék
Cordylus spp.		Tobzosfarkúgyíkok
Gekkonidae				Gekkófélék
Cyrtodactylus serpensinsula		Kígyó-szigeti csupaszujjú gekkó
Hoplodactylus spp. (Új-Zéland)	Új-Zélandi gekkók
Naultinus spp. (Új-Zéland)	Új-Zélandi gekkók
Phelsuma spp.		Nappaligekkók
Uroplatus spp.		Laposfarkú gekkók
Helodermatidae				Viperagyíkfélék
Heloderma spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével)		Viperagyíkok
Heloderma horridum charlesbogerti			Guatemalai viperagyík
Iguanidae				Leguánfélék
Amblyrhynchus cristatus		Tengeri leguán
Brachylophus spp.			Falakó leguánok
Conolophus spp.		Varacskosfejű gyíkok
Cyclura spp.			Orrszarvúleguánok
Iguana spp.		Valódi leguánok
Phrynosoma coronatum		Koronás békagyík
Sauromalus varius			Tarka csukvalla
Lacertidae				Nyakörvösgyík-félék
Gallotia simonyi			Kanári-szigeti óriásgyík
Podarcis lilfordi		Baleári faligyík
Podarcis pityusensis		Ibizai faligyík
Scincidae				Vakondgyíkfélék
Corucia zebrata		Óriás zebragyík
Teiidae				Tejufélék
Crocodilurus amazonicus		Krokodilfarkú gyík
Dracaena spp.		Krokodiltejuk
Tupinambis spp.		Tejuk
Varanidae				Varánuszfélék
Varanus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Varánuszok
Varanus bengalensis			Bengáli varánusz
Varanus flavescens			Sárga varánusz
Varanus griseus			Pusztai varánusz
Varanus komodoensis			Komodói varánusz
Varanus nebulosus			Nincs magyar neve
Xenosauridae				Bütykösgyíkfélék
Shinisaurus crocodilurus		Krokodilfarkú bütykösgyík
SERPENTES				KÍGYÓK
Boidae				Boafélék
Boidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Boafélék
Acrantophis spp.			Madagaszkári boák
Boa constrictor occidentalis			Nyugati vörösfarkú boa
Epicrates inornatus			Puerto-Rico-i karcsúboa
Epicrates monensis			Mona-karcsúboa
Epicrates subflavus			Jamaikai karcsúboa
Sanzinia madagascariensis			Madagaszkári falakó boa
Bolyeriidae				Mauritiusiboa-félék
Bolyeriidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Mauritiusiboa-félék
Bolyeria multocarinata			Mauritiusi boa
Casarea dussumieri			Rőtpikkelyű boa
Colubridae				Siklófélék
Atretium schistosum (India)	Nincs magyar neve
Cerberus rynchops (India)	Kutyafejű vízisikló
Clelia clelia		Musszurána
Cyclagras gigas		Brazil hamiskobra
Elachistodon westermanni		Indiai tojásevő-kígyó
Ptyas mucosus		Patkányevő sikló
Xenochrophis piscator (India)	Nincs magyar neve
Elapidae				Mérgessiklófélék
Hoplocephalus bungaroides		Sárgafoltos hamiskobra
Micrurus diastema (Honduras)	Atlanti korallkígyó
Micrurus nigrocinctus (Honduras)	Feketegyűrűs korallkígyó
Naja atra		Nincs magyar neve
Naja kaouthia		Nincs magyar neve
Naja mandalayensis		Nincs magyar neve
Naja naja		Pápaszemes kobra
Naja oxiana		Nincs magyar neve
Naja philippinensis		Nincs magyar neve
Naja sagittifera		Nincs magyar neve
Naja samarensis		Nincs magyar neve
Naja siamensis		Nincs magyar neve
Naja sputatrix		Nincs magyar neve
Naja sumatrana		Nincs magyar neve
Ophiophagus hannah		Királykobra
Loxocemidae				Újvilágipiton-félék
Loxocemidae spp.		Újvilágipiton-félék
Pythonidae				Pitonfélék
Pythonidae spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével)		Pitonfélék
Python molurus molurus			Tigrispiton törzsalakja
Tropidophiidae				Földiboafélék
Tropidophiidae spp.		Földiboafélék
Viperidae				Viperafélék
Crotalus durissus (Honduras)	Borzasztó csörgőkígyó
Daboia russelii (India)	Daboja
Vipera ursinii (csak az európai populáció, kivéve a volt Szovjetunió területén élőket; ez utóbbiak nem szerepelnek az egyezmény függelékein)			Parlagi vipera
Vipera wagneri		Wagner-hegyivipera
TESTUDINES				TEKNŐSÖK
Carettochelyidae				Kétkarmúteknős-félék
Carettochelys insculpta		Kétkarmú teknős
Chelidae				Kígyónyakú-teknősfélék
Chelodina mccordi		McCord-kígyónyakúteknős
Pseudemydura umbrina			Ál-huszárteknős
Cheloniidae				Tengeriteknős-félék
Cheloniidae spp.			Tengeriteknős-félék
Chelydridae				Aligátorteknős-félék
Macrochelys temminckii	Keselyűteknős
(Amerikai Egyesült
Államok)
Dermatemydidae				Tabascoteknős-félék
Dermatemys mawii		Tabasco-teknős
Dermochelyidae				Kérgesteknősfélék
Dermochelys coriacea			Kérgesteknős
Emydidae				Édesvíziteknős-félék
Glyptemys insculpta		Északi víziteknős
Glyptemys muhlenbergii			Muhlenberg-víziteknős
Graptemys spp. (Amerikai Egyesült Államok)	Térképteknősök
Terrapene spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Dobozteknősök
Terrapene coahuila			Coahuilai dobozteknős
Geoemydidae
Batagur baska			Batagur-teknős
Callagur borneoensis		Callagur-teknős
Cuora spp.		Szelenceteknősök
Geoclemys hamiltonii			Hamilton-teknős
Geoemyda spengleri (Kína)	Cakkos földiteknős
Heosemys annandalii		Templomteknős
Heosemys depressa		Lapos partiteknős
Heosemys grandis		Óriás-partiteknős
Heosemys spinosa		Tüskés partiteknős
Kachuga spp.		Fedélteknősök
Leucocephalon yuwonoi		Celebeszi erdeiteknős
Malayemys		Nagyfejű
macrocephala		csigaevőteknős
Malayemys subtrijuga		Maláj csigaevőteknős
Mauremys annamensis		Annami teknős
Mauremys iversoni (Kína)	Iverson-víziteknős
Mauremys megalocephala (Kína)	Nagyfejű háromélűteknős
Mauremys mutica		Indokínai víziteknős
Mauremys nigricans (Kína)	Nagy háromélűteknős
Mauremys pritchardi (Kína)	Pritchard-víziteknős
Mauremys reevesii (Kína)	Kínai háromélűteknős
Mauremys sinensis (Kína)	Kínai csíkosteknős
Melanochelys tricarinata			Háromélű földiteknős
Morenia ocellata			Burmai gyűrűsteknős
Notochelys platynota		Maláj laposhátúteknős
Ocadia glyphistoma (Kína)	Kuanghszi-csíkosteknős
Ocadia philippeni (Kína)	Hajnani csíkosteknős
Orlitia borneensis		Borneói folyamiteknős
Pangshura spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Fedélteknősök
Pangshura tecta			Indiai fedélteknős
Sacalia bealei (Kína)	Kínai szemesteknős
Sacalia pseudocellata (Kína)	Hajnani szemesteknős
Sacalia quadriocellata (Kína)	Díszes szemesteknős
Siebenrockiella crassicollis		Fekete szélesfejűteknős
Siebenrockiella leytensis		Leytei partiteknős
Platysternidae				Nagyfejűteknős-félék
Platysternon megacephalum		Nagyfejű teknős
Podocnemididae				Sisakteknősfélék
Erymnochelys		Madagaszkári
madagascariensis		folyamteknős
Peltocephalus dumerilianus		Duméril-sisakteknős
Podocnemis spp.		Folyamteknősök
Testudinidae				Szárazfölditeknősfélék
Testudinidae spp. [az I. függeléken szereplő fajok kivételével; a sarkantyús teknős (Geochelone sulcata) vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott egyedeire megállapított éves exportkvóta nulla]		Szárazfölditeknősfélék
Astrochelys radiata			Sugaras teknős
Astrochelys yniphora			Csőrösmellű teknős
Chelonoidis nigra			Elefántteknős
Gopherus flavo marginatus			Mexikói üregteknős
Psammobates geometricus			Déli sátorteknős
Pyxis arachnoides			Közönséges pókteknős
Pyxis planicauda			Lapos pókteknős
Testudo kleinmanni			Egyiptomi teknős
Trionychidae				Lágyhéjúteknősfélék
Amyda cartilaginea		Porcos lágyhéjúteknős
Apalone spinifera atra			Fekete lágyhéjúteknős
Aspideretes gangeticus			Gangeszi lágyhéjúteknős
Aspideretes hurum			Pávaszemes lágyhéjúteknős
Aspideretes nigricans			Sötét lágyhéjúteknős
Chitra spp.		Piszelágyhéjúteknősök
Lissemys punctata		Indiai leffentyűsteknős
Lissemys scutata		Burmai leffentyűsteknős
Palea steindachneri (Kína)	Bibircsesnyakú lágyhéjúteknős
Pelochelys spp.		Óriáslágyhéjúteknősök
Pelodiscus axenaria (Kína)	Nincs magyar neve
Pelodiscus maackii (Kína)	Nincs magyar neve
Pelodiscus parviformis (Kína)	Nincs magyar neve
Rafetus swinhoei (Kína)	Swinhoe-lágyhéjúteknős
AMPHIBIA				Kétéltűek
ANURA				BÉKÁK
Bufonidae				Varangyfélék
Altiphrynoides spp.			Elevenszülő békák
Atelopus zeteki			Panamai csonkaujjúbéka
Bufo periglenes			Aranyvarangy
Bufo superciliaris			Kameruni varangy
Nectophrynoides spp.			Elevenszülő békák
Nimbaphrynoides spp.			Elevenszülő békák
Spinophrynoides spp.			Elevenszülő békák
Dendrobatidae				Nyílméregbéka-félék
Allobates femoralis		Barnacombú famászóbéka
Allobates zaparo		magyar neve nincs
Dendrobates spp.		Nyílméregbékák
Epipedobates spp.		Nyílméregbékák
Phyllobates spp.		Nyílméregbékák
Mantellidae				Aranybékafélék
Mantella spp.		Aranybékafélék
Microhylidae				Szűkszájúbéka-félék
Dyscophus antongilii			Paradicsombéka
Scaphiophryne gottlebei		Nincs magyar neve
Myobatrachidae				Gyomorköltőbékafélék
Rheobatrachus spp.		Gyomorköltő békák
Ranidae				Valódibéka-félék
Euphlyctis hexadactylus		Hatujjú béka
Hoplobatrachus		Tigrisbéka
tigerinus
CAUDATA				FARKOS KÉTÉLTŰEK
Ambystomidae				Harántfogúgőtefélék
Ambystoma dumerilii		Nincs magyar neve
Ambystoma mexicanum		Axolotl
Cryptobranchidae				Óriásszalamandra-félék
Andrias spp.			Óriásszalamandrák
ELASMOBRANCHII				Porcoshalak
LAMNIFORMES				HERINGCÁPA- ALAKÚAK
Cetorhinidae				Cetcápafélék
Cetorhinus maximus		Óriáscetcápa
Lamnidae				Heringcápafélék
Carcharodon carcharias		Nagy fehércápa
ORECTOLOBI-FORMES				RABLÓCÁPA- ALAKÚAK
Rhincodontidae				Rablócápafélék
Rhincodon typus		Érdes rablócápa
RAJIFORMES				RÁJAALAKÚAK
Pristidae				Fűrészesrája-félék
Pristidae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével)			Fűrészesrája-félék
Pristis microdon (Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható akváriumokba elsősorban állományvédelmi célból történő szállítása esetén engedélyezhető.)		Édesvízi fűrészesrája
ACTINOPTERYGII				Sugarasúszójú halak
ACIPENSERIFORMES				TOKALAKÚAK
ACIPENSERIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)		Tokalakúak
Acipenseridae				Tokfélék
Acipenser brevirostrum			Tompaorrú tok
Acipenser sturio			Közönséges tok
ANGUILLIFORMES				ANGOLNA-ALAKÚAK
Anguillidae				Angolnafélék
Anguilla anguilla (2009. március 13-án lép hatályba)		Angolna
CYPRINIFORMES				PONTYALAKÚAK
Catostomidae				Nincs magyar nevük
Chasmistes cujus			Cui-ui
Cyprinidae				Pontyfélék
Caecobarbus geertsi		Afrikai vakmárna
