2006. évi XCIX. törvény

a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló - módosított - 2004. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról - figyelemmel az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról szóló 17/2005. (III. 23.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 37/2005. (V. 12.) OGY határozatban foglaltakra is - a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -
a) 6 456 669,5 millió forint, azaz hatmillió-négyszázötvenhatezer-hatszázhatvankilenc egész öttized millió forint bevétellel,
b) 7 004 471,0 millió forint, azaz hétmillió-négyezer-négyszázhetvenegy millió forint kiadással, és
c) 547 801,5 millió forint, azaz ötszáznegyvenhétezer-nyolcszázegy egész öttized millió forint hiánnyal
hagyja jóvá.
2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcímcsoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2005-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 193 429,9 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
b) 266 180,8 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,
c) 52 120,4 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,
d) 1 179 481,2 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,
e) 249 578,0 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket a külföldi hitelezőknek.
4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2005-ben
a) 255 693,5 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,
b) 99 441,6 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát,
c) 9333,5 millió forint összegű tőkésítéssel növelte a forinthitelek állományát.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 125. §-ának (1) és (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján a költségvetési hiány terhére a pénzügyminiszter 2005-ben 180 278,0 millió forint összegben forinthiteleket vállalt át belföldi hitelezőktől.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2005-ben az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ának bekezdésében kapott felhatalmazás alapján
a) 966 018,5 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,
b) 974 771,7 millió forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter - a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 397 583,2 millió forinttal növelte az államkötvények állományát és 27 968,8 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó részesedés, illetve a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM-ÖTM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatai és pénzforgalmi teljesítése országosan összesített alakulásának jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 4364,0 millió forint összegben igényeltek - a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságai javaslataira is figyelemmel - normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat és jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 9781,8 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 91,4 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 1,2 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekednek. A módosított előirányzatokat a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások, valamint a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó-részesedés előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 3901,1 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 3296,0 millió forint,
c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2005. év után előírt tartozása 605,1 millió forint.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatás előirányzatokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint, 102,7 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei - az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően - az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 8146,5 millió forint,
b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1389,6 millió forint.
(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek a ténylegesen megillető jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 635,1 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(7) A helyi önkormányzatokat az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján
a) a központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 549,0 millió forint,
b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 49,0 millió forint,
c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos), helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 1559,2 millió forint,
d) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 137,0 millió forint,
e) a helyi önkormányzatok egyéb támogatási jogcímein 84,6 millió forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(8) Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések megállapítása szerint a helyi önkormányzatokat a (3) bekezdés c) pontjában, valamint a (7) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettségekből
a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen egyenlegében 565,7 millió forint,
b) központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 19,7 millió forint,
c) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 20,1 millió forint,
d) címzett és céltámogatások jogcímen 35,4 millió forint,
e) a megyei ellátottak által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján egyenlegében 5,5 millió forint, valamint
f) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 10,9 millió forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(9) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegének (5) bekezdés szerinti különbözeteiből az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján
a) a visszafizetési kötelezettség 20,2 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1,5 millió forint,
amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(10) Az önkormányzatok 2004. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklés elszámolásában megállapított eltérések következményeként a beruházások után jogtalanul visszaigényelt 29,9 ezer forint állami támogatás visszafizetésének, illetve a még jogszerűen járó 54,6 ezer forint elszámolásának részletezését - az Állami Számvevőszék által megállapítottakat is figyelembe véve - a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(11) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján - a kötelező lemondásoknak az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradása miatt - 75,9 millió forint céltámogatási előirányzat, valamint 0,3 millió forint területi kiegyenlítést szolgáló támogatás előirányzatának visszavonásáról az önkormányzati és területfejlesztési miniszter rendelkezik.
(12) Az önkormányzatok a 2005. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklés elszámolásában a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/7. pontja szerint saját elszámolásuk alapján 7086,8 millió forintot igényeltek vissza a központi költségvetésből.
(13) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az éves beszámoló szerinti helyi önkormányzati visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje 2006. március 27. A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2006. március 28. napjától keletkezik.
(14) Az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó, helyi önkormányzatokat érintő pótlólagos állami támogatások, illetve visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM-ÖTM R. hatálybalépését követő 15. nap.
(15) Amennyiben a (13)-(14) bekezdésekben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034073-00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
(16) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy azon önkormányzatok részére, amelyek saját elszámolásuk alapján a (3) bekezdés b) pontja és az (5) bekezdés b) pontja szerint pótlólagos támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium 4870,6 millió forint átutalásáról rendelkezett.
(17) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a kiegészítéssel érintett települési önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/8. pontjában szereplő módszer alapján - figyelemmel az Állami Számvevőszék megállapításaira is - 6738,2 millió forint visszatérítés illeti meg, melynek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett.
(18) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az önkormányzati út- és szennyvízcsatorna beruházásokhoz 2002-2005. években az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján jogtalanul igénybe vett közműfejlesztési támogatás miatt az önkormányzatokat 3112,0 millió forint visszafizetési kötelezettség terheli.
(19) A 2002. május 22-ét követően megállapított, lakás-takarékpénztári megtakarításból megfizetett közműfejlesztési hozzájárulások után a Kincstár csak abban az esetben folyósíthat közműfejlesztési támogatást, ha az önkormányzat jegyzője és az érintett magánszemély - a 2005. évi CXVIII. törvény 7. § (18) bekezdése szerintieken túl - nyilatkozik arról, hogy a támogatás alapja a magánszemély által a lakás-takarékpénztári számlára elhelyezett saját megtakarítása. A közműfejlesztési támogatás az érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére szolgáló lakás-takarékpénztári szerződés lejártát követően igényelhető, és a támogatás alapja nem haladhatja meg a megállapított és írásban közölt közműfejlesztési hozzájárulás összegét.
(20) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a (18) bekezdésben szereplő közműfejlesztési támogatás visszafizetésének ütemezéséről - az érintett önkormányzat kérése alapján - külön rendelkezzen. Az önkormányzatok ez irányú igényüket a PM-ÖTM R. kihirdetését követő 30 napon belül az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek jelezhetik. A Kormány az önkormányzatok pénzügyi helyzetét figyelembe véve - az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a pénzügyminiszter előterjesztése alapján - az igénybejelentések határidejét követő 30 napon belül dönt a támogatás visszafizetésének ütemezéséről, amelynek végső határideje 2015. december 31. lehet.
8. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi.
(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.
(3) A helyi önkormányzatok 2005. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.
(4) A helyi önkormányzatoknak fejlesztési és vis maior feladataira nyújtott támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(5) A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának felhasználását a 8. számú melléklet részletezi.
(6) A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.
(7) A Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza építésének támogatására nyújtott előirányzat felhasználását a 10. számú melléklet részletezi.
(8) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 43,5 milliárd forint, a fejlesztési és vis maior támogatás maradványa 14,2 milliárd forint, a vis maior tartalék támogatás maradványa 16,5 millió forint.
9. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Rt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 15. számú melléklet szerint.
10. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 1840,5 millió forint egyszeri - a 2005. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló - közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímének előirányzata terhére 2006 decemberében.
(2) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat 270,0 millió forint egyszeri - a 2005. évi önkormányzati, szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi támogatást kompenzáló - szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcímcsoport előirányzata terhére 2006 decemberében.
(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport előirányzatának csökkentésével 2006. évben 30,2 millió forinttal terhelendők meg.
11. § (1) Az Országgyűlés az Operatív Programok támogatási döntéseit a 16. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Az Országgyűlés az EQUAL Közösségi Kezdeményezés támogatási döntéseit a 17. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) Az Európai Bizottság által 2005. december 31-ig elfogadott Kohéziós Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 18. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Európai Bizottság által 2005. december 31-ig elfogadott Schengen Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 19. számú melléklet tartalmazza.
12. § Az Országgyűlés tudomásul veszi a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) Agrár-környezetgazdálkodás és Mezőgazdasági területek erdősítése című intézkedései esetében a Tanács 1257/1999/EK rendeletének 23. cikk (1) és 31. cikk (1) bekezdései által rögzített 5, illetve 20 éves támogatási periódus következtében keletkező, e törvény 20. számú melléklete által bemutatott többlet-kötelezettségvállalást, mely az NVT 3 éves keretének felhasználását követően a Tanács 1698/2005/EK rendelete által jóváhagyott Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap pénzügyi keretét fogja terhelni.
13. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 11. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből, illetve állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2005. december 31-én 6167,6 millió forint, amelyből 600,0 millió forint a kölcsön típusú, 5567,6 millió forint a járadék címén előírt követelés.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2005. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Zárszámadási Törvény) 16. §-ának (1) bekezdése szerint 2004. december 31-én ilyen címen fennállt 7835,4 millió forint követelés 2005. év során a következők szerint változott:
a) a 2005. évben befolyt törlesztések 1336,5 millió forinttal csökkentették az állományt, ezen belül a kölcsön típusú törlesztések összege 0,2 millió forint volt, a járadék-jellegű befizetések 1336,3 millió forintot tettek ki,
b) a felszámolások körében a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség 331,4 millió forinttal csökkentette, a 2005. évben indult felszámolás regisztrációs díjának befizetése 0,1 millió forinttal növelte a követelés állományt.
(3) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a (2) bekezdés a) pontjában részletezett befizetésen felül e követelésekhez kapcsolódva 2005. évben bevételt jelentett a központi költségvetésnek 4,7 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.
16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2006. december 31-éig
a) a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) a központi költségvetésnek a pénzbeli kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 0,3 millió forintot utaljon vissza a 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” számlára,
b) a központi költségvetés
ba) a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 46,7 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (a továbbiakban: NYUFIG) a 10032000-01301108-00000000 „NYUFIG Ellátási számla” javára,
bb) a közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 101,1 millió forintot az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára
térítsen meg.
17. § Az Országgyűlés
a) az Ny. Alapnak a 22. § c) pontjában megállapított 93 533,1 millió forint, valamint
b) az E. Alapnak a 24. § c) pontjában megállapított 375 272,6 millió forint összegű hiányát
a KESZ hitelállományából 2006. december 31-éig elengedi.
18. § Az Országgyűlés felhatalmazást ad arra, hogy a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény részeként megvalósított, 511,7 millió forint összköltségű Állandó Kiállítás beruházással létrejött kincstári vagyontárgyak vagyonkezelői jogát a Holocaust Dokumentációs Központ Közalapítvány térítésmentesen kapja meg.
19. § Az Országgyűlés hozzájárul a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt.-t terhelő, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatásával szemben fennálló 4 638 784 forint, azaz négymillió-hatszázharmincnyolcezer-hétszáznyolcvannégy forint értékű állami céltartalék készlet visszapótlási kötelezettségének elengedéséhez.
20. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-ának (3) bekezdése alapján 1136,8 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára 2006. december 31-éig térítsen meg.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

Első fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2005. évi kiadásainak és bevételeinek főösszege, a hiány mértéke

21. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2005. évi költségvetése végrehajtását
a) 3 027 086,0 millió forint, azaz hárommillió-huszonhétezer-nyolcvanhat millió forint bevételi főösszeggel,
b) 3 495 891,7 millió forint, azaz hárommillió-négyszázkilencvenötezer-nyolcszázkilencvenegy egész héttized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 468 805,7 millió forint, azaz négyszázhatvannyolcezer-nyolcszázöt egész héttized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2005. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 14. számú melléklete tartalmazza.

Második fejezet

A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

22. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2005. évi költségvetésének végrehajtását
a) 1 822 488,8 millió forint, azaz egymillió-nyolcszázhuszonkettőezer-négyszáznyolcvannyolc egész nyolctized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 1 916 021,9 millió forint, azaz egymillió-kilencszáztizenhatezer-huszonegy egész kilenctized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 93 533,1 millió forint, azaz kilencvenháromezer-ötszázharminchárom egész egytized millió forint hiánnyal jóváhagyja.
23. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2005. évi működési előirányzat-maradványát 2433,6 millió forint összegben
jóváhagyja.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap 2005. évi működési kiadásai 2167,1 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

Harmadik fejezet

Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

24. § Az Országgyűlés az E. Alap 2005. évi költségvetésének végrehajtását
a) 1 204 597,2 millió forint, azaz egymillió-kettőszáznégyezer-ötszázkilencvenhét egész kettőtized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 1 579 869,8 millió forint, azaz egymillió-ötszázhetvenkilencezer-nyolcszázhatvankilenc egész nyolctized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 375 272,6 millió forint, azaz háromszázhetvenötezer-kettőszázhetvenkettő egész hattized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
25. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat-maradványát 1806,6 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 102,7 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 1413,2 millió forint előző évek előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

Negyedik fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény
a) 73. §-ának (4) bekezdésére és 80. §-ára figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra
aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 520,1 millió forint,
ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 733,9 millió forint,
b) 73. §-ának (5) bekezdése alapján az évközi nyugellátás-emeléssel összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél összesen 383,7 millió forint,
c) 73. §-ának (7) bekezdése alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások és 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatainak az egészségügyi miniszter engedélyével történt túllépésével 98,3 millió forint, illetve 30,9 millió forint,
d) 73. §-ának (6) bekezdése, illetve a 79. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján
da) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági jogkörben megállapításra kerülő nyugellátásra 198,7 millió forint, méltányossági jogkörben engedélyezett nyugdíjemelésre 730,8 millió forint,
db) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. alcím, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoportnál 5,8 millió forint, a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 155,2 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoportnál 18,6 millió forint, a 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 105,1 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 4085,8 millió forint, és az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1132,1 millió forint,
e) 81. §-a alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. Egyéb kiadások jogcím előirányzatából a Fogyatékos gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány támogatásával összefüggésben 50,0 millió forint felhasználása történt meg.
27. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Zárszámadási Törvény 17. §-ában és 19. §-ának b) pontjában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.
28. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Zárszámadási Törvény 28. §-a szerinti vagyonelemek 2005. december 31-i határidővel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság könyveiből kivezetésre, egyidejűleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál állományba vételre kerültek.
29. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 51. § (6) bekezdése rendelkezésének megfelelően az Ny. Alapnál és az E. Alapnál a jogszabályokban előírt összegű előirányzat-maradvány képzése megtörtént.
30. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 12. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 13. számú melléklet szerint jóváhagyja.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

31. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országgyűlés Hivatala
1						Országgyűlés hivatali szervei			15 192,6			15 299,4
1						Működési költségvetés		330,0			543,4
1						Személyi juttatások	8 416,8			8 167,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 147,4			2 045,2
3						Dologi kiadások	2 905,4			3 206,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,3
2						Felhalmozási költségvetés					31,7
1						Intézményi beruházási kiadások	232,9			523,6
2						Felújítás	1 820,1			1 901,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
3						Kölcsönök				8,2	8,2
2						Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára			763,8			756,7
1						Működési költségvetés		3,0			8,9
1						Személyi juttatások	355,1			358,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	117,4			103,3
3						Dologi kiadások	118,4			128,0
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások	150,3			160,9
2						Felújítás	21,6			10,8
3						Kölcsönök	4,0			4,0
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						eParlament			200,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0
1-4. cím összesen:	16 489,4	333,0	16 156,4	16 643,6	593,7	16 056,1
5						Közbeszerzések Tanácsa			225,5			223,6
1						Működési költségvetés		809,9			1 781,2
1						Személyi juttatások	401,2			475,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	131,2			142,2
3						Dologi kiadások	468,0			1 173,2
2						Felhalmozási költségvetés					2,2
1						Intézményi beruházási kiadások	25,0			51,5
2						Felújítás	10,0			9,5
5. cím összesen:	1 035,4	809,9	225,5	1 852,1	1 783,4	223,6
6						Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása	110,0			110,0
7						Pártok támogatása
1						Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1						Magyar Szocialista Párt	969,2			969,2
2						FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség	817,4			817,4
3						Szabad Demokraták Szövetsége	282,0			282,0
4						Magyar Demokrata Fórum	284,1			284,0
2						Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
1						Munkáspárt	39,8			39,8
3						Magyar Igazság és Élet Pártja	87,0			87,0
7						Centrum Párt	69,4			69,4
8						Pártalapítványok támogatása
1						Táncsics Mihály Alapítvány	444,3			444,3
2						Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány	414,3			414,3
3						Antall József Alapítvány	114,4			114,4
4						Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány	105,8			105,8
6-8. cím összesen:	3 737,7			3 737,6
10						Magyar Rádió támogatása
1						Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire	5 131,9			4 676,6
2						Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására	700,0			700,0
11						Magyar Televízió támogatása
1						Magyar Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire	6 793,3			7 579,9
2						Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre				933,5
12						Duna Televízió támogatása
1						Duna Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire	1 315,3			1 297,4
2						Duna Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre				43,9
13						Média közalapítványok támogatása
1						Magyar Televízió Közalapítvány támogatása	3 479,5			3 479,5
14						Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása
1						Közszolgálati feladatokra	2 000,0			2 080,0
2						A határon túli magyar sajtó hírellátására	50,0			50,0
15						Üzemben tartási díj pótlása	25 094,8			25 094,8
10-15. cím összesen:	44 564,8			45 935,6
Összesen:	65 827,3	1 142,9	16 381,9	68 168,9	2 377,1	16 279,7

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Köztársasági Elnöki Hivatal
1						Köztársasági Elnöki Hivatal			1 182,9			1 455,1
1						Működési költségvetés					1,1
1						Személyi juttatások	479,0			666,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	153,7			145,1
3						Dologi kiadások	241,2			347,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,6
1						Intézményi beruházási kiadások	302,0			164,6
2						Felújítás	3,0			35,3
3						Kölcsönök	4,0			4,0
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
1						Állami kitüntetések			244,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	201,4
3						Dologi kiadások	42,6			41,8
2						Államfői Protokoll kiadásai			225,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	201,0
Összesen:	1 651,9		1 651,9	1 404,0	1,7	1 455,1

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Alkotmánybíróság			1 468,6			1 454,8
1						Működési költségvetés					8,5
1						Személyi juttatások	843,9			829,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	275,9			262,8
3						Dologi kiadások	273,8			264,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
2						Felhalmozási költségvetés					1,2
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0			70,6
2						Felújítás	25,0			28,0
3						Kölcsönök				0,7	0,7
Összesen:	1 468,6		1 468,6	1 456,2	10,4	1 454,8

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országgyűlési Biztos Hivatala			1 306,0			1 293,5
1						Működési költségvetés					2,8
1						Személyi juttatások	793,2			787,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	256,1			251,0
3						Dologi kiadások	228,7			219,5
2						Felhalmozási költségvetés					2,9
1						Intézményi beruházási kiadások	28,0			39,6
3						Kölcsönök				0,8	0,8
Összesen:	1 306,0		1 306,0	1 298,3	6,5	1 293,5

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Állami Számvevőszék			7 634,6			7 537,8
1						Működési költségvetés		18,0			23,3
1						Személyi juttatások	4 444,5			4 475,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 399,5			1 424,5
3						Dologi kiadások	1 284,1			1 047,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			10,3
1						Intézményi beruházási kiadások	367,6			495,9
2						Felújítás	158,9			87,7
3						Kölcsönök				0,8	0,8
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Az Európai Unióhoz való csatlakozás költségei
1						ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,8
3						Előző évi maradvány-elszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				66,2
Összesen:	7 654,6	20,0	7 634,6	7 611,4	34,4	7 537,8

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Bíróságok			62 180,1			62 049,3
1						Működési költségvetés		4 660,0			4 878,5
1						Személyi juttatások	44 423,6			42 678,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13 726,0			13 307,6
3						Dologi kiadások	7 518,2			9 272,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			20,2
2						Felhalmozási költségvetés					4 081,0
1						Intézményi beruházási kiadások	894,8			1 435,2
2						Felújítás	276,5			227,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				130,0
4						Kormányzati beruházás				4 531,1
3						Kölcsönök				79,2	79,2
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai			2 150,8			1 064,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 436,5
4						Kormányzati beruházás	2 150,8			55,9
2						Ptk. alapján történő kártérítés			10,0			2,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0			1,3
3						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						Bírósági informatikai rendszer- és hálózatfejlesztés (HU 0007-02)						387,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				115,0
4						PHARE oktatás az igazságszolgáltatási kapacitás további megerősítése témakörben (CRIS 2003/004-347-0301 programszám)
1						Működési költségvetés		127,3			15,2
3						Dologi kiadások	127,3			3,0
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Bírósági Oktatási Központ felszerelése
1						Működési költségvetés		8,4
3						Dologi kiadások	8,4
2						Felhalmozási költségvetés		444,6
1						Intézményi beruházási kiadások	444,6
5						Feladatfinanszírozásra bevont fejezeti kezelésű előirányzat-maradvány elszámolása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				200,0
11						Debreceni és Győri Ítélőtábla felállítása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				25,0
12						Üvegzseb törvény végrehajtása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				25,0
13						Jogi segítségnyújtásról szóló törvény végrehajtása
1						Működési költségvetés					16,3
3						Dologi kiadások				25,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,3
Összesen:	69 581,2	5 240,3	64 340,9	75 585,2	9 070,2	63 502,9

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Ügyészségek			28 075,8			28 136,2
1						Működési költségvetés		36,0			89,0
1						Személyi juttatások	17 736,2			18 021,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 449,2			5 795,3
3						Dologi kiadások	3 711,2			2 654,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			5,2
2						Felhalmozási költségvetés		16,1			232,1
1						Intézményi beruházási kiadások	971,3			1 318,2
2						Felújítás	100,0			109,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	120,0			74,7
4						Kormányzati beruházás				619,9
3						Kölcsönök	56,0	26,0		27,7	27,7
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Igazságszolgáltatás beruházásai			878,6			391,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				221,4
4						Kormányzati beruházás	878,6
2						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
2						HU 02-000-180 MKÜ informatikai fejlesztés						57,4
2						Felhalmozási költségvetés		312,7			229,6
1						Intézményi beruházási kiadások	312,7			287,0
3						EU tagságból eredő feladatok			23,7			22,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	11,2			10,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,9			1,7
3						Dologi kiadások	10,6			9,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,1
Összesen:	29 368,9	390,8	28 978,1	29 157,0	578,4	28 607,2

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Normatív hozzájárulások
11						Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok	22 098,0			22 286,5
12						Alapszolgáltatási központ	481,8			694,5
13						Gyermekvédelmi szakellátás	7 848,6			7 797,0
14						Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás	10 072,5			10 050,1
15						Hajléktalanok átmeneti intézményei	803,6			784,7
16						Fogyatékos személyek, pszichiátriai és szenvedélybetegek bentlakásos intézményi ellátása	7 161,9			7 144,1
17						Gyermekek napközbeni ellátása	3 332,9			3 331,1
18						Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások módszertani feladatai	168,3			166,5
19						Óvodai nevelés	61 148,5			62 773,1
20						Iskolai oktatás	291 249,3			289 746,6
21						Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás	31 572,7			31 536,6
22						Alapfokú művészetoktatás	12 271,1			12 248,0
23						Kollégiumok közoktatási feladatai	15 598,7			15 509,2
24						Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz	20 412,8			20 409,8
25						Egyéb differenciált hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladatellátásához	19 169,2			19 612,3
26						Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások	40 763,4			40 290,9
30						Pedagógiai szakmai feladatokhoz kapcsolódó hozzájárulások	1 548,0			1 548,9
31						Hozzájárulás tömegközlekedési feladatokhoz	3 358,5			3 358,4
2						Központosított előirányzatok
1						Lakossági közműfejlesztés támogatása	1 800,0			3 134,7
2						Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	5 500,0			5 290,4
3						Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	220,0			220,0
4						Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	100,0			100,0
5						Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	1 306,0			1 299,1
6						Gyermek- és ifjúsági feladatok	170,0			170,0
7						Kiegészítő támogatás nemzetiségi iskolák fenntartásához	340,0			340,0
8						Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	755,0			755,0
9						Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása	1 060,0			1 060,0
10						Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása	13 541,3			4 178,4
11						A könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok támogatása	100,0			100,0
12						Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	1 500,0			737,2
13						„ART” mozihálózat fejlesztésének támogatása	200,0			200,0
14						Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása	885,0			883,7
15						Helyi önkormányzatok állatkerti támogatása	420,0			420,0
16						Pincerendszerek, természetes partfalak és földcsuszamlások veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	605,0			605,0
17						A 2004. évi jövedelem-differenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása	5 300,0			5 649,2
18						Önkormányzatok EU-s, valamint hazai fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása	7 400,0			966,6
19						A többcélú kistérségi társulások megalakulásának ösztönzése és modellkísérletek támogatása	6 400,0			4 991,9
20						Többcélú kistérségi társulások normatív működési támogatása	9 000,0			8 460,4
21						A múzeumok szakmai támogatása	330,0			330,0
22						Az ECDL számítógép-kezelői vizsga és a nyelvvizsga díjának visszatérítése	500,0			110,4
23						Helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása	14 840,0			14 840,0
24						Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása	10 000,0			6 155,0
25						Fővárosi kerületek belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátása	2 500,0			2 500,0
26						Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása	1 278,0			1 277,5
27						Kiegészítő támogatás helyi önkormányzatok bérkiadásaihoz	8 400,0			8 399,8
28						Hivatásos önkormányzati tűzoltók 2005. évi bérpolitikai támogatásának kiegészítése				745,9
29						A többcélú kistérségi társulások munkaszervezeteinek működési támogatása				98,0
30						A belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerek karbantartására szervezett közhasznú munkavégzéshez szükséges saját forrás kiegészítése				32,9
31						Támogatás a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok technikai eszközeinek belvízi, árvízi védekezés miatt szükséges - veszélyeztetettséget figyelembe vevő - pótlására, javítására				180,0
32						Hozzájárulás a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások 2005. szeptember 1-jei keresetemeléséhez				2 999,6
33						Hozzájárulás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény bevezetéséhez és alkalmazásához				995,3
34						A lakótelepi részönkormányzatok megerősítése és támogatása				583,2
35						A többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzésének 2005. évi támogatása				939,9
3						A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások
1						Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása	12 000,0			17 528,0
2						Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása	270,0			12,8
3						A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása	1 200,0			3 380,0
4						A helyi önkormányzatok színházi támogatása
1						Működtetési hozzájárulás	7 755,2			7 755,2
2						Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás	2 202,2			2 202,2
3						Bábszínházak működtetési hozzájárulása	160,7			160,7
4						Bábszínházak művészeti tevékenységének támogatása	226,6			226,6
5						Színházak pályázati támogatása	988,0			988,0
5						Normatív, kötött felhasználású támogatások
1						Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához
1						Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, felkészülés támogatása	2 724,6			2 727,2
2						A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége	2 000,0			2 000,0
3						Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok	7 544,4			7 636,2
4						Pedagógiai szakszolgálat	5 844,6			2 948,8
2						Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása
1						Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	85 085,7			86 598,3
2						Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása	15 120,0			14 412,5
3						Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása	742,5			747,9
5						Belső ellenőrzési társulások támogatása	100,0			85,3
6						Címzett és céltámogatások	63 755,0			68 033,4
7						A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása	16 873,0			22 872,4
8						Vis maior tartalék	243,9			3 335,1
9						Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza építésének támogatása	15 800,0			5 589,1
10						Szociális célú gyermekétkeztetés				1 444,8
11						Támogatás rendkívüli esőzés miatt lakossági károk enyhítésére, valamint az érintett önkormányzatok által e célra felvett kölcsön kamattámogatására				1 652,2
Összesen:	884 146,5			881 374,1

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Miniszterelnöki Hivatal
1						Miniszterelnöki Hivatal igazgatás			4 893,8			5 774,3
1						Működési költségvetés		4,7			130,6
1						Személyi juttatások	3 270,6			4 212,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 037,1			1 285,2
3						Dologi kiadások	585,3			870,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			3,6
3						Kölcsönök	5,0	3,0		3,9	3,2
2						Központi Szolgáltatási Főigazgatóság			4 728,9			6 818,0
1						Működési költségvetés		1 366,7			1 856,1
1						Személyi juttatások	1 143,8			1 262,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	377,9			402,0
3						Dologi kiadások	2 607,1			3 359,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 203,7			1 590,4
2						Felhalmozási költségvetés					1 076,4
1						Intézményi beruházási kiadások	670,8			3 152,9
2						Felújítás	91,3			315,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,8
4						Kormányzati beruházás				169,5
3						Kölcsönök	1,0			1,8	1,2
2						Területpolitikai Kormányzati Hivatal						1 000,2
1						Működési költségvetés					31,1
1						Személyi juttatások				593,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok				187,4
3						Dologi kiadások				124,3
2						Felhalmozási költségvetés					16,9
1						Intézményi beruházási kiadások				74,9
2						Felújítás				0,1
7						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				60,6
2						Kormányzati távközlési célprogram
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				61,9
2						Célelőirányzatok
1						Központilag kezelt fejezeti feladatok			135,0			259,3
1						Működési költségvetés					0,5
1						Személyi juttatások	97,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,9
3						Dologi kiadások	36,7			122,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				200,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				205,4
3						Kölcsönök				11,2	11,2
3						Modernizációs és Európai Integrációs Program támogatása			100,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,1
3						Dologi kiadások	60,9			31,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,5
4						Társadalompolitikai kutatások támogatása			130,0			46,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,1
3						Dologi kiadások	120,9			13,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
5						Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai			250,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0
6						EU csatlakozás eseményei
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,6
1						Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj alapján közszolgálati jogviszonyt létesítők kiadásaira
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,3
7						Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása			1 150,0			1 402,0
1						Működési költségvetés					62,3
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,0
3						Dologi kiadások	1 072,0			986,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				388,8
8						Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások			1 350,0			1 109,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
3						Dologi kiadások	1 298,0			1 345,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				32,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,0
9						Közigazgatási rendszer korszerűsítése			60,0			35,2
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	16,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	39,0			11,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				32,9
10						Állami vezetőkkel kapcsolatos és egyéb humán feladatok támogatása			136,5			103,2
1						Működési költségvetés					5,4
1						Személyi juttatások	13,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,3
3						Dologi kiadások	104,0			100,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,9			22,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,8
13						Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				137,4
14						Kormányzati informatikai rendszerek alapszolgáltatásainak biztosítása			2 838,3			2 435,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,0
3						Dologi kiadások	2 095,3			1 772,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	665,0			8,2
15						Kormányzati informatikai fejlesztési kötelezettségek			3 250,0			1 468,4
1						Működési költségvetés					146,9
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,0
3						Dologi kiadások	422,0			928,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2 750,0			2,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				662,2
16						EU integrációs képzés						7,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
17						EU utazási költségtérítések
1						Működési költségvetés					511,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				173,0
19						Vidékfejlesztési menedzserek működési támogatása						185,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				106,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,3
20						EDR kialakításával kapcsolatos kiadások						99,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				29,4
21						Europe Direct Magyarország
1						Működési költségvetés					49,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				49,2
22						EU információs kampány
1						Működési költségvetés					38,4
3						Dologi kiadások				98,9
61						Lakossági EU tájékoztatási feladatok			404,0			345,7
1						Működési költségvetés					52,5
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,6
3						Dologi kiadások	210,4			260,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	178,0			141,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,9
63						Európa Terv projektjeinek megvalósítása			700,0			574,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	54,0			0,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	620,0
66						Az 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója megünneplése előkészítésének támogatása			450,0			240,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	100,0			2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				67,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	350,0
69						Gazdasági és Szociális Tanács			35,0			4,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások	28,4			4,2
70						II. Világháború befejezése 60. évfordulója megünneplésének támogatása			200,0			85,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	200,0			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				39,8
3						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
6						Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány			20,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			18,0
8						Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása			50,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			95,0
4						Egyházak támogatása
11						Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola helyreállítására - maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				295,1
12						Szomszéd országokban élő magyarok támogatása - maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
13						Magyarság Hírnevéért Díj - maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,4
15						Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházás - maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				14,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				327,3
16						Egyházi alapintézmény-működés. Szja rendelkezése és kiegészítése - maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,6
17						Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék - maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,7
18						Közcélú egyházi feladatokhoz ingatlanjuttatás - maradványelszámolás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,5
19						Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,6
20						Egyházi kulturális alap - maradványelszámolás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				207,9
6						Fejezeti tartalék	558,0		558,0
1-7. cím összesen:	22 813,9	1 374,4	21 439,5	26 879,8	3 993,7	22 159,5
9						Esélyegyenlőség
1						Roma koordinációs és intervenciós keret
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				58,2
2						Konfliktuskezelési és jogvédő alap
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,2
3						Roma kulturális alap
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				76,5
4						TF052240 IDF Világbanki segély romaügyi intézményfejlesztéshez
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,3
5						Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				149,0
6						Nemzeti Civil Alapprogram
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 803,4
7						Köztársasági Esélyegyenlőségi Program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 669,2
8						Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
9						Roma integrációt elősegítő intézményfejlesztési programok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				72,4
10						Diszkrimináció ellenes program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				124,5
11						PHARE ACCESS 2002. HU0210
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				105,4
12						ACCES 2003.
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				151,2
13						Civil Szolgáltató Központok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				22,8
9. cím összesen:				4 295,1
10						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal			1 479,3			1 469,5
1						Működési költségvetés		6,0			1,8
1						Személyi juttatások	848,7			794,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	278,7			251,0
3						Dologi kiadások	313,6			257,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	42,3			33,2
2						Felújítás	2,0			16,2
3						Kölcsönök				31,5	1,5
10. cím összesen:	1 485,3	6,0	1 479,3	1 383,1	3,3	1 469,5
11						Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Nemzetbiztonsági Hivatal			8 246,9			8 234,2
1						Működési költségvetés		52,4			330,1
1						Személyi juttatások	5 227,5			5 181,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 681,2			1 666,4
3						Dologi kiadások	943,9			1 329,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	233,7			242,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások	192,5			38,9
2						Felújítás	3,0			2,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
5						Lakástámogatás	17,5			17,5
3						Kölcsönök	20,0	20,0		46,0	46,2
2						Információs Hivatal			8 134,3			8 063,4
1						Működési költségvetés		50,0			114,2
1						Személyi juttatások	3 394,4			3 402,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 086,2			1 107,5
3						Dologi kiadások	3 031,7			2 785,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	128,7			129,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	521,7			573,2
2						Felújítás	10,0			74,0
5						Lakástámogatás	11,6			11,6
3						Kölcsönök	3,8	3,8		20,5	20,5
3						Nemzetbiztonsági Szakszolgálat			18 678,5			18 451,4
1						Működési költségvetés		147,6			126,2
1						Személyi juttatások	8 162,6			8 164,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 467,2			2 607,3
3						Dologi kiadások	2 636,8			2 525,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	314,9			315,3
2						Felhalmozási költségvetés					51,6
1						Intézményi beruházási kiadások	5 069,7			4 634,4
2						Felújítás	154,0			150,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
5						Lakástámogatás	20,9			20,9
3						Kölcsönök	23,0	23,0		37,1	36,2
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kapacitásának erősítése						41,6
11. cím összesen:	35 356,5	296,8	35 059,7	35 085,6	725,5	34 790,6
20						Tartalékok
1						Költségvetés általános tartaléka	51 950,0
2						Céltartalékok
1						Különféle személyi kifizetések	23 100,0
Összesen:	134 705,7	1 677,2	57 978,5	67 643,6	4 722,5	58 419,6

XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Belügyminisztérium igazgatása
1						Belügyminisztérium központi igazgatása			4 851,3			6 581,2
1						Működési költségvetés		10,0			602,1
1						Személyi juttatások	3 021,6			3 553,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	843,9			1 009,0
3						Dologi kiadások	866,2			1 307,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				146,5
2						Felhalmozási költségvetés					2 682,8
1						Intézményi beruházási kiadások	129,6			3 873,3
2						Felújítás				8,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				37,9
4						Kormányzati beruházás				3,9
2						Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata			1 814,3			1 814,2
1						Működési költségvetés					49,5
1						Személyi juttatások	1 294,2			1 230,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	407,6			407,4
3						Dologi kiadások	96,0			180,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	16,5			31,8
2						Felújítás				0,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,7
3						Kölcsönök				1,1	0,9
3						BM Közigazgatásszervezési és Közszolgálati Hivatal			276,3			157,4
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	160,6			97,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	53,8			29,7
3						Dologi kiadások	47,8			29,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	14,1			9,0
2						Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok			7 534,2			8 303,4
1						Működési költségvetés		919,9			1 364,7
1						Személyi juttatások	5 542,3			6 204,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 769,6			1 941,0
3						Dologi kiadások	1 028,4			1 415,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,6			85,8
2						Felhalmozási költségvetés		1,2			63,1
1						Intézményi beruházási kiadások	48,8			142,9
2						Felújítás	13,6			6,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				25,7
4						Kormányzati beruházás				8,7
5						Lakástámogatás				17,6
3						Kölcsönök				18,8	18,8
3						Magyar Közigazgatási Intézet			115,2			464,4
1						Működési költségvetés		197,8			610,1
1						Személyi juttatások	200,4			331,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	60,4			90,5
3						Dologi kiadások	49,4			226,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				179,4
2						Felhalmozási költségvetés		2,2			218,9
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0			226,7
2						Felújítás				9,3
4						BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal			5 254,7			5 383,6
1						Működési költségvetés		65,0			269,0
1						Személyi juttatások	2 417,2			2 625,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	763,7			812,3
3						Dologi kiadások	1 809,5			1 651,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	35,6			8,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	133,1			181,5
2						Felhalmozási költségvetés					85,8
1						Intézményi beruházási kiadások	144,6			310,2
2						Felújítás				3,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	16,0			27,9
4						Kormányzati beruházás				11,6
3						Kölcsönök				2,6	22,8
5						Rendőrség
1						Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei			18 324,8			15 550,1
1						Működési költségvetés		323,6			1 039,4
1						Személyi juttatások	8 184,9			8 571,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 537,4			3 023,8
3						Dologi kiadások	3 772,0			3 642,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	353,0			439,3
2						Felhalmozási költségvetés					531,3
1						Intézményi beruházási kiadások	2 759,6			1 140,8
2						Felújítás	1 041,5			8,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				21,7
4						Kormányzati beruházás				85,1
5						Lakástámogatás				32,0
3						Kölcsönök				64,4	65,7
2						Budapesti Rendőr-főkapitányság			32 082,9			32 457,9
1						Működési költségvetés		1 214,1			1 600,0
1						Személyi juttatások	21 411,7			21 835,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 637,0			6 499,1
3						Dologi kiadások	5 248,3			5 192,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,6
2						Felhalmozási költségvetés					235,3
1						Intézményi beruházási kiadások				165,8
2						Felújítás				37,9
4						Kormányzati beruházás				272,7
5						Lakástámogatás				69,1
3						Kölcsönök				124,2	119,2
4						Baranya megyei Rendőr-főkapitányság			4 893,6			4 879,5
1						Működési költségvetés		67,0			192,0
1						Személyi juttatások	3 326,1			3 382,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 031,1			1 089,2
3						Dologi kiadások	603,4			640,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
2						Felhalmozási költségvetés					214,5
1						Intézményi beruházási kiadások				31,7
2						Felújítás				0,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4						Kormányzati beruházás				19,9
5						Lakástámogatás				19,5
3						Kölcsönök				6,1	7,3
5						Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság			5 988,0			6 212,4
1						Működési költségvetés		37,5			85,0
1						Személyi juttatások	4 018,1			4 110,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 245,1			1 286,8
3						Dologi kiadások	761,3			727,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			1,2
2						Felhalmozási költségvetés					9,2
1						Intézményi beruházási kiadások				38,9
2						Felújítás				22,5
4						Kormányzati beruházás				25,9
5						Lakástámogatás				25,0
3						Kölcsönök				27,2	29,4
6						Békés megyei Rendőr-főkapitányság			4 432,3			4 326,3
1						Működési költségvetés		37,0			62,3
1						Személyi juttatások	2 996,3			2 901,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	928,9			932,0
3						Dologi kiadások	544,1			505,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
1						Intézményi beruházási kiadások				32,6
2						Felújítás				13,7
5						Lakástámogatás				14,0
3						Kölcsönök				17,3	17,3
7						Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság			7 972,6			8 038,1
1						Működési költségvetés		162,0			210,4
1						Személyi juttatások	5 460,3			5 478,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 693,0			1 733,9
3						Dologi kiadások	979,3			943,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0
2						Felhalmozási költségvetés					2,9
1						Intézményi beruházási kiadások				71,0
2						Felújítás				32,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,2
5						Lakástámogatás				23,5
3						Kölcsönök				38,7	37,2
8						Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság			4 517,5			4 840,1
1						Működési költségvetés		64,8			110,8
1						Személyi juttatások	3 049,6			3 062,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	945,1			994,6
3						Dologi kiadások	587,6			557,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					225,3
1						Intézményi beruházási kiadások				112,4
2						Felújítás				196,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4						Kormányzati beruházás				144,2
5						Lakástámogatás				12,0
3						Kölcsönök				38,3	36,9
9						Fejér megyei Rendőr-főkapitányság			4 612,8			4 668,8
1						Működési költségvetés		52,9			114,3
1						Személyi juttatások	3 117,5			3 129,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	966,7			1 176,1
3						Dologi kiadások	581,5			569,4
2						Felhalmozási költségvetés					35,8
1						Intézményi beruházási kiadások				51,7
2						Felújítás				22,2
4						Kormányzati beruházás				1,5
5						Lakástámogatás				12,6
3						Kölcsönök				25,3	23,5
10						Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság			4 282,1			4 608,5
1						Működési költségvetés		125,4			160,9
1						Személyi juttatások	2 949,4			3 092,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	914,3			1 015,6
3						Dologi kiadások	543,8			520,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,7
2						Felhalmozási költségvetés					3,8
1						Intézményi beruházási kiadások				9,5
2						Felújítás				78,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,6
4						Kormányzati beruházás				61,0
5						Lakástámogatás				14,5
3						Kölcsönök				14,9	14,9
11						Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság			5 946,1			5 927,2
1						Működési költségvetés		60,0			138,8
1						Személyi juttatások	4 033,4			3 998,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 250,4			1 141,8
3						Dologi kiadások	722,3			763,7
2						Felhalmozási költségvetés					16,0
1						Intézményi beruházási kiadások				34,1
2						Felújítás				63,5
4						Kormányzati beruházás				5,0
5						Lakástámogatás				16,0
3						Kölcsönök				20,8	21,6
12						Heves megyei Rendőr-főkapitányság			3 259,0			3 439,0
1						Működési költségvetés		39,0			57,3
1						Személyi juttatások	2 212,7			2 337,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	685,8			708,1
3						Dologi kiadások	399,5			370,5
2						Felhalmozási költségvetés					1,9
1						Intézményi beruházási kiadások				15,2
2						Felújítás				20,8
5						Lakástámogatás				8,0
3						Kölcsönök				15,5	16,8
13						Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság			4 662,2			4 796,9
1						Működési költségvetés		72,0			83,8
1						Személyi juttatások	3 177,6			3 207,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	985,0			995,8
3						Dologi kiadások	570,1			540,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5			2,6
2						Felhalmozási költségvetés					4,8
1						Intézményi beruházási kiadások				17,2
2						Felújítás				42,4
4						Kormányzati beruházás				6,4
5						Lakástámogatás				32,4
3						Kölcsönök				1,6	13,5
14						Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság			3 522,5			3 586,6
1						Működési költségvetés		66,4			81,8
1						Személyi juttatások	2 413,9			2 379,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	748,4			826,9
3						Dologi kiadások	426,1			403,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,5			0,1
2						Felhalmozási költségvetés					3,3
1						Intézményi beruházási kiadások				35,9
2						Felújítás				24,3
4						Kormányzati beruházás				25,4
5						Lakástámogatás				10,6
3						Kölcsönök				30,4	29,3
15						Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság			2 956,9			3 107,6
1						Működési költségvetés		37,3			55,7
1						Személyi juttatások	2 000,1			2 062,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	620,1			702,5
3						Dologi kiadások	374,0			377,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					3,5
1						Intézményi beruházási kiadások				16,9
2						Felújítás				65,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
4						Kormányzati beruházás				9,0
5						Lakástámogatás				9,0
3						Kölcsönök				9,6	10,2
16						Pest megyei Rendőr-főkapitányság			9 128,6			9 751,9
1						Működési költségvetés		225,0			291,7
1						Személyi juttatások	6 221,4			6 389,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 928,2			2 006,9
3						Dologi kiadások	1 200,5			1 148,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			1,3
2						Felhalmozási költségvetés					43,6
1						Intézményi beruházási kiadások				25,8
2						Felújítás				170,0
4						Kormányzati beruházás				287,8
5						Lakástámogatás				28,3
3						Kölcsönök				45,0	32,0
17						Somogy megyei Rendőr-főkapitányság			4 685,8			5 049,9
1						Működési költségvetés		100,0			71,1
1						Személyi juttatások	3 190,9			3 264,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	988,7			958,5
3						Dologi kiadások	606,2			625,5
2						Felhalmozási költségvetés					40,3
1						Intézményi beruházási kiadások				42,7
2						Felújítás				16,9
4						Kormányzati beruházás				200,0
5						Lakástámogatás				13,0
3						Kölcsönök				17,5	14,9
18						Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság			5 620,1			5 814,2
1						Működési költségvetés		94,3			131,8
1						Személyi juttatások	3 841,2			3 990,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 190,8			1 240,7
3						Dologi kiadások	680,4			609,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			0,5
2						Felhalmozási költségvetés					60,4
1						Intézményi beruházási kiadások				74,0
2						Felújítás				56,6
4						Kormányzati beruházás				2,7
5						Lakástámogatás				14,0
3						Kölcsönök				26,0	24,3
19						Tolna megyei Rendőr-főkapitányság			3 338,2			3 498,5
1						Működési költségvetés		144,8			153,6
1						Személyi juttatások	2 346,1			2 462,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	727,3			740,7
3						Dologi kiadások	409,6			442,0
2						Felhalmozási költségvetés					1,8
1						Intézményi beruházási kiadások				9,8
2						Felújítás				23,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,8
5						Lakástámogatás				9,6
3						Kölcsönök				15,7	16,3
20						Vas megyei Rendőr-főkapitányság			3 353,1			3 462,4
1						Működési költségvetés		56,0			68,1
1						Személyi juttatások	2 292,6			2 275,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	710,8			732,7
3						Dologi kiadások	405,7			397,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
2						Felhalmozási költségvetés					4,6
1						Intézményi beruházási kiadások				16,0
2						Felújítás				48,9
4						Kormányzati beruházás				4,3
5						Lakástámogatás				13,5
3						Kölcsönök				14,4	11,5
21						Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság			4 395,3			4 471,7
1						Működési költségvetés		28,4			103,6
1						Személyi juttatások	2 984,3			3 002,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	925,1			1 042,9
3						Dologi kiadások	514,3			477,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				33,6
2						Felújítás				35,8
4						Kormányzati beruházás				3,8
5						Lakástámogatás				11,6
3						Kölcsönök				23,0	16,3
22						Zala megyei Rendőr-főkapitányság			3 468,9			3 499,1
1						Működési költségvetés		52,5			135,9
1						Személyi juttatások	2 367,1			2 389,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	733,7			766,8
3						Dologi kiadások	420,6			436,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,2
2						Felhalmozási költségvetés					8,9
1						Intézményi beruházási kiadások				10,3
2						Felújítás				25,9
5						Lakástámogatás				10,0
3						Kölcsönök				24,4	20,8
23						Rendészeti Biztonsági Szolgálat			9 738,8			10 646,7
1						Működési költségvetés		690,0			660,2
1						Személyi juttatások	7 130,8			7 725,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 210,5			2 376,4
3						Dologi kiadások	1 087,5			1 209,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,7
2						Felhalmozási költségvetés					9,8
1						Intézményi beruházási kiadások				30,6
2						Felújítás				8,0
4						Kormányzati beruházás				60,5
5						Lakástámogatás				1,5
3						Kölcsönök				25,7	43,0
24						Köztársasági Őrezred			7 214,0			7 151,1
1						Működési költségvetés		185,6			228,8
1						Személyi juttatások	5 146,9			4 810,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 595,5			1 529,5
3						Dologi kiadások	647,2			825,5
2						Felhalmozási költségvetés					37,9
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			272,5
2						Felújítás				35,5
4						Kormányzati beruházás				64,9
5						Lakástámogatás				28,4
3						Kölcsönök				35,7	33,2
6						Határőrség
1						Határőrség Országos Parancsnokság és szervei			4 719,3			5 556,8
1						Működési költségvetés		123,3			1 434,7
1						Személyi juttatások	2 293,5			2 960,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	662,5			949,9
3						Dologi kiadások	1 654,3			2 344,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			48,2
2						Felhalmozási költségvetés		10,8			352,1
1						Intézményi beruházási kiadások	180,3			624,8
2						Felújítás	36,8			73,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,5
4						Kormányzati beruházás				164,3
5						Lakástámogatás				74,0
3						Kölcsönök	4,0	4,0		224,4	222,1
2						Határőrigazgatóságok			35 996,1			37 104,6
1						Működési költségvetés		383,0			1 455,1
1						Személyi juttatások	25 920,6			26 913,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8 436,7			8 491,7
3						Dologi kiadások	2 021,8			2 724,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,0
2						Felhalmozási költségvetés					142,4
1						Intézményi beruházási kiadások				67,2
2						Felújítás				57,7
4						Kormányzati beruházás				23,9
3						Kölcsönök	56,0	56,0		168,1	65,8
7						BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság			10 712,2			11 120,5
1						Működési költségvetés		400,7			511,9
1						Személyi juttatások	5 735,7			6 088,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 822,1			1 942,5
3						Dologi kiadások	2 017,4			1 939,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			41,7
2						Felhalmozási költségvetés		2 018,3			2 508,2
1						Intézményi beruházási kiadások	3 398,2			2 687,4
2						Felújítás	107,8			267,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				123,5
4						Kormányzati beruházás				257,7
5						Lakástámogatás				17,0
3						Kölcsönök				54,4	50,5
8						Távközlési Szolgálat			2 467,3			2 700,2
1						Működési költségvetés		409,2			498,3
1						Személyi juttatások	665,7			734,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	216,1			236,6
3						Dologi kiadások	1 509,7			1 740,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				23,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások	439,8			349,2
2						Felújítás	45,2			29,0
3						Kölcsönök				0,9	0,4
10						Duna Palota és Kiadó			230,2			263,4
1						Működési költségvetés		235,1			213,4
1						Személyi juttatások	194,8			210,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	66,3			67,1
3						Dologi kiadások	172,6			200,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	18,5			47,4
2						Felújítás	13,1			21,8
11						Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal			12 946,1			12 637,3
1						Működési költségvetés		18 460,0			14 185,2
1						Személyi juttatások	2 104,5			2 071,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	707,3			650,6
3						Dologi kiadások	25 177,2			23 425,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	170,0			165,4
2						Felhalmozási költségvetés					6,7
1						Intézményi beruházási kiadások	3 097,7			1 798,0
2						Felújítás	149,4			237,0
12						Rendőrtiszti Főiskola			1 650,9			1 626,8
1						Működési költségvetés		183,0			372,5
1						Személyi juttatások	1 153,6			1 233,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	370,3			339,5
3						Dologi kiadások	266,9			319,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,7			1,2
2						Felhalmozási költségvetés					1,2
1						Intézményi beruházási kiadások	17,4			36,0
2						Felújítás				15,5
4						Kormányzati beruházás				17,4
5						Lakástámogatás				4,0
3						Kölcsönök				1,8	0,9
13						BM Központi Kórház és intézményei			1 279,5			1 406,0
1						Működési költségvetés		2 900,0			3 771,4
1						Személyi juttatások	2 325,1			2 441,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	795,1			754,3
3						Dologi kiadások	899,3			1 699,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			0,5
2						Felhalmozási költségvetés					1,4
1						Intézményi beruházási kiadások	78,0			39,8
2						Felújítás	80,0			43,4
4						Kormányzati beruházás				12,0
14						Központi Gazdasági Főigazgatóság
1						Központi Gazdasági Főigazgatóság és háttérintézményei			2 795,0			3 511,6
1						Működési költségvetés		2 342,4			1 361,9
1						Személyi juttatások	2 332,0			2 305,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	763,9			754,1
3						Dologi kiadások	2 009,0			2 336,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,1			225,2
2						Felhalmozási költségvetés		32,0			1 185,5
1						Intézményi beruházási kiadások	24,3			50,6
2						Felújítás	26,1			38,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,5
4						Kormányzati beruházás				100,2
5						Lakástámogatás				55,0
3						Kölcsönök	41,0	41,0		89,4	87,4
17						Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ			227,0			227,0
1						Működési költségvetés					3,8
1						Személyi juttatások	92,8			91,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,1			28,1
3						Dologi kiadások	78,3			42,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	25,8			17,2
18						Oktatási Igazgatás
1						BM Oktatási Főigazgatóság			597,8			880,9
1						Működési költségvetés					16,5
1						Személyi juttatások	280,1			422,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	68,2			116,6
3						Dologi kiadások	140,3			158,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				106,0
2						Felhalmozási költségvetés					10,0
1						Intézményi beruházási kiadások	70,3			29,0
2						Felújítás	38,9			1,5
5						Lakástámogatás				9,0
3						Kölcsönök				8,7	6,2
2						Tanintézetek			5 351,9			4 539,6
1						Működési költségvetés		332,0			315,7
1						Személyi juttatások	3 709,9			2 587,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 202,1			749,3
3						Dologi kiadások	761,9			1 288,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				98,7
2						Felhalmozási költségvetés					21,0
1						Intézményi beruházási kiadások	8,0			54,8
2						Felújítás	2,0			36,4
4						Kormányzati beruházás				3,3
3						Kölcsönök					0,6
3						BM Nemzetközi Oktatási Központ			221,3			405,3
1						Működési költségvetés		408,5			455,9
1						Személyi juttatások	230,4			306,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	73,4			90,3
3						Dologi kiadások	326,0			455,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				9,1
19						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
4						Közbiztonsági, közigazgatási és tűzvédelmi beruházások			2 000,0			332,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				336,0
4						Kormányzati beruházás	2 000,0			113,4
5						Lakáscélú beruházás			585,5			7,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				27,1
5						Lakástámogatás	585,5
2						Ágazati célfeladatok
1						Gépjármű-korszerűsítési program			50,0			19,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
3						Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
2						Felhalmozási költségvetés		3 000,0			3 226,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 000,0			1 753,5
4						Közrendvédelmi bírság
1						Működési költségvetés		120,0			198,0
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			133,3
7						Önkéntes tűzoltó egyesületek támogatása			300,0			300,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			318,3
8						Magyar Speciális Mentők Egyesülete támogatása			25,0			22,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0
9						Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport Közalapítvány támogatása			25,0			22,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			22,5
11						Katasztrófaelhárítási célelőirányzatok
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,3
29						Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához			12 506,7			12 506,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12 506,7			8 960,6
30						Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1						Működési költségvetés		490,0			712,7
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	490,0			550,2
2						Felhalmozási költségvetés		60,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	60,0			102,0
31						Bűnmegelőzéssel összefüggő feladatok támogatása			100,0			87,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			179,3
52						Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei			390,0			65,9
1						Működési költségvetés					12,4
1						Személyi juttatások	247,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	76,1
3						Dologi kiadások	66,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				31,8
54						Energia-racionalizálás
3						Kölcsönök	100,0	100,0		48,6	79,1
63						Közép és Kelet Európai Választási Szakértők Egyesületének (ACEEEO) támogatása			25,0			22,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			22,5
64						Nemzetközi tagsági díjak
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,4
65						IDEA program támogatása			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0
66						2005. évi földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					5,7
67						Schengen Alap			2 228,6			2 005,8
1						Működési költségvetés		852,3			1 752,0
3						Dologi kiadások	1 080,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 309,6
2						Felhalmozási költségvetés		7 670,3			625,6
1						Intézményi beruházási kiadások	9 670,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				783,1
68						Egyéb Uniós befizetési kötelezettség
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				81,2
74						Microsoft nagyvállalati szerződéssel összefüggő kötelezettségek			738,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	738,1
76						Központosított lakáselidegenítésből származó bevétel
1						Működési költségvetés					297,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				390,0
2						Felhalmozási költségvetés					84,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				65,2
77						Önkormányzati fejlesztések kiegészítő támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				129,3
80						Belügyminisztérium nemzetközi fizetési kötelezettsége			450,0			180,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			86,8
82						A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása			12,0			16,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			12,0
84						Az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájából a belügyi ágazatra háruló fizetési kötelezettségek teljesítése			480,6			69,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	480,6
85						Közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvénnyel összefüggő felkészítési, továbbképzési többletfeladatok finanszírozása			260,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	110,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0
88						Élhetőbb Faluért Program			20,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,1
3						Dologi kiadások	11,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,3
89						Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása						109,8
90						Építésügyi célelőirányzatok - maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				718,1
91						Lakóépületek energia-megtakarítási programja - maradványelszámolás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 898,6
92						Állami Támogatású Bérlakás Program - maradványelszámolás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12 015,5
3						Társadalmi önszerveződések támogatása
2						Rendészeti sportszervezetek támogatása			63,2			56,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	63,2			56,9
3						Szakszervezetek támogatása			25,0			22,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			22,5
5						Szabadságharcosokért Közalapítvány			184,0			165,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	184,0			165,5
6						Társadalmi szervezetek és segítők támogatása			64,0			65,9
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,0			49,0
7						Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása			15,0			13,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			13,5
9						Belügyi Általános Beruházó és Fejlesztő Kht.			328,0			328,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	328,0			327,9
10						Biztonságos Magyarországért Közalapítvány			300,0			270,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			269,9
11						Országos Polgárőr Szövetség			160,0			144,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	160,0			143,9
12						Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
13						A Sorstársak Egyesületének támogatása a lakásmaffia áldozatainak segítésére			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			20,0
14						Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány támogatása			16,0			17,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,0			17,3
11						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
7						VVER-440/213 típusú atomerőművek 2. szintű valószínűségi biztonsági elemzésének hatósági értékelése HU 0111-01
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				48,0
8						Műszaki támogatás a nukleáris biztonsági hatóságok számára az atomerőművek öregedési, kezelési és maradék élettartam kezelési programokhoz HU 9916
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,0
9						A nyugati hatósági módszerek és gyakorlatok átadása a nukleáris biztonsági hatóságoknak HU 9916
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,0
10						Hidrogénkezelés VVWER-440/230 reaktor konténerében (632.04.01)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				61,0
11						Az APROS nukleáris erőművi elemző program alkalmazása a PA-RE (634.04.02)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,0
12						Tömegspektrométer alkalmazása ismeretlen eredetű nukleáris anyagok és környezeti minták analízisére (632.04.03)
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,0
21						2003. évi PHARE nemzeti program			715,4			516,3
1						Működési költségvetés		84,0			53,3
3						Dologi kiadások	126,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				89,1
2						Felhalmozási költségvetés		560,2			169,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 233,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				193,1
22						2002. évi PHARE nemzeti program, a Rendvédelmi Szervek IT rendszerének fejlesztése			573,9			248,9
1						Működési költségvetés		232,1			1,2
3						Dologi kiadások	452,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,2
2						Felhalmozási költségvetés		378,7			1 131,4
1						Intézményi beruházási kiadások	732,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 966,1
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Menekültek integrációjának elősegítése			85,9			85,5
1						Működési költségvetés		152,7			73,8
3						Dologi kiadások	238,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				73,8
2						Humánerőforrás-menedzsment fejlesztése a Belügyminisztériumban			135,8			134,7
1						Működési költségvetés		119,0			62,7
3						Dologi kiadások	185,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				62,7
2						Felhalmozási költségvetés		104,5
1						Intézményi beruházási kiadások	174,2
3						Küzdelem a szervezett bűnözés ellen			480,7			480,7
1						Működési költségvetés		172,0
3						Dologi kiadások	320,0
2						Felhalmozási költségvetés		483,6
1						Intézményi beruházási kiadások	816,3
14						HU-0103-01 COP2001
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				92,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				455,9
15						Katasztrófavédelem PHARE programja
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				71,4
16						Püspökszilágyi radioaktív hulladékkezelő és tároló telep visszanyerhetőségi és elhelyezési lehetőségeinek értékelése HU 0111-02
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				19,0
14						Köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása			1 000,0			1 000,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 000,0			1 000,0
15						Közoktatási gyermekétkeztetés rászorultsági alapú támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,4
17						„Segítsünk az árvízkárosultakon!”
1						Működési költségvetés		2,0			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0
20						Technikai azonosító maradvány befizetéshez
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				142,4
27						Fejezeti tartalék	260,0		260,0
20						Nemzeti Sporthivatal
1						Nemzeti Sporthivatal igazgatása			792,9			2 697,0
1						Működési költségvetés		57,2			222,4
1						Személyi juttatások	450,8			1 428,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	140,1			176,0
3						Dologi kiadások	230,2			627,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				205,4
2						Felhalmozási költségvetés					805,4
1						Intézményi beruházási kiadások	29,0			17,3
2						Felújítás				3,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 095,5
3						Kölcsönök				1,3	1,3
2						Testnevelési és Sportmúzeum			53,7			91,8
1						Működési költségvetés		3,0			1,6
1						Személyi juttatások	22,4			22,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,6			7,4
3						Dologi kiadások	19,7			44,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	7,0			19,4
3						Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet			475,6			1 957,7
1						Működési költségvetés		5,0			361,8
1						Személyi juttatások	328,5			501,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	111,1			166,8
3						Dologi kiadások	41,0			612,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				484,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				32,1
4						Nemzeti Sportközpontok			2 421,5			2 471,9
1						Működési költségvetés		2 100,0			1 615,0
1						Személyi juttatások	1 252,8			1 252,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	395,8			360,9
3						Dologi kiadások	2 772,9			1 763,7
2						Felhalmozási költségvetés					50,0
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0			87,2
2						Felújítás				120,7
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Sporttevékenység támogatása
1						Utánpótlás-nevelési feladatok			1 728,2			416,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	250,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	80,0
3						Dologi kiadások	1 074,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	284,2			416,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	40,0
2						Iskolai, diák- és felsőoktatási sport támogatása			295,0			327,0
1						Működési költségvetés					1,7
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	295,0			259,1
3						Szabadidősport támogatása			738,0			1 838,9
1						Működési költségvetés		25,0			35,0
3						Dologi kiadások				4,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	763,0			713,9
4						Versenysport támogatása			1 488,0			2 370,4
1						Működési költségvetés					15,2
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 488,0			2 003,8
5						Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok			242,5			17,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	75,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	147,5			17,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0
6						Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése			1 621,1			845,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	957,0
3						Dologi kiadások	3,1			0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	661,0			733,2
8						Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása			2 893,0			2 893,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 893,0			2 873,4
9						Nemzeti Sporttanács támogatása			12,0			1,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	8,7
2						Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
1						Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program						1 200,0
1						Működési költségvetés		290,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 829,0			122,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 119,0			842,9
2						Állami sportvagyon kezelése, fejlesztése			474,5			1,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	474,5			0,5
2						Felhalmozási költségvetés					949,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				949,5
3						2006. évi úszó Európa-bajnokság létesítményfejlesztési program			1 029,4			878,3
1						Működési költségvetés					33,9
1						Személyi juttatások	17,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,6
3						Dologi kiadások	55,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,9
2						Felhalmozási költségvetés					315,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	951,3			124,5
4						Magyar Sport Háza beruházása			456,6			416,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	68,6			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	338,0			360,7
2						Felhalmozási költségvetés					25,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0			80,0
6						Sportlétesítményekkel kapcsolatos egyéb folyamatban lévő kormányzati feladatok			500,0			250,3
1						Működési költségvetés					8,6
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások	193,4			0,3
2						Felhalmozási költségvetés					317,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			312,7
7						Beruházás a 21. századi iskolába			181,5			158,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	181,5			42,3
3						Kiemelt hazai rendezésű és biztonsági kockázatú sportesemények támogatása			445,0			178,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,0
3						Dologi kiadások	35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	145,0			140,0
4						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						HU-02/IB/SO-01-TL Fogyatékosok sport általi esélyegyenlősége program
1						Működési költségvetés		7,0			15,7
3						Dologi kiadások	7,0			15,7
5						Fogyatékosok esélyegyenlőségének javítása			200,0			178,0
1						Működési költségvetés					3,4
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások	2,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	141,4			125,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0			10,0
6						Fejezeti tartalék	90,6		90,6
7						Beruházások maradványelszámolása
1						Továbbképző létesítmények beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
4						Kormányzati beruházás				0,3
2						Budapest Sportcsarnok létesítménykiváltással és egyéb, az újjáépítéssel kapcsolatos állami feladatok, gyakorló jégpálya
2						Felhalmozási költségvetés					43,0
4						Kormányzati beruházás				43,0
8						Maradványelszámolás
1						Országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek
1						Működési költségvetés					5,5
3						Dologi kiadások				5,5
2						Önkormányzati sportigazgatás támogatása
1						Működési költségvetés					2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
3						Kiemelt hazai rendezésű sportesemények (VB, EB, VK)
1						Működési költségvetés					90,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				90,0
4						Olimpiai járadék
1						Működési költségvetés					1,9
5						Sporttudomány
1						Működési költségvetés					5,1
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
6						Fogyatékosok sportjának fejlesztése
1						Működési költségvetés					13,8
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,4
7						Sportágfejlesztés - SPORT XXI. program (kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, atlétika, tenisz, labdarúgás, vízilabda)
1						Működési költségvetés					4,9
8						Egyéb utánpótlás-nevelési feladatok
1						Működési költségvetés					8,7
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,4
9						Helyi szabadidős programok támogatása
1						Működési költségvetés					3,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,4
10						Kiemelt önkormányzati létesítményfejlesztések támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					24,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,0
11						A Budapest Sportarénával és a magyarországi olimpia megrendezésével összefüggő állami feladatok
1						Működési költségvetés					27,8
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,6
12						Sporttal kapcsolatos ki nem emelt állami feladatok
1						Működési költségvetés					1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,5
13						Totó játékadóból származó támogatás
1						Működési költségvetés					1,4
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
14						Ifjúsági és sportlétesítmények akadálymentesítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,5
2						Felhalmozási költségvetés					7,0
15						Bukmékeri rendszerű fogadások játékadójából származó támogatás
1						Működési költségvetés					1,0
3						Dologi kiadások				1,0
16						Sportvállalkozások támogatási programja
1						Működési költségvetés					73,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				18,7
9						BS tűzkár kártérítés						652,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				652,1
Összesen:	350 647,8	52 368,6	298 279,2	364 841,1	56 941,5	303 678,2

XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium központi igazgatása			4 970,7			6 165,9
1						Működési költségvetés		278,0			769,6
1						Személyi juttatások	3 483,5			3 930,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 058,2			1 195,2
3						Dologi kiadások	692,0			1 698,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			80,9
2						Felhalmozási költségvetés					38,2
1						Intézményi beruházási kiadások				23,9
2						Felújítás				43,1
4						Kormányzati beruházás				36,4
3						Kölcsönök				5,1	5,4
2						Szakigazgatási intézmények
1						Költségvetési Iroda			975,9			22 416,7
1						Működési költségvetés		290,0			12 654,1
1						Személyi juttatások	906,8			18 113,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	317,1			5 448,2
3						Dologi kiadások	42,0			8 273,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				349,1
6						Kamatfizetések				0,5
2						Felhalmozási költségvetés					92,0
1						Intézményi beruházási kiadások				821,6
2						Felújítás				431,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
3						Kölcsönök				47,4	46,9
2						Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények			8 369,2			1 342,4
1						Működési költségvetés		11 000,0			600,9
1						Személyi juttatások	8 333,6			767,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 727,8			228,0
3						Dologi kiadások	7 694,9			289,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,9			1 120,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	565,0			10,3
3						Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények			4 796,8			668,7
1						Működési költségvetés		4 253,0			111,0
1						Személyi juttatások	4 770,4			329,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 355,1			112,0
3						Dologi kiadások	2 764,5			96,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,8			321,3
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	120,0			4,1
4						Földművelésügyi szakigazgatási intézmények			3 951,3			639,3
1						Működési költségvetés		100,0			11,9
1						Személyi juttatások	1 949,4			343,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	623,4			93,0
3						Dologi kiadások	1 478,5			36,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				179,6
5						Erdészeti szakigazgatási intézmények			2 482,8			3 112,0
1						Működési költségvetés		380,0			809,6
1						Személyi juttatások	1 829,0			2 365,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	571,6			711,0
3						Dologi kiadások	462,2			631,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				101,8
2						Felhalmozási költségvetés					1,0
1						Intézményi beruházási kiadások				81,9
3						Kölcsönök				9,6	10,0
7						Nemzeti Földalapkezelő Szervezet			6 036,9			5 904,5
1						Működési költségvetés		2 000,0			2 820,4
1						Személyi juttatások	914,2			826,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	292,5			251,9
3						Dologi kiadások	1 160,2			1 429,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 345,0			7 493,5
2						Felhalmozási költségvetés		800,0			499,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1 110,0			881,2
3						Kölcsönök	15,0			9,0
3						Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet			9 054,0			10 351,8
1						Működési költségvetés		10 684,0			13 800,4
1						Személyi juttatások	10 956,6			12 139,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 626,0			3 761,0
3						Dologi kiadások	5 150,4			7 321,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,0
6						Kamatfizetések				0,2
2						Felhalmozási költségvetés					1 128,1
1						Intézményi beruházási kiadások				1 273,2
2						Felújítás				250,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,8
3						Kölcsönök	5,0			5,2	5,2
4						Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei			1 865,6			2 567,8
1						Működési költségvetés		4 799,9			3 586,9
1						Személyi juttatások	2 664,6			2 508,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	921,3			793,1
3						Dologi kiadások	2 768,0			2 436,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	311,6			228,5
2						Felhalmozási költségvetés					9,6
1						Intézményi beruházási kiadások				148,8
2						Felújítás				25,6
3						Kölcsönök				4,0	4,0
5						Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal			11 250,7			9 390,5
1						Működési költségvetés					532,0
1						Személyi juttatások	4 593,4			4 928,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 492,5			1 524,6
3						Dologi kiadások	2 084,6			2 034,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 500,0			921,4
2						Felhalmozási költségvetés					170,3
1						Intézményi beruházási kiadások	580,2			1 198,7
2						Felújítás				6,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
3						Kölcsönök					0,4
6						Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei			5 628,5			6 350,0
1						Működési költségvetés		1 623,0			1 909,4
1						Személyi juttatások	3 741,4			3 778,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 268,4			1 214,3
3						Dologi kiadások	2 173,8			2 660,6
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	18,9			35,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,0			127,7
2						Felhalmozási költségvetés					402,6
1						Intézményi beruházási kiadások				642,1
2						Felújítás				53,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
4						Kormányzati beruházás				202,0
3						Kölcsönök				2,0	1,5
7						Közművelődési intézmények			599,0			648,4
1						Működési költségvetés		90,0			122,4
1						Személyi juttatások	361,3			371,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	121,8			119,8
3						Dologi kiadások	205,9			237,3
2						Felhalmozási költségvetés		20,0			0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0			16,6
2						Felújítás				8,3
3						Kölcsönök				0,2
8						Agrárkutató intézetek			3 225,4			4 028,1
1						Működési költségvetés		2 223,0			2 258,2
1						Személyi juttatások	2 912,9			2 899,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	986,1			914,8
3						Dologi kiadások	1 549,4			2 376,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				87,5
2						Felhalmozási költségvetés					506,7
1						Intézményi beruházási kiadások				494,1
2						Felújítás				36,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				92,1
3						Kölcsönök				8,6	7,6
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
13						Intézmények központi beruházásai			202,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,4
4						Kormányzati beruházás	202,0
14						Duna-Tisza közi homokhátság vízvisszatartása, vízpótlása
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				100,0
2						Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása			1 050,0			545,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	310,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	90,0
3						Dologi kiadások	100,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				452,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	550,0
5						Nemzeti kataszteri program feltételrendszere			440,3			396,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	440,3			396,3
8						Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása			650,0			648,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	650,0			570,7
9						Vízügyi feladatok támogatása			200,0			680,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	200,0			682,5
10						Parlagfű elleni védekezés támogatása
1						Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása			500,0			236,5
1						Működési költségvetés					11,8
3						Dologi kiadások				1,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			377,3
2						A „Parlagfű-mentes Magyarországért” tárcaközi bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása			584,2			9,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	584,2			6,8
11						Nemzeti támogatások működtetése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,0
13						Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei			1 200,0			506,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 200,0			60,0
15						Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok			3 080,0			749,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 330,0			684,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 750,0			1 072,5
17						Igyál tejet program			1 900,0			778,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 900,0			760,5
19						Állati hulladék megsemmisítése			1 500,0			796,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 500,0			196,2
20						Hegyközségek Nemzeti Tanácsa			150,0			135,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0			135,0
21						Kincstári szolgáltatási díjak						85,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				82,5
35						Egyéb szervezetek feladataira						508,2
1						Működési költségvetés					8,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				511,5
3						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						HU0201-01 EU konform agrárpiaci rendtartás, CMO-k létrehozása			63,0			5,4
1						Működési költségvetés		73,0			12,3
3						Dologi kiadások				54,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	136,0
2						HU0201-02 EU BSE ellenőrző rendszer			35,6			45,2
1						Működési költségvetés		172,0			227,1
3						Dologi kiadások				377,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	207,6			3,5
2						Felhalmozási költségvetés					3,0
1						Intézményi beruházási kiadások				23,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
3						HU0201-03 Vidékfejlesztési intézkedések kivitelezését szolgáló intézményi struktúra kialakítása						1,9
2						Felhalmozási költségvetés					7,8
1						Intézményi beruházási kiadások				12,3
4						HU0201-04 Vetőmagok, szaporítóanyagok és takarmányok minősítésének fejlesztése			22,6			47,2
1						Működési költségvetés					4,5
3						Dologi kiadások				16,0
2						Felhalmozási költségvetés		51,0			34,6
1						Intézményi beruházási kiadások	73,6			71,7
5						HU0201-05 Juh és kecske regisztrációs rendszer			91,2			120,6
1						Működési költségvetés					168,7
3						Dologi kiadások				34,9
2						Felhalmozási költségvetés		71,5
1						Intézményi beruházási kiadások	162,7			289,9
6						HU0201-06 Élelmiszer-biztonság
1						Működési költségvetés					10,6
3						Dologi kiadások				10,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				36,8
7						Határátkelőhelyek szakemberképzése (HU02/B/AG02)
1						Működési költségvetés					28,4
3						Dologi kiadások				28,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,1
9						Agrárgazdasági PHARE Kivitelező Csoport működési költsége						1,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,7
10						Agrárgazdasági intézményfejlesztés (HU 01XX)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				8,3
11						Befejeződött PHARE programok maradványainak rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
19						Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszer kialakítása (HU03/004-347-01-01)			147,1			1 051,0
1						Működési költségvetés					52,4
3						Dologi kiadások				70,0
2						Felhalmozási költségvetés					852,9
1						Intézményi beruházási kiadások	147,1			1 771,7
20						Növény-egészségügyi diagnosztikai és ellenőrzési rendszer (HU03/004-347-01-02)			153,7			89,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,5
2						Felhalmozási költségvetés					270,6
1						Intézményi beruházási kiadások	153,7			391,7
21						Vadállatok (rókák) veszettsége elleni intézkedések			401,0			32,8
1						Működési költségvetés					93,5
3						Dologi kiadások	401,0			93,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				124,1
2						Felhalmozási költségvetés					80,3
1						Intézményi beruházási kiadások				80,3
23						A magyar földnyilvántartási rendszer fenntarthatóságának javítása HU03/AG/02-TL
1						Működési költségvetés					35,5
3						Dologi kiadások				35,5
24						MSZR alapú prognózisok továbbfejlesztése HU03/AG/03-TL
1						Működési költségvetés					3,4
3						Dologi kiadások				3,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,8
25						EU-konform támogatások bevezetése a mezőgazdasági szektorban HU03/AG/04-TL						0,5
1						Működési költségvetés					5,0
3						Dologi kiadások				5,5
26						Növényvédelmi felügyelők és diagnosztikai szakértők képzése HU03/AG/05-TL			17,6			6,8
1						Működési költségvetés		38,2			29,0
3						Dologi kiadások				29,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	55,8
27						Technikai segítségnyújtás a kifizetőügynökség részére HU03/AG/01-TL
1						Működési költségvetés					12,1
3						Dologi kiadások				12,1
28						PHARE céltartalék			120,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0
29						HU03/IB/AG08-TL Élelmiszer-biztonsági laborstratégia kidolgozása Twinning Light						0,9
1						Működési költségvetés					50,5
3						Dologi kiadások				51,4
30						HU02/IB/AG03-TL A kifizetőügynökség hatékonyságának javítása az akkreditáció után Twinning Light
1						Működési költségvetés					38,5
3						Dologi kiadások				38,5
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Agrár-környezeti információs és monitoring rendszer kifejlesztése			159,1			159,1
2						Felhalmozási költségvetés		254,5
1						Intézményi beruházási kiadások	413,6
2						Fajtakísérleti és vetőmag-minősítési informatikai rendszer fejlesztése			40,8			40,8
2						Felhalmozási költségvetés		61,6
1						Intézményi beruházási kiadások	102,4
3						Az új „Forest Focus” szabályozás bevezetése			92,7			81,6
1						Működési költségvetés		56,0			41,7
3						Dologi kiadások				41,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,6
2						Felhalmozási költségvetés		117,1
1						Intézményi beruházási kiadások	190,2
4						Az élelmiszer-biztonsági intézményi háttér fejlesztése						61,3
4						Fejezeti kezelésű szakmai előirányzatok
6						Méhészeti Nemzeti Program			477,4			179,7
1						Működési költségvetés		477,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	954,8			139,1
5						Nemzeti támogatások
1						Központosított bevételből működő támogatások
1						Erdészeti feladatok			4 750,0			3 866,8
1						Működési költségvetés					133,2
3						Dologi kiadások				0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 750,0			4 293,7
2						Termőföldvédelem támogatása			1 200,0			572,5
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	650,0			106,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	550,0			491,6
7						Állattenyésztési feladatok			1 150,0			1 035,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 150,0			1 093,4
8						Halgazdálkodás támogatása			280,0			238,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				47,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	280,0			151,9
9						Vadgazdálkodás támogatása			730,0			560,3
1						Működési költségvetés					1,4
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	730,0			526,5
10						Nemzeti Lovas Program			50,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0
2						Költségvetésből működő támogatások
1						Fejlesztési típusú támogatások			18 851,1			12 891,0
1						Működési költségvetés					0,7
3						Dologi kiadások				152,7
2						Felhalmozási költségvetés					202,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	18 851,1			15 156,4
3						Kölcsönök					59,1
2						Folyó kiadások és jövedelem-támogatások			107 582,2			111 538,1
1						Működési költségvetés					10 403,8
3						Dologi kiadások				5 201,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	107 582,2			126 250,5
4						Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás			4 015,0			2 813,5
2						Felhalmozási költségvetés					4,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 015,0			1 802,6
5						Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása			550,0			345,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				102,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	550,0
6						Állatkártalanítás			1 100,0			1 150,0
1						Működési költségvetés					44,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 100,0			1 184,4
7						Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások			1 950,7			325,6
1						Működési költségvetés					1 583,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 950,7			1 707,3
11						Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
1						Nemzeti Vidékfejlesztési Terv intézkedések			8 745,6			6 379,0
1						Működési költségvetés		31 484,1			42 481,8
3						Dologi kiadások				148,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39 355,2			48 827,3
2						Felhalmozási költségvetés		3 498,3			518,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 372,8			706,1
2						Nemzeti Vidékfejlesztési Terv céltartalék			364,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	364,4
12						SAPARD támogatásból megvalósuló programok
1						SAPARD intézkedések			5 000,0			6 750,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				24,2
2						Felhalmozási költségvetés		15 000,0			21 790,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20 000,0			29 687,8
3						SAPARD céltartalék			200,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	200,0
13						EU tagságból eredő feladatok			2 013,1			191,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 028,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	329,0
3						Dologi kiadások	656,1			1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				65,3
14						Fejezeti tartalék	300,0		300,0
1-10. cím összesen:	325 212,8	89 895,6	235 317,2	364 938,4	122 223,3	230 253,2
12						Központosított bevételek
1						Erdészeti bevételek
1						Erdőfenntartási járulék		3 950,0			2 052,1
2						Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság		300,0			253,1
2						Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
1						Földvédelmi járulék		4 100,0			5 284,2
2						Földvédelmi és talajvédelmi bírság		20,0			48,1
3						Állattenyésztési és tenyésztésszervezési bevételek
1						Tenyésztési hozzájárulás		1 190,0			721,7
2						Lóverseny totalizatőr forgalom utáni bevételek		10,0			8,0
4						Halgazdálkodási bevételek
1						Állami halász- és horgászjegyek díja		280,0			207,3
2						Halászatfejlesztési hozzájárulás		20,0			106,8
3						Halvédelmi bírság		20,0			20,5
5						Vadgazdálkodási bevételek
1						Állami vadászjegyek díja		500,0			567,3
2						Hatósági eljárási díj, trófea bírálat		50,0			100,3
3						Vadvédelmi hozzájárulás		250,0			220,5
4						Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás		25,0			78,0
5						Vadvédelmi bírság		25,0			22,7
Összesen:	325 212,8	100 635,6	235 317,2	364 938,4	131 913,9	230 253,2

