1999. évi XCII. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról [LÁBJEGYZET_1] Az ország Európai Unióhoz való csatlakozása előkészítésével összefüggésben szükségessé váló területfejlesztési intézményrendszer kialakítása, valamint a kormányzati struktúra átalakítása miatt indokolt módosítások átvezetése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja: 1. § A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (továbbiakban: Tf. tv.) 8. §-a (2) bekezdésének a), c) és g) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek, és az alábbi h) ponttal egészül ki: (A Tanács munkájában) „a) a regionális fejlesztési tanácsok elnökei, c) az Országos Munkaügyi Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselője,” [LÁBJEGYZET_2] „g) az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, h) az ifjúsági és sportminiszter, a külügyminiszter, a PHARE programok koordinálásáért felelős miniszter, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke és a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal elnöke tanácskozási joggal” (vesznek részt.) 2. § A Tf. tv. 12. §-a a következő (7)-(14) bekezdésekkel egészül ki: „(7) A megyei területfejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét a megyei közigazgatási hivatal vezetője látja el. [LÁBJEGYZET_3] (8) A megyei közigazgatási hivatal vezetője a törvényességi felügyelet keretében ellenőrzi, hogy a megyei területfejlesztési tanács a) alapszabálya és egyéb szabályzatai megfelelnek-e a jogszabályoknak, b) szervezete, működése, döntéshozatali eljárása, határozatai nem sértenek-e jogszabályokat, az alapszabályt vagy egyéb szabályzatokat. (9) Jogszabálysértés esetén a megyei közigazgatási hivatal vezetője határidő kitűzésével felhívja a megyei területfejlesztési tanácsot a jogszabálysértés megszüntetésére. A megyei területfejlesztési tanács a megadott határidőn belül köteles tájékoztatni a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét a jogszabálysértés megszüntetésére tett intézkedésekről. (10) Ha a megyei területfejlesztési tanács határidőn belül nem intézkedik a jogszabálysértés megszüntetése érdekében, vagy a megyei területfejlesztési tanács elutasítja a közigazgatási hivatal vezetőjének felhívását, illetve nem dönt a felhívás tárgyában, a közigazgatási hivatal vezetője a) keresettel fordul a bírósághoz a határozat megsemmisítése iránt, továbbá a jogszabálysértő határozat végrehajtását - ha az a közérdek súlyos sérelmével vagy elháríthatatlan kárral járna - felfüggeszti, illetőleg b) ismételt vagy súlyos jogszabálysértés esetén a megyei területfejlesztési tanács törvényes működésének helyreállítása érdekében a tanács, annak szerve vagy tisztségviselője működését felfüggeszti, és felügyelőbiztost rendel ki a megyei területfejlesztési tanács törvényes működésének helyreállítására. (11) A megyei területfejlesztési tanács a közigazgatási hivatal vezetőjének a (10) bekezdés b) pontja alapján hozott intézkedése ellen megváltoztatása iránt keresettel fordulhat a bírósághoz. (12) A bíróság a (10) bekezdés a) pontjában és a (11) bekezdésben említett perben a közigazgatási perekre (a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. fejezet) irányadó szabályok szerint jár el. Ha a bíróság az eljárás eredményeként a jogszabálysértést megállapítja, a) a jogsértő alapszabályt, egyéb szabályzatot, határozatot megsemmisíti, és új eljárás lefolytatását rendeli el, illetőleg b) a működés törvényességének helyreállítása céljából elrendelheti a jogszabálysértően működő szerv, tisztségviselő választására jogosult szerv összehívását. (13) A felügyelőbiztos a tevékenységéről és annak eredményéről tájékoztatja a bíróságot és a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét. (14) A (7)-(13) bekezdés rendelkezéseit - a (10) bekezdés b) pontjában foglaltak kivételével - akkor is kell alkalmazni, ha a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése a megyei területfejlesztési tanács feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben hoz döntést. Ilyen esetben a hivatalvezető hatáskörét a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője gyakorolja.” 