Probarbus jullieni			Nincs magyar neve
OSTEOGLOSSI- FORMES				CSONTOSNYELVŰ HALALAKÚAK
Osteoglossidae				Csontosnyelvűhal-félék
Arapaima gigas		Arapaima
Scleropages formosus			Ázsiai csontnyelvűhal
PERCIFORMES				SÜGÉRALAKÚAK
Labridae				Ajakoshalfélék
Cheilinus undulatus		Napóleonhal
Sciaenidae				Dobolóhalfélék
Totoaba macdonaldi			Totoaba
SILURIFORMES				HARCSAALAKÚAK
Pangasiidae				Óriásharcsa-félék
Pangasianodon gigas			Óriásharcsa
SYNGNATHIFORMES				TŰHALALAKÚAK
Syngnathidae				Tűhalfélék
Hippocampus spp.		Csikóhalak
SARCOPTERYGII				Tüdőshalak
CERATODONTI- FORMES				TUDÓSHAL- ALAKÚAK
Ceratodontidae				Ausztráliai tüdőshal- félék
Neoceratodus forsteri		Ausztrál tüdőshal
COELACANTHI- FORMES				BOJTOSÚSZÓJÚ- HALALAKÚAK
Latimeriidae				Bojtosúszóhal-félék
Latimeria spp.			Bojtosúszójú halak
ECHINODERMATA (TÜSKÉSBŐRŰEK)
HOLOTHUROIDEA				Tengeri uborkák
ASPIDOCHIROTIDA
Stichopodidae				Nincs magyar nevük
Isostichopus fuscus (Ecuador)	Nincs magyar neve
ARTHROPODA (ÍZELTLÁBÚAK)
ARACHNIDA				Pókszabásúak
ARANEAE				PÓKOK
Theraphosidae				Madárpókfélék
Aphonopelma albiceps		Nincs magyar neve
Aphonopelma pallidum		Nincs magyar neve
Brachypelma spp.		Madárpókok
SCORPIONES				SKORPIÓK
Scorpionidae				Skorpiófélék
Pandinus dictator		Óriásskorpió
Pandinus gambiensis		Gambiai óriásskorpió
Pandinus imperator		Császárskorpió
INSECTA				Rovarok
COLEOPTERA				BOGARAK
Lucanidae				Szarvasbogárfélék
Colophon spp. (Dél-Afrika)	Nincs magyar nevük
LEPIDOPTERA				LEPKÉK
Papilionidae				Pillangófélék
Atrophaneura jophon		Nincs magyar neve
Atrophaneura pandiyana		Nincs magyar neve
Bhutanitis spp.		Nincs magyar neve
Ornithoptera spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével)		Madárszárnyú pillangók
Ornithoptera alexandrae			Alexandra-királyné pillangó
Papilio chikae			Luzoni fecskefarkúlepke
Papilio homerus			Homerus-fecskefarkúlepke
Papilio hospiton			Homerus-fecskefarkúlepke
Parnassius apollo		Apolló-lepke
Teinopalpus spp.		Nincs magyar nevük
Trogonoptera spp.		Madárszárnyú pillangók
Troides spp.		Madárszárnyú pillangók
ANNELIDA (GYŰRŰSFÉRGEK)
HIRUDINOIDEA				Piócák
ARHYNCHOB- DELLIDA
Hirudinidae				Piócafélék
Hirudo medicinalis		Orvosi pióca
MOLLUSCA (PUHATESTŰEK)
BIVALVIA				Kagylók
MYTILOIDA				Nincs magyar nevük
Mytilidae				Nincs magyar nevük
Lithophaga lithophaga		Sziklafúró kagyló
UNIONOIDA
Unionidae				Folyamikagyló-félék
Conradilla caelata			Madárszárnyú gyöngykagyló
Cyprogenia aberti		Ehető gyöngykagyló
Dromus dromas			Dromedár- gyöngykagyló
Epioblasma curtisii			Curtis-gyöngykagyló
Epioblasma florentina			Sárga gyöngykagyló
Epioblasma sampsonii			Sampson-gyöngykagyló
Epioblasma sulcata perobliqua			Nincs magyar neve
Epioblasma torulosa gubernaculum			Zöld gyöngykagyló
Epioblasma torulosa rangiana		Északi gyöngykagyló
Epioblasma torulosa torulosa			Bütykös gyöngykagyló
Epioblasma turgidula			Turgid-gyöngykagyló
Epioblasma walkeri			Barna gyöngykagyló
Fusconaia cuneolus			Nincs magyar neve
Fusconaia edgariana			Nincs magyar neve
Lampsilis higginsii			Higgins-gyöngykagyló
Lampsilis orbiculata orbiculata			Rózsaszín gyöngykagyló
Lampsilis satur			Lapos zsebkönyvkagyló
Lampsilis virescens			Alabama-lámpakagyló
Plethobasus cicatricosus			Szemölcsöshátú gyöngykagyló
Plethobasus cooperianus			Narancslábú gyöngykagyló
Pleurobema clava		Nincs magyar neve
Pleurobema plenum			Érdes gyöngykagyló
Potamilus capax			Vaskos zsebkönyvkagyló
Quadrula intermedia			Vaskos zsebkönyvkagyló
Quadrula sparsa			Appalach majomarcú-kagyló
Toxolasma cylindrellus			Halvány törpekagyló
Unio nickliniana			Nicklin-gyöngykagyló
Unio tampicoensis tecomatensis			Tampico-gyöngykagyló
Villosa trabalis			Cumberland-babkagyló
VENEROIDA
Tridacnidae				Óriáskagylófélék
Tridacnidae spp.		Óriáskagylófélék
GASTROPODA				Csigák
ARCHAEOGASTRO-PODA
Haliotidae				Fülcsigafélék
Haliotis midae (Dél-Afrika)	Midász-fülcsiga
MESOGASTROPODA
Strombidae				Óriás szárnyascsigafélék
Strombus gigas		Óriás-szárnyascsiga
STYLOMMATOP- HORA				TÜDŐSCSIGÁK
Achatinellidae				Kis achátcsigafélék
Achatinella spp.			Kis achátcsigák
Camaenidae				Falakócsiga-félék
Papustyla pulcherrima		Zöld falakó-csiga
CNIDARIA (KORALLOK, TŰZKORALLOK, VIRÁGÁLLATOK)
ANTHOZOA				Virágállatok
ANTIPATHARIA				FEKETE-KORALLOK
ANTIPATHARIA spp.		Feketekorallok
HELIOPORACEA				KÉK KORALLOK
Helioporidae				Kékkorall-félék
Helioporidae spp. (csak a Heliopora coerulea fajt tartalmazza, a fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai)		Kékkorall-félék
SCLERACTINIA				KŐKORALLOK
SCLERACTINIA spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai)		Kőkorallok
STOLONIFERA
Tubiporidae				Orgonakorall-félék
Tubiporidae spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai)		Orgonakorall-félék
HYDROZOA				Hidrák
MILLEPORINA				TŰZKORALLOK
Milleporidae				Tűzkorall-félék
Milleporidae spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai)		Tűzkorall-félék
STYLASTERINA
Stylasteridae				Hidrokorall-félék
Stylasteridae spp. (A fosszíliákra nem		Hidrokorall-félék
vonatkoznak az
egyezmény előírásai)
NÖVÉNYEK
AGAVACEAE				Agávéfélék
Agave parviflora			Törpeagávé
Agave victoriae-reginae #1		Viktória-királynő agávé
Nolina interrata		San Diego-i medvefű
AMARYLLIDACEAE				Amarilliszfélék
Galanthus spp. #1		Hóvirágok
Sternbergia spp. #1		Vetővirágok
APOCYNACEAE				Meténgfélék
Hoodia spp. #9		Nincs magyar nevük
Pachypodium spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1		Gumólábfák
Pachypodium ambongense			Nincs magyar neve
Pachypodium baronii			Nincs magyar neve
Pachypodium decaryi			Nincs magyar neve
Rauvolfia serpentina #2		Indiai vérnyomáscserje
ARALIACEAE				Aráliafélék
Panax ginseng (csak az orosz föderációbeli populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) #3		Ázsiai ginszeng
Panax quinquefolius #3		Amerikai ginszeng
ARAUCARIACEAE				Araukáriafélék
Araucaria araucana			Chilei fenyő
BERBERIDACEAE				Borbolyafélék
Podophyllum hexandrum #2		Himalájai tojásbogyó
BROMELIACEAE				Broméliafélék
Tillandsia harrisii #1		Harris-tillandzia
Tillandsia kammii # 1		Kamm-tillandzia
Tillandsia kautskyi #1		Kautsky-tillandzia
Tillandsia mauryana #1		Maury-tillandzia
Tillandsia sprengeliana #1		Sprenge-tillandzia
Tillandsia sucrei # 1		Sucre-tillandzia
Tillandsia xerographica #1		Sarjadó tillandzia
CACTACEAE				Kaktuszfélék
CACTACEAE spp. (az I. függeléken szereplő, illetve a Pereskia spp.,		Kaktuszfélék
Pereskiopsis spp. és
Quiabentia spp fajok kivételével) (6)#4
Ariocarpus spp.			Gyapjas kaktuszok
Astrophytum asterias			Dinnyealakú csillagkaktusz
Aztekium ritteri			Aztékkaktusz
Coryphantha werdermannii			Werdermann-répagyökerűkaktusz
Discocactus spp.			Korongkaktuszok
Echinocereus ferreirianus ssp. lindsayi			Nincs magyar neve
Echinocereus schmollii			Karcsúkaktusz
Escobaria minima			Nincs magyar neve
Escobaria sneedii			Nincs magyar neve
Mammillaria pectinifera			Nincs magyar neve
Mammillaria solisioides			Nincs magyar neve
Melocactus conoideus			Nincs magyar neve
Melocactus deinacanthus			Nincs magyar neve
Melocactus glaucescens			Nincs magyar neve
Melocactus paucispinus			Nincs magyar neve
Obregonia denegrii			Kövirózsakaktusz
Pachycereus militaris			Katona orgonakaktusz
Pediocactus bradyi			Nincs magyar neve
Pediocactus knowltonii			Nincs magyar neve
Pediocactus paradinei			Nincs magyar neve
Pediocactus peeblesianus			Nincs magyar neve
Pediocactus sileri			Nincs magyar neve
Pelecyphora spp.			Bárdkaktuszok
Sclerocactus brevihamatus ssp. tobuschii			Nincs magyar neve
Sclerocactus erectocentrus			Nincs magyar neve
Sclerocactus glaucus			Nincs magyar neve
Sclerocactus mariposensis			Nincs magyar neve
Sclerocactus mesae- verdae			Nincs magyar neve
Sclerocactus nyensis			Nincs magyar neve
Sclerocactus papyracanthus			Papírtövisű kaktusz
Sclerocactus pubispinus			Nincs magyar neve
Sclerocactus wrightiae			Nincs magyar neve
Strombocactus spp.			Nincs magyar nevük
Turbinicarpus spp.			Nincs magyar nevük
Uebelmannia spp.			Nincs magyar nevük
6 Az alábbi hibridek és/vagy kertészeti változatok mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá:
Hatiora x graeseri
Schlumbergera x buckleyi
Schlumbergera russelliana x Schlumbergera truncata
Schlumbergera orssichiana x Schlumbergera truncata
Schlumbergera opuntioides x Schlumbergera truncata
Schlumbergera truncata (kertészeti változatok)
Cactaceae spp. klorofillhiányos formái, a következő oltóalanyokra oltva: Harrisia 'Jusbertii', Hylocereus trigonus vagy
Hylocereus undatus
Opuntia microdasys (kertészeti változatok)
CARYOCARACEAE				Szuaridiófélék
Caryocar costaricense #1		Ajillo
COMPOSITAE (ASTERACEAE)				Fészkesek
Saussurea costus			Indiai törpebogáncs
CRASSULACEAE				Varjúhájfélék
Dudleya stolonifera		Nincs magyar neve
Dudleya traskiae		Nincs magyar neve
CUPRESSACEAE				Ciprusfélék
Fitzroya cupressoides			Patagón ciprus
Pilgerodendron uviferum			Patagón déliciprus
CYATHEACEAE				Páfrányfafélék
Cyathea spp. #1		Serlegpáfrányok
CYCADACEAE				Cikászfélék
CYCADACEAE spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) #1		Cikászfélék
Cycas beddomei			Beddome-cikász
DICKSONIACEAE				Páfrányfafélék
Cibotium barometz # 1		Báránypáfrány
Dicksonia spp. (csak az amerikai populációk; az egyezmény függelékein nem szerepel más populáció) #1		Hópáfrányok
DIDIEREACEAE				Álkaktuszfélék
DIDIEREACEAE spp. #1		Álkaktuszfélék
DIOSCOREACEAE				Jamszgyökérfélék
Dioscorea deltoidea #1		Himalájai jamszgyökér
DROSERACEAE				Harmatfűfélék
Dionaea muscipula # 1		Vénusz légycsapója
EUPHORBIACEAE				Kutyatejfélék
