1996. évi XL. törvény

a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1994. évi - a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi költségvetéséről szóló, az 1994. évi L. törvénnyel és az 1994. évi LXXVI. törvénnyel módosított 1993. évi CXV. törvényben (a továbbiakban: KT.) meghatározott - költségvetésének végrehajtásáról a következő törvényt alkotja:

I.

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP 1994. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek és a hiány rendezése

1. § (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) 1994. évi költségvetésének végrehajtását 373 964 millió (háromszázhetvenhárommilliárd-kilencszázhatvannégymillió) forint bevétellel, 397 429 millió (háromszázkilencvenhétmilliárd-négyszázhuszonkilencmillió) forint kiadással, 23 465 millió (huszonhárommilliárd-négyszázhatvanötmillió) forint kiadási többlettel jóváhagyja.
(2) Az Ny. Alap költségvetése végrehajtásának mérlegét a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.
2. § (1) Az Ny. Alapnak az 1. § (1) bekezdésében meghatározott kiadási többletét a központi költségvetés - a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: KKT.) 32. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - elengedi. A hiányt fedező összeg az Ny. Alapnak a központi költségvetés forgóalapjához kapcsolt megelőlegezési számlán a KKT. hatálybalépésének napján nyilvántartott hitelállományát csökkenti.
(2) Az Ny. Alap 1. § (1) bekezdés szerinti kiadási többlete az Ny. Alap likviditási tartalékát csökkenti. Az (1) bekezdés szerinti rendezés során elszámolt összeggel a likviditási alap visszapótlódik.

A bevételek részletezése

3. § (1) Az Ny. Alap járulékbevétele 376 569 millió forint. Ebből a munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék bevétele 292 860 millió forint, a munkanélküliek ellátása után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék 8302 millió forint, az egyéni nyugdíjjárulék bevétele 71 641 millió forint, a munkanélküli járadék után fizetett nyugdíjjárulék 2784 millió forint. Az egyes szociális ellátások után fizetett járulék 982 millió forint.
(2) Az Ny. Alap társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevétele 15 808 millió forint. Ebből a késedelmi pótlék és a rendbírság 14 530 millió forint.
(3) Az Ny. Alap járulékbevételének, valamint késedelmi pótlék és rendbírság bevételének együttes összegéből - (1)-(2) bekezdés - az Ny. Alap likviditási tartalékának visszapótlására a 10. § (1) bekezdése alapján számításba vehető bevétel 3525 millió forint.
(4) Az Ny. Alap kamat- és egyéb hozambevétele 2391 millió forint. A hozambevételek részletezését a törvény 4. számú melléklete tartalmazza.
(5) Az Ny. Alap bevételét a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: AT.) 3. §-ának (5) bekezdése szerinti járulékátcsoportosítás 21 733 millió forinttal csökkenti. Ez az összeg
a) az átvett 32 931 millió forint [az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) 107 970 millió forint pénzbeli ellátási kiadásának az Ny. Alap ellátásainak fedezetére meghatározott járulék mérték szerinti százaléka], és
b) az átadott 48 534 millió forint (az Ny. Alap 384 439 millió forint ellátási kiadásának az E. Alap természetbeni ellátásainak fedezetére meghatározott járulékmérték szerinti százaléka), valamint
c) az E. Alap részére átadott 6130 millió forint egyösszegű átcsoportosítás különbözete.
(6) Az Ny. Alapnak az 1992. január 1-je előtt a Társadalombiztosítási Alapból teljesített foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjkifizetések 1991. december 31-ig meg nem térített összege 1994. évi megfizetéséből eredő bevétele 44 millió forint.
(7) Az Ny. Alapnak a működési kiadások fedezetére szolgáló bevétele 885 millió forint, amelyből
a) 198 millió forint az AT. 10. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott bevétel, melynek részeként a nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások folyósításával összefüggésben felmerült ráfordítások központi költségvetés által történt megtérítése 77 millió forint, az egyéb működési célú bevétel 121 millió forint,
b) 687 millió forint a működési költségvetés 1993. évi pénzmaradványából a nyugdíjbiztosítás működési kiadásainak fedezetére felhasználható összeg.

A kiadások részletezése

4. § (1) Az Ny. Alapot terhelő nyugellátások kiadása 384 439 millió forint.
(2) A KT. 3. §-ának (3) bekezdése szerinti egyéb kiadások (postaköltség és egyéb) Ny. Alapot terhelő összege 1069 millió forint.
(3) A működési költségvetéshez való hozzájárulás 8318 millió forint, melyből
a) 7433 millió forint kiadást a KT. által az AT. 10. § (1) bekezdés a) pontja alapján biztosított összeg,
b) 885 millió forint kiadást a 3. § (7) bekezdés szerinti bevételek képezik.
(4) A 3. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bevételekből az Ny. Alap likviditási tartalékába helyezett összeg 3569 millió forint.
(5) Az Ny. Alap kamat- és egyéb hozambevételeinek elérése érdekében teljesített ráfordítás 34 millió forint.

II.

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 1994. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek és a hiány rendezése

5. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap 1994. évi költségvetésének végrehajtását 346 785 millió (háromszáznegyvenhatmilliárd-hétszáznyolcvanötmillió) forint bevétellel, 364 904 millió (háromszázhatvannégymilliárd-kilencszáznégymillió) forint kiadással és 18 119 millió (tizennyolcmilliárd-száztizenkilencmillió) forint kiadási többlettel jóváhagyja.
(2) Az E. Alap költségvetése végrehajtásának mérlegét a törvény 3. számú melléklete tartalmazza.
6. § (1) Az E. Alapnak az 5. § (1) bekezdésében meghatározott kiadási többletét a központi költségvetés - a KKT. 32. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - elengedi. A hiányt fedező összeg az E. Alapnak a központi költségvetés forgóalapjához kapcsolt megelőlegezési számlán a KKT. hatálybalépésének napján nyilvántartott hitelállományát csökkenti.
(2) Az E. Alapnak az 5. § (1) bekezdésében meghatározott kiadási többlete az E. Alap likviditási tartalékát csökkenti. A kiadási többlet fedezetére az (1) bekezdés szerinti rendezés során jóváírt összeggel az E. Alap likviditási tartaléka visszapótlódik.