3. § (1) A Tf. tv. 13. §-a (2) bekezdésének b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: (A megyei területfejlesztési tanács a megye területén összehangolja a kormányzat, a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulásai és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. Ennek keretében:) „b) kidolgozza és elfogadja - az Országos Területfejlesztési Koncepcióval [6. §-a a) pont] összhangban - a megye hosszú távú területfejlesztési koncepcióját (a továbbiakban: megyei területfejlesztési koncepció), illetve - a megyei területfejlesztési koncepció és területrendezési terv figyelembevételével - a megye fejlesztési programját és az egyes alprogramokat;” (2) A Tf. tv. 13. §-a (2) bekezdésének f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A megyei területfejlesztési tanács a megye területén összehangolja a kormányzat, a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulásai és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. Ennek keretében:) „f) véleményezi az illetékességi területét érintő, a 6. § a) pontjában, illetve 7. § g) pontjában meghatározott koncepciókat és a megyei területrendezési terveket;” (3) A Tf. tv. 13. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A megyei területfejlesztési tanács a megyei területfejlesztési koncepció és program figyelembevételével dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök pályázati rendszer keretében történő felhasználásáról és a fejlesztések megvalósításáról.” 4. § (1) A Tf. tv. 14. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (A megyei területfejlesztési tanács tagjai:) „a) a megyei közgyűlés elnöke, b) a megye területén lévő megyei jogú város(ok) polgármestere(i), c) a miniszter képviselője, d) a megyében működő területfejlesztési önkormányzati társulások három képviselője, e) a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal vezetője, f) a területileg illetékes Regionális Idegenforgalmi Bizottság képviselője.” (2) A Tf. tv. 14. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) A megyei területfejlesztési tanács üléseinek állandó meghívottjai a területfejlesztésben és a területrendezésben érdekelt területi államigazgatási szervek képviselői, a területi gazdasági kamarák képviselői, valamint a megyei közigazgatási hivatal vezetője. E rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése egyébként megyei területfejlesztési tanács feladat- és hatáskörébe tartozó ügyet tárgyal.” (3) A Tf. tv. 14. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(8) A miniszter képviselőjének ellenszavazata esetén - amennyiben azt a képviselő már az ülésen jelzi - a miniszter tizenöt napon belül kezdeményezheti az adott kérdés újratárgyalását. Ugyanabban az ügyben azonban e jogát csak egyszer gyakorolhatja. Ha a 13. §-a (3) bekezdését érintő kérdésben két alkalommal kisebbségben marad, a miniszter a döntés célszerűsége tekintetében az Országos Területfejlesztési Tanács döntését kérheti.” (4) A Tf. tv. 14. §-ának (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(9) A megyei területfejlesztési tanács munkájáról és a képviselt álláspontjáról a) a megyei közgyűlés elnöke a megyei közgyűlésnek, b) a megyei jogú város polgármestere a megyei jogú város közgyűlésének, c) a miniszter képviselője a miniszternek, d) a területfejlesztési önkormányzati társulás képviselője a társulásban részt vevő önkormányzatok képviselő-testületeinek rendszeresen, de évente legalább egyszer köteles beszámolni.” 5. § A Tf. tv. 15. §-a előtti cím a következőre változik, és a 15. § helyébe a következő rendelkezések lépnek: „Térségi Fejlesztési Tanács 15. § (1) A régió, illetve a megyehatárokon túlterjedő, továbbá egyes kiemelt területfejlesztési feladatok ellátására a regionális fejlesztési tanácsok, illetve a megyei területfejlesztési tanácsok térségi fejlesztési tanácsot hozhatnak létre. A térségi fejlesztési tanács jogi személy, gazdálkodására és beszámolási kötelezettségére a 12. §-ának (2) bekezdésének szabályai az irányadók. (2) A területfejlesztési koncepció és program kidolgozását, a területrendezési terv készítésében való