2002. évi XL. törvény

a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján, a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló - módosított - 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) 2001. évi végrehajtásáról, a Magyar Köztársaságnak a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség tőkeemelésében való részvételéről szóló 2/2001. (II. 15.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 25/2001. (IV. 20.) OGY határozatban, a társadalmi szervezetek 2001. évi költségvetési támogatásának elosztásáról szóló 32/2001. (V. 14.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

Első rész

A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtása

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -
a) 4 067 962,8 millió forint, azaz négymillió-hatvanhétezer-kilencszázhatvankettő egész nyolctized millió forint bevétellel,
b) 4 470 903,6 millió forint, azaz négymillió-négyszázhetvenezer-kilencszázhárom egész hattized millió forint kiadással, és
c) 402 940,8 millió forint, azaz négyszázkettőezerkilencszáznegyven egész nyolctized millió forint hiánnyal hagyja jóvá.
2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcímcsoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések
3. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából a szerződések szerinti esedékességnek megfelelően 2001-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 72 142,6 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,
b) 3426,5 millió forint összegű forinthitel-törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
c) 174 362,6 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,
d) 587 304,1 millió forint összegben vásárolt vissza forint-államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőktől,
e) 10 153,9 millió forint összegű kincstári takarékkötvény-törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
f) 25 130,3 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,
g) 18 835,8 millió forint összegben vásárolt vissza devizakötvényeket a külföldi hitelezőktől.
(2) A Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából a szerződésekben szereplő kötelezettségeken felül rendkívüli visszafizetésként 2001-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 16 067,7 millió forint összegben vásárolt vissza hiányt finanszírozó forint-államkötvényeket belföldi hitelezőktől,
b) 2795,4 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,
c) 38 294,1 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára.
(3) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény 21. §-a alapján a pénzügyminiszter a központi költségvetésben 2001-ben befizetett 1848,8 millió forint összegű pénzbevonási nyereséget rubelkövetelések megvásárlását fedező kötvények visszavásárlására használta fel.
4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2001-ben
a) 402 171,6 millió forint összegű forint államkötvényt értékesített,
b) 11706,8 millió forint értékben külföldi devizahiteleket vett fel.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2001-ben az e törvény 3. §-ának (1) bekezdésében megállapított szerződések szerinti esedékességnek megfelelően, valamint a 3. §-ának (2) bekezdésében meghatározott visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési
Törvény 4. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján
a) 702150,4 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,
b) 246 362,5 millió forint értékben deviza-államkötvényt bocsátott ki.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter - a Költségvetési Törvény 4. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében
a) 37 375,1 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,
b) 225 567,6 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.
7. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Bős-Nagymaros Vízlépcsőhöz kapcsolódó hitelt az osztrák partner adósságelengedés miatt visszafizetettnek tekinti. Ezen adósságelem-az osztrák hitelnyújtó fél értesítése szerint - 2001. december 18-ával megszűnt. Ennek következtében a központi költségvetés adóssága 4150,9 millió forinttal csökkent.
A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések
8. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások (a továbbiakban mindezek együtt: normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó) önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM-BM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatai és pénzforgalmi teljesítése országosan összesített alakulásának jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja azon helyi önkormányzatokat megillető előirányzatok csökkentését, amelyek év közben együttesen 1153,5 millió forint összegben mondtak le a normatív hozzájárulásokról és a normatív, kötött felhasználású támogatás-előirányzatokról, valamint amelyek intézményátadás következtében 602,5 millió forint összegben nem jogosultak a támogatásra, továbbá jóváhagyja az intézményátvétel miatti 13,6 millió forint előirányzatnövekedést. A módosított előirányzatokat a PM-BM R. tartalmazza.
(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei a következők:
a) a helyi önkormányzatok 2001. december 31-én fennálló visszafizetési kötelezettsége 4494,4 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1930,8 millió forint,
c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2001. év után előírt tartozása 2563,6 millió forint.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a normatív támogatások és átengedett személyi jövedelemadó előirányzatokat saját számításaik, illetőleg az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal nagyobb mértékben vették igénybe, összesen 93,2 millió forint kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-BM R. tartalmazza.
(5) A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott visszafizetési kötelezettségből 60,9 millió forintot, a b) pontban meghatározott, központi költségvetést terhelő kiegészítésből 9,5 millió forintot - az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálata alapján - a PM-BM R. önkormányzatok szerint részletezi.
(6) A helyi önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 19. §-ának (1) bekezdése alapján az általuk igénybe vett központosított előirányzatok saját elszámolása alapján 61,7 millió forint, az iparűzési adóerő-képesség téves elszámolása következtében 68,6 millió forint és annak kamata 11,2 millió forint, valamint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 39,9 millió forint visszafizetési kötelezettség terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-BM R. tartalmazza.
(7) A helyi önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 19. §-ának (1) bekezdése alapján, figyelemmel az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálatára
a) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 17,7 millió forint, melyből az Állami Számvevőszék megállapítása egyenlegében 6,3 millió forint,
b) a cél- és címzett támogatás jogcímen az Állami Számvevőszék által megállapított 15,6 millió forint,
c) a 2000. december 31-én feladattal terhelt támogatásból fel nem használt, Állami Számvevőszék által megállapított 0,3 millió forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-BM R. tartalmazza.
(8) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján - a kötelező lemondásoknak az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradása miatt - 59,4 millió forint céltámogatási és 4,9 millió forint címzett támogatási előirányzat visszavonásáról, illetve csökkentéséről a belügyminiszter rendelkezik.
(9) Az (5)-(7) bekezdésekben meghatározott, az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM-BM R. hatálybalépését követő 15. nap. A kapcsolódó kamat mértékének megállapítására az Áht. 64. §-ának 2001. december 31-én hatályos (4), (6), (9) bekezdéseit kell alkalmazni. Az (5) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. § (1) bekezdés a) pontja alapján 2002. március 28. napjától keletkezik.
(10) Amennyiben a (9) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a Kincstár 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” bevételi számlájára, az Államháztartási Hivatal rendelkezése alapján a Kincstár az Áht. 64/A. § (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
(11) Azon önkormányzatok számára, amelyek saját elszámolásuk alapján pótlólagos normatív és normatív, kötött felhasználású támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a Kincstáron keresztül a támogatást - 1936,4 millió forintot - 2002. május 8-án átutalta.
(12) Azon helyi önkormányzatok részére, amelyek az (5) bekezdés szerinti Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján pótlólagos állami támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a PM-BM R. hatálybalépését követő 15 napon belül rendelkezik a megállapított összeg átutalásáról, mely az előző évi költségvetés kiegészítése címén számolandó el.
9. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi.
(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.
(3) A helyi önkormányzatok 2001. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.
(4) A helyi önkormányzatoknak nyújtott, területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(5) A helyi önkormányzatok céljellegű decentralizált támogatási előirányzatának felhasználását a 8. számú melléklet részletezi.
(6) A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.
(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 40 299,0 millió forint, a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás maradványa 6672,8 millió forint, a céljellegű decentralizált támogatás maradványa 2710,2 millió forint.
10. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatok a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: 2000. évi Zárszámadási Törvény) 8. §-ának (3), (4) és (6) bekezdésében előírt összesen 2499,4 millió forint és annak késedelmi kamatokkal növelt befizetési kötelezettségét teljesítették.
11. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Rt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 14. számú melléklet szerint.
12. § Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 1506,0 millió forint egyszeri - a 2001. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló - közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Költségvetési Törvény 1. számú melléklet XI. Belügyminisztérium fejezet, 19. cím, 13. alcím, 2. Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímcsoport előirányzata terhére 2002 decemberében.
13. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 10. számú melléklet szerint jóváhagyja.
14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2/A és a 2/B. számú mellékletek szerint hagyja jóvá.

Második rész

Az államadósság, az állami követelések köre, kezelése és változása

15. § (1) A Kincstár által kezelt, az államháztartási körön kívüli adósokkal szemben állami kölcsönből, illetve állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2001. december 31-én 19 948,7 millió forint volt, amelyből 1259,9 millió forint a kölcsön-típusú, 18 688,8 millió forint a járadék címén előírt követelés.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a 2000. évi Zárszámadási Törvény 16. §-a (1) bekezdésében foglalt 25 190,4 millió forint összegű követelés a 2001. év során a következők szerint változott:
a) a 2001. évben befolyt kölcsön-típusú törlesztések 6,0 millió forintot, a járadékjellegű befizetések 5140,5 millió forintot tettek ki,
b) az Országgyűlés - állami kölcsön-tartozás elengedésére vonatkozó - döntése alapján 21,3 millió forinttal csökkent a követelésállomány,
c) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteségek, valamint a felszámolásokhoz kapcsolódóan befizetett követelés-bejelentési díj együttes hatásaként a követelésállomány 73,9 millió forinttal csökkent.
(3) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a (2) bekezdés a) pontjában részletezett befizetésen felül a követelésekhez kapcsolódva a 2001. évben bevételt jelentett a központi költségvetésnek
a) 11,4 millió forint fix járadék befizetése,
b) 50,2 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.
16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2002. december 31-i hatállyal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként
'a) a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) a központi költségvetésnek a személyi kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 74,6 millió forintot, a jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások visszatérítése jogcímén 343,9 millió forintot utaljon vissza,
b) a központi költségvetés az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 1520,4 millió forintot térítsen meg.
17. § (1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a 22. § c) pontjában jóváhagyott 1468,3 millió forint többletet az Ny. Alap a központi költségvetésnek 2002. december 31-ig utalja vissza.
(2) Az Országgyűlés az E. Alapnak a 24. § c) pontjában megállapított 30 279,4 millió forint összegű hiányát a KESZ hitelállományából 2002. december 31-ig elengedi.
18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2002. december 31-ig
a) a Munkaerőpiaci Alap
aa) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CIX. törvény 14. §-a alapján a „régi” korengedményes nyugdíj 2001. évi kiadásai jogcímén 7,9 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 számú „Ellátási” számlája javára térítsen meg,
ab) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 39. §-ának (3) bekezdése alapján 1978,4 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott
korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára,
ac) valamint az Ózdi Kohászati Üzemektől átvállalt korengedményes nyugdíjak folyósítása kapcsán 308,1 millió forintot a 2000. december 31-én fennálló követelés jogcímén a központi költségvetésnek a 10032000-01034004 számú „Különleges bevételek” számla javára a NYUFIG-nál nyilvántartott tartozásállomány kivezetésével egyidejűleg térítsen meg;
b) az Ny. Alap a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2000. évi CXIX. törvény (a továbbiakban: Ztv.) 21. §-ának b) pontjában előírt befizetési kötelezettség alapján a központi költségvetésnek a „régi” korengedményes nyugdíj-tartozás állományából 2001. évben a NYUFIG által beszedett bevételek jogcímén 289,5 millió forintot utaljon át;
c) a központi költségvetés a Ztv. 21. §-ának d) pontja alapján 2324,7 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára térítsen meg.
19. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Ztv. 21. §-ának b) pontjában előírt beszedéshez az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adja át a behajtható adósállomány analitikáját az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) számára legkésőbb 2002. december 31-ig.
20. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja hogy a központi költségvetésnek a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 13. cím, 2. alcím, 5. Kárrendezési célelőirányzat jogcímcsoporttal szemben 2001. december 31-én fennálló 1,4 milliárd forint összegű indulóvagyon-feltöltési kötelezettségét nem kell megfizetnie.
(2) Az Országgyűlés az ÁPV Rt.-nek a Kárrendezési célelőirányzattal szemben 2001. december 31-én fennálló, 3,6 milliárd forintot kitevő - tőke és kamat - kötelezettségét elengedi, amely kötelezettség 1991. előtt a kötelező gépjármű-biztosítás körében bekövetkezett károk okozta veszteségek fedezetéről szóló megállapodás alapján áll fenn.

Harmadik rész

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2001. évi költségvetésének végrehajtása

Első fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2001. évi kiadásainak és bevételeinek főösszege, a hiány mértéke

21. § (1) Az Országgyűlés a társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2001. évi költségvetése végrehajtását
a) 2 061 276,9 millió forint, azaz kettőmillió-hatvan-egyezer-kettőszázhetvenhat egész kilenctized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 2 090 088,0 millió forint, azaz kettőmillió-kilencvenezer-nyolcvannyolc millió forint kiadási főösszeggel,
c) 28 811,1 millió forint, azaz huszonnyolcezer-nyolcszáztizenegy egész egytized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2001. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 13. számú melléklete tartalmazza.

Második fejezet

A nyugdíjbiztosítási alap költségvetésének végrehajtása

22. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2001. évi költségvetése végrehajtását
a) 1176 589,8 millió forint, azaz egymillió-egyszázhetvenhatezer-ötszáznyolcvankilenc egész nyolctized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 1175 121,5 millió forint, azaz egymillió-egyszázhetvenötezer-egyszázhuszonegy egész öttized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 1468,3 millió forint, azaz egyezer-négyszázhatvannyolc egész háromtized millió forint bevételi többlettel
jóváhagyja.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az (1) bekezdés c) pontjában jóváhagyott többlet az Ny. Alapból teljesített kiadások összegének fedezetéhez szükséges saját bevételeken túli, a Költségvetési Törvény 31. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján teljesített központi költségvetési támogatás többlete.
23. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2001. évi működési előirányzat-maradványát 3376,2 millió forint összegben jóváhagyja, melyből az előző évi kötelezettségvállalással terhelt maradvány összege 215,2 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap működési kiadásai 1274,9 millió forint előző évi előirányzat-maradványának felhasználását tartalmazzák.
(3) Az Országgyűlés elrendeli az (1) bekezdésben elismert előirányzat-maradvány összegéből
a) 312,4 millió forint, kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány befizetését az Ny. Alap részére e törvény hatálybalépését követő három napon belül,
b) 3063,8 millió forint kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradvány 2002. évi felhasználását az Ny. Alap működési kiadásaira.

Harmadik fejezet

Az egészségbiztosítási alap költségvetésének végrehajtása

24. § Az Országgyűlés az E. Alap 2001. évi költségvetésének végrehajtását
a) 884 687,1 millió forint, azaz nyolcszáznyolcvan-négyezer-hatszáznyolcvanhét egész egytized millió forint bevételi főösszeggel,
b) 914 966,5 millió forint, azaz kilencszáztizennégyezer-kilencszázhatvanhat egész öttized millió forint kiadási főösszeggel,
c) 30 279,4 millió forint, azaz harmincezer-kettőszáz-hetvenkilenc egész négytized millió forint hiánnyal
jóváhagyja.
25. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap 2001. évi működési előirányzat-maradványát 3695,9 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 1070,1 millió forint.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 964,7 millió forint előző évek előirányzat-maradványának felhasználását tartalmazzák.
(3) Az Országgyűlés elrendeli az (1) bekezdésben elismert előirányzat-maradvány összegéből
a) 164,4 millió forint kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány befizetését az E. Alap részére 2002. december 31-ig,
b) 7,4 millió forint kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány 2002. évi felhasználását az Országos Orvosszakértői Intézet, Budapest VII. kerület, Damjanich utcai ingatlanának felújítására,
c) 3524,1 millió forint összegű kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradvány 2002. évi felhasználását az E. Alap működési kiadásaira.

Negyedik fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

26. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi
a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátás jogcím előirányzatának Ny. Alapból finanszírozott nyugellátás részeként történő 2001. évi felhasználását a Költségvetési Törvény 68. §-ának (5) bekezdése és 74. §-ának (1) bekezdése alapján,
b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. alcím, 2. Táppénz jogcímcsoport előirányzatnál 31,3 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj ellátás jogcímcsoport előirányzatnál 2,5 millió forint és a 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 35,7 millió forint 2001. évi felhasználását a Költségvetési Törvény 68. §-ának (6) bekezdése és 74. §-ának (2) bekezdése szerint.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra történt 2001. évi felhasználást a 2. alcím, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 2,4 millió forint, a 3. alcím, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport előirányzatnál 1087,8 millió forint és 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport előirányzatnál 330,7 millió forint összegben.
27. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy
a) a Költségvetési Törvény 67. §-ának e) pontja és 68. §-ának (4) bekezdése szerint a létszámcsökkenésekkel összefüggő egyszeri, a köztisztviselők illetményhelyzetének javítására szolgáló, valamint a kötelező legkisebb munkabér felemeléséből adódó kifizetések fedezetére
aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél 834,3 millió forint,
ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél 956,9 millió forint,
b) a Költségvetési Törvény 68. §-a (3) bekezdésére figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra
ba) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és igazgatási szervei alcím előirányzatnál 420,1 millió forint,
bb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és intézményei alcím előirányzatnál 774,4 millió forint,
c) a Költségvetési Törvény 76. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján informatikai fejlesztésekre
ca) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és igazgatási szervei alcím előirányzatnál 1559,8 millió forint,
cb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv és intézményei alcím előirányzatnál 1046,4 millió forint,
d) a Költségvetési Törvény 76. §-ának (2) és (4) bekezdése alapján
da) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 2. előirányzat-csoport, 1. Intézményi beruházási kiadások kiemelt előirányzatból a Fiumei úti ingatlan rekonstrukciójára 147,4 millió forint,
db) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzatból a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Fiumei úti ingatlanból történő kiköltözésével és új ingatlanban való elhelyezésével összefüggő kiadásokra 0,2 millió forint
felhasználása történt meg.
28. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 77. §-ának (1) bekezdése alapján a 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 2. Postaköltségek és egyéb kiadások jogcím előirányzat terhére
a) pénzeszközátadással az Ny. Alap 880,0 millió forintot bocsátott az APEH rendelkezésére,
b) teljesítendő kötelezettség az E. Alapot a 2001. évben nem terheli.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXXIV. törvény 16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítését.
29. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Ny. Alap és az E. Alap mérlegét a 11. és a 12. számú melléklet szerint.

Negyedik rész

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása

30. § (1) Az államháztartásról szóló - módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 18/G. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:
”(8) Az ÁKK Rt. a 113/A. §-ban meghatározott feladatok ellátásához az MNB-nél devizaszámlát nyithat.”
(2) Az Áht. 108/A. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
”(2) A külföldi követelésekkel való gazdálkodás feladatát a pénzügyminiszter (a továbbiakban: illetékes miniszter) a Kincstár útján látja el.”
(3) Az Áht. 109/G. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
”(6) Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (a továbbiakban: ÁPV Rt.) hozzárendelt vagyonában lévő kincstári vagyonnak minősülő erdő használatából, haszonbérbe adásából származó bevételt az ÁPV Rt. azok esedékességével és megfizetésével egyidejűleg átutalja a KVI-nek. A KVI ezen bevételére a 109/C. § (5) bekezdésében foglaltak az irányadóak.”

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXXIV. törvény módosítása

31. § (1) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló - módosított -1992. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Társadalombiztosítási Alaptörvény) 4. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap az (1) bekezdésben megjelölt ellátásokon túl, azok finanszírozásával, megállapításával és az adatszolgáltatással összefüggésben közvetlenül felmerült kamatkiadásokra, bankköltségre, postaköltségre, a jóváhagyott működési kiadások külső forrásból nem biztosított fedezetének biztosítására, az ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodási tevékenység költségeire, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) járulékbeszedési feladatainak ösztönzésére, valamint a törvényben meghatározott egyéb kiadásra használható fel. A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetését a 10. § (3) bekezdése szerinti kiadások terhelik.”
(2) A Társadalombiztosítási Alaptörvény 13. számú mellékletének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az állami adóhatóságnál kezelt késedelmi pótlék és bírság bevételi számlákra befolyt összegből a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap számára a havonta átutalásra kerülő összeg meghatározása az alábbiak szerint történik (előirányzaton eredeti előirányzatot kell érteni):”

A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosítása

32. § (1) A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló - módosított - 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) 1. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az Országgyűlés a 2002. évi központi költségvetés
a) kiadási főösszegét - a 3. § szerinti hiteltörlesztési és államkötvény-visszavásárlási kiadások nélkül - 4 866 436,4 millió forintban, azaz négymillió-nyolcszázhatvanhatezer-négyszázharminchat egész négytized millió forintban,
b) bevételi főösszegét - a 3. § szerinti hitelfelvételből és állampapírok értékesítéséből származó bevételek nélkül - 4 320 354,5 millió forintban, azaz négymillió-háromszázhúszezer-háromszázötvennégy egész öttized millió forintban,
c) hiányát 546 081,9 millió forintban, azaz ötszáznegyvenhatezer-nyolcvanegy egész kilenctized millió forintban állapítja meg.”
(2) A Költségvetési Törvény 5. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az (1) bekezdésben foglalt előirányzat terhére támogathatók a közalkalmazottak illetményhelyzetének javításával összefüggő kiadások. A támogatás az államháztartás alrendszereiben a felügyeleti szervet, a 33. § hatálya alá tartozó önszerveződések esetében a nem állami intézmények fenntartóit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) által finanszírozott, költségvetési szervként működő egészségügyi szolgáltatót illeti meg, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben meghatározott illetmények, illetve illetményarányosan fizetett egyéb keresetelemek garantált mértékének növekedése alapján. A (9) bekezdésben foglalt rendelkezést e támogatás esetében nem kell alkalmazni. Támogatás illeti meg továbbá az OEP-pal finanszírozási szerződést kötött, egészségügyi humánszolgáltatást nem költségvetési szervként végző szolgáltatókat, az OEP-pal gyógyító-megelőző ellátásra szerződésben álló szolgáltatókkal egészségügyi szakfeladat végzésére szolgáltatási szerződést kötött egészségügyi vállalkozásokat is. A támogatás megilleti az államháztartás alrendszereitől rendszeres működési támogatásban részesülő állami, illetve önkormányzati többségi tulajdonban levő közhasznú társaságok, alapítványok, valamint a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete által működtetett, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti kötelező közművelődési feladatot ellátó intézményeket, működési engedéllyel rendelkező muzeális intézményeket, nyilvános könyvtárakat, levéltárakat, művészeti intézményeket a velük munkaviszonyban álló alkalmazottak után, valamint a működési engedéllyel rendelkező, illetve nyilvános könyvtári jegyzékben szereplő egyházi gyűjteményeket, a nyilvános magánlevéltárnak minősülő egyházi levéltárakat, továbbá az egyházi hitoktatást végzőket. A támogatás igénylésének részletes szabályait a pénzügyminiszter határozza meg. A felhasználáshoz szükséges előirányzat-átcsoportosításokra az érintett miniszterekkel egyeztetve a pénzügyminiszter kap felhatalmazást.”
(3) A Költségvetési Törvény 74. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátás jogcím előirányzata, valamint a 3. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés jogcím előirányzata különös méltánylást érdemlő körülmények esetén (ideértve az E. Alapból finanszírozott nyugellátásokat is) nyugellátás megállapítására, illetve nyugdíjemelésre használható fel. A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugdíjemelés jogcím előirányzata az Ny. Alap költségvetési tartaléka terhére 312,4 millió forinttal túlteljesülhet.”
(4) A Költségvetési Törvény 77. §-ának (1)-(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A 67. § a) pontjában meghatározott előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő bevételekből az 1. cím, 1. Munkáltatói nyugdíjbiztosítási és munkáltatói egészségbiztosítási járulék alcím, az 1. cím, 2. Biztosítotti nyugdíjbiztosítási járulék alcím - kivéve a magánnyugdíjpénztárak átutalásait - és 2. Biztosítotti egészségbiztosítási járulék alcím, az 1. cím, 3. alcím, 1. Baleseti járulék jogcímcsoport, az 1. cím, 4. Egészségügyi hozzájárulás alcím és az 1. cím, 5. Késedelmi pótlék, bírság alcím előirányzatoknak az E. Alap, illetve az Ny. Alap bevételei vonatkozásában alaponként külön-külön számított 101%-os teljesülése esetén az E. Alap 1043,6 millió forintot, az Ny. Alap 1297,2 millió forintot évente a 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 2. Postaköltségek és egyéb kiadások jogcím előirányzat terhére pénzeszközátadással az APEH rendelkezésére bocsáthat a járulékbevételek beszedésével kapcsolatos személyi állomány 2001. és 2002. évi személyi juttatásainak 1760,0 millió forint és járulékainak 580,8 millió forint összegű fedezetére a pénzügyminiszter által előírt feltételek teljesítése esetén. A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 5. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat kiadási előirányzata legfeljebb 1760,0 millió forinttal, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzat kiadási előirányzata legfeljebb 580,0 millió forinttal túlléphető.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben felsorolt bevételek előírt teljesítése a kincstári adatszolgáltatás alapján a tárgyév november 25-éig eléri a 89%-os mértéket, a pénzeszközátadást 100%-os mértékben teljesíteni lehet. Az APEH a rendelkezésére bocsátott összeg felhasználásáról az éves beszámoló keretében külön elszámol.”
(5) A Költségvetési Törvény 109. §-a a következő (13)-(18) bekezdéssel egészül ki:
„(13) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy az e törvény 1. számú mellékletében szereplő 2002. évi kiadási előirányzatok közül a XIX. Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 10. Ágazati célelőirányzatok alcím, 2. Szociális válságkezelő programok, aktív szociálpolitikai eszközök jogcímcsoport előirányzatából 60,0 millió forintot, 3. Szociális szak- és alapellátások fejlesztése jogcímcsoport előirányzatából 29,5 millió forintot, a 13. Családpolitikai programok jogcímcsoport előirányzatából 215,0 millió forintot, 15. EU integrációra való felkészülés alcím előirányzatából 30,0 millió forintot, 19. Szociális intézmények rekonstrukciója alcím előirányzatából 70,0 millió forintot, a XXI. Egészségügyi Minisztérium fejezet, 3. Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok cím előirányzatából 160,0 millió forintot, 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Beruházás alcím, 9. SE Sürgősségi Központ jogcímcsoport előirányzatból 487,0 millió forintot, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 23. Club Aliga szak- és továbbképzési feladatok ellátása jogcímcsoport előirányzatból 80,0 millió forintot, a 44. Magzatvédelmi törvényből adódó feladatok jogcímcsoport előirányzatból 280,0 millió forintot, a 66. Rákszűrés és „Ép szív program” jogcímcsoport előirányzatból 60,0 millió forintot, összesen 1471,5 millió forintot, a XXI. Egészségügyi Minisztérium fejezet, 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 58. Konszolidációs és reorganizációs feladatok ellátása jogcímcsoport előirányzatra átcsoportosítson.
(14) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a költségvetés XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 24. Kormányzati rendkívüli kiadások cím, 4. Agrárhitelek törlesztési támogatása és elemikár-enyhítés alcím terhére, legfeljebb 60 000,0 millió forint mértékig támogatásban részesítsen mezőgazdasági termelőket. A támogatás a mezőgazdasági termelők éven belüli agrárhiteleiből származó pénzintézeti adósságok, az integrátori hitelek, a halasztott fizetés keretében nyújtott kölcsöntartozások mérséklésére, továbbá az elemi kárt szenvedett termelők kárenyhítő támogatására használható fel. A támogatás szabályozásának részleteit a Kormány rendeletben határozza meg.
(15) Az Országgyűlés felhatalmazza a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az e törvény 1. számú mellékletében szereplő 2002. évi előirányzatok közül a X. Miniszterelnökség fejezet, 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok alcímről 400,0 millió forintot a XXV. Informatikai és Hírközlési Minisztérium fejezet, 1. Informatikai és Hírközlési Minisztérium igazgatás cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoporton belül, 1. Személyi juttatások 75,0 millió forint, 2. Munkaadókat terhelő járulékok 25,0 millió forint, 3. Dologi kiadások 300,0 millió forint kiemelt előirányzatokra csoportosítson át.
(16) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy határozatban döntsön a kincstári vagyon térítésmentes átadásáról a nemzetközi segélyakciókban való magyar részvétel biztosítása érdekében.
(17) Az Országgyűlés felhatalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 6. Az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja jogcímcsoport 2002. évi előirányzata javára és a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Támogatási célelőirányzatok alcím, 10. Területi és vidékfejlesztési célfeladatok jogcímcsoport, 4. Agrárlogisztika jogcím terhére 1470,0 millió forint átcsoportosítást hajtson végre.
(18) Az Országgyűlés felhatalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Támogatási célelőirányzatok alcím, 1. Agrárberuházások támogatása jogcímcsoport, 1. Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatása jogcím 2002. évi előirányzata javára és a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Támogatási célelőirányzatok alcím, 10. Területi és vidékfejlesztési célfeladatok jogcímcsoport, 3. Vidékfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai jogcím terhére 1000,0 millió forint átcsoportosítást hajtson végre.”
(6) A Költségvetési Törvény 1. számú mellékletének 2002. évi adatai az alábbiak szerint változnak:
„A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 24. Kormányzati rendkívüli kiadások cím kiegészül az 4. Agrárhitelek törlesztési támogatása és elemikár-enyhítés alcímmel, melynek kiadási előirányzata 60 000,0 millió forint. A XXII. fejezet összesen kiadási előirányzata 1107 231,7 millió forintra változik.”

Vegyes és záró rendelkezések

33. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:
a) a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 6. §-ának (4) bekezdése, 67. §-ának a) pontja;
b) a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001. évi LXXV. törvény 40. §-a (2) bekezdésének b)-c) pontja.
(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 74. § (2) bekezdésében a „2002-ben 2,0 millió forintot” szövegrész „2002-ben 6,0 millió forintot” szövegrészre változik.
34. § Az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. 11 045 800 forint, a Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Kht. 650 000 forint, az FVM Műszaki Intézet 13 954 545 forint,
a Halászati és Öntözési Kutatóintézet 12 850 000 forint, a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet 18 618 000 forint, a Konzervipari Kutató-Fejlesztő és Minőségvizsgáló Intézet Kht. 48 124 968 forint, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. 5 000 000 forint, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont 1 500 000 forint, az Országos Húsipari Kutatóintézet Kht. 10 125 000 forint, az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. 62 485 000 forint, a Zöldségtermesztési Kutatóintézet Rt. 46 501 317 forint kutatási szerződések alapján nyújtott, visszatérítendő támogatásból származó, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság jogutódjával, az Oktatási Minisztériummal szemben fennálló tartozás megfizetése alól mentesül.

1. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Országgyűlés Hivatala
F01.a		1						Országgyűlés hivatali szervei			8 908,6			9 540,1
1						Működési költségvetés		373,0			597,2
1						Személyi juttatások	4 569,5			4 950,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 191,4			1 325,2
3						Dologi kiadások	1 940,0			1 982,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,0
2						Felhalmozási költségvetés		7,0			63,0
1						Intézményi beruházási kiadások	387,7			415,5
2						Felújítás	1 200,0			1 534,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,4
3						Kölcsönök				14,0	14,0
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
F01.a		2						Megalakuló országgyűlési bizottságok kiadásai
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,2
F01.a		7						Nemzetközi konferenciák megrendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,7
1-4. cím összesen:	9 288,6	380,0	8 908,6	10 248,9	674,2	9 540,1
F01.a	5						Közbeszerzések Tanácsa			61,9			87,4
1						Működési költségvetés		262,2			549,7
1						Személyi juttatások	128,3			187,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	44,4			64,7
3						Dologi kiadások	134,3			400,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				20,3
2						Felújítás	3,3			7,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	13,8
3						Kölcsönök				22,8	12,8
5. cím összesen:	324,1	262,2	61,9	703,1	562,5	87,4
F08.f	6						Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása	105,0			105,0
7						Pártok támogatása
1						Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
F08.e			1						FIDESZ-Magyar Polgári Párt	635,0			635,0
F08.e			2						Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt	386,4			386,4
F08.e			3						Magyar Szocialista Párt	754,9			754,9
F08.e			4						Szabad Demokraták Szövetsége	295,0			295,0
F08.e			5						Magyar Igazság és Élet Pártja	234,0			234,0
2						Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
F08.e			1						Munkáspárt	72,9			72,9
F08.e			4						Kereszténydemokrata Néppárt	45,5			45,5
FO8.e			5						Magyar Demokrata Fórum	94,7			94,0
FO8.e			6						Magyar Demokrata Néppárt	30,6			30,6
8						Társadalmi önszerveződések támogatása
1						Társadalmi és karitatív feladatok támogatása
F08.f			1						Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása	348,1			347,9
F08.f			2						Az szja meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználása	551,8
6-8. cím összesen:	3 553,9			3 001,2
10						Magyar Rádió támogatása
F08.c		1						Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire	2 777,0			3 330,5
F08.b		2						Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására	500,0			500,0
F08.b		3						Magyar Rádió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre				203,7
11						Magyar Televízió támogatása
F08.c		1						Magyar Televízió műsorterjesztési költségeire	5 347,7			6 369,9
F08.b		2						Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre				827,6
12						Duna Televízió támogatása
F08.c		1						Duna Televízió műsorterjesztési költségeire	1 182,3			1 425,6
F08.c	14						Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása	1 322,2			1 322,2
10-14. cím összesen:	11 129,2			13 979,5
I. fejezet összesen:	24 295,8	642,2	8 970,5	27 932,7	1 236,7	9 627,5

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Köztársasági Elnöki Hivatal
F01.a		1						Köztársasági Elnöki Hivatal			383,9			542,6
1						Működési költségvetés					34,3
1						Személyi juttatások	151,2			313,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	52,1			66,6
3						Dologi kiadások	141,6			146,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			7,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				12,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	37,0			37,1
3						Kölcsönök				5,3	0,8
F01.a		2						Köztársasági Elnök Katonai Irodája
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
2						Célelőirányzatok
F01.a			1						Állami kitüntetések			113,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	96,0
3						Dologi kiadások	17,0
II. fejezet összesen:	496,9		496,9	588,4	35,1	542,6

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Alkotmánybíróság			795,0			927,0
1						Működési költségvetés					17,9
1						Személyi juttatások	400,6			442,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	140,5			145,1
3						Dologi kiadások	221,7			218,6
2						Felhalmozási költségvetés		15,8			34,9
1						Intézményi beruházási kiadások	38,0			83,1
2						Felújítás	10,0			18,1
4						Központi beruházási kiadások				84,9
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			120,0			69,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				34,6
4						Központi beruházási kiadások	120,0
III. fejezet összesen:	930,8	15,8	915,0	1 026,6	52,8	996,9

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Országgyűlési Biztos Hivatala			599,3			899,3
1						Működési költségvetés					16,8
1						Személyi juttatások	348,3			411,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	123,1			144,1
3						Dologi kiadások	108,6			107,1
2						Felhalmozási költségvetés					10,5
1						Intézményi beruházási kiadások	19,3			32,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,6
3						Kölcsönök				0,9	0,9
F01.a	2						Székházcserével kapcsolatos kiadások
F01.a		2						Székházcserével kapcsolatos kiadások
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				18,5
IV. fejezet összesen:	599,3		599,3	719,9	28,2	899,3

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Állami Számvevőszék			3 153,4			3 723,9
1						Működési költségvetés		4,9			26,6
1						Személyi juttatások	1 785,5			2 107,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	594,5			723,9
3						Dologi kiadások	420,7			422,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	187,0			8,7
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			6,8
1						Intézményi beruházási kiadások	82,7			269,4
2						Felújítás	86,9			31,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,0			2,5
4						Központi beruházási kiadások				87,0
3						Kölcsönök				3,0	3,0
F04.c	2						Továbbképzési és Módszertani Intézet			61,0			74,9
1						Működési költségvetés		47,6			60,8
1						Személyi juttatások	36,7			46,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,9			15,6
3						Dologi kiadások	37,5			59,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	6,0			7,2
2						Felújítás	14,5			5,7
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			87,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	87,0
2						EU-hoz való csatlakozás programja
F01.c			1						ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés			27,9			27,9
1						Működési költségvetés		44,0			92,1
1						Személyi juttatások	12,5			3,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,7			0,9
3						Dologi kiadások	57,7			88,9
2						Felhalmozási költségvetés					75,3
1						Intézményi beruházási kiadások				109,3
V. fejezet összesen:	3 426,8	97,5	3 329,3	3 992,7	264,6	3 826,7

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F03.a	1						Bíróságok			29 446,2			31 815,9
1						Működési költségvetés		3 945,5			3 412,5
1						Személyi juttatások	20 512,9			20 406,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 963,5			6 999,6
3						Dologi kiadások	5 143,9			5 153,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,0			69,5
2						Felhalmozási költségvetés		37,1			1 176,6
1						Intézményi beruházási kiadások	483,9			803,5
2						Felújítás	313,6			108,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				138,5
4						Központi beruházási kiadások				2 993,2
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F03.a			1						Igazságszolgáltatás beruházásai			2 070,0			879,7
2						Felhalmozási költségvetés		840,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				860,0
4						Központi beruházási kiadások	2 910,0
F03.a		2						Ptk. alapján történő kártérítés			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
VI. fejezet összesen:	36 348,8	4 822,6	31 526,2	37 532,0	4 589,1	32 695,6

