1998. évi XX. törvény

a Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetéséről  [LÁBJEGYZET_1]

(A Megállapodás megerősítéséről szóló jegyzékváltás 1998. február 19-én megtörtént, ennek megfelelően a Megállapodás 1998. április 1-jén hatályba lép.)
1. § A Magyar Köztársaság Országgyűlése a Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti Szabadkereskedelmi Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) e törvénnyel kihirdeti.
2. § A Megállapodás magyar nyelvű fordítása a következő:

„Megállapodás a Török Köztársaság és a Magyar Köztársaság között

PREAMBULUM

A Török Köztársaság (a továbbiakban: Törökország) és a Magyar Köztársaság (a továbbiakban: Magyarország)
emlékeztetve azon szándékukra, hogy aktívan részt vegyenek az európai gazdasági integráció folyamatában, és kifejezve készségüket, hogy együttműködjenek ezen folyamat erősítése módjainak feltárásában,
hivatkozva a Törökország és az Európai Gazdasági Közösség közti társulást létrehozó Megállapodásra és az Európai Közösségek és Magyarország közti társulást létrehozó Európa Megállapodásra,
hivatkozva a jelen Megállapodás Szerződő Felei (a továbbiakban: a Felek) közti, valamint a közöttük és fő kereskedelmi partnereik közti együttműködés fejlődése során szerzett tapasztalatokra,
kinyilvánítva azon hajlandóságukat, hogy elősegítsék kereskedelmük harmonikus fejlődését, valamint, hogy a közös érdekeltségű területeken, beleértve a jelen Megállapodás hatálya alá nem tartozó területeket is, bővítsék és sokrétűbbé tegyék kölcsönös együttműködésüket, s így teremtsenek ahhoz keretet és támogató környezetet az egyenlőség, a diszkriminációmentesség és a jogok és kötelezettségek egyensúlya alapján,
emlékeztetve a Feleknek a sokoldalú kereskedelmi rendszer folyamatos erősítésében való kölcsönös érdekeltségére, és tekintetbe véve képességüket mint Szerződő Feleknek a GATT/WTO-ban, amelynek rendelkezései és eszközei külkereskedelmi politikájuk alapjait képezik,
elhatározva, hogy ebből a célból rendelkezéseket hoznak, amelyek összhangban ezen, különösen a szabadkereskedelmi területek létesítésére vonatkozó okmányok előírásaival, a Felek közti kereskedelem akadályainak fokozatos megszüntetését irányozzák elő,
figyelembe véve a Felek szabadkereskedelmi kötelezettségeinek és különösen az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményből (GATT) és a Világkereskedelmi Egyezményből (WTO) fakadó jogaiknak és kötelezettségeiknek a betartását,
elhatározták, hogy ezen célok megvalósítása érdekében megkötik a következő Megállapodást:
1. Cikk

Célkitűzések

1. A Felek egy, legfeljebb 2001. január 1-jéig tartó átmeneti időszak alatt fokozatosan szabadkereskedelmi övezetet létesítenek a jelen Megállapodás, valamint a GATT 1994 és a WTO előírásaival összhangban.
2. A Megállapodás célkitűzései:
a) a kölcsönös kereskedelem bővítésével elősegíteni a Törökország és Magyarország közti gazdasági kapcsolatok harmonikus fejlődését;
b) tisztességes versenyfeltételeket teremteni a Törökország és Magyarország közti kereskedelem számára;
c) ezen a módon, a kereskedelem előtt álló akadályok lebontása útján hozzájárulni a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez és bővüléséhez;
d) fokozni a Törökország és Magyarország közti együttműködést.
2. Cikk

Alapvámok

1. A jelen Megállapodás szerinti kereskedelmi árucsere tekintetében a Magyar Vámtarifát kell alkalmazni a Magyarországra történő áruimport osztályozására. A Török Vámtarifát kell alkalmazni a Törökországba történő áruimport osztályozására.
2. Az alapvám, amelyre vonatkozóan a jelen Megállapodásban rögzített fokozatos csökkentéseket kell alkalmazni, minden termékre vonatkozóan az alábbi:
- a Magyarországról származó termékekre az az MFN vám, amely a jelen Megállapodás hatálybalépésekor Törökországban (erga omnes) érvényben volt;
- a Törökországból származó termékekre a Magyarországon 1992. február 29-én érvényben volt MFN vám.
3. Amennyiben a jelen Megállapodás hatálybalépését követően bármilyen vámcsökkentésre kerül sor erga omnes alapon, különösen a GATT Uruguayi Forduló és a Török-EU Vámunió eredményeként kötött vámegyezményekből fakadóan, ezek a csökkentett vámok a vámcsökkentés alkalmazásának időpontjától kezdve felváltják a 2. bekezdésben említett alapvámokat.

I. Fejezet

IPARI TERMÉKEK

3. Cikk

Hatáskör

1. E Fejezet rendelkezéseit azokra a termékekre kell alkalmazni, amelyek a Harmonizált Áruleíró és Kódrendszer 25-től 97-ig terjedő árucsoportjaiban szerepelnek, kivéve a I. számú Mellékletben felsorolt termékeket.
2. Az 5-től 7-ig terjedő Cikkek előírásai nem érvényesek a textiltermékekre és a 4-től 7-ig terjedő Cikkek előírásai nem érvényesek azokra a termékekre, amelyekre az ESZAK-ot létrehozó Szerződés vonatkozik, ahogy azokat a 8. és 9. Cikk említi.
4. Cikk

Importvámok és velük egyenértékű hatású terhek

1. A Felek közötti kereskedelemben a jelen Megállapodás hatálybalépésének időpontjától nem vezetnek be új importvámokat vagy velük egyenértékű hatású terheket, és nem emelik a már érvényben lévőket. A Felek eltörölnek egymástól származó importjukra vonatkozóan minden importra kirótt, vámmal egyenértékű hatású terhet.
2. Azokat az importvámokat, amelyeket Magyarországon a Törökországból származó, azokra a termékekre alkalmaznak, amelyek nem szerepelnek a II. számú Mellékletben, a Megállapodás hatálybalépésekor el kell törölni.
3. Azokat az importvámokat, amelyeket Magyarországon Törökországból származó és a II. számú Mellékletben felsorolt termékekre alkalmaznak, csökkenteni kell a mellékletben meghatározott menetrend szerint.
4. Azokat a importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó árukra, termékekre alkalmaznak, amelyek nem szerepelnek a III. számú Mellékletben, a Megállapodás hatálybalépésekor el kell törölni.
5. Azokat az importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó és a III. számú Mellékletben felsorolt termékekre alkalmaznak csökkenteni kell, a mellékletben meghatározott menetrend szerint.
5. Cikk

Fiskális jellegű vámok

A 4. Cikk előírásai érvényesek a fiskális jellegű vámokra is.
6. Cikk

Exportvámok és velük egyenértékű hatású terhek. Exportra vonatkozó mennyiségi korlátozások és azokkal egyenértékű hatású intézkedések

1. A Törökország és Magyarország közti kereskedelemben nem vezetnek be új exportvámokat vagy velük egyenértékű hatású terheket.
2. Törökország és Magyarország fokozatosan eltöröl egymás között, legkésőbb a jelen Megállapodás hatálybalépésétől számított 5. év végéig minden exportvámot és azzal egyenértékű hatású terhet, valamint minden exporttal kapcsolatos mennyiségi korlátozást és azzal egyenértékű hatású intézkedést, kivéve azokat, amelyeket nemzetközi kötelezettségek teljesítése kívánhat meg.
7. Cikk

Importra vonatkozó mennyiségi korlátozások és velük egyenértékű hatású intézkedések

1. A Felek között a jelen Megállapodás hatálybalépésének időpontjától nem vezetnek be új, importra vonatkozó mennyiségi korlátozásokat vagy azzal egyenértékű hatású intézkedéseket, sem a már meglévőket nem szigorítják.
2. A Törökországba történő importra vonatkozó mennyiségi korlátozásokat és azzal egyenértékű hatású intézkedéseket a jelen Megállapodás hatálybalépésének időpontjában el kell törölni.
3. Azokat az importvámokat és velük egyenértékű hatású intézkedéseket, amelyeket Magyarországon a Törökországból származó azon termékekre alkalmaznak, amelyek nem szerepelnek a IV. számú Mellékletben, a jelen Megállapodás hatálybalépésekor el kell törölni. A IV. számú Mellékletben felsorolt termékekre a mennyiségi korlátozásokat és a velük egyenértékű intézkedéseket fokozatosan, legkésőbb 2000. december 31-ig el kell törölni.
4. A jelen Megállapodás hatálybalépésének időpontjától Magyarország a Törökországból származó és az V. számú Mellékletben felsorolt termékekre a mellékletben foglalt feltételekkel import értékplafonokat nyit.
5. A jelen Megállapodás szempontjából „a mennyiségi korlátozások és a velük egyenértékű intézkedések” Magyarországról Törökországba vagy Törökországból Magyarországra irányuló import vagy export kvóták, importengedélyezés vagy egyéb kereskedelmet korlátozó adminisztratív intézkedések vagy követelmények útján történő megtiltását vagy korlátozását jelentik.
8. Cikk

Textiltermékek kereskedelme

Az „A” Jegyzőkönyv tartalmazza a benne foglalt textiltermékekre alkalmazandó rendelkezéseket.
9. Cikk

ESZAK termékek kereskedelme

A „B” Jegyzőkönyv tartalmazza a benne foglalt szén- és acéltermékekre alkalmazandó rendelkezéseket.

II. Fejezet

MEZŐGAZDASÁGI, FELDOLGOZOTT MEZŐGAZDASÁGI ÉS HALÁSZATI TERMÉKEK

10. Cikk

Hatáskör

1. E fejezet rendelkezéseit a Megállapodás Szerződő Feleinek országából származó mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékekre kell alkalmazni.
2. A „mezőgazdasági termékek” fogalma e Megállapodás szempontjából a Harmonizált Áruleíró és Kódrendszer 1-24. fejezetei alá tartozó termékeket és az I. számú Mellékletben felsorolt termékeket jelenti.
11. Cikk

Koncessziók cseréje

1. E Megállapodás Szerződő Felei kijelentik, hogy készek, amennyire azt mezőgazdasági politikáik megengedik, elősegíteni a mezőgazdasági termékekkel folytatott kereskedelem harmonikus fejlődését, és hogy időközönként megvitassák ezt a témát a Vegyesbizottságban.
2. Ennek a célkitűzésnek a megvalósítása érdekében Törökország és Magyarország megállapodtak egy „C” Jegyzőkönyvben, amely tartalmazza a mezőgazdasági termékekkel folytatott kereskedelem elősegítését szolgáló intézkedéseket.
12. Cikk

Egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések

E Megállapodás Szerződő Felei vállalják, hogy nem használják fel állat-egészségügyi, növény-egészségügyi és egészségügyi szabályaikat önkényes vagy igazolhatatlan diszkrimináció céljára vagy a köztük folytatott kereskedelem burkolt korlátozására.

III. Fejezet

KÖZÖS RENDELKEZÉSEK

13. Cikk

Belföldi adózás

1. E Megállapodás Szerződő Felei tartózkodni fognak minden olyan belföldi, fiskális természetű intézkedéstől vagy gyakorlattól, amely közvetlenül vagy közvetve diszkriminálja a Törökországból származó termékeket és hasonlóképpen a Magyarországról származó termékeket.
2. A Felek egyikébe exportált termékek nem részesülhetnek olyan mértékű belföldi adó-visszatérítésben, amely meghaladja a rájuk kivetett közvetlen vagy közvetett adók összegét.
14. Cikk

Más megállapodások által vezérelt kereskedelmi kapcsolatok

1. Ez az Egyezmény nem gátolhatja meg vámuniók, szabadkereskedelmi övezetek vagy határmenti kereskedelemre vonatkozó megállapodások fenntartását vagy létesítését, ameddig azoknak nincs negatív hatása a kereskedelmi rezsimre és különösen az e Megállapodásban foglalt származási szabályokra vonatkozó előírásokra.
2. A Megállapodás Szerződő Felei között kérésre konzultációkat kell tartani a Vegyesbizottságban az ilyen vámuniókat vagy szabadkereskedelmi területeket létrehozó megállapodásokkal kapcsolatban.
15. Cikk

Strukturális kiigazítás

1. Magyarország és Törökország megnövelt vámtarifák formájában korlátozott időtartamú, a 4. Cikk előírásait korlátozó kivételes intézkedéseket hozhat.
2. Ezek az intézkedések csak újonnan létrehozott iparágakra vagy egyes átszervezés alatt álló vagy súlyos nehézségekkel küzdő ágazatokra vonatkozhatnak, különösen ott, ahol ezek a nehézségek súlyos szociális gondokat okoznak.
3. A Magyarországon és Törökországban a másik Féltől származó termékekre alkalmazható, a fenti intézkedésekkel bevezetett importvámok nem haladhatják meg a 25%-ot ad valorem, és fenn kell tartaniuk a bármely Fél országából származó termékekre egy preferenciális elemet. Az ilyen intézkedések hatálya alá tartozó termékek importjának összértéke nem haladhatja meg az utolsó olyan évben, amelyre statisztika áll rendelkezésre, a 2. Cikkben meghatározottak szerint a másik Féltől származó ipari termékek összimportjának 15%-át.
4. Ezeket az intézkedéseket öt évet meg nem haladó időtartamra lehet alkalmazni, kivéve, ha a Vegyesbizottság hosszabb időszakot engedélyezett. Alkalmazásukat legkésőbb az átmeneti időszak lejártakor meg kell szüntetni.
5. Nem vezethetők be ilyen intézkedések egy termék vonatkozásában, ha több mint három év telt el az adott termékre vonatkozó mindenfajta vámok, mennyiségi korlátozások, vagy azokkal egyenértékű hatású terhek vagy intézkedések megszüntetése óta.
6. Magyarország és Törökország tájékoztatják a Vegyesbizottságot bármely kivételes intézkedésről, amelyet meghozni szándékoznak és bármely Fél kérésére konzultációkat kell tartani a Vegyesbizottságban az ilyen intézkedésekről és azokról az ágazatokról, amelyre vonatkoznak, mielőtt alkalmaznák őket. Amikor ilyen intézkedéseket hoznak, a Feleknek tájékoztatniuk kell a Vegyesbizottságot az e Cikk szerint bevezetett vámok megszüntetésének ütemezéséről. Ennek az ütemezésnek intézkednie kell ezen vámok, legkésőbb a bevezetésüket követő két évvel kezdődően egyenlő mértékekben való csökkentéséről. A Vegyesbizottság eltérő ütemezésről is határozhat.
16. Cikk

Dömping

Ha e Megállapodás valamelyik Szerződő Fele úgy találja, hogy a Megállapodás által szabályzott kereskedelmi kapcsolatokban az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezmény VI. Cikke szerinti dömping fordul elő, megteheti e gyakorlattal szemben a GATT VI. Cikkével és az adott Cikkhez kapcsolódó megállapodások által létrehozott szabályozással összhangban a megfelelő intézkedéseket a 20. Cikkben lefektetett eljárás szerint és feltételek mellett.
17. Cikk

Sürgősségi intézkedések egyes termékek importjával kapcsolatban

Ha bármely terméket olyan megnövelt mennyiségben és olyan feltételek mellett importálnak, hogy az
a) a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek termelőinek a másik Fél területén komoly kárt, vagy
b) a gazdaság bármely szektorában komoly zavarokat, vagy egy régió gazdasági helyzetének komoly romlását eredményező nehézségeket okoz, vagy ilyenek okozásával fenyeget,
az érintett Fél a 20. Cikkben lefektetett eljárás szerint és feltételek mellett megteheti a megfelelő intézkedéseket.
18. Cikk

Reexport és komoly hiány

Ahol a 6. Cikk előírásainak a betartása oda vezet, hogy
a) reexportra kerül sor olyan harmadik országba, amellyel szemben e Megállapodásban részes exportáló Fél az adott termékre vonatkozóan mennyiségi exportkorlátozásokat, exportvámokat vagy ezekkel egyenértékű hatású intézkedéseket vagy terheket tart fenn; vagy
b) komoly hiány mutatkozik vagy fenyeget egy a Megállapodásban részes exportáló Fél számára lényeges termékből;
és ahol a fent hivatkozott helyzetek komoly nehézségeket okoznak vagy valószínűleg okozni fognak a Megállapodásban részes exportáló Fél részére, az a Fél a 20. Cikkben lefektetett eljárás szerint és feltételek mellett megteheti a megfelelő intézkedéseket.
19. Cikk

Állami monopóliumok

1. A Felek progresszív módon szabályozni fognak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot úgy, hogy biztosítsák e Megállapodás hatálybalépését követő év végéig, minden a Felek állampolgárai között az áruk előállítására és értékesítésére vonatkozó feltételek vonatkozásában fennálló megkülönböztetés megszűnését.
2. A Vegyesbizottságot értesíteni kell az e célkitűzés megvalósítása érdekében foganatosított intézkedésekről.
20. Cikk

Védelmi intézkedések alkalmazására vonatkozó eljárás

1. Mielőtt az e Cikkben rögzített védelmi intézkedések alkalmazására vonatkozó eljárást kezdeményeznék, a Megállapodás Szerződő Feleinek meg kell kísérelnie, hogy bármely köztük lévő nézetkülönbséget közvetlen konzultációk útján oldjanak meg, és tájékoztatniuk kell erről a másik Felet.
2. A 15., 16., 17. és 18. Cikkekben meghatározott esetekben az a Fél, amely fontolóra veszi, hogy védelmi intézkedésekhez folyamodik, haladéktalanul értesíteni tartozik erről a Vegyesbizottságot. Az érintett Félnek minden lényeges információt és segítséget meg kell adnia a Vegyesbizottságnak, amely ahhoz szükséges, hogy megvizsgálja az esetet. A Felek közti konzultációt a Vegyesbizottságban késedelem nélkül le kell folytatni azzal a céllal, hogy közösen elfogadható megoldást találjanak.
3. Ha attól számított egy hónapon belül, hogy az ügyet a Vegyesbizottság elé utalták, az érintett Fél nem vet véget a kifogásolt gyakorlatnak vagy a jelzett nehézségeknek, és a Vegyesbizottság az üggyel kapcsolatban nem hozza meg döntését, a másik Fél meghozhatja azokat a védelmi intézkedéseket, amelyeket a helyzet orvoslása érdekében szükségesnek tart.
4. A meghozott védelmi intézkedésekről a Vegyesbizottságot haladéktalanul értesíteni kell. Ezeket kiterjedésük és időtartamuk tekintetében arra kell korlátozni, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy orvosolják azt a helyzetet, amely okot szolgáltatott alkalmazásukra, és nem haladhatják meg azt a kárt, amelyet a kérdéses gyakorlat vagy nehézség okozott. Elsőbbséget kell adni olyan intézkedéseknek, amelyek a legkevésbé zavarják e Megállapodás érvényesülését.
5. A meghozott védelmi intézkedésekről rendszeres konzultációkat kell folytatni a Vegyesbizottságban azzal a céllal, hogy azokat enyhítsék vagy megszüntessék, ha a feltételek tovább nem indokolják fenntartásukat.
6. Amikor kivételes körülmények azonnali cselekvést kívánnak, és lehetetlenné teszik az előzetes vizsgálatot, az érintett Fél a 15., 16., 17., 18., 24. és 25. Cikkek esetében azonnal alkalmazhatja azokat az óvintézkedéseket, amelyek feltétlenül szükségesek a helyzet orvoslásához. Az intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatni kell a Vegyesbizottságot, és a Feleknek, amint lehet, konzultációkat kell tartaniuk a Vegyesbizottság keretében.
21. Cikk

Származási szabályok és együttműködés a vámigazgatásban

1. A „D” Jegyzőkönyv lefekteti a származási szabályokat és az adminisztratív együttműködés módszereit.
2. E Megállapodás Szerződő Felei megtesznek minden szükséges intézkedést, beleértve az adminisztratív együttműködés területén szükségeseket, annak biztosítására, hogy a 2., 4., 5., 6. és 7. Cikkek, valamint a „D” Jegyzőkönyv előírásait hatékonyan és harmonikusan alkalmazzák, tekintetbe véve azt az igényt, hogy a kereskedelemben alkalmazott formaságokat, amilyen hamar lehet, csökkentsék és azt az igényt, hogy kölcsönösen kielégítő megoldásokat érjenek el minden ezen előírások működéséből származó nehézség vonatkozásában.
22. Cikk

Korlátozások nem gazdasági okokból

Ez a Megállapodás nem zárja ki, hogy a közerkölcs, közrend, közbiztonság, emberek, állatok, növények egészségének és életének védelme, művészeti, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme, vagy az ipari és kereskedelmi javak védelme, vagy az aranyra vagy ezüstre vonatkozó szabályok által indokoltan tilalmakat vagy korlátozásokat vezessenek be exportra, importra vagy tranzitszállításokra. Az ilyen tilalmak és korlátozások azonban nem képezhetik a Törökország és Magyarország közti kereskedelem önkényes diszkriminálásának vagy burkolt korlátozásának eszközét.
23. Cikk

Fizetések

A Felek vállalják, hogy konvertibilis devizában engedélyeznek bármely fizetést a fizetési mérleg folyószámlán addig a mértékig, ameddig a fizetések alapjául szolgáló tranzakciók árumozgásokra vonatkoznak.
24. Cikk

Vállalati verseny szabályozása, állami támogatás

1. Az alábbiak nem egyeztethetők össze e Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben azok a Magyarország és Törökország közti kereskedelmet érintik:
a) minden olyan vállalatok közti megállapodás, vállalati szövetségek által hozott döntés vagy vállalatok között egyeztetett gyakorlat, amely célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy eltorzítása;
b) Törökország vagy Magyarország területének egészén vagy lényeges részén domináns helyzetben lévő egy vagy több vállalat által elkövetett visszaélés;
c) bármely állami támogatás amely eltorzítja a versenyt, vagy annak eltorzításával fenyeget bizonyos vállalatoknak, vagy bizonyos termékek előállításának előnyben részesítése következtében.
2. Mindkét Fél biztosítja az állami támogatás területének átláthatóságát többek között azzal, hogy évente megadja a másik Félnek a nyújtott segítség teljes összegét, beleértve annak elosztását, és kérésre tájékoztatást ad a segítségnyújtási rendszerekről. Bármely Fél a másik Fél kérésére felvilágosítást ad az állami segítség különleges eseteiről.
3. Ha bármelyik Fél úgy véli, hogy egy meghatározott gyakorlat nincs összhangban a jelen Cikk első bekezdésének rendelkezéseivel, és
a) az Egyetértési Jegyzőkönyv 4. pontjában hivatkozott megállapodások nem foglalkoznak vele megfelelően, vagy
b) ilyen szabályok hiányában, és ha ez a gyakorlat komoly sérelmet okoz a másik Félnek, vagy anyagi kárt hazai iparának, vagy ilyen okozásával fenyeget, a Vegyesbizottságban lefolytatott konzultációkat vagy az ilyen konzultációkért történő folyamodást követő harminc munkanap elteltével megteheti a megfelelő intézkedéseket.
A jelen Cikk 1. c) bekezdésével össze nem egyeztethető gyakorlat esetében az ilyen megfelelő intézkedéseket, ahol azokra a WTO/GATT 1994 alkalmazandó, csak a WTO/GATT 1994-ben és bármely annak hatálya alatt megtárgyalt és a Felek között alkalmazandó egyéb egyezményekben lefektetett feltételek mellett és eljárásokkal összhangban lehet meghozni.
4. Az Egyetértési Jegyzőkönyv 4. pontjában foglaltaknak megfelelően elfogadott bármely ellenkező rendelkezés dacára a Feleknek információk cseréje során figyelembe kell venniük a szakmai és üzleti titoktartási követelmények által szabott korlátokat.
25. Cikk

Fizetési mérleg nehézségek

Ha Törökország vagy Magyarország komoly fizetési mérleg nehézségekkel küzd vagy ilyenek bekövetkezése fenyeget, Törökország vagy Magyarország a helyzettől függően a GATT keretében lefektetett feltételekkel és a Nemzetközi Valutaalap Megállapodási Cikkei VIII. Cikkével összhangban korlátozó intézkedéseket hozhat, amelyek korlátozott időtartamra érvényesek és nem haladhatják meg a fizetési mérleg helyzet rendbetételéhez szükséges mértéket. Törökország vagy Magyarország a helyzettől függően azonnal tájékoztatják a másik Felet és a lehető legrövidebb időn belül beterjesztik a másik Félnek a korlátozások megszüntetésének menetrendjét.
26. Cikk

Szellemi tulajdon védelme

1. Annak érdekében, hogy biztosítsák a jelen Megállapodás annak célkitűzéseivel összhangban lévő zavartalan működését, és elkerüljék a kereskedelem megzavarását, a jelen Megállapodásban részes Felek lépéseket tesznek a szellemi tulajdonjogok nyújtása, valamint megfelelő és hatékony védelmének biztosítása érdekében.
2. A jelen Megállapodásban részes Felek minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy érvényt szerezzenek ezen jogok sérthetetlenségének, különösen a hamisítással és kalóztevékenységgel szemben.
3. A szellemi tulajdonjogok területén érvényben lévő nemzetközi egyezmények és joghatóság szerinti kötelezettségeik teljesítése során a jelen Megállapodásban részes Felek nem biztosítanak egymás állampolgárai számára kedvezőtlenebb elbánást annál, amilyet bármely más állam állampolgárai számára megadnak.
4. A Vegyesbizottság figyelemmel kíséri és vizsgálja a szellemi tulajdonjogok érvényesülését. A jelen Megállapodásban részes bármely Fél kérésére a Vegyesbizottságban konzultációkat kell folytatni bármely a szellemi tulajdonjogokat érintő kérdésről.
27. Cikk

Közbeszerzés

1. A jelen Megállapodásban részes Felek a közületi szerződések diszkriminációmentes és kölcsönösségi alapon történő odaítélésének felszabadítását kívánatos célkitűzésnek tekintik.
2. A jelen Megállapodás hatálybalépésétől fogva mindkét Fél biztosítja a másik Fél vállalatai számára a közületi szerződések odaítélési eljárásaiban való részvételt olyan elbánás szerint, amely nem kedvezőtlenebb a bármely más ország vállalatai részére biztosított elbánásnál.
3. A Vegyesbizottság, a 28. és 29. Cikkek szellemében eljárva időszakonként felülvizsgálja a fenti 1. és 2. bekezdés végrehajtásának gyakorlati módozatait. A Vegyesbizottság a lehető leghamarabb lefekteti, figyelembe véve azokat a megoldásokat, amelyekről a WTO/GATT 1994 keretében született megállapodás, a szükséges hatáskört, időrendet és szabályokat.
28. Cikk

Vegyesbizottság létesítése

1. A jelen Megállapodás létrehoz egy Vegyesbizottságot, amelyben a Megállapodás mindkét részes Fele képviselteti magát. A Vegyesbizottság felelős a jelen Megállapodás irányításáért, és biztosítja annak megfelelő végrehajtását.
2. A jelen Megállapodás megfelelő végrehajtása érdekében a Felek információkat cserélnek és bármely Fél kérésére a Vegyesbizottságban konzultációkat folytatnak. A Vegyesbizottság vizsgálja a Törökország és Magyarország közti kereskedelem akadályai további leépítésének lehetőségeit.
3. A Vegyesbizottság a 29. Cikk 3. bekezdésének rendelkezéseivel összhangban határozatokat hozhat a jelen Megállapodás által meghatározott esetekben. Más kérdésekben a Vegyesbizottság ajánlásokat tehet.
29. Cikk

A vegyesbizottsági eljárás

1. A jelen Megállapodás megfelelő végrehajtása érdekében a Vegyesbizottság szükség szerint, de legalább évente egyszer, megfelelő szinten, ülést tart.
2. A Vegyesbizottság közös megegyezés alapján jár el.
3. Ha a jelen Megállapodásban részes Felek valamelyikének vegyesbizottsági képviselője olyan határozat elfogadásához járult hozzá, amelynek végrehajtása alkotmányos követelményektől függ, a határozat, ha későbbi időpont nem szerepel benne, a jelzett fenntartás megszüntetésének napján lép hatályba.
4. A Vegyesbizottság maga fogadja el eljárási szabályzatát, amely többek között tartalmazza az ülések összehívására, az Elnök kinevezésére és hivatali idejének tartamára vonatkozó rendelkezéseket.
5. A Vegyesbizottság feladatai végrehajtásának elősegítésére általa szükségesnek tartott albizottságokat és munkacsoportokat állíthat fel.
30. Cikk

Biztonsági kivételek

A jelen Megállapodásban foglaltakból semmi sem gátolja meg egyik Felet sem abban, hogy megtegye az általa szükségesnek tartott intézkedéseket:
a) lényeges biztonsági érdekeivel ellentétes információk nyilvánosságra hozatalának megakadályozása érdekében;
b) lényeges biztonsági érdekeinek védelme vagy nemzetközi kötelezettségeinek és nemzeti politikájának végrehajtása érdekében:
(i) fegyverek, lőszer, hadfelszerelés és olyan egyéb áruk forgalma tekintetében, amelyre közvetve vagy közvetlenül hadászati létesítmény szállítása céljából kerül sor, vagy
(ii) biológiai és vegyi fegyverek, nukleáris fegyverek és egyéb nukleáris robbanó eszközök elterjedésének megakadályozása tekintetében, vagy
(iii) háború vagy egyéb háborús fenyegetést megtestesítő súlyos nemzetközi feszültség esetén.
31. Cikk

Kötelezettségek teljesítése

1. A jelen Megállapodásban részes Felek minden szükséges intézkedést megtesznek jelen Megállapodás célkitűzései elérésének biztosítása és a Megállapodás szerinti kötelezettségeik teljesítése érdekében.
2. Ha Törökország úgy véli, hogy Magyarország vagy ha Magyarország úgy véli, hogy Törökország elmulasztotta valamely jelen Megállapodásban foglalt kötelezettségének teljesítését, az érintett Fél megteheti a 20. Cikkben lefektetett feltételek szerint és eljárással összhangban a megfelelő intézkedéseket.
32. Cikk

Fejlesztési záradék

Ha bármely Fél úgy ítéli meg, hogy a Felek gazdaságainak érdekében hasznos volna a jelen Megállapodás által létrehozott kapcsolatok fejlesztése Megállapodás jelenlegi hatálya alá nem tartozó területekre való kiterjesztése útján, erről indoklással ellátott kérést kell benyújtania a másik Félnek. A Felek utasíthatják a Vegyesbizottságot, hogy vizsgálja meg a kérést, és ahol indokolt tegyen ajánlásokat részükre, különös tekintettel a tárgyalások kezdésére.
33. Cikk

Módosítások

A jelen Megállapodás nem a 20. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott módosításait, amelyeket a Vegyesbizottság jóváhagyott, a Megállapodásban részes Felek elé kell terjeszteni elfogadás céljából, és azok a Felek által történt elfogadást követően lépnek hatályba.
34. Cikk

Jegyzőkönyvek és Mellékletek

A jelen Megállapodás „A”, „B”, „C”, „D” Jegyzőkönyvei és I-VII. számú Mellékletei a Megállapodás szerves részét képezik. A Vegyesbizottság határozatot hozhat a Jegyzőkönyvek és Mellékletek módosításáról.
35. Cikk

Területi érvényesség

Ez a Megállapodás a Megállapodásban részes Felek területeire alkalmazandó.
36. Cikk

Lejárat

Jelen Megállapodást bármely Fél a másik Fél részére adott írásos értesítéssel felmondhatja. A Megállapodás érvényessége az ilyen értesítés időpontjától számított hat hónapra szűnik meg.
37. Cikk

Hatálybalépés

Jelen Megállapodás attól az időponttól számított második hónap első napján lép hatályba, amikor a Felek értesítik egymást, hogy a ratifikáláshoz szükséges eljárás befejeződött.
Ennek tanúságaként, alulírott meghatalmazottak, akik megfelelő felhatalmazással rendelkeznek, aláírták a jelen Megállapodást.
Készült 1997. január hó 8. napján, két hiteles angol nyelvű példányban.

Egyetértési Jegyzőkönyv

1. Amenyiben bármely Fél a vámok csökkentése vagy a mennyiségi korlátozások megszüntetése gyorsításáról állapodik meg az Európai Unióval, a Felek konzultálnak egymással azokról a feltételekről, amelyek mellett az ilyen liberalizációt az érzékeny termékek lebontásának időrendjére vonatkozóan egymásra kiterjesztik.
2. A jelen Megállapodás 15. Cikke szerinti bármely intézkedést a Felek olyan mértékben alkalmaznak, amilyen mértékben az az Európai Unióból származó import tekintetében alkalmazásra kerül.
3. A Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Megállapodás hatálybalépését követően az egyrészt az Európai Közösségek és Tagállamaik, másrészt a Magyar Köztársaság között 1991. december 16-án, Brüsszelben megkötött Európai Megállapodás Származási Szabályainak rendelkezéseit módosítják, a jelen Megállapodás „D” Jegyzőkönyvének rendelkezéseit hasonlóképpen módosítani kell.
A Felek a jelen Megállapodás módosított „D” Jegyzőkönyvének előírásait és hatálybalépésének időpontját leválváltásban rögzítik, és azok azonosak lesznek az Európai Megállapodás fentiek szerinti módosított előírásaival és azok hatálybalépésének időpontjával.
A „D” Jegyzőkönyv Lengyelországra, a Cseh Köztársaságra és a Szlovák Köztársaságra vonatkozó előírásai az ezen országok és Törökország közti szabadkereskedelmi megállapodások megkötését és az e megállapodások végrehajtásáról Magyarország és Törökország között folytatott levélváltás megtörténtét követően alkalmazandók.
4. A jelen Megállapodás 24. Cikk 1. bekezdésében foglalt előírások alkalmazása céljából a Felek megteszik az Európai Közösségekkel kötött megállapodásaikban rögzített eljárásoknak megfelelő és az azokban meghatározott feltételek szerinti intézkedéseket. Ezen eljárásokban és/vagy feltételekben bekövetkező bármely változás esetén ezeket a változásokat a Felek közötti kapcsolatban is alkalmazni kell.
5. A jelen Megállapodás „B” Jegyzőkönyve 6 Cikk 3. bekezdése alkalmazása céljából a Vegyesbizottság, az egyrészt az Európai Közösségek és Tagállamaik, másrészt a Magyar Köztársaság között 1991. december 16-án, Brüsszelben megkötött Európai Megállapodás Társulási Tanácsa által kidolgozott rendelkezések alapján, dönt az 1. és 2. bekezdések végrehajtásához szükséges intézkedések elfogadásáról.

I. számú Melléklet

A 3. Cikkben hivatkozott termékek jegyzéke

KN kódszám	Termék rövid ismertetése
2905 43	Mannit
2905 44	Szorbit (D-glucit)
3302 10 29	Illatanyag-keverékek, másféle
3501	- Kazein:
3501 10 10	- - Regenerált textilszálak gyártásához
3501 10 50	- - Ipari célra, az élelmiszer- és takarmánygyártás kivételével
3501 10 90	- - Más
3501 90 90	- - Más
3502	Albuminok (beleértve két vagy több savófehérje koncentrátumát, amely szárazanyagra számítva több mint 80 tömegszázalék savófehérjét tartalmaz), albuminátok és más albuminszármazékok
- Tojásfehérje
- - Szárított
3502 11 10	- - - Emberi fogyasztásra alkalmatlan vagy alkalmatlanná tett
3502 11 90	- - - Más
3502 19	- Másféle
3502 19 10	- - - Emberi fogyasztásra alkalmatlan vagy alkalmatlanná tett
3502 19 90	- - - Más
3502 20	- Tejalbumin, beleértve a legalább két savófehérjét tartalmazó koncentrátumot is
3502 20 10	- - - Emberi fogyasztásra alkalmatlan vagy alkalmatlanná tett
- - Más:
3502 20 91	- - - Szárított (pl. lap, pikkely, pehely, por alakban)
3502 20 99	- - Másféle
3502 90	- Más:
- - Albuminok, a tojásfehérje és a tejalbumin (laktalbumin) kivételével
3502 90 20	- - - Emberi fogyasztásra alkalmatlan vagy alkalmatlanná tett
3502 90 70	- - - Más
3502 90 90	- - Albuminátok és egyéb albuminszármazékok
3505 10	Dextrinek és más átalakított keményítők
3505 10 10	Dextrinek
3505 10 90	Más
3505 20	Enyvek
3809	Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartósságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok)
3809 10	- Keményítőtartalommal
- Más
3809 91 00	- - Textilipari és hasonló ipari használatra (kivéve 3809 91 00 90 11 19)
3809 92 00	- - Papíripari és hasonló ipari használatra (kivéve 3809 92 00 90 00)
3809 93 00	- - Bőripari és hasonló ipari használatra (kivéve 3809 93 00 90 00)
3824 60	Szorbit, a 2905 44 alszám alá tartozó kivételével
4501	Természetes parafa, nyersen vagy egyszerűen előkészítve; parafahulladék; aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa
4501 10 00	- Természetes parafa nyersen vagy egyszerűen előkészítve
4501 90 00	- Más
5201 00	Pamut, nem kártolt vagy fésült
5301	Len nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; lenkóc és -hulladék (beleértve a fonalhulladékot és a foszlatott anyagot is)
5302	Valódi kender (Cannabis sativa L.) nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; kenderkóc és -hulladék (beleértve a fonalhulladékot és a foszlatott anyagot is)

