1993. évi CV. törvény

a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetésének a végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi - a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről, valamint a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról rendelkező, az 1992. évi LXVII. törvénnyel módosított 1992. évi X. törvényben (a továbbiakban: KT.) meghatározott - költségvetésének a végrehajtásáról az alábbi törvényt alkotja:

A Társadalombiztosítási Alap költségvetésének a végrehajtása

1. § (1) Az Országgyűlés a Társadalombiztosítási Alap (a továbbiakban: T. Alap) 1992. évi költségvetésének végrehajtását
514 669 321 ezer (ötszáztizennégymilliárd-hatszázhatvankilencmillió-háromszázhuszonegyezer) forint bevétellel,
546 020 644 ezer (ötszáznegyvenhatmilliárd-húszmillió-hatszáznegyvennégyezer) forint kiadással és
31 351 324 ezer (harmincegymilliárd-háromszázötvenegymillió-háromszázhuszonnégyezer)  [LÁBJEGYZET_2]  forint kiadási többlettel jóváhagyja.
(2) A T. Alap (1) bekezdésben megjelölt kiadási többletének rendezése a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) 5. § (1) bekezdésben és az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) 9. § (1) bekezdésben megjelölt kiadási többletének a 6. §-ban és a 10. §-ban meghatározott rendezése útján történik.
(3) A T. Alap összevont költségvetése végrehajtásának a mérlegét a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.
2. § (1) A T. Alap járulékbevétele 483 759 millió forint, az összes bevétel 94,0%-a. Ebből a munkáltatói járulék 390 915 millió forint - mely a munkanélküli ellátások utáni járulékként 17 983 millió forintot tartalmaz -, az egyéni járulék 90 244 millió forint, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvényben (a továbbiakban: TT.) meghatározott személyek egészségbiztosítására a központi költségvetés által fizetett járulék 2600 millió forint.
(2) A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek együttes összege 19 267 millió forint, az összes bevétel 3,7%-a. E bevételeket részletesen a törvény 2. számú melléklete tartalmazza.
(3) A T. Alap járulékbevételének, valamint késedelmi pótlék és rendbírság bevételének együttes összegéből a társadalombiztosítással szemben 1991. december 31-én fennállt tartozások megfizetéseként számításba vehető - a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetésének a végrehajtásáról, valamint a tartalékalapok biztosítási ágak közötti megosztásáról szóló 1992. évi LX. törvény (a továbbiakban: VT.) 4. §-ának (4) bekezdése szerint meghatározott - összeg 4888 millió forint.
(4) A T. Alap kamat- és egyéb hozambevétele 9000 millió forint, az összes bevétel 1,8%-a. E bevételeket részletesen a törvény 3. számú melléklete tartalmazza.
(5) A T. Alapból finanszírozott gyógyító-megelőző ellátások területén végrehajtott központi bérintézkedés 1992. évi kiadásainak fedezetére biztosított központi költségvetési forrásátadásból származó bevétel 1660 millió forint, az összes bevétel 0,3%-a.
(6) Az előnyugdíjra fordított 1991. évi kiadásokkal összefüggő - a VT. 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - megtérítésből származó bevétel 3 millió forint, a politikai rehabilitációval kapcsolatos 1991. évi nyugdíjkiadásokkal összefüggő - a VT. 4. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott - megtérítésből származó bevétel 275 millió forint. E bevételek az összes bevétel 0,1%-át teszik ki.
(7) A foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjakra a T. Alapból teljesített kiadások 1991. december 31-ig meg nem térített összegének megtérítésére az 1992. évben befolyt bevétel 706 millió forint. Ez a bevétel az összes bevétel 0,1%-át teszi ki.
3. § (1) Az előnyugdíjakra fordított 1991. évi kiadások 1991-ben meg nem térített összegének kiegyenlítésére 1992-ben befolyt 3 millió forint a VT. 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés alapján a T. Alap 1991. évi kiadási többlete vonatkozó részét fedezi.
(2) A politikai rehabilitációval kapcsolatos 1991. évi nyugdíjkiadások 1991-ben meg nem térített részének kiegyenlítésére 1992-ben befolyt 275 millió forint a VT. 4. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés alapján a T. Alap 1991. évi kiadási többlete vonatkozó részét fedezi.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben megjelölt összegek - 50-50% arányú megosztásban - részét képezik a VT. 7. §-a (3) bekezdésének a) és b) pontjában megjelölt likviditási tartalékösszegeknek. Ennek megfelelően a szóban forgó összegek a Ny. Alap, illetve az E. Alap bevételét és kiadását a fenti arány szerint képezik.
4. § A T. Alap kiadásait a Ny. Alap 8. §-ban részletezett kiadásai és az E. Alap 12. §-ban részletezett kiadásai együttesen képezik.