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Honvédelmi Minisztérium
1						Honvédelmi Minisztérium igazgatása			8 278,6			8 829,6
1						Működési költségvetés					110,6
1						Személyi juttatások	5 305,6			6 199,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 639,0			1 904,3
3						Dologi kiadások	791,2			734,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	275,4			43,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	267,4			1,2
3						Kölcsönök				15,7	6,1
2						HM hivatalai			4 478,3			4 686,7
1						Működési költségvetés					265,8
1						Személyi juttatások	2 407,9			2 449,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	667,1			701,9
3						Dologi kiadások	1 267,8			1 469,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,5			187,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				11,1
3						Kölcsönök					0,6
3						HM háttérintézményei			43 810,7			53 083,9
1						Működési költségvetés					2 388,9
1						Személyi juttatások	6 327,4			7 368,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 597,8			2 018,1
3						Dologi kiadások	32 383,8			40 369,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,3			161,9
2						Felhalmozási költségvetés					6 864,1
1						Intézményi beruházási kiadások	642,2			2 371,8
2						Felújítás	2 436,1			5 787,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				28,1
3						Kölcsönök	365,1			925,1	806,4
2						Magyar Honvédség
1						Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei			103 611,7			98 790,1
1						Működési költségvetés					1 368,7
1						Személyi juttatások	25 158,0			28 336,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7 455,5			8 313,1
3						Dologi kiadások	51 283,0			42 018,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	171,7			432,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	14 610,2			18 341,0
2						Felújítás	4 932,3			2 847,3
3						Kölcsönök	1,0			20,9	28,7
2						Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai			39 870,8			39 568,4
1						Működési költségvetés					57,9
1						Személyi juttatások	27 488,8			28 040,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8 420,2			8 147,1
3						Dologi kiadások	3 774,7			3 376,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	182,2			177,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,4			4,5
2						Felújítás				4,5
3						Kölcsönök	3,5			45,3	41,9
3						Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai			32 023,7			28 851,6
1						Működési költségvetés					39,6
1						Személyi juttatások	20 251,9			18 103,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 314,3			5 599,5
3						Dologi kiadások	5 324,6			5 031,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	128,7			124,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2,1
3						Kölcsönök	2,1			22,0	19,6
3						Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1						Katonai Felderítő Hivatal			8 362,7			8 886,5
1						Működési költségvetés					85,2
1						Személyi juttatások	4 682,9			4 785,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 393,2			1 368,2
3						Dologi kiadások	2 251,8			2 447,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,9			18,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	18,5			49,7
3						Kölcsönök	0,4			20,6	14,1
2						Katonai Biztonsági Hivatal			2 453,7			2 508,1
1						Működési költségvetés					2,6
1						Személyi juttatások	1 672,3			1 662,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	505,7			509,7
3						Dologi kiadások	227,0			245,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,8			6,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,9			61,6
3						Kölcsönök				0,6	0,6
4						Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem			6 611,1			5 772,1
1						Működési költségvetés					595,3
1						Személyi juttatások	3 806,6			3 669,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 115,6			1 057,9
3						Dologi kiadások	1 282,8			1 178,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,4			13,0
2						Felhalmozási költségvetés					26,6
1						Intézményi beruházási kiadások	390,5			247,8
3						Kölcsönök	0,2			0,3	0,1
5						Katonai Ügyészségek			1 041,4			1 203,9
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	756,0			851,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	234,7			260,7
3						Dologi kiadások	47,3			74,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,2			3,3
3						Kölcsönök	0,2			0,3	0,1
6						MH Egészségügyi intézetek			6 051,1			6 455,3
1						Működési költségvetés		5 245,0			4 812,1
1						Személyi juttatások	6 109,2			5 860,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 939,3			1 866,9
3						Dologi kiadások	3 209,0			3 339,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,6			39,2
2						Felhalmozási költségvetés					5,0
1						Intézményi beruházási kiadások				33,8
7						Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal			244,2			247,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	136,2			135,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	42,6			41,2
3						Dologi kiadások	52,1			50,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,5			0,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	12,8			13,7
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Magyar Honvédség Központi Honvédkórház			100,0			113,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	100,0			113,0
5						Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok			1 206,0			1 212,0
2						Felhalmozási költségvetés
5						Lakástámogatás	1 000,0			1 006,0
6						Lakásépítés	206,0			184,5
6						Katonai védelmi beruházások			2 158,0			3 243,6
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	2 158,0			3 243,6
2						Ágazati célelőirányzatok
3						Társadalmi szervek támogatása			75,2			113,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,2			112,1
5						Közhasznú Társaságok által ellátott állami feladatok finanszírozása			3 407,0			4 301,2
1						Működési költségvetés					182,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 407,0			4 483,6
15						Nemzetközi kártérítés
1						Működési költségvetés					23,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,8
24						Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez			1 718,6			1 303,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 718,6			1 316,9
25						Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához			3 048,3			2 613,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 048,3			928,3
26						Hozzájárulás a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoport (WEAG) működési költségeihez			19,6			4,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,6			6,7
29						Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban						29,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				29,3
32						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának és a sorállomány társadalombiztosítási ellátásának kiadásaihoz
1						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz			14 119,6			14 119,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14 119,6			14 119,6
34						Védelmi felülvizsgálat célkitűzéseinek megvalósítása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				20 000,0
35						Egyéb uniós befizetések			150,3			150,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,3			142,3
36						MH Szociálpolitikai Közhasznú Alapítvány által ellátott feladatok támogatása			31,0			61,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	31,0			61,0
38						A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai						11,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,2
Összesen:	288 116,6	5 245,0	282 871,6	317 411,4	17 746,4	286 160,2

XIV. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Igazságügyi Minisztérium igazgatása			3 457,6			3 189,2
1						Működési költségvetés		1 857,6			3 239,5
1						Személyi juttatások	2 050,5			2 292,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	643,2			702,8
3						Dologi kiadások	2 242,9			2 415,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			512,5
2						Felhalmozási költségvetés					5,6
1						Intézményi beruházási kiadások	315,5			396,2
2						Felújítás	23,1			24,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				30,0
3						Kölcsönök				9,7	9,7
2						IM Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Országos Hivatala			4 672,9			4 466,1
1						Működési költségvetés					11,5
1						Személyi juttatások	2 686,0			2 461,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	866,8			748,6
3						Dologi kiadások	577,8			709,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			6,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	530,3			245,4
3						Szakértői Intézetek			1 750,1			1 732,6
1						Működési költségvetés		84,5			101,1
1						Személyi juttatások	1 187,7			1 183,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	380,7			375,3
3						Dologi kiadások	246,2			238,5
2						Felhalmozási költségvetés					2,5
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0			45,5
4						Kormányzati beruházás				1,9
3						Kölcsönök				1,0	0,5
4						IM Büntetés-végrehajtás			35 164,2			35 828,6
1						Működési költségvetés		2 415,9			3 005,4
1						Személyi juttatások	19 434,9			19 845,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 956,6			5 863,8
3						Dologi kiadások	8 924,6			9 485,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7			2,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 010,0			2 314,5
2						Felhalmozási költségvetés		100,0			242,9
1						Intézményi beruházási kiadások	930,6			458,2
2						Felújítás	357,7			366,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,1
4						Kormányzati beruházás				317,8
5						Lakástámogatás	40,0			40,0
3						Kölcsönök	108,0	85,0		97,4	104,5
5						Központi Kárrendezési Iroda			1 271,6			1 537,0
1						Működési költségvetés		16,2			147,0
1						Személyi juttatások	639,8			815,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	209,1			259,3
3						Dologi kiadások	418,9			581,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
2						Felhalmozási költségvetés					6,5
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0			17,8
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
3						Igazságügyi szakértői tevékenység beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
4						Büntetés-végrehajtás beruházásai			342,2			162,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				172,4
4						Kormányzati beruházás	342,2
2						Ágazati célfeladatok
1						A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása			332,6			24,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	332,6
2						Korrupcióellenes Cselekvési Program, új fizetésképtelenségi törvény kodifikációja			35,0			31,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,1
3						Dologi kiadások	25,9
3						A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás			97,5			142,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	97,5			148,6
5						Peren kívüli jogi szolgáltatások			115,0			103,5
1						Működési költségvetés					1,6
3						Dologi kiadások	115,0			134,7
6						Társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások			270,0			240,2
1						Működési költségvetés					1,2
1						Személyi juttatások	38,0			2,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0			0,7
3						Dologi kiadások	50,0			33,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	170,0			189,5
7						A Sors-Társak Közhasznú Egyesület Támogatása			30,0			27,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			18,5
9						Feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok rendezése
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				67,1
3						Alapítványok támogatása
1						Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány			12,0			10,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			10,8
5						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						Börtönkörülmények javítása
1						Működési költségvetés					21,5
3						Dologi kiadások				34,7
2						Felhalmozási költségvetés		319,0			188,8
1						Intézményi beruházási kiadások	319,0			316,2
2						Kapacitásnövelés a püspökszilágyi hulladéktárolóban (632.04.03)			16,0			14,4
2						Felhalmozási költségvetés		63,7
1						Intézményi beruházási kiadások	79,7
3						Műszaki támogatás a nukleáris biztonsági hatóságok számára az atomerőművek öregedési, kezelési és maradék élettartam kezelési programokhoz HU-9916 PR/TS/06
1						Működési költségvetés		40,8			64,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,8			39,4
4						A nyugati hatósági módszerek és gyakorlatok átadása a nukleáris biztonsági hatóságoknak HU-9916 Hu/RA/03
1						Működési költségvetés		72,3			121,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	72,3			70,7
5						Hidrogénkezelés VVER-440/230 reaktor konténerében HU-2002/000-632.04.01
1						Működési költségvetés		241,8			156,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	241,8			95,6
6						Az APROS nukleáris erőművi elemző program alkalmazása a Paksi Atomerőműre HU-2002/000-632.04.02
1						Működési költségvetés		101,8			66,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	101,8			40,3
7						Tömegspektrométer alkalmazása ismeretlen eredetű nukleáris anyagok és környezeti minták analízisére 2002/000-632.04.04
2						Felhalmozási költségvetés		61,1			186,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	61,1			185,1
8						VVER-440/213 típusú atomerőművek 2. szintű valószínűségi biztonsági elemzésének hatósági értékelése HU 0111-01
1						Működési költségvetés					48,0
9						Püspökszilágyi radioaktív hulladékkezelő és tároló telep visszanyerhetőségi és elhelyezési lehetőségeinek értékelése HU 0111-02
1						Működési költségvetés					19,0
7						Országos Atomenergia Hivatal			327,2			327,7
1						Működési költségvetés		1 424,9			1 674,7
1						Személyi juttatások	603,9			609,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	186,9			176,5
3						Dologi kiadások	881,3			1 055,7
2						Felhalmozási költségvetés					189,2
1						Intézményi beruházási kiadások	80,0			250,8
1-7. cím összesen:	54 778,5	6 884,6	47 893,9	56 526,1	9 616,1	47 838,4
8						Alapok támogatása
1						Központi Nukleáris Pénzügyi Alap	5 790,0			6 731,3
Összesen:	60 568,5	6 884,6	47 893,9	63 257,4	9 616,1	47 838,4

XV. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatása
1						Gazdasági és Közlekedési Minisztérium			5 435,8			6 480,1
1						Működési költségvetés		821,3			1 478,2
1						Személyi juttatások	3 379,8			4 011,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 062,5			1 216,2
3						Dologi kiadások	1 626,1			2 347,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	42,3			251,0
2						Felhalmozási költségvetés					806,0
1						Intézményi beruházási kiadások	79,4			23,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	67,0			328,9
3						Kölcsönök	20,0	20,0		13,6	13,6
2						GKM Gazdasági igazgatóság			1 518,3			1 670,5
1						Működési költségvetés		550,0			730,0
1						Személyi juttatások	366,1			403,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	119,6			135,6
3						Dologi kiadások	1 163,3			1 539,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5			2,5
2						Felhalmozási költségvetés		4,4			866,2
1						Intézményi beruházási kiadások	354,6			334,0
2						Felújítás	67,6			71,7
4						Kormányzati beruházás				81,5
3						Kölcsönök				0,4	0,4
2						Szénbányászati Szerkezet-átalakítási Központ			37,5			37,1
1						Működési költségvetés		19,6			32,4
1						Személyi juttatások	26,7			30,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,2			9,3
3						Dologi kiadások	16,2			22,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0			6,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,0
3						Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal			858,4			922,0
1						Működési költségvetés		42,1			55,4
1						Személyi juttatások	518,0			522,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	160,6			167,1
3						Dologi kiadások	119,6			308,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			0,2
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	102,0			94,5
4						Magyar Műszaki Biztonsági Hivatal						1,5
1						Működési költségvetés		1 993,8			2 099,8
1						Személyi juttatások	738,9			722,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	233,0			227,8
3						Dologi kiadások	940,2			1 054,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,7			7,8
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			2,2
1						Intézményi beruházási kiadások	60,0			54,6
2						Felújítás	15,0			1,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,6
3						Kölcsönök				3,3	3,2
5						Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium			69,9			79,4
1						Működési költségvetés		50,2			50,0
1						Személyi juttatások	64,5			60,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,3			21,1
3						Dologi kiadások	34,3			42,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,7
2						Felújítás				2,8
6						Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum			92,4			136,5
1						Működési költségvetés		4,8			4,9
1						Személyi juttatások	33,5			33,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,4			11,5
3						Dologi kiadások	21,8			77,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,5			25,4
2						Felújítás				16,7
8						Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1						Működési költségvetés		579,0			587,2
1						Személyi juttatások	64,0			73,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,1			19,9
3						Dologi kiadások	475,6			508,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			0,3
2						Felhalmozási költségvetés					35,0
1						Intézményi beruházási kiadások	11,5			11,8
2						Felújítás	2,2			1,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1,5
3						Kölcsönök	3,8	1,0		0,7	0,7
9						Magyar Geológiai Szolgálat			1 165,3			1 316,9
1						Működési költségvetés		1 135,9			1 015,8
1						Személyi juttatások	1 057,1			1 051,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	334,3			331,6
3						Dologi kiadások	842,7			770,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0			76,6
2						Felhalmozási költségvetés					80,9
1						Intézményi beruházási kiadások	43,8			139,9
2						Felújítás	16,3			39,7
3						Kölcsönök	2,6	2,6		1,2	1,2
10						Magyar Bányászati Hivatal			634,0			668,4
1						Működési költségvetés		23,1			1 200,4
1						Személyi juttatások	479,1			616,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	149,3			185,5
3						Dologi kiadások	13,2			702,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,0			9,2
2						Felhalmozási költségvetés					3,0
1						Intézményi beruházási kiadások	4,4			110,6
2						Felújítás	3,1			2,4
3						Kölcsönök	1,5	1,5		0,5	0,5
11						Magyar Energia Hivatal
1						Működési költségvetés		1 671,3			1 807,6
1						Személyi juttatások	578,6			575,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	171,0			171,1
3						Dologi kiadások	818,3			974,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			2,3
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			0,4
1						Intézményi beruházási kiadások	100,1			22,0
2						Felújítás	2,0
3						Kölcsönök	2,4	1,1		1,7	1,6
12						Magyar Szabadalmi Hivatal
1						Működési költségvetés		3 590,0			3 635,0
1						Személyi juttatások	1 403,4			1 406,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	425,0			429,2
3						Dologi kiadások	1 403,6			1 472,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			84,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,4
1						Intézményi beruházási kiadások	222,0			222,0
2						Felújítás	30,0			19,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1,0			0,6
3						Kölcsönök	5,0			7,2	2,2
13						Országos Mérésügyi Hivatal
1						Működési költségvetés		2 618,5			2 467,0
1						Személyi juttatások	1 098,8			1 024,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	364,5			318,0
3						Dologi kiadások	973,0			887,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,1			7,0
2						Felhalmozási költségvetés					18,9
1						Intézményi beruházási kiadások	109,1			189,7
2						Felújítás	64,0			99,0
3						Kölcsönök				2,1	2,0
15						Közlekedési Felügyeletek						0,2
1						Működési költségvetés		24 624,1			24 433,7
1						Személyi juttatások	9 472,0			8 732,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 940,6			2 561,8
3						Dologi kiadások	6 514,9			6 369,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 736,6			3 603,2
6						Kamatfizetések				0,2
2						Felhalmozási költségvetés		38,2			50,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1 692,1			2 747,3
2						Felújítás	218,1			147,9
4						Kormányzati beruházás				7,3
3						Kölcsönök	101,0	13,0		77,6	60,1
16						Közlekedési Múzeum			330,8			372,0
1						Működési költségvetés		22,4			65,2
1						Személyi juttatások	240,3			247,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	85,9			76,6
3						Dologi kiadások	25,6			109,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,4			2,9
2						Felújítás				24,2
17						Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság
1						Működési költségvetés		1 750,4			1 888,6
1						Személyi juttatások	645,3			716,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	227,6			225,1
3						Dologi kiadások	761,5			780,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			201,8
2						Felhalmozási költségvetés					18 391,3
1						Intézményi beruházási kiadások	80,0			65,0
2						Felújítás	10,0			17,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6 986,9
3						Kölcsönök	25,0			29,9	4,9
18						Polgári Légiközlekedési Hatóság			204,6			276,9
1						Működési költségvetés		331,4			471,6
1						Személyi juttatások	358,9			374,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	108,6			110,9
3						Dologi kiadások	65,9			133,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,6			40,9
2						Felhalmozási költségvetés		14,0			19,0
1						Intézményi beruházási kiadások	14,0			25,1
2						Felújítás	1,0			1,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				555,3
19						MÁV Közegészségügyi Intézet			57,8			68,7
1						Működési költségvetés					3,9
1						Személyi juttatások	41,5			44,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,3			13,5
3						Dologi kiadások	3,0			18,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				5,5
20						MÁV egészségügyi alapellátó intézmények						193,5
1						Működési költségvetés		9 029,4			9 067,3
1						Személyi juttatások	4 277,5			3 885,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 474,8			1 333,3
3						Dologi kiadások	3 152,3			3 905,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,3			12,4
2						Felhalmozási költségvetés					167,3
1						Intézményi beruházási kiadások	89,5			96,8
2						Felújítás	34,0			42,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,4
4						Kormányzati beruházás				194,5
21						HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat
1						Működési költségvetés		16 296,4			18 661,0
1						Személyi juttatások	5 938,8			6 127,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 864,8			1 833,6
3						Dologi kiadások	5 770,8			5 284,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	280,2			258,5
2						Felhalmozási költségvetés		5,0			179,8
1						Intézményi beruházási kiadások	2 347,4			3 824,1
2						Felújítás	53,0			189,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15,0			703,8
3						Kölcsönök	42,0	10,6		22,4	126,4
25						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						A magyarországi uránércbánya bezárása			1 200,0			1 080,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	1 200,0			1 139,9
2						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			100,0			21,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,6
4						Kormányzati beruházás	100,0
4						Kombinált fuvarozás, logisztikai központok, kikötők fejlesztése
1						Kikötők fejlesztése			762,2			686,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	762,2			641,9
2						Logisztikai központ fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				102,2
4						Kombinált fuvarozás fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				31,5
6						GYSEV pályaberuházás			600,0			540,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	600,0			540,0
7						Vasút-egészségügyi fejlesztések			60,0			21,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				167,1
4						Kormányzati beruházás	60,0			66,4
9						Akadálymentes közlekedés fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				45,0
20						Rév- és kompközlekedés fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
4						Kormányzati beruházás				31,3
23						„Schengeni” vasúti határállomások kialakítása
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				61,1
2						Ágazati célelőirányzatok
2						Energiafelhasználási hatékonyság javítása			524,1			471,7
1						Működési költségvetés					0,5
3						Dologi kiadások				2,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0			150,0
2						Felhalmozási költségvetés					2,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	444,1			963,4
3						Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok			100,0			90,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			89,9
4						Magyar találmányok külföldi bejelentése			80,0			72,0
1						Működési költségvetés					1,7
3						Dologi kiadások	8,0			44,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	72,0			95,4
5						Magyar Folyami Információs és Segélyhívó Rendszer adatátviteli és adatfeldolgozási fejlesztése			100,0			90,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				55,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0			34,9
9						A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1						Működési költségvetés		700,0			1 210,7
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	700,0			1 097,4
18						Állami többletfeladatok
1						Működési költségvetés					510,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				509,6
19						Légiközlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok
1						Működési költségvetés					229,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				244,7
2						Felhalmozási költségvetés					15,0
20						Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás			610,9			549,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	610,9			549,4
43						Vállalkozói vagyon kezelése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
2						Felhalmozási költségvetés		0,1			100,6
45						Belvízi hajózási alapprogram			1,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1,0
48						Project Generation Facility II. ütem (Versenyképes gazdaság munkacsoport feladatainak ellátására)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,0
3						Vállalkozási célelőirányzatok
1						Beruházás-ösztönzési célelőirányzat			9 500,0			8 936,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	650,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 700,0			8 936,9
2						Nemzeti beruházásösztönzési vállalkozási célelőirányzat
1						Nemzeti beruházás-ösztönzési célelőirányzat						2 851,2
1						Működési költségvetés					89,7
3						Dologi kiadások				843,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				406,0
2						Felhalmozási költségvetés					271,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6 843,5
2						Hannover EXPO 2000 Világkiállítás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,3
3						Kis- és középvállalkozások beruházásainak kamattámogatása és EK társfinanszírozás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				41,5
3						Kis- és középvállalkozói célelőirányzat			3 567,0			3 210,3
1						Működési költségvetés					22,5
3						Dologi kiadások	500,0			2 755,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 067,0			1 705,1
2						Felhalmozási költségvetés					51,6
1						Intézményi beruházási kiadások				0,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 000,0			6 533,4
4						Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztések előkészítése célelőirányzat			15 000,0			13 430,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				9,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15 000,0			13 320,7
5						Tőzsdei bevezetésre készülő vállalkozások támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés					0,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
6						Turisztikai célelőirányzat-maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 924,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 871,0
7						Kereskedelem-fejlesztési célelőirányzat
1						Működési költségvetés					1 105,6
3						Dologi kiadások				398,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				426,5
5						Útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat
1						Útfenntartás és fejlesztés			79 625,7			72 781,9
1						Működési költségvetés		700,0			876,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33 350,0			33 782,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	46 975,7			39 839,1
6						Energiagazdálkodási célelőirányzat
1						Energiagazdálkodás			45 000,0			108 701,6
1						Működési költségvetés					12,8
3						Dologi kiadások				52,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45 000,0			75 848,5
6						Kamatfizetések				119,3
11						ITD-H Befektetés-ösztönzési és kereskedelem-fejlesztési tanácsadás			3 888,0			3 499,2
1						Működési költségvetés					5,4
3						Dologi kiadások				1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 888,0			3 086,8
12						Az EU-hoz való csatlakozás gazdasági és közlekedési programja és kormányzati feladatai
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						Új megközelítésű direktívák átvételének támogatása HU03/IB/IM01-TL
1						Működési költségvetés					13,2
3						Dologi kiadások				14,4
2						Felkészülés a mezőgazdasági importkvóta engedélyezési tevékenység ellátására HU03/IB/AG06-TL
1						Működési költségvetés					6,8
3						Dologi kiadások				6,8
3						Technológiai kockázatelemzési képzés a súlyos balesetek megelőzésével kapcsolatban HU03/IB/EN03-TL
1						Működési költségvetés					9,0
3						Dologi kiadások				8,0
14						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
4						Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
5						Magyar Szabványügyi Testület támogatása			100,0			90,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			85,4
6						Közlekedéstudományi Intézet támogatása			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0
7						Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				171,6
17						GM fejezeti előre nem tervezett kiadások						70,0
1						Működési költségvetés					1,7
3						Dologi kiadások				45,1
30						Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1						M5-ös rendelkezésre állási díj			22 299,8			22 299,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	22 299,8			22 102,6
2						Költségtérítés-kiegészítés a vasúti személyszállítási közszolgáltatáshoz			300,0			270,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			269,8
3						Költségtérítés a vasúti pályák és tartozékaik működtetéséhez			400,0			360,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0
4						MÁV Rt. tőkeszerkezete törvényi előírásnak történő megfeleltetése			10 000,0			9 000,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10 000,0			8 993,7
5						GYSEV Rt. tőkeemelése			300,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0
6						Kombinált fuvarozás			500,0			450,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0
7						Schengen Alap			52,5			47,3
1						Működési költségvetés					45,1
3						Dologi kiadások				56,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,5
2						Felhalmozási költségvetés		197,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	197,4
9						EU támogatással megvalósuló nagyprojektek előkészítéséhez kapcsolódó irányítást segítő támogatás						29,4
10						CONNECT (MTS e-közlekedés)			12,5			11,3
1						Működési költségvetés		192,7			53,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	205,2			19,2
11						TEN-T pályázatok			550,0			495,0
1						Működési költségvetés		366,4			1 098,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	916,4			787,4
12						EU tagságból adódó többletfeladatok ellátása, informatikai fejlesztés			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0
13						Autóbusszal végzett helyközi menetrend szerinti személyszállítás veszteségkiegyenlítése			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
14						POLÉBISZ támogatása			21,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,0
15						BKSZ ütemezett létrehozásának előkészítése			480,0			431,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	480,0			430,7
16						Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján			100,0			109,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			102,8
18						Egészségügyi Fejlesztési Programiroda működtetése			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0
19						Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nemzetközi non-proliferációs szervezetnél tagdíj			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
20						Magyar Geológiai Szolgálat egykori bányaművekkel veszélyeztetett területek felmérése és nyilvántartása			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0
21						Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium felújítás			5,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5,0
22						Múzeumok támogatása			70,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0
23						Magyar Bányászati Hivatal Bányafelügyeleti szakigazgatás és felügyeleti feladatok			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
25						Technológiai kutatási feladatok			18,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	18,0
26						Nemzetközi tagdíjak			130,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	130,0
27						EU tagsággal kapcsolatos feladatok			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0
28						Légiforgalmi irányítás és rendszereinek ellenőrzése, felügyelete			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0
33						Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok			50,0			42,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0			38,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
34						NATO tagságból adódó ágazati feladatok			40,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0
3						Dologi kiadások	34,0
35						Kegyeleti Alap létrehozása			100,0			90,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
31						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Hajózási információs Rendszer megvalósítása			50,8			45,7
1						Működési költségvetés		25,4			19,3
3						Dologi kiadások				19,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,4
2						Felhalmozási költségvetés		76,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	127,2
2						Felkészülés a digitális tachográfok bevezetésére			101,8			91,6
1						Működési költségvetés		63,6			1,7
3						Dologi kiadások				44,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	63,6
2						Felhalmozási költségvetés		152,7			42,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	254,5
3						Vasúti infrastruktúra hatékonyságának növelése HU04IB/TR01
1						Működési költségvetés					74,2
3						Dologi kiadások				74,2
35						Hadiipari technológia-korszerűsítő beruházások támogatása			20,0			18,0
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások	1,0			13,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	19,0			55,0
36						Közhasznú szervezetek támogatása
1						Energia Központ Kht. közhasznú feladatai			90,0			81,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	90,0			80,9
3						Ipari Hulladékhasznosító Kht. támogatása			20,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			18,0
4						Design Terminál Kht. támogatása			10,0			9,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			9,0
37						Autópálya részvénytársaságok támogatása
1						Nemzeti Autópálya Rt. támogatása			2 000,0			1 800,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 950,0			1 749,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0			49,9
38						Felzárkóztatási Infrastrukturális Fejlesztési Alapprogram
1						Gyorsforgalmi úthálózat program			44 052,0			39 646,8
2						Felhalmozási költségvetés					14 372,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	44 052,0			62 211,2
5						Vasúthálózat fejlesztés
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 184,8
6						Cegléd-Kiskunfélegyháza pályarehabilitáció EIB hitelből
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				620,9
8						Monor Kistói úti közúti aluljáró
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,3
9						M44 gyorsforgalmi út tervezése, előkészítése Szarvas-Tiszakürt szakaszon			400,0			360,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	400,0			208,7
39						MÁV Rt. EU-konform átalakításához történő hozzájárulás
1						MÁV Különféle személyi kifizetések						3 700,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 000,0
40						Fejezeti tartalék	200,0		200,0
47						Kötött segélyhitelezés			650,0			585,0
1						Működési költségvetés					277,5
3						Dologi kiadások	39,0			0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	611,0			214,1
48						Földgáz-áremelés intézményi ellentételezése						786,8
1-25. cím összesen:	322 628,9	67 741,8	254 887,1	400 811,7	111 117,1	310 294,5
26						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatások
1						Költségtérítés a vasúttársaságok személyszállítási közszolgáltatásaihoz	52 970,0			52 969,9
2						Bányabezárás	1 400,0			1 399,9
28						Központosított bevételek
1						Gazdaságfejlesztési támogatások visszatérülése		900,0			2 053,6
2						Gépjárműadó és túlsúlydíj		800,0			852,6
3						Energiagazdálkodási célelőirányzat befizetése		45 000,0			108 701,6
Összesen:	376 998,9	114 441,8	254 887,1	455 181,5	222 724,9	310 294,5

XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium igazgatása			7 180,2			7 618,5
1						Működési költségvetés		19,9			1 348,4
1						Személyi juttatások	2 399,2			2 632,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	791,5			844,8
3						Dologi kiadások	3 235,4			2 337,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	674,5			922,9
2						Felhalmozási költségvetés		6,0			1 177,8
1						Intézményi beruházási kiadások	85,5			1 081,0
2						Felújítás	20,0			16,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,1
4						Kormányzati beruházás				120,4
3						Kölcsönök	5,0	5,0		11,4	11,4
2						Igazgatási és háttérintézmények			2 460,0			8 254,8
1						Működési költségvetés		71,2			946,6
1						Személyi juttatások	1 075,1			1 296,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	354,5			421,0
3						Dologi kiadások	1 055,6			1 258,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 107,0
2						Felhalmozási költségvetés					7 367,3
1						Intézményi beruházási kiadások	35,5			863,7
2						Felújítás	10,5			0,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,7
4						Kormányzati beruházás				8 185,9
3						Kölcsönök	4,5	4,5		4,4	0,7
3						Országos Meteorológiai Szolgálat			1 243,3			1 264,3
1						Működési költségvetés		977,3			1 329,2
1						Személyi juttatások	820,8			912,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	270,8			275,1
3						Dologi kiadások	868,7			890,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			0,3
2						Felhalmozási költségvetés		15,0			25,4
1						Intézményi beruházási kiadások	190,0			215,3
2						Felújítás	85,0			67,9
3						Kölcsönök	3,0	3,0		4,4	4,4
9						Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi területi szervek			24 083,0			34 979,6
1						Működési költségvetés		3 576,7			7 869,0
1						Személyi juttatások	15 435,5			20 079,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 963,2			6 356,3
3						Dologi kiadások	6 949,0			13 738,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,3			110,6
2						Felhalmozási költségvetés		27,0			5 170,4
1						Intézményi beruházási kiadások	257,8			3 757,1
2						Felújítás	77,9			250,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				703,0
4						Kormányzati beruházás				3 247,2
3						Kölcsönök	5,5	5,5		28,5	24,7
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			405,8			368,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				90,0
4						Kormányzati beruházás	405,8
3						Környezetvédelem beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,7
4						Természetvédelem beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				138,1
5						Vízügyi szervek beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				41,5
6						Kiemelt városok szennyvízkezelése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				52,7
7						Vízkárelhárítás
3						Bodrogközi árvízvédelmi rendszer fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12,4
5						Vásárhelyi terv továbbfejlesztése			8 000,0			6 419,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 532,7
4						Kormányzati beruházás	8 000,0
7						Vízkárelhárítási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai			2 047,5			549,8
2						Felhalmozási költségvetés					413,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 725,8
4						Kormányzati beruházás	2 047,5
9						Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés					232,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				703,9
10						Egyéb vízminőség-védelem
1						Egyéb vízminőség-védelem
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,1
2						Vízbázisvédelem
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,7
3						Vízrajz
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,7
11						Balatoni vízminőség-védelem
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				68,2
12						Nagymaros feletti befejezetlen védtöltések rendezése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,4
14						Vízkárelhárítás egyéb beruházásai
1						Elsőrendű árvízvédelmi művek fejlesztése és rekonstrukciója
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				21,1
2						Folyó- és tószabályozás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,2
3						Nagyműtárgyak rekonstrukciója
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,1
4						Dombvidéki vízrendezés
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,3
6						Vízpótló és elosztórendszerek						5,2
7						Duna-Tisza közi homokhátság vízvisszatartása, vízpótlása
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				89,8
8						Balatoni vízkárelhárítás
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,0
9						Tározós vízrendezés támogatása
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,6
15						Vízkészlet-gazdálkodási létesítmények
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,4
16						Infrastruktúra-fejlesztési feladatok
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,5
19						EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai			523,9			161,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,3
4						Kormányzati beruházás	523,9
20						Ivóvíz-minőség javító program			531,4			339,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,1
4						Kormányzati beruházás	531,4			20,2
21						Szennyvízelvezetési és tisztítási program			1 500,0			1 500,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	1 500,0			1 226,1
2						Ágazati célelőirányzatok
3						Vízkárelhárítási művek fenntartása			950,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	302,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	96,6
3						Dologi kiadások	551,4
4						Távlati ivóvízbázisok fenntartása			50,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
13						Védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítása program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,2
2						Felhalmozási költségvetés					2,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				109,8
30						Kincstári számlavezetési díjak kifizetése						3,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,0
31						Fejezeti kezelésű előirányzatok technikai maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				404,2
34						Víz- és környezeti kárelhárítás			1 500,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	600,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	192,0
3						Dologi kiadások	708,0
35						Természetvédelmi kártalanítás			150,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0
36						Balatonnal kapcsolatos kormánydöntések végrehajtása			811,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	160,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	651,1
37						Hulladékkezelési és gazdálkodási feladatok			3 374,0			2 316,8
1						Működési költségvetés					153,7
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	173,0			50,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 135,0			339,6
3						Kölcsönök				0,1
38						Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése			3 000,0			2 400,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 000,0			1 909,0
39						Országos Környezeti Kármentesítési Program végrehajtása			4 500,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	368,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 000,0
40						Természetvédelmi nemzetközi pályázatok támogatása			419,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	61,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,6
3						Dologi kiadások	66,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	181,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	90,6
41						Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában			200,0			177,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			93,5
3						Társadalmi szervezetek támogatása			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			113,8
6						2007-2013 közötti nagy projektek előkészítése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,5
7						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
8						Környezetvédelmi PHARE program (HU-0204)			281,4			253,3
1						Működési költségvetés		426,2			127,9
3						Dologi kiadások				127,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	536,3
2						Felhalmozási költségvetés					381,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	171,3			657,4
9						Környezetvédelmi PHARE program (HU-0304)			35,0			31,5
1						Működési költségvetés		159,3			61,7
3						Dologi kiadások				74,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	194,3
2						Felhalmozási költségvetés					17,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,9
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Magyar Természetvédelmi Információs Rendszer fejlesztése (2004/016-689.02.01)			137,4			123,7
1						Működési költségvetés		206,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	286,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	57,3
2						Víz keretirányelv végrehajtása II. fázis (2004/016-689.02.03)			6,3			5,7
1						Működési költségvetés		18,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,3
8						Környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2 084,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4 019,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8 586,5
3						Kölcsönök				365,1
3						Környezetvédelmi alapcélfeladatok - svájci segély
2						Felhalmozási költségvetés					1 481,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 481,0
9						GEF - A Duna szennyezettségének csökkentése
2						Felhalmozási költségvetés					41,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				41,8
10						Fejezeti tartalék	175,1		175,1
1-10. cím összesen:	69 285,7	5 520,8	63 764,9	101 092,4	28 189,3	66 972,7
11						Központosított bevételek
1						Környezetvédelmi támogatások visszatérülése		1 350,0			1 434,0
2						Bírságok
1						Légszennyezési bírság		500,0			1 373,7
3						Szennyvíz bírságok		410,0			1 142,9
4						Veszélyes hulladék bírság		60,0			132,2
5						Zaj- és rezgésvédelmi bírság		15,0			6,2
6						Természetvédelmi bírság		15,0			9,7
3						Termékdíjak
1						Gumiabroncs termékdíjak		2 000,0			-44,8
2						Csomagolóeszközök termékdíja		5 500,0			8 519,6
3						Hűtőberendezések termékdíja		3 500,0			1 887,8
4						Akkumulátorok termékdíja		500,0			203,2
5						Kenőolajok termékdíja		7 500,0			6 041,4
7						Reklámhordozó papírok termékdíja		800,0			1 669,2
9						Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja		6 000,0			1 139,8
4						Vízügyi támogatások visszatérülése		100,0			7,0
5						Vízkészletjárulék		11 100,0			12 304,3
Összesen:	69 285,7	44 870,8	63 764,9	101 092,4	64 015,5	66 972,7

