1995. évi LXXII. törvény

a Magyar Köztársaság 1995. évi pótköltségvetéséről  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés - a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvényben meghatározott kötelezettségeknek az 1995. évi költségvetési előirányzatokban való érvényesítésére - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 41. §-ában foglaltak szerint a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény (a továbbiakban: KTv.) egyes rendelkezéseinek módosítására a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1995. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

A központi költségvetés kiadásainak és bevételeinek főösszege, a hiány mértéke és finanszírozásának módja

1. § A KTv. 1. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. § Az Országgyűlés az 1995. évi központi költségvetés
a) kiadási főösszegét a 2. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások nélkül 1 945 325,1 millió forintban,
b) bevételi főösszegét 1 789 297,8 millió forintban,
c) hiányát 156 027,3 millió forintban
állapítja meg.”
2. § A KTv. 2. §-a b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A központi költségvetés a fennálló bel- és külföldi adósságállományból a szerződések szerinti esedékességnek megfelelően 1995-ben,)
„b) külföldi hitelezők javára 24 613,6 millió forint hiteltörlesztést köteles teljesíteni.”
3. § A KTv. 4. §-a (3) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a Magyar Nemzeti Bank központi költségvetésnek nyújtott kamatmentes hiteléből eredő államadósság egy részét - a Magyar Nemzeti Bank külföldi pénznemben fennálló nettó tartozásainak árfolyamváltozás miatti veszteségére - a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1991. évi LX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) 22. §-ában meghatározott mértékig és időpontig piaci kamatozású állami értékpapírrá alakítsa át. A Magyar Nemzeti Bank az ezen állami értékpapír után kapott kamatot azonnal adóelőlegként átutalja a központi költségvetésbe.”
4. § A KTv. 6. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A központi költségvetési szerveknél végrehajtandó létszámcsökkentés többletkiadásaira szolgáló előirányzat 3325,8 millió forint. Az előirányzat fejezetekre, címekre, alcímekre történő átcsoportosítására a pénzügyminiszter kap felhatalmazást. Az előirányzatból 1025,8 millió forint a felsőoktatásban, 300,0 millió forint a Magyar Televíziónál végrehajtott létszámcsökkentés többletkiadásaira használható fel.”
5. § A KTv. 9. §-a (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az állami vagyon felett tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet a hozzá tartozó állami vagyon privatizációjából legalább 150 000 millió forintot köteles befizetni a költségvetésbe.”
6. § A KTv. 13. §-ának (1) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki, a bekezdés jelenlegi d)-e) pontjainak betűjelzése e)-f) pontokra módosul:
[(1) Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások az 1995. évben a következők:]
„d) Záhonyi Tisza-híd rekonstrukciója (XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet, 13. cím, 2. alcím, 7. előirányzat-csoport, 2 kiemelt előirányzat;”
7. § (1) A KTv. 15. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[(1) A központi költségvetési szervek 1995. évi pénzmaradványának elszámolása során]
„a) a (2) bekezdés szerinti bevételek eredeti előirányzatot meghaladó többletének 50%-a”
(a központi költségvetést illeti meg.)
(2) A KTv. 15. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az alaptevékenység körében végzett földhivatali szolgáltatásokért - beleértve a soron kívüli eljárásokat és különszolgáltatásokat is - fizetett díjak miatti többletbevétel mentes az (1) bekezdés a) pontjában foglalt befizetési kötelezettség alól.
(5) A földhivataloknál a (4) bekezdés szerint keletkezett többlet felhasználásához a felügyeletet ellátó miniszter előzetes hozzájárulása szükséges.”
8. § (1) A KTv. 16. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(...bevételek a következők:)
„a) az állami feladatok ellátása során létrehozott áru és készlet értékesítése, a tankönyvek, jegyzetek, valamint az egészségügyi, gyógyászati készletek, eszközök, mezőgazdasági termékek (METJ) kivételével;
b) az alaptevékenység körében végzett szolgáltatások ellenértéke, kivéve a felsőoktatási, a közgyűjteményi, a közművelődési intézmények, valamint a kutatóintézetek e körben végzett szolgáltatásai, továbbá költségvetési szerveknek nyújtott, nyereség nélkül továbbszámlázott közbeszerzési tevékenysége bevételét;”
(2) A KTv. 16. §-a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A (2) bekezdésben megjelölt bevételek eredeti előirányzatot meghaladó - kiadásokkal csökkentett - többletének 50%-a a központi költségvetést illeti meg, mely kötelezettséget az 1995. évi pénzmaradvány elszámolását követően kell teljesíteni.”
(3) A KTv. 16. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Az állami felsőoktatási intézmények hallgatói által fizetett tandíj a felsőoktatási intézményeket illeti meg, kivéve az első alapképzésben, valamint a nappali tagozatos szakirányú továbbképzésben, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók által kormányrendelet szerint fizetett tandíjat.”
9. § A KTv. 19. §-a (8) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(8) A helyi önkormányzat normatív állami hozzájárulásainak, valamint a 18. § (3) bekezdésében szereplő hozzájárulásoknak lemondással felszabaduló összege a 20. §-ban meghatározott előirányzatot növeli.”
10. § A KTv. 28. §-a előtti cím helyébe a következő cím lép: „A helyi önkormányzatok költségvetési befizetési kötelezettsége és eladósodásának korlátozása”; és a 28. §-át követően a következő 28/A. §-sal egészül ki:
„28/A. § (1) A helyi önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának (hitelfelvételének és járulékainak, valamint kötvénykibocsátásának, garancia- és kezességvállalásának, lízingjének) felső határa a korrigált saját folyó bevétel.
(2) A korrigált saját folyó bevétel: a rövid lejáratú kötelezettségek (tőke- és kamattörlesztés, lízingdíj) adott évre eső részével csökkentett saját folyó bevétel éves előirányzatának 70%-a.
(3) A likvid-hitel nem esik az (1)-(2) bekezdés szerinti korlátozás alá.
(4) Saját folyó bevétel: a helyi adók, a helyi önkormányzat illetékbevétele, a kamatbevétel, a környezetvédelmi bírság, valamint az önkormányzat egyéb sajátos bevételei.
(5) Rövid lejáratú kötelezettség: az egy évet meg nem haladó lejáratra kapott kölcsön, hitel, továbbá a több év alatt törlesztendő kötelezettség adott évben esedékes összege, ide nem értve a Kormány kezességvállalásával biztosított kötelezettségeket.
(6) Likvid-hitel: az éven belül felvett és visszafizetett, a közszolgáltatási és államigazgatási feladatok folyamatos működtetéséhez felvett hitel.”
11. § (1) A KTv. 29. § (1) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A társadalombiztosítási alapnak az állami forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számlán 1994. december 31-én fennálló tartozásállományát - ideértve az 1992-1993. évi hiányok államkötvénnyel nem fedezett részét is - 1996-ban kell rendezni.”
(2) A KTv. 29. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az állami forgóalaphoz kapcsolódó megelőlegezési számlákról hitelt igénybe venni csak előzetesen benyújtott pénzellátási terv alapján lehet. A pénzellátási tervet három hónapra előre, havi és ezen belül napi bontásban kell elkészíteni, és havonta a pénzellátási időszakot megelőző hónap 25-éig kell benyújtani.”
12. § (1) A KTv. 36. §-a (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az 1995-ben újonnan elvállalásra kerülő egyedi kezességek együttes összege nem haladhatja meg az 1. § a) pontjában megállapított kiadási főösszeg 1,5%-át.”
(2) A KTv. 36. §-a (3) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A (2) bekezdésben megállapított mérték felett vállalható kezesség a kőolaj-, földgáz- és villamosenergia-importra, melyekre a kezességvállalási szerződést a Kormány nevében - a Kormány által meghatározott időponttól a  Magyar Export-Import Bank Rt. adja ki, valamint a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi IL. törvényben meghatározott beszerzésekre.”
13. § A KTv. 37. §-a (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Magyar Export-Import Bank Rt. által a központi költségvetés terhére vállalható garanciaügyletek állományának felső határa 1995. december 31-én 16 500 millió forint lehet.”
14. § A KTv. 40. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot az agrárgazdasági támogatások (XVII. Pénzügyminisztérium fejezet, 18. cím, 1. alcím, 2. kiemelt előirányzat, valamint 2. alcím 2., 3., 5. kiemelt előirányzat) előirányzatai együttes összegének 7%-át meghaladó túllépési lehetősége tekintetében.”
15. § A KTv. 41. §-ának (1) bekezdése a következő o) ponttal egészül ki:
[A 3. § (1) bekezdésében meghatározott kiadási előirányzatok közül]
„o) a központi költségvetési szerveknél a gazdasági stabilizációs intézkedésekkel összefüggő létszámcsökkentés egyszeri többletkiadásainak fedezetére jóváhagyott céltartalék-előirányzatnál (VII. Miniszterelnökség fejezet 27. cím, 3. alcím)”
(a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.)
16. § A KTv. 44. §-a (1) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A VII. Miniszterelnökség fejezeten belül a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának, a VIII. Belügyminisztérium fejezet esetében pedig a belügyminiszternek - mint a fejezetért felelős szerv vezetőjének - tervezési, előirányzat-módosítási, pénzellátási és -felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási, ellenőrzési kötelezettsége és joga nem terjed ki a 11. Biztonsági Szolgálatok cím; a 14. Kormányzati Ellenőrzési Iroda cím; valamint a központi költségvetés kormányzati végrehajtásával összefüggő, központilag kezelt és tartalék-előirányzatokra (27-30. cím); illetve a 24. Országos Testnevelési és Sporthivatal cím költségvetési előirányzataira.”
17. § A KTv. 48. §-ának a helyébe a következő rendelkezés lép:
„48. § (1) Az állami forgóalap egyenlegének kiszámításánál a finanszírozás szempontjából be kell számítani - a számlatulajdonosok rendelkezési jogának korlátozása nélkül - a Magyar Nemzeti Banknál vezetett következő számlákat: költségvetési fejezetek, központi költségvetési szervek, lekötött betétek, egyéb nemzetgazdasági elszámolások, ÁPV Rt., elkülönített állami pénzalapok. A számlatulajdonosok rendelkezési jogára tekintettel a beszámítás mindenkori mértékét Pénzügyminisztérium-Magyar Nemzeti Bank megállapodás rögzítse.
(2) Az elkülönített állami pénzalapok pénzforgalmi számláikat és lekötött betéteiket csak a Magyar Nemzeti Banknál vezethetik, illetőleg helyezhetik el.”

MÁSODIK RÉSZ

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAINAK MEGALAPOZÁSÁT SZOLGÁLÓ RENDELKEZÉSEK ÉS TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK

A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény módosítása

18. § A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény 65. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„65. § (1) A 64. § (1) bekezdése szerint kamatmentes vagy évi 3,5%-ot meg nem haladó kamat mellett nyújtott kölcsön kamata egységesen évi 25%-ra változik.
(2) Az (1) bekezdés szerinti célra nyújtott, 3,5%-nál magasabb és nem változó kamatozású kölcsönök kamata évi 25%.”

A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény módosítása

19. § A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény 40. §-a az alábbi (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A 36. § (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott - a Távközlési Alapot megillető - koncessziós díjból 16 000 millió forint összeget a központi költségvetés javára kell befizetni.”

A Kisvállalkozói Garancia Alapról szóló 1993. évi XX. törvény módosítása

20. § A Kisvállalkozói Garancia Alapról szóló 1993. évi XX. törvény 3. §-ának (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:
(Az Alapból teljesíthető kiadások)
„d) A központi költségvetés javára történő befizetés”

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

21. § A Kisvállalkozói Garancia Alapnak az 1995. évben 234 millió forint befizetést kell a központi költségvetésbe teljesítenie:
22. § A Foglalkoztatási Alapnak (XVI. Munkaügyi Minisztérium fejezet, 14. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport) a célzott közhasznú foglalkoztatási támogatás címen nyújtott 3 milliárd forintot elkülönítetten kell kezelni, és a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülők célzott közhasznú foglalkoztatására lehet felhasználni.
23. § A XVIII. Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezet, 15. cím, 2. alcím, 9. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzatából 60,0 millió forintot, az 56. előirányzat-csoport előirányzata a központi irányítás alatt működő színházak, művészeti intézmények, könyvtárak, múzeumok, továbbá a kulturális és tudományos folyóiratok, valamint a szakszervezeti és munkahelyi művelődési intézmények körében, a 7. alcím, 6. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzatából 77,8 millió forint, a 7. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzatából 10,0 millió forint, a 15. előirányzat-csoport 3. kiemelt előirányzatából 10,0 millió forint, a 19. előirányzat-csoport előirányzatából 4,0 millió forint, továbbá a 17. cím 4. alcímének előirányzatából 55,0 millió forint kizárólag a negyvennégy százalékos társadalombiztosítási járulék fizetési kötelezettség kiterjesztése miatti többletkiadások ellensúlyozására szolgál.
24. § (1) A KTv. 1. számú melléklete helyébe e törvény 1. számú melléklete lép.
(2) A KTv. 2. számú melléklete helyébe e törvény 2. számú melléklete lép.
(3) A KTv. 3. számú melléklete 15. pontjának helyébe a következő rendelkezés lép:
„15. Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátáshoz.
Összege: 5500 forint/ellátott.
E kiegészítő hozzájárulás akkor vehető igénybe, ha a gyermek óvodai nevelése önkormányzati, nemzetiségi óvodában (óvodai csoportban), a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által jóváhagyott nemzetiségi óvodai program szerint anyanyelven, illetve két nyelven folyik, továbbá, ha az óvodai intézményben differenciált nevelési program alapján, legalább heti 10 órában biztosított a cigánygyermekek differenciált (egyéni vagy csoportos) foglalkoztatása. (Az igénybevételhez az előzőeket a foglalkozási naplóban kell dokumentálni.)
E kiegészítő hozzájárulás az ellátott gyermek után csak egy címen igényelhető.
Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.
Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. X. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 15-i létszám 4/12 része alapján. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya az óvodai felvételi és mulasztási napló, foglalkozási napló.)”
(4) A KTv. 3. számú melléklete 23. pontjának helyébe a következő rendelkezés lép:
„23. Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatáshoz.
Összege: 16 500 forint/oktatott.
E kiegészítő hozzájárulás akkor vehető igénybe,
- ha az önkormányzat által fenntartott intézményben a tanuló kéttannyelvű oktatásban részesül,
- ha az önkormányzat által fenntartott intézmény a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó tanuló iskolai nevelése, oktatása során a különböző oktatási típusoknak (nyelvoktató, kétnyelvű, -tannyelvű) megfelelő óraterv, tanterv és tankönyv alapján a tanórán és tanórán kívüli tevékenységben biztosítja a kisebbségi oktatási feladatok megvalósítását,
- ha a kis létszámmal működő önkormányzati oktatási intézményben az érvényben lévő tantervek és tankönyvek alapján összevont csoportban, illetve nulladik vagy csatlakozó órában látják el az adott kisebbségi nevelési-oktatási feladatokat,
- ha az önkormányzat a területén működő oktató-nevelő intézmények keretei között legalább heti 6 órában biztosítja a cigánytanulók differenciált egyéni vagy csoportos felzárkóztatását, a korcsoportok, illetve évfolyamok követelményeinek megfelelő eredményes továbbhaladását tanórai foglalkozásokon.
A kiegészítő hozzájárulás feltétele az itt megfogalmazott feladatok foglalkozási naplóval is dokumentált teljesítése. Nemzetiségi nyelvet idegen nyelvként oktató iskolában oktatottak után kiegészítő támogatás nem igényelhető.
E kiegészítő hozzájárulás egy oktatott gyermek után csak egy címen igényelhető.
Az esti és levelező képzésben részesülők után a kiegészítő állami hozzájárulás 1/3-ad része igényelhető.
Az állami gondoskodásban részesülők után ezt a támogatást az intézményt fenntartó önkormányzat igényelheti.
Az oktatottak számának meghatározása: tervezéskor becsléssel, elszámolásnál az 1994. IX. 15-i oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. IX. 15-i létszám 4/12 része alapján a középfokú intézményekben, illetve az 1994. X. 1-jei oktatási statisztikával megegyező létszám 8/12 része és az 1995. X. 1-jei létszám 4/12 része alapján az alsó fokú intézményekben. (A statisztika tanügy-igazgatási alapokmánya a beírási napló, törzslap, törzskönyv, tanuló-nyilvántartó könyv, foglalkozási napló.)”
(5) A KTv. 5. számú melléklete az e törvény 3. számú mellékletének megfelelően módosul.
(6) A KTv. 7. számú mellékletének kiadási és bevételi előirányzatai az e törvény 4. számú melléklete szerint módosulnak.
(7) A KTv. 9. számú melléklete helyébe e törvény 5. számú melléklete lép.
(8) A KTv. 10. számú melléklete helyébe e törvény 6. számú melléklete lép.
25. § (1) E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) A KTv. - e törvény 10. §-ával megállapított - 28/A. § (1)-(6) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket első ízben az e törvény hatálybalépését követő kötelezettségvállalásra kell alkalmazni, ide nem értve a törvény hatálybalépése napján fennálló hitelek prolongálásával keletkező kötelezettségvállalást.
(3) Azon elkülönített állami pénzalap kezelőnek, melynek a KTv. - e törvény 17. §-ával megállapított - 48. § (2) bekezdése szerint a pénzforgalmi számláit és lekötött betéteit nem a Magyar Nemzeti Banknál vezetik, illetve kezelik, az e törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül azokat át kell telepítenie a Magyar Nemzeti Bankhoz. A Kormány a végrehajtásra legfeljebb 1995. december 31. napjáig halasztást engedélyezhet.
26. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) a KTv. 29. §-ának (2) bekezdése;
b) a KTv. 43. §-ának első mondata;
c) a KTv. 58. §-a;
d) a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 125. §-ának (4) bekezdése és az ezt megállapító KTv. 69. §-ának (2) bekezdése;
e) az 1995. évi XXI. törvénnyel módosított, az egyes elkülönített állami pénzalapokról szóló 1992. évi LXXXIII. törvény 78. §-a (1) bekezdésének a) pontja;
f) az egyes elkülönített állami pénzalapokról szóló 1992. évi LXXXIII. törvény 58. §-ának (4) bekezdése;
g) a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény 6. §-a (1) bekezdésének második mondatrésze;
h) az Útalapról szóló 1992. évi XXX. törvény 1. §-ának (3) bekezdése;
i) a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény 10. §-ának (2) bekezdése;
j) a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a (1) bekezdésének utolsó mondata;
k) a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által felügyelt alapok banki elhelyezéséről szóló 2/1994. (III. 8.) MKM rendelet;
l) az államháztartás alrendszereinek tervezési, beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségéről, valamint a központi költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 9/1994. (III. 11.) IKM rendelet.
(2) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg a KTv. 4. §-ának (5) bekezdésében „a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.)” szövegrész helyébe „az MNB tv.” szövegrész lép.
27. § Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy
a) a központi költségvetési szervek által fenntartott hivatali üdülők támogatásának mérséklésére irányuló felülvizsgálatot követően megállapított támogatáscsökkentés összegével az érintett fejezeteknél az előirányzatokat csökkentse (cím, alcím, előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat);
b) az I. Köztársasági Elnökség, a II. Országgyűlés, a III. Alkotmánybíróság, a IV. Legfelsőbb Bíróság, az V. Magyar Köztársaság Ügyészsége, a VI. Állami Számvevőszék fejezetek irányításáért felelős vezető, továbbá a bíróságok vonatkozásában az igazságügyminiszter által a gazdasági stabilizációs intézkedések keretében felajánlott támogatás összegével az érintett fejezetek által javasolt előirányzatokat csökkentse (cím, alcím előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat);
c) a VII. Miniszterelnökség fejezet 27. címén tervezett előirányzatokat a tényleges teljesítésnek megfelelően az alcímek között átcsoportosíthassa;
d) a Kisvállalkozói Garancia Alapnál vizsgálja felül a garanciavállalási kötelezettségeket, és a megállapított kötelezettségekkel nem terhelt pénzeszközöket vonja be a központi költségvetés bevételeibe.
28. § Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének előterjesztésekor mutassa be az Országgyűlésnek az érvényben lévő koncessziós szerződések alapján, a következő három költségvetési évben a központi költségvetés milyen összegű bevételt realizálhat.