II. számú Melléklet

A 4. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott termékek jegyzéke

Azokat az importvámokat, amelyeket Magyarországon a Törökországból származó alább felsorolt termékekre alkalmaznak fokozatosan csökkenteni kell a következő menetrend szerint:
- a Megállapodás hatálybalépésekor az alapvám 60%-ára,
- 1998. január 1-jén az alapvám 45%-ára,
- 1999. január 1-jén az alapvám 30%-ára,
- 2000. január 1-jén az alapvám 15%-ára,
- 2001. január 1-jén nullára.
2514 00 00 00
2515 12 20 01
2515 12 20 99
2515 12 50 01
2515 12 50 99
2515 12 90 01
2515 12 90 99
2516 11 00 00
2516 12 10 00
2516 12 90 01
2516 12 90 99
2516 90 10 00
2516 90 90 00
2701 12 10 00
2701 12 90 00
2701 19 00 00
2701 20 00 00
2702 10 00 00
2702 20 00 00
2703 00 00 00
2710 00 81 00
2710 00 83 00
2710 00 85 00
2710 00 87 00
2710 00 88 00
2710 00 89 00
2710 00 92 00
2710 00 94 00
2710 00 96 00
2710 00 98 01
2710 00 98 99
2807 00 10 00
2807 00 90 00
2844 40 40 00
2848 00 00 00
2903 11 00 00
2903 12 00 00
2903 13 00 00
2903 14 00 00
2903 15 00 00
2903 16 00 00
2903 21 00 00
2903 23 00 00
2903 30 10 00
2903 30 31 00
2903 30 33 00
2903 30 38 00
2903 30 90 00
2903 41 00 00
2903 42 00 00
2903 43 00 00
2903 44 10 00
2903 44 90 00
2903 45 10 00
2903 45 15 00
2903 45 20 00
2903 45 25 00
2903 45 30 00
2903 45 35 00
2903 45 40 00
2903 45 45 00
2903 45 50 00
2903 45 55 00
2903 45 90 00
2903 46 10 00
2903 46 20 00
2903 46 90 00
2903 47 00 00
2903 49 10 00
2903 49 20 00
2903 49 90 00
2903 51 90 00
2903 59 10 00
2903 59 30 00
2903 59 90 00
2903 61 00 00
2903 62 00 00
2904 20 10 00
2905 45 00 01
2905 45 00 99
2909 11 00 00
2909 19 00 00
2909 20 00 00
2909 30 10 00
2909 30 31 00
2909 30 39 00
2909 30 90 00
2909 42 00 00
2909 44 00 00
2909 49 10 00
2909 49 90 00
2909 50 10 00
2909 50 90 01
2909 50 90 99
2912 11 00 00
2915 24 00 00
2915 31 00 00
2915 33 00 00
2916 19 10 00
2916 19 30 00
2916 19 90 00
2916 20 00 00
2916 39 00 00
2917 11 00 00
2917 12 10 00
2917 12 90 00
2917 13 10 00
2917 13 90 00
2917 14 00 00
2917 20 00 00
2917 31 00 00
2917 32 00 00
2917 33 00 00
2917 34 10 00
2917 34 90 00
2917 35 00 00
2917 36 00 00
2917 37 00 00
2917 39 10 00
2917 39 90 99
2918 11 00 00
2918 12 00 00
2918 13 00 00
2918 14 00 00
2918 15 00 00
2918 16 00 00
2918 17 00 00
2918 19 10 00
2918 19 30 00
2918 19 90 00
2918 21 00 00
2918 22 00 00
2918 23 10 00
2918 23 90 00
2918 29 10 00
2918 29 30 00
2918 29 50 00
2918 29 90 00
2918 30 00 00
2918 90 00 00
2919 00 10 01
2919 00 10 02
2919 00 90 01
2919 00 90 02
2919 00 90 03
2919 00 90 99
2920 10 00 00
2920 90 10 01
2920 90 10 99
2920 90 20 00
2920 90 30 00
2920 90 80 01
2920 90 80 99
2921 11 10 00
2921 11 90 00
2921 12 00 00
2921 21 00 00
2921 22 00 00
2921 29 00 00
2921 41 00 99
2921 43 10 00
2921 43 90 00
2921 44 00 00
2921 45 00 00
2921 49 10 00
2921 49 90 00
2921 59 00 00
2922 11 00 00
2922 12 00 00
2922 19 00 00
2922 21 00 00
2922 22 00 00
2922 29 00 00
2922 30 00 00
2922 41 00 00
2922 42 10 00
2922 42 90 00
2922 50 00 00
2925 19 10 00
2925 19 30 00
2925 19 80 00
2925 20 00 00
2926 20 00 00
2930 10 00 00
2930 20 00 00
2930 30 00 00
2930 40 00 00
2933 11 10 00
2933 11 90 00
2933 19 10 00
2933 19 90 00
2933 21 00 00
2933 40 10 00
2933 40 30 00
2933 40 90 01
2933 40 90 99
2933 51 10 00
2933 51 30 00
2933 51 90 00
2933 90 20 00
2933 90 40 01
2933 90 80 02
2933 90 80 03
2933 90 80 04
2936 10 00 00
2936 21 00 00
2936 22 00 00
2936 23 00 00
2936 24 00 00
2936 25 00 00
2936 26 00 00
2936 27 00 00
2936 28 00 00
2936 90 11 00
2936 90 19 00
2936 90 90 00
2937 10 10 00
2937 10 90 00
2937 21 00 01
2937 21 00 99
2937 22 00 00
2937 29 10 00
2937 29 90 00
2937 92 00 00
2937 99 00 01
2939 10 00 00
2939 21 10 00
2939 21 90 00
2939 29 00 00
2939 30 00 00
2939 41 00 00
2939 42 00 00
2939 49 00 00
2939 50 10 00
2939 50 90 00
2939 61 00 00
2939 62 00 00
2939 63 00 00
2939 69 00 00
2939 70 00 00
2939 90 11 00
2939 90 19 00
2939 90 30 00
2939 90 90 00
3002 10 10 01
3002 10 91 01
3002 10 95 00
3002 90 10 00
3002 90 30 00
3002 90 50 00
3002 90 90 00
3006 10 10 00
3006 10 90 00
3006 20 00 00
3006 30 00 01
3006 30 00 02
3006 40 00 00
3006 50 00 00
3006 60 11 99
3006 60 19 99
3006 60 90 99
3101 00 00 01
3101 00 00 99
3102 10 10 00
3102 10 90 00
3102 21 00 00
3102 29 00 00
3102 30 10 00
3102 30 90 00
3102 40 10 00
3102 40 90 00
3102 50 10 01
3102 50 10 99
3102 50 90 01
3102 50 90 99
3102 60 00 00
3102 70 10 01
3102 70 10 99
3102 70 90 01
3102 70 90 99
3102 80 00 00
3102 90 00 00
3103 10 10 00
3103 10 90 00
3103 20 00 00
3103 90 00 00
3105 10 00 01
3105 10 00 02
3105 10 00 03
3105 10 00 99
3105 20 10 00
3105 20 90 00
3105 30 10 00
3105 30 90 00
3105 40 10 00
3105 40 90 00
3105 51 00 00
3105 59 00 00
3105 60 10 00
3105 60 90 00
3105 90 10 00
3105 90 91 00
3105 90 99 01
3105 90 99 99
3203 00 19 99
3203 00 90 00
3206 11 00 00
3206 19 00 00
3206 20 00 00
3206 30 00 00
3206 41 00 00
3206 43 00 00
3206 50 00 00
3301 90 21 00
3301 90 29 00
3301 90 31 00
3301 90 39 01
3301 90 39 99
3302 10 10 01
3302 10 10 99
3302 10 21 00
3302 10 29 01
3302 10 29 99
3303 00 10 00
3303 00 90 00
3304 10 00 00
3304 20 00 00
3304 30 00 00
3304 91 00 00
3304 99 00 01
3304 99 00 99
3306 20 00 01
3401 11 00 00
3401 19 00 00
3401 20 10 00
3401 20 90 00
3402 11 00 00
3402 12 00 00
3402 13 00 00
3402 19 00 00
3402 20 10 00
3402 20 90 00
3402 90 10 01
3402 90 10 99
3402 90 90 01
3402 90 90 99
3601 00 00 01
3601 00 00 99
3602 00 00 00
3603 00 10 00
3603 00 90 01
3603 00 90 99
3604 10 00 00
3604 90 00 01
3604 90 00 99
3605 00 00 00
3606 10 00 00
3606 90 10 00
3606 90 90 00
3804 00 10 00
3804 00 90 00
3808 10 10 00
3808 10 20 00
3808 10 30 00
3808 10 40 00
3808 10 90 00
3808 20 10 00
3808 20 15 00
3808 20 30 00
3808 20 40 00
3808 20 50 00
3808 20 60 00
3808 20 80 01
3808 20 80 99
3808 30 11 00
3808 30 13 00
3808 30 15 00
3808 30 17 00
3808 30 21 00
3808 30 23 00
3808 30 27 01
3808 30 27 99
3808 30 30 00
3808 30 90 00
3808 40 10 00
3808 40 20 00
3808 40 90 00
3808 90 10 00
3808 90 90 00
3822 00 00 04
3823 11 00 00
3823 12 00 00
3823 13 00 00
3823 19 10 00
3823 19 30 00
3823 19 90 00
3823 70 00 01
3823 70 00 02
3823 70 00 99
3916 10 00 00
3917 21 10 99
3917 21 91 00
3917 21 99 99
3917 22 10 99
3917 22 91 00
3917 22 99 99
3917 31 90 01
3918 10 10 01
3918 10 10 99
3918 10 90 01
3918 10 90 02
3918 10 90 99
3918 90 00 01
3918 90 00 02
3918 90 00 03
3918 90 00 04
3918 90 00 05
3918 90 00 06
3918 90 00 99
3926 10 00 00
3926 20 00 00
3926 30 00 00
3926 40 00 00
3926 90 10 00
3926 90 50 00
3926 90 91 00
3926 90 99 01
3926 90 99 99
4001 10 00 00
4001 21 00 00
4001 22 00 00
4001 29 10 00
4001 29 90 00
4001 30 00 01
4001 30 00 99
4008 11 00 00
4009 10 00 00
4009 20 00 00
4009 30 00 00
4009 40 00 00
4009 50 10 00
4009 50 30 00
4009 50 50 00
4009 50 70 00
4009 50 90 00
4010 11 00 00
4010 12 00 00
4010 13 00 00
4010 19 00 00
4010 21 00 00
4010 22 00 00
4010 23 00 00
4010 24 00 00
4010 29 00 00
4011 10 00 00
4011 20 10 02
4011 20 90 02
4011 30 10 00
4011 30 90 00
4011 40 10 00
4011 40 91 00
4011 40 99 00
4011 50 10 00
4011 50 90 00
4011 91 10 01
4011 91 10 02
4011 91 10 99
4011 91 30 01
4011 91 30 02
4011 91 30 99
4011 91 90 01
4011 91 90 02
4011 91 90 99
4011 99 10 01
4011 99 10 02
4011 99 10 99
4011 99 30 01
4011 99 30 02
4011 99 30 99
4011 99 90 01
4011 99 90 02
4011 99 90 99
4012 10 10 00
4012 10 30 00
4012 10 50 00
4012 10 80 00
4012 20 10 01
4012 20 10 02
4012 20 90 01
4012 20 90 02
4012 90 10 00
4012 90 90 00
4013 10 90 02
4013 20 00 00
4013 90 10 00
4013 90 90 01
4013 90 90 02
4013 90 90 99
4016 99 52 00
4016 99 58 00
4016 99 82 01
4016 99 88 01
4102 10 10 00
4102 10 90 00
4102 21 00 00
4102 29 00 00
4103 10 10 00
4103 10 90 00
4103 20 00 00
4103 90 00 01
4103 90 00 99
4109 00 00 01
4109 00 00 02
4109 00 00 03
4110 00 00 00
4202 11 10 00
4202 11 90 00
4202 12 11 00
4202 12 19 00
4202 12 50 00
4202 12 91 01
4202 12 91 99
4202 12 99 01
4202 12 99 99
4202 19 10 00
4202 19 90 01
4202 19 90 02
4202 19 90 03
4202 21 00 01
4202 21 00 99
4202 22 10 00
4202 22 90 01
4202 22 90 99
4202 29 00 00
4202 31 00 01
4202 31 00 99
4202 32 10 00
4202 32 90 01
4202 32 90 99
4202 39 00 01
4202 39 00 02
4202 39 00 03
4202 91 10 01
4202 91 10 99
4202 91 80 01
4202 91 80 99
4202 92 11 00
4202 92 15 00
4202 92 19 00
4202 92 91 01
4202 92 91 99
4202 92 98 01
4202 92 98 99
4202 99 00 01
4202 99 00 02
4202 99 00 03
4203 10 00 01
4203 10 00 02
4203 21 00 01
4203 21 00 02
4203 29 10 01
4203 29 10 02
4203 29 91 01
4203 29 91 02
4203 29 99 01
4203 29 99 02
4203 30 00 01
4203 30 00 02
4203 40 00 01
4203 40 00 02
4204 00 10 00
4204 00 90 00
4205 00 00 00
4302 20 00 01
4401 10 00 00
4401 22 00 00
4402 00 00 01
4403 91 00 99
4403 92 00 99
4407 26 31 00
4407 26 39 00
4407 26 50 00
4407 29 20 00
4407 29 31 00
4407 29 50 00
4407 91 10 01
4407 91 10 99
4407 91 31 00
4407 91 39 00
4407 91 50 00
4407 91 90 99
4407 92 10 01
4407 92 10 99
4407 92 30 00
4407 92 50 00
4407 92 90 99
4407 99 30 00
4407 99 50 00
4407 39 70 01
4408 39 81 01
4408 39 89 01
4408 90 11 01
4408 90 11 02
4408 90 21 00
4408 90 25 00
4408 90 35 01
4408 90 81 01
4408 90 89 01
4418 10 10 00
4418 10 50 00
4418 10 90 00
4418 20 10 00
4418 20 50 00
4418 20 80 00
4418 30 10 00
4418 30 91 00
4418 30 99 00
4418 40 00 00
4418 50 00 00
4418 90 10 01
4418 90 10 02
4418 90 10 99
4418 90 90 01
4418 90 90 02
4418 90 90 99
4419 00 10 00
4419 00 90 00
4601 10 10 01
4601 10 10 02
4601 10 10 03
4601 10 10 99
4601 10 90 01
4601 10 90 02
4601 10 90 03
4601 10 90 99
4601 20 10 00
4601 20 90 00
4601 91 10 00
4601 91 90 00
4601 99 10 00
4601 99 90 00
4602 10 10 00
4602 10 91 00
4602 10 99 00
4602 90 10 00
4602 90 90 00
4801 00 10 00
4802 20 00 01
4802 20 00 02
4802 30 00 00
4802 40 10 00
4802 40 90 00
4802 51 10 00
4802 51 90 01
4802 51 90 99
4802 52 20 01
4802 52 20 02
4802 52 20 99
4802 52 80 01
4802 52 80 02
4802 52 80 99
4802 53 20 01
4802 53 20 99
4802 53 80 01
4802 53 80 99
4802 60 11 00
4802 60 19 00
4802 60 91 00
4802 60 99 00
4803 00 10 00
4803 00 31 01
4803 00 31 02
4803 00 31 03
4803 00 31 04
4803 00 31 99
4803 00 39 00
4803 00 90 01
4803 00 90 02
4803 00 90 03
4803 00 90 04
4803 00 90 99
4804 11 11 00
4804 11 15 00
4804 11 19 00
4804 11 90 00
4804 19 11 00
4804 19 15 00
4804 19 19 00
4804 19 31 00
4804 19 35 00
4804 19 39 00
4804 19 90 00
4804 21 10 00
4804 21 90 00
4804 29 10 00
4804 29 90 00
4804 31 10 00
4804 31 51 00
4804 31 59 00
4804 31 90 00
4804 39 10 00
4804 39 51 00
4804 39 59 00
4804 39 90 00
4804 41 10 00
4804 41 91 00
4804 41 99 00
4804 42 10 00
4804 42 90 00
4804 49 10 00
4804 49 90 00
4804 51 10 00
4804 51 90 00
4804 52 10 00
4804 52 90 00
4804 59 10 00
4804 59 90 00
4805 21 00 00
4805 22 10 00
4805 22 90 01
4805 22 90 99
4805 29 10 00
4805 29 90 00
4805 30 10 00
4805 30 90 00
4805 40 00 01
4805 40 00 99
4805 50 00 00
4805 60 10 00
4805 60 40 00
4805 60 60 00
4805 60 90 02
4805 60 90 99
4805 70 11 00
4805 70 19 99
4805 70 90 02
4805 70 90 99
4805 80 11 00
4805 80 19 03
4805 80 19 99
4805 80 90 03
4805 80 90 99
4806 10 00 00
4806 30 00 00
4806 40 10 00
4806 40 90 00
4810 11 91 01
4810 11 91 02
4810 11 99 01
4810 11 99 02
4810 12 00 01
4811 31 00 01
4811 39 00 01
4814 20 00 99
4820 10 10 00
4820 10 30 01
4820 10 30 99
4820 10 50 00
4820 10 90 00
4820 20 00 00
4820 30 00 00
4820 40 10 00
4820 40 90 00
4820 50 00 00
4820 90 00 00
4907 00 30 00
4907 00 91 00
4907 00 99 00
5001 00 00 00
5007 10 00 00
5007 20 11 00
5007 20 19 00
5007 20 21 01
5007 20 21 99
5007 20 31 01
5007 20 31 99
5007 20 39 01
5007 20 39 99
5007 20 41 01
5007 20 41 99
5007 20 51 01
5007 20 51 99
5007 20 59 01
5007 20 59 99
5007 20 61 01
5007 20 61 99
5007 20 69 01
5007 20 69 99
5007 20 71 01
5007 20 71 99
5007 90 10 01
5007 90 10 99
5007 90 30 01
5007 90 30 99
5007 90 50 01
5007 90 50 99
5007 90 90 01
5007 90 90 99
5101 11 00 00
5101 19 00 00
5101 21 00 00
5101 29 00 00
5101 30 00 00
5102 10 10 00
5102 10 30 00
5102 10 50 00
5102 10 90 00
5102 20 00 00
5106 10 10 00
5106 10 90 00
5106 20 11 00
5106 20 19 00
5106 20 91 00
5106 20 99 00
5107 10 10 00
5107 10 90 00
5107 20 10 00
5107 20 30 00
5107 20 51 00
5107 20 59 00
5107 20 91 00
5107 20 99 00
5111 11 11 00
5111 11 19 00
5111 11 91 00
5111 11 99 00
5111 19 11 00
5111 19 19 00
5111 19 31 00
5111 19 39 00
5111 19 91 00
5111 19 99 00
5111 20 00 00
5111 30 10 00
5111 30 30 00
5111 30 90 00
5111 90 10 00
5111 90 91 00
5111 90 93 00
5111 90 99 00
5112 11 10 00
5112 11 90 00
5112 19 11 00
5112 19 19 00
5112 19 91 00
5112 19 99 00
5112 20 00 00
5112 30 10 00
5112 30 30 00
5112 30 90 00
5112 90 10 00
5112 90 91 00
5112 90 93 00
5112 90 99 00
5113 00 00 00
5205 11 00 00
5205 12 00 00
5205 13 00 00
5205 14 00 00
5205 15 10 00
5205 15 90 00
5205 21 00 00
5205 22 00 00
5205 23 00 00
5205 24 00 00
5205 26 00 00
5205 27 00 00
5205 28 00 00
5205 31 00 00
5205 32 00 00
5205 33 00 00
5205 34 00 00
5205 35 10 00
5205 35 90 00
5205 41 00 00
5205 42 00 00
5205 43 00 00
5205 44 00 00
5205 46 00 00
5205 47 00 00
5205 48 00 00
5208 11 10 99
5208 11 90 99
5208 12 11 00
5208 12 13 00
5208 12 15 00
5208 12 19 00
5208 12 91 00
5208 12 93 00
5208 12 95 00
5208 12 99 00
5208 13 00 99
5208 19 00 99
5208 21 10 99
5208 21 90 99
5208 22 11 00
5208 22 13 00
5208 22 15 00
5208 22 19 00
5208 22 91 00
5208 22 93 00
5208 22 95 00
5208 22 99 00
5208 23 00 99
5208 29 00 99
5208 31 00 99
5208 32 11 00
5208 32 13 00
5208 32 15 00
5208 32 19 00
5208 32 91 00
5208 32 93 00
5208 32 95 00
5208 32 99 00
5208 33 00 99
5208 39 00 99
5208 41 00 99
5208 42 00 00
5208 43 00 99
5208 49 00 99
5208 51 00 99
5208 52 10 00
5208 52 90 00
5208 53 00 99
5208 59 00 99
5209 11 00 00
5209 12 00 00
5209 19 00 00
5209 21 00 00
5209 22 00 00
5209 29 00 00
5209 31 00 00
5209 32 00 00
5209 39 00 00
5209 41 00 00
5209 42 00 00
5209 43 00 00
5209 49 10 00
5209 49 90 00
5209 51 00 00
5209 52 00 00
5209 59 00 00
5210 11 10 99
5210 11 90 99
5210 12 00 99
5210 19 00 99
5210 21 10 99
5210 21 90 99
5210 22 00 99
5210 29 00 99
5210 31 10 99
5210 31 90 99
5210 32 00 99
5210 39 00 99
5210 41 00 99
5210 42 00 99
5210 49 00 99
5210 51 00 99
5210 52 00 99
5210 59 00 99
5211 11 00 00
5211 12 00 00
5211 19 00 00
5211 21 00 00
5211 22 00 00
5211 29 00 00
5211 31 00 00
5211 32 00 00
5211 39 00 00
5211 41 00 00
5211 42 00 00
5211 43 00 00
5211 49 10 00
5211 49 90 00
5211 51 00 00
5211 52 00 00
5211 59 00 00
5212 11 10 99
5212 11 90 99
5212 12 10 99
5212 12 90 99
5212 13 10 99
5212 13 90 99
5212 14 10 99
5212 14 90 99
5212 15 10 99
5212 15 90 99
5212 21 10 00
5212 21 90 00
5212 22 10 00
5212 22 90 00
5212 23 10 00
5212 23 90 00
5212 24 10 00
5212 24 90 00
5212 25 10 00
5212 25 90 00
5306 10 90 00
5306 20 90 00
5309 11 11 00
5309 11 19 00
5309 11 90 00
5309 19 10 00
5309 19 90 00
5309 21 10 00
5309 21 90 00
5309 29 10 00
5309 29 90 00
5311 00 90 01
5401 10 11 00
5401 10 19 00
5402 10 90 01
5402 31 10 01
5402 31 30 01
5402 31 90 01
5402 32 00 01
5402 41 10 01
5402 41 30 01
5402 41 90 01
5402 51 10 01
5402 51 30 01
5402 51 90 01
5402 61 10 01
5402 61 30 01
5402 61 90 01
5404 10 10 00
5404 10 90 00
5404 90 11 00
5404 90 19 00
5404 90 90 00
5407 10 00 00
5407 20 11 00
5407 20 19 00
5407 20 90 00
5407 30 00 00
5407 41 00 00
5407 42 00 00
5407 43 00 00
5407 44 00 00
5407 51 00 00
5407 52 00 00
5407 53 00 00
5407 54 00 00
5407 61 10 00
5407 61 30 00
5407 61 50 00
5407 61 90 00
5407 69 10 00
5407 69 90 00
5407 71 00 00
5407 72 00 00
5407 73 00 00
5508 10 11 00
5508 10 19 00
5509 11 00 00
5509 12 00 00
5509 21 10 00
5509 21 90 00
5509 22 10 00
5509 22 90 00
5509 31 10 00
5509 31 90 00
5509 32 10 00
5509 32 90 00
5509 41 10 00
5509 41 90 00
5509 42 10 00
5509 42 90 00
5509 51 00 00
5509 52 10 00
5509 52 90 00
5509 53 00 00
5509 59 00 00
5509 61 10 00
5509 61 90 00
5509 62 00 00
5509 69 00 00
5509 91 10 00
5509 91 90 00
5509 92 00 00
5509 99 00 00
5602 10 11 00
5602 10 19 00
5602 10 31 00
5602 10 35 00
5602 10 39 00
5602 10 90 00
5602 21 00 00
5602 29 10 00
5602 29 90 00
5602 90 00 00
5603 11 10 00
5603 11 90 00
5603 12 10 00
5603 12 90 00
5603 13 10 00
5603 13 90 00
5603 14 10 00
5603 14 90 00
5603 91 10 00
5603 91 90 00
5603 92 10 00
5603 92 90 00
5603 93 10 00
5603 93 90 00
5603 94 10 00
5603 94 90 00
5701 10 10 01
5701 10 10 02
5701 10 91 01
5701 10 91 02
5701 10 93 01
5701 10 93 02
5701 10 99 01
5701 10 99 02
5701 90 10 01
5701 90 10 02
5701 90 90 01
5701 90 90 02
5702 10 00 00
5702 20 00 00
5702 31 10 00
5702 31 30 00
5702 31 90 00
5702 32 10 00
5702 32 90 00
5702 39 10 00
5702 39 90 00
5702 41 10 00
5702 45 90 00
5702 42 10 00
5702 42 90 00
5702 49 10 00
5702 49 90 00
5702 51 00 00
5702 52 00 00
5702 59 00 00
5702 91 00 00
5702 92 00 00
5702 99 00 00
5805 00 00 00
5806 10 00 01
5806 10 00 99
5806 20 00 01
5806 20 00 99
5806 31 10 01
5806 31 10 99
5806 31 90 01
5806 31 90 99
5806 32 10 01
5806 32 10 99
5806 32 90 01
5806 32 90 99
5806 39 00 01
5806 39 00 99
5806 40 00 01
5806 40 00 99
5810 10 10 00
5810 10 90 00
5810 91 10 00
5810 91 90 00
5810 92 10 00
5810 92 90 00
5810 99 10 00
5810 99 90 00
5811 00 00 01
5811 00 00 02
5811 00 00 03
5811 00 00 04
5811 00 00 05
5811 00 00 06
5811 00 00 07
5811 00 00 08
5811 00 00 99
5901 10 00 00
5901 90 00 00
5903 10 10 00
5903 10 90 00
5903 20 10 00
5903 20 90 00
5903 90 10 00
5903 90 91 00
5903 90 99 00
5907 00 90 01
5907 00 90 02
5907 00 90 99
6101 10 10 00
6101 10 90 00
6101 20 10 00
6101 20 90 00
6101 30 10 00
6101 30 90 00
6101 90 10 00
6101 90 90 00
6102 10 10 00
6102 10 90 00
6102 20 10 00
6102 20 90 00
6102 30 10 00
6102 30 90 00
6102 90 10 00
9102 90 90 00
6103 11 00 00
6103 12 00 00
6103 19 00 00
6103 21 00 00
6103 22 00 00
6103 23 00 00
6103 29 00 00
6103 31 00 00
6103 32 00 00
6103 33 00 00
6103 39 00 00
6103 41 10 00
6103 41 90 00
6103 42 10 00
6103 42 90 00
6103 43 10 00
6103 43 90 00
6103 49 10 00
6103 49 91 00
6103 49 99 00
6103 11 00 00
6103 12 00 00
6103 13 00 00
6103 19 00 00
6103 21 00 00
6103 22 00 00
6103 23 00 00
6103 29 00 00
6103 31 00 00
6103 32 00 00
6103 33 00 00
6103 41 90 00
6103 42 10 00
6103 42 90 00
6103 43 10 00
6103 43 90 00
6103 49 10 00
6103 49 91 00
6103 49 99 00
6104 11 00 00
6104 12 00 00
6104 13 00 00
6104 19 00 00
6104 21 00 00
6104 22 00 00
6104 23 00 00
6104 29 00 00
6104 31 00 00
6104 32 00 00
6104 33 00 00
6104 39 00 00
6104 41 00 00
6104 42 00 00
6104 43 00 00
6104 44 00 00
6104 49 00 00
6104 51 00 00
6104 52 00 00
6104 53 00 00
6104 59 00 00
6104 61 10 00
6104 61 90 00
6104 62 10 00
6104 62 90 00
6104 63 10 00
6104 63 90 00
6104 69 10 00
6104 69 91 00
6104 69 99 00
6105 10 00 00
6105 20 10 00
6105 20 90 00
6105 90 10 00
6105 90 90 00
6106 10 00 00
6106 20 00 00
6106 90 10 00
6106 90 30 00
6106 90 50 00
6106 90 90 00
6107 11 00 00
6107 12 00 00
6107 19 00 00
6107 21 00 00
6107 22 00 00
6107 29 00 00
6107 91 10 00
6107 91 90 00
6107 92 00 00
6107 99 00 00
6108 11 10 00
6108 11 90 00
6108 19 10 00
6108 19 90 00
6108 20 00 00
6108 22 00 00
6108 29 00 00
6108 31 10 00
6108 31 90 00
6108 32 11 00
6108 32 19 00
6108 32 90 00
6108 39 00 00
6108 91 10 00
6108 91 90 00
6108 92 00 00
6108 99 10 00
6108 99 90 00
6109 10 00 00
6109 90 10 00
6109 90 30 00
6109 90 90 00
6110 10 10 00
6110 10 31 00
6110 10 35 00
6110 10 38 00
6110 10 91 00
6110 10 95 00
6110 10 98 00
6110 20 10 00
6110 20 91 00
6110 20 99 00
6110 30 10 00
6110 30 91 00
6110 30 99 00
6110 90 10 00
6110 90 90 00
6111 10 10 00
6111 10 90 01
6111 10 90 99
6111 20 10 00
6111 20 90 01
6111 20 90 99
6111 30 10 00
6111 30 90 01
6111 30 90 99
6111 90 00 01
6111 90 00 02
6111 90 00 99
6112 11 00 00
6112 12 00 00
6112 19 00 00
6112 20 00 00
6112 31 10 01
6112 31 10 99
6112 31 90 01
6112 31 90 99
6112 39 10 01
6112 39 10 99
6112 39 90 01
6112 39 90 99
6112 41 10 01
6112 41 10 99
6112 41 90 01
6112 41 90 99
6112 49 10 01
6112 49 10 99
6112 49 90 01
6112 49 90 99
6113 00 10 01
6113 00 10 99
6113 00 90 01
6113 00 90 99
6114 10 00 00
6114 20 00 00
6114 30 00 00
6114 90 00 00
6115 11 00 01
6115 11 00 99
6115 12 00 01
6115 12 00 99
6115 19 10 01
6115 19 10 99
6115 19 90 01
6115 19 90 99
6115 20 11 00
6115 20 19 00
6115 20 90 00
6115 90 00 01
6115 90 00 99
6115 92 00 01
6115 92 00 99
6115 93 10 01
6115 93 10 99
6115 93 30 01
6115 93 30 99
6115 93 91 00
6115 93 99 01
6115 93 99 99
6115 99 00 01
6115 99 00 99
6116 10 20 00
6116 10 80 00
6116 91 00 00
6116 92 00 00
6116 93 00 00
6116 99 00 00
6117 10 00 00
6117 20 00 00
6117 80 10 01
6117 80 10 99
6117 80 90 01
6117 80 90 99
6117 90 00 01
6117 90 00 02
6117 90 00 03
6117 90 00 99
6201 11 00 01
6201 11 00 99
6201 12 10 01
6201 12 10 99
6201 12 90 01
6201 12 90 99
6201 13 10 00
6201 13 90 00
6201 19 00 00
6201 91 00 00
6201 92 00 00
6201 93 00 00
6201 99 00 00
6202 11 00 00
6202 12 10 00
6202 12 90 00
6202 13 10 00
6202 13 90 00
6202 19 00 00
6202 91 00 00
6202 92 00 00
6202 93 00 00
6202 99 00 00
6203 11 00 00
6203 12 00 00
6203 19 10 00
6203 19 30 00
6203 19 90 00
6203 21 00 00
6203 22 10 00
6203 22 80 00
6203 23 10 00
6203 23 80 00
6203 29 11 00
6203 29 18 00
6203 29 90 00
6203 31 00 00
6203 32 10 00
6203 32 90 00
6203 33 10 00
6203 33 90 00
6203 39 11 00
6203 39 19 00
6203 39 90 00
6203 41 10 00
6203 41 30 00
6203 41 90 00
6203 42 11 00
6203 42 31 00
6203 42 33 00
6203 42 35 00
6203 42 51 00
6203 42 59 00
6203 42 90 00
6203 43 11 00
6203 43 19 00
6203 43 31 00
6203 43 39 00
6203 43 90 00
6203 49 11 00
6203 49 19 00
6203 49 31 00
6203 49 39 00
6203 49 50 00
6203 49 90 00
6204 11 00 00
6204 12 00 00
6204 13 00 00
6204 19 10 00
6204 19 90 01
6204 19 90 99
6204 21 00 00
6204 22 10 00
6204 22 80 00
6204 23 10 00
6204 23 80 00
6204 29 11 00
6204 29 18 00
6204 29 90 01
6204 29 90 99
6204 31 00 00
6204 32 10 00
6204 32 90 00
6204 33 10 00
6204 33 90 00
6204 39 11 00
6204 39 19 00
6204 39 90 00
6204 41 00 00
6204 42 00 00
6204 43 00 00
6204 44 00 00
6204 49 10 01
6204 49 10 02
6204 49 90 00
6204 51 00 00
6204 52 00 00
6204 53 00 00
6204 59 10 00
6204 59 90 00
6204 61 10 00
6204 61 80 00
6204 61 90 00
6204 62 11 00
6204 62 31 00
6204 62 33 00
6204 62 39 00
6204 62 51 00
6204 62 59 00
6204 62 90 00
6204 63 11 00
6204 63 18 00
6204 63 31 00
6204 63 39 00
6204 63 90 00
6204 69 11 00
6204 69 18 00
6204 69 31 00
6204 69 39 00
6204 69 50 00
6204 69 90 00
6205 10 00 00
6205 20 00 00
6205 30 00 00
6205 90 10 00
6205 90 90 00
6206 10 00 00
6206 20 00 00
6206 30 00 00
6206 40 00 00
6206 90 10 00
6206 90 90 00
6207 11 00 00
6207 19 00 01
6207 19 00 99
6207 21 00 00
6207 22 00 00
6207 29 00 00
6207 91 10 00
6207 91 90 01
6207 91 90 99
6207 92 00 00
6207 99 00 01
6207 99 00 99
6208 11 00 00
6208 19 10 00
6208 19 90 01
6208 19 90 99
6208 21 00 00
6208 22 00 00
6208 29 00 01
6208 29 00 99
6208 91 11 01
6208 91 11 99
6208 91 19 01
6208 91 19 99
6208 91 90 00
6208 92 10 00
6208 92 90 00
6208 99 00 01
6208 99 00 99
6209 10 00 01
6209 10 00 99
6209 20 00 01
6209 20 00 99
6209 30 00 01
6209 30 00 99
6209 90 00 01
6209 90 00 99
6210 10 10 01
6210 10 10 02
6210 10 10 03
6210 10 91 01
6210 10 91 02
6210 10 91 03
6210 10 99 01
6210 10 99 02
6210 10 99 03
6210 20 00 00
6210 30 00 00
6210 40 00 00
6210 50 00 00
6211 11 00 00
6211 12 00 00
6211 20 00 00
6211 31 00 01
6211 31 00 99
6211 32 10 00
6211 32 31 00
6211 32 41 00
6211 32 42 00
6211 32 90 00
6211 33 10 00
6211 33 31 00
6211 33 41 00
6211 33 42 00
6211 33 90 00
6211 39 00 00
6211 41 00 00
6211 42 10 00
6211 42 31 00
6211 42 41 00
6211 42 42 00
6211 42 90 00
6211 43 10 00
6211 43 31 00
6211 43 41 00
6211 43 42 00
6211 43 90 00
6211 49 00 01
6211 49 00 99
6212 10 00 00
6212 20 00 00
6212 30 00 00
6212 90 00 00
6213 10 00 00
6213 20 00 00
6213 90 00 00
6214 10 00 00
6214 20 00 00
6214 30 00 00
6214 40 00 00
6214 90 10 00
6214 90 90 00
6215 10 00 00
6215 20 00 00
6215 90 00 00
6216 00 00 00
6217 10 00 00
6217 90 00 00
6302 10 10 00
6302 10 90 00
6302 21 00 00
6302 22 10 00
6302 22 90 00
6302 29 10 00
6302 29 90 00
6302 31 10 01
6302 31 10 99
6302 31 90 01
6302 31 90 99
6302 32 10 00
6302 32 90 00
6302 39 10 01
6302 39 10 99
6302 39 30 00
6302 39 90 01
6302 39 90 99
6302 40 00 00
6302 51 10 01
6302 51 10 99
6302 51 90 01
6302 51 90 99
6302 52 00 01
6302 52 00 99
6302 53 10 00
6302 53 90 00
6302 59 00 01
6302 59 00 99
6302 60 00 00
6302 91 10 01
6302 91 10 99
6302 91 90 01
6302 91 90 99
6302 92 00 01
6302 92 00 99
6302 93 10 00
6302 93 90 01
6302 93 90 99
6302 99 00 01
6302 99 00 99
6303 11 00 00
6303 12 00 00
6303 19 00 00
6303 91 00 00
6303 92 10 00
6303 92 90 00
6303 99 10 00
6303 99 90 00
6306 11 00 00
6306 12 00 00
6306 19 00 00
6306 21 00 00
6306 22 00 00
6306 29 00 00
6306 31 00 00
6306 39 00 00
6306 41 00 00
6306 49 00 01
6306 49 00 99
6306 91 00 00
6306 99 00 01
6306 99 00 99
6309 00 00 99
6310 10 10 01
6310 10 10 99
6310 10 30 01
6310 10 30 02
6310 10 30 99
6310 10 90 01
6310 10 90 02
6310 10 90 99
6310 90 00 01
6310 90 00 02
6310 90 00 99
6401 10 10 00
6401 10 90 00
6401 91 10 00
6401 91 90 00
6401 92 10 00
6401 92 90 00
6401 99 10 00
6401 99 90 00
6402 12 10 00
6402 12 90 00
6402 19 00 00
6402 20 00 00
6402 30 00 00
6402 91 00 01
6402 91 00 99
6402 99 10 01
6402 99 10 99
6402 99 31 00
6402 99 39 00
6402 99 50 00
6402 99 91 01
6402 99 91 99
6402 99 93 01
6402 99 93 99
6402 99 96 01
6402 99 96 99
6402 99 98 01
6402 99 98 99
6403 12 00 00
6403 19 00 00
6403 20 00 01
6403 20 00 99
6403 30 00 00
6403 40 00 00
6403 51 11 00
6403 51 15 00
6403 51 19 00
6403 51 91 00
6403 51 95 00
6403 51 99 00
6403 59 11 01
6403 59 11 99
6403 59 31 00
6403 59 35 00
6403 59 39 01
6403 59 39 99
6403 59 50 00
6403 59 91 00
6403 59 95 00
6403 59 99 01
6403 59 99 99
6403 91 11 00
6403 91 13 00
6403 91 16 00
6403 91 18 00
6403 91 91 00
6403 91 93 00
6403 91 96 00
6403 91 98 00
6403 99 11 01
6403 99 11 99
6403 99 31 00
6403 99 33 00
6403 99 36 00
6403 99 38 01
6403 99 38 99
6403 99 50 00
6403 99 91 00
6403 99 93 00
6403 99 96 00
6403 99 98 01
6403 99 98 99
6404 11 00 00
6404 19 10 00
6404 19 90 00
6404 20 10 00
6404 20 90 00
6405 10 10 00
6405 10 90 00
6405 20 10 00
6405 20 91 00
6405 20 99 00
6405 90 10 00
6405 90 90 01
6405 90 90 02
6405 90 90 99
6406 10 11 00
6406 10 19 00
6406 10 90 01
6406 10 90 99
6406 20 10 00
6406 20 90 00
6406 91 00 00
6406 99 10 00
6406 99 30 01
6406 99 30 02
6406 99 50 01
6406 99 50 02
6406 99 60 00
6406 99 80 01
6406 99 80 02
6406 99 80 99
6506 99 00 00
6908 10 10 99
6908 10 90 99
6908 90 11 99
6908 90 21 99
6908 90 29 99
6908 90 31 99
6908 90 51 99
6908 90 91 99
6908 90 93 99
6908 90 99 99
6911 10 00 00
6911 90 00 00
6912 00 10 00
6912 00 30 00
6912 00 50 00
6912 00 90 00
6914 10 00 00
6914 90 10 00
6914 90 90 00
7102 39 00 99
7102 91 00 99
7102 99 00 99
7107 00 00 00
7108 13 10 01
7108 13 10 99
7108 13 30 01
7108 13 30 99
7108 13 50 02
7108 13 90 00
7108 20 00 00
7109 00 00 00
7110 19 10 99
7110 19 30 99
7110 19 50 99
7110 19 90 99
7110 29 00 99
7110 39 00 99
7110 49 00 99
7113 11 00 01
7113 11 00 02
7113 11 00 99
7113 19 00 01
7113 19 00 02
7113 19 00 99
7113 20 00 00
7114 11 00 01
7114 11 00 02
7114 11 00 03
7114 11 00 04
7114 19 00 00
7114 20 00 00
7117 11 00 01
7117 11 00 99
7117 19 10 01
7117 19 10 99
7117 19 91 00
7117 19 99 00
7117 90 00 01
7117 90 00 02
7117 90 00 03
7117 90 00 99
7118 10 10 00
7118 10 90 00
7118 90 00 00
7202 21 10 00
7202 21 90 00
7202 29 00 00
7202 30 00 00
7202 60 00 00
7202 70 00 00
7202 80 00 00
7202 92 00 00
7202 93 00 00
7202 99 11 00
7202 99 19 00
7202 99 30 00
7202 99 80 00
7204 50 10 00
7204 50 90 00
7205 10 00 00
7205 21 00 00
7205 29 00 00
7206 10 00 01
7206 10 00 99
7206 90 00 01
7206 90 00 99
7207 20 11 00
7207 20 32 01
7207 20 51 00
7207 20 71 01
7207 20 90 01
7208 10 00 01
7208 10 00 99
7208 25 00 01
7208 25 00 99
7208 26 00 01
7208 26 00 99
7208 27 00 01
7208 27 00 99
7208 36 00 01
7208 36 00 99
7208 37 10 01
7208 37 10 99
7208 37 90 01
7208 37 90 99
7208 38 10 01
7208 38 10 99
7208 38 90 01
7208 38 90 99
7208 39 10 01
7208 39 10 99
7208 39 90 01
7208 39 90 99
7208 40 10 01
7208 40 10 02
7208 40 10 99
7208 40 90 01
7208 40 90 02
7208 40 90 99
7208 51 10 01
7208 51 10 02
7208 51 10 99
7208 51 30 01
7208 51 30 99
7208 51 50 01
7208 51 50 99
7208 51 91 01
7208 51 91 99
7208 51 99 01
7208 51 99 99
7208 52 10 01
7208 52 10 02
7208 52 10 99
7208 52 91 01
7208 52 91 99
7208 52 99 01
7208 52 99 99
7208 53 10 01
7208 53 10 02
7208 53 10 99
7208 53 90 01
7208 53 90 99
7208 54 10 01
7208 54 10 02
7208 54 10 99
7208 54 90 01
7208 54 90 02
7208 54 90 99
7208 90 10 01
7208 90 10 02
7208 90 10 99
7208 90 90 01
7208 90 90 02
7208 90 90 99
7209 15 00 01
7209 15 00 99
7209 16 10 01
7209 16 10 99
7209 16 90 01
7209 16 90 99
7209 17 10 01
7209 17 10 99
7209 17 90 01
7209 17 90 99
7209 18 10 01
7209 18 10 99
7209 18 91 01
7209 18 91 99
7209 18 99 01
7209 18 99 99
7209 25 00 01
7209 25 00 99
7209 26 10 01
7209 26 10 99
7209 26 90 01
7209 26 90 99
7209 27 10 01
7209 27 10 99
7209 27 90 01
7209 27 90 99
7209 28 10 01
7209 28 10 99
7209 28 90 01
7209 28 90 99
7209 90 10 01
7209 90 10 99
7209 90 90 01
7209 90 90 99
7210 11 10 01
7210 11 90 01
7210 12 11 01
7210 12 19 01
7210 12 90 01
7210 20 10 01
7210 20 10 99
7210 20 90 01
7210 20 90 99
7210 30 10 01
7210 30 10 02
7210 30 10 99
7210 30 90 01
7210 30 90 02
7210 30 90 99
7210 41 10 01
7210 41 10 02
7210 41 10 99
7210 41 90 01
7210 41 90 02
7210 41 90 99
7210 49 10 01
7210 49 10 02
7210 49 10 99
7210 49 90 01
7210 49 90 02
7210 49 90 99
7210 50 10 00
7210 50 90 00
7210 61 10 00
7210 61 90 00
7210 69 10 00
7210 69 90 00
7210 70 31 00
7210 70 39 00
7210 70 90 00
7210 90 10 00
7210 90 31 00
7210 90 33 00
7210 90 38 00
7210 90 90 00
7211 13 00 01
7211 13 00 02
7211 13 00 03
7211 13 00 99
7211 14 10 01
7211 14 10 02
7211 14 10 03
7211 14 10 99
7211 14 90 01
7211 14 90 02
7211 14 90 03
7211 14 90 99
7211 19 20 01
7211 19 20 02
7211 19 20 03
7211 19 20 99
7211 19 90 01
7211 19 90 02
7211 19 90 03
7211 19 90 99
7211 23 10 01
7211 23 10 02
7211 23 10 99
7211 23 51 01
7211 23 51 02
7211 23 51 99
7211 23 91 01
7211 23 91 02
7211 23 91 99
7211 23 99 01
7211 23 99 02
7211 23 99 99
7211 29 20 01
7211 29 20 02
7211 29 20 99
7211 29 50 01
7211 29 50 02
7211 29 50 99
7211 29 90 01
7211 29 90 02
7211 29 90 99
7211 90 11 01
7211 90 11 02
7211 90 11 99
7211 90 19 01
7211 90 19 02
7211 90 19 99
7211 90 90 01
7211 90 90 02
7211 90 90 99
7212 10 10 01
7212 10 10 99
7212 10 91 01
7212 10 91 99
7212 10 93 01
7212 10 93 99
7212 10 99 01
7212 10 99 99
7212 20 11 01
7212 20 11 02
7212 20 11 99
7212 20 19 01
7212 20 19 02
7212 20 19 99
7212 20 90 01
7212 20 90 02
7212 20 90 99
7212 30 11 01
7212 30 11 02
7212 30 11 99
7212 30 19 01
7212 30 19 02
7212 30 19 99
7212 30 90 01
7212 30 90 02
7212 30 90 99
7212 40 10 01
7212 40 10 02
7212 40 10 99
7212 40 91 01
7212 40 91 02
7212 40 91 99
7212 40 93 01
7212 40 93 02
7212 40 93 99
7212 40 95 01
7212 40 95 02
7212 40 95 99
7212 40 98 01
7212 40 98 02
7212 40 98 99
7212 50 10 01
7212 50 10 99
7212 50 31 01
7212 50 31 99
7212 50 51 01
7212 50 51 99
7212 50 58 01
7212 50 58 99
7212 50 75 01
7212 50 75 99
7212 50 91 01
7212 50 91 99
7212 50 93 01
7212 50 93 99
7212 50 97 01
7212 50 97 99
7212 50 99 01
7212 50 99 99
7212 60 11 01
7212 60 11 99
7212 60 19 01
7212 60 19 99
7212 60 91 01
7212 60 91 99
7212 60 93 01
7212 60 93 99
7212 60 99 01
7212 60 99 99
7213 10 00 01
7213 10 00 99
7213 20 00 00
7213 91 10 01
7213 91 10 99
7213 91 20 01
7213 91 20 99
7213 91 41 01
7213 91 41 99
7213 91 49 01
7213 91 49 99
7213 91 70 01
7213 91 70 99
7213 91 90 01
7213 91 90 99
7213 99 10 01
7213 99 10 99
7213 99 90 01
7213 99 90 99
7214 10 00 00
7214 20 00 99
7214 30 00 00
7214 91 10 00
7214 91 90 00
7214 99 10 00
7214 99 30 00
7214 99 39 00
7214 99 50 00
7214 99 61 00
7214 99 69 00
7214 99 80 00
7214 99 90 00
7215 10 00 01
7215 10 00 99
7215 50 11 00
7215 50 19 00
7215 50 30 00
7215 50 90 00
7215 90 10 00
7215 90 90 00
7216 10 00 00
7216 21 00 00
7216 22 00 00
7216 31 11 00
7216 31 19 00
7216 31 91 00
7216 31 99 00
7216 32 11 00
7216 32 19 00
7216 32 91 00
7216 32 99 00
7216 33 10 00
7216 33 90 00
7216 40 10 00
7216 40 90 00
7216 50 10 00
7216 50 91 00
7216 50 99 00
7216 61 10 01
7216 61 10 02
7216 61 90 01
7216 61 90 02
7216 69 00 01
7216 69 00 02
7216 91 10 01
7216 91 10 02
7216 91 30 01
7216 91 30 02
7216 91 50 01
7216 91 50 02
7216 91 90 01
7216 91 90 02
7216 99 10 01
7216 99 10 02
7216 99 90 01
7216 99 90 02
7217 10 10 01
7217 10 10 02
7217 10 31 01
7217 10 31 02
7217 10 39 01
7217 10 39 02
7217 10 50 01
7217 10 50 02
7217 10 90 01
7217 10 90 02
7217 20 10 01
7217 20 10 02
7217 20 30 01
7217 20 30 02
7217 20 50 01
7217 20 50 02
7217 20 90 01
7217 20 90 02
7217 30 11 01
7217 30 11 02
7217 30 19 01
7217 30 19 02
7217 30 31 01
7217 30 31 02
7217 30 39 01
7217 30 39 02
7217 30 50 01
7217 30 50 02
7217 30 90 01
7217 30 90 02
7217 90 10 01
7217 90 10 02
7217 90 30 01
7217 90 30 02
7217 90 50 01
7217 90 50 02
7217 90 90 01
7217 90 90 02
7218 10 00 00
7218 91 11 00
7218 91 19 00
7218 91 90 00
7218 99 11 00
7218 99 19 00
7218 99 20 00
7218 99 91 00
7218 99 99 00
7223 00 11 00
7223 00 19 00
7223 00 91 00
7223 00 99 00
7224 10 00 01
7224 10 00 99
7224 90 01 01
7224 90 01 99
7224 90 05 01
7224 90 05 99
7224 90 08 01
7224 90 08 99
7224 90 15 01
7224 90 15 99
7224 90 19 01
7224 90 19 99
7224 90 31 01
7224 90 31 99
7224 90 39 01
7224 90 39 99
7224 90 91 01
7224 90 91 99
7224 90 99 01
7224 90 99 99
7225 11 00 00
7225 19 10 00
7225 19 90 00
7225 20 20 00
7225 20 90 00
7225 30 00 01
7225 30 00 99
7225 40 20 01
7225 40 20 99
7225 40 50 01
7225 40 50 99
7225 40 80 01
7225 40 80 99
7225 50 00 01
7225 50 00 99
7225 91 10 01
7225 91 10 99
7225 91 90 01
7225 91 90 99
7225 92 10 01
7225 92 10 99
7225 92 90 01
7225 92 90 99
7225 99 10 01
7225 99 10 99
7225 99 90 01
7225 99 90 99
7226 11 10 00
7226 11 90 00
7226 19 10 00
7226 19 30 00
7226 19 90 00
7226 20 20 00
7226 20 80 00
7226 91 10 01
7226 91 10 99
7226 91 90 01
7226 91 90 99
7226 92 10 01
7226 92 10 99
7226 92 90 01
7226 92 90 99
7226 93 20 01
7226 93 20 99
7226 93 80 01
7226 93 80 99
7226 94 20 01
7226 94 20 99
7226 94 80 01
7226 94 80 99
7226 99 20 01
7226 99 20 99
7226 99 80 01
7226 99 80 99
7227 10 00 00
7227 20 00 00
7227 90 10 01
7227 90 10 99
7227 90 50 01
7227 90 50 99
7227 90 95 01
7227 90 95 99
7228 10 10 00
7228 10 30 00
7228 10 50 00
7228 10 90 00
7228 20 11 00
7228 20 19 00
7228 20 30 00
7228 20 60 00
7228 30 20 01
7228 30 20 99
7228 30 41 01
7228 30 41 99
7228 30 49 01
7228 30 49 99
7228 30 61 01
7228 30 61 99
7228 30 69 01
7228 30 69 99
7228 30 70 01
7228 30 70 99
7228 30 89 01
7228 30 89 99
7228 40 10 01
7228 40 10 99
7228 40 90 01
7228 40 90 99
7228 50 20 01
7228 50 20 99
7228 50 40 01
7228 50 40 99
7228 50 61 01
7228 50 61 99
7228 50 69 01
7228 50 69 99
7228 50 70 01
7228 50 70 99
7228 50 89 01
7228 50 89 99
7228 60 10 01
7228 60 10 99
7228 60 81 01
7228 60 81 99
7228 60 89 01
7228 60 89 99
7228 70 10 00
7228 70 31 00
7228 70 91 00
7228 70 99 00
7228 80 10 00
7228 80 90 00
7229 10 00 00
7229 20 00 00
7229 90 50 01
7229 90 50 99
7229 90 90 01
7229 90 90 99
7301 10 00 00
7301 20 00 00
7302 10 10 00
7302 10 31 01
7302 10 31 99
7302 10 39 00
7302 10 59 00
7302 10 90 01
7302 10 90 99
7302 20 00 00
7302 30 00 00
7302 40 10 00
7302 40 90 00
7302 90 10 00
7302 90 30 00
7302 90 90 00
7303 00 10 00
7303 00 90 00
7304 21 00 00
7304 31 10 01
7304 31 91 01
7304 31 99 01
7304 39 10 01
7304 39 20 01
7304 39 30 01
7304 39 51 01
7304 39 59 01
7304 39 91 01
7304 39 93 01
7304 39 99 01
7304 41 10 01
7304 41 90 01
7304 49 10 01
7304 49 30 01
7304 49 91 01
7304 49 99 01
7304 51 11 01
7304 51 19 01
7304 51 30 01
7304 51 91 01
7304 51 99 01
7304 59 10 01
7304 59 31 01
7304 59 39 01
7304 59 50 01
7304 59 91 01
7304 59 93 01
7304 59 99 01
7304 90 10 01
7304 90 90 01
7305 11 00 00
7305 12 00 00
7305 19 00 01
7305 19 00 02
7305 19 00 99
7305 20 10 00
7305 20 90 00
7305 31 00 01
7305 31 00 02
7305 31 00 99
7305 39 00 01
7305 39 00 02
7305 39 00 99
7305 90 00 01
7305 90 00 02
7305 90 00 99
7306 10 11 00
7306 10 19 00
7306 10 90 00
7306 20 00 00
7306 30 10 01
7306 30 10 02
7306 30 10 03
7306 30 21 00
7306 30 29 00
7306 30 51 01
7306 30 59 01
7306 30 71 01
7306 30 71 02
7306 30 78 01
7306 30 78 02
7306 30 90 01
7306 30 90 02
7306 40 10 01
7306 40 10 02
7306 40 10 03
7306 40 91 01
7306 40 91 02
7306 40 91 03
7306 40 99 01
7306 40 99 02
7306 40 99 03
7306 50 10 01
7306 50 10 02
7306 50 10 03
7306 50 91 00
7306 50 99 01
7306 50 99 02
7306 60 10 01
7306 60 31 01
7306 60 39 01
7306 60 90 01
7306 90 00 01
7307 11 10 00
7307 11 90 00
7307 19 10 00
7307 19 90 00
7307 21 00 00
7307 22 10 00
7307 22 90 00
7307 23 10 00
7307 23 90 00
7307 29 10 00
7307 29 30 00
7307 29 90 00
7307 91 00 00
7307 92 10 00
7307 92 90 00
7307 93 11 00
7307 93 19 00
7307 93 91 00
7307 93 99 00
7307 99 10 00
7307 99 30 00
7307 99 90 00
7308 10 00 00
7308 20 00 00
7308 30 00 00
7308 40 10 00
7308 40 90 00
7308 90 10 00
7308 90 51 00
7308 90 59 00
7308 90 99 00
7309 00 10 01
7309 00 10 99
7309 00 30 01
7309 00 30 99
7309 00 51 00
7309 00 59 01
7309 00 59 99
7309 00 90 01
7309 00 90 99
7310 10 00 01
7310 10 00 99
7310 21 10 00
7310 21 91 01
7310 21 91 99
7310 21 99 01
7310 21 99 99
7310 29 10 01
7310 29 10 99
7310 29 90 01
7310 29 90 99
7311 00 10 01
7311 00 10 99
7311 00 91 01
7311 00 91 99
7311 00 99 01
7311 00 99 99
7312 10 10 00
7312 10 30 00
7312 10 51 00
7312 10 59 00
7312 10 71 00
7312 10 75 00
7312 10 79 00
7312 10 82 00
7312 10 84 00
7312 10 86 00
7312 10 88 00
7312 10 99 00
7312 90 10 00
7312 90 90 00
7313 00 00 00
7314 12 00 00
7314 13 00 00
7314 14 00 00
7314 19 00 00
7314 20 10 00
7314 20 90 00
7314 31 00 00
7314 39 00 00
7314 41 10 00
7314 41 90 00
7314 42 10 00
7314 42 90 00
7314 49 00 00
7314 50 00 00
7315 11 10 00
7315 11 90 00
7315 12 00 00
7315 19 00 00
7315 20 00 00
7315 81 00 00
7315 82 10 00
7315 82 90 00
7315 89 00 00
7315 90 00 00
7316 00 00 00
7317 00 10 00
7317 00 20 00
7317 00 40 00
7317 00 61 00
7317 00 69 00
7317 00 90 01
7317 00 90 99
7318 11 00 00
7318 12 10 00
7318 12 90 00
7318 13 00 00
7318 14 10 00
7318 14 91 00
7318 14 99 00
7318 15 10 00
7318 15 20 00
7318 15 30 00
7318 15 41 00
7318 15 49 00
7318 15 51 00
7318 15 59 00
7318 15 61 00
7318 15 69 00
7318 15 70 00
7318 15 81 00
7318 15 89 00
7318 15 90 00
7318 16 10 00
7318 16 30 00
7318 16 50 00
7318 16 91 00
7318 16 99 00
7318 19 00 00
7318 21 00 00
7318 22 00 00
7318 23 00 00
7318 24 00 00
7318 29 00 00
7319 10 00 00
7319 20 00 00
7319 30 00 00
7319 90 00 00
7320 10 11 00
7320 10 19 00
7320 10 90 00
7320 20 20 00
7320 20 81 00
7320 20 85 00
7320 20 89 00
7320 90 10 00
7320 90 30 00
7320 90 90 00
7321 11 10 00
7321 11 90 00
7321 12 00 00
7321 13 00 00
7321 81 10 00
7321 81 90 00
7321 82 10 00
7321 82 90 00
7321 83 00 00
7321 90 00 00
7322 11 00 00
7322 19 00 00
7322 90 10 00
7322 90 90 00
7323 10 00 00
7323 91 00 00
7323 92 00 00
7323 93 10 00
7323 93 90 00
7323 94 10 00
7323 94 90 00
7323 99 10 00
7323 99 91 00
7323 99 99 00
7324 10 10 00
7324 10 90 00
7324 21 00 00
7324 29 00 00
7324 90 10 01
7324 90 10 99
7324 90 90 01
7324 90 90 99
7325 10 20 00
7325 10 50 00
7325 10 91 00
7325 10 99 00
7325 91 00 01
7325 91 00 99
7325 99 10 01
7325 99 10 99
7325 99 91 00
7325 99 99 01
7325 99 99 99
7326 11 00 00
7326 19 10 00
7326 19 90 00
7326 20 10 00
7326 20 30 00
7326 20 50 00
7326 20 90 00
7326 90 10 00
7326 90 30 00
7326 90 40 00
7326 90 50 00
7326 90 60 00
7326 90 70 00
7326 90 80 00
7326 90 91 00
7326 90 93 00
7326 90 95 00
7326 90 97 00
7614 10 00 00
7614 90 00 00
7616 10 00 00
7616 91 00 00
7616 99 10 00
7616 99 90 00
8202 10 00 00
8306 30 00 00
8407 10 10 00
8407 10 90 00
8409 91 00 00
8409 99 00 99
8413 30 99 00
8413 40 00 99
8413 50 10 00
8413 50 30 00
8413 50 50 00
8413 50 71 00
8413 50 79 00
8413 50 90 00
8413 60 10 00
8413 60 30 00
8413 60 41 00
8413 60 49 00
8413 60 51 00
8413 60 59 00
8413 60 60 00
8413 60 90 00
8413 70 10 99
8413 70 21 99
8413 70 29 99
8413 70 30 99
8413 70 40 99
8413 70 50 99
8413 70 61 99
8413 70 69 99
8413 70 70 99
8413 70 80 99
8413 70 91 99
8413 81 90 99
8413 82 00 00
8413 91 10 99
8413 91 90 99
8413 92 00 00
8414 20 10 00
8414 20 91 00
8414 20 99 00
8414 30 10 00
8414 30 30 00
8414 30 91 00
8414 30 99 00
8414 40 10 00
8414 40 90 00
8414 80 10 99
8414 80 21 99
8414 80 29 99
8414 80 31 99
8414 80 39 99
8414 80 41 99
8414 80 49 99
8414 80 60 99
8414 80 71 99
8414 80 79 99
8414 80 90 99
8414 90 10 99
8414 90 90 99
8418 21 10 00
8418 21 51 00
8418 21 59 00
8418 21 91 00
8418 21 99 00
8418 22 00 00
8418 29 00 00
8418 30 10 00
8418 30 91 00
8418 30 99 00
8418 40 10 00
8418 40 91 00
8418 40 99 00
8418 91 00 01
8422 11 00 00
8422 19 00 00
8422 20 00 00
8422 40 00 00
8422 90 90 99
8426 20 00 01
8426 41 00 01
8426 49 00 01
8428 31 00 01
8428 32 00 01
8428 33 10 01
8428 33 90 01
8428 90 10 01
8428 90 30 01
8428 90 50 01
8428 90 71 01
8428 90 79 01
8428 90 91 01
8428 90 99 01
8429 11 00 00
8429 19 00 00
8429 40 90 00
8429 51 10 02
8429 51 91 02
8429 51 99 02
8429 52 10 02
8429 52 90 02
8429 59 00 02
8433 11 10 00
8433 11 51 00
8433 11 59 00
8433 11 90 00
8433 19 10 00
8433 19 51 00
8433 19 59 00
8433 19 70 00
8433 19 90 00
8433 20 10 00
8433 20 51 00
8433 20 59 00
8433 20 90 00
8433 30 10 00
8433 30 90 00
8433 40 10 00
8433 40 90 00
8433 52 00 00
8433 53 10 00
8433 53 30 00
8433 53 90 00
8433 59 11 00
8433 59 19 00
8433 59 30 00
8433 59 80 00
8433 60 10 00
8433 60 90 00
8433 90 00 00
8435 10 10 00
8435 10 90 00
8435 90 00 00
8442 50 21 01
8442 50 23 01
8442 50 29 01
8442 50 80 01
8443 11 00 01
8443 12 00 01
8443 19 10 01
8443 19 31 01
8443 19 35 01
8443 19 39 01
8443 19 90 01
8443 21 00 01
8443 29 00 01
8443 30 00 01
8443 59 20 00
8443 59 80 01
8443 90 10 01
8443 90 90 01
8458 11 41 99
8458 11 49 99
8458 11 80 99
8458 19 20 99
8458 19 40 99
8458 19 80 99
8458 91 80 99
8458 99 00 99
8470 50 00 00
8481 20 10 00
8481 20 90 00
8481 30 10 00
8481 30 91 00
8481 30 99 00
8481 40 10 00
8481 40 90 00
8481 80 11 00
8481 80 19 00
8481 80 31 00
8481 80 39 00
8481 80 51 00
8481 80 59 00
8481 80 61 00
8481 80 63 00
8481 80 69 00
8481 80 71 00
8481 80 73 00
8481 80 79 00
8481 80 81 00
8481 80 85 00
8481 80 87 00
8481 80 99 00
8481 90 00 00
8482 10 10 99
8482 10 90 99
8482 20 00 99
8482 30 00 99
8482 50 00 99
8482 80 00 00
8483 20 10 00
8483 20 90 00
8483 30 10 00
8483 30 31 00
8483 30 51 00
8483 30 59 00
8483 30 90 00
8483 40 10 00
8483 40 91 00
8483 40 93 00
8483 40 98 00
8483 50 10 00
8483 50 91 00
8483 50 99 00
8483 60 10 00
8483 60 91 00
8483 60 99 00
8483 90 10 00
8483 90 30 00
8483 90 92 00
8483 90 98 00
8508 10 10 00
8508 10 91 00
8508 10 99 00
8508 20 10 00
8508 20 30 00
8508 20 90 00
8508 80 10 00
8508 80 30 00
8508 80 51 00
8508 80 53 00
8508 80 59 00
8508 80 70 00
8508 80 80 00
8508 80 90 00
8509 10 10 00
8509 10 90 00
8509 20 00 00
8509 30 00 00
8509 40 00 00
8509 80 00 00
8510 30 00 00
8511 10 10 00
8511 10 90 00
8511 20 10 00
8511 20 90 00
8511 30 10 00
8511 30 90 00
8511 40 10 00
8511 40 90 00
8511 50 10 01
8511 50 10 99
8511 50 90 01
8511 50 90 99
8511 80 10 00
8511 80 90 00
8511 90 00 01
8511 90 00 99
8517 11 00 00
8517 19 10 01
8517 19 10 02
8517 19 10 99
8517 19 90 00
8517 21 00 00
8517 22 00 00
8517 30 00 00
8517 50 10 00
8517 50 90 00
8517 80 10 00
8517 80 90 00
8517 90 11 00
8517 90 19 00
8517 90 82 00
8517 90 88 00
8521 10 10 00
8521 10 30 01
8521 10 30 99
8521 10 80 01
8521 10 80 99
8521 90 00 00
8524 10 00 00
8524 40 10 00
8524 40 91 00
8524 40 99 00
8524 51 00 00
8524 52 00 00
8525 10 10 01
8525 10 10 99
8525 10 90 01
8525 10 90 99
8525 20 10 00
8525 20 91 00
8525 20 99 00
8525 30 10 00
8525 30 90 00
8525 40 10 00
8525 40 91 00
8525 40 99 00
8526 10 10 00
8526 10 90 00
8526 91 11 00
8526 91 19 00
8526 91 90 00
8526 92 10 00
8526 92 90 99
8527 12 10 00
8527 12 90 00
8527 13 10 00
8527 13 91 00
8527 13 99 00
8527 19 00 00
8527 13 10 00
8527 13 91 00
8527 13 99 00
8527 19 00 00
8528 12 14 01
8528 12 14 99
8528 12 16 01
8528 12 16 99
8528 12 18 01
8528 12 18 99
8528 12 22 00
8528 12 28 00
8528 12 52 01
8528 12 52 99
8528 12 54 01
8528 12 54 99
8528 12 56 01
8528 12 56 99
8528 12 58 01
8528 12 58 99
8528 12 62 01
8528 12 62 99
8528 12 66 01
8528 12 66 99
8528 12 72 01
8528 12 72 99
8528 12 76 01
8528 12 76 99
8528 12 81 01
8528 12 81 99
8528 12 89 01
8528 12 89 99
8528 12 91 00
8528 12 98 01
8528 12 98 99
8528 13 00 01
8528 13 00 99
8528 21 14 01
8528 21 16 01
8528 21 18 01
8528 21 90 01
8528 22 00 01
8528 30 10 01
8528 30 90 01
8529 10 10 00
8529 10 20 00
8529 10 31 00
8529 10 39 00
8529 10 40 00
8529 10 50 00
8529 10 70 00
8529 10 90 00
8529 90 10 00
8529 90 51 00
8529 90 59 00
8529 90 70 00
8529 90 81 00
8529 90 89 00
8534 00 11 00
8534 00 19 00
8534 00 90 00
8535 10 00 00
8536 10 10 00
8536 10 50 00
8536 10 90 00
8536 20 10 00
8536 20 90 00
8536 30 10 00
8536 30 30 00
8536 30 90 00
8536 41 10 00
8536 41 90 00
8536 49 00 00
8536 50 11 00
8536 50 15 00
8536 50 19 01
8536 50 19 99
8536 50 90 01
8536 50 90 99
8536 61 10 00
8536 61 90 00
8536 69 10 00
8536 69 30 00
8536 69 90 00
8536 90 01 00
8536 90 10 00
8536 90 20 00
8536 90 85 00
8537 10 10 00
8537 10 91 00
8537 10 99 01
8537 10 99 99
8537 20 91 01
8537 20 91 99
8537 20 99 01
8537 20 99 99
8542 14 91 00
8542 19 05 01
8542 19 98 00
8542 30 10 00
8544 11 10 00
8544 11 90 99
8544 19 10 00
8544 19 90 99
8544 20 00 00
8544 30 10 00
8544 30 90 00
8544 41 10 00
8544 41 90 00
8544 49 20 00
8544 49 80 00
8544 51 00 00
8544 59 10 00
8544 59 20 00
8544 59 80 00
8544 60 10 00
8544 60 90 00
8544 70 00 01
8544 70 00 02
8545 11 00 00
8545 19 10 00
8545 19 90 00
8545 90 90 01
8601 10 00 00
8601 20 00 00
8602 10 00 00
8602 90 00 00
8604 00 00 99
8605 00 00 00
8702 10 11 01
8702 10 11 99
8702 10 19 01
8702 10 19 99
8702 10 91 01
8702 10 91 99
8702 10 99 01
8702 10 99 99
8702 90 11 00
8702 90 19 00
8702 90 31 00
8702 90 39 00
8702 90 90 00
8703 10 10 00
8703 10 90 00
8703 21 10 01
8703 21 10 02
8703 21 10 99
8703 21 90 01
8703 21 90 02
8703 21 90 03
8703 21 90 04
8703 21 90 99
8703 22 11 01
8703 22 11 02
8703 22 11 99
8703 22 19 01
8703 22 19 02
8703 22 19 99
8703 22 90 01
8703 22 90 02
8703 22 90 03
8703 22 90 04
8703 22 90 99
8703 23 11 01
8703 23 11 02
8703 23 11 03
8703 23 11 04
8703 23 11 05
8703 23 11 06
8703 23 11 06
8703 23 11 99
8703 23 19 01
8703 23 19 02
8703 23 19 03
8703 23 19 04
8703 23 19 05
8703 23 19 06
8703 23 19 99
8703 23 90 01
8703 23 90 02
8703 23 90 03
8703 23 90 04
8703 23 90 05
8703 23 90 06
8703 23 90 07
8703 23 90 08
8703 23 90 09
8703 23 90 10
8703 23 90 11
8703 23 90 12
8703 23 90 99
8703 24 10 01
8703 24 10 02
8703 24 10 99
8703 24 90 01
8703 24 90 02
8703 24 90 03
8703 24 90 04
8703 24 90 99
8703 31 10 01
8703 31 10 02
8703 31 10 99
8703 31 90 01
8703 31 90 02
8703 31 90 03
8703 31 90 04
8703 31 90 99
8703 32 11 01
8703 32 11 02
8703 32 11 03
8703 32 11 04
8703 32 11 99
8703 32 19 01
8703 32 19 02
8703 32 19 03
8703 32 19 04
8703 32 19 99
8703 32 90 01
8703 32 90 02
8703 32 90 03
8703 32 90 04
8703 32 90 05
8703 32 90 06
8703 32 90 07
8703 32 90 08
8703 32 90 99
8703 33 11 01
8703 33 11 02
8703 33 11 99
8703 33 19 01
8703 33 19 02
8703 33 19 99
8703 33 90 01
8703 33 90 02
8703 33 90 03
8703 33 90 04
8703 33 90 99
8703 90 10 00
8703 90 90 00
8704 10 11 01
8704 10 11 99
8704 10 19 01
8704 10 19 99
8704 10 90 01
8704 10 90 99
8704 21 10 02
8704 21 10 03
8704 21 31 02
8704 21 39 00
8704 21 91 02
8704 21 99 00
8704 22 10 01
8704 22 10 99
8704 22 91 01
8704 22 91 99
8704 22 99 01
8704 22 99 99
8704 23 10 01
8704 23 10 99
8704 23 91 01
8704 23 91 99
8704 23 99 01
8704 23 99 99
8704 31 10 99
8704 31 31 00
8704 31 39 00
8704 31 91 99
8704 31 99 00
8704 32 10 01
8704 32 10 99
8704 32 91 01
8704 32 91 02
8704 32 91 99
8704 32 99 01
8704 32 99 02
8704 32 99 99
8704 90 00 01
8704 90 00 02
8704 90 00 99
8705 90 10 00
8705 90 90 03
8706 00 11 00
8706 00 19 00
8706 00 91 00
8706 00 99 00
8707 10 10 00
8707 10 90 00
8707 90 10 00
8707 90 90 00
8708 10 10 99
8708 10 90 99
8708 21 10 00
8708 21 90 00
8708 29 10 99
8708 29 90 99
8708 31 10 00
8708 31 91 00
8708 31 99 00
8708 39 10 99
8708 39 90 99
8708 40 10 99
8708 40 90 99
8708 50 10 99
8708 50 90 99
8708 60 10 99
8708 60 91 99
8708 60 99 99
8708 70 10 99
8708 70 50 99
8708 70 91 99
8708 70 99 99
8708 80 10 99
8708 80 90 99
8708 91 10 99
8708 91 90 99
8708 92 10 99
8708 92 90 99
8708 93 10 99
8708 93 90 99
8708 94 10 99
8708 94 90 99
8708 99 10 99
8708 99 30 99
8708 99 50 99
8708 99 92 99
8708 99 98 99
8801 10 10 00
8801 10 90 00
8801 90 10 00
8801 90 91 00
8801 90 99 00
8802 20 10 00
8802 20 90 00
8802 30 10 00
8802 30 90 00
8802 40 10 00
8802 40 90 00
8802 60 00 01
8802 60 00 02
8802 60 00 99
8803 90 10 01
8803 90 10 02
8803 90 10 03
8803 90 10 99
8803 90 91 01
8803 90 91 02
8803 90 91 03
8803 90 91 99
8803 90 99 01
8803 90 99 02
8803 90 99 03
8803 90 99 99
8901 10 10 00
8901 10 90 00
8901 20 10 00
8901 20 90 00
8901 30 10 00
8901 30 90 00
8901 90 10 00
8901 90 91 00
8901 90 99 00
8903 10 11 00
8903 10 19 00
8903 10 90 00
8903 91 10 00
8903 91 91 00
8903 91 93 00
8903 91 99 00
8903 92 10 00
8903 92 91 00
8903 92 99 00
8903 99 10 00
8903 99 91 00
8903 99 99 00
8904 00 10 00
8904 00 91 00
8904 00 99 00
8905 10 10 00
8905 10 90 00
8905 20 00 00
8905 90 10 00
8905 90 90 00
8906 00 10 00
8906 00 91 00
8906 00 93 00
8906 00 99 00
8907 10 00 00
8907 90 00 00
9004 90 10 00
9004 90 90 00
9007 11 00 01
9007 11 00 99
9007 19 00 01
9007 19 00 99
9007 20 00 00
9007 91 00 01
9007 91 00 99
9007 92 00 00
9018 19 00 01
9018 41 00 00
9018 49 10 00
9018 49 90 99
9018 50 10 00
9018 50 90 00
9018 90 10 00
9018 90 20 00
9018 90 30 00
9018 90 41 00
9018 90 49 00
9018 90 50 00
9018 90 60 00
9018 90 70 00
9018 90 85 01
9018 90 85 99
9026 10 10 02
9026 10 91 01
9026 10 99 01
9027 10 90 00
9027 90 90 99
9302 00 10 00
9302 00 90 00
9303 10 00 00
9303 20 30 00
9303 20 80 00
9303 30 00 00
9303 90 00 00
9304 00 00 00
9305 10 00 00
9305 21 00 00
9305 29 10 00
9305 29 30 00
9305 29 80 00
9305 90 10 01
9305 90 10 02
9305 90 10 99
9305 90 90 01
9305 90 90 02
9305 90 90 99
9306 10 00 00
9306 21 00 00
9306 29 40 00
9306 29 70 00
9306 30 10 00
9306 30 30 00
9306 30 91 00
9306 30 93 00
9306 30 98 00
9306 90 10 00
9306 90 90 00
9307 00 00 00
9401 10 10 00
9401 10 90 00
9401 20 00 00
9401 30 10 00
9401 30 90 00
9401 40 00 00
9401 50 00 00
9401 61 00 00
9401 69 00 00
9401 71 00 00
9401 79 00 00
9401 80 00 01
9401 90 10 00
9401 90 30 00
9401 90 80 00
9402 10 00 00
9402 90 00 00
9403 10 10 00
9403 10 51 00
9403 10 59 00
9403 10 91 00
9403 10 93 00
9403 10 99 00
9403 20 10 01
9403 20 10 99
9403 20 91 00
9403 20 99 01
9403 20 99 99
9403 30 11 00
9403 30 19 00
9403 30 91 00
9403 30 99 00
9403 40 10 00
9403 40 90 00
9403 50 00 00
9403 60 10 00
9403 60 30 00
9403 60 90 01
9403 60 90 99
9403 70 10 00
9403 70 90 00
9403 80 00 01
9403 80 00 99
9403 90 10 00
9403 90 30 00
9403 90 90 00
9405 10 10 01
9405 10 10 99
9405 10 21 01
9405 10 21 99
9405 10 29 00
9405 10 30 00
9405 10 50 00
9405 10 91 01
9405 10 91 99
9405 10 99 01
9405 10 99 99
9405 20 11 00
9405 20 19 00
9405 20 30 00
9405 20 50 00
9405 20 91 01
9405 20 91 99
9405 20 99 01
9405 20 99 99
9405 40 10 00
9405 40 31 00
9405 40 35 00
9405 40 39 00
9405 40 91 01
9405 40 91 99
9405 40 95 01
9405 40 95 99
9405 40 99 01
9405 40 99 99
9405 50 00 01
9405 50 00 99
9406 00 10 00
9406 00 31 00
9406 00 39 00
9406 00 90 00
9502 10 10 00
9502 10 90 00
9502 91 00 00
9502 99 00 00
9601 10 00 01
9601 10 00 02
9601 90 10 00
9601 90 90 01
9601 90 90 02
9601 90 90 03
9601 90 90 99
9602 00 00 01
9602 00 00 02
9602 00 00 99
9603 10 00 00
9603 30 10 00
9603 30 90 00
9603 40 10 00
9603 40 90 00
9603 50 00 00
9603 90 10 00
9603 90 91 00
9603 90 99 01
9603 90 99 99
9608 10 10 00
9608 10 30 00
9608 10 91 00
9608 10 99 00
9608 20 00 00
9608 30 00 00
9608 39 10 00
9608 39 90 00
9608 40 00 00
9608 50 00 00
9608 60 10 00
9608 60 90 00
9609 10 10 00
9609 10 90 00
9609 20 00 00
9609 90 10 00