A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének a végrehajtása

5. § (1) Az Országgyűlés a Ny. Alap 1992. évi költségvetésének végrehajtását
278 893 514 ezer (kettőszázhetvennyolcmilliárd-nyolcszázkilencvenhárommillió-ötszáztizennégyezer) forint bevétellel,
288 510 068 ezer (kettőszáznyolcvannyolcmilliárd-ötszáztízmillió-hatvannyolcezer) forint kiadással és
9 616 554 ezer (kilencmilliárd-hatszáztizenhatmillió-ötszázötvennégyezer) forint kiadási többlettel
jóváhagyja.
(2) A Ny. Alap költségvetése végrehajtásának mérlegét a törvény 4. számú melléklete tartalmazza.
6. § (1) Felhatalmazást kap a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelője, hogy az 5. § (1) bekezdésében megjelölt kiadási többletet legalább egy éven túli lejáratú, a kamatfizetésre és a tőketörlesztésre vonatkozó állami garanciájú értékpapír azonnali kibocsátásával fedezze.
A kibocsátástól számított 30 napon belül, a kibocsátott értékpapírokkal kapcsolatos kötelezettségeket és a kibocsátással kapcsolatos költségeket a Kormány nevében a pénzügyminiszter átvállalja. A kötelezettségvállalás az értékpapírokon és a kibocsátási dokumentumokon feltüntetésre kerül.
(2) Az (1) bekezdésben írt rendelkezéssel végrehajtásra került a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1992. évi szabályairól szóló 1991. évi XCI. törvény 18. § (1) bekezdésében előírt kötelezettség.
(3) A Nyugdíjbiztosítási Alapnak az 5. § (1) bekezdés szerinti kiadási többlet összegével lecsökkenő likviditási tartalékát az (1) bekezdés szerinti rendezés során befolyó, a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalt összegekből vissza kell pótolni.
(4) A kiadási többlet (1) bekezdés szerinti rendezésével a központi költségvetésnek a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: KKT.) 27. §-a (1) bekezdésében megállapított kötelezettségét, valamint a KKT. 27. §-ának (5) bekezdésében a Ny. Alap vonatkozásában az 1992. évvel összefüggésben megállapított kötelezettségét teljesítettnek kell tekinteni.
(5) A kiadási többlet (1) bekezdés szerinti rendezése alapján befolyó összegből 1052 millió forint - a KT. 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján - a KT. 6. §-ának (3) bekezdésében a Ny. Alap által biztosított vagyonból származó bevételeként előirányzott - de be nem folyt - összeget pótolja.
7. § (1) A Ny. Alap járulékbevétele 271 808 millió forint. Ebből a munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulékbevétel 217 661 millió forint, az egyéni nyugdíjjárulék-bevétel 54 146 millió forint.
(2) A Ny. Alap társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevétele 10 201 millió forint. Ebből a késedelmi pótlék és rendbírság 9902 millió forint
(3) A Ny. alap járulékbevételének, valamint késedelmi pótlék és rendbírság bevételének együttes összegéből 2444 millió forint a 2. § (3) bekezdésében meghatározott összegnek a VT. 7. §-a (4) bekezdése alapján a Ny. Alapot illető része.
(4) A T. Alap kamat- és egyéb hozambevételéből a Ny. Alap kamat- és egyéb hozambevétele a VT. 8. §-ának (2) bekezdése alapján 6497 millió forint. Ebből a tartósan befektetett pénzügyi eszközök hozama 3767 millió forint, a rövid lejáratú befektetésekből befolyt hozambevétel 729 millió forint, az 1990. I-III. havi családi pótlék finanszírozással kapcsolatos - az 1991. év után járó - kamat 2000 millió forint.
(5) A foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjakra 1992. évet megelőzően fordított kiadások 2. § (7) bekezdés szerinti megtérítéséből a Ny. Alapot illető rész az ott megjelölt összeg 50%-a, 353 millió forint.
(6) A T. Alapnak a 2. § (6) bekezdés szerinti bevételéből a Ny. Alap bevétele 139 millió forint.
(7) A Ny. Alap bevételét a Ny. Alap és az E. Alap közötti - a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény (a továbbiakban: AT.) 7. §-ának (2) bekezdésében meghatározott - járulékátcsoportosítás 10 103 millió forinttal csökkenti. Ez az összeg az E. Alapból átvett 22 233 millió forint és az E. Alapnak átadott 32 337 millió forint különbözete.
8. § (1) A Ny. Alapot terhelő nyugellátások kiadása 252 235 millió forint.
(2) Az átmenetileg a T. Alapból finanszírozott ellátások 1992. évi kiadásának Ny. Alapot terhelő összege 21 848 millió forint.
(3) A Ny. Alapból a működési költségvetéshez való hozzájárulás 4086 millió forint, amely a Ny. Alap - kamat- és egyéb hozambevételt nem tartalmazó - bevételi főösszegének 1,5%-a.
(4) Az egyéb kiadások Ny. Alapot terhelő összege 908 millió forint. Ebből 624 millió forint a postaköltség, 272 millió forint a biztosítási képviselők megválasztásával kapcsolatosan felmerült kiadás.
(5) A Ny. Alap kamat- és egyéb hozambevételei elérése érdekében eszközölt - a VT. 8. §-ának (2) bekezdése alapján meghatározott - kiadás 15 millió forint.
(6) A Ny. Alap nettó kamat- és egyéb hozambevételeinek tartalékba helyezéséből eredő kiadás 6482 millió forint. A Ny. Alap befektetések hozama tartalékába helyezett összeg 3764 millió forint, a likviditási tartalékba helyezett összeg 2718 millió forint.
(7) A Ny. Alapnak a társadalombiztosítással szemben 1991. december 31-én fennállt tartozások megfizetéséből eredő bevételei likviditási tartalékba helyezéséből adódó kiadása 2797 millió forint. Ebből 2444 millió forintot a 7. § (3) bekezdése szerinti bevételeknek a VT. 4. §-a (4) bekezdése szerinti tartalékba helyezése, 353 millió forintot a 7. § (5) bekezdése szerinti bevételek likviditási tartalékba helyezése tesz ki.
(8) A 3. § (1)-(2) bekezdésében részletezett kiadásokból a Ny. Alap kiadása 139 millió forint.

Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének a végrehajtása

9. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap 1992. évi költségvetésének végrehajtását
235 775 807 ezer (kettőszázharnincötmilliárd-hétszázhetvenötmillió-nyolcszázhétezer) forint bevétellel,
257 510 576 ezer (kettőszázötvenhétmilliárd-ötszáztízmillió-ötszázhetvenhatezer) forint kiadással és
21 734 769 ezer (huszonegymilliárd-hétszázharmincnégymillió-hétszázhatvankilencezer) forint kiadási többlettel
jóváhagyja.
(2) Az E. Alap költségvetése végrehajtásának mérlegét a törvény 5. számú melléklete tartalmazza.
10. § (1) Felhatalmazást kap az Egészségbiztosítási Alap kezelője, hogy a 9. § (1) bekezdésében megjelölt kiadási többletet legalább egy éven túli lejáratú, a kamatfizetésre és a tőketörlesztésre vonatkozó állami garanciájú értékpapír azonnali kibocsátásával fedezze.
A kibocsátásától számított 30 napon belül, a kibocsátott értékpapírokkal kapcsolatos kötelezettségeket és a kibocsátással kapcsolatos költségeket a Kormány nevében a pénzügyminiszter átvállalja. A kötelezettségvállalás az értékpapírokon és a kibocsátási dokumentumokon feltüntetésre kerül.
(2) Az E. Alapnak a 9. § (1) bekezdés szerinti kiadási többlet összegével lecsökkenő likviditási tartalékát az (1) bekezdés szerinti rendezés során befolyó, az E. Alapnak átutalt összegekből vissza kell pótolni.
(3) A kiadási többlet (1) bekezdés szerinti rendezésével a központi költségvetésnek a KKT. 27. §-a (5) bekezdésében az E. Alap vonatkozásában az 1992. évvel összefüggésben megállapított kötelezettségét teljesítettnek kell tekinteni.
(4) A kiadási többlet (1) bekezdés szerinti rendezése alapján befolyó összegből 828 millió forint - a KT. 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján - a KT. 9. §-ának (3) bekezdésében az E. Alap állam által biztosított vagyonból származó bevételeként előirányzott - de be nem folyt - összeget pótolja.
11. § (1) Az E. alap járulékbevétele 211 951 millió forint. Ebből a munkáltatói egészségbiztosítási járulék bevétele 173 253 millió forint, az egyéni egészségbiztosítási járulék bevétele 36 098 millió forint, a TT.-ben meghatározott személyek egészségbiztosítására a központi költségvetés által fizetett járulék 2600 millió forint.
(2) Az E. Alap társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevétele 9066 millió forint. Ebből a késedelmi pótlék és rendbírság 7787 millió forint.
(3) Az E. Alap járulékbevételének, valamint késedelmi pótlék és rendbírság bevételének együttes összegéből 2444 millió forint a 2. § (3) bekezdésében meghatározott összegnek a VT. 7. § (4) bekezdése alapján az E. Alapot illető része.
(4) A T. Alap kamat- és egyéb hozambevételéből az E. Alap kamat- és egyéb hozambevétele a Vt. 8. §-ának (2) bekezdése alapján 2503 millió forint. A tartósan befektetett pénzügyi eszközök hozama 419 millió forint, a rövid lejáratú befektetésekből származó hozambevétel 85 millió forint, az 1990. I-III. havi családi pótlék finanszírozással összefüggő - 1991. év után járó - kamat 2000 millió forint.
(5) Az E. Alapból finanszírozott gyógyító-megelőző ellátások területén végrehajtott központi bérintézkedés 1992. évi kiadásainak fedezetére biztosított központi költségvetési forrásátadásból származó bevétel 1660 millió forint.
(6) A foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjakra az 1992. évet megelőzően fordított kiadások 2. § (7) bekezdés szerinti megtérítéséből az E. Alapot illető rész az ott megjelölt összeg 50%-a, 353 millió forint.
(7) A T. Alapnak a 2. § (6) bekezdés szerinti bevételéből az E. Alapot illető bevétel 139 millió forint.
(8) Az E. Alap bevételét a Ny. Alap és az E. Alap közötti - az AT. 7. §-ának (2) bekezdésében meghatározott - járulék átcsoportosítás 10 103 millió forinttal növeli. Ez az összeg a Ny. Alaptól átvett 32 337 millió forint és a Ny. Alapnak átadott 22 233 millió forint különbözete.
12. § (1) A gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadás 112 123 millió forint. E kiadásokat a törvény 6. számú melléklete részletezi.
(2) A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök fogyasztói árának társadalombiztosítási támogatására felhasznált összeg 42 962 millió forint.
(3) Az E. Alapot terhelő nyugellátások kiadása 36 455 millió forint.
(4) A terhességi-gyermekágyi segélyre kifizetett összeg 6419 millió forint.
(5) A táppénzkiadás 28 912 millió forint.
(6) Az egyéb betegségi ellátásokra fordított kiadás 2227 millió forint.
(7) A társadalombiztosítási kifizetőhely fenntartóját megillető költségtérítés kiadása 199 millió forint.
(8) Az átmenetileg a T. Alapból finanszírozott ellátások 1992. évi kiadásának E. Alapot terhelő összege 18 340 millió forint.
(9) Az E. Alapból a működési költségvetéshez történő hozzájárulás 3474 millió forint, amelyet az E. Alap - kamat- és egyéb hozambevételt, valamint a központi bérintézkedéssel kapcsolatos központi költségvetési forrásátadás összegét nem tartalmazó - bevételi főösszegének 1,5%-a.
(10) Az egyéb kiadások E. Alapot terhelő összege 762 millió forint. Ebből 523 millió forint a postaköltség, 228 millió forint a biztosítási képviselők megválasztásával kapcsolatos felmerült kiadás.
(11) Az E. Alap kamat- és egyéb hozambevételei elérése érdekében eszközölt - a VT. 8. §-ának (2) bekezdése alapján meghatározott - kiadás 2 millió forint.
(12) Az E. Alap nettó kamat- és egyéb hozambevételeinek tartalékba helyezéséből adódó kiadás 2418 millió forint. Az E. Alap befektetések hozama tartalékába helyezett összeg 418 millió forint, a likviditási tartalékba helyezett összeg 2000 millió forint.
(13) A VT. 8. §-ának (3) bekezdése alapján az E. Alapból ifjúsági és szabadidő-sporttevékenység támogatására kifizetett összeg 250 millió forint, az alkoholizmus elleni prevencióra fordított kiadás 30 millió forint.
(14) Az E. Alapnak a társadalombiztosítással szemben 1991. december 31-én fennállt tartozások megfizetéséből eredő bevételei likviditási tartalékba helyezéséből adódó kiadása 2797 millió forint. Ebből 2444 millió forintot a 11. § (3) bekezdése szerinti bevételeknek a VT. 4. §-a (4) bekezdése szerinti tartalékba helyezése, 353 millió forintot a 11. § (6) bekezdése szerinti bevételek likviditási tartalékba helyezése tesz ki.
(15) A 3. § (1)-(2) bekezdése szerinti kiadásból az E. Alap kiadása 139 millió forint.

