1999. évi CV. törvény

a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján, a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló - módosított - 1997. évi CXLVI. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról az 1998. évi országgyűlési képviselőválasztás kampányának költségvetési támogatásáról szóló 9/1998. (II. 18.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 26/1998. (III. 11.) OGY határozatban és a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról szóló 34/1998. (III. 18.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1998. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -
2 636 404,4 millió forint, azaz kettőmillió-hatszázharminchatezer-négyszáznégy egész négytized millió forint bevétellel,
3 176 594,5 millió forint, azaz hárommillió-egyszázhetvenhatezer-ötszázkilencvennégy egész öttized millió forint kiadással és
540 190,1 millió forint, azaz ötszáznegyvenezer-egyszázkilencven egész egytized millió forint hiánnyal
hagyja jóvá.
2. § (1) A költségvetés kiadási előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet fejezetenként, költségvetési címenként, alcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
(2) A költségvetés bevételi előirányzatainak teljesítését a 2. számú melléklet fejezetenként, költségvetési címenként, alcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
3. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés bel- és külföldi adósságállományából a szerződések szerinti esedékességnek megfelelően 1998-ban a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 66 584,3 millió forint összegű forint hiteltörlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) javára,
b) 279 882,8 millió forint összegben vásárolt vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőktől,
c) 22 946,2 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára.
(2) A Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés bel- és külföldi adósságállományából a szerződésekben szereplő kötelezettségeken felül a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére rendkívüli visszafizetésként 1998-ban
a) 16 651,9 millió forint összegű hiteltörlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
b) 828,7 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített az MNB javára,
c) 42 916,4 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára.
(3) A Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének megfelelően a pénzügyminiszter a központi költségvetés külföldi adósságállományából 51 272,1 millió forint összegű devizahitel-törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára.
(4) A Költségvetési Törvény 6. §-a (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a központi költségvetés bel- és külföldi adósságállományából a szerződésekben szereplő kötelezettségeken felül az 1998-ban befolyt privatizációs bevételt a pénzügyminiszter
a) 1758,2 millió forint összegben az államadóssági kötvények visszavásárlására,
b) 2242,0 millió forint összegben a rubelkövetelések megvásárlását fedező kötvények visszavásárlására,
c) 7800 millió forint összegben az MNB-vel szemben fennálló devizahitel törlesztésére használta fel.
(5) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény 21. §-ában kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter az 1998-ban képződött pénzbevonási nyereséget:
a) 40,3 millió forint összegben államadóssági kötvények visszavásárlására,
b) 51,3 millió forint összegben rubelkövetelések megvásárlását fedező kötvények visszavásárlására,
c) 178,7 millió forint összegben MNB-vel szemben fennálló devizahitel törlesztésére használta fel.
4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 1998-ban
a) 392 285,1 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített;
b) 131 103,4 millió forint értékben növelte az egy évnél rövidebb lejáratú kincstárjegyek állományát;
c) 16 801,6 millió forint értékben külföldi devizahiteleket vett fel.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az (1) bekezdés a) pontjában szereplő államkötvény-értékesítés részeként a Postabank és Takarékpénztár Rt. tőkeemelésére és az ÁPV Rt. tartalékának - a gázközművekkel kapcsolatos önkormányzati követelések fedezetét szolgáló - megemelésére a Költségvetési Törvény 4. §-a (2) bekezdésének felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 1998-ban 179 022,3 millió forint összegben államkötvényeket bocsátott ki, illetve adott át.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 1998-ban az e törvény 3. §-ának (1) bekezdésében említett szerződések szerinti esedékességnek megfelelően, valamint az e törvény 3. §-ának (2)-(3) bekezdésében megállapított visszafizetések, illetőleg az e törvény 6. §-ának (3) bekezdésében megállapított devizabetét-elhelyezés finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján
a) 397 324,9 millió forint összegű forint államkötvényt értékesített,
b) 56 225,3 millió forint értékben külföldi devizahitelt vett fel,
c) 51 272,1 millió forint összegben a külföldi devizahitelek törlesztésére az MNB-nél elhelyezett devizabetétet használta fel.
6. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter - a Költségvetési Törvény 4. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 1637,7 millió forint összegben növelte a kincstárjegyek állományát.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter az 1998. költségvetési évben befolyt, de törlesztésre fel nem használt 169,6 millió forint összegű privatizációs bevétellel növelte a Kincstári Egységes Számla egyenlegét.
(3) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter 23 739,8 millió forint összegű devizabetétet helyezett el az MNB-nél.
7. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a pénzügyminiszter a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1997. évi CXI. törvény 25. §-ában kapott felhatalmazása alapján a Magyar Államvasutak Részvénytársaságnak ott megjelölt hiteleit 16 447,4 millió forint összegben 1998. január 1-jei hatállyal átvállalta.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

8. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és egyes közoktatási feladatok kiegészítő állami támogatása önkormányzatonként és hozzájárulásonként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és a belügyminiszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM-BM. R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 15 napon belül. A normatív állami hozzájárulások országosan összesített jogcímenkénti összegét, továbbá az egyes közoktatási feladatok ellátásához nyújtott támogatás országos összegét a 3. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja azon helyi önkormányzatok előirányzatainak csökkentését, amelyek év közben együttesen 310,5 millió forint összegben mondtak le a normatív állami hozzájárulásokról és az egyes közoktatási feladatok ellátásához kapott kiegészítő támogatás előirányzatokról, valamint amelyeket intézményátadás következtében 183,3 millió forint összegben az nem illeti meg, továbbá jóváhagyja az intézmény átvétel miatti 10,9 millió forint előirányzat-növekedést. A módosított előirányzatokat a PM-BM. R. tartalmazza.
(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív állami hozzájárulásoknak és a kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához kapott előirányzatoknak a helyi önkormányzatokat - a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján - megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei a következők:
a) a helyi önkormányzatok 1998. december 31-én fennálló visszafizetési kötelezettsége 4075,1 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1026,5 millió forint,
c) egyenlegként a helyi önkormányzatok 1998. év után előírt tartozása 3048,6 millió forint.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a normatív állami hozzájárulást és az egyes közoktatási feladatok ellátásához kapott kiegészítő támogatási előirányzatokat saját számításaik, illetőleg az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal nagyobb, vagy azt meghaladó mértékben vették igénybe, összesen 452,2 millió forint kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-BM. R. tartalmazza.
(5) A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott visszafizetési kötelezettségből 376,5 millió forintot, a b) pontban, meghatározott központi költségvetést terhelő kiegészítésből 14,0 millió forintot - figyelemmel az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálatára - a PM-BM. R. önkormányzatok szerint részletezi.
(6) A helyi önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 19. §-ának (5) bekezdése alapján - figyelemmel az Állami Számvevőszéknek az Áht. 121. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálatára - 148,6 millió forint jogtalanul igénybe vett cél- és címzett támogatás, valamint 204,9 millió forint összegű központosított támogatás visszafizetése terheli, ebből az Állami Számvevőszék által megállapított jogtalanul igénybe vett összeg 32,6 millió forint, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-BM. R. tartalmazza. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján - a kötelező lemondások elmaradása miatt - 828,9 millió forint céltámogatási és 123,8 millió forint címzett támogatási előirányzat, továbbá 110,5 millió forint Céltámogatási Kiegészítő Keret előirányzat visszavonásáról, illetve csökkentéséről a belügyminiszter rendelkezik.
(7) Az (5)-(6) bekezdésekben meghatározott, az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM-BM. R. hatálybalépését követő 15. nap, a kapcsolódó kamat mértékének megállapítására az Áht. 64. §-ának (4), (6), (8) bekezdéseit kell alkalmazni.
a) Az (5) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 126. § (1) bekezdés a) pontja (a továbbiakban: Korm. rend.) alapján 1999. március 26. napjától keletkezik.
b) A (6) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség a központosított előirányzatoknál - a közműfejlesztési hozzájárulás, a települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása, a kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása kivételével - a Korm. rend. alapján 1999. március 26. napjától keletkezik.
c) A közműfejlesztési hozzájárulás, a települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása, a kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása, valamint a címzett és céltámogatások esetében a késedelmikamat-fizetési kötelezettség az Állami Számvevőszék által megjelölt jogtalan igénybevétel napjától keletkezik.
(8) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy amennyiben a (7) bekezdésben meghatározott határidőre a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a Kincstár 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” bevételi számlájára, az Áht. 64. § (8) bekezdése alapján a Kincstár útján intézkedjen a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
(9) Azon önkormányzatok számára, amelyek pótlólagos normatív állami hozzájárulásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a Kincstáron keresztül a támogatást - 1066,1 millió forintot - 1999. május 12-én átutalta.
(10) Azon helyi önkormányzatok részére, amelyek az (5) bekezdés szerinti állami számvevőszéki ellenőrzés alapján pótlólagos állami hozzájárulásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium a PM-BM. R. hatálybalépését követő 15 napon belül rendelkezik a megállapított összeg átutalásáról, mely az előző évi költségvetés kiegészítése címén számolandó el.
9. § (1) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban a 4. számú melléklet tartalmazza.
(2) A helyi önkormányzatok 1998. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, előirányzata teljesítésének és maradványának alakulását az 5. számú melléklet tartalmazza.
(3) A helyi önkormányzatoknak nyújtott címzett támogatásokat - jogcímenként részletezve - az 5/a., 5/b. és 5/c. számú mellékletek tartalmazzák.
(4) A helyi önkormányzatoknak nyújtott céltámogatás összegét - jogcímenként részletezve - a 6/a. és 6/b. számú mellékletek tartalmazzák.
(5) A helyi önkormányzatoknak nyújtott területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás előirányzatának, előirányzata teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(6) A helyi önkormányzatok céljellegű decentralizált támogatásai előirányzatainak felhasználását a 8. számú melléklet részletezi.
(7) A helyi önkormányzati tűzoltóságok támogatásai előirányzatainak felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.
(8) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 10. számú melléklet részletezi.
(9) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának maradványa 33 263,5 millió forint, a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás maradványa 3017 millió forint, a céljellegű decentralizált támogatás maradványa 1623,3 millió forint.
10. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a központi költségvetés a helyi önkormányzatoknak a nettó finanszírozással összefüggésben kincstári előleget nyújtott. Az érintett önkormányzatok 1998. december 31-én fennálló tartozása az 1998. évben kapott előlegből 40,0 millió forint, az 1996-1997. években megelőlegezett összegből 0,5 millió forint. Ezen összegeket a Magyar Államkincstár az 1999. évi nettó finanszírozás keretén belül számolja el.
11. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a korábban adósságrendezési eljárásban érintett Bátorliget és Nágocs önkormányzatok esetében az 1995. évi köztartozások rendezésére kapott állami támogatásból az 1998. december 31-én még fennálló visszafizetési kötelezettség 5,1 millió forint, melynek realizálása az adósságrendezési eljárás során kötött egyezségnek megfelelően történik.
12. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatok a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1998. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: 1997. évi Zárszámadási Törvény) 8. §-ának (3)-(4) és (6) bekezdésében előírt összesen 4178,0 millió forint és annak késedelmi kamatokkal növelt befizetési kötelezettségéből 4038,3 millió forintot befizettek. Az Országgyűlés felhívja a pénzügyminisztert, hogy a még fennálló tartozás beszedését az 1997. évi Zárszámadási Törvény 8. §-ának (9) bekezdése szerint folyamatosan biztosítsa.
13. § Az Országgyűlés jóváhagyja az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 12. számú melléklet szerint.
14. § Az Országgyűlés jóváhagyja a központi költségvetés mérlegét a 13. számú melléklet szerint.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Magyar Államkincstár által kezelt, az államháztartási körön kívüli adósokkal szemben fennálló belföldi követelés-állomány 1998. december 31-én 42 527,8 millió forint, amelyből 2016,6 millió forint kölcsön-típusú, 40 511,2 millió forint pedig járadék címén előírt követelés.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1997. évi Zárszámadási Törvény 18. §-ának (1) bekezdésében foglalt 51 137,5 millió forint összegű követelések 1998. év során a következők miatt változtak:
a) követelés-tulajdon konverzió következtében 19,8 millió forinttal csökkent a követelés-állomány. A felszámolás alatt álló Veszprémi Szénbányák követelése fejében ugyanilyen névértékű Bakonyi Erőmű Rt. részvény került a Magyar Állam tulajdonába,
b) 1998. év folyamán befolyt, kölcsön-típusú törlesztések összege 366,1 millió forint volt, a járadék jellegű befizetések 8100 millió forintot tettek ki,
c) jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál a követelés vagyontárggyal történő kielégítése, az eljárások lezárásakor elszámolt veszteségek, valamint a kielégítésként kapott kötvények aktuális szelvényei beváltásának együttes hatásaként 123,8 millió forinttal csökkent a követelés-állomány.
(3) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a (2) bekezdés b) pontjában részletezett befizetéseken felül, e követelésekhez kapcsolódva 1998. évben a központi költségvetésnek bevételt jelentett:
a) 67,5 millió forint mozgó járadék,
b) 161,8 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.
16. § (1) Az ÁPV Rt. költségvetési befizetési kötelezettségei és a privatizációval, vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai, tartalékolási előirányzatai teljesítését a 11. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Országgyűlés elfogadja, hogy az ÁPV Rt. az állami vagyon utáni részesedés és az adóskonszolidációs követelések értékesítésének ellenértéke címén előirányzott 6000 millió forint összegű befizetésének teljesítéséhez részben a hozzárendelt vagyonból származó bevételeket is felhasználta.
(3) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 2. számú melléklete XLI. A belföldi államadósság költségvetési elszámolásai fejezet 12. Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek cím 1. ÁPV Rt. által fizetett osztalék és adóskonszolidációs bevétel alcím rendkívüli előirányzata - és ezzel összhangban a Költségvetési Törvény 6. §-a (3) bekezdésében azonos bevételi jogcímen szereplő összeg - 6000 millió forintra változik.
(4) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a központi költségvetés által az ÁPV Rt. részére a Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőketartalékának növelése céljából biztosított 40 000 millió forint forrás az ÁPV Rt. privatizációs tartalékát, ezen belül a Költségvetési Törvény 6. §-a (4) bekezdésének j) pontjában meghatározott célkitűzések előirányzatát növeli.
17. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Kincstári Egységes Számláról igénybe vett hitel miatt:
a) a Nyugdíjbiztosítási Alap 204 millió forint,
b) az Egészségbiztosítási Alap 430 millió forint
összegű kamatfizetést teljesített.
18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy 1999. december 31-i hatállyal
a) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével, a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásának különbözetét:
aa) az Egészségbiztosítási Alapnak a központi költségvetés megtérítse,
ab) a Nyugdíjbiztosítási Alap a központi költségvetésnek visszautalja;
b) a Nyugdíjbiztosítási Alap által igénybe vett hitel kamatának 63,9 millió forint elszámolási különbözetét a központi költségvetés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak visszautalja.
19. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény:
a) 28. §-ának (1) bekezdése szerint a Nyugdíjbiztosítási Alap által igénybe vehető kamatmentes hitel összege a magánnyugdíjpénztárakba ténylegesen befizetett tagdíj és a 20 000 millió forint közötti különbözetnek megfelelően, 8640 millió forint összeggel növekedett,
b) 28. §-ának (8) bekezdése alapján meghatározott összeg átutalása a Nyugdíjbiztosítási Alapnak az év utolsó banki napján megtörtént.
20. § Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak és az Egészségbiztosítási Alapnak a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényben megállapításra kerülő hiányát a Kincstári Egységes Számla hitelállományából 1999. december 31-i hatállyal elengedi.
21. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Várpalota és környéke környezetvédelmi rehabilitációs programjára felhasznált japán hitel 2617,3 millió forint összegű ellenértéke kiadásként - évközi konstrukció változás miatt - a XI. Belügyminisztérium fejezet, 19. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Beruházási célprogramok alcím alatt - az eredeti előirányzattal szemben - került elszámolásra. A XI. Belügyminisztérium fejezet tényleges kiadása ezért 2617,3 millió forinttal megnőtt és egyidejűleg a XL. Nemzetközi elszámolások fejezete pedig ezzel azonos összeggel csökkent.
22. § Az egyházi intézményfenntartókat összesen 995,2 millió forint kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 1. számú melléklet XI. Belügyminisztérium fejezet 19. cím, 13. alcím, 3. Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása előirányzat-csoport terhére, 1999. december hónapban. Az összeg egyházak közötti felosztása az 1998. évben kiutalt kiegészítő támogatás arányában történik.

HARMADIK RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1999. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 1998. ÉVI XC. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA

23. § (1) A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény (a továbbiakban: 1999. évi költségvetési törvény) 6. §-ának (2)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(2) Az ÁPV Rt. az állami vagyon utáni részesedés címén és az adóskonszolidációs követelések ellenértékeként együttesen 30 000 millió forint befizetést teljesít a központi költségvetésbe. Amennyiben az ÁPV Rt.-hez a hozzárendelt állami vagyonnal kapcsolatosan befolyó osztalékbevételek és az adóskonszolidációs követelések értékesítéséből származó bevételek együttesen nem érik el a 30 000 millió forintot, azt az ÁPV Rt. a hozzárendelt állami vagyonból befolyó más bevételei terhére kiegészíti.
(3) Az ÁPV Rt. a privatizációs bevételek terhére 7000 millió forint értékben járul hozzá a területfejlesztés központi, regionális és megyei szerkezetátalakítási programjainak támogatásához, amelyből 1822,3 millió forintot az 1998. évi ugyanezen jogcímen nyújtott támogatás maradványa fedez. A hozzájárulás módjáról és feltételeiről az 50. § (11) bekezdésében foglaltakra is kiterjedően a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a pénzügyminiszter és a privatizációért felelős miniszter 1999. december 15-ig köt megállapodást. A piacra jutás támogatására az ÁPV Rt. 1822,3 millió forint támogatást nyújt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak.”
(2) Az 1999. évi költségvetési törvény 6. §-a a következő (13)-(14) bekezdéssel egészül ki:
„(13) Az ÁPV Rt. a 11. számú melléklet II. 3. c) Egyéb célú eszközvásárlások előirányzat terhére a Magyar Televízió Rt. ingatlanainak részletfizetéssel történő megvásárlására - a Kormány előzetes jóváhagyásával - 6000 millió forintot fordíthat.
(14) A 11. számú melléklet II. 3. d) a Richter Gedeon Rt. TB alapok tulajdonában lévő részvénycsomagjának kivásárlása zártkörű értékesítés keretében a vásárlást megelőző egy hónap átlagos tőzsdei árfolyamán előirányzat terhére megvásárolt részvénycsomagot, kiegészítve az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonában lévő Richter Gedeon Rt. részesedéssel a privatizációs tartalékba kell helyezni, ezek későbbi értékesítési bevételét a privatizációs tartalékban meghatározott célokra lehet felhasználni.”
(3) Az 1999. évi költségvetési törvény 45. §-ának (1) bekezdése a következő z) ponttal egészül ki:
(A 2. §-ban meghatározott kiadási és bevételi előirányzatok közül)
„z) A Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire (I. Országgyűlés fejezet, 10. cím, 1. előirányzat-csoport), a Magyar Televízió műsorterjesztési költségeire (I. Országgyűlés fejezet, 11. cím, 1. előirányzat-csoport), a Duna Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire (I. Országgyűlés fejezet, 12. cím, 1. előirányzat-csoport) szolgáló előirányzatoknál”
(A teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.)
(4) Az 1999. évi költségvetési törvény 47. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Kormány felhatalmazást kap, hogy
a) a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. cím 4. alcím, 10. előirányzat-csoport, 1. Vidékfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai kiemelt előirányzat 1998. évben fel nem használt előirányzat maradványából legfeljebb 5647,6 millió forintot a 11. cím, 1. Piacra jutási támogatás alcím javára,
b) a XVII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet, 13. cím, 5. alcím, 1. Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok előirányzat-csoport évközi többletbevételéből legfeljebb 4000 millió forintot ugyanezen cím, 6. alcím, 1. Útfenntartás és fejlesztés előirányzat-csoportra
átcsoportosítson, illetve
c) az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciós és egyéb beruházásai, az egyházak nemzetközi tevékenységének támogatása, az egyházi közgyűjtemények és közcélú egyházi feladathoz ingatlan juttatás támogatása előirányzatok felhasználásáról - az egyházakkal történő egyeztetés alapján - döntsön.”
(5) Az 1999. évi költségvetési törvény 1. számú melléklete XX. Oktatási Minisztérium fejezet, 10. cím, 2. alcím, 8. Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése előirányzat-csoport kiadási és támogatási előirányzata 760,0 millió forintra, a 10. cím, 2. alcím, 10. Hallgatói létszám képzési többlete (Egyházi világi képzés) előirányzat-csoport kiadási és támogatási előirányzata 1870,0 millió forintra változik.
(6) Az 1999. évi költségvetési törvény 1. számú melléklete XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 20. Fogyasztáshoz kapcsolt adók cím, 1. Általános forgalmi adó alcím előirányzata 969 400 millió forintra, a 30. Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek cím, 1. Osztalékbevételek alcím, 1. ÁPV Rt. által fizetett osztalék és adóskonszolidációs bevétel előirányzat-csoport bevétele 30 000 millió forintra változik.
(7) Az 1999. évi költségvetési törvény 1. számú melléklete XLI. Az államadósság költségvetési elszámolásai fejezet, 2. A forintban fennálló adósság kamatkiadásai cím, 2. Államkötvények kamata alcím, 2. Nem piaci értékesítésű államkötvények kamata előirányzat-csoport, 7. kiemelt előirányzat elnevezése „Postabank és Takarékpénztár Rt. Tőkeemelését és az ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező”-re, kiadása 23 750 millió forintra, ezzel összefüggésben a XLI. fejezet összesen kiadása 784 142,9 millió forintra változik.
(8) Az 1999. évi költségvetési törvény 1. számú melléklete XLI. Az államadósság költségvetési elszámolásai fejezet, 7. Kamatbevételek cím, 2. Forint követelések kamatbevétele alcím, 7. előirányzat-csoport elnevezése „Az ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamatá”-ra, bevétele 5250 millió forintra, ezzel összefüggésben a XLI. fejezet összesen bevétele 95 623,9 millió forintra változik.
(9) Az 1999. évi költségvetési törvény 3. számú melléklet „Kiegészítő szabályok” rész 1. k) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Közoktatási célú normatív állami hozzájárulásokkal összefüggő kiegészítő és értelmező szabályok)
„k) A szakképzésben részt vevő tanulók után - a fogyatékos gyermekek kivételével - 1999. augusztus 31-ig csak akkor igényelhető normatív hozzájárulás, ha a tanuló a közoktatási törvény rendelkezései szerint az első szakképzés megszerzésére készül fel. E rendelkezések alkalmazásánál figyelembe kell venni a közoktatási törvény 124. §-ának (10) bekezdésében meghatározottakat is. 1999. szeptember 1-jétől a normatív hozzájárulás akkor is igényelhető, ha a tanuló a második szakképesítés megszerzésére készül fel, feltéve, hogy megfelel a közoktatási törvénynek az ettől az időponttól kezdődően hatályos 121. § (1) bekezdésének 21. pontjában foglaltaknak.”
(10) Az 1999. évi költségvetési törvény 11. számú melléklete
a) I. Költségvetési befizetési kötelezettségek b) az állami vagyon utáni részesedés, az adóskonszolidációs követelések értékesítése alapján együttesen előirányzat 30 000 millió forintra, c) pontjának elnevezése „az ÁPV. Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező államkötvények kamatának visszafizetésé”-re, az előirányzat összege 5250 millió forintra, az I. Költségvetési befizetési kötelezettségek Összesen összege 43 250 millió forintra,
b) a II. Ráfordítások, 1. Ráfordítások az 1995. évi XXXIX. törvény 23. §-a alapján a) pontjának elnevezése „a hozzárendelt vagyon értékesítése, előkészítésének költségei, gazdasági társaságok alapítására, illetve az abban való részesedés szerzésére, az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő kiadások, díjak, költségek [23. § (1) a), d) és f) pontok]”-ra módosul, d) az ÁPV Rt. működési költségei [23. § (1) d) pont] hivatkozása „[23. § (1) h) pont]”-ra változik, a 2. Az e törvény alapján keletkező ráfordítások a) a területfejlesztés központi, regionális és megyei szerkezetátalakítási programjainak támogatása előirányzata 5177,7 millió forintra változik és a következő „e) Piacra jutás támogatása” ponttal egészül ki, amelynek kiadási előirányzata 1822,3 millió forint, a 3. Ráfordítások egyéb kötelezettségek alapján előirányzata összesen 42 500 millió forintra változik”, c) egyéb célú eszközvásárlások (HM, MTV)” ponttal egészül ki, melynek kiadási előirányzata 16 000 millió forint, valamint „d) a Richter Gedeon Rt. TB alapok tulajdonában lévő részvénycsomagjának kivásárlása zártkörű értékesítés keretében a vásárlást megelőző egy hónap átlagos tőzsdei árfolyamán” ponttal egészül ki, melynek kiadási előirányzata 22 000 millió forint, az 5. A privatizációs tartalék feltöltése pont elnevezése „A privatizációs tartalék feltöltése készpénzben”-re, kiadási előirányzata 0 forintra változik, a II. Ráfordítások Összesen összege 93 100 millió forintra, a Kiadások Összesen összege 136 350 millió forintra változik.

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

24. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény 53. §-a, valamint - a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 114. §-a (6) bekezdésével megállapított - a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló 1997. évi CXLVI. törvény 6. §-ának (13) bekezdése.
25. § Az Országgyűlés
a) az Állami Fejlesztési Intézet (a továbbiakban: ÁFI) és a Tatabányai Szénbányák, valamint az ÁFI és a Haldex Vállalat között az 1983. február 17-én, illetőleg 1988. július 28-án megkötött szerződések alapján a jogutód Haldex Részvénytársaságot a központi költségvetés felé fennálló 185,7 millió forint járadék-, valamint ennek késedelmi kamat tartozása,
b) a HUBOR Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot a Beregszászi Kórház építésének befejezéséhez nyújtott kereskedelmi banki hitelből származó, állami kezességbeváltáson alapuló 261 603 646,0 forint állammal szembeni tartozás,
c) az Állatorvostudományi Egyetemet 45 411 139 forint, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemet 34 778 000 forint, a Pannon Agrártudományi Egyetemet 101 994 312 forint, a Debreceni Agrártudományi Egyetemet 11 780 680 forint, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet 2 400 000 forint kutatási szerződések alapján nyújtott visszatérítendő támogatásból származó, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal szembeni tartozás
megfizetése alól mentesíti.
26. § A Magyar Állam
(1) A Magyar Államvasutak Részvénytársaság, továbbá a
a) Bilbao Bizcaia Kutxa között 1992. 07. 04-én 103778/92. nyilvántartási számon létrejött és 2000. 10. 30-án lejáró Külkereskedelmi Hitel Megállapodás alapján 3,8 millió DEM (507 millió forint, 1999. december 31-i várható árfolyamon számítva) összegű,
b) Bilbao Bizcaia Kutxa között 1992. 07. 04-én 104307/92. nyilvántartási számon létrejött és 2003. 03. 30-án lejáró deviza Hitel Keretmegállapodás alapján 36,5 millió USD (9011 millió forint, 1999. december 31-i várható árfolyamon számítva) összegű,
c) Kreditanstalt für Wiederaufbau között 1993. 07. 08-án F2213 nyilvántartási számon létrejött és 2002. 03. 28-án lejáró Hitelszerződés alapján 6,4 millió DEM (856 millió forint, 1999. december 31-i várható árfolyamon számítva) összegű,
d) Kreditanstalt für Wiederaufbau között 1993. 07. 08-án F2212 nyilvántartási számon létrejött és 2003. 09. 28-án lejáró Hitelszerződés alapján 48,1 millió DEM (6389 millió forint, 1999. december 31-i várható árfolyamon számítva) összegű,
e) Kreditanstalt für Wiederaufbau között 1993. 07. 08-án F2213 nyilvántartási számon létrejött és 2003. 08. 30-án lejáró Kooperációs és Nemzetközi Együttműködési Szerződés alapján 4,3 millió DEM (565 millió forint, 1999. december 31-i várható árfolyamon számítva) összegű,
f) Kreditanstalt für Wiederaufbau között 1993. 07. 08-án F2212 nyilvántartási számon létrejött és 2005. 02. 28-án lejáró Kooperációs és Nemzetközi Együttműködési Szerződés alapján 27,3 millió DEM (3623 millió forint, 1999. december 31-i várható árfolyamon számítva) összegű,
g) Kreditanstalt für Wiederaufbau között 1998. 01. 09-én F2951 nyilvántartási számon létrejött és 2007. 12. 30-án lejáró Hitelszerződés alapján 112,2 millió DEM (14 894 millió forint, 1999. december 31-i várható árfolyamon számítva) összegű
hiteleket, összesen 35 844 millió forint,
(2) valamint az (1) bekezdés szerinti hitelek után esedékes kamatokat, továbbá az árfolyamváltozásokból keletkezett veszteségeket 2000. január 1-jét követően
átvállalja.
(3) Az e törvény 26. §-a tekintetében az Áht. 14. §-ának rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

1. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

Millió forintban
KIADÁSOK
Cím-szám	Alcím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Az 1998. évitörvénnyelmódosított  [LÁBJEGYZET_2] rendeselőirányzat	Az 1998. évitörvénnyel módosított  [LÁBJEGYZET_3] rendkívüli előirányzat	Az 1998. évirendeselőirányzatteljesítése	Az 1998. évirendkívülielőirányzat teljesítése
I. ORSZÁGGYŰLÉS
1				Országgyűlés Hivatala
2				Országgyűlés hivatali szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 732,7		2 737,0	422,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	986,0		1 002,3	169,9
3				Dologi kiadások	1 293,1		1 478,0	71,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,0		9,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		299,5		761,1
2				Felújítás		350,0		453,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,9
4				Egyéb központi beruházás		282,0		350,0
4				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Megalakuló országgyűlési bizottságok kiadásai	14,0		17,2
2				Alkotmányozással kapcsolatos kiadások		20,0
3				Észak-atlanti Központ kiadásai	6,0
4				150 éves a parlamenti demokrácia évfordulójával kapcsolatos kiadásokra		30,0
5				Az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja		50,0
6				Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások		1 500,0
10				Az Országgyűlés Gyorsíró Irodájának technikai felszerelése				8,4
11				Könyvtár szakmai műhelyének létrehozása			4,3
12				Minősített ajánlattevők jegyzékének elkészítése				20,0
1-4. cím összesen:	5 040,8	2 531,5	5 247,8	2 268,7
5				Közbeszerzések Tanácsa
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	58,0		73,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	25,0		30,7
3				Dologi kiadások	53,0		143,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások	10,0			14,7
2				Felújítás				10,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,0
5. cím összesen:	146,0		247,7	34,7
6				Nemzeti és etnikai kisebbségek támogatása	79,1		79,1
7				Pártok támogatása
1				Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1				FIDESZ-Magyar Polgári Párt	204,9		368,1
2				Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt	234,6		278,0
3				Kereszténydemokrata Néppárt	205,1		121,5
4				Magyar Demokrata Fórum	282,9		181,1
5				Magyar Szocialista Párt	634,2		627,6
6				Szabad Demokraták Szövetsége	415,1		331,0
2				Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
2				Munkáspárt	52,6		56,8
5				Köztársaság Párt	41,9		20,9
6				Magyar Igazság és Élet Pártja	26,2		111,0
7				Agrárszövetség	34,7		17,3
8				Magyar Demokrata Néppárt			12,8
8				Társadalmi önszerveződések támogatása
1				Társadalmi és karitatív feladatok támogatása
1				Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása	291,1		291,1
2				Az SZJA meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználása	1,0
10				Magyar Rádió Közalapítvány támogatása
1				Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire	3 175,9		2 515,6
2				Magyar Rádió Rt. művészeti együtteseinek támogatására			450,0
11				Közszolgálati televíziók műsorterjesztési költségeire	4 565,8		3 663,8
14				Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása	1 119,4		1 209,4
I. fejezet kiadásai összesen:	16 551,3	2 531,5	15 830,6	2 303,4
II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1				Köztársasági Elnöki Hivatal
1				Köztársasági Elnöki Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	96,4		185,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	40,9		40,3
3				Dologi kiadások	31,9		109,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	81,5		18,3
2				Felhalmozási kiadások
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
2				Köztársasági Elnök Katonai Irodája
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1,5		1,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	0,7		0,5
3				Dologi kiadások	4,6		5,0
2				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Célelőirányzatok
1				Állami kitüntetések	110,0
II. fejezet kiadásai összesen:	367,5	360,5	0,6
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1				Alkotmánybíróság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	244,7		265,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	107,1		111,9
3				Dologi kiadások	149,0		143,8
6				Kamatfizetések				1,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		22,3		25,1
2				Felújítás		5,0		3,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4				Egyéb központi beruházás		94,0		124,0
2				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Alkotmánybírák megbízatásának lejártával összefüggő kiadások		17,2
III. fejezet kiadásai összesen:	500,8	138,5	521,4	155,0
IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA
1				Országgyűlési Biztos Hivatala
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	264,7		271,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	112,0		121,1
3				Dologi kiadások	116,4		123,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		25,0		50,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,9
IV. fejezet kiadásai összesen:	493,1	25,0	515,2	54,2
V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1				Állami Számvevőszék
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	975,9		974,0	0,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	418,9		410,5	0,1
3				Dologi kiadások	266,9		254,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,4		5,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		69,5		51,9
2				Felújítás		16,0		20,8
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		2,0		9,1
4				Egyéb központi beruházás		100,0		101,8
2				Továbbképzési Intézet és Üdülő
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	21,3		24,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	9,0		11,1
3				Dologi kiadások	26,5		36,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1,0		4,1
2				Felújítás		20,2		15,8
V. fejezet kiadásai összesen:	1 720,9	208,7	1 717,1	203,7
VI. BÍRÓSÁGOK
1				Bíróságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	11 765,6		12 972,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	5 126,2		5 369,8
3				Dologi kiadások	2 533,6		3 521,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,0		37,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		90,3		920,0
2				Felújítás		75,0		354,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				121,1
4				Egyéb központi beruházás		470,0		1 594,2
2				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 790,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	752,7
3				Dologi kiadások	316,7		84,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		203,2
2				Felújítás		254,5
4				Egyéb központi beruházás		1 175,0
3				Gyermektartásdíjak állami megelőlegezése	140,0		130,7
4				Ágazati célfeladatok
1				Büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás	50,0		22,3
VI. fejezet kiadásai összesen:	22 486,2	2 268,0	22 140,0	2 989,9
VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1				Ügyészségek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	5 567,2		5 458,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	2 434,2		2 358,2
3				Dologi kiadások	583,2		720,9
5				Egyéb működési cél támogatások, kiadások	20,5		19,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		76,0		35,2
2				Felújítás		163,0		168,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				64,1
4				Egyéb központi beruházás		707,0		298,5
2				Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	65,6		74,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	28,9		31,9
3				Dologi kiadások	7,9		12,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				1,2
VIII. fejezet kiadásai összesen:	8 707,5	946,0	8 675,8	567,4
X. MINISZTERELNÖKSÉG
1				Miniszterelnöki Hivatal
1				Miniszterelnöki Hivatal igazgatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	717,7		1 011,4	118,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	308,1		421,7	48,4
3				Dologi kiadások	123,2		180,3	227,3
5				Egyéb működési cél támogatások, kiadások	4,4		17,0	5,9
2				Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	249,3		368,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	104,7		162,9	0,9
3				Dologi kiadások	726,4		1 065,5	0,4
5				Egyéb működési cél támogatások, kiadások	69,6		6,6	45,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		87,3		225,2
2				Felújítás		161,0		196,3
4				Egyéb központi beruházás		150,0		662,1
2				Magyar Közigazgatási Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	45,7		49,1	25,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	16,5		19,9	5,9
3				Dologi kiadások	16,7		22,8	63,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1,5		3,9
3				Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	62,5		78,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	26,0		31,7
3				Dologi kiadások	56,3		44,8
5				Egyéb működési cél támogatások, kiadások			4,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3,5		1,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
5				Határon Túli Magyarok Hivatala
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	124,3		130,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	48,7		55,3
3				Dologi kiadások	102,6		97,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			5,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		8,2		8,2
6				Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Titkársága
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	14,9		21,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	6,2		8,6
3				Dologi kiadások	14,6		56,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			192,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,5		0,9
7				MOBILITÁS Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	16,0		21,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	5,7		7,9
3				Dologi kiadások	7,1		42,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			6,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1,1		2,4
2				Felújítás				0,5
8				Kincstári Vagyoni Igazgatóság
1				Kincstári Vagyoni Igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	632,0		634,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	274,7		282,4
3				Dologi kiadások	244,0		263,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			4,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		156,9		61,6
2				Felújítás				3,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,4
2				Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás
1			Működési költségvetés
3			Dologi kiadások	1 102,2		1 220,3
2			Felhalmozási kiadások
1			Intézményi beruházási kiadások				4,9
2			Felújítás		118,1		199,1
3			Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,0
4			Egyéb központi beruházás		100,0		113,7
9				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
3				Dologi kiadások			104,1	177,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			85,6	29,4
2				Felhalmozási kiadások
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				41,1
2				Célelőirányzatok
1				Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebségekért Közalapítvány támogatása		474,0		474,0
2				Új Kézfogás Közalapítvány támogatása		340,0		340,0
3				Első Közép- és Kelet-Európai Együttműködés Alapítvány támogatása		58,0		58,0
4				Illyés Közalapítvány támogatása	506,0		506,0
5				Teleki László Alapítvány támogatása	70,0		70,0
6				Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret	55,0		42,6	47,6
7				Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány támogatása		10,0		10,0
8				Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány támogatása	60,0		60,0
9				Politikatörténeti Alapítvány támogatása		71,0		71,0
10				Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása	250,0		250,0
11				Művészeti díjak	18,3
12				Svéd-Magyar Európa tanulmányok képzési program		45,0
13				Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány támogatása	6,0		6,0
14				Modernizációs és Integrációs Program támogatása		153,0		68,5
15				Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatása		30,0		30,0
16				Gyermek- és ifjúsági alapprogramok támogatása	480,0		667,2
17				X-400-as rendszer üzemeltetése		60,0		50,5
18				Balatoni kutatások támogatása		125,0		56,9
20				Youth for Europe program	80,0		78,1
21				Két- és többoldalú nemzetközi szerződések alapján szervezett nemzetközi ifjúsági csereprogramok	112,0		103,5
22				Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács működésének támogatása	8,0
24				Világbanki segéllyel megvalósuló közigazgatás korszerűsítési program				52,5
26				„Magyarország 2000” tanácskozás	30,0		13,0
27				Európai Nonprofit Expó támogatása	15,0		15,0
34				Kisebbségi kompenzációs keret				33,1
41				Bős-Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálása		75,8
42				Balaton Fejlesztési Tanács működésének támogatása		10,0		10,0
43				Modernizációs és Euroatlanti Integrációs Projektiroda támogatása		60,0		60,0
44				Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány	228,0		228,0
45				Nagy Imre Emlékház támogatása		30,0		10,0
47				Magyarság Hírnevéért Díj	15,0
48				Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány	50,0		50,0
52				PHARE HU9603 Modernizációs program stratégiai menedzsmentje				10,0
3				Egyházak támogatása
1				Hozzájárulás az egyházi alapintézmények működéséhez, felújításához és beruházásaihoz		3 044,4		3 044,3
24				Járadékfizetés		3 245,1		3 245,1
25				Egyházi műemlékek rekonstrukciójának támogatása		1 421,0		1 359,4
26				Nem műemléki rekonstrukciók támogatása a Református Egyháznál		50,0		50,0
4				Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1				Bolgár Országos Önkormányzat	13,8		13,8
2				Görög Országos Önkormányzat	13,8		13,8
3				Magyarországi Horvátok Országos Önkormányzata	41,7		41,7
4				Magyarországi Németek Országos Önkormányzata	81,8		81,8
5				Magyarországi Románok Országos Önkormányzata	20,8		20,8
6				Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat	120,0		120,0
7				Országos Lengyel Önkormányzat	13,8		13,8
8				Országos Örmény Önkormányzat	13,8		13,8
9				Országos Szlovák Önkormányzat	42,0		42,0
10				Országos Szlovén Kisebbségi Önkormányzat	16,3		16,3
11				Szerb Országos Önkormányzat	20,3		20,3
5				Társadalmi szervezetek címzett támogatása
1				Magyarok Világszövetségének támogatása	183,7		183,7
6				Beruházási célprogramok
1				Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése		600,0
2				Kormányzati távközlési célprogram		312,0
7				Fejezeti tartalék	186,3
10				Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1				Nemzetbiztosági Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 668,0	3,3	1 668,0	1,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	703,9	1,4	696,1	2,0
3				Dologi kiadások	612,9	4,5	679,4	12,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		52,9		293,5
2				Felújítás		37,5		202,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,7
4				Egyéb központi beruházás		300,0		287,5
5				Lakástámogatás		20,0		20,0
2				Információs Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 048,5		1 048,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	442,5		442,5
3				Dologi kiadások	1 496,4		1 713,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások				1,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		38,4		61,5
2				Felújítás		8,1		23,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,8
4				Egyéb központi beruházás		135,0		149,1
5				Lakástámogatás		15,0		15,0
3				Nemzetbiztonsági szakszolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 860,0	21,0	2 061,9	21,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	785,0	8,9	849,8	8,9
3				Dologi kiadások	802,9	6,0	1 063,8	7,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		216,9		65,3
2				Felújítás		37,5		36,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				33,5
4				Egyéb központi beruházás		450,0		427,8
5				Lakástámogatás		30,0		30,0
1-10. cím összesen:	17 291,6	12 388,8	19 621,0	13 095,4
11				Kormányzati Ellenőrzési Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	140,9		170,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	61,0		70,9
3				Dologi kiadások	44,9		51,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		25,0		14,3
2				Felújítás				0,4
11. cím összesen:	246,8	25,0	292,9	14,7
12				Tartalékok
1				Költségvetés általános tartaléka	14 200,0
2				Céltartalékok
1				Végkielégítésre és illetménykiegészítés emelésére szolgáló keret	1 700,0
13				Kormányzati rendkívüli kiadások
1				Egyházi ingatlanok visszadása		4 000,0		3 988,0
8				Speciális eszközök bérleti díja		2 340,0		1 157,2
X. fejezet kiadásai összesen:	33 438,4	18 753,8	19 913,9	18 255,3
XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1				Belügyminisztérium igazgatása
1				Belügyminisztérium központi igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 287,0		1 440,7	9,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	535,3		456,8	2,6
3				Dologi kiadások	551,2		604,9	60,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			84,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		104,4		189,2
2				Felújítás		140,2		123,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
5				Lakástámogatás		6,4
2				Rendvédelmi Szervek védelmi Szolgálata
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	368,1		373,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	157,2		154,9
3				Dologi kiadások	39,8		29,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			9,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				22,2
2				Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 220,6		2 313,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	936,7		982,1
3				Dologi kiadások	835,6		775,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0		17 128,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		2,7		247,7
2				Felújítás		9,7		8,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		122,3		10,3
5				Lakástámogatás		10,0		13,0
3				Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 531,4		2 711,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 137,6		1 174,3
3				Dologi kiadások	1 015,7		1 072,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	58,1		51,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		377,6		541,4
2				Felújítás		90,0		75,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		2,0		13,3
5				Lakástámogatás		19,0		15,0
4				Menekültügyi és Migrációs Hivatal és szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	213,3		254,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	88,9		102,7
3				Dologi kiadások	354,1		482,3
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai			2,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	247,0		202,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3,3		41,0
2				Felújítás		3,6		1,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		25,0		10,2
5				Lakástámogatás		2,8
5				Rendőrség
1				Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 913,9		3 657,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 573,1		1 465,3
3				Dologi kiadások	3 103,4		4 573,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	125,0		458,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3 734,2		3 260,4
2				Felújítás		95,1		70,8
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				75,8
5				Lakástámogatás		161,0		37,2
2				Budapest Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	7 990,6		8 810,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 376,4		3 475,7
3				Dologi kiadások	3 787,6		4 485,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			11,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		429,8		395,7
2				Felújítás		318,8		85,8
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				75,8
5				Lakástámogatás		60,0		67,0
4				Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 193,1		1 286,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	499,8		525,2
3				Dologi kiadások	336,2		435,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			4,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		10,7		44,8
2				Felújítás		17,0		29,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,5
5				Lakástámogatás		8,0		15,0
5				Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 526,3		1 669,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	636,2		685,0
3				Dologi kiadások	439,1		515,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		28,5		11,0
2				Felújítás		13,0		16,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,2
5				Lakástámogatás		12,0		18,0
6				Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 118,6		1 186,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	473,0		535,2
3				Dologi kiadások	338,1		350,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			4,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		9,3		36,7
2				Felújítás		18,0		24,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,4
5				Lakástámogatás		8,0		12,6
7				Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 949,9		2 123,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	804,9		865,5
3				Dologi kiadások	582,5		647,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		17,1		70,3
2				Felújítás		31,0		62,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,2
5				Lakástámogatás		13,0		31,4
8				Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 212,3		1 232,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	507,6		543,7
3				Dologi kiadások	369,3		394,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		80,3		20,9
2				Felújítás		134,0		47,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,1
5				Lakástámogatás		11,0		13,7
9				Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 109,1		1 270,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	468,6		557,0
3				Dologi kiadások	326,2		385,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		8,1		32,2
2				Felújítás		11,0		21,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,3
5				Lakástámogatás		8,0		11,4
10				Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 052,4		1 198,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	439,5		512,9
3				Dologi kiadások	313,2		377,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		7,5		29,4
2				Felújítás		18,0		18,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,3
5				Lakástámogatás		8,0		15,0
11				Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 407,4		1 645,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	595,3		561,2
3				Dologi kiadások	419,3		472,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		34,0		12,5
2				Felújítás		16,0		23,8
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				13,5
5				Lakástámogatás		9,0		20,8
12				Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	832,3		920,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	351,5		441,9
3				Dologi kiadások	247,4		284,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		32,8		5,6
2				Felújítás		11,0		11,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,9
5				Lakástámogatás		6,0		8,0
13				Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 120,0		1 269,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	472,4		519,1
3				Dologi kiadások	338,0		369,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		8,1		17,9
2				Felújítás		14,0		22,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,0
5				Lakástámogatás		4,0		10,0
14				Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	856,4		925,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	361,4		399,5
3				Dologi kiadások	256,7		281,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,1		1,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		6,3		39,3
2				Felújítás		15,0		18,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,9
5				Lakástámogatás		6,0		8,9
15				Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	756,1		809,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	314,4		331,0
3				Dologi kiadások	210,9		261,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		15,3		16,7
2				Felújítás		16,0		17,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,5
5				Lakástámogatás		6,0		8,4
16				Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 346,8		2 474,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	992,9		1 034,8
3				Dologi kiadások	744,1		741,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			8,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		142,7		33,2
2				Felújítás		166,0		60,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,8
5				Lakástámogatás		12,0		18,4
17				Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 161,9		1 266,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	482,8		574,5
3				Dologi kiadások	411,7		448,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		11,0		12,3
2				Felújítás		23,0		23,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				14,8
5				Lakástámogatás		7,0		13,3
18				Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 342,6		1 528,0
2				Munkaadókat tereelő járulékok	567,8		635,1
3				Dologi kiadások	408,4		466,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,1		3,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		49,0		47,9
2				Felújítás		17,0		24,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,5
5				Lakástámogatás		7,0		16,5
19				Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	915,5		967,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	383,2		406,1
3				Dologi kiadások	240,8		316,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		8,7		21,8
2				Felújítás		10,0		14,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,1
5				Lakástámogatás		6,0		9,5
20				Vas Megyei Redőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	845,5		961,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	357,0		415,3
3				Dologi kiadások	263,1		295,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			3,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		9,3		19,2
2				Felújítás		14,0		14,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,4
5				Lakástámogatás		7,0		15,0
21				Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 019,4		1 131,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	424,5		466,8
3				Dologi kiadások	276,1		324,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,7		1,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		12,2		16,3
2				Felújítás		14,0		19,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,9
5				Lakástámogatás		8,0		17,3
22				Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	880,0		984,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	366,9		415,1
3				Dologi kiadások	250,3		283,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		7,5		18,7
2				Felújítás		20,0		32,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,7
5				Lakástámogatás		8,0		10,0
23				Készenléti Rendőrség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 494,0		2 529,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 122,8		1 123,9
3				Dologi kiadások	1 051,0		1 107,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			10,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		70,0		192,4
2				Felújítás		55,0		75,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				31,3
5				Lakástámogatás		15,0		20,0
24				Köztársasági Őrezred
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 253,3		1 419,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	532,5		576,0
3				Dologi kiadások	272,5		318,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		30,0		94,6
2				Felújítás		15,0		10,9
5				Lakástámogatás		30,0		30,0
25				Híradástechnikai Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	281,7		312,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	118,8		130,3
3				Dologi kiadások	1 460,6		1 317,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		51,0		201,7
2				Felújítás		2,0		9,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				48,3
26				Központi Bűnüldözési Igazgatóság
1				Személyi juttatások	662,9		665,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	269,8		270,7
3				Dologi kiadások	248,1		160,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			75,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		396,5		267,6
2				Felújítás		150,0		79,8
6				Határőrség
1				Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 083,5		935,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	395,1		386,2
3				Dologi kiadások	896,6		5 798,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			33,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		603,2		7 215,0
2				Felújítás		547,2		449,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,7
4				Egyéb központi beruházás		305,0		315,3
5				Lakástámogatás		103,0		112,0
2				Határőrigazgatóságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8 515,0		8 868,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 473,2		3 596,5
3				Dologi kiadások	2 393,3		2 165,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			10,5
6				Kamatfizetések			0,4
2				Felhalmozási kiadások
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				24,1
3				Körmendi Határrendész-képző Szakiskola
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	255,0		256,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	111,2		107,3
3				Dologi kiadások	57,0		69,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,7
2				Felhalmozási kiadások
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
7				Tűzoltóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 276,1		1 344,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	500,1		559,3
3				Dologi kiadások	410,4		732,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,6		12,6
6				Kamatfizetések				0,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		117,8		184,0
2				Felújítás		45,2		33,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				360,4
4				Egyéb központi beruházás		150,0		406,8
5				Lakástámogatás		22,4		36,2
8				Polgári védelem
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 048,5		1 050,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	468,3		425,8
3				Dologi kiadások	530,2		670,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			6,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		40,0		173,8
2				Felújítás		51,0		51,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		5,0		7,6
5				Lakástámogatás		17,0		20,0
9				BM TOP Tűzvédelmi Kiképző Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	242,8		242,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	103,9		104,5
3				Dologi kiadások	96,3		113,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		5,0		7,9
2				Felújítás		4,8		7,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,7
4				Egyéb központi beruházás		63,0		32,3
5				Lakástámogatás		2,6		2,8
10				Duna Palota és Kiadó
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	158,2		168,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	63,0		66,4
3				Dologi kiadások	117,0		137,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3,0		11,8
2				Felújítás				19,0
5				Lakástámogatás		2,6
11				Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	241,5		293,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	100,8		115,8
3				Dologi kiadások	148,9		232,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	20,8		6,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		24,0		1 080,5
2				Felújítás		8,3		28,4
5				Lakástámogatás		1,0
12				Rendőrtiszti Főiskola
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	407,2		445,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	185,6		168,5
3				Dologi kiadások	167,2		207,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			8,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				23,8
2				Felújítás		9,0		7,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
5				Lakástámogatás		3,0		8,7
13				BM Központi Kórház és intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	939,7		995,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	412,3		439,0
3				Dologi kiadások	802,4		1 063,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		17,6		60,5
2				Felújítás		22,5		27,8
5				Lakástámogatás		16,0
14				Központi Gazdasági Főigazgatóság és részben önálló szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 142,6		1 185,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	466,1		503,5
3				Dologi kiadások	1 024,5		1 461,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,5		169,1	0,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		42,0		63,1
2				Felújítás		119,8		152,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				38,0
5				Lakástámogatás		21,0		67,0
15				BM Országos Közbeszerzési Főigazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	137,1		290,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	53,3		77,4
3				Dologi kiadások	50,1		5 339,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				67,1
2				Felújítás		15,8		17,9
5				Lakástámogatás		1,4
16				Adatfeldolgozó Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	525,0		744,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	230,1		326,0
3				Dologi kiadások	1 201,5		1 466,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			9,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		125,7		1 255,7
2				Felújítás		0,9		90,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,4
5				Lakástámogatás		6,8
19				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	163,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	18,5
3				Dologi kiadások	24,3		8,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	26,0		19,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		47,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				80,2
4				Egyéb központi beruházás		1 960,5		2 769,8
5				Lakástámogatás		45,0
6				Lakásépítés				2,9
2				Ágazati célfeladatok
1				Gépjármű-korszerűsítési program	50,0
2				Állami és nemzeti ünnepek központi lebonyolításának kiadásai	55,0		25,3
5				Schengeni egyezményből és más nemzetközi kapcsolatokból adódó feladatokra			8,8
6				Önkéntes tűzoltóegyesületek és önkéntes tűzoltóságok támogatása	250,0		147,2
7				Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata technikai feltételeire			0,1
8				NATO Békepartnerségi program (Polgári Védelem feladati)	19,0
9				Világbanki hitelből megvalósuló beszerzések áfa vonzata	100,0		244,4
11				Nukleárisbaleset-elhárítási Kormánybizottság feladatai	20,0
12				Katonai Szabványügyi Műszaki Bizottság katonai szabványügyi munka, rendvédelmi szolgálatok eszközrendszeresítése	4,5
13				Katasztrófavédelmi program		50,0
14				BM és felügyelete alá tartozó szervek pénzügyi-gazdálkodási rendszerének fejlesztése			3,3	3,7
16				Irat-felülvizsgáló Bizottság működési kölsége	35,0
18				Területi közigazgatási reform feladatai			1,1
19				Nemzetközi követelményeknek megfelelő okmánycsalád bevezetése	2 474,0		50,2	4,1
21				Hivatásos önkormányzati tűzoltóságok miniszteri jutalmazása, hősi halottakkal kapcsolatos szociális és kegyeleti kiadásai	32,0
23				Választás, népszavazás		3 053,0		6 012,4
24				A Rendőrség feladatainak egyszeri támogatása	800,0
25				Szervezett bűnözés elleni közdelem technikai, pénzügyi megalapozása	2 400,0
52				Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei	300,0		24,8
53				Közigazgatási szakvizsgáztatás megkezdésének működési feltétele			14,4
3				Társadalmi önszerveződések támogatása
2				Rendőr és Határőr SE támogatása	17,0		17,0
3				Szakszervezetek támogatása	5,0		5,0
4				Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatása	15,0		15,0
5				Szabadságharcosokért Alapítvány	13,0		25,0
6				Nemzeti Panteon Alapítvány		30,0		30,0
18				Közbiztonság Közalapítvány	100,0		100,0
4				Beruházási célprogramok
1				Várpalota és térsége környezetvédelmi rehabilitációs program		3 000,0		2 617,3
6				Fejezeti tartalék	5,2
1-19. cím összesen:	122 570,2	18 470,9	154 581,8	32 010,9
22				Országos Testnevelési és Sporthivatal
1				Országos Testnevelési és Sporthivatal Igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	206,1		230,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	88,2		100,2
3				Dologi kiadások	93,3		116,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,1		4,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		2,5		8,1
2				Felújítás		8,9		29,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,4
4				Egyéb központi beruházás		60,0		44,1
3				Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	842,7		803,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	367,0		357,3
3				Dologi kiadások	1 223,9		1 338,2
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	1,2		1,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		204,5		44,5
2				Felújítás		119,0		160,8
4				Egyéb központi beruházás		1 130,0		1 558,8
4				MTK Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	34,3		34,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	14,5		14,4
3				Dologi kiadások	55,2		61,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3,8		3,8
2				Felújítás		3,1		17,0
4				Egyéb központi beruházás		30,0		15,7
5				OTSH kezelésű előirányzatok
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		100,0
4				Egyéb központi beruházás		80,0
4				OTSH kezelésű szakmai előirányzatok
1				Verseny- és élsport	851,2		779,4
2				Utánpótlásnevelés, diáksport	187,7		197,5
3				Szabadidősport	20,0		19,9
4				Sporttudomány	8,0		12,0
5				Magyar Olimpiai bizottság	100,0		100,0
7				Egyéb ágazati szakmai célfeladatok	180,0		271,5
9				UTE támogatása	135,0		135,0
10				Bukmékeri rendszerű fogadások játékadójából származó támogatás	150,0		122,0
11				Olimpia és olimpiai minősítő versenyek	40,0		39,1
12				Vasas Sportlétesítmények működésére		92,0		92,0
13				Magyar Speciális Olimpiai Szövetség	8,0		8,0
14				Magyar Paraolimpiai Bizottság	16,0		16,0
6				Sporttámogatási célelőirányzatok
1				Versenysport szervezetek normatív támogatása	168,5		180,7
2				Diáksport szervezetek normatív támogatása	25,5		25,6
3				Szabadidő és speciális sport szervezetek normatív támogatása	8,5		9,5
4				Labdarúgás sportág támogatása	12,3		18,3
5				Létesítményre pályázati támogatás	28,4		28,3
6				Működésre pályázati támogatás	22,6		75,4
7				Eseményre pályázati támogatás	13,2		11,9
8				Egyéb célra pályázati támogatás	8,8		5,4
9				Működési kiadások	12,2		12,2
7				Sportcélú alapítványok támogatása
1				Mező Ferenc Közalapítvány támogatása		5,0		5,0
2				Gerevich Aladár Nemzeti Sport Közalapítvány támogatása		350,0		350,0
3				A Gerevich Aladár NS Közalapítvány totó játékadóból származó támogatása		330,0		370,5
4				Wesselényi Miklós Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítvány támogatása		5,0		5,0
5				A Wesselényi Miklós NISzEÉ Közalapítvány sorsolásos játékok játékadójából származó támogatása		440,0		540,9
22. cím összesen:	4 923,4	2 963,8	5 129,8	3 246,8
23				Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai
1				Normatív hozzájárulások
1				Községek általános támogatása	5 820,0		5 820,0
2				Települési igazgatási, kommunális és sportfeladatokhoz	12 519,0		12 519,0
3				Körzeti igazgatási feladatokhoz	3 046,5		3 046,5
4				Megyei/Fővárosi igazgatási és sportfeladatokhoz	1 564,9		1 564,9
5				Üdülőhelyi feladatokhoz	3 415,2		3 411,7
6				Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokhoz	11 890,7		11 832,9
7				Pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátásokhoz	10 655,0		10 654,6
8				Gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokhoz	7 838,0		7 823,7
9				Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz	9 774,4		9 751,8
10				Nappali szociális intézményi ellátáshoz	2 142,9		2 128,0
11				Hajléktalanok átmeneti intézményeire	492,1		491,5
12				Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok ápoló-gondozó otthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátásához	11 465,7		11 417,0
13				Bölcsődei ellátáshoz	2 089,9		2 072,2
15				Óvodai neveléshez	24 040,2		24 024,4
15				Iskolai oktatáshoz az 1-6. évfolyamokon	49 386,4		49 350,3
16				Iskolai oktatáshoz a 7-8. évfolyamokon	16 731,6		16 723,1
17				Iskolai oktatáshoz a 9-10. évfolyamokon	17 654,5		17 626,6
18				Iskolai oktatáshoz a 11-13. évfolyamokon	18 707,9		18 691,3
19				Iskolai szakképzéshez	9 594,3		9 529,9
20				Kollégiumi, externátusi ellátáshoz	9 166,2		9 140,2
21				Különleges gondozás keretében nyújtott ellátáshoz	6 385,5		6 382,6
22				Alapfokú művészetoktatáshoz	4 776,3		4 742,5
23				Egyéb közoktatási hozzájárulásokhoz	23,614,1		23 556,0
24				Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásához	5 790,0		5 790,0
25				Megyei és fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásához	2 482,9		2 482,7
2				Helyi önkormányzatok színházi támogatása
1				Épületműködtetési hozzájárulás	2 878,6		2 878,6
2				Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás	1 498,4		1 498,4
3				Bábszínházak művészeti munkájának támogatása	113,0		113,0
4				Színházak pályázati támogatása	280,0		280,0
3				Címzett- és céltámogatások		42 800,0		35 953,7
4				Központosított előirányzatok
1				Körjegyzőség támogatása	1 000,0		959,3
2				Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	60,0		60,0
3				Lakossági közműfejlesztés támogatása	2 000,0		1 339,2
4				Települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása	300,0		303,7
5				Pincerendszerek és természetes partfalak veszélyelhárítási munkálatainak támogatása		1 110,0		1 110,0
6				Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	3 400,0		3 400,0
7				Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása		150,0		150,0
8				Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	350,0		350,0
9				Gyermeknevelési támogatás	9 500,0		11 033,8
10				Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	17 220,0		17 650,5
11				Gyermek és ifjúsági feladatok	130,0		129,9
12				Szakmai fejlesztések támogatása	2 543,0		2 526,6
13				Pedagógus szakvizsga és továbbképzés	3 486,0		3 482,7
14				Körzeti, térségi feladatok támogatása	3 231,0		3 231,0
15				Pedagógusok szakkönyvvásárlásának támogatása	1 220,0		1 282,2
16				Tankönyvvásárlás támogatása	1 592,0		1 588,1
17				Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása	500,0		398,6
18				Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	400,0		400,0
19				Helyi önkormányzati hivatásos zenekarok és énekkarok támogatása	230,0		230,0
20				Hozzájárulás a létszámcsökkenéssel kapcsolatos kiadásokhoz	1 500,0		1 096,2
21				Dél-Buda-Rákospalota metró építése		200,0		200,0
22				Pedagógusok minőségi munkavégzésért járó keresetkiegészítése	2 436,6		2 317,5
23				Fővárosi József Attila Gimnázium új helyen történő kialakításának támogatása		200,0		200,0
25				Árvízi védekezés támogatása				285,2
45				Lakossági adósság kezelési hozzájárulás				49,3
5				Működésképtelenné vált helyi önkormányzat kiegészítő támogatása
1				Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása		6 700,0		7 713,5
2				Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzat támogatása		500,0		24,1
6				Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása	11 600,0		11 595,9
7				Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás		9 000,0		11 367,7
8				Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához	6 483,1		6 589,2
9				Céljellegű decentralizált támogatás
1				Területfejlesztési tanácsok normatív kerete		4 000,0		2 601,9
2				Vis maior tartalék		300,0		689,6
23. cím összesen:	344 995,9	64 960,0	345 307,8	60 345,0
XI. fejezet kiadásai összesen:	472 489,5	86 394,7	505 019,4	95 602,7
XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1				Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 180,7		1 598,4	0,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	532,9		661,8	0,3
3				Dologi kiadások	583,5		1 158,8	2,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	66,0		103,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		20,0		106,6
2				Felújítás		100,0		106,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		176,0		57,6
4				Egyéb központi beruházás		250,0		187,2
2				Szakigazgatási intézmények
1				Költségvetési Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	433,8		465,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	195,1		197,9
3				Dologi kiadások	193,4		138,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			13,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		25,0		59,4
2				Felújítás		10,0		6,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,8
4				Egyéb központi beruházás		14,0		17,5
2				Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 187,8		4 293,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 821,9		1 845,8
3				Dologi kiadások	2 782,0		3 662,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,9		62,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		350,0		422,0
2				Felújítás		180,0		261,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				31,4
4				Egyéb központi beruházás		105,0		254,3
3				Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 777,7		1 899,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	747,6		794,4
3				Dologi kiadások	1 308,1		1 383,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0		17,4
6				Kamatfizetések			0,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		206,0		353,0
2				Felújítás		150,0		189,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				6,3
4				Egyéb központi beruházás		74,0		91,9
4				Földművelésügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	502,1		877,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	210,0		354,6
