2007. évi CXXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról, a 2006. évi országgyűlési választások pénzügyi támogatásáról szóló 89/2005. (XII. 7.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 12/2006. (II. 16.) OGY határozatban, a 2006. évi önkormányzati és kisebbségi választások pénzügyi támogatásáról szóló 30/2006. (VII. 11.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -
a) 6 549 197,8 millió forint, azaz hatmillió-ötszáznegyvenkilencezer-százkilencvenhét egész nyolctized millió forint bevétellel,
b) 8 510 829,5 millió forint, azaz nyolcmillió-ötszáztízezer-nyolcszázhuszonkilenc egész öttized millió forint kiadással, és
c) 1 961 631,7 millió forint, azaz egymillió-kilencszázhatvanegyezer-hatszázharmincegy egész héttized millió forint hiánnyal
hagyja jóvá.
2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2006-ban a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 60 318,0 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
b) 25 185,7 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,
c) 1 467 624,6 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,
d) 184 381,7 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket a külföldi hitelezőknek.
4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2006-ban
a) 1 140 671,8 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,
b) 267 022,4 millió forint összegben növelte a kincstárjegyek állományát,
c) 111 825,7 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 109. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter a 2006. évi költségvetési hiány terhére
a) 415 900,0 millió forint összegben forint hiteleket vállalt át a Nemzeti Autópálya Zrt.-től, amelyek összegét a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 32. Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés cím 1. alcímén számolta el, valamint
b) 22 968,0 millió forint összegben az a) pont szerinti átvállalást megelőzően felhalmozódott kamatot vállalt át a Nemzeti Autópálya Zrt.-től, melynek összegét a XLI. A központi költségvetés kamatelszámolásai, tőkevisszatérülései, az adósság- és követelés-kezelés költségei fejezet, 2. A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai cím, 1. Forinthitelek kamatelszámolásai alcím, 2. Egyéb hitelek kamatelszámolásai jogcímcsoport 15. jogcímén számolta el,
c) az a) és b) pont szerinti átvállalások következtében 438 868 millió forinttal növelte központi költségvetés adósságállományát.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2006-ban az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján
a) 1 061 731,1 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,
b) 675 778,8 forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter - a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 36 690,7 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó részesedés, illetve a települési önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM-ÖTM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok évközben 4050,5 millió forint összegben igényeltek - a Magyar Államkincstár igazgatóságai javaslataira is figyelemmel - normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat, jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 7625,8 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 79,9 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 36,7 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekedtek. A módosított előirányzatokat önkormányzatonként és jogcímenként a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(3) A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 3. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulásokból, a normatív, kötött felhasználású támogatásokból a helyi önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után, valamint a személyi jövedelemadó-részesedésből a megyei Önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 4462,9 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 3698,8 millió forint,
c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2006. év után előírt tartozása 764,1 millió forint.
(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulásokat és normatív, kötött felhasználású támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint 153,6 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei - az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően - az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 2254,9 millió forint,
b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 5263,6 millió forint.
Ezek helyi önkormányzatonként részletezett összegeit a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek az őket ténylegesen megillető jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 154,1 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(8) A helyi önkormányzatokat az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján
a) a központosított előirányzat jogcímen 298,1 millió forint,
b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen 64,4 millió forint,
c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 2360,3 millió forint,
d) a 2005. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt egyenlegében 373,9 millió forint,
e) a helyi önkormányzatok egyéb támogatási jogcímein 123,7 millió forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(9) Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések megállapítása szerint a helyi önkormányzatokat a (4) bekezdés c) pontjában, valamint a (8) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettségekből
a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen egyenlegében 347,5 millió forint,
b) központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 34,3 millió forint,
c) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 7,0 millió forint,
d) címzett és céltámogatások jogcímen 78,8 millió forint,
e) céljellegű decentralizált támogatás és a Balatoni Fejlesztési Tanács támogatása jogcímen 1,3 millió forint,
f) a megyei önkormányzatok által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján 3,3 millió forint, valamint
g) a 2005. december 31-én feladattal terhelt normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt egyenlegében 83,2 ezer forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(10) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegének (6) bekezdés szerinti különbözeteiből az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján
a) a visszafizetési kötelezettség 17,0 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 3,7 millió forint,
amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(11) A települési önkormányzatok 2006. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolása keretében a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/7. pontja alapján 6484,6 millió forint támogatást igényeltek vissza a költségvetésből, amelynek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett.
(12) Az önkormányzatok 2006. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolásában az Állami Számvevőszék által megállapított eltérések következményeként a beruházások után jogtalanul visszaigényelt 46,4 ezer forint visszafizetési, és a még jogszerűen járó 14,6 ezer forint központi költségvetésből történő folyósítási kötelezettségének önkormányzatonkénti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(13) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott határidőre tekintettel, az Áht. 64/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2007. március 28. napjától keletkezik.
(14) Az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó, helyi önkormányzatokat érintő pótlólagos állami támogatások, illetve visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM-ÖTM R. hatálybalépését követő 15. nap.
(15) Amennyiben a (13)-(14) bekezdésekben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034073-00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
(16) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy azon önkormányzatok részére, amelyek saját elszámolásuk alapján a (4) bekezdés b) pontja és a (6) bekezdés b) pontja szerint pótlólagos támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium 8265,5 millió forint átutalásáról rendelkezett.
8. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4/a. számú melléklet részletezi.
(2) Egyes központosított előirányzatok 2006. évi felhasználásának levezetését, továbbá a korábbi évek maradványának megállapítását a 4/b. számú melléklet részletezi.
(3) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.
(4) A helyi önkormányzatok 2006. évi címzett- és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.
(5) A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira nyújtott támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(6) A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának alakulását a 8. számú melléklet részletezi.
(7) A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulását a 9. számú melléklet részletezi.
(8) A Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar - Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatására nyújtott előirányzat felhasználásának alakulását a 10. számú melléklet részletezi.
(9) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett- és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 39,4 milliárd forint, a fejlesztési és vis maior támogatás maradványa 1,9 millió forint, a vis maior tartalék támogatás maradványa 9,9 millió forint.
9. § Az Országgyűlés
a) jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Zrt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 16. számú melléklet szerint;
b) tudomásul veszi, hogy az ÁPV Zrt. 2006-ban a Költségvetési Törvény 5. §-ának (1) bekezdése alapján 268 696,1 millió forintot fizetett be a központi költségvetésbe.
10. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 7268,5 millió forint egyszeri - a 2006. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló - közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcím-csoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímének előirányzata terhére 2007. decemberében.
(2) Az egyházi szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményfenntartókat 2777,7 millió forint egyszeri - a 2006. évi önkormányzati, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi támogatást kompenzáló - szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 1. számú melléklet, XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzata terhére 2007. decemberében.
(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcím-csoport előirányzatának emelésével 2007. évben 60,0 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak.
11. § (1) Az Országgyűlés az Operatív Programok forrásainak támogatási döntéseit a 17. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az Országgyűlés az EQUAL Közösségi Kezdeményezés forrásainak támogatási döntéseit a 18. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) Az Európai Bizottság által 2006. december 31-éig elfogadott Kohéziós Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 19. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Európai Bizottság által 2006. december 31-éig elfogadott Schengen Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 20. számú melléklet tartalmazza.
(5) Az Országgyűlés a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus forrásainak támogatási döntéseit a 22. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
12. § Az Országgyűlés jóváhagyja a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) egyes intézkedései esetén az e törvény 21. számú melléklete által bemutatott többlet-kötelezettségvállalást, amely az NVT 3 éves keretének felhasználását követően az 1698/2005/EK tanácsi rendeletben előírt vidékfejlesztési támogatásra előírt átmenet szabályainak megállapításáról szóló 2006. szeptember 5-i 1320/2006/EK bizottsági rendelet alapján jóváhagyott Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pénzügyi keretét fogja terhelni.
13. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 77. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az elkülönített állami pénzalapok 2006. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 12. számú melléklete tartalmazza.
14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Magyar Államkincstár által kezelt, állami kölcsönből, illetve állami alapjuttatás járadékából 2005. december 31-én fennállt 6167,6 millió forint követelésállomány 2006. év folyamán összesen 4235,2 millió forinttal csökkent, így 2006. december 31-én 1932,4 millió forintot tett ki.
(2) A követelésállomány csökkenés közel 90%-a az év folyamán bírósági végzés alapján lezárt felszámolásoknál jelentkező 3733,9 millió forintos veszteség elszámolásából ered. Az állomány változásának fennmaradó része az 501,3 millió forint összegű járadékbefizetés eredménye.
(3) A követelésállományhoz kapcsolódó, de annak nagyságát nem érintő bevételként jelentkezett a költségvetésben az állami kölcsönhöz kapcsolódóan befolyt 5,7 millió forint szerződéses és késedelmi kamat.
16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2007. december 31-éig
a) a központi költségvetés
aa) a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék megtérítése jogcímén 9,9 millió forintot,
ab) a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 59,6 millió forintot
a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára térítsen meg,
b) az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 432,1 millió forintot a központi költségvetésnek a 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” számlára utaljon vissza.
17. § Az Országgyűlés
a) a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) az e törvény 20. § c) pontjában megállapított 19 498,9 millió forint, valamint
b) az E. Alapnak az e törvény 22. § c) pontjában megállapított 111 293,8 millió forint összegű hiányát
a KESZ hitelállományából 2007. december 31-éig elengedi.
18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (2) bekezdés f) pontja alapján 1038,9 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára 2007. december 31-éig térítsen meg.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

Első fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2006. évi kiadásainak és bevételeinek főösszege, a hiány mértéke

19. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2006. évi költségvetése végrehajtását
a) 3 660 960,6 millió forint, azaz hárommillió-hatszázhatvanezer-kilencszázhatvan egész hattized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 3 791 753,3 millió forint, azaz hárommillió-hétszázkilencvenegyezer-hétszázötvenhárom egész háromtized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 130 792,7 millió forint, azaz százharmincezer-hétszázkilencvenkettő egész héttized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2006. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 15. számú melléklete tartalmazza.

Második fejezet

A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

20. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2006. évi költségvetésének végrehajtását
a) 2 093 596,4 millió forint, azaz kettőmillió-kilencvenháromezer-ötszázkilencvenhat egész négytized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 2 113 095,3 millió forint, azaz kettőmillió-száztizenháromezer-kilencvenöt egész háromtized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 19 498,9 millió forint, azaz tizenkilencezer-négyszázkilencvennyolc egész kilenctized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
21. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2006. évi működési előirányzat-maradványát 1237,5 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi maradvány összege 306,3 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap 2006. évi működési kiadásai 2127,4 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

Harmadik fejezet

Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

22. § Az Országgyűlés az E. Alap 2006. évi költségvetésének végrehajtását
a) 1 567 364,2 millió forint, azaz egymillió-ötszázhatvanhétezer-háromszázhatvannégy egész kettőtized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 1 678 658,0 millió forint, azaz egymillió-hatszázhetvennyolcezer-hatszázötvennyolc millió forint kiadási főösszeggel,
c) 111 293,8 millió forint, azaz egyszáztizenegyezer-kettőszázkilencvenhárom egész nyolctized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
23. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat-maradványát 1886,4 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 3,1 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 1803,5 millió forint előző évek előirányzat-maradványának a felhasználását tartalmazzák.

Negyedik fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

24. § Az Országgyűlés jóváhagyja a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 3. Természetbeni ellátások alcímen belül a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 4532,8 millió forint és az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportnál 1304,4 millió forint felhasználását.
25. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény
a) 75. §-a (3) bekezdésére és 83. §-ára figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra
aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 505,4 millió forint,
ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 692,2 millió forint,
b) 75. §-ának (4) bekezdése alapján az évközi nyugellátás-emeléssel összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél összesen 430,6 millió forint,
c) 75. §-ának (5) bekezdése, illetve a 82. § (1) és (2) bekezdése alapján
ca) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 177,5 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 747,1 millió forint, egyszeri segélyre 122,5 millió forint,
cb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 127,7 millió forint, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 5,3 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 24,0 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 63,7 millió forint,
d) 75. §-ának (6) bekezdése alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata felett 131,4 millió forint,
e) 84. §-a alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. Egyéb kiadások jogcím előirányzatából a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány támogatásával összefüggésben 48,4 millió forint
felhasználása történt meg.
26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény 16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.
27. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 13. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 14. számú melléklet szerint jóváhagyja.

NEGYEDIK RÉSZ

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

28. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
29. § (1) A 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint az ország egyes területein ezen év első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz következtében károsodott magántulajdonban lévő lakóingatlanok kárenyhítésével összefüggésben a központi költségvetésből nyújtott támogatásból helyreállított, újjáépített, vásárolt ingatlanra - a Magyarország folyóin 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint az ország egyes területein ezen év első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz miatt keletkezett károk enyhítéséről szóló 155/2006. (VII. 26.) Korm. rendelet 3. §-ának (9) bekezdése alapján - bejegyzett jelzálogjogról, valamint elidegenítési és terhelési tilalomról a Magyar Állam lemond.
(2) E törvény hatálybalépését követő harminc napon belül a lakóingatlan fekvése szerint illetékes jegyző - a Magyar Állam nevében - törlésre vonatkozó kérelmet nyújt be a lakóingatlan fekvése szerint területileg illetékes körzeti földhivatalhoz.
(3) A földhivatal a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül intézkedik a jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom törlésének ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéséről.
(4) A folyamatban levő ügyek esetében a jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyeztetéséről a Magyar Állam lemond. Ez esetben is a jegyző jogosult a lakóingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatósághoz benyújtott jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére irányuló kérelem visszavonására.
(5) Az Országgyűlés engedélyezi Doboz Nagyközség Önkormányzatnak, hogy a 2005. év augusztus 15-23. között lehullott nagy mennyiségű csapadék okozta károk enyhítéséről szóló 181/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet alapján kapott támogatás jogtalanul igénybe vett 61 989 000 forintos részét 2015-ig, évente egyenlő részletekben fizesse vissza a következők szerint:
a) az önkormányzat e törvény kihirdetését követő 10 napon belül köteles a Magyar Államkincstár felé adatot szolgáltatni a jogtalanul igénybe vett támogatás összegéről;
b) a Magyar Államkincstár minden év december 5-éig értesíti az önkormányzatot az esedékes fizetési kötelezettségről;
c) az önkormányzatnak az éves részletet adott év december 15-éig kell megfizetnie, az első részlet megfizetésének határideje 2007. december 15.;
d) amennyiben a fizetési kötelezettségének az önkormányzat határidőben nem tesz eleget, a Magyar Államkincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján azonnali beszedési megbízást nyújt be ellene.

1. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Országgyűlés hivatali szervei			15 080,0			16 627,7
1						Működési költségvetés		350,0			590,2
1						Személyi juttatások	8 628,4			8 927,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 143,0			2 247,7
3						Dologi kiadások	2 945,6			3 263,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,7
2						Felhalmozási költségvetés					30,5
1						Intézményi beruházási kiadások	333,6			983,7
2						Felújítás	1 379,4			1 552,6
3						Kölcsönök				30,4	30,4
2						Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára			693,0			693,2
1						Működési költségvetés		3,0			10,7
1						Személyi juttatások	399,5			400,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	123,4			121,2
3						Dologi kiadások	122,4			138,9
2						Felhalmozási költségvetés					4,9
1						Intézményi beruházási kiadások	36,7			43,9
2						Felújítás	10,0			8,2
3						Kölcsönök	4,0			3,5	6,6
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						eParlament			200,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0
6						Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások			2 110,0			753,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 023,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	289,2
3						Dologi kiadások	95,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	620,5
2						Felújítás	82,0
1-4. cím összesen:	18 436,0	353,0	18 083,0	17 725,5	673,3	18 073,9
5						Közbeszerzések Tanácsa
1						Közbeszerzések Tanácsa			215,0			216,3
1						Működési költségvetés		864,0			1 797,3
1						Személyi juttatások	449,9			586,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	147,0			187,5
3						Dologi kiadások	453,1			1 077,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	19,0			19,5
2						Felújítás	10,0			11,0
3						Kölcsönök				30,0
2						Fejezeti államháztartási tartalék	6,7		6,7
5. cím összesen:	1 085,7	864,0	221,7	1 912,3	1 797,3	216,3
6						Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása	110,0			110,0
7						Pártok támogatása
1						Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1						Magyar Szocialista Párt	969,2			960,2
2						FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség	817,4			826,6
3						SZDSZ - A magyar liberális párt	282,0			269,8
4						Magyar Demokrata Fórum	284,1			251,2
5						Kereszténydemokrata Néppárt				137,3
2						Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
1						Munkáspárt	39,8			16,6
3						Magyar Igazság és Élet Pártja	87,0			36,2
4						MIÉP - Jobbik a harmadik út				22,1
7						Centrum Párt	69,4			28,9
8						Pártalapítványok támogatása
1						Táncsics Mihály Alapítvány	461,4			477,2
2						Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány	430,3			400,1
3						Antall József Alapítvány	118,8			101,7
4						Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány	109,9			109,9
5						Tartalék	12,4
6						Barankovics István Alapítvány				50,1
6-8. cím összesen:	3 791,7			3 797,9
10						Magyar Rádió támogatása
1						Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire	5 234,5			5 127,0
2						Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására	700,0			700,0
11						Magyar Televízió támogatása
1						Magyar Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire	6 929,2			6 904,2
12						Duna Televízió támogatása
1						Duna Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire	1 341,6			1 420,0
13						Média közalapítványok támogatása
1						Magyar Televízió Közalapítvány támogatása	4 395,4			4 395,4
2						Hozzájárulás az MTV kárainak rendezéséhez				150,0
14						Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása
1						Közszolgálati feladatokra	2 100,0			2 100,0
2						A határon túli magyar sajtó hírellátására	50,0			50,0
3						A 2006. évi országgyűlési képviselői és önkormányzati választási időszakokban történő tájékoztatási többletfeladatokra	116,8			116,8
15						Üzemben tartási díj pótlása	25 596,7			25 596,7
10-15. cím összesen:	46 464,2			46 560,1
16						Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat	36,0			36,0
2						Görög Országos Önkormányzat	35,0			35,0
3						Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata	88,6			88,6
4						Németek Magyarországi Országos Önkormányzata	173,9			173,9
5						Románok Magyarországi Országos Önkormányzata	50,7			50,7
6						Országos Cigány Önkormányzat	225,6			225,6
7						Lengyel Országos Önkormányzat	35,0			35,0
8						Örmény Országos Önkormányzat	35,0			35,0
9						Szlovák Országos Önkormányzat	89,4			89,4
10						Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat	39,9			39,9
11						Szerb Országos Önkormányzat	47,6			47,6
12						Ruszin Országos Önkormányzat	28,6			28,6
13						Ukrán Országos Önkormányzat	28,6			28,6
17						Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	15,0			15,0
2						Görög Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	12,0			12,0
3						Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	45,0			45,0
4						Németek Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	70,0			70,0
5						Románok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása	16,5			16,5
6						Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	70,0			70,0
7						Lengyel Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	14,0			14,0
9						Szlovák Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	88,8			88,8
10						Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	16,2			16,2
11						Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	27,0			27,0
12						Ruszin Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása	6,0			6,0
16-17. cím összesen:	1 294,4			1 294,4
Összesen:	71 072,0	1 217,0	18 304,7	71 290,2	2 470,6	18 290,2

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Köztársasági Elnöki Hivatal
1						Köztársasági Elnöki Hivatal			947,6			1 246,4
1						Működési költségvetés					1,7
1						Személyi juttatások	427,0			703,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	140,7			134,9
3						Dologi kiadások	264,3			334,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					5,2
1						Intézményi beruházási kiadások	108,6			111,1
2						Felújítás	3,0			5,1
3						Kölcsönök	4,0			9,0	5,0
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Állami kitüntetések			282,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	239,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	41,9
2						Államfői Protokoll kiadásai			320,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	34,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	280,4
3						Fejezeti államháztartási tartalék	47,9		47,9
Összesen:	1 598,0		1 598,0	1 298,6	11,9	1 246,4

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Alkotmánybíróság			1 427,1			1 466,1
1						Működési költségvetés		1,5			8,3
1						Személyi juttatások	852,9			856,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	276,4			272,0
3						Dologi kiadások	257,8			281,6
2						Felhalmozási költségvetés		7,5			7,6
1						Intézményi beruházási kiadások	37,0			39,4
2						Felújítás	12,0			17,4
3						Kölcsönök				2,6	2,6
4						Fejezeti államháztartási tartalék	44,1		44,1
Összesen:	1 480,2	9,0	1 471,2	1 469,2	18,5	1 466,1

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Országgyűlési Biztos Hivatala			1 243,8			1 292,8
1						Működési költségvetés					1,8
1						Személyi juttatások	764,5			799,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	243,3			252,2
3						Dologi kiadások	209,1			221,4
2						Felhalmozási költségvetés					4,2
1						Intézményi beruházási kiadások	26,9			29,6
2						Felújítás				2,7
3						Kölcsönök				0,5	0,5
2						Fejezeti államháztartási tartalék	38,5		38,5
Összesen:	1 282,3		1 282,3	1 306,3	6,5	1 292,8

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Állami Számvevőszék			7 539,6			7 701,1
1						Működési költségvetés		18,0			13,6
1						Személyi juttatások	4 568,1			4 593,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 424,0			1 472,2
3						Dologi kiadások	1 122,1			1 073,3
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			3,2
1						Intézményi beruházási kiadások	321,6			345,5
2						Felújítás	123,8			210,5
3						Kölcsönök				3,7	3,7
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
4						Fejezeti államháztartási tartalék	160,0		160,0
Összesen:	7 719,6	20,0	7 699,6	7 698,3	20,5	7 701,1

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Bíróságok			60 201,8			63 548,5
1						Működési költségvetés		5 076,4			6 649,5
1						Személyi juttatások	44 423,6			42 830,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13 136,4			13 213,0
3						Dologi kiadások	7 315,0			9 809,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			24,3
2						Felhalmozási költségvetés					607,2
1						Intézményi beruházási kiadások	148,5			758,8
2						Felújítás	114,2			72,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	139,5			156,6
4						Kormányzati beruházás				4 290,8
3						Kölcsönök				69,5	69,5
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai			2 000,0			265,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 722,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	2 000,0
2						Ptk. alapján történő kártérítés			9,0			8,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	9,0			1,2
3						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						Bírósági informatikai rendszer- és hálózatfejlesztés (HU 0007-02)						93,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				326,4
4						PHARE oktatás az igazságszolgáltatási kapacitás további megerősítése témakörben (CRIS 2003/004-347-0301 programszám)
1						Működési költségvetés		126,3			63,5
3						Dologi kiadások	126,3			74,0
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Bírósági Oktatási Központ felszerelése
1						Működési költségvetés		126,2
3						Dologi kiadások	126,2
2						Felhalmozási költségvetés		323,2			147,8
1						Intézményi beruházási kiadások	323,2			147,8
2						Az igazságszolgáltatás fenntartható képzési rendszerének kialakítása a Magyar Bíróképző Akadémia keretében						1,2
1						Működési költségvetés					74,1
3						Dologi kiadások				1,2
15						Fejezeti államháztartási tartalék	1 930,2		1 930,2
Összesen:	69 793,1	5 652,1	64 141,0	73 498,4	7 611,6	63 917,3

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Ügyészségek			27 662,0			28 632,8
1						Működési költségvetés		36,5			540,2
1						Személyi juttatások	18 368,4			18 849,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 770,0			5 971,9
3						Dologi kiadások	2 385,4			2 627,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			45,4
2						Felhalmozási költségvetés		150,5			143,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 076,2			1 565,0
2						Felújítás	100,0			73,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	144,0			105,4
4						Kormányzati beruházás				801,5
3						Kölcsönök	26,0	26,0		29,4	29,4
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai			380,0			0,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				421,7
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	380,0
3						EU tagságból eredő feladatok			24,0			23,5
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	12,0			12,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0			1,9
3						Dologi kiadások	10,0			10,2
4						Fejezeti államháztartási tartalék	870,7		870,7
Összesen:	29 149,7	213,0	28 936,7	30 516,1	713,4	28 656,5

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Normatív hozzájárulások
9						Pénzbeli szociális juttatások	14 947,8			14 947,9
11						Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai	11 405,8			10 801,8
12						Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés	18 010,5			17 623,8
13						Hajléktalanok átmeneti intézményei	503,4			407,3
14						Gyermekek napközbeni ellátása	1 283,9			1 293,7
15						Óvodai nevelés	61 255,4			61 109,9
16						Iskolai oktatás	280 779,9			279 196,7
17						Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás	33 363,3			32 103,1
18						Alapfokú művészetoktatás	11 521,0			12 142,9
19						Kollégiumok közoktatási feladatai	21 498,4			21 383,3
20						Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz	18 684,1			18 549,8
21						Egyéb hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladatellátásához	15 432,8			15 583,7
22						Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások	31 612,2			31 023,7
2						Központosított előirányzatok
1						Lakossági közműfejlesztés támogatása	3 000,0			1 927,2
2						Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	4 800,0			4 748,0
3						Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	150,0			150,0
4						Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	85,0			85,0
5						Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	1 166,1			1 196,2
6						Gyermek- és ifjúsági feladatok	170,0			170,0
7						Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz	1 100,0			1 024,6
8						Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	500,0			499,9
9						Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása	1 010,0			1 010,0
10						Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása	3 290,0			4 755,4
11						Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	750,0			978,7
12						„ART” mozihálózat fejlesztésének támogatása	100,0			100,0
13						Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása	500,0			496,9
14						Helyi önkormányzatok állatkerti támogatása	300,0			300,0
15						Pincerendszerek, természetes partfalak és földcsuszamlások veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	500,0			500,0
16						A 2005. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása	5 500,0			7 086,8
17						Önkormányzatok európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása	7 400,0			4 931,2
18						A múzeumok szakmai támogatása	300,0			300,0
19						Az ECDL számítógép-kezelői vizsga díjának visszatérítése	60,0			63,3
20						Helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása	14 840,0			35 069,7
21						Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása	8 000,0			12 078,8
22						Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátásának támogatása	2 300,0			2 300,0
23						Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása	1 278,0			1 213,7
24						Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok kiegészítő támogatása	355,0			130,5
25						Sportpályák felújításának támogatása	500,0			491,9
26						Kistelepülések életmentő készülékkel való ellátásának támogatása	200,0
27						A szakiskola és a szakközépiskola 9. évfolyamán a gyakorlati oktatás támogatása	400,0			278,5
28						Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok	5 400,0			4 987,9
40						A többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzésének 2006. évi támogatása				400,0
3						A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások
1						Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása	12 000,0			28 957,2
2						Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása	300,0			22,6
3						A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása	1 200,0			2 921,4
4						A helyi önkormányzatok színházi támogatása
1						Kőszínházak működtetési hozzájárulása	9 479,7			9 479,7
2						Bábszínházak működtetési hozzájárulása	387,3			387,3
3						Színházak pályázati támogatása	943,0			943,0
5						Normatív, kötött felhasználású támogatások
1						Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
1						Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása	1 831,5			1 830,9
2						A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége	1 500,0			1 500,0
3						Pedagógiai szakszolgálat	3 214,0			3 193,6
2						Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz
1						Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	69 940,7			64 685,0
2						Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása	15 120,0			14 734,9
3						Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása	321,9			324,7
5						A többcélú kistérségi társulások támogatása	15 400,0			14 910,1
6						Címzett és céltámogatások	63 800,0			68 939,1
7						A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása	10 870,0			13 057,8
8						Vis maior tartalék	240,0			6 585,7
9						Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének támogatása	15 800,0			20 615,3
10						A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása	9 000,0			6 798,7
11						Szociális nyári gyermekétkeztetés támogatása				868,4
12						Támogatás rendkívüli időjárás miatt keletkezett lakossági károk enyhítésére				2 921,6
Összesen:	815 600,7			867 118,8

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Miniszterelnöki Hivatal
1						Miniszterelnöki Hivatal igazgatás			5 525,8			6 362,0
1						Működési költségvetés		4,7			161,8
1						Személyi juttatások	3 798,7			4 619,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 186,3			1 409,4
3						Dologi kiadások	540,0			591,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			2,0
3						Kölcsönök	5,0	3,0		3,0	3,3
2						Központi Szolgáltatási Főigazgatóság			4 733,9			7 041,0
1						Működési költségvetés		1 285,1			3 640,1
1						Személyi juttatások	1 192,4			1 266,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	388,5			391,9
3						Dologi kiadások	2 641,6			3 066,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 203,7			1 370,3
2						Felhalmozási költségvetés					719,6
1						Intézményi beruházási kiadások	503,0			3 663,1
2						Felújítás	88,8			311,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 150,0
4						Kormányzati beruházás				1,4
3						Kölcsönök	1,0			1,0	1,3
2						Magyar Közigazgatási Intézet			80,1			240,8
1						Működési költségvetés		199,0			428,8
1						Személyi juttatások	177,1			436,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	53,5			128,7
3						Dologi kiadások	48,4			228,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				60,1
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			1,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1,1			73,9
3						Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal			19 165,9			29 165,6
1						Működési költségvetés		18 460,0			14 381,3
1						Személyi juttatások	2 232,7			2 219,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	642,2			669,2
3						Dologi kiadások	24 948,9			31 750,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 590,2			4 797,3
2						Felhalmozási költségvetés					0,4
1						Intézményi beruházási kiadások	5 068,5			4 019,6
2						Felújítás	143,4			231,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,9
4						Határon Túli Magyarok Hivatala			566,8			3 934,3
1						Működési költségvetés		42,0			5 105,2
1						Személyi juttatások	384,0			547,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	128,5			172,0
3						Dologi kiadások	86,3			270,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9 849,7
2						Felhalmozási költségvetés		10,0			10,2
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0			22,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				594,3
6						Távközlési Szolgálat			1 486,9			1 957,4
1						Működési költségvetés		409,2			487,2
1						Személyi juttatások	499,2			566,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	161,2			182,7
3						Dologi kiadások	1 175,7			1 617,7
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				10,1
2						Felhalmozási költségvetés					17,8
1						Intézményi beruházási kiadások	44,8			151,8
2						Felújítás	15,2			39,4
3						Kölcsönök					0,4
7						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Központilag kezelt fejezeti feladatok			400,0			320,2
1						Működési költségvetés					13,6
1						Személyi juttatások	110,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,0
3						Dologi kiadások	260,0			23,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				171,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				56,4
3						Kölcsönök				10,1	10,1
4						Társadalompolitikai kutatások támogatása			40,0			4,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0
3						Dologi kiadások	31,0			6,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				32,9
5						Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai			180,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,0			100,0
7						Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása			860,0			1 444,1
1						Működési költségvetés					83,2
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	810,0			1 297,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				272,3
8						Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások			730,0			384,2
1						Működési költségvetés					2,2
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	704,0			310,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,5
9						Közigazgatási rendszer korszerűsítése			40,0			38,7
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	27,0			25,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,0
10						Állami vezetőkkel kapcsolatos és egyéb humán feladatok támogatása			100,0			84,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	13,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	83,0			88,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,2
11						Nemzetközi tagdíjak			16,9			14,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	16,9			13,8
14						Kormányzati informatikai rendszerek alapszolgáltatásainak biztosítása			2 090,0			3 165,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	70,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,0
3						Dologi kiadások	1 600,0			1 839,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				201,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	400,0
15						Kormányzati informatikai fejlesztési kötelezettségek			1 000,0			695,9
1						Működési költségvetés					0,6
3						Dologi kiadások	300,0			567,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 070,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	700,0
16						EU integrációs képzés			18,0			1,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	6,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0
3						Dologi kiadások	10,0			2,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,4
20						EDR kialakításával kapcsolatos kiadások
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				17,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,3
21						Europe Direct Magyarország
1						Működési költségvetés		72,0			73,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	72,0			73,2
22						EU információs kampány
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				12,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
61						Lakossági EU tájékoztatási feladatok			100,0			40,8
1						Működési költségvetés					22,3
1						Személyi juttatások	6,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,5
3						Dologi kiadások	92,5			274,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				71,0
62						Az 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója megünneplésének támogatása			1 588,0			220,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	45,0
3						Dologi kiadások	693,0			38,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			305,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	300,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,5
63						Európa Terv projektjeinek megvalósítása			165,3			3,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások				7,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				569,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	145,3
69						Gazdasági és Szociális Tanács
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
70						II. Világháború befejezése 60. évfordulója megünneplésének támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				40,9
3						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
6						Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány			17,0			17,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,0			17,0
8						Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása			20,0			15,0
1						Működési költségvetés					5,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			10,0
4						Határon túli magyarok programjainak támogatása
1						Határon túli magyarok oktatási és kulturális programjai támogatása			2 305,0			23,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	32,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,0
3						Dologi kiadások	101,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 069,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	92,0
2						Kedvezménytörvény alapján járó oktatás-nevelési támogatás és csángó magyarok támogatása			3 475,1			5 066,8
1						Működési költségvetés					3,5
1						Személyi juttatások	35,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
3						Dologi kiadások	118,8			0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 309,3			5 061,8
3						Határon túli magyarok szülőföld programjai			1 090,0			55,6
1						Működési költségvetés					7,1
3						Dologi kiadások	46,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 043,9
6						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	342,1		342,1			83,8
2						Fejezeti államháztartási tartalék	529,6		529,6
1-7. cím összesen:	67 152,4	20 486,0	46 666,4	89 168,7	25 180,3	60 429,1
10						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal			1 406,4			1 396,3
1						Működési költségvetés		3,0			2,5
1						Személyi juttatások	887,8			869,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	287,9			261,7
3						Dologi kiadások	231,4			312,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				74,3
2						Felújítás	2,3			8,6
3						Kölcsönök				8,4	8,4
3						Fejezeti államháztartási tartalék	43,5		43,5
10. cím összesen:	1 452,9	3,0	1 449,9	1 535,0	10,9	1 396,3
11						Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Nemzetbiztonsági Hivatal			8 201,2			8 470,2
1						Működési költségvetés		52,4			286,2
1						Személyi juttatások	5 227,5			5 338,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 657,6			1 685,7
3						Dologi kiadások	945,4			1 522,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	233,7			233,7
2						Felhalmozási költségvetés					16,0
1						Intézményi beruházási kiadások	159,0			63,2
2						Felújítás	12,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,8
5						Lakástámogatás	17,5			17,5
3						Kölcsönök	20,0	20,0		33,1	33,7
2						Információs Hivatal			7 795,6			7 921,8
1						Működési költségvetés		50,0			81,0
1						Személyi juttatások	3 394,4			3 566,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 071,8			1 126,9
3						Dologi kiadások	2 707,4			2 761,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	128,7			128,7
2						Felhalmozási költségvetés					2,0
1						Intézményi beruházási kiadások	521,7			403,9
2						Felújítás	10,0			76,9
5						Lakástámogatás	11,6			11,6
3						Kölcsönök	3,8	3,8		16,0	16,0
3						Nemzetbiztonsági Szakszolgálat			17 676,0			17 862,1
1						Működési költségvetés		147,6			327,9
1						Személyi juttatások	8 834,4			9 255,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 641,1			2 925,9
3						Dologi kiadások	2 952,2			2 724,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	314,9			314,9
2						Felhalmozási költségvetés					197,8
1						Intézményi beruházási kiadások	2 906,1			3 576,3
2						Felújítás	154,0			178,3
5						Lakástámogatás	20,9			18,1
3						Kölcsönök	23,0	23,0		44,6	44,8
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kapacitásának erősítése						16,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,6
2						Felhalmozási költségvetés					78,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				78,6
2						Az NBSZ és a tagállami bűnüldöző szervek közötti együttműködés erősítése						9,6
5						Fejezeti államháztartási tartalék	1 239,2		1 239,2
11. cím összesen:	35 208,8	296,8	34 912,0	36 147,8	1 084,0	34 279,9
12						Alapok támogatása
1						Szülőföld Alap támogatása
1						Adomány-kiegészítés	500,0			889,6
2						SzJA 1%-a	108,2			108,2
12. cím összesen:	608,2			997,8
20						Tartalékok
1						Költségvetés általános tartaléka	37 890,4
2						Céltartalékok
1						Különféle személyi kifizetések	5 000,0
Összesen:	147 312,7	20 785,8	83 028,3	127 849,3	26 275,2	96 105,3