III. számú Melléklet

A 4. Cikk 5. bekezdésében hivatkozott termékek jegyzéke

1. Azokat az importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó, alább felsorolt termékekre alkalmaznak, fokozatosan csökkenteni kell a következő menetrend szerint:
A megállapodás hatálybalépésekor az alapvám 60%-ára,
- 1998. január 1-jén az alapvám 45%-ára,
- 1999. január 1-jén az alapvám 30%-ára,
- 2000. január 1-jén az alapvám 15%-ára,
- 2001. január 1-jén nullára.
2815 12 00 00
2917 35 00 00
3925 20 00 00
4202 11 10 00
4202 11 90 00
4202 12 11 00
4202 12 19 00
4202 12 50 00
4202 12 91 10
4202 12 91 90
4202 12 99 10
4202 12 99 90
4202 19 10 00
4202 19 90 10
4202 19 90 30
4202 19 90 50
4202 19 90 90
4202 21 00 00
4202 22 10 00
4202 22 90 10
4202 22 90 90
4202 29 00 00
4202 31 00 00
4202 32 10 00
4202 32 90 10
4202 32 90 90
4202 39 00 10
4202 39 00 20
4202 39 00 30
4202 39 00 40
4202 39 00 50
4202 39 00 60
4202 39 00 90
4202 91 10 00
4202 91 80 00
4202 92 11 00
4202 92 15 00
4202 92 19 00
4202 92 91 10
4202 92 91 90
4202 92 98 10
4202 92 98 90
4202 99 00 10
4202 99 00 20
4202 99 00 30
4202 99 00 40
4202 99 00 50
4202 99 00 60
4202 99 00 90
4410 11 00 10
4410 11 00 90
4410 19 10 00
4410 19 30 00
4410 19 50 00
4410 19 90 00
4410 90 00 10
4410 90 00 90
4819 40 00 11
4819 40 00 19
4819 40 00 90
6402 12 10 00
6402 12 90 00
6402 19 00 00
6402 20 00 00
6402 30 00 00
6402 91 00 00
6402 99 10 00
6402 99 31 00
6402 99 39 00
6402 99 50 00
6402 99 91 00
6402 99 93 00
6402 99 96 00
6402 99 98 00
6403 12 00 00
6403 19 00 00
6403 20 00 00
6403 30 00 00
6403 40 00 00
6403 51 11 00
6403 51 15 00
6403 51 19 00
6403 51 91 00
6403 51 95 00
6403 51 99 00
6403 59 11 00
6403 59 31 00
6403 59 35 00
6403 59 39 00
6403 59 50 00
6403 59 91 00
6403 59 95 00
6403 59 99 00
6403 91 11 00
6403 91 13 00
6403 91 16 00
6403 91 18 00
6403 91 91 00
6403 91 93 00
6403 91 96 00
6403 91 98 00
6403 99 11 00
6403 99 31 00
6403 99 33 00
6403 99 36 00
6403 99 38 00
6403 99 50 00
6403 99 91 00
6403 99 93 00
6403 99 96 00
6403 99 98 00
6404 11 00 00
6404 19 10 00
6404 19 90 00
6404 20 10 00
6404 20 90 00
6405 10 10 00
6405 10 90 00
6405 20 10 00
6405 20 91 00
6405 20 99 00
6405 90 10 00
6405 90 90 00
6406 10 11 00
6406 10 19 00
6406 10 90 10
6406 10 90 90
6406 20 10 00
6406 20 90 00
6406 91 00 00
6406 99 10 00
6406 99 30 00
6406 99 50 10
6406 99 50 30
6406 99 50 90
6406 99 60 00
6406 99 80 10
6406 99 80 30
6406 99 80 90
6911 10 00 00
6911 90 00 00
6912 00 10 00
6912 00 30 00
6912 00 50 00
6912 00 90 00
7013 10 00 10
7013 10 00 90
7013 21 11 00
7013 21 19 00
7013 21 91 00
7013 21 99 00
7013 29 10 00
7013 29 51 00
7013 29 59 00
7013 29 91 00
7013 29 99 00
7013 31 10 00
7013 31 90 00
7013 32 00 00
7013 39 10 00
7013 39 91 00
7013 39 99 00
7013 91 10 00
7013 91 90 00
7013 99 10 00
7013 99 90 00
7306 10 11 00
7306 10 19 00
7306 10 90 00
7306 20 00 00
7306 30 21 00
7306 30 29 00
7306 30 51 00
7306 30 59 00
7306 30 71 00
7306 30 78 00
7306 30 90 00
7306 40 91 00
7306 40 99 00
7306 50 91 00
7306 50 99 00
7306 60 31 00
7306 60 39 00
7306 60 90 00
7306 90 00 00
7312 10 30 00
7312 10 51 00
7312 10 59 00
7312 10 71 00
7312 10 75 00
7312 10 79 00
7312 10 82 00
7312 10 84 00
7312 10 86 00
7312 10 88 00
7312 10 99 00
7312 90 90 10
7312 90 90 90
7604 10 10 00
7604 10 90 00
7604 21 00 00
7604 29 10 00
7604 29 90 00
7606 11 10 00
7606 11 91 00
7606 11 93 00
7606 11 99 00
7606 12 10 00
7606 12 50 00
7606 12 91 00
7606 12 93 00
7606 12 99 00
7606 91 00 00
7606 92 00 00
7607 11 10 00
7607 11 90 00
7607 19 10 00
7607 19 91 00
7607 19 99 00
7607 20 10 00
7607 20 91 00
7607 20 99 00
8528 12 14 00
8528 12 16 00
8528 12 18 00
8528 12 22 00
8528 12 28 00
8528 12 52 00
8528 12 54 00
8528 12 56 00
8528 12 58 00
8528 12 62 00
8528 12 66 00
8528 12 72 00
8528 12 76 00
8528 12 81 00
8528 12 89 00
8528 12 91 00
8528 12 98 00
8711 10 00 00
8711 20 10 00
8711 20 91 00
8711 20 93 00
8711 20 98 00
8712 00 10 00
8712 00 30 00
8712 00 80 00
9401 20 00 00
9401 30 10 00
9401 30 90 00
9401 40 00 00
9401 50 00 00
9401 61 00 00
9401 69 00 00
9401 71 00 00
9401 79 00 00
9401 80 00 00
9403 10 10 00
9403 10 51 00
9403 10 59 00
9403 10 91 00
9403 10 93 00
9403 10 99 00
9403 20 91 00
9403 20 99 00
9403 20 99 10
9403 30 11 00
9403 30 19 00
9403 30 91 00
9403 30 99 00
9403 40 10 00
9403 40 90 00
9403 50 00 00
9403 60 10 00
9403 60 30 10
9403 60 90 90
9403 60 90 00
9403 70 90 00
9403 80 00 00
2. Azokat az importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó, alább felsorolt termékekre alkalmaznak, fokozatosan csökkenteni kell a következő menetrend szerint:
A megállapodás hatálybalépésekor az alapvám 85%-ára,
- 1998. január 1-jén az alapvám 75%-ára,
- 1999. január 1-jén az alapvám 65%-ára,
- 2000. január 1-jén az alapvám 40%-ára,
- 2001. január 1-jén nullára.
8701 90 11 00
8701 90 15 00
8701 90 21 00
8701 90 25 00
8701 90 31 00
8701 90 50 00
8702 10 11 12
8702 10 11 13
8702 10 19 12
8702 10 19 13
8702 10 91 12
8702 10 91 13
8702 10 99 12
8702 10 99 13
8702 90 11 12
8702 90 11 13
8702 90 19 12
8702 90 19 13
8702 90 31 12
8702 90 31 13
8702 90 39 12
8702 90 39 13
8703 21 10 10
8703 21 90 10
8703 22 19 10
8703 22 90 10
8703 23 19 11
8703 23 19 12
8703 23 90 11
8703 23 90 12
8703 31 10 10
8703 31 90 10
8703 32 19 11
8703 32 19 12
8703 32 90 11
8703 32 90 12
8704 21 31 00
8704 21 39 00
8704 21 91 00
8704 21 99 00
8704 22 91 00
8704 22 99 00
8704 23 91 00
8704 23 99 00
8704 31 31 00
8704 31 39 00
8704 31 91 00
8704 31 99 00
8704 32 91 00
8704 32 99 00
Megjegyzés:
1. Törökország a megállapodás hatálybalépésekor vámmentes kvótát nyit évi 1200 db 1000 és 1600 cm3 közötti hengerűrtartalmú motorral ellátott személygépkocsira (HS kód 8703).
2. Ez a mennyiség 1998. január 1-jétől évente 7%-kal nő.

IV. számú Melléklet

(A 7. Cikk 3. bekezdésének hivatkozása szerint.)

Az 1996. évi importban forgalmi engedélyköteles termékek jegyzéke vámtarifaszám szerint

0301		Élő hal:
- Más élő hal:
0301 91	- - Pisztráng (Salmo trutta, Oncorhynchus mykiss, Oncorhynchus clarki, Oncorhynchus aguabonita, Oncorhynchus gilae, Oncorhynchus apache és Oncorhynchus chrysogaster):
0301 91 10 00	- - - Oncorhynchus apache és Oncorhynchus chrysogaster fajból
0301 91 90 00	- - - Más
0301 92 00 00	- - Angolnafélék (Anguilla spp.)
0301 93 00 00	- - Ponty
0301 99	- - Másféle:
- - - Édesvízi hal:
0301 99 19	- - - - Másféle:
0301 99 19 99	- - - - - Egyéb
0305		Szárított, sózott vagy sós lében tartósított hal; füstölt hal, a füstölési eljárás előtt vagy alatt főzött is; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) halból:
0305 30	- Halfilé szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve:
- - Tőkehalból (Gadus morhua, Gadus ogac, Gadus macrocephalus) és a Boreogadus saida fajhoz tartozó halból:
ex	0305 30 11 00	- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve a Gadus macrocephalus fajhoz tartozó tőkehalból
ex	0305 30 19 00	- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve a Gadus morhua, Gadus ogac és a Boreogadus saida fajhoz tartozó halból
ex	0305 30 30 00	- - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve csendes-óceáni lazacból (Oncorhynchus nerka, Oncorhynchus gorbuscha, Oncorhynchus keta, Oncorhynchus tschawytscha, Oncorhynchus kisutch, Oncorhynchus masou és Oncorhynchus rhodurus), atlanti-óceáni lazacból (Salm salar) és dunai lazacból (Hucho hucho)
ex	0305 30 50 00	- - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve Reinhardtius hippoglossoidesből
0305 30 90	- - Más
ex	0305 30 90 01	- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve heringből és szardíniából
ex	0305 30 90 99	- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve „egyéb” halból
- Füstölt hal, beleértve a filét is:
0305 41 00 00	- - Csendes-óceáni lazac (Oncorhynchus nerka, Oncorhynchus gorbuscha, Oncorhynchus keta, Oncorhynchus tschawytscha, Oncorhynchus kisutch, Oncorhynchus masou és Oncorhynchus rhodurus), atlanti-óceáni lazac (Salmo salar) és dunai lazac (Hucho hucho)
0305 42 00 00	- - Hering (Clupea harengus, Clupea pallasii)
0305 49	- - Másféle:
0305 49 10 00	- - - Reinhardtius hippoglossoides
0305 49 20 00	- - - Hippoglossus hippoglossus
0305 49 30 00	- - - Makréla (Scomber scombrus, Scomber australasicus, Scomber japonicus)
0305 49 45 00	- - - Pisztráng (Salmo trutta, Oncorhynchus mykiss, Oncorhynchus clarki, Oncorhynchus aquabonita, Oncorhynchus gilae, Oncorhynchus apache és Onchorhynchus chrysogaster)
0305 49 50 00	- - - Angolna (Anguilla spp.)
0305 49 80	- - - Más:
0305 49 90 01	- - - - Szardínia
0305 49 90 99	- - - - Egyéb
- Sózott vagy sós lében tartósított, de nem szárított vagy nem füstölt hal:
0305 61 00 00	- - Hering (Clupea harengus, Clupea pallasii)
0305 62 00 00	- - Tőkehal (Gadus morhua, Gadus ogac, Gadus macrocephalus)
0305 63 00 00	- - Ajóka (Engraulis spp.)
0305 69	- - Másféle:
0305 69 10 00	- - - A Boreogadus saida fajhoz tartozó hal
0305 69 20 00	- - - Reinhardtius hippoglossoide és Hippoglossus stenolepis
0305 69 30 00	- - - Hippoglossus hippoglossus
0305 69 50 00	- - - Csendes-óceáni lazac (Oncorhynchus nerka, Onchorhynchus gorbuscha, Oncorhynchus keta, Oncorhynchus tschawytscha, Oncorhynchus kisutch, Oncorhynchus mosou és Oncorhynchus rhodurus), atlanti-óceáni lazac (Salmo salar) és dunai lazac (Hucho hucho)
0305 69 90	- - - Más:
0305 69 90 01	- - - - Szardínia
0305 69 90 99	- - - - Egyéb
1211		Növény és növényrész (beleértve a magot és gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer, rovarirtó szer, növényvédő szer, gombaölő szer és hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is
ex	1211 90 80 01	- - - Kokalevél
ex	1211 90 80 99	- - - Indiai kender, mákgubó
1604		Elkészített vagy konzervált hal; kaviár és halikrából készített kaviárpótló:
- Hal egészben vagy darabban, de nem aprítva:
1604 11 00 00	- - Lazac
1604 12	- - Hering:
1604 12 10 00	- - - Nyers filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, mélyhűtve
- - - Más:
1604 12 91 00	- - - - Légmentes csomagolásban
1604 12 99 00	- - - - Másféle:
1604 13	- - Szardínia, szardella és kisméretű hering, brisling vagy spratt:
- - - Szardínia:
1604 13 11 00	- - - - Olívaolajban
1604 13 19 00	- - - - Másféle
1604 13 90 00	- - - Más
1604 14	- - Tonhal, skipjack és bonito (Sarda spp.):
- - - Tonhal és skipjack:
- - - - Növényi olajban:
1604 14 12 00	- - - - - Loin (törzsrész)
1604 14 14 00	- - - - - Másféle
- - - - Más:
1604 14 16	- - - - - Loin (törzsrész)
1604 14 18	- - - - - Másféle
1604 14 90	- - - - Bonito (Sarda spp.)
1604 15	- - Makréla:
- - - Scomber scombrus és Scomber japonicus fajból:
1604 15 11 00	- - - - Filé
1604 15 19 00	- - - - Másféle
1604 15 90 00	- - - Scomber australasicus fajból
1604 16 00 00	- - Ajóka
1604 19	- - Másféle:
1604 19 10 00	- - - Szalmonidák, a lazac kivételével
- - - Euthynnus nemhez tartozó hal, a skipjack (Euthynnus, Katsuwonus, pelamis) kivételével:
1604 19 31 00	- - - - Loin (törzsrész)
1604 19 39 00	- - - - Másféle
1604 19 50 00	- - - Az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó hal
- - - Más:
1604 19 91 00	- - - - Nyers, filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, mélyhűtve
- - - Másféle:
1604 19 92+ 00	- - - - - Tőkehal (Gadus morhua, Gadus ogac, Gadus macrocephalus)
1604 19 93 00	- - - - - Fekete tőkehal (Pollachius virens)
1604 19 94 00	- - - - - Szürke tőkehal (Merluccius spp., Urophycis spp.)
1604 19 95 00	- - - - - Theragra chalcogramma és Pollachius pollachius
1604 19 98 00	- - - - - Másféle
1604 20	- Más elkészített vagy konzervált hal
1604 20 05 00	- - Halpaszta (surimi) készítmény
- Más:
1604 20 10 00	- - - Lazacból
1604 20 30 00	- - - Szalmonidákból, a lazac kivételével
1604 20 40 00	- - - Ajókából
1604 20 50 00	- - - Szardíniából, bonitoból, Scomber scombrus és scomber japonicus fajhoz tartozó makrélából és az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó halból
1604 20 70 00	- - - Tonhalból, skipjackból vagy más, az Euthynnus nemhez tartozó halból
1604 20 90 00	- - - Más halból
1901		Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:
1901 10	- Gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve:
1901 10 00 02	- - Kiszerelt gyógyhatású humán tápszer
2106		Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:
2106 90 92	- - - Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítő-tartalom nélkül, vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tejzsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szaharóz- vagy izoglukóz, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal:
2106 90 92 01	- - - - Kiszerelt gyógyhatású humán tápszer
2517		Kavics, sóder, tört vagy zúzott kő, amelyet általában betonozáshoz, út- és vasútkövezéshez vagy ballasztnak használnak, gömbölyű kavics és kvarckavics, mindezek hőkezelve is; makadámsalak, kohósalak és hasonló ipari hulladék a vtsz. első részében említett anyagokkal keverve is; kátrányos makadám; a 2515 és a 2516 vtsz. alá tartozó kőfajták szemcséje, szilánkja és pora, mindezek hőkezelve is:
2517 10 20 00	- - Mészkő, dolomit és más mész tartalmú kő, törve vagy zúzva
ex	2517 10 80 00	- - Tört, zúzott kő
2618	2618 00 00 00	A vas- és acélgyártásnál keletkező szemcsézett salak (salakhomok)
2619	2619 00	Salak, kohósalak (a szemcsézett salak kivételével), reve, a vas- vagy az acélgyártásnál keletkező egyéb hulladék:
2619 00 10 00	- Kohópernye
- Más:
2619 00 91 00	- - Vas és mangán kinyerésére alkalmas hulladék
2619 00 93 00	- - Titánoxid kinyerésére alkalmas salak
2619 00 95 00	- - Vanádium kinyerésére alkalmas hulladék
2619 00 99 00	- - Másféle
2620		Fémet vagy fémvegyületet tartalmazó hamu és üledék (a vas- vagy acélgyártásnál keletkező hamu és üledék kivételével):
- Elsősorban cinktartalmú:
2620 11 00 00	- - Kemény cinktartalmú maradvány
2620 19 00 00	- - Másféle
2620 20 00 00	- Elsősorban ólomtartalmú
2620 30 00 00	- Elsősorban réztartalmú
2620 40 00 00	- Elsősorban alumíniumtartalmú
2620 50 00 00	- Elsősorban vanádiumtartalmú
2620 90	- Más:
2812		Nemfémek halogén- és oxihalogén vegyületei:
2812 10 90 02	- - - Foszgén
2825		Hidrazin, hidroxilamin és ezek szervetlen sói; más szervetlen bázisok és fémoxidok, -hidroxidok és -peroxidok:
ex	2825 10 00 00	- Hidrazin-nitrátok
2829		Klorátok és perklorátok; bromátok és perbromátok; jodátok és perjodátok:
2829 11 00 00	- - Nátriumklorát
ex	2829 19 00 00	- - Másféle klorátok
2829 90 10 00	- - Perklorátok
2838	2838 00 00 00	Fulminátok, cianátok és tiocianátok
ex	2838 00 00 00	Fulminátok
2844		Radioaktív kémiai elemek és radioaktív izotópok (beleértve a hasadó kémiai elemeket és izotópokat is) és ezek vegyületei; ilyen termékeket tartalmazó keverékek és maradékok:
2844 10	- Természetes urán és vegyületei; természetes uránt vagy természetes uránvegyületet tartalmazó ötvözetek, diszperziók (cermetek is), kerámiai termékek és keverékek:
2844 20	- U-235-re dúsított urán és vegyületei; plutónium és vegyületei; U-235-re dúsított uránt, plutóniumot vagy ezek vegyületeit tartalmazó ötvözetek, diszperziók (beleértve a cermeteket is), kerámiai termékek és keverékek:
2844 30	- U-235-re kimerített urán és vegyületei; tórium és vegyületei; U-235-re kimerített uránt, tóriumot vagy ezek vegyületeit tartalmazó ötvözetek, diszperziók (beleértve a cermeteket is), kerámiai termékek és keverékek:
2844 40	- Radioaktív elemek, izotópok és vegyületek, a 2844 10, 2844 20 és a 2844 30 alszám alá tartozók kivételével; ezeket az elemeket, izotópokat és vegyületeket tartalmazó ötvözetek, diszperziók (beleértve a cermeteket is), kerámiai termékek és keverékek; radioaktív maradékok:
2844 50 00 00	- Atomreaktorok kimerült (besugárzott) fűtőelemei (töltetei)
2845		Izotópok a 2844 vtsz. alá tartozó termékek kivételével; ilyen izotópok szerves vagy szervetlen vegyületei, vegyileg nem meghatározottak is:
2845 10 00 00	- Nehézvíz (deutérium-oxid)
2850	2850 00	Hidridek, nitridek, azidok, szilicidek és boridok, vegyileg nem meghatározottak is, a 2849 vtsz. alá tartozó karbidok kivételével
2850 00 50 00	- Azidok
2903		Szénhidrogének halogénszármazékai:
- Aciklikus szénhidrogének telített klórozott származékai:
2903 11 00 00	- - Klór-metán (metil-klorid) és klór-etán (etil-klorid)
2903 12 00 00	- - Diklór-metán (metilén-diklorid)
2903 13 00 00	- - Kloroform (triklór-metán)
2903 14 00 00	- - Tetraklór-metán (szén-tetraklorid)
2903 15 00 00	- - 1,2-diklór-etán (etilén-diklorid)
2903 16 00 00	- - 1,2-diklór-propán (propilén-diklorid) és diklór-butánok
2903 19	- - Másféle:
2903 19 10 00	- - - 1,1,1-triklór-etán (metil-kloroform)
2903 19 90	- - - Más:
2903 19 90 01	- - - - Tetraklór-etán
2903 19 90 02	- - - - Pentaklór-etán
2903 19 90 99	- - - - Egyéb
- Aciklikus szénhidrogének telítetlen klórozott származékai:
2903 22 00 00	- - Triklór-etilén
2903 23 00 00	- - Tetraklór-etilén (perklór-etilén)
2903 29 00 01	- - - 1,1-diklór-etilén
2903 30 10 00	- - Fluoridok
2903 30 31 00	- - - Dibróm-etán és vinil-bromid
2903 30 33 00	- - - Bróm-metán (metil-bromid) „Megjegyzés: A 3808 vtsz. helyett ide sorolandó a hozzáadott szakanyagokat tartalmazó, metil-bromid alapú fertőtlenítőszerek”
2903 30 38 00	- - - Másféle
2903 30 90 00	- - Jodidok
2903 41 00 00	- - Triklór-fluor-metán
2903 42 00 00	- - Diklór-difluor-metán
2903 43 00 00	- - Triklór-trifluor-etán
2903 44	- - Diklór-tetrafluor-etánok és klór-pentafluor-etánok:
2903 45	- - Csak fluórral és klórral perhalogénezett más származékok
2903 46	- - Bróm-klór-difluor-metán, bróm-trifluor-metán és dibróm-tetrafluor-etán:
2903 47 00 00	- - Más perhalogénezett származékok
2903 49	- - Másféle
- Aromás szénhidrogének halogénszármazékai:
2903 69 90	- - - Más:
2903 69 90 01	- - - - Polibrómozott és poliklórozott bifenilek, a diklórozott bifenilek kivételével
2903 69 90 02	- - - - Poliklórozott terfenilek
2904		Halogénezett vagy nem halogénezett szénhidrogének szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
ex	2904 20 10 00	- - Trinitro-toluol (TNT)
2904 90 80 01	- - - Triklór-nitro-metán
2908		Fenolok vagy fenol-alkoholok halogén-, szulfu-, nitro- vagy nitrozoszármazékai
ex	2908 90 00 01	- - Nitroszármazékok
2914		Ketonok és kinonok egyéb oxigén-funkciós csoporttal és anélkül is, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2914 31 00 00	- - Fenil-aceton (1-fenil-2-propanon)
2914 34 00 00	- - Fenil-ecetsav és sói
2914 35 00 00	- - Fenil-ecetsav észterei
2916		Telítetlen aciklikus, egybázisú karbonsavak, ciklikus egybázisú karbonsavak és azok anhidridjei, halogenedjei, peroxidjai és peroxisavai, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazéka
2919	2919 00	Foszforsavészterek és sóik, lakto-foszfátok is; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2919 00 90 03	- - Bisz-(2,3 dibróm-propil)-foszfát
2920		Más szervetlen savészterek (a haloidsavak észterei kivételével) és sóik; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2922 43 00 00	- - Antranilsav és sói
2924		Karboxiamid-funkciós vegyületek; a karbonsavak amid-funkciós vegyületei:
2924 22 00 00	- - 2-acetamino-benzoesav (N-Aecetil-autranilsav)
2932		Csak oxigén-heteroatomos heterociklikus vegyületek:
2932 91 00 00	- Izoszafrol
2932 92 00 00	- - 1-(1,3-benzodioxol-5-yl) propán-2-on
2932 93 00 00	- - Piperonal
2932 94 00 00	- - Szafrol
2932 99 90 01	- - - - 3,4-Metilén-dioxifenil-2-propanon
2933		Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek:
2933 32 00 00	- - Piperidin és sói
2933 90 80 05	- - - Trisz-azirinidil-foszfinoxid
2939		Természetes vagy szintetikus úton előállított növényi alkaloidák és ezek sói, éterei, észterei és más származékai:
2939 41 00 00	- - Effedrin és sói
2939 42 00 00	- - Pszeudoeffedrin és sói
2939 61 00 00	- - Ergometrin és sói
2939 62 00 00	- - Ergotamin és sói
2939 63 00 00	- - Lizergsav és sói
3004		Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy a 3006 vtsz. alá tartozó termékek kivételével), amelyek kevert vagy nem kevert termékekből készültek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy formákban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 10	- Penicillinsav-szerkezetű penicillint vagy származékait tartalmazó gyógyszerek vagy sztreptomicinek és származékaik:
3004 10 10	- - Aktív anyagként csak penicillinsav szerkezetű penicillint vagy származékait tartalmazó gyógyszerek:
3004 10 10 02	- - - Humán gyógyászati célra
3004 10 90	- - Más:
3004 10 90 02	- - - Humán gyógyászati célra
3004 20	- Más antibiotikum tartalmú gyógyszerek:
3004 20 10	- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 20 10 02	- - - Humán gyógyászati célra
3004 20 90	- - Más:
3004 20 90 02	- - - Humán gyógyászati célra
- Hormonokat vagy más, a 2937 vtsz. alá tartozó termékeket tartalmazó, de nem antibiotikum tartalmú gyógyszerek:
3004 31	- - Inzulintartalmú gyógyszerek:
3004 31 10	- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 31 10 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 31 90	- - - Más:
3004 31 90 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 32	- - Mellékvesekéreg-hormonokat tartalmazó gyógyszerek:
3004 32 10	- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 32 10 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 32 90	- - - Más:
3004 32 90 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 39	- - Másféle:
3004 39 10	- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 39 10 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 39 90	- - - Más:
3004 39 90 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 40	- Alkaloidákat vagy származékait tartalmazó gyógyszerek, amelyekben hormonok vagy más, a 2937 vtsz. alá tartozó termékek vagy antibiotikumok nincsenek:
3004 40 10	- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 40 10 02	- - - Humán gyógyászati célra
3004 40 90	- - Más:
3004 40 90 02	- - - Humán gyógyászati célra
3004 50	- Más vitaminokat vagy más, a 2936 vtsz. alá tartozó termékeket tartalmazó gyógyszerek:
3004 50 10	- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 50 10 02	- - - Humán gyógyászati célra
3004 50 90	- - Más:
3004 50 90 02	- - - Humán gyógyászati célra
3004 90	- Más:
- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 90 11	- - - Jód- vagy jódvegyület tartalmú:
3004 90 11 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 90 19	- - - Másféle
3004 90 19 02	- - - - Humán gyógyászati célra
- - Más:
3004 90 91	- - - Jód- vagy jódvegyület tartalmú:
3004 90 91 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3004 90 99	- - - Másféle:
3004 90 99 02	- - - - Humán gyógyászati célra
3006		Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (4) bekezdésében meghatározott gyógyászati készítmények:
3006 30 00 01	- - Kontrasztanyag-készítmények röntgenvizsgálathoz
3006 60	- Hormon és spermicid alapú kémiai fogamzásgátló készítmények:
- - Hormon alapú:
3006 60 11	- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3006 60 11 01	- - - - Tabletták embergyógyászati célra
3006 60 11 99	- - - - Egyéb
3006 60 19	- - - Másféle:
3006 60 19 01	- - - - Tabletták embergyógyászati célra
3006 60 19 99	- - - - Egyéb
3006 60 90	- - Spermicid alapú:
3006 60 90 01	- - - Tabletták embergyógyászati célra
3006 60 90 99	- - - Egyéb
3301		Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum szilárd és vízmentes is zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorbció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata:
3301 29 61	- - - - Nem terpénmentes:
3301 29 61 01	- - - - - Szasszafrasz olaj
3301 29 91	- - - - Terpénmentes:
3301 29 91 01	- - - - - Szasszafrasz olaj
3402		Szerves felületaktív anyagok (a szappan kivételével), felületaktív és mosókészítmények (beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is), tisztítókészítmények, szappantartalmúak is, a 3401 vtsz. alá tartozók kivételével:
3402 20	- Készítmények a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve:
3402 20 10 00	- - Felületaktív készítmények
3402 20 90 00	- - Mosó- és tisztítókészítmények
3402 90	- Más:
3402 90 00 01	- - Közvetlenül felhasználható készítmény (mosópor, mosogatószer stb.) a kiskereskedelemben nem szokásos módon kiszerelve
3601	3601 00	Lőpor:
3601 00 00 01	- Fekete lőpor
3601 00 00 99	- Egyéb
3602	3602 00 00 00	Elkészített robbanóanyag, a lőpor kivételével
3603	3603 00	Biztonsági gyújtózsinór; robbantó gyújtózsinór; robbantó gyutacs és robbantókapszulák; gyújtószerkezetek; elektromos detonátorok:
3603 00 10 00	- Biztonsági gyújtózsinór: robbantó gyújtózsinór
3603 00 90	- Más
3603 00 90 01	- - Robbantó gyutacsalkatrész
3603 00 90 99	- - Egyéb
3604		Tűzijátékok, jelzőrakéták, esőrakéták, ködjelzők és más pirotechnikai termékek:
3604 10 00 00	- Tűzijátékok
3604 90	- Más:
3604 90 00 01	- - Csappantyúszalag vagy -tekercs tűzszerszámhoz
3604 90 00 02	- - Paraffinozott szalag (kanóc) bányalámpához
3604 90 00 99	- - Egyéb
3824		Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is) a vegyipar és vele rokon iparágak maradékai és melléktermékei:
- Legalább két különböző halogént tartalmazó aciklikus szénhidrogén teljesen halogénezett származékait tartalmazó elegyek:
3824 71 00 00	- - Teljesen halogénezett, csak fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó elegyek
3824 79 00 00	- - Másféle
3824 90	- Más:
3824 90 90 05	- - - - 30-100%-os MDI-t, Metil-difenil-diizocionátot (4,4-difenil-metán-diizocionát) tartalmazó izocionátok keverékei (nem előpolimerek)
ex	3824 90 90 06	- - - - Maradékok, üledékek
3824 90 90 07	- - - - Részlegesen halogénezett fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó keverékek
3824 90 90 08	- - - - Más részlegesen halogénezett aciklikus szénhidrogén származékot tartalmazó keverékek
3915		Műanyaghulladék és forgács:
3915 10 00 00	- Etilénpolimerekből
3915 20 00 00	- Sztirolpolimerekből
3915 30 00 00	- Vinil-klorid-polimerekből
3915 90 11 00	- - - Propilénpolimerekből
3915 90 13 00	- - - Akrilpolimerekből
3915 90 19 00	- - - Másféle
3915 90 91 00	- - - Epoxigyantákból
3915 90 93 00	- - - Cellulózból és kémiai származékaiból
3915 90 99 01	- - - - Más polikondenzációs vagy poliaddíciós műgyantából
3915 90 99 02	- - - - Keményített fehérjékből, észtergyantákból és gumiszármazékokból
3915 90 99 99	- - - - Egyéb
3921		Más műanyag lap, lemez, film, fólia és csík:
- Porózus:
3921 11 00 00	- - Sztirolpolimerekből
3921 12	- - Vinil-klorid-polimerekből:
3921 12 00 01	- - - PVC-alom
3921 12 00 99	- - - Egyéb
3921 13	- - Poliuretánból:
3921 14 00 00	- - Regenerált cellulózból
3921 19 90 02	- - - - Más polikondenzációs és poliaddíciós műgyantából
3921 19 90 03	- - - - Keményített fehérjékből, észtergyantákból és gumiszármazékokból
3921 19 90 99	- - - - Egyéb
4004	4004 00	Lágygumihulladék, -törmelék és -forgács és az ezekből nyert por és granulátum:
4004 00 00 01	- Selejt gumiabroncs (futózásra alkalmatlan)
4004 00 00 99	- Egyéb
4012		Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, cserélhető gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
4012 20	- Használt légabroncs:
4012 20 10	- - Polgári repüléshez
4012 20 10 01	- - - Újrafutózható
4012 20 10 02	- - - Használt, de forgalomképes
4012 20 90	- - Más:
4012 20 90 01	- - - Újrafutózható
4012 20 90 02	- - - Használt, de forgalomképes
4017	4017 00	Keménygumi (pl. ebonit) minden formában, beleértve a hulladékot és törmeléket is; keménygumiból készült áruk:
- Keménygumi (pl. ebonit) minden formában, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
4017 00 11 99	- - - Egyéb
- Keménygumiból készült áruk:
4017 00 99 99	- - - Egyéb
4110	4110 00 00 00	Bőráruk előállítására nem alkalmas bőrdarabok és -hulladékok cserzett természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből; bőrpor és bőrliszt
4302		Cserzett vagy kikészített szőrme (beleértve a fejet, farkat, lábat és más részeket vagy vágott darabokat is), összeállítva is (más anyagok nélkül), a 4303 vtsz. alá tartozók kivételével:
4302 20 00 01	- - Hulladék
4401		Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács és hasonló részek; fűrészpor, fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:
- Faforgács és hasonló részek:
4401 21 00 00	- - Tűlevelű fából
4401 22 00 00	- - Más fából
4401 30	- Fűrészpor, fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:
4420		Intarziás és berakott famunka; ékszeres- vagy evőeszközös ládikó vagy -doboz és hasonló cikkek fából; kis szobor és más díszműáru fából; lakberendezési tárgy, a 94. Árucsoportba tartozó bútorok kivételével:
4420 10	- Kis szobor és más díszműáru fából:
4420 90	- Más:
- - Intarziás és berakott famunka:
4420 90 11 00	- - - Trópusi fából, az árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 2. pontjában leírtak alapján
4420 90 19 00	- - - Másféle fából
- - Más:
4420 90 91 00	- - - Trópusi fából, az árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 2. pontjában leírtak alapján
4420 90 99 00	- - - Másféle
4707		Visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton:
4707 10 00 00	- Fehérítetlen nátronpapírból vagy -kartonból, hullámpapírból vagy -kartonból
4707 20 00 00	- Anyagában nem színezett, főleg fehérített kémiai rostanyagot tartalmazó más papírból vagy kartonból
4707 30	- Főleg mechanikai facsiszolatot tartalmazó papírból vagy kartonból (pl. újságpapírból, folyóiratból és más hasonló nyomtatott papírból):
4707 30 10 00	- - Régi és nem értékesített újság és magazin, telefonkönyv, brossúra és nyomtatott reklámanyag
4707 30 90 00	- - Más
4707 90	- Más, beleértve a válogatás nélküli hulladékot
4707 90 10 00	- - Válogatás nélkül
4707 90 90 00	- - Válogatott
6401		Vízhatlan lábbeli gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel, ha a felsőrész a talphoz sem tűzéssel, szegecseléssel, szögeléssel, csavarozással vagy hasonló eljárással nincs hozzáerősítve vagy összeállítva:
6401 10	- Lábbeli beépített védő fém cipőorral:
- Más lábbeli:
6401 91	- - Térdet takaró lábbeli:
6401 92	- - Bokát takaró, de térdet nem takaró lábbeli:
6401 99	- - Másféle:
6402		Más lábbeli gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel:
- Sportcipő:
6402 19 00 00	- - Másféle
6402 20 00 00	- Lábbeli, pántból vagy szíjból álló felsőrésze a talphoz szegeccsel erősítve
6402 30 00 00	- Más lábbeli beépített védő fém cipőorral
- Más lábbeli:
6402 91	- - Bokát takaró:
6402 91 00 01	- - - Kosárlabda- és tornacipő
6402 91 00 99	- - - Egyéb
6402 99	- - Másféle:
6403		Lábbeli gumi-, műanyag, bőr-, mesterséges vagy rekonstruált bőr talppal és bőr felsőrésszel:
- Sportcipő:
6403 19 00 00	- - Másféle
- Lábbeli bőrtalppal, a lábfej és a nagylábujj körül bőrpántból készült felsőrésszel:
6403 20 00 01	- - Női lábbeli, hüllőbőr felsőrésszel
6403 20 00 99	- - Egyéb
6403 30 00 00	- Lábbeli fából készült alappal vagy telitalppal, talpbélés vagy beépített védő fém cipőorr nélkül
6403 40 00 00	- Más lábbeli beépített védő fém cipőorral
- Más lábbeli bőrtalppal:
6403 51	- - Bokát takaró:
- - - A lábszárat nem, csak a bokát takaró, a talpbélés hossza:
6403 51 11 00	- - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - Legalább 24 cm:
6403 51 15 00	- - - - - Férfi
6403 51 19 00	- - - - - Női
- - - Más, a talpbélés hossza:
6403 51 91 00	- - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - Legalább 24 cm:
6403 51 95 00	- - - - - Férfi
6403 51 99 00	- - - - - Női
6403 59	- - Másféle:
- - - Lábbeli, pántokból összeállított vagy lyukacsos felsőrésszel:
6403 59 11	- - - - 3 cm-nél magasabb talp és sarok összeállítással:
6403 59 11 01	- - - - - Női lábbeli hüllőbőr felsőrésszel
6403 59 11 99	- - - - - Egyéb
- - - - Más, a talpbélés hossza:
6403 59 31 00	- - - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - - Legalább 24 cm:
6403 59 35 00	- - - - - - Férfi
6403 59 39	- - - - - - Női:
6403 59 39 01	- - - - - - - Hüllőbőr felsőrésszel
6403 59 39 99	- - - - - - - Egyéb
- - - Más, a talpbélés hossza:
6403 59 91 00	- - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - Legalább 24 cm:
6403 59 95 00	- - - - - Férfi
6403 59 99	- - - - - Női:
6403 59 99 01	- - - - - - Hüllőbőr felsőrésszel
6403 59 99 99	- - - - - - Egyéb
- Más lábbeli:
6403 91	- - Bokát takaró:
- - - A lábszárat nem, csak a bokát takaró, a talpbélés hossza:
6403 91 11 00	- - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - Legalább 24 cm:
6403 91 13 00	- - - - - Férfi vagy női lábbeliként nem meghatározható lábbeli
- - - - - Más:
6403 91 16 00	- - - - - - Férfi
6403 91 18 00	- - - - - - Női
- - - Más, a talpbélés hossza:
6403 91 91 00	- - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - Legalább 24 cm:
6403 91 93 00	- - - - - Férfi vagy női lábbeliként nem meghatározható lábbeli
- - - - - Más:
6403 91 96 00	- - - - - - Férfi
6403 91 98 00	- - - - - - Női
6403 99	- - Másféle:
- - - Lábbeli, pántokból összeállított vagy lyukacsos felsőrésszel:
6403 99 11	- - - - 3 cm-nél magasabb talp és sarok összeállítással:
6403 99 11 01	- - - - - Női lábbeli hüllőbőr felsőrésszel
6403 99 11 99	- - - - - Egyéb
- - - - Más, a talpbélés hossza:
6403 99 31 00	- - - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - - Legalább 24 cm:
6403 99 33 00	- - - - - - Férfi vagy női lábbeliként nem meghatározható lábbeli
- - - - - - Más:
6403 99 36 00	- - - - - - - Férfi
6403 99 38	- - - - - - - Női:
6403 99 38 01	- - - - - - - - Hüllőbőr felsőrésszel
6403 99 38 99	- - - - - - - Egyéb
- - - Más, a talpbélés hossza:
6403 99 91 00	- - - - 24 cm-nél kisebb
- - - - Legalább 24 cm:
6403 99 93 00	- - - - - Férfi vagy női cipőként nem meghatározható lábbeli
- - - - - Más:
6403 99 96 00	- - - - - - Férfi
6403 99 98	- - - - - - Női:
6403 99 98 01	- - - - - - - Hüllőbőr felsőrésszel
6403 99 98 99	- - - - - - - Egyéb
6404		Lábbeli gumi-, műanyag, bőr-, mesterséges vagy rekonstruált bőr talppal és textilanyag felsőrésszel:
- Lábbeli gumi- vagy műanyag talppal:
6404 11 00 00	- - Sportcipő; teniszcipő, kosárlabdacipő, tornacipő, edzőcipő és hasonló
6404 19	- - Másféle:
6404 19 90 00	- - - Más
6404 20	- Lábbeli bőr-, mesterséges vagy rekonstruált bőr talppal:
6404 20 90 00	- - Más
6405		Más lábbeli:
6405 10	- Lábbeli bőr, mesterséges vagy rekonstruált bőr felsőrésszel:
6405 10 10 00	- - Fa- vagy parafatalppal
6405 10 90 00	- - Más anyagból készült talppal
6405 20	- Lábbeli textilanyag felsőrésszel:
6405 20 00 00	- - Fa- vagy parafatalppal
- - Más anyagból készült talppal:
6405 90	- Más:
6405 90 10 00	- - Gumi-, műanyag, bőr-, mesterséges vagy rekonstruált bőr talppal
6405 90 90	- - Más anyagból készült talppal:
7001	7001 00	Üvegcserép és más üveghulladék; üvegtömb:
7001 00 10 00	- Üvegcserép és más üveghulladék
7102		Gyémánt, megmunkálva is, de foglalat vagy szerelés nélkül:
7102 10 00 00	- Osztályozatlan
- Nem ipari:
7102 31 00 00	- - Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, hasított vagy nyers
7102 39	- - Másféle:
7102 39 00 01	- - - Köszörülve, csiszolva
7102 39 00 99	- - - Egyéb
7103		Drágakő (a gyémánt kivételével) és féldrágakő, megmunkálva vagy osztályozva is, de nem felfűzve, foglalat vagy szerelés nélkül; osztályozatlan drágakő (a gyémánt kivételével) és féldrágakő, a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve:
7103 10 00 00	- Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván alakított
- Másképpen megmunkált:
7103 91	- - Rubin, zafír és smaragd:
7103 91 00 01	- - - Vágva, hasítva
7103 91 00 02	- - - Köszörülve, csiszolva
7103 91 00 99	- - - Egyéb
7103 99	- - Másféle:
7103 99 00 01	- - - Vágva, hasítva
7103 99 00 02	- - - Köszörülve, csiszolva
7103 99 00 99	- - - Egyéb
7104		Szintetikus vagy rekonstruált drágakő, vagy féldrágakő, megmunkálva vagy osztályozva is, de nem felfűzve, foglalat vagy szerelés nélkül; osztályozatlan szintetikus vagy rekonstruált drágakő vagy féldrágakő, a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve:
7104 10	- Piezoelektromos kvarc:
7104 10 00 01	- - Köszörülve, csiszolva
7104 10 00 99	- - Egyéb
7104 20 00 00	- Más, megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván alakított
7104 90	- Más:
7104 90 00 01	- - Vágva, hasítva
7104 90 00 02	- - Köszörülve, csiszolva
7104 90 00 99	- - Egyéb
7105		Természetes vagy szintetikus drágakőpor vagy féldrágakőpor:
7105 10 00 00	- Gyémántból
7105 90 00 00	- Más
7106		Ezüst (beleértve az arannyal vagy platinával bevontat is), megmunkálatlanul, félgyártmány vagy por alakban:
7106 10 00 00	- Por
- Más:
7106 91	- - Megmunkálatlan:
7106 91 10 00	- - - Finomsága legalább 999 ezrelék
7106 91 90 00	- - - Finomsága 999 ezreléknél kisebb
7106 92	- - Félgyártmány:
7106 92 10	- - - Hímzőszál, flitter és hulladék:
7106 92 10 01	- - - - Flitter, legfeljebb 0,15 mm vastagságú
7106 92 10 99	- - - - Egyéb
- - - Más:
7106 92 91	- - - - Finomsága legalább 750 ezrelék:
7106 92 91 01	- - - - - Fólia, legfeljebb 0,15 mm vastagságú
7106 92 91 02	- - - - - Rúd, lemez, lap, szalag, huzal, cső és üreges rúd
7106 92 91 99	- - - - - Egyéb
7106 92 99	- - - - Finomsága kisebb mint 750 ezrelék:
7106 92 99 01	- - - - - Fólia, legfeljebb 0,15 mm vastagságú
7106 92 99 02	- - - - - Rúd, lemez, lap, szalag, huzal, cső és üreges rúd
7106 92 99 99	- - - - - Egyéb
7107	7107 00 00 00	Ezüsttel plattírozott nem nemesfém és ebből készült félgyártmány
7108		Arany (beleértve a platinával bevont aranyat is), megmunkálatlanul, félgyártmány vagy por alakban:
- Nem fizetőeszköz:
7108 11 00 00	- - Por
7108 12 00 00	- - Más, megmunkálatlan alakban
7108 13	- - Más, félgyártmány alakban:
7108 13 10	- - - Rúd, pálca, huzal méretre vágva is; lemez; fólia és szalag, amelynek vastagsága alátét nélkül meghaladja a 0,15 mm-t:
7108 13 10 01	- - - - Rúd, lemez, szalag és huzal
7108 13 10 99	- - - - Egyéb
7108 13 30	- - - Cső, csőidom és üreges rúd:
7108 13 30 01	- - - - Cső és üreges rúd
7108 13 30 99	- - - - Egyéb
7108 13 50	- - - Vékony lemez és szalag (fólia), amelynek vastagsága alátét nélkül legfeljebb 0,15 mm:
7108 13 50 01	- - - - Fólia
7108 13 50 02	- - - - Lemez
7108 13 90 00	- - - Más
7108 20 00 00	- Fizetőeszköz
7109	7109 00 00 00	Arannyal plattírozott ezüst vagy nem nemesfém és ebből készült félgyártmány
7110		Platina megmunkálatlanul, félgyártmány vagy por alakban:
- Platina:
7110 11 00 00	- - Megmunkálatlanul vagy por alakban
7110 19	- - Másféle:
7110 19 10	- - - Rúd, pálca, huzal méretre vágva is; lemez; fólia és szalag, amelynek vastagsága alátét nélkül meghaladja a 0,15 mm-t:
7110 19 10 01	- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 10 99	- - - - Egyéb
7110 19 30	- - - Cső, csőidom és üreges rúd:
7110 19 30 01	- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 30 99	- - - - Egyéb
7110 19 50	- - - Vékony lemez és szalag (fólia), amelynek vastagsága alátét nélkül legfeljebb 0,15 mm:
7110 19 50 01	- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 50 99	- - - - Egyéb
7110 19 90	- - - Más:
7110 19 90 01	- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 90 99	- - - - Egyéb
- Palládium:
7110 21 00 00	- - Megmunkálatlanul vagy por alakban
7110 29	- - Másféle:
7110 29 00 01	- - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 29 00 99	- - - Egyéb
- Ródium:
7110 31 00 00	- - Megmunkálatlanul vagy por alakban
7110 39	- - Másféle:
7110 39 00 01	- - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 39 00 99	- - - Egyéb
- Irídium, ozmium és ruténium:
7110 41 00 00	- - Megmunkálatlanul vagy por alakban
7110 49	- - Másféle:
7110 49 00 01	- - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 49 00 99	- - - Egyéb
7111	7111 00 00 00	Platinával plattírozott arany, ezüst vagy nem nemesfém és ebből készült félgyártmány
7112		Nemesfém és nemesfémmel plattírozott fém törmeléke és hulladéka; más nemesfémet vagy nemesfém vegyületet tartalmazó törmelék és hulladék, elsősorban nemesfém visszanyeréséhez:
7112 10 00 00	- Aranyból, beleértve az arannyal plattírozott fémet is, a más nemesfémet is tartalmazó törmelék és hulladék kivételével
7112 20 00 00	- Platinából, beleértve a platinával plattírozott fémet is, a más nemesfémet is tartalmazó törmelék és hulladék kivételével
7112 90	- Más:
7112 90 00 01	- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék akrilpolimerekből
7112 90 00 02	- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék polikondenzációs és poliaddíciós műgyantákból
7112 90 00 03	- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék keményített fehérjékből, észtergyantákból és gumiszármazékokból
7112 90 00 04	- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék cellulózból és származékaiból
7112 90 00 05	- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék másféle műanyagból
7112 90 00 99	- - Egyéb
7113		Ékszer és részei nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből:
- Nemesfémből, nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7113 11	- - Ezüstből, más nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7113 11 00 01	- - - Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (9) bekezdésében meghatározott érme (ékszer), jelvény, dísztárgy és dohányzócikk 800 ezreléknél finomabb ezüstből
7113 11 00 02	- - - Más ékszer 800 ezreléknél finomabb ezüstből
7113 11 00 99	- - - Egyéb
7113 19	- - Másféle nemesfémből, nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7113 19 00 01	- - - Legalább 585 ezrelékes (14 karátos) aranyból, platinából, illetve 585 ezreléknél kevesebb aranyat, vagy 800 ezreléknél kevesebb ezüstöt tartalmazó arany, illetve aranyötvözetből készített ékszer, valamint olyan dísztárgy és dohányzócikk, amelyet az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (9) bekezdése határoz meg
7113 19 00 02	- - - Más tárgy, a 7113 19 00 01 alszám alá tartozó kivételével
7113 19 00 99	- - - Egyéb
7113 20 00 00	- Nem nemesfémből nemesfémmel plattírozva
7114		Arany- és ezüstműves áru, ennek részei nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből:
- Nemesfémből, más nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7114 11	- - Ezüstből, más nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7114 11 00 01	- - - Evőeszköz, tálalóeszköz legalább 800 ezrelékes finomságú ezüstből
7114 11 00 02	- - - Háztartási edény
7114 11 00 03	- - - Ékszernek nem minősülő érme, plakett és jelvény, a 7118 vtsz. alá tartozók kivételével
7114 11 00 04	- - - Más díszműáru és dohányzócikk, a 7113 vtsz. alá tartozók kivételével
7114 19 00 00	- - Másféle nemesfémből, nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is
7114 20 00 00	- Nem nemesfémből nemesfémmel plattírozva
7115		Más áru nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből:
7115 10 00 00	- Platinakatalizátor drótszövet vagy rács formájában
7115 90	- Más:
7115 90 10 00	- - Nemesfémből
7115 90 90 00	- - Nemesfémmel plattírozott fémből
7116		Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru:
7116 10 00 00	- Természetes vagy tenyésztett gyöngyből
7116 20	- Drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált):
- - Kizárólag természetes drágakőből vagy féldrágakőből készítve:
7116 20 11 00	- - - Nyaklánc, karkötő és hasonló termékek természetes drágakőből vagy féldrágakőből, kapocs vagy más tartozék nélkül egyszerűen felfűzve
7116 20 19 00	- - - Másféle
7116 20 90 00	- - Más
7117		Ékszerutánzat:
- Nem nemesfémből, nemesfémmel bevonva is:
7117 11	- - Kézelőgomb és díszgomb:
7117 11 00 01	- - - Nemesfémmel bevonva (futtatva is)
7117 11 00 99	- - - Egyéb
7117 19	- - Másféle:
7117 19 10	- - - Üvegrészekkel:
7117 19 10 01	- - - - Nemesfémmel bevonva (futtatva is)
7117 19 10 99	- - - - Egyéb
- - - Üvegrészek nélkül:
7117 19 91 00	- - - - Aranyozott, ezüstözött vagy platinával bevont
7117 19 99 00	- - - - Másféle
7117 90	- Más:
7117 90 00 01	- - Gipszből, kerámiából, üvegből
7117 90 00 02	- - Műanyagból
7117 90 00 03	- - Kőből
7117 90 00 99	- - Egyéb
7118		Érme:
7118 10	- Érme (az aranyérme kivételével), ha nem törvényes fizetőeszköz:
7118 10 10 00	- - Ezüstből
7118 10 90 00	- - Más
7118 90 00 00	- Más
7204		Vas- és acéltörmelék és hulladék; ingot újraolvasztott hulladékból vagy acélból:
7204 10 00 00	- Öntöttvas törmelék és -hulladék
- Acélötvözet-törmelék és -hulladék:
7204 21	- - Rozsdamentes acélból
7204 21 10 00	- - - Legalább 8 tömegszázalék nikkeltartalommal
7204 21 90 00	- - - Más
7204 29 00 00	- - Másféle
7204 30 00 00	- Ónozott vas- vagy acéltörmelék és -hulladék
- Más törmelék és hulladék:
7204 41	- - Esztergaforgács, gyaluforgács, forgács apríték, marási hulladék, fűrészpor, reszelék, kovácsolási és csákolási hulladék, összepréselve is:
7204 41 10 00	- - - Esztergaforgács, gyaluforgács, forgács apríték, marási hulladék, fűrészpor és reszelék
- - - Kovácsolási és csákolási hulladék:
7204 41 91 00	- - - - Összepréselve
7204 41 99 00	- - - - Másféle
7204 49	- - Másféle:
7204 49 10 00	- - - Darabokra törve (feldarabolva)
- - - Más:
7204 49 30 00	- - - - Összepréselve
- - - - Más:
7204 49 91 00	- - - - - Válogatás és osztályozás nélkül
7204 49 99 00	- - - - - Másféle
7204 50	- Ingot újraolvasztott hulladékból:
7204 50 10 00	- - Acélötvözetből
7204 50 90 00	- - Más
7404	7404 00	Rézhulladék és -törmelék:
7404 00 10 00	- Finomított rézből
- Rézötvözetből:
7404 00 91 00	- - Réz-cink alapötvözetből (sárgaréz)
7404 00 99	- - Másféle:
7404 00 99 01	- - - Bronzhulladék és -forgács
7404 00 99 02	- - - Alpakkahulladék és -forgács
7404 00 99 99	- - - Egyéb rézhulladék és -törmelék
7503	7503 00	Nikkelhulladék és -törmelék:
7503 00 10 00	- Ötvözetlen nikkelből
7503 00 90 00	- Nikkelötvözetből
7602	7602 00	Alumíniumhulladék és -törmelék:
- Hulladék:
7602 00 11 00	- - Esztergaforgács, gyaluforgács, forgács, apríték, marási hulladék, fűrészpor és reszelék; legfeljebb 0,2 mm vastagságú (alátét nélkül) színezett, bevont vagy bonderezett lemez vagy fólia hulladéka
7602 00 19 00	- - Másféle (beleértve a gyári selejtet is)
7602 00 90 00	- Törmelék
7802	7802 00 00 00	Ólomhulladék és -törmelék
7902	7902 00 00 00	Cinkhulladék és -törmelék
8002	8002 00 00 00	Ónhulladék és -törmelék
8101		Wolfram (tungsten) és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8101 91 90 00	- - - Hulladék és törmelék
8102		Molibdén és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8102 91 90 00	- - - Hulladék és törmelék
8103		Tantál és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8103 10 90 00	- - Hulladék és törmelék
8104		Magnézium és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8104 20 00 00	- Hulladék és törmelék
8104 30 00 00	- Reszelék, forgács és szemcse méret szerint osztályozva; por
8105		Kobaltszulfid-fémkeverék és a kobalt-előállítás más közbeeső terméke; kobalt és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8105 10 90 00	- - Hulladék és törmelék
8106	8106 00	Bizmut és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8106 00 10 00	- Megmunkálatlan bizmut; hulladék és törmelék; por
8107		Kadmium és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8107 10 90 00	- - Hulladék és törmelék
8108		Titán és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8108 10 90 00	- - Hulladék és törmelék
8109		Cirkónium és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8109 10 90 00	- - Hulladék és törmelék
8110		Antimon és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8110 00 19 00	- - Hulladék és törmelék
8111	8111 00	Mangán és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8111 00 19 00	- - Hulladék és törmelék
8112		Berillium, króm, germánium, vanádium, gallium, hafnium, indium, nióbium (kolumbium), rénium és tallium, valamint ezekből készült áru, beleértve ezek hulladékát és törmelékét is:
- Berillium:
8112 11 90 00	- - - Hulladék és törmelék
8112 20	- Króm:
8112 20 39 00	- - - - Hulladék és törmelék
8112 40	- Vanádium:
8112 40 19 00	- - - Hulladék és törmelék
- Más:
8112 91 39 00	- - - - Hulladék és törmelék
8113	8113 00	Cermet és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
8113 00 40 00	- Hulladék és törmelék
8211		Kés sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is) a 8208 vtsz. alá tartozó kés és vágópenge kivételével:
- Más:
8211 92 00 00	- - Más kés, rögzített pengéjű
8211 93 00 00	- - Kés, nem mereven rögzített (behajtható) pengéjű
8306		Harang, csengő, gong és hasonló nem elektromos jelzőeszköz nem nemesfémből; kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből; fénykép-, kép- és hasonló keret nem nemesfémből; tükör nem nemesfémből:
- Kis szobor és más dísztárgy:
8306 21 00 00	- - Nemesfém bevonatú
8306 29	- - Másféle:
8401		Atomreaktor; nem sugárzó fűtőanyagelem (patron) atomreaktorhoz; izotóp szétválasztására szolgáló gép és berendezés:
8401 10 00 00	- Atomreaktor
8401 20	- Izotóp szétválasztására szolgáló gép és berendezés és alkatrész:
8401 20 00 01	- - Hőcserélős rendszerű
8401 20 00 02	- - Szűrő rendszerű
8401 20 00 99	- - Egyéb
8401 30 00 00	- Nem sugárzó fűtőanyagelem (patron)
8401 40	- Atomreaktor-alkatrész:
8401 40 10 00	- - Nyitott süllyesztékes kovácsolt acélból
8401 40 90 00	- - Más
8517		Vezetékes távbeszélő- vagy távíró elektromos készülék, beleértve a zsinór nélküli telefonkagylóval ellátott vezetékes távbeszélőt, vivőfrekvenciás vagy digitális rendszerű készüléket is; videotelefon:
- Távbeszélő-készülék; videotelefon:
8517 11 00 00	- - Zsinór nélküli telefonkagylóval ellátott vezetékes távbeszélő
8517 19	- - Másféle:
8517 19 10	- - - Videotelefon:
8517 19 10 01	- - - - Felvevő kamerával
8517 19 10 02	- - - - Színes monitorral
8517 19 10 03	- - - - Fekete-fehér monitorral
8517 19 10 99	- - - - Egyéb
8517 19 90 00	- - - Más
8517 30 00 00	- Távbeszélő- vagy távíró-kapcsolókészülék
8517 50	- Más készülék, vevőfrekvenciás vagy digitális vonalrendszerhez:
8517 50 10 00	- - Vivőfrekvenciás készülék
8517 50 90 00	- - Más
8525		Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és tévéműsor-adókészülék, -vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő); állóképes videokamera és más videokamera felvevők:
8525 10	- Adókészülék:
8525 10 10	- - Rádiótelefon-, rádiótávíró-készülék, polgári repüléshez:
8525 10 10 01	- - - Műsor- és adatátvivő készülék
8525 10 10 99	- - - Egyéb
8525 10 90	- - Más:
8525 10 90 01	- - - Műsor- és adatátvivő készülék
8525 10 90 99	- - - Egyéb
8525 20	- Vevőkészüléket is tartalmazó adókészülék:
8525 20 10 00	- - Rádiótelefon-, rádiótávíró-készülék, polgári repüléshez
- - Más:
8525 20 91 00	- - - Cellás (mobil telefon) hálózathoz
8525 20 99 00	- Másféle
8526		Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék
8526 10	- Radarkészülék
ex	8526 10 90 00	- - Gépjármű sebességmérő készüléket jelző, zavarókészülék
8703		Gépkocsi és más gépjármű, elsősorban személyszállításra tervezett (a 8702 vtsz. alá tartozó kivételével), beleértve a kombi típusú gépkocsit és a versenyautót is:
- Más szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő jármű:
8703 21	- - Legfeljebb 1000 cm3 hengerűrtartalommal:
8703 21 10	- - - Új:
8703 21 10 01	- - - - Személygépkocsi (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 21 10 02	- - - - Személygépkocsi (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 21 10 99	- - - - Egyéb
8703 21 90	- - - Használt:
8703 21 90 01	- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 21 90 02	- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 21 90 03	- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 21 90 04	- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 21 90 99	- - - - Egyéb
8703 22	- - 1000 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal:
- - - Új:
8703 22 11	- - - - Motoros (önjáró) lakóautó:
8703 22 11 01	- - - - - Nem katalizátoros
8703 22 11 02	- - - - - Katalizátoros
8703 22 11 99	- - - - - Egyéb
8703 22 19	- - - - Másféle:
8703 22 19 01	- - - - - Személygépkocsi, nem katalizátoros
8703 22 19 02	- - - - - Személygépkocsi, katalizátoros
8703 22 19 99	- - - - - Egyéb
8703 22 90	- - - Használt:
8703 22 90 01	- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 22 90 02	- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 22 90 03	- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 22 90 04	- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 22 90 99	- - - - Egyéb
8703 23	- - 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 3000 cm3 hengerűrtartalommal:
- - - Új:
8703 23 11	- - - - Motoros (önjáró) lakóautó:
8703 23 11 01	- - - - - 1600 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 23 11 02	- - - - - 1600 cm3-ig, katalizátoros
8703 23 11 03	- - - - - 2000 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 23 11 04	- - - - - 2000 cm3-ig, katalizátoros
8703 23 11 05	- - - - - 2001 cm3 felett, nem katalizátoros
8703 23 11 06	- - - - - 2001 cm3 felett, katalizátoros
8703 23 11 99	- - - - - Egyéb
8703 23 19	- - - - Másféle:
8703 23 19 01	- - - - - Személygépkocsi 1600 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 23 19 02	- - - - - Személygépkocsi 1600 cm3-ig, katalizátoros
8703 23 19 03	- - - - - Személygépkocsi 2000 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 23 19 04	- - - - - Személygépkocsi 2000 cm3-ig, katalizátoros
8703 23 19 05	- - - - - Személygépkocsi 2000 cm3 felett, nem katalizátoros
8703 23 19 06	- - - - - Személygépkocsi 2000 cm3 felett, katalizátoros
8703 23 19 99	- - - - - Egyéb
8703 23 90	- - - Használt:
8703 23 90 01	- - - - Személygépkocsi 1600 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 23 90 02	- - - - Személygépkocsi 1600 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 23 90 03	- - - - Személygépkocsi 2000 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 23 90 04	- - - - Személygépkocsi 2000 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 23 90 05	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3 felett, 4 éves vagy fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 23 90 06	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3 felett, 4 éves vagy fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 23 90 07	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1600 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 23 90 08	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1600 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 23 90 09	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1601-2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 23 90 10	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1601-2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 23 90 11	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3 felett, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 23 90 12	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3 felett, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 23 90 99	- - - - Egyéb
8703 24	- - 3000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal:
8703 24 10	- - - Új:
8703 24 10 01	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, nem katalizátoros
8703 24 10 02	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, katalizátoros
8703 24 10 99	- - - - Egyéb
8703 24 90	- - - Használt:
8703 24 90 01	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 24 90 02	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 24 90 03	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 24 90 04	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 24 90 99	- - - - Egyéb
- Más kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) motorral működő:
8703 31	- - Legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal:
8703 31 10	- - - Új:
8703 31 10 01	- - - - Személygépkocsi (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 31 10 02	- - - - Személygépkocsi (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 31 10 99	- - - - Egyéb
8703 31 90	- - - Használt:
8703 31 90 01	- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 31 90 02	- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 31 90 03	- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 31 90 04	- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 31 90 99	- - - - Egyéb
8703 32	- - 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 2500 cm3 hengerűrtartalommal:
- - - Új:
8703 32 11	- - - - Motoros (önjáró) lakóautó:
8703 32 11 01	- - - - - 2000 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 32 11 02	- - - - - 2000 cm3-ig, katalizátoros
8703 32 11 03	- - - - - 2001-2500 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 32 11 04	- - - - - 2001-2500 cm3-ig, katalizátoros
8703 32 11 99	- - - - - Egyéb
8703 32 19	- - - - Másféle:
8703 32 19 01	- - - - - Személygépkocsi 2000 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 32 19 02	- - - - - Személygépkocsi 2000 cm3-ig, katalizátoros
8703 32 19 03	- - - - - Személygépkocsi 2001-2500 cm3-ig, nem katalizátoros
8703 32 19 04	- - - - - Személygépkocsi 2001-2500 cm3-ig, katalizátoros
8703 32 19 99	- - - - - Egyéb
8703 32 90	- - - Használt:
8703 32 90 01	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 02	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 32 90 03	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 04	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 32 90 05	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 06	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 32 90 07	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 08	- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 32 90 99	- - - - Egyéb
8703 33	- - 2500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal:
- - - Új:
8703 33 11	- - - - Motoros (önjáró) lakóautó:
8703 33 11 01	- - - - - Nem katalizátoros
8703 33 11 02	- - - - - Katalizátoros
8703 33 11 99	- - - - - Egyéb
8703 33 19	- - - - Másféle:
8703 33 19 01	- - - - - Személygépkocsi, nem katalizátoros
8703 33 19 02	- - - - - Személygépkocsi, katalizátoros
8703 33 19 99	- - - - - Egyéb
8703 33 90	- - - Használt:
8703 33 90 01	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 33 90 02	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 33 90 03	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 33 90 04	- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 33 90 99	- - - - Egyéb
8703 90	- Más:
8703 90 10 00	- - Elektromos motorral
8703 90 90 00	- - Más
8906		Más hajó, a hadihajó és mentőcsónak is, az evezős csónak kivételével
8906 00 10 00	- Hadihajó
9020	9020 00	Más légzőkészülék és gázálarc, a mechnaikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével:
ex	9020 00 90 00	- Más rendeltetésű gázálarc
9301	9301 00 00 00	Hadifegyver, a revolver, a pisztoly és a 9307 vtsz. alá tartozó szúrófegyver kivételével
9302	9302 00	Revolver és pisztoly, a 9303 és a 9304 vtsz. alá tartozó kivételével:
9302 00 10 00	- 9 mm kaliberű és nagyobb
9302 00 90 00	- Más
9303		Más robbanótöltettel működő lőfegyver és hasonló szerkezet (pl. vadász- vagy sportpuska és lőfegyver, előltöltő lőfegyver, rakétapisztoly és jelzőrakéta kilövésére szolgáló más szerkezet, vaktöltény tüzelésére alkalmas pisztoly és revolver, rögzített elsütőszeggel működő vágóhídi pisztoly, kötélkivető ágyú):
9303 10 00 00	- Elöltöltős lőfegyver
9303 20	- Más sörétes fegyver sporthoz, vadászathoz vagy céllövéshez, a sörétes és golyós puska kombinációja is:
9303 20 30 00	- - Duplacsövű, sima furatú
9303 20 80 00	- - Más
9303 30 00 00	- Más golyós fegyver, sporthoz, vadászathoz vagy céllövéshez
9303 90 00 00	- Más
9304	9304 00 00	Más fegyver (pl. dugós, lég- vagy gázpuska és -pisztoly, gumibot) a 9307 vtsz. alá tartozó kivételével
9305		A 9301-9304 vtsz. alá tartozó fegyverek alkatrésze és tartozéka:
9305 10 00 00	- Revolverhez és pisztolyhoz
- A 9303 vtsz. alá tartozó golyós vagy sörétes fegyverhez:
9305 21 00 00	- - Sörétes fegyvercső
9305 29	- - Másféle:
9305 29 10 00	- - - Huzagolt cső
9305 29 30 00	- - - Durván alakított fegyveragy
9305 29 80 00	- - - Más
9305 90	- Más:
9305 90 10	- - A 9301 vtsz. alá tartozó katonai fegyverekhez:
9305 90 10 01	- - - Természetes, mesterséges vagy rekonsturált bőrből
9305 90 10 02	- - - Szövetből
9305 90 10 99	- - - Egyéb
9305 90 90	- - Más:
9305 90 90 01	- - - Természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből
9305 90 90 02	- - - Szövetből
9305 90 90 99	- - - Egyéb
9306		Bomba, gránát, torpedó, akna, és hasonló harci lőszer, valamint ezek alkatrésze; töltény és más lőszer, valamint ezek alkatrésze, beleértve a tölténytömítő anyagokat is:
9306 10 00 00	- Töltény, szegecselő géphez vagy hasonló szerzámhoz, vagy vágóhídi pisztolyhoz és ezek része
- Sörétes fegyverhez töltény és része: légpuskatöltény:
9306 21 00 00	- - Töltény sörétes fegyverhez
9306 29	- - Másféle:
9306 29 40 00	- - - Töltény
9306 29 70 00	- - - Más
9306 30	- Más töltény és része:
9306 30 10 00	- - A 9302 vtsz. alá tartozó revolverekhez és pisztolyokhoz, valamint a 9303 vtsz. alá tartozó géppisztolyhoz
- - Más:
9306 30 30 00	- - - Katonai fegyverekhez
- - - Más:
9306 30 91 00	- - - - Központi gyújtású töltény
9306 30 93 00	- - - - Peremgyújtású töltény
9306 30 98 00	- - - - Másféle
9306 90	- Más:
9306 90 10 00	- - Katonai célokra
9306 90 90 00	- - Más
9307	9307 00 00 00	Kard, tőr, szurony, lándzsa és hasonló fegyver, ezek alkatrésze hüvely és tartója is
9406	9406 00	Előre gyártott épület:
9406 00 10 00	- Fából
- Vasból és acélból:
9406 00 31 00	- - Melegház
9406 00 39 00	- - Másféle
9406 00 90 00	- Más anyagból
9504		Szórakozóhelyi felszerelés, asztali- vagy társasjáték, beleértve a tivoli játékot, a biliárdot, a különféle típusú játékkaszinó-asztalt és az automata tekepálya-felszerelést is:
9504 20	- Biliárd felszerelése és tartozéka
9504 20 10 00	- - Biliárdasztal (lábakkal vagy lábak nélkül)
9504 20 90	- - Más:
9504 20 90 99	- - - Egyéb
9504 30	- Pénzérmével vagy koronggal működő más játék, a tekepálya-felszerelés kivételével:
9504 30 10	- - Képernyős játék:
9504 30 10 01	- - - Pénznyerő automaták
9504 30 10 99	- - - Egyéb
- - Más játék:
9504 30 30 00	- - - Flipper
9504 30 50	- - - Más:
9504 30 50 01	- - - - Pénznyerő automaták
9504 30 50 99	- - - - Egyéb
9504 30 90 00	- - Alkatrész
9506		Általános fizikai gyakorlatokhoz, tornához, atlétikához, más sporthoz (beleértve az asztaliteniszt is) vagy szabadtéri játékhoz való, ebben az árucsopotban másutt nem említett cikk és felszerelés; uszoda és pancsolómedence
ex	9506 99 90 99	- - - - Íj, számszeríj, nyílvessző
9508	9508 00 00 00	Körhinta, hinta, vásári céllövölde és más vásári szórakoztató eszköz; vándorcirkusz, vándorállatkert, vándorszínház felszerelése
9601		Megmunkált elefántcsont, csont, teknősbékahéj, szarv, agancs, korall, gyöngyház és faragásra alkalmas más állati eredetű anyag és ezekből készült áru (beleértve az öntéssel formázott árut is):
9601 10	- Megmunkált elefántcsont és elefántcsontból készült áru:
9601 10 00 01	- - Megmunkált elefántcsont
9601 10 00 02	- - Elefántcsont áru
9601 90	- Más:
9601 90 10 00	- - Megmunkált korall (természetes vagy agglomerált) és korallból készült áru
9601 90 90	- - Más:
9601 90 90 01	- - - Megmunkált teknősbékahéj
9601 90 90 02	- - - Megmunkált gyöngyház vagy csont
9601 90 90 03	- - - Áru teknősbékahéjból vagy csontból
9601 90 90 99	- - - Egyéb
9613		Öngyújtó és más gyújtó, mechanikus vagy elektromos is, és ezek alkatrésze, a tűzkő és a kanóc kivételével:
9613 20	- Zseböngyújtó, gáztöltésű, újratölthető:
9613 20 10	- - Elektromos gyújtási rendszerrel:
9613 20 10 01	- - - Ezüstből
9613 20 90	- - Más gyújtási rendszerrel:
9613 20 90 01	- - - Ezüstből
9613 30	- Asztali öngyújtó:
9613 30 00 01	- - Ezüstből
9613 80	- Más öngyújtó:
9613 80 00 01	- - Ezüstből
9614		Pipa (pipafej is), szivar- és cigarettaszipka és ezek részei:
9614 20	- Pipa és pipafej:
9614 20 80 01	- - - Ezüstből
9614 90	- Más:
9614 90 00 01	- - Ezüstből
9701		Festmény, rajz, pasztellkép, kizárólag kézi alkotás, a 4906 vtsz. alá tartozó ipari rajz és kézi díszítésű kézműipari cikk kivételével; részekből összeállított kép (kollázs) és dekoratív tábla:
9701 10 00 00	- Festmény, rajz és pasztellkép
9701 90	- Más:
9701 90 00 01	- - Szárított virágból
9701 90 00 02	- - Szárított és festett virágból és más növényrészből
9701 90 00 03	- - Szárított növényrészből
9701 90 00 04	- - Fából; fémből
9701 90 00 99	- - Egyéb
9702	9702 00 00 00	Eredeti metszet, nyomat és litográfia
9703		Eredeti szobrászművészeti alkotás, bármilyen anyagból:
9703 00 00 01	- Nemesfémből és/vagy drágakőből vagy féldrágakőből
9703 00 00 99	- Egyéb
9705	9705 00 00 00	Állattani, növénytani, ásványtani, anatómiai, történelmi értékű, archeológiai, paleontológiai, etnográfiai, numizmatikai gyűjtemény vagy gyűjteménydarab
9706	9706 00 00 00	Száz évnél idősebb régiség

