2000. évi CXXXI. törvény

a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak mielőbbi megnyugtató befejezése érdekében szükséges törvények módosítására az alábbi törvényt alkotja:
1. § A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Cct.) 3. §-ának (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) Törvényi változásból eredően a támogatásban részesülő beruházással ellátandó feladat jelentős változása miatt a folyamatban lévő beruházással kapcsolatos eredeti döntés módosításáról törvényben kell gondoskodni. A feladatváltozást kezdeményező kérelmet a támogatás címzettjei évente január 30-áig nyújthatják be a Belügyminisztériumhoz. A feladatváltozásról egyedi mérlegelés alapján dönt az Országgyűlés.”
2. § A Cct. 9. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) Amennyiben kiegészítő jegyzék közzétételére nem kerül sor, úgy a tárgyévben ki nem elégített igények a kiegészítő jegyzék közzétételére előírt határidővel érvényüket veszítik.”
3. § A Cct. 14. §-ának (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(10) A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá - a 21/C. §-ban foglaltak kivételével - az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások - e törvény 3. § (7) bekezdése szerinti - többletköltségeire, valamint a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium évente szeptember 30-áig teszi közzé. A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok.”
4. § A Cct. a következő 21/D. §-sal egészül ki:
„21/D. § (1) 2000. évben a 14. § (10) bekezdése szerint felszabaduló előirányzatból:
a) 520 millió forint a címzett támogatással folyamatban lévő beruházások e törvény 3. § (7) bekezdése szerinti többletköltségeire,
b) 3008 millió forint - egyszeri rendkívüli intézkedésként - a céltámogatással folyamatban lévő beruházások befejezésére fordítható. Az előirányzat e célra 2001. évben használható fel.
(2) 2001. évben a 14. § (10) bekezdése szerint felszabaduló előirányzat - egyszeri rendkívüli intézkedésként - a céltámogatással folyamatban lévő beruházások befejezésére fordítható a 21/D. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak szerint.
(3) 2000., illetve 2001. évben a 9. § (2) bekezdés szerinti kiegészítő jegyzék közzétételére nem kerül sor.
(4) A 21/D. § (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése szerinti előirányzat felhasználására irányuló eljárás a Belügyminisztérium kezdeményezésére indul. Az előirányzat felhasználásáról - a Belügyminisztérium, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőiből álló tárcaközi bizottság a 21/D. § (5) bekezdésében meghatározott szakmai szempontok szerint kialakított támogatási javaslata alapján - a belügyminiszter dönt.
(5) A tárcaközi bizottság azon megkezdett beruházások támogatására tehet javaslatot, amelyek
a) készültsége - a pénzügyi teljesítés alapján - 2000. december 31-én a 20%-ot meghaladja,
b) esetében az önkormányzat megtett mindent a beruházás befejezéséhez szükséges saját forrás biztosítására,
c) megvalósítása és üzemeltetése megfelel a gazdaságosság követelményeinek.
(6) A címzett és céltámogatással folyamatban lévő beruházások befejezéséhez nyújtott egyszeri rendkívüli támogatásra az önkormányzat abban az esetben jogosult, ha hozzájárul ahhoz, hogy a felhasználás törvényességét és a megvalósítás eredményességét a belügyminiszter által kirendelt biztos ellenőrizze, illetve a beruházással kapcsolatosan az önkormányzat számlavezető pénzintézetéhez benyújtott számlákat ellenjegyezze. A többlettámogatás csak az üzembe helyezéshez elengedhetetlenül szükséges munkálatok elvégzéséhez nyújtható. A céltámogatással folyamatban lévő és 2000. december 31-ével a központi támogatás igénybevételi jogosultságot elvesztő szennyvíz, folyékony hulladék, szilárd hulladék beruházások tervezett befejezéséhez és a végelszámolásukhoz kötődő feladatok és határidők egy évvel későbbre tolódnak.
(7) Az önkormányzat a központi támogatásra való jogosultságot elveszíti, ha a tárcaközi bizottság javaslata alapján a címzett és céltámogatással folyamatban lévő beruházások befejezéséhez nyújtott egyszeri rendkívüli támogatás esetében a 21/D. § (5)-(6) bekezdésében foglalt - a támogatás elnyeréséhez szükséges - feltételeket nem teljesíti, illetve a támogatást nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően használja fel.”
5. § (1) A helyi önkormányzatok 1996. évi új induló címzett támogatásáról szóló 1996. évi XLVI. törvény 1. számú mellékletének 7. sora helyébe a következő rendelkezés lép:
Ezer Ft-ban
(Sor-szám			Az önkormányzat neve			Az igény megnevezése	A beruházás összes költsége	Ebből	Az igényelt támogatás ütemezése
önkor-mányzatsaját forrás	igényelt támogatás	1996.	1997.	1998.	1999.	2000.)
„7.			Baranya Megyei Önkormányzat			Megyei Kórház rekonstrukciója [„C” épület: központi műtőblokk, intenzív, sürgősségi stb.; Tüdőgyógyintézet fűtésrekonstrukciója; „T” épület (járóbeteg-ellátás); konyha]	1 520 330	260 330	1 260 000	82 000	334 000	84 000	140 000	620 000”
(2) A helyi önkormányzatok 1999. évi új címzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló 1999. évi LIX. törvény 1. számú mellékletének 20. sora helyébe a következő rendelkezés lép:
Ezer Ft-ban
Ebből	Az igényelt támogatás éves ütemezése
(Sor-szám	Az önkormányzat neve	Az igény megnevezése	A beruházás összes költsége	önkormányzatsaját forrás	igényelt támogatás	1999.	2000.	2001.	2002.)
20.	Pápa	Gróf Eszterházy Kórház fejlesztése (az új épületben sürgősségi betegfelvétel, központi sterilizáló, nőgyógyászati részleg, központi műtőblokk, intenzív, valamint nyaktag építése a régi épülethez)	1 361 342	50 000	1 311 342	100 000	720 000	372 000	119 342”
6. § A Cct. 16. §-a (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem vonatkozik az e törvény 4. és 5. §-ában meghatározott helyi önkormányzati beruházásokra.
7. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés a 2000. december 12-i ülésnapján fogadta el.