A bevételek részletezése

7. § (1) Az E. Alap járulékbevétele 294 907 millió forint. Ebből a munkáltatói egészségbiztosítási járulék 233 109 millió forint, a munkanélküliek ellátása után fizetett egészségbiztosítási járulék 6608 millió forint, az egyéni egészségbiztosítási járulék bevétele 48 190 millió forint, a központi költségvetés által - az AT. 5. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint - kifizetett járulék 7000 millió forint.
(2) Az E. Alap kiadásai között kimutatott, de 1993-tól a központi költségvetést terhelő egészségügyi feladatok finanszírozására a központi költségvetéstől átvett összeg 4462 millió forint. Ebből a terhesgondozás költségeinek megtérítése 2500 millió forint. A közgyógyellátás költségeinek megtérítése 1962 millió forint. Ez a (3) bekezdésben megjelölt, a települési önkormányzatok által adott 799 millió forint összegű megtérítéssel együtt fedezi a közgyógyellátással kapcsolatos 1994. évi 2760 millió forint összegű kiadásokat, amelyek a 8. § (2) és (3) bekezdésében, valamint - a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 53. §-ának (3) bekezdésében szabályozott visszaigénylés alapján kifizetett összegek tekintetében - a 8. § (8) bekezdésének b) pontjában megjelölt kiadások részét képezik.
(3) Az E. Alap társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevétele 15 753 millió forint. Ebből a késedelmi pótlék és a rendbírság 11 196 millió forint, a közgyógyellátási igazolványok kibocsátásával kapcsolatban a települési önkormányzatok által adott megtérítés 799 millió forint, a baleseti megtérítés és egyéb kártérítések megtérítése 1202 millió forint, a terhességmegszakítás egyéni térítési díjából befolyt összeg 167 millió forint, az e feladattal kapcsolatban az E. Alap által 1993-ban - a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 16. §-ának (3) bekezdése szerint - megelőlegezett költségek központi költségvetési megtérítése 1400 millió forint, egyéb bevételek 989 millió forint.
(4) Az E. Alap járulékbevételének, valamint késedelmi pótlék és rendbírság bevételének együttes összegéből - a 10. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - a likviditási tartalék
a) 1993. évi visszapótlására 1148 millió forint,
b) 1994. évi visszapótlására 2377 millió forint
használható fel.
(5) Az E. Alap kamat- és egyéb hozambevétele 352 millió forint. E bevételeket a törvény 4. számú melléklete részletezi.
(6) Az E. Alapnak az 1992. január 1-je előtt a Társadalombiztosítási Alapból teljesített foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjkifizetések 1991. december 31-ig meg nem térített összege 1994. évi megfizetéséből eredő bevétele 44 millió forint.
(7) Az egészségügy területén 1994-ben végrehajtott bérintézkedés forrásainak kiegészítésére a központi költségvetésből biztosított összeg 5400 millió forint.
(8) Az E. Alap bevételét az AT. 3. §-ának (5) bekezdése szerinti járulékátcsoportosítás egyenlege 15 603 millió forinttal növeli. Ez az összeg
a) az átvett 48 534 millió forint (az Ny. Alap 379 169 millió forint összegű, a járulékátadás alapjaként figyelembe vehető ellátási kiadásának az E. Alap természetbeni ellátásai fedezetére meghatározott járulékmérték szerinti százaléka) és
b) az átadott 32 931 millió forint (az E. Alap 107 970 millió forint pénzbeli ellátási kiadásának az Ny. Alap ellátásai fedezetére meghatározott járulékmérték szerinti százaléka) különbözete.
(9) Az E. Alap bevételét az Ny. Alap egyösszegű bevételátcsoportosítása 6130 millió forinttal növeli.
(10) Az E. Alapnak a címzetten a működési kiadások fedezetére szolgáló bevétele 4134 millió forint, amelyből
a) 2121 millió forint a biztosítási önkormányzatok megállapodása alapján az egymás számára végzett feladatokhoz történő kölcsönös - az AT. 4. §-a (3) bekezdésének h) pontjában és 5. §-a (3) bekezdésének i) pontjában megjelölt - hozzájárulások egyenlegeként az Ny. Alapból átadott összeg,
b) 1022 millió forint az AT. 10. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott bevétel, melynek részeként a működési ár- és díjbevétel 138 millió forint, a nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások folyósításával összefüggésben felmerült ráfordítások központi költségvetés által történt megtérítése 723 millió forint, értékesítésből származó bevétel 107 millió forint, kamatbevétel 26 millió forint, Foglalkoztatási Alaptól átvett pénzeszköz 28 millió forint,
c) 991 millió forint a működési költségvetés 1993. évi pénzmaradványából az egészségbiztosítás működési kiadásainak fedezetére felhasználható összeg.

A kiadások részletezése

8. § (1) A gyógyító-megelőző ellátásoknak az AT. 5. §-ának (1) bekezdésében megjelölt feladataira fordított kiadás 169 426 millió forint. E kiadások részletezését a törvény 5. és 6. számú melléklete tartalmazza. A támogatásokat odaítélő kuratóriumoknak az egészségi kockázatkezelő szolgáltatások támogatási keretösszege terhére történt kötelezettségvállalása alapján teljesített kifizetések közül 99 millió forint elszámolása - forrásátcsoportosítással - a gyógyító-megelőző ellátások kiadásai helyett az E. Alap működési költségvetésében történik.
(2) A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök fogyasztói árának társadalombiztosítási támogatására fordított kiadás 69 647 millió forint, amelyből a gyógyszerekkel kapcsolatos támogatás 61 572 millió forint, a vérzékenység kezelésére fordított kiadás 786 millió forint, a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos támogatás 7289 millió forint.
(3) A gyógyászati szolgáltatásokra fordított kiadás 937 millió forint, amelyből a gyógyfürdő-szolgáltatás kiadása 799 millió forint, az anyatejellátás kiadása 138 millió forint.
(4) Az AT. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott nyugellátások kiadása 57 771 millió forint.
(5) A terhességi-gyermekágyi segély kiadása 8262 millió forint.
(6) A táppénz kiadása 40 833 millió forint.
(7) Az egyéb betegségi ellátások (utazási költségtérítés, betegséggel kapcsolatos segélyek, kártérítési járadék) kiadása 2520 millió forint.
(8) A postaköltség és egyéb kiadások összege 1007 millió forint. Ebből
a) az AT. 3. §-ának (3) bekezdése alapján az Ny. Alappal közösen finanszírozott kiadások E. Alapot terhelő összege 989 millió forint,
b) a kizárólagosan az E. Alap által viselt kiadások összege 18 millió forint.
(9) A társadalombiztosítási kifizetőhely fenntartóját megillető költségtérítés összege 369 millió forint.
(10) A kamat- és egyéb hozambevételek elérése érdekében teljesített ráfordítás 25 millió forint.
(11) Az E. Alap 1993. évi hiányának fedezetére 1994-ben történt kötvénykibocsátással kapcsolatos ráfordítás 1 millió forint.
(12) A 7. § (4) és (6) bekezdésében meghatározott bevételeknek az E. Alap likviditási tartalékába helyezéséből adódó kiadás 3569 millió forint.
(13) A működésre fordított kiadás 10 538 millió forint, amelyből
a) 6305 millió forint fedezetét a KT. által az AT. 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján biztosított összeg,
b) 4134 millió forint fedezetét a 7. § (10) bekezdésében meghatározott bevételek,
c) 99 millió forint fedezetét az (1) bekezdésben megjelölt forrásátcsoportosítás
képezik.