V. számú Melléklet

Törökország részére 1997-re megállapított fogyasztási cikk importra vonakozó globál kvóta

Értékplafonok leírása	Értékplafonok teljes összege(millió USD)
01		Háztartási tisztító szer*	0,5
02		Lábbeli bőrből és bőrhelyettesítő anyagból*	1,4
03		Felsőruházat	3,8
04		Használt ruházat	-
05		Egyéb ruházat	0,6
06		Rövidárú	1,0
07		Méterárú
ebből szőnyeg:	1,0
08		Egyéb ipari termékek	1,1
09		Ékszerek, nemesfémtárgyak	3,0
10		Új személygépkocsi (ezer egység)**	1,2
1110 Új személygépkocsi, kivéve a szikragyújtású nem katalizátoros	-
1120 Új személygépkocsi, szikragyújtású nem katalizátoros	-
13		Hal, halkonzerv	0,2
*		A csillaggal (*) jelzett termékek esetében az értékplafon 1998. január 1-jétől évente 10%-kal nő.
**		A két csillaggal (**) jelzett termékcsoport esetében a mennyiség 1998. január 1-jétől évente 7%-kal nő.

„A” JEGYZŐKÖNYV

A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság között a textil- és ruházati termékek kereskedelméről

A Magyar Köztársaság Kormánya,
egyfelől és
a Török Köztársaság Kormánya
másfelől
attól a szándéktól vezetve, hogy a tartós együttműködés érdekében és az árucserében teljes biztonságot nyújtó feltételek között előmozdítsák a Magyar Köztársaság (a továbbiakban: Magyarország) és a Török Köztársaság (a továbbiakban: Törökország) között a textil- és ruházati termékek kereskedelmének kölcsönös kibővülését, valamint rendezett és méltányos fejlődését,
elhatározva, hogy a legteljesebb mértékben figyelembe veszik mind az importáló, mind az exportáló ország textiliparát jelenleg érintő súlyos gazdasági és szociális problémákat, különösen abból a célból, hogy a károkozás reális veszélyét kiküszöböljék Magyarország és Törökország textil- és ruházati termék piacán,
annak érdekében, hogy megvalósítsa a Törökország és az Európai Unió (a továbbiakban: EU) között 1996. január 1-jén létrejött Vámuniót, amely lehetővé teszi az EU és Törökország között valamennyi textil- és ruházati termék szabad mozgását, Törökország a Vámunió életbelépésének időpontjától kezdve az EU Közös Vámtarifájával megegyező külső vámokat és az EU-val azonos kereskedelmi szabályokat alkalmaz harmadik országokból származó textil- és ruházati termékek importja tekintetében,
azzal a szándékkal, hogy megkönnyítsék a textil- és ruházati termékek országaik közötti kétoldalú kereskedelmét, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya elhatározták e Jegyzőkönyv megkötését
és a következőkben állapodtak meg:
1. Cikk
1. A Jegyzőkönyv elvi alapjául a Magyarország és Törökország textil- és ruházati iparai közötti kereskedelem és ipari együttműködés továbbfejlesztése szolgál. A Jegyzőkönyv létrehozza az I/A. és I/B. számú Mellékletekben felsorolt magyarországi és törökországi eredetű textil- és ruházati termékek (a továbbiakban: textiltermékek) kereskedelmében alkalmazásra kerülő mennyiségi szabályozási rendszert.
2. A Jegyzőkönyv feltételei szerint minden mennyiségi korlátozást és azzal egyenértékű intézkedést, amely a két Fél másik Féltől származó importját érinti, legkésőbb a 4. számú Egyeztetett Jegyzőkönyvben hivatkozott időszak végéig fel kell számolni.
3. A Jegyzőkönyv alkalmazása vonatkozásában konzultációkat tartanak az általános helyzetről és a végső liberalizálás irányába történő előrehaladásról.
2. Cikk
1. A Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó és bármelyik Fél országába importált termékek osztályozása a Közösség vám és statisztikai nómenklatúráján (a továbbiakban: Kombinált Nómenklatúra, rövidített formában: KN), illetőleg annak bármely módosításán alapul.
2. A Felek egyetértenek abban, hogy a Jegyzőkönyv szerinti korlátozások alkalmazásában vagy igazgatásában változások bevezetése, így változások a gyakorlati módszerekben, szabályokban, eljárásokban és a textiltermékek kategorizálásában, beleértve a Harmonizált Rendszerre és a KN-re vonatkozó változásokat is, nem bonthatják meg a Felek között a jogok és kötelezettségek tekintetében - a Jegyzőkönyv szerint - kialakult egyensúlyt; nem érinthetik hátrányosan a Felek piacrajutási lehetőségeit; nem akadályozhatják e piacrajutás teljes kihasználását; és nem zavarhatják meg a Jegyzőkönyv szerinti kereskedelmet. A bármely ilyen változást kezdeményező Fél a másik Felet erről a változás hatálybalépését megelőzően értesíteni tartozik.
Az osztályozásra vonatkozó változtatások végrehajtási eljárásait az „A” Függelék tartalmazza.
3. A Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó termékek származását az EU-ban érvényben lévő származási szabályok szerint kell meghatározni, amelyeket Törökország is alkalmaz.
Magyarország a fenti származási szabályokat érintő bármely módosításról értesítést kap.
A textiltermékek származása ellenőrzésének módozatait az „A” Függelék tartalmazza.
3. Cikk
1. Magyarország egyetért azzal, hogy a Jegyzőkönyv alkalmazásának minden egyes évére nézve Törökországba irányuló exportját a Jegyzőkönyv II. számú Mellékletében szereplő termékek tekintetében az ott rögzített mennyiségi keretekre korlátozza.
2. A törökországi származású, Magyarország által közvetlenül importált, KN-ben megadott kódokban kifejezett textiltermékekre alkalmazott mennyiségi korlátozások számát és szintjét a Jegyzőkönyv alkalmazásának minden egyes évére a Jegyzőkönyv III. számú Melléklete tartalmazza.
3. Ha a jelen Jegyzőkönyv másként nem rendelkezik, Magyarország és Törökország ezennel egyetért abban, hogy a két Fél közötti textilkereskedelemben nem vezetnek be új mennyiségi korlátozásokat vagy azokkal egyenértékű intézkedéseket, és a Felek közti Szabadkereskedelmi Megállapodás hatálybalépésének időpontjában érvényben lévőkhöz képest nem növelik a meglévők számát.
4. A II. számú Mellékletben szereplő és Magyarországról származó textiltermékek Törökországba irányuló exportja kettős ellenőrzési rendszer alá esik, amelynek módozatait az „A” Függelék tartalmazza.
4. Cikk
1. Magyarország és Törökország elismeri a textiltermékek - magyarországi feldolgozását, előállítását vagy megmunkálását követően - Törökországba történő reimportjának mint az ipari és kereskedelmi kooperáció sajátos formájának, különleges és differenciált jellegét.
2. Ha erről a „B” Függelék másképpen nem rendelkezik, a Törökországba történő ilyen reimport nem terheli e termékekre a II. számú Mellékletben rögzített mennyiségi kereteket, feltéve, ha ezekre a reimportokra a Törökországban a bérmunka-kereskedelemre érvényes rendelkezésekkel összhangban kerül sor és megfelelnek a Jegyzőkönyv „B” Függelékében meghatározott különleges rendelkezéseknek.
3. A Magyarországon történt feldolgozásukat követően reexportra szánt törökországi származású textiltermékek magyarországi importja nem esik korlátozás alá.
4. Amint Törökország bevezeti a bérmunka-kereskedelem rendszerét, egyidejűleg specifikus bérmunkakereteket állapít meg Magyarország számára annak a formulának az alapján, amelyeket az „A” és „B” Függelékben megadott keretek kiszámítására használtak.
5. Cikk
1. A Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó textiltermékeknek bármelyik Fél területére történő importja nem esik a II. számú vagy a III. számú Mellékletben foglalt mennyiségi keretek alá, amennyiben ezeket a termékeket az importáló Fél a Feleknél érvényes adminisztratív ellenőrzési rendszer szerint - akár ugyanabban az állapotban, akár feldolgozás után történő - reexportra szántnak nyilvánítja.
Ha azonban a fentiekben meghatározott feltételek között Törökországba importált termékeket hazai felhasználásra kívánják bocsátani, annak feltétele exportengedély kiállítása az illetékes hatóságok részéről, valamint a származás igazolása az „A” Függelékben foglalt feltételek szerint.
2. Abban az esetben, ha az egyik Fél illetékes hatóságai megállapítják, hogy az importált textilterméket a Jegyzőkönyvben rögzített mennyiségi keretek egyikének terhére írták, azonban e terméket később az országon kívülre reexportálták, a szóban forgó hatóságok négy héten belül tájékoztatják a másik Fél hatóságait a kérdéses mennyiségről, és felhatalmazást adnak ugyanabba a kategóriába tartozó terméknek azonos mennyiségben történő behozatalára, anélkül, hogy azt a Jegyzőkönyvben a folyó évre vagy a következő évre megállapított mennyiségi keret terhére írnák, ahogy az indokolt.
3. Nem esik mennyiségi keretek alá a Felek exportja kézzel vagy lábbal meghajtott szövőszékeken előállított kézműipari szövetekből, az e szövetekből kézzel előállított ruházati és más cikkekből, valamint a hagyományos népművészeti kézműipari cikkekből, tekintettel a Jegyzőkönyv „C” Függelékében meghatározott feltételekre.
6. Cikk
1. Minden évben minden árukategóriánál a II. számú Mellékletben a következő évre megállapított mennyiségi keret egy része előzetesen felhasználható a folyó évi mennyiségi keret 6%-ának erejéig. Az előzetes szállítások a következő évi megfelelő mennyiségi keretből levonásra kerülnek.
2. A Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó bármely évben ki nem használt mennyiségeknek a következő évi mennyiségi keretbe való átvitele a II. számú Mellékletben a folyó évre megállapított mennyiségi keret 10%-a erejéig engedélyezhető.
3. Az I. csoport tekintetében a mennyiségi keretek egymás közötti átvitele csak a következő esetekben megengedett:
- az 1. kategóriából a 2. és 3. kategóriába, vagy a 2. és 3. kategóriából az 1. kategóriába való átvitel a rendeltetési kategória mennyiségi keretének 7%-a erejéig;
- a 2. és 3. kategória közötti átvitel a rendeltetési kategória mennyiségi keretének 7%-a erejéig;
- a 2., illetőleg a 3. kategóriába az előző két francia bekezdés értelmében történő átvitel teljes mennyisége nem haladhatja meg a rendeltetési kategória 7%-át;
- a 4., 5., 6., 7. és 8. kategóriák közötti átvitel a rendeltetési kategória mennyiségi kerete 7%-ának erejéig hajtható végre.
Átvitel a II. és III. csoport bármely kategóriájába az I., II. vagy III. csoport bármely kategóriájából a rendeltetési kategória mennyiségi keretének 10%-a erejéig hajtható végre.
4. A fenti 3 bekezdésben hivatkozott átviteleknél alkalmazandó egyenértékűségi táblázatot az I. számú Melléklet tartalmazza.
5. Az 1., 2. és 3. bekezdésekben foglalt rendelkezések ugyanazon éven belüli halmozott alkalmazásából eredő növekedés az I., II. és III. csoportokhoz tartozó bármely termékkategóriát illetően nem haladhatja meg a 17%-ot.
6. Az exportáló Fél hatóságai legalább 15 nappal az alkalmazást megelőzően írásban tájékoztatják a másik Felet, az 1., 2. és 3. bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazásáról.
7. Cikk
1. Ha valamelyik Fél úgy ítéli meg, hogy a mennyiségi keretek alá nem eső, a másik Féltől származó és e Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó textiltermékek importjára olyan abszolút vagy relatív mértékben megnövekedett mennyiségben és olyan feltételekkel kerül sor, hogy ez
- kár okozásával fenyegeti az importáló Félnek a hasonló termékeket vagy a közvetlenül versenyző termékeket előállító termelőit, vagy
- az importáló Fél gazdasági érdekei ezt így kívánják,
előzetes vagy utólagos megfigyelési rendszert léptethet hatályba az adott termékkategóriára, olyan időtartamra, amelyet indokoltnak tart.
2. Az a Fél, amelyik az 1. bekezdésben leírt megfigyelési rendszert be kívánja vezetni, legalább egy munkanappal ezt megelőzően tájékoztatja erről a másik Felet, és bármelyik Fél a Jegyzőkönyv 14. Cikke szerint konzultációt kérhet.
3. Abban a körben, amelyben Törökország az e cikk szerinti megfigyelési rendszert bevezeti, Magyarország alkalmazza a kettős ellenőrzésnek, az osztályozásnak és a származás igazolásának az „A” Függelékben meghatározott megfelelő rendelkezéseit.
8. Cikk
1. Textiltermékeknek mindkét Fél területére történő olyan exportja, amely nem esik mennyiségi keretek alá, az alábbi bekezdések szerint mennyiségi keretek alá vonható.
2. Ha az egyik Fél úgy ítéli meg, hogy a másik Féltől származó és a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó termékek importjára olyan megnövekedett mennyiségben vagy olyan feltételekkel kerül sor, amely komoly kárt okoz az importáló Félnek a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékeket előállító termelőinek vagy ilyen károkozással fenyeget, a Jegyzőkönyv 14. Cikke szerint konzultációt kérhet, azzal a céllal, hogy megállapodás jöjjön létre a kérdéses kategóriára vonatkozóan megfelelő mennyiségi keret meghatározására.
A megállapított mennyiségi keret nem lehet semmiképpen sem alacsonyabb, mint annak az importnak a 110%-a, amely a kérdéses termékkategóriában a másik Féltől származva abban a 12 hónapos időszakban valósult meg, amelynek a vége két hónappal - vagy ha adatok nem állnak rendelkezésre, három hónappal - időben megelőzi azt a hónapot, amelyben a konzultációt kérik.
3. Olyan kritikus körülmények között, amikor a késedelem nehezen orvosolható károkat okozna, az importáló Fél ideiglenes intézkedést hozhat, azzal a feltétellel, hogy ezt követően haladéktalanul a konzultáció iránti kérést be kell jelenteni. Ez az intézkedés a Törökországba irányuló magyar export vagy a Törökországból való magyar import mennyiségi korlátozásának formájában történik a kérés bejelentésétől számított átmeneti három hónapos időszakra. Ezt az ideiglenes keretet olyan szinten kell megszabni, amely legalább 25%-a annak az importnak vagy exportnak, amely abban a 12 hónapos időszakban valósult meg, amelynek a vége két hónappal - vagy, ha adatok nem állnak rendelkezésre, három hónappal - időben megelőzi azt a hónapot, amelyben a konzultációt kérik.
4. Abban az esetben, ha a konzultációk egy hónapon belül nem vezetnének kölcsönösen kielégítő megoldásra, a 3. bekezdésben hivatkozott ideiglenes korlátozás a konzultációk befejezéséig további három hónapos időszakra meghosszabbítható vagy véglegessé tehető olyan éves szinten, amely nem alacsonyabb mint annak az importnak a 110%-a, amely abban a 12 hónapos időszakban valósult meg, amelynek a vége két hónappal - vagy ha adatok nem állnak rendelkezésre, három hónappal - időben megelőzi azt a hónapot, amelyben a konzultációt kérik.
5. A 2., 3. vagy 4. bekezdés alkalmazása esetén mindegyik Fél engedélyezi a kérdéses kategóriába tartozó textiltermékeknek azt az importját, amelyet a másik Fél országából a konzultációs kérés benyújtása előtt adtak fel.
A 2., 3. vagy a 4. bekezdés alkalmazása esetén az érintett Fél kötelezettséget vállal arra, hogy a megállapított mennyiségi keret erejéig kiadja az export- vagy importengedélyeket azokra a termékekre, amelyekre vonatkozóan a mennyiségi korlátozás bevezetését megelőzően ténylegesen szerződést kötöttek.
6. Az intézkedés időtartamát és az e cikk szerint bevezetett bármely mennyiségi keret esetében alkalmazandó éves növekedési ütemeket az intézkedés bevezetésekor meg kell határozni.
7. A Jegyzőkönyv azon rendelkezéseit, amelyek a II. számú vagy a III. számú Mellékletekben megállapított mennyiségi keretek alá eső termékek exportjára vonatkoznak, alkalmazni kell azokra a termékekre is, amelyekre e cikk szerint kerülnek mennyiségi keretek bevezetésre.
8. Az e cikk rendelkezései alapján bevezetett intézkedések semmiképpen sem maradhatnak a Jegyzőkönyvben valamennyi mennyiségi korlátozás és ezzel egyenértékű intézkedés felszámolására megállapított időszak lejáratát követően érvényben.
9. Cikk
A Jegyzőkönyvben semmi sem akadályozza meg bármelyik Felet abban, hogy egyoldalúan mennyiségi korlátozást felszámoljon vagy valamely korlátozás esetében a piacrajutási szintet emelje, amennyiben a piacán érvényesülő feltételek ezt lehetővé teszik.
10. Cikk
1. Magyarország kötelezettséget vállal arra, hogy közli Törökországgal a pontos statisztikai információkat, a Jegyzőkönyv szerint megállapított mennyiségi keretek alá eső textiltermék kategóriákra vonatkozóan a magyar hatóságok által kiadott export- és importengedélyekről és minden olyan bizonyítványról, amelyet a magyar hatóságok az 5. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott, a Jegyzőkönyv „C” Függeléke rendelkezéseinek hatálya alá tartozó termékre vonatkozóan kiadtak.
Törökország hasonlóképpen pontos statisztikai információt ad a magyar hatóságok részére a Magyarország által kibocsátott exportengedélyekkel és bizonyítványokkal kapcsolatosan a Törökország hatóságai által kiadott importengedélyekről.
2. Az 1. bekezdésben hivatkozott tájékoztatást minden termékkategóriára vonatkozóan a magyar exportengedélyeket illetően a tárgyhónapot követő hónap végéig, a magyar importengedélyeket illetően pedig a tárgyhónapot követő második hónap végéig kell megadni.
3. A Felek kötelezik magukat arra, hogy minden naptári év április 15-éig egymás hatóságai számára megadják a megelőző év statisztikai adatait a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó valamennyi textiltermék importjáról.
Bármelyik Fél a másik Fél kérésére, átadja a rendelkezésre álló statisztikai adatokat, a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó textiltermékek összes exportjáról.
A Felek egymás hatóságainak statisztikai információt adnak át a 5. Cikk 1. bekezdésének tárgyát képező termékekről.
4. A 3. bekezdésben hivatkozott információkat valamennyi termékkategóriára a tárgynegyedévet követő harmadik hónap végéig kell megadni.
5. Ha a kölcsönös információk elemzésekor kiderül, hogy jelentős eltérések vannak az export- és az importstatisztikák között, konzultációt lehet tartani a Jegyzőkönyv 14. Cikkében meghatározott eljárás szerint.
11. Cikk
1. A Jegyzőkönyv Magyarország és Törökország közötti hatékony működésének biztosítása érdekében a Felek megállapodnak abban, hogy teljes mértékben együttműködnek azzal a céllal, hogy megakadályozzák és feltárják az adminisztratív rendelkezéseknek átrakodás, más útvonalra irányítás, a származási országot vagy helyet érintő hamis nyilatkozattétel, okmányhamisítás, a termékek szál-tartalmát, mennyiségét, megnevezését vagy osztályozását illető hamis nyilatkozattétel vagy bármely más eszköz útján történő kijátszását, valamint együttműködnek bármely szükséges jogi, és adminisztratív intézkedés meghozatalában a fenti cél érdekében. Ennek megfelelően Magyarország és Törökország megállapodnak abban, hogy létrehozzák azokat a szükséges jogi rendelkezéseket és adminisztratív eljárásokat, amelyek lehetővé teszik hatékony intézkedések megtételét a rendelkezések ilyen kijátszása ellen, beleértve jogilag kötelező szankciós intézkedések alkalmazását a szóban forgó exportőr és importőr ellen.
2. Ha valamelyik Fél a rendelkezésére álló információk alapján úgy véli, hogy a Jegyzőkönyv kijátszásra kerül, e Fél a másik Féllel konzultációt folytat, azzal a céllal, hogy kölcsönösen kielégítő megoldást érjenek el. E konzultációkat a lehetséges legkorábbi időpontban, de legkésőbb a kérés időpontjától számított 30 napon belül megtartják.
3. Mielőtt még a 2. bekezdésben említett konzultációk eredményre vezetnének, bármelyik Fél óvatossági intézkedésként, ha a másik Fél kéri és amennyiben a kijátszásra elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, megtesz minden szükséges intézkedést annak a biztosítására, hogy a mennyiségi keretek kiigazíthatók legyenek arra a kontingens-évre vonatkozóan, amelyben a konzultációk tartására irányuló kérést a 2. bekezdéssel összhangban előterjesztették vagy a következő kontingens-évre, ha a folyó évre vonatkozó kontingens már kimerült.
4. Ha a Felek a 2. bekezdésben említett konzultációk során nem tudnának kölcsönösen kielégítő megoldást elérni, a kezdeményező Félnek joga van arra, hogy
a) amennyiben elegendő bizonyíték van arra, hogy a másik Féltől származó árut a Jegyzőkönyv kijátszásával importálták, a vonatkozó mennyiségeket a Jegyzőkönyv szerint megállapított mennyiségi keretekre terhelje;
b) amennyiben elegendő bizonyíték van arra, hogy a másik Féltől származó termék száltartalmát, mennyiségét, megnevezését vagy osztályozását illetően hamis nyilatkozat megtételére került sor, a kérdéses termék importját visszautasítsa;
c) ha kiderülne, hogy a másik Fél területét az annak a Félnek a területéről nem származó termékek átirányítására, útvonal módosítására használják fel, mennyiségi kereteket vezessen be a másik Fél területéről származó ugyanilyen termékekre, ha ezek még nem esnek mennyiségi keretek alá vagy bármilyen más megfelelő intézkedést tegyen.
5. A jelen Jegyzőkönyv Magyarország és Törökország közti zavartalan végrehajtásának biztosítása érdekében a Felek vállalják, hogy a Jegyzőkönyv A Függelékének előírásaival összhangban teljes mértékben együttműködnek a kijátszások megakadályozásában, kivizsgálásában és bármely ezzel kapcsolatban szükségessé váló jogi és/vagy adminisztratív intézkedés megtételében.
12. Cikk
1. A Felek együttműködnek a hagyományos kereskedelmi folyamatokban történő hirtelen és káros változások megakadályozása érdekében.
2. Ha hirtelen és káros változás következne be a hagyományos kereskedelmi folyamatokban, bármely fél jogosult arra, hogy előzetes vagy utólagos megfigyelési rendszert vezessen be az érintett termékkategóriák vonatkozásában olyan időszakra, amelyet megfelelőnek tart. A megfigyelési rendszert bevezetni szándékozó Félnek legalább egy nappal a megfigyelési rendszer bevezetése előtt értesítenie kell a másik Felet, és bármely Fél konzultációt kérhet az e problémákra vonatkozó kielégítő megoldás kialakítása érdekében. A konzultációkat az ilyen kérés bármely Fél által történt benyújtását követő 15 munkanapon belül kell megtartani.
3. A Felek törekszenek annak biztosítására, hogy a mennyiségi keretek alá eső textiltermékek bármelyikük országába irányuló exportjának ütemezése az év folyamán a lehető legegyenletesebb legyen, figyelembe véve azonban a szezonális tényezőket.
13. Cikk
1. A Felek elkerülik a diszkriminációt az „A” és „C” Függelékekben említett export- és importengedélyek vagy okmányok kiadása során.
2. Abban az esetben, ha valamelyik Fél úgy találja, hogy a Jegyzőkönyv alkalmazása vagy valamelyik Fél kereskedelmi gyakorlata zavarja a Magyarország és Törökország között meglévő kereskedelmi kapcsolatokat, ennek a helyzetnek az orvoslása céljából a 14. Cikkben meghatározott eljárás szerint haladéktalanul konzultációkat kell kezdeni.
14. Cikk
1. Amennyiben a Jegyzőkönyv máshol másként nem rendelkezik, a Jegyzőkönyvben említett különleges konzultációs eljárásokat a következő rendelkezések szabályozzák:
- a konzultációkérést a másik Féllel írásban kell közölni;
- a konzultációkéréshez 15 napon belül csatolni kell egy tájékoztatót, amely kifejti azokat az okokat és körülményeket, amelyek az érdekelt Fél véleménye szerint ilyen kérés előterjesztését indokolják;
- a Felek a konzultációkat legkésőbb a kérés közlésétől számított egy hónapon belül megkezdik, annak érdekében, hogy legkésőbb további egy hónapon belül megállapodásra vagy kölcsönösen elfogadható következtetésre jussanak.
2. Ha szükséges, bármelyik Fél kérésére a Jegyzőkönyv alkalmazásából eredő bármely problémáról konzultációt kell tartani. Bármely e cikk szerint sorra kerülő konzultáció az együttműködés szellemében és a Felek közötti véleményeltérések összeegyeztetése kívánságával kerül megtartásra.
15. Cikk
1. A Jegyzőkönyv a Magyarország és Törökország közti Szabadkereskedelmi Megállapodás hatálybalépésének napján lép hatályba. A Jegyzőkönyv a két Fél által 1995. december 22-én aláírt Egyeztetett Jegyzőkönyvben hivatkozott időszak végén veszti hatályát.
2. Bármelyik Fél bármely időpontban a 14. Cikkel összhangban konzultációt javasolhat a Jegyzőkönyv módosításában való megállapodás érdekében.
3. Bármelyik Fél, bármely időpontban írásban értesítve erről a másik Felet, felmondhatja a Jegyzőkönyvet. A Jegyzőkönyv hatálya az értesítés időpontjától számított hat hónapra szűnik meg, és a Jegyzőkönyv szerint megállapított mennyiségi keretek arányosan csökkennek.
4. A Jegyzőkönyvhöz csatolt Mellékletek, Függelékek, Egyeztetett Jegyzőkönyvek és Közös Nyilatkozatok a Jegyzőkönyv szerves részét képezik.
5. A Jegyzőkönyv szerves részét képezi a Magyarország és Törökország között 1997. január 8-án aláírt Szabadkereskedelmi Megállapodásnak.
16. Cikk
A Jegyzőkönyv két példányban készül. A szöveg csak angol nyelven hiteles.