Átmenetileg a Társadalombiztosítási Alapból finanszírozott ellátások

13. § (1) Az átmenetileg a T. Alapból finanszírozott ellátások 1992. évi kiadása 40 189 millió forint.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kiadások fedezetéhez a Ny. Alap hozzájárulása 21 848 millió forint, az E. Alap hozzájárulása 18 340 millió forint.
(3) Az átmenetileg a T. Alapból finanszírozott ellátásoknak főbb jogcímek szerinti részletezését a törvény 7. számú melléklete tartalmazza.

A társadalombiztosítás tartalékalapjainak alakulása

14. § (1) A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetéséről, továbbá a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról rendelkező 1991. évi III. törvény 1991. évi LXXIV. törvény által módosított 9. §-ában foglalt rendelkezés alapján az ott megjelölt keretösszeg 1991. évben fel nem használt részének terhére az ifjúsági és szabadidő-sporttevékenység támogatására 1992-ben történt kifizetés 184 millió forint.
(2) A VT. 5. §-a (2) bekezdésének rendelkezése alapján az egészség megőrzését szolgáló célokra fordítható, ott megjelölt keretösszegből 1992-ben történt kifizetés 58 millió forint. A keretösszeg maradványa, 11 millió forint, a megjelölt célokra 1993-ban felhasználható.
(3) A Ny. Alap és az E. Alap (a továbbiakban együtt: Alapok) tartalékalapjainak 1992. évi alakulását a törvény 8. számú melléklete tartalmazza. A VT. 7. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján az Alapok között meg nem osztott keret terhére történt - az (1)-(2) bekezdésben részletezett - kifizetéseket a melléklet nem tartalmazza.
15. § (1) A likviditási tartaléknak a VT. 4. §-a (4) bekezdésében előírt visszapótlása során 1992. évben tartalékba helyezett összeg 4888 millió forint, amely 50-50% arányban oszlik meg az Alapok likviditási tartalékai között.
(2) A foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjkifizetések 1991. december 31-ig meg nem térített összegének kiegyenlítésére 1992-ben befolyt 706 millió forintot 50-50% arányban kell az Alapok likviditási tartalékának visszapótlására fordítani.
(3) A VT. 4. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint az Alapok likviditási tartalékába 1992. december 31-ig visszapótolandó összegnél az (1)-(2) bekezdés szerinti mennyiségek együttes összege 1644 millió forinttal kevesebb.
(4) A VT. 4. §-a (5) bekezdésében megállapított - az Alapok likviditási tartaléka előírt ütemű visszapótlását biztosító - kötelezettség teljesítése a 6. § (1) bekezdésében, illetve a 10. § (1) bekezdésében foglaltak szerint történik.
(5) A (4) bekezdés szerint megtérített összeget - a VT. 7. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezést figyelembe véve - 50-50% arányban kell az Alapok likviditási tartalékába helyezni.

Működési költségvetés

16. § (1) A működési költségvetés 1992. évi bevétele 9233 millió forint, a kiadás 8267 millió forint, a megtakarítás 966 millió forint.
(2) A bevételekből 7560 millió forint (81,9%) a Ny. Alapból származó 4086 millió forint és az E. Alapból származó 3474 millió forint hozzájárulás együttes összege, 165 millió forint (1,8%) az alaptevékenységen kívül végzett tevékenységből származó működési ár- és díjbevétel; 500 millió forint (5,4%) a nem a T. Alapból finanszírozott ellátások folyósításával összefüggésben felmerülő ráfordítások 1992. évben megtérített összege.
(3) A bevételekből 701 millió forint (7,6%) a működési költségvetésben 1991-ben keletkezett azonos összegű megtakarításnak az 1992. évi működési bevételek kiegészítésére - a VT. 9. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - történt felhasználásából származik; 100 millió forint (1,1%) a családi pótlék folyósításával összefüggésben felmerült, de 1991-ben meg nem térített azonos összegű kiadásnak a központi költségvetés által 1992-ben - a VT. 9. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján - történt megtérítéséből származik.
(4) A bevételből 74 millió forint (0,8%) a T. Alap kezelője - mint központi államigazgatási szerv - területi szerveire kiterjedő 1992. évi központi bérintézkedés 1992. évi kiadásainak fedezetére biztosított központi költségvetési forrásátadásból származik; 133 millió forint (1,4%) egyéb bevétel, amelyből 81 millió forint a Foglalkoztatási Alapból, valamint a Népjóléti Minisztériumtól kapott megtérítés.
(5) A kiadásokból a szintrehozás utáni alapelőirányzat 5342 millió forint (64,6%), ebből 2346 millió forint bérkiadás, 1140 millió forint a bérjárulék kiadása, 1856 millió forint a dologi kiadás. A fejlesztési kiadás 2045 millió forint (24,7%), ebből a beruházási kiadás 525 millió forint. Az egyszeri kiadásként számításba vett épületberuházási kiadás összege 880 millió forint (10,6%).
(6) A működési költségvetésben 1992-ben keletkezett 966 millió forint megtakarítás az 1993. évi működési bevételek kiegészítésére felhasználható.
(7) A működési költségvetés végrehajtásának a mérlegét a törvény 9. számú melléklete tartalmazza.

