2004. évi CXIV. törvény

a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Pozsonyban, 2003. október 9. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről  [LÁBJEGYZET_1]

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Pozsonyban, 2003. október 9. napján aláírt Egyezményt e törvénnyel kihirdeti.
[Az Egyezmény megerősítéséről szóló okiratok kicserélése 2004. június hó 15. napján megtörtént, az Egyezmény a 30. Cikk (1) bekezdésének megfelelően 2004. év szeptember hó 13. napján lépett hatályba.]
2. § Az Egyezmény magyar nyelvű szövege a következő:

„Egyezmény a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről

A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság (a továbbiakban: a Szerződő Felek)
azzal a szándékkal, hogy tovább erősítsék a határon történő együttműködést és a jószomszédi kapcsolatok fejlesztését,
azzal a céllal, hogy megkönnyítsék és meggyorsítsák a személy- és áruforgalom, valamint a szállítóeszközök ellenőrzését a közúti, a vasúti és a vízi határforgalomban a magyar-szlovák államhatáron (a továbbiakban: államhatár),
a következőkben állapodnak meg:
1. Cikk
(1) A jelen Egyezmény tartalmazza az együttműködés elveit és szabályait az államhatárt átlépő személy- és áruforgalom, valamint a szállítóeszközök határforgalom ellenőrzése során.
(2) A Szerződő Felek a közúti, a vasúti és a vízi közlekedésben az államhatáron történő határforgalom-ellenőrzés megkönnyítése és meggyorsítása érdekében minden szükséges intézkedést megtesznek.
2. Cikk
A jelen Egyezmény alkalmazásában a fogalmak jelentése a következő:
a) „Határforgalom-ellenőrzés” a Szerződő Felek valamennyi olyan belső jogi előírásának végrehajtását jelenti, amelyet az államhatáron a személyek határátléptetése, továbbá a javak behozatala, kivitele és átvitele ellenőrzése során alkalmaznak.
b) „Szolgálati személyek” a határforgalom ellenőrzését végző határőrizeti-, rendőri- és vámszervek, a növény- és állat-egészségügyi, közegészségügyi szolgálat tisztviselőit, továbbá a szolgálati felügyeletre jogosult és ezzel megbízott személyeket jelenti.
c) „Szolgáltatást végzők” olyan természetes vagy jogi személyeket jelenti, akik a határforgalom-ellenőrzéssel összefüggő tevékenységet végeznek, valamint ezek alkalmazottai (különösen: vámügynökségek, szállítmányozók, pénzváltók, valamint a szállítóeszközök mérését végzők).
d) „Területi Állam” azt a Szerződő Felet jelenti, amelynek területén a másik Szerződő Fél szolgálati személyei és a szolgáltatást végzők tevékenységüket folytatják.
e) „Szomszéd Állam” a másik Szerződő Felet jelenti.
f) „Működési terület” a Területi Államnak azt a részét jelöli, ahol a Szomszéd Állam szolgálati személyei a határforgalom ellenőrzésére jogosultak, illetve a szolgáltatást végzők ezzel összefüggő tevékenységüket folytatják.
g) „Határforgalom-ellenőrző szolgálati hely” a határforgalom ellenőrzésének céljából létrehozott határátkelőhely létesítménye vagy annak egy része.
h) „Távközlési és adatátviteli berendezések” a vezetékes és vezeték nélküli távközlési eszközöket, a hálózatokat, a műholdas kapcsolat eszközeit és a rádiókommunikációs technika berendezéseit - beleértve az antennarendszereket is - jelenti.
i) „Javak” az árukat, a szállítóeszközöket és a devizarendelkezések hatálya alá tartozó egyéb értékeket jelenti.
3. Cikk
(1) A Szerződő Felek szolgálati személyei a határforgalom-ellenőrzést a saját államuk területén, vagy a másik Szerződő Fél területén, a működési területen végezhetik.