3				Dologi kiadások	256,1		521,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0		69,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		20,0		254,1
2				Felújítás		10,0		44,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,9
4				Egyéb központi beruházás		10,0		12,1
5				Erdészeti szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	802,7		899,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	332,1		372,0
3				Dologi kiadások	379,3		409,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		40,0		121,9
2				Felújítás		20,0		16,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,5
4				Egyéb központi beruházás		30,0		28,0
6				Területi Főépítészi Irodák
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	55,7		59,8	3,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	24,5		25,4	0,6
3				Dologi kiadások	47,9		50,5	2,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				11,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,2
4				Egyéb központi beruházás		30,0		30,5
3				Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 199,9		4 504,9	10,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 857,0		1 922,1	0,4
3				Dologi kiadások	1 893,3		2 700,7	4,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			3,1	0,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		130,0		635,1
2				Felújítás		90,0		418,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				5,3
4				Egyéb központi beruházás				14,8
4				Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 190,0		1 193,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	538,3		525,8
3				Dologi kiadások	1 379,6		1 847,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,1		41,9
6				Kamatfizetések			1,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		30,0		194,8
2				Felújítás		130,0		108,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,1
4				Egyéb központi beruházás		150,0		161,0
5				Kárpótlási szervezet, agrárpiaci szervezet
1				Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	530,0		390,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	235,0		169,3
3				Dologi kiadások	244,1		243,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			94,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				1,1
2				Központi Kárrendezési Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások			243,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok			119,6
3				Dologi kiadások			752,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások				142,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				29,0
3				Agrárintervenciós központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások			44,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok			18,5
3				Dologi kiadások			40,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				97,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,1
6				Mezőgazdasági középtávú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	882,6		938,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	400,0		413,3
3				Dologi kiadások	881,1		1 096,0
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	8,0		4,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	19,2		37,8	5,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		50,0		167,3
2				Felújítás		120,0		148,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		0,5		2,4
4				Egyéb központi beruházás		350,0		377,9
7				Közművelődési intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	122,1		130,9	4,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	53,2		57,7	2,4
3				Dologi kiadások	97,6		113,7	18,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások				0,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				21,6
2				Felújítás		50,0		54,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,5
4				Egyéb központi beruházás		30,0		26,5
8				Agrárkutató intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 001,1		1 056,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	440,5		468,3
3				Dologi kiadások	771,6		1 262,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	38,3		32,4
6				Kamatfizetések	2,1		1,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				304,4
2				Felújítás		63,0		114,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		2,0		6,7
4				Egyéb központi beruházás		142,0		178,4
9				FM kiemelt sportlétesítmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	108,5		124,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	49,1		54,7
3				Dologi kiadások	230,1		301,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			53,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				51,6
2				Felújítás		59,0		62,2
4				Egyéb központi beruházás		245,0		295,3
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	170,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	68,0
3				Dologi kiadások	232,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			72,8
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Élelmiszerkönyv kiadása, szabványosítás és minőségügyi feladatokra	30,0		10,0
2				PHARE Agrárgazdaság és ingatlan-nyilvántartás			657,9
4				Mezőgazdasági birtokrendezés feladatai	640,0		181,5	43,8
5				A Magyar Agrárkamara Gazdajegyzői Hálózat üzemeltetésének támogatása	800,0		800,0
6				Az Euro-Atlanti integráció előkészítése	500,0		108,7	14,8
7				Munkavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási feladatok	50,0		38,1	27,0
8				Nemzetközi feladatok, tagdíjak	200,0		35,0
9				Agrárkutatási feladatok támogatása	450,0		315,8	0,7
10				Balatoni kutatások támogatása			20,3
12				Nemzeti kataszteri program feltételrendszere	900,0		39,3
13				Magyar Állatorvosi Kamara által ellátott állami feladatok támogatása	20,0		20,0
14				Hegyközségek állami feladatainak támogatása	270,0		210,0	60,0
34				Közoktatási támogatások			6,9	11,8
35				Egyéb szervezetek feladataira			220,1
36				Megyei és regionális fejlesztési tanácsok
1				Regionális fejlesztési tanácsok		60,0		60,0
2				Megyei területfejlesztési tanácsok		133,0		133,0
3				Budapesti agglomerációs fejlesztési tanács		18,0		18,0
37				Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Integrált Szerkezetátalakítási és Válságkezelési Program
1				B-A-Z Megyei ISZVP támogatással fedezett kiadásai		10,0	173,4	547,3
2				B-A-Z Megyei ISZVP segéllyel fedezett kiadásai		706,4	55,8	9,8
38				PHARE CBC program
1				PHARE CBC program támogatással fedezett kiadásai		387,0	115,1	203,0
2				PHARE CBC program segéllyel fedezett kiadásai		2 088,0	309,4	869,5
3				Területfejlesztési PHARE programirányító iroda támogatása			58,0
39				Alföldprogram területfejlesztési feladatai	136,0		7,3
3				Beruházási célprogramok
1				Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás		1 400,0		1 412,7
3				Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása		1 900,0		2 117,1
4				Területfejlesztési feladatok				2,5
5				Céltámogatási kiegészítő keret		330,0		160,7
6				PHARE CBC program				65,6
7				Holtág rehabilitáció támogatása		100,0		96,7
4				Támogatási célelőirányzatok
1				Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatása		28 320,0		34 956,0
2				Erdészeti feladatok
1				Erdészeti közcélú feladatok	3 500,0		3 332,3
2				Erdei vasutak működtetésére	65,0		65,0
3				Jóléti és parkerdőfenntartásra	85,0		82,7
3				Termőföld minőségi védelme, hasznosítása	1 400,0		1 505,7
4				Állattenyésztési, tenyésztésszervezési feladatok	550,0		888,4
5				Halgazdálkodási tevékenységek	250,0		168,9
6				Vadgazdálkodási tevékenységek	600,0		718,7
9				Agrárinformatika, farm és egyéb szakmai gyakorlatok támogatása	200,0		220,3
10				Területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai		3 834,6		2 538,9
11				Területfejlesztési célfeladatok segéllyel fedezett kiadásai		569,4		26,2
5				Fejezeti tartalék	230,0
6				Állatkár-térítés	2 200,0		1 948,1
7				Járványvédelmi céltámogatás (állat)	200,0
8				Nem biztosítható mezőgazdasági elemi károk kezelése				1 500,0
1-10. cím összesen:	49 403,2	43 317,9	55 327,0	51 233,9
11				Vállalkozások folyó támogatása
1				Piacra jutási támogatás	41,000,0		44 404,2
3				Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás	31 480,0		29 962,5
4				Erdőkárok felszámolásához nyújtott támogatás	250,0		260,8
XII. fejezet kiadásai összesen:	122 133,2	43 317,9	129 954,5	51 233,9
XII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1				Honvédelmi Minisztérium
1				Honvédelmi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	656,3		824,2	1,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	273,7		329,0	0,7
3				Dologi kiadások	338,7		556,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,5		4,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		215,5		163,8
2				Felújítás				7,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
2				HM hivatalai
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	479,0		587,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	137,7		128,4
3				Dologi kiadások	985,9		690,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	345,9		308,3	119,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		4,7		4,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				501,2
3				HM háttérintézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 347,1		2 000,0	57,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	934,0		773,8	24,6
3				Dologi kiadások	1 548,5		1 528,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	6,0		54,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		623,0		1 345,1
2				Felújítás		15,3		8,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				15,7
2				Magyar Honvédség
1				Magyar Honvédség Parancsnoksága (Honvéd Vezérkar) és közvetlen szervezetei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	13 401,2		12 742,2	234,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	5 212,6		4 591,4	101,4
3				Dologi kiadások	18 748,6		21 480,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	147,5		362,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		867,7		3 039,4
2				Felújítás		2 266,0		2 018,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		58,8		175,7
4				Egyéb központi beruházás				10,9
2				Magyar Honvédség szárazföldi csapatai
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	10 376,6		9 303,8	99,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 875,2		3 311,1	42,2
3				Dologi kiadások	4 454,9		5 364,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	25,4		130,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				34,1
2				Felújítás				14,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		30,1		15,6
3				Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8 984,6		7 823,9	92,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 716,9		3 157,0	40,1
3				Dologi kiadások	3 587,1		3 219,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	37,3		113,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				17,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		10,0		15,7
3				Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1				Katonai Felderítő Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 618,5		2 320,9	5,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 086,9		795,7	2,5
3				Dologi kiadások	1 169,4		1 357,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	7,0		21,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		77,7		104,5
2				Felújítás		7,0		73,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		1,7		1,4
2				Katonai Biztonsági Hivatal
1				Működési kölségvetés
1				Személyi juttatások	605,0		569,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	254,0		226,1
3				Dologi kiadások	174,3		175,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,4		5,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		19,5		39,5
2				Felújítás		1,2		1,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		0,6		0,7
4				MH Katonai Tanintézetek
1				Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 661,6		1 794,0	32,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	629,0		669,1	14,2
3				Dologi kiadások	547,1		728,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,1		16,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		15,9		138,8
2				Felújítás		75,0		187,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,5
2				Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	525,4		761,8	3,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	185,9		268,0	1,5
3				Dologi kiadások	112,4		152,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,9		5,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		25,7		31,7
2				Felújítás				42,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,8
5				MH Katonai Ügyészségek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	294,2		288,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	120,8		110,6
3				Dologi kiadások	41,1		32,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,5		2,2
2				Felhalmozási kiadások
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		0,3		0,2
6				MH Egészségügyi intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 223,5		2 373,9	5,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	958,6		1 015,1	2,5
3				Dologi kiadások	1 832,2		2 964,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	13,0		144,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				127,9
2				Felújítás				3,5
7				Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	91,7		70,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	38,5		28,3
3				Dologi kiadások	24,4		29,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,2		0,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		2,8		5,7
4				Egyéb központi beruházás				7,5
8				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felhalmozási kiadások
4				Egyéb központi beruházás		700,0		800,0
5				lakástámogatás		600,0		475,0
6				Lakásépítés		1 500,0		1 500,0
2				Ágazati célelőirányzatok
1				NATO Békepartnerségi Program	767,0	25,0	4,3
3				Társadalmi szervek támogatása	104,6		111,2
4				Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz	3 744,7		5 244,7
7				Biztonságpolitikai szerződéseket koordináló tárcaközi bizottság	57,0
8				NATO PARP feladat többlete		4 000,0
9				NATO integrációs feladatok	338,0
10				NATO képviselet-bővítés	450,0
11				Légvédelmi rakétabeszerzés		9 000,0		10 061,8
12				Budapesti Honvéd Sport Egyesület támogatása	90,0		90,0
13				Frekvenciasáv átrendezési feladatok				0,5
14				Orosz haditechnikai szállítások				8 156,0
15				IFOR-kártérítés			25,8
3				Kiemelt jelentőségű beruházások
1			Magyar Honvédség Központi Honvédkórház		100,0		100,0
2			Kecskeméti Katonai Repülőtér		300,0		300,0
3			KILÁTÓ I-IV. feladatok és szaktechnika		160,0		160,0
4			Légvédelmi beruházás		400,0		94,6
XIII. fejezet kiadásai összesen:	101 400,1	21 103,4	101 790,7	30 685,7
XIV. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	503,6		568,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	223,9		236,8
3				Dologi kiadások	298,5		354,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,5		60,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		27,7		66,8
2				Felújítás		9,5		6,6
4				Egyéb központi beruházás		10,0		26,8
3				Szakértői Intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	282,3		285,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	123,6		123,4
3				Dologi kiadások	127,6		127,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		25,0		26,0
4				Egyéb központi beruházás		25,0		25,0
4				IM Büntetés-végrehajtás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	5 641,7		5 899,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	2 349,8		2 349,3
3				Dologi kiadások	3 972,2		4 668,5
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7		2,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	699,7		1 254,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		610,6		649,7
2				Felújítás		382,8		291,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				75,8
4				Egyéb központi beruházás		1 498,8		1 223,3
5				Lakástámogatás		100,0		63,9
6				Lakásépítés		65,0
5				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célfeladatok
1				A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása		515,0		19,2
3				Alapítványok támogatása
1				Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány		10,0		10,0
4				Fejezeti tartalék		10,0
XIV. fejezet kiadásai összesen:	14 270,4	3 289,4	15 930,9	2 484,6
XV. GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
1				Gazdasági Minisztérium központi igazgatása
1				Gazdasági Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 429,8		1 720,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	595,2		673,4
3				Dologi kiadások	1 799,3		1 782,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	122,0		160,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		16,0		19,0
2				Felújítás		35,0		33,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		15,0		176,8
2				IKIM Gazdasági igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	118,6		138,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	52,4		52,4	7,3
3				Dologi kiadások	659,1		705,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,6		0,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások	70,0			149,5
2				Felújítás	38,1		65,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
4				Egyéb központi beruházás	400,0			353,9
3				IKIM Jóléti igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	50,5		59,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	22,3		26,8
3				Dologi kiadások	49,4		70,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				1,3
2				Felújítás		0,8		0,6
4				Magyar Köztársaság Kereskedelmi Képviselete, Moszkva
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	465,0		490,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	50,2		57,1
3				Dologi kiadások	504,8		491,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				43,7
2				Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	16,8		19,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	7,1		7,9
3				Dologi kiadások	17,2		26,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				5,1
4				Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	25,8		16,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	10,6		6,0
3				Dologi kiadások	21,5		17,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		2,5		2,5
2				Felújítás		0,6		0,6
6				Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
1				Működési költségvetés
1			Személyi juttatások	314,5		324,2
2			Munkaadókat terhelő járulékok	133,7		143,2
3			Dologi kiadások	550,1		474,6
5			Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,7		2,7
2			Felhalmozási kiadások
1			Intézményi beruházási kiadások		35,0		53,8
2			Felújítás		10,0		15,9
3			Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,1
7				Idegenforgalmi intéző bizottságok titkárságai
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	76,6	0,8	66,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	32,3	0,4	27,7	0,6
3				Dologi kiadások	82,4	18,2	88,1	4,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	11,5		8,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		7,1		47,2
2				Felújítás		25,0		3,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		215,0
8				Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	27,3		28,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	13,8		13,1
3				Dologi kiadások	22,3		31,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				1,7
2				Felújítás		2,0		7,4
9				Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	11,8		12,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	5,1		5,9
3				Dologi kiadások	8,1		8,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				2,3
10				Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	227,6		227,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	96,4		97,3
3				Dologi kiadások	240,0		270,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		37,0		84,9
2				Felújítás		45,7		17,6
13				Magyar Geológiai Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	469,7		493,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	203,1		203,1
3				Dologi kiadások	300,5		875,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0		21,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		29,4		117,9
2				Felújítás		23,5		34,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,6
4				Egyéb központi beruházás		101,0		100,7
14				Magyar Bányászati Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	231,3		244,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	98,1		103,8
3				Dologi kiadások	65,2		76,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0		5,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3,4		16,8
2				Felújítás		5,4		5,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,5
15				Magyar Energia Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	230,7		226,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	91,6		92,1
3				Dologi kiadások	216,9		315,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		42,8		110,0
2				Felújítás		2,0		11,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	2,0			1,5
18				Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	314,9		357,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	133,1		150,7
3				Dologi kiadások	557,1		657,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	285,5		231,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		35,0		45,7
2				Felújítás		12,2		12,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		1,5		0,2
4				Egyéb központi beruházás				10,0
21				Magyar Szabadalmi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	582,0		667,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	232,0		272,6
3				Dologi kiadások	453,0		460,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	50,0		24,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		313,0		428,1
2				Felújítás		50,0		8,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,1
22				Országos Mérésügyi Hivatal
1				Működési kölségvetés
1				Személyi juttatások	588,7		660,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	243,6		270,7
3				Dologi kiadások	197,8		294,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		186,0		206,4
2				Felújítás		101,2		160,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
23				Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	240,1		245,6
2				Munkaadókat terhelőü járulékok	94,8		99,7
3				Dologi kiadások	284,2		450,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			4,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		11,9		20,6
2				Felújítás		30,0		27,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,9
24				Országos Atomenergia Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	311,1		334,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	135,4		126,4
3				Dologi kiadások	335,4		305,2
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	145,5		155,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		87,7		48,0
2				Felújítás				7,1
25				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Alapítványok támogatása
1				Fogyasztók Tisztességes Tájékoztatásáért Alapítvány	12,0		12,0
4				Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok	119,3		132,0
5				Magyar találmányok külföldi bejelentése	125,0		71,6
3				Gazdaságfejlesztési célelőirányzatok
1				Gazdaságfejlesztési előirányzat	3 620,0	5 730,0	4 370,6	5 516,8
2				„Lisszabon EXPO 98”		68,0		128,0
3				„Hannover 2000”		432,0		32,2
4				„PHARE SME” program	2 000,0		311,3
6				Egyéb kamattámogatás beruházási hitelekhez		500,0		127,5
4				Turisztikai célelőirányzat	5 131,0		5 292,5	772,7
6				Piaci intervenciós célelőirányzat	29,6		30,2	740,0
7				Műszaki fejlesztési alapprogram célelőirányzat	4 982,0	1 418,0	3 540,0	3 187,3
8				Hadiipari kapacitás fenntartása	147,0		177,0
9				I-II. Ipari Szerkezetátalakítási Program	16,8		15,4
11				ITD-H Kereskedelmi szolgálat	1 174,3		1 174,3
12				Tartalékfejlesztés, tartalékfeltöltés
1				EU SAVE II program		65,3
2				Energetikai PHARE program		327,6		175,4
3				Biomassza energetikai célú felhasználását elősegítő japán segély		20,6		54,7
4				PHARE Turizmus Fejlesztési Program			69,5	0,2
5				ITD-H által kezelt PHARE program				235,7
6				ÁPV Rt. kezelésében lévő PHARE programok				480,0
13				Kiemelt jelentőségű beruházás
1				Mecseki Uránércbánya bezárása		2 500,0		2 295,3
14				Társadalmi szervezetek címzett támogatása
1				MTESZ támogatása	96,0		96,0
2				Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása	3,0		28,8
XV. fejezet kiadásai összesen:	32 425,8	13 071,7	32 106,2	16 234,1
XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1				Környezetvédelmi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	778,1		733,7	176,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	338,9		320,7	64,1
3				Dologi kiadások	453,7		453,7	475,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0		10,0	134,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		92,9		206,8
2				Felújítás		118,6		122,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,9
4				Egyéb központi beruházás		650,0		640,8
3				Országos Meteorológiai Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	357,8		357,8	61,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	156,0		156,0	20,0
3				Dologi kiadások	377,7		377,7	45,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0			0,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		98,0		194,0
2				Felújítás		50,0		68,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
4				Egyéb központi beruházás		110,0		119,8
4				Környezetgazdálkodási Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	414,0		420,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	177,3		178,3
3				Dologi kiadások	442,0		643,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	47,5		45,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		96,0		175,8
2				Felújítás		10,0		32,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
4				Egyéb központi beruházás		150,0		150,0
5				Természetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	558,3		571,9	59,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	244,3		253,8	21,7
3				Dologi kiadások	350,1		491,5	297,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		13,2		1 561,6
2				Felújítás		51,5		65,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		1,5		6,2
4				Egyéb központi beruházás		235,0		278,7
6				Környezetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 207,6		1 225,0	166,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	530,4		533,2	64,2
3				Dologi kiadások	408,1		432,1	195,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	9,7		8,9	8,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		12,7		111,0
2				Felújítás		25,2		27,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,0
4				Egyéb központi beruházás		285,0		250,7
8				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
6				Alföld program	64,0		32,5	12,6
7				Környezeti kárelhárítás				1,9
9				Duna monitoring	20,0
10				Grassalkovich Kastély Közalapítvány támogatása		170,0		176,6
11				Szigetközi térség kárainak mérséklése	150,0		71,7
21				Nemzetközi tagdíjak	140,0		140,0	6,9
25				Levegőtisztaság-védelmi mérőhálózatok működtetése	50,0
26				Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program	100,0		84,4	3,3
27				Természetvédelmi területek védettségi szintjének helyreállítása program		1 000,0		261,1
28				Örökségünk Őrei Alapítvány támogatása		5,0		5,0
32				Országos Környezetvédelmi Tanács működtetése	12,0
34				Országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálata				2,7
35				Környezet- és természetvédelmi monitoring rendszer működtetése	50,0		12,0
36				OECD tagság, EU csatlakozás és egyéb nemzetközi kötelezettségek többletfeladatai	150,0		13,0
37				Védett természeti értékek megóvása	150,0
39				Környezeti védelmi PHARE programok segéllyel fedezett kiadásai				45,6
3				Beruházási célprogramok
3				Budai vár, Szent György tér környezetének rendezése		450,0		261,8
5				Nemzetközi segélyprogramok
1				Környezetvédelmi PHARE programok				1 955,0
2				GEF segély program				263,6
6				Fejezeti tartalék	119,8
XVI. fejezet kiadásai összesen:	7 872,3	3 624,6	7 567,0	8 830,3
XVII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	621,0		749,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	267,1		299,4
3				Dologi kiadások	303,1		1 199,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,4		22,2
6				Kamatfizetések			0,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				115,7
2				Felújítás		15,0		29,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				29,5
4				Egyéb központi beruházás		56,0		44,5
2				Közlekedési Felügyeletek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 409,0		3 098,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 470,0		1 286,7
3				Dologi kiadások	2 116,0		1 949,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	862,0		811,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		800,0		754,4
2				Felújítás		117,0		50,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		12,0		24,4
4				Egyéb központi beruházás		70,0		67,5
3				Hírközlési Intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 173,5		1 300,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	483,9		539,5
3				Dologi kiadások	2 202,5		2 600,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,0		111,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1 219,1		2 177,7
2				Felújítás		110,0		242,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		6,2		1 247,0
4				Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	236,8		282,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	107,3		107,8
3				Dologi kiadások	507,4		238,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				321,9
2				Felújítás		17,7		7,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	8,0	467,3		10,7
5				Légügyi Igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	92,4		99,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	39,0		41,0
3				Dologi kiadások	44,1		28,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		18,0		13,0
2				Felújítás		0,5
6				Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 353,0		4 858,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 845,0		2 009,7
3				Dologi kiadások	8 012,0		6 251,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	60,0		142,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		6 000,0		8 898,1
2				Felújítás		900,0		1 024,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		30,0		107,1
7				Vízügyi és árvízvédelmi intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 995,1		5 216,6	353,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 735,5		2 260,2	156,8
3				Dologi kiadások	2 310,2		6 809,4	471,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	178,6		217,2	30,4
6				Kamatfizetések			41,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		73,4		480,4
2				Felújítás		42,3		38,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		2,8		153,7
4				Egyéb központi beruházás		150,0		175,5
8				MÁV egészségügyi szolgáltatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	90,3		67,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	39,2		29,6
3				Dologi kiadások	25,0		60,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,5
9				MÁV egészségügyi alapellátó intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 429,5		2 469,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 080,1		1 057,7
3				Dologi kiadások	1 638,4		2 018,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,7		0,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3,0		107,9
2				Felújítás		8,2		24,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		70,5		17,6
10				Közlekedési Múzeum
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	96,1		98,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	43,5		42,2
3				Dologi kiadások	27,3		57,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1,4		2,0
2				Felújítás				36,4
4				Egyéb központi beruházás		40,0		39,9
11				Magyar Űrkutatási Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8,2		7,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	4,0		3,3
3				Dologi kiadások	17,2		16,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	631,7		60,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				0,4
13				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		70,0
2				Ágazati célelőirányzatok
2				Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások	254,9
4				Vízkár-elhárítási művek fenntartása	1 336,0
6				Polgári védelmi és információs feladatok	75,0
7				Nemzetközi tagdíjak	145,2
8				Kutatási feladatok	243,2
12				EU integrációs feladatok	100,0
13				Informatikai eszközfenntartás	15,0
14				Veszélyes árufuvarozás szabályozása	4,5
16				Légi riasztási rendszer fenntartási feladatai	15,0
18				ENSZ vasúti project költségei	7,6
19				NATO integráció előkészítésével kapcsolatos feladatok	10,0
20				A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai	469,0		371,5
21				MÁV Rt. modernizációs program állami szerepvállalása részben PHARE segélyből		3 500,0
22				Közlekedési infrastruktúra 1994. évi (HU9406)				2 292,0
23				Útrehabilitációs program 1995. évi (HU9509)				1 084,3
25				Kiemelt városok szennyvíztisztítási programja (HU9511)				68,7
26				A magyar közlekedési, hírközlési és vízügyi szektor reforma (HU9407)				87,7
3				Beruházási célprogramok
1				Postai épületrekonstrukció		400,0		394,6
2				Kiemelt városok szennyvízkezelése		2 370,0		2 114,1
3				Vízkárelhárítás
1				Elsőrendű árvízvédelmi művek fejlesztése és rekonstrukciója		1 400,0		1 424,4
2				Folyó- és tószabályozás		360,0		360,0
3				Duna Budapest-Szap közötti szakaszának rendezése		400,0		393,9
4				Nagy műtárgyak rekonstrukciója		700,0		731,5
5				Síkvidéki és dombvidéki vízrendezés		1 100,0		1 154,0
6				Vízpótló- és elosztó rendszer		350,0		384,0
8				Felső-Tisza vidéki árvízvédelmi rendszerek fejlesztése		750,0		750,0
10				Duna-Tisza közi hátság vízpótlása		350,0		349,9
4				Balatoni vízkárelhárítás		55,0		55,0
5				Egyéb regionális víziközmű-hálózat fejlesztése		1 400,0		1 410,0
6				Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése		1 550,0		1 549,7
7				Egyéb vízminőség-védelem
1				Egyéb vízminőség-védelem		300,0		291,3
2				Vízbázisvédelem		1 300,0		1 299,5
3				Vízrajz		400,0		399,6
8				Balatoni vízminőség-védelem		1 200,0		1 200,0
10				Kombinált fuvarozás, logisztikai központok, kikötők fejlesztése
1				Kombinált fuvarozás fejlesztése		1 100,0		1 100,0
2				Logisztikai központ fejlesztése		300,0		298,8
3				Kikötők fejlesztése		600,0		599,9
11				Vasúthálózat fejlesztése		10 000,0		10 000,0
12				VOLÁN autóbusz-rekonstrukció		2 100,0		1 917,1
13				Nagymaros feletti befejezetlen védtöltések rendezése		350,0		344,7
14				Vasút-egészségügyi fejlesztések		515,0		508,4
15				Infrastruktúra fejlesztési feladatok		240,0		218,3
17				Vasúti létszámkiváltás és vasúthálózat racionalizálás miatti műszaki fejlesztés		1 500,0		1 500,0
19				MÁV Rt. modernizációs program állami szerepvállalása		8 168,0		1 924,3
4				Kiemelt jelentőségű beruházások
3				M0-s körgyűrű, Északi szektor M3-11. sz. főút között		1 040,0		1 040,0
5				Új 2. sz. főút építése III. ütem (Budapest-Dunakeszi szakasza)		1 520,0		1 520,0
6				44-es főút Gyulát elkerülő szakasza, I. ütem		200,0		62,7
7				Esztergomi Mária-Valéria híd építése		350,0
8				Szlovén vasúti átmenet építése		5 650,0		273,0
9				68-as főút határátkelőhöz vezető szakaszának megépítése		150,0		150,0
10				Székesfehérvárt elkerülő út építése		250,0		250,0
11				A 4. számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő útszakasz építése		50,0		20,4
13				A 10-es út rekonstrukciója		150,0		64,4
14				6-os út korszerűsítése		40,0		32,9
5				Hírközlési célfeladatok
1				Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok	3 600,0		3 813,1
7					Fejezeti tartalék	158,7
1-13. cím összesen:	49 025,2	62 458,4	52 748,4	56 872,4
14				Kormányzati rendkívüli kiadások
1				Észak-kelet Magyarországi Autópálya Fejlesztő és Üzemeltető Rt. támogatása az M3-as autópálya építésére		3 530,0		3 530,0
XVII. fejezet kiadásai összesen:	49 025,2	65 988,4	52 748,4	60 402,4
XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1				Külügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 322,8		1 379,0	384,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	529,8		616,4	143,1
3				Dologi kiadások	669,8		566,9	139,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	3,5		9,3	2,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		201,8		197,1
2				Felújítás		57,0		25,8
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				14,6
4				Egyéb központi beruházás		570,0		415,5
2				Külképviseletek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8 214,9		7 059,7	461,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 676,5		1 146,5	125,2
3				Dologi kiadások	7 664,9		7 513,6	213,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	314,0		130,3	482,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		669,6		1 730,8
2				Felújítás		650,1		283,9
3				KÜM Jóléti Intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	21,2		23,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	8,7		10,7
3				Dologi kiadások	58,7		62,5
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai			0,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,6		4,5
4				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				PHARE segélyprogramok FLEXTAF; EU-Integrációprogram; Intézményi fejlesztés				442,5
3				Fejezeti tartalék		198,0
XVIII. fejezet kiadásai összesen:	20 484,8	2 347,1	18 518,5	5 066,4
XIX. SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Szociális és Családügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	647,7		744,5	11,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	279,2		310,6	3,8
3				Dologi kiadások	396,9		469,7	103,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	388,1		338,4	2,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		54,3		210,4
2				Felújítás		1,5		6,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		32,0		4,2
4				Egyéb központi beruházás		59,0		57,2
2				Érdekegyeztető Tanács Titkársága
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	27,9		25,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	11,2		10,9
3				Dologi kiadások	9,8		3,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0		12,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,2		0,4
4				Munkaügyi Kutatóintézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	31,4		26,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	12,2		11,8
3				Dologi kiadások	10,5		14,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			7,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				0,9
2				Felújítás		0,5
5				Regionális átképző központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	555,2		598,0	1,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	244,2		254,9	0,8
3				Dologi kiadások	755,8		1 249,3	7,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			3,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		142,2		141,3
2				Felújítás		15,8		10,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,1
4				Egyéb központi beruházás		27,0		28,0
6				SZCSM Oktatási és Pihenő Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	11,7		11,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	5,2		5,2
3				Dologi kiadások	10,1		15,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,6
2				Felújítás		0,2
4				Egyéb központi beruházás		5,0		4,7
7				Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	120,7		119,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	50,6		51,9
3				Dologi kiadások	43,0		45,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	71,2		97,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		4,2		6,5
2				Felújítás		1,0		0,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4				Egyéb központi beruházás		2,0		2,0
9				Országos Munkaügyi és Módszertani Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	201,0		176,1	1,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	83,5		75,9
3				Dologi kiadások	164,8		343,2	31,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,0		3,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		8,0		318,0
2				Felújítás		3,0		2,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
10				Munkaügyi Központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	5 024,5		5 371,1	11,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	2 246,9		2 351,9	4 5
3				Dologi kiadások	2 415,0		2 446,3	45,7
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai			370,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	27,0		33,3	1,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		330,5		1 680,2
2				Felújítás		97,0		336,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				7,0
11				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		242,1
4				Egyéb központi beruházás		10,0		18,0
3				III. Ipari Szerkezetátalakítási Program visszafizetése		30,0		28,8
4				Normatív finanszírozás
1				Polgári szolgálat	200,3		373,2
5				Közmunkavégzés támogatása
1				Egyéb közmunkaprogramok támogatása		4 100,0		4,424,7
2				Erdőtelepítési programok		550,0		1 076,7
6				Munkaerő-piaci szervezet fejlesztési program		1 000,0
7				Megyei Munkaügyi Központok működési tartaléka		150,0
8				Rehabilitációs beruházás		300,0
10				Ágazati célelőirányzatok
1				Hajléktalanok ellátása		500,0		572,0
2				Térségi válságkezelő programok, aktív szociálpolitikai eszközök		520,0		382,7
3				Szociális szakellátások fejlesztése		741,0		693,0
4				Szociális oktatási, kutatási és szakértői feladatok		55,0		44,2
6				Falugondnok-hálózat fejlesztése		180,0		149,9
8				PHARE programhoz való hozzájárulás		163,1		13,0
9				Ágazati informatikai programok		14,3
10				Otthonteremtési támogatás		600,0		44,1
11				Mozgáskorlátozottak támogatása		4 086,0
12				Gyermektartásdíjak megelőlegezése		200,0		49,9
13				Családsegítő központok, gyermekjóléti szolgálatok fejlesztése		406,7		410,7
14				Gyermekvédelmi intézmények fejlesztése		300,0		88,9
15				Szociális intézetek létszám normatívája		600,0		599,8
16				Állami gondoskodásból kikerült fiatalok lakáshoz jutásának támogatása				199,4
11				Humán szolgáltatások normatív állami támogatása
1				Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás	1 282,0		2 764,7
2				Nappali szociális intézményi ellátás	73,3		229,7
3				Fogyatékosok ápoló-, gondozóotthoni és gyógypedagógiai intézményi ellátása	341,8		786,6
4				Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti, vagy átmenetileg és tartósan neveltek, ideiglenes hatállyal elhelyezettek ellátása	78,0		198,3
5				Hajléktalanok átmeneti intézményei	209,3		276,8
6				Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése	374,0		512,0
7				Bölcsődei ellátás	10,0		32,2
13				Nem normatív humánszolgáltatás
1				Nem normatív humánszolgáltatás	37,5		37,5
14				Alapítványok támogatása
1				Autizmus Alapítvány és kutatócsoport támogatása		20,0		20,0
2				Jóléti Szolgálat Alapítvány		20,0		20,0
3				Gyorssegély Alapítvány		40,0		37,7
4				Hajléktalanokért Alapítvány		25,0		25,0
5				Mocsáry Lajos Alapítvány		20,0		20,0
6				ADDETUR Alapítvány		5,0		5,0
7				Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány		940,0		940,0
8				Kézenfogva Alapítvány támogatása		50,0		50,0
15				EU Szociálpolitika és Foglalkoztatás Nemzeti Programja		16,6
16				Szociális okokból felmentettek TV előfizetési díj átalánya		3 800,0		3 800,0
17				Társadalmi szervezetek támogatása
1				Fogyatékosokat képviselő és segítő szervezetek támogatása
1				Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége	68,4		68,4
2				Hallássérültek Országos Szövetsége	105,6		105,6
3				Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége	92,4		92,4
4				Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége	124,8		124,8
2				Társadalmi szervezetek címzett támogatása
2				Magyar-Máltai Szeretetszolgálat	150,0		150,0
3				Nagycsaládosok Országos Egyesülete		20,0		20,0
3				Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása		70,0		69,8
12				Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	46,3		40,7	16,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	20,0		17,7	7,2
3				Dologi kiadások	6,5		30,7	12,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,6		4,5
2				Felújítás				10,9
13				Állami szociális intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	307,7		321,8	14,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	136,1		142,2	9,3
3				Dologi kiadások	247,3		271,7	11,0
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	1,1		2,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,5		38,1
2				Felújítás				145,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				8,0
14				Gyermek- és ifjúságvédelem intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	741,0		738,5	0,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	334,8		330,2	0,1
3				Dologi kiadások	438,8		543,6	3,7
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	7,8		8,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			4,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		71,5		99,6
2				Felújítás				86,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		0,5
15				Népjóléti Képzési Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	72,7		72,3	2,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	33,7		28,0	0,9