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F03.a	1						Ügyészségek			13 909,7			14 535,0
1						Működési költségvetés		30,5			70,8
1						Személyi juttatások	8 565,5			8 663,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 907,1			3 097,0
3						Dologi kiadások	1 509,5			1 312,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,5			31,0
2						Felhalmozási költségvetés					895,4
1						Intézményi beruházási kiadások	529,5			237,4
2						Felújítás	243,0			250,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	130,0			270,4
4						Központi beruházási kiadások				1 141,9
3						Kölcsönök	50,6	15,5		54,7	19,6
F03.b	2						Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet			146,3			163,5
1						Működési költségvetés		1,0			17,7
1						Személyi juttatások	94,7			115,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	32,2			40,5
3						Dologi kiadások	20,4			24,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				3,0
3						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F03.a			1						Igazságszolgáltatás beruházásai			974,0			722,2
2						Felhalmozási költségvetés		43,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				830,9
4						Központi beruházási kiadások	1 017,0
VIII. fejezet összesen:	15 120,0	90,0	15 030,0	16 074,2	1 003,5	15 420,7

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Miniszterelnöki Hivatal
F01.a		1						Miniszterelnöki Hivatal igazgatás			3 540,7			4 223,6
1						Működési költségvetés		1,0			183,3
1						Személyi juttatások	2 042,8			2 627,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	701,3			854,8
3						Dologi kiadások	790,7			845,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,4			37,8
3						Kölcsönök	3,6	1,1		4,9	2,7
F01.a		2						Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság			2 235,9			4 488,1
1						Működési költségvetés		509,1			1 256,4
1						Személyi juttatások	556,2			575,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	197,0			205,7
3						Dologi kiadások	1 499,6			2 218,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5			8,9
2						Felhalmozási költségvetés		16,0			456,4
1						Intézményi beruházási kiadások	390,7			1 608,1
2						Felújítás	115,0			88,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				505,6
4						Központi beruházási kiadások				645,8
3						Kölcsönök	1,0			0,8	0,6
F01.d	2						Magyar Közigazgatási Intézet			93,9			153,7
1						Működési költségvetés		24,0			306,2
1						Személyi juttatások	65,0			185,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,0			54,8
3						Dologi kiadások	26,9			73,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				25,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	4,0			6,2
2						Felújítás				2,3
3						Kincstári Vagyoni Igazgatóság
F01.b		1						Kincstári Vagyoni Igazgatóság			1 472,9			1 683,8
1						Működési költségvetés		20,0			34,9
1						Személyi juttatások	800,2			857,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	288,4			295,7
3						Dologi kiadások	337,4			439,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,6			1,5
2						Felhalmozási költségvetés					1,2
1						Intézményi beruházási kiadások	53,3			69,8
2						Felújítás	9,0			13,5
3						Kölcsönök	4,0			4,5	6,5
F01.b		2						Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás			199,9			3 201,6
1						Működési költségvetés		2 600,0			3 434,5
3						Dologi kiadások	2 006,6			2 157,6
2						Felhalmozási költségvetés					425,8
1						Intézményi beruházási kiadások	200,0			348,9
2						Felújítás	570,0			507,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	23,3			407,2
4						Központi beruházási kiadások				453,0
F01.a		3						Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok			504,0			2 184,0
1						Működési költségvetés		126,0			1 899,0
3						Dologi kiadások	155,0			436,4
2						Felhalmozási költségvetés					7 637,9
1						Intézményi beruházási kiadások	273,0			7 127,3
2						Felújítás	202,0			576,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				652,4
F01.a	4						Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatósága			1 602,1			1 792,9
1						Működési költségvetés		755,7			138,7
1						Személyi juttatások	215,8			126,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	79,2			45,8
3						Dologi kiadások	1 872,9			280,6
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 237,4
2						Felhalmozási költségvetés					160,7
1						Intézményi beruházási kiadások	82,9			156,3
2						Felújítás	106,6			149,9
3						Kölcsönök	0,2
F12.c	5						Hírközlési Intézmények						94,0
1						Működési költségvetés		9 677,8			8 960,8
1						Személyi juttatások	1 579,2			2 072,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	550,8			722,5
3						Dologi kiadások	3 591,7			4 379,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	83,8			65,6
2						Felhalmozási költségvetés		51,0			27,5
1						Intézményi beruházási kiadások	3 527,1			1 768,1
2						Felújítás	390,0			34,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	5,0			385,1
3						Kölcsönök	1,2			7,1	4,4
9						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a				1					Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése			435,8			268,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				245,7
4						Központi beruházási kiadások	435,8
F12.c				2					Kormányzati távközlési célprogram			228,1			228,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				103,0
4						Központi beruházási kiadások	228,1
F13.b				3					Kincstári vagyonnal összefüggő egyéb ingatlanfejlesztési feladatok			236,9			236,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				68,2
4						Központi beruházási kiadások	236,9
F01.a				4					Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			208,6			188,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				62,8
4						Központi beruházási kiadások	208,6
F01.b			5					Állami vagyonkezelési beruházások			290,6			223,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				50,3
4						Központi beruházási kiadások	290,6
2						Célelőirányzatok
F16			1					Központilag kezelt fejezeti feladatok						134,7
1						Működési költségvetés					10,0
3						Dologi kiadások				204,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				72,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,1
3						Kölcsönök				14,1	14,1
F01.a			2					Országkép építés és tájékoztatási feladatok			4 625,4			4 484,2
1						Működési költségvetés					19,2
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,1
3						Dologi kiadások	4 599,3			3 835,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				61,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,9
F08.b			3					Kulturális kiadványok			740,0			724,1
1						Működési költségvetés					6,0
3						Dologi kiadások	740,0			55,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				70,0
F01.b			4					Költségvetési tájékoztató			390,0			390,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	390,0			10,5
F13.b			5					Gazdaságfejlesztési eszközprogram			1 470,0			1 455,9
1						Működési költségvetés					326,6
3						Dologi kiadások	1 470,0			1 463,2
F01.a			6					Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj alapján közszolgálati jogviszonyt létesítők kiadásaira			294,6			292,6
1						Működési költségvetés					2,7
1						Személyi juttatások	219,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	74,9
3						Dologi kiadások				66,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				70,0
F01.a			7					Világbanki segély az EU-hoz való csatlakozást szolgáló intézmény fejlesztéshez
1						Működési költségvetés					35,3
3						Dologi kiadások				35,3
F01.d			8					Avicenna Közel-kelet Kutatások Közalapítvány						200,0
F16			10					Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,7
F01.d			14					Modernizációs és Európai Integrációs Program támogatása			128,7			122,7
1						Működési költségvetés					1,4
1						Személyi juttatások	13,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,8
3						Dologi kiadások	95,8			102,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,8			40,3
F01.a			17					Központi kormányzati informatikai rendszerek üzemeltetése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása			726,0			698,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	54,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	19,4
3						Dologi kiadások	559,1			217,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				42,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	93,4
2						Felújítás				0,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				88,5
F13.a			18					Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása			991,7			909,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	120,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	40,0
3						Dologi kiadások	193,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	638,7			196,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
F13.b			41					Bős-Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálása			91,6			24,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	9,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,5
3						Dologi kiadások	78,3			20,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				36,5
F13.a			42					Balaton Fejlesztési Tanács működésének támogatása			19,9			19,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,9			19,9
F01.c			43					Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása			84,6			84,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	84,6			84,6
F05.e			54					Állami vezetők egészségügyi ellátása			47,0			47,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	47,0			47,0
F01.c			56					EU központi továbbképzés, oktatás, egyéb kapcsolódó tevékenység támogatása			93,5			20,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	22,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,0
3						Dologi kiadások	63,5			24,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,1
F01.c			57					Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj kiadásainak támogatása			89,3			82,6
1						Működési költségvetés					17,1
1						Személyi juttatások	9,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,3
3						Dologi kiadások				84,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	76,8			21,1
F04.c			58						Németh László Közép-európai Népi Akadémia támogatása			19,8			19,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,8			19,8
F08.d			59						Taizé mozgalom támogatása						80,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				80,0
F08.f			60						Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása			483,9			450,2
1						Működési költségvetés					3,9
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,0
3						Dologi kiadások	415,9			79,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				285,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,6
F06.d			62						Területfejlesztési önkormányzati társulások támogatása			489,5			159,9
1						Működési költségvetés					0,7
1						Személyi juttatások	250,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	90,0
3						Dologi kiadások	149,5			159,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				91,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				40,2
F08.b			63						Millenáris Kht. támogatása						1 400,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 400,0
F01.a			64						A Szamos és Tisza folyók cianidszennyeződéséből adódó kormányzati feladatok koordinálására			83,3			58,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	70,9			91,2
5						Egyeb működési célú támogatások, kiadások	12,4			93,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
F01.d			65						Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1 500,0
F12.c		3					Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok			30 000,0			23 442,5
1						Működési költségvetés		1 199,0			1 092,8
3						Dologi kiadások	21 551,0			6 341,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	950,0			1 531,6
2						Felhalmozási költségvetés					134,1
1						Intézményi beruházási kiadások				67,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8 698,0			8 310,0
3						Kölcsönök					223,4
F16		10						Fejezeti tartalék			454,1			261,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	454,1
1-9. cím összesen:	67 353,0	14 980,7	52 372,3	63 998,3	26 824,8	54 530,2
10						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
F01.b		1						Kormányzati Ellenőrzési Hivatal			563,4			620,2
1						Működési költségvetés		13,9			15,2
1						Személyi juttatások	310,8			308,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	109,6			108,1
3						Dologi kiadások	127,9			102,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,7
1						Intézményi beruházási kiadások				31,6
2						Felújítás	2 0			2,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	27,0
3						Kölcsönök				1,0	1,0
F01.c		2						ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része
F01.c			1						ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része
F01.c				1						ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1,9
F01.c				2						ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés segéllyel fedezett része
1						Működési költségvetés					21,2
3						Dologi kiadások				21,2
2						Felhalmozási költségvetés					322,1
1						Intézményi beruházási kiadások				322,1
10. cím összesen:	577,3	13,9	563,4	908,6	360,2	620,2
11						Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
F03.b		1						Nemzetbiztonsági Hivatal			5 132,8			6 101,2
1						Működési költségvetés		83,7			62,4
1						Személyi juttatások	2 892,6			3 285,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 025,1			1 147,6
3						Dologi kiadások	895,9			870,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	158,1			159,6
2						Felhalmozási költségvetés					18,9
1						Intézményi beruházási kiadások	109,2			130,2
2						Felújítás	105,6			52,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,5
4						Központi beruházási kiadások				471,7
5						Lakástámogatás	30,0			30,0
3						Kölcsönök				26,1	26,8
F03.b		2						Információs Hivatal			4 779,9			5 309,1
1						Működési költségvetés		126,0			58,7
1						Személyi juttatások	1 684,7			1 951,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	593,4			683,1
3						Dologi kiadások	2 407,4			2 326,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	87,0			87,8
2						Felhalmozási költségvetés					2,8
1						Intézményi beruházási kiadások	35,4			35,4
2						Felújítás	78,0			76,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4						Központi beruházási kiadások				202,8
5						Lakástámogatás	20,0			20,0
F03.b		3						Nemzetbiztonsági Szakszolgálat			11 709,3			12 486,6
1						Működési költségvetés		247,1			200,3
1						Személyi juttatások	4 189,4			4 685,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 471,3			1 636,7
3						Dologi kiadások	1677,3			1 655,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	212,9			214,7
2						Felhalmozási költségvetés					663,8
1						Intézményi beruházási kiadások	4 119,5			3 402,3
2						Felújítás	229,0			376,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20,0			7,2
4						Központi beruházási kiadások				858,9
5						Lakástámogatás	35,0			35,0
3						Kölcsönök	2,0			26,5	25,3
4						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F03.b				1						Rend és közbiztonsági beruházások			1 378,0			552,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				496,4
4						Központi beruházási kiadások	1 378,0
11. cím összesen:	23 456,8	456,8	23 000,0	24 989,9	1 059,0	24 449,5
12						Tartalékok
F16		1						Költségvetés általános tartaléka	84 651,0
2					Céltartalékok
F16			1						Különféle személyi kifizetések	53 719,0
F10			2						Nemzeti Földalap előkészítése, működtetése és földvásárlás támogatása	5 000,0
F16			3						A közszféra keresetkiegészítése, valamint az egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak meghatározott körét érintő munkahelyi pótlék emelése	14 000,0
23						Kormányzati rendkívüli kiadások
F12.a		1						Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőkejuttatása	35 200,0
F12.a			1						Gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetési és fenntartási kiadásai				11 600,0
F12.a			2						Tőketartalék				1 0910,0
F01.b			3						A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek megvásárlásával kapcsolatos állami hitelnyújtás fedezete				12 690,0
F01.b		2						Az ÁPV Rt. tartalékának feltöltése	44 100,0			44 100,0
F08.c		3						MTV Rt. sajáttőke egyes elemeinek emelése	12 500,0
F08.c		4						Magyar Rádió Rt. sajáttőke egyes elemeinek emelése	1 500,0
14						Központosított bevételek
F12.c		1						Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási támogatások visszatérülése		260,0			222,7
X. fejezet összesen:	342 057,1	15 711,4	75 935,7	169 196,8	28 466,7	79 599,9

XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Belügyminisztérium igazgatása
F01.a		1						Belügyminisztérium központi igazgatása			4 142,9			8 946,1
1						Működési költségvetés		42,1			994,0
1						Személyi juttatások	2 003,2			2 426,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	693,0			675,6
3						Dologi kiadások	804,0			2 187,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	122,8			293,6
2						Felhalmozási költségvetés					4 061,3
1						Intézményi beruházási kiadások	308,8			6 112,6
2						Felújítás	253,2			429,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				117,6
4						Központi beruházási kiadások				669,7
F03.b		2						Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata			1 130,2			1 227,9
1						Működési költségvetés					10,9
1						Személyi juttatások	738,6			786,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	257,5			266,5
3						Dologi kiadások	83,6			116,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,3
2						Felhalmozási költségvetés					4,6
1						Intézményi beruházási kiadások	50,5			70,4
2						Felújítás				0,6
F01.b		3						Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal						601,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások				12,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok				3,3
3						Dologi kiadások				10,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				111,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				419,9
F01.a	2						Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok			4 657,3			6 428,4
1						Működési költségvetés		553,2			822,0
1						Személyi juttatások	2 949,7			3 996,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 066,7			1 389,0
3						Dologi kiadások	928,0			1 235,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	81,4			98,3
2						Felhalmozási költségvetés					1 264,9
1						Intézményi beruházási kiadások	117,9			217,5
2						Felújítás	66,8			71,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 231,0
4						Központi beruházási kiadások				26,0
5						Lakástámogatás				11,2
3						Kölcsönök				16,2	16,2
F06.g	4						BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal			2 133,3			3 831,6
1						Működési költségvetés		46,5			79,1
1						Személyi juttatások	546,8			664,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	201,0			229,7
3						Dologi kiadások	1 056,1			1 115,6
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	166,6			15,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	174,9			164,3
2						Felhalmozási költségvetés					1 814,0
1						Intézményi beruházási kiadások	6,0			116,6
2						Felújítás	3,4			143,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	25,0
4						Központi beruházási kiadások				1 971,6
3						Kölcsönök				2,1	40,9
5						Rendőrség
F03.b		1						Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei			14 353,4			14 724,8
1						Működési költségvetés		2 158,7			834,6
1						Személyi juttatások	4 738,9			5 329,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 688,9			1 923,8
3						Dologi kiadások	3 667,1			3 756,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 394,4			279,7
2						Felhalmozási költségvetés		28,2			127,1
1						Intézményi beruházási kiadások	4 619,2			2 840,3
2						Felújítás	431,8			121,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,4
5						Lakástámogatás				55,8
3						Kölcsönök				76,8	64,9
F03.b		2						Budapesti Rendőr-főkapitányság			20 684,2			23 665,1
1						Működési költségvetés		2 447,0			1 569,4
1						Személyi juttatások	12 590,2			13 854,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 591,8			4 713,0
3						Dologi kiadások	5 657,2			5 199,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,9
2						Felhalmozási költségvetés		30,0			68,1
1						Intézményi beruházási kiadások	172,0			392,7
2						Felújítás	150,0			199,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,8
4						Központi beruházási kiadások				816,8
5						Lakástámogatás				91,7
3						Kölcsönök				89,8	87,7
F03.b		4						Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság			2 847,4			3 305,2
1						Működési költségvetés		224,0			135,0
1						Személyi juttatások	1 834,7			2 053,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	670,9			738,4
3						Dologi kiadások	478,6			508,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0
2						Felhalmozási költségvetés					18,9
1						Intézményi beruházási kiadások	14,2			35,7
2						Felújítás	70,0			125,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,7
5						Lakástámogatás				18,7
3						Kölcsönök				5,5	14,2
F03.b		5						Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság			3 726,9			4 619,0
1						Működési költségvetés		212,9			102,7
1						Személyi juttatások	2 391,1			2 500,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	874,2			907,2
3						Dologi kiadások	627,2			783,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0
2						Felhalmozási költségvetés					9,5
1						Intézményi beruházási kiadások	21,3			30,3
2						Felújítás	25,0			35,0
4						Központi beruházási kiadások				388,7
5						Lakástámogatás				25,2
3						Kölcsönök				11,4	11,4
F03.b		6						Békés Megyei Rendőr-főkapitányság			2 635,4			2 967,4
1						Működési költségvetés		193,6			75,1
1						Személyi juttatások	1 656,5			1 790,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	605,7			633,8
3						Dologi kiadások	480,7			439,9
2						Felhalmozási költségvetés					8,5
1						Intézményi beruházási kiadások	16,1			50,3
2						Felújítás	70,0			111,0
4						Központi beruházási kiadások				0,9
5						Lakástámogatás				16,2
3						Kölcsönök				2,4	2,4
F03.b		7						Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság			4 694,8			5 330,3
1						Működési költségvetés		271,2			176,6
1						Személyi juttatások	3 005,3			3 345,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 098,7			1 214,6
3						Dologi kiadások	801,8			756,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			0,2
2						Felhalmozási költségvetés					11,4
1						Intézményi beruházási kiadások	28,2			55,4
2						Felújítás	30,0			49,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,2
4						Központi beruházási kiadások				9,5
5						Lakástámogatás				28,7
3						Kölcsönök				19,2	14,7
F03.b		8						Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság			2 735,4			3 188,0
1						Működési költségvetés		202,2			106,4
1						Személyi juttatások	1 739,3			1 915,6
2					Munkaadókat terhelő járulékok	637,7			652,7
3						Dologi kiadások	508,2			523,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,6			2,0
2						Felhalmozási költségvetés					156,3
1						Intézményi beruházási kiadások	19,8			30,6
2						Felújítás	31,0			66,6
4						Központi beruházási kiadások				111,4
5						Lakástámogatás				16,4
6						Lakásépítés				31,3
3						Kölcsönök				21,2	18,9
F03.b		9						Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság			2 818,4			3 260,9
1						Működési költségvetés		179,2			130,8
1						Személyi juttatások	1790,4			2 012,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	653,2			703,9
3						Dologi kiadások	464,6			527,9
2						Felhalmozási költségvetés					5,6
1						Intézményi beruházási kiadások	14,4			32,5
2						Felújítás	75,0			22,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,1
4						Központi beruházási kiadások				41,1
5						Lakástámogatás				15,9
3						Kölcsönök				0,7	4,3
F03.b		10						Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság			2 635,1			3 013,8
1						Működési költségvetés		205,0			177,6
1						Személyi juttatások	1 708,7			1 917,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	629,2			685,9
3						Dologi kiadások	469,5			503,4
2						Felhalmozási költségvetés		4,5			14,9
1						Intézményi beruházási kiadások	14,2			35,3
2						Felújítás	23,0			26,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,2
4						Központi beruházási kiadások				1,5
5						Lakástámogatás				13,9
3						Kölcsönök				14,8	15,2
F03.b		11						Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság			3 324,0			3 966,6
1						Működési költségvetés		210,1			115,8
1						Személyi juttatások	2 122,1			2 464,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	775,6			878,2
3						Dologi kiadások	588,8			560,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
2						Felhalmozási költségvetés					65,3
1						Intézményi beruházási kiadások	14,6			39,5
2						Felújítás	33,0			91,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,3
4						Központi beruházási kiadások				57,2
5						Lakástámogatás				19,3
3						Kölcsönök				14,5	16,7
F03.b		12						Heves Megyei Rendőr-főkapitányság			1 998,2			2 366,9
1						Működési költségvetés		112,5			63,9
1						Személyi juttatások	1 258,7			1 499,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	460,0			530,1
3						Dologi kiadások	342,9			355,2
2						Felhalmozási költségvetés		1,5			18,7
1						Intézményi beruházási kiadások	10,6			19,4
2						Felújítás	40,0			3,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
5						Lakástámogatás				9,2
3						Kölcsönök				5,3	5,8
F03.b		13						Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság			2 693,2			3 199,7
1						Működési költségvetés		184,0			86,8
1						Személyi juttatások	1 734,3			1 931,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	634,0			696,7
3						Dologi kiadások	474,0			497,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			6,0
1						Intézményi beruházási kiadások	14,4			41,2
2						Felújítás	20,0			36,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,8
4						Központi beruházási kiadások				50,0
5						Lakástámogatás				16,3
3						Kölcsönök				5,9	5,9
F03.b		14						Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság			2 092,5			2 472,6
1						Működési költségvetés		169,0			132,9
1						Személyi juttatások	1 335,1			1 503,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	487,9			538,2
3						Dologi kiadások	377,0			393,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,5
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
1						Intézményi beruházási kiadások	12,0			25,4
2						Felújítás	49,0			68,0
4						Központi beruházási kiadások				19,3
5						Lakástámogatás				16,1
3						Kölcsönök				15,7	15,5
F03.b		15						Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság			1 755,0			2 066,4
1						Működési költségvetés		100,5			45,1
1						Személyi juttatások	1 133,0			1 256,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	413,7			444,8
3						Dologi kiadások	285,6			338,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			3,0
1						Intézményi beruházási kiadások	9,7			35,0
2						Felújítás	14,0			26,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,4
4						Központi beruházási kiadások				7,0
5						Lakástámogatás				9,2
3						Kölcsönök				2,0	1,9
F03.b		16						Pest Megyei Rendőr-főkapitányság			5 649,0			6 417,8
1						Működési költségvetés		328,9			229,4
1						Személyi juttatások	3 593,8			4 008,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 312,7			1 431,4
3						Dologi kiadások	988,0			1 096,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5			3,4
2						Felhalmozási költségvetés					12,3
1						Intézményi beruházási kiadások	40,9			58,3
2						Felújítás	39,0			82,6
4						Központi beruházási kiadások				14,6
5						Lakástámogatás				34,1
3						Kölcsönök				22,2	14,2
F03.b		17						Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság			2 849,3			3 402,2
1						Működési költségvetés		208,2			119,4
1						Személyi juttatások	1 787,3			1 968,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	653,3			707,5
3						Dologi kiadások	562,4			617,9
2						Felhalmozási költségvetés					71,5
1						Intézményi beruházási kiadások	14,5			33,1
2						Felújítás	40,0			123,4
4						Központi beruházási kiadások				116,8
5						Lakástámogatás				17,5
3						Kölcsönök				28,6	26,1
F03.b		18						Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság			3 290,1			4 187,6
1						Működési költségvetés		175,2			171,6
1						Személyi juttatások	2 083,4			2 503,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	760,6			891,1
3						Dologi kiadások	575,8			639,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			0,3
2						Felhalmozási költségvetés					93,1
1						Intézményi beruházási kiadások	19,5			136,0
2						Felújítás	24,0			29,1
4						Központi beruházási kiadások				223,9
5						Lakástámogatás				18,5
3						Kölcsönök				15,8	13,7
F03.b		19						Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság			2 057,8			2 444,4
1						Működési költségvetés		137,5			166,8
1						Személyi juttatások	1 295,0			1 515,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	473,5			537,7
3						Dologi kiadások	346,1			383,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,7
2						Felhalmozási költségvetés					6,5
1						Intézményi beruházási kiadások	10,7			53,7
2						Felújítás	70,0			87,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4						Központi beruházási kiadások				19,0
5						Lakástámogatás				11,2
3						Kölcsönök				12,8	12,0
F03.b		20						Vas Megyei Rendőr-főkapitányság			2 073,4			2 352,7
1						Működési költségvetés		184,9			116,2
1						Személyi juttatások	1 318,5			1 466,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	481,8			505,6
3						Dologi kiadások	429,3			428,9
2						Felhalmozási költségvetés					7,7
1						Intézményi beruházási kiadások	11,7			29,9
2						Felújítás	17,0			36,0
5						Lakástámogatás				17,2
3						Kölcsönök				15,4	15,7
F03.b		21						Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság			2 496,9			2 979,2
1						Működési költségvetés		193,6			140,9
1						Személyi juttatások	1 616,8			1 809,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	590,9			643,7
3						Dologi kiadások	422,2			491,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,0			0,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	13,6			38,0
2						Felújítás	43,0			130,3
4						Központi beruházási kiadások				3,6
5						Lakástámogatás				15,1
3						Kölcsönök				12,1	19,6
F03.b		22						Zala Megyei Rendőr-főkapitányság			2 061,3			2 467,5
1						Működési költségvetés		174,0			138,0
1						Személyi juttatások	1 325,8			1568,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	484,0			552,3
3						Dologi kiadások	394,6			387,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,6
2						Felhalmozási költségvetés					27,7
1						Intézményi beruházási kiadások	11,9			42,9
2						Felújítás	19,0			44,4
4						Központi beruházási kiadások				0,8
5						Lakástámogatás				13,1
3						Kölcsönök				14,0	12,7
F03.b		23						Készenléti Rendőrség			5 474,1			6 414,9
1						Működési költségvetés		721,6			651,4
1						Személyi juttatások	3 504,8			3 740,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 257,3			1 347,5
3						Dologi kiadások	1 387,6			1 301,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,3
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			3,1
1						Intézményi beruházási kiadások	38,6			94,1
2						Felújítás	10,0			35,8
4						Központi beruházási kiadások				495,4
5						Lakástámogatás				26,1
3						Kölcsönök				26,9	23,7
F03.b		24						Köztársasági Őrezred			4 146,5			4 706,6
1						Működési költségvetés		180,1			289,2
1						Személyi juttatások	2 734,9			2 989,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	970,0			991,2
3						Dologi kiadások	569,2			715,5
2						Felhalmozási költségvetés		0,8			9,3
1						Intézményi beruházási kiadások	33,3			120,9
2						Felújítás	20,0			24,6
5						Lakástámogatás				38,5
3						Kölcsönök				52,6	44,2
F03.b		25						Híradástechnikai Szolgálat			2 461,5			2 577,6
1						Működési költségvetés		282,2			268,7
1						Személyi juttatások	335,3			373,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	125,5			142,7
3						Dologi kiadások	1 649,9			1 602,3
2							Felhalmozási költségvetés		20,0			101,7
1						Intézményi beruházási kiadások	628,0			238,9
2						Felújítás	25,0			25,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				160,0
4						Központi beruházási kiadások				172,2
3						Kölcsönök				1,1
6						Határőrség
F03.b		1						Határőrség Országos Parancsnokság és szervei			5 687,3			6 954,5
1						Működési költségvetés		37,0			126,5
1						Személyi juttatások	1 328,7			1 594,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	484,6			576,2
3						Dologi kiadások	1 236,4			1 498,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			209,2
2						Felhalmozási költségvetés		240,0			285,5
1						Intézményi beruházási kiadások	1 622,8			1 584,4
2						Felújítás	1 265,8			914,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,0
4						Központi beruházási kiadások				6,4
5						Lakástámogatás				323,0
3						Kölcsönök				46,4	45,6
F03.b		2						Határőr-igazgatóságok			21 227,0			22 851,7
1						Működési költségvetés		347,2			578,8
1						Személyi juttatások	14 085,6			15 007,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 172,8			5 078,3
3						Dologi kiadások	2 315,8			2 781,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,8
2						Felhalmozási költségvetés					47,3
1						Intézményi beruházási kiadások				53,5
2						Felújítás				7,3
4						Központi beruházási kiadások				441,6
3						Kölcsönök				150,5	16,2
F03.c	7						BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság			5 899,0			7 545,4
1						Működési költségvetés		207,6			1 361,7
1						Személyi juttatások	3 133,1			3 842,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 102,9			1 357,3
3						Dologi kiadások	983,7			2 061,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,6			167,7
2						Felhalmozási költségvetés		3,1			17 821,6
1						Intézményi beruházási kiadások	720,9			2 806,0
2						Felújítás	164,5			117,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15 439,9
4						Központi beruházási kiadások				379,1
5						Lakástámogatás				54,6
3						Kölcsönök				42,2	40,6
F08.b	10						Duna Palota és Kiadó			268,7			250,1
1						Működési költségvetés		226,6			200,6
1						Személyi juttatások	188,1			137,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	71,6			58,1
3						Dologi kiadások	174,0			144,6
2						Felhalmozási költségvetés					1,0
1						Intézményi beruházási kiadások	22,5			20,0
2						Felújítás	39,1			20,7
F01.f	11						Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal			18 769,7			22 812,1
1						Működési költségvetés		8 805,3			2 999,4
1						Személyi juttatások	1 269,3			1 173,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	457,9			425,4
3						Dologi kiadások	14 551,1			8 984,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 263,7			3 458,9
2						Felhalmozási költségvetés					115,8
1						Intézményi beruházási kiadások	7 883,6			7 843,6
2						Felújítás	149,4			562,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				108,3
3						Kölcsönök				0,3
F04.c	12						Rendőrtiszti Főiskola			1 010,9			1 417,1
1						Működési költségvetés		144,7			214,0
1						Személyi juttatások	586,4			698,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	211,1			220,6
3						Dologi kiadások	249,8			323,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,9
2						Felhalmozási költségvetés					3,9
1						Intézményi beruházási kiadások	52,5			93,6
2						Felújítás	55,8			122,0
4						Központi beruházási kiadások				3,6
3						Kölcsönök				8,4	6,7
F05.a	13						BM Központi Kórház és intézményei			517,8			935,6
1						Működési költségvetés		2 844,2			2 480,8
1						Személyi juttatások	1 053,6			1 253,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	411,7			438,3
3						Dologi kiadások	1 672,0			1 244,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			0,4
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			18,0
1						Intézményi beruházási kiadások	77,6			93,6
2						Felújítás	146,1			117,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				260,0
4						Központi beruházási kiadások				6,3
3						Kölcsönök				1,1	1,3
14						Központi Gazdasági Főigazgatóság
F03.b		1						Központi Gazdasági Főigazgatóság és háttérintézményei			2 225,6			3 095,4
1						Működési költségvetés		1219,7			1 825,7
1						Személyi juttatások	1 131,2			1 219,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	422,0			442,8
3						Dologi kiadások	1 219,1			1 686,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,5			329,5
2						Felhalmozási költségvetés		11,3			1 248,4
1						Intézményi beruházási kiadások	52,4			309,2
2						Felújítás	229,4			877,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				235,5
5						Lakástámogatás				80,0
6						Lakásépítés	400,0			558,3
3						Kölcsönök				184,0	184,0
F03.b	17						Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ			431,9			218,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	68,3			66,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	23,7			22,4
3						Dologi kiadások	120,2			39,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				64,9
2						Felhalmozási költségvetés					140,0
1						Intézményi beruházási kiadások	219,7			13,0
18						Oktatási Igazgatóság
F04.d		1						Oktatási Igazgatóság			143,2			367,2
1						Működési költségvetés					6,5
1						Személyi juttatások	33,2			46,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,5			13,4
3						Dologi kiadások				95,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,5
2						Felhalmozási költségvetés					106,4
1						Intézményi beruházási kiadások	59,6			161,8
2						Felújítás	38,9			0,2
4						Központi beruházási kiadások				10,0
F04.b		2						Tanintézetek			4 350,4			5 903,8
1						Működési költségvetés		288,9			473,5
1						Személyi juttatások	2 194,0			2 444,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	742,5			777,8
3						Dologi kiadások	1 467,3			1 892,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	65,5			80,9
2						Felhalmozási költségvetés					8,9
1						Intézményi beruházási kiadások	110,0			106,3
2						Felújítás	60,0			92,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				106,4
4						Központi beruházási kiadások				641,7
3						Kölcsönök				2,2	2,2
F03.b		3						BM Nemzetközi Oktatási Központ			144,5			197,2
1						Működési költségvetés		203,2			381,0
1						Személyi juttatások	92,9			146,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	33,9			47,0
3						Dologi kiadások	220,9			354,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások				17,0
19						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			2						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			60,0			218,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				64,0
4						Központi beruházási kiadások	60,0			20,0
F03.b			3						Rend és közbiztonsági beruházások			4 534,0			482,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				25,8
4						Központi beruházási kiadások	4 534,0
F03.c			4						Tűzvédelmi beruházások			285,0			70,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	285,0
F03.b			5						Lakáscélú beruházás			818,6			2,9
2						Felhalmozási költségvetés
5						Lakástámogatás	818,6
2						Ágazati célfeladatok
F03.b			1						Gépjármű korszerűsítési program			100,0			51,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				108,9
F08.b			2						Állami és nemzeti ünnepek központi lebonyolításának kiadásai			55,0			32,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	55,0
F03.c			3						Tűzvédelmi bírság és biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
2						Felhalmozási költségvetés		1 992,3			2 016,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 992,3			1 655,4
F03.b			4						Közrendvédelmi bírság
1						Működési költségvetés		96,0			20,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	96,0			2,0
F03.b			5						Vagyonvédelmi bírság
1						Működési költségvetés		1 994,5
3						Dologi kiadások	1 994,5
F03.b			6						Helyszíni bírság
1						Működési költségvetés		3 000,0
3						Dologi kiadások	3 000,0
F03.c			7						Önkéntes tűzoltóegyesületek támogatása			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			107,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	80,0			75,3
F13.b			9						Katasztrófaelhárítási célelőirányzatok						18 128,4
1						Működési költségvetés					80,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5 672,2
2						Felhalmozási költségvetés					9 117,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19 173,1
F02			11						Kormányzati Koordinációs Bizottság feladatai			23,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	8,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,3
3						Dologi kiadások	8,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	3,0
F03.b			15						Európai integrációs feladatok			343,7			141,7
1						Működési költségvetés					51,1
1						Személyi juttatások	19,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	44,5
3						Dologi kiadások	274,9			0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,7			269,7
2						Felhalmozási költségvetés					114,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				86,8
3						Kölcsönök				27,6	26,1
F02			16						NATO Békepartnerségi Program			19,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	7,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,3
3						Dologi kiadások	9,7
F01.f			19						Nemzetközi követelményeknek megfelelő okmánycsalád bevezetése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				152,7
F01.a			23						Választás, népszavazás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,6
F04.c			26						Közigazgatási szakvizsgáztatás megkezdésének működési feltétele
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
F03.b			28						Hivatásos állomány életbiztosítása			125,0			4,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	125,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
F02			29						Hivatásos állomány nyugdíjaztatása			8 488,0			8 488,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	8 488,0			8 488,0
F02			30						Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1						Működési költségvetés		243,7			330,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	243,7			323,0
2						Felhalmozási költségvetés		35,0			35,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	35,0			35,0
F01.f			52						Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei			200,0			650,0
1						Működési költségvetés					1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			456,3
F03.b			53						ORFK D.A.D.A. Program támogatása			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0
F03.b			56						Az amerikai terrortámadással összefüggésben a tárca intézményeinél felmerülő többletfeladatok költségei						4 381,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 787,5
3						Társadalmi önszerveződések támogatása
F08.a			2						Rendőr és Határőr SE támogatása			39,0			39,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,0			38,6
F08.f			3						Szakszervezetek támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F08.a			4						Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatása			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			15,0
F08.f			5						Szabadságharcosokért Alapítvány			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			100,0
F03.b			6						Társadalmi segítők támogatása			120,0			54,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			50,0
F03.b			7						Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F03.b			8						Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány			360,0			360,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	360,0			360,0
F01.f			9						Belügyi Általános Beruházó és Fejlesztő Kht. támogatása						16,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,0
11							PHARE program
F03.b			1						COP’97
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				53,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				315,1
F03.b			2						COP’98
1						Működési költségvetés					307,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				224,9
2						Felhalmozási költségvetés					599,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 939,8
F03.b			3						COP’99			2 052,4			809,6
1						Működési költségvetés		488,0			575,6
3						Dologi kiadások	165,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	404,0			594,7
2						Felhalmozási költségvetés		1 695,6			718,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 667,0			734,2
F03.b			4						COP’2000			713,2			713,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	146,0
2						Felhalmozási költségvetés		756,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 323,9
F03.b			5						Katasztrófavédelem PHARE programja			1 040,0			940,9
1						Működési költségvetés					48,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				48,2
2						Felhalmozási költségvetés		1 040,0			832,8
1						Intézményi beruházási kiadások	2 080,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				947,7
13						Nem állami humánszolgáltatások normatív támogatása
F04.b			1						Oktatási célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása			10 464,9			30 258,0
1						Működési költségvetés					856,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10 464,9			31 114,0
F04.a			2						Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása			3 827,9			6 781,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 827,9			6 781,8
3						Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása
F06.g				1						Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás			1 548,8			5 538,6
1						Működési költségvetés					79,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 548,8			5 612,4
F06.g				2						Nappali szociális intézményi ellátás			135,4			622,3
1						Működési költségvetés					1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,4			623,5
F06.g				3						Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátása			432,5			1 446,4
1						Működési költségvetés					12,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	432,5			1 458,7
F06.g				4						Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti vagy átmenetileg és tartósan neveltek, ideiglenes hatállyal elhelyezettek ellátása			83,2			515,3
1						Működési költségvetés					13,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	83,2			527,7
F06.g				5						Hajléktalanok átmeneti intézményei			204,9			529,2
1						Működési költségvetés					13,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	204,9			542,1
F06.g				6						Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése			366,1			1 190,6
1						Működési költségvetés					3,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	366,1			1 193,6
F06.g				7						Bölcsődei ellátás			11,8			37,0
1						Működési költségvetés					0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,8			37,3
F03.c		14						Köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása			450,0			450,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			450,0
F06.g		15						Nem állami szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben dolgozók egyszeri juttatása
1						Működési költségvetés					25,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,8
F16		16						Fejezeti tartalék			173,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	173,5
F06.f		17						„Segítsünk az árvízkárosultakon”
1						Működési költségvetés					184,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				182,6
F06.g		18						Nem állami szociális ágazatban foglalkoztatottak munkahelyi pótlék emelése						74,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				74,0
F06.g		19						Nem állami szociális ágazatban foglalkoztatottak munkahelyi pótlék emelésének tartalékalapja						40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,2
F16		20						Technikai azonosító maradvány befizetéshez
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,0
F16		21						2001. évi egyösszegű kereset-kiegészítés						120,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				120,1
1-19. cím összesen:	247 817,9	36 109,5	211 708,4	339 148,8	63 266,0	293 205,6
23						Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai
1						Normatív hozzájárulások
F16			1						Községek általános feladatai	1 618,5			1 618,5
F01.a			2						Települési igazgatási és kommunális feladatokhoz	2 143,0			2 143,0
F01.a			3						Körjegyzőség működéséhez	708,7			694,7
F13.b			7						Üdülöhelyi feladatokhoz	1 595,0			1 579,1
F06.g			11						Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokhoz	3 892,0			3 882,5
F08.a			12						Gyermekvédelmi szakellátáshoz	3 322,9			3 322,9
F06.g			13						Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz	3 673,3			3 656,0
F06.g			14						Nappali szociális intézményi ellátáshoz	1 172,0			1 157,6
F06.g			15						Hajléktalanok átmeneti intézményeire	189,8			188,4
F06.g			16						Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátásához	2 942,1			2 947,3
F06.g			17						Bölcsődei ellátáshoz	772,5			770,9
F06.g			18						Szociális intézményi módszertani feladatokhoz	66,7			61,6
F04.a			19						Óvodai neveléshez	38 675,8			38 624,3
F04.a			20						Iskolai oktatáshoz	175 670,2			174 832,5
F06.g			21						Különleges gondozás keretében nyújtott ellátáshoz	13 912,1			13 917,3
F04.a			22						Alapfokú művészetoktatáshoz	7 303,4			7 272,5
F04.d			23						Bentlakásos közoktatási intézményi ellátáshoz	16 114,7			15 939,7
F04.d			24						Kiegészítő hozzájárulás egyéb közoktatási feladatokhoz	31 091,2			31 240,0
F08.a			27						Települési sportfeladatokhoz	1 032,9			1 032,9
2						Központosított előirányzatok
F07			1						Lakossági közműfejlesztés támogatása	1 500,0			1 632,8
F07			2						Pincerendszerek és természetes partfalak veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	1 000,0			1 000,0
F07			3						Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	4 500,0			4 482,6
F12.d			4						Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	200,0			200,0
F03.b			5						Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	85,0			85,0
F06.f			6						Lakáscélú adósságkezelési támogatás	200,0			17,9
F01.a			7						Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	845,0			829,3
F08.a			8						Gyermek és ifjúsági feladatok	160,0			160,0
F04.a			9						Kiegészítő támogatás nemzetiségi óvodák és iskolák fenntartásához	320,0			320,0
F08.b			10						Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	600,0			600,0
F08.b			11						Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása	400,0			400,0
F16			12						Hozzájárulás a létszámcsökkenéssel kapcsolatos kiadásokhoz	3 060,5			1 545,1
F16			13						Hozzájárulás a könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok számára	120,0			120,0
F01.f			14						Önkormányzati kincstárak támogatása	500,0			242,9
F14			15						Települési szilárdhulladék-közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	2 000,0			1 773,2
F06.f			16						Egyes rendszeres szociális ellátásban részesülők egyszeri juttatása				2 076,7
F07			17						Martinsalakból épült házak helyreállítása, újjáépítése				836,3
F08.b			18						Helyi önkormányzatok közgyűjteményi, közművelődési és művészeti tevékenység bérpolitikai támogatása				466,6
F01.a			19						Helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők előmeneteli és illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás				5 652,3
F03.c			20						Helyi önkormányzati tűzoltóságok hivatásos állományú tagjai illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás				1 754,6
F06.f			21						Szociális ágazatban foglalkoztatottak munkahelyi pótlék emelése				362,7
F06.f			22						A közszféra 2001. évi egyösszegű keresetkiegészítéssel összefüggő, a helyi önkormányzati körben felmerült támogatás				1 998,0
3						Működésképtelenné vált helyi önkormányzat kiegészítő támogatása
F01.a			1						Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (működési forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása	10 500,0			13 616,6
F01.a			2						Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása	300,0			59,1
F16			3						Működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása	1 200,0			1 444,0
4						Helyi önkormányzatok színházi támogatása
F08.b			1						Épületműködtetési hozzájárulás	3 479,2			3 479,2
F08.b			2						Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás	1 989,4			1 989,4
F08.b			3						Bábszínházak művészeti támogatása	164,0			164,0
F08.b			4						Színházak pályázati támogatása	365,0			365,0
5						Normatív kötött felhasználású támogatások
1						Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához
F04.d				1						Pedagógus szakvizsgához és továbbképzéshez	2 300,1			2 295,8
F04.d				2						Pedagógusok szakkönyvvásárlásához	2 019,5			2 006,9
F04.d				3						Tanulók tankönyvvásárlásához	3 324,8			3 284,7
F01.a				4						Körzeti, térségi feladatokhoz	5 184,4			5 184,4
F04.a				5						Kiegészítő támogatás az Arany János tehetséggondozó programhoz	348,8			196,6
F08.a				6						Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása	1 639,4			1 635,6
2						Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása
F06.f				1						Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	52 914,5			41 513,9
F06.d				2						Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása	10 488,2			5 904,3
F03.c				3						Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása	4 000,0			4 000,0
F07				4						Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása	317,2			187,5
F16		6						Címzett és céltámogatások	67 300,0			68 767,3
F07		7						Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás	10 573,0			9 818,4
8						Céljellegű decentralizált támogatás
F13.a			1						Területfejlesztési tanácsok és a Fővárosi Közgyűlés normatív kerete	6 300,0			6 477,4
F16			2						Vis maior tartalék	243,9			379,9
9						Egyéb központi költségvetésből származó támogatások
F03.c			1						Céltartalék a helyi önkormányzati tűzoltóságot fenntartó önkormányzatok részére a délutáni és éjszakai pótlék, valamint a távolléti díj fedezetére				4 696,5
23. cím összesen:	506 338,7			508 904,2
XI. fejezet összesen:	754 156,6	36 109,5	211 708,4	848 053,0	63 266,0	293 205,6

XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása			5 306,9			7 813,7
1						Működési költségvetés		590,5			981,7
1						Személyi juttatások	2 517,7			3 314,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	833,4			1 135,1
3						Dologi kiadások	1 990,3			1933,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	106,0			237,5
6						Kamatfizetések				0,2
2						Felhalmozási költségvetés		176,0			240,3
1						Intézményi beruházási kiadások	350,0			514,3
2						Felújítás	100,0			99,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	176,0			44,6
4						Központi beruházási kiadások				635,4
3						Kölcsönök				7,7	2,7
2						Szakigazgatási intézmények
F01.b		1						Költségvetési Iroda			993,1			1 819,2
1						Működési költségvetés		102,5			264,9
1						Személyi juttatások	607,0			800,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	230,9			266,1
3						Dologi kiadások	238,7			245,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				235,6
2						Felhalmozási költségvetés					30,1
1						Intézményi beruházási kiadások	19,0			42,9
2						Felújítás				2,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				490,0
4						Központi beruházási kiadások				21,0
3						Kölcsönök				3,3	3,2
F10		2						Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények			3 896,8			5 986,0
1						Működési költségvetés		11 156,2			12 318,8
1						Személyi juttatások	5 398,0			6 703,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 056,8			2 102,2
3						Dologi kiadások	5 952,3			6 936,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,9			82,0
2						Felhalmozási költségvetés					612,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 418,0			2 064,3
2						Felújítás	180,0			388,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,1
3						Kölcsönök				17,6	16,7
F10		3						Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények			1 920,1			2 498,2
1						Működési költségvetés		4 744,8			4 227,9
1						Személyi juttatások	2 054,4			2 475,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	746,9			855,4
3						Dologi kiadások	2 741,6			2 242,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			17,5
2						Felhalmozási költségvetés					526,2
1						Intézményi beruházási kiadások	927,0			803,5
2						Felújítás	180,0			68,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			12,6
4						Központi beruházási kiadások				3,7
3						Kölcsönök				11,2	9,6
F10		4						Földművelésügyi szakigazgatási intézmények			6 071,8			6 984,1
1						Működési költségvetés		1 052,6			692,3
1						Személyi juttatások	2 896,9			3 296,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 029,4			1 113,7
3						Dologi kiadások	3 003,1			2 121,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			74,0
2						Felhalmozási költségvetés		63,0			147,8
1						Intézményi beruházási kiadások	196,0			265,8
2						Felújítás	60,0			195,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				18,7
4						Központi beruházási kiadások				100,4
3						Kölcsönök				3,4	3,4
F10		5						Erdészeti szakigazgatási intézmények			1 476,0			2 098,5
1						Működési költségvetés		925,9			1 039,8
1						Személyi juttatások	1081,1			1 526,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	399,1			518,6
3						Dologi kiadások	736,7			737,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,8
2						Felhalmozási költségvetés		73,0			62,4
1						Intézményi beruházási kiadások	223,0			324,1
2						Felújítás	35,0			24,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
3						Kölcsönök				12,5	6,2
F13.a		6						Területi Főépítészi Irodák			237,9			284,4
1						Működési költségvetés					1,9
1						Személyi juttatások	87,5			118,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,9			40,7
3						Dologi kiadások	99,5			99,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások	16,0			17,3
F10	3						Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet			8 110,4			11 858,2
1						Működési költségvetés		3 421,3			5 441,5
1						Személyi juttatások	5 263,2			7 243,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 128,9			2 619,5
3						Dologi kiadások	3 859,6			4 990,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,0			45,8
2						Felhalmozási költségvetés					1 588,8
1						Intézményi beruházási kiadások	151,0			1 414,2
2						Felújítás	108,0			219,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
4						Központi beruházási kiadások				271,2
3						Kölcsönök				21,6	4,6
F10	4						Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei			1 433,5			2 133,5
1						Működési költségvetés		3 256,4			3 699,0
1						Személyi juttatások	1 409,1			1 852,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	559,9			673,8
3						Dologi kiadások	2 476,8			2 521,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,1			132,1
2						Felhalmozási költségvetés		40,0			181,9
1						Intézményi beruházási kiadások	120,0			581,5
2						Felújítás	120,0			115,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	40,0
4						Központi beruházási kiadások				49,5
3						Kölcsönök				8,3	8,3
F10	5						Agrárintervenciós központ			678,6			720,4
1						Működési költségvetés					255,7
1						Személyi juttatások	204,6			297,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	68,7			107,4
3						Dologi kiadások	270,5			309,1
2							Felhalmozási költségvetés					175,3
1						Intézményi beruházási kiadások	129,3			187,7
2						Felújítás	5,5			0,7
F04.b	6						Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei			3 288,2			4 271,4
1						Működési költségvetés		980,8			1 533,8
1						Személyi juttatások	1 343,4			1 808,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	522,5			646,0
3						Dologi kiadások	1 552,7			1 846,5
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	11,4			14,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,0			49,6
2						Felhalmozási költségvetés		25,5			605,6
1						Intézményi beruházási kiadások	567,0			1 105,0
2						Felújítás	256,0			368,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,5			0,1
4						Központi beruházási kiadások				246,2
3						Kölcsönök				2,0	1,9
F08.b	7						Közművelődési intézmények			431,8			505,6
1						Működési költségvetés		90,5			117,9
1						Személyi juttatások	154,7			175,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	60,4			67,5
3						Dologi kiadások	153,2			171,8
2						Felhalmozási költségvetés					52,1
1						Intézményi beruházási kiadások	104,0			69,3
2						Felújítás	50,0			37,2
4						Központi beruházási kiadások				83,0
F10	8						Agrárkutató intézetek			2 084,6			3 807,8
1						Működési költségvetés		1 888,9			2 381,0
1						Személyi juttatások	1 538,3			1 742,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	574,6			611,3
3						Dologi kiadások	1 589,5			2 009,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,1			2,4
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			290,6
1						Intézményi beruházási kiadások	142,0			1 140,7
2						Felújítás	130,0			384,5
4						Központi beruházási kiadások				109,4
3						Kölcsönök				9,1	9,1
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F13.b			3						Holtág rehabilitáció támogatása			100,0			100,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	100,0			95,3
F10			13						Mezőgazdasági tevékenységeket segítő szolgáltatások beruházása			1 120,0			403,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				375,0
4						Központi beruházási kiadások	1 120,0
F04.b			14						Középfokú oktatás beruházásai			250,0			20,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
4						Központi beruházási kiadások	250,0
F08.b			15						Művelődési beruházások			30,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,3
4						Központi beruházási kiadások	30,0
F10			16						Mezőgazdasági, erdő-, hal- és vadgazdálkodási célú kutatás és fejlesztés beruházásai			100,0			20,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,1
4						Központi beruházási kiadások	100,0
2						Ágazati célelőirányzatok
F10			6						Az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja			3 462,9			2 585,6
1						Működési költségvetés					3,5
1						Személyi juttatások	305,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	100,7
3						Dologi kiadások	1 167,9			214,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	96,0			916,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 793,0			1 315,9
F02			7						Munkavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási feladatok			44,0			7,3
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások	34,0			1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0
F10			9						Agrárkutatási feladatok támogatása			536,0			264,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,0
3						Dologi kiadások	224,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	246,0			386,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			6,8
F10			12						Nemzeti kataszteri program feltételrendszere			442,0			442,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	442,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				442,0
F10			13						Magyar Állatorvosi Kamara által ellátott állami feladatok támogatása			18,0			18,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,0			18,0
F10			14						Hegyközségek állami feladatainak támogatása			300,0			300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			300,0
F04.d			34						Közoktatási támogatások
1						Működési költségvetés					4,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,6
F08.f			35						Egyéb szervezetek feladataira						44,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				15,9
36						Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
F13.a				4						Területfejlesztési intézmények működési költségeihez hozzájárulás			639,0			639,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	639,0			637,7
F13.a				5						Területfejlesztési intézményrendszer segéllyel fedezett kiadásai
1						Működési költségvetés					592,0
3						Dologi kiadások				6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				585,3
2						Felhalmozási költségvetés					409,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				410,3
37						Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Integrált Szerkezetátalakítási és Válságkezelési Program
F13.a				1						B.-A.-Z. Megyei ISZVP támogatással fedezett kiadásai			9,8			9,8
1						Működési költségvetés					301,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,8
38						PHARE CBC program
F13.a				1						PHARE CBC program támogatással fedezett kiadásai
1						Működési költségvetés					908,3
3						Dologi kiadások				146,3
2						Felhalmozási költségvetés					1,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				161,1
F13.a				2						PHARE CBC program segéllyel fedezett kiadásai
1						Működési költségvetés					151,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				135,6
2						Felhalmozási költségvetés					2 339,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 359,2
F13.a				4						PHARE iroda működési költségei			504,0			504,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	504,0			504,0
F13.a			39						Alföldprogram területfejlesztési feladatai
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,6
F11			40						Építésügyi célelőirányzatok
1						Működési költségvetés		220,0			436,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	220,0			337,0
F13.a			41						Területi információs rendszer működtetése			78,3			78,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	78,3			71,8
F13.b			42						Vízügyi feladatok támogatása			700,0			695,1
1						Működési költségvetés					288,9
2						Felhalmozási költségvetés		700,0			250,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1400,0			1 660,9
F07			43						Terület- és településrendezési célfeladat			195,8			195,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	195,8			92,7
F10			44						Állategészségügy intézményrendszerének fejlesztése (HU 9806-01)			405,0			151,2
1						Működési költségvetés		141,0			4,6
3						Dologi kiadások				0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,6
2						Felhalmozási költségvetés		564,0			456,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 110,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				513,0
F10			45						Növényegészségügy intézményrendszerének fejlesztése (HU 9806-02)			485,0			428,5
1						Működési költségvetés		79,0			7,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				96,0
2						Felhalmozási költségvetés		317,0			378,9
1						Intézményi beruházási kiadások	881,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				290,0
F10			46						KAP intézményrendszerének fejlesztése (HU 9806-03)			376,0			308,7
1						Működési költségvetés		490,0			344,9
3						Dologi kiadások	866,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				347,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				28,5
F10			47						Minőségtanúsítás, élelmiszeripari szerkezetváltozás (HU 9806-04)			184,0			117,0
1						Működési költségvetés		101,0			395,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				443,2
2						Felhalmozási költségvetés		403,0			259,6
1						Intézményi beruházási kiadások	688,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				219,9
F10			48						Vidékfejlesztés-agrárkörnyezetvédelem intézményrendszerének fejlesztése (HU 9806-05)
1						Működési költségvetés		13,0			17,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,0
2						Felhalmozási költségvetés		54,0			178,9
1						Intézményi beruházási kiadások	67,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				179,1
F10			49						Növényvédelmi szolgáltatás fejlesztése (HU 9909-01)			92,0			89,1
1						Működési költségvetés		25,0			3,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,2
2						Felhalmozási költségvetés		100,0			181,9
1						Intézményi beruházási kiadások	217,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				181,9
F07			50						Megyei földnyilvántartási rendszer fejlesztése (HU 9909-02)			397,0			142,7
1						Működési költségvetés		100,0			141,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				141,2
2						Felhalmozási költségvetés		400,0
1						Intézményi beruházási kiadások	897,0
F10			51						Állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai ellenőrzés (HU 0002-01)			647,0			569,9
1					Működési költségvetés		25,0			95,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				95,2
2						Felhalmozási költségvetés		100,0
1						Intézményi beruházási kiadások	772,0
F13.a			52						Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 0008)			854,0			1 659,9
1						Működési költségvetés		6 389,0			94,3
3						Dologi kiadások	7 243,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				128,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,8
F13.a			53						Határon átnyúló CBC programok (HU 00XX)			1 065,0			1 065,0
1						Működési költségvetés		6 389,0
3						Dologi kiadások	7 454,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				47,9
2						Felhalmozási költségvetés					180,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				488,1
F16			57						Befejeződött PHARE programok maradványainak rendezése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				17,2
F16			58						Központi beruházási maradványok rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				239,5
4						Támogatási célelőirányzatok
1						Agrárberuházások támogatása
F10				1						Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatása			67 222,1			55 645,4
1						Működési költségvetés					46,3
3						Dologi kiadások				325,2
2						Felhalmozási költségvetés		900,0			68,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	68 122,1			55 495,6
3						Kölcsönök					213,2
F10				2						Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás			6 000,0			5 700,0
2						Felhalmozási költségvetés					14,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6 000,0			5 557,7
F10				3						Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása			1 452,0			1 452,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
2						Felhalmozási költségvetés					8,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 452,0			1 456,7
2						Erdészeti feladatok
F10				1						Erdészeti közcélú feladatok			4 430,0			5 042,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 430,0			4 778,9
F10				2						Erdei vasutak működtetésére			110,0			110,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	110,0			110,0
F10				3						Jóléti- és parkerdőfenntartásra			210,0			210,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	210,0			129,7
F10			3						Termőföld minőségi védelme, hasznosítása			1 800,0			2 210,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 800,0			1 969,5
F10			4						Állattenyésztési, tenyésztésszervezési feladatok			1 100,0			1 215,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 000,0			966,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	100,0			100,0
F10			5						Halgazdálkodási tevékenységek			250,0			184,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	250,0			212,2
F10			6						Vadgazdálkodási tevékenységek			650,0			693,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	650,0			530,8
F10			9						Agrárinformatika, farm- és egyéb szakmai gyakorlatok támogatása			360,0			280,0
1						Működési költségvetés					9,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	360,0			263,4
10						Terület- és vidékfejlesztési célfeladatok
F13.a				1						Területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai			17 068,5			16 370,6
1						Működési költségvetés		200,0			111,5
3						Dologi kiadások				740,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	392,0			623,2
2						Felhalmozási költségvetés					88,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	16 876,5			5 934,3
3						Kölcsönök				309,4
F13.a				2						Területfejlesztési célfeladatok segéllyel fedezett kiadásai						245,0
1						Működési költségvetés					625,8
3						Dologi kiadások				20,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				611,5
2						Felhalmozási költségvetés					1 649,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 643,3
F13.a				3						Vidékfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai			4 500,0			3 993,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				110,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				353,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 500,0			172,4
F10				4						Agrárlogisztika			1 500,0			1 500,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1 500,0
F10		5					Állatkár-térítés			1 487,0			1 487,0
1						Működési költségvetés					13,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 487,0			716,0
F16		10					Fejezeti tartalék			330,0			3,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	330,0
1-10. cím összesen:	203 734,0	46 299,9	157 434,1	179 682,6	48 813,1	157 983,7
11						Vállalkozások folyó támogatása
F10		1						Piacra jutási támogatás	37 735,5			32 565,7
F10		2						Piacra jutási támogatás megtérülése					274,4
F10		3						Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás	68 470,3			86 589,4
F10		4						Erdőkárok felszámolásához nyújtott támogatás	324,1			292,3
11. cím összesen:	106 529,9			119 447,4	274,4
12						Központosított bevételek
1						Erdészeti bevételek
F10			1						Erdőfenntartási járulék		3 100,0			3 659,7
F10			2						Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság		100,0			152,9
2						Termőföld minőségvédelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
F10			1						Földvédelmi járulék		1 790,0			2 193,2
F10			2						Földvédelmi és talajvédelmi bírság		10,0			17,7
3						Állattenyésztési és tenyésztésszervezési bevételek
F10			1						Tenyésztési hozzájárulás		1 090,0			1 210,4
F10			2						Lóverseny totalizatőr forgalom utáni bevételek		10,0			5,3
4						Halgazdálkodási bevételek
F10			1						Állami halász- és horgászjegyek díja		200,0			158,6
F10			2						Halászatfejlesztési hozzájárulás		20,0			9,0
F10			3						Halvédelmi bírság		30,0			16,4
5						Vadgazdálkodási bevételek
F10			1						Állami vadászjegyek díja		370,0			357,0
F10			2						Hatósági eljárási díj, trófeabírálat		30,0			71,0
F10			3						Vadvédelmi hozzájárulás		160,0			180,9
F10			4						Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás		30,0			44,3
F10			5						Vadvédelmi bírság		60,0			40,5
F13.a		8						Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése		300,0			592,0
XII. fejezet összesen:	310 263,9	53 599,9	157 434,1	299 130,0	57 796,4	157 983,7

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Honvédelmi Minisztérium
F01.a		1						Honvédelmi Minisztérium igazgatása			12 644,2			6 269,5
1						Működési költségvetés					21,8
1						Személyi juttatások	3 139,1			2 391,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 010,3			742,5
3						Dologi kiadások	2 497,4			1 548,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 526,7			249,5
2						Felhalmozási költségvetés					2,5
1						Intézményi beruházási kiadások	195,7			397,6
2						Felújítás	275,0			826,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
3						Kölcsönök				12,8	14,7
F02		2						HM hivatalai			4 299,5			10 406,2
1						Működési költségvetés					1 623,6
1						Személyi juttatások	1 835,8			1 494,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	548,8			432,9
3						Dologi kiadások	1 447,4			2 355,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	443,7			7 093,1
2						Felhalmozási költségvetés					2 516,8
1						Intézményi beruházási kiadások	23,8			532,3
2						Felújítás				16,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				45,0
3						Kölcsönök				26,7	16,5
F02		3						HM háttérintézményei			32 067,7			34 247,3
1						Működési költségvétés					2 596,6
1						Személyi juttatások	3 752,0			3 532,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 188,4			1 241,7
3						Dologi kiadások	18 303,0			21 107,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	42,4			47,6
2						Felhalmozási költségvetés					510,1
1						Intézményi beruházási kiadások	3 478,9			4 607,5
2						Felújítás	5 003,0			4 307,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			36,0
3						Kölcsönök				348,9	368,0
2						Magyar Honvédség
F02		1						Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei			91 045,8			92 497,5
1						Működési költségvetés					3 010,7
1						Személyi juttatások	20 086,1			23 529,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6 080,6			7 302,6
3						Dologi kiadások	38 549,0			42 428,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	842,1			1 007,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	22 878,2			10 703,4
2						Felújítás	2 609,8			4 704,9
3						Kölcsönök				223,4	170,2
F02		2						Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai			27 851,4			22 954,1
1						Működési költségvetés					172,2
1						Személyi juttatások	17 972,9			13 953,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5 659,2			4 292,4
3						Dologi kiadások	4 172,8			4 354,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	41,1			91,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,4			1,9
3						Kölcsönök				18,1	18,2
F02		3						Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai			19 591,9			19 049,3
1						Működési költségvetés					387,5
1						Személyi juttatások	12 657,5			11 936,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 226,1			4 110,6
3						Dologi kiadások	2 635,5			2 848,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	72,8			94,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások				0,8
3						Kölcsönök				23,3	15,7
3						Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
F02		1						Katonai Felderítő Hivatal			9 457,5			9 496,4
1						Működési költségvetés					290,8
1						Személyi juttatások	4 482,1			4 358,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 456,4			1 328,6
3						Dologi kiadások	2 658,0			2 947,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			18,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	824,0			848,5
2						Felújítás	25,0			24,7
3						Kölcsönök				21,9	23,9
F02		2						Katonai Biztonsági Hivatal			1 619,3			1 814,8
1						Működési költségvetés					10,1
1						Személyi juttatások	969,8			1 032,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	313,5			353,6
3						Dologi kiadások	245,0			328,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0			5,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	85,0			126,0
3						Kölcsönök				0,3	0,5
F04.c	4						Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem			9 229,0			8 484,0
1						Működési költségvetés					331,2
1						Személyi juttatások	4 439,4			4 003,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 361,5			1 281,4
3						Dologi kiadások	2 895,1			2 618,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0			23,8
2						Felhalmozási költségvetés					106,5
1						Intézményi beruházási kiadások	526,0			649,7
2						Felújítás				349,0
3						Kölcsönök				0,6	0,7
F03.a	5						MH Katonai Ügyészségek			642,3			713,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	442,1			483,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	146,5			164,9
3						Dologi kiadások	53,4			59,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3			2,2
3						Kölcsönök					0,2
F05.a	6						MH Egészségügyi intézetek			5 075,0			6 808,3
1						Működési költségvetés					3 360,5
1						Személyi juttatások	2 388,4			3 569,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	822,6			1 305,1
3						Dologi kiadások	1 852,7			4 042,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,3			1 177,4
2						Felhalmozási költségvetés					9,7
1						Intézményi beruházási kiadások				38,2
2						Felújítás				4,0
F12.c	7						Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal			189,8			220,5
1						Működési költségvetés					1,5
1						Személyi juttatások	84,2			104,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27,6			35,8
3						Dologi kiadások	52,8			52,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,2			0,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	25,0			36,3
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F05.a			1						Magyar Honvédség Központi Honvédkórház			250,0			250,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	250,0			134,0
F02			5						Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok			3 750,0			4 800,0
2						Felhalmozási költségvetés
5						Lakástámogatás	1 000,0			1 700,0
6						Lakásépítés	2 750,0			3 100,0
F02			6						Katonai védelmi beruházások			3 500,0			3 500,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	3 500,0			3 500,0
2						Ágazati célelőirányzatok
F08.a			3						Társadalmi szervek támogatása			22,1			22,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,1			22,1
F12.c.			13						Frekvenciasáv átrendezési feladatok
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 496,8
F02			14						Orosz haditechnikai szállítások						100,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				100,0
F02			15						IFOR-kártérítés
1						Működési költségvetés					38,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,4
F01.c			24						Hozzájárulás a NATO katonai költségvetéséhez			1 196,8			1 189,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 196,8			1 154,6
F01.c			25						Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához			1 740,0			1 980,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 740,0			1 980,1
F01.c			26						Hozzájárulás a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoport (WEAG) működési költségeihez			3,2			10,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,2			10,3
F08.b			29						Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban						719,4
F08.b				1						Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban						719,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				719,4
F06.b			32						Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának és a sorállomány társadalombiztosítási ellátásának kiadásaihoz			11 790,0			11 780,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11 790,0			11 780,5
XIII. fejezet összesen:	235 965,5		235 965,5	242 135,6	15 619,9	237 313,2

XIV. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Igazságügyi Minisztérium igazgatása			2 412,8			2 654,5
1						Működési költségvetés		344,7			622,8
1						Személyi juttatások	1 008,8			1 126,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	331,3			385,3
3						Dologi kiadások	1 136,8			1 098,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	165,0			163,5
2						Felhalmozási költségvetés					70,0
1						Intézményi beruházási kiadások	92,5			167,8
2						Felújítás	23,1			11,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,0
4						Központi beruházási kiadások				224,4
3						Kölcsönök				1,3	11,3
F01.a	2						Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal			398,0			429,8
1						Működési költségvetés					18,5
1						Személyi juttatások	108,0			128,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	38,8			44,0
3						Dologi kiadások	104,8			102,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	131,3			40,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	15,1			14,6
F03.a	3						Szakértői Intézetek			893,3			1 136,5
1						Működési költségvetés		42,5			40,8
1						Személyi juttatások	556,2			615,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	203,6			209,8
3						Dologi kiadások	176,0			186,0
2						Felhalmozási költségvetés					5,5
1						Intézményi beruházási kiadások				0,1
4						Központi beruházási kiadások				107,4
F03.d	4						IM Büntetés-végrehajtás			19 841,4			25 956,5
1						Működési költségvetés		1 886,9			1 981,3
1						Személyi juttatások	8 920,3			10 483,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 963,7			3 642,2
3						Dologi kiadások	7 021,8			7 956,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7			2,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 064,0			2 678,2
2						Felhalmozási költségvetés					364,5
1						Intézményi beruházási kiadások	380,6			937,2
2						Felújítás	275,2			292,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
4						Központi beruházási kiadások				2 295,4
5						Lakástámogatás	80,0			80,0
3						Kölcsönök	20,0			88,3	99,4
F10	5						Központi Kárrendezési Iroda			1 906,5			1 478,3
1						Működési költségvetés					20,1
1						Személyi juttatások	563,5			582,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	228,7			224,9
3						Dologi kiadások	1 073,2			738,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	41,1			27,9
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			2						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			199,5			25,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				50,8
4						Központi beruházási kiadások	199,5
F03.a			3						Igazságügyi szakértői tevékenység beruházásai			106,6			4,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,5
4						Központi beruházási kiadások	106,6
F03.d			4						Büntetés-végrehajtás beruházásai			2 665,6			649,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				250,6
4						Központi beruházási kiadások	2 665,6
F16			5						Központi beruházások maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások (nem bontott)				1,5
2						Ágazati célfeladatok
F03.d			1						A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása			530,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	492,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	38,6
F08.f			2						Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret			142,9			182,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	142,9			154,6
F03.a			3						Büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás			49,0			53,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	49,0			53,5
F04.d			4						Cigány tanulók ösztöndíj-támogatása			200,0			400,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	200,0			332,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,0
F04.a			6						Szarvasi szlovák iskola bővítésének, felújításának támogatása						721,0
3						Alapítványok támogatása
F03.a			1						Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F08.f			2						Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása			600,0			600,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	600,0			600,0
F08.f			3						Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása			350,0			350,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	350,0			350,0
4						Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
F01.a			1						Bolgár Országos Önkormányzat			22,0			22,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,0			22,0
F01.a			2						Görög Országos Önkormányzat			21,2			21,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,2			21,2
F01.a			3						Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata			63,3			63,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	63,3			63,3
F01.a			4						Németek Magyarországi Országos Önkormányzata			125,8			125,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	125,8			125,8
F01.a			5						Románok Magyarországi Országos Önkormányzata			33,5			33,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,5			33,5
F01.a			6						Cigány Országos Kisebbségi Önkormányzat			171,2			171,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	171,2			171,2
F01.a			7						Lengyel Országos Önkormányzat			21,2			21,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,2			21,2
F01.a			8						Örmény Országos Önkormányzat			21,2			21,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,2			21,2
F01.a			9						Szlovák Országos Önkormányzat			64,0			64,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	64,0			64,0
F01.a			10						Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat			25,0			25,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			25,0
F01.a			11						Szerb Országos Önkormányzat			31,1			31,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	31,1			31,1
F01.a			12						Ruszin Országos Önkormányzat			16,1			16,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,1			16,1
F01.a			13						Ukrán Országos Önkormányzat			16,1			16,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	16,1			16,1
F01.a		5						EU jogszabályok fordítása és jogi elemzés
F01.a			1						EU jogszabályok fordítása és jogi elemzés
1						Működési költségvetés					205,7
3						Dologi kiadások				211,7
2						Felhalmozási költségvetés					23,7
1						Intézményi beruházási kiadások				24,9
F16			2						Áfa elszámolása 2000. évi PHARE támogatás maradványa
2						Felhalmozási költségvetés					8,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,2
F16		10						Fejezeti tartalék			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0
XIV. fejezet összesen:	33 217,0	2 274,1	30 942,9	37 409,3	3 472,2	35 285,2