(2) A Szerződő Felek kormányai megállapodás keretében meghatározzák:
a) a határátkelőhely létesítését, megváltoztatását vagy megszüntetését, a forgalom jellegét és annak megváltoztatását;
b) azokat az útvonalakat, amelyeken a Szomszéd Állam szolgálati személyei a Területi Államban a határforgalom ellenőrzését vasúti és vízi járműveken menet közben végezhetik;
c) a működési területeket és azok megváltoztatását;
d) a Szomszéd Államnak a Területi Államban lévő, korlátozott időtartamban nyitva tartó határforgalom-ellenőrző szolgálati helyeinek a nyitvatartási időn túli őrzésének és védelmének szabályait;
e) a közös kapcsolattartási szolgálati hely létesítésére és feladataira vonatkozó szabályokat.
(3) A Szerződő Felek fenntartják maguknak azt a jogot, hogy különleges esetekben, meghatározott ideig és átmenetileg a határforgalom-ellenőrzést áthelyezzék a másik Szerződő Fél területéről a saját területükre. A Szerződő Felek az ilyen áthelyezésről haladéktalanul tájékoztatják egymást.
4. Cikk
(1) A jelen Egyezmény alkalmazása során a működési terület a közúti forgalomban magában foglalhatja:
a) a Szomszéd Államnak a határforgalom ellenőrzésére létesített meghatározott szolgálati helyiségeit;
b) meghatározott egyéb létesítményeket;
c) az államhatár és a határforgalom-ellenőrző szolgálati hely közötti utat;
d) álló helyzetben és menet közben a közúti járműveket.
(2) A működési terület a vasúti forgalomban magában foglalhatja:
a) a kijelölt pályaudvarokon a Szomszéd Állam által a határforgalom ellenőrzésére létesített szolgálati helyiségeket;
b) a pályaudvar területén kijelölt vágányokat, a hozzájuk tartozó peronokkal;
c) a személyek és az áruk határforgalom ellenőrzésére szolgáló helyiségeket;
d) álló helyzetben és menet közben a vasúti járműveket.
(3) A működési terület a vízi forgalomban magában foglalhatja:
a) a Szomszéd Államnak a határforgalom ellenőrzésére létesített meghatározott szolgálati helyiségeit;
b) meghatározott vízi utakat;
c) meghatározott parti és kikötői létesítményeket;
d) az államhatár és a határforgalom-ellenőrző szolgálati hely között az államhatár átlépésére kijelölt vízi szakaszt;
e) álló helyzetben és menet közben a vízi járműveket.
(4) Azon személyszállító vonatokat és vízi járműveket, amelyeken a határforgalom ellenőrzése menet közben végezhető, a jelen Egyezmény 26. Cikkében szereplő Magyar-Szlovák Határforgalmi Vegyes Bizottság határozza meg a vasúti és hajózási közlekedési szervekkel egyetértésben. A Szerződő Felek vasútjai és hajózási szervei kötelesek biztosítani a menet közbeni ellenőrzéshez szükséges feltételeket.
5. Cikk
(1) A működési területen a Szomszéd Állam szolgálati személyei a határforgalom ellenőrzését a jelen Egyezmény rendelkezéseivel összhangban, belső jogszabályaik alapján azonos terjedelemben és ugyanazon jogkövetkezménnyel végzik, mintha ezt a saját államuk területén végeznék.
(2) A Szomszéd Állam szolgálati személyei által a működési területen végrehajtott hatósági eljárásokat úgy kell tekinteni, mintha azokat a Szomszéd Állam azon helységében hajtották volna végre, amelynek területén a hozzá tartozó határátkelőhely található.
(3) Ha a személyek határátlépésére, a javak behozatalára, kivitelére és átvitelére vonatkozó, a Szomszéd Állam belső jogszabályaiba ütköző cselekményt a működési területen követik el, akkor azt úgy kell tekinteni, mintha azt a Szomszéd Állam azon helységében követték volna el, amelynek területén a hozzá tartozó határátkelőhely található.
(4) A szolgáltatást végzőkre és az általuk végzett tevékenységre az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.
(5) Egyebekben a Területi Állam belső jogszabályai az érvényesek.
6. Cikk
(1) A működési területen a kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyei által végzett határforgalom ellenőrzése megelőzi a beléptető Szerződő Fél szolgálati személyei határforgalom ellenőrzését.
(2) A kiléptető Szerződő Fél határforgalom ellenőrzésének befejezését követően szabad a beléptető Szerződő Fél szolgálati személyeinek a már ellenőrzött személyek és javak ellenőrzését elvégezni. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyei eltekintettek a határforgalom ellenőrzésétől.