Vegyes rendelkezések

17. § (1) A KT. 21. §-ának (2) bekezdése alapján 1992-től a központi költségvetésből finanszírozott ellátásokra fordított kiadásokat ellátásonként a törvény 10. számú melléklete tartalmazza.
(2) A Társadalombiztosítási Alapnak részét nem képező, de a társadalombiztosítási szervek által folyósított és a központi költségvetés, más intézmény vagy gazdálkodó szervezet által finanszírozott ellátásokra fordított 1992. évi kiadásokat, valamint ezen ellátások kiadásainak fedezetére 1992-ben befolyt összegeket a törvény 11. számú melléklete tartalmazza.
(3) Az AT. 11. §-a (1) bekezdésének rendelkezései a T. Alap 1992. évi költségvetésének végrehajtásánál nem alkalmazhatók.
18. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

A Társadalombiztosítási Alap 1992. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlege

(millió forintban)
Megnevezés	1991. évi tény	1992. évi előirányzat	1992. évi
Megnevezés	1991. évi tény	eredeti	módosított	teljesítés
BEVÉTELEK
1.	Járulékbevételek	407 355	500 650	500 650	483 759
ebből:
- munkáltatói járulék	329 008	403 750	403 750	390 915
- egyéni járulék	78 347	94 300	94 300	90 244
- központi költségvetés által fizetett járulék	-	2 600	2 600	2 600
2.	Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek	21 035	17 040	17 040	19 267
Járulék- és társ. bizt. tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összesen	428 390	517 690	517 690	503 025
ebből:
az1991. december 31-én fennállt tartozások megfizetéseként számításba vehető bevétel	-	......	......	4 888
3.	Kamat- és egyéb hozambevételek	7 143	8 000	8 000	9 000
4.	Központi költségvetési forrásátadás központi bérintézkedésre	-	-	1 660	1 660
5.	Az előnyugdíjjal és a politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítéssel összefüggő - 1991-ben elmaradt - megtérítés	-	-	-	278
6.	Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos - 1991-ben elmaradt - megtérítés	-	-	-	706
7.	Az állam által biztosított vagyonból származó bevétel	-	1 880	1 880	0
8.	Gyógyszertérítési díjemelés elhalasztása miatti megtérítés	867	-	-	-
Bevételek összesen:	436 400	527 570	529 230	514 669
KIADÁSOK
1.	Nyugellátás	262 849	307 780	307 780	305 511
2.	Anyasági ellátások	23 827	28 900	28 900	29 341
3.	Táppénz	29 008	29 100	29 100	28 912
4.	Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás	39 403	31 000	31 000	42 962
5.	Gyógyító-megelőző ellátások	89 152	110 600	112 260	112 123
6.	Egyéb ellátások	2 572	2 420	2 420	2 672
7.	Kifizetőhely részére költségtérítés	-	275	275	199
8.	Egyéb kiadások  [LÁBJEGYZET_3] 	807	1 200	1 200	1 171
9.	Biztosítási képviselők választásának költségei	-	500	500	500
10.	Működési kiadások fedezetére	4 293	7 795	7 795	7 560
11.	Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítások	12	50	50	16
12.	Kamat- és egyéb hozambevételek tartalékba helyezése	6 472	7 670	7 670	8 900
13.	Ifjúsági és szabadidő-sporttevékenység támogatása	-	250	250	250
14.	Alkoholizmus elleni prevenció támogatása	-	30	30	30
15.	Likviditási tartalék visszapótlása	-	-	-	5 595
16.	Az 1992. évi hiány egyes - megtérítések elmaradásából származó - elemeinek fedezetére szolgáló kiadás	-	-	-	278
Kiadások összesen:	458 395	527 570	529 230	546 021
EGYENLEG	-21 995	0	0	-31 351

2. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek

(millió forintban)
Megnevezés	1991. évi tény	1992. évi előirányzat	1992. évi teljesítés
1.	Késedelmi pótlék és rendbírság	13 098	15 800	17 689
2.	Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjak kiadásainak megtérítése	4 590	-	-
3.	Politikai rehabilitációval összefüggő nyugdíjkiegészítésének megtérítése	2 169	-	-
4.	Közgyógyellátási kiadások megtérítése	264	280	202
5.	Baleseti megtérítés, kártalanítás	641	720	843
6.	Egyéb bevételek (jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése stb.)	273	240	533
Összesen:	21 035	17 040	19 267

3. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

Kamat- és egyéb hozambevételek

(millió forintban)
Megnevezés	1991. évi tény	1992. évi előirányzat	1992. évi teljesítés
1.	A Társadalombiztosítási Alap kamat- és egyéb hozambevétele	7 143	8 000	9 000
- tartós befektetések hozama	2 978	3 590	4 186
ebből:
- Lakásalap fedezeti kötvény hozama	2 805	3 400	3 645
- rövid lejáratú befektetések hozama	665	410	814
ebből:
- gyógyszertámogatás túligénylésének kamata	......	......	9
- kamattérítés (az 1990. I-III. havi családi pótlék finanszírozással össze- függésben)	3 500	4 000	4 000
2.	A Nyugdíjbiztosítási Alap kamat- és egyéb hozambevétele	......	-	6 497
- tartós befektetések hozama	......	-	3 767
ebből:
-Lakásalap fedezeti kötvény hozama	......	-	3 280
- rövid lejáratú befektetések hozama	......	-	729
ebből:
-gyógyszertámogatás túligénylésének kamata	......	-	4
- kamattérítés (az 1990. I-III. havi családi pótlék finanszírozással össze- függésben)	......	-	2 000
3.	Az Egészségbiztosítási Alap kamat- és egyéb hozambevétele	......	-	2 503
- tartós befektetések hozama	......	-	419
ebből:
- Lakásalap fedezeti kötvény hozama	......	-	364
- rövid lejáratú befektetések hozama	......	-	85
ebből:
- gyógyszertámogatás túligénylésének kamata	......	-	4
- kamattérítés (az 1990. I-III. havi családi pótlék finanszírozással  összefüggésben)	......	-	2 000

4. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1992. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