1. számú melléklet az 1995. évi LXXII. törvényhez

1. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez

Millió forintban
Cím	Alcím	Előirányzat	Kiemelt elő-	Cím	Alcím	Előirányzat	KIADÁSOK	1995. évi
szám	szám	csoport szám	irányzat szám	név	név	csoport név	Kiemelt előirányzat neve	előirányzat
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
1				Köztársasági Elnöki Hivatal
1				Köztársasági Elnöki Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	48,9
2				Társadalombiztosítási járulék	20,4
3				Dologi kiadások	16,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	55,0
3				Felhalmozási kiadások	0,5
2				Köztársasági Elnök Katonai Irodája
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2,1
2				Társadalombiztosítási járulék	0,8
3				Dologi kiadások	3,6
3				Felhalmozási kiadások	0,3
2				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Állami kitüntetések	62,0
I. fejezet kiadásai összesen:	210,1
II. ORSZÁGGYŰLÉS
1				Országgyűlés
1				Képviselő-testület
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	978,9
2				Társadalombiztosítási járulék	321,2
3				Dologi kiadások	205,8
2				Országgyűlés hivatali szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	421,6
2				Társadalombiztosítási járulék	168,4
3				Dologi kiadások	619,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	9,0
2				Felújítás	105,6
3				Felhalmozási kiadások	90,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				NATO közgyűlés	50,0
2				Törvényhozás szakmai feltételeinek korszerűsítése	10,0
3				Országgyűlési Könyvtár
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	47,4
2				Társadalombiztosítási járulék	19,6
3				Dologi kiadások	28,8
2				Felújítás	0,4
3				Felhalmozási kiadások	0,4
1-3. cím összesen:	3 076,2
5				Kisebbségi önkormányzatok és szervezetek működésének támogatása	320,0
6				Pártok támogatása
1				Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1				Fiatal Demokraták Szövetsége	97,8
2				Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt	112,0
3				Kereszténydemokrata Néppárt	97,9
4				Magyar Demokrata Fórum	135,0
5				Magyar Szocialista Párt	302,7
6				Szabad Demokraták Szövetsége	198,1
2				Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
2				Munkáspárt	25,2
5				Köztársaság Párt	20,0
6				Magyar Igazság és Élet Pártja	12,5
7				Agrárszövetség	16,6
8				Társadalmi szervezetek támogatása
1				Társadalmi szervezetek felosztandó támogatása	400,0
3				Magyar Vöröskereszt támogatása	300,0
4				Értelmi fogyatékosokat segítő érdekvédelmi szervezetek együttesen	34,0
5				Hallássérültek Országos Szövetsége	68,0
6				Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége	60,0
7				Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége	82,0
9				Magyarok Világszövetségének támogatása	180,0
10				Magyar-Máltai Szeretetszolgálat	120,0
11				MTESZ támogatása	62,0
12				TIT intézmények támogatása	60,0
II. fejezet kiadásai összesen:	5 780,0
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1				Alkotmánybíróság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	120,7
2				Társadalombiztosítási járulék	47,3
3				Dologi kiadások	85,5
3				Felhalmozási kiadások	11,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	15,0
III. fejezet kiadásai összesen:	280,0
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1				Legfelsőbb Bíróság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	365,3
2				Társadalombiztosítási járulék	155,6
3				Dologi kiadások	95,9
2				Felújítás	30,0
3				Felhalmozási kiadások	10,0
IV. fejezet kiadásai összesen:	656,8
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1				Legfőbb Ügyészség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	390,9
2				Társadalombiztosítási járulék	164,5
3				Dologi kiadások	124,3
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,7
2				Felújítás	5,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	45,0
2				Területi ügyészségek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 324,2
2				Társadalombiztosítási járulék	994,7
3				Dologi kiadások	313,7
2				Felújítás	25,0
3				Felhalmozási kiadások	10,0
3				Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	35,9
2				Társadalombiztosítási járulék	15,4
3				Dologi kiadások	6,5
V. fejezet kiadásai összesen:	4 455,8
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1				Állami Számvevőszék
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	440,4
2				Társadalombiztosítási járulék	186,4
3				Dologi kiadások	144,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	3,4
2				Felújítás	24,0
3				Felhalmozási kiadások	42,0
2				Továbbképzési Intézet és Üdülő
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	13,4
2				Társadalombiztosítási járulék	5,4
3				Dologi kiadások	11,6
VI. fejezet kiadásai összesen:	871,1
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1				Miniszterelnöki Hivatal
1				Miniszterelnöki Hivatal igazgatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	271,7
2				Társadalombiztosítási járulék	113,1
3				Dologi kiadások	83,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	64,8
3					Felhalmozási kiadások	6,3
2				Miniszterelnöki Hivatal Ellátó Szolgálata
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	155,0
2				Társadalombiztosítási járulék	62,0
3				Dologi kiadások	448,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,4
2				Felújítás	60,0
3				Felhalmozási kiadások	2,8
2				Magyar Közigazgatási Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	45,7
2				Társadalombiztosítási járulék	14,0
3				Dologi kiadások	14,5
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,5
3				Felhalmozási kiadások	1,9
3				Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	35,4
2				Társadalombiztosítási járulék	14,2
3				Dologi kiadások	41,1
3				Felhalmozási kiadások	1,8
9				Üdülők
1				Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	48,9
2				Társadalombiztosítási járulék	19,5
3				Dologi kiadások	75,8
2				Felújítás	40,0
2				MEH Hivatali Üdülő
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8,2
2				Társadalombiztosítási járulék	3,4
3				Dologi kiadások	18,1
11				Biztonsági Szolgálatok
1				Nemzetbiztonsági Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 034,8
2				Társadalombiztosítási járulék	826,2
3				Dologi kiadások	1 054,2
2				Felújítás	60,0
3				Felhalmozási kiadások	208,2
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	300,0
2				Egyéb intézményi beruházások	82,0
3				Lakástámogatás	50,0
2				Információs Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	594,1
2				Társadalombiztosítási járulék	238,4
3				Dologi kiadások	871,3
2				Felújítás	6,5
3				Felhalmozási kiadások	30,7
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	125,0
3				Lakástámogatás	15,0
13				Határon Túli Magyarok Hivatala
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	63,9
2				Társadalombiztosítási járulék	23,8
3				Dologi kiadások	76,0
3				Felhalmozási kiadások	11,7
14				Kormányzati Ellenőrző Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	70,4
2				Társadalombiztosítási járulék	31,4
3				Dologi kiadások	37,5
3				Felhalmozási kiadások	3,1
25				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	70,0
6				Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1				Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése	400,0
3				Kormányzati távközlési célprogram	180,0
2				Célelőirányzatok
1				Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványa	470,0
2				Kisebbségi koordinációs keret	43,7
3				Kézfogás Alapítvány	200,0
7				Illyés Alapítvány	300,0
8				Teleki László Alapítvány	66,8
15				Kisebbségi intervenciós keret	20,0
31				Kisebbségi kompenzációs keret	500,0
33				Házat Hazát Alapítvány	41,0
44				1956. Tudományos Alapítvány támogatása	10,0
27				Céltartalékok
1				A közalkalmazottak 1995. évi bérpolitikai kerete	16 400,0
2				Energiaáremelés részleges kompenzációja	9 000,0
3				Központi költségvetési szerveknél végrehajtandó létszámleépítés többletkiadásai	3 325,8
29				Költségvetés általános tartaléka	19 100,0
30				Kormányzati rendkívüli kiadások
2				Pénzbeli kárpótlás	2 500,0
5				Büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás	100,0
10				Eximbank és az Exporthitelbiztosító Rt.alaptőke juttatás	4 000,0
11				„NATO Békepartnerségi program” kiadásai	493,0
VII. fejezet kiadásai összesen:	65 685,9
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
1				Belügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	616,7
2				Társadalombiztosítási járulék	227,4
3				Dologi kiadások	307,5
2				Felújítás	75,4
3				Felhalmozási kiadások	51,7
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Polgármesterek képzése	20,0
2				Fővárosi és megyei Közigazgatási Hivatalok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	716,2
2				Társadalombiztosítási járulék	280,9
3				Dologi kiadások	249,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	16,9
2				Felújítás	4,7
3				Felhalmozási kiadások	6,3
3				Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 793,4
2				Társadalombiztosítási járulék	720,4
3				Dologi kiadások	675,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	17,9
2				Felújítás	45,8
3				Felhalmozási kiadások	124,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	13,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Vagyonkataszteri felmérés	10,0
5				Rendőrség
1				Országos Rendőrfőkapitányság és háttérintézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 352,0
2				Társadalombiztosítási járulék	964,8
3				Dologi kiadások	3 882,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	25,0
2				Felújítás	276,0
3				Felhalmozási kiadások	1 471,3
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	300,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Gazdasági rendőrség	250,0
2				Világbanki hitel áfa	150,0
3				Rendőrség titkos információgyűjtő tevékenységének feltételei megteremtése	150,0
2				Budapesti Rendőrfőkapitányság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	5 558,2
2				Társadalombiztosítási járulék	2 252,2
3				Dologi kiadások	1 289,2
2				Felújítás	10,0
3				Megyei Rendőr-főkapitányságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	13 267,0
2				Társadalombiztosítási járulék	5 376,1
3				Dologi kiadások	3 717,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,9
2				Felújítás	280,0
3				Felhalmozási kiadások	11,5
4				Rendőri Ezred
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 559,7
2				Társadalombiztosítási járulék	647,9
3				Dologi kiadások	463,6
2				Felújítás	45,0
5				Köztársasági Őrezred
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	740,6
2				Társadalombiztosítási járulék	300,0
3				Dologi kiadások	140,7
3				Felhalmozási kiadások	9,9
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Védett vezetők utóbiztosítása	15,0
2				Országház védelmi rendszer megerősítése	100,0
6				Híradástechnikai Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	193,2
2				Társadalombiztosítási járulék	78,3
3				Dologi kiadások	804,0
3				Felhalmozási kiadások	10,6
6				Határőrség
1				Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	869,6
2				Társadalombiztosítási járulék	347,8
3				Dologi kiadások	918,8
2				Felújítás	461,8
3				Felhalmozási kiadások	418,2
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	224,0
2				Egyéb intézményi beruházások	106,0
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	40,0
2				Biztosító és Kiszolgáló Igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	344,6
2				Társadalombiztosítási járulék	96,9
3				Dologi kiadások	308,4
3				Határőr-igazgatóságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 579,2
2				Társadalombiztosítási járulék	1 726,1
3				Dologi kiadások	1 798,1
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Határvadász századok	220,0
7				Tűz- és Polgári Védelem
1				Tűz- és Polgári Védelem Országos Parancsnoksága és központi szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	434,2
2				Társadalombiztosítási járulék	160,8
3				Dologi kiadások	580,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,7
2				Felújítás	69,5
3				Felhalmozási kiadások	115,7
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	20,0
2				Egyéb intézményi beruházások	50,0
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	8,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Állami tűzoltóság tűzoltófecskendő	400,0
2				Tűzoltó-parancsnokságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 901,8
2				Társadalombiztosítási járulék	1 121,1
3				Dologi kiadások	496,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,0
2				Felújítás	65,5
3				Felhalmozási kiadások	46,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	150,0
2				Egyéb intézményi beruházások	81,0
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	29,0
3				Polgári Védelmi parancsnokságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	498,4
2				Társadalombiztosítási járulék	203,5
3				Dologi kiadások	36,5
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,3
9				Menekültügyi és Migrációs Hivatal és szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	189,6
2				Társadalombiztosítási járulék	76,9
3				Dologi kiadások	298,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,6
2				Felújítás	2,9
3				Felhalmozási kiadások	2,6
10				BM Művelődési Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	95,8
2				Társadalombiztosítási járulék	38,4
3				Dologi kiadások	64,3
11				Országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	131,0
2				Társadalombiztosítási járulék	55,7
3				Dologi kiadások	56,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,3
2				Felújítás	3,0
13				Főiskolák
2				Rendőrtiszti Főiskola
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	444,4
2				Társadalombiztosítási járulék	175,9
3				Dologi kiadások	175,4
3				Felhalmozási kiadások	8,6
15				BM Központi Kórház és intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	654,5
2				Társadalombiztosítási járulék	258,6
3				Dologi kiadások	610,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,7
2				Felújítás	45,0
3				Felhalmozási kiadások	40,1
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Kórházépület helyreállítása	50,0
17				Központi Gazdasági Főigazgatóság és háttérintézményei
1				Központi Gazdasági Főigazgatóság és részben önálló szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	613,2
2				Társadalombiztosítási járulék	233,7
3				Dologi kiadások	569,4
2				Felújítás	120,4
3				Felhalmozási kiadások	32,3
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	50,0
3				Vendéglátási és Közétkeztetési Osztály
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	175,4
2				Társadalombiztosítási járulék	70,5
3				Dologi kiadások	180,5
2				Felújítás	6,0
3				Felhalmozási kiadások	3,8
7				Üdülők
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	176,0
2				Társadalombiztosítási járulék	69,7
3				Dologi kiadások	284,6
2				Felújítás	24,0
3				Felhalmozási kiadások	8,7
8				Központi Beszerző Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	85,5
2				Társadalombiztosítási járulék	33,9
3				Dologi kiadások	48,2
9				BM Kiadó és szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	21,0
2				Társadalombiztosítási járulék	8,2
3				Dologi kiadások	12,9
10				Választás, népszavazás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	7,8
2				Társadalombiztosítási járulék	3,9
3				Dologi kiadások	34,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	34,0
18				Adatfeldolgozó Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	387,1
2				Társadalombiztosítási járulék	170,2
3				Dologi kiadások	667,9
2				Felújítás	0,9
3				Felhalmozási kiadások	70,0
22				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	80,0
2				Társadalombiztosítási járulék	6,6
3				Dologi kiadások	118,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	107,0
3				Felhalmozási kiadások	45,1
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	546,0
2				Egyéb intézményi beruházások	196,0
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	10,0
4				Egyéb intézményi beruházások, lakásépítés	7,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Gépjármű-korszerűsítési program	500,0
2				Állami ünnepek előkészítése	45,0
2				UTE támogatása	119,0
3				Rendőr és Határőr SE támogatása	7,8
4				Szakszervezetek támogatása	4,3
5				Alapítványok támogatása
1				Nemzeti Panteon Alapítvány	39,0
2				Közösségszolgálat Alapítvány	0,4
3				Alapítvány a választásokért	1,2
4				Alapítvány a Közigazgatási és Önkormányzati Informatikáért	1,2
5				Társadalmi Összefogás a Bűnözés Ellen Alapítvány	0,6
23				Alapok támogatása
1				Menekülteket Támogató Alap	1 000,0
24				Országos Testnevelési és Sporthivatal
1				Országos Testnevelési és Sporthivatal igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	252,0
2				Társadalombiztosítási járulék	98,2
3				Dologi kiadások	123,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,5
2				Felújítás	4,0
3				Felhalmozási kiadások	1,8
3				Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	508,2
2				Társadalombiztosítási járulék	210,7
3				Dologi kiadások	947,3
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	1,1
2				Felújítás	68,6
3				Felhalmozási kiadások	4,9
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Ingyenes igénybevétel miatti részleges kompenzáció	48,8
2				Nemzetközi előírásoknak megfelelő sportfelszerelések biztosítása	9,8
3				Működési tartalék	10,0
5				OTSH kezelésű előirányzatok
2				Felújítás	2,4
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	397,0
2				Egyéb intézményi beruházások	61,0
5				OTSH kezelésű speciális támogatások
1				Verseny- és élsport	595,9
2				Utánpótlás-nevelés, diáksport	109,7
3				Szabadidősport	20,0
4				Sporttudomány	8,0
5				Magyar Olimpiai Bizottság	148,8
6				Nemzetközi kongresszusok, konferenciák	54,0