XV. GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Gazdasági Minisztérium központi igazgatása
F01.a		1						Gazdasági Minisztérium igazgatása			3 261,8			3 577,6
1						Működési költségvetés		271,4			434,5
1						Személyi juttatások	1 559,2			1 772,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	527,5			608,0
3						Dologi kiadások	1 331,3			1 394,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	53,6			139,8
2						Felhalmozási költségvetés					1,7
1						Intézményi beruházási kiadások	14,2			53,5
2						Felújítás	27,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20,0			137,8
3						Kölcsönök	15,3	15,3		10,5	10,5
F01.a		2						GM Gazdasági igazgatóság			602,4			667,0
1						Működési költségvetés		771,9			987,9
1						Személyi juttatások	174,9			180,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,2			65,9
3						Dologi kiadások	739,6			980,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	57,5			28,5
2						Felhalmozási költségvetés		22,3			253,9
1						Intézményi beruházási kiadások	289,0			375,3
2						Felújítás	71,4			170,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,8
4						Központi beruházási kiadások				132,6
3						Kölcsönök				0,7	0,7
F11	2						Szénbányászati Szerkezet-átalakítási Központ			35,0			37,7
1						Működési költségvetés		10,0			34,6
1						Személyi juttatások	18,4			26,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,3			8,4
3						Dologi kiadások	20,3			31,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,4
2						Felhalmozási költségvetés					2,4
1						Intézményi beruházási kiadások				6,0
F13.b	3						GM Engedélyezési Közigazgatási Hivatala			596,3			636,1
1						Működési költségvetés		36,0			34,9
1						Személyi juttatások	257,0			284,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	86,1			100,2
3						Dologi kiadások	233,8			218,9
2						Felhalmozási költségvetés					12,8
1						Intézményi beruházási kiadások	55,4			66,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,2
F13.b	4						Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet			35,4			42,4
1						Működési költségvetés		28,1			9,7
1						Személyi juttatások	28,2			26,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,5			7,7
3						Dologi kiadások	22,7			15,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	1,5
2						Felújítás	1,6
F09	6						Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
1						Működési költségvetés		1409,2			1 153,0
1						Személyi juttatások	389,5			423,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	140,7			144,6
3						Dologi kiadások	786,0			591,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			0,7
2						Felhalmozási költségvetés		1,0			5,7
1						Intézményi beruházási kiadások	60,0			30,0
2						Felújítás	30,0			11,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,9
3						Kölcsönök	3,0			4,1	1,1
F05.a	8						Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium			48,6			52,7
1						Működési költségvetés		34,5			38,0
1						Személyi juttatások	33,0			37,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,6			14,4
3						Dologi kiadások	34,5			36,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				2,3
2						Felújítás	3,0			0,7
F08.b	9						Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum			24,0			25,2
1						Működési költségvetés		4,7			11,1
1						Személyi juttatások	13,4			15,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,6			5,6
3						Dologi kiadások	9,7			15,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások				0,9
F13.b	10						Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség			728,3			804,1
1						Működési költségvetés		572,4			651,4
1						Személyi juttatások	297,9			358,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	105,3			128,9
3						Dologi kiadások	657,5			842,5
2						Felhalmozási költségvetés					101,0
1						Intézményi beruházási kiadások	180,0			323,6
2						Felújítás	60,0			56,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				30,9
3						Kölcsönök				0,6	0,6
F13.b	11						Foglalkoztatási Hivatal			49,6			96,1
1						Működési költségvetés		608,3			1 000,1
1						Személyi juttatások	313,2			350,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	117,3			124,2
3						Dologi kiadások	221,9			458,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			10,6
2						Felhalmozási költségvetés		38,2			433,1
1						Intézményi beruházási kiadások	38,2			395,9
2						Felújítás	3,5
3						Kölcsönök				1,5	1,5
F13.b	12						Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1						Működési költségvetés		397,2			401,4
1						Személyi juttatások	31,5			34,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,2			13,8
3						Dologi kiadások	314,5			315,3
2						Felhalmozási költségvetés					7,0
1						Intézményi beruházási kiadások	15,0			14,5
2						Felújítás	25,0			18,7
3						Kölcsönök				0,7	0,7
F11	13						Magyar Geológiai Szolgálat			834,5			888,9
1						Működési költségvetés		1 247,8			683,9
1						Személyi juttatások	519,3			634,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	194,3			223,2
3						Dologi kiadások	1 141,0			690,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,0			25,4
2						Felhalmozási költségvetés					83,7
1						Intézményi beruházási kiadások	192,8			92,9
2						Felújítás	23,9			7,5
4						Központi beruházási kiadások				54,7
3						Kölcsönök				1,2	1,2
F11	14						Magyar Bányászati Hivatal			500,9			584,2
1						Működési költségvetés		21,0			26,2
1						Személyi juttatások	299,9			365,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	104,2			126,5
3						Dologi kiadások	90,8			91,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,5			11,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	6,4			7,4
2						Felújítás	5,1			6,8
3						Kölcsönök				0,5	0,5
F09	15						Magyar Energia Hivatal
1						Működési költségvetés		978,3			989,2
1						Személyi juttatások	371,4			367,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	122,9			117,5
3						Dologi kiadások	407,5			464,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	41,0			2,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0			40,6
2						Felújítás	4,0			1,0
3						Kölcsönök	2,0	0,5		2,6	1,2
F13.b	20						Munkaügyi Központok
1						Működési költségvetés		10 696,3			13 681,8
1						Személyi juttatások	5 565,4			6 853,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 040,9			2 461,6
3						Dologi kiadások	3 075,6			3 665,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				759,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,4			25,2
2						Felhalmozási költségvetés		407,0			1 268,4
1						Intézményi beruházási kiadások	340,0			968,8
2						Felújítás	67,0			77,2
3						Kölcsönök				7,7	8,3
F13.b	21						Magyar Szabadalmi Hivatal
1						Működési költségvetés		2 709,3			3 022,3
1						Személyi juttatások	737,6			944,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	271,6			336,2
3						Dologi kiadások	1 109,1			1 327,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			48,0
2						Felhalmozási költségvetés					4,6
1						Intézményi beruházási kiadások	465,0			399,6
2						Felújítás	60,0			44,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1,0			5,6
3						Kölcsönök	5,0			6,6	1,8
F13.b	22						Országos Mérésügyi Hivatal
1						Működési költségvetés		1 847,0			2 116,2
1						Személyi juttatások	711,6			845,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	239,1			295,2
3						Dologi kiadások	339,2			582,8
2						Felhalmozási költségvetés					31,0
1						Intézményi beruházási kiadások	383,3			249,8
2						Felújítás	173,8			72,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12,8
3						Kölcsönök				2,3	2,3
F09	24						Országos Atomenergia Hivatal			357,0			386,6
1						Működési költségvetés		1 016,3			1 023,4
1						Személyi juttatások	402,1			410,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	145,3			143,9
3						Dologi kiadások	535,9			549,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	190,0			123,3
2						Felhalmozási költségvetés					0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	90,0			75,0
2						Felújítás	10,0			10,0
25						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F11			1						Mecseki Uránércbánya bezárása			3 600,0			3 600,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	3 600,0			3 122,6
F01.a			2						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			123,0			64,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				64,6
4						Központi beruházási kiadások	123,0
F13.b			3						Földmérés és térképészet beruházásai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				45,6
2						Ágazati célelőirányzatok
F13.b			4						Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok			114,5			114,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	114,5			118,1
F13.b			5						Magyar találmányok külföldi bejelentése			135,5			135,5
1						Működési költségvetés					2,0
3						Dologi kiadások	11,0			81,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	124,5			70,1
F16			6						Külföldi kormányzati követelések lebontásának költségei
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,5
F07			7						Állami Támogatású Bérlakás Program			9 000,0			12 800,0
1						Működési költségvetés					15,7
3						Dologi kiadások				16,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	9 000,0			676,0
F07			8						Lakóépületek energia megtakarítási programja			3 000,0			200,0
2						Felhalmozási költségvetés	3 000,0
3						Vállalkozási célelőirányzatok
F13.a			1						Gazdaságfejlesztési célelőirányzat			29 159,5			28 902,0
1						Működési költségvetés		200,0			159,0
3						Dologi kiadások	550,0			1 426,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 394,0			3 921,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0			1,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	21 465,5			9 542,6
3						Kölcsönök	900,0			1 713,5	8,0
F13.b				2						„Hannover 2000”
1						Működési költségvetés					27,9
3						Dologi kiadások				81,6
2						Felhalmozási költségvetés					28,3
F13.b				3						Kis- és középvállalkozások beruházásainak kamattámogatása és EK társfinanszírozás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				15,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				516,6
F13.b			2						Turisztikai célelőirányzat			29 878,5			30 091,5
1						Működési költségvetés					232,2
3						Dologi kiadások	4 000,0			486,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6 299,6			7 239,2
2						Felhalmozási költségvetés					175,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	19 578,9			1 952,8
3						Kölcsönök				64,1
F13.a			3						Kis- és középvállalkozói célelőirányzat			17 225,2			15 516,7
1						Működési költségvetés		679,2			331,8
3						Dologi kiadások	532,3			270,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 667,7			1 133,7
2						Felhalmozási költségvetés		503,0			302,8
1						Intézményi beruházási kiadások				10,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	13 207,4			2 790,5
F13.a			7						Regionális gazdaságépítési célelőirányzat			5 000,0			6 770,0
1						Működési költségvetés					13,6
3						Dologi kiadások	100,0			35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	900,0			468,6
2						Felhalmozási költségvetés					3 100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4 000,0			4 671,7
F02		8						Hadiipari kapacitás fenntartása			193,0			193,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	193,0			193,3
F01.c		11						ITD-H Kereskedelmi szolgálat			1 230,8			1 230,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 230,8			1 230,8
12						Segélyből megvalósuló programok
F13.b			1						EU SAVE II program			44,5			44,5
1						Működési költségvetés		43,5
3						Dologi kiadások	88,0
F13.a			7						Notifikációs központ kialakítása HU-9703
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
F13.b			8						Békéltető Testületek EU segélyprogram 2001
1						Működési költségvetés		53,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	53,0
F13.b			9						OFE EU segélyprogram 2001
1						Működési költségvetés		47,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,0
F13.b			10						Tanúsító és Ellenőrző Intézetek fejlesztése program			10,4			10,4
1						Működési költségvetés		695,6
3						Dologi kiadások	695,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,4
F13.b			11						Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség PHARE Programjai			112,5			112,5
1						Működési költségvetés		53,8			28,4
3						Dologi kiadások	166,3			18,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				10,1
2						Felhalmozási költségvetés		215,0			97,5
1						Intézményi beruházási kiadások	215,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				97,1
F01.b			12						Vállalkozói vagyon kezelése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	0,1
2						Felhalmozási költségvetés		0,1
F13.b			13						Munkahelyi egészség és biztonság HU-00-06-01 PHARE program társfinanszírozása			30,6			30,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,6
F09			16						Energia Acquis átvétele, intézményfejlesztés
1						Működési költségvetés		487,5
3						Dologi kiadások	487,5
F13.b			17						Tanúsító és Ellenőrző Intézetek (HU-980401-01)
1						Működési költségvetés					27,5
3						Dologi kiadások				27,5
2						Felhalmozási költségvetés					22,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,0
14						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
F08.f			1						MTESZ támogatása			120,0			120,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	120,0			120,0
F13.b			2						Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása			43,4			43,4
1						Működési költségvetés		30,0			55,0
3						Dologi kiadások				7,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	73,4			102,9
F13.b			3						Békéltető testületek támogatása			28,0			28,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,0			67,7
F13.b			4						Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása						120,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				120,0
F13.b		15						Aktív foglalkoztatási célok támogatása
1						Működési költségvetés		3 374,0			3 374,2
3						Dologi kiadások	100,0			505,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0			45,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 124,0			762,4
3						Kölcsönök	2 000,0			459,9	18,9
F16		17						GM fejezeti előre nem tervezett kiadások előirányzata
1						Működési költségvetés					13,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
F13.b		18						Polgári szolgálat			300,0			770,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			763,2
F13.b		19						Munkaerő-piaci szervezet fejlesztési program
2						Felhalmozási költségvetés		1 200,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 200,0
F13.b		20						Munkaerő-piaci szervezetek működési tartaléka
1						Működési költségvetés		206,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	206,0
F13.b		21						EU integrációra való felkészülés			81,0			40,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				10,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			4,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	21,0			5,0
F02		22						Hadiipari technológia-korszerűsítő beruházások támogatása
1						Működési költségvetés					1,3
3						Dologi kiadások				2,0
2						Felhalmozási költségvetés		83,0			173,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	83,0
F13.b		24						Energia Központ Kht. közhasznú feladatai			77,0			77,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	77,0			77,0
F16		25						Feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok maradványelvonása miatti technikai ÁHT-T
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				60,9
1-25. cím összesen:	137 595,9	31 014,7	106 581,2	81 711,9	36 743,8	108 814,5
28						Központosított bevételek
F13.a		1						Gazdaságfejlesztési támogatások visszatérülése		4 100,0			3 842,5
F13.b		2						Turisztikai hozzájárulás		4 475,0			5 028,0
XV. fejezet összesen:	137 595,9	39 589,7	106 581,2	81 711,9	45 614,3	108 814,5

XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Környezetvédelmi Minisztérium igazgatása			3 244,8			4 226,7
1						Működési költségvetés		14,2			735,8
1						Személyi juttatások	1 001,2			1 380,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	350,8			484,7
3						Dologi kiadások	1 747,5			2 152,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,0			815,1
2						Felhalmozási költségvetés		2,0			1 096,1
1						Intézményi beruházási kiadások	64,5			966,4
2						Felújítás	50,0			16,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				101,2
4						Központi beruházási kiadások				649,6
3						Kölcsönök				3,1	3,1
F13.b	3						Országos Meteorológiai Szolgálat			791,3			909,8
1						Működési költségvetés		618,4			981,0
1						Személyi juttatások	495,7			580,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	179,5			202,9
3						Dologi kiadások	610,9			738,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,0			0,2
2						Felhalmozási költségvetés		129,2			158,4
1						Intézményi beruházási kiadások	184,8			175,9
2						Felújítás	65,0			66,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,8
4						Központi beruházási kiadások				176,1
3						Kölcsönök				2,8	2,8
F13.b	4						Háttérintézmények						11,0
1						Működési költségvetés		1 797,1			2 000,0
1						Személyi juttatások	495,6			505,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	176,5			181,6
3						Dologi kiadások	1 078,5			1 321,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	46,5			161,2
2						Felhalmozási költségvetés		181,3			512,4
1						Intézményi beruházási kiadások	156,3			400,2
2						Felújítás	25,0			1,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				348,5
3						Kölcsönök				1,0	1,0
F14	5						Természetvédelmi területi szervek			1 776,8			2 577,7
1						Működési költségvetés		408,7			2 020,8
1						Személyi juttatások	852,9			1 183,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	314,9			419,5
3						Dologi kiadások	894,5			1 999,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,9			6,1
2						Felhalmozási költségvetés					2 419,2
1						Intézményi beruházási kiadások	44,1			2 724,2
2						Felújítás	75,0			282,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,6
4						Központi beruházási kiadások				342,4
3						Kölcsönök	1,5	0,3		1,3
F14	6						Környezetvédelmi területi szervek			3 145,6			4 438,9
1						Működési költségvetés		294,8			1 732,1
1						Személyi juttatások	1 803,3			2 503,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	658,0			892,6
3						Dologi kiadások	855,6			1 646,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,5			176,4
2						Felhalmozási költségvetés		0,5			911,9
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0			620,2
2						Felújítás	65,0			65,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,4
4						Központi beruházási kiadások				755,5
3						Kölcsönök	2,4	0,9		7,3	6,1
8						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			800,0			129,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				349,1
4						Központi beruházási kiadások	800,0
F13.b			2						Meteorológiai szolgáltatás beruházásai			215,0			215,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				114,3
4						Központi beruházási kiadások	215,0
F14			3						Környezetvédelem beruházásai			340,0		'	41,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				100,9
4						Központi beruházási kiadások	340,0
F14			4						Természetvédelem beruházásai			260,0			53,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				72,4
4						Központi beruházási kiadások	260,0
2						Ágazati célelőirányzatok
F14			1						Alföld program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,1
F14			2						Rajka-Budapest közötti Duna-szakasz megfigyelő rendszere
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
F14			3						Szigetközi térség kárainak mérséklése			230,0
1						Működési költségvetés		120,0			120,0
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,2
3						Dologi kiadások	76,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	220,0			241,7
F14			5						Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program			155,0			15,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,2
3						Dologi kiadások	90,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	11,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,9
F14			6						Védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítása program			800,0			655,9
2						Felhalmozási költségvetés					13,3
1						Intézményi beruházási kiadások	800,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				821,3
F14			10						Nemzeti ökológiai hálózat, természetvédelmi területek rendszerének kialakulása
F14				1						Nemzeti ökológiai hálózat, természetvédelmi területek rendszerének kialakulása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,8
F14				2						Környezetvédelmi szakmai programok támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				41,0
F14				3						Természetvédelmi célokat szolgáló fejlesztési programok támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				34,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12,8	,
F13.b			18						Energia Kht. közhasznú feladatai			24,0			24,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,0			24,0
F16			19						Fejezeti kezelésű előirányzatok technikai maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,1
F14			24						Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlásának környezetvédelmi feladatai			12,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	12,0
F14			34						Országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálata
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
4						Környezetvédelmi alap célfeladatok
F14			1						Környezetvédelmi feladatok			30 450,4			28 025,7
1						Működési költségvetés		40,0			166,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9 500,0			12 931,1
2						Felhalmozási költségvetés					15,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	17 990,4			15 561,4
3						Kölcsönök	3 000,0			1 162,5
5						EU csatlakozás környezetvédelmi Nemzeti Programjai és kormányzati feladatai
F13.b			1						ANP intézményfejlesztés technikai feltételeinek megteremtése			180,0			177,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,2
3						Dologi kiadások	40,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				42,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	86,8			28,9
F13.b			2						ANP jogharmonizáció műszaki megalapozása, szabványosítás			130,0			121,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,6
3						Dologi kiadások	103,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				83,7
F14			3						Környezetvédelmi PHARE program (HU-9513)
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				8,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,3
F14			4						Környezetvédelmi PHARE program (HU-9807)
1						Működési költségvetés		325,0			398,2
3						Dologi kiadások	400,0			346,9
2						Felhalmozási költségvetés		1 586,0			1 681,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 511,0			1 716,4
5						ISPA segélyprogram
F14				1						Győr város szennyvíztisztító telepének fejlesztése			630,0			311,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 554,0
,					3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 184,0
F14				2						Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program támogatása			357,7			169,0
2						Felhalmozási költségvetés		1 578,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 935,8
F14				3						Szeged térségi szennyvízkezelési rendszer és csatornahálózat fejlesztése						1 141,7
F14				8						Technikai segítségnyújtás Pécs, Cegléd, Sajó-Bódva ISPA projektek kidolgozásához						26,8
1						Működési költségvetés					15,0
3						Dologi kiadások				15,0
F14			6						EU környezetvédelmi támogatások pályázati feltételeinek megteremtése			110,0			12,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,7
3						Dologi kiadások	67,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			61,0
F14			8						Környezetvédelmi PHARE program (HU-9911)
1						Működési költségvetés		242,0			433,3
3						Dologi kiadások				157,7
2						Felhalmozási költségvetés		970,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 212,0
F14			10						Környezetvédelmi PHARE program (HU 9903)
1						Működési költségvetés					126,0
3						Dologi kiadások				126,0
F14			11						ANP hulladékgazdálkodási intézményrendszerének fejlesztése			200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,5
3						Dologi kiadások	53,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	80,0
F14			12						Környezetvédelmi PHARE program (HU-0004)
1						Működési költségvetés					310,5
3						Dologi kiadások				100,3
2						Felhalmozási költségvetés					149,8
F16		10						Fejezeti tartalék			41,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	41,8
1-8. cím összesen:	53 756,9	9 862,5	43 894,4	59 303,3	16 009,7	43 468,6
9						Központosított bevételek
F14		1						Környezetvédelmi támogatások visszatérülése		2 645,0			1 219,6
2						Bírságok
F14			1						Légszennyezési bírság		870,0			666,7
F14			3						Szennyvízbírságok		260,0			247,6
F14			4						Veszélyes hulladék bírság		100,0			63,6
F14			5						Zaj- és rezgésvédelmi bírság		25,0			14,0
F14			6						Természetvédelmi bírság		15,0			10,8
3						Termékdíjak
F14			1						Gumiabroncs termékdíjak		2 614,0			3 109,6
F14			2						Csomagolóeszközök termékdíja		4 667,0			5 190,6
F14			3						Hűtőberendezések termékdíja		1 352,0			1 371,6
F14			4						Akkumulátorok termékdíja		1 141,0			1 076,4
F14			5						Kenőolajok termékdíja		7 162,0			5 752,7
XVI. fejezet összesen:	53 756,9	30 713,5	43 894,4	59 303,3	34 732,9	43 468,6

XVII. KÖZLEKEDÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Közlekedési és Vízügyi Minisztérium igazgatása			1 582,4			3 402,8
1						Működési költségvetés		269,8			5 437,5
1						Személyi juttatások	876,6			1 211,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	331,5			400,7
3						Dologi kiadások	629,1			2 356,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4 138,5
2						Felhalmozási költségvetés					220,2
1						Intézményi beruházási kiadások				43,8
2						Felújítás	15,0			93,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				212,0
4						Központi beruházási kiadások				321,7
F12.d	2						Közlekedési Felügyeletek						768,5
1						Működési költségvetés		13 772,5			14 793,1
1						Személyi juttatások	4 721,0			5 293,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 669,0			1 798,2
3						Dologi kiadások	4 589,0			5 271,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 215,0			1 481,7
2						Felhalmozási költségvetés		53,4			235,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 442,0			1 560,4
2						Felújítás	162,0			172,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4,0			0,5
4						Központi beruházási kiadások				339,6
3						Kölcsönök	34,0	10,1		231,9	222,6
F12.a	4						Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság						7 787,7
1						Működési költségvetés		902,1			945,7
1						Személyi juttatások	303,0			296,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	118,1			100,5
3						Dologi kiadások	400,0			5 101,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0			101,6
2						Felhalmozási költségvetés					2 229,5
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0			55,7
2						Felújítás	20,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0
4						Központi beruházási kiadások				4 861,9
3						Kölcsönök				9,7	4,7
F12.d	5						Légügyi Igazgatóság			141,2			164,2
1						Működési költségvetés		139,8			194,5
1						Személyi juttatások	132,2			165,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	42,9			57,3
3						Dologi kiadások	86,9			135,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,3
1						Intézményi beruházási kiadások	18,0			24,3
2						Felújítás	1,0
F12.d	6						Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1						Működési költségvetés		33 639,0			34 603,6
1						Személyi juttatások	7 109,3			7 530,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 405,7			2 403,1
3						Dologi kiadások	15 404,0			13 811,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	420,0			4 620,1
6						Kamatfizetések	500,0			248,7
2						Felhalmozási költségvetés		55,0			1 479,5
1						Intézményi beruházási kiadások	7 000,0			5 596,2
2						Felújítás	1 500,0			1 199,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	300,0			2 500,3
3						Kölcsönök		945,0		19,5	342,0
F13.b	7						Vízügyi és árvízvédelmi intézmények			5 977,4			33 272,9
1						Működési költségvetés		5 434,2			10 388,4
1						Személyi juttatások	4 742,0			7 591,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 812,7			2 734,1
3						Dologi kiadások	5 005,7			14 706,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	29,8			305,0
6						Kamatfizetések				0,7
2						Felhalmozási költségvetés		439,6			5 170,5
1						Intézményi beruházási kiadások	176,0			1 374,4
2						Felújítás	55,0			346,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	29,0			6,4
4						Központi beruházási kiadások				22 129,6
3						Kölcsönök	1,0			21,7	19,8
F05.a	8						MÁV egészségügyi szolgáltatás			80,5			350,8
1						Működési költségvetés					7,5
1						Személyi juttatások	45,9			53,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,0			19,7
3						Dologi kiadások	16,6			29,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,6
2						Felhalmozási költségvetés					32,0
4						Központi beruházási kiadások				289,1
F05.a	9						MÁV egészségügyi alapellátó intézmények						34,9
1						Működési költségvetés		5 064,2			6 181,7
1						Személyi juttatások	2 202,1			2 331,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	844,9			900,2
3						Dologi kiadások	1 948,5			2 886,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,7			5,5
2						Felhalmozási költségvetés					111,6
1						Intézményi beruházási kiadások	3,0			130,6
2						Felújítás	17,5			42,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	47,5
4						Központi beruházási kiadások				31,2
F08.b	10						Közlekedési Múzeum			195,1			288,6
1						Működési költségvetés		21,5			56,8
1						Személyi juttatások	117,8			130,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	47,6			48,4
3						Dologi kiadások	49,8			70,3
2						Felhalmozási költségvetés					65,1
1						Intézményi beruházási kiadások	1,4			6,9
2						Felújítás				36,3
4						Központi beruházási kiadások				115,1
F01.d	11						Magyar Űrkutatási Iroda			84,9			87,3
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	9,5			11,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,9			4,1
3						Dologi kiadások	19,8			20,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	51,7			51,7
2						Felhalmozási költségvetés
,		1						Intézményi beruházási kiadások				0,4
13						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F12.c			1						Postai épületrekonstrukció			350,0			350,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	350,0			278,6
F14			2						Kiemelt városok szennyvízkezelése			2 000,0			561,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				372,8
4						Központi beruházási kiadások	2 000,0			517,7
3						Vízkárelhárítás
F13.b				3						Duna Budapest-Szap közötti szakaszának rendezése			300,0			35,5
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	300,0
F13.b				7						Felső-Tisza vidéki árvízvédelmi rendszerek fejlesztése			3 000,0			79,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				681,4
4						Központi beruházási kiadások	3 000,0
F13.b				9						Bodrogközi árvízvédelmi rendszer fejlesztése			900,0			202,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				341,3
4						Központi beruházási kiadások	900,0
F13.b				10						Közép-Tiszai árvízvédelmi rendszer fejlesztése			600,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				48,1
4						Központi beruházási kiadások	600,0
F13.b			5						Egyéb regionális víziközmű-hálózat fejlesztése			600,0			46,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,7
4						Központi beruházási kiadások	600,0
F13.b			6						Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése			1 100,0			0,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,6
4						Központi beruházási kiadások	1 100,0
7						Egyéb vízminőség-védelem
F14				1						Egyéb vízminőség-védelem			260,0			19,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,5
4						Központi beruházási kiadások	260,0
F13.b				2						Vízbázisvédelem			1 900,0			183,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				238,4
4						Központi beruházási kiadások	1 900,0
F 13.b				3						Vízrajz			410,0			21,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,6
4						Központi beruházási kiadások	410,0
F14			8						Balatoni vízminőség-védelem			800,0			180,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				94,5
4						Központi beruházási kiadások	800,0
9						Kombinált fuvarozás, logisztikai központok, kikötők fejlesztése
F12.d				1						Kombinált fuvarozás fejlesztése			1 300,0			1 300,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	1 300,0			519,1
F12.d				2						Logisztikai központ fejlesztése			330,0			330,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	330,0			260,8
F12.d				3						Kikötők fejlesztése			450,0			450,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	450,0			450,0
F12.b			10						Vasúthálózat fejlesztése			17 000,0			14 962,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	17 000,0			16 443,3
11						VOLÁN autóbusz-közlekedés fejlesztése
F12.a				1						VOLÁN autóbusz-rekonstrukció			3 007,0			3 007,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	3 007,0			3 129,6
F12.a				2						A Budapesti Közlekedési Szövetség tevékenységéhez kapcsolódóan a VOLÁNBUSZ Rt. beruházása			120,0			120,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	120,0
F14			12						Nagymaros feletti befejezetlen védtöltések rendezése			150,0			150,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	150,0			153,7
F05.a			13						Vasútegészségügyi fejlesztések			600,0			316,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				32,0
4						Központi beruházási kiadások	600,0			40,0
F12.b			14						Infrastruktúra-fejlesztési feladatok			150,0			150,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	150,0			166,3
F12.d			16						Akadálymentes közlekedés fejlesztése			200,0			200,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,9
4						Központi beruházási kiadások	200,0			205,9
F12.d			17						Vízügyi informatikai rendszer fejlesztése			100,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	100,0
F12.a			19						Esztergomi Mária-Valéria híd építése			688,0			656,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				970,3
4						Központi beruházási kiadások	688,0
F12.b			20						Szlovén vasúti átmenet építése			5 800,0			5 800,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	5 800,0			5 414,1
F12.a			21						Székesfehérvárt elkerülő út építése			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				125,5
4						Központi beruházási kiadások	50,0
F12.a			22						A 4. számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő útszakasz építése			1 435,0			632,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				452,2
4						Központi beruházási kiadások	1 435,0
F12.a			23						A 3. számú főút Miskolcot elkerülő útszakasz építése
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
F12.a			24						A 6. számú főútvonal tervezésének és kivitelezésének előkészítése			100,0			100,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				53,7
4						Központi beruházási kiadások	100,0
F12.a			25						74-es főút Zalaegerszeget elkerülő szakasza			250,0			14,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				41,6
4						Központi beruházási kiadások	250,0
F12.a			26						A 10-es út rekonstrukciója			100,0			100,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				30,3
4						Központi beruházási kiadások	100,0
F12.a			27						34. számú főút Tiszaigar települést elkerülő szakasza
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások				30,0
F12.a			28						Törökszentmiklóst elkerülő út építése			1 400,0			578,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	1 400,0
F12.a			29						Nyíregyházát elkerülő út tervezése és szanálása			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	50,0
F12.a			30						Helyi érdekű útépítések és rendezések beruházásai						52,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások				25,0
F12.a			31						83-as főút Pápát elkerülő szakasza I-II. ütem			800,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	800,0
F01.a			41						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			850,0			306,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				230,2
4						Központi beruházási kiadások	850,0
43						Vízkárelhárítás egyéb beruházásai
F13.b				1						Elsőrendű árvízvédelmi művek fejlesztése és rekonstrukciója			1 400,0			183,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,5
4						Központi beruházási kiadások	1 400,0
F13.b				2						Folyó- és tószabályozás			600,0			18,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				40,6
4						Központi beruházási kiadások	600,0
F13.b				3						Nagyműtárgyak rekonstrukciója			850,0			42,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				60,0
4						Központi beruházási kiadások	850,0
F13.b				4						Dombvidéki vízrendezés			400,0			12,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,2
4						Központi beruházási kiadások	400,0
F13.b				5						Síkvidéki vízrendezés			1 300,0			115,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,8
4						Központi beruházási kiadások	1 300,0
F13.b				6						Vízpótló és elosztórendszerek			200,0			10,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,0
4						Központi beruházási kiadások	200,0
F13.b				7						Duna-Tisza közi homokhátság vízvisszatartása, vízpótlása			200,0			1,8
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	200,0
F13.b				8						Balatoni vízkárelhárítás			100,0			0,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
4						Központi beruházási kiadások	100,0
F08.b			44						Múzeumi tevékenység beruházásai			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				65,1
4						Központi beruházási kiadások	50,0
F13.b			45						Vízkészlet-gazdálkodási létesítmények			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	50,0
F12.d			46						Rév- és kompközlekedés fejlesztése			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	50,0			50,9
F14			47						Demecser nagyközség gesztorságában hét település szennyvíztisztító telep beruházása
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások				30,0
2						Ágazati célelőirányzatok
F13.b			2						Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások			120,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,4
3						Dologi kiadások	65,6
F13.b			4						Vízkárelhárítási művek fenntartása			1 500,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	240,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	105,6
3						Dologi kiadások	1 154,4
F02			6						Polgári védelmi és információs feladatok			75,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	75,0
F12.d			7						Nemzetközi tagdíjak			140,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	140,0
F12.d			8						Kutatási feladatok			410,0
1						Működési költségvetés					7,1
3						Dologi kiadások	410,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				121,7
F01.c			12						EU integrációs feladatok			320,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	320,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				159,9
F01.a			13						Informatikai eszközfenntartás			90,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	90,0
F12.a			14						Veszélyes árufuvarozás szabályozása			5,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0
F02			16						Légi riasztási rendszer fenntartási feladatai			15,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	15,0
F01.c			18						ENSZ vasúti project költségei			5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0
F01.c			19						NATO tagságból adódó feladatok			40,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	35,7
F12.a			20						A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1						Működési költségvetés		506,0			621,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	506,0			662,7
F13.b			30						Nagymarosi rehabilitált területek fenntartása			35,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	35,0
F13.b			31						Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének fenntartása			50,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	50,0
F13.b			32						Távlati ivóvízbázisok fenntartása			60,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	60,0
F02			35						A KöViM védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelemről szóló törvény alapján			5,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0
F08.b			36						Közlekedési könyvtárak finanszírozása			15,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	15,0
F04.c			37						Az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakmai vizsgák lebonyolításához			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
F01.a			38						Műszaki szabályozási feladatok			20,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0
F15			39						Nemzetközi hitelekkel összefüggő bankköltségek, jutalékok			60,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	60,0			84,5
F14			40						Nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos felkészítési és készenléti ágazati feladatok			10,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
F12.a			41						Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				33,7
F13.b			45						Ágazati katasztrófavédelmi rendszer és szerveinek működtetése			30,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0
F13.b			46						Duna-Tisza közi homokhátság monitorjának működtetése			30,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0			'
F13.b			47						Ráckevei-Soroksári Duna-ág fenntartási költségei			80,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	80,0
F13.b			48						Tisza tó fenntartása			80,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	80,0
F01.a			49						Nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos fordítási igény			8,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	8,0
F12.a			50						Esztergom-Sturovo közötti Duna-híd újjáépítése (HU 9908-01)
2						Felhalmozási költségvetés		1 345,0			1 281,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 345,0			1 281,8
F12.b			51						Budapest-Ferencváros-Soroksár vasútvonal rehabilitációja (HU 9908-02)
2						Felhalmozási költségvetés		3 497,0			3 799,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 497,0			3 799,2
F14			52						Észak-budapesti szennyvíztisztítómű folyadékfázis (HU 9811)
2						Felhalmozási költségvetés		3 873,6			2 744,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 873,6			2 744,0
F14			53						Vízügyi szektor ISPA segély
2						Felhalmozási költségvetés		2 869,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 869,0
F12.a			54						Közúti szektor ISPA segély
2						Felhalmozási költségvetés		3 380,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 380,0
F12.b			55						Vasúti szektor ISPA segély						2 013,5
2						Felhalmozási költségvetés		11 336,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	11 336,0
F12.d			56						Állami többletfeladatok
1						Működési költségvetés					185,0
3						Dologi kiadások				101,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				150,0
2						Felhalmozási költségvetés					640,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,0
F01.f			57						ISPA projektek előkészítése (HU 9903 sz. PHARE program)
1						Működési költségvetés					70,3
3						Dologi kiadások				70,3
F12.a			60						Technikai segítségnyújtás az útburkolat-megerősítési projekthez
1						Működési költségvetés					7,7
3						Dologi kiadások				7,7
F12.c			61						Magyar Posta Rt. tőkejuttatása informatikai hálózat kiépítésére						400,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				400,0
F12.b			62						Technikai segítségnyújtás a vasúti projektek tenderhez						11,0
1						Működési költségvetés					5,9
3						Dologi kiadások				13,6
F12.b			63						Technikai segítségnyújtás a Budapest-Szolnok-Lőkösháza vonal rehabilitációhoz						13,5
1						Működési költségvetés					7,4
3						Dologi kiadások				15,5
F14			66						Budapesti Központi szennyvíztisztító telep ISPA technikai segítségnyújtás						150,0
3						Központi kezelésű felújítások
F01.a			1						KöViM központi épületének felújítása			98,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	98,0
F08.b			2						Közlekedési Múzeum épületeinek felújítása			35,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	35,0
F01.a			3						OVF siófoki üdülőjének felújítása			25,0
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	25,0
6						Útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat
F12.a			1						Útfenntartás és fejlesztés			62 550,0			59 489,5
1						Működési költségvetés		100,0			1 575,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24 670,0			30 046,2
2						Felhalmozási költségvetés		500,0			2 568,8
1						Intézményi beruházási kiadások	19 280,0			16 286,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	19 200,0			17 301,3
7						Vízügyi célelőirányzat
F13.b			1						Vízügyi alapfeladatok			5 900,0			6 792,2
1						Működési költségvetés					41,7
3						Dologi kiadások	150,0			495,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 050,0			3 989,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 700,0			3 055,0
3						Kölcsönök				1 557,6	1 500,0
F16		10						Fejezeti tartalék			180,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,0
1-13. cím összesen:	220 565,4	88 152,8	132 412,6	244 367,3	97 799,8	146 468,8
15						Központosított bevételek
F12.a		2						Gépjárműadó (belföldi, külföldi) és túlsúlydíj		13 400,0			12 339,5
F13.b		3						Vízügyi támogatások visszatérülése		150,0			53,0
F13.b		4						Vízkészletjárulék		5 750,0			6 739,1
XVII. fejezet összesen:	220 565,4	107 452,8	132 412,6	244 367,3	116 931,4	146 468,8