Euphorbia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével; csak a szukkulens fajok; az Euphorbia trigona kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira, az Euphorbia lactea mesterségesen szaporított, Euphorbia neriifolia gyökérállományába oltott mesterségesen szaporított, fésűs, legyező alakú és klorofillhiányos formáira, valamint az Euphorbia 'Milii” 100 darabnál többet számláló kiszerelésekben forgalomba hozott és láthatóan kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira az egyezmény rendelkezései nem vonatkoznak) #1		Kutyatejek
Euphorbia ambovombensis			Nincs magyar neve
Euphorbia capsaintemariensis			Nincs magyar neve
Euphorbia cremersii (Beleértve a forma viridifoliat és a var. rakotozafyit.)			Nincs magyar neve
Euphorbia cylindrifolia (Beleértve az ssp. tuberiferat.)			Nincs magyar neve
Euphorbia decaryi (Beleértve a var. ampanihyensist, robinsoniit és spirostichat.)			Nincs magyar neve
Euphorbia francoisii			Nincs magyar neve
Euphorbia moratii (Beleértve a var. antsingiensist, bemarahensist és multiflorat.)			Nincs magyar neve
Euphorbia parvicyathophora			Nincs magyar neve
Euphorbia quartziticola			Nincs magyar neve
Euphorbia tulearensis			Nincs magyar neve
FOUQUIEACEAE				Okotillófélék
Fouquieria columnaris #1		Budzsumfa
Fouquieria fasciculata			Nincs magyar neve
Fouquieria purpusii			Nincs magyar neve
GNETACEAE				Gnétumfélék
Gnetum montanum (Nepál) #1	Nincs magyar neve
JUGLANDACEAE				Diófélék
Oreomunnea pterocarpa #1		Gavilán
LEGUMINOSAE (FABACEAE)				Pillangósok
Caesalpinia echinata #10		Parázsfa (brazilfa)
Dalbergia nigra			Brazil rózsafa
Dalbergia retusa a guatemalai populációk) (Guatemala) #5	Kokoboló rózsafa
Dalbergia stevensonii a guatemalai populációk) (Guatemala) #5	Honduraszi rózsafa
Dipteryx panamensis (Costa Rica, Nicaragua)	Nincs magyar neve
Pericopsis elata #5		Afrikai teakfa
Platymiscium pleiostachyum #1		Nincs magyar neve
Pterocarpus santalinus #7		Vörös szantálfa
LILIACEA				Liliomfélék
Aloe spp. (az I. függeléken szereplő fajok és az Aloe barbadensis néven szintén ismert Aloe vera kivételével, amely az egyezmény függelékein nem szerepel) #1		Aloék
Aloe albida			Nincs magyar neve
Aloe albiflora			Nincs magyar neve
Aloe alfredii			Nincs magyar neve
Aloe bakeri			Vékony szárú aloé
Aloe bellatula			Nincs magyar neve
Aloe calcairophila			Nincs magyar neve
Aloe compressa (Beleértve a var. rugosquamosat, schistophilat és paucituberculatat.)			Nincs magyar neve
Aloe delphinensis			Nincs magyar neve
Aloe descoingsii			Nincs magyar neve
Aloe fragilis			Nincs magyar neve
Aloe haworthioides (Beleértve a var. aurantiacat.)			Nincs magyar neve
Aloe helenae			Nincs magyar neve
Aloe laeta (Beleértve a var. aurantiacat.)			Nincs magyar neve
Aloe parallelifolia			Nincs magyar neve
Aloe parvula			Nincs magyar neve
Aloe pillansii			Nincs magyar neve
Aloe polyphylla			Nincs magyar neve
Aloe rauhii			Nincs magyar neve
Aloe suzannae			Nincs magyar neve
Aloe versicolor			Nincs magyar neve
Aloe vossii			Nincs magyar neve
MAGNOLIACEAE				Liliomfafélék
Magnolia liliifera var. obovata (Nepál) # 1	Hodgson-liliomfa
MELIACEAE				Imafüzérfa-félék
Cedrela odorata a kolumbiai populációk (Kolumbia), a guatemalai populációk) (Guatemala), a perui populációk (Peru) #5	Nincs magyar neve
Swietenia humilis # 1		Honduraszi mahagóni
Swietenia macrophylla (a neotrópusi régió populációi) #6		Nagylevelű mahagóni
Swietenia mahagoni #5		Karibi mahagóni
NEPENTHACEAE				Kancsókafélék
Nepenthes spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1		Kancsókák
Nepenthes khasiana			Indiai kancsóka
Nepenthes rajah			Óriáskancsóka
ORCHIDACEAE				Orchideafélék
ORCHIDACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)(7) #1		Orchideafélék
(Minden most következő, az I. függeléken szereplő faj esetében a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncokra vagy szövettenyészetekre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)
Aerangis ellisii			Nincs magyar neve
Dendrobium cruentum			Nincs magyar neve
Laeliajongheana			Nincs magyar neve
Laelia lobata			Nincs magyar neve
Paphiopedilum spp.			Ázsiai papucsorchideák
Peristeria elata			Nincs magyar neve
Phragmipedium spp.			Dél-amerikai papucsorchideák
Renanthera imschootiana			Nincs magyar neve
7 Az alábbi nemek mesterségesen szaporított hibridjei nem tartoznak a rendelet hatálya alá, amennyiben az alábbi a) és b) pontbeli feltételek teljesülnek: Cymbidium, Dendrobium, Phalaenopsis és Vanda:
a) A példányok láthatóan mesterségesen szaporítottak és nem tanúsítják a vadonban történő begyűjtés jeleit, úgymint mechanikai sérülés és a begyűjtésből eredő komoly vízveszteség, szabálytalan forma vagy nem egyöntetű méret és alak a rendszertani egységen és szállítmányon belül, a levelekre tapadó algák vagy egyéb, a leveleken fejlődő szervezetek, valamint rovarok vagy más kártevők okozta sérülések; illetve
b) i) nem virágzó állapotban történő szállítás esetén a példányokat külön konténerben kell szállítani (úgymint karton, dobozok, ládák vagy CC-konténerben történő szállítás esetén saját polc), amelyek mindegyikében ugyanazon hibrid 20 vagy annál több példányát szállítják; az egy konténerben szállított növényeknek nagyban hasonlónak és egészségesnek kell lenniük; valamint a növényeket olyan dokumentumok kíséretében kell szállítani, mint pl. az egyes hibridek példányainak pontos számát tartalmazó számla vagy
ii) virágzó állapotban történő szállítás esetén, ha egyedenként legalább egy teljesen nyílt virág van, nincs megkötés a szállítmányonkénti egyedek legkisebb számára nézve, de az egyedeket kiskereskedelmi értékesítésre megfelelően elő kell készíteni, pl. előre nyomtatott címkével kell ellátni vagy előre nyomtatott csomagolóanyaggal kell becsomagolni, amelyen szerepel a hibrid neve és a végfelhasználó ország Az adatoknak - az ellenőrzést megkönnyítendő - jól láthatónak kell lenniük. A kivételeknek nem egyértelműen megfelelő növényeket a megfelelő CITES dokumentumokkal kell szállítani.
OROBANCHACEAE				Vajvirágfélék
Cistanche deserticola #1		Sivatagi cistanche
PALMAE (ARECACEAE)				Pálmafélék
Beccariophoenix madagascariensis #1		Nincs magyar neve
Chrysalidocarpus decipiens			Nincs magyar neve
Lemurophoenix halleuxii		Nincs magyar neve
Marojejya darianii		Nincs magyar neve
Neodypsis decaryi #1		Nincs magyar neve
Ravenea louvelii		Nincs magyar neve
Ravenea rivularis		Nincs magyar neve
Satranala decussilvae		Nincs magyar neve
Voanioala gerardii		Nincs magyar neve
PAPAVERACEAE				Mákfélék
Meconopsis regia (Nepál) #1	Nincs magyar neve
PINACEAE				Fenyőfélék
Abies guatemalensis			Guatemalai
PODOCARPACEAE				Kőtiszafafélék
Podocarpus neriifolius (Nepál) #1	Nincs magyar neve
Podocarpus parlatorei			Nincs magyar neve
PORTULACACEAE				Porcsinfélék
Anacampseros spp. #1		Széprózsák
Avonia spp. #1		Nincs magyar nevük
Lewisia serrata #1		Nincs magyar neve
PRIMULACEAE				Kankalinfélék
Cyclamen spp. (8)#1		Ciklámenek
8 A Cyclamen persicum kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. E kivétel nem vonatkozik a nyugalmi állapotban levő gumók kereskedelmére.
PROTEACEAE				Csodafafélék
Orothamnus zeyheri # 1		Nincs magyar neve
Protea odorata # 1		Illatos csodafa
RANUNCULACEAE				Boglárkafélék
Adonis vernalis #2		Tavaszi hérics
Hydrastis canadensis #8		Kanadai aranygyökér
ROSACEAE				Rózsafélék
Prunus africana # 1		Afrikai meggy
RUBIACEAE				Galajfélék
Balmea stormiae			Nincs magyar neve
SARRACENIACEAE				Kürtvirágfélék
Sarracenia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1		Kürtvirágok
Sarracenia oreophila			Nincs magyar neve
Sarracenia rubra ssp. alabamensis			Nincs magyar nevük
Sarracenia rubra ssp. jonesii			Nincs magyar nevük
SCROPHU- LARIACEAE				Tátogatófélék
Picrorhiza kurrooa #2 (a Picrorhiza scrophulariiflora kivételével)		Nincs magyar neve
STANGERIACEAE				Stangercikász-félék
Bowenia spp. #1		Nincs magyar nevük
Stangeria eriopus			Stanger-cikász
TAXACEAE				Tiszafafélék
Taxus chinensis és a faj intraspecifikus taxonjai #2		Kínai tiszafa
Taxus cuspidata és a faj intraspecifikus taxonjai (9)#2		Japán tiszafa
9 A Taxus cuspidata élő, cserepes vagy más kisméretű konténerben lévő mesterségesen szaporított hibridjei és kertészeti változatai, amelyek minden szállítmánya olyan címkével van ellátva, vagy olyan bizonylat kíséri, amelyen feltüntették a rendszertani egység vagy egységek nevét, valamint azt, hogy „mesterségesen szaporított”, nem tartoznak az egyezmény hatálya alá.
Taxus fuana és a faj intraspecifikus taxonjai #2		Tibeti tiszafa
Taxus sumatrana és a faj intraspecifikus taxonjai #2		Szumátrai tiszafa
Taxus wallichiana #2		Himalájai tiszafa
THYMELEACEAE (AQUILARIACEAE)				Boroszlánfélék
Aquilaria spp. #1		Sasfák
Gonystylus spp. #1		Nincs magyar nevük
Gyrinops spp. #1		Nincs magyar nevük
TROCHODEN- DRACEAE (TETRA- CENTRACEAE)				Nincs magyar nevük
Tetracentron sinense (Nepál) #1	Nincs magyar neve
VALERIANACEAE				Macskagyökérfélék
Nardostachys grandiflora #2		Indiai nárdus
WELWITSCHIACEAE				Velvicsiafélék
Welwitschia mirabilis #1		Velvicsia
ZAMIACEAE				Bunkóspálmafélék
ZAMIACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1		Bunkóspálmafélék
Ceratozamia spp.			Nincs magyar nevük
Chigua spp.			Nincs magyar nevük
Encephalartos spp.			Kafferkenyerek
Microcycas calocoma			Parafapálma
ZINGIBERACEAE				Gyömbérfélék
Hedychium philippinense #1		Fülöp-szigeteki gyömbérliliom
ZYGOPHYLLACEAE				Királydinnyefélék
Bulnesia sarmientoi (Argentína) #11	Nincs magyar neve
Guaiacum spp. #2		Szentfák
# 1 valamennyi rész és a származék, kivéve:
a) a mag, a spóra és a pollen (beleértve a pollíniumot);
b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek; és
c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág; és
d) a Vanilla nemzetségbe tartozó mesterségesen szaporított növények termése, illetve a termés része és származéka.