7				Egyéb ágazati szakmai célfeladatok	88,3
1-24. cím összesen:	86 892,6
25				Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai
1				Normatív hozzájárulások
1				Községek általános támogatása	5 862,0
2				Településüzemeltetéshez	40 151,8
3				Gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott települések kiegészítő támogatása	1 675,2
4				Lakásgazdálkodási tevékenységhez	9 255,8
5				Üdülőhelyi feladatokhoz	1 381,6
6				Szociálpolitikai feladatokhoz	25 185,2
7				Gyermek- és ifjúságvédelem feladataihoz	5 617,9
8				Ápoló-, gondozóotthoni és rehabilitációs intézményi ellátáshoz	6 590,4
9				Nappali szociális intézményi ellátáshoz	1 256,2
10				Átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz	265,4
11				Hajléktalanok átmeneti szállásaihoz	251,2
12				Fogyatékos gyermekek ápoló-, gondozó otthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátásához	2 901,0
13				Felnőttkorú fogyatékosok ápoló-, gondozóotthoni ellátásához	1 722,9
14				Óvodai ellátáshoz	10 497,6
15				Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi és etnikai óvodai ellátáshoz	194,1
16				Általános iskolai oktatáshoz	39 011,6
17				Alapfokú művészet oktatáshoz	2 607,4
18				Fogyatékos gyermekek oktatásához	3 016,8
19				Gimnáziumi, szakiskolai oktatáshoz	9 803,4
20				Szakközépiskolai oktatáshoz	13 510,9
21				Szakmunkásképzés elméleti oktatásához	6 769,2
22				Szakmunkásképző iskolai tanműhelyi oktatásához	2 248,8
23				Kiegészítő állami hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatáshoz	1 719,3
24				Kollégiumi ellátáshoz	5 021,9
25				Sportfeladatokhoz	525,5
26				Helyi közművelődési feladatokhoz	2 627,7
27				Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási és közművelődési feladataihoz	5 150,4
28				Korábbi bérpolitikai intézkedések 1995. évi előirányzata	28 058,4
2				Helyi önkormányzatok színházi támogatása	2 574,5
3				Címzett- és céltámogatások	33 600,0
4				Központosított előirányzatok
1				Lakossági közműfejlesztési befizetésekkel összefüggő támogatás	4 000,0
2				Határátkelőhelyek fenntartásának, valamint a határnyiladék tisztításának támogatása	150,0
3				Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának támogatása	20,0
4				Vállalati szakmunkásképző tanműhelyek átvételéhez egyszeri támogatás	200,0
5				Színházi tevékenység támogatása	240,0
6				Körjegyzők bérének és társadalombiztosítási járulékának támogatása	210,0
7				Települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása	200,0
8				Hamvasztásos temetés és hatósági halottszállítás támogatása	160,0
9				Pincerendszerek veszélyelhárítási munkálatainak támogatása	500,0
10				Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás díjának támogatása	2 000,0
11				Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása	100,0
12				Fővárosi tömegközlekedés támogatása	2 300,0
13				Nevelési segély kiegészítés	1 850,0
14				Gyermeknevelési támogatás	2 575,0
15				Egyes közoktatási feladatok támogatása	1 200,0
16				Helyi önkormányzati hivatásos zenekarok és énekkarok támogatása	150,0
18				A közalkalmazotti törvény végrehajtásával kapcsolatos kamattámogatás	100,0
19				A köztisztviselői illetményalap bevezetéséhez támogatás	1 500,0
20				Kényszer lakásbérletek felszámolásának támogatása	100,0
21				Területi honvédelmi igazgatás támogatása	5,0
22				Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása	80,0
23				Munkanélküliek jövedelempótló támogatása	9 500,0
24				Gyermek- és ifjúsági feladatok	75,0
25				Gazdasági stabilizációs intézkedésekhez kapcsolódó szociális célú hozzájárulás	5 000,0
26				Hozzájárulás a települési, a megyei és a fővárosi önkormányzeti közművelődési intézményeknél, valamint a színházaknál a honoráriumok és a tiszteletdíjak után fizetendő társadalombiztosítási járulék többlet kiadásaihoz	360,0
5				Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása
1				Vis maior esetében támogatás	500,0
2				Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása	4 920,9
3				Saját hibából tartós fizetésképtelenség helyzetébe került helyi önkormányzatok támogatása	1 000,0
6				Helyi önkormányzati tűzoltóságok támogatása	2 560,9
25. cím összesen:	310 610,9
VIII. fejezet kiadásai összesen:	397 503,5
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1				Honvédelmi Minisztérium
1				Honvédelmi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	331,0
2				Társadalombiztosítási járulék	136,6
3				Dologi kiadások	192,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	4,5
3				Felhalmozási kiadások	10,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	20,0
2				Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	371,6
2				Társadalombiztosítási járulék	120,6
3				Dologi kiadások	133,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,1
2				Felújítás	90,0
3				Felhalmozási kiadások	5,3
2				Magyar Honvédség
1				Magyar Honvédség igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	866,9
2				Társadalombiztosítási járulék	373,0
3				Dologi kiadások	154,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	18,0
2				Magyar Honvédség katonai közigazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 365,4
2				Társadalombiztosítási járulék	441,1
3				Dologi kiadások	756,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	9,5
3				Magyar Honvédség Szárazföldi Csapatok Parancsnoksága
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	7 808,6
2				Társadalombiztosítási járulék	2 933,8
3				Dologi kiadások	5 381,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	55,2
3				Felhalmozási kiadások	2,9
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	37,7
4				Budapesti Katonai Kerületparancsnokság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 024,3
2				Társadalombiztosítási járulék	403,0
3				Dologi kiadások	687,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,6
5				Magyar Honvédség Légvédelmi Parancsnokság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 374,1
2				Társadalombiztosítási járulék	1 718,8
3				Dologi kiadások	2 750,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	28,6
3				Felhalmozási kiadások	0,9
6				Katonai Felderítő Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 174,7
2				Társadalombiztosítási járulék	489,1
3				Dologi kiadások	724,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	3,5
2				Felújítás	3,0
3				Felhalmozási kiadások	78,0
7				Katonai Biztonsági Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	297,1
2				Társadalombiztosítási járulék	126,9
3				Dologi kiadások	48,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,7
8				Központi intézetek ellátó és kiszolgáló szervei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	5 383,8
2				Társadalombiztosítási járulék	2 200,4
3				Dologi kiadások	12 678,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	252,7
2				Felújítás	1 651,9
3				Felhalmozási kiadások	278,9
3				Békefenntartó Erők Kiképző Központja
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	151,6
2				Társadalombiztosítási járulék	63,9
3				Dologi kiadások	21,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,5
4				MH Katonai Ügyészségek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	151,1
2				Társadalombiztosítási járulék	56,7
3				Dologi kiadások	16,4
5				MH Katonai Tanintézetek
1				MH Felsőfokú Tanintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 029,3
2				Társadalombiztosítási járulék	762,6
3				Dologi kiadások	984,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	14,7
3				Felhalmozási kiadások	1,7
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	200,0
2				MH Középfokú Tanintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	356,7
2				Társadalombiztosítási járulék	137,5
3				Dologi kiadások	310,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	4,0
3				Felhalmozási kiadások	0,4
6				MH kiemelt sportlétesítmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	29,4
2				Társadalombiztosítási járulék	12,2
3				Dologi kiadások	70,9
3				Felhalmozási kiadások	3,3
7				MH kiemelt kulturális intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	244,2
2				Társadalombiztosítási járulék	96,4
3				Dologi kiadások	204,3
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,0
3				Felhalmozási kiadások	3,5
8				MH Üdülők és Gyermekintézmények Főigazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	320,5
2				Társadalombiztosítási járulék	137,1
3				Dologi kiadások	387,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	3,2
3				Felhalmozási kiadások	1,5
9				MH Egészségügyi intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 632,3
2				Társadalombiztosítási járulék	692,3
3				Dologi kiadások	1 386,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	9,1
2				Felújítás	1,4
3				Felhalmozási kiadások	27,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	80,0
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	82,3
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	300,0
4				Egyéb intézményi beruházások, lakásépítés	750,0
7				Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások
1				Magyar Honvédség Központi Honvédkórház	350,0
2				Kecskeméti Katonai Repülőtér	620,0
3				Fejezeti tartalék	866,9
6				Társadalmi szervek támogatása
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
2				Honvéd Sportegyesületek támogatása	130,0
4				Honvéd érdekképviseleti szervek támogatása	4,5
5				Honvéd Művelődési Egyesületek támogatása	5,4
6				Honvédség önkéntes nyugdíjbiztosító pénztár támogatása	20,0
7				Alapítványok támogatása
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Hadirokkantak Közalapítványa	3 500,0
11				Frekvenciagazdálkodási Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	46,9
2				Társadalombiztosítási járulék	19,6
3				Dologi kiadások	30,1
3				Felhalmozási kiadások	8,1
IX. fejezet kiadásai összesen:	75 346,1
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1				Népjóléti Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	365,0
2				Társadalombiztosítási járulék	132,7
3				Dologi kiadások	281,4
3				Felhalmozási kiadások	27,8
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	25,0
2				Állami Népegészségügyi Szolgálat intézetei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 470,1
2				Társadalombiztosítási járulék	1 838,2
3				Dologi kiadások	1 444,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,0
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,1
3				Felhalmozási kiadások	59,6
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	10,0
3				Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	291,4
2				Társadalombiztosítási járulék	113,6
3				Dologi kiadások	221,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	127,9
2				Felújítás	1,0
3				Felhalmozási kiadások	4,1
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	815,0
4				Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4 699,2
2				Társadalombiztosítási járulék	2 009,3
3				Dologi kiadások	5 973,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,6
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	1,5
2				Felújítás	7,1
3				Felhalmozási kiadások	102,8
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	200,0
2				Egyéb intézményi beruházások	300,0
5				Állami szociális intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	204,5
2				Társadalombiztosítási járulék	89,2
3				Dologi kiadások	109,0
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,4
6				Országos Mentőszolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 694,0
2				Társadalombiztosítási járulék	1 108,2
3				Dologi kiadások	1 295,4
3				Felhalmozási kiadások	28,2
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	271,0
5				Mentőgépkocsik cseréje	424,0
7				Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	413,2
2				Társadalombiztosítási járulék	180,3
3				Dologi kiadások	229,9
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	6,4
3				Felhalmozási kiadások	0,7
9				Népjóléti Minisztérium üdülője
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4,0
2				Társadalombiztosítási járulék	1,7
3				Dologi kiadások	7,1
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felújítás	960,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	2 897,0
2				Egyéb intézményi beruházások	40,0
2				Ágazati szakmai célkeretek előirányzatai
5				Az AIDS-program kiemelt feladatainak támogatása
3				Dologi kiadások	150,0
11				Családvédelmi hálózat kialakításának indítása
3				Dologi kiadások	20,0
15				Társadalmi szervezetek támogatása
3				Dologi kiadások	40,0
22				Ifjúság és szabadidő sport
3				Dologi kiadások	30,0
24				Autizmus Alapítvány és kutatócsoport támogatása
3				Dologi kiadások	25,0
26				Háziorvosképzés
3				Dologi kiadások	60,0
28				Ápolásfejlesztési programok
3				Dologi kiadások	150,0
29				Egészségfejlesztési célok
3				Dologi kiadások	895,1
30				Hajléktalanok ellátása
3				Dologi kiadások	120,0
33				Szociális képzés, kutatás
3				Dologi kiadások	25,0
34				Térségi válságkezelő programok
3				Dologi kiadások	328,0
37				Jóléti Szolgálat Alapítvány
3				Dologi kiadások	45,0
38				Gyorssegély Alapítvány
3				Dologi kiadások	45,0
39				Hajléktalanokért Alapítvány
3				Dologi kiadások	10,0
40				Mocsáry Lajos Alapítvány
3				Dologi kiadások	25,0
41				ADDETUR Alapítvány
3				Dologi kiadások	15,0
42				Külföldön élő magyarok ellátását segítő alapítvány
3				Dologi kiadások	110,0
43				Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány
3				Dologi kiadások	800,0
47				Szociális szakellátások fejlesztése
3				Dologi kiadások	450,0
48				Gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése	295,0
50				Magyar PET Alapítvány támogatása
3				Dologi kiadások	8,0
51				ALTERNATAL Alapítvány
3				Dologi kiadások	5,0
52				Peter Cherny Alapítvány támogatása	20,0
64				Diagnosztikai-műszer programok	180,0
65				Koraszülött ellátás feltételeinek javítása	30,0
66				Therápiás-műszer programok	40,0
67				Egészségügyi minőségbiztosítás feltételeinek kialakítása	50,0
68				Környezeti sugárzás mérések feltételeinek javítása	49,0
69				Vérellátás új szervezeti rendszerének kialakítása	350,0
72				Gyermek- és ifjúságvédelmi programok	60,0
73				Szociális oktatási programok	25,0
74				PHARE programmal kapcsolatos hozzájárulás	30,0
75				Ágazati informatikai programok	20,0
76				Oltóanyag beszerzés	300,0
80				Egészségügyi tartalékolási feladatok	150,0
3				Nemzetközi megállapodások végrehajtása
2				Világbanki megállapodásokban vállalt kötelezettség	570,0
5				Nemzetközi szervezetek tagdíja (WHO)	79,0
7				Mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása	3 980,0
8				Humán szolgáltatások normatív állami támogatása
1				Ápoló, gondozó és rehabilitációs intézményi ellátás	800,0
2				Nappali szociális intézményi ellátás	33,0
3				Fogyatékos gyermekek ápoló-, gondozó otthoni és gyógypedagógiai intézményi ellátása	249,0
4				Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti neveltek ellátása	47,0
5				35 évesnél fiatalabb kábítószeresekkel foglalkozó terápiás intézeti ellátás	66,0
6				Hajléktalanok átmeneti szállásai	160,0
7				Felnőttkorú fogyatékosak ápoló, gondozó otthoni ellátása	5,0
9				Humánszolgáltatások 1994. évi bérpolitikai intézkedéseinek 1995. évi szintrehozása
1				Személyi juttatások	161,8
9				Nem normatív humánszolgáltatás
1				Nem normatív humánszolgáltatás	40,0
11				A társadalombiztosítási alapoknak és szervezeteiknek fizetendő térítés
1				A társadalombiztosítási szervezetek által folyósított ellátások
1				Családi pótlék és várandóssági pótlék
1				Családi pótlék	98 000,0
2				Várandóssági pótlék	1 500,0
3				A folyósított ellátások után elszámolt költségtérítés	1 350,0
5				A társadalombiztosítás profiltisztítása során átvállalt ellátások	24 550,0
6				Politikai rehabilitációs és más nyugdíjkiegészítések	6 230,0
7				Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése	2 600,0
8				A társadalombiztosítás további profiltisztítása során átvállalt ellátások
1				Házastársi pótlék és házastárs utáni jövedelempótlék	5 700,0
2				Megváltozott munkaképességűek átmeneti járadéka, rendszeres szociális járadéka és egyéb szociális járadéka	20 100,0
3				Cukorbetegek támogatása	100,0
4				Gyermekgondozási díj	17 900,0
5				Mezőgazdasági járulék	5 400,0
2				Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosításhoz
1				Hozzájárulás a nem biztosítottak egészségügyi kiadásaihoz	10 000,0
2				Hozzájárulás az Egészségbiztosítási Alap finanszírozásához	400,0
12				Alapok támogatása
1				Rehabilitációs Alap	100,0
XI. fejezet kiadásai összesen:	239 565,8
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	290,6
2				Társadalombiztosítási járulék	114,6
3				Dologi kiadások	131,6
3				Felhalmozási kiadások	24,5
2				Bíróságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	6 367,1
2				Társadalombiztosítási járulék	2 553,9
3				Dologi kiadások	1 070,7
3				Felhalmozási kiadások	9,6
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Gyermektartásdíjak állami megelőlegezése	140,0
3				Szakértői Intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	142,1
2				Társadalombiztosítási járulék	57,9
3				Dologi kiadások	66,3
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,5
4				IM Büntetés-végrehajtás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 501,5
2				Társadalombiztosítási járulék	1 314,0
3				Dologi kiadások	3 153,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	436,5
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	2,7
2				Felújítás	180,0
3				Felhalmozási kiadások	517,2
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	170,0
2				Egyéb intézményi beruházások	130,0
3				Egyéb intzményi beruházások, lakástámogatás	80,0
5				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
3				Dologi kiadások	54,3
2				Felújítás	202,8
