2005. évi XIII. törvény

a Nemzeti Sporthivatal felügyeletének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról  [LÁBJEGYZET_1]

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosítása

1. § A sportról szóló 2004. évi I. törvény
a) 38. §-a (4) bekezdésének bevezető rendelkezésében és 56. §-ának (2) bekezdésében a „Miniszterelnökség” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium” szövegrész lép;
b) 48. §-a (4) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A kuratórium két tagját a MOB, egy tagját a Nemzeti Sportszövetség, egy tagját a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, egy tagját a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége, egy tagját az MPB, egy tagját a Sportegyesületek Országos Szövetsége, két tagját az NSH elnökének - a belügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) útján tett - javaslatára a Kormány nevezi ki, akik közül egy főre a diáksport és a főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei tesznek javaslatot.”

Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosítása

2. § Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény 5. §-ának (4) bekezdésében a „Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter” szövegrész helyébe a „belügyminiszter” szövegrész lép.

A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosítása

3. § A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény
a) 13. §-ának (4) bekezdésében a „X. Miniszterelnökség fejezet, 12. cím” szövegrész helyébe a „XI. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím” szövegrész lép;
b) 52. §-ának (1)-(2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„52. § (1) Az I. Országgyűlés fejezeten belül a Hivatal gazdasági főigazgatójának, a X. Miniszterelnökség fejezeten belül a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, a XXII. Pénzügyminisztérium fejezeten belül a pénzügyminiszternek - mint a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének - tervezési, előirányzat-módosítási, -felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási, ellenőrzési kötelezettsége és joga nem terjed ki az I. Országgyűlés fejezet, 5. Közbeszerzések Tanácsa cím, a X. Miniszterelnökség fejezet, 10. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal cím, 11. Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok cím, illetőleg a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 13. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete cím előirányzatokra.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt jogokat és kötelezettségeket az I. Országgyűlés fejezet, 5. Közbeszerzések Tanácsa cím felett a Tanács elnöke, a X. Miniszterelnökség fejezeten belül a 10. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal cím esetében a szervezet elnöke, a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 13. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete cím felett a Felügyeleti Tanács elnöke látja el. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a 11. Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok cím felett ugyanezen jogkört a szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár útján gyakorolja.”
c) 50. §-ának (13) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(13) Az Országgyűlés felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével az előre nem tervezett nemzetközi feladatok végrehajtása céljából, illetve a Nemzeti Sporthivatal felügyeletének megváltozásával összefüggésben a XI. Belügyminisztérium fejezet címei, alcímei között - beleértve a címen belüli kiemelt előirányzatokat is - indokolt esetben átcsoportosítást hajtson végre.”
d) 1. számú mellékletének XI. Belügyminisztérium fejezete - a 19. címet követően - kiegészül a X. Miniszterelnökség fejezet 12. címének megfelelő rendelkezéseket magában foglaló 20. címmel.

Hatálybalépés

4. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) a sportról szóló 2004. évi I. törvény 38. §-ának (4) bekezdésében és 56. §-ának (2) bekezdésében a „fejezeti jogosítványokkal rendelkező” szövegrész;
b) a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 1. számú melléklete X. Miniszterelnökség fejezetének 12. címe és a címhez tartozó előirányzatok.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2005. március 21-i ülésnapján fogadta el.