2001. évi XII. törvény

a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról  [LÁBJEGYZET_1]

1. § A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 4. §-ának i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és egyidejűleg a § az alábbi új k) ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
„i) jövedelem: az a személyi jövedelemadóról szóló törvényben adóköteles jövedelemként meghatározott vagyoni érték, bevétel, amelynek havi összege meghaladja a mindenkori legkisebb munkabér összegét;”
„k) saját háztartásban nevelt, gondozott gyermek: az a gyermek, aki a szülővel, nevelőszülővel, gyámmal életvitelszerűen együtt él és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra kerül ki.”
2. § A Cst. 7. §-a (3) bekezdésének felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az (1) bekezdés, továbbá a 9. §, valamint a 20. § és 23. § alkalmazása szempontjából saját háztartásban nevelt gyermeknek kell tekinteni azt a gyermeket (személyt) is,”
3. § A Cst. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„12. § A nevelési ellátás összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbefogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni,
a) aki az igénylő háztartásában él, és
aa) akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám nevelési ellátásra jogosult,
ab) aki a közoktatási intézmény tanulója vagy felsőfokú oktatási intézmény első oklevelet szerző hallgatója, és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik,
ac) aki a 9. § (2) bekezdése alapján saját jogán jogosult az ellátásra;
b) aki fogyatékos és a képzési kötelezettség teljesítése érdekében szociális intézményi ellátásban részesül, feltéve, hogy őt a gyámhivatal nem vette átmeneti vagy tartós nevelésbe és a nevelési ellátást igénylő vele - a kormányrendeletben foglaltak szerint - kapcsolatot tart fenn.”
4. § A Cst. 19. §-a a következő új második mondattal egészül ki:
„A nagyszülő gyermekgondozási segélyre a szülő jogán szerezhet jogosultságot.”
5. § A Cst. a következő új 20/A. §-sal egészül ki:
„20/A. § (1) A 20. §-ban megjelölt jogosultakon kívül, de az ott meghatározott feltételek mellett a gyermek szülőjének vér szerinti, örökbefogadó szülője, továbbá annak együtt élő házastársa (a továbbiakban együtt: nagyszülő) is jogosult a gyermekgondozási segélyre, ha a gyermek
a) az első életévét betöltötte, továbbá
b) gondozása, nevelése a szülő háztartásában történik, valamint
c) szülei írásban nyilatkoznak arról, hogy a gyermekgondozási segélyről lemondanak és egyetértenek a gyermekgondozási segélynek nagyszülő részéről történő igénylésével.
(2) A gyermekkel nem közös háztartásban élő szülő (1) bekezdés c) pontja szerinti egyetértő nyilatkozatát - kérelemre - a gyámhatóság pótolhatja.
(3) Ha a szülő az egyetértő nyilatkozatát visszavonja és azt a (2) bekezdés alapján a gyámhatóság nem pótolja, a visszavonás a nagyszülő gyermekgondozási segélyre való jogosultságát megszünteti. Az ellátást az egyetértés visszavonását tartalmazó nyilatkozatnak az igényelbíráló szervhez történő benyújtását követő hónap utolsó napjától kell megszüntetni.
(4) A nagyszülő részére a gyermekgondozási segélyre való jogosultság az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén kizárólag akkor állapítható meg, ha
a) ő maga megfelel az ellátásra való jogosultság feltételeinek, és
b) a szülő esetében is fennállnak - ide nem értve a keresőtevékenység folytatásából adódó kizáró körülményt - a jogosultsági feltételek.
(5) A nagyszülő gyermekgondozási segélyre való jogosultságát akkor is meg kell szüntetni, ha olyan kizáró körülmény áll be, amely a szülő az ellátásnak saját maga általi igénybevétele esetén a gyermekgondozási segélyre való jogosultságának elvesztését vonná maga után.
(6) Ha a szülő a gyermek után gyermekápolási táppénzt vesz igénybe, ez a körülmény a nagyszülő gyermekgondozási segélyre vonatkozó jogosultságát nem érinti.”
6. § A Cst. 21. §-ának felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A gyermekgondozási segélyben részesülő személy - ide nem értve a nagyszülőt - keresőtevékenységet”
7. § A Cst. a következő új 21/A. §-sal egészül ki:
„21/A. § A gyermekgondozási segélyben részesülő nagyszülő keresőtevékenységet a gyermek hároméves kora után a 21. § b) pontban meghatározott feltételek mellett folytathat.”
8. § A Cst. 27. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A szülőnek, a nagyszülőnek és a gyámnak nem jár gyermekgondozási támogatás a három hónapot meghaladó, egybefüggő külföldi tartózkodásának időtartamára.”
9. § A Cst. 35. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A gyermeknevelési támogatás, valamint a nagyszülő részéről történő gyermekgondozási segély iránti igényt az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott TÁH bírálja el.”
10. § (1) Ez a törvény 2001. május 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Cst. 29. §-a (1) bekezdésének b)-c) pontjában, 32. §-ában és 33. §-ának (2) bekezdésében a „60 napon belül” szövegrész helyébe a „180 napon belül” szövegrész lép.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2001. április 17-i ülésnpaján fogadta el.