(3) A beléptető Szerződő Fél szolgálati személyei által megkezdett határforgalom-ellenőrzés után a kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyei már nem jogosultak határforgalom-ellenőrzést végezni. Indokolt esetben a kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyei jogosultak a beléptető Szerződő Fél szolgálati személyeinek előzetes egyetértése után megismételt határforgalom-ellenőrzést végezni.
7. Cikk
(1) A Szerződő Felek szolgálati személyei kölcsönös egyetértés után eltérhetnek a jelen Egyezmény 6. Cikk (1) bekezdésében említett sorrendtől abban az esetben, ha ez a határforgalom-ellenőrzés megkönnyítése, vagy meggyorsítása érdekében szükséges. Az ilyen esetekben a beléptető Szerződő Fél szolgálati személyei őrizetbe vételt vagy visszafordítást csak a kiléptető Szerződő Fél határforgalom ellenőrzésének befejezése után foganatosíthatnak. Ebben az esetben az érintett személyt átadják a kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyeinek, amennyiben a kiléptető Szerződő Fél a határforgalom-ellenőrzést ezen személy tekintetében még nem fejezte be. A kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyeit elsőbbség illeti meg az érintett személy őrizetbe vétele során.
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézkedéseket megfelelően alkalmazni kell a javak lefoglalása, elkobzása és átadása tekintetében.
8. Cikk
(1) A jelen Egyezmény 6. Cikkében foglalt határforgalom ellenőrzése során a Szomszéd Állam szolgálati személyei jogosultak arra, hogy személyt őrizetbe vegyenek, visszairányítsanak, vagy kényszerrel visszaszállítsanak saját államuk területére.
(2) A Szomszéd Állam szolgálati személyei a határforgalom ellenőrzése során nem jogosultak arra, hogy őrizetbe vegyék a Területi Állam állampolgárát annak államterületén, vagy hogy átszállítsák őt a Szomszéd Állam területére; jogosultak azonban arra, hogy elővezessék a saját határforgalom-ellenőrző szolgálati helyükre.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerint végzett intézkedésekhez haladéktalanul be kell vonni a Területi Állam szolgálati személyét.
(4) A Területi Állam menedékjogra vonatkozó belső jogszabályai érintetlenek maradnak.
9. Cikk
(1) A Szomszéd Állam szolgálati személyei által a Területi Államban végzett határforgalom-ellenőrzés során beszedett vagy szolgálati célból magukkal vitt pénzösszegek, egyéb értékek és a lefoglalt vagy elkobzott javak átvihetők a Szomszéd Állam területére.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a szolgáltatást végzők által, az engedélyezett tevékenységük során beszedett és átvitt pénzösszegek és egyéb értékek tekintetében.
10. Cikk
(1) A beléptető Szerződő Fél szolgálati személyei által visszairányított személyeknek a kiléptető Szerződő Fél területére való visszatérését nem lehet megtagadni. Szükség esetén ezt a személyt a kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyei kényszerrel is visszaszállíthatják.
(2) A kiléptető Szerződő Fél szolgálati személyei nem tagadhatják meg azon javaknak a visszaszállítását és a visszafogadását, amelyeknek a behozatalát a beléptető Szerződő Fél szolgálati személyei nem engedélyezték.
(3) Azok a javak, amelyeket a Szomszéd Állam szolgálati személyei a kiléptető ellenőrzés során a Szomszéd Államba visszairányítottak, vagy amelyeket a Területi Állam beléptető ellenőrzésének megkezdése előtt az érdekelt személyek kérelmére a Szomszéd Állam területére visszavisznek, nem tartoznak a Területi Állam kiviteli jogszabályainak hatálya, sem pedig ezen állam kiléptető ellenőrzési eljárása alá.
(4) A jelen cikk (1)-(3) bekezdésében említett intézkedések végrehajtásáról a Szerződő Felek szolgálati személyei kölcsönösen tájékoztatják egymást.
11. Cikk
(1) A Szerződő Felek szolgálati személyei kölcsönösen tájékoztatják egymást az időszakosan bevezetett forgalomkorlátozásokról és a fellépő forgalmi akadályokról.