XVII. TERÜLETFEJLESZTÉS

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országos Területfejlesztési Hivatal
1						Központi igazgatás			2 153,5			2 739,2
1						Működési költségvetés		0,5			68,3
1						Személyi juttatások	1 017,9			1 330,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	323,8			384,1
3						Dologi kiadások	566,8			872,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			1,0
2						Felhalmozási költségvetés					100,5
1						Intézményi beruházási kiadások	240,0			146,8
2						Felújítás				0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,5			200,0
3						Kölcsönök	1,0
2						Kistérségi megbízottak			799,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	525,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	157,5
3						Dologi kiadások	117,3
2						Turisztikai Hivatal			359,8			495,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	170,7			215,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	55,4			64,9
3						Dologi kiadások	133,7			133,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				36,8
2						Felújítás				4,7
3						Területi Főépítészi Irodák			338,1			369,3
1						Működési költségvetés		3,0			14,5
1						Személyi juttatások	188,7			209,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,0			65,0
3						Dologi kiadások	83,4			94,8
2						Felhalmozási költségvetés					1,7
1						Intézményi beruházási kiadások	4,0			32,5
4						Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal			483,1			961,8
1						Működési költségvetés					0,9
1						Személyi juttatások	272,9			358,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	88,3			112,2
3						Dologi kiadások	60,3			131,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,1			27,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	3,5			76,1
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Célelőirányzatok
1						Területrendezés			107,9			97,1
1						Működési költségvetés					54,9
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	2,0			49,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	92,9			43,8
2						2007-2013 közötti időszak stratégiai tervezési és elemzési feladatai			116,1			104,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	87,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,3
3						Dologi kiadások	0,9			0,7
3						ROP Közreműködő Szervezetek Támogatása			400,0			360,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	128,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	44,0
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	228,0			275,0
4						Lakás- és építésügy
4						Fiatalok otthonteremtési támogatása használt lakásra			7 000,0			18 200,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7 000,0			16 615,4
5						Lakbértámogatás			3 400,0			263,7
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 400,0
6						Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata			19,6			17,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,6			17,6
5						Turisztikai célelőirányzat			9 657,2			8 654,2
1						Működési költségvetés					3 334,6
3						Dologi kiadások	348,0			298,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 209,2			6 360,7
2						Felhalmozási költségvetés					4 488,1
1						Intézményi beruházási kiadások				0,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 100,0			6 745,6
3						Kölcsönök					83,8
6						Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása			1 900,0			3 865,9
1						Működési költségvetés					130,0
3						Dologi kiadások				143,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				165,0
2						Felhalmozási költségvetés					2 801,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 900,0			1 526,8
7						Építésügyi célelőirányzatok
1						Működési költségvetés		220,0			1 833,2
3						Dologi kiadások				1,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	220,0			715,3
8						Állami Támogatású Bérlakás Program
1						Működési költségvetés					34,4
3						Dologi kiadások				34,4
2						Felhalmozási költségvetés					11 981,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9 092,0
2						Országos jelentőségű területfejlesztési programok
1						Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása			1 000,0			888,3
1						Működési költségvetés					1 072,2
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,0
3						Dologi kiadások	170,0			49,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	140,0			41,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	570,0			599,3
2						Szigetköz és térsége rehabilitációja, Mosoni-Duna komplex területfejlesztése			230,0			204,6
1						Működési költségvetés					340,3
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	53,0			2,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	150,0			273,8
3						Duna-Tisza közi hátság területfejlesztési programja			640,0			569,7
1						Működési költségvetés					150,0
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
3						Dologi kiadások	18,0			16,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	430,0			52,3
4						Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése			600,0			532,1
1						Működési költségvetés					87,5
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
3						Dologi kiadások	58,0			39,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			31,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	450,0
5						Kiemelt térségek területfejlesztése (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar, M8, natúrparkok)			275,0			244,8
1						Működési költségvetés					171,7
1						Személyi juttatások	27,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5
3						Dologi kiadások	46,7			37,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,5			18,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	156,8			97,8
6						Kiemelt infrastrukturális és vállalkozási övezetek fejlesztése (repülőterek, logisztikai központok, kritikus belterületi vízrendezések, raktárbázisok, számítástechnikai fejlesztések, termelő üzemek infrafejlesztése, ingatlanszerzés)			438,2			343,4
1						Működési költségvetés					1 405,0
1						Személyi juttatások	8,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,5
3						Dologi kiadások	74,5			7,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	87,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	266,8			710,5
7						Kiemelt kistérségek és rétegek projektfejlesztése, romák társadalmi integrációját segítő kormányzati program			228,5			158,4
1						Működési költségvetés					308,3
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	73,0			9,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				189,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	128,5
14						Kistérségi megbízott hálózat működtetése
1						Működési költségvetés					219,5
3						Dologi kiadások				69,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,9
3						Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat
1						Központi fejlesztési feladatok			3 950,0			2 490,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	366,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	122,0
3						Dologi kiadások	434,0			357,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 078,0			336,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 326,0			140,4
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	624,0			42,1
2						Decentralizált területfejlesztési programok			18 000,0			16 189,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 800,0			265,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 676,0			18,3
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	7 524,0
3						Decentralizált szakmai fejlesztési programok
1						Idegenforgalmi fejlesztések			2 000,0			1 800,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			37,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	964,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	836,0
2						Autópálya-építést segítő közmunkaprogram			600,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	600,0
3						Nemzeti parkok közmunkaprogram			350,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0
4						Köztisztviselők és pedagógusok internet hozzáférésének támogatása			580,0			522,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	580,0			212,6
5						Háromszoros esélyteremtés a szociális ellátórendszer fejlesztésével			120,0			108,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0
6						Belterületi kiépítetlen közúthálózat fejlesztése			300,0			172,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0
7						Kerékpárutak fejlesztése			300,0			368,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0
4						Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat
1						Működési költségvetés					16 415,7
3						Dologi kiadások				401,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 986,2
2						Felhalmozási költségvetés					29,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11 475,9
4						Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
1						Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik nemzetgazdasági tervezéssel és programozással kapcsolatos (2007-2013.) működési kiadásai			350,0			350,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			312,5
2						Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai			261,7			261,7
1						Működési költségvetés					104,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	261,7			221,9
3						Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása (a 2007-2013 időszak fejlesztési programjai, kistérségi koncepció elkészítése)			1 234,0			1 234,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 234,0			976,7
4						Egyéb területfejlesztési intézmények működési kiadásai			70,0			70,0
1						Működési költségvetés					15,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			56,3
6						Regionális Operatív Program és INTERREG közösségi kezdeményezés projektek intézményrendszeri fejlesztése, működtetése
1						Működési költségvetés					159,3
3						Dologi kiadások				55,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				66,7
5						Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1						Regionális Támogatás-közvetítő Kht. működésének támogatása			64,5			58,0
1						Működési költségvetés					5,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,5			28,0
2						PHARE Végrehajtó Szervezeti feladatok ellátása			656,0			590,4
1						Működési költségvetés					0,5
1						Személyi juttatások	273,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	84,8
3						Dologi kiadások	130,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	160,7			590,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6,5
3						Információs szolgáltatások működtetése			277,0			229,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	49,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,1
3						Dologi kiadások	75,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,3			191,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	113,2
7						INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai
1						INTERREG IIIA HU-SK-UA			131,3			118,2
1						Működési költségvetés		265,5			112,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	354,0			33,6
2						Felhalmozási költségvetés		128,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	171,0
2						INTERREG IIIA HU-RO-SER			221,3			199,2
1						Működési költségvetés		252,7			172,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	337,5			40,3
2						Felhalmozási költségvetés		411,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	547,5
3						INTERREG IIIA SL-HU-CR			96,0			86,4
1						Működési költségvetés		60,0			66,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	79,5			22,5
2						Felhalmozási költségvetés		228,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	304,5
4						INTERREG IIIA AU-HU			77,3			69,6
1						Működési költségvetés		121,5			59,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	162,0			59,4
2						Felhalmozási költségvetés		110,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	147,0			25,9
5						INTERREG IIIB			78,8			70,9
1						Működési költségvetés					37,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	78,8			4,4
6						INTERREG IIIC			75,8			68,2
1						Működési költségvetés					22,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,8			28,6
7						INTERACT			2,3			2,1
1						Működési költségvetés					3,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,3			5,2
8						INTERREG céltartalék			27,8			25,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	27,8
9						INTERREG közösségi kezdeményezés intézményrendszeri fejlesztése, működtetése			320,0			288,0
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				6,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások y	320,0			270,0
10						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						Határon átnyúló CBC program (HU 01XX)			35,0			31,5
1						Működési költségvetés					1 123,1
3						Dologi kiadások	30,0			139,5
2						Felhalmozási költségvetés		81,2			78,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	86,2			155,7
2						Határon átnyúló CBC (HU 02XX)			1 401,0			262,5
1						Működési költségvetés		1 331,7			1 691,0
3						Dologi kiadások	633,8			19,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 495,9			1 053,0
2						Felhalmozási költségvetés		2 199,2			1 688,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 802,2			2 153,9
3						Határon átnyúló CBC (HU 03XX)						1 002,1
1						Működési költségvetés		20,0			1 423,3
3						Dologi kiadások	20,0			6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,0			995,5
2						Felhalmozási költségvetés		180,0			777,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 022,7
6						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX)			1 840,9			1 656,8
1						Működési költségvetés		91,5			1 272,7
3						Dologi kiadások	357,7			425,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	142,1			9,8
2						Felhalmozási költségvetés		1 265,1			562,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 697,7			1 024,2
7						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 03XX)			2 266,0			2 039,4
1						Működési költségvetés		99,4			3 087,7
3						Dologi kiadások	96,5			270,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	433,6			159,3
2						Felhalmozási költségvetés		1 888,9			772,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 724,2			1 394,5
8						INTERREG III. HU 02XX
1						Működési költségvetés		582,2			263,2
3						Dologi kiadások	170,8			14,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	411,4			154,3
2						Felhalmozási költségvetés		16,9			7,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	16,9			8,8
9						INTERREG III. HU 03XX
1						Működési költségvetés		742,2			648,8
3						Dologi kiadások	235,3			146,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	489,0			333,9
2						Felhalmozási költségvetés		155,9			32,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	173,8			44,0
10						Külső határok támogatása			371,1			334,0
1						Működési költségvetés		52,5			126,5
3						Dologi kiadások	242,5			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,9
2						Felhalmozási költségvetés		714,0			520,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	895,1			668,7
11						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 0008)
1						Működési költségvetés					921,5
3						Dologi kiadások				12,9
12						Határon átnyúló CBC programok (HU 00XX)
1						Működési költségvetés					317,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				69,9
13						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX)
1						Működési költségvetés					2 463,7
3						Dologi kiadások				937,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,0
2						Felhalmozási költségvetés					525,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				691,9
14						Uniós projektek
1						Működési költségvetés					125,4
11						EU támogatások (PIK, SAKK, PEA II.)
1						EU támogatások technikai segítségnyújtása (PIK)						31,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				30,3
3						Projekt Előkészítő Alap II. (PEA II.)
1						Működési költségvetés					2 570,0
3						Dologi kiadások				20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 994,3
1-5. cím összesen:	77 425,9	11 221,3	66 204,6	81 199,0	66 885,7	69 798,4
6						Lakástámogatások
1						Egyéb lakástámogatások	215 067,9			232 565,6
7						Központosított bevételek
1						Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése		300,0			739,3
Összesen:	292 493,8	11 521,3	66 204,6	313 764,6	67 625,0	69 798,4

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Külügyminisztérium
1						Külügyminisztérium központi igazgatása			7 578,0			7 999,7
1						Működési költségvetés		145,5			147,7
1						Személyi juttatások	4 191,1			3 996,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 381,1			1 238,8
3						Dologi kiadások	1 846,3			2 237,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,0			29,0
2						Felhalmozási költségvetés		15,0			8,0
1						Intézményi beruházási kiadások	294,0			185,6
2						Felújítás				48,1
3						Kölcsönök	25,0	12,0		40,7	16,5
2						Külképviseletek igazgatása			26 344,7			25 841,6
1						Működési költségvetés		7 707,9			6 078,1
1						Személyi juttatások	16 186,9			15 451,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 313,4			3 023,4
3						Dologi kiadások	12 207,0			13 336,5
2						Felhalmozási költségvetés		677,3			143,8
1						Intézményi beruházási kiadások	1 849,6			1 126,7
2						Felújítás	1 000,0			1 049,3
3						Kölcsönök	173,0			171,9	138,2
2						Határon Túli Magyarok Hivatala			647,2			10 851,0
1						Működési költségvetés		0,5			415,0
1						Személyi juttatások	404,8			468,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	134,5			143,4
3						Dologi kiadások	92,9			260,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7 996,4
2						Felhalmozási költségvetés		3,0			3,3
1						Intézményi beruházási kiadások	18,5			22,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				504,0
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Az Európai Unióhoz való csatlakozás külügyi Nemzeti Programja
2						EU integrációs képzés			20,0			11,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0			11,4
3						NATO Békepartnerség			37,0			33,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,5			5,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,1			0,3
3						Dologi kiadások	27,4			15,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,1
5						Bős-Nagymaros nemzetközi bírósági eljárás			30,0			27,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	24,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,3
3						Dologi kiadások	2,9			0,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				7,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,3
6						Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1						Nemzetközi tagdíjak			2 440,0			2 031,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2 440,0			1 944,3
2						Európai uniós befizetések			460,0			460,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	460,0			382,9
7						Külügyi segélyezés			50,0			235,5
1						Működési költségvetés					5,0
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			123,5
8						Turistakölcsönök			2,0			2,0
1						Működési költségvetés		8,0			1,1
3						Dologi kiadások	10,0			2,8
9						Állami Protokoll kiadásai
1						Államfői protokoll előirányzat-maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				77,0
2						Kormányfői Protokoll kiadásai			500,0			525,1
1						Működési költségvetés		10,0			5,9
1						Személyi juttatások	40,0			30,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,6			2,8
3						Dologi kiadások	461,4			495,7
10						Külföldi tájékoztatás/Idegen nyelvű lapkiadás előirányzat-maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,0
11						Tolerancia Program						38,2
12						Alapítványok támogatása
3						Teleki László Alapítvány támogatása			139,7			125,7
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	139,7			115,3
4						Magyar-román Gozsdu Közalapítvány			47,0			42,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,0
5						Esély a Stabilitásra Közalapítvány (Szegedi folyamat)			115,0			78,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	115,0			72,5
6						EuroClip - EuroKapocs Közalapítvány (Nyíregyházi Folyamat)			115,0			78,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	115,0			75,0
7						EU Társadalomtudományok Kutatási Közalapítvány támogatása			46,0			41,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	46,0
8						Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány			60,0			54,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			49,5
9						Demokrácia Központ Közalapítvány						20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,0
14						Civil szervezetek támogatása
1						Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek			45,0			40,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			36,3
15						Külügyi kommunikáció			300,0			255,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	110,0			72,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	190,0			51,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,1
20						Kereskedelemfejlesztési célelőirányzat-maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 140,1
22						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés
1						Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés			975,0			799,4
1						Működési költségvetés					86,6
1						Személyi juttatások	83,6			5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	25,1			0,8
3						Dologi kiadások	134,0			133,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	732,3			210,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				29,1
2						Kötött segélyhitelezés-maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				277,5
23						Brüsszeli EU Állandó Képviselet - épületvásárlás			720,0			700,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	720,0			698,8
24						Társadalmi kapcsolatok			20,0			17,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			13,4
28						Feladatfinanszírozási előirányzat maradványának befizetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,9
30						Schengeni követelmények
1						Schengen Alap			93,0			93,0
2						Felhalmozási költségvetés		372,1
1						Intézményi beruházási kiadások	465,1
2						Schengeni követelményeknek való megfelelés			1 000,0			900,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				78,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 000,0			90,2
2						Felújítás				2,2
31						Eurorégiók támogatása			55,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	55,0			50,0
33						EU utazási költségtérítések
1						Működési költségvetés		301,4
3						Dologi kiadások	301,4
34						Határon túli magyarok programjainak támogatása
1						Határon túli magyarok oktatási és kulturális programjai támogatása			7 248,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	55,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,7
3						Dologi kiadások	151,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 424,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	600,0
2						Határon túli magyarok szülőföld programjai			1 390,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	125,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 251,1
3						Csángó magyarok támogatása			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
50						Fejezeti tartalék	500,0
2						Felhalmozási költségvetés		500,0
1-5. cím összesen:	60 330,5	9 752,7	50 577,8	57 700,2	7 049,3	51 351,8
6						Alapok támogatása
1						Szülőföld Alap támogatása	1 000,0			1 000,0
Összesen:	61 330,5	9 752,7	50 577,8	58 700,2	7 049,3	51 351,8

XIX. EU INTEGRÁCIÓ

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Fejlesztési Hivatal			1 960,3			2 075,6
1						Működési költségvetés		0,2			137,9
1						Személyi juttatások	974,0			1 087,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	301,7			339,5
3						Dologi kiadások	619,4			750,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3
2						Felhalmozási költségvetés					4,1
1						Intézményi beruházási kiadások	62,3			100,9
3						Kölcsönök	2,8			3,3	0,4
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Regionális Operatív Program (ROP)
2						Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése			1 562,7			3 217,1
1						Működési költségvetés		656,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	875,1
2						Felhalmozási költségvetés		4 031,8			5 911,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 375,7			8 395,4
5						A humánerőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítése			1 534,8			1 381,4
1						Működési költségvetés		758,4			2 069,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 372,3			2 767,2
2						Felhalmozási költségvetés		1 137,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 058,4
8						A turisztikai potenciál erősítése a régiókban			839,4			1 155,4
1						Működési költségvetés					27,2
2						Felhalmozási költségvetés		2 518,2			1 318,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 357,6			2 295,5
11						ROP Technikai segítségnyújtás			189,9			170,9
1						Működési költségvetés		478,4			923,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	637,9			1 050,7
2						Felhalmozási költségvetés		91,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	121,5
2						Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)
1						Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban			2 716,6			4 364,8
1						Működési költségvetés					63,5
2						Felhalmozási költségvetés		6 338,7			9 894,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9 055,3			13 297,0
2						Élelmiszergazdaság modernizálása			397,9			778,1
1						Működési költségvetés					0,2
2						Felhalmozási költségvetés		928,4			1 745,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 326,3			2 327,2
3						Vidéki térségek fejlesztése			593,5
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,5
2						Felhalmozási költségvetés		1 780,4			1 665,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 373,9			2 220,9
4						AVOP Technikai segítségnyújtás			121,5			60,0
1						Működési költségvetés		109,3			382,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	145,8			504,9
2						Felhalmozási költségvetés		255,1			21,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	340,1			28,1
3						Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1						Beruházás-ösztönzés			938,4			2 350,4
1						Működési költségvetés		131,4			168,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	187,7			165,0
2						Felhalmozási költségvetés		2 058,2			5 645,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 940,3			8 238,5
2						Kis- és középvállalkozások fejlesztése			2 524,3			2 271,9
1						Működési költségvetés		2 356,0			5 754,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 365,8			1 240,3
2						Felhalmozási költségvetés		3 534,1			651,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 048,6			7 665,4
3						Kutatás-fejlesztés, innováció			3 168,8			1 080,7
1						Működési költségvetés		2 058,4			3 120,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 864,6			2 848,3
2						Felhalmozási költségvetés		1 552,8			1 104,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 915,4			3 089,4
4						Információs társadalom és gazdaságfejlesztés			983,4			885,0
1						Működési költségvetés		558,4			515,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	764,8			26,3
2						Felhalmozási költségvetés		2 100,5			3 127,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 877,5			4 393,6
5						GVOP Technikai segítségnyújtás			188,9			470,0
1						Működési költségvetés		509,9			1 102,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	679,9			1 362,1
2						Felhalmozási költségvetés		56,7			13,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	75,6			74,7
4						Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
2						Közlekedési infrastruktúra fejlesztése			2 053,4			8 000,1
1						Működési költségvetés		1 232,0			4 184,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 642,7
2						Felhalmozási költségvetés		4 928,2			14 952,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 570,9			25 392,8
3						Környezetvédelem			1 361,5
1						Működési költségvetés		81,7			1 245,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	108,9			539,0
2						Felhalmozási költségvetés		4 002,8			603,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5 337,1			2 196,4
4						KIOP Technikai segítségnyújtás			143,8			129,4
1						Működési költségvetés		431,3			298,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	575,1			388,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,7
5						Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
3						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		4 969,1			4 474,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 969,1			4 463,3
2						Felhalmozási költségvetés		261,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	261,5			11,3
4						Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása - Hazai társfinanszírozás			4 491,1			2 542,0
1						Működési költségvetés		1 915,2			1 919,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 181,7			4 588,3
2						Felhalmozási költségvetés		100,8			100,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	325,4			4,9
10						Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		3 744,3			7 585,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 744,3			7 585,2
11						Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása - Hazai társfinanszírozás			844,3			759,9
1						Működési költségvetés		4 591,0			4 594,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 435,3			4 504,7
15						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésével - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		1 985,0			2 063,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 985,0			2 063,6
16						Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésével - Hazai társfinanszírozás			1 999,0			1 799,1
1						Működési költségvetés					7,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 999,0			1 138,9
17						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		228,9			78,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	228,9			78,0
2						Felhalmozási költségvetés		7 400,3			3 535,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7 400,3			3 535,6
18						Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése - Hazai társfinanszírozás			2 543,1			568,7
1						Működési költségvetés					13,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	76,3			20,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 466,8			1 180,1
19						HEFOP Technikai segítségnyújtás - EU forrásrész
1						Működési költségvetés		27,9			1 323,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,9			1 323,9
2						Felhalmozási költségvetés		901,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	901,1
20						HEFOP Technikai segítségnyújtás - Hazai társfinanszírozás			309,7			778,7
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	297,3			366,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	12,4
6						KTK technikai segítségnyújtás			177,2			159,5
1						Működési költségvetés		425,3			341,9
3						Dologi kiadások				147,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	567,0			86,9
2						Felhalmozási költségvetés		106,3
1						Intézményi beruházási kiadások	141,8			219,1
7						Operatív programok céltartalékai
1						ROP Céltartalék			165,1			148,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	165,1			25,6
2						AVOP Céltartalék			153,2			136,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				132,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	153,2
3						GVOP Céltartalék			312,2			281,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	312,2			108,8
4						KIOP Céltartalék			142,3			128,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	142,3			133,7
5						HEFOP Céltartalék			544,1			489,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	544,1			3,0
8						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló projektek
1						Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési projektek			8 500,0
1						Működési költségvetés		1 297,5
3						Dologi kiadások	1 730,0
2						Felhalmozási költségvetés		15 109,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	23 177,2
3						Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem 2000/HU/16/P/PT/002
2						Felhalmozási költségvetés					1 850,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 392,9
4						Budapest-Cegléd-Szolnok-(Lökösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001
1						Működési költségvetés					2,5
2						Felhalmozási költségvetés					3 796,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7 532,8
5						Útrehabilitációs program I. ütem: 3. és 35. utak 2001/HU/16/P/PT/006
2						Felhalmozási költségvetés					1 173,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 739,9
6						Útrehabilitációs program II. ütem: 2, 6, 42, 47 és 56. sz. utak, 2001/HU/16/P/PT/008
2						Felhalmozási költségvetés					645,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 502,9
7						Átfogó szakértői segítségnyújtás vasúti ISPA projektekhez, 2001/HU/16/P/PT/006						16,7
1						Működési költségvetés					70,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				93,8
8						Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003
2						Felhalmozási költségvetés					2 173,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 108,5
9						Budapest-(Cegléd-Szolnok)-Lökösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem, 2001/HU/16/P/PT/007
2						Felhalmozási költségvetés					636,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 225,7
10						Technikai segítségnyújtás a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló közlekedési projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/013
1						Működési költségvetés					188,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 479,3
11						ISPA/KA GKM Céltartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				161,3
13						Budapest-Szolnok-Lökösháza vasútvonal 2. ütem II. fázis						81,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,7
14						M0 körgyűrű, Keleti szektor						3 292,8
2						Felhalmozási költségvetés					3 822,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4 492,4
15						Radarrendszer fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés					173,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				173,6
2						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek
2						Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program 2000/HU/P/PE/002						98,7
1						Működési költségvetés					36,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,2
2						Felhalmozási költségvetés					1 297,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 171,6
3						Szeged térségi szennyvízkezelési rendszer és csatornahálózat fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/003						11,2
1						Működési költségvetés					24,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				39,3
2						Felhalmozási költségvetés					1 932,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6 565,2
4						Szeged regionális hulladékkezelő rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/005						1 953,1
1						Működési költségvetés					17,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,9
2						Felhalmozási költségvetés					477,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 902,6
5						Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése 2000/HU/P/PE/007						929,0
1						Működési költségvetés					37,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				39,3
2						Felhalmozási költségvetés					1 004,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 692,4
6						Miskolc regionális hulladékgazdálkodási program támogatása 2000/HU/16/P/PE/004						1 072,8
1						Működési költségvetés					12,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,5
2						Felhalmozási költségvetés					830,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 564,3
7						Technikai segítségnyújtás a 2002. évi ISPA program pályázati és tenderdokumentáció kidolgozásához 2001/HU/16/P/PA/009
1						Működési költségvetés					10,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,3
2						Felhalmozási költségvetés					12,0
8						A Budapesti Központi Szennyvíztisztító-telep fejlesztésének szakmai előkészítése, tender elkészítése 2000/HU/16/P/PA/001						37,2
1						Működési költségvetés					42,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,7
9						Győr Megyei Jogú Város Szennyvíztisztító telepének fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/001						288,9
2						Felhalmozási költségvetés					619,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 400,5
10						Tisza-tavi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/006						606,4
1						Működési költségvetés					10,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,5
2						Felhalmozási költségvetés					238,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				879,6
11						Szakértői segítségnyújtás a Kohéziós Alapból finanszírozott projektek előkészítéséhez ISPA 2003/HU/16/P/PA/012						32,3
1						Működési költségvetés					217,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				296,9
12						Projektek előkészítése Pécs sérülékeny vízbázisának védelme és szennyvízhálózatának bővítése 2001/HU/P/PE/009						472,6
1						Működési költségvetés					103,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				206,9
2						Felhalmozási költségvetés					483,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				968,8
13						Csatornázási és szennyvíztisztító program Sopron régióban 2001/HU/P/PE/011						567,5
1						Működési költségvetés					27,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				54,6
2						Felhalmozási költségvetés					312,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				631,2
14						Duna-Tisza közi regionális települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszere 2001/HU/P/PE/008						212,8
1						Működési költségvetés					19,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				37,4
2						Felhalmozási költségvetés					135,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				271,4
15						Sajó-Bódva völgyi települések regionális települési szilárdhulladék kezelési rendszer 2001/HU/P/PE/011						1 134,4
2						Felhalmozási költségvetés					453,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 110,4
16						Technikai segítségnyújtás a (Zagyva-Tarna) vízgyűjtő medence gazdálkodási tervhez 2002/HU/P/PA/011
1						Működési költségvetés					51,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,6
17						A Budapesti Központi Szennyvíztisztító-telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszerek 2004/HU/16/C/PE/001						100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				48,2
21						Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló környezetvédelmi projektek			11 550,0
1						Működési költségvetés		224,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	389,1
2						Felhalmozási költségvetés		6 901,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	18 287,0
22						Homokhátsági regionális háztartási hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/015						94,2
1						Működési költségvetés					4,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,9
2						Felhalmozási költségvetés					372,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				465,7
23						Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer 2002/HU/16/P/PE/016						243,9
1						Működési költségvetés					4,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,4
2						Felhalmozási költségvetés					101,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				137,7
24						Dél-Balaton és Sió völgyi regionális hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/018						15,2
28						Technikai segítségnyújtás a környezeti hatásvizsgálati szeminárium megszervezéséhez
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
9						Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló projektek előkészítése
1						ISPA/KA GKM Projektek előkészítése			470,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	470,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				867,3
2						Projektek előkészítése: Uniós alapok projektjeinek beindítása, valamint az uniós keretek maximális lekötése ISPA/KA KvVM			420,0			366,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	420,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				210,5
10						Kohéziós Alap céltartalék			60,0			54,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	60,0
13						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						Pályázat Előkészítő Alap (Project Generation Facility)			586,3			527,7
1						Működési költségvetés		387,7			1 669,9
3						Dologi kiadások	974,0			3 315,6
10						Határon átnyúló CBC program (HU 00XX) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				317,7
11						Határon átnyúló CBC program (HU 01XX) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 123,0
12						Határon átnyúló CBC program (HU 02XX) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				994,6
13						Határon átnyúló CBC program (HU 03XX) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				613,3
14						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 0008) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				921,5
15						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 872,6
16						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 057,1
17						Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 03XX) - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 016,7
18						INTERREG III. HU 02XX - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				124,0
19						INTERREG III. HU 03XX - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				305,3
20						Külső határok támogatása - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				106,4
3						HU0105-01 Strukturális alapokra való intézményi felkészülés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				22,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,1
14						Schengen Alap technikai segítségnyújtás			157,5			141,8
1						Működési költségvetés		630,0			48,5
3						Dologi kiadások	787,5			27,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				32,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások				2,4
15						EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás			678,6			479,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	200,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,0
3						Dologi kiadások	214,6			227,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0			152,7
16						Project Generation Facility II. ütem
1						Működési költségvetés					8,3
3						Dologi kiadások				218,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2 678,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				132,6
17						2007 utáni EU támogatásokhoz kapcsolódó tervezés és EU nagyberuházások előkészítése			7 500,0			6 539,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	250,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	79,0
3						Dologi kiadások	7 086,0			196,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				56,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	85,0			279,4
18						Integrációs Fejlesztési Munkacsoport támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				71,4
19						Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása			280,0			280,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	280,0			280,0
20						Átfogó Fejlesztési Terv
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				107,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				61,3
21						EU Kommunikációs Közalapítvány
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,3
23						Modernizációs és Integrációs Program támogatása						49,5
1						Működési költségvetés					4,7
3						Dologi kiadások				6,7
2						Felhalmozási költségvetés					1,7
1						Intézményi beruházási kiadások				0,7
24						II. NFT házhoz jön						1 000,0
30						Maradványelszámolás
1						Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat - maradvány
1						Működési költségvetés					13,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16 287,6
2						Kistérségi megbízott hálózat működtetése - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				219,5
3						Uniós projektek - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				125,4
4						INTERREG céltartalék - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,0
5						INTERREG Közösségi Kezdeményezések - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				411,1
6						Regionális Operatív Program és INTERREG közösségi kezdeményezés projektek intézményrendszeri fejlesztése, működtetése - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				159,3
7						Egyéb területfejlesztési intézmények működési kiadásai - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,1
8						VÁTI Kht. - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
9						Megyei Területfejlesztési Tanácsok és Ügynökségek működési kiadásai - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				104,4
10						Országos jelentőségű területfejlesztési programok - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 034,7
11						Szigetközi térség rehabilitációjával kapcsolatos feladatok - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				201,9
12						Mosoni-Duna térség komplex területfejlesztése Mosonmagyaróvár belterületi rendezése - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				138,4
13						Területrendezési célfeladat - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				54,9
14						Duna-Tisza közi homokhátság vízvisszatartása, vízpótlása - maradvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				150,0
1-3. cím összesen:	159 046,7	95 883,9	63 162,8	209 519,9	117 859,1	56 881,5
Összesen:	159 046,7	95 883,9	63 162,8	209 519,9	117 859,1	56 881,5

XX. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Oktatási Minisztérium igazgatása
1						Oktatási Minisztérium igazgatása			2 772,9			4 360,4
1						Működési költségvetés		125,3			201,5
1						Személyi juttatások	1 800,0			2 147,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	565,0			651,5
3						Dologi kiadások	523,2			1 190,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,8
2						Felhalmozási költségvetés		4,7			61,0
1						Intézményi beruházási kiadások	4,7			436,7
2						Felújítás				33,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,0
4						Kormányzati beruházás				100,8
3						Kölcsönök				9,8	9,8
2						Oktatási Minisztérium Szolgáltató Intézmény			672,5			724,3
1						Működési költségvetés		343,9			260,6
1						Személyi juttatások	401,0			314,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	146,8			99,5
3						Dologi kiadások	197,5			327,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	249,9			182,2
2						Felhalmozási költségvetés		3,0
1						Intézményi beruházási kiadások	19,2			10,8
2						Felújítás	3,0			21,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,0			3,0
3						Kölcsönök				2,1	2,1
3						Magyar UNESCO Bizottság			36,0			35,6
1						Működési költségvetés					55,6
1						Személyi juttatások	19,1			20,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,6			6,2
3						Dologi kiadások	10,3			26,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,7
4						Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága			392,4			503,3
1						Működési költségvetés		665,9			1 860,6
1						Személyi juttatások	527,7			677,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	161,7			207,0
3						Dologi kiadások	345,2			1 144,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				398,1
2						Felhalmozási költségvetés		1,3			657,1
1						Intézményi beruházási kiadások	25,0			709,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 203,2
2						Egyetemek, főiskolák			159 597,1			176 932,4
1						Működési költségvetés		159 921,1			183 726,8
1						Személyi juttatások	147 758,6			144 600,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	47 601,3			45 610,3
3						Dologi kiadások	93 114,4			116 302,5
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	23 981,9			23 613,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	927,0			1 722,9
6						Kamatfizetések				147,7
2						Felhalmozási költségvetés		9 250,0			17 655,5
1						Intézményi beruházási kiadások	13 218,2			24 233,2
2						Felújítás	2 132,6			4 457,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	34,2			90,5
4						Kormányzati beruházás				8 926,0
3						Kölcsönök	49,9	49,9		202,6	166,2
6						Továbbképző intézetek
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				317,4
7						Egyéb oktatási intézmények
2						Egyéb oktatási intézmények			341,2			824,0
1						Működési költségvetés		173,8			203,3
1						Személyi juttatások	220,3			231,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	156,4			104,2
3						Dologi kiadások	138,1			280,4
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,2			190,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				192,4
2						Felhalmozási költségvetés					17,3
1						Intézményi beruházási kiadások				19,7
2						Felújítás				10,1
8						Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum			285,0			298,3
1						Működési költségvetés		61,2			47,1
1						Személyi juttatások	192,9			171,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,7			54,5
3						Dologi kiadások	87,6			107,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,6
1						Intézményi beruházási kiadások				1,5
9						Kutató és szolgáltató intézetek			2 721,7			3 808,1
1						Működési költségvetés		3 609,5			5 792,9
1						Személyi juttatások	1 840,6			3 302,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	646,4			964,5
3						Dologi kiadások	2 574,8			3 653,3
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	580,0			332,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	674,0			1 994,0
2						Felhalmozási költségvetés		478,0			949,4
1						Intézményi beruházási kiadások	34,1			182,9
2						Felújítás				3,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	459,3
11						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			50,0			6,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				57,7
4						Kormányzati beruházás	50,0
3						Felsőoktatási fejlesztési program
1						Szegedi Tudományegyetem beruházás befejezése			89,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	89,0
2						Debreceni Egyetem beruházás éves üteme			2 350,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	2 350,0
3						Nyíregyházi Főiskola beruházás befejezése			654,0			0,2
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	654,0
4						Kaposvári Egyetem beruházás befejezése			1 361,0			13,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,7
4						Kormányzati beruházás	1 361,0
5						Budapesti Műszaki Főiskola beruházás befejezése			2 400,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	2 400,0
6						Veszprémi Egyetem beruházás éves üteme			350,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				103,8
4						Kormányzati beruházás	350,0
7						Szolnoki Főiskola beruházás befejezése			31,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	31,0
8						Nyugat-Magyarországi Egyetem beruházás befejezése			300,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	300,0
9						Eszterházy Károly Főiskola beruházás befejezése			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
10						Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem beruházás éves üteme			151,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	151,8
11						Tessedik Sámuel Főiskola ingatlan vásárlás			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	50,0
12						SZIE Jászberényi Főiskolai Kar beruházás éves üteme			200,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	200,0
13						Károly Róbert Főiskola könyvtárfejlesztés			250,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	250,0
14						Veszprémi Egyetem nagykanizsai képzési helyének fejlesztése			200,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	200,0
15						2004. évi felsőoktatási fejlesztési feladatok
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				227,2
6						Egyéb oktatási beruházások
1						Egyéb oktatási tevékenységek és szolgáltatások beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				155,1
4						Kormányzati beruházás				144,3
4						Veszprémi Egyetem Nagykanizsai képzési hely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				97,4
7						Egyházi felsőoktatás beruházása és felújítása
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				246,1
2						Normatív finanszírozás
1						Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata			2 690,0			2 586,7
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 690,0			2 746,0
3						Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás
1						Humánszolgáltatások normatív állami támogatása			67 100,0			70 949,6
1						Működési költségvetés					157,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	67 100,0			71 967,4
2						Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása			15 400,0			12 358,0
1						Működési költségvetés					50,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15 400,0			12 520,3
8						Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése			2 248,5			2 248,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 248,5			2 236,7
10						Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)			4 976,2			4 976,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 976,2			5 026,5
11						Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás)			2 325,3			2 325,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 325,3			2 447,2
17						Gyakorlóiskolák normatív támogatása			380,0			1,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	248,0
18						Hallgatók kollégiumi és lakhatási támogatása			1 091,1			191,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	640,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	335,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	115,0			88,9
4						Közoktatási feladatok támogatása
1						Közoktatási feladatok és szakmai programok
1						Működési költségvetés					8,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				626,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,0
2						Közoktatási tankönyvkiadás
1						Működési költségvetés					60,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				91,9
3						Közoktatás-fejlesztés és számítógépes hálózat kialakítása
1						Működési költségvetés					116,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				811,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				156,6
4						Pedagógus szakvizsga és továbbképzés
1						Működési költségvetés					70,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				281,4
9						Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata			170,0			170,0
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	170,0			170,0
12						Értékelési és minőségbiztosítási programok
1						Működési költségvetés					2,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				238,2
17						Középiskolai tehetséggondozói program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				36,9
18						Emelt szintű érettségi vizsga lebonyolítása			1 680,0			105,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 000,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	320,0
3						Dologi kiadások	240,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	120,0
19						Közoktatási vizsgarendszerek fejlesztése			100,0			50,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,0
3						Dologi kiadások	34,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,7
20						Oktatási nyilvántartások korszerűsítése			1 050,0			790,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	918,0			237,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,3
21						Oktatási infokommunikációs technológia			760,0			666,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	90,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	670,0			315,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,7
22						Országos szövetségek, testületek támogatása			73,0			31,7
1						Működési költségvetés					0,5
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,0			31,1
23						Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés			270,0			244,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	80,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,0
3						Dologi kiadások	80,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			148,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	14,0
24						Nemzeti Alaptanterv megvalósulásának támogatása			100,0			124,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			52,8
26						SuliNova Kht. támogatása			380,0			530,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	380,0			530,0
27						Gyógypedagógiai tankönyvellátás támogatása			120,0			120,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			42,2
28						Sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésének segítése			150,0			103,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	60,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			69,3
29						Közoktatás-fejlesztési stratégia célprogramjainak támogatása			180,0			81,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,0
3						Dologi kiadások	71,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				64,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
5						Felsőoktatási feladatok támogatása
1						Felsőoktatási programfinanszírozások
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				164,9
4						Felsőoktatási oktatói-kutatói ösztöndíjak			472,5			158,1
1						Működési költségvetés					1,4
1						Személyi juttatások	306,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	68,0
3						Dologi kiadások	7,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	91,0			53,3
5						Szakmai könyvek, folyóiratok beszerzése a felsőoktatásban
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				48,3
22						Felsőoktatási testületek támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
24						Felsőoktatási informatikai fejlesztés
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,5
26						Felsőoktatási intézmények kiegészítő támogatása			117,0			8,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,8
3						Dologi kiadások	64,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,8
30						Elektronikus tartalom szolgálat
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				73,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				45,9
33						Hallgatói Információs Központ - EISZ koordináció - diákkedvezmény			350,0			298,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			254,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,0
34						Felsőoktatási intézmények irányító testületeinek működtetése			280,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	212,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	67,9
35						Felsőoktatási társadalmi szervezetek, testületek, bizottságok támogatása			107,0			107,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	107,0			46,0
36						Diploma melléklet, pedagógus díszdiploma			70,0			7,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	53,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,4
37						Tankönyvtámogatási pályázat			200,0			117,9
1						Működési költségvetés					59,7
3						Dologi kiadások	80,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			2,6
39						Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program			290,0			35,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	290,0
40						Maradványelszámolás
1						Működési költségvetés					32,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,7
7						Egyéb feladatok támogatása
4						Etnikai kisebbségi feladatok támogatása
1						Deszegregációs támogató programok			152,0			77,7
1						Működési költségvetés					1,5
1						Személyi juttatások	83,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,6
3						Dologi kiadások	41,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				63,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,2
2						Hálózati szolgáltató rendszer működtetése			128,0			98,0
1						Működési költségvetés					9,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	125,6			81,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,4
5						Határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatása
1						Működési költségvetés					1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				75,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,1
10						Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. támogatása			190,0			190,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	190,0			190,0
12						Nemzetiségi feladatok támogatása
1						Anyanyelvi tankönyvellátás			170,0			141,2
1						Működési költségvetés					6,0
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	138,6			230,5
2						Nemzetiségi oktatásfejlesztési program			70,0			28,0
1						Működési költségvetés					1,3
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,6
3						Dologi kiadások	30,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				31,7
13						Határon túli feladatok támogatása
1						Határon túliak ösztöndíj- és oktatói támogatása			417,8			44,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	28,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,6
3						Dologi kiadások	41,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	232,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	107,7			14,1
2						Határon túli közoktatás fejlesztése			200,0			97,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,9
3						Dologi kiadások	2,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	193,2			94,5
3						Határon túli magyar felsőoktatás támogatása			170,0			103,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,2
3						Dologi kiadások	2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	158,3			7,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				84,0
4						Határon túli magyar értelmiségi és anyanyelvi programok			80,5			36,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	6,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0
3						Dologi kiadások	8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,5			6,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
14						OM belső informatika fejlesztése			50,0			28,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				28,2
15						„Útravaló” ösztöndíj program						721,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				691,0
9						2003. október 15-i földgáz-áremelés ellentételezése
1						Költségvetési szerveket illető ellentételezés
1						Működési költségvetés					78,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				78,9
2						(Köz)alapítvány által fenntartott, közoktatási feladatokat ellátó, normatív támogatásban részesülő intézmények részére földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					14,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,1
3						(Köz)alapítvány által fenntartott, normatív támogatásban részesülő felsőoktatási intézmények részére földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
4						(Köz)alapítvány által fenntartott, normatív támogatásban részesülő kiskollégiumi intézmények részére földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
10						Alapítványok támogatása
8						Közoktatási Modernizációs Közalapítvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,0
26						Esélyt a Tanulásra Közalapítvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				198,0
54						SOL (Hungary) Alapítvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
56						Intézményfenntartó alapítványok támogatása			500,0			450,0
1						Működési költségvetés					3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			359,9
57						Szakmai feladatot ellátó alapítványok támogatása			370,0			340,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	370,0			209,0
58						Kétoldalú feladatokat ellátó alapítványok támogatása			140,0			130,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	140,0			95,0
59						Határon túli magyarságot támogató alapítványok			700,0			630,0
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	700,0			589,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
11						Euro-atlanti oktatási programok
4						Multilaterális feladatok
1						Működési költségvetés					0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,5
5						Kétoldalú munkatervi feladatok			80,3			43,3
1						Működési költségvetés					5,6
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	55,3			35,1
6						Nemzetközi tagdíjak			125,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	125,0
7						EU közösségi programok			300,0			300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			277,9
8						Világ-Nyelv Program			100,0			86,8
1						Működési költségvetés					10,1
1						Személyi juttatások	30,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			80,9
9						OECD és EU kötelezettségek			112,0			14,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	15,0
3						Dologi kiadások	20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,0			2,0
10						Egyéb nemzetközi programok			108,0			64,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	22,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			50,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
11						Európai Iskolák			21,0			21,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,0			20,9
12						Felújítások központi támogatása
2						Egyéb intézményi felújítási programok			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	50,0
13						Egyéb fejlesztési támogatás
1						Egyházi felsőoktatási intézmények felújítási, fejlesztési programja			120,0			108,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				131,7
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	120,0			107,9
2						Közoktatási intézmények beruházásai						57,9
17						Szakképzés támogatása
5						Szakképzési programok támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
9						Szakmai vizsgák szervezése			49,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	16,0
10						Szaktanácsadási rendszer átalakítása			9,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,2
3						Dologi kiadások	3,8
11						Életen át tanulás EU program			32,0			1,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,4
3						Dologi kiadások	5,6
19						Kutatás-fejlesztés támogatása
2						Felsőoktatási kutatási program			286,1			1,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	90,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	28,8
3						Dologi kiadások	127,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
6						OTDK támogatása			160,0			6,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	146,8
21						PHARE programok
4						Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU-9904-01)
2						Hazai társfinanszírozás (HU-9904-01)
1						Működési költségvetés					8,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				113,8
5						A képzésből a munka világába történő átmenet támogatása (HU0008-02)
1						PHARE támogatás (HU 0008-02)
1						Működési költségvetés					20,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,7
2						Hazai társfinanszírozás (HU0008-02)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
6						A PHARE HU010101-03 halmozottan hátrányos helyzetű elsősorban roma fiatalok támogatása II.
1						PHARE forrás (HU010101-03)
1						Működési költségvetés					103,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				103,3
2						Felhalmozási költségvetés					16,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,0
2						Hazai finanszírozás (HU010101-03)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				96,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				18,5
22						EU tagsággal kapcsolatos kiadások			80,0			15,4
1						Működési költségvetés					2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0			23,4
23						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						HU 0105-03 Vállalkozási készségek fejlesztése a közép- és felsőoktatásban - PHARE forrás
1						Működési költségvetés					0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
2						HU 0105-03 Vállalkozási készségek fejlesztése a közép- és felsőoktatásban - Hazai társfinanszírozás
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,5
3						„Információs technológia az általános iskolában” program 2002 - PHARE forrás
1						Működési költségvetés		382,7			81,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	382,7			82,0
2						Felhalmozási költségvetés		382,8			573,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	382,8			573,4
4						„Információs technológia az általános iskolában” program 2002 - Hazai társfinanszírozás			1 060,0			954,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,0
3						Dologi kiadások	80,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	320,0			232,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	330,0			493,1
30						Fejezeti tartalék	360,0		360,0
Összesen:	460 280,0	175 453,1	284 826,9	501 474,8	213 168,5	291 686,2