III.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALRENDSZER EGÉSZÉT ÉRINTŐ RENDELKEZÉSEK

9. § (1) Az Ny. Alap és az E. Alap által 1993. december 31-ig - a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetésének a végrehajtásáról, valamint a tartalékalapok biztosítási ágak közötti megosztásáról szóló 1992. évi LX. törvény (a továbbiakban: VT.) 7. §-ának (1) bekezdésében meghatározott 90-10%-os - eszmei hányadok szerint tulajdonolt
a) tartósan befektetett eszközök és
b) befektetések hozama tartalék
a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és az Egészségbiztosítási Önkormányzat egybehangzó határozata alapján 1994. január 1-jétől naturálisan megosztva képezi a biztosítási ágak tulajdonát.
(2) 1994. január 1-jétől - a biztosítási ágak pénzügyi folyamatainak elkülönüléséből következően - az Ny. Alap és az E. Alap likviditási tartaléka naturálisan elkülönül egymástól.
(3) Az Ny. Alap, illetve az E. Alap (1)-(2) bekezdés szerinti, naturálisan elkülönült tartalékainak 1994. január 1-jei összegét, valamint a tartalékok 1994. évi alakulását - ideértve a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 39. §-ának (4) bekezdése alapján megállapított értékvesztést is - a törvény 2. számú melléklete, illetve 7. számú melléklete tartalmazza.
(4) 1994. január 1-jétől a tartósan befektetett eszközöket, a befektetések hozama tartalékot, illetve a likviditási tartalékot alkotó vagyonelemek hozama (a hozam elérése érdekében felmerült ráfordítás) - a VT. 7. §-ának (1), (5) és (6) bekezdésében, 8. §-ának (2) bekezdésében, valamint az AT. 9. §-ában foglalt, a naturális vagyonmegosztás előtt irányadó rendelkezések szerint megállapíthatótól eltérően - a naturális vagyonmegosztással létrejött tulajdoni állapot alapján illeti meg (terheli) az Ny. Alapot, illetve az E. Alapot.
10. § (1) A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi hiányának fedezetére felhasznált likviditási tartalék - a VT. 4. §-ának (3)-(5) bekezdése szerinti -
a) 1993. évi visszapótlására a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1995. évi VII. törvény
aa) 13. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezés alapján 2295 millió forint,
ab) 13. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján 2139 millió forint,
b) 1994. évi visszapótlására
ba) az 1991. december 31-én fennállt járulék- (késedelmi pótlék, rendbírság) tartozások 1994. évi megfizetéséből eredő 4754 millió forint (amelyből 3257 millió forint a Magyar Államvasutak Rt. Társadalombiztosítási Alapokkal szemben fennálló tartozásainak rendezéséről szóló 1994. évi LXXXIV. törvény rendelkezése alapján az állam által a Magyar Államvasutak Rt. helyett megtérített járuléktartozásból 1994. évi visszapótlásra figyelembe vehető összeg), és
bb) az 1992. január 1-je előtt a Társadalombiztosítási Alapból teljesített foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjkifizetések 1991. december 31-ig meg nem térített összegének 1994. évi megfizetéséből eredő 88 millió forint
használható fel.
Ezek az összegek - a VT. 7. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján - 50-50% arányú megosztással kerülnek az Ny. Alap, illetve az E. Alap likviditási tartalékába.
(2) A VT. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében a likviditási tartalék 1994. évben visszapótolandó összegeként megállapítható 7239 millió forintnak és az (1) bekezdés b) pontja szerinti törlesztések 4842 millió forintos együttes összegének a különbözete, 2397 millió forint a VT. 4. §-ának (5) bekezdésében meghatározott állami garancia hatálya alá tartozik.
(3) A különbözet (2) bekezdés szerinti összegét a központi költségvetésből az Ny. Alap, illetve az E. Alap likviditási tartaléka javára - az összeg 50-50%-os megosztásával - kell rendezni.
(4) A (2) bekezdés szerinti összeg - (3) bekezdés szerinti - rendezését az 1995. évben a társadalombiztosítás által folyósított, de nem a társadalombiztosítást terhelő ellátások központi költségvetés által átutalt többlete, valamint a társadalombiztosítási alapok 1996. évi konszolidációja során az 1994. évi hiányrendezésre átutalt és az 1994. évi zárszámadás keretében ténylegesen megállapításra kerülő hiány összegének különbözete biztosítja. Ha ezen többletek a teljes rendezéshez nem elégségesek, a különbözetet a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetése végrehajtásáról szóló törvényben kell rendezni.
11. § (1) A Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről, valamint a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról rendelkező 1992. évi X. törvény 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az 1994-ben az E. Alap javára történt, állam általi vissztehermentes vagyonátadás összege (az átadott részvények névértéke) 276 millió forint. E vagyon az E. Alapnak az AT. 6. §-a (2) bekezdésében meghatározott tartalékalapját illeti.
(2) A társadalombiztosítással szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyon átvételkori értéke 967 millió forint, ebből 758 millió forint értékű vagyon az AT. 6. §-ának (3) bekezdésében szabályozott átvétellel, a fennmaradó 208 millió forint értékű vagyon pedig felszámolási eljárás során hozott bírósági végzéssel került társadalombiztosítási tulajdonba. Az átvett vagyonnak az elszámolt 214 millió forint értékvesztéssel csökkentett értéke 753 millió forint. Az átvett vagyon - a tartozásra befizetett összegek különböző tartozásrészek kiegyenlítésére történő felhasználásának sorrendjére vonatkozó rendelkezések, valamint az AT. 4. §-a (3) bekezdésének a) és c) pontjában, továbbá 5. §-a (3) bekezdésének a) és d) pontjában foglalt rendelkezések értelemszerű alkalmazásával megállapítható - eszmei hányadok szerint oszlik meg az Ny. Alap és az E. Alap között. Az értékvesztés elszámolása után az Ny. Alap vagyonának értéke 421 millió forint [ebből 305 millió forint az AT. 6. §-ának (3) bekezdése szerint átvett vagyon], az E. Alap vagyonának értéke 331 millió forint [ebből 239 millió forint az AT. 6. §-ának (3) bekezdése szerint átvett vagyon].
(3) A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetéséről, továbbá a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló 1991. évi III. törvény 9. §-ának rendelkezése alapján a befektetések hozama tartalékból képzett keret terhére kifizetett összegből 1994-ben 224 283 forint visszatérült. A visszatérült összeget - a VT. 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján - 90-10% arányban az Ny. Alap és az E. Alap befektetések hozama tartaléka között meg kell osztani.
12. § (1) Az államháztartás társadalombiztosítási alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből - a halmozódások kiküszöbölésével - adódó összevont költségvetése mérlegét a törvény 8. számú melléklete tartalmazza.
(2) A társadalombiztosítási szervek által folyósított, társadalombiztosítási alrendszeren kívüli forrásból megtérített pénzbeli ellátások kiadásait, valamint a kiadások fedezetére befolyt összegeket a törvény 9. számú melléklete tartalmazza.
(3) Az Ny. Alap működési költségvetését a törvény 10. számú melléklete, az E. Alap működési költségvetését a törvény 11. számú melléklete tartalmazza.
(4) A társadalombiztosítással szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett - a 11. § (2) bekezdésében részletezett - vagyont a törvény 12. számú melléklete tartalmazza.

IV.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

13. § (1) Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.
(2) Az E. Alap 1992. évi, a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló 1993. évi CV. törvény (a továbbiakban: ZT.) 9. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hiányából azt a részt (20 735 millió forintot), amelynek a rendezése a ZT. 10. §-ának (1) bekezdésében meghatározott módon 1995. december 31-ig nem történt meg, továbbá a likviditási tartalék 1992. évi visszapótlásának a ZT. 15. §-ának (3) bekezdésében meghatározott összegéből az E. Alapra jutó részt (822 millió forintot) a központi költségvetés a KKT. 32. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint rendezi. A hiányt, illetve a likviditási tartalék visszapótlását fedező összeg az E. Alapnak a központi költségvetés forgóalapjához kapcsolt megelőlegezési számlán a KKT. hatálybalépésének napján nyilvántartott hitelállományát csökkenti, és az E. Alap likviditási tartalékát növeli.
(3) Az E. Alap 1993. évi hiányából a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1995. évi VII. törvény 6. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott összeget (12 437 millió forintot) - az ott meghatározott rendezési módtól eltérően - a központi költségvetés a KKT. 32. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint rendezi. A hiányt fedező összeg az E. Alapnak a központi költségvetés forgóalapjához kapcsolt megelőlegezési számlán a KKT. hatálybalépésének napján nyilvántartott hitelállományát csökkenti, és az E. Alap likviditási tartalékát növeli.
(4) A központi költségvetés a KKT. hatálybalépésének napjával átvállalja az E. Alap kezelője által az 1993. évi hiány fedezetére - az AT. 41. §-ában kapott felhatalmazás alapján és az ott meghatározott feltételekkel - 1993-ban és 1994-ben együttesen 11 500 millió forint, valamint az Ny. Alap által az Ny. Alap 1993. évi hiányát fedező 5000 millió forint névértékben kibocsátott hosszú lejáratú értékpapírok tőketörlesztési kötelezettségét.

1. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1994. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

BEVÉTELEK

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1.	Járulékbevételek (rendszeres)	319 209	363 848	*376 569
-	munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék befizetések	239 695	274 294	292 860
-	munkanélküli ellátás után fizetett nyugdíjbiztosítási járulék	12 558	15 034	8 302
-	egyéni nyugdíjjárulék befizetések	66 652	69 810	71 641
-	munkanélküli járadék (segély) után fizetett nyugdíjjárulék		3 310	2 784
-	egyes szociális ellátások után fizetett járulék (önkormányzat+egyéni)	304	1 400	982
2.	A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek	14 613	14 409	15 808
-	késedelmi pótlék és rendbírság	13 584	14 098	14 530
-	egyéb bevételek	1 029	311	1 278
Járulék- és társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összesen	333 822	378 257	392 377
ebből:
-	a likviditási tartalék 1993. évi visszapótlására számításba vehető bevételek	1 314		1 148
-	a likviditási tartalék 1994. évi visszapótlására számításba vehető bevételek			2 377
3.	Kamat- és egyéb hozambevételek	3 968	2 304	2 391
4.	Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel		8 931
-	tényleges vagyonátadás hozama
-	át nem adott vagyon miatti hozamgarancia
5.	Likviditási tartalék visszapótlására számításba vehető bevételek**		3 600
6.	Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos - 1991-ben elmaradt - megtérítés	89		44
7.	Alapok közötti elszámolások egyenlege	-11 298	-21 261	-21 733
-	pénzbeli egészségbiztosítási ellátások után átvett járulék	27 017	30 155	32 931
-	nyugdíjkiadások után átadott járulék	-38 315	-45 286	-48 534
-	egyösszegű átcsoportosítás az Egészségbiztosítási Alap részére		-6 130	-6 130
8.	Működési célú bevételek		118	885
ebből:
-	Népjóléti Minisztérium fejezet térítése		70	77
-	egyéb működési célú bevétel		48	121
-	az 1993. évi pénzmaradványból			687
Bevételek összesen	326 581	371 949	373 964
*		Ebből a MÁV adósságának költségvetési térítése 8400 millió forint.
**		A likviditási tartalék visszapótlására előirányzott bevételeket az 5. pont, a ténylegesen likviditási tartalék visszapótlásra fordított bevételeket a „Járulék- és társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összesen” megnevezésű pont és a 6. pont tartalmazza.

KIADÁSOK

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1.	Nyugellátások	299 334	359 020	384 439
-	korhatár fölötti saját jogú nyugdíjak	255 461	304 280	324 405
-	hozzátartozói ellátások	43 873	49 520	54 764
-	mezőgazdasági járadékok		5 220	5 270
2.	Hozzájárulás az alapok által közösen fedezett kiadásokhoz	26 627	918	1 069
-	átmenetileg finanszírozott ellátások*	25 784
-	ellátásokkal kapcs. egyéb kiadások (posta-, utazás-, perköltség)	843	918	1 069
3.	Működési kiadások	6 567	7 551	8 318
ebből:
-	működési célú bevételből fedezett		118	198
-	1993. évi működési pénzmaradványból fedezett			687
4.	Likviditási tartalék visszapótlása	1 403	3 600	3 569
ebből:
-	1993. évi likviditási tartalék visszapótlás járulékokból			1 148
-	1994. évi likviditási tartalék visszapótlás járulékokból		3 600	2 421
5.	Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítás	47	18	34
6.	Hiányt fedező értékpapír kibocsátásával kapcsolatos kiadások	5
Kiadások összesen	333 983	371 107	397 429
EGYENLEG	-7 402	842	-23 465
* 1993-ban a mezőgazdasági járadékokkal együtt.

2. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap tartalékainak alakulása

Millió forintban
Megnevezés	Likviditási tartalék	Befektetések hozama tartaléka	Tartósan befektetett eszközök	Visszteher-mentesen átvett vagyon
1993. évi záró állomány (1995. évi VII. törvény 12. számú melléklet A. tábla 9. sor)	377	4 136	13 606
1994. évi nyitó állomány	377	4 136	13 606
1.	A vissztehermentes vagyonjuttatás keretében átvett ingatlan				185
2.	Vagyonmegosztás		125	-125
3.	A likviditási tartalék - 1991. évi hiánnyal összefüggő - 1993. évre vonatkozó visszapótlása [1995. évi VII. törvény 13. § (1) bek. c) pont]	1 148
4.	A likviditási tartalék - 1991. évi hiánnyal összefüggő - 1993. évre vonatkozó visszapótlása [1995. évi VII. törvény 13. § (2) bek.]	1 069
5.	1994. évi kötvénykibocsátás az 1992. évi hiány fedezésére	4 455
6.	1993. évvel kapcsolatos készpénzgarancia 1994-ben befolyt összege [1995. évi VII. törvény 6. § (1) bek. b) pont]	2 052
7.	1993. évi kötvénnyel nem finanszírozott részének állami megtérítése	350
8.	A likviditási tartalék - 1991. évi hiánnyal összefüggő - 1994. évre vonatkozó visszapótlása [10. § (1) bek. b) pont]	2 421
9.	Az 1994. évi hiány likviditási tartalékot csökkentő hatása	-23 465
10.	Épületberuházás, ingatlanvásárlás		-499	499
11.	Tartósan befektetett eszközök 1994. évi értékvesztése (Lupis-követelés)			-380
12.	Befektetések hozama tartalék megtérülése		3
A tartalékok 1994. évi záró állománya	-11 593	3 765	13 600	185

3. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap 1994. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

BEVÉTELEK

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1.	Járulékbevételek	251 007	283 822	294 907
-	munkáltatói egészségbiztosítási járulék befizetések	190 778	218 316	233 109
-	munkanélküli ellátás után fizetett egészségbiztosítási járulék	9 995	11 966	6 608
-	egyéni egészségbiztosítási járulék befizetések	44 434	46 540	48 190
-	a központi költségvetés által fizetett járulék	5 800	7 000	7 000
2.	A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek	12 580	14 141	15 753
-	közgyógyellátási kiadások megtérítése	347	650	799
-	terhességmegszakítás egyéni térítési díja	162	300	167
-	terhességmegszakítással kapcsolatos központi költségvetési térítés	-	1 400	1 400
-	baleseti megtérítés, egyéb kártérítések megtérítése	811	690	1 202
-	késedelmi pótlék és rendbírság	10 467	10 862	11 196
-	egyéb bevételek	793	239	989
A járulék- és a társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összesen	263 587	297 963	310 660
ebből:
-	a likviditási tartalék 1993. évi visszapótlására számításba vehető bevétel	1 314	-	1 148
-	a likviditási tartalék 1994. évi visszapótlására számításba vehető bevétel*	-	-	2 377
3.	Központi költségvetést terhelő egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos bevétel	2 500	5 500	4 462
4.	Kamat- és egyéb hozambevételek	464	256	352
5.	Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel	-	7 109	-
6.	A likviditási tartalék visszapótlására számításba vehető bevétel*	-	3 600	-
7.	Központi költségvetési forrásátadás az 1993. évi központi bérintézkedésre	2 371	-	-
8.	Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos - 1991-ben elmaradt - megtérítés	88	-	44
9.	Alapok közötti elszámolások egyenlege	11 298	21 261	21 733
-	nyugdíjkiadások után átvett járulék	38 315	45 286	48 534
-	pénzbeli egészségbiztosítási ellátások után átadott járulék	-27 017	-30 155	-32 931
-	egyösszegű átcsoportosítás a Nyugdíjbiztosítási Alaptól	-	6 130	6 130
10.	Működési célú bevétel	-	712	4 134
-	a működési hozzájárulások egyenlegeként a Nyugdíjbiztosítási Alapból átadott összeg**	-	-	2 121
-	a működési költségvetés 1993. évi pénzmaradványából az egészségbiztosítást megillető összeg	-	-	991
-	egyéb működési célú bevételek	-	712	1 022
11.	Az 1994. évi egészségügyi bérintézkedésre a központi költségvetésből biztosított forrás	-	5 400	5 400
Bevételek összesen	280 308	341 801	346 785