3				Felhalmozási kiadások	13,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	255,0
XII. fejezet kiadásai összesen:	20 979,8
XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	332,3
2				Társadalombiztosítási járulék	126,3
3				Dologi kiadások	110,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,4
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	15,0
2				Közlekedési Felügyeletek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 800,1
2				Társadalombiztosítási járulék	728,5
3				Dologi kiadások	1 377,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	394,5
2				Felújítás	59,9
3				Felhalmozási kiadások	262,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	44,0
3				Hírközlési Intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	611,2
2				Társadalombiztosítási járulék	251,4
3				Dologi kiadások	621,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	3,1
2				Felújítás	50,0
3				Felhalmozási kiadások	435,2
4				Közúti és Autópálya Igazgatóságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 254,3
2				Társadalombiztosítási járulék	1 250,9
3				Dologi kiadások	12 162,8
2				Felújítás	7 300,0
3				Felhalmozási kiadások	9 500,0
5				Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 593,9
2				Társadalombiztosítási járulék	1 023,6
3				Dologi kiadások	2 937,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	14,5
2				Felújítás	430,6
3				Felhalmozási kiadások	1 600,0
7				Vízügyi és Árvízvédelmi intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 823,0
2				Társadalombiztosítási járulék	1 154,6
3				Dologi kiadások	2 045,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	54,6
2				Felújítás	49,1
3				Felhalmozási kiadások	28,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	126,0
9				MÁV egészségügyi szolgáltatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	63,0
2				Társadalombiztosítási járulék	27,1
3				Dologi kiadások	44,5
10				MÁV egészségügyi alapellátó intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 558,2
2				Társadalombiztosítási járulék	662,2
3				Dologi kiadások	1 160,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,7
2				Felújítás	11,3
3				Felhalmozási kiadások	23,0
11				Közlekedési Múzeum
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	63,0
2				Társadalombiztosítási járulék	26,4
3				Dologi kiadások	25,3
3				Felhalmozási kiadások	1,1
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	25,0
12				Magyar Űrkutatási Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	4,8
2				Társadalombiztosítási járulék	2,0
3				Dologi kiadások	8,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	60,0
13				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felújítás	29,8
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Állami céltartalékkal kapcsolatos feladatok	350,0
5				Kormányzati beruházások, célprogramok
1				Postai épületrekonstrukció	575,0
2				Kiemelt városok szennyvízkezelése	1 000,0
3				Vízkárelhárítás	1 440,0
4				Regionális víziközmű-hálózat fejlesztése	1 175,0
5				Vízminőség-védelem	1 200,0
6				Légi közlekedés	350,0
7				Kombinált fuvarozás	500,0
8				Vasúthálózat fejlesztése	6 763,0
10				VOLÁN autóbusz-rekonstrukció	1 000,0
11				Nagymaros-visegrádi térség komplex tájrehabilitációja	2 000,0
19				Vasútegészségügy	300,0
7				Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások
1				Budapest-Hegyeshalom vasútvonal korszerűsítése	87,0
2				Záhonyi Tisza-híd rekonstrukciója	20,0
8				Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások	289,0
9				Vízügyi igazgatási szervezet központi és területi szerveinek átalakítása	34,8
11				Árvízvédelmi töltések fenntartása, vízminőségi kárelhárítás	600,0
12				Vízügyi kormányzati beruházásokat terhelő hatósági díjak, illetékek	10,0
13				Polgári védelmi és információs feladatok	40,0
14				Nemzetközi szervezeti tagdíjak	58,2
3				Fejezeti tartalék	287,9
XIII. fejezet kiadásai összesen:	77 449,1
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1				Külügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	429,0
2				Társadalombiztosítási járulék	183,1
3				Dologi kiadások	143,8
2				Felújítás	4,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	380,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Állami Protokoll kiadásai	98,0
2				Külképviseletek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 464,7
2				Társadalombiztosítási járulék	314,8
3				Dologi kiadások	3 896,5
2				Felújítás	120,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Turistakölcsönök	6,1
2				Nemzetközi tagdíjak	747,0
3				Külföldi tájékoztatás	52,8
7				Hálózat-felülvizsgálat	125,0
8				Ingatlan adás-vétel kiadása	400,0
9				Bős-Nagymaros nemzetközi bírósági eljárás	100,0
10				Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet magyar elnökségi év	34,0
4				KÜM Jóléti Intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	12,2
2				Társadalombiztosítási járulék	5,4
3				Dologi kiadások	11,9
XIV. fejezet kiadásai összesen:	10 528,8
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Földművelésügyi Minisztérium igazgatása
1				FM központi igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	536,5
2				Társadalombiztosítási járulék	210,0
3				Dologi kiadások	199,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	16,3
2				Felújítás	28,0
3				Felhalmozási kiadások	54,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	60,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Nemzetközi tagdíjakra	71,4
2				Polgári védelmi feladatokra	15,0
3				FAO élelmiszer-szállítások	9,0
2				Jóléti intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	34,9
2				Társadalombiztosítási járulék	15,3
3				Dologi kiadások	35,1
2				Felújítás	22,0
2				Szakigazgatási intézmények
1				Költségvetési Iroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	38,2
2				Társadalombiztosítási járulék	14,8
3				Dologi kiadások	31,1
3				Felhalmozási kiadások	4,7
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok feltételeinek javítása	5,0
2				Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 612,5
2				Társadalombiztosítási járulék	1 010,1
3				Dologi kiadások	1 586,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	10,4
2				Felújítás	30,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok feltételeinek javítása	299,4
3				Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 006,3
2				Társadalombiztosítási járulék	387,9
3				Dologi kiadások	993,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	5,0
2				Felújítás	30,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok feltételeinek javítása	80,0
4				Földművelésügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	295,4
2				Társadalombiztosítási járulék	113,5
3				Dologi kiadások	323,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,0
2				Felújítás	10,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	15,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Falugazdász hálózat üzemeltetése	600,0
2				Részarány földtulajdon kimérése	550,0
5				Erdészeti szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	476,4
2				Társadalombiztosítási járulék	177,0
3				Dologi kiadások	253,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,1
2				Felújítás	10,0
3				Felhalmozási kiadások	4,6
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	5,0
3				Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 737,7
2				Társadalombiztosítási járulék	1 079,7
3				Dologi kiadások	551,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,6
2				Felújítás	60,0
3				Felhalmozási kiadások	27,4
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	30,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Kárpótlási földkimérés	722,0
2				Ingatlanbejegyzések gyorsítása	223,0
4				Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	751,8
2				Társadalombiztosítási járulék	291,1
3				Dologi kiadások	784,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	6,0
2				Felújítás	30,0
3				Felhalmozási kiadások	9,6
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	30,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				EK-hoz való csatlakozásból adódó szakhatósági feladatok és vizsgálatok feltételeinek biztosítása	40,0
5				Kárpótlási hivatalok
1				Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	179,9
2				Társadalombiztosítási járulék	66,8
3				Dologi kiadások	770,7
2				Felújítás	9,0
2				Megyei kárrendezési és kárpótlási hivatalok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	747,9
2				Társadalombiztosítási járulék	289,7
3				Dologi kiadások	112,5
6				Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	552,1
2				Társadalombiztosítási járulék	232,1
3				Dologi kiadások	605,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	6,8
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	7,1
2				Felújítás	120,0
3				Felhalmozási kiadások	43,6
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	130,0
9				Közművelődési intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	79,9
2				Társadalombiztosítási járulék	31,1
3				Dologi kiadások	74,5
2				Felújítás	20,0
10				Agrárkutató intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 134,1
2				Társadalombiztosítási járulék	418,3
3				Dologi kiadások	1 166,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	25,8
2				Felújítás	50,0
3				Felhalmozási kiadások	38,4
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	20,0
11				FM kiemelt sportlétesítmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	63,5
2				Társadalombiztosítási járulék	25,9
3				Dologi kiadások	128,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	50,3
2				Felújítás	30,0
3				Felhalmozási kiadások	13,9
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	80,0
12				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	50,0
2				Társadalombiztosítási járulék	22,0
3				Dologi kiadások	113,2
2				Ágazati és célfeladatok
2				Kutatási feladatok támogatása	114,7
8				Az Európai Közösséghez való csatlakozás feltételeinek biztosítása	142,0
11				Mezőgazdasági, gazdaságszerkezet összeírás	30,0
12				Élelmiszerkönyv kiadása	12,7
13				Erdei vasutak működtetésére	51,0
14				Jóléti- és parkerdőfenntartásra	68,0
15				Földtulajdon rendezésével kapcsolatos intézményrendszer működtetése	200,0
3				Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1				Erdőszerkezet-átalakítás, fásítás	1 000,0
4				Fejezeti tartalék	100,0
13				Alapok támogatása
1				Mezőgazdasági és Erdészeti Alap	9 000,0
XV. fejezet kiadásai összesen:	37 892,9
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Munkaügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	249,1
2				Társadalombiztosítási járulék	100,4
3				Dologi kiadások	18,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	62,0
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	0,3
3				Felhalmozási kiadások	1,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	36,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Világbank Emberi erőforrások program - Ifjúsági komponens	589,5
2				Szakmunkásképzés	84,3
3				Nemzetközi tagdíj (ILO)	55,8
2				Érdekegyeztető Tanács Titkársága
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8,3
2				Társadalombiztosítási járulék	2,9
3				Dologi kiadások	2,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	5,1
3				Felhalmozási kiadások	0,2
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Szakszervezeti tisztségviselők továbbképzése	10,0
3				Nemzeti Szakképzési Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	79,7
2				Társadalombiztosítási járulék	25,9
3				Dologi kiadások	84,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	30,5
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	5,9
2				Felújítás	1,4
3				Felhalmozási kiadások	3,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Világbank Emberi erőforrások program - Ifjúsági komponens	82,5
2				Szakmunkásképzés	341,9
5				Munkaügyi Kutatóintézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	24,9
2				Társadalombiztosítási járulék	9,8
3				Dologi kiadások	9,2
6				Regionális átképző központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	406,4
2				Társadalombiztosítási járulék	161,7
3				Dologi kiadások	811,3
2				Felújítás	234,0
3				Felhalmozási kiadások	77,8
9				Munkaügyi Minisztérium Oktatási és Pihenő Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	8,1
2				Társadalombiztosítási járulék	3,4
3				Dologi kiadások	9,6
10				Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	326,3
2				Társadalombiztosítási járulék	122,0
3				Dologi kiadások	46,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	24,2
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	2,0
11				Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	17,6
2				Társadalombiztosítási járulék	7,2
3				Dologi kiadások	11,8
2				Felújítás	1,3
12				Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	54,0
2				Társadalombiztosítási járulék	21,3
3				Dologi kiadások	75,2
3				Felhalmozási kiadások	2,0
13				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	6,0
3				Polgári szolgálat
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	17,0
14				Alapok támogatása
1				Foglalkoztatási Alap
1				Célzott közhasznú foglalkoztatási támogatás	3 000,0
2				Címzetlen támogatás	1 000,0
2				Szolidaritási Alap
2				Költségvetésből finanszírozott SzA járulék	9 000,0
XVI. fejezet kiadásai összesen:	17 371,0
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1				Pénzügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	736,9
2				Társadalombiztosítási járulék	298,0
3				Dologi kiadások	490,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	135,1
3				Felhalmozási kiadások	22,9
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Államháztartási reformmal összefüggő rendszerfejlesztési munkára, az önkormányzati adók feldolgozására és a kincstár kialakításával kapcsolatos feladatokra	700,0
2				Állami Biztosítás, Értékpapír, Szerencsejáték Felügyelet és az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	329,1
2				Társadalombiztosítási járulék	123,5
3				Dologi kiadások	485,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	97,6
3				Felhalmozási kiadások	28,2
3				Állami Bankfelügyelet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	238,6
2				Társadalombiztosítási járulék	95,3
3				Dologi kiadások	185,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	14,7
2				Felújítás	30,0
3				Felhalmozási kiadások	26,0
4				„Lánchíd" Irodaház
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	53,5
2				Társadalombiztosítási járulék	21,3
3				Dologi kiadások	158,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,1
3				Felhalmozási kiadások	0,5
5				Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	6 495,6
2				Társadalombiztosítási járulék	2 723,7
3				Dologi kiadások	2 760,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	14,6
3				Felhalmozási kiadások	425,8
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	514,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Világbanki Program	860,0
6				Vám- és Pénzügyőrség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 984,0
2				Társadalombiztosítási járulék	1 568,7
3				Dologi kiadások	3 548,9
2				Felújítás	60,0
3				Felhalmozási kiadások	442,9
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	140,0
2				Egyéb intézményi beruházások	195,0
3				Egyéb intézményi beruházások, lakástámogatás	15,0
4				Egyéb intézményi beruházások, lakásépítés	50,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Fűszerpaprika örlemény jövedéki ellenőrzésére	300,0
6				Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1				PHARE program keretében határátkelők építése	1 800,0
9				Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	38,9
2				Társadalombiztosítási járulék	15,2
3				Dologi kiadások	48,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,2
2				Felújítás	2,0
3				Felhalmozási kiadások	4,0
11				Állami Vagyonügynökség
1				Állami Vagyonügynökség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	760,0
2				Társadalombiztosítási járulék	316,6
3				Dologi kiadások	335,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	8,0
2				Felújítás	58,2
3				Felhalmozási kiadások	23,0
2				Vagyonkezeléssel és a privatizáció előkészítésével összefüggő kiadás	13 000,0
3				Szavatosság, jótállás, kezességvállalás kiadásai	8 000,0
12				Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1				Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	571,0
2				Társadalombiztosítási járulék	251,3
3				Dologi kiadások	118,2
3				Felhalmozási kiadások	15,5
2				Kincstári vagyonkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos kiadások
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	36,0
3				Dologi kiadások	573,9
2				Felújítás	60,0
3				Felhalmozási kiadások	30,0
4				KVSZ Club Aliga Üdülő
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	65,0
2				Társadalombiztosítási járulék	28,1
3				Dologi kiadások	117,9
3				Felhalmozási kiadások	2,0
13				PM Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	44,4
2				Társadalombiztosítási járulék	18,6
3				Dologi kiadások	45,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,8
3				Felhalmozási kiadások	1,8
14				Országos Játék Alap Kezelő Szervezet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	21,7
2				Társadalombiztosítási járulék	9,1
3				Dologi kiadások	15,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	10,2
2				Felújítás	0,6
15				Kisvállalkozói Garancia Alap Kezelő Szervezet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	17,9
2				Társadalombiztosítási járulék	7,4
3				Dologi kiadások	4,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	4,8
2				Felújítás	0,1
3				Felhalmozási kiadások	1,6
17				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	17,5
2				Társadalombiztosítási járulék	7,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	300,0
