2001. évi LVI. törvény

a gázközmű-vagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezéséről  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a gázközművagyonnal összefüggő nagyszámú és azonos jogi alapon nyugvó, törvényben ígért vagyonjuttatás végrehajtására irányuló önkormányzati igények - a jogbiztonság alkotmányos követelményét is szem előtt tartva -
- megalapozott számítások alapján,
- az időmúlás hatását a szabályozás általános megközelítési módjával ellensúlyozva,
- az érintettek által átlátható módon,
- rövid időn belül,
- végleges jelleggel
rendezésre kerüljenek, a következő törvényt alkotja:
1. § E törvény célja, hogy eleget tegyen a Magyar Államot - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 107. § (1) bekezdésének c) pontja alapján terhelő alkotmányos kötelezettségének oly módon, hogy meghatározza az egyes települési önkormányzatokat megillető vagyoni értékű jogok (a továbbiakban: értékjog) értékét, és szabályozza az ennek megfelelő járandóságok teljesítésének módját, határidejét. Az 1993. augusztus 4-e és 1995. december 31-e közötti időszakban önkormányzati és lakossági forrásból létesített, de a gázszolgáltató társaság tulajdonába került és az állam által privatizált gázközművekkel összefüggésben keletkezett önkormányzati igények rendezéséről külön törvény rendelkezik. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot a Kormány 2002. október 30-ig az Országgyűlésnek benyújtja.
2. § (1) Az 1. § szerinti értékjogok értékén alapuló járandóság mellett figyelembe kell venni a villamos energia fejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról rendelkező 1962. évi IV. törvény és a gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény módosításáról szóló - időközben hatályon kívül helyezett - 1993. évi LXXXII. törvény 4. §-ának (3) bekezdésében előírt kötelezettségekből származó igények értékét is.
(2) Az 1993. évi LXXXII. törvény hatálybalépéséig (1993. augusztus 3-ig) teljesített önkormányzati, lakossági hozzájárulásból megvalósított vezetékberuházások után az önkormányzat - az igazolt hozzájárulás alapján (az 1992. évet követően, 1993. augusztus 3. napjáig teljesített hozzájárulás esetén a hozzájárulás 56%-át figyelembe véve) - e törvény szerint járandóságra jogosult, amennyiben a vezeték ellenszolgáltatás nélkül 1995. december 31-ig átkerült a gázszolgáltató tulajdonába.
(3) Az Ötv. 107. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel e törvény alapján juttatásban részesülnek az abban érintett települési önkormányzatok is, egymás között egyenlő arányban, a 2. számú melléklet rendelkezéseinek megfelelően.
(4) Az Ötv.-ben és az 1993. évi LXXXII. törvényben foglaltakra figyelemmel az önkormányzatokat megillető járandóság megállapítása során számításba kell venni az állami kötelezettség teljesítésének részbeni elmulasztása, illetve késedelmes teljesítése folytán az önkormányzatokat ért vagyoni hátrány ellentételezésére alkalmas értéket is.
(5) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével megállapított értéket csökkenteni kell
a) az 1993. évi LXXXII. törvény 4. §-ának (3) bekezdése, valamint
b) az Ötv. - Alkotmánybíróság által utóbb megsemmisített - 107/A. § (2) bekezdésének b) pontja szerint már juttatott részvények értékével.
3. § (1) Az egyes önkormányzatokat az 1-2. § alapján megillető járandóságok értékét az 1. számú melléklet tartalmazza, amely a 2000. augusztus 12-i átszámított értékeket tünteti fel.
(2) Az 1. számú melléklet a szétválással vagy kiválással létrejött új településeket a szétválással vagy kiválással érintett eredeti jogosult településsel egy sorban tartalmazza (kivéve, ha az érintett önkormányzatok kérték járandóságuk szétválasztását és a megosztás tekintetében is megegyeztek). Az egy sorban szereplő települések önkormányzatai együttesen jogosultak a melléklet szerinti járandóság átvételére, az egymás közötti megosztásra megállapodásuk irányadó.
(3) Nem lehet üzleti titokra hivatkozni azon tények, adatok vonatkozásában, amelyek ismerete nélkül az önkormányzati járandóságok értékének megállapítására nem kerülhetett volna sor. Az érintett önkormányzat kérésére, a kéréstől számított 15 napon belül, kötelező írásban kiszolgáltatni a rá vonatkozó adatokat - ideértve a települések közötti külterületi vezetékvagyonra vonatkozó adatokat is - és kétség esetén azok valódiságát okiratokkal igazolni.
4. § (1) Az önkormányzatok számára e törvény szerinti járandóságukat az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) 2001. szeptember 15-én juttatja el.