XXI. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Egészségügyi Minisztérium igazgatása
1						EüM Központi Igazgatás			2 971,8			3 873,4
1						Működési költségvetés		135,7			525,7
1						Személyi juttatások	1 898,6			1 969,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	580,6			628,6
3						Dologi kiadások	516,3			1 074,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,5			48,8
2						Felhalmozási költségvetés		5,5			1 327,0
1						Intézményi beruházási kiadások	103,0			1 757,3
2						Felújítás				3,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				330,0
3						Kölcsönök				10,9	37,2
2						EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal			132,5			132,8
1						Működési költségvetés		92,0			125,1
1						Személyi juttatások	113,9			110,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,3			32,6
3						Dologi kiadások	74,3			85,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			31,9
2						Felújítás				9,8
3						Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal			204,2			213,6
1						Működési költségvetés					37,6
1						Személyi juttatások	80,4			94,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	25,2			30,4
3						Dologi kiadások	88,6			81,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			9,3
2						Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat			23 991,5			26 006,1
1						Működési költségvetés		4 656,6			5 080,3
1						Személyi juttatások	15 541,3			16 534,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 155,6			5 348,3
3						Dologi kiadások	7 515,3			9 749,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,1			41,8
2						Felhalmozási költségvetés					2 367,1
1						Intézményi beruházási kiadások	396,4			2 365,5
2						Felújítás	38,4			56,7
3						Kölcsönök				193,6	1,5
3						Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek			10 199,6			10 670,4
1						Működési költségvetés		325,7			848,6
1						Személyi juttatások	1 115,5			979,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	366,2			305,7
3						Dologi kiadások	376,3			1 087,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8 532,0			9 015,8
2						Felhalmozási költségvetés					119,6
1						Intézményi beruházási kiadások	132,4			186,9
2						Felújítás	2,9			69,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,0
4						Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei			3 701,9			7 507,3
1						Működési költségvetés		45 099,2			51 234,7
1						Személyi juttatások	19 452,2			19 598,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 583,9			6 501,9
3						Dologi kiadások	19 930,6			26 198,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,1			91,1
6						Kamatfizetések				17,9
2						Felhalmozási költségvetés		1 251,5			1 854,1
1						Intézményi beruházási kiadások	2 555,7			3 579,3
2						Felújítás	251,1			686,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 252,0			1 160,2
4						Kormányzati beruházás				2 781,1
3						Kölcsönök				2,8	2,3
5						Országos Mentőszolgálat						1 215,2
1						Működési költségvetés		23 143,9			22 294,4
1						Személyi juttatások	13 826,2			13 914,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 713,7			4 624,3
3						Dologi kiadások	4 302,2			4 495,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,0
2						Felhalmozási költségvetés		210,2			882,1
1						Intézményi beruházási kiadások	322,0			307,5
2						Felújítás	190,0			234,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,0
3						Kölcsönök				3,0
7						Országos Vérellátó Szolgálat			3 341,4			3 388,0
1						Működési költségvetés		9 339,4			8 524,5
1						Személyi juttatások	3 985,7			3 954,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 342,4			1 239,1
3						Dologi kiadások	6 117,4			6 429,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				308,5
2						Felhalmozási költségvetés					29,5
1						Intézményi beruházási kiadások	956,2			1 318,8
2						Felújítás	279,1			17,5
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója			2 130,0			301,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				58,1
4						Kormányzati beruházás	2 130,0
2						Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet diagnosztika, ambulancia, laboratórium rekonstrukciója			591,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4						Kormányzati beruházás	591,0
7						Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója			115,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	115,0
10						Reménysugár Habilitációs Intézet rekonstrukciója
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,0
11						Egyéb beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				213,4
16						Egyéb beruházás (szétválás miatt)
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,0
2						Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
5						A főtisztviselői kar illetményének finanszírozása						11,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,7
10						Egészségügyi modernizációs feladatok			2 029,3			1 120,9
1						Működési költségvetés					26,6
1						Személyi juttatások	432,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	156,2
3						Dologi kiadások	708,1			96,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	370,0			306,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	363,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
17						Ágazati kutatásfejlesztés			250,0			0,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0
18						Földgáz-áremelés ellentételezése költségvetési szervek részére
1						Működési költségvetés					20,6
26						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
41						Központi intézmények felújítása
1						Intézményi felújítások			544,1			179,1
2						Felhalmozási költségvetés					100,0
2						Felújítás	544,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				127,9
57						Intervenciós célelőirányzat
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
58						Konszolidációs és reorganizációs feladatok ellátása, egészségügyi reform
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				70,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				102,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,8
68						A daganatos gyermekek gyógykezelési feltételei javításának egyszeri támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,7
69						Fogyatékosügyi program támogatása (szétválás miatt)
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,0
71						Népegészségügyi program			927,0			596,7
1						Működési költségvetés					164,9
1						Személyi juttatások	107,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,0
3						Dologi kiadások	756,0			58,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				85,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				54,9
72						Felsőoktatási törvény által előírt feladatok			385,0			198,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	210,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	55,0
3						Dologi kiadások	120,0
73						Kiemelt egészség- és szociálpolitikai feladatok
1						Egyes kiemelt egészség- és szociálpolitikai feladatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				95,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				340,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				162,2
4						Egyes kiemelt egészség- és szociálpolitikai feladatok (szétválás miatt)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				177,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				182,8
74						Alap- és sürgősségi betegellátás, mentés, katasztrófa-egészségügyi ellátás feltételeinek javítása			1 345,0			1 599,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,6
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,3
2						Felhalmozási költségvetés					2 316,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 061,0
2						Felújítás	250,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,0			1 760,5
75						Egészségügyi gép-műszer beszerzési programok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
77						Nem állami fenntartók szociális címzett támogatása
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				282,7
78						Egyes pénzbeli támogatások
1						Otthonteremtési támogatás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,0
2						Mozgáskorlátozottak támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				902,7
3						Gyermektartásdíjak megelőlegezése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				73,4
4						Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
7						GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,3
79						Gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,8
80						Gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások (szétválás miatt)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,2
3						Átfogó Fejlesztési Terv előkészítése és NFT egészségügyi és szociális tervezési feladatai
1						Működési költségvetés					15,0
3						Dologi kiadások				12,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,8
13						Családpolitikai programok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
29						Fogyatékosügyi program támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,0
6						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						HU0202-03 Járványügyi biztonság fenntartása a fertőző betegségek területén			200,0			177,2
1						Működési költségvetés					11,2
3						Dologi kiadások	130,0			30,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				70,7
2						Felhalmozási költségvetés		200,0			1 353,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	270,0			2 150,1
2						HU0011-01 A járványügyi felügyeletek informatikai technikai fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				31,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,6
3						HU03/SO/01-TL Twinning Light Project
1						Működési költségvetés					2,8
3						Dologi kiadások				4,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Az élelmiszer-biztonsági intézményi háttér fejlesztése			798,3
1						Működési költségvetés		1 198,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 997,0
11						Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai			137,0			123,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				102,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	137,0			11,7
2						ACQUIS átvételének nemzeti programja
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,6
3						Tagállamként való működés programja
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
4						Uniós projektek előkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,2
6						HEFOP egészségügyi és szociális intézkedései technikai lebonyolításának támogatása			80,0			1,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	80,0			1,7
7						EU tagságból és nemzetközi együttműködésekből eredő kötelezettségek teljesítése			320,0			85,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	170,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	55,0
3						Dologi kiadások	85,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
8						Kormányközi együttműködésekből adódó hazai kötelezettségek			100,0			9,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,0
3						Dologi kiadások	47,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
9						Hosszú távú fejlesztéspolitikai prioritások, a II. NFT ágazati tervezése			10,0			14,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,6
3						Dologi kiadások	4,0
16						Alapítványok támogatása
1						Magyar Koraszülött Mentők Közalapítvány támogatása			300,0			300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			300,0
2						Segítő Jobb Alapítvány támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,0
3						Gézengúz Alapítvány támogatása			40,0			36,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			36,0
4						Húszan Még Vagyunk Alapítvány támogatása			20,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			22,9
9						Aranyág Alapítvány			20,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				18,0
17						Köztestületek támogatása
1						Magyar Orvosi Kamara támogatása			100,0			90,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			90,0
2						Magyar Gyógyszerész Kamara támogatása			50,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			45,0
3						Egészségügyi Szakdolgozói Kamara támogatása			100,0			90,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			90,0
18						„Praxisprogram” a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek miatti ellátási különbségek kiegyenlítésére, a hátrányos helyzetű települési önkormányzatok egészségügyi alapellátási feladatai megszervezésének segítésére			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
19						Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása
1						Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				418,3
2						Nappali szociális intézményi ellátás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				54,7
3						Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,8
4						Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti, vagy átmenetileg tartósan neveltek, ideiglenes hatállyal elhelyezettek ellátása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				34,4
5						Hajléktalanok átmeneti intézményei
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,1
6						Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				49,6
7						Bölcsődei ellátás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				28,4
8						Szociális továbbképzés és szakvizsga
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				92,9
9						Bentlakásos intézményi módszertani feladatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
10						Támogató szolgálatok működtetése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				58,1
20						Társadalmi szervezetek támogatása
9						Egyéb egészségügyi és szociális ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,6
10						Magyar Vöröskereszt támogatása			215,0			215,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	215,0			215,0
11						Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége támogatása			40,0			36,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			36,0
15						Értelmi fogyatékosok országos és regionális szervezetei tám. (szétválás miatt)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,3
18						Rákbetegek szervezeteinek támogatása			60,0			54,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			54,0
21						Egészségügyi és Egészségbiztosítási informatikai feladatok átrendezése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				28,7
22						Fejezeti tartalék	21,0		21,0
98						Egészségügyi ágazat korábbi évek maradványa és egyéb bevételek
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,8
99						Központi beruházások maradványa (technikai sor)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				69,5
Összesen:	141 229,0	85 658,4	55 570,6	159 433,9	99 302,0	58 428,7

XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Pénzügyminisztérium igazgatása			4 471,5			5 867,9
1						Működési költségvetés		845,5			903,4
1						Személyi juttatások	3 038,7			3 735,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	949,6			1 161,1
3						Dologi kiadások	1 099,9			1 543,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0			3,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	166,8			272,3
2						Felújítás	55,0			52,5
3						Kölcsönök				1,5	1,5
2						Felügyeletek
1						Szerencsejáték Felügyelet						0,2
1						Működési költségvetés		4 100,0			4 781,7
1						Személyi juttatások	732,8			748,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	233,2			239,9
3						Dologi kiadások	2 866,0			4 135,4
2						Felhalmozási költségvetés					7,5
1						Intézményi beruházási kiadások	48,0			39,6
2						Felújítás	220,0
3						Kölcsönök				8,0	8,0
5						Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal			57 584,6			72 218,5
1						Működési költségvetés		254,2			372,4
1						Személyi juttatások	33 847,5			40 102,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10 635,1			13 031,4
3						Dologi kiadások	11 046,0			12 615,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,1			54,6
2						Felhalmozási költségvetés		24,9			1 263,4
1						Intézményi beruházási kiadások	2 300,0			1 749,8
2						Felújítás				206,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4						Kormányzati beruházás				414,9
3						Kölcsönök	30,0			22,0	72,0
6						Vám- és Pénzügyőrség			31 203,1			36 652,0
1						Működési költségvetés		1 934,3			2 666,4
1						Személyi juttatások	17 972,5			22 029,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 706,1			6 987,6
3						Dologi kiadások	7 734,1			8 124,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	634,7			627,2
2						Felhalmozási költségvetés		45,0			582,8
1						Intézményi beruházási kiadások	855,0			750,6
2						Felújítás	130,0			45,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
4						Kormányzati beruházás				650,0
5						Lakástámogatás	150,0			200,0
3						Kölcsönök	44,3	44,3		39,0	39,0
9						Kincstári Vagyoni Igazgatóság
1						Kincstári Vagyoni Igazgatóság			2 064,6			2 064,6
1						Működési költségvetés		25,9			32,0
1						Személyi juttatások	1 200,2			1 198,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	393,2			386,2
3						Dologi kiadások	460,2			444,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,6
2						Felhalmozási költségvetés					1,0
1						Intézményi beruházási kiadások	22,3			24,0
2						Felújítás	10,0			22,4
3						Kölcsönök	10,0	6,0		4,9	6,8
2						Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás			792,1			792,1
1						Működési költségvetés		4 040,0			5 423,6
3						Dologi kiadások	3 498,8			3 490,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	255,0			293,5
2						Felhalmozási költségvetés					824,1
1						Intézményi beruházási kiadások	175,0			3 141,2
2						Felújítás	830,0			525,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	73,3			181,1
4						Kormányzati beruházás				330,5
3						Kölcsönök					11,0
3						Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok			184,7			154,3
1						Működési költségvetés		126,0			213,5
3						Dologi kiadások	310,7			485,7
10						Magyar Államkincstár			16 806,6			17 678,3
1						Működési költségvetés		4 983,2			5 698,7
1						Személyi juttatások	11 496,0			12 623,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 880,6			3 844,8
3						Dologi kiadások	4 655,1			5 130,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,4			48,8
2						Felhalmozási költségvetés					1,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 629,5			745,8
2						Felújítás	42,0			238,1
3						Kölcsönök	52,2			78,9	51,2
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						Tompa határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,3
3						Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások beruházásai			269,1			94,4
2						Felhalmozási költségvetés		695,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				172,0
4						Kormányzati beruházás	964,2
4						Beregsurány határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
12						EU Inter-operabilitás projekt fejlesztési feladatai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				27,1
2						Egyéb beruházások
3						Állami vagyonkezelési beruházások
2						Felhalmozási költségvetés					11,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				114,8
5						Röszke határátkelőhely és autópálya
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,0
10						Kincstári vagyonnal összefüggő egyéb ingatlanfejlesztési feladatok
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
13						APEH informatikai fejlesztése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				414,9
2						Ágazati célelőirányzatok
5						Kárrendezési célelőirányzat
1						Függő kár kifizetés			450,0			732,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			732,2
2						Járadék kifizetés			2 300,0			2 290,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 300,0			2 287,5
3						Tőkésítésre kifizetés			50,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			38,8
7						Államadósság Kezelő Központ Rt. finanszírozása			773,0			734,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	773,0			734,4
8						MÁK Rt. végelszámolások
1						Működési költségvetés					25,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,0
11						Diákhitel Központ Rt. működési támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				200,0
12						Általános gyermek és ifjúsági baleset-biztosítás biztosítási díja			403,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	403,1
29						2005. XI. 1-jei földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					0,5
30						Schengen Alap			937,8			812,2
2						Felhalmozási költségvetés		3 751,2			37,5
1						Intézményi beruházási kiadások	4 689,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				37,5
31						Államháztartás korszerűsítése			500,0			181,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0
3						Védelmi felkészítés előirányzatai
1						Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai			330,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	56,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,2
3						Dologi kiadások	85,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	170,0
2						Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása			270,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	270,0
4						ISPA támogatásból megvalósuló programok
1						2001/HU/16/P/PA-010 Technikai segítségnyújtás az ISPA EDIS II. és III. folyamat támogatására
1						Működési költségvetés					6,9
5						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatásból megvalósuló programok
1						EU Customs Programban való részvétel
1						Működési költségvetés					46,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				46,9
2						EU Fiskális programjában való részvétel			31,2			7,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	31,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,5
10						A vámügyi ACQUIS alkalmazása			46,0			46,0
1						Működési költségvetés		21,6			13,9
3						Dologi kiadások	21,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,4
2						Felhalmozási költségvetés		190,9
1						Intézményi beruházási kiadások	236,9
11						Twinning Light - VP ellenőrzési kapacitásának fejlesztése és kockázatelemzés						2,0
1						Működési költségvetés					35,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,3
13						OLAF által finanszírozott PHARE program lebonyolítása						3,8
1						Működési költségvetés		12,6			58,3
3						Dologi kiadások	12,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				58,3
14						Twinning Light - Kulturális javak közösségi védelme (HU 03/IB/FI02 - TL)						0,8
1						Működési költségvetés					11,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,6
15						Twinning Light - Borászati melléktermékek kötelező lepárlása (HU 02/IB/FI02 - TL)						0,4
1						Működési költségvetés					14,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,8
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						A VPOP adminisztratív kapacitásának növelése			117,7			117,7
1						Működési költségvetés		165,5			70,3
3						Dologi kiadások	206,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				70,3
2						Felhalmozási költségvetés		114,5
1						Intézményi beruházási kiadások	190,9
2						ÁPBE Módszertani és képzési központ			127,3			127,3
1						Működési költségvetés		509,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	636,3
6						Kincstári számlavezetési díj kiadásaira						16,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				12,7
11						Fejezeti kezelésű előirányzatok maradványelszámolása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				156,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,5
1-12. cím összesen:	141 602,1	21 889,7	119 712,4	158 087,2	23 294,3	140 635,0
13						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1						Működési költségvetés		8 503,4			9 502,2
1						Személyi juttatások	4 328,0			4 748,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 445,0			1 436,6
3						Dologi kiadások	2 321,0			1 882,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,0			1 462,0
2						Felhalmozási költségvetés					3,2
1						Intézményi beruházási kiadások	322,4			213,7
2						Felújítás	3,0
3						Kölcsönök	160,0	90,0		134,2	89,2
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Fejezeti tartalék	546,6
1						Működési költségvetés		546,6			1 395,1
13. cím összesen:	9 140,0	9 140,0		9 877,0	10 989,7
14						Vállalkozások folyó támogatása
1						Egyedi támogatás
2						Eximbank Rt. kamatkiegyenlítése	3 500,0			3 483,8
3						Kamattámogatás (felszámolt vagyon értékesítéséhez)	30,0			33,4
2						Egyéb vállalati támogatások
1						Termelési támogatás
1						Mecseki bányászatban foglalkoztatottak keresetkiegészítése	1,6			0,4
2						Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása	228,4			227,7
7						Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás	100,0			-4,4
15						Fogyasztói árkiegészítés	117 000,0			117 682,2
16						Normatív támogatások
1						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása	55 000,0			54 995,8
2						Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése	1 000,0			618,6
17						Egyéb költségvetési kiadások
1						Vegyes kiadások
4						Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások	400,0			646,2
5						Szanálással kapcsolatos kiadások	10,0
6						Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése	1 500,0			1 496,0
8						K-600 hírrendszer működtetésére	400,0			200,0
9						Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség	3 000,0			10 866,0
10						Nettó finanszírozással kapcsolatos kiadások				96,0
11						Egyéb vegyes kiadások	2 000,0			1 823,6
12						1% SZJA közcélú felhasználása	7 100,0			6 797,0
13						Rendkívüli beruházási tartalék	300,0
19						Eximbank, MEHIB és MFB Rt. behajtási jutaléka	12,0
21						Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték	1 500,0			797,4
18						Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
1						Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség	10 420,0			10 013,9
3						Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	200,0
4						MEHIB Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség	1 000,0			10,7
5						Hitelgarancia Rt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	4 000,0			2 557,9
7						Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	1 000,0			593,8
10						A köztisztviselők és a hivatásos állomány lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség	623,0			16,1
13						Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség	1 000,0			756,5
24						Kormányzati rendkívüli kiadások
2						Pénzbeli kárpótlás
1						Pénzbeli kárpótlás	4 660,0			4 579,5
2						Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás	2 460,0			2 291,4
3						Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei	123,0			123,0
26						Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1						Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
1						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására	211 248,0			211 248,0
2						Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása	187 209,1			187 279,1
3						GYES-en, GYED-en és GYET-en lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak	22 947,0			22 947,0
4						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				403,1
5						Nyugdíj-intézkedésekkel kapcsolatos kiadások				65,6
2						Egészségbiztosítási Alap támogatása
2						Közgyógyellátás átalakítása miatti on-line rendszer támogatása				95,0
3						Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások				333,8
28						Nemzetközi elszámolások kiadásai
1						Nemzetközi tagdíjak
2						EBRD tőkeemelés	565,6			551,6
4						Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához	2,5			2,7
5						EIB tőkebefizetés	1 894,2			1 837,4
6						EIB tartalékokba befizetés	4 787,0			4 643,4
7						Európai Nemzetközi Gazdasági Kutatóközpont tagdíj	19,1			8,5
2						Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1						IDA alaptőke-hozzájárulás	470,8			466,3
2						IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása	70,0			69,5
3						Egyéb kiadások	25,0			9,3
29						Uniós elszámolások
1						Hozzájárulás az EU költségvetéséhez	210 000,0			186 644,5
31						Központosított bevételek
1						Kárrendezési célelőirányzat befizetése		1,0			6,8
32						Adósságátvállalás és tartozáselengedés
1						A Nemzeti Autópálya Rt. adósságának átvállalása	177 800,0			177 800,0
2						Külföldi követelések elengedése	29,9			14,7
3						A Budai Várgondnokság Kht. adósságának átvállalása	2 500,0			2 478,0
4						A „100 Tagú Budapest Cigányzenekar” Országos Kulturális Egyesület adótartozásának elengedése	25,9			25,8
5						A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. adótartozásának elengedése	648,0			908,5
33						Alapok támogatása
1						Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása	84,5			84,5
Összesen:	1 189 636,7	31 030,7	119 712,4	1 186 583,0	34 290,8	140 635,0

XXIII. NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása
1						Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása			3 716,2			8 492,7
1						Működési költségvetés		75,4			121,5
1						Személyi juttatások	1 794,0			1 840,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	569,8			529,9
3						Dologi kiadások	1 189,7			3 340,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,1			61,4
2						Felhalmozási költségvetés		8,0			73,8
1						Intézményi beruházási kiadások	199,6			2 124,6
2						Felújítás	7,4			8,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				400,0
4						Kormányzati beruházás				55,4
3						Kölcsönök				14,0	9,0
3						Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Gazdasági Főigazgatóság			614,1			611,9
1						Működési költségvetés		1,8			1,8
1						Személyi juttatások	313,5			314,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	101,0			94,0
3						Dologi kiadások	205,5			187,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,5			0,5
2						Felhalmozási költségvetés					1,0
1						Intézményi beruházási kiadások	4,4			9,4
3						Kölcsönök		9,0			9,0
2						NKÖM Közgyűjtemények			12 314,6			15 022,9
1						Működési költségvetés		1 382,2			2 705,1
1						Személyi juttatások	6 993,8			7 206,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 311,0			2 327,5
3						Dologi kiadások	4 000,4			5 256,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	124,0			138,5
2						Felhalmozási költségvetés		41,5			994,1
1						Intézményi beruházási kiadások	178,2			532,2
2						Felújítás	125,9			211,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,6
4						Kormányzati beruházás				2 988,0
3						Kölcsönök	5,0			9,5	9,5
3						Művészeti intézmények			6 642,4			9 034,8
1						Működési költségvetés		1 934,7			2 242,9
1						Személyi juttatások	5 349,0			6 071,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 477,4			2 035,9
3						Dologi kiadások	1 359,2			2 898,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,9			22,3
6						Kamatfizetések				0,6
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			76,4
1						Intézményi beruházási kiadások	312,1			73,8
2						Felújítás	64,5			21,9
4						Kormányzati beruházás				124,3
3						Kölcsönök	0,8	0,8		2,4	2,4
4						Örökségvédelmi intézmények			3 550,7			4 169,5
1						Működési költségvetés		262,8			443,5
1						Személyi juttatások	1 817,9			1 871,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	588,9			587,3
3						Dologi kiadások	1 105,6			1 423,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,4			27,3
6						Kamatfizetések				0,3
2						Felhalmozási költségvetés		38,0			558,0
1						Intézményi beruházási kiadások	222,5			185,4
2						Felújítás	69,1			49,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	27,1			64,6
4						Kormányzati beruházás				983,0
3						Kölcsönök				1,0	1,0
5						Kulturális kutató és szolgáltató intézmények			525,2			502,0
1						Működési költségvetés		758,6			1 019,8
1						Személyi juttatások	708,4			663,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	209,8			191,1
3						Dologi kiadások	357,1			426,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,3
2						Felhalmozási költségvetés		233,3			284,2
1						Intézményi beruházási kiadások	235,7			457,8
2						Felújítás	3,8			3,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
6						Kulturális Intézetek Igazgatósága			3 126,3			3 106,6
1						Működési költségvetés		286,7			259,7
1						Személyi juttatások	1 456,1			1 318,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	273,0			265,6
3						Dologi kiadások	1 308,4			1 403,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	48,0			25,0
6						Kamatfizetések				8,1
2						Felhalmozási költségvetés		23,1			111,4
1						Intézményi beruházási kiadások	247,8			80,0
2						Felújítás	102,8			96,6
4						Kormányzati beruházás				107,5
7						Balassi Bálint Intézet			570,6			649,3
1						Működési költségvetés		142,4			224,7
1						Személyi juttatások	396,5			426,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	129,4			130,3
3						Dologi kiadások	153,9			261,5
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	33,2			31,4
2						Felhalmozási költségvetés		7,0			1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	7,0			16,1
2						Felújítás				12,0
4						Kormányzati beruházás				2,9
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
30						Beruházás
1						Múzeumi rekonstrukció			2 200,0			337,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				396,4
4						Kormányzati beruházás	2 200,0
2						Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom)			850,0			622,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				135,2
4						Kormányzati beruházás	850,0			27,2
3						Kulturális tevékenységek beruházásai			818,0			519,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				798,5
4						Kormányzati beruházás	818,0			293,0
4						Külföldi kulturális intézetek bővítése, rekonstrukciója, kiépítése			100,0			90,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				103,7
4						Kormányzati beruházás	100,0
5						Örökségvédelmi fejlesztések			610,0			153,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				186,0
4						Kormányzati beruházás	610,0			37,0
6						Visegrádi palota rekonstrukciója			50,0			0,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,1
4						Kormányzati beruházás	50,0
7						Zsámbéki tűzkárt szenvedett történelmi műemléki épület rekonstrukciója			500,0			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás	500,0
8						Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely rekonstrukciójának folytatása			150,0			30,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,5
4						Kormányzati beruházás	150,0			3,0
9						Beruházási maradványok felhasználása
1						Millenniumi beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
4						Kormányzati beruházás				426,3
2						Budapesti Szent István Bazilika rekonstrukciója
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				1,4
3						Királyi városok rekonstrukcióira
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				0,7
4						Erzsébet téri beruházás
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				9,1
31						Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
1						Önkormányzati intézményeket érintő feladatok			50,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			9,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				35,0
2						Gödöllői Grassalkovich Kastély - Barokk Színház rekonstrukciójának hitelfelvételéhez kapcsolódó kiadás			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	400,0
3						Kulturális szaktörvényből adódó feladatok és kötelezettségek			470,0			356,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,2
3						Dologi kiadások	10,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			254,8
4						Művészetek Palotája megvalósításával és működésével kapcsolatos kiadások			9 065,0			2 729,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	6 200,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 865,0			938,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				970,3
5						Kulturális tevékenységet ellátó gazdasági társaságok feladatai			1 570,3			1 800,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 570,3			1 371,1
6						Közhasznú társaságok közhasznú feladatai			5 000,3			4 842,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 000,3			5 020,0
11						Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány			1 282,1			1 282,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 152,1			1 299,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	130,0			132,9
12						Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány			149,1			149,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	149,1			126,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,5
13						Politikatörténeti Alapítvány			270,0			269,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	270,0			273,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,0
14						Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány			238,3			238,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	238,3			250,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,7
15						Terror Háza Múzeum működésének támogatása			283,0			282,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	283,0			241,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
16						Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány támogatása			375,0			344,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	375,0			344,8
17						Európai Utas Alapítvány			46,0			41,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	46,0			28,0
18						Nemzeti kulturális intézmények felújítása			160,6			60,9
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
2						Felújítás	160,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,8
19						Filmszakmai támogatások
1						Magyar Mozgókép Közalapítvány			3 739,0			3 736,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 739,0			3 257,0
2						Magyar Történelmi Film Alapítvány			500,0			499,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			376,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
3						Egyéb filmszakmai támogatások			50,0			65,7
1						Működési költségvetés					1,2
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			70,9
4						Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeivel foglalkozó filmalkotások támogatására			100,0			99,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0
20						Kulturális intézmények és szövetségek támogatása			863,3			776,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	862,9			696,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,4			3,0
32						Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés
1						Kulturális nagyrendezvények és múzeumi szakmai programok (Alfa-program)			1 025,0			601,1
1						Működési költségvetés					1,7
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,0
3						Dologi kiadások	499,0			5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	360,0			377,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	14,0			19,7
2						Közkincs program - „A köz műveltségéért”			177,0			277,1
1						Működési költségvetés					2,2
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	7,8			13,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	104,0			48,2
2						Felhalmozási költségvetés					10,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	52,0			9,0
3						A jövő könyvtára: a könyvtár a jövő			290,0			219,9
1						Működési költségvetés					0,7
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	5,8			2,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	208,0			46,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	2,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	61,0			23,9
4						Levéltár és nyilvánosság			70,0			23,4
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,0			3,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	44,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9,0
33						Magyar kultúra külföldön, kultúránk az EU-ban és a nagyvilágban
1						Kulturális Évadok			350,0			349,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			368,9
2						Nemzetközi művészeti együttműködés és munkatervből adódó feladatok			280,0			239,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,2
3						Dologi kiadások	68,8			1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	198,0			109,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
3						Európai Unióval kapcsolatos feladatok			50,0			58,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			75,3
34						Hazai művészeti fesztiválok és nagyrendezvények, művészeti tevékenység támogatása
1						Nemzeti Örökség Program - Nemzeti évfordulók			450,0			510,0
1						Működési költségvetés					2,4
1						Személyi juttatások	51,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,6
3						Dologi kiadások	71,9			50,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	196,1			477,2
2						Felhalmozási költségvetés					6,2
1						Intézményi beruházási kiadások	30,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	85,0			197,3
2						Hazai művészeti fesztiválok, rendezvények			200,0			187,2
1						Működési költségvetés					0,3
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,9
3						Dologi kiadások	38,0			9,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	132,1			268,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5,0			1,3
3						Művészeti alkotótevékenység támogatása			436,0			385,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	60,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,2
3						Dologi kiadások	59,0			21,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	262,8			289,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,0			20,1
35						Civil és nonprofit kulturális szervezetek támogatása			610,0			555,9
1						Működési költségvetés					5,1
3						Dologi kiadások				6,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	610,0			491,3
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
36						Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatása			50,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			45,0
37						Audiovizuális archívum kialakítása			5 328,8			2 260,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5 328,8
38						Közszolgálati műsorszámok támogatási kerete			683,7			594,7
1						Működési költségvetés		200,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	883,7
39						Egyházak támogatása
1						Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása			805,6			805,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	805,6			805,6
3						Egyházak nemzetközi tevékenységének támogatása			20,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
4						Hittanoktatás támogatása			3 305,4			3 305,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 305,4			2 550,6
5						Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése			11 829,8			11 829,8
1						Működési költségvetés					5,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11 829,8			11 828,0
6						Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék			7 767,0			7 976,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7 767,0			7 970,7
8						Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka			1 535,2			1 535,2
1						Működési költségvetés					0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 535,2			1 202,2
9						Egyházi Kulturális Alap
1						Egyházi Kulturális Alap 2005. évi támogatása			1 200,0			511,1
2						Felhalmozási költségvetés					327,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 200,0			433,4
2						Egyházi Kulturális Alap 2004. évi maradványa
2						Felhalmozási költségvetés					207,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				197,8
40						Előző évi maradvány rendezése
1						Működési költségvetés					3,7
3						Dologi kiadások				14,1
1						Kulturális célfeladatok
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,5
2						Határon túli magyar színházak támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,2
3						Határon túli magyarok kulturális támogatása
1						Működési költségvetés					1,3
3						Dologi kiadások				11,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
4						Határon túli csángó magyarok kulturális támogatása (maradványelszámolás)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,0
5						Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi kulturális feladatok támogatása
1						Működési költségvetés					1,4
3						Dologi kiadások				3,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,8
6						Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola helyreállítása és egyéb épületek, építmények rendkívüli felújítása
2						Felhalmozási költségvetés					295,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				295,1
7						Közcélú egyházi feladatokhoz ingatlanjuttatás
2						Felhalmozási költségvetés					19,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,5
41						A Kincstár által felszámított díjak, jutalékok rendezése						34,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				22,8
42						Kárpát-medencei magyar kultúra támogatása						448,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				97,0
43						Gázáremelés ellentételezése
1						Kulturális intézmények
1						Működési költségvetés					6,0
2						Egyházi intézmények
1						Működési költségvetés					37,5
49						Nemzeti Kulturális Alapprogram			9 600,0			9 600,0
1						Működési költségvetés		115,0			136,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9 481,7			7 869,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	233,3			233,3
50						Fejezeti tartalék	229,0		229,0
1-10. cím összesen:	112 764,9	5 522,3	107 242,6	104 907,0	10 224,3	103 736,3
14						Központosított bevételek
1						Kulturális járulék		9 600,0			7 277,3
15						Kormányzati rendkívüli kiadások
1						Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése	4 556,0			4 555,8
15. cím összesen:	4 556,0			4 555,8
Összesen:	117 320,9	15 122,3	107 242,6	109 462,8	17 501,6	103 736,3