I/A. számú Melléklet az „A” Jegyzőkönyvhöz

Az 1. Cikk 1. bekezdésben hivatkozott termékek

1. Amennyiben az 1-114. kategóriába tartozó termékeknél az alapanyag nincs külön feltüntetve, úgy tekintendők, hogy teljes egészükben gyapjúból vagy „finom állati szőr”-ből vagy pamutból vagy mesterséges vagy szintetikus szálból készültek.
2. Ha nem állapítható meg egyértelműen, hogy a termék férfi vagy fiú ruházat, illetve női vagy lányka ruházat, a terméket az utóbbihoz kell sorolni.
3. A „csecsemő” ruházat kifejezés 86-os mérettel bezárólag értendő.
Kate-	KN-kód	Áru megnevezése	Egyenértékűségi táblázat
gória	1993.		db/kg	g/db
I/A. csoport
1		5204 11 00	Pamutfonal, kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve
5204 19 00
5205 11 00
5205 12 00
5205 13 00
5205 14 00
5205 15 10
5205 15 90
5205 21 00
5205 22 00
5205 23 00
5205 24 00
5205 25 10
5205 25 30
5205 25 90
5205 31 00
5205 32 00
5205 33 00
5205 34 00
5205 35 10
5205 35 90
5205 41 00
5205 42 00
5205 43 00
5205 44 00
5205 45 10
5205 45 30
5205 45 90
5206 11 00
5206 12 00
5206 13 00
5206 14 00
5206 15 10
5206 15 90
5206 21 00
5206 22 00
5206 23 00
5206 24 00
5206 25 10
5206 25 90
5206 31 00
5206 32 00
5206 33 00
5206 34 00
5206 35 10
5206 35 90
5206 41 00
5206 42 00
5206 43 00
5206 44 00
5206 45 10
5206 45 90
ex	5604 90 00
2		5208 11 10	Pamutszövet, kivéve gézt, frottírszövetet, szövött szalagárut, bársony-, plüss szövetetet, zseníliaszövetet, tüllt és hálószövetet
5208 11 90
5208 12 11
5208 12 13
5208 12 15
5208 12 19
5208 12 91
5208 12 93
5208 12 95
5208 12 99
5208 13 00
5208 19 00
5208 21 10
5208 21 90
5208 22 11
5208 22 13
5208 22 15
5208 22 19
5208 22 91
5208 22 93
5208 22 95
5208 22 99
5208 23 00
5208 29 00
5208 31 00
5208 32 11
5208 32 13
5208 32 15
5208 32 19
5208 32 91
5208 32 93
5208 32 95
5208 32 99
5208 33 00
5208 39 00
5208 41 00
5208 42 00
5208 43 00
5208 49 00
5208 51 00
5208 52 10
5208 52 90
5208 53 00
5208 59 00
5209 11 00
5209 12 00
5209 19 00
5209 21 00
5209 22 00
5209 29 00
5209 31 00
5209 32 00
5209 39 00
5209 41 00
5209 42 00
5209 43 00
5209 49 10
5209 49 90
5209 51 00
5209 52 00
5209 59 00
5210 11 10
5210 11 90
5210 12 00
5210 19 00
5210 21 10
5210 21 90
5210 22 00
5210 29 00
5210 31 10
5210 31 90
5210 32 00
5210 39 00
5210 41 00
5210 42 00
5210 49 00
5210 51 00
5210 52 00
5210 59 00
5211 11 00
5211 12 00
5211 19 00
5211 21 00
5211 22 00
5211 29 00
5211 31 00
5211 32 00
5211 39 00
5211 41 00
5211 42 00
5211 43 00
5211 49 11
5211 49 19
5211 49 90
5211 51 00
5211 52 00
5211 59 00
5212 11 10
5212 11 90
5212 12 10
5212 12 90
5212 13 10
5212 13 90
5212 14 10
5212 14 90
5212 15 10
5212 15 90
5212 21 10
5212 21 90
5212 22 10
5212 22 90
5212 23 10
5212 23 90
5212 24 10
5212 24 90
5212 25 10
5212 25 90
ex	5811 00 00
ex	6308 00 00
2 a)		5208 31 00	Ebből: nem fehérített és nem nyers
5208 32 11
5208 32 13
5208 32 15
5208 32 19
5208 32 91
5208 32 93
5208 32 95
5208 32 99
5208 33 00
5208 39 00
5208 41 00
5208 42 00
5208 43 00
5208 49 00
5208 51 00
5208 52 10
5208 52 90
5208 53 00
5208 59 00
5209 31 00
5209 32 00
5209 39 00
5209 41 00
5209 42 00
5209 43 00
5209 49 10
5209 49 90
5209 51 00
5209 52 00
5209 59 00
5210 31 10
5210 31 90
5210 32 00
5210 39 00
5210 41 00
5210 42 00
5210 49 00
5210 51 00
5210 52 00
5210 59 00
5211 31 00
5211 32 00
5211 39 00
5211 41 00
5211 42 00
5211 43 00
5211 49 11
5211 49 19
5211 49 90
5211 51 00
5211 52 00
5211 59 00
5212 13 10
5212 13 90
5212 14 10
5212 14 90
5212 15 10
5212 15 90
5212 23 10
5212 23 90
5212 24 10
5212 24 90
5212 25 10
5212 25 90
ex	5811 00 00
ex	6308 00 00
3		5512 11 005512 19 105512 19 90	Szövet szintetikus (vágott vagy hulladék) szálból, kivéve szövött szalagárut, bársonyplüss és buklészövetet (ideértve frottírszövetet is), továbbá a zseníliaszövetet
5512 21 00
5512 29 10
5512 29 90
5512 91 00
5512 99 10
5512 99 90
5513 11 10
5513 11 30
5513 11 90
5513 12 00
5513 13 00
5513 19 00
5513 21 10
5513 21 30
5513 21 90
5513 22 00
5513 23 00
5513 29 00
5513 31 00
5513 32 00
5513 33 00
5513 39 00
5513 41 00
5513 42 00
5513 43 00
5513 49 00
5514 11 00
5514 12 00
5514 13 00
5514 19 00
5514 21 00
5514 22 00
5514 23 00
5514 29 00
5514 31 00
5514 32 00
5514 33 00
5514 39 00
5514 41 00
5514 42 00
5514 43 00
5514 49 00
5515 11 10
5515 11 30
5515 11 90
5515 12 10
5515 12 30
5515 12 90
5515 13 11
5515 13 19
5515 13 91
5515 13 99
5515 19 10
5515 19 30
5515 19 90
5515 21 10
5515 21 30
5515 21 90
5515 22 11
5515 22 19
5515 22 91
5515 22 99
5515 29 10
5515 29 30
5515 29 90
5515 91 10
5515 91 30
5515 91 90
5515 92 11
5515 92 19
5515 92 91
5515 92 99
5515 99 10
5515 99 30
5515 99 90
5803 90 30
ex	5905 00 70
ex	6308 00 00
3 a)		5512 19 10	Ebből: nem nyers és nem fehérített
5512 19 90
5512 29 10
5512 29 90
5512 99 10
5512 99 90
5513 21 10
5513 21 30
5513 21 90
5513 22 00
5513 23 00
5513 29 00
5513 31 00
5513 32 00
5513 33 00
5513 39 00
5513 41 00
5513 42 00
5513 43 00
5513 49 00
5514 21 00
5514 22 00
5514 23 00
5514 29 00
5514 31 00
5514 32 00
5514 33 00
5514 39 00
5514 41 00
5514 42 00
5514 43 00
5514 49 00
5515 11 30
5515 11 90
5515 12 30
5515 12 90
5515 13 19
5515 13 99
5515 19 30
5515 19 90
5515 21 30
5515 21 90
5515 22 19
5515 22 99
5515 29 30
5515 29 90
5515 91 30
5515 91 90
5515 92 19
5515 92 99
5515 99 30
5515 99 90
ex	5803 90 30
ex	5905 00 70
ex	6308 00 00
I/B. csoport
4		6105 10 006105 20 106105 20 906105 90 10	Hosszú- és rövidujjú ing, T-ing, alsó pulóver, atlétatrikó és hasonló cikk; kötött vagy hurkolt, pamutból vagy szintetikus és mest. szálból	6,48	154
6109 10 00
6109 90 10
6109 90 30
6110 20 10
6110 30 10
5		6101 10 906101 20 906101 30 90	Szvetter, pulóver, ujjatlan pulóver, mellény, twinset, kardigán, ágykabát és blúzféle (kivéve kabátka és blézer), anorák, széldzseki, bluzon és hasonló cikk, kötött vagy hurkolt	4,53	221
6102 10 90
6102 20 90
6102 30 90
6110 10 10
6110 10 31
6110 10 35
6110 10 38
6110 10 91
6110 10 95
6110 10 98
6110 20 91
6110 20 99
6110 30 91
6110 30 99
6		6203 41 10	Férfi és fiú nadrág, bricsesz, short (kivéve fürdőnadrág) szövetből.	1,76	568
6203 41 906203 42 316203 42 336203 42 356203 42 90	Női és lányka szövött nadrág, pantalló gyapjúból, pamutból vagy szint. és mest. szövetből, bélelt melegítő alsó pamutból és szint. vagy mest. szövetből, kivéve 16. és 29. kat.-át
6203 43 19
6203 43 90
6203 49 10
6203 49 50
6204 61 10
6204 62 31
6204 62 33
6204 62 39
6204 63 18
6204 69 18
6211 32 42
6211 33 42
6211 42 42
6211 43 42
7		6106 10 006106 20 006106 90 10	Női és lányka blúz, ing és ingblúz, szövött és kötött vagy hurkolt, gyapjúból pamutból szint. vagy mest. szálból	5,55	180
6206 20 00
6206 30 00
6206 40 00
8		6205 10 00	Férfi és fiú ing gyapjú, pamut és szint. vagy mest. szövetből	4,60	217
6205 20 00
6205 30 00
II/A. csoport
9		5802 11 00	Pamut frottírszövet; testápolási és háztartási textília pamut frottírszövetből
5802 19 00
ex	6302 60 00
20		6302 21 00	Ágynemű, szövött
6302 22 90
6302 29 90
6302 31 10
6302 31 90
6302 32 90
6302 39 90
22		5508 10 115508 10 19	Fonal szintetikus vágott szálból kisker. forgalom számára nem kiszerelve
5509 11 00
5509 12 00
5509 21 10
5509 21 90
5509 22 10
5509 22 90
5509 31 10
5509 31 90
5509 32 10
5509 32 90
5509 41 10
5509 41 90
5509 42 10
5509 42 90
5509 51 00
5509 52 10
5509 52 90
5509 53 00
5509 59 00
5509 61 10
5509 61 90
5509 62 00
5509 69 00
5509 91 10
5509 91 90
5509 92 00
5509 99 00
22 a)		5508 10 19	Ebből: akril
5509 31 10
5509 31 90
5509 32 10
5509 32 90
5509 61 10
5509 61 90
5509 62 00
5509 69 00
23		5508 20 10	Fonal mesterséges vágott szálból kisker. forg. számára nem kiszerelve
5510 11 00
5510 12 00
5510 20 00
5510 30 00
5510 90 00
32		5801 10 005801 21 005801 22 005801 23 00	Bársony-, plüss-, buklé- és zseníliaszövet (kivéve a frottírszövetet és szalagot), valamint bolyhozott textíliák gyapjúból, pamutból és szint. vagy mesterséges szálból
5801 24 00
5801 25 00
5801 26 00
5801 31 00
5801 32 00
5801 33 00
5801 34 00
5801 35 00
5801 36 00
5802 20 00
5802 30 00
32 a)		5801 22 00	Ebből: pamut kordbársony
39		6302 51 106302 51 906302 53 90	Asztalnemű, testápolási és konyhai textília, szövött (kivéve a pamutból, frottírból készülteket)
ex	6302 59 00
6302 91 10
6302 91 90
6302 93 90
ex	6302 99 00
II/B. csoport
12		6115 12 006115 19 106115 19 906115 20 116115 20 90	Harisnya, alsóharisnya, zokni, térdzokni, harisnyavédő, harisnyanadrág és hasonlók, kivéve bébi, beleértve gyógyharisnya, kötött-hurkolt, kivéve a 70. kategóriába tartozó termékeket	24,3 pár	41
6115 91 00
6115 92 00
6115 93 10
6115 93 30
6115 93 99
6115 99 00
13		6107 11 006107 12 006107 19 00	Férfi, fiú és női, lányka alsónadrág, hosszú és rövid, kötött vagy hurkolt gyapjúból, pamutból és mest. vagy szint. szálból	17	59
6108 21 00
6108 22 00
6108 29 00
14	ex ex ex	6201 11 006201 12 106201 12 906201 13 10	Férfi és fiúkabát, esőkabát és egyéb kabát, köpeny, szövött anyagból gyapjúból, pamutból és mest. vagy szint. szálból (kivéve parkasz, amely 21. kat.)	0,72
ex	6201 13 90
6210 20 00
15	ex ex ex	6202 11 006202 12 106202 12 906202 13 10	Női és lányka kabát, esőkabát, pelerin, köpeny, ujjas és blézer, gyapjúból, pamutból és mest. szálból (kivéve parkasz, amely 21. kat.)	0,84	1190
ex	6202 13 90
6204 31 00
6204 32 90
6204 33 90
6204 39 19
6210 30 00
16		6203 11 006203 12 006203 19 106203 19 306203 21 00	Férfi és fiú öltöny, együttes, szövött, gyapjú, pamut vagy mest. szálból, kivéve síöltöny; férfi és fiú bélelt tréningruha, amelynek felső anyaga egy és ugyanazon szövet, pamutból vagy mest. és szint. szálból	0,80	1250
6203 22 80
6203 23 80
6203 29 18
6211 32 31
6211 33 31
17		6203 31 006203 32 90	Férfi és fiú zakó, blézer, gyapjú-, pamut- vagy mest. és szint. szövetből	1,43	700
6203 33 90
6203 39 19
18		6207 11 006207 19 006207 21 006207 22 00	Férfi és fiú atléta és más alsóing, alsónadrág, rövidnadrág hálóing, pizsama, fürdőköpeny, házikabát és hasonló áru, kivéve kötött vagy hurkolt
6207 29 00
6207 91 00
6207 92 00
6207 99 00
6208 11 00	Női és lányka atlétaing és más alsó ing, kombiné, alsószoknya, rövidnadrág, alsónadrág, hálóing, pizsama, hálóköntös, fürdőköntös, házi köntös és hasonló áru (kivéve kötött vagy hurkolt)
6208 19 10
6208 19 90
6208 21 00
6208 22 00
6208 29 00
6208 91 10
6208 91 90
6208 92 10
6208 92 90
6208 99 00
19		6213 20 00	Zsebkendő, szövött	59	17
6213 90 00
21	ex ex ex ex	6201 12 106201 12 906201 13 106201 13 906201 91 00	Parkasz, anorák, viharkabát, lemberdzsek és hasonló áru, gyapjú-, pamut vagy mest. és szint. szövetből, tréningruha bélelt felső része, (kivéve 16. és 29. kat. pamut és mest. vagy szint. szálból készült termékeit)	2,3	435
6201 92 00
6201 93 00
ex	6202 12 10
ex	6202 12 90
ex	6202 13 10
ex	6202 13 90
6202 91 00
6202 92 00
6202 93 00
6211 32 41
6211 33 41
6211 42 41
6211 43 41
24		6107 21 006107 22 006107 29 00	Férfi és fiú hálóing, pizsama, fürdőköpeny, házi kabát és hasonló áru, kötött vagy hurkolt anyagból	3,9	257
6107 91 00
6107 92 00
ex	6107 99 00
6108 31 106108 31 906108 32 11	Női és lányka hálóing, pizsama, hálóköntös, fürdőköntös, házi köntös és hasonló áru, kötött vagy hurkolt
6108 32 19
6108 32 90
6108 39 00
6108 91 00
6108 92 00
6108 99 10
26		6104 41 00	Női és lányka ruha, gyapjúból, pamutból és mest. vagy szint. szálból	3,1	323
6104 42 00
6104 43 00
6104 44 00
6204 41 00
6204 42 00
6204 43 00
6204 44 00
27		6104 51 00	Női és lányka szoknya és nadrágszoknya	2,6	385
6104 52 00
6104 53 00
6104 59 00
6204 51 00
6204 52 00
6204 53 00
6204 59 10
28		6103 41 106103 41 906103 42 106103 42 906103 43 10	Hosszú nadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), bricsesznadrág és sortnadrág (fürdőruha kivételével) kötött vagy hurkolt gyapjúból, pamutból és mest. vagy szint. szálból	1,61	620
6103 43 90
6103 49 10
6103 49 91
6104 61 10
6104 61 90
6104 62 10
6104 62 90
6104 63 10
6104 63 90
6104 69 10
6104 69 91
29		6204 11 006204 12 006204 13 006204 19 106204 21 006204 22 80	Női és lányka kosztüm, együttes, kötött és hurkolt kivételével, gyapjú, pamut és mest. szövetből, kivéve síöltönyt; női és lányka bélelt tréningruha, amelynek felső anyaga egy és ugyanazon szövet, pamutból vagy mest. vagy szint. szálból	1,37	730
6204 23 80
6204 29 18
6211 42 31
6211 43 31
31		6212 10 00	Melltartó, szövött, kötött vagy hurkolt	18,2	55
68		6111 10 906111 20 906111 30 90	Csecsemőruha és tartozékai, kivéve a 10. és 87. kat.-ba tartozó csecsemő kesztyűfajtákat és a 88. kat.-ba tartozó csecsemő zoknifajtákat
ex	6111 90 00
ex	6209 10 00
ex	6209 20 00
ex	6209 30 00
ex	6209 90 00
73		6112 11 006112 12 00	Tréningruha, kötött vagy hurkolt, gyapjúból, pamutból vagy mest. és szint. szálból	1,67	600
6112 19 00
76		6203 22 106203 23 106203 29 11	Férfi és fiú munkaruházat szövött; Női és lányka kötény, munkaköpeny és egyéb munkaruházat, szövött
6203 32 10
6203 33 10
6203 39 11
6203 42 11
6203 42 51
6203 43 11
6203 43 31
6203 49 11
6203 49 31
6204 22 10
6204 23 10
6204 29 11
6204 32 10
6204 33 10
6204 39 11
6204 62 11
6204 62 51
6204 63 11
6204 63 31
6204 69 11
6204 69 31
6211 32 10
6211 33 10
6211 42 10
6211 43 10
77	ex	6211 20 00	Síöltöny, kötött és hurkolt kivételével
78		6203 41 306203 42 596203 43 39	Különféle szövött felső ruházat, kivéve a 6., 7., 8., 14., 15., 16., 17., 18., 21., 26., 27., 29., 68., 72., 76. és 77. kat.-ba tartozókat
6203 49 39
6204 61 80
6204 61 90
6204 62 59
6204 62 90
6204 63 39
6204 63 90
6204 69 39
6204 69 50
6210 40 00
6210 50 00
6211 31 00
6211 32 90
6211 33 90
6211 41 00
6211 42 90
6211 43 90
83		6101 10 106101 20 106101 30 10	Felsőkabát, zakó, blézer és egyéb ruházat, beleértve síöltöny, kötött vagy hurkolt anyagból, a 4., 5., 7., 13., 24., 26., 27., 28., 68., 69., 72., 73., 74., 75. kat.-ba tartozó áruk kivételével
6102 10 10
6102 20 10
6102 30 10
6103 31 00
6103 32 00
6103 33 00
ex	6103 39 00
6104 31 00
6104 32 00
6104 33 00
ex	6104 39 00
ex	6112 20 00
6113 00 90
6114 10 00
6114 20 00
6114 30 00
III/A. csoport
33		5407 20 11	Szintetikus végtelen szálú fonalból készült szövet, 3 m-nél keskenyebb polietilén vagy polipropilén szalagból előállítva
6305 31 916305 31 99	Csíkból vagy szalagból előállított zsák és zacskó, áruk csomagolására, nem hurkolt, nem kötött
34		5407 20 19	Szövet 3 m vagy szélesebb polietilén vagy polipropilén szalagból előállítva
35		5407 10 005407 20 90	Szövet szintetikus végtelen szálból; kivéve a 114. kat.-ba tartozó kerékabroncs szövetet
5407 30 00
5407 41 00
5407 42 10
5407 42 90
5407 43 00
5407 44 10
5407 44 90
5407 51 00
5407 52 00
5407 53 10
5407 53 90
5407 54 00
5407 60 10
5407 60 30
5407 60 51
5407 60 59
5407 60 90
5407 71 00
5407 72 00
5407 73 10
5407 73 91
5407 73 99
5407 74 00
5407 81 00
5407 82 00
5407 83 10
5407 83 90
5407 84 00
5407 91 00
5407 92 00
5407 93 10
5407 93 90
5407 94 00
ex	5811 00 00
ex	5905 00 70
35 a)		5407 42 10	Ebből nem nyers és nem fehérített
5407 42 90
5407 43 00
5407 44 10
5407 44 90
5407 52 00
5407 53 10
5407 53 90
5407 54 00
5407 60 30
5407 60 51
5407 60 59
5407 60 90
5407 72 00
5407 73 10
5407 73 91
5407 73 99
5407 74 00
5407 82 00
5407 83 10
5407 83 90
5407 84 00
5407 92 00
5407 93 10
5407 93 90
5407 94 00
ex	5811 00 00
ex	5905 00 70
36		5408 10 005408 21 005408 22 10	Mesterséges végtelen szálból készült szövet, kivéve a 114. kat.-ba tartozó kerékabroncs szövetet
5408 22 90
5408 23 10
5408 23 90
5408 24 00
5408 31 00
5408 32 00
5408 33 00
5408 34 00
ex	5811 00 00
ex	5905 00 70
36 a)		5408 10 00	Ebből nem nyers és nem fehérített
5408 22 10
5408 22 90
5408 23 10
5408 23 90
5408 24 00
5408 32 00
5408 33 00
5408 34 00
ex	5811 00 00
ex	5905 00 70
37		5516 11 00	Szövet mesterséges vágott szálból
5516 12 00
5516 13 00
5516 14 00
5516 21 00
5516 22 00
5516 23 10
5516 23 90
5516 24 00
5516 31 00
5516 32 00
5516 33 00
5516 34 00
5516 41 00
5516 42 00
5516 43 00
5516 44 00
5516 91 00
5516 92 00
5516 93 00
5516 94 00
5803 90 50
ex	5905 00 70
37 a)		5516 12 00	Ebből: nem nyers és nem fehérített
5516 13 00
5516 14 00
5516 22 00
5516 23 10
5516 23 90
5516 24 00
5516 32 00
5516 33 00
5516 34 00
5516 42 00
5516 43 00
5516 44 00
5516 92 00
5516 93 00
5516 94 00
ex	5803 90 50
ex	5905 00 70
38 a)		6002 43 116002 93 10	Kötött vagy hurkolt szintetikus kelme függöny és vitrázs készítéséhez
38 b)	ex ex	6303 91 006303 92 90	Függöny, drapéria, vitrázs, kivéve kötött és hurkolt
ex	6303 99 90
40	ex ex ex	6303 91 006303 92 906303 99 90	Függöny (drapéria, belső vászonroló, ágyfüggöny) és más lakástextil, szövött, gyapjú, pamut és mest. vagy szint. szálú anyagból
6304 19 10
ex	6304 19 90
6304 92 00
ex	6304 93 00
ex	6304 99 00
41		5401 10 115401 10 19	Fonal szintetikus végtelen szálból, kisker. forg. számára nem kiszerelve, kivéve a nem texturált egyágú sodratlan vagy 50/m-nél nem nagyobb sodratszámú fonalat
5402 10 10
5402 10 90
5402 20 00
5402 31 10
5402 31 30
5402 31 90
5402 32 00
5402 33 10
5402 33 90
5402 39 10
5402 39 90
5402 49 10
5402 49 91
5402 49 99
5402 51 10
5402 51 30
5402 51 90
5402 52 10
5402 52 90
5402 59 10
5402 59 90
5402 61 10
5402 61 30
5402 61 90
5402 62 10
5402 62 90
5402 69 10
5402 69 90
ex	5604 20 00
ex	5604 90 00
42		5401 20 10	Fonal, szintetikus és mest. végtelen szálból, kisker. forg. számára nem kiszerelve
ex	5403 10 005403 20 105403 20 905403 32 005403 33 90	Mest. szálból készült fonal, mest. monofil, kisker. forg. számára nem kiszerelve, kivéve az egyágú sodratlan 250/m-nél nem nagyobb sodratszámú viszkózműselyem fonalat és az egyágú nem texturált cellulóz acetát fonalat
5403 39 00
5403 41 00
5403 42 00
5403 49 00
ex	5604 20 00
43		5204 20 00	Fonal, szintetikus vagy mesterséges végtelen és vágott szálból, pamutfonal, kisker. forg. számára kiszerelve
5207 10 00
5207 90 00
5401 10 90
5401 20 90
5406 10 00
5406 20 00
5508 20 90
5511 30 00
46		5105 10 00	Kártolt vagy fésült gyapjú és finom állati szőr
5105 21 00
5105 29 00
5105 30 10
5105 30 90
47		5106 10 105106 10 905106 20 11	Fonal, kártolt gyapjúból vagy kártolt finom állati szőrből kisker. forg. számára nem kiszerelve
5106 20 19
5106 20 91
5106 20 99
5108 10 10
5108 10 90
48		5107 10 105107 10 90	Fonal, fésült gyapjúból vagy finom állati szőrből kisker. forg. számára nem kiszerelve
5107 20 10
5107 20 30
5107 20 51
5107 20 59
5107 20 91
5107 20 99
5108 20 10
5108 20 90
49		5109 10 10	Gyapjúból és finom állati szőrből készült fonal, kisker.-ben szokásos kiszerelésben
5109 10 90
5109 90 10
5109 90 90
50		5111 11 00	Szövet gyapjúból vagy finom állati szőrből
5111 19 10
5111 19 90
5111 20 00
5111 30 10
5111 30 30
5111 30 90
5111 90 10
5111 90 91
5111 90 93
5111 90 99
5112 11 00
5112 19 10
5112 19 90
5112 20 00
5112 30 10
5112 30 30
5112 30 90
5112 90 10
5112 90 91
5112 90 93
5112 90 99
51		5203 00 00	Pamut kártolva vagy fésülve
53		5803 10 00	Pamutgéz
54		5507 00 00	Mest. vágott, kártolt, fésült vagy más módon fonásra előkészített szál
55		5506 10 005506 20 00	Szintetikus vágott, kártolt, fésült vagy más módon fonásra előkészített szál
5506 30 00
5506 90 10
5506 90 91
5506 90 99
56		5508 10 90	Fonal szintetikus vágott szálból, kisker. forg. számára kiszerelve
5511 10 00
5511 20 00
58		5701 10 105701 10 91	Csomózott szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is
5701 10 93
5701 10 99
5701 90 10
5701 90 90
59		5702 10 00	Szőnyeg és más textil padlóborító, kivéve az 58. kat.-ba tartozókat
5702 31 10
5702 31 30
5702 31 90
5702 32 10
5702 32 90
5702 39 10
5702 41 10
5702 41 90
5702 42 10
5702 42 90
5702 49 10
5702 51 00
5702 52 00
ex	5702 59 00
5702 91 00
5702 92 00
ex	5702 99 00
5703 10 10
5703 10 90
5703 20 11
5703 20 19
5703 20 91
5703 20 99
5703 30 11
5703 30 19
5703 30 51
5703 30 59
5703 30 91
5703 30 99
5703 90 10
5703 90 90
5704 10 00
5704 90 00
5705 00 10
5705 00 31
5705 00 39
ex	5705 00 90
60		5805 00 00	Kézi szövés faliszőnyeg pl. Gobelins, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonlók és a tűvarrással előállított faliszőnyeg (pl. petit point) konfekcionálva is
61	ex	5806 10 005806 20 005806 31 105806 31 90	Szövött keskeny áru, vetülékszál nélkül, láncfonalakból ragasztással összeállított keskeny áru, kivéve a 62. kategóriában szereplő címkét és hasonlót
5806 32 10
5806 32 90
5806 39 00	Gumival kombinált szövet, kivéve kötött és hurkolt
5806 40 00
62		5606 00 915606 00 99	Zseníliafonal (zseníliapehelyből készült is) paszományozott fonal
5804 10 115804 10 195804 10 905804 21 10	Tüll és más hálószövet, a szövött, kötött és hurkolt termékek kivételével, csipke (gépi és kézi) végben, szalagban vagy mintázott darabokban
5804 21 90
5804 29 10
5804 29 90
5804 30 00
5807 10 105807 10 90	Címke, jelvény és hasonló cikk textilből, de nem hímezve, végben, szalagban vagy kiszabva, szövött
5808 10 00	Zsinór, díszítő paszomány méteráruban, bojt, rojt, pompon és hasonló
5808 90 00	cikk
5810 10 105810 10 90	Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban
5810 91 10
5810 91 90
5810 92 10
5810 92 90
5810 99 10
5810 99 90
63		5906 91 00	Kötött vagy hurkolt gumizott szövet, szintetikus szálból, legalább 5 tömegszázalék elastomer vagy gumifonal-tartalommal
ex	6002 10 10
6002 10 90
ex	6002 30 10	Rachel-csipke és „hosszú bolyhos” szintetikus kelme
6002 30 90
ex	6001 10 00
6002 20 31
6002 43 19
65	ex	5606 00 106001 10 006001 21 00	Kötött vagy hurkolt méteráru gyapjúból, pamutból és mest. vagy szint. szálból, kivéve a 38. A és 63. kategóriákba tartozókat
6001 22 00
6001 29 10
6001 91 10
6001 91 30
6001 91 50
6001 91 90
6001 92 10
6001 92 30
6001 92 50
6001 92 90
6001 99 10
ex	6002 10 10
6002 20 10
6002 20 39
6002 20 50
6002 20 70
ex	6002 30 10
6002 41 00
6002 42 10
6002 42 30
6002 42 50
6002 42 90
6002 43 31
6002 43 33
6002 43 35
6002 43 39
6002 43 50
6002 43 91
6002 43 93
6002 43 95
6002 43 99
6002 91 00
6002 92 10
6002 92 30
6002 92 50
6002 92 90
6002 93 31
6002 93 33
6002 93 35
6002 93 39
6002 93 91
6002 93 99
66		6301 10 006301 20 916301 20 99	Útitakaró és pokróc gyapjúból, pamutból és szintetetikus vagy mest. szálból kötött és hurkolt kivételével
6301 30 90
ex	6301 40 90
ex	6301 90 90
III/B. csoport
10		6111 10 10	Kesztyűfajták, kötött és hurkolt	17 pár	59
6111 20 10
6111 30 10
ex	6111 90 00
6116 10 10
6116 10 90
6116 91 00
6116 92 00
6116 93 00
6116 99 00
67		5807 90 906113 00 106117 10 006117 20 006117 80 106117 80 906117 90 00	Ruhatartozék és egyéb termék (kivéve csecsemő) kötött és hurkolt, különféle háztartási textília, kötött és hurkolt, függöny, drapéria, belső vászonroló, ágyfüggöny és egyéb kötött és hurkolt berendezési cikk, útitakaró és pokróc, kötött és hurkolt; és egyéb kötött, hurkolt termékek, a ruházati tartozékokat és kellékeket is beleértve
6301 20 10
6301 30 10
6301 40 10
6301 90 10
6302 10 10
6302 10 90
6302 40 00
ex	6302 60 00
6303 11 00
6303 12 00
6303 19 00
6304 11 00
6304 91 00
ex	6305 20 00
ex	6305 39 00
ex	6305 90 00
6305 31 10
6307 10 10
6307 90 10
67 a)		6305 31 10	Ebből: Polietilén és polipropilén szalagból készült zsák és zacskó
69		6108 11 10	Női és lányka kombiné, alsószoknya, kötött vagy hurkolt anyagból	7,8	128
6108 11 90
6108 19 10
6108 19 90
70		6115 11 006115 20 196115 93 91	Harisnyanadrág és harisnya, szintetikus szálból, amelyben az egyágú fonal 67 decitexnél (6.7 tex) kisebb finomságú. Női hosszú feszes nadrág, szintetikus	30,4	33
72		6112 31 10	Fürdőruha, gyapjúból, pamutból és szint. vagy mest. szálból	9,7	103
6112 31 90
6112 39 10
6112 39 90
6112 41 10
6112 41 90
6112 49 10
6112 49 90
6211 11 00
6211 12 00
74		6104 11 006104 12 006104 13 00	Női és lányka kötött vagy hurkolt kosztüm, gyapjúból, pamutból és szint. vagy mest. szálból, kivéve síöltönyt	1,54	650
ex	6104 19 00
6104 21 00
6104 22 00
6104 23 00
ex	6104 29 00
75		6103 11 006103 12 006103 19 00	Férfi- és fiúöltöny és együttes, kötött vagy hurkolt, gyapjúból, pamutból és szint. vagy mest. szálból, kivéve síöltönyt	0,80	1250
6103 21 00
6103 22 00
6103 23 00
6103 29 00
84		6214 20 006214 30 006214 40 00	Sál, kendő, mantilla, fátyol és hasonló áru, kivéve kötött vagy hurkolt, gyapjú, pamut és szint. vagy mest. szálból
6214 90 10
85		6215 20 006215 90 00	Nyakkendő, csokornyakkendő, kivéve kötött és hurkolt, gyapjú, pamut és szint. vagy mest. szálból	17,9	56
86		6212 20 006212 30 00	Fűző, haskötő, nadrágtartó, harisnyatartó és hasonló áru szövött és kötött, vagy hurkolt is	8,8	114
6212 90 00
87		6216 00 00	Kesztyűfajták, kivéve kötött és hurkolt
ex	6209 10 00
ex	6209 20 00
ex	6209 30 00
ex	6209 90 00
88		6217 10 006217 90 00	Nem kötött, hurkolt harisnya, zokni; egyéb ruházati kellékek és tartozékok, kivéve a csecsemő részére készült áru, nem kötött vagy hurkolt
ex	6209 10 00
ex	6209 20 00
ex	6209 30 00
ex	6209 90 00
90		5607 41 00	Zsineg, kötél, hajókötél, szint. szálból fonva is
5607 49 11
5607 49 19
5607 49 90
5607 50 11
5607 50 19
5607 50 30
5607 50 90
91		6306 21 00	Sátor
6306 22 00
6306 29 00
93	ex	6305 20 00	Zsák és zacskó csomagoláshoz, szövött, kivéve a polietilén vagy polipro-
ex	6305 39 00	pilén csíkból, szalagból készültet
94		5601 10 105601 10 905601 21 10	Vatta és vattából készült áru, 5 mm-nél nem hosszabb textilpihe, textilpor és őrőlt elemi szál
5601 21 90
5601 22 10
5601 22 91
5601 22 99
5601 29 00
5601 30 00
95		5602 10 195602 10 31	Nemez és nemezáru, impregnálva vagy bevonva is, kivéve padlóburkolat
5602 10 39
5602 10 90
5602 21 00
5602 29 90
5602 90 00
ex	5807 90 10
ex	5905 00 70
6210 10 10
6307 90 91
96		5603 00 105603 00 91	Nem szőtt szövet és ebből készült áru, impregnálva, bevonva és laminálva is
5603 00 93
5603 00 95
5603 00 99
ex	5807 90 10
ex	5905 00 70
6210 10 91
6210 10 99
ex	6301 40 90
ex	6301 90 90
6302 22 10
6302 32 10
6302 53 10
6302 93 10
6303 92 10
6303 99 10
ex	6304 19 90
ex	6304 93 00
ex	6304 99 00
ex	6305 39 00
6307 10 30
ex	6307 90 99
97		5608 11 115608 11 195608 11 90	Csomózott háló, zsinegből, kötélből vagy kötéláruból és kész halászháló fonalból, zsinegből vagy kötélből
5608 11 99
5608 19 11
5608 19 19
5608 19 31
5608 19 39
5608 19 91
5608 19 99
5608 90 00
98		5609 00 00	Fonálból, zsinegből, kötélből készült áru, kivéve a szövetet és szövetből készülteket és 97. kat.-ba tartozókat
5905 00 10
99		5901 10 005901 90 00	Szövetek mézgával vagy keményítő tartalmú anyaggal bevonva könyvfedél vagy hasonló célra, rajzvászon, festővászon, kalapvászon és hasonló
5904 10 005904 91 10	Linóleum, kiszabva is, textil alapú bevont padlóborító, kiszabva is
5904 91 90
5904 92 00
5906 10 105906 10 90	Gumizott szövet nem kötött, hurkolt, kivéve kerékköpeny szövet
5906 99 10
5906 99 90
5907 00 00	Más módon impregnált vagy bevont szövet, festett szövet színházi díszletek számára, kivéve 100. kat.
100		5903 10 105903 10 90	Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva vagy rétegelve
5903 20 10
5903 20 90
5903 90 10
5903 90 91
5903 90 99
101	ex	5607 90 00	Zsineg és kötél, fonva vagy nem fonva, kivéve a szint. szálból készülteket
109		6306 11 00	Ponyva, vitorla, vászontető, napellenző
6306 12 00
6306 19 00
6306 31 00
6306 39 00
110		6306 41 00	Szövött felfújható matrac
6306 49 00
111		6306 91 006306 99 00	Szövött kempingcikk, kivéve sátrat és felfújható matracot
112	ex	6307 20 006307 90 99	Egyéb konfekcionált áruk szövetből, kivéve a 113. és 114. kat.-ba tartozókat
113		6307 10 90	Padlóruha, tányértörlő, portörlő és hasonlók, kötött vagy hurkoltak kivételével
114		5902 10 10	Műszaki célra szolgáló szövetek és anyagok
5902 10 90
5902 20 10
5902 20 90
5902 90 10
5902 90 90
5908 00 00
5909 00 10
5909 00 90
5910 00 00
5911 10 00
ex	5911 20 00
5911 31 11
5911 31 19
5911 31 90
5911 32 10
5911 32 90
5911 40 00
5911 90 10
5911 90 90
115		5306 10 11	Lenfonal és ramifonal
5306 10 19
5306 10 31
5306 10 39
5306 10 50
5306 10 90
5306 20 11
5306 20 19
5306 20 90
5308 90 11
5308 90 13
5308 90 19
117		5309 11 11	Lenszövet és ramiszövet
5309 11 19
5309 11 90
5309 19 10
5309 19 90
5309 21 10
5309 21 90
5309 29 10
5309 29 90
5311 00 10
5803 90 90
5905 00 31
5905 00 39
118		6302 29 106302 39 106302 39 30	Lenszövetből és ramiszövetből készült asztalnemű, testápolási és konyhai textília, nem kötött, hurkolt
6302 52 00
ex	6302 59 00
6302 92 00
ex	6302 99 00
120	ex	6303 99 90	Függöny, drapéria belső vászonroló és ágyfüggöny, más lakástextília, kivéve kötött és hurkolt, valamint len és ramiból készültet
6304 19 30
ex	6304 99 00
121	ex	5607 90 00	Lenből és ramiból készült zsineg, kötél, sodorva is
122	ex	6305 90 00	Lenből készült zsák és zacskó áruk csomagolására, kivéve kötött vagy hurkoltat
123		5801 90 10	Lenből és ramiból készült „bolyhos szövet” és zseníliaszövet, kivéve szövött keskeny árut
6214 90 90	Sál, kendő, mantilla, fátyol és hasonló lenből és ramiból, kivéve kötött vagy hurkolt árut

I/B. számú Melléklet az „A” Jegyzőkönyvhöz

Az 1. Cikk 1. bekezdésében hivatkozott termékek

39 26
3926 20 00 00
42 03
4203 10
4203 10 00 01
4203 10 00 02
43 03
4303 10
4303 90 00 00
43 04	4304 00
4304 00 00 02
4304 00 00 99
50 03
5003 10 00 00
5003 90 00 00
51 03
5103 10
5103 20
5103 30 00 00
52 02
5202 10 00 00
5202 91 00 00
5202 99 00 00
53 01
5301 30
53 02
5302 90 00 00
53 04
5304 90 00 00
53 05
5305 19 00 00
5305 29 00 00
5305 99 00 99
53 11	5311 00
5311 00 10 00
5311 00 90
5311 00 90 01
5311 00 90 99
54 04
5404 90
54 05	5405 00 00 00
54 07	5407 00
5407 20
5407 20 11 00
5407 20 19 00
5407 20 90 00
5407 71 00 00
5407 72 00 00
5407 73 00 00
5407 74 00 00
5407 81 00 00
5407 82 00 00
5407 83
5407 84 00 00
5407 91 00 00
5407 92 00 00
5407 93
5407 94 00 00
55 05
5505 10
5505 20 00 00
55 11
5511 10 00 00
5511 20 00 00
5511 30 00 00
56 02
5602 10
5602 21 00 00
5602 29
5602 90 00 00
56 03
57 01
5701 10
5701 10 10 01
5701 10 10 02
5701 10 91
5701 10 91 01
5701 10 91 02
5701 10 93
5701 10 93 01
5701 10 93 02
5701 10 99
5701 10 99 01
5701 10 99 02
5701 90
5701 90 10
5701 90 10 01
5701 90 10 02
5701 90 90
5701 90 90 01
5701 90 90 02
57 02
5702 10 00 00
5702 20 00 00
5702 31
5702 32
5702 39
5702 41
5702 42
5702 49
5702 51 00 00
5702 52 00 00
5702 59 00 00
5702 91 00 00
5702 92 00 00
5702 99 00 00
57 03
5703 10
5703 20
5703 30
5703 90
57 04
5704 10 00 00
5704 90 00 00
57 05	5705 00
5705 00 10
5705 00 31
5705 00 39
5705 00 90
58 05	5805 00 00 00
58 11	5811 00
5811 00 00 01
5811 00 00 02
5811 00 00 03
5811 00 00 04
5811 00 00 05
5811 00 00 06
5811 00 00 07
5811 00 00 08
5811 00 00 99
59 03
5903 10
5903 20
5903 90
59 06
5906 10
5906 10 10
5906 10 10 01
5906 10 10 02
5906 10 10 99
5906 10 90
5906 10 90 01
5906 10 90 02
5906 10 90 99
5906 91 00 00
5906 99
59 07
5907 00 90 99
61 01
6101 10
6101 20
6101 30
6101 90
61 02
6102 10
6102 20
6102 30
6102 90
61 03
6103 11 00 00
6103 12 00 00
6103 19 00 00
6103 21 00 00
6103 22 00 00
6103 23 00 00
6103 29 00 00
6103 31 00 00
6103 32 00 00
6103 33 00 00
6103 39 00 00
6103 41
6103 42
6103 43
6103 49
61 04
6104 11 00 00
6104 12 00 00
6104 13 00 00
6104 19 00 00
6104 21 00 00
6104 22 00 00
6104 23 00 00
6104 29 00 00
6104 31 00 00
6104 32 00 00
6104 33 00 00
6104 39 00 00
6104 41 00 00
6104 42 00 00
6104 43 00 00
6104 44 00 00
6104 49 00 00
6104 51 00 00
6104 52 00 00
6104 53 00 00
6104 59 00 00
6104 61
6104 62
6104 63
6104 69
61 06
6106 10 00 00
6106 20 00 00
6106 90
61 10
6110 10
6110 20
6110 30
6110 90
61 12
6112 11 00 00
6112 12 00 00
6112 19 00 00
6112 20 00 00
6112 31
6112 39
6112 41
6112 49
61 13	6113 00
6113 00 10
6113 00 90
61 14
6114 10 00 00
6114 20 00 00
6114 30 00 00
6114 90 00 00
61 17
6117 10 00 00
6117 20 00 00
62 01
6201 11
6201 12
6201 13
6201 19 00 00
6201 91 00 00
6201 92 00 00
6201 93 00 00
6201 99 00 00
62 02
6202 11 00 00
6202 12
6202 13
6202 19 00 00
6202 91 00 00
6202 92 00 00
6202 93 00 00
6202 99 00 00
62 03
6203 11 00 00
6203 12 00 00
6203 19
6203 21 00 00
6203 22
6203 23
6203 29
6203 31 00 00
6203 32
6203 33
6203 39
6203 41
6203 42
6203 43
6203 49
62 04
6204 11 00 00
6204 12 00 00
6204 13 00 00
6204 19
6204 21 00 00
6204 22
6204 23
6204 29
6204 31 00 00
6204 32
6204 33
6204 39
6204 41 00 00
6204 42 00 00
6204 43 00 00
6204 44 00 00
6204 49
6204 51 00 00
6204 52 00 00
6204 53 00 00
6204 59
6204 61
6204 62
6204 63
6204 69
62 06
6206 10 00 00
6206 20 00 00
6206 30 00 00
6206 40 00 00
6206 90
62 10
6210 10
6210 10 10
6210 10 10 01
6210 10 91
6210 10 91 01
6210 10 99
6210 10 99 01
6210 20 00 00
6210 30 00 00
6210 40 00 00
6210 50 00 00
62 11
6211 11 00 00
6211 12 00 00
6211 20 00 00
6211 31
6211 32
6211 33
6211 39 00 00
6211 41 00 00
6211 42
6211 43
6211 49
62 12
6212 10 00 00
6212 20 00 00
6212 30 00 00
6212 90 00 00
62 13
6213 10 00 00
6213 20 00 00
6213 90 00 00
62 14
6214 10 00 00
6214 20 00 00
6214 30 00 00
6214 40 00 00
6214 90
62 15
6215 10 00 00
6215 20 00 00
6215 90 00 00
63 01
6301 10
6301 20
6301 30
6301 40
6301 90
63 02
6302 10
6302 10 10 00
6302 10 90 00
6302 21 00 00
6302 22
6302 29
6302 31
6302 32
6302 39
6302 40 00 00
6302 51
6302 52
6302 53
6302 59
6302 60 00 00
6302 91
6302 92
6302 93
6302 99
63 03
6303 11 00 00
6303 12 00 00
6303 19 00 00
6303 91 00 00
6303 92
6303 99
63 04
6304 11 00 00
6304 19
6304 19 10
6304 19 30
6304 19 90
6304 91 00 00
6304 92
6304 93 00 00
6304 99 00 00
63 06
6306 11 00 00
6306 12 00 00
6306 19 00 00
6306 21 00 00
6306 22 00 00
6306 29 00 00
63 07
6307 10
6307 10 10 00
6307 10 30 00
6307 10 90
6307 20 00 99
6307 90
6307 90 10
6307 90 10 01
6307 90 10 99
6307 90 91 00
6307 90 99
6307 90 99 01
6307 90 99 02
6307 90 99 99
63 09	6309 00
6309 00 00 01
6309 00 00 99
63 10
6310 10
6310 10 10
6310 10 10 01
6310 10 30
6310 10 30 02
6310 10 90
6310 10 90 02
94 04
9404 30
9404 30 10 00
9404 30 90 00
9404 90
9404 90 10 00
9404 90 90 00

II. számú Melléklet az „A” Jegyzőkönyvhöz

Török mennyiségi keretek Magyarország számára

(A jelen Mellékletben felsorolt kategóriák teljes körű termékleírását a Jegyzőkönyv I. számú Melléklete tartalmazza.)
1997
Csoport	Kategória	Egység	Keret
IA		2		tonna	175
IA		2a		tonna	54
IA		3		tonna	73
IB		4		1000 db	540
IB		5		1000 db	217
IB		6*		1000 db	236
IB		7		1000 db	161
IB		8		1000 db	213
IIA		9		tonna	115
IIA		20		tonna	181
IIB		12		1000 db	1 839
IIB		15		1000 db	143
IIB		16		1000 db	47
IIB		17		1000 db	73
IIB		24*		1000 db	378
IIIB		117		tonna	26
* A megállapodás szerinti mennyiségi keretek között történő exportba való beszámítás céljára a mennyiségi keretek 5%-a erejéig olyan átváltási kulcsot lehet alkalmazni, amelyben 5 db maximálisan 130 cm-es kereskedelmi méretű ruhának (bébi ruhát kivéve) 3 db 130 cm-es kereskedelmi méretet meghaladó ruha felel meg. Az ilyen termékekre vonatkozó exportengedély 9. rovatában a következő szavakat kell feltüntetni: „A 130 cm-es kereskedelmi méretet meg nem haladó ruhák átváltási kulcsát kell alkalmazni.”

III. számú Melléklet az „A” Jegyzőkönyvhöz

Törökországból származó importra vonatkozó magyar kvóták

1. RÉSZ
(A teljes körű termékleírást a Jegyzőkönyv III. számú Mellékletének 2. Része tartalmazza.)
Törökország részére a magyar globál kvótán belül megállapított alkvóták
Az összegek millió USD-ben vannak megadva.
Alkvóta	1997
Felsőruházat	3,8
Rövidáru	1,0
Egyéb ruházat	0,6
Méteráru	1,0
Használt ruházat	-
Megjegyzések:
1. A Fogyasztási Cikkek Globál Kvótája keretében Magyarország kedvezményes elbánást biztosít a Törökországból származó textil- és ruházati termékekre, beleértve osztályozásukat.
2. A jelen Mellékletben meghatározott török alkvóták szintjét a magyarországi belső fogyasztás lényeges növekedése esetén úgy kell kiigazítani, hogy javuljanak Törökország piacrajutási feltételei, és elsősorban, hogy ne csökkenjen a Törökország részére biztosított alkvóták részaránya a Fogyasztási Cikk Globál Kvóta teljes szintjének általános növekedése következtében.
2. RÉSZ
(A III. számú Melléklet 1. Részéhez tartozó termékek listája.)
03	Felsőruházat
42 03
4203 10
4203 10 00 01
4203 10 00 02
43 03
4303 90 00 00
43 04	4304 00
4304 00 00 02
61 01
6101 10
6101 20
6101 30
6101 90
61 02
6102 10
6102 20
6102 30
6102 90
61 03
6103 11 00 00
6103 12 00 00
6103 19 00 00
6103 21 00 00
6103 22 00 00
6103 23 00 00
6103 29 00 00
6103 31 00 00
6103 32 00 00
6103 33 00 00
6103 39 00 00
6103 41
6103 42
6103 43
6103 49
61 04
6104 11 00 00
6104 12 00 00
6104 13 00 00
6104 19 00 00
6104 21 00 00
6104 22 00 00
6104 23 00 00
6104 29 00 00
6104 31 00 00
6104 32 00 00
6104 33 00 00
6104 39 00 00
6104 41 00 00
6104 42 00 00
6104 43 00 00
6104 44 00 00
6104 49 00 00
6104 51 00 00
6104 52 00 00
6104 53 00 00
6104 59 00 00
6104 61
6104 62
6104 63
6104 69
61 06
6106 10 00 00
6106 20 00 00
6106 90
61 10
6110 10
6110 20
6110 30
6110 90
61 12
6112 11 00 00
6112 12 00 00
6112 19 00 00
6112 20 00 00
6112 31
6112 39
6112 41
6112 49
61 13	6113 00
6113 00 10
6113 00 90
61 14
6114 10 00 00
6114 20 00 00
6114 30 00 00
6114 90 00 00
62 01
6201 11
6201 12
6201 13
6201 19 00 00
6201 91 00 00
6201 92 00 00
6201 93 00 00
6201 99 00 00
62 02
6202 11 00 00
6202 12
6202 13
6202 19 00 00
6202 91 00 00
6202 92 00 00
6202 93 00 00
6202 99 00 00
62 03
6203 11 00 00
6203 12 00 00
6203 19
6203 21 00 00
6203 22
6203 23
6203 29
6203 31 00 00
6203 32
6203 33
6203 39
6203 41
6203 42
6203 43
6203 49
62 04
6204 11 00 00
6204 12 00 00
6204 13 00 00
6204 19
6204 21 00 00
6204 22
6204 23
6204 29
6204 31 00 00
6204 32
6204 33
6204 39
6204 41 00 00
6204 42 00 00
6204 43 00 00
6204 44 00 00
6204 49
6204 51 00 00
6204 52 00 00
6204 53 00 00
6204 59
6204 61
6204 62
6204 63
6204 69
62 06
6206 10 00 00
6206 20 00 00
6206 30 00 00
6206 40 00 00
6206 90
62 10
6210 10
6210 10 10
6210 10 10 01
6210 10 91
6210 10 91 01
6210 10 99
6210 10 99 01
6210 20 00 00
6210 30 00 00
6210 40 00 00
6210 50 00 00
62 11
6211 11 00 00
6211 12 00 00
6211 20 00 00
6211 31
6211 32
6211 33
6211 39 00 00
6211 41 00 00
6211 42
6211 43
6211 49
04	Használt ruházat
63 09	6309 00
6309 00 00 01
6309 00 00 99
05	Egyéb ruházat és ruházati késztermékek
43 03
4303 90 00 00
43 04	4304 00
4304 00 00 99
61 17
6117 10 00 00
6117 20 00 00
62 13
6213 10 00 00
6213 20 00 00
6213 90 00 00
62 14
6214 10 00 00
6214 20 00 00
6214 30 00 00
6214 40 00 00
6214 90
62 15
6215 10 00 00
6215 20 00 00
6215 90 00 00
63 01
6301 10
6301 20
6301 30
6301 40
6301 90
63 02
6302 10
6302 10 10 00
6302 10 90 00
6302 21 00 00
6302 22
6302 29
6302 31
6302 32
6302 39
6302 40 00 00
6302 51
6302 52
6302 53
6302 59
6302 60 00 00
6302 91
6302 92
6302 93
6302 99
63 04
6304 11 00 00
6304 19
6304 19 10
6304 19 30
6304 19 90
6304 91 00 00
6304 92
6304 93 00 00
6304 99 00 00
63 06
6306 11 00 00
6306 12 00 00
6306 19 00 00
6306 21 00 00
6306 22 00 00
6306 29 00 00
63 07
6307 10
6307 10 10 00
6307 10 30 00
6307 10 90
6307 20 00 99
6307 90
6307 90 10
6307 90 10 01
6307 90 10 99
6307 90 91 00
6307 90 99
6307 90 99 01
6307 90 99 02
6307 90 99 99
94 04
9404 30
9404 30 10 00
9404 30 90 00
9404 90
9404 90 10 00
9404 90 90 00
06	Rövidáruk
55 11
5511 10 00 00
5511 20 00 00
5511 30 00 00
63 03
6303 11 00 00
6303 12 00 00
6303 19 00 00
6303 91 00 00
6303 92
6303 99
07	Méteráruk szőnyeg nélkül
53 11	5311 00
5311 00 10 00
5311 00 90
5311 00 90 01
5311 00 90 99
54 07	5407 00
5407 20
5407 20 11 00
5407 20 19 00
5407 20 90 00
5407 71 00 00
5407 72 00 00
5407 73 00 00
5407 74 00 00
5407 81 00 00
5407 82 00 00
5407 83
5407 84 00 00
5407 91 00 00
5407 92 00 00
5407 93
5407 94 00 00
56 02
5602 10
5602 21 00 00
5602 29
5602 90 00 00
56 03
57 01
5701 10
5701 10 10 01
5701 10 10 02
5701 10 91
5701 10 91 01
5701 10 91 02
5701 10 93
5701 10 93 01
5701 10 93 02
5701 10 99
5701 10 99 01
5701 10 99 02
5701 90
5701 90 10
5701 90 10 01
5701 90 10 02
5701 90 90
5701 90 90 01
5701 90 90 02
57 02
5702 10 00 00
5702 20 00 00
5702 31
5702 32
5702 39
5702 41
5702 42
5702 49
5702 51 00 00
5702 52 00 00
5702 59 00 00
5702 91 00 00
5702 92 00 00
5702 99 00 00
57 03
5703 10
5703 20
5703 30
5703 90
57 04
5704 10 00 00
5704 90 00 00
57 05	5705 00
5705 00 10
5705 00 31
5705 00 39
5705 00 90
58 11	5811 00
5811 00 00 01
5811 00 00 02
5811 00 00 03
5811 00 00 04
5811 00 00 05
5811 00 00 06
5811 00 00 07
5811 00 00 08
5811 00 00 99
59 03
5903 10
5903 20
5903 90
59 07
5907 00 90 99

„A” Függelék az „A” Jegyzőkönyvhöz

I. Cím

OSZTÁLYOZÁS

1. Cikk
1. Törökország illetékes hatóságai kötelezettséget vállalnak arra, hogy tájékoztatják Magyarországot a Kombinált Nómenklatúrában (KN) bekövetkező bármely változásról, mielőtt az Törökországban hatályba lépne.
2. A két Fél illetékes hatóságai tájékoztatják egymás illetékes hatóságait a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó termékek osztályozásával kapcsolatos minden döntésről, legkésőbb e döntések elfogadásától számított egy hónapon belül. Az ilyen tájékoztatásnak a következőket kell tartalmaznia:
a) az érintett termékek leírását;
b) a megfelelő kategóriát, a kapcsolódó KN-kódokat;
c) a döntést kiváltó indokokat.
3. Amennyiben az osztályozással kapcsolatos döntés a besorolási gyakorlat vagy a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó termékek kategóriájának változását eredményezi, az érintett termékre - a Jegyzőkönyvben foglaltak szerint - azt a kereskedelmi rendszert kell alkalmazni, amely arra a gyakorlatra vagy kategóriára érvényes, amelybe a termékek az ilyen változás után kerülnek. Bármely ilyen döntés 30 nappal azután lép hatályba, hogy arról a másik Felet értesítették.
A Szerződő Felek megállapodnak a Jegyzőkönyv 14. Cikkében meghatározott eljárásokkal összhangban, hogy konzultációt kezdenek a Jegyzőkönyv 2. Cikk 2. bekezdésében foglalt kötelezettségek betartása céljából.
A döntés alkalmazásának időpontja előtt feladott termékek továbbra is a korábban alkalmazott osztályozási gyakorlat hatálya alá tartoznak, feltéve, hogy a szóban forgó árukat ettől az időponttól számított 60 napon belül bemutatják importálásra.
4. Abban az esetben, ha Magyarország és Törökország illetékes hatóságai között véleménykülönbség adódik a Törökországba való belépéskor a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó termékek osztályozásában, az osztályozásnak ideiglenesen az importáló Fél jelzésein kell alapulnia, a 14. Cikknek megfelelő, a szóban forgó osztályozással kapcsolatos megállapodás kialakítását célzó konzultációkig. Abban az esetben, ha nem jön létre megállapodás, a Kombinált Nómenklatúra szerinti végleges besorolás céljából az áruk osztályozásának kérdését a Nómenklatúra Bizottság elé kell terjeszteni.

II. Cím

SZÁRMAZÁS

2. Cikk
1. Azokat a Magyarországról származó termékeket, amelyeket a Jegyzőkönyvben meghatározott rendszerrel összhangban Törökországba történő exportra szánnak, és azokat a Törökországból származó termékeket, amelyeket a Jegyzőkönyvben meghatározott rendszerrel összhangban Magyarországra történő exportra szánnak, a Jegyzőkönyvhöz csatolt szabványmintával megegyező magyar vagy török származási bizonyítványnak kell kísérnie.
2. Mindazonáltal a III. csoportba tartozó termékeknek Törökországba vagy Magyarországra, a Jegyzőkönyvben meghatározott rendszerben történő importja megengedett az exportőrnek a számlára vagy más kereskedelmi okmányra rávezetett olyan nyilatkozatának bemutatása mellett, amely tanúsítja, hogy az érintett termékek az e tárgyban a Feleknél érvényben levő rendelkezések értelmében magyar vagy török származásúak.
3. Az 1. bekezdésben hivatkozott származási bizonyítványra nincs szükség az Európai Megállapodás 4. számú Jegyzőkönyvének megfelelően kibocsátott EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal vagy EUR.2 űrlappal kísért áruk importja esetén.
3. Cikk
Származási bizonyítvány csak az exportőr vagy annak képviselője által írásban benyújtott kérelem alapján kerül kiállításra. Az illetékes magyar és török hatóságok kötelesek biztosítani, hogy a származási bizonyítványok pontosan kerüljenek kitöltésre. E célból minden szükséges okmányt és bizonyítékot be kell kérniük vagy az általuk szükségesnek ítélt ellenőrzéseket el kell végezniük.
4. Cikk
Amennyiben az ugyanolyan kategóriába tartozó termékekre, a származás meghatározása céljából, különböző kritériumokat határoztak meg, a származási bizonyítványoknak vagy nyilatkozatoknak tartalmazniuk kell az áruk kellően részletezett leírását, hogy meg lehessen állapítani azt a kritériumot, amelynek alapján a bizonyítványt kiadták vagy a nyilatkozatot megtették.
5. Cikk
A származási bizonyítvány részletei és a termék import formalitásai végrehajtásának érdekében a vámhivatal részére benyújtott dokumentumok részletei között mutatkozó kisebb eltérések, ipso facto, nem teszik kétségessé a bizonyítványban foglalt állításokat.

III. Cím

A TÖRÖKORSZÁGI MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK HATÁLYA ALÁ ESŐ TERMÉKEK KATEGÓRIÁIRA VONATKOZÓ KETTŐS ELLENŐRZÉSI RENDSZER

I. rész: Kivitel
6. Cikk
1. Az illetékes magyar hatóságok exportengedélyt bocsátanak ki a II. számú Mellékletben szereplő textiltermékek minden egyes szállítmányára az azokra vonatkozó és a Jegyzőkönyv értelmében esetlegesen módosított mennyiségi keretek erejéig, valamint a Jegyzőkönyv 7. és 8. Cikke alkalmazásának eredményeként megállapított mennyiségi keretek és felügyeleti rendszer hatálya alá tartozó textiltermékek szállítmányaira.
7. Cikk
1. Az exportengedélynek meg kell felelnie az e Függelékhez csatolt mintának, és érvényesnek kell lennie Törökország vámterületének egészére történő exportra vonatkozólag az 1. és 2. számú Egyeztetett Jegyzőkönyv és a Jegyzőkönyv 7. és 8. Cikke rendelkezéseivel összhangban.
2. Minden egyes exportengedélynek tanúsítania kell többek között, hogy a szóban forgó termék mennyisége terheli az adott termék kategóriájára megállapított mennyiségi keretet. Az exportengedély a Jegyzőkönyv II. számú Mellékletében felsorolt termékkategóriák közül csak egyre vonatkozhat. Az exportengedélyt a kérdéses termékek egy vagy több szállítmányára lehet felhasználni.
3. Abban az esetben, amikor a II. számú Mellékletben meghatározott átváltási kulcsot alkalmazzák, az exportengedély 9. rovatába a következő megjegyzést kell beírni: „A legfeljebb 130 cm kereskedelmi méretű ruházati cikkek átváltási kulcsát kell alkalmazni.”
8. Cikk
A már kibocsátott exportengedélyek bármilyen visszavonásáról vagy módosításáról késedelem nélkül értesíteni kell Törökország illetékes hatóságait.
9. Cikk
1. Az exportot arra az évre megállapított mennyiségi keretekbe kell beszámítani, amelynek folyamán az árukat ténylegesen feladták, még akkor is, ha az exportengedélyt - a Jegyzőkönyv értelmében - az áruk feladását követően állították ki.
2. Az 1. bekezdés alkalmazásának céljára az áru feladási időpontjának az a nap tekintendő, amikor azt az exportáló repülőgépre, járműre vagy hajóra felrakják.
10. Cikk
Az exportengedélyt - a később következő 12. Cikk alkalmazása keretében - legkésőbb azt az évet követő év március 31-éig kell bemutatni, amely során az engedélyezett árukat elszállították.
II. rész: Behozatal
11. Cikk
A mennyiségi keretek alá vont textiltermékeknek Törökországba való behozatala importengedély vagy importokmány bemutatásához van kötve.
12. Cikk
1. Törökország illetékes hatóságai a 11. Cikkben hivatkozott importengedélyeket vagy importokmányokat automatikusan, legkésőbb 5 munkanapon belül kibocsátják, attól az időponttól számítva, amikor az importőr a megfelelő eredeti exportengedélyt bemutatta.
2. Az importengedélyek a kibocsátástól számított 6 hónapig érvényesek Törökország teljes vámterületén a 7. és 8. Cikk és az 1. és 2. számú Egyeztetett Jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban.
3. Törökország illetékes hatóságai a már kiadott importengedélyeket vagy importokmányokat érvénytelenítik, amennyiben a vonatkozó exportengedély visszavonásra került.
Ha azonban Törökország illetékes hatóságai csak a termékeknek a Törökországba történő importja után értesülnek az exportengedély visszavonásáról vagy érvénytelenítéséről, úgy a szóban forgó mennyiségek beleszámítanak az adott kontingens évben az adott kategóriára megállapított mennyiségi keretekbe.
13. Cikk
1. Ha Törökország illetékes hatóságai azt állapítják meg, hogy a Magyarország által egy adott termékkategóriára kibocsátott exportengedélyek által fedezett összmennyiség a megállapodás alkalmazásának valamely éve folyamán meghaladja az erre a kategóriára a II. számú Mellékletben megállapított és esetleg a Jegyzőkönyv alapján módosított mennyiségi keretet, vagy a Jegyzőkönyv 8. Cikkének megfelelően megállapított bármely mennyiségi keretet, az említett hatóságok felfüggeszthetik az importengedélyek vagy okmányok további kiállítását. Ebben az esetben Törökország illetékes hatóságai erről azonnal értesítik a magyar hatóságokat; ilyenkor haladéktalanul a Jegyzőkönyv 14. Cikkében előirányzott különleges konzultációs eljárásra kerül sor.
2. A Magyarországról származó és mennyiségi keretek vagy felügyeleti rendszer hatálya alá tartozó, de a jelen Függelék rendelkezéseinek megfelelően kibocsátott magyar exportengedélyek által nem fedezett termékek exportja esetén Törökország illetékes hatóságai megtagadhatják az importengedély vagy okmány kiadását.
Ha azonban az ilyen termékek importját Törökország illetékes hatóságai engedélyezik, a szóban forgó mennyiségek az illetékes magyar hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül nem számítanak bele a II. számú Mellékletben vagy a Jegyzőkönyv 8. Cikke szerint meghatározott megfelelő mennyiségi keretekbe, kivéve, ha a Jegyzőkönyv 11. Cikkében foglaltak alkalmazandók.

IV. Cím

AZ EXPORTENGEDÉLYEK ÉS SZÁRMAZÁSI BIZONYÍTVÁNYOK FORMÁJA ÉS KIÁLLÍTÁSA, VALAMINT A TÖRÖKORSZÁGBA TÖRTÉNŐ EXPORTRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

14. Cikk
1. Az exportengedély és származási bizonyítvány tartalmazhat másolatokat is, ezeket mint ilyeneket kellően megjelölve. Az okmányokat angol vagy francia nyelven kell kiállítani. Ha kiállításuk kézzel történik, akkor ezt tintával és nyomtatott betűvel kell elvégezni.
Az okmány 210 x 297 mm formátumú. A felhasználandó papírnak minimum 25 gramm/m2 súlyú, fehér, famentes, enyvezett írópapírnak kell lennie.
Ha az okmány több példányból áll, csak az első eredeti lapot kell gillosált alapnyomással ellátni. Ezen a példányon világosan fel kell tüntetni, hogy „Eredeti”, a többi példányon, hogy „Másolat”. Törökország illetékes hatóságai a Jegyzőkönyv rendelkezései szerint csak az eredetit fogadhatják el a Törökországba történő export ellenőrzésekor érvényes dokumentumnak.
2. Valamennyi okmányt nyomtatott vagy nem nyomtatott sorszámmal kell ellátni, hogy az azonosítható legyen
E szám a következő elemekből áll:
- két betű, amely Magyarországot azonosítja a következők szerint: HU;
- két betű, amely Törökországot azonosítja a következők szerint: TR;
- a kontingens évét azonosító egyszámjegyű szám, amely az adott év utolsó számjegyének felel meg, például a 6 az 1996-os évet jelenti;
- 01-99-ig terjedő kétszámjegyű szám, amely az exportáló országban az illetékes kibocsátó hivatalt jelöli;
- 00001-99999-ig terjedő ötszámjegyű szám.
15. Cikk
Az exportengedélyt és a származási bizonyítványt az arra vonatkozó áru feladását követően is ki lehet bocsátani. Ebben az esetben az okmányokra rá kell vezetni a „Délivré a posteriori” vagy az „Issued retrospectively” jelzést.
16. Cikk
1. Az exportengedély vagy a származási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az exportőr másolatot kérhet az azokat kibocsátó illetékes kormányzati hatóságtól, amelyet az utóbbi a birtokában levő exportokmányok alapján állít ki. Az így kibocsátott másolatot a „duplicata” vagy „duplicate” jelzéssel kell ellátni.
2. A másolaton az eredeti exportengedély vagy származási bizonyítvány keltezésének kell szerepelnie.

