1991. évi XLVII. törvény

a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény módosításáról, valamint az önkormányzatok normatív állami hozzájárulásából az állami költségvetésbe visszafizetésre kerülő összeg felhasználásáról  [LÁBJEGYZET_1]

A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvényt  (a továbbiakban: Tv.) az Országgyűlés a következők szerint módosítja:
1. § A Tv. 1. § (1) bekezdése a következő g), h), i) pontokkal egészül ki:
(Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok költségvetéséhez való állami hozzájárulás normatív mértékeit - a gazdaság teljesítőképességére, valamint a külső és belső egyensúlyi helyzetre való tekintettel - a következők szerint állapítja meg:)
„g) Azok a helyi önkormányzatok, amelyek normatív állami hozzájárulásban részesülnek és évközben a feladatot átadják a Tv. 3. § (1) bekezdésben foglalt más intézménynek, kötelesek az erről szóló megállapodást - az átadást megelőző hónap 5. napjáig - a Pénzügyminisztériumnak, a Belügyminisztériumnak, valamint az ágazatilag illetékes minisztériumnak megküldeni. A feladat átadása csak a hónap első napjával történhet. Az önkormányzat számára a normatív állami hozzájárulás folyósítása az átadás hónapjának első napjától megszűnik. A normatív állami hozzájárulással az átadás időpontjáig az átadó önkormányzat számol el a tárgyév végén.
h) Két vagy több önkormányzat között évközben történő normatív állami hozzájárulással támogatott feladat átadás-átvétel esetén - az ágazati minisztériumok értesítésének kivételével - a g) pont előírásai alkalmazandók.
A normatív állami hozzájárulást a Pénzügyminisztérium az átvétel időpontjától folyósítja a feladatot átvevő önkormányzatnak, amellyel az átvevő önkormányzat a tárgyév végén számol el.
i) Az évközben szétváló önkormányzatoknak megállapodást kell kötniük az állami hozzájárulás alapját képező mutatószámok és ehhez kapcsolódó normatív állami hozzájárulás, a címzett- és céltámogatás, valamint a fejezetek által lebontott állami hozzájárulás megosztásáról. A 3. számú melléklet szerinti normatív állami hozzájárulással a jogutód önkormányzatok az év végén számolnak el.”
2. § A Tv. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az Országgyűlés az 1-4. §-ban foglaltakra is tekintettel az állami költségvetés 1991. évi összes kiadását 933,547,9 millió forintban állapítja meg.”
3. § A Tv. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 5. §-ban jóváhagyott kiadások fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét az Országgyűlés 854.761,8 millió forintban állapítja meg.”
4. § A Tv. 9. §-a a következő (16), (17), (18) bekezdésekkel egészül ki:
„(16) A helyi önkormányzatok megalakulásával összefüggő kiegészítő és átmeneti szabályokról szóló 1990. évi LXXXIII. törvény  1. § (1) bekezdése, valamint a 2. § hatásköri megosztása alapján, a megyei (fővárosi) önkormányzatok a centrális alárendeltségű szervezetek, valamint a köztársasági megbízottak hivatala előirányzatainak terhére időarányosan kiutalt állami hozzájárulást felhasználták, ezzel kapcsolatban az érintett fejezetek a megyei (fővárosi) önkormányzatokkal szemben követelést nem támaszthatnak.