XI. ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása
1						Belügyminisztérium központi igazgatása			4 243,5			7 517,2
1						Működési költségvetés		10,0			1 882,5
1						Személyi juttatások	2 862,4			4 521,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	767,4			1 217,1
3						Dologi kiadások	587,1			1 867,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				457,5
2						Felhalmozási költségvetés					511,3
1						Intézményi beruházási kiadások	36,6			816,6
2						Felújítás				374,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,3
3						Kölcsönök				0,8	0,9
2						Országos Területfejlesztési Hivatal központi igazgatása			2 474,2			1 532,3
1						Működési költségvetés		3,5			95,9
1						Személyi juttatások	1 300,4			917,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	396,2			264,9
3						Dologi kiadások	716,9			454,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,9			57,6
2						Felhalmozási költségvetés					49,2
1						Intézményi beruházási kiadások	62,4			126,8
3						Kölcsönök	0,9
2						Magyar Turisztikai Hivatal			436,9			258,4
1						Működési költségvetés					0,8
1						Személyi juttatások	214,0			126,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	67,6			39,7
3						Dologi kiadások	135,6			74,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,8
2						Felhalmozási költségvetés					4,8
1						Intézményi beruházási kiadások	18,9			13,4
2						Felújítás	0,8			8,0
3						Területi Főépítészi Irodák			335,1			348,9
1						Működési költségvetés					4,1
1						Személyi juttatások	189,5			189,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	57,6			60,9
3						Dologi kiadások	84,4			104,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,9
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások	3,6			6,2
4						Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal			904,7			527,7
1						Működési költségvetés					1,3
1						Személyi juttatások	433,4			331,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	129,9			96,1
3						Dologi kiadások	182,3			184,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,6			81,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	58,5			119,2
5						Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok			7 398,6			8 139,0
1						Működési költségvetés		832,5			1 714,7
1						Személyi juttatások	5 556,5			6 255,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 722,5			1 915,1
3						Dologi kiadások	854,0			1 391,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,6			110,6
2						Felhalmozási költségvetés					23,0
1						Intézményi beruházási kiadások	35,2			135,0
2						Felújítás	10,3			13,4
4						Kormányzati beruházás				1,0
5						Lakástámogatás				14,3
3						Kölcsönök				17,2	17,2
6						Területpolitikai Kormányzati Hivatal			875,6			955,5
1						Működési költségvetés					23,4
1						Személyi juttatások	604,5			629,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	179,0			208,0
3						Dologi kiadások	90,0			150,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				36,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,1			21,3
2						Felújítás				2,0
7						BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság			9 573,4			10 887,6
1						Működési költségvetés		375,7			1 349,5
1						Személyi juttatások	5 762,2			6 463,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 801,8			2 025,7
3						Dologi kiadások	1 588,5			1 972,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			237,5
2						Felhalmozási költségvetés		2 018,3			3 893,7
1						Intézményi beruházási kiadások	2 695,8			5 246,8
2						Felújítás	104,1			260,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				40,6
4						Kormányzati beruházás				387,9
5						Lakástámogatás				98,6
3						Kölcsönök				62,8	62,6
8						Duna Palota és Kiadó			547,7			560,9
1						Működési költségvetés		260,1			345,0
1						Személyi juttatások	423,5			410,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	131,3			125,0
3						Dologi kiadások	224,8			283,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				79,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	17,9			34,0
2						Felújítás	10,3			12,5
11						Nemzeti Sporthivatal intézményei
1						Nemzeti Sporthivatal igazgatása			757,9			1 179,3
1						Működési költségvetés		7,0			548,8
1						Személyi juttatások	451,8			880,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	140,1			83,5
3						Dologi kiadások	163,0			448,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				315,3
2						Felhalmozási költségvetés					399,1
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			3,4
2						Felújítás				3,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				604,0
3						Kölcsönök				0,9	0,9
2						Testnevelési és Sportmúzeum			73,7			73,9
1						Működési költségvetés		1,0			4,4
1						Személyi juttatások	22,4			23,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,4			7,5
3						Dologi kiadások	39,9			43,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0			5,0
3						Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet			1 115,6			1 906,3
1						Működési költségvetés		5,0			4,1
1						Személyi juttatások	475,6			504,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	158,1			161,5
3						Dologi kiadások	458,9			760,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 339,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	28,0			36,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				39,1
4						Nemzeti Sportközpontok			2 421,5			2 631,0
1						Működési költségvetés		1 600,0			2 487,1
1						Személyi juttatások	1 330,0			1 343,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	414,6			457,8
3						Dologi kiadások	2 076,9			2 593,6
2						Felhalmozási költségvetés					212,9
1						Intézményi beruházási kiadások	34,8			261,8
2						Felújítás	165,2			362,9
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Célelőirányzatok
1						Területrendezés			207,9			194,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások				13,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	201,3			152,6
2						2007-2013 közötti időszak stratégiai tervezési és elemzési feladatai			300,0			423,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	179,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	80,6
3						Dologi kiadások	40,0			40,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				290,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12,7
4						Lakás- és építésügy
1						Állami Támogatású Bérlakás Program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				310,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 424,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				75,6
2						Építésügyi célelőirányzatok
1						Működési költségvetés		220,0			220,0
3						Dologi kiadások				432,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	220,0			224,1
3						Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása
1						Működési költségvetés					0,5
3						Dologi kiadások				80,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 824,1
4						Fiatalok otthonteremtési támogatása használt lakásra
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				524,9
2						Felhalmozási költségvetés					612,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				918,2
5						Lakbértámogatás			1 521,8			6,7
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások	0,2			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 521,6			6,3
6						Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata			17,6			17,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,6			17,6
7						Cigányság lakáskörülményeinek javítása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
5						Turisztikai célelőirányzat			12 544,4			11 877,5
1						Működési költségvetés					40,1
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,0
3						Dologi kiadások	197,0			299,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 100,0			8 089,2
2						Felhalmozási költségvetés		40,0			51,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7 207,4			2 703,9
3						Kölcsönök					51,2
6						Kistérségi válságkezelés és romaprogramok támogatása
1						Működési költségvetés					57,0
3						Dologi kiadások				8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,0
7						Vidékfejlesztési menedzserek működési támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				73,4
2						Országos jelentőségű területfejlesztési programok
1						Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása			600,0			600,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,3
3						Dologi kiadások	75,0			115,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,0			194,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	491,7			1 010,6
2						Szigetköz és térsége rehabilitációja, Mosoni-Duna komplex területfejlesztése			69,0			69,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				200,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	69,0			85,1
3						Duna-Tisza közi hátság területfejlesztési programja			264,3			301,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,5
3						Dologi kiadások	107,0			78,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			459,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	117,8			116,6
5						Kiemelt térségek területfejlesztése (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar, M 8, natúrparkok)			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	12,0			2,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,0			33,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	180,0			287,5
6						Kiemelt infrastrukturális és vállalkozási övezetek fejlesztése (repülőterek, logisztikai központok, kritikus belterületi vízrendezések, raktárbázisok, számítástechnikai fejlesztések, termelő üzemek infrafejlesztése, ingatlanszerzés)			131,5			131,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,2
3						Dologi kiadások	10,0			13,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				615,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	117,0			218,2
7						Kiemelt kistérségek és rétegek projektfejlesztése, romák társadalmi integrációját segítő kormányzati program			68,6			18,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,5			18,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				262,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	48,1
8						Kistérségi megbízott hálózat működtetése						19,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				39,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,0
3						Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat
1						Központi fejlesztési feladatok			2 216,3			1 763,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	274,0			927,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	797,3			397,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 145,0			445,9
2						Decentralizált területfejlesztési programok			8 400,0			7 645,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	875,0			9 019,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7 525,0			9 463,0
3						Decentralizált szakmai fejlesztési programok
1						Idegenforgalmi fejlesztések			600,0			718,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			1 964,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			200,5
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	200,0
2						Autópályaépítést segítő közmunkaprogram			180,0			90,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,0			29,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				40,0
3						Nemzeti parkok közmunkaprogram			105,0			6,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	105,0
4						Köztisztviselők és pedagógusok internet hozzáférésének támogatása			174,0			54,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				93,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	174,0			214,1
5						Háromszoros esélyteremtés a szociális ellátórendszer fejlesztésével			36,0			35,4
1						Működési költségvetés					5,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	36,0			108,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,6
6						Belterületi kiépítetlen közúthálózat fejlesztése			90,0			83,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				37,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				135,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	90,0			8,6
7						Kerékpárutak fejlesztése			90,0			90,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				351,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	90,0			87,0
8						Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése			1 760,0			1 574,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	8,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,6
3						Dologi kiadások	220,0			14,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				187,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 529,4
4						Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat
1						Működési költségvetés					151,9
3						Dologi kiadások				207,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				765,0
2						Felhalmozási költségvetés					20,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				403,9
4						Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
1						Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai			350,0			350,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			387,5
2						Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai			261,7			261,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				93,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	261,7			312,2
3						Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása			840,0			840,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	840,0			1 093,4
4						Egyéb területfejlesztési intézmények működési kiadásai			80,0			80,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0			93,7
5						Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása						312,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				211,3
5						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1						Fejlesztési projektek nyilvántartási és értékelési feladatai (Regionális Fejlesztési Holding)			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			41,4
2						PHARE Végrehajtó Szervezeti feladatok ellátása			535,7			535,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	502,7			535,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	33,0
3						Információs szolgáltatások működtetése			241,6			241,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	226,6			279,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15,0
6						Beruházások
2						Lakáscélú beruházás						15,0
10						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						Határon átnyúló CBC (HU 02XX)
1						Működési költségvetés					3,2
3						Dologi kiadások				47,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,3
3						Határon átnyúló CBC (HU 03XX)			2 100,0			2 071,9
1						Működési költségvetés		594,3			706,5
3						Dologi kiadások	487,1			37,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 147,1			1 784,4
2						Felhalmozási költségvetés		605,7			1 654,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 665,8			2 000,4
6						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX)			555,1			555,1
1						Működési költségvetés		39,6			267,4
3						Dologi kiadások	100,0			334,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	66,4			1 551,1
2						Felhalmozási költségvetés		570,3			2 292,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	998,6			2 744,2
7						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 03XX)			3 612,0			3 606,2
1						Működési költségvetés		314,2			257,0
3						Dologi kiadások	300,2			451,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	546,0			3 748,4
2						Felhalmozási költségvetés		4 150,0			8 566,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7 230,0			11 963,5
8						INTERREG III. HU 02XX
1						Működési költségvetés					3,2
9						INTERREG III. HU 03XX			96,8			96,8
1						Működési költségvetés		83,3			220,3
3						Dologi kiadások	72,3			121,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	97,7			227,0
2						Felhalmozási költségvetés		9,8			18,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	19,9			18,7
10						Külső határok támogatása
2						Felhalmozási költségvetés					499,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				594,1
11						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 0008)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				232,2
13						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,2
14						Uniós projektek
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				54,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				70,7
15						Projekt Előkészítő Alap II. (PEA II.)						3,2
1						Működési költségvetés					12,0
3						Dologi kiadások				66,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				504,0
13						Főépítészi tervtanácsok működtetése			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
14						Nemzetközi tagdíjak			45,5			45,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	45,5			43,7
18						Katasztrófavédelem PHARE programja
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,0
20						Ágazati célfeladatok
1						Gépjármű-korszerűsítési program			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
2						Kincstári tranzakciós díj elszámolása						3,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,0
3						Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 199,4
2						Felhalmozási költségvetés		3 610,7			3 402,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 610,7			3 839,3
4						IDEA program támogatása			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0
7						Önkéntes tűzoltó egyesületek támogatása			210,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	210,0			5,7
8						Magyar Speciális Mentők Egyesülete támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				22,5
11						Katasztrófaelhárítási célelőirányzatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,7
52						Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei			300,0			7,9
1						Működési költségvetés					2,7
1						Személyi juttatások	220,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	70,0
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				77,5
63						Közép és Kelet Európai Választási Szakértők Egyesületének (ACEEEO) támogatása			13,0			13,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,0			13,0
66						2005. évi földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					5,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,4
76						Központosított lakáselidegenítésből származó bevétel
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				43,2
2						Felhalmozási költségvetés					14,8
77						Önkormányzati fejlesztések kiegészítő támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,8
82						A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása			12,0			12,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			16,5
89						Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása						77,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				109,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				63,0
91						Árvízi védekezési feladatok
1						Működési költségvetés					749,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				749,7
21						Társadalmi önszerveződések támogatása
2						Társadalmi szervezetek és segítők támogatása			57,6			63,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	57,6			87,6
3						Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			20,0
22						Köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása			1 231,0			1 231,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 231,0			1 231,0
23						„Segítsünk az árvízkárosultakon”
1						Működési költségvetés		1,0			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			7,1
24						Technikai azonosító maradvány befizetéshez
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3 299,6
25						Országgyűlési képviselő-választás kampányának támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			100,0
26						Sporttevékenység támogatása
1						Utánpótlás-nevelési feladatok			800,0			158,6
1						Működési költségvetés					6,7
1						Személyi juttatások	58,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,5
3						Dologi kiadások	331,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	379,4			12,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	12,0
2						Iskolai, diák- és felsőoktatási sport támogatása			409,0			352,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	409,0			389,2
3						Szabadidősport támogatása			584,0			461,4
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások	134,0			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			1 115,3
4						Versenysport támogatása			2 141,8			1 931,4
1						Működési költségvetés					40,8
3						Dologi kiadások	135,8			0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 006,0			2 150,1
5						Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok			185,0			51,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	80,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	105,0
6						Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése			1 271,5			153,7
1						Működési költségvetés					30,0
1						Személyi juttatások	1 040,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	231,5			329,1
7						Szakképzés támogatása			10,0			6,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0
8						Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása			3 150,7			3 222,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 150,7			3 240,4
9						Nemzeti Sporttanács támogatása			12,0			4,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	8,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
10						Sporttudományi feladatok			30,0			25,8
1						Működési költségvetés					4,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			19,9
11						Nemzeti Sportinformációs Rendszer			80,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0
12						Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása			73,0			73,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	73,0			62,4
13						Magyar Paralimpiai Bizottság működési támogatása			19,0			19,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,0			17,4
14						Nemzeti Sportszövetség működési támogatása			37,5			37,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	37,5			34,3
15						Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása			14,0			14,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,0			12,8
16						Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége működési támogatása			34,0			34,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,0			30,8
17						Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása			3,0			3,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			2,7
18						Mező Ferenc Sportközalapítvány működési támogatása			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			15,0
19						Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása			45,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			41,3
20						Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium fenntartási költségeinek támogatása			120,0			120,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			120,0
21						Gerevich Aladár - sportösztöndíj			561,0			561,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	561,0			561,0
22						Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport és diáksport programok támogatása)			240,0			240,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	240,0			240,0
27						Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
1						Állami és önkormányzati - Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program - sportlétesítmények fejlesztése			99,0			2 904,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	79,0			0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				229,9
2						Felhalmozási költségvetés		811,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	831,0			1 816,2
2						Állami sportvagyon kezelése, fejlesztése			269,1			1 935,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	269,1			1 935,6
3						2006. évi úszó Európa-bajnokság létesítményfejlesztési program			1 078,0			1 056,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	14,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	60,0			0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,4
2						Felhalmozási költségvetés		417,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 417,0			1 888,0
4						Magyar Sport Háza program			340,0			340,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,0			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	338,0			334,2
5						Önkormányzati és egyéb nem állami tulajdonú sportlétesítmények üzemeltetése			61,0			61,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			30,0
2						Felhalmozási költségvetés		2,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,0
6						Sportlétesítményekkel kapcsolatos egyéb folyamatban lévő kormányzati feladatok			279,1			209,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,7
3						Dologi kiadások	266,1			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				212,3
2						Felhalmozási költségvetés		250,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	260,0			8,5
7						21. századi iskolai és önkormányzati sportlétesítményfejlesztési program			161,0			100,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	159,0			93,2
8						2012-es labdarúgó EB pályázat			70,0			68,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			68,0
9						Sportvállalkozások támogatási programja
1						Működési költségvetés		30,0			30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			9,2
28						Kiemelt hazai rendezésű, illetve biztonsági kockázatú sportesemények támogatása
1						Kiemelt biztonsági kockázatú sportesemények támogatása			285,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,0
3						Dologi kiadások	20,0
2						Kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása			400,0			400,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			428,9
29						Fogyatékosok esélyegyenlőségének javítása			180,0			180,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	140,0			159,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,0
30						Sporttal kapcsolatos állami feladatok finanszírozását szolgáló előirányzatok
4						Olimpiai járadék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,7
10						Kiemelt önkormányzati létesítményfejlesztések támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,7
31						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti államháztartási tartalék	8 615,1		8 615,1
2						Fejezeti általános tartalék	901,9		901,9
1-12. cím összesen:	111 038,5	16 862,0	94 176,5	157 214,4	33 638,4	87 906,3
14						Lakástámogatások
1						Egyéb lakástámogatások	216 000,0			223 538,8
15						Központosított bevételek
1						Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése		200,0			477,7
14-15. cím összesen:	216 000,0	200,0		223 538,8	477,7
Összesen:	327 038,5	17 062,0	94 176,5	380 753,2	34 116,1	87 906,3

XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium központi igazgatása			4 424,0			5 599,8
1						Működési költségvetés		325,1			734,9
1						Személyi juttatások	3 107,0			3 630,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	937,7			1 099,5
3						Dologi kiadások	689,4			1 762,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			52,9
2						Felhalmozási költségvetés					580,5
1						Intézményi beruházási kiadások				465,2
2						Felújítás				18,3
3						Kölcsönök				30,6	88,6
2						Szakigazgatási intézmények
1						Mezőgazdasági Szakigazgatási Intézmények			14 489,2			18 254,0
1						Működési költségvetés		10 725,5			18 455,4
1						Személyi juttatások	14 097,4			18 618,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 415,2			5 725,4
3						Dologi kiadások	6 702,1			9 983,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 630,3
6						Kamatfizetések				1,3
2						Felhalmozási költségvetés					207,9
1						Intézményi beruházási kiadások				725,7
2						Felújítás				34,5
3						Kölcsönök				45,8	45,6
5						Erdészeti szakigazgatási intézmények			1 988,3			2 908,4
1						Működési költségvetés		242,5			991,9
1						Személyi juttatások	1 579,0			2 452,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	491,6			730,3
3						Dologi kiadások	160,2			570,5
2						Felhalmozási költségvetés					25,3
1						Intézményi beruházási kiadások				161,7
4						Kormányzati beruházás				26,9
3						Kölcsönök				8,5	8,7
7						Nemzeti Földalapkezelő Szervezet			4 834,3			4 886,5
1						Működési költségvetés		2 000,0			3 904,7
1						Személyi juttatások	914,2			909,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	292,5			254,3
3						Dologi kiadások	1 160,2			944,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 642,4			13 072,5
2						Felhalmozási költségvetés		1 300,0			6 917,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1 110,0			108,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,7
3						Kölcsönök	15,0			9,5
3						Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet			1 250,6			3 316,8
1						Működési költségvetés		19 582,0			21 770,4
1						Személyi juttatások	10 956,6			13 163,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 626,0			4 024,6
3						Dologi kiadások	6 245,0			6 802,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,6
2						Felhalmozási költségvetés					341,7
1						Intézményi beruházási kiadások				1 245,8
2						Felújítás				191,1
3						Kölcsönök	5,0			10,2	10,4
4						Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei			1 534,0			1 818,5
1						Működési költségvetés		3 160,5			3 899,0
1						Személyi juttatások	2 080,1			2 459,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	726,2			757,4
3						Dologi kiadások	1 888,2			2 230,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				72,5
2						Felhalmozási költségvetés					60,2
1						Intézményi beruházási kiadások				228,4
2						Felújítás				9,8
3						Kölcsönök				1,3	1,3
5						Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal			11 138,1			11 634,7
1						Működési költségvetés		100,0			1 349,5
1						Személyi juttatások	4 593,4			5 540,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 492,5			1 677,8
3						Dologi kiadások	2 072,0			2 453,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 500,0			1 387,7
2						Felhalmozási költségvetés					159,7
1						Intézményi beruházási kiadások	580,2			1 992,6
2						Felújítás				24,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
6						Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei			4 437,4			5 156,4
1						Működési költségvetés		1 690,7			2 173,5
1						Személyi juttatások	3 587,1			3 703,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 219,0			1 151,0
3						Dologi kiadások	1 254,1			2 339,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	18,9			30,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,0			41,6
6						Kamatfizetések				0,5
2						Felhalmozási költségvetés					377,1
1						Intézményi beruházási kiadások				374,1
2						Felújítás				29,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
4						Kormányzati beruházás				38,2
3						Kölcsönök				1,5	1,5
7						Közművelődési intézmények			479,7			632,4
1						Működési költségvetés		120,2			134,2
1						Személyi juttatások	331,3			364,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	111,8			117,7
3						Dologi kiadások	156,8			220,9
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások				18,1
4						Kormányzati beruházás				50,0
8						Agrárkutató intézetek			2 582,9			3 740,5
1						Működési költségvetés		1 857,2			2 450,1
1						Személyi juttatások	2 772,9			2 948,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	941,1			885,3
3						Dologi kiadások	926,1			2 388,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				68,7
2						Felhalmozási költségvetés		200,0			490,3
1						Intézményi beruházási kiadások				680,2
2						Felújítás				94,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				58,4
4						Kormányzati beruházás				30,0
3						Kölcsönök				9,9	8,4
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
13						Intézmények központi beruházásai			202,0			83,8
1						Működési költségvetés					30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	202,0
2						Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása			785,0			132,4
1						Működési költségvetés					74,1
1						Személyi juttatások	301,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	90,6
3						Dologi kiadások	167,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	225,5			398,1
5						Nemzeti kataszteri program feltételrendszere			396,3			396,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	396,3			396,3
8						Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása			450,0			444,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			519,0
9						Vízügyi feladatok támogatása			300,0			1 862,3
1						Működési költségvetés					160,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 009,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			1 002,4
10						Parlagfű elleni védekezés támogatása
1						Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása			500,0			279,0
1						Működési költségvetés					0,5
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			234,5
2						A „Parlagfű-mentes Magyarországért” tárcaközi bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása			584,2			24,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	584,2			20,4
13						Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei			1 080,0
1						Működési költségvetés					33,0
1						Személyi juttatások	415,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	124,6
3						Dologi kiadások	540,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				539,5
15						Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok			4 272,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 110,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	313,2
3						Dologi kiadások	1 548,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				719,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 300,0
17						Igyál tejet program			1 478,0			389,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				206,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 478,0			860,3
19						Állati hulladék megsemmisítése			246,2			46,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	246,2			617,2
20						Hegyközségek Nemzeti Tanácsa			135,0			135,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,0			135,0
21						Kincstári szolgáltatási díjak			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	100,0			78,5
22						Bormarketing és minőség-ellenőrzés
1						Működési költségvetés		1 500,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 500,0
24						Igazgatási szolgáltatási díjak
1						Működési költségvetés					298,3
35						Egyéb szervezetek feladataira						39,9
1						Működési költségvetés					142,5
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				178,5
3						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						HU0201-02 EU BSE ellenőrző rendszer
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,2
4						HU0201-04 Vetőmagok, szaporítóanyagok és takarmányok minősítésének fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,3
5						HU0201-05 Juh és kecske regisztrációs rendszer
1						Működési költségvetés					18,2
6						HU0201-06 Élelmiszerbiztonság
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,5
10						Agrárgazdasági intézményfejlesztés (HU 01XX)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,3
2						Felhalmozási költségvetés					7,2
11						Befejeződött PHARE programok maradványainak rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,8
19						Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszer kialakítása (HU03/004-347-01-01)						100,0
1						Működési költségvetés					57,0
2						Felhalmozási költségvetés					328,9
1						Intézményi beruházási kiadások				916,3
20						Növényegészségügyi diagnosztikai és ellenőrzési rendszer (HU03/004-347-01-02)
1						Működési költségvetés					32,0
3						Dologi kiadások				15,9
2						Felhalmozási költségvetés					184,7
1						Intézményi beruházási kiadások				292,2
21						Vadállatok (rókák) veszettsége elleni intézkedések
1						Működési költségvetés					195,6
3						Dologi kiadások				195,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				32,8
26						Növényvédelmi felügyelők és diagnosztikai szakértők képzése (HU03/AG/05-TL)
1						Működési költségvetés					3,4
3						Dologi kiadások				3,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,8
29						HU03/IB/AG08-TL Élelmiszer-biztonsági laborstratégia kidolgozása Twinning Light
1						Működési költségvetés					5,2
3						Dologi kiadások				5,2
31						A kifizetőügynökség belső ellenőrzésének kapacitásfejlesztése HU03/IB/AG/09-TL
1						Működési költségvetés					29,4
3						Dologi kiadások				29,4
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Agrárkörnyezeti információs és monitoring rendszer kifejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés					62,8
1						Intézményi beruházási kiadások				97,5
2						Fajtakísérleti és vetőmag-minősítési informatikai rendszer fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,1
2						Felhalmozási költségvetés					54,3
1						Intézményi beruházási kiadások				33,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				33,5
3						Az új „Forest Focus” szabályozás bevezetése
1						Működési költségvetés					14,3
3						Dologi kiadások				14,8
2						Felhalmozási költségvetés					10,2
1						Intézményi beruházási kiadások				16,1
4						Az élelmiszer-biztonsági intézményi háttér fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,9
4						Fejezeti kezelésű szakmai előirányzatok
6						Méhészeti Nemzeti Program			477,4			477,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	477,4			417,8
5						Nemzeti támogatások
1						Központosított bevételből működő támogatások
1						Erdészeti feladatok			4 290,0			3 677,0
1						Működési költségvetés					15,7
3						Dologi kiadások				2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 290,0			4 363,3
2						Termőföldvédelem támogatása			990,0			990,0
1						Működési költségvetés					0,8
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			185,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	590,0			685,3
7						Állattenyésztési feladatok			1 000,0			977,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 000,0			968,8
8						Halgazdálkodás támogatása			252,0			240,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	252,0			199,4
9						Vadgazdálkodás támogatása			657,0			442,3
1						Működési költségvetés					3,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	657,0			465,3
10						Nemzeti Lovas Program			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			10,0
2						Költségvetésből működő támogatások
1						Fejlesztési típusú támogatások			10 180,0			7 630,0
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások				118,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				798,1
2						Felhalmozási költségvetés					137,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10 180,0			6 908,2
3						Kölcsönök					51,3
2						Folyó kiadások és jövedelemtámogatások			110 469,9			124 729,7
1						Működési költségvetés					543,8
3						Dologi kiadások				12,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	110 469,9			125 405,2
4						Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás			3 495,0			3 369,7
2						Felhalmozási költségvetés					26,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 495,0			4 364,6
5						Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása			450,0			450,0
1						Működési költségvetés					23,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				591,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	450,0
6						Nemzeti agrár kárenyhítés			1 400,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 400,0
6						Állat- és növénykártalanítás			500,0			1 850,0
1						Működési költségvetés					26,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			1 821,0
7						Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások			5 000,0
1						Működési költségvetés					891,9
3						Dologi kiadások				1 032,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 000,0
11						Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
1						Nemzeti Vidékfejlesztési Terv intézkedések			12 100,0			15 100,0
1						Működési költségvetés		43 544,6			48 432,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	54 430,7			60 160,0
2						Felhalmozási költségvetés		4 855,4			3 367,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 069,3			5 778,4
12						SAPARD támogatásból megvalósuló programok
1						SAPARD intézkedések			3 000,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 075,0
2						Felhalmozási költségvetés		9 000,0			7 602,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	12 000,0			8 121,3
13						EU tagságból eredő feladatok			2 290,0			519,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	884,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	265,4
3						Dologi kiadások	1 140,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				274,8
14						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	300,0		300,0
2						Fejezeti államháztartási tartalék	6 823,1		6 823,1
1-10. cím összesen:	321 610,3	100 203,7	221 406,6	356 445,6	128 053,9	222 432,9
11						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
2						Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)
1						Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban			7 825,1			8 042,3
1						Működési költségvetés		447,5			3 400,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	639,3			301,9
2						Felhalmozási költségvetés		17 811,1			25 827,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	25 444,4			34 298,2
2						Élelmiszergazdaság modernizálása			1 495,2			1 495,2
1						Működési költségvetés					696,6
2						Felhalmozási költségvetés		3 488,8			4 650,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 984,0			6 150,8
3						Vidéki térségek fejlesztése			2 076,6			3 126,6
1						Működési költségvetés		300,0			601,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			351,1
2						Felhalmozási költségvetés		5 930,1			6 964,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7 906,7			9 295,0
4						AVOP Technikai segítségnyújtás			290,7			750,7
1						Működési költségvetés		315,0			1 622,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	420,0			1 338,3
2						Felhalmozási költségvetés		557,1			44,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	742,8			57,1
13						Központosított bevételek
1						Erdészeti bevételek
1						Erdőfenntartási járulék		3 950,0			3 707,5
2						Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság		300,0			210,7
2						Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
1						Földvédelmi járulék		4 100,0			5 610,0
2						Földvédelmi és talajvédelmi bírság		20,0			186,0
3						Állattenyésztési és tenyésztésszervezési bevételek
1						Tenyésztési hozzájárulás		1 190,0			787,4
2						Lóverseny totalizatőr forgalom utáni bevételek		10,0			8,2
4						Halgazdálkodási bevételek
1						Állami halász- és horgászjegyek díja		280,0			223,9
2						Halászatfejlesztési hozzájárulás		20,0			91,2
3						Halvédelmi bírság		20,0			22,8
5						Vadgazdálkodási bevételek
1						Állami vadászjegyek díja		500,0			537,2
2						Hatósági eljárási díj, trófeabírálat		50,0			97,8
3						Vadvédelmi hozzájárulás		250,0			226,4
4						Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás		25,0			64,7
5						Vadvédelmi bírság		25,0			18,2
Összesen:	362 147,5	139 793,3	233 094,2	408 238,0	183 653,1	235 847,7

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Honvédelmi Minisztérium
1						Honvédelmi Minisztérium igazgatása			6 645,2			6 645,0
1						Működési költségvetés					553,5
1						Személyi juttatások	4 316,8			4 939,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 296,4			1 485,4
3						Dologi kiadások	914,3			729,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	57,5			15,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	60,2			3,6
3						Kölcsönök				9,5	9,8
2						HM hivatalai			4 075,1			4 133,5
1						Működési költségvetés					527,0
1						Személyi juttatások	1 955,5			2 350,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	533,2			637,6
3						Dologi kiadások	1 519,2			1 548,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	67,2			61,3
2						Felhalmozási költségvetés					3,6
1						Intézményi beruházási kiadások				9,1
3						Kölcsönök					1,2
3						HM háttérintézményei			50 422,5			53 656,3
1						Működési költségvetés					1 679,3
1						Személyi juttatások	7 036,4			6 417,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 579,9			1 693,0
3						Dologi kiadások	39 780,2			39 294,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	140,4			3 166,7
2						Felhalmozási költségvetés					1 285,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1 060,4			2 291,7
2						Felújítás	401,5			6 075,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				127,2
3						Kölcsönök	423,7			1 197,4	815,3
2						Magyar Honvédség
1						Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei			86 792,2			88 154,3
1						Működési költségvetés					2 199,6
1						Személyi juttatások	24 350,5			26 603,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 848,4			7 525,2
3						Dologi kiadások	34 703,0			36 373,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	170,9			158,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	18 031,1			12 005,7
2						Felújítás	2 687,3			3 439,3
3						Kölcsönök	1,0			28,1	33,6
2						Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai			41 129,8			40 084,1
1						Működési költségvetés					351,5
1						Személyi juttatások	29 535,3			28 575,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7 964,9			7 854,8
3						Dologi kiadások	3 424,7			3 276,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	199,9			163,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,5
2						Felújítás				59,9
3						Kölcsönök	3,5			45,6	47,0
3						Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai			30 255,3			29 796,7
1						Működési költségvetés					352,7
1						Személyi juttatások	19 076,0			18 822,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 630,0			5 562,4
3						Dologi kiadások	5 407,9			5 695,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	137,1			125,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,2			1,6
3						Kölcsönök	2,1		25,8	24,5
3						Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Katonai Felderítő Hivatal			8 544,9			8 917,5
1						Működési költségvetés					98,7
1						Személyi juttatások	4 868,5			4 974,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 342,5			1 383,3
3						Dologi kiadások	2 258,5			2 548,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,5			17,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	53,5			38,5
2						Felújítás	5,0			22,0
3						Kölcsönök	0,4			9,6	22,8
2						Katonai Biztonsági Hivatal			2 520,0			2 423,6
1						Működési költségvetés					50,5
1						Személyi juttatások	1 723,9			1 659,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	519,9			496,0
3						Dologi kiadások	227,2			230,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,1			7,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,9			60,9
3						Kölcsönök				0,5	0,7
4						Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem			5 592,2			5 131,8
1						Működési költségvetés					950,0
1						Személyi juttatások	3 170,7			3 658,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	893,6			1 055,0
3						Dologi kiadások	1 275,5			1 261,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,8			12,7
2						Felhalmozási költségvetés					26,0
1						Intézményi beruházási kiadások	236,4			288,8
3						Kölcsönök	0,2			0,9	2,0
5						Katonai Ügyészségek			1 111,0			1 122,5
1						Működési költségvetés					103,4
1						Személyi juttatások	792,2			860,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	240,1			258,4
3						Dologi kiadások	74,9			85,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,6			3,4
3						Kölcsönök	0,2			0,3	0,8
6						MH Egészségügyi intézetek			5 449,8			5 239,9
1						Működési költségvetés		5 454,2			6 040,9
1						Személyi juttatások	6 091,4			6 196,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 874,2			1 928,8
3						Dologi kiadások	2 894,9			2 967,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	43,5			39,2
2						Felhalmozási költségvetés					3,1
1						Intézményi beruházási kiadások				22,9
7						Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal			248,1			239,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	141,1			137,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	41,7			41,2
3						Dologi kiadások	55,3			49,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,6			0,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	9,4			8,4
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Magyar Honvédség Központi Honvédkórház			100,0			8 429,1
1						Működési költségvetés					1 588,5
2						Felhalmozási költségvetés					255,4
4						Kormányzati beruházás	100,0			10 273,0
5						Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok			622,8			622,8
2						Felhalmozási költségvetés
5						Lakástámogatás	500,0			500,0
6						Lakásépítés	122,8			111,5
6						Katonai védelmi beruházások			2 720,6			2 385,6
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	2 720,6			2 385,0
2						Ágazati célelőirányzatok
3						Társadalmi szervek támogatása
1						Honvédszakszervezet (HOSZ)			7,7			9,2
1						Működési költségvetés					3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,7			9,2
2						Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ)			7,7			7,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,7			7,7
3						Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ)			4,1			4,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,1			4,1
4						Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (CSÉSZ)			1,3			1,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,3			1,3
5						Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT)			5,2			5,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,2			5,2
6						Egyéb társadalmi szervek támogatása			86,0			108,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	86,0			108,9
5						Közhasznú Társaságok által ellátott állami feladatok finanszírozása			3 456,2			4 291,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 456,2			4 291,2
15						Nemzetközi kártérítés
1						Működési költségvetés					4,0
24						Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez			2 327,8			2 157,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 327,8			2 155,4
25						Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához			2 542,9			2 542,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 542,9			3 080,9
26						Hozzájárulás a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoport (WEAG) működési költségeihez			20,3			5,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,3			4,4
29						Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban						25,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				25,2
32						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának és a sorállomány társadalombiztosítási ellátásának kiadásaihoz
1						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz			14 119,6			14 119,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14 119,6			14 119,6
33						Pécsi Tudományegyetem támogatása			26,5			8,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	26,5
35						Egyéb uniós befizetések			208,0			149,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	208,0			156,8
36						MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása			32,6			52,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	32,6			52,6
37						Honvéd Művészegyüttes támogatása			218,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	218,0
38						A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai			14,8			24,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	14,8			19,5
39						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti államháztartási tartalék	8 329,1		8 329,1
Összesen:	283 091,5	5 454,2	277 637,3	296 037,1	17 034,3	280 495,4