(millió forintban)
Megnevezés		1992. évi előirányzat	1992. évi
Megnevezés		eredeti	módosított	teljesítés
BEVÉTELEK
1.	Járulékbevételek	281 391	281 391	271 808
ebből:
- munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék	224 811	224 811	217 661
- egyéni nyugdíjjárulék	56 580	56 580	54 146
2.	Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek	8 980	8 980	10 201
ebből:
- késedelmi pótlék és rendbírság	8 845	8 845	9 902
- egyéb bevételek	135	135	298
Járulék- és társ. bizt. tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összesen	290 371	290 371	282 008
ebből:
- az 1991. december 31-én fennállt tartozások megfizetéseként számításba  vehető bevétel	......	......	2 444
3.	Kamat- és egyéb hozambevételek	-	-	6 497
4.	Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos - 1991-ben elmaradt - megtérítés	-	-	353
5.	Az előnyugdíjjal és a politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítéssel összefüggő - 1991-ben elmaradt - megtérítés	-	-	139
6.	Állam által biztosított vagyonból származó bevétel	1 052	1 052	0
Befizetések összesen:	291 423	291 423	288 997
7.	Alapok közti elszámolások egyenlege	-10 404	-10 404	-10 103
ebből:
- pénzbeli egészségbiztosítási ellátások után átvett járulék	22 112	22 112	22 233
- nyugdíjkiadások után átadott járulék	-32 516	-32 516	-32 337
Bevételek összesen:	281 019	281 019	278 894
KIADÁSOK
1.	Nyugdíjkiadás	253 600	253 600	252 235
2.	Hozzájárulás az alapok által közösen fedezett kiadásokhoz	27 419	27 419	26 842
ebből:
- átmenetileg finanszírozott ellátások	22 284	22 284	21 848
- működési költségvetés	4 216	4 216	4 086
- egyéb kiadások (postaköltség és egyéb)	649	649	636
- biztosítási képviselőválasztás kiadásai	270	270	272
3.	Kamat- és egyéb hozambevételek tartalékba helyezése	-	-	6 482
4.	Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítások	-	-	15
5.	Likviditási tartalék visszapótlása	-	-	2 797
6.	A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi hiányának fedezetére szolgáló kiadás	-	-	139
Kiadások összesen:	281 019	281 019	288 510
EGYENLEG	0	0	-9 617

5. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

Az Egészségbiztosítási Alap 1992. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

(millió forintban)
Megnevezés		1992. évi előirányzat	1992. évi
Megnevezés		eredeti	módosított	teljesítés
BEVÉTELEK
1.	Járulékbevételek	219 259	219 259	211 951
ebből:
- munkáltatói egészségbiztosítási járulék	178 939	178 939	173 253
- egyéni egészségbiztosítási járulék	37 720	37 720	36 098
- központi költségvetés által fizetett járulék	2 600	2 600	2 600
2.	Társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek	8 060	8 060	9 066
ebből:
- késedelmi pótlék és rendbírság	6 955	6 955	7 787
- közgyógyellátási kiadások megtérítése	280	280	202
- baleseti megtérítés, kártalanítás	720	720	843
- egyéb bevételek	105	105	235
Járulék- és társ. bizt. tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összesen	227 319	227 319	221 017
ebből:
az 1991. december 31-én fennállt tartozások megfizetéseként számításba vehető bevétel	......	......	2 444
3.	Kamat- és egyéb hozambevételek	-	-	2 503
4.	Központi költségvetési forrásátadás központi bérintézkedésre	-	1 660	1 660
5.	Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos - 1991-ben elmaradt - megtérítés	-	-	353
6.	Az előnyugdíjjal és a politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítéssel összefüggő - 1991-ben elmaradt - megtérítés	-	-	139
7.	Az állam által biztosított vagyonból származó bevétel	828	828	0
Befizetések összesen:	228 147	229 807	225 672
8.	Alapok közti elszámolások egyenlege	10 404	10 404	10 103
ebből:
- nyugdíjkiadások után átvett járulék	32 516	32 516	32 337
- pénzbeli egészségbiztosítási ellátások után átadott járulék	-22 112	-22 112	-22 233
Bevételek összesen:	238 551	240 211	235 776
KIADÁSOK
1.	Gyógyító-megelőző ellátások	110 600	112 260	112 123
2.	Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatás	31 000	31 000	42 962
3.	Nyugdíjkiadások	35 900	35 900	36 455
4.	Terhességi-gyermekágyi segély	6 500	6 500	6 419
5.	Táppénz	29 100	29 100	28 912
6.	Egyéb betegségi ellátások	1 900	1 900	2 227
7.	Kifizetőhelyek részére költségtérítés	275	275	199
8.	Hozzájárulás az alapok által közösen fedezett kiadásokhoz	23 276	23 276	22 577
ebből:
- átmenetileg finanszírozott ellátások	18 916	18 916	18 340
- működési költségvetés	3 579	3 579	3 474
- egyéb kiadások (postaköltség és egyéb)	551	551	534
- biztosítási képviselőválasztás kiadásai	230	230	228
9.	Kamat- és egyéb hozambevételek tartalékba helyezése	-	-	2 418
10.	Kamat- és egyéb hozambevételekkel kapcsolatos ráfordítások	-	-	2
11.	Ifjúsági és szabadidő-sporttevékenység támogatása	-	-	250
12.	Alkoholizmus elleni prevenció támogatása	-	-	30
13.	Likviditási tartalék visszapótlása	-	-	2 797
14	A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi hiányának fedezetére szolgáló kiadás	-	-	139
Kiadások összesen:	238 551	240 211	257 511
EGYENLEG	0	0	-21 735

6. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

A gyógyító-megelőző intézmények és szolgáltatások 1992. évi előirányzatainak végrehajtása