V. Cím

TÖRÖKORSZÁG MAGYARORSZÁGRA IRÁNYULÓ EXPORTJÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

17. Cikk
Szükség esetén bármely Fél a Jegyzőkönyv 14. Cikke szerint konzultációt kezdeményezhet a Törökországból Magyarországra irányuló exporttal kapcsolatos külön adminisztratív rendelkezések meghozatala céljából.
Ezeknek a rendelkezéseknek Törökország exportőrei számára azonos vagy egyenértékű védelmet kell biztosítaniuk, azzal mint amilyen védelmet a Jegyzőkönyv a magyar exportőrök számára biztosít.

VI. Cím

ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS

18. Cikk
Magyarország és Törökország teljes mértékben együttműködik a Jegyzőkönyv rendelkezései végrehajtásában. E célból mindkét Fél elősegíti a kapcsolattartást és a véleménycserét, a technikai kérdéseket érintően is.
19. Cikk
Az „A” Függelék helyes alkalmazásának biztosítása céljából Magyarország és Törökország kölcsönös segítséget nyújt a kiadott exportengedélyek és származási bizonyítványok vagy e Függelék keretei között tett bármilyen nyilatkozat hitelességének és tartalmi valódiságának ellenőrzéséhez.
20. Cikk
Magyarország megadja Törökországnak az exportengedélyek és származási bizonyítványok kibocsátására és ellenőrzésére illetékes hatóságok nevét és címét, valamint az említett hatóságok által használt pecsétlenyomatok és az exportengedélyek aláírására jogosultak kézjegyének mintapéldányait.
21. Cikk
1. Próbaként és mindenkor, ha Törökország illetékes hatóságainak megalapozott kételyük van a bizonyítvány vagy az engedély hitelességét vagy a kérdéses termékek tényleges származására vonatkozó tájékoztatások pontosságát illetően, a származási bizonyítványok vagy exportengedélyek utólagos ellenőrzésére kerül sor.
2. Ilyen esetekben Törökország illetékes hatóságai a származási bizonyítványt vagy exportengedélyt, esetleg ezek másolatát visszaküldik Magyarország illetékes hatóságához, megjelölve adott esetben a vizsgálatot igazoló tartalmi vagy formai indokokat. A származási bizonyítványhoz vagy engedélyhez vagy azok másolataihoz csatolni kell számlát vagy annak másolatát, ha a számlát már benyújtották. A hatóságok megadják továbbá mindazokat az információkat, amelyeket beszereztek, és amelyek alapján feltételezhető, hogy a származási bizonyítványban vagy engedélyben szereplő jelzések pontatlanok.
3. Az 1. bekezdés rendelkezéseit a Függelék 2. Cikkében szereplő származási nyilatkozatok utólagos ellenőrzésére is alkalmazni kell.
4. Az 1. és 2. bekezdés értelmében végrehajtott utólagos ellenőrzések eredményét legkésőbb három hónapon belül Törökország illetékes hatóságainak tudomására kell hozni.
A tájékoztatásban ki kell térni arra, hogy a vitatott bizonyítvány, engedély vagy nyilatkozat ténylegesen exportált árukra vonatkozik-e és hogy az érintett áruk a Jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően kerültek-e exportra. Törökország kérése esetén, a tájékoztatásnak tartalmaznia kell a tények teljes körű megállapításához, és különösen az áruk valós származásának meghatározásához szükséges összes okmány másolatát.
Ha ezeknek az ellenőrzéseknek az eredményei a származási nyilatkozatok alkalmazásánál rendszeres szabálytalanságokra utalnak, a Törökország az érintett termékek importjára a Függelék 2. Cikke 1. bekezdésében szereplő rendelkezéseket alkalmazhatja.
5. A származási bizonyítványok utólagos ellenőrizhetősége érdekében a származási bizonyítványok másolatait, valamint a rájuk vonatkozó minden exportokmányt az illetékes magyar hatóságoknak legalább három évig meg kell őrizniük.
6. Ha az ebben a cikkben szabályozott eljárást próbaként folytatják le, ez nem képezheti akadályát annak, hogy a kérdéses terméket forgalomba hozzák.
22. Cikk
1. Ha a 21. Cikkben hivatkozott ellenőrzési eljárás vagy Törökország vagy Magyarország illetékes hatóságai rendelkezésére álló információ azt mutatja vagy arra utal, hogy a Jegyzőkönyv rendelkezéseit kijátszották vagy megsértették, a két Félnek szorosan és a megfelelő sürgősséggel együtt kell működnie minden ilyen kijátszás és megsértés megelőzése érdekében.
2. E célból Magyarország és Törökország illetékes hatóságainak saját kezdeményezésükre vagy egymás kérésére megfelelő vizsgálatot kell folytatniuk, vagy ilyen vizsgálatot kell elrendelniük azokkal a tevékenységekkel kapcsolatban, amelyek a Jegyzőkönyv kijátszását vagy megsértését jelentik, illetve Magyarország vagy Törökország megítélése szerint jelenthetik. Közölniük kell egymással e vizsgálatok eredményeit, beleértve minden más vonatkozó információt, amely elősegíti a kijátszás vagy a megsértés okának feltárását, beleértve az áruk valódi származásának meghatározását.
3. A két Fél közötti megállapodás alapján az általuk kijelölt tisztviselők jelen lehetnek a 2. bekezdésben hivatkozott vizsgálatoknál.
4. Az 1. bekezdésben hivatkozott együttműködés során Törökország és Magyarország illetékes hatóságai kicserélnek minden olyan információt, amelyet bármelyik Fél hasznosnak tekint a Jegyzőkönyv rendelkezései kijátszásának vagy megsértésének megakadályozására. A kölcsönös tájékoztatás kiterjedhet a textiltermékek magyarországi vagy törökországi termeléséről és a Jegyzőkönyv által átfogott terméktípusok bármely Fél, valamint harmadik országok közötti kereskedelméről szóló információkra, különösen olyan esetekben, amikor a Felek egyike ésszerű alapon feltételezi, hogy a kérdéses termékek a két ország egyikébe való bevitelük előtt keresztül mehetnek Magyarország vagy Törökország területén. Ez a tájékoztatás magában foglalhatja minden rendelkezésre álló vonatkozó okmány másolatának átadását.
5. Amennyiben elegendő bizonyíték igazolja, hogy a Jegyzőkönyv rendelkezéseit kijátszották vagy megsértették, Magyarország és Törökország illetékes hatóságai megállapodhatnak a Jegyzőkönyv 11. Cikke 4. bekezdésében meghatározott intézkedések meghozataláról, valamint minden más intézkedés megtételéről, amelyek szükségesek az újbóli kijátszás vagy megsértés megelőzésére.

„B” Függelék az „A” Jegyzőkönyvhöz

Az ehhez a Függelékhez csatolt mellékletben feltüntetett termékeknek a Jegyzőkönyv 4. Cikk 2. bekezdése szerinti Magyarországra vagy Törökországba irányuló reimportjára a Jegyzőkönyv rendelkezései érvényesek, kivéve, ha az alábbi különleges rendelkezések nem írnak elő mást:
1. Feltéve, hogy a 2. bekezdés alkalmazásából más nem következik, csak az ehhez a Függelékhez csatolt mellékletben lefektetett különleges mennyiségi keretek által érintett termékek Törökországba irányuló visszaszállítása tekinthető a Jegyzőkönyv 4. Cikke 2. bekezdése értelmében vett reimportnak.
2. Az ehhez a Függelékhez csatolt melléklet által nem átfogott reimport a Jegyzőkönyv 14. Cikkében meghatározott eljárások szerint lefolytatott konzultációkat követően különleges mennyiségi keretek alá vonható, feltéve, hogy a szóban forgó termékek a Jegyzőkönyv II. számú Mellékletében feltüntetett mennyiségi keretek vagy felügyeleti intézkedések alá tartoznak.
3. Tekintettel a két Fél érdekeire, a Törökország saját belátása szerint vagy a Jegyzőkönyv 14. Cikke alapján Magyarország kérésére válaszul, megvizsgálhatja és érvényesítheti a következőket:
a) az egyik kategóriából a másikba történő átvitel, egyes mennyiségi keretek egy részének előzetes kihasználása, vagy egyik évről a másik évre való átvitele lehetőségét;
b) az egyes mennyiségi keretek növelésének lehetőségét.
4.) Mindazonáltal, Törökország automatikusan alkalmazhatja a 3. bekezdésben meghatározott rugalmassági szabályokat a következő keretek között:
a) a kategóriák közötti átvitel nem haladhatja meg annak a mennyiségnek a 25%-át, amely javára az átvitel történik;
b) valamely mennyiségi keretnek az egyik évről a következőre történő átvitele nem haladhatja meg a tényleges felhasználás évére megállapított mennyiség 13,5%-át;
c) az egyes mennyiségi keretek egyik évről a másik évre történő előrehozott felhasználása nem haladhatja meg a tényleges felhasználás évére megállapított mennyiség 7,5%-át.
5. Törökország tájékoztatja Magyarországot a fenti bekezdések alapján meghozott minden intézkedésről.
6. Törökország illetékes hatóságai megterhelik az 1. bekezdésben hivatkozott egyes mennyiségi kereteket a bérmunka szerződéseket szabályozó előzetes engedély kiadásának időpontjában. Annak az évnek a mennyiségi keretét terhelik meg, amelyben az előzetes engedélyt kiadták.
7. Az egyik kategóriából a másikba történő átvitel, valamint a II. és a III. Csoportba sorolt termékek mennyiségi kereteiből történő kombinált átvitel a Jegyzőkönyv I. számú Mellékletében foglalt egyenértékűségi táblázat szerint kerül kiszámításra.
8. A magyar jogszabályok szerint erre felhatalmazott szervezeteknek a Jegyzőkönyv „A” Függelékével összhangban valamennyi e Függelék által felölelt termékre származási bizonyítványt kell kiadniuk. E bizonyítványban hivatkozni kell a 6. bekezdésben említett előzetes engedélyre, annak bizonyítékaként, hogy az abban leírt megmunkálás Magyarországon folyt le.
9. A Törökország megadja Magyarországnak Törökország azon illetékes hatóságainak nevét és címeit, valamint az általuk használt bélyegzők pecsétmintáit, amelyek a 6. bekezdésben hivatkozott előzetes engedélyeket kiadják.
10. Az 1-9. bekezdésekben foglalt rendelkezések sérelme nélkül, Magyarország és Törökország konzultációkat folytat annak érdekében, hogy olyan kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak, amely lehetővé teszi mindkét Fél számára a Jegyzőkönyv bérmunkaforgalomra vonatkozó rendelkezéseinek előnyös kihasználását, és ezáltal biztosítja a Magyarország és a Törökország között a textiltermék-kereskedelem hatékony fejlődését.

Melléklet a „B” Függelékhez

Bérmunka mennyiségi keretek Magyarország számára (a termékmegnevezések technikai okokból rövidítve jelennek meg)

Kategória		Megnevezés	Egység	Év	Török mennyiségi keret
4		T-ing	1000 db	1996 1997
5		Pulóver	1000 db	1996 1997
6		Szövött nadrág	1000 db	1996 1997
7		Blúz	1000 db	1996 1997
8		Férfi ing	1000 db	1996 1997
12		Harisnya, zokni	1000 pár	1996 1997
15		Női kabát	1000 db	1996 1997
16		Férfi öltöny	1000 db	1996 1997
17		Férfi zakó	1000 db	1996 1997
24		Pizsama	1000 db	1996 1997

„C” Függelék az „A” Jegyzőkönyvhöz

A Jegyzőkönyv 5. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott, Magyarországról származó kézműipari és népművészeti termékek

1. A Jegyzőkönyv 5. Cikkének 3. bekezdésében a kézműipari termékekre vonatkozóan előirányzott mentesség csak az alábbi termékekre vonatkozik:
a) kézi- vagy lábmeghajtású szövőszékkel készült és hagyományosan magyar kézműipari szövetek;
b) ruházati és egyéb textiltermékek, amelyeket hagyományosan a magyar kézműipar készít, és amelyeket a fenti szövetekből állítottak elő, kizárólag kézzel varrva, gép igénybevétele nélkül;
c) a hagyományos magyar népművészet körébe tartozó kézműipari textiltermékek, amelyeket a Magyarország és Törökország közös megegyezésével összeállított mellékelt lista határoz meg.
A mentesség csak a szállító Fél illetékes hatósága által a „C” Függelékhez csatolt mintának megfelelően kiállított bizonyítvánnyal ellátott termékekre adható. Ezeket a bizonyítványokat, amelyeknek meg kell jelölniük a mentesség alapját képező indokokat, az importáló Fél illetékes hatóságai elfogadják, amennyiben meggyőződnek arról, hogy az érintett termékek megfelelnek az ebben a Függelékben megjelölt feltételeknek. A c) bekezdésben említett termékekre kiállított bizonyítványokon világosan fel kell tüntetni a „FOLKLORE” bélyegzőt. Az ilyen termékek természetével kapcsolatos véleményeltérés esetén, egy hónapon belül konzultációt kell tartani az eltérések feloldása céljából.
Abban az esetben, ha az e Függelék alá eső termékek valamelyikének importja olyan arányokat érne el, amelyek Törökországon belül nehézségeket okoznának, amint lehetséges a Jegyzőkönyv 14. Cikkében előirányzott eljárás szerint konzultációkat kell kezdeni Magyarországgal a helyzet megoldása érdekében, ha szükséges, mennyiségi keretek elfogadásával.
2. Az „A” Függelék IV. és V. Címének rendelkezései mutatis mutandis vonatkoznak az e Függelék 1. bekezdésében foglalt termékekre is.

Melléklet a „C” Függelékhez

Hagyományos magyar népművészeti és kézműipari textiltermékek egyeztetett listája

Ez a lista csak azokat a textiltermékeket tartalmazza, amelyek történelmileg és egyedülállóan a magyar hagyományos népművészet körébe tartoznak.
Ruházati termékekről van szó, amelyek jellegüket tekintve blúzok, ingek, ingblúzok, tunikák, valamint mellények, kötények, asztali ruhák, kendők és sálak.
Ezeknek a termékeknek, amelyeknek megjelölése, leírása, stílusa az alábbiakban szerepel, jellegzetessége a következő:
- magyar kézműipari műhelyekben készülnek;
- magyar népművészeti stílusban, teljesen kézzel készített hímzésekkel vannak díszítve;
- nincs közöttük olyan termék, amelyen rátétes hímzés van;
- nincs közöttük olyan ruha, amely húzózárral van ellátva.
Megjelölések		Stílus
a)	Ingvállak/blúzok
Tunika, ing, ingblúz és blúz fajtájú szövött ruhák, ujjal vagy anélkül, gazdagon hímezve		Matyó Palóc Sióagárd Kalocsa Furta Kunság Berek Heves
b)	Lajbi/mellény
Mellény fajtájú szövött ruhák, ruhaujj nélkül, valamint bármiféle zárórendszer nélkül, gazdagon hímezve		Matyó Kunság
c)	Kötő/kötény
Kötény fajtájú szövött ruhák, gazdagon hímezve		Matyó Kalocsa
d)	Futó/terítő/garnitúra/alátét
Különféle fajtájú (kis asztalterítő, terítő, asztalközép, asztali futóból és szalvétákból álló garnitúra, abrosz, abroszból és szalvétákból álló garnitúra) asztalnemű és berendezési cikkek, gazdagon hímezve		Matyó Palóc Túra Buzsák Hövej Kalocsa Kunság Bereg Szűr (filcből készült cikkek) Szűcs
e)	Vállkendő/kendő/stóla
Kendő és sál fajtájú szövött cikkek, szegéllyel vagy anélkül, gazdagon hímezve. A szegélyek szintén teljesen kézzel készülnek		Matyó Sióagárd
f)	Blúzok kevert motívumokkal
Gazdagon hímzett, szövött blúzok		Különböző magyar tájjellegű népművészeti stílusok kombinációja
1. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság között, a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyv összefüggésében a Felek megállapodtak, hogy a Jegyzőkönyv 7. és 8. Cikkei nem zárják ki, hogy Magyarország és Törökország a feltételek megléte esetén a török és a magyar belső piac elveivel összhangban felügyeleti rendszert vagy védelmi intézkedéseket alkalmazzon.
Ilyen esetben a Felek előzetesen értesítik egymást a Jegyzőkönyv „A” Függelékében foglalt azon rendelkezésekről, amelyeket alkalmazni kell.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében	A Török Köztársaság Kormánya nevében
2. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Jegyzőkönyv 12. Cikk 1. bekezdésével összhangban, kényszerítő technikai vagy adminisztratív okok alapján, vagy gazdasági problémák megoldása érdekében, vagy a Jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések kijátszásának és megsértésének megakadályozása céljából a Felek - a török és a magyar belső piac elveivel összhangban - korlátozott időtartamra különleges igazgatási rendszert vezetnek be.
Ha azonban a Felek nem tudnak kielégítő megoldásra jutni a 12. Cikk 2. bekezdésében előirányzott konzultációk során, Magyarország vagy Törökország - ha bármelyikük kéri - kötelezettséget vállal arra, hogy ideiglenes exportkereteket tart be.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében	A Török Köztársaság Kormánya nevében
3. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti, a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyvvel összefüggésben a Felek megállapodtak abban, hogy a 12. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott konzultációra vonatkozó kérés benyújtásának időpontjától és a konzultációk eredményétől függően együttműködnek abban, hogy nem adnak ki olyan exportengedélyeket, amelyek tovább súlyosbítanák a kérdéses problémákat.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében	A Török Köztársaság Kormánya nevében
4. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti, a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyvvel összefüggésben a Felek megállapodtak abban, hogy a Jegyzőkönyvben történő minden hivatkozást a Jegyzőkönyv alkalmazásának időtartamára vagy arra az időtartamra, amelynek a végén minden mennyiségi korlátozást eltörölnek, úgy értenek, hogy az legkésőbb 1998. január 1-jét, vagy bármely más olyan korábbi időpontot jelent, amelyben Magyarország és Törökország megállapodhatnak.
A jelen Megállapodással összefüggésben a Felek kedvezményes kvótákban állapodtak meg, amelyeket az „A” Jegyzőkönyv III. számú Melléklete tüntet fel.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében	A Török Köztársaság Kormánya nevében
5. számú EGYEZTETETT JEGYZŐKÖNYV
A Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti a textil- és ruházati termékek kereskedelméről szóló Jegyzőkönyvvel összefüggésben a Felek megállapodtak, hogy Magyarország ellátja Törökországot azonosítás és hitelesítés céljából tizenöt példányban a Jegyzőkönyv „C” Függelékének Mellékletében felsorolt termékek fényképeivel.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében	A Török Köztársaság Kormánya nevében
KÖZÖS NYILATKOZAT AZ ÁRAKRÓL
A Felek megállapodnak a következőkben:
1. Amennyiben egy a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozó terméket a Felek közötti kereskedelemben olyan áron importálnak, amely alatta marad a normál versenyfeltételek között szokásos áraknak, és így komoly kárt okoz a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek belföldi előállítóinak, vagy ilyen kár okozásával fenyegeti őket, és nincs tekintettel a dömpingellenes és támogatásellenes megfelelő szabályokra, akkor
- bármely Fél kérésére konzultációkat kell tartani azzal a céllal, hogy feltárjanak minden olyan megoldást, amely alkalmas a helyzet rendezésére,
- különösen kritikus körülmények között a konzultációkat 15 napon belül meg kell tartani, hogy a helyzet rendezésére irányuló megfelelő intézkedéseket bármely Fél haladéktalanul megtehesse.
2. Tekintettel az árképzésnek mint a Jegyzőkönyv korrekt végrehajtása egyik kérdésének érzékeny jellegére, ezt a körülményt tekintetbe kell venni a Jegyzőkönyv 1. Cikkének 3. bekezdésében hivatkozott konzultációk során.

„B” JEGYZŐKÖNYV

(A 9. Cikk hivatkozása szerint.)

Egyes szén-, vas- és acéltermékek

1. Cikk
A jelen Jegyzőkönyv a Magyarországról vagy Törökországból származó, az 1. számú Mellékletben felsorolt termékekre vonatkozik.

I. Fejezet

Vas- és acéltermékek

2. Cikk
Azokat az importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó, a 2. számú Mellékletben felsorolt vas- és acéltermékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan meg kell szüntetni:
- 1997. január 1-jén - az alapvám 25%-ára kell csökkenteni,
- 1999. január 1-jén - a fennmaradó importvámokat el kell törölni.
3. Cikk
Azokat az importvámokat, amelyeket Magyarországon a Törökországból származó, a 3. számú Mellékletben felsorolt vas- és acéltermékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint kell megszüntetni:
1. A jelen Jegyzőkönyv 3. számú Mellékletében fel nem sorolt termékekre vonatkozó vámokat a Megállapodás 4. Cikkének 3. bekezdése szerint kell megszüntetni.
2. A jelen Jegyzőkönyv 3. számú Mellékletében felsorolt termékekre vonatkozó vámokat a Megállapodás 4. Cikkének 2. bekezdése szerint kell megszüntetni.

II. Fejezet

Széntermékek

4. Cikk
Azokat az importvámokat, amelyeket Törökországban a Magyarországról származó széntermékekre alkalmaznak, a jelen Megállapodás hatálybalépésének időpontjában eltörlik.
5. Cikk
Azokat az importvámokat, amelyeket Magyarországon a Törökországból származó széntermékekre alkalmaznak, fokozatosan megszüntetik a Megállapodás 4. Cikkének 3. bekezdése szerint.

III. Fejezet

Általános rendelkezések

6. Cikk
1. Az alábbiak összeférhetetlenek a Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érinthetik a Törökország és Magyarország közötti kereskedelmet:
(i) a vállalkozások közötti minden együttműködési vagy központosító jellegű megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntések és a vállalkozások közötti olyan összehangolt gyakorlat, melynek célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, vagy
(ii) egy vagy több vállalkozás részéről a domináns helyzettel való visszaélés Törökország vagy Magyarország területén, általában vagy jelentős részben.
2. A jelen cikkel ellentétes bármilyen gyakorlatot az Európai Szén- és Acélközösséget alapító Szerződés 65. és 66. Cikke, az EGK-t alapító Szerződés 85. Cikke szabályainak alkalmazásából eredő kritériumok alapján kell értékelni.
3. Ha Törökország vagy Magyarország úgy véli, hogy egy adott gyakorlat összeegyeztethetetlen az első bekezdés szerinti feltételekkel, és
- nincs megfelelően kezelve a 3. bekezdésben hivatkozott végrehajtási szabályok szerint, vagy
- ilyen szabályok hiányában, és ha az ilyen gyakorlat a másik Fél érdekeit érinti vagy érintheti, vagy a hazai iparnak jelentős kárt okoz vagy okozhat,
az érintett Fél megfelelő intézkedéseket tehet, ha harminc napon belül konzultáció útján nem talál megoldást. Az ilyen konzultációt harminc napon belül kell megtartani.
7. Cikk
A Vegyesbizottság albizottságot hozhat létre, amely megvitatja a jelen Jegyzőkönyv teljesítését.

1. számú Melléklet a „B” Jegyzőkönyvhöz

ESZAK: Szén- és Acéltermékek Jegyzéke

(Hivatkozással a „B” Jegyzőkönyv 1. Cikkére.)
2601.11.00
2601.12.00
2602.00.00
2619.00.10
2701.11.10
2701.11.90
2701.12.10
2701.12.90
2701.19.00
2701.20.00
2702.10.00
2702.20.00
2704.00.19
2704.00.30
7201.10.11
7201.10.19
7201.10.30
7201.10.90
7201.20.00
7201.50.10
7201.50.90
7202.11.20
7202.11.80
7202.99.11
7203.10.00
7203.90.00
7204.10.00
7204.21.10
7204.21.90
7204.29.00
7204.30.00
7204.41.10
7204.41.91
7204.41.99
7204.49.10
7204.49.30
7204.49.91
7204.49.99
7204.50.10
7204.50.90
7206.10.00
7206.90.00
7207.11.11
7207.11.14
7207.11.16
7207.12.10
7207.19.11
7207.19.14
7207.19.16
7207.19.31
7207.20.11
7207.20.15
7207.20.17
7207.20.32
7207.20.51
7207.20.55
7207.20.57
7207.20.71
7208.10.00
7208.25.00
7208.26.00
7208.27.00
7208.36.00
7208.37.10
7208.37.90
7208.38.10
7208.38.90
7208.39.10
7208.39.90
7208.40.10
7208.40.90
7208.51.10
7208.51.30
7208.51.50
7208.51.91
7208.51.99
7208.52.10
7208.52.91
7208.52.99
7208.53.10
7208.53.90
7208.54.10
7208.54.90
7208.90.10
7209.15.00
7209.16.10
7209.16.90
7209.17.10
7209.17.90
7209.18.10
7209.18.91
7209.18.99
7209.25.00
7209.26.10
7209.26.90
7209.27.10
7209.27.90
7209.28.10
7209.28.90
7209.90.10
7210.11.10
7210.12.11
7210.12.19
7210.20.10
7210.30.10
7210.41.10
7210.49.10
7210.50.10
7210.61.10
7210.69.10
7210.70.31
7210.70.39
7210.90.31
7210.90.33
7210.90.38
7211.13.00
7211.14.10
7211.14.90
7211.19.20
7211.19.90
7211.23.10
7211.23.51
7211.29.20
7211.90.11
7212.10.10
7212.10.91
7212.20.11
7212.30.11
7212.40.10
7212.40.91
7212.50.31
7212.50.51
7212.60.11
7212.60.91
7213.10.00
7213.20.00
7213.91.10
7213.91.20
7213.91.41
7213.91.49
7213.91.70
7213.91.90
7213.99.10
7213.99.90
7214.20.00
7214.30.00
7214.91.10
7214.91.90
7214.99.10
7214.99.31
7214.99.39
7214.99.50
7214.99.61
7214.99.69
7214.99.80
7214.99.90
7215.90.10
7216.10.00
7216.21.00
7216.22.00
7216.31.11
7216.31.19
7216.31.91
7216.31.99
7216.32.11
7216.32.19
7216.32.91
7216.32.99
7216.33.10
7216.33.90
7216.40.10
7216.40.90
7216.50.10
7216.50.91
7216.50.99
7216.99.10
7218.10.00
7218.91.11
7218.91.19
7218.99.11
7218.99.20
7219.11.00
7219.12.10
7219.12.90
7219.13.10
7219.13.90
7219.14.10
7219.14.90
7219.21.10
7219.21.90
7219.22.10
7219.22.90
7219.23.00
7219.24.00
7219.31.00
7219.32.10
7219.32.90
7219.33.10
7219.33.90
7219.34.10
7219.34.90
7219.35.10
7219.35.90
7219.90.10
7220.11.00
7220.12.00
7220.20.10
7220.90.11
7220.90.31
7221.00.10
7221.00.90
7222.11.11
7222.11.19
7222.11.21
7222.11.29
7222.11.91
7222.11.99
7222.19.10
7222.19.90
7222.30.10
7222.40.10
7222.40.30
7224.10.00
7224.90.01
7224.90.05
7224.90.08
7224.90.15
7224.90.31
7224.90.39
7225.11.00
7225.19.10
7228.19.00
7225.20.20
7225.30.00
7225.40.20
7225.40.50
7225.40.80
7225.50.00
7225.91.10
7225.92.10
7225.99.10
7226.11.10
7226.19.10
7226.19.30
7226.20.20
7226.91.10
7226.91.90
7226.92.10
7226.93.20
7226.94.20
7226.99.20
7227.10.00
7227.20.00
7227.90.10
7227.90.50
7227.90.95
7228.10.10
7228.10.30
7228.20.11
7228.20.19
7228.20.30
7228.30.20
7228.30.41
7228.30.49
7228.30.61
7228.30.69
7228.30.70
7228.30.89
7228.60.10
7228.70.10
7228.70.31
7228.80.10
7228.80.90
7301.10.00
7302.10.31
7302.10.39
7302.10.90
7302.20.00
7302.40.10
7302.90.10

2. számú Melléklet a „B” Jegyzőkönyvhöz

ESZAK: Érzékeny termékek jegyzéke

(Hivatkozással a „B” Jegyzőkönyv 2. Cikkére.)
7207.11.11.00.11
7207.11.11.00.12
7207.11.11.00.13
7207.11.11.00.14
7207.11.14.00.11
7207.11.14.00.12
7207.11.14.00.13
7207.11.14.00.14
7207.11.16.00.11
7207.11.16.00.12
7207.11.16.00.13
7207.11.16.00.14
7207.19.11.00.00
7207.19.14.00.00
7207.19.16.00.00
7207.19.31.00.00
7207.20.11.00.11
7207.20.11.00.12
7207.20.11.00.13
7207.20.11.00.14
7207.20.15.00.11
7207.20.15.00.12
7207.20.15.00.13
7207.20.15.00.14
7207.20.17.00.11
7207.20.17.00.12
7207.20.17.00.13
7207.20.17.00.14
7207.20.51.00.00
7207.20.55.00.00
7207.20.57.00.00
7207.20.71.00.00
7210.41.10.10.00
7210.41.10.90.00
7210.49.10.10.00
7210.49.10.90.00
7213.10.00.00.00
7213.91.10.00.00
7213.91.20.00.00
7213.91.41.00.11
7213.91.41.00.12
7213.91.41.00.13
7213.91.41.00.19
7213.91.49.00.11
7213.91.49.00.12
7213.91.49.00.13
7213.91.49.00.19
7213.91.70.10.11
7213.91.70.10.12
7213.91.70.10.13
7213.91.70.10.19
7213.91.70.90.00
7213.91.90.00.00
7213.99.90.90.00
7214.20.00.00.11
7214.20.00.00.12
7214.20.00.00.13
7214.20.00.00.14
7214.20.00.00.15
7214.20.00.00.16
7214.20.00.00.19
7214.30.00.00.11
7214.30.00.00.12
7214.30.00.00.13
7214.30.00.00.14
7214.30.00.00.15
7214.30.00.00.16
7214.30.00.00.19
7214.91.10.00.00
7214.91.90.00.00
7214.99.10.00.00
7214.99.31.00.00
7214.99.39.00.11
7214.99.39.00.12
7214.99.39.00.13
7214.99.39.00.14
7214.99.50.00.11
7214.99.50.00.12
7214.99.50.00.19
7214.99.61.00.00
7214.99.69.00.11
7214.99.69.00.12
7214.99.69.00.13
7214.99.69.00.14
7214.99.80.00.11
7214.99.80.00.12
7214.99.80.00.19
7214.99.90.00.00
7215.90.10.00.00
7216.10.00.10.11
7216.10.00.10.12
7216.10.00.10.13
7216.10.00.90.11
7216.10.00.90.12
7216.10.00.90.13
7216.21.00.10.00
7216.21.00.90.00
7216.22.00.10.00
7216.22.00.90.00
7216.31.11.10.00
7216.31.11.90.00
7216.31.19.10.00
7216.31.19.90.00
7216.31.91.10.00
7216.31.91.90.00
7216.31.99.10.00
7216.31.99.90.00
7216.32.11.10.00
7216.32.11.90.00
7216.32.19.10.00
7216.32.19.90.00
7216.32.91.10.00
7216.32.91.90.00
7216.32.99.10.00
7216.32.99.90.00
7216.33.10.10.00
7216.33.10.90.00
7216.33.90.10.00
7216.33.90.90.00
7216.40.10.10.00
7216.40.10.90.00
7216.40.90.10.00
7216.40.90.90.00
7216.50.10.10.00
7216.50.10.90.00
7216.50.99.10.11
7216.50.99.10.19
7216.50.99.91.00
7224.90.05.10.00
7224.90.05.20.00
7224.90.08.10.00
7224.90.08.20.00
7224.90.15.10.00
7224.90.15.20.00
7227.20.00.00.00
7228.20.11.00.00
7228.20.19.00.00
7228.20.30.00.00
7228.30.20.00.00
7228.30.41.00.00
7228.30.49.00.00
7228.30.61.00.00
7228.30.69.00.00
7228.30.70.00.00
7228.30.89.00.00
7228.60.10.00.00

3. számú Melléklet a „B” Jegyzőkönyvhöz

(Hivatkozással a „B” Jegyzőkönyv 3. Cikk 2. bekezdésére.)
7202 11
7203 10
7203 90
7219 11
7219 12
7219 13
7219 14
7219 21
7219 22
7219 23
7219 24
7219 31
7219 32
7219 33
7219 34
7219 35
7219 90
7220 11
7220 12
7220 20
7220 90
7221
7222 10
7222 30
7222 40

„C” JEGYZŐKÖNYV

(A 11. Cikk hivatkozása szerint.)

Mezőgazdasági engedmények cseréje Magyarország és Törökország között

1. Cikk
A jelen Jegyzőkönyv a Megállapodás II. Fejezetében meghatározott termékekre vonatkozik.
2. Cikk
A Felek kedvezményes elbánást biztosítanak egymás számára a jelen Jegyzőkönyv „A” és „B” Mellékletében felsorolt mezőgazdasági, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékek tekintetében, a Megállapodás származási szabályokról szóló „D” Jegyzőkönyve rendelkezései szerint.
3. Cikk
1. A jelen Jegyzőkönyv „A” és „B” Mellékletében szereplő termékekre a Felek a (IV) oszlopban felsorolt importvámokat alkalmazzák a megfelelő mellékletek (III) oszlopában meghatározott keretek között.
2. A tarifakvótán felül importált mennyiségekre a legnagyobb kedvezményes vámtételeket kell alkalmazni.
4. Cikk
Ha az egyik Fél úgy határoz, hogy csökkenti az EU-ból származó termékekre a (IV) oszlopban feltüntetett importvámokat, az ilyen csökkentett vámok lépnek az ezen oszlopban meghatározott importvámok helyébe.

„A” Melléklet a „C” Jegyzőkönyvhöz

(A 11. Cikk hivatkozása szerint.)
A Törökországból származó mezőgazdasági termékek magyarországi importjára vonatkozóan mennyiségi korlátok között alkalmazandó csökkentett vámtételek:
KN-kód	Termék megnevezése	Mennyiség(tonna)	Magyar-országon alkalmazott vám
0701.90.51	Burgonya	2500	25%
0702.00.15.01, 02 0702.00.20, 25, 30	Paradicsom	200	10%
0802.50.00	Pisztácia	korlátlan	5%
0802.22	Mogyoró héj nélkül	300	5%
0804.20.90	Szárított füge	100	8,3%
0805.10	Narancs	3000	4,8%
0805.20	Mandarin és clementine	6000	16%
0805.30	Citrom és lime	2000	3,3%
0805.40	Grapefruit	1000	17,5%
0806.20	Szőlő szárítva	150	5,5%
0813.10.00	Szárított kajszibarack	75	19%
2001.10.00	Uborka és apró uborka	50	14%
2001.90.65	Olajbogyó	100	21%
2002.10.10	Paradicsom hámozva	25	14%
2002.90.99	Egyéb paradicsom	25	20%
2005.90.30, 50, 60	Egyéb zöldség és zöldségkeverék	50	20%
2008.11	Földimogyoró	100	17,3%
2008.19	Másféle, beleértve a keverékeket is	50	22%
2009.19	Narancslé, másféle	300	5,5%
2009.70	Almalé	50	23%
2401.10	Leveles dohány	800	33%
2104.10.10	Szárított leves	100	33%
2203.00	Malátából készült sör	2500 hl	26,1%
1517.10.10	Margarin	200	20%
1604.14	Tonhal, konzervált	50	21,6%
1905.30.11, 19, 30, 91	Édes biscuit, gofri és ostya	100	56,3%
1905.90. 30, 40, 45, 55, 60, 90	Egyéb ostya	50	56,3%
1902.11,19	Nyers tészta	200	18%

„B” Melléklet a „C” Jegyzőkönyvhöz

(A 11. Cikk hivatkozása szerint.)
Magyarországról származó mezőgazdasági termékek törökországi importjára mennyiségi korlátok között alkalmazandó csökkentett vámtételek:
KN-kód	Termék megnevezése	Mennyiség(tonna)	Török-országban alkalmazott vám
0102.90	Élő szarvasmarhafélék, más	4000	25%
0202.20	Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, darabolt, csontos	500	50%
0404.10 0404.90	Tejsavó sűrítve, cukor hozzáadásával és anélkül	200	23%
1001.10 1001.90	Kemény búza, más IX. 1.-V. 31.	30000	0%
1005.10 1005.90	Kukorica, más IX. 1.-V. 31.	5000	0%
1206.00.91 1206.00.99	Napraforgómag héj nélkül, más I. 1.-VIII. 31.	1000	0%
1512.11	Nyers napraforgómagolaj, I. 1.-VIII. 31.	300	0%
1602.10	Homogenizált készítmény Bébiétel	200	15%
2005.10	Homogenizált készítmény Bébiétel	200	15%
2007.10	Homogenizált készítmény Bébiétel	200	15%
2009.60	Szőlőlé	100	35%
2009.70	Almalé	100	35%
2204.10	Pezsgőbor	1000 hl	50%
2204.21	Palackozott bor	1000 hl	50%
1517.10.10	Margarin	200	ECU 25,82/100 kgs
2005.80	Csemegekukorica	500	ECU 22,9 /100 kgs

„D” JEGYZŐKÖNYV

(Hivatkozással a 22. Cikkre.)

A „Származó termék” fogalmának meghatározásáról és az adminisztratív együttműködés módszereiről

I. Cím

A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA

1. Cikk

Származási feltételek

A Megállapodás alkalmazásának céljából és a jelen Jegyzőkönyv 2. és 3. Cikkében foglalt rendelkezések érintetlenül hagyásával az alábbi termékeket kell tekinteni:
1. Törökországból származó termékeknek:
a) a jelen Jegyzőkönyv 4. Cikke értelmében teljes egészében Törökországban előállított termékek;
b) a Törökországban előállított olyan termékek, melyek előállításánál nem teljes mértékben Törökországból származó termékeket használtak fel, feltéve, hogy az említett termékek a jelen Jegyzőkönyv 5. Cikke értelmében elegendő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
2. Magyarországról származó termékek:
a) a jelen Jegyzőkönyv 4. Cikke értelmében teljes egészében Magyarországon előállított termékek;
b) a Magyarországon előállított olyan termékek, amelyek előállításához nem teljes mértékben Magyarországról származó termékeket használtak fel, feltéve, hogy az említett termékek a jelen Jegyzőkönyv 5. Cikke értelmében elegendő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
2. Cikk

Kétoldalú kumuláció

1. Az 1. Cikk 1. bekezdés b) pontjában foglaltak ellenére a jelen Jegyzőkönyv értelme szerint Magyarországról származó anyagokat úgy kell tekinteni mint Törökországból származó anyagokat, és nincs szükség arra, hogy az ilyen anyagok ott elegendő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül, feltéve azonban, hogy a jelen Jegyzőkönyv 5. Cikk 3. bekezdésében hivatkozotton túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
2. Az 1. Cikk 1. bekezdés b) pontjában foglaltak ellenére a jelen Jegyzőkönyv értelme szerint Törökországból származó anyagokat úgy kell tekinteni mint Magyarországról származó anyagokat, és nincs szükség arra, hogy az ilyen anyagok ott elegendő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül, feltéve azonban, hogy a jelen Jegyzőkönyv 5. Cikk 3. bekezdésében hivatkozotton túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
3. Cikk

Kumuláció Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó anyagokkal

1. a) Az 1. Cikk 1. bekezdés b) pontja ellenére és a 2. és 4. bekezdés rendelkezéseinek függvényében, a Törökország és ezen országok közti Megállapodásokhoz csatolt 4. sz. Jegyzőkönyv értelmében a Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó anyagok Törökországból származó anyagoknak tekintendők, és nem szükséges, hogy az ilyen anyagok ott elengedő megmunkáláson és feldolgozáson menjenek keresztül, feltéve azonban, hogy a jelen Jegyzőkönyv 5. Cikk 3. bekezdésében hivatkozotton túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
b) Az 1. Cikk 2. bekezdés b) pontja ellenére és a 2. és 4. bekezdés rendelkezéseinek függvényében, a Törökország és ezen országok közti Megállapodásokhoz csatolt 4. sz. Jegyzőkönyv értelmében a Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó anyagok Magyarországról származó anyagoknak tekintendők, és nem szükséges, hogy az ilyen anyagok ott elengedő megmunkáláson és feldolgozáson menjenek keresztül, feltéve azonban, hogy a jelen Jegyzőkönyv 5. Cikk 3. bekezdésében hivatkozotton túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.
2. Az 1. bekezdés értelmében származó státuszt szerzett termékek csak akkor tekintendők továbbra is Törökországból vagy Magyarországról származó termékeknek, ha az ott hozzáadott érték meghaladja a Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó felhasznált anyagok értékét. Amennyiben ez nem így van, a termékeket a jelen Megállapodás, vagy a Törökország és Lengyelország és a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti Megállapodások, vagy a Magyarország és Lengyelország és a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti Megállapodások végrehajtása szempontjából úgy kell tekinteni, mint Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származókat, attól függően, hogy melyik ország adja a felhasznált származó anyagokból a legnagyobb értéket.
A Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó olyan anyagokat, amelyek elegendő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Törökországban vagy Magyarországon, ennek a felosztásnak a során nem kell tekintetbe venni.
3. A „hozzáadott érték” olyan gyártelepi ár, amelyből levonták minden olyan termék vámértékét, amely nem abból az országból, vagy országcsoportból származik, ahol ezeket a termékeket előállították.
4. A jelen Cikk szempontjából a jelen Jegyzőkönyvben foglalt származási szabályokhoz hasonlóakat kell alkalmazni a Törökország és Lengyelország, a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság és Magyarország és e három ország közti kereskedelemben, valamint magának ennek a három országnak egymás között folytatott kereskedelmében is.
4. Cikk

Teljes egészében előállított termékek

1. Az 1. Cikk 1. bekezdésének a) pontja és 2. bekezdésének a) pontja értelmében mind Magyarországon, mind Törökországban teljes egészében előállítottnak kell tekinteni az alábbiakat:
a) azok földjéből vagy a hozzájuk tartozó tengerfenékről kinyert ásványi termékek;
b) az ott betakarított növényi termékek;
c) az ott született és nevelt élőállatok;
d) az ott nevelt élőállatokból származó termékek;
e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;
f) azok hajóival a tengerből nyert tengeri halászati és más termékek;
g) a kizárólag az f) pontban hivatkozott termékekből feldolgozó hajóikon előállított termékek;
h) kizárólag nyersanyagok visszanyerésére szolgáló, ott összegyűjtött használt cikkek;
i) az ott folytatott feldolgozási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;
j) a kizárólag az a)-i) pontokban meghatározott termékekből ott előállított áruk.
2. Az 1. bekezdés f) pontjában használt „hajóik” kifejezés csak olyan hajókra vonatkozik,
- amelyeket Magyarországon vagy Törökországban jegyeztek be, illetve vettek nyilvántartásba;
- amelyek Magyarország vagy Törökország zászlója alatt hajóznak;
- amelyek legalább 50%-ban Magyarország vagy a Törökország állampolgárainak tulajdonában vannak, vagy olyan vállalat tulajdonát képezik, amelynek központi irodája Törökországban vagy Magyarországon van, s amelynek igazgatója vagy igazgatói, az igazgatótanács vagy a felügyelő bizottság elnöke és tagjainak többsége Magyarország vagy Törökország állampolgárai, továbbá gazdasági társaságok esetében a tőkének legalább a fele Törökországnak, Magyarországnak, ezek köztestületeinek vagy állampolgárainak a tulajdonában van;
- amelyek kapitánya és tisztjei Magyarország vagy Törökország állampolgárai;
- amelyek legénységének legalább 75%-a Magyarország vagy Törökország állampolgára.
3. A „Magyarország” és „Törökország” kifejezések magában foglalják a területi vizeket is, amelyek körülveszik Magyarországot és Törökországot.
A tengerjáró hajókat - beleértve a feldolgozóhajókat, amelyeken a kifogott halakat feldolgozzák - Magyarország vagy Törökország területe részének kell tekinteni, feltéve, hogy kielégítik a 2. bekezdésben megállapított feltételeket.
5. Cikk

Kielégítően megmunkált termékek

1. Az 1. Cikkben foglaltak szempontjából a nem-származó anyagokat - a 2. vagy 3. bekezdéstől függően - kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak kell tekinteni, ha az így előállított terméket olyan vámtarifaszám alá kell osztályozni, amely eltér azoktól a vámtarifaszámoktól, amelyek alá a feldolgozás során használt nem-származó anyagokat kell osztályozni.
A jelen Jegyzőkönyvben használt „árucsoportok” és „vámtarifaszámok” kifejezések a Harmonizált Áruleírási és Jelölési Rendszert (a továbbiakban: Harmonizált Rendszer vagy HR) alkotó nómenklatúrában használt árucsoportokat és vámtarifaszámokat (négy számjegyes kódok) jelenti.
Az „osztályozott” kifejezés valamely terméknek vagy anyagnak egy meghatározott vámtarifaszám alá történő osztályozására utal.
2. A II. számú Mellékletben foglalt jegyzék 1. és 2. oszlopaiban említett termék esetében az 1. bekezdésben foglalt szabály helyett a termékkel kapcsolatban a 3. oszlopban megállapított feltételeket kell teljesíteni.
a) Ahol a II. számú Mellékletben foglalt jegyzékben százalékos szabály kerül alkalmazásra a Magyarországon vagy Törökországban előállított termék származási helyzetének meghatározásához, a feldolgozás vagy megmunkálás eredményeként keletkezett hozzáadott érték az előállított termék gyártelepi ára, levonva ebből a Törökországba vagy Magyarországra harmadik országokból importált anyagok értékét.
b) A II. számú Melléklet jegyzékében szereplő „érték” kifejezés a felhasznált nem-származó anyagok behozatala idején megállapított vámértéket jelenti, vagy ha ez nem ismeretes és nem is lehet megállapítani, akkor az ezekért az anyagokért az érintett területen fizetett első megállapítható árat jelenti.
Ahol a felhasznált származó anyagok értékét meg kell állapítani, ott ezt a pontot kell mutatis mutandis alkalmazni.
c) A II. számú Melléklet jegyzékében szereplő „gyártelepi ár” kifejezés az előállított termékért a gyártónak fizetett árat jelenti, akinek vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve, hogy az ár magában foglalja a megmunkálás során felhasznált valamennyi anyag értékét, levonva ebből az előállított termékek kivitele esetén visszatérítésre kerülő vagy visszatéríthető belső adókat.
d) „Vámérték” alatt az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló, Genfben, 1979. április 12-én kelt megállapodással összhangban megállapított vámértéket kell érteni.
3. Az 1. és 2. bekezdések alkalmazásának céljaira a származó termék helyzet megszerzéséhez elégtelen megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni az alábbiakat, akár bekövetkezett a vámtarifaszám-változás, akár nem:
a) a fuvarozás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek (szellőztetés, szétterítés, szárítás, hűtés, sóba való helyezés, kén-dioxidba vagy egyéb vizes oldatokba való helyezés, a sérült részek eltávolítása, és más hasonló műveletek);
b) a por eltávolításából, szitálásból vagy rostálásból, válogatásból, osztályozásból, összeállításból (beleértve a készletek összeállítását), mosásból, festésből, vágásból álló egyszerű műveletek;
c) (i) a szállítmány csomagolásának, kiszerelésének és összeállításának megváltoztatása,
(ii) egyszerű palackozás, üvegekbe, zsákokba, ládákba, dobozokba helyezés, lapokon vagy táblákon való rögzítés stb. és minden más egyszerű csomagolási művelet;
d) jelzések, címkék és más hasonló megkülönböztető jelek a termékekre vagy csomagolásukra való helyezése;
e) a termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül, ahol a keverék egy vagy több összetevője nem elégíti ki a jelen Jegyzőkönyvben azokat a feltételeket, amelyek alapján azokat Törökországból vagy Magyarországról származónak lehet tekinteni;
f) árucikkek részeinek egyszerű összeillesztése, hogy azok teljes árucikket képezzenek;
g) az a)-f) pontokban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;
h) állatok levágása.
6. Cikk

Semleges elemek

Annak megállapításához, hogy a termék Magyarországról vagy Törökországból származik-e, nem szükséges meghatározni, hogy az ilyen termék előállításához használt elektromos energia, üzemanyag, berendezés és felszerelés, valamint gépek és szerszámok, továbbá a gyártás során felhasznált bármilyen, a termék végső összetételébe nem kerülő vagy nem erre szánt anyag, illetve termék származását.
7. Cikk

Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok

Azokat a berendezéssel, a géppel, a készülékkel vagy a járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a berendezés szokásos tartozékai és az áraikban is benne foglaltatnak vagy nem szerepelnek külön számlán, a szóban forgó berendezéshez, géphez, készülékhez vagy járműhöz tartozónak kell tekinteni.
8. Cikk

Készletek

A Harmonizált Rendszer alkalmazása 3. általános szabálya szerinti készleteket származónak kell tekinteni, ha a tartalmát alkotó valamennyi cikk származó termék. Ha azonban egy készlet származó és nem-származó cikkekből tevődik össze, a készletet teljes egészében származónak kell tekinteni, feltéve, hogy a nem-származó cikkek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át.
9. Cikk

Közvetlen szállítás

1. A Megállapodás szerint biztosított kedvezményes elbánás csak olyan termékekre vagy anyagokra vonatkozik, amelyeket Magyarország és Törökország, vagy a 2. Cikk rendelkezéseinek alkalmazása esetén a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság vagy Lengyelország területei között szállítanak bármely más területre történő belépés nélkül. A Magyarországról vagy Törökországból származó és egységes, fel nem osztott szállítmányt képező árukat azonban át lehet szállítani Magyarország vagy Törökország területén kívüli más területeken is, szükség esetén az ilyen területeken történő átrakodással vagy ideiglenes raktározással, feltéve, hogy az áruk a tranzit vagy a raktározás országa vámhatóságainak felügyelete alatt maradtak, és azok nem mentek keresztül más műveleteken, mint kirakás, ismételt berakás vagy jó állapotban való megőrzésüket célzó bármely más műveleten.
2. Az 1. bekezdésben említett feltételeknek való megfelelést az illetékes vámhatóságokhoz benyújtott alábbi okmányokkal kell bizonyítani:
a) egységes fuvarokmány, amelyet az exportáló országban bocsátottak ki és kiterjed a tranzitországon való áthaladásra is; vagy
b) a tranzitország vámhatóságai által kiadott igazolás, amely tartalmazza:
- az áruk pontos megnevezését,
- az áruk ki- és újraberakásának vagy a hajóba történő berakásának vagy a kirakásának időpontját, azonosítva a felhasznált hajókat vagy más fuvareszközöket, és
- annak igazolását, hogy az áruk milyen feltételekkel maradtak a tranzitországban; vagy
c) ezek hiányában bármely bizonyító erejű okmány.
10. Cikk

Területi követelmények

Az ebben a Címben a származó állapot megszerzésével kapcsolatban megállapított feltételeknek Magyarországon vagy Törökországban megszakítás nélkül kell eleget tenni, kivéve a 2. Cikkben foglaltakat.
Ha Magyarországról vagy Törökországból exportált származó terméket visszaszállítanak, azokat - a 2. Cikkben foglaltak kivételével - nem-származónak kell tekinteni, kivéve, ha kielégítően bizonyítják a vámhatóságoknak, hogy
- az újraszállított áruk azonosak az exportáltakkal, és
- nem mentek keresztül az adott országban a jó állapotban való megőrzésükhöz szükségest meghaladó műveleteken.

