1991. évi XII. törvény

egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről  [LÁBJEGYZET_1]

Az Országgyűlés a társadalmi igazságosságot szem előtt tartva és figyelemmel az azonos jogok és kötelezettségek elvére, valamint a demokratikusan megválasztott Országgyűlés által hozott első törvény szellemében kimondva, hogy nem részesülhet politikai indokú kedvezményben, illetve juttatásban az, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése érdekében fejtett ki tevékenységet, az egyes nyugdíjkedvezmények megszüntetéséről a következő törvényt alkotja:
1. § (1) Azt a nyugdíjat, amelyet az állami vezetők munkaviszonyával összefüggő kérdésekről szóló 54/1988. (VII. 12.) MT  rendeletben biztosított kedvezmény alapján állapítottak meg, e törvény hatálybalépését követő hónap utolsó napján meg kell szüntetni és a megszüntetést követő naptól az 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) rendelkezései szerinti ellátást kell - a már elismert szolgálati idő figyelembevételével - megállapítani és folyósítani.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni a hozzátartozói nyugellátások tekintetében is.
(3) Annak, akinek az 54/1988. (VII. 12.) MT rendelet hatálybalépése előtti időponttól a T., illetőleg az 1958. évi 40. tvr.  alapján nyugdíjat állapítottak meg és a nyugdíját 1988. július 1-jétől az 1077/1987. (XII. 31.) MT  határozatnak az 54/1988. (VII. 12.) MT  rendelettel megállapított 30/A. pontja alapján kapta, ezt a nyugdíját e törvény hatálybalépését követő hónap utolsó napján meg kell szüntetni és a megszüntetést követő naptól a korábbi ellátását kell az azóta esedékes emelésekkel kiegészítve folyósítani.
2. § (1) A - 30/1986. (VIII. 10.) MT  rendelettel, a 10/1987. (III. 18.) MT  rendelettel, a 70/1988. (IX. 13.) MT  rendelettel és a 79/1989. (VII. 16.) MT rendelettel módosított - 30/1985. (VI. 22.) MT rendeletben és az 1045/1980. (XI. 18.) MT határozatban meghatározott kitüntetések és kitüntető címek és a 30/1985. (VI. 22.) MT rendelet 3. §-a alapján megállapított nyugdíjkiegészítés, továbbá a 28/1966. (XII. 18.) Korm.  rendelet alapján járó nemzeti gondozási díjnak a 31/1985. (VI. 22.) MT rendeletben meghatározott összegű folyósítását e törvény hatálybalépését követő hónap utolsó napján meg kell szüntetni. Ugyanígy kell eljárni akkor is, ha a nyugdíjkiegészítést külföldi kitüntetésre tekintettel folyósították.
(2) A „Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze” és a „Magyar Köztársaság Kiváló Művésze”, a „Népművészet Mestere”, a „Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze” és a „Magyar Köztársaság Érdemes Művésze”, a „Miniszterelnöki elismerés a nemzeti ellenállási mozgalomban és németellenes szabadságharcban szerzett érdemekért” kitüntetettek, a Nemzetgyűlés által az 1946. évi VIII. törvénnyel alapított „Magyar Szabadság Érdemrend” 1948. december 31-e előtti kitüntetettjei, továbbá a 28/1966. (XII. 18.) Korm.  rendelet 1. §-ának b) pontján alapuló nemzeti gondozási díjban részesülők és az olimpiai játékokon aranyérmet szerzett és a 30/1985. (VI. 22.) MT  rendelet 3. §-a alapján nyugdíjkiegészítésben részesült személyek részére az (1) bekezdésben meghatározott időpontot követően a nyugdíjkiegészítéssel azonos összegű pótlékot kell folyósítani.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túl a nyugdíjkiegészítéssel azonos pótlék illeti meg azokat a személyeket is, akik a kitüntetést tudományos, sport, művészeti vagy más, a nemzet számára kiemelkedően hasznos munkásságuk, továbbá a nemzeti ellenállási mozgalomban és a náciellenes szabadságharcban szerzett érdemeik elismeréseként kapták.
(4) Azt, hogy az érintett személy a kitüntetésben a (3) bekezdésben foglalt tevékenységéért részesült
a) amennyiben a kitüntetést a Minisztertanács adományozta, a Miniszterelnöki Hivatal,
b) amennyiben a kitüntetést a Népköztársaság Elnöki Tanácsa adományozta, a Köztársaság Elnökének Hivatala
a törvény hatálybalépésétől számított 90 napon belül hivatalból, határozattal állapítja meg.