#2 valamennyi rész és a származék, kivéve:
a) a mag és a pollen; illetve
b) a csomagolt és kiskereskedelmi forgalomra előkészített késztermékek
#3 egész és szeletelt gyökerek, valamint gyökér részek
#4 valamennyi rész és a származék, kivéve:
a) a mag, kivéve a Mexikóból származó mexikói kaktuszok magjait, valamint a pollen;
b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek;
c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág;
d) a betelepített vagy mesterségesen szaporított növények termése, része és származéka; illetve
e) az Opuntia nemzetség Opuntia alnemzetségébe tartozó betelepített vagy mesterségesen szaporított növények külön hajtása, része és származéka.
#5 a rönk, a fűrészfa és a furnérlemez;
#6 a rönk, a fűrészfa, a furnérlemez és a rétegelt lemez;
#7 a rönk, a fanyesedék, az őrlemény és a kivonatok.;
#8 föld alatti részek (é. gyökerek és gumók): egészben, részben vagy porítva.
#9 valamennyi rész és a származék, kivéve azokat, melyeken az alábbi címke található: „Készült ellenőrzött begyűjtés és előállítás során nyert Hoodia spp. anyagából, a botswanai/namíbiai/dél-afrikai CITES igazgatási hatóságokkal való együttműködés keretében a BW/NA/ZA xxxxxx számú megállapodás szerint”
#10 a rönk, a fűrészfa, a furnérlemez, ideértve a húros hangszerekhez való vonók gyártására használt félkész faárut”
„Appendices I, II and III
valid from 12 February 2008
Interpretation
1. Species included in these Appendices are referred to:
a) by the name of the species; or
b) as being all of the species included in a higher taxon or designated part thereof.
2. The abbreviation “spp.” is used to denote all species of a higher taxon.
3. Other references to taxa higher than species are for the purposes of information or classification only. The common names included after the scientific names of families are for reference only. They are intended to indicate the species within the family concerned that are included in the Appendices. In most cases this is not all of the species within the family.
4. The following abbreviations are used for plant taxa below the level of species:
a) “ssp.” is used to denote subspecies; and
b) “var(s).” is used to denote variety (varieties).
5. As none of the species or higher taxa of FLORA included in Appendix I is annotated to the effect that
its hybrids shall be treated in accordance with the provisions of Article III of the Convention, this means that artificially propagated hybrids produced from one or more of these species or taxa may be traded with a certificate of artificial propagation, and that seeds and pollen (including pollinia), cut flowers, seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers of these hybrids are not subject to the provisions of the Convention.
6. The names of the countries in parentheses placed against the names of species in Appendix III are those of the Parties submitting these species for inclusion in this Appendix.
7. When a species is included in one of the Appendices, all parts and derivatives of the species are also
included in the same Appendix unless the species is annotated to indicate that only specific parts and derivatives are included. The symbol # followed by a number placed against the name of a species or higher taxon included in Appendix II or III refers to a footnote that indicates the parts or derivatives of plants that are designated as 'specimens' subject to the provisions of the Convention in accordance with Article I, paragraph (b), subparagraph (iii).
Appendices
I	II	III
FAUN A (ANIMALS)  PHYLUM CHORDATA CLASS MAMMALIA (MAMMALS)
ARTIODACTYLA
Antilocapridae Pronghorn
Antilocapra americana (Only the population of Mexico; no other population is included in the Appendices)
Bovidae Antelopes, cattle, duikers, gazelles, goats, sheep, etc.
Addax nasomaculatus
Ammotragus lervia
Antilope cervicapra (Nepal)
Bison bison athabascae
Bos gaurus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bos frontalis, and is not subject to the provisions of the Convention)
Bos mutus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bos grunniens, and is not subject to the provisions of the Convention)
Bos sauveli
Bubalus arnee (Nepal) (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bubalus bubalis)
Bubalus depressicornis
Bubalus mindorensis
Bubalus quarlesi
Budorcas taxicolor
Capra falconeri
Capricornis milneedwardsii
Capricornis rubidus
Capricornis sumatraensis
Capricornis thar
Cephalophus brookei
Cephalophus dorsal is
Cephalophus jentinki
Cephalophus ogilbyi
Cephalophus silvicultor
Cephalophus zebra
Damaliscus pygargus pygargus
Gazella cuvieri
Gazella dorcas (Algeria, Tunisia)
Gazella leptoceros
Hippotragus niger variani
Kobus leche
Naemorhedus baileyi
Naemorhedus caudatus
Naemorhedus goral
Naemorhedus griseus
Nanger dama
Oryx dammah
Oryx leucoryx
Ovis ammon (Except the subspecies included in Appendix I)
Ovis ammon hodgsonii
Ovis ammon nigrimontana
Ovis canadensis (Only the population of Mexico; no other population is included in the Appendices)
Ovis orientalis ophion
Ovis vignei (Except the subspecies included in Appendix I)
Ovis vignei vignei
Pantholops hodgsonii
Philantomba monticola
Pseudoryx nghetinhensis
Rupicapra pyrenaica ornata
Saiga borealis
Saiga tatarica
Tetracerus quadricornis (Nepal)
Camelidae Guanaco, vicuna
Lama glama guanicoe
Vicugna vicugna (Except the populations of: Argentina [the populations of the Provinces of Jujuy and Catamarca and the semi-captive populations of the Provinces of Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja and San Juan]; Bolivia [the whole population]; Chile [population of the Primera Región]; and Peru [the whole population]; which are included in Appendix II)
Vicugna vicugna (Only the populations of Argentina1 [the populations of the Provinces of Jujuy and Catamarca and the semi-captive populations of the Provinces of Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja and San Juan]; Bolivia2 [the whole population]; Chile3 [population of the Primera Región]; Peru4 [the whole population]; all other populations are included in Appendix I)
Cervidae Deer, guemals, muntjacs, pudus
Axis calamianensis
Axis kuhlii
Axis porcinus annamiticus
Blastocerus dichotomus
Cervus elaphus bactrianus
Cervus elaphus barbarus (Algeria, Tunisia)
Cervus elaphus hanglu
Dama dama mesopotamica
Hippocamelus spp.
Mazama temama cerasina (Guatemala)
Muntiacus crinifrons
Muntiacus vuquangensis
Odocoileus virginianus mayensis (Guatemala)
Ozotoceros bezoarticus
Pudu mephistophiles
Pudu puda
Rucervus duvaucelii
Rucervus eldii
Hippopotamidae Hippopotamuses
Hexaprotodon liberiensis
Hippopotamus amphibius
Moschidae Musk deer
Moschus spp. (Only the populations of Afghanistan, Bhutan, India, Myanmar, Nepal and Pakistan; all other populations are included in Appendix II)
Moschus spp. (Except the populations of Afghanistan, Bhutan, India, Myanmar, Nepal and Pakistan, which are included in Appendix I)
Suidae Babirusa, pygmy hog
Babyrousa babyrussa
Babyrousa bolabatuensis
Babyrousa celebensis
Babyrousa togeanensis
Sus salvanius
Tayassuidae Peccaries
Tayassuidae spp. (Except the species included in Appendix I and the populations of Pecari tajacu of Mexico and the United States of America, which are not included in the Appendices)
Catagonus wagneri
CARNIVORA
Ailuridae Red panda
Ailurus fulgens
Canidae Bush dog, foxes, wolves
Canis aureus (India)
Canis lupus (Only the populations of Bhutan, India, Nepal and Pakistan; all other populations are included in Appendix II)
Canis lupus (Except the populations of Bhutan, India, Nepal and Pakistan, which are included in Appendix I)
Cerdocyon thous
Chrysocyon brachyurus
Cuon alpinus
Lycalopex culpaeus
Lycalopex fulvipes
Lycalopex griseus
Lycalopex gymnocercus
Speothos venaticus
Vulpes bengalensis (India)
Vulpes cana
Vulpes vulpes griff it hi (India)
Vulpes vulpes montana (India)
Vulpes vulpes pusilla (India)
Vulpes zerda
Eupleridae Fossa, falanouc, Malagasy civet
Cryptoprocta ferox
Eupleres goudotii
Fossa fossana
Felidae Cats
Felidae spp. (Except the species included in Appendix I. Specimens of the domesticated form are not subject to the provisions of the Convention)
Acinonyx jubatus (Annual export quotas for live specimens and hunting trophies are granted as follows: Botswana: 5; Namibia: 150; Zimbabwe: 50. The trade in such specimens is subject to the provisions of Article III of the Convention)
Caracal caracal (Only the population of Asia; all other populations are included in Appendix II)
Catopuma temminckii
Felis nigripes
Leopardus geoffroyi
Leopardus jacobitus
Leopardus pardalis
Leopardus tigrinus
Leopardus wiedii
Lynx pardinus
Neofelis nebulosa
Panthera leo persica
Panthera onca
Panthera pardus
Panthera tigris
Pardofelis marmorata
Prionailurus bengalensis bengalensis (Only the populations of Bangladesh, India and Thailand; all other populations are included in Appendix II)
Prionailurus planiceps
Prionailurus rubiginosus (Only the population of India; all other populations are included in Appendix II)
Puma concolor coryi
Puma concolor costaricensis
Puma concolor couguar
Puma yagouaroundi (Only the populations of Central and North America; all other populations are included in Appendix II)
Uncia uncia
Herpestidae Mongooses
Herpestes edwardsi (India)
Herpestes fuscus (India)
Herpestes javanicus auropunctatus (India)
Herpestes smithii (India)
Herpestes urva (India)
Herpestes vitticollis (India)
Hyaenidae Aardwolf
Proteles cristata (Botswana)
Mephitidae Hog-nosed skunk
Conepatus humboldtii
Mustelidae Badgers, martens, weasels, etc.
Lutrinae Otters
Lutrinae spp. (Except the species included in Appendix I)
Aonyx capensis microdon (Only the populations of Cameroon and Nigeria; all other populations are included in Appendix II)
Enhydra lutris nereis
Lontra felina
Lontra longicaudis
Lontra provocax
Lutra lutra
Lutra nippon
Pteronura brasiliensis
Mustelinae Grisons, honey badger, martens, tayra, weasels
Eira barbara (Honduras)
Galictis vittata (Costa Rica)
Martes flavigula (India)
Martes foina intermedia (India)
Martes gwatkinsii (India)
Mellivora capensis (Botswana)
Mustela altaica (India)
Mustela erminea ferghanae (India)
Mustela kathiah (India)
Mustela nigripes
Mustela sibirica (India)
Odobenidae Walrus
Odobenus rosmarus (Canada)
Otariidae Fur seals, sealions
Arctocephalus spp. (Except the species included in Appendix I)
Arctocephalus townsendi
Phocidae Seals
Mirounga leonina
Monachus spp.
Procyonidae Coatis, kinkajou, olingos
Bassaricyon gabbii (Costa Rica)
Bassariscus sumichrasti (Costa Rica)
Nasua narica (Honduras)
Nasua nasua solitaria (Uruguay)
Potos flavus (Honduras)
Ursidae Bears, giant panda
Ursidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Ailuropoda melanoleuca
Helarctos malayanus
Melursus ursinus
Tremarctos ornatus
Ursus arctos (Only the populations of Bhutan, China, Mexico and Mongolia; all other populations are included in Appendix II)
Ursus arctos isabellinus
Ursus thibetanus
Viverridae Binturong, civets, linsangs, otter-civet, palm civets
Arctictis binturong (India)
Civettictis civetta (Botswana)
Cynogale bennettii
Hemigalus derbyanus
Paguma larvata (India)
Paradoxurus hermaphroditus (India)
Paradoxurus jerdoni (India)
Prionodon linsang
Prionodon pardicolor
Viverra civettina (India)
Viverra zibetha (India)
Viverricula indica (India)
CETACEA Dolphins, porpoises, whales
CETACEA spp. (Except the species included in Appendix I. A zero annual export quota has been established for live specimens from the Black Sea population of Tursiops truncatus removed from the wild and traded for primarily commercial purposes)
Balaenidae Bowhead whale, right whales
Balaena mysticetus
Eubalaena spp.