XIV. IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium igazgatása			2 949,7			3 330,9
1						Működési költségvetés		1 863,6			3 120,9
1						Személyi juttatások	2 055,0			2 925,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	632,0			885,4
3						Dologi kiadások	1 926,3			2 249,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			110,7
2						Felhalmozási költségvetés					70,7
1						Intézményi beruházási kiadások	150,0			335,5
2						Felújítás	10,0			62,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,0
3						Kölcsönök				9,1	9,0
2						Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata			1 654,7			1 721,5
1						Működési költségvetés					49,8
1						Személyi juttatások	1 186,5			1 207,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	368,5			385,9
3						Dologi kiadások	93,8			160,4
2						Felhalmozási költségvetés					2,5
1						Intézményi beruházási kiadások	5,9			39,2
2						Felújítás				0,6
3						Kölcsönök				1,2	1,0
3						Igazságügyi Hivatal			4 971,9			5 098,8
1						Működési költségvetés		16,2			154,5
1						Személyi juttatások	3 166,7			3 163,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	982,1			930,9
3						Dologi kiadások	747,3			1 114,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			6,7
2						Felhalmozási költségvetés					27,0
1						Intézményi beruházási kiadások	80,0			447,2
2						Központi Kárrendezési Iroda
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				77,7
4						Szakértői Intézetek			1 668,1			1 783,1
1						Működési költségvetés		84,5			70,5
1						Személyi juttatások	1 138,9			1 207,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	355,5			377,1
3						Dologi kiadások	238,2			240,8
2						Felhalmozási költségvetés					4,7
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0			30,2
3						Kölcsönök				1,0	1,0
5						Büntetés-végrehajtás			34 349,4			35 872,6
1						Működési költségvetés		2 494,9			3 085,0
1						Személyi juttatások	19 729,4			20 511,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 506,1			6 423,2
3						Dologi kiadások	8 924,6			9 181,5
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7			2,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 010,0			2 402,4
2						Felhalmozási költségvetés		100,0			42,7
1						Intézményi beruházási kiadások	550,8			317,9
2						Felújítás	157,7			198,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,4
4						Kormányzati beruházás				159,7
5						Lakástámogatás	40,0			40,0
3						Kölcsönök	108,0	85,0		90,4	93,4
6						Országos Atomenergia Hivatal			277,5			273,0
1						Működési költségvetés		1 639,9			1 656,7
1						Személyi juttatások	649,5			673,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	200,1			191,4
3						Dologi kiadások	987,8			1 015,3
2						Felhalmozási költségvetés					3,4
1						Intézményi beruházási kiadások	80,0			85,9
7						Rendőrség
1						Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei			17 032,8			19 764,0
1						Működési költségvetés		368,4			1 620,2
1						Személyi juttatások	8 729,7			8 862,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 665,9			3 275,3
3						Dologi kiadások	8 735,3			5 573,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	297,0			116,0
2						Felhalmozási költségvetés		4 500,0			1 382,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 167,2			2 210,8
2						Felújítás	306,1			702,3
4						Kormányzati beruházás				30,7
5						Lakástámogatás				12,5
3						Kölcsönök				51,5	48,4
2						Budapesti Rendőr-főkapitányság			31 384,6			34 221,4
1						Működési költségvetés		1 214,1			1 970,1
1						Személyi juttatások	22 690,3			23 799,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 880,1			7 641,3
3						Dologi kiadások	3 028,3			5 102,1
2						Felhalmozási költségvetés					109,4
1						Intézményi beruházási kiadások				120,1
4						Kormányzati beruházás				14,0
5						Lakástámogatás				47,2
3						Kölcsönök				127,0	137,4
4						Baranya megyei Rendőr-főkapitányság			4 928,6			5 251,1
1						Működési költségvetés		67,0			129,6
1						Személyi juttatások	3 565,8			3 867,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 081,8			1 202,0
3						Dologi kiadások	348,0			475,4
2						Felhalmozási költségvetés					187,1
1						Intézményi beruházási kiadások				139,4
5						Lakástámogatás				8,1
3						Kölcsönök				24,3	43,5
5						Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság			6 176,3			6 627,9
1						Működési költségvetés		37,5			134,6
1						Személyi juttatások	4 424,2			4 589,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 341,8			1 525,4
3						Dologi kiadások	446,8			696,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0
2						Felhalmozási költségvetés					45,9
1						Intézményi beruházási kiadások				36,6
2						Felújítás				10,8
5						Lakástámogatás				9,4
3						Kölcsönök				13,9	12,6
6						Békés megyei Rendőr-főkapitányság			4 361,6			4 548,8
1						Működési költségvetés		37,0			86,3
1						Személyi juttatások	3 138,2			3 159,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	951,5			1 010,6
3						Dologi kiadások	308,9			446,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,1
2						Felhalmozási költségvetés					18,8
1						Intézményi beruházási kiadások				6,7
2						Felújítás				48,2
5						Lakástámogatás				7,6
3						Kölcsönök				14,7	37,3
7						Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság			7 927,6			8 434,5
1						Működési költségvetés		162,0			244,3
1						Személyi juttatások	5 763,1			5 947,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 749,1			1 890,8
3						Dologi kiadások	575,4			845,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0
2						Felhalmozási költségvetés					36,8
1						Intézményi beruházási kiadások				10,5
2						Felújítás				8,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,9
5						Lakástámogatás				12,2
3						Kölcsönök				40,6	39,6
8						Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság			4 612,0			4 898,6
1						Működési költségvetés		64,8			157,5
1						Személyi juttatások	3 337,9			3 458,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 012,0			1 096,1
3						Dologi kiadások	326,9			495,3
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások				33,8
2						Felújítás				62,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,3
5						Lakástámogatás				7,6
3						Kölcsönök				19,6	24,3
9						Fejér megyei Rendőr-főkapitányság			4 573,8			5 099,5
1						Működési költségvetés		52,9			145,4
1						Személyi juttatások	3 343,1			3 491,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	969,5			1 166,1
3						Dologi kiadások	314,1			576,2
2						Felhalmozási költségvetés					7,7
1						Intézményi beruházási kiadások				24,3
2						Felújítás				45,6
5						Lakástámogatás				8,8
3						Kölcsönök				9,6	14,3
10						Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság			4 438,9			5 152,6
1						Működési költségvetés		125,4			263,2
1						Személyi juttatások	3 298,6			3 535,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	958,6			1 099,0
3						Dologi kiadások	307,1			582,0
2						Felhalmozási költségvetés					29,9
1						Intézményi beruházási kiadások				5,0
2						Felújítás				65,5
4						Kormányzati beruházás				142,3
5						Lakástámogatás				7,6
3						Kölcsönök				34,3	27,6
11						Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság			5 787,3			6 465,2
1						Működési költségvetés		60,0			179,6
1						Személyi juttatások	4 184,3			4 439,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 255,8			1 549,0
3						Dologi kiadások	407,2			682,0
2						Felhalmozási költségvetés					5,8
1						Intézményi beruházási kiadások				5,3
2						Felújítás				29,5
5						Lakástámogatás				9,4
3						Kölcsönök				19,9	17,6
12						Heves megyei Rendőr-főkapitányság			3 347,0			3 593,0
1						Működési költségvetés		39,0			84,3
1						Személyi juttatások	2 420,3			2 540,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	735,1			843,7
3						Dologi kiadások	230,6			326,2
2						Felhalmozási költségvetés					10,6
1						Intézményi beruházási kiadások				9,0
2						Felújítás				1,0
5						Lakástámogatás				6,3
3						Kölcsönök				14,7	14,0
13						Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság			4 727,1			5 251,6
1						Működési költségvetés		72,0			171,1
1						Személyi juttatások	3 417,7			3 709,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 044,2			1 226,6
3						Dologi kiadások	335,7			505,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5			0,1
2						Felhalmozási költségvetés					4,1
1						Intézményi beruházási kiadások				7,5
2						Felújítás				16,4
5						Lakástámogatás				10,0
3						Kölcsönök				42,5	34,2
14						Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság			3 446,8			3 803,5
1						Működési költségvetés		66,4			94,9
1						Személyi juttatások	2 502,7			2 656,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	761,3			840,8
3						Dologi kiadások	248,7			362,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,5			0,8
2						Felhalmozási költségvetés					43,8
1						Intézményi beruházási kiadások				12,3
2						Felújítás				45,2
4						Kormányzati beruházás				12,0
5						Lakástámogatás				5,3
3						Kölcsönök				26,7	17,4
15						Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság			2 998,9			3 731,8
1						Működési költségvetés		37,3			56,0
1						Személyi juttatások	2 168,2			2 389,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	658,2			995,1
3						Dologi kiadások	209,8			430,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					11,1
1						Intézményi beruházási kiadások				8,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
4						Kormányzati beruházás				3,7
5						Lakástámogatás				4,4
3						Kölcsönök				8,5	10,4
16						Pest megyei Rendőr-főkapitányság			9 368,2			10 521,5
1						Működési költségvetés		225,0			558,0
1						Személyi juttatások	6 835,4			7 282,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 077,2			2 338,2
3						Dologi kiadások	677,1			1 189,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			15,2
2						Felhalmozási költségvetés					40,3
1						Intézményi beruházási kiadások				30,9
2						Felújítás				54,6
4						Kormányzati beruházás				276,2
5						Lakástámogatás				14,4
3						Kölcsönök				37,5	28,4
17						Somogy megyei Rendőr-főkapitányság			4 726,4			5 492,4
1						Működési költségvetés		100,0			139,6
1						Személyi juttatások	3 435,4			3 716,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 041,9			1 294,7
3						Dologi kiadások	349,1			655,7
2						Felhalmozási költségvetés					34,5
1						Intézményi beruházási kiadások				31,7
2						Felújítás				4,0
5						Lakástámogatás				9,9
3						Kölcsönök				19,1	24,1
18						Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság			5 708,1			6 331,6
1						Működési költségvetés		94,3			155,3
1						Személyi juttatások	4 150,3			4 385,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 260,7			1 482,4
3						Dologi kiadások	389,4			643,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			0,1
2						Felhalmozási költségvetés					11,6
1						Intézményi beruházási kiadások				6,4
2						Felújítás				24,3
5						Lakástámogatás				9,0
3						Kölcsönök				20,3	20,9
19						Tolna megyei Rendőr-főkapitányság			3 501,8			4 000,3
1						Működési költségvetés		144,8			163,0
1						Személyi juttatások	2 612,3			2 767,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	794,9			1 022,6
3						Dologi kiadások	239,4			384,7
2						Felhalmozási költségvetés					14,7
1						Intézményi beruházási kiadások				5,6
2						Felújítás				31,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,3
5						Lakástámogatás				6,1
3						Kölcsönök				12,6	14,6
20						Vas megyei Rendőr-főkapitányság			3 382,6			3 627,0
1						Működési költségvetés		56,0			135,9
1						Személyi juttatások	2 471,8			2 577,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	734,2			848,8
3						Dologi kiadások	232,6			412,0
2						Felhalmozási költségvetés					216,9
1						Intézményi beruházási kiadások				14,5
2						Felújítás				23,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
5						Lakástámogatás				6,5
3						Kölcsönök				13,6	10,6
21						Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság			4 377,0			4 759,1
1						Működési költségvetés		28,4			160,4
1						Személyi juttatások	3 147,7			3 377,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	955,2			1 065,1
3						Dologi kiadások	302,5			465,7
2						Felhalmozási költségvetés					13,4
1						Intézményi beruházási kiadások				6,0
2						Felújítás				13,4
5						Lakástámogatás				7,4
3						Kölcsönök				23,3	24,7
22						Zala megyei Rendőr-főkapitányság			3 503,0			3 860,2
1						Működési költségvetés		52,5			152,7
1						Személyi juttatások	2 534,3			2 733,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	779,8			856,4
3						Dologi kiadások	241,4			408,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
2						Felhalmozási költségvetés					13,0
1						Intézményi beruházási kiadások				21,8
4						Kormányzati beruházás				1,2
5						Lakástámogatás				6,2
3						Kölcsönök				25,6	24,8
23						Rendészeti Biztonsági Szolgálat			10 789,8			14 283,6
1						Működési költségvetés		690,0			674,7
1						Személyi juttatások	8 222,6			9 849,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 506,3			3 143,1
3						Dologi kiadások	750,9			1 587,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
2						Felhalmozási költségvetés					36,1
1						Intézményi beruházási kiadások				170,5
2						Felújítás				205,2
5						Lakástámogatás				15,6
3						Kölcsönök				29,7	41,2
24						Köztársasági Őrezred			6 660,7			8 180,4
1						Működési költségvetés		185,6			148,6
1						Személyi juttatások	4 924,6			5 481,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 493,7			1 701,2
3						Dologi kiadások	418,0			694,0
2						Felhalmozási költségvetés					27,2
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			453,7
2						Felújítás				17,5
5						Lakástámogatás				10,9
3						Kölcsönök				37,4	37,4
8						Határőrség
1						Határőrség Országos Parancsnokság és szervei			4 903,4			5 264,1
1						Működési költségvetés		338,8			2 248,6
1						Személyi juttatások	2 943,3			3 394,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	870,7			1 014,4
3						Dologi kiadások	1 840,6			2 411,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			95,5
2						Felhalmozási költségvetés			650,8		2 753,7
1						Intézményi beruházási kiadások	178,0			2 647,0
2						Felújítás	36,4			454,4
5						Lakástámogatás				84,5
3						Kölcsönök	2,0	4,0		48,9	46,9
2						Határőrigazgatóságok			33 400,2			40 870,2
1						Működési költségvetés		1 223,0			2 019,9
1						Személyi juttatások	27 355,0			30 193,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8 362,1			9 653,4
3						Dologi kiadások	2 294,1			2 970,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				433,9
2						Felhalmozási költségvetés			3 360,0		939,1
1						Intézményi beruházási kiadások				120,2
2						Felújítás				834,9
3						Kölcsönök	28,0	56,0		98,3	72,5
10						BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal			4 824,0			4 717,6
1						Működési költségvetés		65,0			509,2
1						Személyi juttatások	2 634,8			2 632,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	774,2			812,5
3						Dologi kiadások	1 275,5			1 898,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	11,6			6,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0			267,1
2						Felhalmozási költségvetés					78,6
1						Intézményi beruházási kiadások	112,9			78,8
2						Felújítás				4,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,8
3						Kölcsönök				6,5	17,5
11						Rendőrtiszti Főiskola			1 063,8			1 406,0
1						Működési költségvetés		314,0			291,5
1						Személyi juttatások	872,8			984,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	273,9			351,2
3						Dologi kiadások	221,9			311,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,2			0,5
2						Felhalmozási költségvetés					29,6
1						Intézményi beruházási kiadások				38,1
2						Felújítás				8,3
4						Kormányzati beruházás				79,2
3						Kölcsönök				2,3	4,2
12						BM Központi Kórház és intézményei			720,8			2 423,7
1						Működési költségvetés		3 592,7			3 735,6
1						Személyi juttatások	2 326,6			2 712,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	753,2			913,4
3						Dologi kiadások	1 211,7			1 690,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			2,5
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			44,1
2						Felújítás	10,0			122,0
13						Központi Gazdasági Főigazgatóság			2 637,0			4 598,4
1						Működési költségvetés		1 080,6			1 482,7
1						Személyi juttatások	2 238,3			2 484,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	726,1			815,3
3						Dologi kiadások	2 312,8			2 179,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,1			183,5
2						Felhalmozási költségvetés			1 664,4		482,7
1						Intézményi beruházási kiadások	24,5			77,3
2						Felújítás	25,2			66,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				213,4
4						Kormányzati beruházás				12,7
5						Lakástámogatás				33,1
3						Kölcsönök	41,0			121,3	104,7
14						Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ			194,6			165,1
1						Működési költségvetés					8,3
1						Személyi juttatások	92,8			84,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	29,7			25,7
3						Dologi kiadások	69,5			50,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
1						Intézményi beruházási kiadások	2,6			13,5
15						Oktatási Igazgatás
1						BM Oktatási Főigazgatóság			435,6			603,6
1						Működési költségvetés					42,9
1						Személyi juttatások	224,7			364,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	67,3			123,5
3						Dologi kiadások	74,8			119,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,4
2						Felhalmozási költségvetés					2,7
1						Intézményi beruházási kiadások	31,3			13,5
2						Felújítás	37,5
3						Kölcsönök				2,5
2						BM Tanintézetek			4 187,0			4 161,1
1						Működési költségvetés		280,7			356,5
1						Személyi juttatások	2 798,6			2 555,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	839,6			730,4
3						Dologi kiadások	806,8			1 113,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,3
2						Felhalmozási költségvetés					41,2
1						Intézményi beruházási kiadások	20,7			92,5
2						Felújítás	2,0			44,3
3						Kölcsönök					11,8
3						BM Nemzetközi Oktatási Központ			352,5			370,6
1						Működési költségvetés		368,5			393,7
1						Személyi juttatások	265,1			253,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	84,9			79,1
3						Dologi kiadások	370,0			410,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			6,7
2						Felújítás				12,0
20						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Ágazati célfeladatok
1						A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása			150,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0			24,4
2						Energia-racionalizálás
3						Kölcsönök	99,1	99,1		93,9	88,4
3						A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás			100,0			225,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			216,8
4						Jogi segítségnyújtás			50,0			71,0
1						Működési költségvetés					4,5
3						Dologi kiadások	50,0			125,2
5						Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése			132,0			131,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	132,0			109,7
6						Társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások			178,0			159,7
1						Működési költségvetés					0,9
1						Személyi juttatások	21,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	29,0			58,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			245,4
7						Belügyminisztérium informatikai rendszereivel összefüggő kötelezettségek			320,0			23,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	320,0			9,2
8						Korrupcióellenes Cselekvési Program, új fizetésképtelenségi törvény
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
10						Földgázáremelés 2005. évi intézményi ellentételezése
1						Működési költségvetés					26,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,7
11						MÁK - számlavezetési díjak						1,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,2
13						Közrendvédelmi bírság
1						Működési költségvetés		155,2			214,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	155,2			148,5
14						Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához			12 506,7			12 506,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12 506,7			16 042,8
15						Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1						Működési költségvetés		650,0			767,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	650,0			745,4
2						Felhalmozási költségvetés		100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
16						Bűnmegelőzéssel összefüggő feladatok támogatása			70,0			51,3
1						Működési költségvetés					0,5
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			57,0
17						Schengen Alap			312,9			312,9
1						Működési költségvetés		4 000,0			1 833,1
1						Személyi juttatások	950,0
3						Dologi kiadások	342,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 020,0			2 954,6
2						Felhalmozási költségvetés		5 100,0			2 984,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 100,0			3 064,5
18						Központ beruházást terhelő befizetési kötelezettség
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások (nem bontott)				13,6
19						Feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				184,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,0
20						Belügyminisztérium nemzetközi fizetési kötelezettsége			91,7			20,0
1						Működési költségvetés					5,4
3						Dologi kiadások	91,7			30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				124,9
21						Az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájából a belügyi ágazatra háruló fizetési kötelezettségek teljesítése			300,0			39,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				26,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			69,5
22						A Sors-Társak Közhasznú Egyesület Támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,5
2						Alapítványok támogatása
1						Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány			12,0			11,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			11,6
3						Beruházás
3						Büntetés-végrehajtás beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				159,7
4						Közbiztonsági, közigazgatási és tűzvédelmi beruházások			748,0			90,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				297,7
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	748,0			49,9
5						Lakáscélú beruházás			485,5			21,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,4
2						Felhalmozási költségvetés
5						Lakástámogatás	485,5
5						Társadalmi önszerveződések támogatása
1						Szabadságharcosokért Közalapítvány			230,0			230,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	230,0			230,0
2						Rendészeti sportszervezetek támogatása			40,0			42,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			40,0
3						Szakszervezetek támogatása			17,5			17,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,5			17,5
7						Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
10						Biztonságos Magyarországért Közalapítvány			110,0			110,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	110,0			110,0
11						Országos Polgárőr Szövetség			124,0			174,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	124,0			144,0
14						Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány támogatása			14,0			15,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,0			15,5
6						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						Börtönkörülmények javítása
1						Működési költségvetés					80,9
3						Dologi kiadások				44,7
2						Felhalmozási költségvetés					355,9
1						Intézményi beruházási kiadások				552,9
4						COP 2001
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,3
21						2003. évi PHARE nemzeti program
1						Működési költségvetés		71,0			76,9
3						Dologi kiadások	71,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 466,7
2						Felhalmozási költségvetés		1 229,0			1 169,3
1						Intézményi beruházási kiadások	1 229,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 169,3
22						2002. évi PHARE nemzeti program, a Rendvédelmi Szervek IT rendszerének fejlesztése
1						Működési költségvetés					15,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				247,4
2						Felhalmozási költségvetés		40,0			275,7
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				286,6
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Menekültek integrációjának elősegítése
1						Működési költségvetés		79,0			83,9
3						Dologi kiadások	79,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				111,1
2						Humánerőforrás-menedzsment fejlesztése a Belügyminisztériumban
1						Működési költségvetés		141,7			7,1
3						Dologi kiadások	141,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,1
2						Felhalmozási költségvetés		103,7
1						Intézményi beruházási kiadások	103,7
3						Küzdelem a szervezett bűnözés ellen
1						Működési költségvetés		65,0
3						Dologi kiadások	65,0
2						Felhalmozási költségvetés		755,4
1						Intézményi beruházási kiadások	755,4
7						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti államháztartási tartalék	1 611,5		1 611,5
1-20. cím összesen:	314 317,0	40 352,1	273 964,9	354 059,9	42 690,3	304 825,4
21						Alapok támogatása
1						Központi Nukleáris Pénzügyi Alap	5 274,3			5 594,2
Összesen:	319 591,3	40 352,1	273 964,9	359 654,1	42 690,3	304 825,4

XV. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatása
1						Gazdasági és Közlekedési Minisztérium			7 041,7			9 598,9
1						Működési költségvetés		1 064,2			9 934,3
1						Személyi juttatások	4 618,5			5 204,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 436,9			1 586,9
3						Dologi kiadások	2 445,8			3 789,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,1			341,8
2						Felhalmozási költségvetés		3 463,8			942,2
1						Intézményi beruházási kiadások				786,7
2						Felújítás	90,0			22,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 948,4			1 220,6
4						Kormányzati beruházás				144,7
3						Kölcsönök	20,0	20,0		20,5	20,0
2						GKM Gazdasági igazgatóság			1 564,7			1 902,4
1						Működési költségvetés		605,3			681,7
1						Személyi juttatások	381,4			371,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	129,4			118,8
3						Dologi kiadások	1 368,1			1 726,1
2						Felhalmozási költségvetés		4,4			25,1
1						Intézményi beruházási kiadások	227,9			833,1
2						Felújítás	67,6			70,2
4						Kormányzati beruházás				101,7
2						Szénbányászati Szerkezet-átalakítási Központ
1						Működési költségvetés		57,0			91,2
1						Személyi juttatások	26,7			35,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,1			10,4
3						Dologi kiadások	16,2			38,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0			8,4
2						Felhalmozási költségvetés		5,0			22,8
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0			6,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,0
3						Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal			990,2			999,9
1						Működési költségvetés		2 840,3			2 602,5
1						Személyi juttatások	1 263,5			1 273,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	394,3			384,9
3						Dologi kiadások	1 818,9			1 804,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	199,0			2,4
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	153,3			40,7
2						Felújítás	1,5
3						Kölcsönök				1,2	1,2
4						Magyar Műszaki Biztonsági Hivatal
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				205,7
5						Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium						0,9
1						Működési költségvetés		140,0			135,3
1						Személyi juttatások	61,4			58,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,7			19,3
3						Dologi kiadások	57,9			53,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				3,0
2						Felújítás				2,2
6						Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum			96,2			96,4
1						Működési költségvetés		5,2			9,7
1						Személyi juttatások	38,1			38,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,1			10,3
3						Dologi kiadások	45,7			52,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	4,5			14,9
2						Felújítás				154,4
7						Hírközlési Intézmények
1						Működési költségvetés		17 463,2			20 655,0
1						Személyi juttatások	2 905,1			3 161,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	929,7			985,5
3						Dologi kiadások	10 618,0			14 255,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	160,0			120,5
2						Felhalmozási költségvetés		21,8			11,9
1						Intézményi beruházási kiadások	2 718,3			2 311,1
2						Felújítás	153,9			150,5
3						Kölcsönök	15,0	15,0		20,3	14,3
8						Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet			1 446,6			1 449,6
1						Működési költségvetés		513,4			675,7
1						Személyi juttatások	364,2			310,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	105,8			90,2
3						Dologi kiadások	1 490,0			1 922,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,2
2						Felhalmozási költségvetés					68,8
1						Intézményi beruházási kiadások				225,1
9						Magyar Geológiai Szolgálat			1 062,4			1 133,0
1						Működési költségvetés		1 012,6			893,8
1						Személyi juttatások	984,7			997,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	315,3			314,6
3						Dologi kiadások	781,7			610,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0			22,6
2						Felhalmozási költségvetés		38,4			42,6
1						Intézményi beruházási kiadások	24,7			92,0
2						Felújítás				37,5
3						Kölcsönök	2,6	2,6		2,7	2,7
10						Magyar Bányászati Hivatal
1						Működési költségvetés		1 300,0			1 571,6
1						Személyi juttatások	630,1			691,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	171,9			212,2
3						Dologi kiadások	284,5			346,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	195,8			200,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	12,7			5,5
2						Felújítás				13,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4,5			4,5
3						Kölcsönök	2,0	1,5		0,5	0,5
11						Magyar Energia Hivatal
1						Működési költségvetés		1 817,0			2 403,2
1						Személyi juttatások	520,7			667,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	167,8			189,5
3						Dologi kiadások	963,4			1 010,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	115,4			113,4
2						Felhalmozási költségvetés					2,0
1						Intézményi beruházási kiadások	46,3			214,8
2						Felújítás	2,0			1,6
3						Kölcsönök	2,4	1,0			1,3
12						Magyar Szabadalmi Hivatal
1						Működési költségvetés		3 687,0			3 719,2
1						Személyi juttatások	1 263,1			1 330,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	380,0			409,8
3						Dologi kiadások	1 768,1			1 786,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	215,8			165,5
2						Felhalmozási költségvetés					3,1
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0			170,8
2						Felújítás	10,0			30,2
3						Kölcsönök				1,5	1,5
13						Országos Mérésügyi Hivatal
1						Működési költségvetés		2 927,7			2 783,2
1						Személyi juttatások	998,0			1 034,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	324,2			305,6
3						Dologi kiadások	1 209,0			1 217,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	268,9			268,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
1						Intézményi beruházási kiadások	82,0			121,5
2						Felújítás	45,6			18,4
3						Kölcsönök				2,3	2,3
14						Magyar Űrkutatási Iroda
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				56,9
15						Közlekedési Felügyeletek						14,4
1						Működési költségvetés		26 988,9			23 813,6
1						Személyi juttatások	8 508,1			8 263,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 571,2			2 377,0
3						Dologi kiadások	8 555,4			9 018,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 432,2			6 097,8
2						Felhalmozási költségvetés		28,1			45,6
1						Intézményi beruházási kiadások	822,4			2 518,3
2						Felújítás	75,2			90,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,0
3						Kölcsönök	65,5	16,0		33,0	46,6
16						Közlekedési Múzeum			329,5			341,3
1						Működési költségvetés		60,5			76,8
1						Személyi juttatások	244,6			224,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	85,2			67,5
3						Dologi kiadások	60,2			84,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások				7,2
2						Felújítás				1,7
17						Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság
1						Működési költségvetés		1 837,9			34 088,3
1						Személyi juttatások	794,9			839,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	251,4			249,3
3						Dologi kiadások	724,6			9 797,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				22 416,5
2						Felhalmozási költségvetés					10 955,4
1						Intézményi beruházási kiadások	53,0			22 797,1
2						Felújítás	10,0
3						Kölcsönök	4,0				8,0
18						Polgári Légiközlekedési Hatóság
1						Működési költségvetés		548,0			725,2
1						Személyi juttatások	344,9			387,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	104,0			114,6
3						Dologi kiadások	97,7			151,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,4			62,4
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
1						Intézményi beruházási kiadások				28,1
2						Felújítás				1,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				73,5
19						MÁV Közegészségügyi Intézet			52,8			52,8
1						Működési költségvetés		3,4			5,1
1						Személyi juttatások	39,7			39,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,9			11,9
3						Dologi kiadások	4,6			9,8
20						MÁV egészségügyi alapellátó intézmények						170,2
1						Működési költségvetés		9 481,0			9 868,2
1						Személyi juttatások	4 606,5			3 931,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 461,4			1 301,7
3						Dologi kiadások	3 206,9			3 909,0
2						Felhalmozási költségvetés		50,0			20,7
1						Intézményi beruházási kiadások	171,2			94,8
2						Felújítás	85,0			19,7
4						Kormányzati beruházás				775,6
21						HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat
1						Működési költségvetés		17 837,7			19 349,4
1						Személyi juttatások	6 021,0			7 264,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 880,0			2 305,1
3						Dologi kiadások	7 212,7			6 158,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	629,0			9 446,1
2						Felhalmozási költségvetés		12,0			1 383,4
1						Intézményi beruházási kiadások	2 035,0			5 235,6
2						Felújítás	48,0			316,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				65,0
3						Kölcsönök	24,0			8,3	18,6
22						Közlekedésbiztonsági Szervezet			500,9			500,9
1						Működési költségvetés					12,6
1						Személyi juttatások	249,2			150,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	61,8			43,3
3						Dologi kiadások	140,7			86,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,7			0,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,2
1						Intézményi beruházási kiadások	47,5			48,4
23						Magyar Vasúti Hivatal			100,0			100,0
1						Működési költségvetés		450,0			435,1
1						Személyi juttatások	106,3			49,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,6			13,6
3						Dologi kiadások	276,0			168,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	87,1			23,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0			0,1
24						Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,2
25						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						A magyarországi uránércbánya bezárása			400,0			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	400,0			418,5
2						Államigazgatási hatékonyság növelését szolgáló beruházások			100,0			34,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				36,6
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	100,0
3						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			101,8			38,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				121,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	101,8
4						Kombinált fuvarozás, logisztikai központok, kikötők fejlesztése
1						Kikötők fejlesztése			778,0			778,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	778,0			928,0
4						Kombinált fuvarozás fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				20,0
6						GySEV pályaberuházás			540,0			540,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	540,0			540,0
7						Vasút-egészségügyi fejlesztések			120,0			52,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				627,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	120,0			53,3
9						Akadálymentes közlekedés fejlesztése			150,0			112,5
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	150,0			94,4
20						Rév- és kompközlekedés fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				1,7
2						Ágazati célelőirányzatok
2						Energiafelhasználási hatékonyság javítása			1 200,0			2 143,9
1						Működési költségvetés					4,3
3						Dologi kiadások	17,0			224,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			217,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	983,0			487,8
3						Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok			72,0			72,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	71,9			7,5
4						Magyar találmányok külföldi bejelentése
1						Működési költségvetés					53,4
3						Dologi kiadások				1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				67,4
9						A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1						Működési költségvetés		1 000,0
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 000,0			112,7
11						Védelemszervezési feladatok			15,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	15,0
12						Kutatási feladatok			180,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	180,0			9,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				138,3
13						Informatikai és hírközlési szakképesítés feladatai			59,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	32,8
14						Jövő háza és millennáris programokkal összefüggő feladatok			1 480,0			1 480,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 480,0			1 480,0
15						Légiriasztási rendszer fenntartási feladatai			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0			25,4
18						Állami többletfeladatok						348,5
1						Működési költségvetés					5 541,9
3						Dologi kiadások				1 097,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4 614,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				622,8
19						Légiközlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok
1						Működési költségvetés					238,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				238,6
2						Felhalmozási költségvetés					15,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,0
20						Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás			650,0			650,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	650,0			649,5
21						Tájrendezési célelőirányzat			2 870,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 870,0
30						Vezetékes távbeszélő előfizetők részére az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez szociális támogatás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				239,7
32						Nemzetközi választott bírósági perben képviselet ellátása						552,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				121,9
43						Vállalkozói vagyon kezelése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1			100,6
2						Felhalmozási költségvetés		0,1
45						Belvízi hajózási alapprogram			0,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,9
3						Vállalkozási célelőirányzatok
1						Beruházásösztönzési célelőirányzat			4 658,8			12 070,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 658,8			12 070,0
2						Nemzeti beruházásösztönzési vállalkozási célelőirányzat
1						Nemzeti beruházásösztönzési célelőirányzat			3 130,0			2 263,9
1						Működési költségvetés					209,5
3						Dologi kiadások	2 387,0			7 416,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,0			262,1
2						Felhalmozási költségvetés					603,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	608,0			2 080,3
3						Kis- és középvállalkozói célelőirányzat			3 706,0			3 836,0
1						Működési költségvetés		10,0			908,7
3						Dologi kiadások	550,0			810,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			2 257,4
2						Felhalmozási költségvetés		15,0			54,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 881,0			3 918,5
4						Tőzsdei bevezetésre készülő vállalkozások támogatása			100,0			75,0
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				12,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0			59,4
5						Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztések előkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				99,9
7						Kereskedelemfejlesztési célelőirányzat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				224,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,0
4						EU tagságból eredő feladatok			47,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,1
3						Dologi kiadások	25,9
5						Útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat
1						Útfenntartás és fejlesztés
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				114,6
6						Energiagazdálkodási célelőirányzat
1						Energiagazdálkodás			124 000,0			166 201,9
1						Működési költségvetés					3,4
3						Dologi kiadások	87,0			50 616,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	123 913,0			158 162,2
10						KGA hálózat működési feltételeinek megteremtése			360,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	240,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	119,7
11						ITD-H Befektetés-ösztönzési és kereskedelem-fejlesztési tanácsadás			2 382,4			2 382,4
1						Működési költségvetés					7,2
3						Dologi kiadások	3,0			6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 379,4			2 228,8
12						Az EU-hoz való csatlakozás gazdasági és közlekedési programja és kormányzati feladatai
13						Technológiai kockázatelemzési képzés a súlyos balesetek megelőzésében (HU03/IB/EN03-TL)
1						Működési költségvetés					31,1
3						Dologi kiadások				31,1
14						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
5						Magyar Szabványügyi Testület támogatása						15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,5
17						GKM fejezeti előre nem tervezett kiadások						40,0
1						Működési költségvetés					3 487,4
3						Dologi kiadások				53,8
18						Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok
1						Informatikai fejlesztések vakok és gyengénlátók számára
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
2						Alapítványok támogatása
1						Puskás Tivadar Közalapítvány			50,0			88,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			185,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,2
3						Informatikai és hírközlési társadalmi szervezetek támogatása
8						Magyar Tartalomipari Szövetség
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
4						Védelem- és biztonságfejlesztési hírközlési céltartalék-képzési program			108,0			48,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				19,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	108,0			181,4
5						Informatikai, hírközlési fejlesztési programok, támogatások, szociális telefon támogatás			1 901,4			1 302,8
1						Működési költségvetés		100,0			477,3
1						Személyi juttatások	39,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,5
3						Dologi kiadások	844,0			1 298,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 105,9			1 773,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				467,3
6						Informatikai, hírközlési szervezetek támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				45,0
7						Közháló program			4 017,0			4 993,7
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások	3 692,0			7 736,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				234,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	325,0			131,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
8						e-Magyarország program			550,0			430,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	550,0			146,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				361,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				22,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				75,1
9						Jövő Háza program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				852,0
11						IT piacösztönzés és hazai kis és középvállalkozások külpiaci versenyképességi programja			235,0			235,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	235,0			337,7
12						NAVA-NDA program			361,0			433,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	361,0			147,4
13						Felső és közoktatási szoftver és licensz díj			1 600,0			1 600,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 600,0			1 600,0
14						Köztisztviselők és pedagógusok internet hozzáférésének támogatása						21,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				84,1
29						Útpénztár			91 789,8			84 856,0
1						Működési költségvetés		30 700,0			27 344,9
3						Dologi kiadások				28 915,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33 800,0			31 302,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				26 693,4
2						Felújítás				7 647,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	88 689,8			2 678,5
30						Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Autópálya rendelkezésre állási díj			49 694,1			49 694,1
1						Működési költségvetés					310,0
3						Dologi kiadások				33 939,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	49 694,1
2						Költségtérítés-kiegészítés a vasúti személyszállítási közszolgáltatáshoz
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
3						Költségtérítés a vasúti pályák és tartozékaik működtetéséhez			360,0			360,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	360,0			396,8
5						GySEV Rt. tőkeemelése			300,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0
6						Kombinált fuvarozás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				450,0
7						Schengen Alap			512,5			512,5
1						Működési költségvetés		40,8			49,5
3						Dologi kiadások				59,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0
2						Felhalmozási költségvetés		2 197,7			381,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 701,0			466,3
8						Kockázati céltartalék			562,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	421,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	140,6
9						EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása			1 958,0			1 458,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 958,0			60,9
10						EU támogatással megvalósuló nagyprojektek előkészítéséhez kapcsolódó irányítást segítő támogatás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,6
11						TEN-T pályázatok			6 480,0			4 527,0
1						Működési költségvetés		3 744,3			759,9
3						Dologi kiadások				72,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9 643,5			1 884,7
2						Felhalmozási költségvetés		50,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	631,3
12						EU tagságból adódó többletfeladatok ellátása, informatikai fejlesztés
1						Működési költségvetés					9,0
3						Dologi kiadások				9,0
13						CONNECT (MTS e-közlekedés)
1						Működési költségvetés					2,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,2
15						BKSz működtetésének támogatása			1 600,0			1 453,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 600,0			1 007,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
16						Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján			75,0			95,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				27,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,1
17						Kihelyezett szakértői támogatás			207,5			327,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				105,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	207,5
26						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok			693,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	567,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	96,0
33						Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok			42,0			27,6
1						Működési költségvetés					1 011,7
3						Dologi kiadások	42,0			22,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				909,2
34						NATO tagságból adódó ágazati feladatok			33,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,6
3						Dologi kiadások	28,4
36						Közlekedési zajvédelem			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	100,0
31						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Hajózási információs Rendszer megvalósítása			112,5			112,5
1						Működési költségvetés		25,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	53,4
2						Felhalmozási költségvetés		75,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	160,2
2						Felkészülés a digitális tachográfok bevezetésére			180,0			180,0
1						Működési költségvetés		63,1			0,8
3						Dologi kiadások				1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	132,3
2						Felhalmozási költségvetés		101,0			94,6
1						Intézményi beruházási kiadások				151,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	211,8
3						Vasúti infrastruktúra hatékonyságának növelése HU04IB/TR01
1						Működési költségvetés					11,1
3						Dologi kiadások				11,0
4						IT fejlesztés gépjármű-közlekedés légszennyező hatásának számítására			16,7			16,7
1						Működési költségvetés		25,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	42,0
5						Integrált vontatási erőforrás tervező- és nyilvántartó információs rendszer			1,4			1,4
1						Működési költségvetés		63,1			49,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,5			49,3
6						Gördülőállomány karbantartás hatékonyságának növelése			1,4			1,4
1						Működési költségvetés		63,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,5
7						Egyes fontos mérések visszavezethetőségi láncának létrehozása 2004/016-689.05.02.			18,4			18,4
1						Működési költségvetés		27,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	46,2
8						Vasúti információs adatbázis fejlesztése 2004/016-689.05.02.			26,6			26,6
1						Működési költségvetés		40,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	67,0
9						Vasúti infrastruktúra hatékonyságának növelése 2004/016-689.05.02.
1						Működési költségvetés		32,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	32,5
10						Zajtérképet készítő központ létrehozása 2004/016-689.02.02.			98,1			98,1
1						Működési költségvetés		31,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,5
2						Felhalmozási költségvetés		126,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	203,5
35						Hadiipari technológia-korszerűsítő beruházások támogatása			18,0			18,0
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások	1,0			0,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	17,0			11,5
36						Közhasznú szervezetek támogatása
1						Energia Központ Kht. közhasznú feladatai			52,5			52,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,5			52,5
2						Design Terminál Formatervezési Tájékoztató és Szolgáltató Kht. közhasznú feladatai			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			50,0
5						Millenáris Kht. működésének támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				275,6
38						Felzárkóztatási Infrastrukturális Fejlesztési Alapprogram
9						M 44 gyorsforgalmi út tervezése, előkészítése Szarvas- Tiszakürt szakaszon
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				236,0
10						Gyorsforgalmi úthálózat program, valamint a kiemelt közúti beruházások
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 158,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12 997,8
11						Sármelléki repülőtér fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				241,8
39						MÁV Rt. EU-konform átalakításához történő hozzájárulás
1						Különféle személyi kifizetések
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 443,9
40						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	2 633,5		2 633,5
2						Fejezeti államháztartási tartalék	7 483,3		7 483,3
47						Kötött segélyhitelezés			585,0			585,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0			647,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	584,0			420,5
48						Földgáz áremelés intézményi ellentételezése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				786,8
1-25. cím összesen:	467 716,9	132 853,6	334 863,3	610 829,7	189 830,4	364 243,0
26						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési projektek			22 553,0
1						Működési költségvetés		89,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	130,8
2						Felhalmozási költségvetés		28 870,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	51 381,8
1						Bp.-Győr-Hegyeshalom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem 2000/HU/16/P/PT/002
1						Működési költségvetés					2 679,3
2							Felhalmozási költségvetés					2 869,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5 416,5
2						Budapest-Cegléd-Szolnok-(Lökösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001						8 934,0
1						Működési költségvetés					365,2
2						Felhalmozási költségvetés					2 860,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12 157,9
3						Útrehabilitációs program I. ütem: 3. és 35. utak 2001/HU/16/P/PT/006						5 075,1
1						Működési költségvetés					1 895,7
2						Felhalmozási költségvetés					2 069,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5 947,4
4						Útrehabilitációs program II. ütem: 2, 6, 42, 47 és 56. sz. utak 2001/HU/16/P/PT/008						5 350,0
1						Működési költségvetés					426,4
2						Felhalmozási költségvetés					3 090,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8 847,0
5						Átfogó technikai segítségnyújtás vasúti projektek pályáztatási eljárásához és ellenőrzéséhez 2001/HU/16/P/PA/006						90,0
1						Működési költségvetés					55,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				144,7
6						Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003
1						Működési költségvetés					4 185,1
2						Felhalmozási költségvetés					1 839,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 292,6
7						Budapest-(Cegléd-Szolnok)-Lökösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem 2001/HU/16/P/PT/007						3 602,9
1						Működési költségvetés					2 784,6
2						Felhalmozási költségvetés					4 226,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10 613,5
8						Technikai segítségnyújtás a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló közlekedési projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/013
1						Működési költségvetés					1 749,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				250,6
9						Bp.-Szolnok-Lökösháza vasútvonal 2. ütem II. fázis 2004/HU/16/C/PT/001						57,7
1						Működési költségvetés					77,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				54,3
10						M0 körgyűrű, Keleti szektor						1 013,0
1						Működési költségvetés					2 622,4
2						Felhalmozási költségvetés					11 352,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				13 323,9
11						Radarrendszer fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés					1 382,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 382,4
12						Közlekedési projektek előkészítése						180,0
1						Működési költségvetés					60,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				234,0
3						Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1						Beruházás-ösztönzés			2 090,1			5 834,6
1						Működési költségvetés		358,9			504,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	509,9
2						Felhalmozási költségvetés		4 610,5			11 097,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 549,6			15 685,3
2						Kis- és középvállalkozások fejlesztése			4 840,0			3 706,8
1						Működési költségvetés		5 532,9			1 564,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 863,5			2 110,5
2						Felhalmozási költségvetés		5 957,4			9 430,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 466,8			11 795,8
5						GVOP Technikai segítségnyújtás			411,2			465,2
1						Működési költségvetés		1 085,1			1 919,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 446,8			1 602,8
2						Felhalmozási költségvetés		148,5			118,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	198,0			88,1
7						Információs társadalom és gazdaságfejlesztés			2 255,1			3 089,8
1						Működési költségvetés		1 520,9			1 195,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 091,0
2						Felhalmozási költségvetés		4 495,4			8 140,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 180,4			10 582,1
4						Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
2						Közlekedési infrastruktúra fejlesztése			5 241,2			1 718,3
1						Működési költségvetés		1 900,4			3 531,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 533,8
2						Felhalmozási költségvetés		13 823,1			8 017,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	18 430,9			12 742,2
3						Környezetvédelem-Energetika			891,5			695,9
1						Működési költségvetés		321,8			36,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	429,0
2						Felhalmozási költségvetés		2 352,9			861,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 137,2			1 438,3
4						KIOP Technikai segítségnyújtás			307,5			302,8
1						Működési költségvetés		811,3			520,7
3						Dologi kiadások				18,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 081,8			641,8
2						Felhalmozási költségvetés		111,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	148,0
27						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatások
1						Költségtérítés a vasúttársaságok személyszállítási közszolgáltatásaihoz
1						Költségtérítés a MÁV Rt. személyszállítási közszolgáltatásaihoz	50 070,0			74 470,0
2						Költségtérítés a GySEV Rt. személyszállítási közszolgáltatásaihoz	2 900,0			2 900,0
2						Bányabezárás	1 000,0			999,9
28						Központosított bevételek
1						Gazdaságfejlesztési támogatások visszatérülése		300,0			534,0
2						Gépjármű túlsúlydíj		800,0			845,6
3						Energiagazdálkodási célelőirányzat befizetése		50 000,0			87 593,9
4						Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási támogatások visszatérülése		10,0			24,2
29						K-600 hírrendszer működtetésére	400,0			389,1
Összesen:	632 666,2	255 953,3	373 452,9	808 959,3	372 359,0	404 359,1

XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium igazgatása			6 548,9			13 478,4
1						Működési költségvetés		46,3			12 739,0
1						Személyi juttatások	2 688,5			3 427,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	873,7			1 102,3
3						Dologi kiadások	2 499,9			6 381,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	398,7			1 818,8
2						Felhalmozási költségvetés		6,0			3 305,2
1						Intézményi beruházási kiadások	111,1			7 864,5
2						Felújítás	29,3			13,4
4						Kormányzati beruházás				8 770,2
3						Kölcsönök	5,0	5,0		12,3	12,3
2						Igazgatási és háttérintézmények			1 087,9			592,9
1						Működési költségvetés		79,0			254,7
1						Személyi juttatások	479,6			472,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	155,6			138,2
3						Dologi kiadások	520,6			228,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 503,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	9,9			17,8
2						Felújítás	1,2
3						Kölcsönök				4,3	0,7
3						Országos Meteorológiai Szolgálat			1 172,8			1 305,2
1						Működési költségvetés		880,7			1 258,9
1						Személyi juttatások	820,8			938,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	267,8			273,0
3						Dologi kiadások	700,6			986,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			0,4
2						Felhalmozási költségvetés		11,0			142,0
1						Intézményi beruházási kiadások	190,0			537,0
2						Felújítás	85,0			80,9
3						Kölcsönök	3,0	3,0		4,0	4,0
9						Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi területi szervek			21 380,2			43 344,2
1						Működési költségvetés		5 868,5			32 121,4
1						Személyi juttatások	15 453,7			22 557,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 858,3			7 019,9
3						Dologi kiadások	6 624,7			36 070,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,3			211,1
2						Felhalmozási költségvetés		27,0			5 069,0
1						Intézményi beruházási kiadások	257,8			4 456,6
2						Felújítás	77,9			248,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 705,3
4						Kormányzati beruházás				2 291,3
3						Kölcsönök	5,5	5,5		50,2	33,1
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			190,0			36,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				357,3
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	190,0
4						Természetvédelem beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,8
7						Vízkárelhárítás
5						Vásárhelyi terv továbbfejlesztése			5 700,0			6 593,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6 801,4
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	5 700,0
7						Vízkárelhárítási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai			1 000,0			146,1
1						Működési költségvetés					166,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 141,6
2						Felhalmozási költségvetés					58,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,1
4						Kormányzati beruházás	1 000,0
9						Balatoni regionális vízikőzmű-hálózat fejlesztése			200,0			57,8
1						Működési költségvetés					4,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				237,8
2						Felhalmozási költségvetés					389,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				323,9
4						Kormányzati beruházás	200,0
19						EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai
2						Felhalmozási költségvetés					318,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				372,3
20						Ivóvíz-minőség javító program			380,0			314,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				193,5
2						Felhalmozási költségvetés					120,0
4						Kormányzati beruházás	380,0			3,1
21						Szennyvízelvezetési és tisztítási program
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				234,1
2						Ágazati célelőirányzatok
3						Vízkárelhárítási művek fenntartása			1 950,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	377,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	120,8
3						Dologi kiadások	1 451,4
4						Távlati ivóvízbázisok fenntartása			50,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
6						Szigetközi térség kárainak mérséklése			100,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	73,6
7						Nemzetközi tagdíjak			150,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	150,0
8						Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások			140,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	87,2
9						Üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével összefüggő feladatok			30,0			150,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0
12						Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program			130,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	77,2
13						Védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítása program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,9
30						Kincstári számlavezetési díjak kifizetése						25,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				25,3
31						Fejezeti kezelésű előirányzatok technikai maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				62,6
34						Víz- és környezeti kárelhárítás			1 000,0			26 246,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	400,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	128,0
3						Dologi kiadások	472,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26 246,4
35						Természetvédelmi kártalanítás			150,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0
36						Balatonnal kapcsolatos kormánydöntések végrehajtása
1						Működési költségvetés					11,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,4
37						Hulladékkezelési- és gazdálkodási feladatok			1 907,0
1						Működési költségvetés					42,2
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,0
3						Dologi kiadások				246,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	809,5			243,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 031,5			1 124,5
3						Kölcsönök				131,8
38						Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése			1 800,0			1 400,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 800,0			1 849,6
39						Országos Környezeti Kármentesítési Program végrehajtása			3 700,0
1						Működési költségvetés					7 697,0
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,0
3						Dologi kiadások	396,5			7 692,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 237,5
40						Természetvédelmi nemzetközi pályázatok támogatása			470,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	61,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	389,2
41						Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			253,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
42						Környezetvédelmi operatív programok megalapozása, közreműködő szervezet fejlesztése			200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	151,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,5
3						Társadalmi szervezetek támogatása			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			225,1
6						2007-2013 közötti nagy projektek előkészítése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,7
7						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
8						Környezetvédelmi PHARE program (HU-0204)			28,0			28,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				96,7
2						Felhalmozási költségvetés					219,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	28,0			219,6
9						Környezetvédelmi PHARE program (HU-0304)			4,0			4,0
1						Működési költségvetés					61,2
3						Dologi kiadások				61,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Magyar Természetvédelmi Információs Rendszer fejlesztése (2004/016-689.02.01)			75,0			88,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,0			63,2
2						Felhalmozási költségvetés					79,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				79,8
2						Víz keretirányelv végrehajtása II. fázis (2004/016-689.02.03)			150,0			150,0
1						Működési költségvetés					118,4
3						Dologi kiadások				189,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0
8						Környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				595,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 684,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 763,5
3						Kölcsönök				1 778,0
9						GEF - A Duna szennyezettségének csökkentése
2						Felhalmozási költségvetés					32,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				32,6
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	300,0		300,0
2						Fejezeti államháztartási tartalék	1 543,1		1 543,1
1-10. cím összesen:	58 868,9	6 932,0	51 936,9	166 539,4	64 260,0	94 360,7
11						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
1						Környezetvédelem			2 785,5			10 689,0
1						Működési költségvetés		2 334,0			1 106,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 112,1			987,3
2						Felhalmozási költségvetés		6 022,2			7 105,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 029,6			16 959,7
2						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek			14 238,0
1						Működési költségvetés		2 012,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 108,6
2						Felhalmozási költségvetés		19 894,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	33 036,5
1						Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program 2000/HU/16/P/PE/002
1						Működési költségvetés					699,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,5
2						Felhalmozási költségvetés					370,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				559,5
2						Szeged térségi szennyvízkezelési rendszer és csatornahálózat fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/003						5 402,7
1						Működési költségvetés					1 651,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,8
2						Felhalmozási költségvetés					2 933,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9 879,3
3						Szeged regionális hulladékkezelő rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/005						177,0
1						Működési költségvetés					552,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,1
2						Felhalmozási költségvetés					835,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 556,2
4						Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése						60,4
1						Működési költségvetés					522,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				22,2
2						Felhalmozási költségvetés					23,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				191,3
5						Miskolc regionális hulladékgazdálkodási program támogatása 2000/HU/16/P/PE/004						293,1
1						Működési költségvetés					495,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				762,6
6						Technikai segítségnyújtás a 2002. évi ISPA program pályázati és tenderdokumentáció kidolgozásához 2001/HU/16/P/PA/009
1						Működési költségvetés					51,2
7						A Budapesti Központi szennyvíztisztítótelep fejlesztésének szakmai előkészítése, tender elkészítése 2000/HU/16/P/PA/001
1						Működési költségvetés					51,4
8						Győr Megyei Jogú Város Szennyvíztisztító telepének fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/001						528,5
1						Működési költségvetés					228,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				40,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				611,6
9						Tisza-tavi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/006						449,1
1						Működési költségvetés					16,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,6
2						Felhalmozási költségvetés					646,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				905,2
10						Szakértői segítségnyújtás a Kohéziós Alapból finanszírozott projektek előkészítéséhez ISPA 2003/HU/16/P/PA/012						177,2
1						Működési költségvetés					528,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				686,4
11						Projektek előkészítése Pécs sérülékeny vízbázisának védelme és szennyvízhálózatának bővítése 2001/HU/16/P/PE/009						292,6
1						Működési költségvetés					53,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				45,9
2						Felhalmozási költségvetés					259,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				511,2
12						Csatornázási és szennyvíztisztító program Sopron régióban 2001/HU/16/P/PE/011						650,0
1						Működési költségvetés					470,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				67,1
2						Felhalmozási költségvetés					748,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 490,3
13						Duna-Tisza közi Kommunális Települési Szilárdhulladékgazdálkodási rendszer 2001/HU/16/P/PE/008						3,0
1						Működési költségvetés					476,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				118,6
2						Felhalmozási költségvetés					227,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				460,9
14						Sajó-Bodva völgyi települések regionális települési szilárdhulladék kezelési rendszer 2001/HU/16/P/PE/011						560,8
1						Működési költségvetés					553,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,7
2						Felhalmozási költségvetés					785,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 772,7
15						Technikai segítségnyújtás a (Zagyva-Tarna) vízgyűjtő medence gazdálkodási tervhez 2002/HU/16/P/PA/011						13,0
1						Működési költségvetés					43,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				56,0
16						Homokhátsági regionális háztartási hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/015						1 268,4
1						Működési költségvetés					9,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				134,0
2						Felhalmozási költségvetés					501,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 645,7
17						Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer 2002/HU/16/P/PE/016						244,2
1						Működési költségvetés					282,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				104,8
2						Felhalmozási költségvetés					872,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 175,2
18						Dél-Balaton és Sió völgyi regionális hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/018						1 819,8
1						Működési költségvetés					31,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				79,8
2						Felhalmozási költségvetés					911,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 681,0
19						Környezetvédelmi projektek előkészítése
1						Működési költségvetés					432,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				240,4
20						A Budapesti központi szennyvíztisztító telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszer 2004/HU/16/C/PE/001						1 500,0
1						Működési költségvetés					176,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				114,3
2						Felhalmozási költségvetés					4 616,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6 024,3
21						Az ivóvízminőség javítása a magyarországi Észak-alföldi Régióban						85,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				84,7
22						Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és -kezelési projekt 2004/HU/16/C/PE/002						369,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				217,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				151,8
23						Észak-Kelet Pest megyei regionális hulladékkezelő program Közép-Magyarországon 2002/HU/16/P/PE/014						223,8
1						Működési költségvetés					28,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				56,6
24						Kecskeméti Agglomeráció szennyvízelvezetési és -kezelési program 2003/HU/16/P/PE/019						1 253,8
1						Működési költségvetés					22,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				40,0
2						Felhalmozási költségvetés					608,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 575,0
25						Szombathely város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 2003/HU/16/P/PE/021						444,6
1						Működési költségvetés					4,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,5
2						Felhalmozási költségvetés					341,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				762,5
26						Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei regionális szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer I. szakasz						162,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				150,2
27						Észak-Balaton regionális települési szilárdhulladékkezelési rendszer						30,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,3
28						Debrecen város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása						1 044,1
1						Működési költségvetés					49,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				81,3
2						Felhalmozási költségvetés					1 175,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 858,6
29						Veszprém és térsége szennyvízelvezetésének és kezelésének fejlesztése (Közép-Dunántúl) 2004/HU/16/C/PE/003						98,7
1						Működési költségvetés					89,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				107,6
2						Felhalmozási költségvetés					251,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				316,1
12						Központosított bevételek
1						Környezetvédelmi támogatások visszatérülése		1 100,0			1 252,5
2						Bírságok
1						Légszennyezési bírság		450,0			1 542,4
3						Szennyvíz bírságok		500,0			660,8
4						Veszélyes hulladék bírság		100,0			45,4
5						Zaj- és rezgésvédelmi bírság		15,0			8,2
6						Természetvédelmi bírság		25,0			6,3
3						Termékdíjak
1						Gumiabroncs termékdíjak		500,0			471,3
2						Csomagolóeszközök termékdíja		9 500,0			7 642,1
3						Hűtőberendezések termékdíja		1 500,0			1 427,5
4						Akkumulátorok termékdíja		200,0			286,6
5						Kenőolajok termékdíja		6 500,0			6 338,9
7						Reklámhordozó papírok termékdíja		1 500,0			2 100,2
9						Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja		6 500,0			1 864,7
4						Vízügyi támogatások visszatérülése		20,0
5							Vízkészletjárulék		11 100,0			12 618,8
Összesen:	106 155,7	76 705,3	68 960,4	222 009,3	132 368,6	122 202,1

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Külügyminisztérium
1						Külügyminisztérium központi igazgatása			6 832,4			7 633,7
1						Működési költségvetés		182,4			329,2
1						Személyi juttatások	3 932,2			4 351,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 244,6			1 320,9
3						Dologi kiadások	1 600,6			2 039,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,6			27,4
2						Felhalmozási költségvetés		5,0
1						Intézményi beruházási kiadások	217,2			367,9
2						Felújítás				1,2
3						Kölcsönök	24,6	12,0		28,6	16,0
2						Külképviseletek igazgatása			28 234,4			31 148,4
1						Működési költségvetés		3 474,2			3 125,1
1						Személyi juttatások	16 342,5			16 604,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 263,3			3 204,3
3						Dologi kiadások	11 128,2			14 466,9
2						Felhalmozási költségvetés		46,5			389,9
1						Intézményi beruházási kiadások	930,7			1 788,2
2						Felújítás	57,4			735,5
3						Kölcsönök	173,0	140,0		147,0	209,3
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
3						NATO Békepartnerség			29,1			29,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,5			3,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,1			0,2
3						Dologi kiadások	19,5			10,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,0
5						Bős-Nagymaros nemzetközi bírósági eljárás			19,4			14,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,0			0,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,1			0,1
3						Dologi kiadások	2,3			0,1
6						Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1						Nemzetközi tagdíjak			2 802,3			2 933,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,6			1,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3			0,1
3						Dologi kiadások	2 800,4			2 867,3
2						Európai uniós befizetések			45,6			49,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	45,6			31,8
7						Külügyi segélyezés			48,5			48,5
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások	0,1			0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	48,4			120,3
8						Turistakölcsönök			1,9			1,9
1						Működési költségvetés		8,0			0,3
3						Dologi kiadások	9,9			1,7
9						Állami Protokoll kiadásai
2						Kormányfői Protokoll kiadásai			217,5			492,7
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	22,0			18,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0			2,2
3						Dologi kiadások	190,5			301,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				2,8
11						Tolerancia Programelőirányzat maradványa
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				38,1
12						Alapítványok támogatása
3						Teleki László Alapítvány támogatása			122,2			122,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	122,1			122,4
4						Magyar-román Gozsdu Közalapítvány			297,0			126,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,4			1,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	247,5
5						Esély a Stabilitásra Közalapítvány (Szegedi folyamat)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,5
6						EuroClip-EuroKapocs Közalapítvány támogatása - maradványa
1						Működési költségvetés					0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,5
9						Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása			50,0			75,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			75,0
10						Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány			73,5			73,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	73,4			71,9
14						Civil szervezetek támogatása
1						Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek			38,8			38,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1			1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,7			39,9
15						Külügyi Kommunikáció			261,9			267,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	92,1			85,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	169,8			144,8
17						EU utazási költségtérítések
1						Működési költségvetés		400,0			314,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			357,8
22						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés
1						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés			388,0			295,9
1						Működési költségvetés					44,7
1						Személyi juttatások	75,3			2,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,7			0,4
3						Dologi kiadások	40,7			50,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,3			471,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,8
24						Társadalmi kapcsolatok előirányzat maradványa
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,2
30						Schengeni követelmények
1						Schengen Alap			64,4			64,4
2						Felhalmozási költségvetés		322,1
1						Intézményi beruházási kiadások	386,5
2						Schengeni követelményeknek való megfelelés			573,0			323,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				130,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	554,1			333,0
2						Felújítás	18,9			145,7
35						Kelet és Dél-kelet Európai kormányzati stratégia végrehajtása			144,0			143,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1			1,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	143,9			1,2
36						Lakossági EU tájékoztatási feladatok						52,9
1						Működési költségvetés					6,7
3						Dologi kiadások				21,2
37						Magyar állampolgárok válsághelyzetből történő evakuálása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,0
50						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	1 300,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 300,0
2						Fejezeti államháztartási tartalék	1 249,9		1 249,9
1-5. cím összesen:	47 384,0	5 890,2	41 493,8	50 615,1	4 437,2	43 935,0
7						Központosított bevételek
1						Konzuli és vízumdíj		3 500,0			2 849,2
Összesen:	47 384,0	9 390,2	41 493,8	50 615,1	7 286,4	43 935,0

XIX. EU INTEGRÁCIÓ

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás	Kiadás	Bevétel	Támo- gatás
1						Nemzeti Fejlesztési Ügynökség			1 968,3			2 574,8
1						Működési költségvetés		112,6			1 290,1
1						Személyi juttatások	1 033,4			1 697,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	330,7			486,4
3						Dologi kiadások	654,0			1 541,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	60,0			52,6
3						Kölcsönök	2,8			3,6	0,8
2						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Kohéziós Alap céltartalék			460,0			417,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	460,0			54,0
2						ROP Közreműködő Szervezetek Támogatása			500,0			500,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			557,8
3						KTK technikai segítségnyújtás			225,0			225,3
1						Működési költségvetés		675,0			397,9
3						Dologi kiadások				194,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	900,0			209,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				137,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,0
4						Operatív programok céltartalékai			690,0			445,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	690,0
5						Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek			1 667,5			1 530,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	57,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,4
3						Dologi kiadások	373,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 218,0
6						Schengen Alap technikai segítségnyújtás			152,5			152,5
1						Működési költségvetés		582,9			242,9
1						Személyi juttatások	63,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,2
3						Dologi kiadások	650,5			209,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				91,5
2						Felhalmozási költségvetés		6,9			1,5
1						Intézményi beruházási kiadások	8,6			1,8
7						EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás			646,0			1 372,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,0
3						Dologi kiadások	117,0			1 072,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	331,0			290,3
8						Átfogó fejlesztéspolitikai koordináció és a II. Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítése			405,0			386,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	112,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	36,0
3						Dologi kiadások	147,7			192,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	108,8			69,1
9						EU támogatások intézményrendszerének fejlesztése			2 000,0			1 192,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 000,0			73,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 000,0			0,8
10						PHARE programok céltartaléka			425,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	425,0
11						EQUAL Közösségi Kezdeményezés
1						EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései			1 275,9			1 275,9
1						Működési költségvetés		3 345,5			2 084,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 410,8			3 469,1
2						Felhalmozási költségvetés		631,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	252,6			104,2
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	589,6			164,0
2						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás			13,6			13,6
1						Működési költségvetés		42,0			102,9
3						Dologi kiadások				27,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	55,6			72,9
3						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatása			47,4			47,4
1						Működési költségvetés		115,8			112,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	163,2			53,9
12						2007-től induló EU nagyberuházások és komplex fejlesztések előkészítése			18 365,0			18 076,8
1						Működési költségvetés					3,1
1						Személyi juttatások	151,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,5
3						Dologi kiadások	100,0			293,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18 015,0			648,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0			127,0
13						Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			200,0
14						Európai uniós szakmai kiadványok támogatása			60,0			32,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	22,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,2
3						Dologi kiadások	26,3			41,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	4,0			2,2
15						Fejezeti államháztartási tartalék	4 563,3		4 563,3
16						Átfogó Fejlesztési Terv
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				20,8
17						Project Generation Facility II. ütem
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				43,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				5,0
18						Integrációs Fejlesztési Munkacsoport támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,8
19						Projekt Generation Facility I. ütem
1						Működési költségvetés					831,4
3						Dologi kiadások				1 579,7
20						EU-s maradvány átadása
1						Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 336,9
2						A humánerőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 028,4
3						A turisztikai potenciál erősítése a régiókban maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				401,4
4						ROP Technikai segítségnyújtás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				188,1
5						Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 161,2
6						Élelmiszergazdaság modernizálása maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				686,7
7						Vidéki térségek fejlesztése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				318,8
8						AVOP Technikai segítségnyújtás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				145,7
9						Beruházásösztönzés maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				502,5
10						Kis- és középvállalkozások fejlesztése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 564,2
11						Kutatás-fejlesztés, innováció maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 333,6
12						Információs társadalom és gazdaságfejlesztés maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 195,9
13						GVOP Technikai segítségnyújtás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				163,5
14						Közlekedési infrastruktúra fejlesztése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 531,8
15						Környezetvédelem maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				729,0
16						KIOP Technikai segítségnyújtás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				102,5
18						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodó-képesség támogatása - Hazai társfinanszírozás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 816,9
20						Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása - Hazai társfinanszírozás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 703,6
22						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésével - Hazai társfinanszírozás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 866,4
24						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése - Hazai társfinanszírozás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 242,9
26						HEFOP Technikai segítségnyújtás - Hazai társfinanszírozás maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				712,4
33						Bp.-Győr-Hegyeshalom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 679,3
34						Budapest-Cegléd-Szolnok-(Lökösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				365,2
35						Útrehabilitációs program I. ütem: 3. és 35. utak 2001/HU/16/P/PT/006 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 895,8
36						Útrehabilitációs program II. ütem: 2, 6, 42, 47 és 56. sz. utak, 2001/HU/16/P/PT/008 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				426,4
37						Átfogó szakértői segítségnyújtás a vasúti projektek pályázati eljárásához és ellenőrzéséhez maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,1
38						Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4 185,1
39						Budapest-(Cegléd-Szolnok)-Lökösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem, 2001/HU/16/P/PT/007 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 784,6
40						Technikai segítségnyújtás a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló közlekedési projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/013 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 623,8
42						Bp.-Szolnok-Lökösháza vasútvonal 2. ütem II. fázis maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				77,5
43						M0 körgyűrű, Keleti szektor maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 622,4
2						Felhalmozási költségvetés					5,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,7
45						Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program 2000/HU/P/PE/002 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				687,1
46						Szeged térségi szennyvízkezelési rendszer és csatornahálózat fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/003 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 634,2
47						Szeged regionális hulladékkezelő rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/005 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				548,9
48						Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése 2000/HU/P/PE/007 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				522,0
49						Miskolc regionális hulladékgazdálkodási program támogatása 2000/HU/16/P/PE/004 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				495,1
50						Technikai segítségnyújtás a 2002. évi ISPA program pályázati és tenderdokumentáció kidolgozásához 2001/HU/16/P/PA/009 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,2
51						A Budapesti Központi szennyvíztisztító-telep fejlesztésének szakmai előkészítése, tender elkészítése 2000/HU/16/P/PA/001 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,4
52						Győr Megyei Jogú Város Szennyvíztisztító telepének fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/001 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				228,5
54						Szakértői segítségnyújtás a Kohéziós Alapból finanszírozott projektek előkészítéséhez ISPA 2003/HU/16/P/PA/012 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,7
55						Projektek előkészítése Pécs sérülékeny vízbázisának védelme és szennyvízhálózatának bővítése 2001/HU/P/PE/009 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,9
56						Csatornázási és szennyvíztisztító program Sopron régióban 2001/HU/P/PE/011 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				436,4
57						Duna-Tisza közi Kommunális Települési Szilárdhulladékgazdálkodási rendszere 2001/HU/P/PE/008 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				416,0
58						Sajó-Bódva völgyi települések regionális települési szilárdhulladék kezelési rendszer 2001/HU/P/PE/010 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				527,2
60						A Budapesti Központi szennyvíztisztító telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszer 2004/HU/16/C/PE/001 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,8
63						Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer 2002/HU/16/P/PE/016 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				206,2
64						Dél-Balaton és Sió völgyi regionális hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/018 maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,2
65						Közlekedési projektek előkészítése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				60,9
66						Környezetvédelmi projektek előkészítése maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				430,8
67						ROP Céltartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				148,6
68						AVOP Céltartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				136,6
69						GVOP Céltartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				281,0
70						KIOP Céltartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				128,1
71						HEFOP Céltartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				489,7
21						II. NFT házhoz jön
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				782,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				141,5
22						INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai
1						INTERREG IIIA HU-SK-UA			400,0			203,9
1						Működési költségvetés		780,1			547,2
3						Dologi kiadások				3,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	988,1			428,1
2						Felhalmozási költségvetés		720,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	912,0			270,7
2						INTERREG IIIA HU-RO-SER			648,8			653,1
1						Működési költségvetés		1 338,2			1 000,7
3						Dologi kiadások				4,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 695,2			486,6
2						Felhalmozási költségvetés		1 095,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 386,8			1 020,8
3						INTERREG IIIA SL-HU-CR			292,8			412,8
1						Működési költségvetés		878,6			434,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 112,8			380,5
2						Felhalmozási költségvetés		219,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	278,2			378,4
4						INTERREG IIIA AU-HU			282,5			608,0
1						Működési költségvetés		349,6			475,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	442,7			382,7
2						Felhalmozási költségvetés		709,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	899,3			603,5
5						INTERREG IIIB			60,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	54,0			40,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6,0
6						INTERREG IIIC			91,0			45,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	81,9			59,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9,1
7						INTERACT			3,3			3,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,3			3,3
23						INTERREG céltartalék			314,8			280,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	314,8			25,0
24						INTERREG közösségi kezdeményezés intézményrendszeri fejlesztése, működtetése			557,5			557,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	36,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,5
3						Dologi kiadások	50,0			28,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	432,0			460,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				6,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	28,0
25						EU támogatások (PIK, SAKK, PEA II.)
1						EU támogatások technikai segítségnyújtása (PIK)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
4						Strukturális Alapok és Kohéziós Alap Képzőközpont (SAKK)			59,5			57,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0			2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	29,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				9,0
26						Fejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó informatikai és tájékoztatási feladatok			230,0			213,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				58,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	195,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				13,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	35,0
27						Regionális Operatív Program (ROP)
2						Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése			3 274,1			5 996,4
1						Működési költségvetés		1 302,0			1 356,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 554,3			15,8
2						Felhalmozási költségvetés		15 597,1			19 154,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	18 618,9			26 189,1
5						A humánerőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítése			1 179,7			1 179,7
1						Működési költségvetés		2 981,2			3 589,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 805,9			4 706,3
2						Felhalmozási költségvetés		1 283,4			0,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 638,4
8						A turisztikai potenciál erősítése a régiókban			2 285,8			2 285,8
1						Működési költségvetés		511,8			401,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	682,4
2						Felhalmozási költségvetés		6 345,6			5 846,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 460,8			8 199,6
11						ROP Technikai segítségnyújtás			464,9			502,4
1						Működési költségvetés		1 159,6			1 509,5
3						Dologi kiadások				325,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 546,1			1 133,9
2						Felhalmozási költségvetés		235,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	313,4
28						Regionális Operatív Program és INTERREG közösségi kezdeményezés projektek intézményrendszeri fejlesztése, működtetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				31,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,3
29						Feladatfinanszírozási maradvány befizetés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				392,4
Összesen:	84 828,2	41 019,0	43 809,2	111 441,6	39 389,5	41 473,1

