1998. évi LXX. törvény

a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi - a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1997. évi költségvetéséről szóló, az 1997. évi LXXXVII. törvénnyel és az 1997. évi CXII. törvénnyel módosított 1996. évi CXXV. törvényben (a továbbiakban: KT) meghatározott - költségvetése végrehajtásáról a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALRENDSZER BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK FŐÖSSZEGE

1. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítási alrendszerének a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) és az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) költségvetése összegezéséből - a halmozódások kiküszöbölésével - adódó 1997. évi költségvetése végrehajtását
a) 1 126 817 millió (egyezeregyszázhuszonhatmilliárd-nyolcszáztizenhétmillió) forint bevételi főösszeggel,
b) 1 177 350 millió (egyezeregyszázhetvenhétmilliárd-háromszázötvenmillió) forint kiadási főösszeggel,
c) 50 533 millió (ötvenmilliárd-ötszázharminchárommillió) forint hiánnyal
jóváhagyja.
(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai működési költségvetésének a kiadásai 1446 millió forint összegű - az Ny. Alapnál 169 millió forint, az E. Alapnál 1277 millió forint - előző évek pénzmaradványának felhasználását tartalmazzák.
(3) A társadalombiztosítási alrendszer 1997. évi költségvetése végrehajtásának mérlegét a törvény 1. számú melléklete, a társadalombiztosítási alrendszernek és a társadalombiztosítás által folyósított, nem társadalombiztosítási finanszírozású ellátásoknak az összesített mérlegét a törvény 2. számú melléklete tartalmazza.

II. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP 1997. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek és a többlet rendezése

2. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 1997. évi költségvetésének végrehajtását 628 607 millió (hatszázhuszonnyolcmilliárd-hatszázhétmillió) forint bevétellel, 623 392 millió (hatszázhuszonhárommilliárd-háromszázkilencvenkettőmillió) forint kiadással és 5215 millió (ötezer-kettőszáztizenötmillió) forint bevételi többlettel jóváhagyja.
(2) Az Ny. Alap bevételi többlete az 1998. évi kiadások finanszírozására szolgál.
(3) Az Ny. Alap költségvetése végrehajtásának mérlegét a törvény 3. számú melléklete tartalmazza.

A bevételek részletezése

3. § (1) A járulékbevételek összege 608 242 millió forint. Ebből a munkáltatók nyugdíjbiztosítási járulék-befizetése 499 413 millió forint, a munkanélküli ellátás után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék 7229 millió forint, a nyugdíjjárulék bevétel 101 599 millió forint, ebből egyéni járulék 95 609 millió forint, a munkanélküli járadék (segély) után fizetett nyugdíjjárulék 1597 millió forint, az egyes szociális ellátások után 4394 millió forint a nyugdíjjárulék.
(2) A járulékbevételek (1) bekezdés szerinti összege 20 039 millió forint kintlévőségek behajtásából származó bevételt foglal magában.
(3) A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel 14 103 millió forint, amelyből a késedelmi pótlék és bírság 10 629 millió forint, a kifizetések visszatérítése és egyéb címen 3474 millió forint a teljesítés.
(4) Az egyéb bevételek összege 4181 millió forint. Ebből a kamat és hozambevételek összege 3249 millió forint, a vissztehermentesen átvett vagyon hasznosításából származó bevétel összege 4 millió forint. A Lakásfedezeti Államkötvény 1997. évi megtérülésének bevonásából származó bevétel 928 millió forint.
(5) A működési célú bevételek összege 879 millió forint. Ebből az intézményi saját működési célú bevétel 175 millió forint. A költségvetési körön kívüli (egyéb) szervek működési költségtérítése 98 millió forint. A nem az Ny. Alapból finanszírozott ellátások központi költségvetési térítése 606 millió forint.
(6) A hiány mérséklése érdekében végrehajtott vagyonhasznosítási tevékenység bevétele 1202 millió forint.
4. § Az előző évi (1996. évi) pénzmaradvány igénybevétele 169 millió forint.

A kiadások részletezése

5. § (1) Az Ny. Alapot terhelő nyugellátások kiadása 608 539 millió forint, amelyből a korhatárt betöltött saját jogú nyugellátások kiadása 527 334 millió forint, a hozzátartozói jogcímen folyósított ellátások kiadása 81 204 millió forint.
(2) Az egyéb kiadások összege 14 853 millió forint. Ebből az ellátások folyósítására kifizetett postaköltség, bankköltség, valamint az utazási költségtérítés 2278 millió forint.
(3) A működésre fordított összes kiadás 12 420 millió forint. Ebből a folyamatos működési kiadások összege 11 412 millió forint, az ellenőrzési tevékenység hatékonyságának növelését szolgáló ösztönzési jutalom 50 millió forint, az informatikai fejlesztések kiadása 958 millió forint.
(4) A kamat és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos ráfordítások összege 94 millió forint.
(5) A Kincstári Egységes Számla törvényben meghatározott mértéket meghaladó összegű igénybevétele miatt fizetett kamat 61 millió forint.

Működési költségvetés

6. § (1) A működési költségvetés bevételi főösszege 12 574 millió forint.
(2) A működési költségvetés kiadási főösszege 12 420 millió forint.
(3) A működési kiadások (2) bekezdés szerinti összegéből
a) a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnál és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál 1253 millió forint, a területi nyugdíjbiztosítási igazgatóságoknál 5901 millió forint, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál 2826 millió forint a felhasznált összeg;
b) a központosított kiadás 2440 millió forint, ebből központosított intézményi kiadás 806 millió forint, nyugdíjbiztosítási célfeladatokra fordított összeg 1634 millió forint.
(4) A működési költségvetés 1997. évi előirányzat-felhasználási keretmaradványa 421 millió forint.
(5) A működési költségvetés mérlegét a törvény 4. számú melléklete tartalmazza.

Vegyes rendelkezések

7. § (1) A nyugdíjbiztosítás által folyósított nem nyugdíjbiztosítási finanszírozású ellátások kiadásait a törvény 5. számú melléklete tartalmazza.
(2) A nyugdíjbiztosítás által folyósított, a költségvetésből finanszírozott ellátások 1997. évi megtérítése különbözetének pénzügyileg még nem rendezett részét, 446 millió forintot a központi költségvetés megtérít.
(3) A (2) bekezdés szerinti összegből jövedelempótló támogatás térítése 296 millió forint, életjáradék és az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott személyi kárpótlás alapján életjáradék megtérítése 170 millió forint.
(4) Az Ny. Alap - számviteli nyilvántartásban elkülönítetten kimutatott - tartalékainak alakulását a törvény 10. számú melléklete tartalmazza.
8. § (1) A Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről, valamint a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról rendelkező, többször módosított 1992. évi X. törvény 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján 1997-ben az Ny. Alap javára 7634 millió forint összegben történt állam általi vissztehermentes vagyonátadás. E vagyon a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és azok 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: AT) 6. §-ának (2) bekezdésében meghatározott arányban került az Alap birtokába.
(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonelemek értékcsökkenéseként és értékvesztéseként a számvitelről szóló, többször módosított 1991. évi XVIII. törvény 39. §-ának (4) bekezdése alapján 1997. év végén 2418 millió forint került elszámolásra.

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 1997. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek és a hiány rendezése

9. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap 1997. évi költségvetése végrehajtását
a) 498 210 millió (négyszázkilencvennyolcmilliárd-kettőszáztízmillió) forint bevételi főösszeggel,
b) 553 958 millió (ötszázötvenhárommilliárd-kilencszázötvennyolcmillió) forint kiadási főösszeggel,
c) 55 748 millió (ötvenötmilliárd-hétszáznegyvennyolcmillió) forint hiánnyal
jóváhagyja.
(2) Az (1) bekezdés szerinti 1997. évi költségvetési hiány a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1998. évi XLVIII. törvény 19. §-a szerint kerül rendezésre.
(3) Az E. Alap 1997. évi költségvetése végrehajtásának mérlegét a törvény 6. számú melléklete tartalmazza.

A bevételek részletezése

10. § (1) Az E. Alap járulék- és hozzájárulás-bevételeinek összege 471 812 millió forint. Ebből az összegből a munkáltatói egészségbiztosítási járulék bevétele 323 483 millió forint, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 119. §-ának (2) bekezdése alapján fizetett járulék 329 millió forint, az egészségügyi hozzájárulás összege 71 974 millió forint, a munkanélküliek ellátásai után fizetett egészségbiztosítási járulék összege 4642 millió forint, a baleseti járulék 1251 millió forint, a munkáltatói táppénz-hozzájárulás összege 7658 millió forint, az egyéni egészségbiztosítási járulék 62 474 millió forint, a közteherjegyek után elszámolt járulék 2 millió forint.
(2) A járulék- és hozzájárulás-bevételek (1) bekezdés szerinti összegéből a kintlévőségek behajtásából származó bevétel 16 527 millió forint. Ebből az összegből 16 116 millió forint az egészségbiztosítási szervek által végzett behajtási tevékenységből származó bevétel, 411 millió forint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 32. §-ának (3)-(4) bekezdésében foglaltak végrehajtása során az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) és az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) szervei együttműködésében realizált, behajtásból származó bevétel.
(3) A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevételek összege 12 121 millió forint. Ebből az összegből 220 millió forint a terhességmegszakítás egyéni térítési díja, 800 millió forint az e feladattal kapcsolatosan 1996-ban megelőlegezett költségek 1997. évi - a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 16. §-ának (3) bekezdésében meghatározott - központi költségvetési megtérítése. A baleseti és egyéb kártérítési megtérítések összege 1845 millió forint, a késedelmi pótlék és a bírságok összege 8466 millió forint, a kifizetések visszatérülése és az egyéb bevételek összege 790 millió forint.
(4) Az E. Alap kiadásai között kimutatott, de a központi költségvetést terhelő egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás összege 2500 millió forint.
(5) Az egészségbiztosítási szervek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások folyósításával összefüggő kiadások fedezetére szolgáló, a központi költségvetésből származó megtérítés összege 1180 millió forint.
(6) Az egyéb bevételek körébe sorolt bevételi tételek összege 512 millió forint. Ebből a kamat- és egyéb hozambevételek összege 76 millió forint, a befektetések hozama tartalék 1996. december 31-i záróállományának - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról rendelkező 1996. évi CXXI. törvény 58. §-ának (6) bekezdése szerinti - felhasználásából származó bevétel 29 millió forint, a vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel 408 millió forint.
(7) A működési célú - az (5) bekezdésben nem említett - bevételek összege 383 millió forint.
(8) A vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából előirányzat teljesítéséből származó bevétel 8200 millió forint.
(9) Az egészségügyi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó, költségvetési rend szerint gazdálkodó intézmények tartozásainak részbeni rendezésére 1996-ban teljesített kiadások 1997. évi visszatérüléséből származó bevétel 1501 millió forint.
(10) A működési költségvetésben az 1996. évben keletkezett pénzmaradvány igénybevétele 1277 millió forint.