KIADÁSOK

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1.	Természetbeni ellátások	186 873	231 180	241 424
-	gyógyító-megelőző ellátások	131 571	169 880	169 426
-	gyógyászati szolgáltatások***	-	1 220	937
-	gyógyfürdő-szolgáltatás	-	1 100	799
-	anyatejellátás	-	120	138
-	gyógyszertámogatás	49 535	50 700	61 572
-	vérzékenység kezelése (VIII. faktor)****	-	800	786
-	gyógyászati segédeszköz-támogatás	4 698	7 000	7 289
-	utazási költségtérítés	1 069	1 580	1 414
2.	Pénzbeli ellátások	88 581	98 870	107 970
-	korhatár alatti rokkant és baleseti ellátások	45 034	54 160	57 771
-	terhességi-gyermekágyi segély	7 203	9 150	8 262
-	táppénz	35 255	34 100	40 833
-	betegséggel kapcsolatos segélyek	441	650	428
-	kártérítési járadék	648	810	677
3.	Hozzájárulás az alapok által közösen fedezett kiadásokhoz	28 834	832	989
-	átmenetileg finanszírozott ellátások	22 467	-	-
-	működési költségvetés	5 633	-	-
-	egyéb kiadások	734	832	989
4.	Kizárólag az Egészségbiztosítási Alapot terhelő egyéb kiadások	-	-	18
5.	Működésre fordított kiadások*****	-	7 017	10 538
ebből: működési célú bevételből fedezett*****	-	712	4 134
6.	Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	327	300	369
7.	Likviditási tartalék 1993. évi visszapótlása	1 402	-	1 148
8.	Likviditási tartalék 1994. évi visszapótlása	-	3 600	2 421
9.	Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítás	5	2	25
10.	Hiányt fedező értékpapír kibocsátásával kapcsolatos kiadások	11	-	1
Kiadások összesen	306 033	341 801	364 904
EGYENLEG	-25 725	0	-18 119
*		Előirányzata a 6. soron, teljesítési adata az 1. és 2. sor szerinti bevételek együttes összegében.
**		Az 1994. évi L. törvényben a 2121 millió forintos összeg csak a működési költségvetésben jelenik meg bevételi előirányzatként.
***		Kiadásai 1993. évvel bezárólag a gyógyító-megelőző ellátások részeként szerepelnek.
****		Kiadásai 1993. évvel bezárólag a gyógyszertámogatási kiadások között jelennek meg.
*****		Az 1994. évi L. törvényben a Nyugdíjbiztosítási Alapból átadott 2121 millió forintos összegből fedezett működési kiadások csak a működési költségvetésben jelennek meg kiadási előirányzatként. Az 1993. évi működési pénzmaradványból fedezett kiadásnak nincs előirányzata.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

4. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

Kamat- és egyéb hozambevételek biztosítási ágak szerint és együttesen

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1.	A Nyugdíjbiztosítási Alap kamat- és egyéb hozambevételei	3 968	2 304	2 391
-	tartós befektetések hozama	3 311	1 764	1 808
-	rövid lejáratú befektetések hozama	631	540	584
-	egyéb hozambevétel	26	-	-
2.	Az Egészségbiztosítási Alap kamat- és egyéb hozambevételei	464	256	352
-	tartós befektetések hozama	368	196	304
-	rövid lejáratú befektetések hozama	70	60	39
-	egyéb hozambevétel	26	-	10
3.	Kamat- és egyéb hozambevételek összesen	4 432	2 560	2 743
-	tartós befektetések hozama	3 679	1 960	2 112
-	rövid lejáratú befektetések hozama	701	600	622
-	egyéb hozambevétel	52	-	10
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

5. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

A gyógyító-megelőző ellátás 1994. évi kiadási előirányzatának teljesítése főbb jogcímenként

Millió forintban
Megnevezés	Erdeti előirányzat	Módosított előirányzat	Teljesítés
1.	1993. évi szintrehozott előirányzat*	140 600	137 810	137 536
2.	Feladatváltozások	2 580	-	-
3.	Reformintézkedések folytatása	4 807	1 800	1 800
-	háziorvosi szolgálat kártyapénzének kiegészítése	1 300	1 300	1 300
-	ügyelet, készenlét egységesítése	807	-	-
-	fogorvosi szolgáltatás teljesítményfinanszírozása	1 500	-	-
-	vérellátás finanszírozása	500	500	500
-	mentő és egyéb betegszállítás	700	-	-
4.	1993. évi bérpolitikai intézkedés éves fedezete és a közalkalmazotti törvény hatása**	11 000	25 077	25 077
-	1993. évi bérpolitikai intézkedés fedezete	-	4 100	4 095
-	közalkalmazotti illetményrendszer hatása	-	17 977	19 721
-	közalkalmazotti illetménynövekedés változó bér vonzata	-	3 000	1 261
5.	Beruházásból, rekonstrukcióból belépő fejlesztések	3 500	2 800	2 303
6.	Egyszeri kiegészítő támogatás	-	-	767
Összesen	162 487	167 487	167 483
7.	Egészségügyi kockázatkezelő szolgáltatások*	1 993	2 393	1 943
Mindösszesen	164 480	169 880	169 426
*		Az ifjúsági és szabadidősport, valamint a mentálhigiénés programok támogatásának előirányzata (200-200 millió forint) a módosított előirányzatnál kiemelésre került a szintrehozott előirányzatból az egészségügyi kockázatkezelő szolgáltatások előirányzatába.
**		A módosított előirányzat többletének (14 077 millió forint) fedezete: belső átcsoportosításból: 8677 millió forint (szintrehozott előirányzat: 2390, feladatváltozások: 2580, reformintézkedések: 3007, beruházásból, rekonstrukcióból belépő fejlesztések: 700 millió forint), külső forrásból (a központi költségvetés fedezetkiegészítése): 5400 millió forint.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

6. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

Gyógyító-megelőző ellátás költségvetési előirányzatának teljesítése finanszírozási formák szerint