Balaenopteridae Humpback whale, rorquals
Balaenoptera acutorostrata (Except the population of West Greenland, which is included in Appendix II)
Balaenoptera bonaerensis
Balaenoptera borealis
Balaenoptera edeni
Balaenoptera musculus
Balaenoptera physalus
Megaptera novaeangliae
Delphinidae Dolphins
Orcaella brevirostris
Sotalia spp.
Sousa spp.
Eschrichtiidae Grey whale
Eschrichtius robustus
Iniidae River dolphins
Lipotes vexillifer
Neobalaenidae Pygmy right whale
Caperea marginata
Phocoenidae Porpoises
Neophocaena phocaenoides
Phocoena sinus
Physeteridae Sperm whales
Physeter catodon
Platanistidae River dolphins
Platanista spp.
Ziphiidae Beaked whales, bottle-nosed whales
Berardius spp.
Hyperoodon spp.
CHIROPTERA
Phyllostomidae Broad-nosed bat
Platyrrhinus lineatus (Uruguay)
Pteropodidae Fruit bats, flying foxes
Acerodon spp. (Except the species included in Appendix I)
Acerodon jubatus
Pteropus spp. (Except the species included in Appendix I)
Pteropus insularis
Pteropus loochoensis
Pteropus mariannus
Pteropus molossinus
Pteropus pelewensis
Pteropus pilosus
Pteropus samoensis
Pteropus tonganus
Pteropus ualanus
Pteropus yapensis
CINGULATA
Dasypodidae Armadillos
Cabassous centralis (Costa Rica)
Cabassous tatouay (Uruguay)
Chaetophractus nationi (A zero annual export quota has been established. All specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly)
Priodontes maximus
DASYUROMORPHIA
Dasyuridae Dunnarts
Sminthopsis longicaudata
Sminthopsis psammophila
Thylacinidae Tasmanian wolf, thylacine
Thylacinus cynocephalus (possibly extinct)
DIPROTODONTIA
Macropodidae Kangaroos, wallabies
Dendrolagus inustus
Dendrolagus ursinus
Lagorchestes hirsutus
Lagostrophus fasciatus
Onychogalea fraenata
Onychogalea lunata
Phalangeridae Cuscuses
Phalanger intercastellanus
Phalanger mimicus
Phalanger orientalis
Spilocuscus kraemeri
Spilocuscus maculatus
Spilocuscus papuensis
Potoroidae Rat-kangaroos
Bettongia spp.
Caloprymnus campestris (possibly extinct)
Vombatidae Northern hairy-nosed wombat
Lasiorhinus krefftii
LAGOMORPHA
Leporidae Hispid hare, volcano rabbit
Caprolagus hispidus
Romerolagus diazi
MONOTREMATA
Tachyglossidae Echidnas, spiny anteaters
Zaglossus spp.
PERAMELEMORPHIA
Chaeropodidae Pig-footed bandicoots
Chaeropus ecaudatus (possibly extinct)
Peramelidae Bandicoots, echymiperas
Perameles bougainville
Thylacomyidae Bilbies
Macrotis lagotis
Macrotis leucura
PERISSODACTYLA
Equidae Horses, wild asses, zebras
Equus africanus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Equus asinus, and is not subject to the provisions of the Convention)
Equus grevyi
Equus hemionus (Except the subspecies included in Appendix I)
Equus hemionus hemionus
Equus hemionus khur
Equus kiang
Equus przewalskii
Equus zebra hartmannae
Equus zebra zebra
Rhinocerotidae Rhinoceroses
Rhinocerotidae spp. (Except the subspecies included in Appendix II)
Ceratotherium simum simum (Only the populations of South Africa and Swaziland; all other populations are included in Appendix I. For the exclusive purpose of allowing international trade in live animals to appropriate and acceptable destinations and hunting trophies. All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly)
Tapiridae Tapirs
Tapiridae spp. (Except the species included in Appendix II)
Tapirus terrestris
PHOLIDOTA
Manidae Pangolins
Manis spp. (A zero annual export quota has been established for Manis crassicaudata, M. culionensis, Mjavanica and M. pentadactyla for specimens removed from the wild and traded for primarily commercial purposes)
PILOSA
Bradypodidae Three-toed sloth
Bradypus variegatus
Megalonychidae Two-toed sloth
Choloepus hoffmanni (Costa Rica)
Myrmecophagidae American anteaters
Myrmecophaga tridactyla
Tamandua mexicana (Guatemala)
PRIMATES Apes, monkeys
PRIMATES spp. (Except the species included in Appendix I)
Atelidae Howler and prehensile-tailed monkeys
Alouatta coibensis
Alouatta palliata
Alouatta pigra
Ateles geoffroyi frontatus
Ateles geoffroyi panamensis
Brachyteles arachnoides
Brachyteles hypoxanthus
Oreonax flavicauda
Cebidae New World monkeys
Callimico goeldii
Callithrix aurita
Callithrix flaviceps
Leontopithecus spp.
Saguinus bicolor
Saguinus geoffroyi
Saguinus leucopus
Saguinus martinsi
Saguinus oedipus
Saimiri oerstedii
Cercopithecidae Old World monkeys
Cercocebus galeritus
Cercopithecus diana
Cercopithecus roloway
Macaca silenus
Mandrillus leucophaeus
Mandrillus sphinx
Nasalis larvatus
Piliocolobus kirkii
Piliocolobus rufomitratus
Presbytis potenziani
Pygathrix spp.
Rhinopithecus spp.
Semnopithecus ajax
Semnopithecus dussumieri
Semnopithecus entellus
Semnopithecus hector
Semnopithecus hypoleucos
Semnopithecus priam
Semnopithecus schistaceus
Simias concolor
Trachypithecus geei
Trachypithecus pileatus
Trachypithecus shortridgei
Cheirogaleidae Dwarf lemurs
Cheirogaleidae spp.
Daubentoniidae Aye-aye
Daubentonia madagascariensis
Hominidae Chimpanzees, gorilla, orangutan
Gorilla beringei
Gorilla gorilla
Pan spp.
Pongo abelii
Pongo pygmaeus
Hylobatidae Gibbons
Hylobatidae spp.
Indriidae Avahi, indris, sifakas, woolly lemurs
Indriidae spp.
Lemuridae Large lemurs
Lemuridae spp.
Lepilemuridae Sportive lemurs
Lepilemuridae spp.
Lorisidae Lorises
Nycticebus spp.
Pithecidae Sakis and uakaris
Cacajao spp.
Chiropotes albinasus
PROBOSCIDEA
Elephantidae Elephants
Elephas maximus
Loxodonta africana (Except the populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe, which are included in Appendix II)
Loxodonta africana5 (Only the populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe; allother populations are included in Appendix I)
RODENTIA
Chinchillidae Chinchillas
Chinchilla spp. (Specimens of the domesticated form are not subject to the provisions of the Convention)
Cuniculidae Paca
Cuniculus paca (Honduras)
Dasyproctidae Agouti
Dasyprocta punctata (Honduras)
Erethizontidae New World porcupines
Sphiggurus mexicanus (Honduras)
Sphiggurus spinosus (Uruguay)
Muridae Mice, rats
Leporillus conditor
Pseudomys fieldi praeconis
Xeromys myoides
Zyzomys pedunculatus
Sciuridae Ground squirrels, tree squirrels
Cynomys mexicanus
Marmota caudata (India)
Marmota himalayana (India)
Ratufa spp.
Sciurus deppei (Costa Rica)
SCANDENTIA
Tupaiidae Tree shrews
Tupaiidae spp.
SIRENIA
Dugongidae Dugong
Dugong dugon
Trichechidae Manatees
Trichechus inunguis
Trichechus manatus
Trichechus senegalensis
CLASS AVES (BIRDS)
ANSERIFORMES
Anatidae Ducks, geese, swans etc.
Anas aucklandica
Anas bernieri
Anas chlorotis
Anas formosa
Anas laysanensis
Anas nesiotis
Anas oustaleti
Branta canadensis leucopareia
Branta ruficollis
Branta sandvicensis
Cairina moschata (Honduras)
Cairina scutulata
Coscoroba coscoroba
Cygnus melanocoryphus
Dendrocygna arborea
Dendrocygna autumnalis (Honduras)
Dendrocygna bicolor (Honduras)
Oxyura leucocephala
Rhodonessa caryophyllacea (possibly extinct)
Sarkidiornis melanotos
APODIFORMES
Trochilidae Hummingbirds
Trochilidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Glaucis dohrnii
CHARADRIIFORMES
Burhinidae Thick-knee
Burhinus bistriatus (Guatemala)
Laridae Gull
Larus relictus
Scolopacidae Curlews, greenshanks
Numenius borealis
Numenius tenuirostris
Tringa guttifer
CICONIIFORMES
Balaenicipitidae Shoebill, whale-headed stork
Balaeniceps rex
Ciconiidae Storks
Ciconia boyciana
Ciconia nigra
Jabiru mycteria
Mycteria cinerea
Phoenicopteridae Flamingos
Phoenicopteridae spp.
Threskiornithidae Ibises, spoonbills
Eudocimus ruber
Geronticus calvus
Geronticus eremita
Nipponia nippon
Platalea leucorodia
COLUMBIFORMES
Columbidae Doves, pigeons
Caloenas nicobarica
Ducula mindorensis
Gallicolumba luzonica
Goura spp.
Nesoenas mayeri (Mauritius)
CORACIIFORMES
Bucerotidae Hornbills
Aceros spp. (Except the species included in Appendix I)
Aceros nipalensis
Anorrhinus spp.
Anthracoceros spp.
Berenicornis spp.
Buceros spp. (Except the species included in Appendix I)
Buceros bicornis
Penelopides spp.
Rhinoplax vigil
Rhyticeros subruficollis
Rhyticeros spp. (Except the species included in Appendix I)
CUCULIFORMES
Musophagidae Turacos
Tauraco spp.
FALCONIFORMES Eagles, falcons, hawks, vultures
FALCONIFORMES spp. (Except the species included in Appendices I and III and the species of the family Cathartidae)
Accipitridae Hawks, eagles
Aquila adalberti
Aquila heliaca
Chondrohierax uncinatus wilsonii
Haliaeetus albicilla
Harpia harpyja
Pithecophaga jefferyi
Cathartidae New World vultures
Gymnogyps californianus
Sarcoramphus papa (Honduras)
Vultur gryphus
Falconidae Falcons
Falco araeus
Falco jugger
Falco newtoni (Only the population of Seychelles)
Falco pelegrinoides
Falco peregrin us
Falco punctatus
Falco rusticolus
GALLIFORMES
Cracidae Chachalacas, currassows, guans
Crax alberti (Colombia)
Crax blumenbachii
Crax daubentoni (Colombia)
Crax globulosa (Colombia)
Crax rubra (Colombia, Costa Rica, Guatemala, Honduras)
Mitu mitu
Oreophasis derbianus
Ortalis vetula (Guatemala, Honduras)
Pauxi pauxi (Colombia)
Penelope albipennis
Penelope purpurascens (Honduras)
Penelopina nigra (Guatemala)
Pipile jacutinga
Pipile pipile
Megapodiidae Megapodes, scrubfowl
Macrocephalon maleo
Phasianidae Grouse, guineafowl, partridges, pheasants, tragopans
Arborophila campbelli (Malaysia)
Arborophila charltonii (Malaysia)
Argusianus argus
Caloperdix oculeus (Malaysia)
Catreus wallichii
Colinus virginianus ridgwayi
Crossoptilon crossoptilon
Crossoptilon mantchuricum
Gallus sonneratii
Ithaginis cruentus
Lophophorus impejanus
Lophophorus lhuysii
Lophophorus sclateri
Lophura edwardsi
Lophura erythrophthalma (Malaysia)
Lophura ignita (Malaysia)
Lophura imperialis
Lophura swinhoii
Melanoperdix niger (Malaysia)
Meleagris ocellata (Guatemala)
Pavo muticus
Polyplectron bicalcaratum
Polyplectron germaini
Polyplectron inopinatum (Malaysia)
Polyplectron malacense
Polyplectron napoleonis
Polyplectron schleiermacheri
Rheinardia ocellata
Rhizothera dulitensis (Malaysia)
Rhizothera longirostris (Malaysia)
Rollulus rouloul (Malaysia)
Syrmaticus ellioti
Syrmaticus humiae
Syrmaticus mikado
Tetraogallus caspius
Tetraogallus tibetanus
Tragopan blythii
Tragopan caboti
Tragopan melanocephalus
Tragopan satyra (Nepal)
Tympanuchus cupido attwateri
GRUIFORMES
Gruidae Cranes
Gruidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Grus americana
Grus canadensis nesiotes
Grus canadensis pulla
Grus japonensis
Grus leucogeranus
Grusmonacha
Grus nigricollis
Grus vipio
Otididae Bustards
Otididae spp. (Except the species included in Appendix I)
Ardeotis nigriceps
Chlamydotis macqueenii
Chlamydotis undulata
Houbaropsis bengalensis
Rallidae Rail
Gallirallus sylvestris
Rhynochetidae Kagu
Rhynochetos jubatus
PASSERIFORMES
Atrichornithidae Scrub-bird
Atrichornis clamosus
Cotingidae Cotingas
Cephalopterus ornatus (Colombia)
Cephalopterus penduliger (Colombia)
Cotinga maculata
Rupicola spp.