XXIV. IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium igazgatása			2 787,1			4 575,9
1						Működési költségvetés					304,5
1						Személyi juttatások	1 416,6			1 862,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	435,7			593,6
3						Dologi kiadások	873,8			1 304,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				185,0
2						Felhalmozási költségvetés					179,6
1						Intézményi beruházási kiadások	61,0			216,1
2						Felújítás				499,9
2						Egyenlő Bánásmód Hatóság						126,6
1						Működési költségvetés					10,0
1						Személyi juttatások				61,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok				18,0
3						Dologi kiadások				22,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				16,5
2						Felújítás				1,9
3						Nemzeti Család- és Szocálpolitikai Intézet			573,0			1 905,3
1						Működési költségvetés		109,2			873,0
1						Személyi juttatások	393,5			475,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	132,3			156,8
3						Dologi kiadások	135,3			408,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,3			393,8
2						Felhalmozási költségvetés					52,5
1						Intézményi beruházási kiadások	10,8			77,6
2						Felújítás				5,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				394,3
4						Mobilitás			549,7			2 198,1
1						Működési költségvetés		93,0			735,4
1						Személyi juttatások	303,8			345,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	104,4			107,1
3						Dologi kiadások	215,1			662,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 661,9
6						Kamatfizetések				0,3
2						Felhalmozási költségvetés					0,4
1						Intézményi beruházási kiadások	19,4			28,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				408,3
5						Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal			334,3			822,2
1						Működési költségvetés					1,2
1						Személyi juttatások	180,0			192,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	60,4			58,5
3						Dologi kiadások	86,9			98,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				324,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	7,0			3,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				141,9
6						Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség			970,8			989,8
1						Működési költségvetés		800,0			1 112,2
1						Személyi juttatások	662,4			683,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	218,5			215,4
3						Dologi kiadások	846,8			821,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				152,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,8
1						Intézményi beruházási kiadások	43,1			98,6
7						Állami szociális intézetek			1 293,5			1 619,3
1						Működési költségvetés		208,9			225,9
1						Személyi juttatások	790,9			815,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	276,8			274,9
3						Dologi kiadások	347,2			446,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	4,2			2,2
2						Felhalmozási költségvetés					86,1
1						Intézményi beruházási kiadások	83,3			70,4
2						Felújítás				35,8
4						Kormányzati beruházás				184,4
8						Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei			3 325,5			3 384,7
1						Működési költségvetés		136,5			200,3
1						Személyi juttatások	1 914,1			1 920,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	667,2			637,1
3						Dologi kiadások	808,6			878,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	46,8			52,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,8
2						Felhalmozási költségvetés		0,1			3,7
1						Intézményi beruházási kiadások	25,4			63,6
2						Felújítás				66,0
9						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházások
1						Reménysugár Habilitációs Intézet rekonstrukciója			150,0			2,4
2						Felhalmozási költségvetés					38,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,0
4						Kormányzati beruházás	150,0
2						Egyéb beruházások
2						Felhalmozási költségvetés					15,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				13,8
3						A kábítószer-fogyasztás megelőzésésével kapcsolatos feladatok
1						Kábítószer-fogyasztás okozta egyéni, társadalmi károk csökkentése; elterelés			412,0			24,7
1						Működési költségvetés					2,3
3						Dologi kiadások				3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	310,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	102,0
2						Kábítószer-megelőzési program			584,0			202,8
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,0
3						Dologi kiadások	140,0			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	257,0			222,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	120,0			1,4
4						Gyermek- és ifjúsági feladatok
1						Ifjúsági turizmus fejlesztése
1						Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht.			370,0			373,0
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások				26,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			305,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	70,0			80,7
2						Ifjúsági fesztiválok, nagy ifjúsági rendezvények támogatása			161,3			113,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	7,9			1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	153,4
2						Határon túli és nemzetközi együttműködés
1						Határon túli és nemzetközi kapcsolatokból adódó feladatok			188,0			17,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,5
3						Dologi kiadások	76,0			3,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	102,0			10,8
4						Márton Áron Szakkollégiumért Alapítvány - Agora Irodahálózat működtetése			35,0			31,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			31,5
3						Jövő Nemzedék
1						Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása			487,2
1						Működési költségvetés					15,6
3						Dologi kiadások	28,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	428,7			23,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,4
2						Az ifjúsági szolgáltatások és az ifjúság társadalmi aktivitásának támogatása			100,0			39,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	94,0			6,2
3						Ifjúsági alapkutatások lefolytatása, monitoring			20,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0			9,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,9
4						Ifjúsági létesítményfejlesztések
1						Budapesti Európai Ifjúsági Központ felújítása program			557,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,5
3						Dologi kiadások	13,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	542,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				80,0
5						Ifjúsági közösségi terek és egyéb ifjúsági kezdeményezések támogatása			295,0			15,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	295,0			4,0
5						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						Diszkrimináció ellenes program			148,0			133,2
1						Működési költségvetés		250,0			446,9
3						Dologi kiadások	398,0			281,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				180,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,2
2						Roma integrációt elősegítő intézményfejlesztési programok
1						Működési költségvetés					89,6
3						Dologi kiadások				42,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,1
3						PHARE ACCESS 2002. HU0210
1						Működési költségvetés					199,1
3						Dologi kiadások				29,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				92,7
4						ACCESS 2003.
1						Működési költségvetés					561,5
3						Dologi kiadások				14,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				495,6
8						HU-2002-180-05-02 Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok Intézményfejlesztése projekt			37,0			16,6
1						Működési költségvetés		49,6			46,5
1						Személyi juttatások	9,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,2
3						Dologi kiadások	5,1			19,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,0			38,6
9						HU-03004-347-02-01 Esélyegyenlőség biztosítása a fogyatékkal élők számára			94,5			151,5
1						Működési költségvetés		303,3			283,6
1						Személyi juttatások	11,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,5
3						Dologi kiadások	46,5			13,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	333,8			375,3
2						Felhalmozási költségvetés					23,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				35,0
10						HU-03/JH/03-TL Kábítószerügyi információs rendszer kialakítása
1						Működési költségvetés		8,5			6,0
3						Dologi kiadások	8,5			6,0
2						Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1						Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény alkalmazása			54,6			49,1
1						Működési költségvetés		165,1
1						Személyi juttatások	6,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,8
3						Dologi kiadások	144,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	67,5
2						Magyarországi Gender Pilot Project						10,7
1						Működési költségvetés					28,2
6						Csatlakozás az Európai Fogyasztóvédelmi Központok Hálózatához			20,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
7						Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Élelmiszerbiztonsági Hivatallal információcsere kialakítása			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0
8						Háromszoros esélyteremtés a szociális ellátórendszer fejlesztésével			1 440,0			857,0
1						Működési költségvetés					178,2
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,0
3						Dologi kiadások				26,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 345,0			424,4
2						Felhalmozási költségvetés					182,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	60,0			536,5
9						Nem állami fenntartók szociális címzett támogatása			297,9			308,4
2						Felhalmozási költségvetés					282,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	297,9			566,8
10						Egyes pénzbeli támogatások
1						Otthonteremtési támogatás			760,0			1 014,0
1						Működési költségvetés					12,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	760,0			1 000,2
3						Gyermektartásdíjak megelőlegezése			710,0			749,0
1						Működési költségvetés					73,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	710,0			752,3
5						Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása			2 300,0			3 570,0
1						Működési költségvetés					150,2
3						Dologi kiadások				8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 300,0			2 205,6
6						Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása			1 815,0			1 633,5
1						Működési költségvetés					768,7
3						Dologi kiadások				23,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 815,0			1 841,4
7						GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása			62,0			115,8
1						Működési költségvetés					16,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	62,0			93,3
11						Gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szakellátások			400,0			77,9
1						Működési költségvetés					5,6
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
3						Dologi kiadások	63,0			4,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				47,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	285,0			2,5
12						Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása
1						Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás			12 535,4			15 251,5
1						Működési költségvetés					419,2
3						Dologi kiadások				14,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12 535,4			14 331,7
3						Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátása			2 746,0			2 975,8
1						Működési költségvetés					24,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 746,0			2 852,2
4						Gyermekvédelmi szakellátás keretében ideiglenes hatállyal elhelyezettek, átmeneti és tartós neveltek ellátása, és a fiatal felnőttek utógondozói ellátása			786,6			940,3
1						Működési költségvetés					34,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	786,6			963,6
5						Hajléktalanok átmeneti intézményei			1 368,4			1 821,3
1						Működési költségvetés					1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 368,4			1 735,1
6						Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése			951,6			3 582,6
1						Működési költségvetés					49,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	951,6			3 506,8
7						Bölcsődei ellátás			66,0			193,0
1						Működési költségvetés					28,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	66,0			217,8
8						Szociális továbbképzés és szakvizsga			118,5			74,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	118,5			70,9
10						Támogató szolgálatok működtetése			525,0			1 795,2
1						Működési költségvetés					58,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	525,0			1 812,2
12						Szociális szolgáltatási országos módszertani feladatok			58,4			56,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,4			56,7
13						Szociális szolgáltatások regionális módszertani feladatai			44,1			28,2
1						Működési költségvetés					3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,1			29,3
14						Nappali szociális intézményi ellátás finanszírozása időskorúak, pszichiátriai, szenvedélybetegek, hajléktalanok részére			1 116,0			1 533,7
1						Működési költségvetés					54,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 116,0			1 572,8
15						Nappali szociális intézményi ellátás finanszírozása fogyatékos személyek részére			315,0			474,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	315,0			461,0
16						Étkeztetés támogatása			588,0			284,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	588,0			283,0
17						Házi segítségnyújtás támogatása			263,0			92,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	263,0			89,1
18						Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás támogatása			21,0			7,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,0			4,6
21						Közösségi ellátás támogatása			160,0			133,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	160,0			133,8
22						Utcai szociális munka támogatása			240,0			308,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	240,0			282,0
23						Alapszolgáltatási központ támogatása			65,7			23,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	65,7			23,2
24						Családi napközi támogatása			19,0			16,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,0			16,7
25						Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás			9,3			22,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,3			22,0
26						Ingyenes intézményi étkeztetés			3,0			0,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			0,3
13						Hajléktalan ellátás fejlesztése			500,0			510,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	500,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				391,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				118,5
14						Hitelhátralékok konszolidációs programja			1 100,0			222,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 100,0
15						Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs programok
1						A roma népesség társadalmi integrációjának felgyorsítását elősegítő feladatok és programok támogatása			172,5			116,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	17,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,2
3						Dologi kiadások	29,0			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			58,2
2						A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása			158,0			20,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	23,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	107,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			3,0
3						Országos Fogyatékosügyi Program támogatása			56,0			19,0
1						Működési költségvetés					20,0
1						Személyi juttatások	9,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,4
3						Dologi kiadások	35,0			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8,0			23,6
2						Felhalmozási költségvetés					4,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,0
4						Akadálymentesítési program támogatása			453,0			398,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,8
3						Dologi kiadások	31,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	400,0			381,0
5						Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja			800,0			848,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	16,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,8
3						Dologi kiadások	22,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	756,0			176,8
6						Kisebbségi intézmények átvételének és fenntartásának támogatása			488,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	413,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	75,0
7						Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret			48,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	15,0
16						Civil szervezetekhez kapcsolódó feladatok
1						Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása			59,0			8,7
1						Működési költségvetés					160,8
1						Személyi juttatások	35,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,5
3						Dologi kiadások	13,5			40,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				81,8
2						Nemzeti Civil Alapprogram			7 000,0			6 381,0
1						Működési költségvetés					1 795,5
1						Személyi juttatások	136,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	58,5
3						Dologi kiadások	505,0			149,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 300,0			4 615,7
17						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése
1						Köztársasági Esélyegyenlőségi Program			66,2
1						Működési költségvetés					1 669,1
1						Személyi juttatások	20,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,5
3						Dologi kiadások	30,7			136,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 344,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	8,8
2						Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása			1 960,0			1 423,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	158,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	55,6
3						Dologi kiadások	79,2			2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 558,2			649,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	109,0
18						Alapítványok támogatása
2						Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatása			316,0			284,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	316,0			284,4
3						Hajléktalanokért Közalapítvány támogatása			30,0			27,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			26,7
4						Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány támogatása			35,0			31,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			31,5
5						Tessedik Sámuel, hogy a gyermekek megszülessenek és felnőjenek Alapítvány			10,0			9,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			9,0
6						Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány támogatása			120,0			108,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			107,8
7						Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz			4 000,0			4 600,0
1						Működési költségvetés					30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 000,0			4 413,5
8						Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása			543,3			489,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	543,3			489,0
9						Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány támogatása			300,0			270,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			205,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,0
10						Bányászokért Alapítvány támogatása						21,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,0
19						Társadalmi szervezetek támogatása
1						Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetsége támogatása			75,2			67,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	75,2			67,7
2						Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége támogatása			174,0			156,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	174,0			156,6
3						Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatása			152,3			137,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	152,3			137,1
4						Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége támogatása			205,0			184,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	205,0			184,5
5						Fogyatékosok országos és regionális szervezeteinek támogatása			70,0			54,2
1						Működési költségvetés					1,3
1						Személyi juttatások	4,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,7
3						Dologi kiadások	3,5			1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			27,1
6						Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása
1						Működési költségvetés		120,0			373,6
3						Dologi kiadások				2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			168,7
7						Békéltető testületek támogatása			62,0			59,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	62,0			54,9
8						Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatása			320,0			288,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	320,0			288,0
9						Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatása			30,0			27,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			27,0
12						Civil Szolgáltató Központok támogatása			90,0			74,0
1						Működési költségvetés					22,8
1						Személyi juttatások	6,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,8
3						Dologi kiadások	4,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	78,0			64,2
14						Telefonos segélyszolgálatok támogatása			35,0			31,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			31,5
15						Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége			20,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			18,0
20						Célelőirányzatok
6						TF052240 IDF Világbanki segély romaügyi intézményfejlesztéshez			7,3			6,6
1						Működési költségvetés		35,1			50,0
3						Dologi kiadások	41,8			25,3
2						Felhalmozási költségvetés		3,8
1						Intézményi beruházási kiadások	4,4
21						Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1						Bolgár Országos Önkormányzat			36,0			32,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	36,0			32,4
2						Görög Országos Önkormányzat			35,0			31,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			31,5
3						Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata			88,6			79,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	88,6			79,7
4						Németek Magyarországi Országos Önkormányzata			173,9			156,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	173,9			156,5
5						Románok Magyarországi Országos Önkormányzata			50,7			45,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,7			45,6
6						Országos Cigány Önkormányzat			225,6			203,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	225,6			203,1
7						Lengyel Országos Önkormányzat			35,0			31,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			31,5
8						Örmény Országos Önkormányzat			35,0			31,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			31,5
9						Szlovák Országos Önkormányzat			89,4			80,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	89,4			80,5
10						Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat			39,9			35,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,9			35,9
11						Szerb Országos Önkormányzat			47,6			42,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,6			42,8
12						Ruszin Országos Önkormányzat			28,6			25,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,6			25,7
13						Ukrán Országos Önkormányzat			28,6			25,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,6			25,7
22						Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1						Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai			3,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0
2						EU tagságból és nemzetközi együttműködésekből eredő kötelezettségek teljesítése			20,0			1,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	7,0
3						Hosszú távú fejlesztéspolitikai prioritások, a II. NFT ágazati tervezése			10,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,7
3						Dologi kiadások	3,0
23						Intézményi felújítások			150,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	150,0
25						Fejezeti tartalék	39,4		39,4
26						Maradványelszámolás
1						NSH maradványa
1						Sportlétesítmény-kezelés intézményi rendszerének támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				800,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				149,5
2						Továbbképző létesítmények beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
3						Budapest Sportcsarnok újjáépítése, gyakorló jégpálya
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				43,8
5						Országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,5
6						Önkormányzati sportigazgatás támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
7						Kiemelt hazai rendezésű sportesemények (VB, EB, VK)
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				90,0
8						Olimpiai járadék
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,9
9						Sporttudomány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,1
10						Fogyatékosok sportjának fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,8
11						Sportágfejlesztés - Sport XXI. Program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,9
12						Egyéb utánpótlás-nevelési feladatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,7
13						Iskolai, diák és felsőoktatási sport támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,7
14						Koordinált programok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,0
15						Helyi szabadidős programok támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,4
16						Kiemelt önkormányzati létesítmény-fejlesztések támogatása
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,0
17						Magyar Sportok Háza program
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				25,0
18						Létesítmény-fejlesztési pályázatok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				317,8
19						A Budapest Sportarénával és a magyarországi olimpia megrendezésével összefüggő állami feladatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,8
20						Úszó EB-hez kapcsolódó létesítményfejlesztések
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				315,5
21						Sporttal kapcsolatos ki nem emelt állami feladatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,5
22						Totó játékadóból származó támogatás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
23						Ifjúsági és sportlétesítmények akadálymentesítése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,0
24						Bukmékeri rendszerű fogadások játékadójából származó támogatás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
25						Fogyatékosok sport általi esélyegyenlősége program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
26						Fogyatékosok integrációját segítő szervezetek
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,4
27						Előző évek maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				155,0
2						Ifjúsági és kábítószerkoordináció maradványa
1						Kábítószer problémával kapcsolatos képzés, továbbképzés, kortársképzés támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,9
2						Drogkutatások, vizsgálatok támogatása
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
3						Alacsony küszöbű és drogkezelő intézmények szolgáltatásainak fejlesztési támogatása
1						Működési költségvetés					1,5
3						Dologi kiadások				4,0
4						Országos gyermek- és ifjúsági szervezetek, ernyőszervezetek működési támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,7
5						Határon túli magyar gyermek- és ifjúsági szervezetek, ernyőszervezetek működésének támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
6						Két- és többoldalú nemzetközi csereprogramok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,8
8						Ifjúsági párbeszéd és szervezeti demokrácia programja
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,3
9						Gyermek- és ifjúsági közösségekkel kapcsolatos táboroztatási és turisztikai feladatok
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,7
10						Kell egy hely program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
11						Játszótérfejlesztés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,4
13						Nemzetközi kapcsolatokból adódó feladatok finanszírozása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,3
14						Hazai és nemzetközi, kiemelt jelentőségű események, rendezvények és konferenciákkal összefüggő feladatok ellátása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,9
15						Gyermek- és ifjúsági informatikai rendszer fejlesztése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,8
16						Gyermekprogramok támogatása
1						Működési költségvetés					1,9
3						Dologi kiadások				4,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,1
3						Egészségügy maradványa
1						Egyéb egészségügyi és szociális ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása
1						Működési költségvetés					4,6
3						Dologi kiadások				2,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,1
2						Szociális igazgatás korszerűsítése, társadalmi kirekesztés
1						Működési költségvetés					24,4
3						Dologi kiadások				8,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,0
4						EKH maradványa
1						Roma koordinációs és intervenciós keret
1						Működési költségvetés					58,2
3						Dologi kiadások				11,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,1
2						Konfliktuskezelési és jogvédő alap
1						Működési költségvetés					12,2
3						Dologi kiadások				11,9
3						Roma kulturális alap
1						Működési költségvetés					76,4
3						Dologi kiadások				15,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				59,0
4						Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása
1						Működési költségvetés					30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,0
27						2005. november 1-jei földgáz-áremelés ellentételezése
1						Működési költségvetés					8,3
1-9. cím összesen:	66 213,1	2 283,1	63 930,0	74 857,5	12 231,3	72 480,3
10						Családi támogatások
1						Családi pótlék	195 938,0			195 042,0
2						Anyasági támogatás	5 432,0			5 092,4
3						Gyermekgondozási segély	54 848,0			49 800,3
4						Gyermekgondozási díj	57 941,0			61 300,0
5						Gyermeknevelési támogatás	14 697,0			13 746,8
6						Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése	1 461,0			1 280,1
11						Egyéb szociális ellátások és költségtérítések
2						Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1						Rokkantsági járadék	9 653,0			9 844,7
2						Megváltozott munkaképességűek járadéka	69 306,0			67 079,3
3						Egészségkárosodási járadék	2 428,0			2 462,4
4						Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése	5 751,0			6 222,6
5						Mezőgazdasági járadék	6 323,0			5 656,4
6						Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka	22 499,0			23 042,9
8						Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések	20 134,0			20 291,6
9						Házastársi pótlék	5 463,0			5 437,2
13						Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás, Katonai családi segély)	170,0			151,6
14						Nyugdíjasok távfűtési-díj támogatása				335,7
3						Különféle jogcímen adott térítések
1						Közgyógyellátás	19 000,0			19 686,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás	3 500,0			3 500,0
3						Terhesség-megszakítás	1 250,0			1 250,0
4						Folyósított ellátások utáni térítés	1 250,0			1 292,1
5						Nyugdíjasok távfűtési-díj támogatásával kapcsolatos feladatokhoz hozzájárulás				5,0
Összesen:	563 257,1	2 283,1	63 930,0	567 376,6	12 231,3	72 480,3

XXV. INFORMATIKAI ÉS HÍRKÖZLÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Informatikai és Hírközlési Minisztérium Igazgatása			1 685,0			3 393,2
1						Működési költségvetés		130,0			338,3
1						Személyi juttatások	960,8			1 192,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	291,6			373,7
3						Dologi kiadások	547,6			1 133,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				339,8
2						Felhalmozási költségvetés					870,0
1						Intézményi beruházási kiadások				1 273,0
2						Felújítás	15,0			11,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				73,2
4						Kormányzati beruházás				121,9
3						Kölcsönök				20,0
2						Magyar Űrkutatási Iroda			83,4			84,3
1						Működési költségvetés					1,7
1						Személyi juttatások	21,1			23,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,5			6,9
3						Dologi kiadások	24,0			23,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	31,8			18,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,5
3						Hírközlési Intézmények						264,2
1						Működési költségvetés		16 509,9			17 976,4
1						Személyi juttatások	2 641,7			3 032,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	866,6			963,0
3						Dologi kiadások	10 752,6			12 118,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0			171,3
2						Felhalmozási költségvetés		15,0			38,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 756,6			1 822,2
2						Felújítás	347,5			108,7
3						Kölcsönök	15,0	5,1		5,4	5,4
4						Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Iroda			152,2			1 461,1
1						Működési költségvetés		367,6			585,2
1						Személyi juttatások	342,6			248,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	100,7			69,7
3						Dologi kiadások	70,5			1 285,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				42,7
2						Felhalmozási költségvetés					74,9
1						Intézményi beruházási kiadások	6,0			483,2
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházások
1						Postai beruházások
2						Felhalmozási költségvetés
4						Kormányzati beruházás				207,7
2						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			201,6			123,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				70,7
4						Kormányzati beruházás	201,6
2						Célelőirányzatok
2						Védelemszervezési feladatok			30,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0
3						Kutatási feladatok			220,0			215,1
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	220,0			180,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,0
4						Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok			850,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	820,0
5						Légiriasztási rendszer fenntartási feladatai			22,0			19,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	22,0			11,4
6						Vezetékes távbeszélő előfizetők részére az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez szociális támogatás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1 086,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				295,9
7						Millenáris Kht. működésének támogatása			748,4			673,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	748,4			398,0
8						NIIF program támogatása			1 456,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 456,0
9						Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) működési támogatása			288,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	129,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,0
3						Dologi kiadások	105,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	9,0
11						Informatikai és hírközlési szakképesítés feladatai			60,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	34,0
13						Informatikai eszközök fenntartása és fejlesztése			245,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	245,0
14						Nemzetközi választottbírósági perben képviselet ellátása						281,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				250,3
3						EU tagságból eredő feladatok			30,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	13,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	13,0
6						Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok
1						Informatikai fejlesztések vakok és gyengénlátók számára
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				131,9
2						Alapítványok támogatása
1						Puskás Tivadar Közalapítvány			104,5			126,0
1						Működési költségvetés					50,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	104,5			23,5
3						Informatikai és hírközlési társadalmi szervezetek támogatása
2						Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,0
3						Informatikai és Hírközlési Szakértői Bizottság
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,0
7						Informatikai Vállalkozások Szövetsége
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,1
8						Magyar Tartalomipari Szövetség
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,9
10						Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,4
4						Védelem- és biztonságfejlesztési hírközlési céltartalék-képzési program			220,0			175,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				9,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	220,0			24,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				24,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				244,0
5						Informatikai, hírközlési fejlesztési programok, támogatások, szociális telefontámogatás			5 248,3			5 952,8
1						Működési költségvetés		100,0			317,9
1						Személyi juttatások	79,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,0
3						Dologi kiadások	1 850,0			3 989,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 700,0			2 635,6
2						Felhalmozási költségvetés					2,4
1						Intézményi beruházási kiadások				114,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 693,3			3 604,8
6						Informatikai, hírközlési szervezetek támogatása			80,0			80,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	80,0			35,0
7						Közháló program			7 320,0			6 139,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5 320,0			1 782,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	2 000,0
8						e-Magyarország program			1 200,0			795,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 000,0			28,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				68,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0
9						Jövő Háza program			1 500,0			1 500,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 300,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				648,0
2						Felhalmozási költségvetés		800,0
1						Intézményi beruházási kiadások	1 000,0
11						IT piacösztönzés és hazai kis- és középvállalkozások külpiaci versenyképességi programja			400,0			300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			131,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
7						Fejezeti tartalék	150,0		150,0
8						Állami többletfeladatok
1						Működési költségvetés					1 000,0
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				256,6
1-5. cím összesen:	40 222,0	17 927,6	22 294,4	41 376,0	21 260,2	21 585,3
6						Központosított bevételek
1						Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási támogatások visszatérülése		40,0
Összesen:	40 222,0	17 967,6	22 294,4	41 376,0	21 260,2	21 585,3

XXVI. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Igazgatása			1 839,4			2 595,2
1						Működési költségvetés		344,6			1 163,1
1						Személyi juttatások	1 317,4			1 684,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	434,0			522,8
3						Dologi kiadások	364,8			1 130,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,2
2						Felhalmozási költségvetés		19,6			112,3
1						Intézményi beruházási kiadások	87,4			243,7
3						Kölcsönök				2,3	2,3
2						Foglalkoztatási Hivatal			165,1			1 836,5
1						Működési költségvetés		1 027,4			4 367,6
1						Személyi juttatások	700,7			1 284,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	228,3			391,8
3						Dologi kiadások	259,6			2 709,1
2						Felhalmozási költségvetés		25,6			2 184,4
1						Intézményi beruházási kiadások	21,1			1 676,6
2						Felújítás	8,4			3,7
3						Kölcsönök				2,5	2,5
3						Munkaügyi Központok			40,9			230,0
1						Működési költségvetés		19 296,8			29 174,6
1						Személyi juttatások	12 179,1			13 088,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 931,0			4 167,9
3						Dologi kiadások	3 227,6			5 747,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				1 823,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 527,2
6						Kamatfizetések				0,2
2						Felhalmozási költségvetés		210,4			845,0
1						Intézményi beruházási kiadások	210,4			1 373,6
2						Felújítás				128,1
3						Kölcsönök				5,8	4,9
4						Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség			2 376,4			2 554,2
1						Működési költségvetés		1 369,8			1 776,4
1						Személyi juttatások	2 246,2			2 374,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	731,1			748,8
3						Dologi kiadások	428,2			680,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	252,8			354,6
2						Felhalmozási költségvetés					8,6
1						Intézményi beruházási kiadások	57,3			228,1
2						Felújítás	0,7			2,0
3						Kölcsönök	29,9			19,7	19,1
5						Regionális képző központok			958,9			1 231,0
1						Működési költségvetés		2 156,0			3 419,0
1						Személyi juttatások	1 277,3			1 474,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	419,7			461,2
3						Dologi kiadások	1 283,7			2 087,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
2						Felhalmozási költségvetés					58,2
1						Intézményi beruházási kiadások	116,5			289,4
2						Felújítás	17,7			25,6
3						Kölcsönök				0,8	0,8
6						Nemzeti Felnőttképzési Intézet			85,6			77,3
1						Működési költségvetés		618,1			1 083,7
1						Személyi juttatások	432,4			175,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	139,0			53,8
3						Dologi kiadások	74,3			306,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 638,8
2						Felhalmozási költségvetés					14,1
1						Intézményi beruházási kiadások	37,6			0,6
2						Felújítás	20,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				337,3
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Polgári szolgálat			150,0
1						Működési költségvetés
2						Munkaadókat terhelő járulékok	50,0
3						Dologi kiadások				102,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	100,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
3						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program
1						Működési költségvetés		400,0
3						Dologi kiadások	400,0
2						Felhalmozási költségvetés		787,5
1						Intézményi beruházási kiadások	787,5
4						Állami Foglalkoztatási Szolgálat működési tartaléka
1						Működési költségvetés		237,5
1						Személyi juttatások	16,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,3
3						Dologi kiadások	215,6
5						Aktív foglalkoztatási célok támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				196,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				229,6
6						Az Európai Unióhoz való csatlakozás költségei
1						ACQUIS átvételének nemzeti programja
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				46,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				43,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,6
7						PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1						PHARE támogatással megvalósuló programok
1						HU 0008-03 Többszörösen hátrányos helyzetű lakosságcsoportok foglalkoztathatóságának javítása
1						Működési költségvetés					1,1
3						Dologi kiadások				37,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
4						HU 0104-02 Kísérleti program a nők munkaerőpiaci reintegrációjának támogatására
1						Működési költségvetés					11,6
3						Dologi kiadások				6,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				55,2
5						HU 0105-02 A foglalkoztatási rehabilitáció eszköztárának rendszerszemléletű fejlesztése
1						Működési költségvetés					8,4
3						Dologi kiadások				63,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				101,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,6
8						HU 0202-02 Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizálása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,8
2						Felhalmozási költségvetés					130,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				433,7
9						HU 0201-04 Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen			89,8			89,8
1						Működési költségvetés		197,7			442,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	272,6			715,3
2						Felhalmozási költségvetés		49,5			3,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	64,4
13						2003/004-347-05-01 Programozási felkészülés az EQUAL közösségi kezdeményezés megvalósítására 2004-2006			12,7			12,7
1						Működési költségvetés		76,9
3						Dologi kiadások	89,6			30,2
14						HU 2003/004-347.05.03 Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen			335,4			335,4
1						Működési költségvetés		607,6			569,4
3						Dologi kiadások				74,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	943,0			761,4
2						Felhalmozási költségvetés		151,9			0,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	151,9
8						Közmunkaprogramok támogatása			3 050,0			3 784,8
1						Működési költségvetés					720,0
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	15,4
3						Dologi kiadások	87,1			53,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 697,5			3 810,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	100,0
10						Uniós programok előkészítése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				54,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,8
13						Felnőttképzés normatív támogatása			3 000,0			2 225,6
1						Működési költségvetés					1,4
1						Személyi juttatások	250,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,0
3						Dologi kiadások	213,0			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 473,0			3 014,0
14						PHARE és ESZA típusú programok végrehajtó szervezeteinek működtetése			687,0			648,6
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				80,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	678,4			623,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8,6
15						Felnőttképzés támogatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,2
16						Egységes munkaügyi nyilvántartás			1 696,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	368,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	123,2
3						Dologi kiadások	1 180,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	24,0
20						Civil és sajtóprogramok
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				5,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,0
22						EQUAL Közösségi Kezdeményezés
1						EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései			1 433,5			1 377,6
1						Működési költségvetés		499,5			5,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 303,8			623,7
2						Felhalmozási költségvetés		213,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	421,1
7						Egyéb beruházások és fejlesztési támogatások	421,1
2						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás			9,5			9,5
1						Működési költségvetés		30,9
3						Dologi kiadások	40,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				30,6
3						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatása			28,2			28,2
1						Működési költségvetés		92,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,9			94,5
29						EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Céltartalék
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,4
31						Földgáz-áremelés intézményi ellentételezése
1						Működési költségvetés					0,1
32						Fejezeti kezelésű maradványelszámolás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				27,9
34						ILO 2005. évi konferencia és ILO tagdíj			261,8			157,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	48,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	15,2
3						Dologi kiadások	153,5			107,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			44,6
35						HEFOP végrehajtását segítő intézkedések			765,4			86,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	337,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	113,2
3						Dologi kiadások	304,7			35,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
37						MÁK tranzakciós díj						5,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,9
1-8. cím összesen:	45 398,7	28 413,0	16 985,7	60 360,5	46 130,2	17 285,5
9						Alapok támogatása
1						Munkaerőpiaci Alap támogatása
1						Visszatérítés a 2004. évi befizetésből
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	368,0			368,0
Összesen:	45 766,7	28 413,0	16 985,7	60 728,5	46 130,2	17 285,5

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Gazdasági Versenyhivatal igazgatása			1 381,2			1 437,4
1						Működési költségvetés					21,6
1						Személyi juttatások	786,2			858,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	250,7			264,9
3						Dologi kiadások	160,8			178,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	115,1			129,6
2						Felhalmozási költségvetés					13,2
1						Intézményi beruházási kiadások	68,4			37,0
3						Kölcsönök				1,0	1,0
Összesen:	1 381,2		1 381,2	1 469,5	35,8	1 437,4

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Központi Statisztikai Hivatal Igazgatása
1						KSH Központi és Regionális Szervezetei			12 363,8			13 768,5
1						Működési költségvetés		773,6			1044,8
1						Személyi juttatások	6 587,9			7 452,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 137,2			2 360,4
3						Dologi kiadások	3 464,2			3 292,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				110,6
2						Felhalmozási költségvetés					385,6
1						Intézményi beruházási kiadások	878,1			1 274,9
2						Felújítás	70,0			34,8
4						Kormányzati beruházás				36,7
3						Kölcsönök				32,3	32,3
4						Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Levéltár			203,5			250,3
1						Működési költségvetés		16,4			6,1
1						Személyi juttatások	129,6			150,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	42,9			48,4
3						Dologi kiadások	43,3			49,7
2						Felhalmozási költségvetés					3,9
1						Intézményi beruházási kiadások	2,1			13,8
2						Felújítás	2,0			2,5
5						KSH kutatóintézetei
1						KSH Népességtudományi Kutató Intézet			86,8			101,4
1						Működési költségvetés		32,1			23,2
1						Személyi juttatások	66,6			86,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,5			29,4
3						Dologi kiadások	27,7			35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások	3,1			3,1
2						Felújítás				0,5
2						ECOSTAT KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézet			144,8			168,7
1						Működési költségvetés		116,6			65,2
1						Személyi juttatások	133,8			108,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	43,2			35,8
3						Dologi kiadások	78,0			91,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	6,4			0,1
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
2						Statisztikai adatgyűjtés és -feldolgozás beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,7
2						Az Európai Unióhoz való csatlakozás költségei
3						Gazdaságszerkezeti Összeírás (2003/004-347-04-01)
1						Működési költségvetés					7,3
3						Dologi kiadások				7,3
3						Mikrocenzus és jövedelmi felvétel			559,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	321,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	102,7
3						Dologi kiadások	66,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	70,0
Összesen:	14 297,4	938,7	13 358,7	15 294,2	1 568,9	14 288,9

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						MTA Titkársága
1						MTA Titkárság Igazgatása			1 053,7			1 183,1
1						Működési költségvetés		28,3			92,1
1						Személyi juttatások	741,5			778,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	238,9			234,2
3						Dologi kiadások	100,8			204,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,8			42,2
3						Kölcsönök	10,0	10,0		9,5	9,5
2						MTA Doktori Tanács Titkársága			3 266,3			4 130,7
1						Működési költségvetés		24,0			21,8
1						Személyi juttatások	2 934,3			3 491,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	328,0			511,4
3						Dologi kiadások	28,0			31,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				311,6
3						Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak			2 066,0			1 947,0
1						Működési költségvetés					71,0
1						Személyi juttatások	1 864,7			1 810,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	200,6			196,8
3						Dologi kiadások	0,7			1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,4
2						MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia			15,4			15,8
1						Működési költségvetés		2,4			1,8
1						Személyi juttatások	9,5			8,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,8			2,9
3						Dologi kiadások	4,9			5,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	0,6
4						Kormányzati beruházás				0,6
3						MTA Könyvtára			452,5			482,7
1						Működési költségvetés		21,9			80,8
1						Személyi juttatások	261,3			258,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	87,6			85,3
3						Dologi kiadások	124,5			182,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	1,0			1,2
4						Kormányzati beruházás				8,1
4						MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek			8 010,0			9 108,1
1						Működési költségvetés		3 692,0			6 267,4
1						Személyi juttatások	6 386,2			6 995,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 970,9			2 197,8
3						Dologi kiadások	3 071,1			4 537,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,9			354,2
2						Felhalmozási költségvetés		279,0			1 201,2
1						Intézményi beruházási kiadások	436,4			1 444,9
2						Felújítás	90,2			288,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,6
4						Kormányzati beruházás				141,2
3						Kölcsönök	0,3			16,2	2,2
5						MTA Élettudományi kutatóintézetek			4 716,0			5 375,7
1						Működési költségvetés		1 534,0			3 000,4
1						Személyi juttatások	3 406,2			3 926,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 100,1			1 200,1
3						Dologi kiadások	1 504,0			2 821,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,6			223,2
2						Felhalmozási költségvetés		70,2			618,6
1						Intézményi beruházási kiadások	172,5			918,9
2						Felújítás	122,1			181,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,6			9,4
4						Kormányzati beruházás				97,7
3						Kölcsönök	4,6	1,5		3,3	0,8
6						MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek			4 251,7			4 969,8
1						Működési költségvetés		935,6			1 761,4
1						Személyi juttatások	3 011,1			3 348,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	962,7			1 058,1
3						Dologi kiadások	912,5			1 761,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,2			279,9
2						Felhalmozási költségvetés		14,7			306,0
1						Intézményi beruházási kiadások	33,5			147,7
2						Felújítás	276,0			377,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,3
4						Kormányzati beruházás				24,4
3						Kölcsönök				1,2	0,2
7						MTA Területi akadémiai központok			211,8			212,6
1						Működési költségvetés		50,5			93,3
1						Személyi juttatások	109,5			120,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	36,9			37,7
3						Dologi kiadások	56,5			79,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,4			1,0
2						Felhalmozási költségvetés					2,8
1						Intézményi beruházási kiadások				4,1
2						Felújítás	59,0			54,5
4						Kormányzati beruházás				8,1
8						MTA Kutatást kiszolgáló szervek			1 450,0			1 580,2
1						Működési költségvetés		398,4			540,8
1						Személyi juttatások	548,0			506,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	172,0			152,6
3						Dologi kiadások	809,2			1 066,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			65,6
2						Felhalmozási költségvetés					103,5
1						Intézményi beruházási kiadások	2,2			52,3
2						Felújítás	305,0			360,3
4						Kormányzati beruházás				64,9
9						MTA Támogatott kutatóhelyek Irodája			2 107,7			2 346,9
1						Működési költségvetés		59,4			296,4
1						Személyi juttatások	1 609,6			1 729,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	529,5			555,5
3						Dologi kiadások	19,7			427,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,1			6,2
2						Felhalmozási költségvetés		1,5			35,4
1						Intézményi beruházási kiadások	6,7			113,4
4						Kormányzati beruházás				1,6
10						MTA Jóléti intézmények			244,9			280,8
1						Működési költségvetés		195,5			211,6
1						Személyi juttatások	203,4			206,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	69,6			69,2
3						Dologi kiadások	166,7			148,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,9
2						Felhalmozási költségvetés					32,7
1						Intézményi beruházási kiadások	0,7			13,9
2						Felújítás				74,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
11						OTKA Iroda			310,8			307,7
1						Működési költségvetés					31,6
1						Személyi juttatások	206,7			184,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	62,1			53,5
3						Dologi kiadások	32,0			84,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			1,6
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
1						Alapkutatás beruházásai			275,0			16,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				49,9
4						Kormányzati beruházás	275,0
2						Ágazati célelőirányzatok
1						Tudós társaságok támogatása			25,3			25,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,3			25,3
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás
1						Magyar Tudomány			19,0			17,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,0			17,1
2						Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása			150,0			118,2
1						Működési költségvetés					1,6
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	98,0			118,3
3						Fiatal kutatók pályázatos támogatása			1 078,0			188,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	810,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	267,1
5						Nemzeti Stratégiai Kutatások			54,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	42,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,0
8						Nagy Imre Emlékház működtetésének alapítványi támogatása			30,0			37,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			37,0
10						Határon túli magyar tudósok kutatásainak támogatása
1						Határon túli magyar tudósok támogatása			116,0			26,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	90,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,4
13						Szakmai feladatok teljesítése			126,0			122,3
1						Működési költségvetés					513,0
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	98,0			1,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				669,6
2						Felhalmozási költségvetés					2,4
1						Intézményi beruházási kiadások	15,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				42,9
14						Intézményekhez le nem bontott bevétel
1						Működési költségvetés		2 600,0
1						Személyi juttatások	1 050,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	315,0
3						Dologi kiadások	1 030,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	125,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	60,0
15						Balaton állapotának javítását szolgáló kutatási feladatok
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,6
3						Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1						Kutatási témapályázatok			6 500,0			721,5
1						Működési költségvetés					192,7
1						Személyi juttatások	2 400,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	600,0
3						Dologi kiadások	3 050,0			0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			818,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	350,0
4						Bolyai ösztöndíj
1						Senior kutatók ösztöndíja			864,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	655,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	190,8
3						Dologi kiadások	17,8
5						Központi kezelésű felújítások			55,4			19,6
2						Felhalmozási költségvetés					17,7
2						Felújítás	55,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				165,4
10						Fejezeti tartalék	1,8		1,8
Összesen:	47 370,6	9 918,9	37 451,7	48 841,4	15 510,8	33 233,9