3				Dologi kiadások	91,3		134,5	2,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	12,0		43,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		6,6		7,0
2				Felújítás		2,1
1-15. cím összesen:	19 503,8	20 640,6	24 082,1	17 333,3
16				A társadalombiztosítási alapoknak és szervezeteinek fizetendő térítés
1				A társadalombiztosítási szervezetek által folyósított ellátások
1				Családi támogatások
1				Családi pótlék	117 900,0		120 862,2
2				Anyasági támogatás	2 000,0		2 027,6
3				Gyermekgondozási díj	2 000,0		1 091,6
4				Gyermekgondozási segély	34 700,0		38 996,8
2				Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1				Rokkantsági járadék	2 800,0		3 229,0
2				Megváltozott munkaképességűek járadéka	30 800,0		34 573,0
3				Egészség károsodási járadék	1 230,0		1 248,0
4				Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és keresetkiegészítése	3 000,0		3 203,0
5				Mezőgazdasági járadék	7 000,0		6 135,0
6				Vakok személyi járadéka	3 300,0		3 423,0
7				Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése	400,0		533,6
8				Politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések	9 170,0		9 473,4
9				Házastársi pótlék	5 920,0		4 539,0
10				Cukorbetegek támogatása	50,0		37,0
11				Lakbértámogatás	250,0		259,0
12				Katonai családi segély	250,0		93,0
3				Különféle jogcímen adott térítések
1				Közgyógyellátás	10 000,0		11 094,6
2				Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás	2 500,0		2 500,0
3				Terhességmegszakítás	800,0		800,0
4				Folyósított ellátások utáni térítés	1 900,0		1 900,0
5				GYES-en lévők után nyugdíjjárulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak	8 000,0		8 000,0
10				Özvegyi nyugdíjak folyósításával összefüggő többletkiadásokra				50,0
XIX. fejezet kiadásai összesen:	263 473,8	20 640,6	278 100,9	17 383,3
XX. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1				Oktatási Minisztérium igazgatása
1				Oktatási Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	940,3		1 345,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	405,2		579,1
3				Dologi kiadások	431,6		1 225,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	14,1		400,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		25,0		429,5
2				Felújítás		50,0		53,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				4,9
4				Egyéb központi beruházás		140,0		122,8
2				OM Jóléti és szociális intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	211,9		244,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	91,5		120,8
3				Dologi kiadások	182,7		255,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,5		1,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		8,2		3,3
2				Felújítás		18,0		26,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,6
3				OM Külkapcsolatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	593,0		642,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	84,2		82,4
3				Dologi kiadások	967,8		1 120,8
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	156,8		79,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	193,3		1 128,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		20,0		36,7
2				Felújítás		50,0		60,9
4				Egyéb központi beruházás		500,0		544,7
2				Tudomány- és műszaki egyetemek, művészeti felsőoktatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	16 583,8		18 242,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	6 702,3		7 407,2
3				Dologi kiadások	9 130,7		14 468,6
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	5 007,4		6 135,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	180,3		630,2
6				Kamatfizetések			0,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1 154,9		3 007,9
2				Felújítás		1 158,9		1 344,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		89,3		57,5
4				Egyéb központi beruházás		758,0		1 469,0
3				Agrártudományi egyetemek
1				Egyetemek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	5 425,2		5 704,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	2 236,5		2 347,3
3				Dologi kiadások	4 360,8		5 834,9
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	999,2		1 154,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,1		179,3	3,6
6				Kamatfizetések			2,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		353,4		1 004,3
2				Felújítás		271,5		417,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				92,1
4				Egyéb központi beruházás		477,0		632,1
4				Orvosegyetemek, Egészségtudományi Egyetem
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	15 388,0		16 659,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	6 637,9		7 262,3
3				Dologi kiadások	15 137,3		23 457,0
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	814,3		1 003,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	44,5		192,5
6				Kamatfizetések			41,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1 723,3		4 654,0
2				Felújítás		475,0		1 553,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		10,5		53,2
4				Egyéb központi beruházás		50,0		50,0
5				Főiskolák
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	7 962,3		8 853,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 393,4		3 688,8
3				Dologi kiadások	4 225,7		6 206,6
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	2 735,5		3 180,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	66,5		105,5
6				Kamatfizetések			1,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		350,0		744,0
2				Felújítás		370,7		591,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				17,1
4				Egyéb központi beruházás				314,8
6				Továbbképző intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	388,4		337,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	150,7		130,6
3				Dologi kiadások	260,1		305,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0		38,5
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		18,5		65,4
2				Felújítás		3,5		59,7
7				Egyéb oktatási intézmények
1				Nemzeti Szakképzési Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	121,8		182,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	39,0		70,7
3				Dologi kiadások	695,5		1 168,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,5		378,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		27,0		36,4
2				Felújítás		15,0		0,5
4				Egyéb központi beruházás		1,0		0,7
2				Egyéb oktatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	290,8		277,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	128,6		120,6
3				Dologi kiadások	185,8		330,8
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	17,3		252,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,1	1,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		13,0		41,5
2				Felújítás		94,6		27,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4				Egyéb központi beruházás		30,0		43,1
8				Nemzeti kulturális intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	57,4		59,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	25,1		25,7
3				Dologi kiadások	35,5		60,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				2,3
2				Felújítás				0,3
9				Kutató és szolgáltató intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	535,0		839,8	6,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	216,5		308,5	1,4
3				Dologi kiadások	390,0		936,1	22,5
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai			0,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	398,0		588,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		17,8		83,3
2				Felújítás		4,0		4,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		2,0
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés	250,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			3 679,0
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		500,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1 140,6
4				Egyéb központi beruházás		400,0
4				Beruházási célprogramok
1				Királyi városok rekonstrukcióira		500,0		472,1
2				Világbanki hitelből megvalósuló felsőoktatási program		1 500,0
3				Múzeumi rekonstrukció		2 000,0		2 160,5
2				Normatív finanszírozás
1				Felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásai központi előirányzata	2 600,0		2 103,1
2				Hitoktatók díjazása			71,6
3				Humán szolgáltatások normatív állami támogatása	8 490,1		12 941,6
4				Doktorandusz hallgatók ösztöndíja	157,3
5				Hallgatói létszám képzési többlete (nem állami felsőoktatás korábbi felsőoktatási tv. szerint finanszírozott létszámra)			367,4
6				Hallgatói létszám képzési többlete (nem állami felsőoktatás - a módosított felsőoktatási tv. szerinti létszámra - képzési és létesítményi együtt)			461,6
7				Hallgatói létszám képzési többlete (állami felsőoktatás)	977,0
8				Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése	510,0		661,0
10				Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)	1 740,0		1 318,4
11				Hallgatói létszám képzési többlete (alapítvány felsőoktatás)	1 250,0		663,1
12				Felsőoktatási hallgatók lakhatási támogatása	730,0		27,2
3				Feladatfinanszírozás
4				Felsőoktatási tankönyvkiadás			0,2
8				Honfoglalás 1100 éves ünnepségekre			7,0
9				Kutatások			2,0
10				Külföldi támogatásokhoz való hozzájárulás			1,4
11				HÍD nemzetközi ifjúsági program			0,4
4				Közoktatási feladatfinanszírozás
1				Közoktatási feladatok és szakmai programok	775,0	25,0	437,1
2				Közoktatási tankönyvkiadás	405,0		160,6
3				Közoktatás fejlesztés és számítógépes hálózat kialakítása	1 000,0	400,0	995,7
4				Pedagógus szakvizsga és továbbképzés	850,0	350,0	379,8
6				Kommunikációs testületek, szakmai bizottságok	30,0
8				Diákparlament megrendezése	40,0
9				Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata	528,0		340,5
10				Tankönyv, taneszköz fejlesztés, támogatás	60,0
11				Pedagógusok minőségi munkavégzésének elismerése	270,0		134,5
5				Felsőoktatási feladatfinanszírozás
1				Felsőoktatási programfinanszírozások	1 800,0	300,0	1 551,8
2				Felsőoktatási fejlesztési alapprogram	400,0	1 200,0	3 261,9
3				Felsőoktatási központi kutatási előirányzat	620,0	160,0	462,3
4				Széchenyi Professzori Ösztöndíj	251,9		22,4
5				Szakmai könyvek, folyóiratok beszerzése a felsőoktatásban	245,0		12,7
6				Hallgatók tankönyv, jegyzet támogatása	95,0		84,9
7				Nem állami felsőoktatási intézmények kollégiumi ellátásának támogatása	50,0		23,4
8				Egyes egyházi felsőoktatási intézmények működéséhez történő hozzájárulás	114,6		114,6
9				Köztársasági ösztöndíj	53,9		16,9
11				Magyar Akkreditációs Bizottság	115,0	5,0
12				Országos Tudományos Diákköri Tanács támogatása	12,0
13				Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának támogatása	12,0		12,0
16				Európai Uniós Közösségi Programok	100,0
18				Gyakorló iskolák normatív ellátása	470,0
19				Vezető oktatók minőségi bérezése	1 250,0		55,2
20				PHARE programok külföldi hozzájárulása		761,5		326,1
21				Alapítványi (felsőoktatási) intézmények Kjt. kihatása	4,4
6				Kulturális feladatfinanszírozás
1				Kulturális célfeladatok	366,0		253,8
2				Művészeti ösztöndíjak, miniszteri díjak és kitüntetések	105,0
3				Nemzeti évfordulós megemlékezések (1000., 1848.)			194,2
4				Régészeti kártalanítás és restitució			0,7
7				Nemzeti Színház kormánybiztosi iroda	36,0
8				Közhasznú társaságok közhasznú feladatai	418,0		373,6
12				Ezeréves államiságunk megünneplése	225,0	55,0	37,2
13				1848-49-es forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulója	120,0		59,9
14				Kulturális szaktörvényekből adódó feladatok	578,0	66,0	213,5
15				Közgyűjteményi és közművelődési telematikai fejlesztés	269,0	95,0	29,9
16				Nemzeti művészeti intézmények modernizációja, átalakítása	190,0		30,0
17				Frankfurti könyvvásár	100,0		64,1
21				A kulturális intézmények államháztartási reformjának támogatása			12,5
7				Egyéb feladatfinanszírozás
1				II. Európai Ifjúsági Központ	15,0
2				Civil társadalom fejlesztési program	40,0		18,8
3				Határon túli magyar színházak támogatása	60,0		18,1
4				Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi feladatok támogatása	290,0		87,1
5				Határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatása	525,0		234,7
6				Vagyon-, munka-, tűzvédelem, energiaracionalizálási és polgári védelmi feladatok	20,0		3,5
7				Beruházásból belépő létesítmények	950,0		4,5
8				Finnugor Világkongresszus tagdíja	2,0
8				Társadalmi szervezetek támogatása
1				Országos oktatási, közművelődési és művészeti szövetségek, társaságok és egyesületek támogatása	212,0		211,6
2				Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete Önigazgató Szakmai Szervezete működési támogatása	363,0		363,0
4				Országos Diákjogi Tanács	8,0
5				Országos Kisebbségi Bizottság	8,0
6				TIT intézmények támogatása	74,1		74,1
7				Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága támogatása	33,9		33,9
8				Magyar népfőiskolai mozgalom céljaira	20,0		20,0
9				Egyházak támogatása
1				Egyházi közgyűjtemények támogatása	300,0		300,0
52				Egyházi oktatási intézmények felújítása és karbantartása			0,4
53				Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása	3 746,2		3 703,9
54				Egyházi intézmények Kjt.-vel összefüggő támogatása			19,6
10				Alapítványok támogatása
1				Osztrák-Magyar Tudományos és Kooperációs Alapítvány	49,0		49,0
2				Mozgókép Alapítvány	900,0		900,0
3				Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány	445,0		535,0
4				Pető Alapítvány	490,0		520,0
5				Gandhi Közalapítvány	230,0		229,8
7				Autizmus Alapítvány	15,0		15,0
8				Közoktatási Modernizációs Közalapítvány	300,0		300,0
13				Magyar Könyv Alapítvány	60,0		28,8
18				Alapítványok Kjt.-vel összefüggő támogatása			4,4
19				Fulbright Alapítvány	25,0		25,0
20				OKTK Közalapítvány támogatása	90,0		90,0
22				Magyar Történelmi Film Alapítvány	25,0		25,0
26				Esélyt a Tanulásra Közalapítvány	200,0		200,0
34				A Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány	200,0		200,0
35				Isaszegi Szakközépiskoláért Alapítvány támogatása			55,0
12				Kiemelt jelentőségű beruházások
1				Új Nemzeti Színház		2 000,0		1 751,7
2				Lágymányosi egyetemek fejlesztése		7 805,0		7 828,2
14				Nemzetközi segély- és hitelforrásból megvalósuló feladatok
1				Felsőoktatás fejlesztés előkészítése - japán segély			8,1
15				Ifjúsági szakképzés korszerűsítése világbanki program
4				Hitelfedezet		405,0
5				VÁM-ÁFA kiadások		50,0
XX. fejezet kiadásai összesen:	153 654,0	26 866,6	186 318,3	31 366,8
XXI. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Egészségügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	674,6		854,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	286,2		337,5
3				Dologi kiadások	371,6		632,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			4 334,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		33,3		70,4
2				Felújítás				42,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				12,9
4				Egyéb központi beruházás		40,0		43,7
2				Népegészségügyi Intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	6 938,8		7 250,2	3,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 001,0		3 097,5	1,5
3				Dologi kiadások	4 450,0		4 983,9	2,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,0		514,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		250,1		412,3
2				Felújítás		11,7		190,8
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,9
3				Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	372,3		378,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	151,5		160,1
3				Dologi kiadások	224,7		282,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	322,8		626,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		7,5		30,2
2				Felújítás				1,5
4				Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8 082,7		8 033,9	0,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 633,0		3 543,0	0,2
3				Dologi kiadások	10 770,7		13 624,1	46,1
4				Ellátottak pénzbeli juttatásai	4,1		1,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	1,2		51,0	13,6
6				Kamatfizetések			1,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		396,3		1 705,9
2				Felújítás		208,1		617,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		927,5		1 364,8
6				Országos Mentőszolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 893,5		5 186,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	2 177,7		2 292,1
3				Dologi kiadások	2 394,1		2 475,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		75,8		218,3
2				Felújítás				58,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				10,7
8				Egészségügyi Minisztérium üdülője
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	6,2		6,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	2,6		2,7
3				Dologi kiadások	8,3		7,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				0,3
2				Felújítás				9,9
9				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		1 257,9		639,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,7
4				Egyéb központi beruházás		5 039,0		5 364,4
4				Kiemelt jelentőségű beruházás
1				Pécsi Orvostudományi Egyetem Szívsebészeti Centrum II. ütem		1 615,0		1 615,0
4				Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója		170,0		170,0
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Az AIDS-program kiemelt feladatainak támogatása		150,0		113,8
3				Egészségfejlesztési célok		700,0		542,0
4				Egészségügyi minőségbiztosítás feltételeinek kialakítása		90,0		45,3
5				Egészségügyi technológiafejlesztő program				170,4
7				Nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogram		100,0		4,0
9				Egészségügyi intézményrendszer szerkezetének átalakítása				1 266,7
10				Ápolásfejlesztés		150,0		69,9
11				Egészségügyi szakképzés		90,0		3,8
16				Gyermekvédelmi alap- és szakellátás fejlesztése				0,8
18				Gyámügyi igazgatás, gyermekvédelmi rendszer és pártfogói hálózat átalakítása				9,9
20				Előzetes letartóztatásba kerülő fiatalkorúak elhelyezése				100,0
21				PHARE programokhoz való hozzájárulás		82,9		58,9
22				Ágazati informatikai programok		130,7		5,3
29				Körzeti védőnői szolgálat működési feltételeinek javítása		150,0		147,1
32				Felsőoktatási törvény által előírt feladatok		1 295,0		936,1
45				Drogambulanciák létesítése és működtetése		170,0		110,0
46				Mintarégió program támogatása				19,0
47				Alapradiológiai géppark korszerűsítése		1 500,0		1 045,7
51				Egészségügyi nyugdíjpénztárak támogatására				131,5
56				Mentálhigiénés program		180,0
57				Alapellátás, járóbeteg-szakellátás és sűrgősségi betegellátás		340,0		363,5
58				Aktív fekvőbeteg-ellátást kiváltó ellátási formák		305,0		264,8
59				Krónikus, rehabilitációs osztályok kialakítása		300,0		136,7
60				Minimumkövetelmények területi kiegyenlítő program és az egészségügyi reform feltételeinek megteremtése		585,0		356,9
61				Járványügyi karanténszolgálat feltételeinek javítása		120,0		120,0
62				Az onkológiai sugárterápia feltételeinek javítása		900,0		548,1
63				Vérellátás		1 755,0
64				Mentési feladatok		105,0		105,0
65				Nagyértékű, kiemelt egészségügyi beavatkozások (szív-, tüdő-, máj-, hasnyálmirigy átültetés és PET vizsgálat)		440,0
67				Aneszteziológiai és intenzív ellátás, valamint sterilezés műszerfeltételeinek megteremtése		530,0		207,4
70				Szociális és egészségügyi dolgozók pótlékai, ügyeleti díja és létszámfejlesztése				1 477,6
3				Korábbi években indított célelőirányzatok
10				Energiaáremelés részleges lakossági ellentételezésére				700,0
5				Nem normatív humán szolgáltatás
1				Nem normatív humán szolgáltatás	2,5		2,5
7				Nemzetközi megállapodások végrehajtása
1				Világbanki megállapodásokban vállalt kötelezettség		3 275,0		1 238,3
2				Nemzetközi szervezetek tagdíja (WHO)		118,0		118,1
8				Alapítványok támogatása
4				Külföldön élő magyarok ellátását segítő alapítvány		170,0		190,0
13				Húszan Még Vagyunk Alapítvány támogatása		20,0		20,2
10				Európai integrációra való felkészülés		83,4		10,1
13				A társadalombiztosítás informatikai programjának támogatása		2 780,0		1 571,1
14				Társadalmi szervezetek címzett támogatása
2				Magyar Vöröskereszt támogatása	385,2		385,2
1				Magyar Vöröskereszt támogatása	385,2		385,2
3				Magyar Orvosi Kamara támogatása		30,0		30,0
5				Rákbetegek Országos Szervezetei		45,0		45,0
3				Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása		30,0		28,2
XXI. fejezet kiadásai összesen:	49 156,3	26 752,2	59 066,9	24 961,4
XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1				Pénzügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 282,5		1 500,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	547,0		605,9
3				Dologi kiadások	613,0		1 016,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	71,5		80,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		27,1		122,2
2				Felújítás		55,2		49,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				105,3
4				Egyéb központi beruházás		330,0		446,8
2				Állami Biztosítás, Szerencsejáték Felügyelet és az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	732,3		676,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	319,5		265,3
3				Dologi kiadások	1 374,0		2 008,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	263,0		295,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		87,8		306,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		8,5		18,0
4				Egyéb központi beruházás				52,0
3				Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 267,8		1 494,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	551,6		588,9
3				Dologi kiadások	824,1		1 049,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	39,0		70,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		245,0		288,5
2				Felújítás		260,0		105,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	28,0	25,5		58,4
4				„Lánchíd” Irodaház
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	69,2		71,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	29,8		28,7
3				Dologi kiadások	242,9		316,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,4
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1,5		2,5
2				Felújítás				0,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,1
5				Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	13 983,0		14 382,8
2				Munkaadókat terhelő járulékok	6 230,5		6 089,9
3				Dologi kiadások	5 388,9		6 720,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	4,6		176,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		1 420,0		1 326,1
2				Felújítás		1 340,0		1 584,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	10,0			645,4
6				Vám- és Pénzügyőrség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	9 163,1		9 657,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	3 731,0		3 921,6
3				Dologi kiadások	6 034,6		6 239,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		2 281,5		2 878,3
2				Felújítás		210,0		272,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				18,2
4				Egyéb központi beruházás		3 111,0		4 094,3
5				Lakástámogatás		50,0		50,0
6				Lakásépítés		150,0		149,1
7				Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	27,3		31,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	11,8		11,4
3				Dologi kiadások	173,3		235,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		15,0		14,9
2				Felújítás		18,0		9,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,6
11				Alapkezelő szervezetek
2				Támogatásokat és Járadékokat Kezelő Szervezet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	70,2		70,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	32,2		28,3
3				Dologi kiadások	114,6		58,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	23,0		23,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		7,0		7,0
2				Felújítás		0,2		0,2
12				Magyar Államkincstár
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 202,1		2 374,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	940,5		986,6
3				Dologi kiadások	1 332,3		1 538,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,8		1,5	4,7
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		353,1		1 099,1
2				Felújítás		75,0		30,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások	7,0			111,8
4				Egyéb központi beruházás		246,7		197,1
13				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai	300,0		31,0	51,2
2				Államháztartással összefüggő rendszerfejlesztési munkára és önk. adók feldolgozására	220,0		69,0	37,8
5				Kárrendezési célelőirányzat
1				Függőkár kifizetés	1 000,0		404,1
2				Járadék kifizetés	1 350,0		1 357,9
3				Tőkésítésre kifizetés	120,0		183,6
5				Tb átalány	70,0		70,0
7				Nyugdíjreform technikai feltételeinek megteremtésére		250,0	57,0
8				Adóigazgatás korszerűsítése program			1,1
9				Államháztartás működési rendjének korszerűsítésére - japán segély			18,1
20				Magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetéséhez kapcsolódó feladatokra		702,8
22				Kincstári biztosok alkalmazásával kapcsolatos kiadások	150,0
23				Adóbeszedés szigorításával, információs és nyilvántartási rendszerek fejlesztésével összefüggő kiadások, valamint a VPOP-nál a jövedékiadó-törvény hatálybalépéséből adódó többletfeladatok finanszírozása	1 580,3
24				Adójegyek előállítási költségeire	300,0
3				Beruházási célprogramok
1				Folyamatban lévő beruházások		400,0
2				Beruházások évközi célfeladatai		400,0
6				Állami beruházási intervenció		200,0
7				Adóigazgatás korszerűsítési program		1 802,5		1 621,3
8				Államháztartás korszerűsítési program		605,9		305,7
9				KATOR világbanki program		513,7		39,4
14				EXPO’96 lemondásával összefüggő területrendezési, környezetvédelmi, ingatlanhasznosítási feladatok		300,7		387,3
5				Segélyből megvalósuló programok
1				Nyugdíjreform PR tevékenysége		100,0
2				Pénzügyi szektor modernizációja PHARE segélyből		816,6		799,9
3				Tőkepiac fejlesztése japán segélyből		61,0		53,1
4				Közbeszerzés fejlesztése		43,6		9,5
5				Államháztartás Korszerűsítési Program Előkészítése			10,8
6				Pénzügyi szektor fejlesztése			17,1
7				Közösségi programokhoz nyújtott végfelhasználói támogatás			154,6
1-13. cím összesen:	62 835,7	16 514,9	64 993,4	17 355,0
14				Vállalkozások folyó támogatása
1				Normatív támogatások
1				Termelési támogatás
1				Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása	7 000,0		10 930,4
2				Egyedi támogatások
1				Termelési támogatás	42 080,0		42 208,3	142,1
2				Eximbank Rt. kamatkiegyenlítése	300,0		32,3
3				Kamattámogatás (felszámolt vagyon értékesítéséhez)	650,0		597,1
4				MÁV Rt.-nél a hatékonyság javítását célzó támogatás		6 000,0		6 000,0
3				Egyéb vállalati támogatások	1 000,0		219,8	21,8
15				Fogyasztói árkiegészítés	61 000,0		66 578,8
16				Lakástámogatások	46 600,0		42 951,3
17				Egyéb költségvetési kiadások
1				Vegyes kiadások
8				K-6000 hírrendszer működtetésére	900,0		454,2
9				Helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség	1 500,0		1 345,4
11				Egyéb vegyes kiadások	1 275,0		1 599,5
12				1% szja közcélú felhasználása	2 900,0		2 400,0
14				Várpalota és környéke helyi önkormányzatai japán kölcsönével kapcsolatos áfabefizetési kötelezettség fedezetének visszatérítendő megelőlegezése	470,0		1 033,8
15				Helyi önkormányzati elszámolásokhoz kapcsolódó kiadás				40,0
16				Őstermelői igazolványok kiadásával kapcsolatos kiadások	110,0		110,0
18				Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
1				Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség		8 300,0		7 369,0
3				Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség		1 000,0
4				EB. Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség		770,0		36,6
5				Hitelgarancia Rt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség		1 300,0		454,7
7				Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség		400,0		22,4
24				Kormányzati rendkívüli kiadások
2				Pénzbeli kárpótlás
1				Pénzbeli kárpótlás		11 920,0		5 548,4
2				Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás		1 500,0		1 865,0
3				Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei		80,0		109,0
4				Postabank és Takarékpénztár Rt. tőkeemelés fedezete		132 000,0		132 000,0
5				ÁPV Rt. tartalékának feltöltése gázközmű-vagyon céljára fedezete		50 000,0		50 000,0
6				Magyar Fejlesztési Bank tőkeemelésének fedezetére az ÁPV Rt. részére		40 000,0		37 700,0
26				Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1				A Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása		20 100,0		20 100,0
XXII. fejezet kiadásai összesen:	228 620,7	289 884,9	235 454,3	278 764,0
XXIII. NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA
1				Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása
1				Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása
1				Működési költségvetés
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások				192,9
2				Közgyűjtemények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 094,7		2 238,0	0,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	925,1		976,4
3				Dologi kiadások	1 178,9		1 928,3	2,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	22,1		26,8
6				Kamatfizetések			0,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		58,4		221,1
2				Felújítás		155,5		223,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				162,8
4				Egyéb központi beruházás		882,0		744,1
3				Művészeti intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 331,2		2 109,0	76,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 046,3		888,8
3				Dologi kiadások	993,7		1 683,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			91,8	14,3
6				Kamatfizetések			0,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		48,1		55,1
2				Felújítás		48,8		80,5
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				1,2
4				Egyéb központi beruházás		30,0		65,4
4				Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	441,4		434,4	52,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	193,6		190,7	21,5
3				Dologi kiadások	760,3		522,1	15,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások				4,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		49,6		65,3
2				Felújítás		1,6		5,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				228,9
4				Egyéb központi beruházás		900,0		750,0
5				Kulturális kutató és szolgáltató intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	154,2		167,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	58,7		62,3
3				Dologi kiadások	113,3		157,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	28,7		36,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		10,6		63,2
2				Felújítás		28,0		12,3
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
5				Egyéb feladatfinanszírozás
4				Magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségi kulturális feladatok támogatása
2				Országos Cigány Információs és Művelődési Központ Kht. épület vásárlás				150,0
3				Országos Cigány Információs és Művelődési Központ Kht. működésére			30,0
XXIII. fejezet kiadásai összesen:	10 342,2	2 212,6	11 543,9	3 209,0
XXX.  GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
1				Gazdasági Versenyhivatal igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	221,6		230,5
2				Munkaadókat terhelő járulékok	97,4		99,2
3				Dologi kiadások	40,0		46,4
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	33,1		33,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		15,6		12,6
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				3,2
2				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Ágazati célelőirányzatok
2				Az 1997. január 1-jétől hatályos versenytörvény alkalmazásához kapcsolódó feladatok		2,1
XXX. fejezet kiadásai összesen:	392,1	17,7	409,2	15,8
XXXI.  KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1				KSH Igazgatás
1				KSH Központi Igazgatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 171,6		1 409,4	63,3
2				Munkaadókat terhelő járulékok	500,4		588,0	160,7
3				Dologi kiadások	713,3		945,8	932,8
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			75,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		28,3		139,5
2				Felújítás				24,8
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				19,3
4				Egyéb központi beruházás				362,9
2				KSH Informatika
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	114,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	49,8
3				Dologi kiadások	120,3
2				Felhalmozási kiadások
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		261,0
2				KSH Megyei Igazgatás
1				KSH Megyei Igazgatóságai
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 175,8		1 288,1	66,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	492,3		537,4	25,9
3				Dologi kiadások	221,7		303,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				1,6
2				Felújítás				16,8
2				KSH Megyei Informatika
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	102,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	44,9
3				Dologi kiadások	53,1
4				KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	44,2		48,6	9,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	19,5		20,9	4,1
3				Dologi kiadások	24,0		25,6
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			0,2
5				KSH kutatóintézetei
1				KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	16,9		28,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	6,8		11,3
3				Dologi kiadások	3,3		7,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				0,6
2				KSH Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	50,3		54,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	22,8		23,9
3				Dologi kiadások	28,1		34,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				2,1
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		2,2
6				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	16,1
2				Munkaadókat terhelő járulékok	6,9
3				Dologi kiadások	36,5
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		26,2
4				Egyéb központi beruházás		368,0
2				Célelőirányzatok
1				Az Európai Unió tevékenységi osztályozásának (NACE) bevezetéséhez szükséges fejlesztések		70,0
11				Statisztikai regiszter		300,0
13				Gazdasági szervezetek teljes körű összeírásának		200,0
14				Adatfelvételi és információs rendszerek korszerűsítése és továbbfejlesztése		113,0
15				Világbank-KATOR program
3				Világbank-KATOR program dologi kiadásai		1 055,0
3				Beruházási célprogramok a KSH-ban
1				Világbank-KATOR program beruházási kiadásai		1 000,0		866,0
XXXI. fejezet kiadásai összesen:	5 035,1	3 423,7	5 401,8	2 695,7
XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1				MTA Titkárság
1				MTA Titkársága Igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	236,4		298,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	105,8		122,9
3				Dologi kiadások	134,1		78,1
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			6,5
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		10,0
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				9,6
2				MTA Doktori Tanács Titkársága
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 147,9		1 182,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	4,5		37,4
3				Dologi kiadások	20,6		29,0
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			2,0
3				Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	598,0		575,0
3				Dologi kiadások			0,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			41,4
2				MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4,8		4,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1,4		2,0
3				Dologi kiadások	3,9		6,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,3		0,3
3				MTA Könyvtára
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	118,5		104,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	52,4		47,1
3				Dologi kiadások	70,8		124,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			1,0
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		2,0		2,9
2				Felújítás		1,2		0,1
4				Egyéb központi beruházás				5,6
4				MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 548,0		2 613,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	1 004,0		1 037,4
3				Dologi kiadások	1 663,0		2 586,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	62,3		772,6
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		219,6		525,5
2				Felújítás		22,6		75,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		3,0		28,3
4				Egyéb központi beruházás				330,8
5				MTA Élettudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 117,6		1 265,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	451,1		512,1
3				Dologi kiadások	629,0		1 290,2
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	30,9		47,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		68,4		403,9
2				Felújítás		4,6		120,3
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				11,9
4				Egyéb központi beruházás				128,6
6				MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 007,0		1 118,7
2				Munkaadókat terhelő járulékok	398,0		432,1
3				Dologi kiadások	296,1		789,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	10,0		23,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		9,6		84,6
2				Felújítás		0,5		24,7
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		1,8		6,5
4				Egyéb központi beruházás				67,9
7				MTA Területi akadémiai központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	37,8		43,0
2				Munkaadókat terhelő járulékok	16,0		18,0
3				Dologi kiadások	22,9		45,5
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	0,2		0,9
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások				2,5
2				Felújítás		6,0		7,5
4				Egyéb központi beruházás				9,9
8				MTA Kutatást kiszolgáló szervek
1				MTA Kutatást kiszolgáló szervek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	121,1		268,9
2				Munkaadókat terhelő járulékok	52,1		90,6
3				Dologi kiadások	81,0		583,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			47,5
6				Kamatfizetések			0,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		0,4		12,7
2				Felújítás		95,0		177,4
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				16,4
4				Egyéb központi beruházás				155,8
2				Nemzetközi tudományos együttműködés	173,7
9				MTA Támogatott kutatóhelyek Irodája
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	486,1		594,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	211,8		243,5
3				Dologi kiadások	39,0		99,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	2,6		5,2
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		3,9		45,6
4				Egyéb központi beruházás				75,3
10				MTA Egyéb intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	87,8		90,2
2				Munkaadókat terhelő járulékok	39,5		40,1
3				Dologi kiadások	109,7		123,7
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			5,1
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		5,4		5,3
2				Felújítás		23,7		37,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				2,3
4				Egyéb központi beruházás				24,6
11				OTKA Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	84,8		82,4
2				Munkaadókat terhelő járulékok	35,2		31,9
3				Dologi kiadások	46,0		35,9
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások	5,0		134,3
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		5,0		10,2
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				0,3
12				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
3				Dologi kiadások			80,3
5				Egyéb működési célú támogatások, kiadások			229,2
2				Felhalmozási kiadások
2				Felújítás		232,9
3				Egyéb intézményi felhalmozási kiadások				42,2
4				Egyéb központi beruházás		611,0
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Tudós társaságok támogatása	13,6		13,6
2				Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás		107,1		86,6
4				Fiatal kutatók pályázatos támogatása		247,8		5,2
5				Kutatóintézeti konszolidáció		870,0		116,0
6				Stratégiai kutatások	200,0		99,6	16,0
3				Fejezeti tartalék
1				Fejezeti általános tartalék	25,0
2				Akadémiai Kutatási Pályázatok Forrása	166,3
3				Bérpolitikai tartalék		300,0
4				Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1				Kutatási témapályázatok	2 224,0		2 254,8
2				Műszerpályázat	300,0		289,4
5				Bolyai ösztöndíj		300,0
XXXIII. fejezet kiadásai összesen:	16 297,3	3 151,8	20 703,8	2 676,5
XXXIV. TÖRTÉNETI HIVATAL
1				Történeti Hivatal igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	127,0		93,6
2				Munkaadókat terhelő járulékok	56,0		39,5
3				Dologi kiadások	40,0		22,8
2				Felhalmozási kiadások
1				Intézményi beruházási kiadások		67,0		48,9
2				Felújítás		60,0		125,7
XXXIV. fejezet kiadásai összesen:	223,0	127,0	155,9	174,6
XXXV. EURO-ATLANTI INTEGRÁCIÓ
1				Euro-atlanti integrációs feladatok		1 807,6
XXXV. fejezet kiadásai összesen:		1 807,6
XL. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
3				Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek kihelyezett hitelei
2				Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamat és rendelkezésre-tartási jutalék törlesztése
1				Világbank felé		5 831,4		4 793,5
2				EBB felé		1 994,9		1 705,0
3				EBRD felé		202,2		211,7
5				KfW felé		1 486,0		1 367,8
6				Japan’s Overseas Economic Cooperation Fund (OECF) felé térítés		236,6		296,3
7				Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer osztrák hitel kamata miatti térítés		2 262,0		2 265,3
9				Költségvetési (állami) devizabetét kamata		7 792,6		8 362,4
5				Vegyes kiadások
2				Nemzetközi tagdíjak
1				Nemzetközi fejlesztési intézményekben való tagsággal összefüggő tőke-hozzájárulás
1				IBRD		900,0
2				EBRD		516,0		269,3
3				IDA		600,0		731,3
3				Magyar angol kötvénytörlesztés		60,0		214,2
4				Magyar amerikai kötvénytörlesztés				32,1
8				Állam által felvett nemzetközi hitelek és segélyek banki megbízási díja		759,7		811,4
10				Egyéb kiadások		150,0		113,3
13				Alaptőke-hozzájárulás az ET Társadalomfejlesztési Alapjához		105,0		113,1
14				Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához		5,0
15				Külföldi bankjutalék				0,3
XL. fejezet kiadásai összesen:		22 901,4		21 287,0
XLI. A BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ELSZÁMOLÁSAI
1				Költségvetés által felvett MNB hitelek kamata
1				1991. előtt felvett hitelek kamata
1				Költségvetési hiányt finanszírozó hitelre	20 742,5		21 055,3
3				Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitel	503,4		511,0
4				ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitelre	13 707,4		13 952,8
5				Központi költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelre	213,0		236,3
6				Állami forgóalap-létesítési hitelre	3 244,4		3 264,9
3				Államkötvények kamata
1				Hiányt finanszírozó	208 290,0		220 335,5
2				Lakással kapcsolatos	13 444,6		14 825,7
3				Konszolidációval kapcsolatos	52 551,8		50 385,7
4				Rubelkövetelések megvásárlását fedező	4 057,2		3 225,0
5				Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos	67 353,4		67 424,0
6				Társadalombiztosítási alapok hiányait finanszírozó	3 298,8		3 733,7
8				Pénzintézeti alapjuttatást fedező	381,0		344,3
4				1997-ben átváltott devizaadósság kamata	175 218,9		179 449,9
5				Kincstárjegyek kamata	164 215,4		174 352,1
6				Egyéb kamat-, költség- és jutalékfizetések
1				Hajdúsági Agráripari Egyesülés refinanszírozási hitelének kamata	17,0		11,0
2				Egyéb jutalékok	6 000,0		5 068,0
3				A központi költségvetés belföldi követeléseinek kezelésével kapcsolatos költségek		3,0		0,2
5				MÁV hitelek kamata				2 002,7
7				Reklám- és nyomdaköltségek
1				Államkötvények	550,0		548,1
2				Kincstárjegyek	605,0		608,1
8				Származékos világbanki hitelek folyósítása		70,0		61,9
9				Jegybank támogatása				7 129,5
XLI. fejezet kiadásai összesen:	734 393,8	73,0	759 331,4	9 194,3
FEJEZETEK KIADÁSI FŐÖSSZEGE:	2 365 955,3	661 867,8	2 489 796,5	686 798,0
KIADÁSI FŐÖSSZEG:		3 027 823,1		3 176 594,5
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:		2 420 789,9		2 636 404,4
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA:		607 033,2		540 190,1
XLII. A KÖLTSÉGVETÉS NEMZETKÖZI HITELFELVÉTELEI ÉS KÜLFÖLDI ADÓSSÁGÁNAK TÖRLESZTÉSE
2				A költségvetés külföldi addósságának törlesztése
2				Korábban nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek törlesztése
1				Világbank felé		14 767,6		55 525,9
2				EBB felé		1 410,2		1 284,9
3				EBRD felé		406,0		423,6
8				Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer osztrák hitel törlesztése miatti térítés		8 772,0		8 628,1
3				Költségvetési (állami) devizabetét törlesztése		27 528,7		51 272,1
XLII. fejezet kiadásai összesen:		52 884,5		117 134,6
XLIII. A KÖLTSÉGVETÉS BELFÖLDI HITELFELVÉTELEI ÉS BELFÖLDI ADÓSSÁGÁNAK TÖRLESZTÉSE
1				Költségvetés által felvett MNB hitelek törlesztése
1				1991. előtt felvett hitelek törlesztése
1				Költségvetési hiányt finanszírozó MNB hitelek	42 350,0		42 350,0
3				Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitel	662,1		662,1
4				ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitel	23 316,5		23 316,5
5				Költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek törlesztése	255,4		255,7
2				Államkötvény-adósság törlesztése
1				Hiányt finanszírozó	261 986,2		273 431,7
2				Lakással kapcsolatos	5 510,4		5 609,1
3				Pénzintézeti alapjuttatást fedező	900,0		842,0
5				Nulla kamatozású MNB hitel tartozás átváltott kötvényeinek törlesztése				1 798,5
9				Rubelkövetelések megvásárlását fedező kötvény visszavásárlása				2 293,3
3				Egyéb hiteltörlesztések
1				MÁV pénzügyi szanálása miatti adósságtörlesztés				16 447,4
3				Helyi önkormányzatok által (a közalkalmazotti törvény végrehajtásának fedezetéül) felvett hitelek törlesztése			190,1
4				Hajdúsági Agráripari Egyesülés refinanszírozási hitelének törlesztése				14,4
8				Átváltott devizaadósság hiteltörlesztése				8 807,3
XLIII. fejezet kiadásai összesen:	334 980,6		346 467,1	29 551,0

2. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

Millió forintban
BEVÉTELEK
Cím-szám	Alcím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Az 1998. évi törvénnyel módosított   [LÁBJEGYZET_4] rendes előirányzat	Az 1998. évi törvénnyel módosított  [LÁBJEGYZET_5]  rendkívüli előirányzat	Az 1998. évi rendes előirányzat teljesítése	Az 1998. évi rendkívüli előirányzat teljesítése
I. ORSZÁGGYŰLÉS
1				Országgyűlés Hivatala
2				Országgyűlés hivatali szervei
1				Működési költségvetés	201,0		441,6
2				Felhalmozási bevételek				46,6
1. cím összesen:	201,0		441,6	46,6
5				Közbeszerzések Tanácsa
1				Működési költségvetés	146,0		273,8
2				Felhalmozási bevételek				0,4
I. fejezet bevételei összesen:	347,0	715,4	47,0
II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1				Köztársasági Elnöki Hivatal
1				Köztársasági Elnöki Hivatal
1				Működési költségvetés			0,8
2				Felhalmozási bevételek				0,6
2				Köztársasági Elnök Katonai Irodája
1				Működési költségvetés			0,4
II. fejezet bevételei összesen:			1,2	0,6
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1				Alkotmánybíróság
1				Működési költségvetés				3,3
2				Felhalmozási bevételek				5,6
III. fejezet bevételei összesen:				8,9
IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA
1				Országgyűlési Biztos Hivatala
1				Működési költségvetés			1,7
2				Felhalmozási bevételek				5,5
IV. fejezet bevételei összesen:			1,7	5,5
V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1				Állami Számvevőszék
1				Működési költségvetés	4,7		4,8	0,2
2				Felhalmozási bevételek		0,4		10,1
2				Továbbképzési Intézet és Üdülő
1				Működési költségvetés	27,7		43,3
V. fejezet bevételei összesen:	32,4	0,4	48,1	10,3
VI. BÍRÓSÁGOK
1				Bíróságok
1				Működési költségvetés	2 570,1		3 234,6
2				Felhalmozási bevételek		30,0		218,4
2				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzat
1				Működési költségvetés	177,3
2				Gyermektartás-díjak visszatérülése	9,0		28,6
VI. fejezet bevételei összesen:	2 756,4	30,0	3 263,2	218,4
VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1				Ügyészségek
1				Működési költségvetés	18,8		19,2
2				Felhalmozási bevételek				22,3
2				Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1					Működési költségvetés	0,3		25,3
2					Felhalmozási bevételek				1,0
VIII. fejezet bevételei összesen:	19,1		44,5	23,3
X. MINISZTERELNÖKSÉG
1				Miniszterelnöki Hivatal
1				Miniszterelnöki Hivatal igazgatás
1				Működési költségvetés	3,9		16,2	129,7
2				Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság
1				Működési költségvetés	247,7		650,8
2				Felhalmozási bevételek		29,5		35,2
2				Magyar Közigazgatási Itézet
1				Működési költségvetés	12,1		18,9	3,9
2				Felhalmozási bevételek				23,6
3				Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal
1				Működési költségvetés			3,0
2				Felhalmozási bevételek				1,2
5				Határon Túli Magyarok Hivatala
1				Működési költségvetés	0,5		0,7
6				Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Titkársága
1				Működési költségvetés	5,0		213,3
7				MOBILITÁS Szolgálat
1				Működési költségvetés			118,8
8				Kincstári Vagyoni Igazgatóság
2				Kincstári Vagyoni Igazgatóság
1				Működési költségvetés			21,1
2				Felhalmozási bevételek				7,0
2				Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás
1				Működési költségvetés	1 000,0		1 213,5
2				Felhalmozási bevételek				65,0
6				Kincstári vagyonkezeléssel és -hasznosítással kapcsolatos központi költségvetést megillető bevételek	300,0		1 600,0
9				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felhalmozási bevételek				7,6
2				Célelőirányzatok
14				Modernizációs és Integrációs Program támogatása				1,1
16				Gyermek- és ifjúsági alapprogramok támogatása			203,4
18				Balatoni kutatások támogatása				20,0
20				Youth for Europe program				0,1
21				Két- és többoldalú nemzetközi szerződések alapján szervezett nemzetközi ifjúsági csereprogramok			1,8
24				Világbanki segéllyel megvalósuló közigazgatás korszerűsítési program				45,6
26				„Magyarország 2000” tanácskozás				13,0
52				PHARE HU9603 Modernizációs program stratégiai menedzsmentje				10,0
10				Polgári Nemzetbiztonsági szolgálatok
1				Nemzetbiztonsági Hivatal
1				Működési költségvetés	28,6	9,2	28,6	460,5
2				Felehalmozási bevételek		1,7		42,4
2				Információs Hivatal
1				Működési költségvetés	38,1		98,7
2				Felhalmozási bevételek				14,4
3				Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
1				Működési költségvetés	88,5		92,2
2				Felhalmozási bevételek		8,0		32,2
1-10. cím összesen:	1 724,4	48,4	4 281,0	912,5
11				Kormányzati Ellenőrzési Iroda
1				Működési költségvetés	2,5		19,0
2				Felhalmozási bevételek				0,8
X. fejezet bevételei összesen:	1 726,9	48,4	4 300,0	913,3
XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1				Belügyminisztérium igazgatása
1				Belügyminisztérium központi igazgatása
1				Működési költségvetés	29,3		23,8	77,5
2				Felhalmozási bevételek				10,4
2				Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata
1				Működési költségvetés			0,1
2				Felhalmozási bevételek				0,1
2				Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok
1				Működési költségvetés	384,8		17 393,4
2				Felhalmozási bevételek				74,3
3				Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs szolgálatok
1					Működési költségvetés	931,8		1 142,4	6,9
2					Felhalmozási bevételek				173,3
4				Menekültügyi és Migrációs Hivatal és szervei
1				Működési költségvetés	31,0		21,1
2				Felhalmozási bevételek				53,5
5				Rendőrség
1				Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei
1				Működési költségvetés	946,3		1 263,7
2				Felhalmozási bevételek				175,7
2				Budapesti Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	971,6		1 097,9
2				Felhalmozási bevételek				96,3
4				Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	113,9		151,4
2				Felhalmozási bevételek				28,6
5				Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	83,5		106,2
2				Felhalmozási bevételek				32,5
6				Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	76,7		99,6
2				Felhalmozási bevételek				35,2
7				Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	116,8		141,0
2				Felhalmozási bevételek				25,7
8				Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	90,4		103,4
2				Felhalmozási bevételek				18,8
9				Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	71,9		99,3
2				Felhalmozási bevételek				25,8
10				Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	89,2		120,2
2				Felhalmozási bevételek				34,4
11				Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	99,8		99,5
2				Felhalmozási bevételek				15,6
12				Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	56,8		65,7
2				Felalmozási bevételek				6,9
13				Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	81,3		77,7
2				Felhalmozási bevételek				15,2
14				Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	62,4		84,0
2				Felhalmozási bevételek				11,4
15				Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	46,3		54,4
2				Felhalmozási bevételek				15,0
16				Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	120,0		180,5
2				Felhalmozási bevételek				30,1
17				Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	108,7		88,4
2				Felhalmozási bevételek				23,5
18				Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	70,0		112,2
2				Felhalmozási bevételek				30,1
19				Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	63,6		130,6
2				Felhalmozási bevételek				9,6
20				Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	98,9		104,9
2				Felhalmozási bevételek				18,7
21				Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	70,2		97,8
2				Felhalmozási bevételek				21,8
22				Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	67,5		110,1
2				Felhalmozási bevételek				42,5
23				Készenléti Rendőrség
1				Működési költségvetés	294,8		414,1
2				Felhalmozási bevételek				55,4
24				Köztársasági Őrezred
1				Működési költségvetés	49,5		38,4
2				Felhalmozási bevételek				8,2
25				Híradástechnikai szolgálat
1				Működési költségvetés	42,2		127,2
2				Felhalmozási bevételek				34,6
26				Központi Bűnüldözési Igazgatóság
1				Működési költségvetés	20,0		13,5
2				Felhalmozási bevételek				7,9
6				Határőrség
1				Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1				Működési költségvetés	155,7		326,3
2				Felhalmozási bevételek		28,4		197,7
2				Határőrigazgatóságok
1				Működési költségvetés	266,6		256,6
2				Felhalmozási bevételek				8,2
3				Körmendi Határrendész-képző Szakiskola
1				Működési költségvetés	10,0		17,7
2				Felhalmozási bevételek				1,2
7				Tűzoltóság
1				Működési költségvetés	102,6		544,6
2				Felhalmozási bevételek		3,1		543,2
8				Polgári Védelem
1				Működési költségvetés	29,1		83,7
2				Felhalmozási bevételek				13,4
9				BM TOP Tűzvédelmi Kiképző Intézet
1				Működési költségvetés	19,5		44,2
2				Felhalmozási bevételek				5,0
10				Duna Palota és Kiadó
1				Működési költségvetés	187,4		227,9
2				Felhalmozási bevételek				0,6
11				Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal
1				Működési költségvetés	95,3		194,3
2				Felhalmozási bevételek				1 070,0
12				Rendőrtiszti Főiskola
1				Működési költségvetés	96,5		178,4
2				Felhalmozási bevételek				4,1
13				BM Központi Kórház és intézményei
1				Működési költségvetés	1 895,4		2 033,0
2				Felhalmozási bevételek		1,0		8,3
14				Központi Gazdasági Főigazgatóság és részben önálló szervei
1				Működési költségvetés	1 040,5		1 512,8
2				Felhalmozási bevételek		5,2		134,8
15				BM Országos Közbeszerzési Főigazgatóság
1				Működési költségvetés	50,2		5 614,9
2				Felhalmozási bevételek				8,9
16				Adatfeldolgozó Hivatal
1				Működési költségvetés	442,0		142,6
2				Felhalmozási bevételek				2,6
19				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés			16,4
2				Felhalmozási bevételek				363,2
2				Ágazati célfeladatok
2				Állami és nemzeti ünnepek központi lebonyolításának kiadásai			25,0
22				Országos Testnevelési és Sporthivatal
1				Országos Testnevelési és Sporthivatal Igazgatása
1				Működési költségvetés	17,2		22,6
2				Felhalmozási bevételek	1,0	1,0		57,3
3				Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1				Működési költségvetés	1 844,8		1 998,3	23,8
2				Felhalmozási bevételek				8,7
4				MTK Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1				Működési költségvetés	12,0		16,0
5				OTSH kezelésű előirányzatok
6				Sporttámogatási célelőirányzatok
1				Versenysport szrvezetek normatív támogatása			0,8
6				Működésre pályázati támogatás			63,7
1-22. cím összesen:	11 554,8	38,7	36 882,3	3 666,5
XI. fejezet bevételei összesen:	11 554,8	38,7	36 882,3	3 666,5
XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1				Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
1				Működési költségvetés	257,5		444,5	6,7
2				Felhalmozási bevételek		176,0		121,9
2				Szakigazgatási intézmények
1				Költségvetési Iroda
1				Működési költségvetés	73,6		101,7
2				Felhalmozási bevételek		30,0		5,5
2				Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	6 700,0		7 594,2	231,2
2				Felhalmozási bevételek	15,0	185,0		66,1
3				Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	2 829,4		3 414,3
2				Felhalmozási bevételek		180,0		21,5
4				Földművelésügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	344,0		1 643,5
2				Felhalmozási bevételek		30,0		178,2
5				Erdészeti szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	403,1		586,7	42,2
2				Felhalmozási bevételek		40,0		34,3
6				Területi Főépítészi Irodák
1				Működési költségvetés				7,6
2				Felhalmozási bevételek				7,7
3				Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1				Működési költségvetés	1 617,4		2 634,6	33,9
2				Felhalmozási bevételek				91,4
4				Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei
1				Működési költségvetés	2 021,0		2 636,6	13,9
2				Felalmozási bevételek		10,0		86,5
5				Kárpótlási szervezet, agrárpiaci szervezet
1				Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal
1				Működési költségvetés				97,6
2				Központi Kárrendezési Iroda
1				Működési költségvetés			26,2
2				Felhalmozási bevételek				8,1
3				Agrírintervenciós központ
1				Működési költségvetés			51,0
2				Felhalmozási bevételek				111,6
6				Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei
1				Működési költségvetés	767,4		822,3	20,7
2				Felhalmozási bevételek		10,5		106,0
7				Közművelődési intézmények
1				Működési költségvetés	49,6		46,4	31,7
8				Agrárkutató intézetek
1				Működési költségvetés	1 215,1		1 461,3	7,9
2				Felhalmozási bevételek		2,0		216,6
9				FM kiemelt sportlétesítmények
1				Működési költségvetés	164,0		332,4
2			Felhalmozási bevételek				60,7
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés			76,0
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Élelmiszerkönyv kiadása, szabványosítás és minőségügyi feladatokra			1,0
2				PHARE Agrárgazdaság és ingatlan-nyilvántartás			657,9
34				Közoktatási támogatások			2,9	11,8
37				Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Integrált Szerkezetátalakítási és Válságkezelési Program
2				B.-A.-Z Megyei ISZVP segéllyel fedezett kiadásai		706,4	61,6	9,8
38				PHARE CBC program
1				PHARE CBC program támogatással fedezett kiadásai			163,5
2				PHARE CBC program segéllyel fedezett kiadásai		2 088,0	317,3	869,5
39				Alföldprogram területfejlesztési feladatai	136,0		138,6
3				Beruházási célprogramok
1				Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás				13,4
5				Céltámogatási kiegészítő keret				34,9
4				Támogatási célelőirányzatok
1				Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatása		2 260,0		3 779,4
2				Erdészeti feladtok
1				Erdészeti közcélú feladatok	3 200,0		3 367,4
3				Termőföld minőségi védelme, hasznosítása	1 400,0		1 617,9
4				Állattenyésztési, tenyésztésszervezési feladatok	550,0		848,7
5				Halgazdálkodási tevékenységek	250,0		177,2
6				Vadgazdálkodási tevékenységek	600,0		631,7
9				Agrárinformatika, farm és egyéb szakmai gyakorlatok támogatása			21,8
10				Területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai		600,0		880,7
11				Területfejlesztési célfeladatok segéllyel fedezett kiadásai		569,4		26,2
6				Állatkár-térítés			65,2
11				Vállalkozások folyó támogatása
2				Piacra jutási támogatás megtérülése		10,0		5 440,2
1-11. cím összesen:	22 593,1	6 897,3	29 944,4	12 675,4
XII. fejezet bevételei összesen:	22 593,1	6 897,3	29 944,4	12 675,4
XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1				Honvédelmi Minisztérium
1				Honvédelmi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés			56,6
2				Felhalmozási bevételek				30,1
2				HM hivatalai
1				Működési kölségvetés	343,5		298,4
2				Felhalmozási bevételek				500,4
3				HM háttérintézmények
1				Működési költségvetés	216,6		777,5	164,5
2				Felhalmozási bevételek				24,8
2				Magyar Honvédség
1				Magyar Honvédség Parancsnoksága (Honvéd Vezérkar) és közvetlen szervezetei
1				Működési költségvetés	6 332,9		5 078,8	12,5
2				Felhalmozási bevételek		1 288,1		1 728,0
2				Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai
1				Működési költségvetés	645,8		599,4	3,8
2				Felhalmozási bevételek		30,1		9,7
3				Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai
1				Működési költségvetés	402,0		453,3
2				Felhalmozási bevételek		10,0		12,7
3				Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1				Katonai Felderítő Hivatal
1				Működési költségvetés	73,9		144,6	18,8
2				Felhalmozási bevételek		1,7		31,9
2				Katonai Biztonsági Hivatal
1				Működési költségvetés	12,9		4,4
2				Felhalmozási bevételek		0,6		0,6
4				MH Katonai Tanintézetek
1				Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
1				Működési költségvetés	97,4		140,7
2				Felhalmozási bevételek				5,0
2				Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola
1				Működési költségvetés	6,8		19,5
2				Felhalmozási bevételek				0,7
5				MH Katonai Ügyészségek
1				Működési költségvetés	8,0
2				Felhalmozási bevételek		0,3		0,2
6				MH Egészségügyi intézetek
1				Működési költségvetés	4 257,4		4 684,6	51,2
2				Felhalmozási bevételek				37,7
7				Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal
1				Működési költségvetés			0,6
8				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
3				Társadalmi szervek támogatása			0,9
8				NATO PARP feladat többlete		800,0
13				Frekvenciasáv átrendezési feladatok				1 000,0
XIII. fejezet bevételei összesen:	12 397,2	2 130,8	12 259,3	3 632,6
XIV. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	270,4		432,7	18,0
2				Felhalmozási bevételek				3,5
3				Szakértői Intézetek
1				Működési költségvetés	16,1		18,8	1,0
2				Felhalmozási bevételek				0,1
4				IM Büntetés-végrehajtás
1				Működési költségvetés	1 157,5		1 560,5
2				Felhalmozási bevételek				110,3
XIV. fejezet bevételei összesen:	1 444,0		2 012,0	132,9
XV. GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
1				Gazdasági Minisztérium központi igazgatása
1				Gazdasági Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	65,4		181,1
2				Felhalmozási bevételek				74,9
2				IKIM Gazdasági igazgatóság
1				Működési költségvetés	484,2		568,6	12,8
2				Felhalmozási bevételek		2,0		175,1
3				IKIM Jóléti igazgatóság
1				Működési költségvetés	74,4		108,9
2				Felhalmozási bevételek				0,1
4				Magyar Köztársaság Kereskedelmi Képviselete, Moszkva
1				Működési költségvetés	1 018,0		1 149,9
2				Felhalmozási bevételek		2,0		1,8
2				Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ
1				Működési költségvetés	6,1		22,7
2				Felhalmozási bevételek				0,7
4				Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet
1				Működési költségvetés	26,7		10,7
2				Felhalmozási bevételek				0,6
6				Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
1				Működési költségvetés	1 044,0		1 032,0
2				Felhalmozási bevételek		2,0		2,1
7				Idegenforgalmi intéző bizottságok titkárságai
1				Működési költségvetés	66,9	20,0	77,2	0,2
2				Felhalmozási bevételek	5,1	240,0		51,4
8				Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1				Működési költségvetés	19,0		35,4
2				Felhalmozási bevételek				3,0
9				Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1				Működési költségvetés	1,3		2,9
2				Felhalmozási bevételek				2,6
10				Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés	180,3		239,0
2				Felhalmozási bevételek				5,1
13				Magyar Geológiai szolgálat
1				Működési költségvetés	297,1	21,4	1 051,6
2				Felhalmozási bevételek				12,3
14				Magyar Bányászati Hivatal
1				Működési költségvetés	3,4		21,5
2				Felhalmozási bevételek				10,1
15				Magyar Energia Hivatal
1				Működési költségvetés	539,2	46,0	795,0
2				Felhalmozási bevételek		0,8		1,0
18				Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala
1				Működési költségvetés	20,8		69,4
2				Felhalmozási bevételek				0,3
21				Magyar Szabadalmi Hivatal
1				Működési költségvetés	1 680,0		1 789,4
2				Felhalmozási bevételek				2,3
22				Országos Mérésügyi Hivatal
1				Működési költségvetés	1 030,1	287,2	1 659,1
2				Felhalmozási bevételek				4,8
23				Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1				Működési költségvetés	244,4	41,9	531,1
2				Felhalmozási bevételek				27,9
24				Országos Atomenergia Hivatal
1				Működési költségvetés	606,9	87,5	695,6
2				Felhalmozási bevételek		0,2		1,6
25				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
5				Magyar találmányok külföldi bejelentése			5,0
3			Gazdaságfejlesztési célelőirányzatok
1				Gazdaságfejlesztési előirányzat	850,0		185,4	781,8
4				Turisztikai célelőirányzat	2 700,0		3 209,7
6				Piaci intervenciós célelőirányzat	29,6		949,4
7				Műszaki fejlesztési alapprogram célelőirányzat	1 400,0		2 337,4	337,0
12				Tartalékfejlesztés, tartalékfeltöltés
1				EU SAVE II program		30,6
2				Energetikai PHARE program		327,6		175,4
3				Biomassza energetikai célú felhasználását elősegítő japán segély		20,6		54,7
4				PHARE Turizmus Fejlesztési Program			69,5	0,2
5				ITD-H által kezelt PHARE program				235,7
6				ÁPV Rt. kezelésében lévő PHARE programok				480,0
14				Társadalmi szervezetek címzett támogatása
2				Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása			27,6
XV. fejezet bevételei összesen:	12 392,9	1 129,8	16 825,1	2 455,5
XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1				Környeezetvédelmi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	154,7		154,7	632,3
2				Felhalmozási bevételek		1,5		165,1
3				Országos Meteorológiai Szolgálat
1				Működési költségvetés	332,7		313,0	258,4
2				Felhalmozási bevételek		77,3		116,9
4				Környezetgazdálkodási Intézet
1				Működési költségvetés	1 011,2		1 305,5
2				Felhalmozási bevételek		100,6		104,3
5				Természetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés	314,4		538,2	412,5
2				Felhalmozási bevételek		5,2		590,0
6				Környezetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés	455,3		489,3	418,4
2				Felhalmozási bevételek		11,6		96,2
8				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
6				Alföld program	64,0		64,0
9				Duna monitoring	20,0
11				Szigetközi térség kárainak mérséklése	150,0		75,0
25				Levegőtisztaság-védelmi mérőhálózatok működtetése	50,0
26				Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program	100,0		100,0
27				Természetvédelmi területek védettségi szintjének helyreállítása program		200,0		200,7
35				Környezet- és természetvédelmi monitoring rendszer működtetése	50,0		18,0
37				Védett természeti értékek megóvása	150,0
39				Környezetvédelmi PHARE programok segéllyel fedezett kiadásai				69,9
5				Nemzetközi segélyprogramok
1				Környezetvédelmi PHARE programok				1 481,4
2				GEF segély program				263,6
XVI. fejezet bevételei összesen:	2 852,3	396,2	3 057,7	4 809,7
XVII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium
1				Működési költségvetés	47,2		469,8
2				Felhalmozási bevételek				167,3
2				Közlekedési Felügyeletek
1				Működési költségvetés	8 774,0		7 777,9	12,4
2				Felalmozási bevételek		12,0		136,3
3				Hírközlési Intézmények
1				Működési költségvetés	5 157,0		6 890,7
2				Felhalmozási bevételek		65,2		1 635,6
4				Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság
1				Működési költségvetés	851,5		585,5
2				Felhalmozási bevételek		493,0		282,5
5				Légügyi Igazgatóság
1				Működési költségvetés	92,6		84,0	0,2
6				Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1				Működési költségvetés	21 200,0		23 918,2
2				Felhalmozási bevételek				18,9
7				Vízügyi és árvízvédelmi intézmények
1				Működési költségvetés	3 706,0		5 759,6	373,2
2				Felhalmozási bevételek		58,4		1 956,3
8				MÁV egészségügyi szolgáltatás
1				Működési költségvetés	0,3		2,6
2				Felhalmozási bevételek				0,2
9				MÁV egészségügyi alapellátó intézmények
1				Működési költségvetés	5 227,4		5 556,9	36,1
2				Felhalmozási bevételek		3,0		7,7
10				Közlekedési Múzeum
1				Működési költségvetés	14,4		36,5
11				Magyar Űrkutatási Iroda
1				Működési költségvetés	580,0
13				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
20				A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai	469,0		371,5
21				MÁV Rt. modernizációs program állami szerepvállalása részben PHARE segélyből		3 500,0
22				Közlekedési infrastruktúra program 1994. évi (HU9406)				2 292,0
23				Útrehabilitációs program 1995. évi (HU9509)				1 084,3
25				Kiemelt városok szennyvíztisztítási programja (HU9511)				68,7
26				A magyar közlekedési, hírközlési és vízügyi szektor reformja (HU9407)				87,7
5				Hírközlési célfeladataok
1				Távközlésfejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok	3 600,0		1 473,7
XVII. fejezet bevételei összesen:	49 719,4	4 131,6	52 926,9	8 159,4
XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1				Külügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	47,7		29,2	487,3
2				Felhalmozási bevételek		82,0		127,5
2				Külképviseletek
1				Működési költségvetés	4 097,4		4 265,1	2,3
2				Felhalmozási bevételek		24,0		930,1
3				KüM Jóléti Intézményei
1				Működési költségvetés	65,9		77,4	4,5
2				PHARE segélyprogramok FLEXTAF; EU-Integrációprogram; Intézményi fejlesztés				451,5
3				Fejezeti tartalék		183,0
XVIII. fejezet bevételei összesen:	4 211,0	289,0	4 371,7	2 003,2
XIX. SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Szociális és Családügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	276,0		325,1	154,2
2				Felhalmozási bevételek		17,0		165,3
4				Munkaügyi Kutatóintézet
1				Működési költségvetés	27,3	0,5	40,9	0,9
5				Regionális átképző központok
1				Működési költségvetés	981,3	45,0	1 586,3	72,0
2				Felhalmozási bevételek		92,2		83,8
6				SZCSM Oktatási és Pihenő Központ
1				Működési költségvetés	21,7		27,6
2				Felhalmozási bevételek		0,8		0,2
7				Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés	50,8	3,0	107,8	4,5
2				Felhalmozási bevételek				2,2
9				Országos Munkaügyi és Módszertani Központ
1				Működési költségvetés	451,3	3,0	459,7	170,9
2				Felhalmozási bevételek		0,8		135,3
10				Munkaügyi Központok
1				Működési költségvetés	8 838,7	47,0	9 661,4	175,0
2				Felhalmozási bevételek		380,5		1 332,0
11				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felhalmozási bevételek				8,0
5				Közmunkavégzés támogatása
1				Egyéb közmunkaprogramok támogatása				620,9
2				Erdőtelepítési programok		550,0		966,0
6				Munkaerő-piaci szervezeti fejlesztési program		1 000,0
7				Megyei Munkaügyi Központok működési tartaléka		150,0
8				Rehabilitácós beruházás		300,0
10				Ágazati célelőirányzatok
2				Térségi válságkezelő programok, aktív szociálpolitikai eszközök				1,5
8				PHARE programhoz való hozzájárulás		123,5		11,4
11				Humán szolgáltatások normatív állami támogatása
1				Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás			1,0
2				Nappali szociális intézményi ellátás			0,1
12				Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet
1				Működési költségvetés	9,0		24,5	4,5
13				Állami szociális intézetek
1				Működési költségvetés	121,7	0,5	155,6	1,5
2				Felhalmozási bevételek				4,3
14				Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei
1				Működési költségvetés	95,7	0,2	111,7	3,0
2				Felhalmozási bevételek		0,2		1,6
15				Népjóléti Képzési Központ
1				Működési költségvetés	41,7	2,1	101,0
2				Felhalmozási bevételek				0,8
XIX. fejezet bevételei összesen:	10 915,2	2 723,5	12 602,7	3 919,8
XX. OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1				Oktatási Minisztérium igazgatása
1				Oktatási Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	157,6		775,3
2				Felhalmozási bevételek	4,7			116,8
2				OM Jóléti és szociális intézmények
1				Működési költségvetés	209,7		267,1
2				Felhalmozási bevételek		3,0		1,0
3				OM Külkapcsolatok
1				Működési költségvetés	114,4		418,5
2				Felhalmozási bevételek		7,6		2,7
2				Tudomány- és műszaki egyetemek, művészeti felsőoktatás
1				Működési költségvetés	10 194,7		17 886,4
2				Felhalmozási bevételek	0,2	437,1		2 450,0
3				Agrártudományi egyetemek
1				Egyetemek
1				Működési költségvetés	4 934,9		6 857,4	11,2
2				Felhalmozási bevételek		130,6		388,8
4				Orvosegyetemek, Egészségtudományi Egyetem
1				Működési költségvetés	29 151,7		38 684,4	225,9
2				Felhalmozási bevételek	0,1	945,2		3 267,0
5				Főiskolák
1				Működési költségvetés	5 274,5		8 117,2	81,9
2				Felhalmozási bevételek	0,5	135,1		331,1
6				Továbbképző intézetek
1				Működési költségvetés	809,2		888,9	5,5
2				Felhalmozási bevételek		19,0		12,6
7				Egyéb oktatási intézmények
1				Nemzeti Szakképzési Intézet
1				Működési költségvetés	555,3		2 167,5
2				Felhalmozási bevételek		2,0		16,2
2				Egyéb oktatási intézmények
1				Működési költségvetés	231,9		373,5	1,5
2				Felhalmozási bevételek		13,6		23,3
8				Nemzeti kulturális intézmények
1				Működési költségvetés	3,0		11,9
9				Kutató és szolgáltató intézetek
1				Működési költségvetés	739,4		1 519,8	18,1
2				Felhalmozási bevételek		11,2		9,0
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Mödési költségvetés			72,9
2				Felhalmozási bevételek				938,0
4				Beruházási célprogramok
1				Királyi városok rekonstrukcióira				30,0
3				Múzeumi rekonstrukció				160,5
2				Normatív finanszírozás
3				Humán szolgáltatások normatív állami támogatása			1,2
4				Közoktatási feladatfinanszírozás
1				Közoktatási feladatok és szakmai programok			0,5
2				Közoktatási tankönyvkiadás			4,9
3				Közoktatás fejlesztés és számítógépes hálózat kialakítása			8,8
4				Pedagógus szakvizsga és továbbképzés				0,2
9				Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata			1,0
5				Felsőoktatási feladatfinanszírozás
1				Felsőoktatási programfinanszírozások			0,5
2				Felsőoktatási fejlesztési alapprogram			1 096,6
5				Szakmai könyvek, folyóiratok beszerzése a felsőoktatásban			0,1
9				Köztársasági ösztöndíj			0,1
20				PHARE programok külföldi hozzájárulása		761,5		326,1
6				Kulturális feladatfinanszírozás
1				Kulturális célfeladatok				0,1
3				Nemzeti évfordulós megemlékezések (1000., 1848.)			0,2
7				Egyéb feladatfinansírozás
5				Határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatása			5,4
9				Egyházak támogatása
1				Egyházi közgyűjtemények támogatása			0,2
12				Kiemelt jelentőségű beruázások
2				Lágymányosi egyetemek fejlesztése				20,7
14				Nemzetközi segély- és hitelforrásból megvalósuló feladatok
1					Felsőoktatás fejlesztés előkészítése - japán segély			0,3
XX. fejezet bevételei összesen:	52 381,8	2 465,9	79 160,5	8 438,2
XXI. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Egészségügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	12,1		74,2
2				Felhalmozási bevételek		1,0		1,5
2				Népegészségügyi Intézetek
1				Működési költségvetés	3 830,6		4 794,4	115,0
2				Felhalmozási bevételek		28,1		213,7
3				Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok
1				Működési költségvetés	136,0		244,1	1,0
2				Felhalmozási bevételek		4,0		10,5
4				Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1				Működési költségvetés	21 067,9		21 680,0	96,0
2				Felhalmozási bevételek	890,0	120,3		1 602,3
6				Országos Mentőszolgálat
1				Működési költségvetés	2 652,5		3 125,0
2				Felhalmozási bevételek		75,8		153,2
8				Egészségügyi Minisztérium üdülője
1				Működési költségvetés	9,5		8,8
9				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felhalmozási bevételek				307,9
2				Ágazati célelőirányzatok
9				Egészségügyi intézményrendszer szerkezetének átalakítása				36,6
21				PHARE programokhoz való hozzájárulás		82,5		57,4
XXI. fejezet bevételei összesen:	28 598,6	311,7	29 926,5	2 595,1
XXII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1				Pénzügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	468,3		524,9
2				Felhalmozási bevételek		2,7		83,8
2				Állami Biztosítás, Szerencsejáték Felügyelet és az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete
1				Működési költségvetés	2 238,9		2 923,3
2				Felhalmozási bevételek				6,6
3				Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet
1				Működési költségvetés	3 250,0		3 815,8
2				Felhalmozási bevételek				20,6
4				„Lánchíd” Irodaház
1				Működési költségvetés	343,8		417,5
2				Felhalmozási bevételek				1,2
5				Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1				Működési költségvetés	200,3		516,8
2				Felhalmozási bevételek				44,5
6				Vám- és Pénzügyőrség
1				Működési költségvetés	1 476,0		2 786,3
2				Felhalmozási bevételek		766,5		579,0
7				Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1				Működési költségvetés	245,4		314,6
2				Felhalmozási bevételek				2,9
12				Magyar Államkincstár
1				Működési költségvetés	268,8		607,4	125,3
2				Felhalmozási bevételek				8,9
13				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
5				Kárrendezési célelőirányzat	40,0
1				Függőkár kifizetés			6,4
9				Államháztartás működési rendjének korszerűsítésére - japán segély			18,1
3				Beruházási célprogramok
7				Adóigazgatás korszerűsítési program				596,7
8				Államháztartás korszerűsítési program				179,8
5				Segélyből megvalósuló programok
1				Nyugdíjreform PR tevékenysége		100,0
2				Pénzügyi szektor modernizációja PHARE segélyből		816,6		799,9
3				Tőkepiac fejlesztése japán segélyből		61,0		53,2
4				Közbeszerzés fejlesztése		43,6		9,5
5				Államháztartás Korszerűsítési Program előkészítése			10,8
6				Pénzügyi szektor fejlesztése			17,1
7				Közösségi programokhoz nyújtott végfelhasználói támogatás				154,6
1-13. cím összesen:	8 531,5	1 790,4	11 959,0	2 666,5
19				Vállalkozások költségvetési befizetései
1				Társasági adó	180 000,0		199 232,5
2				Bányajáradék	14 022,0		11 554,4
3				Vám- és importbefizetések	104 000,0		130 582,0
5				Játékadó-bevétel	14 600,0		14 436,6
Koncessziós díj	600,0		156,5
7				Egyéb befizetések	22 700,0		15 909,6
20				Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1				Általános forgalmi adó	804 968,0		796 921,2
2				fogyasztási és jövedéki adó	301 850,0		320 602,3
21				Lakosság költségvetési befizetései
1				Személyi jövedelemadó	431 010,0		477 534,0
2				Egyéb lakossági adók	3 200,0		2 244,4
3				Lakossági vámbefizetések	2 000,0		1 011,1
4				Lakossági illetékek	40 000,0		39 663,4
22				Egyéb költségvetési bevételek
1				Vegyes bevételek
1				Koncessziós díjbevétel (szerencsejáték)	744,0		535,4
2				Várpalota és környéke helyi önkormányzatai japán kölcsönével kapcsolatos áfa-fizetésre megelőlegezett összegek visszatérítése	500,0		1 383,6
8				Egyéb vegyes bevételek	3 800,0		4 555,7
9				Kezesség visszatérülés		2 400,0		2 349,6
10				Szerencsejáték Rt. tőke leszállítása Postabankban				5 829,6
23				Költségvetési befizetések
1				Központi költségvetési szervek	6 000,0		9 764,8
2				Önkormányzatok befizetései	3 800,0		4 150,1
3				Elkülönített állami pénzalapok befizetései
4				Útalap	12 400,0		11 909,6
6				Munkaerőpiaci Alap	7 000,0		7 000,0
25				Pénzintézetek befizetései
1				Pénzintézetek társasági adója	31 500,0		18 060,5
27				MNB befizetése	62 000,0		49 062,6
XXII. fejezet bevételei összesen:	2 055 225,5	4 190,4	2 128 229,3	10 845,7
XXIII. NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA
1				Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása
1				Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása
1				Működési költségvetés				2,3
2				Közgyűjtemények
1				Működési költségvetés	597,9		1 266,9	1,8
2				Felhalmozási bevételek		17,7		20,7
3				Művészeti intézmények
1				Működési költségvetés	1 469,3		1 514,4	126,5
2				Felhalmozási bevételek		42,2		23,7
4				Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1				Működési költségvetés	23,7		35,6	93,3
2				Felhalmozási bevételek		6,6		82,1
5				Kulturális kutató és szolgáltató intézmények
1				Működési költségvetés	230,1		285,8
3				Felhalmozási bevételek		32,6		48,1
XXIII. fejezet bevételei összesen:	2 321,0	99,1	3 102,7	398,5
XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
1				Gazdasági Versenyhivatal igazgatása
1				Működési költségvetés			3,2
2				Felhalmozási bevételek				3,2
XXX. fejezet bevételei összesen:			3,2	3,2
XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1				KSH Igazgatás
1				KSH Központi Igazgatás
1				Működési költségvetés	252,8		390,9
2				Felhalmozási bevételek		2,0		41,4
2				KSH Megyei Igazgatás
1				KSH Megyei Igazgatóságai
1				Működési költségvetés	87,2		125,8	2,3
4				KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1				Működési költségvetés	2,6		8,8
2				Felhalmozási bevételek				0,6
5				KSH kutatóintézetei
1				KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1				Működési kölségvetés	2,2		13,7
2				KSH Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1				Működési költségvetés	48,5		50,9
6				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Célelőirányzatok
11				Statisztikai regiszter		300,0
XXXI. fejezet bevételei összesen:	393,3	302,0	590,1	44,3
XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1				MTA Titkársága
1				MTA Titkárság Igazgatása
1				Működési kölségvetés	6,2		18,7
2				Felhalmozási bevételek				9,6
2				MTA Doktori Tanács Titkársága
1				Működési költségvetés	6,0		15,8
2				MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
1				Működési költségvetés			3,4
3				MTA Könyvtára
1				Működési költségvetés	15,0		53,0
2				Felhalmozási bevételek				0,8
4				MTA Matematikai és természettudmányi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés	2 605,2		3 759,2	23,1
2				Felhalmozási bevételek	3,2	95,0		141,1
5				MTA Élettudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés	999,2		1 624,1	18,7
2				Felhalmozási bevételek		34,2		98,6
6				MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés	447,8		848,9
2				Felhalmozási bevételek		2,3		8,2
7				MTA Területi akadémiai központok
1				Működési költségvetés	17,2		35,6	3,0
2				Felhalmozási bevételek				1,3
8				MTA Kutatást kiszolgáló szervek
1				MTA Kutatást kiszolgáló szervek
1				Működési költségvetés	88,5		506,9
2				Felhalmozási bevételek				83,3
9				MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája
1				Működési költségvetés			75,5
2				Felhalmozási bevételek				13,2
10				MTA Egyéb intézményei
1				Működési költségvetés	113,3		139,3
2				Felhalmozási bevételek		2,0		7,1
12				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés			131,6
2				Felhalmozási bevételek				56,6
4				Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1				Kutatási témapályázatok			108,5
2				Műszerpályázat			0,2
XXXIII. fejezet bevételei összesen:	4 301,6	133,5	7 320,8	464,6
XXXIV. TÖRTÉNETI HIVATAL
1				Történeti Hivatal igazgatása
1				Működési költségvetés			3,1
XXXIV. fejezet bevételei összesen:			3,1
XXXV. EURO-ATLANTI INTEGRÁCIÓ
1				Euro-atlanti integrációs feladatok		100,0
XXXV. fejezet bevételei összesen:		100,0
XL. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
2				Kormányhitelek visszatérülése
1				Rubelelszámolású hitelek visszatérülése		00,0
1				Egyéb rubelelszámolású hitelek visszatérülése				14 332,3
2				Orosz haditechnikai szállításokból származó visszatérülés				15 993,8
2				Dollárelszámolású hitelek visszatérülése		7 710,0		4 607,9
4				Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek kihelyezett hiteleinek visszatérülése
1				Belföldre továbbkölcsönzött hitelek tőke visszatérülése
1				Világbanki hitelre		2 848,4		4 810,2
2				EBB hitelre		1 410,2		1 289,6
3				EBRD hitelre		406,0		415,2
2				Belföldre továbbkölcsönzött hitelek kamat és rendelkezésretartási jutalékának visszatérülése
1				Világbanki hitelre		2 270,2		2 148,2
2				EBB hitelre		1 994,9		1 373,9
3				EBRD hitelre		202,0		207,8
4				Japan’s Overseas Economic Cooperation Fund (OECF) hitelre		236,6
6				Vegyes bevételek
2				Egyéb bevételek		350,0		97,0
XL. fejezet bevételei összesen:		38 128,3		45 275,9
XLI. A BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ELSZÁMOLÁSAI
10				A költségvetés követeléseit csökkentő bevételek
1				Állami kölcsön törlesztés	350,0		366,1
2				Állami alapjuttatás járadéka	7 740,0		8 167,5
3				Jamburgi gázszállítás árbevétele			288,4
5				Hajdúsági Agráripari Egyesülés fix járadék			11,4
11				Kamatbevételek
1				Állami kölcsön kamata	150,0		161,8
2				Alárendelt kölcsöntőke-kötvény kamata	2 970,6		3 454,1
3				Kincstári egységes számla forint-betét kamata	35 145,4		43 791,3
4				Kincstári egységes számla devizabetét kamata	7 792,6		8 442,2
6				Egyéb kamatok
1				Államkötvények felhalmozott kamata	10 351,2		12 304,2
3				Tb alapok kamatfizetése			634,8
12				Állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1				ÁPV Rt. által fizetett osztalék és adóskonszolidációs bevétel		6 000,0		6 000,0
2				Szerencsejáték Rt. osztaléka		1 200,0		1 200,0
3				Banki osztalék		1 100,0		543,8
4				Privatizációs bevételek központi költségvetést megillető hányada		8 000,0		11 969,8
5				Pénzbevonási nyereség befizetése				270,2
13				Hitelkonszolidációs bevételek		200,0		395,5
15				Származékos világbanki hitelek törlesztése		60,0		65,9
18				Kincstárjegyek visszaváltása/előző évi államadósság				-2,8
XLI. fejezet bevételei összesen:	64 499,8	16 560,0	77 621,8	20 442,4
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	2 340 683,3	80 106,6	2 505 214,2	131 190,2
XLII. A KÖLTSÉGVETÉS NEMZETKÖZI HITELFELVÉTELEI ÉS KÜLFÖLDI ADÓSSÁGÁNAK TÖRLESZTÉSE
1				A költségvetés külföldi hitelfelvételei
2				Hitelfelvétel nemeztközi pénzügyi szrvezetektől és külföldi pénzintézetekről
2				Világbanki hitelek felvétele		13 025,4		5 101,2
3				EBB hitelek felvétele		5 100,0		8 925,4
4				KfW hitelek felvétele		5 650,0
6				Japan’s Overseas Economic Cooperation Fund (OECF) hitel felvétele		3 000,0		2 775,0
7				EF-SAL hitel felvétele		23 118,7		23 739,8
8				P-SAL hitel felvétele		20 722,5		32 485,5
XLII. fejezet bevételei összesen:		70 616,6		73 026,9

3. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA

Millió forintban
Támogatási forma	Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	Teljesítés
Községek általános támogatása	5 820,0	5 820,0	5 820,0
Települési igazgatási, kommunális és sportfeladatokhoz	12 519,0	12 519,0	12 519,0
Körzeti igazgatási feladatokhoz	3 046,5	3 046,5	3 046,5
Megyei/fővárosi igazgatási és sportfeladatokhoz	1 564,9	1 564,9	1 564,9
Üdülőhelyi feladatokhoz	3 415,2	3 411,8	3 411,7
Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokhoz	11 890,7	11 832,8	11 832,9
Pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátásokhoz	10 655,0	10 655,0	10 654,6
Gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokhoz	7 838,0	7 824,0	7 823,7
Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz	9 774,4	9 751,7	9 751,8
Nappali szociális intézményi ellátáshoz	2 142,9	2 128,1	2 128,0
Hajléktalanok átmeneti intézményeire	492,1	491,5	491,5
Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok ápoló-, gondozóotthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátásához	11 465,7	11 417,0	11 417,0
Bölcsődei ellátáshoz	2 089,9	2 080,0	2 072,2
Óvodai neveléshez	24 040,2	24 024,5	24 024,4
Iskolai oktatáshoz az 1-6. évfolyamokon	49 386,4	49 350,3	49 350,3
Iskolai oktatáshoz a 7-8. évfolyamokon	16 731,6	16 723,1	16 723,1
Iskolai oktatáshoz a 9-10. évfolyamokon	17 654,5	17 626,6	17 626,6
Iskolai oktatáshoz a 11-13. évfolyamokon	18 707,9	18 691,4	18 691,3
Iskolai szakképzéshez	9 594,3	9 529,9	9 529,9
Kollégiumi, externátusi ellátáshoz	9 166,2	9 140,2	9 140,2
Különleges gondozás keretében nyújtott ellátáshoz	6 385,5	6 382,6	6 382,6
Alapfokú művészetoktatáshoz	4 776,3	4 742,5	4 742,5
Egyéb közoktatási hozzájárulásokhoz	23 614,1	23 556,1	23 556,0
Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásához	5 790,0	5 790,0	5 790,0
Megyei és fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásához	2 482,9	2 482,9	2 482,7
Normatív állami hozzájárulások összesen:	271 044,2	270 582,4	270 573,4
Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához	6 483,1	6 461,9	6 589,2

4. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK SZÍNHÁZI TÁMOGATÁSA

A) Épületműködtetési hozzájárulás

Millió forintban
Önkormányzat	Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	1998. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)	74,0	74,0	74,0
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)	78,0	78,0	78,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)	77,0	77,0	77,0
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne)	27,0	27,0	27,0
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)	89,0	89,0	89,0
Zala Megyei Önkormányzat (Hevesi Sándor Színház)	85,0	85,0	85,0
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csokonai Színház)	118,0	118,0	118,0
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Bartók Színház)	13,0	13,0	13,0
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)	155,0	155,0	155,0
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csiky Gergely Színház)	94,0	94,0	94,0
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Katona József Színház)	84,0	84,0	84,0
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)	118,0	118,0	118,0
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)	140,0	140,0	140,0
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Petőfi Színház)	77,0	77,0	77,0
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)	149,0	149,0	149,0
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Vörösmarty Színház)	49,0	49,0	49,0
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szigligeti Színház)	90,0	90,0	90,0
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Jászai Mari Színház)	35,0	35,0	35,0
Budaörs Városi Önkormányzat (Budaörsi Játékszín)	5,0	5,0	5,0
Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzata (Bárka Színház)	55,0	55,0	55,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad, Radnóti Miklós Színház, Thália Színház, Új Színház, Vidám Színpad, Vígszínház)	1266,6	1266,6	1266,6
Összesen:	2878,6	2878,6	2878,6

B) Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás

Millió forintban
Önkormányzat	Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	1998. évi teljesítés
Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)		30,2	30,2
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház)		36,1	36,1
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház)		40,2	40,2
Tolna Megyei Önkormányzat (Deutsche Bühne)		11,4	11,4
Veszprém Megyei Önkormányzat (Petőfi Színház)		58,7	58,7
Zala Megyei Önkormányzat (Hevesi Sándor Színház)		55,0	55,0
Debrecen Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csokonai Színház)		82,4	82,4
Dunaújváros Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Bartók Színház)		5,0	5,0
Győr Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)		101,6	101,6
Kaposvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Csiky Gergely Színház)		84,0	84,0
Kecskemét Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Katona József Színház)		38,9	38,9
Miskolc Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)		66,9	66,9
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház, Harmadik Színház)		92,8	92,8
Sopron Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Petőfi Színház)		45,8	45,8
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Nemzeti Színház)		132,8	132,8
Székesfehérvár Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Vörösmarty Színház)		48,1	48,1
Szolnok Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Szigligeti Színház)		62,2	62,2
Tatabánya Megyei Jogú Városi Önkormányzat (Jászai Mari Színház)		22,0	22,0
Budaörs Városi Önkormányzat (Budaörsi Játékszín)		3,9	3,9
Budapest Főváros VIII. Kerületi Önkormányzat (Bárka Színház)		10,2	10,2
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Bp. Bábszínház, Fővárosi Operettszínház, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Mikroszkóp Színpad, Radnóti Miklós Színház, Thália Színház, Új Színház, Vidám Színpad, Vígszínház)		470,2	470,2
Összesen:	1 498,4	1 498,4	1 498,4

C) Bábszínházak művészeti munkájának támogatása

Millió forintban
Önkormányzat	Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	1998. évi teljesítés
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata		23,2	23,2
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata		11,9	11,9
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata		7,8	7,8
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata		20,9	20,9
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata		14,9	14,9
Heves Megyei Önkormányzat		20,1	20,1
Vas Megyei Önkormányzat		14,2	14,2
Összesen:	113,0	113,0	113,0

D) Színházak pályázati támogatása

Millió forintban
Önkormányzat	Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	1998. évi teljesítés
Szabadtéri színházak:
Esztergom Városi Önkormányzat (Esztergomi Várszínház)		8,0	8,0
Budapest Főv. IX. Ker. Önkormányzat (Ferencvárosi Nyári Játékok)		8,0	8,0
Gyula Városi Önkormányzat (Gyulai Várszínház)		18,0	18,0
Kisvárda Városi Önkormányzat (Kisvárdai Várszínház)		20,0	20,0
Kőszeg Városi Önkormányzat (Kőszegi Várszínház)		5,0	5,0
Budapest Fővárosi Önkormányzat (Szabad Tér Színház Kht.)		23,0	23,0
Szeged Megyei Jogú városi Önkormányzat (Szegedi Szabadtéri Játékok)		30,0	30,0
Szentendre Városi Önkormányzat (Szentendrei Teátrum)		9,0	9,0
Zsámbék Nagyközségi Önkormányzat (Zsámbéki Szombatok)		9,0	9,0
Szabadtéri színházak összesen:	130,0	130,0	130,0
Nemzetiségi színházak:
Fővárosi Önkormányzat		5,0	5,0
Pécs		20,0	20,0
Pomáz		15,0	15,0
Nemzetiségi színházak összesen:	40,0	40,0	40,0
Színházi vállalkozások, alternatív műhelyek:
Budapest Fővárosi Önkormányzat		94,5	94,5
Pécs Megyei Jogú Városi Önkormányzat		1,7	1,7
Kecskemét Megyei Jogú Város		1,2	1,2
Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat		5,6	5,6
Eger Megyei Jogú Városi Önkormányzat		2,5	2,5
Dunakeszi Városi Önkormányzat		0,8	0,8
Gödöllő Városi Önkormányzat		3,0	3,0
Törökbálint Városi Önkormányzat		0,2	0,2
Nyíregyháza Megyei Jogú Város		0,5	0,5
Színházi vállalkozások, alternatív műhelyek összesen:	110,0	110,0	110,0
Összesen:	280,0	280,0	280,0

5. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

1998. évi címzett és céltámogatási előirányzatának és teljesítésének alakulása

Forintban
Pénzforgalom
Az 1998. évi eredeti előirányzat	Kifizetések	Visszafizetések
Nyitó maradvány az 1997. évi zárszámadási törvény szerint		az 1993-1997. évek döntései az 1998. évre az	az új beruházásokra	Az 1993-1997. évi maradvány 1998-ban történt felhasználása	Tárgyévet érintő utalások előirányzat-felhasználás	Az 1991-1997. évi maradvány visszafizetése	Tárgyévi előirányzat-visszafizetés	Módosítás fejezeti hatáskörben	Előirányzat-maradványt növelő visszafizetésekkel növelt módosított előirányzat
I. félév	II. félév
1	2=3+4	3	4	5	6	7	8	9	10	11=2+5+1*+7+8-10
Céltámogatás
1993-1997.	21 359 920 746				12 076 359 067		755 609 439	376 211 663
1998.			14 861 926 000	10 642 800 000		5 850 191 416			46 415 514
Címzett támogatás	5 937 911 824				5 508 832 973		65 001 588	149 461 929
1993-1997.
1998.			14 190 716 000	3 000 000 000		13 955 599 751			24 526 074	1 045 391 850
Visszafizetés áthúzódása								20 097 908
Összesen	27 297 832 570	42 800 000 000			17 585 192 040	19 805 791 167	820 611 027	545 771 500	70 941 588	1 045 391 850	60 706 182 717
Fel nem osztott keret*	164 826 592			104 558 000
Összesen	27 462 659 162	42 800 000 000	29 052 642 000	13 747 358 000	17 585 192 040	19 805 791 167	820 611 027	545 771 500	70 941 588	1 045 391 850	60 871 009 309

5/a számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A helyi önkormányzatok 1991-1997. évi címzett támogatás-maradványainak felhasználása 1998. évben