II. Cím

A SZÁRMAZÁS IGAZOLÁSA

11. Cikk

EUR.1 szállítási bizonyítvány

A termékek e Jegyzőkönyv szerinti származó helyzetének igazolására az EUR.1 szállítási bizonyítvány szolgál, amelynek mintáját a jelen Jegyzőkönyv III. számú Melléklete tartalmazza.
12. Cikk

Rendes eljárás a bizonyítványok kiadására

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány csak az exportőr vagy az exportőr felelősségére annak meghatalmazott képviselője írásos kérelmére adható ki. Ezt a kérelmet űrlapon kell benyújtani, amelynek mintáját a jelen Jegyzőkönyv III. számú Melléklete tartalmazza, és amelyet a jelen Jegyzőkönyvnek megfelelően kell kitölteni.
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány iránti kérelmeket az exportáló ország vámhatóságainak legalább két évig meg kell őrizniük.
2. Az exportőrnek vagy képviselőjének kérelmével együtt be kell nyújtania minden olyan megfelelő alátámasztó okmányt, amely bizonyítja, hogy az exportálni kívánt termékek megfelelnek az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása valamennyi követelményének.
A kérelmező vállalja, hogy a megfelelő hatóságok felkérésére benyújtja az azok által a kedvezményes elbánásra jogosult termékek helyes származási helyzetének megállapítása céljából kért bármely további bizonyítékot, és vállalja, hogy hozzájárul az említett hatóságok részéről könyvei bármely vizsgálatához, valamint a fenti termékek előállítási eljárásának bármely ellenőrzéséhez.
Az exportőröknek legalább két évig meg kell őrizniük az e bekezdésben említett alátámasztó okmányokat.
3. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt csak akkor lehet kiadni, ha azt a jelen Megállapodás vagy a Törökország és Lengyelország és a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti Megállapodások alkalmazására szolgáló okmányszerű bizonyítékként használják.
4. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt Törökország vámhatóságai bocsátják ki, ha az exportálni kívánt árukat a jelen Jegyzőkönyv 1. Cikk 1. bekezdésének értelmében Törökországból származó áruknak, vagy a jelen Jegyzőkönyv 3. Cikk 2. bekezdésének értelmében Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó áruknak lehet tekinteni. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt Magyarország vámhatóságai bocsátják ki, ha az exportálni kívánt árukat a jelen Jegyzőkönyv 1. Cikk 2. bekezdésének értelmében Magyarországról származó áruknak, vagy a jelen Jegyzőkönyv 3. Cikk 2. bekezdésének értelmében Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó áruknak lehet tekinteni.
5. Az 1. vagy 2. Cikk kumulációs rendelkezéseinek alkalmazása esetén Magyarország vagy Törökország vámhatóságai a jelen Jegyzőkönyvben meghatározott feltételek mellett EUR.1 szállítási bizonyítványokat adhatnak ki, ha az exportálni kívánt árukat a jelen Jegyzőkönyv értelmében Magyarországról vagy Törökországból származó termékeknek lehet tekinteni, feltéve, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványokkal fedezett áruk Magyarországon vagy Törökországban vannak.
Ezekben az esetekben az EUR.1 szállítási bizonyítványokat a korábban kiadott vagy kiállított származási bizonyítékok benyújtása alapján kell kibocsátani. Ezeket a származási bizonyítékokat az exportáló ország vámhatóságainak legalább két évig meg kell őrizniük.
6. Mivel az EUR.1 szállítási bizonyítvány a Megállapodásban meghatározott vámkedvezmények alkalmazásához szolgál okmányszerű igazolásként, az exportáló ország vámhatóságainak felelőssége, hogy megtegyék a szükséges lépéseket az áruk származásának és a bizonyítványban feltüntetett egyéb adatoknak ellenőrzésére.
7. Az EUR.1 bizonyítványok kiadásához szükséges feltételek meglétének ellenőrzése céljából a vámhatóságoknak jogában áll bekérni bármely okmányszerű bizonyítékot vagy elvégezni az általuk szükségesnek tartott ellenőrzéseket.
8. Az exportáló ország vámhatóságainak felelőssége annak biztosítása, hogy az 1. bekezdésben említett űrlapokat helyesen töltsék ki. Különösen ellenőrizniük kell a termékek megnevezésére szolgáló rész oly módon való kitöltését, hogy az kizárja a csalárd kiegészítés minden lehetőségét. Ennek érdekében a termékek megnevezését úgy kell jelezni, hogy ne maradjanak üres sorok. A teljesen ki nem töltött helyeken a megnevezés utolsó sora alatt egy vízszintes vonalat kell húzni, az üres részt pedig át kell húzni.
9. A szállítási bizonyítvány kiadásának keltét a bizonyítványnak a vámhatóságok részére fenntartott részében kell feltüntetni.
10. Az exportáló ország vámhatóságai akkor adják ki az EUR.1 szállítási bizonyítványt, amikor azokat az árukat, amelyekre vonatkoznak, exportálják. A bizonyítványt az exportőr rendelkezésére bocsátják, amint a tényleges kivitel megtörtént vagy azt biztosították.
13. Cikk

Hosszú távú EUR.1 bizonyítványok

1. A 12. Cikk 10. bekezdése rendelkezései ellenére az exportáló ország vámhatóságai EUR.1 szállítási bizonyítványt adhatnak ki akkor is, ha a vonatkozó termékeknek csak egy részét exportálják olyan esetben, amikor a bizonyítvány azonos termékeknek azonos exportőrtől azonos importőr részére történő, a kiállítástól számított legfeljebb egy évig tartó szállításainak sorozatára vonatkozik (a továbbiakban: LT bizonyítvány).
2. Az LT bizonyítványokat a 12. Cikk rendelkezéseinek megfelelően az exportáló ország vámhatóságainak döntése és az ilyen eljárás szükségességének általuk történő elbírálása alapján csak akkor adják ki, ha az exportálni kívánt termékek származási helyzete várhatóan változatlan marad az LT bizonyítvány érvényességének időtartama alatt. Ha bármilyen árura a továbbiakban már nem vonatkozik az LT bizonyítvány, az exportőr haladéktalanul értesíteni köteles erről a tényről a bizonyítványt kiadó vámhatóságokat.
3. Az LT bizonyítvány alkalmazása esetén az exportáló ország vámhatóságai előírhatják az azonosításukat megkönnyítő megkülönböztető jelzést viselő EUR.1 bizonyítványok használatát.
4. Az EUR.1 bizonyítvány 11. „Vámhivatal igazolása” rovatát az exportáló ország vámhatóságainak a szokásos módon jóvá kell hagyniuk.
5. Az EUR.1 bizonyítvány 7. rovatába az alábbi kifejezések egyikét kell bejegyezni:
„LT-CERTIFICATE VALID UNTIL .....”
„LT BIZONYÍTVÁNY ÉRVÉNYES ....-IG”
„LT SERTÍFÍKASI ...TARÍHÍNE DEGIN GEÇERLÍDÍR”
(A dátum arab számokkal jelezve.)
6. Az LT bizonyítvány 8. és 9. rovataiban nem szükséges utalni a csomagok jeleire és számaira, számára és fajtájára, valamint a bruttó súlyra (kg) és más mennyiségekre (liter, m3 stb.). A 8. rovatnak azonban tartalmaznia kell az áruk leírását és megnevezését az azonosításukat lehetővé tevő pontossággal.
7. A 18. Cikk ellenére az LT bizonyítványt be kell nyújtani a behozatali vámhivatalhoz bármely olyan áru első ízben történő behozatala alkalmával vagy azt megelőzően, amelyre vonatkozik. Ha az importőr, az importáló ország több vámhivatalnál végzi el a vámkezeltetést, a vámhatóságok megkövetelhetik tőle az LT bizonyítvány egy másolatának benyújtását minden ilyen hivatalhoz.
8. Amikor egy LT bizonyítványt nyújtottak be a vámhatóságokhoz, az importált áruk származási helyzetét - az LT bizonyítvány érvényessége alatt - az alábbi feltételeknek megfelelő számlákkal kell igazolni:
a) ha a számla mind származó árukat, mind pedig nem-származó árukat is tartalmaz, az exportőrnek egyértelműen el kell különítenie ezt a két kategóriát egymástól;
b) az exportőrnek minden egyes számlán fel kell tüntetnie az árukat fedező LT bizonyítvány számát és a bizonyítvány érvényességének lejárati idejét, valamint az áruk származási országának vagy országainak nevét.
Az exportőrnek a származási ország megjelölésével az LT bizonyítvány számáról a számlán tett bejelentése olyan nyilatkozatnak minősül, hogy az áruk megfelelnek a kedvezményes származási helyzet megszerzésére a jelen Jegyzőkönyvben lefektetett feltételeknek.
Az exportáló ország vámhatóságai megkövetelhetik, hogy a fenti rendelkezések értelmében a számlán kötelezően feltüntetendő adatokat olvasható névvel kísért sajátkezű aláírással igazolják;
c) a számlákon az áruk leírásának és megnevezésének elég részletesnek kell lennie annak igazolásához, hogy az árukat az LT bizonyítványon is felsorolták;
d) a számlákat csak a vonatkozó LT bizonyítvány érvényességi ideje alatt exportált árukra lehet kiállítani. Ezek a számlák azonban az exportőr által történt kiállítástól számított négy hónapon belül bemutathatók a behozatali vámhivatalnál.
9. Az LT bizonyítványra vonatkozó eljárás keretében a jelen Cikk feltételeinek megfelelő számlákat ki lehet állítani, illetőleg továbbítani lehet távközlési vagy elektronikus adatfeldolgozási módszerek felhasználásával is. Az ilyen számlákat az importáló ország vámszervei az ottani vámhatóságok által meghatározott eljárásnak megfelelően elfogadják a behozott áruk származó helyzetének igazolásaként.
10. Amennyiben az exportáló ország vámhatóságai megállapítják, hogy a jelen Cikk rendelkezései szerint kiadott bizonyítvány, illetőleg számla valamilyen szállított áru vonatkozásában érvénytelen, haladéktalanul értesíteni kötelesek erről a körülményről az importáló ország vámhatóságait.
11. E Cikk rendelkezései nem érintik Törökországnak és Magyarországnak a vámalakiságokra és a vámokmányok használatára vonatkozó szabályainak alkalmazását.
14. Cikk

Az EUR.1 visszamenőleges kiadása

1. Kivételes körülmények esetén az EUR.1 szállítási bizonyítványt a vonatkozó termékek kivitele után is ki lehet adni, ha azt tévedés, nem szándékos mulasztás vagy különleges körülmények miatt a kivitel alkalmával nem adták ki.
2. Az 1. bekezdés alkalmazása szempontjából az exportőrnek írásos kérelmében:
- jeleznie kell azon termékek kivitelének helyét és idejét, amelyre a bizonyítvány vonatkozik;
- igazolnia kell, hogy a szóban forgó termékre a kivitel alkalmával nem adtak ki EUR.1 szállítási bizonyítványt, és meg kell jelölnie ennek okait.
3. A vámhatóságok az EUR.1 szállítási bizonyítványt visszamenőleges hatállyal csak annak ellenőrzése után adhatják ki, hogy az exportőr által a kérelemben megadott adatok megegyeznek a megfelelő nyilvántartásban szereplőkkel.
A visszamenőleges hatállyal kiadott bizonyítványokat az alábbi kifejezések egyikével kell jóváhagyni:
„ISSUED RETROSPECTIVELY”,
„KIADVA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL”,
vagy „SONRADAN VERÍLMÍSTÍR”.
4. A 3. bekezdésben említett jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.
15. Cikk

Az EUR.1 másodpéldány kiadása

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az exportőr írásban az azt kibocsátó vámhatóságokhoz fordulhat a birtokukban levő export okmányok alapján kiállított másodpéldány érdekében.
2. Az így kibocsátott másolatot az alábbi szavak egyikével kell jóváhagyni:
„DUPLICATE”,
„MÁSOLAT”
vagy „ÍKÍNCÍ NÜSHADIR”.
3. A (2) bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.
4. A másodpéldány, amelyen szerepelnie kell az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kibocsátása napjának is, attól a naptól kezdve érvényes.
16. Cikk

Egyszerűsített eljárás a bizonyítványok kiadására

1. A jelen Jegyzőkönyv 12., 14. és 15. Cikkétől eltérően az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiadásának egyszerűsített eljárását lehet alkalmazni a következő rendelkezések szerint.
2. Az exportáló ország vámhatóságai az olyan exportőrt (a továbbiakban: elfogadott exportőr), aki gyakran végez olyan szállításokat, amelyekhez EUR.1 szállítási bizonyítványt lehet kiadni, és aki az illetékes hatóságok megelégedésére minden szükséges garanciát megad a termékek származási helyzetének ellenőrzéséhez, felhatalmazhatják arra, hogy az EUR.1 bizonyítványnak a jelen Jegyzőkönyv 12. Cikkében foglaltak szerinti megszerzése érdekében az exportáló ország vámhivatalához a kivitel alkalmával vagy ne mutassa be az árukat, vagy ne nyújtson be az ezekre az árukra vonatkozó EUR.1 bizonyítvány iránti kérelmet.
3. A 2. bekezdésben hivatkozott felhatalmazásban meg kell határozni, hogy az illetékes hatóságok választása szerint az EUR.1 szállítási bizonyítvány 11. „Vámhivatal igazolása” rovatát:
a) vagy előzetesen jóvá kell hagyni az exportáló ország illetékes vámhivatalának bélyegzőlenyomatával és e hivatal tisztviselőjének aláírásával, amely lehet sokszorosított is; vagy
b) el kell látni az elfogadott exportőr egy különleges bélyegzőjének lenyomatával, amelyet az exportáló ország vámhatóságai jóváhagytak, és megfelel a jelen Jegyzőkönyv V. számú Mellékletében szereplő mintának. Az űrlapon az ilyen bélyegzőlenyomat előre nyomtatott is lehet.
4. A 3. bekezdés a) pontjában hivatkozott esetekben az EUR.1 szállítási bizonyítvány 7. számú, „Megjegyzések” rovatába az alábbi kifejezések egyikét kell beírni:
„SIMPLIFIED PROCEDURE”,
„EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS” vagy
„BASÍTLESTÍRÍLMÍS PROSEDÜR”.
5. Az EUR.1 bizonyítvány 11. „Vámhivatal igazolása” rovatát az elfogadott exportőrnek szükség szerint ki kell töltenie.
6. Az elfogadott exportőr szükség esetén az EUR.1 bizonyítvány 13. „Utólagos ellenőrzés kérése” rovatában jelzi az ilyen bizonyítvány ellenőrzésére illetékes hatóság nevét és címét.
7. Egyszerűsített eljárás alkalmazása esetén az exportáló ország vámhatóságai előírhatják olyan EUR.1 bizonyítvány használatát, amelyet azonosításra szolgáló megkülönböztető jellel látnak el.
8. A 2. bekezdésben hivatkozott felhatalmazásokban az illetékes hatóságoknak különösen az alábbiakat kell meghatározniuk:
a) azokat a feltételeket, amelyek mellett az EUR.1 bizonyítványok iránti kérelmeket be lehet nyújtani;
b) azokat a feltételeket, amelyeknek megfelelően ezeket a kérelmeket legalább két évig meg kell őrizni;
c) 3. bekezdés b) pontjában hivatkozott esetekben a jelen Jegyzőkönyv 28. Cikkében említett utólagos ellenőrzés elvégzésére illetékes hatóságot.
9. Az exportáló ország vámhatóságai megállapíthatnak bizonyos árukategóriákat, amelyekre a 2. bekezdésben meghatározott különleges elbánás nem alkalmazható.
10. A vámhatóságok megtagadják a 2. bekezdésben említett felhatalmazást olyan exportőröktől, akik nem biztosítják mindazokat a garanciákat, amelyeket szükségesnek tartanak. A felhatalmazást az illetékes hatóságok bármikor visszavonhatják. Ezt kötelesek is megtenni akkor, amikor az elfogadott exportőr a feltételeknek már nem felel meg vagy már nem nyújtja ezeket a garanciákat.
11. Az elfogadott exportőrtől meg lehet követelni, hogy tájékoztassa az illetékes hatóságokat az általuk lefektetett szabályoknak megfelelően az exportőr által szállítani kívánt árukról, hogy ezek a hatóságok minden szükségesnek tartott vizsgálatot elvégezhessenek az áruk elszállítása előtt.
12. Az exportáló ország vámhatóságai bármely, általuk szükségesnek tartott ellenőrzést elvégezhetnek az elfogadott exportőrökkel kapcsolatban. Az ilyen exportőröknek ezt lehetővé kell tenniük.
13. E Cikk rendelkezései nem érintik Törökországnak és Magyarországnak a vámalakiságokra és a vámokmányok használatára vonatkozó szabályainak alkalmazását.
17. Cikk

A bizonyítványok kicserélése

1. Egy vagy több EUR.1 szállítási bizonyítványt bármikor ki lehet cserélni egy vagy több más bizonyítvánnyal, feltéve, hogy ezt a vámhivatal vagy más, az áruk ellenőrzéséért felelős illetékes hatóság végzi.
2. Ha Törökországból, Magyarországról, Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és vámszabad területre EUR.1 bizonyítvány igazolásával behozott termék kezelésen vagy feldolgozáson megy keresztül, az illetékes hatóságoknak az exportőr kérelmére új EUR.1 bizonyítványt kell kiadniuk, amennyiben az elvégzett kezelés vagy feldolgozás összhangban van a jelen Jegyzőkönyv rendelkezéseivel.
3. Az így kiállított helyettesítő bizonyítványt végleges EUR.1 szállítási bizonyítványnak kell tekinteni a jelen Jegyzőkönyv alkalmazása szempontjából, beleértve e Cikk rendelkezéseit is.
4. A helyettesítő bizonyítványt a reexportőr írásbeli kérelme alapján kell kiadni, miután az érintett hatóságok ellenőrizték a kérelmező beadványában megadott adatokat. Az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kiadásának keltét és sorszámát fel kell tüntetni a 7. rovatban.
18. Cikk

A bizonyítványok érvénye

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatóságai által történt kibocsátás napjától számított négy hónapon belül be kell mutatni az importáló ország azon vámhatóságainak, ahol a termékek az országba belépnek.
2. Az importáló ország vámhatóságaihoz az 1. bekezdésben megállapított végső benyújtási határidő után bemutatott EUR.1 szállítási bizonyítványokat akkor lehet elfogadni a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha a bizonyítványoknak a megállapított végső határidő előtt történő benyújtását vis maior vagy kivételes körülmények tették lehetetlenné.
3. A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatóságai akkor fogadhatják el a bizonyítványokat, ha a termékeket az említett végső határidő előtt bemutatták számukra.
19. Cikk

Kiállítások

1. A Magyarországról vagy Törökországból nem Magyarországon vagy Törökországban tartott kiállításra történő bevitel céljából eladott termékek a bevitelkor részesednek a Megállapodás rendelkezéseinek előnyeiből azzal a feltétellel, hogy a termékek megfelelnek a jelen Jegyzőkönyvben foglalt azon követelményeknek, amelyek biztosítják számukra, hogy Törökországból vagy Magyarországról származónak ismerjék el azokat, feltéve, hogy a vámhatóságok számára megfelelően igazolják, hogy
a) az exportőr Magyarországról vagy Törökországból szállította ezeket a termékeket abba az országba, ahol a kiállítást tartották, és ott azokat kiállítási tárgyakként bemutatta;
b) a termékeket az az exportőr adta el vagy az rendelkezett felőlük valamely Magyarországon vagy Törökországban lévő személy javára;
c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlen utána szállították Magyarországra vagy Törökországba ugyanabban az állapotban, amelyben a kiállításra kiküldték azokat;
d) a termékeket a kiállításra történt kiszállításuk után nem használták semmilyen más célra mint a kiállításon való bemutatásra.
2. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt a szokásos módon kell a vámhatóságokhoz benyújtani. Azon fel kell tüntetni a kiállító nevét és címét. Ha szükséges, a termékek természetére és kiállításuk feltételeire vonatkozó további okmányszerű igazolásokat lehet megkövetelni.
3. Az 1. bekezdést kell alkalmazni bármely olyan kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműipari kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános bemutatóra vagy bemutatásra, amelyet nem magáncélból szerveztek üzletekben vagy üzleti helyiségekben külföldi termékek eladására, és amelynek során a termékek vámellenőrzés alatt maradtak.
20. Cikk

A bizonyítványok benyújtása

Az EUR.1 szállítási bizonyítványokat az importáló ország vámhatóságaihoz kell benyújtani az ezen ország által megállapított eljárással összhangban. Ezek a hatóságok megkövetelhetik a bizonyítvány fordítását. Megkövetelhetik azt is, hogy az import árunyilatkozathoz az importőr mellékeljen egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a termékek megfelelnek a Megállapodás alkalmazásához megkövetelt feltételeknek.
21. Cikk

Behozatal részletekben

A jelen Jegyzőkönyv 5. Cikk 3. bekezdésében foglaltak érintetlenül hagyása mellett, amikor a vámhatóság számára árunyilatkozatot adó személy kérésére a Harmonizált Rendszer 84. vagy 85. Árucsoportjába tartozó cikket szétszerelve vagy összeszereletlenül, részletekben importálnak az illetékes hatóságok által meghatározott feltételeknek megfelelően, azt egy cikknek kell tekinteni, és az egész cikkre az első részlet behozatala alkalmával egy szállítási bizonyítványt lehet benyújtani.
22. Cikk

A bizonyítványok megőrzése

Az importáló ország vámhatóságai az abban az országban hatályban levő előírásoknak megfelelően kötelesek megőrizni az EUR.1 szállítási bizonyítványokat.
23. Cikk

Az EUR.2 űrlap

1. A 11. Cikkben foglaltak ellenére a csak származó termékeket tartalmazó és szállítmányonként az 5110 ECU-t meg nem haladó értékű szállítmányok esetén a jelen Jegyzőkönyv szerinti származási helyzet bizonyítékaként az EUR.2 űrlap szolgál, amelynek mintáját a jelen Jegyzőkönyv IV. számú Melléklete tartalmazza.
2. Az EUR.2 űrlapot a jelen Jegyzőkönyvnek megfelelően az exportőr vagy az exportőr felelősségére annak meghatalmazott képviselője tölti ki, és írja alá.
3. EUR.2 űrlapot minden egyes szállítmányhoz ki kell állítani.
4. Az exportőrnek, aki EUR.2 űrlapot kiadta, az exportáló ország vámhatóságának kérésére minden alátámasztó okmányt be kell nyújtania ennek az űrlapnak az alkalmazásával kapcsolatban.
5. A 18., 20. és 22. Cikkeket kell alkalmazni értelemszerű eltérésekkel az EUR.2 űrlapokra is.
24. Cikk

Eltérések

Az EUR.1 szállítási bizonyítványon vagy az EUR.2 űrlapon és a termékek importjához szükséges vámalakiságok elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett bejelentések közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi az okmányt eleve érvénytelenné vagy semmissé, ha kielégítően megállapítást nyer, hogy az megfelel a bemutatott termékeknek.
25. Cikk

Kivételek a származás bizonyítása alól

1. Magánszemélytől magánszemélynek kiscsomagként küldött vagy az utasok személyes poggyászának részét képező termékeket EUR.1 szállítási bizonyítvány bemutatása vagy EUR.2 űrlap kiállításának megkövetelése nélkül származó termékekként kell vámkezelni, feltéve, hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomban hozzák be és a Megállapodás alkalmazásához megkövetelt feltételeknek megfelelően jelentették be azokat, továbbá nem fér kétség ahhoz, hogy ezek a nyilatkozatok a valóságnak megfelelnek.
2. Az esetenkénti és kizárólag a címzett vagy az utas vagy családjaik személyes használatára szolgáló termékeket tartalmazó behozatalokat nem lehet kereskedelmi importnak tekinteni, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy nem kereskedelmi célról van szó.
A fentieken túlmenően e termékek összértéke, kiscsomagok esetén a 365 ECU-t, az utasok személyes poggyásza esetén pedig az 1025 ECU-t nem haladhatja meg.
26. Cikk

ECU-ban kifejezett összegek

1. Az ECU-ban megállapított összegekkel megegyező, az exportáló ország nemzeti valutájában kifejezett összegeket az exportáló ország határozza meg és közli a Megállapodásban, és a Törökország és Lengyelország és a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti Megállapodásokban részt vevő többi Féllel. Ha az összegek meghaladják az importáló ország által megállapított megfelelő összegeket, az utóbbi elfogadja azokat, ha az árukat az exportáló ország valutájában számlázták.
Ha az árukat a Törökország vagy Magyarország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság vagy a Szlovák Köztársaság valutájában számlázták, az importáló ország az érintett ország által közölt összeget fogadja el.
2. Az ECU alapárfolyama megegyezik az ECU-nak 1990. október 3-án e nemzeti valutában kifejezett értékével. Az ECU értéke minden ezt követő kétéves időszak folyamán, az ECU-nak az adott kétéves időszakot közvetlenül megelőző év első októberi munkanapján e nemzeti valutában számított értékével egyezik meg. Az alkalmazott árfolyamok első módosítására 1997. május 1-jén kerül sor.

III. Cím

AZ ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK

27. Cikk

A bélyegzőlenyomatok és címek közlése

Magyarország és Törökország vámhatóságai megküldik egymásnak az EUR.1 bizonyítványok kiadásához vámhivatalaiknál használt bélyegzők lenyomatainak mintáját és az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiadásáért, valamint az ilyen bizonyítványok és az EUR.2 űrlapok ellenőrzéséért felelős vámhatóságaik címeit.
28. Cikk

Az EUR.1 szállítási bizonyítvány és az EUR.2 űrlap ellenőrzése

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványok és az EUR.2 űrlapok utólagos ellenőrzését szúrópróbaszerűen vagy akkor végzik, amikor az importáló ország vámhatóságainak alapos okuk van kételkedni az okmányok hitelességében vagy a kérdéses termékek valódi származásával kapcsolatos tájékoztatás pontosságában.
2. Az EUR.1 szállítási bizonyítványok utólagos ellenőrzésének céljából az exportáló ország vámhatóságai kötelesek legalább két évig megőrizni a bizonyítványok másolatait, valamint az azokra vonatkozó minden export okmányt.
3. A jelen Jegyzőkönyv megfelelő alkalmazásának biztosítása céljából Magyarország és Törökország vámigazgatásaikon keresztül segítséget nyújtanak egymásnak az EUR.1 szállítási bizonyítványok hitelességének ellenőrzésében, ideértve a 12. Cikk (5) bekezdése értelmében kibocsátott bizonyítványokat és az EUR.2 űrlapokat, valamint az érintett termékek tényleges származásával kapcsolatos információk pontosságának ellenőrzésében.
4. Az (1) bekezdés alkalmazásának szempontjából az importáló ország vámhatóságai visszaküldik az exportáló ország vámhatóságainak az EUR.1 szállítási bizonyítványt vagy az EUR.2 űrlapot vagy azok fénymásolatait, megadva szükség szerint azokat az eljárási vagy tartalmi okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik.
A vonatkozó kereskedelmi okmányokat vagy azok másolatait csatolni kell az EUR.1 bizonyítványhoz vagy az EUR.2 űrlaphoz, és a vámhatóságok megadnak minden olyan megszerzett információt, amely arra utal, hogy az említett bizonyítványon vagy űrlapon szereplő adatok helytelenek.
5. Ha az importáló ország vámhatóságai úgy határoznak, hogy a vizsgálat eredményének megérkezéséig felfüggesztik a Megállapodás rendelkezéseinek végrehajtását, felajánlják a termékek kiadását az importőrnek bármely szükségesnek tartott óvintézkedés mellett.
6. Az importáló ország vámhatóságait haladéktalanul tájékoztatni kell a vizsgálat eredményeiről. Ezeknek az eredményeknek olyanoknak kell lenniük, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a vitatott EUR.1 szállítási bizonyítvány vagy EUR.2 űrlap a kérdéses termékekre vonatkozik-e, és azok a termékek jogosultak-e a kedvezményes elbánás alkalmazására.
Ha alapos gyanúra okot adó esetekben a vizsgálatra vonatkozó kérés keltétől számított tíz hónapon belül nem érkezik válasz, vagy ha a válasz nem tartalmaz elegendő információt, a kérdéses okmány hitelességének vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a kérést előterjesztő hatóságok, a vis maior vagy kivételes körülmények esetétől eltekintve, megtagadják a Megállapodásban meghatározott kedvezményes elbánásból származó előnyöket.
7. Azokat a vitákat, amelyeket nem lehet rendezni az importáló ország és az exportáló ország vámhatóságai között, vagy amelyek a jelen Jegyzőkönyv értelmezéséből eredő kérdést vetnek fel, a Vámegyüttműködési Bizottság elé kell terjeszteni.
8. Az importőr és az importáló ország vámhatóságai közötti viták rendezése minden esetben az említett ország joghatósága alá tartozik.
9. Amikor az ellenőrzés vagy bármely rendelkezésre álló információ arra látszik utalni, hogy a jelen Jegyzőkönyv rendelkezéseit megsértik, Magyarország vagy Törökország saját kezdeményezésére vagy a másik Fél kérésére megfelelő sürgősséggel elvégzi a megfelelő vizsgálatokat vagy intézkedik ilyen vizsgálatok iránt a jogsértések megállapítása vagy megelőzése érdekében, és ebből a célból Magyarország vagy Törökország meghívhatja a másik Felet az ilyen vizsgálatokban történő részvételre.
10. Amikor az ellenőrzés vagy bármely rendelkezésre álló információ arra látszik utalni, hogy a jelen Jegyzőkönyv rendelkezéseit megsértik, a termékeket e Jegyzőkönyv alapján csak akkor lehet elfogadni származó termékeknek, ha az e Jegyzőkönyvben meghatározott és ténylegesen megkezdett adminisztratív eljárás befejeződött, ideértve különösen az ellenőrzési eljárást.
Hasonlóképpen, a termékektől származó termékekre vonatkozó elbánás csak az ellenőrzési eljárás befejezése után tagadható meg.
29. Cikk

Büntetések

Büntetéssel kell sújtani minden olyan személyt, aki termékek kedvezményes elbánásának igénybevétele céljából helytelen adatokat tartalmazó okmányt állít ki vagy annak kiállítását előidézi.
30. Cikk

Vámszabad területek

Magyarország és Törökország minden szükséges lépést megtesznek annak biztosítására, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvány fedezete alatt szállított, a szállítás során területeiken lévő vámszabad területeket használó termékeket nem helyettesítik más termékekkel és azok nem mennek keresztül más kezeléseken mint állapotuk romlásának megelőzését célzó szokásos műveletek.

IV. Cím

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

31. Cikk

A Jegyzőkönyv módosítása

A Társulási Tanács kétévenként vagy bármikor, amikor Magyarország vagy Törökország úgy kívánja, megvizsgálja a jelen Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazását bármilyen szükséges módosítás vagy kiigazítás érdekében.
Az ilyen vizsgálatnak különösen a Feleknek harmadik országokkal létrehozott szabadkereskedelmi övezetekben vagy vámuniókban való részvételét kell figyelembe vennie.
32. Cikk

Vám-együttműködési Bizottság

1. Vám-együttműködési Bizottság alakul, amely felelős a Jegyzőkönyv helyes és egységes alkalmazását célzó adminisztratív együttműködésért, valamint vámkérdésekben olyan egyéb feladatok ellátásért, amelyeket rábíznak.
2. A Bizottság egyrészről a Magyarország által kijelölt szakértőkből, másrészről Törökország vámkérdésekért felelős tisztviselőiből áll.
33. Cikk

Ásványolajtermékek

A VI. számú Mellékletben felsorolt termékek ideiglenesen ki vannak zárva a jelen Jegyzőkönyv hatálya alól. Az adminisztratív együttműködésre vonatkozó rendelkezéseket azonban értelemszerű eltérésekkel ezekre a termékekre is alkalmazni kell.
34. Cikk

Mellékletek

A Jegyzőkönyv mellékletei annak szerves részét képezik.
35. Cikk

A Jegyzőkönyv végrehajtása

Magyarország és Törökország minden szükséges lépést megtesz a jelen Jegyzőkönyv végrehajtása érdekében.
36. Cikk

A Cseh Köztársaságra és a Szlovák Köztársaságra és Lengyelországra vonatkozó rendelkezések

A Szerződő Felek minden szükséges intézkedést megtesznek a jelen Jegyzőkönyv alkalmazását lehetővé tevő megállapodások megkötésére a Cseh Köztársasággal és a Szlovák Köztársasággal és Lengyelországgal. A Szerződő Felek értesítik egymást az ebből a célból tett intézkedésekről.
37. Cikk

Tranzitáruk vagy raktározott áruk

A Megállapodás rendelkezéseit alkalmazni lehet azokra a termékekre is, amelyek megfelelnek a jelen Jegyzőkönyv rendelkezéseinek, és amelyek a Megállapodás hatálybalépésének napján tranzitban, Magyarországon vagy Törökországban vagy a Cseh Köztársaságban és Szlovák Köztársaságban vagy Lengyelországban, vámraktárakban vagy vámszabad területen vannak ideiglenesen raktározva, feltéve, hogy ettől a naptól számított négy hónapon belül a vámhatóságokhoz olyan EUR.1 bizonyítványt nyújtanak be, amelyet az exportáló ország illetékes hatóságai visszamenőleges hatállyal jóváhagytak, mindazokkal az okmányokkal együtt, amelyek az áruk közvetlen szállítását mutatják.

I. számú Melléklet a „D” Jegyzőkönyvhöz

Megjegyzések

Előszó

Ezeket a megjegyzéseket kell alkalmazni indokolt esetben a nem-származó anyag felhasználásával előállított valamennyi termékre, még akkor is, ha azok nem esnek a II. számú Melléklet jegyzékében szereplő különleges feltételek hatálya alá, hanem ehelyett a 4. Cikk 1. bekezdésében lefektetett vámtarifaszám változási szabály vonatkozik rájuk.
1. Megjegyzés
1.1. A Jegyzék első két oszlopa az előállított terméket írja le.
Az első oszlop tartalmazza a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifaszámot vagy árucsoport számot és a második oszlop írja le az ebben a rendszerben az adott vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz használt árukat. Az első két oszlopban szereplő minden egyes tételhez a 3. oszlop állapítja meg a szabályt. Ahol néhány esetben az első oszlopban szereplő adatot egy „ex” előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak vagy árucsoportnak a 2. oszlopban leírt részére vonatkozik.
1.2. Ahol az 1. oszlopban néhány vámtarifaszámot csoportosítottak egybe vagy egy árucsoport szám szerepel és ezért a termékek leírására a 2. oszlopban általános kifejezéseket használtak, a 3. oszlopban szereplő szomszédos szabály mindazokra a termékekre vonatkozik, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban együtt csoportosított bármely vámtarifaszám alá tartoznak.
1.3. Ha a Jegyzékben különböző szabályok vonatkoznak az egy vámtarifaszámon belüli különböző termékekre, minden egyes bekezdés tartalmazza a vámtarifaszám azon részének leírását, amelyre a 3. oszlop azonos sorában szereplő szabály vonatkozik.
2. Megjegyzés
2.1. A „megmunkálás” kifejezés magában foglal mindenfajta munkát vagy feldolgozást, beleértve az „összeállítást” vagy a különleges műveleteket. Lásd azonban még az alábbi 3.5. Megjegyzést.
2.2. Az „anyag” kifejezés magában foglalja a termék megmunkálása során felhasznált bármely alkotórészt, nyersanyagot, összetevőt vagy alkatrészt stb.
2.3. A „termék” kifejezés a megmunkálni kívánt termékre vonatkozik, még akkor is, ha azt egy másik megmunkálási műveletben való későbbi felhasználásra szánják.
2.4. Az „áruk” kifejezés mind az anyagokra, mind a termékekre vonatkozik.
3. Megjegyzés
3.1. A Jegyzékben nem szereplő bármely vámtarifaszám vagy egy vámtarifaszámnak bármely, a Jegyzékben nem szereplő része esetén a 4. Cikk 1. bekezdésében megállapított „vámtarifaszám változási” szabályt kell alkalmazni. Ha bármely, a Jegyzékben szereplő tételre „vámtarifaszám változási” feltétel vonatkozik, akkor azt a 3. oszlop szabálya tartalmazza.
3.2. A 3. oszlopban szereplő szabály által megkövetelt munkát vagy feldolgozást csak a felhasznált nem-származó anyagok vonatkozásában kell elvégezni. Hasonlóképpen a 3. oszlopban foglalt szabályban szereplő korlátozások csak a felhasznált nem-származó anyagokra vonatkoznak.
3.3. Ahol egy szabály azt mondja, hogy „bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagot” fel lehet használni, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagot is fel lehet használni, de bármilyen specifikus korlátozó feltételnek alávetve, amelyet szintén tartalmazhat a szabály. A „megmunkálás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, beleértve a ..... vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat” kifejezés azonban azt jelenti, hogy csak a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó, a Jegyzék 2. oszlopában megadott termék leírásától különböző anyagokat lehet felhasználni.
3.4. Ha egy, a származó helyzetet a vámtarifaszám változási szabály vagy a saját jegyzéki szabály értelmében a megmunkálás során megszerzett - nem-származó anyagokból készült - terméket egy másik termék megmunkálásának folyamatában anyagként használnak fel, a befoglaló termékre vonatkozó szabály azután nem vonatkozik rá.
Például:
Egy, a 84.07 vámtarifaszám alá tartozó motort - amelyre a szabály kimondja, hogy a befoglalható nem-származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át - a 72.24 vámtarifaszám alá tartozó „kovácsolással durván alakított egyéb acélötvözetből” készítettek.
Ha ezt a kovácsolást az érintett országban végezték el egy nem-származó ingotból, akkor a kovácsolt termék már megszerezte a származást a Jegyzék ex 72.24 vámtarifaszáma szabályának értelmében. Ezután a kovácsolt terméket származóként lehet figyelembe venni a motor értékének kiszámításához, függetlenül attól, hogy azt ugyanabban a gyárban vagy egy másikban gyártották-e. Tehát a nem-származó ingot értékét nem kell figyelembe venni a felhasznált nem-származó anyagok értékének összeadásakor.
3.5. Még ha a vámtarifaszám változási szabályt vagy a Jegyzékben foglalt más szabályokat ki is elégítik, egy termék nem szerzi meg a származást, ha az elvégzett feldolgozás, mint egész, elégtelen a 4. Cikk 3. bekezdése értelmében.
3.6. A származási szabályok alkalmazásához a minősítési egység az a termék, amelyet alapegységnek kell tekinteni az áruosztályozásnál a Harmonizált Rendszer nómenklatúráját használva. A Harmonizált Rendszer alkalmazásának 3. Szabálya szerint osztályozott termékkészletek esetében a minősítési egységet a készletben levő minden egyes tétel tekintetében meg kell határozni: ez a rendelkezés vonatkozik a 63.08, a 82.06 és a 96.05 vámtarifaszámok alá tartozó készletekre is.
Ebből következően:
amikor egy bizonyos cikkcsoportból vagy cikkösszeállításból álló terméket egyetlen vámtarifaszám alá kell sorolni a Harmonizált Rendszer értelmében, akkor az egész képezi a minősítési egységet, amikor egy szállítmány a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá osztályozott számos azonos termékből áll, a származási szabályok alkalmazásánál minden egyes terméket külön kell figyelembe venni, amikor a Harmonizált Rendszer 5. Szabálya értelmében a csomagolást áruosztályozási célokra a termékkel együtt kell figyelembe venni, akkor a csomagolást a származás meghatározásának céljaira is együtt kell figyelembe venni.
4. Megjegyzés
4.1. A Jegyzékben szereplő szabály a megkövetelt minimális mennyiségű munkát vagy feldolgozást jelenti és több munka vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzetet eredményezheti; viszont a kevesebb munka vagy feldolgozás elvégzése nem eredményezhet származást.
Tehát, ha egy szabály azt mondja, hogy a megmunkálás egy bizonyos szintjén nem-származó anyagok felhasználhatók, akkor az ilyen anyagok felhasználása a megmunkálás egy korábbi fázisában megengedett, és az ilyen anyagok felhasználása egy későbbi fázisban nem megengedett.
4.2. Ha a Jegyzék egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egynél több anyagból is meg lehet munkálni, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy valamennyi anyagot fel is kell használni.
Például:
A szálakra vonatkozó szabály kimondja, hogy természetes szálak felhasználhatók és egyéb anyagok között vegyianyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti, hogy mindkettőt fel kell használni, lehet az egyiket vagy a másikat, vagy lehet mindkettőt használni.
Ha azonban ugyanabban a szabályban egy korlátozás vonatkozik egy anyagra és más korlátozások vonatkoznak más anyagokra, akkor a korlátozások csak a ténylegesen felhasznált anyagokra vonatkoznak.
Például:
A varrógépekre vonatkozó szabály meghatározza, hogy a felhasznált fonalfeszítő mechanizmusnak származónak kell lennie, és a felhasznált cikcakk mechanizmusnak szintén származónak kell lennie; ez a két korlátozás csak akkor nyer alkalmazást, ha a varrógép ténylegesen tartalmazza is az említett mechanizmusokat.
4.3. Ha a Jegyzék egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell megmunkálni, a feltétel nyilvánvalóan nem akadályozza más olyan anyagok felhasználását, amelyek saját belső természetüknél fogva nem tudják kielégíteni a szabályt.
Például:
A 19.04 vámtarifaszámra vonatkozó szabály kifejezetten kizárja gabonafélék és származékaik használatát, ez azonban nem akadályozza ásványi sók, vegyi anyagok és más, nem gabonafélékből előállított adalékok használatát.
Például:
Egy nem-szövött anyagokból készült cikk esetében, ha csak nem-származó fonal felhasználása van megengedve a termékosztályban, nem lehet nem-szövött ruhaanyagból kiindulni még ha a nem-szövött ruhaanyagokat általában nem is lehet előállítani fonalból. Ilyen esetekben a kiinduló anyag általában a fonal előtti fázis a szál fázis lesz.
A textíliákra vonatkozóan lásd még a 7.3. Megjegyzést is.
4.4. Ha a Jegyzék egy szabályában két vagy több százalékot is megadnak a felhasználható nem-származó anyagok maximális értékére, akkor ezeket a százalékokat nem lehet összeadni. Valamennyi felhasznált nem-származó anyag maximális értéke sohasem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalék értéket. Nem lehet továbbá túllépni az egyes anyagokra megjelölt százalékos arányokat a kérdéses anyagok felhasználása tekintetében sem.
5. Megjegyzés
5.1. A „természetes szálak” kifejezés a Jegyzékben a mesterséges és szintetikus szálakon kívüli egyéb szálakra vonatkozik és a fonást megelőző fázisokra korlátozódik, beleértve a hulladékot. Ha egyéb megjelölés nem történik, a „természetes szálak” kifejezés magában foglalja a kártolt, fésült vagy másként megmunkált, de nem fonott szálakat.
5.2. A „természetes szálak” kifejezés magában foglalja a 05.03 vámtarifaszám alá tartozó lószőrt, az 50.02 és 50.03 alá tartozó selymet, valamint az 51.01-51.05 alá tartozó gyapjúszálakat, a finom vagy durva állati szőröket, az 52.01-52.03 alá tartozó pamutszálakat és az 53.01-53.05 alá tartozó más növényi szálakat.
5.3. A „textilpép”, „vegyi anyagok” és „papíripari rostanyagok” kifejezések a Jegyzékben a mesterséges, szintetikus vagy papírszálak vagy fonalak megmunkálására felhasználható, az 50-63. Árucsoportokba nem osztályozható anyagok leírására szolgálnak.
5.4. A „mesterséges szálak” kifejezés a Jegyzékben a szintetikus vagy mesterséges fonókábel, vágott szál vagy az 55.01-55.07 alá tartozó hulladék megjelölésére szolgál.
6. Megjegyzés
6.1. Az e Megjegyzésre való hivatkozással a Jegyzékben feltüntetett vámtarifaszámok alá sorolt termékek esetén, a Jegyzék 3. oszlopában meghatározott feltételek nem vonatkoznak a megmunkálásukhoz felhasznált azon textil alapanyagokra, amelyek összevontan a felhasznált összes textil alapanyag súlyának összesen maximum 10%-át képviselik (de lásd az alábbi 6.3. és 6.4. Megjegyzéseket is).
6.2. Ezt a tűréshatárt azonban csak a vegyes összetételű termékekre lehet alkalmazni, amelyek két vagy több textil alapanyagból készültek.
Az alábbiakat kell textil alapanyagoknak tekinteni:
- selyem,
- gyapjú,
- durva állati szőr,
- finom állati szőr,
- lószőr,
- pamut,
- papírgyártási anyagok és papír,
- len,
- kender,
- juta és egyéb textilipari rostszálak,
- szizál és egyéb textilipari agave-szálak,
- kókusz, manila-kender, rami és egyéb növényi alapú textilipari szálak,
- szintetikus végtelen szál,
- mesterséges végtelen szál,
- szintetikus vágott szál,
- mesterséges vágott szál.
Például:
Az 52.05 vámtarifaszám alá tartozó, az 52.03 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 55.06 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból előállított fonal vegyes fonal. Következésképpen a (vegyi anyagokból vagy textilpépből történő megmunkálást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő nem-származó szintetikus vágott szálat a fonal súlyának 10%-áig lehet felhasználni.
Például:
Az 51.12 vámtarifaszám alá tartozó, az 51.07 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszálból és az 55.09 vámtarifaszám alá tartozó vágott szálból álló szintetikus fonalból készült gyapjúszövet vegyes szövet. Következésképpen a (vegyi anyagból vagy textilpépből történő feldolgozást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő szintetikus fonalat, vagy a (nem kártolt, nem fésült vagy a fonáshoz másként elő nem készített természetes szálakból történő feldolgozást megkövetelő) származási szabályokat ki nem elégítő gyapjúfonalat, vagy a kettő kombinációját a szövet súlyának legfeljebb 10%-áig lehet felhasználni.
Például:
Az 58.02 vámtarifaszám alá tartozó, az 52.05 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 52.10 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből készült frottír textil szövet is csak akkor vegyes termék, ha maga a pamutszövet is vegyes szövet, amely két különböző vámtarifaszám alá tartozó fonalból készült vagy ha a felhasznált pamutfonal maga is vegyes.
Például:
Ha a szóban forgó frottír textil szövet az 52.05 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 54.07 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus szövetből készült, akkor nyilvánvalóan a felhasznált fonalak két különböző textil alapanyagot alkotnak és ennek megfelelően a frottír textil szövet vegyes termék.
Például:
A mesterséges fonalból és pamutfonalból álló szőnyeg juta hátoldallal vegyes termék, mert három textilipari alapanyagot használtak fel hozzá. Tehát bármely nem-származó anyag, amely a feldolgozás későbbi fázisában van mint amit a szabály megenged, felhasználható, feltéve, hogy együttes súlyuk nem haladja meg a szőnyeg textil anyagai súlyának 10%-át. Így mind a juta hátoldal és/vagy a pamutfonal importálható a megmunkálásnak ebben a szakaszában, feltéve, hogy eleget tesznek a súllyal kapcsolatos követelményeknek.
6.3. „Paszományozott vagy anélküli rugalmas poliészter szegmensekkel ellátott poliuretán fonalat” tartalmazó szövet esetén ez a tűréshatár e fonal tekintetében 20%.
6.4. A legfeljebb 5 mm széles, alumíniumfólia magból, vagy alumínium porral bevont vagy be nem vont műanyag filmmagból álló, ragasztóval két műanyag film közé fogott csíkot magában foglaló szövet esetén ez a tűréshatár 30% e csík vonatkozásában.
7. Megjegyzés
7.1. Azon textil termékek esetében, amelyek a Jegyzékben a jelen megjegyzésre utaló lábjegyzettel vannak megjelölve, az érintett késztermékre a Jegyzék 3. oszlopában meghatározott szabályt ki nem elégítő bélések és közbélések kivételével a textil anyagok felhasználhatók, feltéve, hogy a készterméktől eltérő vámtarifaszám alá kell azokat osztályozni és értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.
7.2. Bármely nem-textil paszomány és tartozék vagy textilt tartalmazó más felhasznált anyagoknak nem kell kielégíteniük a 3. oszlopban meghatározott feltételeket még akkor sem, ha kívül esnek a 4.3. Megjegyzés hatályán.
7.3. A 4.3. Megjegyzésnek megfelelően a semmilyen textilt sem tartalmazó nem-származó nem-textil paszományok és tartozékok vagy más termékek azonban szabadon felhasználhatók ott, ahol azokat nem lehet a 3. oszlopban felsorolt anyagokból készíteni.
Például:
Ha a Jegyzékben egy szabály azt mondja, hogy egy bizonyos textil termékhez mint például egy blúz, fonalat kell használni, ez nem akadályozza fémcikkek mint például gombok használatát, mert azokat nem lehet textil anyagokból készíteni.
7.4. Ahol százalékos szabály kerül alkalmazásra, a paszományok és tartozékok értékét figyelembe kell venni a befoglalt nem-származó anyagok értékének kiszámításánál.

II. számú Melléklet a „D” Jegyzőkönyvhöz

A származó állapot elnyerése érdekében, a nem-származó anyagokon végzett megmunkálások vagy feldolgozások listája