A kitüntetett személy, illetőleg hozzátartozója a nyugdíjkiegészítés megszűnését megállapító határozat közlésétől számított 30 napon belül - nem halasztó hatállyal - az a) pont esetében a miniszterelnökhöz, a b) pont esetében a köztársasági elnökhöz fordulhat felülvizsgálat céljából, aki ezt követően 30 napon belül dönt.
(5) Kedvező döntés esetén a nyugdíjkiegészítés összegét pótlék címén a döntéstől számított hat hónapra - legkorábban e törvény hatálybalépését követő hónap 1. napjáig - visszamenőleg lehet folyósítani.
(6) A (2) és (3) bekezdés alapján folyósított pótlék a személyi jövedelemadó szempontjából a nyugdíjjal esik egy tekintet alá.
3. § (1) A mindenkor hatályos és kihirdetett társadalombiztosítási jogszabályoktól eltérően, egyedi, kivételes eljárás során megállapított nyugdíjak folyósítását 1991. június 30. napjával - ide nem értve a törvény mellékletében felsorolt kormányhatározatokkal, valamint az 1975. évi II. törvény  13. §-a alapján szociális méltányosságból megállapított nyugellátásokat - meg kell szüntetni.
(2) A volt Magyar Szocialista Munkáspárt szervei által megállapított nyugdíjak folyósítását 1991. június 30. napjával meg kell szüntetni.
(3) Az (1) és (2) bekezdésekkel érintett nyugellátások esetén 1991. július 1. napjától a jogosultak részére a nyugdíjba vonulásukkor hatályos jogszabályok szerint kiszámított és az azóta esedékes emelésekkel kiegészített nyugellátást kell folyósítani.
4. § A 30/1985. (VI. 22.) MT rendeletnek a 10/1987. (III. 28.) MT rendelet 1. §-ával kiegészített 3. §-a, továbbá 7. §-a alapján együtt folyósított sajátjogú és özvegyi nyugdíjat e törvény hatálybalépését követő hónap utolsó napjától meg kell szüntetni és a megszüntetést követő naptól a T. 65/A. §-ának rendelkezései alapján kell együttesen folyósítani.
5. § (1) A 2. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott pótlékot a nyugdíjfolyósító szervek a nyugdíjjal együtt folyósítják.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt összeget évenként egy összegben a költségvetés a Társadalombiztosítási Alapnak megtéríti a pénzügyminiszter és a Társadalombiztosítási Alap kezelője által kötött megállapodás szerint.
6. § Az e törvény alapján megállapított nyugdíjakkal kapcsolatos jogorvoslatra a T. 115. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.
7. § (1) Ez a törvény kihirdetése napján lép hatályba. Rendelkezései alapján a társadalombiztosítási igazgatási szervek e törvény hatálybalépését követően hivatalból intézkednek.
(2) A törvény hatálya - az 1. §-ban foglaltakon kívül - nem terjed ki:
a) azokra a 70. életévüket 1991. január 1-jéig betöltött nyugdíjasokra, akiknek a sajátjogú nyugellátása a 8500 Ft-ot, illetve az özvegyi nyugellátása a 7500 Ft-ot nem éri el;
b) azoknak a személyeknek a nyugdíjmegállapítására, akiknek a kedvezményekkel növelt nyugdíjösszege nem haladja meg a 6000 Ft-ot.
(3) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg az 1988. évi 16. tvr., a 8/1990. (I. 29.) MT rendelet és a 30/1985. (VI. 22.) MT rendelet 3. § (2) bekezdése, 6. és 7. §-a hatályát veszti.
(4) A 30/1985. (VI. 22.) MT rendelet  1. és 2. §-ában, 2/A. §-ában és a 3. §-ának (1) bekezdésében nyugdíjkiegészítés címén megállapított, illetőleg folyósított összegről szóló rendelkezések hatályukat vesztik azzal, hogy e törvény 2. § (2) és (3) bekezdésének alkalmazásánál az ott meghatározott összegeket továbbra is irányadónak kell tekinteni.
(5) E törvény 2. §-ának rendelkezéseit azokra a személyekre is alkalmazni kell, akiknek a nyugdíját e törvény hatálybalépését követően állapítják meg.
(6) A nemzeti gondozási díjnak megfelelő díjban kell részesíteni azokat,
a) akik a nemzeti antifasiszta ellenállási mozgalomban részt vettek;
b) akik az 1945 és 1963 közötti törvénysértések életüket vesztett áldozatainak özvegyei, szülei és árvái, valamit a törvénysértések következtében megrokkantak.
(7) E törvény felhatalmazza a Kormányt a (6) bekezdésben foglaltak végrehajtási szabályainak kidolgozására.

[LÁBJEGYZET_1] A törvényt az Országgyűlés az 1991. március 20-ai ülésnapján fogadta el.