2006. évi XLVII. törvény

az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásának lezárása érdekében, a kárpótlás határidejének ismételt megnyitására az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:
1. § (1) E törvény alapján a kárpótlás iránti kérelmét minden olyan jogosult benyújthatja, aki eddig bármely okból ezt nem tette meg, és az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Kpt.) 2. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontjai, illetve a 3. § (1) bekezdésének c) pontja alapján egyébként erre jogosult lett volna, továbbá akinek a Kpt. módosításáról szóló 1997. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Tv.) alapján benyújtott kérelmét a Központi Kárrendezési Iroda azért utasította el, mert nem tett eleget a hiánypótlási kötelezettségének.
(2) Az a jogosult, aki a Tv. alapján már nyújtott be kárpótlási kérelmet, de azt a határidők elmulasztása miatt jogerősen elutasították, a 2. § (2) bekezdésben meghatározott időn belül új kérelmet nyújthat be.
2. § (1) Az e törvény alapján lefolytatásra kerülő eljárásra a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 10-12. §-ában foglaltak az irányadók, a (2)-(5) bekezdésben meghatározott eltérésekkel.
(2) Az 1. §-ban meghatározott jogosult a törvény hatálybalépését követő 4 hónapon belül a Központi Igazságügyi Hivatalhoz (a továbbiakban: KIH) nyújthatja be kérelmét. A kérelmet a KIH bírálja el. A jogosult a kárpótlás iránti kérelmét sérelmet szenvedett személyenként külön-külön, e törvény végrehajtási rendeletének mellékletét képező adatlapon nyújthatja be.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, a mulasztás miatt igazolásnak nincs helye.
(4) A KIH határozatának felülvizsgálata során eljáró bíróság illetékességére a Kpt. 14. §-ának d) pontját kell alkalmazni.
(5) A KIH által hozott jogerős és végrehajtható határozat alapján a kárpótlási összeg kifizetését a Hadigondozottak Közalapítványa végzi.
3. § E törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
4. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az e törvény alapján indult kárpótlási eljárások végrehajtási szabályait rendeletben megállapítsa.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2006. február 13-i ülésnapján fogadta el.