XXXIV. NEMZETI KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI HIVATAL

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal igazgatása			614,1			608,0
1						Működési költségvetés		750,5			538,8
1						Személyi juttatások	525,2			483,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	161,7			147,4
3						Dologi kiadások	557,7			341,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				44,8
2						Felhalmozási költségvetés					31,2
1						Intézményi beruházási kiadások	120,0			49,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				27,5
2						Kutatásfejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda			233,6			231,3
1						Működési költségvetés		749,3			775,6
1						Személyi juttatások	496,4			467,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	160,7			142,5
3						Dologi kiadások	236,8			277,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,0
2						Felhalmozási költségvetés					43,6
1						Intézményi beruházási kiadások	89,0			126,3
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Nemzetközi tagdíjak			1 400,0			1 260,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	1 400,0			1 275,3
1-3. cím összesen:	3 747,5	1 499,8	2 247,7	3 393,2	1 389,2	2 099,3
4						Alapok támogatása
1						Kutatási és Technológiai Innovációs Alap	12 196,9			12 196,9
Összesen:	15 944,4	1 499,8	2 247,7	15 590,1	1 389,2	2 099,3

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKE-VISSZATÉRÜLÉSSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Devizahitelek kamatelszámolásai
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
1						Világbanki hitelek elszámolásai	1 592,3	247,3		1 555,8	212,5
2						EBB hitelek kamatelszámolásai	8 046,7	33,4		6 143,7	32,9
3						KfW hitelek kamatelszámolásai	1 270,4			1 242,3
4						ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai	2 797,0			2 103,1
5						MÁV-tól 2000-ben átvállalt hitelek kamatelszámolása	83,4			75,4
6						MÁV-tól és a GYSEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai	2 727,5			2 632,9
7						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai	1 288,6			1 271,2
8						EBRD hitelek kamatelszámolásai	37,6			33,5
2						1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai	3 433,4			3 542,1
3						Belföldi devizahitelek kamatelszámolásai
1						1997-ben átváltott devizaadósság kamatelszámolásai	28 711,6			37 852,1
2						MÁV-tól 2002-ben átvállalt hitel kamatelszámolásai	480,6			418,3
6						Rendezvénycsarnok Ingatlanfejlesztő és Kezelő Rt. 2004-ben átvállalt hitelének kamatelszámolása	424,2			367,7
2						Devizakötvények kamatelszámolásai
1						1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai	94 893,2			94 432,9
2						Angol és amerikai kötvények kamatelszámolásai	5,6			5,4
3						Devizaszámla kamatelszámolásai		346,8			750,6
2						A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Forinthitelek kamatelszámolásai
2						Egyéb hitelek kamatelszámolásai
1						Útalaptól átvállalt hitel kamatelszámolása	189,9			148,3
3						Állami kölcsön kamatelszámolása		2,0			4,7
4						MÁV Rt.-től 2002-ben átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai	421,6			23,2
5						ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai				121,4
9						BKV Rt.-től 2002-ben átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai	90,6
13						NA Rt.-től 2005-ben átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai	2 866,7			9 097,8
14						Sportfólió Kht.-től 2004-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai	243,7
15						Budai Várgondnokság Kht.-től 2005-ben átvállalt forinthitelek kamatelszámolásai				1 080,7
2						Államkötvények kamatelszámolása
1						Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1						Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai	440 413,1			455 056,0
4						Államkötvények felhalmozott kamatelszámolása		72 091,2			73 426,9
2						Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1						Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	2 101,5			2 670,7
2						Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	25 037,6			26 311,7
4						Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	37 006,3			37 638,7
5						Postabank Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	6 247,4			6 709,3
6						ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata	1 461,2			1 566,0
7						Alárendelt kölcsöntőkekötvény kamatelszámolása		1 406,5			1 519,9
8						MFB Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai	5 281,4			5 281,4
10						Rubelköveteléseket fedező államkötvények kamatelszámolása				1 607,1
3						Kincstárjegyek kamatelszámolásai
1						Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása	139 569,0			148 795,9
2						Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása	61 655,6			55 544,2
4						Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai		13 882,0			28 887,0
5						Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése		998,3			3 783,2
3						Adósság- és követeléskezelés egyéb kiadásai
1						Jutalékok és egyéb költségek
1						Deviza elszámolások	1 273,8			2 600,2
2						Forint elszámolások	9 725,7			7 850,4
2						Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások	800,0			649,5
4						Követeléskezelés költségei	70,0			5,7
4						Tőke követelések visszatérülése
1						Kormányhitelek visszatérülése		3 516,0			4 478,2
2						Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőke-visszatérülése
1						Világbanki hitelek tőke-visszatérülése		1 084,4			1 075,7
2						EBB hitelek tőke-visszatérülése		693,0			689,9
3						OECF hitel tőke-visszatérülése		216,5			179,5
4						Állami alapjuttatás járadéka		1 300,0			1 336,5
Összesen:	880 247,2	95 817,4		914 434,6	116 377,5

XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Vállalkozások költségvetési befizetései
1						Társasági adó		467 802,0			430 051,2
2						Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadója		37 800,0			35 574,4
3						Bányajáradék		20 100,0			23 825,1
5						Játékadó-bevétel		64 244,4			66 377,4
6						Egyszerűsített vállalkozói adó		75 300,0			91 365,1
7						Ökoadó
1						Energiaadó		10 700,0			12 731,9
2						Környezetterhelési díj		9 000,0			3 155,0
8						Egyéb befizetések		21 500,0			21 162,9
2						Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1						Általános forgalmi adó		2 048 000,0			1 785 316,4
2						Jövedéki adó		672 300,0			670 673,0
3						Regisztrációs adó		62 300,0			68 278,6
3						Lakosság költségvetési befizetései
1						Személyi jövedelemadó		1 011 804,4			997 840,8
2						Egyéb lakossági adók		3 500,0			3 400,6
4						Lakossági illetékek		97 600,0			111 758,1
5						Egyéb kiemelt díjbevételek		20 000,0
4						Egyéb költségvetési bevételek
1						Vegyes bevételek
8						Egyéb vegyes bevételek		2 530,0			34 942,3
9						Kezesség-visszatérülés		1 500,0			4 934,6
10						Törvénytelenül kifizetett szövetkezeti üzletrészek visszatérítése		500,0
5						Költségvetési befizetések
1						Központi költségvetési szervek		13 500,0			57 855,6
2						Helyi önkormányzatok befizetései		6 500,0			15 300,0
3						Elkülönített állami pénzalapok befizetései
6						Munkaerőpiaci Alap		81 300,0			81 300,0
6						Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1						Osztalékbevételek
1						ÁPV Rt. által fizetett osztalék		16 937,0			28 372,8
2						Egyéb osztalék					3 039,9
2						Koncessziós bevételek
1						Szerencsejátékkal kapcsolatos koncessziós díj		1 609,0			1 613,4
2						Infrastruktúrával kapcsolatos koncessziós díj és árverési díj		25 710,2			20 194,7
3						Kincstári vagyonkezeléssel és -hasznosítással kapcsolatos központi költségvetést megillető bevételek		30 000,0			400 929,6
4						Autópályák finanszírozási rendszerének változásából adódó bevételek		148 612,0			177 800,0
7						Uniós elszámolások
1						EU visszatérítés		7 915,7			8 457,7
2						Vámbeszedési költség megtérítése		10 000,0			8 843,2
3						Cukorilleték beszedési költség megtérítése		414,6			515,5
Összesen:		4 968 979,3			5 165 609,8
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		6 696 365,2			7 004 471,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		5 883 157,8			456 669,5
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-813 207,4			-547 801,5

2. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A központi költségvetés végrehajtásának mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK	2005. évi törvényi módosított	2005. évi teljesítés
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI
Társasági adó	467 802,0	430 051,2
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadója	37 800,0	35 574,4
Egyszerűsített vállalkozói adó	75 300,0	91 365,1
Energia adó	10 700,0	12 731,9
Környezetterhelési díj	9 000,0	3 155,0
Bányajáradék	20 100,0	23 825,1
Játékadó	64 244,4	66 377,4
Egyéb befizetések	21 500,0	21 162,9
Egyéb központosított bevételek	106 731,0	165 148,0
Összesen:	813 177,4	849 391,0
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK
Általános forgalmi adó	2 048 000,0	1 785 316,4
Jövedéki adó	672 300,0	670 673,0
Regisztrációs/fogyasztási adó	62 300,0	68 278,6
Összesen:	2 782 600,0	2 524 268,0
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI
Személyi jövedelemadó	1 011 804,4	997 840,8
Adóbefizetések	3 500,0	3 400,6
Illetékbefizetések	97 600,0	111 758,1
Egyéb kiemelt díjbevétel	20 000,0
Összesen:	1 132 904,4	1 112 999,5
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek bevételei	513 905,8	688 651,3
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei	20 724,4	124 836,9
Központi beruházások saját bevételei		754,1
Együtt:	534 630,2	814 242,3
Fejezeti kezelésű előirányzatok és központi beruházások EU támogatása	176 999,9	195 291,9
Összesen:	711 630,1	1 009 534,2
BEFIZETÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREIBŐL
Központi költségvetési szervektől származó befizetések	13 500,0	57 855,6
Elkülönített állami pénzalapok befizetése	81 300,0	81 300,0
Helyi önkormányzatok befizetése	6 500,0	15 300,0
Összesen:	101 300,0	154 455,6
ÁLLAMI, KINCSTÁRI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK	222 868,2	631 950,4
EGYÉB BEVÉTELEK	4 530,0	39 876,9
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK	95 817,4	116 377,5
UNIÓS ELSZÁMOLÁSOK	18 330,3	17 816,4
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	5 883 157,8	6 456 669,5
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA:	813 207,4	547 801,5
Millió forintban
KIADÁSOK	2005. évi törvényi módosított	2005. évi teljesítés
EGYEDI ÉS NORMATÍV TÁMOGATÁSOK	113 230,0	113 106,5
KÖZSZOLGÁLATI MŰSORSZOLGÁLTATÁS TÁMOGATÁSA	44 564,8	45 935,6
FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS	117 000,0	117 682,2
LAKÁSÉPÍTÉSI TÁMOGATÁSOK	215 067,9	232 565,6
CSALÁDI TÁMOGATÁSOK, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK
Családi támogatások	330 317,0	326 261,6
Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	142 727,0	141 143,0
Különféle jogcímen adott térítések	25 000,0	25 733,1
Összesen:	498 044,0	493 137,7
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK
Költségvetési szervek kiadásai	1 807 696,4	2 038 459,5
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai	1 127 849,7	1 248 648,0
Központi beruházások kiadásai	43 785,5	48 956,3
Összesen:	2 979 331,6	3 336 063,8
AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREINEK TÁMOGATÁSA
Elkülönített állami pénzalapok támogatása	19 439,4	20 380,7
Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz	421 404,1	422 371,6
Helyi önkormányzatok támogatása	884 146,5	881 374,1
Összesen:	1 324 990,0	1 324 126,4
TÁRSADALMI ÖNSZERVEZŐDÉSEK TÁMOGATÁSA	3 737,7	3 737,6
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI	7 834,2	7 588,7
ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS	880 247,2	914 434,6
TARTALÉKOK
Általános tartalék	51 950,0	0,0
Céltartalékok	23 100,0	0,0
Összesen:	75 050,0	0,0
KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI ÉS EGYÉB KIADÁSOK	28 021,0	34 271,9
ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE	18 243,0	13 948,9
ADÓSSÁGÁTVÁLLALÁS	181 003,8	181 227,0
BEFIZETÉS AZ EU-BA	210 000,0	186 644,5
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	6 696 365,2	7 004 471,0

3. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	Teljesítés
százalékos megoszlás
Sor-szám	Megnevezés	összes	állami támo-gatás	személyi jövede-lemadó	összes	állami támo-gatás	személyi jövede-lemadó	összes	állami támo-gatás	személyi jövede-lemadó	állami támoga-tás	személyi jövede-lemadó
I. Normatív állami hozzájárulások
1.	Községek általános feladatai	10 862,0	0,0	10 862,0	10 862,0	0,0	10 862,0	10 838,6	0,0	10 838,6	0,0	100,0
2.	Települési igazgatási és kommunális feladatok	12 798,9	0,0	12 798,9	12 798,9	0,0	12 798,9	12 798,9	0,0	12 798,9	0,0	100,0
3.	Körjegyzőség működésével kapcsolatos feladatok	4 627,2	0,0	4 627,2	4 623,5	0,0	4 623,5	4 658,7	0,0	4 658,7	0,0	100,0
4.	Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok	1 164,3	0,0	1 164,3	1 164,3	0,0	1 164,3	1 164,3	0,0	1 164,3	0,0	100,0
5.	Körzeti igazgatási feladatok	11 323,2	0,0	11 323,2	11 323,2	0,0	11 323,2	11 323,2	0,0	11 323,2	0,0	100,0
6.	Megyei, fővárosi igazgatási és sportfeladatok	2 551,6	0,0	2 551,6	2 551,6	0,0	2 551,6	2 551,6	0,0	2 551,6	0,0	100,0
7.	Üdülőhelyi feladatok	6 565,7	0,0	6 565,7	6 547,3	0,0	6 547,3	6 694,0	0,0	6 694,0	0,0	100,0
8.	A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok kiadásaihoz történő hozzájárulás	6 074,3	0,0	6 074,3	6 074,3	0,0	6 074,3	6 074,3	0,0	6 074,3	0,0	100,0
9.	Pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátások	60 744,1	0,0	60 744,1	60 744,1	0,0	60 744,1	60 744,1	0,0	60 744,1	0,0	100,0
10.	A lakáshoz jutás feladatai	14 236,9	0,0	14 236,9	14 236,9	0,0	14 236,9	14 236,9	0,0	14 236,9	0,0	100,0
11.	Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok	27 418,1	22 098,0	5 320,1	26 584,7	21 426,3	5 158,4	27 652,0	22 286,5	5 365,5	80,6	19,4
12.	Alapszolgáltatási központ	1 204,6	481,8	722,8	1 156,1	462,4	693,7	1 736,3	694,5	1 041,8
13.	Gyermekvédelmi szakellátás	19 621,6	7 848,6	11 773,0	19 605,6	7 842,2	11 763,4	19 492,5	7 797,0	11 695,5	40,0	60,0
14.	Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás	25 181,3	10 072,5	15 108,8	25 048,3	10 019,3	15 029,0	25 125,2	10 050,1	15 075,1	40,0	60,0
15.	Hajléktalanok átmeneti intézményei	2 009,0	803,6	1 205,4	2 007,9	803,2	1 204,7	1 961,8	784,7	1 177,1	40,0	60,0
16.	Fogyatékos személyek, pszichiátriai és szenvedélybetegek bentlakásos intézményi ellátása	17 904,7	7 161,9	10 742,8	17 899,7	7 159,9	10 739,8	17 860,3	7 144,1	10 716,2	40,0	60,0
17.	Gyermekek napközbeni ellátása	8 332,3	3 332,9	4 999,4	8 286,7	3 314,7	4 972,0	8 327,7	3 331,1	4 996,6	40,0	60,0
18.	Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások módszertani feladatai	420,8	168,3	252,5	420,8	168,3	252,5	416,2	166,5	249,7	40,0	60,0
19.	Óvodai nevelés	61 148,5	61 148,5	0,0	60 824,6	60 824,6	0,0	62 773,1	62 773,1	0,0	100,0	0,0
20.	Iskolai oktatás	291 249,3	291 249,3	0,0	289 786,0	289 786,0	0,0	289 746,6	289 746,6	0,0	100,0	0,0
21.	Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás	31 572,7	31 572,7	0,0	31 247,3	31 247,3	0,0	31 536,6	31 536,6	0,0	100,0	0,0
22.	Alapfokú művészetoktatás	12 271,1	12 271,1	0,0	12 186,5	12 186,5	0,0	12 248,0	12 248,0	0,0	100,0	0,0
23.	Kollégiumok közoktatási feladatai	15 598,7	15 598,7	0,0	15 490,8	15 490,8	0,0	15 509,2	15 509,2	0,0	100,0	0,0
24.	Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz	20 412,8	20 412,8	0,0	20 140,4	20 140,4	0,0	20 409,8	20 409,8	0,0	100,0	0,0
25.	Egyéb differenciált hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladatellátásához	19 169,2	19 169,2		18 993,0	18 993,0	0,0	19 612,3	19 612,3	0,0	100,0	0,0
26.	Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások	40 763,4	40 763,4		40 288,4	40 288,4	0,0	40 290,9	40 290,9	0,0
27.	Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok	12 523,3	0,0	12 523,3	12 523,3	0,0	12 523,3	12 523,3	0,0	12 523,3	0,0	100,0
28.	Megyei/fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok	6 253,5	0,0	6 253,5	6 253,5	0,0	6 253,5	6 253,5	0,0	6 253,5	0,0	100,0
29.	Települési sportfeladatok	2 235,2	0,0	2 235,2	2 235,2	0,0	2 235,2	2 235,2	0,0	2 235,2	0,0	100,0
30.	Pedagógiai szakmai feladatokhoz kapcsolódó hozzájárulások	1 548,0	1 548,0		1 545,0	1 545,0	0,0	1 548,9	1 548,9	0,0
31.	Hozzájárulás tömegközlekedési feladatokhoz	3 358,5	3 358,5		3 358,5	3 358,5	0,0	3 358,4	3 358,4	0,0
Összesen	751 144,8	549 059,8	202 085,0	746 808,4	545 056,8	201 751,6	751 702,4	549 283,3	202 414,1	73,1	26,9
Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	Teljesítés	Százalékos megoszlás
Sor-szám	Megnevezés	összes	állami támo-gatás	személyi jövede-lemadó	összes	állami támo-gatás	személyi jövede-lemadó	összes	állami támo-gatás	személyi jövede-lemadó	állami támo-gatás	személyi jövede-lemadó
I. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához	II. Normatív kötött felhasználású támogatások
I.1.	Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, felkészülés támogatása	2 724,6	2 724,6	0,0	2 721,4	2 721,4	0,0	2 727,2	2 727,2	0,0	100,0	0,0
I.2.	A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége	2 000,0	2 000,0	0,0	2 000,0	2 000,0	0,0	2 000,0	2 000,0	0,0	100,0	0,0
I.3.	Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok	7 544,4	7 544,4	0,0	7 527,8	7 527,8	0,0	7 636,2	7 636,2	0,0	100,0	0,0
I.4.	Pedagógiai szakszolgálat	5 844,6	5 844,6	0,0	2 876,4	2 876,4	0,0	2 948,8	2 948,8	0,0	100,0	0,0
II. Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása
II.1.	Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	85 085,7	85 085,7	0,0	85 085,7	85 085,7	0,0	86 598,3	86 598,3	0,0	100,0	0,0
II.2.	Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása	15 120,0	15 120,0	0,0	15 120,0	15 120,0	0,0	14 412,5	14 412,5	0,0	100,0	0,0
II.3.	Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása	742,5	742,5	0,0	740,5	740,5	0,0	747,9	747,9	0,0	100,0
III. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása  [LÁBJEGYZET_2] 	30 998,6	0,0	30 998,6	30 998,6	0,0	30 998,6	30 998,6	0,0	30 998,6	0,0	100,0
IV. Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása	197,4	0,0	197,4	195,0	0,0	195,0	203,5	0,0	203,5	0,0	100,0
V. Belső ellenőrzési társulások támogatása	100,0	100,0	0,0	100,0	100,0	0,0	85,3	85,3	0,0	100,0
Összesen	150 357,8	119 161,8	31 196,0	147 365,4	116 171,8	31 193,6	148 358,3	117 156,2	31 202,1	79,0	21,0

4. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Jogcím-csoport száma	Központosított előirányzat jogcíme	2005. évi eredeti elő-irányzat	Kor-mány hatás-körben	fejezeti hatás-körben	összesen	2005. évi módosí-tott elő-irányzat	2005. évi teljesítés	Elő-irányzat marad-vány
1	Lakossági közműfejlesztés támogatása	1 800,0		235,0	235,0	2 035,0	3 134,7	-1 099,7
2	Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	5 500,0		-209,6	-209,6	5 290,4	5 290,4	0,0
3	Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	220,0			0,0	220,0	220,0	0,0
4	Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	100,0			0,0	100,0	100,0	0,0
5	Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	1 306,0		-4,0	-4,0	1 302,0	1 299,1	2,9
6	Gyermek- és ifjúsági feladatok	170,0			0,0	170,0	170,0	0,0
7	Kiegészítő támogatás nemzetiségi iskolák fenntartásához	340,0			0,0	340,0	340,0	0,0
8	Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	755,0			0,0	755,0	755,0	0,0
9	Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása	1 060,0			0,0	1 060,0	1 060,0	0,0
10	Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása	13 541,3	-5 860,6	-3 702,0	-9 562,6	3 978,7	4 178,4	-199,7
11	A könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok támogatása	100,0			0,0	100,0	100,0	0,0
12	Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	1 500,0			0,0	1 500,0	737,2	762,8
13	„ART” mozihálózat fejlesztésének támogatása	200,0			0,0	200,0	200,0	0,0
14	Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása	885,0			0,0	885,0	883,7	1,3
15	Helyi önkormányzatok állatkerti támogatása	420,0			0,0	420,0	420,0	0,0
16	Pincerendszerek, természetes partfalak és földcsuszamlások veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	605,0			0,0	605,0	605,0	0,0
17	A 2004. évi jövedelem-differenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása	5 300,0			0,0	5 300,0	5 649,2	-349,4
18	Önkormányzatok EU-s, valamint hazai fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása	7 400,0			0,0	7 400,0	966,6	6 433,4
19	A többcélú kistérségi társulások megalakulásának ösztönzése és modellkísérletek támogatása	6 400,0	-900,5		-900,5	5 499,5	4 991,9	507,6
20	A többcélú kistérségi társulások normatív működési támogatása	9 000,0	-271,2	-268,0	-539,2	8 460,8	8 460,4	0,4
21	A múzeumok szakmai támogatása	330,0			0,0	330,0	330,0	0,0
22	Az ECDL számítógép-kezelői vizsga és a nyelvvizsga díjának visszatérítése	500,0		-379,0	-379,0	121,0	110,4	10,6
23	Helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása	14 840,0			0,0	14 840,0	14 840,0	0,0
24	Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása	10 000,0			0,0	10 000,0	6 155,0	3 845,0
25	Fővárosi kerületek belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátása	2 500,0			0,0	2 500,0	2 500,0	0,0
26	Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása	1 278,0			0,0	1 278,0	1 277,5	0,5
27	Kiegészítő támogatás helyi önkormányzatok bérkiadásaihoz	8 400,0			0,0	8 400,0	8 399,8	0,2
28	Hivatásos tűzoltók 2005. évi bérpolitikai támogatásának kiegészítése		745,9		745,9	745,9	745,9	0,0
29	A többcélú kistérségi társulások munkaszervezeteinek működési támogatása		100,0		100,0	100,0	98,0	2,0
30	A belterületi csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartására szervezett közhasznú munkavégzéshez szükséges saját forrás kiegészítése		150,0	-34,4	115,6	115,6	32,9	82,7
31	Támogatás önkormányzati tűzoltóságok technikai eszközeinek árvízi, belvízi védekezés miatt szükséges - veszélyeztetettséget figyelembe vevő - pótlására, javítására		180,0		180,0	180,0	180,0	0,0
32	Hozzájárulás a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások 2005. szeptember 1-jei keresetemeléséhez		3 000,0		3 000,0	3 000,0	2 999,6	0,4
33	Hozzájárulás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény bevezetéséhez és alkalmazásához		500,0	496,0	996,0	996,0	995,3	0,7
34	A lakótelepi részönkormányzatok megerősítése és támogatása		600,0		600,0	600,0	583,2	16,8
35	A többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzésének 2005. évi támogatása		325,8	617,0	942,8	942,8	939,9	2,9
Központosított előirányzat összesen:	94 450,3	-1 430,6	-3 249,0	-4 679,6	89 770,7	79 749,1	10 021,6

5. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

A) Működtetési hozzájárulás

Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2005. évi eredeti előirányzat	2005. évi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)	238,6	238,6	238,6
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín)	41,3	41,3	41,3
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad Kht., Radnóti Miklós Színház, Thália Színház Kht., Trafó Kht., Vidám Színpad Kht., Vígszínház, Új Színház)	3 202,1	3 202,1	3 202,1
Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzata (Komédium Színház Kht.)	28,0	28,0	28,0
Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzata (Bárka Színház Kht.)	182,9	182,9	182,9
Budapest Főváros IX. Kerületi Önkormányzata (Piccolo Színház)	31,7	31,7	31,7
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház)	349,4	349,4	349,4
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház)	80,1	80,1	80,1
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Győri Balett)	410,5	410,5	410,5
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)	213,4	213,4	213,4
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház)	223,2	223,2	223,2
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház)	215,2	215,2	215,2
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)	307,2	307,2	307,2
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)	328,1	328,1	328,1
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (Petőfi Színház)	204,9	204,9	204,9
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)	224,1	224,1	224,1
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)	376,7	376,7	376,7
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház)	222,2	222,2	222,2
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház)	247,5	247,5	247,5
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház)	120,8	120,8	120,8
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne)	58,7	58,7	58,7
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)	226,7	226,7	226,7
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház)	221,9	221,9	221,9
Összesen:	7 755,2	7 755,2	7 755,2

B) Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás

Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2005. évi eredeti előirányzat	2005. évi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés és módosított előirányzat
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)		39,2	39,2
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín)		25,6	25,6
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad Kht., Radnóti Miklós Színház, Thália Színház Kht., Trafó Kht., Vidám Színpad Kht., Vígszínház, Új Színház)		609,2	609,2
Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzata (Komédium Színház Kht.)		0,9	0,9
Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzata (Bárka Színház Kht.)		20,0	20,0
Budapest Főváros IX. Kerületi Önkormányzata (Piccolo Színház)		15,7	15,7
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház)		155,8	155,8
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház)		24,0	24,0
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Győri Balett)		184,9	184,9
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)		38,2	38,2
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház)		97,3	97,3
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház)		61,5	61,5
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)		113,1	113,1
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)		89,1	89,1
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (Petőfi Színház)		56,8	56,8
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)		44,1	44,1
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nemzeti Színház)		342,1	342,1
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház)		71,6	71,6
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház)		84,0	84,0
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Jászai Mari Színház)		30,0	30,0
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne)		13,4	13,4
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)		41,0	41,0
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház)		44,7	44,7
Összesen:	2 202,2	2 202,2	2 202,2

C) Bábszínházak működtetési hozzájárulása

Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2005. évi eredeti előirányzat	2005. évi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés és módosított előirányzat
Békés Megyei Önkormányzat (Napsugár Bábszínház)	13,0	13,0	13,0
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház)	17,3	17,3	17,3
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vaskakas Bábszínház)	14,6	14,6	14,6
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház)	13,8	13,8	13,8
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Ciróka Bábszínház)	14,8	14,8	14,8
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csodamalom Bábszínház)	13,9	13,9	13,9
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bóbita Bábszínház)	14,1	14,1	14,1
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház)	13,9	13,9	13,9
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház)	14,1	14,1	14,1
Veszprém Megyei Önkormányzat (Kabóca Bábszínház)	15,6	15,6	15,6
Zala Megyei Önkormányzat (Zalaegerszegi Bábszínház)	15,6	15,6	15,6
Összesen:	160,7	160,7	160,7

D) Bábszínházak művészeti munkájának támogatása

Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2005. évi eredeti előirányzat	2005. évi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés és módosított előirányzat
Békés Megyei Önkormányzat (Napsugár Bábszínház)		12,3	12,3
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vojtina Bábszínház)		37,7	37,7
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vaskakas Bábszínház)		21,2	21,2
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház)		17,6	17,6
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Ciróka Bábszínház)		27,5	27,5
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csodamalom Bábszínház)		19,2	19,2
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bóbita Bábszínház)		13,2	13,2
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház)		11,6	11,6
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház)		20,9	20,9
Veszprém Megyei Önkormányzat (Kabóca Bábszínház)		16,3	16,3
Zala Megyei Önkormányzat (Zalaegerszegi Bábszínház)		29,1	29,1
Összesen:	226,6	226,6	226,6

E) Színházak pályázati támogatása

Millió forintban
Helyi önkormányzatok	2005. évi eredeti előirányzat	2005. évi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés és módosított előirányzat
Szabadtéri színházak:
Budapest Főváros IX. Kerület Önkormányzat (Ferencvárosi Nyári Játékok Kht.)		5,0	5,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Szabad Tér Színház Kht.)		35,0	35,0
Esztergom Városi Önkormányzat (Esztergomi Várszínház)		27,0	27,0
Gyula Városi Önkormányzat (Gyulai Várszínház)		50,0	50,0
Keszthely Városi Önkormányzat (Goldmark Károly Művelődési Központ és Nyári Színház)		6,0	6,0
Kisvárda Városi Önkormányzat (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza)		51,0	51,0
Kőszeg Városi Önkormányzat (Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház)		17,0	17,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Horvát Színház, Pécsi Szabadtéri Játékok)		14,0	14,0
Pécsvárad Városi Önkormányzat (Fülep Lajos Városi Művelődési Központ)		1,0	1,0
Pusztazámor (Zsámbéki-Medence Idegenforgalmi Egyesület)		33,0	33,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Fertőrákosi Barlangszínház)		3,0	3,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok)		55,0	55,0
Szentendre Városi Önkormányzat (Szentendrei Művészetmalom és Teátrum Kht.)		23,0	23,0
Várpalota Városi Önkormányzat (Pannon Várszínház Kht.)		11,0	11,0
Zala Megyei Önkormányzat (Zala Nyári Színházak Kht.)		14,0	14,0
Szabadtéri színházak összesen:	345,0	345,0	345,0
Nemzetiségi színházak:
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Reneszánsz Roma Műhely - Cigány Színházi Társulás, Hókirálynő Meseszínpad, „Találkozás-Maledype” Kulturális Egyesület)		18,0	18,0
Lórév Községi Önkormányzat (Magyarországi Szerb Színház Kht.)		30,5	30,5
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Pécsi Horvát Színház)		44,5	44,5
Szarvas Városi Önkormányzat (Regionális Színház Kht.)		18,0	18,0
Nemzetiségi színházak összesen:	111,0	111,0	111,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek:
Aba Nagyközségi Önkormányzat		1,0	1,0
Algyő Nagyközségi Önkormányzat		0,5	0,5
Biatorbágy Nagyközségi Önkormányzat		0,8	0,8
Budakeszi Városi Önkormányzat		1,5	1,5
Budapest Fővárosi Önkormányzat		92,4	92,4
Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzata		1,0	1,0
Budapest Főváros IX. Kerület Önkormányzata		3,0	3,0
Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata		0,5	0,5
Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzata		3,0	3,0
Budapest Főváros XVIII. Kerület Önkormányzata		0,8	0,8
Celldömölk Városi Önkormányzat		5,0	5,0
Cserkút Községi Önkormányzat		1,0	1,0
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat		0,7	0,7
Dunakeszi Városi Önkormányzat		0,5	0,5
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat		0,9	0,9
Nyírbátor Városi Önkormányzat		1,0	1,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat		6,9	6,9
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat		13,0	13,0
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat		3,0	3,0
Várpalota Városi Önkormányzat		4,0	4,0
Veresegyház Városi Önkormányzat		3,5	3,5
Vigántpetend Községi Önkormányzat		1,0	1,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek összesen:	145,0	145,0	145,0
Kiemelt alternatív színházi műhelyek:
Budapest Fővárosi Önkormányzat		200,0	200,0
Kiemelt alternatív színházi műhelyek összesen:	200,0	200,0	200,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek
Budakalász Nagyközségi Önkormányzat		1,0	1,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat		59,5	59,5
Budapest Főváros III. Kerület Önkormányzata		0,5	0,5
Budapest Főváros XVIII. Kerület Önkormányzata		2,0	2,0
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat		4,0	4,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen:	67,0	67,0	67,0
Kiemelt alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek:
Budapest Fővárosi Önkormányzat		112,0	112,0
Budapest Főváros XX. Kerület Önkormányzata		8,0	8,0
Kiemelt alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen:	120,0	120,0	120,0
Helyi önkormányzatok pályázati támogatása összesen:	988,0	988,0	988,0
Helyi önkormányzati színházak mindösszesen:	11 332,7	11 332,7	11 332,7

6. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

Címzett és céltámogatás 2005. évi előirányzat- és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Maradvány január 1-jén			Pénzforgalmi teljesítés (támogatás folyósítása - visszafizetés)		Maradvány december 31-én
korábbi évek lekötött előirány-zatából:	2004. évben le nem kötött előirányzat-marad-ványból:	összesen	Eredeti előirányzat költség-vetési törvény szerint	Évközi módosítás fejezeti hatáskörben (+/-)	lekötött előirányzat-marad-ványból	eredeti előirány-zatból és le nem kötött előirányzat-marad-ványból	összesen	Módosított előirányzat dec. 31-én	lekötött előirányzat-marad-ványból	eredeti előirányzatból és le nem kötött előirányzat-maradványból	összesen	Támogatás lemondásából, visszafize-téséből 2005-ben felszabadult előirányzat és fel nem osztott keret
1	2	3=1+2	4	5	6	7	8=6+7	9=2+4+5+6a)	10=1-6	11=2+4+5-7	12=10+11	13
a)		683,1		63 755,0		30 092,9	38 035,8	68 128,7
b)		0					-95,3	-95,3
45 810,8	683,1	46 493,9	63 755,0	1 277,9	30 092,9	37 940,5	68 033,4	95 808,9	15 717,9	27 775,5	43 493,4	1 438,4

7. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

Helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása

Millió forintban
Előirányzatok	Pénzforgalmi teljesítés	2005. dec. 31-én rendelkezésre áll
Támogatási jogcím	2005. január 1-jén rendelke-zésre áll	tárgyévi tv. szerinti	évközi módosítás kormányzati és fejezeti hatáskörben	maradvány-felhasználás előirány-zatosítása	módosított	előző évek maradványából	eredeti előirány-zatból	összes teljesítés	előző évek maradvá-nyából	tárgyévi előirány-zatból	összesen
1	2	2a	2b	3=2+2a+2b	4	5	6=4+5	7=1+2a+2b-4	8=2-5	9=7+8
Fejlesztési és vis maior	10 679,2	16 873,0	1 032,6	8 438,4	26 344,0	8 438,4	14 434,0	22 872,4	11 711,8	2 439,0	14 150,8
ebből: Területi kiegyenlítés	7 276,0	10 630,0	2,2	6 231,6	16 863,8	6 231,6	9 331,3	15 562,9	7 278,2	1 298,7	8 576,9
Fejlesztési támogatás	3 403,2	4 994,4	1 030,3	2 206,8	8 231,5	2 206,8	3 932,5	6 139,3	4 433,5	1 061,9	5 495,4
Vis maior	0,0	1 248,6	0,1	0,0	1 248,7	0,0	1 170,2	1 170,2	0,1	78,4	78,5

8. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

2005. évi vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának levezetése

Millió forintban
2005. január 1-jén rendelkezésre áll	Előirányzatok	Pénzforgalmi teljesítés	2005. december 31-én rendelkezésre áll
Támogatási jogcím	döntéssel lekötött előirány-zatból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	összesen	tárgyévi tv. szerinti	évközi módosítás kormány-zati és fejezeti hatás-körben	módosított	döntéssel lekötött előirányzat-marad-ványból	eredeti előirány-zatból + döntéssel le nem kötött ei.-marad-ványból	összes teljesítés	döntéssel lekötött előirány-zatból	döntéssel le nem kötött előirány-zatból	összesen
1	2	3=1+2	4	5	6=2+4+5+7	7	8	9=7+8	10=1-7	11=2+4+5-8	12=10+11
Vis major tartalék			0,0	243,9	3 107,7	3 351,6		3 335,1	3 335,1	0,0	16,5	16,5

9. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok költségvetési kapcsolatokból származó támogatása

