2001. évi XLII. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról  [LÁBJEGYZET_1]

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvényt az Országgyűlés a következők szerint módosítja:
1. § Az Alkotmány 19/B. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Honvédelmi Tanács elnöke a köztársasági elnök, tagjai: az Országgyűlés elnöke, az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjainak vezetői, a miniszterelnök, a miniszterek és tanácskozási joggal a Honvéd Vezérkar főnöke.”
2. § Az Alkotmány 40/B. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A fegyveres erők irányítására - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - az Alkotmányban meghatározott keretek között kizárólag az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Honvédelmi Tanács, a Kormány és az illetékes miniszter jogosult. A fegyveres erők irányítására és a Magyar Honvédség felső szintű vezetésének rendjére vonatkozó alapvető szabályokat a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény állapítja meg, a részletes szabályokat pedig a Kormány határozza meg.”
3. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2001. június 12-i ülésnapján fogadta el.