közreműködést és más közös területfejlesztési feladatokat a Balaton kiemelt üdülőkörzete térségében a Balaton Fejlesztési Tanács - a Balaton Regionális Fejlesztési Tanács jogutódjaként - látja el. (3) A térségi fejlesztési tanács létrehozásakor az (1) bekezdésben meghatározott feladatok tekintetében az érintett regionális fejlesztési tanácsok, illetve megyei területfejlesztési tanácsok megállapodnak a 13. §-ban felsorolt feladatok figyelembevételével, hogy mely feladatokat látnak el a térségi fejlesztési tanács keretében. (4) A térségi fejlesztési tanács térsége tekintetében javaslatot tesz a regionális fejlesztési koncepcióra és programra. (5) A (3) bekezdésben meghatározott megállapodásban a) a működési költségek fedezetéről, b) a térségi fejlesztési tanács elnevezéséről, c) székhelyéről, d) részletes tevékenységéről, e) munkaszervezet létrehozásáról is rendelkezni kell. (6) Az (5) bekezdés a), c)-d) pontjaiban foglaltakról a (2) bekezdés szerinti térségi fejlesztési tanács tekintetében az alapszabály rendelkezik. Az alapszabályt a (2) bekezdésben foglalt térségi fejlesztési tanács a 14. § (4) bekezdésében foglaltak alapján hagyja jóvá. (7) A térségi fejlesztési tanács megállapodhat a regionális fejlesztési és a megyei területfejlesztési tanácsokkal és más, a térségi fejlesztési programokban közreműködőkkel a programok és fejlesztések finanszírozásáról. (8) A térségi fejlesztési tanács tagjai: a) a tanács illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei, b) az érintett regionális fejlesztési tanács képviselője, c) a területi gazdasági kamarák, kamaránként egy-egy képviselője, d) az érintett területfejlesztési önkormányzati társulások legfeljebb hat képviselője, továbbá a Balaton Fejlesztési Tanács tekintetében: e) a Kormány kinevezett képviselője, f) a miniszter, a belügy-, a környezetvédelmi, a gazdasági, a közlekedési, hírközlési és vízügyi, a szociális és családügyi, az egészségügyi, az oktatási, a pénzügyminiszter és a nemzeti kulturális örökség miniszterének képviselője. (9) A térségi fejlesztési tanács felkérésének elfogadása esetén a felkért miniszter is delegálhat tagot a tanácsba. A térségi fejlesztési tanácsban való részvételt a részvételben érdekelt miniszter is kezdeményezheti. (10) A térségi fejlesztési tanács felkérhet a tanács munkájában való részvételre egyéb szervezeteket, személyeket is, de ezek létszáma a (8) bekezdés szerinti létszám egyharmadát nem haladhatja meg. (11) A térségi fejlesztési tanács ülésein állandó meghívottként részt vesz a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője, valamint az illetékes területi főépítész. (12) A területfejlesztési önkormányzati társulások képviselői a területüket érintő fejlesztési programok tárgyalása során a térségi fejlesztési tanácsban szavazati joggal vehetnek részt. (13) A térségi fejlesztési tanács a tagjai sorából elnököt és alelnökö(ke)t választ, ügyrendjét egyhangúlag maga állapítja meg, munkaszervezetét maga alakítja ki. Egyet nem értés esetén az ügyrendet a tanács megismételt ülésén a tanács tagjai többségének a szavazatával fogadja el. (14) A Balaton Fejlesztési Tanács dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, és megállapodást köthet az érintett tárcákkal az egyes fejlesztési programok finanszírozásáról. (15) A térségi fejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét a 12. § (8)-(13) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője látja el.” 6. § A Tf. tv. 16. §-a a következő új címmel egészül ki, valamint a 16-17. § helyébe a következő rendelkezések lépnek: „Regionális Fejlesztési Tanács 16. § (1) A régió területfejlesztési koncepciója és programja kidolgozását, valamint a 17. § (2) bekezdésében foglalt és más közös fejlesztési feladatokat az Országos Területfejlesztési Koncepcióban meghatározott tervezési-statisztikai régiókban működő regionális fejlesztési tanácsok látják el. (2) A regionális fejlesztési tanács és munkaszervezete jogi személy, gazdálkodására és beszámolási kötelezettségére a 12. § (2) bekezdésének szabályai az irányadók. (3) A regionális fejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét a 12. § (8)-(13) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője látja el. (4) A regionális fejlesztési tanács működéséhez a kormányzati hozzájárulás pénzügyi fedezetét a költségvetési törvényben kell biztosítani. (5) A regionális fejlesztési tanács alapszabályát legkésőbb az alakuló ülést követő ülésen minősített többséggel (összes tag 50%-a + 1 fő) határozza meg. Az alapszabály elfogadásának hiányában a regionális fejlesztési tanács az alakuló üléstől számított 30 napon belül egyszerű többséggel dönt az alapszabályról. (6) A regionális fejlesztési tanács a munkaszervezetének székhelyéről az alakuló ülésen minősített többséggel dönt. Ennek hiányában a munkaszervezet székhelyét a Kormány az alakuló üléstől számított 60 napon belül határozatában jelöli ki. 17. § (1) A regionális fejlesztési tanács feladatainak ellátásában együttműködik a területfejlesztési önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanácsokkal, a térségi fejlesztési tanáccsal, a régió fejlesztésében közvetlenül és közvetve közreműködő területi államigazgatási szervekkel, továbbá a területi gazdasági kamarákkal. (2) A regionális fejlesztési tanács a) vizsgálja és értékeli a régió társadalmi-gazdasági helyzetét, adottságait, a vizsgálatok során felhasznált információkat és a vizsgálatok eredményeit a területi információs rendszer rendelkezésére bocsátja; b) kidolgozza és elfogadja - az Országos Területfejlesztési Koncepcióval összhangban - a régió hosszú és középtávú területfejlesztési koncepcióját, illetve a régió fejlesztési programját és annak stratégiai és operatív munkarészeit; c) ellátja a gazdaságfejlesztés területi koordinációs feladatait, egyezteti a kormányzati és a térségi érdekeket, biztosítja a régión belül a térségi szereplők közötti koordinációt; d) pénzügyi tervet készít a fejlesztési programok megvalósítása érdekében, javaslatot tesz a helyi, a térségi, a központi és a nemzetközi források összetételére és felhasználásának időbeli ütemezésére; e) dönt a programok és alprogramjai megvalósításáról a források függvényében; f) szervezi a programok megvalósítását, részt vesz a programok - külön jogszabályban meghatározott - pénzügyi finanszírozási feladataiban; g) a programok megvalósításáról, a pénzügyi felhasználásról naprakész nyilvántartást vezet, évente tájékoztatja a minisztert; h) gondoskodik a források hatékony és szabályszerű felhasználásáról, a program céljainak érvényesüléséről; i) megállapodást köthet az érintett tárcákkal az egyes régió szintű területfejlesztést, illetve az ágazati célkitűzések és feladatok végrehajtását szolgáló fejlesztési programok finanszírozására; j) véleményezi a területét érintő országos, ágazati és regionális szintű fejlesztési koncepciókat és programokat, továbbá a területét érintő területrendezési terveket; k) közreműködik a régióban kialakult társadalmi és gazdasági válsághelyzetek kezelésében; l) forrásokat gyűjthet a működéséhez és a fejlesztési programok megvalósításához; m) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket törvény vagy egyéb jogszabály hatáskörébe utal. (3) A regionális fejlesztési tanács a régió területfejlesztési koncepciója, illetve programja figyelembevételével dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, a fejlesztések megvalósításáról. (4) A regionális fejlesztési tanács a régióhatáron túlterjedő egyes területfejlesztési feladatok ellátása érdekében megállapodást köthet. (5) A (2) bekezdésben foglalt feladatokon túlmenően az érintett megyei területfejlesztési tanácsok, illetve érintettség esetén a fővárosi önkormányzat megállapodhatnak, hogy mely további feladatot látnak el a regionális fejlesztési tanács keretében. (6) A regionális fejlesztési tanács tagjai: a) a tanács illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei; b) a miniszter, a belügy-, a környezetvédelmi, a gazdasági, a közlekedési, hírközlési és vízügyi, a szociális és családügyi, az egészségügyi, az oktatási, az ifjúsági és sport-, valamint a pénzügyminiszter képviselője; c) az érintett területfejlesztési önkormányzati társulások megyénként egy-egy képviselője; d) a