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. eredeti előirányzat	1994. évi módosítottelőirányzat	1994. évi teljesítés
I. Háziorvosi ellátás finanszírozása	13 548	17 298	18 292	18 274
II. Teljesítmény finanszírozása	73 641	91 317	98 172	99 328
1.	Aktív fekvőbeteg-ellátás	65 292	81 385	86 605	88 638
-	aktív ellátás	58 599	76 097	81 384	83 470
-	művesekezelés	2 346	2 681	2 636	2 559
-	speciális finanszírozású feladatok*	4 347	2 607	2 585	2 609
2.	Krónikus fekvőbeteg-ellátás	8 349	9 932	11 567	10 690
III. Feladat+teljesítmény finanszírozás	15 717	25 824	25 189	24 845
1.	Nőgyógyászati járóbeteg-ellátás	1 063	1 498	1 370	1 447
-	nőgyógyászati szakrendelés	677	1 009	891	971
-	nőgyógyászati szakambulancia	386	489	479	476
2.	Egyéb járóbeteg-szakellátás	14 654	24 326	23 819	23 398
-	egyéb járóbeteg-szakrendelés	11 382	17 014	17 258	16 373
-	egyéb járóbeteg-szakambulancia	3 272	4 803	4 157	4 297
-	speciális finanszírozású feladatok*	-	2 509	2 404	2 728
IV. Feladatfinaszírozás	17 754	23 641	24 569	25 036
1.	Egyéb alapellátás	9 325	13 330	12 680	13 000
-	iskolaegészségügyi ellátás	300	412	580	563
-	védőnői szolgálat	1 918	2 202	2 625	2 671
-	ügyeleti szolgálat	1 218	2 164	1 380	1 395
-	kiegészítő alapellátási feladat	223	313	269	286
-	fogorvosi szolgáltatás	3 884	6 029	5 342	5 478
-	munkaegészségügyi szolgálat	1 287	1 608	1 877	2 008
-	anya-, gyermek-, csecsemővédelem	495	602	607	599
2.	Járóbeteg-szakellátás	2 258	2 707	3 674	3 602
-	gyermekgyógyászati MSZSZ	28	30	36	35
-	nőgyógyászati MSZSZ	23	25	27	27
-	sportegészségügyi ellátás	112	123	142	143
-	nemibeteg gondozás és szűrés	217	274	440	428
-	tüdőgondozás és szűrés	853	1 011	1 472	1 456
-	ideggyógyászati gondozás és szűrés	547	631	827	800
-	onkológiai gondozás és szűrés	272	328	420	417
-	alkohológia és drogellátás	206	285	310	296
3.	Vérellátás	2 240	2 925	3 119	2 448
4.	Mentés, betegszállítás	3 761	4 604	4 650	4 893
5.	Egyéb	170	75	446	1 093
-	rendszerbe nem illeszthető tevékenységek	-	-	-	66
-	új beruházás, rekonstrukciós előrehozás	126	23	396	657
-	rekonstrukció miatti kiesés	19	21	21	341
-	„E” készenléti raktárak	25	31	29	29
Kasszák összesen	120 660	158 080	166 222	167 483
HM, BM, KHVM, IM intézmények**	6 540	-	-	-
Célelőirányzatok	4 371	6 400	3 658	1 943
-	gyógyfürdő-szolgáltatás	631	-	-	-
-	szolidaritási járulék	3 398	4 008	-	-
-	KJT hatása***	-	-	1 265	-
-	egészségi kockázatkezelő szolgáltatások****	-	1 817	1 818	1 340
-	ifjúsági és szabadidősport	200	200	200	200
-	alkoholizmus primer prevenció	-	30	30	30
-	egészségügyi intézmények egészségmegőrző mentálhigiénés programjai	142	200	200	200
-	otthoni ápolás és hospice*****	-	145	145	173
ÖSSZESEN	131 571	164 480	169 880	169 426
*		Az 1993. évi tényadatok esetében az aktív fekvőbeteg-ellátáson belül a speciális finanszírozású feladatok kiadási összege tartalmazza a járóbeteg-szakellátás hasonló jellegű kiadásait is.
**		A HM, BM, KHVM, IM intézmények 1994. július 1-jei hatállyal áttértek a teljesítményfinanszírozásra, ezért az 1994. évi költségvetés kasszái már ezeknek az intézményeknek a teljesítmény szerinti díjazását is tartalmazzák.
***		Felhasználását az egyes ellátási formák teljesítési összege tartalmazza.
****		Az egészségi állapot mérését, ezzel kapcsolatos információs rendszert, szűrést, gondozást, házi betegápolást szolgáló programok stb.
*****		A 173 millió forint összegben történő teljesítés az Egészségbiztosítási Önkormányzat Elnökségének a felmerült többletigények kielégítését támogató határozatain alapul. A fedezetet az egészségi kockázatkezelő szolgáltatások életmód programnál történő megtakarítás biztosítja.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

7. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap tartalékainak alakulása

Millió forintban
Megnevezés	Likviditási tartalék	Befektetések hozama tartaléka	Tartósan befektetett eszközök	Visszteher-mentesen átvett vagyon
1993. évi záró állomány (1995. évi VII. törvény 12. számú melléklet, A. tábla, 9. sor)	-24 782	460	1 512	375
1994. évi nyitó állomány	-24 782	460	1 512	375
Állományváltozás a naturális vagyonmegosztással*	-	-125	105	-
1.	1994. január 1-jei naturálisan tulajdonolt tartalékok	-24 782	335	1 617	375
2.	A vissztehermentes vagyonjuttatás keretében átvett RICO részvények névértéke	-	-	-	276
3.	A likviditási tartalék - 1991. évi hiánnyal összefüggő - 1993. évre vonatkozó visszapótlása [1995. évi VII. törvény 13. § (1) bekezdés c) pont]	1 148	-	-	-
4.	A likviditási tartalék - 1991. évi hiánnyal összefüggő - 1993. évre vonatkozó visszapótlása [1995. évi VII. törvény 13. § (2) bekezdés]	1 069	-	-	-
5.	1994. évi kötvénykibocsátás az 1992. évi hiány fedezésére	1 000	-	-	-
6.	1994. évi kötvénykibocsátás az 1993. évi hiány fedezésére	500	-	-	-
7.	1993. évvel kapcsolatos készpénzgarancia 1994-ben befolyt összege [1995. évi VII. törvény 6. § (1) bekezdés b) pont]	1 788	-	-	-
8.	DAIWA kötvény megtérülése	-	200	-200	-
9.	Részvénykonverzióval elért értéknövekedés (Budapest Bank, Magyar Külkereskedelmi Bank, IBUSZ Bank részvények konvertálása MEDICOR részvényekre és üzletrészekre)	-	-	23	-
10.	Bérházak értéknövekedése felújítás eredményeképpen	-	-	27	-
11.	Visszatérülés az 1991. évi III. törvény 9. §-a alapján kifizetett összegekből [11. § (3) bekezdés]**	-	0	-	-
12.	Nullára értékelt rövidlejáratú kihelyezés tőkeösszegének részleges megtérülése (Gyomaendrődi Takarékszövetkezet)***	-	0	-	-
13.	Országos Kereskedelmi és Hitelbank részvények értékvesztése	-	-	-145	-
14.	Magyar Hitel Bank részvények értékvesztése	-	-	-42	-
15.	MEDICOR részvények és üzletrészek értékvesztése	-	-	-132	-
16.	Bérházak értékcsökkenése	-	-	-2	-
17.	A likviditási tartalék - 1991. évi hiánnyal összefüggő - 1994. évre vonatkozó visszapótlása [10. § (1) bekezdés b) pont]	2 421	-	-	-
18.	Az 1994. évi hiány likviditási tartalék csökkentő hatása	-18 119	-	-	-
19.	A tartalékok 1994. évi záró állománya	-34 974	535	1 146	651
*		A naturális vagyonmegosztásnál a Lupis Brókerház Rt. által forgalmazott államkötvények - a várható értékvesztésre tekintettel - a nyilvántartásban szereplőnél (400 millió forint) alacsonyabb értékűnek (200 millió forint) minősültek. Az egészségbiztosításhoz került vagyonelemek összértéke a megosztásnál figyelembe vett összvagyonérték 10%-a, amely a megosztás előttinél 20 millió forinttal alacsonyabb összeg.
**		Pontos érték: 22 428 forint.
***		Pontos érték: 364 072 forint.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

8. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

A társadalombiztosítási alrendszer összevont 1994. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

BEVÉTELEK

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1.	Járulékbevételek	570 216	647 670	671 476
-	munkáltatói járulékbefizetés	430 473	492 610	525 969
-	munkanélküli ellátás után fizetett járulék	22 553	27 000	14 910
-	egyéni járulékbefizetés	111 086	116 350	119 831
-	munkanélküli járadék (segély) után fizetett nyugdíjjárulék	-	3 310	2 784
-	a központi költségvetés által fizetett járulék	5 800	7 000	7 000
-	egyes szociális ellátások után fizetett járulék	304	1 400	982
2.	A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek	27 193	28 550	31 561
-	megtérítések az Egészségbiztosítási Alap részére	1 320	3 040	3 568
-	késedelmi pótlék és rendbírság	24 051	24 960	25 726
-	egyéb bevételek	1 822	550	2 267
A járulék- és a társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összesen	597 409	676 220	703 037
ebből:
-	a likviditási tartalék 1993. évi visszapótlására számításba vehető bevétel	2 628	-	2 295
-	a likviditási tartalék 1994. évi visszapótlására számításba vehető bevétel	-	-	4 754
3.	Központi költségvetést terhelő egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos bevétel	2 500	5 500	4 462
4.	Kamat- és egyéb hozambevételek	4 432	2 560	2 743
5.	Vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel	-	16 040	-
6.	A likviditási tartalék visszapótlására számításba vehető bevétel	-	7 200	-
7.	Központi költségvetési forrásátadás az 1993. évi központi bérintézkedésre	2 371	-	-
8.	Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos - 1991-ben elmaradt - megtérítés	177	-	88
9.	Működési célú bevétel	2 024	830	2 898
10.	Az 1994. évi egészségügyi bérintézkedésre a központi költségvetésből biztosított forrás	-	5 400	5 400
Bevételek összesen	608 913	713 750	718 628