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Külügyminisztérium igazgatása			4 308,4			5 235,0
1						Működési költségvetés		40,7			907,6
1						Személyi juttatások	2 349,0			3 003,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	831,3			1 047,8
3						Dologi kiadások	802,0			1 551,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,5			264,2
2						Felhalmozási költségvetés		5,0			21,0
1						Intézményi beruházási kiadások	304,2			305,7
2						Felújítás	56,1			38,4
4						Központi beruházási kiadások				26,1
3						Kölcsönök	8,0	8,0		11,4	11,4
F01.c	2						Külképviseletek			6 113,2			4 277,0
1						Működési költségvetés		501,9			2 243,2
1						Személyi juttatások	2 208,4			2 333,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 883,6			831,7
3						Dologi kiadások	1 502,2			1 909,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,9			16,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				1 168,1
2						Felújítás				370,0
F01.a	3						KüM Jóléti Intézményei			19,1			19,9
1						Működési költségvetés		59,8			63,2
1						Személyi juttatások	21,0			21,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8,1			8,0
3						Dologi kiadások	43,7			54,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	6,1			6,3
F01.c	4						Határon Túli Magyarok Hivatala			422,1			3 648,8
1						Működési költségvetés		0,5			38,5
1						Személyi juttatások	181,0			232,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	68,8			81,7
3						Dologi kiadások	139,8			266,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				411,0
2						Felhalmozási költségvetés					702,8
1						Intézményi beruházási kiadások	33,0			49,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2 846,9
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			348,0			348,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	348,0
2						Az Európai Unióhoz való csatlakozás külügyi Nemzeti Programja
F01.c			1						EU Kommunikációs stratégia			609,9			609,9
1						Működési költségvetés					1,7
1						Személyi juttatások	18,1			7,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,4			1,8
3						Dologi kiadások	173,7			95,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	412,7			125,6
F01.c			2						EU integrációs képzés			27,5			27,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,1			0,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,4			0,1
3						Dologi kiadások	22,0			13,9
F01.c			3						EU belső piaci integráció			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	0,8			0,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,2
3						Dologi kiadások	9,0			3,8
F01.c			4						EU csatlakozáshoz kapcsolódó külső PR			133,7			133,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0			2,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0			0,5
3						Dologi kiadások	90,7			111,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			7,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0			5,6
F01.c		3						NATO Békepartnerség			30,2			30,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,2			5,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,9			0,5
3						Dologi kiadások	23,1			18,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
F01.c		4						NATO Kommunikációs Stratégia			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	0,8			0,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3
3						Dologi kiadások	26,9			5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0			18,1
F01.c		5						Bős-Nagymaros nemzetközi bírósági eljárás			34,6			34,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	24,8			12,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,3			0,1
3						Dologi kiadások	7,5			10,0
F01.c		6						Nemzetközi tagdíjak			2 621,9			2 621,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	2 621,9			1 858,7
F01.c		7						Külügyi segélyezés			17,8			117,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	17,8			110,7
F01.c		8						Turistakölcsönök			1,0			1,0
1						Működési költségvetés		8,0			1,4
3						Dologi kiadások	9,0			2,0
F01.c		9						Állami Protokoll kiadásai			216,3			716,3
1						Működési költségvetés		5,0			13,7
1						Személyi juttatások	20,0			31,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0			0,6
3						Dologi kiadások	195,3			730,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				32,8
F01.c		10						Külföldi tájékoztatás/Idegen nyelvű lapkiadás			73,5			83,5
1						Működési költségvetés					0,6
3						Dologi kiadások	37,3			22,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	36,2			49,5
11						Célelőirányzatok
F08.f			1						Kisebbségi koordinációs keret			241,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	241,3
F01.a			3						Magyarság Hírnevéért Díj			6,3			6,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				6,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,3
F08.f			4						Kisebbségekért Díj			6,9			6,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,9			6,9
F01.f			6						A Református Világszövetség európai naggyűlésének megrendezéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések támogatása						250,0
F01.a			7						„Magyarország 2000” tanácskozás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,6
12						Alapítványok támogatása
F01.c			1						Új Kézfogás Közalapítvány támogatása			546,0			546,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	546,0			546,0
F01.c			2						Illyés Közalapítvány támogatása			1 021,2			1 021,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 021,2			1 021,2
F01.d			3						Teleki László Alapítvány támogatása			95,7			95,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	95,7			87,7
F08.b			4						Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány támogatása			14,6			14,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,6			14,6
F08.f			5						Esély a stabilitásra Közalapítvány						200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				200,0
14						Civil szervezetek támogatása
F01.c			1						Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek			29,8			29,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	29,8			28,9
F04.d		15						Határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése			1 958,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	17,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,2
3						Dologi kiadások	84,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	12,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 838,0
F01.f		17						Kárpátaljai árvíz által okozott károk mérséklése						200,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				200,0
F01.c		18						PHARE segélyprogramok
1						Működési költségvetés					1 597,2
3						Dologi kiadások				1 459,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				43,2
2						Felhalmozási költségvetés					446,0
1						Intézményi beruházási kiadások				539,2
F01.c		19						Külképviseletek-Deviza			14 886,4			16 999,6
1						Működési költségvetés		6 004,5			6 606,0
1						Személyi juttatások	11 909,2			11 045,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok				1 711,4
3						Dologi kiadások	6 843,5			7 905,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,4
2						Felhalmozási költségvetés		31,1			144,3
1						Intézményi beruházási kiadások	1 379,4			751,3
2						Felújítás	789,9			46,5
F13.b		20						Kereskedelem-fejlesztési célelőirányzat			1 500,0			1 500,0
1						Működési költségvetés					7,7
1						Személyi juttatások	19,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,8
3						Dologi kiadások	739,3			611,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	731,2			451,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	3,2			5,5
F16		21						Fejezeti tartalék
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	103,0
2						Felhalmozási költségvetés		103,0
F01.f		23						Délvidéki magyarság támogatása
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				500,2
F01.c	6						Magyar Köztársaság Kereskedelmi Képviselete, Moszkva						10,3
1						Működési költségvetés		828,0			636,6
1						Személyi juttatások	477,5			443,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	65,4			59,0
3						Dologi kiadások	281,1			295,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,0
2						Felhalmozási költségvetés		2,0
1						Intézményi beruházási kiadások				28,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6,0
XVIII. fejezet összesen:	42 920,9	7 597,5	35 323,4	48 205,2	13 443,1	38 825,5

XIX. SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Szociális és Családügyi Minisztérium igazgatása			1 585,9			1 898,7
1						Működési költségvetés		13,4			147,3
1						Személyi juttatások	664,9			852,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	231,0			296,5
3						Dologi kiadások	352,5			504,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	278,1			255,3
2						Felhalmozási költségvetés					55,3
1						Intézményi beruházási kiadások	72,8			63,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,3
4						Központi beruházási kiadások				79,9
3						Kölcsönök				3,9	3,9
F01.a	2						„Lánchíd” Irodaház						26,6
1						Működési költségvetés		579,3			469,8
1						Személyi juttatások	100,2			114,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	37,5			51,1
3						Dologi kiadások	439,1			399,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,6
2						Felhalmozási költségvetés					0,2
1						Intézményi beruházási kiadások	2,0			2,7
3						Kölcsönök	0,5
F04.d	6						SzCsM Oktatási és Pihenő Központ			9,0			12,8
1						Működési költségvetés		41,7			27,4
1						Személyi juttatások	14,7			14,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,9			5,5
3						Dologi kiadások	29,3			17,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	0,6			0,2
2						Felújítás	0,2
4						Központi beruházási kiadások				3,0
F13.b	7						Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség			1 232,6			1 600,0
1						Működési költségvetés		639,4			905,4
1						Személyi juttatások	987,1			1 235,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	356,6			444,3
3						Dologi kiadások	349,0			567,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	78,0			95,5
2						Felhalmozási költségvetés					165,5
1						Intézményi beruházási kiadások	63,2			234,2
2						Felújítás	0,7			18,9
4						Központi beruházási kiadások				3,0
3						Kölcsönök	37,4			62,1	20,8
F06.g	8						Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet			497,6			578,9
1						Működési költségvetés		96,9			163,5
1						Személyi juttatások	212,6			213,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	81,3			78,3
3						Dologi kiadások	192,8			245,4
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			29,4
2						Felhalmozási költségvetés					6,5
1						Intézményi beruházási kiadások	11,2			21,0
2						Felújítás	84,0			39,5
4						Központi beruházási kiadások				13,0
F06.g	13						Állami szociális intézetek			891,2			1 328,9
1						Működési költségvetés		141,5			147,1
1						Személyi juttatások	417,8			442,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	168,6			175,5
3						Dologi kiadások	279,6			376,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	3,7			1,2
2						Felhalmozási költségvetés					55,5
1						Intézményi beruházási kiadások	88,0			154,8
2						Felújítás	75,0			60,3
4						Központi beruházási kiadások				44,7
F06.g	14						Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei			2 052,8			2 223,0
1						Működési költségvetés		120,9			133,6
1						Személyi juttatások	1 010,1			1 080,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	386,2			403,4
3						Dologi kiadások	611,8			671,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	25,3			26,2
2						Felhalmozási költségvetés		0,6			18,7
1						Intézményi beruházási kiadások	22,7			32,6
2						Felújítás	118,2			123,3
4						Központi beruházási kiadások				38,0
15						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			83,0			20,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				20,3
4						Központi beruházási kiadások	83,0
F04.d			4						Egyéb oktatási tevékenységek beruházásai			3,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	3,0
F06.g			5						Gyermek- és ifjúságvédelmi ellátás beruházásai			31,0			0,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,6
4						Központi beruházási kiadások	31,0
F06.g			8						Állami szociális ellátás beruházásai			83,0			25,3
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	83,0
5						Közmunkavégzés támogatása
F13.b			1						Egyéb közmunkaprogramok támogatása			3 000,0			3 500,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	27,0			27,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 973,0			2 318,4
10						Ágazati célelőirányzatok
F06.g			1						Hajléktalanok ellátása			386,0			386,0
1						Működési költségvetés					1,4
3						Dologi kiadások				0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	147,1			253,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	238,9			131,8
F06.g			2						Szociális válságkezelő programok, aktív szociálpolitikai eszközök			550,0			957,9
1						Működési költségvetés					1,0
3						Dologi kiadások				34,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	285,0			296,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	265,0			410,0
F06.g			3						Szociális szak- és alapellátások fejlesztése			844,0			824,6
1						Működési költségvetés					1,8
3						Dologi kiadások				5,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	236,6			204,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	607,4			563,3
F06.g			4						Szociális oktatási, képzési, kutatási és szakértői feladatok támogatása			85,5			59,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	85,5			39,2
F06.g			5						Szociális szakdolgozók továbbképzése			50,0			41,9
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				7,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			16,1
F06.g			6						Falugondnok-hálózat fejlesztése			230,0			430,0
1						Működési költségvetés					0,9
3						Dologi kiadások				7,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	65,8			35,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	164,2			169,2
F06.g			8						PHARE programhoz való hozzájárulás			100,0			92,1
1						Működési költségvetés		982,6			221,5
3						Dologi kiadások	391,6			199,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	607,0
2						Felhalmozási költségvetés		429,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	513,8			8,9
F06.g			9						Ágazati informatikai programok			60,0			60,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0			49,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				18,6
F06.f			10						Otthonteremtési támogatás			186,0			279,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	186,0			278,9
F06.f			11						Mozgáskorlátozottak támogatása			4 000,0			4 000,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				22,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 000,0			3 918,9
F06.e			12						Gyermektartásdíjak megelőlegezése			142,0			304,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	142,0			302,7
F06.g			13						Családpolitikai programok			1 000,0			988,7
1						Működési költségvetés					5,9
3						Dologi kiadások				71,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 000,0			597,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				156,7
F06.g			14						Gyermekvédelmi intézmények, prevenciós programok és szolgálatok fejlesztése			492,4			476,6
1						Működési költségvetés					1,3
3						Dologi kiadások				0,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	112,0			142,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	380,4			223,1
F06.g			15						Szociális intézetek létszám normatívája			845,8			845,8
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				22,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	845,8			825,3
F06.g			27						Üdülés szociális célú támogatása			394,0			444,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	389,0			303,3
F06.g			29						Fogyatékosügyi program támogatása			700,0			700,0
1						Működési költségvetés					1,0
3						Dologi kiadások				1,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			70,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	600,0			513,7
F06.g			30						Idősügyi Tanács programja			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			8,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0
F08.f			31						Esélyegyenlőségi program			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			8,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
F06.g			32						Szociális ágazatban dolgozók egyszeri juttatása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				4,3
F06.g			33						Szociális ágazatban dolgozók egyszeri juttatásának tartaléka
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				2,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				522,3
F06.g			34						Egyszeri szociális segélyezés			610,0			1 105,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				11,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	610,0			400,4
14						Alapítványok támogatása
F06.g			2						Jóléti Szolgálat Alapítvány			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F06.g			3						Gyorssegély Alapítvány			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F06.g			4						Hajléktalanokért Alapítvány			45,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			45,0
F05.e			5						Mocsáry Lajos Alapítvány			70,0			70,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	70,0			70,0
F06.g			6						ADDETUR Alapítvány			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F06.b			7						Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz			4 112,0			5 592,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 112,0			5 592,4
F08.f			9						Fogyatékosok Esélye Közalapítvány			270,0			270,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	270,0			270,0
F06.g			10						Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			15,0
F01.c		15						EU integrációra való felkészülés			511,0			454,8
1						Működési költségvetés		15,0
1						Személyi juttatások	21,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,2
3						Dologi kiadások				223,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	318,0			111,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	179,0			174,4
F06.f		16						TV készülék üzemben tartási díj átalánya			4 724,2			4 724,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 724,2			4 724,2
17						Társadalmi szervezetek támogatása
1						Fogyatékosokat képviselő és segítő szervezetek támogatása
F08.f				1						Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége			52,8			52,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	52,8			52,8
F08.f				2						Hallássérültek Országos Szövetsége			121,9			121,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	121,9			121,9
F08.f				3						Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége			107,0			107,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	107,0			107,0
F08.f				4						Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége			144,0			144,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	144,0			144,0
F08.f				5						Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F08.f				6						Értelmi fogyatékosok országos és regionális szervezetei			43,2			43,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	43,2			43,2
2						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
F08.f				2						Magyar Máltai Szeretetszolgálat			179,0			179,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	179,0			179,0
F08.f				3						Nagycsaládosok Országos Egyesülete			26,0			26,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			26,0
F08.f				4						Johannita Segítőszolgálat			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F08.f				5						Nyugdíjasklubok támogatása						15,0
F08.f			3						Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása			110,0			109,6
1						Működési költségvetés					2,1
3						Dologi kiadások				2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	110,0			73,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				26,4
F06.g		18						Átfogó szociális programok felhalmozási feladatai
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				52,8
F06.g		19						Szociális intézmények rekonstrukciója			450,0			150,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	450,0			140,2
F06.g		20						Központi szociális intézmények bérpolitikai intézkedés támogatása			141,0			0,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	106,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	34,9
F06.g		21						Egyházi szociális intézmények rekonstrukciója			200,0			200,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	200,0			86,4
1-15. cím összesen:	34 608,0	3 061,1	31 546,9	35 179,1	2 557,4	35 610,7
16						GYED, egyéb szociális ellátások és költségtérítések
1						Családi támogatások
F06.e			3						Gyermekgondozási díj	32 178,4			29 240,0
2						Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
F06.b			1						Rokkantsági járadék	5 600,0			5 933,0
F06.b			2						Megváltozott munkaképességűek járadéka	43 000,0			46 541,9
F06.b			3						Egészségkárosodási járadék	1 800,0			2 163,0
F06.b			4						Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és keresetkiegészítése	3 700,0			3 621,0
F06.b			5						Mezőgazdasági járadék	6 400,0			6 402,0
F06.b			6						Vakok személyi járadéka	2 500,0			4 695,0
F06.b			8						Politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések	11 000,0			13 462,0
F06.b			9						Házastársi pótlék	4 600,0			5 038,0
F06.f			10						Cukorbetegek támogatása	30,0			28,0
F06.f			11						Lakbértámogatás	200,0			222,0
F06.e			12						Katonai családi segély	100,0			92,0
3						Különféle jogcímen adott térítések
F06.c			1						Közgyógyellátás	11 550,0			11 550,0
F05.a			2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás	3 100,0			3 100,0
F05.a			3						Terhességmegszakítás	1 000,0			1 000,0
F06.c		4						Folyósított ellátások utáni térítés	810,0			810,0
F06.e		5						GYED-en lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak	6 335,7			6 335,7
16. cím összesen:	133 904,1			140 233,6
XIX. fejezet összesen:	168 512,1	3 061,1	31 546,9	175 412,7	2 557,4	35 610,7

XX. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Oktatási Minisztérium igazgatása
F01.a		1						Oktatási Minisztérium igazgatása			3 511,4			9 987,6
1						Működési költségvetés		225,3			1 537,2
1						Személyi juttatások	1 669,9			2 165,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	600,1			740,4
3						Dologi kiadások	790,7			6 448,4
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	127,0			44,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	466,5			892,5
2						Felhalmozási költségvetés		4,7			327,4
1						Intézményi beruházási kiadások	75,0			194,4
2						Felújítás	12,2			182,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				54,1
4						Központi beruházási kiadások				742,8
3						Kölcsönök				5,7	5,7
F06.g		2						OM Jóléti és szociális intézmények			668,4			754,1
1						Működési költségvetés		348,4			358,7
1						Személyi juttatások	392,8			418,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	141,2			162,7
3						Dologi kiadások	466,1			471,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,5			2,5
2						Felhalmozási költségvetés		3,0			5,5
1						Intézményi beruházási kiadások	14,2			14,0
2						Felújítás	3,0			33,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
3						Kölcsönök				2,9	2,9
F08.f		3						Magyar UNESCO Bizottság			32,7			35,5
1						Működési költségvetés					56,2
1						Személyi juttatások	11,9			15,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,3			5,6
3						Dologi kiadások	16,5			11,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				12,5
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				0,3
F04.c	2						Egyetemek, főiskolák			99 339,5			121 433,5
1						Működési költségvetés		97 435,1			107 846,5
1						Személyi juttatások	80 833,5			79 519,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	27 804,4			27 570,1
3						Dologi kiadások	69 979,7			79 314,1
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	14 926,1			15 108,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	463,8			1 189,5
6						Kamatfizetések				84,1
2						Felhalmozási költségvetés		8 164,7			13 605,6
1						Intézményi beruházási kiadások	8 933,2			15 617,1
2						Felújítás	1 928,0			4 620,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	70,6			590,6
4						Központi beruházási kiadások				17 691,4
3						Kölcsönök				120,3	106,6
F04.c	6						Továbbképző intézetek						4,0
1						Működési költségvetés		1 278,3			1 434,1
1						Személyi juttatások	524,7			461,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	188,6			148,7
3						Dologi kiadások	476,5			649,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	88,5			33,4
2						Felhalmozási költségvetés		24,0			0,3
1						Intézményi beruházási kiadások	23,5			38,2
2						Felújítás	0,5			6,1
3						Kölcsönök				0,5	0,2
7						Egyéb oktatási intézmények
F04.d		2						Egyéb oktatási intézmények			514,5			804,8
1						Működési költségvetés		346,4			694,4
1						Személyi juttatások	353,9			357,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	217,2			207,4
3						Dologi kiadások	243,9			417,6
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	33,3			267,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,1			7,9
2						Felhalmozási költségvetés		4,0			66,1
1						Intézményi beruházási kiadások	15,5			24,1
2						Felújítás				54,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,0
4						Központi beruházási kiadások				2,2
F08.b	8						Országos Pedagógai Könyvtár és Múzeum			162,4			193,4
1						Működési költségvetés		45,1			52,3
1						Személyi juttatások	97,5			92,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,1			33,5
3						Dologi kiadások	74,7			98,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,2
2						Felhalmozási költségvetés					7,1
1						Intézményi beruházási kiadások				1,2
2						Felújítás				23,7
F04.d	9						Kutató és szolgáltató intézetek			2 713,0			8 062,8
1						Működési költségvetés		4 528,2			5 128,5
1						Személyi juttatások	1 917,0			1 959,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	688,9			686,0
3						Dologi kiadások	3 927,2			6 435,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai				158,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	555,3			2 185,8
2						Felhalmozási költségvetés		17,0			7 573,3
1						Intézményi beruházási kiadások	155,7			1 479,6
2						Felújítás	14,1			23,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 784,5
4						Központi beruházási kiadások				12,7
F04.d	10						Regionális átképző központok			730,8			765,7
1						Működési költségvetés		1 468,8			2 400,1
1						Személyi juttatások	760,8			897,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	274,9			290,4
3						Dologi kiadások	1 018,3			1 684,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,7
2						Felhalmozási költségvetés					26,0
1						Intézményi beruházási kiadások	125,8			138,8
2						Felújítás	19,8			23,6
3						Kölcsönök				0,7	0,9
11						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			1						Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai			200,0			25,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				96,3
4						Központi beruházási kiadások	200,0
F04.c			2						Lágymányosi egyetemek fejlesztése			5 037,0			0,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				41,4
4						Központi beruházási kiadások	5 037,0
F04.c			3						Felsőoktatási fejlesztési program			2 850,7			612,5
2						Felhalmozási költségvetés					44,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3 712,2
4						Központi beruházási kiadások	2 850,7
F08.d			5						Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola beruházása			600,0			600,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	600,0			245,9
F04.d			6						Egyéb oktatási tevékenységek és szolgáltatások beruházásai			2 602,3			851,3
2						Felhalmozási költségvetés					1 528,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				487,0
4						Központi beruházási kiadások	2 602,3			829,4
F08.d			7						Egyházi felsőoktatás beruházása és felújítása			350,0			1 080,0
2						Felhalmozási költségvetés					27,0
4						Központi beruházási kiadások	350,0			210,1
2						Normatív finanszírozás
F04.c			1						Felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásai központi előirányzata			1 216,1			1 216,1
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 216,1			1 088,1
F04.c			4						Doktorandusz hallgatók ösztöndíja			21,5			21,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	21,5			24,1
F04.c			8						Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése			1 190,7			1 213,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 190,7			1 221,3
F04.d			10						Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)			2 322,9			2 657,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 322,9			2 652,1
F04.c			11						Hallgatói létszám képzési többlete (alapítvány felsőoktatás)			1 633,0			1 305,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 633,0			1 263,3
F04.c			12						Felsőoktatási hallgatók lakhatási támogatása			231,0			231,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	231,0			113,4
F04.d			13						Hallgatók tankönyv, jegyzet támogatása			101,4			101,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	101,4			89,6
F08.a			14						Kulturális és tömegsport támogatása			12,0			12,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			16,0
F04.c			15						Köztársasági ösztöndíj			35,7			35,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,7			26,6
4						Közoktatási feladatfinanszírozás
F04.d			1						Közoktatási feladatok és szakmai programok			1 140,0			423,5
1						Működési költségvetés					38,0
1						Személyi juttatások	41,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	14,0
3						Dologi kiadások	149,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	915,2			616,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				200,0
F04.d			2						Közoktatási tankönyvkiadás			400,0			300,4
1						Működési költségvetés					4,4
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	41,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	333,0			174,7
F04.d			3						Közoktatás-fejlesztés és számítógépes hálózat kialakítása			4 114,0			1 519,0
1						Működési költségvetés					39,8
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	3 684,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	200,0			1 512,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	204,0
F04.c			4						Pedagógus szakvizsga és továbbképzés			522,0			450,6
1						Működési költségvetés					1,0
1						Személyi juttatások	9,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,0
3						Dologi kiadások	45,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	464,5			748,5
F04.d			8						Diákparlament támogatása			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
F04.d			9						Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata			201,0			201,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	201,0			273,1
F04.d			10						Tankönyv, taneszköz fejlesztés támogatás
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
F04.b			12						Értékelési és minőségbiztosítási programok			1 720,0			1 188,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 720,0			1 464,8
F04.d			17						Középiskolai tehetséggondozói program			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			50,0
5						Felsőoktatási feladat finanszírozás
F04.c			1						Felsőoktatási programfinanszírozások			680,0			422,2
1						Működési költségvetés					1,0
1						Személyi juttatások	80,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	25,9
3						Dologi kiadások	303,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	150,0			666,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	120,0
F04.c			2						Felsőoktatási fejlesztési alapprogram
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				107,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				162,4
F04.c			4						Széchenyi Professzori Ösztöndíj			896,2			752,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	150,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	729,7			696,4
F04.d			5						Szakmai könyvek, folyóiratok beszerzése a felsőoktatásban			150,0			18,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	130,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			157,9
F04.c			9						Collegium Budapest Egyesület			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
F04.c			18						Gyakorló iskolák normatív ellátása			16,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	16,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,5
F04.c			22						Felsőoktatási testületek támogatása			68,0			68,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,0
3						Dologi kiadások	35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0			68,0
23						Felsőoktatási fejlesztési (nem beruházási) program
F04.c				1						Program támogatása			1 000,0
1						Működési költségvetés					166,6
1						Személyi juttatások	100,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	33,0
3						Dologi kiadások	700,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				846,0
2						Felhalmozási költségvetés					403,4
1						Intézményi beruházási kiadások	167,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				582,0
F04.c			24						Felsőoktatási informatikai fejlesztés
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				29,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				296,4
F04.d			25						OM-MTA határon túli kutatás támogatása			30,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	9,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,9
3						Dologi kiadások	18,1
F04.c			26						Felsőoktatási kiegészítő támogatás			514,0			18,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	514,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,4
F04.c			29						NIIF program támogatása			1 300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 300,0			56,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				67,8
F04.c			30						Elektronikus tartalom szolgálat			300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0
F04.c			31						Önkormányzati ösztöndíj támogatás			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			50,0
F16			40						Maradványelszámolás						95,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				95,3
7						Egyéb feladatfinanszírozás
F08.f			2						Civil társadalom fejlesztési program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				18,1
F08.f			4						Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi feladatok támogatása			143,5			131,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	19,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	15,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	102,5			251,6
F08.b			5						Határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatása			400,0			553,3
1						Működési költségvetés					29,8
1						Személyi juttatások	22,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	88,0
3						Dologi kiadások	10,0
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	245,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			258,9
2						Felhalmozási költségvetés					60,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				60,5
F04.c			7						Beruházásból belépő létesítmények			46,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	20,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,6
3						Dologi kiadások	10,7
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	9,0
F08.b			9						Miniszteri díjak és kitüntetések			60,0			2,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	35,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,3
3						Dologi kiadások	21,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,0
F03.b			11						Nukleárisbaleset-elhárítás			40,0			1,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	8,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	32,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
8						Társadalmi szervezetek támogatása
F08.f			1						Országos szövetségek, társaságok és egyesületek támogatása			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			41,3
F04.d		10						Alapítványok támogatása			1 842,0			4 130,0
1						Működési költségvetés					24,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 842,0			2 355,0
2						Felhalmozási költségvetés					1,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 972,2
11						Euro-atlanti oktatási programok
F04.d			1						Integrációs és multilaterális oktatási feladatok			907,0			120,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	140,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	58,7
3						Dologi kiadások	132,8
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	120,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,5			482,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0
F04.c			3						Jogharmonizációs Nemzeti Program (ANP)			1 283,0			308,4
1						Működési költségvetés					52,9
1						Személyi juttatások	70,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	23,1
3						Dologi kiadások	251,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	918,4			845,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	20,0
F04.d		12						Felújítások központi támogatása			2 655,0
2						Felhalmozási költségvetés					13,0
2						Felújítás	2 655,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,2
17						Szakképzés támogatása
1						Ifjúsági szakképzés korszerűsítése
F04.b				1						Program támogatása			2 000,0			1 543,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				217,9
2						Felhalmozási költségvetés					1,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 000,0			1 635,9
F04.d			2						OKJ korszerűsítése			20,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,3
3						Dologi kiadások	6,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,8
F04.d			4						Hátrányos helyzetű fiatalok szakképzése			25,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	10,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0
F04.d			5						Szakképzési programok támogatása			165,0			3,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,3
3						Dologi kiadások	141,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				87,2
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	10,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,9
F04.b			6						Felnőttképzés támogatása			60,0			0,2
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások	53,4
F04.b			7						Művészeti szakképzés			55,0			47,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,6
3						Dologi kiadások	48,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,1
18						Műszaki fejlesztési célelőirányzatok
F01.e			1						Műszaki fejlesztési célelőirányzat			8 750,0			7 333,4
1						Működési költségvetés		60,0			50,9
1						Személyi juttatások	117,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	38,8
3						Dologi kiadások	1 524,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 581,0			3 938,1
2						Felhalmozási költségvetés		719,0			682,9
1						Intézményi beruházási kiadások	75,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	389,0			2 791,7
3						Kölcsönök	1 803,0			1 695,8
F01.e			2						EU-FP 5 Keretprogram			1 605,0			1 605,0
1						Működési költségvetés		1 518,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 123,0			1 726,3
19						Kutatás-fejlesztés támogatása
F01.d			1						Nemzeti kutatás fejlesztési program			5 752,0			4 296,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 752,0			1 319,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				590,0
F01.d			2						Felsőoktatási kutatási program			884,0			77,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	90,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,0
3						Dologi kiadások	510,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	84,0			689,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	170,0
F01.d			3						Nemzetközi tagdíjak			854,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	854,0
F01.d			4						Tudománypolitikai támogatás			30,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,7
3						Dologi kiadások	27,3
F04.d			5						OKTK Közalapítvány támogatása			90,0			90,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	90,0			90,0
F08.d		20						Hajnalcsillag Alapítvány támogatása			350,0			350,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	350,0			350,0
21						PHARE Programok
F04.d			1						PHARE programhoz nyújtott végfelhasználói támogatás (HU-9809)
1						Működési költségvetés					8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,7
F04.d			3						PHARE programhoz nyújtott végfelhasználói támogatás (HU-9912)
1						Működési költségvetés					664,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				664,7
4						Hátrányosan halmozott helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU-9904-01)
F04.d				1						PHARE forrás (HU-9904-01)
1						Működési költségvetés					668,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				527,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				140,3
F04.d				2						Hazai társfinanszírozás (HU-9904-01)						265,0
1						Működési költségvetés					1 082,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				880,9
2						Felhalmozási költségvetés					23,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				191,0
F16		30						Fejezeti tartalék			645,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	645,0
1-11. cím összesen:	284 160,0	116 190,0	167 970,0	319 717,9	146 854,6	178 500,9
12						Központosított bevételek
F01.e		1						Műszaki fejlesztési hozzájárulások visszatérülése		1 550,0			1 870,2
XX. fejezet összesen:	284 160,0	117 740,0	167 970,0	319 717,9	148 724,8	178 500,9

XXI. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Egészségügyi Minisztérium igazgatása			2 127,5			2 449,9
1						Működési költségvetés		130,0			334,9
1						Személyi juttatások	1 051,1			1 259,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	370,0			407,6
3						Dologi kiadások	784,1			729,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				105,2
2						Felhalmozási költségvetés					29,5
1						Intézményi beruházási kiadások	52,3			110,2
2						Felújítás				67,1
4						Központi beruházási kiadások				48,1
3						Kölcsönök				25,5	20,1
F05.d	2						Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat			17 414,9			19 997,1
1						Működési költségvetés		5 182,7			5 449,2
1						Személyi juttatások	10 803,1			11 533,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 967,7			4 181,6
3						Dologi kiadások	7 376,8			8 120,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,1			10,1
2						Felhalmozási költségvetés					329,2
1						Intézményi beruházási kiadások	437,2			896,3
2						Felújítás	11,7			48,8
3						Kölcsönök				2,7	0,7
F04.c	3						Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok			7 056,7			7 261,1
1						Működési költségvetés			217,4		303,2
1						Személyi juttatások	710,6			606,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	255,3			216,2
3						Dologi kiadások	390,0			1 208,7
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	8,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 836,0			6 051,8
2						Felhalmozási költségvetés					18,1
1						Intézményi beruházási kiadások	70,1			78,0
2						Felújítás	3,7			39,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,0
F05.a	4						Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei			3 423,8			6 436,1
1						Működési költségvetés		28 005,2			28 082,3
1						Személyi juttatások	10 575,8			10 134,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3 975,5			3 816,6
3						Dologi kiadások	13 999,2			15 857,2
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	1,5			0,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0			201,5
2						Felhalmozási költségvetés					2 973,7
1						Intézményi beruházási kiadások	1 464,4			1 471,9
2						Felújítás	170,8			574,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 234,8			1 325,0
4						Központi beruházási kiadások				3 088,9
3						Kölcsönök	1,0			12,6	6,6
F05.a	5						Országos Mentőszolgálat			11 075,0			12 353,8
1						Működési költségvetés		3 761,7			3 705,2
1						Személyi juttatások	7 560,8			7 804,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 902,1			2 954,5
3						Dologi kiadások	4 044,5			4 199,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	220,0			219,3
2						Felhalmozási költségvetés					125,7
1						Intézményi beruházási kiadások	109,3			411,9
2						Felújítás				99,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,8
4						Központi beruházási kiadások				298,4
3						Kölcsönök				15,4
F05.d	7						Országos Vérellátó Szolgálat			3 417,0			3 917,2
1						Működési költségvetés		9 073,4			6 527,9
1						Személyi juttatások	3 006,7			2 358,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 098,9			855,5
3						Dologi kiadások	7 562,1			5 825,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,0
2						Felhalmozási költségvetés				5,9
1						Intézményi beruházási kiadások	636,7			157,8
2						Felújítás	186,0			160,8
9						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F05.a			1						Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója			1 400,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				783,8
4						Központi beruházási kiadások	1 400,0
F05.a			2						Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet diagnosztika, ambulancia, laboratórium rekonstrukciója			800,0			800,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				269,7
4						Központi beruházási kiadások	800,0
F05.a			3						Soproni Kórház műtéti diagnosztikai tömb			650,0			650,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	650,0			620,4
F05.a			5						Soproni Kórház IV. épület rekonstrukciója			500,0			500,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	500,0			503,4
F05.a			6						DOTE I. számú Sebészeti Klinika bővítése			396,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	396,0
F05.b			7						Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója			1 000,0			1 000,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				153,4
4						Központi beruházási kiadások	1 000,0
F04.c			8						DE. Ált. Orvost. és Főisk. Kar CIKLOTRON telepítése			150,0			126,4
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	150,0
F05.a			9						SE Sürgősségi Központ			400,0			400,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	400,0
F05.a			11						Egészségügy beruházásai			1 654,0			911,1
2						Felhalmozási költségvetés					178,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				602,8
4						Központi beruházási kiadások	1 654,0			25,0
F05.a			12						Bp.-i PET Centrum és egyéb Nukleáris Medicina fejlesztés			50,0			40,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	50,0
2						Ágazati célelőirányzatok
F05.e			1						AIDS-program kiemelt feladatainak támogatása			40,0			40,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	12,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,0
3						Dologi kiadások	24,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				14,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,6
F05.e			3						Egészségfejlesztési és mentálhigiéniás célok			630,0			404,6
1						Működési költségvetés					1,1
1						Személyi juttatások	180,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	60,0
3						Dologi kiadások	200,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				559,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	190,0			34,0
F05.e			4						Egészségügyi minőségbiztosítás feltételeinek kialakítása
1						Működési költségvetés					0,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				49,4
F04.d			6						Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ és Debreceni Egyetem Népegészségügyi Iskola támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			91,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,2
F05.d			7						Nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogram			50,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
3						Dologi kiadások	23,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				88,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7,0			16,0
F05.a			10						Ápolási eszközfejlesztés, home care program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				83,1
F08.f			12						Lelki elsősegély telefonszolgálat			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	15,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			30,0
F04.d			13						Akkreditációhoz szükséges auditorképzés
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,1
F05.a			14						Szenvedélybetegek egészségügyi ellátásának javítása			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				23,3
F05.e			16						Katasztrófa-egészségügyi ellátás feltételeinek javítása			50,0			20,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				104,1
F05.a			17						Ágazati kutatásfejlesztés			188,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	66,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,0
3						Dologi kiadások	100,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,5
F04.c			18						Felsőfokú szakirányú szakképzés, továbbképzés			414,7			414,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	414,7			474,6
F04.c			19						Felsőfokú szakképzési rendszer fejlesztése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				6,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,9
F04.c			20						Tancélos betegellátás			300,0			300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			300,0
F05.e			21						PHARE programokhoz való hozzájárulás			1 276,0			1 176,5
1						Működési költségvetés		16,0			42,1
1						Személyi juttatások	50,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,6
3						Dologi kiadások	1 225,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				491,8
2						Felhalmozási költségvetés	2 295,0			781,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 295,0			1 214,1
F05.e			22						Ágazati informatikai programok			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	15,0			20,3
F04.c			23						Club-Aliga szak- és továbbképzési feladatok ellátása			120,0			120,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	54,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,9
3						Dologi kiadások	28,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	19,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				30,0
F05.e			24						Egészségügyi Fejlesztő, Kutató Intézet létrehozása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,2
F05.e			26						Bilaterális kapcsolatokhoz kötődő hozzájárulások			35,0			19,5
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	35,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,2
F05.e			27						Tervezési és statisztikai régiók stratégiai programjának támogatása			250,0			108,0
1						Működési költségvetés					0,4
1						Személyi juttatások	18,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,2
3						Dologi kiadások	55,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				47,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	100,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	70,0
F05.a			30						PHARE programhoz kapcsolódó visszaigényelhető áfa
2						Felhalmozási költségvetés		185,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	185,0
F05.e			35						Nemzeti egészségügyi struktúrafejlesztés
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				33,6
F05.a			36						Sürgősségi betegellátás feltételeinek javítása			409,3			253,3
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				75,1
2						Felhalmozási költségvetés
2						Felújítás	409,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				492,4
F05.e			37						Ágazati és intézményfelügyeleti feladatok			230,0			502,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	35,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	11,5
3						Dologi kiadások				21,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	183,5			629,4
F05.a			38						Mentés fejlesztése			600,0			45,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	48,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,1
3						Dologi kiadások	135,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				11,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	400,0			14,0
F05.a			41						Egészségügyi intézmények felújítása			1 700,0			748,5
2						Felhalmozási költségvetés					13,0
2						Felújítás	1 700,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				761,5
F05.a			44						Magzatvédelmi törvényből adódó feladatok			150,0			150,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,3
3						Dologi kiadások	136,7
F05.a			47						Alapradiológiai géppark korszerűsítése			200,0			199,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,2
2						Munkaadókat terhelőjárulékok	0,4
3						Dologi kiadások	1,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	197,4			18,0
F05.e			56						Mentálhigiénés program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,5
F05.a			59						Fekvőbeteg-ellátás szerkezetátalakítási programja
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				16,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				132,9
F05.d			61						Járványügyi készenlét karanténfeltételeinek javítása			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	20,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				20,0
F05.c			62						Onkológiai sugárterápia feltételeinek javítása			250,0			250,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,4
3						Dologi kiadások	1,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	247,4			97,9
F05.a			65						Nagyértékű, kiemelt egészségügyi beavatkozások (szív-, tüdő-, máj-, hasnyálmirigy-átültetés és PET vizsgálat)			600,0			600,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	56,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	18,8
3						Dologi kiadások	524,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				505,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				58,7
F05.e			66						Rákszűrés és „Ép szív program”			60,0			15,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	18,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	6,0
3						Dologi kiadások	36,0
F05.a			67						Aneszteziológiai és intenzív ellátás minimum-követelményeinek biztosítása
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				138,2
F16		3						Korábbi évek maradványa és egyéb bevételek
1						Működési költségvetés					204,1
3						Dologi kiadások				0,3		'
F05.e		5						Nem normatív humán szolgáltatás			10,0			10,0
1						Működési költségvetés					1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			15,0
7						Nemzetközi megállapodások végrehajtása
F05.e			1						Világbanki megállapodásokban vállalt kötelezettség
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				166,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				18,9
F05.e			2						Nemzetközi szervezetek tagdíja (WHO)			135,0			135,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	135,0			134,2
8						Alapítványok támogatása
F05.a			3						Segítő Jobb Alapítvány támogatása			290,0			290,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	290,0			290,0
F08.f			4						Gézengúz Alapítvány			45,0			45,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	45,0			45,0
F05.e			6						Húszan Még Vagyunk Alapítvány támogatása			20,0			20,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0			20,0
F05.e		10						EU integrációs felkészülés egészségügyi Nemzeti Programja			240,0			31,0
1						Működési költségvetés					0,2
1						Személyi juttatások	81,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	26,8
3						Dologi kiadások	87,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				138,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	44,0			29,7
14						Társadalmi szervezetek címzett támogatása
F08.f			1						Magyar Vöröskereszt támogatása			500,0			500,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			500,0
F05.e			2						Magyar Orvosi Kamara támogatása			170,0			170,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	170,0			170,0
F08.f			3						Rákbetegek országos szervezetei			50,0			50,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			50,0
F01.a			4						Magyar Gyógyszerészkamara támogatása			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
F08.f			5						Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása			50,0			37,1
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0			43,3
F08.f			6						Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködő Fóruma támogatása			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
XXI. fejezet összesen:	109 714,3	48 866,4	60 847,9	109 063,9	49 134,7	63 767,3

XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Pénzügyminisztérium igazgatása			3 368,8			5 042,4
1						Működési költségvetés		332,0			671,0
1						Személyi juttatások	1 869,6			2 320,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	634,8			802,0
3						Dologi kiadások	1 106,7			1 557,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,9			123,3
2						Felhalmozási költségvetés		10,8			20,4
1						Intézményi beruházási kiadások	24,4			483,4
2						Felújítás	55,2			55,2
4						Központi beruházási kiadások				268,1
3						Kölcsönök				19,0	18,9
2						Felügyeletek
F13.b		1						Szerencsejáték Felügyelet
1						Működési költségvetés		2 300,0			2 982,8
1						Személyi juttatások	379,5			457,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	133,6			162,8
3						Dologi kiadások	1 631,9			2 261,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			53,1
2						Felhalmozási költségvetés					10,2
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0			28,8
2						Felújítás				9,8
3						Kölcsönök	5,0			2,3	2,4
F13.b	3						Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete			478,0			557,2
1						Működési költségvetés		6 266,8			6 384,8
1						Személyi juttatások	2 423,7			2 488,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	821,7			856,1
3						Dologi kiadások	2 270,2			2 345,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	210,0			445,0
2						Felhalmozási költségvetés					125,4
1						Intézményi beruházási kiadások	865,0			741,7
2						Felújítás	34,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
3						Kölcsönök	120,0			126,1	43,6
F01.b	4						Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok			7 637,6			9 150,1
1						Működési költségvetés		1 050,1			1 614,9
1						Személyi juttatások	4 063,0			5 352,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 482,6			1 927,0
3						Dologi kiadások	1 794,0			2 079,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	29,9			39,4
6						Kamatfizetések				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					18,5
1						Intézményi beruházási kiadások	682,8			575,9
2						Felújítás	212,2			117,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	402,0			1,6
5						Lakástámogatás				1,6
3						Kölcsönök	21,2			29,7	12,4
F01.b	5						Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal			58 146,1			72 976,4
1						Működési költségvetés		201,0			1 628,9
1						Személyi juttatások	24 813,0			34 022,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	8 669,1			12 775,6
3						Dologi kiadások	14 731,4			14 630,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,1			530,2
2						Felhalmozási költségvetés		22,0			243,5
1						Intézményi beruházási kiadások	8 678,0			7 237,9
2						Felújítás	1 422,5			2 787,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0			444,6
4						Központi beruházási kiadások				1 120,4
3						Kölcsönök				117,0	67,0
F01.b	6						Vám- és Pénzügyőrség			28 010,1			36 076,6
1						Működési költségvetés		2 956,1			3 370,0
1						Személyi juttatások	11 793,0			16 274,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4 076,0			5 714,1
3						Dologi kiadások	10 611,9			9 789,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	471,1			467,3
2						Felhalmozási költségvetés		15,0			2 923,5
1						Intézményi beruházási kiadások	3 449,2			3 480,5
2						Felújítás	300,0			264,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0
4						Központi beruházási kiadások				5 067,6
5						Lakástámogatás	70,0			70,0
6						Lakásépítés	200,0			194,4
F01.b	12						Magyar Államkincstár			6 316,6			6 103,9
1						Működési költségvetés		714,2			1 182,8
1						Személyi juttatások	2 790,5			2 851,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	963,4			960,9
3						Dologi kiadások	2 597,0			2 577,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,5			254,1
2						Felhalmozási költségvetés				331,8
1						Intézményi beruházási kiadások	569,2			833,9
2						Felújítás	75,2			42,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				238,0
4						Központi beruházási kiadások				543,6
3						Kölcsönök	9,0			22,8	13,8
F01.b		1						Államháztartási Hivatal						2 200,7
1						Működési költségvetés					251,4
1						Személyi juttatások				236,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok				77,5
3						Dologi kiadások				97,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				8,0
2						Felhalmozási költségvetés					210,1
1						Intézményi beruházási kiadások				75,0
13						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.a			1						Állami beruházási intervenció			1 120,0			0,1
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	1 120,0
F01.b			2						Államháztartás korszerűsítési program			295,6			49,0
2						Felhalmozási költségvetés					27,9
4						Központi beruházási kiadások	295,6
F01.b			3						APEH informatikai fejlesztése			2 200,0			1 160,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				80,4
4						Központi beruházási kiadások	2 200,0
F03.b			4						Röszke határátkelőhely és autópálya			930,0			0,7
2						Felhalmozási költségvetés		604,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
4						Központi beruházási kiadások	1 534,4
F03.b			5						Záhony határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				178,2
F03.b			6						Letenye határátkelőhely			860,0			16,1
2						Felhalmozási költségvetés		335,8
4						Központi beruházási kiadások	1 195,8
F03.b			7						Gyula határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				14,3
F03.b			8						Ártánd határátkelőhely
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				253,3
F03.b			9						Csengersima határátkelőhely			10,0			10,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				41,1
4						Központi beruházási kiadások	10,0
F03.b			10						Tompa határátkelőhely						150,0
F03.b			11						Barcs határátkelőhely						200,0
F01.b			12						Államháztartási Hivatal informatikai fejlesztése						673,0
F06.c			13						Nyugdíjas nyilvántartás informatikai fejlesztése						500,0
F01.b			15						Nyírábrány határátkelőhely			650,0			572,3
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	650,0
F01.b			16						Vállaj határátkelőhely			730,0			, 668,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	730,0
F01.b			17						Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások beruházásai			280,0			174,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				340,2
4						Központi beruházási kiadások	280,0
F01.b			19						Kiszombor határátkelőhely			650,0			459,9
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	650,0
2						Ágazati célelőirányzatok
F01.b			3						TÁH ingatlanok tulajdonjogainak rendezése						85,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				85,0
F01.b			4						MÁK Rt. alaptőkéjének átutalása						100,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				100,0
5						Kárrendezési célelőirányzat
F13.b				1						Függő kár kifizetés			500,0			500,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	500,0			212,6
F13.b				2						Járadék kifizetés			2 000,0			2 000,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 000,0			1 733,5
F13.b				3						Tőkésítésre kifizetés			300,0			300,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	300,0			509,3
F01.b			20						Magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetéséhez kapcsolódó feladatokra
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				113,9
F01.b			22						Kincstári biztosok alkalmazásával kapcsolatos kiadások
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				24,5
F01.b			24						Adójegyek előállítási költségeire
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				45,1
F13.b			25						Pénztárak Garancia Alapjának működési támogatása			61,2			61,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	61,2			61,2
F16			27						Államadósság-kezelő Központ Rt. támogatása						300,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				300,0
F02		3						Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai			420,0			40,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	420,0
5						Segélyből megvalósuló programok
F01.b			8						EU Fiskális programjában való részvétel			18,4			18,4
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	18,4
F01.b			9						PHARE programok áfafizetésének fedezete
1						Működési költségvetés					24,9
3						Dologi kiadások				1,4
F01.b			10						Az egészségügy finanszírozási rendszerének fejlesztése PHARE programhoz társfinanszírozás						100,0
F01.b			13						Pénzügy/Államháztartás fejlesztése
1						Működési költségvetés		55,7			157,3
3						Dologi kiadások	55,7			151,6
2						Felhalmozási költségvetés		40,3			2,2
1						Intézményi beruházási kiadások	40,3			7,9
F01.b			15						ACQUIS adaptációja és adórendszer harmonizációja
1						Működési költségvetés		338,9			250,7
3						Dologi kiadások	338,9			250,7
2						Felhalmozási költségvetés		485,1			461,4
1						Intézményi beruházási kiadások	485,1			461,4
F01.b			16						Világbanki segély IOTA támogatás hazai lebonyolítására
1						Működési költségvetés		1,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5
F01.b			17						Vámmodernizációs feladatokra
1						Működési költségvetés		265,3
3						Dologi kiadások	265,3
10						Fejezeti tartalék
F16			1						Fejezeti általános tartalék			84,5
1						Működési költségvetés
5					Egyéb működési célú támogatások, kiadások	84,5
F01.b			2						Céltartalék az államháztartás pénzügyi rendszerének továbbfejlesztésére			2 932,5
1						Működési költségvetés
5					Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 932,5
F16		11						Fejezeti kezelésű előirányzatok maradványelszámolása
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				88,1
1-13. cím összesen:	133 994,4	15 995,0	117 999,4	154 593,5	23 052,5	140 247,4
14						Vállalkozások folyó támogatása
1						Normatív támogatások
1						Termelési támogatás
F13.b				1						Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása	18 000,0			24 727,4
2						Egyedi támogatások
1						Termelési támogatás
F12.b				1						MÁV Rt. személyszállítási alapellátás termelési támogatása	49 800,0			49 799,0
F12.b				2						MÁV Rt. termelési támogatása Budapesti Közlekedési Szövetség működéséből adódó bevételkiesésének ellentételezésére	200,0			22,0
F16				3						Egyéb vállalkozások termelési támogatása	4 300,0			4 151,9
F12.b				8						GYSEV támogatása	870,0			869,6
F10				10						Mezőgazdasági biztosítás, egyéb biztosítási kártérítés	30,0			2,7
F16				11						Elszámolási különbözet				86,4
F13.b			2						Eximbank Rt. kamatkiegyenlítése	2 200,0			1 741,5
F13.b			3						Kamattámogatás (felszámolt vagyon értékesítéséhez)	600,0			217,6
3						Egyéb vállalati támogatások
1						Termelési támogatás
F06.b				1						Mecseki szénbányászatban foglalkoztatottak keresetkiegészítése	50,0			41,2
F06.b				2						Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása	220,0			243,5
F16				7						Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás	230,0			-69,9
F06.f	15						Fogyasztói árkiegészítés	85 000,0			90 907,4
16						Lakástámogatások
F07		1						Tömbházak rehabilitációja és Nyugdíjasházak építésének támogatási programja	4 000,0
F07		2						Egyéb lakástámogatások	58 652,0			60 420,9
17						Egyéb költségvetési kiadások
1						Vegyes kiadások
F02			8						K-600 hírrendszer működtetésére	600,0			599,3
F16			9						Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség	1 500,0			1 908,9
F16			11						Egyéb vegyes kiadások	1 830,0			3 261,3
F08.f			12						1% szja közcélú felhasználása	4 241,0			4 022,0
F01.b			18						Bányajáradék-tartozás hitelezői nyilvántartásba vételének regisztrációs díja	1,0
F13.b			19						Eximbank és MEHIB Rt. behajtási jutaléka	24,0			45,0
F06.b			20						Korengedményes nyugdíjtartozás megtérítése	13 445,8			13 445,8
18						Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
F16		1						Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség	5 000,0			1,8
F13.b		3						Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	4 000,0
F13.b		4						MEHIB Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség	3 200,0			1 132,3
F16		5						Hitelgarancia Rt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	7 000,0			5 600,0
F10		7						Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség	1 950,0			515,1
F16		8						Egyéb tételek				1,9
19						Vállalkozások költségvetési befizetései
F16		1						Társasági adó		301 503,8			319 446,7
F16		2						Pénzintézetek társasági adója		24 000,0			32 408,6
F16		3						Bányajáradék		14 500,0			13 667,4
F16		4						Vám és importbefizetések		121 000,0			122 924,8
F16		5						Játékadó-bevétel		33 280,0			34 293,3
F16		7						Egyéb befizetések		20 000,0			17 470,7
20						Fogyasztáshoz kapcsolt adók
F16		1						Általános forgalmi adó		1 290 500,0			1 243 898,7
F16		2						Fogyasztási és jövedéki adó		529 500,0			539 679,4
21						Lakosság költségvetési befizetései
F16		1						Személyi jövedelemadó		856 963,9			830 271,7
F16		2						Egyéb lakossági adók		3 000,0			3 143,3
F16		3						Lakossági vámbefizetések		2 000,0			2 088,3
F16		4						Lakossági illetékek		66 200,0			60 915,6
22						Egyéb költségvetési bevételek
1						Vegyes bevételek
F16			8						Egyéb vegyes bevételek		5 389,2			4 414,6
F16			9						Kezesség-visszatérülés		5 700,0			4 933,6
23						Költségvetési befizetések
F16		1						Központi költségvetési szervek		32 844,0			22 706,5
F16		2						Helyi önkormányzatok befizetései		5 000,0			4 744,5
3						Elkülönített állami pénzalapok befizetései
F13.b			6						Munkaerőpiaci Alap		47 037,5			47 037,5
24						Kormányzati rendkívüli kiadások
2						Pénzbeli kárpótlás
F06.f			1						Pénzbeli kárpótlás	6 900,0			5 210,0
F06.f			2						Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás	2 340,0			2 041,0
F06.c			3						Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei	105,0			105,0
25						Családi támogatások, egyéb szociális ellátások és költségtérítések
1						Családi támogatások
F06.e			1						Családi pótlék és iskoláztatási támogatás	135 000,0			135 013,2
F06.a			2						Anyasági támogatás	2 618,1			2 749,7
F06.e			3						Gyermekgondozási segély	37 969,6			42 309,4
F06.e			4						Gyermeknevelési támogatás	13 100,6			12 009,3
2						Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
F06.b			1						Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése	800,0			715,3
F06.f			2						Fogyatékossági támogatás	10 954,6			2 339,6
F06.e		3						GYES-en és GYET-en lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak	10 437,7			10 437,7
26						Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1						Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
F06.b			1						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására	81 315,0			81 315,0
F06.b			2						Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása	62 176,2			51 780,3
F06.c			3						Hozzájárulás a közszféra 2001. évi egyösszegű keresetkiegészítéséhez				13,3
F05.e		2						Egészségbiztosítási Alap támogatása	69 832,0			69 832,0
F06.c		3						Hozzájárulás a közszféra 2001. évi egyösszegű keresetkiegészítéséhez				1,2
F05.a		4						Hozzájárulás az OEP által finanszírozott egészségügyi intézményeknél foglalkoztatottak meghatározott körét érintő munkahelyi pótlék emeléséhez				756,0
27						MNB költségvetési kapcsolatainak elszámolása
F16		1						MNB befizetése		27 732,0			27 732,0
F15		2						Jegybank támogatása	4 217,0
28						Nemzetközi elszámolások kiadásai
1						Nemzetközi tagdíjak
F01.c			1						IBRD alaptőke értékállóságának biztosítása	1 115,3			550,0
F01.c			2						EBRD tőkeemelés	525,4			501,7
F01.c			3						IDA alaptőke-hozzájárulás	1023,7			942,1
F01.c			4						Alaptőke-hozzájárulás az ET Társadalomfejlesztési Alapjához	121,1			116,0
F01.c			5						Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához	6,1			2,7
F01.c			6						MIGA tőkeemelés	245,0			237,9
F01.c			7						IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása	200,0			164,6
F16		3						Egyéb kiadások	150,0			18,8
30						Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1						Osztalékbevételek
F01.b			1						ÁPV Rt. által fizetett osztalék
2						Koncessziós bevételek
F01.b			1						Szerencsejátékkal kapcsolatos koncessziós díj		1 407,0			1 098,0
F01.b			2						Infrastruktúrával kapcsolatos koncessziós díj és árverési díj		31 767,0			4 998,5
F01.b		3						Kincstári vagyonkezeléssel és -hasznosítással kapcsolatos központi költségvetést megillető bevételek		300,0			624,5
31						Központosított bevételek
F16		1						Kárrendezési célelőirányzat					7,6
XXII. fejezet összesen:	842 090,6	3 435 619,4	117 999,4	837 449,9	3 361 558,3	140 247,4

XXIII. NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása
F01.a		1						Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása			2 727,6			4 912,9
1						Működési költségvetés		124,3			996,0
1						Személyi juttatások	1 003,7			1 195,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	325,0			383,5
3						Dologi kiadások	1 164,9			1 396,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	144,3			1 763,8
2						Felhalmozási költségvetés		8,0			169,4
1						Intézményi beruházási kiadások	202,0			302,6
2						Felújítás	20,0			18,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				36,3
4						Központi beruházási kiadások				507,9
3						Kölcsönök				10,0
F01.a		3						Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Gazdasági Főigazgatóság			409,3			441,7
1						Működési költségvetés					6,7
1						Személyi juttatások	169,1			195,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	61,8			70,6
3						Dologi kiadások	160,4			154,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				18,7
2						Felhalmozási költségvetés					0,9
1						Intézményi beruházási kiadások	18,0			15,3
F08.b	2						NKÖM Közgyűjtemények			5 710,3			9 584,4
1						Működési költségvet	és	1 177,4			2 346,8
1						Személyi juttatások	2 897,6			3 265,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 093,0			1 203,3
3						Dologi kiadások	2 469,7			3 302,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	82,0			238,9
2						Felhalmozási költségvetés		14,5			439,1
1						Intézményi beruházási kiadások	107,7			448,8
2						Felújítás	230,2			285,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	22,0			17,6
4						Központi beruházási kiadások				3 448,0
3						Kölcsönök				1,8	1,9
F08.b	3						Művészeti intézmények			5 315,5			6 000,3
1						Működési költségvetés		1 724,8			2 328,4
1						Személyi juttatások	3 579,0			3 779,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 290,6			1 301,1
3						Dologi kiadások	1 904,6			2 675,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,8			36,0
2						Felhalmozási költségvetés		1,6			123,0
1						Intézményi beruházási kiadások	172,7			333,3
2						Felújítás	63,2			92,5
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,0
4						Központi beruházási kiadások				218,4
3						Kölcsönök				3,6	3,6
F08.b	4						Örökségvédelmi intézmények			2 128,5			3 421,7
1						Működési költségvetés		153,9			853,7
1						Személyi juttatások	731,5			900,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	262,8			306,9
3						Dologi kiadások	845,3			1 129,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			346,7
2						Felhalmozási költségvetés		16,5			496,0
1						Intézményi beruházási kiadások	201,2			211,5
2						Felújítás	71,6			79,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	156,5			228,7
4						Központi beruházási kiadások				1 008,6
3						Kölcsönök				1,6	0,6
F08.b	5						Kulturális kutató és szolgáltató intézmények			694,6			693,0
1						Működési költségvetés		60,6			525,6
1						Személyi juttatások	382,7			401,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	127,1			132,8
3						Dologi kiadások	225,6			579,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,3			18,7
2						Felhalmozási költségvetés					132,2
1						Intézményi beruházási kiadások	5,5			88,6
2						Felújítás	12,0			12,3
4						Központi beruházási kiadások				7,1
F08.b	6						Kulturális Intézetek Igazgatósága			2 305,7			2 395,0
1						Működési költségvetés		200,0			445,8
1						Személyi juttatások	948,4			1 064,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	193,1			191,8
3						Dologi kiadások	1 122,3			1 277,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	18,1			58,2
6						Kamatfizetések				3,2
2						Felhalmozási költségvetés					93,0
1						Intézményi beruházási kiadások	143,8			339,8
2						Felújítás	80,0			203,0
4						Központi beruházási kiadások				2,0
10						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F08.b			1						Millenniumi beruházások			5 462,0			5 234,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				101,4
4						Központi beruházási kiadások	5 462,0			4 124,8
F08.b			2						Múzeumi rekonstrukció			3 010,0			281,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,1
4						Központi beruházási kiadások	3 010,0
F08.b			3						Budapesti Szent István Bazilika rekonstrukciója			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	50,0			62,1
F08.b			4						Egyházi műemlékek rekonstrukciója
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások				6,9
F08.b			5						Királyi városok rekonstrukcióira			328,0			227,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				56,1
4						Központi beruházási kiadások	328,0			89,5
F08.b			6						Új Nemzeti Színház			490,0			490,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	490,0			435,5
F08.b			11						Kulturális tevékenység beruházásai			2 852,0			1 987,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				572,0
4						Központi beruházási kiadások	2 852,0			536,9
F08.b			12						Visegrádi palota rekonstrukciója			200,0			180,1
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	200,0
F08.b			13						Budai vár, Szent György tér környezetének rendezése
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások				61,2
2						Kulturális feladatfinanszírozás
F08.b			1						Kulturális célfeladatok			479,0			710,4
1						Működési költségvetés					60,5
1						Személyi juttatások	8,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,8
3						Dologi kiadások	41,9			0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	427,9			960,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,7
F08.b			2						K+F tevékenység működési célú támogatása			43,0			13,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	32,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	10,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				13,0
F08.b			3						Helyi és központi közgyűjteményi, közművelődési és művészeti tevékenység bérpolitikai kerete			750,0			91,4
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	564,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	186,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				32,6
F08.b			8						Közhasznú társaságok közhasznú feladatai			1 581,3			1 635,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 581,3			1 652,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,0
F08.b			9						Közművelődési és könyvtári hálózat újjáépítése és újjászervezése célelőirányzat			200,0			200,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,4
3						Dologi kiadások	1,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	197,0			17,8
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				180,2
F08.b			10						Millenniumi filmprodukciók támogatása			750,0			750,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	750,0			914,4
F08.b			12						Ezeréves államiságunk megünneplése			1 000,0			611,0
1						Működési költségvetés					0,4
3						Dologi kiadások	66,8			1,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	732,1			961,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	201,1			691,5
F08.b			14						1848-49-es forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulója
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				19,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
15						Kulturális szaktörvények végrehajtása
F08.b				1						Kulturális szaktörvényekből adódó feladatok			543,0			397,6
1						Működési költségvetés					5,9
1						Személyi juttatások	196,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	64,6
3						Dologi kiadások	70,4			4,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	90,0			1 030,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	122,0			284,1
F08.b				2						Kulturális szaktörvényi kötelezettségek teljesítése			347,0			200,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	347,0			200,0
F08.b			16						Közgyűjteményi és közművelődési telematikai fejlesztés			380,8			173,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	29,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	9,7
3						Dologi kiadások	67,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	129,1			148,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	145,0			236,6
F08.b			24						Millenniumi közgyűjteményi és közművelődési feladatok			100,0			72,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			102,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				99,1
F08.b			25						Hollókő Világörökség megóvása			20,0			20,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	20,0			20,0
F08.d			27						Millenniumi vallási alap			2 000,0			2 790,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 000,0			2 057,6
F08.d			29						Egyházi közgyűjtemények, levéltárak egyszeri bérkiegészítése						1,2
1						Működési költségvetés					8,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				7,7
3						Egyházak támogatása
F08.d			1						Egyházi közgyűjtemények támogatása			447,7			447,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	447,7			447,7
F08.b			2						Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások			2 000,0			2 000,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2 000,0			2 288,5
F08.d			3						Egyházak nemzetközi tevékenységének támogatása			62,0			62,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	62,0			62,0
F08.d			4						Hittanoktatás támogatása			2 171,3			2 171,3
1						Működési költségvetés					0,1
3						Dologi kiadások				0,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2 171,3			2 171,3
F08.d			5						Egyházi alapintézmény-működés, szja rendelkezése és kiegészítése			4 193,0			4 193,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				9,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 193,0			3 976,5
F08.d			6						Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék			5 490,5			6 257,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				395,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5 490,5			6 257,3
F08.b			8						Közcélú egyházi feladatokhoz ingatlanjuttatás			50,0			50,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	50,0
4						Társadalmi szervezetek támogatása
F08.f			1						Országos kulturális szövetségek, társaságok és egyesülések támogatása			317,0			326,2
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások				0,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	317,0			326,9
F08.b			2						Területi Művelődési Intézmények Egyesülete működési támogatása			390,0			400,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	390,0			394,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,0
F08.b			6						TIT intézmények támogatása			95,0			95,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	95,0			95,0
F08.b			7						Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága támogatása			43,0			43,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	43,0			43,0
F08.f			8						Magyar népfőiskolai mozgalom céljaira			40,0			47,2
1						Működési költségvetés					0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			40,0
F08.b			9						Európai Folklór Intézet működése			10,0			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			10,0
5						Egyéb feladatfinanszírozás
F08.b			1						Európai Unióhoz való csatlakozás kulturális nemzeti programjai
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				73,9
F08.b				1						Európai Unióhoz való csatlakozás kulturális nemzeti programjai			54,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	54,0
F08.b				2						Európai Unióhoz való csatlakozás kulturális nemzeti programjával és kormányzati feladataival kapcsolatos működési kiadások, tagdíjak			79,0			79,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	79,0			77,0
F08.b			2						Civil társadalom fejlesztési program			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			18,1
F08.b			3						Határon túli magyar színházak támogatása			80,0			80,0
1						Működési költségvetés					0,5
3						Dologi kiadások	22,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,0			76,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,0
F08.f			4						Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi kulturális feladatok támogatása			120,0			116,5
1						Működési költségvetés					0,5
1						Személyi juttatások	1,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,3
3						Dologi kiadások	1,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	117,0			127,4
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
F08.b			5						Határon túli magyarok kulturális támogatása			250,0			252,3
1						Működési költségvetés					1,7
1						Személyi juttatások	0,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,2
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	247,1			258,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,8
F08.b			12						Intézményi üzemeltetési feladatok előirányzata
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,5
F08.f			13						Országos Cigány Információs és Művelődési Központ Kht. működtetése			35,0			35,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			35,0
F01.c			14						Határon túli csángó magyarok kulturális támogatása			100,0			100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	100,0			51,2
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				39,3
6						Alapítványok támogatása
2						Magyar Mozgókép Közalapítvány
F08.b				1						Magyar Mozgókép Közalapítvány programja			1 012,0			1 012,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 012,0			1 074,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,0
F08.b				2						Magyar Mozgókép Közalapítvány működése			88,0			88,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	88,0			88,0
F08.b			3						Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány			800,0			800,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	800,0			800,0
4						Magyar Könyv Alapítvány
F08.c				1						Magyar Könyv Alapítvány programja			84,0			84,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	84,0			150,5
F08.c				2						Magyar Könyv Alapítvány működése			6,0			6,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0			6,0
5						Magyar Történelmi Film Alapítvány
F08.b				1						Magyar Történelmi Film Alapítvány programja			155,0			155,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	155,0			172,8
F08.b				2						Magyar Történelmi Film Alapítvány működése			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
F08.f			10						Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatása			30,0			30,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			30,0
15						Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány
F01.d				1						Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány programja			275,0			275,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	275,0			312,7
F01.d				2						Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány működése			25,0			25,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			25,0
F08.f			16						Magyar Auschwitz Alapítvány működése						5,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,0
F08.c			17						MTV Rt. sajáttőke egyes elemeinek emelése						12 500,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12 500,0
F08.c			18						Magyar Rádió Rt. sajáttőke egyes elemeinek emelése						1 500,0
F08.f			19						Erdélyi Magyarságért Alapítvány támogatása						30,0
7						Nemzeti Örökség Program
F08.b			1						Nemzeti Örökség Program célelőirányzat			1 496,0			2 953,3
1						Működési költségvetés					0,6
1						Személyi juttatások	52,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	16,4
3						Dologi kiadások	12,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	105,5			2 825,9
2						Felhalmozási költségvetés					31,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1 309,5			960,5
F08.b			2						Műemléki törvényi kötelezettségek			211,0			43,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	13,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	4,1
3						Dologi kiadások	7,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	91,5			30,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	95,4
F08.b		8						Nemzeti Színház Rt. támogatása az új Nemzeti Színház felépítéséhez és működéséhez						575,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				75,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 467,1
F08.b		12						Nemzeti kulturális alapprogram			5 500,0			5 074,9
1						Működési költségvetés		110,0			116,9
1						Személyi juttatások	818,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	250,0
3						Dologi kiadások	537,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3 904,3			5 293,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	82,7
2						Felújítás	16,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				99,3
F16		17						Előző évi maradvány rendezése
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				43,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,3
F16		18						Fejlesztési célú egyéb támogatások
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				33,6
F16		20						Fejezeti tartalék			1 053,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 053,5
1-10. cím összesen:	70 277,2	3 591,6	66 685,6	94 322,4	9 190,2	85 533,3
13						Kormányzati rendkívüli kiadások
F08.d		1						Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése	6 270,0			6 270,0
14						Központosított bevételek
F08.b		1						Kulturális járulék		5 500,0			5 074,9
XXIII. fejezet összesen:	76 547,2	9 091,6	66 685,6	100 592,4	14 265,1	85 533,3

XXIV. IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Ifjúsági és Sportminisztérium igazgatása			1 161,1			2 967,5
1						Működési költségvetés		17,2			913,6
1						Személyi juttatások	506,4			618,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	168,0			212,9
3						Dologi kiadások	478,7			1 111,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				690,4
2						Felhalmozási költségvetés					407,6
1						Intézményi beruházási kiadások	25,2			115,1
2						Felújítás				13,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				750,6
4						Központi beruházási kiadások				585,4
3						Kölcsönök				10,0	10,0
F08.a	2						Testnevelési és Sportmúzeum és Csanádi Árpád Központi Sportiskola			108,8			112,6
1						Működési költségvetés		19,0			22,5
1						Személyi juttatások	64,0			49,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	21,4			13,9
3						Dologi kiadások	27,9			32,9
4						Ellátottak pénzbeli juttatásai	1,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				389,1
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások	11,4			11,1
2						Felújítás	1,9			1,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				543,0
F08.a	3						Továbbképző és sportlétesítmények			658,7			667,6
1						Működési költségvetés		286,0			294,3
1						Személyi juttatások	219,1			224,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	81,6			81,1
3						Dologi kiadások	263,7			297,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,3			14,5
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások	310,0			183,1
2						Felújítás	59,0			59,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				92,0
4						Központi beruházási kiadások				4,5
3						Kölcsönök				0,6	0,5
F01.a	4						Mobilitás Módszertani Központ és Regionális Szolgáltató Irodák			603,7			1 110,4
1						Működési költségvetés		57,2			359,3
1						Személyi juttatások	251,0			340,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	84,3			115,0
3						Dologi kiadások	302,4			448,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				245,0
6						Kamatfizetések				0,4
2						Felhalmozási költségvetés					1,3
1						Intézményi beruházási kiadások	21,7			117,0
2						Felújítás	1,5			0,1
5						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F08.a			1						Budapest Sportcsarnok létesítménykiváltással és egyéb, az újjáépítéssel kapcsolatos állami feladatok			600,0			533,9
2						Felhalmozási költségvetés					113,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				107,9
4						Központi beruházási kiadások	600,0			519,1
F08.a			2						Sportintézmények, sportlétesítmények szolgáltatásainak beruházásai			730,0			580,8
2						Felhalmozási költségvetés					336,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				103,4
4						Központi beruházási kiadások	730,0			827,7
F04.d			3						Továbbképző létesítmények beruházásai			200,0			195,5
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	200,0
2						Sporttámogatási előirányzatok
1						Sportszervezetek támogatása
F08.a				1						Sportági szakszövetségek működési kiadásainak támogatása			450,0			551,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	450,0			550,9
F08.a				2						Sydney 2000. olimpiai támogatása
1						Működési költségvetés					9,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,1
F08.a				3						Sportszervezetek köztartozásának rendezése
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				163,2
F08.a				4						Universiade támogatása			35,0			35,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	35,0			33,0
F08.a				5						Olimpiai részvétel támogatása			40,0
1						Működési költségvetés						40,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			40,0
F08.a				6						Totó játékadóból származó támogatás			380,0			447,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	380,0			447,0
F08.a				7						Működésre pályázati támogatás
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				0,7
F16				9						Előző évek maradványa
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				76,1
2						Szabadidősport
F08.a				1						Szabadidősport programok támogatása			450,0			394,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	30,0			7,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	420,0			374,3
F08.a				2						A Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány sorsolásos játékok játékadójából származó támogatása			530,0			1 194,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	530,0			1 194,2
3						Olimpiai feladatok támogatása
F08.a				1						Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai feladatok támogatása			750,0			1 164,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	710,0			1 164,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	40,0
F08.a				2						Olimpiai érmesek és fogyatékos sportolók járadéka, elismerése			370,0			419,0
1						Működési költségvetés					0,1
1						Személyi juttatások	370,0			416,8
3						Dologi kiadások				0,7
F08.a				3						Mező Ferenc Közalapítvány támogatása			15,0			15,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			15,0
F08.a			4						Sportágfejlesztési programok			581,0			1 663,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	5,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,8
3						Dologi kiadások	100,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	413,4			1 326,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	30,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	30,0
F08.a				1						Olimpiai műhelyek támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,4
F08.a				2						Futball-fejlesztési program
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások				3,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,7
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				111,7
F08.a				3						Nemzeti atlétikai program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,5
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				33,5
F08.a				4						Kosárlabda-fejlesztési program
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				35,3
F08.a			5						Sportvállalkozások támogatási programja			200,0			199,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,0			7,6
2						Felhalmozási költségvetés		40,3			7,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	215,3			170,2
6						Fogyatékosok sportjának támogatása
F08.a				3						Fogyatékosok sportjának fejlesztése			240,0			197,5
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	10,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	3,3
3						Dologi kiadások	8,0			0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	218,7			184,4
F08.a				4						Ifjúsági és sportlétesítmények akadálymentesítése			70,0			54,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	70,0			27,7
F08.a				5						Fogyatékosok integrációját segítő szervezetek			5,0			4,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			3,5
F08.a				6						Fogyatékosok sportszövetségeinek támogatása		65,0				64,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	65,0			64,0
7						Sporttámogatási célelőirányzatok
F05.c				1						Sportegészségügy és doppingellenes feladatok			46,7			10,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	0,9
3						Dologi kiadások	5,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,3			10,3
F08.f				2						Sporttudomány			30,0			451,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	15,0			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			26,5
F08.f				3						Területi kapcsolatok			110,0			107,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	110,0			107,0
F08.a				4						Sportlétesítmények építési és korszerűsítési támogatása			700,0			698,5
1						Működési költségvetés					0,3
3						Dologi kiadások	70,0
2						Felhalmozási költségvetés					127,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	630,0			1 403,4
F08.a				6						Labdarúgó stadionok és létesítmények fejlesztése			4 000,0			3 950,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	200,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				130,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3 800,0			3 820,0
F08.a			8						Bukmékeri rendszerű fogadások játékadójából származó támogatás			210,0			604,2
1						Működési költségvetés					1,0
1						Személyi juttatások	40,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	13,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	156,8			583,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				93,9
F08.a			10						Sportlétesítmény-kezelés intézményi rendszere			1 200,0			2 521,5
1						Működési költségvetés					6,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1 200,0			1 206,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 320,0
11						Sportesemények támogatása
F08.a				1						Hazai rendezésű sportesemények támogatása			193,1			292,2
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	3,1			0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	190,0			305,3
F08.a				2						Forma-1 Magyar Nagydíj támogatása			400,0			400,0
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	14,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	326,0			340,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	60,0			60,0
F08.a			12						Budapest Sportcsarnok újjáépítésének támogatása
2						Felhalmozási költségvetés					0,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,7
3						Kábítószer-fogyasztás megelőzéséhez kötődő előirányzatok
F05.e			1						Kábítószer problémával kapcsolatos képzés, továbbképzés, kortársképzés támogatása			85,0			76,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,0
3						Dologi kiadások	2,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	79,0			60,1
F05.e			3						Drogmegelőzési program			568,0			351,5
1						Működési költségvetés					1,5
1						Személyi juttatások	8,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,1
3						Dologi kiadások	106,6			4,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	451,2			529,8
F05.e			5						Drogkutatások, vizsgálatok támogatása			50,0			45,3
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,0
3						Dologi kiadások	1,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,9			64,4
F06.g			6						Alacsony küszöbű és drogkezelő intézmények szolgáltatásainak fejlesztési támogatása			195,0			190,7
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	195,0			150,3
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				81,7
F05.d			7						Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság és kábítószerügyi egyeztető fórumok működésének támogatása			65,0			40,6
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	6,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,2
3						Dologi kiadások	12,0			0,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,3			48,3
4						Ifjúsági előirányzatok
F08.f			1						Gyermek- és ifjúsági alapprogramok támogatása			495,0			429,0
1						Működési költségvetés					2,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	495,0			557,4
F08.a			2						Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány			187,9			187,9
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	187,9			187,9
F08.b			3						II. Európai Ifjúsági Központ			60,0			0,7
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	60,0			0,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				5,9
F01.c			4						Két- és többoldalú nemzetközi csereprogramok és Youth Program			325,0			296,2
1						Működési költségvetés					1,7
1						Személyi juttatások	3,0
2						Munkaadókat terhelőjárulékok	0,9
3						Dologi kiadások	7,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	313,5			295,6
F08.a			5						Zánkai Gyermek és Ifjúsági Üdülő Központ és ifjúsági turizmus támogatása			420,0			410,7
1						Működési költségvetés					75,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	270,0			366,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	150,0			145,0
F08.f			6						Határon túli fiatalok együttműködési programja			90,0			70,1
1						Működési költségvetés					0,2
3						Dologi kiadások				0,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	90,0			70,6
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
F08.f			7						Ifjúsági párbeszéd és Nemzeti Ifjúsági Tanács			60,0			42,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
3						Dologi kiadások	10,0			1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,7			45,8
F01.d			8						Ifjúságtudományi kutatások támogatása
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
F08.a			9						Ifjúságvédelmi, erőszakmentességi program			30,0			12,7
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	24,7			12,7
F08.a			10						Nagy ifjúsági rendezvények			30,0			27,5
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,0			27,5
F08.a			11						Játszótér fejlesztési program			250,0			211,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				26,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	250,0			30,6
F08.a			12						Ifjúsági házak felújítása			10,0			8,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0
5						Ágazati célelőirányzat
F08.a			2						Sport-, ifjúsági és droginformatikai rendszer fejlesztése			44,7			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				51,9
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	44,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,8
F16		6						Fejezeti tartalék			83,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	83,3
XXIV. fejezet összesen:	18 601,7	419,7	18 182,0	27 596,0	2 693,3	24 057,2