XX. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Oktatási és Kulturális Minisztérium igazgatása
1						Oktatási és Kulturális Minisztérium igazgatása			5 944,5			13 649,3
1						Működési költségvetés		215,7			2 744,3
1						Személyi juttatások	3 503,1			4 342,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 064,5			1 230,9
3						Dologi kiadások	1 470,9			4 795,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,1			44,2
2						Felhalmozási költségvetés		12,7			14,5
1						Intézményi beruházási kiadások	82,3			4 390,2
2						Felújítás	3,0			43,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				400,0
4						Kormányzati beruházás				42,0
3						Kölcsönök				17,6	17,6
2						Oktatási és Kulturális Minisztérium Szolgáltató Intézmények			1 156,9			1 091,7
1						Működési költségvetés		261,8			193,4
1						Személyi juttatások	687,7			559,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	229,3			168,5
3						Dologi kiadások	313,2			429,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	163,1			157,2
2						Felhalmozási költségvetés		3,0			5,0
1						Intézményi beruházási kiadások	23,4			9,3
2						Felújítás	3,0			28,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,0			1,0
4						Kormányzati beruházás				12,2
3						Kölcsönök					8,0
3						Magyar UNESCO Bizottság			29,0			22,1
1						Működési költségvetés					2,5
1						Személyi juttatások	18,0			14,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5			3,8
3						Dologi kiadások	5,5			8,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,8
5						Felsőoktatási Regisztrációs Központ						29,2
1						Működési költségvetés					1,5
1						Személyi juttatások				20,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok				6,0
3						Dologi kiadások				2,0
2						Egyetemek, főiskolák			172 003,0			180 379,7
1						Működési költségvetés		175 725,5			192 591,8
1						Személyi juttatások	157 550,2			151 448,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	50 715,7			46 870,8
3						Dologi kiadások	105 924,3			129 893,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	26 387,6			25 270,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 015,6			3 306,5
6						Kamatfizetések				131,2
2						Felhalmozási költségvetés		11 013,2			21 820,3
1						Intézményi beruházási kiadások	14 725,5			30 904,0
2						Felújítás	2 362,2			5 912,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	60,6			4 039,7
4						Kormányzati beruházás				5 493,7
3						Kölcsönök	70,3	70,3		298,5	151,8
3						Közgyűjtemények			11 879,0			15 417,5
1						Működési költségvetés		1 419,2			5 098,3
1						Személyi juttatások	7 338,6			7 524,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 370,1			2 311,6
3						Dologi kiadások	3 226,1			5 964,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	126,8			400,2
2						Felhalmozási költségvetés		37,5			42,6
1						Intézményi beruházási kiadások	142,1			505,4
2						Felújítás	132,0			179,5
4						Kormányzati beruházás				3 745,0
3						Kölcsönök	1,2	1,2		115,3	125,3
4						Művészeti intézmények			7 319,8			8 287,3
1						Működési költségvetés		2 036,5			2 040,5
1						Személyi juttatások	6 039,1			5 517,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 896,2			1 683,5
3						Dologi kiadások	1 100,5			2 617,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,9			181,1
6						Kamatfizetések				0,5
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			6,1
1						Intézményi beruházási kiadások	295,8			120,9
2						Felújítás	10,8			23,6
4						Kormányzati beruházás				94,3
3						Kölcsönök	0,8	0,8		1,2	1,2
5						Örökségvédelmi intézmények			3 421,4			4 111,6
1						Működési költségvetés		276,6			700,5
1						Személyi juttatások	1 849,8			1 804,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	589,8			560,0
3						Dologi kiadások	1 035,5			1 403,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,4			121,0
6						Kamatfizetések				0,2
2						Felhalmozási költségvetés		26,0			62,0
1						Intézményi beruházási kiadások	186,8			128,4
2						Felújítás	14,6			118,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	27,1			7,8
4						Kormányzati beruházás				792,5
3						Kölcsönök				0,2	2,7
6						Egyéb kulturális intézmények
1						Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága			3 068,4			3 222,3
1						Működési költségvetés		286,7			608,9
1						Személyi juttatások	1 509,4			1 464,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	289,3			282,7
3						Dologi kiadások	1 228,2			1 818,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,0			38,9
6						Kamatfizetések				8,4
2						Felhalmozási költségvetés		23,1			7,0
1						Intézményi beruházási kiadások	288,3			168,3
2						Felújítás	30,0			48,7
4						Kormányzati beruházás				151,6
2						Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet			604,7			709,0
1						Működési költségvetés		149,4			256,4
1						Személyi juttatások	423,9			414,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	132,1			124,9
3						Dologi kiadások	154,9			359,4
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	33,2			33,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,7
2						Felhalmozási költségvetés					4,0
1						Intézményi beruházási kiadások	2,0			33,1
2						Felújítás	8,0			7,9
4						Kormányzati beruházás				34,8
3						Kulturális kutató és szolgáltató intézmények			472,6			648,1
1						Működési költségvetés		815,1			1 187,7
1						Személyi juttatások	745,3			751,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	218,9			209,6
3						Dologi kiadások	321,1			475,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,2			201,4
2						Felhalmozási költségvetés		172,5			174,9
1						Intézményi beruházási kiadások	174,7			119,8
2						Felújítás				2,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				43,2
4						Kormányzati beruházás				152,9
7						Egyéb oktatási intézmények
2						Egyéb oktatási intézmények			309,0			769,6
1						Működési költségvetés		202,8			287,6
1						Személyi juttatások	221,1			248,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	154,4			87,6
3						Dologi kiadások	136,1			321,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,2			187,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				170,3
2						Felhalmozási költségvetés					14,4
1						Intézményi beruházási kiadások				11,3
2						Felújítás				11,6
8						Országos Pedagógai Könyvtár és Múzeum			272,0			300,4
1						Működési költségvetés		37,0			54,8
1						Személyi juttatások	179,9			178,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	61,7			52,7
3						Dologi kiadások	67,4			125,2
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások				12,1
9						Kutató és szolgáltató intézetek			3 243,0			3 371,3
1						Működési költségvetés		1 856,9			1 695,6
1						Személyi juttatások	2 238,3			1 968,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	660,5			559,5
3						Dologi kiadások	1 058,2			1 946,6
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	485,0			338,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	652,5			505,3
2						Felhalmozási költségvetés		0,7			1,4
1						Intézményi beruházási kiadások	6,1			127,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,7
11						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			48,0			20,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	48,0
3						Felsőoktatási fejlesztési program
2						Debreceni Egyetem beruházás éves üteme			4 391,2
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	4 391,2
4						Kaposvári Egyetem beruházás befejezése			141,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	141,8
5						Budapesti Műszaki Főiskola beruházás befejezése			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
6						Veszprémi Egyetem beruházás éves üteme			537,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	537,0
11						Tessedik Sámuel Főiskola ingatlan vásárlás			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
12						SZIE Jászberényi Főiskolai Kar beruházás éves üteme			170,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	170,0
13						Károly Róbert Főiskola könyvtárfejlesztés			200,0			130,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	200,0
14						Veszprémi Egyetem nagykanizsai képzési helyének fejlesztése			140,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	140,0
4						Kulturális beruházások
1						Múzeumi rekonstrukció			2 749,8			62,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				315,1
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	2 749,8
2						Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom)			300,0			266,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				86,2
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	300,0			485,7
3						Kulturális tevékenységek beruházásai			810,0			456,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				654,3
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	810,0			172,1
4						Külföldi kulturális intézetek bővítése, rekonstrukciója, kiépítése			200,0			149,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				88,5
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	200,0
5						Örökségvédelmi fejlesztések			750,0			265,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				153,6
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	750,0
6						Visegrádi palota rekonstrukciója			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
7						Zsámbéki tűzkárt szenvedett történelmi műemléki épület rekonstrukciója			100,0			100,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	100,0			499,6
8						Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely rekonstrukciójának folytatása			150,0			150,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	150,0			74,1
9						Millenniumi beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				366,6
11						Erzsébet téri beruházás
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				7,9
6						Egyéb oktatási beruházások
1						Egyéb oktatási tevékenységek és szolgáltatások beruházásai						20,0
2						Normatív finanszírozás
1						Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata			3 007,0			3 007,0
1						Működési költségvetés					11,4
3						Dologi kiadások				115,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	115,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 892,0			3 066,0
3						Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás
1						Humánszolgáltatások normatív állami támogatása			66 410,0			72 921,7
1						Működési költségvetés					932,3
3						Dologi kiadások				2,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	66 410,0			73 599,6
2						Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása			13 910,0			13 899,2
1						Működési költségvetés					21,9
3						Dologi kiadások				1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13 910,0			13 893,4
8						Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése			2 289,0			2 289,0
1						Működési költségvetés					6,3
3						Dologi kiadások				120,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 289,0			2 291,0
10						Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)			5 044,0			4 884,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				155,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 044,0			4 922,2
11						Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás)			2 357,0			2 516,9
1						Működési költségvetés					22,3
3						Dologi kiadások				26,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 357,0			2 528,8
17						Gyakorlóiskolák normatív támogatása			97,0			5,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	26,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,4
3						Dologi kiadások	62,3			1,6
18						Hallgatók kollégiumi és lakhatási támogatása
1						Működési költségvetés					2,1
3						Dologi kiadások				99,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,3
4						Közoktatási feladatok támogatása
1						Közoktatás fejlesztési szakmai program
1						Működési költségvetés					18,9
3						Dologi kiadások				8,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,8
2						Közoktatási tankönyvkiadás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				60,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				75,3
3						Közoktatás-fejlesztés és számítógépes hálózat kialakítása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				116,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
4						Pedagógus szakvizsga és továbbképzés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				70,2
9						Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata			145,0			128,0
1						Működési költségvetés					0,6
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	145,0			108,0
10						Egyházi közoktatási feladatok támogatása						948,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				948,4
12						Értékelési és vizsgaközpontok létesítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				49,6
17						Középiskolai tehetséggondozói program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,2
18						Emelt szintű érettségi vizsga lebonyolítása			291,0			86,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	180,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	57,6
3						Dologi kiadások	53,4			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				79,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,2
19						Közoktatási vizsgarendszerek fejlesztése
1						Működési költségvetés					2,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				44,9
20						Oktatási nyilvántartások korszerűsítése			369,0			319,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				459,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	369,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,5
21						Oktatási infokommunikációs technológia			97,0			57,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	19,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások				1,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	72,0			292,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				62,2
22						Országos szövetségek, testületek támogatása			78,0			36,5
1						Működési költségvetés					10,0
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,2			42,9
23						Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés			281,0			228,9
1						Működési költségvetés					1,4
1						Személyi juttatások	180,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	57,7
3						Dologi kiadások	12,8			0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			200,5
24						Nemzeti Alaptanterv megvalósulásának támogatása
1						Működési költségvetés					2,3
3						Dologi kiadások				1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				70,2
27						Gyógypedagógiai tankönyvellátás támogatása			68,0			68,0
1						Működési költségvetés					5,2
1						Személyi juttatások	8,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,5
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	57,5			145,7
28						Sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésének segítése			68,0			44,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	37,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,8
3						Dologi kiadások	7,2			0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			55,5
29						Közoktatás-fejlesztési stratégia célprogramjainak támogatása			97,0			147,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	55,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,6
3						Dologi kiadások	9,0			1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,4			106,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
30						Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat
1						Működési költségvetés		300,0			3,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0
5						Felsőoktatási feladatok támogatása
1						Felsőoktatási programfinanszírozások
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
4						Felsőoktatási oktatói-kutatói ösztöndíjak			109,0			86,8
1						Működési költségvetés					3,2
1						Személyi juttatások	64,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,3
3						Dologi kiadások				5,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	37,7			112,6
26						Felsőoktatás kiegészítő támogatása			200,0			73,2
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	12,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			73,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
33						Hallgatói Információs Központ-EISZ koordináció - diákkedvezmény			369,0			368,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	369,0			301,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,5
34						Felsőoktatási intézmények irányító testületeinek működtetése			126,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	95,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,5
35						Felsőoktatási társadalmi szervezetek, testületek, bizottságok támogatása			135,0			120,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,0			123,7
36						Diploma melléklet, pedagógus díszdiploma			48,0			6,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,9
3						Dologi kiadások	7,4			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,7
37						Tankönyv-, jegyzet-, könyvtár támogatási pályázat			145,0			145,0
1						Működési költségvetés					2,6
3						Dologi kiadások	60,0			2,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	85,0			172,2
39						Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program			281,0			111,9
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások	281,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,9
40						Maradványelszámolás						216,9
1						Működési költségvetés					6,5
3						Dologi kiadások				97,2
42						Kis létszámú szakok támogatása			430,0			205,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,0
3						Dologi kiadások	122,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,5			5,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
43						Kiemelkedő intézményi teljesítmény és szakkollégiumok, doktori iskolák, tehetséggondozó műhelyek támogatása			294,0			73,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	118,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	37,0
3						Dologi kiadások	29,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,5			13,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
44						MAB támogatása						80,0
1						Működési költségvetés					4,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				84,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,7
45						FTT támogatása						23,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				23,5
7						Egyéb feladatok támogatása
4						Etnikai kisebbségi feladatok támogatása
1						Deszegregációs támogató programok			97,0			45,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	35,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,3
3						Dologi kiadások	49,7			1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				43,4
2						Hálózati szolgáltató rendszer működtetése			49,0			49,0
1						Működési költségvetés					5,0
3						Dologi kiadások				9,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,0			64,1
5						Határon túli magyarok oktatási támogatása
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
12						Nemzetiségi feladatok támogatása
1						Anyanyelvi tankönyv-, és más nemzetiségi oktatásfejlesztési feladatok támogatása			155,0			95,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	10,0			6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	119,0			68,6
2						Nemzetiségi oktatásfejlesztési program			24,0			8,5
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,6
3						Dologi kiadások	5,0			2,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,4			18,5
13						Határon túli feladatok támogatása
1						Határon túliak ösztöndíj- és oktatói támogatása			341,0			38,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	0,6			0,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	190,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,4			50,8
2						Határon túli közoktatás fejlesztése			187,0			71,0
1						Működési költségvetés					1,0
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	5,0			1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	129,2			69,0
3						Határon túli magyar felsőoktatás támogatása			42,0			22,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,7
3						Dologi kiadások				1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,0			15,3
4						Határon túli magyar értelmiségi- és anyanyelvi programok			62,0			24,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,0
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	57,6			42,8
14						Belső informatika fejlesztése			44,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	44,0
15						„Útravaló” ösztöndíj program			1 940,0			1 932,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,2
3						Dologi kiadások	9,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 925,0			1 955,0
17						Diákigazolvány hallgatói költségtérítés átvállalása			350,0			350,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			317,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				32,4
9						Földgáz-áremelés ellentételezése
1						Költségvetési szerveket illető ellentételezés
1						Működési költségvetés					78,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				78,9
2						(Köz)alapítvány által fenntartott, közoktatási feladatokat ellátó, normatív támogatásban részesülő intézmények részére földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					14,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,1
3						(Köz)alapítvány által fenntartott, normatív támogatásban részesülő felsőoktatási intézmények részére földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
4						(Köz)alapítvány által fenntartott, normatív támogatásban részesülő kiskollégiumi intézmények részére földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
5						Kulturális intézmények
1						Működési költségvetés					6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,0
6						Egyházi intézmények
1						Működési költségvetés					37,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				75,0
10						Alapítványok támogatása
56						Intézményfenntartó alapítványok támogatása			436,0			436,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	436,0			469,0
57						Szakmai feladatot ellátó alapítványok támogatása			278,0			290,0
1						Működési költségvetés					1,9
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	278,0			355,9
58						Kétoldalú feladatokat ellátó alapítványok támogatása			107,0			107,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	107,0			123,0
59						Határon túli magyarságot támogató alapítványok			504,0			504,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	504,0			426,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,0
11						Euro-atlanti oktatási programok
4						Multilaterális feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
5						Kétoldalú munkatervi feladatok			52,0			39,7
1						Működési költségvetés					18,3
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	3,5			5,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,5			70,8
6						Nemzetközi tagdíjak			80,0			80,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	80,0
7						EU közösségi programok			180,0			180,0
1						Működési költségvetés					8,1
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,0			196,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,2
8						Világ-Nyelv Program			50,0			43,3
1						Működési költségvetés					1,2
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,8
3						Dologi kiadások	4,2			10,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			48,1
9						OECD és EU kötelezettségek			38,0			1,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,1
3						Dologi kiadások	6,9			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			13,0
10						Egyéb nemzetközi programok			50,0			33,0
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	8,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,6
3						Dologi kiadások	6,4			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,0			32,6
11						Európai Iskolák			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			20,0
12						Felújítások központi támogatása
1									Felsőoktatási felújítási programok			340,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	340,0
2						Egyéb intézményi felújítási programok			51,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	51,0
13						Egyéb fejlesztési támogatás
1						Egyházi felsőoktatási intézmények felújítási, fejlesztési programja			97,0			97,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				97,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	97,0
2						Közoktatási intézmények beruházásai						52,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				37,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				35,0
3						Egyházakkal kapcsolatos beruházások, felújítások						519,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				420,0
4						Kulturális tevékenységek és intézmények beruházásai						55,2
14						PPP programokkal kapcsolatos kiadások
1						Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti díjához			347,8			202,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	347,8
2						Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához			543,5			253,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	543,5
3						Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához			174,7			35,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	174,7
15						Közhasznú társaságok támogatása
1						suliNova Kht. támogatása			340,0			340,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	340,0			140,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				150,0
2						Educatio Kht. támogatása			489,0			489,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	489,0			469,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,5
3						Zánka Kht. támogatása			175,0			175,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	155,0			155,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20,0
4						OMSZI Kht. támogatása			68,0			68,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,0			63,0
5						ESZA Kht. támogatása			48,0			48,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	48,0			43,0
17						Szakképzés támogatása
11						Életen át tanulás EU program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
19						Kutatás-fejlesztés támogatása
2						Felsőoktatási kutatási program			294,0			1,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	137,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	45,1
3						Dologi kiadások	74,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,0			1,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	28,0
6						OTDK támogatása			40,0			30,0
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások	40,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,2
21						PHARE Programok
4						Hátrányosan halmozott helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU-9904-01)
2						Hazai társfinanszírozás (HU-9904-01)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,3
5						A képzésből a munka világába történő átmenet támogatása (HU0008-02)
2						Hazai társfinanszírozás (HU0008-02)
1						Működési költségvetés					2,4
6						A PHARE HU010101-03 halmozottan hátrányos helyzetű elsősorban roma fiatalok támogatása II.
1						PHARE forrás (HU010101-03)
1						Működési költségvetés					0,3
2						Hazai finanszírozás (HU010101-03)
1						Működési költségvetés					8,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,6
22						EU tagsággal kapcsolatos feladatok költségei
6						EU tagsággal kapcsolatos kiadások			22,0			2,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5
3						Dologi kiadások				2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
7						Nemzeti Fejlesztési Terv 2. előkészítése			70,0			28,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	43,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,8
3						Dologi kiadások	13,2
8						EU Oktatás és Képzés munkaprogram			20,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	6,8
23						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						HU 0105-03 Vállalkozási készségek fejlesztése a közép- és felsőoktatásban hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
3						„Információs technológia az általános iskolában” program 2002 PHARE forrás
1						Működési költségvetés		140,0			106,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	140,0			105,9
2						Felhalmozási költségvetés		300,0			507,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			507,5
4						„Információs technológia az általános iskolában” program 2002 - Hazai társfinanszírozás			297,0			297,0
1						Működési költségvetés					11,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			573,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	197,0			91,4
31						Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
1						Önkormányzati intézményeket érintő feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
2						Gödöllői Grassalkovich Kastély-Barokk Színház rekonstrukciójának hitelfelvételéhez kapcsolódó kiadás			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	400,0
3						Kulturális szaktörvényből adódó feladatok és kötelezettségek			320,0			229,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,0
3						Dologi kiadások	5,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	311,0			276,2
4						Művészetek Palotája működtetésével kapcsolatos kiadások			2 400,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2 400,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				820,8
5						Kulturális tevékenységet ellátó gazdasági társaságok feladatai			4 260,0			4 260,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 260,0			4 178,9
6						Közhasznú társaságok közhasznú feladatai			4 070,0			4 749,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 070,0			4 718,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				31,0
11						Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány			1 600,0			1 600,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 500,0			1 420,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0			100,0
12						Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány			167,6			170,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	167,6			150,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,0
13						Politikatörténeti Alapítvány			256,5			256,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	256,5			230,7
14						Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány			226,4			242,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	226,4			180,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,4
15						Terror Háza Múzeum működésének támogatása			268,9			268,9
1						Működési költségvetés					24,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	268,9			263,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
16						Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány támogatása			210,0			210,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	210,0			204,0
17						Európai Utas Alapítvány			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			43,4
18						Nemzeti kulturális intézmények felújítása			20,0			1,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				54,1
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	20,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,5
19						Filmszakmai támogatások
1						Magyar Mozgókép Közalapítvány			6 200,0			6 221,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 200,0			5 721,0
2						Magyar Történelmi Film Közalapítvány			100,0			249,9
1						Működési költségvetés					1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			393,2
3						Egyéb filmszakmai támogatások			20,0			26,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			28,9
4						Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeivel foglalkozó filmalkotások támogatására			100,0			299,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			399,8
20						Kulturális intézmények és szövetségek támogatása			760,0			760,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	760,0			716,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,5
21						A 38 Kulturális Kht. kulturális tevékenységének támogatása			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			30,0
32						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés
1						Kulturális nagyrendezvények és múzeumi szakmai programok (Alfa-program)			230,0			186,6
1						Működési költségvetés					2,9
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,6
3						Dologi kiadások	10,0			1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,4			388,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,8
2						Közkincs program - „A köz műveltségéért”			200,0			129,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	70,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,4
3						Dologi kiadások	20,0			13,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	77,6			277,4
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			27,0
3						A jövő könyvtára: a könyvtár a jövő			175,0			64,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	5,0			1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	156,8			196,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				26,3
4						Levéltár és nyilvánosság			20,0			20,0
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			26,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,4
5						PANKKK ifjúsági zenekarok működési támogatása			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			119,2
6						Program a népi kultúráért, helyi kezdeményezések, rendezvények támogatásáért, díjak, címek adományozásáért			175,0			161,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	115,0			123,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				37,6
33						Magyar kultúra külföldön, kultúránk az EU-ban és a nagyvilágban
1						Kulturális Évadok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,8
2						Nemzetközi művészeti együttműködés és munkatervből adódó feladatok			67,9			93,5
1						Működési költségvetés					30,2
1						Személyi juttatások	6,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0
3						Dologi kiadások	10,0			1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,9			267,9
3						Európai Unióval kapcsolatos feladatok			146,0			92,6
1						Működési költségvetés					6,8
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	146,0			88,6
34						Hazai művészeti fesztiválok és nagyrendezvények, művészeti tevékenység támogatása
1						Nemzeti Örökség Program - Nemzeti évfordulók			260,0			276,1
1						Működési költségvetés					41,5
1						Személyi juttatások	65,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,8
3						Dologi kiadások	80,2			13,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,0			293,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0			108,4
2						Hazai művészeti fesztiválok, rendezvények						110,0
1						Működési költségvetés					0,6
3						Dologi kiadások				1,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				124,5
3						Művészeti alkotótevékenység támogatása			170,0			292,7
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				14,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	170,0			363,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				54,9
35						Civil és nonprofit kulturális szervezetek támogatása
1						Magyar Könyv Alapítvány			50,0			70,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			99,6
2						Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			75,0
3						Egyéb civil és nonprofit szervezetek			110,0			108,1
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				9,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	110,0			134,6
2						Felhalmozási költségvetés					1,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
36						Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			40,0
37						Audiovizuális archívum kialakítása			4 750,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 260,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	4 750,0
38						Közszolgálati műsorszámok támogatási kerete
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				594,7
39						Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1						Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények			500,0			500,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			500,0
3						Egyházak nemzetközi tevékenysége			16,0			16,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,0			18,0
4						Hittanoktatás			3 305,4			3 305,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 305,4			3 305,3
5						Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése			12 243,2			12 243,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12 243,2			12 250,5
6						Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék			7 970,3			7 970,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 970,3			7 939,6
8						Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka			1 565,9			1 565,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 565,9			1 565,9
9						Egyházi Kulturális Alap
1						Egyházi Kulturális Alap támogatása			430,0			430,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	430,0			406,1
2						Egyházi Kulturális Alap 2005. évi maradványa
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,1
40						Előző évi maradvány rendezése
1						Működési költségvetés					3,2
3						Dologi kiadások				6,0
3						Kölcsönök					5,0
1						Kulturális célfeladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
3						Határon túli magyarok kulturális támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,3
5						Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi kulturális feladatok támogatása
1							Működési költségvetés					1,4
3						Dologi kiadások				1,4
41						A kincstár által felszámított díjak, jutalékok rendezése			59,0			59,4
1						Működési költségvetés					44,1
3						Dologi kiadások	35,0			88,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,0
42						Kárpát-medencei magyar kultúra támogatása			45,0			139,5
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások				2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			260,3
2						Felhalmozási költségvetés					2,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				156,0
49						Nemzeti kulturális alapprogram
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4 647,3
50						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	660,4		660,4
2						Fejezeti államháztartási tartalék	5 543,8		5 543,8
1-11. cím összesen:	581 627,6	195 386,2	386 241,4	642 532,6	231 958,6	391 585,5
12						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
1						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésével
ÓM intézkedés			695,5			295,5
1						Működési költségvetés		1 622,8			1 739,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 318,3			1 668,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				62,8
3						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése OM intézkedés			2 434,8			2 065,6
1						Működési költségvetés		852,2			1 438,8
3						Dologi kiadások				130,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 291,8			1 035,1
2						Felhalmozási költségvetés		4 829,1			4 829,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 824,3			6 367,4
5						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodó-képesség támogatása OM intézkedés			4 531,1			3 580,5
1						Működési költségvetés		6 124,2			9 647,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10 109,5			10 093,5
2						Felhalmozási költségvetés		680,1			680,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 225,9			484,6
6						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodó-képesség támogatása OM intézkedés - Hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés					1 287,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 084,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				25,6
15						Kormányzati rendkívüli kiadások
1						Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése	3 556,0			3 556,0
Összesen:	606 953,4	209 494,6	393 902,8	667 041,3	251 580,3	397 527,1

XXI. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Egészségügyi Minisztérium igazgatása
1						EüM Központi Igazgatás			2 596,8			2 996,2
1						Működési költségvetés		170,0			482,8
1						Személyi juttatások	1 660,1			1 987,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	492,2			611,0
3						Dologi kiadások	526,7			1 077,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,5			134,9
2						Felhalmozási költségvetés					168,3
1						Intézményi beruházási kiadások	73,3			1 248,4
2						Felújítás				140,8
3						Kölcsönök				25,2	16,3
2						EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal			114,5			116,9
1						Működési költségvetés		80,0			122,0
1						Személyi juttatások	113,9			115,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,9			34,1
3						Dologi kiadások	44,7			70,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,4
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			9,6
2						Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
1						Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei			21 543,5			25 176,4
1						Működési költségvetés		4 831,1			5 991,3
1						Személyi juttatások	15 103,9			16 283,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 889,1			5 019,8
3						Dologi kiadások	6 009,7			7 919,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,1			581,1
2						Felhalmozási költségvetés					228,8
1						Intézményi beruházási kiadások	332,4			499,3
2						Felújítás	38,4			73,8
3						Kölcsönök				62,7	2,4
2						Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal			176,5			179,0
1						Működési költségvetés					11,6
1						Személyi juttatások	81,0			94,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	24,9			28,2
3						Dologi kiadások	60,7			43,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	9,9			8,3
2						Felújítás				8,3
3						Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek			9 545,2			9 900,1
1						Működési költségvetés		583,4			908,9
1						Személyi juttatások	1 102,4			983,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	344,3			292,8
3						Dologi kiadások	404,5			996,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8 227,0			8 940,1
2						Felhalmozási költségvetés					6,1
1						Intézményi beruházási kiadások	47,5			333,5
2						Felújítás	2,9			288,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12,1
4						Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei			2 788,3			4 010,5
1						Működési költségvetés		47 186,4			58 868,4
1						Személyi juttatások	19 717,9			19 797,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 482,6			6 241,7
3						Dologi kiadások	20 828,6			32 481,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,0			260,8
6						Kamatfizetések				72,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 202,0			1 698,8
1						Intézményi beruházási kiadások	2 591,7			2 955,6
2						Felújítás	283,8			913,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 245,1			1 562,9
4						Kormányzati beruházás				880,1
3						Kölcsönök				1,7	1,7
5						Országos Mentőszolgálat						722,5
1						Működési költségvetés		24 014,0			24 176,6
1						Személyi juttatások	14 297,4			13 719,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 721,5			4 275,1
3						Dologi kiadások	4 693,3			4 488,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 238,0
2						Felhalmozási költségvetés		210,2			297,7
1						Intézményi beruházási kiadások	322,0			1 472,6
2						Felújítás	190,0			580,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
3						Kölcsönök				3,0
7						Országos Vérellátó Szolgálat			2 863,3			2 852,9
1						Működési költségvetés		8 560,0			9 140,4
1						Személyi juttatások	4 079,3			4 019,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 339,0			1 233,3
3						Dologi kiadások	5 542,0			6 024,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				348,7
2						Felhalmozási költségvetés					10,1
1						Intézményi beruházási kiadások	283,9			505,5
2						Felújítás	179,1			50,2
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója			485,0			15,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				301,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	485,0
7						Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója			97,0			10,6
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	97,0
11						Egyéb beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,6
2						Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
2						Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok			1 578,1			877,4
1						Működési költségvetés					642,7
1						Személyi juttatások	481,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	153,9
3						Dologi kiadások	474,2			64,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	335,0			588,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	34,0			37,9
6						21 lépés az egészségügy megújításáért			1 950,0			1 452,1
1						Működési költségvetés					66,4
1						Személyi juttatások	585,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	187,2
3						Dologi kiadások	427,8			202,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			88,7
2						Felhalmozási költségvetés					1 000,0
1						Intézményi beruházási kiadások	350,0
2						Felújítás	350,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,0
7						Egészségügyi Fejlesztési Előirányzat			1,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1,0
8						Egészségmegőrzési célok és kémiai biztonság fenntartásának támogatása
1						Működési költségvetés					90,1
3						Dologi kiadások				1,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				31,3
10						Egészségügyi modernizációs feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				32,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				699,7
17						Ágazati kutatásfejlesztés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
18						Költségvetési szerveket illető ellentételezés
1						Működési költségvetés					20,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,2
41						Központi intézmények felújítása
1						Intézményi felújítások			485,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				161,7
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	485,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
71						Népegészségügyi program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				47,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				625,1
72						Felsőoktatási törvény által előírt feladatok			282,7			92,7
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	168,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	53,8
3						Dologi kiadások	60,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				198,5
73						Kiemelt egészség- és szociálpolitikai feladatok
1						Egyes kiemelt egészség- és szociálpolitikai feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				23,4
74						Alap- és sürgősségi betegellátás, mentés, katasztrófa-egészségügyi ellátás feltételeinek javítása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 484,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				105,1
6						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						HU0202-03 Járványügyi biztonság fenntartása a fertőző betegségek területén
1						Működési költségvetés					0,9
3						Dologi kiadások				39,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				194,9
2						Felhalmozási költségvetés					15,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,5
2						HU0011-01 A járványügyi felügyeletek informatikai technikai fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,3
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
2						Belső pénzügyi ellenőrzési tevékenység hatékonyságának fokozása az ÁNTSZ-ben			12,1			12,1
1						Működési költségvetés		50,0
3						Dologi kiadások	62,1
11						Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai			135,8			135,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	135,8			119,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,6
7						EU tagságból és nemzetközi együttműködésekből eredő kötelezettségek teljesítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				46,0
8						Kormányközi együttműködésekből adódó hazai kötelezettségek
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,0
9						Hosszú távú fejlesztéspolitikai prioritások, a II. NFT ágazati tervezése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,8
16						Alapítványok támogatása
1						Magyar Koraszülött Mentők Közalapítvány támogatása			311,9			311,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	311,9			311,9
3						Gézengúz Alapítvány támogatása			17,5			17,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,5			17,5
4						Húszan Még Vagyunk Alapítvány támogatása			17,5			17,5
1						Működési költségvetés					1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,5			13,2
17						Köztestületek támogatása
1						Magyar Orvosi Kamara támogatása			87,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	87,3			87,3
2						Magyar Gyógyszerész Kamara támogatása			43,6			43,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	43,6			43,6
3						Egészségügyi Szakdolgozói Kamara támogatása			87,3			87,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	87,3			65,5
18						„Praxisprogram” a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek miatti ellátási különbségek kiegyenlítésére, a hátrányos helyzetű települési önkormányzatok egészségügyi alapellátási feladatai megszervezésének segítésére
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,0
20						Társadalmi szervezetek támogatása
10									Magyar Vöröskereszt támogatása			229,0			229,0
1						Működési költségvetés					1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	229,0			229,0
11						Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége támogatása			34,9			34,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,9			34,9
18						Rákbetegek szervezeteinek támogatása			52,4			52,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,4			52,4
22						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti államháztartási tartalék	1 399,5		1 399,5
98						Egészségügyi ágazat korábbi évek maradványa és egyéb bevételek
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				324,2
1-10.. cím összesen:	133 822,8	86 887,1	46 935,7	158 634,8	103 970,9	49 532,1
11						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
1						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésével EüM intézkedés			433,5			133,5
1						Működési költségvetés		1 011,5			947,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 445,0			818,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				76,0
3						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése EüM intézkedés			3 446,4			2 576,4
1						Működési költségvetés		1 206,2			2 449,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 828,6			1 646,6
2						Felhalmozási költségvetés		6 835,3			6 835,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9 659,3			8 848,1
Összesen:	146 755,7	95 940,1	50 815,6	170 023,8	114 203,2	52 242,0

XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Pénzügyminisztérium igazgatása
1						Pénzügyminisztérium igazgatása			4 299,6			4 984,2
1						Működési költségvetés		845,5			1 283,7
1						Személyi juttatások	3 062,7			3 459,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	872,4			1 046,6
3						Dologi kiadások	1 071,2			1 817,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0			15,4
2						Felhalmozási költségvetés					9,9
1						Intézményi beruházási kiadások	116,8			238,5
2						Felújítás	15,0			24,8
3						Kölcsönök					30,0
2						Pénzügyminisztérium informatikai szolgáltató központ						38,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások				12,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok				3,6
3						Dologi kiadások				9,6
2						Felügyeletek
1						Szerencsejáték Felügyelet
1						Működési költségvetés		4 100,0			4 887,6
1						Személyi juttatások	732,8			794,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	231,8			251,1
3						Dologi kiadások	3 013,8			3 374,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				577,0
2						Felhalmozási költségvetés					2,7
1						Intézményi beruházási kiadások	91,6			10,4
2						Felújítás	30,0
3						Kölcsönök				1,5	1,5
5						Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal			54 545,3			83 661,9
1						Működési költségvetés		275,0			402,9
1						Személyi juttatások	35 420,5			49 954,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11 062,3			15 997,3
3						Dologi kiadások	7 027,4			13 236,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,1			63,6
2						Felhalmozási költségvetés		25,0			225,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1 200,0			2 044,8
2						Felújítás	100,0			258,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,4
4						Kormányzati beruházás				2 973,7
3						Kölcsönök				55,0	58,0
6						Vám- és Pénzügyőrség			28 811,2			40 697,6
1						Működési költségvetés		2 779,0			3 344,3
1						Személyi juttatások	17 813,7			23 216,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 552,5			7 172,7
3						Dologi kiadások	6 850,7			7 963,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	634,7			635,1
2						Felhalmozási költségvetés		63,0			2 836,9
1						Intézményi beruházási kiadások	526,8			5 114,7
2						Felújítás	124,8			171,1
4						Kormányzati beruházás				89,5
5						Lakástámogatás	150,0			171,5
3						Kölcsönök	44,3	44,3		101,1	101,1
9						Kincstári Vagyoni Igazgatóság
1						Kincstári Vagyoni Igazgatóság			1 929,1			2 089,2
1						Működési költségvetés		26,0			21,8
1						Személyi juttatások	1 154,4			1 262,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	369,1			388,6
3						Dologi kiadások	419,6			439,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,2
2						Felhalmozási költségvetés		19,2
1						Intézményi beruházási kiadások	21,4			5,3
2						Felújítás	9,6			11,8
3						Kölcsönök	4,0	4,0		1,5	2,6
2						Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás			318,3			910,0
1						Működési költségvetés		6 798,3			9 249,9
1						Személyi juttatások	227,3			195,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	72,7			59,8
3						Dologi kiadások	2 624,0			4 258,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	526,0			829,5
2						Felhalmozási költségvetés		23,0			2 190,9
1						Intézményi beruházási kiadások	2 253,6			4 501,3
2						Felújítás	960,0			1 145,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	476,0			145,6
4						Kormányzati beruházás				75,0
3						Kölcsönök					14,4
3						Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok			212,0			212,0
1						Működési költségvetés		126,0			125,4
3						Dologi kiadások	338,0			362,3
10						Magyar Államkincstár			15 705,3			17 491,3
1						Működési költségvetés		5 630,6			6 663,9
1						Személyi juttatások	12 129,8			12 679,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 993,6			3 798,0
3						Dologi kiadások	4 528,9			5 257,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,4			386,9
2						Felhalmozási költségvetés					21,4
1						Intézményi beruházási kiadások	585,0			813,9
2						Felújítás	42,0			97,5
3						Kölcsönök	22,2			145,5	124,0
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						Tompa határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,9
3						Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				89,5
2						Egyéb beruházások
10						Kincstári vagyonnal összefüggő egyéb ingatlanfejlesztési feladatok
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				50,0
13						APEH informatikai fejlesztése						91,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
2						Ágazati célelőirányzatok
5						Kárrendezési célelőirányzat
1						Függő kár kifizetés			410,0			786,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	410,0			784,0
2						Járadék kifizetés			2 050,0			2 422,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 050,0			2 405,0
3						Tőkésítésre kifizetés			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			40,0
6						Kölcsönös Segélyegyleteket Támogató Alapítvány végelszámolása
1						Működési költségvetés					15,2
12						Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás biztosítási díja			396,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	396,0
29						2005. XI. 1-jei földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
30						Schengen Alap			544,3			147,5
1						Működési költségvetés		33,1			5,6
3						Dologi kiadások	6,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,1			5,6
2						Felhalmozási költségvetés		2 406,1			2 409,0
1						Intézményi beruházási kiadások	537,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 406,1			2 824,9
31						Államháztartás korszerűsítése
1						Működési költségvetés					181,0
32						Egyházi kiegészítő támogatások rendezése
1						Működési költségvetés					1 000,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 000,0
5						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						EU Customs Programban való részvétel
1						Működési költségvetés					39,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				39,8
2						EU Fiskális programjában való részvétel
1						Működési költségvetés					26,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,8
10						A vámügyi ACQUIS alkalmazása
1						Működési költségvetés					2,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,5
2						Felhalmozási költségvetés					205,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				323,7
11						Twinning Light-VP ellenőrzési kapacitásának fejlesztése és kockázatelemzés
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
13						OLAF által finanszírozott PHARE program lebonyolítása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
14						Twinning Light - Kulturális javak közösségi védelme (HU 03/IB/FI02 - TL)
1						Működési költségvetés					4,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,1
15						Twinning Light - Borászati melléktermékek kötelező lepárlása (HU 02/IB/FI02 - TL)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
16						Rendszám- és Konténerkód Felismerő Rendszer (2004/016-954)						109,0
2						Felhalmozási költségvetés		312,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	312,5
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						A VPOP adminisztratív kapacitásának növelése
1						Működési költségvetés					74,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				76,9
2						Felhalmozási költségvetés					106,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				172,2
2						ÁPBE Módszertani és képzési központ
1						Működési költségvetés		681,8			163,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	681,8			189,2
3						Funkcionálisan független belső ellenőrzés megerősítése a Vám- és Pénzügyőrségen belül
1						Működési költségvetés		25,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,3
4						Az Európai Unió gyakorlatának megismerése a jövedéki adók ellenőrzése vonatkozásában
1						Működési költségvetés		25,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,3
5						2005/17/520.04.01 - Felkészülés az együttes ellenőrzésre						0,4
6						2005/17/520.04.01.11 - Harc a jövedéki termékek EU-n belüli csempészete ellen						0,5
6						Kincstári számlavezetési díj kiadásaira			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			13,3
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	1 093,5		1 093,5
2						Fejezeti államháztartási tartalék	26 765,5		26 765,5
11						Fejezeti kezelésű előirányzatok maradvány-elszámolása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				200,3
1-12. cím összesen:	161 373,1	24 243,0	137 130,1	185 999,6	35 832,8	153 691,6
13						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Működési költségvetés		9 074,6			11 772,2
1						Személyi juttatások	4 721,3			5 168,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 459,2			1 611,7
3						Dologi kiadások	2 362,5			2 044,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	87,0			1 756,3
2						Felhalmozási költségvetés		25,9			5,0
1						Intézményi beruházási kiadások	388,5			409,7
2						Felújítás	12,0			13,0
3						Kölcsönök	170,0	100,0		163,8	96,8
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	546,6
1						Működési költségvetés		546,6			1 574,3
2						Fejezeti államháztartási tartalék	186,9
1						Működési költségvetés		186,9
13. cím összesen:	9 934,0	9 934,0		11 167,7	13 448,3
14						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatás
2						Eximbank Rt. kamatkiegyenlítése	3 000,0			3 000,0
3						Kamattámogatás (felszámolt vagyon értékesítéséhez)	15,0			5,2
2						Egyéb vállalati támogatások
1						Termelési támogatás
1						Mecseki bányászatban foglalkoztatottak kereset-kiegészítése	0,5			0,2
2						Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása	230,0			207,8
7						Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás	49,5			-0,1
15						Fogyasztói árkiegészítés	126 385,0			117 939,7
16						Normatív támogatások
1						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása	38 000,0			42 444,3
2						Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése	1 000,0			593,2
17						Egyéb költségvetési kiadások
1						Vegyes kiadások
4						Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások	450,0			543,7
5						Szanálással kapcsolatos kiadások	1,0
6						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése	1 500,0			29 793,2
7						Védelmi felkészítés előirányzatai
1						Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai	297,0
2						Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek	900,0
9						Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség	3 000,0			11 822,1
10						Nettó finanszírozással kapcsolatos kiadások				420,4
11						Egyéb vegyes kiadások	2 370,0			2 446,8
12						1% SZJA közcélú felhasználása	6 900,0			7 500,0
13						Rendkívüli beruházási tartalék	500,0
19						Eximbank, MEHTB és MFB Rt. behajtási jutaléka	1,0			98,3
21						Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések	1 500,0			194,7
25						Államadósság Kezelő Központ Rt. szakértői díja	8,0			17,0
18						Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
1						Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség				4 059,0
3						Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	500,0			1 065,6
4						MEHIB Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség	462,0			40,0
5						Hitelgarancia Rt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	4 000,0			4 832, 1
7						Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	750,0			467,8
10						A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	200,0			1 8,4
13						Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség	1 000,0			167,3
14						A „fészekrakó” programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	80,0
15						MFB Rt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség				104,5
24						Kormányzati rendkívüli kiadások
2						Pénzbeli kárpótlás
1						Pénzbeli kárpótlás	4 520,0			4 214,6
2						Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás	2 380,0			2 363,5
3						Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei	126,0			126,0
3						Egységes adószámla bevezetésével kapcsolatos kiadások	8 000,0			3 145,9
26						Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1						Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
1						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására	240 881,4			240 881,4
2						Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása	321 010,6			321 010,6
3						GYES-en, GYED-en és GYET-en lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak	24 224,0			24 224,0
4						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				236,7
5						Ösztöndíjasok foglalkoztatásával kapcsolatos támogatás				2,5
2						Egészségbiztosítási Alap támogatása
3						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				223,7
4						Központi költségvetésből járulék címen átadott pénzeszköz	303 992,0			303 992,0
5						A főtisztviselői kar illetményének finanszírozása				11,7
27						MNB költségvetési kapcsolatainak elszámolása
2						Jegybank támogatása	143,9
28						Nemzetközi elszámolások kiadásai
1						Nemzetközi tagdíjak
2						EBRD tőkeemelés	269,4			287,9
4						Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához	2,8			3,4
5						EIB tőkebefizetés	1 879,3			2 034,6
6						EIB tartalékokba befizetés	4 749,4			5 141,8
7						Európai Nemzetközi Gazdasági Kutatóközpont tagdíj	11,5			11,5
2						Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1						IDA alaptőke-hozzájárulás	802,2			440,7
2						IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása	70,0			93,2
3						Egyéb kiadások	25,0			9,0
29						Uniós elszámolások
1						Hozzájárulás az EU költségvetéséhez
1						Áfa alapú hozzájárulás	31 600,0			30 456,5
2						GNI alapú hozzájárulás	165 200,0			139 025,9
3						Brit korrekció	20 200,0			16 129,5
31						Központosított bevételek
1						Kárrendezési célelőirányzat befizetése		1,0			6,6
32						Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés
1						A Nemzeti Autópálya Rt. adósságának átvállalása	415 900,0			415 900,0
2						MTV Rt. tartozásának elengedése	4 059,0			4 059,0
33						Alapok támogatása
1						Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása	83,5			98,5
Összesen:	1 914 536,1	34 178,0	137 130,1	1 939 072,6	49 287,7	153 691,6