(2) A Szerződő Felek szolgálati személyei a közúti, a vasúti és a vízi határátkelőhelyeken a személy- vagy áruforgalomban bekövetkező várakozások csökkentése, a forgalmi akadályok megelőzése és megszüntetése érdekében e célból létrehozott munkacsoportjaik útján, összehangolt, együttes intézkedéseket tesznek.
12. Cikk
(1) Azokban az esetekben, amikor ezt gazdasági vagy társadalmi érdekek indokolják, a Szerződő Felek illetékes hatóságai engedélyezhetik az államhatár átlépését határátkelőhelyeken kívül is.
(2) A határátkelőhelyen kívüli államhatár átlépéséről szóló kérelmet a tervezett időpont előtt legalább harminc (30) nappal előbb kell benyújtani.
13. Cikk
(1) A Szomszéd Állam szolgálati személyeinek magyar és szlovák nyelven kiállított kétnyelvű határátlépési igazolvánnyal (a továbbiakban: igazolvány) kell rendelkezniük. Az igazolvány a jelen Egyezmény mellékletében meghatározott adatokat tartalmazza. Az igazolványokat kiállító hatóságokról és az igazolvány formájáról a Szerződő Felek diplomáciai úton, írásban tájékoztatják egymást legkésőbb harminc (30) nappal a jelen Egyezmény hatálybalépése előtt. Az igazolvány korlátlan számú határátlépésre jogosít. Az igazolvány kiadásának módját és érvényességi idejét a Szerződő Felek hatályos belső jogszabályaikkal összhangban határozzák meg.
(2) Az igazolvány viselője szolgálata ellátásához, a határforgalom-ellenőrző szolgálati hely megközelítése érdekében, bármelyik határátkelőhelyen jogosult átlépni a magyar-szlovák államhatárt.
(3) Az igazolvány viselője szolgálata ellátásának időtartama alatt jogosult a működési területen, valamint a közönség számára nyitva álló területen tartózkodni.
(4) A határátkelőhelyek illetékes vezetői közlik egymással a szolgálati személyek nevét és az igazolványuk számát, valamint kérésre igazolják a működési területen való tartózkodás jellegét.
(5) A szolgálati személy beosztásából történő visszahívását követően a kiállító illetékes hatóság haladéktalanul bevonja az igazolványt.
(6) Az igazolvány kiállításáról, valamint annak bevonásáról a kiállító hatóságnak haladéktalanul értesítenie kell a Szomszéd Államnak az (1) bekezdésben megjelölt hatóságát.
(7) A Szerződő Felek illetékes hatóságai haladéktalanul értesítik egymást az egyes szolgálati személyekkel szemben elrendelt beutazási tilalomról.
(8) A jelen Egyezmény hatálybalépését megelőzően kiadott határátlépési igazolványok a jelen Egyezmény hatálybalépését követő legfeljebb két (2) évig használhatók fel. Az igazolványok érvényessége nem hosszabbítható meg.
(9) Különlegesen indokolt szolgálati érdekből a Szerződő Felek szolgálati személyei érvényes fényképes szolgálati igazolvánnyal is átléphetik a magyar-szlovák államhatárt és a működési területen, a szolgálat teljesítésének idejéig tartózkodhatnak. A szolgálati igazolványok mintapéldányait a Szerződő Felek Belügyminisztériumai a jelen Egyezmény hatálybalépést követő harminc (30) napon belül megküldik egymásnak.
14. Cikk
A Szomszéd Állam szolgálati személyei a Területi Államban szolgálatuk ellátása céljából, valamint a működési területre az oda- és visszautazáshoz viselhetik szolgálati egyenruhájukat, szolgálati jelvényüket és szolgálati fegyverüket (maroklőfegyver), valamint magukkal vihetik a szükséges szolgálati felszerelésüket, beleértve a szolgálati kutyáikat is. A Területi Államban szolgálati fegyvert csak jogos védelemből használhatnak.
15. Cikk
(1) A Területi Állam hatóságai a Szomszéd Állam szolgálati személyei számára a működési területen a szolgálatuk ellátása során ugyanolyan védelmet és segítséget nyújtanak, mint saját szolgálati személyeinek. A Területi Államnak a hivatalos személyek védelmére vonatkozó büntetőjogi rendelkezéseit kell azokra a büntetendő cselekményekre is alkalmazni, amelyeket a Területi Államban a Szomszéd Állam szolgálati személyei ellen szolgálatuk ellátása során, vagy ezzel összefüggésben követnek el.
