1991. évi XXXVI. törvény

a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetésének a végrehajtásáról  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi - a többször módosított 1989. évi XLVIII. törvényben  (a továbbiakban: KT.) meghatározott - költségvetésének a végrehajtásáról az alábbi törvényt alkotja:

A főösszegek

1. § (1) Az Országgyűlés a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetésének végrehajtását
360 152 452 ezer (háromszázhatvanmilliárd-százötvenkétmillió-négyszázötvenkétezer) forint bevétellel,
360 771 499 ezer (háromszázhatvanmilliárd-hétszázhetvenegymillió-négyszázkilencvenkilencezer) forint kiadással és
619 047 ezer (hatszáztizenkilencmillió-negyvenhétezer) forint kiadási többlettel jóváhagyja. A költségvetés végrehajtásának mérlegét az 1. számú, a bevételek, ezen belül az egyéb bevételek részletezését a 2., illetve a 3. számú melléklet, a kiadások, ezen belül a gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások részletezését a 4., illetve 5. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az állami költségvetés e törvényjavaslat elfogadását követő 15 napon belül
- a Társadalombiztosítási Alap (1) bekezdésében meghatározott kiadási többletének fedezetét biztosító 619 047 ezer forint; valamint
- a KT. 5. § (1) bekezdésében meghatározott, a kiadási főösszeg 1,2%-ának megfelelő bevételi többletet biztosító 4 329 258 ezer forint
együttes összegét, a 4 948 305 ezer forintot a társadalombiztosítás részére átutalja.
(3) A járulékfizetők Társadalombiztosítási Alappal szembeni tartozása 1990. december 31-én 21 978 millió forint.

A bevételek részletezése

2. § A társadalombiztosítási járulékbevétel összege 287 613 millió forint, az összes bevételnek 79,9%-a. Ezen belül az állami és szövetkezeti szektorból származó bevétel 200 705 millió forint, a költségvetési szervektől eredő bevétel 67 551 millió forint, a magánszektorból 18 670 millió forint, a munkanélküli segély után járó társadalombiztosítási járulék 687 millió forint.
3. § A nyugdíjjárulék-bevétel 64 823 millió forint, az összes bevételnek 18,0%-a.
4. § A társadalombiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek összege 6 911 millió forint, az összes bevételnek 1,9%-a.
5. § A társdalombiztosítás kamat- és egyéb hozambevétele 713 millió forint, az összes bevételnek 0,2%-a.
6. § A társadalombiztosítás működési-, ár- és díjbevétele 92 millió forint.

A kiadások részletezése

7. § A nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra fordított kiadás 202 118 millió forint, az összes kiadásnak 56,0%-a.
8. § A családi pótlékra 1990. január-március hónapban az állami költségvetés helyett teljesített kiadás 14 722 millió forint, az összes kiadásnak 4,1%-a.
9. § A gyermekvállalással kapcsolatos keresetpótló ellátásokra és segélyekre együttesen 18 211 millió forintot fordítottak, ez az összes kiadásnak 5,0%-a. Ezen belül a gyermekgondozási díj 9 669 millió forintot, a terhességi-gyermekágyi segély 4 061 millió forintot, a gyermekgondozási segély 3 754 millió forintot, az anyasági segély 726 millió forintot tesz ki.
10. § A táppénz-kiadás 24 319 millió forint, az összes kiadásnak 6,7%-a.
11. § A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök igénybevételével összefüggő ártámogatásra 27 569 millió forintot használtak fel, ez az összes kiadás 7,6%-a.
12. § Gyógyító-megelőző ellátásokra 67 764 millió forintot fordítottak, ez az összes kiadás 18,8%-a. E kiadás a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök ártámogatása során előirányzott ráfordítások átcsoportosításának 64 millió forintos kihatásával haladja meg a KT. 4. § (1) bekezdésében meghatározott 67 700 millió forint összegű előirányzatot.
13. § Különféle egyéb segélyekre, ellátásokra együttvéve 2 511 millió forintot fordítottak, ez az összes kiadás 0,7%-a.
14. § Az egyéb kiadások összege 356 millió forint, az összes kiadásnak a 0,1%-a.
15. § (1) A társadalombiztosítás működésére 2 908 millió forintot használtak fel, ez az összes kiadás 0,8%-a, a Társadalombiztosítási Alap kamat- és egyéb hozambevételekkel csökkentett összes bevételének 0,8%-a.
(2) A családi pótlék folyósításával kapcsolatban - az (1) bekezdésben foglalt összegen felül - 293 millió forint működési kiadás, az összes kiadás 0,1%-a merült fel. Ezt a - nem társadalombiztosítási finanszírozási feladat lebonyolítása miatt keletkezett - kiadást az állami költségvetés - a 16. §-ban meghatározott szabályok szerint - a Társadalombiztosítási Alapnak megtéríti.