XXVI. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Szociális és Munkaügyi Minisztérium igazgatása			4 665,4			6 498,1
1						Működési költségvetés		334,5			1 265,2
1						Személyi juttatások	2 824,2			3 672,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	910,6			1 117,7
3						Dologi kiadások	1 203,4			2 704,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				406,8
2						Felhalmozási költségvetés		19,0			125,2
1						Intézményi beruházási kiadások	80,7			301,5
2						Felújítás				84,6
3						Kölcsönök				4,4	4,4
2						Foglalkoztatási Hivatal			1 171,5			1 581,7
1						Működési költségvetés		998,6			2 985,2
1						Személyi juttatások	918,3			1 624,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	298,6			439,1
3						Dologi kiadások	939,8			2 889,8
2						Felhalmozási költségvetés		24,7			1 015,5
1						Intézményi beruházási kiadások	29,7			1 709,0
2						Felújítás	8,4
3						Kölcsönök				1,5	1,5
3						Munkaügyi Központok			173,8			475,0
1						Működési költségvetés		18 703,9			36 188,3
1						Személyi juttatások	12 387,7			13 823,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 947,9			4 197,9
3						Dologi kiadások	2 542,1			7 522,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				4 148,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7 823,5
2						Felhalmozási költségvetés		202,0			1 179,3
1						Intézményi beruházási kiadások	202,0			740,4
2						Felújítás				75,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				201,8
3						Kölcsönök				4,6	9,1
4						Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség			2 215,4			2 751,2
1						Működési költségvetés		2 360,8			2 801,0
1						Személyi juttatások	2 697,6			2 744,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	863,5			786,8
3						Dologi kiadások	584,4			1 007,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	342,8			419,5
2						Felhalmozási költségvetés		87,3			90,4
1						Intézményi beruházási kiadások	144,6			122,9
2						Felújítás	0,7			15,3
3						Kölcsönök	29,9			5,0	12,8
5						Regionális képző központok			806,0			831,3
1						Működési költségvetés		3 399,9			5 475,1
1						Személyi juttatások	1 770,4			2 006,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	559,5			600,6
3						Dologi kiadások	1 876,0			3 232,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				15,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
6						Kamatfizetések				0,6
2						Felhalmozási költségvetés		800,0			879,0
1						Intézményi beruházási kiadások	684,8			764,4
2						Felújítás	115,2			134,7
3						Kölcsönök				0,4	0,4
6						Nemzeti Felnőttképzési Intézet			122,3			122,8
1						Működési költségvetés		618,1			216,7
1						Személyi juttatások	464,7			187,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	149,3			53,3
3						Dologi kiadások	68,4			282,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 436,5
2						Felhalmozási költségvetés					3,1
1						Intézményi beruházási kiadások	37,6			65,1
2						Felújítás	20,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,6
7						Egyenlő Bánásmód Hatóság			202,0			208,5
1						Működési költségvetés					0,6
1						Személyi juttatások	97,6			102,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,1			30,7
3						Dologi kiadások	61,3			49,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	13,0			16,9
8						Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet			548,7			1 378,4
1						Működési költségvetés		109,2			355,8
1						Személyi juttatások	399,8			463,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	129,0			146,7
3						Dologi kiadások	123,1			350,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			1 022,4
2						Felhalmozási költségvetés					5,8
1						Intézményi beruházási kiadások	3,0			17,0
2						Felújítás				28,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				198,8
9						Mobilitás			494,7			1 913,8
1						Működési költségvetés		93,0			1 078,1
1						Személyi juttatások	282,0			320,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	90,0			103,7
3						Dologi kiadások	209,3			842,2	.
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 565,3
6						Kamatfizetések				2,6
2						Felhalmozási költségvetés					84,2
1						Intézményi beruházási kiadások	6,4			21,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				79,2
10						Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal			320,5			498,9
1						Működési költségvetés					0,6
1						Személyi juttatások	165,7			182,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	53,7			55,6
3						Dologi kiadások	94,5			92,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,7
2						Felhalmozási költségvetés					1,7
1						Intézményi beruházási kiadások	6,6			7,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				76,2
11						Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség			670,8			767,5
1						Működési költségvetés		900,0			602,6
1						Személyi juttatások	582,4			672,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	178,0			201,3
3						Dologi kiadások	255,4			518,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	525,0			23,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0			152,2
12						Állami szociális intézetek			1 493,5			1 734,2
1						Működési költségvetés		219,9			375,4
1						Személyi juttatások	926,2			892,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	313,4			294,1
3						Dologi kiadások	402,4			503,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	4,2			2,4
2						Felhalmozási költségvetés					65,8
1						Intézményi beruházási kiadások	67,2			278,8
2						Felújítás				151,4
4						Kormányzati beruházás				1,6
13						Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei			3 325,5			3 407,0
1						Működési költségvetés		161,1			213,8
1						Személyi juttatások	1 923,7			1 931,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	640,6			613,9
3						Dologi kiadások	837,4			901,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	49,4			49,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,6
6						Kamatfizetések				0,9
2						Felhalmozási költségvetés					3,9
1						Intézményi beruházási kiadások	35,5			48,9
2						Felújítás				107,7
14						Nemzeti Szakképzési Intézet			284,0			307,1
1						Működési költségvetés		2 196,5			4 116,8
1						Személyi juttatások	505,4			1 304,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	178,3			357,2
3						Dologi kiadások	1 782,8			1 544,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0			806,0
2						Felhalmozási költségvetés		493,0			1 242,1
1						Intézményi beruházási kiadások	43,7			60,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	459,3
15						Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága			337,0			334,6
1						Működési költségvetés		1 201,0			1 594,4
1						Személyi juttatások	719,7			719,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	217,3			221,5
3						Dologi kiadások	577,3			823,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				818,7
2						Felhalmozási költségvetés		36,2			23,9
1						Intézményi beruházási kiadások	56,0			327,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,9			1,0
16						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházások
1						Reménysugár Habilitációs Intézet rekonstrukciója
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,6
3						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program
1						Működési költségvetés		396,0
3						Dologi kiadások	396,0
2						Felhalmozási költségvetés		744,3
1						Intézményi beruházási kiadások	744,3
4						Állami Foglalkoztatási Szolgálat működési tartaléka
1						Működési költségvetés		237,5
1						Személyi juttatások	54,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,3
3						Dologi kiadások	165,6
5						Aktív foglalkoztatási célok támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				203,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,6
6						Az Európai Unióhoz való csatlakozás költségei
1						ACQUIS átvételének nemzeti programja
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				34,5
7						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						HU 0008-03 Többszörösen hátrányos helyzetű lakosságcsoportok foglalkoztathatóságának javítása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,9
4						HU 0104-02 Kísérleti program a nők munkaerőpiaci reintegrációjának támogatására
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,6
5						HU 0105-02 A foglalkoztatási rehabilitáció eszköztárának rendszerszemléletű fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
8						HU 0202-02 Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizálása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				190,8
9						HU 0201-04 Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen
1						Működési költségvetés					113,4
3						Dologi kiadások				1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				231,6
2						Felhalmozási költségvetés					2,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,7
13						2003/004-347-05-01 Programozási felkészülés az EQUAL közösségi kezdeményezés megvalósítására 2004-2006
1						Működési költségvetés					85,3
3						Dologi kiadások				111,3
14						HU 2003/004-347.05.03 Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen			270,0			270,0
1						Működési költségvetés		758,5			455,1
3						Dologi kiadások	51,0			55,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	976,5			704,5
2						Felhalmozási költségvetés		1,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,0
15						Diszkrimináció ellenes program (2002/000-315.01.02. sz.)			30,0			30,0
1						Működési költségvetés					156,8
3						Dologi kiadások	30,0			199,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				22,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,0
16						PHARE ACCES (2003/004-347-02.02)			45,5			35,1
1						Működési költségvetés					142,9
3						Dologi kiadások				89,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,5			92,7
17						HU-03004-347-02-01 Esélyegyenlőség biztosítása a fogyatékkal élők számára			35,0
1						Működési költségvetés					196,1
3						Dologi kiadások	35,0			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				420,3
2						Felhalmozási költségvetés					366,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				366,7
22						HU-0205-02 Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok Intézményfejlesztése projekt
1						Működési költségvetés					0,5
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény alkalmazása			99,4			99,4
1						Működési költségvetés		257,1
3						Dologi kiadások	33,2			1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	323,3
2						Magyarországi Gender Pilot Project
1						Működési költségvetés					49,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				57,8
3						Ifjúsági szolgáltatás-fejlesztés						92,0
8						Közmunkaprogramok támogatása			1 992,8			2 418,4
1						Működési költségvetés		3 752,4			5 232,4
1						Személyi juttatások	167,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	53,0
3						Dologi kiadások	58,3			234,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 326,6			6 755,9
2						Felhalmozási költségvetés					120,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	80,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	60,0
10						Uniós programok előkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
13						Felnőttképzés normatív támogatása			1 325,2			1 033,5
1						Működési költségvetés					8,3
1						Személyi juttatások	200,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,2
3						Dologi kiadások	172,0			242,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	904,2			1 144,4
14						PHARE és ESZA típusú programok végrehajtó szervezeteinek működtetése			501,1			497,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				13,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	501,1			666,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,6
15						Felnőttképzés támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				14,6
31						Földgáz-áremelés intézményi ellentételezése
1						Működési költségvetés					8,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,8
32						Maradvány-elszámolás
1						Fejezeti kezelésű maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3 821,7
2						Kábítószer-fogyasztás okozta egyéni, társadalmi károk csökkentése; elterelés
1						Működési költségvetés					0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,1
3						Kábítószer problémával kapcsolatos képzés, továbbképzés, kortársképzés támogatása
1						Működési költségvetés					0,1
4						Kábítószer-megelőzési program
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				155,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,0
5						Ifjúsági párbeszéd és szervezeti demokrácia programja
1						Működési költségvetés					0,1
6						Játszótérfejlesztés
1						Működési költségvetés					0,7
10						Ifjúsági közösségi terek és egyéb ifjúsági kezdeményezések támogatása
1						Működési költségvetés					190,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,5
11						Háromszoros esélyteremtés a szociális ellátórendszer fejlesztésével
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				137,3
13						Gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások maradványa
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,8
14						Hitelhátralékok konszolidációs programja
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				222,3
17						Köztársasági Esélyegyenlőségi Program
1						Működési költségvetés					0,5
3						Dologi kiadások				9,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				158,8
34						ILO 2005. évi konferencia és ILO tagdíj			85,1			75,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	85,1			81,0
35						HEFOP végrehajtását segítő intézkedések			591,0			0,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	379,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	121,2
3						Dologi kiadások	90,8			40,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,3
36						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	728,9		34,7
1						Működési költségvetés		648,6
2						Felhalmozási költségvetés		45,6
2						Fejezeti államháztartási tartalék	2 254,2		2 254,2
37						MÁK tranzakciós díj						15,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				12,4
38						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása
1						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás			2 000,0			2 000,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 940,0			641,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
2						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció			11 000,0			10 997,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	249,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	81,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10 670,0			7 286,8
40						A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok			1 208,3			539,2
1						Működési költségvetés					4,5
1						Személyi juttatások	12,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,5
3						Dologi kiadások	60,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	951,0			91,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	180,0			3,4
41						Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
1						Ifjúsági intézmény és szolgáltatásrendszer, ifjúságszakmai feladatok
1						Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht.			370,0			370,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	270,0			272,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0			100,0
2						Budapesti Európai Ifjúsági Központ működtetése			90,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	70,0
3						Márton Áron Szakkollégiumért Alapítvány - Agora Irodahálózat működtetése			35,0			35,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			35,0
4						Magyar Ifjúsági Konferencia működtetése			8,0			5,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,5
5						Komplex szakma- és szolgáltatásfejlesztési program			100,0			15,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			5,0
6						Társadalmi egyeztető rendszer működtetése, szervezetek működési támogatása			29,0			25,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	15,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,0			8,0
7						Részvétel a hazai és európai jelentőségű referenciarendezvényeken			40,0			14,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			10,0
8						Ifjúságkutatási és monitoring feladatok			40,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
9						Nemzetközi megállapodásokból eredő tagdíj kötelezettség			12,0			9,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			9,1
10						Két- és többoldalú államközi szerződésekből eredő ifjúsági feladatok			20,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0
11						Jelentés az ifjúsági önkéntesség és stratégiai fejlesztés témájában az EU Bizottságának, az Ifjúsági Fehér Könyv folyamat keretében			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
12						Az Európa Tanács számára készítendő országjelentés nemzetközi szakmai programja			10,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	0,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3
3						Dologi kiadások	9,0
2						Gyermek és ifjúsági egyéb szakmai feladatok
1						Gyermek és ifjúsági fesztiválok, nagyrendezvények támogatása			100,0
1						Működési költségvetés					1,1
3						Dologi kiadások	6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	94,0			113,2
2						Határon túli ifjúsági szervezetek működésének és programjainak támogatása			100,0			27,5
1						Működési költségvetés					22,4
3						Dologi kiadások	6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	94,0			6,6
3						Települési és területi ifjúságpolitikai programok, ifjúsági szolgáltatások, ifjúsági munka támogatása			622,8			560,6
1						Működési költségvetés					248,9
3						Dologi kiadások	55,0			0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	567,8			87,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				204,1
4						Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása			487,2			79,8
1						Működési költségvetés					127,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	487,2			86,6
8						UNICEF ENSZ Gyermek Alap támogatása						25,0
42						Csatlakozás az Európai Fogyasztóvédelmi Központok Hálózatához			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			18,0
43						Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Élelmiszerbiztonsági Hivatallal információcsere kialakítása			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0
44						Szociális szolgáltatások
1						Szociális szolgáltatások fejlesztése
1						Szociális alapellátások fejlesztése			250,0			447,6
1						Működési költségvetés					3,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			21,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	200,0			304,6
2						Szociális szakellátások fejlesztése			320,0			176,5
1						Működési költségvetés					35,9
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			90,0
3						Aktív szociálpolitikai eszközök, szociális földprogram			110,0			110,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	75,0
4						Kártyás fogyasztásmérők elterjedését segítő program			100,0			91,4
1						Működési költségvetés					0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			24,7
5						Szakmai hálózatfejlesztő központok			180,0			136,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,0			107,5
3						Egyéb szociális feladatok ellátásnak támogatása			110,0			44,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,0			21,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	70,0
4						Szociális módszertani intézmények támogatása			355,2			350,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	355,2			318,7
46						Egyes pénzbeli támogatások
1						Otthonteremtési támogatás			704,2			1 025,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	704,2			1 003,0
3						Gyermektartásdíjak megelőlegezése			654,4			934,0
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	654,4			836,4
5						Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása			1 955,5			2 355,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				9,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 955,5			2 083,7
6						Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása			1 815,0			1 790,4
1						Működési költségvetés					19,3
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 815,0			1 623,9
7						GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása			62,0			187,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	62,0			149,4
47						Gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások
1						Családsegítő prevenciós programok és gyermekvédelmi intézmények fejlesztése			285,0			86,9
1						Működési költségvetés					9,4
1						Személyi juttatások	38,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,0
3						Dologi kiadások	27,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	57,0			27,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	150,0			28,3
2						Az állami gondoskodásból 1997. nov. 1-je előtt nagykorúvá váltak lakástámogatása			82,0			4,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	82,0
3						Módszertani intézetek támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	97,0			84,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,0			5,5
48						Szociális célú humánszolgáltatások
1						Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása			19 309,4			27 698,3
1						Működési költségvetés					321,1
3						Dologi kiadások				14,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19 309,4			27 575,7
2						Az irányított területi kiegyenlítés rendszerének finanszírozása			1 700,0			972,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 700,0			90,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,8
3						Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése			990,6			3 208,6
1						Működési költségvetés					55,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	990,6			2 906,6
50						Hajléktalan ellátás fejlesztése			600,0			800,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			399,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				200,0
51						Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs programok
1						A roma népesség társadalmi integrációjának felgyorsítását elősegítő feladatok és programok támogatása			172,5			153,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5
3						Dologi kiadások	30,0			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	125,0			159,3
2						A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása			158,0			12,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	36,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,6
3						Dologi kiadások	90,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			18,5
3						Országos Fogyatékosügyi Program támogatása			96,8			48,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	18,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,0
3						Dologi kiadások	48,4			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,0			50,6
4						Akadálymentesítési program támogatása			800,0			621,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	650,0			81,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	150,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				31,0
5						Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja			400,0			348,4
1						Működési költségvetés					70,0
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	30,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	362,0			599,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				27,0
6						Kisebbségi intézmények átvételének és fenntartásának támogatása			107,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
7						Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret			48,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
8						Magyarországi roma tanulók tanulmányi támogatása			390,0			378,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	355,0			378,0
52						Civil szervezetekhez kapcsolódó feladatok
1						Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása			59,0			11,0
1						Működési költségvetés					4,0
1						Személyi juttatások	33,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	15,8
2						Nemzeti Civil Alapprogram			6 887,8			7 306,0
1						Működési költségvetés					67,0
1						Személyi juttatások	245,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	78,0
3						Dologi kiadások	208,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 356,1			8 280,3
53						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése
1						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása			949,5			648,0
1						Működési költségvetés					4,4
1						Személyi juttatások	106,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	33,0
3						Dologi kiadások	102,0			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	708,0			1 026,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,3
2						Lakóotthon-fejlesztés támogatása			840,0			690,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	790,0
3						Önálló életvitelt segítő eszközök beszerzése, modell-szolgáltatások			430,0			396,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			307,7
54						Alapítványok támogatása
2						Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatása			216,0			216,0
1						Működési költségvetés					5,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	216,0			216,0
3						Hajléktalanokért Közalapítvány támogatása			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
4						Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány támogatása			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
5						Tessedik Sámuel, hogy a gyermekek megszülessenek és felnőjenek Alapítvány			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
6						Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány támogatása			120,0			120,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			120,0
7						Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz			3 600,0			4 600,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 600,0			4 786,5
8						Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása			500,0			500,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			400,0
9						Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány támogatása			260,0			260,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	260,0			290,0
10						Bányászokért Alapítvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,0
55						Társadalmi szervezetek támogatása
1						Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetsége támogatása			75,2			75,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,2			75,2
2						Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége támogatása			174,0			174,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	174,0			174,0
3						Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatása			152,3			152,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	152,3			152,3
4						Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége támogatása			205,0			205,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	205,0			205,0
5						Fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatása			70,0			69,0
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,0			61,4
6						Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása
1						Működési költségvetés		145,0			244,3
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	140,0			237,2
7						Békéltető testületek támogatása			105,0			105,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	103,0			109,7
8						Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatása			255,2			255,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	255,2			205,2
9						Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatása			30,0			30,0
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
12						Civil Szolgáltató Központok támogatása			90,0			83,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	7,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	83,0			77,7
14						Telefonos segélyszolgálatok támogatása			35,0			35,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			35,0
15						Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			20,0
56						Célelőirányzatok
6						TF052240 IDF Világbanki segély romaügyi intézményfejlesztéshez			15,6			15,0
1						Működési költségvetés		52,0			24,2
3						Dologi kiadások	67,0			24,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,3
2						Felhalmozási költségvetés		2,6
1						Intézményi beruházási kiadások	3,2
7						Roma Oktatási Alap
1						Működési költségvetés					22,4
3						Dologi kiadások				3,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,5
58						Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai			4,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0
2						EU tagságból és nemzetközi együttműködésekből eredő kötelezettségek teljesítése			24,6			9,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	20,0
3						Hosszú távú fejlesztéspolitikai prioritások, a II. NFT ágazati tervezése			80,0			17,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,7
3						Dologi kiadások	73,0
59						Miniszteri elismerésekkel járó díjazások jutalmak			45,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	23,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	15,0
60						Szociális intézményi foglalkoztatás normatív támogatása			4 000,0			4 000,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 000,0			814,9
1-16. cím összesen:	131 571,0	39 999,3	91 571,7	171 177,3	70 442,0	104 244,4
17						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
3						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodó-képesség támogatása FMM intézkedés - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		3 846,9			1 384,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 846,9			l 241,9
2						Felhalmozási költségvetés		427,3			13,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	427,3			143,1
4						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodó-képesség támogatása FMM intézkedés - Hazai társfinanszírozás			675,3			630,0
1						Működési költségvetés		2 660,0			2 218,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 998,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	337,0
10						Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		6 938,3			8 766,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 938,3			6 088,3
2						Felhalmozási költségvetés					221,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				850,0
11						Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása - Hazai társfinanszírozás			1 224,2			424,2
1						Működési költségvetés		5 904,0			9 607,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 128,2			7 122,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				250,3
15						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésével FMM intézkedés			887,1			887,1
1						Működési költségvetés		2 069,9			2 914,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 957,0			3 140,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások				115,8
19						HEFOP Technikai segítségnyújtás			1 312,5			306,4
1						Működési költségvetés		2 304,4			2 460,3
3						Dologi kiadások				57,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 459,4			2 035,4
2						Felhalmozási költségvetés		121,3
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások	278,8			17,4
18						Alapok támogatása
1						Munkaerőpiaci Alap	200,0			200,0
18. cím összesen:	200,0			200,0
19						Családi támogatások
1						Családi pótlék	318 200,0			318 213,0
2						Anyasági támogatás	5 528,0			5 546,8
3						Gyermekgondozási segély	61 472,0			54 172,5
4						Gyermekgondozási díj	63 071,0			69 134,0
5						Gyermeknevelési támogatás	15 228,0			14 339,0
6						Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése	1 390,0			1 374,3
7						Pénzbeli és egyszeri támogatás	7 500,0			4 564,7
8						Életkezdési támogatás	3 800,0			3 618,2
20						Egyéb szociális ellátások és költségtérítések
2						Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1						Rokkantsági járadék	10 298,0			10 586,9
2						Megváltozott munkaképességűek járadéka	70 194,0			68 807,7
3						Egészségkárosodási járadék	2 477,0			2 491,4
4						Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése	6 235,0			6 447,5
5						Mezőgazdasági járadék	5 747,0			5 310,7
6						Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka	23 913,0			25 319,0
8						Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések	20 955,0			21 158,1
9						Házastársi pótlék	5 125,0			5 355,9
13						Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás, Katonai családi segély)	145,0			142,1
14						Távfűtési-díj támogatása	1 870,0			1 408,4
3						Különféle jogcímen adott térítések
1						Közgyógyellátás	19 000,0			21 110,1
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás	3 600,0			3 600,0
3						Terhesség-megszakítás	1 300,0			1 300,0
4						Folyósított ellátások utáni térítés	1 300,0			1 344,2
5						Nyugdíjasok távfűtési-díj támogatásával kapcsolatos feladatokhoz	50,0			50,0
Összesen:	808 540,2	64 271,4	95 670,8	837 834,7	98 028,7	106 492,1

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Gazdasági Versenyhivatal igazgatása			1 394,9			1 527,3
1						Működési költségvetés					205,2
1						Személyi juttatások	882,3			1 000,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	269,1			312,9
3						Dologi kiadások	175,6			351,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	67,9			50,0
2						Felhalmozási költségvetés					1,8
1						Intézményi beruházási kiadások				24,8
3						Kölcsönök				2,4	2,4
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti államháztartási tartalék	41,6		41,6
Összesen:	1 436,5		1 436,5	1 742,2	209,4	1 527,3

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Központi Statisztikai Hivatal Igazgatása
1						KSH Központi és Regionális Szervezetei			10 900,9			10 764,4
1						Működési költségvetés		744,6			834,6
1						Személyi juttatások	6 346,0			6 513,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 946,0			1 972,7
3						Dologi kiadások	2 661,8			2 291,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			52,0
2						Felhalmozási költségvetés					12,2
1						Intézményi beruházási kiadások	624,0			733,7
2						Felújítás	57,6			49,5
3						Kölcsönök		29,9		30,3	30,3
4						KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat			206,3			210,8
1						Működési költségvetés		11,3			4,5
1						Személyi juttatások	133,7			135,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	43,1			40,7
3						Dologi kiadások	40,8			30,0
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			1,6
1						Intézményi beruházási kiadások	0,5			0,3
2						Felújítás	0,5			0,9
5						KSH kutatóintézetei
1						KSH Népességtudományi Kutató Intézet			88,6			97,7
1						Működési költségvetés		14,0			40,9
1						Személyi juttatások	68,9			79,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,0			23,1
3						Dologi kiadások	11,7			29,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,7
2						Felújítás				0,2
2						ECOSTAT KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézet			145,5			159,4
1						Működési költségvetés		98,7			85,7
1						Személyi juttatások	136,8			109,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	43,6			35,1
3						Dologi kiadások	63,8			98,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,6
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Transition Facility, Nemzetközileg harmonizált kibocsátási ár megfigyelési rendszer kifejlesztése meghatározott szolgáltató ágazatokban
1						Működési költségvetés					21,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,4
5						Nemzetközi tagdíjak			1,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
10						Fejezeti tartalék
2						Fejezeti államháztartási tartalék	350,8		350,8
Összesen	12 592,6	899,5	11 693,1	12 248,4	1 031,2	11 232,3

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						MTA Titkársága
1						MTA Titkárság Igazgatása			1 156,1			1 261,7
1						Működési költségvetés		28,3			83,9
1						Személyi juttatások	778,7			847,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	245,0			251,9
3						Dologi kiadások	159,9			258,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,8			7,9
2						Felhalmozási költségvetés					5,8
1						Intézményi beruházási kiadások				5,8
3						Kölcsönök	10,0	10,0		8,9	8,9
2						MTA Doktori Tanács Titkársága			4 130,7			4 127,7
1						Működési költségvetés		24,0			182,7
1						Személyi juttatások	3 590,1			3 727,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	518,8			529,8
3						Dologi kiadások	45,8			32,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,9
3						Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak			2 048,0			2 008,6
1						Működési költségvetés					33,4
1						Személyi juttatások	1 848,5			1 775,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	198,8			193,3
3						Dologi kiadások	0,7			1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,6
2						MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia			15,1			16,3
1						Működési költségvetés		2,4			1,0
1						Személyi juttatások	9,9			10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,9			2,9
3						Dologi kiadások	4,1			5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	0,6
3						MTA Könyvtára			453,2			509,4
1						Működési költségvetés		21,9			57,1
1						Személyi juttatások	274,5			251,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	86,9			81,6
3						Dologi kiadások	100,9			223,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					2,3
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			4,1
2						Felújítás	11,8			11,8
4						Kormányzati beruházás				1,0
4						MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek			7 981,5			9 216,1
1						Működési költségvetés		4 480,4			6 778,9
1						Személyi juttatások	6 906,0			7 626,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 114,5			2 321,4
3						Dologi kiadások	3 173,4			4 713,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,9			931,3
2						Felhalmozási költségvetés		299,6			780,1
1						Intézményi beruházási kiadások	406,7			1 560,7
2						Felújítás	138,0			253,3
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások				6,8
4						Kormányzati beruházás				9,9
3						Kölcsönök				3,3	3,3
5						MTA Élettudományi kutatóintézetek			4 481,6			5 573,3
1						Működési költségvetés		2 008,2			3 697,7
1						Személyi juttatások	3 751,2			4 294,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 178,7			1 291,2
3						Dologi kiadások	1 330,2			2 756,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,6			159,9
2						Felhalmozási költségvetés		105,0			450,7
1						Intézményi beruházási kiadások	206,2			714,1
2						Felújítás	108,4			262,2
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások	0,6			64,4
4						Kormányzati beruházás				23,8
3						Kölcsönök	4,4	1,5		7,9	4,9
6						MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek			4 187,6			5 060,7
1						Működési költségvetés		840,7			2 013,2
1						Személyi juttatások	3 190,2			3 574,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	996,8			1 125,7
3						Dologi kiadások	630,7			1 874,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0			311,6
2						Felhalmozási költségvetés		23,2			18,9
1						Intézményi beruházási kiadások	37,2			185,9
2						Felújítás	189,6			234,7
4						Kormányzati beruházás				8,1
3						Kölcsönök				0,4	0,6
7						MTA Területi akadémiai központok			191,4			207,6
1						Működési költségvetés		55,7			92,5
1						Személyi juttatások	114,5			118,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	37,3			36,0
3						Dologi kiadások	55,8			83,2	.
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások				5,6
2						Felújítás	39,5			43,4
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások				1,3
4						Kormányzati beruházás				8,9
8						MTA Kutatást kiszolgáló szervek			1 529,3			1 743,6
1						Működési költségvetés		403,5			588,8
1						Személyi juttatások	547,0			489,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	171,1			138,3
3						Dologi kiadások	789,1			1 103,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			41,3
2						Felhalmozási költségvetés					46,7
1						Intézményi beruházási kiadások	3,7			40,6
2						Felújítás	409,9			521,0
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások				10,9
4						Kormányzati beruházás				79,5
9						MTA Támogatott kutatóhelyek Irodája			2 074,3			2 666,4
1						Működési költségvetés		65,6			249,1
1						Személyi juttatások	1 609,6			1 954,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	522,0			561,5
3						Dologi kiadások				254,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,1			127,3
2						Felhalmozási költségvetés		1,5			46,9
1						Intézményi beruházási kiadások	6,7			79,4
4						Kormányzati beruházás				0,2
10						MTA Jóléti intézmények			280,0			251,2
1						Működési költségvetés		213,5			226,3
1						Személyi juttatások	216,1			208,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	71,1			66,5
3						Dologi kiadások	163,3			176,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,8
2						Felhalmozási költségvetés					43,0
1						Intézményi beruházási kiadások	0,7			17,8
2						Felújítás	42,3			45,0
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások				0,2
4						Kormányzati beruházás				11,9
11						OTKA Iroda			346,4			346,6
1						Működési költségvetés					51,1
1						Személyi juttatások	228,8			231,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	66,5			67,2
3						Dologi kiadások	41,1			85,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			14,6
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Alapkutatás beruházásai			275,0			162,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,3
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	275,0
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Tudós társaságok támogatása			30,3			30,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,3			30,3
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás
1						Magyar Tudomány			19,0			19,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,0			18,4
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása			100,0			85,6
1						Működési költségvetés					1,5
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,0			111,3
3						Fiatal kutatók pályázatos támogatása			1 024,1			82,0
1						Működési költségvetés					0,4
1						Személyi juttatások	774,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	249,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				188,6
8						Nagy Imre Emlékház működtetésének alapítványi támogatása			26,2			36,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,2			35,4
10						Határon túli magyar tudósok támogatása			28,5			27,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	23,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				31,6
13						Szakmai feladatok teljesítése			983,0			289,5
1						Működési költségvetés					684,1
1						Személyi juttatások	362,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	105,8
3						Dologi kiadások	491,7			1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			950,1
2						Felhalmozási költségvetés					55,5
1						Intézményi beruházási kiadások	13,5
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások				52,6
14						Intézményekhez le nem bontott bevétel
1						Működési költségvetés		1 333,9
1						Személyi juttatások	564,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	168,8
3						Dologi kiadások	400,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	118,3
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások	60,0
3						Kölcsönök	0,2
15						Balaton állapotának javítását szolgáló kutatási feladatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
3						Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1						Kutatási témapályázatok			5 626,0			780,6
1						Működési költségvetés					172,4
1						Személyi juttatások	2 369,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	590,3
3						Dologi kiadások	2 216,5			0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			937,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	350,0
5						Központi kezelésű felújítások			5,8			15,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,6
2						Felhalmozási költségvetés					11,4
2						Felújítás	5,8
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások				10,1
6						Gazdasági és Szociális Tanács működtetése			30,6			5,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,8
3						Dologi kiadások	10,8
10						Fejezeti tartalék
1						Fejezeti általános tartalék	14,8		14,8
2						Fejezeti államháztartási tartalék	1 089,8		1 089,8
Összesen:	48 047,2	9 918,9	38 128,3	51 636,0	16 394,0	34 523,5

XXXIV. NEMZETI KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI HIVATAL

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal igazgatása			536,1			564,0
1						Működési költségvetés		614,3			605,6
1						Személyi juttatások	544,5			520,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	164,5			153,4
3						Dologi kiadások	426,1			439,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,6
2						Felhalmozási költségvetés		3,1			5,3
1						Intézményi beruházási kiadások	18,4			33,1
2						Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda			203,9			204,2
1						Működési költségvetés		703,9			946,2
1						Személyi juttatások	495,5			570,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	160,6			162,7
3						Dologi kiadások	240,7			410,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,0
2						Felhalmozási költségvetés		40,0			42,7
1						Intézményi beruházási kiadások	51,0			84,8
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Nemzetközi tagdíjak			1 284,9			1 268,7
1						Működési költségvetés					15,6
3						Dologi kiadások	1 284,9			1 285,9
2						Fejezeti államháztartási tartalék	62,6		62,6
3						Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács független programértékeléséhez						50,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				50,0
1-3. cím összesen:	3 448,8	1 361, 3	2 087,5	3 744,4	1 615,4	2 086,9
4						EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat
1						Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1						Kutatás-fejlesztés, innováció			3 385,1			3 385,1
1						Működési költségvetés		5 438,4			6 377,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 158,7			7 056,6
2						Felhalmozási költségvetés		3 944,5			3 484,0
3						Egyéni intézményi felhalmozási kiadások	5 609,3			5 090,6
5					Alapok támogatása
1						Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	12 296,9			12 296,9
Összesen:	28 513,7	10 744,2	5 472,6	28 188,5	11 477,1	5 472,0