(17) Az érintett fejezetek 1991. évi költségvetésébe az 1. számú melléklet VIII. Belügyminisztérium fejezetnél az egyes centrális alárendeltségű szervezetekre előirányzott támogatás és a (16) bekezdés szerint felhasznált összeg különbözete kerül átcsoportosításra. A fejezetek az 1992. évi költségvetés tervezése során a centrális alárendeltségű szervezetek esetében e törvény eredeti előirányzatait tekinthetik a tervezés alapjának. Ugyanezek az előírások vonatkoznak aVIII. Belügyminisztérium fejezeten belül működő centrális alárendeltségű szervezetekre, illetve a köztársasági megbízottak hivatalaira is.
(18) Az Országgyűlés felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a megyei önkormányzatok számára, a köztársasági megbízottak hivatalai terhére kiutalt állami támogatás tekintetében külön elszámolást végezzen. Az elszámolás állami támogatási előirányzatot nem érinthet.”
5. § A Tv. 16. § (3) bekezdés b) pontja az alábbiak szerint módosul:
„b) A szétváló települések önkormányzatainak személyi jövedelemadóból való részesedését az érintett önkormányzatok a 3. számú mellékletben foglalt eredeti személyi jövedelemadó előirányzat összegén belül megállapodás útján rendezhetik. Erről az adott önkormányzatok az adott hónap 10-éig értesítik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt. Az értesítést követő hónaptól kezdve már az új megosztás szerint történik a kiutalás. Megállapodás hiányában a megosztásról a köztársasági megbízott dönt.”
6. § A Magyar Köztársaság 1990. évi állami költségvetésének végrehajtásáról szóló 1991. évi XLII. törvény 21. § (2) bekezdése szerint a helyi önkormányzatok által visszafizetendő 1852 millió forint a következő célokra kerül felosztásra:
-	az 1. § (1) bekezdés f) pontjában foglaltak végrehajtására	337 M Ft
-	a körjegyzők bérének és társadalombiztosítási járulékának központi költségvetési támogatására	180 M Ft
-	megyei (fővárosi) vagyonátadó bizottságok 1991. évi működési költségének fedezetére	50 M Ft
-	az új közigazgatási struktúra nyomán létrejött létszámcsökkenésből adódó felmondási időre járó, valamint a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat létrejöttével összefüggően a megyei (fővárosi) önkormányzatoknál felmerült költségek megtérítésére	390 M Ft
-	a dél-alföldi települések egészséges ivóvíz- ellátásának megvalósításához (arzénes ivóvíz kiváltása)	130 M Ft
-	az ország egyes területein a barlang-, pince- omlás, partfalszakadás elhárítási feladataira	50 M Ft
-	sport és oktatási centralizált alárendeltségű szervek idei támogatására	100 M Ft
-	a VIII. Belügyminisztérium fejezet új 26 cím az önkormányzatok 1990. évi normatív állami hozzájárulásának elszámolásából adódó visszatérítés külön törvényben szabályozott feladatokra	600 M Ft
-	a 7. számú mellékletében foglalt 9. egyéb kötelezettségek támogatására	15 M Ft.
7. § (1) A Tv. 1. számú melléklete e törvény 1. számú mellékletének megfelelően módosul.
(2) A Tv. 4. számú melléklete helyébe e törvény 2. számú melléklete lép.
(3) A Tv. 7. számú melléklete helyébe e törvény 3. számú melléklete lép.