KIADÁSOK

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1.	Nyugellátás	367 092	413 180	442 210
-	nyugdíjbiztosítási ágba tartozó ellátások	299 334	359 020	384 439
ebből:
=	mezőgazdasági járadékok	-	5 220	5 270
-	egészségbiztosítási ágba tartozó ellátások	45 034	54 160	57 771
-	átmenetileg finanszírozott ellátások	22 724	-	-
2.	Anyasági ellátások	32 730	9 150	8 262
-	terhességi-gyermekágyi segély	7 203	9 150	8 262
-	átmenetileg finanszírozott ellátások (GYES, GYED)	25 527	-	-
3.	Táppénz	35 255	34 100	40 833
4.	Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás	54 233	58 500	69 647
-	gyógyszertámogatás	49 535	50 700	61 572
-	vérzékenység kezelése	-	800	786
-	gyógyászati segédeszköz-támogatás	4 698	7 000	7 289
5.	Gyógyító-megelőző ellátások	131 571	169 880	169 426
6.	Gyógyászati szolgáltatások	-	1 220	937
-	gyógyfürdő-szolgáltatás	-	1 100	799
-	anyatejellátás	-	120	138
7.	Egyéb ellátások	2 158	3 040	2 519
-	utazási költségtérítés	1 069	1 580	1 414
-	betegséggel kapcsolatos segélyek	441	650	428
-	kártérítési járadék	648	810	677
8.	Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés	327	300	369
9.	Ellátásokkal kapcsolatos egyéb kiadások (postaköltség és egyéb)	1 577	1 750	2 076
10.	Működési kiadások	14 224	14 568	16 735
ebből: működési célú bevételből fedezett	2 024	830	2 898
11.	Likviditási tartalék 1993. évi visszapótlása	2 805	-	2 295
12.	Likviditási tartalék 1994. évi visszapótlása	-	7 200	4 842
13.	Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítások	52	20	59
14.	Hiányt fedező értékpapír kibocsátásával kapcsolatos ráfordítások	16	-	1
Kiadások összesen	642 040	712 908	760 212
EGYENLEG	-33 127	842	-41 584
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

9. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

A társadalombiztosítás által folyósított, nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások

A)

A nyugdíjbiztosítás által folyósított, nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások kiadásai

Millió forintban
Megnevezés	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1. Központi költségvetésből finanszírozottak	33 040	36 231
- politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések	5 190	5 259
= politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítések	4 180	4 747
= kitüntetésekhez, címekhez kötött pótlékok	210	192
= tudományos fokozat után járó kiegészítő nyugellátások	80	81
= nemzeti gondozotti ellátások	720	238
- bányásznyugdíj	1 500	996
- szénjárandóság pénzbeli megváltása	500	908
- az 1992. évi profiltisztítás	4 810	6 713
= lakbérhozzájárulás	350	325
= vakok személyi járadéka	1 500	2 084
= rokkantsági járadék	1 000	1 471
= hadigondozotti ellátások	1 500	2 010
= egyházi személyek nyugdíja	120	40
= egészségkárosodási járadék	60	592
= katonai családi segély	280	192
- az 1994. évi profiltisztítás	21 040	22 355
= házastársi pótlék és házastárs utáni jövedelempótlék	5 010	5 622
= megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres szociális járadéka és egyéb szociális járadék	15 980	16 683
= cukorbetegek támogatása	50	49
2. Munkáltatókat, illetve a Foglalkoztatási Alapot terhelő	10 950	10 386
- korengedményes nyugdíj	10 950	10 386
3. Szolidaritási Alapból finanszírozott	4 300	6 173
- előnyugdíj	4 300	6 173
4. Kárpótlással összefüggő ellátások	2 300	3 642
- életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján (ÁVÜ)	1 500	38
- életjáradék személyi kárpótlás alapján (OKKH)	800	3 604
Összesen	50 590	56 432

B)

Az egészségbiztosítás által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások

Millió forintban
Megnevezés	1993. évi tény	1994. évi előirányzat*	1994. évi teljesítés
1.	Családi pótlék
- kiadás	103 157	104 000	103 317
- megtérítés**	104 389	-	104 000
- egyenleg	1 232	-	683
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	-1 232
2.	Várandóssági pótlék
- kiadás	2 076	2 900	2 177
- megtérítés**	2 101	-	2 900
- egyenleg	25	-	723
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	-25
3.	Gyermekgondozási díj***
- kiadás	-	21 000	18 780
- megtérítés	-	-	21 000
- egyenleg	-	-	2 220
4.	Gyermekgondozási segély***
- kiadás	-	8 500	10 253
- megtérítés	-	-	10 000
- egyenleg	-	-	-253
5.	Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése
- kiadás	410	700	375
- megtérítés****	289	-	700
- egyenleg	-121	-	325
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	121
6.	Családi pótlék egyszeri kiegészítése
- kiadás	-	-	7 245
- megtérítés	-	-	7 000
- egyenleg	-	-	-245
7.	Anyasági segély
- kiadás	198	-	-
- megtérítés	-	-	-
- egyenleg	-198	-	-
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	198
8.	Temetési segély
- kiadás	142	-	-
- megtérítés	-	-	-
- egyenleg	-142	-	-
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	142
9.	Összesen
- kiadás	105 983	137 100	142 148
- megtérítés	106 779	-	145 600
- egyenleg	796	-	3 452
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	-796
10.	A közgyógyellátási kiadások megtérítésének az Egészségbiztosítási Alap bevételeként el nem számolható része [az átutalt 3000 millió forint és a kiadások fedezetéhez ténylegesen szükséges, a 7. § (2) bekezdésében megjelölt 1962 millió forint különbözete]
- megtérítés	-	-	1 038
- egyenleg	-	-	1 038
11.	Mindösszesen (9. és 10. sorok együtt)
- kiadás	105 983	137 100	142 148
- megtérítés	106 779	-	146 638
- egyenleg	796	-	4 490
ebből:
= az Egészségbiztosítási Alap likviditási tartalékának 1993. évi visszapótlására szolgál [1995. évi VII. törvény 13. § (2) bek.]	-	-	1 069
= a központi költségvetés és az egészségbiztosítás közötti 1994. évi elszámolásnál rendezendő	-	-	3 421
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	-796
II. Az 1993. évi egyszeri lakossági kompenzáció
- az 1993. évi egyenleg rendezése	-	-	76
*		Az 1993. évi CXV. törvény a megtérítések összegére előirányzatot nem határozott meg.
**		1993-ban a családi pótlék és a várandóssági pótlék kiadásoknak közös megtérítésük volt. Ebben az elszámolásban a megtérítés összege a tényleges kiadások arányában van megbontva.
***		1993-ban még a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap által közösen finanszírozott ellátás.
****		Az 1993-as adat az 1992-től a központi költségvetés által finanszírozásra átvett ellátások kiadásainak közös megtérítéséből a tényleges kiadások arányában meghatározott összeg.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

10. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetése

BEVÉTELEK

Millió forintban
Elő-	Ki-			Elő-
Cím-szám	Alcím-szám	irány-zat cso-port-szám	emelt elő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	1994. évi előirányzat	1994. évi módosítottelőirányzat	1994. évi teljesítés
1				Központosított előirányzatok
1				Működési bevételek	48	48	121
2				A Nyugdíjbiztosítási Alaptól átvett pénzeszköz	7 433	7 433	7 433
3				A nem nyugdíjbiztosítási ellátások megállapítási, folyósítási kiadásainak megtérítése	70	77	77
4				1993. évi működési pénzmaradvány igénybevétele		687	687
A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének bevételei összesen	7 551	8 245	8 318