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKE-VISSZATÉRÜLÉSEI AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉS-KEZELÉS KÖLTSÉGEI

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Devizahitelek kamatelszámolásai
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
1						Világbanki hitelek elszámolásai	1 245,0	117,9		1 288,4	127,6
2						EBB hitelek kamatelszámolásai	12 350,5			12 084,0
3						KfW hitelek kamatelszámolásai	1 059,1			1 117,1
4						ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai	2 517,6			2 584,9
5						MÁV-tól 2000-ben átvállalt hitelek kamatelszámolása	12,6
6						MÁV-tól és a GySEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai	2 152,6			2 521,2
7						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai	1 171,5			1 209,3
8						EBRD hitelek kamatelszámolásai	29,9			38,4
2						1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai	4 633,2			4 839,0
3						Belföldi devizahitelek kamatelszámolásai
1						1997-ben átváltott devizaadósság kamatelszámolásai	4 841,9			4 786,2
2						MÁV-tól 2002-ben átvállalt hitel kamatelszámolásai	427,2			236,1
6						Rendezvénycsarnok Ingatlanfejlesztő és Kezelő Rt. 2004-ben átvállalt hitelének kamatelszámolása	331,4
2						Devizakötvények kamatelszámolásai
1						1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai	121 682,8			121 606,6
2						Angol és amerikai kötvények kamatelszámolásai	3,0			3,0
2						A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Forinthitelek kamatelszámolásai
2						Egyéb hitelek kamatelszámolásai
3						Állami kölcsön kamatelszámolása		1,0			5,7
5						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai	68,2			62,7
15						NA Rt.-től 2006-ban átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai	6 500,0			29 919,2
2						Államkötvények kamatelszámolása
1						Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1						Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai	577 281,9			569 912,4
4						Államkötvények felhalmozott kamatelszámolása		25 920,6			43 284,9
2						Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1						Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	1 792,4			2 191,3
2						Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	16 971,1			17 661,6
3						Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai	1 607,1			1 271,1
4						Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	23 633,4			23 819,8
5						Postabank Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	4 383,3			5 054,0
6						ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata	811,0			835,1
7						Alárendelt kölcsöntőkekötvény kamatelszámolása		931,6			995,1
8						MFB Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	3 195,4			3 195,4
3						Kincstárjegyek kamatelszámolásai
1						Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása	122 931,7			123 021,2
2						Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása	45 007,1			40 785,3
4						Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai		21 432,9			25 821,5
5						Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése		1 300,0			7 400,4
3						Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1						Jutalékok és egyéb költségek
1						Deviza elszámolások	2 047,4			1 809,2
2						Forint elszámolások	9 250,4			10 050,4
2						Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások	800,0			600,0
3						Adósságkezelés költségei	785,3			785,3
4						Követeléskezelés költségei	12,0			0,9
4						Tőke követelések visszatérülése
1						Kormányhitelek visszatérülése		3 255,6			7 317,7
2						Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőke-visszatérülése
1						Világbanki hitelek tőke-visszatérülése		1 046,4			1 070,1
3						OECF hitel töke-visszatérülése		230,5			168,4
4						Állami alapjuttatás járadéka		500,0			501,3
5						Hitelkonszolidációs bevételek					518,2
Összesen:	969 536,0	54 736,5		983 289,1	87 210,9

XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt  előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás
1						Vállalkozások költségvetési befizetései
1						Társasági adó		455 900,0			468 679,4
2						Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadója		36 100,0			35 325,6
3						Bányajáradék		28 700,0			33 589,5
5						Játékadó-bevétel		70 700,8			71 467,9
6						Egyszerűsített vállalkozói adó		154 400,0			143 115,1
7						Ökoadó
1						Energiaadó		12 000,0			12 504,0
2						Környezetterhelési díj		9 000,0			5 573,1
8						Egyéb befizetések		24 000,0			35 188,1
9						Különadó		40 000,0			50 947,2
2						Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1						Általános forgalmi adó		1 830 000,0			1 831 998,0
2						Jövedéki adó		735 000,0			760 804,5
3						Regisztrációs adó		81 100,0			88 412,3
3						Lakosság költségvetési befizetései
1						Személyi jövedelemadó		1 095 446,2			1 119 092,3
2						Egyéb lakossági adók		3 500,0			7 254,9
4						Lakossági illetékek		102 000,0			111 083,4
4						Egyéb költségvetési bevételek
1						Vegyes bevételek
8						Egyéb vegyes bevételek		2 780,0			15 110,0
9						Kezesség-visszatérülés		1 481,5			5 610,1
5						Költségvetési befizetések
1						Központi költségvetési szervek		18 909,7			110 482,6
2						Helyi önkormányzatok befizetései		6 500,0			15 593,5
3						Elkülönített állami pénzalapok befizetései
6						Munkaerőpiaci Alap		82 000,0			82 000,0
6						Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1						Osztalékbevételek
1						ÁPV Rt. által fizetett osztalék		8 950,0			14 748,5
2						Egyéb osztalék		8 000,0			8 108,9
2						Koncessziós bevételek
1						Szerencsejátékkal kapcsolatos koncessziós díj		1 675,0			1 671,5
2						Infrastruktúrával kapcsolatos koncessziós díj és árverési díj		6 192,4			6 246,1
3						Kincstári vagyonkezeléssel és -hasznosítással kapcsolatos központi költségvetést megillető bevételek		11,5			2 258,1
7						Uniós elszámolások
1						EU visszatérítés		7 965,7			7 773,9
2						Vámbeszedési költség megtérítése		7 000,0			8 911,3
3						Cukorilleték beszedési költség megtérítése		417,6			200,0
Összesen:		4 829 730,4			5 053 749,8
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		7 844 822,6			8 510 829,5
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		5 923 539,9			6 549 197,8
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-1 921 282,7			-1 961 631,7

2. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A központi költségvetés végrehajtásának mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK	2006. évi törvényi módosított	2006. évi teljesítés
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI
Társasági adó	455 900,0	468 679,4
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadója	36 100,0	35 325,6
Egyszerűsített vállalkozói adó	154 400,0	143 115,1
Társas vállalkozások különadója	40 000,0	50 947,2
Energia adó	12 000,0	12 504,0
Környezetterhelési díj	9 000,0	5 573,1
Bányajáradék	28 700,0	33 589,5
Játékadó	70 700,8	71 467,9
Egyéb befizetések	24 000,0	35 188,1
Egyéb központosított bevételek	105 061,0	140 388,9
Összesen:	935 861,8	996 778,8
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK
Általános forgalmi adó	1 830 000,0	1 831 998,0
Jövedéki adó	735 000,0	760 804,5
Regisztrációs/fogyasztási adó	81 100,0	88 412,3
Összesen:	2 646 100,0	2 681 214,8
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI
Személyi jövedelemadó	1 095 446,2	1 119 092,3
Adóbefizetések	3 500,0	7 254,9
Illetékbefizetések	102 000,0	111 083,4
Összesen:	1 200 946,2	1 237 430,6
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek bevételei	567 355,0	829 559,4
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei	57 974,5	133 109,5
Központi beruházások saját bevételei		2 930,3
Együtt:	625 329,5	965 599,2
Fejezeti kezelésű előirányzatok és központi beruházások EU támogatása	308 682,5	302 249,0
Összesen:	934 012,0	1 267 848,2
BEFIZETÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREIBŐL
Központi költségvetési szervektől származó befizetések	18 909,7	110 482,6
Elkülönített állami pénzalapok befizetése	82 000,0	82 000,0
Helyi önkormányzatok befizetése	6 500,0	15 593,5
Összesen:	107 409,7	208 076,1
ÁLLAMI, KINCSTÁRI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK	24 828,9	33 033,1
EGYÉB BEVÉTELEK	4 261,5	20 720,1
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK	54 736,5	87 210,9
UNIÓS ELSZÁMOLÁSOK	15 383,3	16 885,2
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	5 923 539,9	6 549 197,8
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA:	1 921 282,7	1 961 631,7
Millió forintban
KIADÁSOK	2006. évi törvényi módosított	2006. évi teljesítés
EGYEDI ÉS NORMATÍV TÁMOGATÁSOK	95 265,0	124 027,3
KÖZSZOLGÁLATI MŰSORSZOLGÁLTATÁS TÁMOGATÁSA	46 464,2	46 560,1
FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS	126 385,0	117 939,7
LAKÁSÉPÍTÉSI TÁMOGATÁSOK	216 000,0	223 538,8
CSALÁDI TÁMOGATÁSOK, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK
Családi támogatások	476 189,0	470 962,5
Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	147 959,0	147 620,9
Különféle jogcímen adott térítések	25 250,0	27 404,3
Összesen:	649 398,0	645 987,7
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek kiadásai	1 820 982,2	2 280 068,3
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai	1 348 653,6	1 565 383,2
Központi beruházások kiadásai	28 853,5	51 075,2
Fejezeti államháztartási tartalék	82 823,5
Összesen:	3 281 312,8	3 896 526,7
AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREINEK TÁMOGATÁSA
Elkülönített állami pénzalapok támogatása	18 462,9	19 187,4
Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz	890 108,0	890 582,6
Helyi önkormányzatok támogatása	815 600,7	867 118,8
Összesen:	1 724 171,6	1 776 888,8
TÁRSADALMI ÖNSZERVEZŐDÉSEK TÁMOGATÁSA	5 086,1	5 092,3
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI	7 809,6	8 022,1
ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS	969 536,0	983 289,1
MNB ELSZÁMOLÁSOKKAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK	143,9
TARTALÉKOK
Általános tartalék	37 890,4
Céltartalékok	5 000,0
Összesen:	42 890,4	0,0
KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI ÉS EGYÉB KIADÁSOK	36 409,0	66 631,3
ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE	6 992,0	10 754,7
ADÓSSÁGÁTVÁLLALÁS	419 959,0	419 959,0
BEFIZETÉS AZ EU-BA	217 000,0	185 611,9
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	7 844 822,6	8 510 829,5

3. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	Teljesítés	A teljesítés százalékos
megoszlása
Sor-szám	Megnevezés	Összes	Állami támo-gatás	Személyi jövede-lemadó	Összes	Állami támo-gatás	Személyi jövede-lemadó	Összes	Állami támo-gatás	Személyi jövede-lemadó	Állami támoga-tás	Személyi jövede-lemadó
I. Normatív állami hozzájárulások
1	Települési önkormányzatok feladatai	20 613,9		20 613,9	20 613,9		20 613,9	20 613,9		20 613,9		100,0
2	Körzeti igazgatási feladatok	10 365,4		10 365,4	10 365,4		10 365,4	10 372,0		10 372,0		100,0
3	Körjegyzőség működése	4 708,8		4 708,8	4 700,5		4 700,5	4 734,5		4 734,5		100,0
4	Megyei, fővárosi önkormányzatok feladatai	3 031,8		3 031,8	3 031,8		3 031,8	3 031,8		3 031,8		100,0
5	Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok	1 154,9		1 154,9	1 154,9		1 154,9	1 155,3		1 155,3		100,0
6	Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása	199,7		199,7	197,3		197,3	197,0		197,0		100,0
7	Társ-gazd. és infra elm., súlyos fogl.	6 047,5		6 047,5	6 047,5		6 047,5	6 047,5		6 047,5		100,0
8	Üdülőhelyi feladatok	7 363,4		7 363,4	7 308,5		7 308,5	7 698,9		7 698,9		100,0
9	Pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti juttatásokhoz	59 791,4	14 947,8	44 843,6	59 791,4	14 947,8	44 843,6	59 791,4	14 947,8	44 843,6	25,0	75,0
10	A lakáshoz jutás feladatai	14 236,9		14 236,9	14 236,9		14 236,9	14 236,9		14 236,9		100,0
11	Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok	29 519,9	11 405,8	18 114,1	28 909,5	11 170,0	17 739,5	27 954,9	10 801,9	17 153,0	38,6	61,4
12	Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés	59 600,6	18 010,5	41 590,1	59 327,2	17 927,9	41 399,3	58 318,2	17 623,8	40 694,4	30,2	69,8
13	Hajléktalanok átmeneti int. ellátása	2 517,0	503,4	2 013,6	2 515,9	503,2	2 012,7	2 036,4	407,3	1 629,1	20,0	80,0
14	Gyermekek napközbeni ellátása	8 559,2	1 283,9	7 275,3	8 526,2	1 278,9	7 247,3	8 624,8	1 293,7	7 331,1	15,0	85,0
15	Óvodai nevelés	61 255,4	61 255,4		61 005,6	61 005,6		61 109,9	61 109,9		100,0
16	Iskolai oktatás	280 779,9	280 779,9		279 661,8	279 661,8		279 196,7	279 196,7		100,0
17	Különl. gondozás keretében nyújtott ellátás	33 363,3	33 363,3		32 964,0	32 964,0		32 103,1	32 103,1		100,0
18	Alapfokú művészetoktatás	11 521,0	11 521,0		11 381,3	11 381,3		12 142,9	12 142,9		100,0
19	Kollégiumok közoktatási feladatai	21 498,4	21 498,4		21 398,8	21 398,8		21 383,3	21 383,3		100,0
20	Hozzájárulások egyéb közoktatási szakmai feladatokhoz	18 684,1	18 684,1		18 477,7	18 477,7		18 549,8	18 549,8		100,0
21	Egyéb hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladatellátásához	15 432,8	15 432,8		15 315,2	15 315,2		15 583,7	15 583,7		100,0
22	Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások	31 612,2	31 612,2		30 890,6	30 890,6		31 023,7	31 023,7		100,0
23	Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok	11 885,5		11 885,5	11 885,5		11 885,5	11 885,5		11 885,5		100,0
24	Megyei/fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok	5 991,3		5 991,3	5 991,3		5 991,3	5 991,3		5 991,3		100,0
Összesen	719 734,3	520 298,5	199 435,8	715 698,7	516 922,8	198 775,9	713 783,4	516 167,6	197 615,8	72,3	27,7
II. Normatív kötött felhasználású támogatások
I. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához
I.1.	Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása	1 831,5	1 831,5		1 828,2	1 828,2		1 830,9	1 830,9		100,0
I.2.	A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége	1 500,0	1 500,0		1 500,0	1 500,0		1 500,0	1 500,0		100,0
I.3.	Pedagógiai szakszolgálat	3 214,0	3 214,0		3 152,8	3 152,8		3 193,6	3 193,6		100,0
II. Kiegészítő támogatása egyes szociális feladatokhoz
II.1.	Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	69 940,7	69 940,7		69 940,7	69 940,7		64 685,0	64 685,0		100,0
II.2.	Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása	15 120,0	15 120,0		15 120,0	15 120,0		14 734,9	14 734,9		100,0
II.3.	Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása	321,9	321,9		319,4	319,4		324,7	324,7		100,0
III. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása	33 509,1		33 509,1	33 509,1		33 509,1	33 509,1		33 509,1		100,0
IV. Belső ellenőrzési társulások támogatása	57,9		57,9	42,2		42,2	56,4		56,4		100,0
V. A többcélú kistérségi társulások támogatása	15 400,0	15 400,0		14 740,4	14 740,4		14 910,1	14 910,1		100,0
Összesen	140 895,1	107 328,1	33 567,0	140 152,8	106 601,5	33 551,3	134 744,7	101 179,2	33 565,5	75,1	24,9

4/a. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Jogcím-csoport száma	Központosított előirányzat jogcíme	2006. évi eredeti elő-irányzat	Kor-mány hatás-körben	fejezeti hatás-körben	összesen	2006. évi módosí-tott elő-irányzat	2006. évi teljesítés	Elő-irányzat marad-vány
1	Lakossági közműfejlesztés támogatása	3 000,0		-50,0	-50,0	2 950,0	1 927,2	1 022,8
2	Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	4 800,0			0,0	4 800,0	4 748,0	52,0
3	Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	150,0			0,0	150,0	150,0	0,0
4	Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	85,0			0,0	85,0	85,0	0,0
5	Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	1 166,1		31,0	31,0	1 197,1	1 196,2	0,9
6	Gyermek- és ifjúsági feladatok	170,0			0,0	170,0	170,0	0,0
7	Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz	1 100,0			0,0	1 100,0	1 024,6	75,4
8	Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	500,0			0,0	500,0	499,9	0,1
9	Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása	1 010,0			0,0	1 010,0	1 010,0	0,0
10	Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása	3 290,0		-2 000,0	-2 000,0	1 290,0	4 755,4	-3 465,4
11	Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	750,0		667,1	667,1	1 417,1	978,7	438,4
12	„ART” mozihálózat fejlesztésének támogatása	100,0			0,0	100,0	100,0	0,0
13	Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása	500,0			0,0	500,0	496,9	3,1
14	Helyi önkormányzatok állatkerti támogatása	300,0			0,0	300,0	300,0	0,0
15	Pincerendszerek, természetes partfalak és földcsuszamlások veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	500,0			0,0	500,0	500,0	0,0
16	A 2005. évi jövedelem-differenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása	5 500,0			0,0	5 500,0	7 086,8	-1 586,8
17	Önkormányzatok európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása	7 400,0		-600,0	-600,0	6 800,0	4 931,2	1 868,8
18	A múzeumok szakmai támogatása	300,0			0,0	300,0	300,0	0,0
19	Az ECDL számítógép-kezelői vizsga díjának visszatérítése	60,0			0,0	60,0	63,3	-3,3
20	Helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása	14 840,0			0,0	14 840,0	35 069,7	-20 229,7
21	Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása	8 000,0		5 573,5	5 573,5	13 573,5	12 078,8	1 494,7
22	Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátásának támogatása	2 300,0			0,0	2 300,0	2 300,0	0,0
23	Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása	1 278,0			0,0	1 278,0	1 213,7	64,3
24	Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok kiegészítő támogatása	355,0		-70,0	-70,0	285,0	130,5	154,5
25	Sportpályák felújításának támogatása	500,0			0,0	500,0	491,9	8,1
26	Kistelepülések életmentő készülékkel való ellátásának támogatása	200,0	-200,0		-200,0	0,0		0,0
27	A szakiskola és a szakközépiskola 9. évfolyamán a gyakorlati oktatás támogatása	400,0			0,0	400,0	278,5	121,5
28	Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok	5 400,0	-200,0	-31,0	-231,0	5 169,0	4 987,9	181,1
29	Többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzésének támogatása		400,0		400,0	400,0	400,0	0,0
Központosított előirányzat összesen:	63 954,1	0,0	3 520,6	3 520,6	67 474,7	87 274,2	-19 799,5

4/b. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Egyes központosított előirányzatok 2006. évi felhasználásának levezetése, továbbá korábbi évek maradványának megállapítása

Millió forintban
2006. január 1-jén rendelkezésre áll	Előirányzatok		Pénzforgalmi teljesítés	2006. dec. 31-én rendelkezésre áll
Támogatási jogcím (alcímszám)	döntéssel lekötött előirány-zatból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	össze-sen	tárgyévi tv. szerinti eredeti ei.	évközi előirányzat-módosítás	dec. 31-én mód. költség-vetési ei.	A 2006. évre lekötött összeg összesen	teljesítés döntéssel lekötött előirány-zat marad-ványból	teljesítés eredetielőirány-zatból + döntéssel le nem kötött ei. marad-ványból	összes teljesítés	a 27/2005. (II. 14.) Korm. rendelet szerint 2007. június 30-ig utalható összeg	döntéssel lekötött elő-irányzat-marad-ványból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	összesen
kormány-zati és fejezeti hatás-körben
1	2	3=1+2	4	5	6=2+4+5+8	7	8	9	10=8+9	11=7-9	12=1-8	13=4-7	13=11+12+13
11. Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	701,4	-	701,4	750,0	-	1 417,1	735,2	667,1	311,6	978,7	423,6	34,3	14,8	472,7
21. Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása	6 559,5	-	6 559,5	8 000,0	-	13 573,5	10 286,9	5 573,5	6 505,3	12 078,8	3 781,6	986,0		4 767,6
Magyarázatok:
11. oszlop	A 295/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint 2007. június 30-ig utalható összeg = a 2006. évre lekötött összeg - a 2006. évi teljesítés
A 21. Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása esetében:
4. oszlop	A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. tv. 46. § (1) bekezdés 5. pontja szerint a régiónkénti előirányzat 30%-ával a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól
7. oszlop	2005. évi döntések során a 2006. évre lekötött összeg összesen	3 806,3
2006. évi döntések során a 2006. évre lekötött összeg összesen		+6 480,6
2006. évre lekötött összeg összesen		10 286,9
7. oszlop	2006. évre lekötött összeg összesen	10 286,9
9. oszlop	amelyből utalásra került		-6 505,3
11. oszlop	A 295/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint 2007. június 30-ig utalható összeg		3 781,6
A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. tv. 5. sz. melléklet 21. pontjában foglaltak szerint 2007. évre a régiónkénti 2006. évi eredeti előirányzat 50%-ára vállalható kötelezettség
A fentiek szerint 2006. évben jóváhagyott 2007. évre hozott támogatási döntések összege (a 2006. december 31-i állapot szerint): 3 124,0

5. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

A) Kőszínházak működtetési hozzájárulása
Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2006. évi eredeti előirányzat	2006. évi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)	272,9	272,9	272,9
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín)	59,9	59,9	59,9
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház Kht., Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház Kht., Mikroszkóp Színpad Kht., Radnóti Miklós Színház, Thália Színház Kht., Trafó Kht., Új Színház Kht., Vidám Színpad Kht., Vígszínház)	3 713,7	3 713,7	3 713,7
Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzata (Komédium Színház Kht.)	28,8	28,8	28,8
Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzata (Bárka Színház Kht.)	200,4	200,4	200,4
Budapest Főváros IX. Kerületi Önkormányzata (A FÉNYÁR Kht. Piccolo Színháza)	43,5	43,5	43,5
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház)	460,1	460,1	460,1
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza)	101,1	101,1	101,1
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Győri Balett)	554,4	554,4	554,4
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)	246,8	246,8	246,8
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház)	299,8	299,8	299,8
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház)	262,8	262,8	262,8
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)	389,0	389,0	389,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)	404,2	404,2	404,2
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (A Pro Kultúra Sopron Kht. Petőfi Színháza)	254,6	254,6	254,6
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)	262,7	262,7	262,7
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)	590,7	590,7	590,7
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház)	284,0	284,0	284,0
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház)	317,6	317,6	317,6
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház)	145,5	145,5	145,5
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne Ungarn)	69,8	69,8	69,8
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)	260,8	260,8	260,8
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház)	256,6	256,6	256,6
Összesen:	9479,7	9479,7	9479,7
B) Bábszínházak működtetési hozzájárulása
Helyi önkormányzatok	2006. évi eredeti előirányzat	2006. évi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Napsugár Bábszínház)	25,3	25,3	25,3
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház)	55,0	55,0	55,0
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vaskakas Bábszínház)	35,8	35,8	35,8
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház)	31,4	31,4	31,4
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Ciróka Bábszínház)	42,2	42,2	42,2
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csodamalom Bábszínház)	33,1	33,1	33,1
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bóbita Bábszínház)	27,4	27,4	27,4
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház)	25,5	25,5	25,5
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház)	35,0	35,0	35,0
Veszprém Megyei Önkormányzat (Kabóca Bábszínház)	31,9	31,9	31,9
Zala Megyei Önkormányzat (Griff Bábszínház)	44,7	44,7	44,7
Összesen:	387,3	387,3	387,3
C) Színházak pályázati támogatása
Helyi önkormányzati	2006. évi eredeti előirányzat	2006. évi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Szabadtéri színházak:
Budapest Főváros IX. Kerület Önkormányzat (Ferencvárosi Nyári Játékok Kht.)	4,0	4,0	4,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Szabad Tér Színház Kht.)	32,0	32,0	32,0
Esztergom Városi Önkormányzat (Esztergomi Várszínház)	22,0	22,0	22,0
Gyula Városi Önkormányzat (Gyulai Várszínház)	49,0	49,0	49,0
Keszthely Városi Önkormányzat (Goldmark Károly Művelődési Központ és Nyári Színház)	4,0	4,0	4,0
Kisvárda Városi Önkormányzat (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza)	49,0	49,0	49,0
Kőszeg Városi Önkormányzat (Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház)	12,0	12,0	12,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Horvát Színház, Pécsi Szabadtéri Játékok)	12,0	12,0	12,0
Pécsvárad Városi Önkormányzat (Fülep Lajos Városi Művelődési Központ)	1,0	1,0	1,0
Pusztazámor (Zsámbéki-Medence Idegenforgalmi Egyesület)	29,0	29,0	29,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Fertőrákosi Barlangszínház)	2,0	2,0	2,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok)	42,0	42,0	42,0
Szentendre Városi Önkormányzat (Szentendrei Művészetmalom és Teátrum Kht.)	19,0	19,0	19,0
Várpalota Városi Önkormányzat (Pannon Várszínház Kht.)	11,0	11,0	11,0
Zala Megyei Önkormányzat (Zala Nyári Színházak Kht.)	12,0	12,0	12,0
Szabadtéri színházak összesen:	300,0	300,0	300,0
Nemzetiségi színházak:
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Reneszánsz Roma Műhely - Cigány Színházi Társulás, Hókirálynő Meseszínpad, „Találkozás-Maledype” Kulturális Egyesület)		19,5	19,5
Lórév Községi Önkormányzat (Magyarországi Szerb Színház Kht.)		30,0	30,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Pécsi Horvát Színház)		44,0	44,0
Szarvas Városi Önkormányzat (Regionális Színház Kht.)		17,5	17,5
Nemzetiségi színházak összesen:	111,0	111,0	111,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek:
Biatorbágy Nagyközségi Önkormányzat		1,0	1,0
Budakeszi Városi Önkormányzat		1,5	1,5
Budapest Fővárosi Önkormányzat		96,5	96,5
Budapest Főváros IX. Kerület Önkormányzata		1,0	1,0
Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata		0,5	0,5
Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzata		3,5	3,5
Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata		5,0	5,0
Budapest Főváros XVIII. Kerület Önkormányzata		3,3	3,3
Celldömölk Városi Önkormányzat		5,0	5,0
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat		1,5	1,5
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat		1,5	1,5
Jászberény Városi Önkormányzat		1,0	1,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat		8,7	8,7
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat		3,0	3,0
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat		3,0	3,0
Várpalota Városi Önkormányzat		5,0	5,0
Veresegyház Városi Önkormányzat		3,0	3,0
Vigántpetend Községi Önkormányzat		1,0	1,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek összesen:	145,0	145,0	145,0
Kiemelt alternatív színházi műhelyek:
Budapest Fővárosi Önkormányzat	10,0	10,0	10,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat	190,0	190,0	190,0
Kiemelt alternatív színházi műhelyek összesen:	200,0	200,0	200,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek:
Budakalász Nagyközségi Önkormányzat		1,0	1,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat		62,0	62,0
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat		4,0	4,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen:	67,0	67,0	67,0
Kiemelt alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek:
Budapest Fővárosi Önkormányzat		112,0	112,0
Budapest Főváros XX. Kerület Önkormányzata		8,0	8,0
Kiemelt alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen:	120,0	120,0	120,0
Pályázati támogatás összesen:	943,0	943,0	943,0
HELYI ÖNKORMÁNYZATI SZÍNHÁZAK MINDÖSSZESEN:	10 810,0	10 810,0	10 810,0

6. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Címzett és céltámogatás 2006. évi előirányzat- és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Maradvány 2006. január 1-jén			Pénzforgalmi teljesítés (Támogatás folyósítása - visszafizetés)		Maradvány december 31-én
korábbi évek lekötött előirányza-tából	2005. évben le nem kötött előirányzat-marad-ványból	összesen	Eredeti előirányzat költségvetési törvény szerint	Évközi módosítás fejezeti hatáskörben (+/-)	lekötött előirányzat-marad-ványból	eredeti előirányzat-ból és le nem kötött előirányzat-marad-ványból	összesen	Módosított előirányzat dec. 31-én	lekötött előirányzat-marad-ványból	eredeti előirányzat-ból és le nem kötött előirányzat-maradvány-ból	összesen	Támogatás lemondásá-ból, vissza-fizetéséből 2006-ban felszabadult előirányzat és fel nem osztott keret
1	2	3=1+2	4	5	6	7	8=6+7	9=2+4+5+6a)	10=1-6	11=2+4+5-7	12=10+11	13
a)				63 800,0	2 312,92	26 196,7	42 750,9	68 947,6
b)					-1 284,03		-8,5	-8,5
42 055,0	1 438,41	43 493,4	63 800,0	1 028,9	26 196,7	42 742,4	68 939,1	92 464,0	15858,3	23 524,9	39 383,2	207,04
897,9:	2005. II. félévi lemondásából felhasználható keret
540,5:	2005.1. félévi lemondásokból felhasználható keret
1	l 438,4:	2005. évről áthozott döntéssel le nem kötött keret mindösszesen
128,7:	2004. évi céltámogatás kiegészítő jegyzék döntésének 2006. évi fedezete (forrása a 2004. évi lemondásokból)
37,3:	A tárgyévet megelőzően igénybe vett támogatások tárgyév első félévében visszafizetett összege [Áht. 101. § (5) bek.]
128,7:	2004. évi céltámogatás kiegészítő jegyzék döntésének 2006. évi fedezete (forrása a 2004. évi lemondásokból)
37,3:	A tárgyévet megelőzően igénybe vett támogatások tárgyév első félévében visszafizetett összege [Áht. 101. § (5) bek.]
862,9:	2006. első félévében lemondással felszabadult - maradványt növelő - előirányzat, részeként a Cet. 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények (céltámogatások kiegészítő jegyzéke) 2006. évi üteme fedezetének
l 284,0:	A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. tv. 116. § szerinti maradványt érintő átcsoportosítás fedezete a KvVM fejezet 11. EU INTEGRÁCIÓ cím, Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek 2. alcím előirányzata
2	2 312,9:	A fenti jogszabályi rendelkezések alapján végrehajtott évközi előirányzat-emelés fejezeti hatáskörben mindösszesen
3	l 284,0:	A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. tv. 116. § alapján előirányzat-átcsoportosítás a KvVM fejezet. 11. EU INTEGRÁCIÓ cím, Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek 2. alcím előirányzatra
4	207,0:	2006. II. félévi lemondásokból felszabadult keret

7. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása

Millió forintban
Előirányzatok	Pénzforgalmi jelentés	2006. dec. 31-én rendelkezésre áll
Támogatási jogcím	2006. január 1-jén ren-delkezésre áll	tárgyévi előirányzat	évközi előirányzat-módosítás kormányzati és fejezeti hatáskörben	maradvány-felhasználás előirányzat-módosítása	módosított előirányzat	előző évek maradvá-nyából	eredeti előirány-zatból	összes teljesítés	előző évek maradvá-nyából	tárgyévi előirány-zatból	összesen
1	2	2a	2b	3=2+2a+2b	4	5	6=4+5	7=l+2a+2b-4	8=2-5	9=7+8
Fejlesztési és vis maior feladatok támogatása	14 072,3	10 870,0	18,6	3 628,4	14 517,0	3625,4	9432,4	13 057,8	14 093,9	1437,6	15 531,5
ebből: - Területi kiegyenlítés	8 576,9	6 848,1	16,9	2 014,1	8 879,1	2014,1	5972,3	7 986,4	8 593,8	875,8	9 469,6
- Fejlesztési támogatás	5 495,4	3 246,1	1,7	1 614,3	4 862,1	1611,3	2686,2	4 297,5	5 500,1	559,9	6 060,0
- Vis maior		775,8			775,8	0,0	773,9	773,9	0,0	1,9	1,9
Magyarázatok:
1. oszlop	2005. évi zárszámadási törvény szerinti záró
2. oszlop	A Baranya megye fejlesztési és vis maior előirányzata esetében 28 656 000 forint átcsoportosításra került a vis maior előirányzatból a fejlesztési támogatás előirányzathoz
2a oszlop	Korábbi évi igénybevétel visszafizetése
2b oszlop	Maradványfelhasználás EG03F adatlap alapján
4. oszlop	Bruttó igénybevétel - 2006. évben a CÉDE maradványból történő teljesítés 1 614 301 399 Ft volt, ezt csökkenti 3 017 040 Ft visszafizetés
5. oszlop	Bruttó igénybevétel - 2006. évben a CÉDE előirányzatból történő teljesítés 2 686 313 338 Ft volt, ezt csökkenti 53 613 Ft visszafizetés

8. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok 2006. évi vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának alakulása

Millió forintban
2006. január 1-jén rendelkezésre áll	Előirányzatok	Pénzforgalmi teljesítés	2006. december 31-én rendelkezésre áll
Támogatási jogcím	döntéssel lekötött előirány-zatból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	összesen	tárgyévi tv. szerint	évközi módosítás___________kormányzati és fejezeti hatáskörben	módosított	döntéssel lekötött előirányzat marad-ványból	eredeti elő-irányzatból +döntéssel le nem kötött ei. marad-ványból	összes teljesítés	döntéssel lekötött elő-irányzatból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	összesen
1	2	3=1+2	4	5	6=2+4+5+7	7	8	9=7+8	10=1-7	11=2+4+5-8	12=10+11
Vis maior tartalék	0,0	0,0	0,0	240,0	6 355,6	6 595,6		6 585,7	6 585,7	0,0	9,9	9,9
Magyarázatok:
Jelen jogcím esetében nem volt kötelezettséggel terhelt maradvány 2005. évben. Ebből adódóan a 2006. január 1-jén - előirányzaton kívül - rendelkezésre álló egyenleg 0 Ft
5. oszlop	Átcsoportosítás a költségvetés általános tartalékából	785,6
Átcsoportosítás a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatásából	300,0
Átcsoportosítás a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatásából	200,0
Átcsoportosítás a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatásából	500,0
Átcsoportosítás a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatásából	200,0
Átcsoportosítás a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatásából	200,0
Átcsoportosítás a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatásából	600,0
Átcsoportosítás a helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok kiegészítő támogatásából	70,0
Átcsoportosítás fejezeti államháztartási tartalékból	3000,0
Átcsoportosítás normatív lemondásokból felszabadult összeg átengedett SZJA részéből	500,0
Összesen:	6 355,6

9. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulása

Ezer forintban
Megnevezés	2006. évi eredeti előirányzat	2006. évi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Általános feladatok támogatása	3 662 692	3 698 653	3 698 653
Közoktatási feladatok támogatása	5 766 264	6 247 149	6 247 149
Szociális intézményi feladatok támogatása	545 000	367 600	367 600
Szociális alapszolgáltatási feladatok támogatása	2 486 532	1 742 834	1 742 834
Gyermekvédelmi szakellátási feladatok támogatása	75 402	39 294	39 294
Gyermekjóléti alapellátási feladatok támogatása	1 127 806	864 751	864 751
Mozgókönyvtári feladatok támogatása	546 592	725 925	725 925
Belső ellenőrzési feladatok támogatása	1 189 710	1 223 865	1 223 865
Összesen:	75 399 998	14 910 071	14 910 071

10. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal építésének 2006. évi előirányzat- és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Eredeti előirányzat költségvetési törvény szerint	Évközi módosítás fejezeti hatáskörben (+/-)	Évközi módosítás kormányzati hatáskörben (+/-)	Módosított előirányzat dec. 31-én	Pénzforgalmi teljesítés	Maradvány 2006. dec. 31-én
1	2	3	4=1+2+3	5	6=4-5
15 800,0	0	0	15 800,0	20 615,31	-4815,3
1 A Magyar Államkincstár ténylegesen 20.615,3 millió forintot, 16,2 millió Ft-tal kevesebbet folyósított a költségvetésből az utalványozásra lekért összegnél (lásd MÁK indoklás mellékelve). Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a IX. Önkormányzatok fejezet zárszámadása kapcsán - a fennálló törvényi felelősségéből adódóan - az általa ténylegesen utalványozott összeget áll módjában szerepeltetni a zárszámadási dokumentumaiban.
A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 46. §-a (1) bekezdésének 8. pontja alapján a budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal állami támogatásának 2006. évi pénzügyi teljesülése a szerződéses kötelezettség mértékéig külön szabályozott módosítás nélkül eltérhet a törvényben jóváhagyott támogatás összegétől.

11. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	ALAP	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

1						Aktív foglalkoztatási eszközök
1						Foglalkoztatási és képzési támogatások	48 730,0			53 405,6
2						Szakképzési célú kifizetések	22 838,0			19 070,6
3						Passzív ellátások
1						Munkanélküli ellátások	7 549,7			17 474,1
2						Álláskeresési támogatások	80 650,3			68 030,5
4						Jövedelempótló támogatás	10,0			1,6
5						Bérgarancia kifizetések	4 200,0			5 648,0
6						Rehabilitációs célú kifizetések
6						Munkahelyteremtő támogatás	3 300,0			3 249,9
7						Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása	52 000,0			52 000,0
7						Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz	345,5			345,5
8						Állami Foglalkoztatási Szolgálat működése és fejlesztése
1						Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak átadott pénzeszköz	19 688,2			21 168,0
2						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program	1 140,3			1 138,8
9						Állami Foglalkoztatási Szolgálat központosított kerete	237,5			237,5
10						Átadás EU társfinanszírozásra
1						Munkanélküliség kezelése	5 904,0			5 904,0
2						Felnőttképzés	1 373,0			1 373,0
3						Szakképzés fejlesztése	1 287,0			1 287,0
11						Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Felügyelőségnek pénzeszköz átadás	1 959,3			1 959,3
12						Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás	450,0			1 136,8
13						Közmunka céljára pénzeszköz átadás	3 752,4			3 752,4
15						Nonprofit szektorbeli munkavállalás támogatása	200,0			98,1
17						Fejezeti tartalék	694,2
22						Munkaadói járulék		181 400,4			185 045,5
23						Munkavállalói járulék		62 730,0			63 426,1
24						Vállalkozói járulék		16 080,0			11 185,5
26						Egyéb bevétel
1						Területi egyéb bevétel		1 500,0			1 311,8
2						Központi egyéb bevétel		2 887,0			4 293,9
3						Szakképzési egyéb bevétel		250,0			1 593,0
28						Rehabilitációs hozzájárulás		11 570,0			12 488,4
29						Visszterhes támogatások törlesztése		160,0			27,6
31						Szakképzési hozzájárulás		25 248,0			30 745,8
33						Bérgarancia támogatás törlesztése		550,0			1 163,7
34						Munkanélküli ellátórendszer változásával összefüggő költségvetési befizetés	30 000,0			30 000,0
35						Járulékkedvezmény visszatérítés
1						Normatív járulékkedvezmény visszatérítés	5 070,0			958,9
2						Ötven év felettiek járulékkedvezménye	2 000,0			754,8
36						Vállalkozók pénzügyi ellátása és támogatása
1						Vállalkozói járadék	1 900,0			437,5
2						Vállalkozók aktív eszköz támogatása	100,0
37						Tranzakciós díj	200,0			113,8
38						Költségvetési támogatás		200,0			200,0
1-38. cím összesen:	295 579,4	302 575,4	6 996,0	289 545,7	311 481,3	21 935,6
50						A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Függő tételek				-2,0	63,2
6						Betétállomány változása	6 996,0			22 000,8
Összesen:	302 575,4	302 575,4		311 544,5	311 544,5

LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP

1						Önkéntes befizetések, adományok		0,1
2						Költségvetési támogatás
1						Adomány-kiegészítés		500,0			889,6
2						SZJA 1%-a		108,2			108,2
3						Egyéb bevétel					2,2
4						Alapból nyújtott támogatás
2						Egyéb támogatások	558,3			847,5
5						Alapkezelő működési költségei	50,0			50,0
1-5. cím összesen:	608,3	608,3		897,5	1 000,0	102,5
50						A Szülőföld Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Függő tételek				-0,4
6						Betétállomány változása				102,9
Összesen:	608,3	608,3		1 000,0	1 000,0

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktárolók létesítésének előkészítése
1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése	4 151,9			7 430,1
2						Püspökszilágyi RHFT beruházásai	645,1			644,0
2						Nagy aktivitású hulladéktároló telephely kiválasztás	250,0			245,4
3						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
1						Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése	3 000,0			2 963,1
4						Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1						Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése	30,0			66,3
5						Hulladéktárolók és az RHK Kht. üzemeltetési kiadásai	2 344,6			2 344,5
6						Társadalmi ellenőrzési és információs társulások támogatása	600,0			898,0
7						Alapkezelőnek működési célra	89,0			89,0
8						Nukleáris létesítmények befizetései
1						Paksi Atomerőmű Rt.		22 827,5			22 827,5
9						Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése		6,5			4,4
10						Költségvetési támogatás		5 274,3			5 594,2
11						Egyéb bevételek		1,0			19,8
1-11. cím összesen:	11 110,6	28 109,3	16 998,7	14 680,4	28 445,9	13 765,5
50						A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása	16 998,7			13 765,5
Összesen:	28 109,3	28 109,3		28 445,9	28 445,9

LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

1						Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása	5 845,8			3 362,6
2						Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása	1 206,3			1 612,2
3						Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása	464,0			2 633,3
4						Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása	185,6			332,7
5						Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása	185,5			58,2
6						Épített örökség, építőművészet támogatása	464,0			304,5
7						Kultúrateremtő, -közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása	742,3			1 022,0
8						Szakmai díjazásához való hozzájárulás	92,8			14,4
9						Nemzetközi tagdíjak	92,7			1,9
10						Működési kiadások	936,0			983,7
11						Kulturális járulék		10 100,0			8 245,3
12						Egyéb bevételek		115,0			5 008,6
1-12. cím összesen:	10 215,0	10 215,0		10 325,5	13 253,9	2 928,4
50						NKA függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása				2 928,6
2						Függő tételek					0,2
Összesen:	10 215,0	10 215,0		13 254,1	13 254,1

LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP

1						Rendszeres befizetés		6,5			2,2
3						Költségvetési támogatás		83,5			98,5
6						Működési kiadások	90,0			29,0
7						Káreseménnyel összefüggő kártalanítás kifizetése				45,3
8						Egyéb kiadások				0,1
1-8. cím összesen:	90,0	90,0		74,4	100,7	26,3
50						WMA függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása				28,1
2						Függő tételek					1,8
Összesen:	90,0	90,0		102,5	102,5

LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP

1						A vállalati innováció és a gazdaságban hasznosuló K+F támogatása	15 823,7			13 534,6
2						A regionális innováció elősegítése	12 613,7			6 599,9
3						A tudás- és technológiatranszfer, az együttműködés és az infrastruktúra fejlesztése	6 252,5			4 533,9
4						A tudományos és technológiai attasék munkájának támogatása	472,5			472,5
5						A Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszer támogatása	87,0			87,0
6						Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület munkájának támogatása	50,0			50,0
7						Alapkezelőnek átadott pénzeszköz	1 206,3			1 206,3
8						Új fejlesztési tervekre való felkészülés támogatása	150,0
16						Innovációs járulék		23 383,2			23 060,2
17						Költségvetési támogatás		12 296,9			12 296,9
18						Visszterhes támogatások törlesztései		750,6			806,4
19						Egyéb bevétel		225,0			1 487,5
1-19. cím összesen:	36 655,7	36 655,7		26 484,2	37 651,0	11 166,8
50						A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása				11 272,9
2						Függő tételek					106,1
Összesen:	36 655,7	36 655,7		37 757,7	37 757,1

12. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Az elkülönített állami pénzalapok összevont mérlege

Millió forintban
Megnevezés	2006. évi teljesítés
KIADÁSOK	BEVÉTELEK	Bevételből költségvetési támogatás	EGYENLEG
LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP	289 545,7	311 481,3	200,0	21 935,6
LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP	897,5	1 000,0	997,8	102,5
LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP	14 680,4	28 445,9	5 594,2	13 765,5
LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP	10 325,5	13 253,9		2 928,4
LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP	74,4	100,7	98,5	26,3
LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP	26 484,2	37 651,0	12 296,9	11 166,8
Összesen	342 007,7	391 932,8	19 187,4	49 925,1

13. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

1						Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék		1 207 681,8			1 205 654,2
2						Biztosítotti nyugdíjjárulék
1						Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék		253 358,4			226 210,4
2						Magánnyugdíjpénztári tagok által fizetett nyugdíjjárulék		15 035,1			17 394,0
3						Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
1						Rokkantsági nyugellátás		1 083,7			2 219,9
2						Pénztártagok visszalépése		750,0			1 884,7
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		1 788,4			1 853,5
5						Közteherjegy után befolyt járulék		736,4			1 781,7
9						Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		13 803,9			13 803,9
2						Belügyminisztérium fejezettől		11 447,2			14 683,7
3						Igazságügyi Minisztérium fejezettől		1 848,3			1 694,3
4						Pénzügyminisztérium fejezettől		580,8			580,8
5						Miniszterelnökség fejezettől		662,4			662,4
10						MPA által START kártya kiegészítés					408,3
5						Késedelmi pótlék, bírság		4 845,6			7 997,1
6						Központi költségvetési hozzájárulások
3						GYES-ben, GYED-ben, GYET-ben részesülők utáni központi költségvetési térítés		24 224,0			24 224,0
4						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására költségvetési támogatás		240 881,4			240 881,4
5						Központi költségvetésben tervezett pénzeszköz-átadás		321 010,6			321 010,6
7						Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3						Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek		7 000,0			8 389,5
2						Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
1						Öregségi nyugdíj	1 343 484,1			1 350 505,6
2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	306 530,0			302 620,9
3						Hozzátartozói nyugellátás	276 110,0			276 105,1
4						Egyösszegű méltányossági kifizetések
2						Egyszeri segély	150,0			122,5
6						Tizenharmadik havi nyugdíj	154 634,9			154 884,4
4						Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2						Postaköltség	4 275,2			4 067,0
3						Egyéb kiadások	400,0			360,5
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	12,0	13,0		4,6	12,0
2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás, stb.)	18,0
1-3. cím összesen:	2 085 614,2	2 106 751,0		2 088 670,6	2 091 346,4
5						Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			4 181,2			3 710,5
1						Működési költségvetés		1 540,7			1 757,9
1						Személyi juttatások	1 582,0			1 530,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	490,0			471,0
3						Dologi kiadások	2 665,5			2 463,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			77,5
6						Kamatfizetések	90,0			51,2
2						Felhalmozási költségvetés					8,5
1						Intézményi beruházási kiadások	424,4			1 467,4
2						Felújítás				0,9
3						Kölcsönök	420,0			585,1	130,9
2						Igazgatási szervek			16 321,5			17 268,2
1						Működési költségvetés		109,3			351,6
1						Személyi juttatások	10 720,0			11 586,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 342,5			3 495,4
3						Dologi kiadások	2 368,3			2 339,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				74,8
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások				233,3
2						Felújítás				48,3
6						Fejezeti államháztartási tartalék	634,1		634,1
LXXI. fejezet összesen:	2 108 401,0	2 108 401,0	21 136,8	2 113 095,3	2 093 596,4	20 978,7
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	2 108 401,0			2 113 095,3
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	2 108 401,0			2 093 596,4
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:	0,0			-19 498,9

14. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Millió forintban
Cím- szám	Al- cím- szám	Jog- cím- csop.- szám	Jog- cím- szám	Előir.- csop.- szám	Ki- emelt- előir.- szám	Cím- név	Al- cím- név	Jog- cím- csop.- név	Jog- cím- név	Előir.- csop.- név	FEJEZET	2006. évi törvényi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás	Kiadás	Bevétel	Támo-gatás

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

1						Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói egészségbiztosítási járulék		739 615,5			736 878,3
2						Biztosítotti egészségbiztosítási járulék		273 782,0			278 232,4
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
1						Baleseti járulék		2 813,0			2 129,1
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		700,0			188,2
4						Munkáltatói táppénz hozzájárulás		21 500,0			23 821,0
5						Közteherjegy után befolyt járulék		694,0			1 016,5
9						Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		315,7			315,7
2						Belügyminisztérium fejezettől		1 059,5			1 359,1
3						Igazságügyi Minisztérium fejezettől		161,7			148,2
4						Pénzügyminisztérium fejezettől		28,9			28,9
5						Miniszterelnökség fejezettől		14,9			14,9
10						MPA által Start kártya kiegészítés					398,0
4						Egészségügyi hozzájárulás
1						Tételes egészségügyi hozzájárulás		89 237,0			93 606,1
2						Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás		18 856,0			14 090,4
5						Késedelmi pótlék, bírság		3 866,4			6 009,8
6						Központi költségvetési hozzájárulások
1						Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés		1 300,0			1 300,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás		3 600,0			3 600,0
6						Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz		303 992,0			303 992,0
8						GYED folyósítás kiadásainak megtérítése a központi költségvetésből		63 071,0			69 134,0
7						Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1						Terhességmegszakítás egyéni térítési díja		715,0			664,4
2						Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések		3 074,0			4 045,7
3						Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek		1 327,0			2 109,2
7						Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetése		1 000,0			21 222,1
8						Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		400,0			189,5
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		130,0			128,8
10						Társadalombiztosítási költségvetési szervek befizetése		3,0
11						Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése		50,0			103,4
2						Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	244 023,0			244 062,3
3						Hozzátartozói nyugellátás	9 375,6			9 650,0
6						Tizenharmadik havi nyugdíj	20 638,4			20 230,4
2						Egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai
1						Terhességi-gyermekágyi segély	28 392,6			30 315,3
2						Táppénz
1						Táppénz	85 536,0			90 028,2
2						Gyermekápolási táppénz	3 744,0			3 133,9
3						Baleseti táppénz	6 720,0			6 792,2
3						Betegséggel kapcsolatos segélyek
1						Külföldi gyógykezelés	750,0			680,1
4						Egyszeri segély	450,0			449,3
4						Kártérítési járadék	1 196,0			1 189,3
5						Baleseti járadék	6 893,0			7 633,6
6						Gyermekgondozási díj	63 071,0			68 961,5
3						Természetbeni ellátások
1						Gyógyító-megelőző ellátás
1						Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás	64 554,4			63 354,6
2						Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem	17 994,2			18 494,1
3						Fogászati ellátás	20 698,2			21 665,3
4						Gondozóintézeti gondozás	9 404,7			9 411,4
5						Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás	6 046,5			6 275,9
8						Művesekezelés	16 646,2			17 139,7
9						Házi szakápolás	3 271,2			3 102,8
11						Működési költségelőleg	350,8
13						Célelőirányzatok	2 090,0			11 997,8
15						Mentés	18 296,5			18 851,5
17						Laboratóriumi ellátás	20 406,2			20 811,0
18						Összevont szakellátás	492 435,5			481 068,9
19						Krónikus fekvőbeteg-ellátás	41 805,6			41 780,5
2						Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása	5 108,4			5 163,0
3						Anyatej-ellátás	375,2			217,4
4						Gyógyszertámogatás
1						Gyógyszertámogatás kiadásai	375 070,0			372 027,4
2						Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás	18 330,0			15 875,4
3						Vénykezelési díj, gyógyszertárak ellátási érdekből történő támogatása	1 100,0			808,0
5						Gyógyászati segédeszköz támogatás
1						Kötszertámogatás	6 400,0			6 568,3
2						Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása	800,0			138,2
3						Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás	41 440,0			41 820,8
6						Utazási költségtérítés	6 200,0			6 261,4
7						Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	1 072,4			1 848,0
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	741,7			671,4
3						Külföldi sürgősségi gyógykezelés	188,5			250,0
4						Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1						Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	1 293,4			1 329,9
2						Postaköltség	2 175,3			1 954,5
3						Egyéb kiadások	625,5			632,9
4						Orvosspecifikus vények	300,0			211,9
5						Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése	50,0			493,9
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezésére szolgáló vagyongazdálkodási költségvetés
1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	28,5	8,5		4,2	8,2
2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás, stb.)	28,0	143,0		12,5	180,3
1-3. cím összesen:	1 646 116,5	1 531 458,1		1 653 368,7	1 564 914,2
5						Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			16 247,9			18 608,2
1						Működési költségvetés		389,4			703,9
1						Személyi juttatások	9 919,0			11 216,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 195,4			3 575,3
3						Dologi kiadások	1 761,5			2 073,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	215,0			257,9
6						Kamatfizetések	140,0			76,4
2						Felhalmozási költségvetés		3,0			148,0
1						Intézményi beruházási kiadások	799,4			1 379,2
2						Felújítás				62,2
3						Kölcsönök	660,0	50,0		700,0	64,2
2						Igazgatási szervek			3 956,2			4 396,1
1						Működési költségvetés		1 302,6			1 441,3
1						Személyi juttatások	1 812,5			1 906,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	512,0			513,7
3						Dologi kiadások	2 934,3			2 896,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,8
2						Felhalmozási költségvetés		60,0			92,6
1						Intézményi beruházási kiadások	55,0			433,9
2						Felújítás	5,0			196,4
3						Központi kezelésű előirányzatok
15						Közgyógyellátási rendszer korszerűsítése			688,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	194,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,0
3						Dologi kiadások	241,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	189,8
16						Biztosítási jogviszony nyilvántartási rendszere			1 080,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	371,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	119,0
3						Dologi kiadások	210,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	380,0
17						Gyógyszerrendelés érdekeltségi rendszerének kialakítása			900,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	152,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	48,0
3						Dologi kiadások	220,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	480,0
6						Fejezeti államháztartási tartalék	20 677,2		707,4
LXXII. fejezet összesen:	1 691 471,6	1 533 263,1	23 580,3	1 678 658,0	1 567 364,2	23 004,3
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	1 691 471,6			1 678 658,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	1 533 263,1			1 567 364,2
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:	-158 208,5			-111 293,8

15. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK	2006. évi törvényi módosított	2006. évi teljesítés	KIADÁSOK	2006. évi törvényi módosított	2006. évi teljesítés
ELLÁTÁSOK FEDEZETÉÜL SZOLGÁLÓ BEVÉTELEK			TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK KIADÁSAI
Társadalombiztosítási járulékbevételek	1 947 297,3	1 942 532,5	Nyugellátások
Biztosítotti nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékok	544 009,2	525 941,4	Öregségi nyugdíj	1 343 484,1	1 350 505,6
Egyéb járulékok és hozzájárulások	58 155,1	64 888,2	Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	550 553,0	546 683,2
Egészségügyi hozzájárulás	108 093,0	107 696,5	Hozzátartozói nyugellátás	285 485,6	285 755,1
Késedelmi pótlék, bírság	8 712,0	14 006,9	13. havi nyugdíj	175 423,3	175 237,3
Garancia és hozzájárulás az alapok kiadásaihoz	890 108,0	890 108,0	Egyszeri nyugdíjjuttatás
Központi költségvetési hozzájárulások	67 971,0	74 034,0	Egészségbiztosítási ellátások
Egyéb bevételek	13 699,0	36 852,6	Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai	196 752,6	209 183,4
Természetbeni ellátások	1 170 826,2	1 165 602,8
Egyéb kiadások	9 119,4	9 050,6
Összesen:	3 638 044,6	3 656 060,1	Összesen:	3 731 644,2	3 742 018,0
VAGYONGAZDÁLKODÁS BEVÉTELEI	164,5	200,5	VAGYONGAZDÁLKODÁS KIADÁSAI	86,5	21,3
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI	3 455,0	4 700,0	TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KIADÁSAI	46 830,6	49 714,0
FEJEZETI ÁLLAMHÁZTARTÁSI TARTALÉK	21 311,3	0,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	3 641 664,1	3 660 960,6	KIADÁSI FŐÖSSZEG:	3 799 872,6	3 791 753,3
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK HIÁNYA:	158 208,5	130 792,7

16. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai, tartalékfeltöltése

Millió forintban
Megnevezés	2006. évi előirányzat	Előirányzat-módosítás a 2006. évi LXIV. törvényben  [LÁBJEGYZET_2] 	Előirányzat-módosítás a 2006. évi CXI. törvényben  [LÁBJEGYZET_3] 	2006. évi törvénnyel módosított előirányzat	Előirányzat-módosítás miniszteri hatáskörben  [LÁBJEGYZET_4] 	2006. évi módosított előirányzat	2006. évi teljesítés
I. A kormányzati szektor hiányát érintő ráfordítások	29 985,0	+ 1 243,0	+ 300,0	31 528,0	0,0	31 528,0	35 070,4
1. Ráfordítások az 1995. évi XXXIX. tv. alapján	12 395,0	+ 1 743,0	+ 300,0	14 438,0	200,0	14 638,0	12 685,9
a) a hozzárendelt vagyon, továbbá az értékesítésre és az értékesítésig történő kezelésre átvett vagyon értékesítése előkészítésének költségei, az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő kiadások, díjak, [23. § (1) bek. a) és f) pontok, 24/B. §], az ÁPV Rt. által kibocsátott kötvény kamata	3 613,0	0,0	0,0	3 613,0	-196,0	3 417,0	2 698,7
ebből: az ÁPV Rt. által kibocsátott körvény kamata	1 613,0	0,0	0,0	1 613,0	0,0	1 613,0	1 746,7
b) vagyonkezeléssel összefüggő ráfordítások [23. § (1) bek. e) pont, 24/B. §]	982,0	+ 406,0	0,0	1 388,0	0,0	1 388,0	799,8
c) a hozzárendelt vagyonba tartozó társaságok támogatása [23. § (1) bek. g) pont, 24/B. §], forrásátadás, kamatátvállalás, válságkezelés	2 400,0	+ 512,0	0,0	2 912,0	0,0	2 912,0	2 912,0
d) az ÁPV Rt. működési költségei [23. § (1) bek. h) pont, 24/B. §]	5 400,0	0,0	0,0	5 400,0	0,0	5 400,0	5 400,0
e) a privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések		+ 600,0	+ 300,0	900,0	+ 300,0	1 200,0	692,3
f) vagyontárgyak vásárlása		+ 225,0	0,0	225,0	+ 96,0	321,0	183,1
2. Egyéb ráfordítások	17 590,0	-500,0	0,0	17 090,0	-200,0	16 890,0	22 384,5
a) osztalékbefizetési kötelezettség a központi költségvetés felé	8 950,0	0,0	0,0	8 950,0	0,0	8 950,0	14 748,5
b) az ÁPV Rt. és a jogelődök portfóliójába tartozó vállalatok, társaságok, illetve egyéb vagyontárgyak esetén az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása	7 260,0	0,0	0,0	7 260,0	-200,0	7 060,0	7 040,3
c) a volt szovjet ingatlanok környezetvédelmi kárelhárítása	1 380,0	-500,0	0,0	880,0	0,0	880,0	595,7
II. A kormányzati szektor hiányát nem érintő ráfordítások	22 000,0	+ 94 349,0	-69 329,0	47 020,0	0,0	47 020,0	31 083,8
1. A privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések	1 000,0	-600,0	0,0	400,0	0,0	400,0	71,0
2. Üzleti célú befektetések	10 500,0	+ 83 949,0	-69 329,0	25 120,0	+ 671,0	25 791,0	24 500,4
3. Privatizációs tartalék feltöltése	10 000,0	+ 10 000,0	0,0	20 000,0	-1 126,0	18 874,0	5 406,4
4. Kárpótlási jegy bevonás	500,0	+ 1 000,0	0,0	1 500,0	+ 455,0	1 955,0	1 106,0
Ráfordítások összesen	51 985,0	+ 95 592,0	-69 029,0	78 548,0	0,0	78 548,0	66 154,2

17. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Az Operatív Programok prioritásai szerinti kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Opera-tív		Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig
Prog-ram	Prioritás	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen
Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)	33 224,9	10 132,0	43 356,9	33 224,9	10 132,0	43 356,9	47 433,9	14 465,2	61 899,1	47 433,9	14 465,2	61 899,1	61 453,8	18 740,5	80 194,3	51 620,8	15 759,0	67 379,8
Aktív munkaerő-piaci politikák támogatása	7 086,9	2 362,3	9 449,2	7 086,9	2 362,3	9 449,2	10 117,7	3 372,6	13 490,3	10 117,7	3 372,6	13 490,3	13 108,1	4 369,4	17 477,5	13 060,9	4 353,7	17 414,6
Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítségével	3 852,0	1 284,0	5 136,0	3 852,0	1 284,0	5 136,0	5 499,3	1 833,1	7 332,4	5 499,3	1 833,1	7 332,4	7 124,7	2 374,9	9 499,6	6 031,5	2 010,5	8 042,0
Az egész életen át tartó tanulás támogatása és az alkalmazkodó-képesség javítása	10 150,3	3 383,4	13 533,7	10 150,3	3 383,4	13 533,7	14 491,2	4 830,4	19 321,6	14 491,2	4 830,4	19 321,6	18 774,3	6 258,1	25 032,4	12 796,3	4 265,4	17 061,7
Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése	10 471,3	2 547,5	13 018,8	10 471,3	2 547,5	13 018,8	14 949,5	3 637,0	18 586,5	14 949,5	3 637,0	18 586,5	19 368,1	4 711,9	24 080,0	19 368,1	5 008,0	24 376,1
HEFOP Technikai segítségnyújtás	1 664,4	554,8	2 219,2	1 664,4	554,8	2 219,2	2 376,2	792,1	3 168,3	2 376,2	792,1	3 168,3	3 078,6	1 026,2	4 104,8	364,0	121,4	485,4
Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)	25 325,6	9 902,1	35 227,7	25 325,6	9 902,1	35 227,7	36 156,5	14 136,8	50 293,3	36 156,5	14 136,8	50 2933	46 842,9	18 315,1	65 158,0	51 719,2	20 700,5	72 419,7
Beruházás-ösztönzés	5 827,2	2 414,7	8 241,9	5 827,2	2 414,7	8 241,9	8 319,4	3 447,3	11766,7	8 319,4	3 447,3	11 766,7	10 778,3	4 466,2	15 244,5	12 544,6	5 472,0	18 016,6
Kis- és középvállalko-zások fejlesztése	7 083,0	2 968,2	10 051,2	7 083,0	2 968,2	10 051,2	10 112,1	4 237,6	14 349,7	10 112,1	4 237,6	14 349,7	13 100,8	5 490,1	18 590,9	12 817,1	5 429,3	18 246,3
Kutatás-fejlesztés, innováció	5 824,9	2 167,4	7 992,3	5 824,9	2 167,4	7 992,3	8 316,0	3 094,3	11 410,3	8 316,0	3 094,3	11 410,3	10 773,9	4 008,8	14 782,7	14 015,9	5 356,9	19 372,8
Információs társadalom- és gazdaság-fejlesztés	5 575,2	2 013,4	7 588,6	5 575,2	2 013,4	7 588,6	7 959,5	2 874,5	10 834,0	7 959,5	2 874,5	10 834,0	10 312,0	3 724,1	14 036,1	10 932,4	3 973,2	14 905,5
GVOP Technikai segítségnyújtás	1 015,3	338,4	1 353,7	1 015,3	338,4	1 353,7	1 449,5	483,1	1 932,6	1 449,5	483,1	1 932,6	1 877,9	625,9	2 503,8	1 409,3	469,2	1 878,5
Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)	18 726,3	5 877,7	24 604,0	18 726,3	5 877,7	24 604,0	26 734,8	8 391,4	35 126,2	26 734,8	8 391,4	35 126,2	34 636,7	10 871,5	45 508,2	41 569,2	13 366,1	54 935,3
Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaság-ban	10 679,8	3 552,7	14 232,5	10 679,8	3 552,7	14 232,5	15 247,1	5 072,1	20 319,2	15 247,1	5 072,1	20 319,2	19 753,6	6 571,2	26 324,8	28 114,5	9 352,5	37 467,0
Élelmiszer-feldolgozás modernizálása	2 620,9	873,6	3 494,5	2 620,9	873,6	3 494,5	3 741,8	1 247,3	4 989,1	3 741,8	1 247,3	4 989,1	4 847,7	1 615,9	6 463,6	6 210,1	2 070,0	8 280,1
Vidéki térségek fejlesztése	4 959,1	1 295,9	6 255,0	4 959,1	1 295,9	6 255,0	7 080,0	1 850,0	8 930,0	7 080,0	1 850,0	8 930,0	9 172,6	2 396,8	11 569,4	6 543,3	1 709,8	8 253,1
AVOP Technikai segítségnyújtás	466,5	155,5	622,0	466,5	155,5	622,0	665,9	222,0	887,9	665,9	222,0	887,9	862,8	287,6	1 150,4	701,3	233,8	935,1
Regionális Operatív Program (ROP)	21 217,6	5 286,6	26 504,2	21 217,6	5 286,6	26 504,2	30 291,6	7 547,5	37 839,1	30 291,6	7547,5	37 839,1	39 244,6	9 778,3	49 022,9	45 965,7	12 028,9	57 994,5
A turisztikai potenciál erősítése a régiókban	4 782,4	1 617,7	6 400,1	4 782,4	1 617,7	6 400,1	6 827,7	2 309,5	9 137,2	6 827,7	2 309,5	9 137,2	8 845,7	2 992,1	11 837,8	10 640,2	4 418,0	15 058,2
Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése	11 990,8	2 368,3	14 359,1	11 990,8	2 368,3	14 359,1	17 118,9	3 381,1	20 500,0	17 118,9	3381,1	20 500,0	22 178,6	4 380,5	26 559,1	27 724,0	5 478,5	33 202,5
A humán-erőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítése	3 168,7	875,4	4 044,1	3 168,7	875,4	4 044,1	4 523,8	1 249,8	5 773,6	4 523,8	1 249,8	5 773,6	5 860,8	1 619,2	7 480,0	7 034,9	1 943,5	8 978,4
ROP Technikai segítségnyújtás	1 275,7	425,2	1 700,9	1 275,7	425,2	1 700,9	1 821,2	607,1	2 428,3	1 821,2	607,1	2 428,3	2 359,5	786,5	3 146,0	566,6	188,9	755,4
Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)	19 318,2	6 434,2	25 752,4	19 318,2	6 434,2	25 752,4	27 579,9	9 185,8	36 765,7	27 579,9	9 185,8	36 765,7	35 731,6	11 900,7	47 632,3	41 042,3	13 680,8	54 723,1
Környezet-védelem	7 396,3	2 460,2	9 856,5	7 396,3	2 460,2	9 856,5	10 559,4	3 512,3	14 071,7	10 559,4	3 512,3	14 071,7	13 680,4	4 550,4	18 230,8	17 807,9	5 936,0	23 743,8
Közlekedési infrastruktúra fejlesztése	11 149,2	3 716,4	14 865,6	11 149,2	3 716,4	14 865,6	15 917,3	5 305,8	21 223,1	15 917,3	5 305,8	21 223,1	20 621,9	6 873,9	27 495,8	23 178,3	7 726,1	30 904,4
KIOP Technikai segítségnyújtás	772,7	257,6	1 030,3	772,7	257,6	1 030,3	1 103,2	367,7	1 470,9	1 103,2	367,7	1 470,9	1 429,3	476,4	1 905,7	56,1	18,7	74,8
Összesen	117 812,6	37 632,6	155 445,2	117 812,6	37 632,6	155 445,2	168 196,7	53 726,7	221 923,4	168 196,7	53 726,7	221 923,4	217 909,6	69 606,1	287 515,7	231 917,1	75 535,3	307 452,4

18. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

Az EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései szerinti kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig
Intézkedés	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen
A munkaerőpiac szempontjából hátrányos helyzetű személyek munkaerőpiacra való belépésének vagy visszailleszkedésének segítése	761,1	253,7	1014,8	761,1	253,7	1014,8	1074,9	358,3	1433,2	1074,9	358,3	1433,2	1376,6	458,8	1835,4	1279,6	426,5	1706,1
Az egész életen át tartó tanulás támogatása és befogadó munkahelyi gyakorlatok kialakítása a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű személyek munkavállalásának és munkában maradásának elősegítésére	706,7	235,6	942,3	706,7	235,6	942,3	998,1	332,7	1330,8	998,1	332,7	1330,8	1278,2	426,1	1704,3	1240,2	413,3	1653,5
A nemek közötti munkaerő-piaci különbség és a foglalkozási szegregáció csökkentése	145,0	48,3	193,3	145,0	48,3	193,3	204,7	68,3	273,0	204,7	68,3	273,0	262,2	87,4	349,6	259,1	86,4	345,5
Menedékkérők	54,4	18,1	72,5	54,4	18,1	72,5	76,8	25,6	102,4	76,8	25,6	102,4	98,3	32,8	131,1	65,1	21,7	86,8
Technikai Segítségnyújtás	145,0	48,3	193,3	145,0	48,3	193,3	204,7	68,3	273,0	204,7	68,3	273,0	262,2	87,4	349,6	254,2	84,8	339,0
Összesen	1812,2	604,0	2416,2	1812,2	604,0	2416,2	2559,2	853,2	3412,4	2559,2	853,2	3412,4	3277,5	1092,5	4370,0	3098,2	1032,7	4130,9

19. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A Kohéziós Alap forrásaiból rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Szektor megnevezése	EU forrás
Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig
Közlekedés	35 622,8	35 622,8	28 926,9	28 926,9	41 809,9	41 809,9
Környezetvédelem	35 196,1	35 196,1	27 207,4	27 207,4	42 384,1	42 384,1
Összes Kohéziós Alap forrás	70 818,9	70 818,9	56 134,3	56 134,3	84 194,0	84 194,0

20. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A Schengen Alap forrásaiból rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Cél megnevezése	EU forrás
Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig
Külső határok őrizetének megerősítése	7 941,8	7 941,8	7 981,5	7 981,5	8 125,0	8 125,0
Az ellenőrzési képesség fokozása az adatszolgáltatási kapacitás növelésével	2 640,6	2 640,6	2 653,8	2 653,8	2 701,5	2 701,5
A mélységi ellenőrzés hatékonyságának növelése	2 524,1	2 524,1	2 536,7	2 536,7	2 582,3	2 582,3
A nemzetközi bűnügyi együttműködési képesség és kapacitás fokozása	323,1	323,1	324,7	324,7	330,6	330,6
Menedzsment költségek	497,1	497,1	499,5	499,5	508,6	508,6
Összesen	13 926,7	13 926,7	13 996,2	13 996,2	14 248,0	14 248,0

21. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv intézkedései szerinti kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig
EUforrás	Köz-ponti költ-ség-vetésiforrás	Össze-sen	EUforrás	Köz-ponti költ-ség-vetésiforrás	Össze-sen	EUforrás	Köz-ponti költ-ség-vetésiforrás	Össze-sen	EUforrás	Köz-ponti költ-ség-vetésiforrás	Össze-sen	EUforrás	Köz-ponti költ-ség-vetésiforrás	Össze-sen	EUforrás	Köz-ponti költ-ség-vetésiforrás	Össze-sen
A környezeti állapot megőrzése és javítása
Agrár-környezetgazdálkodás	19 006,0	4 751,5	23 757,6	19 006,0	4 751,5	23 757,6	39 834,9	9 959,4	49 794,3	39 834,9	9 959,4	49 794,3	32 285,8	8 071,8	40 357,6	117 158,5	29 289,6	146 448,2
EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai követelményeinek való megfelelés elősegítése	5 084,3	1 271,1	6 355,4	2 294,6	573,7	2 868,3
A termőhelyi adottságokhoz és a piaci viszonyokhoz jobban igazodó termelési szerkezet kialakításának támogatása
Mezőgazdasági területek erdősítése	4 058,2	1 014,5	5 072,7	4 058,2	1 014,5	5 072,7	4 890,9	1 222,1	6 113,0	4 890,9	1 222,1	6 113,0	7 145,2	1 786,9	8 932,2	45 725,1	11 431,3	57 156,4
A termelők gazdasági életképességének, pénzügyi helyzetének és piaci pozícióinak javítása
Félig önellátó gazdaságok támogatása	244,4	61,1	305,5	244,4	61,1	305,5	454,5	113,6	568,1	454,5	113,6	568,1				431,1	107,8	538,9
Termelői csoportok létrehozása	399,0	99,7	498,7	399,0	99,7	498,7	2 504,8	626,2	3 131,0	2 504,8	626,2	3 131,0	2 828,0	707,0	3 535,0	6 285,5	1 571,4	7 856,9
Korkedvezményes nyugdíjba vonulás programok kiegészítő támogatása
A mezőgazdasági tevékenységek fenntartása és fejlesztése, ezáltal kiegészítő jövedelem és munkahely teremtése különös tekintettel azon gazdálkodók számára, akik kedvezőtlen termőhelyi adottságú területeken gazdálkodnak
Kedvezőtlen adottságú területek támogatása	2 222,0	555,5	2 777,5	2 222,0	555,5	2 777,5	769,6	192,4	962,0	769,6	192,4	962,0				188,8	47,2	236,0
Egyéb tevékenységek
SAPARD program keretében jóváhagyott projektek	3 787,5	1 265,3	5 052,8	3 875,5	1 291,8	5 167,3
TOP UP	7 921,6	1 980,4	9 902,0	7 921,6	1 980,4	9 902,0							11 069,0	2 767,2	13 836,2	111,8	28,0	139,8
Technikai segítségnyújtás	3 030,0	757,5	3 787,5	3 030,0	757,5	3 787,5	2 525,0	631,3	3 156,3	2 525,0	631,3	3 156,3	2 020,0	505,0	2 525,0	1 523,3	380,8	1 904,2
Összesen	45 753,0	11 756,7	57 509,7	45 753,0	11 756,7	57 509,7	50 979,8	12 744,9	63 724,7	50 979,8	12 744,9	63 724,7	55 348,0	13 838,0	69 186,0	171 424,3	42 856,1	214 280,4

22. számú melléklet a 2007. évi CXXVIII. törvényhez

A Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus forrásaiból rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2005	2006
Forrás megnevezése	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2006. december 31-ig
EGT Finanszírozási Mechanizmus	4 720,0	0,0	2 946,6	0,0
Norvég Finanszírozási Mechanizmus	5 700,0	113,9	3 563,4	0,0
Összesen	10 420,0	113,9	6 510,0	0,0

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2007. november 5-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi LXIV. törvény 13. §-a alapján.

[LÁBJEGYZET_3] A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXL. törvény 13. §-a alapján.

[LÁBJEGYZET_4] A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 5. §-ának (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a privatizációért felelős miniszter jóváhagyásával az ÁPV Zrt. előirányzat-átcsoportosítást hajtott végre a kiadási csoportokon belül.