Záró rendelkezések

8. § E törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet az 1991. évi XLVII. törvényhez

A Tv. 1. számú mellékletének egyes címei a következők szerint módosulnak
KIADÁSOK
Cím	Alcím	Kiem.előir.	Cím név	Alcím név	Kiemelt előirányzat neve	1991. évi elő-irányzat
VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM
2			Köztársasági megbízottak hivatalai	778.1
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
3			Megyei, Fővárosi, Területi Közgazdasági és Információs Központok	1,250.0
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
Dologi kiadások
7	2		Területi tűzoltóság	5,200.0
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
Lakástámogatások
23			Vagyonátadó bizottságok	50.0
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
25			Állami hozzájárulás az önkormányzatok költségvetéséhez
1			Normatív támogatások
1			Községek állandó lakóira jutó támogatás	5,806.0
2			Állandó lakosok után jutó általános támogatás	21,095.0
3			Gyógy- és üdülőhelyi díjak támogatása	875.4
4			Kommunális tevékenység után járó támogatás	14,766.5
5			Inaktív lakosokra jutó támogatás	14,282.2
6			Gyermek- és ifjúságvédelem ellátottjaira jutó támogatás	5,982.9
7			Szociális intézmények ellátottjaira jutó támogatás	5,786.8
8			Idősek és fogyatékosok napközi otthoni ellátása	998.9
9			Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézeti ellátása	105.6
10			Egészségügyi gyermekotthonok és gyógypedagógiai intézetek ellátottjaira jutó támogatás	1,475.1
11			Óvodai ellátottakra jutó támogatás	5,669.0
12			Általános iskolai tanulókra jutó támogatás	33,734.1
13			Alsófokú zenei képzésben részesülők támogatása	1,418.6
14			Általános iskolai fogyatékos gyermekek ellátására jutó támogatás	1,985.4
15			Gimnáziumi tanulókra jutó támogatás	5,502.9
16			Szakközépiskolai tanulókra jutó támogatás	10,888.3
17			Szakmunkásképzésben részesülőkre jutó támogatás	6,926.3
18			Szakmunkásiskolai tanműhelyben tanulókra jutó támogatás	1,356.1
19			Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatás tanulóira jutó támogatás	892.8
20			Diákotthonban elhelyezett tanulókra jutó támogatás	4,534.4
21			Vidéki színházak nézőire jutó támogatás	920.5
22			Fővárosi színházak nézőire jutó támogatás	630.0
23			Területi igazgatás, valamint közművelődési (módszertani) tevékenységhez kapcsolódó támogatás	1,000.0
24			Helyi közművelődés támogatása	1,054.8
25			Nemzetiségi és etnikai óvodák ellátottjaira jutó támogatás	89.8
26			Lakásgazdálkodási tevékenység	750.0
2			Címzett és céltámogatás	18,024.5
3			Központosított előirányzat	6,762.3
4			Települések SZJA kiegészítése	6,931.0
5			Centrális alárendeltségű szervezetek
1			Köztársasági megbízottak hivatalai	0.0
2			Területi államháztartási közigazgatási információs szolgálatok	0.0
3			KÖJÁL-ok (hajléktalanok céltámogatásával együtt)	0.0
4			Földművelésügyi hivatalok	0.0
5			Munkaügyi hivatalok	0.0
6			Fogyasztói felügyeletek	0.0
7			Területi tűzoltóság	0.0
8			Közlekedési felügyelet	0.0
9			Centrális alárendeltségű szervek feladataira a megyei (fővárosi) önkormányzatok részére	759.4
VIII. fejezet kiadásai összesen:	228,249.9
XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM
15			Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi szolgálat (hajléktalanok céltámogatásával)	2,800.0
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
XI. fejezet kiadásai összesen:	135,434.9
XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
17			Közlekedési felügyelet	75.0
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
XIII. fejezet kiadásai összesen:	30,759.4
XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
16			Földművelésügyi hivatalok	166.7
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
XV. fejezet kiadásai összesen:	17,450.8
XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
10			Munkaügyi hivatalok	266.7
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
XVI. fejezet kiadásai összesen:	22,911.4
XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM
24			Oktatási szakmai szolgáltató szervezetek
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
25			Megyei (fővárosi) sportigazgatóságok
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
24-25 címek összesen:	100.0
XIII. fejezet kiadásai összesen:	33,879.0
XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
23			Fogyasztói felügyelet	104.1
1			Béralap
2			Társadalombiztosítási járulék
3			Dologi kiadások
XIX. fejezet kiadásai összesen:	17,501.8