KIADÁSOK

Millió forintban
Elő-	Ki-			Elő-
Cím-szám	Alcím-szám	irány-zat cso-port-szám	emelt elő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	1994. évi előirányzat	1994. évi módosítottelőirányzat	1994. évi teljesítés
1				Nyugdíjbiztosítási Alap Központi irányítása	595	1 798	1 875
1				Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat	71	78	65
1				Működési kiadások	71	74	62
1				Béralap	7	6
2				Társadalombiztosítási járulék	11	9	6
3				Dologi kiadások	53	59	56
2				Felújítások
3				Beruházások		4	4
2				Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság	524	1 720	1 810
1				Működési kiadások	524	934	1 029
1				Béralap	133	194	181
2				Társadalombiztosítási járulék	59	92	92
3				Dologi kiadások	332	648	756
2				Felújítások		4
3				Beruházások		782	780
2				Területi nyugdíjbiztosítási igazgatóságok	2 051	2 736	2 642
1				Működési kiadások	2 051	2 640	2 535
1				Béralap	926	1 199	1 189
2				Társadalombiztosítási járulék	432	560	530
3				Dologi kiadások	693	881	816
2				Felújítások		60	60
3				Beruházások		36	47
3				Nyugdíjfolyósító Igazgatóság	1 140	1 529	1 516
1				Működési kiadások	1 140	1 370	1 357
1				Béralap	464	491	491
2				Társadalombiztosítási járulék	218	239	239
3				Dologi kiadások	458	640	627
2				Felújítások		100	100
3				Beruházások		59	59
9				Központosított előirányzatok	3 765	2 182	2 285
1				Központosított intézményi előirányzatok	869	61
1				Működési kiadások	186
1				Béralap (70 fő üzemeltetés, 100 fő szakmai)	37
2				Társadalombiztosítási járulék	16
3				Dologi kiadások	133
2				Felújítások	232	38
3				Beruházások	451	23
1				Épületvásárlások (befektetésként)	400	23
2				Gép, eszközbeszerzés	51
2				Nyugdíjbiztosítási célfeladatok	775
1				Informatikai beruházások	500
2				Világbanki kölcsönnel kapcsolatos kiadások	125
3				Célfeladat	150
1				Tűz-, biztonsági és vagyonvédelmi kiadások
2				Folyamatos informatikai kiadások
3				Épületvásárlással összefüggő működési kiadások, egysz. ráford.	150
3				Nettó hozzájárulás az Egészségbiztosítási Alap által végzett, de a Nyugdíjbiztosítási Alap érdekeltségébe tartozó kiadásokhoz	2 121	2 121	2 121
4				Működési pénzmaradvány			164
A Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésének kiadásai összesen	7 551	8 245	8 318

11. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap 1994. évi működési költségvetése végrehajtásának mérlege

BEVÉTELEK

Millió forintban
Elő-	Ki-			Elő-
Cím-szám	Alcím-szám	irány-zat cso-port-szám	emelt elő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
9				Központosított előirányzatok	9 138	10 538
1				Működési költségvetés
1				Működési ár- és díjbevétel	82	138
Egyéb bevétel		161
Ebből:
Kamatbevétel		26
Értékesítésből származó bevétel		107
Foglalkoztatási Alaptól átvett pénzeszköz		28
2				Családi pótlék és más ellátások folyósítási kiadásainak megtérítéséből származó bevétel	630	723
2				Egészségbiztosítási Alaptól átvett pénzeszköz	6 305	6 305
3				Nyugdíjbiztosítási Alaptól működésre átvett pénzeszköz	2 121	2 121
4				Egészségi kockázatkezelő szolgáltatások keretéből		99
5				Előző évi pénzmaradvány		991
Egészségbiztosítási Alap működési bevételei összesen	9 138	10 538

KIADÁSOK

Millió forintban
Elő-	Ki-			Elő-
Cím-szám	Alcím-szám	irány-zat cso-port-szám	emelt elő-irány-zat-szám	Cím-név	Alcím-név	irány-zat cso-port-név	Kiemelt előirányzat neve	1994. évi előirányzat	1994. évi teljesítés
1				Egészségbiztosítási Alap Központi irányítása	1 706	3 735
1				Egészségbiztosítási Önkormányzat	95	133
1				Működési kiadások	95	34
1				Béralap	8	1
2				Társadalombiztosítási járulék	12	7
3				Dologi kiadások	75	26
2				Felújítások
3				Beruházások
1				Egyéb intézményi beruházások
4				Kockázatkezelésből átvett		99
2				Országos Egészségbiztosítási Pénztár	1 611	3 602
1				Működési kiadások	1 611	1 866
1				Béralap	609	517
2				Társadalombiztosítási járulék	300	233
3				Dologi kiadások	702	1 116
2				Felújítások		3
3				Beruházások		1 733
1				Egyéb intézményi beruházások		1 733
2				Megyei és Ágazati Egészségbiztosítási Pénztár	4 758	5 584
1				Működési kiadások	4 707	5 081
1				Béralap	2 322	2 380
2				Társadalombiztosítási járulék	1 187	1 084
3				Dologi kiadások	1 198	1 617
2				Felújítások		250
3				Beruházások	51	253
1				Egyéb intézményi beruházások	51	253
3				Országos Orvosszakértői Intézet	570	532
1				Működési kiadások	570	529
1				Béralap	330	305
2				Társadalombiztosítási járulék	168	139
3				Dologi kiadások	72	85
2				Felújítások		1
3				Beruházások		2
1				Egyéb intézményi beruházások		2
9				Központosított előirányzatok	2 104
1				Központosított intézményi előirányzatok	1 429
1				Működési kiadások	300
1				Béralap	100
2				Társadalombiztosítási járulék	51
3				Dologi kiadások	149
2				Felújítások	216
3				Beruházások	913
2				Egészségbiztosítási célfeladatok	675
Informatika fejlesztés	550
1				Működési kiadások	48
1				Béralap	32
2				Társadalombiztosítási járulék	16
3				Dologi kiadások
2				Felújítások
3				Beruházások	502
Világbanki kölcsön belföldi költségei	125
1				Működési kiadások	125
1				Béralap	10
2				Társadalombiztosítási járulék	5
3				Dologi kiadások	110
2				Felújítások
3				Beruházások
3				Működési maradvány		687
Egészségbiztosítási Alap működési kiadásai összesen	9 138	10 538

12. számú melléklet az 1996. évi XL. törvényhez

A társadalombiztosítással szemben fennálló tartozások vagyonátadással történő rendezése keretében átvett vagyon

Millió forintban
Megnevezés	Összesen	A Nyugdíj-biztosítási Alapot megillető hányad*	Az Egészség-biztosítási Alapot megillető hányad*
I.	A Társadalombiztosítási Önkormányzatok határozata alapján átvett vagyon
1.	Hévíz Hotel Carbona Közös Vállalat vagyoni betét átvétele	615	345	270
2.	Carbon Közraktár Kft. üzletrészek átvétele	143	80	63
3.	Hévíz Hotel Carbona Közös Vállalat vagyoni betét értékvesztése	-201	-113	-89
4.	Carbon Közraktár Kft. üzletrészek értékvesztése	-13	-7	-6
Vagyonállomány 1994. év végén	544	305	239
II.	Felszámolási eljárás során hozott bírósági végzés alapján átadott vagyon
1.	Mátrai Erőmű Rt. részvények átadása	208	116	92
Vagyonállomány 1994. év végén	208	116	92
I. és II. szerinti vagyonállomány együtt 1994. év végén	753	421	331
* A vagyon a Nyugdíjbiztosítási Alap, illetve az Egészségbiztosítási Alap között olyan - eszmei - arányok szerint oszlik meg, mint az a követelés, amelynek kiegyenlítésére szolgál.
Az egyes adatok összege - a kerekítés miatt - eltérhet az összegző sorok adataitól.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1996. május 7-i ülésnapján fogadta el.