2006. évi LXVI. törvény

az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról  [LÁBJEGYZET_1]

1. § Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95/B. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„95/B. § (1) Az állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaságok jogszabály, illetve társasági szerződés alapján az állami tulajdonosi rész alapján megválasztott vezető tisztségviselői és felügyelő bizottsági tagjai a megbízatás elfogadásától számított harminc napon belül, majd azt követően évente, valamint a megbízás megszűnésekor a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint vagyonnyilatkozatot tesznek.
(2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó legalább többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek tisztségviselői és felügyelő bizottsági tagjai a megbízatás elfogadásától számított harminc napon belül, majd azt követően évente a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint vagyonnyilatkozatot tesznek. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség akkor áll fenn, ha a gazdálkodó szervezet jegyzett tőkéje alapításkor vagy tőkeemelés folytán meghaladja a kettőszázmillió forintot.
(3) Az (1), illetve a (2) bekezdésben meghatározott vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget akkor is teljesíteni kell, ha az ott említett megbízatás időtartama kevesebb, mint egy év. A nyilatkozatot a megbízatás elfogadását megelőző év december 31-i állapotra vonatkozóan kell megtenni.
(4) Az (1), illetve a (2) bekezdésben meghatározott személyek vagyonnyilatkozatukat, továbbá a vagyonuk időközi gyarapodásáról készített nyilatkozatukat a gazdasági társaság, illetve a gazdálkodó szervezet legfőbb szervéhez nyújtják be, és csatolják a Ktv. 22/A. § (7) bekezdés szerinti felhatalmazást arról, hogy a KKH a vagyonnyilatkozatban foglaltak valódiságának ellenőrzése céljából személyes és vagyoni adataikat kezelje. A felhatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A legfőbb szerv a vagyonnyilatkozatok nyilvántartására, kezelésére szabályzatot alkot.
(5) A KKH az (1) bekezdés alapján tett vagyonnyilatkozat személyi részét az azonosító adatok (a köztisztviselő neve, születési ideje, helye, anyja neve, állandó lakásának címe, technikai azonosító kódja) kivételével, valamint a gazdasági érdekeltségi nyilatkozat „A” részét köteles nyilvánosságra hozni. A KKH az (1) bekezdés alapján tett vagyonnyilatkozat egyéb részei, valamint a (2) bekezdés alapján tett vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozatalára nem jogosult.
(6) Ha a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személy az (1), illetve a (2) bekezdés szerinti nyilatkozattételi határidőt elmulasztja, a (4) bekezdésben meghatározott szervezet harmincnapos határidő kitűzésével felszólítja a kötelezettség teljesítésére. A határidő elmulasztása esetén intézkedni kell az (1), illetve a (2) bekezdésben meghatározott megbízatás visszavonásáról.
(7) A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség nem terjed ki azokra a személyekre, akik külön törvény alapján a megelőző évben már vagyonnyilatkozatot tettek, vagy a tárgyévben tenni kötelesek. A vagyonnyilatkozat megtételéről, illetve az erre vonatkozó kötelezettségről az érintett személynek nyilatkozatot kell benyújtania a gazdálkodó szervezet legfőbb szervéhez. A nyilatkozathoz csatolni kell a vagyonnyilatkozatnak - a törvényben meghatározott szerv általi - átvételét igazoló okiratot, illetve - a tárgyévben esedékes másik vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség esetén pedig - az igazolást utólag kell bemutatni.
(8) A Ktv. 22/A. § (11)-(12) bekezdése szerinti ellenőrzési eljárást, illetve külön vagyonnyilatkozat tételét a (4) bekezdésben meghatározott szerv kezdeményezheti. A Ktv. 22/A. §-a szerint a munkáltatói jogkör gyakorlójának feladatait a legfőbb szerv által megbízott személy látja el.
(9) Az ellenőrzési eljárás során a külön törvények alapján tett vagyonnyilatkozatokba is be lehet tekinteni.”
2. § (1) Ez a törvény a kihirdetés napján lép hatályba.
(2) Rendelkezéseit első alkalommal a törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül, illetve a megbízás elfogadásától számított 30 napon belül kell alkalmazni.
(3) A törvény kihirdetésével egyidejűleg a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 6. számú mellékletének helyébe e törvény melléklete lép.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2006. július 17-i ülésnapján fogadta el.