2				Felújítás	52,6
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	135,0
2				Egyéb intézményi beruházások	135,0
6				Kormányzati beruházások, beruházási célprogramok
1				Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása	1 600,0
2				Folyamatban lévő beruházások	800,0
3				Kormányzati beruházások évközi, rendkívüli célfeladatai	758,0
7				Kiemelt jelentőségű kormányzati beruházások
1				Fővárosi Önkormányzat Lágymányosi Duna-híd beruházása	4 928,0
2				Hungária krt. rekonstrukciója, 1-es villamos pályájának meghosszabbítása	700,0
3				Fejezeti tartalék	22,3
18				Vállalkozások folyó támogatása
1				Normatív támogatások
1				Termelési árkiegészítés és dotáció	4 800,0
2				Mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás	35 000,0
2				Egyedi támogatások
1				Termelési árkiegészítés és dotáció	18 617,2
2				Reorganizációs program	6 500,0
3				Agrárpiaci támogatás, állami felvásárlás	7 500,0
4				Egyéb vállalati támogatások	1 600,0
5				Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás	8 500,0
6				Eximbank kamattámogatásra	200,0
19				Fogyasztói árkiegészítés	32 000,0
21				Magánerős lakásépítés	36 000,0
22				Alapok támogatása
2				Kisvállalkozói Garancia Alap	164,0
5				Gépjármű Felelősségbiztosítási és Kárrendezési Alap	1 000,0
23				Egyéb költségvetési kiadások
1				Vegyes kiadások	4 508,1
24				Állam által vállalt kezesség érvényesítése
1				Jogszabályi és Kormány által vállalt egyedi kezességekből eredő fizetési kötelezettség	15 500,0
3				Eximbank által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség	1 000,0
4				EB. Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség	3 500,0
XVII. fejezet kiadásai összesen:	240 700,8
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1				Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	512,8
2				Társadalombiztosítási járulék	200,5
3				Dologi kiadások	202,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,5
2				Felújítás	17,0
3				Felhalmozási kiadások	14,1
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	25,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				MKM szakszervezet	1,7
2				Tudomány- és műszaki egyetemek, művészeti felsőoktatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	9 917,3
2				Társadalombiztosítási járulék	3 979,6
3				Dologi kiadások	5 814,3
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	79,0
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	3 018,6
2				Felújítás	808,0
3				Felhalmozási kiadások	546,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	342,1
2				Egyéb intézményi beruházások	99,0
6				Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1				Orosz laktanya fejlesztési program	200,0
3				Agrártudományi egyetemek
1				Egyetemek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3 253,0
2				Társadalombiztosítási járulék	1 230,9
3				Dologi kiadások	2 352,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	9,3
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	563,7
2				Felújítás	100,0
3				Felhalmozási kiadások	81,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	100,0
3				Egyetemek kutatási intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	294,6
2				Társadalombiztosítási járulék	116,6
3				Dologi kiadások	363,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,5
2				Felújítás	10,0
3				Felhalmozási kiadások	9,0
4				Tangazdaságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	127,7
2				Társadalombiztosítási járulék	53,3
3				Dologi kiadások	528,4
2				Felújítás	20,0
3				Felhalmozási kiadások	27,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	130,0
4				Orvosegyetemek, Egészségtudományi Egyetem
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	9 614,8
2				Társadalombiztosítási járulék	4 049,4
3				Dologi kiadások	8 600,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	4,5
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	638,3
3				Felhalmozási kiadások	489,3
5				Főiskolák
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	5 096,7
2				Társadalombiztosítási járulék	1 984,7
3				Dologi kiadások	2 383,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	52,8
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	2 085,6
2				Felújítás	284,8
3				Felhalmozási kiadások	76,9
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	1 391,2
2				Egyéb intézményi beruházások	150,1
6				Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1				Orosz laktanya fejlesztési program	100,0
6				Továbbképző intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	223,5
2				Társadalombiztosítási járulék	66,9
3				Dologi kiadások	110,4
2				Felújítás	5,0
3				Felhalmozási kiadások	4,5
7				Egyéb oktatási intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	401,5
2				Társadalombiztosítási járulék	159,6
3				Dologi kiadások	485,3
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	24,2
5				Ellátottak pénzbeli juttatásai	18,3
2				Felújítás	20,8
3				Felhalmozási kiadások	5,9
8				Kiemelt nemzeti intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 736,6
2				Társadalombiztosítási járulék	715,0
3				Dologi kiadások	678,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	23,5
2				Felújítás	144,3
3				Felhalmozási kiadások	24,1
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	505,6
2				Egyéb intézményi beruházások	71,5
9				Közgyűjtemények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	746,0
2				Társadalombiztosítási járulék	306,1
3				Dologi kiadások	550,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	40,8
2				Felújítás	313,9
3				Felhalmozási kiadások	16,7
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	5,0
10				Egyéb kulturális intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	709,5
2				Társadalombiztosítási járulék	243,8
3				Dologi kiadások	408,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,8
2				Felújítás	18,0
3				Felhalmozási kiadások	5,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	60,0
11				Nemzetközi kapcsolatok és intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	274,1
2				Társadalombiztosítási járulék	23,3
3				Dologi kiadások	483,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	222,2
2				Felújítás	36,2
3				Felhalmozási kiadások	12,4
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	210,0
2				Egyéb intézményi beruházások	5,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Nemzetközi tagdíj	71,0
2				Magyar Állami Ösztöndíj	100,0
12				Kutatóintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	118,8
2				Társadalombiztosítási járulék	35,9
3				Dologi kiadások	31,7
2				Felújítás	3,0
13				Jóléti és szociális intézmények
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	82,3
2				Társadalombiztosítási járulék	33,6
3				Dologi kiadások	93,3
2				Felújítás	3,9
3				Felhalmozási kiadások	3,1
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	5,0
14				Tankerületi Oktatásügyi Központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	120,6
2				Társadalombiztosítási járulék	43,6
3				Dologi kiadások	72,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,6
3				Felhalmozási kiadások	6,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	6,0
15				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	9,3
2				Társadalombiztosítási járulék	4,1
3				Dologi kiadások	3 000,0
2				Felújítás	182,3
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	631,4
2				Egyéb intézményi beruházások	5,0
6				Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1				Lágymányosi egyetemek fejlesztése	1 072,0
2				Kollégium- és ingatlanfejlesztési programok	256,1
2				Címzett támogatások
1				Békehadtest
3				Dologi kiadások	25,0
2				Közoktatás fejlesztési szakmai program
1				Személyi juttatások	139,2
2				Társadalombiztosítási járulék	61,2
3				Dologi kiadások	179,5
3				Pedagógus szakma megújítása program
1				Személyi juttatások	80,8
2				Társadalombiztosítási járulék	35,5
3				Dologi kiadások	98,7
4				Pedagógusok intenzív továbbképzése
1				Személyi juttatások	15,1
2				Társadalombiztosítási járulék	6,5
3				Dologi kiadások	16,4
5				Közoktatási kutatások
1				Személyi juttatások	13,9
2				Társadalombiztosítási járulék	6,1
6				Műalkotások vásárlása
3				Dologi kiadások	15,9
7				Beruházásból belépő létesítmények
1				Személyi juttatások	63,4
2				Társadalombiztosítási járulék	27,8
3				Dologi kiadások	154,1
8				Hallgatói létszám képzési többlete (ágazati)
1				Személyi juttatások	55,3
2				Társadalombiztosítási járulék	24,3
3				Dologi kiadások	500,5
9				Tankönyvkiadás támogatása
1				Személyi juttatások	128,6
2				Társadalombiztosítási járulék	56,6
3				Dologi kiadások	2 281,5
10				Tanárok nyelvi átképzése
1				Személyi juttatások	7,8
2				Társadalombiztosítási járulék	3,6
3				Dologi kiadások	29,1
11				Határon túli könyvkiadás támogatása
3				Dologi kiadások	51,6
12				Kárpótlási feladatok végrehajtása
1				Személyi juttatások	10,2
2				Társadalombiztosítási járulék	4,4
3				Dologi kiadások	8,9
13				Szomszédos országok diákjai (ágazati)
3				Dologi kiadások	167,0
24				Doktorandusz képzés (ágazati)
1				Személyi juttatások	261,8
2				Társadalombiztosítási járulék	115,2
3				Dologi kiadások	670,1
25				Határon túli magyar pedagógusok továbbképzése
1				Személyi juttatások	29,5
2				Társadalombiztosítási járulék	13,0
3				Dologi kiadások	32,9
26				Magyarországi nemzetiségi, etnikai kisebbségi feladatok
1				Személyi juttatások	37,2
2				Társadalombiztosítási járulék	16,4
3				Dologi kiadások	67,9
27				Nemzetiségi, etnikai, kisebbségi anyanyelvű irodalmi művek támogatása
3				Dologi kiadások	8,5
28				Felsőoktatás oktatói bérkorrekció (ágazati)
2				Társadalombiztosítási járulék	72,2
29				Felzárkózás az európai felsőoktatáshoz, világbanki program
1				Személyi juttatások	15,0
2				Társadalombiztosítási járulék	6,6
3				Dologi kiadások	105,4
33				Határon túli magyarok kulturális támogatása
3				Dologi kiadások	8,3
36				Kulturális produkciók támogatása
1				Személyi juttatások	29,5
2				Társadalombiztosítási járulék	13,0
3				Dologi kiadások	67,4
37				Országos Köznevelési Tanács
1				Személyi juttatások	12,1
2				Társadalombiztosítási járulék	5,4
3				Dologi kiadások	2,5
38				Közoktatáspolitikai Tanács
3				Dologi kiadások	8,0
40				Kormányzati kutatások	76,5
41				Felsőoktatási sport támogatása	6,5
42				Könyv, zenemű és hanglemezkereskedelem fejlesztésének támogatása	60,0
43				Filmcentenárium megrendezésének támogatása	10,0
44				Tanulmányi versenyek támogatása	31,0
45				Érettségi vizsgaelnökök díjazása	80,0
46				Pedagógiai szakszolgálatok támogatása	78,0
47				Pedagógiai szakmai szolgálatok támogatása	5,0
48				Európai ifjúsági zenei fesztivál	9,9
49				Könyvszakmai intervenciós keret	40,0
50				Könyv, folyóirat és szellemi export támogatása	32,0
51				CEEPUS program	25,0
52				Újonnan bevezetendő oktatási formák	20,0
53				Országos egyetemközi oktatást, kutatást támogató program	10,0
55				HÍD nemzetközi ifjúsági tábor	11,3
56				Hozzájárulás egyes művészeti intézményeknél a honoráriumok és tiszteletdíjak után fizetendő társadalombiztosításijárulék-többlet kiadásaihoz	73,2
3				Normatív finanszírozás
1				Felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásai
3				Dologi kiadások	1 220,3
2				Hitoktatók díjazása
3				Dologi kiadások	753,9
3				Humán szolgáltatások normatív állami támogatása
3				Dologi kiadások	3 788,1
5				Alapítványok, társadalmi szervek, magánszemélyek által fenntartott köz- és felsőoktatási intézmények bérpolitikai kerete
3				Dologi kiadások	106,7
4				Feladatfinanszírozás
3				Felsőoktatási kulturális rendezvények támogatása
3				Dologi kiadások	10,0
4				Kollégiumi berendezések cseréje és pótlása
3				Dologi kiadások	25,0
5				Egyéb oktatási célfeladatok
1				Személyi juttatások	6,7
2				Társadalombiztosítási járulék	2,9
3				Dologi kiadások	41,6
6				Művészeti ösztöndíjak
3				Dologi kiadások	37,3
7				Külföldi támogatásokhoz való hozzájárulás
3				Dologi kiadások	12,7
8				Vagyon-, munka- és tűzvédelem
1				Személyi juttatások	4,0
2				Társadalombiztosítási járulék	1,7
3				Dologi kiadások	4,2
9				Energiaracionalizálás többletei
3				Dologi kiadások	9,2
11				Polgári védelem
3				Dologi kiadások	3,9
13				Fogyatékosok korai fejlesztése
3				Dologi kiadások	36,0
14				Oktatási lapok támogatása
1				Személyi juttatások	3,0
2				Társadalombiztosítási járulék	1,3
3				Dologi kiadások	33,0
15				Magyar-Holland Oktatásközvetítő Iroda
3				Dologi kiadások	2,0
16				Felsőoktatási kutatások
1				Személyi juttatások	71,1
2				Társadalombiztosítási járulék	31,3
3				Dologi kiadások	93,6
17				Felsőoktatási speciális programok
1				Személyi juttatások	11,7
2				Társadalombiztosítási járulék	5,1
3				Dologi kiadások	107,8
18				Múzeumok kulturális és műkincs vagyonvédelmi feladatai
3				Dologi kiadások	28,9
22				Honfoglalás 1100 éves ünnepségekre
1				Személyi juttatások	13,2
2				Társadalombiztosítási járulék	5,8
3				Dologi kiadások	505,8
23				Közgyűjtemények technikai fejlesztése
3				Dologi kiadások	38,3
25				Felsőoktatási és Tudományos Tanács
1				Személyi juttatások	8,4
2				Társadalombiztosítási járulék	3,7
3				Dologi kiadások	8,9
26				Művészeti Akadémiák
3				Dologi kiadások	8,5
27				Egyházi Főiskolák (speciális)
3				Dologi kiadások	620,7
28				II. Európai Ifjúsági Központ
3				Dologi kiadások	100,0
5				Társadalmi szervezetek támogatása
1				Országos Akkreditációs Bizottság
1				Személyi juttatások	12,9
2				Társadalombiztosítási járulék	5,7
3				Dologi kiadások	13,6
2				Oktatási, közművelődési és művészeti szöv., társaságok és egyesületek
3				Dologi kiadások	130,0
3				Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete Önigazgató Szakmai Szervezete működési támogatása	281,0
6				Egyházak támogatása
1				Egyházi közgyűjtemények támogatása
3				Dologi kiadások	165,5
2				Egyházi alapintézmények működése, felújítása, beruházás, fejlesztés
3				Dologi kiadások	2 050,0
3				Pannonhalma rekonstrukciója
3				Dologi kiadások	170,0
4				Dohány utcai Zsinagóga rekonstrukciója
3				Dologi kiadások	200,0
5				Bazilika rekonstrukciója
3				Dologi kiadások	100,0
11				Debreceni Református Kollégium és Nagytemplom rekonstrukciója
3				Dologi kiadások	30,0
13				Egyházi oktatási intézmények felújítása és karbantartása
3				Dologi kiadások	440,0
15				Egyházi oktatási intézmények támogatása
3				Dologi kiadások	900,0
16				Pázmány Péter Egyetem rekonstrukciójára és működésére
3				Dologi kiadások	260,0
20				Egyházi személyek nyugellátásának járulék fedezete
1				Egyházi személyek járulékfedezete	260,0
2				Egyházi nyugdíjalapok fedezete	120,0
21				Egyházi intézmények Kjt.-vel összefüggő támogatása	904,0
23				Egyházi bérpolitikai központi intézkedés
1				Személyi juttatások	53,4
2				Társadalombiztosítási járulék	23,5
24				Egyházi szociális intézmények felújítása, fejlesztése, beruházás	140,0
25				Tihanyi Apátság rekonstrukciója	35,0
26				Bethesda Református Kórház rekonstrukciója	70,0
27				Budapesti Lónyai utcai Református Gimnázium kollégiumának építése	50,0
28				Miskolci Lévay József Református Gimnázium rekonstrukciója	30,0
29				Bonyhádi Evangélikus Kollégium rekonstrukciója	100,0
30				Békéscsabai Evangélikus Kollégium rekonstrukciója	15,0
31				Magyar Ortodox Egyház Petőfi téri temploma, Miskolci és Nyíregyházi Múzeumai rekonstrukciója	15,0
32				Román Ortodox Egyház vikáriátusságának kialakítása	10,0
33				Budai Szerb Ortodox Egyház szentendrei templomának rekonstrukciója	10,0
34				Wesselényi utcai első magyarországi baptista imaház rekonstrukciója és kollégium kialakítása	10,0
35				Metodista Egyház oktatási, szociális központ kialakítása	10,0
36				HIT Gyülekezete közösségi ház építése	20,0
7				Alapítványok támogatása
1				Eötvös-Alapítvány
3				Dologi kiadások	4,3
2				Osztrák-Magyar Tudományos és Kooperációs Alapítvány
3				Dologi kiadások	10,0
3				Feszty-körkép Alapítvány
3				Dologi kiadások	39,2
5				Alternatív Közgazdasági Gimnázium
3				Dologi kiadások	5,5
6				Mozgókép Alapítvány
3				Dologi kiadások	830,0
7				Magyar Könyv Alapítvány
3				Dologi kiadások	112,8
8				Magyar Alkotóművészeti Alapítvány
3				Dologi kiadások	270,0
9				Pető Alapítvány
3				Dologi kiadások	275,7
11				Német Iskola Alapítvány
3				Dologi kiadások	1,0
12				Gandhi Alapítvány
3				Dologi kiadások	101,0
15				Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány
3				Dologi kiadások	84,2
17				Hungária Televízió Alapítvány	2 069,5
19				Magyar Zenei Alapítvány	24,0
20				Pro Hungaris Alapítvány	8,5
23				Autizmus Alapítvány
3				Dologi kiadások	5,0
24				Alapítványok Kjt.-vel összefüggő támogatása	133,8
16				Alapok kezelő titkársága
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	129,8
2				Társadalombiztosítási járulék	33,8
3				Dologi kiadások	57,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,0
3				Felhalmozási kiadások	1,0
17				Alapok támogatása
1				Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap	1 500,0
2				Nemzeti Kulturális Alap	133,0
3				Központi Ifjúsági Alap	36,0
4				Országos Tudományos Kutatási Alap	1 755,0
18				Kormányzati rendkívüli kiadások
1				Egyházi ingatlanok visszaadása	4 000,0
2				Honfoglalás 1100 éves évfordulója megünneplésének előkészítése, múzeumi rekonstrukció	1 759,5
XVIII. fejezet kiadásai összesen:	122 478,6
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1				Ipari és Kereskedelmi Minisztérium központi igazgatása
1				Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	795,8
2				Társadalombiztosítási járulék	317,4
3				Dologi kiadások	728,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	80,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	150,0
2				IKM Gazdasági igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	73,1
2				Társadalombiztosítási járulék	28,2
3				Dologi kiadások	283,8