A kiadások részletezése

11. § (1) A gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások összege 265 779 millió forint. E kiadások részletezését a törvény 7. számú melléklete tartalmazza.
(2) A gyógyfürdő-szolgáltatás kiadásainak összege 1574 millió forint, az anyatejellátás kiadása 134 millió forint.
(3) A gyógyszerek fogyasztói árának társadalombiztosítási támogatására fordított kiadás összege 100 876 millió forint. Ez az összeg tartalmazza a - felhasználásnak a szakmailag kiemelten indokolt területekre történő korlátozása érdekében - csak a gyógyszeres kezelést végző egészségügyi intézmény és az OEP által megkötött külön szerződés szerint támogatható gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásának 6380 millió forint összegű kiadását. Ebből az összegből a sclerosis multiplexben szenvedő betegek gyógyszerellátásának kiadása 758 millió forint, a meghatározott biztosítotti csoport térítésmentes influenza elleni védőoltásának kiadása 300 millió forint, a vérzékenység kezelésének kiadása 1423 millió forint.
(4) A gyógyászati segédeszközök árának társadalombiztosítási támogatására fordított kiadás 16 782 millió forint.
(5) Az utazási költségtérítés kiadása 2561 millió forint.
(6) Az egészségügyi dolgozók 1997. évi egyszeri jövedelemkiegészítésére fordított összeg 2258 millió forint.
(7) Az E. Alapot terhelő nyugdíjkiadás összege 97 982 millió forint.
(8) A terhességi-gyermekágyi segély kiadása 6013 millió forint.
(9) A táppénzkiadás 36 138 millió forint.
(10) A betegséggel kapcsolatos segélyek összege 865 millió forint. Ebből az összegből a javasolt külföldi gyógykezelés kiadása 496 millió forint, a külföldi sürgősségi gyógykezelés megtérítése 119 millió forint, a nemzetközi egyezményekből eredő kiadások összege 2 millió forint, a rendkívüli szociális támogatásra fordított összeg 249 millió forint.
(11) A kártérítési járadékok kiadása 810 millió forint.
(12) A postaköltség és egyéb kiadások összege 1065 millió forint.
(13) A működésre fordított kiadások összege 17 382 millió forint. Az E. Alap működési költségvetésének pénzmaradványa 1612 millió forint.
(14) A kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások összege 75 millió forint.
(15) A kifizetőhelyeket megillető költségtérítés összege 348 millió forint.
(16) A Kincstári Egységes Számlához kapcsolt megelőlegezési számláról történt - a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény 31. §-ának (1) bekezdésében meghatározott mértéket meghaladó - hitelfelvétel után fizetett kamat összege 3306 millió forint.
(17) Az APEH és a OEP együttműködésével összefüggésben az AT 5/B. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint - az APEH-et illető összeg 9 millió forint.

A működési költségvetés

12. § (1) A működési költségvetés bevételi főösszege 17 717 millió forint.
(2) A működési költségvetés kiadási főösszege 17 382 millió forint. Ebből az összegből az Egészségbiztosítási Önkormányzat kiadása 76 millió forint, az OEP kiadása 2867 millió forint, a Területi Egészségbiztosítási Bizottságok kiadása 5 millió forint, a Megyei és Ágazati Egészségbiztosítási Pénztárak kiadása 11 051 millió forint, az Országos Orvosszakértői Intézet kiadása 797 millió forint. A központosított előirányzatok teljesítésének összege 2586 millió forint.
(3) A működési költségvetés előirányzat-felhasználási keretmaradványának 1612 millió forint összegéből 15 millió forint a családi pótlékkal összefüggő, az APEH által végzett ellenőrzési tevékenység KT 15. §-ának (5) bekezdése szerinti ellenértéke. A kifizetést legkésőbb 1998. december 31-ig kell teljesíteni. A maradvány fennmaradó része a Kormány döntése alapján használható fel.
(4) Az E. Alap működési költségvetése 1997. évi végrehajtási mérlegét a törvény 8. számú melléklete tartalmazza.

Egyéb rendelkezések

13. § (1) Az E. Alapnak és a társadalombiztosításon kívüli forrásból finanszírozott, az egészségbiztosítás közreműködésével folyósított ellátásoknak az összesített mérlegét a törvény 9. számú melléklete tartalmazza.
(2) A központi költségvetés által finanszírozott, az egészségbiztosítás által folyósított ellátások és azok 1997. évi megtérítésének 570 millió forint finanszírozási többletét az E. Alap visszautalja a központi költségvetésnek 1998. december 31-ig.
14. § Az E. Alap - számviteli nyilvántartásában elkülönítetten kimutatott - tartalékainak alakulását a törvény 11. számú melléklete tartalmazza.
15. § Az E. Alap tartósan befektetett eszközök között nyilvántartott vagyonelemek értékvesztése, értékcsökkenése 1997. év végi elszámolásának a befektetett eszközök állományát csökkentő hatása 102 millió forint.
16. § (1) A Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről, valamint a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról rendelkező - többször módosított - 1992. évi X. törvény 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az E. Alap javára 28 808 millió forint összegű állam általi vissztehermentes vagyonátadásra került sor. Ebből 1997-ben - átadási értéken számítva - 18 972 millió forint összegben történt állam általi vissztehermentes vagyonátadás.
(2) Az (1) bekezdés szerint átvett vagyonelemek az E. Alapnak az AT 6. §-ának (2) bekezdésében meghatározott arányban kerültek az Alap birtokába. Az ezen jogcímen nyilvántartott vagyonelemek értékcsökkenése, értékvesztése 1997. év végi elszámolásának állománycsökkentő hatása 1881 millió forint.

III. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

17. § (1) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében 1997-ben 358 millió forint összegű vagyonátvétel történt. Ebből 58 millió forint összegű vagyon felszámolási eljárás során, 300 millió forint összegű vagyon pedig az AT 6. §-ának (3) bekezdésében szabályozott átvétellel került társadalombiztosítási tulajdonba. Az átvett vagyon a tartozásra befizetett összegek különböző tartozásrészek kiegyenlítésére történő felhasználásának sorrendjére vonatkozó rendelkezések, az AT 4. §-a (3) bekezdésének a) és c) pontjában, továbbá 5. §-a (3) bekezdésének a) és c)-d) pontjaiban, valamint a KT 30. §-ának (5)-(6) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazásával megállapítható hányadok szerint oszlik meg az Ny. Alap és az E. Alap között.
(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyon 1997. december 31-vel elszámolt értékvesztése (ideértve az e vagyonkörbe tartozó ingatlanok értékcsökkenését is) 631 millió forint. Ebből 305 millió forint az Ny. Alapnál, 326 millió forint az E. Alapnál elszámolt összeg.
(3) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyont a törvény 12. számú melléklete részletezi.

Záró rendelkezések

18. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az AT 11. §-ának (8) bekezdése hatályát veszti.
(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetéséről szóló 1997. évi CLIII. törvény 11. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A 6. számú melléklet kiadások 1. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoportszám gyógyító-megelőző ellátás előirányzata 1600 millió forinttal, ezen belül a tényleges kiadások összegével és a 8. kiemelt előirányzatszám, végkielégítés előirányzata és a 7. számú melléklet IV. fekvőbeteg-szakellátás finanszírozás, 1. aktív fekvőbeteg-ellátás, - aktív ellátás végösszege, illetve az aktív fekvőbeteg-ellátás összesen sora, valamint a fekvőbeteg-szakellátás finanszírozása összesen és a kasszák összesen (I-IV.) végösszeg, továbbá a célelőirányzatok 1. sorának előirányzata, a célelőirányzatok összesen, valamint a mindösszesen előirányzat a tényleges kiadások összegével túlléphető.”
(3) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetéséről szóló 1997. évi CLIII. törvény 1. §-ának (1) bekezdésében megállapított, az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó hiánya legfeljebb 54 953 millió forinttal túlteljesül.

1. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A társadalombiztosítási alrendszer 1997. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlege

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi elő-irányzat	1997. évi módo-sított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A társadalombiztosítási alapok járulékbevételei és hozzájárulásai	869 300	1 056 628	1 035 669	1 080 054
1				Munkáltatói járulék	720 052	760 706	770 310	822 896
1				Költségvetési szervek munkáltatói járulékbefizetése		235 362	230 504	226 085
2				Gazdálkodó szervezetek munkáltatói járulékbefizetése		450 185	458 849	508 568
3				Társas vállalkozások munkáltatói járulékbefizetése		42 676	43 915	50 002
4				Egyéni vállalkozók munkáltatói járulékbefizetése		32 482	37 043	38 240
2				Az 1975. évi II. törvény 119. § (2) bekezdés szerinti járulék				329
3				Egészségügyi hozzájárulás		97 901	71 000	71 974
4				Munkanélküli ellátás után fizetett járulék	13 679	12 322	11 959	11 871
5				Baleseti járulék	1 593	487	990	1 251
6				Munkáltatói táppénz-hozzájárulás	3 530	8 000	7 000	7 658
7				Nyugdíjjárulék és egyéni egészségbiztosítási járulék	130 446	177 212	174 410	164 073
1				Egyéni járulék	126 050	173 112	170 310	158 083
2				Munkanélküli járadék (segély) után fizetett járulék	1 700	2 000	2 000	1 597
3				Egyes szociális ellátás után fizetett járulék	2 696	2 100	2 100	4 394
8				Közteherjegy után elszámolt járulék				2
2				Behajtási tevékenység		31 000	36 267
1				Kintlevőség behajtása (az OEP szervei által végzett)		31 000	33 267
2				APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000
1-2				Járulékbevételek és hozzájárulás-bevételek mindösszesen	869 300	1 087 628	1 071 936	1 080 054
Ebből:
Behajtási tevékenység	36 683	31 000	36 267	36 566
Kintlévőség behajtása (az OEP szervei által végzett)	36 683	31 000	33 267	35 662
APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000	904
3				Központi költségvetés általi járulékfizetés	12 000
4				Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevételek	28 563	28 129	25 224	26 224
5				Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás	2 500	2 500	2 500	2 500
6				Központi költségvetés működési célú térítése	1 638	1 770	1 770	1 786
7				Egyéb bevételek	6 107	5 478	5 498	4 693
1				Kamat- és egyéb hozambevételek	4 596	4 000	3 400	3 325
2				Befektetések hozama tartalék bevonása		200	200	29
3				Lakásfedezeti kötvény tőketörlesztése	1 160	928	928	928
4				Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel	351	350	970	412
8				Működési célú bevételek	2 056	250	1 675	656
9				Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából	45	9 851	11 766	9 402
10				Kórházi adósságcsökkentés visszatérítéséből eredő bevétel		1 000	1 000	1 501
A társadalombiztosítási alrendszer bevételei összesen	922 209	1 136 606	1 121 369	1 126 817
Előző évi pénzmaradvány				1446
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím/név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi elő-irányzat	1997. évi módo-sított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A társadalombiztosítási alapok kiadásai	990 838	1 150 138	1 171 728	1 177 350
1				Nyugellátások	584 131	701 874	708 039	706 521
1				Nyugdíjbiztosítási ágba tartozó ellátások	504 866	609 839	609 839	608 539
2				Egészségbiztosítási ágba tartozó ellátások	79 265	92 035	98 200	97 982
2				Anyasági ellátások	8 276	7 900	6 000	6 013
1				Terhességi-gyermekágyi segély	8 276	7 900	6 000	6 013
3				Betegséggel kapcsolatos kiadások	32 977	39 430	35 235	36 138
1				Táppénz	32 977	39 430	35 235	36 138
4				Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás	97 613	101 023	109 965	117 658
1				Gyógyszertámogatás	84 246	85 383	94 265	100 876
2				Vérzékenység kezelése*	1 249	1 300
3				Gyógyászati segédeszköz támogatás	12 118	14 340	15 700	16 782
5				Egészségügyi ellátás finanszírozása	224 832	260 649	268 163	268 037
1				Gyógyító-megelőző ellátás	224 832	260 649	265 903	265 779
2				Egészségügyi közalkalmazottak egyszeri jövedelemkiegészítése			2 260	2 258
6				Gyógyászati szolgáltatások	1 524	1 700	1 950	1 708
1				Gyógyfürdő-szolgáltatás	1 396	1 500	1 800	1 574
2				Anyatejellátás	128	200	150	134
7				Egyéb kiadások	3 575	3 700	4 360	4 236
1				Utazási költségtérítés	2 133	2 000	2 600	2 561
2				Betegséggel kapcsolatos segélyek	699	800	860	865
3				Kártérítési járadék	743	900	900	810
8				Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	328	500	400	348
9				Ellátásokkal kapcsolatos egyéb kiadások (postaköltség és egyéb)	3 375	4 309	4 306	3 343
10				Működésre fordított kiadások	25 313	28 883	30 585	29 802
11				Kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások	66	130	130	169
12				A KESZ igénybevétele miatti kamatkiadás	4 081	40	2 520	3 367
13				Az APEH-OEP együttműködéssel összefüggésben az APEH-et illető összeg			75	9
14				Egészségügyi szakellátási intézmények adósságrendezésére	3 995
15				Működési előirányzatból a Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási költségvetésében megvalósított befektetés fedezetének rendezése	754
A társadalombiztosítási alrendszer kiadásai összesen	990 838	1 150 138	1 171 728	1 177 350
A társadalombiztosítási alrendszer egyenlege	-68 629	-13 532	-50 359	-50 533
Működési pénzmaradvány				2 033
* 1997. évi teljesítési adatai az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi pótköltségvetéséről szóló 1997. évi CXII. törvény alapján a gyógyszertámogatás költségvetési soron jelennek meg.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

2. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A társadalombiztosítási alrendszer és a társadalombiztosítás által folyósított, nem társadalombiztosítási finanszírozású ellátások összesített 1997. évi végrehajtási mérlege

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi elő-irányzat	1997. évi módo-sított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A társadalombiztosítási alapok járulékbevételei és hozzájárulásai	869 300	1 056 628	1 035 669	1 080 054
1				Munkáltatói járulék	720 052	760 706	770 310	822 896
1				Költségvetési szervek munkáltatói járulékbefizetése		235 362	230 504	226 085
2				Gazdálkodó szervezetek munkáltatói járulékbefizetése		450 185	458 849	508 568
3				Társas vállalkozások munkáltatói járulékbefizetése		42 676	43 915	50 002
4				Egyéni vállalkozók munkáltatói járulékbefizetése		32 482	37 043	38 240
2				Az 1975. évi II. törvény 119. § (2) bekezdés szerinti járulék				329
3				Egészségügyi hozzájárulás		97 901	71 000	71 974
4				Munkanélküli ellátás után fizetett járulék	13 679	12 322	11 959	11 871
5				Baleseti járulék	1 593	487	990	1 251
6				Munkáltatói táppénz-hozzájárulás	3 530	8 000	7 000	7 658
7				Nyugdíjjárulék és egyéni egészségbiztosítási járulék	130 446	177 212	174 410	164 073
1				Egyéni járulék	126 050	173 112	170 310	158 083
2				Munkanélküli járadék (segély) után fizetett járulék	1 700	2 000	2 000	1 597
3				Egyes szociális ellátás után fizetett járulék	2 696	2 100	2 100	4 394
8				Közteherjegy után elszámolt járulék				2
2				Behajtási tevékenység		31 000	36 267
1				Kintlevőség behajtása (az OEP szervei által végzett)		31 000	33 267
2				APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000
1-2				Járulékbevételek és hozzájárulás-bevételek mindösszesen	869 300	1 087 628	1 071 936	1 080 054
Ebből:
Behajtási tevékenység	36 683	31 000	36 267	36 566
Kintlévőség behajtása (az OEP szervei által végzett)	36 683	31 000	33 267	35 662
APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000	904
3				Központi költségvetés általi járulékfizetés	12 000
4				Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevételek	28 563	28 129	25 225	26 224
5				Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás	2 500	2 500	2 500	2 500
6				Központi költségvetés működési célú térítése	1 638	1 770	1 770	1 786
7				Egyéb bevételek	6 107	5 478	5 498	4 693
1				Kamat- és egyéb hozambevételek	4 596	4 000	3 400	3 325
2				Befektetések hozama tartalék bevonása		200	200	29
3				Lakásfedezeti kötvény tőketörlesztése	1 160	928	928	928
4				Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel	351	350	970	412
8				Működési célú bevételek	2 056	250	1 675	656
9				Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából	45	9 851	11 766	9 402
10				Kórházi adósságcsökkentés visszatérítéséből eredő bevétel		1 000	1 000	1 501
A társadalombiztosítási alrendszer bevételei összesen	922 209	1 136 606	1 121 369	1 126 817
Előző évi pénzmaradvány				1 446
11				Az egészségbiztosítási szervezetek által folyósított, társadalombiztosításon kívüli forrásból (a központi költségvetésből) finanszírozott ellátások	139 500	146 700	144 400	157 959
1				Családi támogatások	132 100	134 300	134 300	147 934
2				Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	400	400	400	383
3				Különféle jogcímen adott térítések	7 000	12 000	9 700	9 642
12				A nyugdíjbiztosítási szervezetek által folyósított társadalombiztosításon kívüli forrásból (a központi költségvetés Népjóléti Minisztérium fejezetéből) finanszírozott ellátások	56 523	55 300	55 300	58 597
13				A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás-megtérítés	1 049	1 400	1 400	1 125
14				Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott foglalkoztatáspolitikai korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT r.]	26 498	12 000	12 000	4 009
15				Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. r.]		8 000	8 000	10 407
16				Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj		11 000	11 000	14 077
17				Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján	1 760	1 800	1 800	1 902
18				A Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások	3 480	3 800	3 800	5 450
19				Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján*	2 600	4 200	4 200	5 065
Nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások bevételei összesen	231 410	244 200	241 900	258 590
Bevételek mindösszesen	1 153 619	1 380 806	1 363 269	1 385 407
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi elő-irányzat	1997. évi módo-sított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A társadalombiztosítási alapok kiadásai	990 838	1 150 138	1 171 728	1 177 350
1				Nyugellátások	584 131	701 874	708 039	706 521
1				Nyugdíjbiztosítási ágba tartozó ellátások	504 866	609 839	609 839	608 539
2				Egészségbiztosítási ágba tartozó ellátások	79 265	92 035	98 200	97 982
2				Anyasági ellátások	8 276	7 900	6 000	6 013
1				Terhességi-gyermekágyi segély	8 276	7 900	6 000	6 013
3				Betegséggel kapcsolatos kiadások	32 977	39 430	35 235	36 138
1				Táppénz	32 977	39 430	35 235	36 138
4				Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás	97 613	101 023	109 965	117 658
1				Gyógyszertámogatás	84 246	85 383	94 265	100 876
2				Vérzékenység kezelése**	1 249	1 300
3				Gyógyászati segédeszköz támogatás	12 118	14 340	15 700	16 782
5				Egészségügyi ellátás finanszírozása	224 832	260 649	268 163	268 037
1				Gyógyító-megelőző ellátás	224 832	260 649	265 903	265 779
2				Egészségügyi közalkalmazottak egyszeri jövedelemkiegészítése			2 260	2 258
6				Gyógyászati szolgáltatások	1 524	1 700	1 950	1 708
1				Gyógyfürdő-szolgáltatás	1 396	1 500	1 800	1 574
2				Anyatejellátás	128	200	150	134
7				Egyéb kiadások	3 575	3 700	4 360	4 236
1				Utazási költségtérítés	2 133	2 000	2 600	2 561
2				Betegséggel kapcsolatos segélyek	699	800	860	865
3				Kártérítési járadék	743	900	900	810
8				Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	328	500	400	348
9				Ellátásokkal kapcsolatos egyéb kiadások (postaköltség és egyéb)	3 375	4 309	4 306	3 343
10				Működésre fordított kiadások***	25 313	28 883	30 585	29 802
11				Kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások	66	130	130	169
12				A KESZ igénybevétele miatti kamatkiadás	4 081	40	2 520	3 367
13				Az APEH-OEP együttműködéssel összefüggésben az APEH-et illető összeg			75	9
14				Egészségügyi szakellátási intézmények adósságrendezésére	3 995
15				Működési előirányzatból a Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási költségvetésében megvalósított befektetés fedezetének rendezése	754
A társadalombiztosítási alrendszer kiadásai összesen	990 838	1 150 138	1 171 728	1 177 350
A társadalombiztosítási alrendszer egyenlege	-68 629	-13 532	-50 359	-50 533
Működési pénzmaradvány				2 033
2				Az egészségbiztosítási szervezetek által folyósított, társadalombiztosításon kívüli forrásból (a központi költségvetésből) finanszírozott ellátások	140 581	146 700	144 400	157 386
1				Családi támogatások	133 360	134 300	134 300	147 349
2				Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	419	400	400	452
3				Különféle jogcímen adott térítések	6 801	12 000	9 700	9 585
3				A nyugdíjbiztosítási szervezetek által folyósított társadalombiztosításon kívüli forrásból (a központi költségvetés Népjóléti Minisztérium fejezetéből) finanszírozott ellátások	56 989	55 300	55 300	58 893
4				A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás	1 049	1 400	1 400	1 125
5				Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott foglalkoztatáspolitikai korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT r.]	7 570	12 000	12 000	5 307
6				Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. r.]	3 048	8 000	8 000	7 263
7				Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj	10 109	11 000	11 000	13 990
8				Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján	1 785	1 800	1 800	1 874
9				A Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások	3 361	3 800	3 800	6 023
10				Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján*	3 610	4 200	4 200	5 235
Nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások kiadásai összesen	228 102	244 200	241 900	257 096
Egyenleg	3 308	0		1 494
Kiadások mindösszesen	1 218 940	1 394 338	1 413 628	1 434 446
Egyenleg mindösszesen	-65 321	-13 532	-50 359	-49 039
* A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXV. törvényben az adott tétel az egészségbiztosítási szervezetek által foyósított ellátások körében jelent meg. A folyósítást nem az egészségbiztosítási szervek, hanem a nyugdíjbiztosítási szervek végzik, ezért indokolt az adott körön kívül, az önálló címként történő szerepeltetés.
** 1997. évi teljesítési adatai az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi pótköltségvetéséről szóló 1997. évi CXII. törvény alapján a gyógyszertámogatás költségvetési soron jelennek meg.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

3. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997. évi költségvetési mérlege

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. évi teljesítés	1997. évi előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A Nyugdíjbiztosítási Alap járulékbevételei összesen	499 566	575 623	608 242
1				Munkáltatói járulék	411 828	461 854	499 413
1				Költségvetési szervek munkáltatói járuléka		142 898	137 492
2				Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka		273 325	309 161
3				Társas vállalkozások munkáltatói járuléka		25 910	30 244
4				Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka		19 721	22 516
2				Munkanélküli ellátás után fizetett járulék	7 843	7 159	7 229
3				Nyugdíjjárulék	79 895	106 610	101 599
1				Egyéni járulék	75 499	102 510	95 609
2				Munkanélküli járadék (segély) után fizetett járulék	1 700	2 000	1 597
3				Egyes szociális ellátás után fizetett járulék	2 696	2 100	4 394
2				Behajtási tevékenység		17 267
1				Kintlévőségek behajtása		17 267
1-2				Járulékbevételek és hozzájárulás-bevételek mindösszesen		592 890	608 242
Ebből:
Behajtási tevékenység		17 267	20 039
Kintlévőségek behajtása		17 267	19 546
APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			493
3				Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel	15 992	13 651	14 103
1				Késedelmi pótlék és bírság	10 976	11 519	10 629
2				Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek	5 016	2 132	3 474
4				Alapok közötti elszámolás	37 198
6				Egyéb bevételek	5 616	4 678	4 181
1				Kamat és egyéb hozambevételek	4 456	3 250	3 249
2				Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel		400	4
3				Befektetett eszközök (tárgyi, befekt.) értékesítése		100
4				Lakásfedezeti kötvény tőketörlesztése	1 160	928	928
7				Működési célú bevételek	918	150	273
1				Egyéb működési célú bevétel	193	40	175
2				ÁPV Rt. költségtérítése	197	60	66
3				Hadigondozottak Alapítványának költségtérítése	19	50	32
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele	509
8				Központi költségvetés működési célú térítése	658	590	606
1				Népjóléti fejezet költségtérítése	604	520	520
2				OKKH költségtérítése	54	70	86
9				Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából	41	3 566	1 202
A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei összesen	559 989	615 525	628 607
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele			169
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. évi teljesítés	1997. évi előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai	504 866	609 839	608 539
1				Nyugellátások	504 866	609 839	608 539
1				Korhatár fölötti saját jogú nyugdíjak	435 211	525 642	527 334
2				Hozzátartozói ellátások	69 655	84 198	81 204
2				Egyéb kiadások	80 266	15 372	14 853
1				Postaköltségek és egyéb kiadások	2 254	2 800	2 278
2				Működésre fordított kiadások	9 539	12 428	12 420
1				Folyamatos működési kiadások	7 871	11 438	11 412
2				Ellenőrzési tevékenység ösztönzése	23	50	50
3				Informatikai fejlesztés	841	940	958
4				Beruházási kiadások	349
5				Adatszolgáltatási és -nyilvántartási kötelezettségekkel kapcs.	338
6				Világbanki program hazai költségei	117
4				Kamat- és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások	59	124	94
5				A KESZ igénybevétele miatti kamatkiadás	1 336	20	61
6				Alapok közötti elszámolás	66 055
8				Működési előirányzatból ellátási költségvetésben megv. befekt. fed. rend.	754
Működési szektort megillető finanszírozási különbözetek	269
A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai összesen	585 132	625 211	623 392
Egyenleg	-25 143	-9 686	5 215
Ebből 1997. évi működési pénzmaradvány			421

4. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997. évi működési költségvetése

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. éviteljesítés	1997. évitörvényielőirányzat	1997. éviteljesítés
9				Központosított előirányzatok
1				Működés bevételei	409	150	273
2				A Nyugdíjbiztosítási Alaptól működésre átvett pénzeszköz	6 661	9 820	9 827
3				A nem nyugdíjbiz. ellátások megállapítási, folyósítási kiad. megtérítése	628	590	606
4				Világbanki kölcsönnel kapcsolatos kiadásokra átvett pénzeszköz
5				Informatikai fejlesztések és ellenőrzési tevékenységre	840	940	940
6				Beruházásokra átvett pénzeszköz	776	478	478
7				Adatszolgáltatási és nyilvántartási feladatok személyi és dologi kiadásaira átvett pénzeszköz	360	400	400
8				Ellenőrzési tevékenység ösztönzésére átvett pénzeszköz	50	50	50
9				Világbanki pénzmaradvánnyal kapcsolatos 1995. évi pénzmaradvány	118
10				1995. évi pénzmaradvány igénybevétele	391
11				1996. évi pénzmaradvány igénybevétele
A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének bevételei összesen	10 234	12 428	12 574
1997. évi pénzmaradvány			169
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. éviteljesítés	1997. évitörvényielőirányzat	1997. éviteljesítés
1				Nyugdíjbiztosítási Alap Központi Irányítása	965	1 273	1 253
1				Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat	108	129	138
1				Működési kiadások	95	117	117
1				Személyi juttatások	30	43	39
2				Társadalombiztosítási járulék	2	19	16
3				Dologi kiadások	63	55	62
4				Pénzeszközátadás, egyéb támogatás
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai
2				Felújítások		3
3				Felhalmozási kiadások	13	9	21
2				Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság	857	1 144	1 115
1				Működési kiadások	843	1 144	1 097
1				Személyi juttatások	331	476	480
2				Társadalombiztosítási járulék	124	199	211
3				Dologi kiadások	380	454	383
4				Pénzeszközátadás, egyéb támogatás	8	12	23
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai		3
2				Felújítások
3				Felhalmozási kiadások	14		18
2				Területi nyugdíjbiztosítási igazgatóságok	4 454	5 834	5 901
1				Működési kiadások	4 324	5 158	5 501
1				Személyi juttatások	2 395	2 915	3 144
2				Társadalombiztosítási járulék	986	1 118	1 345
3				Dologi kiadások	941	1 125	990
4				Pénzeszközátadás, egyéb támogatás	2		22
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai
2				Felújítások	20	676	229
3				Felhalmozási kiadások	110		171
3				Nyugdíjfolyósító Igazgatóság	1 879	2 520	2 826
1				Működési kiadások	1 848	2 269	2 590
1				Személyi juttatások	905	962	1 134
2				Társadalombiztosítási járulék	358	386	489
3				Dologi kiadások	580	921	959
4				Pénzeszközátadás, egyéb támogatás	5		8
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai
2				Felújítások	17	251	219
3				Felhalmozási kiadások	14		17
9				Központosított előirányzatok	2 241	2 801	2 440
1				Központosított intézményi előirányzatok	644	949	806
1				Működési kiadások	10	219	55
1				Személyi juttatások		111
2				Társadalombiztosítási járulék		42
3				Dologi kiadások		58	45
4				Pénzeszközátadás, egyéb támogatás	10	8	10
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai
2				Felújítások	285	252	243
3				Felhalmozási kiadások	349	478	508
2				Nyugdíjbiztosítási célfeladatok	1 597	1 852	1 634
1				Informatikai fejlesztések	841	940	945
2				Világbanki kölcsönnel kapcsolatos kiadások	117		88
3				Kamat és rendelkezésretartási jutalék
4				Tűz-, biztonsági és vagyonvédelmi kiadások	9	26	16
5				Folyamatos informatikai kiadások	184	150	234
6				Hozzájárulás az önkéntes nyugdíjpénztárhoz	28	56	27
7				Adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokra	273	400	229
8				Üzemorvosi hozzájárulás		15
9				Üzemeltetési költség		100
10				Központi nyomtatványellátás	90	150	80
11				Nemzetközi rendezvény költsége és ISSA tagdíj	10	15	15
12				Új  székházak bebútorozása (ügyfélvárók)	45
A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen	9 539	12 428	12 420
Működési pénzmaradvány	695		421
A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen	10 234

5. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap és az Alapot nem terhelő ellátások 1997. évi költségvetési mérlege