2. számú melléklet az 1991. évi XLVII. törvényhez

4. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSAI

A helyi önkormányzatokat megilletőnormatív állami hozzájárulások jogcímei(a)	mértéke 1991	normatív hozzájárulás jogosultságának alapja	összeg millió forint
Községek általános támogatása (E Ft/község)	2,000	1990-ben helyhatósági választás tartására jogosult községek, nagyközségek	2,903.0	5,806.0
Általános támogatás korcsoportonként (Ft/fő)- összes népesség	2,000	1990. I. 1. állandó népesség	10,547,496.0	21,095.0
Üdülőhelyi támogatás (minden Ft-hoz 2 Ft)	2	Üdülővendégek után 1991-re beszedett idegenforgalmi adó vagy gyógy- és üdülőhelyi díj	437,7	875.4
Kommunális (közvilágítás, temetőfenntartás, útfenntartás, lakásgazdálkodás) tevékenység (Ft/fő)	1,400	1990. I. 1. állandó népesség	10,547,496.0	14,766.5
Inaktív lakosokra jutó támogatás	3,100	0-17 éves, 60 és a feletti állandó népesség (1990. I. 1. állapot)	4,607,321.0	14,282.2
Gyermek- és ifjúságvédelem (E Ft/fő)(b),(j)	210	Állami gondoskodásban részesülők	26,490.0	5,982.9
Szociális intézeti ellátás (E Ft/fő)(j)	147	Időskorúak szociális otthonában, elme és szakosított szociális otthonokban, intézetekben elhelyezettek	39,366.0	5,786.8
Idősek és fogyatékosok napközi otthoni ellátása (E Ft/fő)(l)	24	Idősek és fogyatékosok napközi otthonában elhelyezettek	41,622.0	998.9
Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézeti ellátása (E Ft/fő)(l)	40	Idősek és fogyatékosok hetes otthonában, krízis otthonokban, gondozóházakban ellátottak	2,640.0	105.6
Fiatalkorúak eü. gyermekotthoni és gyógyped. int. ellátása (E Ft/fő)(c), (j), (k)	172	Egészségügyi gyermekotthonokban, gyógypedagógiai intézetekben elhelyezettek	5,576.0	1,475.1
Óvodai ellátás (E Ft/fő)(e)	15	Óvodai ellátásban részesülők	377,936.0	5,669.0
Nemzetiségi, etnikai óvodai ellátás (E Ft/fő)(e)	5	Kiegészítő hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátásban részesülők alapján1	17,964	89.8
Általános iskolai oktatás (E Ft/fő)(d)	30	Ált. isk. ellátott; esti, levelező, dolgozó és 14-16 éves iskolarendszeren kívüli oktatásban résztvevők 1/3 része	1,124,469.0	33,734.1
Alsófokú zenei képzés (E Ft/fő)(e)	19	Önálló zeneiskolában zeneoktatásban részesülők	74,665.0	1,418.6
Általános iskolai fogyatékos gyermekek oktatása (E Ft/fő)(e)	56	Önálló intézményben vagy tanulócsoportban oktatott általános iskolás korú fogyatékos gyermekek	35,454.0	1,985.4
Gimnáziumi oktatás (E Ft/fő)(f)	44	Gimnáziumban oktatott és esti, levelező létszám 1/3 része	125,066.0	5,502.9
Szakközépiskolai oktatás (E Ft/fő)(f)	54	Szakközépiskolai, szakiskolai oktatott és esti, levelező létszám 1/3 része	201,635.0	10,888.3
Szakmunkásképzés (E Ft/fő)(f)	33	Szakmunkás iskolai oktatott	209,888.0	6,926.3
Szakmunkásiskolai tanműhely (E Ft/fő)(f)	36	Az önkormányzatok által fenntartott szakmunkásiskolai tanműhelyben oktatott	37,669.0	1,356.1
Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatás (E Ft/fő)(e), (f)	14	Kieg. hozzájárulás az alsó- és középfokú nemzetiségi etnikai vagy kéttannyelvű oktatásban részesülőknek1	63,773.0	892.8
Diákotthoni ellátás (E Ft/fő)(c), (g)	53	Ált. isk. diákotthonban, középfokú diákotthonban, externátusi ellátásban részesülők	85,556.0	4,534.4
Helyi közművelődési feladatok (Ft/fő)	100	Települések 1990. I. 1. állandó népessége alapján	10,547,496.0	1,054.8
Színházak (Ft/néző)	450	Önálló költségvetéssel rendelkező vidéki kőszínházak nézői, valamint ezek szabadtéri és tájelőadásainak nézői	204,553.0	920.5
300	Önálló költségvetéssel rendelkező fővárosi kőszínházak nézői, valamint ezek szabadtéri és tájelőadásainak nézői	2,100,000.0	630.0
Lakásgazdálkodási tevékenység	5,000	Az 1991. március 1-jén fennálló 0-3,5% közötti kamatozású hitelszámlák, de levonva a település 1990. január 1-jei állandó népessége után számított 200 Ft/fő összeg		750.0
Megyei és a fővárosi önkormányzatok igazgatási, valamint területi (módszertani) közművelődési tevékenysége (E Ft/önkormányzat)	50,000	Megyei önkormányzatok száma (a főváros önkormányzatával együtt)	20.0	1,000.0
1. Normatív állami hozzájárulások	148,527.4
2. Centrális alárendeltségű szervek feladatára a megyei (fővárosi) önkormányzat részére	759.4