(2) A Szomszéd Állam szolgálati helyiségeit a Területi Állam hatóságai csak a Szomszéd Állam illetékes hatóságainak beleegyezésével kutathatják át.
(3) A Szomszéd Állam szolgálati személye által a Területi Államban elkövetett, a Területi Állam joga szerinti bűncselekményekről és szabálysértésekről az elkövető szolgálati hatóságát haladéktalanul értesíteni kell.
16. Cikk
A Szomszéd Állam szolgálati személyei, akik a jelen Egyezményben foglalt feladatokat látják el a Területi Államban, e tevékenységükkel összefüggésben mentesek minden közjogi, személyi és dologi kötelezés alól.
17. Cikk
A jelen Egyezmény végrehajtása során a szolgálati személyek által okozott, illetve az általuk elszenvedett károk megtérítésével kapcsolatos igények érvényesítésére irányadó bírói joghatóság megállapítása, valamint az ilyen igények tekintetében hozott bírói határozatok végrehajtása a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a jogsegélyről, valamint a polgári jogi, családjogi és a büntetőügyekre vonatkozó jogi kapcsolatok szabályozásáról szólóan létrejött, Bratislavában, az 1989. évi március hó 28. napján aláírt Szerződés rendelkezései, a Szerződő Feleknek az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően pedig a közösségi jog vonatkozó szabályai alapján történik.
18. Cikk
(1) Mentesek a vám, az adó, az illeték és egyéb pénzügyi terhek megfizetése alól, továbbá nem esnek gazdasági behozatali és kiviteli tilalmak, valamint behozatali, illetve kiviteli korlátozások alá:
a) azok a tárgyak (így különösen: szolgálati és forgalombiztosító anyagok, eszközök, berendezések), amelyek a közös határátkelőhely részére érkeznek, és a határforgalom-ellenőrzés célját szolgálják;
b) azon tárgyak, amelyek a határforgalom-ellenőrző szervek és a szolgáltatást végzők hivatalos használatára, vagy a Területi Államban végzett szolgálati ideje alatt a Szomszéd Állam szolgálati személyei és a szolgáltatást végzők személyes szükségletére szolgálnak;
c) azon gépjárművek (személygépkocsik és motorkerékpárok), amelyeket a szolgálati személyek és a szolgáltatást végzők a Területi Államban a szolgálatuk ellátásához használnak.
(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tárgyak az egyik Szerződő Fél vámterületéről a másik Szerződő Fél vámterületére visszaviteli kötelezettséggel, ideiglenesen vihetők be. Az így bevitt tárgyakról három (3) példányban jegyzéket kell készíteni, amelynek egyik példányát át kell adni a másik Szerződő Fél illetékes vámszervének.
(3) A hat (6) hónapot meg nem haladó tartózkodási időre, ideiglenes használatra kivitt/behozott szolgálati vagy szolgálati célra használt gépjárművek (személygépkocsi, mikrobusz és motorkerékpár) ellenőrzése szóbeli árunyilatkozat alapján, alakiság nélkül történik.
(4) A Szomszéd Állam szolgálati személyeinél lévő és a szolgálat ellátáshoz szükséges iratok, okmányok, adathordozók, valamint a szolgálati küldemények és a szükséges szolgálati felszerelések a Területi Államban mentesek a vizsgálat és a lefoglalás alól.
19. Cikk
(1) A Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szolgálati helyeit hivatalos feliratokkal, állami címerrel és zászlóval kell megjelölni.
(2) A Szomszéd Állam szolgálati személyeinek szolgálati helyiségein a feliratokat magyar és szlovák nyelven kell feltüntetni.
20. Cikk
A Szomszéd Állam szolgálati személyeinek jogában áll kényszerítő eszközök alkalmazásával eltávolítani azon személyeket, akik magatartásukkal zavarják a Szomszéd Állam szolgálati helyiségeinek rendjét. Az intézkedésről a Területi Állam szolgálati személyeit haladéktalanul tájékoztatni kell, amelyek ezen intézkedések során, kérésre segítséget nyújtanak.