2				Felújítás	4,8
3				Felhalmozási kiadások	20,0
3				IKM Jóléti igazgatóság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	37,4
2				Társadalombiztosítási járulék	15,8
3				Dologi kiadások	33,5
2				Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	10,2
2				Társadalombiztosítási járulék	4,3
3				Dologi kiadások	18,2
4				Kisvállalkozási Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	16,9
2				Társadalombiztosítási járulék	7,5
3				Dologi kiadások	20,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,3
5				Minőségellenőrző intézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	423,8
2				Társadalombiztosítási járulék	162,7
3				Dologi kiadások	386,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	11,0
2				Felújítás	29,0
3				Felhalmozási kiadások	80,3
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Rendkívüli minőségvizsgálat	21,8
6				Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	291,4
2				Társadalombiztosítási járulék	107,5
3				Dologi kiadások	316,6
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,9
2				Felújítás	6,0
3				Felhalmozási kiadások	4,0
8				Idegenforgalmi intézőbizottságok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	27,8
2				Társadalombiztosítási járulék	11,3
3				Dologi kiadások	30,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	141,5
9				Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	15,7
2				Társadalombiztosítási járulék	6,8
3				Dologi kiadások	14,4
13				Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	7,0
2				Társadalombiztosítási járulék	2,7
3				Dologi kiadások	3,6
16				Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	246,4
2				Társadalombiztosítási járulék	94,5
3				Dologi kiadások	172,9
3				Felhalmozási kiadások	5,6
23				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felújítás	12,0
2				Ágazati és célfeladatok
1				Alapítványok támogatása
1				Fogyasztók Tisztességes Tájékoztatásáért Alapítvány	10,2
24				Alapok támogatása
1				Idegenforgalmi Alap	200,0
1				Gazdaságfejlesztési Alap	5 300,0
25				Magyar Geológiai Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	314,5
2				Társadalombiztosítási járulék	130,0
3				Dologi kiadások	286,7
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,0
2				Felújítás	15,6
3				Felhalmozási kiadások	12,9
26				Magyar Bányászati Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	133,2
2				Társadalombiztosítási járulék	48,8
3				Dologi kiadások	67,1
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,9
3				Felhalmozási kiadások	2,0
27				Magyar Energia Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	81,5
2				Társadalombiztosítási járulék	34,4
3				Dologi kiadások	63,8
28				MTK-VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	22,1
2				Társadalombiztosítási járulék	9,2
3				Dologi kiadások	61,4
2				Felújítás	3,0
3				Felhalmozási kiadások	2,5
29				Külkereskedelmi Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 316,3
2				Társadalombiztosítási járulék	93,3
3				Dologi kiadások	1 269,2
2				Felújítás	40,0
3				Felhalmozási kiadások	80,0
30				Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	226,2
2				Társadalombiztosítási járulék	89,2
3				Dologi kiadások	229,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	198,8
2				Felújítás	9,3
3				Felhalmozási kiadások	17,6
31				Magyar Szabványügyi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	144,5
2				Társadalombiztosítási járulék	63,9
3				Dologi kiadások	59,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	10,0
32				Országos Találmányi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	291,8
2				Társadalombiztosítási járulék	107,4
3				Dologi kiadások	219,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	26,0
2				Felújítás	45,0
3				Felhalmozási kiadások	60,0
33				Országos Mérésügyi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	388,7
2				Társadalombiztosítási járulék	155,9
3				Dologi kiadások	162,8
2				Felújítás	49,2
3				Felhalmozási kiadások	70,8
34				Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	171,8
2				Társadalombiztosítási járulék	48,8
3				Dologi kiadások	195,9
2				Felújítás	13,5
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	10,0
35				Országos Atomenergia Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	135,1
2				Társadalombiztosítási járulék	56,3
3				Dologi kiadások	88,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,1
3				Felhalmozási kiadások	8,7
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	75,0
36				Világkiállítási Programiroda
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	41,7
2				Társadalombiztosítási járulék	17,3
3				Dologi kiadások	160,1
3				Felhalmozási kiadások	4,0
XIX. fejezet kiadásai összesen:	18 534,0
XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1				Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	332,8
2				Társadalombiztosítási járulék	134,2
3				Dologi kiadások	220,4
2				Felújítás	3,0
3				Felhalmozási kiadások	0,9
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	41,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Duna Bizottság Ökológiai Titkársága	14,9
2				Az Alföld időszerű környezetvédelmi feladatai	20,0
2				Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	283,5
2				Társadalombiztosítási járulék	115,2
3				Dologi kiadások	610,1
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
1				Nevesített intézményi beruházások	200,0
2				Egyéb intézményi beruházások	104,7
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Országos műemlékvédelem többletfeladatai	200,0
3				Országos Meteorológiai Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	229,8
2				Társadalombiztosítási járulék	90,0
3				Dologi kiadások	127,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,7
2				Felújítás	2,0
3				Felhalmozási kiadások	13,7
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	50,0
4				Környezetgazdálkodási Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	170,5
2				Társadalombiztosítási járulék	67,2
3				Dologi kiadások	115,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,0
2				Felújítás	2,0
5				Természetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	308,5
2				Társadalombiztosítási járulék	123,7
3				Dologi kiadások	200,4
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,3
2				Felújítás	19,2
3				Felhalmozási kiadások	3,3
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	16,5
6				Környezetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	768,4
2				Társadalombiztosítási járulék	318,7
3				Dologi kiadások	272,3
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	5,8
2				Felújítás	17,8
3				Felhalmozási kiadások	10,2
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	67,8
7				Területi főépítészi szervek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	29,0
2				Társadalombiztosítási járulék	11,5
3				Dologi kiadások	31,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	2,0
3				Felhalmozási kiadások	0,5
8				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati és célfeladatok
3				Kormányzati beruházások, beruházási célprogram
1				Területfejlesztési feladatok	20,0
2				Céltámogatási kiegészítő keret	400,0
3				Budai vár kormányzati negyed beruházási célprogram	100,0
7				Környezeti kárelhárítás	33,3
9				Duna monitoring	20,4
10				Grassalkovich Kastély Alapítvány támogatása	150,0
11				Szigetközi térség kárainak mérséklése	16,0
12				A Hágai jogvita környezeti-ökológiai megalapozása	20,0
17				Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Közalapítvány	7,0
18				Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Közalapítvány	7,0
21				Nemzetközi tagdíjak	138,5
22				Referencia laboratóriumok	45,0
23				Megyei fejlesztési tanácsok	75,0
3				Fejezeti tartalék	0,4
9				Alapok támogatása
1				Területfejlesztési Alap	5 800,0
XX. fejezet kiadásai összesen:	12 191,9
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1				MTA Titkársága
1				MTA Titkárság Igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	123,0
2				Társadalombiztosítási járulék	50,0
3				Dologi kiadások	37,4
2				Felújítás	24,6
2				MTA Tudományos Minősítő Bizottság
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	383,0
2				Társadalombiztosítási járulék	54,5
3				Dologi kiadások	21,1
3				MTA Tudóstámogatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	281,3
2				Társadalombiztosítási járulék	98,4
2				Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	3,8
2				Társadalombiztosítási járulék	1,1
3				Dologi kiadások	2,9
3				Felhalmozási kiadások	1,9
3				MTA Könyvtár
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	89,1
2				Társadalombiztosítási járulék	37,1
3				Dologi kiadások	82,7
3				Felhalmozási kiadások	2,3
4				MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	1 827,7
2				Társadalombiztosítási járulék	725,9
3				Dologi kiadások	1 167,5
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	55,1
2				Felújítás	24,5
3				Felhalmozási kiadások	163,7
5				MTA Élettudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	776,9
2				Társadalombiztosítási járulék	316,5
3				Dologi kiadások	411,2
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	17,0
2				Felújítás	3,3
3				Felhalmozási kiadások	33,0
6				MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	720,2
2				Társadalombiztosítási járulék	244,3
3				Dologi kiadások	150,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	60,9
2				Felújítás	0,7
3				Felhalmozási kiadások	8,1
7				MTA Területi akadémiai központok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	20,5
2				Társadalombiztosítási járulék	8,0
3				Dologi kiadások	18,6
8				MTA Kutatást kiszolgáló szervezetei
1				Kutatást kiszolgáló szervek támogatott kutatóhelyek nélkül
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	95,6
2				Társadalombiztosítási járulék	39,9
3				Dologi kiadások	57,8
2				Felújítás	148,9
3				Felhalmozási kiadások	1,5
2				Támogatott kutatóhelyek
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	323,0
2				Társadalombiztosítási járulék	137,5
3				Dologi kiadások	53,7
9				MTA Egyéb intézményei
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	55,7
2				Társadalombiztosítási járulék	22,8
3				Dologi kiadások	76,6
2				Felújítás	18,6
3				Felhalmozási kiadások	3,9
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
2				Felújítás	75,4
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	240,0
2				Célelőirányzatok
1				Tudós társaságok támogatása
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	13,6
2				Tudományos könyv- és folyóirat kiadás
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	98,7
3				Nemzetközi kapcsolatok
1				Személyi juttatások	22,0
3				Dologi kiadások	125,9
4				Fiatal kutatók pályázatos támogatása
1				Személyi juttatások	101,7
2				Társadalombiztosítási járulék	45,1
3				Dologi kiadások	1,0
3				Fejezeti tartalék
1				Fejezeti általános tartalék
1				Személyi juttatások	23,2
2				Társadalombiztosítási járulék	8,7
3				Dologi kiadások	31,0
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	3,0
2				Kutatási támogatás tartaléka
3				Dologi kiadások	1,0
XXI. fejezet kiadásai összesen:	9 874,5
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
1				Magyar Távirati Iroda gazdálkodó szervezete
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	77,1
2				Társadalombiztosítási járulék	31,5
3				Dologi kiadások	4,8
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	0,1
2				Magyar Távirati Iroda Intézmény
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	526,5
2				Társadalombiztosítási járulék	195,2
3				Dologi kiadások	576,3
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	1,5
2				Felújítás	16,8
3				Felhalmozási kiadások	4,9
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	150,0
XXII. fejezet kiadásai összesen:	1 584,7
XXIII. MAGYAR RÁDIÓ
1				Magyar Rádió
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	2 916,6
2				Társadalombiztosítási járulék	788,0
3				Dologi kiadások	4 161,4
2				Felújítás	55,0
3				Felhalmozási kiadások	4,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	150,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Rádió támogatása	320,0
XXIII. fejezet kiadásai összesen:	8 395,0
XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ
1				Magyar Televízió
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	6 938,8
2				Társadalombiztosítási járulék	2 344,6
3				Dologi kiadások	9 854,6
2				Felújítás	85,0
4				Kormányzati beruházások, intézményi beruházások
2				Egyéb intézményi beruházások	200,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások
1				Televízió támogatása	2 240,0
2				Mentesítettek utáni átalányösszegű térítés	1 800,0
XXIV. fejezet kiadásai összesen:	23 463,0
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
1				Gazdasági Versenyhivatal igazgatása
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	112,1
2				Társadalombiztosítási járulék	45,0
3				Dologi kiadások	37,9
4				Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás	26,3
3				Felhalmozási kiadások	4,5
XXIV. fejezet kiadásai összesen:	225,8
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1				KSH Központi Igazgatás
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	579,0
2				Társadalombiztosítási járulék	212,1
3				Dologi kiadások	243,7
3				Felhalmozási kiadások	28,3
2				KSH Megyei Igazgatóságai
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	732,6
2				Társadalombiztosítási járulék	278,7
3				Dologi kiadások	171,0
4				KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	30,9
2				Társadalombiztosítási járulék	12,5
3				Dologi kiadások	17,5
6				KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	12,5
2				Társadalombiztosítási járulék	5,0
3				Dologi kiadások	1,2
7				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	16,8
2				Társadalombiztosítási járulék	3,1
3				Dologi kiadások	20,1
2				Felújítás	12,4
2				Célelőirányzatok
6				GDP negyedéves becslése	37,1
7				Iparstatisztika bővítése	4,5
8				Munkaügyi statisztika bővítése	4,6
9				Mikrocenzus próbaszámlálása	3,1
10				Közúti szállítás statisztikai rendszerének korszerűsítése	3,4
11				Idegenforgalmi megfigyelés korszerűsítése	3,9
12				Háztartás Panel vizsgálat	4,6
13				Mezőgazdasági összeírás	30,0
XXVI. fejezet kiadásai összesen:	2 468,6
XXVII. AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK HIVATALA
1				Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatala
1				Működési költségvetés
1				Személyi juttatások	30,3
2				Társadalombiztosítási járulék	13,4
3				Dologi kiadások	23,3
XXVII. fejezet kiadásai összesen:	67,0
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1				Kormányhitelek
1				Új hitelek nyújtása
7				India
2				Világbanki, EIB, EBRD hitelek
1				Hitelek kihelyezése	25 335,0
2				Korábban felvett hitelek utáni fizetett kamat rendelkezésretartási jutalék	7 525,6
3				Az Újjáépítési Hitelbanktól (Hesseni Tartományi Központi Bank-KfW) felvett hitelek
1				Hitelek kihelyezése	9 088,4
2				Korábban felvett hitelek után fizetett kamat és rendelkezésretartási jutalék	612,6
4				Vegyes kiadások	5 563,8
5				US AID hitelek
1				Hitelek kihelyezése	2 700,0
XXX. fejezet kiadásai összesen:	50 825,4
XXXI. A KÖLTSÉGVETÉS BELFÖLDI ADÓSSÁGA
1				Költségvetés által felvett MNB hitelek kamata
1				1991 előtt felvett hitelek kamata
1				Költségvetési hiányt finanszírozó hitelre	29 900,0
2				Vállalati adósságrendezési hitelre	1 100,0
3				Nemzetközi pénzügyi intézm. vállalt alaptőke-részesedési hitel	500,0
4				ÁFI-tól átvett refinanszírozási hitelre	19 200,0
5				Központi költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelre	600,0
6				Állami forgóalap-létesítési hitelre	3 300,0
2				1991-ben felvett hiányt finanszírozó MNB hitelre	16 700,0
3				Világbanki kölcsönök megbízási díja	500,0
2				Államkötvények kamata
1				Hiányt finanszírozó	125 400,0
2				Lakással kapcsolatos	26 600,0
3				Konszolidációval kapcsolatos	96 400,0
4				Rubelkövetelések megvásárlását fedező	4 057,0
5				Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos	37 400,0
6				Társadalombiztosítási alapok hiányait finanszírozó	7 300,0
7				Felsőoktatás fejlesztését finanszírozó	1 412,0
8				Pénzintézeti alapjuttatást fedező	630,0
3				Kincstárjegyek kamata	110 300,0
4				Egyéb kamat-, költség- és jutalékfizetések
1				Kereskedelmi bankok által nyújtott lakásépítési forgóeszközhitelek kamata	3 000,0
2				Kedvezményes kamatozású lakáshitelek kamatkiegészítése	2 400,0
3				Önkormányzati hitelek kamatai	2 300,0
4				Hajdúsági Agráripari Egyesülés refinanszírozási hitelének kamata	32,0
5				Egyéb jutalékok	7 100,0
6				Származékos világbanki hitelek folyósítása	330,0
5				Reklám- és nyomdaköltségek
1				Államkötvények	662,0
2				Kincstárjegyek	600,0
6				Költségvetés által felvett egyéb hitelek kamata
1				1995-ben felvett hitelekre	2 216,1
XXXI. fejezet kiadásai összesen:	499 939,1
KIADÁSI FŐÖSSZEG:	1 945 325,1
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	1 789 297,8
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS HIÁNYA:	156 027,3
XXXII. A KÖLTSÉGVETÉS TÖRLESZTÉSEI
1				Belföldi adósság törlesztése
1				Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
1				Költségvetési hiányt finanszírozó MNB hitelek	8 650,0
2				Nem költségvetési hiányt finanszírozó MNB hitelek	2 050,0
4				Államkölcsön-törlesztés	4 100,0
5				Költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek törlesztése	234,4
2				Államkötvény-adósság törlesztése
1				Hiányt finanszírozó	118 903,0
2				Lakással kapcsolatos	6 120,0
3				Pénzintézeti alapjuttatást fedező	900,0
2				Nemzetközi adósság törlesztése
1				Korábban felvett kormányhitelek törlesztése	15 629,0
2				Korábban felvett világbanki EIB, EBRD hitelek törlesztése	8 984,6
XXXII. fejezet kiadásai összesen:	165 571,0”