tanács illetékességi területén működő megyei jogú városok polgármesterei; e) a területileg illetékes Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke; továbbá a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tekintetében: f) a Kormány kinevezett képviselője; g) a főpolgármester vagy képviselője; h) a fővárosi kerületi önkormányzatok egy képviselője, valamint i) a régió területfejlesztési önkormányzati társulásainak további legfeljebb kettő képviselője. (7) A térségi fejlesztési tanács és területfejlesztési önkormányzati társulások képviselői - akik nem tagjai a tanácsnak - a területüket érintő fejlesztési programok tárgyalása során a regionális fejlesztési tanácsban tanácskozási joggal vehetnek részt. A regionális fejlesztési tanács munkájában a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere és a PHARE programok koordinálásáért felelős miniszter képviselője tanácskozási joggal vesz részt. A regionális fejlesztési tanács ülésein állandó meghívottként részt vesz a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője, valamint az illetékes területi főépítész. A regionális fejlesztési tanács dönt a további állandó meghívottak köréről. (8) A regionális fejlesztési tanács a tagjai sorából elnököt és alelnökö(ke)t választ, ügyrendjét egyhangúlag maga állapítja meg. Egyet nem értés esetén az ügyrendet a tanács megismételt ülésén a tanács tagjai többségének szavazatával fogadja el. (9) A regionális fejlesztési tanács munkájáról és a képviselt álláspontjáról a) a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei a megyei területfejlesztési tanácsnak, b) a miniszter, a belügy-, a környezetvédelmi, a gazdasági, a közlekedési, hírközlési és vízügyi, a szociális és családügyi, az egészségügyi, az oktatási, az ifjúsági és sport-, valamint a pénzügyminiszter képviselője az őt delegáló miniszternek, c) a területfejlesztési önkormányzati társulások képviselője a delegáló önkormányzati társulásoknak, d) a megyei jogú városok polgármesterei a megyei jogú város közgyűlésének rendszeresen, de évente legalább egyszer köteles beszámolni.” 7. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg a Tf. tv. 26. § (5) bekezdése hatályát veszti, továbbá a) a Tf. tv. 8. §-ának (4) bekezdése második mondatában a „minősített többséggel, azaz a Tanács tagjai legalább 50%-ának plusz egy főnek” szövegrész helyébe a „a Tanács tagjai többségének”, b) a Tf. tv. 14. §-ának (4) bekezdése negyedik mondatában a „minősített többséggel (összes tag 50% + 1 fő)” szövegrész helyébe „a megyei területfejlesztési tanács tagjai többségének szavazatával” szövegrész kerül. (2) A Tf. tv. 27. § (1) bekezdése új h)-i) pontokkal, továbbá a következő új (3)-(5) bekezdésekkel egészül ki: (Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg) „h) a területi monitoring rendszer feladat- és hatáskörét, szervezeti és működési rendjét; i) a területfejlesztési önkormányzati társulások működéséhez kapcsolódó költségvetési hozzájárulás mértékét és felhasználásának módját.” „(3) A miniszter a törvény hatálybalépését követő harminc napon belül kezdeményezi a regionális fejlesztési tanács megalakulását az alakuló ülés összehívásával. Az ezzel kapcsolatos szervező munkát a miniszter végzi. (4) A regionális fejlesztési tanács a megalakulása időpontjától jogutódja a megalakulása előtt ugyanazon tervezési-statisztikai régióban működő regionális fejlesztési tanácsnak. Amennyiben az újonnan megalakult regionális fejlesztési tanács működési területe eltér az előző regionális fejlesztési tanács működési területétől, az érintett felálló regionális fejlesztési tanácsok a jogutódlásról a megalakulásuktól számított 90 napon belül állapodnak meg. A Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács jogutódja a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács. (5) A miniszter évente, a tárgyévet követő június 15-éig beszámol a Kormánynak a tanácsok működéséről.” [LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1999. október 19-i ülésnapján fogadta el. [LÁBJEGYZET_2] Helyesbítette: Magyar Közlöny 2000/5. [LÁBJEGYZET_3] Helyesbítette: Magyar Közlöny 2000/5.