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. évi teljesítés	1997. évi előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A Nyugdíjbiztosítási Alap járulékbevételei összesen	499 566	575 623	608 242
1				Munkáltatói járulék	411 828	461 854	499 413
1				Költségvetési szervek munkáltatói járuléka		142 898	137 492
2				Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka		273 325	309 161
3				Társas vállalkozások munkáltatói járuléka		25 910	30 244
4				Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka		19 721	22 516
2				Munkanélküli-ellátás után fizetett járulék	7 843	7 159	7 229
3				Nyugdíjjárulék	79 895	106 610	101 599
1				Egyéni járulék	75 499	102 510	95 609
2				Munkanélküli-járadék (segély) után fizetett járulék	1 700	2 000	1 597
3				Egyes szociális ellátás után fizetett járulék	2 696	2 100	4 394
2				Behajtási tevékenység		17 267
1				Kintlévőségek behajtása		17 267
1-2				Járulékbevételek és hozzájárulás-bevételek mindösszesen		592 890	608 242
Összesen			Ebből:
Behajtási tevékenység		17 267	20 039
Kintlévőségek behajtása		17 267	19 546
APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			493
3				Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel	15 992	13 651	14 103
1				Késedelmi pótlék és bírság	10 976	11 519	10 629
2				Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek	5 016	2 132	3 474
4				Alapok közötti elszámolás	37 198
6				Egyéb bevételek	5 616	4 678	4 181
1				Kamat és egyéb hozambevételek	4 456	3 250	3 249
2				Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel		400	4
3				Befektetett eszközök (tárgyi, befekt.) értékesítése		100
4				Lakásfedezeti kötvény tőketörlesztése	1 160	928	928
7				Működési célú bevételek	918	150	273
1				Egyéb működési célú bevétel	193	40	175
2				ÁPV Rt. költségtérítése	197	60	66
3				Hadigondozottak Alapítványának költségtérítése	19	50	32
4				Előző évi pénzmaradvány igénybevétele	509
8				Központi költségvetés működési célú térítése	658	590	606
1				Népjóléti fejezet költségtérítése	604	520	520
2				OKKH költségtérítése	54	70	86
9				Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából	41	3 566	1 202
A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei összesen	559 989	615 525	628 607
Előző évi pénzmaradvány			169
10				A Nyugdíjbiztosítási szervezetek által folyósított, a társadalombiztosításon kívüli forrásból finanszírozott ellátások	59 123	70 500	77 739
1				Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások (Népjóléti Minisztérium fejezet)	56 523	55 300	58 597
1				Rokkantsági járadék		2 400	2 597
2				Megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres szociális járadéka és egyéb szociális járadék		25 070	31 062
3				Egészségkárosodási járadék		1 100	1 075
4				Bányásznyugdíj és a szénjárandóság pénzbeli megváltása		2 600	2 922
5				Mezőgazdasági járadékok		7 000	5 350
6				Vakok személyi járadéka		3 000	3 019
8				Politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíj-kiegészítések		8 000	7 229
9				Házastársi pótlék		5 500	4 583
10				Cukorbetegek támogatása		100	46
11				Lakbér-hozzájárulás		300	275
12				Katonai családi segély		230	160
Postaköltség			279
2				Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján (Miniszterelnöki Hivatal fejezet)	2 600	4 200	5 065
1				Pénzbeli kárpótlás		3 000
2				Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás		1 200
3				Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj		11 000	14 077
11				Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott foglalkoztatáspolitikai korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT r.]	26 498	12 000	4 009
12				Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. r.]		8 000	10 407
13				Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott, életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján	1 760	1 800	1 902
14				Hadirokkantak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások	3 480	3 800	5 448
Nem a Nyugdíjbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások bevételei összesen	90 861	96 100	99 505
Bevételek mindösszesen	650 850	711 625	728 112
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. évi teljesítés	1997. évi előirányzat	1997. évi teljesítés
1				A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai	504 866	609 839	608 539
1				Nyugellátások	504 866	609 839	608 539
1				Korhatár feletti saját jogú nyugdíjak	435 211	525 642	527 334
2				Hozzátartozói ellátások	69 655	84 198	81 204
2				Egyéb kiadások	80 266	15 372	14 951
1				Postaköltségek és egyéb kiadások	2 254	2 800	2 278
2				Működésre fordított kiadások	9 539	12 428	12 420
1				Folyamatos működési kiadások	7 871	11 438	11 412
2				Ellenőrzési tevékenység ösztönzése	23	50	50
3				Informatikai fejlesztés	841	940	958
4				Beruházási kiadások	349
5				Adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségekkel kapcs.	338
6				Világbanki program hazai költségei	117
4				Kamat- és hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcs. kiadások	59	124	94
5				A KESZ igénybevétele miatti kamatkiadás	1 336	20	61
6				Alapok közötti elszámolás	66 055
7				1997. évi működési pénzmaradvány
8				Működési előirányzatból ellátási költségvetésben megv. befekt. fed. rend.	754
9				Működési szektort megillető finanszírozási különbözetek	269		98
A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai összesen	585 132	625 211	623 392
Működési pénzmaradvány			421
Egyenleg	-25 143	-9 686	5 215
3				A Nyugdíjbiztosítási szervezetek által folyósított, a társadalombiztosításon kívüli forrásból finanszírozott ellátások	70 708	70 500	78 118
1				Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások (Népjóléti Minisztérium fejezet)	56 989	55 300	58 893
1				Rokkantsági járadék	2 250	2 400	2 646
2				Megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres szociális járadéka és egyéb szociális járadék	26 068	25 070	30 167
3				Egészségkárosodási járadék	914	1 100	1 067
4				Bányásznyugdíj és a szénjárandóság pénzbeli megváltása	2 428	2 600	2 779
5				Mezőgazdasági járadékok	5 388	7 000	5 664
6				Vakok személyi járadéka	2 706	3 000	3 026
8				Politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíj-kiegészítések	6 034	8 000	7 089
9				Házastársi pótlék	4 984	5 500	4 909
10				Cukorbetegek támogatása	44	100	40
11				Lakbér-hozzájárulás	289	300	271
12				Katonai családi segély	165	230	140
13				Évközi változások	5 455
Nemzeti helytállásért pótlék			765
Egyes művészeti tevékenységért pótlék			37
3000 Ft-os kompenzáció			16
14				Postaköltség (összes ellátás)	264		277
2				Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal által finanszírozott életjáradék személyi kárpótlás alapján (Miniszterelnöki Hivatal fejezet)	3 610	4 200	5 235
1				Pénzbeli kárpótlás		3 000	4 513
2				Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás		1 200	722
3				Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott előnyugdíj	10 109	11 000	13 990
4				Munkáltatói befizetésekből, illetve a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott foglalkoztatáspolitikai korengedményes nyugdíj [5/1990. (I. 18.) MT rend.]	7 570	12 000	5 307
5				Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj [52/1995. (V. 10.) Korm. rend.]	3 048	8 000	7 263
6				Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által finanszírozott, életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján	1 785	1 800	1 874
7				Hadirokkantak Közalapítványa által finanszírozott hadigondozotti ellátások	3 358	3 800	6 019
Nem a Nyugdíjbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások kiadásai összesen	86 469	96 100	98 581
Egyenleg	4 392		924
Kiadások mindösszesen	671 601	721 311	721 973
Egyenleg mindösszesen	-20 751	-9 686	6 139

6. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi költségvetési mérlege

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi előirányzat	1997. évi módosított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				Az Egészségbiztosítási Alap járulékbevételei és hozzájárulásai	369 734	481 004	460 046	471 812
1				Munkáltatói járulék	308 224	298 852	308 456	323 483
1				Költségvetési szervek munkáltatói járuléka		92 465	87 606	88 593
2				Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka		176 860	185 524	199 407
3				Társas vállalkozások munkáltatói járuléka		16 766	18 005	19 758
4				Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka		12 761	17 322	15 724
2				Az 1975. évi II. törvény 119. § (2) bekezdés szerinti járulék				329
3				Egészségügyi hozzájárulás		97 901	71 000	71 974
1				Munkáltatók és egyéb szervek egészségügyi hozzájárulása		90 072	70 323	71 587
2				Egyén által fizetett egészségügyi hozzájárulás		7 829	677	386
4				Munkanélküli ellátás után fizetett járulék	5 836	5 163	4 800	4 642
5				Baleseti járulék	1 593	487	990	1 251
1				Költségvetési szervek		487	890	16
2				Gazdálkodó szervek			100	1 235
6				Munkáltatói táppénz-hozzájárulás	3 530	8 000	7 000	7 658
1				Költségvetési szervek		3 000	2 350	2 237
2				Gazdálkodó szervek		5 000	4 650	5 422
7				Egyéni egészségbiztosítási járulék	50 551	70 602	67 800	62 474
1				Egyéni járulék	50 551	70 602	67 800	62 474
8				Közteherjegy után elszámolt járulék				2
2				Behajtási tevékenység		13 733	19 000
1				Kintlévőség behajtása (az OEP szervei által végzett)		13 733	16 000
2				APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000
1-2				Járulékbevételek és hozzájárulás-bevételek mindösszesen	369 734	494 737	479 046	471 812
Ebből:
Behajtási tevékenység	15 426	13 733	19 000	16 527
Kintlévőség behajtása (az OEP szervei által végzett)	15 426	13 733	16 000	16 116
APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000	411
3				Központi költségvetés által fizetett járulék	12 000
4				Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel	12 571	14 479	11 574	12 121
1				Terhességmegszakítás egyéni térítési díja	245	700	390	220
2				Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés	800	800	800	800
3				Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések	828	2 600	1 496	1 845
4				Késedelmi pótlék, bírság	8 141	9 179	8 200	8 466
5				Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek	2 558	1 200	688	790
5				Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás	2 500	2 500	2 500	2 500
6				Központi költségvetés működési célú térítése	980	1 180	1 180	1 180
7				Egyéb bevételek	491	800	820	512
1				Kamat- és egyéb hozambevételek	140	250	150	76
2				Befektetések hozama tartalék bevonásából		200	100	29
3				Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel	351	350	570	408
8				Működési célú bevételek	1 138	100	1 525	383
1				Egyéb működési bevétel*	286	100	120	383
2				Családi pótlék ellenőrzési kiadásainak megtérítése			100
Előző évi működési pénzmaradvány igénybevétele	525		1 305
4				Családi támogatások igénylésének feldolgozásával kapcsolatos központi költségvetési megtérítés	260
5				Egyéb megtérítés	67
9				Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából	4	6 285	8 200	8 200
10				Kórházi adósságcsökkentés visszatérítéséből eredő bevétel		1 000	1 000	1 501
11				Alapok közötti elszámolás	66 055
1				Nyugdíjkiadások után átvett járulék	64 623
2				Közös feladatok elvégzésére átcsoportosítás	1 432
Az Egészségbiztosítási Alap bevételei összesen	465 473	521 081	505 844	498 210
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele				1 277
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi előirányzat	1997. évi módosított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai	448 061	506 437	523 873	531 773
1				Természetbeni ellátások	326 102	365 372	382 678	389 964
1				Gyógyító-megelőző ellátás	224 832	260 649	265 903	265 779
1				Háziorvosi ellátás finanszírozása	22 374	24 900	25 847	25 847
2				Feladatfinanszírozás összesen	26 343	31 775	32 169	32 251
3				Járóbeteg-szakellátás összesen	41 385	50 641	49 383	49 352
4				Aktív fekvőbeteg-ellátás	119 832	132 080	138 041	138 027
5				Krónikus fekvőbeteg-ellátás	13 787	15 631	15 933	15 932
6				Végkielégítés		2 000	1 000	912
7				Ügyeleti díj többletkiadása		3 000	3 000	3 000
8				Orvosspecifikus vények kiadása	370	370	300	230
9				Felülvizsgáló orvosok díja	230	252	230	228
10				Kockázatkezelés, prevenció és egyéb	511
2				Gyógyfürdő-szolgáltatás	1 396	1 500	1 800	1 574
3				Anyatejellátás	128	200	150	134
4				Gyógyszertámogatás	84 246	85 383	94 265	100 876
1				Speciális szerződés szerint támogatott magasárú gyógyszerkiadás			6 566	6 380
5				Vérzékenység kezelése	1 249	1 300
6				Gyógyászati segédeszköz támogatás	12 118	14 340	15 700	16 782
7				Utazási költségtérítés	2 133	2 000	2 600	2 561
8				Egészségügyi közalkalmazottak egyszeri jövedelemkiegészítése			2 260	2 258
2				Pénzbeli ellátások	121 959	141 065	141 195	141 809
1				Korhatár alatti rokkant és baleseti ellátások	79 265	92 035	98 200	97 982
2				Terhességi-gyermekágyi segély	8 276	7 900	6 000	6 013
3				Táppénz	32 977	39 430	35 235	36 138
4				Betegséggel kapcsolatos segélyek	699	800	860	865
5				Kártérítési járadék	743	900	900	810
2				Egyéb kiadások	19 706	18 490	22 644	22 185
1				Postaköltség és egyéb kiadások	1 121	1 509	1 506	1 065
2				Működésre fordított kiadások	15 505	16 455	18 157	17 382
1				Folyamatos működési kiadások	11 980	14 311	14 311	14 074
2				Családi pótlék ellenőrzés kiadásai			100	85
3				Behajtás ösztönzése	734	500	722	695
4				Egészségügyi struktúra átalakítása és ellenőrzési rendszerek fejlesztése, mintarégió támogatása	244	750	750	640
5				Beruházás	776	394	394	722
6				Informatikai fejlesztés	400	500	500	507
7				Világbanki Program hazai költsége	313		0	657
8				APEH-OEP együttműködéssel történő behajtás ösztönzése			75	2
Előző évi működési pénzmaradvány felhasználása	525		1 305
Működési célú bevételek többletéből	533
3				Kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások	7	6	6	75
4				Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	328	500	400	348
5				A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás	2 745	20	2 500	3 306
6				Az APEH-OEP együttműködéssel összefüggésben az APEH-et illető összeg			75	9
3				Egészségügyi szakellátási intézmények adósságrendezésére	3 995
4				Alapok közötti elszámolás	37 198
1				Pénzbeli ellátások után átadott járulék	37 198
Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai összesen	508 959	524 927	546 517	553 958
Az Egészségbiztosítási Alap egyenlege	-43 486	-3 846	-40 673	-55 748
Működési pénzmaradvány				1 612

7. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A gyógyító-megelőző ellátások 1997. évi kiadási előirányzatai és azok teljesítése

Millió forintban
Megnevezés	1996. évi tény	1997. évi elő-irányzat törvény szerint	Elő-irányzat változás	1997. évi pótkölt-ségvetés szerinti elő-irányzat	Elő-irányzat változás	1997. évi köz-gyűlés szerinti módo-sított elő-irányzat	Szerkezeti változás	Szinten tartás (17%-os bér,) 15,9%-osdologi	1997. évi teljesítés	Index %9./4.	Index %9./6.
1.	2.	3.	4.	5.	6.	7.	8.	9.	10.	11.
I. Háziorvosi ellátás finanszírozása
Fix összeg	4 864	5 000	0	5 000	0	5 000	-212	348	5 054	101,08%	101,08%
Területi pótlék	382	400	0	400	0	400	0	18	383	95,75%	95,75%
Eseti ellátás díjazása	189	200	0	200	0	200	0	11	205	102,50%	102,50%
Teljesítmény díjazása	16 939	19 000	998	19 998	0	19 998	212	2 847	20 087	100,45%	100,45%
Új háziorvosi praxisok létesítése	0	300	-51	249	0	249	0	0	118	47,39%	47,39%
Háziorvosi ellátás finanszírozása összesen	22 374	24 900	947	25 847	0	25 847	0	3 224	25 847	100,00%	100,00%
II. Feladatfinanszírozás
1.	Egyéb alapellátás
Iskolaegészségügyi ellátás	828	815	-20	795	7	788	-95	123	788	99,12%	100,00%
Védőnői ellátás	3 410	3 883	235	4 118	8	4 110	95	590	4 110	99,81%	100,00%
Ügyeleti szolgálat	2 560	2 764	202	2 966	0	2 966	0	428	2 966	100,00%	100,00%
Kiegészítő alapellátási feladat	260	100	-1	99	0	99	0	14	99	100,00%	100,00%
Fogorvosi szolgáltatás	5 555	8 046	-738	7 308	0	7 308	170	956	7 308	100,00%	100,00%
Anya-, gyermek- és csecsemővédelem	749	845	29	874	5	869	0	125	869	99,43%	100,00%
Egyéb alapellátás összesen	13 362	16 453	-293	16 160	20	16 140	170	2 236	16 140	99,88%	100,00%
2.	Járóbeteg-szakellátás
MSZSZ: gyermekgyógyászat	39	42	3	45	0	45	0	6	45	100,00%	100,00%
MSZSZ: nőgyógyászat	32	34	3	37	0	37	0	5	37	100,00%	100,00%
Nemibeteg-gondozás	537	607	45	652	1	651	0	90	652	100,00%	100,15%
Tüdőgondozás	1 831	2 072	195	2 267	-40	2 307	0	305	2 307	101,76%	100,00%
Ideggyógyászati gondozás	1 011	1 144	126	1 270	-1	1 271	0	168	1 271	100,08%	100,00%
Onkológiai gondozás	511	577	38	615	-3	618	0	84	618	100,49%	100,00%
Alkohológia és drogellátás	400	450	-35	415	0	415	0	66	415	100,00%	100,00%
Járóbeteg-szakellátás összesen	4 361	4 926	375	5 301	-43	5 344	0	724	5 345	100,83%	100,02%
3.	Vérellátás	1 092	1 199	301	1 500	-115	1 615	0	174	1 586	105,73%	98,20%
4.	Mentés betegszállítás	6 954	8 548	0	8 548	0	8 548	0	1 158	8 548	100,00%	100,00%
5.	Egyéb ellátás összesen	574	649	11	660	27	633	-67	94	632	95,76%	99,84%
Feladatfinanszírozás összesen	26 343	31 775	394	32 169	-111	32 280	103	4 386	32 251	100,25%	99,91%
III. Járóbeteg-szakellátás finanszírozása
Járóbeteg-szakrendelés	23 804	29 042	167	29 209	775	28 434	-170	5 062	28 425	97,32%	99,97%
Járóbeteg-szakambulancia	6 828	7 525	-254	7 271	-792	8 063	0		8 072	111,02%	100,11%
Speciális finanszírozási feladatok	624	824	-645	179	0	179	0	100	179	100,00%	100,00%
CT, MRI	4 664	5 500	-88	5 412	0	5 412	0	748	5 412	100,00%	100,00%
Művesekezelés	5 440	6 500	-188	6 312	-384	6 696	0	872	6 774	107,32%	101,16%
Házi szakápolás	25	1 250	-250	1 000	512	488	0	4	490	49,00%	100,41%
Járóbeteg-szakellátás finanszírozása összesen	41 385	50 641	-1 258	49 383	111	49 272	-170	6 786	49 352	99,94%	100,16%
IV. Fekvőbeteg-szakellátás finanszírozása
1.	Aktív fekvőbeteg-ellátás
Aktív fekvőbeteg-ellátás	116 070	126 510	5 961	132 471	4	132 467	0	16 451	132 480	100,01%	100,01%
Speciális finanszírozási feladatok	3 762	5 570	0	5 570	0	5 570	0	603	5 547	99,59%	99,59%
Aktív fekvőbeteg-ellátás összesen	119 832	132 080	5 961	138 041	4	138 037	0	17 054	138 027	99,99%	99,99%
2.	Krónikus fekvőbeteg-ellátás	13 787	15 631	302	15 933	-13	15 946	0	2 063	15 932	99,99%	99,91%
3.	Kórházi ügyeleti díj	0	3 000	0	3 000	0	3 000	0	3 000	3 000	100,00%	100,00%
Fekvőbeteg-szakellátás finanszírozása összesen	133 619	150 711	6 263	156 974	-9	156 983	0	22 117	156 959	99,99%	99,98%
KASSZÁK ÖSSZESEN (I-IV.)	223 721	258 027	6 346	264 373	-9	264 382	-67	36 513	264 409	100,01%	100,01%
Előlegvisszatérítés	-121						0	0
Célelőirányzatok
1.	Kórházátalakítás végkielégítése	0	2 000	-1 000	1 000	0	1 000		0	912	91,20%	91,20%
2.	Orvosspecifikus vények kiadása	370	370	-70	300	9	291		0	230	76,67%	79,04%
3.	Felülvizsgáló orvosok díja	230	252	-22	230	0	230		0	228	99,13%	99,13%
4.	Egyéb előirányzat	360				0		-360	0	0
5.	E. raktár	27				0		-28	0	0
6.	Influenza elleni védőoltás	245				0		-245	0	0
Célelőirányzatok összesen	1 232	2 622	-1 092	1 530	9	1 521	-633	0	1 370	89,54%	90,07%

8. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetés 1997. évi végrehajtási mérlege