2. számú melléklet az 1995. évi LXXII. törvényhez

„2. számú melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez
Millió forintban
Cím	Alcím	Előirányzat	Kiemelt elő-	Cím	Alcím	Előirányzat	BEVÉTELEK	1995. évi
szám	szám	csoport szám	irányzat szám	név	név	csoport név	Kiemelt előirányzat neve	előirányzat
I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG
I. fejezet bevételei összesen:
II. ORSZÁGGYŰLÉS
1				Országgyűlés
1				Képviselőtestület
1				Működési költségvetés	51,9
2				Országgyűlés hivatali szervei
1				Működési költségvetés	194,2
3				Országgyűlési Könyvtár
1				Működési költségvetés	14,0
II. fejezet bevételei összesen:	260,1
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
III. fejezet bevételei összesen:
IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
1				Legfelsőbb Bíróság
1				Működési költségvetés	41,8
IV. fejezet bevételei összesen:	41,8
V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE
1				Legfőbb Ügyészség
1				Működési költségvetés	27,6
2				Területi ügyészségek
1				Működési költségvetés	82,3
3				Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet
1				Működési költségvetés	0,1
V. fejezet bevételei összesen:	110,0
VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
1				Állami Számvevőszék
1				Működési költségvetés	2,8
2				Továbbképzési Intézet és Üdülő
1				Működési költségvetés	14,1
VI. fejezet bevételei összesen:	16,9
VII. MINISZTERELNÖKSÉG
1				Miniszterelnöki Hivatal
1				Miniszterelnöki Hivatal igazgatás
1				Működési költségvetés	1,0
2				Miniszterelnöki Hivatal Ellátó Szolgálata
1				Működési költségvetés	314,2
2				Magyar Közigazgatási Intézet
1				Működési költségvetés	32,0
9				Üdülők
1				Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ
1				Működési költségvetés	27,3
2				MEH Hivatali Üdülő
1				Működési költségvetés	11,6
11				Biztonsági Szolgálatok
1				Nemzetbiztonsági Hivatal
1				Működési költségvetés	97,6
2				Információs Hivatal
1				Működési költségvetés	6,0
13				Határon Túli Magyarok Hivatala
1				Működési költségvetés	0,4
VII. fejezet bevételei összesen:	490,1
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
2				Fővárosi és megyei Közigazgatási Hivatalok
1				Működési költségvetés	210,5
3				Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok
1				Működési költségvetés	780,9
5				Rendőrség
1				Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei
1				Működési költségvetés	496,3
2				Budapesti Rendőr-főkapitányság
1				Működési költségvetés	383,3
3				Megyei Rendőr-főkapitányságok
1				Működési költségvetés	996,0
4				Rendőri Ezred
1				Működési költségvetés	130,6
5				Köztársasági Őrezred
1				Működési költségvetés	60,4
6				Híradástechnikai Szolgálat
1				Működési költségvetés	26,0
6				Határőrség
1				Határőrség Országos Parancsnokság és szervei
1				Működési költségvetés	147,0
2				Biztosító és Kiszolgáló Igazgatóság
1				Működési költségvetés	45,0
3				Határőrigazgatóságok
1				Működési költségvetés	171,5
7				Tűz- és Polgári Védelem
1					Tűz- és Polgári Védelem Országos Parancsnoksága és központi szervei
1				Működési költségvetés	27,1
2				Tűzoltóparancsnokságok
1				Működési költségvetés	68,6
3				Polgári Védelmi parancsnokságok
1				Működési költségvetés	12,5
9				Menekültügyi és Migrációs Hivatal és szervei
1				Működési költségvetés	522,2
10				BM Művelődési Központ
1				Működési költségvetés	111,2
11				Országos Személyiadat-és Lakcímnyilvántartó Hivatal
1				Működési költségvetés	57,6
13				Főiskolák
2				Rendőrtiszti Főiskola
1				Működési költségvetés	51,0
15				BM Központi Kórház és intézményei
1				Működési költségvetés	1 337,8
17				Központi Gazdasági Főigazgatóság és háttérintézményei
1				Központi Gazdasági Főigazgatóság és részben önálló szervei
1				Működési költségvetés	386,7
3				Vendéglátási és Közétkeztetési Osztály
1				Működési költségvetés	177,3
7				Üdülők
1				Működési költségvetés	298,1
8				Központi Beszerző Iroda
1				Működési költségvetés	39,4
9				BM Kiadó és szervei
1				Működési költségvetés	16,0
18				Adatfeldolgozó Hivatal
1				Működési költségvetés	127,4
24				Országos Testnevelési és Sporthivatal
1				Országos Testnevelési és Sporthivatal Igazgatása
1				Működési költségvetés	36,6
3				Központi sportintézmények és sportlétesítmények
1				Működési költségvetés	1 132,9
VIII. fejezet bevételei összesen:	7 849,9
IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
1				Honvédelmi Minisztérium
2				Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei
1				Működési költségvetés	35,8
2				Magyar Honvédség
2				Magyar Honvédség katonai közigazgatása
1				Működési költségvetés	15,0
3				Magyar Honvédség Szárazföldi Csapatok Parancsnoksága
1				Működési költségvetés	703,9
4				Budapesti Katonai Kerületparancsnokság
1				Működési költségvetés	43,4
5				Magyar Honvédség Légvédelmi Parancsnokság
1				Működési költségvetés	290,2
6				Katonai Felderítő Hivatal
1				Működési költségvetés	54,4
8				Központi intézetek ellátó és kiszolgáló szervei
1				Működési költségvetés	5 028,7
4				MH Katonai Ügyészségek
1				Működési költségvetés	2,2
5				MH Katonai Tanintézetek
1				MH Felsőfokú Tanintézetek
1				Működési költségvetés	77,3
2				MH Középfokú Tanintézetek
1				Működési költségvetés	18,5
6				MH kiemelt sportlétesítmények
1				Működési költségvetés	9,6
7				MH kiemelt kulturális intézmények
1				Működési költségvetés	181,1
8				MH Üdülők és Gyermekintézmények Főigazgatóság
1				Működési költségvetés	200,8
9				MH Egészségügyi intézetek
1				Működési költségvetés	3 295,1
10				Fejezeti kezelésű előirányzatok
3				Fejezeti tartalék	791,3
IX. fejezet bevételei összesen:	10 747,3
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
1				Népjóléti Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	6,0
2				Állami Népegészségügyi Szolgálat Intézetei
1				Működési költségvetés	1 354,4
3				Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok
1				Működési költségvetés	65,0
4				Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei
1				Működési költségvetés	11 737,0
5				Állami szociális intézetek
1				Működési költségvetés	68,6
6				Országos Mentőszolgálat
1				Működési költségvetés	5 119,8
7				Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei
1				Működési költségvetés	55,2
9				Népjóléti Minisztérium üdülője
1				Működési költségvetés	7,5
XI. fejezet bevételei összesen:	18 413,5
XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	74,1
2				Bíróságok
1				Működési költségvetés	1 291,0
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások	9,0
3				Szakértői Intézetek
1				Működési költségvetés	12,0
4				IM Büntetésvégrehajtás
1				Működési költségvetés	692,3
XII. fejezet bevételei összesen:	2 078,4
XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	40,0
2				Közlekedési Felügyeletek
1				Működési költségvetés	4 450,9
3				Hírközlési Intézmények
1				Működési költségvetés	1 972,8
4				Közúti és Autópálya Igazgatóságok
1				Működési költségvetés	33 468,0
5				Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
1				Működési költségvetés	8 600,0
7				Vízügyi és Árvízvédelmi intézmények
1				Működési költségvetés	2 991,4
9				MÁV egészségügyi szolgáltatás
1				Működési költségvetés	20,0
10				MÁV egészségügyi alapellátó intézmények
1				Működési költségvetés	3 415,6
11				Közlekedési Múzeum
1				Működési költségvetés	8,0
13				Fejezeti kezelésű előirányzatok
2				Ágazati célelőirányzatok
1				Állami céltartalékkal kapcsolatos feladatok	350,0
XIII. fejezet bevételei összesen:	55 316,7
XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
1				Külügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	20,0
2				Külképviseletek
1				Működési költségvetés	3 703,2
4				KÜM Jóléti Intézményei
1				Működési költségvetés	15,0
XIV. fejezet bevételei összesen:	3 738,2
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Földművelésügyi Minisztérium igazgatása
1				FM központi igazgatása
1				Működési költségvetés	134,9
2				Jóléti Intézmények
1				Működési költségvetés	83,4
2				Szakigazgatási intézmények
1				Költségvetési Iroda
1				Működési költségvetés	31,1
2				Állategészségügyi, élelmiszerellenőrzési szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	3 076,6
3				Növényegészségügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	1 404,5
4				Földművelésügyi szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	389,3
5				Erdészeti szakigazgatási intézmények
1				Működési költségvetés	250,1
3				Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet
1				Működési költségvetés	537,8
4				Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei
1				Működési költségvetés	1 111,0
6				Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei
1				Működési költségvetés	478,5
9				Közművelődési intézmények
1				Működési költségvetés	32,0
10				Agrárkutató intézetek
1				Működési költségvetés	1 848,3
11				FM kiemelt sportlétesítmények
1				Működési költségvetés	80,3
XV. fejezet bevételei összesen:	9 457,8
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
1				Munkaügyi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	39,1
3				Nemzeti Szakképzési Intézet
1				Működési költségvetés	190,8
5				Fejezeti kezelésű speciális támogatások	60,0
5				Munkaügyi Kutatóintézet
1				Működési költségvetés	19,9
6				Regionális átképző központok
1				Működési költségvetés	1 235,0
9				Munkaügyi Minisztérium Oktatási és Pihenő Központ
1				Működési költségvetés	10,6
10				Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés	2,0
11				Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet
1				Működési költségvetés	37,6
12				Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet
1				Működési költségvetés	152,5
XVI. fejezet bevételei összesen:	1 747,5
XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
1				Pénzügyminisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	623,0
2				Állami Biztosítás, Értékpapír, Szerencsejáték Felügyelet és az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete
1				Működési költségvetés	915,5
3				Állami Bankfelügyelet
1				Működési költségvetés	590,0
4				„Lánchíd" Irodaház
1				Működési költségvetés	232,8
5				Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
1				Működési költségvetés	65,0
6				Vám- és Pénzügyőrség
1				Működési költségvetés	462,4
9				Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet
1				Működési költségvetés	109,6
11				Állami Vagyonügynökség
1				Állami Vagyonügynökség
1				Működési költségvetés	1 501,2
2				Privatizációs költségek fedezete	13 000,0
3				Szavatosság, jótállás, kezességvállalás fedezete	8 000,0
12				Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1				Kincstári Vagyonkezelő Szervezet
1				Működési költségvetés	22,0
2				Kincstári vagyonkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos központi költs. megillető bevételek	1 000,0
3				Közp. költségvetési szervektől átvett ingatlanok értékesítése	1 000,0
4				KVSZ Club Aliga Üdülő
1				Működési költségvetés	213,0
13				PM Gazdaságelemzési és Informatikai Intézet
1				Működési költségvetés	58,2
14				Országos Játék Alap Kezelő Szervezet
1				Működési költségvetés	57,4
15				Kisvállalkozói Garancia Alap Kezelő Szervezet
1				Működési költségvetés	36,4
25				Vállalkozások költségvetési befizetései
1				Társasági adó
1				Társasági adó (pénzintézetek nélkül)	55 000,0
2				Pénzintézetek társasági adója	39 800,0
2				Különleges helyzetek miatti befizetések	34 000,0
3				Vám- és importbefizetések	221 300,0
5				Játékadó-bevétel	4 800,0
6				Egyéb befizetések	15 000,0
26				Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1				Általános forgalmi adó	438 000,0
2				Fogyasztási adó	200 000,0
27				Lakosság költségvetési befizetései
1				Személyi jövedelemadó	287 325,0
2				Egyéb lakossági adók	2 100,0
3				Lakossági vámbefizetések	3 700,0
4				Lakossági illetékek	22 500,0
29				Egyéb költségvetési bevételek
1				Vegyes bevételek	3 000,0
30				Költségvetési befizetések
1				Központi költségvetési szervek	5 000,0
2				Önkormányzatok befizetései	200,0
3				Elkülönített állami pénzalapok befizetései
1				Kisvállalkozói Garancia Alap	234,0
XVII. fejezet bevételei összesen:	1 360 345,5
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
1				Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	97,5
2				Tudomány- és műszaki egyetemek, művészeti felsőoktatás
1				Működési költségvetés	5 438,2
3				Agrártudományi egyetemek
1				Egyetemek
1				Működési költségvetés	2 286,8
3				Egyetemek kutatási intézményei
1				Működési költségvetés	514,3
4				Tangazdaságok
1				Működési költségvetés	505,4
4				Orvosegyetemek, Egészségtudományi Egyetem
1				Működési költségvetés	15 774,0
5				Főiskolák
1				Működési költségvetés	1 897,4
6				Továbbképző intézetek
1				Működési költségvetés	405,3
7				Egyéb oktatási intézmények
1				Működési költségvetés	553,0
8				Kiemelt nemzeti intézmények
1				Működési költségvetés	453,6
9				Közgyűjtemények
1				Működési költségvetés	283,2
10				Egyéb kulturális intézmények
1				Működési költségvetés	523,1
11				Nemzetközi kapcsolatok és intézetek
1				Működési költségvetés	75,1
12				Kutatóintézetek
1				Működési költségvetés	15,5
13				Jóléti és szociális intézmények
1				Működési költségvetés	129,6
14				Tankerületi Oktatásügyi Központok
1				Működési költségvetés	6,3
15				Fejezeti kezelésű előirányzatok
1				Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok
1				Működési költségvetés	3 000,0
16				Alapok kezelő titkársága
1				Működési költségvetés	224,0
XVIII. fejezet bevételei összesen:	32 182,3
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
1				Ipari és Kereskedelmi Minisztérium központi igazgatása
1				Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	19,9
2				IKM Gazdasági igazgatóság
1				Működési költségvetés	243,7
3				IKM Jóléti igazgatóság
1				Működési költségvetés	44,8
2				Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ
1				Működési költségvetés	2,8
4				Kisvállalkozási Intézet
1				Működési költségvetés	15,0
5				Minőségellenőrző intézetek
1				Működési költségvetés	1 093,6
6				Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet
1				Működési költségvetés	717,1
8				Idegenforgalmi intézőbizottságok
1				Működési költségvetés	174,8
9				Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
1				Működési költségvetés	10,0
13				Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1				Működési költségvetés	0,8
16				Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1				Működési költségvetés	50,0
25				Magyar Geológiai Szolgálat
1				Működési költségvetés	248,6
26				Magyar Bányászati Hivatal
1				Működési költségvetés	2,1
27				Magyar Energia Hivatal
1				Működési költségvetés	179,7
28				MTK-VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény
1				Működési költségvetés	7,2
29				Külkereskedelmi Szolgálat
1				Működési költségvetés	983,0
30				Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala
1				Működési költségvetés	8,3
31				Magyar Szabványügyi Hivatal
1				Működési költségvetés	121,4
32				Országos Találmányi Hivatal
1				Működési költségvetés	750,0
33				Országos Mérésügyi Hivatal
1				Működési költségvetés	826,8
34				Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1				Működési költségvetés	171,9
35				Országos Atomenergia Hivatal
1				Működési költségvetés	284,7
XIX. fejezet bevételeki összesen:	5 956,2
XX. KÖRNYZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1				Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása
1				Működési költségvetés	3,6
2				Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1				Működési költségvetés	7,1
3				Országos Meteorológiai Szolgálat
1				Működési költségvetés	145,9
4				Környezetgazdálkodási Intézet
1				Működési költségvetés	351,0
5				Természetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés	131,7
6				Környezetvédelmi területi szervek
1				Működési költségvetés	151,9
XX. fejezet bevételei összesen:	791,2
XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1				MTA Titkársága
1				MTA Titkárság Igazgatása
1				Működési költségvetés	6,2
2				MTA Tudományos Minősítő Bizottság
1				Működési költségvetés	8,3
3				MTA Könyvtár
1				Működési költségvetés	23,1
4				MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés	1 992,9
5				MTA Élettudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés	797,6
6				MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek
1				Működési költségvetés	435,0
7				MTA Területi akadémiai központok
1				Működési költségvetés	11,1
8				MTA Kutatást kiszolgáló szervezetei
1				Kutatást kiszolgáló szervek támogatott kutatóhelyek nélkül
1				Működési költségvetés	82,9
9				MTA Egyéb intézményei
1				Működési költségvetés	71,6
XXI. fejezet bevételei összesen:	3 428,7
XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA
2				Magyar Távirati Iroda Intézmény
1				Működési költségvetés	962,0
XXII. fejezet bevételei összesen:	962,0
XXIII. MAGYAR RÁDIÓ
1				Magyar Rádió
1				Működési költségvetés	3 845,0
2				Előfizetési díj	4 080,0
XXIII. fejezet bevételei összesen:	7 925,0
XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ
1				Magyar Televízió
1				Működési költségvetés	11 363,0
2				Előfizetési díj	8 160,0
XXIV. fejezet bevételei összesen:	19 523,0
XXV. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
XXV. fejezet bevételei összesen:
XXVI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
1				KSH Központi Igazgatás
1				Működési költségvetés	94,3
2				KSH Megyei Igazgatóságai
1				Működési költségvetés	38,0
4				KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat
1				Működési költségvetés	1,1
6				KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1				Működési költségvetés	1,0
XXVI. fejezet bevételei összesen:	134,4
XXVII. AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK HIVATALA
XXVII. fejezet bevételei összesen:
XXX. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK
1				Kormányhitelek
2				Korábban nyújtott hitelek törlesztése
1				Rubelelszámolású hitelek törlesztése	2 986,6
2				Dollárelszámolású hitelek törlesztése	1 044,0
2				Világbanki, EIB, EBRD hitelek
1				Hitelek felvétele	24 495,0
2				Hitelek belföldi törlesztése, kamata és rendelkezésretartási jutaléka	5 271,0
3				Hitelek belföldi törlesztése	2 532,1
3				Az Újjáépítési Hitelbanktól (Hesseni Tartományi Központi Bank-KfW) felvett hitelek
1				Hitelek felvétele	8 464,6
4				Vegyes bevételek		3 588,0
5				US AID hitelek
1				Hitelek felvétele	2 700,0
XXX. fejezet bevételei összesen:	51 081,3
XXXI. A KÖLTSÉGVETÉS BELFÖLDI ADÓSSÁGA
1				A költségvetés követeléseit csökkentő bevételek
1				Állami kölcsön törlesztés	2 000,0
2				Állami alapjuttatás járadéka	7 000,0
3				Jamburgi gázszállítás árbevétele	18 700,0
2				Kamatbevételek
1				Állami kölcsön kamata	5 000,0
3				Állami vagyonnal kapcsolatos osztalék	5 000,0
4				Privatizációs bevételek központi költségvetést megillető hányada	150 000,0
5				Hitelkonszolidációs bevételek	920,0
6				Származékos világbanki hitelek felvétele	330,0
7				Származékos világbanki hitelek törlesztése	250,0
13				Forrásadó	7 500,0
XXXI. fejezet bevételei összesen:	196 700,0
BEVÉTELI FŐÖSSZEG:	1 789 297,8”