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.b	1						Gazdasági Versenyhivatal igazgatása			738,4			850,4
1						Működési költségvetés					17,1
1						Személyi juttatások	361,0			423,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	125,4			136,0
3						Dologi kiadások	83,6			157,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	128,2			51,9
2						Felhalmozási költségvetés					50,2
1						Intézményi beruházási kiadások	40,2			54,9
2						Felújítás				3,6
3						Kölcsönök				0,6	0,6
2						Fejezeti kezelésű előirányzatok
F16		10						Fejezeti tartalék			9,4
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,4
XXX. fejezet összesen:	747,8		747,8	827,7	67,9	850,4

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						KSH Igazgatás
F01.f		1						KSH Központi Igazgatás			3 524,0			10 410,0
1						Működési költségvetés		612,1			488,9
1						Személyi juttatások	1 780,6			3 099,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	654,6			973,9
3						Dologi kiadások	1 451,3			4 557,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				396,9
2						Felhalmozási költségvetés					35,1
1						Intézményi beruházási kiadások				1 083,0
2						Felújítás	50,0			99,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	199,6			1,2
4						Központi beruházási kiadások				600,0
3						Kölcsönök				48,8	13,8
2						KSH Megyei Igazgatás
F01.f		1						KSH Megyei Igazgatóságai			2 820,0			10 248,4
1						Működési költségvetés		286,6			160,6
1						Személyi juttatások	1 825,9			4 784,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	648,4			1 551,2
3						Dologi kiadások	551,3			722,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3 075,6
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				102,1
2						Felújítás	20,0			63,7
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	61,0
F08.b	4						KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat			154,0			176,0
1						Működési költségvetés		21,5			14,2
1						Személyi juttatások	79,1			89,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,3			32,5
3						Dologi kiadások	62,0			58,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,8
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
1						Intézményi beruházási kiadások				2,1
2						Felújítás	2,0			9,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,1
5						KSH kutatóintézetei
F01.d		1						KSH Népességtudományi Kutató Intézet			59,9			101,1
1						Működési költségvetés		29,0			29,0
1						Személyi juttatások	42,3			65,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	15,2			18,4
3						Dologi kiadások	28,3			29,3
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,1
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások				6,7
2						Felújítás				0,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	3,1
F01.d		2						KSH Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet			122,2			127,6
1						Működési költségvetés		96,8			105,1
1						Személyi juttatások	98,1			97,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,5			34,5
3						Dologi kiadások	79,0			89,0
2						Felhalmozási költségvetés					0,1
1						Intézményi beruházási kiadások				3,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	6,4
6						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.f			2						Statisztikai adatgyűjtés és feldolgozás beruházásai			600,0
2						Felhalmozási költségvetés
4						Központi beruházási kiadások	600,0
2						Célelőirányzatok
F01.f			2						EU csatlakozás „Statisztika” Nemzeti Program			3 970,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	2 032,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	700,0
3						Dologi kiadások	1 132,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	105,9
F13.b			4						Agrárstatisztikai Program PHARE HU 9909-03 segélyből fedezett kiadásai
1						Működési költségvetés		336,0			145,2
3						Dologi kiadások	336,0			145,2
2						Felhalmozási költségvetés		336,0			504,1
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	336,0			504,1
F01.f			7						2001. évi népszámlálás			9 000,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	4 373,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 487,1
3						Dologi kiadások	2 209,1
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	930,0
F16		10						Fejezeti tartalék			10,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0
XXXI. fejezet összesen:	21 978,1	1 718,0	20 260,1	22 345,6	1 496,6	21 063,1

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						MTA Titkársága
F01.a		1						MTA Titkárság Igazgatása			704,3			753,8
1						Működési költségvetés		65,7			39,0
1						Személyi juttatások	448,5			469,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	146,9			155,5
3						Dologi kiadások	151,9			107,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,7			52,2
2						Felhalmozási költségvetés					0,5
3						Kölcsönök	9,3	9,3		8,9	8,9
F01.d		2						MTA Doktori Tanács Titkársága			2 147,9			2 779,9
1						Működési költségvetés		27,2			15,6
1						Személyi juttatások	1 903,9			2 276,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	238,9			356,9
3						Dologi kiadások	32,3			32,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				3,0
F01.a		3						Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak			1 237,1			1 237,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 113,9			1 022,6
2						Munkaadókat terhelő járulékok	122,5			110,7
3						Dologi kiadások	0,7			0,2
F01.d	2						MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia			12,1			12,3
1						Működési költségvetés		2,1			1,1
1						Személyi juttatások	6,9			6,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2,2			2,0
3						Dologi kiadások	4,8			5,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	0,3			0,2
F08.b	3						MTA Könyvtára			307,7			354,5
1						Működési költségvetés		67,4			89,9
1						Személyi juttatások	132,5			141,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	50,0			52,4
3						Dologi kiadások	183,1			189,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				21,0
2						Felhalmozási költségvetés		3,5			8,6
1						Intézményi beruházási kiadások	8,0			12,4
2						Felújítás	5,0			10,5
4						Központi beruházási kiadások				19,5
F01.d	4						MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek			3 946,9			5 129,0
1						Működési költségvetés		4 063,2			5 273,5
1						Személyi juttatások	3 266,8			3 906,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	1 088,5			1 288,5
3						Dologi kiadások	3 208,0			3 883,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	145,6			323,9
2						Felhalmozási költségvetés		164,9			757,3
1						Intézményi beruházási kiadások	422,9			1 142,2
2						Felújítás	41,2			132,8
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,4
4						Központi beruházási kiadások				320,3
3						Kölcsönök	2,0			20,1	8,3
F01.d	5						MTA Élettudományi kutatóintézetek			2 091,5			2 790,9
1						Működési költségvetés		2 105,8			2 599,1
1						Személyi juttatások	1 808,9			2 128,8
2						Munkaadókat terhelő járulékok	633,9			709,7
3						Dologi kiadások	1 591,7			1 969,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,1			42,4
2						Felhalmozási költségvetés		82,2			569,1
1						Intézményi beruházási kiadások	179,0			880,4
2						Felújítás	30,4			178,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	1,5			0,6
4						Központi beruházási kiadások				132,1
3						Kölcsönök	1,7	1,7		13,6	1,6
F01.d	6						MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek			1 724,7			2 608,6
1						Működési költségvetés		1 046,2			1 660,7
1						Személyi juttatások	1 454,8			1 838,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	498,2			596,3
3						Dologi kiadások	801,4			1 101,4
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,7			83,9
6						Kamatfizetések				0,3
2						Felhalmozási költségvetés		48,9			63,2
1						Intézményi beruházási kiadások	61,1			140,4
2						Felújítás	1,5			84,3
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	0,1			5,0
4						Központi beruházási kiadások				66,3
3						Kölcsönök				9,7	3,5
F01.d	7						MTA Területi akadémiai központok			112,9			127,9
1						Működési költségvetés		49,6			77,7
1						Személyi juttatások	54,5			66,7
2						Munkaadókat terhelő járulékok	20,3			22,7
3						Dologi kiadások	56,3			66,5
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,4			0,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	0,5			2,2
2						Felújítás	30,5			32,8
4						Központi beruházási kiadások				13,4
F01.d	8						MTA Kutatást kiszolgáló szervek			721,2			823,3
1						Működési költségvetés		577,6			738,3
1						Személyi juttatások	323,1			326,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	109,1			98,3
3						Dologi kiadások	753,0			822,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0			181,4
2						Felhalmozási költségvetés		4,9			326,5
1						Intézményi beruházási kiadások	6,5			14,8
2						Felújítás	100,0			133,9
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				310,0
4						Központi beruházási kiadások				50,2
F01.d	9						MTA Támogatott kutatóhelyek Irodája			967,1			1 314,0
1						Működési költségvetés		74,5			186,4
1						Személyi juttatások	672,5			917,3
2						Munkaadókat terhelő járulékok	242,4			315,7
3						Dologi kiadások	118,6			164,9
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,1			5,1
2						Felhalmozási költségvetés		13,9			53,3
1						Intézményi beruházási kiadások	18,9			37,0
4						Központi beruházási kiadások				72,1
F06.g	10						MTA Jóléti intézmények			162,4			199,4
1						Működési költségvetés		162,4			156,6
1						Személyi juttatások	106,9			105,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	40,7			39,7
3						Dologi kiadások	133,5			138,8
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,9			0,1
6						Kamatfizetések				0,1
2						Felhalmozási költségvetés					13,8
1						Intézményi beruházási kiadások	2,8			8,8
2						Felújítás	40,0			61,6
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,6
4						Központi beruházási kiadások				6,0
F01.d	11						OTKA Iroda			182,3			183,5
1						Működési költségvetés					1,1
1						Személyi juttatások	100,5			104,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	30,3			31,3
3						Dologi kiadások	46,5			62,4
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0			12,7
12						Fejezeti kezelésű előirányzatok
1						Beruházás
F01.d			1						Alapkutatás beruházásai			565,0			1,9
2						Felhalmozási költségvetés		140,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,9
4						Központi beruházási kiadások	705,0
2						Ágazati célelőirányzatok
F01.d			1						Tudós társaságok támogatása			26,6			26,6
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,6			26,6
F01.d			2						Tudományos könyv- és folyóirat kiadás			147,5			127,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	25,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	7,0
3						Dologi kiadások	24,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	91,5			112,0
F01.d			3						Fiatal kutatók pályázatos támogatása			282,7
1						Működési költségvetés					2,4
1						Személyi juttatások	203,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	79,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				2,4
F01.d			5						Nemzeti Stratégiai Kutatások			106,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	64,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	22,0
3						Dologi kiadások	15,0
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				107,3
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0
F01.d			6						Akadémiai Kutatási Pályázatok Forrása			126,1			89,8
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	51,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,0
3						Dologi kiadások	13,1
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	40,0			58,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	5,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,2
F01.d			8						Nagy Imre Emlékház működtetésének alapítványi támogatása			34,3			34,3
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	34,3			34,3
F01.d			10						Határon túli magyar tudósok támogatása			147,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	80,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	24,0
3						Dologi kiadások	43,0
F01.d				2						Arany János Közalapítvány támogatása				100,0
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				100,0
F01.d			11						Kutatói bérrendezés			1 448,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	1 088,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	359,5
F01.d			13						Szakmai feladatok teljesítése			270,0			83,2
1						Működési költségvetés					191,5
1						Személyi juttatások	108,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	35,0
3						Dologi kiadások	77,0			10,6
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				235,3
2						Felhalmozási költségvetés					223,1
1						Intézményi beruházási kiadások	50,0
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,1
F01.d			14						Intézményekhez le nem bontott bevétel
1						Működési költségvetés		808,5
1						Személyi juttatások	351,2
2						Munkaadókat terhelő járulékok	117,1
3						Dologi kiadások	290,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	40,0
3						Kölcsönök		10,0
F14			15						Balaton állapotának javítását szolgáló kutatási feladatok						32,8
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				27,9
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,9
3						Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
F01.d			1						Kutatási témapályázatok			4 201,1			4 201,1
1						Működési költségvetés					28,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4 201,1			4 188,5
F01.d			2						Műszerpályázat			900,0			900,0
2						Felhalmozási költségvetés
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	900,0			849,5
4						Bolyai ösztöndíj
F01.d			1						Senior kutatók ösztöndíja			670,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	503,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	150,9
3						Dologi kiadások	16,0
F01.d			2						Korhatárhoz kötött ösztöndíjak			52,2			17,9
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	39,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	12,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások				9,0
F01.d		5						Központi kezelésű felújítások			266,2
2						Felhalmozási költségvetés					21,4
2						Felújítás	266,2
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				22,5
F16		10						Fejezeti tartalék			68,2
1						Működési költségvetés
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	68,2
XXXIII. fejezet összesen:	33 159,4	9 529,5	23 629,9	36 084,8	13 120,7	23 928,8

XXXIV. TÖRTÉNETI HIVATAL

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
F01.a	1						Történeti Hivatal igazgatása			426,9			471,3
1						Működési költségvetés		2,1			8,9
1						Személyi juttatások	166,1			195,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	59,3			65,5
3						Dologi kiadások	66,1			73,2
2						Felhalmozási költségvetés					1,5
1						Intézményi beruházási kiadások	64,3			54,2
2						Felújítás	69,2			83,4
3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	4,0
3						Kölcsönök				4,2
XXXIV. fejezet összesen:	429,0	2,1	426,9	475,9	10,4	471,3

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Devizahitelek kamatelszámolásai
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
F15				1						Világbanki hitelek elszámolásai	4 603,0	629,6		2 685,0	755,0
F15				2						EBB hitelek kamatelszámolásai	4 243,5	290,7		1 842,3	288,4
F15				3						EBRD hitelek kamatelszámolásai	255,7			92,1
F15				4						KfW hitelek kamatelszámolásai	1 815,9			1 689,1
F15				6						ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai	696,9			645,1
F15				7						Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer osztrák hitel kamatelszámolása	2 369,7			2 306,0
F15				8						Költségvetési devizabetét célú hitelek kamatelszámolásai	4 021,4	4 021,4		3 842,1	3 842,1
F15				9						MÁV-tól átvállalt hitelek kamatelszámolása	1 730,5			1 590,7
F15			2						1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai	3 803,4			5 440,8
3						Belföldi devizahitelek kamatelszámolásai
F15				1						1997-ben átváltott devizaadósság kamatelszámolásai	104 905,0			106 799,2
2						Devizakötvények kamatelszámolásai
F15				1						1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai	43 241,9			35 269,3
F15				2						Angol és amerikai kötvények kamatelszámolásai	9,8			12,3
F15				3						2001/B kötvény kamatelszámolása	2 032,0			1 809,0
2						A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1						Forinthitelek kamatelszámolásai
1						MNB hitelek kamatelszámolásai
F15				1						Költségvetési hiányt finanszírozó hitelek kamatelszámolásai	10 091,2			10 043,0
F15				2						Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitelek kamatelszámolásai	333,0			331,3
F15				3						ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitelek kamatelszámolásai	7 945,6			7 905,9
F15				4						Központi költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek kamatelszámolásai	49,1
F15				5						Állami forgóalap-létesítési hitelek kamatelszámolásai	2 060,4			2 050,0
2						Egyéb hitelek kamatelszámolásai
F15				1						Hajdúsági Agráripari Egyesülés refinanszírozási hitelének kamatelszámolásai	1,5			1,6
F15				2						Útalaptól átvállalt hitel kamatelszámolása	1 317,6			1 478,9
F15				3						Állami kölcsön kamatelszámolása		50,0			50,2
2						Államkötvények kamatelszámolása
1						Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
F15				1						Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai	290 547,4			288 752,1
F15				2						Társadalombiztosítási alapok hiányait finanszírozó államkötvények kamatelszámolása	2 814,2			2 925,0
F15				3						Kincstári takarékkötvény kamatelszámolásai	5 189,2			4 976,5
F15				4						Államkötvények felhalmozott kamatelszámolása		19 569,8			29 760,8
2						Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
F15				1						Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	5 700,8			6 192,0
F15				2						Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	27 450,4			29 244,8
F15				3						Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai	2 951,1			2 717,6
F15				4						Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai	36 041,8			36 820,6
F15				5						Pénzintézeti alapjuttatást fedező államkötvények kamatelszámolásai	76,8			71,6
F15				6						Hiányt finanszírozó államkötvények kamatelszámolásai	7 891,5			11 069,2
F15				7						Alárendelt kölcsöntőke-kötvény kamatelszámolása		1 665,7			1 773,7
F15			8						ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata	5 055,0			4 922,0
3						Kincstárjegyek kamatelszámolásai
F15			1						Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása	84 453,2			91 948,6
F15			2						Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása	62 196,4			49 603,7
F15		4						Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai		25 110,3			35 221,4
3						Adósság- és követeléskezelés egyéb kiadásai
1						Jutalékok és egyéb költségek
F15			1						Deviza elszámolások	3 070,5			1 474,1
F15			2						Forint elszámolások	9 216,0			6 560,0
F15		2						Állampapírok lakossági értékesítését támogató kiadások	1 204,9			148,2
F15		3						Adósságkezelés költségei	826,4			688,7
F15		4						Követeléskezelés költségei	103,0			9,5
4						Tőkekövetelések visszatérülése
1						Külföld felé fennálló devizakövetelések visszatérülése
2						Kormányhitelek visszatérülése
F15				1						A volt rubelelszámolású országoknak korábban nyújtott kormányhitelek visszatérülése
F15				2						A volt dollárelszámolású országoknak korábban nyújtott kormányhitelek visszatérülése		4 000,0			4 046,3
2						Belföld felé fennálló deviza- és forintkövetelések visszatérülése
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőkevisszatérülése
F15				1						Világbanki hitelek tőkevisszatérülése		1 538,8			1 499,4
F15				2						EBB hitelek tőkevisszatérülése		951,2			942,7
F15				3						OECF hitel tőkevisszatérülése		169,8			96,5
F15			2						Állami kölcsön tőkevisszatérülése		10,0			6,0
F15			3						Állami alapjuttatás járadéka		4 900,0			5 151,9
F01.b		4						Pénzbevonási nyereség befizetése					1 848,8
F15	6						Származékos világbanki hitelek visszatérülése					10,5
F15		2						Származékos világbanki hitelek visszatérülése					10,5
F15			2						Származékos világbanki hitelek visszatérülése					10,5
XLI. fejezet összesen:	740 315,7	102 923,3		723 957,9	87 780,7
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		4 507 973,5			4 470 903,6
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		4 027 687,6			4 067 962,8
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-480 285,9			-402 940,8

XLIV. A KÖLTSÉGVETÉS ADÓSSÁGÁNAK TÖRLESZTÉSE ÉS FEJLESZTÉSI CÉLÚ HITELFELVÉTELEI

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi módosítottelőirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
1						Devizában fennálló adósság törlesztése és felvétele
1						Devizahitelek törlesztése és felvétele
1						Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől származó hitelek törlesztése és felvétele
F15				1						Világbanki hitelek törlesztése és felvétele	2 742,4	4 304,9		1 087,9	1 314,9
F15				2						EBB hitelek törlesztése és felvétele	3 782,5	87 703,0		3 107,6	4 207,6
F15				3						EBRD hitelek törlesztése és felvétele	475,0	2 690,0		3 028,4
F15				4						KfW hitelek törlesztése és felvétele	2 415,2	3 400,0		2 271,6
F15				6						ET Fejlesztési Bank hitelek törlesztése és felvétele		8 647,9			6 184,3
F15				7						Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer osztrák hitel törlesztése	9 190,0			8 942,8
F15				9						MÁV-tól átvállalt devizahitelek törlesztése	7 426,9			7 729,5
3						Belföldi devizahitelek törlesztése
F15				1						1997-ben átváltott devizaadósság törlesztése	192 494,4			212 656,7
2						Devizakötvények törlesztése
F15			2						Angol és amerikai kötvények törlesztése	60,2			41,2
F15			3						2001/B kötvény törlesztése	21 111,6			18 794,6
F15		3						Költségvetési devizabetét célú hitel törlesztése				1 757,9
2						Forintban fennálló adósság törlesztése
1						Forinthitelek törlesztése
1						MNB hitelek törlesztése
F15				1						Költségvetési hiányt finanszírozó hitelek törlesztése	43 204,0			43 204,0
F15				2						Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitel	662,1			662,1
F15				3						ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitel törlesztése	22 576,5			22 576,5
F15				4						Központi költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek törlesztése	217,1
F15				5						Állami forgóalap-létesítési hitel törlesztése	5 700,0			5 700,0
2						Egyéb hiteltörlesztések
F15				1						Hajdúsági Agráripari Egyesülés refinanszírozási hitelének törlesztése	14,4			14,4
F15				2						Útalaptól átvállalt hitel törlesztése	3 412,1			3 412,1
2						Államkötvény-adósság törlesztése
1						Piaci értékesítésű államkötvények törlesztése
F15				1						Hiányt finanszírozó és adósságmegújító kötvények törlesztése	574 671,3			566 105,3
F15				3						Kincstári takarékkötvény törlesztése	9 102,3			10 153,9
2						Nem piaci értékesítésű államkötvények törlesztése
F15				1						Lakással kapcsolatos államkötvények törlesztése	5 490,4			5 490,4
F15				3						Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények törlesztése	4 000,0			4 375,3
F15				4						Pénzintézeti alapjuttatást fedező államkötvények törlesztése	768,0			716,0
F15				5						Hiányt finanszírozó államkötvények törlesztése				12 800,0
F15				6						Gázközműkötvények				15 733,6
XLIV. fejezet összesen:	909 516,4	106 745,8		950 361,8	11 706,8

2/A. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A központi költségvetés 2001. évi végrehajtásának mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK	2001. évi törvényi módosított előirányzat	2001. évi teljesítés	KIADÁSOK	2001. évi törvényi módosított előirányzat	2001. évi teljesítés
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI			GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
Társasági adó (pénzintézetek nélkül)	301 503,8	319 446,7	Egyedi és normatív támogatás	76 000,0	81 618,1
Bányajáradék	14 500,0	13 667,4	Egyéb támogatás	500,0	214,8
Vám- és importbefizetések	121 000,0	122 924,8	Együtt:	76 500,0	81 832,9
Játékadó	33 280,0	34 293,3	Agrárgazdaság támogatása
Egyéb befizetések	20 000,0	17 745,1	Piacra jutási támogatás	37 735,5	32 565,7
Összesen:	490 283,8	508 077,3	Agrártermelési támogatás	68 794,4	86 881,7
Együtt:	106 529,9	119 447,4
Közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása	11 129,2	13 979,5
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK			Összesen:	194 159,1	215 259,8
Általános forgalmi adó	1 290 500,0	1 243 898,7	FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS	85 000,0	90 907,4
Fogyasztási és jövedéki adó	529 500,0	539 679,4	LAKÁSTÁMOGATÁSOK	62 652,0	60 420,9
Összesen:	1 820 000,0	1 783 578,1	GARANCIA ÉS HOZZÁJÁRULÁS A TB ALAPOK KIADÁSAIHOZ	230 096,6	220 456,7
TB KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI	856 963,9	830 271,7	Családi támogatások	220 866,7	221 321,6
Személyi jövedelemadó	5 000,0	5 231,6	Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	90 684,6	91 252,8
Adóbefizetések			Különféle jogcímen adott térítések	16 460,0	16 474,5
Illetékbefizetések	66 200,0	60 915,6	Összesen:	328 011,3	329 048,9
Összesen:	928 163,9	896 418,9	KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK
EGYÉB KÖZPONTOSÍTOTT BEVÉTELEK	63 336,0	62 609,6	Költségvetési szervek támogatással fedezett kiadásai	1 126 436,0	1 233 519,3
Költségvetési szervek saját bevétellel fedezett kiadásai	433 112,5	561 129,0
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI	433 112,5	561 129,0	Együtt:	1 559 548,5	1 794 648,3
TÁMOGATÁSI CÉLPROGRAMOK SAJÁT BEVÉTELEI	6 728,2	15 413,8	Támogatási célprogramok támogatással fedezett kiadásai	348 604,0	248 228,5
KÖZPONTI BERUHÁZÁSOK SAJÁT BEVÉTELEI	1 963,2	2 257,1	Támogatási célprogramok saját bevétellel fedezett kiadásai	6 728,2	15 413,8
Összesen:	441 803,9	578 799,9	Együtt:	355 332,2	263 642,3
Központi beruházások támogatással fedezett kiadásai	124 321,9	132 405,7
Központi beruházások saját bevétellel fedezett kiadásai	1 963,2	2 257,1
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKTŐL SZÁRMAZÓ BEFIZETÉSEK	32 844,0	22 706,5	Együtt:	126 285,1	134 662,8
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSEI	5 000,0	4 744,5	Összesen:	2 041 165,8	2 192 953,4
ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK BEFIZETÉSEI	47 037,5	47 037,5	TÁRSADALMI ÖNSZERVEZŐDÉSEK TÁMOGATÁSA	3 553,9	3 001,2
ÁLLAMI, KINCSTÁRI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK	33 474,0	6 721,0	HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA	506 338,7	508 904,2
PÉNZINTÉZETEK TÁRSASÁGI ADÓJA	24 000,0	32 408,6	ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK TÁMOGATÁSA
MAGYAR NEMZETI BANK BEFIZETÉSE	27 732,0	27 732,0	NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI	3 386,6	2 533,8
EGYÉB BEVÉTELEK	11 089,2	9 348,2	ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS	740 315,7	723 957,9
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK	102 923,3	87 780,7	MNB ELSZÁMOLÁSOKKAL KAPCSOLATOS KIADÁS	4 217,0
EGYÉB KIADÁSOK	21 641,8	23 282,3
ÁLTALÁNOS TARTALÉK	84 651,0
CÉLTARTALÉKOK	72 719,0
KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI KIADÁSOK	108 915,0	92 926,0
ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE	21 150,0	7 251,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	4 027 687,6	4 067 962,8	KIADÁSI FŐÖSSZEG:	4 507 973,5	4 470 903,6
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS EGYENLEGE	480 285,9	402 940,8
A KÖLTSÉGVETÉS HITELFELVÉTELEI	106 745,8	11 706,8	A KÖLTSÉGVETÉS ADÓSSÁGÁNAK TÖRLESZTÉSE	909 516,4	950 361,8

2/B. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A központi költségvetés 2001. évi végrehajtásának mérlege

(Funkcionális szerkezetben)
Millió forintban
Főcsoportszáma	Csoportszáma	Kormányzati fő funkciók   Főcsoport neve    Csoport neve	2001. évitörvényimódosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés
ÁLLAMI MŰKÖDÉSI FUNKCIÓK (F01+F02+F03)	913 788,9	1 044 941,5
F01		Általános közösségi szolgáltatások	429 568,6	520 639,0
F01.a	Törvényhozó és végrehajtó szervek	120 135,7	175 845,2
F01.b	Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások	165 497,9	202 045,4
F01.c	Külügyek	43 268,8	48 468,8
F01.d	Alapkutatás	38 926,5	38 762,0
F01.e	Műszaki fejlesztés	12 652,0	10 151,9
F01.f	Egyéb általános közösségi szolgáltatások	49 087,7	45 365,7
F02		Védelem	203 426,8	208 309,2
F03		Rendvédelem és közbiztonság	280 793,5	315 993,3
F03.a	Igazságszolgáltatás	53 065,2	55 326,7
F03.b	Rend- és közbiztonság	189 766,8	192 950,8
F03.c	Tűzvédelem	13 037,0	39 007,2
F03.d	Büntetés-végrehajtási igazgatás és működtetés	24 924,5	28 708,6
JÓLÉTI FUNKCIÓK (F04+F05+F06+F07+F08+F14)	1 786 056,3	1 843 099,0
F04		Oktatási tevékenységek és szolgáltatások	578 227,9	639 035,3
F04.a	Iskolai előkészítés és alapfokú oktatás	226 146,1	228 027,7
F04.b	Középfokú oktatás	23 483,7	46 679,7
F04.c	Felsőfokú oktatás	243 924,6	275 098,1
F04.d	Egyéb oktatás	84 673,5	89 229,8
F05		Egészségügy	187 762,5	192 576,1
F05.a	Kórházi tevékenységek és szolgáltatások	75 083,8	83 414,6
F05.b	Háziorvosi és gyermekorvosi szolgálat	1 000,0	153,4
F05.c	Rendelői, orvosi, fogorvosi ellátás	296,7	108,2
F05.d	Közegészségügyi tevékenységek és szolgáltatások	35 223,0	34 329,7
F05.e	Egyéb egészségügy	76 159,0	74 570,2
F06		Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások	726 982,3	719 579,3
F06.a	Táppénz, anyasági vagy ideiglenes rokkantsági juttatások	2 618,1	2 749,7
F06.b	Nyugellátások	252 509,0	252 769,9
F06.c	Egyéb társadalombiztosítási ellátások	12 465,0	12 479,5
F06.d	Munkanélküli ellátások	10 977,7	6 195,8
F06.e	Családi pótlékok és gyermekeknek járó juttatások	235 264,0	235 740,4
F06.f	Egyéb szociális támogatások	167 449,3	155 844,2
F06.g	Szociális és jóléti intézményi szolgáltatások	45 699,2	53 799,8
F07		Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások	93 635,0	79 404,9
F08		Szórakoztató, kulturális és vallási tevékenységek és szolgáltatások	141 898,2	159 530,5
F08.a	Sport és szabadidős tevékenységek és szolgáltatások	20 542,8	26 326,3
F08.b	Kulturális tevékenységek és szolgáltatások	61 539,7	73 123,0
F08.c	Műsorszórási és kiadói tevékenységek és szolgáltatások	24 719,2	25 104,7
F08.d	Hitéleti tevékenységek	21 934,5	22 541,7
F08.e	Párttevékenységek	2 549,0	2 548,3
F08.f	Egyéb közösségi és kulturális tevékenységek	10 613,0	9 886,5
F14		Környezetvédelem	57 550,4	52 972,9
GAZDASÁGI FUNKCIÓK (F09+F10+F11+F12+F13)	818 671,4	772 578,6
F09		Tüzelő- és üzemanyag-, valamint energiaellátási feladatok	4 249,8	3 516,7
F10		Mező-, erdő-, hal- és vadgazdálkodás	265 763,3	265 354,3
F11		Bányászat és ipar	10 769,2	9 896,2
F12		Közlekedési és távközlési tevékenységek és szolgáltatások	294 772,8	264 808,7
F12.a	Közúti közlekedési tevékenységek	112 488,1	103 515,0
F12.b	Vasúti közlekedésügyek és szolgáltatások	88 653,0	76 542,6
F12.c	Távközlés	41 695,7	28 193,0
F12.d	Egyéb közlekedés és szállítás	51 936,0	56 558,1
F13		Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások	243 116,3	229 002,7
F13.a	Többcélú fejlesztési témák tevékenységei és szolgáltatásai	98 013,0	49 183,9
F13.b	Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások	145 103,3	179 818,8
ÁLLAMADÓSSÁG-KEZELÉS (F15)	744 592,7	724 042,4
F15		Államadósság-kezelés, államháztartás	744 592,7	724 042,4
FUNKCIÓKBA NEM SOROLHATÓ TÉTELEK (F16)	244 864,2	86 242,1
F16		A főcsoportokba nem sorolható tételek	244 864,2	86 242,1
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	4 507 973,5	4 470 903,6
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	4 027 687,6	4 067 962,8
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA:	480 285,9	402 940,8

3. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív állami hozzájárulások és normatív kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
2001. évieredetielőirányzat	2001. évimódosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés
I. Normatív állami hozzájárulások
Községek általános feladatai	1 618,5	1 618,5	1 618,5
Települési igazgatási és kommunális feladatokhoz	2 143,0	2 143,0	2 143,0
Körjegyzőség működéséhez	708,7	695,4	694,7
Üdülőhelyi feladatokhoz	1 595,0	1 579,1	1 579,1
Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokhoz	3 892,0	3 878,6	3 882,5
Gyermekvédelmi szakellátáshoz	3 322,9	3 322,9	3 322,9
Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz	3 673,3	3 655,8	3 656,0
Nappali szociális intézményi ellátáshoz	1 172,0	1 157,6	1 157,6
Hajléktalanok átmeneti intézményeire	189,8	188,4	188,4
Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátásához	2 942,1	2 947,4	2 947,3
Bölcsődei ellátáshoz	772,5	771,1	770,9
Szociális intézményi módszertani feladatokhoz	66,7	61,6	61,6
Óvodai neveléshez	38 675,8	38 624,2	38 624,3
Iskolai oktatáshoz	175 670,2	174 787,8	174 832,5
Különleges gondozás keretében nyújtott ellátáshoz	13 912,1	13 795,2	13 917,3
Alapfokú művészetoktatáshoz	7 303,4	7 272,5	7 272,5
Bentlakásos közoktatási intézményi ellátáshoz	16 114,7	15 939,7	15 939,7
Kiegészítő hozzájárulás egyéb közoktatási feladatokhoz	31 091,2	30 879,3	31 240,0
Települési sportfeladatokhoz	1 032,9	1 032,9	1 032,9
Összesen:	305 896,8	304 351,0	304 881,7
II. Normatív kötött felhasználású támogatások
Pedagógus szakvizsgához és továbbképzéshez	2 300,1	2 295,8	2 295,8
Pedagógusok szakkönyvvásárlásához	2 019,5	1 999,3	2 006,9
Tanulók tankönyvvásárlásához	3 324,8	3 286,1	3 284,7
Körzeti, térségi feladatokhoz	5 184,4	5 184,4	5 184,4
Kiegészítő támogatás az Arany János tehetséggondozó programhoz	348,8	348,8	196,6
Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása	1 639,4	1 635,6	1 635,6
Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	52 914,5	52 914,5	41 513,9
Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása	10 488,2	10 488,2	5 904,3
Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása  [LÁBJEGYZET_2] 	4 000,0	4 000,0	4 000,0
Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása	317,2	187,6	187,5
Összesen:	82 536,9	82 340,3	66 209,7

4. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Előir.csop.száma	Központosított előirányzat jogcíme	2001. évielőirányzat	kormány hatás-körben	fejezeti hatás-körben	összesen	2001. évimódosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés	Elő-irány-zat-marad-vány
1.	Lakossági közműfejlesztés támogatása	1 500,0		137,0	137,0	1 637,0	1 632,8	4,2
2.	Pincerendszerek és természetes partfalak veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	1 000,0			0,0	1 000,0	1 000,0	0,0
3.	Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	4 500,0		-17,0	-17,0	4 483,0	4 482,6	0,4
4.	Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	200,0			0,0	200,0	200,0	0,0
5.	Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	85,0			0,0	85,0	85,0	0,0
6.	Lakáscélú adósságkezelési támogatás	200,0		-182,0	-182,0	18,0	17,9	0,1
7.	Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	845,0		-15,0	-15,0	830,0	829,3	0,7
8.	Gyermek- és ifjúsági feladatok	160,0			0,0	160,0	160,0	0,0
9.	Kiegészítő támogatás nemzetiségi óvodák és iskolák fenntartásához	320,0			0,0	320,0	320,0	0,0
10.	Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	600,0			0,0	600,0	600,0	0,0
11.	Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása	400,0			0,0	400,0	400,0	0,0
12.	Hozzájárulás a létszámcsökkenéssel kapcsolatos kiadásokhoz	3 060,5	-500,0	-1 015,4	-1 515,4	1 545,1	1 545,1	0,0
13.	Hozzájárulás a könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok számára	120,0			0,0	120,0	120,0	0,0
14.	Önkormányzati kincstárak támogatása	500,0		-257,1	-257,1	242,9	242,9	0,0
15.	Települési szilárdhulladék-közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása	2 000,0		-226,3	-226,3	1 773,7	1 773,2	0,5
16.	Egyes rendszeres szociális ellátásban részesülők egyszeri juttatása		2 175,1	-8,7	2 166,4	2 166,4	2 076,7	89,7
17.	Martinsalakból épült házak helyreállítása, újjáépítése		836,3		836,3	836,3	836,3	0,0
18.	Helyi önkormányzatok közgyűjteményi, közművelődési és művészeti tevékenység bérpolitikai támogatása		461,6	5,5	467,1	467,1	466,6	0,5
19.	Helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők előmeneteli és illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás		5 481,4	180,0	5 661,4	5 661,4	5 652,3	9,1
20.	Helyi önkormányzati tűzoltóságok hivatásos állományú tagjai illetményrendszerének 2001. július 1-jei módosításával összefüggő támogatás		1 754,6		1 754,6	1 754,6	1 754,6	0,0
21.	Szociális ágazatban foglalkoztatottak munkahelyi pótlék emelése		321,0	41,7	362,7	362,7	362,7	0,0
22.	A közszféra 2001. évi egyösszegű keresetkiegészítése		2 300,0	-302,0	1 998,0	1 998,0	1 998,0	0,0
Központosított előirányzat összesen:	15 490,5	12 830,0	-1 659,3	11 170,7	26 661,2	26 555,8	105,4

5. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

A) Épületműködtetési hozzájárulás

Millió forintban
Önkormányzat	2001. évielőirányzat	2001. évimódosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)	91,3	91,3	91,3
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)	99,8	99,8	99,8
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)	91,5	91,5	91,5
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne)	32,6	32,6	32,6
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)	106,9	106,9	106,9
Zala Megyei Önkormányzat (Hevesi Sándor Színház)	104,7	104,7	104,7
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csokonai Színház)	140,3	140,3	140,3
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Bartók Színház)	18,6	18,6	18,6
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)	178,5	178,5	178,5
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csiky Gergely Színház)	112,2	112,2	112,2
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Katona József Színház)	100,7	100,7	100,7
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)	155,4	155,4	155,4
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)	164,7	164,7	164,7
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Petőfi Színház)	92,3	92,3	92,3
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)	174,1	174,1	174,1
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Vörösmarty Színház)	64,7	64,7	64,7
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szigligeti Színház)	111,1	111,1	111,1
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Jászai Mari Színház)	52,9	52,9	52,9
Budaörs Városi Önkormányzat (Budaörsi Játékszín)	14,5	14,5	14,5
Budapest Főváros VIII. kerületi Önkormányzat (Bárka Színház)	106,5	106,5	106,5
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad, Radnóti Miklós Színház, Thália Színház, Új Színház, Vidám Színpad, Vígszínház)	1 465,9	1 465,9	1 465,9
Összesen:	3 479,2	3 479,2	3 479,2

B) Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás

Millió forintban
Önkormányzat	2001. évielőirányzat	2001. évimódosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)		57,2	57,2
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)		35,5	35,5
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)		44,1	44,1
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne)		11,6	11,6
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)		47,8	47,8
Zala Megyei Önkormányzat (Hevesi Sándor Színház)		57,4	57,4
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csokonai Színház)		107,0	107,0
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Bartók Színház)		24,0	24,0
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)		148,8	148,8
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csiky Gergely Színház)		92,3	92,3
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Katona József Színház)		51,7	51,7
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)		71,4	71,4
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)		100,2	100,2
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Petőfi Színház)		59,0	59,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)		206,9	206,9
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Vörösmarty Színház)		60,1	60,1
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szigligeti Színház)		83,1	83,1
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Jászai Mari Színház)		28,5	28,5
Budaörs Városi Önkormányzat (Budaörsi Játékszín)		7,5	7,5
Budapest Főváros VIII. kerületi Önkormányzat (Bárka Színház)		21,8	21,8
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad, Radnóti Miklós Színház, Thália Színház, Új Színház, Vidám Színpad, Vígszínház)		673,5	673,5
Összesen:	1 989,4	1 989,4	1 989,4

C) Bábszínházak művészeti munkájának támogatása

Millió forintban
Önkormányzat	2001. évielőirányzat	2001. évimódosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata		25,0	25,0
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata		14,7	14,7
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata		10,5	10,5
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata		35,8	35,8
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata		25,9	25,9
Heves Megyei Önkormányzat		17,0	17,0
Vas Megyei Önkormányzat		11,7	11,7
Veszprém Megyei Önkormányzat		23,4	23,4
Összesen:	164,0	164,0	164,0

D) Színházak pályázati támogatása

Millió forintban
Önkormányzat	2001. évielőirányzat	2001. évimódosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés
Szabadtéri színházak
Budapest Főv. IX. ker. Önkormányzat (Ferencvárosi Nyári Játékok)		7,0	7,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Szabad Tér Színház Kht.)		22,0	22,0
Esztergom Városi Önkormányzat (Esztergomi Várszínház)		13,2	13,2
Gyula Városi Önkormányzat (Gyulai Várszínház)		22,0	22,0
Keszthely Városi Önkormányzat (Goldmark Károly Művelődési Központ és Nyári Színház)		3,6	3,6
Kisvárda Városi Önkormányzat (Kisvárdai Várszínház)		24,0	24,0
Kőszeg Városi Önkormányzat (Kőszegi Várszínház)		6,0	6,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Pro Kultúra Sopron Kht.)		2,0	2,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szegedi Szabadtéri Játékok)		31,0	31,0
Szentendre Városi Önkormányzat (Szentendrei Teátrum)		9,7	9,7
Zsámbék Nagyközségi Önkormányzat (Zsámbéki Szombatok)		13,5	13,5
Szabadtéri színházak összesen:	154,0	154,0	154,0
Nemzetiségi színházak
Budapest Fővárosi Önkormányzat		5,3	5,3
Lórév Községi Önkormányzat		19,0	19,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat		26,7	26,7
Nemzetiségi színházak összesen:	51,0	51,0	51,0
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek
Bodajk Nagyközségi Önkormányzat		1,7	1,7
Budapest Fővárosi Önkormányzat		79,9	79,9
Cserkút Községi Önkormányzat		0,6	0,6
Dunakeszi Városi Önkormányzat		0,7	0,7
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat		0,3	0,3
Nagykovácsi Községi Önkormányzat		0,5	0,5
Nyírbátor Városi Önkormányzat		0,3	0,3
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat		2,5	2,5
Sitke Községi Önkormányzat		2,0	2,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat		5,3	5,3
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat		3,0	3,0
Veresegyház Városi Önkormányzat		3,2	3,2
Színházi vállalkozások, alternatív színházi műhelyek összesen:	100,0	100,0	100,0
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek
Budapest Fővárosi Önkormányzat		54,0	54,0
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat		3,5	3,5
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat		2,5	2,5
Alternatív tánc- és mozgásszínházi műhelyek összesen:	60,0	60,0	60,0
ÖSSZESEN:	365,0	365,0	365,0

6. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A címzett és céltámogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
2001. jan. 1-jén rendelkezésre állt			Pénzforgalmi teljesítés (támogatás folyósítása - visszafizetés)		2001. dec. 31-én rendelkezésre állt
korábbi évek lekötött előirány- zatából	le nem kötött előirány- zatból	összesen	Költség- vetési törvény szerint eredeti előirányzat	Évközi előirányzat- módosítás fejezeti hatás- körben	a korábbiéveklekötöttelőirányzat-marad- ványából	eredeti előirány- zatból és az év közben felosztott előirányzat- marad- ványból	összesen	Módosított költség- vetési előirányzat 2001. dec. 31-én	a korábbiévek lekötött előirányzat- marad- ványából	eredeti előirány- zatból és le nem kötött előirányzat- marad- ványból	összesen	felszabadultelőirányzatés fel nem osztottkeret
1	2	3=1+2	4	5	6	7	8=6+7	9= 2+4+5+6a)	10=1-6	11= 2+4+5-7	12=10+11	13
a)		3 070,7			568,9	27 293,2	41 738,0	69 031,2					2 621,4
b)		884,5			-320,0		-263,9	-263,9
37 562,2	3 955,2	41 517,4	67 300,0	248,9	27 293,2	41 474,1	68 767,3	98 797,3	10 269,0	30 030,0	40 299,0	2 621,4

7. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzatok	Teljesítés	2001. december 31-én rendelkezésre áll
Költségvetési év	2001. jan. 1-jén rendelkezésre állt a költségvetési előirányzatból	törvény szerinti eredeti előirányzat	évközi előirányzat- módosítás (Kormány, ill. fejezeti hatáskörben)	módosított előirányzat	előző évek maradvá- nyából	tárgyévi előirányzatból	összesen	előző évek maradvá- nyából	tárgyévi előirányzatból	összesen
1	2	2a	3=2+2a+4	4	5	6=4+5	7=1+2a-4	8=2-5	9=7+8
2001.	5 882,6	10 573,0	35,6	15 529,3	4 920,7	4 897,7	9 818,4	997,5	5 675,3	6 672,8

8. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A céljellegű decentralizált támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
2001. jan. 1-jén rendelkezésre állt	Előirányzatok	Pénzforgalmi teljesítés	2001. dec. 31-én rendelkezésre áll
Támogatási jogcím	döntéssel lekötött előirány- zatból	döntéssel le nem kötött előirány- zatból	összesen	költség- vetési törvény szerinti eredeti előirányzat	évközi előirány- zat-módo- sítás Kormány és fejezeti hatáskörben	módosított költség- vetési előirányzat 2001. dec. 31-én	döntéssel lekötött előirányzat- marad- ványból	eredeti előirány- zatból és döntéssel le nem kötött előirányzat- marad- ványból	összes teljesítés	döntéssel lekötött előirány- zatból	döntéssel le nem kötött előirány- zatból	összesen
1	2	3=1+2	4	5	6=2+4+5+7	7	8	9=7+8	10=1-7	11=2+4+ 5-8	12=10+11
Felhalmozás és vis maior	2 593,2	237,0	2 830,2	6 300,0	8,1	8 902,6	2 357,5	4 120,0	6 477,5	235,7	2 425,1	2 660,8
ebből: vis maior			0,0			0,0	0,0	988,7	988,7	0,0	0,0	0,0
Vis maior tartalék	0,0	13,7	13,7	243,9	171,6	429,2	0,0	379,8	379,8	0,0	49,4	49,4
Céljellegű decentralizált támogatás összesen	2 593,2	250,7	2 843,9	6 543,9	179,7	9 331,8	2 357,5	4 499,8	6 857,3	235,7	2 474,5	2 710,2

9. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Önkormányzatneve	Eredetielőirányzat	Módosítottelőirányzat	2001. éviteljesítés
Budapest Főváros	839,2	839,2	839,2
Pécs m.j.	54,3	54,3	54,3
Komló	28,7	28,7	28,7
Mohács	24,8	24,8	24,8
Siklós	24,3	24,3	24,3
Szigetvár	24,0	24,0	24,0
Kecskemét m.j.	50,8	50,8	50,8
Baja	29,8	29,8	29,8
Kalocsa	28,9	28,9	28,9
Kiskőrös	18,6	18,6	18,6
Kiskunfélegyháza	29,5	29,5	29,5
Kiskunhalas	31,7	31,7	31,7
Békéscsaba m.j.	40,9	40,9	40,9
Gyula	26,8	26,8	26,8
Mezőkovácsháza	20,5	20,5	20,5
Orosháza	30,0	30,0	30,0
Szarvas	25,1	25,1	25,1
Szeghalom	23,6	23,6	23,6
Miskolc m.j.	73,1	73,1	73,1
Encs	20,2	20,2	20,2
Kazincbarcika	34,5	34,5	34,5
Mezőkövesd	29,9	29,9	29,9
Ózd	29,9	29,9	29,9
Sátoraljaújhely	30,2	30,2	30,2
Szendrő	17,3	17,3	17,3
Szerencs	29,9	29,9	29,9
Tiszaújváros	37,3	37,3	37,3
Szeged m.j.	75,9	75,9	75,9
Csongrád	15,9	15,9	15,9
Hódmezővásárhely m.j.	30,1	30,1	30,1
Makó	27,3	27,3	27,3
Szentes	29,9	29,9	29,9
Székesfehérvár m.j.	56,3	56,3	56,3
Bicske	2,8	2,8	2,8
Dunaújváros m.j.	34,0	34,0	34,0
Mór	2,8	2,8	2,8
Sárbogárd	27,8	27,8	27,8
Győr m.j.	62,0	62,0	62,0
Csorna	22,0	22,0	22,0
Kapuvár	22,4	22,4	22,4
Mosonmagyaróvár	30,2	30,2	30,2
Sopron m.j.	32,5	32,5	32,5
Debrecen m.j.	65,8	65,8	65,8
Berettyóújfalu	22,7	22,7	22,7
Hajdúböszörmény	2,1	2,1	2,1
Hajdúnánás	20,4	20,4	20,4
Hajdúszoboszló	2,1	2,1	2,1
Püspökladány	24,0	24,0	24,0
Eger m.j.	48,8	48,8	48,8
Füzesabony	2,1	2,1	2,1
Gyöngyös	34,9	34,9	34,9
Hatvan	31,1	31,1	31,1
Heves	19,2	19,2	19,2
Tatabánya m.j.	53,0	53,0	53,0
Esztergom	33,7	33,7	33,7
Komárom	34,5	34,5	34,5
Nyergesújfalu	25,2	25,2	25,2
Salgótarján m.j.	46,4	46,4	46,4
Balassagyarmat	30,4	30,4	30,4
Pásztó	2,1	2,1	2,1
Rétság	2,1	2,1	2,1
Cegléd	35,3	35,3	35,3
Dabas	29,0	29,0	29,0
Érd	61,5	61,5	61,5
Gödöllő	40,5	40,5	40,5
Monor	25,3	25,3	25,3
Nagykáta	20,5	20,5	20,5
Nagykőrös	2,8	2,8	2,8
Ráckeve	2,8	2,8	2,8
Szentendre	27,7	27,7	27,7
Szigetszentmiklós	29,7	29,7	29,7
Vác	43,6	43,6	43,6
Kaposvár m.j.	38,7	38,7	38,7
Barcs	22,4	22,4	22,4
Marcali	27,9	27,9	27,9
Nagyatád	22,5	22,5	22,5
Siófok	36,3	36,3	36,3
Nyíregyháza m.j.	55,3	55,3	55,3
Fehérgyarmat	2,1	2,1	2,1
Kisvárda	30,9	30,9	30,9
Mátészalka	35,3	35,3	35,3
Nyírbátor	27,0	27,0	27,0
Vásárosnamény	2,1	2,1	2,1
Záhony	22,8	22,8	22,8
Szolnok m.j.	56,5	56,5	56,5
Jászberény	29,1	29,1	29,1
Karcag	29,1	29,1	29,1
Kunszentmárton	20,4	20,4	20,4
Mezőtúr	23,3	23,3	23,3
Tiszafüred	22,3	22,3	22,3
Szekszárd m.j.	38,3	38,3	38,3
Bonyhád	2,8	2,8	2,8
Dombóvár	32,0	32,0	32,0
Paks	31,5	31,5	31,5
Tamási	2,8	2,8	2,8
Szombathely m.j.	44,4	44,4	44,4
Celldömölk	2,1	2,1	2,1
Körmend	39,1	39,1	39,1
Kőszeg	2,1	2,1	2,1
Sárvár	28,4	28,4	28,4
Veszprém m.j.	49,0	49,0	49,0
Ajka	24,5	24,5	24,5
Balatonfűzfő	29,4	29,4	29,4
Pápa	28,8	28,8	28,8
Badacsonytomaj	20,3	20,3	20,3
Pétfürdő	30,8	30,8	30,8
Zalaegerszeg m.j.	42,2	42,2	42,2
Keszthely	33,2	33,2	33,2
Lenti	30,5	30,5	30,5
Letenye	2,1	2,1	2,1
Nagykanizsa m.j.	34,6	34,6	34,6
Zalaszentgrót	2,1	2,1	2,1
Összesen:	4 000,0	4 000,0	4 000,0

10. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	ALAP	2001. évi törvényi előirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP
1						Aktív foglalkoztatási eszközök
F13.b		1						Foglalkoztatási és képzési támogatások	43 281,5			41 965,7
F13.b		2						Gazdasági Minisztérium célelőirányzatnak átadás	3 374,0			3 374,0
F04.b	2						Szakképzési célú kifizetések	11 550,0			15 983,0
F06.d	3						Munkanélküli ellátások	48 158,0			56 570,9
F06.f	4						Jövedelempótló támogatás	6 317,7			8 525,5
F13.b	5						Bérgarancia kifizetések	1 200,0			901,3
6						Rehabilitációs célú kifizetések
F13.b		6						Munkahelyteremtő támogatás	2 250,0			2 130,7
F13.b		7						Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása	18 000,0			18 000,0
F13.b	7						Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz	325,0			288,7
8						A munkaerő-piaci szervezet működése és fejlesztése
F13.b		1						Országos munkaerő-piaci szervezetnek átadott pénzeszköz	11 657,9			13 407,7
F13.b		2						Országos munkaerő-piaci szervezet fejlesztési program	1 200,0			1 200,0
F13.b	9						Munkaerő-piaci szervezet központosított kerete	206,0			206,0
F01.a	11						Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Felügyelőségnek pénzeszköz átadás	359,2			359,2
F06.c	12						TB alapnak átadás	2 000,0			2 404,2
F06.d	22						Munkaadói járulék		104 850,7			110 524,1
F06.d	23						Munkavállalói járulék		48 058,4			50 537,4
F13.b	26						Egyéb bevétel		900,0			3 451,9
F13.b	27						Rehabilitációs hozzájárulás		2 100,0			2 499,4
F13.b	28						Visszterhes támogatások törlesztése		150,0			126,7
F04.b	31						Szakképzési hozzájárulás		11 500,0			15 808,0
F04.b	32						Szakképzési kamatmentes kölcsön visszafizetése		50,0			85,3
F13.b	33						Bérgarancia támogatás törlesztése		600,0			216,7
34						Munkanélküli ellátórendszer változásával összefüggő költségvetési befizetés
F06.g		1						Munkanélküli járadékból kikerülő aktív korúak rendszeres szociális segélyezése	17 279,3			17 279,3
F06.d		2						Közcélú munkavégzés kiadásaira	10 488,2			10 488,2
F13.b		3						Munkanélküli ellátórendszer átalakításhoz kötődő igazgatási feladatok	1 270,0			1 270,0
1-34. cím összesen:	178 916,8	168 209,1	-10 707,7	194 354,4	183 249,5	-11 104,9
50						A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
F13.b		1						Függő tételek (MPA)				-5,5	-9,5
F13.b		6						Betétállomány változása		10 707,7			11 108,9
Összesen:	178 916,8	178 916,8		194 348,9	194 348,9
LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP
F14	1						Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése	1 082,0			931,5
3						Nukleáris előkészítési és lebonyolítási feladatok
F14		1						Kiégett fűtőelemek átmeneti tárolójának bővítése	3 394,0			3 391,6
F09		2						Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése	50,0			37,6
4						Átadott pénzeszközök
1						Hulladéktárolók és RHK Kht. működtetése
F14			1						Kiégett kazetták átmeneti tárolójának működtetése	579,7			579,7
F14			2						RHK Kht. működtetés Püspökszilágy hulladéktároló üzemeltetésével együtt	596,9			645,1
F14		2						Önkormányzatok támogatására	575,5			454,2
F14		3						Alapkezelőnek működési célra	44,4			44,3
5						Nukleáris létesítmények befizetései
F14		1						Paksi Atomerőmű Rt.		14 877,1			14 877,1
F14	6						Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése		6,5			5,8
F16	9						Egyéb bevételek					4,0
1-9. cím összesen:	6 322,5	14 883,6	8 561,1	6 084,0	14 886,9	8 802,9
50						A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
F14		1						Betétállomány változása	8 561,1			8 802,9
Összesen:	14 883,6	14 883,6		14 886,9	14 886,9

11. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi előirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP
1						Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
F06.c		1						Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék		794 845,8			806 437,0
2						Biztosítotti nyugdíjjárulék
F06.c			1						Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék		147 273,0			137 702,2
F06.c			2						Magán-nyugdíjpénztári tagok által fizetett nyugdíjjárulék		27 105,0			32 075,0
3						Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
F06.a				1						Rokkantsági nyugellátás		780,0			151,8
F06.c				2						Pénztártagok visszalépése					2 240,3
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
F06.c			2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		802,0			1 063,5
F06.c			5						Közteherjegy után befolyt járulék		59,0			76,8
F06.c			8						Sorkatonai szolgálatot teljesítők utáni nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék		1 574,0			1 564,5
9						Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
F06.b				1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		9 367,0			9 367,0
F06.b				2						Belügyminisztérium fejezettől		7 769,0			7 769,0
F06.b				3						Igazságügyi Minisztérium fejezettől		1 352,0			1 352,0
F06.b				4						Pénzügyminisztérium fejezettől		440,0			437,0
F06.b				5						Miniszterelnökség fejezettől		451,0			451,0
F06.c		5						Késedelmi pótlék, bírság		4 323,0			5 045,3
6						Központi költségvetési hozzájárulások
F06.e			3						GYES-ben, GYED-ben, GYET-ben részesülők utáni központi költségvetési térítés		16 774,0			16 773,4
F06.c			4						Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására költségvetési támogatás		81 315,0			81 315,0
F06.c			5						Központi költségvetésben tervezett pénzeszközátadás		62 176,2			51 780,3
7						Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
F06.c			3						Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek		16 290,0			18 462,5
2						Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
F06.b			1						Öregségi nyugdíj	795 556,4			805 716,7
F06.a			2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	190 257,2			186 339,2
F06.b			3						Hozzátartozói nyugellátás	165 164,4			158 216,2
4						Egyösszegű méltányossági kifizetések
F06.b				1						Méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátás	100,0
4						Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb kiadások
F06.c				2						Postaköltségek és egyéb kiadások	2 820,0			5 046,9
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
F01.b			1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon		15,0		10,6	26,3
F01.b			2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.)	10,0			15,5	60,1
F01.b			3						Postabank	1 350,0			1 329,8
1-3. cím összesen:	1 155 258,0	1 172 711,0		1 156 674,9	1 174 150,0
5						Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
F06.c		1						Központi hivatali szerv és igazgatási szervei			16 929,9			17 914,2
1						Működési költségvetés		1 044,0			2 406,3
1						Személyi juttatások	7 128,2			7 863,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 531,1			2 771,6
3						Dologi kiadások	4 592,2			4 112,2
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	15,0			147,9
6						Kamatfizetések	150,0			184,2
2						Felhalmozási költségvetés					33,5
1						Intézményi beruházási kiadások	3 046,9			2 976,5
2						Felújítás	215,5			98,3
3						Kölcsönök	295,0			292,4
3						Központi kezelésű előirányzatok
9						EU-hoz való csatlakozás társadalombiztosítási nemzeti programjai és kormányzati feladatai
F06.g				2						Támogatással fedezett programrész			150,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	63,4
2						Munkaadókat terhelő járulékok	17,1
3						Dologi kiadások	41,0
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	28,5
F06.g			10						Illetménygazdálkodás elkülönített előirányzata			373,1
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	283,0
2						Munkaadókat terhelő járulékok	90,1
5. cím összesen:	18 497,0	1 044,0	17 453,0	18 446,6	2 439,8	17 914,2
LXXI. fejezet összesen:	1 173 755,0	1 173 755,0	17 453,0	1 175 121,5	1 176 589,8	17 914,2
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		1 173 755,0			1 175 121,5
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		1 173 755,0			1 176 589,8
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		0,0			1 468,3

12. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

Millió forintban
Funk-ció-kód	Cím-szám	Alcím-szám	Jog-cím-cso-port-szám	Jog-cím-szám	Előir.-cso-port-szám	Ki-emeltelőir.-szám	Cím-név	Alcím-név	Jog-cím-cso-port-név	Jog-cím-név	Előir.-csop.-név	FEJEZET	2001. évi törvényi előirányzat	2001. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Támogatás	Kiadás	Bevétel	Támogatás
LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP
1						Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
F06.c		1						Munkáltatói egészségbiztosítási járulék		437 990,6			439 540,7
2						Biztosítotti egészségbiztosítási járulék
F06.c			1						Biztosított által fizetett egészségbiztosítási járulék		107 990,0			105 592,1
3						Egyéb járulékok és hozzájárulások
F06.c			1						Baleseti járulék		1 187,0			1 580,0
F06.c			2						Megállapodás alapján fizetők járulékai		524,0			697,4
F06.c			4						Munkáltatói táppénz hozzájárulás		15 387,0			14 624,5
F06.c			5						Közteherjegy után befolyt járulék		44,0			50,6
F06.c			8						Sorkatonai és polgári szolgálatot teljesítők utáni egészségbiztosítási járulék		634,0			634,0
9						Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
F06.b				1						Honvédelmi Minisztérium fejezettől		215,0			215,0
F06.b				2						Belügyminisztérium fejezettől		719,0			719,0
F06.b				3						Igazságügyi Minisztérium fejezettől		118,0			118,0
F06.b				4						Pénzügyminisztérium fejezettől		21,0			21,0
F06.b				5						Miniszterelnökség fejezettől		11,0			11,0
4						Egészségügyi hozzájárulás
F06.c			1						Tételes egészségügyi hozzájárulás		185 237,0			179 299,5
F06.c			2						Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás		12 880,0			15 364,9
F06.c		5						Késedelmi pótlék, bírság		3 276,0			3 934,6
6						Központi költségvetési hozzájárulások
F05.e			1						Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés		1 000,0			1 000,0
F05.e			2						Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás		3 100,0			3 100,0
F05.e			6						Központi költségvetésből átadott pénzeszköz		69 832,0			70 588,0
F06.e			8						GYED folyósítás kiadásainak megtérítése a központi költségvetésből		32 178,4			29 240,0
7						Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
F05.e			1						Terhességmegszakítás egyéni térítési díja		380,0			542,2
F05.e			2						Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések		2 600,0			1 395,3
F06.c			3						Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek		13 586,0			13 631,7
F05.a			5						Önkormányzati kórházak csődjével összefüggő támogatás visszatérülése		111,0			111,0
F05.e			7						Gyógyszertámogatás visszatérítése		80,0
F05.a			8						Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése		350,0
2						Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
1						Nyugellátások
F06.a			2						Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	147 140,4			152 461,1
F06.b			3						Hozzátartozói nyugellátás	4 971,8			5 502,7
2						Egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai
F06.a			1						Terhességi-gyermekágyi segély	8 954,0			12 469,7
2						Táppénz
F06.a				1						Táppénz	50 191,1			57 544,2
F06.a				2						Gyermekápolási táppénz	2 312,1			2 014,9
F06.a				3						Baleseti táppénz	3 890,3			4 646,7
3						Betegséggel kapcsolatos segélyek
F06.g				1						Külföldi gyógykezelés	478,0			737,5
F06.g				4						Egyszeri szociális segély	372,0			371,2
F06.c			4						Kártérítési járadék	1 059,0			1 129,5
F06.c			5						Baleseti járadék	3 805,0			4 248,6
F06.e			6						Gyermekgondozási díj	32 178,4			29 646,1
3						Természetbeni ellátások
1						Gyógyító-megelőző ellátás
F05.b				1						Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás	41 107,7			41 137,6
F05.c				2						Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem	9 543,7			9 235,1
F05.c				3						Fogászati ellátás	12 082,5			12 076,4
F05.a				4						Gondozóintézeti gondozás	8 465,3			9 500,6
F05.a				5						Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás	4 173,5			4 173,5
F05.c				6						Járóbeteg-szakellátás	60 945,4			61 260,1
F05.a				7						CT, MRI	8 032,0			7 842,1
F05.c				8						Művesekezelés	11 606,4			11 606,4
F05.e				9						Házi szakápolás	1 462,8			1 462,8
F05.a				10						Fekvőbeteg-szakellátás	250 010,6			249 944,2
F05.e				11						Működési költségelőleg	355,5
F05.e				12						Felmentés, végkielégítés	591,9			243,7
F05.e				13						Célelőirányzatok	1 520,6			1 821,8
F05.e			2						Gyógyfürdő-szolgáltatás	2 759,0			3 951,9
F05.e			3						Anyatejellátás	205,0			119,1
F05.e			4						Gyógyszertámogatás	182 000,0			179 464,9
F05.e			5						Gyógyászati segédeszköz támogatás	26 596,0			25 001,9
F06.g			6						Utazási költségtérítés	2 710,0			3 836,3
7						Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
F05.a				1						Nemzetközi egyezményekből eredő kiadások	500,0			572,5
F05.a				2						Külföldi sürgősségi gyógykezelés	128,0			107,4
4						Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4						Egyéb kiadások
F06.c				1						Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	645,0			810,4
F06.c				2						Postaköltség és egyéb kiadások	1 022,0			1 345,3
3						Vagyongazdálkodás
1						Ellátások fedezésére szolgáló vagyongazdálkodási költségvetés
F01.b			1						Járuléktartozás fejében átvett vagyon	11,0	132,0		7,8	14,6
F01.b			2						Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.)	20,0	50,0		24,7	850,9
F01.b			3						Postabank	532,0			532,0
1-3. cím összesen	882 378,0	889 633,0		896 850,7	882 876,0
5						Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
F06.c		1						Központi hivatali szerv és intézményei			15 216,5			16 082,3
1						Működési költségvetés		280,4			863,5
1						Személyi juttatások	6 413,0			7 054,1
2						Munkaadókat terhelő járulékok	2 348,7			2 542,8
3						Dologi kiadások	4 311,9			3 891,7
5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0			2,5
6						Kamatfizetések	280,0			347,4
2						Felhalmozási költségvetés					333,9
1						Intézményi beruházási kiadások	1 377,3			1 233,6
2						Felújítás	190,0			94,9
3						Kölcsönök	566,0			521,9	35,9
F06.c		2						Igazgatási szervek			1 696,2			1 883,6
1						Működési költségvetés		19,6			418,7
1						Személyi juttatások	1 008,4			1 235,9
2						Munkaadókat terhelő járulékok	342,5			440,4
3						Dologi kiadások	274,9			521,0
2						Felhalmozási költségvetés					159,0
1						Intézményi beruházási kiadások	70,0			217,9
2						Felújítás	20,0			10,8
3						Kölcsönök				0,9	0,1
3						Központi kezelésű előirányzatok
9						EU-hoz való csatlakozás társadalombiztosítási nemzeti programjai és kormányzati feladatai
F05.e				2						Támogatással fedezett programrész			96,3
1						Működési költségvetés
3						Dologi kiadások	58,8
2						Felhalmozási költségvetés
1						Intézményi beruházási kiadások	37,5
F06.g			10						Illetménygazdálkodás elkülönített előirányzata			308,0
1						Működési költségvetés
1						Személyi juttatások	231,5
2						Munkaadókat terhelő járulékok	76,5
5. cím összesen:	17 617,0	300,0	17 317,0	18 115,8	1 811,1	17 965,9
LXXII. fejezet összesen	899 995,0	889 933,0	17 317,0	914 966,5	884 687,1	17 965,9
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		899 995,0			914 966,5
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		889 933,0			884 687,1
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE:		-10 062,0			-30 279,4

13. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének 2001. évi végrehajtásának mérlege

Millió forintban
BEVÉTELEK	2001. évi törvényi módosított előirányzat	2001. évi teljesítés	KIADÁSOK	2001. évi törvényi módosított előirányzat	2001. évi teljesítés
ELLÁTÁSOK FEDEZETÉÜL SZOLGÁLÓ BEVÉTELEK			TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK KIADÁSAI
Társadalombiztosítási járulékbevételek	1 232 836,4	1 245 977,7	Nyugellátások
Biztosítotti nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékok	283 148,0	277 761,4	Öregségi nyugdíj	795 556,4	805 716,7
Egyéb járulékok és hozzájárulások	40 674,0	40 751,3	Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj	337 397,6	338 800,3
Egészségügyi hozzájárulás	198 117,0	194 664,4	Hozzátartozói nyugellátás	170 136,2	163 718,9
Késedelmi pótlék, bírság	7 599,0	8 979,9	Méltányossági kifizetések	100,0
Garancia és hozzájárulás az alapok kiadásaihoz	230 097,2	220 456,7	Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai	103 239,9	112 808,4
Központi költségvetési hozzájárulások	36 278,4	33 340,0	Természetbeni ellátások	624 795,9	623 358,3
Egyéb bevételek	33 397,0	34 142,7	Egyéb kiadások	4 487,0	7 202,6
Összesen:	2 062 147,0	2 056 074, 1	Összesen:	2 035 713,0	2 051 605,2
VAGYONGAZDÁLKODÁS BEVÉTELEI	197,0	951,9	VAGYONGAZDÁLKODÁS KIADÁSAI	1 923,0	1 920,4
TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI	1 344,0	4 250,9	TB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK
- saját bevétellel fedezett kiadásai	1 344,0	4 250,9
- támogatással fedezett kiadásai	34 770,0	32 311,5
Összesen:	36 114,0	36 562,4
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	2 063 688,0	2 061 276,9	KIADÁSI FŐÖSSZEG:	2 073 750,0	2 090 088,0
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK HIÁNYA:	10 062,0	28 811,1

14. számú melléklet a 2002. évi XL. törvényhez

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai, tartalékfeltöltése

Millió forintban
Megnevezés	2001. évi előirányzat	2001. évi módosított előirányzat	2001. évi teljesítés
I. A hozzárendelt vagyont csökkentő kiadások	85 500,0	49 500,0	18 097,5
1. Ráfordítások az 1995. évi XXXIX. törvény alapján	33 500,0	33 500,0	9 493,5
a) a hozzárendelt vagyon értékesítése előkészítésének költségei, az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő kiadások, díjak [23. § (1) bek. a) és f) pontok]	10 000,0	10 000,0	959,7
b) vagyonkezeléssel összefüggő ráfordítások [23. § (1) bek. e) pont]	4 000,0	4 000,0	1 071,4
c) a hozzárendelt vagyonba tartozó társaságok támogatása [23. § (1) bek. g) pont], forrásátadás, kamatátvállalás	4 000,0	4 000,0	2 323,1
d) az ÁPV Rt. működési költségei [23. § (1) bek. h) pont]	5 500,0	5 500,0	4 500,0
e) alacsony kamatozású államadósság törlesztése E-hitelből és kárpótlási jegy bevonása [23. § (1) bek. i) pont]	10 000,0	10 000,0	639,3
2. Ráfordítások egyéb kötelezettségek alapján	52 000,0	16 000,0	8 604,0
a) osztalékbefizetési kötelezettség a központi költségvetés felé [2001. évi költségvetési törvény 6. § (2) bek.]	36 000,0	0,0	0,0
b) az ÁPV Rt. és a jogelődök portfóliójába tartozó vállalatok, társaságok, illetve egyéb vagyontárgyak esetén az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása	4 000,0	4 000,0	2 159,2
c) a volt szovjet ingatlanok környezetvédelmi kárelhárítása	1 000,0	1 000,0	308,5
d) a HM-től átvételre kerülő vagyonelemekkel kapcsolatos megelőlegezési költségek [2001. évi költségvetési törvény 6. § (3) bek.], továbbá e vagyonelemek kezelésével és értékesítésével kapcsolatos ráfordítások	3 000,0	3 000,0	1 106,3
- ebből: a vagyonátvétel megelőlegezési költségei	500,0	500,0	0,0
e) egyéb kötelezettség [RFH Rt., Áht. 109/G. § (6) bek. szerinti kifizetések]	8 000,0	8 000,0	5 030,0
II. A hozzárendelt vagyon változását nem eredményező kiadások	95 000,0	95 000,0	32 822,3
1. A privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések [1995. évi XXXIX. törvény 23. § (1) bek. g) pont]	20 000,0	20 000,0	1 617,1
2. Vagyontárgyak vásárlása	12 000,0	12 000,0	6 096,3
3. Fejlesztési projektek	18 000,0	18 000,0	0,0
4. Üzleti célú befektetések	15 000,0	15 000,0	13 186,9
5. Privatizációs tartalék feltöltése	30 000,0	30 000,0	11 922,0
Ráfordítások összesen	180 500,0	144 500,0	50 919,8

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2002. október 29-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] Településenkénti megjelenítése a 9. számú mellékletben.