Megtérítési kötelezettségek

16. § (1) Az egyes országgyűlési, illetve kormányzati döntések következtében keletkezett, a Társadalombiztosítási Alapot terhelő többletkiadásokat az állami költségvetés a törvényi rendelkezések alapján megtéríti. A megtérítés jogcímei és összegei a következők:
a) a gyógyszerek 1990. április 1-jei térítési díjemelésének elhalasztására hozott - a 101/1990. (VI. 26.) MT rendelettel  módosított - 1043/1990. (III. 19.) MT határozat  következtében felmerült többletkiadás 401 millió forint;
b) a politikai rehabilitációhoz kapcsolódó - különböző jogszabályokban meghatározott - nyugdíjkiegészítések címén 1990. évben kifizetett összeg 219 millió forint;
c) a foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjazással összefüggésben keletkezett, a munkáltatók megtérítési kötelezettségi körébe tartozó, de 1990. év végéig ténylegesen meg nem térített nyugdíj-kiadás 580 millió forint;
d) a 15. § (2) bekezdésében említett kiadás 293 millió forint;
melyek együttesen 1 493 millió forintot tesznek ki.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott megtérítési kötelezettségeket az 1. § (2) bekezdése szerinti költsévetési átutalással teljesítettnek kell tekinteni.
17. § (1) A gyógyszertérítési díjemelés 1990. évi elhalasztása miatt 1991. évben - május 2-áig - keletkezett többletkiadásokat az állami költségvetés 1991. december 31-ig megtéríti a Társadalombiztosítási Alap javára. Ennek forrása az 1991. évi állami költségvetésben a Társadalombiztosítási Alappal szembeni 1990. évi állami garanciális kötelezettségre előirányzott összeg maradványa.
(2) A politikai rehabilitációhoz kapcsolódó nyugdíjkiegészítések kiadásait az állami költségvetés 1991-ben és az azt követő években az ilyen célú nyugdíjkiegészítésekre jutó nyugdíjemeléssel növelt összegben téríti meg a Társadalombiztosítási Alap javára.

Alapok képzése és felhasználása

18. § (1) Az 1. § (2) bekezdése szerinti költségvetési átutalás bevételi többletet biztosító részéből
- 2 999 millió forintot a KT. 5. § (2) bekezdése szerinti likviditási tartalékba,
- 644 millió forintot, a Társadalombiztosítási Alap tartósan lekötött eszközeinek 1990. évben befolyt hozamával azonos összeget a Társadalombiztosítási Alapról szóló - módosított - 1988. évi XXI. törvény  4. §-ában meghatározott befektetések hozama tartalékba,
- 686 millió forintot, a működési célra felhasználható keretösszeg (a Társadalombiztosítási Alap kamat- és egyéb hozambavételekkel csökkentett összes bevételének 1%-a, 1990-ben 3 594 millió forint) és az 1990. évi tényleges felhasználás (2 908 millió forint) különbözetét a működési költségvetési tartalékába
kell helyezni.
(2) A befektetések hozama tartalékot 1990. évben a következő kiadások terhelték:
- A KT. 5. § (4) bekezdésében adott felhatalmazás alapján 67 millió forintot fordítottak az egészség megőrzését szolgáló célok finanszírozására. A felhasznált összeg az engedélyezett kereten - a tartalékalap hozamának 25%-án - belül maradt.
- A Külkereskedelmi Banknál eszközölt 100 millió forint összegű részvényvásárlás 1990. évben esedékes kiadása 30 millió forint. Ez az összeg a tartósan befektetett pénzügyi eszközöket növelte.
(3) Az alapok nagyságának változását a Társadalombiztosítási Alap létrejöttétől az 1990-es év lezárásáig a 6. számú melléklet tartalmazza.
19. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet az 1991. évi XXXVI. törvényhez

A Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetése végrehajtásának mérlege