3. Címzett és céltámogatás, a működőképesség érdekében nyújtandó kiegészítő támogatással együtt	24,886.5
4. Települések SZJA kiegészítése2	6,931.0
Állami hozzájárulás összesen	181,104.3
(a) A jogosultság általában az önkormányzat közigazgatási területén élő állandó népesség (ÁNH adatok alapján), illetve az önkormányzat által fenntartott intézmények ellátottjaihoz kapcsolódik. (Pontosabb meghatározás az egyes hozzájárulásoknál.) Közös tulajdonú és fenntartású intézmények esetében az érintett önkormányzatok külön-külön - az ellátottjaik alapján - jogosultak a hozzájárulásra, míg az e körbe nem tartozó ellátottak után az intézmény székhelye szerinti önkormányzat veheti igénybe a hozzájárulást.
(b) Állami, intézeti neveltek, intézeti elhelyezettek, ideiglenesen beutaltak (GYIVI-ben), önkormányzati nevelőotthonban, diákotthonban, kollégiumban, szakmunkástanuló otthonban, fogyatékos tanulók nevelőotthonában, állami csecsemőotthonban, eü. gyermekotthonban, kórházi és egyéb eü.-i intézetekben, munkásszálláson, egyéb helyeken, intézetekben, nevelőszülőknél, albérletben elhelyezettek, kivéve a nevelőintézetekben és büntetésvégrehajtási intézetekben elhelyezetteket. Az ide tartozó intézmények, ha oktatási feladatot is ellátnak a fenntartó önkormányzat igénybe veheti az adott oktatási feladathoz kapcsolódó támogatást.
(c) Fiatalkorúak eü.-i gyermekotthonában és gyógypedagógiai intézetekben; diákotthonokban ellátott állami gondozottak után támogatás csak e címen (210 ezer Ft/fő normatívával) vehető igénybe.
(d) 1990. X. 1-jei létszám 8/12 és 1991. X. 1-jei létszám 4/12-e (kivéve az önálló tanulócsoportban oktatott fogyatékos gyerekek).
(e) 1990. X. 1-jei létszám 8/12 és 1991. X. 1-jei létszám 4/12-e.
(f) 1990. IX. 15-ei létszám 8/12 és 1991. IX. 15-ei létszám 4/12-e.
(g) 1990. IX. 15-ei létszám 8/12 és 1991. IX. 15-ei létszám 4/12-e középiskolai diákotthonok: általános iskolai diákotthon esetén az e) pont alapján.
(h) A tájelőadásokhoz kapcsolódóan is a színházat fenntartó önkormányzatot illeti meg a támogatás. Az az önkormányzat is igénybe veheti a támogatást, ahol önálló társulat nem működik, de jóváhagyott, önálló költségvetéssel rendelkező színházat tart fenn (ide értve a nyári színházat is).
(j) Éves gondozási napok száma osztva 365-tel.
(k) A gyógypedagógiai intézetet fenntartó önkormányzat igénybe veheti a fogyatékos gyermekek oktatásához kapcsolódó 56 E Ft/fő hozzájárulást is mind a bentlakó és az intézményen belül oktatott, mind a bejáró tanulók után.
(l) Éves gondozási napok száma osztva az éves nyitvatartási napok számával.
(m) Nemzetiségi nevelésben, oktatásban részesül az a gyermek, aki:
- nemzetiségi óvodában (óvodai csoportban) a nemzetiségi óvodai nevelés programban foglaltakat anyanyelven, illetve két nyelven sajátítja el;
- nemzetiségi nyelvet oktató, kétnyelvű, illetve tanítási nyelvű általános- és középiskolai oktatásban a nemzetiségi óraterv, tanterv (és tankönyv) alapján tanul;
- kis létszámmal működő oktatási intézményekben 0-ik vagy csatlakozó órában nemzetiségi tanterv (és tankönyv) alapján tanulja az anyanyelvet.
(n) Kiegészítő normatív támogatásra jogosult az az önkormányzat, ahol az 1990-91-es tanévet figyelembe véve:
- az oktató-nevelő intézmény keretei között biztosítja a cigánygyermekek differenciált (egyéni vagy csoportos) felzárkóztatását, a korcsoportok, illetve évfolyamok követelményeinek megfelelő eredményes továbbhaladását tanórai foglalkozásokon.
(o) Kétnyelvű képzésben résztvevő tanulónak az tekinthető, aki a Művelődési és Közoktatási Minisztérium külön engedélyével működő kéttannyelvű középiskolai oktatásban részesül, ennek alapján kapja a kiegészítő normatív állami támogatást.
1 A törvény felhatalmazása alapján a mutatószámot a Kormány pontosítja, ennek fedezetéül 50 millió forint szolgál.
2 Az SZJA-nál (50%-os mértékkel számolva) minden önkormányzat 3200 Ft/állandó lakos, ezen túl a városok 5000 Ft/állandó lakos mértékig az utóbbinál a 3200-5000 Ft közötti sávban max. 25 millió forint kiegészítésre jogosult. (Itt az állandó népesség - az SZJA-hoz igazodóan - az 1989. január 1-jei állapot.)