Forintban
Törvény
KSH kód	Önkormányzat neve	Beruházás megnevezése	száma	mell.	Sor-szám	Ütem(év)	Ber.típus	1998. I. 1-jén rendelkezésre áll	Lemondás	Teljesítés	Maradvány
A) VÍZGAZDÁLKODÁS
1315440	Szentendre	Regionális szennyvíztisztító	1993. LXXXVII.	1	6	1996	1	3 345 773	1 896 786	1 448 987	0
0915130	Debrecen	Szennyvíztisztító telep	1994. XXVI.	1	7	1994	1	0	0	- 6 000 000	6 000 000
0530456	Miskolc Önk.	Szennyvíztisztító telep	1994. XXVI.		14	1994	1	0	0	- 200 000	200 000
0915130	Debrecen	Szennyvíztisztító telep	1994. XXVI.	1	7	1995	1	0	0	- 16 000 000	16 000 000
0530456	Miskolc Önk.	Szennyvíztisztító telep	1994. XXVI	1	14	1995	1	0	0	- 7 572 666	7 572 666
0915130	Debrecen	Szennyvíztisztító telep	1994. XXVI.	1	7	1996	1	0	0	- 38 000 000	38 000 000
0400000	Békés Megyei Önk.	Arzénmentesítés	1994. XXVI.	1	3	1997	1	55 281 128	0	55 281 128	0
0915130	Debrecen	Szennyvíztisztító telep	1994. XXVI.	1	7	1997	1	0	0	- 40 000 000	40 000 000
0530456	Miskolc Önk.	Szennyvíztisztító telep	1994. XXVI.	1	14	1997	1	34 000 000	34 000 000	0	0
0525399	Igrici	Belter. közműves ivóvízzel ellátatlan telep.	1996. XLVI.	1	30	1997	1	1 819 812	0	687 721	1 132 091
1200000	Nógrád Megyei Önk.	Közép-nógrádi távvezeték II. ütem, közműves ivóvízzel ellátatlan települések vízbázisa	1996. XLVI.	1	43	1997	1	28 004 535	0	28 004 535	0
0729267	Tác	Belter. közműves ivóvízzel ellátatlan telep.	1996. XLVI.	1	52	1997	1	9 678 275	10 731 680	- 1 053 405	0
1905148	Balatonkenese	Bakó J. úti árok; belter. vízrend.	1997. XLV.	1	3	1997	1	3 278 414	0	3 278 414	0
1421324	Balatonszentgyörgy	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	4	1997	1	111 000	0	111 000	0
0533048	Encs + 7 település	Nitrát, bakteriális	1997. XLV.	1	17	1997	1	1 033 865	0	1 033 865	0
0204543	Feked	Nitrát	1997. XLV.	1	18	1997	1	3 000 000	0	3 000 000	0
0433455	Gyomaendrőd	Fe és jód, bakteriális	1997. XLV.	1	24	1997	1	50 816 000	0	39 439 800	11 376 200
0717738	Igar	Vámszőlőhegy egyéb belterület	1997. XLV.	1	33	1997	1	4 776 125	2 000 000	2 776 125	0
0318166	Kéleshalom	Központi belterület	1997. XLV.	1	38	1997	1	2 100 000	2 100 000	0	0
1018281	Kisköre	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	40	1997	1	15 000 000	0	15 000 000	0
0513833	Mezőcsát	Fe-Mn, bakteriális	1997. XLV.	1	48	1997	1	10 000 000	0	10 000 000	0
0219415	Pécs	Mecsekoldal V-VIII. ütem, Makároldal	1997. XLV.	1	58	1997	1	27 055 000	0	714 000	26 341 000
0219415	Pécs	Mecsekoldal II-IV. ütem, Postavölgy, Málomi domb	1997. XLV.	1	59	1997	1	24 500 000	0	7 423 649	17 076 351
0219415	Pécs	Belterületi vízrendezés, I. ütem	1997. XLV.	1	60	1997	1	14 301 000	0	0	14 301 000
0219415	Pécs	Belterületi vízrendezés, II. ütem	1997. XLV.	1	61	1997	1	8 127 000	0	0	8 127 000
0204516	Rózsafa	Központi belterület	1997. XLV.	1	65	1997	1	2 250 000	2 250 000	0	0
0733321	Soponya	Központi belterület	1997. XLV.	1	70	1997	1	15 000 000	0	15 000 000	0
1328954	Szigetszentmiklós	Bucka városrész	1997. XLV.	1	80	1997	1	0	1 400 000	- 1 400 000	0
0314544	Tataháza-Mátételke	Fe és As	1997. XLV.	1	81	1997	1	15 000 000	0	15 000 000	0
0530377	Tiszatarján	Fe-Mn, bakteriális	1997. XLV.	1	83	1997	1	500	500	0	0
0530076	Vatta	Nitrit	1997. XLV.	1	85	1997	1	6 325 000	0	6 325 500	0
1911767	Veszprém	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	87	1997	1	20 000 000	0	20 000 000	0
A) VÍZGAZDÁLKODÁS ÖSSZESEN	354 803 927	54 3278 966	114 298 653	186 126 308
B) EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
1418500	Marcali	Városi Kórház rekonstrukció	1993. L.	1	17	1994	2	60 539	60 539	0	0
1500000	SZ.-SZ.-B. M. Önk.	Jósa A. Kórház rek.	1993. 87.	2	3	1997	2	144 364	144 364	0	0
1125131	Esztergom	Vaszary Kolos Kórház rekonstr.	1994. XXVI.	1	8	1997	2	501 974 191	0	501 974 191	0
1200000	Nógrád Megyei Önk.	Megyei Kórház rekonstrukciója	1994. XXVI.	1	15	1997	2	355 934 333	0	355 934 333	0
1400000	Somogy Megyei Önk.	Kaposi M. Kórh. rekonstrukció	1994. XXVI.	11	21	1997	2	18 247 014	0	18 247 014	0
1700000	Tolna Megyei Önk.	Megyei Kórház rekonstrukció	1994. XXVI.	1	23	1997	2	572 405 170	0	572 405 170	0
2000000	Zala Megyei Önk.	Megyei Kórház rek. II. ütem	1994. XXVI.	1	25	1997	2	877 545	0	877 545	0
1906673	Ajka	Magyar Imre Kórház rek.	1995. XLIII.	1	1	1995	2	0	26 259	- 26 259	0
0608314	Hódmezővásárhely	Erzsébet Kórház rek. és bőv.	1995. XLIII.	1	13	1995	2	0	421 280	- 421 280	0
1906673	Ajka	Magyar Imre Kórház rek.	1995. XLIII.	1	1	1996	2	0	250 877	- 250 877	0
0608314	Hódmezővásárhely	Erzsébet Kórház rek. és bőv.	1995. XLIII.	1	13	1996	2	0	57 491 612	- 57 491 612	0
1906673	Ajka	Magyar Imre kórház rek.	1995. XLIII.	1	1	1997	2	42 286 565	683 600	41 602 965	0
0912788	Berettyóújfalu	Területi Kórház rekonstr.	1995. XLIII.		3	1997	3	100 846 415	0	100 846 415	0
0500000	B.-A.-Z. Megyei Önk.	Megyei Kórház rekonstrukciója	1995. XLIII.	1	4	1997	2	54 069 354	0	54 069 354	0
1100000	Komárom Megyei Önk.	Szent Borbála Megyei Kórház	1995. XLIII.	1	18	1997	2	75 693 310	0	75 693 310	0
0200000	Baranya Megyei Önk.	Megyei Kórház	1996. XLVI.	1	7	1996	2	61 729 480	0	61 729 480	0
0300000	Bács-Kiskun Megyei Önk.	Pszichiátriai Betegek Otthona	1996. XLVI.	1	2	1997	2	17 044 176	0	17 044 176	0
0200000	Baranya Megyei Önk.	Megyei Kórház	1996. XLVI.	1	7	1997	2	334 000 000	0	78 437 471	255 562 529
0112578	Budapest Főváros	Uzsoki Kórház	1996. XLVI.	1	10	1997	2	545 068 773	0	545 068 773	0
0306442	Kalocsa	Városi Kórház	1996. XLVI.	1	32	1997	2	38 927 125	0	38 927 125	0
1509265	Kisvárda	Városi Kórház rekonstrukciója	1996. XLVI.	1	34	1997	2	95 034 907	0195 034 907	0
0423065	Orosháza	Városi Kórház rekonstrukciója	1996. XLVI.	1	46	1997	2	16 740 846	0	16 740 846	0
0505120	Sátoraljaújhely	Városi Kórház rekonstrukciója	1996. XLVI.	1	48	1997	2	228 924 278	0	228 924 278	0
1700000	Tolna Megyei Önk.	100 férőhelyes Idősek Ápoló-Gondozó Otthonának építése	1996. XLVI.	1	53	1997	2	115 907 017	0	115 907 017	0
1324934	Vác	Jávorszky Ödön Kórház rek.	1996. XLVI.	1	54	1997	2	19 523 696	0	19 523 696	0
0400000	Békés M. Önk.	Okányi Eü.-i és Szoc. Otthon és Vésztői Szoc. Otthon bővítéses rek.	1997. XLV.	1	5	1997	2	6 779 020	0	6 779 020	0
0113578	Budapest Főváros	Tordasi Értelmi Fogyatékos Otthon bőv.	1997. XLV.	1	7	1997	2	23 362 479	0	23 362 479	0
1311341	Cegléd	Toldy F. Kórház új diagnosztikai szárny építése, főépület rek.	1997. XLV.	1	11	1997	2	49 204 437	0	49 204 437	0
0800000	Győr-M.-S. M. Önk.	Petz Aladár Megyei Kórház rek.	1997. XLV.	1	25	1997	2	92 000 000	0	92 000 000	0
0900000	Hajdú-B. M. Önk.	Derecskei Pszichiátriai Otthon 40 férőhelyes fejl.	1997. XLV.	1	27	1997	2	20 280 000	0	20 280 000	0
0900000	Hajdú-B. M. Önk.	Kenézy Gy. M.-i Kórh.: pszich. és felnőtt fertőző osztály lét.	1997. XLV.	1	28	1997	2	36 519 000	0	36 519 000	0
1022309	Hatvan	Albert Schweitzer Városi Kórház rek.	1997. XLV.	1	31	1997	2	13 086 621	0	13 086 621	0
1600000	Jász-N-Sz. M. Önk.	Hetényi Géza Kórház-Ri.: sebészeti épület bőv.	1997. XLV.	1	36	1997	2	61 226 000	0	61 226 000	0
0320297	Kiskunfélegyháza	Időskorúak áp-gond. otthona 50 férőhelyes bővítése	1997. XLV.	1	41	1997	2	23 025 231	0	23 025 231	0
2030933	Nagykanizsa	Városi Kórház rek. („A” épület)	1997. XLV.	1	54	1997	2	64 560 336	0	64 560 336	0
1400000	Somogy M. Önk.	A „Kaposi Mór” M.-i Kórház osztályainak szoc. célú átalak.	1997. XLV.	1	67	1997	2	6 516 548	0	6 516 548	0
1500000	Szabolcs-Sz-B. M. Önk.	Szabolcs-Sz.-B. M.-i kórház két telephelyének rek.	1997. XLV.	1	71	1997	2	80 660 358	0	80 660 358	0
0714827	Székesfehérvár	40 áp-gond. otthoni és 20 átm. otth. férőhely kialak.	1997. XLV.	1	76	1997	2	7 500 000	0	7 500 000	0
1324934	Vác	Jávorszky Ödön Kórház, műtéti feltételek korszerűsítése	1997. XLV.	1	86	1997	2	13 750 000	0	13 750 000	0
1911767	Veszprém	76 férőhelyes idősek otthona és 150 adagos konyha kialak.	1997. XLV.	1	88	1997	2	60 365 000	0	60 365 000	0
0700000	Tolna Megyei Önk.	Megyei Kórház rek.	1997. 150	1	23	1997	2	858 263 000	0	858 262 931	69
0423065	Orosháza	Városi Kórház rek.	1997. 150	1	46	1997	2	90 000 000	0	90 000 000	0
0505120	Sátoraljaújhely	Városi Kórház rek.	1997. 150	1	48	1997	2	50 000 000	0	50 000 000	0
1324934	Vác	Jávorszky Ödön Kórház rek.	1997. 150	1	54	1997	2	177 000 000	0	177 000 000	0
B) EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÖSSZESEN	4 929 537 128	59 078 531	4 614 895 999	255 562 588
C) OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁS
1304075	Ócsa	5 tanterem építés, Bolyai Gim.	1994. XXVI.	1	17	1996	3	1 000	1 000	0	0
0518306	Tokaj	Szakközépiskola építés	1994. XXVI.	1	22	1996	3	48	48	0	0
0919099	Szentpéterszeg	Faluház rekonstrukció	1995. XLIII.	1	27	1995	3	480	480	0	0
1600000	J.-N.-Sz. Megyei Önk.	Megyei könyvtár átal. rekons.	1995. XLIII.	1	15	1996	3	7 400	7 400	0	0
1600000	J.-N.-Sz. Megyei Önk.	Szolnoki Damjanich Múzeum rek.	1995. XLIII.	1	16	1996	3	10 466	10 466	0	0
2000000	Zala Megyei Önk.	Levéltár központi raktárbázis	1995. XLIII.	1	30	1996	3	38	38	0	0
0522503	Erdőhorváti	Szlovák művelődési ház és könyvtár építése	1996. XLVI.	1	18	1996	3	3 053 000	0	2 053 000	0
1315440	Szentendre	Képzőművészeti centrum kialakítása	1996. XLVI.	1	50	1996	3	13 639 375	0	13 639 375	0
0520482	Alsóberecki	Komplex intézmény építése	1996. XLVI.	1	1	1997	3	966	0	0	966
0113578	Budapest Főváros	Fővárosi Állat- és Növénykert rekonstrukciója	1996. XLVI.	1	12	1997	3	163 946 621	0	163 946 621	0
0522503	Erdőhorváti	Szlovák művelődési ház és könyvtár építése	1996. XLVI.	1	18	1997	3	16 000 000	0	16 000 000	0
0405032	Gyula	Erkel Ferenc Gimnázium átalakítása és bővítése	1996. XLVI.	1	22	1997	3	4 261 564	0	4 261 564	0
0900000	Hajdú-Bihar Megyei Önk.	Biharkeresztesi Bocskai Gimnázium bővítése	1996. XLVI.	1	24	1997	3	895 378	0	895 378	0
0900000	Hajdú-Bihar Megyei Önk.	Megyei levéltár és könyvtár bővítése	1996. XLVI.	1	25	1997	3	0	1 601 036	-1 601 036	0
0903045	Hajdúböszörmény	Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet bővítése	1996. XLVI.	1	26	1997	3	4 569 985	4 569 985	0	0
1925566	Hárskút	Művelődési ház és könyvtár rekonstrukció	1996. XLVI.	1	27	1997	3	529 477	0	528 974	503
1600000	J.-N.-Sz. Megyei Önk.	Jászapáti Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakiskola bővítése	1996. XLVI.	1	31	1997	3	14 473 474	0	14 473 474	0
1223959	Mohács	502. Sz. Ipari és Ker. Szakm. Intézet tanműhely építése	1996. XLVI.	1	38	1997	3	6 281 538	016 281 538	0
152 4785	Nagykálló	Budai Nagy Antal Szakközépiskola rekonstrukciója és bővítése	1996. XLVI.	1	41	1997	3	20 232 688	0	20 232 688	0
0219877	Nagypall	Német Nemzetiségi Klub kialakítása	1996. XLVI.	1	42	1997	3	100	100	0	0
1300000	Pest Megyei Önk.	Váci Tragor Múzeum raktár, restauráló műhely kialakítása	1996. XLVI.	1	47	1997	3	113 323	0	0	113 323
1315440	Szentendre	Képzőművészeti centrum kialakítása	1996. XLVI.	1	50	1997	3	75 000 000	0	48 976 534	26 023 466
1900000	Veszprém Megyei Önk.	Eötvös Károly m.-i könyvtár rekonstrukciója	1996. XLVI.	1	57	1997	3	2 147 044	475 927	1 671 117	0
2000000	Zala Megyei Önk.	Göcsej Múzeum tetőtér-beépítés	1996. XLVI.	1	58	1997	3	125 215	125 215	0	0
1213657	Balassagyarmat	217. Sz. Ipari Szakközépiskola bőv.	1997. XLV.	1	2	1997	3	2 727 597	0	2 727 597	0
0523737	Bodroghalom	Általános iskolai tornaterem építése	1997. XLV.	1	6	1997	3	10 000 000	0	10 000 000	0
0113578	Budapest Főváros	Madách Színház rek.	1997. XLV.	1	9	1997	3	64 617 188	0	64 617 188	0
1332027	Bugyi	Kazinczy Ferenc Ált. Isk. tetőtér-beépítése	1997. XLV.	1	10	1997	3	22 470 000	0	22 470 000	0
1311341	Cegléd	Török J. Mg.-i és Eü.-i Szakközépiskola rek.	1997. XLV.	1	12	1997	3	0	0	-28 000 000	28 000 000
0600000	Csongrád M. Önk.	Bedő A. Erdőgazd.-i Szakm.képző Int. koll. ép., Ásotthalom	1997. XLV.	1	14	1997	3	6 482 833	0	6 482 833	0
0915130	Debrecen	Csokonai Színház homlokzat és tető rek.	1997. XLV.	1	15	1997	3	15 500 000	0	2 499 695	13 000 305
1309584	Dunaharaszti	Műv. ház eszközkorsz. és bőv. könyvtári olvasóteremmel	1997. XLV.	1	16	1997	3	7 000 000	0	7 000 000	0
1003276	Füzesabony	Széchenyi Ált. Isk. rek. és bőv.	1997. XLV.	1	20	1997	3	10 084 000	0	10 084 000	0
0800000	Győr-M.-S. M. Önk.	Megyei múzeum, levéltár rek., bőv. Sopronban	1997. XLV.	1	26	1997	3	15 875 000	0	15 875 000	0
0900000	Hajdú-B. M. Önk.	Medgyessy Múzeum rek., Debrecenben	1997. XLV.	1	29	1997	3	22 113 600	0	22 113 600	0
1600000	Jász-N.-Sz. M. Önk.	Számítógépes szaktant. kialak. a Mészáros L. Gimn. és Szakközisk. a Mg.-i Szakm.képző Int.	1997. XLV.	1	37	1997	3	92 376	0	92 376	0
0410287	Kondoros	Ált. isk. bőv. könyvtárral, többfunkciós termekkel	1997. XLV.	1	43	1997	3	25 694 710	0	25 694 710	0
1411040	Lakócsa	Horvát nemz. közösségi ház rek. konyha, étterem ép.	1997. XLV.	1	45	1997	3	7 528 700	0	7 528 700	0
1604260	Mezőtúr	626. Szakm.képző Intézet bőv.ű 40 férőhelyes kollégiummal	1997. XLV.	1	49	1997	3	1 304 000	0	1 304 000	0
1904534	Mindszentkálla	Többcélú kulturális intézmény építése	1997. XLV.	1	50	1997	3	5 901 141	0	4 966 140	935 001
0330632	Miske	Tóth Menyhért Általános Iskola rek. és bőv.	1997. XLV.	1	51	1997	3	1 374 323	0	1 374 323	0
1031486	Nagyréde	100 férőhelyes óvoda rek.	1997. XLV.	1	56	1997	3	13 569 656	0	13 569 656	0
1022196	Poroszló	75 férőhelyes óvoda rek.	1997. XLV.	1	62	1997	3	3 500 000	3 500 000	0	0
1606354	Pusztamérges	Középfokú okt. komplexum építésének befej. és eszközbeszerzés	1997. XLV.	1	63	1997	3	13 560 325	0	13 560 325	0
0519220	Ricse	Művelődési ház építésének befej.	1997. XLV.	1	64	1997	3	3 800 000	0	3 800 000	0
0428565	Sarkad	Művelődési ház rek.	1997. XLV.	1	66	1997	3	7 873 956	0	7 873 956	0
1400000	Somogy M. Önk.	80 férőhelyes középiskolai koll. építése Tabon	1997. XLV.	1	68	1997	3	16 917 291	0	16 917 291	0
1400000	Somogy M. Önk.	Rippl Rónai Múzeum rek., fűtéskorsz. Kaposvár	1997. XLV.	1	69	1997	3	12 820 502	0	12 820 502	0
0423870	Szarvas	Székely Mihály Szakközépiskola és diákotthon bőv.	1997. XLV.	1	73	1997	3	900	0	900	0
0421883	Szeghalom	Sárréti Múzeum rek.	1997. XLV.	1	74	1997	3	7 800 000	0	0	7 800 000
1722761	Szekszárd	Garay János Gimnázium rek.	1997. XLV.	1	77	1997	3	200 000	0	200 000	0
1315440	Szentendre	Barcsay J. Ált. Isk., számítástechnikai szaktantermek kialak.	1997. XLV.	1	79	1997	3	48 491	0	0	48 491
1308280	Telki	Oktatási, nevelési, kulturális központ építése	1997. XLV.	1	82	1997	3	30 000 000	0	30 000 000	0
0904817	Zsáka	A Rhédey-kastélyban lévő kulturális centrum rek.	1997. XLV.	1	90	1997	3	425 000	0	425 000	0
C) OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁS ÖSSZESEN	653 570 769	10 291 695	567 357 019	75 922 055
MINDÖSSZESEN (A+B+C)	5 937 911 824	123 749 192	5 296 551 671	517 610 961

5/b számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A helyi önkormányzatok folyamatban lévő címzett támogatásainak felhasználása 1998. évben

Forintban
Törvény
KSH kód	Önkormányzat neve	Beruházás megnevezése	száma	mell.	Sor-szám	Ütem(év)	Ber.típus	1998. I. 1-jén rendelkezésre áll	Lemondás	Teljesítés	Maradvány
A) VÍZGAZDÁLKODÁS
1331653	Albertirsa	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	1	1998	1	18 847 000	18 847 000	0	0
1905148	Balatonkenese	Bakó J. úti árok; belter. vízrend.	1997. XLV.	1	3	1998	1	3 612 000	0	3 611 774	226
1421324	Balatonszentgyörgy	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	4	1998	1	9 858 000	0	9 858 000	0
1529416	Csaroda	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	13	1998	1	3 350 000	0	3 350 000	0
0533048	Encs + 7 település	Nitrát, bakteriális	1997. XLV.	1	17	1998	1	40 082 000	0	40 000 001	81 999
0433 455	Gyomaendrőd	Fe és jód, bakteriális	1997. XLV.	1	24	1998	1	120 000 000	0	76 827 800	43 172 200
0717738	Igar	Vámszőlőhegy egyéb belterület	1997. XLV.	1	33	1998	1	13 416 000	2 683 200	10 732 800	0
1018281	Kisköre	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	40	1998	1	29 969 000	0	26 048 773	3 920 227
0513833	Mezőcsát	Fe-Mn, bakteriális	1997. XLV.	1	48	1998	1	20 000 000	0	15 924 000	4 076 000
0507825	Monok	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	53	1998	1	6 500 000	0	6 500 000	0
0219415	Pécs	Mecsekoldal V-VIII. ütem, Makároldal	1997. XLV.	1	58	1998	1	35 000 000	0	0	35 000 000
0219415	Pécs	Mecsekoldal II-IV. ütem, Postavölgy, Málomi domb	1997. XLV.	1	59	1998	1	35 000 000	0	0	35 000 000
0219415	Pécs	Belterületi vízrendezés. I. ütem	1997. XLV.	1	60	1998	1	20 000 000	0	0	20 000 000
0204516	Rózsafa	Központi belterület	1997. XLV.	1	65	1998		116 416 000	3 283 000	13 133 000	0
0733321	Soponya	Központi belterület	1997. XLV.	1	70	1998	1	40 000 000	0	40 000 000	0
1503586	Szabolcsveresmart	Belterületi vízrendezés	1997. XVI.		172	1998	1	6 000 000	0	6 000 000	0
0531510	Szegilong + 10 település	Fe-Mn-NH4, bakteriális	1997. XLV.	1	75	1998	1	28 981 000	0	15 246 001	13 734 999
0232009	Szentdénes	Központi belterület	1997. XLV.	1	78	1998	1	13 299 000	0	13 208 800	90 200
1328954	Szigetszentmiklós	Bucka városrész	1997. XLV.	1	80	1998	1	13 832 000	2 766 400	11 065 600	0
0314544	Tataháza-Mátételke	Fe és As	1997. XLV.	1	81	1998	1	10 695 000	0	10 695 000	0
1911767	Veszprém	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	87	1998	1	30 037 000	0	29 818 277	218 723
1516203	Záhony	Belterületi vízrendezés	1997. XLV.	1	89	1998	1	9 870 000	0	9 870 000	0
A) VÍZGAZDÁLKODÁS ÖSSZESEN	524 764 000	27 579 600	341 889 826	155 294 574
B) EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
2000000	Zala megyei Önk.	Megyei kórház rek. II. ütem	1994. XXVI.	1	25	1998	2	700 000 000	0	584 843 529	115 156 471
0912788	Berettyóújfalu	Területi kórház rekonstr.	1995. XLIII.	1	3	1998	2	75 000 000	0	75 000 000	0
1100000	Komárom Megyei Önk.	Szent Borbála Megyei Kórház	1995. XLIII.	1	18	1998	2	363 000 000	0	361 682 988	1 317 012
0200000	Baranya Megyei Önk.	Megyei kórház	1996. XLVI.	1	7	1998	2	84 000 000	0	0	84 000 000
0113587	Budapest Főváros	Uzsoki kórház	1996. XLVI.	1	10	1998	2	1 150 000 000	0	1 042 110 992	107 889 008
0600000	Csongrád Megyei Önk.	Szociális otthon bővítése	1996. XLVI.	1	15	1998	2	25 000 000	0	25 000 000	0
0711111	Fejér Megyei Önk.	Bicskei Ápoló-Gondozó Otthon bőv.	1996. XLVI.	1	19	1998	2	45 332 000	0	45 332 000	0
0306442	Kalocsa	Városi kórház	1996. XLVI.	1	32	1998	2	537 000 000	0	485 352 854	51 647 146
1509265	Kisvárda	Városi kórház	1996. XLVI.	1	34	1998	2	414 000 000	0	412 789 201	1 210 799
1200000	Nógrád Megyei Önk.	Idősek Otthonának kialakítása	1996. XLVI.	1	44	1998	2	68 000 000	0	68 000 000	0
0423065	Orosháza	Városi kórház rekonstrukciója	1996. XLVI.	1	46	1998	2	370 700 000	0	370 700 000	0
0505120	Sátoraljaújhely	Városi kórház rekonstrukciója	1996. XLVI.	1	48	1998	2	120 000 000	0	112 334 590	7 665 410
1700000	Tolna Megyei Önk.	100 férőhelyes Idősek Ápoló-Gondozó Otthonának építése	1996. XLVI.	1	53	1998	2	170 000 000	0	84 635 637	95 364 363
1324934	Vác	Jávorszky Ödön Kórház rek.	1996. XLVI.	1	54	1998	2	67 000 000	0	67 782 272	217 728
0400000	Békés Megyei Önk.	Okányi Eü.-i és Szoc. Otthon és Vésztői Szoc. Otthon bővítéses rek.	1997. XLV.	1	5	1998	2	240 000 000	0	234 854 470	5 145 530
0113578	Budapest Főváros	tordai Értelmi Fogyatékos Otthon bőv.	1997. XLV.	1	7	1998	2	500 000 000	0	301 421 214	198 578 786
1311341	Cegléd	Toldy F. Kórház új diagnosztikai szárny építése, főépület rek.	1997. XLV.	1	11	1998	2	400 000 000	0	382 236 760	17 763 240
0800000	Győr-M.-S. M. Önk.	Petz Aladár Megyei Kórház rek.	1997. XLV.	1	25	1998	2	350 000 000	0	295 478 948	54 521 052
0900000	Hajdú-B. Megyei Önk.	Derecskei Pszichiátriai Otthon 40 férőhelyes fejl.	1997. XLV.	1	27	1998	2	44 640 000	0	44 537 021	102 979
0900000	Hajdú-B. Megyei Önk.	Kenézy Gy. M.-i kórh.: pszich. és felnőtt fertőző osztály lét.	1997. XLV.	1	28	1998	2	507 295 000	0	507 295 000	0
1022309	Hatvan	Albert Schweitzer Városi Kórház rek.	1997. XLV.	1	31	1998	2	528 000 000	0	481 295 817	46 704 183
1600000	Jász-N.-Sz. M. Önk.	Hetényi Géza Kórház-Ri.: sebészeti épület bőv.	1997. XLV.	1	36	1998	2	468 600 000	0	435 335 667	33 264 333
0320 297	Kiskunfélegyháza	Időskorúak áp.-gond. otthona 50 férőhelyes bővítése	1997. XLV.	1	41	1998	2	130 000 000	0	130 000 000	0
2030933	Nagykanizsa	Városi Kórház rek. („A” épület)	1997. XLV.	1	54	1998	2	361 000 000	0	320 602 102	40 397 898
1400000	Somogy Megyei Önk.	a. „Kaposi Mór” M.-i kórház osztályainak szoc. célú átalak.	1997. XLV.	1	67	1998	2	60 000 000	0	60 000 000	0
1500000	Szabolcs-Sz.-B. M. Önk.	Szabolcs-Sz.-B. M.-i kórház két telephelyének rek.	1997. XLV.	1	71	1998	2	960 000 000	0	954 461 447	5 538 553
0714827	Székesfehérvár	40 áp.-gond. otthoni és 20 átm. otth. férőhely kialak.	1997. XLV.	1	76	1998	2	19 750 000	0	14 023 814	5 726 186
1324934	Vác	Jávorszky Ödön Kórház, műtéti feltételek korszerűsítése	1997. XLV.	1	86	1998	2	236 000 000	0	236 000 000	0
1911767	Veszprém	76 férőhelyes idősek otthona és 150 adagos konyha kialak.	1997. XLV.	1	88	1998	2	125 000 000	0	118 866 089	6 133 911
B) EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÖSSZESEN	9 120 317 000	0	8 251 972 412	6 133 911
C) OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁS
0113578	Budapest Főváros	Művész Színház rekonstrukció	1996. XLVI.	1	11	1998	3	298 000 000	0	298 000 000	0
0113578	Budapest Főváros	Fővárosi Állat- és Növénykert rek.	1996. XLVI.	1	12	1998	3	200 000 000	0	144 694 751	55 305 249
0405032	Gyula	Erkel Ferenc Gimn. átalak. és bőv.	1996. XLVI.	1	22	1998	3	50 000 000	0	149 461 853	538 147
1900000	Hajdú-Bihar Megyei Önk.	Biharkeresztesi Bocskai Gimn. bőv.	1996. XLVI.	1	24	1998	3	80 100 000	1 706 288	78 393 712	0
1600000	J.-N.-SZ. Megyei Önk.	Jászapáti Ip. Szakmunk. Int. és Szakiskola bőv.	1996. XLVI.	1	31	1998	3	145 000 000	0	145 000 000	0
0223950	Mohács	502. Sz. Ipari és Ker. Szakm.	1996. XLVI.	1	38	1998	3	20 000 000	0	19 298 022	701 978
1800000	Vas Megyei Önk.	Kőszegi Fogyatékosok Int. rek. és bőv.	1996. XLVI.	1	55	1998	3	509 590 000	0	492 583 287	17 006 713
1900000	Veszprém Megyei Önk.	Eötvös Károly M.-i könyvtár rek.	1996. XLVI.	1	57	1998	3	399 000 000	160 000	398 840 000	0
1213657	Balassagyarmat	217. Sz. Ipari szakközépiskola bőv.	1997. XLV.	1	2	1998	3	80 000 000	0	60 296 403	19 703 597
0523737	Bodroghalom	Általános iskolai tornaterem építése	1997. XLV.	1	6	1998	3	20 000 000	0	20 000 000	0
0113578	Budapest Főváros	Fazekas M. Ált. Isk. és Gimn. rek. és bőv.	1997. XLV.	1	8	1998	3	534 400 000	534 400 000	0	0
0113578	Budapest Főváros	Madách Színház rek.	1997. XLV.	1	9	1998	3	1 030 000 000	0	617 780 630	412 219 370
1332027	Bugyi	Kazinczy Ferenc ált. isk. tetőtér beépítése	1997. XLV.	1	10	1998	3	19 520 000	0	19 520 000	0
0600000	Csongrád Megyei Önk.	Bedő A. Erdőgazd.-i Szakm. képző Int. koll. ép. Ásotthalom	1997. XLV.	1	14	1998	3	111 000 000	0	93 113 468	17 886 532
0915130	Debrecen	Csokonai Színház homlokzat és tető rek.	1997. XLV.	1	15	1998	3	40 000 000	0	0	40 000 000
1309584	Dunaharaszti	Műv. ház eszközkorsz. és bőv. könyvtári olvasó teremmel	1997. XLV.	1	16	1998	3	6 123 000	0	6 123 000	0
0517109	Füzér	Műv. ház rek. és bőv. könyvtárral	1997. XLV.	1	19	1998	3	1 900 000	0	1 900 000	0
1003276	Füzesabony	Széchenyi ált. isk. rek. és bőv.	1997. XLV.	1	20	1998	3	64 000 000	0	59 216 365	4 783 635
1430960	Gyékényes	Könyvtár kialak. az ált. isk. tetőterének beépítésével	1997. XLV.	1	23	1998	3	14 536 000	0	14 536 000	0
0800000	Győr-M.-S. M. Önk.	Megyei Múzeum, levéltár rek., bőv. Sopronban	1997. XLV.	1	26	1998	3	27 500 000	0	26 318 791	1 181 209
0900000	Hajdú-B. Megyei Önk.	Medgyessy Múzeum rek., Debrecenben	1997. XLV.	1	29	1998	3	30 774 000	0	30 736 525	37 475
0226408	Komló	501. Ipari Szakm.képző Intézet Koll. rek.	1997. XLV.	1	42	1998	3	7 400 000	0	7 399 999	1
0410287	Kondoros	Ált. isk. bőv. könyvtárral, többfunkciós termekkel	1997. XLV.	1	43	1998	3	94 030 000	0	94 030 000	0
0908943	Kőrösszegapáti	Román nemzetiségi ált. isk. bőv.	1997. XLV.	1	44	1998	3	16 525 000	0	16 525 000	0
1411040	Lakócsa	Horvát nemz. közösségi ház rek. konyha étterem ép.	1997. XLV.	1	45	1998	3	27 000 000	0	25 816 181	1 183 819
0607357	Makó	Erdei Ferenc Művelődési Központ rek.	1997. XLV.	1	47	1998	3	190 000 000	0	190 000 000	0
1604260	Mezőtúr	626. Szakm.képző Intézet bőv. 40 férőhelyes kollégiummal	1997. XLV.	1	49	1998	3	19 000 000	0	19 000 000	0
0330632	Miske	Tóth Menyhért Általános Iskola rek. és bőv.	1997. XLV.	1	51	1998	3	27 000 000	0	27 000 000	0
0906309	Nagyrábé	Könyvtár rek. és bőv. olvasóteremmel, raktárral, vizesblokkal	1997. XLV.	1	55	1998	3	5 737 000	0	5 737 000	0
1031486	Nagyréde	100 férőhelyes óvoda rek.	1997. XLV.	1	56	1998	3	13 000 000	0	13 000 000	0
1517206	Nyíregyháza	Krúdy Gyula Gimnázium rek. és bőv.	1997. XLV.	1	57	1998	3	20 000 000	0	20 000 000	0
0606354	Pusztamérges	Középfokú okt. komplexum építésének befej. és eszközbeszerzés	1997. XLV.	1	63	1998	3	25 000 000	0	20 166 438	4 833 562
0519220	Ricse	Művelődési ház építésének befej.	1997. XLV.	1	64	1998	3	43 000 000	0	42 999 749	251
0428565	Sarkad	Művelődési ház rek.	1997. XLV.	1	66	1998	3	14 100 000	0	14 100 000	0
1400000	Somogy Megyei Önk.	80 férőhelyes középiskolai koll. építése Tabon	1997. XLV.	1	68	1998	3	95 000 000	0	87 233 417	7 766 583
1400000	Somogy Megyei Önk.	Rippl Rónai Múzeum rek., fűtéskorsz. Kaposvár	1997. XLV.	1	69	1998	3	150 000 000	0	150 000 000	0
0423870	Szarvas	Székely Mihály Szakközépiskola és Diákotthon bőv.	1997. XLV.	1	73	1998	3	18 000 000	0	18 000 000	0
0421883	Szeghalom	Sárréti Múzeum rek.	1997. XLV.	1	74	1998	3	8 400 000	0	0	8 400 000
1722761	Szekszárd	Garay János Gimnázium rek.	1997. XLV.	1	77	1998	3	21 000 000	0	21 000 000	0
1308280	Telki	Oktatási, nevelési, kulturális központ építése	1997. XLV.	1	82	1998	3	70 000 000	0	13 186 029	56 813 971
C) OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁS ÖSSZESEN	4 545 635 000	536 266 288	3 361 006 620	648 362 092
MINDÖSSZESEN (A+B+C+D)	14 190 716 000	563 845 888	11 954 868 858	1 672 001 254

5/c számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A helyi önkormányzatok új címzett támogatásainak felhasználása 1998. évben