(millió forintban)
1990. évi előirányzat
Megnevezés	1989. évi	ellátások	ellátások emelése	összesen	1990. évi
tény	emelése nélkül	eredeti	módosított	eredeti	módosított	teljesítés
Bevételek
Társadalombizt. járulék	237 096	-	-	-	281 500	281 500	287 613
Nyugdíjjárulék	53 600	-	-	-	62 000	62 000	64 823
Járulékbevételek összesen	290 696	-	-	-	343 500	343 500	352 436
Társ. bizt egyéb bevételek	3 610	-	-	-	3 500	3 500	7 716
Vegyes bevételek	  [LÁBJEGYZET_2] 2 107	-	-	-	-	-	0
Társ. bizt. bevétel összesen:	  [LÁBJEGYZET_3] 296 412	-	-	-	347 000	347 000	360 152
Kiadások
Nyugdíjak, nyugdíjszerű kiad.	156 492	162 000	24 000	35 215	186 000	197 215	202 118
Családi pótlék	52 812	13 559	1 500	1 500	15 059	15 059	14 722
Anyasági segély	723	800	-	-	800	800	726
Terhességi-gyermekágyi segély	3 412	4 000	-	-	4 000	4 000	4 061
Gyermekgondozási segély	2 701	2 700	500	703	3 200	3 403	3 754
Gyermekgondozási díj	8 250	10 400	300	432	10 700	10 832	9 669
Táppénz	21 097	25 000	-	-	25 000	25 000	24 319
Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése	476	600	-	-	600	600	504
Temetési segély	236	300	-	-	300	300	232
Útiköltséggel és betegséggel öszszefüggő segélyek	864	1 000	-	-	1 000	1 000	1 051
Katonai családi segélyek	259	300	-	-	300	300	230
Gyógyászati szolgáltatások	366	530	-	-	530	530	494
Gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök	19 264	26 000	-	-	26 000	26 000	27 569
Egészségügyi szolgáltatások	-	66 000	-	1 700	66 000	67 700	67 764
Egyéb kiadások	18	-	-	-	-	-	356
Működési kiadások	2 564	3 100	-	-	3 100	3 100	2 908
Családi pótlék folyósítással kapcsolatos kiadások	-	-	-	-	-	-	293
Árfolyamkülönbözet  [LÁBJEGYZET_4] 	-	-	-	-	-	-	-
Tb. kiadások összesen:	269 534	316 289	26 300	39 550	342 589	355 839	  [LÁBJEGYZET_5] 360 771
Tb. Alap egyenlege	29 878	-	-	-	+4 411	- 8 839	- 619

2. számú melléklet az 1991. évi XXXVI. törvényhez

Társadalombiztosítási Alap bevételei

(ezer forintban)
1990. évi
Megnevezés	1989. évi tény	előirányzat	tényszám
Tb. járulék összesen	237 095 928	281 500 000	287 612 944
ebből:
Vállalatok	136 510 762	155 300 000	159 691 013
ÁFÉSZ-ek	4 965 075	5 700 000	5 567 889
Ipari szövetkezetek	13 183 208	16 900 000	12 578 832
Mg. szövetk. és szakszöv.	21 553 431	26 100 000	22 867 637
Váll. és szöv. össz.:	176 212 476	204 000 000	200 705 371
Ktgvetési szerv. össz.:	47 472 284	64 000 000	67 551 435
Kisiparosok	2 304 326	2 520 000	3 203 960
Magánkereskedők	612 543	680 000	793 317
Ügyvédek	204 825	240 000	297 529
Társas mag. váll., magánmunk. alk., önállók	8 531 390	8 060 000	13 007 662
Kieg. tevékenységet folyt. tb. jár.	1 758 084	2 000 000	1 367 031
Magánszektor össz.:	13 411 168	13 500 000	18 669 499
Munkanélk. segély utáni tb. jár.	-	-	686 639
Nyugdíjjárulék összesen	53 599 715	62 000 000	64 822 891
JÁRULÉKBEVÉTEL ÖSSZESEN	290 695 643	343 500 000	352 435 835
Társadalombiztosítási tev.-gel kapcs. egyéb bev.	3 026 682
ebből:		2 900 000	6 911 042
Fogl. pol. célú koreng. nyugd. megtérítés	366 522	700 000	1 036 774
Késedelmi pótlék és bírság	1 623 060	1 500 000	4 875 926
Egyéb bevételek	1 037 100	700 000	998 342
Kamat- és egyéb hozambevétel	533 094	500 000	712 941
Működési-, ár- és díjbevétel	49 842	100 000	92 217
Vegyes bevételek	2 106 887	-	417
BEVÉTELEK ÖSSZESEN	296 412 148	347 000 000	360 152 452

3. számú melléklet az 1991. évi XXXVI. törvényhez

A Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetésében szereplő egyéb bevételek részletezése

(millió forintban)
1990. évi
Megnevezés	1989. évi tény	előirányzat	tényszám
Késedelmi pótlék, rendbírság	1 623	1 500	4 876
Baleseti megtérítés (kártalanítás)	792	600	550
Foglalkoztatáspolitikai célú nyugdíjazás többletköltségeinek megtérítése	367	700	1 037
Jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizetése és egyéb	245	100	448
Tartalékalap hozama (lakáskötvény, részvény)	533	500	713
Működési bevétel	50	100	92
ÖSSZESEN:	3 610	3 500	7 716