3. számú melléklet az 1991. évi XLVII. törvényhez

7. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez

Központosított előirányzatok 1991. évre

Sorszám	Cél	Igénybevétel feltételei	Támogatási keret millió Ft-ban
1.	2.	3.	4.
1.	Önhibáján kívül hátrányos pénzügyi helyzetben levő helyi önkormányzatok működőképességének megőrzése	A törvény 1. § (5) bekezdése alapján.	5.000
2.	A magánszemélyek jövedelemadójában a közműfejlesztésre megállapított kedvezmények megszűnésének ellentételezése	A közműfejlesztések támogatásáról szóló MT és Kormány rendelet szerint.	300
3.	Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása	Igényelheti minden határátkelőhelyet fenntartó települési önkormányzat az 1990. évi forgalmi (ki- és beléptetési) adatok arányában.	30
4.	Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának támogatása	Igényelhető azon önkormányzatok részéről, amelyek a korábban e telepen élő családok új lakásépítését teszik lehetővé, területelőkészítéssel. Támogatás mértéke maximum 50 ezer Ft családonként, utólagos elszámolás mellett.	30
5.	Vállalati gyermekintézmények önkormányzati kezelésbe történő átvételéhez egyszeri működési támogatás	Az átadás-átvételt követően, a Belügyminisztériumhoz történő bejelentés alapján.	150
6.	Színházi bemutatók támogassa	A Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázati feltételei szerint igényelhetik a színházat fenntartó önkormányzatok.	100
7.	A környezet és a vízbázisok fokozott védelme érdekében a lakosság folyékony települési hulladékgyűjtési támogatása	Igényelheti minden helyi önkormányzat, amely saját maga, költségvetési szervezete, vagy a felügyelete alatt álló közüzemi-közszolgáltató vállalata révén a lakosság részére folyékony települési hulladékgyűjtést és ártalmatlanítást végez. A támogatás mértéke az általa összegyűjtött és ártalmatlanított lakossági folyékony hulladék köbméterenként 65 Ft. Igényelhető negyedévenként, utólag a Belügyminisztériumtól.	110
8.	A helykímélő, hamvasztásos temetés támogatása	Az állandó lakhellyel rendelkező lakos vagy más jogi személy, aki hamvasztás útján gondoskodott az elhunyt eltemettetéséről 4000 Ft egyszeri hozzájárulásra jogosult az állandó lakhelye szerinti önkormányzatnál. Az érintett települési önkormányzatok negyedévenként, utólag visszaigényelhetik a Belügyminisztériumtól az e címen kifizetett összegeket.	140
9.	Egyéb támogatások	Vis major esetekben igényelhető a BM-től és a PM-től	152,3
10.	A körjegyzők bérének és TB járulékának támogatására	Minden körjegyzőség igényelheti a Belügyminisztériumtól az államtitkári fizetés 30% mértékben + TB járulék.	180,0
11.	Az új megyei közigazgatási struktúra létrejötte miatti felmondások költségeinek megtérítésére	Igényelheti valamennyi megyei, valamint a fővárosi önkormányzat.	390,0
12.	A dél-alföldi települések egészséges ivóvíz ellátási programjának megvalósításához	Igénybe veheti a Békés Megyei Önkormányzat.	130,0
13.	A barlang, pince, partfalszakadások veszélyelhárítási munkálataira	Igényelhető a Belügyminisztériumtól a BM, az IKM és a PM által kialakított szempont szerint.	50,0
Központosított előirányzat összesen:		6.762,3

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1991. október 8-ai ülésnapján fogadta el. Megjelent a Magyar Közlöny 1991. október 15-ei számában.