(2) A teljesítés 20 millió Ft összeghatárig készpénzben történik. Az ezt meghaladó igény 50%-át készpénzben, a fennmaradó részt a Magyar Állam által - a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló 1997. évi CXLVI. törvény 4. § (2) bekezdés ab) pontjában - erre a célra az ÁPV Rt. rendelkezésére bocsátott, zárt körben kibocsátott, szabadon átruházható államkötvényekkel kell kiegyenlíteni oly módon, hogy egyenlő arányban legyenek köztük a különböző lejáratúak.
(3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti készpénz és államkötvény megosztás nem biztosítható, az emiatt fennmaradó hányadot készpénzzel kell teljesíteni. Ugyanígy kell eljárni azokra a 10 ezer Ft-ot el nem érő hányadokra vonatkozóan is, amelyeket - az államkötvények 10 ezer forintos címletei miatt - más módon nem lehetne kifizetni. Ezekben az esetekben a készpénzben történő járandóságfizetés (2) bekezdésben meghatározott összeghatára túlléphető.
(4) Államkötvény esetében azt a piaci árfolyamot kell figyelembe venni, amely a (2) bekezdésben meghatározott állampapírokkal megegyező kamatbázisú, hátralévő futamidejét tekintve legközelebb álló, a Magyar Állam által belföldön nyilvánosan értékesített államkötvényekre - a 2001. augusztus 12-ét megelőző legutolsó három aukción kialakult - átlagos nettó árfolyamok súlyozott átlaga.
(5) A járandóság átadásakor
a) a készpénzhányadból le kell vonni a gázközművagyonnal összefüggő helyi önkormányzati igények rendezésével kapcsolatos előleg fizetéséről szóló kormányhatározatok alapján kifizetett előleget,
b) a 2000. augusztus 12-től 2001. szeptember 15-ig eltelt időszakra - a (2) bekezdésben meghatározott államkötvények 2000. augusztus 12. és 2001. augusztus 12. közötti átlagkamatával (10,75%) megegyező - éves hozam időarányos részét kell hozzászámítani a készpénzelőleg, illetve az előlegen felüli járandóság átadásának időpontjáig.
(6) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésével való késedelembe esés esetén az önkormányzat az 1. számú melléklet szerinti járandóságot a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten igényelheti. Az az önkormányzat, amely elmulasztja azokat az intézkedéseket, melyek ahhoz szükségesek, hogy az ÁPV Rt. a kifizetést, illetve az államkötvények átadását teljesíteni tudja, vagy a járandóságot nem veszi fel - figyelemmel a Ptk. 302-303. §-ában foglaltakra - késedelme idejére kamatra nem jogosult.
(7) A (2) bekezdés szerinti államkötvények futamidejének lejártáig a Magyar Állam az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság útján a (4) bekezdés szerinti piaci árfolyamon 2002-től évente kétszer nyilvános visszavásárlási lehetőséget biztosít az önkormányzatokat e törvény szerint megillető állampapírokra, évente legfeljebb 10 milliárd forint értékig. A visszavásárlás értéknapja a kamatfizetések napját megelőző negyedik munkanap.
5. § (1) Azok az önkormányzatok, amelyek az 1. számú mellékletben nincsenek feltüntetve jogosultként, de az 1-2. § alapján igényt kívánnak érvényesíteni az állammal szemben, e törvény hatálybalépésétől számított 90 napon belül bírósághoz fordulhatnak. A határidő elmulasztása jogvesztő.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bírósági eljárásban a vagyonfelmérés, illetve vagyonértékelés adatainak kijavítását és az ennek megfelelően kiszámított járandóság megállapítását lehet kérni a 2. számú mellékletben meghatározott vagyonfelmérési, illetve értékelési módszertan alapján.
(3) Bírósághoz lehet fordulni továbbá
a) a közös önkormányzati beruházásoknál az 1993. évi LXXXII. törvény szerinti járandóságok megosztása, valamint
b) a szétválással, kiválással létrejött új település önkormányzata és az eredeti jogosult önkormányzat között a járandóság szétosztása kérdésében.
(4) Ha az (1) bekezdés szerinti esetben a bíróság megállapítja a járandóságot, az ÁPV Rt. azt az önkormányzat részére a Ptk. 232. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelve fizeti ki.
(5) Az Államot az e § szerinti eljárásokban az ÁPV Rt. képviseli. A (3) bekezdés a)-b) pontja szerinti eljárásokban az abban érintett önkormányzatok egymással szemben érvényesítik igényeiket.
6. § (1) Ez a törvény a kihirdetésétől számított 15. napon lép hatályba.
(2) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy az 1997. évi CXLVI. törvény 4. § (2) bekezdés ab) pontjában meghatározott államkötvényekből - az e törvény 4. § (2)-(3) bekezdése szerinti készpénzigénynek megfelelő összeghatárig - az ÁPV Rt.-től névértéken visszavásárolhasson.
(3) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy közzétegye a 4. § (4) és (7) bekezdése szerint figyelembe vehető piaci árfolyamot.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2001. június 19-i ülésnapján fogadta el.