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi eredetielőirányzat	1997. évi módo-sított előirányzat	1997. évi teljesítés
9				Központosított előirányzatok
1				Működés saját bevételei	286	100	100	383
2				Egészségbiztosítási Alaptól folyamatos működésre átvett pénzeszköz	10 920	13 031	13 031	13 031
3				A nem egészségbiztosítási ellátások folyósítási kiadásainak megtérítése	1 047	1 180	1 180	1 180
4				Családi támogatások igénylésének feldolg. kapcs. központi költségvetési térítés	260
5				Családi pótlék ellenőrzés			100	100
6				Előző évi pénzmaradvány igénybevétele	525		1 305
7				Világbanki kölcsönnel kapcsolatos belföldi kiadásokra átvett pénzeszköz	313			657
8				Informatikai beruházások fedezetére átvett pe.	400	500	500	500
9				Behajtás ösztönzés fedezete	734	500	722	713
10				Beruházásokra átvett pénzeszköz	776	394	394	394
11				Egészségügyi struktúra átalakítása és ellenőrzési rendszerek fejlesztése, mintarégió támogatása	244	750	750	750
12				APEH-OEP együttműk. történő behajtás öszt.			75	9
Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetésének bevételei összesen	15 505	16 455	18 157	17 717
Előző évi pénzmaradvány				1 277
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi eredeti előirányzat	1997. évi módo-sított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				Egészségbiztosítási Alap Központi irányítása	2 864	2 925	2 925	2 943
1				Egészségbiztosítási Önkormányzat	72	90	90	76
1				Működési költségvetés	72	90	90	76
1				Személyi juttatások	29	72	72	32
2				Társadalombiztosítási járulék	2	15	15	12
3				Dologi kiadások	21	3	3	23
Pénzeszközátadás, egyéb támogatás	20			9
2				Országos Egészségbiztosítási Pénztár	2 792	2 835	2 835	2 867
1				Működési költségvetés	2 375	2 823	2 823	2 520
1				Személyi juttatások	852	1 057	1 057	1 031
2				Társadalombiztosítási járulék	324	432	432	451
3				Dologi kiadások	1 143	1 311	1 311	985
4				Pénzeszközátadás, egyéb támogatás	56	23	23	53
2				Felújítások	3			2
3				Felhalmozási kiadások	414	12	12	345
1				Egyéb intézményi beruházások	414	12	12	345
2				Egészségbiztosítási Alap Területi Szervei	9 468	10 993	10 993	11 056
1				Területi Egészségbiztosítási Bizottságok	4	18	18	5
1				Működési költségvetés	4	18	18	5
1				Személyi juttatások	2	11	11	3
2				Társadalombiztosítási járulék
3				Dologi kiadások	2	7	7	2
2				Megyei és Ágazati Egészségbiztosítási Pénztárak	9 464	10 975	10 975	11 051
1				Működési költségvetés	8 975	10 328	10 328	10 458
1				Személyi juttatások	4 719	5 300	5 300	5 330
2				Társadalombiztosítási járulék	1 928	2 225	2 225	2 358
3				Dologi kiadások	2 306	2 800	2 800	2 743
4				Pénzeszközátadás, egyéb támogatás	22	3	3	27
2				Felújítások	163	281	281	231
3				Felhalmozási kiadások	326	366	366	362
1				Egyéb intézményi beruházások	326	366	366	362
3				Országos Orvosszakértői Intézet	671	787	787	797
1				Működési költségvetés	663	751	751	772
1				Személyi juttatások	404	458	458	482
2				Társadalombiztosítási járulék	167	191	191	213
3				Dologi kiadások	92	102	102	77
2				Felújítások	1	20	20	10
3				Felhalmozási kiadások	7	16	16	15
1				Egyéb intézményi beruházások	7	16	16	15
9				Központosított előirányzatok	1 225	1 750	3 452	2 586
1				Központosított intézményi előirányzatok	736	1 250	1 472	1 335
1				Működési költségvetés	662	1 128	1 350	1 215
1				Személyi juttatások	439	590	714	775
2				Társadalombiztosítási járulék	189	249	347	319
3				Dologi kiadások	34	289	289	121
2				Felújítások	2			2
3				Felhalmozási kiadások	72	122	122	118
1				Egyéb intézményi beruházások	72	122	122	118
2				Egészségbiztosítási célfeladatok	489	500	600	1 249
1				Informatikai fejlesztések	174	500	500	507
2				Családi pótlék ellenőrzés			100	85
3				Világbanki kölcsönnel kapcs. belf. kiadások	315			657
3				APEH-OEP együttműk. történő behajtás ösztönzés			75	2
4				Előző évi működési pénzmaradvány felhasználása			1 305
Működési pénzmaradvány*	1 277
Az Egészségbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen	15 505	16 455	18 157	17 382
Működési pénzmaradvány				1 612

9. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alapot nem terhelő ellátások összesített 1997. évi végrehajtási mérlege

Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	BEVÉTELEKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi előirányzat	1997. évi módo-sított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				Az Egészségbiztosítási Alap járulékbevételei és hozzájárulásai	369 734	481 004	460 046	471 812
1				Munkáltatói járulék	308 224	298 852	308 456	323 483
1				Költségvetési szervek munkáltatói járuléka		92 465	87 606	88 593
2				Gazdálkodó szervek munkáltatói járuléka		176 860	185 524	199 407
3				Társas vállalkozások munkáltatói járuléka		16 766	18 005	19 758
4				Egyéni vállalkozók munkáltatói járuléka		12 761	17 322	15 724
2				Az 1975. évi II. törvény 119. § (2) bekezdés szerinti járulék				329
3				Egészségügyi hozzájárulás		97 901	71 000	71 974
1				Munkáltatók és egyéb szervek egészségügyi hozzájárulása		90 072	70 323	71 587
2				Egyén által fizetett egészségügyi hozzájárulás		7 829	677	386
4				Munkanélküli ellátás után fizetett járulék	5 836	5 163	4 800	4 642
5				Baleseti járulék	1 593	487	990	1 251
1				Költségvetési szervek		487	890	16
2				Gazdálkodó szervek			100	1 235
6				Munkáltatói táppénz-hozzájárulás	3 530	8 000	7 000	7 658
1				Költségvetési szervek		3 000	2 350	2 237
2				Gazdálkodó szervek		5 000	4 650	5 422
7				Egyéni egészségbiztosítási járulék	50 551	70 602	67 800	62 474
1				Egyéni járulék	50 551	70 602	67 800	62 474
8				Közteherjegy után elszámolt járulék				2
2				Behajtási tevékenység		13 733	19 000
1				Kintlévőség behajtása (az OEP szervei által végzett)		13 733	16 000
2				APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000
1-2				Járulékbevételek és hozzájárulás-bevételek mindösszesen	369 734	494 737	479 046	471 812
Ebből:
Behajtási tevékenység	15 426	13 733	19 000	16 527
Kintlévőség behajtása (az OEP szervei által végzett)	15 426	13 733	16 000	16 116
APEH-OEP együttműködésből eredő behajtás			3 000	411
3				Központi költségvetés által fizetett járulék	12 000
4				Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos bevétel	12 571	14 479	11 574	12 121
1				Terhességmegszakítás egyéni térítési díja	245	700	390	220
2				Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés	800	800	800	800
3				Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések	828	2 600	1 496	1 845
4				Késedelmi pótlék, bírság	8 141	9 179	8 200	8 466
5				Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek	2 558	1 200	688	790
5				Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás	2 500	2 500	2 500	2 500
6				Központi költségvetés működési célú térítése	980	1 180	1 180	1 180
7				Egyéb bevételek	491	800	820	512
1				Kamat- és egyéb hozambevételek	140	250	150	76
2				Befektetések hozama tartalék bevonásából		200	100	29
3				Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel	351	350	570	408
8				Működési célú bevételek	1 138	100	1 525	383
1				Egyéb működési bevétel*	286	100	120	383
2				Családi pótlék ellenőrzési kiadásainak megtérítése			100
Előző évi működési pénzmaradvány igénybevétele	525		1 305
4				Családi támogatások igénylésének feldolgozásával kapcsolatos központi költségvetési megtérítés	260
5				Egyéb megtérítés	67
9				Vagyonhasznosítás a hiány mérséklése céljából	4	6 285	8 200	8 200
10				Kórházi adósságcsökkentés visszatérítéséből eredő bevétel		1 000	1 000	1 501
11				Alapok közötti elszámolás	66 055
1				Nyugdíjkiadások után átvett járulék	64 623
2				Közös feladatok elvégzésére átcsoportosítás	1 432
Az Egészségbiztosítási Alap bevételei összesen	465 473	521 081	505 844	498 210
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele				1 277
12				Az egészségbiztosítási szervezetek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások megtérítései összesen	139 500	146 700	144 400	157 959
1				Családi támogatások	132 100	134 300	134 300	147 934
1				Családi pótlék	96 000	102 300	102 300	106 100
2				Anyasági támogatás		2 000	2 000	1 834
3				Gyermekgondozási díj	21 300	10 000	10 000	13 000
4				Gyermekgondozási segély	13 000	20 000	20 000	27 000
5				Várandóssági pótlék	1 800
2				Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	400	400	400	383
1				Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése	400	400	400	383
2				Energiaáremelés kompenzációja 1996. évi kiadásainak 1995. évi megtérítéssel nem fedezett része
3				Különféle jogcímen adott térítések	7 000	12 000	9 700	9 642
1				Közgyógyellátás	7 000	12 000	9 700	9 642
13				A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás-megtérítés	1 049	1 400	1 400	1 125
14				A Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott megtérítés a hadirokkantak gyógyászati segédeszköz ellátására				2
Nem az Egészségbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások bevételei összesen	140 549	148 100	145 800	159 085
Bevételek mindösszesen	606 022	669 181	651 644	657 295
Millió forintban
Cím	Alcím	Elő-irány-zat cso-port-szám	Ki-emeltelő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	Elő-irány-zatcso-port-név	KIADÁSOKKiemelt előirányzat neve	1996. évi tény	1997. évi előirányzat	1997. évi módosított előirányzat	1997. évi teljesítés
1				Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai	448 061	506 437	523 873	531 773
1				Természetbeni ellátások	326 102	365 372	382 678	389 964
1				Gyógyító-megelőző ellátás	224 832	260 649	265 903	265 779
1				Háziorvosi ellátás finanszírozása	22 374	24 900	25 847	25 847
2				Feladatfinanszírozás összesen	26 343	31 775	32 169	32 251
3				Járóbeteg-szakellátás összesen	41 385	50 641	49 383	49 352
4				Aktív fekvőbeteg-ellátás	119 832	132 080	138 041	138 027
5				Krónikus fekvőbeteg-ellátás	13 787	15 631	15 933	15 932
6				Végkielégítés		2 000	1 000	912
7				Ügyeleti díj többletkiadása		3 000	3 000	3 000
8				Orvosspecifikus vények kiadása	370	370	300	230
9				Felülvizsgáló orvosok díja	230	252	230	228
10				Kockázatkezelés, prevenció és egyéb	511
2				Gyógyfürdő-szolgáltatás	1 396	1 500	1 800	1 574
3				Anyatejellátás	128	200	150	134
4				Gyógyszertámogatás	84 246	85 383	94 265	100 876
1				Speciális szerződés szerint támogatott magasárú gyógyszerkiadás			6 566	6 380
5				Vérzékenység kezelése	1 249	1 300
6				Gyógyászati segédeszköz támogatás	12 118	14 340	15 700	16 782
7				Utazási költségtérítés	2 133	2 000	2 600	2 561
8				Egészségügyi közalkalmazottak egyszeri jövedelemkiegészítése			2 260	2 258
2				Pénzbeli ellátások	121 959	141 065	141 195	141 809
1				Korhatár alatti rokkant és baleseti ellátások	79 265	92 035	98 200	97 982
2				Terhességi-gyermekágyi segély	8 276	7 900	6 000	6 013
3				Táppénz	32 977	39 430	35 235	36 138
4				Betegséggel kapcsolatos segélyek	699	800	860	865
5				Kártérítési járadék	743	900	900	810
2				Egyéb kiadások	19 706	18 490	22 644	22 185
1				Postaköltség és egyéb kiadások	1 121	1 509	1 506	1 065
2				Működésre fordított kiadások	15 505	16 455	18 157	17 382
1				Folyamatos működési kiadások	11 980	14 311	14 311	14 074
2				Családi pótlék ellenőrzés kiadásai			100	85
3				Behajtás ösztönzése	734	500	722	695
4				Egészségügyi struktúra átalakítása és ellenőrzési rendszerek fejlesztése, mintarégió támogatása	244	750	750	640
5				Beruházás	776	394	394	722
6				Informatikai fejlesztés	400	500	500	507
7				Világbanki Program hazai költsége	313		0	657
8				APEH-OEP együttműködéssel történő behajtás ösztönzése			75	2
Előző évi működési pénzmaradvány felhasználása	525		1 305
Működési célú bevételek többletéből	533
3				Kamat- és egyéb hozambevételekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások	7	6	6	75
4				Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	328	500	400	348
5				A KESZ igénybevétel miatti kamatkiadás	2 745	20	2 500	3 306
6				Az APEH-OEP együttműködéssel összefüggésben az APEH-et illető összeg			75	9
3				Egészségügyi szakellátási intézmények adósságrendezésére	3 995
4				Alapok közötti elszámolás	37 198
1				Pénzbeli ellátások után átadott járulék	37 198
Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai összesen	508 959	524 927	546 517	553 958
Egyenleg	-43 486	-3 846	-40 673	-55 748
Működési pénzmaradvány				1 612
5				Az egészségbiztosítási szervezetek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások összesen	140 581	146 700	144 400	157 386
1				Családi támogatások	133 360	134 300	134 300	147 349
1				Családi pótlék	95 549	102 300	102 300	105 879
2				Anyasági támogatás	275	2 000	2 000	1 651
3				Gyermekgondozási díj	22 294	10 000	10 000	12 744
4				Gyermekgondozási segély	14 170	20 000	20 000	27 070
5				Várandóssági pótlék	1 072			4
2				Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások	419	400	400	452
1				Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése	404	400	400	452
2				Energiaáremelés kompenzációja 1996. évi kiadásainak 1995. évi megtérítéssel nem fedezett része**	16
3				Különféle jogcímen adott térítések	6 801	12 000	9 700	9 585
1				Közgyógyellátás	6 801	12 000	9 700	9 585
6				A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás	1 049	1 400	1 400	1 125
7				A Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott hadirokkant gyógyászati segédeszköz ellátás	3			4
Nem az Egészségbiztosítási Alap forrásaiból finanszírozott ellátások kiadásai összesen	141 633	148 100	145 800	158 515
Egyenleg	-1 084	0	0	570
A központi költségvetésből finanszírozott ellátások egyenlege***	-1 081			573
A helyi önkormányzatok által finanszírozott közgyógyellátás egyenlege	0			0
A Hadigondozottak Közalapítványa által finanszírozott hadirokkant gyógyászati segédeszköz ellátás egyenlege***	-3			-3
Kiadások mindösszesen	650 592	673 027	692 317	712 473
Egyenleg mindösszesen	-44 570	-3 846	-40 673	-55 178
* Az 1997. évi teljesítési adat tartalmazza az egészségbiztosítás járulék-ellenőrzési tevékenységére az AT 5/A. §-a alapján a Nyugdíjbiztosítási Alaptól átvett 261 ezer forintot is.
** Az 1995. évi energiaáremelés részbeni lakossági kompenzációjának 1996. évi kiadásai 165 millió forint összegűek voltak, ebből az 1995. évi megtérítés 150 millió forintot fedezett, az 1996. évi egyenleget 16 millió forint kiadás terhelte.
*** Az 1996. évi megtérítési hiányt a központi költségvetés, illetve a Hadigondozottak Közalapítványa rendezte 1997-ben.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

10. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap tartalékai

Millió forintban
Tartalékok
Sor-szám	Megnevezés	tartósan befektetett eszközök	visszteher-mentesen átvett vagyon
1.	1996. év végi állapot [1996. évi CXXI. tv. 58. § (5)-(7) bekezdés]	14 692		7 857
2.	2004/A tőketörlesztése	-1 149
3.	2004/A értékesítés	-1 547
4.	2004/A értékesítés (december)	-665
5.	2004/A vagyonvesztés	-161
6.	Borsodchem elsz. különbözet			293
7.	VIR utolsó két részlet			478
8.	1997/v MÁK lejárat	-19
9.	Citadella vétel + alaptőke-emelés			20
10.	Vissztehermentesen átvett állami vagyon 1997-ben			7 406
11.	Eladás vissztehermentesből			-3 900
12.	Újrabefektetés (Bef. jegyek)	1 783
13.	Újrabefektetés vissztehermentesből (Bef. jegyek)			1 217
14.	Számviteli korrekció átvezetése (Postabank)	-3 230		3 230
15.	Év végi vagyoncsökkenés elszámolása	-391		-2 165
16.	1997. évi záró	9 313		14 435

11. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap tartalékainak 1997. évi alakulása

Millió forintban
Tartósan befektetett eszközök	Vissztehermentesen átvett vagyon
Megnevezés	Be-fekte-tések ho-zama	össze-sen	natu-ráliá-ban	pénz-esz-köz-ben	össze-sen	natu-ráliá-ban	pénz-esz-köz-ben
1.	1997. évi nyitóállomány (1997. évi CLII. törvény 9. számú melléklet 13. sor)	29	1 033	1 033		8 996	8 996
2.	A befektetések hozama tartalék 1. pont szerinti összegének az 1997. évi költségvetési bevételek közé való bevonása [1996. évi CXXI. törvény 58. § (6) bekezdés]	-29
3.	Befektetési jegyek megtérülése			-200	200
4.	Club Aliga Holding Rt. tőkeemelése			100	-100
5.	Dominancia Rt. részvények átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében					1 015	1 015
6.	Pannon Váltó Rt. részvények átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében					136	136
7.	Digép Kft.-k üzletrészeinek átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében					293	293
8.	Express Rt. részvények átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében (névértéken nyilvántartásba véve)					211	211
9.	Szikra Lapnyomda Rt. részvények átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében					280	280
10.	Ingatlan átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében (Blaha Lujza téri épület)					950	950
11.	Budapesti Erőmű Rt. részvények átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében					414	414
12.	Tiszai Erőmű Rt. részvények átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében					1 356	1 356
13.	Áramszolgáltató részvénytársaságok (DÉDÁSZ, DÉMÁSZ, ÉDÁSZ, TITÁSZ, ÉMÁSZ, ELMÜ) részvényeinek átvétele vissztehermentes vagyonjuttatás keretében*					14 246	14 246
14.	Az áramszolgáltató társaságok részvényeinek értékesítése*						-14 246	14 246
15.	OTP Bank Rt. részvények egy részének konverziója a Wesselényi utcai ingatlanra (növekmény a nyilvántartási értékben)					1 240	1 240
16.	Wesselényi utcai ingatlan vásárlásának áfa része						429	-429
17.	Részvétel a Postabank Rt. tőkeemelésében						2 500	-2500
18.	A járuléktartozás törlesztéseként átvett Hévíz Hotel Carbona egészségbiztosítási részének kivásárlása (nyilvántartási értéken)						215	-215
19.	A járuléktartozás törlesztéseként átvett Hévíz Hotel Carbona nyugdíjbiztosítási részének kivásárlása (nyilvántartási értéket meghaladó értéken)						310	-310
20.	Gyógyszerkutató Intézet Kft. járuléktartozás törlesztéseként átvett üzletrészei egészségbiztosítási részének kivásárlása						19	-19
21.	Gyógyszerkutató Intézet Kft. járuléktartozás törlesztéseként átvett üzletrészei nyugdíjbiztosítási részének kivásárlása						1	-1
22.	Ingatlan (Bánk bán utcai épület) konverziója részvényekre (növekmény a nyilvántartási értékben)**					111	111
23.	A 22. pont szerinti részvények értékesítése						-650	650
24.	Az egészségbiztosítási tulajdonú bérházak felújítása miatti értéknövekmény		1	1
25.	A vagyonelemek értékesítéséből és megtérüléséből származó pénzeszközök bevonása a vagyon-hasznosítás a hiány mérséklése céljából előirányzat teljesítésébe		-100		-100	-7 836		-7 836
26.	Vagyonelemek értékcsökkenése, értékvesztése elszámolásának hatása		-102	-102		-1 881	-1 881
27.	1997. évi záróállomány		832	832		19 529	15 944	3 585
* Az áramszolgáltató társaságok teljes részvénycsomagjának értéke, illetve az értékesítésből befolyt összeg 18 021 millió forint volt. A befolyt pénzösszegből a vagyonjuttatási összeghatár fölötti rész 3 776 millió forint volt, amelyből 3 766 millió forint az ÁPV Rt.-nek visszautalásra került, 9 millió forint pedig az értékesítéssel összefüggésben az Egészségbiztosítási Alap kiadásaként elszámolt költségek megtérítését szolgálta.
** Az ingatlan értékesítéséből 159 millió forint befizetendő áfa is származott. Az áfa befizetése 1998. januárban történt meg.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok és oszlopok adataitól.

12. számú melléklet az 1998. évi LXX. törvényhez

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyon

Millió forintban
Megnevezés	Összesen	A Nyugdíjbiz-tosítási Alapot megillető hányad	Az Egészség-biztosítási Alapot megillető hányad
1.	Vagyonállomány az 1997. év elején (1997. évi CLII. törvény 11. számú melléklet 6. sor)	3 977	2 210	1 767
2.	1997-ben történt vagyonátvétel	358	201	157
a) a társadalombiztosítási önkormányzatok határozata alapján átvett vagyon	300	168	132
b) felszámolási eljárás során átvett vagyon	58	32	25
3.	Vagyonelemek értékesítése	-1 575	-1 319	-256
a) Hévíz Hotel Carbona E. Alap általi kivásárlásának hatása	-492	-277	-215
b) Gyógyszerkutató Int. Kft. üzletrészek E. Alap általi kivásárlásának hatása	-20	-1	-19
c) ingatlan (1996-ban átvéve) E. Alap működési költségvetése általi megvásárlása	-35	-15	-20
d) vagyonelemek más vásárlóknak történő értékesítése	-1 027	-1 026	-1
4.	Vagyonelemek értékvesztése elszámolásának hatása	-631	-305	-326
5.	Vagyonállomány az 1997. év végén	2 129	787	1 342
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok és oszlopok adataitól.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1998. december 1-jei ülésnapján fogadta el.