Forintban
Törvény
KSH kód	Önkormányzat neve	Beruházás megnevezése	száma	mell.	Sor-szám	Ütem(év)	Ber.típus	1998. évi V. törvényben jóváhagyott támogatás	Lemondás	Teljesítés	Maradvány
A) VÍZGAZDÁLKODÁS
0717376	Aba	Közműves ivóvízellátás egyéb belterületen (Belsőábránd)	1998. V.	1	1	1998	1	6 559 000	0	6 558 125	875
1729665	Alsónána	Ivóvíz minőségének javítása (vas, mangán)	1998. V.	1	2	1998	1	10 096 000	0	9 226 500	869 500
1420729	Balatonfenyves	Bercsényi utca, csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	5	1998	1	2 574 000	0	0	2 574 000
1422822	Balatonszemes	Bakoskutai vasúti övárok rekonstrukciója	1998. V.	1	6	1998	1	8 131 000	0	7 646 450	484 550
0219008	Belvárdgyula	Teljes belterületi csapadékvíz elvezetés	1998. V.	1	9	1998	1	11 266 000	0	11 246 395	19 605
1529416	Csaroda	Beregszászi út, zárt csapadékvíz elvezetés	1998. V.	1	18	1998	1	7 190 000	0	7 190 000	0
0706734	Csősz	Közműves ivóvízellátás központi belterületen	1998. V.	1	22	1998	1	15 613 000	0	0	15 613 000
1309247	Dabas	Közműves ivóvízellátás egyéb belterületen (Dabasszőlő)	1998. V.	1	23	1998	1	27 000 000	0	15 582 600	11 417 400
0433190	Doboz	Településrész csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	24	1998	1	7 042 000	0	7 042 000	0
1518971	Fehérgyarmat	Településrész csapadékvíz főgyűjtő rendszere	1998. V.	1	25	1998	1	10 002 000	0	9 087 375	914 625
0517109	Füzér	Kossuth Lajos, Dózsa György utcák és Bisó patak vízrendezése	1998. V.	1	28	1998	1	8 970 000	0	8 970 000	0
0825584	Győr	Ménfőcsanaki városrész csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	32	1998	1	11 473 000	0	5 950 416	5 522 584
0808721	Győrasszonyfa	Vörösmarty, Rákóczi, Damjanich utcák csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	33	1998	1	10 224 000	0	10 224 000	0
0508086	Ináncs	Ivóváz minőségének javítása (nitrát, ammónia)	1998. V.	1	37	1998	1	7 440 000	0	7 440 000	0
0309344	Kiskőrös	Közműves ivóvízellátás egyéb belterületen (Erdőtelek)	1998. V.	1	44	1998	1	12 650 000	2 530 000	10 120 000	0
1332771	Kocsér	Közműves ivóvízellátás központi belterületen	1998. V.	1	49	1998	1	30 000 000	0	30 000 000	0
0931130	Kőrösszakál	Csapadékvíz és belvízelvezetés	1998. V.		51	1998	1	40 958 000	0	40 954 537	3 463
1426675	Lengyeltóti + 8 település	Közműves ivóvízellátás központi belterületen	1998. V.	1	54	1998	1	53 386 000	0	27 551 948	25 834 052
0215051	Matty	Közműves ivóvízellátás egyéb belterületen (Keselyűsfapuszta)	1998. V.	1	59	1998	1	5 863 000	0	5 863 000	0
0213444	Mecseknádasd	Településrész csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	60	1998	1	16 998 000	0	7 755 000	9 243 000
0223959	Mohács	Közműves ivóvízellátás egyéb belterületen (Sárhát)	1998. V.	1	63	1998	1	12 500 000	0	0	12 500 000
0909478	Nagyhegyes	Településrész csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	66	1998	1	7 000 000	0	7 000 000	0
1524785	Nagykálló	Közműves ivóvízellátás egyéb belterületen (Ludastó tanya)	1998. V.	1	67	1998	1	8 192 000	0	6 139 172	2 052 828
1320066	Nyársapát	Közműves ivóvízellátás központi belterületen	1998. V.	1	72	1998	1	30 000 000	0	30 000 000	0
1931945	Pápa	Felsőváros Korona u. csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	77	1998	1	39 332 000	0	39 298 829	33 171
1514739	Rakamaz	Településrész csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	84	1998	1	8 731 000	0	8 680 000	51 000
0428565	Sarkad	Településrész csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	86	1998		2 450 000	0	2 449 672	328
0731538	Sárszentágota	Közműves ivóvízellátás központi belterületen	1998. V.	1	87	1998	1	30 000 000	0	30 000 000	0
0503805	Szakáld	Ivóvíz minőségének javítása (nitrát, ammónia)	1998. V.	1	98	1998	1	5 470 000	0	4 923 125	546 875
0233613	Szentegát, Dencsháza	Ivóvíz minőségének javítása (vas, arzén)	1998. V.	1	102	1998	1	15 000 000	0	15 000 000	0
0520871	Szin, Szinpetri	Ivóvíz minőségének javítása (nitrát, vas)	1998. V.	1	103	1998	1	15 000 000	0	15 000 000	0
0429531	Vésztő	Településrész csapadékvíz elvezetése	1998. V.	1	113	1998	1	7 990 000	0	7 990 000	0
0904817	Zsáka	Belterületi vízrendezés rekonstrukciója	1998. V.	1	117	1998	1	14 900 000	0	14 900 000	0
A) VÍZGAZDÁLKODÁS ÖSSZESEN	500 000 000	2 530 000	409 789 144	87 680 856
B) EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
0200000	Baranya Megyei Önk.	Szigetvár-Turbékpusztai Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetének bővítéses rekonstrukciója	1998. V.	1	7	1998	2	60 000 000	0	5 450 000	54 550 000
0500000	Borsod-Abaúj-Zemplén M. Önk.	Megyei Kórház: sebészeti tömb hotelszárnyának rekonstrukciója	1998. V.	1	11	1998	2	80 000 000	0	77 133 117	2 866 883
0113578	Budapest Főváros	Szent Imre Kórház „A” épületének bővítéses rekonstrukciója az építési engedélyének a műszaki tartalom csökkenését eredményező változtatásával (szemészet, radiológia, sebészet, szül.-nőgyógy., műtőblokk, onkológia, intenzív; belgyógyászat, ép. gépészet)	1998. V.	1	12	1998	2	70 000 000	0	10 792 438	59 207 562
0600000	Csongrád Megyei Önk.	Óföldeáki Idősek Otthona: konyha és 60 férőhelyes pavilon létesítése (meglévő kiváltásaként), továbbá 40 férőhely korszerűsítése	1998. V.	1	19	1998	2	60 000 000	0	6 596 683	53 403 317
0608314	Hódmezővásárhely	Kútvölgyi Szakosított Szociális Otthon kiváltása 124 férőhelyes új épület létesítésével	1998. V.	1	36	1998	2	45 000 000	0	45 000 000	0
1618209	Jászberény	Erzsébet Kórház sebészeti tömbje: (traumathológia, műtőblokk, fül-orr-gégészet, intenzív osztály, akkut ambulancia)	1998. V.	1	38	1998	2	90 000 000	0	81 760 938	8 239 062
1617978	Jászdózsa	22 férőhelyes idősek otthonának létesítése	1998. V.	1	39	1998	2	20 000 000	0	10 411 669	9 588 331
1610000	Jász-Nagykun-Szolnok M. Önk.	Bánhalmi Fogyatékosok Otthonának bővítéses rekonstrukciója	1998. V.	1	40	1998	2	60 000 000	0	20 130 395	39 869 605
1319716	Nagykőrös	Fáskert utcai Kórház részleges rekonstrukciója	1998. V.	1	69	1998	2	155 000 000	0	127 526 523	27 473 477
1200000	Nógrád Megyei Önk.	Madzsar József Kórház rekonstrukciója (főépület, gyermekosztály, rendelő, konyha, pathológia, közmű)	1998. V.	1	70	1998	2	91 000 000	0	87 571 319	3 428 681
0514492	Ózd	Almási Balogh Pál Kórház: főépület-hotel-szárny, továbbá a meglévő főépületben pathológia rek., továbbá rendelőintézet rekonstrukciója	1998. V.	1	76	1998	2	60 000 000	0	60 000 000	0
1931945	Pápa	Idősek Otthonának 22 férőhelyes - emelt szintű - bővítése	1998. V.	1	78	1998	2	35 000 000	0	18 062 400	16 937 600
1207409	Pásztó	Városi Kórház főépületének struktúra átalakítással összekötött beruházása	1998. V.	1	79	1998	2	90 000 000	0	63 802 600	26 197 400
1400000	Somogy Megyei Önk.	Kaposi Mór Megyei Kórház rekonstrukciója (fül-orr-gégészeti, traumathológiai, orthopédiai osztályokat magában foglaló épület)	1998. V.	1	90	1998	2	100 000 000	0	92 769 049	7 230 951
1400000	Somogy Megyei Önk.	100 férőhelyes Idősek Szociális Otthona létesítése Berzencén a volt határőr laktanya átalakításával	1998. v.	1	91	1998	2	60 000 000	0	4 866 406	55 133 594
1500000	Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Önk.	Jósa András Megyei Kórház központi műtőblokk rekonstrukciója	1998. V.	1	95	1998	2	100 000 000	0	28 726 500	71 273 500
0633367	Szeged	Városi Kórház rekonstrukciója (műtőklíma, 200 ágyas pavilon tetőtérbeépítése, hotelszárny komfortosítása, szakorvosi rendelő rekonstrukciója)	1998. V.	1	99	1998	2	94 000 000	0	72 117 200	21 882 800
1800000	Vas Megyei Önk.	Szentgotthárdi Általános Rehabilitációs Kórház rekonstrukciója	1998. V.	1	111	1998	2	70 000 000	0	15 568 113	54 431 887
1800000	Vas Megyei Önk.	Acsádi Idősek Otthona kőszegi kihelyezett osztályának 40 férőhelyes bővítése, illetve a meglévő épület rekonstrukciója	1998. V.	1	112	1998	2	60 000 000	0	5 165 100	54 834 900
B) EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÖSSZESEN		1 400 000 000	0	833 450 450	566 549 550
C) OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁS
0303522	Baja	Bérelt épület megvásárlása és bővítése középiskolai kollégium céljára	1998. V.	1	3	1998	3	25 000 000	0	0	25 000 000
1433853	Balatonboglár	Könyvtárépület átalakítása és bővítése	1998. V.	1	4	1998	3	4 200 000	0	2 830 300	1 369 700
0400000	Békés Megyei Önk.	Munkácsy Mihály Múzeum és Jókai Színház raktárbázis kialakítása vásárolt épület átalakításával, Békéscsaba	1998. V.	1	8	1998	3	10 000 000	0	9 605 331	394 669
1706497	Bonyhád	Vörösmarty Ifjúsági és Művelődési Központ részleges rekonstrukciója, bővítése, szakiskolai tantermek kialakítása és technikai eszközbeszerzés	1998. V.	1	10	1998	3	6 600 000	0	6 600 000	0
0113578	Budapest Főváros	Fővárosi Operettszínház bővítéses rekonstrukciója	1998. V.	1	13	1998	3	45 000 000	0	0	45 000 000
0113578	Budapest Főváros	Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának rekonstrukciója, bővítése	1998. V.	1	14	1998	3	45 000 000	0	45 000 000	0
0113578	Budapest Főváros	Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. új építés, bővítés, rekonstrukció	1998. V.	1	15	1998	3	10 000 000	0	4 371 563	5 628 437
0106026	Budapest XX. ker.	CSILI Művelődési Központ megvásárlása	1998. V.	1	16	1998	3	100 000 000	0	100 000 000	0
2006132	Csapi	Általános Iskola és Diákotthon bővítése tantermekkel, kollégiumi férőhelyekkel etnikai tanulók elhelyezésére	1998. V.	1	17	1998	3	10 000 000	0	9 725 000	275 000
0600000	Csongrád Megyei Önk.	Móra Ferenc Múzeum - Szegedi Vár rekonstrukciója, műtárgyraktár kialakítása, Szeged	1998. V.	1	20	1998	3	20 000 000	0	7 028 530	12 971 470
0222576	Csonkamindszent	Faluház építése	1998. V.	1	21	1998	3	10 000 000	0	9 998 934	1 066
0204543	Feked	Művelődési ház bővítése, átalakítása többfunkciós, illetve német nemzetiségi feladatok ellátására	1998. V.	1	26	1998	3	6 831 000	0	6 830 779	221
0922150	Fülöp	Általános iskolai új tornaterem és kiszolgáló helyiségek építése, életveszélyes tornaszoba kiváltására	1998. V.	1	27	1998	3	10 000 000	0	9 995 754	4 246
0433455	Gyomaendrőd	Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium balesetveszélyes tornatermének rekonstrukciója, bővítése	1998. V.	1	29	1998	3	3 555 000	0	3 555 000	0
1019123	Gyönyössolymos	Művelődési Ház és könyvtár rekonstrukciója, balesetveszély elhárítása	1998. V.	1	30	1998	3	4 000 000	0	4 000 000	0
0825584	Győr	Győri Nemzeti Színház rekonstrukciója, II. ütem: Műhelyház és raktár építése, színpadtechnikai eszközök korszerűsítése, szállító gépjármű beszerzése	1998. V.	1	31	1998	3	10 000 000	0	0	10 000 000
0922406	Hajdúnánás	Barcsa János Általános Iskola bővítése, balesetveszélyes tornaterem kiváltása új tornaterem és kiszolgáló helyiségek építésével	1998. V.	1	34	1998	3	10 000 000	0	10 000 000	0
1000000	Heves Megyei Önk.	Gárdonyi Géza Színház rekonstrukciója, bővítése, Eger	1998. V.	1	35	1998	3	30 000 000	0	10 713 751	19 286 249
0319789	Kecel	Művelődési Ház rekonstrukció, tetőtér beépítése iskolai, könyvtári célra	1998. V.	1	41	1998	3	10 000 000	0	2 500 000	7 500 000
1528431	Kék	Többfunkciós komplex oktatási és művelődési intézmény kialakítása bővítéssel	1998. V.	1	42	1998	3	9 588 000	0	9 588 000	0
1334166	Kerepes	Speciális tantervű általános iskola építése etnikai származású gyermekeknek	1998. V.	1	43	1998	3	22 000 000	0	13 750 000	8 250 000
0320297	Kiskunfélegyháza	Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola életveszélyes épületének kiváltása, bővítése	1998. V.	1	45	1998	3	10 000 000	0	7 971 823	2 028 177
0332434	Kiskunhalas	Bernáth Lajos Kollégium bővítése tetőtér-beépítéssel, eszközbeszerzés	1998. V.	1	46	1998	3	10 000 000	0	8 921 784	1 078 216
0324396	Kiskunmajsa	Városi Könyvtár számára vásárolt épület átalakítása, bővítése	1998. V.	1	47	1998	3	14 000 000	0	14 000 000	0
0512399	Kistokaj	Napköziotthonos Óvoda átalakítása, bővítése	1998. V.	1	48	1998	3	15 000 000	0	8 100 000	6 900 000
1100000	Komárom-Esztergom M. Önk.	Megyei Levéltár bővítése, Esztergom	1998. V.	1	50	1998	3	20 000 000	0	20 000 000	0
0317677	Lajosmizse	Városi Kulturális Központ létesítése átalakítással és bővítéssel	1998. V.	1	52	1998	3	10 000 000	0	4 160 000	5 840 000
1330809	Leányfalu	Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda bővítése tornateremmel, tantermekkel, az óvoda bővítése foglalkoztatóval (átalakítással), konyha kialakítása	1998. V.	1	53	1998	3	17 500 000	0	15 986 104	1 513 896
0218865	Lúzsok	Faluház építésének befejezése	1998. V.	1	55	1998	3	3 500 000	0	3 500 000	0
0607357	Makó	József Attila Gimnázium rekonstrukciója, bővítése	1998. V.	1	56	1998	3	18 000 000	0	0	18 000 000
0229920	Maráza	Közösségi ház kialakítása, épületvásárlás, rekonstrukció	1998. V.	1	57	1998	3	4 200 000	0	3 528 000	672 000
1518874	Mátészalka	Gépészeti Szakközépiskola bővítése: tantermek, tornaterem, konyha; kollégium rekonstrukciója	1998. V.	1	58	1998	3	10 000 000	0	9 999 991	0
0411873	Mezőhegyes	Életveszélyes általános művelődési központ rekonstrukciója	1998. V.	1	61	1998	3	6 435 000	0	6 435 000	0
0924217	Mikepércs	Hunyadi János Általános Iskola, többcélú tornaterem és kiszolgáló helyiségek építése, életveszélyes tornaszoba kiváltására	1998. V.	1	62	1998	3	10 000 000	0	7 417 038	2 582 962
0604349	Mórahalom	Városi Fürdő, tanmedencék rekonstrukciója	1998. V.	1	64	1998	3	10 000 000	0	2 000 100	7 999 900
0202653	Nagyharsány	Körzeti Általános Iskola bővítése és korszerűsítése	1998. V.	1	65	1998	3	4 098 000	0	4 098 000	0
2030933	Nagykanizsa	A körzeti feladatokat ellátó Palini Általános Iskola balesetveszélyes épületének bővítéses rekonstrukciója	1998. V.	1	68	1998	3	20 000 000	0	174 900	19 825 100
1200000	Nógrád Megyei Önk.	Nógrád Megyei Levéltár elhelyezése megvásárolt épület átalakításával, Salgótarján	1998. V.	1	71	1998	3	27 500 000	0	4 104 380	23 395 620
1515802	Nyírbéltek	Napköziotthonos Óvoda bővítése, rekonstrukciója életveszélyes épületrészek kiváltása	1998. V.	1	73	1998	3	10 000 000	0	10 000 000	0
1511271	Nyírlugos	Napköziotthonos Óvoda újjáépítése, életveszélyes épületrészek kiváltása	1998. V.	1	74	1998	3	5 000 000	0	5 000 000	0
1130766	Oroszlány	Körzeti feladatot ellátó, fogyatékos gyermekeket oktató 5. sz. Általános Iskola elhelyezése épületvásárlással	1998. V.	1	75	1998	3	22 514 000	0	22 514 000	0
0728848	Pátka	Balesetveszélyes Gárdonyi Géza Általános Művelődési Központ rekonstrukciója és bővítése	1998. V.	1	80	1998	3	5 000 000	0	5 000 000	0
1300000	Pest Megyei Önk.	Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola rekonstrukciója, életveszély elhárítása, Nagykőrös	1998. V.	1	81	1998	3	10 000 000	0	770 000	9 230 000
1300000	Pest Megyei Önk.	Pest Megyei Levéltár és Pest Megyei Könyvtár elhelyezése új épület építésével, Budapest	1998. V.	1	82	1998	3	40 000 000	0	15 975 342	24 024 658
1306372	Pomáz	3. sz. Német Nemzetiségi Általános Iskola bővítése	1998. V.	1	83	1998	3	10 000 000	0	4 750 000	5 250 000
0613161	Röszke	Körzeti napköziotthonos óvoda balesetveszélyes szárnyának újjáépítése, korszerűsítése, bővítése	1998. V.	1	85	1998	3	20 000 000	0	20 000 000	0
0505120	Sátoraljaújhely	Deák úti Általános Iskola rekonstrukciója és bővítése tantermekkel, tornaszobával, valamint ingatlanvásárlással, fogyatékos és etnikai tanulók oktatására	1998. V.	1	88	1998	3	10 000 000	0	1 875 000	8 125 000
1427368	Segesd	Helytörténeti kiállítás és könyvtár elhelyezése malomépület rekonstrukciójával, bővítésével	1998. V.	1	89	1998	3	5 000 000	0	821 875	4 178 125
1400000	Somogy Megyei Önk.	Középiskolai Diákotthon elhelyezése épületvásárlással, bővítéssel, átalakítással, Siófok	1998. V.	1	92	1998	3	136 500 000	0	135 922 160	577 840
0808518	Sopron	Gárdonyi Géza Általános Iskola és a Vendéglátóipari Szakközépiskola teljes rekonstrukciója, bővítése tornateremmel, tantermekkel	1998. V.	1	93	1998	3	20 000 000	0	20 000 000	0
0513268	Sóstófalva	Általános Művelődési Központ építése	1998. V.	1	94	1998	3	8 000 000	0	0	8 000 000
1500000	Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Önk.	Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Diákotthon elhelyezésére új diákotthon építése fogyatékos gyermekek kollégiumi ellátására, életveszélyes épület kiváltására, Nyíregyháza	1998. V.	1	96	1998	3	20 000 000	0	7 313 140	12 686 860
1500000	Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Önk.	Megyei Levéltár elhelyezése épületvásárlással és átalakítással, Nyíregyháza	1998. V.	1	97	1998	3	20 000 000	0	10 277 218	9 722 782
0633367	Szeged	Gábor Dénes Műszaki Szakközépiskola és Kollégium teljes rekonstrukciója, életveszély elhárítása	1998. V.	1	100	1998	3	20 000 000	0	9 600 142	10 399 858
0209308	Szemely	Faluház kialakítása térségi horvát nemzetiségi hagyomány ápolását szolgáló kulturális feladatokra	1998. V.	1	101	1998	3	3 150 000	0	0	3 150 000
1803009	Szombathely	Zrínyi Ilona Általános Iskola főépületének teljes rekonstrukciója és bővítése, tornaterem, szertárak, műhelyek építése	1998. V.	1	104	1998	3	10 000 000	0	10 000 000	0
1917321	Taliándörögd	Közösségi Ház kialakítása bővítéssel, rekonstrukcióval	1998. V.	1	105	1998	3	8 000 000	0	7 846 520	153 480
1724563	Tamási	Városi Könyvtár bővítése	1998. V.	1	106	1998	3	6 650 000	0	3 500 000	3 150 000
1613815	Tiszaföldvár	Ószőlői Általános Iskola bővítésével többcélú tornaterem és kiszolgáló helyiségek építése szükségterem kiváltására	1998. V.	1	107	1998	3	20 000 000	0	20 000 000	0
1507597	Tiszavasvári	Vasvári Pál Középiskola és Szakiskola fiúkollégiumának tetőrekonstrukciója, életveszély elhárítása	1998. V.	1	108	1998	3	13 000 000	0	6 864 829	6 135 171
0518306	Tokaj	II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Oktatási, Nevelési Intézmény rekonstrukciója és bővítése: könyvtár, tantermek, nyelvi labor, közösségi terem	1998. V.	1	109	1998	3	20 000 000	0	19 950 000	50 000
1700000	Tolna Megyei Önk.	Tolnai Lajos Gimnázium és Kollégium, rekonstrukció befejezése, balesetveszély elhárítása, Gyönk	1998. V.	1	110	1998	3	20 179 000	0	1 762 108	18 416 892
2000000	Zala Megyei Önk.	Thúry György Múzeum raktárépületének teljes rekonstrukciója, Nagykanizsa	1998. V.	1	114	1998	3	10 000 000	0	1 422 757	8 577 243
2000000	Zala Megyei Önk.	Hevesi Sándor Színház rekonstrukciója és bővítése, balesetveszély elhárítása, színpadtechnikai eszközök beszerzése, Zalaegerszeg	1998. V.	1	115	1998	3	10 000 000	0	0	10 000 000
2010348	Zalakomár	Általános Iskola átalakítása, bővítése: tornaterem, kiszolgáló helyiségek építése, óvoda elhelyezése, új építése	1998. V.	1	116	1998	3	5 000 000	0	3 127 857	1 872 143
C) OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁS ÖSSZESEN	1 100 000 000	0	730 783 010	369 216 990
MINDÖSSZESEN (A+B+C)	3 000 000 000	2 530 000	1 974 022 604	1 023 447 396

6/a számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A helyi önkormányzatok 1998. évi céltámogatásainak felhasználása

Forintban
Törvény Magyar Közlöny			Jóváhagyott céltámogatás
Megnevezés	száma	mell.	Ütem(év)	Beru-házástípusa	száma (db)	összege	Lemondás	Teljesítés	Maradvány	Lemon-dás (db)
A) VÍZGAZDÁLKODÁS
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1995. 26.	1.	1998	213	1	5 118 000	0	1 124 344	3 993 656	0
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás összesen					1	5 118 000	0	1 124 344	3 993 656	0
Községek ivóvízhálózatának építése	1995. 26.	1.	1998	215	2	17 863 000	0	14 664 128	3 198 872	0
Községek ivóvízhálózatának építése összesen					2	17 863 000	0	14 664 128	3 198 872	0
Ivóvízkezelési eljárás	1995. 26.	1.	1998	217	2	254 348 000	0	251 348 000	2 910 000	0
Ivóvízkezelési eljárás összesen					2	254 348 000	0	251 348 000	2 910 000	0
A1) Vízellátási beruházások összesen					5	277 329 000	0	267 226 472	10 102 528	0
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/B	1998	218	1	12 000 000	0	0	12 000 000	0
Szennyvíztisztító telep építése	1995. 26.	1.	1998	218	1	21 093 000	0	0	21 093 000	0
Szennyvíztisztító telep építése	1996. 38.	1.	1998	218	10	195 647 000	38 697 400	73 239 632	83 709 968	4
Szennyvíztisztító telep építése	1997. 49.	1.	1998	218	18	620 077 000	53 619 200	229 027 944	337 429 856	11
Szennyvíztisztító telep építése	1997. 69.	1.	1998	218	11	524 242 000	267 663 000	41 760 141	214 818 859	6
Szennyvíztisztító telep építése	1998. 7.	1.	1998	218	42	1 371 483 000	0	28 202 943	1 343 280 057	0
Szennyvíztisztító telep építése	1998. 10.	1.	1998	218	8	361 357 000	0	810 000	360 547 000	0
Szennyvíztisztító telep építése összesen					91	3 105 899 000	359 979 600	373 040 660	2 372 878 740	21
Települési folyékony hulladék tisztító telep	1998. 7.	1.	0998	219	1	5 290 000	0	0	5 290 000	0
Települési folyékony hulladék tisztító telep	1998. 10.	1.	0998	219	1	12 160 000	0	0	12 160 000	0
Települési folyékony hulladék tisztító telep összesen					1	17 450 000	0	0	17 450 000	0
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/B	1998	220	5	135 017 000	20 500 000	107 016 998	7 500 002	2
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés összesen					5	135 017 000	20 500 000	107 016 998	7 500 002	2
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építése	1993. 119.	1/B	1998	222	2	40 611 000	7 806 144	31 225 578	1 579 278	2
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építése					2	40 611 000	7 806 144	31 225 578	1 579 278	2
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1996. 38.	1.	1998	223	83	3 924 626 000	628 304 834	1 737 243 161	1 559 078 005	39
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1997. 49.	1.	1998	223	79	5 824 057 000	758 460 236	1 840 513 179	3 225 083 585	42
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1997. 69.	1.	1998	223	34	2 645 944 000	427 718 900	162 519 940	2 055 705 160	18
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1998. 7.	1.	1998	223	164	6 888 134 000	32 443 400	284 024 283	6 571 666 317	5
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1998. 10.	1.	1998	223	22	1 462 390 000	0	86 920 593	1 375 469 407	0
Szennyvízcsatorna-hálózat építése összesen					382	20 745 151 000	1 846 927 370	4 111 221 156	14 787 002 474	104
A2) Szennyvíz beruházások összesen					481	24 044 128 000	2 235 213 114	4 622 504 392	17 186 410 494	129
A) VÍZGAZDÁLKODÁS ÖSSZESEN					486	24 321 457 000	2 235 213 114	4 889 730 864	17 196 513 022	129
B) EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁS
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1998. 7.	1.	1998	241	102	1 365 161 000	123 272 000	249 223 886	992 665 114	4
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése összesen					102	1 365 161 000	123 272 000	249 223 886	992 665 114	4
Kórház rekonstrukció	1993. 119.	1/A	1998	243	1	15 160 000	0	0	15 160 000	0
Kórház rekonstrukció összesen					1	15 160 000	0	0	15 160 000	0
B) EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ÖSSZESEN				103	1 380 321 000	123 272 000	249 223 886	1 007 825 114	4
C) OKTATÁSI, KULTURÁLIS ELLÁTÁS
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1993. 119.	1/A	1998	236	1	2 500 000	0	0	2 500 000	0
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1996. 38.	1.	1998	236	2	23 800 000	200 000	23 600 000	0	1
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1997. 49.	1.	1998	236	12	146 879 000	0	144 873 955	2 005 045	0
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1998. 7.	1.	1998	236	39	373 721 000	0	159 936 793	213 784 207	0
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása összesen					54	546 900 000	200 000	328 410 748	218 289 252	1
C) OKTATÁS, KULTURÁLIS ELLÁTÁS ÖSSZESEN					54	546 900 000	200 000	328 410 748	218 289 252	1
D) EGYÉB
Szilárd hulladéklerakó telep építése	1996. 38.	1	1998	110	3	101 206 000	2 154 000	89 629 286	9 422 714	1
Szilárd hulladéklerakó telep építése	1997. 49.	1	1998	110	6	351 738 000	54 902 066	200 513 986	96 321 948	4
Szilárd hulladéklerakó telep építése	1998. 7.	1	1998	110	10	639 011 000	0	45 747 105	593 263 895	0
Szilárd hulladéklerakó telep építése					19	1 091 955 000	57 056 066	335 890 377	699 008 557	5
D) EGYÉB ÖSSZESEN					19	1 091 955 000	57 056 066	335 890 377	699 008 557	5
MINDÖSSZESEN (A+B+C+D)					662	27 340 633 000	2 415 741 180	5 803 255 875	19 121 635 945	139

6/b számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A helyi önkormányzatok 1991-1997. évi céltámogatás-maradványainak felhasználása 1998. évben

Forintban
Törvény Magyar Közlöny			Év elején rendelkezésre álló céltámogatás
Megnevezés	száma	mell.	Ütem(év)	Beru-házástípusa	száma (db)	összege	Lemondás	Teljesítés	Maradvány	Lemon-dás (db)
A) VÍZGAZDÁLKODÁS
Folyamatban lévő vízgazdálkodás, városi szennyvíztisztító-létesítés	1993. L.	2	1993	105	1	3 000 000	3 000 000	0	0	1
Folyamatban lévő vízgazdálkodás, városi szennyvíztisztító-létesítés	1993. L.	2	1994	105	1	4 500 000	4 500 000	0	0	1
Folyamatban lévő vízgazdálkodás, városi szennyvíztisztító-létesítés	1993. L.	2	1995	105	2	4 500 540	4 500 540	0	0	2
Folyamatban lévő vízgazdálkodás, városi szennyvíztisztító-létesítés	1993. L.	2	1996	105	1	1 500 000	1 500 000	0	0	1
Folyamatban lévő vízgazdálkodás, városi szennyvíztisztító-létesítés összesen					5	13 500 540	13 500 540	0	0	5
Vízgazdálkodás, egyedi ivóvízellátás	1992. 74.	5	1993	111	1	0	10 991 000	-10 991 000	0	1
Vízgazdálkodás, egyedi ivóvízellátás	1993. L.	2	1993	111	1	196 000	0	0	196 000	0
Vízgazdálkodás, egyedi ivóvízellátás összesen					2	196 000	10 991 000	-10 991 000	196 000	1
Vízgazdálkodás, közműves ivóvízellátás	1991. XXI.	3	1991	112	1	93 750	93 750	0	0	1
Vízgazdálkodás, közműves ivóvízellátás	1992. XXVI.	2	1992	112	3	542 000	542 000	0	0	3
Vízgazdálkodás, közműves ivóvízellátás	1993. L.	2	1993	112	4	9 557 828	9 260 000	0	297 828	1
Vízgazdálkodás, közműves ivóvízellátás összesen					8	10 193 578	9 895 750	0	297 828	5
Vízgazdálkodás, vízközmű-társulás, vízellátás	1992. XXVI.	2	1992	113	2	3 351 450	3 351 450	0	0	2
Vízgazdálkodás, vízközmű-társulás, vízellátás összesen						3 351 450	3 351 450	0	0	2
Vízgazdálkodás, vízközmű-társulás, csatorna	1993. L.	2	1993	115	2	1 553 416	1 553 416	0	0	2
Vízgazdálkodás, vízközmű-társulás, csatorna	1993. L.	2	1994	115	1	6 420 000	6 420 000	0	0	1
Vízgazdálkodás, vízközmű-társulás, csatorna	1993. L.	2	1995	115	1	700 000	700 000	0	0	1
Vízgazdálkodás, vízközmű-társulás, csatorna	1993. L.	2	1996	115	3	18 877 273	18 733 273	0	144 000	2
Vízgazdálkodás, vízközmű-társulás, csatorna összesen					7	27 550 689	27 406 689	0	144 000	6
Vízgazdálkodás, szennyvízelvezetés, -tisztítás	1992. XXVI.	2	1992	117	1	1 237 008	1 237 008	0	0	1
Vízgazdálkodás, szennyvízelvezetés, -tisztítás	1993. L.	2	1993	117	1	4 889 124	0	0	4 889 124	0
Vízgazdálkodás, szennyvízelvezetés, -tisztítás	1993. L.	2	1994	117	3	4 439 177	155 679	0	4 283 498	1
Vízgazdálkodás, szennyvízelvezetés, -tisztítás	1993. L.	2	1995	117	1	3 375 000	0	0	3 375 000	0
Vízgazdálkodás, szennyvízelvezetés, -tisztítás összesen					6	13 940 309	1 392 687	0	12 547 622	2
Közkifolyós ivóvízellátás belterületen	1993. 119.	1/a	1993	211	1	2 500	0	0	2 500	0
Közkifolyós ivóvízellátás belterületen	1995. 26.	1	1995	211	1	29 000	29 000	0	0	1
Közkifolyós ivóvízellátás belterületen	1995. 26.	1	1996	211	1	83 738	83 738	0	0	1
Közkifolyós ivóvízellátás belterületen összesen					3	115 238	112 738	0	2 500	2
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1993. 119.	1/a	1994	213	2	117 296	117 296	0	0	2
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1993. 119.	1/a	1995	213	2	3 596 036	3 000 000	0	596 036	1
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1994. 37.	1	1994	213	1	0	0	-15 884 400	15 884 400	1
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1994. 37.	1	1995	213	1	0	0	-15 179 763	15 179 763	1
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1995. 26.	1	1995	213	2	472 184	4 321 776	-3 849 592	0	1
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1995. 26.	1	1996	213	3	8 208 373	6 830 823	1 377 550	0	3
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás	1995. 26.	1	1997	213	3	7 047 011	158	-5 839 632	12 886 485	1
Ivóvíztermelő művek kiépítése, vízkutatás, -feltárás összesen					14	19 440 900	14 270 053	-39 375 837	44 546 684	10
Községek ivóvízhálózatának építése	1993. 119.	1/a	1993	215	2	458 867	1 680	0	457 187	1
Községek ivóvízhálózatának építése	1993. 119.	1/a	1994	215	2	1 200	1 200	-1 340 657	1 340 657	1
Községek ivóvízhálózatának építése	1993. 119.	1/a	1995	215	3	2 692 938	2 681 133	0	11 805	2
Községek ivóvízhálózatának építése	1994. 37.	1	1994	215	1	0	10 896 000	-10 896 000	0	1
Községek ivóvízhálózatának építése	1994. 37.	1	1996	215	2	275 937	275 937	0	0	2
Községek ivóvízhálózatának építése	1995. 26.	1	1995	215	2	5 144	1 372 731	-1 367 587	0	2
Községek ivóvízhálózatának építése	1995. 26.	1	1996	215	5	2 570 260	5 257 763	-2 688 893	1 390	3
Községek ivóvízhálózatának építése	1995. 26.	1	1997	215	3	532 420	253	532 167	0	1
Községek ivóvízhálózatának építése összesen					20	6 536 766	20 486 697	-15 760 970	1 811 039	13
Városok ivóvízhálózatának építése	1993. 119.	1/b	1996	216	1	457 209	0	0	457 209	0
Városok ivóvízhálózatának építése összesen					1	457 209	0	0	457 209	0
Ivóvízkezelési eljárás	1993. 119.	1/a	1994	217	1	98	98	0	0	1
Ivóvízkezelési eljárás	1993. 119.	1/a	1995	217	1	1	1	0	0	1
Ivóvízkezelési eljárás	1994. 37.	1	1995	217	1	1 750	0	0	1 750	0
Ivóvízkezelési eljárás	1994. 37.	1	1996	217	1	784 000	0	0	784 000	0
Ivóvízkezelési eljárás	1995. 26.	1	1996	217	1	14 549	14 549	0	0	1
Ivóvízkezelési eljárás	1995. 26.	1	1997	217	3	1 589 596	0	-1 927 087	3 516 683	0
Ivóvízkezelési eljárás összesen					8	2 389 994	14 648	-1 927 087	4 302 433	3
A1) Vízellátási beruházások összesen					76	97 672 673	101 422 252	-68 054 894	64 305 315	49
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/a	1993	218	1	0	250 000	-20 000	0	1
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/a	1994	218	2	1 862 500	4 000 100	-2 137 600	0	2
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/a	1995	218	1	0	2 137 400	-2 137 400	0	1
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/b	1994	218	5	10 603 596	6 513 000	-3 256 000	7 346 596	3
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/b	1995	218	8	33 795 735	17 934 575	-1 974 840	17 836 000	5
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/b	1996	218	13	94 974 673	41 734 139	52 239 534	1 000	10
Szennyvíztisztító telep építése	1993. 119.	1/b	1997	218	5	93 049 707	22 442 413	14 738 768	55 868 526	2
Szennyvíztisztító telep építése	1995. 26.	1	1995	218	5	40 845 435	42 707 435	-7 200 800	5 338 800	4
Szennyvíztisztító telep építése	1995. 26.	1	1996	218	11	119 528 156	65 348 539	48 440 727	5 738 890	6
Szennyvíztisztító telep építése	1995. 26.	1	1997	218	9	157 845 668	9 601 157	126 370 322	21 874 180	3
Szennyvíztisztító telep építése	1995. 38.	1	1996	218	17	204 418 425	82 366 868	115 053 631	6 997 926	9
Szennyvíztisztító telep építése	1995. 38.	1	1997	218	28	490 647 000	158 557 455	256 821 134	75 268 411	11
Szennyvíztisztító telep építése	1997. 49.	1	1997	218	23	654 249 000	127 284 400	385 406 137	141 558 463	14
Szennyvíztisztító telep építése	1997. 69.	1	1997	218	17	590 673 000	150 613 000	305 952 563	125 107 437	10
Szennyvíztisztító telep építése összesen					145	2 492 492 895	740 490 481	1 289 066 176	462 936 238	81
Települési folyékony hulladék tisztító telep	1993.119.	1/b	1995	219	1	37 739	37 739	0	0	1
Települési folyékony hulladék tisztító telep	1993.119.	1/b	1996	219	1	600 000	600 000	0	0	1
Települési folyékony hulladék tisztító telep	1997. 49.	1	1997	219	1	75 680 000	15 136 000	27 620 000	32 924 000	1
Települési folyékony hulladék tisztító telep összesen					3	76 317 739	15 773 739	27 620 000	32 924 000	3
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/a	1993	220	1	0	1 250 000	-1 250 000	0	1
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/a	1994	220	4	21 577 438	28 160 556	-14 129 508	7 546 390	3
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/a	1995	220	5	44 200 400	58 098 600	-50 292 200	36 394 000	4
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/a	1996	220	2	42 934 134	1 919 981	10 495 553	30 518 600	2
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/a	1997	220	1	41 918 000	0	0	41 918 000	0
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1994	220	4	59 721 875	10 869 200	48 852 675	0	3
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1995	220	10	276 075 754	23 083 637	23 735 363	229 256 754	5
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1996	220	18	158 922 106	79 106 600	76 104 598	3 710 908	12
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1997	220	13	189 530 612	128 222 280	44 305 728	17 002 604	5
Községekben szennyvízcsatorna-hálózat építés összesen					58	834 880 319	330 710 854	137 822 209	366 347 256	35
Városokban főgyűjtő szennyvízcsatorna építés	1993. 119.	1/b	1995	221	1	584 932	584 932	0	0	1
Városokban főgyűjtő szennyvízcsatorna építés	1993. 119.	1/b	1996	221	1	6 000 000	6 000 000	0	0	1
Városokban főgyűjtő szennyvízcsatorna építés összesen					2	6 584 932	6 584 932	0	0	2
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/a	1995	222	1	0	1 322 000	-1 322 000	0	1
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1994	222	1	0	1 292 000	-1 292 000	0	1
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1995	222	7	22 904 416	49 806 014	-26 901 798	200	6
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1996	222	9	227 782 750	215 635 700	12 147 050	0	7
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építés	1993. 119.	1/b	1997	222	4	133 988 981	46 159 502	71 017 479	16 812 000	3
Városokban szennyvízcsatorna-hálózat építés összesen					22	384 676 147	314 215 216	53 648 731	16 812 200	18
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1996. 38.	1	1996	223	127	1 631 710 404	609 394 515	892 614 186	129 701 703	81
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1996. 38.	1	1997	223	138	4 472 849 015	745 420 560	2 780 572 432	946 856 023	60
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1997. 49.	1	1997	223	117	5 473 719 350	1 315 224 556	3 133 455 711	1 025 039 083	62
Szennyvízcsatorna-hálózat építése	1997. 69.	1	1997	223	39	2 934 377 382	568 759 150	1 159 679 993	1 205 938 239	21
Szennyvízcsatorna-hálózat építése összesen					421	14 512 656 151	3 238 798 781	7 966 322 322	3 307 535 048	224
A2) Szennyvíz beruházások összesen					651	18 307 608 183	4 646 574 003	9 474 479 438	4 186 554 742	363
A) VÍZGAZDÁLKODÁS ÖSSZESEN					727	18 405 280 856	4 747 996 255	9 406 424 544	4 250 860 057	412
B) EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁS
Városi kórház rekonstrukció	1993. L.	2	1996	106	1	147 451	0	0	147 451	0
Városi kórház rekonstrukció összesen					1	147 451	0	0	147 451	0
Szociális otthon férőhely bővítés	1993. L.	2	1993	107	1	2 470	0	0	2 470	0
Szociális otthon férőhely bővítés	1993. L.	2	1994	107	1	1	1	0	0	1
Szociális otthon férőhely bővítés összesen					2	2 471	1	0	2 470	1
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1991. XXI.	3	1991	121	1	192 000	192 000	0	0	1
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1992. XXVI.	2	1992	121	3	9 231 955	2 424 900	6 807 055	0	2
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1992. 74.	1/b	1993	121	1	30 689	30 689	0	0	1
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1993. L.	2	1993	121	1	80 000	80 000	0	0	1
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1993. L.	2	1995	121	1	5 367	0	0	5 367	0
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése					7	9 540 011	2 727 589	6 807 055	5 367	5
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1993. 119.	1/a	1993	241	2	91 364	364	0	91 000	1
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1994. 37.	1	1994	241	2	666 730	87 470	0	579 260	1
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1995. 26.	1	1995	241	6	156 248 658	165 659 785	-9 411 209	82	5
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1996. 38.	1	1996	241	23	123 849 966	115 416 241	6 273 725	2 160 000	21
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése	1997. 49.	1	1997	241	61	1 082 403 462	139 938 425	628 265 801	314 199 236	14
Működő eü. intézmények gép-műszer beszerzése összesen					94	1 363 260180	421 102 285	625 128 317	317 029 578	42
Szociális otthon férőhely létesítése	1993. 119.	1/a	1994	242	1	11	11	0	0	1
Szociális otthon férőhely létesítése	1993. 119.	1/a	1996	242	1	6 361 560	0	4 986 460	1 375 100	0
Szociális otthon férőhely létesítése	1993. 119.	1/a	1997	242	1	6 400 000	0	0	6 400 000	0
Szociális otthon férőhely létesítése összesen					3	12 761 571	11	4 986 460	7 775 100	1
Kórházrekonstrukció	1993. 119.	1/a	1994	243	2	975 249	975 249	0	0	2
Kórházrekonstrukció	1993. 119.	1/a	1995	243	2	48 537 688	21 713 678	7 878 047	18 945 963	1
Kórházrekonstrukció	1993. 119.	1/a	1996	243	2	52 660 000	37 500 000	0	15 160 000	1
Kórházrekonstrukció	1993. 119.	1/a	1997	243	1	15 160 000	0	0	15 160 000	0
Kórházrekonstrukció					7	117 332 937	60 188 927	7 878 047	49 265 963	4
B) EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ÖSSZESEN				114	1 503 044 621	484 018 813	644 799 879	374 225 929	53
C) OKTATÁSI, KULTURÁLIS ELLÁTÁS
Alapfokú oktatás 1991.	1991. XXI.	2	1991	108	1	3 809 001	3 809 001	0	0	1
Alapfokú oktatás	1992. XXVI.	2	1992	108	1	343 000	343 000	0	0	2
Alapfokú oktatás összesen					2	4 152 001	4 152 001	0	0	2
Alapfokú oktatás tornaterem	1992. XXVI.	2	1992	118	2	3 863 000	3 379 508	483 492	0	2
Alapfokú oktatás tornaterem	1993. L.	2	1993	118	3	8 601 768	6 495 042	0	2 106 726	2
Alapfokú oktatás, tornaterem	1993. L	2	1995	118	1	1 333 000	0	1 333 000	0	0
Alapfokú oktatás, tornaterem	1993. L	2	1996	118	1	1 068 000	0	1 068 000	0	0
Alapfokú oktatás, tornaterem összesen					7	14 865 768	9 874 550	2 884 492	2 106 726	4
Középfokú oktatás, tornaterem	1992. XXXIV.	2	1992	201	1	14	14	0	0	1
Középfokú oktatás, tornaterem összesen					1	14	14	0	0	1
Alap- és középfokú oktatás, kollégium	1993. L.	2	1996	202	2	12 028 436	11 593 420	435 016	0	2
Alap- és középfokú oktatás, kollégium összesen					2	12 028 436	11 593 420	435 016	0	2
Általános iskolai tornaterem építése	1993. 171.	1	1994	231	2	429 165	1 639 000	-1 554 220	344 385	1
Általános iskolai tornaterem építése	1993. 171.	1	1995	231	2	4 821 093	4 821 093	0	0	2
Általános iskolai tornaterem építése	1993. 171.	1	1996	231	1	2 780 000	2 780 000	0	0	1
Általános iskolai tornaterem építése	1993. 171.	1	1997	231	3	5 287 976	5 233 029	54 947	0	2
Általános iskolai tornaterem építése	1993. 119.	1/b	1994	231	1	1 510 969	1 510 969	0	0	1
Általános iskolai tornaterem építése	1993. 119.	1/b	1995	231	2	10 090 610	10 090 610	0	0	2
Általános iskolai tornaterem építése	1993. 119.	1/b	1996	231	4	7 425 963	6 960 803	465 160	0	3
Általános iskolai tornaterem építése összesen					15	32 345 776	33 035 504	-1 034 113	344 385	12
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1993. 119.	1/a	1996	236	1	92 810	92 810	0	0	1
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1993. 119.	1/a	1997	236	1	19 296 425	0	11 899 943	7 396 482	0
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1994. 37.	1	1996	236	1	2 830 165	0	2 830 165	0	0
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1995. 26.	1	1995	236	2	103	103	0	0	2
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1995. 26.	1	1996	236	1	90 000	90 000	0	0	1
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1996. 38.	1	1996	236	8	107 622 460	1 493 998	7 266 062	98 862 400	3
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1996. 38.	1	1997	236	10	116 573 311	5 195 321	63 079 909	48 298 081	2
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása	1997. 49.	1	1997	236	19	102 601 946	1 943	96 456 003	6 144 000	1
Életveszélyessé vált ált. isk. tantermek kiváltása összesen					43	349 107 220	6 874 175	181 532 082	160 700 963	10
C) OKTATÁSI, KULTURÁLIS ELLÁTÁS ÖSSZESEN					70	412 499 215	65 529 664	183 817 477	163 152 074	31
D) EGYÉB
Szilárd hulladéklerakó telep építése	1996. 38.	1	1996	110	5	12 005 430	9 251 560	-645 521	3 399 391	2
Szilárd hulladéklerakó telep építése	1996. 38.	1	1997	110	13	195 215 246	45 029 613	101 205 900	48 979 733	4
Szilárd hulladéklerakó telep építése	1997. 49.	1	1997	110	10	831 875 378	85 028 013	634 723 769	112 123 596	5
Szilárd hulladéklerakó telep építése összesen					28	1 039 096 054	139 309 186	735 284 148	164 502 720	11
D) EGYÉB ÖSSZESEN				28	1 039 096 054	139 309 186	735 284 148	164 502 720	11
MINDÖSSZESEN (A+B+C+D)				939	21 359 920 746	5 436 853 918	10 970 326 048	4 952 740 780	507

7. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás költségvetési előirányzatainak és pénzforgalmának alakulása

Ezer forintban
ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS	December 31-én rendelkezésre áll
Költségvetési év	1998. január 1-jén rendelkezésre áll a költségvetési előirányzatból	Tárgyévi tv. szerinti eredeti előirányzat	1998. dec. 31-i módosított költségvetési előirányzat	Előző év(ek) maradványából	Tárgyévi előirányzatból	Összes teljesítés	A költségvetési előirányzatból
1	2	3=2+4	4	5	6=4+5	7=1+2-6
1998	5 384 838	9 000 000	14 038 291	5 038 291	6 329 369	11 367 660	3 017 178
Előző évek teljesítéséből történt visszafizetés							18 712

8. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A céljellegű decentralizált támogatás előirányzatainak és pénzforgalmának alakulása

Ezer forintban
1998. január 1-jén rendelkezésre áll	ELŐIRÁNYZATOK	PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS	December 31-én rendelkezésre áll
Támogatási jogcím	a költség-vetési előirány-zatból	az önkor-mány-zatoknak kiadott előirány-zatból	tárgyévi tv. szerinti eredeti előirányzat	tárgyévi eredeti előirány-zatból korábban lekötött előirányzat	átcsopor-tosítás más címről fejezeti hatás-körben	önkor-mányza-toknak tárgyévben kiadott előirányzat	1998. december 31-én módosított költségvetési előirányzat	előző év(ek) maradvá-nyából	tárgyévi előirány-zatból	összes teljesítés	a költség-vetési előirány-zatból	önkor-mányza-toknak kiadott előirány-zatból
1	1/a.	2	3	4	5	6=2+4+7	7	8	9=7+8	10=(1+2+4)-9	11=(1/a.+3+5)-9
Felhalmozás és vis maior	0	0	4 000 000	0		3 187 981	4 000 000	0	2 601 917	2 601 917	1 398 083	586 064
ebből: Vis maior	0	0	0	0		583 934	0	0	583 934	583 934	-583 934	0
Vis maior tartalék	0	0	300 000	0	614 838	689 617	914 838	0	689 617	689 617	225 221	0
Céljellegű decentralizált támogatás összesen	0	0	4 300 000	0	614 838	3 877 598	4 914 838	0	3 291 534	3 291 534	1 623 304	286 064

9. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

HELYI ÖNKORMÁNYZATI HIVATÁSOS TŰZOLTÓSÁGOK TÁMOGATÁSA

Millió forintban
Fenntartó önkormányzat neve	Eredeti előirányzat	Módosított előirányzat	1998. évi teljesítés
Fővárosi önkormányzat	2401,1	2401,1	2401,1
Siklós	71,6	71,6	71,6
Pécs	162,7	162,7	162,7
Mohács	73,0	73,0	73,0
Komló	84,0	84,0	84,0
Szigetvár	70,3	70,3	70,3
Baja	86,4	86,4	86,4
Kalocsa	83,5	83,5	83,5
Kiskőrös	53,6	53,6	53,6
Kiskunfélegyháza	85,5	85,5	85,5
Kecskemét	146,0	146,0	146,0
Kiskunhalas	93,0	93,0	93,0
Gyula	78,7	78,7	78,7
Békéscsaba	117,0	117,0	117,0
Szeghalom	67,8	67,8	67,8
Orosháza	87,2	87,2	87,2
Szarvas	72,7	72,7	72,7
Mezőkovácsháza	60,0	60,0	60,0
Sátoraljaújhely	87,1	87,1	87,1
Kazincbarcika	100,1	100,1	100,1
Szendrő	50,4	50,4	50,4
Ózd	87,0	87,0	87,0
Mezőkövesd	86,9	86,9	86,9
Tiszaújváros	109,3	109,3	109,3
Miskolc	214,1	214,1	214,1
Szerencs	86,2	86,2	86,2
Encs	59,0	59,0	59,0
Csongárd	46,3	46,3	46,3
Makó	78,8	78,8	78,8
Hódmezővásárhely	86,6	86,6	86,6
Szentes	87,8	87,8	87,8
Szeged	221,3	221,3	221,3
Dunaújváros	99,5	99,5	99,5
Bicske	9,8	9,8	9,8
Székesfehérvár	163,2	163,2	163,2
Mór	9,8	9,8	9,8
Sárbogárd	79,8	79,8	79,8
Csorna	63,9	63,9	63,9
Mosonmagyaróvár	87,7	87,7	87,7
Sopron	94,7	94,7	94,7
Győr	183,5	183,5	179,0
Kapuvár	65,1	65,1	65,1
Hajdúböszörmény	7,3	7,3	7,3
Hajdúszoboszló	7,3	7,3	7,3
Püspökladány	69,5	69,5	69,5
Berettyóújfalu	66,3	66,3	66,3
Debrecen	196,5	196,5	196,5
Hajdúnánás	58,2	58,2	58,2
Füzesabony	7,3	7,3	7,3
Gyöngyös	101,3	101,3	101,3
Heves	55,1	55,1	55,1
Eger	143,5	143,5	143,5
Hatvan	88,9	88,9	88,9
Komárom	101,0	101,0	101,0
Nyergesújfalu	73,3	73,3	73,3
Tatabánya	152,0	152,0	152,0
Esztergom	97,7	97,7	96,3
Pásztó	7,3	7,3	7,3
Balassagyarmat	86,6	86,6	86,6
Rétság	7,3	7,3	7,3
Salgótarján	135,7	135,7	135,7
Dabas	81,0	81,0	81,0
Monor	72,7	72,7	72,7
Cegléd	101,2	101,2	101,2
Nagykáta	58,6	58,6	59,0
Szentendre	78,7	78,7	78,7
Ráckeve	9,8	9,8	9,8
Nagykőrös	9,8	9,8	9,8
Vác	126,1	126,1	126,1
Szigetszentmiklós	86,9	86,9	86,9
Érd	179,1	179,1	179,1
Gödöllő	116,1	116,1	116,1
Siófok	106,2	106,2	106,2
Nagyatád	66,7	66,7	66,7
Marcali	79,7	79,7	79,7
Kaposvár	11,5	11,5	11,5
Barcs	65,7	65,7	65,7
Kisvárda	87,0	87,0	87,0
Nyírbátor	78,2	78,2	78,2
Záhony	67,5	67,5	67,5
Nyíregyháza	157,3	157,3	157,3
Vásárosnamény	7,3	7,3	7,3
Mátészalka	101,5	101,5	101,5
Fehérgyarmat	7,3	7,3	7,3
Mezőtúr	66,7	66,7	66,7
Karcag	84,9	84,9	84,9
Jászberény	85,1	85,1	85,1
Szolnok	164,1	164,1	164,1
Tiszafüred	65,5	65,5	65,5
Kunszentmárton	59,9	59,9	59,9
Paks	92,7	92,7	92,7
Bonyhád	9,8	9,8	9,8
Dombóvár	93,7	93,7	93,7
Szekszárd	111,6	111,6	111,6
Tamási	9,8	9,8	9,8
Szombathely	128,7	128,7	128,7
Körmend	113,0	113,0	113,0
Kőszeg	7,3	7,3	7,3
Sárvár	81,8	81,8	81,8
Celldömölk	7,3	7,3	7,3
Balatonfűzfő	82,5	82,5	83,5
Ajka	71,0	71,0	71,0
Várpalota	88,2	88,2	88,2
Veszprém	144,7	144,7	144,7
Badacsonytomaj	58,9	58,9	58,9
Pápa	82,6	82,6	82,6
Letenye	7,3	7,3	7,3
Lenti	88,1	88,1	88,1
Keszthely	95,5	95,5	95,5
Nagykanizsa	101,0	101,0	101,0
Zalaegerszeg	120,3	120,3	120,3
Zalaszentgrót	7,3	7,3	7,3
Összesen:	11 600,0	11 600,0	11 595,0

10. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A helyi önkormányzatok 1998. évi központosított előirányzatainak teljesítése

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Kiem. előir. száma	Központosított előirányzat jogcíme	Eredeti előirányzat	Ország-gyűlési hatás-körben	Kormány hatás-körben	Felügye-leti szervi hatás-körben	Intéz-ményi hatás-körben	Előirány-zatválto-zás összesen	Módo-sított elő-irányzat	Teljesítés	Elő-irányzat túllépés	Elő-irányzat marad-vány
1	Körjegyzőség támogatása	1 000,0			-40,7		-40,7	959,3	959,3
2	Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	60,0						60,0	60,0
3	Lakossági közműfejlesztés támogatása	2 000,0			-660,8		-660,8	1 339,2	1 339,2	0,0	0,0
4	Települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása	300,0						300,0	303,	3,7
5	Pincerendszerek és természetes partfalak veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	1 110,0						1 110,0	1 110,0
6	Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása	3 400,0						3 400,0	3 400,0
7	Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	150,0						150,0	150,0
8	Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	350,0						350,0	350,0
9	Gyermeknevelési támogatás	9 500,0			1 533,8		1 533,8	11 033,8	11 033,8
10	Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése	17 220,0			23,1		23,1	17 243,1	17 650,5	407,4
11	Gyermek és ifjúsági feladatok	130,0						130,0	129,9		0,1
12	Szakmai fejlesztések támogatása	2 543,0						2 543,0	2 526,6		16,4
13	Pedagógus szakvizsga és továbbképzés	3 486,0						3 486,0	3 482,7		3,3
14	Körzeti, térségi feladatok támogatása	3 231,0						3 231,0	3 231,0
15	Pedagógusok szakkönyvásárlásának támogatása	1 220,0						1 220,0	1 282,2	62,2
16	Tankönyvvásárlás támogatása	1 592,0						1 592,0	1 588,1		3,9
17	Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása	500,0						500,0	398,6		101,4
18	Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás	400,0						400,0	400,0
19	Helyi önkormányzati hivatásos zenekarok és énekkarok támogatása	230,0						230,0	230,0
20	Hozzájárulás a létszámcsökkenéssel kapcsolatos kiadásokhoz	1 500,0			-404,6		-404,6	1 095,4	1 096,2	0,8
21	Dél-Buda-Rákospalota Metró építése	200,0						200,0	200,0
22	Pedagógusok minőségi munkavégzésért járó keresetkiegészítése	2 436,6						2 436,6	2 317,5		119,1
23	Fővárosi József Attila Gimnázium új helyen történő kialakításának támogatása	200,0						200,0	200,0
24	Adósságkezelési hozzájárulás			500,0	-450,7		49,3	49,3	49,3
25	Árvízi védekezés támogatása			100,0	182,5		285,2	285,2	285,2
Együtt:	52 758,6		600,0	185,2		785,2	53 543,8	53 773,8	474,1	244,2
Közp. eir. maradvány egyenlege:									229,9

11. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. költségvetési befizetési kötelezettségei és a privatizációval, vagyonkezeléssel összefüggő ráfordításai, tartalékolási előirányzatai

Millió forintban
Megnevezés	1998. évi előirányzat	1998. évi módosított előirányzat	1998. év tény
1. Költségvetési befizetési kötelezettség
Az állami vagyon privatizációja bevételéből			11 800
ebből:
1997. évi bevételekből	8 000	11 800	11 800
1998. évi bevételekből	-	-	-
Az állami vagyon utáni részesedés, az adósságkonszolidációs követelések értékesítése alapján	12 000	6 000	6 000
Összesen:	20 000	17 800	17 800
2. Ráfordítások
Közvetlen privatizációs és privatizációt előkészítő kiadások (díjak, jutalékok), vagyonkezeléssel kapcsolatos ráfordítások	6 000	43 000	43 518
ebből:
K&H részvények vételára	-	15 300	15 300
Postabank tőkeemelése	-	20 000	20 000
Működési költségek összesen	3 000	3 300	3 300
A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásával kapcsolatos kifizetések	2 500	2 500	2 146
Reorganizációra a Kormány egyedi jóváhagyásával, ebből éves szinten 1000 M Ft értékig ügyletenként 200 M Ft összeghatárig az ÁPV Rt. Igazgatósága - a Kormány félévenkénti utólagos tájékoztatása mellett - dönthet	17 000	15 000	13 458
Agrár reorganizációs program kamatterheinek átvállalása	3 000	3 000	3 000
Nem biztosítható mezőgazdasági elemi károk kezelése	700	700	700
Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházási támogatása	1 300	1 300	1 300
A honvédelmi célú erdőgazdaságok reorganizációs ráfordításai	500	500	500
A gazdálkodók által okozott, a vállalkozókra át nem hárítható környezeti károk és veszélyeztetések elhárításának támogatására a Központi Környezetvédelmi Alapba félévente egyenlő összegű átutalás	1 000	1 000	1 000
A területfejlesztés központi, megyei és regionális programjainak támogatására a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény rendelkezései szerint	7 000	7 000	7 000
ebből:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye	1 500	1 500	1 500
Nógrád megye	360	360	360
Szabocs-Szatmár-Bereg megye	900	900	900
Nem az ÁPV Rt. portfóliójába tartozó volt szovjet ingatlanok környezetvédelmi kárelhárítása	800	800	425
Megbízásból értékesített bevétel átadás			84
Összesen:	42 800	78 100	76 431
3. Tartalékolás  [LÁBJEGYZET_6]
Tartalékalap feltöltése (költségvetési forrás nélkül)	54 000	54 600	89 311
Tartalék felhasználás	-	79 000	78 971

12. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

LXI. ÚTALAP

Millió forintban
ALAP	1998. évi előirányzat	1998. évi teljesítés
Cím-szám	Al-cím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Címnév	Al-cím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1				Közúti üzemeltetés	10 626,0			11 898,0
2				Közútkezelő szervezetek saját útfenntartási munkálataira	5 500,0			6 235,0
3				Külső kivitelezői útfenntartás	16 450,0			19 643,0
4				Út-hídépítés	15 050,0			12 020,0
5				Útkorszerűsítés	3 000,0			2 705,0
6				Hídkorszerűsítés	940,0			1 925,0
8				Előkészítés, kisajátítás	3 871,0			5 372,0
9				Gépészeti, műszaki fejlesztés	500,0
10				Közúti telepek fejlesztése	200,0
11				Műszaki fejlesztés, kutatás	63,0			103,0
12				Önkormányzatok támogatása	900,0			2 488,0
13				Folyó kamat-, járulékfizetés	8 500,0			7 044,0
15				Díjköteles utak állami hozzájárulása				2 197,0
17				Egyéb kiadások
5			Egyéb kiadások (nem bontott)	1 750,0			619,0
19				Befizetés a központi költségvetésbe	7 000,0			7 000,0
20				Jövedéki adó visszatérítés megtérítése	5 400,0			4 910,0
21				Jövedéki adó átengedett része		71 600,0			78 380,0
22				Gépjármű túlsúlydíj		400,0			851,0
23				Belföldi gépjárműadó		5 000,0			5 547,0
24				Külföldi gépjárműadó		1 900,0			2 402,0
27				Külső szervtől átvett pénzeszköz		500,0			1 105,0
28				Egyéb bevételek		350,0			895,0
30				M3 autópálya építése				3 830,0
31				Kht.-knak pénzeszköz tőketartalékába				1 493,0
38				PHARE támogatás					3 377,0
1-38. cím összesen:	79 750,0	79 750,0	0,0	89 482,0	95 557,0	3 075,0
50				Az Útalap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
3			Betétállomány változása		500,0		7 716,0
5			Hitel törlesztése	6 300,0			6 123,0
8			Külföldi hitelfelvétel: IBRD III		1 300,0			2 877,0
10			Külföldi hitelfelvétel: EIB II		4 500,0			7 887,0
Összesen:	86 050,0	86 050,0		103 321,0	103 321,0

LXII. VÍZÜGYI ALAP

Millió forintban
ALAP	1998. évi előirányzat	1998. évi teljesítés
Cím-szám	Al-cím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Címnév	Al-cím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1				Vízügyi alapfeladatok
1				Vízügyi állami alapfeladatok	1 404,0			1 570,0
2				Áruk, szolgáltatások, áfa	450,0			402,5
2				Vízkészlet- és vízminőségvédelem
2				Víztársulati fenntartás	300,0			286,9
3				Vízügyi beruházások és támogatások
6				Beruházási támogatás: ipar	100,0			55,0
7				Beruházási támogatás: víztársulati beruházás	400,0			221,8
8				Beruházási támogatás: víziközmű-társulati beruházás	100,0
9				Beruházási támogatás: intézményi beruházás				71,6
10				Önkormányzati beruházások támogatása	2 336,0			1 663,9
4				Az alap működtetése
1				Működési kiadások	101,0			91,5
7				Kamat, jutalékfizetés
1				Kamatfizetés	5,0			4,8
8				Egyéb kiadások
2				Egyéb kiadások	14,0			410,9
9				Vízkészletjárulék és bírságai
1				Vízkészletjárulék		5 150,0			4 863,0
12				Egyéb bevételek
1				Egyéb folyó bevétel		60,0			68,0
1-12. cím összesen	5 210,0	5 210,0	0,0	4 778,9	4 931,0	152,1
50				A Vízügyi Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
3				Betétállomány változása		15,0		137,0
6				Hiteltörlesztés pénzintézetnek	15,0			15,1
Összesen:	5 225,0	5 225,0		4 931,0	4 931,0

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP

Millió forintban
ALAP	1998. évi előirányzat	1998. évi teljesítés
Cím-szám	Al-cím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Címnév	Al-cím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1				Aktív foglalkoztatási eszközök
4				Képzési, átképzési célú foglalkoztatási eszközök	4 211,0			5 022,4
5				Foglalkoztatási pénzbeli juttatások	3 175,0			2 525,8
6				Foglalkoztatást fenntartó és fejlesztő támogatási eszközök	21 814,0			21 337,4
2				Szakképzési célú kifizetések
2				Hozzájárulásra kötelezettek visszaigénylése és alapképzés	1 600,0			1 214,6
3				Szakképzésfejlesztés	2 500,0			6 006,6
3				Munkanélküli ellátások
8				Előnyugdíj	13 000,0			16 373,7
7				Végkielégítések tb-je				167,1
11				Útiköltség-térítés	150,0			137,2
12				Postaköltség-térítés	251,0			466,6
14				Munkanélküli ellátások	29 250,3			31 873,7
15				Munkanélküli ellátások utáni járulékok	14 962,0			15 104,1
4				Jövedelempótló támogatás	20 260,1			21 081,2
5				Bérgarancia kifizetések	420,0			454,5
6				Rehabilitációs célú kifizetések
6				Munkahelyteremtő támogatás	1 600,0			1 535,0
7				Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása	7 000,0			7 000,0
7				Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz	292,0			291,7
8				A munkaerő-piaci szervezet működése és fejlesztése
1				Országos munkaerő-piaci szervezetnek átadott pénzeszköz	9 638,5			9 898,5
2				Országos munkaerő-piaci szervezet fejlesztési program	1 000,0			1 000,0
3				Rehabilitációs célú fejlesztési program	300,0			300,0
9				A Munkaerőpiaci Alap tartalékai
1				Működési célú tartalék	150,0			150,0
11				Közmunkavégzés támogatása (Erdőtelepítési programok)	550,0			933,0
22				Munkaadói járulék		89 862,0			97 730,2
23				Munkavállalói járulék		31 164,7			32 504,2
26				Egyéb bevétel		597,2			1 820,6
1				Rehabilitációs hozzájárulás		1 600,0			1 059,8
28				Visszterhes támogatások törlesztése		100,0			61,3
31				Szakképzési hozzájárulás		4 000,0			8 488,7
32				Szakképzési kamatmentes kölcsön visszafizetése		100,0			105,6
33				Bérgarancia támogatás törlesztése		200,0			259,8
1-33. cím összesen:	132 123,9	127 623,9	-4 500,0	142 873,1	142 030,2	-842,9
50				A Munkaerőpiaci Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1				Egyéb (függő, átfutó) kiadás				-7,1
2				Egyéb függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel					168,3
3				Betétállomány változása		4 500,0			667,5
Összesen:	132 123,9	132 123,9		142 866,0	142 866,0

LXIV. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

Millió forintban
ALAP	1998. évi előirányzat	1998. évi teljesítés
Cím-szám	Al-cím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Címnév	Al-cím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1				Alapkezelő igazgatóság működési költségvetése	202,6			221,1
2				Pályázati támogatás	2 198,4			3 111,5
3				Kulturális járulék		2 379,0			3 445,4
4				Bírság bevétel		12,0			8,4
6				Egyéb bevételek					3,6
8				Mecenatura bevétel		10,0			181,0
10				Pályázati támogatások visszafizetése					58,4
11				Nevezési díjbevétel					17,1
1-11. cím összesen:	2 401,0	2 401,0	0,0	3 332,6	3 713,9	381,3
50				A Nemzeti Kulturális Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1				Egyéb függő, átfutó, kiegyenlítő kiadásai				0,4
3				Betétállomány változása				380,9
Összesen:	2 401,0	2 401,0		3 713,9	3 713,9

LXV. KÖZPONTI KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP

Millió forintban
ALAP	1998. évi előirányzat	1998. évi teljesítés
Cím-szám	Al-cím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Címnév	Al-cím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1				Az alap működtetésének kiadásai
2				Bevételek beszedése és ellenőrzési tevékenység	550,0			548,1
3				Kezelés, működtetés, felhasználások ellenőrzése	600,0			740,0
4				Közcélú környezetvédelmi feladatok	4 500,0			3 865,4
5				Környezeti kárelhárítás
1				Környezeti károkozás, veszélyeztetés megelőzését és felderítését szolgáló munkák feltételeinek javítása	530,0			529,7
2				Környezeti károkozás, veszélyeztetés elhárítását szolgáló beavatkozások költségei	950,0			112,1
6				Támogatás környezetvédelmet közvetlenül elősegítő fejlesztésekhez (tájrendezési és kármentesítési feladatokkal együtt) (nem bontott)	16 272,0			16 669,5
7				Kenőolajok környezetvédelmi termékdíja		5 000,0			4 543 3
11				Környezetvédelmi és természetvédelmi bírságok
1				Bírságok (vállalkozásoktól): légszennyezési		700,0			520,9
2				Bírságok (vállalkozásoktól): szennyvíz		300,0			305,4
3				Bírságok (vállalkozásoktól): veszélyes hulladék		50,0			48,1
4				Bírságok (vállalkozásoktól): zaj- és rezgés		9,0			17,2
5				Bírságok (vállalkozásoktól): természetvédelmi		1,0			5,4
12				Környezetvédelmi termékdíjak
1				Üzemanyagok környezetvédelmi termékdíja		7 700,0			8,735,4
2				Gumiabroncsok környezetvédelmi termékdíja		1 300,0			1 444,5
3				Csomagolóeszközök környezetvédelmi termékdíja		3 650,0			2 750,4
4				Hűtőberendezések környezetvédelmi termékdíja		400,0			520,2
5				Akkumulátorok környezetvédelmi termékdíja		750,0			729,3
13				Bányajáradék		1 150,0			872,2
15				Az alap működésének egyéb bevételei					19,6
16				Az állami tulajdonú műemlékek értékesítéséből, hasznosításából befolyt bevételek		100,0
19				Vállalkozókra át nem hárítható károk elhárítását szolgáló forrás		1 000,0			1 000,0
20				Az alapnál nyújtott támogatások visszafizetése		2 200,0			958,8
21				Kárelhárítási kiadások visszatérítése		50,0			2,3
22				Műemlékvédelmi bírság		100,0
24				Építésügyi bírság		200,0			16,6
25				A környezet védelmét szolgáló nemzetközi segélyek					1 081,0
26				Késedelmi pótlék					6,2
1-26. cím összesen:	23 402,0	24 660,0	1 258,0	22 464,8	23 576,8	1 112,0
50				A Központi Környezetvédelmi Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1				Egyéb függő tételek				- 0,5	1,9
3				Betétállomány változása	1 258,0			1 114,4
Összesen:	24 660,0	24 660,0		23 578,7	23 578,7

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP

Millió forintban
ALAP	1998. évi előirányzat	1998. évi teljesítés
Cím-szám	Al-cím-szám	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emelt elő-irány-zat-szám	Címnév	Al-cím-név	Elő-irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	Kiadás	Bevétel	Egyenleg	Kiadás	Bevétel	Egyenleg
1				Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése	780,0			606,8
2				Nagy aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése	160,0			143,0
3				Kiégett fűtőelemek átmeneti tárolójának bővítése	2 624,9			2 828,6
4				Átadott pénzeszközök
1				Püspökszilágyi hulladéktároló működtetése	75,7			75,7
2				Önkormányzatok támogatására	55,0			55,0
3				Alapkezelőnek működési célra	16,0			16,0
4				Egyéb működési célra	65,0			216,0
5				Nukleáris létesítmények befizetései
1				Paksi Atomerőmű Rt.		7 428,7			7 428,7
2				MKM (BME-NTI)		5,0			3,5
3				MTA (KFKI-AEKI)		5,0			5,0
6				Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése		20,7			3,6
7				NM-ÁNTSZ befizetései		30,0			27,5
8				Költségvetési támogatás		15,0			305,5
1-8. cím összesen:	3 776,6	7 504,4	3 727,8	3 941,1	7 773,8	3 832,7
50				A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
3				Betétállomány változása	3 727,8			3 836,3	3 6
Összesen:	7 504,4	7 504,4		7 777,4	7 777,4

13. számú melléklet az 1999. évi CV. törvényhez

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1998. ÉVI VÉGREHAJTÁSÁNAK MÉRLEGE

Millió forintban
BEVÉTELEK	1998. évi módosított előirányzat	1998. évi teljesítés összesen	KIADÁSOK	1998. évi törvényimódosított összesen	1998. évi teljesítésösszesen
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI			GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
Társasági adó (pénzintézetek nélkül)	180 000,0	199 232,5		Egyedi és normatív támogatás	56 030,0	59 910,2
Bányajáradék	14 022,0	11 554,4		Egyéb támogatás	1 000,0	241,6
Vám- és importbefizetések	104 000,0	130 582,0	Együtt:		57 030,0	60 151,8
Játékadó	14 600,0	14 436,6		Agrárgazdaság támogatása
Egyéb befizetések	22 710,0	21 349,8		Piacra jutási támogatás	41 000,0	44 404,2
Összesen:		335 332,0	377 155,3		Agrártermelési támogatás	31 730,0	30 223,3
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK			Együtt:		72 730,0	74 627,5
Általános forgalmi adó	804 968,0	796 921,2	Összesen:		129 760,0	134 779,3
Fogyasztási adó	301 850,0	320 602,3	FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS	61 000,0	66 578,8
Összesen:		1 106 818,0	1 117 523,5
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI			FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
Személyi jövedelemadó	431 010,0	477 534,0		Központi beruházások költségvetési fedezete
Adóbefizetések	5 200,0	3 255,5		Kiemelt beruházások, beruházási célprogramok	81 022,8	62 987,9
Illetékbefizetések	40 000,0	39 663,4		Egyéb felhalmozási kiadások, lakásépítés, lakástámogatás	31 469,0	34 882,2
Összesen:		476 210,0	520 452,9		Együtt:		112,491,8	97 870,1
Lakásépítési támogatások	46 600,0	42 951,3
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SAJÁT BEVÉTELEI	234 148,8	340 566,2	Összesen:		159 091,8	140 821,4
TÁMOGATÁSI CÉLPROGRAMOK SAJÁT BEVÉTELEI	18 049,0	21 008,4	GARANCIA ÉS HOZZÁJÁRULÁS A tb-hez	28 100,0	28 100,0
Összesen:		252 197,8	361 574,6	TB KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK
Családi támogatások	156 600,0	162 978,2
Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	64 170,0	66 746,0
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKTŐL SZÁRMAZÓ BEFIZETÉSEK		6 000,0	9 764,8		Különféle jogcímen adott térítések	15 200,0	16 344,6
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSEI	3 800,0	4 150,1	Összesen:		235 970,0	246 068,8
ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK BEFIZETÉSEI	19 400,0	18 909,6	KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOKBÓL EREDŐ BEVÉTELEK	38 128,3	45 275,9	Költségvetési szervek támogatással fedezett kiadásai	657 001,4	692 995,4
ÁLLAMI KINCSTÁRI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK	9 944,0	10 035,7	Támogatási célprogramok támogatással fedezett kiadásai	54 679,6	56 951,2
PÉNZINTÉZETEK TÁRSASÁGI ADÓJA	31 500,0	18 060,5	Együtt:		711 681,0	749 946,6
MAGYAR NEMZETI BANK BEFIZETÉSE	62 000,0	49 062,6	Költségvetési szervek saját bevétellel fedezett kiadásai	234 148,8	340 566,2
EGYÉB BEVÉTELEK	6 700,0	14 118,5	Támogatási célprogramok saját bevétellel fedezett kiadásai	18 049,0	21 008,4
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK	64 759,8	78 350,6	Összesen:		963 878,8	1 111 521,2
TÁRSADALMI ÖNSZERVEZŐDÉSEK TÁMOGATÁSA	2 503,4	2 496,3
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA	409 955,9	405 652,8
ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK TÁMOGATÁSA
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI	22 901,4	21 287,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG				ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS	734 466,8	768 525,7
PRIVATIZÁCIÓS BEVÉTELEK NÉLKÜL:		2 412 789,9	2 624 434,6	EGYÉB KIADÁSOK	7 155,0	6 982,9
PRIVATIZÁCIÓS BEVÉTELEK NÉLKÜLI HIÁNY:		615 033,2	552 159,9	ÁLTALÁNOS TARTALÉK	14 200,0
PRIVATIZÁCIÓBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK	8 000,0	11 969,8	CÉLTARTALÉKOK	1 700,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	2 420 789,9	2 636 404,4	KORMÁNYZATI RENDKÍVÜLI KIADÁSOK	245 370,0	235 897,6
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA:	607 033,2	540 190,1	ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE	11 770,0	7 882,7
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	3 027 823,1	3 176 594,5
A KÖLTSÉGVETÉS HITELFELVÉTELEI			A KÖLTSÉGVETÉS TÖRLESZTÉSEI
Nemzetközi pénzügyi kapcsolatok	70 616,6	73 026,9	Nemzetközi pénzügyi kapcsolatok	52 884,5	117 134,6
Belföldi hitelfelvételek			Adósságtörlesztés	334 980,6	376 018,1
Összesen:		70 616,6	73 026,9	Összesen:		387 865,1	493 152,7

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1999. november 30-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] A minisztériumok felsorolásáról szóló 1998. évi XXXVI. törvény 5. §-a és a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 114. §-a alapján.

[LÁBJEGYZET_3] A minisztériumok felsorolásáról szóló 1998. évi XXXVI. törvény 5. §-a és a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 114. §-a alapján.

[LÁBJEGYZET_4] A minisztériumok felsorolásáról szóló 1998. évi XXXVI. törvény 5. §-a és a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 114. §-a alapján.

[LÁBJEGYZET_5] A minisztériumok felsorolásáról szóló 1998. évi XXXVI. törvény 5. §-a és a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 114. §-a alapján.

[LÁBJEGYZET_6] Tájékoztató adatok.