Xipholena atropurpurea
Emberizidae Cardinals, tanagers
Gubernatrix cristata
Paroaria capitata
Paroaria coronata
Tangara fastuosa
Estrildidae Mannikins, waxbills
Amandava formosa
Lonchura oryzivora
Poephila cincta cincta
Fringillidae Finches
Carduelis cucullata
Carduelis yarrellii
Hirundinidae Martin
Pseudochelidon sirintarae
Icteridae Blackbird
Xanthopsar flavus
Meliphagidae Honeyeater
Lichenostomus melanops cassidix
Muscicapidae Old World flycatchers
Acrocephalus rodericanus (Mauritius)
Cyornis ruckii
Dasyornis broadbenti litoralis (possibly extinct)
Dasyornis longirostris
Garrulax canorus
Leiothrix argentauris
Leiothrix lutea
Liocichla omeiensis
Picathartes gymnocephalus
Picathartes oreas
Terpsiphone bourbonnensis (Mauritius)
Paradisaeidae Birds of paradise
Paradisaeidae spp.
Pittidae Pittas
Pitta guajana
Pitta gurneyi
Pitta kochi
Pitta nympha
Pycnonotidae Bulbul
Pycnonotus zeylanicus
Sturnidae Mynahs (Starlings)
Gracula religiosa
Leucopsar rothschildi
Zosteropidae White-eye
Zosterops albogularis
PELECANIFORMES
Fregatidae Frigatebird
Fregata andrewsi
Pelecanidae Pelican
Pelecanus crispus
Sulidae Booby
Papasula abbotti
PICIFORMES
Capitonidae Barbet
Semnornis ramphastinus (Colombia)
Picidae Woodpeckers
Campephilus imperialis
Dryocopus javensis richardsi
Ramphastidae Toucans
Baillonius bailloni (Argentina)
Pteroglossus aracari
Pteroglossus castanotis (Argentina)
Pteroglossus viridis
Ramphastos dicolorus (Argentina)
Ramphastos sulfuratus
Ramphastos toco
Ramphastos tucanus
Ramphastos vitellinus
Selenidera maculirostris (Argentina)
PODICIPEDIFORMES
Podicipedidae Grebe
Podilymbus gigas
PROCELLARIIFORMES
Diomedeidae Albatross
Phoebastria albatrus
PSITTACIFORMES
PSITTACIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I and Agapornis roseicollis, Melopsittacus undulatus, Nymphicus hol landicus and Psittacula krameri, which are not included in the Appendices)
Cacatuidae Cockatoos
Cacatua goffini
Cacatua haematuropygia
Cacatua moluccensis
Cacatua sulphurea
Probosciger aterrimus
Loriidae Lories, lorikeets
Eos histrio
Vini ultramarina
Psittacidae Amazons, macaws, parakeets, parrots
Amazona arausiaca
Amazona auropalliata
Amazona barbadensis
Amazona brasiliensis
Amazona finschi
Amazona guildingii
Amazona imperialis
Amazona leucocephala
Amazona oratrix
Amazona pretrei
Amazona rhodocorytha
Amazona tucumana
Amazona versicolor
Amazona vinacea
Amazona viridigenalis
Amazona vittata
Anodorhynchus spp.
Ara ambiguus
Ara glaucogularis (Often traded under the incorrect designation Ara caninde)
Ara macao
Ara militaris
Ara rubrogenys
Cyanopsitta spixii
Cyanoramphus forbesi
Cyanoramphus novaezelandiae
Cyclopsitta diophthalma coxeni
Eunymphicus cornutus
Geopsittacus occidentalis (possibly extinct)
Guarouba guarouba
Neophema chrysogaster
Ognorhynchus icterotis
Pezoporus wallicus
Pionopsitta pileata
Primolius couloni
Primolius maracana
Psephotus chrysopterygius
Psephotus dissimilis
Psephotus pulcherrimus (possibly extinct)
Psittacula echo
Pyrrhura cruentata
Rhynchopsitta spp.
Strigops habroptilus
RHEIFORMES
Rheidae Rheas
Pterocnemia pennata (Except Pterocnemia pennata pennata which is included in Appendix II)
Pterocnemia pennata pennata
Rhea americana
SPHENISCIFORMES
Spheniscidae Penguins
Spheniscus demersus
Spheniscus humboldti
STRIGIFORMES Owls
STRIGIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I)
Strigidae Owls
Heteroglaux blewitti
Mimizuku gurneyi
Ninox natalis
Ninox novaeseelandiae undulata
Tytonidae Barn owls
Tyto soumagnei
STRUTHIONIFORMES
Struthionidae Ostrich
Struthio camelus (Only the populations of Algeria, Burkina Faso, Cameroon, the Central African Republic, Chad, Mali, Mauritania, Morocco, the Niger, Nigeria, Senegal and the Sudan; all other populations are not included in the Appendices)
TINAMIFORMES
Tinamidae Tinamous
Tinamus solitarius
TROGONIFORMES
Trogonidae Quetzals
Pharomachrus mocinno
CLASS REPTILIA (REPTILES)
CROCODYLIA Alligators, caimans, crocodiles
CROCODYLIA spp. (Except the species included in Appendix I)
Alligatoridae Alligators, caimans
Alligator sinensis
Caiman crocodilus apaporiensis
Caiman latirostris (Except the population of Argentina, which is included in Appendix II)
Melanosuchus niger (Except the population of Brazil, which is included in Appendix II, and the population of Ecuador, which is included in Appendix II and is subject to a zero annual export quota until an annual export quota has been approved by the CITES Secretariat and the IUCN/SSC Crocodile Specialist Group)
Crocodylidae Crocodiles
Crocodylus acutus (Except the population of Cuba, which is included in Appendix II)
Crocodylus cataphractus
Crocodylus intermedius
Crocodylus mindorensis
Crocodylus moreletii
Crocodylus niloticus [Except the populations of Botswana, Ethiopia, Kenya, Madagascar, Malawi, Mozambique, Namibia, South Africa, Uganda, the United Republic of Tanzania (subject to an annual export quota of no more than 1,600 wild specimens including hunting trophies, in addition to ranched specimens), Zambia and Zimbabwe, which are included in Appendix II]
Crocodylus palustris
Crocodylus porosus (Except the populations of Australia, Indonesia and Papua New Guinea, which are included in Appendix II)
Crocodylus rhombifer
Crocodylus siamensis
Osteolaemus tetraspis
Tomistoma schlegelii
Gavialidae Gavial
Gavialis gangeticus
RHYNCHOCEPHALIA
Sphenodontidae Tuatara
Sphenodon spp.
SAURIA
Agamidae Agamas, mastigures
Uromastyx spp.
Chamaeleonidae Chameleons
Bradypodion spp.
Brookesia spp. (Except the species included in Appendix I)
Brookesia perarmata
Calumma spp.
Chamaeleo spp.
Furcifer spp.
Cordylidae Spiny-tailed lizards
Cordylus spp.
Gekkonidae Geckos
Cyrtodactylus serpensinsula
Hoplodactylus spp. (New Zealand)
Naultinus spp. (New Zealand)
Phelsuma spp.
Uroplatus spp.
Helodermatidae Beaded lizard, gila monster
Heloderma spp. (Except the subspecies included in Appendix I)
Heloderma horridum charlesbogerti
Iguanidae Iguanas
Amblyrhynchus cristatus
Brachylophus spp.
Conolophus spp.
Cyclura spp.
Iguana spp.
Phrynosoma coronatum
Sauromalus varius
Lacertidae Lizards
Gallotia simonyi
Podarcis lilfordi
Podarcis pityusensis
Scincidae Skinks
Corucia zebrata
Teiidae Caiman lizards, tegu lizards
Crocodilurus amazonicus
Dracaena spp.
Tupinambis spp.
Varanidae Monitor lizards
Varanus spp. (Except the species included in Appendix I)
Varanus bengalensis
Varanus flavescens
Varanus griseus
Varanus komodoensis
Varanus nebulosus
Xenosauridae Chinese crocodile lizard
Shinisaurus crocodilurus
SERPENTES Snakes
Boidae Boas
Boidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Acrantophis spp.
Boa constrictor occidentalis
Epicrates inornatus
Epicrates monensis
Epicrates subflavus
Sanzinia madagascariensis
Bolyeriidae Round Island boas
Bolyeriidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Bolyeria multocarinata
Casarea dussumieri
Colubridae Typical snakes, water snakes, whipsnakes
Atretium schistosum (India)
Cerberus rynchops (India)
Clelia clelia
Cyclagras gigas
Elachistodon westermanni
Ptyas mucosus
Xenochrophis piscator (India)
Elapidae Cobras, coral snakes
Hoplocephalus bungaroides
Micrurus diastema (Honduras)
Micrurus nigrocinctus (Honduras)
Naja atra
Naja kaouthia
Naja mandalayensis
Naja naja
Naja oxiana
Naja philippinensis
Naja sagittifera
Naja samarensis
Naja siamensis
Naja sputatrix
Naja sumatrana
Ophiophagus hannah
Loxocemidae Mexican dwarf boa
Loxocemidae spp.
Pythonidae Pythons
Pythonidae spp. (Except the subspecies included in Appendix I)
Python molurus molurus
Tropidophiidae Wood boas
Tropidophiidae spp.
Viperidae Vipers
Crotalus durissus (Honduras)
Daboia russelii (India)
Vipera ursinii (Only the population of Europe, except the area which formerly constituted the Union of Soviet Socialist Republics; these latter populations are not included in the Appendices)
Vipera wagneri
TESTUDINES
Carettochelyidae Pig-nosed turtles
Carettochelys insculpta
Chelidae Austro-American side-necked turtles
Chelodina mccordi
Pseudemydura umbrina
Cheloniidae Marine turtles
Cheloniidae spp.
Chelydridae Snapping turtles
Macrochelys temminckii (United States of America)
Dermatemydidae Central Amer can river turtle
Dermatemys mawii
Dermochelyidae Leatherback turtle
Dermochelys coriacea
Emydidae Box turtles, freshwater turtles
Glyptemys insculpta
Glyptemys muhlenbergi
Graptemys spp. (United States of America)
Terrapene spp. (Except the species included in Appendix I)
Terra pene coahuila
Geoemydidae Box turtles, freshwater turtles
Batagur baska
Callagur borneoensis
Cuora spp.
Geoclemys hamiltonii
Geoemyda spengleri (China)
Heosemys annandalii
Heosemys depressa
Heosemys grandis
Heosemys spinosa
Kachuga spp.
Leucocephalon yuwonoi
Malayemys macrocephala
Malayemys subtrijuga
Mauremys annamensis
Mauremys iversoni (China)
Mauremys megalocephala (China)
Mauremys mutica
Mauremys nigricans (China)
Mauremys pritchardi (China)
Mauremys reevesii (China)
Mauremys sinensis (China)
Melanochelys tricarinata
Morenia ocellata
Notochelys platynota
Ocadia glyphistoma (China)
Ocadia philippeni (China)
Orlitia borneensis
Pangshura spp. (Except the species included in Appendix I)
Pangshura tecta
Sacalia bealei (China)
Sacalia pseudocellata (China)
Sacalia quadriocellata (China)
Siebenrockiella crassicollis
Siebenrockiella leytensis
Platysternidae Big-headed turtle
Platysternon megacephalum
Podocnemididae Afro-American side-necked turtles
Erymnochelys madagascariensis
Peltocephalus dumerilianus
Podocnemis spp.