4. számú melléklet az 1991. évi XXXVI. törvényhez

A Társadalombiztosítási Alap kiadásai

(ezer forintban)
1990. évi
Megnevezés	1989. évi tény	eredeti előirányzat	mód. előirányzat	tényszám
Nyugdíjak, nyugdíjszerű ell.	152 491 751	186 000 000	197 215 000	202 118 273
ebből:
Nyugdíjak	140 589 974	172 770 000	174 697 000	177 237 192
Mg. járadékok	4 013 844	4 250 000	4 307 000	5 121 090
Egysz. ny. kieg.	4 753 594	-	9 100 000	9 050 311
Segély. s. jell. ell.	6 421 092	8 240 000	8 371 000	8 755 593
Fogl. pol. c. kore. ny.	326 036	370 000	370 000	1 582 559
Lakbérhozzájulás	387 211	370 000	370 000	371 528
Csal. p. és jöv. pótlék	52 811 992	15 059 000	15 059 000	14 722 404
Gyermekváll. kapcs. ell.	15 086 202	18 700 000	19 035 000	18 210 644
ebből
Anyasági segély	723 160	800 000	800 000	725 826
Terh.v gy. ágyi segély	3 411 537	4 000 000	4 000 000	4 061 410
Gyermek gond. díj	8 250 361	10 700 000	10 832 000	9 669 275
Gyermek gond. segély	2 701 144	3 200 000	3 403 000	3 754 133
Táppénz	21 097 384	25 000 000	25 000 000	24 318 685
Gyógyszer- és gy. s. eszk. támog.	19 263 650	26 000 000	26 000 000	27 568 879
Gyógy. megelőz. ellát.	-	66 000 000	67 700 000	67 763 928
Egyéb ellátások	2 201 167	2 730 000	2 730 000	2 511 382
ebből:
Megv. m. kép. ker. kieg.	475 522	600 000	600 000	504 225
Temetési segély	235 607	300 000	300 000	231 865
Katonai családi segély	259 202	300 000	300 000	229 753
Gyógyászati szolg.	366 411	530 000	530 000	494 368
Útiktg. és egyéb seg.	864 425	1 000 000	1 000 000	1 051 172
Egyéb kiadások	18 208	-	-	356 368
ELLÁTÁSI KIADÁSOK ÖSSZ:	266 970 354	339 489 000	352 739 000	357 570 564
Működési kiadások	2 563 754	3 100 000	3 100 000	2 907 803
Csal. pótl. folyós. kiadás	-	-	-	293 132
KIADÁSOK ÖSSZESEN:	269 534 108	342 589 000	355 839 000	360 771 499

5. számú melléklet az 1991. évi XXXVI. törvényhez

A gyógyító-megelőző ellátási feladatok 1990. évi finanszírozása társadalombiztosítási forrásból (Az előirányzatok levezetése)