3. számú melléklet az 1995. évi LXXII. törvényhez

A Ktv. 5. számú mellékletének 14. és 23. pontjai és összesen sora helyébe a következő rendelkezések lépnek, és a melléklet kiegészül a következő 25. és 26. pontokkal:

A helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok

Millió forint
Kiemelt előirányzat száma	Cél	Igénybevétel feltételei	Támogatási keret
„14.	Gyermeknevelési támogatás	Három vagy több kiskorú gyermek caládon belüli nevelési feltételeinekjavítására szolgál. A jogosultsági kört, a támogatás mértékét „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvény határozza meg. Igénybe vehető az önkormányzatok által már kifizetett támogatások alapján. Alz igénylés rendjét a 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelet szabályozza.	2 575”
„23.	Munkanélküliek jövedelempótló támogatása	A munkanélküli ellátásból kikerült tartósan munkanélküliek jövedelempótlő támogatására - „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvény alapján - a helyi önkormányzatok által folyósított ellátás 50%-os állami hozzájárulásának fedezésére szolgál. Igénybe vehető a települési önkormányzatok által kifizetett támogatások alapján.	9 500”
„25.	Gazdasági stabilizációs intézkedésekhez kapcsolódó szociális célú hozzájárulás	A hozzájárulás - a gazdasági stabilizációs intézkedések kapcsán megnövekvő szociális feladatokra tekintettel - a differenciált szociális normatíva szempontrendszerét alapul véve illeti meg a települési önkormányzatokat. Felhasználható „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról” szóló törvényben szabályozott átmeneti segélyezésre, lakásfenntartási támogatásra, valamint a munkanélküliek jövedelempótló támogatására jogosultak közhasznú foglalkoztatására.	5 000
Átmeneti segélyként havi rendszerességgel, illetve gázolajat más fűtési móddal felváltó háztartások részére egyszeri alkalommal ítélhető meg.
A lakásfenntartási támogatás keretében előnyben kell részesíteni azon háztartásokat, akik lakásuk fűtéséhez tüzelőolajat használnak fel, illetve lakásuk fűtését tüzelőolajjal működő távhőszolgáltató rendszer biztosítja lakossági szolgáltatásként.
A települési önkormányzatokatmegillető támogatás összegét, valamint az elszámolással kapcsolatos eljárási rendet a népjóléti miniszter állapítja meg, és 1995. július 31-ig rendeletben teszi közzé.
26.	Hozzájárulás a települési, a megyei és a fővárosi önkormányzati közművelődési intézményeknél a honoráriumok és tiszteletdíjak után fizetendő társadalombiztosítási járuléktöbblet kiadásaihoz.	A gazdasági stabilizációs intézkedések kapcsán a honoráriumok és tiszteletdíjak után a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási járulék kulturális területen jelentkező többletkiadásaihoz a központi költségvetés hozzájárul. Ebből a települési önkormányzatok 220 millió forinttal, a megyei és a fővárosi önkormányzatok 80 millió forinttal, valamint a színházat fenntartó önkormányzatok 60 millió forinttal részesednek.	360”
Az elosztás elveit és a helyi önkormányzhatokat megillető támogatások összegét a belügyminiszter 1995. július 31-ig rendeletben teszi közzé.
„Központosított előirányzat összesen:	32 575”

4. számú melléklet az 1995. évi LXXII. törvényhez

A KTv. 7. számú mellékletének Országos Tudományos Kutatási Alap, Foglalkoztatási Alap, Hírközlési Alap és Kisvállalkozói Garancia Alap kiadási és bevételi előirányzatai és összesen sorai helyébe a következő előirányzatok lépnek:

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK 1995. ÉVI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

Millió forintban
FOLYÓ KIADÁSOK	TŐKEKIADÁSOK	HITELKAP-CSOLATOK	Függő	KTv-i	ÖSSZES	ZÁRÓ	KIADÁS +
MEGNEVEZÉS	Áruk,szol-	Pénz-beli	Kamat-fizetés	Támogatások	Másalapnak	Egyéb	Tárgyieszköz	Érték-papír	Tőketranszfer	Egyéb	Hitel-törl.	Hitel-törl.	kiadás	elvonás	KIADÁS	ÁLLO-MÁNY	ZÁRÓ-ÁLLO
gált.	juttatás		vállalk.	lakosság	kv. szerv	önkorm.	átadás		beszerz.	vásárl.	vállalk.	lakosság	kv. szerv	önkorm.		pénzint.	alapnak					MÁNY
OTKA				54,0	20,0	1 589,0	4,0		110,0												1 777,0	0,0	1 777,0
Foglalkoztatási Alap									14 280,0			720,0									15 000,0	729,0	15 729,0
Hírközlési Alap									1 518,0											16 000,0	17 518,0	0,0	17 518,0
Kisvállalkozói Garancia Alap				300,0					1 841,1		13 000,0									234,0	15 375,1	11,4	15 386,5
ÖSSZESEN	556,3	1720,0	462,0	25 663,0	69 604,9	13 062,9	527,7	11 100,0	40 950,6	0,0	18 691,5	9 391,0	368,0	10 156,0	4 555,7	441,6	11 060,0	535,0	0,0	16 234,0	235 080,2	7 502,4	242 582,6

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK 1995. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

Millió forintban
NYITÓ-	FOLYÓ BEVÉTELEK	TŐKE BEVÉTELEK	HITEL-KAPCSOLATOK	Függő	ÖSSZES	NYITÓ-ÁLLO-
MEGNEVEZÉS	ÁLLO-MÁNY	Adójellegű	Nem adó jellegű	Kv.támoga-	Másalaptól	Privati-zációból	Egyéb	Tárgyieszköz	Érték-papírból	Egyéb	Hitel-felvétel	Hitel-felvétel,	bevétel	BEVÉTEL	MÁNY+
vállalk.	lakosság	kv. szerv	önkorm.	tás	átvett			érték.			pénzint.	törl. alapból			BEVÉTEL
OTKA							1 755,0			22,0							1 777,0	1 777,0
Foglalkoztatási Alap	429,0						4 000,0	11 000,0		300,0							15 300,0	15 729,0
Hírközlési Alap	15 118,0	150,0										0,0			2 250,0		2 400,0	17 518,0
Kisvállalkozói Garancia Alap	22,5						164,0			300,0		14 900,0					15 364,0	15 386,5
ÖSSZESEN	47 279,1	36 880,0	51 543,0	18 209,0	1 156,5	0,0	38 988,0	11 100,0	0,0	5 200,0	0,0	21 460,0	1 557,0	6 800,0	2 410,0	0,0	195 303,5	242 582,6

5. számú melléklet az 1995. évi LXXII. törvényhez

„9. melléklet az 1994. évi CIV. törvényhez

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1995. ÉVI MÉRLEGE

Millió forintban
BEVÉTELEK	1995. évielőirányzat	KIADÁSOK	1995. évielőirányzat
GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI		GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
Társasági adó (pénzintézetek nélkül)	55 500,0	Termelési árkiegészítés és dotáció	23 617,2
Különleges helyzetek miatti befizetés	34 000,0	Reorganizációs program	6 500,0
Vám- és importbefizetések	221 300,0	Egyéb támogatás	1 600,0
Állami vagyon utáni részesedés	0,0	Együtt:	31 717,2
Játékadó	4 800,0	Mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás	35 000,0
Egyéb befizetések	15 000,0	Agrárpiaci támogatás	7 500,0
Összesen:	330 600,0	Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás	8 500,0
Együtt:	51 000,0
FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK		Összesen:	82 717,2
Általános forgalmi adó	438 000,0	FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉS	32 000,0
Fogyasztási adó	200 000,0	FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
Összesen:	638 000,0	Központi beruházások költségvetési fedezete	49 160,0
Jamburgi Gázvezeték Építési Alap
LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI		Magánerőből való lakásépítés támogatása	36 000,0
Személyi jövedelemadó	287 325,0	Összesen:	85 160,0
Adóbefizetések	5 800,0	GARANCIA ÉS HOZZÁJÁRULÁS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSHOZ	10 400,0
Illetékbefizetések	22 500,0	ENERGIAÁR-EMELÉS LAKOSSÁGI ÉS INTÉZMÉNYI KOMPENZÁCIÓJÁRA	9 000,0
Összesen:	315 625,0	TB. KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK
Családi pótlék, várandóssági támogatás	99 500,0
Egyéb juttatások és térítések	83 930,0
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKTŐL SZÁRMAZÓ BEFIZETÉSEK	7 000,0	Összesen:	183 430,0
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSE	200,0	KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK TÁMOGATÁSA
ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOKTÓL	234,0	Minisztériumok, országos szervek	196 864,0
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOKBÓL EREDŐ BEVÉTELEK	51 081,3	Védelem és egyéb fegyveres testületek	159 442,8
PÉNZINTÉZETEK TÁRSASÁGI ADÓJA ÉS OSZTALÉKA	39 800,0	Társadalmi önszerveződések támogatása	2 703,8
EGYÉB BEVÉTELEK	3 000,0	Bérpolitikai keret	19 725,8
ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK	196 700,0	Összesen:	378 736,4
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA	310 610,9
BEVÉTELEK FŐÖSSZEGE	1 582 240,3	ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK TÁMOGATÁSA	38 988,0
BEVÉTELEK FŐÖSSZEGE	1 582 240,3	NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI KAPCSOLATOK KIADÁSAI	50 825,4
KIADÁSOK FŐÖSSZEGE	1 738 267,6	ADÓSSÁGSZOLGÁLAT, KAMATTÉRÍTÉS	499 939,1
EGYÉB KIADÁSOK	4 508,1
EGYENLEG	-156 027,3	ÁLTALÁNOS TARTALÉK	19 100,0
RENDKÍVÜLI KIADÁSOK	12 852,5
Központi költségvetési szervek saját bevételei	207 057,5	ÁLLAM ÁLTAL VÁLLALT KEZESSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE	20 000,0
A törvény 2. számú melléklete szerinti bevételek	1 789 297,8	KIADÁSOK  FŐÖSSZEGE	1 738 267,6
A törvény 1. számú melléklete szerinti kiadások	1 945 325,1	Központi költségvetési szervek saját bevétellel fedezett kiadásai	207 057,5
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS EGYENLEGE	-156 027,3	A törvény 1. számú melléklete szerinti kiadások	1 945 325,1
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS TÖRLESZTÉSEI	165 571,0”

6. számú melléklet az 1995. évi LXXII. törvényhez

10. számú melléklet az 1994 évi CIV. törvényhez

Helyi önkormányzati tűzoltóságok támogatása

Ezer forintban
Helyi önkormányzat	Központi támogatás
Ajka	15 219
Badacsonytomaj	15 373
Baja	17 095
Balassagyarmat	19 874
Balatonfűzfő	18 527
Barcs	14 609
Békéscsaba	24 822
Berettyóújfalu	14 425
Bicske	1 852
Bonyhád	1 470
Budapest Főváros	590 930
Cegléd	23 678
Celldömölk	1 159
Csongrád	9 698
Csorna	11 736
Dabas	17 468
Debrecen	38 817
Dombóvár	20 606
Dunaújváros	21 241
Eger	33 064
Encs	13 823
Érd	50 625
Esztergom	21 897
Fehérgyarmat	1 260
Füzesabony	1 285
Gödöllő	25 330
Gyöngyös	22 921
Győr	35 606
Gyula	16 859
Hajdúböszörmény	1 167
Hajdúnánás	13 081
Hajdúszoboszló	1 149
Hatvan	20 015
Heves	12 264
Hódmezővásárhely	19 743
Jászberény	18 475
Kalocsa	18 154
Kaposvár	25 473
Kapuvár	13 324
Karcag	18 230
Kazincbarcika	21 124
Kecskemét	31 559
Keszthely	19 268
Kiskőrös	10 852
Kiskunfélegyháza	18 383
Kiskunhalas	18 460
Kisvárda	19 095
Komárom	22 380
Komló	17 937
Körmend	22 388
Kőszeg	1 210
Kunszentmárton	1 653
Lenti	18 173
Letenye	789
Makó	17 882
Marcali	18 382
Mátészalka	21 241
Mezőkovácsháza	13 343
Mezőkövesd	17 597
Mezőtúr	15 273
Miskolc	42 617
Mohács	14 581
Monor	14 769
Mór	1 850
Mosonmagyaróvár	17 552
Nagyatád	15 677
Nagykanizsa	21 047
Nagykáta	12 582
Nagykőrös	1 485
Nyergesújfalu	16 000
Nyírbátor	14 774
Nyíregyháza	34 071
Orosháza	18 587
Ózd	17 842
Paks	20 294
Pápa	19 339
Pásztó	997
Pécs	34 669
Püspökladány	14 628
Ráckeve	1 529
Rétság	1 239
Salgótarján	31 196
Sárbogárd	18 663
Sárvár	17 452
Sátoraljaújhely	17 826
Siklós	14 111
Siófok	24 497
Sopron	19 639
Szarvas	16 612
Szeged	46 233
Szeghalom	14 390
Székesfehérvár	34 396
Szekszárd	22 350
Szendrő	10 647
Szentendre	16 788
Szentes	18 786
Szerencs	18 923
Szigetszentmiklós	18 163
Szigetvár	15 852
Szolnok	37 019
Szombathely	29 475
Tamási	1 481
Tatabánya	31 428
Tiszafüred	14 154
Tiszaújváros	22 750
Vác	29 992
Várpalota	18 119
Vásárosnamény	1 083
Veszprém	29 693
Záhony	14 110
Zalaegerszeg	28 636
Zalaszentgrót	965
Összesen:	2 560 861”

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1995. június 27-i ülésnapján fogadta el.