Testudinidae Tortoises
Testudinidae spp. (Except the species included in Appendix I. A zero annual export quota has been established for Geochelone sulcata for specimens removed from the wild and traded for primarily commercial purposes)
Astrochelys radiata
Astrochelys yniphora
Chelonoidis nigra
Gopherus flavomarginatus
Psammobates geometricus
Pyxis arachnoides
Pyxis planicauda
Testudo kleinmanni
Trionychidae Softshell turtles, terrapins
Amyda cartilaginea
Apalone spinifera atra
Aspideretes gangeticus
Aspideretes hurum
Aspideretes nigricans
Chitra spp.
Lissemys punctata
Lissemys scutata
Palea steindachneri (China)
Pelochelys spp.
Pelodiscus axenaria (China)
Pelodiscus maackii (China)
Pelodiscus parviformis (China)
Rafetus swinhoei (China)
CLASS AMPHIBIA (AMPHIBIANS)
ANURA
Bufonidae Toads
Altiphrynoides spp.
Atelopus zeteki
Bufo periglenes
Bufo superciliaris
Nectophrynoides spp.
Nimbaphrynoides spp.
Spinophrynoides spp.
Dendrobatidae Poison frogs
Allobates femoralis
Allobates zaparo
Dendrobates spp.
Epipedobates spp.
Phyllobates spp.
Mantellidae Mantellas
Mantella spp.
Microhylidae Red rain frog, tomato frog
Dyscophus antongilii
Scaphiophryne gottlebei
Myobatrachidae Gastric-brooding frogs
Rheobatrachus spp.
Ranidae Frogs
Euphlyctis hexadactylus
Hoplobatrachus tigerinus
CAUDATA
Ambystomidae Axolotls
Ambystoma dumerilii
Ambystoma mexicanum
Cryptobranchidae Giant salamanders
Andrias spp.
CLASS ELASMOBRANCHII (SHARKS)
LAMNIFORMES
Cetorhinidae Basking shark
Cetorhinus maximus
Lamnidae Great white shark
Carcharodon carcharias
ORECTOLOBIFORMES
Rhincodontidae Whale shark
Rhincodon typus
RAJIFORMES
Pristidae Sawfishes
Pristidae spp. (Except the species included in Appendix II)
Pristis microdon (For the exclusive purpose of allowing international trade in live animals to appropriate and acceptable aquaria for primarily conservation purposes)
CLASS ACTINOPTERYGII (FISH)
ACIPENSERIFORMES Paddlefish, sturgeons
ACIPENSERIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I)
Acipenseridae Sturgeons
Acipenser brevirostrum
Acipenser sturio
ANGUILLIFORMES
Anguillidae Freshwater eels
Anguilla anguilla (Entry into force delayed 18 months, i.e. until 13 March 2009)
CYPRINIFORMES
Catostomidae Cui-ui
Chasmistes cujus
Cyprinidae Blind carps, plaeesok
Caecobarbus geertsi
Probarbus jullieni
OSTEOGLOSSIFORMES
Osteoglossidae Arapaima, bonytongue
Arapaima gigas
Scleropages formosus
PERCIFORMES
Labridae Wrasses
Cheilinus undulatus
Sciaenidae Totoaba
Totoaba macdonaldi
SILURIFORMES
Pangasiidae Pangasid catfish
Pangasianodon gigas
SYNGNATHI FORMES
Syngnathidae Pipefishes, seahorses
Hippocampus spp.
CLASS SARCOPTERYGII (LUNGFISHES)
CERATODONTIFORMES
Ceratodontidae Australian lungfish
Neoceratodus forsteri
COELACANTHIFORMES
Latimeriidae Coelacanths
Latimeria spp.
PHYLUM ECHINODERMATA CLASS HOLOTHUROIDEA (SEA CUCUMBERS)
ASPIDOCHIROTIDA
Stichopodidae Sea cucumbers
Isostichopus fuscus (Ecuador)
PHYLUM ARTHROPODACLASS ARACHNIDA (SPIDERS)
ARANEAE
Theraphosidae Red-kneed tarantulas, tarantulas
Aphonopelma albiceps
Aphonopelma pallidum
Brachypelma spp.
SCORPIONES
Scorpionidae Scorpions
Pandinus dictator
Pandinus gambiensis
Pandinus imperator
CLASS INSECTA(INSECTS)
COLEOPTERA
Lucanidae Cape stag beetles
Colophon spp. (South Africa)
LEPIDOPTERA
Papilionidae Birdwing butterflies, swallowtail butterflies
Atrophaneura jophon
Atrophaneura pandiyana
Bhutanitis spp.
Ornithoptera spp. (Except the species included in Appendix I)
Ornithoptera alexandrae
Papilio chikae
Papilio homerus
Papilio hospiton
Parnassius apollo
Teinopalpus spp.
Trogonoptera spp.
Troides spp.
PHYLUM ANNELIDA CLASS HIRUDINOIDEA (LEECHES)
ARHYNCHOBDELLIDA
Hirudinidae Medicinal leech
Hirudo medicinalis
PHYLUM MOLLUSCACLASS BIVALVIA (CLAMS, MUSSELS)
MYTILOIDA
Mytilidae Marine mussels
Lithophaga lithophaga
UNIONOIDA
Unionidae Freshwater mussels, pearly mussels
Conradilla caelata
Cyprogenia aberti
Dromus dromas
Epioblasma curtisi
Epioblasma florentina
Epioblasma sampsonii
Epioblasma sulcata perobliqua
Epioblasma torulosa gubernaculum
Epioblasma torulosa rangiana
Epioblasma torulosa torulosa
Epioblasma turgidula
Epioblasma walkeri
Fusconaia cuneolus
Fusconaia edgariana
Lampsilis higginsii
Lampsilis orbiculata orbiculata
Lampsilis satur
Lampsilis virescens
Plethobasus cicatricosus
Plethobasus cooperianus
Pleurobema clava
Pleurobema plenum
Potamilus capax
Quadrula intermedia
Quadrula sparsa
Toxolasma cylindrella
Unio nickliniana
Unio tampicoensis tecomatensis
Villosa trabalis
VENEROIDA
Tridacnidae Giant clams
Tridacnidae spp.
CLASS GASTROPODA (SNAILS AND CONCHES)
ARCHAEOGASTROPODA
Haliotidae Abalones
Haliotis midae (South Africa)
MESOGASTROPODA
Strombidae Queen conch
Strombus gigas
STYLOMMATOPHORA
Achatinellidae Agate snails, oahu tree snails
Achatinella spp.
Camaenidae Green tree snail
Papustyla pulcherrima
PHYLUM CNIDARIA CLASS ANTHOZOA (CORALS, SEA ANEMONES)
ANTIPATHARIA Black corals
ANTIPATHARIA spp.
HELIOPORACEA
Helioporidae Blue corals
Helioporidae spp. (Includes only the species Heliopora coerulea. Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
SCLERACTINIA Stony corals
SCLERACTINIA spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
STOLONIFERA
Tubiporidae Organ-pipe corals
Tubiporidae spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
CLASS HYDROZOA (SEA FERNS, FIRE CORALS, STINGING MEDUSAE)
MILLEPORINA
Milleporidae Fire corals
Milleporidae spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
STYLASTERINA
Stylasteridae Lace corals
Stylasteridae spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
FLORA (PLANTS)
AGAVACEAE Agaves
Agave parviflora
Agave victoriae-reginae#1
Nolina interrata
AMARYLLIDACEAE Snowdrops, sternbergias
Galanthus spp.#1
Sternbergia spp.#1
APOCYNACEAE Elephant trunks, hoodias
Hoodia spp.#9
Pachypodium spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Pachypodium ambongense
Pachypodium baronii
Pachypodium decaryi
Rauvolfia serpentina#2
ARALIACEAE Ginseng
Panax ginseng#3 (Only the population of the Russian Federation; no other population is included in the Appendices)
Panax quinquefolius#3
ARAUCARIACEAE Monkey-puzzle tree
Araucaria araucana
BERBERIDACEAE May-apple
Podophyllum hexandrum#2
BROMELIACEAE Air plants, bromelias
Tillandsia harrisii#1
Tillandsia kammii#1
Tillandsia kautskyi#1
Tillandsia mauryana#1
Tillandsia sprengeliana#1
Tillandsia sucrei#1
Tillandsia xerographica#1
CACTACEAE Cacti
CACTACEAE spp.6#4 (Except the species included in Appendix I and except Pereskia spp., Pereskiopsis spp. and Quiabentia spp.)
Ariocarpus spp.
Astrophytum asterias
Aztekium ritteri
Coryphantha werdermannii
Discocactus spp.
Echinocereus ferreirianus ssp. lindsayi
Echinocereus schmollii
Escobaria minima
Escobaria sneedii
Mammillaria pectinifera
Mammillaria solisioides
Melocactus conoideus
Melocactus deinacanthus
Melocactus glaucescens
Melocactus paucispinus
Obregonia denegrii
Pachycereus militaris
Pediocactus bradyi
Pediocactus knowltonii
Pediocactus paradinei
Pediocactus peeblesianus
Pediocactus sileri
Pelecyphora spp.
Sclerocactus brevihamatus ssp. tobuschii
Sclerocactus erectocentrus
Sclerocactus glaucus
Sclerocactus mariposensis
Sclerocactus mesae-verdae
Sclerocactus nyensis
Sclerocactus papyracanthus
Sclerocactus pubispinus
Sclerocactus wrightiae
Strombocactus spp.
Turbinicarpus spp.
Uebelmannia spp.
CARYOCARACEAE Ajo
Caryocar costaricense#1
COMPOSITAE (Asteraceae) Kuth
Saussurea costus
CRASSULACEAE Dudleyas
Dudleya stolonifera
Dudleya traskiae
CUPRESSACEAE Alerce, cypresses
Fitzroya cupressoides
Pilgerodendron uviferum
CYATHEACEAE Tree-ferns
Cyathea spp. #1
CYCADACEAE Cycads
CYCADACEAE spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Cycas beddomei
DICKSONIACEAE Tree-ferns
Cibotium barometz#1
Dicksonia spp.#1 (Only the populations of the Americas; no other population is included in the Appendices)
DIDIEREACEAE Alluaudias, didiereas
DIDIEREACEAE spp.#1
DIOSCOREACEAE Elephant's foot, kniss
Dioscorea deltoidea#1
DROSERACEAE Venus’ flytrap
Dionaea muscipula#1
EUPHORBIACEAE Spurges
Euphorbia spp.#1 (Succulent species only except the species included in Appendix I. Artificially propagated specimens of cultivars of Euphorbia trigona, artificially propagated specimens of crested, fan-shaped or colour mutants of Euphorbia lactea, when grafted on artificially propagated root stock of Euphorbia neriifolia, and artificially propagated specimens of cultivars of Euphorbia ‘Milii’ when they are traded in shipments of 100 or more plants and readily recognizable as artificially propagated specimens, are not subject to the provisions of the Convention)
Euphorbia ambovombensis
Euphorbia capsaintemariensis
Euphorbia cremersii (Includes the forma viridifolia and the var. rakotozafyi)
Euphorbia cylindrifolia (Includes the ssp. tuberifera)
Euphorbia decaryi (Includes the vars. ampanihyensis, robinsonii and spirosticha)
Euphorbia francoisii
Euphorbia moratii (Includes the vars. antsingiensis, bemarahensis and multiflora)
Euphorbia parvicyathophora
Euphorbia quartziticola
Euphorbia tulearensis
FOUQUIERIACEAE Ocotillos
Fouquieria columnaris#1
Fouquieria fasciculata
Fouquieria purpusii
GNETACEAE Gnetums
Gnetum montanum#1 (Nepal)
JUGLANDACEAE Gavilan
Oreomunnea pterocarpa#1
LEGUMINOSAE (Fabaceae) Afrormosia, cristobal, rosewood, sandalwood
Caesalpinia echinata#10
Dalbergia nigra
Dalbergia retusa#5 [population of Guatemala (Guatemala)] Dalbergia stevensonii#5 [population of Guatemala (Guatemala)] Dipteryx panamensis (Costa Rica, Nicaragua)
Pericopsis elata#5
Platymiscium pleiostachyum#1
Pterocarpus santalinus#7
LILIACEAE Aloes
Aloe spp.#1 (Except the species included in Appendix I. Also excludes Aloe vera, also referenced as Aloe barbadensis which is not included in the Appendices)
Aloe albida
Aloe albiflora
Aloe alfredii
Aloe bakeri
Aloe bellatula
Aloe calcairophila
Aloe compressa (Includes the vars. paucituberculata, rugosquamosa and schistophila)
Aloe delphinensis
Aloe descoingsii
Aloe fragilis
Aloe haworthioides (Includes the var. aurantiaca)
Aloe helenae
Aloe laeta (Includes the var. maniaensis)
Aloe parallelifolia
Aloe parvula
Aloe pillansii
Aloe polyphylla
Aloe rauhii
Aloe suzannae
Aloe versicolor
Aloe vossii
MAGNOLIACEAE Magnolia
Magnolia liliifera var. obovata#1 (Nepal)
MELIACEAE Mahoganies, Spanish cedar
Cedrela odorata#5 [Population of Colombia (Colombia) Population of Guatemala (Guatemala) Population of Peru (Peru)]
Swietenia humilis#1
Swietenia macrophylla#6 (Populations of the Neotropics)
Swietenia mahagoni#5
NEPENTHACEAE Pitcher-plants (Old World)
Nepenthes spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Nepenthes khasiana
Nepenthes rajah
ORCHIDACEAE Orchids
ORCHIDACEAE spp.7#1 (Except the species included in Appendix I)
(For all of the following Appendix-I species, seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers are not subject to the provisions of the Convention)
Aerangis ellisii
Dendrobium cruentum
Laelia jongheana
Laelia lobata
Paphiopedilum spp.