21. Cikk
(1) Azok a szolgálati küldemények, amelyeket a Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szervei a Területi Államban lévő szervei számára küldenek, és viszont, bármilyen módon, térítésmentesen továbbíthatók.
(2) Ezen küldemények mentesek a vizsgálat és a lefoglalás alól, kivéve, ha alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy bűncselekmény elkövetésével függenek össze. Ennél az ellenőrzésnél mindkét Szerződő Fél szolgálati személyeinek részvétele szükséges.
(3) A szolgálati küldeményeket a küldő határforgalom-ellenőrző szerv szolgálati pecsétjével kell ellátni.
22. Cikk
(1) A Területi Állam vám-, adó- és illetékmentesen engedélyezi a Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szerveinek a Területi Államban folytatott tevékenységük ellátásához szükséges távközlési és adatátviteli berendezések létesítését, megváltoztatását, karbantartását és megszüntetését, valamint ezen berendezések csatlakozását a Szomszéd Állam megfelelő létesítményeihez.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt mentességeken kívül, a Szerződő Felek azon jogszabályait kell alkalmazni, amelyek a területükön a távközlési és adatátviteli berendezések létesítésére, fenntartására és üzemeltetésére vonatkoznak.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott közvetlen hírösszeköttetés a Szomszéd Állam hivatali szervei között csak szolgálati célból vehető igénybe.
(4) Ezen hírközlés a Szomszéd Állam belső kapcsolattartásának minősül.
23. Cikk
(1) A szolgáltatást végzők a Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységük vonatkozásában mentesülnek a Területi Állam illetékes hatóságának munkavállalási engedélye alól. A szolgáltatást végzők tevékenységüket a Területi Állam illetékes hatóságánál, annak belső jogi előírásainak megfelelően, illetékmentesen jelentik be. A tevékenység csak ezen hatóság által illetékmentesen kiállított igazolás kiadását követően kezdhető meg.
(2) A szolgáltatást végzők határátlépésére és a Területi Államban történő tartózkodására a Területi Állam jogszabályai vonatkoznak; ezen személyeknek fényképes, a cégük nevével és bélyegzőjével ellátott, jól láthatóan elhelyezett kitűzővel is rendelkezniük kell.
(3) A Területi Állam lehetővé teszi a Szomszéd Állam szolgáltatást végzői számára, hogy a másik Szerződő Fél határforgalom-ellenőrző szolgálati helyein távközlési és adatátviteli berendezéseket üzemeltessenek, és ezáltal a Szomszéd Állam hálózatával a szükséges kapcsolatot megteremtsék.
(4) A Szomszéd Állam üzemeltetői a távközlési és adatátviteli berendezések létesítése végett beléphetnek a Területi Állam területére. Az üzemeltetők e célból járművekkel átléphetik az államhatárt és átvihetik a munkálatokhoz szükséges szerszámokat. Az üzemeltetők tevékenységük megkezdése előtt a Területi Állam határforgalom-ellenőrző szolgálati helyei hatóságánál jelentkezni kötelesek. Az előbbiek vonatkoznak a berendezések karbantartására is.
24. Cikk
(1) A Szerződő Felek illetékes szervei és a szolgáltatást végzők a Szomszéd Államnak a Területi Államban lévő szolgálati helyeihez tartozó létesítmények és helyiségek használatáról, a szolgáltatások nyújtásáról és azok ellenértékéről az üzemeltetővel külön állapodnak meg.
(2) A vasutak és a vízi járművek üzemben tartói kötelesek biztosítani a menet közbeni határforgalom-ellenőrzést végző szervek részére a szükséges kocsiszakaszok, és a vízi járművek meghatározott helyiségeinek díjmentes használatát.
25. Cikk
(1) A jelen Egyezmény végrehajtása érdekében a Szerződő Felek Kormányai az illetékes hatóságaik képviselőiből Magyar-Szlovák Határforgalmi Vegyes Bizottságot (a továbbiakban: Vegyes Bizottság) hoznak létre.
(2) A Vegyes Bizottság meghatározza részletes feladatait és elfogadja működésének részletes szabályait tartalmazó ügyrendjét.