(adatok millió forintban)
Tanácsi	SZEM	KöHÉM	BM,HM,IM	Évközi tart.,
Megnevezés	felügyeletű eü. int.-ek	felügyeletű eü. int.-ek	felügyeletű eü. int.-ek	felügyeletű eü. int.-ek	alapítvány	Együtt
1.	1989. évi eredeti előirányzat	32 298	9 519	940	2 021,5		44 784,5  [LÁBJEGYZET_6]
2.	1989, évi évközi (szerkezeti) változások összesen	3 725	- 77	177	61,5		3 886,5
3.	Áthúzódó hatások (szintrehozások) összesen	693	0	0	0		693
4.	1989. évi báziselőirányzat	36 716	9 442	1 123	2 083,0		49 364,0
- 16% bérautomatizmus	3 386	711	107	194,0		4 398,0
- gyógyszer,élelmezés, energia árellentételezés	1 200	345	49	125,0		1 719,0
- 10%-os forintleértékelés, benzináremelés ellentét, kiadás-költségarány vált.	1 434	560	50	0		2 044,0
5.	1990. évi alapelőirányzat	42 736	11 058	1 329	2 402,0		57 525,0
6.	1990. évi fejlesztések
- 1990. évi bérpolitikai intézkedés	3 883,4	419,5	101,9	117,0		4 521,8
- vérellátás	307,2	80,7	1,0	6,8		395,7
- belépő beruházások és mutatószámos fejlesztések	654,4	527,7	0	0		1 182,1
- szakmai programok, műszerpályázatok, hozzájárulás rekonstrukciós tám.-hoz	342,7	491,6	0	0		834,3
- évközi tartalék, függő tételek rendezése	792,2	243,6		- 43,3	611,6	1 541,1
- SZEM állami bérpolitika		220,2				220,2
- Egyszer haszn, ag., iskolafogászat	66,3					66,3
- alkohológia (Nagyfa megszüntetése)	23,0	21,0				44,0
- oxigénellátás	27,5					27,5
- gazdálkodási garancia	114,0					114,0
- alapelőirányzati korrekciók	498,4	2,4		- 43,3		457,5
- alapítvány támogatás					3,3	3,3
- évközi tartalék					608,3	608,3
(adatok millió forintban)
Tanácsi	SZEM	KöHÉM	BM,HM,IM	Évközi tart.,
Megnevezés	felügyeletű eü. int.-ek	felügyeletű eü. int.-ek	felügyeletű eü. int.-ek	felügyeletű eü. int.-ek	alapítvány	Együtt
7.	Az 1990. évi számított keret	48 652,9	12 821,1	1 431,9	2 282,5	611,6	66 006,0
- csipőprotézis	25,9	30,5	1,0	1,8		59,2
- minimálbér	16,6	1,3	0,3			18,2
- üzemanyag árellentételezés	21,9	57,5	0,5	0,9		80,8
- árkompenzáció	1 261,4	269,3	30,0	45,0		1 605,7
- maradvány					6,1	6,1
Az 1990. évi módosított előirányzat
(teljesítés)	49 978,7	13 179,7	1 463,7	1 530,2	617,7	67 770,0  [LÁBJEGYZET_7]

6. számú melléklet az 1991. évi XXXVI. törvényhez

A Társadalombiztosításai Alap bevételi többletének, valamint a közvetlenül a tartalékolást szolgáló bevételeknek a felhasználása

(millió forintban)
Bev.		Alapok képzése és felhasználása
többlet,
Megnevezés	valamint tart. célú bevétel	Összesen	Forgóalap	Likvid tartalék	Befekt. hozama tart.	Tartósan befekt. eszk.	Működési tartalék	Kiadások
1.	Állami forgóalapjuttatás (1988. évi XXI. törvény)	2 000	2 000	2 000
2.	Az 1989. évi 26 878 millió Ft szufficit felhasználása az 1990. évi LXXXI. törvény szerint	24 878	24 377	- 2 000	9 854	223	15 900	100	501
3.	Az állami költségvetés 1991-ben teljesített megtérítései 1989. évvel összefüggésben, az 1990. évi LXXXI. törvény szerint	300	700		1 600		- 900		- 400
4.	1990. évi kiadások a befektetések hozama tartalékból [18. § (2) bekezdés]		- 67			- 67			67
5.	Külkereskedelmi Bank részvényvásárlás 1990. évi kihatás					- 30	30
6.	Az 1990. évi költségvetési garancia alapján biztosított összeg [18. § (1) bekezdés]	4 329	4 329		2 999	644		686
ÖSSZESEN:	31 507	31 339		14 453	770	15 030	1 086	168

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1991. szeptember 10-ei ülésnapján fogadta el. Megjelent a Magyar Közlöny 1991. szeptember 24-ei számában.

[LÁBJEGYZET_2] A Társadalombiztosítási Alap 1989. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló 1990. évi LXXXI. törvényben  szereplő 2 157 millió forint vegyev bevételből 2 000 millió forint az állami forgóalapjutatás, 101 millió forint a Társadalombiztosítási Alap létrejöttekor átvett pénzmaradvány igénybevétele, 50 millió forint működési-, ár- és díjbevétel. Ez utóbbi tétel itt - az összehasonlíthatóság biztosítása érdekében - az egyéb bevételek között szerepel.

[LÁBJEGYZET_3] Az egyes tételek összegétől azok kerekítése miatt tér el.

[LÁBJEGYZET_4] A Társadalombiztosítási Alap 1989. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló 1990. évi LXXXI. törvény  rendelkezései szerint a 900 millió forint összegű árfolyamkülönbözet az 1989. évi bevételi többlet részeként került elszámolásra.

[LÁBJEGYZET_5] Az egyes tételek összegétől azok kerekítése miatt tér el.

[LÁBJEGYZET_6] A törvényben a várható adat szerepel (44 782,6 millió forint).

[LÁBJEGYZET_7] Ebből Társadalombiztosítási Alapon belül átcsoportosítás (gyógyászati segédeszközök előirányzatából a gyógyító megelőző ellátások előirányzatába) 70 millió forint.