(millió forintban)
Megnevezés	Tervezett előirányzat	Közvetlenül felhasznált előirányzat	Központi kezelésbe vont keret
I.	1991. évi eredeti előirányzat	88 135	84 783	3 352
II.	Szintrehozások
1. 1991. évben belépett fejlesztések	1 600	682	918
2. Bérpolitika	350	342	8
3. Bérautomatizmus	750	690	60
4. Gyógyfürdő	300	-	300
5. Csípőprotézis	200	-	200
6. 1991. évi gyógyszerár-ellentételezés	......	488	-488
7. Feladat átrendezés	......	64	-64
1991. évi szintrehozott bázis előirányzat	91 335	87 049	4 286
III.	Automatizmusok
1. Bérautomatizmus	5 243	5 014	229
2. Dologi automatizmus	2 002	1 567	435
Automatizmusok összesen	7 245	6 581	664
IV.	1992. évi szerkezeti változás
1. Gyógyszer, teljes áras	6 000	1 640	4 360
2. Szolidaritási járulék	2 225	-	2 088
3. 1% járulékemelés, betegszabadság	500	637	-
Szerkezeti változás összesen	8 725	2 277	6 448
1992. évi alapelőirányzat-korrekció	-	-25	25
V.	Háziorvosi rendszer teljesítményfinanszírozás	2 295	-	2 295
VI.	Belépő beruházás, egyéb fejlesztések többlete	1 000	864	136
1992. évi eredeti előirányzat	110 600	96 746	13 854
Évközi módosítás
1992. évi bérintézkedés	1 660	1 597	63
1992. évi módosított előirányzat	112 260	98 343	13 917
1992. évi teljesítés	-	98 343	13 780
A központi kezelésbe vont keret felhasználása főbb jogcímenként:
Szolidaritási járulék befizetés bérpolitikai intézkedésre befizetett összeggel együtt	2 144
Háziorvosi szolgálat teljesítményfinanszírozás	2 600
Gyógyfürdőszolgáltatás	770
Egészségmegőrzési program	162
Vér és vérkészítmény	400
Csípőprotézis	385
Gyógyszer, teljes áras	4 360
Alapítványok támogatása	25
Vállalkozások	1 647
Egyszeri jellegű fejlesztések	1 259
Háziorvosi szolgálat nyomtatvány	28
Összesen:	13 780

7. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

Átmenetileg a Társadalombiztosítási Alapból finanszírozott ellátások kiadásai

(millió forintban)
Megnevezés		1992. évi előirányzat	1992. évi teljesítés
1.	Házastársi pótlék és házastárs utáni jövedelempótlék  nyugellátásokhoz	6 000	4 983
2.	Mezőgazdasági járadékok	6 000	4 337
3.	Megváltozott munkaképességűek járadékai és egyéb	6 280	7 501
4.	Anyasági segély	1 140	1 111
5.	Gyermekgondozási díj	14 640	14 745
6.	Gyermekgondozási segély	6 620	7 066
7.	Temetési segély	520	445
Összesen:	41 200	40 189

8. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

A társadalombiztosítás tartalékalapjainak alakulása 1992-ben

(millió forintban)
Tartalékok
Megnevezés	Összesen	Likviditási tartlék	Befektetések hozma tartalék	Tartósan befektetett pénzügyi eszközök
Ny. Alap	E. Alap	Ny. Alap	E. Alap	Ny. Alap	E. Alap	Ny. Alap	E. Alap
1.	1992. évi induló állapot [VT. 7. § (3) bek.]	20 566	5 945	4 117	4 117	1 837	204	14 612	1 624
2.	A Lakásalap fedezeti kötvény kamatának és a kötvény forgatásából eredő opciós díjnak befektetések hozama tartalékba helyezése	3 280	364	-	-	3 280	364	-	-
3.	Egyéb tartós befektetések nettó hozamának a befektetések hozama tartalékba történő helyezése	484	54	-	-	484	54	-	-
4.	Rövid lejáratú pénzpiaci műveletekből eredő nettó hozam likviditási tartalékba helyezése	713	0	713	0	-	-	-	-
5.	Gyógyszertámogatás túligényléséből származó kamat likviditási tartalékba helyezése	4	0	4	0	-	-	-	-
6.	A családi pótlék 1990. I-III. havi finanszírozásával kapcsolatos kamat likviditási tartalékba helyezése	2 000	2 000	2 000	2 000	-	-	-	-
7.	1990. I-III. havi családi pótlék kiadás egy része visszatérítésének likviditási tartalékba helyezése	1 361	1 361	1 361	1 361	-	-	-	-
8.	Kötvényvásárlás	-	-	-	-	-180	-20	180	20
9.	Részvényvásárlás	-	-	-	-	-777	-86	777	86
10.	Kötvénymegtérülés	-	-	-	-	90	10	-90	-10
11.	A társadalombiztosítási tulajdonban álló bérházak 1992. évi aktiválásából eredő - nettó értéken vett - vagyongyarapodás	6	1	-	-	-	-	6	1
12.	A járulék- és késedelmi pótlék tartozások megfizetéseként elszámolt összegek likviditási tartalékba helyezése	2 444	2 444	2 444	2 444	-	-	-	-
13.	A foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjazás kiadásainak megtérítéseként befolyt összeg likviditási tartalékba helyezése	353	353	353	353	-	-	-	-
Összesen (1-13. sorok):	31 212	12 522	10 993	10 275	4 735	526	15 485	1 721
14.	Likviditási tartalék csökkenés kiadási többlet miatt	-9 617	-21 735	-9 617	-21 735	-	-	-	-
Összesen (1-14. sorok):	21 596	-9 213	1 376	-11 459	4 735	526	15 485	1 721

9. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

Működési költségvetés végrehajtásának mérlege

(millió forintban)
Megnevezés	1991. évi tény	1992. évi előirányzat	1992. évi
Megnevezés	1991. évi tény	eredeti	módosított	teljesítés
BEVÉTELEK
1.	A Társadalombiztosítási Alapból működési kiadásokra átvett pénzeszköz	4 293	7 795	7 385	7 560
2.	Működési, ár- és díjbevétel	121	100	100	165
3.	Működési tartalék igénybevétele	1 086	-	-	-
4.	Maradvány igénybevétele	-	-	701	701
5.	Családi pótlék és más ellátások folyósítási kiadásainak megtérítése	300	500	500	500
6.	Az 5. pont szerinti megtérítés 1991. évi hátraléka	-	-	100	100
7.	Egyéb bevételek	36	-	-	133
8.	Bérpolitikai intézkedés	-	-	74	74
Bevételek összesen:	5 836	8 395	8 860	9 233
KIADÁSOK
1.	Alapelőirányzat (szintrehozás után)	4 094	5 175	5 555	5 342
- bérkiadások	1 498	2 068	2 299	2 346
ebből: bérpol. int.			50	50
- bérjárulékok	644	1 013	1 127	1 140
ebből: bérpol. int.			24	24
- dologi kiadások	1 952	2 094	2 129	1 856
ebből: felújítás	121	177	177	113
2.	Fejlesztések	1 041	2 924	2 145	2 045
Ebből:
- beruházás	428	1 470	502	525
- egyéb fejlesztések	516	351	-	-
ebből: bér és járulékai	220	286	-	-
együtt: igazgatóságok működési többlete és beruházási  előirányzata	944	1 821	502	525
- Fejlesztési Iroda működése	34	177	177	177
ebből: bér és járulékai	6	119	149	119
- Informatikai fejlesztési projektek	-	619	619	507
ebből: bér és járulékai	-	60	30	19
együtt: tb informatikai rendszer fejlesztése	34	796	796	684
- tb-kártya	63	-	743	747
ebből: bér és járulékai	-	-	57	57
- egészségügyi finanszírozás	-	-	57	57
ebből: bér és járulékai	-	-	36	36
- fiókhálózat, behajtási szerv, fejl.	-	307	47	32
ebből: bér és járulékai	-	104	47	25
3.	Egyszeri kiadások (épület beruházás)	-	-	800	880
Kiadások összesen:	5 135	8 099	8 574	8 267
Megtakarítás (tartalék) összesen:	701	296	286	966
Tartalék visszapótlása	701	286	286	206
Maradvány	-	10	-	760

10. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

Az 1992-től a központi költségvetésből finanszírozott ellátások kiadásai

(millió forintban)
Megnevezés		1992. évi előirányzat	1992. évi teljesítés
1.	Lakbérhozzájárulás és -támogatás	340	358
2.	Vakok személyi járadéka	1 350	1 239
3.	Rokkantsági járadék	700	822
4.	Hadigondozotti ellátások	270	762
5.	Egyházak támogatása	50	95
6.	Egészségkárosodási járadék	10	37
7.	Katonai családi segély	200	223
8.	Megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése	680	552
Összesen:	3 600	4 088

11. számú melléklet az 1993. évi CV. törvényhez

A társadalombiztosítás által folyósított, nem társadalombiztosítási forrásból finanszírozott ellátások kiadásainak megtérítése

(millió forintban)
Megnevezés	1992. évben teljesített kiadás	1992. évben a finanszírozó által teljesített megtérítés	1992. évi megtérítések és kiadások egyenlege
1.	Az ellátás keletkezésétől fogva külső forrásból finanszírozott ellátások
a) munkáltatói befizetésből, illetve Foglalkoztatási Alapból
Foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíj	8 467	6 139  [LÁBJEGYZET_4] 	-2 328
b) Központi költségvetésből
Nyugdíjkiegészítések, illetve speciális nyugellátások:	3 265	3 366	101
- Politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíjkiegészítések	3 119	3 362  [LÁBJEGYZET_5] 	244
- Kitüntetésekhez, címekhez kötött pótlékok (1991. évi XII. törvény)	100	-	-100
- Tudományos fokozat után járó kiegészítő nyugellátások	42	-	-42
- Nemzeti gondozotti ellátások	4	4	-
Bányásznyugdíj	346	258	-87
c) Szolidaritási Alapból
Előnyugdíj	940	733  [LÁBJEGYZET_6] 	-207  [LÁBJEGYZET_7]
d) Állami Vagyonügynökségtől, illetve az Országos Kárrendezési és  Kárpótlési Hivatalból
Életjáradék tulajdoni kárpótlás alapján	4	8	4
Életjáradék személyi kárpótlás alapján	27	5 296  [LÁBJEGYZET_8] 	5 296
2.	Az 1990. évi forráscserét követően külső forrásból finanszírozott ellátás  Központi költségvetésből
Családi pótlék	91 960	90 975	-985
3.	1992. évben átadott feladatok
Központi költségvetésből
Profiltisztítás keretében leadott ellátások összesen (tételesen a 10.  számú mellékletben)	4 088	3 950	-138
4.	Összesen (az 1/d) pont nélkül)	109 066	105 422	-3 644
ebből:
- a központi költségvetés által finanszírozott tételek összesen a csalá-di pótlék nélkül	7 699	7 575	-124

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1993. december 14-i ülésnapján fogadta el.

[LÁBJEGYZET_2] A törvényben megjelenő - kerekített - számadatok összege (különbsége) eltérhet a törvényben szereplő összegező (különbözeti) értékektől, melyek a pontos (kerekítés nélküli) adatokból vannak számolva.

[LÁBJEGYZET_3] Ez a tétel 1991-re vonatkozóan még tartalmazza az 1992-től megszűnt, rövid lejáratú hitelek után fizetett kamatot, valamint folyószámlahitel rendelkezésre tartási jutalékot. A szóban forgó sorban jelenik meg 1992-től az ez évtől a T. Alap részét képező postaköltség.

[LÁBJEGYZET_4] Nem tartalmazza az 1991. évi kiadások megtérítésére 1992-ben befolyt, a likviditási tartalék visszapótlására fordított 706 millió forintot, valamint a soron következő évek kiadásainak fedezetére 1992-ben előre befizetett 264 millió forintot.

[LÁBJEGYZET_5] Nem tartalmazza az 1992-ben befolyt, az 1991. évi hiány rendezésével kapcsolatos megtérítéseket.

[LÁBJEGYZET_6] Nem tartalmazza az 1992-ben befolyt, az 1991. évi hiány rendezésével kapcsolatos megtérítéseket.

[LÁBJEGYZET_7] 1993 májusáig az 1992. évi ellátások megtérítésére a Szolidaritási Alap átutalt további 183 millió forintot, így tartozása lecsökkent 24 millió forintra.

[LÁBJEGYZET_8] Kizárólag az életjáradék kifizetések több évre szóló fedezetét szolgáló, a központi költségvetés által átutalt összeg.+ 1993 májusáig az 1992. évi ellátások megtérítésére a Szolidaritási Alap átutalt további 183 millió forintot, így tartozása lecsökkent 24 millió forintra.