(3) A Vegyes Bizottság üléseit szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal tartja, felváltva a Szerződő Felek területén.
26. Cikk
A Szerződő Felek legkésőbb a jelen Egyezmény megerősítéséről szóló okiratok kicserélését követő harminc (30) napon belül diplomáciai úton értesítik egymást arról, hogy mely hatóságokat tekintik a jelen Egyezmény végrehajtásában illetékes hatóságoknak.
27. Cikk
A jelen Egyezmény rendelkezései nem érintik a Szerződő Felek más nemzetközi szerződésekből származó kötelezettségeit.
28. Cikk
A jelen Egyezmény értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő vitákat a Szerződő Felek a Vegyes Bizottság keretében tárgyalások útján, ennek eredménytelensége esetén pedig diplomáciai úton rendezik.
29. Cikk
A jelen Egyezmény alkalmazását közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okból bármelyik Szerződő Fél részben vagy egészben, átmenetileg felfüggesztheti. Ilyen intézkedés bevezetéséről és visszavonásáról a másik Szerződő Felet diplomáciai úton, haladéktalanul értesíteni kell.
30. Cikk
(1) A jelen Egyezmény a Szerződő Felek belső jogszabályainak megfelelően megerősítésre szorul, és a megerősítésről szóló okiratok kicserélését követő kilencvenedik (90.) napon lép hatályba. A megerősítésről szóló okiratok kicserélésére Budapesten kerül sor.
(2) A jelen Egyezmény határozatlan időre szól. Az Egyezményt bármely Szerződő Fél diplomáciai úton, írásban felmondhatja. Az Egyezmény a felmondásról szóló értesítés kézhezvételét követő hatodik (6.) hónap elteltét követő napon veszti hatályát.
(3) A jelen Egyezményt a Szerződő Felek közös megegyezéssel írásban módosíthatják.
31. Cikk
Jelen Egyezmény hatálybalépésével a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között az államhatáron a határforgalom közös ellenőrzéséről szóló, Prágában, 1976. június 18-án aláírt Egyezmény hatályát veszíti.
Készült Pozsonyban, 2003. év október hó 9. napján, két eredeti példányban, magyar és szlovák nyelven, mindkét nyelvű szöveg egyaránt hiteles.
(Aláírások)

Melléklet a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Egyezményhez

A határátlépési igazolványok adattartalma

1. A Szerződő Fél megnevezése, címere;
2. az okmány megnevezése;
3. a határátlépési igazolvány száma;
4. az igazolvány kiállításának jogalapja: a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Bratislavában, 2003. október 9. napján aláírt Egyezmény 13. Cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatok ellátása;
5. a jogosult személyi adatai:
- családi és utónév,
- nők esetén a születéskori családi és utónév,
- születési hely és idő,
- nem,
- a jogosult fényképe és aláírása;
6. ellátandó feladatkör;
7. az igazolvány kiállítása:
- a kiállító hatóság megnevezése,
- a kiállítás helye és ideje,
- az igazolvány érvényességi ideje (dátum szerint ...-ig),
- a hivatalos személy aláírása,
- a kiállító hatóság pecsétje;
8. az igazolvány érvényességének meghosszabbítása:
- a meghosszabbító hatóság megnevezése,
- a meghosszabbítás helye és ideje,
- az igazolvány érvényességi ideje (dátum szerint ...-ig),
- a hivatalos személy aláírása,
- a meghosszabbító hatóság pecsétje;
9. hivatalos bejegyzések;
10. tudnivalók: a jelen Egyezmény 13. Cikk (2) és (3) bekezdése:
„Az igazolvány viselője szolgálata ellátásához, a határforgalom-ellenőrző szolgálati hely megközelítése érdekében, bármelyik határátkelőhelyen jogosult átlépni a magyar-szlovák államhatárt.
Az igazolvány viselője szolgálata ellátásának időtartama alatt jogosult a működési területen, valamint a közönség számára nyitva álló területen tartózkodni.”
3. § (1) E törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2004. szeptember 13. napjától kell alkalmazni.
(2) A törvény végrehajtásáról a belügyminiszter, a pénzügyminiszter és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter gondoskodik.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2004. november 15-i ülésnapján fogadta el.