HRvámtarifaszám	A termék leírása		A nem-származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás a származó állapot elnyerése érdekében
02.01	Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 02.02 vámtarifaszám alá tartozó szarvasmarhafélék fagyasztott húsa kivételével
02.02	Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 02.01 vámtarifaszám alá tartozó szarvasmarhafélék friss vagy hűtött húsa kivételével
02.06	Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 02.01-02.05 vámtarifaszámok alá tartozó vágott állatok, egészben, felezve vagy negyedelve kivételével
02.10	Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási melléktermékből vagy belsőségből		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 02.01-02.06 és a 02.08 vámtarifaszámok alá tartozó vágási melléktermékek és belsőségek vagy a 02.07 vámtarifaszám alá tartozó baromfimáj kivételével
03.02-től 03.05-ig	Hal, az élő hal kivételével		Előállítás, melynek során a 3. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak már származónak kell lennie
04.02 04.04-től 04.06-ig	Tejtermékek		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 04.01 vagy a 04.02 vámtarifaszám alá tartozó tej és tejszín kivételével
04.03	Író, aludttej és tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve is, cukrozva vagy más anyaggal édesítve, ízesítve, gyümölcs vagy kakaó hozzáadásával is		Előállítás, melynek során: a 4. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak már származónak kell lennie, a 20.09 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcsleveknek (az ananászlé, a citromlé vagy a grapefruitlé kivételével) származóaknak kell lenniük, és a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
04.08	Madártojás héj nélkül és tojássárgája frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadásával is		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 04.07 vámtarifaszám alá tartozó madártojás kivételével
ex 05.02	Feldolgozott sertés- és vaddisznószőr és sörte		Szőr és sörte tisztítása, fertőtlenítése, válogatása és egyenesítése
ex 05.06	Feldolgozatlan csont és szarvmag		Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak már származónak kell lennie
07.10-től 07.13-ig	Fagyasztott vagy szárított zöldség, zöldségfélék ideiglenesen tartósítva, az ex 07.10 és az ex 07.11 vámtarifaszám alá tartozók kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált zöldségféle már származó
ex 07.10	Csemegekukorica (nyersen vagy gőzölve vagy vízben forrázva is), fagyasztott		Előállítás friss vagy hűtött csemegekukoricából
ex 07.11	Ideiglenesen tartósított csemegekukorica		Előállítás friss vagy hűtött csemegekukoricából
08.11	Gyümölcs és dió nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva, fagyasztva, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadásával is: Hozzáadott cukrot tartalmazók		Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak már származónak kell lennie
08.12	Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen étkezésre még nem elkészítve		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak már származónak kell lennie
08.13	Szárított gyümölcs, a 08.01-08.06 vámtarifaszámok alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak már származónak kell lennie
08.14	Citrusfélék és a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek vagy diónak már származónak kell lennie
ex 11. Árucsoport	Malomipari termékek; maláta; keményítő; inulin; búzasikér, az ex 11.06 vámtarifaszám alá tartozók kivételével		Előállítás, melynek során a 07.14 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált gabonafélének, ehető növénynek, gyökérnek és gumónak már származónak kell lennie
ex 11.06	A 07.13 vámtarifaszám alá tartozó szárított, hámozott hüvelyes növényből készült liszt és étel		A 07.08 vámtarifaszám alá tartozó hüvelyes növények szárítása és őrlése
13.01	Sellak, természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és balzsam		Előállítás, melynek során a 13.01 vámtarifaszám alá tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 13.02	Növényi nyálka és dúsító átalakítva		Előállítás nem átalakított nyálkából és dúsítóból
15.01	Sertészsír; baromfizsír olvasztott, sajtolt vagy oldószerrel kivont is:
Csontról vagy nyesedékből származó zsiradék		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 02.03, 02.06 vagy a 02.07 vámtarifaszám alá tartozók vagy a 05.06 vámtarifaszám alá tartozó csontok kivételével
Egyéb		Előállítás a 02.03 vagy 02.06 vámtarifaszám alá tartozó sertéshúsból vagy étkezésre alkalmas vágási melléktermékből, belsőségből vagy a 02.07 vámtarifaszám alá tartozó baromfihúsból vagy étkezésre alkalmas vágási melléktermékből, belsőségből
15.02	Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, ezek egyéb zsiradéka, nyers, olvasztott, sajtolt vagy oldószerrel kivont is:
Csontról vagy nyesedékről származó zsiradék		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 02.01, 02.02, 02.04 vagy a 02.06 vámtarifaszám alá tartozók vagy a 05.06 vámtarifaszám alá tartozó csontok kivételével
Egyéb		Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak már származónak kell lennie
15.04	Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
Halból nyert olaj és zsír, tengeri emlősből nyert olaj szilárd frakciói		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 15.04 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is
Egyéb		Előállítás, melynek során a 2. és 3. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak már származónak kell lennie
ex 15.05	Finomított lanolin		Előállítás a 15.05 vámtarifaszám alá tartozó nyers gyapjúzsírból
15.06	Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
Szilárd frakciók		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 15.06 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is
Egyéb		Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált állati eredetű anyagnak már származónak kell lennie
ex 15.07-től 15.15-ig	Kiolvasztott növényi olajok és frakciók, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:
Szilárd frakciók, a Jojoba olaj kivételével		Előállítás a 15.07-15.15 vámtarifaszámok alá tartozó más anyagokból
Egyéb, az alábbiak kivételével: Tung olaj (kínai faolaj), mirtuszviasz, japán-viasz Nem emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerek előállítására szolgáló növényekből készült ipari olajok és frakcióik		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált növényi eredetű anyagnak már származónak kell lennie
ex 15.16	Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói, újraéterezve, finomítva is, de másképpen nem elkészítve		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált állati és növényi eredetű anyagnak már származónak kell lennie
ex 15.17	A 15.07-15.15 vámtarifaszámok alá tartozó növényi olajok étkezésre alkalmas folyékony keveréke		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált növényi eredetű anyagnak már származónak kell lennie
ex 15.19	A mesterséges viasz jellemzőivel rendelkező ipari zsíralkoholok		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 15.19 vámtarifaszám alá tartozó zsírsavakat is
16.01	Kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből; ezekből a termékekből álló élelmiszerek		Előállítás az 1. Árucsoportba tartozó állatokból
16.02	Más elkészített és konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség és vér		Előállítás az 1. Árucsoportba tartozó állatokból
16.03	Kivonat és lé húsból, halból, héjas, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból		Előállítás az 1. Árucsoportba tartozó állatokból. Valamennyi felhasznált halnak, héjas, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatnak már származónak kell lennie
16.04	Elkészített vagy konzervált hal; kaviár és halikrából készített kaviárpótló		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált halnak, halikrának már származónak kell lennie
16.05	Elkészített vagy konzervált héjas, puhatestű és más gerinctelen víziállat		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált héjas, puhatestű és más gerinctelen víziállatnak már származónak kell lennie
ex 17.01	Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz, szilárd állapotban, ízesítve vagy színezve		Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
17.02	Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő vagy színezőanyagok nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor:
Vegytiszta maltóz és gyümölcscukor		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 17.02 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is
Ízesített vagy színezett más cukor szilárd állapotban		Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyagnak már származónak kell lennie
ex 17.03	Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítve vagy színezve		Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
17.04	Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve, ha a 17. Árucsoportba tartozó bármely más felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
18.06	Csokoládé és más kakaótartalmú élelmiszer-készítmények		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve, ha a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
19.01	Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem vagy 50 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 04.01-04.04 vámtarifaszám alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem vagy 10 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:
Malátakivonat		Előállítás a 10. Árucsoportba tartozó gabonafélékből
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve, ha a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
19.02	Tészta főzve vagy töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképpen elkészítve is mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz elkészítve is		Előállítás, melynek során valamennyi gabonafélének (durumbúza kivételével), húsnak, vágási mellékterméknek, belsőségnek, halnak, héjas vagy puhatestű állatnak már származónak kell lennie
19.03	Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy vagy hasonló formában		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 11.08 vámtarifaszám alá tartozó burgonyakeményítő kivételével
19.04	Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); gabona - a kukorica kivételével - szem formában előfőzve vagy másképpen elkészítve:
Kakaót nem tartalmazók:
Gabona, a kukorica kivételével, szem formában előfőzve vagy másképpen elkészítve		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 20.01, 20.04 és a 20.05 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított kukoricaszemet vagy csövet és a 07.10 vámtarifaszám alá tartozó nyers, főzött vagy gőzölt kukoricát, fagyasztva azonban nem szabad felhasználni
Egyéb		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált gabonának és lisztnek (a Zea indurata fajtájú kukorica és a durumbúza és származékai kivételével) teljes egészében származónak kell lennie, és a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
Kakaót tartalmazók		Előállítás a nem a 18.06 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, feltéve, hogy a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
19.05	Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 11. Árucsoportba tartozók kivételével
20.01	Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek, diónak vagy zöldségnek már származónak kell lennie
20.02	Paradicsom, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva		Előállítás, melynek során a felhasznált paradicsomnak már származónak kell lennie
20.03	Ehető gomba és szarvasgomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gombának vagy szarvasgombának már származónak kell lennie
20.04 és 20.05	Más zöldség, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva is		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált zöldségnek már származónak kell lennie
20.06	Gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott):		Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
20.07	Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- és diópüré, gyümölcs- és dió- (mogyoró-) krém, mindezek főzve, hozzáadott cukorral vagy más édesítőanyaggal is		Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
20.08	Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:
Hozzáadott cukrot nem tartalmazó, nem gőzölt vagy nem vízben főzött gyümölcs és dió, fagyasztva		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek és diónak már származónak kell lennie
Hozzáadott cukrot vagy alkoholt nem tartalmazó dió		Előállítás, melynek során a 08.01, 08.02 és a 12.02-12.07 vámtarifaszámok alá tartozó származó felhasznált dió és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve, ha a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 20.09	Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve, ha a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 21.01	Pörkölt cikória és kivonata, esszenciája és koncentrátuma		Előállítás, melynek során a felhasznált cikóriának már származónak kell lennie
ex 21.03	Mártás (szósz) és ezek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Mustárliszt vagy mustárdara vagy elkészített mustár azonban felhasználható
Elkészített mustár		Előállítása mustárlisztből vagy mustárdarából
ex 21.04	Levesek és erőlevesek és ezek előállítására szolgáló készítmény		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 20.02-20.05 vámtarifaszám alá tartozó feldolgozott és tartósított zöldségek kivételével
Homogenizált, összetett élelmiszer-készítmény		Azon vámtarifaszám szerinti szabályt kell alkalmazni, ahová döntő mértékben a termék tartozik
ex 21.06	Cukorszirup ízesítve vagy színezve		Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
22.01	Víz, természetes vagy mesterséges ásványvíz és a szénsavas víz is, cukor vagy más édesítő, ízesítőanyag hozzáadása nélkül; jég és hó		Előállítás, melynek során a felhasznált víznek már származónak kell lennie
22.02	Víz, ásványvíz és szénsavas víz, cukor vagy más édesítő- vagy ízesítőanyag hozzáadásával és más alkoholmentes ital, a 20.09 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, feltéve, ha a 17. Árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át és bármely felhasznált gyümölcslének (az ananászlé, a citromlé és a grapefruitlé kivételével) már származónak kell lennie
ex 22.04	Friss szőlőből készült bor, beleértve a szeszezett bort is, és hozzáadott alkoholt tartalmazó szőlőmust		Előállítása más szőlőmustból
22.05	Szőlőt tartalmazó alábbiak:
ex 22.07 ex 22.08 és ex 22.09	Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve; etilalkohol és más szesz, denaturálva is; likőr és más szeszes ital; összetett alkoholos készítmények italok előállításához; ecet		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a szőlő vagy bármely szőlőszármazék kivételével
ex 22.08	50 térfogatszázaléknál kisebb alkoholtartalmú whisky		Előállítás, melynek során a gabonából nyert felhasznált alkohol értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15%-át
ex 23.03	A kukoricakeményítő előállításából származó maradványok (a koncentrált áztatólé kivételével), melyek proteintartalma száraz termékre számítva meghaladja a 40 tömegszázalékot		Előállítás, melynek során a felhasznált kukoricának már származónak kell lennie
ex 23.06	Az olívaolaj kinyerésekor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradvány, melyek több mint 3 tömegszázalékban tartalmaznak olívaolajat		Előállítás, melynek során a felhasznált olívabogyónak már származónak kell lennie
23.09	Állatok etetésére szolgáló készítmény		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gabonafélének, cukornak vagy melasznak, mustnak vagy tejnek már származónak kell lennie
24.02	Szivar, mind a két végén levágott végű szivar, kisalakú szivar, szivarka, dohányból vagy dohánypótlóból		Előállítás, melynek során a 24.01 vámtarifaszám alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohánypótló legalább 70 tömegszázalékának már származónak kell lennie
ex 24.03	Pipadohány		Előállítás, melynek során a 24.01 vámtarifaszám alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohánypótló legalább 70 tömegszázalékának már származónak kell lennie
ex 25.04	Tisztított és őrölt, növelt karbontartalmú természetes kristályos grafit		A karbontartalom növelése, a kristályos nyersgrafit tisztítása és őrlése
ex 25.15	Márvány, fűrészelve vagy más módon alakítva, tömb, négyzetes (téglalap) alakú tábla formában, 25 cm vagy ennél keskenyebb méretben		A 25 cm-t meghaladó vastagságú márvány (a már elfűrészelt is) fűrészelése vagy más módon történő vágása
ex 25.16	Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékmű- vagy építőkő, fűrészelve vagy más módon alakítva, tömb, négyzetes (téglalap) alakú tábla formában, 25 cm vagy keskenyebb méretben		A 25 cm-t meghaladó vastagságú kő (a már elfűrészelt is) fűrészelése vagy más módon történő vágása
ex 25.18	Kalcinált dolomit		A nem kalcinált dolomit kalcinálása
ex 25.19	Aprított természetes magnézium-karbonát (magnezit) hermetikusan zárt tartályban és olvasztott vagy túlégetett (zsugorított) magnézium-oxidtól eltérő magnézium-oxidok, vegyileg tisztán is		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Természetes magnézium-karbonátot (magnezit) azonban lehet használni
ex 25.20	Speciális fogászati felhasználásra szolgáló gipsz		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 25.24	Természetes azbesztszálak		Előállítás azbesztkoncentrátumból
ex 25.25	Csillámpor		Csillámkő vagy csillámhulladék őrlése
ex 25.30	Kalcinált vagy porított földfesték		A földfesték kalcinálása vagy őrlése
ex 27.07	Olaj, melyben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét, olyan olajok, amelyek hasonlóak a kőszénkátrány magas hőmérsékleten történő desztillációja során nyert ásványi olajokhoz, amelyek több mint 65 tömegszázalékban 250°C-ig desztillálódnak (beleértve a petróleum és a benzol vegyületeket is), üzemanyag és fűtőanyag céljára		Ezek a VI. számú Mellékletben szereplő termékek
27.09-től 27.15-ig	Ásványi olajok és lepárlásuk során nyert termékek; bitumenes anyag; ásványi viaszok		Ezek a VI. számú Mellékletben szereplő termékek
ex 28. Árucsoport	Szervetlen vegyi anyagok; szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból; az ex 28.11 és az ex 28.33 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 28.11	Kén-trioxid		Előállítás kén-dioxidból
ex 28.33	Alumínium-szulfát		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 29. Árucsoport	Szerves vegyi anyagok; az ex 29.01, ex 29.02, ex 29.05, 29.15, ex 29.32, 29.33 és 29.34 vámtarifaszámok alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 29.01	Üzemanyagként vagy fűtőanyagként használt aciklikus szénhidrogének		Ezek a VI. számú Mellékletben szereplő termékek
ex 29.02	Üzemanyagként vagy fűtőanyagként használt ciklánok és ciklének (az azulének kivételével), benzol, toluol, xilol		Ezek a VI. számú Mellékletben szereplő termékek
ex 29.05	Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol vagy glicerol fémalkoholátjai		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 29.05 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholátok azonban csak akkor használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
29.15	Telített aciklikus egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 29.15 és 29.16 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 29.32	Belső éterek és halogénezett, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 29.09 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Ciklikus acetátok és belső félacetátok, valamint halogénezett, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
29.33	Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek; nukleinsavak és sóik		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 29.32 és 29.33 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
29.34	Más heterociklikus vegyületek		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 29.32, 29.33 és 29.34 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 30. Árucsoport	Gyógyszeripari termékek, kivéve a 30.02, 30.03 és a 30.04 vámtarifaszám alá tartozókat, ezekre az alábbi szabályok vonatkoznak:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
30.02	Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:
Gyógyászati vagy megelőzési célra szolgáló két vagy több alkotó elemből álló vagy nem kevert termékek, kimért adagokban vagy a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 30.02 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Egyéb:
Emberi vér		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 30.02 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Gyógyászati és megelőzési célokra előkészített állati vér		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 30.02 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Antiszérumoktól, hemoglobintól és szérumglobulintól eltérő vérfrakciók		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 30.02 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Hemoglobin, vérglobulin és szérumglobulin		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 30.02 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Egyéb		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 30.02 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e leírásban szereplő anyagok is felhasználhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
30.03 és 30.04	Gyógyszerek (a 30.02, 30.05 vagy a 30.06 vámtarifaszám alá tartozók kivételével)		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 30.03 vagy a 30.04 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 31. Árucsoport	Trágyázószerek, az ex 31.05 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, ezekre az alábbi szabályok vonatkoznak:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 31.05	Két vagy három trágyázóelemet (nitrogén, foszfor és kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószerek; az ebbe az árucsoportba tartozó gyártmányok táblázva vagy hasonló formában vagy maximum 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve: Nátriumnitrát Kalciumciánamid Káliumszulfát Káliummagnézium-szulfát		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 32. Árucsoport	Cserző és színező kivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok; gitt és masztix; tinták; kivéve az ex 32.01 és a 32.05 vámtarifaszám alá tartozókat, ezekre az alábbi szabályok vonatkoznak:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 32.01	Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik		Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatokból
32.05	Színes lakkfesték; az ehhez az árucsoporthoz tartozó Megjegyzés (3) bekezdésében meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 32.03 és a 32.04 vámtarifaszámok alá tartozók kivételével, feltéve, ha a 32.05 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 33. Árucsoport	Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények, a 33.01 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, ezekre az alábbi szabályok vonatkoznak:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
33.01	Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; illóolaj-koncentrátum zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorbció vagy macerálás útján nyernek; terpénmentes illóolaj előállításának terpéntartalmú mellékterméke; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve az e vámtarifaszám alá tartozó más csoport anyagait is. Ugyanazon csoport anyagai csak azzal a feltétellel használhatók, ha az értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 34. Árucsoport	Szappan, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázópaszta, fogászati viasz és gipsz alapú fogászati készítmények; az ex 34.03 és 34.04 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, ezekre az alábbiak vonatkoznak:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 34.03	Ásványolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat tartalmazó kenőanyagok, feltéve, hogy ezek tömegszázaléka nem éri el a 70%-ot		Ezek a VI. számú Mellékletben szereplő termékek
ex 34.04	Műviaszok és elkészített viaszok:
Paraffin, ásványolaj bázisú viasz, bitumenes ásványi anyagból paraffingács vagy izzasított paraffinviaszból nyert viasz		Ezek a VI. számú Mellékletben szereplő termékek
Egyéb		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, az alábbiak kivételével: a 15.16 vámtarifaszám alá tartozó viasz tulajdonságú hidrogénezett olaj, a 15.19 vámtarifaszám alá tartozó viasz tulajdonságú nem vegytiszta zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok, a 34.04 vámtarifaszám alá tartozó anyagok Ezen anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 35. Árucsoport	Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; a 35.05 és az ex 35.07 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, ezekre az alábbi szabályok vonatkoznak:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
35.05	Dextrin és más átalakított keményítő (pl. előkocsonyásított vagy észterizált keményítő); keményítő-, dextrin- vagy átalakított más keményítő-alapanyagokból készített enyv:
Keményítőéterek és észterek		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, beleértve a 35.05 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is
Egyéb		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 11.08 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 35.07	Másutt nem említett elkészített enzimek		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
36. Árucsoport	Puskapor és robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények, gyufa; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 37. Árucsoport	Fényképészeti és mozgófényképészeti termékek; a 37.01, 37.02 és a 37.04 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
37.01	Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton és a szövet kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 37.02 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
Azonnal előhívó színes film, csomagolva		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag nem a 37.01 vagy nem a 37.02 vámtarifaszám alá tartozik. A 37.02 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag nem a 37.01 vagy nem a 37.02 vámtarifaszám alá tartozik. A 37.01 vagy a 37.02 vámtarifaszám alá tartozó anyagok is felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
37.02	Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, a papír, a karton és a szövet kivételével, bármilyen anyagból; fényérzékeny, megvilágítatlan azonnal előhívó film, tekercsben		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag nem a 37.01 vagy nem a 37.02 vámtarifaszám alá tartozik
37.04	Megvilágított, de elő nem hívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és szövet		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag nem a 37.01-37.04 vámtarifaszámok alá tartozik
ex 38. Árucsoport	Különböző vegyi termékek; ex 38.01, ex 38.03, ex 38.05, ex 38.06, ex 38.07, 38.08-38.14, 38.18-38.20, 38.22 és a 38.23 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 38.01	Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid-grafit; szénmassza elektródhoz		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
Grafitpaszta, amelyben a grafit az ásványi olajjal alkotott elegyében több mint 30 tömegszázalékban szerepel		Előállítás, melynek során a 34.03 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 38.03	Finomított tallolaj		A nyers tallolaj finomítása
ex 38.05	Tisztított szulfátterpentin alkoholok		A nyers szulfátterpentin-alkohol lepárlással vagy finomítással történő tisztítása
ex 38.06	Észter gyanta		Előállítás gyantasavból
ex 38.07	Faszurok (fa kátrányszurok)		Fakátrány lepárlása
38.08-tól 38.14-ig 38.18-tól 38.20-ig 38.22 és 38.23	Különféle vegyipari termékek: Bitumenes ásványi anyagokból nyert ásványi olajokat vagy ásványi olajat tartalmazó elkészített adalékanyagok a 38.11 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajokhoz A 38.23 vámtarifaszám alá tartozók: Természetes kaucsuk alapú, elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz Nafténsav, vízben oldhatatlan sói és észterei Szorbit, a 29.05 vámtarifaszám alá tartozók kivételével		Ezek a VI. számú Mellékletben szereplő termékek Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Kőolaj szulfonátok, az alkáli fémek, ammónium vagy etanolaminok kőolaj szulfátjai kivételével; bitumenes ásványi anyagokból nyert tiofénezett szulfonsavak és sóik Ioncserélők Getter vákuumcsövekhez Gáztisztításra szolgáló alkáli vasoxidok Szalmiákszesz és széngáztisztításnál kimerült gázgyári tisztítómassza Szulfonaftén sav, vízben oldhatatlan sóik és észtereik Fuselolaj és Dippel-olaj Különböző anionokkal rendelkező sók elegyei Zselatinbázisú másolópaszták, hordozóanyaguk papír vagy textil is lehet
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
39.01-től 39.15-ig	Műanyag primer formában, hulladék, nyesedék és forgács; az ex 39.07 vámtarifaszám kivételével, az erre vonatkozó szabályt lásd alább:
Addíciós homopolimerizációs termékek		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és a 39. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 39.07	Polikarbonátból és akrilnitril-butadién-sztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 39.16-tól 39.21-ig	Műanyag félgyártmányok és műanyagcikkek, az ex 39.16, ex 39.17 és az ex 39.20 vámtarifaszámok kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább:
Sík termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja a felületi megmunkálást vagy az egyszerű kockáravágást (a téglalapot is); egyéb termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja az egyszerű felületkezelést		Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
Egyéb
Addíciós homopolimerizációs termékek		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és a 39. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 39.16 és ex 39.17	Profil idom és cső		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át, és a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Ha a termék a 39.01-39.06, illetve a 39.07-39.11 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból készül, e korlátozás csak a termékben súlyánál fogva domináns anyagcsoportra vonatkozik
ex 39.20	Ionomer lap vagy film		Előállítás hőrelágyuló parciális sóból, amely etilén és metakril sav kopolimerje, melyet részben fém, főleg cink és nátrium ionokkal semlegesítettek
39.22-től 39.26-ig	Műanyag cikkek		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 40.01	Rétegelt kreppgumi lemez cipőkhöz		Természetes gumilapok rétegelése
40.05	Összetett (kevert) gumi, vulkanizálatlan, alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke, a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
40.12	Újrafutózott vagy használt gumilégabroncs; tömör- vagy kisnyomású gumiabroncs; cserélhető gumiabroncs futófelület és gumiabroncs tömlővédő szalag		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 40.11 vagy a 40.12 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 40.17	Keménygumiból készült áruk		Előállítás keménygumiból
ex 41.02	Nyers juh- és báránybőr, gyapjú nélkül		A gyapjú eltávolítása a birka- vagy báránybőrről
41.04-től 41.07-ig	Gyapjú és szőr nélküli bőrök, a 41.08 vagy a 41.09 vámtarifaszám alá tartozó bőrök kivételével		Az előcserzett bőr cserzése vagy Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik
41.09	Lakkbőr és laminált lakkbőr; metalizált bőr		Előállítás a 41.04-41.07 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, azonban értékük nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 43.02	Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:
Tábla, harántvágott és hasonló formák		Az össze nem varrt, cserzett vagy kikészített szőrme színtelenítése vagy festése, valamint szabása és összeállítása
Egyéb		Előállítás össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
43.03	Ruházati cikk, ruházati tartozékok és más szőrmeáru		Előállítás a 43.02 vámtarifaszám alá tartozó össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből
ex 44.03	Négy oldalán durván faragott fa		Előállítás durván megmunkált fából, kéregtelenítve is vagy pusztán durvára vágva
ex 44.07	Hosszában fűrészelt, vagy hasított, vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy köldökcsapos illesztéssel		Gyalulás, fényezés vagy köldökcsapozás
ex 44.08	Legfeljebb 6 mm vastagságú lapolt funérlemez és rétegelt lemez és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt, legfeljebb 6 mm vastag más falemez, gyalulva, csiszolva és köldökcsapos illesztéssel szállítva		Illesztés, gyalulás, csiszolás vagy köldökcsapozás
ex 44.09	Fa (össze nem állított parkett- és szegélyléc) összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészített (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” alakú összeillesztésre előkészített, félgömbölyítetten vagy hasonlóan formázott) termék, bármelyik szélén vagy felületén gyalult, csiszolt vagy köldökcsapos illesztéssel, összeállított		Csiszolás vagy köldökcsapozás
Peremezett és mintázott fa		Peremezés vagy mintázás
ex 44.10-től ex 44.13-ig	Peremezett és mintázott fa, beleértve a mintázott padlószegélyléceket és más mintázott táblákat is		Peremezés vagy mintázás
ex 44.15	Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag		Előállítás nem méretre vágott fatáblákból
ex 44.16	Hordó, kád, dézsa és más kádáripari termék és azok részei, fából		Előállítás hasított dongákból, melyek korábbi megmunkálása csak a két fő felület fűrészelésére terjedt ki
ex 44.18	Fából készült ács- és épületasztalos-ipari termékek		Valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Üreges fapaneleket, zsindelyt és agyagpalát azonban fel lehet használni
Peremezett és mintázott fa		Peremezés vagy mintázás
ex 44.21	Gyufaszál; cipész faszeg és facsap		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából, a 44.09 vámtarifaszám alá tartozó megmunkált fa kivételével
45.03	Természetes parafából készült áruk		Előállítás a 45.01 vámtarifaszám alá tartozó parafából
ex 48.11	Papír, karton csak tekercsben vagy ívben		Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
48.16	Karbonpapír, önmásolópapír, másoló vagy átíró más papír (a 48.09 vámtarifaszám alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az offszet nyomólemez-papír dobozba kiszerelve is		Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
48.17	Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlapok papírból vagy kartonból; levelező papír készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 48.18	Toalett (WC) papír		Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
ex 48.19	Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésvalamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 48.20	Írótömb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 48.23	Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva		Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból
49.09	Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, mindezek illusztrálva, díszítve és borítékkal is		Előállítás azon anyagokból, melyek nem a 49.09 vagy a 49.11 vámtarifaszám alá tartoznak
49.10	Bármilyen nyomtatott naptár, naptárblokk is:
Nem papírból vagy kartonból készült öröknaptárak vagy cserélhető blokkok		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésvalamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
Egyéb		Előállítás azon anyagokból, melyek nem a 49.09 vagy a 49.11 vámtarifaszám alá tartoznak
ex 50.03	Kártolt vagy fésült selyemhulladék (le nem gombolyítható selyemgubó, fonalhulladék és a foszlatott anyag is)		A selyemhulladék kártolása vagy fésülése
55.01-től 55.07-ig	Mesterséges vágott szál		Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
ex 50.	Fonal, monofil és cérna		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_2]
Árucsoporttól 55. Árucsoportig			kártolt, fésült vagy fonásra másképpen előkészített nyers selyemből, selyemhulladékból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített más természetes textilszálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy papíripari rostanyagból
Szövetanyagok:
Gumifonalat tartalmazó		Előállítás egyágú fonalból
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_3]
kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy papírbólvagya nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
ex 56. Árucsoport	Vatta, nemez és nem szőtt szövet; különleges fonalak; zsineg, kötél, hajókötél és az ezekből készült áruk, az 56.02, 56.04, 56.05 és az 56.06 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, ezekre az alábbi szabályok vonatkoznak:		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_4]  kókuszrost fonalból,természetes szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
56.02	Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:
Tűnemez		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_5]  természetes szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépbőlDe: az 54.02 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szálak,az 55.03 vagy az 55.06 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén szálakvagyaz 55.01 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szálak és textilszálak minden esetben 9 decitex értéknél kisebbek, azzal a feltétellel használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_6]  természetes szálakból,kazeinből készült mesterséges vágott szálakból,vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
56.04	Gumifonal és zsineg textilanyaggal bevonva; az 54.04 vagy az 54.05 vámtarifaszám alá tartozó textilszál, szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva vagy ezen anyagokba bemártva:
Textilanyaggal bevont gumifonal és zsineg		Előállítás nem textilbevonatú gumifonalból és zsinegből
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_7]  nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített természetes szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
56.05	Fémezett fonal, paszományozott is, az 54.04 vagy az 54.05 vámtarifaszám alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_8]  természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
56.06	Paszományozott fonal az 54.04 és az 54.05 vámtarifaszám alá tartozó monofil-, szalag- és hasonlóból (az 56.05 vámtarifaszám alá tartozó fémezett fonal és a paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a zseníliapehelyből készült zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_9]  természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból,vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagypapíripari rostanyagból
57. Árucsoport	Szőnyegek és más textil padlóborítók:Tűnemezből		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_10]  természetes szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépbőlDe:az 54.02 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szálak,az 55.03 vagy az 55.06 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén szálak vagy az55.01 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szálak és textilszálak minden esetben 9 decitex értéknél kisebbek, azzal a feltétellel használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Más nemezből		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_11]  nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített természetes szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_12]  kókuszrost fonalból,szintetikus és mesterséges szálakból készült fonalból,természetes szálakból, vagynem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból
ex 58. Árucsoport	Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány, hímzés, az 58.05 és az 58.10 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; az 58.10 vámtarifaszám alá tartozókra az alábbi szabályok vonatkoznak:
Gumifonallal kombinált		Előállítás egyágú fonalból
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_13]  természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépbőlvagya nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
58.10	Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, ésvalamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
59.01	Szövetek, mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez		Előállítás fonalból
59.02	Kerékköpeny kordszövet, magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid, poliészter vagy viszkózaműselyem szálból:
Legfeljebb 90 tömegszázalékban tartalmaz textilanyagot		Előállítás fonalból
Egyéb		Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
59.03	Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 59.02 vámtarifaszám alá tartozó szövetek kivételével		Előállítás fonalból
59.04	Linóleum kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is		Előállítás fonalból
59.05	Textil falborító:
Gumival, műanyaggal vagy más anyaggal impregnálva, bevonva vagy rétegelve		Előállítás fonalból
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_14]  kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépbőlvagya nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
59.06	Gumizott szövet, az 59.02 vámtarifaszám alá tartozó kivételével:
Kötött vagy hurkolt		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_15]  természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
Egyéb szintetikus fonalból készült más szövetek, melyek több mint 90 tömegszázalékban tartalmaznak textilanyagot		Előállítás vegyi anyagokból
Egyéb		Előállítás fonalból
59.07	Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió (műtermi) díszletek számára vagy hasonlók		Előállítás fonalból
ex 59.08	Impregnált fehér izzású gázharisnya		Előállítás csőszerűen kötött gázharisnyaszövetből
59.09-től 59.11-ig	Műszaki célra használt textiláru:
Nem az 59.11 vámtarifaszám alá tartozó nemezből készült fényező korong vagy gyűrű		Előállítás a 63.10 vámtarifaszám alá tartozó fonalból vagy hulladék szövetből vagy rongyból
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_16]  kókuszrost fonalból,természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
60. Árucsoport	Kötött és hurkolt kelmék		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_17]  természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
61. Árucsoport	Kötött vagy hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:
Két vagy több darabból álló, kiszabott vagy eleve adott formára készített kötött vagy hurkolt kelme összevarrása vagy más módon történő összeállítása során nyert termék		Előállítás fonalból   [LÁBJEGYZET_18]
Egyéb		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_19]  természetes szálakból,nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból, vagyvegyi anyagokból vagy textilpépből
ex 62. Árucsoport	Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével, az ex 62.02, ex 62.04, ex 62.06, ex 62.09, ex 62.10, 62.13, 62.14, ex 62.16 és az ex 62.17 vámtarifaszám alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább		Előállítás fonalból   [LÁBJEGYZET_20]
ex 62.02 ex 62.04 ex 62.06 ex 62.09 ex 62.11 és ex 62.17	Hímzett női, lányka- és csecsemőruha és egyéb ruházati tartozékok		Előállítás fonalból   [LÁBJEGYZET_21]  vagy Előállítás nem hímzett szövetből, feltéve, ha a felhasznált hímzetlen szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át   [LÁBJEGYZET_22]
ex 62.10	Alumíniumozott poliészter fóliával		Előállítás fonalból   [LÁBJEGYZET_23]
ex 62.16 és ex 62.17	borított tűzálló szövet		vagy Előállítás borítás nélküli szövetből, feltéve, ha a borítás nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át   [LÁBJEGYZET_24]
62.13 és 62.14	Zsebkendő, vállkendő, kendő, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonlók:
Hímzett		Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból   [LÁBJEGYZET_25]  vagy Előállítás nem hímzett szövetből, feltéve, ha a felhasznált hímzetlen szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át   [LÁBJEGYZET_26]
Egyéb		Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból   [LÁBJEGYZET_27]
ex 62.17	Közbélés gallérhoz és kézelőhöz, kivágva		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
63.01-től 63.04-ig	Takaró, útitakaró; ágynemű stb.; függöny stb.; egyéb lakberendezési cikk:
Nemezből, nem szövött anyagból		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_28]  természetes szálakból, vagy vegyi anyagokból vagy textilpépből
Egyéb:
Hímzett		Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból   [LÁBJEGYZET_29]
vagy
Előállítás hímzetlen szövetből (a kötött és hurkolt áruk kivételével) feltéve, ha a hímzetlen szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Egyéb		Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból   [LÁBJEGYZET_30]
63.05	Zsák és zacskó, áruk csomagolására		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_31]  természetes szálakból, nem kártolt, nem fésült vagy fonásra nem előkészített mesterséges vágott szálakból, vagy vegyi anyagokból vagy textilpépből
63.06	Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla, szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlái; kempingcikk:
Nem szövött anyagból		Előállítás:   [LÁBJEGYZET_32]  természetes szálakból, vagy vegyi anyagokból vagy textilpépből
Egyéb		Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból
ex 63.07	Más készáru, szabásminta		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
63.08	Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló hímzett cikkek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve		A készletben lévő minden egyes darab külön-külön is feleljen meg az egyedi darabokra vonatkozó előírásoknak. Nem származó áruk is felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
64.01-től 64.05-ig	Lábbeli		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, kivéve a 64.06 vámtarifaszám alá tartozó olyan összeállításokat, ahol a felsőrészt a belső talpbéléshez vagy más cipőrészhez erősítették
65.03	Kalap és más fejfedő nemezből, a 65.01 vámtarifaszám alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is		Előállítás fonalból vagy textilszálból  [LÁBJEGYZET_33]
65.05	Kalap és más fejfedő, kötött vagy hurkolt kelméből, csipkéből, nemezből, szövetből (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is; hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is		Előállítás fonalból vagy textilszálból  [LÁBJEGYZET_34]
66.01	Esernyő, napernyő (boternyő, kerti- és hasonló napernyő is)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 68.03	Palakőből vagy agglomerált palából készült áruk		Előállítás megmunkált palakőből
ex 68.12	Azbesztrostból készült áru; azbesztalapú vagy azbeszt- és magnéziumkarbonát-alapú keverék és ezekből készült áru		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 68.14	Csillámból készült áruk; papírra, kartonra vagy más anyagra rádolgozott agglomerált vagy rekonstruált csillám is		Előállítás megmunkált csillámból, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is
70.06	A 70.03, 70.04 vagy a 70.05 vámtarifaszám alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, fényezve vagy zománcozva vagy másképpen megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve		Előállítás a 70.01 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
70.07	Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy többrétegű üveg		Előállítás a 70.01 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
70.08	Többrétegű szigetelő üveg		Előállítás a 70.01 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
70.09	Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, kerettel vagy anélkül		Előállítás a 70.01 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
70.10	Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, lombik, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály, áru szállítására vagy csomagolására; befőző üveg; dugasz, fedő és más záróeszköz üvegből		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik vagy az üvegáru vágása feltéve, ha a vágatlan üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
70.13	Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru, a 70.10 vagy a 70.18 vámtarifaszám alá tartozók kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik és az üvegáru vágása feltéve, ha a vágatlan üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át vagy a kézzel fúvott üvegáru kézi festése (a szitafestés kivételével), feltéve, ha a kézzel fúvott üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 70.19	Üvegrostból készült áruk (az üvegfonalból készültek kivételével)		Előállítás: színezetlen szalagból, előfonatból vagy kártszalagból, vagy üveggyantából
ex 71.02 ex 71.03 és ex 71.04	Megmunkált drágakövek és féldrágakövek (természetes, szintetikus vagy rekonstruált)		Előállítás megmunkálatlan drágakövekből vagy féldrágakövekből
71.06	Nemesfémek:
71.08 és 71.10	Nyers		Előállítás nem a 71.06, 71.08 vagy a 71.10 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból vagy a 71.06, 71.08 vagy a 71.10 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása vagy a 71.06, 71.08 vagy a 71.10 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek egymással vagy nem nemesfémmel történő ötvözése
Félgyártmány vagy por alakú (valamennyi)		Előállítás nyers nemesfémből
ex 71.07 ex 71.09 és ex 71.11	Félkész nemesfém borítás		Előállítás nyers nemesfém borításból
71.16	Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
71.17	Ékszerutánzatok		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik vagy előállítás nem nemesfémmel bevont vagy befuttatott fémrészből, feltéve, ha valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
72.07	Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból		Előállítás a 72.01, 72.02, 72.03, 72.04 vagy a 72.05 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
72.08-tól 72.16-ig	Síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból		Előállítás a 72.06 vámtarifaszám alá tartozó ingotból és más elsődleges formákból
72.17	Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból		Előállítás a 72.07 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 72.18 72.19-től 72.22-ig	Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas és szelvény rozsdamentes acélból		Előállítás 72.18 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
72.23	Huzal rozsdamentes acélból		Előállítás a 72.18 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 72.24 72.25-től 72.27-ig	Félkész termékek, síkhengerelt termékek, rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben, más acélötvözetekből		Előállítás a 72.24 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
72.28	Más rúd ötvözött acélból; szögvas, idomvas és szelvény más ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból		Előállítás a 72.06, 72.18 vagy a 72.24 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formákból
72.29	Más huzal ötvözött acélból		Előállítás a 72.24 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 73.01	Szádpalló		Előállítás a 72.06 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
73.02	Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, keresztezés (vagy keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozó lemez, sínsaru, befogópofa, alátét lemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag		Előállítás a 72.06 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
73.04 73.05 és 73.06	Cső, üreges profilvasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból		Előállítás a 72.06, 72.07, 72.18 vagy a 72.24 vámtarifaszám alá tartozó anyagból
73.08	Szerkezet (a 94.06 vámtarifaszám alá tartozó előregyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termékek vasból vagy acélból		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 73.01 vámtarifaszám alá tartozó szögvasat, idomvasat és szelvényt azonban nem szabad felhasználni
ex 73.15	Görgőslánc		Előállítás, melynek során a 73.15 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 73.22	Fűtőtest központi fűtéshez (nem elektromos fűtéssel)		Előállítás, melynek során a 73.22 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
ex 74. Árucsoport	Réz és ebből készült áruk, a 74.01 74.05 vámtarifaszámok alá tartozók kivételével; az ex 74.03 vámtarifaszámra vonatkozó szabályokat lásd az alábbiakban:		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 74.03	Rézötvözet, megmunkálás nélkül		Előállítás megmunkálatlan finomított rézből vagy hulladékból és törmelékből
ex 75. Árucsoport	Nikkel és ebből készült áruk, a 75.01-75.03 vámtarifaszámok kivételével		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 76. Árucsoport	Alumínium és ebből készült áruk, a 76.01, a 76.02 és a 76.16 vámtarifaszámok kivételével; a 76.01 és az ex 76.16 vámtarifaszámokra vonatkozó szabályokat lásd az alábbiakban:		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
76.01	Nyers, megmunkálatlan alumínium		Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumínium hulladékból vagy törmelékből hőkezeléses vagy elektromos úton
ex 76.16	Alumínium áruk, az alumínium huzalból készült hálók, szövetek, rácsok, sodronyfonatok, kerítésanyagok, erősítőszövetek és hasonló anyagok (a végtelen szalag is), valamint a terpesztett alumínium kivételével		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Alumínium huzalból készült hálót, szövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésanyagot, erősítő szövetet és hasonló anyagokat (a végtelen szalagot is), valamint terpesztett alumíniumot azonban fel lehet használni, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 78. Árucsoport	Ólom és ebből készült áruk, a 78.01 és a 78.02 vámtarifaszám kivételével; a 78.01 vámtarifaszámra vonatkozó szabályt lásd az alábbiakban:		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
78.01	Megmunkálatlan ólom:
Finomított ólom		Előállítás „finomítatlan nemesfém”-ből vagy „kohóólom”-ból
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 78.02 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot és törmeléket azonban nem lehet felhasználni
ex 79. Árucsoport	Cink és ebből készült áruk, a 79.01 és a 79.02 vámtarifaszám kivételével; a 79.01 vámtarifaszámra vonatkozó szabályt lásd az alábbiakban:		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
79.01	Nyers, megmunkálatlan cink		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 79.02 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot és törmeléket azonban nem lehet felhasználni
ex 80. Árucsoport	Ón és ebből készült áruk, a 80.01, 80.02 és a 80.07 vámtarifaszám kivételével; a 80.01 vámtarifaszámra vonatkozó szabályt lásd az alábbiakban:		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
80.01	Megmunkálatlan ón		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 80.02 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot és törmeléket azonban nem lehet felhasználni
ex 81. Árucsoport	Megmunkálatlan más nem nemesfém; az ezekből készült áruk		Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
82.06	A 82.02-82.05 vámtarifaszámok közül két vagy több vámtarifaszám alá tartozó szerszámok a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelt készletben		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a 82.02-82.05 vámtarifaszámoktól eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 82.02-82.05 vámtarifaszámok alá tartozó szerszámokat fel lehet használni, ha értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
82.07	Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
82.08	Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 82.11	Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 82.08 vámtarifaszám alá tartozó kések kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült késpengét és nyelet azonban fel lehet használni
82.14	Másutt nem említett késművesáru (pl. hajnyírógép, mészáros bárd, konyhai bárd, aprító és daraboló kés, papírvágókés); manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült nyelet azonban fel lehet használni
82.15	Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Nem nemesfémből készült nyelet azonban fel lehet használni
ex 83.06	Kis szobrok és más dísztárgy nem nemesfémből		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 83.06 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 84. Árucsoport	Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei, az alább felsorolt vámtarifaszámok vagy részeibe tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd az alábbiakban: 84.03, ex 84.04, 84.06-84.09, 84.12, 84.15, 84.18, ex 84.19, 84.20, 84.25-84.30, ex 84.31, 84.39, 84.41, 84.44-84.47, ex 84.48, 84.52, 84.56-84.66, 84.69-84.72, 84.80, 84.84 és 84.85		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
84.03 és ex 84.04	Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 84.02 vámtarifaszám alá tartozó kazánok kivételével és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag nem a 84.03 vagy nem a 84.04 vámtarifaszám alá tartozik. A 84.03 vagy a 84.04 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
84.06	Gőzturbina (víz- vagy más gőzüzemű)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.07	Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.08	Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.09	Kizárólag vagy elsősorban a 84.07 vagy a 84.08 vámtarifaszám alá tartozó motor alkatrésze		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.12	Más erőgép és motor		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.15	Légkondícionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.18	Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő vagy fagyasztó készülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 84.15 vámtarifaszám alá tartozó légkondícionáló berendezés kivételével		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
ex 84.19	Fa, papíripari rost és karton megmunkálására szolgáló gép		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
84.20	Kalander vagy más hengerlőgép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
84.25-től 84.28-ig	Emelő, mozgató vagy be- és kirakodó gép		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 84.31 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
84.29	Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:
Úthenger		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 84.31 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
84.30	Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 84.31 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
ex 84.31	Úthenger alkatrészei		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.39	Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
84.41	Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír- vagy kartonvágó gépet is		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
84.44-től 84.47-ig	Az ezen vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 84.48	A 84.44 és a 84.45 vámtarifaszámok alá tartozó gépek segédgépei		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.52	Varrógép, a 84.40 vámtarifaszám alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; varrógéptű:
Varrógépek (csak lock rendszerű) fejjel, melynek súlya nem több mint 16 kg motor nélkül, illetve 17 kg motorral		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, (a motor nélküli) fej összeállítására felhasznált valamennyi nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét, és a felhasznált fonalfeszítő, a hurkoló és a cikcakk szerkezet már származó
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.56-tól 84.66-ig	A 84.56-84.66 vámtarifaszám alá tartozó szerszámgépek, gépek, ezek alkatrészei és tartozékai		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.69-től 84.72-ig	Irodagépek (pl. írógép, számológép, automatikus adatfeldolgozó gép, másológép, tűzőgép)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.80	Öntödei formázószekrény; öntőforma fedőlap; öntőminta; öntőforma (az ingot-öntőforma kivételével) fém, zsugorított keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
84.84	Tömítés és hasonló kötőelem fémlapokból bármilyen más anyaggal kapcsolatban is, két vagy több fémrétegből összeállítva; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.85	Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex. 85. Árucsoport	Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és visszaadó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai; az alább felsorolt vámtarifaszámok vagy részeik alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd az alábbiakban: 85.01, 85.02, ex 85.18, 85.19-85.29, 85.35-85.37, ex 85.41, 85.42, 85.44-85.46 és 85.48		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke azonban nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
85.01	Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével]		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 85.03 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
85.02	Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 85.01 vagy a 85.03 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
ex 85.18	Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.19	Lemezjátszó, erősítő nélkül is, kazetta lejátszó és más hangvisszaadó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.20	Magnetofon és más hangfelvevő készülék, lejátszó szerkezettel vagy anélkül is		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.21	Videofelvevő és -lejátszó készülék		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi nem származó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.22	A 85.19-85.21 vámtarifaszámok alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
85.23	Hang vagy más jelenség felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. Árucsoportba tartozók kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
85.24	Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelenséget rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és a mesterlemezt is, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével:
Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 85.23 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
85.25	Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió és tv-műsor adókészülék, vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékekkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő)		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.26	Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.27	Rádiótelefon-, rádiótávíró- és rádióműsor vevőkészülék, hangfelvevő vagy lejátszó készülékkel vagy órával egybeépítve is		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.28	Televízió vevőkészülék (video monitor vagy video vetítőkészülék is), rádióműsort vevő készülékkel vagy hang- vagy képfelvevő vagy lejátszó készülékkel kombinálva, egybeépítve is		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
85.29	Kizárólag vagy elsősorban a 85.25-85.28 vámtarifaszámok alá tartozó készülékek alkatrészei
Kizárólag vagy elsősorban képfelvevő vagy lejátszó készülék alkatrészei		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
83.35 és 83.36	Elektromos áramkör kapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 85.38 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
85.37	Kapcsolótábla, -panel (numerikus vezérlésű is), -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 85.35 vagy a 85.36 vámtarifaszám alá tartozó készülékből kettőt vagy többet foglal magába és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. Árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, a 85.17 vámtarifaszám alá tartozó kapcsoló készülék kivételével		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 85.38 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
85.42	Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 85.41 vagy a 85.42 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok együttes értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
85.44	Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva, vagy csatlakozóval felszerelve is		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
84.45	Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
85.46	Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
85.48	Gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
86.01-től 86.07-ig	Vasúti mozdony vagy villamos motorkocsi, sínhez kötött járművek és ezek alkatrészei		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
86.08	Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző és biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
86.09	Konténer (beleértve a folyadék szállítására alkalmasat is) egy vagy több szállítási módra különlegesen tervezett és felszerelt kivitelben		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 87. Árucsoport	Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével, valamint az alábbi vámtarifaszámok vagy részei alá tartozók kivételével, ezekre az alább felsorolt szabályok vonatkoznak: 87.09-87.11, ex 87.12, 87.15 és 87.16		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
87.09	Önjáró üzemi targonca, rakodó vagy emelő szerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az idetartozó jármű alkatrésze		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
87.10	Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
87.11	Motorkerékpár (robogó is), segédmotoros kerékpár, oldalkocsival is; oldalkocsi		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és valamennyi nem származó felhasznált anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
ex 87.12	Golyóscsapágy nélküli kerékpár		Előállítás nem a 87.14 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
87.15	Gyermekkocsi és alkatrésze		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
87.16	Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
88.03	A 88.01 és 88.02 vámtarifaszám alá tartozó légi jármű alkatrészekre		Előállítás, melynek során a 88.03 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
88.04	Ejtőernyő (kormányozható is) és forgó (rotáló) ejtőernyő; mindezek alkatrésze és tartozéka:
Forgó (rotáló) ejtőernyő		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 88.04 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is
Egyéb		Előállítás, melynek során a 88.04 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
88.05	Légi jármű indítószerkezet; fedélzeti leszállás-fékező készülék és hasonló fékező szerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze		Előállítás, melynek során a 88.05 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
89. Árucsoport	Hajó, csónak és más úszószerkezet		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A 89.06 vámtarifaszám alá tartozó hajótestet azonban nem lehet felhasználni
ex 90. Árucsoport	Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrésze és tartozéka; az alább felsorolt vámtarifaszámok vagy részeik alá tartozók kivételével, ezekre az alábbi szabályok vonatkoznak: 90.01, 90.02, 90.04, ex 90.05, ex 90.06, 90.07, 90.11, ex 90.14, 90.15-90.17, ex 90.18 és 90.24-90.33		Előállítás, melynek során:valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
90.01	Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel a 85.44 vámtarifaszám alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (a kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.02	Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.04	Szemüveg, látásjavító, védő és más szemüveg		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90.05	Távcső, látcső (két- és egyszemlencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata, csillagászati prizmás távcső és foglalata kivételével		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
ex 90.06	Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
90.07	Mozgófényképészeti képfelvevő (kamera) és vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
90.11	Összetett optikai mikroszkóp, mikrofényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
ex 90.14	Más navigációs eszköz és készülék		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.15	Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.16	Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.17	Rajzoló, jelölő vagy számoló műszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebbe az árucsoportba más vámtarifaszám alá nem osztályozható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90.18	Fogorvosi szék, mely fogorvosi készüléket vagy köpőcsészét tartalmaz		Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 90.18 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is
90.24	Keménység-, szakító- és nyomásszilárdság, rugalmasság vizsgálógép és -készülék, vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.25	Fajsúlymérő és hasonló, folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.26	Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 90.14, 90.15, 90.28 vagy a 90.32 vámtarifaszámok alá tartozó műszer és készülék kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.27	Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang-, fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási időmérő is); mikrotom (metszetkészítő)		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.28	Gáz-, folyadék- és áramfogyasztásnak vagy előállításnak mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:
Alkatrész és tartozék		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
90.29	Fordulatszámláló, teljesítményszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és más hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 90.14 vagy a 90.15 vámtarifaszám alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.30	Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék a 90.28 vámtarifaszám alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.31	Ebben az árucsoportban másutt nem említett, más vámtarifaszám alá nem osztályozható mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profil vetítő		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.32	Automata szabályozó vagy ellenőrző műszer és készülék		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
90.33	A 90. Árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 91. Árucsoport	Órák és ezek alkatrésze; az alább felsorolt vámtarifaszámok alá tartozók kivételével, az ezekre vonatkozó szabályokat lásd alább: 91.05, 91.09-91.13		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
91.05	Más óra		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
91.09	Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét
91.10	Komplett „kisóra szerkezet” vagy óraszerkezet, nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezet készlet); nem teljes „kisóra szerkezet” vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers „kisóra szerkezet” vagy óraszerkezet		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a 91.14 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
91.11	Tok „kisóra szerkezet”-hez és ennek részei		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
91.12	Tok óraszerkezethez és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más árukhoz, és ezek alkatrésze		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, és a fenti korlátozás mellett, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
91.13	Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze:
Nem nemesfémből, nemesfémmel plattírozva vagy lemezelve is		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Egyéb		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
92. Árucsoport	Zenei eszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
93. Árucsoport	Fegyver és lőszer; ezek alkatrésze és tartozéka		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 94.01 és ex 94.03	Fémbútor, legfeljebb 300 g/m2 súlyú pamutszövettel tömött		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik vagy Előállítás a 94.01 vagy a 94.03 vámtarifaszám alá tartozó elkészített pamutszövetből azzal, hogy értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át, és minden más felhasznált anyag már származó és nem a 94.01 vagy nem a 94.03 vámtarifaszám alá tartozik
94.05	Lámpa és világító felszerelés, beleértve a fényszórót és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
94.06	Előre gyártott épület		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
95.03	Más játék; kicsinyített méretű (méretarányos) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle összerakós fejtörő játék (puzzle)		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 95.06	Kész golfütőfej		Előállítás durván kialakított tömbből
95.07	Horgászbot, halhorog és más horgászfelszerelés; merítőháló, lepkeháló és hasonló; csalimadár (a 92.08 vagy a 97.05 vámtarifaszám alá tartozó kivételével) és hasonló vadászati és lövészeti felszerelés		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azzal a feltétellel használhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
ex 96.01 és ex 96.02	Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagokból készült áru		Előállítás az azonos vámtarifaszám alá tartozó megmunkált faragásra alkalmas anyagokból
ex 96.03	Seprű, kefe és ecset (a nyuszt- vagy mókusszőrből készült seprű, ehhez hasonlók és kefék kivételével), kézi működtetésű, mechanikus padlóseprű, motor nélkül, szobafestőpárna és -henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
96.05	Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő-, vagy ruhatisztításhoz		A készletben lévő minden egyes darab külön-külön is feleljen meg az egyedi darabokra vonatkozó előírásoknak. Nem származó cikkek is felhasználhatók, ha együttes értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
96.06	Gomb, franciakapocs, patentkapocs, nyomógomb, gombtest és ezek részei; nyers gomb		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
96.08	Golyóstoll, filc- és más szivacs végű toll és jelző; töltőtoll; rajzolótoll és egyéb toll; másoló töltőtoll (átírótoll); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza; tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; mindezek részei (beleértve a kupakot és a csíptető kapcsot is) a 96.09 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével		Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Tollhegy és tollhegycsúcs azonban felhasználható, valamint az azonos vámtarifaszám alá tartozó más anyagok is felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 5%-át
96.12	Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal - lenyomat készítésére - átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna; dobozzal is, átitatva vagy sem		Előállítás, melynek során: valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá tartozik, és valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 96.14	Pipa vagy pipafej		Előállítás a pipakészítéshez durván kialakított tömbből

III. számú Melléklet a „D” Jegyzőkönyvhöz

Az EUR.1 szállítási bizonyítvány

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt azon a nyomtatványon kell kiállítani, melynek mintáját a jelen Melléklet tartalmazza. Ezt a nyomtatványt azon nyelvek egyikén vagy többjén kell kinyomtatni, melyeken a Megállapodás készült. A bizonyítványokat ezen nyelvek egyikén és az exportáló ország belső jogszabályi rendelkezéseinek megfelelően kell kiállítani. Ha kézzel vannak kitöltve, tintát és nagybetűket kell használni.
2. Minden egyes bizonyítványnak 210 x 297 mm méretűnek kell lennie; a hosszúságban plusz 8 mm vagy mínusz 5 mm eltérés megengedett. A felhasznált papírnak fehér írópapírnak kell lennie a meghatározott méretben, nem tartalmazhat mechanikus pépet, és súlya négyzetméterenként nem lehet kevesebb 25 grammnál. A bizonyítványon zöld nyomtatott guilloche háttérnek kell lennie, amely bármilyen mechanikus vagy vegyi eszközű hamisítást szembetűnővé tesz.
3. Magyarország és Törökország illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a bizonyítványokat maguk nyomtassák ki vagy az általuk elfogadott nyomdákkal készíttessék el. Ez utóbbi esetben minden egyes bizonyítványnak utalnia kell az ilyen elfogadásra. Továbbá minden egyes bizonyítványnak tartalmaznia kell a nyomda nevét és címét vagy egy jelet, melynek alapján a nyomdát azonosítani lehet. A bizonyítványnak egy sorszámot is tartalmaznia kell akár nyomtatva, akár nem, melynek alapján azt azonosítani lehet.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY

1. Exportőr (név, teljes cím, ország)		EUR.1   No. A   000 000
Kitöltés előtt lásd a túloldali megjegyzéseket!
2.	(Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területek nevét.)
MAGYARORSZÁG
.............................................................................
és
.............................................................................
közötti kedvezményes kereskedelemben használt bizonyítvány
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (Választható)		4.	Származási ország, országcsoport vagy terület		5.	Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. Szállítási adatok (Választható)		7.	Megjegyzések
8. Sorszám; Jelek és Számok; A csomagok száma és fajtája1; Árumegnevezés		9.	Bruttó súly (kg) vagy más mennyiség (liter, m3 stb.)	10.	Számlák (Választ-ható)
11.	VÁMHIVATAL IGAZOLÁSA	12.	AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
A nyilatkozat igazolásaExport okmány2		Alulírott kijelentem, hogy a fent megnevezett áruk megfelelnek a jelen bizonyítvány kiadásához megkövetelt feltételeknek.
........................ számú árunyilatkozat
Vámhivatal ........................................
Kibocsátó ország vagy terület ...........	P. H.
...........................................................			Kelet és helye .................................................................
Kelt ..................................................................
.......................................................		.......................................................
(aláírás)		(aláírás)
13.	UTÓLAGOS ELLENŐRZÉS KÉRÉSE	14.	AZ UTÓLAGOS ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE
Az utólagos ellenőrzés szerint a bizonyítványt*
Kérjük ellenőrizzék a jelen bizonyítvány
hitelességét és pontosságát.				a feltüntetett vámhivatal adta ki és az abban
szereplő adatok pontosak
nem felel meg a hitelességi
és pontossági követelményeknek
(lásd a csatolt megjegyzéseket)
.........................................................................	............................................................................
(hely és kelet)	(hely és kelet)
P. H.	P. H.
.........................................................................	............................................................................
(aláírás)	(aláírás)
* Írjon x-et a megfelelő négyzetbe.
1 Ha az áruk nincsenek csomagolva, jelezze a cikkek számát vagy tüntesse fel: „Ömlesztve”.
2 Csak akkor kell kitölteni, ha az exportáló ország vagy terület előírásai ezt megkövetelik.
Megjegyzések
1. A bizonyítványokon nem lehet törlést alkalmazni vagy a szavakat felülírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges helyes adatok beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kiállító személy lássa el kézjegyével, és ezt a kibocsátó ország vagy terület vámhatóságainak igazolnia kell.
2. A bizonyítványon szereplő árumegnevezések között nem maradhat üres hely, és minden árumegnevezést sorszám előzzön meg. A legutolsó bejegyzést követően szorosan egy vízszintes vonalat kell húzni. A fel nem használt mezőt egy átlós vonallal húzza át oly módon, hogy az lehetetlenné tegyen bármilyen további bejegyzést.
3. Az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kell feltüntetni az azonosításukhoz szükséges elegendő részletességgel.

SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM

1. Exportőr (név, teljes cím, ország)		EUR.1   No. A   000 000
Kitöltése előtt lásd a túloldali megjegyzéseket!
2.	(Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területek nevét.)
MAGYARORSZÁG
.............................................................................
és
.............................................................................
közötti kedvezményes kereskedelemben használt bizonyítvány
3. Címzett (név, teljes cím, ország) (Választható)		4.	Származási ország, országcsoport vagy terület		5.	Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület
6. Szállítási adatok (Választható)		7.	Megjegyzések
8. Sorszám; Jelek és Számok; A csomagok száma és fajtája1; Árumegnevezés		9.	Bruttó súly (kg) vagy más mennyiség (liter, m3 stb.)	10.	Számlák (Választ-ható)
1 Ha az áruk nincsenek csomagolva, jelezze a cikkek számát vagy tüntesse fel: „Ömlesztve”.

AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA

Alulírott, a hátoldalon felsorolt áruk exportőre,
KIJELENTEM, hogy a hátoldalon feltüntetett áruk megfelelnek a mellékelt bizonyítvány kiadási követelményeinek;
MEGHATÁROZOM az alábbiakban azon körülményeket, melyek alapján az áruk a fenti feltételeknek megfelelnek;
................................................................................................................................................
................................................................................................................................................
BEMUTATOM az alábbi igazoló okmányokat*
................................................................................................................................................
................................................................................................................................................
VÁLLALOM, hogy az eljárásra jogosult hatóság kérése alapján rendelkezésre bocsátom azon okmányokat, amelyeket a jelen bizonyítvány kiállításához megkövetelnek, és vállalom, hogy szükség esetén az említett eljárásra jogosult hatóság betekinthet belső nyilvántartásaimba, és ellenőrizheti a fenti áruk előállítási műveleteit.
KÉREM az árukra vonatkozó mellékelt bizonyítvány kiadását.
Kelet ..................................................................
......................................................
(aláírás)
* Például az importokmányok, szállítási bizonylatok, számlák, a gyártó nyilatkozatai stb., amelyek a gyártás során felhasznált termékekre vagy a változatlan állapotban újra kiszállított árukra vonatkoznak.

IV. számú Melléklet a „D” Jegyzőkönyvhöz

Az EUR.2 űrlap

1. Az EUR.2 űrlapot abban a formában kell kiállítani, melynek mintáját a jelen Melléklet tartalmazza. Ezt az űrlapot azon nyelvek egyikén vagy többjén kell kinyomtatni, melyeken a Megállapodás készült. Az űrlapokat ezen nyelvek egyikén és az exportáló ország belső jogszabályi rendelkezéseinek megfelelően kell kiállítani. Ha kézzel vannak kitöltve, tintát és nagybetűket kell használni.
2. Minden egyes EUR.2 űrlapnak 210 x 148 mm méretűnek kell lennie; a hosszúságban plusz 8 mm vagy mínusz 5 mm eltérés megengedett. A felhasznált papírnak fehér írópapírnak kell lennie a meghatározott méretben, nem tartalmazhat mechanikus pépet, és súlya négyzetméterenként nem lehet kevesebb 64 grammnál.
3. Magyarország és Törökország illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a nyomtatványokat maguk nyomtassák ki vagy az általuk elfogadott nyomdákkal készíttessék el. Ez utóbbi esetben minden egyes nyomtatványnak utalnia kell az ilyen elfogadásra. Továbbá minden egyes nyomtatványnak tartalmaznia kell a nyomda nevét és címét vagy egy jelet, melynek alapján a nyomdát azonosítani lehet. A bizonyítványnak egy sorszámot is tartalmaznia kell akár nyomtatva, akár nem, melynek alapján azt azonosítani lehet.
EUR.2 Űrlap száma: ..........................		1.	A kedvezményes kereskedelemben használt űrlap
(1) .................. és ................. között
2. Exportőr (Név, teljes cím, ország)		3.	Az exportőr nyilatkozata
Alulírott, az alább felsorolt áruk exportőre kijelentem, hogy az áruk megfelelnek a jelen űrlap kiállítási követelményeinek, és az áruk megszerezték a származó termék helyzetét az 1. sz. rovatban jelzett kedvezményes kereskedelmet szabályozó rendelkezések keretében.
4. Címzett (Név, teljes cím, ország)		5.	Hely és kelet
6.	Az exportőr aláírása
7. Megjegyzések (2)		8.	Származási ország (3)	9. Rendeltetési ország (4)
10. Bruttó súly (kg)
11. Jelek; a szállítmány számai; Árumegnevezés		12.	Az exportnyilatkozat utólagos ellenőrzéséért felelős hatóság az exportáló országokban (4)
13. UTÓLAGOS ELLENŐRZÉS KÉRÉSE		14. AZ UTÓLAGOS ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE
Az utólagos ellenőrzés szerint (’)
Kérjük az űrlap túloldalán feltüntetett exportőr
nyilatkozatának utólagos ellenőrzését (*)				az űrlapon szereplő
nyilatkozat és
adatok pontosak
a jelen űrlap nem felel meg a hitelességi
és pontossági követelményeknek
(lásd a csatolt megjegyzéseket)
..........................................  19  ...............			............................................  19  ...............
hely és kelet				hely és kelet
P. H.				P. H.
...........................				...................................
aláírás				aláírás
’ Írjon X-et a megfelelő négyzetbe
(1) Utaljon bármely korábban, a megfelelő hatóságok által már elvégzett utólagos ellenőrzésre.
(2) A „származási ország” kifejezés azt az országot, országcsoportot vagy területet jelenti, ahonnan áruk származnak.
(3) Az „ország” kifejezés a rendeltetési országot, országcsoportot vagy területet jelenti.
(*) Az EUR.2 űrlapok utólagos ellenőrzését szúrópróbaszerűen vagy mindazon esetekben kell elvégezni, amikor az importáló állam vámhatóságainak alapos okuk van kételkedni az űrlap hitelességét érintő adatok pontosságát illetően.
Kitöltési utasítás az EUR.2 űrlaphoz
1. Az EUR.2 űrlapot csak olyan áruk esetében lehet kitölteni, melyek az exportáló országban megfelelnek az 1. számú rovatban jelzett kereskedelmet szabályozó rendelkezések által meghatározott feltételeknek.
2. Postai csomagként küldött szállítmány esetében az exportőr csatolja a feladóvevényhez az űrlapot. A levélként feladott küldemény esetén a csomagba kell helyezni az űrlapot. Az „EUR.2” jelzést és az űrlap sorszámát a C1-es zöld színű vámjelzőn, illetve a C2/CP3 vámáru-nyilatkozaton kell feltüntetni.
3. A jelen utasítások nem mentesítik az exportőrt a vám vagy postai hatóságok által megkövetelt bármely más alakiságoknak való megfelelés alól.
4. A jelen űrlapot használó exportőr köteles az illetékes hatóságokhoz az általuk megkövetelt minden bizonyítékot benyújtani, és vállalja, hogy könyveibe betekintsenek és a jelen űrlap 11. rovatában megnevezett áruk előállítási műveleteit ellenőrizzék.

V. számú Melléklet a „D” Jegyzőkönyvhöz

A 16. Cikk 3. bekezdésének b) pontjában említett bélyegző lenyomata

-- 30 mm --
(1)	EUR.1
30 mm
(2)
(1) Az exportáló ország rövidítése vagy címere.
(2) Az elfogadott exportőr azonosításához szükséges információ.

VI. számú Melléklet a „D” Jegyzőkönyvhöz

A 33. Cikkben említett azon termékek jegyzéke, melyek ideiglenesen ki vannak zárva a jelen Jegyzőkönyv hatálya alól

HR vtsz.	A termék leírása
ex 27.07	Olajok, amelyekben az aromás alkotórészek aránya meghaladja a nem aromás alkotórészekét, magas hőmérsékletű kőszénkátrány lepárlása révén nyert ásványolajokhoz hasonló olajok, melyek több mint 65 térfogatszázaléka elpárolog 250°C fokig (beleértve a nyersolaj szeszek és benzol keverékét) üzemanyagként vagy fűtőanyagként használva
27.09-27.15	Ásványolajok és lepárlásuk termékei; bitumenes anyagok; ásványi gyanták
ex 29.01	Üzemanyagként vagy fűtőanyagként használt aciklikus hidrokarbonátok
ex 29.02	Ciklánok és ciklének (az azulének kivételével), benzén, toluén, xilének üzemanyagként vagy fűtőanyagként használva
ex 34.03	Legfeljebb 70 súlyszázalékban kőszénolajokat vagy bitumenes ásványokból nyert olajokat tartalmazó elkészített kenőanyagok
ex 34.04	Műviaszok és elkészített viaszok paraffin bázissal, kőszénolaj-viaszok, bitumenes ásványokból nyert viaszok, szénporviasz vagy salakviasz
ex 38.11	Kőszénolajokat vagy bitumenes ásványokból nyert olajokat tartalmazó elkészített adalékok kenőolajokhoz”
3. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Megállapodás továbbfejlesztése érdekében a Török Köztársaság Kormányával kötendő nemzetközi szerződések útján a Megállapodás egyes, kereskedelmi kedvezményeket érintő részeit - úgymint vámtételek, nem vámjellegű korlátozások, származási szabályok -, valamint a Megállapodás által érintett termékkört módosítsa, illetőleg kiegészítse.
4. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, de rendelkezéseit 1998. április 1-jétől kell alkalmazni.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1998. március 10-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_3] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_4] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_5] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_6] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_7] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_8] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_9] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_10] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_11] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_12] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_13] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_14] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_15] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_16] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_17] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_18] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_19] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_20] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_21] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_22] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_23] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_24] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_25] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_26] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_27] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_28] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_29] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_30] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_31] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_32] A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó speciális feltételeket lásd a Bevezető 6. sz. megjegyzésénél.

[LÁBJEGYZET_33] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.

[LÁBJEGYZET_34] A textilhulladékok és tartozékaik kezelésével kapcsolatosan lásd a Bevezető 7. sz. megjegyzését.