Millió forintban
Önkormányzat	2005. évi eredeti előirányzat  [LÁBJEGYZET_3] 	2005. évi teljesítés
Ajka Városi Önkormányzat	189,9	189,9
Badacsonytomaj Nagyközségi Önkormányzat	152,8	152,8
Baja Városi Önkormányzat	225,9	225,9
Balassagyarmat Városi Önkormányzat	228,4	228,4
Balatonfűzfő Városi Önkormányzat	221,5	221,5
Barcs Városi Önkormányzat	168,1	168,1
Békéscsaba Megyei Jogú Városi Önkormányzat	302,4	302,4
Berettyóújfalu Városi Önkormányzat	173,1	173,1
Bicske Városi Önkormányzat	21,2	21,2
Bonyhád Városi Önkormányzat	21,2	21,2
Budapest Fővárosi Önkormányzat	6 689,7	6 689,7
Cegléd Városi Önkormányzat	265,8	265,8
Celldömölk Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Csongrád Városi Önkormányzat	121,3	121,3
Csorna Városi Önkormányzat	174,6	174,6
Dabas Városi Önkormányzat	220,3	220,3
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat	544,0	544,0
Dombóvár Városi Önkormányzat	239,4	239,4
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat	255,1	255,1
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat	365,3	365,3
Encs Városi Önkormányzat	159,3	159,3
Érd Városi Önkormányzat	466,6	466,6
Esztergom Városi Önkormányzat	252,9	252,9
Fehérgyarmat Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Füzesabony Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Gödöllő Városi Önkormányzat	307,0	307,0
Gyöngyös Városi Önkormányzat	262,3	262,3
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat	512,5	512,5
Gyula Városi Önkormányzat	204,1	204,1
Hajdúböszörmény Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Hajdúnánás Városi Önkormányzat	155,2	155,2
Hajdúszoboszló Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Hatvan Városi Önkormányzat	234,0	234,0
Heves Városi Önkormányzat	144,6	144,6
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Városi Önkormányzat	226,3	226,3
Jászberény Városi Önkormányzat	219,7	219,7
Kalocsa Városi Önkormányzat	220,3	220,3
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat	300,3	300,3
Kapuvár Városi Önkormányzat	176,7	176,7
Karcag Városi Önkormányzat	224,1	224,1
Kazincbarcika Városi Önkormányzat	259,0	259,0
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat	386,6	386,6
Keszthely Városi Önkormányzat	252,9	252,9
Kiskőrös Városi Önkormányzat	142,1	142,1
Kiskunfélegyháza Városi Önkormányzat	221,1	221,1
Kiskunhalas Városi Önkormányzat	237,6	237,6
Kisvárda Városi Önkormányzat	231,5	231,5
Komárom Városi Önkormányzat	257,5	257,5
Komló Városi Önkormányzat	213,7	213,7
Körmend Városi Önkormányzat	298,8	298,8
Kőszeg Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Kunszentmárton Városi Önkormányzat	152,7	152,7
Lenti Városi Önkormányzat	230,1	230,1
Letenye Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Makó Városi Önkormányzat	203,1	203,1
Marcali Városi Önkormányzat	217,3	217,3
Mátészalka Városi Önkormányzat	262,5	262,5
Mezőkovácsháza Városi Önkormányzat	155,4	155,4
Mezőkövesd Városi Önkormányzat	228,9	228,9
Mezőtúr Városi Önkormányzat	172,1	172,1
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat	605,3	605,3
Mohács Városi Önkormányzat	192,2	192,2
Monor Városi Önkormányzat	190,8	190,8
Mór Városi Önkormányzat	21,2	21,2
Mosonmagyaróvár Városi Önkormányzat	231,1	231,1
Nagyatád Városi Önkormányzat	175,0	175,0
Nagykanizsa Megyei Jogú Városi Önkormányzat	266,3	266,3
Nagykáta Városi Önkormányzat	158,8	158,8
Nagykőrös Városi Önkormányzat	21,2	21,2
Nyergesújfalu Városi Önkormányzat	191,2	191,2
Nyírbátor Városi Önkormányzat	204,3	204,3
Nyíregyháza Megyei Jogú Városi Önkormányzat	413,8	413,8
Orosháza Városi Önkormányzat	226,8	226,8
Ózd Városi Önkormányzat	226,9	226,9
Paks Városi Önkormányzat	236,2	236,2
Pápa Városi Önkormányzat	214,2	214,2
Pásztó Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat	466,1	466,1
Pétfürdő Nagyközségi Önkormányzat	231,4	231,4
Püspökladány Városi Önkormányzat	177,0	177,0
Ráckeve Városi Önkormányzat	21,2	21,2
Rétság Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Salgótarján Megyei Jogú Városi Önkormányzat	347,0	347,0
Sárbogárd Városi Önkormányzat	211,1	211,1
Sárvár Városi Önkormányzat	218,5	218,5
Sátoraljaújhely Városi Önkormányzat	231,0	231,0
Siklós Városi Önkormányzat	188,6	188,6
Siófok Városi Önkormányzat	271,1	271,1
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat	253,4	253,4
Szarvas Városi Önkormányzat	191,0	191,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat	604,5	604,5
Szeghalom Városi Önkormányzat	174,7	174,7
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat	420,0	420,0
Szekszárd Megyei Jogú Városi Önkormányzat	288,4	288,4
Szendrő Városi Önkormányzat	132,7	132,7
Szentendre Városi Önkormányzat	208,6	208,6
Szentes Városi Önkormányzat	224,8	224,8
Szerencs Városi Önkormányzat	227,4	227,4
Szigetszentmiklós Városi Önkormányzat	223,4	223,4
Szigetvár Városi Önkormányzat	179,4	179,4
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat	481,2	481,2
Szombathely Megyei Jogú Városi Önkormányzat	331,6	331,6
Tamási Városi Önkormányzat	21,2	21,2
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat	405,1	405,1
Tiszafüred Városi Önkormányzat	167,4	167,4
Tiszaújváros Városi Önkormányzat	279,5	279,5
Vác Városi Önkormányzat	328,7	328,7
Vásárosnamény Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Veszprém Megyei Jogú Városi Önkormányzat	424,6	424,6
Záhony Városi Önkormányzat	171,9	171,9
Zalaegerszeg Megyei Jogú Városi Önkormányzat	377,1	377,1
Zalaszentgrót Városi Önkormányzat	15,9	15,9
Összesen:	30 998,6	30 998,6

10. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

Budapest 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza építésének 2005. évi előirányzat- és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Eredeti előirányzat költségvetési törvény szerint	Évközi módosítás fejezeti hatáskörben (+/-)	Évközi módosítás kormányzati hatáskörben (+/-)	Módosított előirányzat	Pénzforgalmi teljesítés	Maradvány
1	2	3	4=1+2+3	5	6=4-5
15 800,0	0,0	0,0	15 800,0	5 589,1	10 210,9

11. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	ALAP	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1						Aktív foglalkoztatási eszközök
1						Foglalkoztatási és képzési támogatások	49 840,0			49 894,3
2						Szakképzési célú kifizetések	21 832,4			14 703,2
3						Munkanélküli ellátások	80 672,1			86 741,5
4						Jövedelempótló támogatás	50,8			17,8
5						Bérgarancia kifizetések	4 200,0			4 679,3
6						Rehabilitációs célú kifizetések
6						Munkahelyteremtő támogatás	3 300,0			2 967,6
7						Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása	52 000,0			52 000,0
7						Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz	338,0			356,2
8						Állami Foglalkoztatási Szolgálat működése és fejlesztése
1						Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak átadott pénzeszköz	19 264,9			20 329,7
2						Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program	1 187,5			1 175,6
9						Állami Foglalkoztatási Szolgálat központosított kerete	237,5			237,5
10						Átadás EU társfinanszírozásra
1						Munkanélküliség kezelése	4 591,0			4 591,0
2						Felnőttképzés	1 067,0			1 067,0
3						Szakképzés fejlesztése	949,0			949,0
11						Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Felügyelőségnek pénzeszközátadás	396,6			591,0
12						TB alapnak átadás	730,0			802,0
14						Területkiegyenlítésre pénzeszközátadás	405,0
15						Nonprofit szektorbeli munkavállalás támogatása	250,0			275,3
16						Kincstári szolgáltatási díjak	160,0			134,5
22						Munkaadói járulék		176 440,0			172 609,6
23						Munkavállalói járulék		54 024,0			52 263,6
24						Vállalkozói járulék		11 183,7			6 523,7
26						Egyéb bevétel
1						Területi egyéb bevétel		2 300,0			1 725,8
2						Központi egyéb bevétel		297,7			1 777,0
3						Szakképzési egyéb bevétel		250,0			786,5
28						Rehabilitációs hozzájárulás		9 900,0			11 403,7
29						Visszterhes támogatások törlesztése		160,0			66,5
31						Szakképzési hozzájárulás		23 598,4			27 669,2
32						Költségvetési támogatás
1						Visszatérítés a 2004. évi befizetésből		368,0			368,0
33						Bérgarancia támogatás törlesztése		550,0			691,5
34						Munkanélküli ellátórendszer változásával összefüggő költségvetési befizetés	29 300,0			29 300,0
35						Járulékkedvezmény visszatérítés
1						Normatív járulékkedvezmény visszatérítés	5 500,0			11,9
2						Ötven év felettiek járulékkedvezménye	2 800,0			685,2
1-35. cím összesen:	279 071,8	279 071,8		271 509,6	275 885,1	4 375,5
50						A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Függő tételek				0,9	54,4
6						Betétállomány változása				4 429,0
Összesen:	279 071,8	279 071,8		275 939,5	275 939,5

LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	ALAP	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1						Önkéntes befizetések, adományok		0,1			0,4
2						Költségvetési támogatás		1 000,0			1 000,0
3						Alapból nyújtott támogatás
1						Határon túli magyarok programjainak fő céljaira nyújtott támogatás	500,0			499,0
2						Egyéb támogatások	480,1			475,0
4						Alapkezelő működési költségei	20,0			25,0
1-4. cím összesen:	1 000,1	1 000,1		999,0	1 000,4	1,4
50						A Szülőföld Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Függő tételek				0,4
6						Betétállomány változása				1,0
Összesen:	1 000,1	1 000,1		1 000,4	1 000,4

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	ALAP	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktárolók létesítésének előkészítése
1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése	3 400,0			3 849,8
2						Püspökszilágyi RHFT beruházásai	980,0			914,9
2						Nagy aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése	1 000,0			947,1
3						Nukleáris előkészítési és lebonyolítási feladatok
1						Kiégett fűtőelemek átmeneti tárolójának bővítése	2 700,0			2 339,4
2						Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése	50,0			27,9
3						Kiégett fűtőelemek átmeneti tárolójának felújítása	46,6			21,5
4						Hulladéktárolók és RHK Kht. működtetése
1						Kiégett kazetták átmeneti tárolójának működtetése	785,4			785,4
2						RHK Kht. működtetési költsége és a püspökszilágyi hulladéktároló üzemeltetése	1 084,5			1 084,4
5						Felügyeleti díjfizetési kötelezettség	289,3			282,5
6						Önkormányzatok támogatására	709,8			709,0
7						Alapkezelőnek működési célra	65,0			65,0
8						Nukleáris létesítmények befizetései
1						Paksi Atomerőmű Rt.		23 709,6			23 709,6
9						Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése		6,5			4,9
10						Költségvetési támogatás		5 790,0			6 731,3
11						Egyéb bevételek					51,3
1-11. cím összesen:	11 110,6	29 506,1	18 395,5	11 026,9	30 497,1	19 470,2
50						A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Betétállomány változása	18 395,5			19 470,2
Összesen:	29 506,1	29 506,1		30 497,1	30 497,1

LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	ALAP	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1						Rendszeres befizetés		5,5			1,5
3						Költségvetési támogatás		84,5			84,5
6						Alapkezelő működési költségei	90,0			31,7
7						Káreseménnyel összefüggő kártalanítás kifizetése				0,2
1-7. cím összesen:	90,0	90,0		31,9	86,0	54,1
50						Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap függő és átfutó tételei
1						Betétállomány változása				54,1
Összesen:	90,0	90,0		86,0	86,0

LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	ALAP	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
2						Vállalkozások K + F és innovációs tevékenységének támogatása	8 989,1			6 461,6
3						Regionális innováció támogatása	7 950,7			6 011,7
4						Innovációs és kutatási partnerség, hálózatépítés, infrastruktúra és mobilitás támogatása	3 653,6			2 376,5
5						K + F eredmények elterjesztése, gazdasági és társadalmi hasznosítása	280,0			132,6
6						Nemzeti Kutatási és Fejlesztési programok	13 600,0			10 953,6
7						Nemzetközi együttműködésből eredő feladatok	919,9			611,8
8						Alapkezelőnek átadott pénzeszköz	1 215,0			1 120,8
9						Új fejlesztési tervekre való felkészülés támogatása	210,0
15						Innovációs járulék		23 423,2			20 548,4
16						Költségvetési támogatás		12 196,9			12 196,9
17						Visszterhes támogatások törlesztései		798,2			963,3
19						Egyéb bevétel		400,0			415,5
1-19. cím összesen:	36 818,3	36 818,3		27 668,6	34 124,1	6 455,5
50						A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1						Függő tételek					35,8
6						Betétállomány változása				6 491,3
Összesen:	36 818,3	36 818,3		34 159,9	34 159,9

12. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék		1 126 887,3			1 124 170,6
2						Biztosítotti nyugdíjjárulék
1						Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék		244 206,2			215 938,1
2						Magán-nyugdíjpénztári tagok által fizetett nyugdíjjárulék		13 203,0			14 982,4
3						Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
1						Rokkantsági nyugellátás		696,1			1 753,5
2						Pénztártagok visszalépése		569,1			1 500,8
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		1 459,0			1 680,6
5						Közteherjegy után befolyt járulék		305,6			707,9
8						Sorkatonai és polgári szolgálatot teljesítők utáni nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék
2						Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium fejezetből		31,0			0,5
9						Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		13 803,9			13 803,9
2						Belügyminisztérium fejezettől		11 447,2			8 201,5
3						Igazságügyi Minisztérium fejezettől		1 848,3			1 829,8
4						Pénzügyminisztérium fejezettől		580,8			580,8
5						Miniszterelnökség fejezettől		662,4			662,4
5						Késedelmi pótlék, bírság		6 654,1			5 382,3
6						Központi költségvetési hozzájárulások
3						GYES-ben, GYED-ben, GYET-ben részesülők utáni központi költségvetési térítés		22 947,0			22 947,0
4						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására költségvetési támogatás		211 248,0			211 248,0
5						Központi költségvetésben tervezett pénzeszközátadás		187 209,1			187 279,1
7						Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3						Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek		9 009,2			7 316,0
2						Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
1						Öregségi nyugdíj	1 189 455,0			1 241 178,3
2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	279 229,2			283 636,4
3						Hozzátartozói nyugellátás	254 816,0			255 839,3
6						Tizenharmadik havi nyugdíj	103 411,3			107 423,7
4						Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2						Postaköltség	4 187,3			3 795,1
3						Egyéb kiadások	400,0			383,1
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	12,0	15,0		8,1	21,3
2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.)	8,0	5,0		104,2
1-3. cím összesen:	1 831 518,8	1 852 787,3		1 892 368,2	1 820 006,5
5						Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			5 953,8			5 315,5
1						Működési költségvetés		1 500,0			2 037,9
1						Személyi juttatások	2 087,0			2 168,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	653,7			677,1
3						Dologi kiadások	2 797,7			2 709,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			86,5
6						Kamatfizetések	110,0			80,5
2						Felhalmozási költségvetés					242,5
1						Intézményi beruházási kiadások	1 272,6			1 315,2
2						Felújítás	2,8			20,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,3
3						Kölcsönök	480,0			563,2	11,5
2						Igazgatási szervek			15 314,7			16 124,1
1						Működési költségvetés		86,5			183,0
1						Személyi juttatások	9 760,8			10 347,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 109,1			3 211,2
3						Dologi kiadások	2 328,3			2 304,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,2
2						Felhalmozási költségvetés					7,4
1						Intézményi beruházási kiadások	126,0			94,1
2						Felújítás	77,0			18,7
LXXI. fejezet összesen:	1 854 373,8	1 854 373,8	21 268,5	1 916 021,9	1 822 488,8	21 439,6
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		1 854 373,8			1 916 021,9
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		1 854 373,8			1 822 488,8
A FŐŐSSZEGEK EGYENLEGE:		0,0			-93 533,1

13. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

Millió forintban
Cím-szám	Al-cím-szám	Jog-cím-csop.-szám	Jog-cím-szám	Előir.csop.-szám	Ki-emelt előir.-szám	Cím-név	Al-cím-név	Jog-cím csop.-név	Jog-cím-név	Előir.csop.-név	FEJEZET	2005. évi törvényi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1						Munkáltatói egészségbiztosítási járulék		689 778,9			680 105,7
2						Biztosítotti egészségbiztosítási járulék
1						Biztosított által fizetett egészségbiztosítási járulék		223 817,8			227 707,0
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
1						Baleseti járulék		2 673,8			2 080,0
2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		854,5			650,4
4						Munkáltatói táppénz hozzájárulás		23 332,0			23 164,7
5						Közteherjegy után befolyt járulék		373,2			706,8
8						Sorkatonai és polgári szolgálatot teljesítők utáni egészségbiztosítási járulék
2						Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium fejezetből		19,0
9						Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		315,7			315,7
2						Belügyminisztérium fejezettől		1 059,5			759,1
3						Igazságügyi Minisztérium fejezettől		161,7			160,1
4						Pénzügyminisztérium fejezettől		28,9			28,9
5						Miniszterelnökség fejezettől		14,9			14,9
4						Egészségügyi hozzájárulás
1						Tételes egészségügyi hozzájárulás		143 868,8			138 090,8
2						Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás		18 521,9			26 316,9
5						Késedelmi pótlék, bírság		5 175,7			4 233,9
6						Központi költségvetési hozzájárulások
1						Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés		1 250,0			1 250,0
2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás		3 500,0			3 500,0
8						GYED folyósítás kiadásainak megtérítése a központi költségvetésből		57 941,0			61 300,0
7						Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1						Terhességmegszakítás egyéni térítési díja		700,0			667,2
2						Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések		2 700,0			5 441,6
3						Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek		2 000,0			1 923,3
7						Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetése		200,0			23 077,2
8						Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		218,0			41,7
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások		172,0			51,7
10						Társadalombiztosítási költségvetési szervek befizetése					3,5
11						Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése		0,1			60,0
2						Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	235 037,1			233 906,6
3						Hozzátartozói nyugellátás	8 670,8			8 969,9
5						Egyszeri nyugdíjjuttatás				0,1
6						Tizenharmadik havi nyugdíj	15 231,5			14 472,9
2						Egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai
1						Terhességi-gyermekágyi segély	25 340,0			27 089,7
2						Táppénz
1						Táppénz	93 750,7			87 442,4
2						Gyermekápolási táppénz	3 660,1			3 077,1
3						Baleseti táppénz	7 217,2			6 504,0
3						Betegséggel kapcsolatos segélyek
1						Külföldi gyógykezelés	659,5			496,6
4						Egyszeri segély	450,0			446,9
4						Kártérítési járadék	1 045,0			1 203,1
5						Baleseti járadék	6 480,4			6 537,5
6						Gyermekgondozási díj	57 941,0			61 178,0
3						Természetbeni ellátások
1						Gyógyító-megelőző ellátás
1						Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás	63 939,8			62 917,1
2						Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem	17 028,5			17 001,2
3						Fogászati ellátás	21 760,1			21 688,9
4						Gondozóintézeti gondozás	10 769,4			10 460,4
5						Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás	6 296,6			6 276,2
6						Járóbeteg-szakellátás	108 937,6			108 575,8
7						CT, MRI	11 155,3			11 119,2
8						Művesekezelés	16 829,4			16 774,9
9						Házi szakápolás	3 558,1			3 086,1
10						Fekvőbeteg-szakellátás	411 079,3			411 492,1
11						Működési költségelőleg	350,8
13						Célelőirányzatok	7 041,4			6 980,3
15						Mentés	17 984,2			18 079,9
2						Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása	5 708,4			4 758,5
3						Anyatejellátás	315,2			239,4
4						Gyógyszertámogatás
1						Gyógyszertámogatás kiadásai	257 820,0			324 086,3
2						Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás	25 080,0			23 831,4
3						Vénykezelési díj, gyógyszertárak ellátási érdekből történő támogatása	1 100,0			951,4
5						Gyógyászati segédeszköz támogatás
1						Kötszertámogatás	4 100,0			5 047,6
2						Gyógyászati segédeszköz kölcsönzési rendszer bevezetése és kialakítása	1 500,0
3						Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás	39 600,0			39 084,1
6						Utazási költségtérítés	5 637,8			6 056,1
7						Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1						EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	954,4			734,8
2						Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások	620,0			988,6
3						Külföldi sürgősségi gyógykezelés	120,0			194,8
4						Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1						Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	1 232,9			1 269,4
2						Postaköltség	2 182,3			1 868,6
3						Egyéb kiadások	138,5			430,2
4						Orvosspecifikus vények	308,0			168,8
5						Gyógyszergyártók ellentételezése	45,4			457,8
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezésére szolgáló vagyongazdálkodási költségvetés
1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	13,0	23,0		7,4	15,5
2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.)	28,0	60,0		221,0	191,5
1-3. cím összesen:	1 498 717,7	1 178 760,4		1 556 173,1	1 201 858,1
5						Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1						Központi hivatali szerv			17 150,2			17 200,3
1						Működési költségvetés		389,4			1 011,4
1						Személyi juttatások	10 536,5			10 776,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 462,4			3 521,6
3						Dologi kiadások	1 769,3			1 755,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	215,0			459,8
6						Kamatfizetések	157,0			130,6
2						Felhalmozási költségvetés		3,0			66,1
1						Intézményi beruházási kiadások	762,4			693,8
2						Felújítás				37,7
3						Kölcsönök	690,0	50,0		648,1	64,8
2						Igazgatási szervek			4 212,0			4 077,4
1						Működési költségvetés		1 162,6			1 475,2
1						Személyi juttatások	1 850,8			2 013,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	506,1			509,4
3						Dologi kiadások	3 017,7			2 846,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,2
2						Felhalmozási költségvetés					121,6
1						Intézményi beruházási kiadások				260,3
2						Felújítás				40,4
LXXII. fejezet összesen:	1 521 684,9	1 180 365,4	21 362,2	1 579 869,8	1 204 597,2	21 277,7
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		1 521 684,9			1 579 869,8
BEVÉTELI FŐÖSSZEG		1 180 365,4			1 204 597,2
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-341 319,5			-375 272,6

14. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK	2005. évi törvényi módosított	2005. évi teljesítés	KIADÁSOK	2005. évi törvényi módosított	2005. évi teljesítés
ELLÁTÁSOK FEDEZETÉÜL SZOLGÁLÓ BEVÉTELEK			TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK KIADÁSAI
Társadalombiztosítási járulékbevételek	1 816 666,2	1 804 276,3	Nyugellátások
Biztosítotti nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékok	482 492,2	461 881,8	Öregségi nyugdíj	1 189 455,0	1 241 178,3
Egyéb járulékok és hozzájárulások	58 971,4	55 348,0	Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	514 266,3	517 543,0
Egészségügyi hozzájárulás	162 390,7	164 407,7	Hozzátartozói nyugellátás	263 486,8	264 809,2
Késedelmi pótlék, bírság	11 829,8	9 616,2	13. havi nyugdíj	118 642,8	121 896,6
Garancia és hozzájárulás az alapok kiadásaihoz	421 404,1	421 474,1	Egyszeri nyugdíjjuttatás		0,1
Központi költségvetési hozzájárulások	62 691,0	66 050,0	Egészségbiztosítási ellátások
Egyéb bevételek	14 999,3	38 582,2	Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai	196 543,9	193 975,3
Természetbeni ellátások	1 039 286,3	1 100 425,1
Egyéb kiadások	8 494,4	8 373,0
Összesen:	3 031 444,7	3 021 636,3	Összesen:	3 330 175,5	3 448 200,6
VAGYONGAZDÁLKODÁS BEVÉTELEI	103,0	228,3	VAGYONGAZDÁLKODÁS KIADÁSAI	61,0	340,7
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI	3 191,5	5 221,4	TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KIADÁSAI	45 822,2	47 350,4
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	3 034 739,2	3 027 086,0	KIADÁSI FŐÖSSZEG:	3 376 058,7	3 495 891,7
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK HIÁNYA:	341 319,5	468 805,7

15. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai, tartalékfeltöltése

Millió forintban
Megnevezés	2005. évi előirányzat	Előirányzat-módosítás miniszteri hatás-körben  [LÁBJEGYZET_4] 	2005. évi módosított előirányzat	2005. évi teljesítés
I. A kormányzati szektor hiányát növelő ráfordítások	47 713,0	0,0	47 713,0	52 517,3
1. Ráfordítások az 1995. évi XXXIX. tv. alapján	19 551,0	-230,0	19 321,0	13 489,1
a) a hozzárendelt vagyon, továbbá az értékesítésre és az értékesítésig történő kezelésre átvett vagyon értékesítése előkészítésének költségei, az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő kiadások, díjak [23. § (1) bek. a) és f) pontok, 24/B. §], az ÁPV Rt. által kibocsátott kötvény kamata	8 092,0	- 1 535,0	6 557,0	2 856,6
ebből: az ÁPV Rt. által kibocsátott kötvény kamata	2 500,0	0,0	2 500,0	1 584,6
b) vagyonkezeléssel összefüggő ráfordítások [23. § (1) bek. e) pont, 24/B. §]	4 733,0	-230,0	4 503,0	2 977,0
c) a hozzárendelt vagyonba tartozó társaságok támogatása [23. § (1) bek. g) pont, 24/B. §], forrásátadás, kamatátvállalás, válságkezelés	700,0	150,0	850,0	685,9
d) az ÁPV Rt. működési költségei [23. § (1) bek. h) pont, 24/B. §]	5 000,0	857,0	5 857,0	5 857,0
e) a privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések	300,0	173,0	473,0	457,0
f) vagyontárgyak vásárlása	726,0	355,0	1 081,0	655,6
2. Egyéb ráfordítások	28 162,0	230,0	28 392,0	39 028,2
a) osztalék-befizetési kötelezettség a központi költségvetés felé	16 937,0	0,0	16 937,0	28 372,8
b) az ÁPV Rt. és a jogelődök portfóliójába tartozó vállalatok, társaságok, illetve egyéb vagyontárgyak esetén az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása	10 230,0	630,0	10 860,0	10 252,7
c) a volt szovjet ingatlanok környezetvédelmi kárelhárítása	995,0	-400,0	595,0	402,7
II. A kormányzati szektor hiányát nem érintő ráfordítások	132 346,0	0,0	132 346,0	92 792,0
1. A privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések	9 000,0	0,0	9 000,0	6 775,8
2. Üzleti célú befektetések	20 570,0	0,0	20 570,0	11 610,0
3. Vagyontárgyak vásárlása	46 938,0	0,0	46 938,0	21 989,6
4. Privatizációs tartalék feltöltése	54 338,0	0,0	54 338,0	52 378,8
5. Kárpótlási jegy bevonás	1 500,0	0,0	1 500,0	37,8
Ráfordítások összesen	180 059,0	0,0	180 059,0	145 309,3

16. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

Az Operatív Programok prioritásai szerinti kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Opera-tív		Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig
Prog-ram	Prioritás	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen
Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)	33 488,1	10 212,3	43 700,4	33 488,1	10 212,3	43 700,4	47 809,7	14 579,7	62 389,4	47 624,2	14 517,9	62 142,1	61 940,5	18 888,9	80 829,5	35 016,2	9 907,8	44 924,0
Aktív munkaerő-piaci politikák támogatása	7 143,1	2 381,0	9 524,1	7 143,1	2 381,0	9 524,1	10 197,8	3 399,3	13 597,1	10 197,8	3 399,3	13 597,1	13 212,0	4 404,0	17 616,0	11 612,9	3 870,9	15 483,8
Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítségével	3 882,5	1 294,2	5 176,7	3 882,5	1 294,2	5 176,7	5 542,9	1 847,6	7 390,5	5 542,9	1 847,6	7 390,5	7 181,2	2 393,7	9 574,9	744,2	248,1	992,3
Az egész életen át tartó tanulás támogatása és az alkalmazkodó-képesség javítása	10 230,7	3 410,2	13 640,9	10 230,7	3 410,2	13 640,9	14 606,0	4 868,6	19 474,6	14 606,0	4 868,6	19 474,6	18 923,0	6 307,6	25 230,6	3 067,0	1 022,3	4 089,4
Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése	10 554,3	2 567,7	13 122,0	10 554,3	2 567,7	13 122,0	15 067,9	3 665,8	18 733,7	15 067,9	3 665,8	18 733,7	19 521,5	4 749,2	24 270,7	19 592,1	4 766,5	24 358,6
HEFOP Technikai segítségnyújtás	1 677,6	559,2	2 236,8	1 677,6	559,2	2 236,8	2 395,1	798,3	3 193,4	2 209,6	736,5	2 946,1	3 103,0	1 034,3	4 137,3	0,0	0,0	0,0
Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)	25 526,2	9 980,6	35 506,8	25 526,2	9 980,6	35 506,8	36 442,8	14 248,9	50 691,6	36 442,8	14 248,9	50 691,6	47 213,9	18 460,3	65 674,3	20 240,3	7 936,1	28 176,4
Beruházás-ösztönzés	5 873,4	2 433,8	8 307,2	5 873,4	2 433,8	8 307,2	8 385,3	3 474,6	11 859,9	8 385,3	3 474,6	11 859,9	10 863,7	4 501,6	15 365,3	2 685,3	1 112,7	3 798,0
Kis- és középvállalkozások fejlesztése	7 139,1	2 991,7	10 130,8	7 139,1	2 991,7	10 130,8	10 192,2	4 271,2	14 463,4	10 192,2	4 271,2	14 463,4	13 204,6	5 533,6	18 738,2	6 339,2	2 656,6	8 995,8
Kutatás-fejlesztés, innováció	5 871,1	2 184,5	8 055,6	5 871,1	2 184,5	8 055,6	8 381,9	3 118,7	11 500,6	8 381,9	3 118,7	11 500,6	10 859,2	4 040,6	14 899,8	10 776,8	4 009,9	14 786,7
Információs társadalom- és gazdaságfejlesztés	5 619,3	2 029,4	7 648,7	5 619,3	2 029,4	7 648,7	8 022,5	2 897,3	10 919,8	8 022,5	2 897,3	10 919,8	10 393,7	3 753,6	14 147,3	382,9	138,3	521,2
GVOP Technikai segítségnyújtás	1 023,3	341,1	1 364,4	1 023,3	341,1	1 364,4	1 460,9	487,0	1 947,9	1 460,9	487,0	1 947,9	1 892,8	630,9	2 523,7	56,0	18,7	74,7
Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)	18 874,6	5 924,2	24 798,8	18 874,6	5 924,2	24 798,8	26 946,6	8 457,8	35 404,4	26 487,4	8 304,8	34 792,1	34 911,0	10 957,6	45 868,6	23 238,3	7 634,2	30 872,5
Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban	10 764,4	3 580,8	14 345,2	10 764,4	3 580,8	14 345,2	15 367,9	5 112,2	20 480,1	15 367,9	5 112,2	20 480,1	19 910,1	6 623,2	26 533,3	19 795,6	6 585,1	26 380,7
Élelmiszerfeldolgozás modernizálása	2 641,7	880,5	3 522,2	2 641,7	880,5	3 522,2	3 771,4	1 257,2	5 028,6	3 771,4	1 257,2	5 028,6	4 886,1	1 628,7	6 514,8	2 074,8	691,6	2 766,4
Vidéki térségek fejlesztése	4 998,4	1 306,1	6 304,5	4 998,4	1 306,1	6 304,5	7 136,0	1 864,7	9 000,7	7 136,0	1 864,7	9 000,7	9 245,2	2 415,8	11 661,0	1 368,0	357,5	1 725,4
AVOP Technikai segítségnyújtás	470,2	156,7	626,9	470,2	156,7	626,9	671,2	223,8	895,0	212,0	70,7	282,7	869,6	289,9	1 159,5	0,0	0,0	0,0
Regionális Operatív Program (ROP)	21 385,6	5 328,5	26 714,1	21 385,6	5 328,5	26 714,1	30 531,5	7 607,3	38 138,8	30 531,5	7 607,3	38 138,8	39 555,5	9 855,7	49 411,2	32 753,9	7 895,2	40 649,1
A turisztikai potenciál erősítése a régiókban	4 820,3	1 630,5	6 450,8	4 820,3	1 630,5	6 450,8	6 881,8	2 327,8	9 209,6	6 881,8	2 327,8	9 209,6	8 915,8	3 015,8	11 931,6	6 970,4	2 357,8	9 328,2
Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése	12 085,8	2 387,1	14 472,9	12 085,8	2 387,1	14 472,9	17 254,5	3 407,9	20 662,4	17 254,5	3 407,9	20 662,4	22 354,3	4 415,2	26 769,5	20 418,4	4 032,9	24 451,3
A humánerőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítése	3 193,8	882,3	4 076,1	3 193,8	882,3	4 076,1	4 559,6	1 259,7	5 819,3	4 559,6	1 259,7	5 819,3	5 907,3	1 632,0	7 539,3	4 973,4	1 374,0	6 347,4
ROP Technikai segítségnyújtás	1 285,7	428,6	1 714,3	1 285,7	428,6	1 714,3	1 835,6	611,9	2 447,5	1 835,6	611,9	2 447,5	2 378,2	792,7	3 170,9	391,6	130,5	522,1
Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)	19 471,2	6 485,1	25 956,4	19 471,2	6 485,1	25 956,4	27 798,3	9 258,6	37 056,9	27 478,7	9 152,0	36 630,7	36 014,5	11 995,1	48 009,6	32 779,7	10 919,7	43 699,4
Környezetvédelem	7 454,8	2 479,7	9 934,5	7 454,8	2 479,7	9 934,5	10 643,0	3 540,2	14 183,2	10 643,0	3 540,2	14 183,2	13 788,7	4 586,5	18 375,2	9 815,8	3 265,0	13 080,8
Közlekedési infrastruktúra fejlesztése	11 237,5	3 745,8	14 983,3	11 237,5	3 745,8	14 983,3	16 043,3	5 347,8	21 391,1	16 043,3	5 347,8	21 391,1	20 785,2	6 928,4	27 713,6	22 963,9	7 654,6	30 618,6
KIOP Technikai segítségnyújtás	778,9	259,6	1 038,5	778,9	259,6	1 038,5	1 112,0	370,6	1 482,6	792,3	264,1	1 056,4	1 440,6	480,2	1 920,8	. 0,0	0,0	0,0
Összesen	118 745,8	37 930,7	156 676,5	118 745,8	37 930,7	156 676,5	169 528,8	54 152,3	223 681,1	168 564,5	53 830,8	222 395,4	219 635,4	70 157,7	289 793,1	144 028,4	44 293,0	188 321,4

17. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

Az EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései szerinti kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Intézkedés	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig
EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen
A munkaerőpiac szempontjából hátrányos helyzetű személyek munkaerőpiacra való belépésének vagy visszailleszkedésének segítése	767,1	255,7	1022,8	767,1	255,7	1022,8	1083,4	361,1	1444,5	1083,4	361,1	1444,5	1387,4	462,5	1849,9	1265,1	421,7	1686,8
Az egész életen át tartó tanulás támogatása és befogadó munkahelyi gyakorlatok kialakítása a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű személyek munkavállalásának és munkában maradásának elősegítésére	712,3	237,4	949,7	712,3	237,4	949,7	1006,0	335,3	1341,3	1006,0	335,3	1341,3	1288,4	429,4	1717,8	1226,7	408,9	1635,6
A nemek közötti munkaerő-piaci különbség és a foglalkozási szegregáció csökkentése	146,1	48,7	194,8	146,1	48,7	194,8	206,3	68,8	275,1	206,3	68,8	275,1	264,3	88,1	352,4	256,4	85,5	341,9
Menedékkérők	54,8	18,3	73,1	54,8	18,3	73,1	77,4	25,8	103,2	49,9	16,7	66,6	99,1	33,0	132,1	0,0	0,0	0,0
Technikai segítségnyújtás	146,1	48,7	194,8	146,1	48,7	194,8	206,3	68,8	275,1	206,3	68,8	275,1	264,3	88,1	352,4	20,7	6,9	27,6
Összesen	1826,4	608,8	2435,2	1826,4	608,8	2435,2	2579,4	859,8	3439,2	2551,9	850,7	3402,6	3303,5	1101,1	4404,6	2768,9	923,0	3691,9

18. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A Kohéziós Alap forrásaiból rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Szektor megnevezése	EU forrás
Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig
Közlekedés	35 904,9	35 904,9	29 156,0	29 156,0	42 141,1	42 141,1
Környezetvédelem	35 474,9	35 474,9	27 422,9	27 422,9	42 719,8	42 719,8
Összes Kohéziós Alap forrás	71 379,8	71 379,8	56 578,9	56 578,9	84 860,9	84 860,9

19. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A Schengen Alap forrásaiból rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Cél megnevezése	EU forrás
Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig
Külső határok őrizetének megerősítése	8 004,7	8 004,7	8 044,7	8 044,7	8 189,4	8 189,4
Az ellenőrzési képesség fokozása az adatszolgáltatási kapacitás növelésével	2 661,5	2 661,5	2 674,8	2 674,8	2 722,9	2 722,9
A mélységi ellenőrzés hatékonyságának növelése	2 544,1	2 544,1	2 556,8	2 556,8	2 602,8	2 602,8
A nemzetközi bűnügyi együttműködési képesség és kapacitás fokozása	325,7	325,7	327,3	327,3	333,2	333,2
Menedzsment költségek	501,0	501,0	503,5	503,5	512,6	512,6
Összesen	14 037,0	14 037,0	14 107,1	14 107,1	14 360,9	14 360,9

20. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv intézkedései szerinti kötelezettségvállalási keret-előirányzatok alakulása

Millió forintban
2004	2005	2006
Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig	Keretösszeg	Teljesítés 2005. december 31-ig
EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen	EU forrás	Központi költség-vetési forrás	Összesen
A környezeti állapot megőrzése és javítása	24 281,2	6 070,3	30 351,5	16 972,3	4 243,1	21 215,4	34 301,5	8 576,7	42 878,2	20 367,6	5 092,6	25 460,2	31 262,8	7 814,7	39 077,5	136 250,6	34 062,6	170 313,2
Agrár-környezetgazdálkodás	15 381,3	3 845,3	19 226,6	15 381,3	3 845,3	19 226,6	20 367,6	5 092,6	25 460,2	20 367,6	5 092,6	25 460,2	25 223,5	6 305,7	31 529,2	136 250,6	34 062,6	170 313,2
EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai követelményeinek való megfelelés elősegítése	8 899,9	2 225,0	11 124,9	1 591,0	397,8	1 988,8	13 933,9	3 484,1	17 418,0	-	-	-	6 039,3	1 508,9	7 548,2	-	-	-
A termőhelyi adottságokhoz és a piaci viszonyokhoz jobban igazodó termelési szerkezet kialakításának támogatása	4 090,3	1 022,6	5 112,9	4 090,3	1 022,6	5 112,9	4 929,6	1 231,8	6 161,4	4 929,6	1 231,8	6 161,4	7 202,3	1 801,4	9 003,7	17 516,7	4 379,2	21 895,9
Mezőgazdasági területek erdősítése	4 090,3	1 022,6	5 112,9	4 090,3	1 022,6	5 112,9	4 929,6	1 231,8	6 161,4	4 929,6	1 231,8	6 161,4	7 202,3	1 801,4	9 003,7	17 516,7	4 379,2	21 895,9
A termelők gazdasági életképességének, pénzügyi helyzetének és piaci pozícióinak javítása	648,5	162,1	810,6	648,5	162,1	810,6	3 982,9	995,1	4 978,0	502,1	125,5	627,6	9 365,6	2 343,9	11 709,5	-	-	-
Félig önellátó gazdaságok támogatása	246,4	61,6	308,0	246,4	61,6	308,0	1 458,3	363,9	1 822,2	482,5	120,6	603,1	2 570,4	643,9	3 214,3	-	-	-
Termelői csoportok létrehozása	402,1	100,5	502,6	402,1	100,5	502,6	2 524,6	631,2	3 155,8	19,6	4,9	24,5	2 850,4	712,6	3 563,0	-	-	-
Korkedvezményes nyugdíjba vonulás programok kiegészítő támogatása	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	3 944,8	987,4	4 932,2	-	-	-
A mezőgazdasági tevékenységek fenntartása és fejlesztése, ezáltal kiegészítő jövedelem és munkahely teremtése különös tekintettel azon gazdálkodók számára, akik kedvezőtlen termőhelyi adottságú területen gazdálkodnak	2 239,6	559,9	2 799,5	2 239,6	559,9	2 799,5	5 624,4	1 407,4	7 031,8	5 624,4	1 407,4	7 031,8	5 919,7	1 480,7	7 400,4	826,2	206,6	1 032,8
Kedvezőtlen adottságú területek támogatása	2 239,6	559,9	2 799,5	2 239,6	559,9	2 799,5	5 624,4	1 407,4	7 031,8	5 624,4	1 407,4	7 031,8	5 919,7	1 480,7	7 400,4	826,2	206,6	1 032,8
Egyéb tevékenységek	14 855,8	4 032,1	18 887,9	14 387,0	3 914,9	18 301,9	2 545,0	636,3	3 181,3	-	-	-	2 036,0	509,0	2 545,0	-	-	-
SAPARD program keretében jóváhagyott projektek	3 817,5	1 272,5	5 090,0	3 817,5	1 272,5	5 090,0	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-
Technikai segítségnyújtás	3 054,0	763,5	3 817,5	2 585,2	646,3	3 231,5	2 545,0	636,3	3 181,3	-	-	-	2 036,0	509,0	2 545,0	-	-	-
Top-up	7 984,3	1 996,1	9 980,4	7 984,3	1 996,1	9 980,4	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-	-
Összesen	46 115,4	11 847,0	57 962,4	38 337,7	9 902,6	48 240,3	51 383,5	12 847,2	64 230,7	31 423,8	7 857,2	39 281,0	55 786,4	13 949,6	69 736,0	154 593,5	38 648,4	193 241,9

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2006. november 13-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] Településenkénti megjelenítése a 9. számú mellékletben.

[LÁBJEGYZET_3] A módosított előirányzat megegyezik az eredeti előirányzattal.

[LÁBJEGYZET_4] A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 5. §-ának (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a privatizációért felelős miniszter jóváhagyásával az ÁPV Rt. előirányzat-átcsoportosítást hajtott végre a kiadási csoportokon belül.