Peristeria elata
Phragmipedium spp.
Renanthera imschootiana
OROBANCHACEAE Broomrape
Cistanche deserticola#1
PALMAE (Arecaceae) Palms
Beccariophoenix madagascariensis#1
Chrysalidocarpus decipiens
Lemurophoenix halleuxii
Marojejya darianii
Neodypsis decaryi#1
Ravenea louvelii
Ravenea rivularis
Satranala decussilvae
Voanioala gerardii
PAPAVERACEAE Poppy
Meconopsis regia#1 (Nepal)
PINACEAE Guatemala fir
Abies guatemalensis
PODOCARPACEAE Podocarps
Podocarpus neriifolius#1 (Nepal)
Podocarpus parlatorei
PORTULACACEAE Lewisias, pportulacas, purslanes
Anacampseros spp.#1
Avonia spp.#1
Lewisia serrata#1
PRIMULACEAE Cyclamens
Cyclamen spp.8#1
PROTEACEAE Proteas
Orothamnus zeyheri#1
Protea odorata#1
RANUNCULACEAE Golden seals, yellow adonis, yellow root
Adonis vernalis#2
Hydrastis canadensis#8
ROSACEAE African cherry, stinkwood
Prunus africana#1
RUBIACEAE Ayugue
Balmea stormiae
SARRACENIACEAE Pitcher-plants (New World)
Sarracenia spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Sarracenia oreophila
Sarracenia rubra ssp. alabamensis
Sarracenia rubra ssp. jonesii
SCROPHULARIACEAE Kutki
Picrorhiza kurrooa#2 (Excludes Picrorhiza scrophulariiflora)
STANGERIACEAE Stangerias
Bowenia spp.#1
Stangeria eriopus
TAXACEAE Himalayan yew
Taxus chinensis and infraspecific taxa of this species#2
Taxus cuspidata and infraspecific taxa of this species 9#2
Taxus fuana and infraspecific taxa of this species#2
Taxus sumatrana and infraspecific taxa of this species #2
Taxus wallichiana#2
THYMELAEACEAE (Aquilariaceae) Agarwood, ramin
Aquilaria spp.#1
Gonystylus spp.#1
Gyrinops spp.#1
TROCHODENDRACEAE (Tetracentraceae) Tetracentron
Tetracentron sinense#1 (Nepal)
VALERIANACEAE Himalayan spikenard
Nardostachys grandiflora#2
WELWITSCHIACEAE Welwitschia
Welwitschia mirabilis#1
ZAMIACEAE Cycads
ZAMIACEAE spp.#1 (Except the species included in Appendix I)
Ceratozamia spp.
Chigua spp.
Encephalartos spp.
Microcycas calocoma
ZINGIBERACEAE Ginger lily
Hedychium philippinense#1
ZYGOPHYLLACEAE Lignum-vitae
Bulnesia sarmientoi#11 (Argentina)
Guaiacum spp.#2
1 Population of Argentina (listed in Appendix II):
For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas, in cloth, and in derived manufactured products and other handicraft artefacts. The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-ARGENTINA'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-ARGENTINA-ARTESANÍA'.
All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.
2 Population of Bolivia (listed in Appendix II):
For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas, and in cloth and items made thereof, including luxury handicrafts and knitted articles.
The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-BOLIVIA'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-BOLIVIA-ARTESANÍA'.
All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.
3 Population of Chile (listed in Appendix II):
For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas, and in cloth and items made thereof, including luxury handicrafts and knitted articles. The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-CHILE'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-CHILE-ARTESANÍA'.
All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.
4 Population of Peru (listed in Appendix II):
For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas and in the stock extant at the time of the ninth meeting of the Conference of the Parties (November 1994) of 3249 kg of wool, and in cloth and items made thereof, including luxury handicrafts and knitted articles. The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-PERÚ'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-PERÚ-ARTESANÍA'.
All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.
5 Populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe (listed in Appendix II):
For the exclusive purpose of allowing:
a) trade in hunting trophies for non-commercial purposes;
b) trade in live animals to appropriate and acceptable destinations, as defined in Resolution Conf. 11.20, for Botswana and Zimbabwe and for in situ conservation programmes for Namibia and South Africa;
c) trade in hides;
d) trade in hair;
e) trade in leather goods for commercial or non-commercial purposes for Botswana, Namibia and South Africa and for non-commercial purposes for Zimbabwe;
f) trade in individually marked and certified ekipas incorporated in finished jewellery for non-commercial purposes for Namibia and ivory carvings for non-commercial purposes for Zimbabwe;
g) trade in registered raw ivory (for Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe, whole tusks and pieces) subject to the following:
i) only registered government-owned stocks, originating in the State (excluding seized ivory and ivory of unknown origin);
ii) only to trading partners that have been verified by the Secretariat, in consultation with the Standing Committee, to have sufficient national legislation and domestic trade controls to ensure that the imported ivory will not be re-exported and will be managed in accordance with all requirements of Resolution Conf. 10.10 (Rev. CoP14) concerning domestic manufacturing and trade;
iii) not before the Secretariat has verified the prospective importing countries and the registered government-owned stocks;
iv) raw ivory pursuant to the conditional sale of registered government-owned ivory stocks agreed at CoP12, which are 20,000 kg (Botswana), 10,000 kg (Namibia) and 30,000 kg (South Africa);
v) in addition to the quantities agreed at CoP12, government-owned ivory from Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe registered by 31 January 2007 and verified by the Secretariat may be traded and despatched, with the ivory in paragraph g) iv) above, in a single sale per destination under strict supervision of the Secretariat;
vi) the proceeds of the trade are used exclusively for elephant conservation and community conservation and development programmes within or adjacent to the elephant range; and
vii) the additional quantities specified in paragraph g) v) above shall be traded only after the Standing Committee has agreed that the above conditions have been met; and
h) no further proposals to allow trade in elephant ivory from populations already in Appendix II shall be submitted to the Conference of the Parties for the period from CoP14 and ending nine years from the date of the single sale of ivory that is to take place in accordance with provisions in paragraphs g) i), g) ii), g) iii), g) vi) and g) vii). In addition such further proposals shall be dealt with in accordance with Decisions 14.77 and 14.78.
On a proposal from the Secretariat, the Standing Committee can decide to cause this trade to cease partially or completely in the event of non-compliance by exporting or importing countries, or in the case of proven detrimental impacts of the trade on other elephant populations.
All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.
6 Artificially propagated specimens of the following hybrids and/or cultivars are not subject to the provisions of the Convention:
- Hatiora x graeseri
- Schlumbergera x buckleyi
- Schlumbergera russelliana x Schlumbergera truncata
- Schlumbergera orssichiana x Schlumbergera truncata
- Schlumbergera opuntioides x Schlumbergera truncata
- Schlumbergera truncata (cultivars)
- Cactaceae spp. colour mutants lacking chlorophyll, grafted on the following grafting stocks: Harrisia 'Jusbertii', Hylocereus trigonus or Hylocereus undatus
- Opuntia microdasys (cultivars).
7 Artificially propagated hybrids of the following genera are not subject to the provisions of the Convention, if conditions, as indicated under a) and b), are met: Cymbidium, Dendrobium, Phalaenopsis and Vanda:
a) Specimens are readily recognizable as artificially propagated and do not show any signs of having been collected in the wild such as mechanical damage or strong dehydration resulting from collection, irregular growth and heterogeneous size and shape within a taxon and shipment, algae or other epiphyllous organisms adhering to leaves, or damage by insects or other pests; and
b) i) when shipped in non-flowering state, the specimens must be traded in shipments consisting of individual containers (such as cartons, boxes, crates or individual shelves of CC-containers) each containing 20 or more plants of the same hybrid; the plants within each container must exhibit a high degree of uniformity and healthiness; and the shipment must be accompanied by documentation, such as an invoice, which clearly states the number of plants of each hybrid; or
ii) when shipped in flowering state, with at least one fully open flower per specimen, no minimum number of specimens per shipment is required but specimens must be professionally processed for commercial retail sale, e.g. labelled with printed labels or packaged with printed packages indicating the name of the hybrid and the country of final processing. This should be clearly visible and allow easy verification.
Plants not clearly qualifying for the exemption must be accompanied by appropriate CITES documents.
8 Artificially propagated specimens of cultivars of Cyclamen persicum are not subject to the provisions of the Convention. However, the exemption does not apply to such specimens traded as dormant tubers.
9 Artificially propagated hybrids and cultivars of Taxus cuspidata, live, in pots or other small containers, each consignment being accompanied by a label or document stating the name of the taxon or taxa and the text 'artificially propagated', are not subject to the provisions of the Convention.
#1 All parts and derivatives, except:
a) seeds, spores and pollen (including pollinia);
b) seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers;
c) cut flowers of artificially propagated plants; and
d) fruits and parts and derivatives thereof of artificially propagated plants of the genus Vanilla.
#2 All parts and derivatives except:
a) seeds and pollen; and
b) finished products packaged and ready for retail trade.
#3 Whole and sliced roots and parts of roots.
#4 All parts and derivatives, except:
a) seeds, except those from Mexican cacti originating in Mexico, and pollen;
b) seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers;
c) cut flowers of artificially propagated plants;
d) fruits and parts and derivatives thereof of naturalized or artificially propagated plants; and
e) separate stem joints (pads) and parts and derivatives thereof of naturalized or artificially propagated plants of the genus Opuntia subgenus Opuntia.
#5 Logs, sawn wood and veneer sheets.
#6 Logs, sawn wood, veneer sheets and plywood.
#7 Logs, wood-chips, powder and extracts.
#8 Underground parts (i.e. roots, rhizomes): whole, parts and powdered.
#9 All parts and derivatives except those bearing a label
“Produced from Hoodia spp. material obtained through controlled harvesting and production in collaboration with the CITES Management Authorities of Botswana/Namibia/South Africa under agreement no. BW/NA/ZA xxxxxx”.
#10 Logs, sawn wood, veneer sheets, including unfinished wood articles used for the fabrication of bows for stringed musical instruments.
#11 Logs, sawn wood, veneer sheets, plywood, powder and extracts.”
3. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, és ezzel egyidejűleg a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről szóló 2006. évi XVI. törvény hatályát veszti.
(2) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a természetvédelemért felelős miniszter gondoskodik.
(3) Felhatalmazást kap a természetvédelemért felelős miniszter, hogy a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezménynek a módosítással egységes szerkezetbe foglalt, hiteles szövegét és annak magyar nyelvű hivatalos fordítását a Magyar Közlönyben közzétegye.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2008. szeptember 22-i ülésnapján fogadta el.